,
NYARI
.. , NAPKOZIS TABOR
2014
,
,
BESZAMOLO
Készítette: Sziky Károlyné
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS
2014. ÉVI
NYÁRI NAPKÖZIS TÁBORAI
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata a város önkonnányzati fenntartású általános iskoláiba járó gyennekei számára biztosította azt a lehetőséget, hogyatanulók nyári napközis táborban vehessenek részt. A táborozás 2013 . június 16. és augusztus 08. között zajlott le, a turnusokban összességében 1637 fő vett részt. A szervezés januárban kezdődött. Ajelentkezők fólmérése, a jelentkezések alakulása, programok kialakítása és a befizetések május közepéig tartottak. Ezután szerződéskötések következtek, de mindezekkel párhuzamosan az utazás, a buszkíséret megszervezése is zajlott. A napközis táborozás népszerű volt a szülők és gyennekek körében. Ennek egyik oka a táborokban hagyományosan a magas szakmai színvonal és az érdekes programok biztosítása mellett az is, hogy sok szülő másképp nem tudja megoldani a gyenneke nyári felügyeletét. Másrészt sok szociálisan hátrányos helyzetü gyerek számára a nyaralást is ez a megoldás jelenti, hiszen némelyiküknek talán ez az egy-két hét volt az egyetlen nyaralási lehetőség egész szünidőben. A táborozásban részt vevő gyenneklétszámot az Önkonnányzat döntése értelmében 1600 főre emeltük. A támogatottak köre idén kiterjedt az egyházi, alapítványi és gyakorló iskolákba járó gyennekekre is. A szociálisan rászoruló gyennek egy turnus ban ingyenesen táborozhatott. Tartósan beteg gyennek, illetve három vagy több gyennekes család esetén az étkezési díj 50%-át kellett fizetni . A támogatást hivatalos igazolások alapján kaphatta meg agyennek. Újdonságként jelent meg: a n yí rsző l ősi Angol tábor, melyet 2 turnusban szerveztünk, elsősorban a helybéli gyennekek részvételével. Ez az ott lakó szülők kérését figyelembe véve történt, mert így a gyennekek nyári felügyeletében segítséget kaptak az Önkonnányzattól; • a Foci tábor is először szerepelt a kinálatban, ennek helyszíne szintén Nyírszőlős volt, és 3 turnusban valósult meg. A megvalósításban sikeresen együttműködtünk a Nyírsuli Kft vezetésével, edző ivel; • a Göllesz Viktor iskola terűletén két turnusban szerveztünk napközis tábort, az oda járó, sajátos nevelési igényü gyennekek részére. Itt a gyerekek foglalkozásait szakképzett pedagógusok és pedagógiai asszisztensek vezették.
•
A táborozás helvszínei: • • • • • • •
Sóstói Múzeumfalu terűletén 2 turnusban; Úszótábor (Arany János Gimnázium és Általános Iskola uszodájának igénybevétel ével 8 turnusban; Kis Vakond tábor 8 tumusban; Nyelvi napközis tábor a Szabó Lőrinc iskola terűletén , Sóstóhegyen 6 turnusban; Angol napközis tábor a Sző lőskerti Általános Iskolában, 2 turnus; Foci tábor a Szőlőskerti Általános Iskolában, 3 turnus; Göllesz tábor a Göllesz Viktor iskolában, 2 turnusban.
Mindegyik tábor vezetése arra törekedett, hogy a gyennekek egyéni igényeit és életkori sajátosságait is figyelembe véve felejthetetlen élményt nyújtson, színes, változatos programmal, sok játékkal mozgalmas nyaralást és szórakozást igyekeztek biztosítani. Sérűlt gyennekek ellátását és foglalkoztatását is vállalták, hiszen több látássérűlt , mozgássérűlt, kerekes székes, hallássérűlt, asztmás, vesegondozott, és különböző ételallergiában, tej- vagy liszt érzékenységben, cukorbetegségben szenvedő gyenneket is fogadtak, és igényeiket me sszemenően figyelembe vették. Enyhe értelmi sérűlt gyennekek is volt a résztvevők között. A táborok napi háromszori étkezést biztosítottak a gyerekek részére, az étel bőséges és megfelelő volt. Az ebédet a Múzeumfaluban a ,,Kocsma", az Úszótáborban, a Foci, a Göllesz, és a Nyelvi táborokban az E/amen Zrt, a Kis Vakond táborban a Lagúna étterem szolgáltatta. A tízórait és az uzsonnát a táborok konyháin készítettek, a Foci, a Göllesz, és a Nyelvi táborokban az E/amen Zrt biztosította.
Létszám táboronként:
l. 2. 3. 4.
5. 6. 7.
Múzeumfalu: Úszótábor: Kis vakond Tábor: Nyelvi tábor ISóstóhegy/: Angol tábor I Nyírszőlősi : Foci táborINyírszőlősi : Göllesz tábor:
két turnusban nyolc turnusban nyolc turnusban hat turnusban két turnusban három turnusban két turnusban
Összesen:
239 fő 390 fő
550 281 59
fő fő fő
92 fő
26
fő
1 637
fő
vett részt.
Elégedettség: A táborozás ideje alatt "Megelégedettségi felmérést" végeztünk hetente véleményt nyilváníthattak a következő témákban: • • • • • •
kérdőíveken,
melyeken a
szülők
és a gyerekek
a tábor programja, rninősége; a programvezetők, oktatók személye; az étkezés mennyisége, minősége; a buszos utaztatók személye, hozzáállása; a kapott információkkal való elégedettség; javaslatokat, észrevételeket tehettek.
Összesítve a felméréseket nagyon szép és megnyugtató eredmény született, mely bizonyította a táborok szervezésének és megvalósulásának sikerességét, visszaigazolta törekvéseink helyességét /Iásd amellékelt diagramokatI.
Néhánv program a teljesség igénye nélkül:
M úzeum fa lu : - népdalok, népzene, néptánc, népi hagyományok őrzése, selyemfestés;
- körjátékok, mese, kézműves foglalkozások;
- kerámiafestés, fazekasság, népi gasztronómia.
Úszótábor: - naponta úszásoktatás, különböző tudásszintű gyermekcsoportok részére úszás oktató és úszómester segítségével;
- néptánc és népi játékok, néptánc oktatóval;
- szabadidős játékok a sportpályákon és az erdei tornapályán;
- sportjátékok, délutáni játék a vízben.
Kis Vako nd Tábor: - történelmi játék, vetélkedő: Hunyadi János életének meseszerű fóldolgozása;
- kispályás foci , tollaslabda, szellemi játékok, pl. sakk, Ki Mit Tud?;
- kézműves foglalkozások, gyöngyfüzés, festés, rajzolás,
- számháború, asztalitenisz, tűzharc, vízharc,
- tornázás, labdajátékok, sportjátékok.
Nvelvi tábor, Sóstóhegy: - naponta délelőtt és délután nyelvi langol-; ill. németi foglakozások;
- kézműves foglakozások lovas kocsizás, játék, sport;
- úszás az Arany iskola uszodájában heti l alkalommal;
- lovaglás az El-vándorló lovas tanyán, heti l alkalommal;
- Erdei Iskola a Nyírerdő Zrt. terű1etén, erdő ismeret, növény és állatbemutató.
Angol tábor,
Nyírszőlős:
- naponta délelőtt és délután nyelvi foglakozások;
- kézműves foglakozások;
- úszás az Arany iskola uszodájában heti l alkalommal;
- lovaglás az El-vándorló lovas tanyán, heti l alkalommal;
- Erdei Iskola a Nyírerdő Zrt. terű1etén , erdő ismeret, növény és állatbemutató;
- játék, sport.
Foci tábor,
NVÍrszőlős:
- naponta délelőtt fociedzés a Nyírsuli edzőivel, délutánonként sportfoglalkozás;
- a Városi Stadion látogatása, bejárás, ismerkedés aSzpari focistáival ;
- edzés heti kétszer a Stadion műfüves pályáján;
- úszás az Arany iskola uszodájában heti l alkalommal;
- játék, kézműves foglalkozások, filmnézés pihenőidőben;
- sportjátékok.
Göllesz tábor: - játékos foglalkozások, a gyermekek sajátosságainak megfelelően ;
- egyéni foglalkozások, fejlesztés;
- kézműves foglalkozások, gyöngyfűzés, festés, rajzolás;
- lovaglás az El-vándorló lovas tanyán, heti l alkalommal;
- állatbemutató, állatsimogatás, játszótéri játék;
- labdajáték, sport.
A táborokban nagy hangsúlyt helyeztek az ismeretszerzés mellett a sok mozgásra, sportra, játékra,
élménygyűj tésre.
Mindegyik táborban minden csoport mellett tanári diplomával rendelkező munkatársak dolgoztak, az ő
munkájukat kiegészítendő pedig főiskolás, egyetemista fiatalok segítettek a programok lebonyolításában.
Pénzügyi adatok: Az Önkormányzat a négy tábor díjára és a tanulók kiséretére nyolc tumusra előirányzott: az étkezéshez a szülők befizettek: utaztatáshoz a szülők befizettek: Összes bevétel:
19399 637 Ft-ot; 3 430 320 Ft-ot; 1 745040 Ft-ot j 24574997 Ft volt
Kiadások Itáborok költsége, pedagógusok, személyzet díja,
utazási és üzemanyag költség stb.!:
24574997 Ft volt.
Ibevételek és kiadásokat részletezve lásd a Pénzügyi beszámolótl
A táborozásban részt
vevő
gvermekek adatai:
három vagy több gyermekes család: 188 fö szociálisan rászoruló gyermek /ingyenes/: 325 fő önköltséges árat fizetett: 38fő a többi gyermek: Egvéb adatok: Turnusok 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
l 180 Ft/turnust fizetett OFt/turnust fizatatt 15 OOO Ft/turnust fizetett 2 360 Ft/turnust fizetett.
időpont ja:
turnus: 2014.június 16.-június 20. turnus: 2014. június 23.-június 27. turnus: 2014. június 30.- július 04. turnus: 2014. július 07.- július ll. turnus: 2014. július 14.- július 18. turnus: 2014. július 21.- július 25. turnus: 2014. július 28.- augusztus Ol. turnus: 2014. augusztus 04.- augusztus 08.
A családok költségei: A családok számára kedvező volt, hogya gyermek után ugyanazt az étkezési díjat kellet kifizetniük, amelyet tanév közben az iskolai étkeztetésben fizettek, napi 472 Ft-ot, azaz hetente 2360 Ft-ba került a tábori részvétel. Az Önkormányzat vállalta a táborozási költségek kiegészítését, a szülők által fizetett heti térítési díjat kiegészítve gyermekenként. A szülők úgy érzik, nagy segítséget jelentett számukra ez az Önkormányzat nyújtotta lehetőség , és hálásak ezért. A szülők nagy része idén is kérte, hogy oldjuk meg a gyermekek táborokba történő kiszállítását, elsősorban a dolgozó, illetve a többgyermekes, autóval nem rendelkező szülők. A tábor helyszíneire agyerekeket ALIM buszok szállították, ezt 2013-ban vezettük be, mert a szállítást költségtakarékosabban tudtuk megoldani, mint más lehetőséget igénybe véve. A szülők utazási költség hozzájárulást fizettek, mely 2640 Ft/turnus volt. Az egyik buszjárat a Vasútállomásról indult, másik az Örökösfóldről. A buszok a tavalyi évhez képest a szülői igényeket figyelembe véve kissé módosított útvonalon, több megállóhelyen gyűjtötték össze a gyerekeket, akire a pedagógusok vigyáztak reggel negyed nyolctól, majd a buszokon is felügyeltek rájuk. Így a dolgozó szülők még idejében munkába tudtak menni. Délután a buszok szintén a kísérő tanárok felügyeletével a táboroktól a megfelelő megállókig szállították a gyerekeket, ahol a szülők átvették őket. Ha a szülő késett, a pedagógusok minden esetben megvárták, és átadták a gyereket. A kísérők ezért a munkáért térítést kaptak.
Tapasztalataim 2014-ben:
•
• •
•
• •
• •
•
•
a Foci tábor bevezetése jó döntés volt, nagy sikert aratott a szülők és a gyermekek körében. A rendszeres edzés mellett változatos programot nyújtott a résztvevők számára, amely egész nyárra emlékezetessé tette a tábort, ezt bizonyítják a megelégedettségi mutatók, és a szülők és gyerekek szóbeli megnyilatkozásai; a tábor profiljának és programjának kialakítása komoly feladatot jelentett, mert e téren még nem voltak kialakult hagyományok, de sikerült mindenki megelégedésére megszervezni és megvalósítani; a Nyírsuli Kft szakedzői tartották az edzéseket a kis focistáink részére, az edzések egy része a stadion pályáin zajlott. A vezetés lehetővé tette, hogy a gyermekek a Spartacus focistáival találkozzanak, beszélgessenek. Megnézhettünk edzést is, illetve a Stadion bejárását is biztosították. Mindezek felejthetetlen élményt nyújtottak a gyermekek részére; az edzők és a csoportvezető tanárok maximális lelkesedéssel dolgoztak, a tábor vezetése mindent meg tett, hogya gyerekek jól érezzék magukat. A Foci tábor részére a Nyírszőlősön meglé vő adottságok kiváló szakmai hátteret biztosítottak. Mindhárom tumusban a csoportvezetők közt testnevelés tanár volt. A közeli sportpályán zajlottak a napi edzések. Rossz idő esetén a to matermet vették igénybe; védőnőt folyamatosan biztosítottunk a Foci és Úszó tábor idejére, ez hasznos volt; az Úszó és Nyelvi táborokban gyógytornász és logopédus közreműködésével is zajlott néhány foglalkozás, ezek is sikeresek voltak. A védőnők illetve a logopédus és a gyógytornász díjazás nélkül vettek részt a munkában; a többi táborban sportolási és szabadban való tartózkodás, játék lehetősége az iskolák közelében szintén adott; az intézményekben történő táborozás bevált 2012, 2013 , és 2014-ben, a gyerekek egyáltalán nem érezték, hogy iskolában vannak, mert színes programjaik voltak, az iskolába szinte csak az étkezés idejére mentek be. Mindegyik táborban sportolási és szabadban való tartózkodás, játék lehetősége az iskolák közelében szintén adott; jó döntés volt, hogy az Önkormányzat az egyházi, gyakorló és alapítványi iskolák tanulói számára is biztosította a kedvezményes részvétel lehetőségét. Ezzel több száz család élt is nagy örömmel, 563 gyermek vett részt a táborokban ezekből az intézményekből ; az ingyenesség illetve más kedvezmény kiterjesztése a napközis táborra szociális szempontból helyes és örvendetes, a bevételeket azonban csökkentette, így ezt jövőbeli pénzügyi tervezés során figyelembe kell venni.
A Foci tábor volt véleményem szerint az idén a legsikeresebb . Az edzők és a gyermekek is nagyon komolyan vették az edzéseket, örömmel vettek részt rajtuk. Egy kislány is jelentkezett ebbe a táborba, ő is helytállt a fiúk között! Rendkívül népszerü volt a többi tábor is, mindegyiket nagyon szerették a gyerekek, és a szülők elismeréssel nyilatkoztak /felmérések az ALlM irattárában/o A tábori programok sikeresek voltak, a gyerekek nagyon jól érezték magukat. Főleg alsó tagozatos gyerekek vettek részt a táborokban, de volt több felsős is. Mindegyik tábor működését folyamatosan ellenőriztem, egyrészt a szerződésben vállalt programok és tevékenységek megvalósulását, másrészt a létszám alakulását kellett folyamatosan követnem. A szülőkkel, a táborokkal és a kísérő kollégákkal állandó kapcsolatot tartottam. Naponta kimentem a táborokba, a tanárok által végzett utaztatást is minden nap ellenőriztem, és segítettem, ha kellett. A szülőkkel való kapcsolattartás az utaztató kollégák és a táborok részéről folyamatos és segítőkész volt, ez a felmérésben megnyilvánuló "megjegyzésekben" is tükröződik Az utaztatás nagyon sikeresen megoldottuk, a buszokon kísérő tanár kollégák lelkiismeretük szerint jól látták el a munkájukat, figyeltek a gyerekekre, és vigyáztak a biztonságukra. A szülők kérését figyelembe vettük, amikor a város még több pontján le, illetve fólszálló helyet létesítettünk, módosítva az előző évek gyakorlatán, ez sikeres volt. Az ALIM buszaival történő szállítás az idén is jó megoldásnak bizonyult, mert a gyermeklétszámhoz rugalmasan alkalmazkodva kisebb vagy nagyobb buszokat vettünk igénybe. Így ez költséghatékony megoldásnak bizonyult. Az autóbuszvezetők készségesen segítettek mindenben, barátságosak és türelmesek voltak a sok gyerekhez. A buszokon nem történt baleset.
Javaslataim 20 I S nvarára:
• • • • • • •
• •
2015 nyarán is 1600 fő napközis táboroztatását javaslom, a helyszínek befogadóképessége megfelelő, a programok ésszerű koordinálásával azok optimális megvalósítása megoldható; a külőnbőző, ALIM által működtetett táborok fő profiljukon kívüli egyéb programoknál l úszás, erdei iskolai program, stb./az egységesítésre való törekvésünket szeretnénk érvényesíteni; a nagy népszerűség miatt a Foci tábor tumusainak számát 4-re emelném, ez egyenletesebb létszámelosztást tenne lehetővé ; a Foci táborban jövőre is a Nyírsuli Kft-vel való szakmai együttműködést tartanám szerencsésnek, ennek további kíterjesztésétjavaslom, az eddigiektől is intenzívebb formában, még több edzéssel; a szállítást az ALIM buszaival oldjuk meg jövőre is, mivel így költséghatékony; a 20 IS-ben is az idei szülői befizetésekkel számolunk /étkezés és buszköltség térítése/így a családok terhei nem nőnének. a 2015. január l-vel életbe lépő 37/2014. sz. EMMI rendeletben leírt, a gyerm ekétkeztetésben életbe lépő e lő íráso kn ak megfelelő étrend biztosítása, a korcsoportoknak megfe lelő mennyiségi és minőségi paraméterekre vonatkozó előírások alkalmazása kötelező feladatunk; az egységesített egyéb programok, ehhez kapcsolódóan a megnövekedett létszám miatt ésszerűbb, létszámarányos csoportbontásokat kell bevezetni, a gyermekek biztonságos felügyelete érdekében; az EMMI rendelet érvényesítése, a programköltségek, a szállítási költségek létszámemeléssel párhuzamos nővekedése, a felügyelő és programvezető tanárok számának szükséges emelkedése következtében nőnek a táborozás egyéb költségei. A szülők és gyermekek általános megelégedettségét kivívó programok megszervezése, valamint a fenti javaslatok megvalósulása esetén bár némi költségnövekedés szüksége ssé válik, de a jelenlegi magas szakmai színvonal fenntartása így lesz megvalósítható. Mindezek miatt a jövő évi önkormányzati támogatás összegének emelését javaslom. 12015-re vonatkozó Pénzügyi terv mellékelvel
A szülők által leírt vagy szóban elmondott vélemények tükrözik, hogy hálásak Nyíregyháza Önkormányzatnak,
amiért lehetőséget biztosított a gyermekek számára a táborokban való részvételhez.
Elégedettek voltak a szervezéssel, a táborokkal, az utazással, és jövőre is szeretnék, ha gyermekük mehetne
valamelyik napközis táborba.
A nyolc hét napközis táborozás szervezése, ellenőrzése, a nyolc hét táborozás, majd a befejezést követő teendők
elvégzése és a pénzügyi elszámolás az Önkormányzat felé rendben és időben, sikeresen lezajlott.
Nyíregyháza, 2014. szeptember 15 .
~
~~
Sziky Ká olyné szervező
~ \
Mellékletek: • diagramok a megelégedettségi mutatók összegzéséveV2/; • fotók a tábori életről; • Pénzügyi Elszámolás; • Pénzügyi Terv a 2015 . évi napközis táborról.
I
I
Al:tpfokú Köznevel és i Int ézményeket Müködtetö Központ 2014. évi Nyá ri N:lpkö7 is T:'lb or elsz:"ullol:\s" 8 lurllusnl sz:\ molv" 2015. é vi TERV adatok (1600 létsz á mra) 2014. é vi TÉNY adatok (Összes létszá m 1637 lő) I\It'fn"'f'lb
rl/f'tysi l:
I\lti:llt\uk
Öss1.tstn
""",.1,
Ön ltun
hó
123 051
1476684
70000
12
hó
10000
120000
4500
54000
Irodasze r, nyomlllt Yány
12
hó
4 500
54000
fO
30000
2640000
Iluszos kísérők (l l f3/hé()
88
fO
30000
2640000
12
hó
9196
117550
fO fO
lIelyi szervezők dra
fO fO
18645 11000 11000 9671
447480 6049741 2628933 3774052
l\Iuzeumralu
Uszótábor
24 550 239 390
Sóstóhegyi Nyelvi tábor
281
fO
9095
1555649
59
fO
11424
92 26
fO fil
9996 8266
12
hó
123 057
12
hó
5833
Irodaszer, nyomtotYállY
12
h6
Buszos kisérők (II 1öII1tI)
88
Utazási kö llstb'1éntés 17~.-os ·árulékkal Helyi szervezök dra Kisvakond Tábor
M uzeum ralu
Swlösl:en i Nyelvi tábor Ú· helVS7JII Foci !áhor Cöllesz tábor Vtirható fLZelendő és levonhutó ÁFA közönJ különbözet I. r. Eszközök és kisé:ntkíi t6~yi eszközök Táborokba történő szállítás önk ő lt-Stbri ára saját buszok
1476684
Uuu.ási kö ltstb'1ént6
12
hó
9196
117550
fO fO
18645 11500
447480 6152500
Uszótábor
24 535 230 380
fO fO
11500 14314
2645 OOO 5439340
Sóslóhe!;)'i Nyelvi lébor
280
fO
12471
3493685
674003
S:dUöskeni Nyelvi Itibor
60
fO
13530
811 793
919612 214 907
"'oci t6hor
90 25
fO fO
14013 14980
1261 187 374495
SI 11%·os ·árulékkal Kisvakond Tábor
Kindások
Göllesz tábor Várható fizet endő és levo nható ÁFA közöni ICii lönbözel I.T. Eszközök és kisé:n ékü t llr~'y i esz közök
600000 4
6 450
db
km
199 262
241
191041
Táborokba t örtén ő szállitás ö nkö ltségi ára
1555219
saját buszok igénybcvélelével
igénybcvételével
KIadósok
24574997
össus~n
Bevételek
Mrnnyisrg
12
megbízás! dra" iáruléka 27% Teleron, imemet
SI
Kiadások
MtnnylJl1:
l'rojddveZelÖ megbu.ási dra Teldofl, imemet
I'rojckl vezelő
600000 4
db
115212
701086
6450
km
264
1100000 I
K/adósok össusen
28034 800
Bruttó I'::tkezési dij ttntés
1118
fO
2360
2638480
Brunó Ét kezési dij I~ nlés
1120
fO
2360
2643200
BroUó Ét kez~si díj téntés
188
fO
1180
221840
Bruttó Étkezési dij ténlés
190
fO
11BO
224200
Bruttó Étkezési díj ténlk
293
fO
Bruttó Étkezési dij téntés
255
fO
38
fO
15000
570000
Teljes részvételi térítési d ij 100 %
35
fO
15000
525 OOO
661
fO
2640
1145040
660
fO
2640
1142400
1600
fil
Teljes részveteli térítési dij 100% Utazási téritki dij (}"I.t1rmunJ'UlII l",uuj.!rNfJs 8e~teld
6ssusen
1600
fO
Bevélelek
Utazási téntk i dij ()nkurmúnJ'Ultl Jwudjlfrufús
19399637 24574997
22900000
8evét~lek
28034800
6SS1~sen
KészítelIC: Ur. Vlljtóné Turánn.:ky Tünde
Nyíregyháza. 2014. szcptcml.M:r 15.
Bak TIbor
intézményvezet6
2014. évi nyári napközis tábor eléged I
"
Szőlőskerti
tábor Programok értékelése
r Szőlőskerti
tábo értékel
100 '0 u-
40
~
~ 20
50 tiT
O
II
1
2
'9- r 3
,
O 4
1
5
2
Osztályzat
O~
,
./
r
'\
r
Göllesz tábor programok értékelése
Göllesz tábo érték
10
5
'0 u-
10
O "
fT;
1
2
'0 u-
-e3
O,
O 4
1
5
0-, 2
3
Osztályzat
O!
,
,
./
/~------------------------------~--------,
Szabó nyelvi tábor programok értékelése 100
Szabó nyelvi tá l érték.
~
50
'0 u-
'0 u-
O
O
O .,
1
2
3
4
01
5
~
2
Osztályzat
,-----------------Buszan
kísérő személyekről
értékelés
1~ r----------------------
140
-o LL
100 80 120
60
+-----------------------------
t~~~~~~~~~~~~~~~
40 ~------------------~---~~---
2~ t=~~====~======~==== 2
3
Osztályzat
4
5
ledettségi
felmérőlapjainak
1. sz. melléklet
kiértékelése
'\
/'
'\
3bor étkeztetés kelése
Szőlőskerti
tábor személyzetének értékelése
100
I§"l~
~] .
3
4
•,
r
l;1 -
...
'o
50
o
-,
It
~
1
5
-S- T
Q
2
3
Osztályzat
/ '\
/'
Göllesz tábor étkeztetésének értékelése
bor személyzet tékelése
...
'o 3
5
'
'\
6-T
4
Osztályzat
/
~
.~
"J . ,
()~
4
10
o" 1
5
a-
0-
2
6 3
4
5
Osztályzat
Osztályzat
'\
tábor étkeitetés ékelése
._._~
'-.
/
'\
/'
Szabó nyelvi tábor személyzetének értékelése 100
1:"";-
2
w-...
U
3
4
...
'o
ri
50 il,
B7:
o ,. o 1
5
0..
2
Osztályzat
3
(
5
.J
'
Napközis táborról kapott információ értékelése
:f
4
Osztályzat /
l
~-
350 300 250
200
150
100
50
'\
317
I
o
2 (1) MEGKAPOn minden info
( 2) NEM kapott meg minden info
)
2014. évi nyári napközis tábor elégedE
~~~~~~~~~~~~~~~
Úszótábor programjainak értékelése
l
Úszótábor étkeztetéséne
140
120
100
80
-o LL 60
40
20
O
50
40
-o LL
30
20
10
O
2
4
3
I
.
•
I
2
5
Oszt
Osztályzat
~----------------------)
Kis Vakond tábor programjainak értékelése
Kis Vakond tábor étkeztetésé.
28
30
tO
LL
25
~
25
-
20
f
15
f-
10
•
5
O
3
2
r
I
15
-o LL
I
~
• .--.
v
20
10
"
5
f
O
2
5
4
I
O
Oszl
Osztályzat
(
Múzeumfalu tábor programjainak értékelése 25
Múzeumfalu tábor étkezteté:
20
20
-o LL
15
-
10
-
5
O
O
r
~
O
LL
8
6
4
2
O
5
4
3
2
f-
l
-o
16
14
12
10
Osztályzat
l______________
2__
Foci tábor programok értékelése
~0_S
Foci tábor étkezte'
40
20
'o u.. 20
3 e-
o
II I 1
2
3 Osztályzat
4
5
~ 10
j
o 1
2
(
)edettségi
felmérőlapjainak
kiértékelése í'
'\
!sének értékelése
1. sz. melléklet
Úszótábor személyzetének értékelése 74
80 70 60
r-- _
-
50 10
uo
-
-
40 30 13
20 10 3
4
<
I
o
5
2
Osztályzat
-
3
I
5
4
Osztályzat
.tésének értékelése
Kis Vakond tábor személyzetének értékelése 35 30 'O
uo
3
29 -
25 20
-
15 10 5
Osztályzat
u
3
5
4
Múzeumfalu tábor személyzetének értékelése
~
19 ..
20
uo
-
15
-
10
4
5 O
O
<
,--,
n
2
3
4
O 4
I
Osztályzat
10
3
I
--
2
'\
le
~
u
)
,ztetésének értékelése
5
-
5
Osztályzat
Osztályzat
!ztetésének értékelése
\
Foci tábor személyzetének értékelése 50
...
'o
o +--tl 4
-
7
O
5
4
3
-
~
5
Osztályzat
------------------)
1
2
3
4
Osztályzat
5
I