A MAGYAROKRA FIGYELTEK ROMÁNIA, 2001 NAPRÓL NAPRA

A MAGYAROKRA FIGYELTEK ROMÁNIA, 2001 – NAPRÓL NAPRA

KÁNTOR ERZSÉBET KÁNTOR LAJOS KOVÁCS KISS GYÖNGY SZABÓ GÉZA SZÁNTAI JÁNOS publicisztikai írásai

5

TETTAMANTI BÉLA rajzai

KORUNK BARÁTI TÁRSASÁG KOMP-PRESS KIADÓ Kolozsvár, 2002 Megjelent a HTMH és a Communitas Alapítvány támogatásával

A kiadói tanács tagjai Balázs Imre József Cseke Péter Horváth Andor Kántor Lajos Kelemen Hunor Kovács Kiss Gyöngy Lászlóffy Aladár Selyem Zsuzsa

© Korunk Baráti Társaság, 2002 © Tettamanti Béla ISBN 973-9373-34-8

7

KORUNK BARÁTI TÁRSASÁG KOMP-PRESS KIADÓ Kolozsvár, E. Grigorescu u. 52. Felelõs kiadó: Cseke Péter Telefon- és faxszám: 00-40-64-432154; e-mail: [email protected] Postacím: 3400 Cluj, C.P. 273, România Szerkesztõ: Kántor Lajos, Kovács Kiss Gyöngy Borító: Tettamanti Béla Mûszaki szerkesztõ: Heim András Számítógépes tördelés: Sass Gyöngyi Alak: 70x100/16 Nyomdai ívek száma: 11,5 Készült: ALUTUS Nyomda, Csíkszereda

8

Napi-lapi olvasmány (vagy annál több?), magyaroknak A forrás – a KOMP-PRESS Hírcsomag (a Korunk Baráti Társaság kolozsvári vállalkozása) keretében – az új évezred Romániájának elsõ éve. Úgy is mondhatnánk, a médiahírekben tobzódunk, napi-lapit kínálunk, ám ezt ne tessék csupán az újságokra érteni; legalább annyira jellemzõ az itt olvashatókra a csiki-csuki, az egyszer így, másszor úgy, már ahogy ezt a Biharpüspökitõl keletre élõk megtapasztalhatják. Ezt a tapasztalatot igyekszünk mindenkivel megosztani, legfõképpen azokkal, akik az errefelé beszerezhetõ információkat csak magyarul fogyasztják. De talán a román nyelvû vagy akár a romániai magyar (esetleg német) hírforrásokhoz folyamatosan hozzájutók is tanulságos, legalábbis érdekes összképhez juthatnak. Amikor a napi és hétvégi kommentáraink készültek, még nem gondoltunk arra, hogy a 2001-es év lejártával könyvvé szervezzük õket. A magyarigazolvány – azaz a kedvezménytörvény – vissza-visszatérõ témája adta az ötletet beszámolni arról, hogyan figyeltek Romániában a magyarokra ebben a vitákban gazdag esztendõben; és hogyan figyeltünk mi, sajátos érzékenységünkben, az állítólag Európa felé araszoló román közélet egyéb eseményeire is (nem csupán a minket közvetlenül érintõkre). Egyszóval, a politikai történések testközeli szemlézése – a mi olvasatunkban – országos látleletté teljesedett. Azok, akik írtuk ezeket a szövegeket, most meglepetéssel látjuk: nem a (közel)múlt, hanem a jelen lép elõ belõlük. Ami nem annyira a jegyzetírók érdeme, mint inkább a problémák megoldatlanságának bizonyítéka. A szerzõi-szerkesztõi remény pedig: hogy 2002-ben sem untatjuk 2001-es „hírcsomagunkkal” az olvasót. K. L.

9

10

Optimisták vagy pesszimisták-e Románia polgárai? Romániában az évezred elsõ munkanapján (amely egy nappal késõbb kezdõdött, mint Magyarországon) vajon a derûlátás vagy a pesszimizmus érvényesült az állampolgár magatartásában? A tévéhíradók élére került tudósítások, riportok arról számoltak be, hogy hosszú sorok gyûrûztek a bukaresti kerületi polgármesteri hivatalok pénztárai elõtt: az emberek siettek (volna) befizetni évi ház- és autó-adójukat. A bukaresti központi önkormányzat még az elsõ munkanap megkezdése elõtt közzétette, hogy aki február végéig kifizeti az ingatlanadót, mentesül a 45 százalékos emelés terhétõl. Sokan azonban hiába igyekeztek fizetni, mert egyes kerületekben nem készültek fel az adófizetõk fogadására, és csak január 8-tól fogadják az ügyfeleket. Bukarest fõpolgármestere kijelentette, hogy meg kell büntetni a felkészületlen kerületeket. A riporterek által megkérdezett emberek (fõként idõsebb bukaresti polgárok) „biztos, ami biztos” érveléssel magyarázták sietségüket. Rádiók, hírügynökségek, újságok parlamenti tudósítóit is megszólaltatták a késõ esti híradóban (a Tele7abc adásában); arról kérdezték õket, jó vagy rossz fordulatra várnak a képviselõk parlamenti munkájában. Volt, aki azért mutatkozott optimistának, mert fiatalodott az átlagéletkor; volt, aki a PDSR nagyobb tapasztalatában bízott, bízik, és volt, van olyan is, aki a demokratikus ellenzék (benne az RMDSZ) összefogásában, hatékonyságában reménykedik. (2001. jan. 4.)

Románia európai esélyei – 2001–2007. január Meglehetõsen merész ilyen távlatban véleményt formálni, ám az új század, az új évezred elsõ napjaiban elsõ bejelentéseit tevõ új kormány erre is vállalkozik. Az Adrian Nãstase vezette PDSR-kormány európai integrációs miniszterasszonya, Hildegard Puwak – a bukaresti Ziua január 4-i beszámolója szerint – kijelentette, hogy Románia tartja magát a 2007. január 1-jei dátumhoz, s csatlakozásra készen akar lenni a korábban meghatározott idõpontig. A részleteket illetõen itt is, majd a január 4-én este a közszolgálati televízió csatornáján elhangzott interjúban, miniszteri programjában igyekezett szembenézni a tényekkel – azzal, hogy Románia a már megkezdett, illetve az ezután megnyitandó tárgyalási fejezetek elõírásait tekintve rosszul áll, nagy az elmaradás. Természetesen az elõzõ hatalom képviselõit hibáztatta Puwak a kérdések nem megfelelõ kezeléséért, egyúttal pedig azt ígérte, hogy a vezetése alatt álló minisztérium január folyamán elõterjeszti a parlamentnek a szükséges törvénycsomagot, sürgõsségi jelleggel. Hildegard Puwak remény11

kedik abban, hogy a román állampolgárok vízumkényszerét sikerül feloldani. Az Európai Bizottság még december közepén elküldte a román hatóságoknak a kérdõíveket, amelyek alapján megítélhetõ lesz a határok védelmének, az úti okmányok biztonságának, a menekültjogi státus odaítélésének lehetõsége, jelenlegi szintje. A kitöltött kérdõíveket a román kormánynak január 15-ig kell visszajuttatnia Brüsszelbe. A Nãstase-kabineten belül az európai uniós vízumkötelezettség feloldhatóságának elõkészítésével foglalkozó munkacsoportnak Mircea Geoanã külügyminiszter, Hildegard Puwak, Ioan Rus belügyminiszter és Rodica Stãnoiu igazságügy-miniszter a tagja. Az integrációs esélyek növelését remélik azok a kommentárok is, amelyek az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet soros elnökségének Romániába kerülését, ennek várható következményeit járják körül. Mircea Geoanã, néhány nappal azután, hogy Románia Egyesült Államok-beli nagykövetének tisztjét a külügyminiszteri tárcával cserélhette fel, az EBESZ elnöki funkcióját is betöltheti. Geoanã nyilatkozata szerint – és ezzel például az Adevãrul és a România liberã január 4-i kommentárja is egyetért – az EBESZ-elnökség alkalmas lehet arra, hogy javítson Románia országimázsán. A „profit” – írja a România liberã hasábjain Mãdãlina Stãnescu – nem közvetlen, de a magas tisztség lehetõséget teremt az igazi világpolitika-csinálókkal való találkozásokra. Az EBESZ érdeklõdési körének elõterében álló csecsen- és Koszovó-ügy mellett Tiraszpol is az európai szervezet látókörébe került, ebben pedig Románia már direkt módon érdekelt. Lehet persze, írják a kommentátorok, hogy Romániának nem lesz módja felhasználni az EBESZelnökségét Tiraszpol román érdekek szerinti sorsának alakításában. Mint ismeretes, a tiraszpoli börtönben õrzött Ilie Ilaºcu a Nagy-Románia Párt (PRM) listáján bekerült a román szenátusba, sõt Corneliu Vadim Tudorék jelölték õt az Európa Tanácsba, a román küldöttség tagjaként. Frunda György, a szenátus emberjogi bizottságának elnöke a kolozsvári Krónikának nyilatkozva úgy vélekedik, hogy nincs esély ezzel sem a nyomásgyakorlásra, hiszen Románia és Transznyisztria között nem létezik semmiféle megállapodás, mi több, Moldova Köztársaságban jelenleg politikailag tisztázatlan a helyzet. Az EBESZ-elnökség átvételével kapcsolatosan megjegyzendõ, hogy ugyanebben az idõszakban Adrian Severin (korábbi román külügyminiszter) tölti be az EBESZ parlamenti bizottságának az elnöki tisztét. Bár a România liberã cikkírója megjegyzi, hogy az EBESZ-elnöki funkció elõsegítheti az európai csatlakozás gyorsulását – Csehország, Magyarország és Lengyelország példáját említi –, a józan értékelések szerint a csatlakozási feltételek, korántsem utolsósorban a gazdasági élet rendbetétele lehet a reális alapja az integrációnak. E feltételek pedig nem egykönnyen teljesíthetõk. A bukaresti ellenzéki hetilap, a 22 elemzése a Balkánról, a Nyugat balkáni dezillúzióiról érdekes párhuzamot mutat a romániai helyzettel. (2001. jan. 5.)

12

Bemutatkozik a kormány A bemutatkozás nem egyetlen aktust jelent, bár a Nãstase-kabinet erre is igyekszik gondot fordítani: a változások elé nézõ Román Televízió 1. csatornáján az egyes miniszterek sorra megjelennek az esti híradó után, a legnagyobb nézettség órájában, és a riporterek kérdéseire elmondják programjukat. A kormány igazi bemutatkozása azonban nem e nyilatkozatokban történik, hanem az intézkedések által. A választások elõtt tett ígéretek beváltása szinte lehetetlennek tûnik, hiszen egymásnak ellentmondó dolgokról van szó: egyszerre kell kielégíteni az elszegényedett lakosság igényeit, növelni a béreket, csökkenteni a inflációt, folytatni a reformot, csökkenteni a kisvállalkozásokra kivetett adókat, teljesíteni a Nemzetközi Valutaalap elvárásait, felszámolni a veszteséges nagyvállalatokat. A kabinetnek minden irányban jó arcát kellene mutatnia – kifelé és befelé egyaránt. Hogy az látszólag sikerüljön, fontos a média kézbevétele, mindenekelõtt a televízió új vezetésének a biztosítása. Folynak a találgatások, miként az egyezkedések, ígérgetések is az ellenzékbe került, a parlamentben jelen lévõ, szalonképes pártokkal, azokkal, amelyek hajlandók a tárgyalásra. A Nemzeti Liberális Pártról és az RMDSZ-rõl van szó, különbözõ minisztériumi posztok esetleges megtartásáról – fõosztályvezetõi szinten –, egyes megyék alprefektusi helyeirõl. Némely kommentár szerint az új kormány az újév elsõ hetében ügyesen lavírozott, ám most jönnek a nehezebb napok, amikor az ígéretek és a valóság közötti viszony egyre láthatóbbá válik. (2001. jan. 8.)

A Pogány kisasszony és a pornóénekesnõ esetét vetíti elõre a cím, ennek ellenére sokkal banálisabb az elsõ médiahír: a romániai körbetartozások értéke a múlt év végén elérte a 148 ezer milliárd lejt (Evenimentul zilei). Hogy ehhez az óriási adóssághoz hogyan viszonyulnak a romák, azt csak találgatni lehet, tény azonban, hogy jóllehet kincstári optimizmussal szavazgattak a PDSR-re, továbbra is aranyuk nélkül maradtak (România liberã). A Nãstase-kabinet tehát nem építhet a következõkben a legnépesebb romániai kisebbségre, sebaj azonban, a mandzsettából elõ lehet varázsolni a bányászokat – s ehhez csupán egyetlen feltételt kell teljesíteni: kegyelemben részesíteni a bányászvezér Miron Cosmát (Evenimentul zilei). A kérdés csak az, hogyan viszonyul a kormánypárt esetleges altruizmusához Bukarest fõpolgármestere, Traian Bãsescu, aki kemény kezû városatyaként amúgy is szálka a kormányfõ szemében (Curentul). Nem ez a helyzet azonban az RMDSZ-szel, amely – így az említett lap – újra belekóstolt a kormányzás gyönyöreibe. Hogy milyenek ezek a gyönyörök, csak találgathatjuk, ugyanis a Reformtömörülés Platform vezetõje, Toró T. Tibor Temes megyei képviselõ igencsak bírálja Markó Béla szövetségi elnököt, amiért az RMDSZ elfogadta a kormányprogramot (Szabadság). Toró szerint ugyanis Romániában – nem elõször és sajnos, talán nem is utoljára – a kisebbségvédelem csupán propagandaeszköz a hatalom kezében. Errõl és a magyar–román viszonyról általá13

ban lehet egy-két szava a magyarországi Máltai Szeretetszolgálat vezetõjének is, akit a borsi határon a román hatóságok szeme láttára molesztált egy román személy (Romániai Magyar Szó). De ez már nem is szenzáció abban az országban, ahol egy világhírû szobornak (Brâncuºi Pogány kisasszonyának) másodszor is lába kelhet. Miközben az érintettek a Pogány kisasszony után nyomoznak, az országban egy pornóénekesnõ botránya terebélyesedik (Irina Loghin PRM-s képviselõasszony ugyanis perrel fenyegeti az Evenimenul zileit, mivel a napilap leközölte a levitézlett népdalénekesnõ valamikori repertoárjának vulgáris szövegeit, amikkel egykoron Loghin fedetlen keblekkel a kommunista pártelitet szórakoztatta zárt körû rendezvényeken – Evenimentul zilei). (2001. jan. 9.)

Élen a rendõrség és a kormány A román tévéadók híreiben fõ helyen szerepelnek a „rossz hírek”: a rendõrség hírei. Iaºi-ban bombariadó a törvényszék épületében, Kolozsváron elfogták a három rablógyilkost, akik több mint egy éve követték el rettentõ bûncselekményüket, Bukarestben éjjel nyolc tûzvészhez riasztották a tûzoltókat (Prima TV). És az új kormány munkája? Ígérik, hogy a tél folyamán nem fog drágulni a fûtés és az áram, persze a fõbb élelmiszerek (kenyér, hús, tejtermék) máris megdrágultak; errõl nem tehet a több irányból támogatott kormány? – kérdezik néhol, bizakodnak másutt. Lázas munka folyik a kormányban és a parlament két házában. Az alsóház fõ gondja az, hogy egyelõre nem kapott minden képviselõ szolgálati kocsit, mert a régiek nem mind szolgáltatták vissza, vagy ha igen, lehurbolt állapotban. Hát ez aztán országos gond – mondhatnánk. A napilapok egy része nem bízik az új hatalomban. Több jel mutat arra, hogy az újonnan hatalomra jutott párt már felkészült arra, hogy „saját (politikai) képére formája a teljes államapparátust” (Szabadság). Nagy hangon ígérték, hogy õk elkerülik a kormányrendeletekkel történõ országvezetést, de már észlelhetõ, hogy ebbõl sem lesz semmi. Kényelmesebbnek látszik a további kormányrendeletes uralkodás, ehhez nem szükséges az ellenzéki pártok támogatása s ily módon elkerülhetõ a demokratikus ellenzéknek – köztük az RMDSZ-nek – a támogatásért cserébe tett ígéretek beváltása. Bár nem sok olyan publicista van, aki feltételezi, hogy a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának (PDSR) érdekei érvényesítése közben erkölcsi problémát okozna az egyezség felrúgása, és adott esetben egy nagy-romániás együttmûködéstõl sem csömörölne meg. (2001. jan. 10.)

Balkán-tangó vagy -szindróma Alapállásként leszögezhetõ: a Balkánnak már csak a szindróma hiányzott – amúgy azonban nem tragikus a helyzet, ha hihetünk az ENSZ- és a NATO-statisztikáknak. Ennek ellenére valamennyi, Boszniában szolgált román katonát orvosi el14

lenõrzésnek vetik alá (Ziua), ám az eddig megejtett vizsgálatok egyetlen sugárszennyezés okozta betegség tünetét sem mutatták ki. Ez elõbbinél tehát sokkal súlyosabb a magunk mindennapi kis Balkán-szindrómája, mely politikai, gazdasági, társadalmi, mûvelõdési életünket egyaránt átszövi. Szindrómánk egyik látványos – és elõre megjósolható – tünete a Nãstase-kabinet egyik prioritásos ténykedése, miszerint politikai klientúráját bõségesen megjutalmazza (Adevãrul). Kormányfõnk tehát máris tesz arról, hogy lojális szekértáborral bástyázza körül magát arra az esetre, ha a bányászok újabb vendégszereplést terveznek a fõvárosba, ahogyan azt Romeo Beja bányász-szakszervezeti vezetõ elõrebocsátja (România liberã). Valószínûleg eme újabb bányászjárást nem kívánják bevárni értelmiségieink, ugyanis a Curentul híre szerint öt magasan képzett értelmiségi közül minimum egy elhagyja Romániát. És az ötös számnál és a bányászinváziónál maradva: öt árva, aki az 1990. júniusi bányászhadjárat idején vesztette el apját, újévi üdvözletet küldött Petre Romannak azzal, hogy „bár meggyilkoltatta szüleinket, mi mégis hosszú életet kívánunk Önnek” (Cronica românã). Utóirat: Románia fõvárosában, Bukarestben, az Egyetem térrõl kitiltották a könyvstandokat – közli az Evenimentul zilei. (2001. jan. 11.)

Tartozások Az új ezred elsõ teljes munkahete Romániában a tartozások jegyében zajlott. Kezdõdött már korábban, az elsõ munkanapon, a reménytelen sorban állókkal, akik egy percig sem akartak tartozni az államnak, siettek (volna – ha a pénztárak nyitva lettek volna) befizetni évi ingatlanadójukat, hogy megelõzzék a két hónap múlva esedékes emelést. Ezt követte egy még furcsább jelenség: a bukaresti közüzemek alkalmazottai hiába keresték fel a lakókat azzal, hogy a fizetések elmaradása miatt lekapcsolt távfûtésbe visszakapcsolják lakásukat, sokan utasították vissza az ajánlatot. Ahogy a Ziua újságírója kommentálja az ügyet, az egyszerû polgár így gondolkodik: valami szélhámosság lehet megint e dologban, és a pizsamájára inkább rávesz még egy pulóvert. „Ezeknek nem fog fizetni!” „Az adók” címmel jegyzi vezércikkét a România liberã fõszerkesztõje, Bogdan Ficeac. Állítása szerint egy romániai átlagfizetés közel háromnegyede megy adóra, de a polgár nem tudhatja, hogy az általa befizetett vagy így-úgy visszatartott adórészt az állam mire költi. A pénz jelentõs részét elnyelik az állami intézmények, de a bürokrácia mellett a korrupció viszi el a legtöbbet. Romániában nincs mûködõ piacgazdaság, amely a hozzáértés és hatékonyság elve alapján mûködik, így aztán a szélhámosok nyernek mindenen, és egyes politikusok gondoskodnak arról, hogy az érdekszférájukba tartozók hasznára különféle törvényeket hozzanak. Szó volt – törvény is született rá –, hogy 2001-tõl érvényesítik (a 2000 januárjától alkalmazandó) személyi összjövedelmi adózást, 2001. március végi adóbevallással. Mára bizonytalanná vált a törvény alkalmazhatósága; ahogy Bogdan Ficeac írja, sem a törvény nem egyértelmû, sem az adóhivatali személyzet nincs kiképezve a feladat elvégzésére, ráadásul a logisztikai hátteret sem teremtették meg. Különben nincs egy 15

ilyen törvénynek különösebb értelme abban az országban, írja a România liberã, ahol a hamis bevallásért, a csalásért csak a kis szabálysértõket vonják felelõsségre. Most adott hírt a média arról (România liberã), hogy a Nãstase-kormány visszavonta az elõzõ kormány 207/2000-es rendeletét, amely megszigorította az országos kõolajvezetékek „megcsapolóinak” büntetését. Egy másik Isãrescu-kormányrendeletet is visszavontak; vagyis érvényes, újra, egy 1978-as rendelet az arany ékszerekre vonatkozóan. A Cotidianul szerint kb. 22000 ékszerész kerül azáltal illegalitásba, hogy csak a Nemzeti Bank által bepecsételt ékszerek törvényesek. Túl a magánemberi, átlagpolgári szférán, az államháztartás sok egyéb problémát is felvet. A legsúlyosabb kérdés a halogató, várakozó gazdaságpolitika, a „nem kell elsietni”, „elemezzük figyelmesen”, a „tanulmányozzuk elõbb a hosszú távú kihatásokat” szlogensorozata (a 22 címû hetilapban). 2001-ben ezt még kevésbé lehet megengedni, mint az elõzõ évben – írja az Adevãrul. 2000-ben a román gazdaság az export növekedése révén javított valamit a mérlegén, most viszont a belsõ piacot kellene rendbe tenni. Erre egyelõre nem mutat hajlandóságot az új kabinet. El kellene kezdeni a ráfizetéses óriásvállalatok leállítását. Visszatérõ téma az új kormány bejelentése: az államtitkárok számának növelése. A sajtó nagy kampányba kezdett e költekezés ellen, amire most bejelentették: hallgatva a sajtóra, csökkenteni fogják a tervezett számot. Adrian Severin viszont a Ziua-beli állandó rovatában helyteleníti ezt az érvelést; nem a létszámcsökkentést, hanem a kormány új érvelését. Vajon fél a kormány a médiától, hogy kegyében akar járni? A sajtóval takarózni éppen olyan, mint a Világbankot vagy a Nemzetközi Valutaalapot okolni a társadalmi bajokért. (2001. jan. 12.)

Az ország hírneve Továbbra sincs sok esélye annak, hogy Románia jó hírét a belsõ változások alapozzák meg. Próbál ugyan a kormány szigorítani, hogy elvegye a kedvét a folyamatos tolvajlások elkövetõinek – most éppen a kõolajvezetékek dézsmálói ellen hoznak (a pár nappal ezelõtti könnyítést követõen) keményebb intézkedéseket. A törvénytelenségek ellen Bukarest fõpolgármestere, Traian Bãsescu ugyancsak határozottan lép fel, amikor buldózerrel számolja fel az engedély nélkül mûködõ árusítóbódékat. Látványosabb sikert a diplomácia mutathatna fel, ha az EBESZ-elnökség idején az ország vezetõi nagyobb távlatú lépésekre volnának képesek elszánni magukat. Egyelõre azonban csak arról szól a hír, hogy Adrian Severin, az EBESZ parlamenti közgyûlésének az elnöke (is) sürgeti az uránszegény lövedékek hatásának kivizsgálását a NATO korábbi balkáni hadmûveleteiben. Hogy meghallja-e a külügyminiszter, a miniszterelnök, az államfõ azoknak a politikai elemzõknek az intelmét, akik az Oroszországgal megkötendõ államszerzõdés fontosságát hangsúlyozzák – egyelõre kétséges. Mint ahogy a kisebbségpolitikában sem igen várható, hogy Románia tanuljon az amerikai példából. Pedig George Bush megszívlelendõ példát mutat arra, hogyan lehet híveket szerezni akár az ellentáborban is: amerikai színesbõrûek kinevezése két fontos pozícióba amilyen meglepõ volt, olyan okos 16

húzásnak bizonyult. A román kisebbségpolitikából éppen az ilyesmi hiányzik – írja kommentárjában a jeles bukaresti publicista, Szász János A Hét új számában. Itt a román többség a kisebbségit méltatlanul idegennek tekinti. Persze Amerikában is vannak fajgyûlölõk, de errõl a kormányzat nyíltan beszél, míg nálunk a mindenkori vezetés az eszményien megoldott kisebbségi kérdésrõl szónokol. Ettõl viszont az országimázs még nem javul. Most éppen a magyar magánegyetem akkreditálását akarják román nyelvû szakhoz kötni, miután nyilatkozatok sora szólt a magánegyetem szabad útjáról. (2001. jan. 15.)

Szigorúság A Nãstase-kormány belügyminiszterének, Ioan Rusnak Kolozsvárt elhangzott nyilatkozatát, amely mindenkivel szemben érvényesített nagy szigorúságot hirdetett meg, Rodica Stãnoiu igazságügy-miniszter újságírókat megnyugtatni próbáló kijelentésével együtt volna jó értelmezni. Stãnoiu ugyanis az Antena 1 televízióadó január 15-rõl 16-ra nyíló éjszakáján Marius Tucã kérdésére, a Tucã Show-ban azt nyilatkozta, hogy a bírák nem fognak politikai meghatározottságú ítéleteket hozni. A kis tolvajok, akár õrökbõl, rendõrökbõl lett kõolajvezeték-dézsmálók vagy pénzváltók megtámadói természetesen nem ebbe a kategóriába tartoznak. A közlekedési és az iparügyi minisztériumban állítólag most fölfedezett több száz vagy több ezer milliárd lejes lopás híre viszont beletartozhat a politikai felhangú vádak sorába. Az újságírók felé irányuló szigorúság pedig, az Antena 1 említett mûsorának résztvevõi és betelefonálói szerint, határozottan politikai megtorlás jellegét öltheti. Számos per folyik leleplezõ újságcikkek szerzõi ellen, azon a címen, hogy a „megtámadott” közéleti személyiségnek vagy magasrangú tisztviselõnek a szóban forgó újságcikk súlyos erkölcsi kárt okozott. A néven nevezett példák, illetve személyek között olyan is van, aki 1989 decemberében köztudottan a Ceauºescu-diktatúra kiszolgálója, védelmezõje volt. A belügyi-jogszolgálati szigorúság – vélik számosan – nem velük szemben, hanem az õ védelmükben nyilvánul meg. A szigorúságot alighanem többféleképpen lehet értelmezni. (2001. jan. 16.)

Gondok, súlyos gondok Az egyik bukaresti hetilap (Formula AS) alpárinak és romboló célzatúnak ítéli meg a sajtó, különösen a televízió igyekezetét, hogy csak morbid és az országra nézve kilátástalan híreket, mûsorokat közvetít – eléggé el nem ítélhetõ sûrûséggel. Az olvasó az eddiginél is jobban erre a jelenségre próbálja ráirányítani figyelmét. És megállapítja, hogy valóban így van – még a kommentátor szerint kivételt képezõ közszolgálati tévé egyik csatornáján is –, csak azt nehéz eldönteni, hogy rémhírterjesztésrõl van-e szó, avagy szomorú valóságról. Tudniillik a tények azok tények, ha elhallgatnánk is, tények maradnak. Csak egyetlen este érkezõ hírekbõl tallózva 17

(2001. jan. 17.), közszolgálati és kereskedelmi adókra figyelve, sorolhatjuk a Románia helyzetére nézve valóban aggasztó adatokat. Íme: Resicabányán általános sztrájk, a Vörös Acél üzem munkásai jó ideje nem kapnak fizetést (nem mondható, hogy az új kormány kényelmes helyzetben van); a „Napirenden” címû mûsor (Tele7abc) vendége Traian Bãsescu, Bukarest fõpolgármestere a rendõrséggel karöltve küzd a csempészáruk és hamisított élelmiszerek, italok fõ csempészfészkeinek likvidálásáért, az illegális bódék megszüntetéséért. Ezek a helyek a bûnözés övezetei is, tehát nem csupán „városrendezési kérdésrõl” van szó – hangsúlyozza a polgármester. Egy konstancai szellemi fogyatékosoknak fenntartott gyermekotthon Észak-Írországból ajándék marhahúskonzerveket kapott, amirõl sem a vám, sem az egészségügyi szervek nem tudják, hogyan kerülhetett be egyáltalán az országba, hiszen a kergemarhakór miatt onnan évek óta nem lehet importálni; Brãilán, egy árvaházban halomra betegszenek meg a gyerekek trichinózisban (nincs állandó orvosa az intézetnek!); Kolozsváron rendõr tör be az egyik valutaváltó irodába, de rendõrök a gyanúsítottjai a drogbotránynak is, tudniillik egyik rendõrségi raktárból eltûnt 2 tonnányi elkobzott kábítószer, amelynek csempészei a mai napig ismeretlenek; Prahova megyében egy fiatal anyát tartóztattak le, aki súlyos állapotba juttatta négyéves gyermekét – egyébként van neki ezenkívül még három –, verte, éheztette (hat kiló a szerencsétlen gyermek), s erre eddig senki nem figyelt fel. Nem egyedi esetrõl van szó, százakról beszélhetnénk – vallja egy orvos. Megdöbbentõ hírek, s ami még reménytelenebbé teszi a helyzetet, az, hogy alig van olyan, ami ellensúlyozná õket valami biztatóval. (2001. jan. 17.)

Ki enklavizál és bantusztanizál? A választ a kormánypártnak, a PDSR-nek kellene megadnia, ugyanis évekkel ezelõtt enklavizálással és bantusztanizálással vádolta az RMDSZ-t. Mára azonban kiderült, hogy nem a Szövetség, sokkal inkább a valamikor a PDSR barátságát élvezõ PRM vádolható e két ténykedéssel, ugyanis a Nagy-Románia Párt fõtitkára, Gheorghe Funar kolozsvári polgármester kijelentette, miszerint Kolozsváron nem érvényes a román jogrend. A városatya köti az ebet a karóhoz, hogy bármi történjék is, nem hajlandó a magyar nyelvet bevezetni a helyi közigazgatásban. Hogy mit szól ehhez a PDSR, azt csak találgathatjuk, tény azonban, hogy a fõkormányzópárt tárgyalásai az RMDSZ-szel befuccsoltak – így Kolozsvárnak (ígérgetéseken innen és túl) nincs magyar alprefektusa (Ziua). Nem konfliktusmentes a helyzet PD-berkekben sem, itt ugyanis a fõvárosi fõpolgármester, Traian Bãsescu keseríti Petre Roman pártelnök napjait. Ez utóbbi – a média értesülései szerint – meghátrált az agilis „trónkövetelõ” Bãsescu támadásai elõl (Curentul). Bãsescuval egyébként a Tele 7abc közvetített interjút (Octavian Andronic vezetésével), mely alkalommal a PD-politikus a nagy nyilvánosság elõtt is kifejthette elképzeléseit.

18

Hogy mit hoz a jövõ Bãsescu és Roman számára, még nem tudjuk, tény azonban, hogy Ion Iliescu és Emil Constantinescu kénytelenek voltak mosolyogva találkozni a bukaresti Eminescu-megemlékezésen (Ziua). S hogy Eminescu nem román származása ellenére is jó román volt, ez már, úgy látszik, nem érdekli az enlkavizálást és bantusztanizálást emlegetõ, szintén „jó román hazafiakat”. (2001. jan. 18.)

Politikai arénánk igen viharos mozgások színtere volt a héten. Leszámítva a fõ kormánypártot, ahol a jelek szerint Adrian Nãstase uralmát semmi sem fenyegeti (Cronica românã), illetve a parasztpártot a maga bizarr, enyhén szólva megmosolyogtató belharcaival – ki lesz a zsebpárttá zsugorodott PNÞCD új elnöke? –, no és persze a nagy-romániások épületes terveit (saját tévéadó létrehozása a kisebbségek védelmének biztosítása okán – RTV 1 Híradó), a Demokrata Párt az a terep, ahol aknák között lavíroznak az oda tévedõk vagy merészkedõk. Úgy tûnik, Petre Roman uralma leszálló ágba került (bár a közvéleményt nyugtató, a látszatot cáfoló szólamokban nincs hiány – Ziua, Evenimentul zilei, Curentul). Az agilis trónkövetelõ ki lehet más, mint a bukaresti fõpolgármester, a „fenegyerek” Traian Bãsescu, aki nagyratörõen megcélozza az elnöki tisztséget. Petre Roman ugyan össztüzet nyit Bãsescura, aki ki akarja húzni alóla az elnöki széket (Curentul), sokak szerint azonban valójában érzi, vesztésre áll. Bãsescu meg a maga során – állítólag – nagyvonalúan felajánlotta Petre Romannak a párt elsõ alelnöki tisztségét (România liberã). A viharok pillanatnyi elültével a két demokrata párti politikus fegyelmezetten mosolyog, mindenki számára nyilvánvaló azonban, végleges a szakadás közöttük (Ziua). Roman idõközben tárgyalásokat folytat néhány politikai párttal és személyiséggel egy új, Alternatíva 2004 elnevezésû politikai pólus létrehozása céljából, mely – a neve szerint – alternatívát kínálna a 2004-es választásokon. Hogy kik a tárgyalópartnerek, egyelõre titok, Roman csupán annyit jegyez meg talányosan, hogy „aki hatalomra kerül, annak kormányozni is tudni kell!” Hogyan kormányozza Kolozsvárt hírhedt polgármesterünk, arról már van némi fogalmunk, úgyhogy legújabb ötlete már senkire nem hatott az újdonság erejével. Funar ugyanis a magyar nyelvnek a helyi közigazgatásban való alkalmazása ellen szervez tiltakozó nagygyûlést (Transilvania jurnal). Akcióját – hogy még ünnepibb legyen? – a román fejedelemségek egyesülésének napjára, január 24-ére tervezi. Valószínûleg ez okból nem fogadta el a kolozsvári meghívást James Rosapepe bukaresti USA-nagykövet, akit díszvendégi minõségében Funar gyõzelmi trófeaként hordozott volna végig a tiltakozó megmozduláson a kincses városban. S ha Rosapepe nem is, talán Mãdãlin Voicu, a cigány kisebbség képviselõje hátha szerencsélteti Funart (elõbbi ugyanis meglepõen szívélyes viszonyba került a Nagy-Románia Párttal). Baráti szándékuk jelzéseként pedig a cigányok már nem is 19

kérik vissza valamikor törvénytelenül elkobzott sátraikat, hanem átengedik azokat a Corneliu Vadim Tudor vezette pártnak… (Evenimentul zilei). (2001. jan. 19.)

Komédia a javából Természetesen nem valamiféle színpadi bohózatról van szó, hanem a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt kongresszusáról – melyre oly harsányan és médiakiéhezetten készült a mára már a parlamentbe be sem jutó, egykori kormánypárt. De a genius loci úgy látszik éreztette hatását, és a fõvárosi Nemzeti Színházban tartott kongresszus sokkal inkább egy Caragiale-tragikomédia fõpróbájának tûnt, mint egy patinás történelmi párt kongresszusának (Antena 1 – Observator). A rendezvényt ugyanis kezdettõl fogva ellenõrizhetetlen káosz uralta, a szónokok és ellenszónokok a maguk szavát sem hallhatták (hát még a másokét?), s majd minden elfogadott döntést pillanatokon belül megtorpedózott egy „ellendöntés”. A rendezvény talán egyetlen pozitívuma az volt, hogy a küldöttek – a PNÞCD csúcsvezetõségének konzervativizmusa ellenére – bebizonyították, hogy a pártban esetenként valós demokrácia uralkodik (Universul, Monitorul). Ugyanis a megválasztandó pártelnök személyét sokan Andrei Marga volt oktatási miniszterben, jelenleg a BBTE rektorában vélték megtalálni, aki azonban nem jelöltethette magát e funkcióra a statútum szerint. A kongresszus ekkor rekordidõn belül statútumot módosított, a szónokok persze ezt az „unalmas” technikai momentumot is megtûzdelték a gerontokráciáról és az aggastyánok visszavonulásának szükségességérõl szóló felszólalásaikkal. (PRO TV – Hírek). Adott pillanatban az idõs exelnök, a nyolcvanötöt is túlhaladott Ion Diaconescu – aki szintén megkapta a magáét nepotizmusa miatt – kiesett szerepébõl, és eszelõsen kuncogni kezdett a tetemre hívás kellõs közepén. Az elnökválasztás maga is ugyanolyan váratlan fordulattal ért véget, mint amilyen váratlanul bizarr volt az egész kongresszus. Heteken keresztül mindenki Constantin Dudu Ionescu exbelügyminiszter gyõzelmét jósolgatta, ezzel szemben az utolsó pillanatban elnökjelöltté avanzsált Andrei Marga – a második menetben – fölényesen legyõzte Ionescut. Igaz, õ maga legalább olyan meglepettnek tûnt e pirruszi gyõzelem miatt, mint ellenfele és a romániai közvélemény. A folytatás következik… (2001. jan. 22.)

Tömegbetegségeink és -pszichózisaink A vízügyi tanács szakemberei úgy vélik, a nagybányai ciánszennyezés után egy évvel szándékosan került ciántartalmú vegyület a Szeret vizébe (Europa FM). Ez az állítás nem bizonyított, tény viszont, hogy a fãlticeni-i Metadet raktáraiból származó ciánvegyület kipusztítja a halakat (Cotidianul). Ez azonban nem akadályozza meg a helybélieket abban, hogy siessenek kihalászni a döglött halat (Adevãrul) 20

– és esetleg értékesíteni ezt?! Hétfõn már több mint 20 moldvai személyt kezeltek az orvosok ciánmérgezéssel (Adevãrul). Ugyanakkor magas azoknak a száma, akiknek amúgy semmi bajuk, de azt hiszik, megmérgezõdtek… és képzelgéseikkel pokollá teszik az orvosok napjait. Ez is tömegpszichózis – nyilatkozza egy fiatal moldvai orvos –, mint annyi más, itt nálunk, Romániában. A bukaresti egyetemi klinikán egy olyan Angliából hazakerült nõt kezeltek, akirõl feltételezik, hogy a kergemarhakór okozta betegségét (Ziua). Fél nappal késõbb kiderült ugyan, hogy a nõnek semmi köze az említett betegséghez, ettõl azonban még a hazai média nem csillapodik. Napokig hallhatjuk, hogy Angliából importáljuk a betegségeket is (Ziua). Nálunk nem a marha a kerge, hanem azok, akik ölbe tett kézzel nézik a mérhetetlen környezetszennyezést – állapítja meg frappánsan az Adevãrul. Amúgy Szatmár megyében trichinózis-fertõzés ütötte fel újra a fejét, Sepsiszentgyörgyön pedig – egy nappal a központi sajtó hírei után – most kezdi szedni „mentális áldozatait” a kergemarhakór. Andrew Vorkink szerint a román modell a következõ: egy lépés elõre, kettõ hátra – lett légyen szó bármirõl. (2001. jan. 23.)

Vitam et sanguinem Életünket és vérünket a román nyelv egyeduralmáért! – kiálthatna fel Gheorghe Funar, aki a helyi közigazgatási törvény kapcsán újabb energialevezetõ foglalatosságot talált magának. S mivel köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig õ, legyen bármilyen következménye is a dolognak, nem hajlandó elfogadni a magyar nyelv bevezetését a kincses város közigazgatásába – kénytelen megindokolni magatartását, mert azt még a „jogállam” Romániában sem sütheti el érvként, hogy a hideg is kirázza a magyaroktól és a magyar szótól. Úgyhogy kitalálta: hiába az 1992-es népszámlálás, Kolozsváron a magyarok száma nemhogy a 22 százalékot, de a 20 százalékot sem éri el, mert az utóbbi tíz évben „több RMDSZ-es halt meg, mint ahány született”. Így hát a „magyarul beszélõ románok száma” nem indokol semmiféle privilégium-bevezetést. A Nagy-Románia Párt (PRM) egyébként – teljes összhangban Funarral – hazaárulással vádolja a PDSR-t, mert az „lepaktált” az RMDSZ-szel, és – ez is természetes e kontextusban – Románia érdekei ellen dolgozik (Curentul).A párt felhívja a „hazafias érzületû” pédészéréseket, bojkottálják a helyi közigazgatási törvényt (Cronica românã). Funarék azonban nincsenek egyedül ez ügyben. Norica Nicolai liberális (sic!) szenátorasszony is hosszasan fejtegeti, hogy õ maga sem szavazza meg e törvényt, mert – textuálisan – „nem akarja elárulni Kolozsvár többségi lakosságát” (Adevãrul). E logikai vezércselt kizárólag egy Caragialén nevelkedett nép értheti, melynek egy-egy ilyen kijelentés kapcsán csak a ragyogó író szarkasztikus replikája juthat eszébe: „Árulás, árulás, de legalább tudjunk mi is róla!” Adrian Pãunescu, a nemzet exbárdja pedig, aki „tud” az árulásról, saját pártját (PDSR) szalad beárulni a Cotroceni palotába (Adevãrul). 21

Mindeközben a kolozsvári Szabadság az európai kisebbségi nyelvhasználatról cikkezik. (2001. jan. 24.)

Rabló-pandúr Ha nem is világpremier, de legalábbis megdöbbentõ: minden elõzetes értesítés nélkül letartóztatják egy adott város (jelen esetben Kolozsvár) Fennebbviteli Bírósága bûnügyi osztályának az elnökét. Az már csak hab a tortán, hogy az illetõ felesége ugyanabban a városban törvényszéki elnök. (Hogy ezt Romániában senki sem sorolja a szakmai összeférhetetlenség kategóriájába, az más kérdés.) Viorel Burzo ellen ügyészi vizsgálatot rendelt el a fiatal ambiciózus ügyész, Daniel Morar. Mint kiderült, Burzo korrupcióval vádolható, hiszen – egyebek mellett – ötezer márkát és egy Zepter edénykészletet kapott Gábor Lajos kolozsvári cigányvajdától, hogy ez utóbbit megszabadítsa a börtöntõl (Adevãrul). Burzo amúgy 1989 elõtt a cigányok aranyának elkobzásával foglalkozott – innen is széles körû roma ismeretsége (România liberã). Most, hogy a korrupt bíró lebukott, a hazai sajtó megkongatja a vészharangot, miszerint „Kolozsváron az igazságszolgáltatás a cigénymaffia kezében van” (Curentul). Burzo jelen pillanatban Bukarestben tartózkodik, ügyvédje máris halasztást kért az ellene indított perben, míg a szintén vele Bukarestben lévõ (jogász) felesége méltatlannak tartja, hogy férjét a végleges törvényszéki határozatig felfüggesztették tisztségébõl. A magisztrátus korruptságáról szóló történetek nem új keletûek Romániában, ritkán szokták azonban felelõsségre vonni a törvényszegõ bírákat. Jóllehet Valeriu Stoica exigazságügy-miniszter azzal kérkedik, hogy az õ mandátuma idején „egy bíró letartóztatása nem jelentett szenzációt” – e merész állítást azonban egyetlen példával sem kívánta alátámasztani a miniszter úr. A korrupció és a bûnelkövetés lehetõsége azonban nemcsak a köztisztviselõk számára jelent kísértést. Kolozsvár másik szenzációja, hogy az egyik arab pénzváltó irodát kiraboló banda vezetõje egy 28 éves, egyetemet végzett rendõrtiszthelyettes volt (Adevãrul), aki nem tudott – vagy nem akart – válaszolni a kérdésre: mi késztette tette elkövetésére. Az a banalitás azonban nem a korrupció, hanem az össznépi lopási hajlam rovására írható, hogy például Iaºi-ban az év elsõ húsz napjában már 143 csatornafedõt lovasítottak meg a törvénytisztelõ polgárok (Adevãrul). (2001. jan. 25.)

Arccal Európának – vagy európai arcok A tétel nem új, és tulajdonképpen a szereplõk sem újak, legfeljebb egymás közti viszonyuk változott: hatalomra kerültek (ismét) vagy ellenzékbe, a kormányba – vagy éppenséggel a parlamenten kívül. Románia egyetlen esélye bekerülni az európai gazdasági-politikai vérkeringésbe. Hasznos persze ott lenni az Európa Tanácsban, a parlamenti közgyûlésen hallatni Románia hangját, nyilatkozatokat, fo22

gadalmakat tenni – ám ahogy Günter Verheugen (újra) megfogalmazta, a szavak nem elégségesek, most már tettek kellenek. A kormány tervei szépek, mondotta az EU bõvítéséért felelõ biztos, szép és jó tervek azonban léteztek korábban is. Adrian Nãstase brüsszeli szereplését mérhetetlenül lerontja, hogy a kinti nyilatkozatokkal párhuzamosan az államelnök a régi egyesülési ünnep (január 24.) alkalmából Focºani-ban a privatizálás korlátozásáról beszél, szidja a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot. Kezdõdik aztán a magyarázkodás, itthon és külföldön egyaránt. Corina Creþu elnöki szóvivõ kijelenti, hogy félreértették Iliescut, de különben is az elnöknek lehet saját véleménye. Adrian Nãstase Brüsszelben a helyesbítésre hivatkozik. Az ott tartózkodó újságíró, Bogdan Chirieac (az Adevãrul fõszerkesztõ-helyettese) nem ennyire nyugodt, a PRO TV-ben elhangzó kommentárjában (a január 25-i esti híradóban) megismétli a szavak és tettek összehangolásának európai követelményét. Errõl beszél, erre ad példát, a brüsszeli tanácskozás pozitív mozzanatait – így Adrian Nãstase mostani szereplését – értékelve, Frunda György RMDSZ-es szenátor az RTV 2 csatornáján sugárzott talk-show-ban. Ami pedig Corina Creþu elnöki szóvivõt illeti, az õ szavahihetõségének megítéléséhez lényeges adalékkal szolgál Mircea Iorgulescu a bukaresti Dilemában. Creþu kisasszony egy korábbi nyilatkozatában erkölcstelennek mondta, hogy az államelnökségen olyanok akarjanak tovább dolgozni, akik tíz éven keresztül Ion Iliescu ellen írtak, Emil Constantinescu alapítványainál vagy a Dilema címû hetilapnál dolgoztak. Iorgulescu arra figyelmeztet, hogy a Dilema sosem volt valamelyik kormány elkötelezettje, mindig kritikai véleményt fogalmazott meg. Akihez sosem állt közel, az a Nagy-Románia Párt és Corneliu Vadim Tudor. Az erkölcstelenség (és az európaiság) kérdése tehát másként tevõdik fel. Érdekesen alakulnak a dolgok a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNÞCD) vezetésében is. Az ellenzékbe – és a parlamenten kívül – került párt kongresszusát, Andrei Marga volt tanügyi miniszter és kolozsvári egyetemi rektor pártelnökké választását kommentálva Octavian Paler a România liberã címoldalán fölteszi a kérdést: vajon „történelmi párt” lesz-e még a PNÞCD? Paler a „nemzeti paraszt” jelzõ érvényességében kételkedik, fölelevenítve Marga szerepét a történelem-tankönyvek körüli botrányban, azt, hogy Andrei Marga volt az, aki nem tett különbséget nemzeti és nacionalista között. Az új vezetés által képviselt modernséget Paler nem tartja összeegyeztethetõnek a Nemzeti Parasztpárt hagyományaival. (A cikkíró megjegyzi, hogy a névhez ragasztott CD, azaz a „kereszténydemokrata” jelzõ mesterséges aktus volt.) Cristian Tudor Popescu viszont az Adevãrul vezércikkében Marga elnökké választását az egyetlen lehetõségnek látja arra, hogy a PNÞCD esetleg talpra álljon. Marga ugyanis (európai) értelmiségi, ideológus, akinek megnyilatkozásai nem merülnek ki a papagájmódra ismételt antikommunista jelszavakban. A România liberã vezércikkírója, Bogdan Ficeac úgy véli – és bizonyára igaza van –, hogy Romániában akkor történik majd érdemleges változás, amikor véget ér az ún. „eredeti demokrácia” korszaka, és a civilizált országokra jellemzõ autentikus demokrácia itt is mûködni kezd. (2001. jan. 26.)

23

Politikusok osztályozása A román iskolai osztályozás 1-tõl 10-ig terjed. Silviu Brucan bukaresti politológus televíziós mûsorában éveken át ugyanígy osztályozta a román politikusok heti tevékenységét. Utóbbi idõben ez elmaradt, most bejelentették a PRO TV csatornáján, hogy ismét lesz osztályozás – minden vasárnap délben. Az elsõ meg is történt. Íme: hármas osztályzatot kapott Ioan Mureºan, a korrupt ex-mezõgazdasági miniszter, és ugyanezt az osztályzatot kapta Anghel Stanciu nagy-romániás képviselõ, aki a Duna-csatornához küldené a sajtó képviselõit. Gheorghe Funar jobban jár: négyest kap – ez ugyancsak bukó jegy –, magyarellenessége, xenofóbiája miatt. Brucan szerint Funarnak vérbe borul a tekintete, ha magyarokról esik szó. Dicséretet kap, nyolcas osztályzattal, Quintus PNL-elnök, amiért nincs benne elõítélet az új kormánnyal szemben, elismeri érdemeit. Nagyon dicséri a politikai elemzõ az új igazságügy-minisztert, Rodica Stãnoiu asszonyt, határozott intézkedései miatt, amelyek a korrupció, a törvénysértések, a visszaélések ellen irányulnak – õ kilencest kap. Nyugati szereplése miatt Adrian Nãstase megkapja a legmagasabb osztályzatot, a tízest. Ha fellapozzuk Mircea Dinescu lapjának, a Plai cu boi címû folyóiratnak legutóbbi számát, állíthatjuk, hogy Silviu Brucan is „osztályozva van”. Többoldalas „önmagával folytatott beszélgetést” olvasunk a politológus sztálinista múltjáról – szó esik egyebekrõl is, de a hangsúly erre esik Dinescu szatirikus írásában. Egyszóval nem csak arról van szó, hogy kit osztályoznak – arról is, hogy ki osztályoz. (2001. jan. 29.)

Biztonság és bizonyosság... A kommunista Románia titkosszolgálatának neve, a „Szekuritáté” magyarul biztonságot jelent. (Azt jelentette a királyi Romániában viselt titkosszolgálati név is, a „Sziguranca”.) Hosszú vajúdás, heves viták után megszületett a szekusdossziékra vonatkozó törvény, ám ez nem jelenti a volt szekusok, pontosabban a Szekuritáté egykori alkalmazottjai vagy éppen a Szekuritátét valamikor felügyelõ vezetõ pártaktivisták dossziéinak is a hozzáférhetõségét, csupán a magánemberekrõl készült jelentések, följelentések válhatnak – esetleg – megismerhetõvé. Parlamenti szavazással létrehozták az ún. CNSAS-t, a Szekuritáté levéltárainak tanulmányozását irányító-lebonyolító országos tanácsot, amely ugyancsak hosszas keresgélés után Bukarestben székházhoz jutott – és most bejelentették, hogy ennek az épületnek, illetve az ott õrzött aktáknak a biztonságáról is gondoskodtak. Megkezdõdhet tehát a kérelmezõ személyek vagy intézmények kiszolgálása. A román állampolgároké meg azoké, akik 1945 után román állampolgárok voltak. Élõk és holtak folyamodhatnak kéréssel az országos tanácshoz – a holtak az elsõ- és másodfokú rokonaik révén. Képes riport is megjelent (a Cotidianulban) az épület belsejérõl, fénykép az ûrlap kitöltéséhez rendelkezésre bocsátott asztalról és karosszékrõl is, sõt a CNSAS szervezeti felépítésének vázlatát is tanulmányozhatja az olvasó. 24

Az egyetlen nyílt kérdés: a bizonyosság. Vajon mit tudhat meg a hivatalos utat végigjáró kérelmezõ? Mert hogy a dossziék jelentõs hányada 1989 decembere óta különbözõ utakon alighanem eltûnt, vagy a tartalmuk megvékonyodott... (2001. jan. 30.)

Az ötcsillagos város Hivatalosan bejelentették, hogy Kolozsvár megkapta az „ötcsillagos” címet, vagyis az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének megítélése szerint olyan város lett, ahol a bürokráciát minimálisra csökkentették. Kérdés persze, hogy ez az öt csillag fémjelzi-e a városvezetést általában, beleértve természetesen sokat emlegetett polgármesterét. Az utóbbi napokban ugyanis ismét sokszor hallat magáról Gheorghe Funar, annak kapcsán, hogy fennen hirdeti: amíg õ áll a város élén, Kolozsvárt nem fogják alkalmazni a közigazgatási törvény most megszavazott kitételét a hivatalos nyelvhasználatot illetõen, a húsz százalékot meghaladó nemzetiségi lakosság anyanyelvének vonatkozásában. Ugyancsak kérdés, hogy tesz-e majd Funar ellen valamit a Nãstase-kormány. A megyékben a kormányt képviselõ prefektus volna hivatott kezdeményezni eljárást a törvénytelenségeket elkövetõ polgármesterek ellen. Még a 2000-es választások elõtt egy Kolozs megyei (parasztpárti) prefektusnak a Funar elleni akcióba beletört a foga. Most – a PRO TV sztárjának, Florin Cãlinescunak nyilatkozva – Octav Cosmâncã közigazgatási miniszter azt fejtette ki, hogy a prefektusoknak nem a leváltások kezdeményezése a feladata, hanem vigyázni arra, hogy a polgármesterek ne hibázzanak. A január 30-ról 31-re virradó éjszaka Cãlinescu-adásában többször is „jópofán” emlegették Gheorghe Funar nevét. (2001. jan. 31.)

Mivel magyarázható? Craiován tûzvész pusztított, Temesvárt 10 lövedéket és egy kézigránátot találtak, elõbbit egy ócskavas-telepen (TVR 2). Egy 18 éves lányt állapotosan elhagyott AIDS-es szeretõje (tíz percig foglalkozik az esti híradóban az esettel a bemondó). Torda városában négy év leforgása alatt két pénztárosnõ 6,7 milliárd lejt sikkasztott. A bukaresti piacokon csalnak az eladók a mérlegnél. Brãilában hét nõt ütött le és rabolt ki egy férfi, akinek még nem jutott a nyomára a rendõrség (PRO TV). Iaºiban 9 vagon veszélyes anyagra bukkantak egyik állomáson. Egy rendõr lakásán elkobzott kábítószert találtak meg (TVR 1). Csak néhány hír a közszolgálati és kereskedelmi tévéadók fõ mûsoridõben sugárzott híradójából. De felüthetjük a legnagyobb példányszámú országos napilapokat is, hogy azonnal ilyen címekbe botoljunk: Felgyújtották Tîrgu Jiu rendõrparancsnok-helyettesének kocsiját (România liberã). Én szültem, én ölöm meg (Adevãrul literar). És sorolhatnánk a címeket – nem a rendõrségi hírek rovatából! Feltehetõ a kérdés: miért foglalkozik egyre töb25

bet a sajtó a borzalom kategóriájába sorolható esetekkel? Ilyen ütemben növekszik Romániában a gyilkosságok, a betörések száma, ilyen mértékben hódít a kábítószerezés? Vagy feltételezik, hogy a román polgárt az ilyen hírek érdeklik? Mert a PRO TV-ben a kenyér árának növekedésérõl szóló hír is csak ezek után következett. Vagy nem tartják méltónak a hallgatókat-olvasókat arra hogy a komoly politikai és gazdasági kérdéseket tárják fel elõttük? Vagy nem áll szándékukban a tartalmas, többirányú tájékoztatás? Kérdések, melyekre keresni kellene a választ. (Az Adevãrul literar ºi artistic címû hetilap egész lapoldalt betöltõ írást közöl a jelenségrõl. A bevezetõ mondat így hangzik: „Már hetek óta képtelen vagyok híradó mûsorokat nézni a televízióban.”) (2001. febr. 1.)

Értelmiségi, kultúra, politika Az újságok – a hetilapok meg éppenséggel – még attól visszhangoznak, amit Ion Iliescu könnyelmûen kimondott (régi kommunista meggyõzõdésbõl) Focºaniban, tulajdon-ügyben, kellemetlen helyzetbe hozva a PDSR-t, de különösen a Brüsszelben tárgyaló kormányfõt, Adrian Nãstasét. A brüsszeli látogatásnak annyiban van folytatása „kulturálisan”, hogy az Evenimentul zilei értesülése szerint Nãstase megharagudott a TVR 1-re, a híradóra, mert félbeszakították (az adásban) a brüsszeli felszólalását, éppen amikor az Európai Unió és a NATO vezetõivel folytatott tárgyalásainak eredményét ecsetelte; és állítólag azt üzente haza, Cristian Hadji-Culea tévéelnöknek, hogy mire visszatér az országba, ne lássa ezt a híradós csapatot. A hétnek volt azonban egy másik kulturális-tévés-politikai eseménye is, amelynek színhelye a PRO TV volt, szereplõi pedig az elsõ számú PRO TV-sztár, Florin Cãlinescu (az Academia Caþavencu legújabb száma megerõsíti a színész Cãlinescu ilyen egyértelmû minõsítését), illetve két meghívottja, egyetlen este: Adrian Pãunescu és Rãzvan Theodorescu. Florin Cãlinescu a tévé közönsége, a nagyközönség elé hozta a Romániában ma meglehetõsen mostoha sorsra kárhoztatott kultúrát két, ismert értelmiségibõl politikussá lett személyiség megszólaltatásával. Mai (vagy tegnapi) politikai opciójuktól függetlenül mindkettõjük abba az elsõ értelmiségi kategóriába sorolható, amelyet Nicolae Manolescu a România literarã vezércikkében úgy határoz meg, hogy elõbb váltak ismertté a kultúrában, az irodalomban, csak késõbb vállaltak politikai szerepet. Valóban, a költõ Pãunescu és a mûvészettörténész professzor Rãzvan Theodorescu kezdetben nem pártválasztásukkal tûntek ki. Ma viszont mindketten a PDSR-ben játszanak fontos szerepet. Pãunescu a szenátus kulturális bizottságának elnöke, Theodorescu pedig a mûvelõdési tárcát vezeti (ide kapcsolták az egyházak állami felügyeletét is) Nãstase kormányában. A mûsorvezetõ Florin Cãlinescu nem volt túl kíméletes ezúttal sem a meghívottjaival; bár többször is kijelentette, hogy nem foglalkoztatja a múlt, mégis szóvá tette a pártot túl könnyedén váltók magatartását. (Pãunescu, akit Ceauºescu udvari költõjeként ismertek sokan, 1989 decemberét szerencsésen átvészelve a Szocialista Párthoz csatlakozott, 26

majd a Nagy-Románia Párttal, Corneliu Vadim Tudorral kokettált – és ilyen irányú vonzalmait most sem tagadta meg. Végül Iliescu pártját választotta, ma a PDSR szenátora.) Pãunescu kifejtette, hogy õ elismeri és tiszteli a nemzetiségek kultúráját, ám ez nem jelenti azt, hogy anyanyelvüket a közéletben is használják, és ezzel megbontsák a nemzet egységét. (Cãlinescu maga is rákérdezett, majd Rãzvan Teodorescunak is feltette a kérdést: és mi lesz, ha a cigányok – feltehetõleg Románia legnagyobb nemzeti kisebbsége – ugyancsak követelni fogják, mint a magyarok, az anyanyelv használatát a közigazgatásban, a tanügyben?) Rãzvan Theodorescu az európai globalizáció mellett tett hitet, de hangsúlyozta: a nemzeti kultúrát bátran viselni kell – nem ért egyet azokkal, akik szinte megfélemlítették a nemzeti szempontokat hangoztatókat. Ami az anyagiakat illeti, a miniszter síkra szállt a GDP két százalékának a kultúrára fordítása mellett, noha tudja, hogy egyelõre ez nem érhetõ el Romániában. A román filmet méltányosabb helyzetbe kell hozni, hasonlóképpen támogatni kell a színházat, olcsó könyvet kell adni az olvasónak – és érdemleges fizetést a mûvészeknek. (2001. febr. 2.)

Februári remények Még távol a tavasz, de a román pártok egy része – hatalomban vagy ellenzékben – reménykedik. A bukaresti IMAS által végzett közvélemény-kutatás szerint fõként a PDSR-nek van oka a reménységre, hiszen az õ népszerûségük nõtt jelentõs mértékben, személy szerint különösen a miniszterelnöké, Adrian Nãstaséé (35 százalékról 62 százalékra). A kormány elsõ intézkedései valóban növelni látszanak a lakosság bizalmát, bár kétségtelen, hogy a neheze most kezdõdik, amikor a reform érdekében népszerûtlen intézkedéseket kell életbe léptetni. Nem véletlen, hogy a Ion Iliescu államelnök által kezdeményezett találkozókon a pártvezetõk közül különösen Corneliu Vadim Tudor kelt ki Nãstase ellen, és megpróbálta a NagyRománia Párt nevében biztosítani Iliescut a támogatásról – amennyiben az eddigi kormánykezdeményezésekkel szembefordul. De valószínûleg azoknak az elemzõknek van igazuk, akik Iliescut tapasztaltabb politikusnak tartják annál, semhogy a Nagy-Románia Párt támogatását akarja igénybe venni. A Nemzeti Liberális Párt is bizakodik, Valeriu Stoica már távolabbi terveket is szõ. Stoica figyelmeztette Iliescut a magántulajdonnal kapcsolatban Focºani-ban tett kijelentésének veszélyességére; ha az ilyen megnyilvánulások ismétlõdnek, a liberálisok felfüggesztik a PDSR parlamenti támogatását. Ma persze még nagyon távol áll a PNL attól, hogy újra hatalmi tényezõvé váljék, ám biztató jel számukra, hogy támogatottságuk 7 százalékról 14-re nõtt, miközben a PRM-é a választások elõttihez képest felére, éppen 14 százalékkal csökkent. Nyilván bizakodik a jövõben a PUNR is; ennek a jele, hogy kiléptek az õszi választásokon sikertelennek bizonyult, a parlamentbe be sem jutott pártkoalícióból, és ezután (újra) önállóan akarnak politizálni. ( 2001. febr. 5.)

27

Prioritások a parlamenti ülésszak kezdetén Február 5-én megkezdõdött Bukarestben a parlamenti ülésszak. A szenátoroknak és képviselõknek a közeljövõben számos törvényt kell megvitatniuk és megszavazniuk, mindenekelõtt azoknak a kormányrendeleteknek a szövegét, amelyek még az elõzõ kormánytól maradtak az új parlamentre. A parlamenti prioritásokról azonban minden pártnak más a véleménye. A PDSR minden irányban szeretne gyors eredményt elérni. Az RMDSZ, Markó Béla nyilatkozata szerint, a költségvetés megtárgyalását tartja a legsürgõsebbnek. A Demokrata Párt az ipari termelés, mindenekelõtt a kisvállalkozók gondjainak a törvény útján való felvállalását tekinti elsõdlegesnek. A Nagy-Románia Párt, jól ismert „programjához” híven, a közigazgatási törvény módosítását sürgeti, mert alkotmányellenesnek mondja a nemrég megszavazott törvényváltozat által a kisebbségeknek nyújtott „elõnyöket”, anyanyelvük használatát illetõen. A PNL pártküldöttsége a Cotroceni Palotában, az államelnökkel folytatott konzultáción fejtette ki prioritás-szempontjait. A pártok finanszírozásáról, a választási törvény módosításának szükségességérõl és a kormányzási programokról tárgyaltak. Február 6-án Ion Iliescu a nemzeti kisebbségek képviselõit fogadja (leszámítva a magyarokat, minthogy az RMDSZ vezetõivel már korábban, külön találkozott). (2001. febr. 6.)

Fókuszban a gyermekvédelem Kormányt, helyhatóságokat, civil szervezeteket, egyházat, sajtót az utóbbi idõben egyre nagyobb mértékben foglalkoztat egy súlyos társadalmi kérdés: a gyermekek bántalmazása, kínzása. Már-már értetlenül állnak a jelenség elõtt a pszichológusok is, honnan ez a féktelen szadizmus a felnõttekben – szülõkben, pedagógusokban egyaránt. Van, aki a szegénységgel magyarázza a kegyetlenkedést, de ez nem állja meg a helyét magyarázatként, mert jómódú családokban is fellelhetõ. A televízióban és az írott sajtóban az esetek tömkelegét tárják fel. Például egy tizenegy gyerekes családét – már csak három gyerek van otthon, a többiek elbódorogtak, vagy árvaházakban vannak –, ahol a szülõk napokig éheztetik gyermekeiket, minden jövedelmet italra költenek, s cseppet sem esnek kétségbe, amikor elviszi a szociális gondozó a még otthon maradt kicsiket is. Vagy: Moldvában egy hatéves gyereket kivittek a szülõk az erdõbe és odakötötték egy fához, „hogy tanuljon becsületet”. A napokban Bukarestben, a második kerület két gyermekotthonában elképesztõ állapotokra bukkantak egy ellenõrzés nyomán: kosz, a gyermekek éheztetése, verése stb. A fõvárosban! Leváltották a két intézet igazgatóját. Pszichológus véleménye szerint (egyik tévémûsorban) a legnyomasztóbb az, hogy újratermelõdik a jelenség, hiszen ezeknek a felnõtteknek a legtöbbje ugyanilyen gyerekkorban részesült, s ezekbõl a gyerekekbõl is szülõk lesznek, s ugyancsak alkalmatlanok lesznek a nevelésre vagy a családtervezésre. Lépések is történnek a helyzet javítására. Bukarestben az ortodox egyház széles körû gyûjtési akció után gyermekott28

hon építésébe kezdett. Örvendetes, hogy sok komoly szponzor jelentkezett. (2001. febr. 7.)

Bukarest–Moszkva Régi, mondhatni folyamatosan napirenden lévõ téma Románia viszonya Oroszországgal. A 2000 decemberében újra megválasztott államelnököt, Ion Iliescut ellenzéke Moszkva-barátsággal vádolta (az 1989. decemberi bukaresti eseményekkel kapcsolatban is újra meg újra felmerül az orosz befolyás gyanúja, Iliescu kapcsolata, azokban a napokban is, Moszkvával). Mircea Geoanã román külügyminiszter (aki a közelmúltig Románia washingtoni nagykövete volt) most EBESZ-elnök minõségében járt Moszkvában, a konfliktuszónákat vették számba Ivanov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalásain – így persze Transznyisztria, illetve Moldova Köztársaság is napirendre került. Geoanã nyilatkozata szerint vannak pozitív jelek a helyzet javulását illetõen. A román–orosz kapcsolatokat tekintve, Geoanã szerint nem a múltat kell nézni, hanem a jövõbe tekinteni – ahogy ezt Lengyelország, Csehország és Magyarország is teszi. A közeli moldovai választások befolyásolhatják a kapcsolatok alakulását. Az új SRI-elnök parlamenti megszavazása elõtt a vitában (február 7-én) a liberális Radu F. Alexandru szenátor a PDSR-s jelöltet, Radu Timoftét máig tisztázatlan moszkvai kapcsolatokkal vádolta, ám a liberálisok elenyészõ szavazata nem akadályozhatta meg Timofte megválasztását. Nem érdektelen a TVR 1 (február 7-i esti) beszámolója arról, hogy Moldovában aránytalanul nagy a média orosz adásainak száma. Törvény szerint, a lakosság nemzeti megoszlásának megfelelõen, 65% kellene hogy legyen a román tévék és rádiók sugárzása; ezzel szemben Moldovában 3 román és 16 oroszul közvetítõ rádióadó van. A Bukarest–Moszkva kapcsolatnak tehát sok ága-boga van. A helyzet hol fokozódik, hol enyhül. (2001. febr. 8.)

A román sajtó és a társadalom A román társadalom tizenegy éve egyre mélyebb erkölcsi és gazdasági nyomorba süllyed – állítja Bogdan Ficeac, a România liberã címoldalán. A szervezett bûnözés betelepedett az állami intézményekbe. A lopás óriási méreteket öltött – a változó kormányok tehetetlenek a nagy tolvajokkal, nagy bûnözõkkel szemben. A kultúra katasztrofális helyzetbe jutott, az alkotók jelentõs részét az éhenhalás fenyegeti. Az új jövedelemadó-törvény még súlyosbítani fogja a helyzetüket – miközben a szerencsejátékok nyertesei kedvezményes adózásban részesülnek. Ebben a helyzetben ugyan mit mutasson a televízió? – kérdezi Ficeac. A România liberã vezetõ publicistája a hatékony cselekvést sürgeti, ezzel azonban nem kívánja felmenteni a szörnyûségekben tobzódó tévéhíradókat, televíziós adásokat.

Más megközelítésbõl, nem sokkal kedvezõbb képet fest a román sajtóról (ezúttal az írottról) Mircea Iorgulescu a Dilemában (2001. febr. 2–8.). Iorgulescu, aki több mint egy évtizede nyugat-európai (müncheni, párizsi) élményekkel szembesül, folyamatosan az ún. „központi napilapok” román dömpingjét észrevételezi. Az újságok számát illetõen Románia messze meghaladja Franciaországot, Németországot vagy Olaszországot, Bukarestben valósággal burjánzanak a kétes példányszámú napilapok; mindegyikben más „hírek” a fontosak, a publicista „egyéniségek” döntése alapján, bõven szolgálva alkalmat az exhibicionizmusnak. Arról, hogy mi történik Európában, mi történik a közvetlen szomszédságban, nem adnak hírt vagy csak elvétve. Minden Románia körül forog, akár a dicsekvés, akár – újabban – a sirámok középpontba állításával. Az „autochton” román újságolvasónak fogalma sem lehet arról, hogy mi történik Budapesten, Varsóban vagy Prágában. Hogy éppen arról olvashatna, hogy a magyar parlament törvényt szavazott meg a mezõgazdasági szövetkezetek öt éven belül magántársaságokká alakulásáról? Ez nyilván elképzelhetetlen – írja elemzésében Iorgulescu, kimondva: a román újságírás természete lényegében nem változott, csak most nem az Elvtárs és az Elvtársnõ gyõzelmes látogatásairól esik szó benne. A hatalomváltás – a 2000. évi kormány- és államfõváltás – kapcsán szintén sok szó esik a sajtóról. Ezúttal nem csupán az újságok, hanem tekintélyes hetilapok felelõsségét is sûrûn szóvá teszik – így például a 22 címû hetilapét, amely – az Adevãrul literar ºi artistic (2001. febr. 6.) Dorin Tudoran által aláírt vezércikke szerint – nem volt képes önkritikusan szembenézni Emil Constantinescunak és „dilettánsainak” hibáival. Magában a 22-ben ugyancsak vita folyik errõl a kérdésrõl. (2001. febr. 9.)

Kellemetlenségek a Nãstase-kormánynak Románia utolsó esélye a Nãstase-kormány. Bel- és külföldön sokan osztják ezt a véleményt, legalábbis azok közül, akik az egyetlen megoldásnak Románia gazdasági fölemelkedésére az európai integrációt látják. Politikai elemzõk (így például Silviu Brucan) a PDSR-n belül jelentkezõ konfliktust, a közigazgatási törvény, azon belül a nemzetiségi nyelvhasználat (20% fölötti lakosságrész esetében) éles elutasítását veszélyesnek minõsítik, következésképpen szükségesnek mondják a kormányfõ (és egyben PDSR-elnök), illetve az államelnök fellépését olyanokkal szemben, mint Adrian Pãunescu vagy George Pruteanu, akik nem csupán a parlamentben kívánnak tiltakozni és akarják megakadályozni a törvény érvénybe lépését. Annál súlyosabb következményekkel járhat az „ötcsillagos város”, Kolozsvár polgármesterének akciója, amellyel nyíltan szembeszegül a közigazgatási törvénnyel, továbbra is meg akarva tiltani a magyar nyelv használatát Kolozsvárt, a közigazgatásban. (Boros János alpolgármester a PRO TV-nek nyilatkozva gyermetegnek mondja Funar kísérleteit.) Nem kevésbé kellemetlen – és ennek már egyértelmûen külpolitikai vonatkozásai vannak – az Irakban leszállt moldovai repülõgépen utazott öt román képviselõ ügye. Noha állítólag humanitárius szállítmányról van szó, 30

Irakban a hivatalosságok román parlamenti küldöttségként fogadták a három PRM-s és két PDSR-s képviselõt (az egyik PRM-s ráadásul a külügyi bizottság elnöke!). Az Antena 1-nek adott nyilatkozatában Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke kijelentette, hogy tudott a három PRM-s iraki útjáról, beleegyezését adta hozzá, hogy ott Irak Romániával szembeni hatalmas adósságáról tárgyaljanak. Minderrõl viszont a parlament nem tudott, s elítéli az embargó megsértését – felelõsségre fogja vonni az engedély nélkül utazó képviselõket. (2001. febr. 12.)

Ki a tiszta? És ki viselhet közéleti tisztséget? A kérdés már évek óta, pontosabban 1990-tõl folyamatosan foglalkoztatja a közvéleményt, és hosszú harcok, parlamenti módosítások után elfogadták az ún. Ticu Dumitrescu-törvényt (korántsem abban a formában, ahogy a kezdeményezõ szenátor javasolta). Létrehozták a Szekuritáté levéltárát vizsgáló bizottságot, amely hivatott volt a képviselõjelöltek múltját, esetleges szekus dossziéját tanulmányozni és véleményt nyilvánítani az illetékesekrõl. Ezen a vizsgálaton akadt fenn Rákóczi Lajos volt Bihar megyei képviselõ, aminek következtében az RMDSZ lemondott Rákóczi újabb jelölésérõl. Rákóczi Lajos fellebbezett, és most a CNAS egyik tagjának kijelentése szerint elterjedt a hír, hogy a bizottság tévedett, a volt RMDSZ-es képviselõt igazságtalanul hurcolták meg. Február 12-én viszont, a TV România 1 esti híradójának adott interjúban a CNAS alelnöke azt állítja, hogy nem tévedtek. Az ügy attól válik a személyes érdekeltségen túl jelentõssé, hogy a Rákóczi-dosszié vitatásával párhuzamosan egy PDSRképviselõ, Priboi, a SIE-t (a Külföldi Információs Hivatalt) felügyelõ bizottság új elnöke múltját tárják a nyilvánosság elé. Priboinak nincs dossziéja, õ ugyanis nem „ügynök” (besúgó) volt, hanem – szekus tiszt. Mircea Dinescu a PRO TV-nek nyilatkozva joggal kérdez rá – mint a CNAS tagja –, hogy vajon tisztább-e az, aki tisztként szolgálta a Szekuritátét (a Ceauºescu-korabeli titkosrendõrséget), mint az, akit beszerveztek – vagy akit megpróbáltak beszervezni. (2001. febr. 13.)

Kit védelmez a PDSR? Még nem zárult le a Rákóczi Lajos volt Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselõvel kapcsolatos szekus-ügy, máris új esettel került szembe a közvélemény, sokkal látványosabbal. Ezúttal Ristea Priboi hatalmi párti parlamenti képviselõrõl van szó, akit a külföldi hírszolgálat (SIE) munkáját ellenõrzõ parlamenti bizottság élére állított a PDSR. Közben kiderült, hogy a honatya hamisan esküdött, amikor azt állította, hogy nem volt kapcsolatban az 1989 elõtti biztonsági szervekkel, egész pontosan a volt Szekuritátéval. Az ellenzéki liberális párt és a demokraták állítják, hogy DIE-tiszt volt, feladata volt a Szabad Európa Rádió román mun31

katársainak megfigyelése, Angliában is románok megfigyelésével volt megbízva és kapcsolatban volt a hírhedt terroristával, Carlosszal. A rendszerváltás után (1996tól) Adrian Nãstase tanácsosa volt, nehéz elhinni, hogy ne ismerné a PDSR mai elnöke s egyben az ország miniszterelnöke annak az embernek a múltját, akinek bizonyára „szaktudására” volt szükségük, azért védik oly nagy igyekezettel. A Szekuritáté irattárát átvilágító bizottság sem talált kompromittáló anyagot. Egy PDSR-s vezetõ szerint semmiképp sem hiszik, hogy le kellene mondatni Ristea Priboit. (2001. febr. 14.)

Nagy-romániások tündöklése (és valamikori bukása?) Gheorghe Funar kolozsvári polgármester február 16-ára nagygyûlést hirdetett – természetesen újfent a román nyelv védelmében, illetve a helyi közigazgatási törvény, a kisebbségi nyelvhasználat ellen. A hír amúgy senkire sem hat az újdonság erejével, az utóbbi évek történéseit követve esetleg csak az lephet meg valakit – ez esetben pozitív elõjellel –, hogy az elmúlt napokban már erdélyi származású román újságírók is tiltakoznak a román nyelv Funar-szerû védelmezõi, illetve védnökei ellen. A bejáratott funari klisé azonban ez esetben nem a várakozás szerint látszik finalizálódni. Soporan prefektus ugyan nem támaszt „elvi kifogást” a tervezett nagygyûléssel szemben, azonban máris 40 millió lejre büntette a hazafiúi érzésektõl túlfûtött polgármestert azoknak a tábláknak a kifüggesztése okán, melyekkel a kolozsváriakat arra figyelmezteti, hogy Romániában a hivatalos nyelv a román. A funari kezdeményezés ellen Dana Prelipceanu, az Interetnikus Párbeszéd Szövetségének az elnöke is tiltakozik, pontosabban aggodalmát fejezi ki a tömegmanipuláció miatt. E gesztus – így Prelipceanu asszony – nyílt konfliktust eredményezhet, erre már sajnos volt precedens Romániában. A volt kisebbségügyi miniszter, Eckstein Kovács Péter a maga során szintén tiltakozik az ellen, hogy Funar õt és állítólagos nyilatkozatát is eszközül használná fel. Funar szerint ugyanis Eckstein Kovács Péter kijelentése, miszerint „minden román állampolgár ismeri a román nyelvet”, fölöslegessé teszi a kisebbségi nyelvhasználatot a helyi közigazgatásban. E nyilatkozat – természetesen – nem így és nem kontextus nélkül hangzott el. Octav Cosmâncã közigazgatási miniszter is elítéli Gheorghe Funar tervét. Véleménye szerint egyetlen jelentõs politikus sem vesz részt a kolozsvári polgármester uszító rendezvényén. De a Nagy-Románia Párt (PRM) nemcsak a Funar-jelenséggel kénytelen szembesülni. Az utóbbi napokban egyre többen válnak ki a pártból – egyesek új politikai alakulatot hoznak létre, mások függetlenként kívánnak a következõ idõszakban politizálni. Vadim Tudort és Gheorghe Funart egyre többen bírálják – pártelvtársaik közül is. Akik meg hallgatnak, azok juszt sem értik, miért háborodik fel a világ azon, hogy a PRM korifeusai újabban Szaddam Husszeinnel tárgyalnak. (2001. febr. 15.)

32

33

A hatalom támaszai A román nép szinte érthetetlenül bizakodik vezetõiben – az út kezdetén. De vajon köze van-e a népszerûségi mutatók növekedésében a Nãstase-kormány elsõ intézkedéseinek? – teszi fel a kérdést a Dilema cikkírója, február közepén. Nehéz a válasz. Ilyen rövid idõ alatt nem is lehet normális körülmények között ekkorát ugrani a népszerûségi listán (IMAS). Az kétségtelen, hogy a kormányfõ határozottsága érvényesül a minisztériumoknak adott utasításokban. Mugur Isãrescu vagy még elõbb Ciorbea kerekasztal-szerû tárgyalásokat volt kénytelen folytatni minisztereivel, most viszont nincs apelláta. Adrian Nãstase ugyanakkor nyitottnak mutatja magát a hétköznapi emberek problémái iránt: foglalkozik a kóbor kutyák, az intézetbe küldött gyerekek s a lakosság élelmiszer-ellátásának a kérdésével. Minden azon múlik – véli a Dilemában Cristian Ghinea –, hogy sikerül-e Nãstasénak intézményes mechanizmusokat teremtenie a problémák megoldására. Vannak azonban kevésbé biztató jelek, kevésbé biztató vélemények. Ilyen a PDSR által a külügyi titkosszolgálatot (SIE) felügyelõ bizottság élére jelölt Ristea Priboi ügye. A volt titkosszolgálati tisztet nem csupán a PRM alelnöke, Ilie Neacºu vette védelmébe, hanem Nãstase is, amikor a tévének kijelentette, hogy Priboi a tiszti feladatait teljesítette (1989 decembere elõtt!) – azt kell kivizsgálni, hogy követett-e el visszaéléseket. A PNL és a PD élesen bírálja ezt a magatartást, az RMDSZ állítólag tartózkodó. Ugyanakkor a TVR 1 arról számolt be, hogy Arad és Temes megyei látogatása során a miniszterelnök a pénzügyi decentralizálás, a begyûjtött adók jobb területi elosztása (nagyobb arányban helyben-maradása) mellett foglalt állást. Gazdasági vonatkozásban persze nincs könnyû helyzetben a Nãstase-kormány, választási ígéreteit nemigen tarthatja be. Errõl fejti ki véleményét a 22 gazdasági szakírója, Ilie ªerbãnescu a hetilap legújabb számában. A Világbank és az Európai Unió elvárásai közé tartozik a különbözõ kedvezmények leállítása (a mezõgazdaságban, a kis és középvállalkozások irányában), és mégis be kell vezetni az idén a személyi jövedelemadót. A Nemzetközi Valutaalap ragaszkodik a makrogazdaság stabilizálásához, az infláció visszaszorításához – mindez pedig nem teszi lehetõvé, hogy Nãstase és kormánya a választói kedvében járjon. Ami a lakosság hiszékenységét, illetve az országvezetés magatartását illeti, van egy el nem hallgatható kényes pont: az ortodox egyház. A România literarã kommentátora, Mircea Mihãieº heves kirohanást intéz a Ceauºescu támogatójaként ismert pátriárka, Teoctist ellen, aki az Evenimentul zilei közlése szerint a Vasgárda aktív tagja volt, a vasgárdista felkelés idején részt vett Bukarestben az Antim városrészbeli zsinagóga lerombolásában. (2001. febr. 16.)

NATO-kompatibilitás A politikai közvéleményt továbbra is a hétvégi események foglalkoztatják, ezek ugyanis lényegesen befolyásolhatják Románia csatlakozási esélyeit a NATO-hoz, 34

illetve – távolabbi perspektívában – az Európai Unióhoz. A tévékommentátorok, pontosabban a PRO TV (Silviu Brucan), illetve a közszolgálati televízió elsõ csatornája, a TVR 1 meghívottjai (Tia ªerbãnescu és Dan Pavel) mintha más-más mércét alkalmaznának a Nãstase-kormány 2001. február közepi megítélésében: Brucan, aki hónapokkal korábban, a választások elõtt inkább a Demokrata Párthoz húzott, most egyértelmûen a PDSR-kormányt, a kormánypárt politikusait dicséri, a TVR1 által megszólaltatott politológusok viszont a miniszterelnök „kiszólásainak” nagyobb figyelmet szentelnek, cinikusnak vagy éppen veszélyesnek minõsítik a kormányzó párt magatartását a volt titkosszolgálati tiszt, Ristea Priboi, a SIE-t ellenõrzõ parlamenti bizottság kijelölt elnöke ügyében. Egyszerûen „szekus komplexusnak” minõsíteni a – legélesebben a PNL vezetõi által kifogásolt – bizottsági elnök múltját szóvá tevõk magatartását: aligha NATO-kompatibilis, állítja a megkérdezett Emil Hurezeanu, a Deutsche Welle román részlegének igazgatója és vele együtt Dan Pavel meg Tia ªerbãnescu. Azt viszont Silviu Brucan is hangoztatja, hogy a Gheorghe Funar kezdeményezte kolozsvári akció, amelyet Corneliu Vadim Tudor nem csupán támogatott, hanem a gyûlésen véres beszédet is mondott a magyar nyelv közigazgatási használata és egyáltalán a magyarok ellen (visszaküldve beszédében a magyarokat Ázsiába) – bukó jegyre „érdemesíti” a Nagy-Románia Párt vezetõit. Azok a volt nagy-romániások érdemelnek jó osztályzatot, akik máris otthagyták C. V. Tudort, mert kilátástalannak ítélik kapkodó, lényegében már nyíltan Nyugat-ellenes politikáját. – A vak idegengyûlölettel szemben azok a magyar és román politológusok, újságírók érdemlik a közvélemény elismerését, akik a Provincia c. kétnyelvû lapot Erdély és Románia jövõje érdekében igyekeznek felfuttatni. Errõl azonban nem szóltak a tévékommentárok... (2001. febr. 19.)

NGO-fórumok és régiófejlesztés A romániai magyar civil szervezetek elsõ ízben szervezett tanácskozására került sor hét végén a kolozsvári Heltai Gáspár Alapítvány székhelyén. A két házigazda, a Heltai és a Pro Identitas Alapítvány minden bejegyzett Kolozs megyei alapítványt meghívott a tanácskozásra. Az elhangzott elõadássorozatot követõen a civil szervezetek képviselõi tartottak bemutatkozó beszámolót. A fórum célja: tudatosítani a résztvevõkben tevékenységük fontosságát. Szintén a hét végén került megrendezésre Kolozsváron az Artemis Alapítvány rendezvénye, mely a családon belüli, többnyire nõk és gyermekek elleni erõszakkal szemben kíván fellépni. Amint a szervezõk kifejtették: az Artemishez hasonló NGO-k világszerte mûködnek, ám tevékenységük csak akkor lehet igazán hatékony, ha hatósági támogatást is kapnak. A civil szféra rendezvényeivel egyidejûleg került sor az Északnyugati Régiófejlesztési Ügynökség elsõ nagyobb szabású tanácskozására Kolozsváron. Mint ismeretes, a hat megyére kiterjedõ intézmény egyike az ország nyolc hasonló ügynökségének, melyeket 1999-ben az európai uniós gazdasági-társadalmi támogatások kezelésére hoztak létre. Amint a konferencián kiderült, e Régiófejlesztési Ügynök35

ség több vonatkozásban is az ország élenjárója, komoly bizalmat és támogatást élvez. Mi több, a megnyitón Vasile Soporan, Kolozs megye prefektusa kendõzetlenül elmondta: Erdély igen jelentõs húzóerõt jelent Románia integrációs törekvései számára. (2001. febr. 20.)

Cinikus vagy ostoba proklamáció? A média azonnali híradásait követõen, most a teljes szöveg közzétételével a 2001. február 16-i kolozsvári nagygyûlés résztvevõi a világ és az ország tudomására hozzák, hogy nem engedhetik meg a jelenlegi hatalomnak az ország és a nemzet érdeke ellen cselekedni, nem nézhetik tétlenül, miként szolgálja ki felelõtlenül a PDSR-s kormány a revizionista, sovén és románellenes érdekeket, azokét, akik a románság megalázására törekednek, nem tartják tiszteletben a törvényeket és az Alkotmányt, veszélyeztetik az egységes nemzetállamot. A Románia minden megyéjébõl érkezett képviselõk proklamációban fogalmazták meg követeléseiket. Képtelenség, hogy a harmadik évezred elején a románokat arra akarják kötelezni, hogy lemondjanak alkotmányuk betartásáról, amely szerint az állam egyetlen hivatalos nyelve a román, következésképp a magyar nyelv hivatalossá tétele nemzetellenes intézkedés. A nagygyûlés résztvevõi határozottan elítélik az Alkotmány megsértését, és nem lesznek részesei a románság elmagyarosítását célzó akciónak. A következõ lépés az ország megcsonkítása lehet. Lévén, hogy a romániai magyarok tudnak románul, sõt kötelességük is tudni, megalapozatlan és törvénytelen az RMDSZ azon követelése, hogy román földön magyar legyen a hivatalos nyelv. „Követeljük a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártjától (PDSR), hogy hozza nyilvánosságra azt a titkos egyezményt, amelyet a nemzeti érdek ellenére az RMDSZszel kötött” – olvasható a Proklamáció szövegében, melyet teljes egészében közöl a kolozsvári polgármesteri hivatal hetilapja. A nyilatkozat zárófejezetében egyébként a fogalmazók a nemzetközi fórumok támogatását kérik követelésük kivívásához. Cinikusak-e, avagy ostobák? Hasonlóan tehetõ fel a kérdés az állami magyar egyetem újralétesítésére vonatkozó „új” RMDSZ-javaslat, illetve törvénytervezet törlésével kapcsolatban is. Közel három évvel a legutóbbi benyújtása óta a süllyesztõbõl elõhúzott, majd a parlamenti napirendrõl törölt törvényjavaslati vita ugyancsak magyarellenes hangulatkeltésre használható fel. Cinikus, ostoba vagy éppen nagyon is átgondolt cselekménysor, ezred eleji manipuláció? (2001. febr. 21.)

36

Exszekusoktól vízumkényszerig A román államfõ és a kormányfõ versengenek egymással a volt szekusok kinevezésében – állapítja meg felháborodott hangú cikkében az egyik vezetõ bukaresti román napilap. Hogy végül is melyiküknek sikerül überelnie a másikat, az nem derül ki az írásból. Tény azonban, hogy a múltbeli reminiszcenciák igencsak élnek még Romániában – elég az utóbbi hónapok, hetek, napok történéseire gondolnunk. A volt titkosszolgálati törzstisztek kinevezését követõ botrány még el sem csitult, s máris napirenden az újabb, ezúttal az Országos Átvilágító Bizottságot (CNSAS) vádoló leleplezés – az intézmény ugyanis megtagadta az ortodox egyház szinódusa és a Szekuritáté kapcsolatait firtató dokumentumok nyilvánosságra hozatalát. Hogy emiatt – és egyebek miatt – Gabriel Andreescu politológus perbe fogja az inkriminált bizottságot, az már más kérdés. Az exszekus mentalitás csorbítatlan mûködésének tragikomikus esetét röppenti fel a bukaresti magyar nyelvû napilap, mely hírül adja, hogy a Temes megyei Dettán a polgármester beperelt egy helybeli karikaturistát, ez utóbbi ugyanis a tavalyi választások elõtt közzétette a városatyát – neve feltüntetése nélkül – lekommunistázó gúnyrajzait. A polgármester perbe fogta a vicces kedvû karikaturistát – és a poén: a bíróság elmarasztaló ítéletet hozott a karikatúrák szerzõje ellen. A jelenlegi hatalom (is) sebeit nyalogatva technikai okokkal magyarázgatja, hogy miközben Bulgária lekerült az EU-feketelistáról, Romániának továbbra sincs kilátása a vízumkényszer feloldására, s csupán két apróságról feledkezik meg: ad 1: milyen mentalitású társadalom és milyen jogállam lehet az, amelyben lehetséges olyan megengedhetetlen és veszélyes precedens teremtése, hogy egy mûvészt elítélnek, mert kigúnyol egy exkommunista besúgót; ad 2: Bulgária a totál kollapszust követõen a gazdasági „rendcsinálással” egyidejûleg radikális mentálhigiéniai gyomormosást hajtott végre – össztársadalmi szinten. (2001. febr. 22.)

Amnézia és politikai felelõsség Hány méter a méter? – fordíthatnánk szabadon Cornel Nistorescu vezércikkének címét az Evenimentul zilei-bõl. A bukaresti napilap igazgatója az Andreescu által kirobbantott politikai botrány újabb eseményeit kommentálja, mindenekelõtt Mircea Dinescu heves kirohanását Gabriel Andreescu ellen, Pleºu védelmében, az Antena 1 tévékamerája elõtt, illetve a Társadalmi Dialógus Csoport nyilatkozatát, amelyben elhatárolódik a GDS korábbi aktív tagjától, és felelõtlennek minõsíti a Pleºu feltételezett szekus-kapcsolatáról Andreescu által mondottakat. Nistorescu furcsállja a kétféle mércével való mérést (fölemlíti, lényegében Dinescuval szemben, aki tagja a CNSAS-nek, hogy Rákóczi Lajos képviselõ ügyében távolról sem voltak ilyen gyorsak a reagálásban, nem voltak ilyen érzékenyek). Nem az állítás igazságát vagy hamis voltát vitatja, hanem a reagálások módját, az ilyen vagy olyan elfogultságot. (A Társadalmi Dialógus Csoport állásfoglalásáról részletesen beszámol az Adevãrul.) Nistorescu a Dinescu-állításokhoz kapcsolód37

va fölemlíti azt is, hogy amennyiben Gabriel Andreescunak szemére lehet hányni, hogy egy volt párttitkárt támogatott az államelnökségbe (mármint Emil Constantinescut), ugyanezt fel lehet róni Mircea Dinescunak is, hiszen bevallottan õ javasolta mûvelõdési miniszternek Andrei Pleºut, aki viszont a Nicolae Grigorescu Képzõmûvészeti Intézetben töltötte be ugyanazt a tisztséget. Persze, Constantinescu elnöki ideje nem azért vet föl annyi kérdést, kételyt, mert 1989 elõtt egyetemi párttitkár volt, és Pleºura sem jellemzõ ez a funkció, hiszen az ún. „transzcendens meditációkban” való részvétele miatt a pártból is kidobták. Az amnézia, a múlt eltemetése (amirõl többször is címoldali publicisztika olvasható a România liberã hasábjain) annál meggondolandóbb. És nem csupán abban a vonatkozásban, amelyben a 22 köréhez tartozó Romulus Rusan, illetve a 22 fõszerkesztõnõje, Gabriela Adameºteanu szóvá teszi. A választásokon gyõztes PDSR nyilván nem akarja bolygatni a múltat, a Demokratikus Konvenció korábbi szavazói pedig önvizsgálatot tarthatnának. De ugyanez érvényes azokra a politizáló értelmiségiekre, akik szinte az utolsó percig nem vették észre, hogy a szakadék szélére jutott a Konvenció és vele a nagy reményekkel indult és fogadott román demokrácia. (2001. febr. 23.)

Moldova, Románia, NATO A február 26-i kormányülés azoknak a feltételeknek a teljesítésével foglalkozik, amelyek elengedhetetlenül szükségesek ahhoz, hogy Románia bekerüljön a NATO-bõvítés (remélt) második szakaszába. Ide tartozik Románia határainak biztonságossá tétele is. Mindenekelõtt a keleti határokról van szó, Moldova Köztársaság felõl kell biztosítani az eddiginél jóval szigorúbb határellenõrzést. 2001 nyarától esedékes a vízum bevezetése a moldovai polgárok számára, és természetesen meg kell oldani az illegális határátlépések megakadályozását. Az érzelmi kérdéseken túl tehát – amelyeket mindenekelõtt a Nagy-Románia Párt helyez elõtérbe – Romániát közvetlenül is foglalkoztatja a Moldovával való kapcsolat, következésképpen a február 25-i parlamenti választások eredménye Moldovában. Moszkva vagy Európa felé fordul a közeljövõben a moldovai politika? A moszkvai kapcsolatokat erõsíteni szándékozó kommunisták szerzik-e meg a legtöbb parlamenti helyet – amire az elsõ becslések szerint nagyok az esélyek –, vagy a reformot elõrevivõké lesz a meghatározó szerep? Tény, hogy ma Moldova rettenetes gazdasági helyzetben van, az energiaválság tovább rontotta az esélyeket. Ez a szomszédság Romániában nem hagyható figyelmen kívül, nem szólva arról, hogy a lakosság többségét kitevõ moldovai románság egy része (korántsem a teljes ottani románság, sõt az utolsó közvélemény-kutatások szerint annak kisebbik hányada) Románia felé tekint. Ugyanakkor Romániának meghatározó érdeke, hogy a NATO és késõbb az Európai Unió is alkalmasnak ítélje az országot az érdemi tárgyalásokra, illetve a pozitív döntésre. (2001. febr. 26.)

38

Riói karnevál és lakótelepi „nagytakarítás” Rio de Janeiro város kulcsainak jelképes átadásával hivatalosan is megkezdõdött az idei hagyományos riói karnevál, mely a szokásokhoz híven azzal indult útjára, hogy a város kulcsát átadták a karneválkirálynak, aki az országos „bohózat” és virtuális életforma mindenható kegyura. Aki azonban tisztában van azzal, hogy uralma potom öt napra szól, kvázi „királyságát” is eme idõléptékkel méri. Ezzel szemben Romániában minden hatalmi struktúra, a jelenlegi is, mintha az örökkévalósággal kacérkodva – illetve idõn és téren kívül tételezve – építené és szervezné meg önmagát. A legújabb politikai történés e vonatkozásban a Világbankkal való egyeztetés. E nemzetközi pénzintézet ugyanis – fittyet hányva minden romániai pozitív elõrejelzésnek és össznemzeti optimizmusnak – egyszerûen csak üdvözöl bennünket, szó sincs a jó elõre beharangozott tárgyalásokról. Mi több, a Valutaalap is igencsak elégedetlen a hazai pénzügyi és bérpolitikával – errõl azonban mind a hatalom, mind az érintett és illetékes hazai intézmények mélyen hallgatnak, mi több, igyekeznek a lakossággal elhitetni azt a téveszmét, miszerint minden a legnagyobb rendben, Románia a legjobb úton halad az EU-integráció felé. Hogy mennyire sikeres e népbutító manõver, arra példa a legújabb IMAS-felmérés, mely szerint, ha vasárnap választásokat rendeznének, a politikai erõk a következõ eredményeket érnék el: PDSR 62%, PRM 14%, PNL 10%, RMDSZ 7%, PD 3%, PNÞCD 2%. Mindeközben, farsang táján lévén, románbálozunk, magyarbálozunk, operabálozunk, civil társadalmi kezdeményként esélyegyenlõség-bálozunk – és végre, lakónegyedi tavaszi nagytakarításokkal is „múlatjuk” az idõt. Csak mindezeket az önmagukban dicséretes cselekményeket, sajnos, valahogy jóval realitásidegenebben követjük el, mint amilyen maga a riói karnevál. (2001. febr. 27.)

Lassú haladás Két napon át címlaphír volt Bukarestbõl és az ország déli részeibõl a „felelõtlen havazás”, ahogy egy szellemes vezércikkcímben olvashattuk (a Curierul naþionalban). A tíz-tizenöt centis hóréteg megbénította a fõváros közlekedését, egyes városok közt megszûnt az országúti közlekedés, leállított repülõjáratokat, felfüggesztett vonatokat. Azok jártak jól – Bukarestben volt rá példa –, akik a késlekedõ, tétlenkedõ hóeltakarító gépek mellett jó pénzért vállalkoztak egy-egy autó kiásására a hóból. A „felelõtlenségbõl” aztán „engedékenyebbé” vált az idõjárás. Traian Bãsescu fõvárosi fõpolgármester megkönnyebbülhetett (különben sem mutatkozott túl gondterheltnek), a téli ügyelet országos fõparancsnoka nyilatkozhatott, hogy az utak már járhatók. A tudósítók beszámolhattak róla, hogy lassú haladással ugyan, de megindult a forgalom. Március elejére akár minden rendbe is jöhet – persze marad a lassú haladás, ahogy az már Romániára jellemzõ. Minek is sietnének az emberek, amikor a havi átlagkereset továbbra is 100 dollár, szemben az Európai Unióból hallott 2000-rel. Az infláció leszorítására tett kísérlet mindaddig 39

eredménytelen lesz, amíg nem sikerül növelni a termelékenységet – amíg számos nagyvállalat veszteséget termel. Ezen pedig nem segíthetnek az égiek, de még a hóeltakarítók sem, ebben csak a megújuló gazdaságpolitika hozhat változást. (2001. febr. 28.)

A PDSR kettõs játéka Mind a közvélemény, mind az ezt befolyásoló sajtó egyre gyakrabban figyel fel arra, hogy az egyedül kormányzó Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR) szinte naponta egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz. Iliescu és Nãstase pártjába menekülnek tulajdonképpen a C. V. Tudorral elégedetlen nagy-romániások is, s nehéz lenne elképzelni, hogy ezek ideológiája egyik napról a másikra irányt változtat. De nem is kell feltétlenül az új pédészérésekre gondolni, hiszen akik Bagdadba utaztak a nagy-romániásokkal, nem a repülõ lépcsõjén találkoztak, s kérdezték egymástól: szintén Bagdadba? Visszajövet nem várta õket szankció a Nyugat-barát nyilatkozatokat tevõ miniszterelnök és pártelnök részérõl. Azt is értetlenül nézi az ország sorsa iránt érdeklõdõ polgár, hogy alkalmatlan emberek kerülnek olyan pozícióba, amelyrõl tudva levõ, hogy a nyugati orientáció szempontjából jelentõs. Egyre világosabb, hogy a PDSR kettõs játékra rendezkedik be, s ennek nem csupán a Priboi-ügy (volt szekus magas funkcióban!) a bizonyítéka. Ha ezek a jelenségek nem tudatosan fordulnak elõ, akkor a PDSR-nek és Nãstasénak megvolna a lehetõsége, hogy elõidézõiket szankcionálja, felelõsségre vonja amiatt, hogy a hivatalos politika ellenében cselekszenek. Erre viszont nem kerül sor. A közeljövõben mindennek tisztázódnia kell, bizonyára a Nemzetközi Valutaalappal kötendõ egyezség után látszik majd, hogy mik valójában a Nãstase-kabinet szándékai, merre irányítja Romániát. A Nyugat viszont már most gyanút foghat! (2001. márc. 1.)

Folyamatos csalódások A Moldova Köztársaságban lezajlott elõrehozott parlamenti választások eredménye tulajdonképpen nem jelentett meglepetést, a kommunisták látványos gyõzelme mégis megdöbbenést keltett Romániában. A legérdekesebb kommentárt alighanem az Evenimentul zilei igazgatója, Cornel Nistorescu írta, „Nagy-Románia vagy Vörös Románia?” címmel. Keserû leckének mondja, román szempontból, azt, ami Moldovában történt: íme, mi történhet egy olyan országban, ahol a demokráciát beszennyezik, a hiú politikusok egymással vívják véres csatáikat, a korrupciót már nem is kell eltitkolni – meg nem is lehet, annyira általánossá vált. Ezekben a választási eredményekben benne van a román politika csõdje is, a Pruton túli testvérek ügyének romániai kezelési módja. A moldovai választók elidegenedtek, eltávolodtak anyanyelvüktõl, visszatértek a marxizmus-leninizmus bükkfanyelvéhez. Jellemzõnek véli Cornel Nistorescu, hogy az a Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe 40

Funar – a Nagy-Románia Párt vezérei –, de Adrian Pãunescu is, akik a közigazgatási törvény parlamenti vitája során élesen tiltakoztak a magyar nyelv használata ellen a hivatalokban, most, amikor Moldovában az orosznak mint második hivatalos nyelvnek a bevezetésérõl van szó, meg sem mukkannak. Mintha várták volna a Kommunista Párt gyõzelmét. Vajon az évszázadok óta annyira kedves „NagyRománia” kifejezés mögött – kérdezi az Evenimentul zilei vezércikke – nem a „Vörös Románia” koncepciója húzódik meg? Egy orosz parlamenti küldöttség bukaresti látogatásáról beszámoló cikkének a România liberã ezt a címet adja: „Iliescu szeretettel néz Moszkva felé” – és még hozzáteszi: „Az elsõ szerelmet nem lehet elfelejteni”. A PDSR nem csupán volt elnöke – a mai államelnök – megnyilatkozásai révén üzen az országnak, a támogatóinak és a nyílt ellenzéknek. Országos és helyi intézkedések sora bizonyítja, hogy a választásokon gyõztes párt intézményvezetõket vált le – és ígéretei ellenére nem kíméli az RMDSZ által támogatottakat sem. (Kovászna megye mûvelõdési bizottságának felügyelõje a legújabb fölmentett.) Nem ült el a botrány a rádiófrekvenciák körül sem; azzal, hogy a kormány kivette ezt a jogkört az eddig arra illetékesnek nevezett bizottság kezébõl, a centralizálási szándékait árulta (újra) el. Most – a Cotidianul híradása szerint – a mûvelõdésügyi miniszter, Rãzvan Theodorescu készül (a tavasz folyamán) a román nyelvet védõ törvénytervezetet benyújtani, amely egyrészt a francia mintát követi, másrészt hasonlít George Pruteanu pár évvel ezelõtti hírhedt tervére, amelyet akkor elvetettek. A Cotidianul – hosszan hivatkozva a budapesti Magyar Nemzetre – e tervezet veszélyességét hangsúlyozza, amely megronthatja a PDSR és az RMDSZ közötti jelenlegi viszonyt. (2001. márc. 2.)

Le a kalappal! Fel a kalappal? Adrian Nãstase kormánya és személyesen a miniszterelnök a nemzetközi, a magyar és a román média elismerését könyvelhette el a kényes ügyek szerencsés, látványos kezeléséért. Sorozatosan elhangzott, hogy ma az RMDSZ fontos, a legfontosabb támasza a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja által képviselt hatalomnak; és e parlamenti támogatás fejében a PDSR olyan törvények meghozatalát teszi lehetõvé (a helyi közigazgatási törvényrõl, a nyelvhasználatról van szó), amelyeket az RMDSZ koalíciós partnerei nem tudtak (vagy nem akartak?) meghozni a 2000. õszi választások elõtt. Március elsõ napjai a „le a kalappal!” lelkesedését megkérdõjelezni látszanak, miután Nãstase utasította a román külügyminisztériumot annak tisztázására, hogyan utazhattak magyar „államtitkárok” (Németh Zsoltról és Dávid Ibolya igazságügy-miniszterrõl van szó) „bejelentés nélkül” romániai megyékben. A bukaresti magyar nagykövetet március 5-re hívták be a román külügyhöz a dolgok tisztázása, megmagyarázása végett. Ráadásul összekapcsolták az „esetet” Markó Béla RMDSZ-elnök budapesti látogatásával, tárgyalásával Orbán Viktor miniszterelnökkel. Hát ez nem éppen az a politika és eljárás (különösen, hogy elõre tudhattak 41

Németh Zsolt romániai programjáról), amelyre magyar vonatkozásban azt lehetne mondani: le a kalappal! A reformpolitikában is joggal kifogásolható, hogy az egyik leginkább ráfizetéses nagyvállalat, a SIDEX versenytárgyalását elhalasztották; alighanem különféle romániai érdekeltségek játszottak közre ebben a halasztásban, ami Romániára nézve, elsõsorban a bizalom tekintetében, káros, a Nãstase-kormányt rossz színben tünteti fel a multinacionális cégek elõtt. (Ezt a józan, sõt PDSR-közeli kommentátorok is nehezményezik.) (2001. márc. 5.)

Románok, vigyázat! Forradalmi elmozdulás várható a román–magyar viszonyban – olvasható az Academia Caþavencu címû szatirikus lapban. Majd ezer évi háborúskodást követõen közel a pillanat, amikor látványosan változik a román viszonyulás az úgymond „ellenségekkel” szemben. Ugyanis nemsokára életbe lép Magyarországon az úgynevezett státustörvény, mely különleges jogállást biztosít a határon túl élõ magyarság számára. Na és akkor mi van – mondhatná a román polgártárs –, mitõl jó nekünk a státustörvény? Mi az, hogy nem jó, sárgulhatunk az irigységtõl! Így volna ez – mondhatná szatirikusan román polgártársunk –, amennyiben valóban románok maradnánk. Ugyanis a lap szerkesztõségét felkereste egy többségi – értsd: román – fiatalember, azzal a kéréssel, hogy magyarrá szeretne válni. „Schengenvízumot akarok, hogy utazhassak Európában” – indokolta kívánságát az ifjú. Hogy a kibocsátandó magyarigazolvány nem jelent feltétlenül Schengen-vízumot, ez a Caritas, FNI és egyéb hasonló kalandok iránt lelkesülõ román értelmiségiek számára szinte mellékes. Nyilvánvaló számukra, hogy a magyarok Európát jelentik – mi több, nem veszik el Erdélyt. És ez a percepció sem semmi! Mindenki képzelõerejére bízatik, hány román marad Erdélyben, ha az említett fiatalember egyike azoknak, akik a legutóbbi választásokon a Nagy-Románia Pártra szavaztak. Mi több, ha kitudódik a Curentul híre, miszerint az erdélyi magyarok képviselete megoldott a magyar parlamentben. Markó Béla épp a napokban tárgyal errõl Budapesten … (2001. márc. 6.)

Románia útjai Miközben a vezetõ politikusok folyamatosan arról nyilatkoznak, hogy Romániának csak egy útja van: Európa, azaz a Nyugat felé – a hétköznapokon járható utak, az országutak állapota korántsem erre utal. Ezúttal nem a nagy károkat okozó tavaszi áradás következtében tönkrement közutakról van szó (Erdély északi megyéit érintette elsõsorban az árvíz), hanem például a Bukarestet Piteºti-tel összekötõ autópályáról, amelyet alig négy hónapja adtak át, és máris gödrök nehezítik rajta a közlekedést. Állítólag már az átadáskor észrevételezték, hogy nem a szerzõ42

désnek megfelelõ anyagokat használtak fel az építõk, a botrány azonban csak most tört ki. Illetékesek (így a volt államtitkárasszony, aki az Antena 1 televíziónak nyilatkozott) azzal nyugtatják magukat, hogy még érvényes az egyéves garancia, tehát a vállalkozó cég köteles kijavítani a hibákat. Ennél azonban sokkal többrõl – a mentalitásról, az ügyek kezelésérõl van szó. Nem sokkal megnyugtatóbb az Út- és Hídfenntartó Igazgatóság bukaresti igazgatójának a nyilatkozata sem (az Adevãrulban olvasható), aki a tervszámokat sorolja, és igyekszik elfogadható képet festeni a romániai közutak állapotáról, a folyamatos felújításokról. A minisztériumi program szerint a következõ tizenöt évben modernizálni fogják Románia úthálózatát. (Az autópálya-tervek viszont elkerülik Erdélyt, csak a déli részeket érintik.) Azt az országos útigazgatóság sem hallgatja el, hogy súlyos gondokat okoz a fémkorlátok és jelzõtáblák, valamint a világítótestek megállíthatatlannak tûnõ lopása. Csupán az elmúlt két hétben az autópályán (lopásokkal) okozott kár meghaladja az 550 millió lejt. 2000-ben országosan ez az összeg több mint egymillió dollárra rúgott. (2001. márc. 8.)

A kormány, a titkosszolgálat és a NATO Az elfogadott titoktörvényt élesen bírálja a Demokrata Párt; Alexandru Sassu, a PD alelnöke, a párt parlamenti frakcióvezére szerint – és ezt a véleményt többen osztják – elõbb az információhoz való jogra vonatkozóan kellett volna meghozni a törvényt és azután látni hozzá a korlátozás, a tiltás körvonalazásához. Az RMDSZképviselõk ugyancsak szükségesnek látják a törvény árnyalását, minthogy ez jelenlegi formájában szabad lehetõséget ad a többféle értelmezésre. A România liberã beszámolója egyenesen azt állítja, hogy az új törvény a sajtószabadságot fenyegeti. A Nãstase-kormánynak nem ez az egyetlen, a NATO-tagság érdekében tett e heti lépése: nyilatkozatot fogalmazott a NATO-csatlakozás ügyében, és ezt elküldte a parlamenti pártokhoz, aláírás végett. Kisebb-nagyobb módosításokkal ez meg is történt. Victor Babiuc liberális képviselõ, volt honvédelmi miniszter viszont „megengedhetetlenül középszerûnek” minõsítette a nyilatkozatot, mindenekelõtt a hadsereg átalakítására vonatkozó kitételeket mondta üres szólamoknak; a NATO tetteket vár ebben a tekintetben (is), nem általános nyilatkozatokat. A bukaresti Adevãrul fõszerkesztõ-helyettese, Bogdan Chirieac vezércikkében ugyancsak kitér a katonai vonatkozásokra. 140 ezerrõl 112 ezerre kellene csökkenteni a katonák, 40 ezerrõl 28 ezerre a civil alkalmazottak számát – a probléma viszont az, hogy ehhez nincs pénz; húszhavi fizetést kellene ugyanis kifizetni az elbocsátottaknak és biztosítani a katonák szakmai átképzését. Most, a NATO-bõvítés küszöbén válik nyilvánvalóvá, hogy a hadsereg reformjának tízéves halogatása miképpen bosszulja meg magát. Még sincs elzárva az út Románia elõtt a NATO felé. A vezércikk írója úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi világpolitikai helyzetben érdeke lehet a NATO-nak az európai déli szárny erõsítése, Chirieac szerint Amerika akaratától függ minden. Min43

denesetre jó volna, ha a Nãstase-kormány kevesebbet ígérne, és megpróbálná betartani az ígéreteit. Bukarestnek meg kellene gyõznie az Egyesült Államokat arról, hogy mindaz, amit Románia az Európai Unióhoz való felzárkózásért tesz, egyúttal a NATO-csatlakozás érdekében is történik. (2001. márc. 9.)

A régi és az új elitrõl Ha mûködik a demokrácia mechanizmusa és a piacgazdaság – írja a politológus Stelian Tãnase a bukaresti Dilema legújabb számában, az elit kérdésével foglalkozó összeállításban –, érvényesülnek a játékszabályok, kitermelõdnek a legrátermettebb emberek, akik a döntéshozatalban, illetve a döntések elõkészítésében részt vesznek. Csakhogy Romániában egyelõre sem a demokrácia, sem a piacgazdaság nem mûködik normálisan – és így az sem állítható, hogy az arra legalkalmasabbak kerülnek az ország meghatározó fórumain döntéshozó helyzetbe. Kétségtelen, hogy a jelenlegi hatalom gyakorlója, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) élén állók tanultak az elõzõ évek negatív tapasztalataiból, a hatalmon lévõ politikai elit jobban kezdett mûködni, mint ahogy azt tõle a korábban a Demokratikus Konvenciót támogató választók várták, illetve mint ahogy 2000 novemberéig-decemberéig a Koalíció képviselõi tették. Befelé legalábbis így látszik. Kifelé azonban – állítja Silviu Brucan, aki még a Ceauºescu-korabeli politikai elithez tartozik (amirõl újabb részletek tudhatók meg Mircea Dinescu lapjából, a Plai cu boi új számából) – ez nem így mûködik. Talán ennek tudható be, hogy Mihai exkirály udvariasan bár, de visszautasította Ion Iliescu államelnöki meghívását, most nem utazik Bukarestbe. A PDSR természetesen nem adja fel a Nyugat meggyõzését, továbbra is elsõszámú prioritás a NATO-tagság. Addig azonban bent és kint még sokat kell tenni, hogy ez elérhetõ közelbe kerüljön. Nem utolsósorban ki kell nevelni az új román elitet. (2001. márc. 12.)

Tolvaj világ Közszolgálati és kereskedelmi tévéadók egyaránt – és persze az írott sajtó is – nap mint nap hírt adnak tolvajokról, lopásokról. Tolvajok minden idõben léteztek – mondhatnánk –, zsebtolvajok, bankrablók, betörõk stb., viszont a mai Románia megismerkedhetett egy újabb, istentelenebb kategóriával, az egyik lapban „felelõtlennek” nevezett tolvajokkal. Ott bukkannak fel, ahol az embernek eszébe sem jutna: temetõkben, templomokban. Ellopják a fakereszteket, a sírhelyeket övezõ kerítéseket, és felhasználják tûzifának. Eltûnnek a márvány sírkövek is, arról lecsiszolják a feliratot és rávésik a saját halottjuk nevét. Eltûnnek a villanydrótok, megcsapolják a kõolajvezetékeket, felszedik a vasúti síneket. Ez utóbbi lopások zömmel katasztrófához vezet(het)nek, de a tolvajokat ez nem zavarja. Az igazságszolgáltatás emberei nem gyõzik az ügyek feldolgozását, de láttunk a tévében olyan esetet 44

is, amikor a károsult imát mondatott a templomban, hogy a tettes bûnhõdjék. Rövid idõn belül az egyik gyanúsítottat villámcsapás érte – tudjuk meg a tudósításból. Mit mondhatnánk erre: legyenek óvatosabbak a tolvajok, de az sem árt, ha hisznek az isteni igazságtételben. (2001. márc. 13.)

„Black & White” Zsebtolvajoktól kell tartani az autóbuszon, vonaton stb., de megszabadíthatják az embert pénztárcája tartalmától a televízió segítségével is. Mindenféle gyanús alakok jelennek meg a képernyõn – varázslók, kuruzslók, jövendõmondók, miegyebek –, szembeültetnek velük egy lehetõleg ostoba, gátlásos „vitapartnert” (hacsak nem éppen álcázott cinkostársat), hogy a végkifejlet biztosított legyen: a szélhámos diadalmaskodik, sorba fogunk állni az ajtaja elõtt, hogy kiürítse a zsebünket. “Black & White”-nak nevezhetnénk ezt a manipulálási módszert, a fekete gátlástalan, szemtelen, rámenõs, a fehér pedig ellenkezõleg, komplexált, fél, nehogy intoleránsnak tûnjék vagy maradinak, engedékeny, következésképpen alulmarad a párbeszédben. A tévénézõ észre sem veszi, hogy szinte a mûsor második pillanatától a szélhámosnak szurkol, a vitapartner szavaira nem is figyel, unja. S hogy átejtették, csak akkor jön rá, amikor kiadta a pénzt a kezébõl, és nem kapott cserébe semmit. De hát nem ez az egyetlen terület, amelyen manipulálnak bennünket, s nem csupán a televízió által... ebben a hosszúra nyúlt átmeneti idõszakban. (2001. márc. 14.)

Rendõrgyilkosok – gyilkos rendõrök Románia tíz év alatt deklaráltan is a lõfegyverek paradicsomává vált. Ma már bagóért lehet akár kalasnyikovot is vásárolni – no nem éppen a nagybani piacokon, de alvilági berkek nem túl rejtett lerakataiban mindenképpen. És egyéb ínyencségeket, úgymint kézigránátokat, ilyen-olyan kaliberû és gyártmányú pisztolyokat, hideg fegyvereket. A fegyverhasználat szinte banális tetté lényegült át „átmeneti korunkban”. Fegyvert használ az amúgy „békés bûnelkövetõ” gépkocsitolvaj, meggyilkolva a nyomába eredõ rendõrt. A rendõrség pedig azóta is bottal üti a tettes nyomát. Igaz, most már „jó hírekkel” örvendezteti meg a sajtót, kommünikében közölve a nagyvilággal, „tudják, hol tartózkodik a rendõrgyilkos”. Az egyébiránt tragikus – de Romániában távolról sem egyedi – ügy néhány napig a sajtó érdeklõdésének középpontjában állott, napilap-vezércikkektõl talk-show-kig foglalkozott a média a – legújabb – rendõrgyilkossággal, ám abban az országban, ahol a legmegrázóbb erõszak-megnyilvánulások a mindennapi élet velejárói, a rendõrgyilkosság „csodája” is csupán három napig tart. A maga során azonban atrocitásokat követ el, és alkalmanként gyilkol maga a rendõr is – és ez sem precedens nélkül való Romániában. Évek óta a „banális hí45

rek” között kapnak helyet azok a tudósítások, melyek arról számolnak be, hogy – esetenként magas rangú – rendõrök mikor miért kit és hogyan részesítettek halálos kimenetelû „kezelésben”. Az áldozatok zöme kisebbségi, elsõsorban roma, hajléktalan vagy egyszerûen „nem kooperáns magatartást tanúsító személy”. A törvénykezés pedig érdektelenül/tehetetlenül/indolensen asszisztál rendõrgyilkosnak és gyilkos rendõrnek egyaránt. (2001. márc. 15.)

Ki torpedózza meg a magyar egyetemet? A hét elején igen kemény csata dúlt a felsõfokú oktatási intézmények akkreditációs vitáján. A harc lényege Anghel Stanciunak, az oktatási bizottság elnökének vezényletével indult be, akinek a beintésére a PRM-s képviselõk a törvény több cikkelyének módosító javaslatával álltak elõ. E javaslat szerint mind a magán-, mind az állami oktatásban csak úgy lehetne felsõoktatási intézményt létrehozni, ha abban legalább egy román nyelvû fakultás is mûködik. Ha ezt a szöveget elfogadják, akkor nemcsak egy eljövendõ magyar egyetem nem kaphat mûködési engedélyt, de egy, a nemzetiségek nyelvén oktató fõiskolát sem lehet akkreditálni. Az RMDSZ-nek végül is sikerült a romániai magyarság elleni PRM-s merényletet kijátszania, mivel a szakminisztérium vállalta, hogy e vonatkozásban új, módosító javaslatot dolgoz ki. A meglepetést azonban mi szolgáltattuk – magunknak. Asztalos Ferenc RMDSZ-es képviselõ szavaival: „ebben az egész egyetemépítkezési folyamatban mi is tévedtünk… Nyilvánosságot nyert a szerzõdés, amelyet a Sapientia Alapítvány kötött a partiumi keresztény egyetemmel, hogy ez beletagolódik a magán tudományegyetembe. Ezért az akkreditációs bizottság azzal az igénnyel lépett fel, hogy csak akkor adja meg az egyetem mûködésére a jóváhagyást, ha román szak beindítására is leteszik a dossziét. Sajnálatos, hogy a partiumi keresztény egyetem ezt letette.” Annak ellenére, hogy az akkreditációs törvény csak két esetben mondta ki a román kar mûködtetésének szükségességét: ha egy egyetem kettõ összevonásából születik vagy kettõnek a szétválásából létesül. No comment. (2001. márc. 16.)

A költségvetés körül Ismét Bukarestben tárgyalnak a Nemzetközi Valutaalap szakértõi. A tét nagy: sikerül-e megegyezésre jutnia a Nãstase-kormánynak a Romániába érkezõ pénzügyi szakemberekkel a költségvetési hiány nagyságát illetõen, aláírják-e a szerzõdést a Valutaalap képviselõi Romániával, következésképpen javul-e az ország megítélése a nemzetközi tõkepiacon. A vitás kérdések közé tartozik – mint korábban is – a ráfizetéses állami vállalatok finanszírozása, illetve felszámolása, az állami alkalmazottak fizetésének növelése, a kis- és középvállalatoknak nyújtott kedvezmény. A választási ígéretek, az „illúziók vására” (ahogy az egyik bukaresti napilap írja) természetesen nem egyeztethetõk össze a szigorú nemzetközi elvárások46

kal. A kettõs játék további vállalása helyett színt kellene vallani. Kifelé és befelé egyaránt. Mert nemcsak a Nemzetközi Valutaalap szakértõi figyelik éberen, hogy mit lép, kétségtelenül nehéz helyzetben, a Nãstase-kormány, hanem a 2001-es román költségvetés feltételezett kárvallottjai is. Így például nemzetpolitikai kérdésnek tekinthetõ, hogy a közoktatás megkapja-e a GDP legalább négy százalékát, ahogy ezt a tanügyi törvény elõírja, vagy a helyi közigazgatásra ruházza át a kormány a terhek jelentõs részét. A még hivatalosan nyilvánosságra nem került költségvetési javaslat szerint – ami állítólag a PDSR belsõ köreiben is vitát váltott ki – a megyék nem egyformán részesednek majd a költségvetési támogatásból. Jelentõsen növekedni fog a honvédelemre fordított, illetve a belügyminisztériumnak, az egészségügynek és az államelnökségnek juttatott összeg. Mindez azonban csak azután kerül érdemi vitára (elõbb a pártok véleményét hallgatva meg), hogy a Nemzetközi Valutaalap küldöttei lefolytatják a tárgyalásokat. A színvallás elsõ lépése tehát kifelé történik. (2001. márc. 19.)

Európai feladatvállalás Brüsszelben tárgyal Mircea Geoanã külügyminiszter és Hildegard Puwak, az európai integrációért felelõs miniszterasszony. Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozását elõkészítõ tárgyalássorozatban ez a hetedik magas szintû találkozó, amelyen be kell számolni az ország elõrehaladásáról bizonyos területeken. A tárgyalás tárgyát képezi a vízumkérdés is, azoknak a biztonsági intézkedéseknek a számbavétele, amelyek megerõsíteni hivatottak Románia határainak õrzését, az áthaladók ellenõrzését. Sok csalódás után mérsékeltek a romániai remények, ám megjegyzendõ, hogy a román diplomácia vezetõ személyiségei nem csupán saját országuk közvetlen érdekében utaznak, hanem a balkáni térség biztonságának javításában is igyekeznek szerepet vállalni. És ez talán növeli Románia integrációs esélyeit. Maga Geoanã mint az EBESZ soros elnöke Macedónia ügyében is tárgyal Brüsszelben – és Macedóniába utazik Adrian Severin (ugyancsak az EBESZ képviseletében), valamint Nicolae Vãcãroiu, a szenátus elnöke. Iliescu elnök telefonbeszélgetést folytatott Macedónia elnökével. És aktív részt vállal a balkáni ügyekben a tehetséges fiatal diplomata Mihai-Rãzvan Ungureanu (külügyi államtitkár volt 2000 végéig, a korábbi kormányban); õ Bodo Hombach közvetlen beosztottja, a Balkáni Stabilitási Egyezmény koordinátorának speciális megbízottja (bukaresti székhellyel). Mihai-Rãzvan Ungureanu a România liberã címû napilapnak adott interjúban elmondta, hogy a regionális projektekre összesen 2,4 milliárd euro áll rendelkezésre, ebbõl Románia közel 270 millió euróra számíthat, ám a tekintélyes összeg felhasználhatóságához a bürokrácia visszaszorítására volna szükség; tavasszal kezdõdhet újra a Bukarest–Konstanca és Bukarest–Giurgiu autópálya építése, ami az európai útrendszerbe való bekapcsolódás lehetõségét ígéri. És még egy Európába nyíló út: a kolozsvári Babeº–Bolyai Egyetem bekerült egy európai uniós tudományos programba, amelyben a tanárok és a fiatalok egyaránt részt vehetnek. (2001. márc. 20.) 47

Ki hogyan tiltakozik? A román állampolgár startból másképp, mint mondjuk az európai. Az utóbbi ugyanis polgári engedetlenség címén rakoncátlankodik, súlyosabb esetben – lemond állampolgárságáról. Ezzel szemben Romániában – az egyéb devianciák mellett – megjelennek a toronydaru-mászók. A 20. század utolsó évtizedének, „átmeneti korunknak” termékei õk, azok a radikális románok, akik felfedezték, hogy amikor már senki nem hallgatja meg õket, csak a legszélsõségesebb módszerek maradnak számukra igazuk – vagy vélt igazuk – elfogadtatására (esetenként még erre sem, csak mondanivalójuk világgá kiabálására). Módszereik csupán megnyilvánulásaikban különböznek. Egyesek nyilvánosan, mi több, a média szenzációhajhászó és lelkes asszisztenciája mellett felgyújtják magukat, mások mindenre elszántan éhségsztrájkba kezdenek (Romániában sajnos ez a tiltakozási forma is sikeresen lejáratta magát, hiszen gondoljunk csak bele, a Ceauºescu-rezsim masszív éhségmeneteit követõen ki képes magából akárcsak egyetlen könnycseppet is kifacsarni egy-egy „éhségsztrájkoló” láttán). Megint mások – a leleményesebbek – se szó, se beszéd, felkapaszkodnak a toronydarura. A tévéhíradók pedig lihegve és egymást túllicitálva közvetítik a helyzet szülte alpinista hõstettét. Romániai eredetiségrekord: az elsõ „toronydaru-esetet” követõ napon, az elõzõ esti hírmûsorok kommentárjain felbátorodva másik hét (sic!) román váltotta tettre szavát szerte az országban. Az újságírók dilemmáját – azt ugyanis, hogy vegyék-e figyelembe vagy sem az illetõket, számolva azzal a rizikóval, hogy országos toronydarumászás-járvány tör ki – végül a hóhullás oldotta meg, amely mégiscsak távol tartotta az elégedetlenkedõket a csodatevõ toronydaruktól. Überelünk – ebben is. (2001. márc. 22.)

A 22-es csapdája vagy törvénytervezet? Vasile Dâncu tájékoztatási miniszter a PDSR heti sajtóértekezletén kifejtette: az általa vezetett tárca a képviselõház elé terjesztette a közérdekû információkra vonatkozó törvénytervezetet. Dâncu szerint e tervezet valójában kerettörvény, mely a zárt információkra és a személyes adatok feldolgozására vonatkozó törvénytervezetet is magában foglalja. E változat – így Dâncu – sokkal jobb, mint a liberálisok által kidolgozott. Véleményét a 13. cikkellyel példázza: ez elõbbi értelmében azok az információk, amelyek elõsegítik a törvénytelenségeket – közérdekûek. Ha egy újságíró olyan információkat tesz közzé, melyek bizonyos törvénytelenségeket tárnak fel, de a titoktörvény kategóriájába tartoznak – akkor elõbb be kell bizonyítania az észlelt törvénytelenséget, a zárt információ pedig csak ezt követõen válik közérdekûvé. No de hogyan és kinek lehet – büntetõjogi felelõsség alól mentesen – nem közérdekû információkat feltárni? Ez már törvényszéki eljárást igényel – 48

mondhatnánk Dâncuval egyetértésben. Minden állampolgár alapvetõ joga a közérdekû információkhoz való hozzáférés. A liberális tervezet értelmében azon intézmények, amelyek jogtalanul elutasítják vagy akadályozzák a közérdekû információhoz való hozzáférhetõséget, semmiféle büntetésben nem részesülnek. Dâncu szerint kvázi vissza kell vonni a liberálisok törvénytervezetét, és máris jöhet a pédészérés variáns. A liberális törvénytervezet ismeretében ennek episztemológiai hátterét azonban már találgatni sem merjük. (2001. márc. 23.)

A zámolyi cigányok ügyének román visszhangja A bukaresti közéleti hetilap, a Dilema a Párizsban élõ Mircea Iorgulescu kommentárját közli mindarról, amit a román publicista – nyilván a média közvetítésével – az utóbbi hetekben megtudhatott a zámolyi romákkal történtekrõl, illetve a strasbourgi döntés magyarországi visszhangjáról. Iorgulescu mértéktartással veszi tudomásul a magyar hatóságok mérsékelt reakcióját a zámolyiak befogadtatásával kapcsolatban, nem lát semmi rendkívülit a dologban. Mindenesetre Prága és Bukarest számára sem hagyható figyelmen kívül, hogy az Európai Unióba való felvételnek feltétele a kisebbségek védelme – jelenti ki Iorgulescu, és emlékeztet arra, amit Günter Verheugen a közelmúltban a román külügyminiszternek mondott. Amit váratlannak, meglepõnek nevez, az neves magyar értelmiségiek elismerõ levele a francia miniszterelnökhöz. Iorgulescu kifejti, hogy nincsenek összehasonlító adatai a magyarországi és romániai cigányok helyzetérõl, ám nem tudja, akadnának-e román értelmiségiek, akik hasonló helyzetben hasonlóképpen reagálnának, és nem az országot befeketítõk, az európai integrációt kompromittálók megbüntetését kérnék. A Dilema jeles publicistája cikkével azokat szólítja meg, akiket az elmúlt hetekben felháborított Tamás Gáspár Miklós román barátaihoz intézett levele. (2001. márc. 26.)

Békés eszközök Mircea Geoanã külügyminiszter budapesti hivatalos látogatásának elhalasztása mögött valóban nem diplomáciai betegség áll. Nem azért nem utazhatott el találkozni Martonyi János magyar külügyminiszterrel, mert a kormány többi tagjával együtt – Iliescu államelnök példaadását követõen – fát kellett ültetnie, tavasz jöttén, a Victoria-palota elõtti téren, hanem mert az EBESZ soros elnökeként egy messzebbre mutató békés akció részese, házigazdája. A macedóniai válság balkáni háborúvá alakulását próbálják megelõzni a nemzetközi ügyben közvetlenül érdekeltek. A román külügyminiszter vendégeivel, Max van der Stoel kisebbségi fõbiztossal, Carlo Ungaróval, az EBESZ szkopjei megbízottjával és Robert Frowick macedóniai különmegbízottal tárgyalt Bukarestben, de egyeztetnek a NATO illetékeseivel is. Mircea Geoanã a PRO TV riporterének elmondotta, hogy az EBESZ az

interetnikus kapcsolatok kezelésében illetékes, a kisebbségek jogainak biztosítását ugyancsak szem elõtt tartja. Hogy milyen közel áll Romániához ez a kérdés, azt a PRO TV kiküldött tudósítójának riportjaiból látni-hallani lehetett; Tetovóban olyanokat is megszólítottak, akik nemrég Romániából tértek vissza Macedóniába – és közvetlenül érintettek a macedón–albán konfliktusban. Persze abból a szempontból is tanulságos a tetovói helyzet, hogy a nemzetiségi konfliktusokat idejében kellene tudni okosan, hasznosan rendezni. (2001. márc. 27.)

Agache-per és statisztikák Ítéletet hozott a Legfelsõbb Bíróság: háromtól hét évig terjedõ börtönbüntetésre ítélt öt kézdivásárhelyi (magyar) személyt, egy (román) rendõrõrnagy 1989 decemberében történt haláláért. Aurel Agache õrnagy egyébként – az áldozat, akit a forradalmi események hevében a fõtérre kivonuló tömeg agyonvert – kegyetlensége és magyargyûlölete okán vált hírhedtté, és nemcsak a közvetlen értelemben vett helybéliek körében. Forradalmi népharag végzett vele – sajnos nem elsõként, sem utolsóként a történelem során. Mára azonban személye szimbólummá nemesedett, a Hargita és Kovászna megyei, „elnyomatásban” és kisebbségben élõ románság szimbólumává, jelképpé magasztosult, olyan védtelen áldozattá, akinek vére égre kiált. Történelmietlen a kérdés, mégis felvetõdik: mi lett volna, ha Agache õrnagy történetesen magyar, és román népfelkelõk verik agyon? Ki hány év börtönt kapott volna? Ami a Hargita és Kovászna megyei „elnyomott” románságot illeti, a statisztikai adatok némileg ellentmondani látszanak a propagandának. A 75 százalékos magyar többségû Kovászna megyében a prefektúra melletti közigazgatási bizottság tagjai között 25 román, 13 magyar, 1 német alkalmazott található. Hargita megyében ez az arány még furább: 24 román alkalmazottra 9 magyar jut. Ezzel szemben a Szilágy megyei közigazgatási bizottság 35 tagja román, csupán 2 magyar, miközben a magyarság részaránya 25 %. Kívánjuk, hogy az Erdélyben kisebbségben élõ magyarok legalább annyira legyenek „elnyomva”, mint a székelyföldi románok – akár privatizációról, bankokról, munkahelyekrõl vagy rendõrgyilkosok példás megbüntetésérõl lett légyen szó. (2001. márc. 28.)

A nagy-romániások értesülése szerint... A Nagy-Románia Párt lapjához „titkos jegyzéket” juttattak el (tartalmának hitelességéhez kétség nem fér, hiszen „leellenõrizték”!), melybõl kiderül, hogy ki áll a Román Ortodox Egyház pátriárkájának támadói mögött. (Emlékeztetõül: az a hír járta be a sajtót, hogy Teoctist pátriárka homoszexuális, ami azért is különös, mert a pátriárka fölöttébb tiltakozott a nemi másságot toleráló indítvány ellen, amely50

nek alapján törölnék a büntetõ törvénykönyv 200-as cikkelyét.) Ebbõl a jegyzékbõl kiderül, hogy a magyarok állnak e mögött az ügy mögött is. Az akciót ugyan Andrei Pleºu és Mircea Dinescu indította el, de a tanácskozások színhelye Elena Loginovszkaja és férje, Kovács Albert (Dinescu orosz anyósa és magyar apósa) lakása volt. A botrány kirobbanásakor Pleºu külföldön tartózkodott, hogy legyen „alibije”(!?). Az egész akciót természetesen Budapestrõl irányították – olvassuk a jegyzékben –, hogy a katolikus egyház tért nyerjen Romániában az ortodox egyház lejáratásával. Nem lehet kizárni az összefüggést a katolikus egyház offenzívája és a magyar kormány azon szándéka (döntése) között, hogy 800 000 romániai magyarnak állampolgárságot (sic!) adjon – olvasható a „dokumentumban”. Az ügyben „megható egységben álltak az ortodox egyház mellé” Corneliu Vadim Tudor és Adrian Pãunescu (ez utóbbi nemrégen még szocialista pártvezérként nem éppen vallásosságával vált ismertté!), akik lelkes beszédet tartottak az ortodoxia védelmében a szenátusban. (2001. márc. 29.)

Politikán innen és túl Adrian Nãstase tudatában van, hogy nem volna okos dolog kinyitni Pandora szelencéjét, a PDSR és az RMDSZ álláspontja közötti különbséget kiélezni a magyar (magán)egyetem kérdésében. A bukaresti Adevãrul utal a kormánypárt és az RMDSZ parlamenti együttmûködését beárnyékoló vitapontokra, mégis inkább a megegyezés lehetõségét sugallja. A távolságok, a nézetkülönbségek kevésbé kiegyenlíthetõnek látszanak a kultúrán belül, pontosabban kultúra és politika viszonylatában. A 22 irodalmi mellékletében ªtefan Borbély nagyívû kritikai elemzésben arról ír, hogy néhány, szabályt erõsítõ kivételt leszámítva, a nyolcvanas évek nemzedéke nem jutott szóhoz a román politikában, ugyanakkor a legtöbb irodalmi lapot (így az Observator culturalt, az Apostrofot, az Orizontot, a Vatrát, a Poesist, az Euphoriont, a Familiát, a Discobolult, a Convorbiri literarét) e nemzedékhez tartozók vezetik. Nem kaptak meg egyetlen napilapot sem, a nagy példányszámú újságokban nem jutottak állandó rovatokhoz, az õ erkölcsi és pragmatikus potenciáljuk a politika szélére szorult; velük szemben Valeriu Stoica, Andrei Marga, Traian Bãsescu vagy éppen Adrian Nãstase politikai bizantinizmusa került elõtérbe. ªtefan Borbély ebbõl a kiszorított nemzedékbõl Magda Cârneci-et emeli ki, két új kötete kapcsán; az egyik Politikai költemények címmel jelent meg, a másik A képzõmûvészetek Romániában, 1945–1989 címet viseli, és olyan fontos – politikai vonatkozású – kérdésre mutat rá, mint az „állami mûvész” közelmúltbeli kategóriája, amely magyarázatot ad az elmúlt korszak mûvészetének alakulására. A 22 melléklete a Kolozsvárt március utolsó napjain megrendezésre kerülõ, Gaudeamus Könyvvásár más újdonságaira is felhívja a figyelmet, így például a Kriterion Könyvkiadó román nyelvû sorozatára. A „Biblioteca Kriterion” Kornai János gazdaságpolitikai, Gergely András, Miskolczy Ambrus, Bibó István és Szûcs Jenõ történelmi tanulmányait közvetíti a román közönség felé. 51

Ha a politikában nem is, a színházi világban – az irodalomhoz hasonlóan – örvendetes fiatalodás tapasztalható. Errõl tanúskodik tizenkét ifjú színházi ember (rendezõ, díszlettervezõ, kritikus, menedzser) bejelentett kitüntetése a kritikusok díjával az UNITER Gála keretében. Az Adevãrul literar ºi artistic szólaltatja meg õket, köztük a kolozsvári magyar színház kiváló tehetségû színészét, Bogdán Zsoltot, aki néhány román társával szemben szerencsés helyzetrõl számolhat be: színházában a fiatalok és idõsebbek egészséges összhangja valósul meg, és ebben Tompa Gábor igazgató-rendezõ pozitív szerepet vállal. (2001. márc. 30.)

Az átmenet bordélyháza Andrei Pleºu, a neves bukaresti filozófus-esztéta, közelmúltbeli román kormányok volt mûvelõdési és külügyminisztere válaszol azokra a jóindulatú vagy képmutató kérdésekre, amelyek szóvá tették, miért ír a Plai cu boi-ba, Mircea Dinescu egyesek által obszcénnek minõsített folyóiratába. Pleºu elsõként az õt Dinescuval összekötõ tartós barátságra, eszmetársi viszonyra hivatkozik, kiáll a fékezhetetlen költõ mellett. Ennél meggyõzõbb érve a mai román közéletet, annak obszcenitását célozta meg. Az elvek, eszmények, a szavak prostitualizálása, a szégyentelenség, a politikai elitre jellemzõ félmûveltség jellemzi az átmenetet, ehhez képest a meztelenség Pleºu szerint nem igazán botránkozásra okot adó; korántsem utolsó szempont a humor ereje, és erre a Plai cu boi példát mutat. A Gaudeamus névre hallgató, országos jellegû kolozsvári könyvvásáron Dinescu lapjának (Ökörmezõ) a standján nem csupán eddigi négy számukat és plakátokat lehetett látni, hanem egy beszédes reklámot is: járomba helyezett két fejet – az egyikben Iliescut, a másikban a korábbi elnököt, Emil Constantinescut lehetett felismerni. Ami pedig a közéleti obszcenitás más vetületét illeti: egyes román politikusok ismét elõvették a „magyar kártyát”. Ezúttal a Demokrata Párt elnökségére pályázó Traian Bãsescu támadja az RMDSZ-t, azzal a váddal, hogy a kormányzó PDSR-vel összefogva teszik tönkre a román mezõgazdaságot, hogy a magyar termékeknek biztosítsák a román piacot. Pártbeli vetélytársa, a jelenlegi PD-elnök, Petre Roman a közigazgatási törvény kapcsán fejezte ki aggodalmát az RMDSZ elõretörése miatt. Ugyanakkor Silviu Brucan pozitívan fogalmazta meg a képernyõn, hogy az ellenzéki pártok közül egyedül az RMDSZ használja ki okosan a helyzetet. Magyar vonatkozású esemény a bukaresti Dilemában Bíró Béla hozzászólása Tamás Gáspár Miklós román értelmiségiekhez intézett levelére. Bíró a hibák kölcsönös elismerésére biztat. (2001. ápr. 2.)

52

53

Ha a színház alapján döntenének... Nagy-Britannia bukaresti nagykövete, aki az idén is meghívott és az egyik díj átadója volt az UNITER Gálán, angol nyelvû rövid beszédében mondotta: ha a színházi teljesítmény alapján történne a döntés, Románia már az Európai Unió tagja lehetne. Valóban, a 2001. április 2-án este-éjszaka zajlott (a Román Televízió 2. csatornáján négy órán át közvetített) díjosztó ünnepség, az elõzõ év legjobb színészeinek, rendezõinek, díszlettervezõinek, legjobb elõadásainak díjazása ha nem is az Oscar-díjak átadásának szintjén, ám messze a romániai közélet átlagát meghaladva bizonyított: Romániában a színház ügye változatlanul az érdeklõdés elõterében áll – annak ellenére, hogy az UNITER (a Romániai Színházmûvészek Szövetsége) elnöke, a konferanszié szerepét ezúttal is vállaló kitûnõ színész, Ion Caramitru már nem az ország mûvelõdési minisztere; és annak ellenére, hogy a 2001-es költségvetés mintegy 30 százalékkal kevesebbet juttat a színháznak, mint eddig (legalábbis errõl számolt be a lapok hasábjain Tompa Gábor, a kolozsvári magyar színház igazgatója, és ugyanerre panaszkodott a marosvásárhelyiek román igazgatója). Amint azt elõre jelezték, a 2001-es Gála is szegényesebb volt, de a látványos külsõségeket igyekeztek ellensúlyozni a jelen lévõ diplomaták bevonásával, Margit hercegnõ (Mihály király lánya) színpadra szólításával és nem utolsósorban népszerû nagy mûvészek (a világnagyság Liviu Ciulei, a nagy tekintélyû Cãtãlina Buzoianu és ªtefan Iordache, a jelentõs díszlettervezõ Helmut Stürmer) és tehetséges fiatalok díjazásával. (A kitüntetett tizenkét fiatal közt volt a kolozsvári színész Bogdán Zsolt is.) A román hivatalosságoknak – az egy Traian Bãsescun, Bukarest fõpolgármesterén kívül (aki Ciuleit mint a fõváros díszpolgárát köszöntötte) – ezúttal nem jutott szerep, ezt azonban a Nemzeti Színházat zsúfolásig megtöltõ közönség föltehetõleg nem is hiányolta. (2001. ápr. 3.)

Kaviárügylet és hõlégballon Magasból minden másképpen látszik. A több száz – repülõbõl ezer – méteres magasság megszelídíti a földközeliség legvadabb realitásait is, esetenként kvázinyugtatóként szolgálva politikai – és egyéb – csatározásokban kifáradt közéleti személyiségeink számára. Hõlégballon kosarából például nem tûnik fel, hogy jóllehet az Európai Unió az idén a tavalyi összeg négyszeresére, 670–680 millió euróra növelhetné a Romániának nyújtott térítésmentes támogatást, errõl szó sem lesz, mivel országunk ennek csak kis hányadát képes felhasználni (sic!). Ugyanúgy pitiáner ügynek minõsülhet az a felismerés is, miszerint az EU-csatlakozás szempontjából Bulgária mindinkább megelõzi Romániát, utóbbi mérhetetlen álmélkodására. S az idegnyugtató magasban ringatózó kosárból kikémlelõ közéleti személyiség nem lesz frusztrált annak konstatálásakor sem, hogy egy Rîmnicul Vîlcea-i rendõr szorgalmasan õrzi a rablók tartálykocsijait, nehogy ne jusson el rendeltetési helyére a lopott kõolaj. Azt meg már végképp derûsen szemlélheti, hogy a Mezõgazdasági Minisztérium kül54

kapcsolatok osztályán valakik meghamisítottak egy kormányrendeletet, amellyel a hatóságok engedélyezik 600 ezer tonna kukorica vámmentes behozatalát. És hogy a Romsilva igazgatója haszonrészesedés címén 1,9 milliárd lejjel lett gazdagabb. És hogy a kaviárügyletben szintén a Mezõgazdasági Minisztériumban öt miniszteri aláírást hamisítottak meg. A hõlégballon-elméletet minden bizonnyal alaposan ismeri Iaºi polgármestere, Constantin Simirad, aki születésnapját légballon kosarában röpködve és szemlélõdve fogja tölteni. (2001. ápr. 4.)

Elõretörés nemzetközi piacon N. C. Munteanu (a Szabad Európa román adásának munkatársa 1989 elõtt, aki a „forradalom” után hazatért) szeretne reménykedni, amikor arról vesz tudomást, hogy Románia exportja nõ, de borúlátónak kell lennie, ha figyelembe veszi azt, ami tudomására jut a nyugati határon történtekrõl, vagy arról, hogy Moldova felõl mi érkezik Romániába. Innen Nyugatra „élõhús”-export – a „mioritikus tájak” legnagyobb eredménye gazdasági téren ebben a nagyon elhúzódó, még mindig átmenetinek nevezett idõszakban. Ez az export valóban túlhaladja a piac kívánalmait. Ezért tesznek erõfeszítést az EU-országok (még pénzügyit is), hogy visszaküldjék a román transzportokat, amelyek a vonatok alatt, a szántásokon, autók csomagtartóiban stb. érkeznek hozzájuk. De nem kisebb a forgalom Románia keleti határán sem. A kilencvenes évek „virágos hídjain”, amikor a románok átsétáltak egymáshoz Moldovába és vissza Romániába – meg fordított irányba –, hogy évtizedek óta elmaradt találkozásaikat pótolják, most folyik keményen az üzletelés, az úgynevezett „kishatárforgalom”. „Turisták” hátizsákban szállítják a csempészárut a sötétség leple alatt, de fényes nappal is. Amit az exszovjet országokból hoznak, veri a piacon a román termékeket – mert olcsóbb, a kínaiaktól van! De egészen váratlan dolgokról is hall az ember. Minap Kovászna megyében leállítottak a rendõrök egy moldovai kamiont, hagymaszállítmánnyal! Néhány tonna „termékkel” olyan simán jött át vámolás nélkül a határon, ahogyan csak a vajba simul a kés. Szerencsésebb volt másik új ötlettel rendelkezõ „kollégájánál”, aki egy kisinyovi temetõbõl lopott kõlapot szeretett volna olcsón eladni az anyaországban... A kérdés csak az: meddig lehet folytatni mindezt Románia határain, s mi lesz ennek az ára? (2001. ápr. 5.)

Pragmatikus külpolitikát! A belpolitika és a külpolitika nemigen választható el egymástól. Ennek egy újabb bizonyítékáról ad hírt a Ziua: az Amerikai Egyesült Államok bírálja az államtitokra vonatkozó román törvényt. A bukaresti amerikai nagykövetség egyik diplomatájától származó hír szerint foglalkozott a kérdéssel az amerikai külügymi55

nisztérium, és annak a véleménynek adott hangot, hogy az új titoktörvény rontja Románia külföldi képét, befolyásolhatja az euroatlanti integrációt. Többek közt utalás történik arra, hogy a vendégül látott külföldi állampolgárok bejelentési kötelezettsége (15 nap itt-tartózkodás után) aggasztó. Jobb hírként kommentálják a lapok és a román televíziók Mircea Geoanã román külügyminiszter budapesti látogatásának eredményeit. Az Adevãrul azt emeli ki tudósításának címeként, hogy a román–magyar viszonynak a pragmatizmus jegyében kell alakulnia. Természetesen ez is az európai integrációs politika része. A Martonyi János magyar külügyminiszterrel folytatott hivatalos találkozó mellett hangsúlyosan szól a tudósító a Kovács László MSZP-elnöknél tett látogatásról, amelyen az alapszerzõdés megkötése nyomán javuló kapcsolatokat emelték ki. Mindegyik sajtófórum beszámol arról, hogy Mircea Geoanã érdeklõdött a készülõ státustörvény felõl, a részleteket is szeretné ismerni a román kormány, hogy késõbb ne szülessenek konfliktusok a határon túli (és így a romániai) magyarokra vonatkozó törvény következtében. Ugyancsak kiemelt figyelmet kapott a Szegedet és Temesvárt összekötõ vasútvonal terve – jóval kevésbé viszont a csíkszeredai magyar konzulátus ügye. (2001. ápr. 6.)

Virágvasárnap után – a gyermekekért A nyugati és keleti keresztények 2001-ben egyszerre ünneplik a húsvétot, következésképpen virágvasárnap is egybeesik a különbözõ felekezetek számára. A román televíziók jelezték a pápa által kiemelt együtt ünneplés alkalmát, beszámolóikban viszont az ortodox egyházi és már világivá vált szokásokat emelték ki. Ami, virágvasárnap múltával, nagyhéten és a következõ hetekben, hónapokban, sõt alighanem években közösen érvényes marad mint megoldandó világprobléma – Romániában különösen élesen fölvetõdõ kérdés –, az a gyermekek sorsának alakulása. A Dilema terjedelmes összeállítást közöl legújabb számában a kiskorúak ellen elkövetett agresszióról (a tévéadók sûrûn közvetítenek riportokat gyermekeiket súlyosan bántalmazó vagy éppenséggel megölõ szülõkrõl). A bukaresti hetilap egyik legérdekesebb cikke azonban továbbmegy a ténymegállapításnál és az okok keresésénél: Aurora Liiceanu gyermekek és serdülõk jövõjét szolgáló nevelési programról számol be. A Philip Morris és a British American Tobacco cégek által kezdeményezett és finanszírozott, a tanügyminisztérium által elfogadott program neve: „A döntés az enyém”. Célja, hogy ráébresszék, ráneveljék a fiatalokat, õk maguk alakítsák sorsukat, nekik kell döntéseket hozniuk. A programban részt vevõ tanárok csupán segítenek a gyerekeknek, a kiskorúaknak, hogy tudják, mi között lehet választani. A társadalom megváltoztatása csak az új nemzedékek megváltozásával képzelhetõ el. (2001. ápr. 9.)

56

Science fiction-ország Kisstílû tolvajok számára Romániában egy közkönyvtár olvasóterme is „potenciális lelõhely” lehet – bizonyítja az a szatmárnémeti eset, mely kárvallottjának 300 ezer lejét lovasította meg a leleményes enyves kezû. Szintén szatmárnémeti a történet, miszerint egy helyi ismert vállalkozót kóbor kutya – eurokonformabban: „közösségi eb” – harapott meg, mely tény 21. századunk Romániájában már senkit nem ráz meg igazából, az azonban kicsit mégis, hogy az eset kapcsán kiderült, országunk bármely városában bármikor elfogyhat, és ahogy az ilyenkor lenni szokott: el is fogy, a veszettség elleni Verorab-szérum. A folytatás végiggondolása gyengébb idegzetûeknek nem ajánlott … A ló kicsit Kolozsvár polgármesterével is megcsúszott a minap. Õ ugyanis krimibe illõ vádakkal illette Ioan Rus belügyminisztert – a vádak újbóli felmelegítésének, természetesen, Adrian Pãunescu vasárnap délutáni tévémûsorában bõven teret engedett. Tette ezt a volt voksolási nagy vesztes, Corneliu Vadim Tudor harsány asszisztenciája mellett. Aztán snitt: Funar amúgy fél szájjal beismerte: túllõtt a célon. Brassóban nagy gaudiummal ünneplik, hogy a jó ideje pangó traktorgyár elad három tucat traktort. Másnap meg a Cenk alatti város zeng a traktorgyár alkalmazottjainak tiltakozásától, mellyel egyidejûleg pillanatokon belül szétfoszlik a nagy garral bejelentett kormány–szakszervezetek egyezség is. E kaotikus hírdömpingben az már csak hab lehet a tortán, hogy – állítólag – az orosz hatóságok offenzívát indítanak, felvásárolandó a privatizáció során mindent, amit csak lehet Romániában … (2001. ápr. 10.)

Veszélyben a virágzó export Romániából évente lányok ezreit exportálják, akik Nyugaton „énekelnek meg táncolnak”. Belgrádban a magukat áruba bocsátó lányok 50 százaléka román, Hollandiában ez az arány 25 százalékos. Az adatokat a sajtóból tudjuk meg. A román külkereskedelem virágzó ága most, úgy hírlik, veszélyben van, mert a rendõrség határozott lépéseket tesz a megfékezésére. Sorban buknak le az „impresszáriók”. Egy Virgilként elhíresült temesvári leánykereskedõ, aki szûk egy hónap alatt 30 lányt „szállított le” Ausztriába, akkor került rendõrkézre, amikor legújabb kocsiját, egy Mercedest csodált a garázsban. De lebukott – ugyancsak Temesváron, Nyugatorientált városunkban! – Nelu Cârmaciu is, aki Jugoszláviába és ennek volt köztársaságaiba szállította az élõ árut. Ha nem volna szomorú a jelenség, még tréfálhatnánk is: lám-lám, ha valami jól megy Romániában, mindjárt akad valaki, aki akadályt gördít az útjába. (2001. ápr. 11.)

57

Várad jó híre Politikai súlyú eseményre került sor a magyar költészet napján Nagyváradon, Ady Endre városában. Az 1906-ban (Margittán) született és 1993. április 11-én Váradon elhunyt költõ, Horváth Imre síremlékét állították fel a Rulikowski temetõben. A mûvelõdési jellegû hír mögött figyelemre méltó tények húzódnak meg: a pénzt a síremlékre a ma már román többségû város önkormányzata szavazta meg, a márványkõ felszentelésén pedig, a költészet és Horváth Imre barátai mellett, jelen volt és beszédet mondott (románul és magyarul) Nagyvárad magyar alpolgármestere, Kapy István, Tempfli József római katolikus megyés püspök, valamint Gheorghe Nemeº ortodox lelkész, városi tanácsos. A Kiss Stúdióban folytatódó ünnepség elõadói (Indig Ottó váradi irodalomtörténész, Kántor Lajos, a Korunk fõszerkesztõje, Jakobovits Miklós festõmûvész) a költészet politikán túli erejét hangsúlyozták, ugyanakkor a szó nemes értelmében vett politikum érvényesült a rendezvény (Tavaszi Hajnal könyvtáros szervezése) egészében, többek közt Constantin Mãlinaº, a Megyei Könyvtár igazgatója beszédében. Az utókor figyelmére feltétlenül érdemes humanista poéta – az egykori váradi humanisták méltó utóda –, Horváth Imre 2001. április 11-i ünnepe Nagyváradon túlmutató jelentõségû a magyar–román kapcsolatok normális alakításában. Nagyvárad mindenesetre most példát mutatott – nem utolsósorban a továbbra is ellenségeskedést szító kolozsvári városvezetésnek. (2001. ápr. 12.)

Iliescu elismeri… Ion Iliescu román köztársasági elnök ad 1. elismeri, hogy volt szekuritátés tisztek magas funkciókba való kinevezése (lásd az elhíresült Priboi-ügyet) árt Románia nemzetközi megítélésének. Majd elismeri (ad 2.), hogy a földtörvény körül sincs minden rendben Romániában. A PDSR ugyanis Petru Groza földreformjából ihletõdik, a Lupu-törvényt módosítják, jóllehet a gazdák napokkal ezelõtt már tüntetést szerveztek a fõvárosban – olvasható a bukaresti román napilapokban. Az egyeztetések jelen pillanatban is folynak a kormánypárt és az õt valamennyire is támogató ellenzéki pártok között. A PDSR–RMDSZ vegyes bizottság e törvény kapcsán szintén összeült. Mint kiderült, egyelõre kis lépésekben, nehezen haladnak elõre. Az egyeztetés a vártnál hosszabb idõt vesz igénybe. A kézzelfogható elõrelépés annyi, hogy a kormány levette napirendrõl a földtörvény-módosítás kérdését. A PDSR ígéretet tett, miszerint a párt addig nem hoz érdemi döntést, amíg folynak az egyeztetések az RMDSZ-szel. Ad 3. – az államfõ fél szájjal azt is elismeri, hogy a titokvédelmi törvény körül is gubancok vannak. E vonatkozásban már hetekkel ezelõtt összecsaptak a pro és kontra vélemények. A hatalom jónak, az ellenzék rossznak, mi több, Románia szempontjából igen károsnak ítélte e törvényt. A hercehurca az alkotmánybíróságon ért véget. E bíróság ugyanis alkotmányellenesnek ítélte a titokvédelmi törvényt. A testület sajtóközleménye szerint alkotmánysértés történt a törvény parla58

menti egyeztetése és megszavazása során. Az ország alkotmánya – így az alkotmánybírák – ugyanis kimondja, hogy sarkalatos törvényrõl csak a két ház együttes ülése egyeztethet – ami ez esetben nem történt meg. A törvény elleni óvást egyébként 62 parlamenti képviselõ terjesztette elõ – ezek a volt kormánykoalíció pártjainak (Demokrata Párt, Nemzeti Liberális Párt, RMDSZ) képviselõi, akik szerint a törvény mind formailag, mind tartalmilag inkompatibilis az alkotmánnyal. S mintha e politikai csatározások nem bizonyulnának elégségesnek, honatyáink fejfájását erõsítendõ Romániába kénytelen-kelletlen „begyûrûzik” a magyarországi státustörvény-ügy is. Államelnökünk, miközben kijelenti – a szuverén, független és belügyeibe beavatkozást nem tûrõ Románia nevében – azt, hogy Magyarországnak „számolnia kell a román állampolgárokat érintõ diszkriminatív bánásmód bizonyos következményeivel”, ad 4. azt is elismeri, hogy Románia példát vehet Magyarországról amiatt az állhatatosság miatt, amellyel ez az ország a határokon túli magyarokkal való kapcsolatainak ápolása ügyében eljár. Amúgy minden marad a régiben. (2001. ápr. 13.)

McDonald`s vagy Burger King? A „Mighty Kids” a McDonald`s Corp legújabb „fegyverténye” a Burger Kinggel vívott évtizedes csatában. A Mc e legújabb iszapbirkózásban tulajdonképpen nem tett mást, mint „megizmosította” a Happy Meals csomagját: a hasábburgonya, hamburger és Cola-kombinációt, ami jelen állapotában annyi mint: dupla hamburger, dupla cheesburger és hat darab Chicken McNugget. E „Mighty Kids” azonban nemcsak Amerikában vagy a kelet-közép-európai térségnél jóval indusztrializáltabb és gépiesebb étkeztetéshez szokott/szoktatott Nyugat-Európában hódít teret, de nálunk – mi több, a fejlõdésben Románia után kullogó országokban – is. S nemcsak hétköznapi gyorsétkezések favoritjaként menõ a Mc vagy a Burger, de olyan ünnepi események kísérõje is lehet, mint a húsvét. A romániai közszolgálati tévé egyik adása kis- és kamaszgyerekeket szólaltatott meg e témában: mitõl ünnepi az ünnepi ebéd húsvétkor? A válaszadók nagy része vágyai non plusz ultrájaként nevezte meg a McDonald`s- vagy Burger Kingebédeket. Amelyek – áraikat tekintve – középkeresetû romániai családok számára sem elérhetetlenek. A riporteri kérdés, miszerint ha burger, akkor hol marad a töltött bárány, a piros tojás, a kalács és a házi sütemény, a legtöbb gyerek tanácstalanul (értetlenül) vonogatta a vállát. Az i-re a pontot talán az a kiskamasz tette fel, aki kérdezetlenül is matematikai pontosságú tényt közölt (az amúgy tátogó riporterrel): 2000-ben a McDonald`s 595,5 millió dollárt – 14 százalékkal többet, mint 1999-ben – költött reklámra. A jelek szerint nem is hiába. (2001. ápr. 18.)

59

D. V. Molotov Kolozsvár díszpolgára 1947-ben a szovjet külügyminisztert Kolozsvár díszpolgárává avatták. Azt hinné az ember, hogy egy díszpolgárnak tennie kellett elõbb valamit a város érdekében. A kommunisták bebizonyították, hogy lehet ezt másként is. Hogy ez a kérdés miért vált most aktuálissá? Mert a város vezetése, konkrétan Gheorghe Funar (immár doktor!) most szembesült vele. Az odaítélt „díszpolgárság” érvényes viselõjének halála után is, és a folt a város becsületén annál inkább. Rövid polgármesteri közleménybõl értesülünk arról, hogy jelenleg semmilyen törvény nem ad lehetõséget a díszpolgárság visszavonására, a polgármester csak adományozhatja e kitüntetést. Marad tehát minden a régiben. Feltehetõ viszont a kérdés: a helyi tanács, a város választottjai nem hozhatnak olyan döntéseket, amelyek érvénytelenítik a múltban hozott szégyenletes tetteket? Nem kellene mindent megtenni a helyi közösség, a város polgárainak érdekében? A kérdéseket a Clujeanul címû hetilap teszi fel, és kikéri néhány városi tanácsos véleményét a kérdésrõl. Legtöbben csak most tudták meg, hogy Molotov Kolozsvár díszpolgára (pedig Funar idején hosszúra nyúlt a város díszpolgárainak névsora, fellapozhatták volna a régebbi dokumentumokat is). Ioan Marinescu nagy-romániás városatya szerint mindenkitõl vissza kellene vonni, akit erre érdemtelennek tartanak. Teodor Groza (PDSR) javasolja, hogy vitassák meg a kérdést a legközelebbi ülésükön. Mikó Lõrinc (RMDSZ) úgy tudja, hogy nem lehet visszavonni elhunyt személyektõl semmilyen kitüntetést, még ha azt érdemtelenül is kapták. Alexandru Fãrcaº (PNÞCD) nem tartja érdemesnek foglalkozni már a kérdéssel. „Molotov halott, s a halottakról csak jót... vagy semmit.” A kérdés bonyolult, mert ha visszamenõleg értékelik az eseteket, sokszor lesz más a megítélésük. Különösen ha a mai politikai hangulatban Kolozsvár magyar múltjára is gondolunk... (2001. ápr. 19.)

Átejtés a Dâmboviþa partján Szélhámosok („ºmecheri”) és szolgák párhuzamos jelenlétével jellemezhetõ a mai román társadalom – állítja Bogdan Ficeac a România liberã címoldalán olvasható kommentárjában. A szolgák igyekeznek „ºmecher”-ré elõlépni, feladva mindenféle elvet. A neves publicista a szélhámosságok sorában említ hivatalos intézkedéseket, mint amilyen a – NATO-ra és az Európai Unióra történõ hivatkozással elõterjesztett és megszavaztatott – titoktörvény vagy a költségvetési hiányt pótolni hivatott adótörvény, a globális jövedelem adóztatása, ami nem érinti a feketegazdaságot; miközben a bérlõk érdekeire hivatkozva megfúrják az ún. „Luputörvényt” („Legea Lupu” – az elõterjesztõ parasztpárti vezér nevéhez igazodva), Mihai exkirály visszakapja tulajdonai egy részét. A „dâmboviþai szélhámosságok” hosszan sorolhatók. A lényeg az, hogy ezekkel nem lehet átejteni a Nyugatot – ezek csupán az önbecsapásra jók. 60

A frissiben, gyorsan és tulajdonképpen simán megszavazott költségvetésrõl ír vezércikket a bukaresti Adevãrulban Gh. Cercelescu. A kormányzó párt megnyugtatására jó ez a költségvetés, írja az Adevãrul. Választási ígéreteinek megfelelõen a PDSR látszólag a szociális hálót erõsíti (többet kapott most a tanügy, az egészségügy, növekszik a nyugdíjak, a segélyek összege). Mibõl fedezik ezt? A kérdés szükségszerû, ugyanis akkumuláció nélkül nincs befektetés, befektetés nélkül nincs fejlõdés. A gazdaság, a társadalom mind jobban elszegényedik. Nõ a munkanélküliek száma. A társadalombiztosítás legfõbb eszköze a munka, ennek biztosításához viszont új munkahelyekre van szükség. A kormány egyelõre a régieket próbálja megtartani, a súlyosan ráfizetéses nagyvállalatok fenntartásával, különféle rejtett utakon történõ támogatásával. A PDSR „politikát csinál” és nem reformokat. A cél a hatalom négy évének békés kitöltése. Az elsõ 100 nap mérlege – ahogy ezt Stelian Tãnase is jellemzi a 22 legújabb számában – meglehetõsen negatív, az egymásnak ellentmondó két követelmény között ingadozik a PDSR, és tulajdonképpen sem a választóinak, sem a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank, illetve a NATO és az Európai Unió elvárásainak nem tud megfelelni. (2001. ápr. 20.)

Az írók ügye – az ország ügye... Még nem olyan rég a Romániai Írók Szövetségének egy-egy országos konferenciája (vagy kongresszusa) valóban országos ügynek számított, a hírek élére került. 2001. április 20-án este-éjszaka nem csupán a nagypolitika vagy egy újabb kábítószer-szállítmány elfogása került az írószövetségi választásról szóló tudósítás elé, hanem szinte minden, amirõl a televíziók érdemesnek tartották beszámolni. A beharangozó cikkek a napilapok kulturális oldalán vagy az irodalmi és mûvelõdési hetilapokban sejteni engedték, hogy már nincs szó elvi kérdésekrõl (ideológiáról természetesen nem) – a pragmatizmus lesz a meghatározó. Gyakorlati oldaláról nézve a kérdést, alighanem a Cotidianul munkatársának, Liviu Ioan Stoiciunak van igaza: mostani formájában a Romániai Írók Szövetsége nem néz nagy jövõ elé; Stoiciu szerint a következõ négy év egyben az utolsó négy lesz. Nagyfokú érdektelenség elõzte meg a tanácskozást – illetve azok figyeltek igazán oda az elõkészületekre, akiknek anyagi érdekeik fûzõdtek az alkotási szövetség még meglévõ kereteihez. Az elnöki funkcióra jelentkezettek közül három esélyes emelkedett ki, egyikük – a jeles irodalomtörténész, Nicolae Manolescu – már államelnöki ambíciókat is táplált, és az esetleges írószövetségi vezetõ funkció a távlatosabb politika felé repíthetné a jövõben. Nicolae Breban regényíróként szerzett nevet magának, ám különösebb népszerûségnek a szakmán belül eddig nem örvendett. A harmadik, Eugen Uricaru (ugyancsak prózaíró, korábban Kolozsvárt élt, 1990 után Bukarestbe költözött) mutatkozott a legpragmatikusabbnak; az elõzõ elnök, Laurenþiu Ulici váratlan, tragikus halála után Uricaru irányította az Írószövetségben az ügyeket. Az április 20-i választás végül is az õ gyõzelmét hozta, öt szavazattal elõzte meg Manolescut. Megvan a remény, hogy az elkövetkezõ években még eldöcög az 61

Írószövetség szekere; hogy lesz-e állami (költségvetési) segítség, nagy kérdõjel. Ez a terület nem része a reformtervnek. (2001. ápr. 23.)

Realitás és sajtóvisszhang Mircea Geoanã román külügyminiszter Craiován hazai újságíróknak nyilatkozva kifejtette: Romániának komoly ellenvetései – mi több, kételyei – vannak a tervezett magyar státustörvénnyel szemben, s fenntartja magának a jogot, hogy errõl konzultáljon a magyar féllel. Mert ez így tisztességes – hangzik a majdnem kioktatás. Geoanã amúgy optimistának tûnt, szerinte Románia és Magyarország „európai szellemben képes megoldani e kényes kérdést”. A külügyminisztérium pedig bizottságot kíván felállítani a státustörvénnyel szembeni román álláspont kidolgozására. E téma ihlette az Adevãrult, melynek szerzõje a romániai (román) állampolgárokkal ismerteti meg a státustörvényt. „Tíz éve egy hasonló törvény budapesti parlamenti vitájának még csak a gondolatát is Erdély elszakítására tett kísérletnek tekintette volna a románság. Ma egy ilyen törvény iránti érdeklõdés a normalitás keretei között marad” – írja Bogdan Chirieac, aki szerint az utóbbi tíz évben a román–magyar kapcsolatok sokkal szerencsésebben alakultak, mint a délszláv régió interetnikus viszonyai. S a normalitás évtizede (?) fokozatosan elhomályosítja a Románia és Magyarország közötti történelmi nézeteltérések évtizedeit. Majd folytatódik a permisszív szöveg: a haszonnak és a piacgazdaságnak nincs ideje etnikumközti gyûlöletre. A budapesti parlament által megszavazandó törvény a román–magyar kapcsolatok normalizálásának kevésbé látványos, de valós és szükséges része stb. stb. Eurokonform lazasággal. A gyengébb agyú olvasó pedig csak tátog e szokatlan román nagyvonalúság láttán, és önmaga elõtt is szégyenkezve ismeri be: voltaképp startból nem fér a fejébe, hogy a román diplomácia von Haus aus-etikettjébe hogyan is illeszthetõk be – békaperspektívából – az „ellenvetések, kételyek és fenntartja magának a jogot” szintagmák. (2001. ápr. 24.)

Hagi visszavonulása Nincs az a szappanopera, krimi vagy bármely más mûsor, amelyet annyiszor reklámoztak volna, mint Hagi visszavonulásának ünneplését. Elõzetes belõle naponta sokszor a tévében, a lapokban. Április 24-én volt a csúcs, a nagy futballista leköszönt, s ez nemzeti ünneppé vált. Ezen a napon semmi sem volt fontosabb, sem a gazdasági gondok, sem a politikai csatározások, nem voltak etnikumközi viták, a kóbor kutyák kérdése is a második helyre szorult. És mindenki nyilatkozik, akit csak megkérdeznek. „Kilép az arénából a román futball legtökéletesebb produktuma”; „Hagi állandó forrásban van, a csata központjában áll” (Jenei Imre); 62

„Egy klasszissal áll fölöttünk”; „Örömmel töltötted el lelkünket, elfeledtetted velünk a megaláztatást, ragyogóvá tetted Románia képét a világban. Géniuszod ünnepnapokat ajándékozott nekünk”. Bizonyára nem népszerû szurkolók körében ez a fanyalgás, de ha így tudunk lelkesedni valós értékek felbukkanásakor a sportban, jó volna ugyanezt tapasztalni egy tudós, politikus, író, egy mûvész ünneplésekor. (Itt nem Zámbó Jimmyre gondolunk, õ nem panaszkodhatott volna; a magyarok sem maradtak le az érzelemnyilvánításban, amikor halála megrázta az egész országot.) Ilyenben, nagy formátumú közéleti emberek, mûvészek hasonló ünneplésében sajnos ritkán van része bárkinek is... (2001. ápr. 25.)

Még mindig a státustörvényrõl Adrian Nãstase kormányfõ hevesen támadja a magyar státustörvényt. A bukaresti hatalom végre fölébredt – olvasható a Curentul öles fejezetcímében. Kedd este az Antena 1 híres-hírhedt mûsorvezetõje, Marius Tucã gyomrozta – George Pruteanu (ez alkalommal PDSR-szenátori minõségben) és Alexandru Meºca nagyromániás képviselõ kibicelésével Borbély László RMDSZ-es képviselõt e téma ürügyén. (Csendes elégtételként könyvelhetõ el, hogy a primitív és alpári minõsítések, inszinuálások közepette is mindvégig higgadtan és koherensen érvelõ Borbélyt Pruteanu szenátor több ízben is hangerejével igyekezett elhallgattatni, sikertelensége láttán pedig kikérte magának, hogy a mûsort egy „udémérés”, mi több, magyar politikus uralja.) Tehát státustörvény írott és elektronikus médiában. Romániában és Magyarországon egyaránt. Pró és kontra. A romániai (és talán szlovákiai, jugoszláviai, kárpátaljai stb.) magyarság pedig villámhárító és a legáldatlanabb szerepet betöltõ középütt, a magyarországi kormánykoalíció és ellenzék, illetve számára hazai – többnyire ellenséges, jó esetben is értetlenül csodálkozó – többségi politikai ellenfelei/partnerei között. Példák és ellenpéldák garmadával: Brazília, Portugália, Írország, Németország, Görögország stb. – ezeket már „alanyi jogon” is kívülrõl fújja az akár tízéves, kisebbségi sorsba beleszületett magyar gyermek is. Hogy mitõl rossz egy államnak, ha állampolgárai egy része kedvezményeket kap egy másik állam területén? „Mellõzve és megalázva érezzük magunkat ettõl a kezdeményezéstõl, amely destabilizálhatja a térséget” – nyilatkozza egy PRM-képviselõ. (De a nyilatkozatok permutációja igen nagyszámú.) Kollégája pedig öntudatlan – pillanatnyi koncentrációzavar? – feleszmélésében sem többet, sem kevesebbet nem vág Borbély László képviselõ fejéhez, mint azt a „vádat”, miszerint a státustörvény miatt, mellyel mellesleg Magyarország „lekenyerezi Erdély románságát”, Románia egyszer csak arra a rettenetre ébredhet, hogy már nem 1,7 millió, de 5–7 millió magyarja van. Hát kell ennél nagyobb borzalom? (2001. ápr. 26.)

63

Román öröm, román bánat Hagi itt, Hagi ott, Hagi mindenütt. Természetesem a nemzeti futballista az egyik fõszereplõje a 2001 áprilisának utolsó napjaiban piacra került, immár román változatban is megjelent híres szexlapnak, a Hustler elsõ számának (2001. májusra dátumozták). Politika és szex összekapcsolásával intim információkat közölnek a hajdani diktátor-házaspárról; a Ceauºescu család több tagja is bele van keverve a történetbe, sõt Nicolae Ceauºescu és elõdje, Gheorghe Gheorghiu-Dej börtönbeli állítólagos kapcsolatáról is olvasni lehet az elsõ számú Hustlerben. A „tiszta” politikumot a Bukarest fõpolgármesterével, Traian Bãsescuval készített interjú képviseli. Az interjúban természetesen szó van a fõváros kóbor kutyáiról, a prostitúcióról (amelyet Bãsescu szabaddá tenne), valamint arról, hogy mandátuma lejárta után újra Bukarest fõpolgármestere akar lenni. Az április végi román örömök mellett nem hallgathatók el a bánatok sem. Amellett, hogy egyelõre nem mutatkozik Hagihoz fogható tehetség a román futball egén (mi több, a 16 éven aluliak Európa Bajnokságán a román válogatott 8:2re kapott ki a németektõl) – a román társadalom súlyosabb gondokkal is küzd. Az Adevãrul (igaz, csak egyharmad hasábon) az Európa Bizottság elõrejelzésének adatait közli. Eszerint 2001-ben és 2002-ben Törökország mellett Romániában lesz a legmagasabb az infláció: az elsõ évben 36,7%, jövõre 23,7%. Vigasztaló, hogy a munkanélküliség a romániainál nagyobb lesz Szlovákiában, Bulgáriában és Lengyelországban. Ennek ellenére vészesen emelkedik az öngyilkosságok száma; a 100 ezer lakosra számított mutató az 1996-os 15,6-ról 2000-ben 17,4-re nõtt. Az öngyilkosságok terén Kovászna, Hargita és Brassó megye vezet. Lehangoló felmérést ismertet a România liberã: az 1998-ban alakult Romániai Európa Intézet összehasonlító elemzése szerint Románia minden kritérium alapján az utolsó helyen áll az Európai Unióhoz való csatlakozásban, illetve az erre történõ felkészülésben. A felmérés szerzõi rámutatnak, hogy a csatlakozást helyeslõk „szédítõen” magas százaléka (85–90%) tulajdonképpen a tudatlanság, a tájékozatlanság igazolása. Szóvá teszik a tanulmányban Románia vezetõinek habozó magatartását is. (2001. ápr. 27.)

Az EU újra téved Románia miniszterelnöke, Adrian Nãstase hetente telekonferenciát tart. Április 27-i telekonferenciáján – kormányhatározatok és kormányrendeletek mellett – aktuálpolitikai kérdésekrõl is beszámolt, illetve instruálta a megyei prefektusokat. Mint indignáltan kifejtette, szerinte nem valósak azok az újságírói megnyilatkozások, miszerint kabinetje „fejet hajtott volna” az EU elõtt. Mi több, állítja Nãstase, „némelykor kemény hangú megbeszélésekre, vitákra került sor” Günther Verheugen fõbiztossal. Sõt a román hatalom cáfolta azokat a híreszteléseket, melyek szerint a kormány beavatkozna az igazságszolgáltatás munkálataiba. 64

E nyilatkozatnak azonban némiképp ellentmond Eckstein Kovács Péter RMDSZ-szenátor, volt kisebbségügyi miniszter nyilatkozata, miszerint valóban visszalépés történt a romániai igazságszolgáltatásban. Eckstein teljesen érthetõnek és jogosnak véli Verheugen fõbiztos nyugtalanságát. Szerinte a Nãstase-kabinet vezetése alatt nemcsak az igazságszolgáltatás terén, de általában a reformokat illetõen is visszalépés történt Romániában. Adrian Nãstase kormányfõ azonban semmilyen, Nyugatról „begyûrûzött” bírálatot nem fogad el. Szerinte a privatizálás is korrektül zajlik Romániában. A súlyos szabálysértésekrõl pedig hallgat. Ugyanúgy valótlannak ítéli a 36,7 százalékos inflációs elõrejelzést, amit az ET Románia számára jövendöl. Sõt azt is méltánytalannak ítéli, hogy az ET „nagy felhajtással” tárgyalja a romániai csángó-ügyet. A PDSR-hatalom szerint ugyanis ez sem valós tét a hazai politikai-társadalmi, gazdasági-mûvelõdési életben. Ezen túlmenõen pedig szexuális diszkrimináció sincs – tehát mindaz, ami Romániával történik, többnyire negatív elõjellel, nem a román hatalom és a román nép/nemzet bûne… (2001. ápr. 30.)

Csendes májuskezdet Romániában alig fél év telt el a választások óta, messze van tehát a következõ választásokat elõkészítõ kampány. Részben ezzel is magyarázható, hogy a 2001-es május elsejét nem próbálták a maguk propagandájának eszközéül kihasználni a politikai pártok, nem rendeztek közösségi majálisokat, legfeljebb szûkebb közösségekben. Az emberek felhasználva a munkaszüneti napot és a ragyogó idõt, kirándultak – akik tehették, a tengerpartot vagy a hegyvidéki nyaralókat keresték fel. A régi, felvonulásos május elsejék emlékeibõl csak a virslit és a sört idézték fel, amihez ilyenkor könnyebb volt hozzájutni, mint a hétköznapokon. Sör és virsli most is jutott, sokkal több azonban csak keveseknek. Ahogy Nicolae Manolescu írja a bukaresti Dilema legújabb számában, a „Kit tartunk észben, mit felejtünk el” probléma köré szerkesztett összeállításban, a román társadalom mintha kezdené elfelejteni a kommunizmus éveit. Az emberek hajlamosak megfeledkezni a szûkös élelmiszer-fejadagban kifejezõdött nyomorról, az abortusz megtiltásáról, aminek következtében asszonyok ezrei váltak szerencsétlenné vagy haltak meg, a külföldi utazások akadályoztatásáról. Vajon mi magyarázza, hogy vannak, akik visszasírják az 1989-cel elmúlt idõszakot? Nem lehet csak a szabadságból megélni – írja Manolescu –, kenyér is kell hozzá. Az új rendszer nem tudott lényegesen javítani a gazdasági helyzeten, és ezt sokan nem bocsátják meg – jellemzi a helyzetet a politikusi ambícióit fel nem adó irodalomtörténész. Tulajdonképpen ebbe az irányba mutat a miniszterelnök, Adrian Nãstase május elsejei nyilatkozata is, amelyben a feketemunka felszámolását sürgette. (2001. máj. 2.)

65

A román Disneyland neve Dracula Land Most aztán lesz pénz a román turizmus fellendítésére! Megvalósítanak egy óriási tervet – egyedülálló ötletet –, amely megtölti a turizmus minisztériumának zsebét a további fejlesztéshez. A Disneyland mintájára felépítik a Drakula legendájára alapuló Dracula Land-et. A vámpírmesékre éhezõ nyugati turisták itt fogják elkölteni valutájukat. Arról, hogy ennek a tervnek a kivitelezése mennyi pénzbe kerül, nem lehet olvasni a sajtóban. Arról sem értekezik senki, hogy a nyugati turisták igényesek, nem lehet akárhova elszállásolni õket, ami azt jelenti, meg kell teremteni a szállodahálózatot, vendéglõket kell nyitni, nem beszélve a higiéniai igények biztosításáról. Vagy tán – ha már Románia a nagy lehetõségek országa – a rémséges körülményeket kellene mutogatni a turistáknak. S ha már nincs lehetõségünk luxus körülmények megteremtésére, utaztassuk a vendégeket az országban, lássák, miként élnek a románok. Kötelezõen meg kellene állni Kiskapuson, a volt bányavároskában, aztán a tyúkfarmokon, ahol halomra pusztul éhen a majorság, na meg a szennyezett folyók és tavak partján. Ezt a Szabad Európa Rádió volt munkatársa, a forradalom után hazatért N. C. Munteanu javasolja – nyilván elkeseredésében. De elvihetik egy éjszakára Bukarest Ferentari nevû negyedébe is a turistákat, ha azok igazi balhékat szeretnének látni – „élõben”. S ugyancsak a fõvárosban le lehetne szállni a kanálisokba, ahol a szipósok birodalma van. Mindezt jó pénzért, hogy élvezzék! (2001. máj. 3.)

Cenzúra és vízum nélkül... Mivé lehetne Románia, ha azok a politikai (egyelõre inkább szellemi) erõk kerülnének túlsúlyba, amelyek az ország határain túl (például kitûnõ amerikai vagy nyugat-európai egyetemeken) vagy itthon jelentõs nemzetközi konferenciákon, országos fórumokon nyilvánítják véleményüket – szemben a mindent rózsaszínûre festõ hivatalos álláspontokkal és még nyilvánvalóbban szemben állva a szélsõjobb és szélsõbal sok lapban, tévében megnyilatkozó követeléseivel? A kérdés felvetése jogos, amikor olyan vezércikket olvashatunk, mint a Valerian Stané a Cotidianul de Transilvaniában. Valerian Stan érthetõ örömmel veszi tudomásul Günter Verheugen legutóbbi bukaresti nyilatkozatát, amelyben elismeréssel nyugtázta Bukarest politikáját a nemzeti kisebbségek tekintetében. Stan hozzáteszi, hogy nem abszolút értelemben igazolt ez a kijelentés, mert például minden román párt továbbra is elutasítja a magyar nyelvû állami egyetem létesítését, a rektorok országos értekezlete pedig a magánegyetemnek is román struktúrát tenne kötelezõvé. Az etnikai és vallási közösségek államosított javait még mindig nem szolgáltatták vissza, a cigányok helyzetének nagyon nehéz voltát pedig senki sem tagadhatja. Mégis csodálkozik a cikkíró, hogy Tõkés László, a temesvári forradalom hõse (V. S. használja ezt a megnevezést) mostani amerikai látogatása során apokaliptikus képet festett az erdélyi magyarok sorsáról. Ugyanígy nehezen megmagyarázhatónak látja Valerian Stan a ma Kolozsvárt eléje táruló képet, a sok új rossz szoborral, a 66

rengeteg nemzeti zászlóval, a háromszínûre festett padokkal, az utak fölé aggatott nemzetiszínû karácsonyfadíszekkel. Hogy a magyarok miért nem tiltakoznak ezek ellen, azt megérti. De miért nem tiltakoznak a kolozsvári jeles román értelmiségiek? Miért nem tiltakozik e provokatív háromszínûség ellen a prefektúra, a kormány, az igazságszolgáltatás? (Valerian Stan röviden visszapillant az 1990 utáni Romániában történtekre, nemzetiségi vonatkozásban. Olyan pozitív tevékenységû intézményeket nevez meg, mint a Pro Europa Liga, az Etnikumközi Párbeszéd Egyesület, a Társadalmi Dialógus Csoport, a Polgári Szövetség – és az RMDSZ.) A mai – a kolozsvárinál országosan jobb – helyzetre építik sokan a reményt, hogy Romániát talán még ebben az évben leveszik az Európai Unió országai a vízumköteles országok listájáról. Ezért persze Romániának is lépni kell – nem csupán külföldön, hanem idehaza is, a biztonság belföldi megteremtésével. Mint ahogy lépni kell olyan szabadnak mondott területeken is, mint amilyen a sajtó. Május 3-án, a Sajtószabadság Nemzetközi Világnapján mintegy 70 román újságíró fordult az államelnökhöz, a parlamenthez és a kormányhoz a Büntetõ Törvénykönyv néhány újabb, a sajtó szabad munkáját gátló, az újságírók szabadságát fenyegetõ törvénycikkelyének törlése érdekében. (2001. máj. 4.)

Mitõl kérdés a romakérdés? ET-hír: Az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése ismét megfigyelés alá helyezi Romániát. A témák közt – egyebek mellett – megint szerepel a romakérdés, pontosabban ennek nem megfelelõ kezelése az országban. Az intéstõl hirtelen önkritikusabbá váló Adrian Nãstase is szekundálja az ET-jelentéstevõt: Romániában – mint mondja – óriási gond a romakérdés, amit orvosolni kell. Ugyanis – így a kormányfõ – információi szerint helyi szinten a hivatalosságok nem alkalmaznak romákat, s e jelenséggel szembe kell néznünk, nem folytathatunk struccpolitikát. A helyzetet javítandó a megyei tanácsok keretében mûködtetett irodák alkalmazottjai közül legalább egynek romának kell lennie. Nemrégiben azonban Ion Iliescu államfõ is megnyilvánult roma-ügyben. „A svéd nagykövetnek el kellene látogatnia a Teleorman megyei Buzescu községbe, hogy meglássa, a viskókon kívül itt olyan palotákat húztak fel a cigányok, amilyeneket csak Thaiföldön látni” – fakadt ki keserûen az államelnök. Kivételes eset: az államfõi elkeseredést idehaza mindenki megérti. Az össznépi konszenzus ritka pillanata ez. Ezenfelül: nem kell elzarándokolni Teleorman megyébe, Erdély-szerte, a Bánságban vagy a Partiumban is gombamód szaporodnak a romapagodák, kacsalábon forgó paloták, és egyre több a Mercedes. Mindez mintha ellentmondana a közkeletû és Európa-szerte kritikátlanul felkapott, egyes országokat – nemcsak Romániát – tendenciózusan lejáratni szándékozó értékítéleteknek, miszerint a volt szocialista tábor államaiban kemény romaüldözés folyik. (2001. máj. 7.)

67

Csángó vagy magyar? A Demokrata Párt Magyarországot és az RMDSZ-t félretájékoztatással vádolja a csángó-kérdésben – olvasható a bukaresti Curentulban. Majd – egy nappal késõbb – a Ziua pontosítja az információt: Radu Berceanu (DP) leleplezi a magyar lobbit. Az ET parlamenti közgyûlésének a kulturális bizottsága a csángókat magyaroknak nyilvánítja. A hét végi bukaresti román lapok tele voltak Berceanu demokrata párti képviselõ nyilatkozataival, melyek szerint az ET parlamenti közgyûlésének kulturális bizottsága által jóváhagyott jelentés a csángókat a magyar kisebbség körébe sorolja – kvázi (bukaresti interpretáció) elmagyarosítva õket. Berceanu képviselõ természetesen e tendenciát közvetlen összefüggésbe hozza a készülõ státustörvénnyel. Hogy miért fáj egyeseknek a csángók jogainak lábbal tiprása? Tytti IsohookanaAsunmaa finn képviselõnõ már régebben feltárta jelentésében, hogy a csángók követelései – etnikai hovatartozástól függetlenül – nem politikai, hanem kulturális jellegûek: hagyományaik megõrzésére, anyanyelvi oktatásra és anyanyelvi egyházi szertartásra tartanak igényt. Eme igények azonban nem rokonszenvesek a jelenlegi román hatalomnak. Pedig – így Asunmaa asszony – ezeket a román alkotmány elõírásai szerint alkalmazni lehet és kell a csángó kisebbség esetében is. Frunda György, az ET emberjogi bizottságának második alelnöke a témára vonatkozóan elmondta: Romániának valóban biztosítania kell a csángók számára kulturális identitásuk megõrzését, anyanyelvi (magyar – sic!) oktatásukat, valamint anyanyelvükön való egyházi szertartásaikat. Ez minden bizonnyal jelentõs lépés a csángó kisebbség számára, s talán ugyanakkor olyan lépés, melynek sikerül feloldania azt a diverziót, amellyel román hatalmi körök meg kívánják osztani a csángókat román és magyar csángókra. Az ET-jelentés ugyanis azt a „bagatell” megállapítást is tartalmazza, miszerint a csángó kisebbség „archaikus magyar nyelvet” beszél. (2001. máj. 8.)

Kocsmaárbocon trikolór Funar városgazda trikolóros padjai már régóta nem okoznak sem ízlésbeli, sem pszichés megrázkódtatást a (nemcsak)kolozsvári magyar polgároknak. Háromszínû mûanyagpohárkái sem, melyekkel egy-egy médiairányított agykontrollon (gyengébbek kedvéért: talk-show mûsorban) felvértezi magát. Még csak legújabb – balkánian szellemes?! – megnyilatkozása sem, miszerint nincs szükség pozitív diszkriminációra egy-egy kisebbség esetében, ergo roma ügyek szakértõiként nem kellenek roma munkatársak a prefektúrákra, ha valaki azonban sötétebb bõrûeket óhajt látni a megyeházán, hát õ majd készségesen „kötelezõ, intenzív szoláriumozásnak veti alᔠnéhány alkalmazottját. Mi több, nyugtatja meg az esetleg felborzolt kedélyeket Funar: már a napokban véglegesítik a szoláriumozás programját. Nem lepi meg – miért is lepné? – a hazai magyarságot a PRM gyorstalpalt replikája sem, melyet a lánglelkû néptribün Vadim Tudor ötölt ki a státustörvény el68

len. A nagy-romániások „ellenszere” amúgy roppant eredeti: amennyire zászlóvivõjük nem túl koherens harsogásából kikövetkeztethetõ, a vezércsel az lenne, hogy a „magyar igazolvány nem volna érvényes Románia területén!” Nem hat az újdonság erejével az sem, hogy arról a Dan Amedeo Lãzãrescuról, akit az ország több mint tíz éven keresztül a liberalizmus nagy öregjének tekintett, szabadkõmûvesi, illetve a kommunista börtönben eltöltött múltja iránt tisztelettel adózva neki, kiderült, hogy ócska kis besúgója volt a Szekuritáténak. De – és itt jön be a bûvös szintagma – nem is restelli jól megfizetett besúgásait (e mellékes körülmény is kiderült ugyanis), hiszen valójában „Erdélyt védte a magyarveszély ellen”. Mindezek mellett a nacionalizmus, xenofóbia, patriotárd gesztusok e caragialéi Romániájában is enyhén bizarr hír, hogy Chitilán létezik egy összeomlóban lévõ kiskocsma, melynek tulajdonosa naponta büszkén felvonja a kocsmaárbocra a román trikolórt. (2001. máj. 9.)

Unitárius egyház és magántulajdon … Évekkel ezelõtt nagy csinnadrattával adta tudtul a központi többségi sajtó, miszerint a nemzeti kisebbségek egyházi közösségei ingatlanokat kapnak vissza, egyebek között az unitárius egyház kolozsvári fõ ingatlanát, a belvárosi, valamikori unitárius kollégiumi épületet. Majd hosszú csend, az ügy elhallgatása, illetve a minap nagybetûs szalagcímek a központi (és vidéki) román írott médiában: könyvtárat, szakszervezetet és segélypénztárat költöztet ki az unitárius egyház (nyilván az inkriminált ingatlanból). A dolog lényege majd odébb, sokkal kisebb betûkkel olvasható, laporientációtól függõen kisebb-nagyobb mértékben ferdítve a valóságot. A sokadszor interpretált tény tehát a következõ: az unitárius egyház felszólította a Kolozs megyei tanfelügyelõséget, április közepéig költöztesse ki belvárosi ingatlanából a jelen pillanatban a pedagógusszövetség tulajdonában lévõ szakkönyvtárat. Mint más ügyben is annyiszor (magyar–román polgári konfliktus esetén), ez alkalommal is a román fél a polgármesteri hivatalhoz fordult „erkölcsi” és egyéb megerõsítésért. Funar városgazda ez esetben is boldogan állt Mariana Dragomir megyei fõtanfelügyelõ rendelkezésére, és sebtében felszólította Nãstase kormányfõt a vonatkozó 83. sürgõsségi kormányrendelet visszavonására (román iskolaügy versus magyar egyházi tulajdonviszonyok – Funar számára nyilvánvaló a végrehajtó hatalom vagy az igazságszolgáltatás verdiktuma). Ha valaki is veszi magának a fáradtságot, és megérdeklõdi az unitárius egyháztól, mi is történt valójában, a következõ választ kapja: az egyház valóban birtokolni kívánja ingatlanát. Mindeddig a pedagógus szakkönyvtáron kívül más intézmények, a tanügyi szakszervezet és a tanügyi segélypénztár is az unitárius egyház épületében székeltek. Az elõbbi számára a tanfelügyelõség épületében került megfelelõ helyiség, az utóbbi saját irodahelyiséget óhajt vásárolni. Ami még pikánsabb: a pedagógus könyvtár helyén korábban – államosítás elõtt – unitárius egyházi könyvtár mûködött, melynek mintegy négyszáz éves könyvállományát az állam 69

elkobozta, illetve beömlesztette az Akadémiai Könyvtár állományába. A 182. törvény értelmében az unitárius egyház a kisajátított könyvtárat vissza kívánja szerezni és eredeti helyére állítani. A másik két helyiségben pedig óvodát szeretne õsztõl mûködtetni (kolozsvári magyar óvodaügyben amúgy sem róható meg túlbuzgóság okán Funar polgármester). Ami még a történethez tartozik: az elmúlt években az unitárius egyház nem igényelt bért az említett intézményektõl, illetve nem is kívánt ezekkel szerzõdéses viszonyba kerülni. Most azonban elkerülhetetlenné vált a döntés: amennyiben nem szabadítják fel a szóban forgó helyiségeket, a püspökség kénytelen lesz a bírósághoz fordulni. És ezzel természetesen maga ellen hangolni a hazai, helyi és központi román közvélemény jó részét, mely furton-furt sem érti, hogyan lehet az, hogy valami magyar tulajdonban van, illetve hogy a tulaj igényt is tart tulajdonjogára?! (2001. máj. 10.)

Ilaºcu, a hazafi Egy Romániához hasonló operettország történelme hemzseg az operetthõsöktõl. Napjainkban – 1989 utáni történelmünk bányászvezéreit, Caritas-tulajait és FNI-vezetõit követve – újabb hõs lép a román közvélemény és politikum színe elé: ez alkalommal, 21. századelõnk Robin Hoodja nem más, mint a moldvai „lánglelkû hazafi”, Ilie Ilaºcu. Aki több mint kilenc évet töltött börtönben. Elítélésének hivatalos indoklása: terrorizmus (ami, mint tudjuk, világszerte nem számít a legszalonképesebb bûncselekmények közé). Ilaºcu ergo most már szabad, s anyaországában a szintén lánglelkû nagy-romániás párttagok szívrepesve várják a határon. Ahol – és itt kezdõdnek a fura történések – Ilaºcu gépkocsija 100 km-es sebességgel húz el az õt fogadni szándékozó bizottság mellett, az õsi román szokást jelképezõ só és kenyér érintetlen marad, a lánglelkû bukaresti útvonala is hirtelen eltér az eredetileg kijelölttõl, és hõsünk, se szó, se beszéd, meg sem áll a Cotroceni Palotáig. Sõt nem fogadja el a PRM által nagylelkûen felajánlott iaºi-i és kolozsvári rezidenciákat sem. Lesz aztán ebbõl egymásra mutogatás, vádaskodás, C. V. Tudor Iliescu államelnököt vádolja Ilaºcu „elorozásával”, de nem ússza meg a SRI sem! Tudor néptribün szerint a Román Hírszerzõ Szolgálat is sáros Ilaºcu „elrablásában”! Mert – így Tudor – rajta kívül mindenki csupán politikai imidzse fényesebbre glancolására használta Ilaºcut, mi több, börtönben senyvedése idején a PDSR igazolatlan hiányzónak írta be a román szenátusban. A bizarr hercehurcában maga Ilaºcu egyelõre tevõlegesen nem vesz részt. Õ most jobb híján kiélvezi a nemzeti hõsnek kijáró bánásmódot (a kormány által kijelölt bukaresti lakásba költözik, és rövidesen a szenátus egészségügyi bizottságának az elnökévé választják), miközben nem látszik észrevenni, hogy politikai jövõje igen kérészéletû lehet a PRM színeiben, de amúgy egyébként is, hiszen Romániában szinte pillanatonként születnek (és kerülnek a felejtés szemétkosarába) hõsök. (2001. máj. 11.) 70

A politikai intelligenciáról Mihály román exkirály várható május közepi látogatását, az ezt megelõzõ román kormányintézkedéseket kommentálva Silviu Brucan a PRO TV május 13-i adásában a PDSR és a miniszterelnök Adrian Nãstase politikai intelligenciáját dicsérte. Egy korábbi, Iliescu államelnök küldöttei által közvetített meghívásnak tesz rövidesen eleget Mihály király, a PDSR változó politikai magatartását ilyenformán tudomásul véve. Aligha arról van szó, hogy Iliescu vagy a PDSR szavazóbázisa a monarchia-ellenességén meggyõzõdésszerûen lépett volna túl, sokkal inkább az ország európai image-én próbálnak javítani, az európai-uniós remények jegyében. A volt államfõk megbecsülésének és védelmének törvényét most készítik elõ, és ennek Mihály király is (többek közt tulajdonosi) kedvezményezettje lesz. Az európai nyitást szolgálta Nãstase múlt heti berlini látogatása is, Schröder Európa-terveibõl Románia is szívesen részesedne. Kérdés viszont, hogy beilleszthetõ-e Adrian Nãstase legújabb kijelentése a magyar státustörvényrõl a politikai intelligencia kategóriájába. A román miniszterelnök kategorikus elzárkózása a státustörvény „romániai alkalmazásától” joggal keltett megdöbbenést akkor, amikor már tájékoztató tárgyalások is kezdõdtek a magyar és román fél között. Érdekes mindenesetre, hogy a PRO TV-ben Silviu Brucan és az õt kérdezõ riporter között errõl nem került szó. (2001. máj. 14.)

Kutyakomédia A románság szereti hangoztatni, hogy tehetséges nép („popor talentat”). Ilyenkor arra hivatkozik, hogy sok költõje, festõje, szobrásza stb. van, vagyis a mûvészetekben nyilvánul meg tehetsége. Ha a lapokat olvassuk, vagy a politikusokat hallgatjuk, kedvünk támad kiterjeszteni a tehetségüket az ötletgazdagság területére is. Hogy csak egy vonatkozásban keressünk példát: még mindig megoldatlan a nagyobb városokat zaklató kóbor kutyák sorsa. De egyre több s fõleg eredetibb javaslat hangzik el, egyre többféle megoldásra kerül sor. Például egy brassói rendszámú autóból egy rakomány kutyát eresztettek szélnek valamelyik moldvai falu határában – mint értesülhettünk egy tévéadásból a minap –, ezek felfalják a gazdák udvarából a szárnyasokat, megtámadják az éhes ebek a kisebb háziállatokat. Az emberek tehetetlenül nézik, mi esett meg velük. Újabban a Duna-parti Orsova egyik városi tanácsosa állt elõ egy elképesztõ ötlettel. Össze kell szedni a kóbor kutyákat, zsákba kell rakni õket, de nem szabad egyet sem bántani. Be kell rakni a zsákokat egy csónakba, átevezni velük a Duna jugoszláviai partszakaszának közelébe, és ott kiereszteni az állatokat a vízbe. Nyilván ezzel a közeli túlsó partot vennék célba. A szerbek pedig jó emberek, nem ölnék meg a kutyákat. Hát, mit mondhatnánk, ahol ilyen és ehhez hasonló ötletek születnek, nem komolytalanság tehetségrõl beszélni. A kérdés csak az, hogy miért nem születnek a gazdasági életben kamatoztatható ötletek, hogy ne mindig az ország válságos gazdasági helyzete legyen napirenden. (2001. máj. 15.) 71

Státustörvény – román olvasatban Az RMDSZ, illetve a státustörvény ihlette a román politikai szféra jeles vagy kevésbé jeles képviselõinek utóbbi napokban elkövetett felszólalásait. Nem kivétel közülük a liberális vezér, Valeriu Stoica (civilben jogász) sem, aki sem többet, sem kevesebbet nem állított, mint hogy az RMDSZ és a Nagy-Románia Párt egy tõrõl fakadnak. Ami – vallják még elfogult nacionalistáink is – enyhén csúsztatás. E kijelentés azonban jó apropóul szolgált a két tévészemélyiségnek, Cristian Tudor Popescunak és Ralu Filipnek, hogy mûsorukba invitálják Markó Bélát (defenzív magatartásra kárhoztatva), illetve Valeriu Stoicát (inkvizitori minõségben). Hogy a dolog nem a várakozásoknak megfelelõen zajlott, ez már a két médiaszakember tisztességét dicséri. No de, ha Stoica mesterrel padlót söpörtek is demagóg kijelentése kapcsán, a státustörvény mégis Damoklész-kardként lógott a talk-show résztvevõi feje fölött. Aminek élét – természetszerûen – Markó Bélának kellett elvennie. Ugyanis mint kiderült, román olvasatban a státustörvény legalábbis a következõ veszélyeket rejti magában: európai méretû botrányt, újabb Koszovót, Jugoszláviát okozhat a kirekesztett s emígy frusztrált román többség okán; gazdaságilag elmagyarosítja Erdélyt, mivel anyagi kedvezményeket biztosít a romániai magyaroknak a románok kárára; erõszakosan elmagyarosít; éket ver az amúgy testvéri egyetértésben élõ hazai románság és magyarság közé stb. „Egymást kezdik túllicitálni a román pártok mind a jogszabályellenes vélemények hangoztatásában, mind az ezzel kapcsolatos szólamokban” – vonta le a talkshow következtetését Markó, aki jobb sorsa érdemesen ült a süketek párbeszéde közepette, higgadtan igyekezve magyarázni a magyarázandót, miközben furtonfurt többségi partnerei naiv, megjátszott értetlenségébe ütközött. Akiknek végsõ – és megfellebbezhetetlen – konklúziója a következõ volt: veszélyes feszültség forrása a készülõ státustörvény. Szillogizmusukat egyetlen, szintén a mioritikus tájakról kölcsönzött kijelentéssel tudták volna gazdagítani csupán: dögöljön meg a szomszéd kecskéje is. (2001. máj. 16.)

Panaszkodnak a magyarországi román oktatók Egyre gyakoribb a magyarországi román iskolákban tanító tanárok és tanítók panasza. Egyik bukaresti – magyarokkal nem ritkán foglalkozó! – napilap, a Cronica românã Eva Iova gyulai beszámolóját közli. Hogy mivel elégedetlenek? Nincs tantervük, hiányzanak a szemléltetõeszközök, a gyermekek már nem tanulják meg anyanyelvüket a családban, a román tankönyvek nem elég korszerûek, a vizsgákon túl szigorúak a követelmények stb. A románok önkormányzatának vezetõje, dr. Berényi Mária nemrégen felvetette a román tanítás megreformálásának kérdését. Már értesülni lehet az elsõ lépések megtételérõl is. Legkésõbb június végére meglesz a román tanítási program, megjelenik a Hivatalos Közlönyben, de 72

hogy máris dolgozni lehessen az alapján, megküldik az ideiglenes formát minden érdekelt iskolának. Be kell hozniuk a többi magyarországi kisebbségi iskolával szembeni lemaradásukat a reformok terén – hangsúlyozta a román önkormányzat vezetõje. Feltehetnénk a kérdést: ki a felelõs a lemaradásért, ha a többi kisebbség már jól halad az iskolareformok útján? A sikerüknek szurkolunk, hogy a romániai lapokban is az elégedettség hangján szólhassanak. (2001. máj. 17.)

Román ügyek, magyar ügyek A román közszolgálati televízió egyes csatornáján, Ralu Filip és Cristian Tudor Popescu késõesti mûsorában (románul: Scurt pe doi, magyar fordítása „Egyszóval” lehetne) május 17-én, illetve május 14-én a mai román társadalmat valóban közelrõl érdeklõ, pontosabban érintõ két kérdésrõl esett szó; az egyiknek közvetlen, a másiknak közvetett (félt) gazdasági vonatkozásai vannak. Május 17-re azért hívták meg a TV ROM 1 stúdiójába Ovidiu Muºatescu privatizációs minisztert, hogy az utóbbi hetek-hónapok és közvetlenül május 17-ike eseményeinek gyanús hátterét és várható következményeit próbálják megvilágítani. Eladásra kerülõ állami nagyüzemek helyzetérõl, perspektívájáról van szó, váratlan tõkeemelésrõl, a várható partnerekrõl, jövendõ tulajdonosokról. Cristian Tudor Popescu szerint ismét egy nagy rablás készül. Az elõzõ, május 14-i mûsor a (román) nemzetivé növesztett nagy félelmet volt hivatott körüljárni, a két meghívott, Markó Béla RMDSZ-elnök és Valeriu Stoica PNL-elnök (volt igazságügyi miniszter) jelenlétében: milyen hátrányt fognak elszenvedni a románok saját országukban, a magyar státustörvény következtében. A státustörvény réme megszólalásra késztette mind a hatalom, a hatalom közelében lévõ pártok lépviselõit, mind az ellenzékieket. Hiába voltak már tájékoztató megbeszélések (például Mircea Geoanã külügyminiszter budapesti látogatása alkalmából), Adrian Nãstase kormányfõi minõségében jelentette ki, hogy Romániában nem lesz alkalmazható a magyar státustörvény. Pár nap múlva helyesbítés hangzott el, hogy kijelentését félreértették. Corneliu Vadim Tudor és Adrian Pãunescu mellett (után) az egyik leghevesebb ellenzõ Valeriu Stoica, aki a TV ROM 1 május 14-i adásában közvetlenül támadta a magyarországi politikát és az azzal lényegében azonosított Markó Bélát. Markó okosan magyarázta az RMDSZ álláspontját, nem azonosulva teljesen, de nem is szállva szembe a magyar kormányállásponttal. Igyekezett megvilágítani a lehetséges román párhuzamot, valamint azt, hogy a Romániába érkezõ pénz végül is az egész ország hasznára lehet. Ha nem is mindenben, legalább Cristian Tudor Popescut megnyugtatni látszott Markó szövege. A román lapok nagy része viszont továbbra is értetlenkedik, veszélyt kiált – sõt magára az RMDSZ-re nézve is veszélyesnek mondja a kialakuló helyzetet például a Cotidianul, Daniel Uncu vezércikke (2001. május 16.). Az Adevãrul tudósítója (2001. május 17-én) a Magyar Nemzet közleménye alapján ismerteti és utasítja vissza Németh Zsolt külügyi államtitkár Nãstase nyilatkozatára (az elsõre) reagáló szavait, 73

nem látva, hogy mit jelent a „kétféle standard”, Románia kettõs álláspontja a külhoniak (románok, illetve magyarok) tekintetében. A „magyar ügy” régebbrõl ismert mozzanatai a Nagy-Románia Párt és fõtitkára, a kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar akciói révén kerültek ismét, ezen a héten napirendre. A PRM képviselõi a PDSR úgymond RMDSZ-t támogató politikája miatt elhagyták a képviselõházi gyûléstermet, minthogy a magyar egyetem létesítését akadályozó javaslatuk nem kapott többségi támogatást. Az Adevãrul azt írja, hogy veszélyes a PDSR kettõs játéka, ezúttal nem sikerült mind az RMDSZ-t, mind a Nagy-Románia Pártot kielégítenie. Funar, akire a brassói törvényszéken egy kolozsvári vonatkozású gazdasági perben (az Alimentara-ügyben) az ügyész 5–15 évi börtönbüntetést kért, újra ellentámadásba ment át – természetesen a magyarok ellen. Egy banális esetet felhasználva a magyar irredenták fegyverei után szeretne kutattatni a rendõrség által – egyelõre kevés sikerrel. Népszavazást is ki akar íratni arról, hogy használhatják-e Kolozsvárt a magyar nyelvet a polgárok – függetlenül az egész országra érvényes közigazgatási törvénytõl. A Jurnalul naþional az RMDSZ-t hibáztatja, hogy megbénult a parlamenti munka, amiért nem fogadták el a PRM korlátozó javaslatát egyetem-ügyben. Ugyanez a lapszám vesz át egy rádiónyilatkozatot, miszerint a tiraszpoli börtönbõl kiszabadult nagy-romániás szenátor, a Romániában tartózkodó Ilie Ilaºcu a csábítások ellenére nem fog kilépni a Nagy-Románia Pártból. (2001. máj. 18.)

Érkezõk – távozók Az érkezõk között vannak egészen régiek és viszonylag újak. A román királyi család, Mihály exkirállyal az élen, annyi évi várakozás után, újra beköltözhetett az Erzsébet-palotába, Bukarestben. Ez a tény bizonyára inkább a külföld felé számít, nemigen fogja megváltoztatni az ország politikáját. Jóval többet jelenthet – a 2000. évi választási kudarc ellenére – a Demokrata Párt élén bekövetkezett változás. A volt közlekedési miniszter, ma Bukarest fõpolgármestere, Traian Bãsescu fölényesen gyõzött az évtizeden át pártelsõ Petre Romannal szemben (közel kétszeresét kapta a szavazatoknak); Simona Marinescu, a harmadik jelölt kevés szavazathoz jutott. Bãsescu a maga fellépését politikai szükségszerûségként minõsítette, és lényegesen váltani akar. Nemet mondott az országos konvención a Nagy-Románia Pártra csakúgy, mint a kormányzó PDSR-re, valamint az RMDSZ-re; az elsõt szélsõséges pártnak minõsítette, a másodiknak a doktrínájában marxista elemek vannak, a harmadik, vagyis az RMDSZ, Bãsescu szerint „kormányon van”. Súlyos vereségét látva Petre Roman kivonult a terembõl. – Az érkezõk közt említendõ Ion Iliescu államfõ, aki a hét elejére jelentette be Kovászna és Hargita megyei látogatását: a gondokkal kíván a helyszínen ismerkedni. Ugyanezt teszi – amint errõl az Independent címû bukaresti napilap tudósít – Adrian Nãstase; miniszterelnöki minõségében, az iparügyi miniszter, Dan Ioan Popescu társaságában a rovinari bányászokhoz látogat, hogy tájékozódjék, mit lehet tenni a bányákból elbocsátottak 74

helyzetének megoldásáért. (És még egy beérkezés: az újraszavazás eredményeként a Romániai Írók Szövetségének elnöke Eugen Uricaru lett, aki mintegy száz szavazattal elõzte meg Nicolae Manolescut.) (2001. máj. 21.)

Meghalt a király, éljen a király! Hétvégi program demokratáéknál: elnökválasztás, mely eseményt a sajtó jó elõre bekonferált – politikai hozzáállástól függõen pro és kontra felhangokkal. Végeredmény: pártelnök – Traian Bãsescu, mind ez idáig PD-alelnök, bukaresti fõpolgármester. Lapvélemények: Bãsescut csak egy csoda akadályozhatta volna meg abban, hogy elnyerje a demokrata párti elnöki címet (Curentul); Traian Bãsescu a szavazatok 65 százalékával átveszi a PD vezetését (Jurnalul naþional); Petre Roman lába közé húzott farokkal oldalog el (Adevãrul). Történés: pénteki országos tanácskozásán a Demokrata Párt 65 százalékos szavazataránnyal a pártalapító Petre Roman helyébe Traian Bãsescu bukaresti fõpolgármestert választotta meg a párt elnökévé. A küldöttek közül 653 adta szavazatát Bãsescura és csak 304 szavazott Romanra. A három induló jelölt közül Simona Marinescu mindössze 64 szavazatot kapott. Tényálláson innen és túl: az eredményhirdetést követõen Roman feldúltan távozott – kollegiális gratulációt is mellõzve –, míg Marinescu asszony európai módon és modorban könyvelte el vereségét. Petre Romant azonban – vélik politikai elemzõink – nem oly könnyû kispriccelni a politikai életbõl. Veresége ellenére újra feltûnik majd politikai színterünkön. Csakhogy az már egy nosztalgikus, frusztrált Roman lesz, aki másod-, harmadvonalú politikusként fogja emlegetni fiatalabb pályatársainak 1989-es szerepét. Talán akkor már nem lesz akkora tekintélye, hogy megszervezhesse a magyarellenes kampányt, mint tette azt 1990 decemberében, Románia nemzeti ünnepén Gyulafehérváron – és utána is egynémelykor… (2001. máj. 22.)

Vicces városi tanácsos – nagy-romániás módra Még a toleranciájukról nem túl híres román napilapok is elsõ oldalon hozzák a hírt: a kolozsvári nagy-romániás városi tanácsos, Ion Marinescu zsidóviccekbõl álló gyûjteményt adott ki, ami – enyhén szólva – hányingert váltott ki nemcsak Izrael bukaresti nagykövetébõl, de magából Corneliu Vadim Tudor pártelnökbõl is – akit a legkevésbé sem lehet filoszemitizmussal vádolni. A politikai lavinát kiváltó tettet azonban a néptribünnek is le kellett reagálnia, ellenkezõ esetben le nem vakarhatja magáról az antiszemitizmus vádját. Mi több, lelkes híve és pártfõtitkára, Gheorghe Funar is elégedetlenségének/értetlenségének/felháborodásának adott hangot – pontosabban, teátrálisan kiborult, és férfiasan elítélte a viccgyártót. A kö75

tetet a Hiperyon könyvkiadó bevonta a piacról (az, hogy fájhat a feje a 22 ezer példány miatt, más kérdés). Eddig a történet. Az üggyel kapcsolatban felmerülhetõ kérdések azonban a következõk: a vicces kis brosúrát vajon miért lehet kapni Kolozsvár fõterén – piacról való bevonása után is? Véletlen-e, hogy éppen Kolozsváron kapható továbbra is az ügyes kis viccgyûjtemény? Miért jelentette ki Gheorghe Funar elõbb nagy garral, hogy Marinescut a párt felelõsségre vonja (kvázi: megbünteti), esetleg ki is zárja soraiból, majd – sokkal halkabban és szelídebben –: Marinescu amúgy jó tanácsos, kesztyûs kézzel fogunk bánni vele. Hogyan jelentheti ki egy másik PRM-tanácsos, szintén Kolozsváron (miközben senki nem kívánja megvizsgáltatni elmeállapotát?!), miszerint Marinescut a botrány magánszemélyként és nem tanácsosi minõségében érinti? És végül: honnan kellene kizárni a pártból való kizárással fenyegetõzõ Vadim Tudort, akinek lapja, a România Mare évek óta hemzseg az antiszemita – vicces vagy kevésbé vicces – megnyilatkozásoktól? (2001. máj. 23.)

Terhes énekesnõ mint szûz, avagy a hátrányos megkülönböztetés esete Terhes énekesnõ pereli – Londonban – színtársulatát, mert, a körülményekre való tekintettel nem játszhat szüzet. A 27 éves Bethany Halliday hátrányos megkülönböztetés címén perli azt a társulatot, mely nem engedi, hogy terhesen szüzet alakítson egy, a West Enden bemutatásra kerülõ produkcióban. A hölgynek – elõre is mérget vehetünk rá – nyert ügye van az illetékes bíróságon, ugyanis a „hátrányos megkülönböztetésre” való hivatkozás Haupttreffnek számít minden eurokonform – vagy akár brit – fórumon. E banális tényt – mellyel amúgy bizarr módon vissza lehet élni – sem látszik (egyebek mellett) figyelembe venni politikai „elitünk”, hisz közigazgatási törvény ide vagy oda, most, tehát alkalmazási kényszerkor derülnek ki a mindeddig eurocentikus celofánba csomagolt zsigeri gyûlöletek. Hogy a pozitív megkülönböztetés lehetõségérõl már szó se essék! Csupán a törvény elõírta kényszerekrõl, amikrõl derûsen kiderülhet – Kolozsváron legalábbis –, miszerint a kincses városra nem kötelezõ az országosan alkalmazott kisebbségi nyelvhasználat. Nem lesznek kétnyelvû táblák, nem lesz magyar nyelvhasználat a helyi közigazgatásban – és egyáltalán semmi sem lesz, ami nagy-romániás városgazdánk nemzeti érzületeit sértené. És természetesen nem kap kárpótlást az Erdélybõl fogolytáborokba elhurcolt magyarok zöme sem – szintén a törvény be nem tartásával, ez esetben azonban nemcsak kolozsvári szinten. És – ha minden igaz – nem lesz magyar tannyelvû magánegyetem sem… Minekutána az Equity színészszakszervezet testületileg Halliday álláspontját támogatja a munkaügyi bíróságon, esetleg politikus osztályunk is ihletet meríthet eme 21. századi abszurdból, leszögezvén, miért kell az erdélyi magyaroknak a maguk számára olyan „hátrányos megkülönböztetéseket” követelniük, mint az anyanyelv- vagy magyar névhasználat, amibõl – mint látjuk – az égvilágon semmi hasznuk nincs az Európai Unióba igyekvõ 21. századi Romániában? (2001. máj. 24.) 76

Vissza az olvasáshoz? Nem hiányoztak ezen a héten sem a politikai események – elég, ha a Nagy-Románia Párt (PRM) akkreditációs törvényt módosítani akaró tervezetére, illetve a Nemzeti Liberális Párt bizalmatlansági indítványára gondolunk, amellyel a Nãstase-kormány gazdaságpolitikáját kérdõjelezték meg. Mind a PRM magyar egyetem-ellenes, mind a PNL általánosabb érvénnyel támadó kísérlete elbukott, miután az RMDSZ a PDSR-t támogatta. Valeriu Stoica, a liberálisok elnöke az egyszerû bizalmatlansági indítványuk bukása után egyenesen a „PDSR–RMDSZ–PRM szörnykoalíciójáról” nyilatkozott. Mihály király romániai látogatása, várható romániai letelepedése ugyancsak élénk sajtóvisszhangot váltott ki. Mégis alighanem a 2001-es bukaresti nemzetközi könyvvásárt érdemes a figyelem középpontjába állítani, hiszen ez valóban a hõn áhított európai integráció felé mutat. A rendezvény angliai, franciaországi, olaszországi, németországi, spanyolországi és moldovai kiadókat vonzott, és a rendezõk között – a Romániai Kiadók Egyesülete, a Romániai Professzionista Írók Egyesülete és a Mûvelõdési Minisztérium mellett – a TV 5, a francia televízió ismert csatornája is szerepet vállalt, a díszvendég pedig a Goncourt-díjas francia író, Patrick Rambaud. A „normalitás ideje” ez – hogy a 22 N. C. Munteanu által írt vezércikkének címét vegyük kölcsön (a szerzõ Iliescu és Mihály király találkozását méltatja e szavakkal) –, a román kultúra régi és új rokonszenveinek, saját teljesítményeinek és természetesen a múltnak a számbavétele. Ennek a múltnak, pontosabban a közelmúltnak értékes része a tíz évvel ezelõtt meggyilkolt Ioan Petru Culianu öröksége. Amint a Dilema is írja, Culianu a nemzetközi jelentõségû vallástörténeti kutatásai mellett hallatta hangját politikai kérdésekben is. Alig másfél hónappal Ceauºescu diktatúrájának megdöntése után Culianu kifejtette, hogy Románia a megfelelõ értelmiségi elit hiányában nem lesz képes a váltást megvalósítani. Az új hatalomnak fel kell fognia a kultúra jelentõségét. Inkompetenciával nem lehet érdemben kormányozni az országot – és átvezetni a túlsó partra. A Culianu-rejtély máig sem oldódott meg, a kiváló román szerzõ által fölvetett kérdések azonban változatlanul érvényesek. Véletlenszerû az egybeesés a Nemzetközi Könyvvásár és Culianu meggyilkolásának tizedik évfordulója között, Románia továbbhaladásának kérdése azonban mindkét eseménnyel szorosan összefügg. (2001. máj. 25.)

Nemzeti érdek és professzionizmus Az állítólag Európa – európai intézmények – felé sietõ Románia a rosszul felfogott nemzeti érdekbõl következõ akadályokba ütközik mindegyre. Ezek közül bizonyára a legfontosabbak közé tartozik a gazdasági reform alapját képezõ privatizáció kiszolgáltatottsága az úgymond román nemzeti büszkeségnek. Most éppen a szovátai üdülõközpont ügye került napirendre – az a „veszély” ugyanis, hogy 77

Szováta – ahol mellesleg nagy többségben magyarok laknak – magyar kézbe kerül, gazdaságilag. A kolozsvári példát szinte már említeni sem kell, Gheorghe Funar és a hozzá közeliek már régóta vétózzák a kolozsvári Polus Center megépülését. Most éppen a közigazgatási törvény alkalmazásának vétója miatt emlegetik sûrûn Funart; õ úgy gondolja, megteheti, hogy az országos érvényû törvényt Kolozsváron ne alkalmazza, sõt valamiképpen lehetetlenné tegye a városi tanácsot is. A miniszterelnök, Adrian Nãstase után a közigazgatási ügyek minisztere, Octavian Cosmâncã jelentette ki (május 27-én, a román közszolgálati televízió egyes csatornáján), hogy nincs külön Kolozsvárra érvényes törvény – a közigazgatási törvény mindenkire nézve kötelezõ. Kérdés, mi lesz a központi adminisztráció következõ lépése, ha Funar továbbra is ellenszegül – és ezzel Románia európai integrációs esélyeit rontja. (Boros János, az RMDSZ-t képviselõ kolozsvári alpolgármester ugyanezen a tévécsatornán okosan fejtegette a román érdekeket.) – A nemzeti érdek csorbulni látszik a labdarúgásban is. Miután különbözõ ürügyekkel egyes sportéletbeli vezetõk, újságírók és labdarúgók folyamatosan támadták a nemzeti válogatott nemrég kinevezett szövetségi kapitányát, a marosvásárhelyi származású, Franciaországból visszatért Bölöni Lászlót, most robbant a bomba: Bölöni állítólag pár hét múlva távozik a válogatottól, elfogadja a neves Sporting Lisszabon ajánlatát. Bölöni igazi profi – írja a bukaresti Ziua. (2001. máj. 28.)

A second hand-jelenség A posztkommunista országok polgárai a diktatúrák után megtanultak egy új fogalmat: second hand. A térségben már kutatói is vannak a jelenségnek. A sajtóból arról értesülünk, hogy Szófiában konferenciáztak errõl. Egy Ilja Iliev nevû elõadó arról értekezett, hogy ki az, aki árusítja a használt ruhákat, és kik vásárolják. A vásárlókat két kategóriába osztja: olyan személyek, akik viszonylag jó helyezésû társadalmi kategóriához tartoznak, de szerény a jövedelmük (tanárok, kutatók stb.); a másik kategória tekintélyes intézmények szerény pozíciókat betöltõ alkalmazottaiból kerül ki (titkárnõk, asszisztensek, nagyobb cégeknél fordítók stb.). A vásárlók közös jellemzõje a „normalitásra” való vágyakozás, s ennek a kritériuma a nyugatiakhoz való hasonlítás: az lenne a normális, ha a mi tájainkon is úgy néznénk ki, mint a pozíciónknak megfelelõ nyugati polgárok. Erre jött létre a second hand kereskedelmi forma, hogy betömje a normalitás és a realitás közötti repedést. Egyrészt támogatást vásárolunk, másrészt normalitást – elérhetõ áron. Én szerencsés utcában lakom, átellenben nem akármilyen second hand kereskedés van, ez itt az ELEGANT! Mintha a mi földrajzi övezetünk európaiasodásának metaforája lenne a használt ruhák fogalma. (2001. máj. 29.)

78

Napokán a helyzet változatlan Mármint kétnyelvû helységnévtábla-ügyben – de nemcsak. Napokán minden marad a régiben egyéb vonatkozásban is. Kézenfekvõ példának felhozható a város legutóbbi, végsõ soron banális történése, miszerint a csinnadrattás sörfesztivált a fõtéri (római katolikus) templom kertjében rendeztette meg a város gazdája, aki késõbb elégtétellel szemlélte a szétdúlt virágágyásokat, a meggyalázott templomkertet és a hívõk felháborodott panaszait, amiért napokra ellehetetlenültek a misék. De visszatérve az elõbbi témára: hiába helyhatósági törvény, hiába kormányfõi szelíd intés, majd szigorúbb dorgálás, a város teljhatalmú ura teszi, amit jónak vél, maga és elvbarátai szempontjából. Prefektus úr békít, jobb belátásra szólít fel – természetesen hatástalanul. Ennek ellenére nincs polgármester-leváltás, nincs törvényvégrehajtásra-kötelezés, nincsenek szankciók, minden megy a maga jól bejáratott útján, a napokai polgárok pedig fásult kézlegyintéssel szekundálnak. Elhangozhat polgármesteri kinyilatkoztatás arról is, hogy õ maga személy szerint sajnálja, hogy a városban egyáltalán élnek még magyarok. Merthogy Napoka már rég nem Kolozsvár, nem Erdély szellemi-mûvelõdési fellegvára, nem a sok százados tolerancia városa, Napoka – csak Napoka, immár nemcsak autonóm, de már-már független entitás az államon belül. Napoka hovatovább nem város, hanem mentalitásjelzõ fogalom. Olyan háromszótagú szó, melyre a jobb érzésû románnak is kinyílik a bicska a zsebében, vagy – rosszabb esetben – fintorogva és lekicsinylõen sajnálkozik mindazokon, akik Napokán élnek. De hogy Kolozsvárból hogyan, miért, mikor és mennyi idõre lett Napoka, azt a mindenkori román hatalomtól kellene megkérdezni. (2001. máj. 30.)

Nyelvvédõ törvény itt, státustörvény amott Nyelvtörvényt szavazott meg a román szenátus mûvelõdési bizottsága. A törvényt – ez normális esetben akár mellékkörülmény is lehetne – ama bizonyos (híres, hírhedt stb. – a jelzõ tetszés szerint behelyettesíthetõ) George Pruteanu szenátor terjesztette elõ, aki nem éppen magyarbarátsága okán vált közismertté. A törvénykezdeményezésben egyebek mellett az áll, hogy a közérdekû szövegeket román nyelvre is le kell fordítani. E méltányos kitétel azonban viccessé válik, amikor az idegen nyelvû szövegnek is „követnie kell a román nyelv ritmusát és intonációját”, no meg – gondoljuk mi, kívülállók, nem árt, ha a fordítás amúgy szakszerûen pontos is. E tragikomikus törvénnyel közeledik Románia Európa felé. Karácsonyra már vízumkényszer-eltörlést is remélnek külügyéreink – miközben Magyarországon státustörvény-vitával múlatják az idõt a magyar honatyák. Ez utóbbi foglalatosság bizonyára épületesebb, mint a hazai nyelvtörvény-kabaré, azonban a határon túli számára mégis kételyeket ébresztõ némely vonatkozásában. Miért és hogyan gondolja egy-egy (kormánypárti, illetve ellenzéki – végeredmény: 0:0) magyar képviselõ az alábbi szintagmák életbe léptetését: kívánatos lenne, hogy a magyarigazolványt kérelmezõ ne csak magyarságáról nyilatkozna, hanem azt is kije79

lentené, hogy nem vallja magát más állampolgárságúnak; vagy: a határon túli magyaroknak, tömegszórakozás gyanánt anyanyelvükön kell krimit biztosítani. Nehogy asszimilálódjanak szegények. Köszönjük, ez már majdnem olyan vicces, mint a hazai nyelvtörvény. Csak a hanglejtésrõl és ritmusról ne feledkezzenek meg! (2001. máj. 31.)

Miként a kutyák… Épületes élmény volt Adrian Pãunescu legutóbbi hétvégi – maratoni – kerekasztal-beszélgetése, melyen meghívottaival a román nyelv tisztaságáról értekezett. Egyik illusztris asztaltársaság-tagja a mûsornak Dorin Suciu, valamikori tévétudósító, azóta kisebbségi szakértõvé avanzsált „politológus” volt. Aki – öntudatlan pillanatában?! – elszólta magát, imígyen: a románok, akár a kutyák, megjelölik szállásterületüket, õk adnak nevet falunak, városnak, folyónak és pusztának. Micsoda dolog az, hogy helyhatósági törvény ürügyén a magyarok pillanatnyi felindulásból megváltoztatnák e neveket. Mely épületes kijelentésre maga George Pruteanu szenátor (szintén vendég), a hírhedt nyelvvédõ is rákaffogott: „Hogy néz az ki, hogy a magyarok Târgu Mureºt, se szó, se beszéd, elkeresztelik Marosvásárhelynek?” Õsi román föld, õsi – és kizárólagos – román kultúra, toleráns és szorgalmas, mioritikus nép, csodálatos al- és felépítménnyel. Mindez szerves része a román önképnek – a világért sem szállnánk vitába eme önértékeléssel. Az egyetlen gond a kutyaszerû terület-megjelöléssel van. E témában nem ártott volna elõzõleg egy-két ebtenyésztõvel konzultálni egy keveset … (2001. jún. 1.)

A normalitás fokozatai A nemzetközi labdarúgás erõviszonyaiban valamennyire tájékozottak normális eredményként könyvelhetik el, hogy Románia válogatottja világbajnoki selejtezõ mérkõzésen Bukarestben legyõzte (meglehetõen simán) a magyar válogatottat. A nem éppen normális elõzetes hangulatkeltés a román sajtóban csendesedett, amikor megtudták, hogy a magyar állampolgárságot felvett felsõbányai származású Vasile Miriuþã, sérülés miatt, nem is utazik Bukarestbe, tehát nem merülhet föl ezúttal a „hazaárulás” vádja. (A Pro Sport nem éppen elfogulatlanságáról híres kommentátora, Ovidiu Ioaniþoaia a mérkõzés napján megnyugodva írta, hogy így nem háborúról, hanem futballról lesz szó.) A játék és az eredmény alapján a román válogatott magyar edzõje, Bölöni László is felmentést kapott a magyarok iránti elfogultság vádja alól. Minden normálisan zajlott tehát, beleértve a bukaresti stadion közönsége produkálta hangzavart, aminek következtében a magyar himnusz csak mikrofonközelben volt hallható. Az sem okozott meglepetést, hogy a kolozsvári magyar konzulátus elõtt a meccs éjszakáján az oda teherautókkal érkezõk randalí80

roztak – ezúttal azonban konzulátusi kérésre a megerõsített rendõrségi ügyelet megakadályozta a rongálást. Magyar–román ügyben a normalitás más fokozatát jelenti Doru Braia kommentárja a Cotidianulban; összehasonlítva az 1989 óta eltelt idõszakot a két országban, a szerzõ nyugati mércével mérhetõnek nevezi a magyarországi állapotokat, szemben a romániai egy helyben topogással. A különbség mára a szakadék méreteit öltötte. Doru Braia normálisnak véli a státustörvényt is. Ha a bejelentések igazak, június 4-én mégis normálisan utazhatnak az emberek a romániai vasutakon (az ismert technikai és higiéniai feltételek mellett) – a vasutasok nem kezdik el a kilátásba helyezett sztrájkot. (2001. jún. 4.)

Történészek a státustörvényrõl A román sajtóban általában minden csoda két napig tart, aztán megfeledkeznek róla. Nem mondható el ez a státustörvény kommentálásáról, hiszen hosszú ideje ez áll a lapok érdeklõdésének központjában. Két ismert történész nyilvánított újabban véleményt a kérdésrõl. Florin Constantiniu szerint addig, amíg a romániai magyarok lojálisak a román államhoz, csak etnikai és kulturális identitásuk megtartása a céljuk, addig a többségnek nem kell aggódnia. De ha Kovászna és Hargita megye magyar gazdasági övezet kialakítására törekszik és ez veszélyezteti az egységes nemzetállamot, akkor a bukaresti hatalomnak ezt nem szabad megengednie. Ami a félszet illeti, hogy sokan vallják elõnyökért majd magukat magyarnak, a tudós kijelenti egy bukaresti hetilapnak adott interjúban: Tizenegy év alatt történelmünk legképtelenebb politikai osztálya olyan kilátástalan helyzetbe hozta a román népet, hogy az „egy tál lencséért” képes odavetni nemzetiségét is a nyomortól való megszabadulás reményében. A történész nem hiszi, hogy a Budapesten most vita tárgyát képezõ törvény Erdély föderalizálásához vezethet, sokkal inkább veszélyezteti az egységet a románság közönye, a hazafias érzelmek hiánya a román polgárok nagy részében. Adrian Cioroianu álláspontját is a Formula AS közli. A fiatal történész aggályainak ad hangot a státustörvény vonatkozásában. Úgy véli, hogy a magyar kormány ezen szándéka gyanakvásra ad okot, mert itt többrõl van szó, mint pozitív diszkriminációról. Azok a támogatások, amelyek szerepelnek a törvénytervezetben, messze meghaladják a szükségleteket és az európai normáknak nem felelnek meg – állítja. A törvénytervezetben a nemzeti hovatartozás magyar megfogalmazása a német modell szerint történik, a vérségi kritérium alapján. Távlatokat tekintve, ha ezt a törvényt bevezetik, a magyar nemzetiségûek óhatatlanul elõnyösebb gazdasági helyzetbe kerülnek a Magyarországgal határos (keleti) országok többségi nemzetiségû állampolgáraival vszemben – szögezi le a szerzõ. Románia útja – legalábbis földrajzilag – Magyarországon keresztül vezet nyugat felé, kellemetlen volna, ha meglepetéseket tartogatnának számunkra akár ebben a törvényben is. (2001. jún. 5.)

81

Nemzetféltõink, harcra fel! Kormányzópártunk nemzetféltõinek – közülük is az illusztrisabbaknak – politikai tõkéje szinte kizárólag a magyarveszéllyel való riogatásból fakad. A „nagyágyúk”, lásd például Adrian Pãunescu, egyik legutóbbi dicséretes fegyverténye a szovátafürdõi szállodalánc magyar kézre kerülésének a leleplezése volt. Hiszen – így Pãunescu úr – micsoda dolog az, hogy az „õsi román föld” egy falatkája magyar kezébe kerülhet. Hogy miért baj az, ha netán a külföldi tõke vásárolja fel az egyes, amúgy senkinek sem kellõ, csõd szélén álló cégeket, ez homályban marad, annál hatásosabb viszont a tiltakozást kísérõ nemzetféltõ szöveg – mely, mit köntörfalazzunk, még ma is a legmenõbb tõke a toleráns Romániában. Pãunescu szenátor közelében, váll-váll mellett halad össznépi nemzetféltõ versenyünkben George Pruteanu párt-, elv- és szenátortárs, aki – sokadszor immár – a román nyelvet félti (mitõl is vajon?). Helyhatósági törvény ide vagy oda, Pruteanu hallani sem akar a román nyelven kívül egyéb, „idegen” nyelvrõl az ország területén. Háromszínû sztaniolba csomagolt nemzetféltése képtelenebbnél képtelenebb ötleteket ad a szájába, ami azonban nem tartja vissza a hangos véleménynyilvánítástól. Pãunescu, Pruteanu, Stanciu uraknak, C. V. Tudoréknak és szimpatizánsaiknak nem kellene túlságosan megneheztelniük Nicholson bárónõre. Sõt baráti hátba veregetéssel kellene bátorítaniuk, jelentése minél dehonesztálóbb legyen Romániára nézve. Hiszen retorikájuk – és politikai gyakorlatuk – csupán addig életképes, míg Románia valóban történelmi idõn, téren és Európán kívül reked. Erre egyre nagyobb esélyünk van, úgyhogy nemzetféltõink, harcra fel! (2001. jún. 6.)

Sok a nõ Romániában A statisztikai adatok szerint Romániában körülbelül négy százalékkal több nõ él, mint férfi. Ez azt jelenti, hogy minden száz nõbõl négynek nem jut férj. A férfiak kihasználják ezt az elõnyt. Bár kevesebben vannak, övék a vezetõ állások zöme. Intézményeket vezetnek, autót, családot stb. És messze nagyobb arányban vannak jelen a politikai életben is, mint a nõk. A nõket az esetek jó részében esztétikai kritériumok alapján alkalmazzák a munkahelyeken. Az utóbbi idõben legalábbis erre a következtetésre jut az ember, ha a hirdetéseket olvassa. Kikérdezik õket családi állapotukról, megszabják a korhatárt az alkalmazhatósághoz, elvárják, hogy egy ideig ne menjenek férjhez, vagy legalábbis ne szüljenek gyereket. Másként zajlik a férfiak felvétele. Nem várják el tõlük, hogy szépek legyenek, túl sok ész sem kell. Ugyancsak a statisztikák szerint, csökkent az utóbbi években a férjezett nõk száma. Így sem boldogabbak, de inkább választják az egyedüllétet. Az elmúlt évben megnövekedett a válási keresetek száma. Komoly veszélybe került a család mint intézmény – állapíthatjuk meg az adatok ismeretében. S ha tovább gondoljuk a jelenséget, nem is elsõsorban a nõk és a férfiak sorsa aggasztó, hanem a nem természetes 82

körülmények között nevelkedõ gyermekeké. Vagy a jövõben a csonka család lesz a természetes közeg a gyerek számára? (2001. jún. 7.)

Alkotmánybíróság és igazságszolgáltatás A jog kérdései a napi politika szintjén igencsak sûrûn foglalkoztatják a romániai közvéleményt. Ide sorolható a magyar státustörvény értelmezésének napirendre tûzése a román médiában. A 22-ben például vezetõ román politikusok fejtik ki errõl elmarasztaló véleményüket: a PNL-elnök Valeriu Stoica, ugyanennek a Nemzeti Liberális Pártnak az alelnöke, Cãlin Popescu Tãriceanu, a liberálisok egyik (korábban a PD-ben vezetõ funkciót betöltött) szenátora, Victor Babiuc (õ nacionalistának minõsíti a státustörvényt). Itt olvasható a román kormány hivatalos álláspontja is – valamint egy magyar álláspont: az író Szõcs Gézáé. A lap egyébként további román és romániai magyar álláspontok közlését is ígéri. Nem kis nyugtalanságot keltett egy általános amnesztiára vonatkozó javaslat, amelynek alapján 1989. decemberi és a bányászjárások alkalmával elkövetett bûnöket bocsátanának meg. Ennek olyan haszonélvezõi volnának, mint Victor Athanasie Stãnculescu tábornok, a ’89-es események egyik fõszereplõje (elõbb a Ceauºescu-diktatúra oldalán, a temesvári véres történésekben, majd a fordulat napjaiban bekövetkezett pálfordulás révén) vagy a hírhedt bányászvezér, Miron Cozma. Antonie Iorgovan, a szenátus jogi bizottságának alelnöke május 30-án levélben fordult a miniszterelnökhöz, sürgetve az amnesztia-törvényt. A bukaresti lap rövid kommentárja utal arra, hogy Eckstein Kovács Péter RMDSZ-es szenátor nyilatkozott az Adevãrulnak, hogy semmiképpen sem tudja elfogadni az említett két személy amnesztiában részesítését. A vita egyelõre nincs lezárva. Egy másik – a „sötét” Iorgovan nevéhez szintén kapcsolódó – éles vita az alkotmánybíróság új elnökének személye körül gyûrûzik. A nevezett testületbõl lemondott korábbi elnök, Mihai Lucian keményen bírálta – távozása alkalmával – azt, hogy Romániában semmibe veszik a hatalmi ágak megosztásának és kiegyensúlyozottságának elvét, az igazságszolgáltatás és az alkotmánybíróság sem mûködhet normálisan. A Mihai Lucian lemondása után kinevezett ªerban Viorel Stãnoiu – az igazságügy-miniszter Rodica Stãnoiu férje – azért került a támadások középpontjába, mert – ahogy Iorgovan fogalmazott – az államügyekbe családi szempontok keverednek. Az Adevãrul a Nagy-Románia Párthoz közelítõ lelki rokonsággal vádolja Antonie Iorgovant, aki korábban a megvesztegetéssel vádolt bírákat vette védelmébe. Iorgovan egyenesen lemondásra szólította fel a PDSR-kormány miniszterasszonyát. Adrian Nãstase elutasította saját pártja neves szenátorának álláspontját. (2001. jún. 8.)

83

Van-e román ellenzék? Az általános parlamenti és elnökválasztások óta eltelt fél év után feltehetõ a kérdés: létezik-e ellenzék Romániában, melyik párt képviseli ezt? A kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nem lépett koalícióra egyetlen páttal sem, elvben tehát mindenik parlamenti képviselettel rendelkezõ pártnak ellenzékben kellene lennie. De nem így van, s ezért nem a gyõztes párt a hibás, hanem a többi párt választásokon való katasztrofális szereplését okolhatjuk. A PNÞCD nem került be az új román parlamentbe, a PNL mai napig sem talált magára, kétségbeesetten kapkod, küzd a fennmaradásáért, kétes módszerekkel igyekszik némi népszerûségre szert tenni, például az RMDSZ elleni nacionalista kirohanással. A Nagy-Románia Párt támogatja idõnként a PDSR-t, kénytelen „moderáltnak” mutatkozni, csak számbelileg a legnagyobb úgymond ellenzéki párt. Ki marad tehát ellenzékben? Minden bizonnyal egyedül a sajtó. Hogy lehet viszont kormányozni egy országot tényleges ellenzék nélkül? A választ megkapjuk, ha körülnézünk a román politikai színtéren: rosszul. Tapasztalhattuk már a kommunista rezsim alatt is... (2001. jún. 11.)

Menekülnek a románok A hír, hogy állapotának hetedik hónapjában lévõ román fiatalasszony útlevél nélkül keresztülvágott Európán, hogy más kilenc társával megérkezzék az Eurostar vonat egyik vagonjának alján Londonba, megdöbbentette a civilizált világot. Csak a félelem vagy az õrület vehet rá egy állapotos asszonyt arra, hogy 300 kilométeres sebességgel robogó vonat aljára kapaszkodva meneküljön egy, reményei szerint jobb világba. Ha csak egy követ repít fel a vonat kereke a sínrõl, az felér egy golyó erejével; poklok poklának kellett érzékelnie a hazáját, ha ilyen útra vállalkozott. Ha ez kivételes esetnek számítana, nem kellene elgondolkoznunk azon, hogy vajon miért nem csökken az utóbbi években a Romániából mindenáron elmenni kívánkozók száma. A hatalom hazafias szólamainak semmi hatása, az emberek a tapasztalataik alapján döntenek, megrohanják a nyugati követségeket abban a reményben, hogy eljuthatnak egy emberi élethez méltóbb világba. Cégek gazdagszanak meg a kilátástalanok hiszékenységébõl, hiszen Románia élen jár az emberkereskedelemben, ellátja Nyugatot bároskisasszonyokkal, társalkodónõkkel..., sok a kábítószercsempész, de például Izraelben az építkezéseknél a legtöbb a román vendégmunkás. Nem valószínû, hogy a reményvesztettek menekülõ tömege meggyõzi az Európai Uniót, hogy az kitárja elõtte kapuit. Úgyhogy a román elnök hiába nem ért egyet a bõvítés ellenzõivel, ha a gyakorlatban ez van: jövõkép hiányában a románság menekül. (2001. jún. 12.)

84

Romániában luxus az állatvédelmi törvény A Romániai Magyar Szó riportere Kelemen Attila RMDSZ-es képviselõt szólaltatta meg állatvédelmi törvény-ügyben, kérdésében az alig burkolt célzattal: „Sokak szerint nem éppen erre volna szüksége az országnak…” Túllépve azon, hogy éppen mire is volna valójában szükség, Kelemen Attila képviselõ kifejti: az RMDSZ már az elmúlt törvénykezési ciklusban letette az állatvédelmi törvénytervezetet, amit a maga során a PNL és a PD is támogatott. A mostani tervezet bõ kerettörvény lenne, amely az állattartásnak igen tág területére terjed ki. Remények szerint a parlamenti vakáció elõtt sor kerül képviselõházi megvitatására. Utána a szenátus is gyors ütemben letárgyalja, annál is inkább, mivel az EU-tárgyalásoknak egyik fontos része az állat- és környezetvédelmi fejezet, illetve az állatvédelmi törvény léte. Ami a (pozitív?) tényeken túlmenõen aggasztó romániai viszonylatban: a gyanakvás, rosszhiszemûség és demagógia, amivel a társadalom az állatvédelmi törvény – mint „passziótörvény" – irányában megnyilvánul. Romániában, úgy tûnik, csak akkor bûn kutyát, macskát stb. kilõni, ha e gesztus nem kompatibilis EU-s csatlakozási belihegésünkkel. Egyébként amúgy bagatell… (2001. jún. 13.)

A holnap rádiója és tévéje Románia problémája nem Emma Nicholson asszony (az Európa Parlament megbízottja), a problémát nem a gyerekek jelentik (akiknek továbbra is nyomorult helyzetét kifogásolja a jelentéstevõ bárónõ). Probléma a felnõttekkel van – olvasható az Adevãrulban. Azokkal, akik dollármilliomosok lettek a gyerekek kiközvetítése révén, akik nem hajlandók észrevenni a szembeszökõ valóságot, akik azt hiszik, hogy mindent el lehet intézni szavakkal, ünnepi szimpóziumokkal, propagandával. Szavak, képsorok, propaganda. A rádió, különösen pedig a televízió az, amelynek kézbevételével alkalmas üzenetet lehet küldeni az országról a nagyvilágnak, amelynek révén megpróbálják meggyõzni a hazai nézõt, hogy nem az van, amit maga körül lát. A közszolgálati rádiót és televíziót felügyelõ bizottságok sorsa megpecsételõdött – olvasható a 22-ben. Corneliu Vadim Tudor és Adrian Pãunescu nem jelent meg elégszer az adásokban. Így hát hiába lett az idén elõször a TVR-nek pozitív a pénzügyi mérlege, a parlamenti bizottság elégedetlen, nem várják meg a jövõ évet, amikor a felügyelõ bizottságok tagjainak lejár a mandátuma – most mindjárt változtatni akarnak. A szenátus Adrian Pãunescu vezette kulturális bizottsága, Nicolae Vãcãroiu közvetlen támogatásával, sietteti a PDSR–PRM páros akaratának érvényesülését – állítja Alexandru Lãzescu a 22-ben. Miért ez a nagy sietség? – teszi fel a kérdést Bogdan Ficeac, a România liberã fõszerkesztõje. Mi rejtõzik a TVR-ért folytatott harc mögött? Talán azt hiszik a PDSR vezetõi, hogy a tévé és a rádió várományos vezetõi gyorsítani fogják a reformot, megvalósítják majd a demokrácia alapelveit? Látszólag nincs ezzel a kérdéssel közvetlen összefüggés85

ben az az igyekezet, amellyel ki akarják hozni a börtönbõl a forradalom és a bányászjárás idején súlyos bûnöket elkövetett személyeket. Nem lett volna forradalom tévé nélkül – írja Bogdan Ficeac. Ugyanígy, az elsõ bukaresti bányászjárás idején a televízió döntõ szerepet játszott az általános hisztéria felkeltésében. Vajon nem arról van szó, hogy a jelenlegi hatalom nem igazán akarja a reformot, elég, ha beszél róla, meghosszabbítva a válságot, amely a PDSR klientúrájának hasznot hoz? Nicolae Prelipceanu a România liberã címoldalán több nevet is sorol a parlamenti kulturális bizottságok tagjai közül, ugyanebben az értelemben; Pãunescu mellett például Eugen Florescut említi, a román Kommunista Párt Központi Bizottságának egykori rettegett fõideológusát. Vajon õ volna a reform egyik letéteményese? Az Adevãrul korábbi számainak egyikében egyenesen a média politikai lefejezésének veszélyérõl beszél. (2001. jún. 15.)

Felcserélt betûk Megtörtént a Román Szociáldemokrata Párt (PSDR) és a kormányzó Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) fúziója. Az új Szociáldemokrata Párt (PSD) abban bízik, hogy fölveszik a Szocialista Internacionáléba – amit mostanáig a PDSR-nek nem sikerült elérnie.(A PDSR bízott az MSZP nemzetközi támogatásában, és föltehetõleg most is igényt tart erre, immár a PSD név alatt.) A PSDR utolsó kongresszusán összhang alakult ki a fúziót illetõen, és az Alexandru Athanasiu (korábbi munkaügyi miniszter) vezette, e kongresszussal megszûnt Román Szociáldemokrata Párt a hatalmi szférában való megerõsödését reméli e döntés által. A korábbi elnök, mostanáig tiszteletbeli elnök Sergiu Cunescu a közvélemény elé vitt levélben fejezte ki egyet nem értését a fúziót illetõen, a történtekben a román kommunisták régi tervének megvalósulását véli felismerni. Az ismert politikai elemzõ, Silviu Brucan azt nyilatkozta a Cunescu-levél kapcsán, hogy Sergiu Cunescu már nem ismeri a valóságot, álomvilágban él. Nyilatkozott az eseményrõl Traian Bãsescu is, a Demokrata Párt (PD) nemrég megválasztott elnöke. Bãsescu a rá jellemzõ nyíltsággal – talán ennek is köszönhetõ, hogy a romániai népszerûségi listán közvetlenül Iliescu és Nãstase után következik – a betûnyi változást nem tartja jelentõsnek, pontosabban egy betûnyinek minõsíti. Jellemzõnek mondható Traian Bãsescu hasonlata is: annyi történt, mintha a PD korábbi elnökét, Petre Romant ezután Roman Petreként tartanák számon. (A román nyelvben a keresztnév és vezetéknév sorrendje felcserélhetõ – ford. megj.) Vagyis nem hiszi el a Demokrata Párt elnöke, hogy a PDSR – immár PSD név alatt – mostantól szociáldemokrata pártként fog mûködni, cselekedni. (2001. jún. 18.)

86

Funar és a gordiuszi csomó Országos eseménynek természetesen Ion Iliescu elnök George Bush amerikai elnökhöz küldött üzenete számít, NATO–ügyben, megismételve Románia készségét, illetve készülését, hogy a minél közelebbi jövõben NATO–tag lehessen. Ismétlés ez, a sokadik immár. Nyilván annak számít a kolozsvári polgármester Gheorghe Funarról szóló újabb hír is, amelybõl megtudható, hogy a nagy-romániás pártvezér és városvezetõ továbbra sem hajlandó együttmûködni a városi tanácsosokkal – nem csupán az RMDSZ-t képviselõkkel, hanem a románok jelentõs részével sem –, egy bizonyos törvény sajátos, funari értelmezéséhez ragaszkodva. Hiába jött a miniszterelnöki pontosítás, a funari értelmezés cáfolata, Kolozsvár ura hajthatatlan. Nem engedi be a tanácsosokat a városháza gyûléstermeibe, megtiltja az alkalmazottaknak, hogy bármelyik szakbizottság ülésén részt vegyenek, õ maga pedig távollétével akadályozza, hogy megtárgyalják a költségvetést. Mostanáig folyt a levelezés Funar és Octav Cozmâncã, a közigazgatásért felelõs miniszter között, illetve Funar és Kolozs megye prefektusa közt. A látszat ellenére országos ügyrõl van szó. Nem csupán azért, mert a miniszternek küldött nyílt levelében (melyet természetesen a România Mare címû hetilap teljes terjedelemben közölt) Funar más megyékre is vonatkoztatja állítását, mármint, hogy másutt is lejárt számos tanácsos mandátuma, vagyis törvénytelenül vesznek részt a közügyek intézésében. Országos jelentõségûvé azáltal válik a Funar-ügy, hogy bizonyítja: büntetlenül szembe lehet szegülni a törvénnyel, a központi hatalommal. Kolozsvárnak – az országban egyedüliként – továbbra sincs költségvetése, június 19-én sincs, a város bankszámláját pedig zárolták. Állítólag megkezdõdött a bûnügyi eljárás Funar ellen (ezt írja nem csupán a kolozsvári sajtó, hanem a Cotidianul de Transilvania is, a címoldalán), ám annyi Funar elleni per végzõdött felmentéssel, hogy a gordiuszi csomó megoldásában kevesen hisznek. (Mint a Vadim Tudor elleni fellépésekben sem.) (2001. jún. 19.)

Románia nõ-ellenségei Emma Nicholson bárónõ jelentése bántotta a román méltóságot, a vezetõ politikusok elfogultsággal vádolták az EU jelentéstevõt. Nicholson asszony visszatért Bukarestbe azzal az ígérettel, hogy az állami gondozásban lévõ gyerekekrõl igyekszik jobb képet festeni. Ez az ügy még le sem járt, egy másik hölgy rázta meg azokat a románokat, akiknek jobb véleményük van saját magukról: Barbara Walters híres amerikai tévésrõl van szó, aki az ABC magán-adón mutatott be egy filmet a román gyermekkereskedelemrõl, amiben az ország a harmadik világ rekordját is lekörözte. Az amerikai tévések sorra járták a román családokat és afelõl érdeklõdtek, hogy kitõl vehetnének egy gyereket. Itt nem csupán az utcagyerekek nyomorát láthatták direktben, hanem a román családokban nevelkedõ gyermekek elképesztõ életkörülményeit is lefilmezhették rejtett kamerával. Kiderült számukra az is, hogy eladott gyermekek után a közvetítõk nagy összegeket szednek fel – valutában. Az 87

is megdöbbentette a riportereket, hogy kérdésükre milyen könnyedén ajánlották fel saját gyerekeiket a szülõk. Itt nincs a vérnek szava, a nyomor mindent elfeledtet. A valóság fájdalmasabb annál, amit külföldi riporterek megismerhetnek – derül ki a filmbõl. Úgyhogy érthetetlen a hatalom képviselõinek hazafias felháborodása Nicholson bárónõ jelentése miatt. Nehezen fog valami megnyugtatót találni, hogy szebb színben tüntesse fel a romániai gyerekek életét. Ennek ellenére az esti PRO TV-hírekbõl arról értesültünk, hogy a bárónõ enyhített jelentésén: Románia állítólag haladást mutat a kérdés kezelésében. (2001. jún. 20.)

Az oktatás átmeneti idõszaka A tanév utolsó hónapja évharmadi dolgozatokkal, felmérésekkel, vizsgákkal, ünnepélyekkel telített, de nem hiányzanak az iskola irányítóinak hangzatos nyilatkozatai sem. Sõt, az átszervezések sem. A tanügyminiszter asszony bejelentette, hogy megváltoztatják a tanterveket és a tankönyveket is, azokat, amelyek alig két éve léptek életbe. Nem mondhatni, hogy bölcs dolog, és nyilvánvalónak tûnik, hogy csak azért változtat az új hatalom, hogy ne vigye tovább azt, amit az elõzõ talált ki a román tanügy megreformálásának szándékával. Meg lehetett volna várni egy ciklus lejártát, hogy lássék az újítás eredménye – vagy eredménytelensége –, és azután kezdeni a változtatásokat. Olyasmi is elhangzott, talán ezt is a miniszter asszony mondta, hogy sok az alternatív tankönyv, korlátozni kell a számukat. Erre csak azt lehet mondani, hogy ostobaság – írja a România literarã. Nem lehetne hagyni, hogy döntse ezt el a „piac”? Hiszen máris látszik, hogy a tavalyi igényekhez képest sokkal kevesebb jelenik meg ezekbõl az idén, mert nincs rá kereslet. Ezeket látva, legalábbis kockázatosnak, de aggasztónak is lehet nevezni mindazt, amit a román iskola megújítása címén elkövetnek a hatalmi régiókban. Világos, hogy nem létezik egy alapos terv, a román iskola jövõje az esetlegesség és a hiúságok áldozatául eshet. (2001. jún. 21.)

A román nemzet visszautasítja A magyar-ügy, ezúttal a státustörvény megszavazása a budapesti parlamentben ismét megteremti a román nemzet egységét? A Cronica românã (elnöke Fãnuº Neagu, a jeles román író, a bukaresti Nemzeti Színház volt igazgatója) egyértelmûen ezt sugallja, a címoldalon nagy betûkkel adva tudtul: „A román nemzet elutasítja a magyar törvényt hazánk területén”. A legolvasottabb bukaresti napilap, az Adevãrul vezércikkében a fõszerkesztõhelyettes Adrian Ursu „Birodalmi igazolvány” cím alatt a hivatalos román álláspontra hivatkozik, a kommunikáció-hiányt veti a magyar kormány szemére a június 19-én megszavazott státustörvénnyel kapcsolatban. A cikkíró meglepõnek neve88

zi Markó Béla bukaresti sajtóértekezleten elhangzott kijelentését – amelyben mérsékletre próbálta inteni a hevesen tiltakozó román politikusokat, jellemezve Románia rossz európai helyezését, nem fér ugyanis ezzel össze az „európai hangszerelésû” tanácsadás Magyarországnak –; Adrian Ursu Magyarország romániai szóvivõinek nevezi az RMDSZ vezetõit, és arra emlékeztet, hogy két héttel korábban Markó még azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormánynak elsõsorban a romániai befektetéseit kellene növelnie. Az Adevãrul fõszerkesztõ-helyettesét nem kevésbé lepi meg, hogy az európai fórumok hallgatnak ebben a konfliktusos helyzetben. A bukaresti lap szerint a státustörvény a régió politikai stabilitását veszélyezteti, felszítja a nacionalizmust, szélsõséges politikai pártok választási tõkéjét gyarapítja. Közli ugyan a lap (színes fénykép kíséretében, keretes-címes hírben) Orbán Viktor nyilatkozatát is arról, hogy örömmel venné tudomásul, ha Románia és Szlovákia a magyarországi románoknak és szlovákoknak nyújtana elõnyöket, illetve a különbözõ gondolkodásmódokra utaló kijelentését, ám a magyar miniszterelnök szavai erõsen háttérbe szorulnak az Adevãrul lényegében egyértelmûen státustörvény-ellenes állásfoglalása, témakezelése mögött. A Curierul naþional bizonyos Eva Galambos cikkét közli vezérhelyen, „Egy vitatott törvény perverz következményei” címmel. Ennek a cikknek a szerzõje is a közeledõ választásokhoz kapcsolja a státustörvényt, utal az amerikai választásokra, ahol a külpolitika másodrendû kérdéssé vált; nyilván ez történik Magyarországon ma, véli Eva Galambos – miután hangsúlyozta az SZDSZ ellenszavazását –, csakhogy Magyarország nem Amerika, Orbán sem hasonlít az óceánon túli jelöltre, csupán egy „tavon túlira”. A cikk utolsó mondata: „De mit számít ez, Horthy is ellentengernagy volt...” A România liberã szelídebben fogalmaz, a bukaresti politikusok körében felkavart vihart emlegeti, és arról (is) szól, hogy a román kormányzó párt attól fél, nehogy számos szavazót veszítsen az RMDSZ-szel való jó kapcsolatai miatt, szemben a Nagy-Románia Párt szélsõségeseivel. A Cotidianul de Transilvania meglepõ módon a budapesti Országháza színes fényképét közli vezérhelyen, objektív tájékoztatásra törekedve az eseményeket és a különbözõ véleményeket illetõen. A civil társadalom egyik tekintélyes képviselõje, Smaranda Enache , a marosvásárhelyi Pro Europa Liga elnöknõje is megszólalt a státustörvénnyel kapcsolatban. A kolozsvári Krónikának nyilatkozva a romániai diskurzusban eluralkodott demagógiát teszi szóvá, és pánik helyett azt tanácsolja, Románia is fogadjon el a magyarokéhoz hasonló státustörvényt a határon túli románok támogatására. (2001. jún. 22.)

Avantgárd kiállítás vagy elmekórtani eset? Múlt pénteki rendõrségi elõállítását megelõzõen Kolozsvár polgármestere „avantgárd kiállítást” rögtönzött a városi tanácsosoknak – akiket újból megakadályozott a tanácsülés lefolytatásában. A „kiállítás” a vágóhíd szeméttelepérõl összegyûjtött marhacsontokból állt, melyekhez a figyelmes polgármester trikolór fog89

piszkálókat is felszolgált a helyi tanács tagjainak. A történet egyébként közismert, országos és helyi – román és magyar – napilapok elsõ oldalon hozták Kolozsvár városgazdájának, az enfant terrible-nek újabb „fricskáját”. A tanácsosok az Állategészségügyi Felügyelõséghez fordultak, illetve riasztották a rendõrséget, bûnügyi feljelentést tettek stb. Meglepõ csupán az, hogy egyikük sem folyamodott elmeszakértõi vizsgálatért. Városi tanácsosaink mintha elfelejteni látszanának, hogy Kolozsvár polgármesterének 1989 elõtt is beteglapja volt a városi ideggyógyászaton. És túllépve a helyi aktualitású történésen: miért nem vezetik be a kötelezõ elmeorvosi vizsgálatot mindazoknál, akik politikusi pályára lépnek? E vizsgálattal megelõzhetõk volnának a látványos alapszerzõdés-temetések, avantgárd kiállítások vagy mániákus nemzetiszínû festegetések. És talán az országos és helyi közpénzeknek is épületesebb rendeltetése volna, mint a piros-sárga-kék festék tonnaszámra való megvásárlása. (2001. jún. 25.)

Mehetnek a fiatalok… Iliescu elnök – elsõ indulatból fakadó „bekeményítése” után – megengedõ hangnembe vált át magyar státustörvényileg. Persze, ebben sincs köszönet, sõt …, majdnem exdiktátorunkat idézi gondolatmenete. Ugyanis – fejtegeti államfõnk Iaºi-ban – „nem ítéljük el a külföldön munkát vállaló fiatalokat”. Ez így önmagában igen humánus, altruista, eurokonform és egyebek. Csakhogy a szöveg folytatódik: „Az utóbbi idõben sok olyan románnal találkoztam, akik külföldön telepedtek le, és meggyõzõdésem, hogy néhányan közülük visszatérnek Romániába. De ha nem, annak is örülünk, mert ügynökeink lesznek a különbözõ külföldi intézményekben” – zárja fejtegetését Moszkvában diplomázott államfõnk, aki a 21. században, nyugat-európai struktúrákra kacsintva és szomszéd államokat európaiságból, illetve nyugati demokratikus szellemiségbõl kiosztva emleget „ügynököket”. Szerencséjére nem pontosít: titkos-, KGB- vagy egyéb ügynökökre utal, sõt, azt sem fejtegeti, mi volna ezen „ügynökök” feladata a befogadó, illetve az anyaország irányában. Feltételezzük, nem a kémkedés, az adatszolgáltatás, ugyanis Románia mindazon esetekben erélyesen tiltakozott, ahányszor Nyugaton szolgálatot teljesítõ román titkosügynökök kilélét fedték fel … Ilyenkor a SZER és – a szintén gyakorta emlegetett – „külföldi tikosügynökségek” diverziójára hivatkozott a mindenkori román hatalom, melyek „befeketítõ akcióval” igyekeznek lehetetlenné tenni országunkat. Most azonban államfõnk maga lépett, bevallása szerint Románia ügynököket telepít szerte a világba. Hogy milyen céllal? Erre még nem derült fény. (2001. jún. 26.)

90

Posztmodern politika Három „posztmodern” politikai történés tette színesebbé balkáni-romániaikolozsvári létünket az utóbbi napokban. Ad 1. Bulgáriában Simeon exkirály pártja aratott fölényes választási gyõzelmet, s déli szomszédainknál nem kizárt, hogy az uralkodó köztársasági elnökké vedlik át rövidesen. Romániában azóta levitézlett liberális politikusunk, Radu Câmpeanu vetett fel hasonló ötletet Mihály királyra vonatkozóan – amikor is jobb- és baloldalról egyaránt szinte meglincselték. A király azért király, hogy ne köztársasági elnök legyen, ugyebár. Ad 2. A magyar igazolványügy aggodalmat váltott ki nemzetféltõ nagy-román hazafiainkban – és Markó Bélában. Míg elõbbiek az állami szuverenitást féltik az igazolványtól, a szövetségi elnök lehetséges erdélyi magyar kivándorlási hullámtól tart. Ad 3. Gheorghe Funart múlt hét végén elõállította a rendõrség. Hogy milyen eredménye lett a – mindkét részrõl való – erõfitogtatásnak? Egy-egy jól sikerült fotó, mely szuvenírként emlékeztethet mindenkit Funar tündöklésére/bukására. Amúgy a lényeg nem változott, de – köztudott – a posztmodern nem tényekkel, sokkal inkább impressziókkal operál. (2001. jún. 27.)

„Fejünk fölött se ne egyezzenek meg, se ne vesszenek össze” Javában áll a státustörvény kiváltotta hecckampány, amit – elsõsorban – Románia és Szlovákia gerjeszt. Határon innen és túl zajlik a magyar kormány lejáratására irányuló hadjárat. Hazai nyilatkozatokba belefáradva (vagy sem), a román diplomácia Strasbourgban offenzívát indít Magyarország ellen. A román küldöttség aláírásgyûjtésbe kezd a státustörvény okán, miközben – tudósít az írott és elektronikus sajtó – a magyar ET-delegáció pártállástól függetlenül kiáll a jogszabály mellett. Ez utóbbi gesztus persze, amúgy árnyaltabb a tény- és hírszerû kijelentésnél, ugyanis a „pártállástól független kiállás” magába foglalja – a „válságstáb felállítása” mellett egyes MSZP-s és SZDSZ-es képviselõk „aggodalmát” és szelíd kormányfeddését is. Ez azonban magyar belügy – talán. Sokkal meggondolkodtatóbb a határon túli kisebbségi szervezetek – például az RMDSZ – állásfoglalása az ügyben. Szövetségi reprezentánsaink ugyanis mintha mosnák kezeiket. Román és magyar lapokban olvasható, televízióban hallható nyilatkozataik szerint ugyanis mintha érdekvédelmi szövetségünk elhatárolná magát az egész státustörvény vitától (kissé skizofrén magatartás, nemde?). Mintha ránk nem vonatkozna, illetve, mintha kívülállókként szemlélhetnénk az ügyet. „Fejünk fölött se ne egyezzenek meg, se ne vesszenek össze” – olvasható a vita összegzése egy RMDSZ-es politikusunk nyilatkozatában. Ilyen egyszerû volna? Ilyen, egyetlen csuklómozdulattal elintézhetõ? Vagy talán ezt mégsem épp így kellene, uraim. Már csak a szekértábor-becsület okán sem! (2001. jún. 28.)

91

Politikai kalkulációk Noha a Nagy-Románia Párt képviselõi kivonultak a külügyi bizottság tanácskozásáról, kifogásolva, hogy a kormánypártiak nem hagyták õket dialógusba bocsátkozni a magyar parlamenti küldöttséggel a státustörvény kapcsán, a tévéadók beszámolói most békésebb szakasz alakulását sugallták (június 28-án este, éjszaka), legalábbis az elõzõ napok nyilatkozat-versenyéhez képest. Immár a második hét ez, amikor a román politika és a média középpontjában a magyar státustörvény áll, megszámlálhatatlan kommentárban követhetõ a román nemzeti konszenzus ebben az ügyben. Véletlen egybeesés, hogy éppen most, a státustörvény elleni román hadjárat napjaiban ünnepli a Nagy-Románia Párt megalakulásának tizedik évfordulóját; az a párt, amely a legtöbbet tett az új nemzeti konszenzusért – hiszen a státustörvény, mint minden „magyar ügy”, Corneliu Vadim Tudorékat mozgósította a legerõteljesebben, hozzájuk viszonyítva nem akar senki lemaradni a nemzeti érdek védelmében. A PSD-t (a volt PDSR-t) az RMDSZ-szel való egyezkedésért állandóan támadó nagy-romániások aligha találhattak volna jobb alkalmat vádjaik, az Erdélyt fenyegetõ magyar veszély újrafogalmazására, mint ezekben a hetekben. Ennek megfelelõ volt a kormánypárt reakciója, az éles tiltakozás a magyar parlament által megszavazott törvény ellen s az európai fórumokon tett kísérlet a legalábbis „irredenta” (Adrian Pãunescu és persze Vadim szerint „rasszista”) törvény elítéltetésére. Figyelemreméltó a bukaresti Adevãrul 2001. június 26-i vezércikke, amelyben Adrian Ursu a román nacionalizmusból élõ Nagy-Románia Párt évtizedét elemzi. A jobboldal négyéves kormányzása nem tudta visszaszorítani C. V. Tudor pártját, az ellenük indított perek egyikét sem vitték végig; és mint ismeretes, a 2000. õszi választásokon a Nagy-Románia Párt a szavazatok alapján másodiknak bizonyult a romániai politikai pártok között. A politikai spekuláció tapasztalt mestere a státustörvény megszavazásakor fokozta támadásait, ezúttal nagyobb visszhangra talált az ország határainak megvédésére szólító felhívása. A Nagy-Románia Párt talán az egyetlen, amely semmilyen reformot nem fogad el, a párt belsõ reformjára sem törekszik, itt az egy vezér elve uralkodik, változatlanul. Az Adevãrul vezércikke csak megállapít – a Cronica românã lényegében magasztal; június 25-i számában „A nap embere” cím alatt Corneliu Vadim Tudor fényképét közli, a forradalom utáni Románia leghosszabb életû parlamenti pártjának vezérét ünnepli benne. „Vadim ºi Funaru / Apãrã Ardealul!” (Vadim és Funar / védelmezi Erdélyt) – a tömegek által skandált jelszót Fãnuº Neagu (igazgató) lapja bizonyára a magáénak tudja. Erre enged következtetni a Cronica românã számos, magyar vonatkozású közleménye – elsõsorban a státustörvény kapcsán, de akkor is, ha Corneliu Vadim Tudorról vagy Gheorghe Funarról írnak. Funar rendõrségi elõállítása – ami ellen sajátos módon Traian Bãsescu, a Demokrata Párt elnöke, Bukarest fõpolgármestere is élesen tiltakozott – ugyancsak alkalom a Cronica românã, George Cuºnarencu fõszerkesztõ számára, hogy a „nemzeti érdek” ellen cselekvõket pellengérre állítsa – legyen az akár a közigazgatást felügyelõ miniszter, a belügyminiszter vagy maga a miniszterelnök. Funar nem kérte a magyarigazolványt, akkor miért ellene lépnek 92

fel? – teszi fel sajátos logikájú kérdését Cuºnarencu, nyilvánvaló összhangban a lap más munkatársaival. (Adrian Pãunescu ugyancsak alapembernek számít a Cronica românã hasábjain.) Még jellemzõbb a Cronica românã 2001. június 28-i vezérpublicisztikája, amelyben Rãzvan Voncu fõszerkesztõ-helyettes az európai tétova reagálások miatt aggódik, az agresszív és független magyar külpolitikával szemben kiszolgáltatott román külpolitikát, annak nyíltságát nehezményezi. Kifogásolja, hogy Romániának ma nincs politikai alternatívája, hiányzik a politikai kétarcúság – márpedig a világpolitika nagyjait is ez jellemzi. Rãzvan Voncu igyekszik ébresztõt fújni a román külügyminisztériumnak. (2001. jún. 29.)

A Nyugat kedvére? Románia esélyeihez mérnek minden hazai és nemzetközi eseményt, nyilatkozatot a román média ismert szereplõi. A múlt héten ugyan nem éppen ezt tették a magyar státustörvény kapcsán, mostanra azonban kezdenek helyükre kerülni a dolgok – legalábbis az európai integrációs kilátások elsõ helyre állítását tekintve. Milosevics kiadatása, Hágába szállítása például a bukaresti Adevãrul megítélésében akkor tekinthetõ pozitív lépésnek, ha ennek fejében a Balkánt valóban Európába integrálják. Ha nem ez történik, még inkább érvényesülni fog az erõszak a térségben. Ion Iliescu Salzburgból azt üzeni haza, hogy a kedvezõtlen mellékkörülmények ellenére a nyugati befektetõk pozitívan ítélik meg a Romániában az utóbbi idõben történteket, remélhetõ tehát, hogy többen hozzák majd tõkéjüket az országba. Fãnuº Neagu, a tekintélyes bukaresti író lapja, a Cronica românã elsõ oldalán ugyancsak Nyugat-orientáltnak mondja az államelnök Iaºi-ban tett elítélõ nyilatkozatát Ion Antonescu marsallról. Fãnuº Neagu súlyosan nehezményezi Iliescu kijelentését, miszerint Antonescu igenis háborús bûnös. Kommentárjában a lapigazgató egyrészt nemzeti hõsként tünteti fel a kivégzett marsallt, másrészt hosszan idézi az egykori parasztpárti vezér Iuliu Maniu, illetve Mihály király Antonescuról és Antonescuhoz szóló szavait; Mihály a Pruton átlépõ román csapatok fõvezérét a nemzet nevében köszöntötte annak idején – most viszont Iliescu tisztelettel tárgyal Bukarestben az exkirállyal. Fãnuº Neagu, aki az Iliescu iránti megbecsülésbõl választotta pártjául a PDSR-t (a jelenlegi PSD-t), kiábrándultan veszi tudomásul a Nyugat elõtti hajbókolást. Magyarország példájára hivatkozik: hazahozták a több százezer zsidónak és románok ezreinek gyilkosát, egy „dióhéj-flotta” admirálisának, Horthynak a hamvait – és a Nyugat nem ellenkezett. Miért akarnak a románok mindenáron a Nyugatnak kedvében járni, amikor az még a kertje végébe sem engedi be Romániát? Fãnuº Neagu Horia kerékbetörésének recsegését véli hallani... (2001. júl. 2.)

93

Vannak szerencsés román gyerekek Monica Rogati informatikai középiskolát végzett. Kitûnõ matematikus, megnyert egy ösztöndíjat az AEÁ-ba. Három év alatt elvégezte egyik egyetem ötéves ciklusát és a legjobb eredményt érte el, amit egy amerikai diák elérhet. Elárasztották ajánlatokkal, alig tudott választani a kitûnõbbnél kitûnõbb szakmai lehetõségek közül. Végül a NASA-nál kötött ki. Ugyancsak a NASA kérte Florin Mingireanut is, a tizennyolc éves galaci diákot, aki versenyben nyerte el a lehetõséget. Õ az egyetlen nem amerikai fiatal, akit a NASA elfogadott. Olyan dolgozatot írt, amely az amerikai szakemberek szerint forradalmasíthatja az ûrrakéták motorjának a technológiáját. Boldog fiatalok, akik maguk mögött hagyják a román iskola középszerûségét, azt, amivé lett a román tanügy. Az ilyen sikereket sokféleképpen kommentálják. Van, aki a román iskola versenyképességét hangsúlyozza, van, aki azt állítja, hogy csak zseniális gyerekek érhetnek ilyen magasra. Inkább az utóbbiak állnak közel az igazsághoz, hiszen a módszerek itt ma is mintha Makarenkóból ihletõdnének, a tanárok pedig csak véletlenül, nem hivatást választva lesznek pedagógusok. Arra kell gondolnunk, hogy a sikeres gyerekek nem az iskolának, a családnak vagy a társadalomnak köszönhetik tudásukat, inkább ezek ellenére érnek el eredményeket. Egyik bukaresti hetilapban (Formula AS) azt olvassuk, hogy egyre több az interneten, Discoveryn, National Geographicon és S.F. filmen nevelkedett gyerek. „Õk már nem a román népballadákon nevelkedve” lesznek jobbak. Hogy ez jó-e vagy rossz, nehéz eldönteni, de az biztos, hogy nem a népköltészet fogja megnyitni elõttük a harmadik évezred kapuit. (2001. júl. 3.)

Nãstase, Németország és a Balkán A román miniszterelnök Németországba látogat. Az esemény nyilván beleillik a vezetõ román politikusok európai integrációs programjába: külföldi utazásokkal, megfelelõ találkozásokkal meggyõzni, sürgetni Nyugatot, hogy vegyen tudomást Románia igényérõl, legalább a NATO-ba mielõbb bejutni, ha már az Európai Unió egyelõre elérhetetlen távolban van (noha ezt reklámeszközökkel igyekeznek kisebbíteni). Nãstase látogatása közvetlen azután történik, hogy német ellenzéki politikusokban (kereszténydemokratákban) felötlött egy dél-kelet-európai szövetség gondolata; ennek a szövetségnek az õ elképzelésük szerint Bulgária, az egykori Jugoszlávia utódállamai és Románia mellett esetleg Magyarország is tagja lehetne. A magyar politikusokat bizonyára megdöbbenti ez a felvetés – de mit szól hozzá Románia? Egy másik érdekes egybeesés, hogy a Nãstase-látogatás idején Berlinben a posztkommunistákat tömörítõ, a volt NDK-ban ma is népszerûségnek örvendõ Demokratikus Szocializmus Pártja, élén Gregor Gysivel, egyre erõteljesebben hallatja hangját, mi több, Berlinben kormányzó szerepre tör. A Romániából Németországba távozott politológus, William Totok a bukaresti Dilemának küldött cikkében e globalizációellenes, hangsúlyosan baloldali radikális párt veszélyes voltáról ír, megemlítve, hogy Gregor Gysi volt az utolsó nyugati politikus, akit Milosevics 94

a NATO-bombázások elõtt fogadott. Totok semmiféle párhuzamot nem von a románul PDS-nek rövidített német posztkommunista párt és a Romániában kormányon lévõ PSD között, Nãstase németországi látogatásának napján azonban lehetetlen nem elgondolkodni a mindössze egy (felcserélt) betû különbségen. Persze, a mai román miniszterelnök korántsem hangoztatott globalizációellenes jelszavakat, és természetesen Milosevicset sem fogja már védelmébe venni, a PSD szociáldemokráciáját viszont alighanem ugyanúgy kétségbe lehet vonni, mint a PDS-ét. Hogy aztán ez a németországi látogatáskor napvilágra kerül-e vagy sem, rövidesen megtudjuk. (2001. júl. 4.)

„Kérdõre vonjuk a régészeket!” Ha nem Kolozsváron hangzana el a fenti kijelentés, szinte az abszurd tartományába utalhatnánk. Kolozsváron azonban – Ionescót überelve – minden megtörténhet. A fenti – amúgy arrogáns – mondat a város alpolgármesterének szájából hangzott el. Jelen esetben érdektelen, hogy alpolgármester úr történetesen magyar és RMDSZ-színekben politizál. Az is érdektelen, hogy történetesen Dorin Alicu, a fõtéri ásatások vezetõje, akit köztisztségviselõ úr megró és móresre tanít – igen jóhírû (és amúgy, becsületszóra fogadjuk el: tisztességes) régész. Talán az is érdektelen, hogy a Fõtér-ügyet évek óta aktuálpolitikai szintre züllesztette a mindenkori román hatalom. Az más kérdés, hogy akaratlanul is felvetõdik az emberben a kételkedés: nem az történt-e vajon ez esetben is – hányadszor is immár –, hogy többségi politikusaink elõvezették vesszõparipánkat, és mi készségesen felpattantunk rá. (Lásd Mátyás-szobor ügy: a szobrot mindenképpen restauráltatni kellene, ellenkezõ esetben bármely pillanatban darabjaira hull, no de, ki hiszi ezt már el a legjóhiszemûbb – mi több, echte magyar! – mûvészettörténésznek is! Hiszen a szimbólum elmozdíthatatlan!) Visszatérve azonban – ilyen-olyan felkészültségû vagy politikai színezetû – régészeink „elszámoltatására”, illetve „kérdõre vonására”: talán oda kellene figyelnie az RMDSZ-nek – amennyiben valóban européer palástba burkolózik –, hogy ilyen provinciálisan ostoba megjegyzést egyetlen településen se tehessen nem régész és nem szakember (al)polgármestere. (2001. júl. 5.)

Bizalom és bizalmatlanság Adrian Nãstase miniszterelnök Izraelbe utazik. A hivatalos bejelentés a kormányfõ németországi látogatása után hangzott el, aligha véletlenül, hiszen mindkét külföldi útnak elsõsorban gazdasági mozgatói vannak, illetve voltak: pénzre, sok pénzre van szükség a nemzetgazdaság valamelyes egyensúlyban tartásához. Nãstase németországi tárgyalásainak két, közel egyformán értékelt eredményét visszhangozza a román média: az 1,2 milliárd német márkára rúgó német–román 95

gazdasági szerzõdések ugyanúgy a jövõbe vetett reményt hivatottak életben tartani, mint Schröder kancellárnak az a kijelentése, hogy amennyiben sikerül Romániának megerõsítenie határai õrzését, az év végéig lehetséges a vízumkényszer eltörlése. A bukaresti Ziua majd olyan széles mosolyú, boldog képet közöl Adrian Nãstaséról, mint amilyenek Ion Iliescuról szoktak megjelenni a sajtóban. Ugyanakkor a România liberã közli-kommentálja a Die Weltben megjelent (az Adevãrul által szintén visszhangzott) Nãstase-i kijelentést a román államelnökrõl. Eszerint Iliescu inkább az állami alkalmazottakkal törõdik, neki, Nãstasénak viszont az a véleménye, hogy a magángazdaságban dolgozók felé kell fokozottan nyitni. A NATO-tagságot illetõen nem lehetett ilyen biztatókat idézni a németországi látogatásból, a német kancellár szavaiból; mint annyiszor, most is az hangzott el, hogy nincs még itt az ideje várható dátumokról beszélni, bármennyire jó úton járjon is Románia az európai integráció vonatkozásában. Ami a jó utat illeti, belföldön a politikai elemzõk élesebben, kevésbé udvariasan fogalmaznak. A 22-ben Ilie ªerbãnescu a Nemzetközi Valutaalap várakozó álláspontját magyarázza. A 22 munkatársa ismételten utal a továbbra is késõ privatizációra, a költségvetési hiány elvártnál még mindig nagyobb arányára (2001-ben az igényelt 3% helyett 3,8%). A Nemzetközi Valutaalap következésképpen kivár, bízva abban, hogy Románia legalább a következõ évben igazodik az elõíráshoz. És sikerül végre vásárlót találnia elsõsorban a SIDEX-re, valamint a brassói Tractorul és Roman gyárra, a târgoviºtei acélkombinátra. A bizalom megvonásáról tájékoztatott a MIT (Magyar Ifjúsági Tanács) 2001. július 4-i nyilatkozata: kolozsvári küldöttgyûlésén a nyolc országos (romániai magyar) tagszervezettel rendelkezõ MIT kemény szavakkal fejezte ki elégedetlenségét az RMDSZ-politizálással szemben, és egyhangúlag az RMDSZ-szel való szakítást szavazta meg. (2001. júl. 6.)

Oktatásügyi miniszterek fókuszban Egy lemondás és egy lemondatás kilátásba helyezése: az egymást követõ két román kormány oktatásügyi minisztereirõl van szó – de gyökeresen más helyzetekrõl, más pozíciókról. Andrei Marga, a kolozsvári Babeº-Bolyai Tudományegyetem rektora a koalíciós kormányban vezette a tanügyi tárcát, de a román oktatás ügyét európai szinthez közelítõ reform-terveirõl volt ismert, már rektorként, majd miniszterként is. A Demokratikus Konvenció választási bukása után õt választották meg a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt elnökévé. Most, öt hónapi elnökösködés után bejelentette, hogy nem vállalja tovább ezt a funkciót, mert nem látja a párt megújulásának lehetõségét a jelenlegi keretek között, a PNÞCD aktuális vezetõ tanácsának tevékenysége mellett. Ecaterina Andronescu, a Nãstase-kormány oktatási minisztere korábban nem volt országosan ismert személyiség, és a jelek szerint nem is igen lesz. A kormányfõ elégedetlen a munkájával. Nãstase azt kifogásolja, hogy a miniszter asszony enged a szakszervezeti nyomásnak, nem számolja fel a kis létszámú iskolákat, helytelenül kezeli az állami gondozottak kérdé96

sét, hibás abban, hogy Romániáról ebben a tekintetben negatív kép alakult ki. Érdemes elgondolkodni az ex- és a jelenlegi oktatásügyi miniszter lemondásán, illetve lemondatási esélyén. A minõségrõl van szó. Meg a látszatról és a lényegrõl. Andrei Marga nem egyszerû végrehajtó volt (miniszter korában). Ecaterina Andronescu nem elég jó végrehajtó. A kérdés persze nem csak a személyekrõl szól. Hanem arról, hogy képes-e, akar-e az ország egy valóban európai szemléletû új nemzedéket kinevelni, fölnevelni, amely nem azt lesi, hogy mit csinál a szomszéd kecskéje (ahogy a román közmondás tartja: dögöljön meg a szomszéd kecskéje is...), hanem saját gazdaságával törõdik, így akarva belépni az európai közösségbe. (2001. júl. 9.)

A becsület tisztességtelensége, illetve a kalandorság tisztessége Andrei Marga – ex-oktatási miniszter –, értelmiségi körökben nagyágyúként számon tartott politikus lemondott a parasztpárt élérõl. Victor Ciorbea – exminiszterelnök és Bukarest exfõpolgármestere – ezzel szemben visszatért a PNÞCD kebelébe. Elõbbi gesztusát – a lemondást – több romániai, román és magyar média tisztességtelennek minõsítette. Margát „a lemondások emberének” könyvelte el a sajtó egy része, hiszen többször belevágott a nagypolitikába, utána azonban „menetrendszerûen” kivonult belõle. E vonatkozásban azonban nemigen esik szó Marga – legalábbis feltételezett – tisztességérõl. Arról, hogy – valóban – többször megpróbálta, mindannyiszor kudarcot vallott azonban – nem maga, hanem elv- és párttársai miatt. És – ez volna olyannyira érthetetlen a román politikai életben? – mindannyiszor levonta a következtetéseket. Zsíros állások, kapcsolatok, összeköttetések posztkommunista lehetõségének ellenére is. Ez volna Romániában a tisztességtelenség? Ezzel szemben visszatért Victor Ciorbea, akit – puritán és megvesztegethetetlen – kormányfõként maga a parasztpárt taszított el kebelérõl. Akirõl annak idején oly sok – valamennyire is ép erkölcsi érzékû – romániai állampolgár azt hitte, õ az, aki véget vethet a minden szférát átszövõ korrupciónak Romániában. Aki nem hódolt be sem államelnöknek, sem gazdasági maffiának, sem újgazdag politikai VIP-staffnak. Csakhogy Ciorbeának is megvan – a jelek szerint – a maga Achillessarka. Ez pedig a parasztpárthoz való tartozás lehetõsége, illetve a történelmi pártban minél magasabb funkció betöltése. S most jött el a történelmi pillanat ahhoz, hogy Victor Ciorbea – elõször a történelem folyamán – kezébe vehesse a parasztpárt sorsát. Hogy ennek súlyos, adott esetben erkölcstelen ára van? Ez a jelek szerint nem látszik zavarni a nagyratörõ, kalandorrá vált Ciorbeát, akinek a cél szentesíti az eszközt, jóllehet most már párt-elvtársai sem lehetnek biztosak abban, milyen célról is van szó valójában. (2001. júl. 10.)

97

Megoldatlan bûnügyek ezrei Növekszik a megoldatlan gyilkossági esetek száma. A pénzhiány vagy a bátorság hiánya, az összeköttetések mûködtetése, az ostobaság és ki tudja még mi minden az, ami a rendõrséget arra ítéli, hogy helyben toporogjon. A számadatok a következõkrõl árulkodnak: a rendõrség 170 ezer esetet vizsgál, melyek elkövetõje ismeretlen, 276 gyilkosságra keres magyarázatot, 65 gyilkossági kísérletre, 156 súlyos testi sértésre, 253 erõszak elkövetésére, 127 ezer lopásra és ötezernél több rablásra. 270 bûnös sétál nyugodtan szabadlábon az utcán. Olykor évekbe kerül, amíg kézre kerül – egy részük legalább. De ne firtassuk ezeket a számadatokat, hiszen elenyésznek az 1989-es események és a bányászjárások dossziéhalmazához képest. A vizsgálatok itt már a kezdet kezdetén elakadtak. Talán mert a tegnapi színészek a mai forgatókönyv-írók – véli N. C. Munteanu egyik Formula AS-beli kommentárjában. Ha pedig így van, a rendõrséget nem bátorítani, nem megújítani, hanem gátolni kell a munkájában. Valahol azért meg kell mutatniuk a rend õreinek is, hogy fenemód vakmerõek. Akkor, amikor „megszagolják”, hogy tehetetlen, összeköttetéssel nem rendelkezõ, gyámoltalan, kis kihágást – vagy még azt se – elkövetõ polgárral találják szemben magukat. Ezért nem szeretik nálunk a rendõrt, ezért nem bíznak az emberek a rendõrségben, ezért idegesek, ha megállítja az embert a rendõr. Mert tudja, hogy valamiben vétkesnek mondja ki, hisz nem pocsékolhatja potyára az idejét. S bármirõl legyen szó, egyben biztosak lehetünk: neki van igaza! (2001. jún. 11.)

Önámítások ellen A státustörvény körüli szûnni nem akaró nyilatkozatok, kommentárok között idõnként, helyenként találni lehet objektivitásra törekvõt, a dolgokat a maguk helyén értékelõt – a román médiában is. Arra azonban még nemigen volt példa, hogy egy lap a román–magyar viszonyt – normálisan, közép-európai összefüggésrendszerbe állítva „megterhelje” a magyar–szlovák kontextussal, mégpedig úgy, hogy ebben nyoma se legyen semmiféle kisantant sandaságnak. A 22 megtörte a jeget, amikor Anamaria Pop fordításában leközölte Grendel Lajosnak, a Szlovákiában élõ, Kossuth-díjas magyar írónak a Szlovákiai PEN Club elnökének 2001 májusában Budapesten, egy Közép-Európa-konferencián elhangzott szövegét. Grendel nem beszél ugyan közvetlenül más országokról, csak Magyarországról és Szlovákiáról, ám utal arra, hogy a populista megnyilvánulások a régió más államaiban is léteznek, veszélyt okozhatnak. Amit magyar–szlovák viszonyban megfogalmaz, az egyértelmûen tágabb jelentõségû, szélesebb értelmû, hiszen mind az egykori monarchiabeli, illetve nagy-magyarországi kulturális identitás, mind a nyelvi identitás – a genetikusnak mondott (James Grafftól idézett) nemzeti mellett – érvényes azoknak a területeknek a lakosságára, amely a XX. század elejéig magyar állami keretek között élt. Grendel Lajos tehát Romániáról, pontosabban az erdélyi-bánsági részekrõl is szól, és nem akárhogyan. Józanul, önkritikusan mérlegeli a történel98

mi múltat és önámítás nélkül a jelent. Nem hiszi, hogy az európai integrációval egy csapásra megszûnik majd a nacionalista populizmus. Egyes politikusok démonizálása helyett tudomásul kell venni, hogy ezek szimpla végrehajtók, akik bizonyos „társadalmi rendelésnek” felelnek meg. Magából a társadalomból kell tehát a mélyen begyökerezett nacionalista, rasszista, antiszemita, idegengyûlölõ érzelmeket kiirtani, mert ezek veszélyeztetik a legsúlyosabban azt a bizonyos, állítólag hõn óhajtott integrációt. (2001. júl. 12.)

Európai igazolvány Hiába érkezett meg Romániába is a kánikula, a játékok nem a vízparton vagy a hegyekben folytatódnak, hanem a politikai fórumokon és a médiában. A vezetõ román lapok – és mindenekelõtt a bukaresti külügyminisztérium illetékesei, no meg az államfõ – folyamatosan gondoskodnak róla, nehogy lekerüljön az elsõ oldalról a magyarigazolvány ügye. Július elején még csak lord Russel Johnston fenntartásairól cikkezett a magyarellenességre váltott Curentul, tíz nappal késõbb ugyanez a lap az Európa Parlament piros ceruzáját emlegeti a magyar státustörvénnyel kapcsolatban, és a következõ címet választja a frissen kapott hírhez: „Európa az elsõ súlyos pofont osztja ki Magyarországnak”. Martonyi János magyar külügyminiszter és Mircea Geoanã román külügyminiszter június 13-i snagovi tanácskozása elõtt érkezett oxigénpalackként értékeli a Curentul a vélt vagy valós európai segítséget – és természetesen üdvözli a hírt Nãstase miniszterelnök is. A most kezdõdõ és bizonyára elhúzódó tárgyalások várható menetébe többszörösen nem érdemes belemenni; sokkal érdekesebb azokra a feltevésekre odafigyelni, amelyekben az „európai igazolványról” esik szó. Dan Pavel például a Formula AS szerkesztõségi vezércikkében a magyar státustörvény román fogadtatásáról értekezve, a két ország gazdasági helyzete közti különbséget és a román politikai pártok egymás közti harcát emeli ki. Ha a dolgok továbbra is úgy mennek Romániában, mint az elmúlt tizenegy évben, Románia és Magyarország között a távolság nõni fog. És akkor a magyarigazolvány európai igazolvánnyá lesz. És ha sokáig marad ki Románia az európai prosperitásból, az európai igazolvány amolyan ember-igazolványnak fog számítani. Dan Pavelt, a józan politológust persze sokan nem szeretik. Mégis szükséges az õ gondolatmenetét mérlegelve vizsgálni az európai integráció parancsát, ehhez viszonyítani a magyar–román kapcsolatokat is. A bukaresti Adevãrul vezércikke, utalva az Európai Unió megkövetelte törvényi keretekre, ehhez kapcsolódóan pedig a kormányzópárt, a PSD alkotmánymódosító kezdeményezésére – tudomásul véve természetesen az egyes politikai pártok várható (és a TVR 1 július 12-i esti híradójában már hangot is kapott) különvéleményét, ellenkezését –, egyértelmûen kimondja: itt mentalitás-váltásra van szükség, el kell fogadni bizonyos új dolgokat, amelyekrõl még nem tudható, hogyan fognak mûködni. Az európai igazolvány kérdése nem csupán a magyar státustörvény apropóján említhetõ. Ide vág a számos lapban kultúrbotránynak nevezett Lucian Pintilie-ügy. 99

A Mûvelõdésügyi és Kultuszminisztérium meghirdette a minisztériumi alárendeltségû Filmstúdió igazgatói állását – anélkül, hogy eddigi vezetõjének, a nemzetközi hírû Lucian Pintiliének egyáltalán szóltak volna. Pintilie a sajtó útján tiltakozott az eljárás ellen. Rãzvan Theodorescu miniszter végül is visszavonta a versenyvizsgai kiírást, de nem érti, miért csinálnak ebbõl ilyen nagy ügyet. Lucian Pintilie nem magyarigazolványért folyamodott... (2001. júl. 13.)

Károly „elszólta magát”... Státustörvényileg román–magyar viszonylatban, Martonyi János romániai (snagovi) látogatása, a külügyminiszteri szintû tárgyalás ellenére, nincs elõrehaladás; egy romániai magyar szenátori nyilatkozat (a BBC-ben) alkalmas azonban arra, hogy a pártok jó néhány képviselõje, sõt maga az államfõ (lengyelországi útjáról hazatérve, már a repülõtéren) nyilatkozzon, és úgy tüntesse fel az ügyet, hogy az RMDSZ alkotmányellenes törekvésérõl van szó. Románia alkotmányának módosítása egyébként nem a romániai magyar politikusoknak jutott eszébe hirtelen – noha köztudott, hogy az RMDSZ a nemzetállam megnevezést kezdettõl nem tartotta elfogadhatónak –; európai integrációs tárgyalások miatt van szükség bizonyos módosításra, innen a PSD kezdeményezése, a pártokhoz küldött levele, szakértõi bizottság alakítása érdekében. Markó Béla kijelentette, hogy még nem alakult ki RMDSZ-álláspont, hiszen csak most kapták kézhez a PSD levelét, következésképpen még alkalom sem volt az alkotmánymódosítási javaslatok megtárgyalására. Addig pedig csak személyes véleményrõl lehet szó, akár az állam jellegének megnevezését, akár az egyetlen (román) hivatalos nyelv mellett más lehetséges hivatalos nyelvek beiktatását illetõen. Az anyanyelv használatának törvényes kereteirõl persze beszélni kell, ezen a téren vannak problémák. Mint ahogy vannak problémák – egészíthetjük ki az elnöki nyilatkozatot – a nevek használatát tekintve is. A felháborodott Curierul naþional címû bukaresti napilap többször is Károlyként emlegette Szabó Károlyt, jóllehet egy évtized alatt már meg lehetett volna tanulni a meglehetõsen sokat szereplõ szenátor nevét. Azt írja a lap, hogy a szenátor elszólta magát, amikor inkább óhajnak, mint valóságnak minõsítette Románia egységes nemzetállami státusát. De nyugodtan rákérdezhetünk: vajon nem a lap- (és politika-) csinálók szólták el magukat, a túloldalon? (2001. júl. 16.)

A „nézõ” hangja A romániai – és a nemzetközi – közvélemény természetesen a politikai elit megnyilatkozásaira, államfõre, miniszterelnökre, miniszterekre, képviselõkre figyel. Egy külföldi látogatás – most például Adrian Nãstase hivatalos útja Izraelbe – alkalmat ad a kétoldali viszony és a világproblémák megvilágítására. A pálya szélén álló nézõvel jóval kevesebbet foglalkozik a média, legfeljebb egy-egy gyors tévéri100

port, ankét szerepel „bizonyító” anyagként. Akit most a bukaresti Formula AS munkatársa szólaltatott meg, kanadai románként sem tartozik az ismert sztárok közé, véleménye mégis figyelemre méltó. A nyolcvanadik életévét betöltött Ion Þãranu (Resicához közeli faluban született) többszörösen is kötõdött Nagy-Románia eszményéhez, a nemzeti vonalhoz: apja ott volt a falu küldöttségének vezetõjeként Gyulafehérvárt, az 1918. december 1-i nagygyûlésen, õ maga pedig tagja volt a Vasgárda ifjúsági szervezetének. A Horia Sima-féle lázadás után eltávolodott a mozgalomtól, késõbb Franciaországon át Kanadába, Montrealba került. Egy fél évszázad kanadai tapasztalataival mond most véleményt a mai Romániáról, az európai integrációs törekvésekrõl. Mindenekelõtt sajnálatosnak ítéli, hogy az Emil Constantinescu elnöksége alatt kezdeményezett program – a világban bárhol élõ románok befogadása a bukaresti parlamentbe – feledésbe merült. Szerinte Románia 1990 óta ahelyett, hogy a reform egyenes útján indult volna el, erdei ösvényekre tévedt – tehát eltévedt. Romániának az európai útra kellene visszatérnie, emlékezve a két világháború közti korszakra, amikor olaszok, svájciak, franciák is szívesen jöttek ide, jobban fizetett munkát lehetett találni itt, mint Brüsszelben; párizsi, müncheni kereskedõk megbecsülték a román partnert, mert arany-lejben fizetett. Þãranu véleményt mond a kisebbségek régi és mai követeléseirõl is: hagyni kell, használják anyanyelvüket a közigazgatásban, nem lesz baj ebbõl, ha a románok tudják, hogy õk maguk kik, és mit akarnak. (2001. júl. 17.)

Ismét kitettünk magunkért Kolozsváron ! Hogy piros-sárga-kékre festett padokra ülünk a város parkjaiban, terein, az nem újság, hogy fel van lobogózva a város némely negyede állandó jelleggel, mert nálunk mindig ünnep van, ismét csak megszokott látvány. Újabban a járda szélére állított oszlopok – hogy ne parkolhassanak a kocsik a járdán – szintén nemzetiszínbe öltöztek. Ez Funar ízlése-ízléstelensége. Többször feltehette magában a kérdést valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozó – ne adj Isten, magyar! – kolozsvári polgár, hogy mi lett volna, ha õ találta volna ki a padok ilyetén átfestését. Nem vitás, hogy a nemzeti szimbólum megcsúfolásával vádolták volna, hisz a fenekünket rakjuk a zászló színeire. És azt hinné az ember, hogy itt már nem lehet tovább fokozni a képtelenséget. Kiderül, hogy igenis lehet. Három Bukarestben dolgozó divattervezõnek szervezett bemutatót egy ªtefi Florea nevû fiatalember, a „Fashion Line” fesztivál keretében. Kolozsvári, aradi és brassói tervezõk is részt vettek a sokkoló divatbemutatón. Hogy mivel sokkolta a szervezõ a jelenlévõket? A szinte teljesen meztelenül felvonuló manökeneken az a kevés ruhadarab, ami rajtuk volt, piros-sárga-kékben pompázott... Ehhez már nem is lehet kommentárt fûzni. (2001. júl. 18.)

101

Telefonálhatunk (avagy: vom face totu’*) Olvassuk a hírek vég nélküli folyamában, hogy egyes romániai városokban újabb zöldszámok létesültek. A hazai szociális érzékenységrõl tanúskodó – szenvedélybetegek, megrontott kiskorúak, bántalmazott gyengébb nemûek számára létesített – telefonszámok mellett feltûnt egy újabb, egy olyan, ami legbizarrabb romániai demokráciánk vívmánya! E számon jelenthetik be ugyanis az autósok az illetékes polgármesteri hivataloknak, hol, milyen utcákon, mi több, ezek melyik szakaszán vannak tengelytörõ gödrök. A naiv adófizetõ polgár persze rögtön besétál e telefoncsapdába, és aztán reménykedik: polgármester uraink rögvest kijavíttatják az említett útszakaszokat. A rideg – és természetesen – hazai valóság ezzel szemben az, hogy telefonhívások ide vagy oda, az utak továbbra is tengelytörõ gödrösek maradnak, hiszen a városoknak egyszerûen nincs pénzük az utcák megfelelõ karbantartására. Minek akkor ez a demokrácia-játék? Mi sem egyszerûbb: hiszen a kormány is ezt csinálja, pontosabban a mindenkori romániai kormányok – nemcsak 1990-tõl errefele. A prefektúrák évek óta vonalakat is mûködtetnek, ahol bárki bejelentheti, mi fáj neki, ki bántotta meg. A többi már nem annyira lényeges. Mármint a megoldás. (2001. júl. 19.) *vom face totu’ (Ceauºescu-korabeli szlogen): megteszünk mindent

Módosítani vagy csiszolni? Octav Cosmâncã közigazgatási miniszter sajtóértekezleten közölte, hogy a parlamenti vakáció idején a kormány mintegy száz rendeletet készül kibocsátani. Röpke fejszámolás eredménye: ez testvérek között is kormányülésenként 14–15 kormányrendelet. A több romániai párt által szorgalmazott alkotmánymódosítással kapcsolatban a miniszter kijelentette: a pártok félreértették a PSD kezdeményezését, a kormánypártnak ugyanis nem áll szándékában alapvetõen módosítani az alkotmányt, csupán „csiszolgatnának” rajta – valószínûleg nem az eurokonform részeken. Cosmâncã elfogadhatatlannak tartja az RMDSZ, illetve Szabó Károly szenátor javaslatát – mely a nemzetállami paragrafus módosítását célozza –, és reményét fejezi ki: a kezdeményezés nem esik egybe az „egész” RMDSZ nézeteivel. A PSD-s miniszter amúgy a demokraták javaslatait is túlzásnak tartja. Cosmânc㠖 talányosan, de mégis – rátért egyes polgármesterek viselt dolgaira. (Kijelentéseit többen Kolozsvárra utalóknak minõsítették, kiderült azonban, szó sem volt errõl.) A bákói polgármester hallgathatta a dörgedelmet, illetve a lakossági felszólítást: a polgároknak jogukban áll népszavazást rendezni, ha a város lakosainak 25 százaléka elégedetlen a városgazda munkájával. Mint utólag kiderült – ez Kolozsvárra nem éppen így vonatkozik (sic!). Valószínûleg e városban is úgy arányul a polgármester-bírálat a népszavazáshoz, mint a valamikori Regát fõvárosában az alkotmánymódosítás a – csiszoláshoz. (2001. júl. 20.)

102

Szõke vámos, barna düh (No, és akkor mi van?) Országos napilapban tiltakozik a – barna, fekete, vörös stb.? – román entellektüel, õt ugyanis „a” szõke lengyel vámtiszt, se több, se kevesebb... diszkriminálta. Nem engedte be Lengyelországba, hosszasan és türelmesen kifejtvén, hogy elege van a románokból, akik lopnak, csalnak, hazudnak, s teszik újabban mindezt hivatalos, netán tudományos kiküldetés álcája alatt. Hõsünk mindezt nem érti, pontosabban nem képes felfogni. Azt azonban egyértelmûen látni véli, hogy a vámos gyûlölködik, zsigerileg áll hozzá a dologhoz, hogy a mai magyar divatos médiaterminussal éljünk. Szóval, gyûlöli õt – miért is? –, pusztán románsága okán. És megfosztja elemi emberi jogától – attól, hogy belépjen Lengyelországba, ahol esetleg lopna, csalna, hazudna – csakhogy e tény, mint láttuk, végképp nem nyerhetett bizonyítást. Erre õ – megint csak emberi méltóságára hivatkozva – tiltakozik. Merthogy – így hõsünk – egész Európa méltatlanul bánik Romániával és szép hazánk állampolgáraival. A szösszenet amúgy egyébként óvatosan nem firtatja, miért ódzkodik Nyugat most már kizárólag a románoktól (lásd a bolgárok felmentését a vízumkényszer alól). A gondolatmenetbõl azonban világosan kitûnik, szerzõje a „no, és akkor mi van” vállrándításával intézi el mindazokat a bûnözési – jó esetben csupán a civilizatorikus normákat csuklás nélkül megszegõ – csúcsteljesítményeket, amivel honfitársaink az utóbbi tíz évben beírták a „turisták külföldön” címû történelmi fejezetbe nevüket. Az „indokolatlan és zsigeri gyûlölethez” és a diszkriminációhoz csupán csak annyit: Anglia, az USA, Kanada és talán más államok – a szabad világ, ha úgy tetszik – emigration officerje évek, ha nem évtizedek óta rendelkezik azzal a jogosítvánnyal, miszerint bárkit bármikor visszaküldhet a határról – rendben lévõ úti okmányokkal is. És valószínûleg eme államok egyike sem zsigeri gyûlöletbõl, diszkriminatív szándékkal alkalmazza e módszert, pusztán saját állampolgárai közbiztonsága, fizikai és mentálhigiénéje megõrzése végett. Az vesse rájuk az elsõ követ… (2001. júl. 23.)

„Abban értettünk egyet, hogy nem értünk egyet!” A román miniszterelnök szellemeskedett ekképp Martonyi János magyar külügyminiszterrel folytatott megbeszélését követõen – természetesen státustörvényallergiásan. Mert – mint mondotta – Románia most már több ízben leszögezte: e kérdésben nem változott és nem változik a román álláspont, ebben a kérdésben megalapozott érveink vannak. És itt következik a szarkasztikusan megsemmisítõ poénkodás: Martonyi miniszter úrral abban értettünk egyet, hogy nem értünk egyet. Miért is nem? Merthogy az autentikus-mioritikus román logika vasszabályai szerint, ha Magyarország kívánna törõdni határon túli – esetünkben a Romániában élõ – magyar nemzeti kisebbséggel, akkor magára kellene vállalnia az ezzel járó 103

összes problémát, a kétnyelvû helységnévtábláktól a közbirtokosi tulajdonforma rendezéséig – magyarán: cipelheti a hátán ezt a bagázst is, tokkal, vonóval. Hogy mi van a nemzetközi kisebbségvédelmi szerzõdésekkel, arról bölcsen hallgat a fáma és miniszterelnök úr. Az érvelés milyensége-minõsége évszázadok, de hangsúlyosan 1918 óta ismerõs. Valójában az az elképesztõ, hogy még mindig elképedünk e kapitánycseles, minden logikát nélkülözõ, bombasztikusan üres érvelésen, melynek lényege: mindent bele, fiúk, és vigyázat, nehogy a magyaroknak valami is sikerülhessen! (2001. júl. 24.)

Polgárok, honfitársak, románok Néhányan nem szeretik odaát az Orbán-kabinetet, az már szent. Nem szeretik sem õt, sem csapatát, sem az általuk képviselt mentalitást és értékrendet. Most már a „polgár” megnevezés is sérti egyesek fülét. A minap egyik magyarországi ellenzéki képviselõ hosszan fejtegette: a polgár, ugyebár, az olyan „kirekesztõ”. Sokkal jobb volna a „honfitárs”, mert az kvázi nem kirekesztõ. Képviselõ úrnak valószínûleg pillanatnyi lapszuszában nem ugrott be: megboldogult Nagy Imre ama bizonyos október 23-án azzal kezdte (volna) beszédét: „Elvtársak!” A százezres tömeg felháborodott morajában azonban elveszett a hangja. Akkortól lett honfitárs, polgártárs, kartárs stb. Mindez ama romániai apropóra juthat bárki hazai kisebbségi eszébe, miszerint a média mániákusan megszólítja a lakosságot. Buzdít, figyelmeztet, humanitárius gyûjtéseket szervez, tanít, nevel, kioszt, dicsér stb. – tévé- és rádióadók, illetve mûsorok sajátosságai függvényében. S teszi ezt mindenikük, kivétel nélkül, a „Románok!” hazafias csatakiáltással. Újabban kijelentõ mondatokban is a „lakosság” szinonimájaként e nemzetiségi hovatartozásra utaló megjelölés használatos. Miközben politikus osztályunkat megtámogatandó hosszan népfelvilágosító mûsorokat sugároznak az etnikai nemzetfogalom elavultságáról és tarthatatlan mivoltáról. Romániában még a honfitárs titulus is csak 1989 decemberének euforikus napjaiban dívott. És akkor hány fényévre vagyunk még a polgártól? (2001. júl. 25.)

Kék alapon állami címer Eredeti demokráciánk eredeti kormányfõje eredeti ötlettel rukkolt elõ: szerinte minden kormánytagnak „egyennyakkendõt” kellene viselnie, melyen kék alapon az állami címer díszelegne. Ennyi a sajtóhír, a további fejlemények nem ismeretesek. Nem tudni, pártállástól független összröhejbe fulladt e zseniális agyi sziporka, avagy a kormányülésen résztvevõk egyemberként felállva, ütemes tapssal honorálták kormányfõnk újabb hazafiúi megnyilatkozását. Amúgy a kék alap nem is rossz ötlet. A nyakkendõ gyakorlati kivitelezését, illetve hordását követõen ki merné két104

ségbe vonni Románia európaiságát? A csillagocskák ugyan még hiányoznak, de ki tudja, egy leleményes divatkreátor akár a kérdéses nyakkendõk fonákjába is elrejtheti az uniós logót. A látható oldalon persze az állami címer tündökölne. Ami pedig a nyakkendõ „egyen” mivoltát illeti: ez már majdnem olyan, mint illegális kommunista elvtárs – kommunista börtönéveit is bõven taglaló – önéletírásában a passzus, miszerint a kommunista egyenlõsdit a kispolgárok találták ki. A nyakkendõt viszont Adrian Nãstase kormányfõ. Csak ennyi volna a különbség? (2001. júl. 26.)

Remények, tiltakozások, félelmek Ha július utolsó hetének váltakozón forró és esõs-árvizes romániai napjaiból a legfontosabb eseményt akarjuk kiemelni, a média általános megállapítása szerint a galaci acélkombinát, a SIDEX privatizálását kell említenünk. A bukaresti Adevãrul azt írja, hogy a SIDEX sorsa meghatározó lehet Románia jövõjére; az elkövetkezõ 100 nap pedig a legfontosabb az utóbbi tíz évben. Azzal ugyanis, hogy megkötötték a szerzõdést az angol-indiai LNM Holdinggal több mint 500 millió dollár értékben, a dolgok még nincsenek elrendezve. A nemzetgazdaság deficitjének 80 százalékát termelõ, 27000 alkalmazottal dolgozó, de 150000 ember sorsát közvetlenül meghatározó üzemóriásnak 600 millió dollár fölötti adóssága van. (A román állam a SIDEX életben tartására, a társadalmi robbanás elkerülésére évente 250 millió dollárt költött!) A szerzõdéskötés utáni jó három hónap alatt a 600 milliós adósságot rendezni kell, részvényekre kell cserélni. Aztán jön majd az LNM-ISPAT, illetve a remény, hogy amiképpen Trinidad-Tobagóban, Mexikóban, Németországban, Kanadában, Kazahsztánban és legutóbb Algériában – Romániában is sikerül a csõd szélén álló acélkombinátot a világhírû LNM-nek megmentenie, nyereményessé tennie. És akkor igaza lesz a gratuláló üzenetet küldõ Tony Blairnek, valóban javítani fogja ez a sikeres privatizáció Románia helyzetét az Európai Unióhoz vezetõ úton. Javul majd az országról alkotott nemzetközi kép, és egyre többen jönnek mások is Romániába, privatizálni. Mint például az osztrák Raiffeisen Bank, amely megvette a Mezõgazdasági Bankot. Vannak képtelenebb remények, kétségbeesett kísérletek is. Ilyen volt a berettyószéplaki kõolaj-finomító 3-400 alkalmazottjának autós vonulása a magyar határ felé; tiltakozásul hat hónapja elmaradó bérük, illetve a bérkiesés miatt, magyarigazolványt és magyarországi munkalehetõséget kívántak szerezni – ám a csendõrség, a megye prefektusa, közvetve a kormány útjukat állta, és jobb belátásra bírta a tiltakozókat, az ügy rendezését ígérve. A „magyarigazolvány” tehát már alsóbb (gazdasági!) szinten is érvként-ellenérvként jelentkezik. A Cotidianul szerint a kormányon levõknek figyelmeztetõ jel a berettyószéplaki eset, amikor is „egyes elégedetlen románok egy kétes Eldorádó felé” indulnak el. Eldorádó vagy sem? Bukaresti és erdélyi román lapok erdélyi, illetve Erdélybõl elszármazott magyar ellenzékiek véleményét is felvonultatják a státustörvény (kedvezmény-törvény, magyarigazolvány) ellen. A 22, hónapos késéssel, Tamás 105

Gáspár Miklós cikkét közli; „A magyar külpolitika csõdje” címû, élesen FIDESZés Orbán Viktor-ellenes eszmefuttatás egyebek közt azzal érvel, hogy „Magyarország gazdasági elõnye szomszédaival szemben nem jogcím a nemzetközi jog és a kétoldalú megállapodások (valamint a magyarországi jogrendszer!) durva megsértésére.” Bányai Péter Kolozsvárt élõ politikai elemzõ a Transilvania jurnalnak korábban adott nyilatkozatában ennél is tovább ment; az erdélyi román újságban közölt interjúban az volt olvasható, hogy a magyar politikusok nem csupán dilettantizmusukat árulják el, hanem a fasizmus irányába tolódnak el. Bányai szerint a státustörvény „mérgezett csapda” az RMDSZ mérsékelt többsége számára is. Markó Béla a vele készített interjúban, a 22-ben tartózkodik a szélsõséges megfogalmazásoktól, igyekszik megmagyarázni a státustörvény lényegét, a már meglévõ, mûködõ intézkedések törvénybe foglalását, hasonlóságukat például a Románia által a moldovaiak irányában megnyilvánuló támogatásokhoz. Markó alaptétele, hogy az RMDSZ-nek önálló politikát kell folytatnia; ez azt jelenti, hogy sajátos a viszonya mind a Nãstase-, mind az Orbán-kormánnyal.Orbán Viktor marosvásárhelyi látogatása, Adrian Nãstaséval esedékes találkozója elõtt a román kormányszóvivõ mindenesetre szükségesnek tartotta kinyilvánítani, hogy a magyar és a román kormányfõ találkozóján nem kívánatos az RMDSZ részvétele, a román kormány ugyanis az ország egész lakosságát képviseli. (2001. júl. 27.)

Magyarigazolvány – román igazolvány A marosvásárhelyi, miniszterelnöki szintû tárgyalás – ahogy arról a média és Tusnádon a szabadegyetemi tábor mikrofonján keresztül maga Orbán Viktor beszámolt – tisztázta azt, miben nem ért egyet és miben ért egyet a román és a magyar fél, s arról is szó volt, hogy miképpen, milyen szinten folytatódhatnak a tárgyalások a státustörvényrõl, alkalmazhatóságáról a romániai állampolgárok esetében. A magyar miniszterelnök szerint, ezt Tusnádon mondotta, a múltat és a jelent meg kell egymástól különböztetni, a jövõrõl csak így lehet érdemben beszélni. Vásárhelyen pedig azt is kijelentette, hogy Románia is hozhatna hasonló jellegû törvényt, a Magyarországon élõ románok érdekében. Nos, e kijelentéssel szinte egy idõben Mircea Dinescu Plai cu boi címû szatirikus folyóiratának legutolsó számában jelent meg („a többségi kisebbségi rovatában”) „A román igazolvány” címû felvezetés, 11 szakaszba foglalva a román kormány felé tett „törvényjavaslatot”; az egyes szakaszok felsorolják, hogy a magát román állampolgárnak deklaráló bármely emberi lény, aztán külön is az oroszok, amerikaiak, osztrákok, franciák, japánok, szomáliaiak, kínaiak, antarktisziak, kannibálok, végül pedig a Romániából jövõ magyarok milyen elõnyökben részesülhetnek itt. Az egyes paragrafusok részletezése helyett talán elég, ha a színes mellékletként közölt „Román igazolvány” néhány elemét jelezzük. Mindenekelõtt egy földgömbön (amelyet a piros–sárga–kék Románia-térkép tölt ki) álló, egyik lábát kutya módra felemelõ bárányt kell említeni; a fotónak szolgáló fehér foltban ez olvasható: „román fényképhely”; a személyi adatok végén pedig egy ilyen rubrika: „neme vagy a párt, amelyiknek tagja”. Az 106

ugyancsak bukaresti megjelenésû Adevãrul viszont korántsem viccnek szánja – nyilván csak a tördelés véletlenjének tudható be –, hogy a magyar státustörvény elítélését bizonyító romániai közvélemény-kutatás grafikonjai mellett ilyen címû, kifejezetten belpolitikai vonatkozású vezércikk található: „Súlyos hibák a tanügyben”. (2001. júl. 30.)

Romániában nincs jóvátétel Mindegyre szó esik a kommunisták által elrabolt javak visszaszolgáltatásáról egyházaknak, magánszemélyeknek stb. És arról, hogy nincs Romániában politikai akarat erre. Tõkés László püspök úr Tusnádon fejtette ki, hogy igenis van, de az ellenkezõje. Egyik bukaresti hetilapban (Formula AS) arról olvasunk, hogy egy háztulajdonost – miután perrel visszanyerte 1954-ben államosított házát, és egyik lakásba vissza szeretett volna költözni, hogy legalább öregségére éljen egy keveset a szülõi házban – halálra vert egyik lakója. Az is tapasztalható Romániában, hogy minél inkább halogatja a hatalom – a tíz év alatt mindenik – a jóvátételt, az emberek annál makacsabbul ragaszkodnak az igazságtételhez, talán már nem is javaikhoz. Felülrõl mindent elkövetnek, hogy egymásnak ugrasszák a volt tulajdonosokat és a lakókat, miközben az új urak már paloták tulajdonosai. Akkor, amikor jogok és történelmi igazságtétel visszaállításáról van szó, a hatalom jelenlegi emberei a múlt rezsimben tanult módszerekkel bújnak ki feladatuk teljesítése alól, hiszen a törvény és az alkotmány értelmében ezt a kérdést már meg kellett volna oldani. De a jóérzés is így kívánná. Azt például elfogadják, mi több, elvárják, hogy a történelmi egyházak támogassák a társadalom rászoruló rétegeit, de hogy mibõl, arra nincs gondjuk. Egy keveset azok az egyházak szerezhettek vissza, amelyek kitartóan küzdöttek javaikért. Még az sem az övék sok esetben, amit törvényesen visszakaptak. Az igazságszolgáltatás is a hatalmasok kezében van... (2001. júl. 31.)

Ghiþã felvette édesanyja magyar nevét… „Ghiþã felvette az anyja családi nevét, s immár Kovács Gyurinak hívják. Jó munkát kapott Székesfehérváron. Ötször annyit keres, mint itthon” – olvasható országos magyar napilapunk „honi valóság” rovatában. A partiumi Ghiþ㠖 és nemcsak õ – magyarrá vedlett, mivel érdekei így kívánták. Magyarrá lehet az a zilahi hölgy is, aki – mint kolozsvári magyar egyetemi tanár vonat-élménye kapcsán meséli – kezdetben hithû románként és ortodoxként tiltakozik a státustörvény ellen, hiszen „a magyaroknak mindig jobb volt, és most is jobb legyen?”, mint a tõsgyökeres románoknak; mindaddig, míg ki nem derül: õ maga református, apja magyar, román férje a Ceauºescu-rezsimben román pártfunkcionárius, most nyomorognak, de nem kell státustörvény. Illetve, csak akkor 107

kellene, ha õ maga is jogosult volna rá. Van-e erre lehetõség? – tapogatózik óvatosan a hölgy. A felvezetés attól bizarrabb, mivel a magyar határ közeli román munkások most már, ha sztrájkolhatnékjuk van, azzal fenyegetik az illetékeseket, hogy „kiváltják a magyarigazolványt”. S ettõl az illetékesek – többnyire – bedobják a törülközõt…. Amúgy senki sem figyel Orbán Viktor kormányfõ megszívlelendõ mondatára: a magyar állam nem elvesz, hanem ad…, nemcsak a határon túli magyaroknak, de az illetõ államok többségeinek is. Ezt fölmérni viszont levantei-bizánci-balkáni kultúránkban túlságosan is „eurokonform” attitûd volna…. (2001. aug. 1.)

Kolozsvári Hamlet „Én meghalok, ha te élsz. Gyõzd meg felõlem és igaz ügyem felõl a kétkedõket.” Hamlet szavai ezek, sûrûn hangzanak fel a világ színpadain. Az erdélyi magyar színháztörténetben azért visszhangzanak különös hangsúllyal, mert 1919 szeptemberének végén itt ért véget a kolozsvári magyar társulat jelenléte a Hunyadi téri színházban. Ezután már románul hangzottak fel az írói szavak errõl a színpadról, amelyet a magyar polgárok közadakozásából építettek fel a század elején. Különös véletlen, hogy több mint nyolcvan év múltán ismét szimbolikus jelentésûnek hat a hamleti búcsú, ugyanezen a színpadon. Az elmúlt évad legvégén, nyilvános fõpróbának nevezett elõadáson mutatták be Shakespeare tragédiáját, Vlad Mugur rendezésében. Mugur számára nagy visszatérést jelentett ez a rendezés egykori színházába. A Németországba disszidált kiváló rendezõ a ’89-es fordulat után sorozatban aratott sikereket romániai rendezéseivel, elsõsorban a kolozsvári magyar színház meghívottjaként. A kolozsvári román Nemzeti Színházban (amely 1919-ig magyar Nemzeti Színház volt) most végleg búcsúzott a színpadtól. Súlyos betegség folyományaként Németországban, „évadszünetben” bekövetkezett halála miatt a hivatalos bemutatón, õsszel már nem lehet jelen. A most megjelent bukaresti Observatorul cultural az elmúlt évad román színházi eseményeinek élére helyezi Vlad Mugur Hamlet-rendezését. Ám arról nyilván nem emlékezik meg – föltehetõleg munkatársai nem is tudnak róla –, hogy volt már ugyanazokon a deszkákon egy másfajta (és más nyelvû) hamleti búcsú, amelynek Janovics Jenõ volt a szenvedõ részese (ha neki még adatott is negyedszázad az életbõl). A Hunyadi téri színház – Janovics könyvet írt róla, mostanában jelent meg Kolozsvárt, fél évszázados késéssel – Hamlet-történetei sokasodnak. (A teret, igaz, most Avram Iancu néven ismerik.) (2001. aug. 2.)

108

Összehasonlítás az albánokkal, Macedóniával Bõ listája kínálkozik azoknak a nyár közepi elemzéseknek, amelyek a Szociáldemokrata Párttá átminõsített PDSR-kormány 200 napját veszik bonckés alá. Gazdasági szempontból az egyik legmeggondolkodtatóbb az Ilie ªerbãnescué, a România liberã hasábjain; az év hátralevõ hónapjaiban várható infláció a tét, a már bejelentett és a közeljövõben várható hõenergia- és földgáz-szolgáltatás, illetve villamosenergia árának emelése következtében (60 és 80, illetve 25–30 százalékos áremelésrõl van szó). Az energiaárak ilyenfokú emelése – állítja Kolozsvár nagy-romániás képviselõje, Dan Brudaºcu – novemberben a Nãstase-kabinet bukásához fog vezetni, és akkor jön majd a PRM, Gheorghe Funarral a kormány élén. (A „profetikus” nyilatkozat a Transilvania jurnalban olvasható.) A mai román hatalom vezetõ személyiségei elleni támadás kézzelfoghatóbb formáját valósítja meg a Curentul, amikor „a PSD bojárjait” emlegeti: a nem is olyan rég szegénységet hirdetõ Ion Iliescu, a Nãstase család, a mûvelõdésügyi miniszter Rãzvan Theodorescu és az igazságügyi tárca vezetõje, Rodica Stãnoiu érintett az adatokat soroló cikkben. A soros EBESZ-elnöki tisztet betöltõ román külügyminisztert, Mircea Geoanãt viszont – legalábbis a Cotidianul szerint – megdicsérte az amerikai Kongresszus, pontosabban Christopher Smith; a Cotidianul szemleírója azt látszik tudni, hogy az Egyesült Államok reméli, Románia példa lesz a térség országai számára a politikai és gazdasági reform, valamint a nyugat-európai intézményekbe való integrálódás tekintetében. Szép, megnyugtató vélemény, csak nem szabad összeolvasni ugyanazon napon (augusztus 2-án) a România liberã címoldalán található tájékoztatással; ebben ugyanis az hangsúlyos, hogy Christopher Smith a romániai gazdasági és politikai reform negatív oldalait emelte ki, például az antiszemita megnyilvánulásokat, második világháborús román vezetõk rehabilitálását, újságírók ellen hozott ítéleteket, a cigányok helyzetét, az emberkereskedelmet. Romániának tehát, az EBESZ irányában vállalt kötelezettségekhez igazodva, belpolitikájában javulnia kell. A külpolitikai jellegû – de nyilván a belpolitikával összefüggõ – nyilatkozatok, kommentárok jelentik 2001 augusztusának elsõ napjaiban az igazi média-eseményt. A Cronica românã hosszú szemlecikkben bizonygatja, hogy a budapesti sajtó (konkrétan a Népszava és a Magyar Nemzet) félretájékoztatja a magyar olvasót a román és magyar miniszterelnök marosvásárhelyi találkozóján történtekkel kapcsolatban. A Jurnalul Naþional a PSD külügyi szakértõjét, Victor Boºtinarut idézi, aki szerint a státustörvény ellenére a PSD és a Magyar Szocialista Párt között nem fog megromlani a viszony, augusztus végére Bukarestbe várják Kovács Lászlót, a két párt közti egyezség aláírását készítik elõ.A PSD továbbra is számít az MSZP támogatására a Szocialista Internacionáléban. A hét negatív szenzációja a bukaresti Ziua augusztus 1-i vezércikke. Victor Roncea a Romániát ért támadásokat veszi sorra, pontosabban kettõt említ: az egyik Keletrõl, Oroszország felõl jön (Moldova miniszterelnökének bukaresti látogatása az apropó az orosz veszély részletezésére), a másik Magyarország, a magyarok irányából. Ez utóbbit Orbán Viktor és Adrian Nãstase találkozója kapcsán adja elõ a 109

cikkíró, olyan fenyegetõ követeléseket társítva az eseményhez, mint a magyar kisebbségnek a román alkotmány módosítására tett javaslata (az egységes nemzetállam tételének kiiktatására), a második hivatalos nyelv bevezetése, állami magyar tannyelvû egyetem, a kisebbségi csoport államalkotó tényezõként való elismertetése. Mindezeknek fényében a Ziua vezércikkében megjelenik az összehasonlítás a macedóniai albánokkal, ahol fegyveres harc folyik. Victor Roncea szerint a román nemzet szellemi és fizikai alapja elleni támadásnak vagyunk tanúi. A cikkíró válasza: talán a legjobb védekezés a támadás volna… (2001. aug. 3.)

Nyári tanulságok Az európai integrációra való törekvésnek figyelemre méltó „civil” formáival is találkozunk Romániában. Korábban, a Ceuaºescu-korszakban a nyári egyetemek is propagandaeszközként szolgáltak, a Romániáról kialakult külföldi képet igyekeztek gyorsan és látványosan, lényegében erõszakosan javítani, megváltoztatni. Elmondható, hogy kevés sikerrel. Most okosabban, hatékonyabban, természetszerûbben próbálják felhasználni a hasonló alkalmakat a szervezõk, hogy a nyaranta tanulni-tájékozódni, kapcsolatot felvenni ide érkezõ, különbözõ foglalkozású és elõképzettségû külföldiek jó benyomásokkal és megnövekedett érdeklõdéssel, rokonszenvvel térjenek haza – és térjenek esetleg vissza a következõ nyarakon Romániába, vagy otthon keltsék az országnak jobb hírét. A Dilemában a Román Kulturális Alapítvány szervezte nagybányai nyári kurzus tanulságainak összefoglalóját olvashatjuk. Nincs ugyan benne semmi rendkívüli, mégis érdemes odafigyelni a hangváltásra – nem utolsósorban pedig azokra a nyilatkozatokra, amelyeket a cikkíró összegyûjtött és a Dilema hasábjain reprodukált. A Nyugatról (és Keletrõl) kialakított sztereotípiák, no meg a románokról általában elhangzó, udvarló jellegû kijelentések helyett, illetve mellett egy kanadai professzor véleményével találkozhatunk, aki a románok identitás-keresésérõl beszélt, valamint arról, hogy el kell tûnnie a nacionalista politikának, fel kell adni az etnikai szemléletet; nem a kulturális-nemzeti azonosság ellen szól, hiszen torontói példájában azt említi, hogy a városban járkálva meg tudja különböztetni a kínai, a koreai vagy a magyar negyedet (a románok igyekeznek beolvadni); de a kanadai közösségek – franciák, olaszok, lengyelek, magyarok – egyre kevésbé türelmetlenek egymással szemben. (2001. aug. 6.)

Újabb példa a román politika kétszínûségére A románok és az erdélyi meg a bánsági németek az évszázadok során teljes egyetértésben éltek. Sajnos a háború utáni kommunista vezetés nem volt kíméletes az itteni németekkel sem, elrabolták tulajdonaikat, és deportálták õket Szibériába vagy a Bãrãganba. A késõbbi években emigrálásra buzdították õket – most már 110

nem Komintern-kormányok, hanem hazai kommunista vezetõk –, tulajdonképpen potom pénzért árusították ki a németeket, állítólag személyenként 8000 márkáért (vajon hova lett a mintegy 1,5 milliárd márka bevétel?). 1990 után sem dolgoztak ki a német kisebbséget megnyugtató román stratégiát, olyat, amely Romániának is kedvezõ lehet, hiszen Németország Európa egyik legtekintélyesebb hatalma. Adrian Nãstase román kormányfõ németországi látogatása most reményeket ébresztett. A vendéglátók nem tudhatták, hogy a nagy készszorítások idején Romániában egy kormányrendeletet írnak alá, mely a németek ellen hoz diszkriminatív intézkedést. Ennek értelmében minden lehetõség kizárt arra nézve, hogy a kommunisták által 1945-ben kisajátított mezõgazdasági területeiket a németek visszakaphassák – ami a 2000/1-es „Lupu-törvény” értelmében biztosítottnak látszott. A Romániai Német Demokrata Fórum elnöke, Wolfgang Wittstock egy interjúban kijelentette, hogy a román kormány megszegte a Románia és Németország közötti egyezményt, amit a baráti együttmûködés és az európai partnerség erõsítése céljából kötöttek. A Romániai Német Demokrata Fórum felkéri a román kormányt, hogy térjen vissza a kérdésre, vizsgálja felül ezt a képtelen rendeletet. A német kisebbség képviseletének elnöke kifejezésre juttatja borúlátását is Románia európai integrációjának esélyeit illetõen. (2001. aug. 7.)

Robin Hood – romániai módra Teodor Pop Puscaº nevét a romániai – de legalábbis kolozsvári – közvélemény Gheorghe Funar elõállítása és rendõrségre való bekísérése kapcsán ismerte meg. A kolozsvári rendõrparancsnok ugyanis néhány héttel ezelõtt elõvezettette KluzsNapoka hatalmi szóra fittyet hányó városgazdáját – s történetünk gyakorlatilag e pillanatban vette kezdetét. Pop Puºcaº ezredesre mint amolyan mindenre elszánt kemény fiúra, 21. századunk Robin Hoodjára – vagy kronológiailag analógabb példaként romániai Cattani felügyelõre – kezdett felnézni a lakosság. Mindaddig, amíg: ad 1. Gheorghe Funar polgármester vizsgálatot indíttatott a „renddel szembeszegülõ” fõzsaru luxusvillája ügyében, s horribile dictu, kiderült, a dolgok nincsenek igazán rendben Pop Puºcaº ezredes háza táján. Ad 2. újabb vizsgálat, ezúttal a belügyminisztérium megbízásából a rendõrparancsnok anyagi hátterének felfedésére. Ad 3. újabb vizsgálat, ezúttal a parancsnok munkaszervezési képességeinek vonatkozásában – ezek hiánya vajon miért nem derült ki hivatalba iktatása elõtt? –, „mellékesen” pedig ismét áttekintik Puºcaº ezredes vagyonnyilatkozatát. S amint az várható volt… Megmérettetett, és könnyûnek ítéltetett … A luxusvilla – amely a bukaresti lapokban „szépségversenyt” nyert –, ha a vizsgálat eredményeinek hinni lehet, illegálisan épült fel. Az ügynek természetesen: folyt. köv. – elképzelhetõ azonban, hogy ez is romániai módszerek szerint. (2001. aug. 8.)

111

A kormány a Deltába költözik … Néhány hétre Románia kormánya a jelek szerint a Duna-deltába költözik. Itt pihen ugyanis Adrian Nãstase kormányfõ és néhány minisztere, akik halászattal-vadászattal múlatják az idõt, és a legaktívabban használják ki jól megérdemelt szabadságukat. Hogy közben mi történik az országban – az nem igazán látszik érdekelni senkit. Vagy a lapokat forgatgatva úgyis megtudják az illetékesek a legaktuálisabb történéseket. Mint például hogy: a vulkáni bányavállalatnál kedd hajnalban bekövetkezett robbanás során tizennégy bányász vesztette életét; Bukarest fõpolgármestere – miután az államosított ingatlanok ügyében tett javaslatát nem fogadták el – „partizánakcióba” kezd, és „veszélyezteti” a Primãverii luxusnegyed államosított ingatlanjai bérlõinek mindeddig monopolhelyzetét; Victor Ciorbea parasztpárti ideiglenes elnök elképesztõ, precedens nélküli felelõtlenségnek tartja, hogy a bányakatasztrófák, aszály és hõhullámok kellõs közepén a kormány „üdülget”, és a miniszterek „a hasukat süttetik a nappal”; a jugoszláv sajtó vehemens támadást indított Románia ellen, mert ez újból szennyezi a Tiszát; a turisztikai ügynökségek illegálisan árusítanak nyaralóhelyeket és senki nem tesz ez ellen semmit; és ráadásul: ha a tulajdonos kéri, Traian Bãsescu még a Nãstase-kabinetet is visszaadja neki. Romániában a jelek szerint nyári uborkaszezon van. Minisztereink nyaralnak. (2001. aug. 9.)

Mihály vajda, Mihály király és a státustörvény Monarchista és republikánus románok teljes konszenzusban ünnepelték Mihály vajda (Vitéz Mihály – Mihai Viteazul) halálának 400. évfordulóját. A román történetírás szerint a „három román államot elsõ ízben egyesítõ” uralkodó emléke elõtti össznépien konszenzusos tisztelgés legékesebb bizonyítékát Ion Iliescu köztársasági elnök és Mihály exuralkodó egymás melletti – közös – fellépése alkotta. Iliescu elnök a tõle tíz éve megszokott szöveggel rukkolt elõ, úgymint szuverenitás, egységes nemzetállam stb. A volt uralkodó azonban meglepõen indított: mintha elfeledkezett volna Hohenzollern-származásáról, ugyanis szónoklata kezdetén kivágta: nem véletlenül viseli (sic!) az egykori vajda keresztnevét, hiszen a 20. században õ maga, no meg nagyapja – aki, sajnálatos módon, nem ezt a történelmi keresztnevet viselte, tehetnénk hozzá rosszhiszemûen – voltak azok, akik Mihály vajda példáján felbuzdulva a románság egységesítésén fáradoztak. Majd – megemlékezõ díszbeszéd ide vagy oda, kapitánycsel a rendezvény szervezõi részérõl: bejelentést nyert a tény, miszerint e monarchikus–republikánus megemlékezés csupán a kezdete annak a több naposra tervezett „országos zarándoklatnak”, amelynek célja, Mihály vajdától függetlenül, tehetnénk hozzá, „hogy a kormányerõk eloszlassák a románság nemzeti identitástudatában a magyar státustörvény miatt keletkezett zavarokat”. Úgy látszik, mára már Mihály vajda is csak holmi ürügynek jó Romániában. (2001. aug. 10.) 112

Érdektelenség a magyarigazolvány iránt? Országos román lapok kiemelt helyen röppentették fel a hírt: a Székelyföldön csak a székelyudvarhelyiek mutatnak érdeklõdést a státustörvény értelmében a magyaroknak kibocsátandó igazolványok iránt. Csíkban és Gyergyóban azonban állítólag érdektelenség figyelhetõ meg . „Senkit sem érdekel, hogyan lehet eme igazolványok birtokába jutni” – szögezik le a román lapok. Merész kijelentés, aminek realitástartalma sem lehet valamirevaló. Mi késztette ennek megfogalmazására a sajtósokat, hiszen mit értünk érdeklõdés alatt? Hogyan, milyen mértékegységben mérhetõ ennek a foka? Milyen felmérések, közvélemény-kutatások állnak e mondatnak a hátterében – minderrõl, persze, nem olvashatunk, manipulatív megjegyzésnek azonban megteszi, legalábbis Romániában, gondolhatták a kijelentés megfogalmazói, akik, legjobb hiszemû feltételezéseink szerint is csak többségi állampolgártársaink leszerelésére ragadtatták magukat e kijelentésre. Mert komolyan senki sem gondolhatja, hogy azt a Székelyföldet, amely lakóinak szinte fele Magyarországon vállal munkát, illetve ott tanul, posztgraduálisozik, doktorál, és akik többnyire megtöltik a Budapestre tartó erdélyi vonatokat és mikrobuszokat, egyszerûen „ne érdeklõdnének” a magyarigazolvány iránt. (2001. aug. 13.)

Pléh tetõk Új divatot észlelhet a szemlélõ: az ortodox templomok tornyait csillogó-villogó pléhekkel vonják be, melyet aztán az idõ mattá tesz, de az anyag ettõl még nem válik nemessé, illõvé az ég felé ívelõ templomtornyokhoz. A közönséges, olcsó anyag országszerte elszaporodott, alig látni újonnan épült vagy felújított ortodox templomot, amelynek tornyára ne a pléhet használnák. Ami elkeserítõ, hogy most már mûemlékekre is kiterjedt a divat. Vajon miért váltak a hagyományos építõanyagok divatjamúlttá? Vajon nincs baj akkor, amikor a beton, a pléh stb. elárasztja a régen használt nemes építõanyagok helyett a restaurált épületeket (is)? Vajon nem kellene közbelépnie a mûvelõdési minisztériumnak a restaurálások és új templomok építésekor, hiszen egy templomot nem néhány évtizedre építenek, s itt nincs helye az örökös hivatkozásnak a pénztelenségre. Tönkretesznek például egy régi máramarosi templomot a restaurálással, és ez nem zavar senkit. Szerte Európában olyan példásan ügyelnek a régi épületek restaurálására, az újak építésére, hogy az irigylésre méltó, de úgy tûnik, Romániában nem hajlandóak az arra hivatottak ebbõl tanulni – hiszen itt mindent jobban tudunk –, de saját hibáinkból sem tanulunk. Az elsõ lépés az lenne, hogy törvény szabályozza az emlékmûvek restaurálását, az új templomok építését, amely kötelezné a szakembereket a felelõsségre. Addig is marad a szép tájakon utazó kíváncsi tekintet számára a lehangoló élmény... (2001. aug. 14.)

113

Kolozsvár lemaradt Leonard Cazan fejlesztésügyi miniszter kolozsvári látogatása alkalmával adatokat sorolt, amelyekbõl kiderül, hogy Kolozs megye elmarad gazdaságilag a lehetõségeitõl, de a többi megyétõl is. A kolozsvári Vasile Puºcaº, aki tárgyalófélként képviseli az országot az Európai Unióban, kijelentette, hogy a megyét egyetlen szóval lehet jellemezni: „mozdulatlan”. Az adatok valóban aggasztóak. A megyében az alapvetõ gazdasági mutató szerint az egy lakosra esõ exportból évi 300 dollár jövedelem származott, miközben a szegény megyének számító Zilah megyében ez az összeg 600 dollár, Temes megyében 1000 és Szeben megyében 800. Kolozs megyében az utóbbi idõben az országos átlag ötödére zuhant az ipari termelés. Kolozsvár egyetemi központ, feltételezhetõ, hogy több tanult szakembere van, mint sok más megyének. Mi lehet tehát az oka ennek a lemaradásnak? Ki a felelõs azért, hogy rosszul, és egyre rosszabbul mennek a dolgok? Miért kerülik el Kolozsvárt a külföldi befektetõk? Miért kevesebb itt a pénz a polgárok zsebében is, mint az ország többi városaiban? Választ ezekre a kérdésekre nem könnyû találni, de ha igen, ahhoz feltétlenül figyelembe kell venni a politika beavatkozását a gazdasági életbe. Kolozsváron fokozottabban, mint általában az országban. (2001. aug. 15.)

Nãstase politikai pályája Románia jelenlegi miniszterelnöke 51 éves, politikai karrierjét 1990-ben kezdte s máig töretlenül ível felfelé. Volt külügyminiszter, elnöke, majd alelnöke a képviselõháznak, és pártja – melynek kezdettõl hû tagja volt – 2000-es választási gyõzelme után miniszterelnök. Percig sem tagadta, hogy a múlt rezsim kiváltságosa volt, hiszen az akkori hatalom „kulisszái mögött” tevékenykedett. A kérdés ma az, hogy vajon rabja-e múltjának, akkori eszméinek. Ha a szekuritátés dossziék tartalmának felfedése kapcsán tanúsított magatartását vesszük figyelembe, akkor határozott igennel kell válaszolnunk, de az is igaz, hogy mai alapállása azonos a többi középeurópai (ugyancsak a volt kommunista pártból származó) szociáldemokrata vezetõ alapállásával. Gazdaságpolitikája liberális, tudatában van annak, hogy sikere az ország gazdasági felemelkedésének függvénye. Ez pedig a nyugati felzárkózástól függ, s ezért hangoztatja Nãstase, hogy arra irányítja az országot. Csakhogy sok akadályt kell legyõznie ahhoz, hogy az út elõtte szabad legyen – még akkor is, ha elhisszük, hogy õszintén Nyugat felé akarja vezetni Romániát. Saját pártjában kell megküzdenie a konzervatív erõkkel, amelyek közelebb állnak a nagy-romániások ideológiájához – „nem adjuk el hazánkat!” a jelszavuk –, mint a szociáldemokráciához. De figyelembe kell vennie azt is, hogy egyelõre a román demokratikus intézményrendszer távol áll attól, hogy arra támaszkodni lehessen. Nem hagyhatja figyelmen kívül az új vállalkozó réteget sem, melynek jó része a volt Szekuritáté embereibõl alakult. Ezektõl idegen az átláthatóság elve és a versengésben a lojalitás. Nagy feladat áll a nemzetközi intézmények elõtt, ha valóban segíteni akarják a kormányt egy valós változáshoz. (2001. aug. 16.) 114

Érdektelenség vagy jól informáltság? Nyári uborkaszezon lévén, a hazai központi és helyi sajtó krónikus témahiányban poshadva ismét kiötlötte az interetnikus bombahírt, amit aztán egy álló héten keresztül harsányan kürtölt szét a vakvilágba. Az információ amúgy igen kétes értékû: a székelyföldi magyarok érdektelenül állnak a magyarigazolvánnyal szemben. A romániai magyar sajtó számára azonban ez az „érdektelenség” – enyhén szólva – érthetetlen (s talán kissé manipulatív ízû minõsítés). Aztán megfejtõdik a rejtély – a Romániai Magyar Szó szatmárnémeti tudósítójának jóvoltából, aki közli e vonatkozású „helyzetjelentését”. Ami magyarul a következõket jelenti: a szatmárnémeti RMDSZ-irodában alig néhány perc alatt felvonul a helyi „cápák” serege: a barna bõrû, népes család, amely a „legitimációért” jön, a puccos nagysád, aki mintha Caragiale egyik vígjátékából lépett volna elõ, és tört magyarsággal bizonygatja, hogy neki a felmenõi magyarok voltak, csak hát …, õ amúgy a kettõs állampolgárságért jött, és a többiek. Cikk záróakkordja (kommentár helyett): „Közben átfutom a helyi román lapokat. Három is külön keretes hírben hoz egy székelyföldi információt: arrafelé a magyarok nem akarják átvenni a magyar igazolványt. Szerintem ezt itt, Szatmár megyében sem akarják a magyarok egyelõre. Egyelõre, mert tudják, mikor lehet majd, kivárják azt a kis idõt. De mások, akik nem magyarul szerzik az információjukat, annál jobban sietnek. Õk tudják, miért!” A magyarok amúgy valóban visszafogottabbak… (2001. aug. 17.)

Ne nyúlj Funarhoz! Kolozsvár polgármestere békésen nyaral valahol Törökországban, az õt támogató erõk azonban folyamatosan, változatlanul dolgoznak a vakációs hetekben is. Köztudott, hogy mindmáig nem volt szerencséjük azoknak a hivatalos közegeknek, akik megpróbálták felelõsségre vonni Gheorghe Funart az általa elkövetett törvénytelenségek miatt. Így történt Emil Constantinescu elnöksége, a koalíciós kormányzás idején (amikor a liberális Valeriu Stoica volt az igazságügy-miniszter), és a jelenség új mozzanatait ismerheti meg a román közélet mai figyelõje. Most Kolozsvár rendõrparancsnoka a szenvedõ fél. Mert egy dolog az, hogy a rendõrség kötelékében állók vagyoni helyzetét szélesebb körben vizsgálják, így tehát a Teodor Pop Puºcaºét is, és külön ügy, hogy Funar tett feljelentést a kolozsvári rendõrparancsnok ellen, miután az egy vizsgálat során az idézésre többszörösen nem jelentkezõ polgármestert elõállíttatta. Most arról nyilatkozott Kolozsvárt a belügyminiszter, Ioan Rus, hogy az ezelõtt hat hónappal kinevezett rendõrezredest parancsnoki funkciójában egyelõre sem nem erõsítik meg, sem nem váltják le, újabb három hónap múlva döntenek sorsáról. Noha egyelõre igazoltnak látszik vagyonának törvényes eredete, munkastílusa és menedzseri mûködése (?) megítélésében vannak tisztázatlanságok. Az újabb Funar-vonatkozás eszébe juttatja az embernek, hogy az ugyancsak nagy-romániás érdekeltségû ügyben, a bányászvezér Miron Cozma esetleges szabadlábra helyezésében, Corneliu Vadim Tudor kezdeményezé115

sére, akár „pozitív” döntést is hozhat Ion Iliescu államfõ. Gheorghe Funar ugyanennek a Nagy-Románia Pártnak a fõtitkára. Ki kit vezet? – teheti fel a kérdést magának a romániai közélet elemzõje, 2001 forró augusztusában, az európai integrációs remények különbözõ román megfogalmazásait olvasva, hallgatva a médiában. (2001. aug. 20.)

Pótvizsgák Megkezdõdtek az általános iskolák nyolcadik osztályának végzettjei számára a pót-képességvizsgák, illetve a nyár eleji érettségin elbukottak ugyancsak most próbálkozhatnak másodszor. A kisebbek közül mintegy nyolcvanezren bizonyíthatják országszerte, hogy legalább a szakiskolákba beírhatók. A román nyelvvel és irodalommal kezdik, aztán következik az anyanyelv (a nem románoknak), majd a matematika és választható tárgyként a románok története vagy Románia földrajza. Az érettségin (pót-érettségin) nagyobb a választék tantárgyakban. Hogy aztán késõbb mit választanak, választhatnak, arra sokkal nehezebb lesz megadni a feleletet. Talán az általános iskolák 2001-es végzettjei valamivel jobb helyzetben lesznek, négy vagy annál több év múlva. Föltéve, ha Romániának és a felnõtt román állampolgároknak, nem utolsósorban a politikusoknak addig sikerül a pótvizsgája. Mert bizony most nem túl biztató a helyzet. Az a liberális képviselõ (Ovidiu Drãgãnescu), aki szerint (amerikai és más NATO-tagállamokból származó értesülések fényében) Románia a hét NATO-pretendens közül a hetedik helyen áll, kijelentésével nem okoz meglepetést. A NATO-tagság elérése ugyanis nem egyszerû katonai kérdés. A NATO elsõsorban politikai szövetség, és aki tagja akar lenni, annak be kell tartania a demokrácia és a piacgazdaság szabályait. És ezen a téren nem csupán Szlovénia és Szlovákia, hanem Litvánia is jobban áll. (A hétbõl, Románián kívül, van ugye még három.) Pótvizsga-szessziót tartott a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt is. Tavalyi választási bukása óta nem az elsõt. Kérdés, hogy ez a mostani jobban sikerüle, mint az elõzõ(k). A kettõ nem feltétlenül jelent többet az egynél – a pártpolitikában legalábbis. A ki kit zár ki és kit választ meg vezetõjéül játék a parasztpárt népszerûségi mutatóit nézve, egyelõre nem tûnik túlságosan érdekesnek. Az átmenõ jegyet a 2000 végi bukás után nehéz megszerezni. (2001. aug. 21.)

Hol tartanánk, ha...? Hogy hol tartunk az úgymond forradalom után több mint tíz évvel Romániában, azt látjuk, de az is lehet, hogy fel sem fogjuk eléggé, hogy a helyzet kilátástalanabb, mint gondolnánk. Feltesszük olykor a kérdést: miként juthatott ide az ország? Választ találunk is, nem is. Minthogy az utóbbi idõben annyira el vannak 116

foglalva magukkal a pártok, azt is kérdezzük: mennyiben járultak hozzá az ország lepusztításához – tetézve azt, amit a kommunizmustól örököltünk. Mert mi lett volna, ha a FSN, amibõl lett a FDSN, hogy utána PDSR-vé váljék, s most PSD néven uralkodjon, nem a belsõ ellentéteivel lett volna (lenne) elfoglalva? Nem az Iliescut támogató nosztalgiázók és a Nãstase ambíciózus-pragmatikusai közötti rivalitás kötné le az energiájukat? Ha a PRM nem a nemzeti érzés kihasználására épülne? De lenne-e még PRM, ha nem volnának magyarok Romániában? Meg zsidók, meg cigányok. S mi lett volna, ha a PNL, a román liberálisok pártja bankárokat, üzletembereket tömörített volna maga köré és lenne egy meggyõzõ programja, világos gazdasági elképzelése? Mi lett volna, ha a PD nem lenne annyira individualista, nem csak az önös érdekek szerepelnének érdeklõdésének középpontjában? Ha a PNÞCD, miután elvesztette a hatalmat, ma nem önmaga felszámolását készítené elõ mindenik meggondolatlan lépésével? Ha ez a sok mi lenne..., mi lett volna... nem volna aktuális, akkor nem tartanánk itt, ahol talán egyetlen posztkommunista állam sem az övezetben. Mert már a bolgárok is elhatárolják magukat tõlünk, holott eddig azt tartottuk, elõttük járunk. De az is már a múlté. Adrian Nãstase elképzelése, hogy „párosban” haladjon a két ország a NATO felé, tiltakozást váltott ki a bolgárokból, mire a román miniszterelnök magyarázni kezdte, mit is értett a „tandemen”. Semmiképp sem azt, hogy egy repülõgépen érkezzenek a NATO-ba – mondotta. (2001. aug. 22.)

Látszat és valóság … kibogozhatatlan keveréke – jó esetben – amúgy minden Romániában, hely- és idõszûke miatt azonban most csak a törvénykezés/igazságszolgáltatás egyetlen szegmentumára fókuszolnánk. Történetesen a Btk. ama kitételére, amely hat hónaptól öt évig terjedõ börtönbüntetéssel sújtja a nacionalista-soviniszta propagandát és a faji gyûlöletre való uszítást. A kitétel eurokonform, mondhatnánk jóhiszemûen, no de gyakorlati alkalmazása… Ama bizonyos puding próbája. Szép hazánkban ugyanis csak az elmúlt három hónapban három olyan kötet jelent meg (sic!) – és tett szert országos népszerûségre –, mely vonatkozásában a sov-nac. prop. és uszítás enyhén szólva eufemizmus. A májusi bukaresti könyvvásáron elõkelõ helyen feszített a Mein Kampf, ezt néhány nappal megelõzõen pedig Kolozsvár rukkolt elõ egy „vicces kis kötettel” – történetesen zsidó vicceket tartalmazó siralmas antológiával, melynek híre röpke 24 órán belül Jeruzsálembe is eljutott. Folytatásról, nemzetközi visszhangról és következményekrõl talán máskor… Most meg nagy-romániás képviselõ excellál „esszégyûjteményével”. Szerzõnk mentorai – C. V. Tudoron kívül, ha ez egyáltalán még lehetséges – Nürnbergben elítélt náci ideológusok, akik „jól tették, amit tettek”. A kötet „békésebb” fejezetcímei: A zsidó kisebbségi komplexus; Ki harcol a zsidók ellen?; A minket irányító zsidóság. Az ügy szelíd pikantériája, hogy a kötet a Román Tudományos Akadémia égisze alatt jelent meg. A kevésbé szelíd pedig, hogy Romániában nemhogy ez ideig senkit sem vontak felelõsségre, s nem ítéltek – adott esetben hat hónaptól öt évig terjedõ

– szabadságvesztésre, de egyetlen csárdás pofont sem kevert le senki senkinek ez ügyben. Persze már a jó öreg Maugham is elmélázott óriási különbségen látszat és valóság között, csakhogy neki startból megvolt a maga forja: nem kellett belihegnie mindenáron Európába. (2001. aug. 23.)

Egyetlen variáns? A magyarok irritáltságát, meglepõ módon, le lehetett olvasni az elnök Markó Béla arcáról, jóllehet õ egyébként az önuralom mestere. E mondatot a Jurnalul Naþional augusztus 23-i számának vezércikkében találjuk. Rãzvan Mitroi szövege azzal folytatódik, hogy Markó a PSD-sek képmutatásáról beszélt, akiknek szükségük van a kormányzásban a magyar segítségre, ugyanakkor nem szalasztanak el egyetlen alkalmat sem, hogy borsot törjenek a magyarok orra alá, hol a státustörvény kapcsán, hol az etnikai párt lehetõségének vitatásával, hol más nacionalista hangokkal. 2001 augusztusának harmadik-negyedik hetében az RMDSZ kétségtelenül a média érdeklõdésének homlokterébe került. Ha csak azt nézzük, hogy a legjelentõsebb bukaresti újság, az Adevãrul belpolitikai oldalán (augusztus 23-án) négy cikk foglalkozik az RMDSZ-szel – az Adrian Nãstase meghirdette politikai „fegyverszünet” parlamenti vitatása kapcsán, illetve mindezek összegezéseként az RMDSZ és a kormányzópárt szövetségének lehetséges megingását vetítve elõre –, világosan következtethetünk a helyzet meglehetõsen súlyos voltára. Többen is idézik az RMDSZ érvelését: az 1 600 000 romániai magyar mint adófizetõ hozzájárult a moldovai románok hathatós anyagi támogatásához; most miért az irritált reakció arra, hogy Magyarország segíteni akarja (többek közt) a romániai magyarokat? A Jurnalul Naþional szerint nincs életképes variáns arra, hogy az RMDSZ helyett egy másik politikai formáció támogassa a PSD-t a kormányzásban, pontosabban a parlamentben. A Demokrata Párt és a Nemzeti Liberális Párt nagyon eltávolodott az újsütetû Szociáldemokrata Párttól, a mai külpolitikai kontextusban pedig a NagyRománia Párt szóba sem jöhet. Akkor pedig – írja a Jurnalul Naþional vezércikke – a PSD a saját, RMDSZ-szel kötött protokollumának foglya... Bõven foglalkoznak mind a bukaresti, mind a kolozsvári lapok – egyelõre inkább a tájékoztatás szintjén – azzal a most nyilvánosságra hozott (Tibori Szabó Zoltán által a kolozsvári Szabadságban és a budapesti Népszabadságban közölt), az RMDSZ-en belüli puccskísérletnek minõsített Reform Tömörülés-féle állásfoglalással (a vitatott, titkos elnökségi jegyzõkönyvvel), amely egy új RMDSZ-vezetésben gondolkodik, a jelenlegi minél hamarabb történõ leváltását célozza. A Ziua de Ardealnak nyilatkozó Kolozs megyei RMDSZ-elnök, Kónya-Hamar Sándor a szöveg közlésében nem annyira RMDSZ-, mint inkább külföldi érdeket vél felismerni. Mindenesetre érdekes a PSD-t megcélzó RMDSZ-számonkérésrõl cikkezõ Cotidianul ötlete, amelyet a képviselõházi elnök, az etnikai pártról ellentmondásosan nyilatkozó Valer Dorneanu szájába ad: Dorneanu „legdemokratikusabb álmában” Kolozsvár kereszténydemokrata vezetését Markó Béla és Andrei Marga együtt gyakorolja... Nos, igaz, hogy Funar nyári szabadságát Törökországban tölti, 118

ám az álomban szereplõ „hatalomátvétel” még álomnak is abszurd, a 2001. augusztusi valósághoz képest. (2001. aug. 24.)

Mi kerül fel a honlapra? Adrian Nãstase miniszterelnök bejelentette, hogy Románia nagy hajrába kezd a prágai NATO-csúcs elõtt, csatlakozási esélyeink növelése érdekében. Bukarestben NATO-házat fognak felavatni, itt dolgozik majd a román tárcaközi bizottság. Magas szintû lobbi-csoport is alakul, amelynek tagjai a NATO-tagok fõvárosaiban népszerûsítik Románia eredményeit és jelentõségét. Föltehetõleg Budapestre is küldenek lobbizó kiválóságot – bár valószínûleg jobb eredményre lehetne számítani a közvetlen szomszédságban, ha csökkentenék (nem utolsósorban a miniszterelnöki nyilatkozatokban) a Magyarországot elmarasztaló, vádoló minõsítéseket. Kérdés, hogy a mai magyar ellenzékkel, az esetleges holnapi befutóval folytatandó tárgyalások kellõképpen oldják-e a jelenlegi tagadhatatlan feszültséget a két ország között. Románia NATO-esélyeit hivatott szolgálni az internetre bízott üzenet is, a készülõ Románia–NATO–2002 weboldal. A nagy kérdés természetesen az, hogy mi kerül fel a honlapra. Felkerül-e például a státustörvénnyel kapcsolatos cigányozás – ugyancsak miniszterelnöki megnyilatkozásként? (Nãstase ugyanis újra elmondta félelmét, hogy „mindenféle cigányok vagy romák” fognak magyarigazolványért folyamodni, anyagi érdekbõl.) Felkerül-e a Nagy-Románia Párt berkeibõl ismételten élesen felhangzó antiszemitizmus? Felkerül-e a Ceauºescu-korszakot idézõ, az olaszországi román milliomos és legionárius Iosif Constantin Drãgan „történelemszemléletét” idézõ géta-trák eredetelmélet, amelynek Bukarestben kongresszust szenteltek? Esetleg csak Románia gazdasági sikereit viszik fel a honlapra? Immár nem „tandemben” Bulgáriával? (2001. aug. 27.)

Bãsescu és a magyarok A Demokrata Párt (Petre Romant leváltott) elnöke, Bukarest fõpolgármestere, Traian Bãsescu szerepel újabban a legtöbbet a „nemzetárulót” megilletõ célpontként. Bãsescu bûne, hogy amerikai forrásra (Bruce Jacksonra) hivatkozva Románia NATO-esélytelenségérõl nyilatkozott, élesen támadta a kialakult helyzetért a kormányzó PSD-t és Adrian Nãstase miniszterelnököt. A nemzeti érdekre különösen kényes lapok most visszafordítják a vádat a Demokrata Párt elnökére, arra hivatkoznak, hogy a Romániáról elhangzott amerikai vélemény (minõsítés) még a koalíciós kormányt érinti, tehát a Demokrata Párt is felelõs ebben, különben is Bruce Jackson, a NATO-bõvítésért felelõs USA-bizottság elnöke nem azt mondta, nem úgy értette, hanem... A legkeményebben természetesen maga Nãstase fogalmaz, Románia érdekeinek elárulásával vádolja az ellenzékben lévõ Demokrata Párt elnökét. Lényegében így szövegel a bukaresti Adevãrul fõszerkesztõ-helyettese is – 119

kivételt ebben a tekintetben a România liberã képez, amely igenis a PSD-t, illetve a PDSR-t, az államelnököt és Nãstase miniszterelnököt teszi felelõssé. Bãsescu, akit magyarbarátsággal sosem lehetett megvádolni, most sajátos helyzetbe került: ugyanúgy egyike – mondják, írják róla – Románia NATO-csatlakozása késleltetõinek, mint Magyarország, amely nem tartja be az 1996-ban Temesvárt kötött kétoldalú szerzõdést az euroatlanti integráció kölcsönös támogatása érdekében. A két Nyugat-barát szomszéd, Magyarország és Bulgária – ezt is az Adevãrul írja – visszautasítja a Románia által kinyújtott kezet. Az érvelésben csak az érthetetlen, hogy Románia mai vezetõi miért nem próbálják tettekkel a maguk oldalára állítani Magyarországot, miért élezik az ellentéteket, amikor tudják, hogy Magyarország állásfoglalásán is múlik – persze, az USA, Anglia, Németország mellett – a prágai döntés... (2001. aug. 28.)

A magyarok kastélyokat akarnak! Öles címekkel és hatásosnak bizonyuló demagógiával kongatják a központi és helyi román lapok a vészharangot, amely – még csak nem is áthallásosan – a „köztulajdonhoz” szokott olvasótábort az ingatlan-visszaszolgáltatás ellen hangolja. A magyarok tehát, olvashatjuk – Erdély-szerte legalábbis –, kastélyokat akarnak, a „valahonnan ideszármazott” Hohenzollernek pedig most a már a szintén a nép tulajdonát képezõ Peleº-kastélyt követõen valószínûleg a „kitömött rókákat” is visszakövetelik majd (ez utóbbi szellemesség miniszteri fantáziát díjaz). Ami persze több, mint zsenáns, mármint a többségi lakosság szempontjából hiszen, ha a vérszemet kapott magyar és „valahonnan ideszármazott” arisztokrácia, esetleg karöltve a polgársággal, sõt a tehetõsebb iparos- és munkásréteggel, minden elorzott ingatlanát s a tortán habként, kitömött rókáját visszakövetelné, kellemetlen dolgok derülhetnének ki. Az is például, hogy alig akad olyan erdélyi nagy-, illetve kisváros, melynek belvárosa, jelenlegi közintézményeinek helyet adó ingatlanjai ne „idegen” tulajdont képeztek volna hajdanán. Amit – jogállamban, persze – illenék visszaadni. Nem beszélve kihalófélben lévõ arisztokráciánk kastélyairól, amiket – Bethlenék, Bánffyék, Hallerék, Wesselényiék, Kornisék – egyértelmûen közösségi célokra használnának. Ami szintén zavarja a jelenlegi hatalom és a mindenkori nép etikai érzékét. Hogy miért, azt õk bizonyára alaposan és roppant magabiztosan megindokolnák. Az indoklásnál azonban rövidebb út a radikális elutasítás és a képtelen analógiafelvonultatás, miszerint – Erdélyben kvázi, gondolhatja a gyengébb képességû olvasó, hiszen a szövegösszefüggés ezt sugallná – sem a törökök, sem a tatárok, mi több, a lipovánok sem követelnek vissza kastélyokat, csak a megveszekedett magyar grófok. (2001. aug. 29.)

120

121

A 600-ik 22 Hatszázadik számánál tart a legjobb értelmiségi hetilap. Nem mondható, hogy nem volt és nincs része zaklatásokban. Féléves sem volt, amikor egyik számát betiltották, és a szerkesztõséget (a Társadalmi Párbeszéd Csoporttal együtt) ki akarták lakoltatni a Calea Victoriei 120. szám alatti épületébõl. Ez egybeesett a Miron Cozma vezette június 13–15-i bukaresti bányászjárással. Ugyanaz a párt uralkodott akkor is – csak más néven –, mint ma. S hogy képviselõi ne tagadják meg magukat, pár nappal ezelõtt ismét szemet vetettek az épületre. Bányászjárásként élik meg a lap szerkesztõi ezeket a napokat is, amikor valamelyik, a hatalmi párthoz tartozó fõokosnak eszébe jutott, hogy a volt KISZ-vagyont vissza kell szolgáltatni – ha már a vagyonvisszaszerzés járja manapság! –, hogy aztán odaajándékozzák valamelyik PSD-érdekeltségben lévõ alapítványnak. S a szóban forgó épület a KISZ-é volt. Közben folyik a szó a NATO-csatlakozásról, „fegyverszünetrõl” meg miegyébrõl. Normális, stabil légkörrõl nem, pedig ahhoz hozzátartozna a sajtó függetlensége és tisztelete is, ami ugyancsak szükséges feltétel a csatlakozáshoz. (2001. aug. 30.)

Melyik öregasszony? Ki ül a nyeregben? Miután a bolgárok visszautasították Adrian Nãstase ajánlatát, hogy tudniillik Romániával közösen készítsék elõ a NATO-csatlakozást, a román miniszterelnök egy viccel próbált enyhíteni a kínos helyzeten: erõszakkal nem lehet átvinni az öregasszonyt az út túlsó oldalára – mondotta. Tulajdonképpen többrõl van szó, mint egyszerû diplomáciai fiaskóról. És bár nem szûnnek meg a román sajtó kommentátorai a magyar diplomáciát is elmarasztalni a bolgár válasz kapcsán, nem hallgatják el, hogy Bulgária bizony jobban áll a felkészülésben. A România liberã fõszerkesztõje, Bogdan Ficeac vezércikkében visszakérdez Nãstasénak: minthogy a bolgárok közel állnak az út túloldalához, ki is lesz az az öregasszony, akit át kell vinni az úton? Ugyanakkor élesen fogalmaz a vezércikk írója Magyarország felé: szerinte a Romániát támogató nyilatkozatok csak addig tartottak, amíg a magyaroknak nemzetközileg szükségük volt a jószomszédi viszony bizonyítására. Valójában a magyarok nem tudják elfelejteni Trianont. E gondolatmenetben említi Ficeac Vajdaság autonómia-státusát, amit egyes „felforrt agyúak” fontos lépésnek tekintenek a tartomány Magyarországhoz való csatolásában. „A magyar szélsõségesek lendületbe jöttek, és kezdik elõvenni Erdéllyel kapcsolatos terveiket.” Más apropóra ugyan, ám hasonlóképpen, sõt ellenzéki kollégáját élességben meghaladva, Cristian Tudor Popescu, az Adevãrul fõszerkesztõje szintén arról cikkezik, hogy a magyarok nyeregben érzik magukat. Olyannyira már, hogy a közelgõ magyar–román labdarúgó mérkõzésre a romániai magyar sportújságírókat közvetlenül akkreditálják a Román Labdarúgó Szövetség megkerülésével. Ezt Popescu nem csupán a FIFA elõírásaival ellenkezõnek minõsíti, hanem a magyarigazolvány céljait leleplezõ elõjátéknak; holnap már a román rendõrséget, a román 122

kormányt is megkerülik, a romániai magyarok Magyarországon fognak tanulni, olcsóbb és jobb magyar élelmiszert fognak fogyasztani, csupán a vécét használják majd Romániában – fakad ki dühösen és elkeseredetten az Adevãrul fõembere. Rendkívül veszélyesnek tartja a csábítást – errõl beszélt Adrian Nãstase is Slãnic Moldován –, az erdélyi románok felé meglebegtetett Erdély-autonómia ugyanis a jelenleginél sokkal jobb gazdasági feltételeket ígér. Sabin Gherman Erdély Pártja most igyekszik talpra állni. Nem kellene meghallani a szirén-éneket – figyelmeztet Cristian Tudor Popescu –, Budapest, a bolsevik politikai hagyomány szellemében, a románokat csak „útitársakként” kezeli. Annyi józanságot azért megõriz az Adevãrul vezérpublicistája, hogy kijelenti: Nãstase propaganda-lépései nem jelentenek igazi ellensúlyt – csak a gazdasági helyzet megjavításával lehet érdemi ellenpropagandát kifejteni. Az Adrian Nãstase által megvádolt (magyar és román) „transzszilvanisták”, „föderalizálók” közül Gabriel Andreescu a kolozsvári Krónikának egyebek közt azt nyilatkozta: „hogyan lehet ilyen üzeneteket megfogalmazni, melyek a NagyRománia Párt karjaiba taszítanak egy évvel azelõtt, hogy a NATO-integrációról korszakos döntés szülessék? Lehetséges, hogy Adrian Nãstase és az õt támogató csoportosulások ellenzik az integrációt.” Az Academia Caþavencu egyik glosszája arról szól (utalva a politikai „fegyverszünet” miniszterelnöki kísérletére), hogy Nãstase a NATO-t egyfajta Egyesülés Hórájának (román nemzeti táncnak) képzeli. Vészes információkat közölnek a „komoly”, nem viccelõ román újságok. A România liberã egy titkosszolgálati ezredes nevéhez kapcsolt moldvai maffiozó csoportról ír, amely veszélybe sodorhatja Románia NATO-integrációját. A Ziua egy Ceauºescu-korabeli fõtiszt újra csatasorba állításáról cikkezik: a SIE, a Külföldi Hírszerzõ Szolgálat kémhálózatának kidolgozását bízták állítólag Alexandru Tãnãsescu nyugalmazott tábornokra. Annak idején õ volt a NATO egyik legfõbb ellensége, most a SIE igazgatójának és az államelnöki hivatal vezetõjének bizalmasa – írja a Ziua. Ilyen körülmények között Románia búcsút inthet a NATO-nak. Ezt a bukaresti napilap címoldali hírként adja közre. Azt a bizonyos öregasszonyt most már lóra akarják ültetni – vagy lóvá teszik? (2001. aug. 31.)

Fáj szeptember... Fáj az Idõ, az õsz beállta. Fáj az õsz, amikor csak az alma pirosodik, minden más színét veszti. Így (ennél költõibben, mélyebb lírával) elmélkedik a Cronica Românã címoldalán Fãnuº Neagu, a Duna alsó folyása mentén született román író – csupán az utóiratban lépve ki a líraiságból, négy és fél sorban küldve el egyik írótársát a munkatársak közül, politikai egyet nem értésének hangsúlyozásával. Természetesen nem George Cuºnarencurról van szó, õ változatlanul a fõszerkesztõ, Fãnuº igazgatósága alatt. És láthatólag megértik egymást. Futball- és nemzeti ügyekben is. (Fãnuº Neagunak évtizedek óta szívügye a román labdarúgás.) Cuºnarencu ugyanis szintén „Fáj szeptember”-t ír a lapban, ugyancsak az elsõ ol123

dalon. Persze, nem a magyar válogatott grúziai veresége fáj neki; szóban forgó publicisztikai eszmefuttatása a budapesti, Magyarország elleni meccs várható kísérõjelenségeit boncolgatja: a radikális magyar szurkolók és a radikális politikusok Duna-parti beígért románellenes, Trianon-ellenes tüntetését – az elõzetes hírt komolyan veszi és továbbgondolja. Íme, láthatóvá válik, ki a szélsõséges; és majd jön az RMDSZ, megmagyarázza, hogy ez nem is volt románellenes tüntetés, teljesen normális tüntetés volt, a népek közötti barátság kifejezése. Jönnek majd a Cronica Românã román ellenségei is, mint a volt szabadeurópás N. C. Munteanu, és kioktatja a román népet. Ahogy kioktatják a nyugatiak is demokráciából, egyébbõl. – A szeptember eleji fájdalmakat másutt is meg lehet hallani. (És itt szintén nem a magyar, ezen belül az erdélyi magyar labdarúgó-szurkolókra gondolunk.) Sajtóban, tévében, ahol Románia euroatlanti integrációs esélyei kerülnek szóba. A Cotidianul vezércikke egyenesen azt írja, hogy sem Adrian Nãstase, sem a bukaresti fõpolgármester Traian Bãsescu nem a nyugati értékek elkötelezettje – tulajdonképpen szabotálják a NATO-csatlakozást. (2001. szept. 3.)

Lyukat beszélni Európa hasába! Talán ezt a szlogent tûzhetné zászlajára a román kormány ezen az õszön, amikor is eldõlni látszik, hogy Románia lekerül-e vagy sem a vízumkényszeresek feketelistájáról. Mint az köztudott, az Európai Unió Vízumbizottsága szeptember 24én tárgyalja Románia vízumkényszerének ügyét. Az országot lépésrõl lépésre maga alá gyûrõ (és egyre inkább úgy tûnik, teljhatalmúvá váló) kormánypárt hatalmasságainak nagy szüksége lenne egy pozitív kicsengésû döntésre, hiszen közeledik a tél, a fûtés- és élelmiszerellátási gondok, és a magyar státustörvény körül kirobbantott és azóta melegen tartott diplomáciai háború szemmel láthatólag nem vonja el a nép figyelmét a kormány gazdasági és szociális ügyekben „felmutatott” tehetetlenségérõl. A feketelistáról való lekerülést követõ virtuális extázis egy idõre elterelné az állampolgárok figyelmét a mindennapokról, a sikerben rejlõ politikai tõkérõl nem is beszélve. (Arról persze senki sem tesz említést, hogy az esetleges vízumkényszer-eltörlés még távolról sem jelenti azt, hogy a román állampolgárok a közeljövõben fel-alá furikázhatnak majd Európában, hiszen az utazgatás pénzbe kerül, ehhez azonban elõször is dolgozni kell valahol, meg aztán ott a mindennapi kenyér esete, és végül a huszonkettes csapdája halkan rácsattan a reménykedõre.) Nãstaséék tehát mindent megpróbálnak, hogy végül megenyhüljön a szigorú arcú bizottsági tagok szíve. Mircea Geoanã külügyminiszter a minap kijelentette, hogy minden diplomáciai eszközt felhasználva nyomást próbál gyakorolni az Európai Unió külügyminisztereire, a kedvezõ döntés érdekében. A miniszter azonnali intézkedéseket emlegetett, elsõsorban azt, hogy a gyanús elemek szûrése már a román határállomásokon elkezdõdik, szigorúan ellenõrizni fogják a kiutazni szándékozók útlevelét, kivallatják õket szándékaik felõl, és végül belenéznek a zsebekbe is; és ha bármi gyanúsat észlel az éber vámtiszt, az illetõ kétes elem már fordul124

hat is vissza honi tájakra. Az ötlet talán jó, a kivitelezéssel azonban lesz némi probléma, ugyanis a „kiskapuk” honában bárki megtalálhatja a megfelelõ likat, mondjuk bizonyos határátlépési megajánlás formájában. A másik, Románia szerint lényeges biztosíték kérdése is megoldódni látszik, hiszen egy német cég idén novembertõl elkezdi az új, hamisítás-mentes útlevelek gyártását. Ezen kívül Geoanã biztosította az EU külügyminisztereit, hogy a vízumkényszer eltörlésének további feltételeit is igyekszik teljesíteni Románia: a kormány programokat tervez az árvaházi gyermekek és a roma kisebbség helyzetének javítására, illetve az illegális kivándorlás megfékezésére. Nos, nem tudni, mi lesz a szeptemberi tanácskozás eredménye, az azonban biztos, hogy a cseh külügyminisztérium múlt heti döntése (mely szerint idén október elsejétõl a román állampolgárok csak vízummal léphetnek be Csehország területére) enyhén szólva rossz ómen. Talán õk tudnak valamit, amit a román kormány nem? Bár, engedjük meg, néha történnek csodák. (2001. szept. 4.)

Mineriád-ország Sok embernek a lovakról nem az ember egyik legjobb barátja, az elegancia vagy, teszem azt, a lóverseny jut eszébe, hanem Broncho Billy és a hollywoodi westernfilmek. Ugyanilyen asszociatív sorsra jutottak a Zsil-völgyi bányászok is: ha valaki valahol olvas róluk, hall felõlük vagy éppen találkozik velük, nem a munka nemesítõ volta jut eszébe, vagy éppen a fekete arany, hanem a bukaresti „bányászlátogatások” borzalmai. Úgy tûnik, valamilyen (ebben az esetben külsõ) kényszer hatására „idõszakonként tömegesen vonulni kezdenek, akár a lemmingek. Útvonaluk, a lemmingekéhez hasonlóan, többé-kevésbé állandó (esetleg a tornyosuló akadályok függvényében változik egy kicsit), ám úticéljuk mindig ugyanaz: Bukarest, Románia fõvárosa. Hogy mit akarnak ott? Mindig van egy konkrétnak hitt, ám gyakorlatilag kivitelezhetetlen céljuk. A fõváros úgy tárul elébük, mint a lemmingek elé a tenger. És a bányászok halálmegvetõ bátorsággal belevetik magukat ebbe a tengerbe, és mielõtt szétszórják õket, kamikázé módra törnek-zúznak, amit csak lehet. A legutóbbi ilyen bányászbevonulást ugyan megakadályozta a (kar)hatalom, úgy tûnik azonban, hogy a parázs nem hunyt ki a hamu alatt. A bomba az idei amnesztia körül kialakult kényes helyzet miatt robbant. Többek között a bukott, elítélt és börtönbe zárt bányászvezér, Miron Cozma amnesztiakérelme is Ion Iliescu elnök asztalára került. Miron Cozma ártatlannak tartja magát, állítása szerint õ mindvégig a Zsil-völgyi bányászok érdekvédelmét tartotta szem elõtt, nemes célokért küzdött, afféle bányászsisakos John Wayne-ként harcolt a sötét hatalmak ellen, és mégis börtön lett a „jutalma”. Ha tehát Iliescu elnök felmenti a Vezért, némi politikai tõkére tehet szert. Másrészt többen figyelmeztették az elnököt, hogy Európa valószínûleg nem díjazná a többrendbéli, véres összecsapásokkal járó bányászkalandok „szellemi atyjának” szabadlábra helyezését. Csakhogy, valamilyen okból kifolyólag, azt sem szerette volna ország-világ elõtt kijelenteni, hogy hölgyek-urak, itt egy számos vádpontban vétkesnek találtatott bûnözõ125

rõl van szó, tehát amnesztiáról szó sem lehet. Ismét a nagyszerûen begyakorolt és többször bevált bizánci hímezés-hámozáshoz folyamodott hát, mondván, hogy ha az alól a bûn alól fel is menti Cozmát, amely miatt éppen börtönben ül, nem ér el sokat, hiszen a bányászvezérnek több pere van folyamatban, és ha netalán valamelyikben ismét elítélik, akkor a törvény értelmében korábbi büntetését is le kell ülnie. A csomagolás szép volt, és remélhetõleg a kecske is jóllakik, a káposzta is sitten marad. Igen ám, csakhogy az elnök nem számolt a bányászok idõk során kialakult lemmingszerû viselkedési mintáival. Romeo Beja, az alvezér és társai a minap kijelentették, hogy ha Cozma nem kerül szabadlábra, készek ismét Bukarestbe zarándokolni. Egyes bányászszakszervezetek ugyan elhatárolták magukat Beja kijelentéseitõl, de a tények önmagukért beszélnek: a bányászok damoklészi csákánya továbbra is ott lóg Bukarest fölött. Mit lehetne tenni, hogy ezt a vonulós ösztönt megfékezzék? A törvény betû szerinti tiszteletben tartása lenne a kézenfekvõ megoldás. Vagy talán egy virtuális rezervátumot kellene létrehozni a bányász-lemmingek számára? (2001. szept. 5.)

Kihunyó ellenzék? Sokak számára aggasztó átalakulások mennek végbe mostanában a román politikum térképén. A Demokrata Párt-i választásokat követõ csatározások azt eredményezték, hogy sok demokrata politikus kilépett a pártból. Hasonló „exodus” figyelhetõ meg a Nagy-Románia Párt esetében is. Nem nehéz kitalálni, hova igazolnak át a renegát ellenzéki politikusok. A kormánypárt persze lapít és csendben mosolyog a bajusza alatt, ugyanis számára igencsak kedvezõ ez a migráció. Egyes jóslatok szerint hamarosan bekövetkezik a pillanat, amikor Nãstaséék pártja megszerzi majd a parlamenti abszolút többséget. A dolgok ilyen alakulása természetesen nem maradhatott észrevétlen Európa figyelõ szemei elõtt. Legutóbb az Európa Parlament egyik tömörülése, a Kereszténydemokrata Néppárt jelezte aggodalmait a román hivatalos szerveknek az ellenzéki pártokkal szemben tanúsított intoleranciájával kapcsolatban. Hans-Gert Pottering, az Európa Parlament Kereszténydemokrata Néppártjának (PPE-ED) az elnöke a strasbourgi parlament plénuma elõtt kijelentette, hogy tudomása szerint nemrég egy olyan bírósági döntés született Romániában, amely gyakorlatilag kérdésessé teszi a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt létezését. Az történt ugyanis, hogy a bukaresti bíróság visszautasította az Andrei Marga vezette KDNPP és Victor Ciorbea Kereszténydemokrata Nemzeti Szövetségének egyesülését. Azóta a párt új vezetõsége, élén a Marga helyébe lépõ Victor Ciorbeával, fellebbezett a döntés ellen, ám a helyzet mit sem változott. Érdemes elgondolkodni ezeken az apró politikai stikliken, amelyek a PSD burkolt abszolút többségre irányuló törekvéseit szolgálják. A szívük mélyén többségükben vörös árnyalatú kormánypártiaknak igencsak jól jönne ez az egypártrendszer a többpártrendszerben, annál is inkább, mert egy ilyen helyzetben nem kelle126

ne állandóan egyeztetniük a demokratákkal, no meg az RMDSZ-szel, és gyakorlatilag kihunyna az ellenzék pislákoló mécsese, anélkül hogy maga az ellenzék megszûnne. Figyelemre méltó, hogy Nãstaséék úgy reagáltak Pottering kijelentéseire, mint a lopáson kapott gyermek. A kormányfõ a nyilatkozatot követõ napon visszavágott Potteringnek mondván, hogy szó sincs semmiféle megszûnésrõl, Romániában nem is egy, de két parasztpárt van, és köszönik szépen, jól vannak, egyébként pedig legyen szíves és ne töltse meg kisstílû hazugságokkal az európai honatyák fülét. Pedig, amint a mellékelt „ábra” mutatja, Keleten a helyzet továbbra is változatlan. (2001. szept. 6.)

A budapesti csata Szeptember 5-én este „a Népstadion poklában” ismét összecsapott a magyar és a román nemzeti tizenegy. A tét igencsak nagy volt, hiszen a gyõztes csapat versenyben marad, a vesztes pedig maximum a lelátókról követheti a következõ labdarúgó világbajnokságot. A román csapat megnyerte a bukaresti találkozót, viszont Budapesten idõtlen idõk óta nem gyõzött. Habként a tortán a román nemzeti tizenegy elõször állt pályára úgy, hogy a kispadról Gicã Hagi excsatárkirály irányította õket edzõként. Noha a végeredményt illetõen senkinek sem lehetett semmiféle kétsége (2:0-ra gyõzött a román csapat), a románság szemében bonyolult szimbólummá nõtte ki magát ez az eredmény. Hagi minden sajtóbeli fair play-kijelentése ellenére nagyon sokan valamiféle háborús gyõzelemként értelmezték a 2:0át. A román írott és elektronikus sajtóban egymást érték az olyan kijelentések, hogy „Bevettük Budapestet!”„Porba döngöltük Magyarországot!” stb. A romániai közvélemény mostanában igencsak érzékenyen reagál minden magyar vonatkozású eseményre, a státustörvény miatt. Nem csoda hát, hogy egy ilyen, gyakorlatilag teljesen semleges gyõzelem megfelelõ tálalása azt a benyomást kelti a román állampolgárokban, hogy „most jól visszalõttünk a hódító barbár hunoknak“. A számítás alaposan bejött: a szerdáról csütörtökre virradó éjszakán piros-sárga-kék zászlóba öltözött fiatalok özönlötték el Kolozsvár fõterét, és hazafias érzelmektõl fûtve a magyar konzulátus köré gyûltek, vidám magyargyûlölõ szlogeneket ordítozva. Többször is elhangzott a román himnusz és a „Noi sîntem români!“ Ezek után a kolozsvári tömeg (immár az ilyen jellegû foci-gyõzelmek után „menetrendszerûen“) megfürdött az Avram Iancu szobra körül levõ szökõkútban. Másrészt a román sajtó részletesen a közvélemény elé tárta a magyarok pesti kegyetlenkedéseit. A kiküldött tudósítók kéjesen ecsetelték, hogyan törték be a dühöngõ magyar szélsõségesek a román szurkolók fejét, a román rendszámú gépkocsik szélvédõjét, hogy ha már a pályán nem sikerült, ily módon adják vissza a kölcsönt. Az ilyenfajta hangulatkeltés mindig bejön, pláne ha termékeny talajra hull. A román átlagpolgár tehát egy sportesemény kapcsán ismét masszív intrakraniális adagot kapott magyargyûlöletbõl. A politikum persze sajnálkozik, vállát vonogat127

ja, titokban pedig kezét dörzsöli. Hátha megmentesz valahogy, Uram, a magyarok nyilaitól. (2001. szept. 7.)

Zavaros NATO-vizek Chris Donelly, a NATO-fõtitkár közép- és kelet-európai tanácsadója bejelentette, hogy az elkövetkezõ hat hónapban elválik, milyen formában történik a NATO további bõvítése. Donelly szerint Románia csatlakozási esélyei nagyon jók, csakhogy... Az angol „but” szó ilyen összefüggésben általában a többé-kevésbé rejtett buktatókra utal (általában hatáspauza követi, amolyan hitchcocki feszültséggerjesztõ gyanánt), Románia csatlakozását tekintve pedig a kötõszó különösen sokat sejtet. Tudnivaló, hogy a korábbi madridi NATO-csúcs elõtt Románia vezetett a bõvítés második hullámában esélyes államok között, manapság viszont Bulgária is lekörözte. Ehhez járul az a komoly frusztrációt okozó visszautasítás, amellyel Bulgária arra a román javaslatra reagált, hogy a két ország egyesített erõkkel kérje felvételét a NATO-ba (Na ja, aki elöl van... !) Aztán savanyú cukorka gyanánt a tortán ott van a cseh vízumkényszer-bevezetési intézkedés is, amelynek idõpontját a minap egy hónappal eltolták ugyan, de a lényegen ez mit sem változtat. Románia hovatovább csak arra számíthat, hogy stratégiai helyzete NATO-szemszögbõl nézve elõnyösebb, mint némely szomszédjáé. A múlt héten Mircea Geoanã román külügyminiszter volt a PRO TV PRO Vest címû talk-show mûsorának a sztárvendége. A téma természetesen a NATO- és EUcsatlakozás volt, némi státustörvény-bírálattal megfûszerezve. A beszélgetés során minden elhangzott, ami valamilyen fontossággal bír a csatlakozási folyamat szempontjából. A szerkesztõk megszólaltattak olyan, az ügyben érdekelt „sztárokat”, mint Emma Nicholson bárónõ, majd az Amerikai Egyesült Államok kongresszusának kelet-európai szakértõjét, valamint a Cseh Köztársaság bukaresti nagykövetét, akik az ilyenkor megszokott diplomáciai csûrcsavaron kívül semmi lényegeset nem közöltek a nagyérdemûvel. Néhány közvéleménykutatás eredményeit is közölték a mûsorban, amelyek egyértelmûen arra utalnak, hogy a román állampolgárok hatvan százaléka nem nagyon bízik a csatlakozás sikerében. A legérdekesebb viszont az volt, ahogy maga a külügyminiszter nyilatkozott az ügyrõl. És nem is annyira a mondatok tartalma volt szembeszökõ, hanem ahogy elõadta õket. Egy olyan párt külügyminisztere nyilatkozott errõl-arról, amelynek szemmel láthatólag nem kell féltenie a hatalmát, nem kell bizonytalan csatlakozási sikerekkel kecsegtetõ kampánybeszédeket tartania. A PSD a túlélésre utazik: ha bejön a csatlakozás, annál jobb, ha nem, akkor marad a keleti blokk. (Hisz ne feledjük, orosz földgáz folyik Románia csöveiben.) Amíg pedig mindez eldõl, nyugodtan lehet halászni a zavaros vizekben. (2001. szept. 10.)

128

Románia esete a német kancellárral Nagy az izgalom a román politikai berkekben, hiszen most már biztos, hogy Gerhard Schröder német kancellár idén szeptember 18-án Romániába látogat. A szociáldemokrata politikus magánemberként érkezik, hogy felkeresse édesapja, a néhai Fritz Schröder sírját, akit a feltételezések szerint 1944 októberében hantoltak el a Kolozs megyei Mezõcsánban. A sajtóban hónapok óta követik egymást a bombasztikus írások, amelyek arról szólnak, hogy íme, a világháborúban elhalálozott német káplár (aki ráadásul annak idején ellenség volt) hozza egymáshoz közelebb Romániát az EU leghatalmasabb tagállamához. „Ami nem sikerült a diplomáciának, sikerül a történelemnek”, harsogták a lapok, és a látogatás elõtti csimbummból ítélve (biztonsági intézkedések, magas szintû találkozók stb.) úgy tûnik, a politikai szféra is zászlajára tûzte az említett szlogent, még ha nem is hisz benne. A helyzet ugyanis az, hogy annak idején, 1944. augusztus 23-án a román hadsereg váratlanul átállt a szövetségesek oldalára (amit ugyebár akár árulásként is lehetne értelmezni), és minden felejtsük-el-a-múltat jellegû hozzáállás ellenére nem valószínû, hogy a német kancellárban kellemes gondolatokat ébreszt majd a látogatás a fél évszázadon átívelõ „közeledési manõvert” illetõen. A román kormányt azonban szemmel láthatólag nem érdekli ez a szigorúan szubjektív, ám annál jelentõsebb szempont. Az uniós csatlakozás ügyében remélt német támogatás érdekében mindent megtesz, hogy Schröder kancellár látogatása zökkenõmentes legyen. A látogatás útvonalán nagy lendülettel aszfaltozzák az utakat, tömik a gödröket, csinosítják a környezetet, természetesen állami pénzbõl. Az egész vircsaft egy 15 évvel korábbi helyzetre emlékeztet, amikor egy másik államfõ (igaz ugyan, hogy az hazai volt, titokban véres kezû diktátorként emlegették, és körútjaitól senki sem várt semmit) ide-oda látogatására készült az ország. Na ja, a történelem ismétli önmagát. (2001. szept. 11.)

Minek cselekedni, amíg ígérni lehet? A Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ küldöttségei hétfõn találkoztak az egyik snagovi kormányvillában, hogy megvitassák a két párt által kilenc hónappal korábban kötött együttmûködési megállapodás helyzetét, valamint a további együttmûködés lehetõségeit. A küldöttség tagjai egyetértettek abban, hogy a két párt közötti együttmûködés jó ütemben indult ugyan, de pár hónap múlva lassult az iram. Adrian Nãstase, az PSD-küldöttség vezetõje kijelentette, hogy a két párt „kollegiális” viszonyába olyan külsõ tényezõk „rondítottak” bele, mint a határon túli magyarok jogállásáról hozott státustörvény. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a külkapcsolatokban a román kormány képviseli a romániai magyarságot, és figyelmeztette az RMDSZ politikusait pártjuk kétértelmû állásfoglalására a kérdéssel kapcsolatban. A kormánypárt tehát zsarolni kezdi szövetségesét, ugyanis az RMDSZ-nek a státustörvényhez való viszonyulásától teszi függõvé bizonyos jogszabályok elfogadását vagy alkalmazását. Ilyen jogszabály pedig jócskán akad: ott 129

az egyházi ingatlanok törvénytervezete, a magyar felsõfokú oktatás, illetve a közszolgálati televízió és rádió magyar adásainak kibõvítése, és a sor hosszú. Persze ígéretek vannak, de hát mikor nem voltak? A román kormány magabiztosan folytatja ígérgetési stratégiáját, hiszen egyre valószínûbb, hogy erõszakos terjeszkedési politikájának „hála”, hamarosan elérkezik a pillanat, amikor monopolhelyzetbe kerül. Na és mit tehet az RMDSZ? A sarkára áll, Európát híva segítségül? Vagy a határidõ lejárta után nem újítja meg az egyezséget, azaz kiszáll a közös buliból? Vagy esetleg tovább sodortatja magát a szocdem árral, és nyeli a zavaros vizet, hogy idõnként félsikereket csikarhasson ki? Nos, egyelõre úgy tetszik, az utóbbi megoldást választja, és kivár. Hátha valamelyik ígéret végül félig-meddig valóra válik. (2001. szept. 13.)

Ingatlankavarc Hosszas vajúdás után ez év február 14-én végre megszületett az államosított ingatlanok visszaszolgáltatását szabályozó 10. számú törvény. Természetesen a törvényben fellelhetõ rések, gubancok miatt az alkalmazhatóság körül azonnal felmerültek a problémák. A kormánykörök ugyanakkor máris meghúzták a vészharangot a román kulturális örökséget a visszaigénylések következtében fenyegetõ veszély okán. Ioan Opriº mûvelõdésügyi államtitkár szerint bizonyos mûemléképületek visszaszolgáltatása esetén a román államot hatalmas veszteség érné. A kormány nem titkolja tehát, hogy szeretné továbbra is állami tulajdonban tartani a kérdéses épületeket. Közben, mivel a törvény megszületett, az illetékesekhez folyamatosan érkeznek a visszaigénylési kérések. A visszaigénylési listán többek között számos olyan épület is szerepel, amelyben ma bérlõk laknak, sõt, aki tehette, meg is vásárolta a hosszú ideje az államtól bérelt lakását. A gond csak annyi, hogy ez a folyamat akkor indult be, amikor még a visszaigénylési törvény nem létezett. Az állami szervek vígan eladták a lakásokat (reális árukhoz képest bagóért), és mindenki úgy gondolta, hogy jól járt. Ez persze, amint a mellékelt ábra mutatja, nem egészen így van. Ugyanis csak az állam járt jól: bekasszírozott egy csomó pénzt a volt bérlõktõl, a többi már nemigen érdekelte. A visszaigénylési törvény értelmében viszont a volt tulajdonosnak joga van ingatlanát visszakapni. És ha ez bekövetkezik, akkor egészen fonák helyzet áll elõ, nevezetesen, hogy egy adott ingatlannak két tulajdonosa lesz: a régi-új, illetve a bérlõ, aki közben megvásárolta a bérleményt. A tulajdonost természetesen nem fogja érdekelni a bérlõ/tulaj sorsa, hiszen õ nem tehet arról, hogy fordított sorrendben születtek meg a törvények. A bérlõ pedig fogja a fejét, hiszen perelhet az állammal, amely köztudottan kétes kimenetelû vállalkozás. Hab a tortán, hogy a bérlõk vásárlási akcióját annak idején adminisztráló Ardealul cég idõközben megszûnt. Minden valószínûség szerint újabb kavarások várhatók az ingatlanügyben, addig viszont, legalábbis attól a pillanattól kezdve, amikor a volt tulajdonosok visszakapják ingatlanaikat, marad a „két dudás egy csárdában” helyzet. (2001. szept. 17.) 130

Szájára vett a világ Érthetõen felborzolta a román közvéleményt – legalábbis a médiát – a Nagy-Románia Párt elnökének, Corneliu Vadim Tudor szenátornak a kijelentése: Romániában 1995-ben arab terroristákat képeztek ki, mégpedig harminc Hamasz-harcost. Vadim nem csupán a SPP-t (az Õrzõ és Védõ Szolgálatot) vádolta meg, hanem magát Iliescut, az államelnököt is, hogy ti. az õ beleegyezésével történt ez a kiképzés. A cáfolatban elhangzott, hogy Bukarestben éppen antiterrorista célzattal és technikával képezték ki a palesztinokat, egy nemzetközi program keretében (amiképpen ez Franciaországban, Olaszországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Dániában, Görögországban, Törökországban történt). Iliescu perrel fenyegetõzik, és van olyan (naiv?) publicista, aki reménykedik, hogy ezt a legújabb felelõtlen, „nemzeti érdeket sértõ”, otromba kitalációt Corneliu Vadim Tudor politikailag nem fogja túlélni. Az elmúlt évek bányászjárással dúsított éveit ismerõk nem táplálhatnak ebben a tekintetben (sem) túl nagy illúziókat. Vadim politikai terrorizmusa – amelynek egyik fõ célpontja a magyarság és az RMDSZ – hosszú idõn át jól jött valakiknek, legalábbis csak „mérsékelten” zavarta a hivatalos román politikát. Most valóban mintha nagyobb volna a tét. Ha az európai és amerikai országok kormányai nem fogják is elhinni Vadim állításait, arra ezek biztosan alkalmasak, hogy Románia amúgy sem túlságosan jó nemzetközi hírét , a média révén, tovább rontsák. És nem elég ez a Vadim bin Laden (ahogy az Evenimentul zilei nevezi a NagyRománia Párt elnökét), jön a Sunday Times cikke, benne egy kilencvenes évek közepi Oszama bin Laden-nyilatkozattal, miszerint neki, a most fõ gyanúsított terrorista vezérnek többek közt Romániában is mûködött szervezete. Döbbenten olvassa, hallja ezt a mai román miniszterelnök is, és nem akar hinni a fülének. (2001. szept. 18.)

Funar nem fogy ki az ötletekbõl Kolozsvár polgármestere azt nyilatkozta a hét elején, hogy a legközelebbi, szeptember 27-én tartandó városi tanácsülés színhelye a város egyik terén, az Avram Iancuról elnevezett téren lesz. A szabadtéri ülésre azért kerül sor, hogy minél több polgár vehessen részt a költségvetést vitató fórumon. Arról is gondoskodik, hogy rossz idõ esetén ne maradjon el a „nyílt gyûlés”: ha esik, sátorban tartják meg. Feltehetõ a kérdés: vajon az óriás sátrat kinek a pénzén veszik meg? És a székeket meg az asztalokat, mert az is be van ígérve. Nyilván az adófizetõ polgárok pénzén, vagyis a meghívott vendégek pénzén. A másik eredeti ötlet, ami már határozat, hogy az ifjú pároknak a hivatal hosszú életû dísznövényt ajándékoz, ami végigkíséri õket az életen. El lesznek ragadtatva a fiatalok, talán arról is megfeledkeznek, hogy nincs lakásuk – és kilátásuk se lakásra! –, ahol a növényt elhelyezhetnék és gyönyörködhessenek benne. (2001. szept. 19.) 131

Omlások, bontások Hisztériateremtésbõl, nagyképûségbõl jeles! A New York-i tragédia másnapján Kolozs megye nagyjai összegyûltek, hogy meghozzák a területre vonatkozó óvintézkedéseket – váratlan csapásra felkészülendõ. Elnevezték magukat válságbizottságnak (ezt a Clujeanul címû hetilapból tudjuk meg). Határozatokat hoztak egy esetleges ellenséges tevékenység kivédésére a megye területén. Érdeklõdésük középpontjában természetesen a jelentõs középületek álltak, a nagyobb intézmények székhelyei. Jöhetnének hozzánk a CIA és az FBI emberei tanulni! Igaz, nálunk ikertoronyházak nincsenek, ikreket itt szülni szoktak, de azokért nem aggódik a hatóság. A gyerekekrõl való gondoskodás csak akkor „divatos”, ha megjelenik Romániában Nicholson bárónõ, az Európai Unió megfigyelõje és számon kéri, mit javított a hatalom az állami gondozásban lévõ gyermekek helyzetén. Legutóbb Adrian Nãstaséval alapítvány létrehozását vették tervbe a gyermekek védelmére. Szerencsére a nem állami gondozásban lévõ gyermekek helyzetérõl nehezebben értesülhet Nicholson asszony. Meglepõdne, ha tudná, szülõk százezrei miként teremtik elõ – vagy nem – például a tanévkezdéshez szükséges anyagi fedezetet. Épületek omlásától viszont félünk. Norica Nicolai, Kolozsvár liberális képviselõje aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Kolozsvártól nem messze egy faluban lebontottak egy görög katolikus templomot (Kisbányán). Kár volt hisztériázni (bár az ortodox egyház türelmetlensége a román görög katolikusokkal szemben közismert); kiderült, hogy a kis fatemplomot szétszedték, és máshol állítják, majd szentelik fel. Igaz: engedély nélkül bontottak... (2001. szept. 20.)

Arcátlanság Az arcátlanságnak több jelentése van. Mindenütt keresik például az amerikai terrorakciók kitervelõit, elõkészítõit. A szeptember 11-én nyilvánvalóvá vált kritikus helyzet továbbra is az egész világot foglalkoztatja. Hol van a kivezetõ út? Ezt kérdezik önmaguktól és egymástól a politikusok, errõl szól a média. Természetesen a közvélemény-kutatók is keresik, világszerte, a válaszokat. Az Amerikában végrehajtott terrorista akciókat, az eltérített, iszonyatos pusztító fegyverré tett utasszállító repülõk s a megcélozott stratégiai pontok katasztrófáját hogyan lehet megtorolni? Ki vegyen ebben részt? És konkrétan: egyetért-e azzal, hogy az Ön országa az USA mellett részt vállaljon a terroristák elleni katonai akciókban? A Nemzetközi Gallup Intézet által kezdeményezett, Romániában a CSOP által szeptember 15. és 17. közt lebonyolított közvélemény-kutatás hazai eredménye: a romániai lakosság 52 százaléka ellenzi Románia részvételét egy ilyen akcióban. Románia parlamentje viszont elfogadta a határozatot, hogy az ország a NATO-val együtt vegyen részt a terrorizmus megfékezésében. Ezt még a Képviselõház nagy-romániás alelnöke is támogatta, próbálva megmagyarázni elnöke, Corneliu Vadim Tudor korábbi vádjait, miszerint Romániában palesztin terroristákat képeztek ki a kilencvenes években (is). Ezt nehéz 132

összeegyeztetni a Ziua mindössze egy nappal elõbbi elsõ oldalas hírével, amely szerint C. V. Tudor az ország elnökét, Iliescut Románia 1. számú terroristájának nevezte. A România Mare, a Nagy-Románia Párt hetilapja pedig elsõ oldalán a Ion Iliescunak tulajdonított (1950-es moszkvai) kijelentést idézve, „Amerikai kannibálok” cím alatt valamennyi amerikai elnök fényképét közli, Washingtontól az ifjabb Bushig (utóbbit nagyban). A változatlanul tartó feszült nemzetközi helyzetben tárgyalta a bukaresti szenátus a George Pruteanu által kezdeményezett román nyelvvédõ törvényt. Az OTV bukaresti stúdiójában Ion Cristoiu kérdezte Pruteanut a törvény jövõbeni mûködésérõl, alkalmazhatóságáról. George Pruteanunak természetesen nincsenek kételyei az ügy kezelésének abszolút helyes voltában és végrehajtásában. Azt viszont a szenátusi vitában tagadta, hogy a törvény az anglicizmusok és a magyar nyelv ellen irányulna. George Pruteanu egyelõre nagyobb sikert aratott, mint szenátor-társa, Corneliu Vadim Tudor. (Bár utóbbi törvény elé idézésének törvényes lehetõségei sem biztosak.) Egy másfajta román magatartást elemez a nemzetközi hírû kolozsvári irodalomtudós, Adrian Marino az Observator culturalban (2001. szept, 18–24.). Egy most megjelent iaºi-i kötet kapcsán külföldi tapasztalatokkal hazatért európai románok nacionalizmusok fölé emelkedõ írásait méltatja. (2001. szept. 21.)

A megcélzott romániai magyar média A World Trade Centert és a Pentagont ért terrortámadás óta szinte minden eseményt, világszerte, ehhez a sokkhoz kapcsolnak. Számos kommentárban, magánbeszélgetésben vetõdött fel a kérdés, az aggodalom, hogy a szabadságjogok amerikai mércével mérhetõ érvényesülésének 2001. szeptember 11-tõl számítva vége lesz-e. Ebbe a kérdéskörbe tartozik a sajtó szabadsága is, az egész médiáé, amelynek mostantól (Amerikában) stratégiai szempontokat is figyelembe kell vennie. Románia persze messze van földrajzilag New York-tól és Washingtontól, illetve Oszama bin Laden feltételezett rejtekhelyétõl, mégis kapott a román média figyelmeztetést az ország miniszterelnökétõl (Corneliu Vadim Tudor terroristák kiképzésével kapcsolatos, Romániára vonatkozólag súlyos vádjait követõen), hogy legyen óvatosabb az információk közlésében. A romániai magyar médiát elmarasztaló legújabb kijelentés aligha hozható összefüggésbe hasonló veszélyekkel, védelmi szempontokkal – noha Adrian Nãstase néhány héttel ezelõtt már kinyilvánított ilyen álláspontot, amikor az úgymond transzszilván nézetek veszélyességét fogalmazta meg. Most, a Székelyföldön (Hargita és Kovászna megyében) tett tanévnyitó látogatása után fejezte ki elégedetlenségét (szerinte nem hitelesen tudósítottak a helybeliek az eseményrõl, manipulálják a magyar lakosságot); ezt a „monopolhelyzetet” meg kell törni, nyilatkozta a miniszterelnök. A hír hallatán eszébe jut az embernek az Együtt – Împreunã címmel megjelenõ, Hajdu Gyõzõ szerkesztette (kétnyelvû) fantom-lap, amely hosszú ideje hivatalos (felsõ) támogatásban részesül, ám még havi nyilvánossága is bi133

zonytalan. Vajon hogyan képzelik el odafönt azt a romániai magyar újságot, amely napról napra bizonyítja majd kormányhûségét? (2001. szept. 24.)

Temesvári emlékeztetõ SRI-ügyben Románia 1989 decembere után megújulni akaró közéletében, a normális etnikai kapcsolatok megteremtésében vállalt nem akármilyen szerepet a Temesvár Társaság. Az akkor harminchárom éves Daniel Vighi író, ma a temesvári Nyugati egyetem tanára emlékezik vissza (a Provincia most megjelenõ kettõs számában) a volt Szekuritáté, illetve az alakulóban lévõ új titkosszolgálat, a SRI egyik kísérletére, amelynek célja az volt, hogy a régi módszerekkel befészkelõdve a Temesvár Társaságba, kompromittálják, illetve megfélemlítsék õket. Daniel Vighi fölteszi a kérdést, vajon a mai SRI tud-e õszintén viszonyulni az Európai Unió demokratikus követelményeihez. A tapasztalat inkább az, hogy a SRI-tisztek nagy részének a mentalitása antidemokratikus. A volt szekusok közül számosan a Nagy-Románia Párt tagjai lettek, és „a titok mitológiájával és az ortodox alibikkel ékesített szélsõséges nacionalizmust mûvelnek, katasztrófa-forgatókönyveket hirdetnek az állam stabilitásával és egységével kapcsolatban, a nekünk rosszat akaró idegenekrõl, az áruló románokról beszélnek, nyíltan vagy hallgatólagosan a NATO és az USA ellen foglalnak állást.” Ezt a politikai gondolkodást a temesvári író rendkívül veszélyesnek tartja, amely összhangban áll Vadim Tudor és Gheorghe Funar Románia egységét a székely megyékkel szemben védelmezõ nyilatkozataival, az pedig a Koszovóéhoz hasonló tragédiát robbanthat ki e megyék nemzeti purifikálásának szándékával. A cikkíró konkrétan 1990 tavaszára és nyarára, többek közt a marosvásárhelyi pogromra és a bányászjárásra utal, nem utolsósorban a nacionalista felhangú újságcikkekre és manipulatív cselekedetekre, amelyek szemben álltak a „Temesvárt kezdõdött román–magyar közeledéssel vagy például Smaranda Enache magatartásával.” Daniel Vighi emlékezése különös hangsúlyt kap ma, amikor nem csupán a Nagy-Románia Párt felõl erõsödnek a nacionalista hangú nyilatkozatok. (2001. szept. 25.)

Miért a riportert büntetik? Megbüntették Paul Grigoriut, a Radio România riporterét, aki mûsorában Corneliu Vadim Tudorral készített interjút, miután az képtelen vádakkal illette az ország elnökét, Ion Iliescut. A Nagy-Románia Párt elnöke és szenátora a rádióban is megismételte vádjait, miszerint Iliescu elnök elõzõ mandátuma idején terroristákat képeztek ki Romániában az õ tudtával. Ezért a megismételt nyilatkozatért a riportert teszik felelõssé, ahelyett, hogy megköszönnék, hogy felvételével anyagot biztosít az igazságszolgáltatásnak, és C. V. Tudor nem fogja tudni letagadni kijelentéseit, amikor felelõsségre vonják, mint azt oly sokszor tette. Mintha legalábbis a 134

riporter tehetne arról, hogy egy ilyen személy, mint C. V. Tudor a parlamentben van és egy olyan párt vezetõje, amelyet be kellene tiltani a törvény értelmében, hiszen uszító. A román hatalomnak meg kellene köszönnie Grigoriunak a segítséget. De ehelyett szemet hunynak Vadim nyilatkozatai felett – mint számtalan esetben évek óta. És felelõssé teszik a vétlent. Mert „a sajtó a hibás”. (2001. szept. 26.)

Ne legyen önálló magyar egyetem! Még nem szavaztak, de megvitatták a román képviselõházban az RMDSZ törvényjavaslatát a kolozsvári magyar nyelvû állami egyetem létrehozásáról. Mint az várható volt – élen a hatalmi párt és a legnagyobb ellenzéki párt, a PRM képviselõivel – visszautasították a javaslatot. Az érvelésben sem bizonyultak újszerûnek, ma már unalomig ismételt érveket hallhattak az RMDSZ képviselõi: céljuk a lakosok közötti nyelvi ellentét szítása, elszigetelõdés, Magyarországon sincs román egyetem, az európai trenddel is ellentétes az igény stb. Az RMDSZ érvelése, miszerint az anyanyelven tanulás feltétele a nemzeti identitás megõrzésének, süket fülekre talált. Mindez elgondolkoztatja az embert: hogyan lehet tiltakozni egy kulturális intézmény létesítése ellen, olyan intézményrõl lévén szó, amely nem irányul senki ellen, az ország területén élõ polgárok tudását hivatott gyarapítani? Milyen kulturális szinttel rendelkeznek honatyáink (a zömük), ha zavarja õket a tudomány terjesztése, ami mindenképpen az állam érdeke is kellene legyen? De a korlátoltság nem ismer határokat. Viszont veszélyes, ha hatalom van a kezében. (2001. szept. 27.)

Románia, Guest, Laden Románia nemrégiben fogadta az Amerikai Egyesült Államok új bukaresti nagykövetét, Michael Guestet. A nagykövet elsõ sajtóértekezletét azonban enyhe értetlenség fogadta: a hazai központi (és vidéki) média értetlenül állt Guest deklarált homoszexualitása elõtt. Amúgy a nagykövet felszólította a sajtóértekezleten jelen lévõket: fogalmazzanak meg minél több – õszinte – kérdést. Ezek hiányában nagykövet úr kénytelen elmesélni, hogy homoszexualitása amúgy magánügy, õ a maga részérõl arra számított volna, hogy NATO- és kisebbségi szakértõként mutatja be a romániai média, hiszen – így Guest – homoszexualitásának semmi köze nincs nagyköveti mivoltához. Igen, mondhatnánk, ha normális világban, normális körülmények között élnénk. Ettõl azonban – sajnos – távol állunk. Az ortodox Romániában annak is súlya van, hogy az amerikai nagykövet „más”, illetve, hogy puszta léte megtépázza kissé Iliescu államfõ neovallásos imidzsét. A békát a román hatalom kénytelen lenyelni, megemésztenie azonban nem könnyû. A zsenáns ügyekre egy lapáttal rátesz a Romániai Kommunisták Szövetsége, mely gittegylet se többet, se kevesebbet nem tesz, mint bin Laden terrorista akció135

it dicsõíti. Szerintük az arab terrorista nem tesz egyebet, mint bosszút áll az elnyomott népeken-nemzeteken.. Szólamaikat kiegészíteni látszik Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke, aki szerint az utóbbi években Románia arab terroristákat képezett ki. Kijelentéseiért a PRM-szenátort parlamenti immunitásának elvesztése fenyegeti. De e fenyegetés miért válna valósággá egy olyan országban, ahol bin Laden deklarált hívei büntetlenül fungálhatnak? (2001. szept. 28.)

Egyetem és demokrácia Október az egyetemi évvel együtt köszönt be Romániában. Aradon egy nappal korábban Ion Iliescu tartott tanévnyitó beszédet, és államfõi okfejtésében alapgondolatként elhangzott, hogy a kimûvelt fõk jelenthetik az ország demokratikus jövõjének biztosítékát. Szépen és kulturáltan hangzik az elnöki üzenet, ám éppen ezekben a napokban nem tudja az ember nem asszociálni azokat a híreket, amelyek a feltételezett (kikövetkeztetett) arab terroristákról szólnak. Például az állítólagos hamburgi diákról, aki várostervezést tanult, kitûnõ dolgozatot is készített e témában, hogy aztán nekivezesse az utasszállító repülõgépet a World Trade Center toronyépületének. Nem tudjuk persze, hogy ez a bizonyos diák a tanárok szakelõadásai mellett még milyen oktatásban és képzésben részesült, amíg eljutott világpusztító tettéhez. Szeretnénk bízni abban, hogy a romániai egyetemeken sem arab, sem más nemzetiségû, pusztításra szakosodó diákok nem húzódnak meg, a helybeliek pedig, a román állampolgárságúak még kevésbé képviselik a gyûlölködés könnyen tömegpusztításba forduló szellemét. Magyar vonatkozásban abszolút újdonságnak számít az egyetemi évkezdésben, hogy az állami keretek, mindenekelõtt a Babeº–Bolyai biztosította magyar nyelvû képzés mellett 2001 októberétõl romániai magyar magánegyetemen, a Sapientia néhány tagozatán is (Csíkszeredában és Marosvásárhelyen) megkezdhetik tanulmányaikat magyar fiatalok. (Állítólag, ezzel párhuzamosan, jelentõsen csökkent az érdeklõdés a bukaresti egyetem bölcsészeti karán a magyar szak iránt.) Remélhetõleg ez a mozzanat kétségeket kizáróan a demokrácia erõsödését, a kimûvelt fõk számának érdemi gyarapodását fogja jelenteni. (2001. okt. 1.)

Trikolóron ülünk, járunk A tévéhíradók idõsávját szinte kitölti az október elsejétõl dráguló közszolgáltatások listájának ismertetése – villany, földgáz, benzin, telefon stb. –, de a kolozsvári polgárok nyugodtabbak lehetnek. Funar nemrégen kijelentette, hogy azért festet mindent piros-sárga-kékre, a román nemzeti zászló színeire, mert ez nyugtató színösszetétel. Újabban, miután trikolórokon ülhetünk a parkok és terek padjain, trikolór-oszlopok óvnak a járdák szélén attól, hogy valamelyik autós a lábunkra parkol136

jon, mostantól trikolóron sétálhatunk fel a bolondok házáig a Trefort utcán, mert piros-sárga-kék burkolókövekkel tûzdelték tele a járdákat. Tán hogy az ideggyógyászatra kezelésre járó betegek nyugodtan érkezzenek a kórházba. De a betegeket látogató hozzátartozóknak sem árt, ha nyugodtan lépnek be a kórterembe. Az utca elején hirdetõtábla adja tudtunkra, hogy a munkálatokat PHARE-pénzekbõl fedezik, a taposásra kerülõ trikolór tehát nem a város polgárainak zsebére megy. Ez is megnyugtató, de az oszlopot valószínûleg a munkálatokat végzõ cég állította fel, mert ha Funar adta volna ki az utasítást erre, már az oszlopon is három szín uralkodna, hogy a szemünket általa is nyugtassuk. Ingyenes idegnyugtató. Bár a mai dráguláslistán a gyógyszerek nem szerepeltek. (2001. okt. 2.)

Fizikusok sztrájkja Egy-egy sztrájk hírére – érkezzék az a szénbányák, vasgyárak vagy a vasút tájáról – nemigen kapja fel a fejét a tévénézõ, az újságolvasó, jó ideje Romániában sem. Fizikusok már ritkábban vállalkoznak ilyen bejelentésre. Most, október elsõ napjaiban, a bukaresti egyetemekrõl jönnek a hírek, alig hogy megkezdõdött a tanév. Október 1-jén a mûegyetemi tanárok kezdtek japán sztrájkba (a tantestületi tagok 80 százaléka vesz részt benne), tiltakozásként az alacsony fizetések miatt; õk október 22-ig várnak érdemi válaszra a politikai szférától, ha addig nem történik semmi biztató, figyelmeztetõ sztrájkot kezdenek. Ebben a japán sztrájkban a Bukaresti Egyetem fizika, kémia, idegen nyelvek katedrája tanárai is részt vesznek, sõt több vidéki város egyetemi könyvtárának a dolgozói is. Csak egy napot kellett várni, hogy a tiltakozó mozgalom szélesedjék: a bukaresti fizikus-jelöltek, a Mãgurele nevet viselõ campus lakói halogatás nélkül sztrájkot hirdettek, az elviselhetetlen körülmények miatt. Mintha háborúbeli képeket látna az ember a képernyõn, oly lerobbant épületeket mutatnak a kamerák. A diákok nem jutnak melegvízhez, sõt semmilyen vízhez a bentlakásban. A helyzet tarthatatlanságát a fizika kar dékánja is elismeri, sõt egyetért a diákok akciójával. Reménykednek valamilyen pozitív megoldásban. Azt ugyanis aligha lehetne megoldásnak tekinteni, hogy a most kényszerûen napok óta mosdatlan diákok nyugat-európai vagy amerikai egyetemeken próbálják megszerezni fizikus-diplomájukat. (Az agyelszívás amúgy is évek, évtizedek óta „hatékonyan” mûködik, Románia viszonylatában is.) (2001. okt. 3.)

Kelendõ a román … Kelendõ a román – pontosabban a Romániából külhonba származott román, magyar, sváb, szász, török, tatár, szerb stb. (gyûjtõnéven „a román”) – az elkényelmesedett Nyugaton, mivel itthoni elképesztõ munka- és életkörülményei, ha kény137

szerbõl is, de kreatívvá teszik. Az USA-ban dolgozó román sofõr – szól a fáma –, ha elromlik autója, pillanatokon belül megbütyköli, jobban akár, mint egy szaki; ha elfogy az üzemanyag, „szerez” – ez utóbbi amúgy bevett mûszó Romániában, ahol az emberek nem vásárolnak, hanem „szereznek” dolgokat. Szóval találékony, alkalmazkodó, nem finnyás és nem kekecelõ, hálás a törõdésért stb. – tartják a románról Nyugaton. (Mást is tartanak róla, ezzel azonban most ne foglalkozzunk, maradjunk meg a találékony-alkalmazkodó minõségénél.) Hogy ez mennyire igaz idehaza is, számtalan történet bizonyítja – olyanok, amelyeket az ugye, elpuhult, évszázados demokráciákból ide kiránduló, bámész és mindenre rácsodálkozó polgár a mesék tartományába utalna, mígnem a hazai terepen otthonosan mozgó haver rá nem ébreszti: amit lát, hall, átél, maga a legmeztelenebb romániai realitás. (Hely hiányában ne taglaljuk például azt a megesett történetet, melynek amerikai fõszereplõjétõl a Kolozsvár–Bukarest útvonalon közlekedõ gyorsvonat hálófülkéjében az elõvigyázatosságból feje alá gyömöszölt nadrágját lovasította meg egy leleményes hazai polgár.) A témafelvezetés akár túlbeszélt is lehetne, ha legutóbb nem sokkolt volna újra az Anunþ telegrafic (hirdetési újság), melyben kreatív és a hazai terepviszonyokhoz prímán idomuló többségi polgártársunk nem többet és nem kevesebbet ajánl – szintén többségi – polgártársainak, mint magyar státustörvény biztosította magyarigazolványt. Csak úgy natúr, minden flanc, ideológia, nyilatkozatháború és kormányközi egyeztetés nélkül. Új üzletág van kibontakozóban, s aki elsõként vág bele, arat, mint a ... Miért is csodálkozik valaki azon, ha leleményes-alkalmazkodó, nem finnyás és nem kekecelõ, törõdésért hálás stb., jég hátán is megélõ románjaink kelendõk a vérátömlesztésre megérett Nyugaton? (2001. okt. 4.)

A magyarokra figyeltek Október 6-ika, az aradi vértanúkra emlékezés napja évek óta alkalom arra is, hogy a román politika szembesüljön a magyar emlékezõkkel, nem utolsósorban az Aradra látogató politikus vendégekkel. 2001-ben nem kellett megvárni 6-ikát – október elsõ napjától számítva folyamatosan és intenzíven foglalkozott a román sajtó a magyar ügyekkel, több okból kifolyólag. A Szövetségi Képviselõk Tanácsának marosvásárhelyi gyûlése az RMDSZ-en belüli ellentétekre irányította a román újságírók figyelmét. Tõkés László tiszteletbeli elnök írásbeli megrovása (a 2000-es országos választások elõtt tett nyilatkozatai miatt) az Adevãrul tudósítóját arra késztette, hogy „meglepõ premierrõl” beszéljen az RMDSZ történetében, és ezt a felcímet alkalmazza: „A magyar talibánok egyetlen nap két fájdalmas ütést kaptak”. (A második „ütés” az Adevãrul cikke szerint Frunda György megválasztása az SZKT elnökének.) A Cotidianul kommentárja ennél is tovább megy, amikor arról ír, hogy a PSD beleszólt „a magyarok és Budapest” viszonyába, az RMDSZ ugyanis a FIDESZ-szel szemben foglalt állást. A kérdésbe bevonja a Cotidianul cikkírója a státustörvény körüli romániai bonyodalmakat is, és az RMDSZ-en belül kétféle 138

megítélést állapít meg: a Reform Tömörülését (amely alulmaradt az SZKT-ben) és a Markó, Frunda által képviselt álláspontot. Három nappal késõbb, a magyar Országgyûlés elnökének, Áder Jánosnak Bukarestben tett hivatalos látogatása kapcsán ugyancsak a Cotidianul „ellenséges fogadtatást” emleget – és ezt nem csupán a román hivatalosságok részérõl véli megnyilvánulni, hanem a magyar közösség vezetõi részérõl is. (A bukaresti lap Verestóy Attila „kevéssé civilizált” viselkedését emeli ki, már a beszámoló címében.) A Sapientia, az Erdélyi Magyar Tudományegyetem – az erdélyi magyar történelmi egyházak égisze alatt, a magyar állam támogatásával létrejött magánegyetem – tanévnyitója újabb alkalmat szolgáltatott a román–magyar viszony tárgyalására, mai megítélésére. A kolozsvári rendezvényen Vasile Dâncu tájékoztatási miniszter (aki a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem szociológiatanáraként került Bukarestbe, a miniszteri székbe, a PSD-kormányba) pozitívan értékelte a magyar állam e gesztusát, kijelentve, hogy ha a romániai magyar közösségnek igénye van egy ilyen (magán)egyetemre, a kormány ebben nem lát semmilyen agresszív lépést, az egyetemalapítást Romániát ért támogatásnak tekinti, és üdvözli a Sapientia tanárait és diákjait. Annál meglepõbb a bukaresti Curentul és a vele szoros kapcsolatban álló Monitorul de Cluj erre a napra idõzített durva támadása általában a magyarok, a romániai magyar sajtó (ezúttal a kolozsvári Krónika) és az RMDSZ, személyesen Markó Béla ellen, igazoltnak nevezve Nãstase miniszterelnök korábbi kijelentését e sajtó nacionalista jellegérõl. A „magyar ügy”, úgy látszik, nem kerül le a román média naptáráról. (Nem érdektelen „apróság”, hogy a Curentul beszámolójában Alföldi László kolozsvári fõkonzult Magyarország elnökeként aposztrofálják – õ olvasta fel ti. Mádl Ferenc Kolozsvárra küldött üzenetét.) (2001. okt. 5.)

Középen Földrajzilag aligha vonható kétségbe, hogy Budapest és Bukarest között helyezkedik el Erdély (Kolozsvár szinte a félúton, Budapesthez valamivel közelebb). A politológiai megítélés nem egyezik a geográfiaival – a kettõ bizonyos ötvözetébõl született a geopolitika –, a történelmi pedig különösen bonyolult. Mindezt igazán az erdélyiek, pontosabban a ma is Erdélyben élõk tapasztalják, élik meg napról napra. A 2001. októberi napok talán a korábbiaknál is élesebben szólnak arról, hogy Erdélyrõl hitelesen csak az erdélyiek meghallgatásával, véleményük figyelembe vételével lehet beszélni. Ennek kétségtelenül pozitív bizonyítéka az, ahogy megoldódni látszik (megoldódott) a Sapientia Alapítvány által elõkészített, ezekben a napokban Kolozsvárt, Marosvásárhelyt, Csíkszeredában megnyílott Erdélyi Magyar Tudományegyetem (magánegyetem formában), hozzá kapcsolódva pedig (a remélt jövõben) a Partiumi Keresztény Egyetem. Elviekben tisztázódott viszonya a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem magyar részlegeivel – ahol továbbra is döntõ többségben tanulnak, számos fakultáson és szakon, a Romániában élõ magyar fiatalok –; az itt ugyancsak nagyon szükséges támogatás aránya (ma-

gyarországi vonatkozásban) egyelõre még kevésbé megoldott. A Sapientia tanévnyitóihoz, a csíkszeredai eseményhez társult egy kellemetlen diplomáciai ügy a bukaresti és budapesti oktatási miniszter között (van-e joga meghívni a magyar miniszternek román kollégáját egy romániai intézménybe?), amelyet Adrian Nãstase miniszterelnök keményen kezelt, nyilatkozatában tulajdonképpen pénzelvonással fenyegette meg a Hargita és Kovászna megyei iskolákat, a magyar nemzeti kisebbségek pártjait és szervezeteit. Az incidens arra figyelmeztet, hogy óvatosabban kiáltsuk világgá a „Gyõztünk!”-et – legalábbis a mai Erdélyben. (2001. okt. 8.)

Viták az irodalmi életben Kiosztották – nagy késéssel – a Román Írók Szövetségének díjait. Mint mindig, idén is vitákat kavart az ügy, de ezúttal vehemens tiltakozásokkal is szembesül a szövetség vezetõje. A demokráciában fokozódik a nyílt véleménynyilvánítás, ez lehet az oka? A Román Írók Szövetségének most egy másik ügy is gondot okoz: a iaºi-i írók új fiókot szeretnének városukban, amit nem vesz szívesen a bukaresti vezetés. Az irodalmi lapok nem foglalkoznak az üggyel, a napilapokat nem érdekli a kérdés, úgyhogy csak egészen szûk körben forrongnak az indulatok. Ez nem politika – gondolhatjuk. A kultúra területe, de ez már látványosabb: ismét elõtérben van Sergiu Nicolaescu filmrendezõ, aki a nagy nemzeti filmeket alkotta a diktatúra idején, s õ volt a kommunista propaganda „mûvészi” megjelenítõje is. Ez viszont már politika, hiszen a fordulat után belevetette magát a politikai életbe, s most pártja ismét hatalmon van. Parlamenti képviselõként ötvözheti (új) ideológiáját „mûvészi” tevékenységével. Nem látványos pártjának, a PSD-nek közvetlen támogatása, ez a párt mással van most elfoglalva: se gazdaság, se kultúra, a magyarokkal kell megküzdeni a státustörvény kapcsán, meg aztán ott vannak a Pruton túli testvérek, a moldovaiak, akikkel ugyancsak elmérgesedett a kapcsolat. (2001. okt. 9.)

Szaporodnak a csalók, mint a gomba A még mindig, több mint egy évtized után is „átmenetinek” becézett idõszakunkban (talán mert ha átmeneti, egyszer csak vége lesz!) egyre szaporodnak a csalók. Nem tud az ember a társadalmi élet valamelyik területére tévedni, hogy ne találkozzék ilyenekkel. Ha csak kinyitja a lapokat, és az utcára ki se lép, csalókról értesül. Politikusok, parlamenti képviselõk, ügyvédek, rendõrök, orvosok, újságírók, szakszervezetisek, új keletû kapitalisták stb. szerepelnek a lapokban. Már akkora a zûrzavar, hogy akikkel minden rendben volna, azok is csalókként viselkednek. Protektoraik fedezékében biztonságban érzik magukat. Megvan mindenük, diploma, igazolványok, titkárnõk, és tudják, hogy csak egyetlen dologra kell kon140

centrálni: tisztelni a ranglétrán fölöttük álló csalót. Akkor nem érheti baj õket. Ilyen világban nem irigylésre méltó az élet. De átvettünk ezen a tájon egyfajta mentalitást is, amelyet a „csak rosszabb ne legyen” mondással szoktak kifejezni. Mert errõl kerülvén szó – a csalók hadáról –, valaki azt mondta: jobb, mintha afgánok lennének! Hát... (2001. okt. 11.)

Sajtónívódíj – a „Harmadik Birodalom” kategóriában Ha volna ilyen díj, a román sajtó minden valószínûség szerint mezõnytársai közt a legesélyesebbként pályázhatná meg. Szinte alig van ugyanis román napilap, mely ne zárkózna fel laptársai mellé a göbbelsi alapelvek gyakorlatba ültetésében. „Rágalmazz, rágalmazz, elõbb-utóbb csak elhiszi valaki, amit mondasz” – mondta annak idején a rettegett propagandaminiszter, s tanácsa táptalajra talál kései román utódainál is. A nívódíjra esélyesek listáját kétségtelenül a Vadim Tudor vezette România Mare vezeti, mely Iliescu államfõt egyszerûen olteniþai Antikrisztusnak, cigánynak, köztörvényes bûnözõnek, hóhérnak és diktátornak titulálja. Ám a többi lap sem szeretne alulmaradni. Romániában a bûnözõ általában startból „cigány” – ez az elektronikus médiában is ilyen nemes egyszerûséggel hangzik el –, az új amerikai nagykövet legfõbb – és valószínûleg leginkább a közvéleményre tartozó – ismérve, hogy homokos, az illegális határátlépések számának növekedése nem határõrségünk gyengeségének következménye, hanem külsõ tényezõk Románia lejáratását célzó provokációja, ugyanígy a magyar politikusok romániai látogatásai az ország szuverenitását veszélyeztetik – és különben sem egészséges, hogy mindig nálunk lófrálnak. S ha ez sokáig így megy, miközben politikusaink tétlenül lacafacáznak, Vadim Tudor gépfegyverrel rendet teremt. (Ez a hír így, kommentár nélkül nemcsak a PRM sajtókiadványaiban jelent meg.) Más vonatkozásban ugyan, de szintén e díjra érett a iaºi-i polgármester sajtóban közzétett kommünikéje, miszerint a zarándokok Szent Piroska napján ételjegyek alapján kapnak töltött káposztát és bort. A dolog rezonja, mármint az ételjegyeké: a rendbontás elkerülése. És – virtuális versenyen kívül ugyan, de – szellemes sajtóhír: egy szebeni polgár apróhirdetésben átkozta meg azt, akinek volt képe ellopni kutyáját. (2001. okt. 12.)

Edi és a magyarigazolvány Nem tudhatjuk, ki is az az Edi vagy edi (a maga e-mail címében ugyanis kisbetûvel kezdõdik a neve). Mindenesetre ékes román nyelven két mondatban közölte: nem kíván velünk szóba állni, nem kíváncsi a véleményünkre. Egy kicsit durvábban fogalmazott, mint ahogy ez a mi interpretációnkban hangzik, szó szerint ugyanis ezt írta, a Korunk címére: „Kérem, ezután ne használják ezt az e-mail cí141

met. Nem érdekel az a sok disznóság, amelyeket kaptam.” (A szöveghû fordítás tõlünk származik.) Edi (úr? asszony?) a protvsinaia.ro nevében-címén utasítja vissza a Magropress havonta román nyelven küldött szövegeit, amelyek a romániai magyar (és részben a magyarországi magyar) sajtóból válogatnak, tájékoztatják – ingyen és bérmentve – a csak románul olvasókat arról, hogy mi foglalkoztatja a magyar médiát. Természetesen a magyarigazolvány, illetve a státustörvény értelmezése-vitája is jelen van a Magropressben, ettõl is meg akarja kímélni magát edi (Edi), egyúttal pedig a PRO TV szinajai stúdiója. Valahogy úgy lehet ezzel, mint az a betelefonáló, aki a TVR 1 vasárnapi (október 14-i) politikai vitamûsorába beleszólva, kifogásolta, hogy a román politikusok „térden állva” vitáznak a magyarokkal, ahelyett, hogy erélyesen szállnának szembe velük. Nem tudhatjuk – csak sejthetjük –, milyen pártpreferencia jellemzi ezt az urat vagy edit, de nyilvánvaló, egyszerûbb úgy véleményt alkotni, hogy a másik felet nem hallgatjuk meg, nem vagyunk kíváncsiak az érveire. Az említett TVR 1 mûsorában Valentin Stan bukaresti politológus arra mutatott (ismételten) példát, hogy lehet a vitafelekre figyelve is érvelni, sõt meggyõzõen – európai módra – csak így lehet. Még ha magyarigazolványról van is szó. (2001. okt. 15.)

Román igazolvány, roma igazolvány Adrian Nãstase rigai utazását egy másodrangúnak mondott európai tanácskozásra úgy értékeli a bukaresti Adevãrul, mint az Európa országaiba szabad utat (vízummentes utazást) biztosító román igazolvány megszerzésére tett újabb, hasznos és szükséges kísérletet. (A cikkíró hozzáteszi, hogy ez az Európába vezetõ román igazolvány semmissé tenné a magyarigazolványt.) Természetesen politikai döntésrõl van – lesz – szó, Európának el kell döntenie, hogy akarja-e integrálni Romániát vagy sem. Mint ahogy – tehetjük hozzá ehhez a kijelentéshez – Romániának is el kell döntenie, hogy akarja-e integrálni vagy sem a roma, a cigány közösségeket. A zömmel roma gyermekeket összegyûjtõ iskolákban megkezdett, májgyulladás elleni védõoltások nyilván ezt a célt szolgálják; amíg a nyolcszáz ezerre becsült roma gyermeksereget sikerül beoltani, bizonyára eltelik egy kis idõ. Közben pedig egyes városokban úgy próbálják megoldani a kétségtelenül igen bonyolult roma-kérdést, hogy – miként másutt is volt már rá példa – fallal elkerített negyedeket akarnak építeni a helybeli cigány lakosoknak. Piatra-Neamþ után erdélyi városok kaptak kedvet ehhez a megoldáshoz. Ugyanakkor tömbházak falán Hunyad megyében, „Új Jobboldal” aláírással figyelmeztetõ falragaszok jelentek meg, amelyek a cigányság visszaszorítására szólítanak fel. Iliescu elnök nyilatkozatban helytelenítette viszont a cigányok elkülönítését, szerinte más megoldást kell találni. A gazdasági és társadalmi kérdések megoldását jelölte ki célként és az együttmûködést az egyes közösségekkel. Ehhez természetesen munkára és nagy türelemre van szükség. A román és roma közösségek (és a romániai magyar közösségek is) bizonyíthatnának. Európa ilyesmit (is) vár tõlünk. (2001. okt. 16.) 142

143

Ki tehet róla? Mindennap hallhatunk legalább egy munkabalesetrõl – az állami vállalatoknál. Beomlanak a bányák, a hibásak a bányászok, mert többet ittak a kelleténél – az ivás egyébként természetes volna, csak a „több” vezetett a katasztrófához! Lezuhan egy emelõdaru, agyonver egy munkást – s természetesen õ a hibás, mert nem viselt védõsisakot. A környezetvédelmi minisztérium híreibõl viszont a természeti csapásokról hallunk. Földcsuszamlás, árvíz, erdõtûz, mind-mind olyan katasztrófa, amely elõtt tehetetlenül áll az ember – meg a hatalom. Vagy: emberek százai kerültek kórházba, mert (kézzel fogott) halat ettek a Szeret vizébõl. Ki a hibás? Az emberek, hiszen figyelmeztették õket, hogy a víz fertõzött. Azok a vállalatok, amelyek megfertõzték a vizet, elpusztították a halakat, legfeljebb istencsapásai. A hírekbõl megtudja a hallgató, hogy egy iaºi-i kórházban meghalt néhány nap leforgása alatt hat csecsemõ. Az orvosok megállapították magukról, hogy nem hibásak, csak a sajtó fújta fel az ügyet, túlozta el a tragédiát, hiszen a halálozási arány a normális határokon belül maradt – ami háromszorosa az európai országok gyermekhalálozási arányának. Nehéz itt bûnöst, hibást találni. Legfeljebb választási kampány idején bûnbakot. De addig még van néhány évünk, hiszen egy év se telt el, hogy leadtuk voksunkat. (2001. okt. 17.)

Jesszus, tálib tankönyvek! – kiáltott fel kormányszintû potentátunk a Székelyföldön oktatási segédeszközként használt magyarországi könyvek láttán. A felkiáltó személye amúgy érdektelen, hiszen nem nyilatkozatmalõr-rekordról szólna e néhány sor, hanem politikai mentalitásról. E vonatkozásban azonban – sajnos – unisono a román politikai elit (meg nem elit, csak osztály). Kvázi: magyar tankönyvek, oktatási segédeszközök nem kellenek, akkor sem, ha a magyar nyelven tanuló diák (anyagi, no meg egyéb okok miatt, ez utóbbiak vonatkozásában a politikaiakra gondolni sem szeretnénk) csak a tanév vége felé juthat hozzá az õt megilletõ, kisebbségi nyelvre fordított, Romániában „gyártott” tankönyvhöz. Persze, ezek közül sem mindenikhez, hiszen a nagy port kavart – román szerzõk által írt és szerkesztett – történelemkönyveket idénre már bevonta a vigilens tanügyminisztérium, hiszen – indoklás: – nem feleltek meg a román nemzeti érzületnek. (Az megint csak más kérdés, hogy nem a tanügyminisztérium kompetenciája a tankönyvek jóváhagyása vagy letiltása!) A hangsúly azonban a „csak azért sem”-en van, hiszen nem valószínû, hogy döntéshozói szinten valaki is komolyan fontolgatná, miszerint a „baráti” – hogy a „testvéri”-vel ne túlozzunk – Magyarországról akárki tálib tankönyveket vagy ezek analógját hozná Romániába (intellektuális lépfene gyanánt). A lényeg ez esetben is, mint precedensként számtalanszor: hangulatkeltés, kisebbségellenes indulatgerjesztés, „dögöljön meg a szomszéd kecskéje is” mentalitás, s mindez – az abszurd forgatókönyvének megfelelõen – a kisebbségvédelem, a másság óvásának ál144

ságos és groteszk mimikrijével. Isten óvjon a magyar tálib tankönyvektõl! (2001. okt. 18.)

Románia befeketítése? A bukaresti Cotidianul „piros lapot” osztott ki Ion Iliescunak, mert – olvassuk az indoklásban – az államelnök a romániai sajtót egy faliújságra szeretné redukálni. A média szakembereinek fórumán hangzott el a vád, hogy a Romániát leginkább befeketítõ beszámolókat románok írják, elhallgatva, ami szép és jó az országban; aki Romániába jön, azt hiheti, hogy Szomáliába érkezik. Valóban nem szükséges a România Mare valamelyik számát felütni ahhoz, hogy elszoruljon az olvasó torka. (Az Iliescut és a kormányt támadó cikkek mellett a Nagy-Románia Párt hetilapjának legutóbbi számából idézhetõ a következõ nagybetûs cím: „A NATO-ba belépett egy olyan ország is, amely a terrorizmust gyakorolja: Magyarország”.) Dokumentumközlések, riportok, vezércikkek – mérvadó napilapokban – szólnak a hatalmas méreteket öltött korrupcióról, a Nãstase-kormány erõtlen és mindmáig eredménytelen korrupcióellenes programjáról, az igazságszolgáltatás pártosságáról, az „áru” hirtelen beállt hiányában a kórházakban egy-egy kábítószer-adagért kolduló fiatalok százairól vagy éppen a terrorizmussal összefüggõ korábbi eseményekrõl. Dumitru Tinu, az Adevãrul igazgatója a bukaresti USA-nagykövetet idézi: amerikai cégek nem fognak befektetni olyan országban, ahol korrupció van. Tinu szerint a politikai osztály korruptjainak nem kell félniük a leleplezéstõl, hiszen már rég biztosították maguknak a törvényes fedezetet, a bírók pedig vigyáznak a PSD-érdekeltségekre. Vigyáznak persze a parlamenti bizottságok is. Most éppen a közszolgálati televízió és a rádió elnökének leváltása került napirendre. 72 vezetõ román értelmiségi (köztük olyanok, mint ªtefan Augustin Doinaº, Nicolae Herlea, Andrei Pleºu, Ana Blandiana, Dan Piþa) tiltakozik Andrei Dumitriu rádióelnök tervezett menesztése ellen – politikai akciót látnak ugyanis ebben az ügyben. A kisebb-nagyobb horderejû leleplezések sorában alighanem a legijesztõbb az, amit a România liberã két teljes oldalán olvashatunk, Petre Mihai Bãcanu összeállításában. A fakszimilében látható dokumentumok tanúskodnak arról, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek legfélelmetesebb terroristája, Carlos – a Szekuritáté tudtával és támogatásával – hol és miképpen lehetett jelen Romániában, miként akarta felhasználni, illetve használta fel õt a hatalom a román disszidensek ellen. Félelmetes a Carlos közeli munkatársairól közölt lista, félelmetes az összeszövõdések feltárása. Igaz, hogy ez még Ceauºescu Romániájában történt. Ott, ahol nem csupán a szekus tábornokok játszottak meghatározó szerepet, hanem olyan költõk is, mint Corneliu Vadim Tudor és Adrian Pãunescu (utóbbi a PSD szenátora, a szenátus kulturális bizottságának elnöke). (2001. okt. 19.)

145

Státustörvény, avagy a politika esete az olvasatokkal Amint az köztudott, 2001. október 19-én, pénteken az Európa Tanács Joggal a Demokráciáért Európai Bizottsága (ismertebb nevén Velencei Bizottság) közzétette a státustörvénnyel kapcsolatos jelentését. A bizottság grosso modo üdvösnek ítéli, hogy egyes államok egyoldalúan bizonyos kedvezményekhez akarják juttatni határaikon túl rekedt nemzettársaikat, amennyiben az adott kedvezmények nem jelentenek veszélyt az illetõ államok szuverenitására nézve. A bizottság – az esetleges további nézeteltéréseket elkerülendõ – néhány formai és tartalmi módosítást javasolt, amelyek elsimítanák a többnyire román részrõl érkezõ többé-kevésbé felháborodott tiltakozás-hullámokat, legalábbis velencei távlatokból nézve. Ez így elsõ ránézésre rendben is lenne, hiszen, mondhatná az egyszeri Jedermann, lám, immár megvan az európai módszertani áldás is, mi akadálya lenne hát az oly nagy port felverõ ügy diplomatikus, ember- és állambaráti rendezésének. A gond csak annyi, hogy mint minden írott szöveg esetén, közbeszól a modern irodalomelmélet, és egymást érik a szakavatottabbnál csûrcsavartabb olvasatok. Magyar részrõl Martonyi János külügyminiszter „na végre”-hangulatban nyilatkozott a jelentésrõl mondván, hogy amint azt a magyar politikum elõre látta, semmiféle akadálya nem lesz a státustörvény alkalmazásának. A román politikai elit – élén Adrian Nãstase miniszterelnökkel és Mircea Geoanã külügyminiszterrel – viszont teljesen más olvasatot teremtett magának, hiszen, amint az szerintük világosan kitûnik a jelentés szövegébõl, a bizottság kétségkívül Románia malmára hajtja a vizet, ugyanis a szövegbõl világosan kiderül, hogy a státustörvény nem alkalmazható úgy, ahogy van, abba pedig, ahogyan alkalmazható lenne, a román kormányzógárdának megfellebbezhetetlen beleszólási joga van. Pü-pü nem jár, mondják tehát egy emberként a román politikusok, hátrább az agarakkal, kedves magyar fél, majd akkor és oly módon lesz magyar a magyar, amikor és ahogy mi (is) jónak látjuk. Nem tudni egész pontosan, hogyan alakul majd az ügy, hiszen a jelentés-szövegnek még jó pár szakértõ és „szak-értõ” kezén át kell mennie, és mindenki alaposan megmondja majd a személyes vagy éppen személytelen (sic!) olvasatról kialakult véleményét. Az azonban tény, hogy magyar részrõl nem lenne szabad belemenni ebbe az újabb olvasat-háborúba, hiszen egyrészt az egész európai background rábólintott a magyar politikum szándékaira (nem mintha azok nem lennének tisztességesek, csak hát manapság szemmel láthatólag ez az úzus, hogy a leánykéréshez a nagy testvér áldását is kikérik), másrészt nem biztos, hogy nyertesként kerülne ki egy meddõ olvasati vitából, amelyben a román diplomácia majd hogy nem verhetetlen. Nem mintha a román fél jobban tudna olvasni, csak hát a kákán csomót találásnak hatalmas piros-sárga-kék hagyományai vannak. Miután tehát a tervezett törvény majd minden európai és nem-európai kört befutott már, a (közel)jövõben tenni kell, uraim, nem olvasni. (2001. okt. 22.)

146

A tanügy beszél A normális az, ha a tanár beszél, illetve ha a tanuló beszél, amikor kérdezik. De hogy a tanügy? Nos, Romániában 2001 októberének vége felé az ország gondjairól, bajairól a legtöbbet talán a tanügy mond, a tanügy mint intézmény, mint számos elembõl-intézetbõl épülõ rendszer, amelynek mûködését megoldatlan gazdasági problémák, rossz szervezés, meggondolatlan, átgondolatlan intézkedések, a virulens nacionalizmusra visszavezethetõ rendeletek zavarják. Nem elõször történik meg az utóbbi hetekben, hogy a tanárok sztrájkkal fenyegetõznek, sõt be is váltják a fenyegetést. Kolozsvárt most a mûszaki egyetem oktatóinak figyelmeztetõ sztrájkja kívánja felhívni a figyelmet arra, hogy a fizetések az országos átlagnak csupán nyolcvan százalékát érik el, egy pályakezdõ gyakornok díjazása pedig a bérminimum körül mozog. Egy miniszteri rendelkezés a magánegyetemek bevételének tíz százalékát kívánja elvonni, hogy azzal az állami egyetemek bentlakásainak katasztrofális helyzetén javítsanak. Az elképzelés abszurditását fejtik ki az érdekeltek a televízióban. A drog-helyzet az iskolákat ugyancsak sújtja, bár errõl nincs hivatalos kimutatás. Funar kolozsvári polgármester súlyos pénzbüntetéssel akarja megoldani a cigarettázás és kábítószerezés tanárt és diákot érintõ kérdését, a fizetésekhez mérten hatalmas büntetésekkel véli felszámolhatónak az iskolákat mindenütt fenyegetõ veszélyt. A tanügyi miniszter külön foglalkozik a magyar iskolákkal, magyarországi tankönyvek után kutatnak, mindenekelõtt a Székelyföldön – ahogy Markó Béla RMDSZ-elnök nyilatkozta nemrég, szekus módszereket használva. Errõl és a nacionalista retorika és gyakorlat egyéb eseteirõl is tárgyalni fog az RMDSZ felsõ vezetése a kormányzó párttal. A megoldandó ügyek közt szerepel az Erdélyi Magyar Tudományegyetem mûködésének kormányzati jóváhagyása is. (2001. okt. 23.)

Elhíresülünk A romániai áldatlan állapotokra jellemzõ, hogy éppen egy Funarnak köszönhetõen híresült el Kolozsvár. S a világban uralkodó állapotok teszik, hogy egy új név kapcsolódhat ezután a „kincses” városhoz: Khaled Matar. A szinte húsz évet Kolozsváron töltött arab jelenleg az FBI körözöttje. 1998-ban szökött ki Amerikába és azzal gyanúsítják, hogy kapcsolata volt/van az arab terrorizmussal, még tán Oszama bin Laden embereivel, az al-Kaidával is, ami nem kizárt, ha arra gondolunk, hogy a terrorizmust pénzelõ milliomos a The Sunday Times szerint egy 1996os interjúban a „centrumait” soroló országok között Romániát is emlegette. Khaled Matar kolozsvári elõéletérõl kiderült, hogy 1989 elõtt a Szekuritáténak dolgozott, utána a szélsõséges nacionalista PUNR (Román Nemzeti Egységpárt) tagja lett – miután a SRI (Román Hírszerzõ Szolgálat) lebeszélte az Arab Kisebbség Pártjának megalakításáról –, adományokat juttatott a polgármesteri hivatalnak (mert természetesen sikeres „üzletember”), gyakran utazott Egyiptomba, az Egyesült Arab Emirátusokba. A Gáza övezetbõl ide származó arab Bukarestbe költözött, ahol ok147

iratokat hamisított araboknak, hogy az USA-ba juthassanak. Tetten érték, és akkor szökött Amerikába. Ha az FBI-nak sikerül elfognia Khaled Matart, Funar neve elhomályosul, a külföldi lapok elsõ oldalán Kolozsvár az arab terrorista nevével szerepel... Mert becsületes külföldi befektetõk elkerülik a várost... (2001. okt. 24.)

Lekvár tegnap és lekvár holnap, de nem ma Lekvár tegnap és lekvár holnap, de nem ma – szembesül Alice Csodaországban a kétségtelenül cáfolhatatlan szentenciával, azonban a romániai gyanútlan – és edzés nélkül hazardírozó – lapolvasónak is valami hasonló gyanú kúszhat be az agyába, látva-látván, mi mindent bír meg az újságpapír. A fenti, némiképp elméleti síkra terelt mondat igazolására íme néhány kiragadott példa – csupán a két utóbbi nap sajtótermésébõl: Kormányfõnk szerint a magyar státustörvény csakis akkor volna elfogadható, ha a romániai románokra is vonatkozna (minden tévéadó közvetítette a kormányfõi nyilatkozatot). Valeriu Stoica liberális pártelnök véleménye szerint Románia azért tiltakozik a státustörvény alkalmazása ellen, hogy megkímélje Magyarországot egy nem eurokonform gesztustól, amit késõbb megbánna (Antena 1, Tucã-show). A tanügyi sztrájkolók jelszava: a szemetesek fellázadnának, ha annyi volna a bérük, mint a tanároké (Cotidianul). A piacgazdaság csúcsa: parlamenti képviselõink és szenátoraink a telefonkönyvben reklámozzák magukat és cégeiket (Evenimentul zilei). A kormányfõ úgy véli, hogy a búzával bevetett terület nagysága egy hét alatt Ceauºescu-módszerrel megduplázódott (Adevãrul). Sepsiszentgyörgyön az újságokat hagymáért, burgonyáért és almáért árulják a leleményesebb árusok (Naþional). A Piatra Neamþ-i cigányok panaszkodnak: nem kerülhetnek be a számukra létesített gettóba, mert ott túl jók a körülmények. Lám, többségi nemzettársaink ezt is lenyúlták elõlük! (Curentul). No comment. (2001. okt. 25.)

Arcok – szövetségek? Az újságok elõszeretettel közölnek lepedõnyi fényképeket politikusokról. A bukaresti Ziua például „A nagy egyetértés” cím alatt – kínai öltözetben – Amerika, Oroszország és Kína elsõ emberét kínálta olvasóinak (és ezzel a színes képpel nyilván nem lógott ki a világsajtó átlagából). Két napra rá viszont Putyin profiljához Ion Iliescu ragyogó félprofilját társította – a román társadalmat élénken foglalkoztató, beharangozott esemény kapcsán: Mircea Geoanã külügyminiszter Moszkvá148

ban kijelentette, hogy Románia kész látványosan kibontakoztatni politikai és gazdasági kapcsolatait Oroszországgal. A két államelnök fényképe alatt, az elsõ oldalon arról tudósít a Ziua, hogy Románia feltétel nélkül aláírja a szerzõdést Oroszországgal, lemond Moszkvába (1916-ban) került kincseirõl, és nem veti fel a Ribbentrop–Molotov paktum kérdéseit; az oroszok viszont már nem emelnek kifogást Románia NATO-csatlakozása ellen. A szintén bukaresti Curentul ezekhez a Moszkvából érkezõ hírekhez – vezércikként – egy Skóciából küldött (román) olvasói levelet társít, amely élesen elítéli ezt a hirtelen barátkozást, történelmi és jelenkori sérelmeket emleget fel, nem tudva elfogadni, hogy a most hatalmon lévõ párt a nemzeti érdekeket feladva akarja megoldani az ország gazdasági problémáit. (A Nagy-Britanniában dolgozó román olvasó a korrupciónak és az idegen tõke elmaradásának tulajdonítja a kialakult gazdasági helyzetet.) Román–magyar fényképek, politikusoké persze, jelzik a romániai közvéleményt nem kevésbé foglalkoztató problémakört. A Curentul a Velencei Bizottság jelentése utáni napokban Adrian Nãstase gyanakvó arcát és Orbán Viktor mikrofon elõtti, határozottan magyarázó gesztusát jelentette meg azon a fényképen, amelyet a magyar státustörvény európai normáknak való meg-nem-felelését állító cikkbe tördeltek. Ugyanitt arról tudósítanak, hogy a román Külügyminisztérium 10 alapvetõ kifogást tud megfogalmazni, a nemzetközi dokumentum megismerése után – vagyis korántsem merítették még ki a törvény támadásának lehetõségeit. A kormányzó PSD és az RMDSZ vezetõinek bukaresti találkozása után Nãstase portréja mellé a Markó Béláé került, az Adevãrul pedig egyenesen ezt írta a két kép alá: „Mindig együtt”. A Jurnalul Naþional, a Curentul Nãstase javaslatának váratlanságát emeli ki; érthetetlennek vélik, hogy éppen a velencei jelentést követõen tesz a román miniszterelnök olyan javaslatot, hogy az RMDSZ tagsági igazolvány helyettesítse a státustörvény által igényelt magyarigazolványt. A legújabb hírek szerint Iliescu is egyetért ezzel az elképzeléssel, ám a PSD-n belül (is) sokan ellenzik az RMDSZ-nek, a magyaroknak nyújtott újabb „kedvezményt” – nem szólva a nagyromániásokról, valamint a szintén az ellenzék táborát erõsítõ liberálisokról és a Demokrata Párt vezetõirõl. A szövetségek e fura alakulásában természetesen nem könnyû a Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyzete. (2001. okt. 26.)

Conspiracy Theory Érdekes fordulattal gazdagította a státustörvény-sagát Adrian Nãstase román miniszterelnök. Szerinte semmi szükség a magyarigazolványra, hiszen ott van az eddigelé sokak által porfogóként „használt” RMDSZ tagsági könyv. Nosza, változtassuk a formát tartalommá: töltse be a tagsági könyv a jövõben a magyarigazolvány szerepét is, mely által a státustörvény egyik gordiuszi csomója mintegy magától megoldódna. A román politikusoknak – akik addig szûnni nem akaró tapssal üdvözölték a román fél pontozásos gyõzelmét a velencei szorítóban – hirtelen torkukon akadt a szó (naná, hisz nem szoktak hozzá az ehhez hasonló övön jóval 149

aluli ütésekhez), ugyanis azt hitték, hogy a mindent eldöntõ mérkõzés után õk költözhetnek majd az erdõhöz közelebb, kezükbe ragadva a romániai magyarokat az anyaországi kedvezmények felé döcögtetõ szekér gyeplõjét. Maga a közvetlenül érintett RMDSZ-vezérkar is csak nyögni tudott a megdöbbenéstõl, hiszen álmában sem remélte volna, hogy egy ilyen „igen kedvezõ” ajánlat éppen az ellenfél egérõl pottyanjon az ölébe. Persze a döbbent csend rövid ideig tartott. (Bárki értelmezhetné akár hatáspauzának is.) Nem telt el sok idõ, és a román politikusok dörgedelmes nyilatkozatai egymást érték a hazai sajtóban. Valeriu Stoica, a Nemzeti Liberális Párt elnöke például egyenesen elmebetegnek nevezte a miniszterelnököt, más magyarázatot nem találván arra, hogy Nãstase egyetlen legyintéssel megsemmisítette a státustörvény elleni már-már sikeres hadjárat eredményeit. Emil Boc, a Demokrata Párt alelnöke diplomatikusabban fogalmazott ugyan (azaz kihagyta hegyi beszédébõl az elmebajt), de nem gyõzte hangsúlyozni, hogy a miniszterelnök javaslata görbébb úton ugyan, de kétségkívül az erdélyi románság egy részének elmagyarosításához vezet. Ami az irredenta magyar köröknek évszázadok óta nem sikerült, azt a Román Miniszterelnök (sic!) egy röpke perc alatt lazán elintézi. Igaz, olyanok is akadnak, akik szerint a miniszterelnöki nyilatkozat egyike a 20. századi román politika legnagyobb mestervágásainak. Mert ha, tegyük fel, minden terv szerint zajlik, és a magyar nagyhalak bekapják a horgot, akkor két irányban alakulhatnak tovább a dolgok, a végeredmény azonban román szemmel nézve mindenképpen ragyogó lesz. Ha ugyanis az RMDSZ tagsági váratlanul magyarigazolvánnyá avanzsál, elképzelhetõ, hogy a románság elkezd beiratkozni az RMDSZ-be, hogy rövid úton megszerezhesse az áhított kedvezményeket. Ez viszont hamarosan az RMDSZ elrománosodásához vezet majd, és ha minden jól megy, az illetõ párt rövid idõn belül román politikai alakulattá vedlik, vagy éppen feloszlatja önmagát. Ha viszont az RMDSZ vezetõi nem hajlandók fogadni a román honfoglalókat, ez azt jelentené, hogy a romániai magyarság pártja etnikai alapon szervezõdik, ergo a törvény joggal sújthat le, és az RMDSZ betûire hull. Ez tehát a dolgok állása jelen pillanatban, legalábbis az olvasatok szintjén. Persze a saga korántsem ért véget, sõt, most kezdõdik csak a cselekmény igazán túlbonyolítása. Folyt. köv. (2001. okt. 29.)

Miniszteri (ki)szólások Aki azt hitte, hogy Adrian Nãstase – és Ion Iliescu – véleménynyilvánítása, a státustörvény, a magyarigazolvány ügyében tett nyilatkozata, illetve javaslata már csak magyar körökben válthat ki vitát, alaposan tévedett. Még mielõtt a PSD polgári jobboldalnak minõsíthetõ politikai ellenzéke a társadalmi szervezetekkel közös vitán fejtette volna ki véleményét arról, hogy mit is jelentene az RMDSZ tagsági könyvének elfogadása magyarigazolványként, a Nãstase-kormány belügyminisztere, õt követõen pedig, szintén Kolozsvárt, az igazságügy-miniszter – Dávid Ibolya jelenlétében és direkt neki címezve a magyar kormányt érõ vádakat – éles 150

támadást intézett az „enklavizálási kísérletek” ellen. Ioan Rus Kolozsvárról Bukarestbe felkerült politikus (akit most választottak a Szociáldemokrata Párt Kolozs megyei elnökévé), mint a belügyi tárca vezetõje odáig ment a maga sajátos helyzetelemzésében, hogy a „hamis módon Székelyföldnek nevezett” térségrõl beszélt, ahol a román állam jelentõs mértékben elveszítette fennhatóságát. A veszély tehát – ahogy ezt a belügyminiszter úr érzékeli – egy többségében magyarok lakta enklávé kialakítása és az Erdély feletti gazdasági ellenõrzés megszerzése a magyarok részérõl. Amikor egy magyarországi politikus – mint most a magyar igazságügy-miniszter – szembesül a román félelmek ilyen közvetlen és agresszív megfogalmazásával, csak elcsodálkozni tud. Az RMDSZ elnökét kevésbé lepik meg ezek a szavak – bár neki sem lehet könnyû eldöntenie, hogy most a miniszterelnök pár nappal korábbi vagy a belügyminiszter mostani kijelentését tekintse prioritásnak. Lehet, persze, hogy nem kell prioritást keresni, valami egyébrõl van szó. És mégsem lehet nem szembesíteni a nyilatkozatokat, a tetteket. (2001. okt. 30.)

A román sajtó fóruma A világ minden részérõl összesereglett román újságírók találkoztak a közelmúltban Bukarestben. A fórumon jelen voltak a román sajtó amerikai, nyugat-európai és a szomszéd országokban élõ képviselõi; aktuális kérdéseket vetettek fel, vitattak meg, mint például a külföldön élõ románokra vonatkozó törvények meghozatalának szükségessége, a román közösségi intézmények támogatása az anyaország részérõl a szomszédos országokban, a hazai és a határokon kívüli román sajtó szerepe az ország nyugati integrációs esélyeinek elõmozdításában stb. Adrian Nãstase és Ion Iliescu is megtisztelte jelenlétével a fórumot. Az elnök nem tagadta meg önmagát. Lekapta az újságírókat – ezúttal nem csupán a hazaiakat –, amiért csak a hibákat firtatják, rossz képet festenek Romániáról. Mit tehetnének – kérdezzük –, ha jó dolog alig történik, s ha igen, az nem az ország bölcs vezetésének köszönhetõ. Azért dicsérjük meg az elnököt, mert legalább annyit elismert, hogy a román politikai osztály nem eléggé felkészült, és ezért sok lehetõséget elszalasztott az utóbbi évtizedben. S mit ad Isten, Iliescu önmagát is férfiasan azok közé sorolta, akik hibáztak, tehát felelõsek a jelenlegi helyzetért. A fórumot mint rendezvényt jelentõsnek mondhatnánk, ha legalább azt lehetett volna tapasztalni, hogy a közös gondok megoldására némi közeledés mutatkozna a politikusok között vagy a sajtó képviselõi között – ne adj Isten, a két kategória között! De a vitákat követve, ennek az ellenkezõje tapasztalható. (2001. okt. 31.)

Mi mindig mindent elbonyolítunk Most például a státustörvényt és a magyarigazolvány ügyét. Mert odafigyelünk. Mert toleránsak vagyunk (ami, sajnos, nem feltétlenül és minden esetben po151

zitív töltetû minõségjelzõ, e megjegyzéssel azonban természetesen távolról sem kötelezõ egyetérteni). Szóval, nehogy megsértõdjenek. Nehogy frusztrációt okozzunk. Meg egyebeket. Merthogy – mint például miniszterelnökünk szelíd határozottsággal, áperté kimondta –, ha nemcsak a romániai magyarokra vonatkozna, hanem a többségi nemzet fiaira/lányaira is… Meg különben is: a szlovákok, mikor a magukét csinálták, nem tépték annyit a szájukat. Meg a németek sem a maguk szintén etnikai alapon történõ megkülönböztetõ – sõt adott esetben akár Schengen-vízumot is biztosító – igazolványosztogatásuknál. Mi azonban… Mert, mi az, hogy RMDSZ-igazolvánnyal...? Meg egyházakat és civil szervezeteket kihagyva? No meg, mi az, hogy RMDSZ-t mellõzve? Milyen magyar az, aki…? És kibicek, partvonalról drukkkolók, messianisztikus meglátásúak, önkreált politológusok és magyarigazolvány-szakértõk hada, akiknek semmi sem drága, ugyanakkor páholyból és a sokunk által igen áhított, de kivitelezhetetlennek tartott „független” helyzetbõl szurkolók igen népes tábora, akik szerint „ez a kormány ezt is elszúrta...” Most már csak annak a kétmillió magyarnak a feje felett kellene dönteni, akik Romániában pluszban, Magyarországon mínuszban szerepelnek. Ajánlás: interpretációs kételyek kapcsán ajánlott a román sajtóhoz fordulni: a szóban forgó Orbáninterjú megjelenítése ugyanis a bukaresti lapokban: „Orbán pofátlanságának csúcsa: szerinte Romániában kétmillió románnal több van a kelleténél...” A többi nem igazán világos: mármint az, hogy vajon akkor Magyarországról hiányzik-e a kétmillió román? (2001. nov. 1.)

A románok nyugalmáról A Nãstase-kormány belügyminiszterének, a kolozsvári Ioan Rusnak „Erdélyi Kiáltvány”-ként emlegetett programbeszédét (megyei PSD-elnökké választása alkalmával), ezt a stratégiai célkitûzéseket megfogalmazó szöveget Gheorghe Funar kolozsvári polgármester sajtóközleményben üdvözli. (A România Mare szerkesztõi a Funar-nyilatkozat fölé, találóan, ezt írták: „Várjuk, hogy a belügyminiszter beiratkozzék a PRM-be!”) A közleményben egyebek közt ez olvasható: a Magyarország és Románia által megkötött, 1996. szeptember 16-án Temesvárt aláírt Egyezmény eltemette a románok nyugalmát. A 22 vezércikkében ugyanakkor Andrei Cornea azt állítja, hogy a bukaresti kormány és az RMDSZ közötti együttmûködés egyik fõ tengelye Románia belsõ biztonságának. Mi történik ma tulajdonképpen Romániában? Adrian Nãstase kijelentése, hogy az RMDSZ-igazolvány magyarigazolványként volna használható a magyar státusazaz kedvezmény-törvény gyakorlati megvalósítása során, hatalmas vitát váltott ki, a legszélesebb körben. És miközben a miniszterelnök Amerikába ment, Románia NATO-csatlakozását elõsegítendõ, belügyminisztere sokak (nem csupán a magyarok!) meglepetésére lényegében magyarellenes Erdély-stratégiát fejtett ki Kolozsvárt. Az Adevãrul de Cluj fõszerkesztõ-helyettese a lap vezércikkében ki is 152

mondja, hogy Nãstase kettõs játékot játszik. A cikkíró véleménye szerint a miniszterelnök beleegyezésével alakult ilyenné („néhol nagyon kemény nacionalista hangsúlyokkal” jellemezhetõvé) a belügyminiszteri beszéd – amelyet viszont a PSD fõtitkára, Nãstase bizalmi embere, Cozmin Guºã menetközben „minimalizál”, nem hivatalos véleménynek nyilvánít. Az igazságügy-miniszter asszony viszont igazolni látszik Ioan Rust, ugyancsak a kolozsvári nyilvánosság elõtt. A bukaresti Adevãrul szerint a PSD rájátszik az erdélyi (román) gõgre, igyekszik megszerezni magának ezzel a beszédmóddal az erdélyi választópolgárt – ami mostanáig nem sikerült neki. A Cotidianul „leveszi kalapját” Ioan Rus elõtt amiért és ahogy az erdélyi románok szavazatait (a PSD-nek) biztosítani akarja; Adrian Nãstasénak ugyanitt piros lapot mutat fel, mert amerikai körútján semmibe veszi a román diaszpórát. A lap vezércikke azonban fölteszi a kérdést: ez az Erdélyért megszólaló szociáldemokrata program végül is kinek üzen – a románoknak, az RMDSZ-nek, Budapestnek vagy a PSD-n belüli „vadimistáknak” (a Corneliu Vadim Tudor Nagy-Románia Pártjával rokonszenvezõknek)? Tényként állapítja meg, hogy a PSD be akar gyûjteni minden nacionalista szavazatot. A România Mare egy kanadai román lap közvélemény-kutatására hivatkozva, Corneliu Vadim Tudort a XX. század 1. számú román politikusának nevezi. De mintha Nãstase is ráhajtana erre a címre – a XXI. század elején. Colin Powelltõl jó híreket hoz NATO-ügyben, majd bejelenti: Románia megkapja a Nemzetközi Valutaalaptól a hõn óhajtott hitelt. (2001. nov. 2.)

Nem tudja a bal kéz? Jó ideje már, hogy kedélyromboló felhõ ül a magyar politikai lósport egén: nevezetesen, hogy a román politikum valamilyen módon mindig megszerzi magának azt a bizonyos orr- vagy más hossznyi elõnyt, amely egy adott diplom- vagy más -áciai futamban a gyõzelemhez szükséges. Az okokról lehet vitatkozni, amint teszik is azt különbözõ lósportrajongó körökben, a tények azonban önmagukért beszélnek vagy éppen hallgatnak, és hiába füles, hiába biztos tipp, a jó magyar lovakra tett összegek sorra elúsznak. Elsõ látásra a státustörvény-derbi esetében is a papírforma érvényesült. Habár a velencei futamot követõen mindkét fél úgy nyilatkozott, hogy övé a gyõzelem, célfotó nem lévén, román Viktóriáról beszél ország-világ, többek között a népes piros-sárga-kék szurkolótábornak hála. Ezután következett az önmagát gyõztesnek kikiáltó román lósportszövetség elnökének, Adrian Nãstasénak azon „biztos tippje”, miszerint az RMDSZ tagsági könyv magyarigazolványként való (át)értelmezése befutó helyhez juttatja majd a magyarokat is egy következõ futamban. A népes ló- és versenyrajongó-táborok persze azonnal lecsaptak a koncra, és különbözõ szempontok alapján ízekre szedték azt, remélve, hogy ez végre nem kamu, és ha nem az, mégis talán miért igen. Ez volt a dolgok állása, amikor néhány nappal ezelõtt a román fõlovászmester, Ioan Rus Kolozsvárott „piacra” dobta az Erdély szociáldemokrata programja nevezetû manifesztumot, melynek értelmében 153

a szociáldemokrata kormánypárt elkötelezi magát az erdélyi lovasiskola fölött való bábáskodás mellett, és kikéri magának, hogy különbözõ magyar körök klubokat alapítsanak a régióban, így próbálván megtörni a román sikersorozatot. Nosza, hördültek fel a magyar ló- és sportszakértõk hadai: itt a soha vissza nem térõ lehetõség ama bizonyos orrhossznyi elõny megszerzésére, hiszen íme, nagyot bukott a román ló, és ha eddig el is vesztett bizonyos futamokat, a magyar lósport még megszerezheti a kupát. Egyesek még némi ironikus heherészést is megengedtek maguknak, hiszen szemmel láthatólag nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, ez pedig óriási baki. Igen ám, csakhogy az örvendezõk nem számoltak azzal a bizonyos felhõvel, amely makacsul ott ül a magyar politikai lósport egén. A román fél ugyanis nem tett egyebet, mint hogy alkalmazta a régi fogást, amely már annyiszor hozta meg számára a sikert, és amelyet – felhõ ide, felhõ oda – a mindenkori ellenfél továbbra sem vesz bele a számításba. Velencében megadta az európai császárnak, ami az európai császáré, Bukarestben a magyar királynak, ami a magyar királyé (kezdjen vele valamit, ha tud), Kolozsváron pedig a románságnak, ami a románságé. Na és akkor mi van, kérdezhetné a jedermann szurkoló? A baki az baki. Igen ám, de ebbõl a látszólagos bakiból megint csak megszületett az ominózus orrhossz, és a helyzet itt, Vadkeleten, ismét változatlan. Hölgyeim és uraim, úgy tûnik, a bal kéz nagyon is jól tudja, mit csinál, sõt. (2001. nov. 5.)

Félreértés ne essék A románok nacionalisták? Létezik regionális azonosságtudat Romániában? Ha Vadim Tudor az éjszaka folyamán eltûnne a színrõl, a nemzeti vonalon bekövetkezne a csend? Miközben a miniszterelnök Amerikában és Angliában tárgyal, mindenféle dolgok jelennek meg idehaza. Többek közt ilyen kérdések is, amelyeket a Stelian Tãnase szerkesztette politológiai folyóirat, a Sfera Politicii 2001. október–novemberi számából idéztünk, nem a magyar munkatársaktól, hanem Alina MungiuPippidi tanulmányának elejérõl. Nem valószínû, hogy a „Román–magyar kapcsolatok” témájú lapszámról, ennek részleteirõl Adrian Nãstase tudott volna, mint ahogy az sem bizonyított – bár valószínûsíthetõ –, hogy belügyminiszterének, a Kolozs megyei PSD-elnöknek, Ioan Rusnak az „Erdélyi kiáltványát”, e kiáltvány alapgondolatait ismerte. Most mindenesetre többszörösen magyarázkodni kell. Vagy az itthon maradottak teszik ezt – mint például a Szociáldemokrata Párt fõtitkára, Cozmin Guºã –, vagy a miniszterelnököt elkísérõk. Guºã szerint félreértették szegény belügyminiszter szövegét, õ ugyanis azt akarta kinyilatkoztatni, hogy a magyarok ne érezzék magukat kisebbségnek Romániában. Hát ezt az üzenetet Ioan Rusnak sikerült jól elrejtenie. A másik, Amerikából megszövegezett magyarázat a HHRF (a Hungarian Human Rights Foundation) elnökét nyugtatgatja, miután az kifejezte egyet-nemértését Románia NATO-felvételét illetõen, amíg a tagje154

lölt nem teljesít bizonyos alapvetõ igényeket, magyar vonatkozásban. Itt az elnöki (miniszterelnöki) üzenet csak a HHRF-fel való megígért találkozás elmaradásának okát magyarázza. Alina Mungiu-Pippidinek Adrian Nãstase nem üzent (lehet, nem is volt szükség rá). A Sfera Politicii magyar szerzõinek sem szól üzenet. Utóbbiak alapvetõ összefüggéseket próbálnak megmagyarázni, legalább a politológusoknak. Hátha kevesebb lesz a félreértés... (2001. nov. 6.)

Lesz-e Antonescu-szobor Kolozsváron? „Évek óta azon vagyok, hogy egy Antonescu-szobrot állítsunk Kolozsváron, de ez ideig nem sikerült a pénzhiány miatt. Azonban egy erre vonatkozó tanácsi határozat létezik már, és megtaláljuk a pénzforrást is” – mondotta Gheorghe Funar, Kolozsvár hírhedt polgármestere. Mindezt azt követõen, hogy Adrian Nãstase miniszterelnök amerikai látogatása során kijelentette: minden eszközzel megakadályozzák a háborús bûnösök dicsõítését Romániában. Funart viszont nem zavarja a hivatalos álláspont, az Antonescu nevét viselõ sugárút is marad ezzel az elnevezéssel. Funart a történelmi tények sem zavarják, szerinte Ion Antonescu nem deportált zsidókat náci táborokba „mint tette azt Horthy Miklós” – mert a magyarokat mindenképpen be kellett valamiképpen kevernie „ítéletébe”. Ion Antonescu nem háborús bûnös – szögezte le. Ha tekintetbe vesszük, hogy hány szándékát váltotta tanácsi döntés ellenére vagy a törvény megszegésével is valóra, nem lehetünk biztosak abban, hogy ezúttal nem fog neki sikerülni, hiába támadta meg a prefektus is a tanácsi döntést. (2001. nov. 7.)

Benladenek Andronica Stoica aradi romalány Benladennek keresztelte újszülött gyermekét, mert neki „ez a név szépen hangzik” – olvasható a bukaresti Ziuában. Amúgy semmi meglepõ, a Ceauºescu-korban – megbízható forrásokból származó információk szerint – több cigányanya kereszteltette volna elsõszülött fiát Ceauºescunak, „mert az szerencsét hoz” – most vonatkoztassunk el a dolog emberi hülyeség-faktorától. (Ezt akkor azonban a vigilens kék szemû fiúk nem engedték, mert hogy „mi lesz, ha esetleg több, debilis, cigány Ceauºescu fog lófrálni minden második nagyvárosban?”) De szintén 1989 elõtt találkozhattunk Sztálin, Gheorghiu-Dej és Miniszter keresztnevû romákkal, akiket elõbbi korok konjunktúrahóbortja tett egy életre, visszavonhatatlanul Sztálinná, Gheorghiu-Dejzsé vagy Miniszterré. Természetesen nem roma-sajátosság a nevekkel való – európai mentalitással szinte érthetetlen – bravúrkodás; Latin-Amerika például hemzseg a Jézusoktól, Napóleonoktól, Keresztelõ Szent Jánosoktól.

Bizarr a dologban csupán maga a „Benladen”-sztori*. Mit hallhatott, sejthetett, mennyit percipiálhatott a fiatal roma anya a szeptember 11-i tragédiából? Miért épp bin Laden? Csak mert „neki szépen hangzik”? Vagy több is van a dolog mögött? Ha utánanéz az ember, esetleg több Hitlerkével is összefuthat, mert annak idején anyukájuk ezt a nevet találta dallamosnak – vagy éppen menõnek. („Majd jól fog nekünk is a családban egy Hitlerke, lám-lám, mekkora hatalmat lehet ezzel a névvel szerezni” csatakiáltással.) Ha vannak védett családi nevek – õrültek, szélhámosok, konjunktúralovagok stb. kibigézésére –, vajon miért nincsenek, említett kategóriák miatt, védett vagy netán tiltott úgynevezett „keresztnevek” is? (2001. nov. 8.) *A román sajtó gyakran használja ezt a névváltozatot.

Ajánlás történelemtanításról MTI-hír, nem is igazán újkeletû, legalább háromnapos. Mégsem történik rá hivatkozás a központi vagy helyi román sajtóban. Ugyanis: az Európa Tanács miniszteri bizottsága Strasbourgban közzétette az európai értékekre támaszkodó történelemoktatásról kidolgozott ajánlását, melyben hangsúlyosan állapította meg, hogy a történelemhamisítás ellentétes az ET alapelveivel. Mint olvashatjuk: az ET végrehajtó testülete álláspontja szerint a történelemtanításnak ugyanis a világra nyitott lelkiismerettel kell felvérteznie a tanulókat, e tantárgy oktatásának a tolerancia, a kölcsönös megértés, az emberi és demokratikus jogok, valamint az emberiségellenes bûnök megelõzésének alapvetõ értékeit kell képviselnie. Az ajánlás természetszerûen óv a történelemhamisítástól, a múlt tényeinek propaganda- és ideológiai célú deformálásától, a történelmi források torzításától. Mindezeket az alapelveket – és lebontott cikkelyeiket – figyelembe véve, miért is csodálkozunk azon, hogy a hazai többségi sajtótermékek nem érezték szíves kötelességüknek az anyag publikálását? (2001. nov. 9.)

Célpont: Erdély Érdekes, és a maga nemében egyedülálló irányvonal rajzolódott ki az utóbbi idõk román belpolitikájában. A vektor nagysága egyre terebélyesedik, iránya Erdély felé mutat, irányultságára pedig a sokszínûség jellemzõ. A román politikai Olümposz kisebb-nagyobb csúcsain trónoló istenek és félistenek jó ideje törik a fejüket, mit lehetne kezdeni ezzel az Erdély nevû régióval, amely földrajzilag ugyan Románia szerves része, azonban gyakorlatilag és néha fájdalmas módon idegen testként viselkedik a román nemzettesten belül. A változások elõtti szép „új” világ egy-istene radikálisan próbálta megoldani a kérdést, csak hát közbeszólt az a nietzschei fordulat, mely szerint az istenek is meghalnak néha. A majd mindenki számára üdvösnek bizonyuló '89-es (palota)forradalom után a „régi” istenségek 156

visszatérhettek kényelmes karosszékeikbe, persze új néven, de hát ebben semmi kivetnivaló nincs, hiszen az ókori görög istenek is számos néven futottak. Az idegen test azonban változatlanul jelen volt, a probléma megoldatlan maradt, sõt, ebben a demokratikus régi-új világban bizonyos külföldi, barbár, irredenta istenek is érdeklõdni kezdtek iránta. A külföldi deitások bizonyos egy kalap alá tartozási törvényt agyaltak ki, amely által az Erdélyben élõ, velük egy nyelvet beszélõ népek bizonyos elõnyökhöz jutnának. Ráadásul bizonyos gazdasági oltárok felállítását is összehozták, amellyel természetesen híveket szándékoznak toborozni. Az Olümposzon persze azonnal fõni kezdtek a fejek, mindenki sorra árulást, betörést, hódító hadjáratot kiáltott, a különbözõ színekben játszó istenek és istenkék egyre-másra adogatták a demagóg nyilatkozatokat, míg aztán valakinek eszébe jutott, hogy õk is foglalkozhatnának Erdéllyel, sõt, számukra ez könnyebben megoldható, ugyanis nem áll útjukba országhatár. A sort az idõnként szatírra emlékeztetõ Nagy-Románia Párt indította el, amelynek képviselõi a korábban elhunyt egy-isten stratégiáját szerették volna folytatni, de javaslataik nem találtak meghallgatásra az Olümposzon (legalábbis nyílt színen), mert egy szatír sohasem juthat fel úgy igazán a csúcsra. Aztán maga a Zeusz szerepében tetszelgõ Szociáldemokrata Párt következett: alárendeltjei útján meghirdette az Erdély szociáldemokrata programja nevezetû tervezetet, amelyben minden ott élõt biztosít a fõisten jóindulata felõl, ugyanakkor földbe dorongolja ama bizonyos barbárokat, akik, szokásukhoz híven, minden látszat ellenére csakis terjeszkedni akarnak. A minap aztán Zeuszék ellenzéke is beindult. Az önmagát talán Héliosszal azonosító demokrata párti vezetõ, Emil Boc újraválasztásának alkalmából világgá kiáltotta, hogy „erdélyi nemzeti programot” szándékozik beindítani, amely nem emlékeztet sem az egy-isten radikális, sem a Zeusz-klikk populista, demagóg, a nemzeti színekbõl viccet faragó stratégiáira. Mindhárom program célja ugyanaz: jobb kézbe venni az illetõ régió manipulálását, mint hagyni, hogy ama barbár hordák végül is birtokba vegyék. Ez tehát a helyzet a térség kortárs mitológiai térképén. Az is elképzelhetõ, hogy más istenek is beszállnak a játékba, hiszen jelen pillanatban ez a stratégia várhatóan hívõtöbbletet eredményez. Kérdés azonban, hogy a mítoszok lábon maradnak-e, ha az õket fenntartó történetek tovább araszolnak, történetesen ki alóluk. (2001. nov. 12.)

Tanárok Bukarestben „Siker-receptek” cím alatt készített összeállítást a fõvárosi hetilap, a Dilema, legutóbbi számában. Kik számítanak ma sikereseknek? Mindenekelõtt azok, akiket látni lehet a televízióban – akár egy reklámban, ki-mit-tudban vagy az idõjárás-jelentés másodperceiben. A siker ugyancsak mai jellemzõje a gyorsaság – írja a Dilema –, gyorsan kell érvényesülni, legyõzni a másik jelöltet. Már nem is kell továbbmennünk, mondjuk a Playboyban való szereplésig, hogy számot adhassunk magunknak: a tanügyben dolgozóknak napjainkban igen kevés az esélyük arra, hogy sikeres embereknek számítsanak a társadalom elõtt. Pedig nagy mértékben 157

tõlük függ a jövõ, a holnapi felnõttek társadalma. A jelenkor viszont ezt nem honorálja, a legrosszabban fizetett kategóriák egyikét képviselik õk. Nem csoda hát, ha a tiltakozás különbözõ módjaival próbálkoznak – most éppen azzal, hogy több mint tízezren Bukarestben a képviselõház elõtt tüntetnek, munkájuk érdemi elismerését követelik. A GDP öt százalékára tartanak igényt. Ígéretekkel már tele van a zsebük; ha követeléseiket nem teljesítik, általános sztrájkot kezdeményeznek. A tanügyminiszter nyilatkozik, egyetért a tüntetõkkel, parlamenti döntést vár, pozitív döntést a tanárok érdekében. A most kezdõdõ költségvetési vita, a 2002-es remények(?!) megalapozása idején az ország különbözõ részeibõl Bukarestbe érkezett tanárok – a kutatásban és a közigazgatásban dolgozók szakszervezetének támogatásával – kinyilvánították tehát akaratukat. Az érdemi válasz majd akkor érkezik meg, amikor ismét otthon lesznek. Addig gondolkozhatnak azon, hogy miért nem választottak inkább valamilyen sikerpályát. (2001. nov. 13.)

Könnyen felejtünk A Ceauºescu-rezsim utolsó, alig elviselhetõ idõszakában sem volt Romániában olyan sok ellenálló, hogy azok nevét ne lehetett volna megjegyezni. S ha nem voltak ismertek, azzá lettek 1989 után (persze többen próbáltak erre a „listára kerülni”, olykor sikerrel is; az a szólás járta a fordulat után az úgymond forradalmárokról meg ellenzékiekrõl, hogy „kevesen voltunk, sokan lettünk!). Az 1987-es novemberi brassói megmozdulás híre viszont bejárta már akkor a világot. De az nem, hogy a diákok egy (kisebb) csoportja szolidarizált a munkásokkal. Ezek vezére egy kolozsvári fiatal volt, Cãlin Bia, akkor negyedéves hallgató a brassói erdészmérnökin. Két társa csatlakozott hozzá, amikor kiült egy padra a menza elõtt, kezében egy kartonpapírra írt szöveggel: „A letartóztatott munkásoknak nem kellene meghalniuk!” Letartóztatták õket is, két napig voltak bezárva, amikor kiengedték, majd kicsapták az egyetemrõl mindhármukat. A fordulat után végezték el az egyetemet. Cãlin Bia ma nem akar errõl beszélni, politikai tõkét szerezni ezáltal. Lucian Silaghi 1998 óta ismertebb a politikában – vidéki szinten –, Horea ªerban – feltételezhetõen csalódva a fordulatban – 1995-ben Kanadába emigrált. Ma sem a munkásokról, sem a diákokról nem szól senki. Sem arról a Mircea Puºcãról, aki egy kolozsvári gyûlésen nyilvánított véleményt – õszintén – 1988 õszén; az RKP kongresszusa elõtt foglalt állást Nicolae Ceauºescu újraválasztása ellen. A forradalom mentette meg, ma is a szakmájában dolgozik, a politika és a közvélemény nem tud róla, elfelejtették... Jöttek az újak. De honnan? Egyrõl tudunk, aki akkoriban nem bizonyult valami kemény embernek, Puºcã ellen vállalta az állásfoglalást... Annál keményebben lépett fel 1989 után. Az õ neve ismerõs a kolozsvári magyar (és a román) értelmiségiek körében – meg Magyarországon is. De hát, ilyen idõket élünk... (2001. nov. 14.)

158

159

Privatizált templom Gicã iaºi-i pópa hívei liblingjévé avanzsált, mióta üzleti vállalkozásba fogott – indít az Acasã tévéadó híradója. A továbbiakban az abszurditásokon még mindig nem kõkeményre edzett romániai tévénézõ arról értesül, hogy Gicã atya privatizációja nem egyéb, mint magántemplom rittyentése. Olyan vállalkozás ez – így a pópa –, mint bármely más, adót is fizet érte, hiszen nem szeretné megkárosítani az államot (a hívek lelke, illetve üdvössége már más történet). A templom amúgy nem tartozik az érsekség fennhatósága alá, így Gicã atya korlátlan ura birodalmának. Persze, nem él vissza ezzel, tudja õ, mi kell híveinek. Akik meg is szólalnak szép számmal, s Isten bizony tanúsítják, hogy pópájuk maga a két lábon járó tökély, aki „minden lelki szükségletüket kielégíti”. Hogy vannak ellenségei? Ez csak természetes, hisz, mint tudjuk, rosszak az emberek, meg fõleg irigyek. Mert hogy ki ne irigyelné el a iaºi-i kis közösségtõl flancos, piacgazdaság-orientált, a szomszéd kertjébe rivalizálva mindig átkukkantó világunkban a menõ privatizált pópát – ha másért nem, státusszimbólum gyanánt legalább? (2001. nov. 15.)

Veszélyben a nemzeti lobogó November közepén adta hírül a román sajtó, hogy Csád, az afrikai Csádi Köztársaság az ENSZ-hez fordult panaszával: a román nemzeti zászló megegyezik az 1959-ben elfogadott csádival. A piros-sárga-kék Moldova Köztársaság és Andorra lobogójában is megtalálható, ám a középsõ sávban szereplõ címer megkülönböztetõ jellegû – mint ahogy az volt Románia trikolórjában is a köztársasági címer, egészen 1989 decemberéig. Mi lesz most? Föltehetõleg jogi vita, esetleg a színek árnyalása vagy a trikolór elvesztése – ijesztgeti olvasóit a bukaresti napilap, a Ziua. Ez a cikk éppen akkor jelenik meg, amikor a román szurkolók százezrei, talán milliói gyászba borultak, a labdarúgó válogatott Szlovéniával szemben történt alulmaradása miatt: a bukaresti döntetlen ugyanis, a ljubljanai vereség után, Románia kiesését jelenti, a csapat nem jut ki a jövõ évi világbajnokságra. Hiába elõzte meg sokkal jobb teljesítményével a román válogatott a magyart a csoportmérkõzések során, ha a pótselejtezõn elbukott. Az eddig nemzeti hõsként körülrajongott edzõt, a korábban sokszoros válogatott Hagit lehet szidni – bár nem sokan teszik –, a helyzeten már nem lehet változtatni. Marad egy vigasz: az Európa Bizottság országjelentésében Magyarország nem csupa jó osztályzatot kapott, illetve a fõkérdésben – véli a bukaresti külügyminisztérium és maga Adrian Nãstase miniszterelnök – elmarasztaltatott; Magyarországnak a státustörvényt illetõen a közeljövõben egyeztetnie kell szomszédaival. „A mai Európában már senki sem csinálja azt, amit akar” – kiáltja világgá (országgá) az Adevãrul tekintélyes fõszerkesztõ-helyettese; Bogdan Chirieac elismeri ugyan, hogy a státustörvényt elmarasztalva, Európa nem Romániának adott igazat, hanem egyszerûen a saját normáit alkalmazta – és egy más helyzetben ez Bukarestre is érvényes lehet. A nagy példányszámú bukaresti újság mindenesetre az Orbán160

kormány diplomáciai spekulációinak a végét jelzi; ha nem is rövid távon, a választási kampány hónapjaiban, néhány év alatt Magyarországnak normalizálnia kell kapcsolatait szomszédaival (ami évszázadok alatt nem sikerült) – és ez ellen, mondja Bogdan Chirieac, nincs apelláta. A România liberã ugyanakkor a Romániára vonatkozó országjelentéssel foglalkozik bõvebben: a korrupció visszaszorításának, az igazságszolgáltatás függetlenségének és a stratégiai reformoknak a szükségességét emeli címbe, az Európa Bizottság dokumentuma alapján. De olvasható önvizsgálatra felszólító vezércikk az Adevãrulban is, igaz, egy másik fõszerkesztõ-helyettes aláírásával. Adrian Ursu a különbözõ pártok – köztük a kormányzó PSD – „nacionalista kürtszavát” hallja meg (egy nappal korábban), amivel a választókat próbálják meggyõzni. Csakhogy – véli Ursu – a veszélyre figyelmeztetõ, harcba hívó jelszavak nem teszik a románokat sem egészségesebbé, sem gazdagabbá, sem optimistábbá. Erdély problémájának kiáltványba foglalása (a belügyminiszter részérõl) hiba volt, és ezt most a PSD igyekszik kijavítani. A 2002-es költségvetés vitájában a kormányzó párt az RMDSZ támogatását élvezte, így sikerült az ellenzékkel szemben megszavaztatni, várakozáson felüli gyorsasággal, a jövõre tervezett gazdasági törvényt. Reménykedjünk, hogy ez Európa felé viszi az országot. (2001. nov. 16.)

Nemzeti tragédia Újabb viharfelhõk gyülekeznek a román foci piros-sárga-kék egén. E viharfelhõknek ezúttal semmilyen nemzeti színük nincs, senkire sem lehet rákenni a vereség oka-fokát (bár azért szidta egy kicsit a szlovéneket a román illetékes világ, de csak félgõzzel, amúgy megszokásból). A tények – ki hitte volna – önmagukért beszélnek: a szlovén csapat semmiképpen sem látványos, ám annál hatékonyabb játékával kikaparta magának a gesztenyét, vagy ha tetszik, a dél-koreai VB-re szóló belépõjegyet. A messze jobbnak tekintett (és valóban magasabb színvonalon játszó) román nemzeti tizenegy pedig 12 éve elõször hoppon maradt, pedig derekasan rohamozták a fiúk Szimeunovics kapuját, akárha Buda vára lett volna, mondhatná akárki csöppnyi mackós malíciával. Az eredményt mindenki tudja, erre tehát, no meg a következményekre nem is érdemes sok szót vesztegetni. Annál érdekesebb viszont a vereség keltette „rezgéshullám”, amely valóságos kataklizmát eredményezett, és nemcsak a román foci bevehetetlennek hitt fellegvárában, de a jedermann-világban is. A romániai médiacsatornákon valóságos elemzés-árhullám söpört végig: profibbnál nagyobb hangú szakértõk vesézték ki a mérkõzést, érveltek, vádaskodtak, következtetéseket vontak le vagy hallgattak el. Rövid pár nap leforgása alatt annyi magyarázat született, ahány elemzõ éppen magához ragadta az utolsó szó jogát. Voltak, akik a román csapat egységességét hiányolták, mások a focivilágban tenyészõ korrupciót emlegették, persze az ok-okozati összefüggések vázolása nélkül, megint mások a nemzeti mez bõségét kifogásolták. (Könnyû gyõzelem lesz, hiszen a szlovén csapat amolyan másodosztályú!) Aztán olyanok is akadtak, akik váratlan éleslátással 161

Hagit szidták, mint a bokrot, mondván, egyáltalán nem biztos, hogy egy jó játékosból jó edzõ lesz. (Ezek a pálfordulók – akik nemrég még dicshimnuszokat zengtek a nagy játékos edzõi karrierjérõl – természetesen kihagyták hegyibeszédükbõl, hogy Hagi alig néhány hónapja teszi-veszi a válogatottat.) A szigorú elemzõk egy kis, ám annál zajosabb csoportja Bölöni Lászlót tûzte gombostûhegyre, mondván, hogy tulajdonképpen õ a szerdai fiaskó „õsokozója”, hiszen úgy hagyta ott a válogatottat, mint gyáva kapitány a süllyedõ hajót. Két dologban viszont boldog-boldogtalan egyetértett. Az egyik, hogy a szlovéneket senki sem okolhatja, hiszen õk csak azt tették, amit minden épelméjû játékosokból álló csapat tesz, amikor pályára lép: gyõzni próbáltak, és ha ez nem sikerült is, megszerezték a továbbjutáshoz elengedhetetlenül szükséges döntetlent. A másik, a román néplélekre (ha van ilyen egyáltalán) nagyon jellemzõ megállapítás, hogy a kiesés nem több és nem kevesebb, mint nemzeti katasztrófa. Románia nem egyszerûen egy focikudarcnak lehetett tanúja szerda este, hanem valami nagyon fontos dolog (persze mindenki óvakodott megnevezni eme dolgot) elvesztésének. A román nép szeme elõtt megszentségtelenedett egy piros-sárga-kék mezben feszítõ nemzeti ideál, miként annak idején Katharina Blum tisztessége. A média diszkrét szeme jóvoltából minden arra kíváncsi vagy éppen nem kíváncsi tévénézõ élõ egyenesben láthatta a román szurkolók szemében, hogy ezek után bizony nehéz lesz emelt fõvel járni (különbözõ városközpontokban felhõtlen nemzeti tudattalansággal randalírozni pedig egyszerûen elképzelhetetlen), hiszen valahol mélyen, ahol a gondolat se jár, kilyukadt a nagy nemzeti szûzhártya. Persze azért nem kell túlságosan aggódni, tudjuk ugyanis, hogy minden korok Vénuszának csak egy röpke kis fürdésre van szüksége, és azonmód kezdõdhet minden elölrõl, tiszta lappal, mintha mi sem történt volna. (2001. nov. 19.)

Az elveszett 11 millió dollár Ennyirõl írnak a sportlapok, a kis Szlovéniával elért döntetlen után, aminek következtében Románia nem jut ki a jövõ évi labdarúgó világbajnokságra. Az esetleges személycserék, egyéb lehetséges következmények ugyancsak szerepelnek a mediatizált vitákban – Corneliu Vadim Tudor például, a Nagy-Románia Párt nevében, a szövetségi kapitány Gheorghe Hagival az élen, beleértve az ifjúsági és sportminisztert is, az egész stáb menesztését követeli –; kérdések és egymásnak ellentmondó válaszok hangzanak el a román nemzeti bajnokság színvonaláról. A legélesebben a volt szövetségi kapitány, Bölöni László fogalmaz: a Sporting Lisszabon jelenlegi edzõje szerint a mai román labdarúgás olyan építmény, amelynek nincs alapja, tehát szükségszerû, hogy elõbb-utóbb összeomoljon. Ugyancsak Bölöni nyilatkozza, hogy a román futball évszázadokkal van elmaradva a nyugati színvonaltól. Ki kellene rúgni a begyepesedett agyú vezetõket, és mindent az alapoknál kezdeni. Hagi csalódott ugyan, de nem akar lemondani, és védi a játékosait is. Kérdés, hogy a várható gazdasági veszteségek beigazolódnak-e. Az persze már biztos, hogy a világbajnokságon való részvételért járó FIFA-pénzt nem kaphatja 162

meg Románia. De feltehetõleg csökkenni fog a román játékosok eladásából befolyó összeg is, kisebb lesz a nemzetközi érdeklõdés a román futballisták iránt. Az is lehetséges, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium szigorúbban fogja ellenõrizni a Román Labdarúgó Szövetség pénzügyeit. Az ország pedig elesik a kitûnõ ingyen reklámtól, Románia image-ének javításától. A viszonylag hosszú idõn át sikeresnek látszó „gazdasági ágazat”, a labdarúgás most a beteg arcát mutatja. Ami eddig felvidította, nemzeti büszkeséggel töltötte el a lakosság nagy részét, most szomorúságot hozott. És ez nem egy-két napig, néhány hétig tart. (2001. nov. 20.)

A tekintély és az elv Javában rotyog a lé a román politikai élet boszorkánykonyhájában. A legfõbb mágusok és boszorkánymesterek nem pihennek: egyre-másra vetik a hatalmas üstbe az újabbnál-vadabb alkotóelemeket, remélve, hogy a procedúra végén hozzájutnak majd a bölcsek kövéhez, amely az õ esetükben körülbelül arra adná meg a varázslatos választ, hogy miképpen juthat be a piros-sárga-kék kecske (hogy három gida van-e vagy nincs, az ebben az esetben mellékes) az EU-s káposztáskertbe. Iliescu fõmágus például épp csak könyökpuszit nem küldött a francia külügyi varázslónak, amiért vállalta az ügyvédi tisztet Románia EU-csatlakozása ügyében. Iliescu kijelentette, hogy az ország gyakorlatilag minden áldozatot kész vállalni a szent cél érdekében. (Valószínûleg ennyit olvastak ki a hazai mágusok a rotyogó üstbõl, legalábbis a hordószónokság szintjén.) Ugyanakkor azonban az is figyelemre méltó, ahogy a román mágusszövetség saját csekélyke káposztaültetvényének védelmében fáradozik minden betörni készülõ idegen kecskével szemben. A dolgok jelenlegi állása szerint pedig a legnagyobb veszélyt a szomszédos piros-fehérzöld kecskehad jelenti, amely csorgó nyállal várja a pillanatot, hogy betörhessen a szent földre egy kis gasztronómiai rablóhadjárat végett. És itt lép a színre a tekintélyérv, minden érvek legfölöslegesebbike, legalábbis egy érdemi dialógus során. Szemmel láthatólag nem érdekes, milyen jellegû kérdés van éppen terítéken, ha szorul a kapca, a tekintélyérvekkel pillanatok alatt csípõbõl lehet tüzelni, és függetlenül az ügy kimenetelétõl, a pufogtatás keltette füstben jó ideig kerülgetni lehet a forró kását. Soha nem hangzott el annyiszor egy bizonyos tekintélyérv-csokor (a Velencei Bizottság ajánlásaira gondolok elsõsorban, de vonatkozik ez az Európai Normákra is, így nagy betûkkel, igazán ködösen), mint a státustörvénnyel kapcsolatosan. Hihetetlenül pontosan fel lehet becsülni, mikor következik a tekintélyérvvel való pufogtatás, ahányszor a státustörvény csak említésre kerül valamely fórumon. Úgy tûnik, a román demagógiai arzenál újabb halálos fegyverrel bõvült, amely minden alkalommal bevethetõ, és az eredmény nem marad el. Amíg a partner a maga többé-kevésbé logikus érveit átvezeti a füstfelhõn, a román mágusok újabb gizmókat találnak aszerint, hogy éppen merrõl fújdogál az európai tekintély szellõje. Azt is érdekes megfigyelni, hogy a tekintélyérv nemcsak a külföldi kecskehadak elriasztására alkalmas. Kiváló eredménnyel használható például különbözõ gyomirtási mûveletek esetén, mert ugye, 163

a káposztáskertet nem csak idegen betolakodók fenyegetik. Az éber kertész nem feledkezik meg a hazai gyomokról meg más kártevõkrõl sem. Egy szó mint száz, ismét nem létezõ kalapot kell emelni a román politika mágusai elõtt: senkit sem láttunk, aki egy gyakorlatilag használhatatlan (mert értéktelen) eszközt ilyen hatékonyan tudjon ki- és felhasználni majd minden vonalon. És ne feledjük, hogy a politikai boszorkánykonyhában tovább rotyog a lé. (2001. nov. 21.)

Amnesztia – román módra Örömtáncot jár a román társadalom egy – remélhetõleg elhanyagolhatóan kis – része. Karácsonyra ugyanis elnöki amnesztiával szabadlábra kerülnek a „szerencsésebb” börtönlakók. E kategóriába – hangzik a rendõrségi szóvivõ megnyugtató magyarázata – kizárólag az elsõ ízben és maximum öt év szabadságvesztésre ítéltek tartoznak. Nincs tehát ok a nyugtalanságra, a békés – és mondhatnánk, védtelen – civilek csak ne aggódjanak és ágáljanak, biztonságukat semmi veszély nem fenyegeti a fogházakból és börtönökbõl kicsorduló emberáradat révén. Annál is inkább így van ez, mivel a rendfenntartó és bûnözéselhárító erõk munkája kifogástalan, e tekintetben nem érheti szó a ház elejét. Románia eddig sem volt a bûnözés melegágya, igazolják ezt a nemzetközi statisztikák is. S hogy miért kerül sor amnesztiára? Nevetségesen egyszerû az ok: a börtönök immár évek óta táblás házzal „mûködnek” (de ez is eufemizmus csupán, hiszen a valóságban a 30 000 fogházés börtönhelyre 50 000 elítéltet zsúfoltak be, s a helyzet tarthatatlan). Marad a pragmatikus megoldás – a kisstílûeket utcára szórni, s nem ingyen szállással, étellel és itallal kényeztetni õket. Hogy vannak köztük pedofilek, csecsemõgyilkosok, tolvajok, csalók, szexuális zaklatás miatt lesitteltek – ez az apró fenntartás már az ellenzék kekeckedése, s mint ilyen, mindennek nevezhetõ, csak konstruktív magatartásnak nem. Mert a lényeg ez esetben is az emberiesség, a humanizmus (hogy ki és mi felé megnyilvánulóan, azt nem tisztázta a szóvivõ). Államelnökünk és kormányfõnk imígyen tehát karácsonyra több száz (ezer?) amnesztiával szabadult exsittes üdvözlõ táviratára és a szeretet ünnepén megfogalmazott hálalevelére számíthat, mert hát úriemberek közt ez már csak így dukál. (2001. nov. 22.)

A csapból is Drakula Drakula-kultuszunk teljében; nem adjuk alább a Nyugatnál. Ha az amerikaiaknak Disneylandjük van, mi rövidesen Drakula Parkkal rukkolunk elõ. Ami – állítják honatyáink – grandiózusabb lesz Miki egér világánál. A sajtóban – és nemcsak ott – hetek óta dúl a vihar e téma kapcsán. Ambiciózus turisztikai miniszterünk, Dan Matei Agathon ugyanis aranytojást tojó tyúkként tálalja az általa kidolgozott tervet, le is védeti gyorsan – õ Segesvárt és környékét boldogítaná a parkkal, s la164

za csuklómozdulattal lesöpri a segesváriak ellenkezését, akik nem óhajtják feltétlenül az UNESCO-védelem alatt álló középkori óvárosukat tálcán felkínálni e kétes ízlésû vállalkozásnak. A Drakula Park ellen tiltakozók élén a segesvári szász lelkész áll, aki egyenesen blaszfémiának nevezi Agathon ötletét, mellé azonban több – országos – civil szervezet is felsorakozik, közöttük a Pro Europa Liga. A dolognak azonban van egy másik vetülete is. A brassói Nemzeti Liberális Párt ugyanis lokálpatriotizmustól túlfûtötten köti az ebet a karóhoz, hogy Drakula „igazi” otthona Törcsvár, kvázi a Drakula Parknak Brassó mellett kell felépülnie. Mi több – hangzik a liberális pótérvelés – Nyugat is a törcsvári várkastélyt tartja Drakula otthonának. Szó szót, személyeskedés személyeskedést követ a vitában, a dolog odáig fajul, hogy – jóllehet a parknak még nyoma sincs – egy PSD-s miniszteri tanácsos egyenesen pert akaszt a liberális líder nyakába, s érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ is tigrisként veti magát a küzdelembe, Frunda szenátor úr ugyanis rögvest a felperes ügyvédjeként lép fel. Hogy osztja-e Agathon miniszter úr magabiztos vélekedését, miszerint csak ósdi konzervatívak, mentalitásváltásra képtelenek, a haladás kerékkötõi és más deklasszáltak nem tapsolnak Drakulának és parkjának, egyelõre nem vált publikussá. Az azonban igen, hogy Drakula-kultuszunk egyik pompázatos megnyilatkozására, a Drakula opera bemutatójára rövidesen sor kerül Bukarestben, s a nem mindennapi eseményre olyan VIP-ek jelezték érkezésüket, mint Tom Cruise, Antonio Banderas, Brad Pitt, Oliver Stone és John Malkovich. (2001. nov. 23.)

Szezám tárul Érdekes törvénytervezet megszavazására készülnek honatyáink: ha minden jól alakul, a vadonatúj törvény értelmében hamarosan feltárulnak a romániai börtönök kapui, és körülbelül 9000 elítélt röppen majd ki az áhított, ám nem remélt szabadság vadászmezeire. Hogy miért? Az ok kézenfekvõ. Ha az embernek megtelik a szekrénye mindenféle kacattal, hát fogja magát, és kiszuperál ezt-azt, hogy legyen hely az új szerzeményeknek. Nosza, gondolták szocdemes honatyáink, ha zsúfoltak a börtönök, nincs semmi baj, elengedjük a fölösleget s még egy néhányat (mert azért szabad helyek is kellenek az eljövendõ bentlakók számára), és egy sándori csapással „megoldódik” a gordiuszi csomó. Arról nem is beszélve, hogy az igazán szociális, emberbarát intézkedés körülbelül annyi szavazatot eredményezhet a pártnak, ahány madárka kiröppent a kalitkából, sõt talán többet is, hiszen némely elítéltnek családja is van. Az is figyelemre méltó, hogy kik azok, akik a törvény alkalmazása esetén elhagyhatják kényszerlakhelyüket. A törvényben az áll, hogy a közkegyelem azokat az elítélteket érinti, akik egytõl öt évig terjedõ börtönbüntetést kaptak. Ez eddig rendben is volna: a naiv megfigyelõ megkönnyebbülten sóhajt fel, hogy biztos csak a tyúktolvajok népes csoportja kerül vissza a társadalom zavarosába, ahol egyesek vagy megjavulnak (mereng a naiv megfigyelõ), vagy tovább folytatják önmaguk 165

számára igen áldásos tevékenységüket (állapítja meg, ha kevésbé naiv). De ha ez a naiv megfigyelõ belepillant a szabadlábra helyezendõk listájába, akkor olyan bûnökrõl is olvashat, mint mondjuk a csalás egyes esetei (lásd korrupció), zsarolás, szexuális zaklatás vagy csecsemõgyilkosság. Na ja, az ember reméli, hogy aki egyszer meggyilkolta csecsemõjét, annak egyhamar nem lesz alkalma arra, hogy újra megtegye. A csalásra meg a többiekre azonban nem áll ez a kitétel, tehát valószínûleg vígan folytatódik majd a csalás, lopás, zsarolás, nemi erõszak, és a sor hosszabb, mint gondolnánk. Bizonyíték erre, hogy az 1997-es amnesztia alkalmával szabadon engedett 2200 elítélt közül 600 semmi perc alatt visszakerült oda, ahonnan elindult. Persze ha valaki optimistán áll a dologhoz, örülhet is, hogy végül is a 600 a 2200-nak majd egynegyede, bár az is lehet, hogy csak ennyit sikerült újra kézre keríteni a több közül, mondhatná a született szkeptikus. Ám a legizgalmasabb dolog a törvénytervezet perspektivikus oldala. Adott egy szép reményû tyúktolvaj, aki karrierjének elején azon töri a fejét, mekkora fába is vágja a fejszéjét. No kérem, az illetõnek nem kell mást tennie, mint hogy kézbe veszi a közkegyelem alá esõ bûnök listáját, aprólékosan áttanulmányozza, és aztán „profilt” választ. Lehet belõle zsebtolvaj, zsaroló, erõszakoló – a lehetõségek száma nagy. Persze, mint minden vállalkozás esetén, ebben is van rizikó, hiszen nem lehet kellõ pontossággal megsaccolni, hogy egy esetleges lebukás és bebörtönzés esetén mikor telik meg ismét annyira a sitt, hogy újabb közkegyelemre kerüljön sor. Bár, ha mindaz bekövetkezik, amit a törvénytervezet tartalmaz, és bekövetkezik a bûnözési kisvállalkozások árhulláma, akkor egy tyúk- vagy más tolvajnak sincs félnivalója: sûrûn tárul majd a börtönök Szezám-kapuja a közeljövõben. (2001. nov. 26.)

A politika kettõs játékának következménye Adrian Nãstase kijelentése, miszerint Antonescu marsall nem nemzeti hõs, tehát nem viselhetik nevét utcák, terek, egyesületek, nem lehet szobrot emelni a „hõs katonának”, meglepte a helyi hatóságokat és felháborította a román közvélemény nem jelentéktelen részét. 1989 után több város, köztük Bukarest is dicsõíteni kezdte Ion Antonescut. Sokan méltatlannak mondták, hogy évtizedeken át háborús bûnösként tartották nyilván. Több egyesület vette fel nevét – leginkább katonai egyesületek –, és fennen hirdetik, hogy a hõst orvul gyilkolták meg szovjet parancsra. A marsall hívei hangoztatják, hogy „jó román volt”, márpedig ez az érv legalábbis gyanús, ha nem támasztható alá pozitív cselekedetekkel. Egyértelmû, hogy a xenofóbok nem hazafiak. Más nemzetek megvetése, közvetlen politikai elnyomása nem indokolható nemzetének szeretetével. Antonescut tehát nem lehet felmenteni, mert a tettek azok tettek, és ellene szólnak. De minek köszönhetõ az, hogy idáig fajult a dolog? A válasz egyértelmû: az 1989 utáni kormányok sorra engedték „felfuttatni” a marsall emlékének õreit, mert a nacionalista kártya mindig nyertes Romániában. Amerikai nyomásra – ahol Antonescut háborús bûnösként tartják számon, és a Holokauszt Múzeumban ennek nyoma van – most a kormány próbálja 166

visszafordítani a dolgokat, de nincs könnyû dolga. Talán azért vették elõ ismét a Har-Kov (Hargita–Kovászna) ügyet, hogy a hisztéria-teremtéssel lelki támaszt biztosítsanak azoknak, akiket az Antonescu-ügy új megközelítése lehangolt. A szegény elnyomott románság vigasztalására idén Hargita megye prefektusa azt javasolta, Csíkszeredában szervezzék meg a máskor Gyulafehérváron tartott nagy nemzeti ünnepet, december elsején. Nem lesz könnyû a magyar polgármesternek, amikor fogadást ad(atnak vele). Mindent meg lehet tenni, hogy aki nem román, ne érezze otthon magát Romániában. (2001. nov. 27.)

Tekintettel december 1-jére Közeledik a nagy nemzeti ünnep, az Egyesülés Napja (1918. december 1-tõl számítják a román ókirályság és Erdély állami egységének megvalósulását) – 1990-tõl már senki nem tartja vissza az akár eksztázisig fokozódó ünneplést. Vagy talán mégis? Az egyik bukaresti hetilap szerkesztõje azon kesereg, hogy számos román, különösen pedig sok fiatal azt sem tudja, mire kellene emlékezni december 1-jén, a televíziók sikeres agymosást végeznek. Egy szintén Bukarestben megjelenõ újság (a Ziua) neves publicistája viszont egy angol-amerikai véleményt erõsít fel (Tony Judt cikke Romániáról a New York Review of Books-ban jelent meg), amely szerint az ország igazi nemzeti kérdése nem a kisebbségekkel való bonyolult viszonyban ragadható meg, hanem a modernizáció hiányában. A vallási fundamentalizmus és a szélsõséges nacionalizmus a cikkíró szerint kéz a kézben jár, mindkettõ elutasítja a modernizálást, a globalizációt. A XX. században gyökerezõ sikertelenségekre XIX. századi reflexekkel reagálunk. Ezt nem az angol-amerikai állítja, hanem egy román szerzõ. Akit persze mindennek fognak mondani, csak jó románnak nem. És kinek-minek minõsül a kilencvenes évek nagymenõ tévé-mûsorvezetõje (a PRO TV egykori sztárja), aki ma valóban modern igényeket kielégítõ képeslapot szerkeszt, Privirea (Tekintet) címmel, és a lap legújabb számában (a román nemzeti ünnep küszöbén) elismerõ színes riportot közöl Budapestrõl, mi több, azt írja a magyar fõvárosról, hogy az utóbbi száz évben amerikai ritmusban fejlõdik? Föltehetõ persze az ellenkérdés is: kinek-minek minõsíthetõ Hargita megye (román nemzetiségû) prefektusa, aki Csíkszeredában 2001-ben olyan december 1-i ünnepet tervez, amely meghaladja a szokásos gyulafehérvári gyülekezést, és ahol – reményei szerint – a szeredai székelyek is részesei lesznek a pompának? (2001. nov. 28.)

Bin Ladenes zokni – akciós áron Miközben a hatalom régi/új bûnbakként megint elõrángatja a magyar-kérdést, felmelegíti a Har-Kov-jelentést, ellehetetleníti a csángókat, mert – horribile dictu – magyarul tanulnának, miközben Funar fenegyerekeskedve megtagadja a kétnyel167

vû táblák kifüggesztését Kolozsváron (és ezért legrosszabb esetben pénzbírságot fizet), miközben a tél újfent váratlanul, ádáz meglepetésként csapott le ránk, a sajtóban egy banálisan és másfajtán abszurd román valóságról is képet nyer az olvasó. E szinte kafkai abszurdban valakik azt vizsgálják, hány millió dollár értékben habzsolnak fel magyar eledeleket a román kutyák és macskák: a vizsgálat végeredménye: 12 millió dollár – osztja meg olvasóival információit a Ziua. Az Adevãrul ezzel szemben a „roma kérdés” egy sajátos vetületét taglalja: a vigilens rendõrök megkezdték a „fõleg a cigányok tulajdonában lévõ szekerek elkobzását”. Nyilván a közlekedésbiztonság növelése érdekében. No de mi van, ha a szekér nem „cigány tulajdonú”? Börtönállapotaink vicces vonatkozásairól ír az Evenimentul zilei: földrengés a VIP-ek börtönében. A hírt, miszerint a Cigaretta 2-ügy fõ vádlottja, Gheorghe Truþulescu azon a címen, hogy fogorvoshoz megy, a fõvárosban nagy vendégséget tartva ünnepelte meg születésnapját, több lap is átvette. Utólag az is kiderült, hogy a delikvens nyár óta heti rendszerességgel kezelteti fogát. A nemzeti tisztességet ez alkalommal is az Adevãrul védelmezi vehemensen. A lap egy cikke ugyanis a legmegejtõbb ártatlansággal közli: igaz ugyan, hogy arab polgárok pénzt mosnak Romániában, „de azt nem küldik el Oszama bin Ladennek”. És apropó az arab terrorista vezér no meg a leleményes románok kapcsolatáról: Nagyszebenben bin Laden arcképével díszített zoknik kerültek piacra – akciós áron. (2001. nov. 29.)

Micsoda idõk! Rossz idõk járnak a Nagy-Románia Párt elnökére, Corneliu Vadim Tudorra (a szenátus hatalmas többséggel megvonta mentelmi jogát, s ha végre a bírák is úgy akarják, az ellene indult számos pert elveszítve, nem indulhat a következõ választásokon). Rossz idõk járnak azokra az alkalmazottakra, szakszervezeti tagokra (és velük együtt a dolgozók millióira), akik most Bukarestben tüntettek, mintegy tizenötezren, magasabb fizetést, illetve munkalehetõséget követelve. És a rossz idõvel kell megküzdenie Románia lakossága jelentõs részének, a bõséges havazás és hideg az országutakon, de még a városokban is fennakadást okoz a közlekedésben, s az otthonok gondja is nõ. – Ezzel a hármas bejelentéssel kezdte a PRO TV bemondója november 29-én az esti híradót. Az elõzõ napok eseményeit hozzászámítva az itt jegyzettekhez, nyugodtan kijelenthetjük: micsoda idõk! Egy furcsa betûszó meghonosodása, pontosabban feltámasztása (román helyesírással: Har-Cov) Hargita és Kovászna megyét, a romániai tömbmagyarságot, nacionalista politikusok és újságírók szerint a „magyar veszélyt” jelképezi. Ahogy a bukaresti 22 egyik jeles kommentátora írja, a Har-Kov téma nem a PRM vezérének szellemi tulajdona, ez a szélsõséges nacionalisták próbaköve volt és maradt. A volt szekusokat, pártaktivistákat és legvadabb sovinisztákat összegyûjtõ párt természetesen meglovagolja Har-Kovot, de támadja most már folyamatosan az RMDSZ parlamenti támogatására számító PSD-t is – azt a PSD-t, amelynek belügyminisztere a 168

Hargita és Kovászna megyében élõ veszélyrõl, az államhatalom érvényesülésének székelyföldi fenyegetettségérõl nyilatkozott. Az RMDSZ hat parlamenti képviselõje a belügyminiszter és a SRI-igazgató lemondását követelte. A miniszterelnök, miután maga is veszélyt jelzõen nyilatkozott Har-Kov ügyben (kevéssel korábban), most álproblémának minõsíti ezt a vitát. A közeli napokban a Román Szociáldemokrata Párt és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetõi közti megbeszélés várható. Hogy milyen a politikai széljárás 2001 telének elsõ napjaiban Romániában, arról eredetien tudósít a 22 november végi száma – a PRM belsõ kérdéseitõl a bukaresti nemzetközi könyvvásár, a Gaudeamus világszínvonalú felhozataláig vezetve az olvasót. A legtöbbet azonban „A Kelet rejtélyei”-rõl cikkezõ Traian Ungureanu mond: Románia nem szigorúan vett keleti ország, de nem hallgatható el történelmének törökös vonatkozása, amellyel szemben a latinitásra szeretnek hivatkozni. A feszültségek, a viták a román társadalomban ma Kelet és Nyugat harcát jelentik. A most folyó háború figyelmeztet, hogy tanulni kellene a keleti leckébõl, bizonyítva európaiságunkat. (2001. nov. 30.)

Hol csorbul a román állam autoritása? A Székelyföldön semmiképpen – hatalmi inszinuációk és többségi össznemzeti megborzongtató riogatások ellenére sem. Sõt. A nemrégiben lezajlott katonai parádé, a tankönyvkommandó, a csángóügy s a legutóbbi fegyvertény – a Csíkszeredában pompásra sikerített nemzeti megemlékezés – ékesen bizonyítja ország-világ elõtt: a román hatalom a „kritikus zónában” igenis uralja a helyzetet. Esetleg egykét fej lehull a rosszul konspirált belügyminiszteri és SRI-jelentés miatt – de ez sem valószínû. A román állami autoritás azonban igenis csorbulni látszik Kolozsváron, ahol – a helyi önkormányzat politikai gyakorlata eredményeképp – nem érvényesek a román törvények. A polgármester büntetlenül kijelentheti, hogy itt nem kerül alkalmazásra a helyi önigazgatási törvény anyanyelvhasználatot elõíró paragrafusa. Miért? Csak. Mert õ ezt nem igazán szeretné. És különben is a legutóbbi népszámlálás adatai hamisítottak – így, egyszerûen, minden cifrázás nélkül. Milyen következményei vannak a törvény nem alkalmazásának? Szinte semmilyenek. Kevés pénzbüntetés, amit akár hetente is kifizethet a városgazda vagy a helyi tanács. Mit szól mindehhez a hatalom helyi képviselõje, a prefektus? Õ a maga részérõl nem tartja ildomosnak (sic!) a „nyomásgyakorlást” a polgármesterre. Merthogy õ – mármint a polgármester – mégiscsak „valaki” ebben a városban, akit nem szép dolog vegzálni. Majd õk ketten megtárgyalják a dolgot. Két hét elteltével újságírói kérdésre a prefektus nyilatkozata: beszélgettek ugyan a polgármester úrral, „e kérdés” azonban valahogy nem került szóba. No de majd valamikor, alkalmas idõben, és különben is, nem lehet mániákusan mindig ugyanazt a követelést hangoztatni. 169

Kolozsváron állam az államban helyzetet él meg a – többségi – lakosság is, miközben permanensen félti a román állam esetleges autoritáscsorbulását. Skizofrén helyzet: ezzel egyidejûleg az egyesülés ünnepén Kolozsváron a belvárost leszámítva szinte egyetlen épületen – lakóházon, de állami vállalaton sem – lobogott a trikolór. (2001. dec. 3.)

Európa Romániában Az EBESZ ötvenöt országot képviselõ miniszteri tanácsa Romániában ülésezik, abból az alkalomból, hogy lejár az aktuális elnökségi mandátum, és ezt Romániától Portugália veszi át. A külügyminiszterek tehát Bukarestbe jönnek – december 4-re várják Colin Powell és Simon Perez érkezését; és a terrorizmussal kapcsolatos tárgyalások, a készülõ közös nyilatkozat mellett számos külön megbeszélésre nyílt és nyílik lehetõség. Diplomáciai nagyüzem van tehát Bukarestben, Ion Iliescu, Adrian Nãstase, illetve Mircea Geoanã fogadhatta a román EU-csatlakozás tekintetében újabb reményeket keltõ francia, az óvatosabb pártoló véleményt kifejtõ német, a hûvösen tárgyszerû orosz külügyminisztert, Belgium, Törökország, Macedónia és több más állam hivatalos küldöttjét. Iliescu már világpolitikailag nyilatkozott is, kijelentve, hogy hiba volna az egyetlen elfogadható palesztin tárgyalópartner, Jasszer Arafat eltávolítása a palesztinok élérõl. Nãstase miniszterelnök és Geoanã külügyminiszter reálisabban méri fel Románia nemzetközi szerepét és helyzetét – amelynek javítására persze egy ilyen rendkívüli nemzetközi összejövetel alkalmas lehet. (Beleértve a román állampolgárok EU-országokba utazásának megkönnyítését, a vízumkényszer esetleges eltörlését – Joschka Fischernek ilyen irányú közremûködését a miniszterelnök hangsúlyosan meg is köszönte.) A kérdés tehát az, hogy miután Európa (egy-két napra) Romániába jött, képes-e Románia is Európába megérkezni és ott (itt) tartósabban jelen maradni. Ez nyilván a bukaresti EBESZ-értekezlet után dõl majd el, messze túl a nyilatkozatokon, az ünnepi-protokolláris kézfogásokon, vállveregetéseken. Ehhez ugyanis aligha elégséges az okos külpolitika – ehhez belpolitikai változtatásokra is szükség van. (2001. dec. 4.)

Nemzeti ünnep és himnusz Valamikor az év elején egyik hetilap feltette a kérdést néhány vezetõ politikusnak: ki szerezte a román himnusz zenéjét. Felsültek a hazafiak. Szinte egy év elteltével sem változott sokat a helyzet, nem igyekeztek pótolni a hézagot a mûveltségükben a honatyák, pártvezérek. 17 megkérdezett közül egyik sem tudta, hogy a himnusz 11 szakaszból áll – a magyar Eckstein-Kovács Péter állt legközelebb az igazsághoz, mert azt válaszolta, nem biztos benne, de 7 és 12 között van. A himnuszból két-három szakasznál többet egyikük sem tud – kivéve Funart, aki csak három nap múlva válaszolt, tehát volt ideje felkészülni. Nem is tartják helyesnek, 170

hogy ennél többet várjanak el a polgároktól. Többen hivatkoztak a „refrénre” – de a himnuszban nincs refrén. Ha a nemzeti szimbólumok ennyire nem érdeklik a nagy hazafiakat, miért feltételeznénk, hogy amikor bármilyen kérdésben nyilatkoznak – mondjuk a székelyföldi helyzetrõl, státustörvényrõl, a magyarigazolványról –, alaposabban felkészülnek?! Hiszen elõfordult az is, hogy valamelyik nemzeti szimbólum védelmére siettek – olyan szimbólum védelmére, amit nem ismernek – és amelyet nem is támadott senki. (2001. dec. 5.)

És félrezenélünk… Ion Iliescu államfõ – és nemcsak õ – olyan elvetemült, szélsõséges elemeknek tekintette a csíkszeredai nyilatkozat aláíróit, akik veszélyeztetik a két nemzetiség – román és magyar – békés egymás mellett élését. Némiképp változott azóta az államelnök véleménye, ugyanis mint mondotta, „túlzó nyilatkozatok” hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy a román állam elvesztette volna autoritását Hargita és Kovászna megyében. Az államfõ mindezt a balti államokban tett körútjáról hazatérve – és minden bizonnyal magába szállva – nyilatkozta újságírók elõtt. Iliescu szerint amúgy mindkét fél kellõen vissza nem fogottan nyilatkozott. De – szerinte – e két megyében „az egyszerû emberek között békesség van, s a politikusok azok, akik gerjesztik az indulatokat”. Összefüggésbe hozva eme – kissé talán elkésett – nyilatkozatot a Sógor Csaba szenátor által közzétett felhívással, amit forrófejûnek, meggondolatlannak, sikerületlennek lehet ugyan minõsíteni, provokációnak és diverziónak azonban – még többségiként is – aligha, két aspektus mindenképpen idekívánkozik: ad 1. még a törökök sem ünnepeltették meg Mohácsot a magyarokkal (minden bizonnyal nem is tudták volna); ad 2. idézet a Dilema november 30-i számában román szerzõ – Lucian Mîndruþ㠖 aláírásával megjelent cikkbõl: „december elseje nem lehet mindannyiunk ünnepe. Bármennyire nehezünkre esik belátni: a magyar kisebbség számára december elseje az anyaországtól való elszakadás napja. Bármennyi történelmi érv igazolja is az Egyesülést, a román örömharsonák soha semmiféle visszhangot nem fognak kelteni a magyarok szívében. Ha fordítva történne, az volna természetellenes, és annak a jóérzésnek mondana ellent, amelynek sem nemzetisége, sem útlevele nincs. E tekintetben nem is választhattunk volna jobban: egyetlen más ünnepnapnak sem sikerülne erõteljesebben megosztani bennünket.” Provokáció? (2001. dec. 6.)

Román státus, magyar státus A hét romániai eseménye, minden kétséget kizáróan, az EBESZ miniszteri tanácsának bukaresti összejövetele – amelyre végül is megérkezett Colin Powell ame171

rikai és Simon Perez izraeli külügyminiszter is. Tehát igazi diplomáciai csúcstalálkozóra került sor, amelyben a térség, sõt a világ egészét foglalkoztató legfontosabb kérdések napirendre kerültek, a terrorizmus elleni harc (ezen belül az Izrael elleni palesztin öngyilkos merényletek), Oroszország új magatartása, a Balkán helyzete – és ezekkel párhuzamosan, ezeknek alárendelve (különösen az egyes külügyminiszterekkel folytatott kétoldali tárgyalásokon) Románia helye az európai integrációs folyamatban. Románia nemzetközi „láthatósága” ezekben a napokban jelentõsen megnõtt, de nõtt a román külügyminiszter, Mircea Geoanã ázsiója is (Adrian Severinrõl, az EBESZ parlamenti bizottságának elnökérõl kevesebb szó esett) – vagyis a váltásokban gyakorolt EBESZ-elnökség Románia számára jó befektetésnek bizonyult. Az Adevãrul vezércikkében Bogdan Chirieac reálisan, mértéktartóan értékeli ezt a szakaszt (nem csupán az elnökség átadása elõtti bukaresti napokat), méltányolja Geoanã munkáját és az országra nézve várható kedvezõ következményeket. Ugyanezt teszi a Curentulban Tia ªerbãnescu, azzal a különbséggel, hogy utal a kilencvenes évek elejére, amikor Románia önmagát büntette; nem a nagyhatalmak, hanem az akkori román vezetés hibáztatható az európai integrációs folyamatból való kimaradásból. Most kétségtelenül biztatóbb a helyzet. Részben ugyanazok (Iliescu mint államelnök, Nãstase mint egykori külügyminiszter) ma jobban figyelnek a Nyugat és Amerika elvárásaira – ennek tudható be, hogy a háborús bûnösnek nyilvánított Ion Antonescu marsall kultuszát visszafogni, sõt tiltani próbálják. (Gheorghe Funar polgármester viszont tovább gyakorolhatja szélsõségesen nacionalista politikáját. Kolozsvárt ugyan még nem sikerült felállítania a marsall szobrát, de a Monostor-negyedben, Funar lakónegyedében a fõutca Ion Antonescu nevét viseli. És Funar az, aki a törvényszékhez fordult, feljelentést tett a még nem is mûködõ, a státustörvény alapján kiosztandó magyarigazolványok helyi felügyelõbizottsága tagjai ellen.) A 22-ben Andrei Cornea arról értekezik, hogy Antonescu marsall történelmi-politikai megítélésének nem csupán a nemzetközi nyomás hatására kell változnia – magának a román társadalomnak kellene már egyértelmû véleményt alkotnia a román nemzetre nézve is káros, százezrek pusztulását hozó Antonescu-korszakról, magáról a marsallról. Az öntisztulás folyamata nagyon is hosszúnak ígérkezik. Ennek része lehet a román–magyar viszony normalizálása, amelyben az RMDSZ szerepe (jelenleg a PSD parlamenti támogatójaként) nem elhanyagolható. (2001. dec. 7.)

Az érme és az oldalak Vizsgálódásunk tárgya a Román Szociáldemokrata Párt hatalomra kerülése (2000. november) óta eltelt idõszak, illetve a jelzett idõszakban az említett párt által elért sikerek. Vizsgálódásunk célja bebizonyítani, hogy az éremnek legalább két oldala van, de néha három, sõt egy. Nézzük meg a dolgot közelebbrõl. Semmi kétség, hogy a nemzetközi politika poros porondján (bocsáttassék meg nekünk ez a redundancia, amely jelen esetben mégsem egészen az) Románia, pontosabban az Adrian Nãstase vezette kormány jelentõs sikereket könyvelhetett el 172

magának, legalábbis a hivatalos olvasat szerint. (Lásd még, a román politika jobban hozta magát, mint a román futball.) De lássuk tételesen, mirõl is van szó. Kezdjük talán az EBESZ (Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet) soros elnöki tisztségével, amelyet tavaly decembertõl Mircea Geoanã román külügyminiszter töltött be. Ez ugyebár jelentõs politikai tõkét jelent, a mindenféle nemzetközi nagypályákon való lehetõségekrõl nem is beszélve. Aztán ott van az Amerika-ellenes terrortámadás, illetve az ezt követõ román reakció. Román kormány még soha nem tárta szét lábát ilyen „szemérmetlenül” az amerikai repülõgépek meg egyéb hadigizmók elõtt. A szándék nyilvánvaló volt, a cél annál inkább: biztosítani a világcsendõrt Románia „tisztességes” szándékai felõl. Az eredmény, ha késett is egy kicsit – amiért bizonyos kormánykörök háborogtak is, mert ugye, nem kényelmes dolog hosszú ideig széttett lábakkal feküdni –, nem maradt el. Utána a státustörvény-meccs következett, amely újabb gyõzelmet hozott Romániának, ugyanis a Velencei Bizottság jelentését ekként könyvelte el a román kormány. Végül pedig itt van a december eleji nagy gyõzelem: a kormány szünetlen munkája és fáradozása következményeként Románia végre lekerült a vízumkötelezett országok egyre feketébb listájáról. Valóságos mikulási és karácsonyi ajándék ez a román népnek, így a hivatalos retorika, hiszen 2002. január elsejétõl bárki úgy hatolhat a Schengenövezetbe, mint kés a vajba. Már ha van rá költség, teszi hozzá a népi költõ. Röviden összefoglalva, úgy tûnik, Románia külföldi megítélése jelentõsen javult, a különbözõ nemzetközi fórumokon egyre-másra születnek a jelenlegi (de úgy is mondhatnánk, régi-új) kormánynak szóló dicséretek, szóval az országimázs helyrepofozódott. Ami egyrészt kifelé bizalmat sugall, befelé pedig a kormánypárt állásainak megerõsödését eredményezi. Viszont itt van ugyanakkor a belpolitikai éremoldal, amely egészen más képet mutat. Az ingatlan visszaigénylések akadoznak, egymást érik az Erdély védelmét célzó nemzeti programok (Ioan Rus szociáldemokrata, illetve Emil Boc liberális programjára gondolunk konkrétan), illetve a székely megyéket érintõ globális szekus-feljelentések. De megszületett vagy újjászületett a gazdasági nacionalizmus fogalma is, amellyel újabban Magyarországot illeti a román politikum, és amely ellen minden eszközzel védekezni kell, hiszen e nacionalizmusnak egyetlen célja Erdély enklavizálása. Namármost, kétségtelen, hogy a nemzetközi pénzfeldobós játékban is érvényesek a statisztika vastörvényei, miszerint a feldobott érme bizonyos esetekben a fejes oldalra, más esetekben az írásos oldalra esik. Úgy tûnik azonban, hogy Románia esetében a statisztika vastörvényei nem mûködnek a megszokott módon. Talán a hamleti kizökkent idõ az oka, talán nem, a lényeg az, hogy valamiképpen az érme minden alkalommal a szalonképesre suvickolt fejes oldalra esik, akárhány vádló, figyelmeztetõ, áruló stb. írásos oldala is van. Rejtõ Jenõ (vagy, ha tetszik, P. Howard) Csontbrigád címû regénye jut eszünkbe minduntalan, ahol egy olyan pénzérme dönt el sorsokat, amelynek csak egyetlen oldala van. És ettõl, uraim, kiráz a hideg. (2001. dec. 10.)

173

Színház és publikum Negyedszázada múlt, hogy a kolozsvári magyar színházban Sütõ András történelmi drámája, a Csillag a máglyán Harag György rendezésében nem csupán jelentõs mûvészeti eseménynek számított, hanem – akárcsak valamivel korábban az Egy lócsiszár virágvasárnapja – a nézõk politikai állásfoglalását is kiváltotta, az alkotók, a színház mellett, a diktatúrával szemben. Ma, amikor errõl az intézményrõl beszélnek, nem ezeket a bemutatókat emlegetik fel, nem is a közelmúltban bemutatott, a Sütõ-darabokkal sokban összehangzó Fordítások címû ír drámát (a nyelvvesztésrõl) említik, egy ír színházi rendezõ és a kolozsvári idõsebb és fiatal színészek kiváló elõadásában. Miközben a nemrég befejezõdött Caragiale Országos Színházi Fesztivál Vlad Mugur két kolozsvári rendezését emelte ki a legjobb elõadások közül – és ezek egyike ugyancsak a kolozsvári magyar színházé: az Így van, ha így tetszik (a Nobel-díjas Pirandello mûve) –, a romániai magyar média a színház válságát visszhangozza, elsõsorban a közönség soraiból felhangzó vélemények alapján. A Szabadság olvasói körében végzett közvélemény-kutatás szerint (326 kérdõívre beérkezett válasz alapján) 86 százalék nem ért egyet az intézménynél az utóbbi tíz évben meghonosodott mûsorpolitikával, 93 százalék a mûvészszínház mellett szükségesnek tartja népszínmûvek és kabarék mûsorra tûzését. Az unitárius püspökség dísztermében megtartott vitafórum résztvevõi Tompa Gábor igazgató leváltását követelték – és ezt a követelést Vekov Károly kolozsvári képviselõ fogja parlamenti interpellációban a mûvelõdési minisztertõl Bukarestben követelni. A hetek óta folyó vita reális kérdéseket is fölvetett, a színházjáró publikum egy része valóban eltávolodott a sétatéri színháztól, egyebek közt hiányolja a magyar klasszikus drámákat. A „nemzetellenes ideológia” vádja is megfogalmazódott, és többen tagadják a nemzetközi sikerek realitását is. – Most már valóban nem odázható el a kérdések józan megvitatása, a színház és a publikum érdekében. (2001. dec. 11.)

Ki az áldozat? A román hivatalnok az áldozat, vagy az a polgár, aki ki van szolgáltatva a többnyire ablakfülke mögött ülõ tisztviselõnek? Nem szeretnek az emberek ügyintézni, mert a hivatalnokokkal nehéz szót érteni. A román hivatalnok sötét, poros irodákban ül, unott, fáradt, mindennel torkig van – legalábbis ez olvasható ki arról az oldalról, ahonnan az adófizetõ polgár érkezik. Nehéz lehet a hivatalnoknak is, hiszen olyan törvényekkel dolgozik, amelyek egymásnak ellentmondanak, nehezen tud eligazodni közöttük, s nagyon gyatra a fizetése. Leginkább egy „nem tudom”-mal, „nincs”-csel intézi el az ügyfelét. Nem veszi a fáradságot, hogy utánanézzen valaminek egy polgár kedvéért. Ezért csak akkor fordul az ember egy hivatalnokhoz, ha feltétlenül szükséges. Márpedig ez mindenkivel megesik. Minap egy roppant egyszerû, de halaszthatatlan ügyet kellett valakinek elintéznie: a gázszámlával jelent meg az ablakfülke elõtt, fizetni szeretett volna. A hivatalnok ráförmedt, hogy 174

nem jó idõpontban jött. Mikor változott a befizetések idõpontja? – kérdezte szelíden a polgár. Tegnap! – jön a dühös válasz. Jó, jó, csak meg ne verjen! – mondja a hivatalnokot zaklató polgár, már távoztában. Mert azért ordibálni nem feltétlenül szükséges. S nem azért bosszankodik, hogy dolgavégezetlenül tér haza, hanem mert ráordítottak. Ez az, amit nehéz – ha csak nem lehetetlen – megszokni. Különösen akkor, amikor a tavalyi számlának a kétszeresét fizetik ma a fogyasztók, és egyre több azok száma, akik nem tudják fizetni a szolgáltatásokat. Egyre kevesebben fogják zaklatni a hivatalnokokat. (2001. dec. 12.)

No, utazhatunk! Nem is ember – mondja a román –, aki nem szõ utazási terveket, nem vázlatolja minimum egy új-zélandi kiruccanás lehetõségeit. Merthogy végre mehetünk, lekerültünk a fekete listáról, elõttünk a Schengen-térség s a nagyvilág! Az más téma, hogy tévé-talk-show-k és rádióriportok napok óta vissza-visszatérõ témája: kedves nézõ, hallgató, Ön szerint hogyan fognak viselkedni hazánkfiai Nyugaton? Meg: Ön szerint visszatérnek-e egyszer a Nyugatra szabadult románok? A hatalom is riogatja a közvéleményt. Reprezentánsai szerint sok rosszra lehet számítani, fõképp roma honfitársaink viselt dolgai miatt. Bécsi hattyúevés és egyebek. Szkeptikusabb román vélemény: ezentúl nemcsak a hattyúkat, de a pelikánokat is felfalják. A természetesen nem elfogult román közszolgálati tévé képsorai e téma kapcsán: hazai állomáson randalírozó koszos cigányok, amint utasokat terrorizálnak. S közben a szuggesztív kommentár: vajon Nyugaton is ezt csinálják majd? Banális kérdés: nem volna-e egyszerûbb – és némiképp tisztességesebb –, ha riogatások, elrettentések, fenyegetések és látnoki jóslatok helyett népnevelésbe kezdene – például – a közszolgálati média? Úgymint: megtanítaná kevésbé cizellált polgártársainkat (bõrszíntõl függetlenül) arra, hogy külhonban a külhoni törvényeket be kell betartani – még akkor is, ha azok a romániai néplélek számára bizarrok, hiszen kimondják: földre köpni tilos! Csak a gyalogátkelõn közlekedünk! Meg hogy: a parkolóban fizetünk, és nem blattolunk! Ilyen földhöz ragadtan egyszerû az egész. Jó, világos, lényegtõl függetlenül: egyeseknek persze, hogy ez felfoghatatlan. (2001. dec. 13.)

Kreatív utópia és érdekházasság Ha az RMDSZ kilépne kissé a sajátos problémák szûk területérõl, ha aktívabb volna az átmenet súlyos problémáinak megoldásában (jogállam, gazdasági reform, privatizáció, a közigazgatás reformja, korrupció, szegénység), pragmatizmusát is175

merve, reális esélye volna a megszokott választási 8% meghaladására. Ezt N. C. Munteanu írja, a szabad Európa Rádió egykori román szerkesztõje, a 22-ben, „Érdekházasság” címû cikkében. Ha energikusabban húzná ki a szõnyeget saját nacionalistáinak a lába alól – folytatja fejtegetését a 22 munkatársa –, az RMDSZ munkanélkülivé tehetné a mélyrománokat. Egyelõre azonban a romániai magyarság politikai vezetõi elégedettek a kevés elért eredménnyel is (N. C. Munteanu utal az állami magyar egyetem hiányára, a magyar iskolákban használt tankönyvek ellenõrzésére, a belügyminiszter nyilatkozatára és a magyar státustörvénnyel kapcsolatos román kormányálláspontra). A PSD-nek pedig szüksége van az RMDSZ szavazataira a parlamentben – ahogy ez napról napra bebizonyosodik. Csoda, forradalom a (romániai) politikában nem történik. Valószínûleg a 2001. decemberi kolozsvári „memorandisták” sem gondolták, hogy megtörténhet a csoda, és helyesléssel fogadják a román politikusok a Provincia köré csoportosuló román és magyar „civilek” (politológusok, újságírók, szerkesztõk) memorandumát a román állam regionális (föderatív) átszervezésérõl. A tizenhárom aláíró nevében a kolozsvári – december 11-i – sajtóértekezleten megszólaló Molnár Gusztáv bízik a nyilvános vita elindulásában, és ennek hasznát az RMDSZ vezetõi sem vonják kétségbe (a Krónika és az RTV híradása szerint). A bukaresti sajtó jelentõs részében viszont össztûz zúdult a civil szférának a politikacsinálók, Románia parlamentje felé küldött üzenetére. A legdurvábban talán a Cronica românã vezércikkírója, a fõszerkesztõ-helyettes Rãzvan Voicu válaszolt, Budapestet, a magyar titkosszolgálatot látva a „memorandisták” akciója mögött, egyúttal a SRI-ért kiáltva, és kitessékelni akarván az országból azokat, akiknek nem tetszik Románia. A miniszterelnök, Adrian Nãstase – a Curentul híradása szerint – megjegyezte, nem véletlen, hogy ezt a javaslatot épp most röppentették fel, amikor még nem tisztázódtak az Orbán-kormány által elindított magyar státustörvény kérdései. Ion Iliescu az RTV riporterének mondotta el, hogy fontosabb dolgaink is vannak most, semhogy a régiókra osztásról vitatkozzunk. Érdemes azért beleolvasni a havonta megjelenõ Provincia 2001. decemberi számába, például a marosvásárhelyi Al. Cistelecan és a nagyváradi Alexandru Seres (a Jurnalul bihorean szerkesztõje) cikkébe. Cistelecan a PSD-s belügyminiszter nevéhez kapcsolódó „Erdélyi kiáltvány” sajátos logikájára mutat rá: arra, hogy a kormányzó szociáldemokraták egy európai emelkedettségû Erdélyrõl álmodoznak, ám egy magyarok nélküli Erdélyrõl; ugyanakkor félnek „a feltételezett föderalista lázból született autonomista érzelmek erõsödésétõl”. Alexandru Seres érzékeli, hogy a megmerevedett nemzeti tudat keményen szembeszáll a föderalizmus eszméjével. „A föderalizmus utópia marad, valószínûleg kreatív utópia, mindaddig, amíg az az identitásválság, amelyen most a román társadalom átmegy, a nemzeti tudat kulturális értelemben vett újrafogalmazásához vezet; ha azonban ez a tudat makacsul továbbra is történelmi fogalmakban határozza meg önmagát, a föderalizáció kérdése újra meg újra felvetõdik majd, mert úgy értelmezõdik, mint egyetlen lehetõség a menekülésre abból a zsákutcából, amelyben jó ideje vergõdünk.” (2001. dec. 14.)

176

177

A demagokrácia hõsei Mint ismeretes, 2001. december 11-én román és magyar értelmiségiek egy csoportja memorandumot hozott nyilvánosságra, amelyben új politikai-közigazgatási formákat szorgalmaznak, melyek lényege gyakorlatilag nem más, mint Románia regionális átalakítása. Ez eddig rendben van, ugyanis Romániában mûködik a demokrácia, tehát ha valakinek (valakiknek) akad egy építõ jellegû gondolata, projektje, bátran elõállhat vele, szabad neki (nekik). A gond ott kezdõdik, hogy mások éppen azt az építõ jellegû gondolatot, projektet vagy bármi mást tekintik demokráciaellenesnek, nacionalistának, irredentának vagy éppen légbõl kapottnak. Az említett memorandum esetében pedig elég sok, többé-kevésbé önjelölt demodema-Góg-Magóg akadt, akik természetesen azonnal síkra szálltak a szent ügy védelmében. Kezdjük talán a másik autonomista irányzat vezetõjével, Sabin Ghermannal, aki szerint nem valószínû, hogy az említett csoport és memoranduma elõbbre fogja lendíteni az ország regionalizálását, hiszen a területi autonómia gondolata rossz vért szül. Csak egy dologról feledkezett meg Gherman, arról, hogy az Erdély-Bánság Liga színre lépésének idején az õ gondolatáról, projektjérõl vagy bármi másáról mondták sokan, hogy rossz vért szül. Aztán ott van a Jobboldali Erõk Szövetsége, amelynek elnöke, Varujan Vosganian kijelentette, hogy a memorandum elõterjesztésének okai valósak ugyan, viszont az orvoslás kulcsa nem a regionalizálás Provincia-cseppeiben rejlik, hanem az általa vezetett szövetség ajánlotta hagyományos népi receptekben. A román politikum kemény vonalasai is szorítóba léptek: Kolozsvár polgármestere, Gheorghe Funar például jó szokása szerint büntetõ feljelentést tett a memorandum aláírói ellen. A polgármester szerint rövid úton le kell számolni az ilyen sötétben bujkáló lázítókkal, mindezt persze a román demokrácia védelmében. És végül, de nem utolsósorban a kormány is hallatta szavát. Adrian Nãstase miniszterelnök vészjósló mosollyal figyelmeztette mindazokat, akik Románia regionalizálásának tüzével játszadoznak, hogy ez igen veszélyes üzem, és ha így folytatják, bizony megégethetik magukat. Románia csendõre, Ioan Rus pedig kijelentette, hogy az illetékes szervek azonnal és látványosan akcióba lépnek, mihelyst az alkotmány és a törvények megsértését észlelik. A belügyminiszter ugyan nem tért ki arra, kik, mikor és hol sértették meg a szent szövegeket, arról azonban mindenkit biztosított, hogy a kormány minden eszközzel meg fogja védeni az oly nehezen trónjára visszaültetett román demokráciát. Nem tudni, ezek után mi történhet még a memorandum-ügyben. El lehet filozofálni azon, hogy milyen esélyei vannak az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseknek. Örülni lehet annak, hogy ha valakinek (valakiknek) van egy építõ jellegû gondolata, projektje vagy bármi mása, és azt nyíltan a köz elé tárhatja. Sõt, az is lehet, hogy a filozofálásnak és a (talán korai) örömnek értelme van. Az azonban biztos, hogy amíg Romániában demo- helyett demagokrácia honol, érdemben nem lehet róla beszélni. (2001. dec. 17.)

178

Magyar–román ügyek, három szinten A civil szféra, a hivatalos diplomácia és a bûnüldözés szervei egyaránt szolgálnak friss eseményekkel a romániai társadalmat mondhatni megszakítás nélkül foglalkoztató magyar ügyekben. A „Memorandum a romániai régiókról” cím alatt ismertté vált problémafelvetés a Kolozsvári Televízió (országos szórású) magyar adásában, Molnár Gusztáv, Bakk Miklós (két aláíró a tizenháromból) és Bardócz Sándor mûsorvezetõ (december 17-i délutáni) beszélgetésében új megvilágításba került. A tévé kamerája elõtt a Provincia szerkesztõi egy fejlõdési folyamat részének, ugyanakkor szakítópróbának nevezték a hat magyar és hét román értelmiségi nevével közzétett felhívást, amelynek jól átgondolt célja vitát provokálni, a regionalizmus elõnyeirõl elgondolkodtatni elsõsorban a politikusokat, de a lakosság szélesebb köreit is. A politikai pártok részérõl érkezett éles visszautasítás (ez alól csak az RMDSZ volt a kivétel) elgondolkodtatja, de nem fegyverzi le a kezdeményezõket. Az utca (román) embere sem bizonyul támogatónak, legfeljebb gazdasági elõnyöket remélnek a régiók szerepének fölerõsítésétõl, ugyanakkor politikai veszélyt éreznek benne Románia, a román nemzet szempontjából. Biztató viszont az egyetemi hallgatók – románok, magyarok – reagálása, és õk jelentik a jövõt – vélték a megszólított memorandumszerzõk. Azért is fontos ez, mert a magyar–román kapcsolatok megoldását csak regionális szinten lehet remélni – hangzott el az RTV 2 csatornáján, magyarul, a kolozsvári stúdióból. A kedvezménytörvény ennél többre törekszik, és Bukarestbõl biztató hírek érkeznek a magyar és a román külügyi államtitkárság újabb egyeztetésérõl. De szintén bukaresti hír, hogy Románia fõügyésze vizsgálatot rendelt el amiatt, hogy az RMDSZ vezetõinek marosvásárhelyi fórumán, az SZKT és a SZET közös tanácskozásán a most érvénybe lépett kormányrendelet elõírásai ellenére elénekelték a magyar himnuszt. Kérdés, mi a jövõje a kormányzó párt és az RMDSZ politikai megállapodásának.... (2001. dec. 18.)

A politikusok nem foglalkoznak ezzel... Miközben egyre azt hangoztatják, hogy a román és magyar értelmiségiek által felvetett kérdés, Románia régiókra való felosztása a politikusokat nem foglalkoztatja, fontosabb dolguk van ennél (csak a sajtó rágódik ezen), ha valamelyik lapot felütjük, vezetõ politikusok nyilatkozataiba ütközünk. Iliescu szerint: „A Románia regionalizálásával kapcsolatos vitákat egy pohár sör vagy egy pohár bor mellett lehet folytatni olyanoknak, akik edzeni akarják az agyukat.” Norica Nicolai, kolozsvári PNL szenátor úgy véli, hogy „mindez nacionalista diskurzusok játéka, hogy a valós gondokról eltereljék a figyelmet. Az 1989 utáni jó román hagyomány szerint, ha nincs kenyér, cirkuszt adunk a népnek.” Természetesen a miniszterelnök sem maradhatott ki a nyilatkozók sorából. Adrian Nãstase arra figyelmeztet, hogy ne kapjanak fel minden „szappanbuborékot” az emberek; „nekünk dolgunk után kell 179

nézni. Beszélgessenek õk errõl az ünnepeken, otthon, vagy az ünnepek után, amikor Magyarországra kirándulnak.” Ismerve a román politikusokat, biztosra vehetjük, hogy ez a „közöny” csak álca, az igazi riogatás ezután következik. (2001. dec. 19.)

Szerbusz, nép! Miért is ne énekelhetné Romániában bárki idegen államok himnuszát? Mert ez sérti a román nép önérzetét! – hangzott egyik élvonalbeli politikusunk igencsak mediatizált (és ehhez mérten bornírt) válasza. Ne legyen tehát magyar himnusz, se német, se horvát, se egyéb, kizárólag csak az egyedül üdvözítõ román (himnusz, no meg lobogó). A fent említett válaszmondat – jóllehet egyetlen állítást tartalmaz – kétszeresen bizarra sikeredett. Elsõsorban aktualitásával vannak némi bajok, ugyanis a himnuszvita idõben valahogy nagyon közel került a Kisebbségek Napjának megünnepléséhez. E pompázatos rendezvényen ugyanis miniszterelnökünk kijelentette: most is modellértékû ugyan Romániában a többség–kisebbség viszonya (feltételezhetõen a Har-Kov Jelentésre, a vissza nem szolgáltatott közösségi ingatlanokra, a helyhatósági törvény nem alkalmazására stb. utalt), jövõre azonban még jobb lesz minden. Több jog és egyebek. Az megint más kérdés, hogyan fokozható a „modellértékû” minõsítés. Az elemzett mondat második bizarr eleme a népre való hivatkozás. Mint olyan persze nem új keletû ez a retorika Romániában, mára azonban valahogy kezd bevastagodni a dolog. Mindenkori kormányzatunk, ellenzékünk, politikus osztályunk, a civil szféra szószólói és egyáltalán, aki él és mozog e kies tájakon, a népet szokta óvni, s rá hivatkozva (rousseau-i értelemben, annak, ugye, jólétét szívén viselve) döntéseket hozogatni. E „népcentrikus” – ha úgy tetszik, szociálorientált – politizálás eredményei a hideg lakások, éhezõ lakosság, megfagyottak tucatjai, évente, telente ismétlõdõen járhatatlan utak, burjánzó s minden szférát átszövõ korrupció, egészségügy ellehetetlenítése stb. Mielõtt „szerbusz, nép!”-et kiáltanának politikusaink, nem ártana csekély történelmi ismereteiket felelevenítve, akárcsak ködösen visszaemlékezni a háború utáni Németország gyakorlatára, ahol egy képviselõ fizetése egyenlõ volt az átlagbérrel. Minden populista szólam mellõzésével persze. Ja, hogy ez nem Németország?! (2001. dec. 20.)

A kormány hangja Melyik a kormány hangja? Az utóbbi hetekben nem egyszer fel kellett tenni ezt a kérdést. A belügyminiszter elhíresült Kolozsvári nyilatkozatát, Hargita és Kovászna megye veszélyeztetettségét (román nézõpontból) magánvéleménynek minõsítették egy idõ után. Románia fõügyésze vizsgálatot indított amiatt, hogy az 180

RMDSZ-vezetés részvételével (az SZKT és a SZET közös ülésén) Marosvásárhelyen elénekelték a magyar himnuszt; a miniszterelnök elsõ nyilatkozatában korántsem határolódott el ettõl a kezdeményezéstõl, a fõügyészi fenyegetésektõl. (A bukaresti Adevãrul vezércikkében Cristian Tudor Popescu ezt élesen szóvá is tette, ilyenformán: a legszomorúbb az, hogy Nãstasénak egy ilyen hülyeség – mármint a fõügyészé – örömöt szerez.) Az RMDSZ vezetõinek, Markó Béla elnöknek határozott fellépése – s a várható világvisszhang román kormányzati végiggondolása – mintha elaltatná „az ügyet”. A Ziarul politic idézi Markó véleményét arról, hogy a PSDben vannak olyanok, akik együtt akarnak mûködni az RMDSZ-szel, de vannak olyanok is, akik szívesen börtönbe vetnék a magyarokat. Az elõbbiek magatartása látszik mégis meghatározónak: a kormányzó pártnak szüksége van az RMDSZ támogatására a parlamentben – mi több, olyan hangok is hallatszanak, hogy az RMDSZ esetleg részt vállalna a kormányzásban. Errõl (is) vallatta Dan Diaconescu az OTV éjszakai beszélgetésében Verestóy Attila szenátort. Verestóy szerint a PSDnek érdeke lehet, az RMDSZ-nek viszont teher volna a kormánypárti szerepvállalás. Markó Béla és Adrian Nãstase (külön-külön) a jelenlegi együttmûködési formát megfelelõnek tartja. A kormányzásnak természetesen vannak egyéb problémái – és ezek az elsõdlegesek. Az elsõ év mérlegét megvonva, egy sikertörténet adatait sorolta elõ a miniszterelnök a Parlamentben (397 000 új munkahely, a munkanélküliség 7,7 százalékra csökkentése, 4,9 százalékos gazdasági növekedés stb.). Ehhez hozzá kell számítani a korrupció és a szervezett bûnözés elleni harc bizonyos eredményeit, az országimázs javítását, nem utolsósorban a vízumkényszer eltörlésének elérését. Elismerve az elõzõnél sikeresebb, szakszerûbb kormányzás tényét, a România liberã fõszerkesztõje, Bogdan Ficeac a kormánypropaganda illuzórikus jellegére figyelmeztet. A felsorolt adatok ellenére ugyanis Románia az utolsó helyen áll az EUjelölt országok rangsorában. A határokat nem ismerõ propaganda – ezen belül Adrian Nãstase erõsen eltúlzott média-szereplése – önveszélyes lehet. A hatalomnak – véli Bogdan Ficeac – nem érdeke a valósággal való szembenézés. (2001. dec. 21.)

S a mítosz él tovább Helyszín: a bukaresti Ghencea temetõ. Idõpont: 2001 decembere. Tizenkét év telt el ama bizonyos decemberi események óta, melyek folyományaképpen a román nép ma kifulladó hernyóként araszolgat a kék alapon sárga csillagos összeurópai Ígéret Földje felé, mindezt az exkomcsi kormány zászlaja alatt. Persze minden rendszerben akadnak olyanok, akiket nem melegít a közös európai tûz ismeretlen melege. Ezek közé tartoznak azok az emberek is, akik ezen a téli napon elzarándokoltak a Ghencea temetõbe, hogy megemlékezzenek mindenki „szeretett” vezérérõl és tudós nejérõl. Gyertyát gyújtanak, koszorúkat helyeznek el, tortát (!) szeletelnek, hazafias verseket szavalnak, lelkesítõ kiáltványokat és kevésbé lelkesítõ nyugdíjszelvényeket lobogtatnak, elmorzsolgatnak egy-egy magányosan jegese181

dõ könnycseppet a szemük sarkában. Késõbb megjelenik a munkáspárt néhány képviselõje (imígyen groteszk rangot adva a megemlékezésnek), és kijelentik, hogy õk majd fényt derítenek a tizenkét évvel ezelõtt elkövetett sötét gyilkosságra. Meleget, nagyobb nyugdíjakat, munkahelyet azonban sajna nem tudnak adni. Így folyik – csendesen, békésen, majdnem családias hangulatban – ez a tulajdonképpen érthetõ „nosztalgiaparádé”. Érthetõ? – hökken meg bárki, aki a tragikomikus jelenetsort nézi. Inkább épp ésszel felfoghatatlan. És mégis, azok számára, akik az okokozati összefüggések hosszú láncolatából csak néhány szemet képesek a maguk számára összefûzni, ez az egyetlen gyöngysor, amelyet magukra öltve, elhitethetik magukkal, hogy valamivel ékeskedhetnek. Körülállják az ominózus sírokat, és – legalábbis gondolatban – feltámasztják a Kárpátok Géniuszát és hites feleségét; újraélik az aranykort, amikor mindenkinek volt munkahelye, kenyere, bora, békessége... Szomorú ez a nosztalgia, de az õ valóságuk is az. (2001. dec. 22.)

Karácsony-képzetek Romániában Karácsony, Megváltó, jászol, Betlehem – szinte egy hete mást sem hallani-látni a romániai (közszolgálati és kereskedelmi) tévécsatornákon. Az 1989 decemberében hithû ortodox mivolta mellett esküt tett román nép mintha a kegyesebbnél kegyesebb mûsorokon kívül egyebet nem is akarna “fogyasztani” az ünnepeken. Szombat óta van itt szeretetvendégség, árva gyermekek ajándékozása, öregek felkarolása, ortodox templom avatása, szentelése, betegek önkéntes ellátása stb. Lopás, csalás, hazugságáradat, korrupció – mintha spongyával törölték volna õket Románia térképérõl. Megjelenik a sztárbemondónõ, karján kisdeddel – mint kiderül, a sajátja, máris két hónapos, épp megérett a tévészereplésre, s fején Santa Claus-sapival mami be is hozza a stúdióba, nem lehet elég korán kezdeni… Aztán kiderül, poénja is van a dolognak, a kicsit Máriának hívják, s karácsony estén õ a leghivatottabb a Mária-szerep eljátszására… Hogy õ ezt nem szeretné, az más történet…Karácsonyestén egyébként általános mûveltségi vetélkedõ egy kereskedelmi csatornán; itt azonban a résztvevõk – zömében jogászok, közgazdászok, orvosok, tanárok – lebuknak: a legbanálisabb kérdésre – honnan származik a karácsonyfa-állítás hagyománya? – román mentalitással nehéz ugyanis helyesen válaszolni, beismerni tehát, hogy (egyebek mellett) ez sem echte román hagyomány. No de hab a tortán témába vágóan politikusaink médiasztárkodása: ki hogyan ünnepli a karácsonyt? Szenátorasszonyunk (PSD) feslett kötényben fõzögeti – hagyományos román ételként! – a töltött káposztát, aztán a mindenbe beletörõdött nézõ végigélvezheti, hogyan teszi az ünnepi asztalra (mama, papa, sógorság és egyebek asszisztenciája mellett, merthogy fõ a családi összetartás) az odakozmált lábost, s mellé aduként a replikát: mi karácsonykor csak román ételeket eszünk, káposzta után kalácsot! Szenátor úrék – szintén PSD – ezzel szemben nem ideologizálnak, jóllehet a családi összetartás náluk is felemlítendõ téma, õk a káposztát tálban szervírozzák, a bukás a kolbász mellé felszolgált mustárnál következik: ez ugyanis mûanyag fla-

konban érkezik a kristálypoharak mellé, sebaj azonban, máris felharsan a „Csendes éj” román változata. Mindenki ünnepel, mindenki boldog a polgári értékrend tiszteletét folyamatosan zsolozsmázó Romániában, ahol – rosszhiszemû feltételezés – a többséget annak a kijelentésnek a megkockáztatása is sokkolná, hogy esetleg a Megváltó nem volt eredetileg ortodox román. (2001. dec. 27.)

Eurománia – többféleképpen Ünnepélyesen bejelentették, hogy nemzetközi tantárgy-olimpiákon nyertes román fiatalok egy csoportja lesz az elsõ – õk vízum nélkül utaznak EU-országokba, jelesen Berlinbe, közvetlenül egy bukaresti, szilveszteri mulatságról. Az akció neve „Euromania”, lebonyolítója a turisztikai miniszter. A vízummentesség szervezett ünnepei folytatódni fognak, több millió dollárt költ erre az állam – az ifjúság legjobbjai ilyenformán megismerhetik európai államok fõvárosait, ezen túlmenõen pedig közelebb kerülhetnek az európaisághoz. – Nem új a szándék, legfeljebb a remény formája új (egyszer már, közvetlenül 1989 decembere után, megismerhettük a vízum nélküli utazás elõnyeit). Persze, az igény jóval nagyobb, semhogy pár napos kirándulások azt kielégítenék. Fiatalok és idõsebbek munkát szeretnének vállalni külföldön – legyen az a külföld akár Magyarország. Erre mutat a magyar státustörvény körüli román–magyar kormányegyezkedés, a román állampolgárok munkavállalásának szabaddá tétele, nemzeti hovatartozásuktól függetlenül – ami most élénk vita tárgya lett. (A magyarországi ellenzék éles kritikájáról hangsúlyosan számol be a román média.) Külön kérdés, hogy mindez hogyan érinti majd a romániai magyarság mozgását; a Szabadság (december 27-i számában) nem éppen biztató adatokat közöl a kivándorlási tendenciáról. Az „Euromania” sajátos kifejezési módja az is, ahogy a Románia regionalizálását javasoló memorandumot, román és magyar értelmiségiek, a Provincia körül csoportosuló politológusok, újságírók, irodalmárok közösen fogalmazott szövegét fogadják a román nyelvû sajtóban. Gabriel Andreescu az Observator cultural december végi duplaszámában csodálkozva veszi tudomásul, hogy jeles román írástudók zárkóznak el a vita elõl, nyilatkoznak eleve ellenszenvvel a kérdésfelvetésrõl és a kérdésfelvetõkrõl. A Dilemában viszont azt olvassuk – és aligha alaptalan a megjegyzés –, hogy egy más jellegû területi beosztás nemigen csökkentené a Romániában uralkodó korrupciót. Nem az intézmények, hanem a mentalitás kérdése ez, személyfüggõ jelenség. Márpedig a korrupciónak a jelenlegi szintjével bizonyára nem lehet bejutni Európába. Mi több, Európa sem igen siet ilyen körülmények közt Romániába bejutni – ahogy ezt a román államelnök egyik évvégi nyilatkozatában elismerte. Az „Euromania” része lehet/ne tehát a korrupció ellen ismét meghirdetett harc, amit – véli az ellenzék – már a kormányon belül is meg kellene kezdeni, az év fordulóján. (2001. dec. 28.)

183

Romániai Egyesült Banánköztársaság Bort, búzát, békességet – a Pártnak. Kedvezõ idõjárást a pénzügyi nagyágyúk elsütéséhez, baromi türelmû népet, amely akármikor lenyeli, hogy kézfogás közben lelopják az aranyórát a kezérõl. Majd a gyûrûit. S ha tátva felejti a száját, az arany fogak következnek. Az év elsõ jelentõsebb romániai belpolitikai botránya az elhúzódó (tavalyi) Vãcãroiu-ügy volt. A szenátus elnöke nem kívánt lemondani bankelnöki tisztségérõl, amelyet Sorin Ovidiu Vântu üzletember pénzintézetében betöltött, mondván, hogy bizony Isten két Vãcãroiu létezik, az egyik a szenátus elnöke, a másik magánember, s mint ilyen, szabad idejében akár bankigazgató is lehet. Becsszóra, mondta: a szenátusi pofa nem hoz olyan döntéseket, amelyek gömbölyûre hízlalhatnák a bankigazgatót (vagy a bankszámláját). Aztán mégis lemondott igazgatói tisztségérõl, túlságosan nagy volt a belpolitikai (és pártvonalon kifejtett) nyomás. Az évet a Vãcãroiu-SOV botrány zárja: kiderült, hogy a szenátus elnöke sokmilliárdos csúszópénzt kapott a FNI csõdmesterétõl. A bor és a búza elõállt, csak a békesség hiányzik. Nem sokáig. A parlament nem lát, a bíróság nem hall, immár csak a sajtónak kell betömni a száját. (Esetleg a kellemetlenkedõ ellenzék azon részének, amely – véletlenszerûen – nem kapott semmit a FNI nevû húsosfazékból.) A PDSR nevet változtatott – szokást nem. Egykor Bivolarut védelmezte a párt, testületileg felvonulva a fõügyészség elõtt. (Igaz, Bivolaru „csak” néhány százmilliót lopott egy banktól.) Ezúttal Vãcãroiu mellett áll ki a Párt. Az a párt, amelyrõl idõközben kiderült, hogy Vântu pénzébõl jelentõs összegeket kapott. Vagyis a FNI, a kisemberek pénzét ugyanolyan módszerrel zsebelték be a csúcspolitikusok, mint a Caritas idejében. Különösnek mindössze az tûnik, hogy viszonylag rövid idõ alatt a piramis-maszlagot kétszer, illetve háromszor is el lehet adni ugyanannak a népnek (ha figyelembe vesszük a SAFI esetét is). Az államfõ választási kampánya során jelentõs haveri támogatást kapott Vântutól, de mossa kezeit: alapítványának egyetlen célja a pénzgyûjtés volt, igazán nem felelhetnek az adományozó pénzügyi lelki üdvéért. (Vajon mit szólna az amerikai nép ahhoz, ha Bush elnök nyíltan bevallaná, hogy a maffiától is elfogadott némi választási adományt?!) Ion Iliescu és Nicolae Vãcãroiu a román állam elsõ két embere. Márpedig olyanok a választottak, amilyenek a választók – és megérdemlik egymást. A román nép tudta, kiket lendít elõre 2000-ben. 1992-1996 között Vãcãroiu stagnálásra ítélte Romániát. Iliescu érdekesebb dolgokkal foglalkozott: választási plakátokat nyomigált, vörös drótot simogatott, fogkrémet reklámozott, nemzetközi embargót szegett, és úton-útfélen azzal dicsekedett, hogy õ a példakép, a szegény, de tisztességes úriember. A haldokló esztendõ utolsó napjaiban a kormánypárt ismét felmelegítette a korrupcióellenes küzdelem puliszkás üstjét. Boldog új évet! Le a tyúktolvajokkal – éljenek a csirkefogók! (2001. dec. 29.)

184

2001-rõl, összesítve Az év emberének, az év sportolójának, az év legjobb könyvének országonként történõ megnevezése ilyenkor, újév elõtt megszokott vállalkozás. Amolyan „rögtönzésként” most a bukaresti Adevãrul több toplistát is készített, és ezek közül bizonyára a legnagyobb figyelmet az érdemli, amely – Románia nézõpontjából – a legfontosabb következményekkel járó eseményeket rangsorolja. Elsõ helyre az EUországok igazságügy- és belügyminisztereinek a határozata kerül: a román állampolgárok vízumkötelezettségének eltörlése, 2002. január 1-jei hatállyal. A második: a New Yorkot és Washingtont ért terrortámadás, ezt követõen pedig a nemzetközi összefogás a terrorizmus megfékezésére és Románia készségének kinyilvánítása ebben az ügyben. Az Adevãrul a harmadik legfontosabb eseményként a magyar státustörvény budapesti parlamenti megszavazását minõsíti, illetve a román és a magyar kormány közt több hónapos vita után létrejött egyezséget, amely „a törvény veszélyes, diszkriminatív jellegét” megszünteti. Még két fontos mozzanatot emelnek ki a 2001. évbõl (a negyedik és ötödik helyen): Románia EBESZ-elnökségét, a szervezet bukaresti csúcstalálkozóját, illetve két, szintén sok vitát kavart törvény elfogadását; az egyik a közigazgatási törvény, a másik a kommunista állam által 1945. március 6. után jogtalanul elkobzott ingatlanokra vonatkozik. Ugyancsak érdekes „a legvitatottabb személyiség” címszó alatt olvasható névsor; itt az élen a Demokrata Párt elnöke, Bukarest fõpolgármestere, Traian Bãsescu áll, mögötte következik a kolozsvári polgármester Gheorghe Funar, Corneliu Vadim Tudor PRM-elnök (másodmagával) csak a harmadik. (Az 5–7. helyen nevezik meg Tõkés Lászlót és Adrian Nãstase miniszterelnököt.) Egy legalább ilyen fontos – a vezetõ napilapokból hetek, hónapok óta kiolvasható toplista élén a korrupció áll. Egy frissen lebukott bukaresti bankelnök akár vezetõ politikusokat, kormányembereket ránthatna magával. Miközben maga a kormányfõ is meghirdeti a korrupció elleni harcot. (2001. dec. 30.)

185

186

Ta r t a l o m Napi-lapi olvasmány (vagy annál több?), magyaroknak (KL) 5 Optimisták vagy pesszimisták-e Románia polgárai? (KL) 7 Románia európai esélyei – 2001–2007. január (KL) 7 Bemutatkozik a kormány (KE) 9 A Pogány kisasszony és a pornóénekesnõ (KKGy) 9 Élen a rendõrség és a kormány (KE) 10 Balkán-tangó vagy -szindróma (KKGy) 10 Tartozások (KL) 11 Az ország hírneve (KL) .12 Szigorúság (KE) 13 Gondok, súlyos gondok (KE) 13 Ki enklavizál és bantusztanizál? (KKGy) 14 Politikai arénánk (KE) 15 Komédia a javából (KE) 16 Tömegbetegségeink és -pszichózisaink (KE) 16 Vitam et sanguinem (KKGy) 17 Rabló-pandúr (KKGy) 18 Arccal Európának – vagy európai arcok (KL) 18 Politikusok osztályozása (KE) 20 Biztonság és bizonyosság... (KE) 20 Az ötcsillagos város (KE) 21 Mivel magyarázható? (KE) 21 Értelmiségi, kultúra, politika (KL) 22 Februári remények (KL) 23 Prioritások a parlamenti ülésszak kezdetén (KL) 24 Fókuszban a gyermekvédelem (KE) 24 Bukarest–Moszkva (KL) 25 A román sajtó és a társadalom (KL) 25 Kellemetlenségek a Nãstase-kormánynak (KE) 26 Ki a tiszta? (KL) 27 Kit védelmez a PDSR? (KE) 27 Nagy-romániások tündöklése (és valamikori bukása?) (KKGy) 28 A hatalom támaszai (KL) 30 NATO-kompatibilitás (KL) 30 NGO-fórumok és régiófejlesztés (KKGy) 31 Cinikus vagy ostoba proklamáció? (KE) 32 Exszekusoktól vízumkényszerig (KKGy) 33 Amnézia és politikai felelõsség (KL) 33 Moldova, Románia, NATO (KL) 34 Riói karnevál és lakótelepi „nagytakarítás” (KKGy) 35 Lassú haladás (KE) 35 A PDSR kettõs játéka (KE) 36 Folyamatos csalódások (KL) 36 Le a kalappal! Fel a kalappal? (KL) 37 Románok, vigyázat! (KKGy) 37 Románia útjai (KL) 38 A kormány, a titkosszolgálat és a NATO (KL) 39

187

A régi és az új elitrõl (KL) 40 Tolvaj világ (KE) 40 „Black & White” (KE) 41 Rendõrgyilkosok – gyilkos rendõrök (KKGy) 41 Ki torpedózza meg a magyar egyetemet? (KKGy) 42 A költségvetés körül (KL) 42 Európai feladatvállalás (KL) 43 Ki hogyan tiltakozik? (KKGy) 44 A 22-es csapdája vagy törvénytervezet? (KKGy) 44 A zámolyi cigányok ügyének román visszhangja (KE) 45 Békés eszközök (KL) 45 Agache-per és statisztikák (KKGy) 46 A nagy-romániások értesülése szerint... (KKGy) 46 Politikán innen és túl (KL) 47 Az átmenet bordélyháza (KL) 48 Ha a színház alapján döntenének... (KL) 50 Kaviárügylet és hõlégballon (KKGy) 50 Elõretörés nemzetközi piacon (KE) 51 Pragmatikus külpolitikát! (KKGy) 51 Virágvasárnap után – a gyermekekért (KL) 52 Science fiction-ország (KKGy) 53 Veszélyben a virágzó export (KE) 53 Várad jó híre (KL) 54 Iliescu elismeri… (KKGy) 54 McDonald`s vagy Burger King? (KKGy) 55 D. V. Molotov Kolozsvár díszpolgára (KE) 56 Átejtés a Dâmboviþa partján (KL) 56 Az írók ügye – az ország ügye... (KL) 57 Realitás és sajtóvisszhang (KKGy) 58 Hagi visszavonulása (KE) 58 Még mindig a státustörvényrõl (KKGy) 59 Román öröm, román bánat (KL) 60 Az EU újra téved (KKGy) 60 Csendes májuskezdet (KL) 61 A román Disneyland neve Dracula Land (KE) 62 Cenzúra és vízum nélkül... (KL) 62 Mitõl kérdés a romakérdés? (KKGy) 63 Csángó vagy magyar? (KKGy) 64 Kocsmaárbocon trikolór (KKGy) 64 Unitárius egyház és magántulajdon… (KKGy) 65 Ilaºcu, a hazafi (KKGy) 66 A politikai intelligenciáról (KE) 67 Kutyakomédia (KE) 67 Státustörvény – román olvasatban (KKGy) 68 Panaszkodnak a magyarországi román oktatók (KE) 68 Román ügyek, magyar ügyek (KL) 69 Érkezõk – távozók (KL) 70 Meghalt a király, éljen a király! (KKGy) 71 Vicces városi tanácsos – nagy-romániás módra (KKGy) 71 Terhes énekesnõ mint szûz, avagy a hátrányos megkülönböztetés esete (KKGy) 72 Vissza az olvasáshoz? (KL) 73

188

Nemzeti érdek és professzionizmus (KL) 73 A second hand-jelenség (KE) 74 Napokán a helyzet változatlan (KKGy) 75 Nyelvvédõ törvény itt, státustörvény amott (KKGy) 75 Miként a kutyák… (KKGy) 76 A normalitás fokozatai (KL) 76 Történészek a státustörvényrõl (KE) 77 Nemzetféltõink, harcra fel! (KKGy) 78 Sok a nõ Romániában (KE) 78 Alkotmánybíróság és igazságszolgáltatás (KL) 79 Van-e román ellenzék? (KE) 80 Menekülnek a románok (KE) 80 Romániában luxus az állatvédelmi törvény (KKGy) 81 A holnap rádiója és tévéje (KE) 81 Felcserélt betûk (KE) 82 Funar és a gordiuszi csomó (KKGy) 83 Románia nõ-ellenségei (KE) 83 Az oktatás átmeneti idõszaka (KE) 84 A román nemzet visszautasítja (KL) 84 Avantgárd kiállítás vagy elmekórtani eset? (KKGy) 85 Mehetnek a fiatalok… (KKGy) 86 Posztmodern politika (KKGy) 87 „Fejünk fölött se ne egyezzenek meg, se ne vesszenek össze” (KKGy) 87 Politikai kalkulációk (KL) 88 A Nyugat kedvére? (KL) 89 Vannak szerencsés román gyerekek (KE) 90 Nãstase, Németország és a Balkán (KL) 90 „Kérdõre vonjuk a régészeket!” (KKGy) 91 Bizalom és bizalmatlanság (KL) 91 Oktatásügyi miniszterek fókuszban (KL) 92 A becsület tisztességtelensége, illetve a kalandorság tisztessége (KKGy) 93 Megoldatlan bûnügyek ezrei (KE) 94 Önámítások ellen (KL) 94 Európai igazolvány (KL) 95 Károly „elszólta magát”... (KL) 96 A „nézõ” hangja (KL) 96 Ismét kitettünk magunkért Kolozsváron! (KE) 97 Telefonálhatunk (avagy: vom face totu’) (KKGy) 98 Módosítani vagy csiszolni? (KKGy) 98 Szõke vámos, barna düh (KKGy) 99 „Abban értettünk egyet, hogy nem értünk egyet!” (KKGy) 99 Polgárok, honfitársak, románok (KKGy) 100 Kék alapon állami címer (KKGy) 100 Remények, tiltakozások, félelmek (KL) 101 Magyarigazolvány – román igazolvány (KL) 102 Romániában nincs jóvátétel (KE) 103 Ghiþã felvette édesanyja magyar nevét… (KKGy) 103 Kolozsvári Hamlet (KL) 104 Összehasonlítás az albánokkal, Macedóniával (KL) 105 Nyári tanulságok (KL) 106 Újabb példa a román politika kétszínûségére (KE) 106

189

Robin Hood – romániai módra (KKGy) 107 A kormány a Deltába költözik … (KKGy) 108 Mihály vajda, Mihály király és a státustörvény (KKGy) 108 Érdektelenség a magyarigazolvány iránt? (KKGy) 109 Pléh tetõk (KE) 109 Kolozsvár lemaradt (KE) 110 Nãstase politikai pályája (KL) 110 Érdektelenség vagy jól informáltság? (KKgy) 111 Ne nyúlj Funarhoz! (KL) 111 Pótvizsgák (KL) 112 Hol tartanánk, ha...? (KE) 112 Látszat és valóság … (KKGy) 113 Egyetlen variáns? (KL) 114 Mi kerül fel a honlapra? (KL) 115 Bãsescu és a magyarok (KL) 115 A magyarok kastélyokat akarnak! (KKGy) 116 A 600-ik 22 (KE) 118 Melyik öregasszony? Ki ül a nyeregben? (KL) 118 Fáj szeptember... (KL) 119 Lyukat beszélni Európa hasába! (SzJ) 120 Mineriád-ország (SzJ) 121 Kihunyó ellenzék? (SzJ) 122 A budapesti csata (SzJ) 123 Zavaros NATO-vizek (SzJ) 124 Románia esete a német kancellárral (SzJ) 125 Minek cselekedni, amíg ígérni lehet? (SzJ) 125 Ingatlankavarc (SzJ) 126 Szájára vett a világ (KE) 127 Funar nem fogy ki az ötletekbõl (KE) 127 Omlások, bontások (KL) 128 Arcátlanság (KL) 128 A megcélzott romániai magyar média (KL) 129 Temesvári emlékeztetõ SRI-ügyben (KL) 130 Miért a riportert büntetik? (KE) 130 Ne legyen önálló magyar egyetem! (KE) 131 Románia, Guest, Laden (KKgy) 131 Egyetem és demokrácia (KL) 132 Trikolóron ülünk, járunk (KE) 132 Fizikusok sztrájkja (KL) 133 Kelendõ a román… (KKGy) 133 A magyarokra figyeltek (KL) 134 Középen (KL) 135 Viták az irodalmi életben (KE) 136 Szaporodnak a csalók, mint a gomba (KE) 136 Sajtónívódíj – a „Harmadik Birodalom” kategóriában (KKGy) 137 Edi és a magyarigazolvány (KL) 137 Román igazolvány, roma igazolvány (KL) 138 Ki tehet róla? (KE) 140 Jesszus, tálib tankönyvek! (KKGy) 140 Románia befeketítése? (KL) 141 Státustörvény, avagy a politika esete az olvasatokkal (SzJ) 142

190

A tanügy beszél (KL) 143 Elhíresülünk (KE) 143 Lekvár tegnap és lekvár holnap, de nem ma (KKGy) 144 Arcok – szövetségek? (KL) 144 Conspiracy Theory (SzJ) 145 Miniszteri (ki)szólások (KL) 146 A román sajtó fóruma (KE) 147 Mi mindig mindent elbonyolítunk (KKGy) 147 A románok nyugalmáról (KL) 148 Nem tudja a bal kéz? (SzJ) 149 Félreértés ne essék (KL) 150 Lesz-e Antonescu-szobor Kolozsváron? (KE) 151 Benladenek (KKGy) 151 Ajánlás történelemtanításról (KKGy) 152 Célpont: Erdély (SzJ) 152 Tanárok Bukarestben (KL) 153 Könnyen felejtünk (KE) 154 Privatizált templom (KKGy) 156 Veszélyben a nemzeti lobogó (KL) 156 Nemzeti tragédia (SzJ) 157 Az elveszett 11 millió dollár (KL) 158 A tekintély és az elv (SzJ) 159 Amnesztia – román módra (KKGy) 160 A csapból is Drakula (KKGy) 160 Szezám tárul (SzJ) 161 A politika kettõs játékának következménye (KE) 162 Tekintettel december 1-jére (KL) 163 Bin Ladenes zokni – akciós áron (KKGy) 163 Micsoda idõk! (KL) 164 Hol csorbul a román állam autoritása? (KKGy) 165 Európa Romániában (KL) 166 Nemzeti ünnep és himnusz (KE) 166 És félrezenélünk… KKGy) 167 Román státus, magyar státus (KL) 167 Az érme és az oldalak (SzJ) 168 Színház és publikum (KL) 170 Ki az áldozat? (KE) 170 No, utazhatunk! (KKGy) 171 Kreatív utópia és érdekházasság (KL) 171 A demagokrácia hõsei (SzJ) 174 Magyar–román ügyek, három szinten (KL) 175 A politikusok nem foglalkoznak ezzel... (KE) 175 Szerbusz, nép! (KKGy) 176 A kormány hangja (KL) 176 S a mítosz él tovább (SzJ) 177 Karácsony-képzetek Romániában (KKGy) 178 Eurománia – többféleképpen (KL) 179 Romániai Egyesült Banánköztársaság (SzG) 180 2001-rõl, összesítve (KL) 181

191

192

193

194

195

196

197

198

199

200

201

202

203

204

205

206

207

208

209

210

211

212

213

214

215

216