„Nekünk minden gyermek fontos!”
SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK HELYI NEVELÉSI PROGRAM
SZOLNOK
2008.
1
„Nekünk minden gyermek fontos!”
A helyi nevelési programot benyújtó intézmény:
Szolnok Városi Óvodák 5000 Szolnok, Baross u. 10. – 12. Telefon: 56/512 – 814 Telefax: 56/422 – 204 E-mail:
[email protected]
Alapító okirat szám: 166/2007. ( VI.21. ) sz. Közgyűlési határozat 1 sz. melléklete
2
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Bevezető Kedves Kollegáim! Ahhoz, hogy helyi nevelési programunk kézikönyvvé váljon, sok minden szükséges: Elsősorban az, hogy a napi pedagógiai kérdésekre, problémákra adjon érthető választ. Valóban segítse a nevelőmunkára történő felkészülést, erősítse meg a pedagógusokat elgondolásaikban, találják meg benne a továbbfejlődés lehetőségét. Másodsorban az, hogy a tagóvodáinkban működő helyi pedagógiai program a valós óvodai nevelési gyakorlatot mutassa be. Tükrözze az adott óvodák nevelési tapasztalatait, valamint azokat a közös értékeket, amelyek a szolnoki óvodákra egyaránt jellemzőek. A helyi óvodai program folyamatos megvalósítása feltételezi a nevelőtestület egységességét, az autonómia és a függőségi viszonyok egyensúlyának megtartását. Kialakításuknál elengedhetetlenül szükséges az önelemzés, önértékelés, önfejlesztés képessége. A szakmai önállóság és felelősség jegyében készítette el intézményünk helyi óvodai programját. Megismertük a tagóvodák a már bevezetett programjait. A tagóvodák közös, kapcsolódó értékeinek elemzésével került sor az értékazonosításra, nevelési célunk, küldetésnyilatkozatunk és jövőképünk kialakítására. Bízunk abban, hogy az összegzett helyi óvodai programunk megtartotta a jogelőd programok értékeit, figyelembe veszi a nevelési eredményeket. Minőségfejlesztési, intézményértékelési tapasztalatainkat az Intézmény Minőségirányítási Programjába építettük bele. „A szakmai önállóság szellemében születő helyi nevelési program elkészítése személyenként teszi próbára az önművelési hajlandóságot, a megújult tudást, a felelősségteljes feladatvállalást, és az érdekeltek legszélesebb körével való együttműködés készségét.” ( Óvoda az ezredfordulón 1998 ) E gondolatok jegyében nyújtjuk be Szolnok Városi Óvodák helyi nevelési programját jóváhagyásra.
A nevelőtestület nevében:
Ferenczné Teleky Éva Igazgató
3
„Nekünk minden gyermek fontos!”
TARTALOM Bevezető 1. Helyzetelemzés 1.1. A program benyújtását meghatározó törvényességi háttér, fenntartói elvárások. 1.2. Az intézmény története. 1.3. Tárgyi, személyi erőforrásaink. 1.4. Tagintézményi adatok 1.5. A tagintézmények feltételrendszere 1.6. A szakmai munka legfontosabb elemei
5. old. 6. old. 7. old. 8. old. 10 old. 13 old.
2. A Mi óvodásaink – gyermekkép
16. old.
3. A Mi tagóvodáink – óvodakép
16. old.
4. Intézményünk értékrendje 4.1. Értékazonosságok tagóvodáink között 4.2. Alapelveink 4.3. Általános nevelési cél 4.3.1. Helyi óvodai nevelés programunk értékrendjéből adódó pedagógiai és működési célok 4.3.2. Az ÖMIP elvárásaiból adódó nevelési célok 4.3.3. Alapító okiratban meghatározott további alapfeladatok ellátásával kapcsolatos célok
17. old. 17. old.
4.4. Küldetésnyilatkozat, jövőkép
20. old.
19. old 19. old. 20. old.
5. Feladatrendszerünk 5.1. Alapfeladatok a nevelés területén 5.2. Kritériumok értékeink megtartásához 5.3. Az ÖMIP – ből adódó pedagógiai feladataink 5.4. Alapító okiratban meghatározott alapfeladat ellátása: a sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai ellátása 5.5 A fejlesztő szakcsoport feladat ellátása az ÖMIP feladatokhoz kapcsolódóan 5.6.Alapító okiratban meghatározott alapfeladat ellátása: gyógypedagógiai ellátás az óvodai nevelés keretein belül. 5.7. Alapító okiratban meghatározott alapfeladat ellátása: etnikai kisebbség ellátása az óvodai nevelés keretein belül 5.8.Feladataink a működéssel kapcsolatosan 5.9.A szükséges dokumentálás szükségességéről
20. old. 21. old. 25. old. 38. old. 42. old. 44. old. 45. old. 45. old. 47. old.
6. Együttműködési rendszerek 6.1.Belső együttműködés
48. old. 4
„Nekünk minden gyermek fontos!”
6.2.Intézményi fórumrendszer 6.3.Külső kapcsolataink, szakmai partnereink
49. old. 49. old.
7.A nevelési program nyilvánossága 7.1.A tájékoztatás, a megismertetés formája 7.2.Hozzáférhető elhelyezés biztosítása 7.3.A tájékoztatás kérés és erre a tájékoztatás adás rendje
50. old. 50. old. 50. old.
8.Záró rendelkezések 8.1.A program hatálya, hatályba lépése 8.2.A felülvizsgálat rendje 9.Legitimációs záradék
51. old. 51. old. 53. old.
10.Mellékletek 11.A kötelező minimális eszköz és felszerelés jegyzékének való megfelelés 12.Jóváhagyások, jegyzőkönyvek 13.Tagóvodák programrészei 13.1. Árnyas Óvoda 13.2. Csallóközi Óvoda 13.3. Csemetekert Óvoda 13.4 . Eszterlánc Óvoda 13.5 . Gézengúz Óvoda 13.6. Hétszínvirág Óvoda 13.7. Hold úti Óvoda 13.8. Kacsa úti Óvoda 13.9. Kertvárosi Óvoda 13.10. Kolozsvári Óvoda 13.11. Liget úti Óvoda 13.12. Manóvár Óvooda 13.13. Munkácsy Óvoda 13.14. Nyitnikék Óvoda 13.15. Pitypang Óvoda 13.16. Rózsa úti Óvoda 13.17. Szapáry úti Óvoda 13.18. Százszorszép Óvoda 13.19. Szivárvány Óvoda 13.20. Tesz-Vesz 13.21. Verseghy Óvoda 13.22..Wágner úti Óvoda 13.23.. Zengő Óvoda
5
„Nekünk minden gyermek fontos!”
1. Helyzetelemzés
1.1. A program benyújtását meghatározó törvényességi háttér, fenntartói elvárások
Az Óvodai nevelés országos alapprogramja 137/1996.(VIII.28.) Korm. r. valamint a többször módosított 1993. évi LXXIX.tv. a Közoktatásról szóló törvény alapján az óvodák helyi nevelési programot dolgoztak ki. A bevezetés kezdő időpontja 1999.szeptember 1. volt. Ekkortól az újonnan indított óvodai csoportokban folyamatosan, illetve évenként ütemezve indult a helyi nevelési program szerinti óvodai nevelő munka. A közoktatásról szóló törvény hatályba léptető rendelkezései nem adnak külön határidőt az óvoda nevelési programjának felülvizsgálatához. Ily módon ezt a feladatot az óvodáknak és a fenntartónak folyamatosan kell elvégezniük. A közoktatásról szóló törvény 47.§-a tartalmazza azokat a tartalmi elemeket, amelyekkel az óvodai nevelési programnak rendelkeznie kell. A fenntartó, Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 166/2007.(VI.21.) sz. Közgyűlési határozatával megalapította a Szolnok Városi Óvodák intézményét, a jogelőd négy óvodai igazgatóság összevonásával. Alapító okiratban meghatározta az intézmény alapfeladatait. Ebből adódóan – a közoktatásról szóló törvénynek megfelelően – egy helyi nevelési programmal működhet az intézmény, hiszen egy jogi személynek számít. Mindezek alapján a törvényi kötelezettségünknek eleget téve alakítottuk ki helyi nevelési programunkat. Az Ovodai nevelés országos alapprogramja, a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének - és a Nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelésének irányelve alapján nevelési programot készítettünk, melynek tartalmát a közoktatásról szóló törvény határozza meg. A fenntartó nevelési – oktatási intézményeire vonatkozó elvárásait az Önkormányzati Minőségirányítási Programban határozza meg, melyek teljesítéséhez kapcsolódó intézményi feladatokat nevelési programunk tartalmazza.
6
„Nekünk minden gyermek fontos!”
1.2.Az intézmény története 1980.VIII.01.
Óvodai intézmények alakultak, az iskolákkal a közös működés megszűnt.
1992.XII.31.
Megszűnt az Ó.G.Sz. ( közös gazdálkodó szerv )
1993.01.01.
Önállóan gazdálkodó jogkört megkapták az óvodai Intézmények
1999.V.31.
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlési határozattal dönt az intézmény összevonásáról
1999.VI.30.
Megszűnnek a jogelőd intézmények
1999.VII.01.
Az Óvodai Igazgatóságok ( I-II-III-IV ) megalakulnak, önálló jogi személyként, önálló munkáltatói és gazdálkodói jogkörrel
2007.VII.01.
Megalakul a Szolnok Városi Óvodák intézménye, a jogelőd négy óvodai igazgatóság összevonásával. Önálló munkáltatói és részben önálló gazdálkodási jogkörrel.
Jogelőd intézményeink
Jogelőd intézmény neve I.sz. Óvodai Igazgatóság II.sz. Óvodai Igazgatóság III.sz. Óvodai Igazgatóság IV.sz. Óvodai Igazgatóság
Jogelőd intézmény címe 5000 Szolnok, Czakó E. u 4. 5000 Szolnok, Jósika u.2. 5000 Szolnok, Liget u. 25. 5000 Szolnok, Szapáry u. 8.
7
„Nekünk minden gyermek fontos!”
1.3. Tárgyi, személyi erőforrásaink
A Szolnok Városi Óvodák a város egész területén biztosítja az óvodás korú gyermekek nevelését. A fenntartó 166/2007. (VI.21.) sz. közgyűlési határozata 1.sz. mellékletében rendelkezett az intézmény adatairól, feladatairól, működése feltételeiről: Alapító okirat ( 1.sz melléklet)
A Szolnok Városi Óvodák feladata biztosítani a gyermekek óvodai nevelését három éves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség eléréséig. A feladatból adódóan alaptevékenységi körében megalapozza a gyermek személyiségének és képességeinek fejlődését és biztosítja a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat. A Rózsa u. 1/B. alatti tagintézményben lokálisan integrált gyógypedagógiai csoport működik 9 férőhellyel. A csoportba felvehető sajátos nevelési igényű gyermekek középsúlyos fogyatékosok.
Székhely: Szolnok, Baross u. 10-12. Az intézmény óvodai csoportjainak száma: Az intézményi pedagógus álláshelyek száma: Az intézményi nem pedagógus álláshelyek száma: 185/2007.(VIII.28.) kr. módosításában
100 217,5 172,5
Álláshelyeink száma összesen: 390 Meghatározza a feladatok ellátásához rendelkezésre bocsátott ingatlanokat, az ingatlanok nagyságát és helyrajzi számait. ( 23 tagintézmény) A 283/2007. (XII:13.) sz. határozatában a fenntartó módosította: Az ingatlanok adatait. Kiegészítette a „sajátos nevelési igényű gyermekek óvoda nevelése” szakfeladatot. Valamint felvezette az intézmény törzsszámát és OM azonosítóját.
8
„Nekünk minden gyermek fontos!”
1.4. Tagintézményi adatok
Óvoda neve, címe
Csopor tok száma
Férő Pedagógiai Programrészek hely szám a 80 Az Árnyas Óvoda Nevelési Programja
Árnyas Temető u.13.
4
Csallóköz Csallóköz 1921
3
73
Csallóköz úti Óvoda Helyi Nevelési programja
Csemetekert Vércse u.11.
3
63
Kerek világ gyerekszemmel
Eszterlánc Krúdy u.129.
4
107
„Eszterlánc” nevelési program
Gézengúz Ady E. 24/A
3
68
Lépésről – Lépésre Óvodai Program
Hétszínvirág Fiumei u.8-10
7
167
Környezetbarát Óvodai Program
Hold úti Hold u.12.
4
88
Mozgásfejlesztésre Épülő Saját Készítésű Program
Kacsa úti Kacsa u.2.
3
74
Kacsa úti Óvoda Helyi Óvodai Programja
Kertvárosi Napsugár u.20.
2
38
Tevékenységközpontú Óvodai Nevelési Program
Tagóvodai specifikumok
- Egészséges életmódra nevelés - Felzárkóztatás, másság elfogadása - Egészséges életmódra nevelés - Romakultúra és - hagyományápolás - Pedagógiai optimizmus - Montessori pedagógia - Környezetvédelem - Projektpedagógia - Érzelmi nevelés - Művészeti területek megjelenítése - Népi kultúra ápolása - Jeles Napok - Individualizálás - Tevékenységközpontú óvodai nevelés - Családok bevonása, családgondozás - Egészséges életmódra nevelés - Külső világ megismerésére nevelés - Egészséges életmódra nevelés - Mozgás (szervezett, szabad) - Játék - Mozgás - Természethez fűződő pozitív viszony - Érzelmi nevelés - Egészséges életmódra nevelés - Környezetvédelem 9
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Kolozsvári Kolozsvár u. 17.
5
111
Hagyományőrző Óvodai Program
Liget úti Liget u.25. Manóvár Bajtárs u. 8-12
4
97
4
100
„Óvodai Nevelés a Művészetek Eszközeivel” Manóvár Óvoda Helyi Nevelési Program
Munkácsy úti Munkácsy u.17.
4
100
Nyitnikék Dobó u.29.
5
111
A Nyitnikék Óvoda Helyi Nevelési Programja
Pitypang Jósika u.2.
9
209
Rózsa úti Rózsa u.1/b
4
81
Művészeti nevelés lehetőségei a Pitypang Óvodában „Óvodai Nevelés a Művészetek Eszközeivel” „Add a kezed!”
Tevékenységközpontú Óvodai Nevelési Program
- Népi hagyományok - Városunk szeretetének megalapozása (lokálpatriotizmus) - Együttműködés a családokkal - Művészeti nevelés -
-
Szapáry úti Szapáry u.8.
6
142
„Gyermek ember”
-
Százszorszép Czakó u. 2.
4
80
Százszorszép Óvoda Nevelési programja
-
Szivárvány Aranyi S. u. 1/b Tesz-Vesz Károly R.u.11.
7
167
„Addig is míg nagy leszek”
2
49
„Lépésről-Lépésre Óvodai Program”
-
Játék Mozgás Tehetséggondozás: Manóműhely, Kismanók Színháza, Hangolka Tevékenységközpontú óvodai nevelés Környezettudatos magatartás Mozgáskultúra Családias légkör Játék Népszokások, néphagyományápolás Művészeti élmények Mozgásigények, szabad mozgáskedv Egészséges életmódra nevelés Sajátos igényű gyermekek befogadása, integrálása Művészeti nevelés Roma gyerekek szocializációja Játék Értékközvetítés Projekt, tevékenységszervezés Játék Mese, vers, dramatizálás Játék Mozgás Mozgáskotta Egyéni eltérések a másság elfogadására A játékban tanulás sajátos formái Családok változatos programlehetőségei 10
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Verseghy parki Verseghy park 4. Wágner Wágner krt.1/a Zengő Czakó E. u.4.
2
47
„Gyermek ember”
3
75
„Csicsergő”
8
182
„Kerek világ gyermekszemmel”
-
Egészséges életmódra nevelés Úszásoktatás Gyógytestnevelés Néphagyományápolás Anyanyelvi nevelés Néphagyományápoás Montessori pedagógia
1.5 A tagintézmények feltételrendszere: Tagóvoda Csemetekert Óvoda
Százszorszép Óvoda
Szivárvány Óvoda
Zengő Óvoda
Feltételrendszer Családi házas övezetben fekszik az épület .Gyermekeik szórt szociokultúrális háttérrel érkeznek. Az épület adottságai jónak mondhatóak, nagyon sokat tesznek az ott dolgozó kollégák a folyamatos fejlesztésekért, az állag megóvásért. Az óvodakép esztétikus. - Sok saját készítésű játékeszköz a csoportokban. - Gazdagon felszerelt eszközök és játékeszközök. - Belépéskor az épület tükrözi az óvodába folyó pedagógiai munkát. - Tiszta, rendezett, hívogató az óvoda. Az óvoda épülete apró részletekre kiterjedően igényes, esztétikus, ízléses. Adottságaikat maximálisan kihasználják. Az épületben jól tükröződik az óvodában folyó szakmai munka, program-specifikus a környezet. Tárgyi felszereltsége jó, folyamatosan bővül - A középső folyosórész beépítése (színpad, projekt produktumok bemutatása) nagy szakmai lehetőség az óvoda számára. Esztétikus, igényes, folyamatosan alakított az óvoda külső-belső környezete. Csoportszobái harmónikusak és célszerűek, jól felszereltek, a mozgásra motiváló környezetet biztosítják. A p.p. tükröződik a feltételrendszer kialakításánál. - Belépéskor egyre inkább látható az óvoda kiemelt pedagógiai értékrendje, arculata. - Az épület adottsága nagyon előnyös: egy központi folyosóról jut el minden gyermek és szülő saját öltözőrészéhez. - A tagintézmény az óvoda épületének adottságait jól használja: tornaszoba, kézműves műhely, könyvtárszoba. A lakótelepen elhelyezkedő színfolt az óvoda. Rendezettsége, igényessége minden belépő számára szembetűnő. Az innovatív, kreatív pedagógiai munka a csoportok kialakításán, a felszereltség fejlesztésében, az épületen, az óvodaképen elkerülhetetlenül nyomot hagy: igazi projekt-helyszín. - Az udvari játékok többsége EU szabványnak megfelelő. Az udvari játékok választékát és színvonalát folyamatosan mobil udvari eszközök bővítésével teszik színesebbé. - A játékeszközök és kellékek széleskörűen biztosítottak, az óvodai projekt témák megvalósítását szolgálják. 11
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Árnyas Óvoda
Csallóköz úti Óvoda
Kacsa úti Óvoda
Manóvár Óvoda
Nyitnikék Óvoda
Pitypang Óvoda
Az óvoda udvara szép, tágas, gondozott. Méretéből adódóan nagyon sok és változatos mozgáslehetőséget biztosít. A mozgásfejlesztő eszközök gazdag eszköztárával rendelkeznek A csoportszobák esztétikumában egyéni arculatok tükröződnek. Tisztaságtól ragyogó a környezet. - A tagóvoda két épületben van, a megosztottság csak fizikai értelemben van jelen. A két épületben hasonló értékrend alapján dolgozó kollégákkal találkozhatunk. Élősarkot valamennyi csoportban gondoznak a gyermekek. Az óvoda a város egyik legelmaradottabb területén helyezkedik el, a környék roma családjainak gyermekeit fogadják jórészt. Lehetőségeikhez képest jó szándékkal, igyekezve próbálják külsőbelső feltételeiket alakítani, kitartóan a sok nehézséggel küszködve. - A dolgozók törekvései és elhivatottsága a tárgyi feltételek megteremtésében példaértékű: saját készítésű játékok, használt játékok gyűjtése. Nyugodt, csendes környezetben fekszik az óvoda, udvara árnyas, közlekedési parkkal felszerelt. Szép csoportszobák, egy tornaszoba és fejlesztő szoba segíti a nevelőmunkát. Családias légkörű óvoda. - A kissé kedvezőtlenebb elosztású óvodai épületet barátságos esztétikai elemekkel ellensúlyozzák a kollégák. - Virágos ablakokkal teszik gazdagabbá az épület külső és belső látványát. Az óvoda épülete jól felszerelt, esztétikusan kialakított külső-belső környezettel rendelkezik, szép, otthonos. - A csoportszobák térbeépítése inkább nyitott. Vegyes korcsoportok vannak. A jól felszerelt csoportszobák, a torna és fejlesztőszoba a mozgásfejlesztő eszközök széles kínálatát adja. A régebbi épület alapvetően kissé kedvezőtlenebb adottságait a nevelőközösség az óvoda programjához igazította- A célszerűen kialakított, program-specifikus terek, a természetes anyagok használata meleg légkörűvé teszi az óvodát. A folyamatos együttes tevékenység jellemző: - Az udvar nagyon gondozott és karbantartott, az avartalanításban a karbantartóval a gyerekek együtt dolgoznak. - A csoportok veteményeskerttel is rendelkeznek. - A mozgáslehetőség feltételei a csoportok többségében biztosított. A hatalmas épület esztétikája összhangot mutat és tükrözi az ott folyó szakmai munkát. Csoportszobái esztétikusak, gazdag eszközrendszerrel rendelkeznek, optimálisak. Az épület adottságából adódóan több bejáratot és folyosórészt használnak a szülők. Az óvoda lehetőségeihez képest mindent elkövet azért, hogy minden szülő megfelelően legyen tájékoztatva, a szükséges információkat időben megkapja. - Tágas és világos karbantartott öltözők és mosdók találhatók az épületben. - A tornaterem és a mozgásfejlesztő eszközök széles kínálata az óvodai szervezett mozgásfejlesztést hatékonyan biztosítja. 12
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Tesz- Vesz Óvoda
Gézengúz Óvoda
Hold úti Óvoda
Az óvoda épülete kellemes lakóház benyomását kelti. Sajnos az udvar mérete is ezt mutatja, igen szűkös mozgástér áll a gyermekek rendelkezésére. A két csoportszoba otthonosan kialakított. - Az óvodaudvar szűkös adottságait (kicsi udvar, kevés játéktér és beépített játékeszköz) az óvodapedagógusok megfelelően ellensúlyozzák és teszik színesebbé változatos és mobil játékeszközök rendszeres használatával. Az óvoda külső-belső környezet igényes, az intézményben folyó szakmai munkát jól tükrözi. Pontos és egyértelmű tájékoztatók segítik az óvodahasználók informáltságát az óvodai életről. - Az óvoda kiemelt pedagógiai értékrendjét és az óvodában folyó pedagógiai munkát kiválóan tükrözi az épület belső esztétikai hatása. - Az évszakhoz, projektekhez kapcsolódó gyermekmunkák a folyosón közzé vannak téve. Látszik a mindennapos, tervszerűen megvalósuló pedagógiai munka. Családi házas övezetben helyezkedik el az óvoda régi épülete, nagyszerű parkosított udvar veszi körül. Változatos mozgásformák gyakorlására alkalmas. Csoportszobái gazdagon felszereltek, a tárgyi feltétel nagyon gazdag. A játékok megválasztása tudatos nevelői munka eredménye. A folyosó esztétikájában az óvoda kiemelt pedagógiai értékrendje kiválóan tükröződik.
Hétszínvirág Óvoda
Az óvoda épületének állagmegóvása korából adódóan nagy odafigyelést igényel, de ezt az ott dolgozó kollégák folyamatosan segítik. Az épület sajátos adottságát nagyszerű összhanggal alakították ki, illeszkedően az intézmény szakmai arculatához. Egy óvoda két külön álló épülettel. Az épület adottságaiból adódó fizikai megosztottság ellenére a pedagógiai munka minősége, az óvoda arculata tudatos és azonos napi gyakorlatot és szemléletet mutat.
Kolozsvári úti Óvoda
Az óvoda nagy gondot fordít a külső és belső esztétikára, a csoportszobák egységességére. - Az óvoda tudatosan és tervezett módon alakítja és fejleszti a beépített udvari játékok EU szabványnak való megfelelését. - Az óvoda épületének adottságait megfelelően használja (szinte minden helység fontos funkcióval ellátott). - Az óvoda kiemelt pedagógiai értékei és előnyös különbözősége belépéskor tükröződik.
Liget úti Óvoda
Kultúrált, esztétikus, ápolt és gondos környezet, a szakmai munka, az arculat tükröződik már a belépéskor. A művészeti hatások tudatos kialakítása az óvoda egész épületében, a mosdóktól az öltözőkön át a csoportszobákig lefedik az óvodaképet. A több bejárat ellenére a szülők tájékoztatása valamennyi csoporthoz tartozó faliújságon megtörténik. Az udvar lehetőségeit a gyógy-lovaglás feltételeinek kialakításával gazdagították.
13
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Eszterlánc Óvoda
Kertvárosi Óvoda
Munkácsy úti Óvoda
Régi iskolaépületből lett átalakítva, ligetes, parkosított udvarán változatos fajátékok találhatók. Az óvodaépület karbantartására, megújulására törekszenek az óvoda dolgozói. - Az óvodának 3 külön bejárata van. Valamennyi folyosórészben a szülők számára fontos információkat közzé teszik. - A tágas udvar adta lehetőségeket az udvari játék alkalmával a pedagógusok tudatosan használják, fejlesztik. Az épület családias térelosztásának előnyeit az óvoda beépíti a napi tevékenységkínálatok rendszerébe. A csoportok közötti átjárhatóság a gyerekek számára egész nap biztosítva van: különösen a játéktevékenységek és eszközök megválasztásában. - Az óvoda meseszép környezetét az udvari játékok folyamatos fejlesztésével, bővítésével teszik még kellemesebbé. - Kellemes, finom színek, egységes esztétikailag odaillő játékeszköz tárolók és kiváló minőségű játékeszközök közül válogathatnak az idejáró gyerekek. Zöldövezeti négycsoportos, kissé zsúfolt óvoda. Udvara és csoportszobái is igényesen kialakítottak, karbantartottak. Az óvodai eszköztár gazdag, az óvodai tevékenységek valamennyi területén, ez a kollégák és a szülők összefogásának eredménye.
Rózsa úti Óvoda
Családias jellegű épület, játszóudvara a jó játék lehetőségét nyújtja a gyermekek számára. A lokálisan szegregált csoport kialakítása, felszereltsége biztosítja a fejlesztés lehetőségeit.
Szapáry úti Óvoda
Belvárosi, parkosított udvarral rendelkező óvoda. Nagy hangsúlyt fektetnek a tárgyi és esztétikai fejlesztésre, elkötelezett és hiteles pedagógiai munkájuk az óvoda arculatán tükröződik. Világos, tágas, kellemes csoportszobák, a gyermekmosdók felújítását az elmúlt években kezdték meg. Családias, esztétikus épület és nagyon barátságos csoportszobák. Csoportok közötti átjárhatóság biztosított, a játék és az egyéb tevékenységek valamennyi gyermek számára elérhető. - Az óvodai tevékenységek tárgyi feltételei nagyon jók ebben az óvodában (minőségben, mennyiségben egyaránt). Az épület adottságait igyekeztek kihasználni: jó tárgyi felszereltség, változatos udvari felszíni formák kihasználása a mozgásfejlesztésben. - Az épület helyiségeire vonatkozó előnyöket az óvoda megfelelően használja a pedagógiai programjának megfelelően: sószoba, tornaszoba, könyvtárszoba.
Verseghy parki Óvoda
Wágner úti Óvoda
1.6. A szakmai munka legfontosabb elemei: Csemetekert óvoda: A nevelőtestületre jellemző a folyamatos szakmai megújulás, az önfejlődés, szakmai igényesség. Egységes szakmai értékrendre alapozva szervezik a mindennapi nevelőmunkát. A játék elsődlegességét megtartva a Montessori pedagógia szemléletét és eszközrendszerét alkalmazzák. 14
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Százszorszép óvoda: A szakmai munkájukat, az óvodai életüket a mese bűvölete hatja át! Ehhez kapcsolódóan szerveződnek a változatos napi tevékenységek, a játék. A nevelőtestület folyamatosan dolgozik a közös szakmai értékrend kialakításán. Szivárvány óvoda: A gyermeki fő tevékenységre, a játékra, mozgásra épül a szakmai munkájuk. A nevelőtestület fontosnak tartja a közös szakmai értékrend kialakítását és ezért a szakmai munkájukra a pedagógiai innováció jellemzőnek mondható. Zengő óvoda: Kiforrott szakmai munkájuk értékeit valamennyi kollégájuk elkötelezetten képviseli. Élmény, játék, tevékenység, projekt- ez hatja át a mindennapi munkát. Felhasználják a Montessori pedagógia szemléletét, eszközrendszerét, gazdag kínálatukba jól építik be a néphagyomány megőrzésének eszközeit, tevékenységeit. Árnyas óvoda: Óvodásaik többségben roma származásúak és hátrányos helyzetűek. Óvodai nevelésüket erre építve szervezik hangsúlyozva a családias, másságot elfogadó óvodai légkört. Nagy figyelmet fordítanak az egészségügyi szokások kialakítására, a rendszeres mozgásra, a tartalmas játék szervezésére. Csallóköz úti óvoda: A nehéz életkörülmények között élő gyermekeik számára nyugodt, kiegyensúlyozott, biztonságot nyújtó óvodai életet törekednek biztosítani. Nagy hangsúlyt fektetnek a szokás – szabályrendszer kialakítására, hátrányok kompenzálása. Kacsa úti óvoda: Nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges életmód iránti igény kialakítására, az érzelmi nevelésre, és szocializációra. Manóvár óvoda: Mozgásra és játékra alapozva szervezi a nevelési területeken végzendő feladatait. Különös figyelmet fordítanak az egyéni differenciált fejlesztésre, a hátrányok kompenzálására. Nyitnikék óvoda: Nevelési alapelvként vallják a családias nevelés elsődlegességét, az egészséges életmód, érzelmi biztonság elsődlegességét. Mindennapjaik szervezésére a játékközpontúság jellemző, a játékba integrált tanulás megvalósítása. Pitypang óvoda: Közös értékrenden alapuló, igényes szakmai munka folyik az intézményben. A játék, a gazdag tevékenység kínálat a „mi” élmények biztosítása a napi munkában folyamatosan jelen van. Kollegák jól felkészülten, szervezetten, folyamatosan végzik napi munkájukat.
15
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Tesz – Vesz óvoda: Gyermekeik között magas a cigány származásúak aránya, ez meghatározója óvodai nevelésünknek. Szakmai munkájukra jellemző a másságot elfogadó nevelőmunka, a családsegítés. Gézengúz óvoda: Szakmai munkájukban a közös értékrend képviselete mutatja magát. Rendkívül kiforrt szakmai munka jelenik meg a mindennapokban. A játék a gazdag tevékenységszervezés magas színvonalon szerveződik, projektek formájában valósul meg. Hold úti óvoda: A mozgás elsődlegességének képviselete jelenik meg mindennapjaikban. Szervezéseikben a mozgásra inspiráló környezet kialakítása mutatja magát. Hétszínvirág óvoda: A szakmai munka a felvállalt értékek igényes képviselete közös értékrenden alapulóan tükröződik a napi munkában minden csoportnál. Az élmény, játék, gazdag tevékenységkínálat jellemezhető tartalom a szakmai munkában. A környezetbarát szemlélet és egészséges életmód képviselete adja az óvodai nevelés keretét. Kolozsvári úti óvoda: Szakmai munkájukban a hagyományőrzés értékei folyamatosan jelen vannak, ezen érték mentén szervezik az óvodai életet. Projektben tervezik és szervezik a tevékenységeket. Liget úti óvoda: Modellóvodaként működik az óvodai művészeti értékek közvetítésében. A művészeti nevelés elkötelezettsége jelenik meg szakmai munkájukban, szervezéseikben, tevékenységkínálatukban, ezen tartalmak magas szintű megjelenését segítik elsősorban. Eszterlánc óvoda: Művészi élmények biztosítása és a személyiségközpontú nevelés elsődleges szakmai munkájukban. Fontosnak tartják a néphagyományok felelevenítését. Kertvárosi óvoda: Fontosnak tartják a hagyományápolást, és kiemelkedő figyelmet fordítanak a szülői házzal való kapcsolattartásra. Családias, barátságos óvodai élet jellemző a mindennapokban. Munkácsy úti óvoda: Sokoldalú személyiségfejlesztés jellemző gazdag tevékenység kínálatukon keresztül szakmai munkájukra. Fontos számukra a hagyományok, az értékek ápolása. A mozgás elsődlegessége mindennapjaikra jellemző. Rózsa úti óvoda: Az óvoda nevelésére jellemző az integrált és a lokálisan szegregált nevelés. A művészeti értékek közvetítése és az ehhez kapcsolódó tevékenységszervezések adják gerincét szakmai munkájuknak.
16
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Szapáry úti óvoda: Az intézmény nyitott, a szülőkkel, a szülői házzal az együttnevelést a folyamatos szakmai tartalmak köré csoportosítva szervezi. Pedagógiai munkájukban az értékközvetítés elsődlegessége, a játék, a gazdag tevékenységszervezés jellemző. Projekt szemléletük hosszú múltra tekint vissza. Verseghy parki óvoda: Hosszú múltra tekint vissza az óvoda egészséges életmódra nevelése, ezen belül az úszás folyamatos biztosítása az óvodai évek alatt. Az értékközvetítő nevelés projektszemléletű. Wágner úti óvoda: Szakmai arculatokat a néphagyomány ápolása, a mozgásos tevékenységek napi szervezése és a művészeti értékek közvetítése adja. Óvodai tanulásszervezésüket projektekben valósítják meg. 2. A „MI” óvodásaink – gyermekkép: A szolnoki óvodások szeretnek óvodába járni, és jól érzik magukat nálunk. Kiegyensúlyozott kis személyiségük tele van önbizalommal. Ragaszkodnak a körülöttük levő felnőttekhez, társaikhoz. A kapcsolatteremtés számukra nem okoz gondot. El tudják fogadni, hogy vannak szabályok, amelyekhez bizonyos helyzetekben alkalmazkodni kell. A mi óvodásaink önállóak, nyitottak és érdeklődőek, ismereteik és képességeik alkalmassá teszik őket az iskolai életre. Bízunk abban, hogy az óvodai nevelés megsegíti őket az életben való beválásban, az egészséges személyiség fejlődésben. Az óvodai évek végére magabiztosak, a közösségi élet és a kultúrált életvitel szokásait, normáit ismerik. Fontos számukra az örömteli mozgás, a szabad levegőn történő önfeledt szervezett tevékenység: játék, séta, kirándulás. 3. A „Mi” tagóvodáink – Óvodakép: Biztonságos, vonzó, meghitt környezetet nyújtunk óvodáinkban. A szolnoki tagóvodákban a gyermekek szükségleteire alapozva folyik az óvodai nevelés, amelyet minden gyermek számára egyenlő hozzáféréssel biztosítunk. Egyéni arculatuk tükrözi az ott folyó, közös értékrenden alapuló tudatos pedagógiai munkát, amelyet igényes, szakmailag jól felkészült kollegák közvetítenek. A gyermekek érzelmi biztonságban, örömmel tevékenykedhetnek. Lehetőséget adunk nekik a játékra, a spontán, utánzásos tanulásra. Az élményeket azért szervezzük számukra, hogy nyitottak legyenek a világra, motiváltak a tanulásra. Az óvodai élet során arra törekszünk, hogy közvetítsük számukra a kultúrált, egészséges életvitel értékeit, megalapozva a későbbi személyiség belső egyensúlyát, igényességét.
17
„Nekünk minden gyermek fontos!”
4. Intézményünk értékrendje 4.1. Értékazonosságok tagóvodáink között: Működési értékek Azonos értékrend Együttműködés Szakmai felelősség
Pedagógiai értékek Érzelmi nevelés Játék és tevékenységben történő tanulásszervezés Egészséges életmódra nevelés
4.2. Alapelveink Az alapelveink meghatározásánál az alábbi hármas egység elfogadása fontos számunkra: 1. A gyermeket különös védelem illeti meg 2. A gyermek nevelése elsősorban a család joga és kötelessége 3. Az óvodai nevelés az emberi személyiség teljes kibontakoztatására irányul Legfontosabb alapelvünk: A gyermekek mindenek felett álló érdekeit figyelembe véve szervezzük és valósítjuk meg óvodai nevelésünket, az emberi jogok és alapvető szabadságuk tiszteletben tartásával. 1. 2. 3.
4. 5. 6. 7.
Szolnok Városi Óvodák intézményében a gyermekek egyenlő bánásmódban részesülnek. Óvodáinkban kizárunk minden olyan szándékot, amely a gyermekek megkülönböztetésére, korlátozására, kiemelt kedvezésére, zaklatására irányul. Intézményünk a tagintézmények irányításában, működtetésében, alapfeladatainak végrehajtásában a gyermek mindenek felett álló érdekét vesszük figyelembe: - kiemelten figyelünk arra, hogy az óvodai tevékenységek ne jelentsenek a gyermekek számára aránytalan terhet - valamennyi óvodásunk minden segítséget megkapjon képessége, tehetsége kibontakoztatásához, személyisége fejlődéséhez - a gyermekek ügyeiben méltányosan, humánusan, valamennyi tényező figyelembevételével, a többi gyermek érdekeinek mérlegelésével, a rendelkezésünkre álló lehetőségeink közül számára legkedvezőbbet választva döntünk. Óvodásaink neveléséhez biztonságos, egészséges környezetet, megfelelő napirendet biztosítunk. A gyermekeink személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartjuk, számukra védelmet biztosítunk, fizikai és lelki erőszakkal szemben. Óvodapedagógusaink pontosan ismerik a rájuk bízott gyermekek életkori és egyéni sajátosságait. Elsődlegesnek tartjuk a biztonságot sugárzó, elfogadó felnőtt – gyermek kapcsolatok kialakítását. 18
„Nekünk minden gyermek fontos!”
8. A gyermekek alapvető igénye a mozgás. Hisszük, hogy a megfelelő feltételek (idő, helyszín, eszköz, módszer, attitűd ) biztosításával kialakítható az edzettségnek olyan állapota, mely alkalmassá teszi őt az életkorának megfelelő terhelhetőségre ( mentális és fizikai egyaránt ). 9. Óvodai életünk meghatározója a kölcsönös bizalomra, tiszteletre, együttműködésre épülő légkör. Mind a felnőtt – gyermek, mind a gyermekek közötti szociális, kommunikációs kapcsolatokban érvényesülnie kell a tiszteletnek, az illemnek, a viselkedéskultúrát meghatározó egyéb értékeknek. 10. Nevelésünk hatékonyságához alapvetően fontos az önfejlesztés iránti elkötelezettség, a folyamatos fejlesztés képessége, a pedagógus szuggesztivitása, az érzelmi töltés megőrzésének képessége, az, hogy felnőttként is rá tudjon csodálkozni a körülöttünk lévő világra 11. Nevelési gyakorlatunk tevékenységi szervezése arra irányul, hogy a gyermekek attitűdjében, képességeiben, és ismereteiben egyaránt fejlődjenek, a tevékenységközpontú óvodai tanulás biztosítsa számukra az előforduló helyzetekben a sikeres helytállást a probléma megoldást. 4.3. Általános nevelési cél Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja tükrében nevelésünk általános célja óvodás gyermekeink személyiségének kibontakoztatása az életkori és egyéni sajátosságok és az eltérő fejlődési ütem figyelembe vételével. A gyermeket körülvevő személyi, tárgyi környezetet és pedagógiai hatásokat mindezek figyelembevételével alakítjuk ki tagintézményeinkben. Célunk, hogy óvodai nevelésünk befogadó legyen, valamint alkalmas legyen arra, hogy a megfelelő szociális kommunikációs helyzeteket az egyéni életkori sajátosságok és fejlődési ütemre alapozva, sikerélménnyel és eredményesen tapasztalják, tanulhassák meg a gyermekek. Nevelési gyakorlatunkban a gyermekekkel történő együttműködésre alapozva a mikro csoportos, a csoportmunka, az életkoruknak megfelelő vitahelyzetek beemelésével, a projekt alapú tanulásszervezés beépítésével biztosítjuk a kompetencia alapú nevelés megvalósítását. A nevelőtestület célul tűzi ki, hogy a folyamatos önfejlesztés képessége általánossá váljon. 4.3.1. Helyi óvodai nevelési programunk értékrendjéből adódó pedagógiai és működési célok: A működéssel kapcsolatos célrendszer: Működési érték elemek 1.Azonos értékrend
2.Együttműködés
Célrendszer Intézményünk nevelőtestülete és alkalmazotti köre fordítson nagy gondot arra, hogy közösen egyeztetett és elfogadott értékrend alapján végezze napi munkáját. Az értékegyeztetés és értékmegtartás folyamatában tartsuk tiszteletben társ tagóvodáink eltérő pedagógiai gyakorlatát. Célunk, hogy a tagóvodák egymás eredményét megismerjék, a tapasztalataikat
Megvalósulás határideje 5 év
5 év
19
„Nekünk minden gyermek fontos!”
3.Szakmai felelősség
átadják. Fontos, hogy a külön egységek érezzék, hogy együtt eredményesebbek lehetnek. A szakmai felelősséget felvállalva őrizzük meg a tagóvodák szakmai autonómiáját. Az önértékelés, önelemzés, önfejlesztés folyamatos gyakorlásával biztosítsuk, hogy az esetleges problémák megoldódjanak, és a fejlődés élő igény legyen intézményünkben.
5 év
Nevelési célrendszer: Pedagógiai értékelemek 1.Érzelmi nevelés, szocializáció 2.Játék és tevékenységben történő tanulásszervezés 3.Egészséges életmódra nevelés
Célrendszer
Megvalósulás határideje
Érzelmileg gazdag, pozitív beállítódású, magabiztos gyermek.
5 év
Nyitott, motivált, érdeklődő gyermek, aki az iskolai életre alkalmassá válik.
5 év
A kultúrált, egészséges életvitel igénye gyermekeink benső értékévé váljon.
5 év
4.3.2. Az ÖMIP elvárásaiból adódó nevelési célok: Terület 1.Testi-lelki egészség 2.Művészeti nevelés 3.Alapkészségek és a tanulási képességek 4.A lakókörnyezethez való kötődés 5.Az átlagtól eltérő teljesítményű gyermekek támogatása 6.Szocializációs hátránnyal, tanulási nehézséggel vagy
Célrendszer Egészséges életvitel igényének alakítása a gyermek testi – lelki fejlődésének elősegítése A művészet értékeinek közvetítése, magasabb rendű érzelmek fejlesztése. Az óvodás gyermekek életkorának és egyéni fejlődési ütemének megfelelő alapkészségek elsajátítása és a tanulási képességek fejlesztése. A városunkhoz való érzelmi kötődés erősítése
Megvalósulás határideje 5 év 5 év 5 év 5 év
A felzárkóztatás és a tehetséggondozás megvalósulása 5 év E hátrányok kompenzációjának megvalósítása.
20
„Nekünk minden gyermek fontos!”
beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek hátránykompenzációja. 7.Gyermekvédelem A gyermekvédelmi törvénynek megfelelően általános és speciális gyermekvédelmi feladatok ellátása
5 év
5 év
4.3.3. Alapító okiratban meghatározott további alapfeladatok ellátásával kapcsolatos célok:
Elem 1.Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 2.Etnikai kisebbségi óvodai nevelés
Célrendszer Gyógypedagógiai ellátás feltételeinek, rendszerének kialakítása, működtetése Kisebbségi önazonosság ápolása: a gyermek sajátos kultúrájából és a családi életvitelből adódó eltérések figyelembevételével.
Megvalósulás ideje 5 év
5 év
4.4. Küldetésnyilatkozat, jövőkép Küldetésnyilatkozat Mi a Szolnok Városi Óvodák dolgozói közösen kialakított értékrend alapján, szakmai felelőséggel neveljük, fejlesztjük óvodásainkat. Tagintézményeink sajátos arculatuk, előnyös különbözőségük megtartásával színesítik a város óvodaképét, figyelembe véve az óvodahasználók igényét. Pedagógiai folyamatunk középpontjában a gyermek! Nekünk minden gyermek fontos! Jövőkép A Szolnok Városi Óvodák olyan intézménnyé szeretne válni, ahol a nevelés minden résztvevője fontos, megbecsült! Elhivatottságunkkal és szakmai felelősségünkkel szeretnénk szerepet vállalni az emberi és társadalmi értékek alakításában 5. Feladatrendszerünk 5.1. Alapfeladatok a nevelés területén 21
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Az óvodai nevelés feladata valamennyi egyéni igényű óvodás korú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése. Az egészséges életmód, az érzelmi nevelés és a szocializáció, az értelmi fejlesztés, nevelés megvalósítása minden tagóvodában alapfeladat. Az egészséges életmód és életvitellel kapcsolatos óvodai tevékenységek során legfontosabb a gyermekek gondozottságának biztosítása. A szolnoki óvodások belső igényévé kell, hogy váljon az óvodai élet során a gondozottság, rendezettség és a tisztaság. A testápolási teendők, az étkezés sorrendje, az egészség védelme, az edzettség biztosítása és a harmonikus, összerendezett mozgás segíti óvodásaink testi-lelki fejlődését. Az érzelmi nevelés terén fontos, hogy már az óvodába lépéskor megfelelő hatások érjék a gyermeket. Érzelmeikben megerősítve, elfogadó-befogadó, derűs óvodapedagógusi attitűddel, szemlélettel, otthonos légkörben neveljük őket. Kiemelten fontos az élményszerű óvodai élet biztosítása az érzelmi nevelés miatt is: a közös élmények átélése magasabb rendű érzelmekre és erkölcsi, akarati tulajdonságok fejlődésére ad lehetőséget, úgymint: önállóság, akarat, tolerancia, segítőkészség , másság elfogadása. Az értelmi fejlesztés, nevelés megvalósítása során kiemelt szerepet kell, hogy kapjon a beszédfejlesztés az óvodai nevelő tevékenységben. Továbbá, azon óvodai tevékenységkínálat biztosítása, amely a gyermeki kíváncsiságra, érdeklődésre építve nyújt lehetőséget a gyermek változatos tevékenykedéséhez. A közös felfedező helyzetek, az együttes tevékenységek a sok-sok kérdezés és felelet, az utánzások jó alkalmat teremtenek a spontán tanulásra.
5.2.Kritériumok intézményi értékeink megtartásához 1. Érzelmi nevelés, szocializáció A tagóvodák már a felvétel előtt személyes kapcsolat kialakítására törekszenek a leendő óvodásokkal. Az óvodai jelentkezést megelőző időszakban lehetőséget kínálnak az óvodai életbe való betekintésre. - a nevelési év folyamán a leendő óvodások szülei számára az óvodák tervezett, szervezett formában a betekintés lehetőségét biztosítják. - az óvodai felvételt követően, nyári szülői értekezleten tájékoztatjuk a szülőket. A gyermek biztonságát erősítve itt kerül sor a családlátogatás, személyes elbeszélgetések időpontjainak egyeztetésére az óvodába lépést megelőzően. A gyermekek fogadását megelőzi, hogy a csoport feltételrendszerét felülvizsgálva biztosítjuk és felújítjuk azokat: - gyermekek jele, nagy nyomtatott betűs neve, fényképe az öltözőszekrényen, az iratgyűjtős dosszién - a csoportszoba berendezését az adott életkor tevékenységeihez igazítjuk - óvodáskor elején kiemelt figyelmet fordítunk a nagy térbiztosításra - apró ajándékokkal készülünk az első óvodai napra új gyermek esetében. 22
„Nekünk minden gyermek fontos!”
-
-
a szülői igényeknek megfelelő beszoktatást biztosítjuk, a bölcsődés gyermekek első két óvodai napján délelőtt a bölcsődei gondozónők közreműködését szívesen fogadjuk. az első óvodai időszakban törekedni kell a helyszín a személyi állandóság biztosítására, a csoport első kedves „hagyományai” bevezetésére olyan szeretettel fogadjuk nap mint nap a gyermekeket, amely segíti a biztonságérzet kialakítását a reggeli érkezés sajátos fizikai kontaktusba ágyazott percei biztosítják a személyességet ( ölbe vétel, elbeszélgetés, simogatás, stb.), a beszélgető percek a nyugalmas napindítást, az egymásra hangolást segítik.
23
„Nekünk minden gyermek fontos!”
A tagóvodák a gyermek fejlettségi szintjére épített nevelési tervvel rendelkeznek, melyek tartalmazzák: a) az egészséges életmód szokásainak kialakítására b) az érzelmi biztonság kialakításának megteremtésére c) a közösségi nevelés szokásaira, a játékra d) és az élmény és tevékenység kínálatra vonatkozó feladatokat. A megvalósításban az óvoda minden dolgozója részt vesz. A tagóvodák közös értékrenden alapuló szocializációs képességeket fejlesztenek. Alapvető szempont, hogy a gyermek életkori sajátosságait, egyéni szükségleteit, a tiszteletet, az udvariasságot a felnőttek és a gyermekek betartsák egymással szemben. - a csoportok életében megjelennek a csoport – és óvodai hagyományok, ünnepek, mint közös élmények, segítve ezzel a közösségi érzés alakulását. - a csoportszoba kialakításánál biztosítjuk az egyéni elvonulást, pihenést: fekvésre, relaxálásra alkalmas, elhatárolt kuckók, sarkok létrehozásával - az óvodába érkezés, az elalvás, az ébredés egységes elveken alapulnak, szertartásait ( ceremóniáit ) a tagóvodák egységesítik, szabályozzák. - Születésnapok ünneplését és a hosszantartó hiányzások esetén a gyermekekkel a folyamatos kapcsolattartást működtetjük. - A személyes tárgyak gyűjtésének ( otthonról hozott „kincsek”), kialakult rendszere van az óvodában ( kincsesláda, kosár stb.) Óvodásaink elsődleges tevékenysége a játék, amely a társas kapcsolatok alakulásának feltétele a gyermeki önkifejezés megvalósulásának színtere. - az óvónők folyamatosan a gyermekek között tevékenykednek, együttjátszanak, kezdeményezéseik, játék ötleteik, utánzó, minta lehetőséget biztosítanak. - olyan játékélményekhez juttatják a gyermekeket, amelyben a közösségi „mi”élmények megélését erősítik. - óvodáinkban a nyugodt játéklégkör megteremtésével, szabad játék és tevékenység választással segítjük a gyermeki együttműködés képességeinek fejlődését. - A gyermekek önálló kezdeményezéseinek, tevékenységeinek, önkifejezéseinek teret adunk, biztosítva ezzel, hogy játékötleteiket, tevékenységeiket megvalósíthassák. 2. Játék, élményen alapuló, tevékenységben történő tanulásszervezés Biztosítjuk a csoportban azokat a színtereket és eszközöket, amelyek a gyermekek tartalmas játékának szervezéséhez, fejlesztéséhez szükségesek. Ezeket a tartalmakat tagóvodák pedagógiai programja tartalmazza. Az eszközök a gyermekek által elérhetőek, láthatóan tároljuk és azokat folyamatosan, igény szerint használhatják. Törekszünk a megfelelő tér – idő – és hely biztosítására. A térbeépítés az óvodai életben gyakori: a tér – a tapasztalatokat, az együtt végzett térátalakító tevékenységek a közös sikerélményeket jelenthetik. A próbálkozásoknak, a tévedéseknek lehetőséget adunk. A kreatív megoldásokat erősítjük. Problémahelyzetek kialakulását pedagógiai tudatossággal tervezünk, de a spontán adódó helyzetek lehetőségeit a nap bármely szakában kihasználjuk. Megtaláljuk a lehetőséget a gyermekek egyéni és differenciált fejlesztésének a személyiségterületeken. 24
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Biztosítjuk azokat az élményforrásokat megfelelő arányban, amelyek mind a fiús, mind a lányos játékok és tevékenységek forrásai lehetnek. Az óvodapedagógus szemléletében a gyermekközpontúság a legelső helyen áll: olyan helyzeteket teremt, amely a gyermek igényeit figyelembe veszi és döntéseiben a gyermek érdekeit helyezi előtérbe. - A gyerekből, a gyerek gondolkodásából és érzelmi igényeiből indul ki. - Biztosítja a gyermek számára az aktív – cselekvő tapasztalatszerzést, melyen keresztül képességei fejlődnek, ismeretei bővülnek - Olyan tevékenységeket szervez, melynek produktuma a pedagógiai folyamaton kívül is értelmet, örömet, élményt nyújtva felhasználható ( játékban ) az eleven örömet újra és újra élve. - Biztosítja a gyermekek egyéni fejlődéséhez és szükségleteihez igazodó differenciált és az egyéni fejlődést biztosító tanulásszervezési eljárásokat. Tetteiben megmutatkozik a feltétel nélküli szeretet, az odafigyelés a játékosság, a gyerek gyermeki mivoltának tisztelete és szeretete. Személyisége olyan differenciált, hogy képes az óvodai életben adódó szépségek, az izgalmak, a problémahelyzetek, a humor meglátására, megláttatására. - Tud társa lenni a gyerekeknek. - Képes a művészeti értékek átadásával a gyermekek esztétikai, erkölcsi, intellektuális érzelmei megérintésére, fejlesztésére. - Engedi, segíti a próbálkozásokat, a szokatlan megoldásokat. - Bele tud helyezkedni a gyermekek érzéseibe, át tudja velük élni az eseményeket. - Élmény gazdaggá tudja varázsolni az óvodai mindennapokat, s tudja, hogy minden gyermeknek más és más jelenthet élményt. A óvónő megváltozott szerepben vesz részt az együttdolgozás folyamatában a játékban. - Feladja hétköznapi pedagógusi viselkedési mintáit: engedi, hogy személyiségéből mást is lássanak a gyerekek - Játékszituációkban szerepet vállal, azonosul, beleélő képessége aktivizálódik a helyzetekben. Ebben a szerepben szabályozhat, ismeretet, viselkedésbeli és beszéd- nyelvmintát nyújt, véleményeket hívhat elő és provokálhat, de akár fegyelmezhet is. - Fontosnak tartja és segíti, hogy a gyermekek megéljék az „én” és a „mi” élményét. - Az óvodán kívüli tapasztalatszerzések élményszerűségét azok kreatív, átgondolt kiválasztásával, tervszerű megszervezésével és helyes motivációval biztosítja. Az adódó élményforrások mélyítésére hatásos helyzeteket, eszközöket és alapanyagokat biztosít. Figyelembe veszi azt a tényt az óvodai élet megszervezésénél, hogy az élmény megjelenésének a gyermek tevékenységében alapfeltétele a megfelelő idő biztosítása. Az élményforrások egy részét tudatosan tervezzük az éves tevékenységi terv előkészítésénél: az elemi ismeretek éves elosztásánál az élmény, mint meghatározó elem koordinálja azokat. Az óvodai tevékenységek szervezésében biztosított módszerek kiválasztásánál az egyéni fejlődést megsegítő pedagógiai módszereket alkalmazunk: differenciálás, gyermekek megfigyelése, egyéni megfigyelési tervek, a kompetencia alapú nevelést biztosító tevékenykedtető óvodai tanulás, mikro csoportos tanulásszervezés, páros munka, team munka, projekt. 3. Egészséges életmódra nevelés 25
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Biztosítjuk az egészséges életmód és kultúrált életvitel feltételeit: - Tiszta, esztétikus, kultúrált és gyermekbarát környezetet. - Utánozható, mintaadó modell szerepet betöltő felnőtt közösséget. - Gyermekek szükségleteit kielégítő, megsegítő tárgyi környezet és eszközrendszert. - Rugalmas napirendet, amely lehetőséget ad a helyes életritmus kialakítására, egyensúlyt, ésszerű időkeretet biztosít: játékra, étkezésre, a szabad levegőn tartózkodásra és a pihenésre. Olyan egységes és következetes szokásrend kialakítását tartjuk fontosnak, amely megsegíti a gyermekeket a felnőttől való függés érzetének az önállóság megszervezésében. A „jó” szokások kialakítása megteremti a gyermekek biztonságérzetét így, az ebben megélt sikerélmények magabiztossá teszik. Az egészséges életmód és életvitel kialakításának fontos eleme, hogy a szolnoki óvodás: - Ismerje és megtanulja a megfelelő higiéniai szokásokat - Az ápolt, tiszta, gondozott külső és környezet rendje igényévé váljon. - Ismerje és szívesen fogyassza az egészséges ételeket. - Az életritmusába tartozzon bele az aktív mozgás és a nyugalmat, feltöltődést biztosító pihenést. - Igényelje és szívesen tartózkodjon a szabadban, önfeledten és örömmel mozogjon, és kapcsolódjon be a mozgásos tevékenységekbe, hogy edzetté váljon. Arra figyelünk, hogy óvodáink belső környezete mozgásra inspirálja a gyermekeket, és a szabad mozgás lehetőségét nyújtsa számukra a nap bármely szakában. Tudatosan törekszünk arra, hogy gyermekeink napi rendszerességgel szabad levegőn tartózkodjanak, ahol szervezett vagy kötetlen formában mozoghatnak. A külső udvari környezetet tudatosan úgy alakítjuk, hogy változatos mozgásformák ( labdajátékok, mozgásos szabályjátékok, népi, énekes – dalos játékok gyakorlására adjon lehetőséget, amelyben testi képességei fejlődnek. Biztosítjuk gyermekeink számára az egész nap során a folyadékbevitelt, és büszkék vagyunk arra, hogy a szolnoki óvodákban egy gyermek sem éhezik. Törekszünk megteremteni, hogy óvodáinkban rendelkezésre álljanak az egészség megőrzését biztosító eszközök: víz –és levegőtisztítók. A szülők számára együttműködésen alapuló hatékony egészségmegőrző és drog prevenciós programokat működtetünk. Fontos számunkra, hogy a pedagógiai munkánkban érvényesüljön a testi – lelki egészség összhangja a felnőtt és a gyermek közösségben egyaránt. 4. Azonos értékrend, együttműködés, szakmai felelősség Fontos feladat számunkra az alkalmazotti közösség konstruktív együttműködésének kialakítása: - közös alapdokumentumok létrehozása, azok megismerése - tagóvodák együttműködésének fejlesztése, nyitottság, bizalom egymás irányába - a közösen kialakított értékrend és a napi munkavégzés összhangjának képviselete , szakmai tudatosság. - a tagóvodai előnyös különbözőségek támogatása, az intézmény egységek szakmai felelőségének felvállalásával. Igényünk a folyamatos szakmai önfejlesztés, új ismeretek megszerzése, annak tudatos alkalmazása a napi munkában.
26
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Az adódó szakmai v. működési helyzetekben a vitahelyzeteket felvállaljuk ( esetlegesen generáljuk ), hogy saját vagy szervezetünk problémáinak felszínre kerülésével azok minél rövidebb idő alatt, közösen – együtt gondolkodva megoldódjanak. Minden helyzetben szem előtt tartva az eltérő vélemények elfogadását, tiszteletben tartását. Nagy gondot fordítunk az intézményi információáramlás kiépítésére, annak működtetésére Nélkülözhetetlennek tartjuk a hatékony együttműködés szempontjából az információs és kommunikációs háló kiépítését, lehetőségek biztosítását az egymás munkájába való betekintésre. Tudatosan működtetjük a döntés előkészítési mechanizmusokat. Mindenki fontos tagja szervezetünknek, a hatékony működés elkerülhetetlen feltétele az a felelősség, hogy a kollegák képesek befolyásolni az eseményeket. Tanuló szervezetünk alkalmas arra, hogy a benne rejlő humán erőforrást értékként tudja kezelni, az ebben rejlő lehetőségek szélesebb körű felhasználásával biztosított a horizontális tanulás lehetősége: munkaközösségek, szakmai kapcsolatok, szakmai műhelyek működtetése, kistérségi együttműködések. A pedagógusok széleskörű bevonása az innovációk folyamatába, fokozza a változások iránti elkötelezettséget, és egyben garancia a folyamatos eredmények beépülésének a nevelőmunkába. Ezáltal biztosított intézményünk fenntarthatósága. Az innovációk egy folyamatos önfejlődést eredményeznek. Folyamatosan fejlesztjük reális önértékelésünket a nevelőmunka hatékonysága érdekében a külső értékelés eredményének beépítésével. 5.3. Az ÖMIP-ből adódó pedagógiai feladataink 1. Testi-lelki egészség fejlesztése – egészségvédelmi stratégiák Cél: Egészséges életvitel igényének alakítása a gyermek testi-lelki fejlődésének elősegítése
Folyamatelem 1.1.Megfelelő napirend kialakítása
1.2.Érzelmi biztonság megteremtése
Feladat
Dokumentum
A gyermek gondozására, testi szükségleteinek, mozgásigényének kielégítésére ( rendszeres, napi ),megfelelő feltételek biztosítása Szoros, pozitív érzelmi töltésű óvónő-gyermek kapcsolat kialakítása: napi beszélgetések, testi kontaktus, egyéni bánásmód dominanciája. A gyermeki társas szükségletek
A tagintézmények programrészeiben kialakított rend szerint.
Csoportnaplóban, a szocializációs tervben.
27
„Nekünk minden gyermek fontos!”
1.3. A gyermek mentális egyensúlyának biztosítása.
1.4. Az egészséges életvitel attitűdjének megalapozása ( drogprevenció )
kielégítése. A pedagógiai bábjáték, a drámapedagógia eszközeivel, konfliktuskezelési technikák alkalmazásával a pozitív énkép kialakulásának segítése. Óvodapedagógusra vonatkozóan: - megfelelő ismeretekkel rendelkezzen a drogprevenció tárgyköréből -személyisége hiteles modell legyen ezen a területen is - szükség esetén jelzéssel éljen a gyermekvédelmi felelős felé Gyermekre vonatkozóan: - a gyermek pozitív énképének fokozott erősítése ( az 1.3.-ban felsorolt módszerek alkalmazásával) Szülőre vonatkozóan: - bizalmi alapon működő, segítő óvónő-szülői kapcsolat kialakítása - olyan intézményi keretek rendszeres biztosítása, amely lehetőséget ad a szülőnek arra, hogy alaposan és mélyen megismerje a gyermekét. Felismerje a szülői odafigyelés fontosságát és az estleges drogfogyasztás összefüggéseit.
Csoportnaplóban : szocializációs tervben és éves tervben is.
Nevelőtestület felkészítéséről jegyzőkönyv és jelenléti ív.
Belső jelző lap.
Jegyzőkönyvek és jelenléti ív.
2. Művészeti nevelés Cél: a művészet értékeinek közvetítése, magasabb rendű érzelmek fejlesztése az életkori és egyéni sajátosságok figyelembevételével.
Folyamatelem 2.1. Az éves tervekben a művészeti nevelés tartalmi elemeinek megjelenítése.
Feladat Az életkor és a sokoldalú értékközvetítés szempontjának érvényesülése.
Dokumentum Csoportnaplóban a tagintézményekben kialakított dokumentációs rend szerint. 28
„Nekünk minden gyermek fontos!”
2.2. Olyan óvodai élet szervezése, melyben a tervezett tartalmak megvalósítása napi szinten megjelenik.
A művészeti nevelés elemeit az óvónő sokszínűen, hitelesen közvetítse.
-
3. Alapkészségek és a tanulási képességek fejlesztése Cél: Az óvodás gyermek életkorának és egyéni fejlődési ütemének megfelelő alapkészségek elsajátítása és a tanulási képességek fejlesztése.
Folyamatelem 3.1. Az adott életkornak megfelelő alapkészségek és az óvodai tevékenységek megtervezése a tagóvodai nevelési programok szerint. 3.2. A tervezett tartalmak megvalósulása, a spontán lehetőségek figyelembevételével.
3.3. A tanulási képességek életkornak megfelelő lebontása, tudatos fejlesztése
Feladat A tervek elkészítése, az élményszerűség és a tevékenységközpontúság figyelembevételével.
Dokumentum Csoportnaplóban, éves tervek.
-Feltételek megteremtése a tervezett tevékenységek megvalósításához. -A spontán helyzetek kihasználása -Alapkészségek elsajátításának folyamatos kondícionálása Tagóvodák programrészeiben jelölt megfigyelési eredményekre alapozva, tervszerűen meghatározzák azokat a képességfejlesztési feladatokat, amelyek biztosítják a gyermek tanulási képességeinek fejlesztését.
Lezajlott tevékenységelemek regisztrálása
Csoportnapló, a tagóvodák által használt éves tervekben jelölve.
4. A lakókörnyezethez való kötődés erősítése Cél: A városunkhoz való érzelmi kötődés erősítése
Folyamatelem 4.1. A nevelőmunka tartalmának, színtereinek tervezésekor, megvalósításakor kiemelt figyelmet kap a cél megvalósulása.
Feladat A szolnoki óvodások ismerjék meg szűkebb és tágabb városi környezetüket, annak néhány nevezetességét.
Dokumentum Csoportnaplóban tervezve az éves tervekbe beépítve, megjelenítve az élményszerzés időpontját és helyszínét.
29
„Nekünk minden gyermek fontos!”
4.2. Biztosítjuk a tervezett tartalmak megvalósulását, az érzelmi kötődés segítését.
A megvalósulás során a helyszíneken élményszerű ismereteket biztosít az óvónő, majd azok feldolgozását, beépülését segíti az óvodai nevelés keretein belül.
-
5. Az átlagtól eltérő teljesítményű gyermekek támogatásának folyamata Cél: A felzárkóztatás és a tehetséggondozás megvalósulása.
Folyamatelem 5.1.A gyermeki fejlettségre irányuló megfigyelések elvégzése.
Feladat A tagóvodák programrészeiben meghatározottak szerint.
5.2. Megfigyelés eredményeinek értékelése 5.3. Differenciált fejlesztés folyamata
Az átlagtól eltérő gyermekek kigyűjtése -Megfigyelések eredményeire egyéni vagy mikrocsoportos fejlesztési tervek készítése. Amely tartalmazza a tervezett gyakorlatsort, a módszert, az eszközt, a fejlesztés pontos dátumát, módját és időkereteit. - Az óvónő felveszi a kapcsolatot a fejlesztő csoporttal, azon gyermekek esetében, akiknél szakember segítsége szükséges. ( a fejlesztést megfelelő szakember biztosítja )
Dokumentum Csoportnaplóban a tagóvodai kialakított dokumentációs rend szerint, megfigyelő lapok területenként. Intézményi értékelő lap alapján ( 2.sz.melléklet) Fejlesztési terv elkészítése ( egyéni vagy mikrocsoportos lsd. 3 sz. melléklet ), csoportnaplóban.
(A terület feladatellátását szükség szerint a fejlesztő szakcsoport végzi lsd. 5.5 fejezetben.)
30
„Nekünk minden gyermek fontos!”
6. Szociális hátránnyal, tanulási nehézségekkel vagy beilleszkedési – magatartás zavarral küzdő gyermekek hátránykompenzációjának segítése Cél: Szociális hátránnyal vagy beilleszkedési zavarral küszködő gyermekek hátránykompenzációjának megvalósítása
Folyamatelem 6.1. Hátránykompenzáció folyamata
6.2.Felzárkóztatás, differenciálás
Feladat -Év eleji adatgyűjtés. -Fejlesztő csoporttal kapcsolat felvétel, hogy az általuk végzett év eleji szűrésbe a kompenzációban résztvevő gyermekek kerüljenek be, majd a szükséges fejlesztésben a megfelelő szakember segítségével vegyenek részt. -Év eleji megfigyelések elvégzése a tagóvodák rendje szerint. -Egyéni vagy mikrocsoportos fejlesztési tervek készüljenek a hátrány kompenzálásának céljából. -Szükség esetén, mentális okok felderítésében az óvodapszichológussal kapcsolat felvétel.
Dokumentum Csoportnapló adatgyűjtőlap ( lsd. 4. sz. melléklet ).
Fejlesztési terv ( egyéni vagy mikrocsoportos ) Csoportnaplóban a megfigyelőlapok, egyéni vagy mikrocsoportos fejlesztési tervek, esetlegesen feljegyzések az egyéb megfigyelések rögzítésére, archiválására.
(A terület feladatellátását szükség szerint a fejlesztő szakcsoport végzi lsd. 5.5 fejezetben.)
31
7. Gyermekvédelmi feladatok ellátása 7.1 Szolnok Városi Óvodák gyermekvédelmi tevékenysége Célunk: A gyermekvédelmi törvénynek megfelelően az általános és speciális gyermekvédelmi feladatok eredményes ellátása. Elvek: A gyermeket -mint fejlődő személyiséget- különleges védelem illeti meg. Pedagógiai tevékenységünk középpontjában a gyermeki szükségletek kielégítése áll. A gyermekvédelmi munkát a humánum, segítőkészség, a megértés és a támaszadás jelenti. Prevenciós tevékenység elsődlegességét a gyermek életében jelentkező problémák okainak feltárásával, a gyors beavatkozással biztosítjuk. - A szülőkkel való bizalmi viszonyra épülő napi kapcsolattartást, családsegítést a prevenció feltételének tekintjük. - A jelzőrendszeri szerepből adódóan a Gyermekjóléti Központtal folyamatos kapcsolattartás érvényesül. - Az óvodában dolgozókat hivatali titoktartási kötelezettség terheli. -
Folyamatelem
Általános gyermekvédelmi feladatok
Területért felelős igazgatóhelyett es
Gyermekvédel mi felelős
Tagóvodavezető
- gyermekvédelmi munka városi szintű irányítása, ellenőrzésetagóvodák beszámoltatása - adatbankot gondoz - gondoskodik a megfelelő jogszabályi háttér
-a tagóvodák gyermekvédelmi munkájának segítése, intézményi szintű koordinálása - operatív feladatok végzése az ellátott feladatok nagyságára tekintettel a
- ellenőrzi az óvoda gyermekvédelmi tevékenységét - az óvoda körzetében lakó ötévesek felkutatását megszervezi, védőnővel
Feladat Óvodapedagógusok Gyermekvédel mi megbízott
Fejlesztőcsoport pedagógusai
- helyi szintű gyermekvédelmi munka koordinálásatervezése, óvodapedagógusok munkájának segítése -beóvodázás előkészítése: ötévesek és a
-a többségi óvodapedagógusok fejlesztő tevékenységének módszertani megsegítése - egyéni fejlesztési tervek készítéséhez segítségnyújtás, speciális esetekben terv -készítés,
- gyermekek megfigyelése, a csoport feltérképezése - nevelési év kezdetekor a gyermekek fejlettségének megfelelően tájékoztatást nyújt az egészségük-testi épségük védelmére
Dokumentum
-nyilvántartások, -csoportnapló -gyermekvédelmi napló, - családlátogatás, fogadóórák, szülői értekezletek dokumentálása, -jelenléti ívek, -jegyzőkönyvek
32
„Nekünk minden gyermek fontos!”
nyilvánosságáról -kapcsolatot tart a külső partnerekkel -adatot szolgáltat, beszámol a külső partnerek megkeresése alapján - képviseli az intézményt - az intézmény gyermekvédelmi munkáját értékeli
tagóvodák igényei szerint fejlesztőcsoportunk szakembereivel folyamatosan konzultál - értékelést, beszámolót készít
kapcsolatot tart a szociálisan hátrányos helyzetben élő családok gyermekeinek hároméves korban történő óvodáztatása érdekében - ellenőrzi a házirend és az óvoda óvó-védő előírásainak betartását, szükség esetén haladéktalanul intézkedik -gondoskodik az óvoda-család hatékony együttműködéséről, az esélyegyenlőség biztosításáról -ellenőrzi a gyermeki-szülői jogok érvényesülését, a szülők tájékoztatásának rendjét - közös rendezvényeket , segítő programokat szervez.
vonatkozó szabályokról, aminek tényét és tartalmát dokumentálja - családlátogatások szervezése -szülői értekezletek tartása - egyéni bánásmód elvének érvényesítésével, szükség esetén fejlesztési terv készítése, folyamatos vezetése, melyhez segítséget kérhet a fejlesztő team szakembereitől, -a gyermeknél jelentkező problémák esetében a szülőkkel fogadóóra kezdeményezése, szükség esetén tagóvoda-vezető és gyermekvédelmi megbízott bevonása
szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek felkutatása, -törvénymódosítások esetén helyi tájékoztatás megszervezése - családlátogatásokba bekapcsolódik -a szülőket tájékoztatja az intézményben gyermekvédelmi feladatot ellátók személyéről, fogadó óráikról -jól látható helyen közzéteszi a gyermekvédelmi feladatot ellátó intézmények címét, telefonszámát -szülők és pedagógusok részére egészségmegőrződrogprevenciós előadásokat szervez -értékeli a helyi gyermekvédelmi munkát
-szükség esetén fejlesztőmunka végzése - igény szerint fogadóórákon, szülői értekezleteken részvétel -a gyermekek fejlődése érdekében a család-óvoda fejlesztő hatásának összehangolásának segítése egyéni tanácsadással
33
„Nekünk minden gyermek fontos!”
Speciális gyermekvédelmi feladatok
- tájékoztatja a szülőket a szociális támogatások igénylésének rendjéről – az igénylőlapokat továbbítja a megadott határidő betartásával -gyermekvédelmi értekezleteket szervez, - belső jelzőrendszert működtet - különösen indokolt esetben hatósági intézkedést kezdeményez - a város adósságrendezési programjához az eljárásrend szerint adatokat továbbít -kölső jelzést küld a Gyermekjóléti központ felé
-gyermekvédelmi munkatervet készít, munkanaplót vezet -belső jelzések kivizsgálása -külső jelzést kezdeményez esetmegbeszélések kel segíti a tagóvodák munkáját -gyermekjóléti központtal folyamatos kapcsolatot tart, családgondozókkal együttműködik -családlátogatást végez -részt vesz a jelzőrendszeri kerekasztal megbeszélésein -az óvodák védőnőivel kapcsolata folyamatos
gyermekvédelmi tevékenység támogatására rendszeres ill. redkívüli esetben egészségügyi szűrő vizsgálatot szervez -tanácsadási lehetőséget biztosít az igények kielégítésére
- helyi szinten folyamatos kapcsolatot tart a gyermekvédelmi megbízottal - a nyilvántartott gyermekeket figyelemmel kíséri problémákat jelzi a gyv.mb-nak és a tagóvoda-vezetőjének -felhívja a szülők figyelmét a szociális támogatások lehetőségeire, segítséget ad számukra -javaslattal él az adósságrendezési programba való felvételhez -belső jelzést indít
- nevelési év elején az óvodapedagógusok adatszolgáltatása alapján nyilvántartást készít a meghatározott szempontok szerint - a szociális támogatási lehetőségekről szóló tájékoztatás nyilvánosságáról gondoskodik, segíti a nyomtatványok szabályos kitöltését, ellenőrzése után továbbítja az igazgatóhelyettesnek -spontán adódó helyzetek esetén a szükséges intézkedések megtételét egyezteti a tagóvoda vezetőjével -esetmegbeszéléseket kezdeményez -az intézmény gyermekvédelmi felelősével folyamatos kapcsolatot tart, szükség esetén segítséget kér a probléma gyors és hatékony megoldásához -belső jelzést indít
-fejlesztési tervek készítése – szakszerű, tőrvényes fejlesztőmunka biztosítása -igények feltérképezésével tanácsadás szervezése -szülők tájékoztatása gyermekük aktuális fejlettségéről
- éves munkaterv, és értékelés -gyermekvédelmi napló - intézkedési tervek -feljegyzések -jegyzőkönyvek - egyéni fejlesztési tervek -SNI gyermekek haladási naplója -belső és külső jelzőlapok
34
„Nekünk minden gyermek fontos!”
7.2 Szolnok Városi Óvodák halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeinek integrációs programja Célunk: A gyermek társadalmi helyzetére érzékeny pedagógiai szemlélettel és módszerekkel hátrányai csökkentése szülőinek bevonásával. A gyermek esélyegyenlőségének elősegítése.
Elvek:
- a program olyan rendszernek tekinthető, melynek elemeit az érintett gyermekek érdekében nagyobb tudatossággal és mérhetően is nagyobb eredménnyel kell a nevelési folyamat fókuszába állítani, elemei a mindennapi nevelőmunka során valósulnak meg - a HHH gyermekek háromévesen kerüljenek az óvodai intézményes nevelésbe , a megfelelő minőségű és időtartamú óvodáztatásuk biztosított legyen - a program eredményességének feltétele a korszerű óvodapedagógiai módszerek -a gyermek kezdeményezéseire támaszkodó módszerek, differenciálás, kooperatív technikák, a szülőkkel való partneri együttműködés módszereinek alkalmazása
Folyamatelemei (kiemelt területek) 1. Integrációs program feltételeinek biztosítása – szervezési feladatok
Feladat Tagóvoda-vezető
Óvodapedagógus
-HHH gyermekek óvodai beíratásának koordinálása
Dokumentum Gyermekvédelmi mb.
-Az óvoda körzetében a 3. életévét betöltött gyermekek felkutatása
-Óvodai nyitva tartás szülői igényekhez igazítása -Szülői nyilatkozatok összegyűjtése ( óvodahasználati igény stb.)
Fejlesztőcsoport pedagógusai - Adatgyűjtés, nyilvántartások - A felkutatás eredményeinek dokumentálása - Szülői nyilatkozatok
- Integrációt biztosító
35
„Nekünk minden gyermek fontos!”
csoport –alakítás(HHH gyermekek arányos eloszlásának biztosítása)
-Igazolatlan hiányzások minimalizálása
-Együttműködés az igazolatlan hiányzás okainak feltárásában
- családlátogatás dokumentálása - belső jelzőlap
- Munka-tervben a program tartalmi elemeinek megjelenítése
2. Nevelőtestület együttműködésének folyamata
-Rendszeres team munka kialakítása -Hospitálási alkalmak szervezése
-Óvodai csoportok gyermek nyilvántartása -Éves munkaterv - Munkaterv -Feljegyzések, jelzőlap
- Team munkában részvétel -bemutatók vállalása -esetmegbeszélések - eseti problémák megoldásának segítése, belső jelzés kezdeményezése
3.Hátránykompenzáció folyamata – a pedagógiai munka kiemelt területei:
-Kommunikációs nevelés - Érzelmi nevelés, szocializáció - Egészséges életmódra nevelés - Társadalmi érzékenység tudatos fejlesztése - Korszerű óvodapedagógiai
- Kompenzációs feladatok a napi nevelőmunkában való megjelenésének ellenőrzése
-Óvodába lépéskor komplex állapotmérést végez -Egyéni vagy mikrocsoportos hátránykompenzációs tervet készít: Kommunikációs nevelés(szókincs, nyelvi kifejezőkészség, beszédértés, beszéd észlelés fejlődésének elősegítése) Érzelmi nevelés, szocializáció (az intézményes nevelésbe illeszkedés elősegítése, bizalom, elfogadás, együttműködés)
-Gyermekek nyomonkövetése
- eseti problémák megoldásának segítése
-Szükség esetén szűrés végzése, a fejlesztés segítése
- Csoportnapló, - Egyéni megfigyelésifejlesztési naplók
36
„Nekünk minden gyermek fontos!”
módszerek alkalmazása
4.Gyermekvédelemmel, az egészségügyi ellátással, szociális segítségnyújtással kapcsolatos munka
-egészségügyi szűrővizsgálatok kezdeményezése, szervezése -Gyermekorvosi, védőnői tanácsadás szervezése-közös programok rendezése
5. Együttműködések kialakítása az óvodán kívüli szervezetekkel
-Partnerekkel történő kapcsolattartás munkatervbe építése: Gyermekjóléti Szolgálattal (a szülők támogatása, erőforrásainak feltárása) Védőnői hálózattal (a gyermekek óvodai beíratásának támogatása, képességgondozással kapcsolatos tanácsadás) Szakmai szolgáltatókkal (konzultációk a gyermek fejlődéséről, fejlesztési irány megbeszélése, szolgáltatások biztosításának megtervezése és biztosítása) Cigány kisebbségi önkormányzattal és civil szervezetekkel (a gyermekek óvodai
Egészséges életmódra nevelés (egészségtudat kialakítása, táplálkozás) Társadalmi érzékenység tudatos fejlesztése -gyermek-nevelési tanácsok, -Jelentkező problémák megoldásában konstruktív együttműködés, - tájékoztatás nyújtása a külső segítő intézményekről, kapcsolatfelvételben segítségnyújtás - belső szükségletek feltérképezése -segítő kapcsolatok működtetése
- Gyermekjóléti szolgáltatások kezdeményezése illetve szervezése - Szociális támogatások igénylésének elindítása - szülők számára megsegítő programok szervezése - adósságkeze-lésben segítségnyújtás -gyermekvédelmi munkaterv készítése -gyermek nyomonkövetésében a kapcsolat rendszer működtetése - minden szükséges esetben kapcsolatfelvételt kezdeményez
-Igényekre reagálva szülői segítség-nyújtás
-óvodapedagógusok munkájának segítése -szakszolgálatoknál vizsgálat kezdeményezése
-Jegyzőkönyvek, jelenléti ívek,
Munkaterv, Feljegyzések, Jegyzőkönyvek Vizsgálati kérelem
37
„Nekünk minden gyermek fontos!”
beíratásával, a hiányzás csökkentésével, iskolaválasztással, szülői programokkal kapcsolatos együttműködés)
6. Óvoda-iskola átmenet támogatása
7.Szülőkkel való kapcsolattartás, együttműködés
-Partner iskolákkal átmenetet segítő program működtetése (hospitálások, esetmegbeszélések, szakmai műhely, közös programok) - iskolaválasztás segítése
-Kapcsolat-tartás rendjének és tartalmának tervezése -Partner-központú működés, szülői igények figyelembevétele, -Szülői közösségek alakítása, rendezvények szervezése
- optimális iskolakezdés segítése, - 4 éves korban DIFER mérés Mérésre alapozott fejlesztés-iskolaérettség elérését támogató pedagógiai munka (a tanulási képességek megalapozása, a tanulási és egyéb részképesség zavarok kialakulásának megelőzése, megoldási késztetés, monotónia tűrés, figyelemkoncentráció, az alkotásvágy szükséges szintjének kialakítása) -gyermekek fejlődésének utánkövetése az iskola első évében -Családok életkörülményeinek megismerése, -Személyes kapcsolat alakítása-bizalmi légkör megteremtése -Egyénre szabott beszoktatás biztosítása -Szülők rendszeres tájékoztatása a gyermek aktuális fejlettségéről,
-iskolaválasztás segítése -információs rendszer működtetése -a gyermek utánkövetése az iskola első osztályában
- támogató segítségnyújtás az iskolaérettség megítélésében, vizsgálatra történő felterjesztésben, fejlesztés segítése -a sajátos nevelési igényűvé minősítéssel kapcsolatos felvilágosítás, tanácsadás támogatása
-Felmérés dokumentumai - Fejlesztési terv - Munkaterv
-Éves munkaterv -Megsegítő, együttműködés kialakítása, -Család-látogatásokba bekapcsolódás
Nevelést támogató segítség-nyújtás
- Fogadóórák dokumentálása, -Szülői értekezletek jegyzőkönyvei, jelenléti ívek
38
„Nekünk minden gyermek fontos!”
fejlesztésének irányáról - Gyermek-nevelési tanácsadás
8.Intézményi önértékelés, eredményesség mérése
-
Szolnok Városi Óvodák minőségirányítási programjában meghatározásra kerül az integrációs program önértékelési rendszere az Országos Oktatási Integrációs Hálózat ajánlása alapján. Az eredményesség mérése szintén az Integrációs Hálózat indikátortáblát tartalmazó ajánlása szerint történik. (Indikátorok teljesülése: beóvodázási arány, hiányzás csökkenése, DIFER mérésnél a hozzáadott érték, iskolakezdés megfelelő időben, sajátos nevelési igényűvé minősítés csökkenése, normál tantervű, integrált iskolai környezetbe történő beiskolázás, szabad iskolaválasztás érvényesülése, iskolaérettség elérése)
39
5.4. Alapító okiratban meghatározott alapfeladat ellátása: sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése A fejlesztő szakcsoport tevékenysége a Szolnok városi Óvodák intézményében. Gyógypedagógiai feladatok ellátása Cél.: - A sajátos nevelési igényű gyermek integrált óvodai nevelése. - A sajátos nevelési igényű gyermek az adottságaihoz mérten , tudja képességei fejlődését személyisége integritását megélni. - A sajátos nevelési igényű gyermek állapotának megfelelő gyógypedagógiai habilitációs s rehabilitációs ellátás biztosításával , képes legyen az iskolai életmódra felkészülni . A sajátos nevelési igényű gyermek sérülésének megfelelő elvei, feladatai, a sajátos nevelési igényű gyermek óvodai nevelésének irányelvei szerint történik. / Az oktatási miniszter 2/2005. (III.1 ) OM rendelete alapján /
Elvek : -
-
-
Az óvodai nevelési alapprogram által megfogalmazott elfogadó, bátorító pedagógiai attitűd s a szükséges környezeti feltételek megteremtése. Az együttnevelés során arra kell törekedni , hogy az óvodai nevelés általános célkitűzései megvalósuljanak a sajátos nevelési igény súlyosságának figyelembevételével. Az egész napos tevékenység is a különleges gondozási igény kielégítését szolgálva szerveződjön, egyéni vagy csoportos formában. A különleges gondozási igényből fakadó feladatok, - melyeket a szakértői és rehabilitációs bizottságok állapítanak meg – végre hajtásánál ara kell törekedni, hogy a nem vagy kevésbé sérült funkciók differenciáltabb működésének tudatos fejlesztésével bővüljenek a gyermek kompenzációs lehetőségei. A fejlesztés rövid távú céljait minden esetben a fejleszthetőséget tükröző gyógypedagógiai – orvosi - pszichológiai komplex vizsgálat diagnózisára, javaslataira kell építeni. A multiszenzoriális fejlesztések magukba foglalják a vizuáli , akkusztikus, taktilis mozgásos észlelés folyamatait, a motoros képességek a beszéd, a nyelvi s a szociális készségek fejlesztését.
38 40
Célcsoport Enyheértelmi fogyatékos gyermek
Érzékszervi fogyatékosság enyhébb fokban hallássérült gyermek
Érzékszervi fogyatékosság látássérült gyermek
A központ idegrendszeri sérülésekkel , társdiszfunkciókkal , megkésett mozgásfejlődéssel rendelkező gyermek
Óvodai csoport Megfelelő /adaptív / viselkedési normák , egészséges kommunikációs folyamatok Spontán utánzásos tanulás lehetősége
Speciális ellátás A képességfejlesztés a kis lépések elvét alkalmazva Mozgásfejlesztés , a mozgáskoordináció a sajátkompetencia élményének megélése. Verbális s nonverbális kommunikáció gyakorlása A kognitív funkciók / érzékelés , észlelés , vizuális és auditív figyelem koncentráció , emlékezet szerialitás , integráció fejlesztése Megfelelő adaptív magatartás A beszéd alaki és tartalmi minták. oldalának fejlesztése. Pozitív beszédminta , Beszédértés , szókincs szociális készségek bővítés , szájról olvasási gyakorlása, munka jellegű készség fejlesztése. Megfelelő tevékenységekbe való intonáció és tónus kialakítása. bevonása A kognitív funkciók , az Önértékelés reális énkép érzelmi életfejlesztése. kialakítása Biztonságot nyújtó A vizuális észlelés / kiegyensúlyozott megfigyelő és csoportlégkör megkülönböztető képessé g / Irányított játéktevékenység fejlesztése. A gyermek egyéni Vizuális képzelet , kognitív szükségleteinek megfelelő funkciók , nagymozgások , segítségadás tájékozódás fejlesztése Biztonságot nyújtó Kondukció ( a helyes csoportlégkör , melyben a orhtofunkciós megoldásokra diszfunkciós gyermek történő rávezetés játékos szorongása, mozgástól való formában . Konduktív megfigyelés félelme megszűnik. A mozgásigény biztosítása a /kiterjed a hely és a helyzet napirend folyamán . változtatás módjára , A már megtanult manipulációra , beszédre az mozgásformák alkalmazása. értelmi és kognitív funkciókra A mozgás játékos keretbe .Facilitáció , kondicionálás. ágyazása.
41
Célcsoport Beszédfogyatékos
Óvodai csoport Pozitív beszédminta nyújtása , prozódiai ( dallam , hanglejtés , hangsúly, ritmus ) elemek tudatos alkalmazása. A különböző óvodai tevékenységekben adekvát nyelvi szerkezetek használata , szókincs bővítés
Speciális ellátás Beszédindítás
A beszéd technikai és tartalmi fejlesztése ( beszédhangok tiszta ejtése , artikuláció , szókincs bővítés , grammatikai / megfelelő nyelvtani szerkezetek Kognitív képességek fejlesztése. A megismerő funkciók vagy a Az elfogadó pozitív Probléma specifikus viselkedés fejlődésének tartós érzelmeket nyújtó környezet. fejlesztési programok / organikus okra vissza nem Az állapotának megfelelő alapozó terápia , vezethető tartós és súlyos óvodai tevékenységekben szezomotoros integrációs , rendellenességével küzd való részvétel s a differenciált játék terápiás tevékenységek biztosítása. A /foglalkozások. szocializációs készségeinek Képesség fejlesztés , javítása. Az adekvát Vizuomotoros koordináció , konfliktus kezelési módok megfigyelő képesség , auditív gyakorlása. s vizuális figyelem fejlesztése. Kreatív terápiák. Pervazív személyiség Az elemi adaptív viselkedés A kommunikáció és szociális zavarban szenvedő gyermek kialakítása , szociális viselkedés elemeinek kommunikációs képesség tanítása a csoportban illetve fejlesztése. a csoportban való működés Inadekvat viselkedés elemeinek gyakorlása. kialakulásának megelőzése Fejlődési funkciók illetve korrekciója. elmaradásának , készségeknek Önkiszolgálás fejlesztése fejlesztése Protetikus környezet Korai kognitív funkciók kialakítása , vizuális eszköztár kialakítása , gyakorlása. megtermtése. A szűlő támogatása az otthon Stabil napirend tartása ! végzendő feladatoknál. Nyelvi kommunikáció fejlesztése. A halmozottan fogyatékos Differenciált Elemi kognitív funkciók illetve középsúlyos értelmi szükségletekhez igazodó kialakítása fejlesztése. fogyatékos gyermek Mozgás készségek , nagy nevelés. A környezet tárgyi személyi mozgások akaratlagos elfogadása. mozgás funkciók fejlesztése. Elemi szokások kialakítása Vizuomotoros koordináció A gyerek egyéni sérüléséhez kialakítása. szabott program szerint. / fixálás , követés / Elemi szociális készségek gyakorlása. Az otthoni fejlesztési feladatok megsegítése. gyermekek
42
Az alapító okiratban rögzített feladatellátás speciális területét a fejlesztő szakcsoport látja el az alábbi személyi feltételekkel : -
2 fő gyógypedagógus 3 fő logopédus 1 fő konduktor 4 fő fejlesztő pedagógus 1 fő klinikai gyermek szakpszichológus 1 fő tiflopedagógus / óraadó /
A feladatellátás tárgyi feltételei : A tagóvodákban általában önálló fejlesztő helyiségek szolgálják a speciális fejlesztési feladatokat. A fejlesztő eszközök rendelkezésre állása egyenetlen . A tárgyi feltételek , az eszköz készletek fejlesztésre szorulnak. A Szolnok Városi Óvodák intézményén belül szakmailag önálló fejlesztő szakcsoport működik a fenti személyi feltételekkel. A feladat ellátást a szakértői bizottságok által sajátos nevelési igényű gyermekek speciális fejlesztése , a nevelési tanácsadók által óvodai fejlesztésre szoruló gyermekek ellátása határozza meg. A fejlesztő csoport ezen kívül logopédiai , pedagógiai pszichológiai szűréseket végez prevenciós céllal s ezen szűrő vizsgálatok nagy mértékben segítik a tanulási veszélyeztetettség korai felismerését.
A csoport együttműködése a heti rendszerességgel tartott team ülések. A csoporton belüli feladat megosztást a speciális képzettségek határozzák meg. A kapcsolattartási rendszer: Belső együttműködésünk legfontosabb pillére az óvodapedagógussal történő folyamatos konzultációk , szakmai megbeszélések. Belső együttműködés : Résztvevők Tagóvoda vezetők, Fejlesztő szak.csop.vezető Fejlesztő szakcsoport tagok
Forma Értekezlet
Tartalom Javaslatok, beszámolók, tervezés, döntés előkészítések
Feladatellátás Szakmai ismeretek megosztása, esetmegbeszélések Óvodapedagógusok Konzultáció Információcsere Speciális ismeretek átadása (feedback) Minőségügyi koordinátor Megbeszélés Rendszerek kidolgozása , értékelések Gyermekvédelmifelelős Konzultáció Esetmegbeszélés Team
Gyakoriság Havonta 2 alkalom Hetente Napi szintű
Havonta , Havonta 43
a szak.csoport tagok Munkaközösségi tagok
Megbeszélés Szakmai ismeretek bővítése tapasztalatcsere
Munkaterv szerint
A külső együttműködés : Intézmények
Kapcsolattartás módja
Gyakorisága
Városi Pedagógiai Szakszolgálat Pedagógiai Intézet Egészségügyi szakemberek Általános iskolák Gyermekjóléti szolgálat Országos szakmai egyesületek, alapítványok
Konzultáció, esetmegbeszélés Igény szerint, de legalább évente kétszer Szakmai fórumok Feladatoknak megfelelően Konzultáció Igény szerint Igényfelmérés Évente Esetkonferencia Szükség szerint Konferenciák, tanácskozások, A program ajánlatoknak képzések, módszertani megfelelően. útmutatók
Az integrált nevelést befolyásoló egyéb tényezők : -
Az óvodai csoporton belül meglévő személyi feltételek. /szükséges esetekben gyógypedagógiai asszisztens / A megfelelő pedagógiai attitűd, az „átlagos” gyermekek szüleinek megfelelő információ adás. A sajátos nevelési igényű gyermekek szüleinek külön foglalkozás biztosítása. Speciális képzéseken való részvételi lehetőség.
Tanügyigazgatási dokumentumok: -
Egyéni fejlődési lap Fejlesztési terv
5.5. A fejlesztő szakcsoport feladat ellátása az ÖMIP feladatokhoz kapcsolódóan 5.5.1 Az átlagostól eltérő fejlődési ütemű gyermek óvodai ellátása a fejlesztő szakcsoport feladataiban Cél : - Az átlagos fejlődési ütemtől elmaradó gyermek, képességei elérjék a sikeres tanuláshoz való fejlettséget. - Az átlagos képességeket jelentősen túlszárnyaló gyermekek tehetségük megélésével azok gyakorlásának lehetőségével integrálódjanak az óvodai csoportban . Elvek :- Minden gyermek olyan egyedi s megismételhetetlen érték mely számára 44
biztosítanunk kell a harmonikus személyiség fejlődéséhez szükséges pedagógiai feltételeket. - A gyermek alapvető érdeke , hogy megfelelő időben megismerjék személyes igényeit, adottságait az eltérő ütemű fejlődését. - Felismerve a gyermek egyedi fejlődési ütemét ahhoz igazítva kell megszervezni a szükséges fejlesztési programokat. - A fejlesztő programok illeszkedjenek az óvodai nevelési folyamatokhoz s lehetőség szerint az óvodai élethez. - A gyermek legfontosabb érzelmi bázisa a családi környezete ezért a vele való kapcsolat kialakítása alapfeltétel. A fenti célok megvalósítása a következőképpen történik. Folyamatelem Az átlagostól eltérő fejlődési ütemű gyerekek támogatása
Feladat -Az óvodapedagógus által küldött jelzés feldolgozása. -A gyermekek óvodai csoporton belül végzett megfigyelése. -Konzultáció az óvodapedagógussal . -További vizsgálat szükségessége esetén a szülő ismételt tájékoztatása. -Szülői kezdeményezésre végzett vizsgálatok. -Pedagógiai , logopédiai , pszichológiai vizsgálatok. -Tanácsadás , indokolt esetekben fejlesztő , terápiás foglalkozások szervezése. -Ha az egyéni vizsgálat súlyos elmaradást mutat további vizsgálat kezdeményezése Pedagógiai szakszolgálatnál
Dokumentum Belső jelzőlap Megfigyelőlap Feljegyzés Fogadóóra regisztrációs lap
Vizsgálati jegyzőkönyvek Fejlesztési tervek Vizsgálatkérőlap
5.5.2 Szociális hátrányokkal , tanulási, magatartási beilleszkedési nehézséggel küzdő gyermek szűrő vizsgálata s támogatása Cél :
- A gyermekek szocializációjának korrekciója ,társadalmi beilleszkedéséhez szükséges képességek megszerzése. Elvek: - A gyermek helyzetének s állapotának elfogadása. - A differenciált fejlesztés biztosítása. - A családi környezet támogatása , funkciójának helyes értelmezése. - A megfelelő pedagógiai attitűd kialakítása.
45
Folyamatelem Az 5. életévüket betöltött gyermekek pedagógiai, logopédiai szűrővizsgálata.
A veszélyeztetett gyermekek fejlesztési programjának lebonyolítása
Feladat A vizsgálatokat elsősorban a fejlesztő szakcsoport szakemberei végzik. Logopédiai , tanulási veszélyeztetettséget jelző szűrések / MSSZT eljárással /. Az eredmények értékelése. A probléma esetén a szülők tájékoztatása. Óvodapedagógusokkal történő konzultáció. Fejlesztési tervek készítése. Csoportok kialakítása. Probléma centrikus fejlesztések A fejlesztő programok eredménye. Szülői értekezletek tartása .
Dokumentum
Vizsgálati jegyzőkönyvek.
Fogadóóra regisztrációs lap Szakmai feljegyzés. Egyéni terv.
Értékelés, beszámoló. Jelenléti ív
5.6 Alapító okiratban meghatározott alapfeladat ellátása: gyógypedagógiai ellátás az óvodai nevelés keretein belül Az óvoda feladatát e területen az Óvodai nevelés és a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve határozza meg. Szolnok Városi Óvodák tagintézményei közül a Rózsa úti Óvoda 1992 óta vállalta fel a Sajátos nevelési igényű gyermekek lokálisan integrált gyógypedagógiai csoportban történő óvodai nevelését. A csoportba felvehető sajátos nevelési igényű gyermekek középsúlyos fogyatékosok. ( lsd. tagóvodai programrészek 13.16. ) A tagintézmény elsődleges feladatának tekinti a sérült kisgyermek másságát elfogadó környezet biztosítását, olyan támogató környezet kialakítását, amelyben eredményeit, erényeit, sikeres próbálkozásait elismerik, értékelik. Óvodai nevelésükben az egyéni teherbíró képességet, a speciális nevelési szükségleteket figyelembe véve fontosnak feladatuknak tekintik a nem vagy kevésbé sérült funkciók differenciáltabb működésének tudatos fejlesztését. Az óvodai nevelés egész napos tevékenységei a különleges gondozási feladatok ellátását kielégítően szerveződnek csoportos- kiscsoportos vagy egyéni formában a fejlesztő csoport megfelelő szakembereinek bevonásával.
46
5.7. Alapító okiratban meghatározott alapfeladat ellátása: etnikai kisebbség ellátása az óvodai nevelés keretein belül A kisebbségi óvodai nevelés az egységes nevelés rendszerének része, amely a 137/1996 ( VIII.28.) Korm. Rendelettel kiadott Óvodai nevelés országos alapprogramjával összhangban valósítja meg sajátos célkitűzéseit és feladatait. A Nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelésének irányelve határozza meg a sajátos pedagógiai munka alapelveit. Szolnok Városi Óvodák tagintézményei közül a Csallóköz úti Óvoda rendelkezik cigány kisebbségi óvodai integrációs nevelési programmal. ( lsd. a tagóvodai programrészek 13.2. ) Óvodai nevelésük alapfeladataként a cigány óvodás korú gyermek életkori sajátosságainak és egyéni fejlettségének megfelelően a kisebbség kultúrájának megismerését, hagyományainak átörökítését és fejlesztését szolgálja. A tagóvoda nevelési programja a tevékenységi formákat az Óvodai nevelés országos alapprogramja szerint alakítja ki, a tartalmakhoz felhasználja a kisebbségi irodalmi, zenei, szellemi és tárgyi kultúra értékeit. Kiemelt feladataként tekinti a másság elfogadtatását, tekintettel a cigány sajátos kultúra és többségi kultúra, a családi életvitelből adódó eltérések közötti különbözőségekre és hasonlóságokra. 5.8. Feladataink a működéssel kapcsolatosan Szolnok Városi Óvodák intézménye a jogszerű, törvényes működés hátterét az alábbiakban meghatározottak szerint igyekszik biztosítani. A./Szakmai irányítás A pedagógiai igazgatás célja, hogy a tagintézmények pedagógiai gyakorlatában az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjában megfogalmazott elvek érvényesüljenek és megjelenjenek. A tagóvodák pedagógiai tevékenységének kereteit és tartalmát továbbá az intézményi nevelési program tartalmazza. E két szakmai dokumentum határozza meg feladatainkat a Szolnok Városi Óvodák intézmény szintjén: - az óvó-védő, szociális és személyiségfejlesztő alapfunkció tartalmi, elvi összehangolása - az éves munkatervben kiemelt feladatok és a tanév együttes előkészítése - a szakmai fejlesztés biztosítása intézményi szintű munkaközösség működtetésével a terület együttes meghatározásával - módszertani kultúra fejlesztése - újszerű pedagógiai innovációk támogatása - tanterv fejlesztő feladatok összehangolása, segítése - intézmény értékelési feladatok segítése, eredmények visszacsatolása - minőségfejlesztési munka támogatása, működtetése, különös tekintettel a legfontosabb partneri kapcsolatok működésének tartalmi vonatkozásaira ( gyermek, szülő, dolgozó társintézmények, fenntartó) - szakmai információáramlás segítése - szakmai kapcsolatrendszer építése 47
-
tapasztalatcsere lehetőségének biztosítása továbbképzési igények ütemezése az intézményi nevelési programja alapján az óvoda – család partneri együttműködése
A tagóvodákban a szakmai vezetés a saját helyi óvodai programrészben megfogalmazott tartalom folyamatos biztosítására, értékelésére és innoválására vonatkozik. A tagóvoda szakmai vezetése az éves feladatai tervezésénél figyelembe veszi a közösen kialakított intézményi kiemelt feladat megvalósítását. A tagóvoda vezetés: - olyan pedagógiai rendszer kialakítását segíti a tagóvoda mindennapjaiban, amelyben a legfontosabb és meghatározó a gyermek tisztelete (szükségletei, igényei és biztonsága - folyamatosan figyelemmel kíséri az óvodai csoportokban megvalósuló pedagógiai munkát - tisztában kell lennie a rábízott tagóvoda jelenlegi szakmai erősségével és hiányosságával - rendelkezik az óvodára vonatkozó távlati céllal, elképzeléssel - szakmai alkalmassága és vezetői módszertani kultúrája segíti, hogy a csoportos óvónőkkel együtt a pedagógiai hatékonyságot eredményező szükséges korrekció és innováció megvalósuljon. - A napi pedagógiai munkát segítő dokumentációs rendszer használhatóságát figyelemmel kíséri - A gyermekek fejlődéséről olyan dokumentáció kialakítását segíti, amelyben a gyermek fejlődésének nyomon követéséhez és az iskolai alkalmasság megállapításához biztonságos információt tartalmaz. - A pedagógiai értékelő rendszer folyamatos működését biztosítja, az eredményekre alapozva a szükséges intézkedéseket beindítja. - A szakmai fejlesztés céljából rendszeresen működteti a nevelőtestületi megbeszéléseket, felhasználja szakmai fejlesztés céljából a szakmai napok lehetőségét, valamint szükség szerint munkaközösséget vagy team-et működtet - A továbbképzésekkel kapcsolatos igényeket és a területeket úgy hangolja össze, hogy az a tagóvoda nevelési programjában megfogalmazottakra irányuljon és a módszertani kultúrát fejlessze. - Gondoskodik arról, hogy a tagóvoda rendelkezzen szakmai kapcsolatrendszerrel – ezen keresztül segítve bizonyos nevelési területek kondícionálását - Feladata a szakmai viselkedéskultúra kialakítása, pedagógiai mentálhigiénia - Foglalkoznia kell a pedagógusok mentálhigiénéjével - Biztosítja az óvodapedagógusok és nevelőmunkát segítők munkájának összhangját - A partneri kapcsolatok folyamatos működéséhez megteremti a formai kereteket, a célszerű tartalmak hozzárendelésével. B./Pedagógiai munkát biztosító tárgyi feltételrendszer megteremtése Intézményi feladat a mindenkori éves költségvetésnél érvényesíteni azokat az előirányzati igényeket amelyek elengedhetetlenül szükségesek a hatékony pedagógiai munka végzéséhez. A Szolnok Városi Óvodák a megszerzett önkormányzati források igazságos, egyenlő elosztásával biztosítja a tagintézményei finanszírozásának átláthatóságát és az egymás közti kapcsolat nyugalmát. - törekszik a megszerzett eszközök karbantartására, folyamatos állagmegóvására 48
-
-
a szükségszerű selejtezések, új beszerzések finanszírozását biztosítja az eszközbeszerzéseknél prioritást ad az óvó - védő funkciót biztosító intézkedésekhez kapcsolódó eszközök, továbbá az OM rendeletben meghatározott eszközjegyzék szerinti felszereltség megvalósításának. fentieken túl kiemelt hangsúlyt kap a hagyományos játékszerek bővítése
Mindezeken túl tagóvodai szinten fontos az egyéb források bevonása: - pályázatok - óvodai rendezvények - civil szervezetek, társintézmények forrásai - támogatók A tagóvodák tanév előtt pontosan megtervezik a programjuknak megfelelően – a jelenlegi eszközellátottság állapotát figyelembe véve – a hiányzó eszközök beszerzését, fejlesztését, pótlását, cseréjét. Az évenkénti saját forrásbevonásuk felhasználása ennek figyelembevételével történik. 5.9. A „szükséges” dokumentálás szükségességéről A tudatos pedagógiai munka tükörképét dokumentációnk adja. Alapelveink: - Használhatóság! Dolgozzunk belőle! - Mutassa a pedagógiai előzményeket, a tervezett folyamatot és azt, amit sikerült megvalósítanunk - Mindig a legegyszerűbb formát válasszuk - Rövid idő alatt kitölthető legyen ( hosszú szövegezés helyett lényegre törő forma ) - Tagóvodai szinten a közösen kialakított, egységes szerkezetre törekedjünk Kötelezően vezetett szakmai, tanügy igazgatási dokumentációk: A./ Felvételi és mulasztási napló - A harmadik életévüket betöltött kisgyermekek adatait – óvodai felvételük után – a felvételi – és mulasztási napló tartalmazza. - Ebben jelöljük az óvodai tartózkodás idejét is. - A naplóhoz csatolni kell: az óvodai hiányzások igazolását , nagycsoportos korú gyermekek esetén az óvodai szakvéleményeket, valamint az adott kisgyermek iskolaválasztását. B./ Óvodai csoportnapló Az óvodai nevelés a pedagógiai munka legfontosabb dokumentációja. Tükröznie kell az óvodai nevelési programját. Tartalmazza: 1./a csoport névsora, a jelek 2./a csoport összetételére vonatkozó jellemző adatok - nevelési év közbeni változások - a csoport korcsoport és nemek szerinti megoszlása - speciális bánásmódot igénylő gyermek - adatgyűjtő lap 49
3./A nevelőmunka időkeretei ( pl: napirend, heti rend, vagy más periódus ) 4./Óvoda – család kapcsolattartás dokumentációja ( pl.: szülői értekezlet, családlátogatás, fogadó órák rendje, stb. ) 5./A szocializációs folyamat terve, feladatai 6./Éves terv, projekt terv és a megvalósítás ütemezése 7./Megfigyelések a gyermekekről, értékelés a megfigyelés eredményéhez kapcsolódóan 8./Fejlesztési tervek: egyéni vagy mikro csoportos 9./Óvó-védő intézkedések, baleset megelőzés szabályai 10./Az óvoda, a csoport ünnepei, hagyományai 11./Az éves nevelőmunka elemzése, értékelése 12./Nyári nevelési, tevékenységi terv június, július, augusztus hónapokra 13./Egyéb bejegyzések: gyermekvédelemmel kapcsolatos teendők, szülői értekezletek időpontjai, résztvevői Mindezeken felül a tagóvodák egyéb adatokat és információkat is rögzíthetnek saját pedagógiai gyakorlatukat figyelembe véve. 6. Együttműködési rendszerek 6.1. Belső együttműködés Résztvevők
Forma
Tartalom
Gyakoriság
Felső vezetőség (igazgató, igazgató helyettesek, üzemeltetési ig.h.)
„Kis”-vezetői értekezlet
-Információ átadás -Döntések előkészítése, egyeztetése, döntés
Hetente, de szükség szerint
Középvezetők: tagóvoda vezetők, fejlesztő szakcsoport vezetője Középvezetők: rétegvezetők, minőségügyi koordinátorok, munkaközösség vezetők Fejlesztési szakcsoport tagjai, vezetője
„Nagy”-vezetői értekezlet
-Információ átadás -Egyeztetés -Munkafolyamatok összehangolása -Egyeztetés -Munkafolyamatok összehangolása
Kéthetente
Hetente
Nevelőtestület
Értekezlet, szakmai nap
-Információ átadás -Egyeztetés -Munkafolyamatok összehangolása -Tervezés, értékelés -Szakmai információ, tapasztalatcsere
Üzemeltetési csoport alkalmazottai és az igazgató
Megbeszélés
Értekezlet
Értekezlet
-Információáramlás, feladat egyeztetés
Szükség szerint
Tanévnyitó Tanévzáró Nevelés nélküli nap Szükség szerint, hetente, két hetente Szükség szerint
50
Tagóvodánként meghatározott óvodapedagógus létszám Tagóvodánként meghatározott óvodapedagógus létszám Igazgatóhelyettes, gyermekvédelmi felelős, megbízott gyermekvédelmi felelősök
Intézményi szintű munkaközösség vagy team
-A kijelölt terület Munkatervükben módszertani, szakmai meghatározottak fejlesztése szerint
AD-HOC csoport
-Feladategyeztetés, Munkatervben beszámolás, a kijelölt meghatározottak terület értékelése szerint
Megbeszélés
Feladategyeztetés
Szükség szerint
Megjegyzés: Az óvoda család kapcsolattartási formáit és tartalmi elemeit, együttműködésének formáit, továbbfejlesztésének lehetőségeit a tagintézményi programrészek külön fejezetben tartalmazzák ,a helyi gyakorlatnak megfelelően.
6.2. Intézményi fórumrendszer
Résztvevők
Forma
Tagóvodánként egy SzMK elnök
Intézményi Szülői Szervezet
Tagóvodánként egyegy fő óvodapedagógus
Közalkalmazotti Tanács
Gyakoriság
Tartalom
A szülők bevonása az Évente két intézmény alkalommal működésébe. Érdekegyeztetés Esetszerűen
6.3. Külső kapcsolatok, szakmai partnereink Intézmények Általános Iskolák Fenntartó Nasa Radost Iskoláskor Előtti Nevelési Intézmény Szabadka Projektpedagógiai Társaság Kecskemét Bölcsődei Igazgatóság
Kapcsolattartás módja
Gyakoriság
Az intézmény által szervezett szakmai fórum Értekezletek, egyéni megbeszélések, szakmai rendezvények Szakmai együttműködés
Esetenként
Szakmai együttműködés
Évente két alkalom
Az intézmény által szervezett szakmai fórum
Esetenként
Szükség szerint Évente két alkalom
Megjegyzés: A tagintézmények sajátos, működő kapcsolatrendszerét a tagintézményi programrészek külön fejezetben mutatják be.
51
7. A nevelési program nyilvánossága 7.1. A tájékoztatás, a megismertetés formája, rendje Szolnok Városi Óvodák helyi óvodai nevelési programjának legfontosabb elemeit a következő rendben ismerhetik meg az érintettek: Óvodapedagógusok és szakpedagógusok
-
Technikai alkalmazottak Szülők (aktuálisan)
-
Szülők (folyamatosan)
-
Fenntartó
-
Iskolák, bölcsődék
-
nevelőtestületi értekezlet, szakmai napok ( egy-egy terület ) szakmai munkaközösségük, vagy szakmai délután alkalmával Intézményi Szülői Szervezet ülésén, szülői értekezleten, csoportok faliújságjai óvodai olvasó sarok szülőknek, központi faliújság elfogadtatás kapcsán, vezetői egyeztetés, megbeszélés alkalmával „partner kerek asztal” beszélgetésen, egy-egy program példány átadásával
A tájékoztatási pontokról emlékeztetők készülnek, melyeket folyamatosan igazgatóságunk irattári programpéldányához csatolunk. 7.2 . A hozzáférhető elhelyezés biztosítása
Hozzáférési pont Szolnok Városi Óvodák - irattár Intézmény központja –igazgatói iroda Tagóvodák – vezetői iroda - óvodai csoportok - szülői olvasó sarok, központi faliújság Fejlesztő szakcsoport – vezetői iroda
Kinek
Hivatalos kapcsolatok Szakmai partnerek, szakmai irányítás - Szakmai irányítás, szakmai partnerek - Óvodapedagógusok, szülők számára - Szülők folyamatos tájékoztatása Szakpedagógusok
7.3. A tájékoztatás kérés és erre a tájékoztatás adás rendje A kollegák, a szülők és egyéb partnerek tájékozódásának alapján további információt kérhetnek, javaslatokat fogalmazhatnak meg helyi óvodai nevelési programunkkal kapcsolatosan.
52
Ki Óvodapedagógusok, szakpedagógusok - csoportosan ( pl.tagóvoda, szakmai mk. Team-ok) - egyénileg
Tájékoztatás kérés módja
Tájékoztatás adási forma
- írásban a felmerült pontok jelölésével
-
szakmai nap, nevelési értekezlet
- vezetői fogadó délutánra bejelentkezés a felmerült pontok jelölésével (szóban)
-
vezetői fogadó délutánok
- tagóvoda vezetők vagy csoportos óvónő felé szóban jelölve a problémás pontokat - tagóvoda vez. Vagy csoportos óvónő felé szóban, jelezve a felmerült pontokat
-
szülői értekezlet vagy fogadóóra
-
vezetői fogadó délutánok, fogadóórák
Szülők -
csoportosan
-
egyénileg
A tájékoztatás adásokról emlékeztetők készülnek, amelyeket szintén intézményi programunkhoz csatolunk. 8. Záró rendelkezések 8.1.A program hatálya, hatályba lépése A Szolnok Városi Óvodák helyi óvoda nevelési programja hatálya kiterjed valamennyi munkáltatói kapcsolatban lévő közalkalmazottra. A program tartalmi vonatkozása megvalósításáért felelősek a vezetők és az óvodapedagógusok. A nevelőmunkát segítő alkalmazottak is felelősek azért, hogy ismerjék a program elemeit és saját tevékenységükkel ennek megfelelően segítsék az óvodai pedagógiai munkát. A helyi óvodai nevelési programunk tagóvodákra vonatkozó programrészei folyamatosan hatályosak. Helyi óvodai nevelésünk intézményi összegzett programja hatályba lép: 2008.09.01.-től, a fenntartói elfogadást követően. 8.2. A felülvizsgálat rendje
53
A Szolnok Városi Óvodák helyi óvodai nevelési programja felülvizsgálatát a vezetői ciklushoz ( 5 évente ) kötött, intézményre vonatkozó irányított önértékelés ( KMD ) vizsgálati eredményéhez igazodóan szükséges megtenni. A felülvizsgálatért felelős: minőségügyi igazgató helyettes A felülvizsgálat eredményét a nevelőtestülettel szükséges egyeztetni. A módosítás lehetséges okai: - Törvényi változások - Partneri javaslatok, az igények változása - Nevelőtestületi javaslat - Felülvizsgálati eredmények (5évente) A módosítás – döntés előkészítő szintjei: - Nevelőtestület - Szakmai munkaközösségek, team-ok - Erre a célra megbízott eseti bizottság A program módosítás feltétele: - 80%-os szülői egyeztetés - a nevelőtestület kétharmados többségi szavazata A szempontokat, az eredményeket, a javaslatokat és a nevelőtestület véleményét dokumentálni kell.
Szolnok, 2008. május 30.
Ferenczné Teleky Éva igazgató
54
9. Legitimációs záradék Egyetértését nyilvánította -
Az Intézményi Szülői Szervezet ( dokumentum csatolva )
Elfogadta -
Szolnok Városi Óvodák nevelőtestülete ( dokumentum csatolva )
- A megbízott szakértő
dátum: aláírás:
Jóváhagyta -
Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Önkormányzati rendelet száma:
55