Neh 10,31; 13,15-22 A szombatnap és a szombatév

Neh 10,31; 13,15-22 A szombatnap és a szombatév „És hogy a föld népeitől, akik árúkat és mindenféle gabonát hoznak szombatnapon eladni, nem fogunk venni tőlök szombaton és egyéb szent napon, és hogy nem fogjuk bevetni a földet a hetedik esztendőben, és elengedünk minden tartozást. [...] Azon napokban láttam Júdában, hogy sajtót taposnak szombaton és gabonát hoznak be, szamarakra rakván, sőt bort, szőlőt és olajat is és mindenféle terhet behoznak Jeruzsálembe szombat napon, és bizonyságot tevék ellenök, a mely napon eleséget árulnak vala. Tírusiak is lakozának a városban, a kik hoznak vala halat és mindenféle árút, melyeket eladnak vala szombat napon Júda fiainak Jeruzsálemben. Annakokáért megfeddém Júda előljáróit, és mondám nékik: Micsoda gonosz dolog ez, a mit ti cselekesztek, hogy megfertőztetitek a szombatnak napját? Avagy nem így cselekedtek-é a ti atyáitok, s a mi Istenünk reánk hozá mindezen gonoszt és e városra?! És ti mégis növelitek Isten haragját Izráel fölött, megfertőztetvén a szombatot! Lőn annakokáért, hogy midőn megárnyékosodtak Jeruzsálem kapui a szombat előtt, parancsolatomra bezáratának az ajtók, s megparancsolám, hogy meg ne nyissák azokat szombat utánig, annakfelette legényeim közül a kapukhoz rendelék, mondván: Nem fog bejőni teher a szombatnak napján! Annakokáért a kereskedők és minden árúk árúsai kivül hálának Jeruzsálemen egyszer vagy kétszer; És bizonyságot tevék ellenök, és mondám nékik: Miért háltok ti e kőfal előtt? Ha ezt ismételitek, kezet vetek reátok! Az időtől fogva nem jöttenek szombaton. És megparancsolám a Lévitáknak, hogy magokat megtisztítsák, s hogy menjenek el és őrizzék a kapukat, hogy megszenteljék a szombatot. Ezért is emlékezzél meg rólam én Istenem és kedvezz nékem, kegyelmességednek nagy volta szerint!” Bevezetés Az elmúlt alkalommal is a 10. részből olvastunk, amikor Izrael népe esküvel, átok alatt megfogadta, hogy nem adják a leányaikat idegeneknek feleségül, és nem vesznek a fiaiknak idegeneket. Vagyis, véget vetnek a vegyes házasságnak, az összekeveredésnek, és a világgal való szövetségnek. Láttuk, hogy nem sokáig tartott ez a fogadalom. Most azt a részt olvastuk el, amikor arra esküdtek, hogy megtartják a szombatot, a szombatévet és minden ünnepet. Ez is ugyanannyi ideig tartott: nem sokáig. Most ezen alkalommal a szombatról szeretnék szólni, de nem olyan szempontból, hogy szombatot ünneplünk, vagy vasárnapot, miért egyiket, miért a másikat, mi a helyes, mi a nem helyes, hanem a szombatnak a szellemi mondanivalójáról és gyakorlati dolgokról szeretnék szólni. A telhetetlenség Az egyik: Mi az oka, hogy olyan hamar elfelejtkeztek az esküjükről? Én úgy látom, hogy a szívben gyökerezik ez is, és a szívük telhetetlen volt. Azért kellett szombaton is dolgozniuk, mert a szívük hajtotta rá, hogy úgy több legyen. Kereskedni szombaton, sajtót taposni szombaton, hozni-vinni, dolgozni, hogy minél több legyen, mert a szívük telhetetlen volt. Most is azért dolgozik az ember, szombat-vasárnap, éjjel-nappal, hogy több legyen, mert az nem igaz, hogy valaki azért dolgozik éjt nappallá téve, mert nincs betevő falatja, nincs megélhetésre kenyere. Isten előtt a telhetetlenség egy nagyon utálatos dolog. Ézsaiás könyvének az 57. részében azt olvassuk Izraelről, hogy telhetetlenségnek vétkéért haragudtam

meg (Ézs 57,17). És ha Izraelnek olyan volt a szíve, akkor a mi szívünk is olyan, nem vagyunk különbek. A hívő embernek is telhetetlen a régi természete. A zsoltáríró azt írja a 119. zsoltárban, hogy „Hajtsd szívemet a te rendeléseidre, és ne a telhetetlenségre” (Zsolt 119,36). Tudta a zsoltáríró is, hogy hajlik a szíve a telhetetlenség felé. Nem hiába írja Pál is a Timótheushoz írt levélben, hogy nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel. Figyeljük meg az Igét, istenfélő emberekről mondja, és azokról beszél az Ige, hogy van, aki istenfélő, és nem magában csak az istenfélelem, hanem az istenfélelem megelégedéssel. Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit. Minden rossznak a gyökere a pénznek a szerelme, amelyek után sóvárogva, némelyek eltévelyedtnek a hittől, és sokféle fájdalommal (1Tim 6,6-10).. Telhetetlen az ember, és ezért nem tartja be azokat, amiket Isten mond. Például, hogy pihenj meg egy héten egy nap. A szombatnap célja Még szeretném elmondani, hogy mi volt Istennek a célja ezzel a szombatnappal, a mi esetünkben is, hogy pihenjünk, legyen legalább egy nap egy héten, és legyenek hosszabb idők is, mert a szombatév is ünnep volt Izraelben, hogy mi most ennek a mondanivalója nekünk. Nézzük meg, miért adta Isten a szombatot. „És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttök; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök” (Ez 20,12). Érdekesen fordítja az új fordítás, azt mondja, hogy a szombatot azért adta Isten, annak jeléül, hogy van közünk egymáshoz. Amikor egy menyasszonynak felhúzza a gyűrűt a vőlegény, nem azt jelenti, hogy van közük egymáshoz? Isten is azt mondja a szombatra, hogy jel, jegygyűrű, mint egy jel, annak a jele, hogy van közünk egymáshoz. Nos, és milyen alapon van közük egymáshoz? Pontosan olyan alapon, ahogy egy fiúnak egy lányhoz köze van: a szeretetnek az alapján, mert szeretik egymást. Ez Isten szeretetének a jele, hogy valami jót akar az Ő népével, és úgy is folytatja az igevers, hogy megszenteljelek titeket, mert „én vagyok a ti megszentelőtök”. Valami jót kaptok tőlem. Ézsaiás könyvének az 58. részében pedig: „Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának…” (Ézs 58,13). Tehát így gondolta Isten, hogy a népe is így gondolkozzon, hogy a szombat az egy gyönyörűséges nap, egy szent, dicsőséges nap, ahol nyilvánvalóvá lesz, hogy Istennek köze van hozzájuk, és nekik közük van Istenhez, és valami szent és jó dolgot tartogat Isten az ő számukra. Ezért adta Isten a szombatot. Nézzük meg egy néhány Igét, részletesebben, hogy még mi volt Istennek a gondolata a szombattal kapcsolatosan. Amikor még Izrael a pusztában vándorolt, akkor azt olvassuk: „Lássátok meg! az Úr adta néktek a szombatot; azért ád ő néktek hatodnapon két napra való kenyeret. Maradjatok veszteg, kiki a maga helyén; senki se menjen ki az ő helyéből a hetedik napon. És nyugoszik vala a nép a hetedik napon” (2Mózes 16,29-30). Én most egyet emelnék ki belőle. Benne van ebben a szombatban, hogy a népnek nem kellett kimenni még kenyeret sem szedni, a mannát felszedni, nem is volt manna a hetedik napon. Ebben benne van az, hogy Isten most a hatodik napon úgy megáldotta a mannát, hogy elég volt a hetedik napra is, nem kellett dolgozniuk, másra kellett a hetedik napot fordítani. Hét közben hiába szedtek két napra való mannát, az megbüdösödött, megférgesedett, ehetetlen volt, ki kellett dobni. De a hatodik napon Isten megáldotta, és egész hetedik nap ehették. Nos, ebben a mi számunkra az az üzenet, amit az Úr Jézus így mondott, hogy keressétek először az Isten országát, és annak igazságát, és a többi, a mindennapi, ráadásul megadatnak nektek. Nem jelenti ez azt, hogy soha nem kell dolgozni, de legyen legalább egy nap egy héten, amikor az ember azt mondja, hogy elég volt a munkából, elég volt, amit keresek, és elég a pénz, és elég, amit gyűjtöttem, nem vagyok telhetetlen, most a mennyeiekkel törődök. És még mindig nem az, hogy keressétek először az Isten országát. Nem, mert ez a héten csak

egy nap. Ezt sem tudta megtenni a nép a telhetetlenség miatt. De legalább itt kezdje el az ember, hogy legalább a héten egy nap, hogy elég volt már a földi dolgokból, higgyem el már, hogy Isten akkor is megadja nekem, amire szükségem van, ha nem mindig dolgozok. Ha nem mindig azon gondolkozok, hogy mit kellene tenni. Van az egyik prófétánál egy olyan Ige, hogy Isten belelátott a népnek a szívébe, és látta, hogy voltak olyanok, akik külsőleg megülték a szombatot, nem csináltak semmit, csak a szombatnapon állandóan azon gondolkoztak, mikor lesz már vége a szombatnak, mikor mehetünk már, mikor folytathatjuk már a munkánkat, mikor kereskedhetünk, és hogy kellene becsapni a másikat, és megnagyobbítani a vékákat, megkisebbíteni a súlyokat. Ezen törték magukat egész szombaton, és nem az odafelvalókkal, az Isten dolgaival, hanem ilyen dolgokkal. A szombatév Most elolvasnám még a hetedik évet is, mert nemcsak szombatnap volt, hanem a hetedik évet is meg kellett ünnepelni. „Szóla ismét az Úr Mózesnek a Sinai hegyen, mondván: Szólj Izráel fiainak és mondd meg nékik: Mikor bementek a földre, a melyet én adok néktek, nyugodjék meg a föld az Úrnak szombatja szerint. Hat esztendőn át vesd a te szántóföldedet, és hat esztendőn át messed a te szőlődet, és takarítsd be annak termését; A hetedik esztendőben pedig szombati nyugodalma legyen a földnek, az Úrnak szombatja: szántóföldedet ne vesd be, és szőlődet meg ne mesd. [...] Ha pedig azt mondjátok: Mit eszünk a hetedik esztendőben, ha nem vetünk, és termésünket be nem takarítjuk? Én rátok bocsátom majd az én áldásomat a hatodik esztendőben, hogy három esztendőre való termés teremjen. És mikor a nyolczadik esztendőre vettek, akkor is az ó termésből esztek egészen a kilenczedik esztendeig; mindaddig ó gabonát esztek, míg ennek termése be nem jön” (3Móz 25,1-4.20-22). Én amennyire ismerem az Igét, azt látom, hogy Izrael egyszer sem tapasztalhatta meg ezt a csodát, hogy Isten három évre való termést ad, mert egyszer sem voltak hajlandók megünnepelni a szombatévet. Ezért volt a babiloni fogság. Isten egyszerre kiadta a földnek a szombatjait, 70 évet együtt. Pusztaság lett, és megülte a föld a szombatját. De mit vesztett Izrael, hogy nem tapasztalta meg egyszer sem, hogy Isten rájuk bocsátja az áldását! Sőt, volt egy különös év, a hétszer hetedik, a negyvenkilencedik év. Nemcsak az volt szombatév, hanem az ötvenedik év is. Ugyanabban a részben van leírva: „Számlálj azután hét szombat-esztendőt, hétszer hét esztendőt, úgy hogy a hét szombat-esztendőnek ideje negyvenkilencz esztendő legyen: Akkor fúvasd végig a riadó kürtöt a hetedik hónapban…” (3Móz 25,8-9). Akkor elmondja tovább az Ige, hogy ekkor el kellett engedni mindenkinek minden tartozást, és visszaadni mindenkinek az ő házát, a földjét, mindenét, amit korábban eladott. Ekkor két szombatév volt egymás után, a 49. meg az 50. Istennek ígérete volt rá, hogy ha mi Isten törvényében járunk, mondjuk így, most Isten Igéje szerint, az Isten országát keressük, az odafelvalókat keressük, s nem a földieket, megtapasztaljuk, hogy Isten gondoskodik a földiekről. Nem kell nekünk állandóan mindig lótni-futni. Az átok hogy hangzott? Fáradságos munkával egyed a te kenyeredet! És mondjuk így, a hetedik évben, az ünnepévre, meg a hetedik napra Isten mintegy felfüggesztette ezt az átkot. Megadta előre bőségesen, hogy az átoktól mentesítve az ember most csak Vele foglalkozzon. Van közöm Istenhez, Istennek is van köze hozzám, és most meg akarom valahogy élni, hogy szeret engem Isten. Valamit Tőle akarok kapni, hogy teszi Hozzá hasonlóvá az életemet, hogy vagyok kiválasztva, mert a szent az azt jelenti, hogy elkülönített mindenkitől, hogy Istené vagyok, mit akar most nekem az Úr mondani. Ezeknek a szombatoknak ez az egyik mondanivalója, hogy keressétek először az Isten országát és annak igazságát. A másik üzenete ezeknek a szombatoknak az volt, hogy tanuljon meg az ember hinni és bízni az Úrban. A telhetetlenség mellett biztos, hogy hitetlenség is volt Izraelben. Mert már itt azt mondta az Úr Mózes által, hogy ha azt mondja valaki közületek, mit eszünk a hetedik évben? Sőt már a mannánál is voltak telhetetlenek, akik szombaton is kimentek, hogy keressenek

mannát. Nem hitte el a nép, hogy Isten képes rájuk árasztani az Ő áldását, három évre valót, hogy teremjen a föld. Nem hittek Istennek, nem hitték, hogy nem lesznek szegényebbek, nem hitték, hogy Isten meggazdagít. Nem hitték, hogy úgy a jó, ahogy Isten mondja. Hát, ez a szombat azt is jelenti a mi számunkra, ha meg tudunk nyugodni, ha Isten ígéreteiben tudunk járni, hogy hiszünk, és erre tanít bennünket, hogy higgyünk Istennek, minden ígéretének, amit mond. Keressük a másik ember javát, hasznát! Van még egy üzenete ennek a szombatnak, amit még szeretnék ide tenni. Az, hogy amikor nem vagyunk telhetetlenek, egyúttal nézzük meg a másik embert, hogy vajon a másik ember milyen helyzetben van. Ne csak magunkkal foglalkozzunk, hanem másokkal is. Így fejezi ki az Újszövetségben az Ige, hogy ne nézze ki-ki a magáét, a maga hasznát, hanem másokét is. Mert a szombat, a szombatév és az ötvenedik év, a hétszer hét szombat után való év nem csak annyi volt, hogy akkor nem kellett dolgozni, hanem így olvassuk „A hetedik esztendő végén elengedést mívelj. Ez pedig az elengedésnek módja: Minden kölcsönadó ember engedje el, a mit kölcsönadott az ő felebarátjának; ne hajtsa be az ő felebarátján és atyjafián; mert elengedés hirdettetett az Úrért. [...] Ha mégis szegénynyé lesz valaki a te atyádfiai közül valamelyikben a te kapuid közül a te földeden, a melyet az Úr, a te Istened ád néked: ne keményítsd meg a te szívedet, be se zárjad kezedet a te szegény atyádfia előtt; Hanem örömest nyisd meg a te kezedet néki, és örömest adj kölcsön néki, a mennyi elég az ő szükségére, a mi nélkül szűkölködik. Vigyázz magadra, hogy ne legyen a te szívedben valami istentelenség, mondván: Közelget a hetedik esztendő, az elengedésnek esztendeje; és elfordítsd szemedet a te szegény atyádfiától, hogy ne adj néki; mert ő ellened kiált az Úrhoz, és bűn lesz benned. Bizonyára adj néki, és meg ne háborodjék azon a te szíved, mikor adsz néki; mert az ilyen dologért áld meg téged az Úr, a te Istened minden munkádban, és mindenben, a mire kezedet veted. Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden” (5Móz 15,1-2.7-11). Világos az Ige, nem akarok semmit hozzáfűzni. Pál apostol is beszél ilyenről, amikor azt mondja, hogy munkálkodjon mindenki a keze munkájával, hogy legyen mit adni a szűkölködőnek. Ezt is jelentette a szombat és a szombatév, hogy nem csak magamnak, hanem nézzem meg, lássam meg a másikat is. De ha telhetetlen az ember szíve, akkor persze nem látja meg a másikat. Az előző órán a felemás igáról volt szó. Ha valaki felemás igában van, akkor a telhetetlenség is sokkal nagyobb hatással van rá, mintha nincs felemás igában. Itt azt olvastuk az Igében, hogy Tírusziak is lakoztak a városban, és azok hoztak mindenféle halat, árut, és ők csinálhatták, nekik nem volt szombatjuk, nekik olyan közük nem volt Istenhez, mint Izrael népének, nekik nem volt olyan törvényük, és olyan szövetségük, és azok kereskedtek szombaton is. Hiába volt a kőfal, hiába volt a kapu. Izrael fiai eltanulták tőlük, és ők is ugyanazt csinálták szombaton, eltanulták az idegenektől az ő cselekedeteiket. A vegyes házasságnak, a felemás igának ma is ez az egyik hátránya, hogy a hívő fél tudja, hogy bűn a telhetetlenség, és Isten Szelleme vezeti is arra, hogy ne légy telhetetlen, elégedj meg azzal, amid van, és nyisd meg a kezedet a másik előtt. De lehet, hogy a hitetlen fél ezt nem engedi, mert ő telhetetlen, és ő nem akar adni. Telhetetlen lelkület Tudom, hogy sokan emlékeznek arra a tanítómesére, - én szeretem a meséket, sokat tanulok belőle. Feleségem mindig mosolyog rajtam, hogy én a meséket szoktam olvasni, de hadd mondjam el röviden ezt a tanítómesét. Egy halászember fogott egy különös halat, nem tudom milyen aranyhalat. A hal megszólalt, hogy engedje el, és jót tesz vele. Elengedte a halat, és nem kért semmit tőle. Hazament és újságolja a feleségének, hogy mi történt. „Ilyen buta embert, miért nem kértél legalább egy jó vacsorát? Menj vissza gyorsan!” Visszament a

szegény ember, mindjárt szólította a halat, az adott neki egy jó vacsorát. S az asszony mind tovább mondta: Hát, ha vacsorát tudott adni, akkor tud adni a kunyhó helyett egy jó házat is, egy palotát, és akkor legyünk király és királyné, és akkor meg cár legyek, végül Isten legyek. S mindig zavarta vissza a férjét. S mikor már ilyen nagy kérése volt, hogy Isten akart lenni, mire visszament, a parton ahol hatalmas orkán és vihar dúlt, haragudott a tenger, a szél az ilyenért. Visszament, ott volt a felesége rongyokban, és ott volt a rozoga kunyhó. Ez a telhetetlenség. Az egyikben nem volt meg, de a másikban ott volt a telhetetlenség. Ez a korszellem most olyan, hogy az ember telhetetlen. Nem akarok én most belemenni abba, hogy a Jelenések könyvében mit jelent a 666-os szám, úgy sem tudjuk pontosan, akik majd akkor élnek, meg fogják tudni, hogy mi ez a szám. De azért valamire tudunk következtetni ebből a számból, mégpedig arra, hogy milyen ez a korszellem. Ez a sátáni szám, nem 777, hanem 666. .A 6 a Sátán száma, és az, hogy hat napon át munkálkodjál, hogy csak dolgozz, dolgozz és dolgozz, csináld, tegyed, mert akkor lesz több! Nincs irgalom, és nincs kegyelem, és nincs engedés. Nem engedünk senkinek semmit, csak ha már muszáj, mert úgy sem tud fizetni, mert hát nincs neki miből, hát jól van, akkor a bank leírja, hogy behajthatatlan. De a fedelet elveszi a feje felől, a ruháját elveszi, amit csak lehet, nincs irgalom. Csak gyerünk, csináld, addig van becsületed, amíg dolgozol. Amikor már nem dolgozol, akkor nincs tovább semmi becsületed, és nincs tovább irgalom. Ez a korszellem. Nem kell a hetedik napot megünnepelni, akkor is dolgozz! Nincs hetedik esztendő, akkor is dolgozz! Nincs hétszer hetedik esztendő, hogy még a 49. év után még egy évet pihenj. Nincs ilyen. Nem pihentetjük a földet, nem pihenünk, csak dolgozni, dolgozni, dolgozni! Ezt jelenti a 666. S hogy közben tönkremegy az ember? S hogy közben nem ér el semmit? És az, hogy akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, meg tőrbe, sok esztelen és káros kívánságba esnek. a testet veszedelembe és romlásba merítik, hogy idegileg tönkremegy? Hogy a vérnyomása felszalad, hogy ilyen, vagy olyan beteg? Nem, az nem baj. Telhetetlenség - ez a korszellem, amiben benne vagyunk. Régen is telhetetlen volt az ember, de most különösen telhetetlen. A telhetetlen földesúr története Még édesanyám mondta el annak idején (nem tudom, hogy ő ezt honnan hallotta, vagy olvasta), hogy volt egyszer egy király, aki azt mondta az egyik földesurának, hogy azt a földet, amit egy nap alatt körbejársz, bejársz, lehet sétálni, futni, ahogy akarsz, amennyit így be tudsz keríteni, azt neked adom. Mikor a nap felkel, akkor kezdheted, mikor a nap lenyugszik, akkor már vissza kell érni a kiindulópontra. Ez az ember alig várta a hajnalt, izgult, hogy nos, most már kel a nap. És akkor elkezdett nem sétálni, hanem futni, ahogy csak bírt. Gondolta, hogy délig jó nagyot kerül, és utána délután már indul, hogy visszaérjen, mire a nap lemegy. Csak mikor eljött a dél, gondolta, hogy hú, még ezt a hegyet, olyan jó erdő van rajta, azt még be kellene keríteni. Ezt meg, amin még egy vár is van, be kellene, nos, még egy tó is van, azt is vegyük bele. Hú, ez meg milyen jó feketeföld, még azt is vegyük bele. És közben észre sem vette, hogyan megy lefelé a nap. Akkor neki kezdett teljes iramban futni, hogy a végére érjen. De egész nap nem evett, csak futott. Teljesen kidőlt, és mielőtt a nap lement, ez az ember összeesett, és meghalt. Megkérdezték a királytól: Miért akart neki ilyen sok földet adni, és miért adta neki ezt a nagy szabadságot? Azt mondta: mert el akartam tenni láb alól. Nem akartam kivégeztetni, ez nagy felháborodást keltett volna, de tudtam, hogy olyan kapzsi és telhetetlen, hogy halálra futja magát. Testvérek, a Sátán ugyanezt teszi. Tudja, hogy az ember olyan kapzsi, és olyan telhetetlen, hogy halálra dolgozza magát. Halálra, és nemcsak fizikailag halálra, hanem szellemileg is halálra. Nem lesz ideje az Úr dolgaival foglalkozni, nem lesz ideje Isten országát keresni, nem lesz ideje arra gondolni, hogy azért valami közöm van Istenhez, valamit Isten mégiscsak akar velem. Nemcsak azt, hogy valamit gyűjtsek ezen a földön, vannak valami nagyobb céljai is a földi életemmel. Meg kellene egy kicsit állni, meg kellene egy kicsit pihenni, el kellene egy

kicsit gondolkozni, és egy kicsit felfelé fordítani a tekintetünket a mennyeiek felé. Nos, tudja ezt a kísértő, és azért adja az ember elé, hogy menj csak, mennyi minden lesz csak a tied! Csináld csak! Míg aztán az ember a végén, mire lemegy az életének a napja, egyszer csak odavan, vége van, és minden késő. Késő az Úrra gondolni, késő a mennyeiekre gondolni. Késő arra gondolni, hogy hát mi közöm van nekem Istenhez, és mi köze van Istennek hozzám? Szól az Úr, hallgassunk rá! Nehémiás így figyelmeztette az ő népét: „Avagy nem így cselekedtek-é a ti atyáitok, s a mi Istenünk reánk hozá mindezen gonoszt és e városra?! És ti mégis növelitek Isten haragját Izráel fölött, megfertőztetvén a szombatot!” (Neh 13,18). Akkor jöttek vissza a babiloni fogságból, akkor építették fel a romba dőlt Jeruzsálemet, és azt mondja nekik Nehémiás: Hát nem tudjátok, hogy az atyáink e miatt kerültek a babiloni fogságba, e miatt rombolták le Jeruzsálemet, hogy nem ünnepelték meg a szombatot, és soha nem tartották meg a szombatévet? Hát nem tudjátok? És most ott folytatjátok, ahol ők abbahagyták! Olyan szép, ahol Jeremiás próféta könyvében elmondja Isten a babiloni fogság előtt még a népnek: „Ezt mondá nékem az Úr: Menj és állj meg a nép fiainak kapujában, a melyen bemennek és a melyen kijönnek Júdának királyai, és Jeruzsálemnek is minden kapujában! És ezt mondd nékik: Halljátok meg az Úrnak szavát Júdának királyai és egész Júda és Jeruzsálemnek minden lakosa, a kik bejártok e kapukon! Ezt mondja az Úr: Vigyázzatok a ti lelketekre, és ne hordjatok terhet szombat-napon, se Jeruzsálem kapuin be ne vigyetek! Házaitokból se vigyetek ki terhet szombat-napon, és semmi munkát ne végezzetek, hanem szenteljétek meg a szombat-napot, úgy a mint atyáitoknak megparancsoltam! De ők nem hallgattak, és fülöket sem hajtották rá, hanem megkeményítették nyakokat, hogy ne halljanak, és az oktatást be ne vehessék. Pedig ha szívesen hallgattok reám, ezt mondja az Úr, és nem visztek be terhet e város kapuin szombat-napon, és megszentelitek a szombat-napot, úgy hogy semmi dolgot nem végeztek azon: Akkor e város kapuin királyok és fejedelmek fognak bevonulni, a kik a Dávid székén ülnek, szekereken és lovakon járnak, mind magok, mind fejedelmeik, Júdának férfiai és Jeruzsálemnek lakosai, és e városban lakni fognak mindörökké. [...] Ha pedig nem hallgattok reám, hogy megszenteljétek a szombat-napot, és hogy ne hordjatok terhet és ne jőjjetek be Jeruzsálem kapuin szombat-napon: tüzet gerjesztek az ő kapuiban, és megemészti Jeruzsálem palotáit, és nem lesz eloltható” (Jer 17,19-25.27). Világosan megmondta az Úr, hogy milyen áldást ad, és mi lesz a következménye. Az is lett. Dávid magvából való királyok helyett Nabukodonozor járt be a kapun, meg az ellenség. A helyett, hogy áldozatot hoztak volna, lerombolták a templomot, Jeruzsálemet, és megégették a kapukat is tűzben. Most hozzánk szól Isten Igéje. Itt vagyunk ebben a korban, ebben a korszellemben, ebben a hajtásban, és azt mondja nekünk, hogy a hívő ember tulajdonképpen bement a nyugodalomba. Ne legyünk telhetetlenek, hanem ahogy a Kolossé levélben olvassuk: „Annakokáért, ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókkal törődjetek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülve. Az odafelvalókkal törõdjetek, nem a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben” (Kol 3,1-3).. A Zsidókhoz írt levél 4. részében pedig azt olvassuk: „Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének. Mert a ki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, a miképen Isten is a magáéitól, Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék. Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait. És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, a kiről mi beszélünk. [...] Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy

irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül” (Zsid 4,913.16). Tehát most még alkalmas idő van, most még lehet változtatni a dolgokon, most még lehet a nyugodalomban élni, és lehet azon gondolkozni, de a szívünkben gondolkodni, hogy mi is a mi kapcsolatunk Istennel, milyen köze is van Istennek hozzánk, mire is hívott el Isten bennünket, és úgy rendezzük be a mi földi életünket, ami még hátra van! Ámen. Debrecen, 1997. április 9.