Nelson Mandela
„A legnagyobb dicsõség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni.” (Nelson Mandela)
Készítette: Nemes Zsolt Ádám Várpalota, 2007-10-27
Nelson Mandela Példaképemként Nelson Mandelát választottam, a feketék jogaiért való harcért, és azért, mert világszerte segíti az AIDS-ben szenvedı embereket alapítványával és annak programjaival. Bebizonyította, hogy a feketéknek is ugyanannyi joguk van munkához és a szabadsághoz, mint a fehéreknek, és én ezért tisztelem ıt nagyon. Most pedig következzen ennek a még ma is élı fantasztikus embernek az izgalmas élete. Teljes neve Nelson Roilihlahla Mandela, a Roilihlahla név xhosza nyelven annyit jelent, „aki bajba sodorja magát”. 1918. június 18-án született Umtatához közeli Qunu faluban, a dél-afrikai Transkei tartományban. Apja, Henry Mgdala Mandela a tembu törzs fınöke volt. Nelson nyugati típusú nevelésben részesült. 1938-ban beiratkozott a feketék számára létesített Fort Harei-University College-ba de két év múlva kizárták az egyetemrıl, mert diáktüntetéseken vett részt. Nem akart hazatérni, nehogy feleségül kelljen vennie azt a lányt, akit a család szemelt ki számára, s inkább Johannesburgba ment. Itt ismerkedett meg Walter Sisuluval, az 1912-ben alapított Afrikai Nemzeti Kongresszus (African National Congress, ANC) késıbbi fıtitkárával, aki segített neki, hogy Witwatersrandi Egyetemen befejezhesse jogi tanulmányait. Az Alexandria nevő fekete negyedben telepedett le, és mindinkább megtapasztalta a radikális faji elkülönítés embertelenségét. Ez késztette arra, hogy 1944-ben belépjen a feketék jogaiért küzdı ANC-be. A mozgalom keretén belül mőködı ifjúsági szövetség a feketéket tömeges polgári engedetlenségre szólította fel. Mandela 1947-ben ennek a szervezetnek a titkára lett. Ekkor már házasságban élt Evelyn Ntoko Masával. Négy gyermekük született. 2005-ben meghalt legidısebb fia, Makgatho Mandela az AIDS kórban szenvedett, 54 évesen hunyt el, de erre majd késıbb visszatérünk. Mandela, az apartheid elleni harc hıse az utóbbi idıben visszavonult a nyilvánosságtól, és sok idıt töltött fia mellett betegsége végsı stádiumában. Nemrég halt meg Makgatho felesége, Zondi is, de az ı halálának okát nyilvánosan még tüdıgyulladásban jelölték meg. Mandelának két házasságából hat gyermeke született, de már csak három lánya él: másik fia autóbalesetben vesztette életét, egy lánya pedig még csecsemıként halt meg. 1996-ban elvált második feleségétıl, és a következı évben elvette Graça Machelt, Samore Machel mozambiki elnök özvegyét. Mandela sok kritikát kapott, amiért példaképének tekintette Fidel Castrot. 1993-ban megkapta a béke Nobel-díjat. Ennyi szerintem az általános életrajzáról elég is lesz. Következzen a politikai pályafutása és a bebörtönzése.
1948-ban a fehéreket tömörítı Nemzeti Párt a faji elkülönítés (apartheid) megszigorításának ígéretével került hatalomra. Az ANC éppen ebben az idıben fogadta el az ifjúsági szövetség harcias álláspontját. Fontos eseményként jegyezték fel az 1950. május 1-jei tiltakozássorozatot, amely egységbe forrasztotta az ANC-t a kommunista párttal, a szakszervezetekkel és a DélAfrikában élı indiaiak jogaiért síkra szálló Indiai Kongresszussal. Az ifjúsági szövetség ellenezte a tüntetést. Ám a rendıri brutalitásnak áldozatul esett 18 fekete halála és az indiai sztrájkszervezık érvei meggyızték Mandelát, hogy csatlakozzék a június 26-i országos tiltakozási és gyásznaphoz, sıt szerepet is vállaljon a szervezésben. Ezután az ellenszegülési kampány fı szervezıjévé választották, s az ANC az indiai polgárjogi aktivistákkal vállvetve küzdött a nem fehérek mozgásszabadságát korlátozó övezetátlépési engedély és más apartheid jogszabályok eltörléséért. Mandela 1952ben a transvaali regionális szervezet elnöke, s így az ANC elnökhelyettese lett. Még abban az évben zavargások robbantak ki, miután a rendırök az „ima és a fogadalom országos napján” (április 6.) rátámadtak a feketékre. Az ellenszegülési kampányt kegyetlenül leverték, a hatóságok letartóztatták Mandelát és az ANC más vezetıit. Drákói „kitiltó” rendszabályokat alkalmaztak rájuk: nem vehettek részt győléseken, nem mehettek be bizonyos épületekbe, például a törvényszékekre. Megfigyelés alá helyezték ıket, törvény tiltotta, hogy írásaikat bárki közreadja, vagy akár csak intézze. Mandela kidolgozott egy stratégiát – az M-tervet – arra az esetre, ha az ANC vezetıit a hatóságok mozgásképtelenné tennék. A terv szerint a mozgalomnak a föld alá kell vonulnia, s erıs lakóhelyi csoportokba szervezıdnie, amelyekkel a megmaradt szervezık szoros kapcsolatot tartanak. Mandela és Oliver Tambo – az ANC egyik késıbbi elnöke – 1952-ben megnyitotta az elsı fekete ügyvédi irodát Johannesburgban. Az apartheidtörvények alapján a feketéket kisebb vétségek miatt is börtönbüntetésre ítélték, a munka- vagy föld nélkülieket indok nélkül letartóztatták. Mandeláék megpróbáltak segíteni ezeknek az embereknek. 1953-ban az addig vegyes népességő johannesburgi Sophiatown-t fehér kerületnek nyilvánították, és az ott élı feketéket kilakoltatták. Mandela, akit idıközben megint megfosztottak mozgásszabadságától, 1955-ben álnéven vett részt azon a „népi kongresszuson”, amelyen szövetségre lépett az ANC, a Színesbırőek kongresszusa, a Dél-ásziai kongresszus és a fehérek Demokratikus kongresszusa. Az eseményen elfogadták a szabadságjogi chartát, amely kimondta, hogy a hatalmat osztály-
vagy bırszínkülönbség nélkül Dél-Afrika egész népének kell átadni. A nyolcpontos nyilatkozat az ANC politikájának meghatározó okmánya lett. Mandela felismerte, hogy ezzel dél-afrikai demokratikus csoportok addigi legszélesebb összefogása jött létre. Az államnak ekkora egységfronttal szemben két választása maradt: az elnyomás fokozása vagy a meghátrálás. A kormány az elnyomást választotta, és 1956 decemberében letartóztatta a kongresszusi szövetség 156 vezetıjét, köztük Mandelát is. Hazaárulással vádolták ıket, mondván, hogy a szabadságjogi charta kihirdetésével kommunista felkelést akartak szítani. Négy évig húzódó per után valamennyiüket felmentették. Mandela ez idı alatt elvált Evelyntıl és 1957-ben feleségül vett egy fiatal szociális munkást, Winnie Madzikelát. A rendırség 1960-ban Sharpeville-ben az övezetátlépési engedély ellen tüntetı feketék közül 69-et megölt. A vérengzés híre világszerte felháborodást keltett. A válság súlyosbodott, rendkívüli állapotot hirdettek, 22 ezer embert letartóztattak, köztük Mandelát is. Hendrik F. Verwoerd miniszterelnök az apartheid eltörlését követelı ENSZ-határozat ellenére a fehér uralom fenntartása mellett döntött, és törvényen kívül helyezte az ANC-t. Verwoerd „független” fekete államok kialakításával kívánta megteremteni a feketék nagyobb szabadságának látszatát. Valójában ezek rezervátumok voltak, és „bantusztánoknak” gúnyolták ıket. Mandela elkeseredetten tiltakozott az intézkedés ellen, és 1961-ben, amikor kilencévi kényszerhallgatás után elsı ízben szerepelhetett a nyilvánosság elıtt, hevesen támadta a rezervátumok megalakítását. Egyre inkább úgy látta, hogy a fokozódó elnyomás ellen harcolni kell. Illegalitásba vonult, és Umkhonto we Sizwe (Nemzet Lándzsája) néven gerilla- illetve szabotázsakciókra képes földalatti katonai szervezetet hozott létre, amelynek ı lett a fıparancsnoka. 1962-ben beutazta Afrikát, adományokat győjtött a küzdelemhez, de amikor hazatért, letartóztatták, mert útlevél nélkül hagyta el az országot. Ötévi kényszermunkára ítéltél, majd más aktivistákkal együtt szabotázs- és terrorcselekményben való részvétel vádjával állították bíróság elé, és 1964-ben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. A Fokváros melletti hírhedt Robben-szigeten tartották fogva. A bebörtönzött Mandela nem irányíthatta tovább az apartheidellenes mozgalmat, de felesége Winnie az ANC karizmatikus alakjává nıtt. Az Afrikai Nemzeti Kongresszus az 1970-es években is folytatta tevékenységét. Bér a kormány minden rendelkezésére álló eszközzel
védelmezte az apartheidet, a külsı és belsı nyomás végül elodázhatatlanná tette a reformokat. Mandelát 1990-ben szabadon bocsátották. 1994-ben az ANC nyerte az elsı demokratikus választásokat, és május 9-én Nelson Mandela lett az új parlament és Dél-Afrika elsı fekete elnöke. Az ANC vezetıi tisztséget 1991. július és 1997 decembere között töltötte be. Mandelának államfıként meg kellett oldani a feketék feltörekvı igényeit és a fehérek félelmeinek leküzdését. Mandela sok kritikát kapott, amiért példaképének tekintette Fidel Castrot. 1998-ban katonákat küldött Lesothoba, hogy megakadályozzák a puccsot. 1999 júniusában lemondott elnökségérıl. 2003-ban kritizálta az iraki háborút. Hát ennyi Nelson Mandela életérıl, politikai sikereirıl és letartóztatásáról. Most jöjjenek érdekes hírek tények Dél-Afrika elsı fekete elnökérıl. Mandela alapított egy alapítványt, aminek a 46664 nevet adta. A 46664 Nelson Mandela rabszáma volt. Eredete, hogy Mandela volt a 466. fogoly, aki a Robben-szigetre érkezett 1964-ben. Tisztelıi ma is „46664-es fogoly”-ként utalnak rá idınként, s a Nelson Mandela Alapítvány is ezt használja webcímként: 46664.com. 2003. november 29-én a fokvárosi Green Point Stadionban ezzel az elnevezéssel tartottak segélykoncertet. A névválasztásról Nelson Mandela így nyilatkozott: „46664 volt az azonosítószámom 18 éven át, amikor fogolyként éltem a Robben-szigeten. Csak mint számot ismertek, nevem nem volt. Ma ugyanebben a helyzetben van több millió HIV-fertızött ember: csak számok!” Jóllehet szerte Afrikában 25 millió embert fertızött meg a kór, a téma tabu és a jelenséget olyan mély stigma övezi, hogy a betegek gyakran kiközösítés, sıt olykor fizikai bántalmazás áldozatai lesznek. A betegségét elsıként nyilvánosan elismerı dél-afrikai személyt, egy Gugu Dlamini nevő nıt halálra köveztek a szomszédai 1998-ban, 2003-ban pedig egy csoportos nemi erıszak áldozatát meggyilkolták a támadói, miután elárulta nekik, hogy AIDS-fertızött. A dél-afrikai sajtó és a politikai pártok többsége dicsérte Nelson Mandela bátorságát fia fertızöttségének felfedésével. Az AIDS-aktivisták remélik, hogy a sok dél-afrikai által félistenként bálványozott szabadsághıs ıszinte vallomása nyomán megváltozik a gondolkodásmód az országban, és végre elkezdenek beszélni errıl a pusztító betegségrıl, enyhül a kórt övezı szégyenérzet. A Dél-afrikai Köztársaságban a világon a legszomorúbb az AIDS-helyzet: ötmillió a HIV-fertızöttek száma, s naponta 600 ember hal bele az AIDS-be. A közéleti személyiségek körében mégis szinte példa nélküli, hogy nyilvánosan elismernék
hozzátartozóik AIDS betegségét, az újságok gyászjelentései soha nem említik a megbélyegzı kórt, hanem „hosszú betegségrıl”, „tüdıgyulladásról” vagy más szövıdményes betegségekrıl szólnak. A hallgatást csak tavaly törte meg Mangosuthu Buthelezi veterán ellenzéki vezetı, az Inkatha Szabadság Párt elnöke, amikor bejelentette, hogy két gyermeke is az AIDS szövıdményeibe halt bele. Mandela valószínőleg a világ közvéleménye elıtt mindig is a feketék egyenjogúságáért, az emberi méltóságért békés eszközökkel küzdı hıs marad: ezen az sem fog változtatni, hogy nemsokára megtalálhatják a Lilieslief farmon azt a fegyvert, amit közvetlenül letartóztatása elıtt, 1962-ben rejtett el üldözıi elıl. A fegyver persze nem sok mindenre lett volna alkalmas, hiszen egy bolgár gyártmányú Makarov revolverrıl volt szó mindössze, ám ha akkor rátalálnak ellenségei, Mandela még nagyobb bajba kerülhetett volna. Szobrot állítottak Nelson Mandelának, a 89 éves dél-afrikai politikusnak, emberi jogi harcosnak Londonban, a parlament elıtti téren. A szoboravató ünnepségen részt vett maga Mandela és Gordon Brown brit miniszterelnök is. Brown
„nemzedéke
legnagyobb és legbátrabb államférfiaként” méltatta a Nobel-békedíjas vendéget, aki a faji megkülönböztetésre épülı rendszerbıl a demokráciába vezette át a Dél-afrikai Köztársaságot, és aki 1994-ben az ország elsı fekete bırő elnöke lett. A Mandela-szobor
„a remény világítótornya”
mindenki számára, aki a gonosz alóli felszabadulásért küzd”- jelentette ki a brit miniszterelnök több száz egybegyőlt elıtt. Öt éven át folyt a vita arról, hogy hol lenne a legalkalmasabb hely a szobor számára. Ken Livingstone, London fıpolgármestere a Trafalgar teret ajánlotta erre a célra. A városi tanács azonban úgy találta, hogy ha Nelson admirális emlékmőve mellé egy másikat is felállítanának a téren, többé nem lehetne ott nagy rendezvényeket tartani, ezért nem szavazták meg a javaslatot. A 2, 74 méter magas alkotás helyét ezután jelölték ki a Parliament Square-en, a Big Bentıl nem messze. Itt olyan más neves személyiségek szobrainak „társaságába” került, mint Winston Churchill néhai brit miniszterelnöké vagy Abraham Lincoln volt amerikai elnöké. Hát, íme e tiszteletre méltó ember cselekedetei és egyéb történései eme izgalmas életében, amit próbáltam bemutatni ebben a pár oldalban. Mandela jövıre tölti be a 90. életévét.
Felhasznált források: o http://www.masok.hu/cikk2.php?sid=774 o http://hu.wikipedia.org/wiki/Nelson_Mandela o http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=3947&PHPSESSID=a71b 64f374e9677dcf500fe41c7dde5b o http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=3&id=7344 o http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=18213
Készítette: Nemes Zsolt Ádám 15 éves tanuló
