Nemzetközi kutatás eredményei. Kivonat a Tanácsadás, konzultáció A fiatal felnőtt korosztály számára a tanácsadó és konzultációs központok létrehozásának szükségessége- ről készült diploma munkából ( Fehérné Domokos Ildikó 2013)
2.2 Nemzetközi kutatások főbb tudományos eredményei Mint fentebb bemutatattam, a 15-25 éves korosztály pszichológiai fejlődésében komoly kihívások elé néz. Ami mentális problémák kialakulásához vezet. Több külföldi tanulmány foglalkozik ennek a korosztály szolgáltatás szervezésével, mivel belátták azt, hogy a korai felismerés és kezelés költséghatékonyabb, mint egy esetleges életen át tartó kezelés. Az irodalmi áttekintés sorában az ifjúsági korosztály számára nyújtott szolgáltatásszervezést mutatnám meg. Mivel magyarországi kutatásokat nem találtam ebben a témában, ezért a külföldi mintákat mutatok be. A kiválasztott tanulmányok Kanadai és a Holland tanulmány az ifjúsági egészségügyi, mentálhigiénés szolgáltatások jobb hozzáférést és szakmafejlesztési irányokat vizsgálja a nemzetközi trendek alapján. Addig az Amerikai és a Brazil tanulmányok az ifjúsági szolgáltatások politikai újragondolásra fókuszálnak. A kanadai tanulmány azt vizsgálta, hogy milyen az fiatalok hozzáférése az egészségügyi ellátásokhoz. Milyen támogatást kapnak a szülők és a családok a már meglévő egészségügyi szolgáltatóktól vagy a háziorvosoktól. Milyen problémákkal keresik fel a fiatalok a szolgáltatásosak. Ezeknél a szolgáltatások esetén a fiatalok, hogy érzik magukat az ellátás során, a szolgáltatást nyújtók felé mer-e és tud-e kényes kérdéseket feltenni a fiatal az egészséggel és jóléttel kapcsolatosan. A tanulmány szerzői megállapítják, hogy a megelőzés és a korai kezelés, az egészségügyi és mentális problémák széles körben elismert, védő tényezők. Alapvető fontosságú a fiatalok számára, hogy elérjék teljes potenciáljukat. Különböző kutatások alapján leírják, hogy a náluk élő fiatalok csaknem a fele tartozik a közepes és magas rizikó faktorú csoportba. Ami a kockázatos szexuális viselkedést, pszichoszociális nyomás, a kábítószer használat értik. Ezen az életmóddal a káros egészségügyi következmények miatt hetven százaléka kamasz morbiditás tudható be. Hét kategóriát alkalmaznak a kockázatvállaló magatartásra: kábítószer-és alkoholfogyasztás, a nem biztonságos szexuális aktivitás, az erőszakot, a kockázat kereső magatartás (beleértve a
sok balesetet), a dohányzás, a nem megfelelő fizikai aktivitás, és a rossz táplálkozási szokások. Számos kanadai programleírás, belső értékeléseket és kormányzati jelentések léteznek ebben a témában, viszont a tanulmány készítői azt állapították meg, hogy a szakirodalom is ritka. Nem világos, előttük, hogy a kanadai kontextusban milyen széles körben elismert, legjobb gyakorlatok modelljeit adaptálhatnák, az ifjúság-egészségügyi szolgáltatások területén. Véleményük szerint a családi orvosok az elsődleges hozzáférési pontok ifjúsági ellátáshoz. Ők tudnak a legjobban kapcsolódni az egészségügyi és mentális szolgáltatásokhoz. A fiatalok valószínűleg nem fog konzultálni a családi orvossal a kábítószer, a szexuális egészség vagy a személyes vagy érzelmi problémákkal kapcsolatosan. Mivel aggódnak amiatt, hogy az általuk elmondottak bizalmasan lesznek e kezelve. Hozzáférés a háziorvosi ellátáshoz, ezenkívül nem univerzális. A vidéki serdülők és fiatalok, akik szegénységben élnek kevésbé valószínű, hogy hozzáférjenek a családi orvosok által nyújtott ilyen szolgáltatáshoz. Megoldás lehet azok a klinikák, amik az iskolák körül található és a közösség-alapú beállítódásúak mert a kezelésre jelentkező serdülők egyedi igényeit tudják kiszolgálni. Szolgáltatások rugalmas rendelési idővel tudja szolgálni különböző populációkat. Feltörekvő alternatív stratégiák, mint például a művészetek, a zene, az internet és telefonszolgáltatások a lehetséges csatlakoztatási felületek a szolgáltatásokhoz. A szakirodalom egyértelműen azt jelzi, hogy szükség van egy ésszerű, átfogó és integrált megközelítésre az egészségügyi ellátásokon belül a fiatalok számára. Fenntartható forrásokkal és ifjúsági részvétellel a tervezési és fejlesztési szolgáltatások biztosításával szükséges ellátás egyaránt elérhető és hozzáférhetővé válhat a fiatalok számára. A családi orvosoknak kell, hogy kulcsszerepet játszanak a fejlődés elősegítésében az ifjúsági-barát egészségügy ellátás kialakításában. Fejlesztési területre ajánlja a tanulmány Kang és munkatársai nyomán hét elvet ami a hozzáférés javítására irányul az ifjúsági ellátás során. A hét elv jobb gyakorlatokra a következő: Hozzáférés megkönnyítése: A szolgáltatásoknak rugalmasnak kell lennie, ezenkívül megfizethetőnek, relevánsnak, hogy minden fiatalnak az igényét kielégítse (korra, nemre, fajra, kulturális háttérre, vallásra, társadalmi-gazdasági státuszra, vagy egyéb tényező figyelembe vételével).
Bizonyíték –alapú gyakorlat: A szolgáltatásoknak programokat kell kidolgozniuk, amit rendszeresen felülvizsgálják, aszerint, hogy bevált-e a gyakorlat. Fiatalok részvétele: A fiatalokat be kell vonni a programok kidolgozásába, végrehajtásába, felülvizsgálatba és az értékelési programokba és magába a szolgáltatásokba, oly módon, hogy létre jöjjön egyfajta kölcsönös tisztelet és egyfajta tulajdonosi érzés, hogy fontos, befolyással rendelkezik, és a programhoz való tartozás kialakuljon Együttműködés: A szolgáltatók valamint a különböző ágazatok között, akik osztoznak a közös szolgáltatási célokban és célcsoportokban. Amennyiben hálózat, kommunikál, és együttműködik a közös terv kialakításában, felülvizsgálatban és értékeli a szolgáltatást, az a fiatalok számára egy világos és körülhatárolt felelőséget jelent Szakmai fejlődés: a megfelelő és a folyamatos szakmai fejlődés, támogatás, és a felügyelet rendelkezésére kell, hogy álljon az egészségügyi szolgáltatókban dolgozó fiatalok számára. Fenntarthatóság: ahhoz, hogy a szolgáltatás és vagy program jól működjön, a szolgáltatásoknak ki kell kidolgozniuk és végrehajtaniuk olyan stratégiákat, amivel a finanszírozás optimalizálását érik el. Értékelés: a szolgáltatásoknak rendszeresen meg kell vizsgálniuk a relevanciát, a minőséget, és eredményeket a programjaikban. A megfelelő értékelési módszereket kell kidolgozniuk és alkalmazniuk, amelyek tartalmazzák a mérési eredményeit a szolgáltatásnak a célok, célkitűzéseket és az indikátorokat.i Egy holland tanulmány is vizsgálta a gyermekek és serdülők mentális egészségügyi ellátásának általános gyakorlatát. a tanulmány célja, hogy megvizsgálja és azonosítsa azokat a problémákat, amikkel a gyermek és serdülőkorosztály számára nyújtott mentális egészségügyi szolgáltatások általános gyakorlatát egy ötéves időszakra levetítve (2004-2008). Az adatokat az elektronikus egészségügyi nyilvántartási rendszerből származtak. Arra a következtetésre jutottak, hogy a háziorvosi szolgálat mint elsődleges mentális ellátás, a problémák azonosításában megnőtt, de továbbra is a szakellátásba kerülnek be nagyobb aránnyal. Ahhoz, hogy az elsődleges mentális egészségügyi ellátás erősödjön hatékonyabb rövid beavatkozások gyakorlatokat kell kidolgozni ezen a területen. A Korai felismerés elengedhetetlen ahhoz,
hogy ne alakuljon ki egy negatív spirál, amelyet felnőttkorban sokkal nehezebb kezelni. Hollandiban a háziorvosok (GP) fontos szerepet játszanak ezen korosztály ellátásában. Általános gyakorlat, hogy ők a belépési pontok az egészségügyi rendszerbe, úgynevezett kapuőrök. Mivel a háziorvosok hatálya alá tartozik az alapvető egészségügyi biztosítás, ezért mint elsődleges egészségügyi szolgáltatók a szülőknek konzultálniuk kell a háziorvosokkal, ha aggályaik vannak a gyermekek mentálhigiénés egészségi állapotával kapcsolatban. Ez ugye különbözik a Kanadai modelltől. Így a tanulmány írói úgy gondolják, hogy egy évben legalább egyszer meg kell látogatni a háziorvost. Az Egyesült Királyságban is hasonló következtetéseket vontak le, ahol a háziorvosok szintén kapuőrök. a tanulmány írói azt fejtegetik, hogy a közvetlen utalás a szakellátásba csak akkor eredményes, ha a fiataloknak súlyos mentális zavarokkal, vagy komplex kezelési ellátást igényel. Ahogy más országokban Egyesült Királyság, Ausztráliában, különböző kezdeményezéseket indítottak arra, hogy az alapellátást megerősítsék, így Hollandiában is erősítik az alapellátást, mentálhigiénés szakemberek megerősítését.ii Most három olyan tanulmányt szeretnék bemutatni, ami a politika szemszögéből közelíti meg az ifjúsági mentálhigiénés ellátás kérdését. Az első tanulmány egy amerikai írás aminek már a címe is sokat mondó „ Politika felülvizsgálata” A tanulmány a teljes ellátó rendszer felül vizsgálatáról szól 0-26 éves korig. Én ebből a serdülők
mentálhigiénés
ellátást
emelném
ki.
Ezen
tanulmány
az
egészségügyi
alapszolgáltatások közé sorolja az ifjúsági mentálhigiénés ellátásokat. Ezen belül a diagnosztikai értékelést és gondozást és tervezést a koordinációt ellátó szolgáltatásokat. A jelentkezők korának megfelelő tanácsadás beavatkozások terén, beleértve az egyéni-, csoportos- vagy családterápiát. A pszichológiai tesztelést. A válságkezelést. A fekvőbeteg-és a nappali kezelést, és a bentlakásos ellátást. Ezeknek a szolgáltatásoknak kell lefednie a magatartási és mentális egészségügyi problémákkal hozzájuk fordulók szükségleteit, azokat a problémákat, ami elő fordul gyermekkorban, és károsíthatja, veszélyeztetheti gyermek vagy családi funkcióit, illetve akadályozza a társadalmi kapcsolatok és / vagy a tanulásban elérő sikert. A szolgáltatásoknak tartalmazniuk kell a az addiktológiai ellátásokat, a szűrést, a korai beavatkozást és a válságkezelést. Az addikcióhoz tartozó megfelelő kezelési beavatkozásokat a fekvőbeteg-és a járóbeteg-kezelést, valamint a bentlakásos ellátást.
Átfogó orvosi és pszichológiai értékelés, kezelés és ellátás koordinálása gyanús vagy már bizonyított abúzus esetén, a gyermek fizikai, érzelmi, vagy szexuális bántalmazása esetén és / vagy elhanyagolás estén, mind a járó-és fekvőbeteg-ellátásban. Egyéni és családi gyász és gyász tanácsadás. Mint látható ez az ajánlás nagyrészt lefedi az ifjúsági mentálhigiénés ellátás egészét, és ezt besorolja a finanszírozott alapellátások közé.iii Végül két tanulmányt mutatnék be a Brazil ellátás és politikai tervezésről. iv
Gyermekek és serdülők mentális egészségügyi problémái esetén, az egészségügyi szükségletek kora felismerése és kezelése, lehet, költséghatékony, és egyben javítják az egyén életminőséget a későbbiekben. Megállapításra került, hogy bár a mentális betegség gyermekkorban és serdülőkorban, potenciális előnyök nyerhető a korai kezelési és megelőzési programok által, a kormányzati kiadások a gyermekek mentális egészségügyi ellátás területén nem elégséges, ez különösen igaz az alacsony és közepes jövedelmű országokban. Ezekben az országokban a kormányzati kiadások a gyermekek mentális egészségügyi ellátás estén aránytalanul kisebb, összehasonlítva az idősebb korosztályok ellátására fordított a kiadások tekintetében. Összességében mintegy 7%-ról 12%- ra nőtt a brazil gyermekek és serdülők mentális egészségi problémával küzdők száma, amelyek valamilyen formában a mentális egészségügyi ellátásba kerületek. Becslések alapján a nemzetközi tanulmányok arra utalnak, hogy körülbelül a fele ezeknek a problémáknak súlyosnak tekinthetőek. Mert sok ezek közül a magán ellátás (nem finanszírozza a brazil kormány) ami rendkívül költséges és megközelíthetetlen, és az állami rendszer lehetősége, ahol megfelelő lelki gondozást kapnának nem elérhető. A legtöbb latin-amerikai országban, magasan specializált szolgáltatások léteznek, főleg a magánszektorban, ami a nagyobb városokban koncentrálódik. 2011-ben a fő prioritásként jelölte meg a Globális Mental Health Initiative (GCGMHI) a mentális egészségügyi kutatásokat a következő 10 évben. Ennek fő célja az volt, hogy azonosítsa akadályokat, hogy ha azokat eltávolításra kerülnek, segítene megoldani vagy csökkenteni a fontos a mentális egészségügyi problémákat. Ebben a kezdeményezésben több mint 400 kutató vett részt, programok és a klinikusok 60 országból. A testület tagjai készítettek egy listát a top 25 nagy kihívásról, melyek a következőképpen foglalhatóak össze:
(1) Kutatások hoznia kell az életszakaszok szerinti megközelítését, mert sok mentális egészségi probléma kezdődik, és / vagy diagnosztizálható gyermekkorban. (2) Figyelembe kell venni a jelentős változásokat az egészségügyi rendszer kritikus, valamint a társadalmi kirekesztés és a diszkrimináció területén. Továbbá, az új modelleknek integrálnia kell a mentális egészségügyi ellátást a krónikus betegségek esetén, létre kell hozni közösségi alapú ellátást, aminek tartalmaznia kell a támogatást a családtagok mellett az egyének számára is. (3) Valamennyi ellátás és kezelés beavatkozások bizonyítékokon alapulónak kell lennie. (4) Több figyelmet kell fordítani a környezeti expozíció és a mentális egészségi problémák kapcsolatára. Fontos megjegyezni, hogy gyermekek hozzáférését a bizonyítékokon alapuló szolgáltatások javítása, az ellátás és a képzett egészségügyi szolgáltatók hozzáférésének elősegítése az alacsony és a közepes jövedelmű országokban az első 5 prioritás között volt. Ezen a dokumentum alapján vizsgálták meg a brazil közszféra mentális egészségügyi rendszerben: (1) milyen a kapacitás a különböző szolgáltatások esetén, hogy segítse a gyermekek és serdülők szükséges mentális egészségügyi ellátásoz hozzáférést, (2) a jelenlegi szerepét a szolgáltatásoknak és az egészségügyi ellátás szakemberek tekintetében való kapacitást (3) mik a fő akadályai hozzáférésnek a magas színvonalú gyermek mentális egészségügyi ellátáshoz, (4) végül, hogy az állami egészségügyi rendszer javításának fontosságát hangsúlyozzák a mentális egészségügyi ellátás a hátrányos helyzetű brazil gyermekek és serdülők számára. A brazil egészségügyi rendszer Brazíliában, az Egységes Országos Egészségügyi Rendszer (SUS a portugál) biztosítja az egyetemes egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés az egész brazil lakosság számára. Ezt finanszírozza és koordinálja a különböző kormányzati szervek. A SUS-t elsősorban a szövetségi alapok (kb. 15 milliárd USD 2005-ben), míg az állam és a helyi önkormányzatok kötelesek a törvény által költeni 12%-ról 15%-ának saját költségvetésükből kell finanszírozásra fordítaniuk az egészségügyi ellátást biztosítása érdekében. Bár a brazil mentális egészségügyi rendszer teljes mértékben integrált SUS, mégis egyenlőtlen elosztású a különböző régiókban. Brazíliában (pénzügyi és emberi erőforrások), a magas szintű egyéni jövedelmi egyenlőtlenség, az ellátáshoz való hozzáférés tekintetében, jelentős kihívást jelentenek a sok gyermek és serdülők számára.
A mentális egészségügyi problémák. 14 A jelenlegi mentális egészségügyi politika, a gyermekek és serdülők esetén kiemeli annak fontosságát, hogy a szektorok közötti rendszer koordinálja az egészségügy az oktatás, a gyermekjóléti és igazságügyi rendszer között. További egyedülálló tulajdonsága a rendszernek a gondnokság tanács. Ezek a tanácsok, azért jöttek létre, hogy betartassák, ellenőrizzék a brazil gyermekek és serdülők jogokról szóló törvényt (Estatuto da Criança e Adolescente / ECA). A fő funkciója a Tanácsoknak annak biztosítása, hogy a gyermekek, akik vagy rászorulók, vagy a kockázati csoportba tartoznak, a lehető legjobb támogatást kapják. A rugalmasan reagáljanak a legkülönfélébb helyzetekben, mint például a gyermekek bántalmazását, az iskolai lemorzsolódás, a jogi kérdések tekintetében, és abban az esetben, ha elégtelen az egészségügyi ellátás. A tanácsok nem nyújtanak szolgáltatásokat, de ők közvetítenek a közösség és a helyi szektorok között, biztosítja a gyermekek / serdülők jogait. A szolgáltatások elsősorban a Pszichoszociális Közösségi Gondozó Központ Gyermekek és serdülők számára ( Centro de Atenção Psicossocial Infanto-Juvenil / CAPSi) az elsődleges ellátás egészségügyi szektorban. Ezek az egységek válsághelyzetekben is elérhetőek, működtetnek segélyhívó szolgáltatásokat és fekvőbeteg ellátást általános kórházakban. Child Mental Health Services (1) Pszichoszociális Közösségi Gondozó Központ Gyermekek és serdülők (CAPSi) A Pszichoszociális közösségi gondozó központok (CAPS) egységek járó beteg kezelési szolgáltatások munkatársai, a multidiszciplináris csapatok. Jelenleg 5 fajta CAPS szolgáltatás van, amely a következő képen van kategorizálva: 3 felnőtt (CAPS I, II és CAPS CAPS III), és 2 szolgáltatás ami, egyik a szerhasználat (CAPS-AD) a másik pedig a gyermekek és serdülők korosztály számára nyújt szolgáltatást (CAPSi). A szolgáltatások a szerint vannak kategorizálva, hogy mekkora lakosság szám a térségben. CAPS-AD és a CAPSi 2002-ben h, ők viszonyozták létre ezek viszonylag új szolgáltatások. Összességében CAPS stratégiai szerepet tölt be a koordináció a mentális egészségügyi ellátás (beilleszkedésének megkönnyítése az egészségügyi ellátás, az oktatás és a szociális szolgáltatások) regionális színterén. CAPSi fő forrása az egészségügyi ellátás területén az egyének számára, akik fiatalabbak, mint 24 év, ezen kívül a súlyos és tartós mentális betegség és / vagy magas szintű értékvesztés esetében nyújt szolgáltatást. A CAPSi-k várhatóan körülbelül 155 esetben nyújtanak segítséget havonta. A team összetétel áll egy orvos (azaz, a pszichiáter, neurológus, vagy gyermekorvos egy mentális egészségre szakosodott diplomásból), egy nővérből, négy
mentális egészségügyi szakemberből (pl. pszichológus, foglalkozási terapeuta, a szociális munkás, ápoló, vagy logopédus, stb) és öt egészségügyi asszisztensből. Mivel a súlyos mentális egészségügyi problémák prevalenciája a gyermekek és serdülőkorúak száma magas, így CAPSi egységek jelenleg nem elégséges szolgáltatást nyújtanak, ahhoz, hogy kielégítse a brazil népesség szükségét. 2011 februárjában még csak 136 akkreditált CAPSi egységek az ország egész területén. Ezen kívül egységek földrajzilag egyenlőtlenül oszlanak el a Brazíl régiókban. Ezek többnyire Brazília délkeleti és északkeleti részére koncentrálódik, míg a több államban, különösen az északi régióban, nincs megalapozott egység. Annak ellenére, hogy a javasolt eloszlása minden 200.000 lakosra jusson, 2011 júliusában, már csak 1 CAPSi minden 1,3 millió embert ér el a délkelet-térségben. São Paulo a legnépesebb állama, Brazília (20% a brazil népességnek), és a legmagasabb GDP Brazíliában, és annak ellenére, hogy 30 CAPSi egység, ( a legtöbb az országban,) ez a szám még mindig nem kielégítő. Bár CAPSi egységeket úgy tervezték, hogy gyermekeknél és serdülőknél rendkívül súlyos mentális problémákra összpontosítson, kevés adat áll rendelkezésre, hogy valójában hogyan szolgáltatnak. (2) Primary Care System Alapellátási egységek, a leginkább hozzáférhető egészségügyi szolgálat Brazíliában. A költségek viszonylag alacsonyak, és elérik a lakosság a nagy részét, és már szolgáltat számos gyermekek és serdülők esetében egyéb egészségügyi problémák és a megelőző ellátás során. Az alapellátási egységek, rendszeres felülvizsgálaton vesznek részt, és a könnyen elérhetőség okán megkönnyíti, hogy egyfajta bizalom alakuljon ki a klinika személyzet iránt. (3) Családi Egészség (Nucleo de Apoio à Saúde da Família) 2008-ban, a Family Health Core ( Nucleo de Apoio à Saúde da Família -NASF) elindult. Ez a stratégia lett kifejlesztve, hogy támogassa az ESZA által kiépülésre kerüljön az elsődleges ellátás kapacitásának növelése a problémák megoldása érdekében. NASF politikai ajánlásra multi professzionális team-okból áll mentális egészséggel foglalkozó szakemberek tartoznak minden csapat. 25 NASF együttműködik az ESZA csapatokkal. A felelősség-megosztásban és támogatásban az egészségügyi gyakorlat során. Az eset megbeszéléseken keresztül, tapasztalatcsere és közös segítségnyújtás körében, ami várhatóan, növeli a szakemberek tudását. Az egészségügyi ellátásban dolgozók Összességében az látható, hogy kevés a mentális egészségügyi szolgáltatásban dolgozó szakemberek az alacsony-és közepes jövedelmű országokban. Egy nemrégiben készült
tanulmány, amely 58 kis-és közepes jövedelmű ország adatait dolgozza fel, azt mutatta, hogy 67%-os volt a hiány pszichiáterekből és 79% volt a hiány pszichológusokból, foglalkozásterapeutákból és szociális munkásokból. A vonatkozó adatok az egészségügyi szakemberek a brazil összefüggésben is ezeket a trendeket követi. (1) Általános pszichiáterek és a gyermek pszichiáterek Pszichiáterek az egyik legkevésbé hozzáférhető szakemberek a brazil közegészségügyi rendszer (n = 6003), és kevés az egész földrajzi régióban. Az arány még ennél is rosszabb a gyermek-és kamasz pszichiáterek esetén, mivel már csak mintegy 300 található az ország egész területén. Az érzékelhető hiánya miatt a gyermek-és serdülőkori pszichiáterek Brazíliában, fejlesztendő terület, alternatívákat kell kialakítani az optimalizálásra a meglévő emberi erőforrások esetében. Fejlesztendő terület a kiegészítő képzési programok javítása, annak érdekében elengedhetetlen, hogy az ország gyermek és serdülők mentális egészségügyi ellátási kapacitása növekedjen. (2) A pszichológusok A pszichológusok esetén hasonló a helyzet. Brazíliában azonban a pszichológusok jelentős meglévő emberi erőforrás, számuk lényegesen magasabb, mint felső közepes jövedelmű országokban. Bár Brazília nagyszámú pszichológusok, közel 70%-uk kívül dolgozik az állami egészségügyi rendszeren. Brazil egyetemi képzéseknek ki kell, hogy dolgozzon egy olyan képzési anyagot, ami kimondottan a gyermekek és serdülők mentális egészségével foglalkozik. képzés, stb. Szükséges intézkedéseket Először is, a gyermekek mentális egészségügyi ellátást kell biztosítani multidiszciplináris csapatoknak, így elengedhetetlen a meglévő emberi erőforrások optimalizálása az állami szektor szempontjából. Elengedhetetlen a gyermekek és serdülők mentális egészségügyi ellátás kapacitásának növelése. Több szerző is azt állítja, hogy egy szektorok közötti rendszer, különösen
az
általános
egészségügyi
és
oktatási
érdekcsoportokkal
kapcsolatok
hatékonyságának javítása lenne fontos a mentális egészségügyi szolgáltatások esetén. Bár egy ilyen rendszer nem biztos, hogy egyszerre biztosítaná, a lehető legszélesebb körű ellátást, a gyermekek problémái esetén, hanem létre kell hozni konzultációs hálózatokat. Így, a szűkös és a magasan képzett mentális egészséggel foglalkozó szakemberek munkája is hatékonyabbak lenne. Másodszor, azok a speciális képzést kapott pszichológusok, akik már dolgoznak a magánszektorban átcsábítása az állami szektorba. Ez úgy érhető el, hogy, felkínálják nekik
jobb pozíciót és jobb bérezést kínálnak fel nekik. Képzett gyermekorvosok is lehet fontos erőforrások lehetnek. Harmadszor, az ápolók, közösségi egészségügyi dolgozók, azok szakemberek továbbképzése. Azon célból, hogy javítsák a korai azonosítását és nyomon követését a gyermekek és serdülők mentális egészségügyi problémáival kapcsolatban, ami további alternatívát jelent, és megtérülő befektetés. Ez valószínűleg drágább, mint a másik a fent említett, hiszen általában nem rendelkeznek az előzetes képzés során a szakemberek a gyermek fejlődése vagy gyermek mentális egészséggel kapcsolatban, de a beruházás mégis kifizetődik. Hiszen ezek a szakemberek gyakran már az első érintkezési pont a gyermekek számára. Végül, változások a pszichológiai kezelésekben, amely hangsúlyozza bizonyítékokon alapuló kezeléseket a mentális egészségügyi problémák esetén. Rövidebb, pszichoedukációs modellek, szülői képzés és költséghatékonyságra van szükség, hogy építsék pszichológusok azon képességét, hogy megfelelően kezelni tudják a gyermekek és serdülők mentális egészségügyi problémáit az egészségügyi rendszerben. Továbbá, a magasabb bérek és szakmai előmenetelt, a közszféra számára fontos ösztönző lehet.v Mint a fent leírtakban látható Kanadában, Hollandiában, Amerikában és Braziliában is, kiemelten foglalkoznak a 15 – 25 éves korosztály mentálhigiénés állapotának javításával, mind a megelőzés mind pedig már a kezelés területén. Az Amerikai és Brazil tanulmány kapcsán, jól látható, hogy nem csak a társadalomkutatók vagy a területen dolgozó szakembereket foglalkoztatja ez a kérdés, hanem, hogy a politikai akarat és belátás is mennyire fontos ezen a területen. A kutatásom kiterjedt arra is, hogy bemutassam, hogy Magyarországon, hogyan gondolkodunk jelenleg erről a kérdésről a civil, önkormányzati és kormányzati, politikai szinten.
i
Connecting youth with health services Can Fam Physician. 2010 August; 56(8): pp: 778– 784.
ii
Child and adolescent mental health care in Dutch general practice time trend analyses BMC Fam. Pract. 2011; 12: 133. iii This policy is a policy review of the 117th (3): 979th• The American Academy of Pediatrics policy statementScope of Health Benefits Children from birth to 26 years iv Child mental health and Public Healt in Brazil: Current situation and challengs Rev Bras Psiquiatr. 2008 Dec;30(4):390-8. v How to improve the mental health care of children and adolescents in Brazil: actions needed in the public sector Rev Bras Psiquiatr vol 34 no 3 Sao Paulo Oct. 2012