Múzeumok és a turizmus Simándi Szilvia, tanársegéd Eszterházy Károly Fıiskola, Eger Andragógiai és Közmővelıdési Tanszék E-mail:
[email protected] A turizmus korunk egyik fontos szabadidıs jelensége1, a nyári hónapokban szinte kisebb „népvándorlás” jellemzı. A jelenségnek a lényegét napjainkban az élményszerzéssel járó környezetváltozásban és a szolgáltatások igénybevételében ragadhatjuk meg, mert a posztindusztriális társadalmakban a mindennapi életben egyre nagyobb szerep jut az élményeknek (vö. Schulze 1992). A látogatók pedig egy-egy attrakció felkeresésével élményekhez jutnak, legyen az természetes vagy ember alkotta vonzerı. (1. sz. táblázat)
Vonzerık a turizmusban 1. sz. táblázat Természetes vonzerı víz (tavak, folyók, tengerek) hegyek és a hó természeti ritkaságok fauna és flóra nemzeti parkok vadrezervátumok gyógy és termálvizek stb.
Ember alkotta vonzerık mőemlékek múzeumok történelmi helyek építészeti alkotások egyházi központok, szent helyek elıadó-mővészet népmővészet, népi kultúra fesztiválok ünnepek, népszokások stb.
Forrás: Lengyel (2001)
A múzeumok a turizmus ember alkotta vonzerıi között jelennek meg mint eredeti kínálati elemek. Az eredeti kínálati elemekhez azok a vonzerık tartoznak, amelyek lényegüket tekintve nem az idegenforgalmi ipar részei, de vonzerejüknek megfelelıen a turizmusnak irányt adnak és azt alakítják. (Az eredeti kínálat mellett származtatott kínálatról is beszélhetünk, az pedig azokat a szolgáltatásokat tartalmazza, amelyek turisztikai felhasználás céljából jöttek létre (például szálláshelyek stb.). Azaz a múzeumok elválaszthatatlanok a turizmustól, hiszen látogatói oldalról a múzeumokat turisták is
1
Lengyel (2001) nyomán a turizmus két fı formáját különböztethetjük meg, a szabadidıs és a hivatásturizmust.
A hivatásturizmust munkánkban figyelmen kívül hagyjuk.
felkeresik, és viszont is igaz, a múzeumok is egyre inkább törekednek a látogatóbarát szemléletre. Az is elmondható, hogy azzal, hogy a gazdaságban a szolgáltatói szektor kiemelt szerephez jutott, és megteremtette az „élménygazdaság” alapját (vö. Hunyadi 2005), melynek a középpontjában az élmény és annak keresése áll (vö. Michalkó és Rátz 2005), a múzeumokat is új kihívás elé állította, vagyis a múzeumok is egyre inkább figyelembe veszik az élményorientációt. Puczkó László és Rátz Tamara (2000) „Az attrakciótól az élményig, A látogatómenedzsment módszerei” címő könyvükben arra vállalkoztak, hogy létrehozzák az elsı magyar nyelvő összefoglaló munkát a látogatómenedzsment kérdéseirıl, azaz arról, hogy hogyan válhat mindenbıl még vonzóbb, még élménydúsabb kínálat (vö. interaktív múzeum). Az egyes – turizmus során végzett – tevékenységek között különbséget tehetünk az alapján, hogy azok elsısorban a kikapcsolódást – nem kíván meg különösebb szellemi erıfeszítést –, vagy a bekapcsolódást – egy aktív szellemi folyamattal jár együtt – szolgáljáke. Amennyiben abból indulunk ki, hogy a szabadidıben történı múzeumlátogatás a bekapcsolódást szolgálja, és annak során az egyén lehetıséget kap új tudások megszerzésére, akkor azt a tanulás kontextusából is vizsgálhatjuk. Ennek azért is van jelentısége, mert kompetens tudásba nemcsak a formális tanulás, hanem a nem formális és az informális tanulás útján szerzett tudások is beletartoznak (vö. Csoma 2003), azaz az így szerzett ismeretek, készségek és kompetenciák szerepe sem elhanyagolható (vö. Forray és Juhász 2008). A formális és a szabadidıben történı tanulás között különbséget tehetünk a részvétel, a tartózkodásra szánt idı, és a feltételezett motiváció alapján, amelyet a 2. sz. táblázattal szemléltetünk. Az egyik különbség, hogy a látogató szabadidejében és szabad akaratából kel útra, illetve a részvétele is önkéntes, vagyis saját maga szabja meg, hogy mennyi idıt tölt el, és mennyi figyelmet szán egy adott látnivalónak a meglátogatott helyszínen, ezért az motivációját tekintve is különbözik. A formális tanulás jellemzıen elıre meghatározott idıbeosztással és tanulási tartalmakkal, iskolarendszeren belüli keretek között megy végbe, illetve elsısorban végzettség megszerzésére irányul (vö. Komenczi 2001). A látogatók között pedig a nem formális (lásd például a szervezett és irányított események) és az informális tanulással számolhatunk, és a fı különbség a kettı között a szervezettség és az irányítottság mértékében rejlik. Mindemellett az informális módon történı tanulás lehet szándékos, vagy magáról a tanulásról tudomást sem vevı tanulás (vö. Komenczi 2001) is.
Különbségek a tanulók és a látogatók között 2. sz. táblázat Tanulók Kötelezı Rögzített Van Formális Erıltetett figyelem Tudás gyarapítása Oklevelek Pénzszerzés elırejutás
Részvétel Tartózkodásra szánt idı Figyelmi kényszer Ismeretátadás módja Reakció unalom esetén Feltételezett motivációk (példák)
Látogatók (Turista, kiránduló) Önkéntes Egyedi Nincs, önkéntes Informális Kikapcsolódás Érdeklıdés Szórakozás Idıtöltés Önmegvalósítás
Forrás: Puczkó és Rátz (2000, 158), rövidített
Kiemeljük a kíváncsiság és az érdeklıdés szerepének a fontosságát, amely azért különösen lényeges, mert a reagálást az érdeklıdés gerjeszti, és érdeklıdés az önnevelés forrása is egyben (Durkó 1999, 2002). Nem hagyható figyelmen kívül az az elméletet sem, amely szerint a feldolgozott és az elraktározott információ más és más hatásfokkal raktározódik el attól függıen, hogy azt melyik érzékszervünk dolgozta fel. Elméletek szerint az emberekben 10 százaléka marad meg annak, amit hallottak, 30 százaléka, amit olvastak, 50 százaléka annak, amit láttak, és 90 százaléka annak, amit csináltak (Puczkó és Rátz 2000, 151). Másrészrıl az elméletben már megtanultak jól kiegészíthetık a valóságban megtapasztaltakkal. Jarvis (2003, 10) a tanulás folyamatán belül mind a tapasztalatnak, mind a szituációnak nagy figyelmet szentel, és azzal érvel, hogy „az emberi tanulás különbözı folyamatok együttese, ezért az egyének epizodikus tapasztalatokat alakítanak át kognitív, fizikai és érzelmi outputtá, majd ezeket integrálják saját életükbe. Az ember teljes mivoltában kerül egy szituációba, az egyének teljes tapasztalati hátterüket, életútjukat beviszik ebbe, és ez hatással van arra, hogy miként szemlélik azt. Szemléletüket befolyásolja az is, hogy milyen a társadalomban, a szervezetben stb. elfoglalt helyük, amely lehet hierarchikus, periférikus, vagy mindkettı stb.” Jarvis kiemeli az egyéni tapasztalatok fontosságát, amelyek az egyént élete során érik, és állítja, ez a tapasztalat az, aminek megszerzése során az egyén megtanul, vagy nem tanul meg valamit. Amennyiben a tanulásról Durkó (1999) permanens mővelıdés rendszerében gondolkodunk, a spontán, véletlenszerően végbemenı formálódástól a tudatos önnevelés megvalósulásáig köztes szintként a regeneratív-szórakozva mővelıdés különíthetı el, amelybe beletartozik a rekreáció (pihenés, testedzés stb.), a szórakozás (társas együttlét,
játékon keresztül stb.), a szórakozva-mővelıdés (mővészeti produkció és reprodukció, technikai öntevékenység, győjtés stb.) és az informálódás (fıként sajtón, rádión, televízión teljesül) is (Durkó 1999, 25). A regeneratív-szórakozva mővelıdés sajátossága, hogy az egyén a végzett tevékenységet nem feltétlenül céltudatosan, az önfejlesztés érdekében végzi, azonban a szellemi tevékenységhez járulékosan fontos személyiséget építı hatások kapcsolódhatnak, ezért nemcsak a szórakozás, hanem a személyiség gazdagodása is megjelenik. Megítélésünk szerint a múzeumok látogatása a regeneratív-szórakozva mővelıdés egyik formájának is tekinthetı, vagyis az ezzel való élés közben is jelentısen változik az ember, gazdagodik, fejlıdik, akár észrevétlenül is (Durkó 1999) (vö. Komenczi 2001). A múzeumlátogatókról általában elmondható, hogy magasabb státusszal, és magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, vagyis birtokolják a dekódoláshoz szükséges kulturális tıkét (Richards 2003, 231). Hiszen a kulturális tıke meghatározó a bekapcsolódás és a kulturális fogyasztás szempontjából, mert az adja meg a szükséges készségeket a kulturális termékek értelmezéséhez (Bourdieu 1978, 147-148), vagyis elmondható, hogy az iskolai végzettségnek jelentıs szerepe van abban, hogy kik fordítanak jellemzıen idıt, és energiát önmaguk képzésére, azaz a bekapcsolódásra (vö. Pordány 2006). Vizsgálatok alapján Richards Európáról azt mondja, hogy „a magas szintő otthoni kulturális fogyasztás együtt jár a magas szintő kulturális fogyasztással a szabadság ideje alatt is” (Richards 2003, 231). Hazai vizsgálat szintén ugyanerre hívja fel figyelmünket: azok, akik kulturálisan aktívak, többféle kulturális tevékenységben vesznek részt (Hunyadi 2004, 23), azaz a kultúra „fogyasztása” életmódjuk részét képezi. A turizmusban való részvétel is egy jó alkalmat biztosít a kulturális attitődök gyakorlására, és itt a kulturális tıke ugyanúgy meghatározó (Bourdieu 1978), mert „az utazásaik során múzeumokat is látogatók aránya a társadalmi hierarchiában felfelé haladva egyre magasabb (….) Ebbıl következik, hogy még ha a különbözı társadalmi osztályok tagjainak egyenlıek lennének is az utazási esélyei, továbbra is egyenlıtlenül áldoznának a „kulturális” turizmus oltárán” (Bourdieu 1978, 147) Bauerék (Bauer és Tibori 2002, 175-194) vizsgálata arról számol be, hogy a fiatalok szívesen járnak múzeumba. Tizenegy százalékuk egy hónapon belül, 54,3 százalékuk pedig 6 hónapon túl járt ilyen intézményben. Korcsoport szerint a 15-19 évesek a legaktívabbak, és ık azok, akik egy hónapon belül 11,1 százalékos arányban látogattak valamilyen kiállítást. 2007-ben empirikus kutatást végeztünk Egerben, a 12. évfolyamon tanuló középiskolások körében a nyaralási szokásaikat illetıen. A vizsgálatban többek között az ifjú korosztály kulturális fogyasztására is rákérdeztünk. Eredményeink szerint nyaralásakor a fiataloknak egynegyede volt kulturális programon, rendezvényen, és mintegy egyötödük volt
múzeumban, vagy keresett fel mőemlékeket. Azok, akik jártak múzeumban, vagy más mőemlékeket látogattak a nyaralásuk alatt, azoknak 64 százaléka nyilatkozott úgy, hogy számára inkább vagy nagyon fontos a kulturális programoknak a látogatása a nyaraláskor (sig: 0,000), amely összefüggésbe hozható a szüleik magasabb iskolai végzettségével. Azt is megnéztük, hogy az utazás elıkészületekor kerestek-e a tanulók információt az interneten, és az interneten való információ keresést befolyásolja-e az, hogy a tanuló milyen céllal kel útra, illetve az utazás alatt végzett tevékenysége inkább a ki- vagy a bekapcsolódást szolgálja-e. Megállapíthatjuk, hogy azok, akik mőemlékeket, múzeumokat, vagy kulturális rendezvényeket kerestek fel a nyaralásuk alatt, azoknak közel kétharmada használta is a világhálót az utazása megszervezéséhez (sig: 0,000). A böngészés leginkább azoknál volt jellemzı, akik kulturális programokon is részt vettek (sig: 0,000). Kevésbé volt jellemzı viszont azoknál, akik elsısorban a kikapcsolódásra koncentráltak, azaz csupán például strandolással (sig: 0,000), vagy vásárlással (sig:0,000) töltötték az idejüket a nyaralás alatt. Az is elmondható, hogy azok a fiatalok, akik a nyaralásuk alatt az ismeret- és a tapasztalatszerzést is fontosnak tartották, azok már az elıkészület során is elızetesen foglalkoztak a meglátogatandó területtel, és a nyaralás alatt végzett tevékenységeik is inkább a bekapcsolódást, mővelıdést szolgálták. Befejezésül elmondhatjuk, hogy a turistalét alatt nyert élményeknek – így a múzeum látogatás során nyert élményeknek is – a befogadása, illetve a jelentése jelentıs mértékben függ az egyén szocializációjától, a mőveltségétıl (vö. Bourdieu 1978), illetve az elızetes tudásától (vö. Jarvis 2003), vagyis még az ugyanazon a programon részt vevık számára is, más és más jelenti az élményt (Michalkó és Rátz 2005, 126). Schulze (1992, 45) frappáns példával szemlélteti ezt a jelenséget: „Ötvenezer nézı közül a stadionban egy sem éli meg a gólt ugyanúgy, mint a másik. Mindnek ugyanazon dologgal van dolga, ám az más-más kontextusokkal lép kölcsönhatásba”, azaz az egyes tevékenységek végzésekor a befogadás szintje eltérı. Seaton (2003, 65) úgy fogalmaz, hogy a legjelentısebb eltérés az egyes társadalmi-gazdasági csoportok turisztikai szokásai között a kulturális turizmus területén mutatkozik meg, vagyis a kulturális tıkének meghatározó szerepe van a turizmusban is (vö. Bourdieu 1978).
Irodalomjegyzék
Bauer Béla – Tibori Tímea (2002): Az ifjúság viszonya a kultúrához. In SZABÓ ANDREA – BAUER BÉLA – LAKI LÁSZLÓ (2002): Ifjúság2000 Tanulmányok. Budapest, Nemzeti Ifjúságkutató Intézet. 173-195. p. BOURDIEU, PIERRE (1978): A társadalmi egyenlıtlenségek újratermelıdése. Budapest, Gondolat. CSOMA GYULA (2003): Különvélemény az oktatási-képzési minıség biztosításáról (és a minıségrıl) II. Új Pedagógiai Szemle, 7-8. sz. 3–21. p. DURKÓ MÁTYÁS (1999): Andragógia (A felnıttnevelés és közmővelıdés új útjai). Budapest, Magyar Mővelıdési Intézet. Durkó Mátyás (2002): Gondolatok az önnevelésrıl. In B. GELENCSÉR KATALIN
ÉS
PETHİ
LÁSZLÓ (2002) (szerk.): Közmővelıdés és felnıttképzés: Írások Maróti Andor 75. születésnapjára. Budapest, Élethosszig Tartó Mővelıdésért Alapítvány. 84-87. p. FORRAY R. KATALIN – JUHÁSZ ERIKA (2008): Az autonóm tanulás és az oktatás rendszere. Új Pedagógiai Szemle, 3. sz. 62 – 68. p. HUNYADI ZSUZSA (2004): A fesztiválok közönsége, helye, szerepe a kulturális fogyasztásban. Találkozások a kultúrával 2. Budapest, Magyar Mővelıdési Intézet. HUNYADI ZSUZSA (2005): Kulturálódási és szabadidı eltöltési szokások, életmód csoportok. Budapest, Magyar Mővelıdési Intézet. JARVIS, PETER (2003): Az egész életen át tartó tanulás szociológiai perspektívái. Tudásmenedzsment, 1. sz. 8 – 17. p. KOMENCZI BERTALAN (2001): Az Európai Bizottság memoranduma az egész életre kiterjedı tanulásról. Új Pedagógiai Szemle, 6. sz. 122–132. p. LENGYEL MÁRTON (2001): A turizmus általános elmélete. Budapest, Képzımővészeti Kiadó. Michalkó Gábor – Rátz Tamara (2005): A kulturális turizmus élmény-gazdaságtani szempontjai. In ENYEDI GYÖRGY – KERESZTÉLY KRISZTINA (szerk.) (2005): A magyar városok kulturális gazdasága. Magyarország az ezredfordulón. Stratégiai kutatások. Budapest, MTA. Pordány Sarolta (2006): Az informális tanulás értelmezése és mérése. In FEKETÉNÉ SZAKOS ÉVA (szerk.) (2006): Fókuszban a felnıttek tanulása. Gödöllı, Szent István Egyetem Gazdasági-és Társadalomtudományi Kar Tanárképzı Intézet, 25–33. p.
PUCZKÓ
LÁSZLÓ
–
RÁTZ
TAMARA
(2000):
Az
attrakciótól
az
élményig.
A
látogatómenedzsment módszere. Budapest, Geomédia Szakkönyvek. Richards, Greg (2003): Az európai kulturális idegenforgalom termelése és fogyasztása. In SZİLLİS PÉTER (szerk.) (2003): Turizmus és szociológia. Budapest, Budapesti Gazdasági Fıiskola. SCHULZE, GERHARD (1992): Die Erlebnisgesellschaft. Kultursoziologie der Gegenwart. [Élménytársadalom. A jelenkor kultúrszociológiája.] Frankfurt-New York Campus. Seaton, A. V. (2003): A társadalmi rétegzıdés hatása a turizmusban a háború óta. In SZİLLİS PÉTER (szerk.) (2003): Turizmus és szociológia. Budapest, Budapesti Gazdasági Fıiskola.
