BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA
XVI. évfolyam
2009. MÁJUS
NAGYKORÚAK LETTÜNK… A jogszabályok megfogalmazása szerint nagykorú az a személy, aki betölti a tizennyolcadik életévét. Ettôl kezdve lehetôségeinek köre is bôvül, de felelôssége is komolyabb, ettôl kezdve cselekedeteiért maradéktalanul felelnie kell. Mi mindnyájan elértük ezt a kort, együtt, Fenyves közösségeként: az önállóságunkról szervezett helyi népszavazást 1991. május 12-én tartottuk, éppen tizennyolc esztendeje. Minden évben megemlékezünk errôl a számunkra oly fontos dátumról, hiszen településünk létezésének 113 éve alatt mindig valakihez, valamely más községhez tartoztunk, s ez rá is nyomta bélyegét Balatonfenyves település szintû, de közéleti fejlôdésére egyaránt. Nem volt igazán gazdája az itt történendôknek, bár szerencsére mindig is voltak, akik soha nem adták fel. Ennek eredménye, hogy ma itt ôket, a Függetlenséget, így magunkat, munkánk gyümölcsét ünnepelhetjük. Az eredmények önmagukért beszélnek, a majd két évtized alatt Balatonfenyves a déli Balaton-part egyik ismert, és elismert településévé vált, melyben benne van mindnyájunk munkája, együtt értük el mindazt, amire büszkék lehetünk. Fejlôdött az infrastruktúra, szinte az egész területünkön kiépültek, látványosan javultak az utak, a közterületek állapota. Ma már egy virágos, és tiszta utcaképpel várjuk a hozzánk utazókat, vendégeinket, de ezt a változást mi magunk is örömmel veszszük. Az évek sora alatt a civil szervezetek is megkezdték önként vállalt mûködésüket: jó példával jár elöl az immár több mint 25 esztendeje mûködô Nyugdíjas Klub, azaz jogutódja, az Ezüstfenyô Nyugdíjas Egyesület, de van már helyi szervezete a horgászoknak, a vitorlázást kedvelôknek, igyekszik megújulni a Fürdôegyesület. Mûködik a község, fejlôdik, lehet, hogy kisebb léptekkel, mint ahogy azt szeretnénk, de folyamatosan, ami speciális helyzetünkbôl adódóan is nagyon fontos. A vendégeink,
akik munkánk legfôbb kritikusai, nálunk minden esztendôben találnak valami újat, szebbet, jobbat, mint azt megelôzôen. A terület- és településfejlesztés közben jutott idô és figyelem arra is, hogy szorosabbra fûzzük barátságunkat a határon túl rekedt véreinkkel, Zeteváralját 13 esztendeje írásos okirattal is testvértelepülésünkké fogadtuk, mely kapcsolat szép, lélekemelô, és folyamatos, azt a gyermekeink rendszeres együttléte is mozgatja. Lengyel barátainkkal három esztendeje tart az intenzív partneri kapcsolat, már többször voltunk együtt velük, székelyeinkkel. Ebben az esztendôben éppen náluk lesznek nyáron gyermekeink. Gyökereket is kellett az elmúlt esztendôkben teremtenünk, hiszen azok nagyon fontosak, azokhoz lehet visszatérni. Ennek kapcsán adjuk minden esztendôben az arra érdemeseknek a település kitüntetô címeit. Ôk azok, akik irányt mutatnak munkájukkal, életükkel, rájuk lehetünk büszkék, ôket állíthatjuk gyermekeink elé példaként.
Ebben az esztendôben a Balatonfenyves Községért kitüntetést Balogh Imre, a MÁV GV (kisvasút) vezetôje kapta, a vérbeli vasutas. Ô tud mindent a kisvasútról, és Neki köszönhetô, hogy még a mai napig is jár ez az ipartörténeti csoda a Nagyberekben, Imre-majoron keresztül Somogyszentpálig. Neki a vasút életforma, hobbi, maga az élet. Tudását a Kisvasút a Balatonnál címû munkájával igyekezett számunkra átadni.
A Balatonfenyves Község szolgálatáért kitüntetô címre prof. dr. Gulya Jánost, a göttingeni egyetem tanszékvezetôjét választotta a testület, aki üdülôpolgárunk, és a fenyvesi „tudományos élet” fáradhatatlan motorja. Nevéhez fûzôdik a Géza nagyfejedelemrôl, valamint Koppány vezérrôl Balatonfenyvesen tartott szimpóziumok szervezése, melyek komoly elismerést váltottak ki a szakma, és a hallgatóság körében, egyben a figyelmet is felénk fordították.
A Balatonfenyves Kulturális Életéért kitüntetô címet Hegedüs Jánosné Pernecz Mária kapta ebben az évben, aki fenyvesi „ôslakosként” 17 esztendôs korától a település kulturális életének emblematikus alakja. Itt született, itt tanult, és itt dolgozott nyugdíjas koráig, közben mindig a közért igyekezett munkálkodni. Megalapítója a Kiscsónak néptánccsoportnak, tagja a népdalkörnek és a Viktória Nôi kórusnak. Nagykorúak lettünk, felelôsségteljes, szép állapot, ami oly gyorsan elkövetkezett… Isten éltessen Balatonfenyves! Lombár Gábor
FENYVESI ÚJSÁG
KISBÍRÓ
A községházáról jelentjük Április 29-én a községháza nagytermében beszámolók meghallgatásával kezdte meg rendes munkaterv szerinti ülését a képviselô-testület. Radics Ottó rendôr alezredes a közrend és közbiztonság elmúlt esztendejérôl szóló tájékoztató kapcsán a feltett kérdésekre válaszolva elmondta, hogy ebben az esztendôben a kistérség településeinek vezetôivel közvetlenebb és konstruktívabb kapcsolatra törekszenek. A képviselôk a nyári idényben a fokozottabb rendôri jelenlétet, valamint a fiatalkorúak éjszakai szórakozóhelyeken való tartózkodására kértek hathatósabb fellépést. Verb István rendôr fôhadnagy a Balatoni Vízirendészeti Parancsnokság Fonyódi Örsparancsnoka örömmel számolt be az elmúlt esztendôben pályázati úton beszerzett felszerelésekrôl, valamint a technikai lehetôségeikrôl, melyek terén természetesen vannak teendôk, de azok összességében jónak mondhatóak. A képviselôk kérték a jelen lévô parancsnokokat, hogy az iskolás gyermekeket egy tájékoztató elôadás keretében készítsék fel a hamarosan bekövetkezô nyári üdülési idényre. Beszámolt az Alapszolgáltatási Központ megbízott vezetôje munkájukról, valamint a gyermekvédelmi feladatok ellátásának módjáról, tapasztalatairól. Elhangzott igényként a testület részérôl, hogy a családsegítô szolgálat munkatársai álljanak rendelkezésre a megváltozott élethelyzetbe került családoknak, hisz várhatóan sajnálatos módon egyre több lesz azok száma, akik kezelhetetlen helyzetbe kerülnek. Horváth Gyula tanyagondnok számolt be munkájáról, elhangzott, hogy pályázattal nyertünk a tevékenység ellátásához alkalmas kisbuszt, mely a szakfeladat teljesebb ellátását lesz képes biztosítani – beszerzése folyamatban van. A dél-balatoni szennyvízprojekt megvalósítása és megvalósíthatósága érdekében a testület felkérte a pol-
gármestert, hogy tisztázza a Környezetvédelmi Minisztérium, és a Balaton Fejlesztési Tanács vezetôjével, hogy a tervezett beruházás milyen módon valósulhat meg. A projekt megvalósítása lelassult, felvetôdött az is, hogy sem üdülôterületen, sem külterületen ezen fejlesztés keretében nem építhetô szennyvízcsatornahálózat. A testület elfogadta a Társulás Alapító Okiratának, valamint Társulási Megállapodásának módosítását is. Elfogadták a képviselôk a polgármester beszámolóját az elmúlt ülés óta történtekrôl, valamint a meghozott határozatok végrehajtásáról, illetve az átruházott hatáskörben a szociális és gyermekvédelmi törvény, valamint a helyi rendeletek alapján nyújtott támogatásokról, melyek a következôk voltak: átmeneti segély (16 fô 16 alkalommal), temetési segély (2 fô 2 alkalommal), szülési segély (1 fô 1 alkalommal). A Humánpolitikai Bizottság döntései az elmúlt negyedévben: lakásfenntartási támogatás 6 esetben, 1 esetben elutasítva, átmeneti szociális segély 1 esetben. Nem támogatta a testület az Alapszolgáltatási Központ kistérségi fenntartásba adását, mivel annak esetleges hátrányai nagyobb súlyúak, mint annak várható haszna. Elfogadta a testület az Általános Iskola élelmiszer-közbeszerzési eljárásának eredményét. Módosították az Önkormányzati Intézmények Alapító Okiratait. Megalkotta a Képviselô Testület a település köztisztaságáról és közrendjérôl szóló rendeletét, melyben fajsúlyos szerepet kapott a zajvédelem, és annak szabályozása. Zajt keltô munkák este 19, és reggel 7 óra között nem végezhetôek!!! A község hirdetôtábláin a „saját” hirdetményeinken túl a fennmaradó helyekre maximum A/3-as mé-
2009. MÁJUS retben helyezhetôk ki hirdetmények, oly módon, hogy azok az önkormányzati hirdetményeket nem fedhetik el. Dohányzási tilalmat rendelt el május elsejei kezdettel a testület strandokon és közterületeken lévô játszóterekre, illetve azok ötméteres körzetére ebben a rendeletében a testület. Egyhangú szavazással fogadták el az Önkormányzat 2008. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót, 513 023 ezer forint bevétellel, és 502 040 ezer forint kiadással. Elfogadták a képviselôk az elmúlt esztendôben végzett belsô ellenôrzések tapasztalatairól szóló jelentést. Döntött a testület a közterület-használatokról, valamint üzlethelyiségek bérbe adásának feltételeirôl, melyekrôl részletesen a település honlapján tájékozódhatnak. Elfogadták a képviselôk a kikötô létesítéséhez szükséges megállapodás szövegét, melynek aláírására a polgármester felhatalmazást kapott. A megállapodás az önkormányzat, és a kikötôt építô gazdasági társaság között köttetik, és rögzíti, hogy a leendô kikötô keleti mólószára mekkora területen kapcsolódik a strand területéhez, mely tartozéka kell hogy legyen az évek óta húzódó mederhasználati engedélykérelemnek. A képviselôk döntöttek, hogy a megállapodásban részletesen ki kell térni a mólószár, és a strand csatlakozásában kialakuló lídó takarítási kötelezettségére is. Hozzájárult a testület a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által az illegális hulladéklerakók felszámolására kiírt pályázaton való részvételhez, mellyel a temetô melletti szemétlerakót szeretnénk megszüntetni, kármentesíteni. Zárt ülésen négy kérelmezô kapott lakáscélú kölcsönt mindösszesen 760 ezer forint összegben. Döntött még a testület sürgôsségi indítványra a község kulturális életének ápolásáért kitüntetô cím adományozásáról is.
FENYVESI ÚJSÁG. Balatonfenyves Önkormányzatának információs lapja. Megjelenik havonta. Szerkeszti a szerkesztôbizottság. Felelôs szerkesztô: Tóth Árpád. Szerkesztés: BÉPÉ Betéti Társaság (ügyvezetô: dr. Buza Péter). Postacím: Balatonfenyves Pf.: 20. Készült a Dinasztia Ház Grafika-Typopress Nyomdájában, Budapesten. MKM nytsz.: PHF/1296/ve/1993.
2
L. G.
2009. MÁJUS
KÖZ(SÉGI)ÉLET
Egy év a Nyugdíjas Klubban Az Ezüstfenyô Nyugdíjas Egyesület március 28-án tartotta közgyûlését, melyen a tavalyi év munkája volt napirenden. Marton Jánosné üdvözölte a tagokat és a meghívott vendégeket: Lombár Gábor polgármestert, Magyarfiné Kalmár Franciskát, az iskola igazgatóját és Papp Krisztinát, aki sok segítséget nyújt az egyesület adminisztrációs munkáiban, majd felkérte Hegedüs János elnököt a beszámoló megtartására. Ennek lényegét foglaljuk itt össze, elôrebocsátva, hogy nagyon nehéz egy esztendô történéseit rövidre fogva ismertetni, hogy a munkát, amivel ez jár, érzékeltetni tudjuk. 2008-ban 39 klubnapra – 21 ének- és 35 táncpróbára került sor. 46 tagunk 145 óra társadalmi munkát végzett. A község tulajdonát képezô vízibicikliket 25 éjszakán ôrizték a férfi klubtagok. A község összes rendezvényén ott voltunk, ha kellett, mûsorral (Kultúra Napja, kiállítási megnyitók, március tizenötödikei, augusztus huszadikai ünnepségek, Falunap, ötvenhatos megemlékezés). Megrendeztük a hagyományôrzô bálokat: a farsangi jelmezest, a májusfakitáncolót, a szüretit – felvonulással – meg a zenés névnapokat (ahogy minden év novemberében). Pincepartit szerveztünk a somogyszentpáli szôlôhegyen. A régi temetô kerítésének karbantartását évek óta nyugdíjasaink végzik. Az országos nyugdíjas sakkversenyen ismét szép eredményeket értünk el, egyéni elsô és második, csapat második lett Fenyves. A fonyódligeti országos nyugdíjas sportfesztiválon 21 fôvel képviseltük magunkat. Már másodszor szerveztük meg a világgyalogló-napi túrát Rigóházára és vissza: 67 résztvevôvel. Folytattuk az adománygyûjtést, Pusztakovácsiba, Niklára vitték el az összegyûjtött ruhanemût, háztartási cikkeket. A megyei kulturális rendezvényeknek szinte állandó résztvevôi vagyunk ének, tánc, vers kategóriában. (Nyitnikék kulturális bemutató Toponáron, kistérségi gálamûsor Berényen, népdal-hagyományôrzô találkozó ugyanott, táskai falunap, népzenei találkozó Balatonkeresztúron, minôsítô néptáncverseny Berényben, ahol az üvegestánc-különdíjat, a szatmári verbung szólótánca arany fokozatú minôsítést kapott. Az elmúlt év rangos eseménye volt a 25 éves klub jubileumi ünnepsége. Nyáron felléptünk a strandokon, vendégül láttuk az iharosberényi hagyományôrzô klubot, a kéthelyi asszonykórust. Ôsszel kirándultunk Sopronba. Az egyesület a beszámolót egyhangúlag elfogadta. Bán Dezsô tagtársunk köszönetét fejezte ki a vezetôségnek és az aktív tagoknak, de bírálta azokat, akik azt gondolják, hogy elég csak a tagdíjat befizetni, s nem vesznek részt a rendezvényeken. A polgármester úr hangsúlyozta, hogy Fenyves mozgatórugói a nyugdíjasok. Tolmácsolta a képviselô-testület elismerését és köszönetét. Hegedüs János felmentését kérte, egészségügyi problémái miatt. A tagság jelölô bizottságot választott, tagjai: Rába Károly, Egyed Józsefné, Török Józsefné. Feladatuk elbeszélgetni a tagsággal és javaslatot tenni az új vezetôségi tagokra. A közgyûlést vacsorával és tánccal zártuk. Zöld Jánosné
Kérjük: utalja adója 1 százalékát egyesületünknek! A kedvezményezett neve: EZÜSTFENYÔ NYUGDÍJAS EGYESÜLET 8646 Balatonfenyves, Kölcsey u. 27. Adószám: 18777750-1-14. Köszönjük!
FENYVESI ÚJSÁG
Pályázati kiírás Balatonfenyves Község Önkormányzata bérleti üzemeltetésre meghirdeti a Központi szabadstrandon elhelyezkedô, 3709/D/3 helyrajzi számú, 45 négyzetméter alapterületû üzlethelyiségét, továbbá a balatonfenyves-alsói üzletházában lévô 109,38 m2 alapterületû éttermét. A részletes pályázati kiírás megtekinthetô a www.balatonfenyves.hu honlapon illetve további felvilágosítás kérhetô a 85/560-158-as telefonszámon Horváth Gábortól.
Húsvéti nyulak Majorkán A jó idôvel együtt megérkeztek az elsô vendégek Majorkára. Több vendég a húsvéti ünnepeket Majorkán töltötte. Szerencsére az idôjárás kedvezett a szabadidôs programoknak. Kerékpártúra a Nagyberekben, borkóstoló a somogyszentpáli pincesoron, „kisvonatozás”, esti beszélgetés bográcsos kakaspörkölt mellett.
Fotó: Antics László
Hétfôn reggel, a hagyományos húsvéti locsolás után elégedetten indultak haza Budapestre. Hohmann Gabriella
Ultiverseny – ötödször Április 26-án vasárnap megtartották a soros ultiversenyt az Arany Mókus vendéglôben (Ecsedi Köz 2.). Az izgalmas, színvonalas csatában elsô Takács Elôd, második Kiss István, harmadik Országh Sándor lett, a negyedik helyen Éder László végzett. Május 24-én kerül sor ugyanitt a következô fordulóra. A rendezvénnyel kapcsolatban érdeklôdni 10 és 22 óra között lehet a 85/460-017-es telefonszámon. Jelentkezés a 30/406-2043-as mobilszámon vagy a helyszínen. A 2000 forintos nevezési díj egy tál ételt valamint az elsô három helyezett ajándéknyereményét tartalmazza. Minden érdeklôdôt (játékost és nézôt) szeretettel várunk!
3
FENYVESI ÚJSÁG
KÖZ(SÉGI)ÉLET
Verseny, verseny, verseny… A tavasz nagyon sok tantárgy esetében a versenyek idôszaka is egyben, ilyenkor kínálkozik a legtöbb lehetôség a tanulók tudásának összevetésére. Gyermekeink is felvették a versenyt más iskolák diákjaival, és büszkék lehetünk eredményeikre. Április 1-jén került megrendezésre az alapmûveleti matematikaverseny, amelynek célja a tanulók számolási és kalkulációs képességének mérése. A nevével ellentétben nem is olyan könnyû, mint gondolnánk. Gyors észjárás, precizitás és alapos tudás szükséges a sikerhez. Iskolánkat Barnaki Barnabás, Lelkó Attila, Papp Donát, Péterfi Szabolcs és Schranc Álmos képviselte. Különösen ügyesen szerepelt Papp Donát, aki csupán egy ponttal maradt le a megosztott 2–3. helyrôl. Népdaléneklési versenybôl kettô is akadt a tanévben. Novemberben Buzsákon daloltak kis pacsirtáink, ahol Török Alexandra az elsô, Schranc Álmos pedig a második helyezést érte el. Márciusban Fonyódon már mindketten gyôztek, Tokaji Dominika pedig különdíjat kapott. A március 30-ra meghirdetett balatonboglári mesemondó versenyen két tanulónk vett részt, Tomisa Dorina (4. o.) és Péter Márk (1. o.). Nagyon szépen szerepeltek a versenyen, különösen örülünk Márk 5. helyezésének, aki Móra Ferenc Csókai csóka címû verses meséjét adta elô. Március 20-án hetedik alkalommal rendezték meg a kistérségi számítástechnikai versenyt a balatonszemesi Reich Károly Általános Sport- és Zeneiskolában. Iskolánkból Hodován Brigitta és Schranc Álmos 8. osztályos, valamint Árkosi Adrián és Nemes Alex 7. osztályos tanuló indult. A verseny két részbôl állt, egy gyakorlati és egy elméleti részbôl. Amíg a zsûri értékelt, egy nagyon érdekes elôadást hallgathattak meg az Apple-rôl és a Mac OSX-rôl. Szép eredménnyel indulhattak haza. Schranc Álmos elmélet 2., gyakorlat 7., Hodován Brigitta elmélet 6., gyakorlat 4., Árkosi Adrián elmélet 13., gyakorlat 16., Nemes Alex elmélet 10., gyakorlat 12. helyezést ért el.
4
Az idei tanévben több körzeti és országos német nyelvi versenyen vettek részt iskolánk tanulói. Eredményeink Mathiasz János Szakközépiskola német nyelvi verseny Balatonboglár: 1. hely Filo Sebestyén 8. o., 2. hely Péterfi Szabolcs 8. o., 5. hely Dallos Kata 8. o. Mátyás Király Gimnázium német nyelvi verseny: 1. hely Filo Sebestyén 8. o., 7. hely Dallos Kata 8. o., 8. hely Péterfi Szabolcs 8. o. „Hier spricht man Deutsch” német körzeti verseny Marcali: 1. hely Horváth Márton 7. o., 1. hely Filo Sebestyén 8. o., 3. hely Péterfi Szabolcs 8. o. Körzeti kétfordulós német nyelvi verseny Balatonlelle: 1. hely Filo Sebestyén 8. o., 2. hely Kruppai Sára 7. o., 5. hely Nemes Alex 7. o., 6. hely Péterfi Szabolcs 8. o. Litteratum országos németverseny (255 fô): 4. hely Filo Sebestyén 8. o., 37. hely Bodó Bálint, 40. hely Péterfi Szabolcs 8. o., 46. hely Hodován Brigitta 8. o., 65. hely Varga Bence, 91. hely Kruppai Sára 7. o., 98. hely Dallos Kata 8. o. További sikeresen teljesítô tanulóink: Németh Vera 8. o., Barnaki Barnabás 6. o., Pintér Bianka 7. o., Stamler Júlia 7. o., Horváth Márton 7. o., Nemes Alex 7. o., Babaics Nóra 7. osztály. Április 8-án Balatonkeresztúron a 3. és 4. osztályos tanulóink matematikaversenyen vettek részt. 3. osztály: Harmath Klaudia és Harsányi Anna, 4. osztály: Horváth Gergô és Korcsmáros Milán. Ügyes szereplésükhöz gratulálunk nekik! A márciusban megrendezett körzeti mezei futóversennyel megkezdôdött az idei atlétikai versenyidôszak. Marcaliban már ismerôs körülmények között, kedvezô tavaszi idôjárásban versenyzett iskolánk 22 tanulója. Kiváló eredményeket értek el a lányok és a fiúk. Három korcsoportban, egyéni és csapatversenyben is értékelték a futók teljesítményét. Molnár Gergô egyéniben elsô, Bozsó Erik második, Fenyár Roland harmadik, Tokaji Kitti hatodik helyen végzett. Csapatban a harmadikak lettek az 5. és 6. osztályos fiúk:
2009. MÁJUS Bozsó Erik, Fenyár Roland, Rógán Kristóf, Molnár Dénes, László Szilveszter. Április 6-án a kaposvári megyei mezei futóversenyen szerepelt Bozsó Erik, Fenyár Roland, és Molnár Gergô. Nehéz terepen, jól felkészült társakkal, szoros küzdelemben teljesítették a távot. Molnár Gergô a 4. korcsoportos fiúk népes mezônyében a negyedik helyen végzett, mely a továbbjutást jelentette számára a Mezeifutó Diákolimpia Országos Döntôjére. Április 16-án rendezték a Mezeifutó Diákolimpia Országos Döntôjét a gödöllôi repülôtéren. Országos viadalhoz méltóan, kiválóan rendezett versenyen 216 negyedik korcsoportos fiú vágott neki a 4000 m-es nehéz és hosszú távnak. Gergô az elôkelô 84. helyen ért célba kimerülten, de nagyon büszkén, hiszen ô egyedül képviselte iskolánkat az ország minden tájáról érkezô több ezer diák között. Gratulálunk! További kitartó versenyzést, és jó futást kívánunk!
Kele-nap Idén 9. alkalommal rendezték meg a Fekete István Általános Iskolák országos találkozóját, a Kele-napját. Április 18-án Gyôrbe látogatott el lelkes csapatunk. Különbözô területeken – melyeknek témája az erdô volt – indultak tanulóink: – fotópályázat – rajzpályázat (emléklap, oklevél, illusztráció) – szépkiejtési verseny – népdaléneklési verseny – számítógépes grafika Helyezést az alábbi tanulóink értek el. Schranc Álmos népdaléneklési verseny: I., Török Alexandra népdaléneklési verseny: I., Molnár Gergely számítógépes grafika: III., Hodován Brigitta oklevélterv: III., Stamler Júlia fotópályázat: II. és III. helyezés. A helyszíni versenyeken kiemelkedôen szerepelt Kruppai Sára (szépkiejtési verseny), Schiszler László (számítógépes grafika). A kiállított képzômûvészeti alkotások között örömmel fedeztük fel Horváth Szófia és Somogyi Emese munkáit. A vendéglátó iskola gondoskodott arról, hogy napunk kellemesen teljen el.
2009. MÁJUS
Meghívó jótékonysági elôadásra Szeretettel meghívjuk Önt, kedves családját, barátait, ismerôseit 2009. május 25-én (hétfô) 1700 órakor a Fekete István Általános Iskola és a fonyódi Alapfokú Mûvészeti Iskola diákjainak hangversenyére és Antoine De Saint-Exupéry: A kis herceg címû mûvének elôadására.
KÖZ(SÉGI)ÉLET
FENYVESI ÚJSÁG
A kis herceg Nem mindennapi eseménynek lehettek szem- és fültanúi április 21-én az iskola tanulói és nevelôi. Ugyanis több hónapos megfeszített felkészülés után Antoine De Saint-Exupéry mûvének, A kis hercegnek a zenés változatát mutatták be a diákok. A dalokat a zeneiskolások adták elô, melyeket Kutai Annamária tanított be és kísért zongorán. Elôadásukat színesítette Tulezi Milla fuvolakísérete. A két fôszereplô – Török Alexandra mint kis herceg és Schranc Álmos mint pilóta – igazán remekelt. A további szerepekben László Szilvesztert, Somogyi Emesét, Harsányi Annát láthattuk. A történetet még elképzelhetôbbé tették a díszletek, a jelmezek, melyek létrehozásában nagy segítséget nyújtottak a szülôk is. Felemelô érzés, hogy vannak ilyen tehetséges diákok; hogy egy ilyen elôadás létrejöttéért összefog tanulót, nevelôt és szülôt.
Helyszín: Polgármesteri Hivatal Szívesen vesszük önkéntes hozzájárulását, mellyel a „Gyermekekért Alapítvány”-t támogatja.
Vendégségben Budapesten Áprilisban jól sikerült kirándulást szervezett iskolánk Budapestre. A húsvéti ünnep és a locsolkodás után kedd hajnalban örömmel és fáradtan indultunk utunkra. Elsô állomásunk a Parlament volt, ahova 8 órára érkeztünk. Az idegenvezetô segítségével megismerkedtünk az épület északi részével, annak történetével és a koronázási ékszerekkel. A Parlament megtekintése után a Hadtörténeti Múzeumot tûztük ki úti célunknak. Itt három csoportra osztottak minket. A 4–5. osztályosok betekintést nyertek a Magyarországon és a magyarság által használt katonai jelképekbe, jelképrendszerekbe és azok változásai-
kesek másik fele és a nyolcadikosok az 1918–1948 közötti idôszak katonai történetét és a II. világháború magyar–német harceszközeit tanulmányozhatták. Utolsó állomásunk a Fôvárosi Növény- és Állatkert volt, ahol másfél óra szabad idôt kaptunk, amit kellemesen el is töltöttünk. Az állatok megtekintése után 4 órakor elindult a buszunk hazafelé. Nagy örömmel és sok élménynyel ért haza a kis társaságunk. Ez a kirándulás mindenki számára tanulságos és érdekes volt. ba a honfoglaláskortól egészen napjainkig. A 6. osztály és a 7. osztály fele az 1848–49-es forradalom eseményeit ismerhették meg. A hetedi-
Remélem, még sok ilyen utazást szervez az iskola a diákok részére. Somogyi Szandra
5
FENYVESI ÚJSÁG
Hôseinkre emlékezünk Országgyûlésünk május utolsó napját – a törvény erejével – a Magyar Hôsök Emléknapjává nyilvánította, kifejezve ezzel a szándékot, hogy ezen a napon az állami szervek, az önkormányzatok, az egyházak, a társadalmi szervezetek, a magyar nemzet fiai és leányai az ünnephez méltó rendezvényeken róják le kegyeletüket az elmúlt ezredév magyar hôsei elôtt. És most ismét emlékezünk. Emlékezzünk a két szörnyû világháborúban elesett hôsökre. Hajtsunk fejet az áldozatok elôtt, akik nem katonaként vesztették életüket. Gondoljunk a harcok, bombázások áldozataira. Emlékezzünk ötvenhat hôseire, áldozataira. Hálával gondolunk azokra a névtelenekre is, akik túlélték a vérzivataros esztendôket, majd újból és újból nekiláttak, hogy a romokból fölépítsék az országot, hogy élhetôbb világot hagyjanak ránk, az utódokra. Május utolsó vasárnapja, a Magyar Hôsök Emlékünnepe egyik legszentebb, legbensôségesebb ünnepnapjává vált a gyermekeiket elvesztô anyáknak, a férjüket sirató feleségeknek, az apjukra hiába váró árváknak, a bajtársaikra emlékezô társaknak. Ez az ünnep szüleink és nagyszüleink küzdelmei, fáradozásai elôtti tisztelgés is, igaz értelmét az adja, ha lesznek olyan nemzedékek, amelyek méltó módon, békés körülmények között folytatják és beteljesítik az ôsök örökségét. E tekintetben nagy feladat hárul a pedagógusokra, a szülôkre. Nekik kell a felnövekvô gyermek szívébe, lelkébe plántálni ôseink tiszteletét, az emlékezés hagyományát, büszke magyarságukat, szent anyanyelvünk és ôsi földünk védelme elkötelezettségét. Én úgy látom, ahogy Sajó Sándor is a Magyarnak lenni címû versében: manapság valóságosan és tetten érhetôen idegenek veszik kézbe nemzeti ügyeinket, a nép földjét, kenyerét, a kamráját, s nincs senki, aki felkiáltana: „El innen rablók! Ez az én hazám!” Nekünk ma az a feladatunk, hogy imádkozzunk és dolgozzunk, adjon ennek a szegény országnak a teremtô arra esélyt, olyan vezetôt, aki kivezeti a nemzetet a zûrzavarból, hogy legalább az unokáink érjenek meg egy szebb jövendôt. Dr. Szilák Endre
6
KÖZ(SÉGI)ÉLET
2009. MÁJUS
Tavaszköszöntô Eljött a tavasz, eljött a húsvét. Az Együtt Fenyvesért Egyesület 2009. április 11-én tavaszköszöntô napot tartott a balatonfenyvesi szabadstrandon. Napfényes, kellemes idôjárás segített egyesületünk lelkes csapatának, hogy mindenki számára emlékezetes legyen ez a nap. A nap a már hagyományosnak számító, vegyes felosztású focikupával kezdôdött. Frissen vágott, füves pályán játszhattunk, közvetlenül a víz mellett. A víz közelsége néha okozott egy kis nehézséget, mert a legtöbb, erôsen megrúgott, de rosszul célzott labda a Balatonban landolt. Tanulság: a következô strandon rendezett húsvéti focikupára búvárt és csónakot is hoztunk magunkkal. Délután kézmûves-foglalkoztató várta az érdeklôdôket. Az ügyes kis kezek azonnal munkába álltak, amint a szervezôk kipakoltak a zenepavilon alatt.
Amíg a kisebbek gipszfigurákat, tojásokat festegettek, hajtogatták a papírfigurákat, üdvözlôlapokat készítettek, addig a nagyobbak ügyességi versenyeken mérhették össze a tudásukat. Volt kötélhúzás, zsákbafutás, talicskatoló verseny. A csizmadobó verseny különösen elnyerte a résztvevôk tetszését. Aki azt gondolja, hogy könnyû egy jól megtermett gumicsizmát beledobni 4 méterrôl egy kosárba, az téved. Azért voltak ügyesek, akik jutalmul csokinyuszival távozhattak. Idôközben megérkezett a Marcali Tûzoltóság autója. A tûzoltókocsi kosarából bárki megnézhette, milyen Fenyves madártávlatból. Köszönet Greffer József alezredesnek és türelmes kollégáinak: Péter Gábornak és Mihalics Zsoltnak, akik a magasba emelték a sok érdeklôdôt. A napot a Polgármesteri Hivatalnál megrendezett retro disco zárta. Minden ember együtt énekelte, hogy „csavard fel a szônyeget” függetlenül attól, hogy életkora 18 éves, avagy 50 év. Reméljük, mindenki szép emlékkel távozott errôl a szép napról, és jövôre újra lehetôségünk lesz találkozni. Köszönet a szervezôk minden tagjának munkájukért, mely köszönetbôl a rendezvény napján is jutott részünk a látogatók körétôl. Jó volt együtt lenni. Együtt Fenyvesért Egyesület
2009. MÁJUS
KÖZ(SÉGI)ÉLET
FENYVESI ÚJSÁG
A kosárlabda volt a mindenem! Ha jól ismerjük falunk lakóit – persze ezt egészen határozottan nem állíthatjuk –, azt kell mondjuk, nem tudunk a modern idôkben még egy élversenyzôt, olimpikont, aki a községet választotta volna állandó otthonául (mert a legendás Zsivótzky Gyula nyaralópolgárunkként járt hozzánk sok évtizeden át, mígnem félbeszakította kedves itt-tartózkodásának rendjét a halál). Nagy Máriáról van szó, aki tavaly óta él itt, és most úgy érezte, illik bemutatkoznia nekünk, fenyvesieknek. Szívesen adtunk helyet karrierje ismertetésének. Egész sportolói múltam valahogy túlságosan is szabályosra sikeredett. Álmodni sem lehetett volna szebbet! 1963 nyaráig éltem a kamaszok szokásos életét, amikor jött az a korszak, hogy hosszú kezemmel, lábammal, 186 centis magasságommal nem tudtam mit kezdeni. Jó lesz ez a lány kosarasnak – született meg a fejem fölött a döntés – és másnap már a KISTEXT Budapest elsô osztályú csapatának edzését kezdtem el. Azt sem tudtam, eszik vagy isszák ezt a sportot, de ez sem volt fontos – legalábbis így tûnt – magas és vékony voltam, ehhez ideális alkatú, és ez sokat ért. Két évet töltöttem ott, azután felfigyelt rám Hercze Andor, az MTK edzôje, és átigazoltak. Csupa nagy név volt körülöttem: elhatároztam, hogy amit csak lehet, ellesek tôlük. Közben az ifjúsági csapatban is játszottam, és sok bajnokságot nyertünk.
Ezzel párhuzamosan beválasztottak az ifjúsági válogatottba is. A korosztály Európa-bajnokságán az ötödik helyet szereztük meg. Ugyanebben az évben a felnôtt csapat tagjaként, tizenkilenc évesen nyertem elsô bajnoki érmemet az MTK-nál, ezt követte még négy magyar bajnoki és hatszor Magyar Kupa-gyôzelem. 1970 nagy fordulatot hozott az életemben. Killik László beválogatott a felnôtt csapatba. Nagy öröm volt, igyekeztem meghálálni a bizalmát! Két évvel késôbb Bulgáriában az EB-n hatodikak, 1974-ben Olaszországban a negyedikek lettünk – számomra ez a csúcsok csúcsa. Százharminckétszer ölthettem magamra a címeres mezt. Sajnos Achilles-ín- és térdsérülésem visszavetett két évre, így már a válogatottságot nem tudtam vállalni, de a klubban még folytattam a játékot. Aktív sportpályafutásom 1980-ban fejeztem be,
Majorkai híradó
RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG
levezetésképpen pár évet játszottam még az NBII-es Szolnok Tipográfiában. Közben elvégeztem a Testnevelési Fôiskola sportszervezôi szakát, valamint a középfokú edzôtanfolyamot: pár évet így is dolgoztam. Megkaptam az Örökös Magyar Bajnok-címet, 2005-ben pedig beválasztottak a legutóbbi fél évszázad ötven legjobb kosárlabdázója közé. Király Tiborné Nagy Mária
Az elôzô számban meghirdetett „Társadalmi munkák Majorkáért” sikeres volt, jó hangulatban telt el. Az ingatlantulajdonosok közül Zalaegerszegrôl és Fonyódról is részt vettek a nagytakarításban. A helyiek közül az eddig is tevékenyen résztvevô emberek és gyermekeik is segítettek a társadalmi munkában lakóhelyük rendbe tételében. A majorkai lakók többsége viszont távolról szemlélte a munkálatokat, ami fûnyírást, szemétszedést, csemeték locsolását, zöld hulladék összegyûjtését jelentette, 4 óra munka után jól esett a bográcsos paprikás krumpli. Április 22-én a délutáni órákban MAJORKÁRA hazaszállítottuk eredeti helyére, a színházterembe, az 1953-ban Vörös Géza által festett festményt. A festmény 11 méter széles és 2 méter magas. A részletekrôl a Fenyvesi Újság egy késôbbi számában írunk. Majorka a Balaton Nagyberekért Közhasznú Alapítvány
Május 3-án a Szent Erzsébet plébániatemplomban Horváth Dorina, Németh Noémi és Kôvári Kata részesültek az elsôáldozók szentségében
7
FENYVESI ÚJSÁG
APRÓ – Korrepetálást, nyárra munkát vállalok. Tel.: 85-361-739 (este hét után). – Jó állapotú fagyasztószekrény (hétfiókos és 250 literes) eladó. Tel.: 06-30-545-8703. – Jó állapotú elektromos robogó eladó. Tel.: 85-460-494. – Gázkészülék-szerelés, -javítás, -felújítás, -felülvizsgálat. Kovács József, Fonyód, tel.: 70317-4324. – A Trombitás vendéglô komplett ebédajánlata 600 forint! Fenyvesi u. 46. sz. alatti éttermünkben mindennap 22 óráig várjuk vendégeinket: frissensültek, pizza, hamburger, és minden, amit egy vendéglôtôl elvár! Tel.: 20-330-8896. – Vásárolnék LEG FIT (leg magic) edzôgépet. Tel.: 70-548-0987. – Eladó négy konyhai szék + asztal, egy ötfiókos komód, két könyvszekrény, egy dohányzóasztal és egy sarok ülôgarnitúra. Tel.: 85362-031. – Új 2,5×2 méteres napozóstég kényelmes lépcsôvel, új 2×2 méteres horgász-napozó stég, alumínium kiscsónak, 140 magas 3 mé-
HIRDETÉS – REJTVÉNY
–
–
–
–
–
–
–
ter széles, vasból készült kétszárnyú nagykapu olcsón eladó, közületnek is. Tel.: 20-4566663. Egypárevezôs Jole 22 favitorlás, Repülôhollandi vitorlás eladó. Polgár Gyula, 30769-8657. Bódi szóda – gázpalack, szódavíz a legjobb áron. Halász utca 1., hétfôtôl péntekig 8–12 és 15–19-ig, szombaton 8–12 óra között. Kránicz István háztartásigép-szerelô vállalja automata mosógépek, mosogatógépek, bojlerek, takarítógépek, centrifugák javítását, felújítását. Egy-két éves automata mosógépek, mosogatógépek eladók és megrendelhetôk. Tel.: 30-904-4527. Rezi Bt. Kegyeleti szolgálat. Teljes körû temetkezési szolgáltatás. Lakás: Fenyvesi u. 166., tel.: 85-363-995, ügyelet: 30-474-7049. Április végétôl szeptember 15-ig négy-öt szobás házat bérelnék a Paprika Csárda közelében. Tel.: 30-227-4787. Felszolgáló munkatársakat felveszek április közepétôl a Paprika Csárda és a Mária alsói ÁGI’S steak housba. 30-936-5397. Palatetô felújítása, színes, mintás zsindelytekercs ragasztása, lapostetô-szigetelés a legolcsóbban. Húsz év garancia! Tel.: 20553-2800.
KOCKAVADÁSZAT E havi rejtvényünk beküldési határideje május 20. A helyes megfejtôk között a Takarékszövetkezet ajándékát sorsoljuk ki. Beküldendô a vízszintes 2. és a függôleges 28., valamint a vízszintes 25. és a függôleges 1. Áprilisi rejtvényünk helyes megfejtése: Változnak az idôk. A Potecz vas-szerelvény-barkács áruház ajándékát nyerte: Rozs Györgyi (Fenyvesi u. 56.), Parrag Ferenc (Vadász utca 2.).
2009. MÁJUS – A balatonfenyvesi VIGADÓ étterem felvételt hirdet az alábbi munkakörökre áprilisi kezdéssel: konyhai kisegítô, pultos, felszolgáló. Jelentkezni lehet a 30-264-3926-os telefonszámon, valamint a délelôtti órákban személyesen, a Kölcsey utca 10. szám alatt. – Mosodai Bt. 85-362-027. – Eladó egyszemélyes ágy + matrac + rács (15 000 Ft), egy vadonatúj bükkszínû tévéDVD állvány (6000 Ft), tejeskávé színû fürdôszobaszekrény mosdó alá és egy állószekrény (8000 Ft/2 db), két 2×3 méteres perzsaszônyeg (5000 Ft/db), egy Disney-mintás gyerekülés (4000 Ft). Tel.: 20-917-4300. – Csokonai utca 19. sz. alatt várjuk kedves vásárlóinkat. Kínálatunk: friss sertés tôkehús, baromfi, felvágott, füstölt áru. Papp és Varga Bt., tel.: 85-460-280. – Munkalehetôség diákok számára a MelóDiáknál. Elérhetôség: Siófok, Dózsa György u. 1/4., tel.: 20-262-7136.
A FENYVESI ÚJSÁG példányaihoz nyaralópolgáraink a polgármesteri hivatalban, a félfogadási idôben juthatnak hozzá – amíg a készlet tart. Elolvashatják az aktuális lapszámot a www.balatonfenyves.hu honlapon is. Vízszintes: 10. Egymást követô mássalhangzók 13. Spanyol gitárvirtuóz (Andres) 14. A véna magyar neve 15. Középen nagy! 16. Életlen 18. Lengyel tóság 19. Horvát sziget 21. Vonatkozó névmás 23. Kívül 24. Cicero rabszolgája, a gyorsírás feltalálója 27. Újpesti Dózsa Sportegyesület 28. Kevert hit! 29. Hangtalan rizs! 30. Varróeszköz névelôvel 31. A szív igéje 33. Mássalhangzó 35. A múlt idô jele 36. Nagyobb részt sánta! 37. Kevert méz! 38. Utóirat röviden 40. Életben van! 42. Peru 43. Elöl avas! 44. KDV 46. Félig máma! 47. Végtelen galiba! 53. Kánaán 54. Német hegyvidék 55. Nôi név 57. Maga 58. Becézett férfinév 60. Par … (légipostával) 63. Skandinávia határai 65. Mártásos 67. Vádlott 69. Sakkozás világbajnoka volt Függôleges: 2. Barna bôrû Fülöp-szigeti nép 3. Félszeg! 4. Bon … (elmés mondás) 5. Angol folyó 6. Zománcipari mûvek! 7. Felületét sérti – régiesen 8. Római ötszázöt 9. Tisztítószer 10. Mérômûszer 11. Károsodott 12. Felfordulás 17. Építôanyag névelôvel 20. Nobel-díjas biofizikus 22. Kevert rím! 25. Zúdít 26. Hangtalan máz! 32. Mulatság 34. Vágá 39. Itthon 41. Konyhai edény 43. Ausztriai üdülôhely a Traun tónál 45. Tarlóhántást végez 48. Óra méri 49. … faciunt collegium 50. Hamis 51. Nôi név 52. NAVAI 56. Angol költô, drámaíró 58. Vállalati takarékpénztár 59. Fordított poz! 61. Szabolcsi község 62. Félig nedves! 64. Kevert sas! 66. Svédország és Ausztria autójelei 68. Revü páratlanjai
Júniusi számunk lapzártája május 20., 12 óra
8