Nagy Romulus Árpád: A posztmodern társadalomi gondolkodás, gyermekek a posztmodernben
Bevezetés
Jelen társadalmunk, posztmodern korunk értékvilága és társadalmi identitása rendkívül összetett és sok esetben paradox válaszokat hív elő. Nagyon sokan és sok helyen próbálták már meghatározni és megfogalmazni, hogy mit is jelent a posztmodern, egyénnek és társadalomnak. Ezért érdemes megvizsgálni, hogy miként alakult ki az értékrend, valamint az identitásra gyakorolt különféle hatások. Ez a folyamat nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyén és társadalom, az egyéni és társadalmi identitás és az azt övező értékrend gyökeresen átalakuljon. A létrejött társadalmi közeget, az életterünket nevezzük posztmodernnek vagy késői kapitalizmusnak. Jelen problémafelvetés során igyekszem kiragadni a legfontosabbnak vélt jellemzőit ennek az igen jelentős korszaknak és megpróbálok rávilágítani, hogy mikortól is beszélünk a posztmodern gyökereiről és mikortól számítjuk a posztmodern pluralizmus legitimmé válását. Foglalkozom a gyermekkorra kifejtett hatásával is.
I.
A posztmodern első jelei
Az európai társadalomfejlődés a középkort meghaladva a humanizmushoz és reneszánszhoz kapcsolódik. Ebben az időszakban alakult ki az egyén szabadságjogokkal felruházott, függőségmentes individuummá válása. A humanizmus eszményeinek elterjedése révén az egyén kivált a tömegből, megtörtént az ideológiai váltás, melyet a reneszánsz alapozott meg. Erre a gondolatra épül a felvilágosodás eszméje, amely már nem Isten-központú, hanem a ráción alapszik és egyúttal elindította a szekularizációs folyamatot, amely később a liberális nemzetállam képében jelent meg. A felvilágosodás továbbfejlesztette a reneszánsz és a humanizmus eszméjét. A röghöz kötött egyén már szabadságjogokat, társadalmi identitást, szabad választásokat követelt. (Hankisss, 1999)
1
Ennek eredményeképpen új értékek és társadalmi minták jelentek meg, amely átalakította az egyén és a társadalom szemléletét. Az Isten-központú gondolkodás helyébe az egyén és az egyén gyarapodása lépett. Így a polgári forradalmak után nem csoda, ha kialakult egyfajta kapitalizálódási folyamat. Az ipari forradalom óriási fejlesztési ereje a felvilágosodás gondolatából vezethető le. Mindezeknek természetesen a humanizmus és reneszánsz eszméi nélkül nem volna semmi alapja, amelyeknek alap attitűdje a szabad és független egyén. Ezen folyamatokkal párhuzamosan alakultak ki az ipari forradalom tömegbázisai a városokban, ahol egyre jobban nőtt a lakosságszám, egyre nagyobb lett a születéskor várható élettartam, így egyre jobban odafigyeltek a gyermekekre, a gyermekek iskoláztatására, ami a XIX.-XX. század fordulóján válik kötelezővé elemi szinten. (Hankisss, 1999) Jobban és többet törődtek talán a gyermekekkel és elindult egy olyan folyamat, amelyben a nők is több és jobb megbecsülést kezdenek el kiharcolni maguknak. Így a feminizmus, a pedagógia és a pszichológia, mint új irányzatok jelennek meg a társadalmi gondolkodásban. Nő az igény a társadalmi problémák elemzésére, így a szociológia alapjai is ekkor jelennek meg. Az ezt követő két világháború és gazdasági világválság, mint fejlődési paradoxon jelennek a társadalmi fejlődés menetében. Ez a paradoxon több síkon is kimutatható: a liberális értékrenddel és világgazdasággal szemben a fasizmus és kommunizmus eszméi, a fejlődő ipari termeléssel szemben a fordizmus, a széles fogyasztói társadalom a termelési válsággal szemben.
II.
Jó úton a posztmodern felé
A második világháború után kialakult hidegháborús időszak és a kapitalista termelési rendszerből kialakuló globális folyamatok is új helyzetet teremtettek. Mindemellett a ’70-es években meginduló internet és kompjúterizáció, valamint a 90-es években elinduló mobil kommunikáció egybeforrva újabb technológiai fordulatot eredményez és létrejön az információs társadalom. Az ipari társadalmat felváltja az innováció központú, tercier és kvaterner szektorra épülő posztindusztriális társadalom, amelyet Kelet-Európában egy posztszocialista jelleg övez. (Hankisss, 1999) A nagy társadalmi válságok hatással voltak az egyén értékrendjére, amelyben hatalmas változás állt be, a takarékoskodásra, tradicionális életvitelre, a protestáns munka etikára épülő 2
társadalmi értékeket felváltotta az önmegvalósítás, önkifejezés, a tömegeket megmozgató divatőrület és a fogyasztási őrület, ami a túlfogyasztás irányába mutat. (Riesman, 1983) A társadalmi tudatot az egyén személyiségén keresztül vizsgálva kiviláglik, hogy a feudális vagy törzsi társadalomban az egyén röghöz kötött társadalomban élt. Ehhez képest a polgárosodó egyén egyre inkább saját döntései révén tud érvényesülni, iskolázottsága révén egyre nagyobb tudásra tesz szert, mely révén egyre nagyobb társadalmi státuszt tud elfoglalni magának. Ettől a folyamattól kezdve az egyéni szabadság kiteljesedése elkezdődik. De megjelenik egy kívülről irányított személyiség is a fogyasztói társadalom „terméke”-ként, az egyén a tömegkommunikáció befolyásolásaként egyre kevésbé saját elhatározása szerint dönt, mint inkább a külső befolyásolás következtében. (Riesman, 1983)
Jelen társadalmunk másik nagyon fontos jellemzője a globalizáció, amely ugyan gazdasági gyökerű, mégpedig a multinacionális kooperációk domináns hatása miatt vált egy világot behálózó kapitalista integrációvá. A globalizációnak a kulturális oldala is jelen van, ami a fogyasztói kultúra terjedésére irányul. Intézményesült formában a globalizáció nemzetközi szervezetekben ölt testet. A globalizáció folyamatok összetett rendszere, amelyben az állam jelentős átalakulási folyamatokon megy át. (Bugovics, 2014) Beck szerint a globalizáció és a kozmopolitizmus közt az a különbség, hogy a globalizáció a „kinti” világra utal, a kozmopolitizmus pedig a „belső” világra. (Beck, 2003) A kozmopolitizmus többféle kultúrát foglal magába, többféle kultúra együttlétét követeli meg, a nem állami politikai akaratok megjelenését, a multinacionális államok kialakulását, ami elzárja a visszautat a nemzetállamok és a nemzeti társadalmak világához. (Beck-Sznaider, 2006) A posztmodern társadalom embere már a tudásalapú társadalom világát éli, ennek lényege a „tanuló társadalom”, amelyen keresztül megvalósul a tudástársadalom és az információs társadalom. Az információs társadalom alapfolyamataként kell kiemelni a médiaforradalmat. A média fejlődésével létrejövő globalizált társadalomra egyre kevesebb hatása van az államnak, így bizonyos nemzeti tudatformálódás, átformálódás lezajlódik, amely hatással van az egyénre is. (Price- Monroe E., 1998) Így a globalizáció szorosan összeköthető az információs társadalommal.
3
A posztmodernizmus arra a posztindusztriális fejlődési szakaszra vonatkozik, amikor nem csupán tömegtermelés folyik, hanem megjelenik az individualizmus. A posztindusztriális magába foglalja a rugalmas specializációt, amelynek lényege, hogy nagy mennyiségben állít elő különféle termékeket) és kis mennyiségben is képes egyedi specializációkra is. Ez a gazdasági rendszer igényli a folyamatosan átképzett munkaerőt, így növekszik a hozzáadott érték, amiből következik egy bérszínvonal emelkedés, így a munka egyre kielégítőbbé és élvezetesebbé válik, valamint az ipari kapcsolatok harmonikussá válnak, a szervezeti munka részévé válik a team-munka. A termelés fordista elemeivel megegyezik, csak a termékskála változatossága váltja fel a futószalagot (Giddins, 1977; Bugovics, 2014) A posztfordizmusra az is jellemző, hogy a struktúra szabálytalan lesz és megjelenik a kulturális fragmentáció . A posztmodernnel összefüggő fogalom a posztmaterializmus, ami az anyagi javak megnövekvő súlyát jelenti. Plusz jelentőséggel lesznek még olyan kategóriák, mint a kommunikáció, kommunikációs technológiák, szabadság, függetlenség, nyitottság.
A
posztmodern értékek megegyeznek a posztmateriális értékekkel. (Giddens, 1997; Andorka, 1997) A posztindusztriális társadalom fogalma azt jelenti, hogy a fejlett társadalmakban az ipari termelést egyre jobban felváltja a szolgáltatási és a pénzügyi szektor terjedése. A tudás, az innováció, a hatolom, együttesen alkotják a rendszer alapját, így kialakul a technokrácia bürokráciája. De mivel nem bizonyított, hogy kialakult egy széles technokrata réteg, főként nem a politikai hatalomban, így eltúlzottak a feltevések, de mégis fontos abból a szempontból, hogy egy ipari termelés időszakát felváltotta egy tudásra, szolgáltatásra alapozott, kiemelt információval jellemezhető termelési időszak. (Beck, 2003) A fogyasztás alapelve a posztmodern identitásnak, még pedig úgy, hogy a fogyasztás és a termelés meghatározzák az egyén lokális identitását a globális világban. A viselkedésük révén alakul ki a társadalmi identitásuk. (Bugovics, 2014)
III.
Gyermekek a posztmodern korban
Ellen Kay már 1990-ban megjövendölte a „gyermekek évszázadát”, a XX. század azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A XX. században is nagyon sok gyermek esett
4
áldozatul háborúknak, a szegénységnek, miközben viszonylag kevesen élvezhetik a szabad nevelkedés, valamint az önálló hivatásválasztás lehetőségét. A posztmodern gyermekkort számos kutató írta le tudományos munkákban a XX. század végén és a XXI. század elején, mint a „gyermekkor luxussá válását” (Garbarino, 1993) vagy a „sietetett gyermekeket”. ( Vajda 2010.) Ezek a szerzők arról beszélnek, hogy a globalizáció folyamataival szemben csak a felnőttek társadalma tudja megvédeni a gyermekeket.
A
megoldási folyamatokra, a hogyanokra azonban nehezen adható egyszerű válasz, akkor, amikor a posztmodern gyermek életébe betör a média, a reklám, a felnőttek piaci szokásai miatt a gyermek komoly piaci célponttá és áldozattá válik.
A posztmodern társadalmi
folyamatok átrendezték az elmúlt évszázadban a családi struktúrákat, amikor is a gyermekes család egy ”speciális piaccá” formálódott, ahol a gyermekekre fordított időhöz, számos státusztárgyként is értékelhető játéktárgy is tartozik. Ezekre a speciális játékokra a posztmodern kor vívmányaiként is tekinthetünk. (Vajda, 2010) A posztmodern kor gyermekeinek a játéktér elvesztésén túl beszélnünk kell egy másik tér, a jóval tágabban értelmezett élettér beszűküléséről és átalakulásáról. A gyermekkor értéktelenné válásának legszembetűnőbb jele, amikor a szülők a gyermekek elől elzárt társadalmi nyilvánosság színtereinek a körében megjelennek - azaz a gyermekek megjelenhetnek bárhol, ahol a szülőknek teendője van, a kozmetikában, a szaunában, a bevásárló központokban (Vajda, 2005) A posztmodern gyermek már inkább a gyermekkor nélküli gyermek, akit rengeteg stresszhelyzet ér (válások, csonka család, alkoholizmus, kábítószer, média, bűnözés). A társadalom szinte arra törekszik, hogy siettesse a gyermek felnövését. Ebben a folyamatban kiemelkedő felelőssége a szülőnek van és sajnos a mindenhol jelen lévő médiának. (BéresKorpics, 2011) A szülők a nevelési szokásaikat a médiából, televízióból is tanultak alapján alakítják ki. A televízió nem csak szórakoztat, hanem nevel is. Sajnos túl sok szülő használja a tévét egyszerűen „baby sitter”-ként. A gyermekkor eltűnése leginkább az elektronikus médiának köszönhető, mivel ebben a médiumban a gyermek és felnőtt lét elmosódik, nincsenek többet határok, gyermek-felnőtt egybeolvad. A szociális magatartásuk egybe mosódik, eggyé válik.
A televízió tudatformáló hatása már gyermekkorban rombolja a
gyermeki agyat. Nem alakulnak ki tanulási, olvasási és írási metódusok. (Béres-Karpics, 2011). A „hálózati Dada”-ként (Cyber Sitter) is emlegetett televízió a gyermekkor halála (Buckingham, 2002), amely eltörli az életteret és elfoglalja a gyermek személyes tereit, betölti 5
a szülő szerepeit is egyben. Gyengíti a felnőtt befolyását, aki egyben kevésbé lát rá a gyermek személyiségére is. A posztmodern kor ártalomforrásainak kitett gyermekek esetében pedig súlyos árat fizet a gyermek, a család, a társadalom is, mivel a szocializáció különböző szinterein siettetett gyermek nehezen kezelhetővé válik, fokozódik agresszivitása, túlterhelt lesz és így pszichoszomatikus tünetekkel szorulnak kezelésre. Az optimális az lenne, ha a szülőknek, nevelőknek nem korrigálni kellene, hanem a józan ész hozzáállásával nevelnék gyermekeiket. Valójában a tűzoltó munka helyett az elsődleges prevenció, a megelőzésre való képesség kialakítására helyeződne a hangsúly. A felnőtt társadalom tagjainak alapvető célja kellene legyen, hogy a minőségi gyermekkort visszaadják, megtartsák. (Homoki, 2001) Ha elfogadjuk a posztmodernitás sokféleségét, a technológiai fejlődés és a fogyasztói kultúra begyűrűzésének elméleteit, nem szűkíthető le a posztmodernitás. Fejlődési üteme változó lehet ugyan, de a szakaszok rendre követik egymást, a fejlődés, ami sorozatos változásokkal jár, minden élettérre és életkorszakra hatást gyakorol.
A gyermekek akár családban nevelkednek, akár más családot helyettesítő gondoskodásban élnek, joguk van a védelemhez, minden károsító külső befolyással szemben. Általában a gyermekeket befogadó intézmények azok az intézmények, amelyeknek rendeltetésszerűen biztosítani kell a gyermekek testi, lelki, szellemi, erkölcsi fejlődését. Ezek az intézmények a gyermek fizikai, pszichikai, mentális és szociális szükségleteit elégítik ki. Amikor „speciális”, beavatkozó gyermekvédelemről beszélünk, akkor kezelni kell a fennálló problémákat, megoldásokat kell keresni intézményesült szinteken. (Homoki, 2011)
A szakellátásban nevelkedő gyermekeknek hiányoznak a természetes támogató közegeik, amelyeket professzionális eszközökkel kell felváltani és eredményeket felmutatni. A XX. század Európájában és Magyarországon is prioritást kapott a gyermekek hátrányos helyzetének a javítása, a hátrányokból fakadó hiányok kiegyenlítése. A Magyar törvénykezés az 1997. XXXI számú törvényben határozza meg, hogyan is gondolja az állam a gyermekek védelmét. Mint minden rendszernél, itt is felvetődik a kérdés, hogy kinek az érdekét szolgálja a rendszer? Kinek az érdekei érvényesülnek? A fenntartóé, a működtetőé, a védelmezőé, a védelembe vetté? A gyermeki jogok deklarálásáról szóló törvény kimondja, hogy gyermek 6
joga mindenek felett! De ez megvalósul-e? (Homoki, 2011) Hogyan lehet biztosítani a posztmodern társadalom kihívásait ezekben a családokban, vagy kis közösségeket formázó családformákban? Tudjuk-e a hátrányokat felmérni, kezelni, kiegyensúlyozni, pótolni? A különélés megfeneklett állapotokat generál, a kapcsolattartás az egyedüli olyan forma, ami olyan helyzetet teremt, ahol találkoznak a szétválasztott életutak, a gyermek és a vérszerinti szülő, a gyermek és a vérszerinti anya, a gyermek és vérszerinti apa. Pillanatképek ezek csak a külső szemlélőnek, de a gyermek életének legfontosabb életeseményei. Ha a gyermeknek még ezek a néha aggasztó jeleket mutató találkozások sem jelennek meg az életében, akkor hogyan fog visszakerülni a vérszerinti családjába? A posztmodern fogyasztói társadalom jellemzőit a gyermekvédelmi intézményekben, gyermekotthonokban nehezen lehet megélni, mivel itt az egyéni szabadságok, a vásárlás például, intézményi keretek közé van szorítva.
Végszó
A posztmodern ember Európában sokkal műveltebb, a gyermekei pedig még műveltebbek és iskolázottabbak lesznek. A mai szülők már hajlanak a gyermekközpontú nevelésre, a liberalizmusra, inkább törekednek a demokratikus partnerkapcsolatokra a gyermekeikkel. A posztmodern követelményei az egységesüléssel párhuzamosan serkentik a sokféleséget, a differenciálódást és az individualizálódást is. Főként a gyermekekre és a fiatalokra jellemző, hogy az egyenlőségre törekvés, a többiekkel való azonosulás mellett az egyéni különbségek is hangsúlyossá válnak. „Én elsősorban én vagyok”, és csak ezt követően fiú, Jackson-rajongó, technotáncos, stb. (Preuss-Lausitz, 1996) Európában nagyon sokan vannak, akik megértették ezt a trendet, az utolsó ötven évben robbanásszerűen növekedett az iskolázottak száma, eltűntek az iskolákban a fiúk és lányok közötti különbségek, megnőtt az igény a magasabb szintű iskolákra, tanulmányokra, eltűnőben vannak a faji megkülönböztetések az iskolákban és a munkahelyeken. Ezek mindmind olyan fontos változások az európai kulturális közegben, amelyek nem jöhettek volna létre néhány évszázad meghatározó változásai nélkül és nem élhetnénk egy olyan kulturális közegben, mint jelenleg.
7
Felhasznált irodalom
Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába. Budapest, Osiris, 1997.
Beck, U.: A kockázat-társadalom – Út egy másik modernitásba. Budapest, Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság – Századvég Kiadó, 2003.
Beck, U.- Sznaider, N.: Unpacking cosmopolitanism for the social sciences: a research agenda. The British Journal of Sociology, (2006) Vol 57/1, pp. 1–24.
Béres István- Korpics Márta: Média – kultúra – gyermekek. Pécsi Tudományegyetem, Bölcsésztudományi
Kar
2011.
http://janus.ttk.pte.hu/tamop/tananyagok/media_kultura_gyermekek/2_a_gyerekkor_eltnse.ht ml- Letöltés ideje: 2014.06.02.
Bugovics
Zoltán:
Társadalmi
értékek
és
identitás
kialakulása.
http://kgk.sze.hu/images/dokumentumok/kautzkiadvany2011/ujkormanyzas/BugovicsZ.pdf.Letöltés ideje : 2014.05.19.
Buckingham, D.: A gyermekkor halála után. Felnőni az elektronikus médiavilágában. Budapest, Helikon Kiadó, 2002.
Garbarino, J. : Childhood: what do we need to know? Childhood, 1993, Vol. 1. N. pp. 1-3. Giddens, A.: Szociológia. Budapest, Osiris, 1997. Hankissss Elemér: Proletár reneszánsz. Budapest, Helikon, 1999.
8
Homoki Andrea: Viharsarki nevelőszülők mint a posztmodern gyermekkor formálói. Esély 2011/2. pp. 86-109. Price, Monroe E.: A televízió, a nyilvános szféra és a nemzeti identitás. Budapest, Magvető Kiadó, 1998.
Preuss-Lausitz, U.: A fiatalok világa, a posztmodern társadalomban. Erfurt, 1996.okt.5. http://epa.oszk.hu/00000/00035/00007/1997-07-vt-Lausitz-Fiatalok.html.
Letöltés
ideje:
2014.06.02.
Riesman, D.: A magányos tömeg. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1983.
Vajda Zsuzsanna- Kósa Éva: Neveléslélektan. Budapest, Osiris, 2005.
Vajda Zsuzsanna: Elveszett gyerekkor. 2000. 1997/11. pp. 46-52. Vajda Zsuzsanna: Gyermekfelfogás és gyermekkor a történelemben. In: (szerk.: Pukánszky Béla) A gyermek évszázada. Budapest, Osiris, 2000, pp. 80–102. Vajda Zsuzsanna: Gyerekek a képernyőn. Iskolakultúra. 2005/1. pp. 35–53. Vajda Zsuzsanna: Siettetett gyerekek. Iskolakultúra. 2009/9. pp. 3-14. http://www.iskolakultura.hu/ikultura-folyoirat/documents/2009/2009-9.pdf
2014. június 9
