Négy napra megy nyaralni a magyar Még mindig a magyar tenger a legnépszerűbb belföldi úti cél – ez derült ki a Szállásvadász.hu friss turisztikai felméréséből, amelyben több mint 18 ezer hazai utazót kérdeztek idei nyaralási terveiről. A 2015. április 27. és május 5. között végzett kutatás többek között arra is rávilágított, hogy a tervezett kikapcsolódást leginkább 3 éjszakára tervezzük, nem szeretünk egyedül utazni és szállásra általában 100 ezer forintnál is kevesebbet költünk. Még mindig nagy sláger a Balaton Úgy fest, hogy a legnagyobb tavunk vonzereje nem csökkent az évek során, az online szállásfoglalási portál adatai szerint ugyanis a válaszadók közel 40 százaléka jelölte meg a Balatont tervezett úti célként. A megkérdezettek egyébként több vakációhelyet is beikszelhettek, így derült ki többek között az is, hogy idén 4499-en határainkon kívül pihenik ki a mindennapok fáradalmait, közülük viszont emellett 2593-an belföldön is nyaralnak majd. A nem reprezentatív felmérés több mint 18 ezer megkérdezettje közül kevesebb alig 5 százalék mondta azt, hogy 2015-ben sehol sem nyaral.
Tervezett úti cél főre lebontva 982
Balaton
4499 8083
Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld
1063
Nyugat-Dunántúl 1407
Közép-Dunántúl Dél-Dunántúl
1549 3230
Budapest és környéke Külföld
3005 1711
2756
Nem tervez idén üdülést
A városok közül Sopron a befutó A kérdőívet kitöltők több várost is megjelölhettek kedvenc úti céljukként. A lista aranyérmes helyét több mint 10 százalékkal Sopron birtokolja, nem sokkal lemaradva, a második helyen Hajdúszoboszló végzett. A dobogó harmadik fokán Pécs áll, és csak egy hajszálon múlt, hogy Gyula nem előzte meg a baranyai megyeszékhelyet.
2000 1800 1600 1400 1200 1000 800 600 400 200 0
Egyedül nem jó utazni Egyedül utazni továbbra sem népszerű, szabadsága alatt a válaszadók csupán 1,45 százaléka veszi magányosan a nyakába az országot. A családjukkal utazók csoportját (45,44 százalék) csupán egy hajszálnyival előzik meg azok, akik a párjukkal (46,13 százalék) töltik majd a szabadságukat valamelyik belföldi nyaralóhelyen. Az idei nyaralásukat tervezgetők alig 7 százaléka megy baráti társasággal vakációzni.
Kivel terveznek utazni? 6,97% 1,45%
Egyedül 46,13%
Párosan Családdal
45,44%
Barátokkal
100 ezer forint alatt foglalunk szállást A Szállásvadász.hu felmérésében arra is kíváncsi volt, hogy 2015-ben milyen hosszúra tervezzük a nyaralásunkat. 2015-ben a legtöbben – közel 4000-en – idén három éjszakára foglalnak majd szállást. És mindezt mennyiért? A szállásra szánt költségkeret legtöbb esetben nem éri el a 100 ezer forintot, a felmérésben résztvevők 28,69 százaléka az 50 ezer forintot, 20,67 százaléka pedig a 75 ezer forintot jelölte meg válaszként. A 250 ezer forinttal számolók aránya alig 2 százalék, míg a nyaralásra 300 ezer forintnál is többet kiadók aránya kicsivel több mint 1 százalék, ami 180 főt jelent.
A nyaralás tervezett időtartama 5000 4000 3000 2000 1000 0 1-2 éjszaka
3 éjszaka
4-5 éjszaka 5-10 éjszaka 10+ éjszaka
A szállásra szánt költségkeret 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0
A panziók után a négycsillagos szállodák a kedvenceink Szívesen pihenjük ki a dolgos hétköznapokat 4*-os szállodákban, ezek mellett a megkérdezettek 41,12 százaléka tette le a voksát. Mögöttük nem sokkal maradnak le az eggyel kevesebb csillaggal rendelkező hotelek, a válaszok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a kisebb szálláshelyek, panziók, vendégházak és az apartmanok az abszolút kedvenceink. Ilyen típusú szálláshelyekre idén összesen több mint 9000-en készülnek, ami a válaszadók csaknem 53,15 százalékát jelenti. A kérdőívet kitöltők egyébként több típusú szálláshelyet is megjelölhettek: mindössze 550-en választottak 5*-os szállodát üdülésük lehetséges helyszínéül, közülük pedig 127-en mondták azt, hogy kimondottan ilyen kategóriájú szállodát keresnek.
egyéb 5*-os hotel 4*-os hotel 3*-os hotel Panzió, vendégház Apartman 0
2000
4000
6000
8000
Félpanzióért rajong a magyar A felmérés vizsgálta azt is, hogy a megfelelő szálláshely kiválasztásánál a nyaralók számára melyek a legfontosabb tényezők. A szolgáltatások közül leglényegesebb elemnek az ellátás bizonyult, a válaszadók 18,93 százaléka tarja fontosnak azt, hogy a szobaárban legalább egy reggeli legyen benne. A válaszadók jelentős hányada – 74,77 százalék – félpanzióra esküszik, és a megkérdezettek alig 10 százaléka keres idén kimondottan all inclusive ellátást biztosító szállodát. Szálláshelykereséskor egyébként általában az is szempont, hogy a vendégeknek milyen fürdési lehetőségeik vannak. Azt, hogy a szállásnak legyen saját medencéje, 35,26 százalék tartja fontosnak, míg a saját wellness részleggel rendelkező szállodákat a megkérdezettek 52,77 százaléka kedveli. A megkérdezettek 34,57 százaléka azzal is számol, hogy nyaralóhelyen vagy annak környékén lévő strand és/vagy gyógyfürdő belépőjegyének árát vajon tartalmazza-e a szállásért kifizetendő összeg. Emellett a válaszadók több mint 3 százalékának az is fontos, hogy biztosan tudják, házi kedvencüket is szívesen fogadják majd az adott szálláshelyen.
kulturális programlehetőség
reggeli
masszázslehetőség félpanzió
vízpart közelsége baba-, illetve gyermekbarát szolgáltatások
all inclusive
kisállatbevitel fürdő- és strandbelépő
medence wellness-részleg
Szálláskereső oldalon foglalunk idén is Érdekesség, hogy a szálláshelynél közvetlenül nem foglalnak sokkal többen – 29,43 százalék –, mint ahányan (24,68 százalék) kuponvásárlás útján biztosítják nyaralásukat. Szállását a kérdőív kitöltőinek döntő többsége, vagyis 66,66 százalék szálláskereső weboldalak segítségével foglalja le. A válaszadók ennél a kérdésnél több választ is megjelölhettek.
egyéb utazási iroda közvetlenül a szálláshelynél kuponos oldal szálláskereső oldal 0
További információ: Freud Viktória sales és marketing koordinátor mobilszám: 0630-497-7518 e-mail:
[email protected]
2000
4000
6000
8000
10000
12000
14000