ir t a ;
NASlJTA^HAKm A 5 0 fillér
í5
5
ton '%í :
MIT AKARUNK? A legszentebb krisztusi feladatot: a Missziós Gondolatot mindenfelé terjeszteni! Ott akarunk lenni mindenhol, hogy olvassanak bennünket és felfigyeljenek ránk! — Meg akarjuk ismertetni a legszélesebb néprétegekkel a legősibb missziós Rend, a Ferences Rend misszióinak Múltját és Jelenét! A Múlt vértőlázott talaján járnak a Jelen hőslelkű apostolai szerte a világon! — E Füzet sorozat minden betűje, sora, száma; a népszerű leírások és személyes élmények, a csinos kiállítás és olcsó ár ezt a Célt akarja szolgálni! TESTVÉR! Olvass és ajánlj bennünket másoknak is! Apos tola leszel Krisztusnak, az örök Misszionáriusnak! 1. sz.: A kínai nő. (A bölcsőtől a sírig.) ^ 2, sz.: Kolibrik, ;^apagályok, vámpírok. ’ 3. s z . Asako. (Egy japán kisleány története). 4. sz.: Kui iá n . Keleti asszonysors. 5. sz.: Róma. P. Schrotty Pál OFM. 6. sz.: A kis Jósé szeme. P, Schrotty Pál OFM. 7. sz.:.Magyar ferencesek Kína félé. (I.) 8. sz.: Villanó fények az őserdő mélyén. , 9. sz.: Szovjet csillag Kína 10. sz.: Vadvirágok a kínai ug^^n. M. Bernárda. 11. sz.: Hősi harcok Kína földjén. P. Lombos L 12. sz.: Csu Klári levelei. 13. sz.: A kínai nyomor poklában. P. Gábris G. 14. sz.: Magyar ferencesek Kína felé. (II.) 15. sz.: Pogány istenek árnyékában. P. Lombos L. 16— 17. sz.: Égő magyar áldozat Kína oltárán. 18. sz.: Hét bíborrafestett liliom. 19. sz.: Magyar nővérek Ázsia szívében. 20. sz.: A kis Jósé szíve. P. Schrotty Pál OFM 21. sz.: Mosolygó-könnyes történetek Kínából. 22—23. sz.: Tavaszi Alkony. P. Anasztáz OFM. 24. sz.: Indiánvér. P. Nagymányoky G. OFM. 25. sz.: Jósé Krisztus nyomdokain. P. Schrotty P. 26. sz.: Lángoló szívek Kína fölött. M. Juvencia. (Folytatása a 111. oldalon.}
ISSISI SZENT F- RENl HA MA.
. .^ÜÜE
IW O A PES T. II. KERÜLETI (ORSZ a G Ú íí ) REND:K0 í:3 É6 |N £ K KÖLCSÖ;!KÖHYVTÁRA. L e l t á r i s z á m : _________ ^ Csoport ^ !e és száma
_
.....
FERENCES VHÁGMISSZIÓK B E S Z Á M O L Ó K ÉS E L B E S Z É L É S E K
S ze rk e s zti: P.
NAGYMÁNYOKY GILBERT O. F. M.
MAGYAR FER E N C E S KbNYVTSR
01100514
Uarmincnegyedik szám: TÜZVIRAG
Nasija Hakira:
rw i f f
•
r
1 uzVirág
Tadaokí Grácia asszony életregénye
1— 10.088
Kiadja: FERENCES MISSZIÓK ORSZ. ÜGYVIVÖSÉGB Budapest, II., Pasaréti-út 137.
GRÁCIA ASSZONY EMLÉKÉNEK, akit a fájdalmak négy évszázaddal ezelőtt modern nővé avattak.
Nihii obstat. P. Sabbas Kilián O. F. M. censor Provinciáé. Nr. 783/1944. Imprimatur. Budapestini, 22. Apr. 1944. P. Paulua Schrotty ofm. Minister Provinciális. — Nihü obstat. P. Raymundns Kováts ccnsor dioecesanos. Imprimatur. Nr. 2373/1944. Facii, die 27-a mensis Április anno 1944. f Josephus Epíscopus.
Kiadásért felel: P. Károlyi Bemát ofm., Budapest. KapÍBatrán*Nyomda, Vác
Felelős üzemve/^etö: Lőríncz János
A holdsugár, mint ezüst eső dűlt, s én hajnalig jártam benne, akár az őrült. . . (Bashó: Babonás holdfény.)
. . . így szóltam hozzá: — ]Ss Harum, (neve a távoli nyugatiak szavával tavaszt jelent) mi a gondolatod erről a költeményről? Ö: — Mikor még sok századnak nem ad tak nevet, már élt ez a gondolat: A hozzánk nőttek fényében járunk, egészen lefoglalnak bennünket és addig vagyunk boldogok, míg varázsuk fogva tart. . . Mikor hős nevét em legették, holdhoz hasonlították önkéntelenül is, az anyákat pedig naphoz: az ragyog és fenséges, ez melegít, éltet és világít, de sok szor csodálatos paradoxonként egy személy ben egyesül a hős és anya. . . és egy életet alkot, mely lenyűgöz és megvilágít; érzékeny emberek azt mondják: tisztít, felem el. . . KEZDŐDIK A TÖRTÉNET, Negyven éve múlt, hogy a nyugati pap, akit Xavéri Ferencnek hívnak, földünkre tet te a lábát és erős lélekkel, a nagyok elszánt ságával fejébe vette, hogy megnyitja szíveink előtt a legnagyobb igazságot. Azt mondják, munkája sikeres volt; vallásos szóval: szente ket, hősöket termett. . .
És így találtuk a régi családi iratok közt: A legjelesebb japán név Oda Nobunaga sogun neve, aki az 1534—82-es években élt. Egyszerű lovagból a Japán birodalom legnagyobbjává küzdötte fel magát rendkívüli te hetségével, és a polgárháborúban, nemesi vi szályokban megoszlott népnek visszaadta az egység békéjét. A boncok kimondott ellen sége megértést és jóindulatot tanúsított a ke reszténység és külföld iránt. Harci sikerei sok hatalmast és nemest vonzottak zászlója alá. Japán abban az időben élte azt a kort, amelyet a távoli nyugatiak a középkor lovag világának neveznek. A mdkádó, vagyis az uralkodó csak árnyék volt; élvezethajhászó udvari emberek vették körül és ő maga csak lusta semmittevésben pazarolta napjait. A hatalom tulajdonképen a császári fővezérek, sogimok kezén volt, akik pedig hűbéres ne mességükre, a daimiókra támaszkodtak. A lo vagok és nemesek egyetlen foglalkozása, egyetlen szórakozása volt a büszke hadijáté kok, tornák vagy komoly háborúk idején vi tézségüket megmutatni és ezáltal kitűnni. Egy másik iraton ezt láttuk: Nobixnaga szolgálatában állott bizonyos Akehi Micuhide nevű lovag. Korának igazi lovagja volt és előzőleg már több nemes úr szolgálatában állott. Nobunaga leghívebb és legbizalmasabb hadvezére lett. Hűbérül kapta Szakamoto kastélyát és a nagy fizetésen kívül a „Hyugo no Kami“ — nevet (ami a nyuga tiak nyelvén helytartót jelent). Most kezdődik a keresztény udvarhöl gyek feljegyzése: „Mi pedig mindnyájan tudjuk, hogy Ake-
hi Micuhide volt úrnőnk atyjának nevfe, aki nek halála után megparancsolták nekünk rejtekűnkben, hogy amire még emlékszünk, ír juk meg róla, nehogy a feledés elhomályosít sa nagyságát. Ezért életének első idejéről ezt jegyeztük fel: tudjuk, hogy jó családból született. Aty ja szívesen tanította a költészetre és iroda lom ismeretére abban a szabad időben, ami a háborúk és villongások között maradt. Gon dos nevelést kapott és amúgy is tehetséges volt; így nem csoda, hogy fiatal kora ellenére is egészen kivált a korabeli japán nők közül. Sajnos, leánykori nevét nem hallottuk és így nem is jegyezhettük fel. Azt is tudjuk, hogy tizenöt éves korában atyja feleségül adta a fiatal Hozokawa Tadaokinak, régi nemes fegyvertársa, Hozokawa Fuzsitaka fiának. A fiúról csak annyit mon dottak és annyit tudtunk, hogy igen gyakor lott volt a fegyverforgatásban és egyszer ha zahozta hadi zsákmányát is a Kataoka vára alatt vívott csatából: ellensége levágott fejét. Természete amennyire lovagias, annyira he ves és szenvedélyes volt. És ez minket is sok szor töltött el dermedt félelemmel. Nejének gyönyörű külseje, ezzel párosult természete és éles elméje teljesen meghódította szívét és szenvedélyes szerelemre gyulladt iránta. Azonban épen azért, mert annjdra szerette és mert felesége mindenkivel kedves volt, sok szor tapasztalhatta úrnőnk is heves, gyanakvó féltékenységét. És tudjuk, hogy ez sokszor megsebezte úrnőnk szívét — mert a szeretett részéről sokkal jobban fáj a rossz feltétele zése és a féltékenység, mint attól, aki soha észre sem vett minket. . .
űrnőnk pedig egyszer ezt mondotta: 1580-ban Nobunaga 170 ezer kokuért hű bérbe adta a tangói uradalmat a Hozokawa családnak. Fuzsitaka, uram atyja a tanabei kastélyba költözött akkor ( ki tudta volna ak kor, hogy négyszáz év múlva Maicurunak hívják!), férjem pedig ide hozott engem, mint feleségét a miyacui kastélyba. És folytatódik a feljegyzés: Ez a gyönyö rű kastély Japán legszebb helyén fekszik. Urunk, Tadaoki és neje itt élte a legboldo gabb napokat — sajnos, rövid ideig. Mert mint a derült égből lecsapó villám, úgy hatott ránk a hír, hogy Nobunaga életét áruló keze oltotta ki a kyotói kastélyban. Mindenfelé ér deklődtünk a gyilkosról. Bár ne hallottunk volna semmit! Mert szeretett úrnőnk atyja, Akehi Micuhide volt az. És ezt abból is meg tudtuk. hogy a gyilkossággal egyidőben kö vetet küldött urunkhoz: hadsereget és támo gatást követelt a koronahűbér megszerzésére. Viszonzásul földünk egyik legnagyobb és leg gazdagabb területét, a Szettfui tartományt ígérte oda. Urunk felháborodással fogadta a követe lést és válaszra sem méltatta sógorát. Mert ez a véres esemény könnyen befolyásolhatta növekvő hadiszerencséjét. Úrnőnknél is job ban féltette becsületét és meg is mondotta neki ridegen és kereken: „Atyád gaztette rád is és rám is rányomta a gonosztett bélyegét. Atyám nem is tudja és nem is szabad elfe lednie, hogy mindenünket Nobunagának kö szönhetjük. Nyomorult áruló leánya nem le het tovább feleségem!“ Hamarosan parancsot is adott, hogy sze rencsétlen íirnőnket a távoli mitonói hegyek8
ben lev8 kastélyba vigyék; és társaink jól el mondtak mindent nekünk, mert mi akkor nem mehettünk vele mindannyian. És itt kezdődik úrnőnk nagy magányos élete: Urunk hűséges szolgákat rendelt mellé; szigorú engedelmességet és rejtett magányos ságot parancsolt. Maga azonnal összegyűjtötte harcosait és atyjával Hideyosi táborába ment (a meggyilkolt Nobonaga legmagasabb ran gú hadvezére volt), hogy az egyesült er5 azonnal megkezdhesse harcát a gyilkos és bitorló ellen. Ami most következik, csak később tudtuk meg és világosság kedvéért hozzáírtuk a töb bi jegyzethez: Sokan érdeklődtek Akehi Micuhide tet tének oka után. És akikkel beszéltünk, mind más megjegyzést fűzött a dologhoz. Egyesek szerint mellőzésben, hátraszoritásban feltá madt bosszúvágy sugallta tettét, de sokkal valószínűbbnek látszott mások véleménye és ez később a tények láttára bizonyossá is vált; magához akarta ragadni az uralmat és Nobunaga székébe kívánkozott. És az idő is ked vezett tervének. Nobunaga sogun serege egy lázadó hűbérurral hadakozott; a városban csak kis védelem maradt. Történetesen Micu hide serege védte a várost, Kyotót és szükség esetén harmincezer emberrel támogatta volna a belső védelmet. Micuhide a nem várt alkal mat kihasználta: mikor senkitől sem kellett félni, bevonult a seregek élén Kyotóba és az egész városon keresztülszáguldott. Nubanagáról azt mondták, hogy a templomba menekült és ott érte a halálos golyó. Legidősebb fia szintén elesett és a most már vezérré lett Micuhide a gyenge akaratú mikádótól (nyu9
gáton császárnak hívják) a sogun címet köve telte. Kis betoldásimk véget is ér a tények kel: Micuhide csak tizenhárom napig ural kodott, mert megérkeztek a halott Nobunaga seregei, ö t magát a feldühödött parasztok verték agyon, javait elkobozták, családját pe dig kiirtásra ítélték. A meggyilkolt Nobunaga székébe pedig Hideyosi került, akit Taikosama néven is ismerünk. És így folytatódik az eredeti feljegyzés: Síikor a hegyek közé zárt kastélyokba^ is eljutott a harc kimenetelének híre, ahol úr nőnk velünk együtt lakott, azt mondotta a főkamarás asszonyunknak: „Ürnőm, te csak asszony vagy és áruló gyermeke. Nem lenne nemeshez illő és bátor dolog, ha még az ítélet végrehajtása előtt önként választanád a ha lált?“ És úrnőnk felelt: „Ha megölöm magam, mielőtt férjem akaratáról tudnék, engedetlen lennék a három kötelességhez és ha meg is tenném atyámmal szembeni kötelességemet, melyet mint gyermeke meg kell tennem, mé gis engedetlen lennék urammal szemben és mint nője megtagadnám tettemmel az alá rendeltséget. A haláltól nem félek és meg”^árom a döntést, bármit hozzon is“ . (Ezt az utókor számára jegyeztük fel, amit mi még abból az időből tudunk, amikor még pogányok voltunk, mert most már az igaz Istent imádjuk: az a három kötelesség, amit úrnőnk mondott, Konfucse törvénye a nők számára: úgy kell engedelmeskednie aty jának, mint a gyermek, férjének, mint a fele ség, és legidősebb fiának, mint az özvegy. Amit úrnőnk mondott, azt a két első törvény miatt mondotta). 10
Azonban urunktól semmiféle parancs vagy rendelkezés sem jött. Mi is tudtuk, hogy úrnőnk bűntelen és szerencsétlen, de azt is tudtuk, hogy urunk szerelme csak meghomályosodott, de ki nem aludt. És gyakran lát tuk asszonyunkat, amint sóvárogva nézett a tengeröböl felé, ahol a miyacui kastély fe küdt, rövid boldogságának helye. Ilyenkor sohasem mentünk felé, mert éreztük, hogy magára kell hagynunk: tudtuk, hogy szenved. És sokszor egy jóakaratú szó nagyobb sebet ejthet a szíven, mint egy rosszakaratú kifakadás. És azt is tudtuk, hogy a japán nőnek sohasem szabad sírnia, csak mosolyogni lehet. Mi pedig nem mertük volna megvigasztalni. És ettől az időtől fogva kezdett foglalkozni úrnőnk a költészettel és a kézimunkával. . . Itt a feljegyzés megszakad; majd így kö vetkezik: . . . és nagy esemény történt életünkben, mikor a környéken áldozatokat követelt a döghalál. Úrnőnk költeményt írt, amely sze rinte hatásos ördögűző szer és megment ben nünket a betegségtől és a kastély kapujára tűzette: „I ka de ka wa Mimosuso gawano Nagari kumu Hito ni tataran Ekirei no kanii?“ (Nyugaton így mondják: „Hogyan meri érinteni a betegség szelleme azokat, akik Mimoszuszu patakjából merítettek vizet? . . . “ ) Ezt is még régi pogányságunkból tudjuk: Mimoszuszunak vagy Iszuszugawának neve zik azt a szent patakot, amelynek vizében 11
mindenkinek meg kell tisztiünia, aki Iszé templomába óhajt lépni. Iszé templomai föl dünk leghíresebb sintoista szentélyei. És a pestis megszűnt. De ezt nem úrnőnk költeményének tulajdonítottuk, mert keresz tények vagyunk, hanem sokkal iiikább annak az imádságnak, amellyel mi és keresztény testvéreink könyörögtünk. Tadaoki urunk pedig a híres Hideyosit kísérte seregével (aki a meggyilkolt Oda No bunaga utóda) és mindenütt dicsőséget, tisz teletet szerzett nevének. Hideyosi már urunk atyjának, Fuzsitakának is benső barátja volt, és ezt a barátságot régi fegyvertársa fiára is kiterjesztette. Mikor meghallotta, hogy mi zavarja alig megkötött frigyük boldogságát, követelte, hogy urunk azonnal hozza vissza feleségét és állítsák vissza a régi boldogságot. Annak pedig mindnyájan tanúi voltunk, mikor urunk és úrnőnk a hosszas távoliét után újra találkozott. Mindketten némák voltak, (mert népünknél a végtelen árnyalatú né maság nagyobb kifejező erő, mintha nyuga tiak fecsegése), de éreztük mi is a régi szerel mesek boldogságát. Visszatértek a boldog na pok, ha néha-néha meg is szakadtak urunk háborúi miatt, amelyeket nagyon kedvelt és amelyre a szomszédos urak alkalmat adtak, aztán pedig szenvedélyessége és gyanakvó természete miatt. És itt végetér a keresztény udvarhölgyek feljegyzése: Ezen felül már csak töredékekkel rendelkezünk:
12
KEZDŐDIK AZ ANYASÁG ÉS GYERMEKKÉVÁLÁS TÖRTÉNETE. (Egy nyugati pap jegyezte fel): „Én magam nem tudtam beszélni vele, de megtudtam, hogy „Tangó úrnője“ (ahogy a hűbérbirtokról nevezték) anya lett és minden gondolata a kis család boldogsága, és a kis utód nevelése volt. De mellette megjelentek lelkében az első kételyek a budhizmussal szemben. Mert ez volt az a vallás, amelyet eddig teljes pontossággal és részletességgel is mert. Bizonyos, hogy sok mélyértelmü gon dolattal gazdagította, de sok kétely fullánkját is lelkében hagyta. Tanultságával és szellemi kiválóságával mindennek a végére járt. „Alig huszonnégy éves és már ismeri a teológia titkait — szokta mondogatni egy tudós budhista szerzetes, akivel gyakran vitatkozott — és már tanítóinál is jobban tudja azokat.“ Sorba vizsgálja a japán budhista szekták seregét; mert a japán budhizmus idővel ren geteg ágra oszlott és azon a ponton állott, hogy teljesen istentelenné lesz, a világot a semmiből eredezteti és a lélekről is azt állít ja, hogy az semmivé váló, pusztuló pára csupán. Ahányszor csak vizsgálta a külön böző tanokat, annál jobban erősödött benne a halál után történő dolgok bizonytalansága. A keresztény vallást bezárt kapunak találta, amelyhez mindig férjének és a társadalom nak kötelező törvényeit és felfogását viszo nyította: bizonyos, hogy még sohasem érezte erejét, , , “ Maga Tadaoki fiatal neje, így mondta el megtérését keresztény barátnőjének, egé szen bizalmasan: 13
„Férjem leghűségesebb fegyvertársa és barátja Takayama Nagaszuka Ukon-Tayu volt, aki egyben Tataszuki ura a szettfui tartományban és a császári seregben előkelő szerepet viselt. Akkor még nem tudtam, hogy a nyugati atyák, akik magukat jezsuitáknak és hithirdetőknek nevezték, már tizenegy évvel ezelőtt megkeresztelték és Jusztusz ne vet adták neki. Mindenki becsülte és szerette, ő pedig ezt a megbecsülést és szeretetet arra igyekezett felhasználni, hogy alkalomadtán a keresztény vallásról beszéljen, a fenséges ta nításokról, a szűzies erkölcsről, a vértanúkról, akik életüket sem sajnálták érte. Beszélgetésével férjemet is megnyerte és ő csodálkozva látta a keresztény tanítás szép ségét, de visszariadt a magas erkölcsi köve telményektől, amelyet a maga részéről megvalósíthatatlannak tartott és inkább régi mes terének, Konfucsenek tanításához ragaszko dott. Családunk körébe csak azért hozta el, mert igen kedves, vidám és közvetlen ember volt és hogy az unalmas órákat fejem felől elűzze. És nem is sejtette, hogy a látogatás alatti beszélgetés indította meg azt a nagy fordulást, amely az egyedül igaz vallás fel vételéhez vezetett. Az új, addig még nem hal lott dolgok szépségükkel teljesen lenyűgöztek. Ügy éreztem, mintha valami hatalmas fény tárult volna fel bensőmben és egészen meg világítana, kételkedésemet pedig a semmibe oszlatná. . . “ Es ezt a családi krónikában olvashatjuk: A Kyusu háború 1587-ben tört ki. Hozokawa Tadaoki a hatalmas Simacu elen indult; előbb azonban biztonságba helyezte családját ás sze 14
mélyzetét. Oszaka városába vitte át 5ket és a hatalmas Hideyosi sogun gondjára bizta. Azonban nem árulta el, hogy felesége is ott van, mert ismerte Hideyosi féktelen erkölcs telenségét és kicsapongásait (300 barátnője volt), és számolt a zaklatással, amelynek min den bizonnyal ki lett volna téve gyönyörű fe lesége. Ezért neki is szigorúan meghagyta, hogy a palotát semmi módon el ne hagyja és a szolgaszemélyzetnek is megparancsolta, hogy úrnőjükre vigyázzanak, őrizzék és minden kí vánságáról gondoskodjanak. Hogy az egyedül lét ne legyen nehéz neki, gyönyörű berende zéssel örvendeztette meg, aztán nemes höl gyekből társaságot gyűjtött köré, akikkel szó rakozhatott és a legjobb udvarhölgyeket vá logatta ki felesége személyi szolgálatára. A palotát azontúl mindig fegyveres őrség védte és úgy a bemenetel, mint a kijárás lehetetlen volt. Népünk lelke ezt mondja: A nap megta lálja a maga pályáját és az éjnek is megjön a maga órája. A virág, ha vágyakozik, kövér föl det talál és a magányos lélek a vágyban meg leli a csendet. A szerelmesek is meglelik egy mást, ha igazán akarják és a vágyak a végt^ lenbe nyiilnak: előttük nincs lehetetlen. És úrnőnk is megtalálta, amire vágyódott, mert eljött az óra, hogy találjon, eljött a keresés, eljött a könny, megérkezett a kitartás és fel virradt a nap — csak mindennek meg kell várni a maga óráját. Ezért vagyunk mi a fel kelő nap gyermekei, mert tudunk várni. És a várásban teljesedik a vágyunk. . . Ezek a jeljegyzések pedig magának úr nőnknek lelki naplójából valók, amelyet ké sőbb a nyugati hittérítőnek küldetett: 15
. . . szerencsére itt Oszakában tudnak ar ról a keresztény vallásról, amelyről vendégem beszélt nemrégiben. Udvarhölgyeim útján azt is megtudtam, hogy a városban templom és nevelőintézet is van nemes gyermekek szá mára. Csak módját nem tudom, hogyan jus sak el oda, mert félek férjem haragjától és nem akarok engedetlen sem lenni. Egyik ud varhölgyemnek elmondtam lelkem állapotát. Már családunk is valamelyes ismeretségben van az övékkel, de mi ketten egészen bizal mas viszonyban élűnk és szinte semmi tit kunk sincs egymás előtt. Ki sejthette volna, hogy ennek a leánynak atyja, Kiyowara Ekata, aki császárunk udvartartásában él, már régen megismerkedett a keresztény vallással és meg is keresztelkedett, és hogy leánya is tud erről a vallásról éppen atyja révén. Sok dolog után érdeklődtem, de 6 nem ismeri még egészen részletesen a tanítást és annál jobban feltámadt bennem, hogy valahogyan kijussak a városba, könyveket szerezzek, oktatást, fel világosítást nyerjek és szomjas bensőm táp lálékhoz juthasson. Három nappal később: A nagy nap éjje lén írom ezeket a sorokat. Nem bírok aludni a boldogságtól. Megtörtént, amit kívántam! Haru — mert így hívják az én legbensőbb bizalmasomat és udvarhölgyemet (azért jegy zem fel, nehogy valaha is elfelejtsem nevét) rájött arra, hogyan kell a lehetetlen is le hetségessé tenni. Odajött hozzám és mon dotta: „Nézd úrnőm, számolnunk kell a ne hézségekkel és a veszedelemmel, amely té ged fenyeget; számolnunk kell férjed ha ragjával is. De ha ezeket nem veszed figye lembe, amit a bátor ember ilyen célért meg is tesz, akkor elárulom a dolog nyitját: a pa18
lota főkapuján át lehetetlen a távozás, ott sem ki, sem be nem lehet menni a fegyve res őrség miatt. Észrevennének és megaka dályoznának. Azonban a kisajtóhoz van kul csom nekem is; ha a mi ruhánkba öltözöl, olyan leszel mint egy közülünk és talán ki lehet játszani az őrök figyelmét, mert azt a helyet nem nagyon őrzik.“ Es én megpróbáltam. A szerencse is úgy hozta, hogy ma volt a nagy budhista ünnep, amikor mindenki a templomba tér és az ud varhölgyek közül is kimenőt kapnak. Elin dultunk kettesben Haruval; előtte még ma gamra húztam az ő ruháiból egyet. Sikerült! Megnyílt a kapú, észre sem vettek az őrök és megnyilt előttünk a szabad város egész moz galmasságával. De mit érdekelt most ez en gem! Csak a vágy élt és forrott lelkemben: valami közelebbit tudni a keresztény vallásról. És Haru kitünően vezetett: egyszerre ott ál lottunk a templom előtt. Remegve nyitottam ki az ajtót és megállottam az áhitatos csend ben hátul a szőnyegen. Nem felejtem el ezt az élményt többé. Valami nagy világosság, tisztaság áradt mindenből — én pedig csali úgy szívtam magamba ezt a földöntúli erőt. Észre sem vettem, hogy Haru eltűnt mellő lem és csak akkor ocsúdtam fel ámulatomból, mikor gyöngéden megérintette vállam: felé fordultam, (szemem is könnyes volt? ...) — és ott találtam egy nyugati férfit hosszú fe kete ruhában, arcán kedves mosollyal. A szokásos meghajlás után a férfi — pap volt — megmondta nevét: P. Ceszpedesz — és én zavartan érdeklődtem, hogyan lehetne er ről a vallásról valami közelebbit megtudni, ö nem sokat értett nyelvünkön és azért oda2 Tflzvirág
15^
szólított egy hasonló másik férfit, az is pap volt, és az kezdett magyarázni és felelgetni kérdezősködésemre. Először körülvezetett a templomban és részletesen elmondott min dent, megmagyarázta a képek, szobrok, oltár jelentőségét, utána pedig hosszas beszélgetés be merültünk — hogy ismerte ez a pap a budhizmust! Azt hittem, hogy csak a saját vallá sát ismeri. És a keresztény vallás megfejtet te nehézségeimet: sírni szerettem volna, mi kor láttam, hogy ez a pap, akinek örökké mo soly játszik az arcán, mosolyogva veri tönk re nehézségeimet. A hosszú beszélgetés végez tével éppen indulni akartunk: ők meg is kér dezték nevünket, mert látták előkelő voltun kat, de én azt mondtam, hogy egyelőre fontos okból lehetetlen elárulni. Amint kiléptünk az ajtón, a lélegzetem is elállt: ott várt a kapu előtt a gyaloghintó és két udvarhölgy jött kikísémi! Csak otthon mondták el a dolgot az ud varhölgyek: (szerencsére hűségesek és szótar tók): „Mindenki visszatért estére a budhista templomokból. Kerestek engem és mindjárt észrevették, hogy eltűntem. Érdeklődtek a ka puőröknél is, akik hasonló ijedelemmel vet ték tudomásul a helyzetet. Azt gondolták, hogy biztosan az ünnep fénye csalogatott ki a városba és ezért azonnal az útra mentek gyaloghintóval a legnagyobb budhista temp lom felé, mert azt gondolták, hogy oda is be térek. A többi szolga a többi templomban ke resett. Eredménytelenül. Igen meg voltak ijed ve, mert sehol sem találtak; és akkor vala kinek eszébe jutott, hogy a keresztények templomába még nem néztek. És ott is talál18
tak Haruval együtt, éppen amikor haza ké szülődtünk. Mindenki hallgat, mert férjem igen haragos és hirtelen ember: félnek a bün tetéstől. Én pedig örülök az egésznek, mert végre nyugalom szállt a lelkembe. Ahogy csak tudom, táplálom is ezt a nyugalmat.“ És a nyugati hittérítők mondják: „Szol gát küldtünk a gyaloghintó után és megkér deztük, kit visznek. „A tangói hűbérúr nejét“ — volt a válasz. így tudtuk meg, ki volt az előkelő és képzett látogató. Udvarhölgynek volt öltözve, bizonyosan valami miatt álruhát kellett vennie. Csodálkoztunk széleskörű át fogó tudásán, mély ismeretén. És azóta is majdnem minden nap találkozunk valakivel, akit a tangói hűbérúr neje küldött; néha egyegy udvarhölgy is itt van és lejegyzi a szent beszédet; talán nem jöhet ki a hűbérúr fele sége a férje m iatt. . . Néha, és ez elég gyak ran történik, betérnek hozzánk is az udvar hölgyek, tanácsot kérnek, egy-egy választ visznek úrnőjük kérdésére, könyveket kül dünk és ennek az eredménye lehetett az, hogy nemrégiben tizenheten ismerkedtek meg a kereszténységgel és tizenhét udvarhölgy újult meg Jézusban a keresztvíz által. . . Erről ma ga P. Ceszpedesz tanúskodik“ . Szűkszavú feljegyzés a tangói hűbérúr levéltárából. 1588-ban Hideyosi alatt tizenhét udvar hölgy lett kereszténnyé. Hozokawa Tadaoki helyeselte elhatározásukat, bár nem szívesen egyezett bele és meghagyta nekik, hogy tart sák titokban elhatározásukat. Különben sem mi kifogása nem volt az udvarhölgyek szor galmát illetőleg, sőt megelégedéssel tapasztal2* ti
ta, hogy szívesen, örömmel végzik munkáju kat és sokkal jobban mint .előtte. „És ezt naponta így láttuk, — írják a keresztény udvarhölgyek feljegyzésükben. — hogy úrnőnk velünk, megkeresztelt udvar hölgyekkel benső barátságban volt; velünk együtt imádkozott, bőjtölt, sanyargatta magát és tanulta a szent igazságokat. Maga is írt énekeket a szent Áldozathoz, és imákat is, amelyeket mi, többiek ellenőriztünk és örö mest imádkoztunk. Szinte megszűnt szűkebb körűnkben a budhizmus. Ümőnkkel együtt ünnepeltük a vasárnapokat és ünnepeket, szent titkokat és az egész napot bensőséges lélekkel töltöttük. Kis gyermekét is szépen megtanította az imádságra, de megkeresztelni nem tudta még és arra gondolt, hogy valami módon meg kellene szereznie férje beleegye zését és nyilvánosan megkereszteltetni. Ok tatott bennünket a lélek mélységében, mert jóllehet még budhista volt, mégis lelkében keresztény, és minden beszéde, cselekedete olyan volt, mintha már felvette volna a szent keresztséget. Sőt kérésére felkutattuk a vá rosban lakó többi keresztényt és velük még most, egy évtizeddel úrnőnk halála után is kapcsolatban vagyunk. Ezek között a keresz tények között egy kiváló nővel találkoztunk, akit a nagy nyugati pap, névszerint Xavéri Ferenc társa, de la Tőrre Kozma atya keresz telt meg mintegy ötven évvel ezelőtt. Ez a kiváló nő itt Oszakában a nemesi ifjak inté zetében házvezetőnő volt. Ümőnk azonnal magához hívatta, és amint, megérkezett, a legnagyobb szeretettel fogadta. Katalin (így hívták keresztény nevén) nem tudta mire vélni, mikor a palota úrnője leborult előtte és áhítattal köszöntötte, mint testvérét Jézus ig
bán. Gyengéden felemelte a földről és öröm mel felelgetett kedves kérdezősködésére; azu tán úrnőnk elővette könyvecskéjét, amelyet a nyugati hittérítő atya másolt íe saját írá sával és elküldötte neki, melynek címe „Krisztus követése“ , és kérdezősködött né hány hely értelme felől, amelyet még nem értett egészen világosan. Katalin először az Isten Anyjához folyamodott világosságért, aztán úrnőnk teljes megelégedésére és épü lésére elmagyarázta a szöveget. És a tangói hűbér királjmője (mert így hívják) ismét ál dotta a napot és órát, amikor a keres7tény vallással megismerkedett. De elfogódott a szí ve, mert nem talált utat és módot, hogyan jusson ki a nyugati atyákhoz és hogyan keresztelkedjék meg“ . Ezzel végetér a keresztény udvarhölgysk feljegyzésének első töredéke. Harutól, úrnőnk leghensőhh barátnőjétől tudjuk, (aki előtt szinte nem is volt titka a tangói „királynőnek“): Szegény úrnőm állandóan nyugtalan: mi kor jön már el a keresztség ideje? Ma egé szen bizalmasan felvetett egy gondolatot: az lenne a legkönnyebb, ha éjnek idején ládában leengednénk a falon: kijuthatna a városba és felvehetné a keresztséget a nyugati atyáknál, így újra sikerülne a kijutás és senki sem tud ná meg. El is küldött a nyugati atyához, (mert már valamivel könnyebb a kijutásunk, csak úrnőnket tartják szemmel) tudakozódni és véleményét kikérni, de leverten jöttem haza: azt mondta ugyanis a nyugati atya, hogy ennek igen sok kellemetlen következ ménye lehet és várja meg az időt, amelyet a Mennyei Atya óhajt. Sí
Most beszél népünk története: Tencso 15-ik évében a hatodik hónap ti zenhatodik napján Hideyosi sogun Hakata ki kötővárosban kiadta első keresztényüldözési rendeletét, ö semmisítette meg a portugál papok virágzó eredményeit (akik magukat je zsuitáknak nevezték); Kezdetben nem nézte még rossz szemmel a nyugati hittérítők tevé kenységét, bár maga a budhizmus pártján állott), de a San Felipe spanyol hajó kapi tánya meggyőzte arról, hogy a hittérítők a nyugati hódítók előfutárai. Ez a helytelen fel világosítás mély benyomást gyakorolt Hideyosira, aki ettől kezdve kegyetlen erőszakkal állta útját a kereszténység terjedésének. És keresztényeink jegyzik fel: A keresz tényüldözések pokoli kegyetlenségükben fe lülmúlták azokat a borzalmas képeket, amiket a hagyomány és legenda az őskeresztények vértanuságáról festett. És megismétlődtek a hősies vértanuságnak, a lelki üdvösségért való tiszta és egyszerű odaadásnak azok a jelene tei, amiket az őskeresztény vértanuk életraj zában a nagy „felvilágosult“ hitetlen ember (néha talán még sok hívő is) hajlandó két kedéssel fogadni. Anya és leánya buzdította a férjet és apát, hogy a legborzasztóbb szen vedések között tartson ki a gyengeség gonosz kísértésével szemben és teljesítse be az örök élet igéjét; ők pedig utána szelíd nyugalom mal vették a halált, amely mögött a világos ság rejtőzik. Az ilyen jelenetek napirenden voltak, noha sajnos olyanok is akadtak, akik a fájdalmak súlya alatt kifelé megtagadták hitüket. Egy oszakai keresztény: „Ma reggel külö nös hírrel fogadtak a hittérítő atyák. A szent 22
Áldozat végeztével felolvasták a parancsot, amelynek értelmében húsz nap leforgása alatt el kell hagyniuk országunkat és a Kiusziu szigeten levő Hirádóba kell menniök. Mi igen sírtunk, de ők vigasztaltak, hogy amint az első alkalom adódik, visszaszöknek hozzánk. Buzdítottak a kitartásra. Bánatos lélekkel csó koltuk meg ruhájukat: nem akartunk meg válni tőlük. . . “ Űrnőnk lelki naplójából. „Bármennyire fáj is, a hittérítő atyák tá vozása, mégis örömmel tölt el P. Ceszpedesz megértő gondoskodása. Nem feledkezett meg rólam és jóllehet ő semmi módon sem tudott bejutni palotánkba, mégis lehetővé tette a keresztség felvételét, amelyet annyira óhaj tottam. Értesített, hogy rokonomat és lelki barátnőmet, Kiyowara Máriát küldi el hoz zám, hogy ezt a szentséget kiszolgáltassa. Re peső örömmel fogadtam barátnőmet. Nem is tudom leírni, mit éreztem akkor, mikor a tiszta, szűzi víz a fejemre ömlött. Mintha egy ajtó csapódott volna be mögöttem, egy másik pedig kinyílna és egészen Isten kezében állanék. És a Grácia nevet adta nekem barátnőm: magyarázata szerint az Egyház nyelvén ke gyelmet jelent. Most már beletartozom a nagy családba, amelyet a Megváltó alakja fűz össze: az igaz Egyházba!“ , . . ITT KEZDŐDIK GRÁCIA ASSZONY VÉRTANUSÁGA. Hideyosi győzelmesen tért Oszakába. Ve le együtt jött Tadaoki is, Grácia férje. Ijed ten és megdöbbenve vette tudomásul, hogy felesége megkeresztelkedett; azt a vallást 23
vallja magáénak, amelyet üldöznek és amely ből neki is még számtalan baja eredhet. . . Üjabh töredék a keresztény udvarhöl gyek feljegyzéséből: . . . Urunk hevesen kifakadt akkor. Át kozta feleségét és bennünket, hogy Jézus val lására tértünk. Egészen elragadta indulata. Követelte, hogy azonnal térjünk vissza régi hitünkre, de mi új hitünk diadalmasságával nem!-et válaszoltunk és úrnőnk mintha mmdannyiunk nevében beszélne; „Mindenben en gedelmeskedem, amiben Isten parancsa en gedelmeskedni enged; azonban inkább meg halok, semhogy hitem megtagadjam. . — és ezekkel a szavakkal fejét is lehajtotta, ahogy országunkban a kard alá szoktak hajolni. Urvmk pedig akkor hirtelen megváltozott; és később láttuk, hogy változtatott módszerén. Mi tudjuk, hogy országunkban a válás mindig könnyű volt, de xirimk minden kifakadása ellenére is szenvedélyesen szerette feleségét és nyilván arra gondolt, hogy kedvességgel sok mindenen lehet változtatni. Ezt a feltevé sünket meg is erősítette gyengéd viselkedése. Azonban csakhamar látta, hogy úrnőnk egész leikével függ Jézus igazságán és sem miféle kedveskedés sem képes megváltoztat ni. Erre ismét úrrá lett lelkén a diüi és nap hosszat hallhattuk szívtelen kiabálását és lát hattuk kegyetlen bánásmódját. A palotában minden udvarhölgynek (amint nekünk is) meghagyta, hogy rosszul bánjunk úrnőnkkel, de amikor látta, hogy ezt senki sem teszi, mert nagyobbrészt keresztények voltak az udvarhölgyek, a többi pedig nem merte, szűk cellába záratta és kegyetlenül kínoztatta őket. Mi hárman az udvarhölgyek közül, keresz 24
tény vallásunk és úrnőnkkel szemben tanú sított kedvességünJt ellenére sem részesültünk ilyen bánásmódban, és minden zaklatástól mentek voltunk, sőt a későbbi elbocsáttatástól is, mert előkelő származásunk miatt urunk nak szüksége volt rokonaink segítségére. Ürnőnk hajlíthatatlan volt. Erre elbocsá totta a keresztény udvari személyzetet. És ebben az időben egy délután vándorénekes jött a várba, (talán keresztény volt, pap is, vagy szent?) és mikor meglátta úrnőnket, meg is pendítette húrját és énekelt: „A hegyipatak minden sziklát szembecsap, és a szikla az erős ütéstől csiszolódik és megtisztul. , . “ Ajkán elhalt az ének, úrnőnk pedig el komolyodott, (sírni nem szabad ilyen nyil vánosan); mi semmit sem értettünk a dolog ból, azt hittük, hogy régi gyermekdal emléke szakadt f e l . . . (pedig valójában egy életet, az ő jövendőjét jelentette...) Űrnőnk gaz dagon jutalmazta az énekest, az pedig mikor a kapun kívül ért, szétosztotta a szegények között. Később keresztényeink azt rebesget ték, hogy ez az énekes egy nagy nyugati szent gyermekei közül való, aki a füvet test vérének nevezte, öcskösnek a tüzet, nénéjének a holdat és aki két fadarabot fogott és azzal hegedült örömében. . . Keresztény szolga mondotta egy évtized del később a nyugati atyának: „Sokszor hallottam az ütlegek zaját, ame lyek mindig Grácia asszony kínzását jelen tették. Hang nélkül tűrt, csak azt mondta mindig: „Tégy velem bármit, hitem meg nem tagadhatom!“ Egyszer urunk tőrrel kénysze rítette és menten megölte volna, ha engem 29
arra nem szólít a kötelesség; urunkat hivat ták sürgősen és be kellett mennem hozzá. Hir telen haragjában mindenre képes lett volna és könnyen végezhetett volna vele. Különben Grácia asszony példája tizenhárom évig su gározta a szeretetet, türelmet és kitartást: ez a példa és elszántság fogott meg engem is, és egyetlen udvarhölgye sem akadt, aki ne lett volna keresztény a tizenhárom év alatt; vagy ha akadt ilyen, az igen hamar elhagyta a palotát!'* Újra szól Grácia asszony naplója: Hol van P. Ceszpedesz? Hol vannak a szeretett atyák? Mindenkinek el kellett hagy nia bennünket. És nem tudom, hogyan lehet ne egyáltalán szentségekhez járulni. Az Oltáriszentséghez, amelyben életemben még csak egyszer részesülhettem és a bűnbánat szent ségében, amelyben még nem is részesülhet tem. Pedig honnan merítsek kitartást, ha nem ezekből? . . . Magam csodálkozom magamon, hogy még kitartok. Szerettem volna gyónni, de alkalom nem volt rá. Gondoltam, elmon dok mindent Harunak, lelki barátnőmnek, ő aztán utazzon el Kiusziuba, ahol még lehet találni a nyugati atyák közül (ide száműzték őket), gyónja meg helyettem és hozza el ne kem a feloldozást; csakhogy amikor ezt el mondtam neki, azt mondta, hogy így nem le het gyónni: tehát ezentúl is a tökéletes bánat felindításával könyörgök: „Istenem, bocsáss meg nekem, mert úgy szeretsz és olyan jó vagy és én téged megbántottalak!“ Aztán könyveim sincsenek, pedig megta nultam a latin nyelvet és a portugált is, hogy bármelyik atyával érintkezésbe léphessek és tőle mélyebb lelki irányítást kaphassak . . . 26
És szól népünk lelke: a rózsa illatáról és töviséről nevezetes. Ez nagy jelkép számunk ra: tisztán és szűzen illatozni és felfogni az ellenséges támadásokat: a szeretet és erő jel képe a rózsa! Népünk haldokló katonájának ezt mondták társai: „örülj annak, hogy a felkelő nap fia lehetsz! — halj meg tisztán és bátran!“ Nincs okunk félni: az ellenséEf csak ott tud erőt kifejteni, ahol félelmet és gyen geséget lá t. . . Az Örök Anya hangja kiált (aki már a mi Anyánk is és akihez egészen hozzánőttünk): „Legyetek ti is mindnyájan a világosság flai, mert a sötétségben való kitartás csak a vilá gosság reményében történhet meg. Tűzön és vízen kell átmenni, míg a nyugalomra ju tunk!“ . . . Grácia asszony levele P. Ceszpedesznek: Tisztelendő Atyám! A legnagyobb őrömmel vettem tudomá sul, hogy nem kényszerítették teljesen ha zánk elhagyására. Az ön ereje tartja az én erőtlenségemet és remélem, hogy egyszer vi szontláthatom itt a földön is. Amint tisztelendő Atyám gondolhatja, megkaptam a keresztség nagy kegyelmét és a budhizmusból megtaláltam az egyedül igaz utat: Jézus Egyházát! Az ég és a föld össze omolhat, a hegyek és tengerek megváltoztat hatják helyüket, akkor is védve leszek Isten szárnyai alatt. Az üldözési rendelet kiadásának híre megijesztett engem, de megerősített az atyák bátor hite és kitartása. Az ön elutazása óta nem volt még nyu godt napom férjemmel. Vallásomért és meg27
gySződésemért állandóan üldöz és néha álla tias kegyetlenséggel kínoz. Csak egyedül Isten erejében bízva mondhatom, hogy megedződ tem és nem félek semmitől. Legkisebb gyer mekem súlyosan megbetegedett, féltem, hogy meghal ezért barátnőm megkeresztelte kéré semre, János névre. És csodálatos: a kicsike felgyógyult! Tudom, hogy hivatásom van itt és ezt he kell töltenem: szenvedni és szen vedni a végtelenségig. Nem tudom, de azt hiszem, hogy az én kitartásomtól függ sokak hite. Jó anya és igazi házastárs akarok lenni: de férjem haragszik rám és hitem miatt még a keresztény szolgaszemélyzettel is érezteti haragját, pedig azok bevallása szerint is a legjobb munkások. És egyik gyermekem daj kájára (aki szintén keresztény) megneheztelt és egész csekély félreértés miatt levágatta fü lét, orrát és kidobatta a kastélyból. Ugyan így elzavarta az udvarhölgyeket is és hajukat lenyíratta, mint a becsteleneknek. Én ipar kodtam segíteni szegényeken és támogatni nehéz helyzetükben őket, de bizony nem so kat tehettem. Mielőtt férjem elutazik, mindig azt mond ja: „tudom, hogy megint lesznek új keresz tények a palotában; de ha hazajövök, szigorú vizsgálatot tartok“ . Ennek ellenére is egyre nő a keresztények száma benn és egy sincsen, aki ne lenne kész közülük meghalni hitéért. A városi keresztényekkel érintkezésben vagyok. Több vértanú akadt már közülük is. Az egyiket elvitték és az unzeni kénes forrá sokba lógatták, míg megfőtt: de kitartott! Mi is kitartunk itt és egymást buzdítjuk levél ben. Mindig közvetít egy-egy hűséges udvar hölgy. Néha igen nagy szükségem volna atyám 28
vigasztalására és erősítésére: erősítse az én és gyermekeim hitét. Imádkozzék családunkért és mindannyiunkért, hogy a megpróbáltatáso kat becsületesen kiálljuk. Lehetőség szerint levelet várok. Oszaka, 11-ik hó 6-án. lelki gyermeke Grácia, a tangói hűbérúr felesége. Ezt pedig Harutól, Grácia úrnőnk lelki testvérétől tudjuk: nagy szenvedések nyom ják Grácia úrnő lelkét. Es úgy van az ember, hogy bármennyire is erős, hamar elcsügged, ha rászakad a teljesen világtalan óra. Ilyen kor vagy megnyílik a lélek ösztönösen a le hető legkisebb világosság felé, vagy pedig hanyat-homlok menekül mindenen, sokszor saját lelkiismeretén keresztül is, a fekete er dőből. Az ösztönös sóvárgás a nagy lelkeket jellemzi, a kezdő ember rendszerint a mene külést választja. De sokszor úgy látszik, mint ha a haladók is csak kezdők lennének. . . És Grácia úrnőnk hatalmas szenvedésé ben is felüti fejét a kísértő: elszökni, mene külni ebből az átkozott palotából, ahol csak piros és fekete virágok nyílnak, ahol bűnnek számítják a türelmet és csak arra használják fel, hogy újabb terveket agyaljanak: de ez a Sátán szava! Menekülni pedig nem szabad, mert nekünk „megadatott a kegyelem Krisz tusért, nemcsak, hogy ismerjük, hanem, hogy szenvedjünk is érte!“ (ez P. Ceszpedesz kedves mondata a Szentírásból). Ezért maradt itt úrnőnk, ha nehezen is: de Isten megelég szik azzal, sőt örül is neki, ha veríték és vacogás között bár, de kitartunk a legnehezebb percekben, napokban. Mert emberek vagyunk. És Jézus is vért izzadott és vacogott az Olaj 29
fák hegyén: mert ember is volt. Ami erőt ad: a kegyelem és az imádság, meg saját akara*imk. Négy évszázados soroTc a családi króni kából: 1594. Hozokawa Okomoto, a tangói hűbérúr feleségének sógora, a hűbérúr test vére a kereszténységre tért: elhagyta Budha templomát, szobrait. Akik különös cselekede te indítéka után érdeklődnek, azoknak rövi den ezt válaszolja; „Testvérem feleségének kitartása és béketűrése késztetett gondolko dásra és kutatásra. Először asszonyi makacs ságnak tartottam, de napról-napra jobban láttam, hogy kell lenni valaminek, ami őt ki tartásra sarkalja és megerősíti: így lettem ke resztény“ . Ez annál is jelentősebb dolog, mert most üldözik ezt a vallást, mert behordták a nyugatiak. Azt mondják, hogy titokban meg is keresztelkedett és befolyását testvérénél is latba vetette, úgy, hogy a hűbérúr felesége sokkal gyengédebb bánásmódban részesül, sőt amint gondoljuk, két leánykáját is megke resztelhette. Okomoto sokszor beszélget a gyermekekkel és tanítja őket: talán vallási oistatást tart? . . . Minden tette veszélyes le het, ha kitudódik a városban . . . Örök anyánk szava (akiben élünk és égünk): Ojra fellángol a tűz, amelyet már más fél évezreddel ezelőtt is láttunk, — újra hall juk a vértanuk utolsó imáját. És mi ezt meg szoktuk: mert ez a mi igazi életünk. Nyuga ton már sokszor voltunk tanúi az önfeláldo zásnak és a kegyelemben való végső kitartás nak, de Keleten, hatalmas Testűnk tagjai (amely a Jézus mindeneket egybefogó titok zatos Teste), újra tanúságot tettek a Fő szen vedéséről. Kilencvenhatnak jutott a kitűnte30
t
tés Nagaszaki dombjain, hogy mintHiagok, a halálban is hasonlók legyenek Fejükhöz. És láttuk, hogy a kegyelemnek és saját akara tuknak megfelelően elmondhatják Vele: „Be teljesedett .. Grácia asszony naplójából: „Nagaszakii kilencvenhat testvérünk ke reszthalála lett az üldözések igazi kezdete. Azóta napról-napra növekedik és terjed az ellenséges hangulat. A magam részéről szíve sen és egész leikemmel áUanék a vértanúk közé. És itt közöttünk ez a hangulat uralko dik: mindenre készen állunk, boldogan. Elő készíttettem az ünneplő ruhákat arra a pil lanatra, amikor Istenért mindenkitől el kell válni. De szól az anya lelke: mi lesz gyer mekeimmel? És erre a gondolatra bensőmön egy kis remegés fut át. De nem!: Isten nem hagyja magát felülmúlni a nagylelkűségben! Ö lesz atyjuk és anyjuk — a lelkiekben, ha én meghalok, mert férjem nem tudja őket az egyedül igaz szellemben nevelni. Talán sike rülne vértanuságommal számára is kieszkö zölni a megtérés kegyelmét. Ha éjtszaka lát nám is a szeretett atyákat, akkor sem haboz nék pillanatra sem és versengenék velük a bátorságban; odadni Jézusért az életem! Ügy látszik, az a kisebb szenvedések célja, hogy a nagyobbakra megedződjünk. Nem szomorkodom már; néha a szenvedésben valami belső örömfélét is érzek: boldogság talán a szen vedés? . . . Szól a történelem: 1598. szeptember 15 Hideyosi halálának napja. Azé a Hideyosié,. akit másképen Taikoszamának is neveznek. Halálos ágyán hároméves fiának, Hideyorinak gyámul rendelte első hadvezérét és hűbére 31
sét, Tokugawa Yeyaszut. Csakhogy ennek más tervei voltak. O maga akart az uralkodó lenni. A daimiók megoszlottak: egy részük Yeyaszuval tartott, a leghatalmasabbak kö zül Hozokawa Tadaoki, a tangói hűbérúr, míg a másik rész Iszida Micunari vezetésével a voltaképi utódnaik, a hároméves Hideyorinak fogta pártját. Csak kard dönthetett a nehéz kérdésben. És a felek felkészültek. Yeyaszu, a bitorló fő fészke Oszaka városa és a mimoyamai erő dítmény volt. 1600 júmusában viszont észak ra vonult: Uezuki daimióval, veszedelmes vetélytársával akart leszámolni. Oszakát pedig az erődítménnyel együtt egyik jelentős hű béresére bízta. A keresztény udvarhölgyek naplójának utolsó töredéke: Urunk Yeyaszu oldalán indult harcba. És a régi lovagi szokások megkövetelik, hogy a hátrahagyott Jeleség búcsúzóul rövid versi két mondjon, amelyben a jövő sorsa van meg írva . . . Mikor úrnőnk színtelen hangon el mondta költeményét, urunk arca egészen el borult és láthatólag rossz sejtelmek lettek úr rá lelkében. Bár sohasem indult volna el! Mert amint a város és az erőd féligmeddig védtelenné vált, a hároméves Hideyori pártján levő hadvezérek azonnal megtámad ták a minoyamai erődöt. Tűz és füst borított mindent és ellenséges golyók röpültek a lán gok mögött harcolókra. A véderő vezérei a pusztulás láttára hazasiettek, hogy hozzátar tozóikat biztonságba helyezzék — tirimk pe dig még indulása előtt meghagyta a palota kormányzójának. Karó Ogazawarának, hogy végső esetben, ha már semmi módon sem lesa
hetséges a menekülés, a népünknél dívó lo vagiasság szabályai szerint járjon el: ez a szabály pedig azt kívánja, hogy a várban ma radottak öljék meg magukat, inkább sem hogy az ellenség kezébe jussanak és az utolsó pillanatban gyújtsák fel a várat. Azt is tudjuk, hogy úrnőnk jó előre ér deklődött egy nyugati atyánál, aki titokban Kyotóban tartózkodott, hogy ilyen esetben szabad-e kioltani az életünket — és azt a vá laszt kapta, hogy semmikép, mert ez súlyos bűn és nem mi vagytmk a magunk életének urai. Úrnőnk lelke ilyen volt: Megkeményítet te szívét és elkészült a legutolsó küzdelemre. Az ember az utolsó pillanatban egész életé vel leszámol. Ö is készen volt mindenre, de nem azzal az erőltetett titkos dühhel, amit fanatizmusnak neveznek, hanem azzal a könnyű válnitudással, fensőbbséggel, amely népünk művészeit jellemzi (és azt hiszem, az igazi művészek mindenütt egyformák) könynyedén, szívfájdalom nélkül válnak meg azoktól a dolgoktól, ami őket művészetükben hátráltatná. Szinte ösztönösen cselekszik ezt, és nem mesterségesen élesztett dühösködő fa natizmusból, mert művészek. A nagy mélysé gek csak előttük nyílnak m eg. . . Ürnőnknek is volt művészete: mert az Isten szolgálata is művészet — ezt különben ő mondotta mindig — és akkor dobbant meg igazán a szíve, mikor egy nyugati atya egy olyan nyugati szentről beszélt neki, aki a pók hálón és levelen elgyönyörködött, a tüzet öcs kösnek, a holdat nénjének nevezte. . . Ettől kezdve ő is sokat mesélt nekünk róla és a vé gén mindig csak ezt mondta: „Annak a nyu33
gáti atyának itt kellett volna születnie orszá gunkban, vagy népünk közé kellett volna jön nie (ha tudta volna, hányan vitték azóta el a lelkét oda!), mert a mi szívünk közel áU hoz zá: nem szaladunk ki a világból és nem törünk-zúzunk, ha nagyot, szépet akarunk ten ni, vagy magunkat meg akarjuk fékezni, erő síteni, hanem símogatvuik, mint ahogy művé szeink simogatják a zengő húrokat. . . És ezt nagyon fontosnak tartjuk felje gyezni, hogy úrnőnket a szenvedések tették ilyenné, (talán azt a nyugati papot is a fájdal mak tették művésszé? .. .) és elhisszük köl tőnk sóhaját: „Mi mindent okozhat egy tövis az em berben! . . Feljegyzés Grácia asszony haláláról: Tudjuk, hogy Grácia asszony még jókor elküldötte gyermekeit és udvarhölgyeit egy távolabbi kastélyba, ahol gondoskodnak ró luk szívesen: rokonoknál voltak. Az utolsó búcsúzás szívfacsaró volt — egy utolsó tekin tet és az anya utoljára szorította magához gyermekeit: nehéz válni egy anyának öt gyer mektől . , . Mire ők akartak menekülni, akkorára már minden lángban áUt a palota körül és a ki jutás lehetetlen volt: az ellenséges harcosok körülállták a várat és szakadatlanul lövöldöz tek. Ekkor a nagyteremben előlépett Karó Ogazawara és párnán nyújtotta kardját úr nőnk felé: „Itt az idő úrnőm, végezz magad dal — máskülönben nekem kell kötelessége met teljesíteni.“ Ürnőnk válasza: — Tudod, hogy vallásom tiltja ezt: nem szabad megölnöm magam — és nem vehetem el saját életem! 34
— Akkor úrnőm, én végzem el kötelessé gem — kiáltott felhevülve Karó Ogazawara. Ha vallásod nem engedi meg becsületünk helyreállítását, akkor az nem igazi vallás! — Ezzel semmit nem használunk, csak a kárhozatba döntjük lelkünket — szólt Grácia asszony. Künn állandóan erősödőt a zaj. Várni nem lehetett. A tűz a palotába is belekapott. A palota kormányzója rekedten kiáltott: — Itt a kard, öld meg magad, úrnőm! — Tudod, hogy nem tehetem! — volt a válasz. — Akkor hát halj meg, mint keresztény — kiáltott Ogazawara és hatalmas kardjával egy csapásra leütötte úrnőnk fejét. Csak a szélesen felcsapó vérsúgár jelezte, hogy egy anya és mártír megszűnt .élni a földön. A vele maradt udvarhölgyek sem voltak hajlandók az öngyilkosságra: és velük is végzett a palota kormányzója. Az őrök pedig és a pogány szol gaszemélyzet felvágta erét és önként vonult a halálba. Utoljára Ogozawara végzett magával — a tűz terjedt, egyre nagyobb területet ha sított ki a palotából — mire a sereg nehéz harcok árán elfoglalta, benn már csak üszkös testeket talált — ki sejtette volna, hogy vér tanuk teste nyugszik o tt . . . Néhány sor egy oszakai kereszténytől: Tudjuk, hogy Grácia asszony vértanú volt. Meg kellett halnia, mert nem tett hite ellen. Nem tett népünk becsülete ellen, sőt egyenesen tisztességére válik. Testét, sajnos eltemetni sem lehetett — már meg sem talál tuk. És mi is készen állimk meghalni hitün kért, ha ez lelkűnknek hasznára válik. Az a 35
hlí terjedt el keresztényeink körében, hogy Hozokawa Tadaoki, Grácia asszony férje ti tokban keresztény lett — mások úgy tudják, hogy felvette a budhista szerzetesek vezeklő ruháját. . . ki tudja, nü az igazság? . . . Az őrök anya han^a kiált: „Fiaim, gyermekeimi Tűzön és vízen kell átmennünk, míg a nyugalomra eljutunk! És nem egy ember sorsa ez, hanem így történik mindez az idők végezetéig. . ,
38
(Folytatás a II. őlM ról.) 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35.
sz.: sz.: sz.: sz.; sz.: sz.: sz.: sz., sz.:
Tu-Fu, a kínai kém. Vérbosszú. P. Loagrey I. O. F. M. Kína és a katoükns Egyház. A damaszkoím vérffirdfi. Mondéla, a rabszoltialány. Magyar fereneesek Ki na felé. III. A keresztény Kína véres napjai Tnzvirág. trta: Nasija Hakire. Montecorvinói János.
SZENT FERENC FIAI 700 ÉV ÓTA a pogányok millióit vezették Krisztus aklába.
TE is részt vehetsz ebben a most is folyó gigan tikus munkában. Neked is közre kell mű ködnöd a hitterjesztésben. Légy tagja a
FERENCES MISSZIÖSZÖVETSÉGNEK Évi tagdíj két pengő. Ennek fejében Ingyen kapod egy évig a Ferences Missziók szép kiállítású és tartalnsas havi folyóiratát az
I S T E N
D A L O S A I T .
Kérj ismertetést a Ferences Missziószövetségről. Budapest, II. kerület Pa«aréti-út 137. szám.
SZENT
FERENC
HiV . . .
Aki ferences szerzetespap vagy testvér akar lenni és Krisztushoz vezetni embertársait, küldje be folyamodványát a következő címre: SZENTFERENCRENDI TARTOMÁNYFÖNÖKSÉG Budapest, II. kerület Margit-körút 23. sr. Gimnáziumot végző ifjak a jászberényi Sze ráfi Kollégiumban fo l^ t já k tanulmányaikat. Jelentkezni bármikor lehet!
Kapisztrán-Nyomda, Vác.
Művezető: Lőrincz 3.
