Neh 7,1-4.73 Zárt kapuk és őrök „És lőn, hogy midőn megépítteték a kőfal, felállítám az ajtókat és kirendeltetének a kapunállók, az énekesek és a Léviták őrizetre; És hadnagyokká tevém Jeruzsálem fölött Hanánit, testvéremet és Hanániást, a vár fejedelmét, mivel hogy ő hűségesebb és istenfélőbb vala sokaknál. És mondék nékik: Meg ne nyittassanak Jeruzsálem kapui mindaddig, míg a nap melegen nem süt, és míg az őrök ott állanak, addig tegyék be az ajtókat és zárjátok be azokat; azután állítsatok őrizőket Jeruzsálem lakosai közül, némelyeket az ő vigyázó helyökre, s másokat az ő házok ellenébe. A város pedig felette igen széles vala és nagy, s a nép kevés lévén benne, házak nem épültek. [...] És lakozának mind a papok, mind a Léviták, mind a kapunállók, mind az énekesek, mind a nép fiai, mind a Léviták szolgái, szóval az egész Izráel a magok városaikban.” Bevezetés Most elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor az Ige arról szól, hogy felépült a kőfal, felállították a kaput, feltették a kapukra az ajtószárnyakat, és még egy további lépést látott szükségesnek Nehémiás: őröket is állítson a kapukba. Most ezen alkalommal elsősorban arról szólnék, hogy mire valók ezek az őrök szellemi értelemben. Miért kellenek ma őrök, mire vigyáznak az őrök, és mire kell vigyáznunk mindannyiunknak? Ami már felépült Talán ott kezdeném, hogy miért is épült a kőfal és a kapu, mi volt a cél. Tudjuk az Igéből, hogy az oltár és a templom már korábban felépült, azután épült a város, a városfal, a kapu és a tornyok a kapukon, vagy a falakon. Az Úr megígérte, hogy Jeruzsálemben, a templomban ott lakozik, és láttuk ennek a szellemi jelentését, hogy Ő velünk van, akár az egyéni életünkben „Lakozzék Krisztus hit által a szívetekben -, akár a gyülekezetben, mert megígérte, hogy közöttük lakozom, tehát bennünk is és közöttünk is. Isten egy bizonyos védelmet ad nekünk, és elkülönülést is, ezt a városfal jelképezi. Ez a kettő szorosan egybe tartozik. Az Úr meg tud védeni, de megkívánja tőlünk, hogy különüljünk el ettől a világtól, nem külsőleg, hanem a szívünkben. Úgy, ahogy nagyon sokszor olvastuk a Korinthusi levélben: Mi köze van hívőnek hitetlenhez? Mi egyezsége van Krisztusnak Béliállal, mi közössége van világosságnak a sötétséggel, és mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? Nem azt kérte az Úr, hogy vegyen ki minket a világból, de a gonosztól őrizzen meg, tehát ami e világban gonosz. A sötétség hatalmától, e világ istenétől és az ő munkájától, a bűntől védelmet ad az Úr, de el kell különülnünk. Aztán láttuk, hogy a kapuk Jézus Krisztusra mutatnak, egyedül csak rajta keresztül lehet bejutni Isten közelébe. Nincs más út, nincs más kapu, nincs más lehetőség. Jézus Krisztus azt mondta: „Én vagyok az út, én vagyok az igazság, és én vagyok az élet, és senki sem mehet az Atyához, csak én általam”. Kizárólag csak Ő általa, nincs más lehetőségünk. Hiába gondolják az emberek, hogy van ilyen, vagy amolyan lehetőség. Nincs, csak Ő általa. Azt is láttuk, hogy a kapuk (mert annak idején a kapukban ítélkeztek), a bírói hatalomnak, a bírói tekintélynek a jelképei is. Ezt most azért említem újból, mert erre szeretnék még visszatérni a kapuőrökkel, az ajtónállókkal kapcsolatosan. Nézzük meg, hogy mi volt akkor a városban, amikor elkészült minden, és az ajtónállók, a kapuőrök ott álltak már a kapuban. Azt olvastuk, hogy a város igen nagy volt, de nagyon kevesen laktak benne. A papok is, a léviták is, és a léviták szolgái is, a kapuőrök és az
ajtónállók is, mindenki a maga városában lakott, csak szolgálatra jöttek fel Jeruzsálembe. Későbbi részekben le van írva, hogy ki kellett jelölni minden tízedik embert, hogy ott lakjék Jeruzsálemben. Voltak önként jelentkezők is, és a nép áldotta azokat, akik önként jelentkeztek, hogy Jeruzsálemben lakjanak. Jeruzsálemben akkor elsősorban az istentisztelet folyt, a templomban és az oltáron az áldozat és a jóillat-tétel, ahogy az Úr parancsolta. Ahhoz, hogy ez zavartalanul folyhasson, nagyon kellett ez a várfal, és kellettek a kapukoz az őrök. Ma is a gyülekezetben az Úr szolgálata folyik olyan értelemben, hogy elsősorban az Úr szolgál nekünk, hogy növekedjünk, épüljünk, elkészüljünk, mire Ő visszajön, kiábrázolódjék rajtunk Krisztus arca. Ennek érdekében szól az Ige, ennek érdekében van a testvéri közösség is. Más részről viszont itt készít fel bennünket arra a szolgálatra az Úr, amit majd a világban, a kapukon kívül kell szolgálnunk, és ehhez a munkához nyugalom kell. Nyugalom kellett akkor is, ide kellett az a bizonyos elkülönülés, és hogy ne akárki járjon ki és be azokon a kapukon. És most ugyanúgy szellemi értelemben, hogy épüljünk mindannyian, épüljön a Gyülekezet, hogy elkészüljön Istennek a munkája, amit a Gyülekezettel eltervezett. Ahhoz, hogy bevégeződjön ezen a földön, és mi is el tudjuk végezni a ránk bízott szolgálatot, ehhez az is szükséges, hogy ebben a világtól a szívünkben való elkülönülésben meg tudjunk állni, és ehhez a megálláshoz szükségesek a kapuőrök, az ajtónállók. Az őrök feladata Most hadd térjek rá részletesebben, hogy mi is volt az ajtónállóknak, a kapuőröknek a feladata, és mit jelent ez most. Először elolvasom a János evangéliuma 10. rész első néhány versét, ahol az Úr Jézus beszél az ajtónállóról: „Bizony, bizony mondom néktek: A ki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló. A ki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját. Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, a mit szól vala nékik. Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. Mindazok, a kik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok. Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek” (Jn 10, 1-10). Két dolgot szeretnék ebből kiemelni, amit itt az Úr Jézus elmondott. Az egyik az, hogy az ajtónálló csak a pásztornak nyit ajtót. Mit jelent ez az egyéni életünkben? Ezzel kapcsolatban volt arról szó, hogy ezek a kapuk a mi személyes életünkben olyat is jelentenek, hogy amilyen hatás ér bennünket környezetünkből, a világból, a fizikai világból és a szellemvilágból, azok is bizonyos kapukon keresztül jutnak be a szívünkig. A szemünk is olyan, mint egy kapu, a fülünk is olyan, mint egy kapu, a gondolataink is olyanok, mint egy kapu. És ha valaki Isten gyermeke, akkor tudnia kell, éreznie kell a szívében annak a felelősségét, hogy nem lehet minden előtt kinyitni a kaput. Meg kell ismerni, hogy az, ami most be akar jutni a szívembe, akármilyen kapun keresztül, az a pásztor? Az a pásztornak a hangja? Az a pásztornak, Krisztusnak a látása, vagy valami más, valami idegen? És ha valami idegen, akkor úgy vagyunk-e, mint a juhok: elfutunk előle, nem hallgatunk rá? Úgy vagyunk-e, mint az ajtónálló, nem nyitunk ajtót neki, mert idegen? Persze, az ember kíváncsi természetű. Szeretné ezt is, azt is meghallgatni, ezt is, azt is meglátni, ezt is, azt is kigondolni, de nekünk, hívő embereknek, elég kell, legyen az Ige. Hogy ami nem Krisztus, ami nem krisztusi, ami nem a pásztor, annak ne nyissunk ajtót, és ez a másik, amit szeretnék kiemelni, mert az, aki nem ő, aki nem ott jön be, ahol a pásztor, az ajtón keresztül, az tolvaj, és azért jön, hogy öljön, raboljon, és pusztítson.
Ha beengedünk az egyéni életünkbe olyan dolgokat, ami nem krisztusi, rombol. Nem azt mondom, hogy akinek Krisztusban új élete van, hogy elveszti az új életét, hogy megöli benne az új életet. Nem ezt mondom, de azt igen, hogy ami idegen és nem krisztusi bennünk, az pusztít bennünk, rombol. Lerombolja az örömünket, elpusztítja a békességünket, veszteség ér bennünket, nem tudjuk úgy betölteni a szolgálatunkat, ahogy kellene, haszontalanokká válhatunk ebben a világban, és pontosan ezt akarja a kísértő. Ne legyenek jó kapuőrök, nyissunk ajtót bárkinek és bárminek, ami olyan formában jön, ami kecsegtető, ami érdekes, ami izgalmas. Az Ige arról beszél, hogy az utolsó időkben az embereknek viszket a fülük, és elfordítják az igazságtól, de a mesékhez odafordulnak. A mindenfajta fantasztikus és sötét dolgokhoz. Minden rossz, ami nem krisztusi. Ajtónálló kell, hogy legyen az egyéni életünkben, és ezért mi vagyunk a felelősek. Ugyanakkor a gyülekezeti életre nézve is van ennek egy üzenete. Juhokról van szó. Azt mondja, hogy aki az ajtón megy be a juhok aklába, a juhok pásztora, annak ajtót nyit az ajtónálló. Együtt a gyülekezet, egy helyi gyülekezet. És az, hogy a helyi gyülekezetbe ki jön be, ott is kell ajtónálló, nem lehet akárkit beengedni. Nem arról van szó, hogy nem jöhet bárki Igét hallgatni. Igét hallgatni mindenki jöhet, kérdezni is jöhet mindenki, de az, hogy ki tartozik a gyülekezet belső, szoros közösségéhez, az nem mindegy. A kapuk és az ajtónálló Milyen kapun lehet bemenni? Most csak emlékeztetem a testvéreket arra, hogy szó volt hat kapuról. Az első kapu a juhok kapuja. Csak a juhok, akik tudják azt, hogy én értem Jézus Krisztus, mint jó pásztor juhvá, báránnyá lett, és meghalt értem. Mint juh, vitetik a mészárszékre, mint bárány, megnémul az őt nyírók előtt. Én az Ő golgotai kereszthalála által, az Ő vére által lettem Istennek a báránya, Istennek a gyermeke. Csak aki ezt átélte az életében, és tudja, csak az jöhet be ezen a kapun, csak ilyen kapun lehet bejönni. A második volt a halaknak a kapuja. Azt mondta Péternek az Úr, hogy ezután emberhalásszá teszlek. Láttuk, hogy ez azt jelenti, hogy a népek nagy tengeréből Isten a szeretetének a hálójával fogja ki azokat az embereket, akik elfogadják Istennek a szeretetét. Akiket az Isten szeretete magához ölel, és hagyják, hogy ez az isteni szeretet magához ölelje. Ahogy írva van az Igében, hogy Isten szeretete kitöltetett a szívünkbe a Szent Szellem által. Tehát, akit megragadott Isten szeretete, akiben benne van az Isten szeretete, akiben benne van a Szent Szellem, mert csak a Szent Szellem tudja az Isten szeretetét a szívünkbe kitölteni. A harmadik kapu, amiről beszéltünk, az óvárosnak a kapuja. Most visszamentünk az óvárosig, Sálemig, ami Jeruzsálemnek az elődje volt, a belső város. Annak idején Melkisédek, Sálem királya - akihez a Zsidókhoz írt levél hasonlítja Jézus Krisztust, aki főpap a Melkisédek rendje szerint - kenyeret és bort hozott Ábrahámnak, aki visszatért az ellenség leveréséből. Kenyér és bor, szóval ez az alapja: akinek az élete alapja az, hogy tudja, hogy bűnös vagyok, és meg kellett volna halnom, csak a halált érdemeltem, de helyettem Krisztus halt meg, Krisztus adta oda a testét, Krisztus ontotta a vérét. De én is Benne voltam, Vele együtt én is meghaltam, eltemettettem, de Vele együtt én is feltámadtam. Most nem sorolom tovább ezeket a kapukat. Szóval az ajtónállók feladata, felelőssége az, hogy megvizsgálja, hogy egy Krisztus vére árán megváltott egy juh közeledik-e, olyan jön-e, akiben a Szent Szellem van, és aki az Isten szeretetét a szívében hordozza a Szent Szellem által. Akinek az élete alapja az, hogy tud mire emlékezni, a bor és a kenyér, mert tudja, hogy ki hozta ki a halálból, honnan jött, és hová megy. Az Apostolok cselekedeteiben, a 20. részben olvasunk arról, hogy amikor Pál búcsúzik az efézusi vénektől. Ott Pál a következőket mondja: Mert tudom azt, hogy az én eltávozásom után jönnek közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy maguk után vonják a többieket. Gonosz farkasok, akik azért jönnek, mert pusztítani akarják a nyájat. Aki nem a kapun jön be, mint juh, akit nem az Úr épít be egy
gyülekezetbe, és nem veszik észre az ajtónállók, az akarata ellenére is pusztít. Én nem azt mondom, hogy ezek az emberek rossz szándékú emberek, pusztítani akaró emberek, problémákat akarnak okozni, és direkt azért jönnek, hogy rendetlenséget csináljanak. Akinek nincs új élete Krisztusban, és akit nem Isten helyezett egy helyi gyülekezetbe, nem Krisztuson keresztül jött, az akarata ellenére, vagy a legjobb szándéka ellenére is zavart és pusztítást okoz. Azért jön, hogy öljön és pusztítson, ahogy olvastuk a János evangéliuma 10,10-ben is. Tudjuk azt, most csak hasonlatképpen hozom, hogy ha egy tolvaj jön a házunkba és onnan elvisz dolgokat, az nagyon kellemetlen. Kellemetlen a gyülekezetben is, és most fizikai értelemben mondom, mert itt is volt már egy néhány kellemetlenség, fizikai értelemben. Valakik bejöttek, tolvajok, kabátot vittek el, táskát vittek el, magnót vittek el, órát vittek el, ezt-azt, kellemetlen. De ez csak kellemetlen. De hogy ha szellemi értelemben jön be tolvaj, az sokkal inkább megrabol, az pótolhatatlan dolgokat visz el, szellemi értékeket visz el magával, ezért nagy a felelőssége a kapuőröknek, az ajtónállóknak. Mi ellen védekezzünk? Ki az ellenség? Kik akarnak bejönni, vagy úgy is mondhatnám, hogy kit akar felhasználni az ellenség, a Sátán, hogy bejöjjön a kapukon, amit a kapuőröknek észre kell venni? Korábban már szóltunk arról, hogy az ellenség, akiket név szerint is megemlít az Ige: az ammonita Tóbiás, az arábiai Gesem, és Szanballat, aki a samaritánusok közül való. Annak idején szó volt arról, hogy az arábiai Gesem, és az ammonita Tóbiás, az ammoniták és a moábiták a testet, és ez a Gesem is a testet jelképezi, tehát a támadás nagyon gyakran a testünkön keresztül jön. És akiben nem az Úr Szelleme az úr, hanem a test, az rombol. Az a gyülekezetben is rombol, a magánéletében is rombol, családjában is rombol. Aztán voltak asdódeusok, akik támadtak. Asdód az öt nagy filiszteus város egyike volt. A filiszteusok a szellemi hatalmakat jelentik. Aztán szó volt arról is, hogy a samaritánusok közül valók pedig azokat jelképezik, akik vallásos emberek. Ott egy nagy valláskeveredés volt. Az első fogság után, nem a babiloni fogság után, hanem az asszíriai fogság után telepítettek be egy csomó pogány embert, és mindenki hozta a maga Istenét. Aztán elküldtek egy papot, hogy tanítsa meg az igazi Isten tiszteletének a módjára is. Óriási nagy valláskeveredés volt, ott mindenki imádta a maga istenét, elfogadta a másik istenét, meg hát szolgáltak az Úrnak úgy, ahogy tudtak. Nos, ezt Isten nem fogadja el. Ezek közül kerültek ki a samaritánusok. Most másik kétféle próbálkozását említeném meg az ellenségnek, ami a kapuőrök feladatával kapcsolatos. Azt olvastuk az Igében, hogy Nehémiás meghagyta ennek a két hűséges embernek, akik parancsnokok voltak (mert hogy ők istenfélőbbek voltak a többieknél), hogy: Meg ne nyittassanak Jeruzsálem kapui mindaddig, míg a nap melegen nem süt, és míg az őrök ott állanak, addig tegyék be az ajtókat és zárjátok be azokat. Egész éjjel zárva voltak a kapuk. Ott álltak az őrök is, és zárva voltak a kapuk is. Csak amikor a nap már melegen sütött, nem éppen, amikor elkezdett hajnalodni, mikor már melegen sütött a nap, teljes világosság volt, csak akkor engedte, hogy kinyissák a kapukat. De még azután is azt mondta, hogy azután állítsatok őrizőket Jeruzsálem lakosai közül, némelyeket az ő vigyázó helyökre, s másokat az ő házuk ellenébe. Nem test és vér ellen Elsősorban is a kapuk éjjel voltak zárva, és akkor kellett őrködni, nappal is persze, de éjjel különösen. Mit jelent ez? Az éjszaka szellemileg a sötétséget jelenti, a sátáni, démonikus sötétséget. S most, ahogy az utolsó idők vége felé rohamosan közeledünk, egyre nagyobb a szellemi sötétség. A legmegbízhatóbb emberek, a leghűségesebbek kellenek, ahogy itt olvastuk az Igében. Még egyszer elolvasom a 2. vers végét: mivel hogy ő hűségesebb és istenfélőbb volt sokaknál. Hűséges és istenfélő emberekre van szükség, akik tudnak vigyázni, hogy ebben a sötét, démonikus korban, amibe mi bejutottunk, nehogy a kapukon keresztül
valamilyen módon bejuthasson olyan, aminek nem kell, hogy bejusson. Majd néhány dolgot megemlítek még ezzel kapcsolatban. Amikor a kapukat kinyitották, akkor már teljes világos volt. Az Efézusi levélnek a 6. részében a következőt olvassuk: „Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. Öltözzétek fel Istennek minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördög minden ravaszságával szemben. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok” (Ef 6,10-13). Ismerős az Ige, s hogy mik ezek a fegyverek. Egyéni életünkben a kapuk őrzéséhez is kellenek ezek a fegyverek, és közösségi életünkben is kellenek az őröknek ezek a fegyverek. De a hűséges és istenfélő emberek tudják felöltözni ezeket. Nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, és egyre inkább látjuk, tapasztaljuk, hogy ezek a sötét hatalmak milyen körmönfont, rafinált módon támadnak. Világosság angyalává álcázzák magukat. Nem úgy jönnek, hogy mi vagyunk az ördög, meg a sötétség. Pál apostol azt írja a korintusiaknak, hogy félek, hogy amiképpen a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak, és eltávolodnak a Krisztus iránti egyenességtől. Csak egy kis eltávolodás, csak egy kicsit engedni, csak egy picit hűtlenkedni, csak egy picit az istenfélelemből engedni, és mindjárt ott a baj. Jön valaki, aki más Jézust prédikál, más szellemet vesztek, amit nem vettetek, más evangéliumot hirdet. Beszél abban a részben arról is az Ige, hogy nem csoda, hiszen a Sátán is átváltoztatja magát a világosság angyalává, hogy az ő szolgái is úgy lépnek fel, mint a világosság angyalai. Ezek ellen a sötétség hatalmai ellen így kell megvívni a harcot, mert világosság angyalaként jelenik meg. Világosságban tudunk győzni, védekezni Csak az tudja megvívni ezt a harcot, aki önmagában teljes világosságban jár. Mint ahogy csak nappal volt nyitva az a kapu, csak amikor már fényesen és melegen sütött a nap, teljes volt a világosság. Az, aki bemehet a kapukon, az világosságban járó legyen, akár a gyülekezet ajtaján jön be, (természetesen, az Isten országa ajtaján maga az Úr őrködik), akár az egyéni életünk ajtaján, hogy az világosság legyen. Hadd olvassak el egy Igét még ezzel kapcsolatosan ugyaninnen, az Efézusi levélből: „Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van). Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak. És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat; Mert a melyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is. Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jőnek; mert minden, a mi napvilágra jő, világosság. [...] És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel” (Ef 5,8-13.18). Másik helyen mondja az Ige, hogy akik részegek, éjjel részegednek meg, és akik alusznak, éjjel alusznak, de mi nappaliak vagyunk. Szóval, hogy világosságban járó életünk legyen, és ez azt jelenti, hogy meggondolván, mi kedves az Úrnak, és hogy semmi közösségünk ne legyen a sötétségnek semmiféle cselekedeteivel, ami gyümölcstelen. Ne legyen közösségünk! Nos, ezért van a várfal, ezért vannak a kapuk, ezért vannak a kapuőrök, hogy a sötétségből, a sátáni világból semmi ne jusson be. Teljes világosságban járjunk, mint világosság fiai. És ha mégis valami becsúszna, valami bűn, valami sötétség, valami gyümölcstelen, valami testi, valami, ami nem krisztusi, akkor itt azt mondja, hogy világosságra kell hozni, mert mindaz, ami napvilágra jön, világosság. És ha világosságban járunk, amint Ő maga világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának a vére megtisztít minket minden bűntől. Ez
az egyik, amire szerettem volna kitérni, ebben az időben vagyunk. Mióta Jézus Krisztus elment erről a földről, mindig sötétség van itt, de most közeledik az éjfél, közelednek a legsötétebb órák, amikor leginkább a világosság angyalává teszi magát a kísértő. Ez ellen egyféleképpen védekezhetünk: hűségesen ragaszkodunk az Úrhoz istenfélelemben, és semmi olyannal közösséget nem vállalunk, ami nem világosság. Mi magunk világosságban járunk. Különben a csalfa, sátáni, tettetett „világosság” megzavar bennünket. Zárt kapuk szombaton A másik, amit szeretnék megemlíteni, ahhoz a Nehémiás könyvének a 13. részéből egy néhány verset elolvasok, ahol egy konkrét eset van leírva, hogy Nehémiás úgy látta jónak, hogy ne csak éjjelre zárják be a kapukat, hanem bezárták a kapukat szombatnapra is. Ennek az oka pedig az volt, hogy Nehémiás egy időre elment Jeruzsálemből. Ő egy jó ajtónálló volt, és mire visszajött, bajok történtek. Az történt – majd otthon elolvassák a testvérek -, hogy: „Azon napokban láttam Júdában, hogy sajtót taposnak szombaton, és gabonát hoznak be, szamarakra rakván, sőt bort, szőlőt és olajat is és mindenféle terhet behoznak Jeruzsálembe szombat napon, és bizonyságot tevék ellenök, a mely napon eleséget árulnak vala” (Neh 13,10). Szombatnapon úgy, mint más napokon. Azt mondta, hát ezt ki engedte meg? Most jöttünk vissza a babiloni fogságból, ahová éppen a miatt kerültünk, mert Istennek a szombatját nem ünnepeltük meg. Se a szombatnapokat, se a szombatévet, se az elengedés évét, Most jöttünk vissza, és most ugyanott folytatjuk? Azt mondta: Nem jön be teher ide szombatnapon, itt nem fogtok kereskedni, adni-venni, bezáratta a kaput egész szombatnapra. Ahogy írja, péntek este, mikor már megárnyékosodtak, onnan kezdve egész szombaton, és majd szombat után való nap, amikor jó világos volt már, és melegen sütött a nap, akkor engedte kinyitni. Voltak kereskedők, akik megpróbáltak mégis bejutni, persze, nem engedték be őket. Ott háltak a város kőfala mellett a kapun kívül, a kapuk előtt. Odament hozzájuk, és azt mondta: Miért háltok ti itt? Ha még egyszer megteszitek, kezet vetek rátok. Még megpróbálták egyszer-kétszer, de aztán látták, hogy hiába, és akkor nem mentek többet. Tudomásul vették, hogy szombatnapon be van zárva a kapu. Mit jelent ez a mi számunkra? Az különböztette meg Izrael népét a pogány népektől, többek között, hogy megünnepelték az Úrnak a szombatját, a nyugalmat, a békességet. Az igazi nyugalomba persze nem mentek be. Most inkább azt szeretném ebből kiemelni, hogy az ellenség azt szerette volna, hogy Jeruzsálem városa is olyan legyen, mint a többi pogány város. Ne különbözzön tőle, lehessen mindenkor ugyanúgy kereskedni, adni-venni, vigyék be a világot, a világi szellemet, a világiasságot. Nos, ez a másik, amire nagyon kell a kapuőröknek vigyázni egyéni életünkben is, a közösségi életünkben is. Az előbb szóltam arról, hogy a szellemi hatalmasságok jönnek a világosság angyalaként, és most azt, hogy a jön világ, a maga különböző csábításaival, trükkjeivel, a világias gondolkozással. Az, amiről a múlt vasárnap szó volt, amikor Jézus Krisztushoz odament a kísértő, és bemutatta Neki a föld minden országát egy szempillantás alatt, és azt mondta: Neked adom, csak borulj le, és imádj! A világ nekünk is felkínál sok mindent. Nincs más lehetőség, radikálisan lezárni a kapukat, és nem engedni. Nem engedni, mert ha beengedjük a világot, akkor a világ a legszentebb helyeket elfoglalja. Majd ha még az Úr kegyelmet ad, és odaérünk, látni fogjuk, hogy amíg odavolt Nehémiás, valamilyen módon még bejutott Tóbiás is. És tudjuk, hogy mi volt Tóbiásnak a következő tette? Nemcsak a kapun jutott be, hanem a templomba is bejutott. Amikor a templomba bejutott, akkor a templomnak egy kamarájából az Úr edényeit, meg azt, amit az Úrnak hoztak gabonát, eleséget meg egyebeket, kidobatta, és oda ő beköltözött. A templomba! A legszentebb dolgokat akarja elfoglalni. A kapuknál kell lezárni a világiasságot, és a sötétségnek a mindenfajta erőit.
Zárjuk ki a világot, világiasságot! Most egy kicsit hadd beszéljek konkrétabban, hogy miről is van szó. Ebben a világban, hit dolgában, erkölcsi téren, szellemi dolgokban óriási káosz van, és ez a káosz még nagyobb lesz, ahogy következik, ahogy az idő megyen egészen az antikrisztusi kor felé. Majd akkor lesz a káosz a tetőfokán. Nincs elkülönülés. A korszellem, a sötétség szelleme azt sugallja mindenkinek, hogy itt nincsenek erkölcsi értékek, itt nincs külön hit, egy olyan világvallás van kialakulóban, aki mindenkit befogadna: mohamedánokat, távol-keleti vallásúakat, névleges keresztyéneket, mindenkit, csak az igazi Krisztus-hívőket nem, de azokat is szeretnék. Szeretnék, hogy ha ezek a kőfalak leomolnának, szeretnék, ha a kapukon az őrök nem őrködnének annyira, hogy bemehetnének, és összemosnának mindenféle vallást. Úgy jelenik meg a világosság angyalaként, azt mondja, hogy szeretni kell egymást, tűrni kell egymásnak, el kell szenvedni egymást. Nem mondhatja a keresztyénség azt, hogy csak mi járjunk jó úton, és mindenki más rossz úton jár, mert akkor türelmetlenek vagyunk mások felé, akkor lenézünk másokat, akkor nem szeretünk másokat. Mert most ez a korszellem, ezt sugallja e világnak az Istene: a liberalizmust, a nagy összekeveredést, a nagy egységet, és aki elkülönül, és azt mondja, hogy én csak Krisztust, és senki mást, azt ellenségnek tekinti. Most már nemcsak különcnek, hanem ellenségnek, mert nagyon jól tudja a Sátán, hogy Krisztusnak egyetlenegy képviselete van ezen a földön, csak az a hívő ember, csak az a gyülekezet, ahol még szilárdan állnak a várfalak, és ahol még zárva vannak az ajtók mindenféle ilyen áramlattal szemben, ahol az őrök a helyükön állanak. Ezt nagyon szeretnék megbontani. Nagyon különös dolgok történnek ebben a világban. Ami régen teljesen evidens volt erkölcsi téren, azokat most semmibe veszik, és ha valaki szót mer ellene emelni, akkor azt mondják, hogy meg akarja bontani az embereknek az egységét, társadalmi nyugtalanságot akar kelteni, és olyan dolgok jönnek be névleges keresztyén egyházakba, amiről a Biblia teljesen világosan beszél, hogy nagyon nagy bűn, és Istennek az ítélete az emberiségen. Csak egyet hadd említsek meg ebből: a homoszexualitás. Keresztyén egyházakban eltűrik. Egyes országokban már törvényt hoztak, hogy férfi férfivel, nő nővel házasságot köthet. És jön erre a világra egy ilyen összemosó, egy mindent eltakaró, mindent összekeverő, sötét, démonikus szellemi, nem is tudom, hogy mi, csak azt tudjuk, hogy honnan jön - a Sátántól. Testvérek, ha itt nem áll a kőfal szilárdan, és nincsenek a kapuk zárva, és nincsenek kapuőrök, akik tudják, hogy kit lehet beengedni, mit lehet beengedni, és mit nem, akkor ez a nagy világosságként jelentkező sötétség, ez a szennyhullám el akar borítani mindent. Nagyon is időszerű, nagyon is fontos üzenete Istennek ma felénk az, hogy álljanak azok a kőfalak. Mi köze van hívőnek hitetlenhez, mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Mi közössége világosságnak a sötétséggel? Hogy lehetünk hűségesek? Szeretnék három dolgot megemlíteni. Az egyik az, hogy nagyon, de nagyon, halálos komolyan kell venni, hogy csak Jézus Krisztus az egyetlen út, amin keresztül mi az Atyához juthatunk. Ezen a Jézus Krisztuson, ezen az úton, vagy nevezzük kősziklának, fundamentumnak, vagy mindegy, hogyan nevezzük, de ezen a Jézus Krisztuson, kizárólag csak rajta nyugodjon az életünk, gyökerezzen bele az életünk! Senki és semmi más ne legyen nekünk, akit befogadunk, akit elfogadunk, akinek hiszünk, akibe kapaszkodunk, akitől tanulunk, aki előtt meghajlunk. Egyedül csak Jézus Krisztus a mi Urunk. Mindegy, hogy mit mondanak ránk, hogy milyen bigott vagy, hogy már régen túlhaladott álláspont, vagy hogy a világban hány más utat mondanak. Aki Jézus Krisztusról, az alapról lesodródik, annak vége, mert más fundamentum nem vettetett, egyedül csak Krisztus. Ez a fundamentum áll meg örökké. Ez az egyik.
A másik az, hogy nagyon, de nagyon komolyan kell vennünk az Igét, az Igének minden szavát, de főleg az Igének a szellemét, az Ige üzenetét. Szó volt arról vasárnap, hogy a Sátán hogy kísérthet az Igével is, hogy kihagy belőle dolgokat, más megvilágításba állítja a dolgokat. Jézus Krisztus testvéreinek, Istennek a gyermekeinek van annyi világosságuk, hogy megértsék az Igét, de ragaszkodnunk kell az Igéhez. Pál apostol, amikor elbúcsúzott az efézusi vénektől, mondta, hogy gonosz farkasok is jönnek közétek. Azt mondta végül, hogy végezetül ajánllak titeket Istennek, és az Ő kegyelmessége Igéjének, amely titeket felépíthet, és adhat nektek örökséget minden megszenteltek között. Az Ige épít, az Ige meggazdagít. Az Ige megáll örökké, mert az Ige Krisztus. Az ég és a föld elmúlnak, de az Igéből egy jotta sem múlik el, minden beteljesedik. A harmadik, amit még szeretnék megemlíteni most ennek az Igének a kapcsán: nagyon fontos figyelni azokra az őrökre, akiket Isten állított oda őröknek. Hogy ez a gyakorlatban mit jelent, hadd említsek meg két Igét. Erről a két Igéről korábban már volt szó egyszer, de most ismét hadd említsem meg. Tudniillik, a világban egy olyan szellemiség van, hogy olyan ez, mint az AIDS betegség. Az AIDS betegségnek az a lényege, hogy a szervezetben is vannak őrök. Ha egy idegen test behatol, akkor ezek az őrök - egész őrrendszer a szervezetben -, felismeri, megsemmisíti. Az AIDS beteg az olyan beteg, akinek a szervezetében ezek az őrök, ez az őrrendszer, ami a kapukon van, hatástalanítva lett. Nem ismeri fel, ki az idegen, összekeveri a saját sejtjeit az idegen sejtekkel, a vírus hatástalanította, és akkor bármilyen külső támadás, baktérium, vagy akármilyen fertőzés bejut a szervezetbe, nem ismeri fel, nem védekezik. Egy kicsi kis fertőzésre, amit egy egészséges szervezet vígan átél, mert az ő védekező rendszere, az ő őrei a kapuban felismerték, de ez az ember elkap egy fertőzést, és meghal, mert hatástalanították az őröket. Ebben a világban ez a szellemiség van most. Hatástalanítani az őröket, az őrállókat, az őrállóknak a szavát, akik szólják Isten Igéjét, akik felhívják a figyelmet arra, hogy vigyázat, veszély van, ezt sem lehet beengedni, azt sem lehet beengedni. Nos, azt mondja, ezeket hatástalanítani kell, el kell hallgattatni, de nem ám úgy, hogy erőszakkal, sokkal finomabb módon. Azt kell mondani, hogy ezek mindig csak akadékoskodnak, mindig csak borúlátóak, ezek összeférhetetlenek, ezek nem az egységen munkálkodnak, szóval valami ilyesmi dolgokat. Le kell rombolni a tekintélyüket. Befejezés És hadd olvassam fel most azt a két Igét. Az egyik Ige: „Kik az embert elítélik egy szóért, és tőrt vetnek annak, aki őket a kapuban megfeddi, és elejtik csalárdul az igazat” (Ézs 29,21). Tőrt vetnek annak, aki őket a kapuban megfeddi. A kapuban a kapuálló, amikor megfed valakit, hogy ez nem jó az éltedben, ilyen dolgot ne hozz be az életedbe, ilyen dolog nem jöhet be a gyülekezetbe, akkor azt mondja, ilyenek, akik feddődnek a kapuban, ezeknek tőrt vetnek, és elejtik csalárdul. Mondtam, hogy a kapu az a bírói hatalomnak a jelképe is. Meg tudja ítélni az őr, mert bölcsességet adott neki Isten. Hatalmat adott, felhatalmazást adott neki, látást. Amikor megfedd valakit, akkor persze rosszul esik, és akkor jön a test, jön a lelkünk, és azt mondja: vessünk tőrt neki, romboljuk le a hatalmát, a tekintélyét, a bírói tekintélyét. Nem jól látja, nem jól tudja. Hadd olvassam el a másik Igét is: „Gyűlölik azt, aki feddőzik a kapuban, és utálják azt, aki feddhetetlenül beszél” (Ám 5,10). Összetartoznak ezek: aki feddhetetlenül beszél, aki feddhetetlenül él, csak az tud a kapuban feddőzni. Csak az tud jó ajtónálló lenni, de megfordítva is igaz. Akinek az élete hűséges az Úrhoz, világosságban jár, szavak nélkül is az ő élete megfeddi azt, aki nem helyesen él. Nos, aki így szól, azt gyűlölik. Gyűlölik, aki feddőzik, utálják, aki feddhetetlenül beszél. És mivel gyűlölik és utálják, igyekeznek hatástalanítani, elszigetelni, tekintélyét lerombolni, hogy aztán szabadon, bárki és bármi bemehessen a kapukon. Kőfalaidra, Jeruzsálem, őröket állítottam.
Nagy az őrök felelőssége. Amikor az őr szól, és valaki nem hallgat rá, a vérét Isten rajta kéri meg. Ha az őr nem szól, akkor az őrön kéri meg. Az őröknek az a dolguk, hogy szóljanak, másoknak meg az, hogy elfogadják ezeket az intéseket, mert különben szellemi „AIDS betegek” leszünk, ha leromboljuk az őröknek, a kapuőröknek a munkáját. Az Úr áldjon meg bennünket, hogy tudjunk őrködni és vigyázni, és hallani, meghallani az őrök, őrállók szavát! Ámen. Debrecen, 1997. február 12.
