PUPEK EMESE
Nonprofit szervezetek, szubszidiaritás, fejlesztéspolitika A kutatás tárgya, módszerei A szubszidiaritás közigazgatás-szervezési elv (az Európai Unió regionális politikájának alapelve is), érvényesülésekor a döntések és a végrehajtás az állampolgárokhoz lehető legközelebbi területi szintre kerül; oda, ahol a legpontosabb információkkal rendelkeznek a valós igényekről és célokról a hatékonyság érdekében. A szubszidiaritás „kisegítő” természetű tevékenység is: támogat és kiegészít, mindenkinek megadja a jogot arra, hogy azokon a területeken gyakorolja feladatkörét, ahol ő a legalkalmasabb. Ugyanakkor a döntések résztvevőinek kötelessége e területi szintek támogatása is. A szubszidiaritás elve elősegíti a társadalom erőfeszítéseinek érvényesülését (szolidaritás), ahol a civil szervezetek tevékenysége meghatározó. A rendszerváltás utáni magyar kormányok mindegyike feladatként határozta meg a közigazgatás korszerűsítését, hatékony működésének előmozdítását. Előtérbe került a szubszidiaritás elve. A reformelképzelések a regionalitás irányába mutatnak. Újból meghatározóvá vált a tervkészítés, a fejlesztéspolitika mint szakpolitika érvényesül, vagyis a széles értelemben vett társadalmi tervezés fontos témája a közéletnek. A tanulmány megvizsgálja a civil szektor képességét a fenti feladatokban való részvételre, majd az állam által kialakított mozgásteret elemzi. A települési szintű civil jelenlét részletes bemutatásának célja az eddigi tapasztalatok ismertetésén túl a jövőbe mutató tendenciák feltárása. A dolgozat a civil szerepvállalás további lehetőségeiről való gondolatmenettel zárul. A tanulmány a fejlesztéspolitikát tágan értelmezi, nem csupán terület- és gazdaságfejlesztést ért rajta, hanem a közfeladatok ellátását és a tudományos tevékenységeket is. A fenntartható fejlődés érdekében ugyanis nem hagyható figyelmen kívül sem a humánerőforrás, sem a környezeti szempontok és hatások területe. A fejlesztéshez minden részterület sikeres együttműködésére van szükség, és ezeken a területeken a civil jelenlét is erőteljes. A tanulmányban a civil és nonprofit szervezetek fogalmát szinonimaként használom, azokat a szervezeteket értem ide, amelyek szabad társulás, önszerveződés útján jönnek létre. Nem állami szereplők ezek, vagyis céljuk nem a hatalom megszerzése/megtartása, hanem befolyásolása. Nem üzleti szereplők, így nem profitorientáltak, nem gazdasági haszonszerzés a céljuk, tevékenységükből származó bevételüket minden esetben visszaforgatják eredeti céljaik megvalósítására.
48
PUPEK EMESE
A nonprofit szervezetek jellemzői∗ Számuk, tevékenységük, hatókörük Magyarországon 2003-ban 53 022 nonprofit szervezet működött, bevételük összesen 731 milliárd forint volt, amelynek 42 százaléka állami támogatásból származott. Ez a 2000. évi támogatáshoz képest jelentős növekedés (2000-ben a bevételek 28 százaléka származott állami támogatásból). A szektor 63 ezer főt foglalkoztatott, 400 ezer önkéntes segítő és 24 ezer részmunkaidős alkalmazott mellett. Szervezeti forma szerint legnagyobb arányban egyesületek (47,6%) és alapítványok (39,3%) működtek; a közalapítványok, közhasznú társaságok és köztestületek összesen öt százalék fölötti részt képviseltek, a fennmaradó százalékban találhatjuk meg a munkaadók és a munkavállalók szakmai érdekképviseleteit. A szervezetek számában a legnagyobb növekedés a közhasznú társaságoknál volt tapasztalható. 1. ábra
A nonprofit szervezetek megoszlása tevékenységcsoport és hatókör szerint, 2003 Kultúra Vallás Sport Szabadidő, hobbi Oktatás Kutatás Egészségügy Szociális ellátás P olgárvédelem , tűzoltás Körny ezetvédelem Településfej lesztés Gazdaságfej lesztés Jogvédelem Közbiztonság védelm e Többcélú adom ány osztás, nonprofit szövetségek Nem zetközi kapcsolatok Szakm ai, gazdasági érdekképviselet Politika
0% Egy intézmény, konkrét cél
Település(rész)
20%
40%
Térségi, regionális
60% Magyarország
80%
100%
Nemzetközi
Forrás: KSH, Nonprofit szervezetek Magyarországon 2003.
∗
nak.
E fejezet adatai a legutóbbi KSH-felmérésekből és Nagy Renáta, Sebestény István, Bocz János elemzéseiből származ-
NONPROFIT SZERVEZETEK
49
A nonprofit szervezetek tevékenységcsoport szerinti vizsgálata megállapította, hogy települési vagy településrészi hatókörrel működtek a főként településfejlesztést, a közbiztonság védelmét, a polgárvédelmet, az önkéntes tűzoltást és a sportot feladatul vállaló szervezetek. A térségi, regionális hatókörű szervezetek körében a többcélú adományosztó, a gazdaságfejlesztő és a szabadidő/hobbi-szervezetek domináltak. Az egy intézményt és/vagy konkrét célt támogató szervezetek között elsősorban az oktatási tevékenységet ellátó és a valláshoz kötődő szervezetek voltak megtalálhatók. Az országos hatókörű szervezetek közül kiemelhetőek a kutatással, politikával, jogvédelemmel foglalkozók. Nemzetközi szinten a kapcsolatok ápolását célul tűző szervezetek mellett a politika, a kultúra és a jogvédelem területén működő szervezetek jelentek meg nagyobb súllyal (1. ábra). Az egy településre kiterjedő hatókörű nonprofit szervezetek szervezeti forma szerint voltak a legvegyesebbek. Amíg a többi hatókörnél egyértelműen meghatározhattunk domináns szervezeti típusokat, addig az egy településre kiterjedő hatókörűek között szinte azonos súllyal voltak jelen a szakszervezetek, az egyesületek, a köztestületek, a szakmai munkáltatói érdekérvényesítők, a közhasznú társaságok és az alapítványok. (Igaz, közalapítványokból működött legtöbb települési szinten.) Gazdasági mutatók A nonprofit szektor bevétele 1993 óta folyamatosan növekedett. Az emelkedésnek csupán 13 százaléka volt a reálérték-növekedés, a fennmaradó nagyobb rész az inflációs hatásokat ellensúlyozta. Vessük ezt össze a nonprofit szervezetek számának növekedésével! 1993 óta először 2003-ban volt több az egy szervezetre jutó bevétel reálértéke, mint az 1990-es évtized elején (1. és 2. táblázat). 2. ábra
A nonprofit szervezetek bevételeinek megoszlása források szerint, 1993–2003 1993
16
1994
11
18 21
1995
23
1996
22
1997
22
1998
22
1999
23
2000
32 5
22
1
24
10%
Állami támogatás
1
29 40%
Az alaptevékenység bevétele
50% Egyéb
1 60%
16 16
1
33
17
18
1 35
30%
17
20
37
20%
18 21
1
39
42 0%
21 25
3
39
2003
27
37
34
2002
23
1
34
28
2001
22
29 1
29
23
30
70%
13
15
13
80%
Gazdálkodási bevétel
Megjegyzés: 2001-re és 2002-re vonatkozóan csak becsült adatok vannak. Forrás: KSH, Nonprofit szervezetek Magyarországon 2003.
14
14
90%
100%
Magántámogatás
1. táblázat
A nonprofit szervezetek bevételei források szerint, 1993–2003 (millió Ft) Bevételi forrás
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003 308 964,0
Állami támogatás
19 440,6
29 760,0
40 911,4
52 710,6
63 329,3
79 507,8
98 164,4
140 917,4
184 962,4
275 012,1
Magántámogatás
26 764,6
30 587,2
42 492,6
50 666,2
51 942,3
59 382,4
70 633,0
79 993,0
74 000,6
93 785,1
95 117,6
Alaptevékenység bevétele
21 730,6
30 234,1
44 275,3
68 202,5
95 490,1
134 381,3
160 893,8
183 105,5
189 473,5
227 980,2
210 740,9
Gazdálkodási tevékenység bevétele
37 945,7
41 934,5
52 097,6
65 358,9
69 922,1
75 527,9
81 254,7
87 558,4
84 625,8
96 065,2
110 590,0
Egyéb
12 593,9
6 749,9
2 139,4
2 099,7
3 678,4
9 890,1
4 636,5
3 933,7
4 345,3
4 820,6
5 641,1
118 475,4
139 265,7
181 916,3
239 037,9
284 362,2
358 689,5
415 582,4
495 508,0
537 407,6
697 663,2
731 053,6
Összesen
2. táblázat
A nonprofit szervezetek bevételeinek megoszlása források szerint, 1993–2003 (százalék) 1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
Állami támogatás
Bevételi forrás
16,4
21,4
22,5
22,0
22,3
22,2
23,6
28,4
34,4
39,4
42,3
Magántámogatás
22,6
22,0
23,4
21,2
18,2
16,6
17,0
16,1
13,8
13,4
13,0
Alaptevékenység bevétele
18,4
21,7
24,3
28,6
33,6
37,3
38,7
37,0
35,3
32,7
28,8
Gazdálkodási tevékenység bevétele
32,0
30,1
28,7
27,3
24,6
21,1
19,6
17,7
15,7
13,8
15,1
Egyéb
10,6
4,8
1,1
0,9
1,3
2,8
1,1
0,8
0,8
0,7
0,8
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
Összesen
Megjegyzés: a 2001-re és 2002-re vonatkozó adatok mintavételes adatgyűjtésből származnak, ebből adódóan bizonyos információk nem állnak rendelkezésre, vagy a közölt adatok becsült értékek. Forrás: KSH, Nonprofit szervezetek Magyarországon 2003.
NONPROFIT SZERVEZETEK
51
A bevételek eloszlása jelentősen módosult szervezettípus és tevékenység szerint. A legnagyobb növekedés a közhasznú társaságoknál jelentkezett, legkevésbé pedig az alapítványok, a szakszervezetek és a köztestületek bevétele növekedett. A normatív állami és önkormányzati támogatások, valamint a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlása nagymértékű növekedést mutatott; a szektor bevételi forrásai között kisebb ütemben nőttek a magántámogatásokból és a gazdálkodási tevékenységből származó bevételek, a szervezetektől beszedett tagdíjak viszont csökkentek (2. ábra). A bevételi források közé sorolhatjuk az állami vagy önkormányzati szervektől származó megrendeléseket is, amelyek döntő többségét szintén a közhasznú társaságok és a közalapítványok szerezték meg. A legtöbb állami támogatást a kultúra, az oktatás, a szociális ellátás és az egészségügy kapta; a legsikeresebb pályázók pedig a sport és a szabadidő-szervezés területéről érkeztek. A nonprofit szervezetek jelentős támogatást nyújtottak más szervezetek és a lakosság részére, főként szociális, kulturális és oktatási területeken. Ezeknek a támogatásoknak 85 százalékát alapítványok és közalapítványok osztották el. Az alapítványok inkább az egyéni szükségletek kielégítését, míg a közalapítványok inkább a szervezeteket támogatták (3. ábra). A szektorba áramló pénzösszegek közel fele felett rendelkező közhasznú társaságok adományosztó tevékenységet nem folytattak. 3. ábra
A lakosságnak és a szervezeteknek nyújtott támogatások megoszlása a támogató szervezeti formája szerint, 2003
Alapítvány 48%
Lakosságnak nyújtott támogatás
Szervezetnek nyújtott támogatás
28%
0%
10%
30%
40%
50%
60%
3%
Egyesület 6% Egyéb 11%
55%
20%
2%
Közalapítvány 47%
70%
80%
90%
100%
Forrás: KSH, Nonprofit szervezetek Magyarországon 2003.
A nonprofit szervezetek humánerőforrása és infrastrukturális ellátottsága A nonprofit szervezetek működési költségei között jelentős kiadási tétel a foglalkoztatottak bérköltsége, ezért nem meglepő, hogy a szervezetek többsége fizetett munkavállaló nélkül, vagyis számla, illetve megbízási díj ellenében dolgoztat. A fejlesztéspolitika meghatározó területein tevékenykedő szervezetek között (területés gazdaságfejlesztés, szociális és egészségügyi ellátás) azonban jelentős a foglalkoztatás a többi szervezethez képest, itt dolgozott ugyanis a nonprofit szféra munkavállalóinak 55
52
PUPEK EMESE
százaléka 2003-ban. A fővárosban és a megyeszékhelyeken volt a legtöbb főállású foglalkoztatott. Az infrastrukturális ellátottság is összhangban van a fenti mutatókkal, hiszen a közhasznú társaságoknak (81,8%), a nonprofit intézményeknek (88%) és a köztestületeknek (74,6%) volt magasan a legnagyobb az ingatlanellátottsági mutatója.1 2003-ban a szervezetek 17 százaléka állította azt, hogy semmiféle kommunikációs lehetősége nem volt (telefon, telefax, számítógép, e-mail, internet). A legjobb mutatókkal ismét a fenti három típusú intézmény rendelkezett. Míg az ingatlanellátottság nem mutatott összefüggést a településtípussal, addig a kommunikációs ellátottság annál jelentősebbet: a település méretével párhuzamosan növekedett. Megyék és régiók között ebben az esetben nem álltak fenn lényeges különbségek. Együttműködési hajlandóság a civil szervezetek között A civil szervezetek 24 százaléka rendelkezett tagsággal civil együttműködésben, és 35 százaléka ágazati, szakmai szövetségben. 2003-ban az összes nonprofit szervezet 37 százaléka legalább az egyikben rendelkezett tagsággal. Leginkább az adományosztó szervezetek képviseltették magukat ágazati és civil együttműködésben; őket a polgárvédő, a tűzoltó és a közbiztonság védelme területén tevékenykedő szervezetek követték, amelyekre kiemelkedően jellemző a regionális jelenlét. Ez valószínűleg azzal van kapcsolatban, hogy feladataikat körzetesített jelleggel látják el, és az állam által ellátott hasonló típusú feladatok is leginkább regionális szinten jelentkeznek. Legkevésbé együttműködők az oktatási és kutatási tevékenységet végző szervezetek voltak, s figyelemre méltó, hogy a gazdaságfejlesztő szervezetek részvétele is átlag alatti volt. A tagsággal rendelkező szervezetek együttműködési készsége megyék és régiók szerint nem mutatott jelentős eltérést, a közép-magyarországi régió kivételével, ahol átlag alatti kooperációt találtunk. Összefoglaló ismérvek A szektor állapotának legjelentősebb mutatója a szervezetek száma és a bevételek reálértéke. 1993 és 2003 között mindkettő folyamatosan emelkedett, előbbi 53, utóbbi mintegy 67 százalékkal. Településcsoportok szerint tekintve a településfejlesztési és oktatási intézmények súlya nőtt leginkább, jogi formájuk alapján pedig az állami feladatokat is jócskán átvállaló közalapítványok, köztestületek és közhasznú társaságok befolyása fokozódott. A szektorban megnövekedett bevételek aránytalanul nagy része került ezekhez a szervezetekhez, illetve a foglalkoztatottak többsége is náluk volt található. 1 Felmérése során a KSH az ingatlanhasznosítási lehetőséget vizsgálta, függetlenül attól, hogy saját tulajdonról, bérleményről, kedvezményes vagy ingyenes használatról volt-e szó.
NONPROFIT SZERVEZETEK
53
A civil szektor folyamatos növekedést mutat, azonban a nonprofit szervezetek fejlődése nem kiegyensúlyozott, a különféle jogi formájú szervezetek eltérő lehetőségekkel és forrásokkal rendelkeznek. 4. ábra
A nonprofit szektor fejlődése, 1993–2003 260
220
% 180
140
100 1993
1994
1995
1996
1997
A szervezetek száma A támogatások reálértéke
1998
1999
2000
2001
2002
2003
A bevételek reálértéke A foglalkoztatottak száma
Forrás: KSH, Nonprofit szervezetek Magyarországon 2003.
A fejlesztéspolitika területén jelentős számban működnek nonprofit szervezetek (gazdaság- és településfejlesztés, oktatás, kutatás, kultúra, szociális és egészségügyi ellátás stb.). 2003-ban a szervezetek háromnegyede értékelte úgy, hogy bevételeik kiegyensúlyozatlanok, évente változó feltételek között működnek. A közszolgáltatások biztosításához pedig stabilitásra van szükség. A szektorban a legnagyobb stabilitással és a legtöbb forrással (humánerő, pénzügyek) a közhasznú társaságok rendelkeznek, amelyek nem sorolhatók a klasszikus civil szervezetek közé. Az állami támogatások többségét ezek a szervezetek szerzik meg, az állami és önkormányzati megrendelések túlnyomó részét ők kapják. A szervezetek között együttműködés, „hálózatosodás” szükséges a valódi térségi szerepkör ellátásához, a minőségi és racionális közszolgáltatások nyújtásához, valamint a hatékony érdekérvényesítéshez. A fejlesztéspolitika meghatározó területein (oktatás, kutatás, gazdaságfejlesztés) mégsem jelentős a közös szervezeti tagság. Az együttműködés fokozása, ösztönzése komoly előnyökhöz juttatná a szektor szegmenseit. A nonprofit szervezetek mozgásterére ható állami intézkedések A rendkívül szétaprózódott, gazdaságtalan és sokszor alacsony színvonalon működő közigazgatási struktúra nehezen tud változtatni a negatív tendenciákon, s alig képes az
54
PUPEK EMESE
alapvető ellátások, szolgáltatások színvonalát emelni, a lehetőségek körét tágítani. A Belügyminisztérium civil stratégiája (2003. szeptember 18.) célul tűzi ki a civil szervezetekkel való kapcsolatok bővítését, bevonásukat a közszolgáltatások ellátásába. A dokumentum szerzőinek érvelése szerint a civil szervezetek szolgáltatásaikat – bürokráciamentességüknél és nonprofit jellegüknél fogva – az állami szerveknél gazdaságosabban tudják megoldani, és egyéb emberi és pénzügyi forrásokat is képesek mozgósítani. A civil szerepvállalást a közszolgáltatások ellátásában az állam intézményi keretek biztosításával (például testületekbe való bevonás), a jogszabályi feltételek alakításával és pénzbeli támogatással tudja elősegíteni. Az előbbieket érdemes részletesebb elemzés tárgyává tenni. Az életkörülmények hazánk különböző részein nagy különbségeket mutatnak, ezért a területfejlesztés elsőrendű stratégiai célja a területi egyenlőtlenségek mérséklése a helyi erőforrások aktivizálása által. A cél a gazdaság és társadalom fejlesztése a közös térben létező érdekek felismerésén keresztül. A települések együttműködésével elindult az összehangolt fejlesztés, a közös területfejlesztési programok kidolgozása és megvalósítása, amihez jelentős pénzalap szolgált bázisul. A területfejlesztési törvény – az Európai Unió regionális politikájával összhangban – megteremtette a hazai területfejlesztési rendszer alapjait, Kelet-Közép-Európában elsőként. Kiépült a területfejlesztés intézményrendszere. Az 1996. évi XXI. törvény, majd az azt módosító törvények (1999: XCII., 2004: LXXV.) kiemelt figyelmet fordítottak a területpolitika szereplői közötti koordinációra, partnerkapcsolatra. A területfejlesztés és területrendezés alapvető feladatainak, szabályainak megállapítását, intézményrendszerének kialakítását célzó 1996. évi XXI. törvény a területfejlesztést és területrendezést ellátó területi szervek (területfejlesztési önkormányzati társulás, megyei területfejlesztési tanács, térségi fejlesztési tanács, regionális fejlesztési tanács) és feladataik tárgyalásánál (10.§–19.§) azonban nem szól a civil társadalomnak a tanácsok munkájába való differenciált vagy differenciálatlan bevonásáról. A fenti törvényt módosító 1999. évi XCII. törvény sem pótolja ezt a hiányosságot, majd csak a 2004. évi LXXV. törvény változtat ezen. Az Országos Területfejlesztési Tanács munkájában megnevez szavazati, tanácskozási joggal részt vevő meghívottakat: 1. szavazati joggal köztestületek és érdekszövetségek részéről: az országos gazdasági kamarák elnökei, az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldalának egy-egy képviselője, az országos önkormányzati érdekszövetségek öszszesen három képviselője; 2. tanácskozási joggal az országos környezetvédelmi és természetvédelmi szervezetek egy-egy állandó képviselője, a nők és férfiak esélyegyenlőségéért küzdő országos szervezetek egy állandó képviselője; 3. meghívottként, a tevékenységüket, illetve szervezetüket érintő napirendek tárgyalásán tanácskozási joggal részt vesznek mindazon szervezetek vezetői, amelyeket a Tanács döntése közvetlenül érint; 4. továbbá konzultációs joggal rendelkeznek mindazon bírósági nyilvántartásba vett országos társadalmi szervezetek, amelyek a területfejlesztést érintő kérdések megtárgyalására egyeztető fórumot hoznak létre.
NONPROFIT SZERVEZETEK
55
A területfejlesztési törvény volt az első magas szintű jogszabály, amely a kistérségi szintű térségi szemléletre igen erőteljes és kedvező hatást gyakorolt. A törvény a területfejlesztési önkormányzati társulások létrehozásának biztosabb kereteit teremtette meg, meghatározta egyes szereplők feladatait, pénzeszközöket biztosított a fejlesztési célok megvalósításához. A kistérség az alulról építkező területfejlesztési politika meghatározó szintje lett. A 2004. évi LXXV. törvény megalkotta a kistérségi fejlesztési tanácsot (10/A – 10/G §-ok), amelynek munkájában tanácskozási joggal rendelkező tagként vagy meghívottként, illetve konzultációs joggal szintén részt vehetnek civil szervezetek. A kormány 258/2004. (IX. 16.) számú rendelete a civil szervezeteknek a fejlesztési tanácsokhoz történő bejelentkezéséről külön rendelkezik (7–11.§). Nem állíthatjuk, hogy ez a lehetőség megfelelően széles körű lenne a civil társadalom számára. Nincs meg a kormányzati szándék a lehetőségek további bővítésére. A területi egyenlőtlenségek mérséklésének ugyanis egy másik iránya erősödött meg: az önkormányzati társulások útján történő feladatmegoldás. (Mindez szoros összefüggésben van a területfejlesztési törvény által elért eddigi eredményekkel.) Az Országgyűlés megalkotta a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvényt, amelynek célja, hogy intézményesítse ezeket a kistérségi társulásokat, amelyek tagjai kizárólag települési önkormányzatok lehetnek, mozdítsa elő a kistérségek összehangolt fejlesztését, a kiegyenlítődés irányába emelje az önkormányzati közszolgáltatások színvonalát (2004: a CVII. törvény preambuluma). A 168 kistérségből 123-ban (2005. április 17. állapot) már létrehozták a többcélú kistérségi társulásokat. A továbbiakban ezek látják el a területfejlesztési tanácsok feladatait, így a civil szereplők egy dupla burokba kerültek igényeikkel, vagyis további egyeztetési szinttel kell megbirkózniuk. Ez az újabb keret újabb lehetőségeket, de egyúttal újabb akadályokat is rejt magában, amelyek főként a finanszírozás területén jelentkeznek. A többcélú kistérségi társulások eddig kétszer fordulhattak támogatásért a Belügyminisztérium által elkülönített pénzalaphoz. Kezdetben még ösztönző támogatást kaphattak, majd működési támogatást. A források célja a lakossági szolgáltatások színvonalának emelése, gazdaságosabbá tételének ösztönzése, ami tehát az önkormányzatok önkéntességén alapulva indult el (a többcélú kistérségi társulások létrehozása nem kötelező). A civil szervezetek ezeken a pályázatokon nem indulhattak, ez a többcélú kistérségi társulások joga volt, amelyeket pedig kizárólag települési önkormányzatok alkotnak, tehát a civilek társpályázóként sem vehettek részt az eljárásban. Első körben a benyújtott pályázatok jelölhették ki egy tág kereten belül, hogy mire fordítanák az elnyert összegeket. A támogatott területeken a civil szerepvállalás igen erőteljes (közoktatás, szociális vagy gyermekjóléti ellátás, hulladékgazdálkodás stb). Tehát, bár jelent meg plusz forrás azon a területen, ahol számos nonprofit szervezet is működik, ezek mégsem képesek az említett forrásokhoz közvetlenül hozzájutni. A források segítségével megvalósuló projektekben így nehezebb a nonprofit szervezetek által képviselt érdekek, szakmai érvek, új módszerek figyelembevétele, felhasználása is. A fejlesztéspolitika – mint széles értelmű társadalmi tervezési folyamat – az európai uniós csatlakozással és a strukturális támogatások hozzáférésének indokával a nemzeti
56
PUPEK EMESE
fejlesztési tervek kialakításakor nyerte el mai értelmét. A társadalmi egyeztetési folyamatba, jövőképvitákba az állam szakértőként, pályázatértékelőként, monitoringbizottsági tagként vonja be a nonprofit szervezeteket. A fejlesztéspolitika hatással van a közszolgáltatások racionalizálására, a közigazgatási rendszerre, ami a regionalitás és a szubszidiaritás irányába mutat. A területfejlesztés és a kistérségi rendszer kialakítása során a civil szerepvállalás vagy akadályokkal volt terhes (kistérségi részvétel, pályázás), vagy késve létesült némi mozgástér. A civil szervezetek tevékenységükkel, figyelemfelhívással és nonprofit jellegükkel járulnak hozzá a közszolgáltatások minél magasabb színvonalú és szélesebb körben való elterjesztéséhez. Megkönnyítik a szolgáltatások igénybevételét olyan személyeknek és társadalmi csoportoknak, akikhez/amelyekhez a közszféra nehezebben ér el, vagy akik/amelyek bizalmatlanok az állami szereplőkkel szemben. Mobilizálják az embereket és a pénzügyi forrásokat a közügyek érdekében. A civil szervezetek könnyebben próbálhatnak ki új módszereket egy-egy helyi, közösségi probléma kezelésére, és a tapasztalatokat közvetíthetik a döntéshozókhoz, hozzájárulva a társadalom érdekérvényesítő képességének fokozásához, a társadalmi párbeszédhez. A civil szervezetek előmozdítják a kooperációt különböző szervezetek között. Közülük azok, amelyek az állam által működtetett intézmények konkurensei, a versenyhelyzet miatt a szolgáltatás színvonalának emeléséhez is hozzájárulnak. Több ízben is bebizonyosodott, hogy a társadalmi kontroll nem kellő mértékű beépítése a fejlesztésekbe/nagyberuházásokba jelentős károkat okozhat (a 4-es metró nyomvonalvitája, az észak-pesti hulladéklerakó helyszínének elutasítása), vagyis a partnerség ezekben az esetekben lakossági/civil fórumok megtartását, az ismeretterjesztést, a támogatottság növelését jelenti. A partnerség már nem csupán elvárás az Európai Unió részéről, hanem realitás. Települési szintű civil jelenlét∗ Az önkormányzatok és a civil szervezetek között sokrétű kapcsolat alakult ki. A lakóhelyi értékek védelmére, a helység csinosítására már az 1800-as évek végén is létrejöttek spontán helyi szerveződések. Igaz, ezek a feladatok nem önálló tevékenységként jelentek meg, hanem mindig valamilyen más céllal párhuzamosan. A rendszerváltáskor felértékelődtek a településfejlesztési célú civil kezdeményezések.2 Az önkormányzatok lehetőségei korlátozottak voltak. Nehézséget jelentett a kötelező feladatok ellátása is, a további fejlesztések előmozdítása pedig saját erőből legtöbbször megoldhatatlannak tűnt. Szükség volt a helyben lakókra, a létrehozott településfejlesztési nonprofit szervezetek anyagi és önkéntes munkában megjelenő segítségére.
∗
A fejezet statisztikai adatainak forrása: Mészáros Geyza (2002). 2000-ben 2401 településfejlesztő szervezetet jegyeztek be önálló jogi személyként, ezek 44%-a alapítvány, 48%-a egyesület, 8%-a közhasznú társaság volt. A szervezetek taglétszáma 64 000 főt tett ki, 48,2 milliárd forintos éves árbevétellel, 10 820 főállású alkalmazottal és 42 000 önkéntes segítővel. 2
NONPROFIT SZERVEZETEK
57
Az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek közötti együttműködésnek több fajtája létezik. Ezek a kapcsolat intenzitása alapján csoportosítva a következők: 1. önkormányzat hoz létre civil szervezetet; 2. civil szervezet képviselője részt vesz az önkormányzat munkájában (polgármesterként, képviselőként, tanácsadóként); 3. intézményes együttműködés, szerződéses viszony van közöttük; 4. pályázaton közösen indul az önkormányzat és a civil szervezet; 5. anyagi, természetbeli támogatást adnak az önkormányzatok nonprofit szervezeteknek, illetve megfordítva. 1990-től 2000-ig az önkormányzatok több ezer alapítványt, közalapítványt hoztak létre, ezek kétharmadát önállóan, a többit társalapítói minőségben. Ezek közül 302 – vagyis minden tizedik – megszűnt. Ennek feltehetően az az oka, hogy az alapítványok és közalapítványok létrehozásával politikai döntés születik az önkormányzat részéről, amit a választásokon cserélődő hivatali vezetés és képviselői apparátus felülbírál. Helyileg inkább a városokhoz és a nagy lélekszámú településekhez kötődnek, igaz, minden harmadik faluban is létrehoztak alapítványt, közalapítványt az önkormányzatok. Az önkormányzatok mintegy ötödrésze nemcsak alapítványok, hanem közhasznú társaságok alakításában is részt vett. Ezekből 2000 végén 723 tevékenykedett az országban, s működőképesebbnek bizonyultak, mint az alapítványok, hiszen csupán 5 százalékukat számolták fel. A lakossági érdekek képviseletének másik – igen hatékony – módja a helyi önkormányzatok döntéshozói munkájában való részvétel a nonprofit szervezetek részéről. Az önkormányzati választások eredményeként számos helyi szervezet képviselője és polgármesterjelöltje részt vállalhatott a helyi politikában. 1990-hez képest például két és félszeresére nőtt a nonprofit szervezetek által jelölt polgármesterek száma (közös jelöltek nélkül), a képviselőké pedig megduplázódott. Az önkormányzati képviselő-testületek bizottságai közül 89-et civil szervezetek küldöttei vezettek. Mindemellett további szakértői segítséget is nyújtott a szektor. A fenti adatok kifejezetten nem politikai célra szerveződött nonprofit szervezetekre vonatkoznak, így különösen méltányolható, hogy ezek részt vettek a helyi politikában. Az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek közötti szerződéses partneri kapcsolat biztonságot garantál mindkét fél részére, s a rendszeres jövedelemforrással nagyban hozzájárul a civil szervezetek stabilitásához. Azonban kevés írásos szerződés születik (csak minden ötödik önkormányzat köt szerződést nonprofit szervezettel), mert a civil szervezetek személy- és politikafüggőnek tartják ezeket a megállapodásokat, az önkormányzatok pedig sokszor bizalmatlanok e szervezetekkel szemben. 1996-hoz képest 2000-re mégis megduplázódott a szerződéses partneri viszonyok száma. A szerződésben szabályozott tevékenységek köre főként az oktatás, kultúra, egészségügyi, szociális szolgáltatás, fejlesztés, sport és szabadidő területére vonatkozik. Megkétszereződött a bűnmegelőzésben kialakított hivatalos kooperáció is. További bevételi forrást jelentenek a pályázati pénzek. Pályázás során előnyt jelent az összefogás, így az önkormányzatok és nonprofit szervezetek keresik a közös pályázás lehetőségét, és kihasználják előnyeit. 2000-ben a településeknek mégis csak hat százalé-
58
PUPEK EMESE
ka fogott össze civil szervezetekkel pályázás céljából, településtípusok szerinti eltérésekkel. (A megyeszékhelyvárosok közül minden harmadik próbálkozott.) Eredményesség szempontjából is nagyok az eltérések: a fővárosi kerületek az igényelt támogatás 90 százalékát, a nagyközségek háromnegyedét, a kisközségek pedig csak alig harmadát kapták meg a kívánt összegnek. Azonban a kiosztott keretek több mint felét falusi településeken használták fel. A pénzügyi támogatások másik formája az önkormányzatok és a civil szervezetek által nyújtott anyagi hozzájárulás. Az önkormányzatok leggyakrabban eseti támogatást nyújtottak, de egyre jobban terjed a helyi pályáztatás útján történő támogatás is. A legtöbb pénzt a saját alapítású vagy az önkormányzatokkal szerződésben lévő szervezetek kapták. A mintegy 300 érdekképviseleti szerv szinte semmit nem kapott, addig a velük közel azonos számú közhasznú társaság az összeg 36 százalékát kapta 2000-ben, vagyis az egy szervezetre jutó átlag közel hússzorosát. Mindez összefügg azzal is, hogy a fejlesztésre fordított pénzösszegek (ahol a közhasznú társaságok részvétele számottevő) két és félszeresükre emelkedtek 1996 és 2000 között. A legtöbb támogatást a sport- és szabadidő-tevékenység kapta, igaz, ez a terület rendelkezik a legtöbb szervezettel is. Majd a település- és gazdaságfejlesztés, környezetvédelem következett a sorban, ahol a szervezetek számához mérten is kiugróan magas a támogatások aránya. A támogatások nagyságában harmadik a kultúra és az oktatás területe, s bár igen nagy számú szervezet foglalkozik egészségügyi és szociális ellátással, ezek a támogatási rangsorban csak a negyedik legtöbb pénzhez juthattak (3. táblázat). A nonprofit szervezetek közel harmada kapott 2000-ben önkormányzati támogatást, ami 1996-hoz képest igen nagy növekedés (akkor csak minden negyedik kapott támogatást). 3. táblázat
Az önkormányzati támogatások aránya tevékenység szerint 1996-ban és 2000-ben (százalék)
Megnevezés
Szervezetszám Támogatás
Kultúra, oktatás
Egészségügyi és szociális szolgálat
1996
2000
1996
2000
25 28
19 19
13 9
22 15
Település- és gazdaságfejlesztés, környezetvédelem
Bűnmegelőzés, jogvédelem
Sport, hobbi, szabadidő
Egyéb
1996
2000
1996
2000
1996
2000
1996
2000
9 12
11 28
5 4
6 3
36 39
32 31
12 8
10 4
Forrás: KSH, Az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek kapcsolata 2000.
A települések a rendelkezésükre álló forrásokhoz képest eltérő mértékben járulnak hozzá a civil szektor működéséhez. A községek általában a helyi szervezetek viszonylag nagy részét támogatták, de egy-egy kedvezményezett számára csak szerény forrást tudtak biztosítani, miközben ezek az összegek jobban hiányoztak a költségvetésükből. A városok az átlagnál nagyobb lakosonkénti hozzájárulásban részesítették nonprofit szervezeteik jóval kisebb részét, de ez a kiadás nem jelentett számukra komoly forráselvonást. A fővárosban relatíve kevés szervezet kapott támogatást, de amelyeknek jutott pénzösszeg, azok viszonylag magasabb értéket kaptak, és mindez nagyobb egy főre eső
NONPROFIT SZERVEZETEK
59
lakossági hozzájárulást igényelt. Az önkormányzatok közül 1996-ban 210, 2000-ben 400 jelezte, hogy kapott pénzadományt nonprofit szervezettől. A támogatás még reálértékben is több mint kétszeresére emelkedett. A közepes méretű települések önkormányzataihoz jutott az anyagi támogatások közel 75 százaléka, s a főváros részesedése elhanyagolható volt. Önkéntes munkáról 1996-ban csak 153, 2000-ben már 736 település számolt be – utóbbi az önkormányzatok negyede. Leginkább a megyeszékhelyeken végeztek önkéntes munkát. Háromszorosára emelkedett a nonprofit szervezetek által végzett munka becsült óraszáma. Ennek pénzbeli értéke is jelentős (közel 370 millió forint) volt. Ha összevetjük a kapott adatokat az önkormányzati támogatásokkal, amelyeket civil szervezetek részére juttattak, akkor megállapítható, hogy anyagi támogatás vagy önkéntes munka formájában minden negyedik forint visszajutott az önkormányzatokhoz. Ebbe a számításba már belekerült az önkormányzatok által nyújtott nem anyagi támogatások értéke is. Az is jelentős segítség a civil szervezetek részére, amikor az önkormányzatok lehetővé teszik a tulajdonukban lévő ingatlanok, telefon- és faxvonalak, járművek ingyenes használatát, vállalják a levelezés költségeit, vagy ingyenes irodai, könyvviteli, jogi, szakmai stb. segítséget nyújtanak. A természetbeli támogatás valamennyi formája folyamatosan bővül. A településfejlesztési célú nonprofit szervezetek száma 1993 és 2000 között kétszeresére nőtt, összbevétele pedig 25-szörösére, ami az összes nonprofit szervezet bevételének növekedését messze meghaladja. A teljes szektor összbevételének 11 százalékával rendelkezett 2000-ben a szektor mintegy 5 százalékát kitevő településfejlesztési célú nonprofit szervezeti kör. A magas értékeket az igen költséges kommunális szolgáltatásokat ellátó közhasznú társaságok működése magyarázza. Bevételük elsősorban alaptevékenységük bevételéből és gazdálkodási tevékenységből származik (közel 80 százalék), s csupán a fennmaradó rész származik állami, illetve magántámogatásból. A településfejlesztési célú nonprofit szervezetek legjellemzőbb tevékenységfajtái a következők: – a helyi társadalmi élet szervezése: klubok működtetése, lakossági fórumok, tájékoztatók rendezése; – településszépítés: szemétszedés, parkgondozás, gyomnövényirtás, emlék-, kegyhely, épület gondozása; – ismeretterjesztés, népszerűsítés, oktatás: előadások a település távlati fejlesztési elképzeléseiről, tanfolyamok, a település múltjának bemutatása, kiadványok, hírlevelek; – helyi fejlesztések: hosszabb távú helyi beruházások tervezése, anyagi alapjainak biztosítása; – építés, fenntartás: út, híd és átjáró, közmű, lakás; – érdekérvényesítés, lobbizás: demonstráció veszélyes hulladék elhelyezése, hulladék-feldolgozó létesítése ellen a szűkebb lakókörnyezetért, az ott élők életminőségéért; – térségfejlesztés: pályázatokon való indulás, elő- és hatástanulmányok készítése, szakpolitikai egyeztetések, fejlesztési programok és projektek összehangolása;
60
PUPEK EMESE
– településfenntartás: utak, közművek, lakóépületek, kommunális szemét rendszeres gyűjtése. A településfejlesztési célú nonprofit szervezetek felét a községek hozták létre, negyedét a városok, negyedik negyedét pedig a megyeszékhelyvárosok és a főváros együttesen. A községek elsősorban közalapítványokat hoznak létre, s főként településfejlesztési célból. A közalapítványoknál is kevesebb – alig feleannyi – közhasznú társaság működik, mégis ezek a szervezetek rendelkeztek a településfejlesztési célú nonprofit szervezetek számára rendelkezésre álló források közel 87 százalékával. Közhasznú társaságok főként térségi és regionális szinten működnek. A nonprofit szervezetek az önkormányzatokkal való együttműködés során megkönynyítik a naprakész információkhoz való hozzájutást tevékenységi szféráról, ügyfélkörről vagy konfliktuskezelési módról. Információkkal és közszolgáltatások nyújtásával pedig részben tehermentesítik az önkormányzati dolgozókat. A civil szerepvállalás további lehetőségei A problémák leginkább a keletkezési helyhez legközelebb érzékelhetők. A megoldások keresése azonban már nem mindig az alapszinten a leghatékonyabb. Szükség van stratégiára, programokra, ajánlásokra, a helyi szinten érzékelt problémák különböző szempontjait figyelembe vevő alternatívákra. A helyi önkormányzatok ezt a szakmaitervezési feladatot számos egyéb feladatuk mellett nehezen tudják teljesíteni. Ez tehát az egyik olyan terület, ahol a civil szervezetek képességeik folytán akár előnyben is vannak, hogy különböző szakágazati programokat, megoldásokat kidolgozzanak. Ezt a szakmai-tervezési munkát több irányban is képes a civil társadalom hasznosítani: 1. bekapcsolódással abba a tervezési munkába, amely a második Nemzeti fejlesztési tervet készíti elő; 2. válságkezeléssel; 3. mintaprojektek kidolgozásával, megvalósításával. Az uniós források felhasználása a fejlesztéspolitika kulcsterületévé vált. A minél pontosabb helyzetelemzés a tervezés kiindulópontja, amihez felmérések szükségesek. Figyelemmel kell lenni a sajátosságokra, lehetőségekre és problémákra, alternatívákat kell kidolgozni. A civil szervezetek hatékony munkavégzéséhez is szükség van ennek a munkának az eredményeire. A civil szektornak a tervezési folyamatba való bekapcsolódása nehézkes, amit a proaktív szervezetek már jeleznek is különböző fórumokon. A civil szervezeteknek helye és feladata van a tervezési munkában. A válságkezelés szoros kapcsolatban van a fenti problémakörrel, vagyis a tervezéssel. A válságok megoldásához ugyanis kész tervekkel, illetve előrejelző, megelőző rendszerrel kell rendelkezni. Az előrejelző mechanizmusok feltárják az aktuális problémákat vagy a folyamatokat gátló tényezőket. A megelőzés mechanizmusa felhasználja az előkészített programokat a válsághelyzet megszüntetésére, válság esetén pedig a kedvezőtlen hatások enyhítésére.
NONPROFIT SZERVEZETEK
61
Az előkészített programok abban az esetben igazán hatásosak, ha egy komplex elképzelés részét képezik, és átfogó fejlesztési tervekbe illeszkednek. Az újító jellegű elképzelések tesztelését, hatékonyságának bizonyítását mintaprojektek útján végzik. A civil társadalom szereplői kiválóan alkalmasak ilyen mintaprojektek működtetésére. A működéshez szükséges források megszerzésére pályázatok kínálnak lehetőséget. A mintaprojektek eredményei a további források és működési költségek hatékony és koordinált felhasználását segítik elő. A mintaprojektek hozzájárulnak a tervezési folyamatok karbantartásához a problémák jelzésével, az új igények megjelenítésével. A szakmai-tervezési munka feltételezi a civil társadalom másik jellegzetességét, az összefogás készségét, a partneri együttműködést. Jelen esetben a transzmissziós szerep iránti igény teljesedik ki azáltal, hogy a hatékony szakmai-tervezési munka megvalósíthatatlan információközvetítés, kapcsolatépítés és -tartás nélkül. Mindez többrétű, bonyolult kapcsolati hálót feltételez különböző területi szintek, szereplők és funkciók között is. Sokszor azért nem elég hatékony egy-egy intézkedés vagy válságkezelés, mert az aktorok keveset tudnak egymás munkájáról, tapasztalatairól, terveiről vagy nehézségeiről; illetve a felhasználók, érintettek is nehezen jutnak hozzá információkhoz. A civil társadalom is érzékeli a területfejlesztés és a közigazgatás-szervezés regionalitásának jeleit az elindult folyamatokban, igaz még mindig kétszer annyi szervezet tevékenykedik településre/településrészre kiterjedő hatáskörrel, mint térségi, regionális hatókörrel. A kistérségi színtér meghódítását manapság számos jelenség (jogszabályi, intézményi, forrásokkal kapcsolatos stb.) ösztönzi. A transzmissziós szerep másik aspektusa az alternatív visszacsatolás (feedback) lehetősége. Ez elengedhetetlen minden tevékenység értékeléséhez, a további tervezéshez, válság megelőzéséhez és a kialakult válságok kezeléséhez. A visszacsatolás rendszere a többirányú információáramlást biztosítja, ezzel a problémák komplex kezeléséhez járul hozzá. A civil társadalom a helyiekkel való együttműködést tudja sikeresen előmozdítani, és torzításmentes transzmissziós szerepet kell minden irányban ellátnia. A civil társadalomból eredő visszacsatolás azért kapta az alternatív jelzőt, mert a kormányzati rendszerbe beépített visszacsatolási mechanizmustól függetlenül működik. A visszacsatolás és a visszacsatolást is ellenőrző, korrigáló, attól független alternatív feedback tudja érzékelni azokat a specialitásokat, amelyek eltérő megoldásokat igényelnek. A rendszer magasabb szintű működésének bizonyítéka, ha nem standardizál mindent, hanem meghagyja és elősegíti az innovatív elemek kibontakozását. A feladatok sikeres ellátásához szükség van további jogi, intézményi, humán és anyagi forrásokra is. Nem teljesen megoldott például a szakmai-tervezési munka eredményeinek „becsatornázási” mechanizmusa, vagy a szükséges források előteremtésének módja. Az állami és civil szektor közötti együttműködés egymás céljainak ismerete és összehangolása nélkül nehéz feladat. A. Arató és J. Cohen elemzései, valamint Márkus Mária nézetei alapján Kondorosi Ferenc a civil társadalom legfontosabb jellemzőinek felsorolását egy 2000-ben publikált cikkében a következő ismérvvel zárja: „A civil társadalom rendeltetése, hogy az általa megteremtett nyilvánosság és érdekartikuláló képesség felhasználásával szembesítse az állami akaratot az általa képviselt értékekkel, törekvésekkel.” A „szembesítés” feltételezi
62
PUPEK EMESE
a jelző- és ellenőrzőrendszer létét, ami a civil társadalom funkciója. Azon túl, hogy a civil társadalom a központi hatalmat ellenőrzi, jelzőrendszerként is működik, vagyis mutatja az új igényeket, a társadalmi aktivitást, illetve egy-egy cél támogatottságát. A civil társadalom ellensúlyozza és korrigálja az állam és a piac által generált kiszolgáltatottságot. Az állami, illetve a piaci szereplők mellett alternatívát vagy többletszolgáltatást nyújt. Kielégíti azokat az igényeket, amelyeknek az önkormányzat saját eszközeivel képtelen eleget tenni. Toleranciateremtő és konfliktusoldó szerepet játszik, s a sor további, úgynevezett reaktív funkciókkal bővíthető. Proaktív szerepe megnyilvánul az új társadalmi szükségletek kifejezésében és megoldásában, új, mintaértékű szolgáltatások nyújtásában, célok kitűzésében, adottságok feltárásában és mobilizálásában, a lokális kapcsolatok bővítésében stb. A reaktív és a proaktív funkciók felvillantásával a cél a civil társadalom „kiegészítő” tevékenységének hangsúlyozása. A civil társadalom nem kívánja és nem is képes átvállalni az állam feladatait. Befolyásolásra törekszik. IRODALOM Ágh Attila: Az önszabályozó társadalom. Kossuth Kiadó, Budapest, 1989 Arató András: Civil társadalom, forradalom és alkotmány. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 1999 Balogh Eszter – Bullain Nilda – Simon Ildikó (szerk.): Egymás jobb megértése felé. Tanulmányok az állam, az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek viszonyáról Magyarországon. A Civil Társadalom Fejlődéséért Alapítvány, Budapest, 1997 Baukó Tamás–Gurzó Imre–Márton János: Az Isten háta mögött I., Comitatus, 1998. január Bocz János: Nonprofit szervezetek Magyarországon 1999, KSH, Budapest, 2001 Bocz János: Nonprofit szervezetek Magyarországon 2000, KSH, Budapest, 2002 Bocz János: Nonprofit szervezetek Magyarországon 2003. II. rész, KSH, Budapest, 2005 Bódi György: Civil partnerség. KJK–Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, 2003 Bőhm Antal: Lokális és regionális identitás. Comitatus, 2002. április Bőhm Antal: Az ezredvég magyar társadalma. Rejtjel Politológia Könyvek, 17., 2003 Csanády Dániel–Gosztonyi Géza–Laurie Naumann (szerk.): Partnerség a helyi önkormányzatok és a civil szervezetek között. Brit–magyar konferencia, 2003. április 23. Csefkó Ferenc – Horváth Csaba (szerk.): Magyar és európai civil társadalom. Pécs, 1999 Dinya László: Nonbusiness marketing és menedzsment: civil szervezetek, alapítványok, politika, kultúra, karitatív szervezetek, közigazgatás, közüzemek, nonprofitok. Budapest, 2004 Fritz Tamás: Állam, közvetítés, civil társadalom. Akadémia Kiadó, Budapest, 1990 Gellner, Ernest: A szabadság feltételei, a civil társadalom és vetélytársai. Typotex, 2004 Hardiné Szabó Anita: Gondolatok a partnerségről. Magyar Közigazgatás, 1999. március Hóbor Erzsébet – Varga Tibor: Az önkormányzatok és a civil szervezetek együttműködése Zala megyében. Magyar Közigazgatás, 2003. július Horváth Gyula – Pálné Kovács Ilona (szerk.): Területfejlesztés és közigazgatás-szervezés (Megye, régió, kistérség). Magyar Tudományos Akadémia, 2000 Horváth M. Tamás: Helyi közszolgáltatások szervezése. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2002
NONPROFIT SZERVEZETEK
63
Kákai László: A civil szervezetek megjelenése a helyi statútumokban. Magyar Közigazgatás, 2002. november Kondorosi Ferenc: Civil társadalom Magyarországon. Politika + Kultúra Alapítvány, 1998 Kondorosi Ferenc: A civil társadalom és a politikai kultúra néhány összefüggése. Comitatus, 1999. június Kondorosi Ferenc: Civil társadalom az emberi jogok védelmében. Magyar Közigazgatás, 2000. január Kuti Éva: Hívjuk talán nonprofitnak…. Nonprofit Kutatócsoport, Budapest, 1998 Laskai Zoltán: Az állam és a civil társadalom viszonya. MTA Politikai Tudományok Intézete, 1997 Lévai Katalin – Jeffrey D. Straussman (szerk.): Innovatív önkormányzatok. Helyi Társadalom Kutatás Csoport, 1996 Lomnici Zoltán: Az alapítványok és a közalapítványok kézikönyve: az alapítványok nyilvántartásba vétele; a közalapítványok működése; az alapítványok gazdálkodása, adózása. HVG–ORAC, 1998 Mészáros Geyza: Településfejlesztési célú nonprofit szervezetek. KSH, Budapest, 2002 Miszlivetz Ferenc: Közép-Európa a kapuk előtt. Savaria University Press, Szombathely, 2001 Molnár Miklós: Civil társadalom és akiknek nem kell. Educatio Kiadó, Budapest, 1996 Nagy Renáta – Sebestény István: Nonprofit szervezetek Magyarországon 2003. I. rész. KSH, Budapest, 2005 Rechnitzer János: Nonprofit szervezetek területi szerkezete. In: Kurtán Sándor–Sándor Péter–Vass László (szerk.): Magyarország évtizedkönyve. A rendszerváltás (1988–1998). Demokratikus Kutatások Magyar Központja Alapítvány, 1998 Sebestény István: Az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek kapcsolata 1996, KSH, 1998 Sebestény István: Az önkormányzatok és a nonprofit szervezetek kapcsolata 2000, KSH, 2002 Seligman, Adam B.: A civil társadalom eszméje. Kávé Kiadó, 1997 Sínayné Hirkó Nóra: Az önkormányzat foglalkoztatási kötelezettségének megvalósítása civil szervezetek útján. Magyar Közigazgatás, 2002. november Soósné Lajos Ilona: Alapítványok, társadalmi szerveztek. Agrocent Kiadó, 1994 Szabó Máté: Globalizáció, regionalizmus, civil társadalom. Századvég, 2004 Széman Zsuzsa – Harsányi László: Halak és hálók. Kapcsolatok a helyi szociálpolitikában. Nonprofit Kutatócsoport – MTA Szociológiai Kutató Intézet, Budapest, 1999 Vajda Ágnes: A nonprofit szervezetek szerepe a társadalomépítésben. In: Enyedi György (szerk.): A kibontakozó nonprofit szektor. INFO–Társadalomtudomány, 1997. 42. szám Zám Mária: Együttműködés a helyi önkormányzatok és a civil szerveztek között 1998. PHARE-program tapasztalatairól. Magyar Közigazgatás, 2001. május Zsohárné dr. Horváth Zsuzsanna: „Egyedül nem megy!” A civil szervezetek és az önkormányzatok kapcsolata. Magyar Közigazgatás, 2000. április Két előadás a civil társadalomról. Comitatus, 1999. március Magyar statisztikai évkönyv 2003, KSH, 2004 Kulcsszavak: nonprofit szervezetek, szubszidiaritás, fejlesztéspolitika, településfejlesztés, közszolgáltatás, önkormányzatok, civilek, kistérség.
Resume The essay analyses facilities of the civil sector to take part in subsidiarity and development policy, and examines the possibilities formed by the Hungarian state. The goal of demonstrating the civil sphere in subregions is to review experiences till now, and to reveal future tendencies. The closing part of the paper is a train of thought about future possibilities of the civil participation. In 2005, at the time of creating the Hungarian regional structures and projecting the lines of development policy, possibilities of the civil sector are not out of question.
