nonprofit szervezetek kapcsolatai, hálózatai a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióban

Széchenyi István Egyetem Regionális és Gazdaságtudományi Doktori Iskola

Kóbor Krisztina okleveles szociálpolitikus

Szociális célú civil/nonprofit szervezetek kapcsolatai, hálózatai a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióban Tézisfüzet Tervezet

Konzulensek: Dr. Rechnitzer János, DsC. egyetemi tanár Dr. Csizmadia Zoltán, PhD. egyetemi docens

Győr 2011

1

Tartalomjegyzék

Fejezet száma

Fejezet címe

1. 2.

A DISSZERTÁCIÓ CÉLJA ÉS FELÉPÍTÉSE HIPOTÉZISEK

3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10.

A KUTATÁSI TÉMA AKTUALITÁSA, ELMÉLETI HÁTTERE A KUTATÁS MÓDSZERTANA A HIPOTÉZISEK ÉRTÉKELÉSE ÖSSZEGZÉS JÖVŐBELI KUTATÁSI IRÁNYOK IRODALOMJEGYZÉK PUBLIKÁCIÓK A KUTATÁSI TÉMÁBAN KONFERENCIA ELŐADÁSOK A KUTATÁSI TÉMÁBAN

Oldalszám 3 5 7 15 18 26 32 33 34 35

2

1. A DISSZERTÁCIÓ CÉLJA ÉS FELÉPÍTÉSE Dolgozatom célja a szociális és gyermekvédelmi célú civil és nonprofit kezdeményezések és kapcsolataik feltárása két régióban, illetve az általuk létrehozott, vagy azon hálózatok feltárása és elemzése, melyekben folyamatosan részt vesznek. A kutatás során hangsúlyt helyezek a kialakított kapcsolatok irányára, gyakoriságára, a kialakulás módjára, fenntartásának motivációira és lehetőségeire, valamint problémáira. Lényeges számomra az is, hogy azonosítsam a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetekben rejlő innovációs potenciált, melyet kapcsolathálózati oldalról közelítek meg, s melyet összekapcsolok a szervezetek régióra gyakorolt hatásának lehetőségével. A kapcsolatok és hálózatok vizsgálatát több oldalról (önkormányzat, forprofit, informális szektor, szociális szolgáltatások, civil szervezeteket segítő intézmények, más civil szervezetek szférán belül és kívül) közelítem meg, de a fókuszt, a kiindulópontot a civil/nonprofit szervezetekre helyezem a vizsgálatok során. A dolgozat kutatása két térségre irányul, a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióra. A két régió kiválasztása tudatos abból a szempontból, hogy nagyon sok közös (pl.: három határ közelsége) és nagyon sok eltérő vonása (pl.: gazdasági feltételek, szociális ellátások egyenlőtlenségei) van a két térségnek, tehát mind a regionális összehasonlítás, mind az azonosságok és a különbségek feltárása lehetővé válik. Kutatásomon belül mind vertikális (területi szintek közötti), mind horizontális (területi szinteken belüli) kapcsolatokat, hálózatokat célom vizsgálni. Összefoglalva tehát a dolgozat célja azoknak az alapvető azonosságoknak a felismerése, melyek érthetővé és követhetővé teszik a szóban forgó civil/nonprofit szervezetek kapcsolatainak, hálózatainak alakulását. Számomra témám alapkérdései a következők: 

Milyen kapcsolatok, együttműködések, hálózatok jellemzőek a két régióban a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek körében, és hogyan ágyazódnak be ezek a szervezetek a térségi és országos intézményrendszerbe más kötési irányokon keresztül?



Milyen tényezők befolyásolják ezeket az együttműködéseket, kapcsolatokat, hálózatokat?



Hogyan lehet a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetekben és együttműködéseikben, hálózataikban rejlő innovációt a regionalizmus és a sikeres régió „működtetésére” ösztönözni?

Ezek a kérdések adják meg azt az irányvonalat, hogy dolgozatom a két régióban működő szociális és gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil társadalom feltérképezésétől működésének értelmezéséig jusson el. Jelen dolgozattal tehát mindenképpen a megértés a

3

célom, az, hogy a szociális és gyermekvédelmi célú civil társadalom részvételét lássam bizonyos területi folyamatok segítésében (regionalizmus), és nem csupán az egyszerű leírás. Dolgozatom három alappillérét a civil szervezetek, s a velük kapcsolatos gondolatkör, a hálózat, hálózatelemzés, valamint a szociális szféra témaköre adja. Már ennyiből is nyilvánvaló, hogy tanulmányom éppen ezért interdiszciplináris megközelítést kíván. Célom, hogy a dolgozatban felhasználjam a történelmi, szociálpolitikai, szociológiai, közgazdaságtani, jogi és politikatudományi elméleteket, modelleket, trendeket, gondolatokat annak érdekében, hogy minél teljesebb képet kapjak a szociális és gyermekvédelmi célú civil társadalom kapcsolatairól, hálózatairól, és azok működéséről két régióban. Dolgozatom elején azt a fogalmi sokféleséget jelenítem meg, ami a civil szektort veszi körül, s megadom saját, ebben a tanulmányban használt és követett definíciómat is1. A következő fejezetekben a civil társadalom elmélettörténeti hátterét mutatom be, három fő kiindulási pontot megjelenítve: a gazdaság, társadalom és állam különválását; a társadalom és a közösség szerepét; valamint a keleti és nyugati társadalomfejlődés különbségeit ismertetve. Ezek után néhány, – tehát a teljesség igénye nélkül - a dolgozat szempontjából adekvát elméletet vázolok fel a nonprofit szektorról, majd áttérek a második alappillérre, a hálózat és elemzése témakörére. Az elméleti fejezetek lezárásaként saját modellem felállítása következik: a civil szektor körül vonok egy keretet, melyben elhelyezem a fogalmat, és amely hozzájárul egész dolgozatom logikájának megértéséhez. Ebben a keretben szerepel a társadalmi tőke, az identitás, az innováció és a regionalizmus fogalma, melyeket tanulmányomban szorosan összetartozónak érzek. Vizsgálatom

bemutatása

előtt

felvázolom

a

hasonló

célú

kutatásokat,

melyek

eredményeikkel hozzájárultak saját kutatásom kialakításához, majd az általam készített adatgyűjtés ismertetése következik, melyet a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióban, szociális és gyermekvédelmi célúnak tekintett civil szervezetek körében végeztem.

1

Dolgozatomban én – a definíciós vitákat elkerülve – több elemből álló megközelítést kívánok alkalmazni, így a civil, nonprofit szervezetek kifejezés alatt értem az Arato és Cohen (1988) által meghatározott fogalom értelmében szervezetek hálózatát, melyek egyértelműen elkülöníthetők az államtól és a gazdaságtól, és amelyeket a Bíró (2002) és Nárai (2007) által használt „civil nonprofit szervezetek” kategória alá tudok besorolni. Ezen szervezetek elsődleges feladata az, hogy az államot kontrollálják (Arato és Cohen 1988), illetve az általa és a piac által nem kielégített szükségleteket megtalálják, arra rugalmas módon reagáljanak, ezáltal az odatartozás érzését biztosítsák a közösség szereplői számára. (Dahrendorf, Ferguson és Smith, hivatkozik rá Miszlivetz 2001, Bőhm 2003) Mindez arra is felhívja a figyelmet, hogy dolgozatomban a civil társadalmat, szektort és szervezeteket nem csupán intézmények, szervezetek összességének tekintem, hanem lényegesnek tartom közösségszervező és társadalmi hatást gyakorló szerepüket is.

4

2. HIPOTÉZISEK A dolgozatban a témával kapcsolatban olvasottak és tapasztalataim alapján, hipotézisként, a következőket fogalmazom meg: 1. hipotézis: Feltételezésem szerint a szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezeteknek jelentős szerepe van bizonyos területi folyamatok (regionalizmus) alakulásában. Ezen szervezetek társadalmi tőkét képviselnek (Szakál 2006), illetve az általuk mozgósított egyének területi identitását is erősítik (Bugovics 2007), mely tényezők a létrehozott helyi, elsősorban a településre ható innovációkon keresztül segítik elő a regionalizmus kialakulását, és a régiók nem csupán területi, de társadalmi megjelenését. 2. hipotézis: Az első hipotézisem alapját adó szociális, gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil/nonprofit szervezetek feltételezésem szerint alapvetően két motivációból jönnek létre. Az egyik motiváció a személyes probléma, személyes érintettség, ami arra sarkallja a szervezet alapítóját, hogy a szociális/gyermekvédelmi rendszerben meg nem talált szolgáltatást hiánypótló tevékenységként civil szervezet keretein belül folytassa. A másik motiváció pedig létrehozza a magyar civil szektor speciális fajtájú civil/nonprofit szervezetét, az állami/önkormányzati fenntartású szociális intézmények mellett, forrásbővítés céljából létrehozott szervezetet. 3. hipotézis: A fentiek alapján harmadik hipotézisem az, hogy a szociális és gyermekvédelmi célú civil és nonprofit szervezetek bármilyen irányú kapcsolataiban a személyes, személyi kapcsolatok dominálnak. Ez egyrészt érthető, hiszen a szervezet létrejötte egy-egy személyhez, az ő személyes problémájához kötődik, másrészt viszont ez a személyesség nem tud átlépni a szakmai kapcsolatok szintjére, így meghatározza, sok esetben beszűkíti a szervezetek kapcsolatrendszerét, illetve szakmai, továbbfejlődési lehetőségeit. 4. hipotézis: Feltételezésem szerint a szociális/gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil/nonprofit szervezetek „tiszta” formában nem találhatók meg a civil

5

szektorban, mivel a szervezetek túlnyomó többségének alapító okiratában sokfajta cél fogalmazódik meg annak érdekében, hogy a szociális szektorban megjelenő összetett problémákat komplex módon tudják kezelni. 5. hipotézis: Ebből adódik az is, hogy a szociális/gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek egyidejűleg többfajta tevékenységet (kulturális, közfeladatellátás, településfejlesztés, szabadidős programok szervezése, stb.) folytatnak,

ami

feltételezné

széleskörű,

több

irányban

jelen

levő

kapcsolatrendszerüket is. Ennek ellenére - ötödik hipotézisem szerint - a szervezetek kapcsolathálózat-elemzésekor elsősorban „ad hoc”, nem pedig

folyamatosan

működő,

egymásra

épülő

kapcsolatokat,

együttműködéseket fogok találni. 6. hipotézis: A fentiek tekintetében a szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetek kapcsolatai között meg kell különböztetnem a civil-lakossági, a civil-civil, a civil-állami/önkormányzati

és

a

civil-gazdasági

kapcsolatokat.

Feltételezésem szerint a civil-lakossági, a civil-civil és a civilállami/önkormányzati kapcsolatok még bizonyos mértékig működnek, viszont a civil-gazdasági kapcsolatok egyre kevésbé, szinte teljesen hiányoznak a hálózatokból. Márpedig a fenti szektorok együttműködése értelmezésemben az integrált társadalom működésének alapja. 7. hipotézis: Utolsó hipotézisem visszautal első, elméleti és ötödik feltételezésemre. Hipotézisem szerint kutatásomban azoknál a szervezeteknél fogok nagyobb innovativitást, újító erőt és ötleteket tapasztalni – ezáltal ezek

a

szervezetek

regionalizmushoz

-,

nagyobb melyek

mértékben

járulnak

széleskörű,

hozzá

a

többirányú

kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, s ezekből a kapcsolatokból adódó tapasztalataikat vissza tudják forgatni a szervezet működésébe. Ez a hipotézis a Csizmadia (2009) által, a vállalati szektorban feltárt hálózati alapú innovációs rendszerekkel cseng egybe.

6

1. ábra: Hipotézisek összefüggései

H3 (személyes kapcsolatok dominanciája)

H2 (személyes és forrásbővítési motiváció)

H4 (sokfajta cél és sokfajta tevékenység jellemző)

H1 (civil szervezetektársadalmi tőke-területi identitásinnovációregionalizmus)

H5

H7 (innovációs tevékenység azoknál a szervezeteknél jobb, melyek folyamatos és széleskörű kapcsolatrendszerrel rendelkeznek)

(folyamatos és minden szektorral fenntartott kapcsolatokat kívánna, mégis ad hoc kapcsolatok a jellemzők)

H6 (forprofit szektorral fenntartott kapcsolatok alig működnek)

Forrás: saját szerkesztés.

3. A KUTATÁSI TÉMA AKTUALITÁSA, ELMÉLETI HÁTTERE A KSH felmérései szerint 1989 és 1990 között a civil szervezetek száma csaknem megduplázódott, és ez a tendencia csak 1992-ben kezdett lassulni. Mindez azt mutatja, hogy a társadalomban mindig is megvolt az igény az autonóm önszerveződés iránt. Ma Magyarországon – 2009-es KSH adatok szerint – 66 ezer civil szervezetet tartanak nyilván, melyek bizonyos részének alapszabályzatában, alapító okiratában megnevezett célja, hogy a helyi önkormányzat által kötelezően biztosítandó feladatokat lásson el. (Statisztikai Tükör, KSH, 2010) Ugyanakkor – szintén a KSH adatai alapján – az 1993 és 2000 közötti időszakban a civil szervezetek pénzügyi forrásai jelentősen átrendeződtek. Az állami finanszírozás aránya csaknem a másfélszeresére nőtt, míg a magánadományok és a gazdasági tevékenységből származó bevételek csökkentek. (Kelemen 2005) Mindez arra

7

utal, hogy az állam egyre több civil szervezetet kíván bevonni közfeladatok ellátásába, s a civil/nonprofit

szervezetek

számának

növekedésével,

valamint

ezen

szervezetek

forrásainak átrendeződésével az állam szerepe megváltozik, szolgáltatóból egyre inkább szabályozóvá és finanszírozóvá válik. Dolgozatom elsődleges problémáját tehát éppen a fenti gondolatokból kiindulóan a civil szervezetek és az állam, illetve a helyi önkormányzatok kapcsolata jelenti. Az állam megváltozott szerepe a szociális szolgáltatások terén financiális függőségi viszonyt generál a nonprofit szervezetek felől, és véleményem szerint egyértelműen befolyásolja a civil szervezetek tevékenységi körét, mozgását, egyéb kapcsolatait és fejlődését, mégpedig nem a partneri, egyenrangú viszonyt kialakítani képes, autonóm civil társadalom létrejötte felé.

A

szervezetek

bevételei

az

önkormányzati/állami

szféra

mellett

forprofit

szervezetekkel, illetve lakossággal, magánszemélyekkel való kapcsolatokat is kirajzolnak; láthatóan az aktuális szabályozás által meghatározottan hullámzó kapcsolatok ezek. Mindez arra figyelmeztet, hogy a civil/nonprofit szektor kapcsolatai nem írhatók le csupán „számokkal”, hanem mélyebb tényezők („soft” tényezők, mint például a civil szervezet tevékenysége, földrajzi elhelyezkedése, célcsoportja, stb.) figyelembe vételére is szükség van. Véleményem szerint ugyanakkor maga a nonprofit szektor is megosztott, sokszor összefogásra képtelen. Az egyes szervezetek nem érzik érdeküknek a másokkal való tapasztalatcserét, együttműködést, a hálózatok kialakítását, s ezáltal fontos erőforrások maradnak kihasználatlanul. Hosszabb távon emiatt a nonprofit szektor fragmentáltsága – a szervezetek

egymástól

szegregáltan,

egymás

mellett

elhaladnak,

közös

célokat

megfogalmazni és főleg megvalósítani képtelenül -, valamint a szektor által biztosítható innovációs potenciál visszaesése, kihasználatlansága következhet be. Renn (2003), a civil szervezetek kapcsolatait vizsgálva, a Nemzeti Civil Alapprogram (továbbiakban NCA) megindulása előtt a következő jellegzetességeket vette észre: miután a civil szerveződések sokfélesége alapvetően jellemző a szektorra, természetszerű a kapcsolatok sokszínűsége is; az együttműködések minden változatában megjelennek manipulatív mesterkedések (pénzek, támogatások átjátszása) és ezek gyakran gátolják az igazán hatékony és tiszta kapcsolatot; a szervezetek több mint fele semmiféle kapcsolattal, de még együttműködési szándékkal sem rendelkezik. Renn (2003) a vidéki megyei tájékoztatók alapján azt találta, hogy az alacsony együttműködési ráta okai a következők: az ismeretek hiánya, a kölcsönös tájékozatlanság, a szakemberhiány, a perifériális helyzet és a féltékenység, az együttműködések „oldalbefolyásoltsága”, a bármelyik politikai irányzathoz csapódás. A civil szektor jövőjének alakításában Renn (2003) szerint a legdöntőbb kapcsolatrendszer a civil szervezetek és az önkormányzatok együttműködése. A szervezetek egymás közötti és önkormányzatokkal

működő

kapcsolataiban,

és

ezt

általános

jellemzőként

8

megfogalmazhatjuk, meghatározó jelentőségű a személyi kapcsolatok, a személyiségek befolyása. Bebizonyosodott az is, hogy csak a civil oldalról indított kezdeményezések sikerültek, a széleskörű civil fórumokon elfogadott alapokon megválasztott képviseletek „maradtak élve”, működnek a maguk által megfogalmazott szabályok szerint. (Renn 2003) Nárai kutatásai (2002, 2003, 2007) is azt bizonyították, hogy „…még egy viszonylag szűk civil szervezeti kört magáénak tudható kistelepülésen is azzal találjuk szembe magunkat, hogy a szerveződések alig tudnak egymásról, a másik tevékenységéről, gyakori, hogy a többi szervezet csak konkrét személyekhez kapcsolódóan jelenik meg. Jellemző, hogy a civil szervezetek szigetszerűen, csak a saját szervezetükben gondolkodnak, ami egyenes következménye annak, hogy elsősorban saját problémáikkal, financiális hátterük, működési feltételeik megteremtésével vannak elfoglalva, a közös munka, együttműködés, a települési, netán térségi szintű összefogás gondolata alig jellemző.” (Nárai 2007, 202.) Bartal (2005) írásában – Kuti Éva 2004-es kutatásaira hivatkozva - a civil szervezetek térségi kapcsolatainak megkérdezéséből szintén a következő derült ki: „…Nincs együttműködés a megyék között….” (Bartal 2005, 237.), illetve „az NCA csak kiélezi az ellentéteket a civilek között, mert majd az NCA-s választásoknál olyan verseny lesz, hogy ki tudja elnyomni a többit. A civil szervezeteknél nincs regionális szemlélet. Kialakult egy civil hierarchia, amit az NCA is alátámaszt.” (Bartal 2005, 237.) Látható tehát, hogy egyrészt sokan, sokféleképpen vizsgálták választott témámnak a civil/nonprofit szervezetek kapcsolataival, hálózataival, együttműködéseivel kapcsolatos részét (Nárai 2002, 2003, 2007; Renn 2003; Bartal 2005; Kútfő Igényfelmérő Kutatás 2006). Mindez azt bizonyítja, hogy a téma aktuális, több kutató érdeklődését felkeltette, s a dolgozatban

bemutatott

kutatás

hozzá

tud

járulni

ahhoz,

hogy

a

szervezetek

kapcsolatépítő, együttműködési készségének változását, illetve az ezt befolyásoló tényezőket folyamatában lehessen feltárni és látni. Másrészt pedig az is látható, hogy a téma szociális / gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek esetében még feltáratlan, a dolgozat tehát új megközelítést és eredményeket tud mutatni ebben a témakörben. Megközelítésemben a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek kapcsolatai, együttműködése és hálózatai kutatásának jelentősége abban is áll, amit sok kutató (Castel 1993, 1998; Utasi 2000, 2008; Rechnitzer és Smahó 2005; Bugovics 2007), többféle szempontból megközelítve, mégis egy irányba mutatva fogalmazott meg: az emberek jól-léte nem csak és kizárólag objektív, gazdasági körülmények függvénye, hanem közösségi kötelékeik – melyek egyik kifejeződési formája a civil társadalom nagymértékben hozzájárulnak

is

pszichés és szociális jól-létükhöz. A szociális és

gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek pedig a közösségi kötelékek nyújtása mellett – amennyiben kapcsolataik, együttműködéseik, hálózataik jól működnek – lényeges

9

és hatékony kiegészítői lehetnek az állam által fenntartott szociális szférának, s érzékeny előrejelzői, gyors és rugalmas reagálói a társadalmi változásoknak. Dolgozatomban a civil társadalom definiálásának kiragadott példái után az elmélettörténeti hátteret, majd a témára vonatkoztatott elméleteket ismertetem. Ezután összekapcsolom a nonprofit szervezetekkel és indoklását adom a dolgozatban érvényesített kapcsolathálózati megközelítésnek. Ezt a civil társadalom, szervezetek felőli megközelítést zárom le az alábbiakban kiemelt, általam felállított modellel, melyben a civil társadalom fogalmat helyezem el keretben, újabb fogalmak bevonásával. Az ebben a dolgozatban érvényesített megközelítés szerint a civil társadalom az alábbi ábrán ismertetett módon kapcsolódik össze a társadalmi tőke, az (területi) identitás, az innováció és a regionalizmus fogalmaival és folyamataival. Az ábra annak elméleti bizonyítására szolgál, amit kutatásomban is célom igazolni, miszerint a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek létezésük és kapcsolataik okán jelentős innovációs potenciált képviselnek, ami a régió fejlődéséhez nagy mértékben képes hozzájárulni. 2. ábra: A civil társadalom, a társadalmi tőke, a területi identitás, az innováció és a regionalizmus kapcsolódó fogaskerekei

Forrás: saját szerkesztés.

10

Beck (2003) az új modernitás egyik alapköveként fogalmazza meg az individualizációt, mint értéket. Szerinte ez azzal is együtt jár, hogy az emberek egyre jobban belebonyolódnak a bizonytalanságba, illetve, hogy egy új etika alapozódik meg, amely az önmagammal és a társadalommal szembeni kötelességek ellentmondására épül. Mindez Beck szerint magában foglalja új társadalmi kötődések keresését, tehát az egyének társadalmi problémáik leküzdése céljából koalíciókra kényszerülnek, melyek nem osztálytól vagy rétegtől függően, hanem helyzettől és témától függően alakulnak ki, valójában célszövetségek formájában. Ezek értelmezhetők a civil társadalom megnyilvánulási formáiként, viszont arra is felhívják a figyelmet, hogy a bizalom és a közösségi érdek a társadalmi tőke és az identitás, valamint a civil társadalom alapjaként funkcionál, s az individualizmus ellenpontjaként tekinthető. A civil szervezetek tehát a társadalom „termékei”, s fontos értéket teremtenek: a bizalom és a közösségi magatartás, szolidaritás értékét. Utasi (2008) nem az értékek, hanem az életminőség szempontjából vizsgálja az egyének közti kapcsolatokat, de ugyanarra a következtetésre jut. Szerinte az emberek nem elsősorban objektív gazdasági körülményektől függően érzik magukat boldognak, sokkal inkább valamilyen relációban gondolkodnak, s az életük akkor lesz leginkább rossz, „ha hiányoznak vagy megszakadnak a társadalomba integráló közösségi kötelékeik.” (Utasi 2008, 10.) Utasi kutatásából az is kiderült, hogy a kapcsolatok és az életminőség összefüggésének egyik szintjét éppen a közösségért vállalt közéletiség, tehát a civil társadalom, kezdeményezés adja. Tanulmányával arra is felhívta a figyelmet, hogy a közösségi kezdeményezések közös társadalmi tőkét kovácsolni képes erőt képviselnek, s értékteremtő folyamatokként is értelmezhetők. A modernizálódó társadalomban ugyanis egyre nagyobb szükség van az életminőség emelése irányába ható civil szervezetekre, amelyek a lokális közösségekből táplálkoznak (Rechnitzer és Smahó 2005), nem csupán konkrét tevékenységük kapcsán, hanem annak érdekében is, hogy betöltsék a jóléti pluralizmus által elképzelt feladatukat, s intermedier területté tudjanak válni, ahol a gazdaság, állam és társadalom kapcsolatai találkoznak. A civil öntevékenység eloszlása Magyarországon azonban nem egyenletes (Rechnitzer 1998, Nárai 2000, Bartal 2005), és a civil szervezetek száma nem tükrözi a társadalmi részvételre gyakorolt hatást sem, mivel nem minden szervezet folytat valódi tevékenységet, illetve nem mindegyik független állami szervezetektől, avagy pártoktól, tehát a „szervezeti sűrűség” még nem kifejezője a közösségeket összetartó civil ethosznak. (Miszlivetz 2001, 36.) Coleman, Bourdieu, Putnam (hivatkozik rájuk Szakál 2006) szerint a megoldás a fenti dilemmákra a társadalmi tőke jelenségében és ezen belül a bizalom értékében rejtőzik, a gazdasági erő kevésbé befolyásoló tényező.

11

Coleman megközelítése szerint a társadalmi tőke a társadalom szerkezetéből adódik. Ezzel szemben Bourdieu a csoporttagságot helyezi előtérbe2, mint erőforrást, és azt állítja, hogy a társadalmi tőkében anyagi és szimbolikus szempontok kapcsolódnak össze. A gazdasági tőke közvetlenül pénzzé konvertálható; a kulturális tőke iskolai végzettségek titulusok formájában történő intézményesítése; a társadalmi tőke pedig kötelezettségekből és kapcsolatokból

ered

Bourdieu

megközelítése

szerint,

és

a

kapcsolathálók

kiterjedésének nagyságától függ. A társadalmi tőkéből gazdasági tőke származik, illetve szimbolikus is, s valamennyi tőkefajtának a legnagyobb előnye

a hasznos idő

mennyiségének növekedése. A legelterjedtebb meghatározás azonban az egyének közti kapcsolatok minőségére fókuszál (Putnam hivatkozik rá Szakál 2006). Eszerint a társadalmi tőke a szoros társadalmi háló, a civil szervezetek erőssége, a közösségi azonosságtudat és szolidaritás, valamint a bizalom és támogatás foka következménye. Putnam szerint tehát a társadalmi tőkét három tényező határozza meg: egyesületi tagság, aktivitás és bizalom, valamint együttműködés, együttműködési készség. Szakál (2006) kutatásai szerint a közösségi célok megvalósításának kutatásában a társadalmi tőke szoftvernek, a civil társadalom, szervezetek pedig hardvernek tekinthetők. Egyik sem létezhet a másik nélkül, de mindegyiknek saját autonómiája van. A társadalmi tőke nagyságával tehát csak részben magyarázható az eltérő regionális fejlődés, a teljes magyarázathoz a civil szervezetek is kapcsolódnak, s az az összefüggés is megállja a helyét, hogy a gazdaság fejlődése nem feltétlenül eredményezi a társadalom fejlődését, fordítva viszont minden esetben igaz. A társas kapcsolatok és a támogatás tehát az emberek életminőségének, jól-létének (testi és lelki egészségének), ugyanakkor azonban a régió, vagy egy adott terület jól-létének is (társadalmi és gazdasági működőképességének) fontos meghatározói. A társadalmi tőke csökkenésével azonban a különböző szervezetekhez való csatlakozás lehetősége is csökken, itt és így kapcsolódik tehát össze a társadalmi tőke és a civil szervezetek szerepköre. Ebből következően a civil szervezetek és a társadalmi tőke fogaskerekeit a bizalom, közösségi magatartás és a kapcsolatok olajozzák meg. Az általam kijelölt keretet tovább bővítve jelenik meg az identitás, ezen belül is a területi identitás. Az identitás fogalmában az egyéni és társadalmi meghatározottság együttesen van jelen. Egyes meghatározások az identitást az individuális énnel rokonítják, mások pedig a társadalmi szerepekhez kötik. Az identitás azonban mindenképpen fontos szerepet játszik a társadalmi normatívák és szabályrendszerek értékelésében, az értékválasztásban. Az identitás a tenni akarás, a bizalom és a hit elemeit foglalja magában, amely fogalmak a

2

Csakúgy, mint Granovetter, Beck és Utasi a fentiekben.

12

társadalmi tőkét és a civil szervezeteket tekintve is ismerősek. Témámat tekintve azonban én csak a területi identitással foglalkozom a továbbiakban. A regionális identitás a térhasználat tudatos elemére (térről szerzett ismeretek, gazdasági érdekek, társadalmi kapcsolatok) épül, ami kognitív bázist jelent, erre épül rá az identitás emocionális eleme, ami a térhasználatot otthonossá teszi. A regionális identitást növeli az etnokulturális jelleg, a politikai háttér és a gazdasági jelleg is (csakúgy, mint a társadalmi tőkét). Az egyének területi identitásában tehát nem a terület maga, hanem a közösségi, emberi kapcsolatok a dominánsak, illetve az adott területi egységgel azonosítható társadalmi-gazdasági-kulturális folyamatok a meghatározóak. A területiség tehát csak a foglalata a valóságnak, tartalmát a fenti tényezők határozzák meg. Bugovics (2007) vizsgálatai szerint is a területi identitást elsődlegesen az egyén emberi kapcsolatai befolyásolják, illetve a csoporthoz tartozás élménye határozza meg, valamint az egzisztenciális-életminőség tényezők. Bugovics állást foglal abban is, hogy csak megfelelő identitásösztönzőkkel lehet valóban jól működő régiókat létrehozni, anélkül csak bürokratikus intézménynek tekinti a társadalom. A lokalitás határozza meg tehát a fejlődés esélyét. Bugovics (2007) azt is kijelenti, hogy a civil szféra jelenléte növeli a részvételt és aktivitást, ami az identitás szempontjából is növelő tényezőt jelent. Lukovics (2004) szerint pedig a régió és annak lakói közötti harmónia és egység meghatározza egy térség személyiségét, s az identitás a kulcseleme annak, hogy egy földrajzilag körülhatárolt terület valóban – társadalmi és politikai értelemben is – régióvá váljék. Rechnitzer (1999) puha tényezőknek nevezi a regionális miliő részeit, melyek közé érti a – témám szempontjából fontos – társadalmi kapcsolatokat, településkörnyezetet, életminőséget, munkaerő minőségét, kulturális szokásokat, stb. Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy a területi identitás, ami elsősorban a lokalitáshoz kötődik Magyarországon, a civil társadalom kialakulásának fontos összetevője volt, és jelenleg is az. A modellben meghatározott fogaskerekek „olajozására” pedig a csoporthoz tartozás és a közösségi kapcsolatok szolgálnak. Modellem

innovációs

elemének

bekapcsolásához

Schumpeter

(1911)

klasszikus

megközelítését hívtam segítségül, mely szerint a termelés meglevő dolgok és erők kombinációját jelenti. Mást, vagy ugyanazt más módon termelni viszont annyit tesz, mint ezeket az erőket más módon kombinálni, s ezek az új kombinációk az innovációk. Ogburn szerint az innovációs elméletek – méltatlanul – sokáig elhanyagolták a szociális innováció kérdéskörét. Az ipari társadalom innovációs paradigmája a technikai újításokra koncentrál leginkább, így a nem technikai újítások, valamint a szociális innovációk – annak ellenére, hogy folyamatosan fejlődnek és jelen vannak – elhanyagolása jellemző. Ennek ellenére tisztában kell azzal lennünk, hogy a szociális innovációk nélkül nem kezelhetők az

13

olyan kérdések, mint a tartós munkanélküliség vagy a szociális ellátórendszerben keletkező „lyukak”. (Howaldt és Schwarz 2010) Az elmélet szerint tehát a szociális innováció – a schumpeteri megközelítésre visszautalva – egy új kombinációját és/vagy egy új variációját hozza létre a gyakorlatnak, azzal a céllal, hogy jobban ki tudjon elégíteni szükségleteket, vagy válaszolni tudjon felmerülő igényekre és problémákra, gyakorlati alapon. Nyilván – ahogy minden innovációnál – az újítás nem feltétlenül jelenti azt, hogy az innováció jó, illetve be is válik. Hochgerner (2009) különböző szektorokban azonosít szociális innovációkat: az üzletben, a civil szektorban, a kormányzati szférában és a szociális miliőben, ahol részvétel, szabályok és magatartás szerepelnek, mint speciális innovációk. Ebben az értelmezésben a szociális innováció új koncepció és intézkedés, ami elfogadott a célcsoportok számára és úrrá lesz a szociális kihívások felett. (Hochgerner 2009) Moulaert és társai – valamint jelen tanulmányban az általam használt szociális innováció fogalom is így értelmezhető - szerint az összes fenti definíció és megközelítés a szociális innovációkról egyszerre analitikus és normatív, de a legjobb megközelítés az, amikor az általuk megjelölt három dimenzió egymással összekapcsolódik és interakcióba kerül. A három dimenzió pedig a következő:  Emberi szükségletek kielégítése, amelyek jelenleg nem kielégítettek, mert a piac és a kormányzat számára már nem vagy még nem fontosak.  A részvétel növelése a szociális kapcsolatokban, a kormányzásban, a szükségletek kielégítésében, főként a deprivált csoportokra koncentrálva.  Szociálpolitikai kapacitás növelése, és források elérése a részvétel növelése és a szükségletek kielégítése céljából (empowerment dimenzió). (Moulaert és társai 2005, 1976). A modell szempontjából az innováció fogalma az előzőekhez a kielégítetlen szükségletek, a szociális kapcsolatokban való részvétel és az interakciók révén kapcsolódik. A modell utolsó elemének bevonására Lengyel és Rechnitzer (2004) Regionális gazdaságtanában írja le, hogy a régió rugalmasan értelmezett fogalma nem pontatlanság következménye, hanem azé, hogy a gazdaság és a társadalom nagyon sokféle földrajzi közegben él együtt. A régiót három, egymással kapcsolatban álló folyamat hozza létre, nem a statisztikai tervezés elsődlegesen. Az egyik folyamat a regionalizáció, amelynek során a teret elkülönített egységekre bontjuk „top down” (államilag irányított) folyamatokkal, vagy „bottom up” (azaz települések önszerveződése) révén. A másik, ezt kiegészítő folyamat a regionalizálódás, mely szintén külső hatásra áll elő. Ez esetben a térségi reálfolyamatok kényszerítik ki fokozatosan az új területi entitást, saját kohéziójuk alapján. A harmadik folyamat a regionalizmus, mely esetben a közös értékek, identitás, belső összetartozás

14

alakítják át a teret régióvá. Ez a három folyamat egymást kiegészíti, erősítheti vagy akár gyengítheti is. Magyarországon ma éppen az a probléma, hogy az első két folyamat már végbement, de a harmadik még várat magára, ezért a régiók nem tudnak megfelelően működni. Éppen ezért tartom fontosnak a szociális és gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil/nonprofit szervezetek szerepének vizsgálatát ebben a kérdéskörben, hiszen modellemben a civil szektor a társadalmi tőke teremtésének fontos eszköze, s egyúttal lényeges identitásképző eszköz, valamint innovációs alap, tehát a regionalizmushoz nagyban hozzájárulni képes. Az öt, egymásba kapcsolódó fogalom véleményem szerint nem szolgál mást, mint a társadalmi integráció segítését, mely nélkül más alrendszerek (gazdaság, állam) sem tudnak megfelelően működni, s mely értelmezésemben – egyetértve Castel (1993, 1998) és Utasi (2000) megközelítésével – a szektorok egymással való kapcsolatán, együttműködésén alapuló kohézió. Integráltan működő társadalom esetén a szektorok működése az egyének társadalmi jól-létének irányába hat, s elősegíti a lehető legkisebb egyenlőtlenségek kialakulását.

4. A KUTATÁS MÓDSZERTANA Dolgozatom két nagy fő részre bontható, először a témával kapcsolatos elméleti alapok bemutatása, majd a saját kutatás ismertetése következik. Az elméleti alapok bemutatása során a következő tématerületekre koncentrálóan dolgoztam fel hazai és külföldi szakirodalmat: -

a

civil

társadalom,

a

nonprofit

szektor

fogalmi

és

tartalmi

megközelítése, a definíciók sokféleségének bemutatása; -

a civil társadalom kialakulásának elmélettörténeti háttere három pilléren: a gazdaság – társadalom - állam szétválása; a közösség, mint a civil szervezetek alapja és ennek viszonya a társadalomhoz, valamint a keleti és nyugati típusú társadalomfejlődés okai és következményei a civil szektorra nézve;

-

a nonprofit szektor elméletei;

-

a hálózatok és innovációk kérdésköre, jellemzői;

-

a fenti elméleti-fogalmi alapokon saját modell kidolgozása a civil szervezetek – társadalmi tőke – területi identitás – innovációk – regionalizmus témakörében;

-

a civil társadalom hálózatai, kapcsolatai kutatására lefolytatott vizsgálatok.

15

A dolgozat második felében saját kutatásom bemutatása történik, mely többlépcsős, különböző

módszereket

használó

munka.

Ahhoz,

hogy

kitűzött

céljaimat

megvalósíthassam, mind kvantitatív, mind pedig kvalitatív módszerekre szükségem volt. A következő táblázat összefoglalja a dolgozatban alkalmazott főbb terepkutatási módszereimet, a „hat szolga módszer” kérdései alapján. 1. táblázat: A dolgozatban alkalmazott terepkutatási módszerek

„Hat szolga módszer” kérdései

Kvantitatív módszer: Kérdőív

Kvalitatív módszer: Fókuszcsoportos interjú

Kvalitatív módszer: Interjú

Ki? Mit?

A dolgozat készítője.

A dolgozat készítője.

A dolgozat készítője.

- Kérdőív összeállítása a szakértői interjúk alapján. - Kérdőív tesztelése öt civil szervezet képviselőjének segítségével. - Kérdőív véglegesítése és kitöltetése a célcsoport tagjaival, majd a 212 értékelhető kérdőív feldolgozása.

- Interjúvázlat összeállítása a visszaérkezett kérdőívek, azok hibáinak és új szempontjainak azonosítása után, valamint a fókuszcsoportos interjúra való felkérések visszautasítása után. - 20 interjú lebonyolítása az alanyok által megadott helyen és időpontban.

Miért?

Nagy mennyiségű és számszerűsíthető, ezért a későbbiekben statisztikai eljárásokkal elemezhető adatok beszerzése érdekében. Az alapsokaság száma nagy volt (2192 szervezet), ezért átfogó információk szerzése csak ezzel a módszerrel vált lehetővé. A kérdőív célja hármas volt: információt kapni a két régióban működő szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek alapadatairól, partnerség-építési tapasztalatairól és innovációiról.

- Interjúvázlat összeállítása a visszaérkezett kérdőívek, azok hibáinak és új szempontjainak azonosítása után. - Alanyok kiválasztása és felkérése a fókuszcsoport megszervezésére saját kapcsolati hálójukat aktivizálva, az általam megadott szempontok alapján (résztvevők köre és száma, témavázlat). - 20 fókuszcsoport lebonyolítása az alanyok által megadott helyen és időpontban. Vélemények, motivációk, elképzelések, új szempontok feltárása a célcsoport kapcsolatait, ezekből származó előnyeit és hátrányait illetően. Komplex vélemények és motivációk megértése a témával kapcsolatosan, valamint ezek ütköztetése. Többfajta kommunikáció (megkérdőjelezés, vitatkozás, egyetértés, nonverbális jelzések, stb.) megismerése az együttműködő szervezetek képviselői között. (Vicsek 2006)

A szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetek kapcsolatait illetően a szervezet képviselője véleményének, attitűdjének megismerése. A vélemény kialakulásának oki feltárása. Non-verbalitás megfigyelése.

16

Hogyan?

A kérdőív önkitöltős volt, e-mailen, postai úton kerestem meg a célcsoportot, majd telefonon ösztönöztem őket a kitöltésre. Az alapsokaságból mintát nem vettem, célom a minél több szervezet megkérdezése volt.

Mikor?

2010. március – 2010. augusztus Nyugat-dunántúli és Észak-alföldi régió szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetei között.

Hol?

- A kérdőívek alapján bő és többoldalú kapcsolati hálóval rendelkező szervezetek kiválasztása, lehetőleg mindkét régióból azonos számban. - Fókuszcsoportok lebonyolítása az alanyok által szervezett helyen, időpontban és résztvevőkkel. - Diktafon és videokamera használata, a csoporttól kapott engedély után. 2010. augusztus – 2010. november Nyugat-dunántúli és Észak-alföldi régió szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetei között.

- A kérdőívek alapján bő és többoldalú kapcsolati hálóval rendelkező szervezetek kiválasztása, lehetőleg mindkét régióból azonos számban. - Interjú lebonyolítása az alanyok által megadott helyen és időpontban. - Diktafon használata az alany engedélye esetén.

2010. augusztus – 2010. november Nyugat-dunántúli és Észak-alföldi régió szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetei között.

Forrás: saját szerkesztés.

Kutatásom megvalósítása előtt tehát szakértői interjúkat készítettem. Ezek az interjúk a Győr és környékén működő civil/nonprofit szervezetek képviselőivel készültek annak érdekében, hogy kutatási tervem megvalósíthatóságát és előzetes hipotéziseim teszteljem. A szakértői interjúk annak feltárásában is segítettek, hogy megértsem, mit jelent a civil társadalom számára a „kapcsolat” fogalma, milyen szervezetekkel való együttműködést sorolnak ide, illetve, hogy valójában milyen szinttől kezdődik számukra a „kapcsolatban állok” kifejezés besorolása (pl. konferencián szoktak találkozni, közös pályázatokat valósítanak meg, egy ernyőszervezethez tartoznak, stb.). Ez a fázis 10 interjút foglalt magában, melyek között különböző célú szervezetek és képviselőik jelentek meg (oktatási, kulturális, környezetvédelmi és szociális/gyermekvédelmi), s melyek 2009 nyarán zajlottak. A kutatás során első lépésben adatbázist hoztam létre (2009. szeptember – 2010. március), melynek szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetekről szóló adatai a Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban KSH), az APEH és a bírósági nyilvántartás adatain alapulnak. E közös, a 2009-2010-es esztendők legfrissebb adatait tartalmazó bázis két régió szervezeteit sorolta fel: egyik a Nyugat-dunántúli régió, másik pedig az Északalföldi régió. Kutatási tervem szerint az általam összeállított kérdőívet először öt szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezet vezetőjével teszteltem, és megjegyzéseik, észrevételeik alapján átalakítottam, majd az adatbázisban szereplő szervezeteket emailes, telefonos, postai megkeresés alapján kérdőív kitöltésére kértem (2010. március – 2010. augusztus). A visszaérkezett kérdőívek elemzése után fókuszcsoportos interjút készítettem (2010. augusztus – 2010. november) a legtöbb kapcsolattal rendelkező,

17

legaktívabb szervezetek és kapcsolati szervezeteik képviselőivel annak érdekében, hogy mennyiségi adataimat minőségi adatokkal egészítsem ki. Az adatbázisban szereplő szervezetekből mintát nem vettem, célom az volt, hogy az összes ott szereplő szervezettel, illetve a lehető legtöbbel felvegyem a kapcsolatot. A két régióban megjelenő összesen 2192 szociális és gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil/nonprofit szervezet közül összesen 224 küldte vissza a kérdőívemet, ebből azonban csak 212 kérdőív tartalmazott elegendő mennyiségű információt az értékeléshez. Ez az arány 10%-os lekérdezettséget jelent és – önkitöltős kérdőívről lévén szó – átlagos visszaküldési arányt jelez annak ellenére, hogy a szervezeteket telefonon, illetve felbélyegzett válaszborítékkal ösztönöztem a kérdőív kitöltésére és visszaküldésére. A visszaküldött kérdőívek alapján 40 szervezetet választottam ki, akikkel fókuszcsoportos interjút szándékoztam készíteni. Ebből 20 szervezet vállalta a fókuszcsoportos interjút, 20 szervezet esetében viszont időhiányra és a megszervezésre fordított kapacitáshiányra hivatkozásuk miatt csupán interjút sikerült készítenem. 10-10 szervezettel készítettem fókuszcsoportos interjút a Nyugat-dunántúli és az Északalföldi régióból, a fókuszcsoportok helyszíne a következő volt: Kapuvár, Győr, Mosonmagyaróvár, Keszthely, Nagykanizsa, Sé, Szombathely, Rum és Zalalövő, illetve Szolnok,

Kisújszállás,

Debrecen,

Hajdúszoboszló,

Nyíregyháza,

Rozsály

és

Törökszentmiklós. Az interjúk tekintetében szintén 10-10 interjú készült a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióban: Szombathely, Körmend, Győr, Sopron, Bük, Kőszeg és Zalaegerszeg, illetve Mezőtúr, Debrecen, Szolnok, Tiszacsege, Sárrétudvari, Nyíregyháza, Baktalórántháza, Nagykálló és Kenderes viszonylatában.

5. A HIPOTÉZISEK ÉRTÉKELÉSE Az elméleti háttér, saját kutatásom és az abból levont következtetéseim alapján végül értékeltem a dolgozatom elején felállított hipotéziseim. H1: Feltételezésem szerint a szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezeteknek jelentős szerepe van bizonyos területi folyamatok (regionalizmus) alakulásában. Ezen szervezetek társadalmi tőkét képviselnek (Szakál 2006), illetve az általuk mozgósított egyének területi identitását is erősítik (Bugovics 2007), mely tényezők a létrehozott helyi, elsősorban a településre ható innovációkon keresztül segítik elő a regionalizmus kialakulását, és a régiók nem csupán területi, de társadalmi megjelenését. A szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetek létezése két irányba hat: egyrészt szolgáltatásokat, több esetben innovatív szolgáltatásokat nyújtanak, mellyel fokozzák az

18

adott területen élők jól-létét és komfortérzetét, azaz a területtel való azonosulást, identitást. Másrészt működésükkel közösséget teremtenek és értékeket közvetítenek, ami a társadalmi tőke bővítésének irányába hat, illetve megteremtik a szektorok találkozásának, kapcsolódásának lehetőségét. Ez a folyamat pedig könnyen fordítható át gazdasági tőkébe és a regionalizmusba, ugyanakkor azokkal a „soft” tényezőkkel, melyekre dolgozatom irányul, nehezen bizonyítható be. Kemény adataim szerint a szervezetek döntő többsége elsősorban a székhelyéül szolgáló település életének jobbításához tud hozzájárulni, s ahogy a térségi szinteken egyre feljebb lépünk, annál kevesebb, általam vizsgált szervezet tud hatást gyakorolni. A hatásgyakorlás pedig elsősorban az informális szektor számára nyújtott szolgáltatások formájában valósul meg, illetve fontos hozzájárulásként jelenik meg a civil szféra bővítése és a régió hálózatosodása, azaz egyre több egyén bevonása a szektorba vagy szolgáltatásaiba, valamint a kapcsolatok megteremtése ezen egyének, és az általuk alkotott közösségek, szervezetek között. Az utolsó, négyes átlag feletti, tehát legjellemzőbb kategória a régió fejlődéséhez való hozzájárulás kérdésében, az egyéb volt. Itt olyan, – elsősorban rendezvények formájában megvalósuló – tevékenységeket említettek, amiknek célja a település életének színesítése (1., 2., és 9. fókuszcsoportos interjú). Lehet, hogy a felsoroltak

nem

kézzelfogható

eredményeket

jelentenek,

de

a

regionalizálódás

folyamatában nagy jelentőséggel bíró „soft” tényezők közül mindenképpen kimerítik a társadalmi tőke, a területi identitás és innovációk képződéséhez való hozzájárulást. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a szervezetek által nyújtott szolgáltatások (szociális szolgáltatások működtetése, képzések, rendezvények, adományok gyűjtése és –osztása, érdekvédelmi

tevékenység,

közösségteremtéssel,

és

stb.)

ezáltal

hiánypótló

tevékenységek

értékteremtéssel

szintén

folytatásával,

hozzájárulnak

a

illetve régió

fejlődéséhez és a regionalizmushoz. Első hipotézisemet tehát abban a tekintetben bizonyítottnak tartom, hogy a dolgozatban vizsgált szervezetek létezésük, közösségteremtésük, szolgáltatásaik és kapcsolataik nyomán jelentős mértékben járulnak hozzá a két vizsgált régió nem csupán területi, de társadalmi megjelenéséhez is. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy nem az általam vizsgált szervezetek teremtik meg a regionalizmust – ehhez több, általam nem vizsgált szervezet, szereplő (pl. fejlesztési ügynökségek, forprofit szervezetek, stb.) együttműködése szükséges -, csupán a régiók társadalmi formálódásához képesek hozzájárulni közösség- és értékteremtésükkel.

19

H2: Az első hipotézisem alapját adó szociális, gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil/nonprofit szervezetek feltételezésem szerint alapvetően két motivációból jönnek létre. Az egyik motiváció a személyes probléma, személyes érintettség, ami arra sarkallja a szervezet alapítóját, hogy a szociális/gyermekvédelmi rendszerben meg nem talált szolgáltatást hiánypótló tevékenységként civil szervezet keretein belül folytassa. A másik motiváció pedig létrehozza a magyar civil szektor speciális fajtájú civil/nonprofit szervezetét, az állami/önkormányzati fenntartású szociális intézmények mellett, forrásbővítés céljából létrehozott szervezetet. Második hipotézisemet a kutatás során megismert kvantitatív adatok és az interjúk során elhangzottak alapján bizonyítottnak tekintem. A kérdőívek alapadatainak értékelése alapján látható, hogy a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek alapítója a legtöbb esetben magánszemély, majd következnek a más szervezetek és az önkormányzatok, illetve a vegyes alapítású szervezetek. Ugyanakkor ezt a hipotézist nyilván ez az egy adat nem bizonyítja megfelelően,

hiszen

a

magánszemély

által

alapított

szervezet

is

kötődhet

állami/önkormányzati intézményhez (pl. fogyatékosok bentlakásos otthona esetén tettek az ott dolgozók is alapítványt). A szervezetek tevékenység szerinti besorolása, majd az interjúkban elmondottak azonban már megfelelően kiegészítik állításomat. A szervezetek alig egy negyede esetében jellemző ugyanis a csak egy intézmény támogatásában kimerülő tevékenység, a többi esetben egyértelműen tágabb célcsoportokat felölelő tevékenységi formák jelentkeznek. A hipotézis másik részét – ami a forrásbővítés miatt létrehozott szervezetekre irányul – pedig éppen azok az adatok bizonyítják, amik a magánszemélyek által alapított szervezetekre nem vonatkoznak. Eszerint a vizsgált szervezetek negyedét hozta létre önkormányzat, más szervezet vagy vegyesen szervezet és magánszemély, illetve egyház és magánszemély, stb., ami azt bizonyítja, hogy ezek a szervezetek inkább egy adott intézmény támogatását valósítják meg, és elsősorban az újabb forrásteremtés a céljuk. Az interjúkon elhangzottak alátámasztják a kérdőíves kutatás eredményeit. Az interjúkon és a fókuszcsoportokon megjelentek nagy része nyilatkozott úgy, hogy saját, személyes életéből adódóan ismert fel egy kielégítetlen szükségletet, melynek kielégítésére sem az állami, sem a piaci, sem pedig a civil szférában nem talált megfelelő fórumot. Az interjúkban résztvevők nagyobb része esetén ez fogyatékossággal élő gyermek, családtag volt, vagy esetleg a szervezetet alapító személy küzdött ezzel a problémával. Szintén nagy volt a daganatos betegséggel érintettek aránya is a szervezetet alapítók között, az interjúk szerint. Az ilyen jellegű személyes érintettségen túl, szociális vagy gyermekvédelmi civil/nonprofit szervezet alapítására ösztönözte a létrehozókat a választott szakmájuk is (pl. pedagógus,

20

szociális munkás, mentálhigiénés szakember vagy akár lelkész), mert úgy érezték, a szociális, oktatási vagy egyházi szféra nem kínál elég lehetőséget ambícióik, illetve a szakmai tapasztalatuk által felismert szükséglet kielégítésére. Volt olyan példa is, mikor a két fenti lehetőség ötvöződött. Az önkormányzati intézmények mellett létrehozott szervezetek alapítói is egyértelműen elmondták az interjúk során, hogy céljuk az intézmény forrásainak kiegészítése, növelése, annak érdekében, hogy az adott intézmény célcsoportjának jobb, minőségibb szolgáltatást tudjanak nyújtani. A végső cél tehát ugyanaz, legyen bármi is a szervezet alapításának motivációja: a szükségleteket jobban kielégítő, minőségibb szociális és/vagy gyermekvédelmi szolgáltatás nyújtása a rászorulók számára. H3: A fentiek alapján harmadik hipotézisem az, hogy a szociális és gyermekvédelmi célú civil és nonprofit szervezetek bármilyen irányú kapcsolataiban a személyes, személyi kapcsolatok dominálnak. Ez egyrészt érthető, hiszen a szervezet létrejötte egy-egy személyhez, az ő személyes problémájához kötődik, másrészt viszont ez a személyesség nem tud átlépni a szakmai kapcsolatok szintjére, így meghatározza, sok esetben beszűkíti

a

szervezetek

kapcsolatrendszerét,

illetve

szakmai,

továbbfejlődési

lehetőségeit. Vizsgálatom során ez a hipotézis bizonyosodott be a leginkább egyértelműen. Az általam megkérdezett minden szervezet, minden irányú kapcsolatára vonatkozóan egyértelműen jelentette ki, hogy a szervezetek kapcsolatai általában személyes kapcsolatból indulnak ki, majd ez vonzza maga után a szakmai kapcsolatokat, ami még több szakmai kapcsolatot és megbízást von maga után. A kapcsolati tőke így konvertálódik át gazdasági tőkévé. Szintén bizonyítja állításom az a vizsgálatom során kiderült tény, hogy sok szervezet esetében a képviselője más szervezetekben is tisztségviselő (nem csupán civil szervezetekben, de szakmai intézményekben vagy gazdasági szervezetekben is), s az ilyen összefonódások során kialakult kapcsolatait mozgósítja elsősorban. Amennyiben ez nincs így, a szervezet hamar létrehozza azt a magából alakított újabb civil szervezetet, mellyel aztán együttműködést, partnerséget valósít meg, s egyúttal duplikálja súlyát a rendszerben. Ugyanakkor ez a személyességgel terhelt kapcsolatrendszer valóban sok esetben gátolja a civil szervezet továbblépését, a személyes kapcsolatok akadályozzák a szakmai kapcsolatrendszer kialakítását, hiszen az ott megjelenő konfliktusok hatással vannak a szervezet életére is. Interjúalanyaim szerint ez a gyengesége a szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezeteknek: belterjes a szektor, ezért ha valaki kilép, akkor az árulásnak minősül, csakúgy mint az, ha valaki átveszi a szervezetet. A személyes

21

kapcsolatok tehát érzékennyé teszik a szervezetet, mely ezután nem tud szakmai szintre lépve működni tovább. H4: Feltételezésem szerint a szociális/gyermekvédelmi tevékenységet folytató civil/nonprofit szervezetek „tiszta” formában nem találhatók meg a civil szektorban, mivel a szervezetek túlnyomó többségének alapító okiratában sokfajta cél fogalmazódik meg annak érdekében, hogy a szociális szektorban megjelenő összetett problémákat komplex módon tudják kezelni. A szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezeteknek már a megtalálása is problémát okozott. Az adatbázis felállítása során már szembesültem azzal a ténnyel, hogy többcélúak a szervezetek, és céljaik, tevékenységeik szorosan összefonódnak. Mindezt megerősítette az, hogy a szervezetek céljaik megjelölése során összesen 586 választ, míg tevékenységeik során összesen 536 választ adtak meg számomra. Ez azt jelenti, hogy egy-egy szervezet legalább 2-3 fajta célt és tevékenységet folytat. Ugyanakkor az interjúk is megerősítették feltételezésem. Ezek szerint egy-egy felhasználó esetében nincs konkrét problémalista, inkább valamilyen hátrány realizálódik, amit két-három probléma is kísér. A megoldás érdekében pedig vagy komplex célokat tűznek ki és valósítanak meg a szervezetek, vagy más célú szervezetekkel történő interprofesszionális együttműködés során próbálnak megoldást találni a problémára. Erre jó példát nyújt a daganatos betegségben szenvedőket segítő nyugat-dunántúli szervezet, mely nem csupán gyógyszerekhez, immunerősítő készítményekhez próbálja juttatni a felhasználókat, de mindennapi feladataik ellátásában (takarítás, főzés, orvoshoz eljutás, érdekképviselet) is segíti őket. Ez a komplexitás mutatkozik meg a szervezetek által megvalósított innovációkban is. Nyilván az újítások is csak akkor tudnak összetettek lenni, ha a szervezet tevékenysége eleve többcélú és többirányú. Ezek alapján negyedik hipotézisemet is bizonyítottnak tartom.

H5: Ebből adódik az is, hogy a szociális/gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek egyidejűleg többfajta tevékenységet (kulturális, közfeladat-ellátás, településfejlesztés, szabadidős programok szervezése, stb.) folytatnak, ami feltételezné széleskörű, több irányban jelen levő kapcsolatrendszerüket is. Ennek ellenére - ötödik hipotézisem szerint - a szervezetek

kapcsolathálózat-elemzésekor

elsősorban

„ad

hoc”,

nem

pedig

folyamatosan működő, egymásra épülő kapcsolatokat, együttműködéseket fogok találni.

22

A fentiekben már bebizonyosodott, hogy a szociális és gyermekvédelmi célú civil és nonprofit szervezetek többcélúak és ezáltal széleskörű tevékenységet folytatnak. A negyedik hipotézist bizonyító eredmények tehát hozzájárulnak az ötödik feltételezésem elfogadásához is. A vizsgált szervezetek körül széleskörű és többirányú kapcsolatrendszert találtam, még olyan kapcsolatokkal is (pl. egyház, felnőttképzés), melyekre előzetes kutatásom során nem gondoltam. A szervezetek saját meghatározása szerint ez a kapcsolatrendszer azért lényeges számukra, mert ez teszi lehetővé a szervezet működését (a szervezet ismertségének növekedése által több emberhez jut el a tevékenysége, illetve az elérhető pályázati és egyéb források növekedését). A leggyakoribb természetesen az egyszeri támogatások (adományok), pályázatok, konferenciák, képzések, kutatások, rendezvények, pályázatok által megvalósított eseti együttműködés, ugyanakkor fontos példákat találtam hálózati együttműködésekre is, ami a folyamatos szakmai együttműködés jó példáját adta. A hálózatok tekintetében felfedezhetők a Regionális Szociális Forrásközpontok hálózata, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének hálózata, a Mozgáskorlátozottak Országos Egyesülete, a Jóléti Szolgálat Alapítványok hálózata, a Szegénységellenes Hálózat és a Zalai Falvakért Egyesület által működtetett hálózat. Ugyanakkor öt másik szakmai hálózatot is azonosítani tudtam a fókuszcsoportos interjúkból következően. Ezeket tekintve tehát lényegesnek tartom, hogy kiemeljem a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek két régióban tapasztalt hálózatosodását, melyek ráadásul nem csupán régiós „határokat”, de országhatárokat is átlépnek. Feltételezésemben ugyanakkor negatív töltéssel, illetve kevésbé értékesként említődtek az eseti kapcsolatok, melyekről azonban vizsgálatom során bebizonyosodott, hogy a granovetteri gyenge kapcsolatok értelmezésében szintén a szektor fejlődését szolgálják, hiszen a legnagyobb bevételeket ezáltal tudják realizálni a szervezetek. Az általam vizsgált civileknek tehát megállapításom szerint mind a gyenge, eseti, mind pedig a folyamatos kapcsolataikra szükségük van. Területi szempontból áttekintve a kapcsolatokat látszik, hogy a hálózati, folyamatos együttműködések általában országos, de minimum régiós területre terjednek ki. A szintén folyamatos szakmai együttműködések viszont általában települési szinten jellemzőek, és fontos tényezőjük az, hogy egy-egy személy több, együttműködő szervezetben vesz részt, így minden, a vele kapcsolatban álló szervezet súlyát duplikálja, kapcsolathálózatát – persze csak egy meghatározott, belterjes viszonyban, de - bővíti. Az eseti együttműködéseknek is fontos tényezője a személyes kapcsolat és összefonódás, ezek általában rendezvények, képzések formájában valósulnak meg és szintén kisebb területre (település, kistérség) terjednek ki.

23

Ezek alapján tehát ötödik hipotézisem is bizonyítottnak tartom, hiszen olvasatom szerint a szervezetek többségénél ad hoc együttműködéseket találtam, ugyanakkor azonban van egy kisebb kör, ahol folyamatos a kapcsolat. H6: A fentiek tekintetében a szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetek kapcsolatai között meg kell különböztetnem a civil-lakossági, a civil-civil, a civil-állami/önkormányzati és a civil-gazdasági kapcsolatokat. Feltételezésem szerint a civil-lakossági, a civil-civil és a civil-állami/önkormányzati kapcsolatok még bizonyos mértékig működnek, viszont a civil-gazdasági kapcsolatok egyre kevésbé, szinte teljesen hiányoznak a hálózatokból. Márpedig a fenti szektorok együttműködése értelmezésemben az integrált társadalom működésének alapja. Vizsgálatom alapján az bizonyosodott be, hogy a két régióban működő szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezeteknek széleskörű a kapcsolatrendszere, olyan szervezetekkel is kapcsolatot tartanak, melyekre előkutatásom alapján nem gondoltam. Alapvetően azonban négy legfontosabb kapcsolatot tudunk megkülönböztetni: más civil szervezetek, forprofit szervezetek, állam/önkormányzatok (települési és megyei, valamint kisebbségi egyaránt) és az informális szektor tekintetében. A két régió szervezetei sem a rangsorolás, sem pedig az egyes szereplőkhöz való közelség tekintetében nem mutattak eltérést, mindkét régióban a szervezetek úgy gondolják, a legfontosabb kapcsolat a lakossághoz, az informális szektorhoz köti őket. Ugyanakkor a kutatás bebizonyította, hogy a vizsgált szervezeteknek csak 30%-a tart rendszeresen kapcsolatot a forprofit szektorral, ebből 40 szervezet (60%) a Nyugatdunántúli régióban található. Alkalomszerűen öt szervezet (ebből négy a Nyugat-dunántúli régióban található), 111 szervezet (52%) pedig egyáltalán nem tart kapcsolatot a vállalkozásokkal. Feltételezésemet tehát bizonyítottnak tekintem, hiszen a két régióban csak a szervezetek 30%-a tart rendszeres kapcsolatot a gazdasági szervezetekkel, fele viszont még alkalomszerűen sem. Másrészt pedig a kapcsolatot tartó szervezetek a forprofit szektorral kialakított kapcsolatokat tartották a leggyengébbnek (átlag 4 egész) a kapcsolatok erőssége szerint, ugyanakkor szintén hasonlóan gyengék a más civil szervezettel kialakított kapcsolatok is (átlag 4 egész), a többihez viszonyítva. Szintén fontos megjegyezni azonban, hogy a vállalkozásokkal, vállalatokkal való kapcsolat – bár csökkenő tendenciát mutat és elsősorban a civil szervezet keresi meg a vállalkozást – nem hiányzik a szervezetek kapcsolatai közül, és csak a többi kapcsolattal összehasonlítva minősítettem gyengének.

24

H7: Utolsó hipotézisem visszautal első, elméleti és ötödik feltételezésemre. Hipotézisem szerint kutatásomban azoknál a szervezeteknél fogok nagyobb innovativitást, újító erőt és ötleteket tapasztalni – ezáltal ezek a szervezetek nagyobb mértékben járulnak hozzá a regionalizmushoz -, melyek széleskörű, többirányú kapcsolatrendszerrel rendelkeznek, s ezekből a kapcsolatokból adódó tapasztalataikat vissza tudják forgatni a szervezet működésébe. Ez a hipotézis a Csizmadia (2009) által, a vállalati szektorban feltárt hálózati alapú innovációs rendszerekkel cseng egybe. A szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezeteket tekintve a fentiekben bebizonyosodott, hogy a kapcsolataik általában személyes mezőből indulnak, majd ezek alakulnak át – jobb esetben - szakmai kapcsolattá. Márpedig a személyes kapcsolatok interaktivitást,

tapasztalatcserét

és

tudások

cseréjét,

összekapcsolódását

–

interprofesszionalitást – feltételez, aminek talaján gyorsabban állnak elő új ötletek, innovációk. A széleskörű és több irányú kapcsolatrendszer tehát mindenképpen szükséges az elterjeszthető innovációk bevezetéséhez, megvalósításához, nem csupán az ötletek összegyűjtése miatt, hanem az okból is, hogy a szervezet financiálisan és személyi erőforrások tekintetében is képes legyen bevezetni, majd elterjeszteni az innovációt. Rogers (1983) innováció elméletében ugyanezt az elemet emeli ki. Kutatásom bemutatásában három szinten helyeztem el a két régióban fellelhető összesen 83, a szervezetek szerint innovációnak tekintett kezdeményezést. A mikroszinthez sorolt innovációk

(pl.

rendezvény)

–

bár

sikeres

megvalósításuk

tagadhatatlanul

nagy

kapcsolatrendszert igényel – mégsem sorolhatók a hipotézis bizonyítására szánt innovációk közé. Véleményem szerint a mezo-, illetve makroszinten megvalósított, vagy azokat célzó innovációk mutatják meg leginkább a hálózati alapú innovációk lényegét (pl. alternatív foglalkoztatási és helyi vállalkozás fellendítési modellek), illetve azt, hogy mekkora a kapcsolatrendszer szerepe az innováció kitalálásában, majd megvalósításában és elterjesztésében. Szintén fontos tényezőnek találtam ezen innovációk vizsgálata során, hogy a kapcsolatrendszer ne csak széleskörű, de többirányú is legyen, tehát a kapcsolatok interprofesszionális jellege is megvalósuljon. Ilyen törekvésekkel több esetben is, mindkét régióban találkoztam, és az innovációkat áttekintve tagadhatatlan, hogy azok a szervezetek tudták mindezt megvalósítani, melyek széleskörű és többirányú kapcsolatrendszerrel rendelkeznek. Kvantitatív adataim szerint a vizsgált négy együttműködési irány (informális, önkormányzati, forprofit és civil szektor) közül a szervezetek a legtöbb kapcsolatot az informális, lakossági szektorral alakítják ki, s mivel a kialakított újítások az informális igényekre, szükségletekre reagálnak minden esetben, illetve az informális szektornak szólnak elsősorban, ezért a

25

kapcsolatok és innovációk összefüggéseinek elemzésekor az ezzel a szektorral való kapcsolat mutat leginkább összefüggést az innovációk kialakításával. Az újítások bevezetésében a második, összefüggést mutató kapcsolat a más szervezetekkel hálózatban való együttműködés. Ezt a kérdőíves vizsgálattal kapott adatot az interjúk is megerősítik. A szociális és gyermekvédelmi célú civil szervezetek programjaik, pályázataik által kerülnek be egy olyan körbe, mely egyre inkább bővül, újabb és újabb kapcsolatokat hoz magával. A programokban, pályázatokban elvégzett munka a továbbiakban referenciaként működik, s újabb felkéréseket, együttműködéseket, kapcsolatokat generál. Vizsgálatom szerint az innovációk kialakításában a legkevesebb hatást a forprofit szervezetekkel való kapcsolatok, az önkormányzatokkal való együttműködések és a más szervezetekkel való pályázati együttműködések gyakorolják. A korrelációs együttható ezen szervezetek esetében 0 és -0,1 között mozog. Ez a hipotézisem tehát vizsgálatom során csak az informális szektor és a hálózati együttműködések tekintetében nyert bizonyítást. Ugyanakkor arra fontos felhívni a figyelmet, hogy az ilyen kapcsolatrendszert koncentráló, s ilyen jellegű innovációkat megvalósítani képes szervezetek egyáltalán nem általános jelenségként vannak jelen a szféra életében, inkább egy-egy példáról beszélhetünk, melyek általában városi és megyeszékhelyi szinten jelennek meg.

6. ÖSSZEGZÉS Dolgozatom célja az volt, hogy bemutassa, elemezze a szociális és gyermekvédelmi célú civil / nonprofit szervezetek kapcsolatait, hálózatait a Nyugat-dunántúli és az Észak-alföldi régióban, illetve ezek hatásait a két régióra nézve. A dolgozat szakirodalmi feldolgozását, valamint kvantitatív (kérdőíves lekérdezés és elemzés) és kvalitatív (mélyinterjú és fókuszcsoportos interjú) kutatási módszereit egyaránt felhasználva az alábbi következtetéseket tudom megfogalmazni. A szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek a vizsgált két régióban az egyéb hálózati kutatások (Renn 2003; Bartal 2005, 2006; Osváth 2005; Kákai 2005; Szakál

2006)

során

már

feltárt

jellegzetességekkel

rendelkeznek.

Ezek

a

következtetések, tények azonban finomításra szorulnak a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek viszonylatában, illetve a két, általam vizsgált régió tekintetében.

26

Az általam vizsgált szervezetek esetében az alapvető kapcsolatokat (önkormányzat, szociális intézményrendszer, informális szektor, legalábbis mint célcsoport, más civil szervezet, forprofit szervezetek) csaknem minden szervezetnél megtaláltam. Ugyanakkor a legerősebb kapcsolatokat a szervezetek tekintetében az informális szektorral létrehozott kapcsolataik jelentik, míg a leggyengébbet a gazdasági szervezetekkel3 és a más civil szervezetekkel ápolt kontaktus. A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy a legtöbb szervezet képviselője más civil/nonprofit szervezetben, illetve szakmájából adódóan állami/önkormányzati intézménynél is aktív tag vagy tisztségviselő, s ez megkönnyíti a kapcsolat kialakítását, valamint az együttműködés fenntartását. A szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek kapcsolatainak fontos része a szociális és gyermekvédelmi szféra önkormányzat, állam által fenntartott intézményeivel és

szolgáltatásaival

való

kapcsolat

is.

Ez

az

együttműködés

azonban

nem

konfliktusmentes, a problémák legnagyobb része abból adódik, hogy a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer nem becsüli a civilek által nyújtott szolgáltatás(oka)t, holott azok átfedik, és ezáltal könnyítik az ő munkájukat is. Bartal (2005) kutatása szerint a civil/nonprofit szervezetek kapcsolataiban az a legmegdöbbentőbb, hogy gyengén beágyazottak a társadalmi közegbe, azaz nem ápolnak élő kapcsolatokat a lakossággal, amiből tulajdonképpen táplálkozik a szervezet. Kutatásom a két vizsgált régió szociális és gyermekvédelmi célú szervezeteire vonatkozóan, cáfolja ezt a kijelentést. Ez az eredmény véleményem szerint a szervezetek tevékenységéből is adódik. A szociális és gyermekvédelmi célú civil és nonprofit szervezetek arra szerveződnek, hogy szolgáltatásokat nyújtsanak az egyének életminőségének javítása céljából. Ehhez azonban a szolgáltatások célcsoportját meg kell keresni és bevonni a tevékenységbe. A felhasználókon túl erős és fontos lakossági kapcsolatokat

ápolnak

az

általam

vizsgált

szervezetek

magánszemélyekkel

adományozásokon és alapító tagságon keresztül is. Az önkéntesség, szintén, mint kapcsolattartási mód, bár csökkenő tendenciát mutat a 2009-2010-es évek tekintetében, mindkét régióban – főként az Észak-alföldi régióban – nagy erőket mozgat meg. A

vizsgált

szervezetek

pályázatkezelő

körében

szervekkel,

megjelennek

különböző

még

civil

hálózatokkal,

referenssel, sajtóval,

CISZOK-kal,

felsőoktatással,

szakminisztériummal, Munkaügyi Központtal és több esetben a Regionális Kutatási Központokkal

való

tevékenységéből,

kapcsolatok. valamint

a

Ezek

a

kontaktusok

civil

szervezeti

speciálisan

a

szervezetek

vezetők/képviselők

személyes

összeköttetéseiből adódnak, ami egyébként a többi kapcsolatban is javarészt meghatározó

3

Ez megegyezik Osváth (2005) eredményeivel.

27

kiindulási pont.4 Biztató, hogy a megkérdezett szervezetek mindegyikének van kapcsolata különböző pályázatkezelő szervekkel is, ami a legismertebb és mindegyik szervezet körében fontos kapcsolat, az az NCA. A két régió földrajzi elhelyezkedéséből adódóan nem csupán a hazai, de a külföldi kapcsolatok megjelenését is vártam a szervezetek kapcsolatai között, s ebben a várakozásomban nem is csalódtam. A külföldi kapcsolatok terén főként a határ menti kapcsolatok a jellemzőek, leginkább közös projekt, egy hálózathoz tartozás, alvállalkozói kapcsolat, tanulmányutak vagy támogatások formájában. A vizsgált civil/nonprofit szervezetek képviselőinek kivétel nélkül mindegyike azt állította a kapcsolataik kialakulásáról, hogy személyes kapcsolatokból indulnak ki, majd szakmai együttműködés vált belőlük, s ezzel nem csupán az én hipotézisemet, de Hankiss (1989) megállapítását5 is igazolták. Véleményem szerint a szociális és gyermekvédelmi célú civil és nonprofit szervezetek kapcsolatainak ez az egyik legnagyobb előnye és hátránya is. Mivel legtöbbször személyes motivációból jönnek létre, ezért a szervezet vezetője saját, személyes kapcsolatait konvertálja át a szakmai szervezet működésébe, de a személyes kapcsolatok megmaradnak személyes szinteken, annak minden konfliktusával együtt. Mindez segíti a kapcsolatok működését, de gátolja is; és egyúttal determinálja azt, hogy a kapcsolat nagy valószínűséggel ’ad hoc’ lesz. A szervezetek kapcsolatai kialakulásának másik forrása a referenciamunka. Ezek tehát azok a kontaktusok, melyek már a szervezet tevékenysége során alakultak ki, pl. elvégeznek egy kutatást, lebonyolítanak egy nagy projektet és ennek kapcsán keresik meg őket más szervezetek. Rendszeresség tekintetében kétféle lehetőség áll a szervezetek előtt: az ’ad hoc’ kapcsolatok, illetve a folyamatosság. Nárai (2007) dolgozatában azt állítja, hogy a civil szervezetek kapcsolatai javarészt esetiek, a helyzet hozza őket, nem előre tervezettek és nem folyamatosak. Ugyanakkor azonban nem szabad elfeledkezni Granovetter (1988) állításáról sem, miszerint a gyenge kapcsolatok szerepe nagyobb és hatékonyabb bármilyen egyén vagy szervezet életében, mint az erős, szoros kapcsolatoké. A szervezet tehát többet profitál a gyenge, adott esetben ’ad hoc’ kapcsolataiból, mint az erős és folyamatosan működő kontaktusokból. Szerinte a szervezetek közötti hidakat (kötéseket) mindig gyenge kapcsolatok alkotják, s ezek kapcsolatok távoli és idegen világokat kötnek össze. Az erős kapcsolatok olyanokkal kötnek össze, akik amúgy is szoros kapcsolatban állnak velünk, tehát az egyén számára a gyenge kapcsolatok fontosabbak, mert erőforrást jelentenek. Gyenge kapcsolatok nélkül a közösség klikkekre esne szét. Így tehát Náraival (2007) 4

Ez szintén egyező eredmény a fenti Renn (2003), Bartal (2006) és Osváth- féle (2005) kutatásokkal. Hankiss (1989) értelmezésében a társadalom különböző szintjeit személyes és nem intézményes kapcsolatok kötik össze, bár a kettő gyakran párhuzamosan fut egymással. 5

28

ellentétben azt gondolom, hogy ezek az ’ad hoc’, eseti kapcsolatok szükségesek és fontosak az általam vizsgált szervezetek életében, mert több forrás allokálását teszik lehetővé. Az eseti kapcsolatok tekintetében leginkább az egyszeri támogatások (adományok), pályázatok, konferenciák, képzések, kutatások, rendezvények jellemzőek. Ezzel szemben a vizsgált szervezetek

tekintetében

felfedezhetők

folyamatos

kapcsolatok

is.

Ezeknek

egyik

megnyilvánulási formája a hálózatszerű együttműködés. Az általam vizsgált szervezetek esetében megjelenik az érdekképviseleti célokkal rendelkező hálózatok sora és a szakmai hálózatok is. Az utóbb említett, szakmai hálózatok esetében egy alkalommal ún. hiperhálózatot (Bartal 2006) is azonosítani tudtam, melynek jellegzetessége, hogy a szervezeteket alkotó személyek és a szervezetek is hálózatban működnek együtt. Természetesen ezek a hálózatok nem csupán az általam vizsgált két régióban fedezhetők fel, hanem behálózzák az országot. A folyamatos kapcsolatoknak nem csupán hálózati megjelenése létezik vizsgálatom szerint. Megjelenik alvállalkozói kapcsolat, rendszeres erőforrás-megosztás vagy más civil szervezetek

felé

irányuló

folyamatos

segítségnyújtás

(pl.

pályázatírásban

való

segítségnyújtás, vagy szervezet alapításában való közreműködés). Vizsgálatom szerint azonban a szervezetek legfontosabb folyamatos és szakmai kapcsolatai éppen céljaikkal összhangban valósulnak meg és működnek. Ezek a szervezetek azért jöttek létre, hogy különböző, életminőséget fejlesztő szolgáltatásokat nyújtsanak az ellátási területükön élő egyéneknek, s ezt a céljukat meg is valósítják. A legszorosabb, a legélőbb kapcsolataik tehát mindenképpen az informális szektorral jönnek létre és maradnak fenn. A vizsgált szervezetek a kapcsolatok előnyeit firtató kérdésekre több előnyt is megfogalmaztak. Talán a legfontosabb előny – a fenti, lakossággal való folyamatos kapcsolatokból is következően – az, hogy a kontaktusok adják az alapját a szervezetek működésének, s a kapcsolatok további kapcsolatokat szülnek, melyre építeni lehet. Növekszik a szervezet ismertsége, ezáltal támogatottsága is, mind személyi, mind forrás szinten (pl. pályázati erőforrásokat többet tudnak szerezni konzorciumi együttműködések által). Ezek a források pedig több egyén támogatását teszik lehetővé, így a szervezet céljainak jobb, teljes körű megvalósulását. Bourdieu (1997) ezt a folyamatot nevezte a kapcsolati tőke gazdasági tőkévé való átalakulásának. Ugyanakkor a vizsgált szervezetek több problémával is szembenéznek, elsődlegesen a személyes kapcsolatok hátulütőiként számon tartott problémákkal. A személyes konfliktusok, „bratyizások”, „kéz kezet mos” alapon működő kontaktusok azt is maguk után vonják, hogy ahol nincs „ismeretség”, ott hiába nyújt kiváló szakmai teljesítményt, innovatív ötletet a civil szervezet, nem fog előbbre jutni. A másik, hasonlóan kardinális kérdés a hiteltelenség, ami mérgezi a kapcsolatokat. Azok, a sajtó által felkapott sikkasztási, átpolitizálódási botrányok,

29

amikről időről-időre hallani lehet, bizalmatlanná teszik a magánembereket és a támogatókat is a civil szervezetek felé, akiknek ebből káraik származnak. Néhány esetben a becstelenség valóban megjelenő probléma a kapcsolatokban. A harmadik legnagyobb probléma az általam vizsgált szervezetek esetében a Renn (2003) által is említett féltékenység, versengés a szervezetek között. Ezek a problémák egyrészt érthetőek számomra, hiszen a civil szektor számára biztosított források végesek és szűkösek, az igénylő egyre több rájuk. Másrészt azonban a szociális és gyermekvédelmi célú szervezetek esetében azt gondoltam, hogy a szakmai érdekek felülírják az anyagi érdekeket, legalábbis abból a szempontból, hogy a szervezetek ráébrednek arra, hogy a cél egy, a célcsoport is közös, ezért ha az a prioritás, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsák, akkor az együttműködés a lehető legjobb megoldás. Úgy tűnik, ebben a várakozásomban csalódtam, hiszen a szervezetek képviselői egyértelműen cáfolták kijelentéseikkel ezt az előfeltételezést. Újabb problémaként említődik a kiszolgáltatottság és a szociális és gyermekvédelmi civil/nonprofit szervezetek véleményének negligálása, a megbecsültség hiánya, ami a szervezetek szerint tevékenységüket övezi. Ez bizonyítja Hankiss (1989, 2000) elméletét, aki szerint nem léteznek egyenrangú, partneri kapcsolatok a civil szféra kapcsolatai között, csupán hierarchikus, vertikális együttműködések. Vizsgálatom ugyanis bebizonyította – Renn (2003) és Osváth (2005) eredményeivel összhangban -, hogy mind az önkormányzatok, mind a szociális és gyermekvédelmi intézmények képviselői sok esetben ignorálják, jóindulatú laikusnak vagy mindenbe beleszóló fontoskodónak tekintik a civil szervezeteket. A szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek kapcsolatainak fenn említett problémái ellenére a kapcsolatokat muszáj fenntartani, mert ez biztosítja a szervezetek működését, és a szakmai fejlődés, az innovációk megteremtésének lehetőségét. A mai magyar szociális ellátórendszer hiányos, egyes célcsoportok kihullnak belőle, e hiányok pótlására és a más szervezetek által semmibe vett szükségletek kielégítésére jönnek létre elsősorban az általam vizsgált civil szervezetek, és e hiánypótlás a motivációjuk

a

kapcsolataik

fenntartására

is.

Enélkül

a

szolgáltatáshiányos,

depresszív térségekben sok ember maradna szolgáltatás nélkül, illetve a speciális célcsoportok megfelelő ellátása sem lenne megoldott. A másik fontos motiváció, amit azonosítani sikerült a kutatás során, a közösségteremtés motivációja, amit egyetlen, állam vagy önkormányzat által fenntartott szolgáltatás, intézmény sem tud biztosítani. Kutatásom során többször említődött, hogy a jól működő kapcsolatoknak általában valamiféle újítás a következménye. Ez az eredmény Wassermann és Faust (1994, 4.) elméletét igazolja, akik szerint a cselekvők és cselekedeteik egymást kölcsönösen meghatározzák. A társadalmi aktorok közti kötések egyúttal transzfercsatornák is, vagy erőforrásáramlási-pályák, ahol az erőforrások lehetnek materiális elemek (pénz, árucikkek),

30

de nem anyagi alapokon nyugvó erőforrások is (tudás, információk, politikai támogatások, barátság, presztízs, stb.). Ezeknek az erőforrásoknak a folyományaként állnak/állhatnak elő aztán az innovációk, a tapasztalatok, tudások cseréje, áramoltatása kapcsán. A szociális innovációk pedig, illetve a dolgozatban ezzel megegyezően a civil innovációk egy új kombinációját és/vagy egy új variációját hozzák létre a gyakorlatnak, azzal a céllal, hogy jobban ki tudjanak elégíteni szükségleteket, vagy válaszolni tudjanak felmerülő igényekre és problémákra, gyakorlati alapon. (Howaldt és Schwarz 2010) Tagadhatatlan, hogy a szervezetek által nyújtott szolgáltatások és megvalósított innovációk (szociális szolgáltatások működtetése, képzések, rendezvények, adományok gyűjtése és – osztása, érdekvédelmi tevékenység, stb.) hiánypótló tevékenységek folytatásával, illetve közösségteremtéssel, és ezáltal értékteremtéssel kimerítik a szociális/civil innováció fogalmát, legtöbb esetben kapcsolati alapon állnak elő a tudások összeadódása révén, és hozzájárulnak a régió fejlődéséhez. Ugyanakkor azonban a vizsgált civil szervezetek regionalizmushoz való hozzájárulása puszta létezésükön keresztül is látható, hiszen megteremtik azt az intermedier területet, mely azért lesz komplex kapcsolat helyszíne, mert összekapcsolja a többi szektort egymással. (Evers és Olk, hivatkozik rá Bartal 2005) Dolgozatomban a Nyugat-dunántúli régió és az Észak-alföldi régió szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezeteit vizsgáltam. Vizsgálatom szerint a két régió mindegyikében megtaláltam a fenti, általam felállított modell elemeit, és azok egymáshoz kapcsolódását. Bartal (2005) szerint a magyar nonprofit szektort ma erős differenciáltság jellemzi területileg, viszont ma már nem a keletnyugati lejtő, hanem egy adott régió gazdasági erősségének függvényében tapasztalható különbség. Ezt az összefüggést a vizsgálatom is megerősítette, hiszen modellem egyes elemeinek eltérő súlyát tapasztaltam a két régióban. A Nyugat-dunántúli régió gazdasági szempontból sikeresebb régiónak számít, mint az Észak-alföldi régió. Talán ebből is adódik, hogy kevesebb a szociális és gyermekvédelmi célú nonprofit szervezet, így a modell társadalmi tőke és területi identitás elemei is gyengébbek, helyettük inkább az individualizmus és a forprofit szervezetekkel való nagyobb kooperáció a jellemzőbb. Az egyénnek (Beck (2003) megközelítésénél maradva) kevesebb társadalmi problémát kell megoldania, ezáltal a civil szervezetek, közösségek létrehozására is kevesebb motivációt érez. Ezzel párhuzamosan viszont több gazdasági tőkét tud mozgósítani egy-egy szervezet, ezért a társadalmi tőke gazdasági tőkévé való konvertálásába kevesebb energiát kell fektetni, s komplexebb, nagyobb volumenű innovációkat tud létrehozni. Ezzel szemben az Észak-alföldi régió nem rendelkezik ezekkel az előnyökkel, tehát több, a területi identitást és társadalmi tőkét mozgósító civil szervezetet kell létrehoznia az ott élőknek, több

31

rendezvénnyel

és

a

súlyosabb

problémákat

megoldani,

valamint

az

alapvetőbb

szükségleteket kielégíteni képes szolgáltatásokkal. A gazdasági tőke hiánya ugyanakkor azt is determinálja, hogy a hiányokat a társadalmi tőke konvertálásából kell megteremteni, ami sok energiát jelent, ugyanakkor azonban több kapcsolatot is, melyekből több, bár kisebb léptékű és nem olyan összetett innováció, és összetartóbb közösségek származnak, azaz a regionalizmus végbemenetele – ha gazdaságilag nem is, de – társadalmilag sikeresebb.

7. JÖVŐBELI KUTATÁSI IRÁNYOK Kutatásom során több kérdés is nyitva maradt, illetve felmerült bennem, melyek a vizsgálat folytatásának irányait jelölhetik ki. -

Kutatásomból fontos és váratlan következtetésként vontam le, hogy a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek életében, kapcsolati körében (versenytársként

vagy

együttműködő

képviselnek az egyházak.

partnerként)

egyre

nagyobb

szerepet

Az egyházi indíttatású szociális és gyermekvédelmi

civil/nonprofit szervezetek beépüléséről ebbe a kapcsolati hálóba, innovációikról, szervezeteik szerepéről és súlyáról a szektorban, mindenképpen érdemes lenne többet tudni, hiszen jelen pillanatban úgy tűnik, hogy támogatásuk - politikai akaratot is figyelembe véve - nagy, s elkezdődött egyfajta „visszatérés a gyökerekhez” a szociális ellátások biztosításának tekintetében. -

Egyik interjúalanyom megfogalmazása szerint szervezetük egyfajta inkubátor-házként működik, más civil és nonprofit szervezetek ötleteit is „dédelgetik”, fejlesztik, majd igyekeznek megvalósításukban közreműködni. Véleményem szerint fontos és érdekes lenne a szociális és gyermekvédelmi célú civil/nonprofit szervezetek fogalomkörébe is bevezetni az „inkubátor-ház” fogalmát, s részleteiben – eddig megvalósított kutatásom lehetőségein túlmenve – felderíteni és vizsgálni jelenlétüket, működésüket.

-

Végül, de nem utolsó sorban nem csupán az általam kiválasztott két régiót tekintve, hanem

országos szinten is érdekes lenne számomra hasonló vizsgálatot

megvalósítani, mint a fenti kutatás során, hiszen így teljes körű, régiónkénti összehasonlítás is lehetővé válna, valamint több lehetőség nyílna a felállított modell tesztelésére.

32

8. IRODALOMJEGYZÉK 1. A non-profit szektor legfontosabb jellemzői 2009-ben Statisztikai Tükör www.ksh.hu letöltve: 2010. december 8. 2. Bartal, A. M. (2005): Nonprofit elméletek, modellek, trendek Budapest: Századvég Kiadó 3. Bartal, A. M. - Kákai L. - Szabó I. (2005): A nonprofit szervezetek érdekképviselete, kapcsolatrendszere Budapest: Századvég Civil Akadémia 4. Bartal, A. M. (2006): A hálózatelemzés lehetőségei és gyakorlati konzekvenciái a nonprofit szervezetek vizsgálatában – egy ernyőszervezet esettanulmánya alapján Budapest: Magyary Zoltán Felsőoktatási Közalapítvány - Civil Társadalomért Alapítvány 5. Beck, U. (2003): A kockázat társadalom Budapest: Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság, Századvég Kiadó 6. Bíró, E. (2002): Nonprofit Szektor Analízis, Civil szervezetek jogi környezete Magyarországon Budapest: EMLA Egyesület 7. Bourdieu, P. (1997): Gazdasági tőke, kulturális tőke, társadalmi tőke in: Angelusz, R. (szerk.) (1997): A társadalmi rétegződés komponensei, Válogatott tanulmányok Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó 156-178. 8. Bőhm, A. (2003): Az ezredvég magyar társadalma Budapest: Rejtjel Kiadó 9. Bugovics, Z. (2007): Társadalom, identitás, területfejlesztés Budapest: L’Harmattan Kiadó 10. Castel, R. (1993): A nélkülözéstől a kivetettségig – a „kiilleszkedés” pokoljárása ESÉLY 1993/3. 3-23. 11. Castel, R. (1998): Az új szociális kérdés ESÉLY 1998/2. 3-19. 12. Csizmadia, Z. (2009): Együttműködés és újítóképesség Budapest: Napvilág Kiadó 13. Granovetter, M. (1988): A gyenge kötések szerepe Szociológiai Figyelő 1988/3. 79-92. 14. Hankiss, E. (1989): Kelet-európai alternatívák Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó 15. Héra, G. – Ligeti, Gy. (2006): Módszertan, Bevezetés a társadalmi jelenségek kutatásába Budapest: Osiris Kiadó 16. Howaldt, J. – Schwarz, M. (2010): Social Innovation: Concepts, research fields and international trends http://www.internationalmonitoring.com/fileadmin/Downloads/Trendstudien/IMO%20Trendstudi e_Howaldt_englisch_Final%20ds.pdf letöltve: 2011. 01. 22. 17. Kákai, L. (2005) Szükséges-e civil összefogás Magyarországon? www.nonprofit.hu letöltve: 2009. március 5. 18. Kovách, I. (szerk.) (2005): A civil szervezetek és a területfejlesztési politika MTA Politikai Tudományok Intézete, Műhelytanulmányok 2005/4. 19. „Kútfő-közösségi innovációs, tudás, információs és tanácsadó hálózat” Igényfelmérő kutatás (2006) Szombathely: BFH. 20. Lengyel, I. – Rechnitzer, J. (2004): Regionális gazdaságtan Budapest-Pécs: Dialóg Campus Kiadó 21. Lukovics, M. (2004) A regionális identitás szerepe a regionális gazdaságfejlesztésben in: Czagány L. – Garai L. (szerk.) (2004) A szociális identitás, az információ és a piac Szeged: SZTE Gazdaságtudományi Kar Közleményei, JATE Press 214-228. 22. Miszlivetz, F. (2001): Közép-Európa a kapuk előtt Szombathely: Savaria University Press 23. Nárai, M. (2007): A nonprofit szervezetek helye és szerepe a helyi társadalmak életében Budapest: Doktori Értekezés 24. Osváth, L. (2005): A civil szervezetek térségi együttműködései Magyarországon Budapest: Országos Civil Érdekképviseletért Egyesület 25. Rechnitzer, J. (1998): Nonprofit szervezetek területi szerkezete in: Magyarország évtizedkönyve 1988-1998 1.kötet Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány 539-553. 26. Rechnitzer, J. (1999): Területi stratégiák Pécs: Dialóg-Campus

33

27. Rechnitzer, J. – Smahó, M. (2005): A humán erőforrások regionális sajátosságai az átmenetben Budapest: MTA, Közgazdaságtudományi Intézet 28. Renn, O. (2003): A civil együttműködés helyzete és tapasztalatai Eger: Közösségi részvétel és együttműködés konferencia 29. Rogers, E. (1983): Diffusion of Innovations New York: The Free Press 30. Schumpeter, J. A. (1911): Theory of Economic Development/Theorie der Wirtschaftlichen Entwicklung Berlin: Duncker&Humblot, 1987 (7) 31. Szakál, Gy. (2006): A civil szektor szerepe a társadalmi tőke képződésében Budapest: MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális és Antropológiai Kutatóközpont 32. Tibori, T. – T. Kiss, T. (szerk.) (2000): Közösségi formációk Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó, SZI JFK 33. Utasi, Á. (2000): A társadalmi integráció és szolidaritás alapjai: a bizalmas kapcsolatok http//www.szazadveg.hu/files/kiadoarchivum24utasi.pdf letöltve: 2010. 12. 20. 34. Utasi, Á. (2008): Éltető kapcsolatok Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó 35. Vicsek, L. (2006): Fókuszcsoport Budapest: Osiris Kiadó

9. PUBLIKÁCIÓK A KUTATÁSI TÉMÁBAN 1. ALAPÍTVÁNYOK ÉS MÁS SZERVEZETEK INNOVATÍV KAPCSOLATHÁLÓI EGY EGYETEM KÖRÜL In: Csuka Gy. - Kovács B. - Szívós M. (szerk.) (2009) Verseny az innovációban – verseny a felsőoktatásban Veszprém 33-62. 2. ’CIVIL POLITIKA’ A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN In: Benkő Péter (szerk.) (2010) Politikai régió – Régiópolitika Budapest: Dr. Deák Bt. 117-129. 3. A SZERVEZETI TUDÁS ÉS TUDÁSMENEDZSMENT SZEREPE SZOCIÁLIS CÉLÚ CIVIL SZERVEZETEKNÉL In: Tanulás, tudás, gazdasági sikerek, Tudományos Konferencia Kiadványa, Győr, 2010. 4. AZ ÁLLAMTALANÍTÁS DILEMMÁI 20 ÉV UTÁN: KÉNYSZEREK ÉS ÖNKÉNTES VÁLASZTÁSOK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ ÖNKORMÁNYZATAI ÉS CIVIL SZERVEZETEI KAPCSOLATÁBAN In: Kákai László (szerk.) (2010) Születésnap vagy halotti tor? 20 évesek az önkormányzatok Konferenciakötet Pécs 583-595.

5.

SZOCIÁLIS CÉLÚ CIVIL SZERVEZETEK INNOVÁCIÓI In: Dr. Csáth Magdolna (szerk.) (2010) Innováció, versenyképesség, kkv-k 1. kötet Székesfehérvár: Kodolányi János Főiskola 206-221.

6.

RENDÉSZETI SZERVEKHEZ KÖTŐDŐ CIVIL SZERVEZETEK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN, Rendvédelmi Füzetek 2010/4. 76-84.

Megjelenés alatt: 7. A TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS CIVIL PÉLDÁI – JÓ GYAKORLATOK A NYUGAT-DUNÁNTÚLI ÉS ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓBÓL, Interprofesszionális szemléletű közösségi szociális munka című szöveggyűjtemény, kiadja: Széchenyi István Egyetem, PLI Szociális Munka Tanszék - várható megjelenés: 2011. július

34

8. WHY DO HUNGARIAN CIVIL ORGANISATIONS NOT LIKE TO CO-OPERATE?, CORVINUS JOURNAL OF SOCIOLOGY AND SOCIAL POLICY – várható megjelenés: 2011. július 9. ÚJÍTÁSBÓL SZOLGÁLTATÁS – SZOLGÁLTATÁSBÓL ÚJÍTÁS, NYUGAT-DUNÁNTÚLI ÉS ÉSZAK-ALFÖLDI MÓDRA, Civil Szemle – várható megjelenés: 2011.szeptember

10. KONFERENCIA ELŐADÁSOK A KUTATÁSI TÉMÁBAN

1. Fiatal Regionalisták Konferenciája, Győr, SZE-MTDI, 2006. november 10., „Civil szervezetek szerepe a hálózatépítésben és a regionalitásban – a ’Kútfő’ program” 2. Verseny az innovációban – Verseny a felsőoktatásban, Veszprém, Pannon Egyetem, 2009. június 3., „Egyetemek funkciói – esettanulmány a Széchenyi István Egyetem részvételéről a hozzá kapcsolódó civil szervezetek életében” 3. A Magyar Tudományos Akadémia Regionális Tudományos Bizottságának Területpolitikai Albizottsága POLITIKAI RÉGIÓ – RÉGIÓPOLITIKA című konferenciája, Győr, 2010. március 5., „Civil politika a Nyugat-dunántúli régióban” 4. „20 évesek az önkormányzatok. Születésnap vagy halotti tor” című Konferencia, Pécs, PTE, 2010. március 19-20., „Az államtalanítás dilemmái 20 év után: kényszerek és önkéntes választások a Nyugat-dunántúli régió önkormányzatai és civil szervezetei kapcsolatában” 5. Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola, Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kara, és a Lifelong Learning Magyarország Alapítvány közös szervezésében, Tudományos Konferencia, Győr, 2010. április 14., „TANULÁS – TUDÁS – GAZDASÁGI SIKEREK” avagy a tudásmenedzsment szerepe a gazdaság eredményességében címmel, „A szervezeti tudás és tudásmenedzsment szerepe szociális célú civil szervezeteknél” 6. Innováció, Versenyképesség, KKV-k Nemzetközi konferencia, Kodolányi János Főiskola, Budapest, 2010. november 5., „Szociális célú civil szervezetek innovációi” 7. Társadalmi felelősségvállalás szociális dimenziói konferencia, Győr, Széchenyi István Egyetem, 2010. november 10., „A társadalmi felelősségvállalás civil példái – jó gyakorlatok a Nyugat-dunántúli és Észak-alföldi régióból” 8. Rendészeti Doktoranduszok Országos Fóruma, Budapest, Rendőrtiszti Főiskola, 2010. november 17., „Rendészeti szervekhez kötődő civil szervezetek a Nyugat-dunántúli régióban”

35