On-line megjelenés: 2012. február
http://www.mnm-nok.gov.hu/kiadvanyok/topografiai-tanulmanyok.html
LELŐHELY-DIAGNOSZTIKA: PROBLÉMÁK ÉS MEGOLDÁSI JAVASLATOK
ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNYOK, ELŐZETES DOKUMENTÁCIÓ REMÉNYI LÁSZLÓ1 Absztrakt: A nagyberuházások kapcsán végzett megelőző régészeti feltárások pontos pénzügyi tervezhetősége, előzetes ütemezése alapvető megbízói igényként merül fel. A tanulmány a lelőhely-diagnosztikai eljárások megbízhatóságával kapcsolatos problémák okainak (régészeti jellegű okok, illetve az örökségvédelmi hatástanulmányok rendszerével kapcsolatos okok) bemutatásán túl, megoldási javaslatokat is kínál. A nagyberuházások esetén kötelező Előzetes dokumentáció elkészítésével javulhat a feltárások tervezhetősége, ugyanakkor a megoldást csak egy komplex rendszer jelentheti, amelyben már a középtávú beruházáselőkészítésben szerepet kell kapnia a korszerű módszerekkel
készített
örökségvédelmi kockázatelemzéseknek Kulcsszavak: régészeti lelőhely-diagnosztika, örökségvédelmi hatástanulmányok, Előzetes dokumentáció, örökségvédelmi kockázatelemzés, nagyberuházások előkészítése .
Az 1990-es években, elsősorban az évtized közepétől meginduló nagyberuházások – kezdetben
főleg
infrastrukturális
állami
nagyberuházások
(autópályák)
később
magánberuházások (ipari parkok, bevásárló központok, lakóparkok, stb.) – korábban nem tapasztalt volumenű régészeti, örökségvédelmi feladatellátást tettek szükségessé. Az elmúlt két évtizedben a régészeti feladatokat ellátó intézmények megfelelő szakmai színvonalon, alapvetően jól végezték el a nagyberuházásokhoz kapcsolódó megelőző régészeti feltárásokat (vö: RACZKY 2007) ugyanakkor az ezek előkészítéseként végzett lelőhely-diagnosztikai vizsgálatok eredményessége nem mindig volt megfelelő.
1
Magyar Nemzeti Múzeum – Nemzeti Örökségvédelmi Központ Topográfiai Osztály,
[email protected]
1
A beruházók oldaláról, az EU forrásokból finanszírozott projektek kapcsán fokozódó igényként jelent meg a kivitelezési munkák, ezek között az örökségvédelmi feladatok minél pontosabb tervezhetősége. Ez egyrészt egy pénzügyi tervezhetőséget, költségkeretet, másrészt a kivitelezés ütemezésére vonatkozó tervezést, határidőket jelent. A korábbi évtizedben a hatósági eljárások szakmai háttéranyagaként örökségvédelmi hatástanulmányok készültek, ezek adatai alapján történt meg a szerződéskötés a beruházóval. A régészeti lelőhelyek területe azonban a humuszolás során sok esetben lényegesen megnőtt, vagy új lelőhelyek váltak ismertté – esetleg a beruházás megvalósulását is veszélyeztető helyben megtartandó örökségi elemekkel – a hatástanulmányban prognosztizáltakhoz képest. Ennek köszönhetően folyamatos problémaként jelentkezett a költségkeretek átlépése, a határidők be nem tartása, a többször megismételt szerződésmódosítások. A felmerült problémák nem köthetők konkrét feladatellátókhoz, múzeumokhoz, intézményekhez: azaz általánosak. Így általánosak lehetnek a háttérben álló okok is, amelyeket két fő csoportra bonthatunk: 1. Régészeti jellegű problémák, 2. A lelőhely-diagnosztika (az örökségvédelmi hatástanulmányok) rendszere. A tanulmány első felében ezek áttekintésére teszünk kísérletet.
Régészeti jellegű problémák A régészeti lelőhelyek felderíthetősége A régészeti jellegű problémák közül az első a régészeti lelőhelyek felderíthetőségének általános kérdése. A felszíni jelenségek alapján azonosítható lelőhelyek többsége az emberi területhasználat olyan színhelye volt, ahol az egykori tevékenység nyomai a felszínen, vagy a felszín közelében azonosíthatók (pl.: település, temető, templom). Amikor egy település elnéptelenedik, elpusztul, változó mennyiségű leletanyag, használati eszköz (leggyakrabban kerámiatöredékek), építési törmelék halmozódik fel, a felszínen. Ezt a törmelék és „hulladék” réteget általában a természetes talajképződés miatt változó vastagságú humuszréteg, vagy öntéstalaj, futóhomok, növényzet, esetleg modern kori település, egyéb beépítés fedi el. A lelőhely-diagnosztika alapmódszerének számító terepbejárás (Vö: JANKOVICH 1993, JANKOVICH-BÉSÁN 2011, RENFREW-BAHN 1999, 70-75, 84-85, RACZKY 2008, 8) elsősorban azon lelőhelyek esetében eredményes, amikor a fedő talajréteget, illetve a régészeti leleteket, jelenségeket tartalmazó régészeti rétegeket valamilyen földmunka során (a terepbejárás
2
szempontjából ideális esetben szántás, talajművelés) megbolygatják, így az elfedett lelőhely leletanyaga, építési törmeléke, stb. a felszínre kerül. A terepbejárás során ezeket a felszíni jelenségeket,
a
későbbi elemzésekhez
(elsősorban
datálás)
összegyűjtjük,
felszíni
szóródásukat kézi GPS műszerrel rögzítjük (1. ábra).
1. ábra. A terepbejárás során elsősorban a felszíni leletanyag szóródását tudjuk vizsgálni
A terepbejárás során tehát elsősorban a felszíni leletanyag szóródását tudjuk felmérni, ez pedig nem minden esetben egyezik meg a lelőhely valódi kiterjedésével. Mivel a legbiztosabban azokat a területeket tudjuk azonosítani, ahol a felszíni leletanyag megfelelően koncentrálódik, így a lelőhely perifériája – ahol a régészeti jelenségek intenzitása alacsony, ezzel együtt a leletanyag mennyisége eleve kevesebb – nehezen mérhető fel pontosan. Ráadásul, azokban az esetekben, amikor a régészeti lelőhelyet fedő talajréteget nem bolygatják (pl. gyep, erdő, beépített területek), vagy túl vastag (pl. több méter vastag öntéstalaj, futóhomok) ahhoz, hogy bármilyen bolygatás elérje és felszínre hozza a régészeti leleteket, jelenségeket, a terepbejárás kevés sikerrel alkalmazható lelőhely-diagnosztikai módszer. A terepbejárással nem azonosítható lelőhelyek felderítésére (a terepbejárási eredmények pontosítására, hitelesítésére), más lelőhely-diagnosztikai módszerek alkalmazása ad lehetőséget. Ezek közül az utóbbi évtizedekben általánosan elterjedt módszer a légirégészeti
3
felderítés (lásd pl.:
RENFREW-BAHN
1999, 75-80, RACZKY 2007, 7-8, CZAJLIK 2009, MIKLÓS
2011). Azon túl, hogy a módszer speciális ismereteket és technikát (pl. döntött kamerás felvételezés) igényel, alkalmazhatóságának számos külső korlátja is van. A repülések ideális feltételeit és időpontját a környezeti tényezők (időjárás, vegetációs ciklusok) nagymértékben meghatározzák, ugyanis bizonyos anomáliák csak megfelelő növényzetben látszódnak (vö. Magyarországon általános a négy éves vetésforgó), más típusú anomáliákat pedig éppen a friss hótakaró segít felismerni. Ebből következően a légirégészeti felderítés eredményessége nem biztosítható abban az esetben, ha nem a megfelelő időszakban végzik, tehát a módszer, leginkább középtávon (legalább 1 év, de a vetésforgó miatt akár hosszabb időszak), szisztematikusan alkalmazva lehet a beruházásokat előkészítő lelőhely-diagnosztika hatékony eszköze. Feltétlenül fontos megemlíteni még a legújabb távérzékelési eszközök (elsősorban a LiDAR és hiperspektrális felmérés) alkalmazhatóságát a régészeti lelőhely-diagnosztikában (vö.: MCCOY-LADEFOGED 2009).
2. ábra Egy erdős területen fekvő őskori erődített telep LiDAR felmérés alapján generált domborzati modellje (TÉKA tájérték-felmérés; LiDAR felmérés és feldolgozás: ODD Kft. )
4
Ezek az eljárások azonban egyelőre túl költségesek ahhoz, hogy széles körben elterjedhessenek a magyar régészetben, így alkalmazásuk csak tesztelési fázisban jár Magyarországon (2. ábra). A megoldás az lehetne, ha a más célokra is kiválóan alkalmas, nagy pontosságú felület és domborzati modelleket használnák a tervezők, a környezetvédelmi hatáselemzés készítői, stb., így a költségek megoszlanának. A hagyományos (légifotó) és innovatív távérzékelési módszerek esetében egyaránt fontos a térinformatikailag feldolgozott, értelmezett felmérési eredmények – a légirégész-specialista, vagy a LiDAR adatokat értelmező régész által szakmailag megtervezett és koordinált – terepi hitelesítése (terepbejárás, próbafeltárás, shovel-test), mivel az előzetesen régészeti jelenségként értelmezett anomáliák pontos kora és jellege csak így határozható meg. Ma már szintén a hagyományos non-destruktív lelőhely-diagnosztikai módszerek közé tartoznak a különböző geofizikai vizsgálatok (RENFREW-BAHN 1999, 88-97, RACZKY 2007, 8, RACZKY ET AL 1997, GAFFNEY 2008, HEILIG-KOVÁCS-PATTANTYÚS 2011). A módszer sikeres alkalmazhatóságának, régészetileg is értelmezhető felhasználhatóságának alapfeltétele a vizsgálatok előzetes pontos szakmai megtervezése. Ennek során alapvető, hogy tisztázzuk, milyen kérdésekre várunk választ: helyben megtartandó (kő) emlékeket keresünk, vagy egy lelőhely kiterjedését, belső struktúráját, rétegtani viszonyait akarjuk alaposabban felderíteni. Vagy esetleg egy – más non-destruktív módszerekkel nem vizsgálható – régészeti érdekű területről akarjuk eldönteni, hogy ténylegesen várható-e ott régészeti jelenségek előkerülése. Ezek alapján kell kijelölni a felmérendő területeket, illetve megtervezni az alkalmazandó módszereket, amelyek megválasztását egyéb szempontok (pl. zavaró tényezők) is befolyásolnak. Ezért már a vizsgálatok megtervezésébe is feltétlenül be kell vonni a geofizikus specialistát. Ugyanakkor a geofizikai módszerek alkalmazásához régészeti adatokra is szükség van: a felmérések megtervezésénél, a korábbi non-destruktív felderítési adatokra (terepbejárás, légifelvételezés stb.), a mérések során kimutatott anomáliák értelmezéséhez pedig pl. kis felületre kiterjedő szondázó ásatásokra, amelyek alapján elvégezhető az eredmények interpolációja, illetve régészeti jelenségek datálása, jellegének meghatározása, stb. Valamennyi hagyományos és innovatív non-destruktív lelőhely-azonosítási módszer alkalmazása mellett is jelentős számban vannak olyan régészeti lelőhelyek, amelyek felszíni jelenségek, illetve felszín közeli anomáliák alapján egyszerűen nem vizsgálhatók, ezek az úgynevezett „rejtőzködő lelőhelyek” (MESTERHÁZY-STIBRÁNYI 2011, 20). Ilyenek például a nagyon vastag talajréteggel fedett területek, ahol a felszínen semmilyen jel nem utal régészeti
5
lelőhely előkerülésére, de ilyen a beépített (tartósan elfedett) területeken található lelőhelyek többsége is. Ezek a lelőhelyek kizárólag destruktív, a régészeti lelőhely, kutatással érintett részét (dokumentáltan) elpusztító módszerrel: próbafeltárással kutathatók (3. ábra).
3. ábra. Próbafeltárás, egy non-destruktív módszerekkel nem kutatható, városi környezetben előkerült őskori lelőhelyen. A dokumentálható „nyesett” felszín
A vizsgálat célja tehát: a lelőhely kiterjedésének és rétegtani viszonyainak előzetes felderítése2, elsősorban más módszerekkel nem vizsgálható lelőhelyek esetén. Ezen kívül természetesen alkalmas a non-destruktív felderítési eredmények hitelesítésére, pontosítására is. A fentiekből adódóan a próbafeltárás a lelőhely-diagnosztika egyik legalapvetőbb módszere, ezzel szemben az eddig hatályos jogszabályok alapján3 és a gyakorlatban is a 2
„Próbafeltárás: a régészeti lelőhelyek állapotfelmérését, jellegük, térbeli kiterjedésük és rétegsoraik megállapítását célzó tevékenység.” 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről (továbbiakban:Kötv.) 7. § (15). „A próbafeltárás célja a régészeti lelőhelyek jellegének, kiterjedésének, a veszélyeztető források és a megelőző feltárás mértékének meghatározása, a lelőhelyek védelmi fokozatának megállapítása és osztályozása.” Kötv. 21. § . 3 A megelőző feltárás részeként a régészeti lelőhelyen - a hatóság eltérő rendelkezésének hiányában próbafeltárást kell végezni. Kötv. 22. §. (2). A Kötv. legújabb módosítása, az Előzetes dokumentáció készítésénél már lehetővé teszi a próbafeltárás alkalmazását: Kötv. 7. §. 29.
6
próbafeltárás a megelőző régészeti feltárás része volt. Azaz azt a módszert, amely a leginkább képes olyan megbízható diagnosztikai eredményeket szolgáltatni (részben önállóan, részben más módszerekkel kombinálva, azokat hitelesítve), amelyekre tényleges garancia vállalható, már a lelőhely-diagnosztikai munkafázis lezárása, a hatástanulmány elkészítése, a szerződés megkötése után alkalmaztuk. Pedig a szükséges megelőző feltárások valódi teljes költsége csak a próbafeltárások eredménye alapján kalkulálható olyan biztossággal, amelyre pénzügyi és szakmai garancia vállalható, így a folyamatos szerződésmódosítások lehetősége eleve bele volt kalkulálva a rendszerbe. A próbafeltárásokkal kapcsolatban két ellenérv vethető fel: egyrészt a non-destruktív módszerekhez képes költséges, másrészt destruktív, mivel a jelenségek elpusztításával jár, ami
káros, ha esetleg a beruházás mégsem valósul meg. A próbafeltárás ugyanis
módszertanában is azonos a megelőző feltárással, hiszen ennek során általában az érintett terület 10-15%-át érintő, reprezentatív szondákat nyitnak, és feltárják az ezekben előkerülő régészeti jelenségeket, azaz lényegében elvégzik a megelőző feltárást. Pedig a lelőhely horizontális kiterjedése4 – a több rétegű, illetve „városi” lelőhelyek kivételével – csupán gépi és kézi nyeséssel, foltdokumentálással is tisztázható lenne, a rétegtani viszonyok (esetleg talajréteggel, futóhomokkal elfedett további, mélyebben fekvő lelőhelyek) tisztázása, ellenőrzése szisztematikus mintavételezéssel is történhetne. Az eljárás így nemcsak olcsóbb, de örökségvédelmi szempontból is ideálisabb lenne: a próbafeltárás ugyanis csak a lelőhely, egyébként is nagyrészt bolygatott felső rétegét pusztítaná el, a beruházás meghiúsulása esetén a szondák visszatemetésével a lelőhely érintetlen részének védelme is megoldható. Ráadásul ha az eljárást más, non-destruktív diagnosztikai vizsgálatok pontosítására, hitelesítésére akarjuk használni, nincs feltétlenül szükség a teljes terület 10-15%-ra kiterjedő szondaárkok rendszerére, hanem elegendőek lehetnek a területen szisztematikusan, előzetesen célzottan, illetve reprezentatív módon kijelölt szondák (1X1 m), vagy talajfúrások is (vö.: RENFREWBAHN 1999, 72-73, RACZKY 2007, 8).
4
Vö.: 5/2010 (VIII. 18.) NEFMI rendelet a régészeti lelőhelyek feltárásának, illetve a régészeti lelőhely, lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes szabályairól (továbbiakban: 5/2010 NEFMI rendelet): 15. § (1) „A Kötv. 22. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a hatóság régészeti megfigyelést írhat elő, ha: a) az érintett terület régészeti érintettségének mértéke egyéb módon nem tisztázható, b) a régészeti jelenségek előfordulása (gyakorisága) a lelőhelyre vonatkozóan elvégzett előzetes vizsgálatok alapján olyan alacsony, hogy a teljes körű megelőző feltárás nem indokolt. (2) A régészeti megfigyelés előírása keretében a hatóság meghatározhatja a régészeti jelenségeket fedő talajrétegek elengedhetetlenül szükséges mértékű eltávolítását és a láthatóvá váló régészeti jelenségek felszíni dokumentálását. A beavatkozást a beruházással érintett terület legfeljebb 15%-án végezhető el, elsősorban a lelőhely horizontális kiterjedésének és jellegének tisztázása érdekében.
7
A
fentiek
alapján,
a
régészeti
lelőhelyek
felderíthetőségével
kapcsolatban,
összefoglalásképpen leszögezhetjük, hogy mind a magyar (vö.: RACZKY et al. 1997), mind a nemzetközi (vö.:GOJDA 2004) tudományos tapasztalatok egyértelműen azt igazolják, hogy kizárólag a különböző lelőhely-diagnosztikai vizsgálatok komplex, előzetesen alaposan megtervezett alkalmazása nyújthat biztos eredményeket.
A régészeti lelőhelyek ismertsége Egy másik régészeti jellegű probléma, a régészeti lelőhelyek magyarországi ismertsége, amely természetes módon következik a régészeti lelőhelyek felderíthetőségével kapcsolatos, fent bemutatott általános problémákból. A régészeti lelőhelyek magyarországi közhiteles adatbázisa (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) jelenleg cca. 70.000 rekordot tartalmaz. Mindez, egy közelmúltban elvégzett számítás szerint, a téradattal nem rendelkező lelőhelyek és duplumok nélkül összesen cca. 25-35.000 lelőhelynek felel meg (MESTERHÁZY-STIBRÁNYI 2011, 2-4, REMÉNYI-STIBRÁNYI 2011), azaz a hatályos örökségvédelmi törvény definíciójának értelmében5, ennyi régészeti lelőhelyet ismerünk. A magyarországi lelőhely-állomány nagysága, a tudományosan megalapozott becslések alapján: 100.000-150.000 lelőhelyre tehető (WOLLÁK 2009, Fig. 6.5), így a lelőhelyek maximum 25-30%-át ismerjük, ráadásul nagyok a területi anomáliák is. Az ország jelenlegi topográfiai felderítettsége mellett, a beruházások örökségvédelmi előkészítése ezért nem támaszkodhat kizárólag a nyilvántartott lelőhely-állományra, ezért minden esetben szükség van a beruházásokat megelőzően lelőhelydiagnosztikai vizsgálatokra.
Szakmai okok A fenti objektív régészeti jellegű okok mellett létezik egy harmadik, szubjektív, szakmai probléma is. A Magyarország Régészeti Topográfiája (MRT) program – amely a 60-as években egyedülállóan progresszív vállalkozás volt – sajnálatos módon lelassult, megállt. Ennek a következménye nemcsak az, hogy csupán az ország 11%-át sikerült módszeresen felderíteni, de hosszabb távon azt is eredményezte, hogy elmaradtak azok a topográfiai alapkutatások, amelyek biztosíthatták volna a lelőhely-diagnosztikai módszerek folyamatos fejlesztését, tökéletesítését, tesztelését.
Nincs módszertani központ, nincsenek szakmai
módszertani viták, stb., ráadásul a nagyberuházások során szükségessé vált ásatási munka és 5
„Régészeti lelőhely: az a földrajzilag körülhatárolható terület, amelyen a régészeti örökség elemei történeti összefüggéseikben találhatók, és amelyet a hatóság nyilvántartásba vett” (Kötv. 7. §. 20).
8
ennek eredményeinek publikálásának árnyékában, a topográfia ma nem tartozik a magyar régészet vezető kutatási irányzatai közé. Mindeközben Nyugat-Európában – de már Közép-Európában is (vö.: GOJDA 2004) – jelentős mértékben az úgynevezett „újrégészeti” iskolák6 megtermékenyítő hatásának (vö.: kvantitatív szemlélet, természettudományos és innovatív módszerek, GIS, stb.) is köszönhetően, a lelőhely-diagnosztika, jelentős, önálló interdiszciplináris kutatási irányzattá nőtte ki magát.
A lelőhely-diagnosztika jelenlegi rendszeréből adódó problémák A bemutatott régészeti jellegű objektív és szubjektív nehézségek mellett, úgy véljük, hogy a lelőhely-diagnosztika eredményességét nagyban meghatározta az a kialakult rendszer, amelyben a feladatellátók kénytelenek voltak az örökségvédelmi hatástanulmányokat elkészíteni. A különböző örökségvédelmi, környezetvédelmi, építésügyi jogszabályok számos esetben írják elő (vagy a hatóságok számára biztosítják ennek lehetőségét) örökségvédelmi hatástanulmányok, szakvélemény, adatszolgáltatás benyújtását, amelyek azonban általában nem alkotnak hatékonyan működő komplex rendszert.
Településrendezési eljárásokhoz készített örökségvédelmi hatástanulmányok Az örökségvédelmi törvény (Kötv.) településrendezési eljárások esetén örökségvédelmi hatástanulmányok készítését írja elő7. A hatástanulmányokat a legtöbb magyarországi önkormányzat elkészítette és eredményeit elvileg beépítette rendezési, szabályozási terveibe. Azonban mivel a hatástanulmányok készítésének leginkább csak a formai kritériumai voltak meghatározva, a szakmai tartalom nem, az elkészült munkák színvonala nem egységes és így valódi felhasználhatósága is bizonytalan. Mivel a vizsgálatokhoz nem volt kötelező semmilyen terepi vizsgálatot elvégezni, sok esetben a tanulmány kizárólag a nyilvántartott régészeti lelőhelyek katasztere volt, érdemi lelőhely-felderítést nem végeztek készítésekor8. Ezért a tanulmányok jelentős része, a fejlesztési területek kijelölése során nem alkalmas megbízható örökségvédelmi kockázatelemzésre. 6
Magyar nyelvű összefoglalás: RENFREW-BAHN 1999, 36-44, az „Újrégészet” hazai hatásáról: BÁNFFY 2009. Kövt. 66. §. 8 Vö.: „örökségvédelmi hatástanulmány nem készülhet úgy, hogy nem előzte meg terepbejárás.” JANKOVICHBÉSÁN 2011, 18. 7
9
Tájérték-felmérés Az elmulasztott lehetőségek (MRT, településrendezési eljárások) pótlására egy új lehetőség nyílhat a tájérték felmérési programok során végzett régészeti felmérési-felderítési munkák kapcsán. Magyarország, felismerve kulturális és természeti örökségünk együttes védelmének fontosságát, csatlakozott az Európai Táj Egyezményhez9. Mindez egy lehetőség lehet a szisztematikus régészeti szemléletű tájérték-felmérésre (vö.: SÁROSI 2003), egységes adatfelvételi szabvány10 alapján. A több intézménnyel együttműködve, a Norvég Alap által finanszírozott TÉKA – Tájérték-kataszter készítése során az MNM-NÖK Topográfiai osztálya kifejlesztette és a gyakorlatban is tesztelte a tájérték-szemléletű régészeti topográfiai módszertant, jelenleg az adatok térinformatikai feldolgozására és kezelésére alkalmas adatbázis fejlesztése folyik (vö.: REMÉNYI-STIBRÁNYI IN PRINT).
Környezeti hatásvizsgálat Bizonyos, külön jogszabályban meghatározott beruházások esetén, a környezeti hatásvizsgálati és
az
egységes
környezethasználati engedélyezési
eljárásról szóló
kormányrendelet11 örökségvédelmi hatáselemzés elvégzését írja elő. Ennek azonban semmilyen meghatározott szakmai tartalma nincs, így egyaránt elfogadható egy egyszerű régészeti adatszolgáltatás, vagy úgynevezett „előzetes” örökségvédelmi hatástanulmány (amely elsősorban archív adatokra támaszkodik), de akár – elsősorban a megrendelő döntésétől és pénzügyi lehetőségeitől függően – teljes hatástanulmány is készülhet, már ebben a tervezési, engedélyezési fázisban.
Az építésügyi hatósági engedélyezési eljárás során készített hatástanulmányok Bizonyos beruházások esetén, az illetékes örökségvédelmi hatóság, szakhatósági hozzájárulását, örökségvédelmi hatástanulmány elkészítéséhez kötheti12 (2007 és 2010 között
9
2007. évi CXI. Törvény a Firenzében, 2000. október 20-án kelt, Európai Táj Egyezmény kihirdetéséről. MSZ 20381 11 314/2005. (XII. 25.) kormányrendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról. Vö.: 4/2003. (II. 20.) NKÖM rendelet az örökségvédelmi hatástanulmányról, 1.§. (2): „A környezeti hatásvizsgálat hatálya alá tartozó tevékenységek engedélyezési eljárása során e rendelet szabályait a környezeti hatásvizsgálatra vonatkozó külön jogszabályok rendelkezéseivel összhangban kell alkalmazni.” 12 4/2003. (II. 20.) NKÖM rendelet az örökségvédelmi hatástanulmányról, 3. §.: „ A Hivatal hatástanulmány elkészítéséhez kötheti szakhatósági hozzájárulásának megadását: a) a régészeti lelőhelyen megvalósítandó tereprendezési eljárás, illetve olyan beruházás vagy fejlesztés esetén, ahol az engedélyezés alá vont terület legalább 1 hektár nagyságú, vagy a tervezett építmény szintterülete legalább 500 négyzetméter, b) a külterületen lévő nyomvonalas létesítmények műszaki nyilvántartásáról szóló 18/1984. (XII. 13.) ÉVM rendelet 1. számú mellékletének 6. pontjában felsorolt vízügyi létesítmények, valamint az egyes nyomvonal jellegű építményszerkezetek kötelező alkalmassági idejéről szóló 12/1988. (XII. 27.) ÉVM-IpM-KM-MÉM-KVM 10
10
ez minden nagyberuházás esetén kötelező volt13). A különböző nagyberuházások esetén el is készültek az örökségvédelmi hatástanulmányok, azonban a tapasztalatok a legtöbb esetben azt mutatták, hogy az objektív szakmai okokon és esetleges hiányosságokon túl, önmagában a kialakult rendszer az, amely lehetetlenné teszi azt, hogy a hatástanulmányok megfeleljenek a hozzájuk fűzött elvárásoknak. Az alapvető probléma, hogy a lelőhely-diagnosztikai vizsgálatok elvégzésének idejét (mind a rendelkezésre álló időt, mind a vizsgálati időszakot) az engedélyezési eljárások határideje határozta meg, függetlenül a régészeti, szakmai szempontoktól. A tervező nyilván csak akkor tudta a terveket átadni a régészeti lelőhely-diagnosztika számára, ha azok már egy bizonyos tervezési fokot elértek, ugyanakkor a végleges engedélyezési tervek, a legtöbb esetben éppen a hatósági engedélyezési eljárás határidejére készülnek el. Így a lelőhelydiagnosztika számára általában olyan kevés idő állt rendelkezésre, amely alatt csupán az archív adatgyűjtést és a terület egyszeri bejárását lehetett elvégezni, ráadásul a vegetációs ciklusok és egyéb zavaró tényezőktől függetlenül kiválasztott időszakban. Méltányolható megrendelői igény az, hogy a hatástanulmány tartalmazzon számszerűsített adatokat, a feltárandó területek kiterjedésére, esetleg a feltárások költségeire vonatkozóan. Erre egyrészt a lelőhely-diagnosztika korábbi rendszerében, fent bemutatott szakmai jellegű problémák miatt eleve nem volt mód (vö. pl. próbafeltárásokkal kapcsolatos problémák). De a legtöbb esetben az örökségvédelmi hatástanulmányok megrendelésekor még a beruházás sem áll olyan tervezési szinten, ami megfelelő megrendelői adatszolgáltatást tenne lehetővé. Az engedélyezési tervek készítésekor legtöbbször maga a megbízó sem rendelkezik olyan pontos, végleges tervezési adatokkal, amelyek alapján a különböző kalkulációkat el lehetne végezni. A megrendeléskor ugyanis legtöbbször még csak a nyomvonal vagy a fejlesztési terület kijelölése történik, így a földmunkával érintett területek valódi mérete (a pontos és részletesen kidolgozott nyomvonalszélesség, a csomópontok kialakítása, a pihenők helye, a földmunkák műszaki paraméterei, az építés-technológiai eljárás) nem ismert. Azaz ebből a szempontból az örökségvédelmi hatástanulmány túl korán készül. Más szempontból azonban az örökségvédelmi hatástanulmány túl későn készül. Nagyon fontos ugyanis hangsúlyozni, hogy az örökségvédelem általános célja így, elvileg konkrét
együttes rendelet mellékletében felsorolt nyomvonal jellegű építményszerkezetek létesítése, továbbá folyók, csatornák medrének módosítása esetén, 13 21/2007. (III. 26.) OKM rendelet a régészeti lelőhelyek feltárásának, illetve a régészeti lelőhely, lelet megtalálója anyagi elismerésének részletes szabályairól szóló 18/2001. (X. 18.) NKÖM rendelet módosításáról. 2010 nyara óta nem hatályos.
11
feladata is elsődlegesen nem a veszélyeztetett régészeti lelőhelyek feltárása, hanem sokkal inkább az örökségi elemek eredeti állapotának megőrzése. Azaz olyan javaslatok kidolgozása, amelyek alapvetően a régészeti lelőhelyek elkerülésére – pontosabban olyan területek, térségek, zónák lehetséges elkerülésére, amelyekben régészeti lelőhelyek koncentrált előkerülésére lehet számítani – vonatkoznak (BELÉNYESY-VIRÁGOS 208, 74). Mivel az örökségvédelmi hatástanulmány az esetek túlnyomó részében már csak a véglegesen kiválasztott,
engedélyezésre
beadandó
tervekkel
dolgozik,
valós
örökségvédelmi
kockázatcsökkentő (egyben költségcsökkentő) ajánlásokat már nem fogalmazhat meg, hiszen ebben a tervezési fázisban már csupán kisebb korrekciókra van mód, nagyobb területek – örökségvédelmi célú és egyben a költséghatékonyságot célzó – elkerülésre már nincs lehetőség.
Megoldási javaslatok és lehetőségek A lelőhely-diagnosztika eredményességével kapcsolatos problémák okai tehát leginkább abban kereshetők, hogy bár a lelőhely-állomány sajátosságait, vizsgálhatóságának lehetőségeit figyelembe vevő, hatékony lelőhely-diagnosztikai módszerek adottak a hazai szakemberek számára, ezeket a szakmai ismeri is, azonban beruházás-előkészítés eddigi – csak az engedélyezési eljárás határidejét figyelembe vevő, a szakmai szempontokat mellőző – rendszere, nem nyújtott lehetőséget a vizsgálati eljárások komplex, hatékony és eredményes alkalmazására. A hosszú távú megoldást természetesen az ország szisztematikus és folyamatos topográfiai kutatása jelentheti, azonban az aktuális feladatok (beruházások) azonnali megoldást igényelnek.
Az ország teljes területének szisztematikus régészeti-topográfiai felderítése Az ország jelenlegi régészeti topográfiai kutatottságából, a lelőhelyek alacsony ismertségéből (25-30%) adódó problémákat hosszútávon csak az ország szisztematikus régészeti felderítése oldhatja meg. Azaz valamilyen formában a MRT program folytatása, interdiszciplináris kutatások, együttműködések formájában. Erre, a már említett tájértékfelmérés program is alkalmas lehet. A nemzetközi példák ismertek (vö.: MESTERHÁZYSTIBRÁNYI 2011, 5), a módszerek adottak, azonban a jelenlegi helyzetben a kutatások – egyébként nem túl magas – pénzügyi forrása hiányzik.
12
További problémát jelent az is, hogy az ország régészeti felderítését tulajdonképpen soha nem zárhatjuk le véglegesen. Azaz nem csupán egyetlen, több éves kutatási kampányról van szó, hanem egy olyan folyamatos tevékenységről, amelynek eredményeképpen állandóan bővülnek az ország lelőhely-állományára vonatkozó információink, de végleges eredményt soha nem garantálhatunk14. Azaz a szisztematikus felderítés bár nagyságrendekkel növeli a lelőhely-diagnosztika eredményességét, megbízhatóságát, továbbra is szükség lesz a különböző földmunkával járó változtatások örökségvédelmi kockázatainak konkrét, a beruházásokat megelőzően elvégzett felmérésére.
A nagyberuházások örökségvédelmi előkészítésének hatékonyabb rendszere: Az előzetes dokumentáció Jelentős részben az EU forrásokból megvalósuló beruházások szoros elszámolási rendszerének következtében, egyre markánsabbá vált az igény arra, hogy a korábbiakhoz képest pontosabban lehessen kalkulálni a szükséges megelőző feltárások pénzügyi keretét, ütemezését. A beruházók, elsősorban a jelenlegi nagyberuházásokat koordináló NIF Zrt. részéről az az elvárás fogalmazódott meg, hogy a lelőhely-diagnosztikai eljárások eredményei alapján, olyan szintű adatszolgáltatást kapjon, amely konkrét pénzügyi becslést, ütemezést tartalmaz és amelyre a feladatellátó pénzügyi garanciát is vállal. Mint az a korábbiakból talán egyértelműen kiderült, az örökségvédelmi hatástanulmányok jelenlegi rendszere nem alkalmas ilyen jellegű adatszolgáltatásra. Erre csak a szakmai szempontokat fegyelembe vevő határidők (legalább 1 év) mellett van lehetőség, amely időszak alatt lehetőség nyílik komplex (a próbafeltárást is magába foglaló) lelőhelydiagnosztikai vizsgálatok – megfelelő vegetációs ciklusban történő – elvégzésére, szükség szerinti megismétlésére, pontosítására. Ugyanakkor a végleges pénzügyi becsléshez a végleges kiviteli tervekre és műszaki dokumentációra van szükség. A probléma megoldására a jogalkotók egy új tanulmánytípus, az Előzetes dokumentáció elkészítését tették kötelezővé nagyberuházások esetén15. A dokumentációt a feltárási 14
Egy-egy újabb vizsgálat során, még a legalaposabban felmért MRT területeken is kerülhetnek elő új lelőhelyek. Ez nem az MRT, vagy a módszerek hibája, egyszerűen a régészeti lelőhelyek, illetve felderíthetőségük sajátossága. 15 Kötv. 7. §. (29); 20/A. § (1): „A külön jogszabályban meghatározott nagyberuházás, valamint részben vagy egészben európai uniós forrásból megvalósuló beruházás (a továbbiakban: nagyberuházás) esetén előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni. Egyéb esetekben előzetes régészeti dokumentáció készíthető különösen a földterület-kiválasztás során, a hatósági engedélyezési eljárásokat megelőzően. (2) Az előzetes régészeti dokumentáció nem pótolja a 22. § (2) bekezdése szerinti próbafeltárást. (3) Az előzetes régészeti dokumentáció elkészítéséhez szükséges régészeti feltárások költségei - nemzetgazdasági szempontból indokolt esetekben - a központi költségvetésből fedezhetőek.”
13
engedélykérelemhez kell csatolni, azaz a beruházás megvalósításának olyan késői fázisában, amikor a végleges kiviteli tervek rendelkezésre állnak, azaz az ásatások valóban pontosan megtervezhetők (amennyiben a régészeti adatok elég biztosak). A rövid jogszabályi megfogalmazáshoz kapcsolódó jogi, gazdasági és régészeti szakmai részletek kidolgozását a NEFMI kultúráért felelős államtitkára által felkért szakmai munkacsoportok végezték el16. A Jogi és Gazdasági Munkacsoportba a NIF Zrt. is delegált tagokat, így a beruházói oldal közvetlenül részt vett a koncepció kidolgozásában. A munkacsoportok közötti egyeztetések során egy olyan kétlépcsős vizsgálati rendszer körvonalazódott, amely egyrészt figyelembe veszi a megrendelői elvárásokat és a régészeti szakmai szempontokat, másrészt az környezetvédelmi és építésügyi engedélyezési eljárások során készülő örökségvédelmi hatástanulmányok rendszeréhez is illeszkedik. A koncepció lényege,
hogy
az
első
vizsgálati
fázis
lényegében
azonos
az
örökségvédelmi
hatástanulmányok készítése során végzett vizsgálatokkal (adattári, szakirodalmi, térképészeti kutatás/előkészítés/elemzés, terepbejárás, légirégészeti felderítés), a dokumentáció tartalmilag és formailag megfelel az örökségvédelmi hatástanulmányra vonatkozó jogszabályi előírásoknak17, így ehhez az engedélyezési eljárási fázisban is felhasználható. Azon túl azonban, hogy tartalmazza az elvégzett vizsgálatok során azonosított lelőhelyekre vonatkozó örökségvédelmi hatáselemzést, egyben javaslatokat fogalmaz meg, illetve konkrét kutatási 5/2010. NEFMI rendelet, 21. § (1): „A beruházó a megelőző feltárásra vonatkozó engedély iránti kérelem benyújtását megelőzően, a nagyberuházás által érintett területen a terület régészeti érintettségének egyértelmű tisztázása, a régészeti örökségi elemekre vonatkozó ismeretek (különösen a lelőhely jellegének, korának, kiterjedésének és intenzitásának) megszerzése és pontosítása, valamint az ebből következően elvégzendő régészeti feladatellátás formájának, idő- és költségvonzatainak meghatározása érdekében, a 4. § (1) bekezdésében meghatározott régészeti feltárási módok - a régészeti megfigyelést kivéve - alkalmazásával előzetes dokumentációt köteles készíttetni a régészeti feltárásra jogosulttal. (2) Az előzetes dokumentáció elkészítése kiterjed a beruházás által érintett területre vonatkozó kulturális örökségvédelmi és helytörténeti szakirodalmi adatok, múzeumi, térképi, levéltári adatok, valamint fényképek részletes feldolgozására is.” 16
A munkacsoportok feladata az volt, hogy szakmai irányelvek megfogalmazásával segítsék az 5/2010. NEFMI rendelet 14. §-ban előírtak betartását: „A Magyar Nemzeti Múzeum a feltárási jogosultsággal rendelkező intézményekkel és szakmai szervezetekkel egyeztetve, a miniszter egyetértésével megállapítja, és minden év február 10-ig a honlapján nyilvánosságra hozza: a) az előzetes dokumentáció elkészítésére, a régészeti feltárás folytatására és dokumentációjának készítésére, az elsődleges leletfeldolgozásra, a leletanyag befogadására, feldolgozására vonatkozó szakmai irányelveket, b) a régészeti feltárással, a leletek elhelyezésével és gondozásával kapcsolatos költségek kalkulációja készítésének szempontjait, c) az olyan, sűrű beépítésű, intenzíven közművesített városi területeken (különösen a történeti városmagokon belül) folytatott régészeti kutatás, amely a városok intenzíven, több rétegben, nagy mélységben, bonyolult rétegviszonyok között jelentkező településszerkezeti elemeire, az egymásra települt különböző régészeti korszakok emlékeire irányul, azaz a városi régészeti feltárás vonatkozásában irányadó speciális irányelveket az a) és b) pontokban meghatározottak szerinti bontásban, d) a megelőző feltárás elvégzésére jogosult illetékes múzeum és a beruházó közötti szerződésmintára vonatkozó javaslatot és e) az illetékes múzeum és a gyűjtőterületében érintett, megyei múzeumi szervezethez nem tartozó területi múzeum (a továbbiakban: területi múzeum) középtávú együttműködési megállapodásának megkötésére és annak tartalmára vonatkozó javaslatát.” 17 4/2003. (II. 20.) NKÖM rendelet az örökségvédelmi hatástanulmányról 4. §.
14
terveket dolgoz ki a második lépcsőben elvégzendő non-destruktív (megismételt terepbejárás, légifotózás, bizonyos területek geofizikai kutatása), illetve destruktív (próbafeltárás) lelőhelydiagnosztikai vizsgálatokra vonatkozóan. Mindezek miatt fontos, hogy a vizsgálatokat szakmailag koordináló régész már ebben a fázisban egyeztessen az egyes szakterületek specialistáival, az alkalmazandó módszerek kiválasztásakor. Az így megtervezett komplex vizsgálatok – az ekkora már véglegesített kiviteli tervekre és műszaki dokumentációra alapulva –, a második vizsgálati fázis végére (megelőző feltárások engedély-kérelmének benyújtása, illetve a szerződés megkötése) már alkalmasak olyan színtű adatszolgáltatásra, amelyre akár pénzügyi garancia is vállalható. Még egyszer hangsúlyozzuk azonban, hogy ennek az az alapfeltétele, hogy komplex vizsgálatokra legyen lehetőség, amelyek elvégzésére legalább 1 év álljon rendelkezésre, amely gyakran egyébként más okok miatt is eltelik az építési engedély benyújtása és a megelőző feltárások megkezdése között. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy a garancia-vállalást nem lehet mechanikusan a teljes országra, minden projektre egységesen szabályozni és meghatározni egy egységes 90-95%-os hibahatárt. A lelőhely-diagnosztika megbízhatósága ugyanis nagyban függ a környezeti feltételektől, azaz szinte kistájanként eltérő. Ebből következően minden esetben egyedileg kell megegyezni a garancia feltételeiről a %-os hibahatárokról. Ennek során feltétlenül figyelembe kell venni a kiválasztott módszerek költség-hatékony alkalmazásának szempontjait is, hiszen a közel 100%-os arány (a jelenleg elvárt 95%) csak abban az esetben garantálható, ha a komplex lelőhely-diagnosztika részeként nagy területeken (rosszul kutatható területeken akár szinte a teljes nyomvonalon) végzünk destruktív és költséges próbafeltárást18. Az első vizsgálati fázis után a megbízóval közösen kell mérlegelni, hogy a kisebb régészeti kockázat (95%) előnyei pénzügyileg arányosak-e a költséges próbafeltáráson alapuló lelőhely-diagnosztika költségeivel. Elsősorban a pénzügyi garancia-vállalásra tekintettel, a Jogi és Gazdasági Munkacsoport javaslata szerint, az Előzetes dokumentáció elkészítésére a feltárásokat is végző területileg illetékes múzeumok jogosultak.
Előnyök, hátrányok, kockázatok Az Előzetes dokumentáció – amennyiben készítésénél mind a megrendelők, mind a készítők elfogadják és alkalmazzák a munkacsoportok ajánlásait – számos olyan kérdést megoldhat, amelyre a hatástanulmányok eddigi rendszere nem volt alkalmas. Mivel a 18
A Kötv. 2011. novemberében életbe lépett változása erre lehetőséget is biztosít: Kötv. 7. § (29).
15
végleges kalkulációk elkészítését egy legalább 1 éves kutatási periódus előzi meg, megoldódnak azok a kérdések, amelyek az engedélyezési eljárásokhoz kötődő határidőkből adódtak. Ha a munkacsoportok ajánlásai szerint próbafeltárásokat
lehetőség nyílik arra, hogy a
a lelőhely-diagnosztika fázisában végezzék el, az ebből adódó
tervezhetőségi kérdések (szerződés-módosítások) rendeződnek. A rendszer további előnye, hogy kompatibilis az örökségvédelmi hatástanulmányok rendszerével, így nem kell semmilyen vizsgálatot feleslegesen megismételni. A régészek számára jelenleg ijesztőnek látszó pénzügyi garancia-vállalás pedig hosszabb távon egy olyan, kölcsönös érdekeken alapuló minőségbiztosítási elemmé válhat, amely a lelőhely-diagnosztikai módszerek folyamatos fejlesztésére, az eredmények pontosabbá, megbízhatóbbá tételére ösztönzi a szakmát. Ugyanakkor ez a rendszer sem kínál teljes megoldást: a komplex módszerek eredményességének is vannak korlátai (80-85%-os legjobb hibahatár). További problémát jelent, hogy a rendszer nem teszi érdekeltté az érintett feleket a humuszolás során, „váratlanul” előkerülő lelőhelyek feltárásában, egyáltalán észlelésében. Ha ugyanis a humuszolás régészeti megfigyelését ugyanazon feladatellátó végzi, mint a feltárási munkákat, az Előzetes dokumentációra vállalt pénzügyi garancia miatt, egyik fél sem érdekelt a váratlanul előkerült lelőhelyek bejelentésében, feltárásában. A veszélyeztetett örökségi elemeket, ezekben az esetekben valószínűleg csak a hatékony hatósági ellenőrzés rendszere védheti meg a dokumentálatlan pusztulástól. A határidők kapcsán már megállapítottuk, hogy az Előzetes dokumentáció rendszere megoldja azokat a problémákat, amelyek abból adódnak, hogy az örökségvédelmi hatástanulmány túl korai tervezési fázisban készül. Ugyanakkor továbbra sem szolgálja az örökségvédelem elsődleges célját: a védett örökségi elemek állapotának megőrzését, elkerülését19, azaz azokat a problémákat, amelyek abból adódnak, hogy az érdemi örökségvédelmi kockázatelemzések, lelőhely-diagnosztikai vizsgálatok túl későn készülnek el ahhoz, hogy szempontjaikat a tervezésénél figyelembe lehessen venni.
19
„A preventív örökségvédelem valós célja a bolygatások megelőzése (beleértve ebbe az elkerülhető ásatásokat is), nem a feltárások előírása.” BELÉNYESY-VIRÁGOS 2008, 274.
16
További lehetőségek: örökségvédelmi szempontok érvényesítése a tervezés legkorábbi fázisától Az Előzetes dokumentáció örökségvédelmi hatástanulmányokkal kompatibilis rendszere, megteremti a már veszélybe került régészeti lelőhelyek felderítésének, megelőző feltárásának megtervezésének lehetőségét, egyben alkalmas arra, hogy megfelelően használható szakmai háttéranyagként szolgáljon a hatósági eljárások, és a szerződéskötések során. Ugyanakkor az örökségvédelem alapvető szempontját (a lelőhelyek elkerülését) ebben a fázisban már nem lehet érvényesíttetni, erre ugyanis a tervezés legkorábbi fázisában, a helyszín- illetve nyomvonalválasztás, a rendezési tervek módosításának időszakában, azaz a középtávú beruházás-előkészítés során nyílhatna lehetőség. A fentiekben bemutattuk annak okait, hogy miért csak a komplex lelőhely-diagnosztikai módszerekkel végzett kutatások szolgáltathatnak megfelelő megbízhatóságú adatokat. Ezek a vizsgálatok azonban túl költségesek és időigényesek ahhoz, hogy a tervezés legkorábbi fázisában, nyomvonalverziók és fejlesztési területek kiválasztásnak időszakában lehetőség legyen alkalmazásukra. Jelentős többletterheket jelentene, ha például minden potenciális autópálya-nyomvonalverziót többször bejárnának, berepülnének, geofizikai vizsgálatokat, próbafeltárásokat végeznének, már több évvel a beruházás megvalósulása előtt, a középtávú beruházás-előkészítés során. Ugyanakkor a tervezés legkorábbi fázisában (fejlesztési terület, nyomvonal kijelölés) az örökségvédelmi kockázatok előzetes felméréséhez nem feltétlenül szükséges valamennyi lelőhely pontos felderítése. A középtávú beruházás-előkészítés (fejlesztési terület, nyomvonal választás, kijelölés) során örökségvédelmi kockázati zónák, régészeti érdekű területek kijelölése, a kockázati fokozatok térbeli ábrázolása lenne elsősorban a fontos, az örökségvédelmi szempontból legkevésbé kockázatos változatok, helyszínek kiválasztása céljából. Az eljárás jogi keretei tulajdonképp ma is adottak, hiszen az örökségvédelmi törvény előírja a régészeti érdekű területek (azaz lényegében kockázati zónák) védelmét, sőt definiálja is a fogalmat.20 Az általános jogi megfogalmazáson túl azonban a régészeti érdekű területek kijelölésének semmilyen egységes szakmai szempontrendszere, tudományos módszertana nincs, a kijelölt régészeti érdekű területek a hatósági nyilvántartásban sem szerepelnek. Kijelölésük jelenleg változó módszerekkel, leggyakrabban empirikus módon történik, azaz 20
„Régészeti érdekű terület: valamennyi terület, természetes vagy mesterséges üreg és a vízmedrek azon része,amelyen, illetve amelyben régészeti lelőhely előkerülése várható vagy feltételezhető.” Tv. 7. §. 17.
17
régészeti érdekűnek tekinthetünk valamennyi olyan területet, amelyen régész régészeti lelőhely előkerülését feltételezi. Nyilvánvaló, hogy ez a megközelítés alkalmatlan arra, hogy valódi örökségvédelmi kockázatelemzések tudományos alapjául szolgáljon. Létezik ugyanakkor egy – elsősorban Hollandiában és Észak-Amerikában használt – általánosan elterjedt módszer, a régészeti prediktív modellezés, amely alkalmas arra, hogy előzetesen kevéssé ismert területek örökségvédelmi kockázati zónáinak, régészeti érdekű területeinek kijelölését elvégezzük. Lényegében a természettudományokban általánosan használt geostatisztikai előrejelző modellezés régészeti felhasználásáról van szó, megfelelő térinformatikai alkalmazások segítségével. Az első, már gyakorlatban is tesztelt modellek elkészültek a MNM-NÖK Topográfiai osztályán (lásd: MESTERHÁZY-STIBRÁNYI 2011).
Nagyberuházások tervezési, engedélyezési fázisai
A vizsgálati fázis célja, várt eredménye
Tanulmányok és dokumentumok, alkalmazott módszerek
Közép- és hosszú-távú beruházás-előkészítés Fejlesztési területek, nyomvonalak kijelölése, kiválasztása, rendezési tervek módosítása
Örökségvédelmi kockázatelemzés A potenciális fejlesztési területek, nyomvonalak rangsorolása, örökségvédelmi kockázatok szempontjából, javaslatok az elkerülésre
Prediktív modellezés Örökségvédelmi kockázati zónák (régészeti érdekű területek) kijelölése, tudományos módszerekkel
Környezetvédelmi, Építésügyi engedélyezési eljárás
Örökségvédelmi hatáselemzés A szükséges örökségvédelmi intézkedések (ásatások, megfigyelés) továbbá a 2. fázisban elvégzendő lh. diagnosztikai vizsgálatok meghatározása, tervezése
Örökségvédelmi hatástanulmány, Előzetes dokumentáció, 1. vizsgálati fázis - Előzetes adatgyűjtés -Terepbejárás -Légi felderítés
A megelőző feltárások költségkeretének, időigénynek, ütemezésének meghatározása
Előzetes dokumentáció, Komplex lh. diagnosztika alapján - Non-destruktív módszerek -Próbafeltárások
Az engedélykérelemhez csatolandó melléklet
Megelőző feltárások engedélyezési eljárása Az engedélykérelemhez csatolandó melléklet, a megbízói szerződés alapja
Garanciális elemek
4. ábra. Az örökségvédelem és nagyberuházások költséghatékonysága és tervezhetősége szempontjából ideális lelőhely-diagnosztikai rendszer szintjei, vizsgálati fázisai
18
Irodalom BÁNFFY E. 2009 Földindulás? A régészet válsága és változása napjainkban. Archeometriai Műhely 2009/1. 1-3. BELÉNYESY K. - VIRÁGOS G. 2008 Régészet az ezredforduló után: A régészet helye és szerepe a 21. századi fejlett piacgazdaságban és a tudásalapú társadalomban. (Archaeology after the Millennium: The Position of Archaeology in the Market Economy and Knowledge-based Society of the 21th Century.) ArchÉrt 133, 273-290. CZAJLIK Z. 2009 Légi régészet Magyarországon. In: Anders A. - Szabó M. - Raczky P. (szerk.) Régészeti dimenziók. Tanulmányok az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének tudományos műhelyéből. Bibliotheca Archaeologica 3, L’Harmattan, Budapest, 23-36. GAFFNEY, C. 2008 Detecting trends in the prediction of the buried past: A rewiew of geophysical techniques in archaeology. Archaeometry 50, (2), 313-336. GOJDA, M. (ED.) 2004 Ancient Landscape, Settlement Dynamics and Non-Destructive Archaeology Czech Research Project 1997-2001. Praha. HEILIG B. - KOVÁCS P. - PATTANTYÚS Á. M. 2011 Geofizikai mérések. In: Gróf P. - Horváth F. - Kulcsár V. - F. Romhányi B. - Tari E. T. Biró K. (szerk.): Régészeti Kézikönyv. CD ROM, Budapest, 29-39. JANKOVICH-BÉSÁN D. 1993 A felszíni leletgyűjtés módszerei és szerepe a régészeti kutatásban. Régészeti Továbbképző Füzetek 4. Budapest. JANKOVICH-BÉSÁN D. 2011 Terepbejárás. In: Gróf P. - Horváth F. - Kulcsár V. - F. Romhányi B. - Tari E. T. Biró K. (szerk.): Régészeti Kézikönyv. CD ROM, Budapest, 17-28. MCCOY, M., D. - LADEFOGED, T., N. 2009 New Developments in the Use of Spatial Technology in Archaeology. J. Archaeol Res 17, 263-295.
19
MESTERHÁZY G. - STIRBRÁNYI M 2011 Prediktív régészeti modellek és a magyar örökségvédelem. Topográfiai Tanulmányok 1. On-line megjelenés, 2011. szeptember. http://www.mnm-nok.gov.hu/kiadvanyok/topografiai-tanulmanyok.html MIKLÓS ZS. 2011 Légi fényképezés. In: Gróf P. - Horváth F. - Kulcsár V. - F. Romhányi B. - Tari E. T. Biró K. (szerk.): Régészeti Kézikönyv. CD ROM, Budapest, 40-70. (Bödőcs A., Czajlik Z., Szbó M., Visy Zs. köreműködésével) MRT Magyarország Régészeti Topográfiája. 1 (1966) – 10 (1998). Budapest. RACZKY P. 2007 Az autópálya-régészet helyzete Magyarországon. Módszerek és tapasztalatok az 1990 és 2007 közötti munkálatok alapján. (The state of „Motorway Archaeology” in Hungary. Methods and experience based on the work out between 1990 and 2007) ArchÉrt 132, 5-36. RACZKY, P. - PUSZTA, S. - CZAJLIK, Z. - HOLL, B. - MARTON, Á. 1997 GIS and evaluation of rescue excavations along the M3 Motorway in Hungary. Poročilo o raziskovanju paleolitika, neolitika in eneolotika v Sloveniji 24, 157-170. REMÉNYI L.- STIBRÁNYI M. 2011 Régészeti topográfia – ugyanaz másként. In: Kővári K. – Miklós Zs. (szerk.) „Fél évszázad terepen” Tanulmánykötet Torma István tiszteletére 70. születésnapja alkalmából. Budapest 189-198. REMÉNYI L.- STIBRÁNYI M. IN PRESS A táj történetének kutatása régészeti módszerekkel. In: Kollányi L. (Szerk.) Rejtett kincseink (TÉKA Tájéréték-felmérés). Budapest. (megjelenés alatt) RENFREW, C.- BAHN, P. 1999 Régészet. Elmélet, módszer, gyakorlat. Budapest. SÁROSI, E. 2003 Landscape and the Possibilities of Archaeological Topography. In: Laszlovszky, J. Szabó, P. (ed.) People and Nature in Historical Perspective. CEU Medievievalia 5, 313-342. STIBRÁNYI M. 2010 Gondolatok a régészeti topográfia lehetőségeiről. Thoughts on the possibilities of
20
archaeological topography. Évkönyv és Jelentés a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat 2008. évi feltárásairól. (Field Service for Cultural Heritage 2008 Yearbook and Rewiew of Archaeological Investigations). Budapest, 343-359. WOLLÁK, K. 2009 Listing – precondition of protection? In: Schut, A. C. P. (ed.): Listing Archaeological Sites, Protecting the Historical Landscape. EAC Occasional paper no. 3. 53-62.
21
