Egy hónap — történelem Egy hónappal ezelőtt, szepteml>or 30-án ült össze a müncheni konfqreneia, amely a szudétanémetek ügyének rendezésével egyidejűen pótjegyzőkönyvben hozta azt a határozatot, hogy a Csehszlovákiába l«kebelezett Wsgyar kisebbségek ügyét a két ország közötti kő/.vetorözág dönti el a vitás kérdések pon belül rendezni kell. Ha a közvetlen tárgyalások nem vezetnének eredményre, — (mondja a határozat! — a négyes konferencia ujl>ól öszszeül és bldönti a problémát. Három hónap volt a határidő s ezt a lermtnus? az egész magyar közvélemény túlságosan ho szúnak tartotta. Szinte egyhangúan alakult ki az a felfogás, hogy húszesztendős- rabságot szenvedett magyar véreinket még három hónapos kinoztatásirak és ezzel kapcsolatos kifosztásnak kitenni már nem leh:t. A mlagyar kormány fokozottan érezte ezt B a közvélemény egységes állásfoglaláséi a támaszkodva már a müncheni döntést követő első napon megfeszített, sőt valóban emberfeletti hiunkát indított, hogy a határidőt megrövidítse. A magyar nemzet -múltjához és dicsőségéhez méltóan t i voltunk szánva minttenne s egy percig sem volt vitás, hogy ha kardot kell ragadni a nemzet jogainak s elszakított, testvéreink életének megVédelmdzésére, a haza minden fia lelkesen, végsőkig kitartva indult volna el a nagy küzdeletabe. De más részről természetes az is, hogy az ország vezetői nagy bölcseséggel, felelősségük tudatában taindent elkövettek a békés megoldás érdekében. Jogos követeléseinkből neW engei dünk', — de ne pazaroljuk feleségesen a drága magyar vért. Ez volt az irányadó szempont, ami a k >rmány politikáját vezette. Ennek érdekében indult ínég a magyar diplomácia gépezete, amely egy hónapon keresztül valóban hőskorát élte. Történelem volt ez a harminc nap. Imrédy Bé'a miniszterelnök és Kánya Kálmán külügymin iszter irányítása mellett éjt-rapot eggyé téve folyt a permanens munka. Budapestről percenként mentek a lelefonutasitások, futárokat küld.ekj szét gyorsvonaton, autón, repülö-í gépen, külön kiküldöttek utazíaty egyes fővárosukba s követeink ugy szólván állandó ostrom alatt tartották a külügyi hivatalokat. És dolgozott a kormány minden tagja, a rendes heti minisztertanácsból rendes napi minisztertanács lett, többnyire hajnalig tartó tanácskozással. Lázas fitemhen, maximumig fokozva folyt a munka... És az eiedtriény nem maradt el. A három hónapból mindössze egy múlott el mostanig s a megfeszített, nagy vonalú ínfűn ka elérte, amit akart: a problémát a közvetlen •megvalósulás stádiumába juttatta, el. Ami még hátra van, az máinem két'hónap 8 talán már nem is
N A P I L A P
Felelős szerkesztő: B a r b a r l t a
Elíflietf»l ára: egy hóra K pengó 4 0 flll Sicrkcsilő»cgi éa kiadóhivatal! telefon: 78. I
Lajos
Ma Pozsonyban, szerdán Bécsben tárgyalások A m a g y a r katonai bizottság elutazott Pozsonyba az átadás m ó d o z a t a i n a k megbeszélésére — A m a g y a r és a cseh k o r m á n y képviselőit Is meghívták a d ö n t ő b í r ó s á g i tárgyalásra — A Felvidék szlovák és ruszin területein egyre élesebb a hangulat a csehek ellen — A r ó m a i tárgyalások után valószinfl, hogy népszavazás dönt a ruszin kérdésben A Felvidék kérdése döntés előtt áll. Elérkezett az utolsó hét, amely most már meghozza a végleges kiIxmtakozást. Vasárnap az olasz és a német kor mány budapesti követeik utján értesítette Kánya Kálmán "külügyminisztert, hogy a magyar és c* eh kor mány felkérésére vállalják a döntőbírói tiszte!. A két kormány csak azt kötötte ki, hogy az érdekeit államok a döntést előre kötelezőnek fogadják el. Ez a fri'igyar kormány részéről megtörtént. Beavatott helyen ugy hogy
tudják,
a két döntöbtró, Clano olasz és Ribbentrop német külügyminiszter már szerdán összeül Bóosben. Valószínű, hogy a döntés előtt a döntőbirák a hvagyar és a cseh kormány képviselőivel tárgyalnak Bécsben. Ez esetben magyar részről Kánya és Teleki miniszterek, cseh részről Tiso és Chvalkovszky
miniszterek képviselik kat.
kormány*!*.'
A magyar-cseh katonai bizottság már ma összeült Pozsonyban, hogy az átadás részleteit megbeszélje. A nem vitás területek á adása ugyanis nem képezheti tárgyát a döntőbírósági eljárásnfek. Hogy a pozsonyi, illetve a 1>écsi tanácskozások hány napig tartanak, előre nem' lehet tudni, remény van azonban arra, hogy a végleges döntés még e héten megtörténik, sőt 'megindulhat a magyarlakta Fel vidék tényleges átadása is. Nem leheletlen, hogy a döntőbíróság a ruszlnszkói kisebbség ügyében népszavazás szükségességét tolja előlérl>e, ea esetben Prága semmiképp sem térhetne k' a népszavazás elöl.
Hivatalos jelentés a d ö n t ő t á r g y a l á s o k r ó l Berün, október 31 A Némot Távirati Iroda ma délben hivatalos jelentésben megerősített" uzo kat a birokét, amely szerint (Uano gróf olasz és Hibbontrop német kíilügymlülsztor szerdán Bécsben döntő bíráskodásra ülnek össze a Ajagyarcseh ügyben. A tanácskozásra meghívták a u>a. •^var és cseh kormányok képviselőit is. Pozsony, október 31 Pozsonyban a magyar és cseh ka-
így szűnt m e g
tonai bizottság ina este hat órakor ül össze első izb"n Magyarországot vitéz Andorka Dezső vezérkari ezredes, Szcnt|>ólory György vezérkari örnagjy és vitéz Solymosy László prágai magyar katonai attasé képviselik. A magyar katonai delegáció ma délelőtt 11 órakor gépkocsin elutazott Budapestről Pozsonyba. A katonai szakértők mindaddig együtt maradnak, inig a területi átadás te'jeseu be nem fejeződött.
Bródy m i n i s z t e r e l n ö k s é g e !
Róma, október 31 A lapok részletesen fog'a|koznak p r ó d y letartóztatásával és ráitMi tatnak arra, hogy egyetlen bűne az volt, hogy a néps2&v;
ják, hogy amikor október 28-án a központi 'minisztertanácson Bródyj a népszavazást követelte, Ti&óék lehurrogták, majd Sirovy igy szólt a zaj csillapultával : Sajnálom, h*>gy a miniszterelnök ur igy elszólta magát. — Nem veszem tudomásul kije-» lentéseit! — toondta erre Bródy a leghatározottabb hangon és miegrt ismételte követeléseit. Erre Sirovy
hetek, csak napok kérdése. A magyar követelések nyolcvan százalékát elismerte a cseh kormány s a többi husz százalékról döntötjiróság hozza meg Ítéletét. És a döntőbíróság összetétele is lényeges más, mint amilyet végső fokon, megegyezés hlányátan — a müncheni jegyzőkönyv megállapított. Nem a
négy nagyhatalom, hanem az a két ország dönti el a vitás kérdéséét, amellyel Magyarország régóta baráti kapcsolatot tart fenn, melynek kimagasló vezetői mindig megéri téssei voltak irántunk s amely két nagyhatalom hatalmas segitő kezének az eddigi eredményben is igen nagy része van.
bejelentette, hogy Bródyt nem tartja méltónak állására és az alkotmány 60- cikkelye alapján kijelenti, hogy megszűnt Ininjteztcrelnöknekj lenni. (• Óráról-órára n ő a cseh-ellenes hangulat a rutén és szlovák területen Római jelentés szerint a magyar kérdés gyors, békés és kieiégitő megoldás felé foa-ad. Olasz körök, ben sem tartják kizártnak, hogy Ruszinszkó kérdésében népszavazást ajánl mtajd a döntőbíróság. Varsóban Telkes tüntetések vol-f tak a magyar követség előtt a közős magyar—lengyel határért. A lengyel szabadcsapatok is már alakulóban vannak. Ugyancsak varsói jelentés számol l>e arról is, hogy egész Ruszinszkó az Voloslnkormány ellen fordult. De Szlovákiában is igen cseh-ellenes a hangulat. Bacsinszky miniszterházának ablakait a tüntetők kövekkel bedobálták. A kövek •Gyalázatos áruló ! Prága cselédje !« fel-* irásu papírba voltak csomagolva. Az őslakosság körében nagy meg döbbenést keltelt, hogy Bródy volt miniszterelnök letartóztatása utón most y ( a Bródy-párt összes vezetőségi tagjai ellen is elfogató paranosot adtak kl. Munkácson véres összetűzés volt. Hat ukrán rohamiusztagost megöU tek, 23 verekedőt letartóztattak. A szlovákok nem engedik tovább a cseh fosztogatók vonatait PozSony, október 31 A Felvidék kizsákmányolása ellen most már a szlovákok is teljes erővel küzdenek. Ahol lehet, nem engedik elszállltiani a rabolt holmit és a haltáron l*úlőn átvizsgálnak' minden vagont. Az élelmiszerekkel és rabolt holmikkal telt kocsikat
Ez történt egy hónap alatt. A magyar kormány és a magyar diplomácia fényes sikere ez az eredmény, amely erélyességével és nagyszerű teljesítményével közei hozta mindnyájunk vágyát, a boldog magyar egybeförradást a felvidéki testvéneinkkel. • ,
1938. novtmber I
EALAI KÖZLÖNY'
s
Megalakult a Légoltalmi Liga nagykanizsai csoportja
M a nyílt m a g i
Elnök dr. Krátky István, ügyvezető Berlin Ágoston, titkár dr. D ó m j á n Gyula, gazdasági főnök dr. Makó G á b o r (imUi'MliH. HtrtKj MikléxH I. n i i Elsőrangú raktár fűszer- és csemegeárukban Olctó árak I
Szíves pártfogást Mr
S2U«
Pasaualetti Gyula tulajdonos
mellékvágányra tolják és nem engedik elszállítani. < A szlovák korWány egyébként elhatározta, hogy prágai >inspekciót« tart. A szlovák kormány egy ia^ja mindig Práglában székel. A miniszterek heten kint felváltva utaznak Prágába. Ezen a héten Bacsluszky a soros. Már szállítják vissza a csehek a szudétafötdrfil elrabolt holmit Berlin, október 31 A csehek a szudéla vidék át ni fása előtt mindent elvittek és h területeket teljesen kirabolva adták át a német csapatoknak. A müncheni határozat azonban ugy szóit, hogy a területeket1 rendes állapotban kell átadni, czéri a csehek most a német kormány erélyes fellépésére kénytelenek visszaadni a7. elhurcolt vasúti anyagokai, lovakat, gépkocsikat stb A közeli napokban már egy nagyobb vasúti szállítmány megy vissza német területre a rablott holmikból. Megmozdulnak
a magyar
szivek
Debrecen, október 31 A tiszántúli mezőgazdasági kamara már megtette a szükséges intézkedése ket, hogy a Felvidék visszacsatolása után a termelés folyamatában szünet ne álljon be A csehek rablógazdálkor dása miatt ugyanis az őszi munkák is legtöbb helyen lemaradtak, mert a vetőmagot is elvitték. A magyar gaz. dák most másfél kiló buza vetőmagot ajánlottak fel mázsánként. Cegléd olyan indítványt tett, hogy minden város válasszon ki egy felvi. déki magyar várost vagy falut, amelyet segélyezni fog és amellyel tovább ra is fenntartja a belső testvéri kap. cso latokat.
TUntetések Marseillesben a tüzkatasztrófa miatt, amelynek száznál t ö b b áldozata van Marsoilles, október 31 A péntek éjszakai hatalmas tűzzel kapcsolatban nagy tüntetés volt Marseillesben. A tömeg a szociaáldemor krata polgármester ós városvezetők lemondását követellc. A romok eltakarítása még folyik. Az áldozatok közül csak 24-nek sze mélyazonosságát sikerült eddig megállapítani. Az eltűntek száma 75, a sebesülteké 30. A tüz okának kiderítésére külön szakértő bizottságot küldtek ki.