Munkaerõpiacok átalakulóban: rugalmasság és biztonság Kôzép- és Kelet-Európában. Sandrine Cazes és Alena Nesporova

Munkaerõpiacok átalakulóban: rugalmasság és biztonság Kôzép- és Kelet-Európában Sandrine Cazes és Alena Nesporova

Munkaerõpiacok átalakulóban: rugalmasság és biztonság Kôzép- és Kelet-Európában

Sandrine Cazes és Alena Nesporova

International Labour Office Subregional Office for Central and Eastern Europe Budapest

Copyright © International Labour Organization 2003 Elsõ kiadás 2003 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kiadványai szerzõi jogvédelem alatt állnak az Altalanos Szerzõi Jogvédelemról szóló Konveció 2 Protokollja alapján. Mindazonáltal részletek reprodukálhatók engedély nélkül amennyiben a forrást megjelôlik. Reprodukciós vagy fordítási jogokért a kérvényeket az alábbi címre lebet beadni: ILO Publications Bureau (Rights and Permissions), ILO International Labour Office, CH-1211 Geneva 22, Svájc. Az ILO örömmel fogadja ezeket a kérvényeket. Cazes, S.; Nesporova, A. Munkaerõpiacok átalakulóban: rugalmasság és biztonság Kôzép- és Kelet-Európában Budapest, International Labour Office, 2003 ISBN 92-2-813723-1 Afordítás az alábbi kiadvány alapján készült: Labour markets in transition: Balancing flexibility and security in Central and Eastern Europe (ISBN 92-2-113723-6), Geneva, 2003 Labour flexibility, employment, employment security, labour policy, CIS country, Eastern Europe. 13.01.2. ILO Cataloguing in Publication Data

Az ILO kiadványaiban alkalmazott megnevezések, amelyek megfelelnek az ENSZ gyakorlatának, és az anyagok bemutatása nem tükröznek semmiféle véleménynyilvánítást az ILO részérõl bármely ország, térség, terület vagy annak hatóságainak jogi státuszát illetõen vagy határainak megállapítását illetõen. Az idézett cikkekben, tanulmányokban és egyéb hozzájárulásokban kifejezett véleményekért a felelõsséget kizárólag a szerzõk viselik, és a publikálás nem jelenti, bogy az azokban kifejtett véleményeket az ILO támogatja. Cégek, kereskedelmi termékek és eljárások nevének említése nem jelenti, bogy az ILO támogatja ezeket, és egy adott cég, kereskedelmi termék vagy eljárás nevének nem említése nem a helytelenítés jele. Az ILO kiadványai beszerezhetõek a nagyobb konyvkereskedésekben vagy közvetlenül az ILO Publications-tõl, International Labour Office, CH-1211 Geneva 22, Svájc. Katalógusok illetve az új kiadványok listái díjmentesen beszerezhetõk a fenti címen. Nyomtatás Magyarországon készült.

ELÕSZÓ

A könyv alapjául szolgáló kutatás a Nemzetkôzi Munkaügyi Szervezet (ILO) Foglalkoztatási Szektorának fó tevékenysége, az ILO Irányító Testülete által 2003 márciusában elfogadott „Mindenkit Megilletõ Méltányos Munka” célkitúzését szolgáló Globális Foglalkoztatási Program (Global Employment Agenda) keretében készült. A Globális Foglalkoztatási Program egyik kulcseleme a globális verseny és a technológiai fejlódés által elóidézett munkaerópiaci változások hatékony kezelése szociális és munkaerópiaci politikák segítségével. Ezek a politikák nóvelik a munkavállalók kapacitását, mobilitását és flexibilitását, és ezzel egy idóben megfeleló foglalkoztatási és jövedelmi biztonságot garantálnak számukra. A Program a kutatás és az ebbõl adódó politikai javaslatokról szóló vita keretét adja meg, ami lehetóvé teszi a javaslatok regionális és nemzeti keretekben tórténó további kidolgozását. Ez a monográfia annak a jelenleg is folyó szakmai ILO projektnek az eredménye, amely a flexibilitás és a biztonság együttes megjelenését vizsgálja az iparilag fejlett, a rendszerváltó és a fejlódó országokban. A monográfia célja a flexibilitás, a stabilitás, a biztonság, a munkaerópiaci teljesítmény és a termelékenység közötti kapcsolat elemzése. Az átfogó, hosszú távú cél a termelékeny és szabadon választott teljes foglalkoztatás elérése globális, regionális, nemzeti és helyi szinteken. A jelen kótet hiányt pótló mu a kózép- és kelet-európai átmeneti országokkal foglalkozó szakirodalomban. A vizsgált átmeneti gazdaságok, az Európai Unió tagállamai és a Gazdasági Együttmukódési és Fejlesztési Szervezethez tartozó országok csoportjain belül végzett ôsszehasonlító elemzések és az ezekhez kapcsolódó javasolt munkaerópiaci politikai kovetkeztetések számot tarthatnak mind a kormányzati dóntéshozók, mind a szociális partnerek érdeklódésére, mivel rámutatnak arra, hogyan lebet a munkaerópiaci változásokat gazdasági és szociális szempontból jobban kezelni. A kózép- és kelet-európai valamint kózép-ázsiai volt központi tervutasításos gazdaságok munkaerdpiacai mélyreható változáson mentek keresztül a politikai, gazdasági és szociális reformok kezdete óta. Míg a múltban az állam garantálta a teljes foglalkoztatási, sõt ezekben a gazdaságokban még munkaeró-hiány is tapasztalV

hato volt, 1989 után ezeknek az államoknak hirtelen szembe kellett nézniük a súlyosbodó munkanélküliséggel, amelynek szintje tartósan magasnak bizonyult. Sem a munkaügyi tôrvények, sem a munkaerópiaci intézmények nem tudták ezt az új helyzetet megfelelôen kezelni. A vállalatok nagyobb szabadságot igényeltek nagymértékú' munkaeró-feleslegük csokkentése, és munkavállalóiknak a termelési és gazdasági változásokhoz torténó igazítása érdekében. Az elbocsátott munkavállalók ugyanakkor nagy számban igényeltek segítséget munkahelykeresés, készségeik fejlesztése és jövedelmük hirtelen elvesztése miatt. Erre reagálva a nemzeti hatóságok módosították a munkaügyi torvényeket, és nemzeti foglalkoztatási szolgálatokat hoztak létre, amelyek feladata álláskôzvetítói támogatás nyújtása a munkanélküliek számára. Emellett olyan munkaerópiaci politikai intézkedéseket is bevezettek, amelyekkel javították az álláskeresók foglalkoztatási esélyeit, és amelyek révén a munkaerópiac keresleti és kínálati oldalát is befolyásolni tudták. A piacgazdaságra torténó átmenet arra kényszentette a vállalatokat, hogy racionalizálják termelési kóltségeiket, beleértve a munkaügyi kóltségeket, és gyorsan reagáljanak a piacon bekóvetkezett változásokra. A leépítések mellett a vállalatok bevezették az idóben korlátozott munkaszerzódéseket, a polgári tórvénykónyv által szabályozott szerzódéseket vagy a szerzódés nélküli informális foglalkoztatás alkalmazását, és az adózás elkerülése miatt a béreket részben zsebbe fizették. Mindazonáltal a foglalkoztatás flexibilis formáinak elterjedése, a nagyobb mértékü informális foglalkoztatás irányába mutató tendencia, és a munkavállalók foglalkoztatási és szociális védelmének ebból kóvetkezó jelentós gyengülése láttán a kormányoknak további módosításokat kellett végrehajtaniuk a hatályos munkaügyi tórvényekben, és hatékonyabb támogatási rendszereket kellett kidolgozniuk a munkavállalók számára. A társadalmi párbeszéd mind állami, mind vállalati szinten egyre fontosabb szerepet tólt be ebben a folyamatban. Jelenleg új egyensúlyt kell kialakítani a vállalatok számára biztosított flexibilitás és a munkavállalók számára nyújtott biztonság között. Ennek segítségével a vállalatok elvégezhetik a szükséges kiigazításokat, amelyek megszüntetik a termelékenység fokozása elótt álló akadályokat, a munkavállalók pedig megfeleló foglalkoztatási és jóvedelmi biztonságot élvezhetnek, ami a munkanélküliség és a szegénység csókkentéséhez járulhat hozzá. Az iparilag fejlett országok már a múltban felismerték, bogy meg kell határozni azokat a munkaerópiaci szabályozókat, amelyek lehetóvé teszik a flexibilitás és biztonság együttes alkalmazását. Az átmeneti gazdaságokban ez a kérdés csak nemrégiben kapott jelentóséget. Az átmeneti gazdaságokban a munkáltatók és munkavállalók egyaránt azon a véleményen vannak, hogy a munkaügyi jogszabályok módosításai vagy a munkaerópiaci és szociális politikák nem kezelik megfeleló módon jogos igényeiket, és emiatt hátrányosabb helyzetben vannak, mint versenytársaik vagy a lakosság egyéb csoportjai. Az iparilag fejlett államok számos eltérést mutatnak a munkahelyek megórzését szolgáló szabályozók és a munkaerópiaci politikák (így például lehetséges átváltások vagy komplementaritások) különbözo típusai kombinációjának alkalmazása során. Elmondhatjuk azonban, hogy az általános trend a vállalatok számára biztosított, nagyobb kiigazítást lehetóvé tevó flexibilitás és a munkavállalók számára nyújtott, szélesebb kórú állásbiztonság megteremtése vi

irányába mutât. Mivel a munkavállalók gyengébb védelmet élveznek az elbocsátásokkal szemben, szükségük van arra, hogy több segítséget kapjanak a munkaerópiaci intézményektól az újrafoglalkoztatás, a megfelelö mértékü jovedelemtámogatás és a munkaerópiaci programokhoz való jobb hozzáférés szempontjából. Ez az egyetlen módja annak, hogy elfogadják foglalkoztatásuk imént említett gyengébb védelmét. A jelen tanulmány célja, hogy az átmeneti gazdaságok számára szükséges flexibilitás és biztonság egyensúlyáról szóló vitához hozzájáruljon, és javaslatokat vessen fel a munkaerópiaci és a szociálpolitikai fejlódés új irányaival kapcsolatban. Az elemzések eredményei azt tanúsítják, hogy a munkaerópiaci szabályozások enyhítése szempontjából az átmeneti gazdaságok általában véve nincsenek lemaradva a gazdaságilag fejlett országok mögött. Ezzel szemben a tórvények végrehajtása, a munkaerópiaci intézmények és politikák a rendszerváltó országokban még mindig meglehetósen alacsony szintú'ek, és hozzájárulnak a magas munkanélküliségi arányhoz, valamint a foglalkoztatás bizonytalanságához. Ezeken a területeken még sok a tennivaló. A tanulmány az említett problémák megoldásához szeretne segítséget nyújtani annak érdekében, hogy a negativ szociális és gazdasági kovetkezményekkel járó jelenségeket minél hamarabb meg lehessen szüntetni. Göran Huitín Igazgató Foglalkoztatási Szektor, ILO

KÖSZÖ N ETN Yl LVÁN ÍTÁS

Köszönetiinket fejezzük ki az alábbi kutatóknak, akik statisztikai adatokat szolgáltattak számunkra és a flexibilitás és biztonság kérdésével kapcsolatban országtanulmányokat végeztek: Iskra Beleva és Vasyl Tzanov Bulgária, Jifí Vecemík Cseh Köztársaság, Reelika Arro, Raul Eamets, Janno Järva, Epp Rallaste és Rala Philips Esztország, Eugeniusz Rwiatkowski, Mieczyslaw Socha és Urszula Sztanderska Lengyelország, és Tatyana Tchetvernina, Alexandra Moscovskaya, Irina Sobovela és Natalya Stepantchikova Orosz Foderáció. Röszönjük Sylvie Rauffet-nek a statiszti-¡ kai munkában nyújtott segítséget. A szerzók nagyra értékelik a három konzultáns' értékes megjegyzéseit, valamint az ILO-ban dolgozó kollégákkal folytatott megbeszéléseket, amelyek során az egyes fejezetek ILO munkaanyagokban vagy cikkekben megjelent korábbi változatai kerültek megvitatásra. A szerzók továbbá ószinte köszönetüket kívánják kifejezni Petra Ulshoefemek, az ILO budapesti szubregionális irodája igazgatójának mindazon támogatásért, amit a kézirat lezárásának idószakában nyújtott számukra. Röszönet illeti Petra Ulshoefert azokért a kitúnó otletekért is, amelyek alapján az ILO és kozép- és kelet-európai tagállamai között folyó együttmúkodés keretében a tanulmány eredményeit és kovetkeztetéseit a gyakorlatban is meg lebet valósítani. Végezetül köszönet illeti a fordítókat, Szabó Zsuzsannát és Gecov Rrisztinát, továbbá Szabó Esztert és Farkas Annát a kötet magyar nyelvú kiadásával kapcsolatos munkálatok hatékony lebonyolításáért, valamint Aimery Chaigne-t a kitúnó fedélterv elkészítéséért.

vim

TARTALOM

Elõszó

V

Kôszônetnyilvánítás

xiii

1

A munkaerõpiaci intézmények helyzete a rendszerváltó országokban 1.1 A munkaerõpiac rugalmassága 1.2 Változó munkaerõpiacok 1.3 Atváltások és komplementaritások 1.4 A foglalkoztatás elemzésének kovetkeztetései, javasolt politika

1 1 2 3 5

2

Munkaerõpiaci fejlemények a 90-es években: A rendszerváltó országok áttekintése 2.1 Munkaerõpiaci fejlemények: A rendszerváltó országok közös jellemzõi és külônbségei 2.2 A munkaerõpiaci fejlõdés nemzeti eltéréseit befolyásoló tényezõk az átmeneti gazdaságokban 2.3 Kovetkeztetések

23 35

3

A foglalkoztatás változó jellemzól 3.1 A foglalkoztatás ágazati változásai 3.2 A foglalkoztatás „privatizációja” 3.3 A foglalkoztatás egyre rugalmasabb formái 3.4 Kovetkeztetések

37 38 44 51 60

4

A munkaerõpiac dinamikája az 1990-es években: Ôsszehasonlító elemzés 4.1 A munkaerõ fluktuációja az 1990-es években 4.2 A foglalkoztatás stabilitása és a munkaviszony hossza közötti ôsszefüggés 4.3 A munkahely biztonsága versus állásstabilitás 4.4 Kovetkeztetések

63 63 76 89 97

9 10

IX

5

A foglalkoztatást vedó' jogszabályok munkaerópiaci hatása a rendszerváltó és a nyugati fejlett ipari országok tapasztalatai alapján 101 5.1 Bevezetés 101 5.2 Fennálló munkaviszony 102 5.3 A foglalkoztatást védó jogszabályok változásai az 1990-es években: Nemzetközi ôsszehasonlítás a kozép- és kelet-európai országokban 108 5.4 A foglalkoztatást védó jogszabályok szigorúságának mérése 116 5.5 Elózetes bizonyítások (kétváltozós ósszefüggések) 122 5.6 Kovetkeztetések 127 5.1 Melléklet EPL egyes rendszerváltó országokban 128

6

A munkaerópiaci intézmények, a társadalmi párbeszéd és a munkabérek adóterheinek szerepe 6.1 Bevezetés: A foglalkoztatást védó munkajogi szabályozáson túlmutató ósszefüggések 6.2 Munkaerópiaci intézmények az 1990-es évek második felében a rendszerváltó és az OECD országokban 6.3 A rendszerváltó országokra vonatkozó elófeltételek 6.4 Kovetkeztetések 6.1 Melléklet Definíciók és adatfonások 6.2 Melléklet A tesztelés módszertana

7

Politikai kovetkeztetések 7.1 Az eddigi megállapítások ósszefoglalása 7.2 A munkaeró gazdálkodás két modellje a rendszerváltó országokban 7.3 Kovetkeztetések

Biblográfia

133 133 135 144 154 157 161 163 163 166 167 173

Táblázatok listája 2.1 2.2 2.3 2.4 2.5 2.6

X

Brutto nemzeti termék (GDP) és foglalkoztatás az rendszerváltó országok: Eves átlag nóvekedési ráták, konkrét évek (százalékok) A 15 és 64 év közötti lakosság részvételi aránya, rendszerváltó országok, 1990 és 1999 Részvételi arányok korcsoportonként, rendszerváltó országok, 1990 és 1999 (százalék) Regisztrált munkanélküliség (a munkaeró százalékos arányában az egyes évek végén), rendszerváltó országok, 1994, 1998 és 2000 Xeijes munkanélküliség, egyes rendszerváltó országok, 1994, 1998 és 2000 A fiatalok ósszesített munkanélküliséghez (munkaeró'-felmérés) viszonyított aránya, egyes rendszerváltó országok, 2000 (százalék)

11 14 15 18 19 21

2.7 3.1 3.2 3.3 3.4 3.5 4.1 4.2 4.3 4.4 4.5a 4.5b 4.6 4.7 4.8 4.9 4.10 4.1 la 4.1 Ib 5.1 5.2

A 15-64 év közötti lakosság képzettségi szint szerinti megoszlása, egyes rendszerváltó országok, 2000 (a teljes népesség százalékony arányában) 29 A foglalkoztatás ágazati struktúrája, egyes rendszerváltó országok, 1990 és 1999 (százakékos arány) 39 Ônfoglalkoztatás a teljes foglalkoztatás arányában, egyes rendszerváltó országok, 1993 és 2000 (százalékok) 47 Idószakos foglalkoztatás az alkalmazotti foglalkoztatás arányában, nemek szerinti lebontásban, egyes rendszerváltó országok, 1993 és 2000 (százalék) 53 Részmunkaidós foglalkoztatás a teljes foglalkoztatás arányában, nemek szerinti lebontásban, egyes rendszerváltó országok, 1993 és 2000 (százalék) 57 Másodállás a teljes foglalkoztatás arányában, egyes rendszerváltó országok (százalék) 59 Munkaeró fluktuáció, belépési és kilépési ráták egyes rendszerváltó országokban az 1990-es években (százalék) 66 A munkaeró fluktuáció és a munkahelyek fluktuációjának ósszehasonlítása egyes rendszerváltó országokban, 1994—97 (százalék) 71 A GDP és a foglalkoztatás dinamikája (E), valamint a munkaeró fluktuációja (LT) közötti korrelációk egyes rendszerváltó országokban 74 A foglalkoztatás megoszlása a munkaviszony hossza szerint, 1999, egyes rendszerváltó országok (százalék) 77 A munkaviszony átlagos hossza egyes rendszerváltó országokban, 1993-99 (évek) 79 A munkaviszony átlagos hosszának nemek szerinti megoszlása egyes rendszerváltó országokban, 1993-99 (évek) 79 A foglalkoztatás megoszlása a munkaviszony hossza alapján a Cseh Koztársaságban, Lengyelországban és Szlovéniában, 1993-99 (százalék) 81 A munkaviszony átlagos hossza nem, életkor, ágazat, foglalkozás és végzettség szerint, egyes rendszerváltó országokban, 1999 (évek) 86 A munkaviszony átlagos hossza a vállalat nagysága szerint egyes átmeneti gazdaságokban, 1999 (évek) 88 Kilépési arányok a kilépés oka szerint (százalékok) 91 Kilépések aránya, a foglalkoztatásból való kilépés célja szerint, egyes rendszerváltó országok, 1990-2000 (százalékok) 93 A GDP és a foglalkoztatásból való cél szerinti kilépések közötti korrelációs együtthatók, egyes rendszerváltó országok 96 A foglalkoztatás nôvekedése és a foglalkoztatásból való cél szerinti kilépések közötti korrelációs együtthatók, egyes rendszerváltó országok 96 Egyes OECD országok rangsora az EPL szigorúsága szempontjából, külonbozó mutatószámok alapján 118 A foglalkoztatás védelmére vonatkozó index: Válogatott mutatószámok és súlyozási arányok 119 XI

5.3 6.1 6.2 6.3 6.4 6.5 6.6 6.7

EPL mutatószámok egyes kiválasztott rendszerváltó országokban, az 1990-es évek végén A munkanélküli biztosítási rendszerek, jellemzõi egyes rendszerváltó országokban, 1998 A passzív és aktiv munkaerõpiaci politikára fordított kiadások egyes rendszerváltó országokban, 1998 A szakszervezetek és a kollektiv tárgyalások egyes rendszerváltó országokban, az 1990-es évek kózepén A munkanélküliségi ráta logaritmusát (függó változó) magyarázó regressziók, egyes rendszerváltó és OECD országokban az 1990-es évek végén A log tartos munkanélküliségi rátát (függó változó) magyarázó regressziók, egyes rendszerváltó és OECD országokban az 1990-es évek végén A fiatalok munkanélküliségi arányai logaritmusát (függó változó) magyarázó regressziók, egyes rendszerváltó és OECD országokban az 1990-es évek végén A munkaerõ-inputtal kapcsolatos intézkedéseket (függó változó) magyarázó regressziók, egyes rendszerváltó és OECD országokban az 1990-es évek végén

120 136 138 140 147 148 151 152

Abrák listája 4.1 4.2 5.1 5.2

5.3

6.1

Munkaeró-fluktuáció. a GDP és a foglalkoztatás nóvekedése egyes rendszerváltó országokban, 1990-99 GDP nóvekedése és kilépési arányok cél szerint, 1990-99 (százalék) EPL index egyes OECD és rendszerváltó országokban, az 1990-es évek második felében EPL szigorúsága, munkanélküliség és foglalkoztatás A. Munkaeró-felmérés, munkanélküliségi ráták 1992-98 kózótti átlagértékek B. Munkaeró-felmérés, fiatalok munkanélküliségi aránya 1992-98 kózótti átlagok C. A népesség arány, 1994-98 kózótti egészéhez viszonyított foglalkoztatási átlagok D. Az ónfoglalkoztatók aránya, 1999 E. Idószakos foglalkoztatás, 1999 EPL szigorúsága és munkaerõpiaci dinamika A. Munkaeró fluktuációja, 1993-98 kózótti átlagadatok B. Munkaviszony átlagos hossza, 1998 C. Tartós munkanélküliség, 1993-98 kózótti átlagok A munkabérek adóterhei egyes OECD és rendszerváltó országokban

72 95 121 123 123 123 123 124 124 126 126 126 126 143

Szôvegdobozok listája 5.1

XII

A szigorúbb foglalkoztatást védó jogszabályok munkaerõpiaci hatásaira vonatkozó empirikus bizonyítékok ósszefoglalása

106

A MUNKAERÕPIACI INTÉZMÉNYEK HELYZETE A RENDSZERVÁLTÓ ORSZÁGOKBAN

1.1

A MUNKAERÖPIAC RUGALMASSÁGA

Az egyik leggyakrabban felmerülõ, ellentmondásos munkaerõpiaci kérdés, hogy az európai országok - az Amerikai Egyesült Államokhoz viszonyított - gyenge foglalkoztatási teljesítménye az európai munkaerõpiacok rugalmatlanságának eredménye-e. Egyes kôzgazdászok az Európára jellemzó magas munkanélküliségi szintet egyértelmuen a rugalmatlan munkaerõpiacoknak tulajdonítják, míg mások elvetik ezt a nézetet. Bizonyos irányzatok a nagyobb munkaerõpiaci flexibilitás „alsóbbrendií útját” javasolják az európai munkaerõpiacok „szklerózisának” gyógyírjaként: a neoliberális elveket valló kózgazdászok a rugalmasabb munkaerõpiacokért szállnak síkra, például a munkaerõpiaci szabályozók gyõngítése révén1. Ezt a nézetet tiikrõzi a Gazdasági Egyiittmù'kôdési és Fejlesztési Szervezet (OECD) Job Study (Munkaerõpiaci tanulmány) c. állásfoglalása (OECD, 1994/a.). Másrészt, számos más tanulmány, így például az OECD által 1999-ben kiadott Employment Outlook (Foglalkoztatási Perspektívák) szerzõi arra a kõvetkeztetésre jutottak, hogy a foglalkoztatást védõ jogszabályok2 nem befolyásolják a munkanélküliség szintjét (bár kimutattak néhány a munkanélküliség struktúrájára gyakorolt negativ hatást). Mindazonáltal, tõbb munkaerõpiaci szakértõ megkérdõjelezi azt a széles körben elterjedt nézetet, hogy a foglalkoztatást védõ jogszabályok negativ hatást gyakorolnak a foglalkoztatásra és a munkanélküliségre. Pissarides például a kôvetkezõket írja: ,,a munkavállalók általában igénylik a foglalkoztatás védelmét, és úgy tünik, hogy a mun1 A munkaerõpiaci szabályozók ill magukba foglalják a munkaerõpiaci intézményeket (szakszervezetek, munkanélküli biztosílási rendszerek. állami foglalkoztaiási szolgálatok, stb.), a torvényi eszkozoket (a foglalkoztatást védõ torvények, niinimáibcnól szóló torvény. stb.) és u munkaerõpiaci politikát. : A foglalkoztatást védõ szabályozók olyan torvényi rendelkezések, amelyek szabályozzák az alkahnazási és elbocsátási gyakorlatot. különöskcppen a jogellcnes elbocsátásokat. a foglalkoztatás gazdasági okokból tórténõ inegszüntetését. a végkielégítést. a minimális felmondási idõt, az elbocsátások adminisztratív engedélyezését, és a szakszervezetekkel és/vagy a munkaügyi adminisztráció képviselõivel tórténõ elõzetes konzultációkat.

1

káltatók sem ellenzik olyan vehemensen, mint néhány kozgazdász” (Pissarides, 2001., 133. oldal). Nines meggyózô bizonyíték arra, hogy a vállalatok igen magas szintú rugalmasságot és magas munkaerõ fluktuációt tartanának kívánatosnak. A vállalatok valószínúleg a stabil foglalkoztatási viszonyokat és a tapasztalt munkaerõt preferálják, mivel így a tranzakciós kôltségek, például a felvételi kiválasztás és a képzés kôltségei alacsonyabbak lennének, és a hatékonysághoz kapcsolódó bérek hosszabb távon jelentkeznének (lásd „embed erõforrás” iskola, Becker, 1964. és az ,,új institucionalista iskola”, mint például Williamson, 1985.) A „munkaeröpiaci rugalmasság” fogalmának komplex volta bizonyos mértékben meghatározza annak ideológiai dimenzióját is: tág értelemben a kiigazítást a rugalmassággal azonosítják, és általában a rugalmatlanságot tartják az ezzel clientèles fogalomnak. Makroszinten a flexibilitás a külsõ sokkhatásokhoz vagy a változó munkaeröpiaci kôrülményekhez tôrténõ igazodás sebességére vonatkozik. így a munkaerópiac rugalmassága azt a mértéket jelenti, ameddig a foglalkoztatás és/vagy a munkaidó (munka input kiigazítás) vagy a bérek (munka kôltség kiigazítás) alkalmazkodnak a gazdasági változásokhoz. Ugyanakkor a munkaeröpiaci flexibilitás tôbb definícióját ismerjük. Létezik olyan definíció, amely szembeállítja a külsõ és belsõ rugalmasságot; az elöbbi új munkáltatónál tôrténô új foglalkoztatási jelentö állásváltozást jelent, és a munkaerõ fluktuációra valamint a fôldrajzi mobilitásra vonatkozik. Az utóbbi meghatározás olyan munkaköri változásokra vonatkozik, amelyek ugyanazon cégen belül zajlanak le. Létezik a numerikus és funkcionális flexibilitás megkülônbôztetésén alapuló definíció; az elöbbi a munkavállalók számában bekôvetkezõ változásokat jelenti, míg az utóbbi a cégen belül lezajló foglalkoztatási változásokra és mobilitásra utal. leien kötet a külsõ, numerikus flexibilitással foglalkozik, a makro- és mikroôkonómiai perspektívát is figyelembe véve, különös hangsúlyt helyezve a munkaeröpiaci szabályozókra és intézményekre. E választás elsõdleges oka az, hogy véleményünk szerint ezek a munkaerõpiac rugalmasságának legrelevánsabb aspektusai. Választásunkat az is indokolja, hogy a funkcionális flexibilitással kapcsolatban jelenleg nem állnak rendelkezésre adatok. 1.2

VÁLTOZÓ MUNKAERÖPIACOK

Kôzép- és Kelet-Európa, valamint Kôzép-Ázsia korábbi kôzponti tervutasításos gazdaságainak munkaerõpiacai alapvetõ átalakuláson mentek keresztül a politikai, gazdasági és szoeiális reformok kezdete óta. 1990-ig a kózpontilag irányított termelés és elosztás, valamint a termelõk hazai piacokon való dominanciája miatt a vállalatok jelentõs védettséget élveztek a világpiac hatásaival szemben. Emellett a munkaerõpiacokat erõsen szabályozták, ami a munkavállalók számára magas szintü foglalkoztatási biztonságot garantált. A volt szoeialista országok nemzetgazdaságainak globális verseny elõtti megnyitása arra kényszerítette a hazai vállalatokat, hogy inputjaikat (beleértve a munkaeröt), termelési technológiájukat és outputjukat a piaci kereslethez igazítsák.

2

Az átmenet 12 éve után a stabil munkanélküliség változatlanul az egész régió fõ problémájának mondható. Bár néhány országban ezt a problémát bizonyos mértékig magyarázza a lassú gazdasági helyreállítás, úgy túnik, hogy a kezdeti nagymértékü csokkenés után a foglalkoztatás még azokban az országokban is stagnálni kezdett, aboi a gazdasági novekedés egy hosszabb idószakon keresztül viszonylag magas volt (Nesporova, 1999). A kilencvenes évek elején a politikai dontéshozók és a lakosság tôbbsége elfogadta, hogy a teljes foglalkoztatás és a korábbi, viszonylag nagyvonalú szociális biztonsági rendszerek nem tarthatók fenn tovább. A szerkezetátalakítási intézkedéscsomagon belül a rugalmas foglalkoztatás bevezetését és a szociális védelem szintjének csôkkentését a legtöbb esetben a munkaerópiacok új piaci viszonyokhoz torténo átalakításának egyedüli lehetséges eszkozeként tüntették fel. A nemzeti munkaügyi torvények módosítása, az újonnan kialakított munkaerópiaci politika és az állami foglalkoztatás! szolgálatok azzal segítették elõ ezeket a változásokat, hogy csôkkentették a megmaradt munkahelyek elózó rendszerból örökölt erós védelmét. A korábbi védelem helyett a foglalkoztatási szolgálatok, a jövedelemtámogatás és az aktiv munkaerópiaci programok révén egy tágabb értelmú' állásbiztonság vált elérhetové. Ugyanakkor, a munkaerópiaci intézmények és a kollektiv alku gyengeségei valamint a torvények nem megfeleló szintó végrehajtása a munkaerópiac magas szintü rugalmasságát eredményezték, ahol a munkavállalók általában igen bizonytalannak érzik munkahelyüket. Az átmeneti gazdaságok politikai dontéshozóinak olyan innovativ politikát kell kidolgozniuk, amely hatékonyabban képes kezelni a munkaerópiaci változásokat gazdasági és szociális szempontból egyaránt. Auer és Cazes (2003) azoknak az iparilag fejlett nyugati államoknak a gyakorlatát ismerteti, ahol a foglalkoztatási rendszer és a szociális védelem oly módon került kialakításra, hogy az egyrészt biztosítja a munkaerópiac flexibilitását a vállalatok számára, másrészt megórzi a munkavállalók jóvedelembiztonságát (és szélesebb szociális védelmét) társadalmi szinten. Ezek a példák egyértelmú'en azt sugallják, hogy az intézményrendszer egyetlen komponense sem képes ónmagában meghatározni a flexibilitás és a biztonság kérdését. A flexibilitás és a biztonság a fó nemzeti munkaerópiaci intézmények interakcióitól, így például a munkanélküli ellátási rendszerektól, a bér-megállapító intézményektól, és a korkedvezményes nyugdíjazási rendszerektól függ. 1.3

ÁTVÁLTÁSOK ÉS KOMPLEMENTARITÁSOK

Az egyes intézmények között kialakuló különbözö interakciók befolyásolhatják az egyének és a vállalatok munkaerópiaci viselkedését. Ezeket a kapcsolatokat átváltásoknak és/vagy komplementaritásoknak is nevezik. Az átváltás akkor jön létre, ha egy dolgot egy másikkal szemben „értékesítenek”. A foglalkoztatás szigorú védelmét például „áruba lehet bocsátani” a nagyvonalúbb munkanélküli ellátásért cserébe. Komplementaritásokról akkor beszélhetünk, ha az egyik fél mindkét esetben védelmet élvez: magas szintó foglalkoztatás-védelmi torvények és magas szintó szociális védelem (Esping-Andersen „jóléti kapitalizmusa”, ami gyakori a kontinentá3

lis Europa jóléti államaiban; Esping-Andersen, 1990). Míg az átváltás esetében az egyik fél erõsebb szociális védelemmel kompenzálhatja a vállalati szinten meglévó alacsony szintü védelmet, a komplementaritások esetében ez nem így van. A komplementaritások fogalmát itt úgy kell értelmezni, hogy az egyik intézményes rendszert egy másikkal erôsítenek meg (például a foglalkoztatás biztonságát a munkaerõpiaci politika egészíti ki), de ez abban az értelemben is felfogható, hogy az egyik dolog nem létezhet a másik nélkül. Bertola és szerzõtársai (2000) is foglalkoztak a fenti kérdésekkel, és különbözo kapcsolatokat találtak a foglalkoztatást védõ jogszabályok és más munkaerõpiaci intézmények között. A különbözo intézményi ellátások közötti interrelációk természetesen rendelkeznek nemzeti dimenzióval (foglalkoztatási rendszer). A dán rendszer például a munkaerõpiac nagymértékü numerikus flexibilitását a szociális, jövedelmi és foglalkoztatási biztonság magas szintjével kombinálja. A japán foglalkoztatási rendszer ezzel ellentétben az alacsony numerikus flexibilitást a magas funkcionális flexibilitással kombinálja. Az „élethosszig tartó állásokkal”jellemezhetõ japán munkaerõpiac nem követte Europa tômeges korkedvezményes nyugdíjazásra és szociális tervekre alapozott gyakorlatát: a vállalatokat és az állami szektort (szociálisan és nem mindig jogilag) arra kötelezik, hogy olyan foglalkoztatás-biztonságot és politikát garantáljanak (például munkanélküli biztosítás formájában), amely hozzájárul a munkahelyek megõrzéséhez és az elbocsátások minimalizálásához. Különbözö, a nemzeti intézményi berendezkedést jellemzõ kombinációk léteznek3. Mindazonáltal a kép jóval ámyaltabbá válik, és az átváltások és komplementaritások mükôdése eltérõnek mutatkozik, amikor a foglalkoztatási rendszer alrendszereit elemezzük. A munkaerõpiaci szabályozók bevezetésekor a célkitûzés az volt, hogy a jogellenes elbocsátások eilen nyújtott védelem, a munkanélküli ellátások és/vagy a szociális biztonsági programok révén emeljék a munkavállalók jólétének színvonalát. A foglalkoztatás biztonsága például még mindig elsõrendü szempont egy állás pozitív megítélésekor. A munkavállalók kôrében végzett felmérések során a foglalkoztatás biztonsága elsõ helyen szerepelt az állással való megelégedettséget meghatározó tényezõk között4. Mivel azonban mindez kôltségekkel is jár az érintett felek számára, a foglalkoztatás megszüntetésének magas kôltségei miatt a munkáltatók elállhatnak új munkavállalók toborzásától. Ugyanakkor, a nagyobb mértékú szociális ellátások csökkenthetik a foglalkoztatás szintjét: a munkanélküliek a szociális ellátás csapdájába kerülnek, mivel nem ösztönzik õket új állások vállalására. A foglalkoztatási tôrvények is védhetnek bizonyos munkavállalókat mások rovására, így például a fiatalokat, a nõket vagy a tartósan munkanélkülieket. Ez azt jelenti, hogy külônbséget kell tenni a belsõ és a külsõ paraméterek között5: a belsõ fog1

Auer és Cazes a francia és az amerikai rendszereket is részietesen elemzik (2003). A munkahellyel való megelégedettség fó meghatározói között találjuk a magas jövedeimet, a tartos munkaviszonyt - i.e. azt az idotartamot, amelynek során a munkavállaló folyamatosan ugyanannak a munkáltatónak az alkalmazásában áll - és a relativ állasbiztonságot a határozatlan idejú munkaszerzódés miatt. Ezzel ellentétben, az alacsony jôvedelem és a határozott idejú munkaszerzódés miatt kialakuló bizonytalan státusz negatívan hat egy állás minoségének megítélésére (Európai Bizottság, 2001, 67. oldal). 4

4

lalkoztatási biztonság (amelyet a magán vagy állami munkáltatók nyújtanak) és a széles kôrú foglalkoztatási biztonság (amely túlmutat a belsõ munkaerõpiacokon. és figyelembe veszi a munkaerópiaci politikát valamint a társadalombiztosítási ellátásokat); a jogszabályi keret és a megvalósítás/végrehajtás (lásd Bertola et al., 2000); valamint a jogszabályok és a végrehajtás együttes fogalma és a valós, mérhetó munkaerópiaci folyamatok között. 1.4

A FOGLALKOZTATÁS ELEMZÉSÉNEK KÔVETKEZTETÉSEI, JAVASOLT POLITIKA

A foglalkoztatási és szociális védelmi rendszerek különbözö komponensei közötti választást a különbözö kombinációk (átváltások és/vagy komplementaritások) alapján kell megtenni. Ezeket úgy kell meghatározni, bogy lehetóvé tegyék és biztosítsák a munkaerópiaci flexibilitás és a foglalkoztatás biztonsága közötti egyensúlyt. Az átmeneti gazdaságok politikai dôntéshozói így tehát nagyobb választási lehetóséggel bímak egy adott makroôkonómiai, intézményi és politikai kontextuson belül. A szociális partnerek (munkáltatók és munkavállalók) ezekben az országokban szintén felismerték, bogy versenyképes vállalatok nélkül, amelyek képesek munkaerejüket számban, struktúrában és minóségben a piaci viszonyokkal összhangban meghatározni, a foglalkoztatási teljesítmény alacsony szinten marad. Ugyanakkor a munkavállalóknak ésszerú' foglalkoztatási és jôvedelembiztonságra van szüksége annak érdekében, hogy megfelelóen lehessen óket motiválni a nagyobb mértékü mobilitás és flexibilitás elfogadására, hogy termelékenységük növekedjen, és a változással szembeni ellenállásuk csökkenjen. A dán rendszerben már kialakították ezt a kompromisszumot, amely az úgynevezett „flexicurity” (a flexibilitás és biztonság ötvözete) sikeres bevezetésének példája. A „flexicurity” megkôzelítés összhangban áll az ILO Méltányos Munka Programjával (ILO Decent Work Agenda)6 és az Európai Unió foglalkoztatáspolitikájával, amely az Európai Unió lisszaboni és barcelonai csúcstalálkozóinak záródokumentumaiban jelenik meg. A „flexicurity” megkôzelítés jelentós befolyással volt az ILO Globális Foglalkoztatási Programjára (ILO Global Employment Agenda) (ILO, 2002), mivel ez a megkôzelítési mód megkérdójelezi a foglalkoztatáshoz való hozzáférést és az ilyen foglalkoztatás minóségét is. A Globális Foglalkoztatási Program 5 Míg a külsó és belsó tényezók fogalmát váilalati perspektívából halároztuk meg, az nem feltétlenül vonatkozik a foglalkoztatottak és a munkanélküliek közötti külônbségre (mivel ez magában foglalhatja azokat is, akik csak gyengéa kôtódnek a munkaerõpiachoz, és azokat is, akik gyakran váltják belsõ és kiilsõ státuszukat). Ki kell mondanunk, hogy a belsõ és külsó elmélet javarészt a foglalkoztatottak és a munkanélküliek közötti külonbségre épül (Lindbeck és Snower, 2001.) 6 Az ILO Méltányos Munka Programjának célja megteremteni a nõk és féríiak számára az esélyt a méltányos és termelékeny munkára, a szabadság, az egyenlÓség. a biztonság és az emberi méltóság megvalósulása mellett. Ez az átfogó cél négy stratégiai célt foglal magába: a munkahelyi jogok elõmozdítása; a foglalkoztatás és a jôvedelem megteremtése: a szociális védelem és a szociális biztonság kiterjesztése; és a társadalmi párbeszéd megerõsftése (ILO. 1999).

5

egyik kulcseleme a munkaerõpiaci változások sikeres kezelése a szociális és munkaerõpiaci politikák segítségével, amelyek révén növelni lebet a munkavállalók kapacitását, mobilitását és flexibilitását, ugyanakkor biztosítani lebet számukra a megfeleló foglalkoztatási és jövedelmi biztonságot. A jelen tanulmányban közölt elemzés támogatást nyújt az átmeneti gazdaságok számára a cél eléréséhez. A rendszerváltó országokban nemrégiben kezdõdtek meg a kérdésrõl szóló széleskôm viták. Tanulmányunkban javaslatokat teszünk olyan munkaerópiaci szabályozásokra és munkaerópiaci politikákra, amelyek sikeresen alkalmazhatók az átalakulóban lévõ munkaerópiacokon. A politikai tanácsadás terén fontos ez a megkôzelítési mód, mivel rámutat arra, bogy lehetséges egyensúlyt teremteni a foglalkoztatás flexibilitása és a szociális védelem között. A szociális partnerek számára ez szélesebb mozgásteret jelent a tárgyalások során, mivel a kormány nem csökkentheti a foglalkoztatás védelmét anélkül, bogy bizonyos mértékben ne erósítené a szociális biztonságot, és fordítva, már amennyiben fenn kívánja tartani a flexicurity rendszert. Az alapvetó munkaerõpiaci stabilitás a magasabb szintú fejlõdés szükséges feltétele. Ennek kôvetkeztében ki kell alakítani, vagy meg kell erõsíteni azokat az intézményeket, amelyek támogatják a hatékony stabilitás e formáját, például a társadalmi párbeszédet vagy a munkaerõpiaci politikát. Azokat az intézményeket nevezhetjük hatékonynak, amelyek ésszerü és mindkét fél számára elfogadható egyensúlyt találnak a munkavállalók biztonsági igényei és a vállalatok igényei által diktált gazdasági intézkedések között. Ez a kônyv hét fejezetbõl áll. E bevezetõ fejezet után a 2. fejezet a munkaerõpiaci fejlõdés áttekintését és elemzését tartalmazza - munkaerõpiaci részvétel, foglalkoztatás, munkanélküliség, alulfoglalkoztatás és inaktivitás - Kôzép- és Kelet-Európában és Kôzép-Azsiában a 90-es évek során. A 3. fejezet az adott országok helyzetének ôsszehasonlítása révén tanulmányozza a foglalkoztatás ágazati struktúrájában és a foglalkoztatás fõbb jellemzõiben bekövetkezett változásokat, így például a foglalkoztatás státuszát, a munkaszerzõdések típusát, a formális/informális foglalkoztatás! és egyéb kérdéseket. A 4. fejezet egyes átmeneti gazdaságok munkaerõpiaci dinamikáját vizsgálja a 90-es évek során. Ebben a fejezetben értékeljük a foglalkoztatási stabilitás és flexibilitás szintjét, és az azokban bekövetkezett változásokat a gazdasági fejlõdés ciklikusságával ôsszefüggésben elemezzük és magyarázzuk. Az ezt kôvetõ két fejezet azt az ok-okozati ôsszefüggést vizsgálja, amely a munkaerõpiaci intézmények jellege és a munkaerõpiaci teljesítmények között áll fenn. Az 5. fejezetben a foglalkoztatást védõ jogszabályok szigorúságát vizsgáljuk, és elemezzük a foglalkoztatás és a munkanélküliség szintjére és struktúrájára gyakorolt hatásukat egyes átmeneti gazdaságokban és az iparilag fejlett nyugati államokban. A 6. fejezetben elõszôr a munkaerõpiaci intézmények, a munkaerõpiaci politikák, a kollektiv alku és a bérekhez kapcsolódó adózás területén bekövetkezett fejleményeket hasonlítjuk össze tíz átmeneti gazdaságban, majd az elért eredményeket összehasonlítjuk egyes OECD országok mutatóival. Ezután - ökonometriai elemzés segítségével - megvizsgáljuk, bogy a munkaerõpiaci intézmények, a társadalmi párbeszéd és a béreket terhelõ adók milyen hatást gyakorolnak az aggregált munkaerõpiaci mutatókra. A 7. fejezetben kôvetkeztetéseink általános konklúzióit vonjuk le, és aján6

lásokat teszünk az átmeneti gazdaságok munkaerõpiaci politikájának jôvõbeli orientációjával kapcsolatban. Végül meg kell jegyeznünk, bogy a 2. fejezetben közölt rövid tanulmányon kívül, amely az átmeneti gazdaságok infoimális gazdaságában tapasztalható foglalkoztatás mértékérõl és jellemzõiról szól, a kônyvben található elemzések kizárólag a formális foglalkoztatásra vonatkoznak, a rendelkezésre álló statisztikai adatok természete miatt. Ugyanakkor nem tagadhatjuk azt a tényt, hogy az 1990-es években az informális gazdaságban tapasztalható jelentõs nôvekedés is rendkíviil fontos része annak a folyamatnak, amelynek során a munkaerópiacok egyre rugalmasabbá válnak.

7

MUNKAERÕPIACI FEJLEMÉNYEK A 90-ES ÉVEKBEN: A RENDSZERVÁLTÓ ORSZÁGOK ÁTTEKINTÉSE

2

Ebben a fejezetben a kôzép- és kelet-európai valamint kôzép-ázsiai volt szocialista országokban1 tapasztalt munkaerópiaci fejleményeket kívánjuk elemezni, és megpróbáljuk meghatározni a régió rendkívül rossz foglalkoztatási teljesítménye és folyamatosan magas munkanélkülisége mögött meghúzódó tényezõket. A fejezet az adott térség munkaerópiaci fejleményeinek áttekintésével kezdõdik, amelynek során meghatározunk néhány egyértelmú külônbséget a kozép- és délkelet-európai átmeneti gazdaságok2 (beleértve a balti államokat3), és azon országok között, amelyek a Független Allamok Kôzosségébe tartoznak4. Azzal érvelünk, hogy e külônbségek okai egyrészt abban keresendõk, hogy a rendszerváltáskor ezek az országok eltérõ gazdasági feltételekkel rendelkeztek, és késõbb külônbôzôképpen alakították ki a gazdasági reformokat, az intézményeket és politikájukat. A fejezetben megvizsgáljuk a külonbozó hatályba léptetett makro-ôkonómiai politikák hatásait és az intézményes reformok lassú fejlódését. A demográfiai tényezõket, a különbözo oktatáspolitikai, munkaerópiaci és szociálpolitikai megoldásokat a munkaeró kínálatra gyakorolt hatásuk és a kereslethez való igazodás szempontjából értékeljük. A munkaerópiaci politika, a jövedelempolitika és a kollektiv alku szerepét is vizsgáljuk.

1

A kozép- és kelet-európai és kôzép-ázsiai országok: Albânia, Ônnényország, Azerbajdzsán, Belorusszia. BoszniaMercegovina, Bulgária, Horvátország, Cseh Kôztársaság, Észtország, Gnizia, Magyarország, Kazahsztán, Kirgizia, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Moldovai Kóztársaság, Románia, Orosz Fôderáció, Szlovákia, Szlovénia, Tádzsikisztán, a volt Jugosztáv Kóztársaság Macedonia, Türkrnenisztán. Ukrajna, Üzbegisztán, Jugoszlávia. 2 A kozép- és délkelet-európai országok: Albânia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Cseh Kóztársaság. Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia. Lengyelország, Románia. Szlovákia, Szlovénia, a volt Jugoszláv Kóztársaság Macedonia, Jugoszlávia. ' A balti államok: Észtország, Lettország és Litvánia. 4 A Független Allamok Kózóssége (FÁK) országai: Ônnényország, Azerbajdzsán, Belorusszia, Grúzia, Kazahsztán, Kirgizia, Moldovai Kóztársaság, Orosz Fôderáció, Tádzsikisztán, Türkrnenisztán, Ukrajna, Üzbegisztán. 9

2.1

MUNKAERÖPIACI FEJLEMÉNYEK: A RENDSZERVÁLTÓ ORSZÁGOK KÖZÖS JELLEMZÖI ÉS KÜLÔNBSÉGEI

2.1.1

A foglalkoztatás szintjének csôkkenése

A korábbi tervutasításos gazdaságok munkaerõpiaci helyzetét Kozép- és KeletEurópában és Kôzép-Azsiában a rendszerváltás kezdetén a teljes foglalkoztatás, a rejtett munkanélküliség (a korábbi Jugoszlávia kivételével) és a kínálatot meghaladó munkaeró-kereslet jellemezte. Mindazonáltal, a teljes foglalkoztatás! csak az alacsony bérek árán tudták elérni, ami negatívan befolyásolta a munkavállalók motiváltságát. A jelentõs létszámfôlôsleg sok ágazatra volt jellemzõ, és a tnunkaerõ-elosztás súlyos aránytalanságai a munka termelékenységének alacsony szintjét eredményezték az iparban. A politikai változások kezdetén elindított gazdasági reformok e negativ jellemzõk megszüntetésére irányultak, míg a szociális reformok célja az volt, bogy ezeket a változásokat szociálisan elfogadhatóvá és pénzügyileg finanszírozhatóvá tegyék. Gyakorlatilag, a nemzetgazdaságokat egyik napról a másikra megnyitották a világpiacok elõtt olyan gazdasági intézkedések bevezetésével, amelyek egy szigorú makro-okonómiai stabilizációs politika bevezetése mellett lehetóvé tették a gyors árliberalizációt. Az eredmény a gazdasági teljesítmény jelentõs csôkkenése volt ezekben az országokban, és ez a csokkenés az eredetileg vártnál jóval nagyobb arányú volt. A munkaero iránti kereslet azonnal összeomlott, és egy rövid stagnálás után a foglalkoztatási szint is hanyatlani kezdett. Még e korai szakaszban is jelentõs kiilõnbségek mutatkoztak a foglalkoztatási trendekben a kozép- és délkelet-európai átmeneti gazdaságok és a FAK országai között, miközben a három balti állam fokozatosan átkerült a második csoportból az elsõbe. A kozép- és délkelet-európai régióban a foglalkoztatás csokkenése már a gazdasági átmenet kezdeti éveiben is drámai volt, elsõsorban a termelés igen jelentõs zuhanása miatt (lásd 2.1 táblázat). Az országok közötti osszehasonlítás megkonnyítése érdekében ebben a fejezetben az átmenet évtizedét durván két fázisra osztottuk: az 1990-tõl 1994-ig terjedõ idõszak, amelynek során lejátszódtak a nagyobb gazdasági és szociális reformok révén bekövetkezo kezdeti változások, a makro-okonómiai szigorító intézkedések és az intenzív külsõ sokkhatások mellett; a második idõszak a relativ gazdasági stabilizáció idõszaka, 1995-2000 között. A termelés és foglalkoztatás trendjeinek összehasonlítása révén kiderül, hogy néhány ország, így a Cseh Kôztársaság, Románia, Szlovákia és Szlovénía képes volt arra, hogy a foglalkoztatási veszteségeket jóval a termelésben bekövetkezett veszteségek szintje alatt tartsa a munkatermelékenység további veszteségei árán. Mások, így Bulgária, Magyarország és Lengyelország a foglalkoztatás nagyobb csokkentése révén a munkatermelékenység nôvekedését tudták realizálni. Ugyanakkor, a kezdeti feltételezésekkel ismét ellentétben, a foglalkoztatási teljesítmény nem javult jelentõsen több olyan országban, amely ezt a korai idõszakot 10

2.1 táblázat Ország

Brutto nemzeti termék (GDP) és foglalkoztatás a rendszerváltó országokban: Éves átlag nôvekedési ráták, konkrét évek (százalékok) GDP 1990-94

1994-2000

Foglalkoztatás 1990-94

1994-2000

Albânia -5,6 6,2 -5,0 -1,4 Ôrményország -16,2 5,4 -2,2 -2,5 Azerbajdzsán -17,0 3,7 -0,5 0,3 Belorusszia -7,8 3,3 -2,3 -0,9 Bulgária -3,9 -0,6 -5,7 -1,6 Horvátország -9,3 4,2 -6,3 0,5 Cseh Kôztársaság -2,6 1,8 -2,3 -1,0 Észtország -8,8 5,0 -4,3 -2,1 Grúzia -27,5 5,2 -10,8 6,9* Magyarország -3,3 3,6 -7,2 0,4 Kazahsztán -9,6 0,6 -4,2 -1,0 Kirgizia -14,4 3,6 -1,5 1,2 Lettország -15,9 3,7 -6,3 0,7 Litvánia 13,4 3,3 -2,5 -0,9 Macedonia -5,5 2,2 -6,0 -3,9 Moldovai Kôztársaság -20,5 -2,3 -5,1 -1,7 Lengyelország 1,0 5,5 -2,9 0,9 _3 4** Románia -4,3 -0,2 -2,0 Orosz Fôderáció -10,3 0,2 -2,3 -1,0 Szlovákia -5,2 4,5 -3,8 0,0 Szlovénia -1,7 4,3 -4,7 0,4 Tádzsikisztán -20,1 -2,1 -1,1 -1,0 Türkmenisztán -9,2 3,9 3,5 2,4 ükrajna -14,1 -3,8 -2,4 -1,3 Üzbegisztán -4,9 3,1 1,3 1,2 Jugoszlávia -18,0 1,4 -2,8 -1,3 Összes kôzép- és délkelet európai ország -3,1 3,2 -4,0 -0,4** Összes balti állam -13,3 3,8 -1,1 -4,1 Összes FÁK ország -11,1 0,1 -2,3 -1,1* Megjegyzések: * 1994—98 ** 1994—99 Forras: Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizotlsága (UNECE) Közös Adatbázis, szerzõk számításai. 11

egy viszonylag magas gazdasági nôvekedéssel kezdte. Sót, például a Cseh Kôztàrsaságban, Magyarországon és Lengyelországban a foglalkoztatás több éven keresztül folyamatosan csökkent, és ezután csak elhanyagolható fellendüléssel stabilizálódott. Ezekben az orszàgokban, amelyeket közvetlenül vagy közvetetten érintett a balkáni konfliktus, vagy amelyek képtelenek voltak a gazdasági nôvekedést fenntartani a súlyos makro-ôkonômiai egyenlótlenségek miatt, a foglalkoztatás tovább (vagy ismét) csökkent. A 90-es évek vége fêlé a makro-ôkonómiai és strukturâlis tényezô'k gyakorlatilag mindeniitt a foglalkoztatás újbóli csôkkenését eredményezték. A fejezet 2.2 szakaszàban e fejlemények különbözö okait tàrgyaljuk. A formális gazdaságban bekövetkezett foglalkoztatási hanyatlással párhuzamosan az összes átmeneti gazdaság az informális foglalkoztatás gyors nôvekedését tapasztalta. Az informális gazdaság mérete fordított arányban áll az adott ország gazdasági szintjével. Az informális gazdaság bovülésének egyik pka a rossz adófizetési morál, amelyhez az a tény is hozzájárul, bogy a torvényi változtatások elmaradnak a gazdasági változások mögött. Emellett, az új torvények végrehajtása sem tôrténik kielégítoen. A második tényezõ a lakosság tôbbsége által tapasztalt jelentós jovedelemcsokkenés, amely osszefüggésben áll az átmeneti válsággal és a növekvõ munkanélküliséggel. A kôzép-európai5 torvényhozási reform fejlódése és a gazdasági fellendülés együtt járt az informális gazdaság6 tevékenységének bizonyos mértékú' csôkkenésével. Amikor a formális és informális munkaeró-inputokat együtt vizsgáljuk, arra a kôvetkeztetésre jutunk, bogy a foglalkoztatás csokkenése a valóságban sokkal kisebb volt, mint amit a hivatalos munkaügyi statisztikák mutatnak. A FAK országaiban és kezdetben a balti államokban a jelentós termelési veszteségek ellenére is a foglalkoztatás kisebb mértékú csokkenése (söt bizonyos országokban nôvekedése) volt tapasztalható. Ezek a lefelé mutató foglalkoztatási trendek folytatódtak, miközben a termelés mutatói lelassultak, és végezetül megfordultak, azt eredményezve, hogy a FAK országai végül a munkatermelékenység bizonyos javulását érték el. Ugyanakkor, csak a közelmultban következett be az a fejlemény, hogy néhány országban a foglalkoztatás mértékének enyhe emelkedését tapasztalhatjuk. Sót, ha eltekintünk attól a ténytól, hogy a FÁK országaiban az informális foglalkoztatás jóval nagyobb mértékú, mint a kôzép- és kelet-európai országokban 5

A kozép-európai országok: a Cseh Koztársaság, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia. Lengyelországban az 1998-ban végzett munkaero-felmérés a „feketegazdaságban” arra a kôvetkeztetésre jutott, hogy a 15 éven felüli lakosság 4,8%-a dolgozott az informális gazdaságban (3,8% a vidéken és 6,4% a városokban). A nem regisztrált tevékenység gyakoribb volt a férfiak esetében (a 15 éven felüli férfi lakosság 7%-a), mint a ndk esetében (2,7%). A hivatalos munkaerdpiaci státuszt illetoen az informális tevékenységeket végzo munkavállalók 5,5%-a volt foglalkoztatott, 14,6% munkanélküli és 2,4% gazdaságilag inaktiv. A válaszadók 14%-a esetében ez 5 vagy több hónapig végzett állandó tevékenységet, míg 30% esetében ez mindössze Öt napig tarto tevékenységet jelentett. Egy 1995-ben végzett hasonló felmérés eredményeivel osszehasonlítva jelentós csokkenés volt megfigyelhetó a nem regisztrált munkavégzésében. Az informális gazdaságban foglalkoztatott, 15 éven felüli személyek aránya 2,8 százalékponttal csökkent az 1995-ben mért 7,6%-os szintról 4,8%-ra 1998-ban. Ez a csokkenés fóleg a munkaerópiac ebben az idoszakban lejátszódott általános fejlodésének köszönhetö, mivel több álláslehetoség jeientkezett a formális gazdaságban. Lásd Kostrubiec (1999). 6

12

és a kôzép-ázsiai országokban7, akkor azt tapasztaljuk, bogy a FÁK országaiban magas az alulfoglalkoztatás szintje (vagy a térség bizonyos szakértõi szerint a rejtett munkanélküliség), ami az adminisztratív szabadságolásokban8, a munkaidõ idôszakos csôkkentésében és a bérhátralékok felhalmozódásában manifesztálódik. 2.1.2 A részvételi arányok csôkkenése A foglalkoztatás szintjében bekövetkezett veszteségek csak részben alakultak át nyílt munkanélküliséggé és (formális) gazdasági inaktivitássá. Sôt, a 2.2 táblázat szerint 1990 és 1999 között a 15 és 64 év közötti lakosság részvételi aránya jelentõsen csökkent az összes átmeneti gazdaságban (azzal a feltúnõ kivétellel, hogy Grúziában és Szlovéniában a változások mértéke gyakorlatilag elhanyagolható volt). Ha a munkaeró-felmérésekból származó, a belépõkre és kilépôkre vonatkozó adatok felhasználásával ôsszehasonlítjuk a foglalkoztatásból kilépôk adatait az ôt átmeneti gazdaságban, akkor azt látjuk, hogy az inaktivitásba tôrténõ kilépések száma általánosan meghaladta a munkanélküliségbe tôrténó kilépések számát. (Lásd 4. Fejezet 4.10 táblázat, aboi a kérdést részletesebben tárgyaljuk). Ez az aránytalanság jellemezte a gazdasági átalakulás kezdeti periódusát, jelezve, hogy az erós munkaerõpiaci feszültségeket elószôr úgy oldották meg, hogy bizonyos hátrányos helyzetü, kevésbé versenyképes munkavállalói csoportokat kiszorítottak a munkaerôpiacról, míg a nyílt munkanélküliség csak e folyamat után jelent meg. A részvételi arányok csôkkenését a szakirodalomban gyakran azzal magyarázzák, hogy a nõk gyakrabban léptek ki a munkaerõpiacról, mivel egyre nehezebben tudták igénybe venni a megfizethetõ és megbízható gyermekgondozási ellátásokat, ugyanakkor lehetôségük volt hosszú gyermekgondozási szabadság igénybevételére (annak ellenére, hogy a gyermekgondozási juttatások szintje általában aiacsony volt.). A fenti érv mellett még meg kell említeni, hogy a nôk esetében állítólag magasabbak a munkaügyi kôltségek. Ez és második keresoként betöltött családi státuszuk egyaránt befolyásolhatta a nõk dõntését, amellyel lemondtak formális pénzkereseti tevékenységükrõl. Ugyanakkor, a 2.2 táblázat csak hét ország esetében erõsíti meg ezt a véleményt (Ôrményország, Bulgária, Cseh Kôztársaság, Észtország, Lettország, Macedonia és Szlovákia); a többi országban a férfiak részvételi aránya jobban csökkent, mint a nõké, vagy a csôkkenés mértéke hasonló volt. A 2.3 táblázat három korcsoport részvételi arányait hasonlítja össze az egyes átmeneti gazdaságokban: fiatalok (15-24 év), kôzépkorúak (25-49 év) és idõsebbek (50-64 év). A munkaerõ kínálat legnagyobb arányú csõkkenése a 15-24 évig terje7 Az Orosz Fôderáció esetében az infomiális gazdaságban szerepló munkavállalók arányára vonatkozó becslések nagymértékben eltémek. Clarke (1998) becslése szerint az informális foglalkoztatás, mint fó foglalkoztatás, aránya a teljes foglalkoztatás 5%-át tette ki 1997-ben, és a foglalkoztatott lakosság 10%-a vállalt másodállást az informális gazdaságban. Az Osszoroszországi Kôzvélemény-kutató Kôzpont által végzett háztartásokra vonatkozó felmérés ezzel ellentétben a teljes foglalkoztatás 11,6%-ára becsülte a fó tevékenységként végzett informális foglalkoztatás szintjét 1997ben (Az Orosz Fôderáció Munkaügyi és Szociális Fejlesztési Minisztériuma, 1998). H Az adminisztratív szabadságolás azt jelenti, hogy a menedzsment a munkavállalókat fizetés nélküli szabadságra küldi a termelés és az ezzel összefüggö munkaügyi kôltségek ideiglenes csókkentése érdekében.

13

2.2 táblázat

A 15 és 64 év közötti lakosság részvételi arányai, rendszerváltó országok, 1990 és 1999

Ország

Albánia“ 0rményországab Azerbajdzsána0 Belorussziaa0 Bulgária“ Horvátországab Cseh Koztársaságab Észtországab Grúziaab Magyarországbd Kazahsztán' Kirgizia' Léttországab Litvániaac Macedonia“» Moldova! Koztársaság“ Lengyelországab Románia“» Orosz Foderáció“» Szlovákiaab Szlovénia“» Tádzsikisztán“' Türkmenisztán“ Ukrajna“» Üzbegisztán“ Jugoszlávia“

1990 Férfiak

Nök

Összesen

86,4 79,5 77,8 82,0 77,7 76,9 82,2 83,3 80,1 74,5 82,04 78,24 83,6 81,8 77,9 81,5 80,1 76,7 91,6 82,5 76,7 77,7 81,0 79,7 77,9 77,0

63,3 69,1 36,4 72,6 72,2 56,4 74,1 75,9 63,5 57,3 69,54 65,04 75,3 70,5 53,1 70,4 65,1 60,5 71,7 74,2 64,8 56,2 64,3 69,8 64,2 54,9

75,2 74,1 66,7 77,2 75,0 66,6 78,1 79,4 71,5 65,4 75,64 71,54 79,4 76,0 65,6 75,7 72,5 68,5 76,5 78,3 70,7 66,8 72,5 74,5 71,0 66,0

1999 Férfiak

NÓk

Összesen

78,5' 50,12 45,82 75,9 59,82 80,3 78,1 78,9 67,8

55,6‘ 44,22 46,02 64,9 51,42 64,4 66,4 62,5 52,3

66,42 47,12 45,92 70,2 55,62 72,4 72,1 70,2 59,9

75,3 77,4 72,8

62,6 68,3 46,5

68,7 72,7 59,7

72,8 76,32 74,2 76,1 72,2 32,55

59,7 61,92 63,9 62,6 63,3 28,25

66,1 69,02 68,9 69,3 68,0 30,35

71,4

61,8

66,4

Megjegyzés: 1 1997.2 1998, életkor 15+.3 1998 4 1989.5 1996, életkor 15+. .. = nem áll rendelkezésre. Forras: A szerzók számításai a kovetkezó alapján:a Gazdaságilag aktiv népesség, ILO, Statisztikai Iroda (1990-es adatok); b Munkaerópiaci felmérés;c Hivatalos becslések;d Vallalati felmérés;e Népszámlálás.

14

2.3 táblázat

Részvételi arányok korcsoportonként, rendszerváltó országok, 1990 és 1999 (százalékok)

Ország

Albánia3 0rményországab Azerbajdzsánac Belorussziaac Bulgária“ Horvátországab Cseh Kôztársaságab Észtországab Grúziaab Magyarország“ Kazahsztán' Kirgizia® Lettországab Litvániaac Macedonia“15 Moldovai Koztársaság“ Lengyelországab Romániaab Orosz Fôderációab Szlovákiaab Szlovéniaab Tádzsikisztanac Türkmenisztána Ukrajnaab Üzbegisztán“ Jugoszlávia“

1990 Korcsoport 15-24

25-49

50-64

59,5 49,7 48,8 52,4 51,9 45,8 57,7 53,0 47,3 51,5 53,83 50,53 56,1 49,5 44,5 53,0 44,3 59,8 52,4 58,8 50,4 49,1 56,2 51,5 52,5 45,1

87,7 90,9 85,8 96,1 95,1 86,8* 96,0 95,6 85,7 86,0 93,93 92,33 95,1 93,9 81,4 94,9 87,3 87,7 95,2 95,6 93,1 84,5 88,9 94,7 90,0 84,9

64,4 61,3 56,3 60,2 55,3 43,5** 55,7 68,5 65,4 36,0 55,73 50,93 67,4 61,9 49,5 52,4 60,6 42,9 57,7 55,3 42,0 53,0 56,1 55,5 51,4 46,6

1999 Korcsoport 15-24 25-49

50-64

27,3>

85,3!

64J1

40,32 48.7 43,5 37,2 40.7

70,52* 89.3 88,2 80.4 79,0

23,32** 59,4 62,2 75,0 37,9

41.6 39.8 38.8

87.0 92.6 76.6

53.1 59.8 42.1

37,3 45,82 41.9 45.6 41,8

85.0 84,82 87.7 89,5 91,3

47.8 58,l2 48.8 45,6 38.2

42,1

86,0

46,0

Megjegyzések: 1 1997.2 1998.-M989. * 25-54 év. ** 55-64 év. .. = nein áll rendelkezésre. Forras:b A szerzok számításai a következö alapján: 11 Gazdaságilag aktiv népesség, ILO, Statisztikai Iroda (1990-es adatok); Munkaerópiaci felmérés;c Hivatalos becslések; d Vállalati felmérés; 0 Népszámlálás.

15

dó csoportban következett be, akik közül sokan tovább folytatják tanulmányaikat, mielött belépnének a munkaerópiacra. A második, ezeket az alacsony rátákat magyarázó tényezõ az, bogy egyre nehezebb megtalálni az átmenetet az oktatásból a foglalkoztatásba. A munkáltatók nem hajlandóak vállalni a tapasztalatlan fiatal munkavállalók munkahelyi képzésének tôbbletkôltségeit; itt a belsõ/külsõ hatás is jelentós szerepet játszhat (az e hatásról szóló további részleteket lásd 5. Fejezet). Emellett sok fiatal ember szembesül azzal a ténnyel, bogy nines elegendo kereslet újonnan megszerzett szakmai képzettségére. Ez a jelenség a nemzeti oktatási rendszerek nem kielégítõ reformjainak kóvetkezménye. Az oktatási rendszerek jelentõsen elmaradnak a munkaerópiaci igényektõl, a képzettségek nem felelnek meg az igényeknek, és a munkavállalók gyakran panaszkodnak az oktatás alacsony színvonala miatt. Az idósebb munkavállalók esetében az ôsszehasonlítás némileg ellentmondásos. A rendszerváltás után mindenütt a dolgozó nyugdíjasok kerültek az elbocsátottak elsó csoportjába, sok ország korkedvezményes nyugdíjazási rendszereket vezetett be, bogy elkerülje az idósebb munkavállalók tartós munkanélküliségét. Ez a megkôzelítési mód a kózelmúltban megváltozott. Elószór a korkedvezményes nyugdíj lehetõségeit korlátozták, sót bizonyos esetekben az egész rendszert megszüntették, mivel ez a módszer további súlyos terheket rótt a már amúgy is veszteséges nemzeti nyugdíjrendszerekre. Másodszor, a nyugdíjrendszerek pénzügyi fenntarthatóságának javítása érdekében sok átmeneti gazdaságban felemelték a kótelezó nyugdíjkorhatárt. Harmadszor, az alacsony nyugdíjak arra kényszerítik az idósebb munkavállalókat, bogy tovább dolgozzanak, és rosszabb állásokat is elfogadjanak, míg a jobb munkaerópiaci helyzet a kevésbé versenyképes munkavállalói esoportok számára is álláslehetóségeket biztosít. Mindezen okok miatt az 50-64 év közötti esoport részvételi aránya az 1990-es évek második felében javuló tendenciát mutatott - oly annyira, bogy Ôrményország, a Cseh Kóztársaság, Magyarország, Grúzia és Románia az elmúlt évtizedben általánosan javuló tendenciát mutatott. Ugyanakkor Macedóniában, Lengyelországban és Ukrajnában az 50—64 év közötti korcsoportban mérték a gazdasági tevékenység legnagyobb mértéku hanyatlását. Ôt másik országban (Lettország, Litvánia, az Orosz Fôderáció, Szlovákia és Szlovénia) az 50-64 év közötti korcsoport a három korcsoport közül a második helyre került (lásd 2.3 táblázat). A gazdasági tevékenységben bekövetkezett jelentós hanyatlásnak (még a 25-49 év közötti primer korcsoportban is, amely a legtipikusabban reprezentált esoport a foglalkoztatásban) számos oka van. Ezen okok kôzé tartoznak a kôvetkezõk: ônkéntes kilépések a munkaerõpiacról (például olyan emberek esetében, akik visszakapták korábban államosított vagyonukat; vagy a vezetó pozícióban lévó menedzserek és vállalkozók házastársai), a részben ônkéntes kilépések (például a meghosszabbított anyasági vagy szülõi szabadságon lévó nõk9), vagy a kényszerkilépések (a kiléptetett munkavállalók, beleértve azokat, akik a szoeiális jóléti ellátást választották az informális munkavégzés mellett, ahelyett, hogy elfogadták volna a rosszul fizetett vagy nehéz munkával járó állásokat). y Mivel a gyennekek után járó szoeiális ellátás alacsony összegu, ezeknek a nóknek jelentós százaléka inkább dolgozna, ha olesó és megbízható gyennekgondozási intézményt taláína, és jól fizetett áliáshoz jutna.

16

2.1.3

Munkanélküliségi trendek

Ahogy azt már a korábbiakban írtuk, a nyílt mimkanélküliség a második leggyakoribb jelenség azoknak a munkavállalóknak az esetében, akik nem találtak maguknak új munkahelyet, miután onként felmondtak, vagy elbocsátásra kerültek. Az átmeneti gazdaságok két csoportja itt is jelentós külônbségeket mutât, ha osszehasonlítjuk a különbözö országcsoportok munkanélküliségi szintjét és fejlódési trendjeit. A kozép- és délkelet-európai országokban, a Cseh Koztársaság és részben Románia kivételével, a regisztrált munkanélküliség a gazdasági reformok bevezetését kôvetó elso két-három évben felgyorsult, a legtöbb országban 1994-re elérte a kétszámjegyú szintet (lásd 2.4 táblázat). A gazdasági fellendülés elószor a munkanélküliek arányának stabilizációjához vezetett, s csak késóbb eredményezett kisebb mértékü csokkenést, ami részben a nemzeti munkanélküli ellátórendszereket sújtó korlátozások miau következett be. Ezt a jelenséget a 2.2.5 szakaszban elemezzük részletesebben. A gazdasági teljesítmény visszaesése, amelyet a makrogazdasági egyensúly és a vállalkozói szektor strukturális reformjainak elosegítése érdekében elindított makro-okonómiai stabilizációs programok követtek, néhány országban (Bulgária, Cseh Koztársaság és Románia) a munkanélküliség második hullámban torténó emelkedéséhez vezettek 1997 (vagy 1998) után. Ez a jelenség keményen sújtotta a Cseh Koztársaságot is. 1998 után a strukturális reformok a többi kozép- és délkelet-európai országban is felgyorsultak (ezek közül néhány az európai unios csatlakozási tárgyalások elómeneteléhez kapcsolódott), és ez hasonló hatást gyakorolt a munkanélküliség nôvekedésére. A háborús konfliktusok által közvetlenül sújtott országokban a munkanélküliség szintje jelentosen emelkedett. A kozép- és délkelet-európai csoport néhány országára jellemzó a munkaerópiaci felmérés által mért munkanélküliséget meghaladó regisztrált munkanélküliség (a 2.4 táblázat 2.5 táblázattal tórténó ósszehasonlítása). Ez a külónbség egyértelmüen a munkanélküliként tórténó regisztráció ósztonzóiben bekóvetkezett változásokra vezethetó vissza. A Cseh Kóztársaságban, Lengyelországban és Szlovákiában a túlzott mértékü regisztráció mértékét visszafogták, és a munkanélküli ellátórendszereket sújtó korlátozások miatt majdnem teljesen el is tú'nt. Ugyanakkor Horvátországban, Magyarországon, Romániában és Szlovéniában ez a jelenség még mindig tapasztalható. Mindez az állami jóléti rendszerekkel való visszaélés bizonyos szintjét jelzi. A FAK országait a munkaeró-felmérési adatok által mért munkanélküliség lassabb, de állandó nóvekedése, és a regisztrált munkanélküliség rendkívül alacsony szintje jellemezte (2.4 és 2.5 táblázat). A munkaeró-felmérési szintek most körülbelül 10%-on állnak. Ez az arány a konfliktusok által sújtott országokban jelentósen magasabb. Ugyanakkor ezek az adatok még mindig viszonylag alacsonyaknak mondhatók, ha osszehasonlítjuk óket az ezekben az országokban bekóvetkezett óriási termelési veszteségekkel. Az Orosz Fóderációban a kózelmúltban elért gazdasági fellendülés a nyílt munkanélküliség csókkenéséhez vezetett. A munkaerópiaci felmérés által mért ósszesített munkanélküliségi rátához viszonyított alacsony szintü regisztrált munkanélküliség a FÁK országaiban (néhány or17

2.4 táblázat

Regisztrált munkanélküliség (a munkaerö százalékos arányában az egyes évek végén), rendszerváltó országok, 1994, 1998 és 2000

Ország

1994

1998

2000

Albánia Ôrményország Azerbajdzsán Belorusszia Bulgária Horvátország Cseh Koztársaság Észtország* Grúzia Magyarország Kazahsztán Kirgizia Lettország Litvánia Macedonia Moldovai Koztársaság Lengyelország Románia Orosz Fôderáció Szlovákia Szlovénia Tádzsikisztán Ukrajna Jueoszlávia

18,0 6,0 0,9 2,1 12,8 17.3 3,2 5.0 3.8 10,9 1.0 0,8 6.5 4.5 30,0 1,0 16.4 10,9 2,1 14,8 14,2 1.8 0,3 14,2

17.6 8.9 1.4 2,3 12,2 18.6 7.5 4.5 4,2 9.1 3.7 3.1 9.2 6.9 41.4 1.9 10.4 10,3 2.7 15.6 14.6 2.9 4.3 14,6

16.9 10.9 1,2 2,1 17.9 22,6 8,8 6,6 5,62 8,9 3.7 3.1 7.8 12,6 44.9 1.8 15,1 10,5 1,4 17.9 12,0 3,0 4.2 12,03

Megjegyzések: 1 Álláskeresók.2 1999. 3 Koszovó és Metohia kivételével. Forras: UNECE. 2001. 167. oldal. Észtország esetében, Munkaeröpiaci Tanács adatai. szágban 1998 és 2000 között ez még csökkent is) fóleg annak tudható be, bogy az állami munkaeröpiaci intézmények képtelenek valós támogatást nyújtani a munkanélküliek számára, elsösorban a forráshiány miatt. Az álláskeresóként lorténó regisztrációra vonatkozó jogosultsági szabályokat oly módon határozzák meg, hogy ezeknek sok álláskeresó nem felel meg. Az állami munkakozvetítóknek jelentett ál18

2.5 táblázat

Teijes munkanélküliség, egyes rendszerváltó országok, 1994, 1998 és 2000

Orszác 0rményországa Bulgária1 Horvátország“ Cseh Koztársaság1 Esztország1 Grúziaa Magyarországa Kazahsztánb Lettország1 Litvánia1 Lengyelország“ Romániab Orosz Foderáció3 Szlovákia1 Szlovénia“ Ukrajna“

1994

20,2 10,02 4,3 7,6 10,7 7,5 18,94 16,42 14,0 8,2 8,1 13,7 9,0 5,64

1998 36,4! 14.41 11.4 7.3 9,9 14.5 7,8 13.7 13.8 13,3 10.5 6.3 13.3 12.5 7,7 11.3

18,7 13,53 8,8 13.5 13,83 6,6 14,4 15,9 16.6 7,7 13,43 19,1 7,1 11,93

Megjcgyzések: 1 1997.2 1996. 1 1999.4 1995. Források: a Munkaeró-felmérés. b Hivatalos becslések. lások általában alacsony színvonalúak, sok versenyképes munkakeresó számára nem vonzóak, akik inkább az álláskeresés más csatomáira támaszkodnak. Az aktiv munkaeró'piaci programok választéka és a kínált állások száma korlátozott. A munkanélküli ellátások átlagos szintje is nagyon alacsony, kivéve azon kevesek esetében, akiket hivatalosan bocsátottak el. A gyakori kôltségvetési problémák miatt az ellátásokat rendszertelenül folyósítják. Emellett az alacsony személyzeti létszám és az alacsony fizetések sem motiválják az állami munkakôzvetítôknél dolgozó alkalmazottakat arra, hogy magas színvonalú újrafoglalkoztatási támogatást nyújtsanak az állást keresóknek. A regisztrált munkanélküliség és a munkaeró-felmérési adatok közötti nagyobb diszkrepancia a három balti átmeneti gazdaságban is tipikusnak mondható. Az 1990-es évek második felében a regisztrált munkanélküliség jelentosen nótt a jogosultsági kritériumok változásait elóidézó munkaerópiaci politika miatt, így a munkanélküliségre vonatkozó két mutatószám közelebb került egymáshoz.

19

2.1.4 A munkanélküliség jellemzó'i A tartos munkanélküliség aránya emelkedik Az átmeneti gazdaságok munkanélküliségében aggasztó jelenség a tartos munkanélküliség aránya. A munkaeró-felmérési adatok szerint 1999-ben a tartos (egy évet meghaladó) munkanélküliség aránya a teljes munkanélküliségi rátához viszonyítva a legtöbb országban meghaladta a 40%-ot (a 22%-on álló Litvánia kivételével, ami nehezen magyarázható). Ez az arány Ôrményországban elérte a 68%-ot. A kozelmúltban néhány ország bizonyos mértékig sikeresen csökkentette a tartos munkanélküliséget, de a Cseh Koztársaságban, Esztországban és az Orosz Foderációban a tartos munkanélküliek aránya jelentósen növekedett (31%, 33% és 30% 1995-ben, 49%, 47% és 41% 2000-ben). Ez azt jelzi, hogy vannak olyan speciális munkanélküli csoportok, akiknek minimális az esélye az újrafoglalkoztatásra. Ezeknek a csoportoknak az esetében általában több hátrány kombinációját találjuk (alacsony képzettség, magasabb életkor, a mobilitás hiánya, egészségügyi problémák vagy munkáltatói elóítélet). Ezek a tényezók megnehezítik elhelyezkedésüket még az átképzés vagy az idõszakos foglalkoztatási programokban való részvétel ellenére is. Minél tovább munkanélküliek, problémáik annál inkább növekednek. Ezt a kérdést sokkal hatékonyabban kellene kezelni - az állami források szú'kossége miatt azonban nagyon nehéz ezt az igényt kielégíteni. A jobb általános munkaeropiaci helyzet e halmozottan hátrányos csoportok számára is jobb újrafoglalkoztatási esélyeket biztosítana. Életkor szerinti munkanélküliség Elsösorban az iskolából kikerüló, munkahelyi tapasztalattal nem rendelkezö fiatalok tartoznak abba a csoportba, amelyet a már korábban leírt részvételi arányokban bekövetkezett jelentôs hanyatlás ellenére legjobban sújt a munkanélküliség. A legtöbb átmeneti országban a 25 év alatli fiatalok munkanélküliségi aránya az országos átlag minimum kétszerese, ahogy azt a 2.6 táblázat mutatja. A munkanélküliség elófordulása az életkor elórehaladtával általában csökken, és a nyugdíj elött álló népesség esetében a legalacsonyabb. Ez a jelenlegi munkahelyi elóléptetési gyakorlatnak és a körön belül lévók erós érdekérvényesítési pozíciójának tulajdonítható, különösen a nagyvállalatoknál. Emellett az is szerepet játszik, hogy az idósebb munkavállalók hajlandóbbak rosszabb állásokat is elfogadni. A fenti magyarázatok mellett még megemlítjük az elónyugdíjazás, a korkedvezményes nyugdíjrendszerek és a rokkantsági nyugdíjak hatásait is. E megoldásokat gyakran azoknak az idósebb munkavállalóknak ajánlják fel, akik leépítés elótt állnak vagy már munkanélküliek. A munkanélküliség nemek szerinti megoszlása A nók esetében, akiket a munkáltatók a gyermeknevelés vagy a gyermekgondozási feladatok miatt kevésbé versenyképesnek tartanak, a helyzet ismét ellentmondásos. A regisztrált munkanélküliségi adatok egyértelmüen magasabb munkanélküliségi szintet mu20

2.6 táblázat

A fiatalok összesitett munkanélküliséghez (munkaerõ-felmérés) viszonyított aránya, egyes rendszerváltó országok, 2000 (százalék)

Ország

Fiatalok munkanélküliségi aránya (15-24 év közötti népesség)

Országos átlagos munkanélküliségi arány (15-64 év közötti népesség)

Bulgária Cseh Koztársaság Esztország Magyarország Lettország Litvánia Macedonia Lengyelország Románia Szlovákia Szlovénia

9,4 17,0 23.7 12.3 21,2 27,5 59,9 35.7 17.8 36.9 16.4

18,7 8,8 13,5 6,6 14.4 15,9 32.5 16.6 7,7 19,1 7,1

Fonás: Eurostat, 2001. tatnak a nók esetében az összes átmeneti gazdaságban, Magyarország kivételével. A munkaerõ-felmérés által mért adatok szerinti helyzet még eltérõbb képet mutât a különbözö országokban. A férfiak aránya magasabb, mint a nõké Ôrményországban, Grúziában, Magyarországon, Litvániában, az Orosz Fôderációban és Ukrajnában, míg Bulgáriában és Romániában a férfiak és nök munkanélküliségi aránya majdnem azonos. Ezt a külônbséget elsösorban az a tény magyarázza, hogy a nõk gyakrabban veszik igénybe az állami munkakôzvetítõ szolgálatok munkakôzvetítõ szolgáltatásait és jovedelemtámogatási rendszerét. Ez arra a jelenségre is rávilágít, hogy a nõk hajlandóbbak rosszul fizetett, bizonytalan állásokat vállalni az állami szektor veszteséges vállalatainál, vagy a szolgáltató szektorban, kis magáncégeknél újonnan kialakított állásokban elhelyezkedni. Hátrányos helyzetü csoportok A munkanélküliség leginkább az alacsonyan képzett munkavállalókat sújtja. A munkanélküliség valószínüsége a képzettségi szint emelkedésével csökken (bár néhány országban a szakképzett fizikai munkások még súlyosabb munkanélküliségi problémákkal szembesülnek, mint a szakképzettség nélküliek10). A fogyatékkal éló'k, az 10

A szakképzett fizikai munkások korábbi szúk specializációja gyakran megneliezíti a más iparágakba (vagy mezógazdaságba) való átlépést, különösen az olyan iparágak esetében, amelyek jelentõsége csökkent az átmenet során. Az idösebb korcsoportok, akik nehezebben fémek hozzá az átképzési lehetóségekhez, és kevésbé hajlandóak azokat igénybe venni, szintén érintettek. 21

egészségügyi problémákkal küszkodõk és az etnikai kisebbségek néhány munkáltató szemében „képzetlen” és „megbízhatatlan” munkavállalóknak minõsülnek (például a roma kôzôsségbôl származóak). A roma lakosság kôrében nagyon magas a munkanélküliség elófordulásának valószínüsége, amit sokan az inaktivitás „felvállalásával” oldanak meg. 2.1.5 A munkanélküliség regionális külônbségei A magas általános munkanélküliségi ráta mellett az átmeneti gazdaságokban a munkanélküliség nagy regionális külônbségei is tapasztalhatók, amelyek a megyei szinttõl a körzeti szintig és a körzeti szinttól a kôzôsségi szintig terjednek. Ez a szocialista korszak hagyatéka, amikor a termelés nagyvállalati szinten koncentrálódott. A szocializmusban egy nagyvállalat gyakran egy teljes régió elsõszámú munkaadójának számított, így a szocialista nagyvállalatok ôsszeomlásával emelkedni kezdett a regionális munkanélküliség. A jelenség mögött meghúzódó második tényezõ a lakosság alacsony mobilitási szintje, amely paradox módon tovább romlott az átmenet során. Figyelembe véve, hogy a lakóhelyhez és a lokalizált szociális hálózathoz való ragaszkodás majdnem egész Európát jellemzi, a volt szocialista országokban az európai átlagnál is alacsonyabb mobilitási szintet az állami tulajdonban lévõ vagy szôvetkezeti házak és lakások privatizációja csökkentette. A lakás tulajdonjoga megerósítette a lakóhelyhez való lekôtôttséget. Emellett a tómegkôzlekedési díjak is jelentósen emelkedtek, és sok kózlekedési ósszekóttetés megszünt, miután visszavonták az állami vagy vállalati támogatásokat. Az üzemanyagárak is emelkedtek, így még sok autótulajdonos sem engedheti meg magának az ingázást. A jelenlegi alacsony bérszint miatt sok korábbi bejáró már nem ingázik. A lakás fenntartás koltségei is jelentósen külónbóznek régiónként, és ez a kevésbé versenyképes munkavállalók számára kifejezetten gátló tényezóvé vált. Ezek az emberek tehetetlenek, nem költözhetnek el a magas munkanélküliséggel sújtott régiókból, míg a versenyképes munkavállalók bárhol hozzáfémek az állásokhoz. A munkaeró kínálat minósége fokozatosan tovább romlott a fejletlenebb régiókban. Ez súlyosan korlátozza a munkanélküliség regionális külônbségei csókkentésének esélyét, kivéve, ha a helyzetet olyan gondosan kialakított regionális politikával próbálják javítani, amely a munkaerópiac keresleti és kínálati oldalára is irányul. A munkanélküliség trendjeinek és struktúrájának fenti elemzése azt mutatja, hogy az átalakulás során megváltozott a munkanélküliség jellege. A kezdeti idõszakban a munkanélküliség jellege egyértelmüen átmeneti volt, amelyet fóleg az átmeneti válság rendkívüli mélysége és a felhalmozott munkaerõ-felesleg mértéke befolyásolt. Ugyanakkor, ez hamar strukturális munkanélküliséggé vált, amit a tartós munkanélküliség rendkívül magas szintje is mutât. Mindezzel együtt járt a krónikusan gyenge aggregált munkaeró-kereslet, és a mobilitás, a flexibilitás és a szakképzettség hiánya miatt bekôvetkezó nagymértékü regionális külónbségek a foglalkoztathatóságban - amelyek még a gazdasági fellendülés után is megmaradtak. A kózép- és délkelet-európai országokban a frikciós munkanélküliség szintje viszonylag szerényebb mértékünek mondható, többek között a jól fejlett információs 22

csatornáknak köszönhetöen, amelyek keretén belül említést érdemelnek az állami munkakôzvetítõi rendszerek, amelyek jobban és hatékonyabban múkôdnek, mint a FÁK országaiban. Bár a gazdasági hanyatlások idôszakaiban megjelenik a ciklikus munkanélküliség, ez kevésbé mondható relevánsnak. A munkanélküliség természetének megértése nagyon fontos a munkaerõpiaci politika megfeleló kialakítása szempontjából. Sajnos ez gyakran nem így tortént az elmúlt évtized során. A fent említett jellemzôk és fejlemények mellett a kôvetkezô szakaszban más olyan állandó jelenségeket is elemzünk, amelyek hatással voltak a kôzép- és délkelet-európai országok és a FÁK országai között tapasztalható, a munkaerõpiaci teljesítményben megnyilvánuló külõnbségekre. 2.2

A MUNKAERÕPIACI FEJLÕDÉS NEMZETI ELTÉRÉSEIT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZÕK AZ ÁTMENETI GAZDASÁGOKBAN

2.2.1

A gazdasági és szociális feltételek az átalakulás kezdeti idõszakában

A politikai, gazdasági és szociális átalakítás kezdete óta jelentõs külônbségek léteznek az átmeneti gazdaságok között, amelyeket egészen mostanáig sok nyugati elemzõ nem vett figyelembe. Elõszôr is, a kôzép- és délkelet-európai országok képesek voltak múltbéli tapasztalataikból és a világpiacokkal kialakított erõs kereskedelmi kapcsolataikból profitálni. A keleti piacokról nyugati piacokra tôrténõ átállás könynyebb és kevésbé fájdalmas volt a hazai vállalkozások számára ezekben az országokban. A fôldrajzi kôzelség is alapvetõ szerepet töltött be abban, bogy a kôzép- és délkelet-európai országok új külsõ piacokat találtak hazai termékeiknek. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy ezekben az országokban tôbb állást tudtak megõrizni, és valószínúleg új álláslehetõségek adódnak majd a gazdasági fellendülés után. Ezzel ellentétben a FÁK országai kôzül a nem orosz kôztársaságokban végrehajtott piacgazdasági átmenet rendkívül nehéznek bizonyult, mivel a Szovjetunióban a korlátozott külkereskedelem kizárólag moszkvai irányítás alatt állt. Másodszor, számos kôzép- és délkelet-európai ország az elõzõ rendszer alatt is megtartotta korlátozott magánszektorát (majdnem kizárólag az ônfoglalkoztatás formájában)11. Egyértelmú, hogy a kôzép- és délkelet-európai országok profitálni tudtak a kommunizmus elõtti ipari és vállalkozási tradíciójukból. Ez olyan múltbéli tradíciót jelent, amely nem volt jellemzõ a FÁK országaiban. Ez az elõny sok potenciális kôzép- és délkelet-európai vállalkozó esetében azt jelentette, hogy nem riadtak vissza a kockázatok felvállalásától, és megpróbálták megragadni az újonnan kialakuló piaci lehetõségeket. Mindez új állások kialakulásához vezetett az újonnan megalapított cégeknél. 11

További infonnációért lásd 3. Fejezet, 3.2 szakasz. 23

Harmadszor, ezek az országok különböztek öröklött külsõ és belsô aránytalanságaik szempontjából is. Az olyan súlyosan eladósodott országoknak, mint Magyarország és Lengyelország, az állami kôltségvetés jóval nagyobb hányadát kellett adósság-visszafiz.etésre kôlteniük, mint Bulgáriának vagy a korábbi Csehszlovákiának, ahol jóval alacsonyabb volt az eladósodás szintje. Mindez azt eredményezte, bogy a súlyosan eladósodott országokban korlátozták az állam gazdasági és szociális intervencióit. Mivel az Orosz Fôderáció vállalta át a korábbi Szovjetunió majdnem teljes külsó adósságállományát, a tóbbi volt szovjet kôztársaság tôbbsége az átalakulást külsõ adósságállomány nélkül kezdte el. A nyomott infláció külônbôzõ szintjei (alacsony Magyarországon és Csehszlovákiában, és különösen magas a FAK országaiban és Bulgáriában) és a relativ árak közötti aránytalanságok (Magyarország az elsók között kezdte el az áraránytalanságok korrekcióját) azonnal jelentkeztek az árliberalizációt kôvetõ áremelések szintjében, és késõbb ezek voltak feleló'sek az átmeneti válság elmélyüléséért és a munkaerõ iránti kereslet nagymértékú visszaeséséért. Negyedszer, az életkorstruktúrában és a munkaeró'-kínálat minóségében megmutatkozó külônbségek is sokatmondóak. Ha egy hasonló gazdasági szinten lévó', nem átmeneti gazdasággal hasonlítjuk ossze ezeket az átmeneti gazdaságokat, látjuk, hogy a munkaeró átlagos képzettségi szintje magas a volt szocialista országokban. Ugyanakkor jelentós külônbségek is léteznek. Ezek kôzé tartoznak a kóvetkezõ jelenségek: a nem kelet-európai országokban nagyobb a 8 általános iskolai vagy alacsonyabb végzettséggel rendelkezó munkavállalók aránya, mint a kôzép-európai országokban; a kózépiskolai oktatás (különösen a mú'szaki) nagyon magas színvonalú például a Cseh Kôztársaságban; és a felsóoktatásban részt vevök aránya változó a különbözo' átmeneti gazdaságokban. Ezek a külônbségek is rontották az országok lehetóségeit arra, hogy termelésüket megfeleló ütemben a változó piaci igényekhez igazítsák, hogy külföldi befektetöket vonzzanak, és hogy a munkaerót az új munkaerõpiaci igényeknek megfeleló'en továbbképezzék. Ötödször, a volt Szovjetunió kôztársaságai, Szlovákia és a volt jugoszláv államok nem rendelkeztek a független nemzetgazdaság mükôdtetésére vonatkozó tapasztalatokkal. Ezek az országok igen nehéz feladatokkal szembesültek: új valutát kellett bevezetni, új független bankrendszert és egyéb intézményeket kellett felállítani és új energiaforrásokat kellett találni. Emellett természetesen azokat az átmenettel kapcsolatos feladatokat is végre kellett hajtaniuk, amelyek az összes volt kommunista ország esetében egyaránt jelentkeztek. 2.2.2

A gazdaságpolitika szerepe

Az összes átmeneti gazdaság a Washington! konszenzus három reform ajánlatával induit12 - nevezetesent: privatizáció, ár- és kereskedelmi liberalizáció és makro12 John Williamson alkotta meg elöször ezt a fogalmat 1990-ben (Williamson. 1990), utalva arra. amit <5 .,a politikai tanácsadás legkisebb közös nevezójének” tarto«, beleértve a privatizációt. a szigorú fiskális és monetáris politikát. a szubadabb kereskedelmi és tõkekiáramlást. amelyeket a washingtoni székhelyu intézmények ajánlottak a latin-amcrikai országoknak. Itt az Hgyesült Allamok gazdasági hivatalnokaira, a Nemzetkôzi Monetáris Alapra és a Világbankra utalunk. amelyek az átmeneti gazdaságok tanácsadói voltak a változások else éveiben.

24

ôkonómiai stabilizáció -, ezek a javaslatok azonban ütemüket, kiterjedésüket és megvalósítási módjukat illetóen nagymértékben eltértek egymástól. Például, bár Lengyelország nagyon gyorsan és majdnem teljes mértékben liberalizálta az árakat, leértékelte a nemzeti valutát, és szigorú makro-ôkonómiai takarékossági intézkedéseket vezetett be (ezeket csak fokozatosan enyhítették 1991 után), az ország lassúnak bizonyult a privatizációban és bizonyos ágazatok strukturális reformjában (mezõgazdaság, szénbányászat, acélipar). Ez a helyzet hozzájárult ahhoz, hogy Lengyelország gyorsan túljutott az átmeneti válságon, és beindult a nagyarányú gazdasági nôvekedés, azonban ezzel párhuzamosan egyre nôvekvó strukturális problémák és gazdasági aránytalanságok alakultak ki. Ezeket a problémákat szigorú monetáris politikával és a strukturális változások felgyorsításával próbálták kezelni 1998 után. Ugyanakkor Lengyelország négy nagyobb reformot vezetett be (a nyugdíjrendszerben, a területi államigazgatási rendszerben, az egészségügyi ellátásban és az oktatásban). A negativ kiilsó sokkhatások mellett végrehajtott szigorú monetáris politika, a széles kôrá strukturális változások és a nagyobb szociális reformok valamint a súlyos belsõ problémák és hiányosságok jelentõs gazdasági lassulást és emelkedõ munkanélküliséget eredményeztek. Magyarország elõnyére tudta fordítani az ár- és kereskedelmi liberalizáció területén elsõként végrehajtott reformjait, és ezután a vállalatok szerkezetátalakítására és privatizációjára koncentrált, fôleg közvetlen eladások formájában. Magyarország a közvetlen külföldi befektetések számára is vonzó volt a gazdasági ôsztônzók miatt. Ugyanakkor, a laza monetáris és fiskális politika felgyorsította a makro-ôkonómiai aránytalanságokat, amelyek egy szigorú stabilizációs politikai csomag bevezetését tették szükségessé 1995-ben. Ezután súlyos gazdasági visszaesés következett be a munkaerö-kereslet további csokkenésével. Az 1997 után elindított aktiv gazdaságpolitika egyértelmúen a gyors gazdasági fellendülést ösztönözte, amely végül még korlátozott állásteremtéshez és a munkanélküliség csokkenéséhez is vezetett. Ezzel ellentétben, a Cseh Kôztársaság a majdnem teljes ár- és külkereskedelmi liberalizációt és a nemzetí valuta nagymértékú leértékelését választotta, miközben kuponrendszerü privatizációt13 hajtottak végre, és elvégezték azoknak a vállalatoknak a strukturális reformját, amelyek szorosan kötödtek a hazai állami tulajdonú bankokhoz. Ez a gazdaságpolitika, amely kezdetben viszonylag alacsony szociális kôltség mellett sikeresen járult hozzá a gazdaság strukturális változásaihoz, végül fokozatosan egyre nagyobb makro-ôkonómiai aránytalanságokhoz, sok vállalat súlyos eladósodásához és a bankszektor tulajdonképpeni osszeomlásához vezetett. Az 1997-ben bevezetett takarékossági csomag gazdasági recessziót, növekvö számú elbocsátásokat és nyílt munkanélküliséget eredményezett. Csak 2000-ben következett be a fellendülés. E három kôzép-európai országot tartják a gazdasági átalakításban leginkább élenjáró országoknak (mellettük még Észtországot, Szlovákiát és Szlovéniát). Ezek az országok jól illusztrálják a gazdaságpolitika kiemelkedó szerepét a munkaerö-kereslet struktúrájának és szintjének, és ezáltal a foglalkoztatási szint és a munkanélküliség u Minden 18 év feletti cseh állampolgár 1000 cseh korona értéku kuponcsomagot kapott. A kuponokat ezután kijelölt állami tulajdonú vállalatok részvényeire lehetett bcváltani. A kuponokat két körben bocsátották ki.

25

mértékének meghatározásában. Mivel mindegyik ország a poiitikai klímától és a politikai feltételektó'1 függõen egyéni megkôzelítési módot választott a reformok megvalósítására, nehéz lenne általánosan érvényes megállapításokat tenni. A nemzeti kormányok a gazdasági refonn és a szilárd gazdaságpolitika melletti elkôtelezettsége nagymértékben befolyásolta az ezt követö gazdasági és munkaerópiaci fejleményeket néhány országban. Ugyanakkor, a kedvezotlen kezdeti feltételekkel rendelkezô országokban (a kommunista múlt súlya, a külföldi piacoktól való elszigeteltség, nagyobb gazdasági aránytalanságok) jóval nehezebb volt fenntartani a reformok ütemét, kivéve, ha ezek az országok képesek voltak profitálni kis méretükbó'1, a kedvezô általános mentalitásból és az erõs külföldi támogatásból, mint Esztország esetében. A legtôbb országban érthetõ módon nem voltak tisztában a rendszer és a politika változásainak ôsszhatásaival. Emellett a lakosságot sújtó súlyos szociális következmények és a gyakori ôsszefonódások a reformfolyamatban sok kôvetkezetlenségéhez vezetettek. Ez idovel hozzájárult a negativ kôvetkezmények felerósôdéséhez, és a gazdasági és munkaerópiaci fellendülés késlekedését eredményezte. A reformok kôvetkezetlenségének egyik konkrét példája az a gyakran idézett késedelem, amely a FAK országaiban következett be az intézményes reformok területén. Ez a lassú fejlódés gátolta a vállalati szerkezetátalakítást, tovább gyengítette a bankrendszert, aláásta a gazdasági nôvekedést, és végül az emelkedõ belsó és külsó instabilitás és a gazdasági válság elóidézóje lett. Egy adott ország kezdeti feltételei, belsó tényezói (a gazdasági reformok gyorsasága és kôvetkezetessége, a gazdaságpolitika orientációja a gazdasági nôvekedés elõmozdításával kapcsolatban és az új fizetóképes piacok kozelsége), valamint a külsó tényezók (így például egy háború vagy egy háborús konfliktus hatása és a fó kereskedelmi partnerek recessziója) együttesen felelõs az átmeneti gazdaságok gazdasági teljesítményében tapasztalható legtôbb külônbségért. Ahogy ezt a változó munkaerópiaci fejlemények egyértelmüen jelzik, a kôzép-európai országok - a Cseh Kôztársaság, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia - sikeresebbek voltak a gazdaság nôvekedési pályára való viszonylag gyors visszaállításában. Ezeket az országokat Horvátország, Esztország, Lettország és Litvánia követte. Bulgáriának és Romániának csak késóbb sikerült felzárkóznia. A kôzelmúltban a FAK országai is visszataláltak a gazdasági nôvekedés útjára, noha meglehetósen alacsony szinten. Ugyanakkor ezidáig csak négy ország, elsó helyen Lengyelország, majd a kózelmúltban Szlovénia, Szlovákia és Magyarország volt képes meghaladni az átmenet elótti szinteket. Az országok közötti ôsszehasonlítás segítségével a nagyvállalatok privatizációjának, a külföldi közvetlen befektetéseknek és a kisvállalati fejlõdésnek foglalkoztatásra gyakorolt hatásait elemezzük a kôvetkezõ fejezetben. 2.2.3 Jogi és intézményes reformok Míg az összes átmeneti gazdaság módosította tôrvényeit és átalakította intézményeit a piacgazdasági rendszernek való megfelelés érdekében, a haladás egyenlótlen volt, és jól megfigyelhetó külônbségek vannak. Ennek az egyenlótlen fejlõdésnek 26

sok oka van: a jogi szakértõk nem ismerték a piaci rendszer múkôdését; ideológiai elvárások, amelyek szerint az államnak a lehetó legnagyobb mértékig ki kell vonulnia a vállalati szektorból és a makro-ôkonómiai komyezetból (abban a hitben, bogy a szabad piaci erõk majd az összes problémát megoldják); a nemzetközi szakértõk rossz helyzetértékelése, amelynek során alábecsülték az intézményes reformok jelentoségét, és túlhangsúlyozták az egyoldalú gazdasági reformokat; a jogi és intézményi reformok elõhaladását gátló politikai instabilitás; õsszefonódások; bizonyos politikusok és az újgazdagok tiltakozása az állaini vagyon privatizációjából nyert profit korlátozására irányuló tõrvények bevezetésével szemben. A Cseh Koztársaságban például a kisrészvényesek aránytalan mértékíí védelme a tömeges privatizáció során egyértelmuen a gyenge jogi kömyezet kõzvetlen kõvetkezménye volt. Mindez nagy mértékben csõkkentette a kuponos privatizáció egyetlen elõnyét - az átlagemberek iránti eredetileg tisztességes elkôtelezettséget14. A nyugati befektetõk tudatában voltak a tulajdonjog gyenge védelmével sok átmeneti gazdaságban, elsõsorban a FAK országaiban, és ez volt a fõ oka annak, hogy ezekben az országokban - a várható magas megtérülések ellenére - csak nagyon lassan jelentek meg a külfõldi kõzvetlen befektetõk. 1998-ban az Európai Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságának Európai Gazdasági Felmérése (UNECE, 1998) nyomós érvekre hivatkozott akkor, amikor azt állította, hogy az oroszországi pénzügyi válság 1998 augusztusában a vállalati szektor rossz gazdasági szerkezetátalakításának és kiigazításának eredménye volt, amelyhez - egyéb tényezõk mellett - a gyenge intézményes keret is hozzájárult. A tanulmány azzal a kõvetkeztetéssel zárul, hogy a vállalati szektor mély strukturális és magatartási változtatásai és a megfelelõ intézményes refonnok támogatása és õsztõnzése nélkül bármely makro-õkonómiai stabilizáció fenntarthatatlan és rõvid életú (UNECE, 1998, 12. oldal). Ezzel ellentétben, az EU csatlakozás folyamatában lévõ kõzép-európai országokban a piaci intézmények megerõsítése és a tõrvényalkotásban elért eredmények állnak a kõzelmúltban megnõvekedett arányú külfõldi tõkebefektetések mõgõtt. A munkaerõpiaci intézmények reformja és ezek hatása a munkaerõpiaci helyzetre a kõvetkezõkben kerül elemzésre. 2.2.4

Munkaerô-kínálati tényezõk

Demográfiai tényezõk A munkaerõpiaci helyzetet a demográfiai változások is jelentõsen befolyásolják. Az 1990-es években, külõnõsen az évtized elsõ felében, a munkaerõpiaci helyzetet a 15 és 25 év közötti fiatalok nagyarányú belépése jellemezte15. Ez egybeesett a szakképzettu Ez egy elméleti feitételezés volt - a gyakorlatban az emberek nem egyenló mértékben fértek hozzá az aktuális gazdasági helyzettel, és a kuponos privatizációban résztvevõ vállalatok piaci árával kapcsolatos információhoz. 15 Lengyelországban, sok más átmeneti gazdaságtól eltérõen, a 15 és 24 év közötti személyek teljes népességben mért aránya folyamatosan növekedett az egész évtized során. Ezt a tényt tartják sokan az 1997 után bekövetkezett felgyorsult munkanélküliség egyik magyarázatának, és ezzel magyarázzák a fiatalok kôrében mért, külõnõsen magas munkanélküliségi arányt is (ez a nemzeti átlag több. mint kétszerese).

27

ség iránti igény jelentõs változásaival és a munkatapasztalat leértékelõdésével, amely a kôzép- és délkelet-európai országokban végbemenó jelentõs szerkezetátalakítás miatt következett be (ez jóval kisebb mértékú' volt a FAK országaiban). Mindez a fíatal, szakképzett munkavállalóknak kedvezett. Ugyanakkor a strukturális reformok kezdeti hullámában a munkáltatók ismét a kozépkorú, munkatapasztalatokkal bíró munkavállalókat kezdték preferálni. Ahogy ezt már a korábbiakban említettük, a késlekedõ nemzeti oktatási reformok nem megfelelõen reagáltak a változó munkaerõpiaci igényekre, az iskolák és képzési kôzpontok gyakran nem a piac által igényelt oktatást kínálták. Mivel az állásteremtés szintje folyamatosan alacsony maradt, a végzõs, munkatapasztalat nélküli diákok egyre inkább a munkanélküliséggel szembesültek. Számos, iskolából kikerülõ diák ebben a helyzetben a továbbtanulást választotta ideiglenes megoldásként. Egy másik jelentõs demográfiai tényezõ az átmeneti gazdaságokban a termékenységi ráták nagy mértékú' csõkkenése. Az okok között említhetjük a fiatal családok romló jõvedelmi szintjét, a fiatalokat sújtó lakás problémákat, és a nõk félelmét az állásvesztéstõl (a gyermeknevelés miatt). A nõk számára megnyíló új karrierlehetõségek is az alacsonyabb termékenységi ráták egyik okát jelentik. Rõvidtávon ennek az a kõvetkezménye, bogy kevesebb nõ megy szülési/gyermekgondozási szabadságra; míg hosszú távon ez a lakosság gyorsabb elõregedéséhez vezet. A gazdasági átmenet elsõ éveiben a nem kõzép-európai volt szocialista országokban tapasztalható volt a halandóság és a megbetegedések arányának emelkedése is, amelynek oka az egészségügyi ellátás kiadásainak visszaszorításában keresendõ. Ez az állami kõltségvetési megszorítások és az állam csokkenõ bevételei miatt következett be. Ezekben az országokban egy folyamatosan súlyosbodó egészségügyi probléma jelentkezett, és ez a munkanélküliség és a szegénység miatt kialakuló stressz egyre nõvekvõ szintje16. Ez lebet az idõsebb munkavállalók kõrében tapasztalható rokkantsági nyugdíjazások jelentõs nôvekedésének egyik oka. A rokkantsági nyugdíjazás nagyobb gyakoriságának másik oka az elõbbinél még lényegesebb: az idõsebb, különösen a rosszabb egészségügyi állapotban levó munkavállalók munkaerõpiaci problémáit úgy próbálják „megoldani”, hogy rokkantnyugdíjat kínálnak fel számukra. Az oktatás hatásai A 2.7 táblázatból kiolvasható, bogy a 15 és 64 év közötti népesség magas átlagos szakképzettségi szinttel rendelkezik egyes átmeneti gazdaságokban. Bár a nemzeti oktatási rendszerek nagymértékü eltérései miatt a képzettségi szintek országok közötti ôsszehasonlítása nem megbízható, mégis jelentõs külônbségek vannak az országok között a nyolc általánost végzett lakosok arányát tekintve, akiknek a száma például nagyon alacsony a Cseh Kôztársaságban és Észtországban, viszont igen magas Bulgáriában és Romániában. 16

Erról a kérdésrõ) lásd Comia és Paniccia (2000). Ebben az ôsszefüggésben a férfiak születéskor várható élettartamának drámai csõkkenése az Orosz Fôderációban az 1989-ben mért 64,2 évról 57,6 évre csökkent 1994-re. Ezt az adatot gyakran idézik. Bár a várható élettartam 1995 után a legtobb átmeneti gazdaságban visszaállt az eredeti szintre, sok országban még mindig nem éri el a rendszerváltás elótti szintet. 28

2.7 táblázat

A 15-64 év közötti lakosság képzettségi szint szerinti megoszlása, egyes rendszerváltó országok, 2000 (a teljes népesség százalékos arányában)

Ország

Bulgária Cseh Kôztársaság Esztország Magyarország Letters zág Litvánia Lengyelország Románia Szlovákta Szlovénia

Az oktatás szintje Általános iskolai*

Kozépiskolai**

Felsõoktatás

43,9 23.8 26,2 38.5 30.6 31,3 33.1 43.2 28.8 33,9

42.7 67,0 51.3 50.3 55.3 36.8 58.3 49.9 63,5 53.9

13.4 9.1 22.5 11,2 14.1 31,9 8,6 6,9 7,6 12.1

Megjegyzés: * 8-9 évig tarto oktatás. ** 3-4 évig tarto oktatás. Forras: Eurostat, 2001. 1990 óta a kotelezó általános iskolai oktatásból idejekorán kikerülö gyermekek aránya (a legtöbb volt szocialista országban az iskolaköteles kor vége 14-16 éves kor kôzé esik) vagy azoknak a gyermekeknek az aránya, akik nem folytatják tanulmányaikat az iskolaköteles kor után, jelentõsen emelkedett, különösen a nem kôzépeurópai átmeneti gazdaságokban. Az etnikai kisebbséghez tartozó gyermekek és a szegény családok gyermekei túlreprezentáltak a korai iskolaelhagyók kôrében. Ez felhívja a figyelmet az oktatás nôvekvõ szoeiális rétegzódésének problémájára, ami egyre nagyobb mértékü munkaerôpiaci egyenlótlenségekhez vezet (lásd UNICES 2001). Az alacsony képzettségií munkavállalók szembesülnek a legnagyobb problémákkal a munkaerópiacon, mivel csak korlátozottan képesek az új technológiákhoz és a munkaszervezés új módszereihez alkalmazkodni, és ez még inkább igaz a frissen végzett fiatalokra. Ugyanígy, jelentós országonkénti külônbségeket találunk a kozépiskolai végzettséggel rendelkezõ népesség arányait tekintve. A kozépiskolai végzettség aránya nagyon magas a Cseh Kôztársaságban, Szlovákiában és Lengyelországban. A felsõoktatásban résztvevôk aránya, ezzel ellentétben, Litvániában és Esztországban magasabb, mint a többi átmeneti gazdaságban. Ez a tény - amennyiben kedvezó emberi erôforrás-fejlesztést sikerül végrehajtani - lényeges nôvekedési potenciált jelez ebben a két országban. Az átmeneti gazdaságokra jellemzõ tradicionális és külônôsképpen szúkkôm szakképzési specializáció miatt igen nagy az elavult képesítéssel rendelkezõ fizikai munkások aránya. Ez a probléma az összes vizsgált országban hasonlóan jelentke29

zett, és az is általánosnak mondható, bogy a problémát egyik országban sem tudták kielégítóen kezelni. A felnõttoktatás nem fejlôdôtt megfelelo módon, nemcsak a munkanélküli álláskeresôk oktatása területén, akik a készségfejlesztést és a továbbképzést igénylõk csak egy csoportját alkotják, de azoknak a munkavállalóknak a képzése esetén sem, akiket munkanélkübség fenyeget, vagy akiknek szakképzettségét az új technológiák miatt kell továbbfejleszteni. A korábbi politikai rendszerben a vállalatok vállalaton belül képezték munkavállalóikat. Az új és szigorú kôltségvetési megszorítások sok vállalatot arra kényszerítettek, bogy beszüntessék képzési és oktatási tevékenységeiket, és inkább megfelelo képzettséggel rendelkezõ munkaerót vegyenek fel a munkaerópiacról ahelyett, bogy saját munkavállalóik képzésébe eszkôzolnének befektetéseket.

2.2.5 A munkaerõpiaci intézmények és a munkaerõpiaci politika szerepe A nemzeti munkaügyi tôrvényeket jelentósen és tôbb alkalommal módosították a piacgazdaságba tôrténõ átmenet során. Ennek célja az volt, bogy a vállalatok számára megkônnyítsék a megváltozott piaci igényekhez igazodó munkaerõ gazdálkodást a rugalmasság és a gazdasági versenyképesség nôvelése érdekében. Ugyanakkor, megfelelõ szintú biztonságot is kívántak nyújtani a munkavállalók számára a foglalkoztatás területén. A korábbi tervutasításos gazdasági rendszerben a munkavállalók foglalkoztatása meglehetósen magas szintú védelemben részesült. A módosított foglalkoztatást védó' tôrvények jelentósen mérsékelték a munkavállalók védettségét a foglalkoztatásban és az elbocsátások során is. Ezeknek a jogi változásoknak a foglalkoztatásra és a munkanélküliségre gyakorolt együttes hatása - általában és egyes társadalmi csoportok szempontjából - az 5. és 6. Fejezetben kerül részletes elemzésre. A munkaerõpiaci politika végrehajtása során a munkavállalók mobilitását kívánják elõsegíteni a külónbózõ munkahelyek és a foglalkoztatás, a munkanélkübség és az inaktivitás között. Emellett a munkaerõ-kínálatnak a kereslettel tôrténõ ósszehangolását kívánják megoldani. Az ósszes átmeneti gazdaságban a munkaerõpiaci politika (aktiv vagy passzív) a gazdasági és szociális reformokkal egy idõben került bevezetésre. Kezdetben meglehetósen nagyvonalúan alakították ki a munkanélkülieket ellátó rendszereket, mind a jogosultsági szabályokat, mind az ellátások ósszegét és az ellátások folyósításának idõtartamát illetõen, abból a feltételezésbõl kiindulva, bogy a munkanélkübség csak átmeneti jellegú lesz. Amikor a munkanélkübségi ráták gyorsan emelkedtek, és magasak is maradtak, a szabályok szigorodtak, és a korlátozott források gazdaságos kihasználása érdekében az ellátási szintek jelentósen csókkentek. Az álláskeresõket megpróbálták új állások vállalására17 ösztönözni.

17 A munkaerõpiaci politika részletes elemzését, a kialakítást, a végrehajtást és az eredményeket illetõen lásd Nesperova, 1999.

30

Passzív munkaeröpiaci politika A regisztrált álláskeresõk jôvedelemtámogatással tôrténó lefedettsége, és a munkanélküli ellátások átlagos helyettesítési rátája részletesen a 6. Fejezetben kerül elemzésre (lásd 6.1 táblázat). Altalánosságban elmondható, hogy a regisztrált álláskeresõk között meglehetõsen alacsony az ellátásban részesülõk aránya, 1998-ban ez az arány 23% és 49% között mozgott a kôzép- és kelet-európai és kôzép-ázsiai országokban. A legteljesebb adatsorral az 1998-as év tekintetében rendelkezünk. A FAK országaiban és a balti államokban tapasztalható magasabb arány az állami munkakôzvetítõ irodáknál tôrténó alacsonyabb szintü munkanélküli regisztrációval van ôsszefüggésben; a járulékban részesülõk aránya az összes munkanélküli kôrében ezekben az országokban még alacsonyabb, mint a kôzép- és kelet-európai országokban. A nemzeti átlagbérhez viszonyított helyettesítési ráták maximum egyharmados szintet értek el 1998-ban, ami valószínütlenné teszi, hogy a munkanélküli ellátások ônmagukban eltántorítanák a járulékban részesülõket egy új állás elfogadásától, amennyiben ilyenek állások rendelkezésre állnának. Ugyanakkor az idõsebb és a fogyatékkal élõ munkavállalók munkanélküliségi problémáit gyakran a korai nyugdíjazás, az elonyugdíj-kedvezmények vagy a rokkantsági nyugdíjak felajánlásával oldották meg, ahogy azt már a korábbiakban írtuk. Bár a munkavállalók általában üdvôzlik ezt a megoldást, ezek a módszerek igen költségesek, és jelentõsen terhelik az állami koltségvetést. Emellett a demotivált álláskeresõk, elsõsorban az alacsonyabb képzettséggel, az alacsonyabb bérrel rendelkezõk és az egészségügyi problémákkal küszkôdõk igen gyakran döntöttek úgy, hogy a szociális ellátásra támaszkodnak a jôvõben. Ezek az emberek a segélyekbõl származó jôvedelmüket gyakran egészítik ki a háztáji gazdaságban végzett vagy informális eseti tevékenység révén. A politikai dôntéshozók és a szociálpolitikai szakértõk azon a véleményen vannak, hogy helyesebb lenne korlátozni a szociális ellátásokat, és ezeket a munkavállalókat visszavezetni a munkaerõpiacra. Azonban ez nem annyira egyszerü, mivel nem áll rendelkezésre megfelelõ számú, alacsony képzettséget igénylõ, állandó foglalkoztatást biztosító álláslehetõség. A kínált bérek is nagyon alacsonyak, és gyakran nem kompenzálják a munkavállalás tôbbletkôltségeit (így a kôzlekedést és a ruházkodást)18. A szociális jóléti ellátások csôkkentése az alacsonyan képzett vagy hátrányos helyzetü csoportok további kirekesztéséhez vezethet, és ezek a megoldások valószínüleg nem késztetik õket arra, hogy újra állást vállaljanak. Aktiv munkaeröpiaci politika Az összes átmeneti gazdaságban az állami munkakôzvetítõ rendszereket a gazdasági és szociális reformok elsõ szakaszában alakították ki. Ezek a rendszerek jelentõs szerepet töltenek be az álláskeresõk számára tôrténõ munkakôzvetítésben és az új^ A minimálbér csôkkentését gyakran javasolják a szakértõk tôbb országban, mint például Lengyelországban vagy Szlovéniában. mint az alacsonyan képzett munkavállalók számára munkahelyet teremtõ intézkedést. Azonban, a fentiek ismeretében, ez az intézkedés valószínüleg nem váltja be a hozzáfuzôtt reményeket. 31

rafoglalkoztatáshoz nyújtott támogatásokban. 1998-ban az állami munkakozvetíto irodák segítségével az új állást találó, regisztrált álláskeresõk aránya az Ukrajnában mért 19% és az Orosz Fôderációban kimutatott 63% között változott. Az állami munkakôzvetítõ irodák munkatársainak becslése szerint, általában az újbóli elhelyezkedések egyharmada az állami munkaügyi hivatalokon keresztül tôrtént; ez az arány nem túnik túl magasnak, de igen nagy jelentóségú a munkavállalók kevésbé versenyképes csoportjai szempontjából19. Az álláskôzvetítés mellett ezek az országok egy sor aktiv munkaerõpiaci programo! dolgoztak ki, és hajtottak végre a szakképzéstõl az állásteremtô intézkedéseken keresztül a támogatott foglalkoztatásig és a mobilitás elosegítéséig. Kezdetben az állami munkaügyi hivatalok alkalmazottainak hiányzó szakértelme és nem megfelelõ képesítése miatt problémák merültek fel e programok kialakítása, a célcsoportok azonosítása és a végrehajtás során. Ennek kôvetkezményeképpen az újrafoglalkoztatási arányok a programok befejeztével kezdetben alacsonyak voltak, de idõvel ezek az arányszámok javultak. Azonban a legnagyobb probléma - a pénzügyi helyzet - változatlan maradt. A nemzeti foglalkoztatási alapok már most is rendkívüli problémákkal küszködnek az ellátások kifizetésekor és az igen magas munkanélküliség elleni küzdelem során: az aktiv munkaerõpiaci politikára kôlthetõ összegek nagyon szerények. Emellett lényeges külônbségek mutatkoznak az országok között az aktiv munkaerõpiaci politika forrásait illetõen, ami a kiadások szintje és a nemzeti munkaerõpiaci problémák nagysága közötti gyenge kôlcsônhatást jelzi (részletesebb elemzés és tárgyalás lásd 6. Fejezet, 6.2 táblázat). A munkanélküliek számára folyósított jôvedelemtámogatás mellett a korkedvezményes nyugdíjazás és a rokkantnyugdíjazás, a szociális ellátások és támogatások szintje szintén jelentõs mértékben befolyásolhatja az egyén dôntését azzal kapcsolatban, hogy visszavonul-e vagy visszatér a munkaerõpiacra. Például, a FAK országaiban és a nem kôzép-európai országokban a szociális jóléti ellátások szintje általában alacsony, míg a Cseh Kôztársaságban és Esztországban végzett tanulmányok azt mutatják, hogy egy alacsony jôvedelmú' keresõkkel rendelkezõ család számára a foglalkoztatásból származó jôvedelem és a szociális ellátásokból származó jôvedelem közötti külônbség elhanyagolható, és hogy ez utóbbi még magasabb összegü is lebet, ha figyelembe vesszük a munkavállalás egyéb kôltségeit is20. Ez a két ország a kozelmúltban felemelte a minimálbér ôsszegét, hogy a szociális segély altematívájánál vonzóbb megoldássá tegye a munkavállalás melletti dôntést. 2.2.6 A jövedelempolitika hatása A volt szocialista országok alacsony bérszinteket (a nem pénzbeli ellátások kivételével), és meglehetõsen alacsony bérkülônbségeket örököltek az elõzõ rendszertõl. |i;

liz az infomiáció a volt szocialista országok állami foglalkoztatási szolgálatainak nnmkatársaival kcszített interjúkra alapul. Az OECD országok adatbázisa az állami foglalkoztatási szolgálat által végrehajtott sikeres kôzvetítések arányát ]c/c és 38% kõzé teszi. :o Lásd például Vecemík (2001) és Arro, Eamets et al. (2001). 32

Ez a volt szocialista országok merev központi bérrendszereinek tudható be, ahoi a béreket az ágazat és a munkavégzés típusa szerint, és nem a szakképzettség-igény, a munkavállalói teljesítmény vagy a vállalat gazdasági teljesítménye alapján határozták meg. A gazdasági reformok során a vállalati szektor kollektiv szerzódéseire alapuló bérmeghatározás fokozatosan átvette a központi bértarifa-rendszerek helyét, mikôzben a koltségvetési szektorban fenntartották az általános tarifarendszert. A legtöbb ország még a minimálbér rendszerét is bevezette, amely a bértarifa-rendszer alapjául szolgál az állami és a versenyszférában, de gyakran a minimális szociális ellátások kiszámítására szolgáló alapot is jelenti. Sok országban ugyanakkor a minimálbér jóval a létfenntartási minimum alá került, így elvesztette eredeti szociális és gazdasági funkcióját. Az árliberalizációval egy idõben, a kormányok gazdasági stabilizációs programokat is bevezettek, amelyekben az adóalapú jövedelempolitika játszotta a kulcsszerepet. Az egy bizonyos szint fölött megjelenõ bérnôvekményt egy büntetõ jellegú' adó kirovásával kontrollálják. Ennek - a legtobb országban az állami tulajdonú vállalatok esetében alkalmazott - politikának az volt a célja, bogy a bérnôvekményt nagyobb mértékben kôssék a vállalati teljesítményhez, és csôkkentsék az ár-bér inflációs spirált. Ennek az adóalapú jôvedelempolitikának a közvetlen kôvetkezménye 1993-ban a reál (fogyasztói) bérek hirtelen csôkkenése volt, ez a Cseh Kôztársaságban az 1989-es szint körülbelül 80%-át tette ki. Lengyelországban ez a szint 71% volt, az Orosz Fôderációban 66%, és a legalacsonyabb, 38% Ukrajnában. A bérszabályozás hozzájárult a bérek és a termelékenység közötti korreláció megszünéséhez. A legnyereségesebb vállalatok számára nem engedélyeztek egy megállapodásban rôgzített maximum fölötti béremelést. Ezenközben a rosszul teljesítõ vállalatok a béreket a maximális szintig emelték a dolgozói nyomás hatására, gyakran a beruházások késleltetése, a fennálló tartozások késedelmes torlesztése, vagy újabb hitelfelvétel árán. A nyereséges és veszteséges vállalatok által kifizetett bérek közötti kis külonbségek nem ôsztônôzték annak a szükséges folyamatnak a bekôvetkeztét, amelynek során a munkaeró átvándorolt volna a veszteséges vállalatoktól a nyereséges cégekhez. így ez a jelenség jelentó'sen hozzájárult a vállalati szerkezetátalakítás késlekedéséhez: a létszámfolosleg a nagyvállalatoknál maradt, míg a termelékenyebb vállalatok nem voltak vonzóak a munkavállalók számára az arányosan magasabb bérek hiányában. Emellett, a monopolhelyzetben lévó vállalatok, fó'leg a kitermeló' iparágakban, a fémiparban és az energiaszektorban nyereségüket (amelyet az áremelkedésekkel mesterségesen infláltak) magasabb szintú és gyorsan emelkedó bérekbe konvertálták más iparágakba torténo befektetések helyett. Ezekben az ágazatokban nem történtek technológiai fejlesztések, és nem nött a termelékenység. Emellett, különösen a FAK országaiban nagy bérhátralékok halmozódtak fel a piaci kereslet osszeomlása és a vállalatok nagymértékü megadóztatása kôvetkeztében. A restrikciós monetáris és fiskális politika által bekövetkezett hitelkorlátozás megfosztotta a vállalatokat a mú'kodó tókétõl, míg a kormányzati kiadások csôkkentése nôvekvó bérhátralékokat eredményezett mind a verseny-, mind az állami szférában. A bérszabályozás mérsékelése és késõbbi eltôrlése végül a reálbérek gyorsabb fellendüléséhez ve33

zetett, bár 2000-ig csak a Cseh Kôztársaságnak sikerült elérnie az 1989-es szintet megelózô reálbéreket. 2.2.7 A kollektiv tárgyalás hatása Az elmúlt évtized során az átmeneti gazdaságok tôbbsége bevezette az országos és vállalati szintú kollektiv tárgyalási rendszert. Ezzel ellentétben, az ágazati vagy a regionális kollektiv tárgyalás még mindig nem eléggé fejlett, sõt bizonyos átmeneti gazdaságokban hiányzik. Az országos szinten tôrténó tripartit konzultáció és tárgyalás elfogadottabb, mivel ez a szociális partnerek közvetlen részvételét jelenti a gazdasági és szociális reformokban, és jóval nagyobb együttmükôdést tesz lehetõvé a jelentós problémákkal járó gazdasági átalakítás végrehajtása során. Ily módon a nemzeti tripartit rendszerek kialakítása felgyorsította az átmenet folyamatát. A megalakult országos tripartit testületek a bérpolitika liberalizációjával, a bérek és jôvedelmek szintjével, a munkafeltételek szabályozásával és a munkavállalók létszámleépítéssel és munkanélküliséggel szembeni védelmével foglalkoznak. Vállalati szinten és ritkábban ágazati szinten, a kollektiv tárgyalás a munkáltatók (akiket a menedzsment képvisel) és a munkavállalók (akiket általában a szakszervezetek képviselnek) közötti kollektiv szerzõdéskôtést eredményezi21. A kollektiv szerzõdés hatálya alá tartozó munkavállalók aránya viszonylag magas az állami szektorban és a nagy magáncégeknél. A kis- és kózépvállalatoknál dolgozó munkavállalók csak nagyon kevés esetben szakszervezeti tagok. A vállalati szintu kollektiv tárgyalás általában a bérekkel és a munkakórülményekkel kapcsolatos tárgyalásokra korlátozódik. A foglalkoztatási kérdéseket általában kevésbé lényegesnek ítélik, és inkább az elbocsátások esetén nyújtandó kompenzációra koncentrálnak, mint az elbocsátások megelózésére. A fóbb kivételeket a szénbányászatban és az acéliparban találjuk, ahoi az erós szakszervezetek sztrájkot hirdettek, és ezzel ideiglenesen megakadályozták a csoportos létszámleépítéseket annak érdekében, bogy késõbb az elbocsátásokat csak nagy ósszegú végkielégítés mellett hajthassák végre. A kózép- és kelet-európai országokban a foglalkoztatási védó tórvények általában csak azt mondják ki, bogy a vállalati szakszervezetet értesíteni kell a leépítési szándékról. A FÁK tóbb országában a szakszervezeteknek hele keil egyezniük az elbocsátásokba (és lebet, bogy ez a leépítések hatékony megelózési módja, ahogy ezt a múltban tóbb alkalommal tapasztaltuk), és a vállalati vezetést arra kótelezik, bogy alternativ kôltség-megtakarítási intézkedéseket vezessenek be, így például az adminisztratív szabadságolást, vagy a bérfizetés befagyasztását. Lengyelországban és Romániában például a szakszervezetek súlyát jelzi, bogy az állásbiztonság nótt a vállalatoknál. Emellett a privatizációs megállapodások, elsósorban Lengyelországban, a csoportos létszámleépítések idõszakos tilalmát is tartalmazták. Az ilyen privatizációs rendelkezések hatályának lejártára vezethetó viszsza az 1998 után gyorsan emelkedó' munkanélküliség Lengyelországban. 21

34

A kollektiv tárgyalások fejlõdésérõl és eredményeirõl az átmeneti gazdaságokban. lásd Casale (1999).

2.3

KÔVETKEZTETÉSEK

Ebben a fejezetben a munkaerõpiaci fejleményeket kívántuk elemezni az átmeneti gazdaságokban, 1989-et követöen. Megpróbáltunk különbözo kôvetkeztetésekkel hozzájárulni ahhoz a vitához, amelynek során szakértók annak okait vizsgálták, hogy a kérdéses országokban miért nem csökkent a munkanélküliség kezdetben magas szintje, amely a kôzelmúltban ismét emelkedni kezdett a gazdasági fellendülés és az országok által nehezen elért szerény nôvekedési ráta ellenére. Emellett, megpróbáltunk magyarázatot találni az átmeneti gazdaságokban tapasztalható munkanélküliségi szintek közötti jelentõs külónbségekre is, amelyek csak nagyon kismértékben függnek az országok gazdasági teljesítményétól. Az elsõ kérdésre a választ abban a tôrekvésben találhatjuk meg, amellyel a vállalatok megpróbálják növelni a munka termelékenységét és versenyképességüket a létszámfolôsleg megszüntetése és a munkaigényes technológiák felszámolása révén. Az állami szektor foglalkoztatási szintjének csôkkenése kôltségvetési okokka! magyarázható. Az informális foglalkoztatás is jelentõs szerepet tõlt be a hosszú távon jelentkezõ magas munkanélküliségi ráta kialakulásában. Az országok közötti külônbségeket tôbb tényezõvel magyaráztuk, az eltérõ kezdeti viszonyokkal, a munkaerõ-kínálat mennyiségében és minõségében bekövetkezett változásokkal, a nemzeti monetáris és fiskális politika jelentõs változásaival, az állami vállalatok privatizációs módszerével, a külföldi közvetlen tõkebefektetések vonzására irányuló politikával és az új vállalkozások fejlesztésével, valamint a jogi és intézményi reformokkal. Az okok kozé sorolhatjuk az egyes országok ipari kapcsolatainak, jôvedelmének, munkaerõpiacának és szociális politikájának külônbségeit is. Ennek az elemzésnek a célja az volt, hogy rámutassunk azoknak az indokoknak a komplexitására, amelyek az átmeneti gazdaságok folyamatosan jelenlévõ magas munkanélküliségi szintjét magyarázzák anélkül, hogy megpróbáltuk volna az összes felsorolt tényezõ hatását mennyiségileg meghatározni (ez nagyon nehéznek bizonyult volna e tényezõk között fennálló bonyolult kôlcsônhatások miatt). A kônyv további részében elsõsorban a foglalkoztatási védõ jogszabályok, a munkaerõpiaci intézmények, a szociális párbeszéd és a munkabéreket terhelõ adók szerepére kívánunk koncentrálni, és megpróbáljuk ezeknek a tényezõknek a munkaerõpiaci teljesítményre gyakorolt hatását elemezni. A megfelelõ nemzeti politikai megoldás kialakítása során azoknak az országspecifikus tényezõknek az együttes hatását kell figyelembe venni, amelyek a munkaerõpiac keresleti és kínálati oldalát is befolyásolják, és amelyek hozzájárulnak az alacsony foglalkoztatási teljesítményhez. A helyes nemzeti politikának megfelelõ választ kell adnia ezekre a problémákra, mikôzben a méltányos munkához való jog hosszú távú célját a gazdasági és szociálpolitika minden egyes célkitúzésének kôzéppontjába kell állítani.

35

A FOGLALKOZTATÁS VÁLTOZÓ JELLEMZÕI

A piacgazdaságba tõrténõ átmenet során alapvetô változások tôrténtek a foglalkoztatás ágazati és iparági struktúrájában annak megfelelõen, hogy a termelés hogyan reagált a változó piaci keresletre. A foglalkoztatás más általános jellemzói - így például a foglalkoztatás státusza, a munkaszerzódés típusa és a munkaidõ hossza szerinti megoszlása - szintén alapvetoen megváltoztak. A kôzponti tervutasításos rendszerben a tipikus foglalkoztatás teljes munkaidõben, alkalmazottként és rendes, határozatlan idejú munkaszerzódés alapján tôrtént. A rendszerváltás után a vállalatoknak a változó piaci viszonyokhoz kellett igazítaniuk munkaeróinputjukat és kôltségeiket. Mindez a foglalkoztatás atipikus formáinak megjelenését és kevésbé szigorú szabályozását eredményezte. E fejezetben ezekról a változásokról kívánunk mélyebb áttekintést nyújtani.1 A fejezet elószôr a foglalkoztatás struktúrájában bekóvetkezett változásokat vizsgálja a gazdasági ágazatok szerint. A rendelkezésre álló adatok felhasználásával megvizsgáljuk az ônfoglalkoztatás fejlódését, és elemezzük a közvetlen külföldi befektetések és az állami tulajdonú nagyvállalatok privatizációja által kiváltott hatásokat a munkaerópiacon. A fejezetben bizonyítani kívánjuk, hogy a foglalkoztatás flexibilis formái terjedóben vannak. Megvizsgáljuk az általános trendeket és az országok közötti külônbségeket az idószakos munkaszerzódések, a munkaeró kölcsönzés, a polgári szerzódések és egyéb munkaügyi bíróságok által nem szabályozott szerzódések, a részmunkaidõs foglalkoztatás, az egy idóben tôbb állás betôltése és az informális foglalkoztatás területén. A kôvetkeztetésekben összefoglaljuk az átmeneti gazdaságok foglalkoztatásának változó jellemzóit.

1 Ebben és az ezt kôvetõ fejezetekben csak azokkal az országokkal foglalkozunk, ahol megbízható adatok állnak rendelkezésre. Ezt az országcsoportot átmeneti gazdaságoknak vagy kozép- és kelet-európai országoknak nevezzük.

37

3.1

A FOGLALKOZTATÁS ÁGAZATI VÁLTOZÁSAI

Az elemzés a foglalkoztatás ágazati megoszlásával kezdodik. Elöször azt vizsgáljuk meg, hogyan viszonyul az ágazati struktúra az átmeneti gazdaságok gazdasági fejlôdéséhez az 1990-ben elindított gazdasági reformok korai szakaszában. Másodszor, az átmeneti válság és az azt kôvetõ gazdasági fejlõdés különbözo hatásait ismertetjük és elemezziik, amelyeket a foglalkoztatás elsõ, második és harmadik szektor közötti valamint a második és harmadik szektor közötti megoszlására gyakoroltak. Az ôt kôzép-európai országot a többi átmeneti gazdasággal ôsszehasonlításban vizsgáljuk. A gazdasági fejlódéssel foglalkozó kôzgazdászok kôrében általánosan elfogadott nézet, hogy az egy fôre esõ GDP által mért gazdasági fejlõdés szintje és a foglalkoztatás gazdasági ágazatok szerinti struktúrája között erõs korreláció van. Az egy fõre esõ GDP nõvekedésével a mezõgazdaság foglalkoztatásban betöltött aránya várhatóan csõkken, míg az ipar aránya kezdetben nõvekszik, és késõbb a bõvülõ szolgáltatások miatt csõkken. Bár a Világbank értékelése szerint az európai és kõzép-ázsiai korábbi kõzponti tervutasításos gazdaságok a kõzepes jõvedelmú országok kõzé tartoznak, jelentõs külõnbségek vannak az országok között: a kôzép-európai és balti államok a felsõkôzép, míg a többi ország az alsókôzép jõvedelmú csoportba tartozik.

3.1.1

A foglalkoztatás ágazati struktúrája a gazdasági reformok kezdetén

Ahogy a 3.1 táblázat mutatja, 1990-ben a mezõgazdaság teljes foglalkoztatásban betöltött általánosan magas aránya tôbbé-kevésbé összhangban volt a régió kõzepes gazdasági szintjével, ahogy ez az általános gazdasági fejlõdési elmélet alapján várható volt. Altalában véve az adott ország mezõgazdasági arány szerinti besorolása fordítottan aránylott az egy fõre jutó GDP szerinti besoroláshoz, noha voltak bizonyos országok, ahol kíílônlegesen magas volt a mezõgazdaságban tôrténõ foglalkoztatás, így például Lengyelországban, a kôzép-európai államok csoportjában, vagy a balti államokban a Szovjetunión belül. Lengyelország nem mondható tipikusnak, mivel a többi kõzponti tervutasításos gazdasággal ellentétben a lengyel mezõgazdaság kollektivizálását politikai okokból már a kezdeti fázisban leállították, és ezt kôvetõen a gazdák gyakorlatilag védelmet élveztek a versennyel szemben. Ugyanakkor, a pénzügyi támogatások vagy az új gépek hiányában a lengyel mezõgazdaságban dolgozókat nem motiválták a teljesítmény javítására, és bár védelmet élveztek a gazdasági ôsszeomlással szemben, terjeszkedni nem tudtak. így a mezõgazdaságban tôrténõ túlfoglalkoztatás együtt járt a munka alacsony termelékenységével. Ezzel ellentétben a balti államok helyzete a Szovjetunióban kivételes volt annak ellenére, hogy az ottani idõjárási viszonyok kevésbé kedvezõek, és a fold minõsége rosszabb volt. A balti államokban ugyan kisebb méretú gazdaságokban, de termelékenyebb mezõgazdasági technológiákat és gépeket használtak, nagyobb hektáron38

3.1 táblázat

A foglalkoztatás ágazati struktúrája, egyes rendszerváltó országok, 1990 és 1999 (százalékos arány)

Orszáe

Azerbajdzsán Belorusszia Bulgaria Horvátország Cseh Koztársaság Esztország Magyarország Kazahsztán Kirgizia Lettország Litvánia Moldovai Koztársaság Lengyelország Románia Orosz Foderáció Szlovákia Szlovénia Tádzsikisztán Türkmenisztán Ukrajna Üzbegisztán

1990 Mezógazdaság Ipar

Szolgállatás

30,9 21,6 18,5 14,82 12.3 19.4 18,2 22,3 32,7 17,12 18,42 33,8 25,2 29,1 13,9 13,72 9,42 44,73 42,1 20,0 39,3

46.2 39,9 37.3 43,42 42,2 43.1 45.0 46.2 39.4 44,52 39.02 37.2 37,8 27.4 46.0 40,82 44.02 32,23 37.2 40.2 36,6

22,9 38.5 44,2 41,82 45.5 37.5 36.8 31.5 27.9 38,42 42.62 29.0 37.0 43.5 40.1 45,52 46.62 23,13 20.7 39.8 24.1

1999 Mezógazdaság Ipar

Szolgáltatás

42.3 21,2 26,2> 16,6 5.3 8,8 6,9 22,0 52.4 15,3 20,2 48,9 19,1' 41.8 13.9 7.4 8.5 46,14

11.7 34.9 30,6' 30,6 40.9 32.2 34.5 18.3 11.6 26,1 26.9 13.6 32,1' 27.6 29.3 38,5 38.8 17,44

46.0 43,9 43,2' 52.8 53.8 59.0 58.6 59.7 36.0 58,6 52.9 37.5 48,8' 30.6 56.8 54.1 52.7 36,54

22,8 39,4'

25.9 19,2'

51,3 41,4'

Mcgjcgyzések: 1 1998.2 1989. 3 1991. 4 1997. .. nines adat. Források: Népszámlálási adatok 1990: munkaeró-felmérés 1999. kénti termésátlagot értek el, és kevesebb veszteség keletkezett az aratás és a tárolás során. Mivel az itt elóállított termékek minoségét az orosz fogyasztók is igen nagyra értékelték, a bald gazdaságok majdnem teljes körben hozzáfértek az óriási orosz piachoz. 1990-ben a legtöbb országban az ipar aránya a mezógazdasággal ellentétben nagyon magas volt a hasonló gazdasági szinten lévó piacgazdaságokkal osszehasonlítva. A külonbség fö oka az volt, hogy a volt szocialista országok politikai vezetése a nehézipar túlzott fejlesztését szorgalmazta azt az ideológiai elméletet követve, hogy 39

a termelöeszközök elóállítása elsóbbrendü a fogyasztási cikkek elóállításával szemben. Ez az ideologia az ôncélú termelés ördögi kôrét alakította ki. Rendkívül kevés terméket állítottak eló eladás céljából (lásd például Komarek et al., 1990). A nehézipar a hatalmas méretü hadiipar miatt is elengedhetetlenül fontos volt. Ennek következtében a fogyasztási cikkeket elõállító iparágak viszonylag rosszabbul voltak ellátva munkaeróvel, az itteni bérek is lényegesen alacsonyabbak voltak, a munka termelékenysége is elmaradt az eló'bbiekétól, elsósorban a még elavultabb technológiák és felszerelések használata miatt. Ennek eredményeképpen a szolgáltatások sokkal kisebb arányt töltöttek be a teljes foglalkoztatásban ebben a régióban, mint más, nem átmeneti gazdaságú, közepes jôvedelmú országban. A legmegdobbentóbb külônbség a termeléshez kapcsolódó szolgáltatások, az elosztás (kereskedelem, szállítás és kommunikáció), a háztartási és személyi szolgáltatások területén volt, míg a szociális szolgáltatások, az oktatás és az egészségügyi ellátás viszonylag jól reprezentáltak voltak. Talán meglepó, de az államigazgatás aránya meglehetósen alacsony volt a foglalkoztatásban, különösen a hasonlóan fejlett piacgazdaságokkal összehasonlitva. Az általános vélemény szerint ez annak tudható be, hogy a központi tervutasításos rendszerben az adminisztratív apparátus ugyan óriási volt, de a valóságban az ipari országok államigazgatásának mérete még ennél is jelentó'sebb volt. Ugyanakkor figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a vállalatok igen sok belsó szolgáltatást nyújtottak. A vállalatok gyakran saját szállítási részlegekkel, kozétkeztetési szolgálattal, munkahelyi boltokkal, klinikákkal és szanatóriumokkal, rekreációs központokkal, bôlcsódékkel és óvodákkal, szolgálati lakásokkal, stb. rendelkeztek. Mivel a legtöbb országban az alapvetö statisztikai egység a vállalati szint volt, ezeket a belsó szolgáltatásokat a vállalat fó tevékenységének részeként tartották nyilván. Igy az ipar, az építóipar és a mezógazdaság aránya magasabbnak tú'nt, míg a szolgáltatások arányát alulbecsülték azok valódi arányához képest. A külônbség lényeges. Csehszlovákiában az 1988-ban végzett ipari foglalkoztatási struktúrára vonatkozó statisztikai elemzés feltárta azt a tényt, hogy az ipar és építóipar a teljes foglalkoztatásban betöltött 48%-os arányából 6% gyakorlatilag szolgáltatásokat jelentett (és ily módon a hannadik szektorhoz kellett volna ezeket utalni), és csak a maradék 42% volt valódi ipari és építóipari tevékenység (Nesporova, 1993). 3.1.2 Strukturális változások a 90-es évek során Az átmenet válsága elószór a gyáripart sújtotta, tóbb okból kifolyólag. A személyi jóvedelmek nagymértékú' csókkenése egybeesett a hazai piacok megnyitásával a Délkelet-Azsiából származó olcsó import fogyasztási cikkek és a fejlett országokból származó magasabb minóségú' termékek elótt. Mindez csókkentette a hazai fogyasztási cikkek iránti keresletet. A korábbi keleti blokk kózós piacának ósszeomlása, amelyet róvid idón belül a Szovjetunió széthullása követett, a külfóldi piacok elvesztésével és a vállalatok között kialakult tennelési kapcsolatok megszünésével járt. A fogyasztási cikkeket elóállító vállalatok elsóként érezték meg a mély receszszió elsó jeleit. A befektetések iránti igényük jelentós visszaesése, az állami támo40

gatások visszavonása, az állami megrendelések drasztikus csôkkenése a késztermék-elõállító ipar még fennmaradt részét is gyorsan recesszióba taszította. Mindez igen erós hatással járt a teljes gazdasági fejlódésre. Az új piacokra tôrténó átállás jóval sikeresebb volt a visegrádi országok vállalatai esetében (a Cseh és Szlovák Kôztársaság, Magyarország és Lengyelország) valamint Szlovénia és Észtország esetében. Az 6 példájukat hamarosan kovették a lett és a litván cégek. Ezek az országok intenzívebb kapcsolatokkal rendelkeztek a nyugati vállalatokkal, akik közül sokan felvásárolták a vállalati részvényeket és további befektetéseket hajtottak végre, vegyes vállalatokat alapítottak. vagy közvetlen együttmú'kodésbe kezdtek a hazai cégekkel. Az európai unios piacok kôzelsége, a stabil tulajdoni viszonyok, és késóbb az európai unios csatlakozási tárgyalások megindulása jelentósen hozzájárult ezen országok Nyugat-Európa felé tórténó elmozdulásához. Az ipari fellendülés alapvetóen fontos volt az általános gazdasági fellendülés szempontjából. Ez a fejlódési irány nem volt tapasztalható DélkeletEurópában, ahol a balkáni háborúk és a gazdasági reformok nehézkes végrehajtása miatt kialakuló gazdasági bizonytalanságok elriasztották a potenciális külföldi befektetóket, miközben a súlyosan alulfinanszírozott hazai vállalatok képtelenek voltak fejleszteni termelésüket, és ily módon csak részlegesen állták meg a helyüket az exportpiacokon. A FAK országaiban a kózelmúltig a legversenyképesebb vállalatok a természeti eró'források kitermelése és elsó'dleges feldolgozása területén koncentrálódtak, gyakran külföldi tó'kével torténó vegyes vállalkozások formájában. Az 1998 augusztusában bekövetkezett oroszországi pénzügyi válságot követö nemzeti valutaleértékelés javította a hazai termékek versenyképességét az importárukkal szemben, és a késztermék-eloállító ipar jelentós fellendülését eredményezte nemcsak az Orosz Fôderációban, de a FÁK többi olyan országában is, amely az orosz exportra támaszkodott. Míg az összes átmeneti gazdaságban megfigyelhetõ a második szektor arányának csôkkenése a teljes foglalkoztatásban, eró's korrelációt tapasztalhatunk a megszú'nt állások száma és az iparban kialakuló új állások valamint a gazdaság általános teljesítménye között. Azokban az országokban, ahol a foglalkoztatás csôkkenése korlátozott volt az iparban, azaz Kózép-Európában, azt tapasztaljuk, hogy korán megálljt tudtak parancsolni a gazdasági hanyatlásnak, és pozitív GDP novekedési rátákat voltak képesek realizálni (lásd 3.1 és 2.1 táblázat). Az átfogó strukturális változások az iparon belül a munkahelyek tömeges megszú'nését eredményezték az átmeneti válság során. A gyáripar egyre táguló szegmenseiben kialakuló új álláslehetóségek azonban nagymértékben ellensúlyozták ezt a negativ tendenciát. Hasonló fejlemények következtek be az építõiparban is. A nagy építóipari cégek, amelyek 1990-ben még nagy infrastrukturális projektekben vagy ipari létesítmények és lakótelepek építésében vettek részt, az átmeneti idószak során vesztettek gazdasági jelentóségükbó'l, söt bizonyos esetekben felszámolásra is kerültek. A piacon ily módon keletkezó ú'rt azok a nagyszámban kialakuló kis építóipari vállalatok tôltôtték be, amelyek lakások, üzlethelyiségek építésével, renoválásával és fenntartásával foglalkoztak. Igy, a változások foglalkoztatásra gyakorolt hatása kevésbé mondható jelentósnek ezekben az országokban. 41

A mezó'gazdaság teljes foglalkoztatásban mért aránya drasztikusan, jóval 10% alá csökkent, ami a pozitív strukturális változások közvetlen bizonyítékaként is felfogható. Ez azt jelzi, hogy a korábbi mezógazdasági szövetkezetek vagy állami gazdaságok munkavállalóinak jelentós része új munkahelyet talált a gazdaság más ágazataiban. A többi mezógazdasági munkavállaló, különösen az alacsonyan képzettek, vagy tartos munkanélküliekké váltak, vagy visszavonultak a formális munkaerópiacról (lásd például Boeri, 2000). Az egyetlen kivétel itt is Lengyelország. Lengyelországban sikerült a mezógazdaság arányát kórülbelül 6 százalékponttal csökkenteni, de a mezógazdaság teljes foglalkoztatásban betöltött igen nagy aránya - ez több mint a többi kôzép-európai ország átlagának kétszerese - egyértelmú'en azt jelzi, hogy az átfogó mezógazdasági reform még mindig várat magára. A második szektor teljes foglalkoztatásban mindezidáig megmaradt jelentós aránya és a mezógazdaság belsó szerkezetátalakítása a kózép-európai országokra jellemzó. E két jelenség a korai gazdasági fellendiilés és a gazdasági novekedés relativ fenntarthatóságának meghatározó tényezóje volt. Az ipari szektor leépítésének mértéke jóval jelentósebb volt azokban az országokban, amelyek ezidáig csak korlátozott gazdasági eredményeket tudtak felmutatni az átmenet elótti és a jelenlegi GDP szint közötti külónbség csokkentésében. A nem kózép-európai országokban az ipar több mint 10 százalékpontot vesztett a foglalkoztatásban betöltött arányából a gazdasági átalakulás elsó évtizedében. A strukturális változások passzívabb jellegú'ek voltak, mivel a tömeges állásvesztéseket csak nagyon szerény mértékú' munkahelyteremtés követte az iparban. A hazai piacokon tapasztalható alacsony keresleti szint miatt bekôvetkezó drasztikus csökkenés mind a késztermék-elóállító-, mind az építóipart sújtotta, miközben az export változatlanul fóleg a nyersanyagokra korlátozódott. Ugyanakkor az átmeneti gazdaságok második csoportjában a mezógazdaság megtartotta, sót esetenként növelte a teljes foglalkoztatásban betöltött arányát, mivel az ipari vállalatoktól elbocsátott munkavállalók nagy része itt talált magának új álláslehetóséget. A mezógazdaságban teremtett új állásokat általában az alacsony termelékenység jellemzi; a családi gazdaságok alacsony szinten gépesítettek, és a megmaradt mezógazdasági szövetkezeteknek nines megfeleló pénzügyi kerete gépparkjuk fenntartására. Sok ember számára a saját földterületen múvelt háztáji gazdaság fontos jovedelemforrássá vált (bár ezt a tevékenységi típust gyakran a fóállás, a munkanélküliség vagy a formális gazdasági inaktivitás mellett végzik, és ily módon ez általában nem kerül be a munkaügyi statisztikákba). Ezekben az országokban minél jobban csökkent a GDP, annál nagyobb lett a mezógazdaság aránya a teljes foglalkoztatásban. Ebbe az országcsoportba nemesak a FAK országai tartoznak, de néhány más európai átmeneti gazdaság is, köztük négy európai unios tagjelölt ország - Lettország, Litvánia, Bulgária és Románia. Míg az elsó két állam a közelmúltban jelentós eredményeket ért el a gazdasági fejlódés területén, és mára már sikeresen felzárkózott a többi kózép-európai átmeneti gazdasághoz, az utóbbi kettó elótt még jelentós feladatok állnak, amennyiben gazdaságaikat gyors és fenntartható gazdasági nôvekedési pályára akarják állítani. Ezek az elsó és második ágazatban lejátszódott strukturális változások jelentós kovetkezményekkel jártak a harmadik szektorban is. A szolgáltatások aránya gyor42

san növekedett az átmeneti gazdaságok tôbbségében, bár a szolgáltatásban dolgozó munkavállalók abszolút száma csak néhány országban nõtt jelentôsen (például a Cseh Kôztársaság, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia, az Orosz Fôderáció vagy Ukrajna). Más országokban, különösen azokban, amelyek a gazdasági tevékenység és a teljes foglalkoztatás jelentõs csôkkenését tapasztalták az 1990-es évek során, az emelkedés jóval szerényebb mértékú' volt (így Horvátország, Esztország és Szlovénia), és néhány országban (így Bulgáriában, Magyarországon és Lettországban) a szolgáltatásban tôrténó foglalkoztatás szintje gyakorlatilag csökkent. A harmadik szektor fellendülésének egyik lényegi oka egyértelmúen a fogyasztók és a vállalatok nagyobb keresletével magyarázható - ez intenzívebb volt Kôzép-Európában és a balti államokban, míg a többi átmeneti gazdaságban ennek a szintje jóval korlátozottabb maradt. A nôvekedésnek (és az ipar ezzel párhuzamos csôkkenésének, és a mezógazdaság kevésbé nagymértékú csôkkenésének) egy másik forrása az volt, bogy a vállalati szerkezetátalakítás során a vállalati szolgáltatásokat megszüntették, elsósorban Kozép-Európában. A korábban vállalatok által nyújtott szolgáltatások nagy része az onkormányzatok felelósségi kórébe került át, vagy független, magán- vagy szövetkezeti tulajdonban lévó gazdasági egységgé alakult át, és néhány szolgáltatás sajnos eltú'nt, így például a vállalati bolcsódék és óvodák és a munkahelyi képzés. A szolgáltató szektor egy bizonyos része - a mezógazdasághoz hasonlóan - bó'vült a megnóvekedett onfoglalkoztatás miatt, amely a gazdaság más ágazataiban található méltányos álláslehetóségek szúkosségével magyarázható. Tulajdonképpen ezek az állások részben informálisnak mondhatók, mivel az állást betóltók adózási okokból eltitkolják jövedelmüket, így valójában a szolgáltatások teljes foglalkoztatásban betöltött aránya valószínúleg ennél is magasabb. A szolgáltató szektorban kialakult új állások ily módon a méltányos munkavégzés spektrumának mindkét oidalán megtalálhatóak (lásd ILO, 2001). A pénzügyi szektorban, az üzleti szolgáltatásokban vagy az államigazgatásban a munkahelyteremtés az 1990-es évek során felgyorsult. Az itt található állások magas képzettséget kívánnak, és a nemzetgazdaság legjobban fizetett állásaihoz tartoznak. Ezzel ellentétben, az elosztásban, a személyes vagy háztartási szolgáltatásokban kialakult sok új állás alacsony minóségú a stabilités, a biztonság, a bérezés és a munkafeltételek szempontjából. 1990-ben a szolgáltató szektor aránya az átmeneti gazdaságok teljes foglalkoztatásának 25% és 46%-a között volt. 9 évvel késóbb ez a szint 30% és 60% kózé emelkedett, ami azt jelenti, hogy nemcsak az átlagszint, de az országok közötti külónbségek is jelentôsen nóttek. A szolgáltató szektor fent említett nóvekedése mögött meglévó húzó- és taszító tényezók egybeesése és a részvételi arány csókkenése a formális gazdaságban gyengébb korrelációt eredményezett a gazdasági nóvekedés és a szolgáltatások foglalkoztatásban betöltött aránya között. Itt nemcsak reformok területén élenjáró országok (Lengyelország kivételével) haladták meg az 50%ot a szolgáltató szektor foglalkoztatásban betöltött arányát tekintve, de olyan országok is, mint Kazahsztán, az Orosz Foderáció és Ukrajna. Ezek az adatok ellentmondanak a Romániában elért 30,5%-os és a Bulgáriában mért 43,2%-os alacsony aránynak. 43

A szolgáltató szektorban is intenzív szerkezetátalakításra keriilt sor. A kis cégek megjelenése a gazdasági átalakulás elején új boltokat, éttermeket, szállodákat, családi fogadókat, utazási ügynokségeket, szállítási vállalatokat és hasonló kisléptéku gazdasági tevékenységek kialakulását eredményezte. Ugyanakkor, megjelentek a minimális kereskedelmi árrésekkel és profitrátákkal mú'kodó, nagy nemzetközi szállodai és étteremláncok, kiskereskedelmi vállalatok vagy szállítási vállalatok, amelyek a hazai árakat lenyomva jelentó's profitra tettek szert globális értékesítési tevékenységeiknek és a befogadó országok alacsony munkaügyi koltségeinek köszönhetöen. Ezeknek a cégeknek a megjelenése hozzájárult ahhoz a folyamathoz, amelynek során sok hazai kisvállalat felszámolásra került. Ezt a jelenséget tükrözte az a folyamat is, amelynek során kezdetben bizonyos elosztási és személyi szolgáltatások növekedtek, ezt kovetõen stagnáltak, majd a kôzelmúltban hanyatlásnak indultak. A termeléshez kapcsolódó szolgáltatások különösen gyors fejlõdést mutattak az átmeneti idószakban, és még mindig jelentõs potenciállal rendelkeznek. Ez a megállapítás a gazdasági átmenet elsõ évtizedében mért ideiglenes hanyatlás ellenére a kutatás-fejlesztésre is vonatkozik, ami a vállalati és állami finanszírozás hiányára vezethetõ vissza. A munkaerõpiaci változásoknak és a népesség elôregedésének kôvetkeztében a felnóttoktatás, a szociális és egészségügyi szolgáltatások aránya is valószínüleg növekedni fog a jövöben. A személyi szolgáltatások aránya a nôvekvõ személyi jövedelmeknek megfelelôen várhatóan emelkedik, és valószínúleg a kôzigazgatás és a rendórség szerepe is egy bizonyos mértékig erosödni fog a jövöben. 3.2

A FOGLALKOZTATÁS „PRIVATIZÁCIÓJA”

3.2.1

Az ônfoglalkoztatás arányának nôvekedése

A „valódi szocializmus” politikai rendszerében a magántulajdon szerepe a termelésben majdnem kizárólagosan az ônfoglalkoztatásra korlátozódott: családi gazdaságok a mezõgazdaságban, kisvállalkozások a kézrmliparban, múvészeti és egyéb szolgáltatások. Sót, ideológiai okokból még az onfoglalkoztatás is hátrányos helyzetben volt az állami vállalatok és a kôltségvetési szektor fizetett foglalkoztatásához, vagy a szôvetkezetekben tôrténõ kollektiv foglalkoztatáshoz képest. Tulajdonképpen, a kollektiv foglalkoztatás is a bérért és fizetésért tôrténô foglalkoztatás jellegével bírt, és idôvel e két alternativa közötti külônbség majdnem teljes mértékben eltú'nt. Az ônfoglalkoztatást nagymértékben korlátozták. Az ônfoglalkoztatók általában nem dônthették el szabadon, hogy honnan vásárolják meg inputjaikat, és kiknek, milyen áron adják el termékeiket. A banki kölcsönök csak nagyon korlátozottan vagy egyáltalán nem voltak elérhetõk az ônfoglalkoztatók számára, akik így nem bóvíthették termelési kapacitásukat, és csak családtagokat tudtak alkalmazni. Ugyanakkor jelentõs kiilônbségek voltak az országok között az onfoglalkoztatás arányát tekintve. 1989-ben az ônfoglalkoztatók aránya Magyarországon 8,5%, Romániában 26,9%, Lengyelországban 25,7%, Csehszlovákiában 1% és a Szovjetunióban 1 % alatt volt. Az adatok az országos statisztikákból származnak. 44

A politikai változások után elindított jogi és gazdasági reformok formálisan is egyenlóvé tették az összes tulajdontípust, liberalizálták az árakat és a kereskedelmet, és megkezdték a vállalatok privatizálását. A boltok, szállodák, éttermek vagy egyéni termelési egységek úgynevezett „kisprivatizációja” viszonylag gyorsan befejezõdôtt az átmeneti gazdaságok tôbbségében. Mindez az onfoglalkoztatás és a magánszektor bérért torténó foglalkoztatásának kibóvüléséhez vezetett. Ez gyakran együtt járt az államosított vagyon korábbi tulajdonosoknak vagy örökösöknek torténó' visszaadásával, akik visszakapott ingatlanjaikat és felszereléseiket saját üzleti tevékenységeik során használták, bérbe adták, vagy új vállalkozóknak értékesítették. Bizonyos informális tevékenységek formalizálásának eredményeképpen sok új kisvállalatot alapítottak már az átmenet elótti idószaktól kezdódóen, illetve ezeknek a kis cégeknek a megjelenése az újonnan megjelenó piaci lehetóségeknek volt köszonhetó. Igen sok új magánvállalkozás a nagyvállalatok szerkezetátalakításának eredményeképpen jött létre, a privatizációt megelózó'en vagy abból kovetkezóen. Ennek oka az volt, bogy a privatizáció során a kiegészító tevékenységeket vagy szolgáltatásokat kivették az alaptevékenységek kóréból az eredeti vállala! és az új egységek termelékenységének nóvelése érdekében. A bank! finanszírozás viszonylag korlátozott hozzáférhetósége és az egyéni megtakarításoknak a magas infláció miatt bekóvetkezett értékvesztése miatt az onfoglalkoztatás elsósorban a munkaintenzív tevékenységekben alakult ki, így például a személyi vagy háztartási szolgáltatásokban, a kiskereskedelemben, a vendéglátásban és a szállásadásban, a kézmúvesiparban és a szellemi foglalkozások területén (például ügyvédek és orvosok), a szállításban és az építóiparban. Adózási okokból kifolyólag sok ilyen cég a tórvényesség határán mozog: a tevékenységek egy része az adóalapú kóltségcsókkentések igénybevétele miatt hivatalos, míg a tevékenységek egy másik, általában nagyobb része nem hivatalos, és így ezután a tevékenységet végzók egyáltalán nem adóznak. Ugyanakkor az átmeneti válság nem várt mélysége és a piaci kereslet változásai, a tapasztalat és a vállalkozói készségek hiánya, a tókehiány és az adminisztratív akadályok sok ilyen új kis üzleti vállalkozás bukását okozták. A fenti ónfoglalkoztatást és a magánkézben lévó vállalatoknál torténó foglalkoztatást elósegító tényezókkel szemben 1989 után a munkanélküliségi ráta magas volt, a munkaeró-kereslet csökkent, és a reáljóvedelmek is sokat vesztettek értékükból. Ahogy már a fentiekben vázoltuk, azok, akik nem találtak maguknak munkát, vagy nem voltak hajlandóak alacsony minóségú', rosszul fizetett állást elvállalni, gyakran nem találtak más kereseti lehetóséget, mint a független foglalkoztatást. Sok önfoglalkoztató kis magántulajdonú fóldterületeken háztáji gazdálkodásba kezdett, a kézmú'iparban talált magának megélhetési lehetóséget, vagy személyi szolgáltatásokat nyújtott. Az ilyen típusú tevékenységeket az alacsony technológiai szint, az alacsony tókeintenzitás és az alacsony munkatermelékenység jellemzi, így az itt dolgozók esélye arra, hogy versenyképessé váljanak, sót idóvel esetleg terjeszkedni is tudjanak, meglehetósen korlátozottnak mondható. Mivel a politikai változások elótt Lengyelországban és Romániában a családi gazdálkodás ugyanilyen alacsony termelékenységi szinten volt, a szakértók arra számítottak, hogy az új piaci lehetóségek és a mezógazdasági piacon kialakuló erósebb 45

versenyhelyzet idövel a versenyképesebb gazdák kiválasztásához és megerósôdéséhez vezet, míg a kevésbé versenyképes gazdák nem a mezõgazdaságban találnak majd új állást maguknak. A várakozásokkal ellentétben ez csak korlátozott mértékben valósult meg Lengyelországban, mivel a mezõgazdaságon kívül a munkaerókereslet nagyon alacsony szinten maradt. Romániában az egyéni gazdálkodók egy része a földreform és az iparból tôrténõ tômeges elbocsátások iniatt gyakorlatilag még meg is erõsôdôtt, mivel sok új földtulajdonos, aki visszakapta korábban államosított fôldjét, mezõgazdasági tevékenységre kényszerült. Ez az alacsony termelékenységú munka azonban hosszú távon rendkívül instabil. A kereslet fellendiilésekor sok ilyen onfoglalkoztató személy próbál majd visszatérni az alkalmazottként tôrténô foglalkoztatásba, hiszen egyébként a formális munkaerôpiacról az inaktivitásba szorulhatnak ki, és szociális ellátásból származó jôvedelmüket csak alkalmi, informális tevékenységbôl egészíthetik ki. A független munkavállalók egy sajátos kategóriája gyakorlatilag alkalmazottként dolgozik, de ez a foglalkoztatási viszony álcázott. A járulékfizetés elkerülése és a foglalkoztatás megszüntetésével járó koltségek miatt a munkáltatók - különösen az építõiparban és a szolgáltatások terén, de a késztermék-elõállító iparban is arra kényszerítik a munkavállalókat, hogy formálisan ônfoglalkoztatókká váljanak, és egy speciális feladatra/munkavégzésre vonatkozó szerzõdést kötnek velük (ezeket a „polgári szerzôdéseket” a 3.3.3 szakaszban tárgyaljuk részletesebben). Néha a felek megállapodnak abban, hogy az így megtakarított adót a munkavállalónak juttatott magasabb bér kifizetése révén elosztják egymás között. Bár rôvidtávon jól járnak az ilyen megállapodással, a munkavállalók általában semmilyen szociális védelmet nem élveznek munkahelyi balesetek vagy megbetegedések esetén. Betegség esetén nem kapnak táppénzt, kivéve azt az esetet, ha egyéni biztosítással rendelkeznek. Emellett könnyen elveszthetik állásukat. Mivel a munkáltató nem fizet utánuk nyugdíjjárulékot, ôregségi nyugdíjuk alacsony lesz. Ha figyelembe vesszük az ônfoglalkoztatás fejló'dését befolyásoló tényezóket, és az ônfoglalkoztatásnak a teljes foglalkoztatásban betöltött eltéró arányát az egyes országokban, az átmeneti gazdaságok között jelentõs külônbségeket figyelhetünk meg mind az ônfoglalkoztatásban az 1990-es évek során megfigyelhetó trendeket, mind az ônfoglalkoztatás teljes foglalkoztatásban betöltött konkrét részarányát tekintve, ahogy azt a 3.2 táblázat mutatja. Bár a munkaügyi statisztikák gyújtésének módszere az 1990-es évek elején megváltozott, és 1990 elôtt módszertani diszkrepanciákat figyelhetünk meg az ônfoglalkoztatás teljes foglalkoztatásban betöltött arányának mérése során, az adatok általánosságban véve azt mutatják, hogy az ônfoglalkoztatás a gazdasági átmenet elsó éveiben gyorsan nött.2 Ugyanakkor az új piaci lehetóségek megszerzését jelentõ kezdeti idó'szak után az ônfoglalkoztatás fejlódése stabilabbá vált: bizonyos orszá2 A 37. oldalon idczett, 1989-es ônfoglalkozlaiási adatok vállalati felmérési adatokból származnak, míg a 3.2 táblázatban szereplõ adatok niunkaero-felmérésekbõl szánrtaznak. Ez magyarázatot ad arra a tényre. hogy 1989 és 1993 között Romániában az ônfoglalkoztatók teljes foglalkoztatásban betöltött aránya 26%-rói 22.1%-ra csökkent. mikozben a mezógazdaság teljes foglalkoztatásban betöltött aránya nõtt, ami foleg a háztáji gazdaságok szerepének tulajdonítható.

46

3.2 táblázat

Ônfoglalkoztatás a teljes foglalkoztatás arányában, egyes rendszerváltó országok, 1993 és 2000 (százalékok)

Ország

Bulgária Horvátország Cseh Kôztársaság Esztország Magyarország Lettország Litvánia Macedonia Lengyelország Románia Orosz Fôderáció Szlovákia Szlovénia Ukrajna

1993 Fcrfiak

Nõk

Összesen

12,9 25,11 15,8 10.4 17.4 12,43 21,54 74.05 32,2 24,4 10,16 9,0 16,0

9,2 15,41 9,4 6,2 11,3 6,93 14,69 68,55 29,9 19,4 5,66 3,5 7,6

11.2 20,7i 12,8 8,4 14,6 9,83 18,3-* 71,85 31.2 22.1 8.06 6.6 12.2

2000 Férfiak

Nók

Összesen

18,3 23,32 18,8 9,7 18,7 12,5 19,2

10.6 14,42 9.0 6.4 9,6 8.4 12.7

14,7 19,22 14,5 8,1 14,6 10,5 15,9

25,9 32,6 8,4 10,9 15,3 8,32

18.4 17.4 6,2 4.1 6.5 9.02

22,5 25,4 7,4 7,8 11,2 8,62

Mcgjegyzések: 1 1996. 2 1999. 5 1995. 4 1997.5 1991. 6 1994. .. = nines adat Fomísok: Munkaeró-felmérés, szerzók számításai. gokban a fejlódés változatlanul lassúnak tekinthetõ (Bulgária, Cseh Kôztársaság, Románia, Szlovákia), míg más országokban stagnálást, sót csokkenést tapasztalunk (Litvánia, Lengyelország, az Orosz Fôderáció és Szlovénia). Az ónfoglalkoztatási szintek stabilizációja úgy tú'nik, osszefüggésben van egyrészt a szolgáltatások iránti, látszólag telített kereslettel, ami a jelenlegi jövedelmi szintek miatt alakult így. Másrészt azzal magyarázhatjuk ezt a jelenséget, bogy a háztáji gazdálkodás aránya jelenleg csokkenó'ben van a mezógazdaságon kívüli szektorok munkaeró-keresletének bizonyos mértékií fellendülése miatt. Emellett sok új kisvállalat szorult ki a piacról a multinacionális áruházi, szállodai, éttermi, vállalati étkeztetési, utazási ügynókség vagy más szolgáltató láncok kozelmúltban bekövetkezett terjeszkedése, valamint a külföldi tulajdonban lévó cégek megjelenése miatt a késztermék-elóállító iparban. E kisvállalkozások egy része nem tudja megváltoztatni tevékenységi kórét, és így képtelen a túlélésre. Emellett néhány országban az állami szociális védelmi rendszer nem terjed ki erre a munkavállalói esoportra: az ónfoglalkoztatók nem jogosultak munkanélküli biztosításra, rokkantnyugdíjra vagy szociális segélyre, amíg vissza nem adják vállalkozói igazolványukat. 47

Macedonia egyedi esetétõl eltekintve, az átmeneti gazdaságokban az önfoglalkoztatás teljes foglalkoztatásban meglévõ aránya nem haladla meg az egyharmadot. Lengyelország és Románia, de Horvátország és Litvánia, és bizonyos szempontból Szlovénia is azon országok kôzé tartozik, ahol az ônfoglalkoztatás aránya messze a legnagyobb a vizsgált térségben. A magyarázat az ezekben az országokban található nagyszámú családi gazdaságban keresendó; Horvátország és Szlovénia esetében ez a korábbi Jugoszlávia gazdasági hagyatékának is mondható, hiszen a volt Jugoszláviában engedélyezték a magán kisvállalkozásokat.3 Az Európai Unió tagjelölt országaiban az ônfoglalkoztatás aránya átlagosan 10% és 15% között van, ami megfelel az Európai Unió tagáliamainak tôbbségében mért adatoknak (a déli országok kivételével), bár az ónfoglalkoztatás szintje meglepóen alacsony Észtországban és Szlovákiában. Általánosságban véve úgy túnik, bogy a jelenlegi gazdasági helyzet a múlt ôróksége, és az ónfoglalkoztatás aránya a jóvedelmi szint alakulása miatt egy idóre stabilizálódott ebben az országcsoportban. A skála másik végén a volt szovjet tagkóztársaságok helyezkednek el, részben a vállalkozói hagyomány hiánya miatt. A FÁK országaiban (de még sok más átmeneti gazdaságban is) a kisvállalkozások és más ónfoglalkoztató tevékenységek terjedése elótt álló fó' akadályt, úgy túnik, azok a korlátozó adminisztratív rendelkezések jelentik, amelyek megnehezítik a kisvállalkozók életét. Ezek a bürokratikus nehézségek a kóvetkezókból adódnak: egy új cég alapításához rendkívül sok engedélyt kell beszerezni; a cégek múkódését túl sok rendelkezés szabályozza; és az állam ezekben az országokban nem támogatja a kisvállalkozásokat. A tórvények gyakran változnak, az adók rendkívül magasak és komplikáltak, és az adóbevallás módszere is igen gyakran változik. Az ónkormányzati és állami ellenórók is igen gyakran nyomást gyakorolnak a kisvállalkozókra. Ezek a gyakran túlzott kóvetelmények egy sor negativ kóvetkezménnyel járhatnak: sok potenciális vállalkozó eláll attól a szándékától, hogy saját üzleti tevékenységet indítson be, vagy a problémák jelentkezésekor szünteti be a tevékenységét. A sok problémával kiizdó kis cégek az infonnalitásba süllyednek, és az ónfoglalkoztató munkavállalók üzleti tevékenységeiket - kizárólag adózási okokból - inkább másodlagos tevékenységként végzik, és ily módon nem kívánnak terjeszkedni, vagy mások számára állást teremteni. Az adminisztratív rendszer a fó' oka annak, hogy az ónfenntartó tevékenységek nagy része rejtve marad az informális gazdaságban.

3.2.2

A nagyvállalatok privatizációjának és a külföldi közvetlen tõkebefektetéseknek foglalkoztatásra gyakorolt hatásai

Az átmeneti gazdaságokban a foglalkoztatás privatizációjára elsósorban az állami tulajdonú nagyvállalatok privatizációja során került sor. A foglalkoztatás privatizációja külónbózó formában és sebességgel tórtént és eltéró hatásokat gyakorolt a fog3 Néhány adat azi sugallja, hogy az országok közötti külônbségek csôkkenhetnének. amennyiben kizárólag a nem* mezõgazdasági ônfoglalkoztatást vennénk figyelembe. Ugyanakkor. az adatok hiánya nem engedi meg az ilyen összehasonlítást.

48

lalkoztatásra. A rendszerváltó országok a nagyvállalati privatizáció tôbb módszerének kombinációja során különbözo privatizációs technikákat részesítettek elônyben. Észtország és Magyarország elsõsorban a nagy- és kôzépvállalatok külföldi befektetóknek tôrténo eladása mellett voksolt, ami viszonylag átlátható módszer volt, és jelentós állami kôltségvetési bevételekkel járt. Ez a privatizációs forma az új befektetési tõke megjelenését és nagyobb termelékenységet eredményezett. A külföldi tulajdonosok általában azonnali megszorító intézkedéseket vezettek be a vállalatoknál, a nem hatékony egységeket megszüntették, és a fôloslegessé vált munkavállalókat elbocsátották. A munkavállalók és vállalatvezetés által végrehajtott belsõ kivásárlás volt a privatizáció másik (de kevésbé gyakran használt) módszere. Ez a privatizációs eljárás csak a kisebb vagy jelentéktelenebb cégekre korlátozódott. A Cseh Kôztársaság, Litvánia és Szlovákia (Szlovákia csak a privatizáció elsó kôrében) a tômeges, lakossági kuponok révén végrehajtott privatizáció mellett döntött. Bár ezt a megkôzelítési módot rendkívül gyors és tisztességes módszernek tartották, a privatizáció eredményeként a részvénytulajdon extrém módon szétszóródott, és így a vállalati menedzsment kontrollja csak nagyon kis mértékben vált lehetségessé. A befektetési alapok által kezelt részvények kiváltása (itt a kis magánrészvényesek helyezték el részvényeiket kezelés céljából) illetve az állami tulajdonban megmaradt részvények kivásárlása érdekében a vállalatvezetés banki hiteleket vett fel. A vállalatvezetés emellett befektetési hiteleket is kért a bankoktól. Ugyanakkor a vállalatok profitja túl alacsonynak számított a megfelelõ kôlcsônszerzõdések szempontjából, és a legtôbb banki hitel nem térült meg. A vállalatok - bár sokan közülük életképes termelési programmai rendelkeztek - végül pénzügyi csó'dbe jutottak. Ebben a helyzetben a vállalatvezetés gyakran megpróbálta a vállalati eszkózóket bérbe adni, vagy azokat saját cégeikbe áthelyezni. Ily módon megfosztották a vállalatokat a szükós pénzügyi lehetóségektól, és még inkább felgyorsították az ôsszeomlást. A vállalati menedzsment a szociális béke fenntartása érdekében amellyel saját pozícióikat próbálták megtartani - hosszú ideig tolerálta a belsõ létszámfelesleget, így a foglalkoztatási trendek meglehetõsen kedvezõnek tüntek. A helyzet alapvetõen akkor változott meg, amikor a bankok megtagadták a további hitelek folyósítását a vállalatoknak, és azok - mivel képtelenek voltak visszafizetni adósságaikat - csõdbe jutottak (vagy még a csõdeljárás elõtt eladták õket). A fizetõképes, általában külföldi befektetóknek tôrténõ közvetlen eladások eredetileg a privatizáció második módszerét jelentették. Ez a privatizációs eljárás a kôzelmúltban felgyorsult, egyrészt a kuponos privatizáció kôvetkeztében ôsszeomló vállalatok, másrészt a megmaradt állami vállalatok magánosítása miatt. A FAK országai, különösen az Orosz Fôderáció és Ukrajna a kedvezményes, államilag támogatott belsõ, menedzsment/munkavállalók által tôrténõ kivásárlásokat választotta a tômeges privatizáció fõ eszkôzéül. Ez a privatizációs módszer is igen gyorsnak volt mondható, azonban csak kevés bevételt termelt az államnak, és nem jelentkeztek új tõkebefektetõk a vállalatoknál. Mindez végül ahhoz vezetett, hogy a vállalatirányítás ma sem mondható sokkal hatékonyabbnak, mint a szovjet idõkben. Ha a FAK országaiban alkalmazott privatizációs módszert ôsszehasonlítjuk a Cseh Kôztársaságban, Litvániában és Szlovákiában követett eljárással, az egyetlen kimu49

tatható külônbség, bogy a munkavállalók nagyobb befolyást gyakoroltak az új munkaeró felvételére, vagy az elbocsátásokra a vállalaton belül. A FÁK országaiban alkalmazott privatizációs módszer a más országokban hasonló gazdasági tevékenységeket folytató vállalatokénál magasabb szintú létszámfôlôsleget és foglalkoztatási szintet eredményezett. A vállalati menedzsment az eszközök lebontásával és a tôbbi tulajdonos (elsósorban a munkavállalók) kirekesztésével van elfoglalva, míg a külfóldi befektetõket nem vonzza az átláthatatlan tulajdonviszonnyal rendelkezó vállalatokba tórténõ tó'keinjektálás. Az elóbbiekkel ellentétben Bulgáriában, Lengyelországban, Romániában és Szlovéniában lassan haladt nagy állami vállalatok privatizációja. Szlovénia és nagymértékben - Lengyelország is sikeresen értékesítette és restrukturálta ezeket a vállalatokat. A vállalatoknál szigorú állami megszorításokat vezettek be, és ennek kôvetkeztében sok vállalatot közvetlenül magánbefektetóknek értékesítettek (Lengyelországban és Szlovéniában ezek általában kiilföldi befektetók voltak). Bulgária és Románia tovább folytatta az állami vállalatok kôzponti támogatását, bár a Valutatanács 1998-ban tortént felállítása után Bulgária leállította ezt a gyakorlatot. Szlovénia és Lengyelország erõfeszítései a vállalati irányítás jelentõs fejlesztését eredményezték. Mindez javította a vállalati teljesítményt, de ennek az ára a tömeges állásvesztés és a létszámfôlôsleg elbocsátása volt. Az átmeneti gazdaságok nemcsak abban különböznek egymástól, hogy a külfóldi tóke milyen mértékben vett részt az átfogó privatizációban, de abban is, bogy a külfóldi kózvetlen tõkebevonással milyen mértékben alakultak ki teljesen új vállalkozások. Eddig Lengyelországba irányult a legnagyobb mértékü külfóldi kózvetlen tókebefektetés a régióban (készpénz alapon 28,5 milliárd USAS 1990-2000 kózótt).4 Ugyanakkor az egy fóre jutó külfóldi kózvetlen tókebefektetések kumulativ beérkezését tekintve ugyanebben az idószakban az elsó helyet a Cseh Kóztársaság (2200 USAS) és Magyarország (2100 USAS) tartja, óket kóveti Észtország (1680 USAS), Horvátország (1055 USAS), Lettország, Szlovénia, Szlovákia, Lengyelország és a tóbbi ország. Míg 1997-ig csak Magyarország tudott felmutatni jelentõs egy fõre jutó külfóldi kózvetlen tõkebefektetési szintet, 1998 óta a Cseh Kóztársaság és Lengyelország váltak az elsõdleges fogadó országokká. Ez a változás az állami tulajdonú infrastrukturális vállalatok és bankok kózelmúltban felgyorsult privatizációjával és az új nagyvállalatok létrehozásával is ósszefüggésben van. A külfóldi kózvetlen tõke munkahelyteremtésre és a meglévõ állások megõrzésére gyakorolt hatása pozitív és egyben negativ is volt. A kezdeti kózvetlen hatást pozitívnak tartják, bár a privatizált vállalatoknál ez általában együtt járt a létszámfelesleg csókkentésével, a mélyreható szerkezetátalakítással és a felesleges állások megszüntetésével. Mindazonáltal a külfóldi kózvetlen tõke megjelenése a kevésbé nyereséges hazai versenytársak kizárásához és ahhoz vezetett, hogy sok hazai beszállító termékeit felváltották a multinacionális cég szokásos külfóldi forrásaiból származó importtermékek. Ily módon a külfóldi tulajdonban lévõ vállalatok nagyon gyakran egyfajta el4 Ezek és a kovctkezõ adatok az UNECE, 2001 B17. táblázatából származnak, vagy azok alapján kerültek kiszámí* tásra, 177. oldal.

50

zárt szigetet képeznek, és alig néhány ponton kapcsolódnak a befogadó állam gazdaságához. így a foglalkoztatásra gyakorolt általános hatás nagymértékben a külföldi közvetlen tôke megjelenésének céljától függ. A tókebefektetés torténhet magas importtartalmú exportorientált termelésbe, amely az alacsony munkaügyi koltségek kihasználására épít. Vonzeró lebet a hazai, jó minóségu infrastruktúra, a haza! beszállítók versenyképessége és a munkaeró képzettsége is. Az elsó esetben a végsó foglalkoztatási hatás kodátozott és hosszabb távon igen bizonytalannak mondható. Emellett csak kevéssé járul hozzá az adott ország gazdasági fejlódéséhez. A második eset jóval kecsegtetóbb az ország fejlódési elónyeinek szempontjábók de ebben az esetben is lehetnek pozitív vagy negativ hatások a foglalkoztatásra, attól függóen, hogy a befektetés célja a hazai termelók kiszorítása a piacról vagy a velük való együttmûkôdés. Egy adott országban tórténó külföldi közvetlen tõkebefektetések szintje több tényezötöl függ: az ország politikai és gazdasági stabilitásától, az európai uniós csatlakozási tárgyalások elõmenetelétól, a külföldi anyavállalathoz való földrajzi közelségtõl, a külföldi befektetöknek nyújtott ösztönzöktöl, a piaci kilátásoktól és a befektetési projekt várható nyereségességétôl, beleértve az olcsó és szakképzett munkaeröhöz való hozzáférést. Természetesen a kôzép-európai csatlakozó országok sokkal jobban állnak, mint a régió többi országa. Ezek az országok a külföldi tökebefektetésekból származó jelentõs elönyöket könyvelhettek el az új munkahelyek teremtése és a meglévó állások megórzése szempontjábók Függetlenül attól, hogy a foglalkoztatás „privatizációja” kis- vagy nagymértékü privatizáció eredménye volt, az új kisvállalatok megalakulásának vagy a közvetlen külföldi tõkebefektetések megjelenésének üteme igen gyors volt. 1995-ig a magánszektor foglalkoztatás! aránya meghaladta az állami szektor foglalkoztatásának arányát, és 1998-ra a magánfoglalkoztatás a teljes foglalkoztatás majdnem 90%-át érte el Esztországban, 80% kôzelében volt Lengyelországban, 70% volt a Cseh Köztársaságban és több mint 60% az Orosz Fôderációban és Bulgáriában. 3.3

A FOGLALKOZTATÁS EGYRE RUGALMASABB FORMÁI

Míg a szocializmusban a foglalkoztatás rugalmas formái meglehetõsen kivételesek voltak, és kizárólag bizonyos munkavállalói kategóriákra korlátozódtak (például vállalatvezetõk, tudósok és néhány szellemi foglalkozás, szezonális munkavállalók a mezõgazdaságban és az élelmiszer-feldolgozásban), 1989 óta ezek a foglalkoztatási formák jóval gyakoribbá váltak a fizikai és szellemi foglalkozásúak több kategóriájában. A rugalmas formák alatt itt a kôvetkezõket értjük: korlátozott idõre szóló munkaszerzõdések (határozott idejú és rövid távú szerzõdések), munkaeró kölcsônzés (meghatározott, rövid idõszakra kiterjedõ munkavégzés, ügynôkség általi kôzvetítéssel), részmunkaidõs foglalkoztatás, több állás egyidejü betôltése és bizonyos feladatokra vagy tevékenységekre szóló munkaszerzõdések két fél között. Ez utóbbi két forma külônôsképpen szorosan kôtõdik az informális foglalkoztatáshoz. A munka rugalmas formáinak alkalmazása a munkáltatói igényekkel összhangban terjedt el. A munkáltatók termelési profiljukat és kôltségeiket a piaci viszonyok51

hoz akarják igazítani, és ezt viszonylag zökkenömentesen kívánják megtenni. Az átmeneti gazdaságokból származó szóbeli beszámolók alapján úgy túnik, bogy bár a létszámfôlôslegben lévo munkások belsó újrafoglalkoztatása nem lehetséges vagy nem kényelmes a munkáltató számára a nem megfeleló képzettség, a gazdasági nehézségek vagy a megfeleló állások hiánya miatt, a problémát nem a munkavállalók készségfejlesztése vagy átképzése révén oldják meg. Ehelyett a munkaeró input átalakítása során a munkáltatók gyakran elbocsátják a feleslegessé vált munkavállalóikat a gazdasági problémák jelentkezésekor, és a gazdasági fellendülés idószakában inkább megfeleló képesítéssel rendelkezó új embereket vesznek fel a munkaerópiacról. Mivel a munkaügyi tórvények szigorúbbak a határozatlan idóre szóló munkaszerzódésekkel rendelkezó munkavállalók esetében, és bizonyos adminisztratív eljárásokat (elózetes értesítés, konzultáció a szakszervezettel, speciális védelem a szociálisan hátrányos helyzetú csoportok számára, stb.) és végkielégítést ímak eló, a munkáltatók inkább a foglalkoztatási viszonyok rugalmasabb formáit választják. Ez az eljárás lehetóvé teszi a munkavállalói létszámnak az aktuális piaci vagy vállalati pénzügyi helyzetnek megfeleló, gyorsabb kiigazítását, mikózben ezzel párhuzamosan csökkenteni lebet a foglalkoztatás megszüntetésével járó kóltségeket.5 Az állandó munkaszerzódések flexibilisebb munkaszerzódésekkel torténó kiváltásának gyakorisága országonként változik, de általánosságban véve elmondható, bogy az idószakos munkaszerzódések száma nó, amire a foglalkoztatási védó jogszabályok a reformfolyamat kezdetén tórtént módosítása adta meg a lehetóséget. Ezek a módosítások jelentósen mérsékelték a munkavállalók foglalkoztatási védelmét. 3.3.1

Idó'szakos munkaszerzódések

A 3.3 táblázat az idószakos munkaszerzódések arányát mutatja az ósszes munkaszerzódéshez viszonyítva, az egyes átmeneti gazdaságokban 1993 és 2000 között. Észtország kivételével az ósszes átmeneti gazdaságban megfigyelhetó az az általános folyamat, amelynek során az idószakos munkaszerzódések aránya nótt a munkaszerzódések kórében az 1990-es évek során. A legmarkánsabb változás a Cseh Koztársaságban és Szlovéniában tórtént: ezekben az országokban a legnagyobb az idószakos munkaszerzódések aránya az ósszes kózép-európai ország kózül. 2000-ben az arány a Cseh Koztársaságban 8,1% és Szlovéniában 12,9% volt. Ezzel ellentétben, az idószakos munkaszerzódések aránya Esztországban, Romániában és az Orosz Fóderációban nem haladla meg a 3%-ot 2000-ben, és Esztországban ez a mutató 1993 és 2000 között még enyhén csókkent is. E nóvekvó trend ellenére az európai unios országokkal torténó ósszehasonlítás azt mutatja, bogy az idószakos munkaszerzódések elófordulási aránya még mindig sokkal alacsonyabb az átmeneti gazdaságokban. Az európai unios tagállamok tóbbségében is az a tendencia figyelhetó meg, bogy nó az idóben korlátozott szerzódések használatának gyakorisága, amit a foglalkoztatási viszonyok deregulációja idéz eló. Az 1990-es 5 Errol a kérdésrol részletesebben és a munkáltatói, munkavállalói és társadalmi elonyökröl és hátrányokról, lásd 5.2 szakasz.

52

3.3 táblázat

Idõszakos foglalkoztatás az alkalmazotti foglalkoztatás arányában, nemek szerinti lebontásban, egyes rendszerváltó országok, 1993 és 2000 (százalék)

Ország

Cseh Koztársaság Észtország Magyarország Lettország Litvánia Lengyelország Románia Orosz Foderáció Szlovákia Szlovénia

1993 Összesen

Férfiak

Nók

5,1 4,5 6,6'

4,8 4,8 7,0'

5,5 4,2 6,3'

5,5

6,0

4,9

8,9

8,7

9,0

2000 Összesen 8,1 2,3 6,9 6.7 3.8 5.8 2.9 1,5 4,0 12,9

Férfiak

Nõk

7.0 3.1 7,3 8,8 5.1 6,6 3,0

9.4 1.4 6.4 4.6 2.7 4.8 2.9

3,8 12,4

4,3 13,5

1

Megjegyzés: 1997. .. nines adat. Forras: Nemzeti munkaerõ-felmérések (1993-ra vonatkozó adatok a Cseh Koztársaság, Észtország, Lengyelország és Szlovénia esetében, és 1997-re vonatkozó adatok Magyarország esetében közvetlenill nemzeti forrásokból; 2000, évi Eurostat adatok az összes országra vonatkozóan, 2001). évek végére ezeknek a munkaszerzõdéseknek az aránya meghaladta a 10%-ot az EU tagországokban, és ez az arány különösen magas volt Finnországban, Portugáliában és Spanyolországban (lásd például Európai Bizottság, 2001). Ami az idóben korlátozott munkaszerzódések elófordulási arányát illeti nemek szerinti lebontásban, nines szisztematikus külônbség a férfiak és nók között. Szlovákiában, Szlovéniában és a Cseh Kbztársaságban több nónek van idõszakos munkaszerzõdése, mint férfinak, és az utóbbi két országban emellett az idõszakos munkaszerzódések számának novekedése is nagyobb mértékú a nók korében. Ugyanakkor egy sor másik átmeneti gazdaságban az idõszakos munkaszerzódések egyaránt elterjedtek mindkét nem esetében (Románia), vagy a helyzet pont fordított, az idõszakos munkaszerzódések gyakoribbak a férfiak korében, mint a nókében (Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia és Lengyelország). Bár nem áll rendelkezésre információ az idõszakos munkaszerzódések életkor szerinti megoszlásáról, a szóbeli kozlések alapján, amelyet közvetetten a 25 éven aluliak korében tapasztalt rövid átlagos munkaviszonyok is megerõsítenek (lásd 4. fejezet, 4.7 táblázat), azt jelzi, hogy a fiatalok túlreprezentáltak az idõszakos szerzõdéssel dolgozók között, és valószínúleg jelentõs problémákkal néznek szembe, amikor az idõszakos szerzõdésekrõl állandó szerzõdésekre kívánnak áttérni.

53

Az idõszakos szerzódések viszonylag ritka alkalmazása mögött mostanáig a szakszervezetek ellenállása és bizonyos tôrvényi szabályozások álltak. E tendenciát azonban az a tény is magyarázhatja, hogy a munkáltatóknak lényegesen rövidebb felmondási idõvel és kisebb kôltséggel kell számolniuk a foglalkoztatás megszüntetésekor az ilyen munkaszerzõdések esetén. Ezeket a kérdéseket a kôvetkezõ fejezetekben tárgyaljuk. A szakszervezetek természetesen ellenzik a foglalkoztatást védô tôrvények gyengítését és különösen a foglalkoztatás rugalmas formáinak kiterjesztése eilen tiltakoznak. Azt követelik, hogy az egymást követö, úgy nevezett „konszekutív” szerzódések száinát korlátozzák. Ennek alapján elmondható, hogy a flexibilis foglalkoztatási formák elterjedtsége azt is jelzi, hogy milyen erósek a szakszervezetek egy adott országban. Elképzelhetó, hogy a kisvállalatok az elóbbiektól eltéró gyakorlatot folytatnak, mivel az állandó szerzódések alkalmazása az ó esetükben a változó piaci helyzetük miatt elfogadhatatlan, és így az idószakos szerzódések bármilyen korlátozása csak a nagyobb vállalatokra terjed ki (Lengyelországban például ezek a korlátozások a 20 alkalmazottnál többet foglalkoztató cégekre vonatkoznak). Néhány ország (például Bulgária) még mindig, vagy (például az Orosz Fóderáció) egészen mostanáig a határozott idejú szerzódések használatát bizonyos helyzetekre, vagy munkavállalói csoportokra korlátozta (így például vállalati vezetókre és értelmiségiekre), vagy meghatározták azokat a munkavállalói csoportokat, akiknek esetében nem engedélyezett az ilyen munkaszerzódés alkalmazása (például a fiatal pályakezdók esetében a Cseh Kóztársaságban). Ezt a kérdést az 5. fejezetben tárgyaljuk részletesebben. 3.3.2

Munkaerõ kôlcsônzés

Az országos statisztikák nem szolgáltatnak adatot a munkaerõ kólcsónzéssel kapcsolatban (mint például a Manpower), de szóbeli kozlések alapján úgy tónik, hogy az átmeneti gazdaságokban a diákok kivételével (kózépiskolások és egyetemisták) minden foglalkozási csoportban nagyon korlátozott a munkaerõ kólcsónzés használata. A diákok ügynókségen keresztül vállalt munkavégzése hagyományosan diákügynókségeken keresztül tórtént, és csak nemrégiben jelentek meg más specializált ügynókségek is. A külfóldi munkakôzvetítõ ügynokségek leányvállalatai és a hasonló hazai ügynókségek még mindig kevesen vannak, mivel a munkáltatók nincsenek hozzászokva ehhez a típusú szolgáltatáshoz. A hiányzó munkavállalók ideiglenes helyettesítését általában rendszeresen alkalmazott munkavállalókkal oldották meg. A munkaerõ kólcsónzés kivételes alkalmazása is oka annak, hogy ezidáig egyetlen átmeneti gazdaság sem szabályozta ezt a területet konkrét jogszabállyal. 3.3.3

Polgári és egyéb, munkaszerzodéstõl eltéro szerzódések

A két fél kózótti, egy bizonyos feladat vagy tevékenység egy elõre megállapodott idõtartamon belüli végrehajtására szolgáló, a polgári tórvénykónyv és a nem munkaügyi tórvények által szabályozott „polgári szerzódések” ugyan léteztek 1989 elõtt, de ezek a fõ foglalkozáshoz nem kapcsolódó alkalmi vagy szezonális tevékenysé54

gekre vagy a munkavállalók egyéb gazdasági státuszára korlátozódtak. 1989 óta ezeket a szerzódéseket egyre inkább az általános munkaszerzódések helyettesítésére használják, mivel a munkáltatók számára ez adminisztratív és pénzügyi elónyokkel jár.6 A szokásos munkaszerzó'désekkel ellentétben, itt a munkáltatók nem kötelesek biztonsági felszereléssel ellátni munkavállalóikat, és elviekben nem felelósek semmilyen esetleges munkahelyi baleset vagy foglalkozási megbetegedés elófordulásáért, és a polgári szerzódések esetén a munkáltatóknak nines járulékfizetési kótelezettségük sem. Az üyen szerzódések megszüntetése nagyon egyszerú, nem jár kotelezettséggel egyik fél részére sem. A szerzódés idó elótti felmondása is csak kisebb büntetéssel jár, ha egyáltalán van büntetés. Az üyen szerzódések korlátozott idó'tartama miau a munkavállalók nem jogosultak semmilyen tórzsgárda prémiumra (annak ellenére, bogy ugyanaz a munkavállaló gyakran ismételt szerzódésekkel rendelkezik, ami azt jelenti, hogy a munkaviszony a gyakorlatban meglehetósen hosszúnak mondható), így tehát ezeknek a munkavállalóknak a bére alaesony, és a munkáltatók munkaügyi ósszkóltsége is kevés. A polgári szerzódésekkel dolgozók statisztikailag általában ónfoglalkoztatóként vannak feltüntetve, amennyiben ez a fó tevékenységük, vagy a fóállás szerinti státuszuk szerint, ha ez a kiegészító tevékenységük, de az adatok gyakran nem megbízhatóak. Az üyen szerzódésekkel tórténó visszaélések megakadályozása és a szociális alapok bevételeinek nóvelése érdekében néhány ország (például Lengyelország 1996-ban) a polgári szerzódések használatát a nem hagyományos munkaviszonyokra korlátozta, illetve meghatározta a polgári szerzódések feltételeit. Ez az eljárás a polgári szerzódések használatának bizonyos mértékü csókkenéséhez vezetett (lásd például Kwiatkowski, Socha, Sztanderska, 2001, vagy Beleva és Tzanov, 2001). A polgári szerzódés gazdasági elterjedtségére vonatkozó nyers statisztikai adatok nem állnak kelló számban rendelkezésre. Bulgáriában egy kózelmúltban készült munkaeró-felmérés rákérdezett az érvényben lévó szerzódésekkel kapcsolatban arra, hogy ezek a szerzódések munka- vagy polgári szerzódések-e. Az adatok kimutatták, hogy 2000-ben a polgári szerzódések elófordulási aránya valamivel 7% fólótt volt (2000 márciusában 7,3% és 2000 júniusában 7,1%) a gazdaság egészének spektrumában. Ugyanakkor meglepó külónbség volt az állami és a magánszektor között a polgári szerzódések használata terén: míg az állami szektor ezt a szerzódéstípust csak az esetek valamivel tóbb, mint 1%-ában alkalmazta, a magánmunkáltatók teljes foglalkoztatásuk tóbb mint 14%-ában alkalmazták ezt a szerzódéstípust. Az Orosz Fóderációban a polgári szerzódések aránya 1999-ben 0,7% volt. A foglalkoztatási tórvény hatályán kívül esó egyéb, munkavégzésre irányuló megállapodásokat illetóen 2000-ben átlagosan az alkalmazottak 7,5%-a dolgozott 6 Egy konkrét példával szeretnénk illusztrálni ezt a jelenséget. Egy épitoipari cég polgári szerzódéseket köt komíí* vesekkel egy haz megépítésére, ahelyett, hogy óket aliando alkalmazottakként foglalkoztatná. A komúvesek formálisan onfoglalkoztatók, akik saját niaguk fizetik egészségügyi, nyugdíj- és társadalombiztosítási járulékaikat. bar munkaköri leírásuk ugyanaz, mint az aliando alkalmazottaké, akik után a munkáltatónak kell befizetnie a fent említett járulékok jelentös részét.

55

hasonló korülmények között Bulgáriában: a munkavállalók 1,5%-a rendelkezett közelebbröl nem meghatározott szerzõdésekkel, és a munkavállalók 6%-ának egyáltalán nem volt szerzódése. A foglalkoztatási tôrvény által nem szabályozott szerzódések vagy munkavégzésre irányuló megállapodások aránya az állami szektor mindössze 2%-ára terjed ki Bulgáriában, ez az arány a magánszektorban elérte a 29%-ot. Az ilyen típusú szerzódések százalékos aránya jóval korlátozottabb a többi átmeneti gazdaságban: a Cseh Kôztársaságban 0,5% (2000), Észtországban 2,8% (1998) és az Orosz Fôderációban 3,7% (1999) az országos munkaerõ-felmérések szerint. 3.3.4

Részmunkaidõs foglalkoztatás

A 3.4 táblázat adatokat közöl a részmunkaidõs foglalkoztatásról, egyes átmeneti gazdaságokban. Ez az országok közötti ôsszehasonlítás különbözö eredményeket mutât, amelyek ezeket az országokat megkülönböztetik az iparilag fejlett országoktól. Elõszôr is megállapítható, hogy Lettország, Lengyelország és Románia kivételével a rendszerváltó országokban a munkavállalóknak csak kis hányada dolgozik részmunkaidõben. A munkavállalók nem érdekeltek munkaidejük és keresetük csôkkentésében, mivel a bérek alacsony szintje miatt bármely bércsôkkenés hatással lesz a háztartási kôltségvetésre. A munkáltatók is a teljes munkaidõben tôrténõ foglalkoztatási részesítik elõnyben, azzal érvelve, hogy a részmunkaidõs szerzõdések általában nem eredményeznek megfelelõ koltségcsôkkentést, amellyel ellensúlyozni lehetne azt, hogy a részmunkaidõs alkalmazottak nem állnak rendelkezésre folyamatosan, és ez zavarja a teljes munkaidõben dolgozó kollégákat és az ügyfeleket. Ezenkívül egy állás megosztása tulajdonképpen tõbbletkiadással jár. Másodszor, nagy külõnbségek vannak a választékot illetõen is, ami valószínú'leg az adott ország alulfoglalkoztatási szintjének tudható be, bár sajnos csak kevés adat áll rendelkezésre e hipotézis megerõsítésére. Az egyetlen elérhetõ adatsor a Cseh Kôztársaságban és Észtországban azt jelzi, hogy míg az elõbbi országban a nem õnkéntes részmunkaidõs foglalkoztatás7 aránya a teljes részmunkaidõs foglalkoztatás kõrülbelül egynegyedét teszi ki, az utóbbi országban ez az arány az 1990-es évek során már valamivel meghaladta az 50%-ot. Úgy tünik, hogy az Orosz Fôderációban a részmunkaidõs foglalkoztatás kizárólagos oka a munka ideiglenes vagy állandó hiánya (lásd Tchetvemina et al., 2001). A nagyobb arányú részmunkaidõs foglalkoztatás így tehát magasabb szintú', nem onkéntes alulfoglalkoztatási jelezhet az adott országban. Sõt, az átmeneti gazdaságokban sok vállalat a pénzügyi problémákkal szembesülve a rõvidebb munkaidõt választja a munkavállalók összes, vagy bizonyos kategóriáinak esetében, hogy áthidalják ezt a nehéz idõszakot. A munkaidõ-csõkkentés gyakran úgy jelenik meg a munkaerõ-felmérésekben, mint részmunkaidõs foglalkoztatás, függetlenül attól, hogy az érintett munkavállalók rendeikeznek-e részmunkaidõs szerzõdésekkel, vagy kényszerítik õket a rõvidebb munkaidõben tôrténõ 7 A nem ônkémes részmunkaidõs foglalkoztatás azt jelenti. hogy az alkalmazottaknak el kellett fogadniuk a részmunkaidõs foglalkoztalást. mivel nem találtuk teljes numkaidõs állást.

56

3.4 táblázat

Részmunkaidõs foglalkoztatás a teljes fogíalkoztatás arányában, nemek szerinti lebontásban, egyes rendszerváltó országok, 1993 és 2000 (százalék)

Ország

Bulgaria Cseh Koztársaság Észlország Magyarország Lcttország Litvánia Lcngyelország Románia Orosz Fôderáció Szlovákia Szlovénia

1993 Osszesen 3.01 6,3 5,0 3,22 13,1 10,7 14,72 5.2 2,34 5,2

Férfiak

Nók

3,0 3,6 2,12 12,22

10,3 6,7 4,42 13,92

8,9 12,22

12,9 17,62

1.04 4.4

3,74 6,1

Összesen 0,6 5,3 6.7 3,2 10,7 8,6 10,6 16,4 5,63 1.7 6,1

Férfiak

Nók

0,8 2,2 4,2 1,8 9.5 7.6 8,4 14,3

0,5 9.2 9.3 5,0 12,1 9.6 13,2 18,6

0,9 7.7

2,8 4.7

Megjegyzcsek: 1 1994. 2 1997. ; 1999.4 1998. .. = nines adat. Forras: Neinzeti munkaeró-feimérések; a 2000. évre vonatkozó adatok: Eurostat. 2001. munkavégzésre anélkül, hogy megváltoztatnák (teljes munkaidóre szóló) munkaszerzódésüket. Ez a röviditett munkaidó-gyakorlat, sot, néha az adminisztratív szabadságolás is jól ismert jelenség a FÁK országaiban, de nem ritka a többi átmeneti gazdaságban sem. A FÁK országai külön adatokat gyújtenek és közölnek a röviditett munkaidöben és adminisztratív szabadságon lévó munkavállalók számáról a vállalati felmérések adatai alapján, míg a többi átmeneti gazdaság munkaeró felmérései valószínú'leg keverik a röviditett munkaidöben dolgozókat a részmunkaidoben dolgozókkal.s Az Orosz Fôderáció jól illusztrálja a munkaidó átmeneti csokkentésének gyakorlatát. Az adminisztratív szabadságra küldött munkavállalók éves aránya az Orosz Fôderációban 1996-ban érte el a legmagasabb szintet, az átlag alkalmazotti létszám 16%-át a nagy- és közepes vállalatoknál, ez az arány 1998-ban 11%-ra csökkent, és 1999-ben 8%-ot ért el. Az ilyen munkavállalók 48%-a semmilyen kompenzációban nem részesült. Az egy munkavállalóra jutó adminisztratív szabadság átlagos hossza majdnem azonos maradt: 1996-ban 318 óra és 1999-ben 311 óra. A bérlistán szerepló munkavállalók röviditett munkaidöben tôrténô alkalmazása a vállalati me-

* \l két forrásból szánnazó adatok korlátozottságáról lásd részletesen a 4. fejezetet. 57

nedzsment kezdeményezésére az 1996-ban mért 7,2%-ról 10,1%-ra változott 1998ban és 6,5% volt 1999-ben. Az egy munkavállalóra esô, a rôvidített munkabeosztás miatt elveszett munkaórák száma 1997-ben 332 és 1998-ban 188 volt (lásd Tchetvernina et al., 2001). A 3.4 táblázatban szereplõ adatokból szánnazó harmadik kôvetkeztetés az, hogy az 1990-es évek során nem volt általános trend a részmunkaidõs foglalkoztatás terén. Néhány országban a részmunkaidõs foglalkoztatás teljes foglalkoztatásban betöltött arányának nagyobb mértéku nôvekedését tapasztaltuk (leginkább Észtországban és Romániában), míg más országokban csôkkenést regisztráltak (Cseh Kõztársaság és Lettország), vagy a szint stagnált. Negyedszer, míg a legtôbb kiválasztott átmeneti gazdaságban a nõi munkavállalók túlreprezentáltak a részmunkaidõs foglalkoztatásban, hasonlóan a fejlett ¡pari országokhoz, Bulgáriában és Szlovéniában tõbb férfi, mint nõ dolgozik részmunkaidõben. A részmunkaidõs foglalkoztatás nõk közötti gyakoribb elõfordulása azzal van õsszefüggésben, hogy a nõk viselik az elsõdleges felelõsséget a gyermekgondozásért, az idõsek gondozásáért, és ez a munkabeosztás lehetõvé teszi számukra a foglalkoztatás családi kõtelezettségekkel tõrténõ õsszehangolását. Sõt, néhány átmeneti gazdaságban a nõk kombinálhatják a részmunkaidõs foglalkoztatást a szülési szabadsággal, vagy a gyermekgondozási szabadsággal anélkül, hogy elvesztenék jogosultságukat az ellátásra, és ezzel a lehetõséggel viszonylag gyakran élnek is a nõk. A nõkõn kívül a 25 éven aluli fiatalok és az 50 év feletti idõsebb munkavállalók is túlreprezentáltak a részmunkaidõs foglalkoztatottak kõrében. Esztországban például, aboi 1997-ben a részmunkaidõben foglalkoztatott munkavállalók aránya 7,1% volt a teljes foglalkoztatásban, 8% a 15 és 24 év közötti munkavállalók kõrében, és 11 % az 50 éven felüliek esetében. A fiatalok általában részmunkaidõben dolgoznak a tanulmányaik mellett; ugyanakkor néhány országban, és elsósorban Szlovéniában azért is vállalnak részmunkaidõs foglalkoztatást, mert nehezen találnak teljes munkaidõs állásokat. Ezzel ellentétben, az idõsebb munkavállalók általában egészségügyi problémáik miatt dolgoznak részmunkaidõben. 3.3.5

Másodállások

A másodállás a rugalmas munkaszervezés egy másik formája, aboi a munkavállalók a fõállás mellett egy második, általában részmunkaidõs tevékenységet is végeznek. A nemzeti munkaerõ felmérések által közölt adatok általában a legális szerzõdéses állásokra vonatkoznak, és jelentõs külônbségeket jeleznek az átmeneti gazdaságok között, ahogy ez a 3.5 táblázatban is látható. Az adatok azt mutatják, hogy a másodállások elterjedtsége fordítottan aránylik az adott ország gazdasági szintjéhez, vagyis a gazdaságilag jobban fejlett országokban kevesebb munkavállaló vállal másodállást, és fordítva. Ez a jelenség inkább „túlélési stratégiának” bizonyul a szegényebb háztartások esetében, akik megpróbálnak kiegészítõ jôvedelemforráshoz jutni, ami természetesen sokkal fontosabb a gazdaságilag kevésbé fejlett országokban. A vállalatok számára ez a foglalkoztatási tí58

3.5 táblázat

Másodállás a teljes foglalkoztatás arányában, egyes rendszerváltó országok (százalék)

Ország

Referenciaév

A másodállás aránya a teljes foglalkoztatásban

Orményország Horvátország Cseh Kôztársaság Észtország Kirgizia Lengyelország Orosz Fôderáció Ukrajna

1999 1998 1999 1999 1997 1998 1998 1999

16,2 18,8 2,8 7,2 4,1 10,0 12,8 27,5

Forras: Nemzeti munkaeró-felmérések az összes országban, kivéve az Orosz Fôderációt, ahol a Longitudinális Monitoring Felmérés adatokat használtuk. A Cseh Kôztársaság és Észtország kivételével az adatokat az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól vettük, 2000, 5.3 táblázat.

pus szintén elónyos, mivel a másodállásban lévó'k általában nem megfelelóen védettek torvényileg a foglalkoztatás megszüntetése eilen. A másodállás szorosan összefügg az informális foglalkoztatással. A nem regisztrált külföldi migráns munkavállalók kivételével az elsodleges tevékenységként végzett informális foglalkoztatás elterjedtsége az átmeneti gazdaságokban viszonylag korlátozott, mivel ez gyakran megakadályozza az ilyen informális munkavállalók hozzáférését a társadalombiztosításhoz és az egészségügyi ellátórendszerekhez. így az informális munkavállalók nagy tóbbsége ezt a tevékenységet másodállásként végzi a fó formális foglalkoztatás, a regisztrált munkanélküliség vagy inaktivitás mellett, amely néhány esetben egyfajta jóléti transzferrel kombinálódik. Ez külónósképpen jellemzó Kózép-Európára, de kevésbé jellemzó bizonyos kózép- és délkelet-európai országokra vagy a FAK országaira. Ahogy már a 2. fejezetben említettük, Lengyelországban az informális munkavégzést folytató személyek aránya 1998-ban a 15 éven felüli népesség 4,8%-át tette ki, míg az alkalmazottak 5,5%-a végzett informális tevékenységet másodállásként. A regisztrált munkanélkiiliek 14,6%-a végzett informális tevékenységet, és az informális munkavállalók 2,4%-a a formálisan gazdaságilag inaktívak között volt. A nem regisztrált foglalkoztatással kapcsolatban a fent említett, másodállásról szóló lengyel munkaeró-felmérésí adatok, úgy tünik, súlyosan alulbecslik ennek a foglalkoztatási típusnak az elterjedtségét. „A szociális rétegzódés Kelet-Európában” címú kutatási projekt keretében végrehajtott felmérés 1989 után sokkal magasabb adatokat közöl a másodállásokkal kapcsolatban: a Cseh Kóztársaságban 5%, Szlovákiában 9%, Lengyelországban 17% és Magyarországon 27% 1993-ban (Vecerník, 59

2001,9. oldal). Noha ezeket az adatokat 1993-ban gyújtôtték, amikor a négy ország éppen kilábalt az átmeneti válságból, ezek még mindig magasabb valós arányt jeleznek a másodállásban dolgozók összes munkavállalóhoz viszonyított arányát tekintve. Ugyanakkor, a gazdasági várakozásokról és attitüdokrõl szóló másik felmérés, amelyet a Cseh Tudományos Akadémia végzett 1994-ben, és amely a tevékenységek szélesebb korére terjedt ki a formális és informális gazdaságban, még magasabb adatokat közölt a Cseh Kôztársaság esetében. 1994-ben a gazdaságilag aktiv lakosság 35%-a vallott be kiegészítõ tevékenységet, 27%-uk volt aktiv másodállásban, az ônfoglalkoztatók és a többi kategória 28%-a ,,valamilyen más módon” egészítette ki jôvedelmét. Az 1998-ban ugyanennek a projektnek a keretén belül megismételt felmérés a másodállások arányának 28%-ra tôrtént csôkkenését jelezte, ami még mindig a munkaeró-felmérésekben megadott „hivatalos” adatok tízszeresét tette ki. Az Orosz Fôderációban az Ôsszoroszországi Kôzvéleménykutatási Kozpont által végzett két legutóbbi felmérés azt mutatja, bogy a dolgozó lakosság 11%-a és 17%-a rendelkezett másodállással 1997-ben és 1998-ban. A másodállások 33%-a illetve 44%-a ugyanannál a munkáltatónál volt, ezen másodállások 19%-a és 23%-a szolgáltatásorientált, kisipari tevékenység volt (javítás, karbantartás, varrás, stb.), 9%-át és 19%-át más vállalatok hajtották végre, és 4% illetve 5% a kereskedelemben volt (Tchetvernina, 1999). A munkaiigyi kôzgazdászok kôrében általános nézet szerint sokkal tôbb embernek van másodállása az informális gazdaságban, és ezen belül általában a háztáji gazdaságban, amely a kiterjedt család számára, és rendszeresen vagy alkalmanként piacra is termel. Egy becslés szerint a foglalkoztatott lakosság 10%-a rendelkezett rendszeres formális vagy informális másodállással, és egy másik 30% alkalmanként végzett kiegészítõ tevékenységet (Clarke, 1998). Maguk az orosz források is nagymértékben eltémek egymástól ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Az Orosz Adófelügyelet becslése szerint a felnõtt orosz lakosság 3540%-a rendelkezik másodállással (Sinagin, 1998), míg a Dumában errõl a kérdésrõl 1998-ban felszólaló elnõki megbízott ezt az arányt 90% korülire tette (Varshavskaya és Donova, 1998). 3.4

KÔVETKEZTETÉSEK

A gazdasági és szociális reformok valamint a globalizáció nemzetgazdaságokra gyakorolt hatása a foglalkoztatás struktúrájának és jellemzõinek rendkívüli módosulását eredményezte az átmeneti gazdaságokban. Elõszôr is, ezek a tényezõk a foglalkoztatás ágazati struktúrájának jelentõs változásaihoz járultak hozzá. Míg hosszú távon az összes ország kétségkívül az általános foglalkoztatási fejlõdési trendeket követi majd, amelyek során a munkaerõ a mezõgazdaságból az iparba, majd egy késõbbi fázisban e két szektorból a szolgáltatóiparba áramlik a gazdaság fejlõdésének megfelelõen, az átmeneti válság mélysége a gazdaságilag kevésbé fejlett országokban ideiglenesen részben megfordította ezeket a trendeket. Az ipari foglalkoztatás mindenhol csökkent, és több ország esetében a recesszió igen súlyos volt. Az átmeneti gazdaságok ez utóbbi csoportjában a mezõgazdasági foglalkoztatás stagnált. 60

sot, bizonyos országokban - ahoi a mezogazdaság az iparból elbocsátott munkavállalók egy részét felszívta - növekedett. A foglalkoztatásban nôtt a szolgáltatási szektor aránya, de ez részben valószínú'leg ugyanolyan, a munkanélküliség által elôidézett hatás volt, mint a mezôgazdaságban. A magánszektorban foglalkoztatott munkavállalók aránya az állami szektor foglalkoztatási arányához képest drasztikusan emelkedett. A foglalkoztatás privatizációjában tobb tényezõ játszott szerepet: a hazai vállalkozások megjelenése, beleértve az ônfoglalkoztatás összes típusát; a mukôdõ vállalatok privatizációja; és a meglévó vagy újonnan alakított vállalatokba tôrténô külföldi közvetlen befektetések. Ez a fejezet az átmeneti országokban használt külonbôzó privatizációs módszerek különbözo foglalkoztatásra gyakorolt hatásait ismertette. A „privât” foglalkoztatás a kuponmódszerrel vagy a belsõ kivásárlással privatizált vállalatokban csak kevéssé különbözött a még nem privatizált állami vállalatoknál meglévõ „állami” foglalkoztatástól a munkavállalókkal szemben támasztott termelékenységi kôvetelmények szempontjából azzal a kivétellel, bogy a vállalatoknál szigorú kôltségvetési megszorításokat vezettek be. Ez a fejlõdés szemben állt azon országok fejlôdésével, amelyek a vállalatok közvetlen értékesítését vagy vállalatrészek fizetóképes befektetóknek torténõ értékesítését (hazai vagy gyakrabban külföldi befektetöknek) választották a privatizáció elsõdleges módszerének. Ez a gyakorlat általában a létszámfelesleg csôkkentéséhez, a munka termelékenységének jelentós nôvekedéséhez és számos esetben munkahelyteremtéshez vezetett. A „zöldmezos” külföldi közvetlen tõkebefektetések hatása pozitívnak bizonyult a munkahelyteremtés szempontjából, de elég gyakran negativ hatásokat is gyakorolt, mivel a hazai versenytársak kiszorultak a piacról, vagy külföldi beszállítók váltották fel a hazai beszállítókat, és így jelentós számú munkahely szünt meg az érintett vállalatoknál. Az ônfoglalkoztató munkavállalók (regisztrált és nem regisztrált) száma meredeken emelkedett az összes átmeneti gazdaságban a gazdasági átalakítás elsó szakaszában a húzó és taszító tényezók kovetkeztében. Mindazonáltal, az ônfoglalkoztatók teljes foglalkoztatásban betöltött aránya mára mindenhol tobbé-kevésbé stabilizálódott tobb tényezó miatt. Ezek a tényezók a kôvetkezók: a kisvállalkozások fejlódését korlátozó adminisztratív akadályok; az alacsony jövedelmi szint és profit ráta mellett kínált rossz minóségü termékek és szolgáltatások iránti telített fogyasztói kereslettel szembesüló kisvállalkozások korlátozott lehetóségei; valamint számos, nem munkaviszony keretében tôrténó munkavégzésre irányuló nem megfeleló minóségü megbízás. Ennek eredményeképpen, a munkaviszony alapján torténõ foglalkoztatás iránti nôvekvó kereslet és a magasabb bérajánlatok miatt sok önfoglalkoztató tér vissza a hagyományos foglalkoztatásba. A vállalatoknak termelési módszereiket és a kôltségeiket a piaci kereslet változásaihoz kellett igazítaniuk, és ez a flexibilis foglalkoztatási formák számának emelkedését eredményezte. Ugyanakkor, az átmeneti országokban tapasztalt általános trendekben megfigyelhetõ néhány egyedi jellemzõ. A részmunkaidós szerzõdések nem terjedtek el széles körben a régióban, elsõsorban a bérek alacsony szintje miatt. Az idószakos munkaszerzõdések használata általában jelentósen emelkedett; 61

ez külônôsképpen igaz a foglalkoztatási tôrvény hatálya alá nem esó polgári szerzõdésekre, bár az utóbbira vonatkozó nyers adatok nem állnak kellõ számban rendelkezésre. Sok munkáltató kíván takarékoskodni a nem bér jellegí kôltségekkel azáltal, hogy a szabályos munkaszerzõdéseket megbízási szerzôdésekkel váltja fel annak ellenére, hogy ez tobb átmeneti gazdaságban tôrvényileg tiltott. Ugyanakkor, 1989 után a rugalmas foglalkoztatás fó formája általában másodállás vagy egy további állás betôltése a formális és informális gazdaságban, amit a formális fõ foglalkozás, a regisztrált munkanélküliség vagy a formális inaktivitás mellett végeznek.

62

A MUNKAERÖPIAC DINAMIKÁJA AZ 1990-ES ÉVEKBEN: ÔSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS

4

Ennek a fejezetnek a célja a munkaerópiac dinamikájának és a gazdasági valamint foglalkoztatási fejlõdéssel való kapcsolatának vizsgálata egyes átmeneti gazdaságokban az 1990-es évek során. Hogyan gyorsította fel az átmenet folyamata a munkaerô átalakulását a vállalatoknál? Az átmenet folyamata instabilabb és bizonytalanabb foglalkoztatáshoz vezetett-e, mint a korábbi kôzponti tervutasításos rendszerek? A fejezet a munkaerô fluktuációjában az 1990-tôl kezdôdô idôszakban bekôvetkezett trendek leírásával kezdôdik, a vizsgált átmeneti gazdaságokban. A munkaerô fluktuáció elemzése során megvizsgáljuk a szerkezetátalakítás folyamatának ütemét ezekben az országokban. E kérdés vizsgálata után az állásstabilitást vizsgáljuk a munkaviszony idõtartamáról és a kilépésekról szóló adatok alapján. Arra a kérdésre keressük a választ, bogy milyen mértékben szünt meg a szocialista korszakra jellemzõ munkahelyi stabilitás. Az e témával kapcsolatos megbízható adatok korlátozott hozzáférhetôsége miatt a 4. fejezet csak Bulgária, a Cseh Kôztársaság, Esztország, Magyarország, Litvánia, Lengyelország, az Orosz Fôderáció, Szlovénia és Ukrajna helyzetét vizsgálja. 4.1

A MUNKAERÔ FLUKTUÁCIÓJA AZ 1990-ES ÉVEKBEN

4.1.1

Adatok és források

A munkaerõ-mobilitás és a munkaerõ-elosztás intenzitása leginkább a munkaerõpiaci folyamatadatokban tükrôzôdik. A kôzponti tervutasításos rendszerben a vállalatok és szervezetek összes típusa elvben kôteles volt statisztikai adatokat szolgáltatni az olyan jelenségekrôl, mint a termelés, a befektetés és munka, valamint a felvételi és kilépési adatok. Ennek megfelelôen az országos statisztikai hivatalok aggregált adatokat közöltek a belépésekrôl és kilépésekról az állami és a szovetkezeti szektorban (a mezôgazdasági szôvetkezetek kivételével), és néhány ország megjelôlte a belépés eredetét és a kilépés okát. 63

A piacgazdaságba való átmenet és az ezzel összefüggö módszertani változások miatt jelenleg a foglalkoztatás áramlási adatoknak két forrását különböztetjük meg: a vállalati felméréseket és a munkaeró felméréseket. Az elóbbi kevésbé átfogó és megbízható. Egyrészt azért, inert csak bizonyos számú munkavállalót foglalkoztató vállalkozásokra terjed ki, és a munkavállalóknak ez a meghatározott száma nemcsak országonként, de bizonyos esetekben ágazatonként is változhat. Ez jelentósen korlátozza a forrás felhasználhatóságát, mivel, ahogy már az elõzõ fejezetben említettük, a kis- és mikrovállalkozásoknak, valamint az onfoglalkoztatóknak a teljes foglalkoztatásban betöltött aránya a gazdasági átmenet során jelentósen emelkedett. A vállalati felmérésekkel kapcsolatos második probléma, bogy a rendelkezésre álló adatok minósége igen gyakran sok kívánnivalót hagy maga után. A vállalatok ugyanis eltitkolhatnak vagy torzíthatnak bizonyos adatokat. Ennek egyrészt adózási, illetve egyéb okai is vannak, a statisztikai hivatalok pedig nem rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyek révén megfelelóen ellenórizhetnék az adatokat. A privatizáció és a vállalati szerkezetátalakítás, csakúgy, mint a vállalati fúziók és felvásárlások jelentósen torzítják az adatokat, mivel mind az újonnan alapított vagy privatizált vállalatok, mind a korábban alapított vállalatok formálisan új munkaerót alkalmaznak vagy elbocsátják meglévó munkavállalóikat, akik azonban ténylegesen nem változtatnak állást. A vállalati felmérésen alapuló munkaeró fluktuáció kiszámítása az alábbi módon torténik: az egyes vállalatok által alkalmazott és elbocsátott munkavállalók számának ósszege osztva az adott évre vonatkozó kezdeti vagy átlagos foglalkoztatási szinttel. A munkaeró-felmérések a rendszerváltó országokban új statisztikai eszköznek számítanak, amelyet az 1990-es évek eleje ota egyre nagyobb mértékben alkalmaznak ezen országok tóbbségében, bár nem mindegyikében. Nagy eltérések mutatkoznak az országok között a tekintetben, hogy mely idószakra vonatkozóan állnak rendelkezésre adatok, milyen gyakran végzik a felméréseket, milyen típusú információkra terjed ki a felmérés, és milyen adatokat hoznak nyilvánosságra. Bár a munkaerópiaci státusszal kapcsolatos változásokra vonatkozó mikroókonómiai adatokat rendszeresen gyújtik, néhány ország nemzeti statisztikai hivatala csak nemrégiben kezdett becsléseket végezni különbözo aggregált áramlási adatok tekintetében. Ezeket az adatokat az utóbbi idóben az Eurostat rendelkezésére bocsátják. Az Eurostat által használt információk mellett néhány kutató saját számításokat végzett a munkaerópiaci áramlásokkal kapcsolatban a munkaeró felmérésból származó nyers adatok alapján.1 A munkaeró-felméréseken alapuló munkaeró fluktuáció az aggregált belépési és kilépési ráták ósszege. A belépési ráta kiszámításának módja a kóvetkezó: a munkanélküliségból a foglalkoztatásba, az inaktivitásból a foglalkoztatásba és az egyik munkahelyról a másikba tórténó átlépés aggregált ósszege osztva

1 Például Haltiwanger és Vodopivec (1998); Arro, Eamets el al. (2001); Kwiatkowski, Socha és Sztanderska (2001); és Vecerník (2001), akik saját számításaikon alapuló adatokat bocsátottak rendelkezésre a Cseh Koztársaság, Észtország és Lengyelország esetében. Magyarország és Szlovénia vonatkozásában a számításokat a nemzeti statisztikai hivatalok munkaeró felmérésért felelós osztálya vcgezte, és bocsátotta rendelkezésünkre.

64

egy adott év kezdeti vagy átlagos foglalkoztatási rátájával.2 A kilépési ráta kiszámításának módja a kovetkezó: a foglalkoztatásból a munkanélküliségbe, a foglalkoztatásból az inaktivitásba és az egyik állásból a másikba torténó kilépések összege osztva egy adott év kezdeti vagy átlagos foglalkoztatási rátájával.

4.1.2 A munkaerõ-fluktuáció ôsszehasonlítása egyes rendszerváltó országokban Bulgária, az Orosz Foderáció, Szlovénia és Ukrajna esetében rendelkezésre állnak a vállalati felmérésból származó adatok, míg a Cseh Kôztársaság, Esztország és Lengyelország esetén a munkaeró-felmérési adatokra támaszkodva elmondhatjuk, hogy 1989 után a rendszerváltó országok mintájában a munkaeró fluktuációjának jelentós nóvekedése állapítható meg, lásd 4.1 táblázat. Ez nemcsak azt tükrözi, hogy a vállalatok munkaeró-kóltségeik csokkentése érdekében leépítették munkaeró feleslegüket, hanem azt is, hogy egyre nótt azoknak a száma, akik ónként váltak meg munkahelyüktól, mivel saját vállalkozásba kezdtek vagy újonnan alapított vállalatnál vállaltak állást. Az intenzív munkaeró-újraelosztás kezdeti szakasza a gazdasági refomtok bevezetésének elsó' néhány évére tehetó: ez a folyamat kozép- és délkeleteurópai országokban 1990 és 1992 között, míg a volt Szovjetunió utódállamaiban körülbelül két évvel késóbb következett be. Ebben az idószakban a kilépések száma jelentósen meghaladta az alkalmazások számát, ami nagyarányú létszámleépítést jelez a nagy és közepes méretü vállalatoknál. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a leépítés gyakran együtt járt a nagyvállalatok két vagy több kisebb vállalattá torténó átalakulásával, továbbá a termeléshez és munkavállalókhoz kapcsolódó különbözö szolgáltatások kiszervezésével. A munkaeró fluktuációja ezt kóvetóen csókkent, majd stabilizálódott, bár minden országban tapasztalhatóak a munkaeró fluktuációban bekovetkezó idónkénti hirtelen emelkedések (így tórtént például Bulgáriában 1997-ben és 1999-ben, valamint a Cseh Kóztársaságban 1998 után). Ezek a kiugrások a gazdasági egyensúlytalanságokkal és az ezeket orvosolni kívánó politikai intézkedéscsomagokkal kapcsolatos további strukturális változásokat tükrözik. Az 1998-ban bekóvetkezett orosz pénzügyi válság jelentós gazdasági sokkot eredményezett, amelynek külonósen hátrányos következményei voltak Észtországra és Ukrajnára nézve, mivel ezen országok fó kereskedelmi partnere az Orosz Foderáció volt. Ez is hozzájárult a munkaeró fluktuációjának nóvekedéséhez.3 A koszovói válság hátrányosan érintette Bulgáriát, és hozzájárult a nagyarányú elbocsátásokhoz a nagyobb vállalatok esetében. 2

A vállalati felmcrcsek esetében az állásváltoztatások pontatlan meghatározása tontos adattorzító tényezo lehet, különösen az osszehasonlító tanuimányunkban. Ezért nem tudtunk minden rendelkezésre alió adatot felhasználni, kiilönösen akkor nem, amikor feltunó külonbség volt a vállalati felmérések és a munkaeró felmérések között, mint például Szlovénia esetében. 3 Sajnos a Cseh Kôztársaság és Észtország esetében nincsenek a birtokunkban 1999-es adatok, de a munkanélküliségi rátákban bekovetkezó ugrásszeru novekedés közvetett módon bizonyítja a magasabb munkaeró fluktuációt. 65

Table 4.1

Munkaero fluktuádó, belépési és kilépési ráták egyes rendszerváltó országokban az 1990-es években (százalék)

Ország

Forras 1990

Belépési ráták Bulgária Cseh Kôztársaság Esztország Lengyelország Lengyelország Orosz Foderáció Szlovénia Ukrajna Kilépési ráták Bulgária Cseh Kôztársaság Esztország Lengyelország Lengyelország Orosz Fôderáció Szlovénia Ukrajna

1993

1994

1995

1996

1997

1998

ES LES LFS ES LFS ES ES ES

20,0 14,7 12,6 15,4 22,6 14,9 18,0 23,0 25,6 12,2 16,1 17.9 20,6 16.4 22,8 22.9 21,1 9,6 11,8 12.5 14,1

18,1 18,6 27,6 21,0 28,5 20,8 15,3

20,9 14,5 15,8 23,3 25,6 22,6 14,5 17,5

21,3 12,2 20,8 25,0 28,5 18,9 14,8 15,6

27,4 12,6 17,7 20,2 21,9 19,9 14,3 14,7

26,0 27,6 10.5 16,0 24.6 21,2 21,0 24,2 14.6 16,6 15,4 16,7

ES LFS LFS ES LFS ES ES ES

28,.9 36,2 31,1 29,6 22,0 15,9 20,4 31.4 30,0 23,0 26,8 22.4 21,0 19,3 21,2 26,9 25,1 17,5 22,4 19,1 18,1

25,8 17,5 27,7 20,7 25,7 27,4 16,7

22,5 15,8 16,2 21,9 21,5 25,7 16,9 21,3

24,8 12,6 22,1 22,3 24,9 23,9 16,4 22,0

31,9 12,2 18,5 16,9 18,7 24,5 15,0 20,6

29.8 39,9 11.8 19.0 22,8 17.0 24,9 24.5 14,2 14.5 19,8 20,7

48.9 50,9 43,7 45,0 44,5 30,8 38,4 54,4 55,6 35,2 42,9 40,3 41,6 35.7 44,1 49.8 46,2 27,1 34,2 31,6 32,2

43,9 36,1 55,3 41,7 54,2 48,2 32,0

43,4 30,3 31,0 45,2 47,1 48,3 31,4 38,8

46,1 24,8 42,9 47,3 53,4 42,8 31,2 37,6

59,3 24,7 36,2 37,1 40,1 44,4 29,3 35,3

55.8 22.3 35,0 47.4 38.2 45.9 28,8 35.2

Munkaerô íluktuáció Bulgária ES Cseh Kôztársaság LFS Esztország LFS Lengyelország ES Lengyelország LFS ES Orosz Fôderáció Szlovénia ES Ukrajna ES

1991

1992

1999

67,5 .. .. .. .. 48.7 31,1 37.4

Jegyzetek: ES = vállaluti felmérés (enterprise survey). LFS = munkaerõ-felmérés (labour force survey). .. = nines adat. Források: Nemzeti statisztikák. LFS adatok az alábbiaktól: Ano et al., 2001: Vecemík, 2001; és Kwiatkowski, Socha és Sztanderska, 2001.

66

Az egyes országok között jelentós külônbségek vannak a munkaerô-fluktuáció arányát, valamint a belépési és kilépési ráták közötti ôsszefüggést illetóen is. Ennek kiemelkedó példája Lengyelország, ahoi a munkaerö fluktuáció igen magas szintú volt az elmúlt évtized során. Ez intenzív vállalati szintú' szerkezetváltásra utal.4 A lengyel vállalatok 1993-ig jelentós létszámleépítést hajtottak végre, 1994 óta azonban az alkalmazások száma meghaladja az elbocsátások számát, ami netto munkahelyteremtésre enged következtetni, nemcsak a nagy- és közepes méretú, de a kisvállalkozások esetében is. Ez megkülönbözteti Lengyelországot a mintában szerepló más rendszerváltó államoktól. Az 1998 utáni idószakra vonatkozó adatsorok azonban nem állnak rendelkezésre, tehát az adatok nem tükrözik ennek az 1999 óta tapasztalható pozitív tendenciának a megfordulását, amit a novekvó lengyel munkanélküliségi adatok is alátámasztanak. Meglepó módon az összes vizsgált ország köziil az Orosz Fóderációban tapasztaltuk a legmagasabb szintú (viszonylag stabilnak mondható) munkaeró-mobilitást az 1990-es években. Ez is jelezhet átfogó strukturális változásokat; de a GDP-ben bekovetkezó jelentós csokkenés ellentmond minden olyan magyarázatnak, amely azt támasztaná alá, bogy a nagyobb hatékonyság érdekében a munkaerö allokációban is szerkezetváltás következett volna be. Az Orosz Fóderáció esetében a nagymértékú munkaeró reallokáció részben a múlt óróksége, amikor a munkavállalók azért változtattak állást, hogy némiképp magasabb jóvedelmet biztosíthassanak, és hozzájuthassanak a vállalatok által nyújtott szolgáltatásokhoz. A kényszerszabadságolások és a csókkentett munkaidó a munkavállalók nagy számát érintették, és gyakran elófordul, hogy a munkavállalók számára tóbb hónapon keresztül nem folyósítják a munkabéreket. Ennek eredményeképpen gyakran onként távoznak a vállalattól, hogy nagyobb jovedelembiztonságot nyújtó állást keressenek (lásd Gimpelson és Lippoldt, 1997). Mivel azonban az új munkahelyek teremtése mostanáig meglehetósen korlátozott mértékú volt, a munkavállalók általában mindenhol hasonló ajánlatokat kapnak. 1999 óta létrejóttek gazdaságilag biztosabb álláshelyek, és úgy túnik, hogy tartos pozitív strukturális változások is bekövetkeztek. Ez a belépési ráta nóvekedésében is megmutatkozik, amely megkózelítette, és 1999-ben el is érte a kilépési rátát. Ukrajnában a munkaeró fluktuációja sokkal alacsonyabb, mint az Orosz Fóderációban, bár mindkét ország ugyanazokkal a problémákkal küzd: a nagyarányú alulfoglalkoztatás, a bérkifizetések elmaradása, az ósztónzók hiánya, amelyek a munkavállalókat új munkahelyek keresésére ósztónóznék. Ukrajnában a munkaeró mobi4 A két munkaeró-fluktuációval kapcsolatos adatsor azonban jelentós külônbségeket mutât: az ES adatok szerint a munkaerópiac fluktuációja 1991 után jelentósen csökkent, majd 1995-96-ban ismét emelkedett, ezt követte egy további emelkedés 1998-ban. Az LES adatok szerint 1992 után ugrásszeru novekedés tôrtént, amely jóval meghaladta az 50%-ot, 1996-ot követoen pedig hasonlóan meredek hanyatlás volt tapasztalható. Ez rávilágít arra, hogy a nagy- és közepes méretú vállalkozások, valamint az újonnan alapított kisebb váilalkozások fejlódése között jelentós külônbség van. 1994 elõtt a munkaerópiaci változásokat fóleg a nagyvállalatok generálták, míg 1994 után az eróteljes gazdasági fellendülés új piaci lehetóségeket nyitott meg az új kisvállalkozások elótt. 1998 óta a szénbányászat és az acélipar területén muködö nagyvállalatok szerkezetátalakítása a legjelentósebb tényezó, amely a munkaerópiaci dinamikát befolyásolja, ahogyan erre a vállalati felmérés rámutat.

67

litásának alacsonyabb szintjét leginkább az ország sokkal mélyebb gazdasági recessziója magyarázza. A munkavállalók ilyen korülmények között nem éreznek indíttatást arra, hogy elhagyják alacsony jövedelmet biztosító munkahelyüket. Oriási és tartós szakadék húzódik meg az alkalmazási és kilépési ráták között, ami arra mutât rá, hogy az új munkahelyek teremtése még mindig igen komoly akadályokba ütközik. Ukrajna mind a két mutatószám tekintetében hátrányban van a többi rendszerváltó országgal szemben. A munkaerö átcsoportosítása a gazdaságilag életképesebb ágazatokba igen lassú, s ez is hozzájárult ahhoz, hogy a reformfolyamat kezdete óta az ország negativ gazdasági nôvekedést jegyez. A reformok elsõ két évében Bulgária igen jelentós mértékú munkaerõ-mobilitást tapasztalt, ami azt jelenti, hogy tömegesen szú'ntek meg a munkahelyek a nagyés közepes méretií vállalatoknál. A folyamat 1991-ben érte el csúcspontját. 1992 és 1996 között csökkent a munkaerö' fluktuációja, ez föleg a kilépési rátákban bekövetkezõ jelentós csôkkenésnek és az alkalmazási rátában mutatkozó fokozatos emelkedésnek tudható be. Az ország 1996-os pénzügyi ôsszeomlása azonban ismét ugrásszerú' nôvekedést eredményezett a munkaerö mobilitásában, ami egy évig tartott. Az 1997-ben létrehozott Valutatanács befagyasztotta a nagy állami vállalatok számára nyújtott kôzponti támogatásokat, és a kormányt a privatizáció folyamatának felgyorsítására kényszerítette. Ez a nagy állami vállalatok szerkezetátalakításához és nagyarányú létszámleépítéshez vezetett, különösen 1999-ben. Ezzel párhuzamosan emelkedett a foglalkoztatás aránya, ami a strukturális változások megerôsodésére utal. A strukturális változások kedvezö hatással voltak a gazdasági nôvekedésre. Esztországban a kormány igen liberálisan kozelítette meg a reformok kérdését, ami a vállalatok szerkezetátalakításához és a munkaerö nagyarányú reallokációjához vezetett. 1992 és 1994 között a munkaerö fluktuáció elérte a rendszerváltó országokban tapasztalt legmagasabb szintet, amelyet a belépések és kilépések egyaránt magas aránya jellemzett. A gyorsított szerkezetátalakítás említett szakaszát kôvetóen a munkaerõpiac fokozatosan stabilizálódott. Mivel azonban a kilépések száma továbbra is meghaladta a belépések számát, a strukturális változások foglalkoztatásra gyakorolt ôsszesített hatása az átmenet tíz éve alatt negatívnak értékelhetô. Szlovéniában némiképp változatosabb a helyzet. Az 1990-es évek elején gazdasági reformokat hajtottak végre, amelyek kezdetben nôvelték a munkaerö fluktuációját. Ezt kôvetóen a munkaerö fluktuációjában stabilizáció következett be, de a többi országgal összehasonlitva meglehetösen alacsony szinten. Az átmenet elsö három-négy éve alatt a kilépési és belépési ráták között óriási szakadék húzódott meg: a vállalatok olyan munkaerö többletet halmoztak fel, amelytöl kénytelenek voltak megszabadulni a gazdasági reformok hatására, ezzel egy idóben azonban az új alkalmazások száma korlátozott maradt. 1994 és 1997 között a két adat kôzelített egymáshoz, bár a kilépések száma továbbra is meghaladta az alkalmazások számát. 1998 óta a munkavállalók alkalmazása felgyorsult, és meghaladta az elbocsátások számát, aminek pozitív hatása van a foglalkoztatás ôsszességére. A Cseh Kôztársaságban az átmenet kezdeti idõszakában igen magas volt a munkaerö fluktuációja. Sajnos a rendelkezésre álló adatok csak ennek a szakasznak a vé68

gère vonatkoznak. A foglalkoztatás ágazati struktúrájában bekövetkezett gyors változások, a csokkenõ részvételi arányok és a nôvekvó munkanélküliség azonban kétségtelenül bizonyítja az ebben a szakaszban lejátszódott nagymértékú' munkaerõ reallokációt. 1993 óta jelentõsen csökkent a munkaerõ fluktuációja, ami a munkaerõpiac gyors stabilizációjára utal. Sajnos nem állnak rendelkezésre adatok az 1997 utáni strukturális változásokról, amelyeket a gazdasági recesszió tett szükségessé. Fontos megjegyezni, hogy a Cseh Kôztársaság esetében rendelkezésre álló adatok nem hasonlíthatók össze teljes mértékben más országok adataival, mivel alábecsiilik a munkahelyek közötti mobilitás jelentõségét.5 Ezen túlmenõen, Lengyelországtól eltérõen, ahol a számítások a negyedéves adatokat összegzik, a Cseh Kôztársaság (és Esztország) esetében az adatok egész évre vonatkoznak, és nem veszik figyelembe az egy éven belül bekôvetkezõ többszöri változásokat. Az adatok ezért alulbecsülik az aggregált munkaerõpiaci áramlásokat. 4.1.3

A munkaerõ fluktuációja versus munkahelyek fluktuációja: A szerkezetátalakítás ütemének õsszehasonlító elemzése

A munkaerõ fluktuációja tükrõzi a gazdaságban végbemenõ munkaerõ reallokáció sebességét. A munkaerõ fluktuációja a munkahely teremtés és a munkahely megszüntetés dinamikájából, a munkavállalóknak a meglévõ munkahelyek közötti áramlásából, a munkanélküliségbõl vagy inaktivitásból a foglalkoztatásba, illetve a foglalkoztatásból a munkanélküliségbe vagy inaktivitásba tôrténõ átmenetbõl tevõdik össze. Elméletileg a strukturális változások csak a munkahely teremtés és a munkahelyek megszüntetésének folyamatához kapcsolódnak, míg a munkahelyek fluktuációját meghaladó munkaerõ fluktuáció rámutat a munkaerõ mobilitásának egyéb, nem strukturális jellegu okaira. A kôvetkezõ elemzés célja annak meghatározása, hogy milyen mértékben függ össze a munkaerõ reallokációja a strukturális változásokkal. Erre a kérdésre akkor kapjuk meg a választ, ha megnézzük a munkahelyek fluktuációjának a munkaerõ fluktuációjához viszonyított arányát. Érdekes ôsszehasonlítani a munkahelyek fluktuációjának a munkaerõ fluktuációjához viszonyított arányát a rendszerváltó országokban és az OECD országokban, ahol az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején ez az arány 25% és 40% között ingadozott (lásd OECD 1994 és 1996).6 A munkahely teremtést, a munkahelyek megszüntetését és a munkahelyek ebbõl kôvetkezõ fluktuációját általában a vállalati felmérésekre alapozzák, és az egyes vállalatoknál meglévõ munkahelyek számában bekôvetkezõ változások ôsszegeként számítják, azaz, az új vagy bõvülõ vállalatok által teremtett többlet munkahely és a bezárt vagy „karcsúsított” vállalat által megszüntetett munkahelyek számának ôsz5

Módszertani okok miau nem tudtuk elválasztani a munkahelyek közötti mozgást a folyamatos foglalkoztatástól az LFS által érintett személyek 20%-a esetében (lásd Vecemík, 2001). 6 Boeri (1996) az OECD országokban ezt az arányt egyharmad és egyketted kôzé teszi. 69

szege. A vizsgált országok egyikében sem végeznek ilyen típusú hivatalos adatgyüjtést. A munkahelyek fluktuációjára vonatkozó nyers becsléseket azonban tehetünk a rendszerváltó országokra vonatkozóan a kereskedelmi és iparkamarák vagy hasonló intézmények által nyilvántartott adatbázisok, és a statisztikai hivatalok által végzett vállalati felmérések alapján.7 Faggio és Konings (2000), valamint Gimpelson és Lippoldt (1997) ot ország esetében végeztek becsléseket: 1994-97 közötti idõszakra vonatkozóan Bulgária, Esztország, Lengyelország és Szlovénia esetében, illetve 1994-95-re vonatkozóan az Orosz Fóderáció esetében. Ez volt a viszonylagos gazdasági stabilizáció és fellendülés idószaka, amely az átalakulás kezdeti viharos idószakát követte. A munkahelyek, illetve a munkaerõ fluktuációjában bekóvetkezett változásokat lásd a 4.2 táblázatban. A 4.2 táblázat jelentós országonkénti eltéréseket mutât. Esztországban például viszonylag nagyarányú a munkahelyek fluktuációjának aránya, ez a vizsgált periódus ósszesített munkaeró mobilitásának kórülbelül 40%-át teszi ki. Ez megerõsíti azt a kijelentést, bogy a liberális gazdasági reformok felgyorsították az észt gazdaság szerkezetátalakítását, ami ebben a régióban a legmagasabb szintú gazdasági dinamikát eredményezte. A vizsgált rendszerváltó országok kôzül Szlovénia büszkélkedhet a munkahelyteremtés/megszüntetés második legmagasabb arányával, bár gyakran kritizálták a nagy állami vállalatoknál elvégzett szerkezetátalakítás lassúsága miatt. Számos szakértó úgy értelmezte Szlovénia alacsony munkaeró fluktuációját, mint a lassú gazdasági átalakítás egyik tünetét, de amint a 3. fejezetben az állami vállalatok privatizációjával kapcsolatban megjegyeztük, Szlovéniának az 1990es években nyújtott kielégító gazdasági teljesítményét a strukturális változások is magyarázzák. Ezzel ellentétben Bulgáriában és az Orosz Fóderációban az alacsony szintú munkahelyi fluktuáció a vállalati szerkezetátalakítás késlekedését bizonyítja. Ez a késlekedés igen gyenge gazdasági teljesítményt eredményezett mindkét országban. A munkahelyek fluktuációja és a munkaeró fluktuációja közötti szakadék ily módon azt a jelenséget tükrôzi, hogy a munkavállalók a kívánatosnál nagyobb mértékben mozogtak a meglévó „régi” munkahelyek között, amelyeket alacsony termelékenység és alacsony fizetések jellemeztek. Nem volt tapasztalható tehát a munkaeró pozitív irányú reallokációja az újonnan induit iparágak és vállalatok felé. Meglepetésünkre Lengyelország az alacsony munkahelyi fluktuáció és az alacsony mértékú munkaeró mobilitás szempontjából közel áll az imént említett két „lassú reformerhez”. Ennek fõ oka valószínúleg az, hogy a munkahelyek fluktuációjának kiszámítására használt vállalati felmérés csak azokat a nagy- és közepes méretú vállalatokat érintette, amelyek abban az idóben súlyos gazdasági problémákkal kiizdöttek a folyamatban lévó privatizáció és strukturális átalakítás miatt. A jelentós gazdasági nôvekedést fóként az új alapítású vállalatok segítették eló, amelyek számos munkavállalót csábítottak át a gyengélkedó állami vállalatoktól, de ezeknek a vállalatok7 Az ilyen felmérések és adatbázisok csak a nagy- és közepes méretu vállalatokra vonatkoznak. és valószíniíleg nem terjednek ki az új alapítású (magán) vállalatokra, továbbá nem veszik figyelembe a bezárásra került vállalatoknál megszüntetett munkahelyeket sem.

70

4.2 táblázat

A munkaerö fluktuádó és a munkahelyek fluktuációjának összehasonlítása egyes rendszerváltó országokban, 1994-97 (százalék)

Orszác

Munkaerõ fluktuáció

Munkahely fluktuádó

Bulgária Esztország Lengyelország Orosz Fôderáció1 Szlovénia

48,2 41,4 42,8 48,2 31,0

16,0 8.5 6.5 9.5

Munkahelyek és munkaerõ fluktuációjának aránya

A többlet munkahelyek reallokációs rátája1

16,8 38,6 19,9 13.5 30.6

4,8 13,5 6,3

Jegyzetek: 1 Ez a munkahelyek fluktuációja és a nettó foglalkoztatási novekedési rata abszolút értéke közötti külónbség. A szerkezetátalakítás mértékének mutatószámaként alkalmazható.2 Csak 1994-95. .. = nines adat. Források: A munkaerõ fluktuáció adatait lásd 4.1 táblázat; Bulgária, Észtország, Lengyelország és Szlovénia munkahelyi fluktuációjának adatait lásd Faggio és Konings, 2000, és az Orosz Fôderáció adatait lásd Gimpelson és Lippoldt, 1997. nak a munkahelyteremtésben vállalt szerepét nem tükrôzik a munkahelyek fluktuációjáról szóló rendelkezésre álló beeslések. Elõzõ állításunkat szintén alátámasztja a korábban már bemutatott belépési és kilépési ráták közötti külónbség, amelyeket a vállalati és a munkaerõ-felmérésekre alapoztunk. 4.1.4 A munkaerõ fluktuációja és a gazdaság ciklikussága A munkaerõ fluktuációját természetesen jelentõsen befolyásolja a gazdasági fluktuáció. Az iparilag fejlett országokban a munkaerõ fluktuációja a gazdasági növekedés idõszakában jellemzõ módon felgyorsul: az új alapítású vállalatok és a meglévõ vállalatok tevékenységének bõvítése új munkahelyeket teremt, új munkaerõpiaci belépõket vonz, és a munkanélkiili álláskeresõk számára is foglalkoztatási lehetõségeket biztosít. Ugyanakkor, bár a gazdasági tényezõkkel indokolt elbocsátások csôkkenõ tendenciát mutatnak, a bõvülõ munkahelyi lehetõségek arra ôsztônzik az embereket, hogy új állásokat keressenek. Ezzel ellentétben, gazdasági visszaesés esetén a munkaerõ fluktuációja is hanyatlik: a vállalatok kôltségeik csôkkentése érdekében nem vesznek fel új alkalmazottakat, sõt, alkalmazottaik egy részét elbocsátják. Mégis, az ônkéntes felmondások számában megjelenõ nagyarányú csôkkenés kiegyenlíti az elbocsátásokban bekövetkezett nôvekedést, sõt, azon még túl is mutât. A munkaerõ fluktuációja - elsõsorban a kínálati oldalon mutatkozó indokok miatt - ciklikus mintát követ (Boeri, 1996; ILO, 1996). A rendszerváltó országokban azonban ennek éppen az ellenkezõjét találtuk, amint azt a 4.1 ábra is mutatja.

71

Munkaerö fluktuáció, a GDP és a foglalkoztatás nôvekedése egyes rendszerváltó országokban, 1990-99

GDP/Fogl. nôvekedése

Munkaerö fluktuáció

GDP/Fogl. nôvekedése

Munkaerö íluktuáció

4.1 ábra

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

GDP/Fogl. nôvekedése

Munkaerö fiuktuáció

GDP/Fogl. nôvekedése

Munkaerö fluktuáció

1990

Munkaerö fluktuáció —Ti“ GDP nôvekedése

72

A

Fogl.nôvekedése

GDP/Fogl. nôvekedése

Munkaerö fluktuáció

Munkaerö fluktuáció

6 4 2 0 -2 -4 -6 -8 -10

GDP/Fogl. nóvekedése

Munkaerö fluktuáció

GDP/Fogl. novekedése

Munkaeró flukíuáció

GDP/Fogl. nôvekedése

10

Munkaerö fluktuáció

GDP novekedés

Fogl. novekedés

Forrás: Munkacrõ fluktuáció adatai, 4.1 táblázut; GDP és foglalkoztatási adatok. UNECE, 2000. 73

4.3 táblázat

A GDP és a foglalkoztatás dinamikája (E), valamint a munkaerõ fluktuációja (LT) közötti korrelációk egyes rendszerváltó országokban

Ország

LTvsGDP

LTvsGDP(-l) LT vs E

Bulgária Cseh Koztársaság Észtország Lengyelország Orosz Fôderáció Szlovénia Ukrajna

0,1977 0,0572 -0,4616 0,4927 ' -0,3993 -0,0382 -0,7266

0,0257 -0,4832 -0,7574 0,2650' -0,2789 -0,4673 -0,6367

-0,0757 0,0102 -0,4926 0,4023' -0,2709 -0,3998 0,6049

LTvsE(-l) 0,3342 -0,5652 -0,7512 0,2717' 0,0684 -0,5107 0,1322

Jegyzet: 1 Vállalati felmérések adatai. Források: A szerzõk számítása a 4.1 táblázat (munkaerõ-fluktuáció) és az UNECE, 2000 (GDP) adatai alapján. A munkaerõ fluktuációjának GDP-hez, illetve a foglalkoztatás nôvekedéséhez viszonyított korrelációs koefficienseit a 4.3 táblázat mutatja a rendszerváltó országok vonatkozásában. Ismét megfigyelhetõ, hogy a vállalatok munkaerõvel kapcsolatos, illetve a munkavállalók állásváltoztatással kapcsolatos dontései csak jóval az ország gazdasági teljesítményében bekôvetkezõ változások után születnek meg. Ezért egy éves csúszással kalkuláltunk ugyanazoknál a korrelációknál. Az országok közötti ôsszehasonlítást hátráltatja az a tény, hogy a munkaerõ fluktuációjával kapcsolatos adatsorok néhány ország esetében meglehetõsen rövidek. Ezért az eredményeket óvatossággal kell kezelni. A 4.3 táblázatban a munkaerõ és a GDP közötti korreláció koefficiensei (LT vs. GDP) negativ korrelációt mutatnak Ukrajna, Észtország és az Orosz Fôderáció esetében - bár az utóbbi két országban ez a korreláció nem túl erõs -, és pozitív viszonyra utalnak Lengyelország esetében. Ugy túnik, a többi ország tekintetében semmilyen korreláció nem áll fenn a két mutatószám között. Az egy éves csúszást is figyelembe vevõ koefficiensek (LT vs. GDP -1) negativ korrelációt mutatnak, amelyek majdnem minden ország esetében erõsebbek, Bulgária és Lengyelország kivételével (az utóbbi esetében a vállalati felmérés adataival számoltunk). A 4.3 táblázat bemutatja a munkaerõ fluktuációja és a foglalkoztatás nôvekedése közötti korrelációkat (LT vs. E és LT vs. E -1). Mivel 1990 után a munkaerõ-kínálat általában meghaladta a keresletet a mintában lévõ minden országban, a foglalkoztatást fõként a munkaerõ iránti kereslet határozta meg. Ebbõl logikusan az kôvetkezne, hogy a gazdasági nôvekedés és a foglalkoztatás között szoros ôsszefüggés áll fenn, és ezért a foglalkoztatás és a munkaerõ fluktuációja között ugyanolyan típusú korrelációt tapasztalunk, mint a GDP és a munkaerõ fluktuáció között. A helyzet azonban nem ilyen egyszerü. Igaz ugyan, hogy a gazdaság fluktuációi a munkaerõpiaci szabályozások miatt (amelyek védik a munkavállalókat az elbocsátásokkal 74

szemben) mindig késéssel jelentkeznek a foglalkoztatás területén. Ugyancsak késleltetõ tényezõ a képzés jelentõs kôltsége, ami arra ösztönzi a munkáltatókat, hogy más megoldásokat próbáljanak találni, mielõtt munkavállalók alkalmazásáról vagy elbocsátásáról dôntenének. Ahogyan a fentiekben elemeztük, számos rendszerváltó országban csak viszonylag gyenge kapcsolat van a gazdasági nôvekedés és a foglalkoztatás között a nagyarányú munkaerõ-felesleg, a technológiai változások, a munkaerôpiac és a szociálpolitikai intézkedések miatt, amelyek általában csökkentik a munkaerõ-kínálatot. Esztországban ugyanolyan erós negativ korreláció áll fenn a foglalkoztatás és a munkaerõ fluktuációja, mint a gazdasági nôvekedés és a munkaerõ fluktuációja között. Ugyanez vonatkozik Lengyelországra is, bár ott pozitív elojelu korrelációkról van szó. Ez az eredmény arra enged következtetni, hogy mindkét országban szoros kapcsolat mutatkozik a gazdasági és a foglalkoztatás terén tapasztalható fejlemények között. Ezzel szemben Ukrajnában a foglalkoztatás és a munkaerõ fluktuáció között pozitív, míg a gazdasági nôvekedés és a munkaerõ fluktuáció között negativ korrelációt láthatunk, ami a GDP és a foglalkoztatás területén tôrténõ változások kozötti igen különös kapcsolatra utal. Ha a számítások során figyelembe vesszük az idõbeli eltérést is, erõs negativ kapcsolatot találunk a munkaerõ fluktuációja és a foglalkoztatási ráta között Esztországban, Szlovéniában és a Cseh Koztársaságban. Az a tény, hogy ugyanez a kapcsolat jelenik meg a GDP és a munkaerõ fluktuációja között, arra utal, hogy ebben a három országban a gazdasági nôvekedés és a foglalkoztatás területén bekôvetkezõ fejlemények szoros ôsszefüggésben vannak egymással. Lengyelország és Ukrajna esetében azonban a korrelációk elvesztik szignifikáns voltukat.8 Mindent összevetve, a 4.3 táblázatban bemutatott számítások lehetõvé teszik annak a feltételezett kôvetkeztetésnek a levonását, hogy a rendszerváltó országokban a munkaerõ fluktuációja antíciklikus mozgást mutât, ami ellentétben áll az iparilag fejlett országok tapasztalataival. Ezt azok a strukturális egyensúlytalanságok magyarázzák, amelyek a kôzponti tervutasításos gazdálkodás idõszaka alatt halmozódtak fel a relativ árak torzulása és a befektetési projektek gyenge gazdasági eredményei miatt. Ennek eredményeképpen, amikor ezeket a gazdaságokat hirtelen megnyitották a globális verseny elõtt, a tôbbletkapacitásokkal rendelkezõ vagy nem versenyképes iparágak igen súlyos helyzetbe kerültek, míg a fejletlen szolgáltatási szektor és a versenyképes iparágak bõvültek. Ez a folyamat eltérõ eredményekkel járt az egyes országokban az ország gazdasági helyzetétõl és a gazdasági reformintézkedések helyességétõl függõen. Az iparilag fejlett országokban szokásos folyamatoktól eltérõen azonban a munkaerõ reallokációját sokkal inkább a keresleti oldal, semmint a munkavállalók ônkéntes dôntései határozták meg. Az alábbiakban további bizonyítékokkal szolgálunk erre vonatkozóan.

8

Az országonkénti eredmények lehetséges magyarázatát lásd Cazes és Nesporova (2001). 75

4.2

A FOGLALKOZTATÁS STABILITÁSA ÉS A MUNKAVISZONY HOSSZA KÖZÖTTI ÔSSZEFÜGGÉS

A munkaviszony hosszának fogalmán azt az idõszakot értjük, amelyet az egyes munkavállalók ugyanannál a munkáltatónál töltenek el. Ez a fogalom gyakran használt változó a munkaerõpiac stabilitásával foglalkozó tanulmányokban. A munkaviszony átlagos hossza és a foglalkoztatásnak a munkaviszony hossza alapján torténõ megoszlása az állásbiztonság mérésére használt mutatószám. Az alábbiakban bemutatott eredmények a nemzeti adatokkal kiegészített Eurostat adatok alapján születtek. Sajnos a munkaviszony hosszával kapcsolatos adatok csak néhány ország esetében állnak rendelkezésre, és ott is csak az utóbbi három év tekintetében (a Cseh Kôztársaság, Lengyelország és Szlovénia kivételével). Az alábbi értékelés ezért fdleg az egyes országok ôsszehasonlításán alapszik. Az értékelésben elemzésre kerül a munkaviszony átlagos hosszának életkor, nem, ágazat, foglalkozási csoport és iskolai végzettség szerinti megoszlása. 4.2.1

Nemzetkõzi ôsszehasonlítás

A munkaviszony átlagos hossza és a foglalkoztatásnak a munkaviszony kategóriái szerinti megoszlása általános képet ad az állásbiztonságról. A 4.4 táblázatban ezeket a mutatószámokat foglaltuk össze hat kôzép-európai ország tekintetében az 1999-es évre vonatkozóan. Ezekben az országokban az adott évben 9,3 év volt az azonos munkáltatónál töltött munkaviszony hossza, ami az EU, Japán és az Egyesült Allamok 10,5 éves átlagától némiképp elmarad. Az átmeneti gazdaságok többségét jellemzo magas munkaerõ-fluktuáció ismeretében ez nem meglepõ. Két balti államban, Észtországban és Litvániában a legrövidebb az átlagos munkaviszony, az elóbbi ország esetében 6,9, az utóbbi esetében 7,6 év (ami közel van az Egyesült Allamokban mért 6,6 éves átlaghoz). õket kóveti a Cseh Kôztársaság és Magyarország 10 év alatli átlaggal (hasonló helyzet található Dániában, Hollandiában és az Egyesült Királyságban). Az egy munkáltatónál eltöltött leghosszabb átlagos munkaviszonnyal a lengyel és a szlovén munkavállalók rendelkeznek. A munkaviszony átlagos hossza az alkalmazások (foglalkoztatásba tórténó belépések) és kilépések (foglalkoztatásból tórténó kilépések), valamint az ugyanannál a munkáltatónál fennálló egyéni munkaviszony hosszának függvénye. Az a tény, hogy az alkalmazásban és az elbocsátásban tórténó változások befolyásolják a munkaviszony aggregált megoszlását, érzékennyé teszi az elbocsátási gyakorlatot a gazdaság ciklikusságára. Azt is feltételezhetnénk, hogy az egy adott munkáltatónál fennálló munkaviszony hossza a gazdasági fellendülés idószakaiban nóvekszik (mivel az élénk gazdasági kórnyezetben a vállalatok hajlamosabbak stabil munkahelyeket kínálni), és recesszió idején csókken (mivel a munkavállalók elvesztik munkahelyüket, és az általános gazdasági bizonytalanság kórülményei kózótt a vállalatok a munkaeró rugalmasságát igyekeznek fokozni). A feltételezéssel ellentétben azonban számos tényezó van, amely a munkaviszony hosszának ciklikus mozgását befo76

4.4 táblázat

A foglalkoztatás megoszlása a munkaviszony hossza szerint, 1999, egyes rendszerváltó országok (százalék)

Munkaviszony Cseh hossza (a teljes fog- Kôztárlalkoztatás %-ában) sasága <6 hónap 6-11 hónap 1 év < 2 év 2 év < 5 év 5 év < 10 év 10 év < 20 év >20 év Összesen Atlag munkaviszony (év)

Észtország

Magyar ország

Litvánia

Lengyel- Szlovénia Súiyozatlan Standard Egyes h ország átlag eltérés OECD

6,3 10,4 8,3 8,0 18,4* 6,7 15,32 31,1 26,2 23,9 12,3 10,8 13,2 9,1 100,0 100,0

6,1 6,5 11,3 20,0 25,3 17,9 13,0 100,0

.. 12,8 9,2 29,0 24,8 14,5 9,6 100,0

5,1 5,4 10,4 14,0 20,8 22,3 22,0 100,0

.. 12,0 5,1 18,2 16,5 23,6 24,6 100,0

8,8 7,1 8,6 22,5 22,9 16,9 15,2 100,0

3.4 1.3 2,6 7.3 3,6 5.3 6.5

8,5 7.8 8.8 15.0 19.0 21.9 19,0 100,0

8,2

6,9

8,8

7,6

11,9

12,1

9,3

2,2

10,5

1 év alatt (%) 14,6

18,4

12,6

12,8

10,5

12,0

13,5

2,7

16,3

10 év fölött (%) 25,5

19,9

30,9

24,1

44,2

48,2

32,1

11,5

40.9

a

Jegyzetek: A Cseh Statisztikai Hivatal által közölt lebontás két idószakra vonatkozóan ettõl némileg eltér, mivel az 1 1-3 évre és 2 3-5 évre vonatkozik. Ezért erre a két kategóriára vonatkozó átlagban és a standard eltérésben nem szerepelnek a cseh adatok. b 1998-as adatok. A munkaviszony átlaga tekintetében: EU, USA, Japan; a foglalkoztatás munkaviszony hossza szerinti megoszlása tekintetében: EU és USA. .. = nines adat. Források: Eurostat; a Cseh adatok a Cseh Kôztársaság Siatisztikai Évkonyve, 2000 címú kiadványból száimaznak. lyásolja: ha a foglalkoztatási ráta növekszik, egyre több munkahely jön létre, több munkavállaló keriil alkalmazásra, ami automatikusan csökkenti az átlagos munkaviszony hosszát (mivel az újonnan felvettek kezdetben nulla munkaviszonnyal rendelkeznek). Továbbá, az ônkéntes felmondások szintén növekszenek, mivel a munkavállalók több, esetleg jobb állásajánlatot találnak máshol. Ez a tényezó is csökkenti az egy munkáltatónál eltöltött munkaviszony átlagos hosszát. Ugyanakkor azonban az elbocsátások elofordulása csökken, ami megnöveli a munkaviszony hosszát. Az iparilag fejlett államokban az ônkéntes felmondások munkaviszonyt ,,rôvidítõ” hatása kiegyenlíti a csökkenö számú elbocsátások munkaviszonyt ,,hoszszító” hatását, így a munkaviszony változásai anticiklikus jellegú'vé válnak, azaz gazdasági fellendülés idején csökken az egy munkáltatónál eltöltött munkaviszony átlagos hossza (lásd Auer és Cazes, 2000). A rendszerváltó országokban ennek éppen az ellenkezójével találkozhatunk. A gazdaság lassulásának idején a munkaviszony átlagos hossza is csökken, mivel az ônkéntes felmondások csokkenése nem egyenlíti ki az átmenet által indukált struk77

turális változások miatt bekövetkezo elbocsátások megnövekedett mennyiségét. Ezért nagyon fontos, hogy ne csak a foglalkoztatásba való belépés, illetve onnan kilépés megoszlását és ôsszetételét, valamint az ônkéntes felmondások és az elbocsátások közötti ôsszefüggést vizsgáljuk, hanem annak is szenteljünk figyelmet, hogy a munkavállalók csoportjának „magja” is megváltozik-e az idõk során a munkaviszony hosszának megoszlása szempontjából. A munkaerõpiaci intézményekre is oda keil figyelnünk, különösen az elbocsátások vonatkozásában. Például, abban az esetben, ha az elbocsátások a szenioritás explicit vagy implicit szabálya szerint mennek végbe (a legrövidebb munkaviszonnyal rendelkezõk kerülnek elöször elbocsátásra), a korkedvezményes nyugdíjazás lehetõsége az ellenkezõ hatást eredményezi. A helyzetet befolyásoló egyéb tényezók között van a szociálpolitika, mint például a sziilõi szabadság kiterjesztése néhány országban, vagy az elbocsátott munkavállalók számára garantált vállalaton belüli áthelyezés megszüntetése. Az Esztországban jellemzó rövid átlagos munkaviszonyt például azoknak a rendkíviil magas kilépési rátáknak a fényében kell elemezni, amelyek 1994-ig voltak megfigyelhetók. Figyelembe kell venni továbbá az egy évnél rövidebb munkaviszonnyal rendelkezó munkavállalók magas arányát (1999-ben ez az arány 18,4% volt). Szlovéniában az átlagosan hosszú munkaviszony valószínúleg a kilépések és a rövid távú fluktuáció alacsony szintjéból fakad, amelyeket az elbocsátások szigorú állami szabályozása indokol. Lengyelországban a hasonlóan hosszú munkaviszonyt a mezógazdasági szektor jelentõs mérete és stabilitása magyarázza, továbbá a lengyel cégek belsó megtartó ereje (ami bizonyos mértékig Szlovéniában is jellemzó). Az egyes országok közötti eltérések hangsúlyosabban jelentkeznek, amikor a munkaviszony kategóriái szerint vizsgáljuk a foglalkoztatás megoszlását. Különösen igaz ez a hosszú munkaviszonnyal rendelkezó munkavállalók arányát tekintve.9 A tízéves vagy annál hosszabb munkaviszonyt ugyanannál a munkáltatónál eltöltött munkavállalók arányában jelentõs külônbség van például Szlovénia és Lengyelország (48,2% és 44,3%), valamint Esztország és a Cseh Kôztársaság (19,9% és 25,5%) között. Az utóbbi két országban a hosszú munkaviszonnyal rendelkezó munkavállalók aránya rendkívül alacsony, még az Egyesült Allamokban regisztrált adatokhoz képest is (25,8% volt 1998-ban). Ezeket a szembeôtlõ külônbségeket részben a munkaviszony ágazati megoszlása magyarázza (lásd alább).

4.2.2 Az átlagos munkaviszony hosszában bekövetkezett változások Érdekes a munkaviszony hosszának eltérését, valamint a foglalkoztatás stabilitására és rugalmasságára vonatkozó hatását vizsgálni a különbözö országokban, de a munkaerõpiaci változások értékelése szempontjából még fontosabb azt vizsgálni, hogyan változott a munkaviszony hossza az évek során. Az 1990-es évekre vonatkozó és a vizsgálathoz szükséges adatok csak a Cseh Kôztársaságban, Lengyelországban és Szlové9

78

A standard eltérés a hosszú munkaviszonnyal rendelkezó munkavállalók két csoportjánál különösen magas.

4.5a táblázat A munkaviszony átlagos hossza egyes rendszerváltó országokban, 1993-99 (évek) Ország

1993

Cseh Kôztársaság 8,4 Észtország Magyarország Litvánia Lengyelország Szlovénia 12,6

1994

11.5 12.6

1995

1997

1998

1999

8,2 7,0 8,6 7,7 11,5 12,4

8,2 6,9 8,8 7,6 11,9 12,1

8,3

8,4

8,5 7,1 8,3

12,3

11,1 12,2

11,4 12,0

4.5b táblázat A munkaviszony átlagos hosszának nemek szerintl megoszlása egyes rendszerváltó országokban, 1993-99 (évek) Ország

1993

1994

1995

1996

1997

1998

Cseh Kôztársaság 8,5 8,2 8,3 7,9 8,3 8,2 8,4 8,3 8,4 8,3 8,3 8,0 Észtország 6,4 7,9 6,4 7,7 Magyarország 8,0 8,6 8,3 9,0 Litvánia 6,9 8,5 Lengyelország .. .. 11,112,0 .. .. 10,611,7 10,812,1 11,012,1 Szlovénia 12,612,6 12,312,9 12,012,6 12,012,3 11,512,5 11,912,9

1999

8,4 7,8 6,3 7,6 8,6 9,1 6,9 8,3 11,412,3 11,7 12,5

.. = nines adat. Források: Eurostat; nemzeti adatok a Cseh Koztársaság és Szlovénia esetében; Lehmann és Wadsworth Lengyelországra vonatkozóan. niában állnak rendelkezésre; a 4.5a és a 4.5b táblázatokban szerepló további három ország tekintetében csak az utóbbi két-három évre vonatkozóan találtunk adatokat. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy az elmúlt évtizedben az állások biztonsága különbözö mintákat követett az egyes országokban. A Cseh Kóztársaságban a munkaviszony átlagos hossza pozitív korrelációban van a gazdasági növekedéssel: a gazdasági reformok segítségével megvalósított kezdeti strukturális változások idószakában csökkent, majd az 1994—97-ig tarto gazdasági élénkülés során növekedett, ezt kovetóen a gazdasági recesszió idején kismértékben csökkent. Ezzel szemben Lengyelországban a kezdeti hanyatlás után nôvekedésnek induit, Szlovéniában pedig hanyatlás figyelhetó meg (4.5a táblázat). A munkaviszony hosszának nemek szerinti megoszlását elemezve arra a következtetésre jutunk, hogy Észtországban és a Cseh Kôztársaságban a nóket aránytala79

nul hátrányosan érintette a gazdasági válság. Az utóbbi országban például az 1997es gazdasági recesszió óta jelentósen csökkent a nök által egy munkáltatónál eltöltött munkaviszony átlagos hossza, míg a férfiak esetében ez az egész évtized során stabil volt (4.5b táblázat). A Cseh Koztársaságban nemrégiben egy tanulmány készült a munkaeró mobilitásáról. Ez a tanulmány rámutatott arra, bogy az egyes munkavállalók munkaviszonyainak hosszát eróteljesen meghatározza a munkavállalók neme és iskolázottsága. A ndknek és az alacsonyabb iskolázottságú munkavállalóknak nagyobb az esélye munkahelyük elvesztésére, és munkanélkiiliként vagy a munkaerópiacról kikerülve kevesebb esélyük van arra, bogy új munkahelyet találjanak (Sorm és Terrell, 1999). Lengyelországban a nõk és a férfiak esetében az állások stabilitása hasonló mintát követett, még akkor is, ha a munkaviszonyok átlagos hosszában mutatkozik eltérés. Ez clientèles a szlovén tapasztalatokkal, mivel Szlovéniában a nõk átlagos munkaviszonyának hossza majdnem változatlan szinten maradt, míg az évtized során a férfiak átlagos munkaviszonya majdnem egy évvel csökkent. A legtöbb rendszerváltó ország figyelemreméltó jellemzóje, bogy a férfi munkavállalók munkaviszonya általában rövidebb, mint a nõké, ez alól csak a Cseh Kôztársaság a kivétel (itt a helyzet éppen ezzel clientèles, de csak nagyon kis külônbség van a férfiak javára). Ez egyértelmüen bizonyitja, hogy a nõi munkavállalók esetében a fluktuáció alacsonyabb. Ezt részben az a tény magyarázza, hogy a nõk erõsebben kötödnek munkahelyükhöz, mivel jobban félnek attôl, hogy munkahelyük elvesztése esetén nem találnak új állást. A nõk mobilitása is alacsonyabb szintü, mivel túlreprezentáltak az alacsonyan fizetett, de biztonságosabb àllami szektorban, míg a férfiakat általában jobban vonzzák a gazdasági reformok nyomán létrejôtt és bõvülõ ágazatokban nyíló új munkalehetõségek. Amint korábban említettük, a foglalkoztatás stabilitásában bekôvetkezõ változások azonosítása szempontjából fontos megvizsgálni, hogy az idõ függvényében hogyan változik a foglalkoztatásnak a munkaviszony hossza szerinti megoszlása. Bár a szükséges adatokat csak a Cseh Kõztársaság, Lengyelország és Szlovénia esetében sikerült megszerezni (4.6 táblázat), ezek az adatok arról tanúskodnak, hogy az egyes országok között jelentõs külônbségek vannak. A gazdasági átmenet elsõ éveiben a rövid munkaviszonnyal rendelkezõ munkavállalók aránya sokkal magasabb volt a Cseh Koztársaságban, mint Lengyelországban vagy Szlovéniában. Ez ellentmond annak az általánosan elterjedt nézetnek, hogy a Cseh Kõztársaság viszonylag alacsony munkanélküliségi rátáját fõként a vállalatok szerkezetátalakításának késedelme magyarázza, ami viszont munkaerö-fölösleget eredményez. Ez csak részben igaz. 1994-ig igen magas volt a munkaerõ mobilitása és rugalmassága, amit az bizonyít, hogy az egy évnél rövidebb munkaviszonnyal rendelkezõ munkavállalók igen magas arányt képviseltek. Ez jelentõs mértékben elõsegítette a munkavállalók problémamentes munkahely-változtatását a jobb munkalehetõségeket kínáló bõvülõ ágazatokban. 1993 végén ez az arány 22% volt, a gazdasági stabilizációt kôvetõen azonban jelentõsen csökkent, és 1997 végén már csak 13,3%-ot tett ki. 1998-ban a gazdasági recessziót kôvetõen ismét ugrásszerüen megnövekedett azoknak a munkavállalóknak az aránya, akik munkahelyet váltottak. Ezzel szemben Lengyelországban és különösen Szlovéniában a vizsgált idõszak nagy részében a rövid mun80

4.6 táblázat

A foglalkoztatás megoszlása a munkaviszony hossza alapján a Cseh Kôztársaságban, Lengyelországban és Szlovéniában, 1993-99 (százalék)

Ország

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

Cseh Küztársaság1 6 hónapnál rövidebb 6-11 hónap 1 évnél rövidebb 10-20 év 20 évnél hosszabb 10 évnél hosszabb

11,0 11,2 22,2 16,0 16.7 32.7

10,9 8,4 19.3 14.3 15.8 30.1

8,4 7,7 16,1 14,1 15.4 29.5

7,6 7,1 14.7 14.0 15.0 29.0

7,0 6,3 13.3 13.8 14.9 28.7

7.0 9.1 16.1 12,2 14.0 26,2

6.3 8.3 14,6 12,3 13.2 25.5

14.3 20,6 23.8 44.4

15.7 20,0 21,0 41.0

14.6 20.1 21.4 41.5

10.5 22.3 22,0 44.3

9,8 26.5 25.5 52.0

12,6 24.3 25.7 50.0

13.5 23.7 25,2 48,9

12,0 23.6 24.6 48,2

Lengyelország 1 évnél rövidebb 10-20 év 20 évnél hosszabb 10 évnél hosszabb Szlovénia 1 év alatt 10-20 év 20 évnél hosszabb 10 évnél hosszabb

13.8 22.1 24.9 47.0 5,2 29,2 24,9 54,1

10.4 28.4 26.1 54.5

11,7 28,0 25.2 53.2

Jegyzetek: 1 A cseh adatok 1993. 1994, 1995, 1996 és 1997 vonatkozá.sában: Decembertol a következo év februárjáig; 1998 és 1999 vonatkozásában: Októbertól decemberig. .. = nines adat. Források: Eurostal Szlovénia nemzeti adatai tekintetében; Eurostat a Cseh Koztársaság nemzeti adatai vonatkozásában: Lehmann és Wadsworth. 2000 Lengyelország vonatkozásában. kaviszonnyal rendelkezó munkavállalók aránya növekedett, bár az utóbbi idóben mindhárom országban csokkenés volt tapasztalható (a legjelentósebb csokkenést Lengyelországban mérték, az 1997-es 15,7%-ról 1999-ben 10,5%-ra). Az egy évnél rövidebb munkaviszonnyal rendelkezó munkavállalók százalékos aránya nemesak az újonnan felvett munkavállalókat és a munkaerópiaci új belépóket tartalmazza (fóként pályakezdók), de a határozott idejü szerzódéssel foglalkoztatott munkavállalókat is. Szlovéniában például 1996 után jelentós nôvekedés mutatkozott a rövid munkaviszonnyal rendelkezó munkavállalók arányában. Ez részben az idószakos foglalkoztatás jelentósen megnövekedett szerepét tükrözi (lásd alább). A szlovéniai tapasztalatok rámutatnak an a, bogy az ország jelentós elórehaladást tett a munkaerópiaci rugalmasság nôvelése és a rugalmatlanságok kiküszöbö81

lèse irányában. Ezt mutatja a hosszú munkaviszonnyal rendelkezô munkavállalók különösen magas arányának csôkkenése is. Erdekes módon a Cseh Kôztársaságban is csökkent a hosszú munkaviszonnyal rendelkezô munkavállalók aránya, míg meglepó módon Lengyelországban 1997 után a szénbányászat és az acélipar területén rnúkodó nagyvállalatok szerkezetátalakításához kapcsolódó mélyreható szerkezeti változások ellenére nóvekedett. Az ido függvényében bekövetkezo fejleményeket azonban korültekintéssel kell elemeznünk, mivel a munkaviszony hosszában bekövetkezo változások az aktiv keresók életkori szerkezetében és a gazdasági ciklusokban bekövetkezo változásokat is tükrözhetik. Mivel a fiatal munkavállalók gyakrabban változtatnak munkahelyet,10 a munkáltatók pedig gazdasági visszaesés idején elsósorban a fiatal munkavállalókat bocsátják el, azokban a gazdaságokban, ahoi az aktiv keresó lakosság viszonylag fiatal, rövidebb lesz az egy munkáltatónál töltött munkaviszony átlagos hossza, mint azokban a gazdaságokban, ahoi öregszik a népesség. Ennek fordítottja is igaz, mivel az idósebb munkavállalók általában hosszabb idót töltenek el egy adott munkáltatónál, így a lakosság elôregedésének ténye elfedheti a foglalkoztatás biztonságának csokkenését. Az átmeneti gazdaságokban jelentós demográfiai változások is tôrténtek, amelyek meglehetõsen ellentmondásos hatással voltak a munkaerópiacokra. Ezeknek az országoknak egyrészt a lakosság elôregedési folyamatával kellett szembesülniük.11 Az idósebb munkavállalók a stabilabb foglalkoztatásra törekszenek, és amikor elvesztik állásukat, csak nehezen találnak új munkahelyet. A nyugdíjkorú vagy ahhoz közel álló munkavállalókat gyakran arra kényszerítették, hogy feladják állásukat. Ezt a negativ folyamatot részben enyhítették a kozelmúltban végrehajtott nyugdíjreformok, amelyek bevezették a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését, és így részben kiegyenlítették az említett korcsoport részvételi arányában bekövetkezett hanyatlást. Másrészt, az átmeneti gazdaságokban a munkaeró-kínálat jelentós nôvekedése volt tapasztalható, mivel az 1990-es évek elsó felében a fiatalok és a nók nagy számban léptek be a munkaerópiacra.12 Ez a folyamat Lengyelország kivételével 1995-ig lezárult.13 E jelenség mögött feltehetóen az húzódik meg, hogy a demográfiai tényezók valószínú'leg szerepet játszottak a rövidebb ideig tarto munkaviszonyok arányának emelkedésében a gazdasági reform elsó éveiben e három országban. Ennek az aránynak a késóbbi csôkkenése szintén demográfiai tényezókre vezethetó vissza. 10 A fiatalok tobbrétú munkatapasztalatot kívánnak szerezni; munkahely változtatásaikat gyakran a ranglétrán való elórelépés, a nagyobb felelósséggd jará munkakör betôltésének vágya és a niagasabb jövedelmi szint motiválja. 11 A Cseh Kôztársaságban 1990-ben a 45 év feletti személyek aránya 34.4% volt, és ez az arány 1999-ben 39,7%ot tett ki. Lengyelországban ugyanebben az idõszakban a 45 éven felüliek aránya 29,8%-ról 34,9%-ra nótt. Szlovéniában 1991-ben ez az arány 36,8% volt, míg 1999-ben elérte a 38,2%-ot. 12 Az alacsonyabb termelékenységi ráták miatt kevesebb no ment a kötelezo szülési szabadságon tú) meghosszabbított gyennekgondozási vagy szülói szabadságra. 13 A 15 és 24 év közötti személyek aránya a 15 éven felüliek teljes népességben, 1990-ben mért 14,9%-ról 16,7%ra nött 1995-ben, és 1999-ben ez az arány 15.5%-ra csökkent. Szlovéniában az analog adatok a következok: 14,7%, 15.8% és 14.8%. Ennek a korcsoportnak a 15 éven felüli népességben mért aránya egyedül Lengyelországban nótt az 1990-es évek során. ez az arány 1990-ben 14.1% és 1999-ben 16,9% volt.

82

Ugyanakkor a hosszabb ideig tarto foglalkoztatás arányában bekövetkezett jelentös csôkkenés bizonyitja, bogy az idosebb munkavállalók foglalkoztatása egyre instabilabbá vált. A népesség elôregedésének folyamata a jövöben igy jelentôs szerepet toit be a munkaerõ-kínálat alakulásában, hozzájárul a munkaerôhiányhoz, és a nem megfelelõ képesítések arányának nôvekedéséhez a munkaerôpiacon. A gazdaság ciklikus változásai szintén befolyásolják a foglalkoztatás átlagos hosszát. Ahogy már a korábbiakban említettük, az átmeneti gazdaságokban - az iparilag fejlett országoktól eltérden - a munkaviszony átlagos hosszában ciklikus változások figyelhetók meg. A munkaviszony hosszának utóbbi években tapasztalható novekedése így valószínúleg az átmeneti válság óta bekövetkezett gazdasági stabilizációt és fellendülést tükrözi. Amikor a cseh gazdaság 1997 után recesszióba került, a strukturális változások felgyorsulása negativ hatással járt a munkaviszony átlagos hosszára. Ez is a munkaviszony átlagos hosszának ciklikus jellegével volt összhangban. Mindazonáltal, úgy tünik, bogy Lengyelországban és Szlovéniában a munkaviszony átlagos hossza és a gazdasági nôvekedés közötti kapcsolat 1998 óta megfordult.

4.2.3 A különbözö munkavállalói kategóriák munkaviszonyának idó'tartama A 4.7 táblázat a munkaviszony átlagos hosszát mutatja nemek, korcsoport, ágazat, foglalkozás és képzettségi szint alapján tôrténó lebontásban. Ahogy ezt a fentiekben kifejtettük, az országok közötti nem súlyozott átlagok azt mutatják, bogy a nók hosszabb átlagos munkaviszonnyal rendelkeznek, mint a férfiak (a Cseh Kôztársaság kivételével). A munkaviszony átlagos hossza meredeken no az életkor növekedésével. Csak elhanyagolható külonbség van az országok között a fiatal munkavállalók munkaviszonyának átlagos hosszát tekintve: az átlag korülbelül két év (ez kismértékben meghaladja az iparilag fejlett országok átlagát), bárEsztország, Lengyelország és Szlovénia esetében ebben a korcsoportban kissé rövidebb a munkaviszony átlagos hossza. Ez a jelenség valószínúleg nem tükrözi a munkaeró-kínálati magatartást, mivel a fiatalok munkanélküliségi aránya jelentósen magasabb a munkanélküliség átlagos arányánál ezekben az országokban.14 Ezeket az országokat a fiatalok részmunkaidós és ideiglenes foglalkoztatásának magasabb aránya is jellemzi. A 45 év fölötti munkavállalók munkaviszonyának átlagos hossza ebben a hat országban nem éri el az iparilag fejlett országok munkaviszonyának átlagos hosszát (15 illetve 18 év). Ugyanakkor jelentôs külônbségek figyelhetók meg az országok között a 45 év fölötti munkavállalók korosztályában: Észtországban e korcsoport munkaviszonyának átlagos hossza 1999-ben korülbelül 10 év volt (osszehasonlítva az Amerikai Egyesült Allamokban tapasztalható 11 évvel), ez kétszerese a Lengyelországban és Szlovéniában mért idótartamnak. A különbözö országokban mért azou

A 15 és 19 év közötti fiatalok munkanélküliségi aránya 1999-ben 45,6% volt Lengyelországban. A 20 és 24 év közöttiek kôrében mért arány 29,7% volt ugyanebben az évben (Lengyelország Siatisztikai Évkônyve, 2000). 83

nos szint elsósorban a végrehajtott strukturális változások mértékét jelzi, különösen a reform kezdeti fázisában. Másodsorban, ez a mutató az idósebb munkavállalók foglalkoztatásának védelmében megnyilvánuló külonbségeket mutatja az egyes országokban, ami a szakszervezetek erejétól, a rangidósség szabályozásától és a munkáltatók preferenciájától függ. Ez az adat azt is megmutatja, hogy a munkaerópiaci kényszereket hogyan próbálták enyhíteni az idósebb munkavállalók rovására. A korkedvezményes nyugdíjazási rendszerek bevezetése után az összes vizsgált országban drasztikusan csökkent az idósebb munkavállalók munkaerópiaci részvételi aránya (a balti államok kivételével). Emellett arra kényszerítették a dolgozó nyugdíjasokat, hogy vonuljanak ki a munkaerópiacról, illetve sok idósebb munkavállalót késztettek arra, hogy adja fel gazdasági tevékenységét (általában a korkedvezményes nyugdíjazási rendszerek, a rokkantnyugdíjak vagy más szociális ellátás révén).15 A munkaviszony hossza jelentós külonbségeket mutât a külonbózó ágazatokban: a leghosszabb munkaviszonyokat a bányászatban és a villamos energia, gáz- és vízellátásban tapasztalhatjuk. Az oktatásban és az egészségügyben dolgozók munkaviszonya is hosszabb (ez 1999-ben kórülbelül 11 év volt). Az a tény, hogy ez utóbbi két ágazatban fóleg nók dolgoznak, részben magyarázatot ad arra jelenségre, hogy a nók munkaviszonya hosszabb, mint a férfiaké. A mezógazdaságot is a hosszabb munkaviszony jellemzi. Ugyanakkor ebben az esetben az adatokat óvatosan kell kezelni, mivel nagy külónbségek mutatkoznak az országok között (például 24 év Szlovéniában és 7 év a balti államokban). Szlovéniában a tulajdonviszonyok alig változtak a mezógazdaságban, míg a tóbbi országban a mezógazdasági szóvetkezeteket feloszlatták vagy vegyes vállalatokká, korlátolt felelósségó társaságokká, vagy egyéni gazdálkodók (mint a korábbi állami gazdaságok dolgozói) szóvetkezetévé alakították át. Mindez igen jelentós változásokat eredményezett azoknak a munkavállalóknak az állásaiban is, akik e folyamat során végig ugyanazt a tevékenységet végezték.16 A legróvidebb munkaviszonyt általában az olyan erósodó ágazatokban találjuk, mint a pénzügyi kózvetítés, a turizmus (az átlagos munkaviszony hossza a szállodákban és az éttermekben ósszesen 4,7 év volt 1999-ben) és az üzleti szolgáltatások. A magánháztartásokban, a nagykereskedelemben és a kiskereskedelemben (ahol igen sok fiatal dolgozik) dolgozókat is a rövid átlagos munkaviszony jellemzi. Az ágazatok szerinti lebontás hasonlóságokat mutât a fejlett ipari országok mutatóival (lásd Auer és Cazes, 2000). Ugyanakkor az úgynevezett kisprivatizáció, az államosított vagyon eredeti tulajdonosoknak tórténó visszaszolgáltatása és a kisvállalkozások gazdasági reformok által beindított fejlódése felgyorsította a munkaviszony hosszában bekovetkezó változásokat az olyan ágazatokban, mint a kózósségi és sze15 Érdekes módon a részvételi arányban bekövetkezett hanyatlás jóval eróteljesebb volt a 45 éven felüli férfiak körében, mint a hasonló korú nók esetében. Ez a jelenség a Cseh Koztársaság kivételével az összes vizsgált átmeneti gazdaságban megfigyelhetó volt. 16 Sajnos, Lengyelországban nem állnak rendelkezésre ezek az adatok, de ha figyelembe vesszük a családi gazdaságok nagy számát, feltételezhetjük, hogy a mezógazdaságban itt is jellemzó a hosszú átlagos munkaviszony (a munkaviszony foglalkozásonkénti megoszlásáról lásd alább).

84

mélyi szolgáltatások, a kereskedelem, a szállodaipar és - egy bizonyos mértékig az építõipar. A késztermék-elõállító ipar munkaviszonyának átlagos hosszában az egyes országok között megnyilvánuló külônbségek a gyakorlatban végrehajtott privatizáció (ez nem azonos azzal a kezdetben formális privatizációval, amely példâul a Cseh Kôztársaságban került végrehajtásra) és a gazdasâgi ciklus (Szlovénia kivételével) mellett az egyes országok strukturális változásainak mértékét tükrözik. A munkaviszony hosszának foglalkozás szerinti lebontása megfeiel az ágazatok szerinti elemzésnek. Altalánosságban azt mondhatjuk, bogy a szakképzett szellemi foglalkozásúak (például értelmiségiek és technikusok) rendelkeznek a leghosszabb munkaviszonnyal, míg betanított vagy szakképzetlen fizikai dolgozók és az alacsonyabban képzett szellemi foglalkozásúak (például a szolgáltatásokban, boltokban vagy piacokon dolgozók) rövidebb munkaviszonnyal rendelkeznek. Különösen hosszú munkaviszonyt tapasztaltunk a „szakképzett mezógazdasági és halászati dolgozók” kórében Lengyelországban (22 év) és Szlovéniában (25 év). Ezt annak a ténynek tulajdoníthatjuk, hogy a többi országtól eltéróen ebben a két országban nem következett be jelentós változás a mezógazdasági tulajdonban. Ez azt a tényt is tükrözi, hogy a mezógazdaságban nagy arányban dolgoznak alacsonyan képzett és stabil munkaviszonnyal rendelkezó idósebb munkavállalók (ez a jelenség különösen Lengyelországban figyelhetó meg). Erdekes módon, a munkaviszony ágazat és foglalkozás szerinti megoszlása a foglalkozás természetétól függ, így ez az összes vizsgált országban hasonlóan alakult.17 Az átlagos munkaviszony képzettség szerinti megoszlása ugyanakkor nem mutât hasonlóságokat az egyes országokban. Esztországban, Magyarországon és Litvániában a magasan képzett munkavállalók hosszabb munkaviszonnyal rendelkeznek, mint az alacsonyabban képzettek, míg ennek ellenkezóje jellemzó a Cseh Kôztársaságra, Lengyelországra és Szlovéniára (4.7 táblázat). Ennek a magyarázata valószínúleg abban rejlik, hogy míg az elóbbi három országban a késztermék-elõállító ipar és a mezógazdaság létszámcsôkkentése során nagyobb leépítések tôrténtek az alacsonyabban képzett munkavállalók korében, az utóbbi három országban késleltették az ipari vállalatok szerkezetátalakítását. E folyamatnak a munkaviszony hosszára gyakorolt hatása meglepõ, mivel a kevésbé képzett munkavállalók esetében alacsonyabb fokú állásstabilitást feltételeznénk. Ennek a feltételezésnek ellentmondanak a munkaviszony alakulásával kapcsolatos diszaggregált elemzésre alapuló empirikus kutatások, amelyek eredménye a nyugati, iparilag fejlett országok korábbi adataival csengenek egybe.18 A 4.8 táblázat egy másik érdekes ôsszefüggésre hívja fel a figyelmet a munkaviszony vállalati nagyság szerinti lebontásának segítségével. Úgy túnik, nincsenek nagy külônbségek az országok között: a vállala! méretének novekedésével a munkaviszony hossza majdnem az összes vizsgált országban egyértelmú'en nõ. A nagyobb (50 vagy több fõt foglalkoztató) vállalatok alkalmazottai jelentósen hosszabb munkaviszonnyal rendelkeznek (átlagosan 11,4 év 1999-ben), mint a tíz fõnél keve17

Ez megegyezik az OECD országok korábbi adataival (lásd Auerés Cazes, 2000). Például Burgess és Rees (1998) kimutatták, hogy az Egyesült Királyságban a kôtelezónél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezó nók és férfiak rövidebb munkaviszonnyal rendelkeznek. 1S

85

4.7 táblázat

A munkaviszony átlagos hossza nem, életkor, ágazat, foglalkozás és végzettség szerint, egyes rendszerváltó országok, 1999 (évek) Cseh 1 ÉsztKoztárs. orszáa

Összes Férfiak Nõk Korcsopon 15-24 25^14 45+ Àgazat Mezógazdaság, vadászat és erdõgazdálkodás Halászat Bányászat Késztermék-elôállítás Villamos energia, gázés vízszolgáltatás Építõipar Nagy- és kiskereskedelem; jármú és háztartási gépek j av ítása Szállodák és éttermek Szállítás, raktározás és kommunikáció Pénzügyi kôzvetítés Ingatlankozvetítés és üzleti tevékenységek Allamigazgatás és honvédelem; kôtelezõ társadalombiztosítás Oktatás Egészségügyi és szociális munka

86

Magyar- Litvánia or.szác

Lengyel- Szlovénia Átlag ország

Standard eltérés

9,0 9,3

6,9 6,3 7,6

8,6 9,1

7,6 6,9 8.3

11,9 11,4 12,3

12,1 11.7 12,5

9,4 9,0 9,8

2,1 2,1 2,3

2,5 7,2 13,9

2,1 5,5 10,1

2,6 7,6 13,6

2.3 5,8 12,3

2,1 8,6 19,0

1,9 9,3 20.8

2,2 7,3 14,9

0,3 1,5 4,1

12,9 5,4 13,9 10,1

7.1 8.2 13,1 7.0

10,6 8,9 11,4 9,1

6,8 5,9 11,2 9.2

24.6 4,3 13.1 11,8

12.4 6,5 12.5 9.4

6.5 1,7 1,1 1.6

11,7 7,0

10,8 5.0

12,2 6,2

10,8 6.2

13,4 10.1

11,8 6,9

1,0 1.7

5,4 4,5

4,2 2,9

6,2 5,2

4,0 4.0

9,0 6,8

5.8 4,7

1.8 1,3

11,6 6,7

7.6 4.6

11,1

7.4 4.4

11.7 9.6

9.9 6.4

2,0 1,9

6,4

5,4

6,2

7.0

6.7

6,3

0,6

9,4 12,9

10,4

8,9 11,6

6,6 11.3

9,9 11,9

8,1 11,6

1,6 0,8

10,4

10,1

11,3

10.3

12,4

10,9

0,8 folytatás

folxtatás Egyéb kozosségi, szociális és személyi szolgáltatás Magánháztartás és foglalkoztatott személyek

Cseh 1 Közt.

Észtorszás

7,1

7,6

8,2

8,2

..

10,0

8,2

1,6

1,6

5,6

1.5

..

5,1

3.1

1,9

3.6

10,2

7.6

9.1

4,7

7.4 9.6

10,4 10,8

8.5 11,3

10,4 11,4

9,5 10,3

9.2 10,6

1,2 0,7

7,8 7.5

10,1 9,5

8.6 8,9

11,6 10,7

10,9 11,3

9,8 9,5

1,4 1,4

4,4

6,2

5,1

6,0

9,2

6,1

1,6

6,4

8,7

6,0

21,8

25,2

13,0

7,1

9,6

10,3

8.5

1,5

8,4 5,7

10,3 7,7

11,9 10,2

9.6 7,3

1,5 1,8

Foglalkozás Fegyveres testületek 14,7 Torvényhozás, vezetó tisztviselók és vállalatvezetók 8,9 Szellemi foglalkozásúak 10,3 Technikusok és kapcsolódó értelmiségiek 10,1 Irodai dolgozók 8,9 Szolgáltatásban dolgozók, bolti és piaci eladók 5,9 Szakképzett mezógazdasági és halászati dolgozók 10,1 Kézmüipari és kapcsolódó kereskedelmi dolgozók 9,1 Üzemek, gépkezelók és-szerelók 10,2 Alapfoglalkozások 8,0

Magyar- Litvánia orszác

6.4 7.5 5.5

9,1 6,6

Lengyel- Szlovénia orszás

Átlag

Standard eltérés

Oktatás Altalános iskolai 10,0 6.9 7,0 19,7 18,6 11,8 5.8 Kózépiskolai 6,4 8,4 6,4 10,2 10,5 8.5 1.8 Felsóoktatási 9,8 7.9 10,3 10,6 9,6 9.5 1,0 Jegyzetek: 1 A Cseh Koztársuság adatait nem lebet osszehasonlítani a korábbi adatokkal, mert ezek csak az aliando szerzódéssel foglalkoztatottukra vonatkoznak. Az ágazalra és foglalkozásra vonatkozó adatok a nemzeti besorolási rendszereket használják. Az adatokat újracsoportosítottuk, hogy azok nagyjából megfeleljenek a NACE-nek (Rev.l) és az ISCO-88-nak. .. = nines adat Forras: Eurostat.

87

4.8 táblázat

A munkaviszony átlagos hossza a vállala! nagysága szerint egyes rendszerváltó országokban, 1999 (évek)

Munkavállalók száina

Cseh ÉsztKôztárs. orszás

Magyar- Litvánia orszás

Lengyel- Szlovénia Atlag orszác

Standard eltérés

1-10 11-19 20-49 50 vagy több

7.3 8,2 9.4 11,9

6,5 7,7 8,8 10,8

9,5 7,2 9,2 13,0

2,4 1,2 1,2 1,7

5,0 5,5 6,9 9,1

4,4 6,0 8,2 10,2

10,4 .. 10,6 13,3

7,2 6,9 8,8 11,4

Jegyzet: .. = nines adat. Forras: Eurostat. sebbet foglalkoztató vállalatok munkavállalói (átlagosan 7,2 év). Lengyelországban nem figyelhetó meg a vállala! mérelének a munkaviszony hosszára gyakorol! halása: a líznél kevesebb fbí alkalmazó vállalaíok esetében ez 9,5 év, a 11-19 alkalmazolíal rendelkezó vállalaíok eselében 7,2 év, a 20 és 49 fól alkalmazó vállalaíok esetében 9,2 év és az 50 vagy löbb munkavállalói alkalmazó cégek eselében 13 év.19 A nyugaí-európai országok adaíai azi sugallják, hogy a munkavállalók hosszabb ideig dolgoznak a nagyobb vállalaloknál és a lermeló' ágazaíokban (Bellman, Bender és Homsleiner, 2000; Burgess, Pacelli és Rees, 1997). A rendszerválló országokban ezt a jelenségel részben az a lény magyarázhalja, hogy a mikro- és kisvállalaíoknál gyengébb a foglalkozíalás! védó jogszabályok végrehajlása, így ezek kónynyebben dóntenek a munkavállalók elbocsátása melle!!. A jelenség mogol! meghúzódó másik leheíséges lényezó az, hogy sok ilyen vállalalo! csak a kózelmúllban hozíak létre. Allalánosságban elmondhatjuk, hogy az it! kimuíalotí adatok nagymérlékben megfelelnek a nyugaí-európai országokban lapaszlallaknak. 4.2.4

Munkaeró'-fluktuáció és a munkaviszony hossza

A 4.1 szakasz a munkaeró flukíuáció anticiklikus jellege irányába muíalo lendenciál határozol! meg a vizsgált álmeneli gazdaságokban, különösen a gazdasági reformok íerületén élen járó országok eselében. Ajelen szakasz eddig arra a kóvelkezíerésre jutotl, hogy az áílagos munkaviszony hossza ciklikus jellegu. Ezek a megállapítások osszeegyezlelhetó'k azzal az érvvel, hogy a munkaeró' flukíuációjának nóvekedése leróvidíti az áílagos munkaviszony hosszál, míg a kisebb fluktuáció munkaerópiaci siabilizációhoz és a munkaviszony hosszának nóvekedéséhez vezet. Mindazonálíal, ez az ósszes vizsgált országra konzisztensen jellemzó jelenség ellentmond az országok közötti ósszehasonlítás eredményeinek. A fenti érvekból az kóvetkezne, hogy minél nagyobb egy ország munkaeró fluktuációja, annál róvidebb az átlagos munkai9

88

A lengyelországi adutokat óvatosan kell kezelni, a megoszlást valószínuleg befolyásolja a mezogazdasági szektor.

viszony hossza. Ugyanakkor, ha összehasonlitjuk a 4.1, 4.4 és 4.5a táblázatokat (a 4.1 táblázat nem tartalmazza Magyarország és Litvánia adatait), láthatjuk, hogy az eredmények ellentmondanak e logikának. A munkaerõ fluktuációs aránya alapján az 1990-es évek második felében a Cseh Kôztársaság állt az elsõ helyen (itt a legalacsonyabb a munkaerõ fluktuációja), majd Szlovénia, Esztország és Lengyelország kôvetkezett (itt a legmagasabb a fluktuáció aránya). Ugyanakkor, amennyiben az átlagos munkaviszony hossza szerinti sorrendet nézzük, akkor a kôvetkezõ a rangsor: Szlovénia (leghosszabb), Lengyelország, a Cseh Kôztársaság és Esztország. Ezt a nyilvánvaló paradoxont két tényezõ magyarázhatja. Elsõként az, hogy Lengyelországban és Szlovéniában igen szegmentált a munkaerõpiac. Másodszor, mindkét országban igen nagy a hosszú munkaviszonnyal rendelkezõk aránya - a gazdasági átmenet itt gyakorlatilag semmilyen hatást nem gyakorolt a foglalkoztatásra. Ez a tény ezekben az országokban nõveli az átlagos munkaviszony hosszát. Másrészt, Lengyelországban és Szlovéniában a munkavállalók igen nagy számban vesztették el állásukat, és sok munkanélkülivé vált ember bizonytalan állásokba került. Ez a fejlemény e munkavállalói csoportnak a többi csoporthoz képest jóval magasabb munkaeró fluktuációját eredményezte. Szlovénia esetében ez mindenképpen megnyilvánul az idõszakos foglalkoztatás magas arányában (lásd 3.3 táblázat, 3. fejezet). Lengyelországban e dolgozók kozül sokan munkanélkülivé vagy inaktívvá váltak, ami a Cseh Kôztársaságra nem jellemzõ. A második tényezõ a rendszerváltó országok munkaügyi statisztikáinak eltérõ metodikája.20 Emellett nehéz megbízható adatokat szerezni a foglalkoztatás atipikus formáiról. Ennek megfelelõen az országok közötti õsszehasonlításokat csak elõvigyázatossággal értelmezhetjük. 4.3

A MUNKAHELY BIZTONSÁGA VERSUS ÁLLÁSSTABILITÁS

Az elõzõ szakaszban a munkaviszony hosszát használtuk az állásstabilitás mérésére. Mivel azonban az átlagos munkaviszony hosszát õnkéntes és kényszer folyamatok is befolyásolják, ez a módszer ellentmondásos információt ad a munkahely biztonságával kapcsolatban. Emellett, mikõzben az átlagos munkaviszony hossza a stabil foglalkoztatás trendjeit tükrõzi, a rövid távú állásokat vagy a munkaerõpiacon tôrténõ mozgásokat legjobban a kilépési arányok írják le.21 A munkahely stabilitás 20 A munkaerõ fluktuáció éves adatait Lengyelországban a negyedéves adatok alapján számítják ki, így a munkaerõpiaci státusz egy éven belül bekövetkezett többszörös változásait is figyelembe veszik. Ez növcli Lengyelország munkaeró-fluktuációjának arányát - külônosképpen a bizonytalan foglalkoztatásban lévõ munkavállalók esetében Esztországhoz és Szlovéniához képest (ezekben az országokban évente egyszer gyújtik az adatokat, így ezek nem tükrózik az adott évben bekóvetkezõ többszöri változásokat). A Cseh Kôztársaságban, ahogy ezt már a korábbiakban említettük. a rcndelkezésre álló adatok alábecsülik a munkaerõ-fluktuáció valós arányát, mivel az adatok nem tartalmazzák teljes mértékben az állásból állásba tôrténõ mozgásokat. 21 A kilépések aránya az egy adott idõszakban (hónap, év) állásukat elhagyó vagy elveszU) munkavállalók száma és az idószak kezdetén munkaviszonyban álló munkavállalók száma közötti arányszám.

89

megfelelõ meghatározásához olyan, a foglalkoztatásból kilépõkre vonatkozó adatokra van szükség, amelyek az állásváltozás okait tükrôzik vagy határozzák meg, például elbocsátások, gyárbezárások, ônkéntes kilépések vagy nyugdíjba vonulás és egyéb „természetes” kilépések. Ez azért fontos, mert az ônként kilépó munkavállalók valószínüleg javítani fognak helyzetükôn, míg a nem ônkéntes kilépések valószínüleg rontják a munkavállalók helyzetét, különösen, ha az újbóli foglalkoztatás nehézségekbe iitkôzik. A fejlett országokban a már említetteknek megfelelôen az ônkéntes kilépések jóval szignifikánsabb meghatározói a munkaerõ fluktuációnak, mint az elbocsátások: a gazdasági fellendülés során ezek gyakoribbak, míg az elbocsátások elõfordulása viszonylag szerény, és a gazdasági recesszió során ezeknek az aránya erõteljesebben csökken, mint ahogy az elbocsátások aránya nõ. 4.3.1

A foglalkoztatásból való kilépések

A vizsgált átmeneti gazdaságokban a foglalkoztatásból való kilépésekre vonatkozóan két fajta adat áll rendelkezésre: a kilépések oka szerinti adatok (általában munkáltatói felmondás, ônkéntes kilépés és más okból bekóvetkezó kilépés), ahogy ezt a 4.9 táblázat mutatja, valamint a kilépések célja szerinti adatok (más állásba, munkanélküliségbe vagy inaktivitásba tôrténo kilépés), ahogy ezt a 4.10 táblázat mutatja. Az elõbbi adatsor vállalati szintü adatokra, az utóbbi munkaerõ-felmérésekre alapul. Az ósszes vizsgált országban a kilépési arány okok szerinti diszaggregálása azt mutatja, hogy a gazdasági okok általában sokkal kevésbé játszottak szerepet az átmeneti idószakban bekövetkezett ósszes kilépésben, mint ahogy azt általában feltételezik (ezen adatok részletes ismertetését lásd Cazes és Nesporova, 2001). A gazdasági okokból tórténó kilépések aránya 1991 és 1993 között nõtt, de nem haladta meg az ósszes kilépés 40%-át. Ez az idõszak a kózép- és délkelet-európai országok nagymértékíí strukturális változásainak idószaka volt. Ebben az országcsoportban egyértelmú' korrelációt látunk a gazdasági fluktuáció és az elbocsátások aránya között. Az utóbbi a gazdasági recesszió (vagy a jelentós gazdasági lelassulás) idõszakaiban nõ, és a gazdasági fellendülés során csökken. A FAK országaiban ezzel ellentétben az elbocsátások soha nem játszottak nagy szerepet a kilépések indokai között. Az ônkéntes kilépések esetén még meglepõbb a két alrégió közötti külônbség. Bár ezek az adatok csak Lengyelországban és az Orosz Fôderációban állnak rendelkezésre, mégis levonhatjuk azt a kôvetkeztetést, hogy az ônkéntes kilépések száma Lengyelországban soha nem haladta meg az elbocsátásokét, míg az Orosz Fôderációban ezek jelentették a kilépések leggyakoribb formáját. Ez a külônbség azt jelzi, hogy a lengyel munkaerõpiac szükebb az Orosz Föderáció munkaerõpiacánál. Egyértelmú, hogy a lengyel munkavállalók nem változtatnak addig állást, amíg nem találtak maguknak új munkahelyet. A strukturális változásokat egyre kevésbé kívánják elbocsátásokkal megoldani, inkább más eszközöket alkalmaznak (így például nyugdíjazás, munkahelyen kívüli képzés, szülõi szabadság). Ezzel ellentétben az orosz munkaerõpiac tôbb lehetõséget kínál. A kutatások 90

4.9 táblázat

Kilépési arányok a kilépés oka szerint (százalékok)

Orszás

1990

1991

1992

A/ Munkáltatói felmondás Bulgaria 3,2 10,9 11,7 Lengyelország 1,5 6,6 5,9 Orosz Föd. Ukrajna

1993

1994

11,7 6.4 1.5

7.3 5.4 2,2

1995

3,7 4,9 1,6

B/ Onkéntes felmondások és a kilépés más formái Bulgária 25,7 25,3 19,4 17,9 18,5 18,8 Lengyelország .. .. 6,0 3,8 4,2 4,5 Orosz Föd. .. .. .. 23,6 25,2 24,1 Ukrajna C / B/-ból. Csak onkéntes felmondások Lengyelország .. .. 6,0 3,8 Orosz Föd. .. .. .. 16,3

4,2 17,6

4,5 17,6

1996

1997

1998

1999

4,2 4.1

6,0 3,0

5,0 4,3

5,7

2.2

2,8

1,9

1,9

20,6 3,7

25,9 2,9

24,8 3,5

34,2

15,5

14,0

15,8

16,8

3,7

2,9

3,5

Jegyzet:.. = nines adat. Forras: Vállalati felmérésekre alapuló országos statisztikák.

azonban egy másik magyarázattal is szolgálnak. A gazdasági problémák kényszerító ereje miatt az orosz munkáltatók az elbocsátásoktól eltérõ módszereket preferálnak a munkaügyi koltségek csokkentése érdekében, így az adminisztratív szabadságolást, a meghosszabbított szülói szabadságot, a rôvidített munkaidõt, a reálbérek csôkkentését vagy a bérek visszatartását. Az idósebb munkavállalók vagy a kisgyermekes anyák általában elfogadják ezeket a megoldásokat - különösen azokban a régiókban, ahol a munkacropiac csak kevés jó álláslehetóséget kínál - és új bevételi források után néznek. A fiatalabb munkavállalók úgy oldják meg a helyzetet, bogy egy jobb állás reményében felmondanak. A kutatások kimutatták, hogy a kilépések valódi oka az esetek 83%-ában gazdasági volt (beleértve az elbocsátásokat és a félig onkéntes kilépéseket).22 Bulgáriában az elbocsátásokon kívüli kilépések drasztikusan növekvö aránya 1997 óta (a munkáltatói elbocsátások aránya csak kismértékben nótt) arra utal, hogy a munkáltatók megállapodásra torekedtek a létszámfólóslegbe került munkaválla22 A regisztrált áliáskeresók kôrében végzett felmérés 1996-ban kimutatta, hogy a megkérdezett száz álláskeresó közül 38 fot elboesátottak, 5 fónek lejárt a határozott idejú munkaszerzódése, és 11 fo onként távozott. 45 fo az alaesony bér, a rendszeres bérhátraíék, a fizetetlen adminisztratív szabadságolás, a munkahely távolsága, vagy a bejáras koltsége miatt lépett ki (Tchetvemina, 1998).

91

lókkal annak érdekében, bogy elkerüljék a hosszú felmondási idõt vagy a végkielégítést. Ezeket a munkavállalókat gyakran ideiglenes státuszba helyezték. Az összes átmeneti gazdaságra jellemzo, bogy a munkáltatók a feleslegessé vált munkavállalókkal inkább megállapodnak a nyugdíjazásban, a korkedvezményes nyugdíjban vagy az „ônkéntes” kilépés más formájában, minthogy elbocsássák ôket. Ez a megoldás kevésbé kôltséges a munkáltatók számára, megelõzi a szociális feszültségeket, és az állami szociális alapokból a munkavállalók is bizonyos mértékú jôvedelemhez jutnak (lásd alább). A munkavállalók ezzel a megoldással elkeriilik azt a látszatot, bogy kevésbé produktívak, és így javítják újraelhelyezkedési esélyeiket. A 4.10 táblázat szerint, amely a cél szerinti kilépéseket mutatja a Cseh Kôztársaságban, Esztországban, Magyarországon, Lengyelországban és Szlovéniában, a foglalkoztatásból inaktivitásba tôrténõ kilépések aránya jelentõs mértékben meghaladta a munkanélküliségbe tórténó kilépések arányát. Ez azt jelzi, bogy a munkaerópiaci feszültségeket elsósorban az idósebb munkavállalók, és néhány más hátrányos helyzetü csoport rovására oldották meg oly módon, bogy elfogadtatták velük a nyugdíjazás vagy a korkedvezményes nyugdíj altematíváját (a nyugdíjkorhatár elérése nem jelenti automatikusan a szerzõdés megszünését). A gazdasági átmenet kezdeti nehéz idószakában gyakoribbak voltak a kilépések, míg ezek elõfordulási aránya késóbb csokkent. Esztországban és Szlovéniában a gazdasági reformok kezdeti stádiumában a foglalkoztatásból inaktivitásba tórténó' átmenet aránya többszöröse volt a munkanélküliségbe tórténó kilépéseknek. A Cseh Kóztársaságban, Magyarországon és Lengyelországban nem állnak rendelkezésre 1993 elótti adatok, de az ebben az idószakban mért részvételi arányok gyors csôkkenése ugyanazt a tendenciât mutatja, mint Esztországban és Szlovéniában. Míg Esztország gyorsan csókkentette a külónbséget, és 1997 után visszájára fordította ezt az arányt, a tóbbi vizsgált országban a munkanélküliségbe tórténó kilépések aránya még mindig alacsonyabb, mint az inaktivitásba tórténó kilépések aránya. A Cseh Kóztársaság, Esztország, Lengyelország és Szlovénia kózótt jelentós külónbségek vannak az állásból állásba tórténó mozgások tekintetében, amelynek aránya külónósen magas Esztországban, és átlag fólótti a Cseh Kóztársaságban is. Esztországban az állásból állásba tórténó mozgások aránya jóval meghaladta a másik két célból tórténó kilépések arányát a teljes átmeneti idószak során. Ez alátámasztja azt a már korábban kifejtett jelenséget, bogy egy ország külónósen magas munkaeró fluktuációját a masszív strukturális változások idézik eló. A Cseh Kóztársaságról rendelkezésre álló adatok hasonló bizonyítékkal szolgálnak a munkavállalók magas mobilitására vonatkozóan, külónósen 1995-ig, amely idószak alatt a munkaeró reallokációjára vonatkozó igényeket viszonylag kónnyen ki lehetett elégíteni anélkül, bogy ez a munkanélküliség hosszú szakaszait idézte volna eló. Ez a helyzet eltéróen alakult Lengyelországban, aboi a kózvetlen, állásból állásba tórténó mozgások elõfordulási aránya megegyezett az elbocsátásokéval, és 1995 elótt valószínüleg még alacsonyabb is volt, míg az inaktivitásba tórténó kilépések aránya folyamatosan magasabb volt, külónósen az 1996-ot megelózõ idószakban (1996 volt ez alól az egyetlen kivétel). 1995-ig a szlovén helyzet hasonló volt a lengyel helyzethez, itt a foglalkoztatásból inaktivitásba tórténó kilépések száma meghaladta az állásból állásba tórténó kilépések számát. Ugyanakkor 1995 után 92

4.10 táblázat Kilépések aránya, a foglalkoztatásból való kilépés célja szerint, egyes rendszerváltó országok, 1990-2000 (százalékok) Ország

1990

1991

1992 1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

Foglalkoztatásból munkanélküliségbe (FM) Cseh Közt. .. .. .. 1,7 1,4 Észtország 0,7 1,7 4,9 5,4 5,1 Magyarország .. .. .. 4,7 2,8 Lengyelország .. .. 7,9 8,4 8,1 Szlovénia 2,3 4,1 .. 3,3 2,3

1,2 4.2 2,8 6,8 2.2

1,5 4.8 2,2 6,2 2,7

1,8 4.6 2,2 5.0 2.4

3.0 6.0 1.7 5.0 2.5

1,4

1,2

Foglalkoztatásból inaktivitásba (FI) Cseh Közt. 5,3 4,3 Észtország 5,6 6,4 10,0 7.5 6,5 Magyarország 8,0 5,7 Lengyelország 11,4 12,8 11,1 Szlovénia 8,7 8,0 6.5 6,2

5,6 3.0 6.3 8.4 5.1

4.0 5.0 5.1 8,3 6.9

3,8 4.0 5.4 7.7 7.1

3.7 4.6 4.1 6.8 5,9

3,2

3,1

7,1

6,3

Foglalkoztatásból foglalkoztatásba (FF) Cseh Közt. .. .. .. 14,9 11,8 Észtország 9,7 12,2 16,5 17,0 16,1 Lengyelország 6,5 Szlovénia 5,0 4,9 .. 5,3 5,7

9,0 9,0 6.4 5.4

7.1 12,2 10,4

6.5 9.8 6,0

5,0 8,4 5.2

Jegyzet:.. = nines adat. Forras: Munkaeró-felmérések. a korkedvezményes nyugdíjazás szigorúbb feltételeinek köszönhetoen jelentõs csökkenés következett be az inaktivitásba tôrténõ kilépések számában.

4.3.2 A foglalkoztatásból tôrténó' kilépések és a gazdasági ciklusok közöttl korreláció Ahogy azt már a korábbiakban leírtuk, az iparilag fejlett országok munkaerõ kereslete a gazdasági fellendülések során nó. Ezekben az idõszakokban a munkáltatók általában magasabb béreket kínálnak az új és magasabb szakképzettséggel rendelkezõ munkavállalók alkalmazása érdekében. A magasabban képzett munkavállalók ugyanakkor hamarabb döntenek jobb állásajánlatok elfogadása mellett, és ez a tény a munkaerópiaci új belépésekkel és a korábban munkanélküli személyek újraalkal93

mazásával együtt hozzájárul az állásból állásba tôrlénô mozgások felgyorsulásához. Ezzel ellentétben, a gazdasági hanyatlás idószakaiban a munkavállalók nehezebben váltanak ônként munkahelyet, mivel félnek attól, hogy végül munka nélkül maradnak. Az ilyen idõszakokban a vállalatok termelési kôltségeik csôkkentésére törekszenek annak érdekében, hogy versenyképességüket fenntartsák vagy visszaállítsák. Ezekben az esetekben, ha szükséges, elbocsátásokat hajtanak végre, korkedvezményes nyugdíjazási lehetôségeket vesznek igénybe, vagy más, hasonló intézkedéseket tesznek a munkaerô létszámának csôkkentése érdekében. A 4.2 ábra a GDP, a foglalkoztatásból tôrténõ kilépések, beleértve az állásból állásba torténó mozgások alakulását mutatja négy átmeneti gazdaságban. Annak érdekében, hogy a GDP nôvekedési aránya és a foglalkoztatásból cél alapján tórténó kilépések közötti korreláció erõsségét kimutassuk, a megfelelõ korrelációs együtthatókat is kiszámítottuk (lásd 4.10 táblázat). A mögöttes feltételezés az, hogy az állásból állásba tórténó átlépések általában ónkéntesek (a FAK országainak kivételével, ahogy ezt a korábbiakban említettiik), míg a foglalkoztatásból munkanélküliségbe tórténó kilépések általában nem ónkéntesek, és a foglalkoztatásból inaktivitásba tórténó kilépések tóbbsége sem ónkéntes (a foglalkoztatásból tórténó ónkényes kiléptetés, a munkanélküli regisztrációs rendszerból való kikerülés, korkedvezményes nyugdíj, stb.). Ennek alapján feltételezhetnénk, hogy az állásból állásba tórténó mozgások elófordulása pozitív, míg a munkanélküliségbe vagy inaktivitásba tórténó kilépések negativ korrelációban vannak a GDP nóvekedésével. Emellett, míg az állásból állásba tórténó mozgások általában nagyobb késedelem nélkül tórténnek, a foglalkoztatást védó jogszabályok késleltetik a foglalkoztatásból munkanélküliségbe és inaktivitásba tórténó, nem ónkéntes kilépéseket. Igy tehát az utóbbi kilépések is korrelációban állnak a foglalkoztatásból tórténó kilépésre vonatkozó adatoknál egy évvel korábbi GDP nôvekedési rátával. Ismételten meg kell jegyeznünk, hogy ezeket az adatokat csak fenntartásokkal lebet figyelembe venni, mivel az adatsorok viszonylag róvidek és nem teljesek, és külónbségek vannak az országok kózótt az átmeneti idószak során. A 4.1 la és a 4.1 lb táblázatok erós negativ korrelációt mutatnak a GDP nóvekedése és az inaktivitásba tórténó kilépések kózótt Esztországban, Lengyelországban és Szlovéniában, még abban az esetben is, amikor az inaktivitásba tórténó kilépések idóben késleltetettek voltak. Ezzel ellentétben, a Cseh Kóztársaságban a foglalkoztatásból inaktivitásba tórténó átlépések ciklikusnak tíínnek, bár az idóben késleltetett korreláció úgy tünik, anticiklikus jelieget mutât (a tóbbi vizsgált országhoz hasonlóan). A várakozásoknak megfelelóen a foglalkoztatásból munkanélküliségbe tórténó kilépések erós negativ korrelációban állnak a gazdasági ciklussal a Cseh Kóztársaságban, Lengyelországban és Szlovéniában, függetlenül attól, hogy figyelembe vesszük-e az idóbeni késleltetést. Ugyanakkor Esztországban ez a kapcsolat meglehetósen gyengének tünik, valószínüleg azért, mert az eredményeket bizonyos mértékig befolyásolja az évtized elsó három vagy négy éve, amikor a vállalatok és munkavállalók magatartását még erõsen befolyásolták a múltbéli gyakorlatok. Ebben az idószakban az adminisztratív szabadságolás, a róvidített munkaidó és a bérhátralék 94

GDP nôvekedése GDP nôvekedése

GDP nôvekedése

FM/FI/FF FM/FI/FF

FM/FI/FF

GDP nôvekedése

GDP nôvekedése és k'ilépési arányok cél szerint, 1990-99 (százalék)

FM/FI/FF

4.2 ábra

Jegyzet: FM = foglalkoztatásból munkanélküliségbe; FI = foglalkoztatásból inaktivitásba; FF = foglalkoztatásból foglalkoztatásba Források: GDP ábrák: UNECE, 2000, és kilépési arányok: 4.10 táblázat. 95

4.1 la táblázat A GDP és a foglalkoztatásból való cél szerinti kilépések közötti korrelációs együtthatók, egyes rendszerváltó országok Ország

FF vs GDP

Cseh Kôztársaság 0,1291 Észtország -0,6176 Magyarország .. Lengyelország 0,1245 Szlovénia 0,9318

FI vs GDP

FIvsGDP(-l)

FM vs GDP

FM vs GDP (-1)

0,5020 -0,8452 -0,8409 -0,6721 -0,7734

-0,2511 -0,6607 -0,8557 -0,6338 -0,5146

-0,7847 0,3771 -0,8532 -0,5748 -0,5637

-0,4126 -0,0989 -0,9032 -0,5987 -0,8728

4.11b táblázat A foglalkoztatás nôvekedése és a foglalkoztatásból való cél szerinti kilépések közötti korrelációs együtthatók, egyes rendszerváltó országok Orszáe

FF vs GDP

Cseh Koztársaság 0,0662 Észtország -0,5675 Magyarország .. Lengyelország -0,2389 Szlovénia 0,7288

FI vs GDP

FI vs GDP (-1)

FM vs GDP

FM vs GDP (-1)

-0,4952 0,4528 -0,9809 -0,8272 -0,5231

-0,1480 -0,2182 -0,9022 -0,9331 -11,0373

-0,6502 -0,2338 -0,9803 -0,7577 -0,8173

-0,4224 -0,5400 -0,9504 -0,8806 -0,7138

Jegyzet: FF: foglalkoztatásból foglalkoztatásba tôrténó kilépés, FI: foglalkoztatásból inaktivitásba torténó kilépés és FM: foglalkoztatásból munkanélküliségbe torténó kilépés. .. = nines adat. Forras: A szerzók számításai a 4.10 táblázat alapján. meglehetõsen gyakorinak volt mondható, mikôzben az elbocsátások viszonylag ritkák, és a nyílt munkanélküliség csak korlátozott mértékú' volt. Ez is magyarázza a GDP és a foglalkoztatásból foglalkoztatásba torténó' mozgások negativ korrelációját, mivel ebben az idószakban a munkaeró vándorlása jellemzõ volt a FAK országaira. A gazdasági átmenet elsó éveiben tapasztalható munkaeróvándorlás nagymértékben ellentmond a gazdasági fellendülés idószakában bekôvetkezõ ônkéntes állásváltoztatások alacsonyabb elõfordulási arányának. Ugy tú'nik, a gazdasági recesszió során a munkavállalók sokkal óvatosabban döntenek munkahelyük elhagyása felól. Ezek az eredmények megfelelnek a munkaerópiaci mozgások fent meghatározott anticiklikus természetének, azaz a munkaeró iránti igény csôkkenésének idószakában magasabb a foglalkoztatásból torténó kilépések aránya, és a foglalkoztatás nóvekedési idószakaiban a kilépések aránya csókken. Amikor a munkaeró iránti igény növekszik, kevesebb embert bocsátanak el, illetve kevesebben lépnek ki (vagy kevesebb embert kényszerítenek ,,ónkéntes kilépésre”)- Ennek megfelelõen, amikor a kereslet csökken, a munkanélküliségbe vagy az inaktivitásba torténó kilé96

pések száma no. A foglalkoztatás nôvekedése és a munkanélküliségbôl torténô öszszes kilépés közötti korreláció elöjelei és nagysága nagyon hasonló a GDP és a foglalkoztatásból tôrténõ kilépések közötti korrelációhoz. Az összes itt vizsgált ország kozül egyedül Szlovénia igazolja a foglalkoztatásból foglalkoztatásba tôrténõ kilépések eros ciklikus jellegére vonatkozó hipotézist, bár a foglalkoztatásból foglalkoztatásba torténô mozgások abszolút változásai elhanyagolhatóak (lásd 4.2 ábra). Az elemzés azt sugallja, bogy a foglalkoztatásból valo kilépések a rendszerváltó országokban elsôsorban kényszerített, és nem ônkéntes kilépések eredményei voltak. Ezek a kilépések gazdasági okokból következtek be a gazdasági válság, a strukturális változások és a létszámfelesleg valamint a munkaügyi koltségek csôkkentésére irányuló vállalati igények miatt. Itt ismét azt látjuk, bogy ez a helyzet ellentmond az iparilag fejlett országokban tapasztaltaknak, aboi a gazdasági fellendülés idószakaiban az összes mozgás meghatározó oka a jobb állások miatti ônkéntes kilépésekben található, és ahoi a recesszió idószakaiban az ilyen kilépések aránya csökken. 4.4

KÔVETKEZTETÉSEK

A gazdasági és szociális reformok bevezetése nyomán megkezdõdôtt a korábbi kôzponti tervutasításos gazdaságok piaci viszonyokhoz torténô strukturális átalakításának régóta halogatott folyamata. Ezt a folyamatot a munkaügyi jogszabályok és a munkaerõpiaci intézmények jelentõs változása is elõsegítette. Az újonnan kialakított vagy átalakított intézmények gyengeségei tovább erõsítették a vállalatok átalakításának flexibilitását. Ezek a vállalatok nemcsak közvetlen elbocsátásokat és reálbércsôkkentéseket hajtottak végre, de rôvidítették a munkaidót, késleltették a bérek kifizetését, és a foglalkoztatás informális formáit is alkalmazták. Ez utóbbi négy gyakorlat lehetóvé tette a vállalatok számára a munkaügyi koltségek csôkkentését, de gyakran a rosszul teljesítõ vállalatok szükséges szerkezetátalakításának további késlekedését is eredményezte. E reformok és a nem kielégítõ végrehajtási mechanizmusok eredményeképpen a rendszerváltást megelózó helyzethez képest a foglalkoztatás és a jôvedelembiztonság jelentõs gyengülése következett be a rendszerváltó országokban. Ezt a negativ tendenciát intézményi segítséggel, munkaerõpiaci politikával és szociális védelemmel kellett ellensúlyozni. A legtôbb átmeneti gazdaságban a nyugat-európai minták befolyásolták a tôrvényi és intézményi reformok kialakítását. Ugyanakkor a folyamat az egyes országokban nagymértékben különbözött a gazdasági teljesítmény, a szakszervezetek pozíciója, a társadalmi párbeszéd helyzete és a nemzeti kultúra jellegétõl függõen. így a kozép-európai országok és a balti államok az európai uniós országok által alkalmazott flexibilitás/védelem megkôzelítési módot tették inkább magukévá, amit késõbb az európai uniós csatlakozási folyamat is tovább erõsített. A balkáni államokban, amelyeket súlyosan érintettek a fegyveres konfliktusok és a nem megfelelõ reformok miatt bekôvetkezõ gazdasági veszteségek, a továbbiakban is fennmaradt a rugalmatlanság, és a munkavállalók gyenge foglalkoztatási és jôvedelembiztonsága. 97

A FÁK országaiban a vállalatok átalakítását inkább belsö, mint külsö szabályozók akadályozták. Tôrténelmi okokból kifolyólag a munkahelyek védelme (amit a jôvedelmek gyenge védelme is kísért) még mindig a vállalatokhoz kapcsolódik, és a szélesebb értelemben vett munkaerõpiaci védelem és jôvedelembiztonság helyzete különösen gyengének mondható. A gazdasági átalakítás elsó idôszakában a gazdasági reformok által elindított szerkezetátalakítás a munkahelyek jelentôs számának megszúnésével és a munkaerõ reallokációjával járt. A gazdasági stabilizációtól és fellendüléstõl valószínúleg azt várták, hogy azok a munkaerõpiaci mozgások fluktuációját nagyjából az iparilag fejlett országokban tapasztalható szintre hozzák. Arra számítottak, hogy a magasabb fizetéssel járó, jobb állásokat keresõ munkavállalók foglalkoztatásból foglalkoztatásba tôrténõ átmenetének aránya növekszik, a munkanélkülieket vagy korábban inaktiv személyeket a korábbinál gyakrabban fogják alkalmazni, és kevesebb lesz az elbocsátások vagy kilépések száma. Az átmeneti gazdaságokban azonban a munkavállalók másképp viselkednek, és még jobb gazdasági helyzetben is haboznak állásaikból ônként kilépni, és új állásban elhelyezkedni. Ennek fõ oka, hogy ezekben az országokban az állásbizonytalansághoz sokkal negatívabb képzetek társulnak. Az ônkéntes kilépésektõl való tartózkodás mértékét alátámasztja az a tény, hogy a munkaerõ-kereslet szintje általában alacsony; sok nagy- és kôzépvállalat még mindig vagy ismételten leépíti a munkavállalók létszámát; és a kisvállalatok helyzete sok esetben bizonytalan. Ha figyelembe vesszük az átmeneti gazdaságok alacsony átlagos bérszintjeit, egyértelmü, hogy alig néhány munkavállaló engedheti meg magának azt a jóvedelemcsókkenést, amely együtt jár a munkanélküliséggel, hiszen ez sokuk számára az elszegényedést jelentené. Ezt alátámasztja az az általunk kimutatott tendencia, amely a munkaviszony ciklikus jellege mellett a munkaerõ fluktuáció anticiklikus jellegét mutatja. Mindez clientèles az iparilag fejlett országok gyakorlatával. Ugyanakkor Lengyelországban és Szlovéniában 1998 óta emelkedõben van a munkaviszony anticiklikus jellege, bár ennek fenntarthatóságát még nem vizsgálták. Ugy túnik, a munkaerõ fluktuáció 1997 óta Szlovéniában is ciklikus jelleget kezd mutatni. A külônbózõ munkavállalói csoportok munkaviszonyának elemzése is érdekes kôvetkeztetésekkel zárult. Elõszôr is, a munkaviszony ágazati megoszlása nagyon hasonló az átmeneti gazdaságokban és az iparilag fejlett országokban. A nemzetgazdaság ágazati struktúrája és az azon belüli változások jelentôs hatással vannak a munkaviszony átlagos hosszára. A személyi, termelési és elosztási szolgáltatások nagyobb aránya valószínúleg nõveli a foglalkoztatás instabilitását, míg a mezõgazdasági foglalkoztatás vagy az államigazgatásban és szociális szolgáltatásokban tórténõ foglalkoztatás nagyobb aránya a munkaviszony átlagos hosszának nôvekedését eredményezi. Másodszor, az életkor nôvekedésével jelentõsen nõ a munkaviszony hossza az ósszes vizsgált országban. Más szóval, az országok állásstabilitásában mért külônbségekre részben az aktiv népesség korstruktúrája is magyarázatul szolgál. Az a tény, hogy az 1990-es évek során sok fiatal lépett be a munkaerõpiacra és, hogy drasztikusan nõtt az idõsebb munkavállalók kilépésének és korkedvezményes nyugdíjazásának aránya, nagymértékben hozzájárult a munkahely stabilitásának ál98

talános hanyatlásához. Hannadszor, a rendszerváltó országokban a Cseh Kôztársaság kivételével a nók valamivel hosszabb munkaviszonnyal rendelkeznek, mint a férfiak. Ez azt bizonyítja, hogy a gazdasági átmenet során a nemi hovatartozás jelentösebb szerepet toit be a foglalkoztatás elérhetóségében és minóségében.

99

A FOGLALKOZTATÁST VÉDÕ JOGSZABÁLYOK MUNKAERÖPIACI HATÁSA A RENDSZERVÁLTÓ ÉS A NYUGATI FEJLETT IPARI ORSZÁGOK TAPASZTALAXAI ALAPJÁN

5.1

BEVEZETÉS

Ez a fejezet a foglalkoztatást védó jogszabályoknak az aggregált munkaerõpiaci eredményekre gyakorolt hatását elemzi. Foglalkoztatást védõ jogszabályok alatt értjük az alkalmazást és az elbocsátást - különös tekintettel a jogellenes elbocsátásra, a munkaviszony gazdasági okok miatt tôrténõ felmondását, a végkielégítést, a minimális felmondási idõt, az elbocsátások adminisztratív engedélyezését, továbbá a szakszervezetekkel és/vagy a munkaügyi igazgatás képviselóivel tôrténô elõzetes konzultációkat szabályozó rendelkezéseket. Ebben a fejezetben nem térünk ki a munkaerópiaci intervenció más típusaira, továbbá nem elemezzük azokat a munkavállalók védelmét szolgáló eszközöket sem, amelyek szintén hatással lehetnek a munkaerópiaci teljesítményekre az elemzés tárgyát képezó országokban. Ezt a kérdést a 6. fejezet tárgyalja részletesen. A jelen fejezet célja, bogy rávilágítson azokra az elemzési és statisztikai eszközökre, amelyek elengedhetetlenek a rendszerváltó országok munkaerópiaci rugalmasságának és munkaerópiaci teljesítményének megértése és mérése szempontjából. Az elemzést róvid áttekintéssel kezdjük, amely során a szigorú foglalkoztatást védó jogszabályok potenciális elónyeit és kóltségeit vizsgáljuk meg az aggregált foglalkoztatási és munkanélküliségi hatások, továbbá a foglalkoztatás és munkanélktiliség szerkezetére gyakorolt hatás szempontjából (i.e. munkavállalók bizonyos csoportjai), és ósszefoglaljuk a 19 nyugati fejlett ipari ország tapasztalatai alapján rendelkezésre álló adatokat is (a továbbiakban „OECD-19”).' Ezt követöen, az 1990-es évek adataira támaszkodva, ugyanezt az elemzést részletesen elvégezzük 1

Az OECD-19 csoportba tartozó országok, amelyek esetében ôsszehasonlító adatok állnak rendelkezésre, az alábbiak: Ausztrália, Ausztria, Belgium, Kanada, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, írország, Olaszország, Japan, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia. Portugália, Spanyolország, Svédország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Allamok. Az OECD-nek jelenleg több tagja van, közöttük néhány rendszerváltó ország is, nevezetesen a Cseh Koztársaság, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia. 101

néhány rendszerváltó ország esetében is. Elemezzük a foglalkoztatás védelmében bekövetkezett változásokat és azok inunkaerxípiaci hatását ôt országban - Bulgáriában, a Cseh Koztársaságban, Esztországban, Lengyelországban és az Orosz Fôderációban. Ezt az elemzést inkább gazdasági, mint szigorú értelemben vett jogi szemszôgbõl végezzük. Erre az információra alapozva az OECD által alkalmazott módszer segítségével megalkotjuk a foglalkoztatást védõ jogszabályok mutatószámait (lásd OECD, 1994a és 1999). Végezetül, kétváltozós ôsszefüggések segítségével néhány elõzetes megállapítással szolgálunk a foglalkoztatást védõ jogszabályok és a munkaerõpiac teljesítménye közötti kapcsolatra vonatkozóan. 5.2

FENNÁLLÓ MUNKAVISZONY

5.2.1

Az alkalmazás és elbocsátás szabályainak hatását irányító elvek

A foglalkoztatást védõ jogszabályok szigorúsága mind a munkáltatók, mind a munkavállalók dõntéseit befolyásolhatja. Az alábbiakban részletesen bemutatjuk a foglalkoztatást védõ jogszabályok mellett és azok eilen szóló elméleti érveket. A foglalkoztatást védõ jogszabályok elsõdleges feladata, hogy a munkavállalók számára foglalkoztatást és jõvedelembiztonságot garantáljanak mindenkori munkahelyükõn és elbocsátásuk esetén egyaránt. Az elõzetes tájékoztatás keretében a munkavállalók értesülnek az elbocsátási tervekrõl, így idõt kapnak arra, hogy új munkahelyet keressenek. Vannak olyan országok, ahol a foglalkoztatást védõ jogszabályok arra kõtelezik a munkáltatókat, hogy - amennyiben lehetséges - belsõ átszervezéssel továbbfoglalkoztatást biztosítsanak a munkavállalók számára, és együttnrmkôdjenek a szakszervezetekkel és az állami munkaerõpiaci intézményekkel az elbocsátott munkavállalók újrafoglalkoztatásának elõsegítése érdekében, és ezzel egy idõben pénzügyi kompenzációt is nyújtsanak. Ezeknek a rendelkezéseknek az a célja, hogy erõsítsék a munkavállalók hosszú távú elkótelezettségét munkahelyük és munkáltatójuk iránt, vállalaton belüli átszervezéssel, vagy - amennyiben ez nem lehetséges - más módon segítsék elõ az újrafoglalkoztatás zókkenõmentes megvalósítását, és enyhítsék az esetleges jõvedelem-kiesést. A stabil foglalkoztatási kilátások arra ösztönzik a munkavállalókat, hogy átképzésen és újabb készségek elsajátításában vegyenek részt, és arra ösztönzik a vállalatokat, hogy képzési tevékenységet finanszírozzanak, mivel így javíthatják termelékenységüket, a munkaerõ belsõ rugalmasságát, és növelhetik a piaci alkalmazkodás sebességét (lásd Piore, 1986). A munkahely biztonsága azt is jelenti, hogy a munkavállalók kevésbé ellenzik az új technológiák és termelési gyakorlatok bevezetését. A szigorúbb foglalkoztatást védõ jogszabályok azonban az elbocsátások folyamatát általánosságban hosszadalmasabbá és kôltségesebbé teszik a munkáltatók számára. Ezért a vállalatvezetés kénytelen alternativ megoldásokat keresni, így például megfelelõbb erõforrás-fejlesztési politika segítségével növelni a munkaerõ funkcionális rugalmasságát, és a technológiai korszerúsítés, jobb marketingstratégia és to102

vábbi hatékony eszközök segítségével erósebb motivációt teremteni a munkavállalók számára a vállalatok szerkezetátalakításának keretében. Ezeknek az eszközöknek az alkalmazásával a cégeket arra lebet ösztönözni, bogy aknázzák ki belsó tartalékaikat, ruházzanak be az emberi erõforrásokba, és folyamatosan korszerüsítsék mind technológiájukat, mind szervezeti felépítésüket. Cserébe a vállalat iránt elkötelezett alkalmazottaik lesznek, akik hajlandóak és képesek is arra, bogy folyamatosan alkalmazkodjanak az új technológiai és piaci kihívásokhoz (lásd Akerlof, 1984). A szigorúbb foglalkoztatást védó jogszabályokkal szembeni további elvárás, bogy bizonyos hátrányos helyzetü csoportoknak jobb foglalkoztatási védelmet nyújtsanak. Ezek a csoportok elbocsátásuk esetén csak igen nagy nehézségek árán találhatnának új munkahelyet és juthatnának jövedelemhez. Ezekbe a csoportokba tartoznak például az idõsebb munkavállalók, akiket életkorukból kifolyólag védenek a jogszabályok, a terhes nók, a sziilési szabadságon lévõ nók, a kisgyermekeiket egyedtil nevelõ szülôk, a megváltozott munkaképességú' munkavállalók és egyéb csoportok. A foglalkoztatást védó jogszabályok tehát segítenek a kiszolgáltatott helyzetben lévó munkavállalókkal szembeni hátrányos megkülônbóztetést csökkenteni, elõsegítik ezen csoportok foglalkoztatását, és segítenek megtakarításokat elérni azokban a szociális jóléti alapokban, amelyek egyébként a hátrányos helyzetu csoportok jóvedelempótló támogatását lennének hivatottak finanszírozni. Ilyen módon, a szigorúbb foglalkoztatást védó jogszabályok a munkahely stabilitását, és ezáltal az aggregált termelékenység nóvekedését segítik eló, mivel megkónnyítik a vállalatok számára az adaptációt, a technológiai fejlódést és a munkavállalók folyamatos képzését, mindekózben jóvedelemegyenlóséget biztosítanak, valamint küzdenek a hátrányos megkülônbóztetés eilen. Mindent összevetve, a foglalkoztatást védó jogszabályok nóvelik a gazdasági teljesítményt és az életszínvonalat (lásd Ichniowski, Shaw és Prennushi, 1997, valamint Nickell és Layard, 1999). A szigorúbb foglalkoztatást védó jogszabályok potenciális kóltségeit nóveli mindenekelótt a körön belül lévók, azaz a magas szintú foglalkoztatási biztonságot élvezó, állandó munkaviszonnyal rendelkezó munkavállalók, és a körön kívül lévók, azaz a rendestól eltéró munkaviszonyban (határozott idejú szerzódéssel, szezonálisan vagy az informális foglalkoztatás bármely egyéb formájában) foglalkoztatottak, valamint azon munkanélkiiliek között egyre nôvekvó távolság, akikre nem vonatkoznak a foglalkoztatást védó jogszabályok. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a munkavállalók elsó csoportjába tartozók állandó munkahelyének biztonsága az életkorral együtt nó, míg a munkahely elvesztésének kockázata csökken. Ezzel ellentétben, a második csoportba tartozók számára problémát jelent állandó munkaviszony létesítése, és a gazdaság negativ változásaival együtt esélyeik tovább romlanak. Igy a szigorúbb foglalkoztatást védó jogszabályok ösztönözhetik a foglalkoztatás szokványostól eltéró formáinak elterjedését, és csökkenthetik az újonnan felvett dolgozók számát, különös tekintettel az állandó munkaviszonyban dolgozók számára. Ez magasabb munkanélküliségi rátát eredményezne, különösen a tartós munkanélkúliség nóvekedését hozná magával. A szigorú foglalkoztatást védó jogszabályoknak azonban még a munkavállalók elsó csoportjába tartozók számára is lehetnek bizonyos hátrányai. Míg ezek az emberek általánosságban véve valóban 103

erösebb védelmet élveznek a munkaheiy elvesztésével szemben, elôfordulhat, bogy kénytelenek elfogadni vállalaton belüli àthelyezésüket olyan munkakörbe, amely alacsonyabb szakképzettséget igényel, kevesebb felelôsséggel, alacsonyabb beosztâssal vagy alacsonyabb fizetéssel jár. A szigorúbb foglalkoztatást védõ jogszabályok alkalmazása esetén a vállalatok munkabérkôltsége növekszik, mivel elbocsátások esetén végkielégitést kell fizetniük, és tovâbbi kôtelezettségeik vannak az elbocsátott munkavállalókkal szemben, például segítséget nyújtani újrafoglalkoztatásukban, és finanszírozni munkaerópiaci képzésüket. A hosszadalmasabb adminisztratív eljárás miatt (elôzetes értesités, a munkavállaiói képviseletekkel és/vagy a munkaerópiaci intézményekkel tôrténô egyeztetések) a vállalatnak az elbocsátott dolgozókat bizonyos ideig még a bérlistán kell tartania, ami jelentô's tôbbletkôltségekkel jár. Tehát, minél szigorúbbak a foglalkoztatást védõ jogszabályok, annál óvatosabbak a cégek az állandó munkaviszonyban foglalkoztatandó munkavállalók alkalmazásakor. A társadalom számára a szigorúbb foglalkoztatást védõ jogszabályok kétféle kõltséget jelentenek. Elõszôr is, a munkaerõpiac kettõssége a munkaerõpiacon belül és azon kívül levõk esetében nõveli a munkaerõpiac merevségét, az egyenlõtlenséget és a szociális kirekesztést, amelyek enyhítése további kôltségekkel jár. Másodsorban, a megfelelõ védelemmel rendelkezõ munkavállalókat a privilégiumaik elvesztésétõl és a munkaerõpiac bizonytalanságaitól való félelem megakadályozza abban, hogy máshol jôvedelmezõbb állást keressenek. Ahogy fentebb említettük, a szigorúbb foglalkoztatást védõ jogszabályok elõsegíthetik a zõkkenõmentesebb munkaerópiaci alkalmazkodást, erõsíthetik a szociális stabilitást, elõsegíthetik a kiigazítás kõltségeinek megosztását a társadalom és a vállalati szféra között, és hozzájárulhatnak az új technológiák gyorsabb alkalmazásához, aminek pozitív hatásai vannak a termelékenységre. A vállalatok nem mindig képesek megfelelõen elvégezni a munkaerõ belsõ átcsoportosítását, mivel nem állnak rendelkezésre a megfelelõ befektetési alapok, vagy kedvezõtlen a munkaerõ szerkezete, vagy általánosságban véve nehéz piaci helyzet áll elõ, amely tovább csõkkentené a vállalatok versenyképességét és hosszú távú nõvekedési kilátásait. Ilyen helyzetben a vállalat mindenképpen arra kényszerül, hogy elbocsássa a munkavállalóit, még akkor is, ha ez a foglalkoztatást védõ jogszabályok miatt igen magas kõltségekkel jár. A vállalatok ilyenkor az új alkalmazottak felvételét is korlátozzák, és ezekkel az intézkedésekkel hozzájárulnak a munkanélküliség arányának nõvekedéséhez. Sõt, a munkanélküliség idõtartama is emelkedik. A nem versenyképes vállalatok számának emelkedése káros hatással van a nemzetgazdaság fejlõdésére és az általános gazdasági helyzetre, mivel csõkkenti a gazdaság- és szociálpolitika megvalósítására rendelkezésre álló erõforrásokat, és nõveli a megfelelõ intervenciós alapok iránti igényt. Az elméleti érvek iménti áttekintése rámutat arra, hogy a foglalkoztatást védõ jogszabályoknak számos hatása van a munkaerõ kôltségeire, a foglalkoztatásra és a termelékenységre. Ezek között vannak kedvezõ és kedvezõtlen hatások egyaránt. Valószínúsíthetõ, hogy ezeknek a hatásoknak a netto eredõje a vállalat méretétõl, tevékenységétõl és a gazdasági kôrülményektõl függõen változik. Az elméleti modellek azonban világosan rámutatnak arra, hogy szigorúbb foglalkoztatást védõ jogsza104

bályokkal stabilabb foglalkoztatást és tartósabb egyéni munkaviszonyt lebet biztosítani (i.e. dinamikus perspektívából szemlélve). A szigorúbb foglalkoztatást védõ jogszabályok csökkentik az alkalmazás és az elbocsátás gyakoriságát. 5.2.2

A nyugati fejlett ipari országok tapasztalatai

Az empirikus kutatás a különbözö foglalkoztatást védõ jogszabályokra vonatkozó mutatószámok és a munkaerõpiaci teljesítmény ágazatkôzi mutatószámainak alkalmazásával igazolta az itt leírt elméleti kôvetkeztetéseket. Bár a szakirodalomban nem olvashatók egyértelmú' eredmények, a munkaerõpiaci teljesítmény makro mutatószámainak implikált viselkedését jó néhány tényezõ támasztja alá: az aggregált foglalkoztatási és munkanélküliségi szinteket nem befolyásolják erõteljesen a foglalkoztatást védõ jogszabályok szigorúságának ágazatkõzi mutatószámai, azok annál stabilabbnak mutatkoznak. Formális, empirikus regresszióanalízisben a foglalkoztatást védõ jogszabályokra (employment protection legislation - EPL) vonatkozó mutatószámok statisztikailag szignifikánsak, de együtthatójuk alacsony (lásd Scarpetta, 1996). Empirikus tanulmányok szintén megvizsgálták az EPL hatását a munkaviszony stabilitására, diszaggregált perspektívából, különbözö intézkedéseket ôsszehasonlítva, amelyeket a munkavállalók, illetve a munkáltatók szempontjából vizsgáltak. A munkaero-fluktuációra vonatkozó intézkedések negativ összefüggést mutatnak az EPL mutatószámokkal: Kanadában és az Egyesült Allamokban például a munkaerõ fluktuációja körülbelül kétszerese az európai országok tôbbségében tapasztalható mutatóknak.2 Néhány empirikus kutatás ôsszefüggést keresett a munkaerõpiaci teljesítmény és az EPL mutatószámok, valamint azok változásai között. Ezek a vizsgálatok vegyes eredményekkel zárultak. Az OECD (1999) nemrégiben áttekintette az EPL hatását a munkaerõpiaci teljesítményre, frissített mutatószámokat alkalmazva,3 és az EPL országonkénti ôsszehasonlításaiból fény derült arra, hogy a fejlett ipari országok között nagy külônbségek mutatkoznak a foglalkoztatást védõ jogszabályok szigorúságában, amelyek az 1990-es évek során a reformtôrekvések ellenére is fennmaradtak. A vizsgálatok fõbb megállapításait az alábbiakban foglalhatjuk össze: az OECD egyértelmú'en negativ korrelációt talált a foglalkoztatást védõ jogszabályok szigorúsága és a munkaerõpiaci részvétel aránya, valamint a foglalkoztatás szintje között a különbözö országokban, de kimutatta a foglalkoztatást védõ jogszabályok pozitív hatását a primer korú férfiak foglalkoztatási rátájára vonatkozóan (OECD, 1994b és 1999).4 Más tanulmányok azonban ettõl eltérõ magyarázatokkal szolgálnak erre a 2 Lásd Bertola. Boeri és Cazes (1999). A munkaerõ fluktuációjának éves mutatója (a munkaerõ elbocsátások és munkaerõ felvéteiek összege a vizsgáll idoszakban, az átlagos foglalkoztatási ráta százalékában kifejezve) 92,6 volt Kanada és 126,4 az Egyesült Államok esetében, míg Franciaországban 58. Németországban 62 és Olaszországban 68,1 az 1980-as évek végén. Az utóbbi három európai országban a foglalkoztatást védõ jogszabályok jelentõsen szigorúbbak voltak, mint Kanadában és az Egyesült Allamokban (lásd az 5.1 táblázatot ebben a fejezetben). ' Az OECD (1999) frissítette és felülvizsgálta az EPL mutatószámokat, amelyek inár tartalmazzák a csoportos létszámleépítésre vonatkozó szabályozásokat is. 4 Valószínüleg a fiatalok, a nõk és a kevésbé képzett munkavállalók kárára.

105

jelenségre. Ezek inkább gazdasági és kulturális külônbségekre mutatnak rá, nem pedig a foglalkoztatást védõ jogszabályok szigorúságában látják a magyarázatot (Nickell, 1997; Bertola, Boeri és Cazes, 1999). Az empirikus kutatás eredményeit az 5.1 számú bekeretezett szôvegben tekintjük át. Ôsszefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy az empirikus kutatások vegyes eredményre jutottak a munkaerõpiaci szabályozások munkaerópiaci teljesítményre gyakorolt hatásának értékelése kapcsán a nyugat-európai fejlett ipari országokban. A kutatások alapján az elmélet és a gyakorlat közötti kapcsolat homályos, nem egyértelmu, bár ez részben magyarázható a munkaerõpiacot védõ jogszabályok, intézkedések összetett és nem pontosan megfogható mivoltával, valamint a foglalkoztatást védõ jogszabályok fogalmának homályosságával is. A hiányosságok ellenére azonban sziikség van EPL mutatószámokra ahhoz, hogy empirikus kutatást lehessen végezni, ezért a nehézségeket és buktatókat szem elõtt tartva a rendszerváltó országok esetében is fontos hasonló elemzési és statisztikai eszközök kidolgozása. A fejezet kovetkezõ részeiben ennek a feladatnak kívánunk eleget tenni. Szovegdoboz 5.1

A szigorúbb foglalkoztatást védõ jogszabályok munkaerõpiaci hatásaira vonatkozó empirikus bizonyítékok ôsszefoglalása

Az empirikus bizonyítékok OECD által készített áttekintése szerint a foglalkoztatást védõ jogszabályok általánosságban véve csekély vagy semmilyen hatással nincsenek a munkanélküllség egészére, bár az EPL befolyásolhatja a munkanélküliség idõtartamát, mivel a munkanélküllség tartóssága a szigorúbb foglalkoztatást védõ jogszabályok esetén növekszik. A foglalkoztatást védõ jogszabályok befolyásolhatják a munkanélküliség demográfial ôsszetételét. A munkaerõ fluktuációja szigorúbb jogszabályok esetén csökken, és vice versa, de szigorúbb jogszabályok esetén emelkedlk az egylk munkahelyet közvetlenül másikkal felváltók aránya a munkahelyüket elhagyók ôsszességéhez vlszonyítva. A szigorúbb foglalkoztatást védõ jogszabályok, úgy tünik, tendenciaszerüen nõvellk a tartós munkaviszonyok arányát. A legtôbb tanulmány alátámasztja, hogy a szigorúbb foglalkoztatást védõ jogszabályok nõvellk az õnfoglalkoztatók arányát a teljes foglalkoztatottságon belül, míg a jogszabályok idõszakos és részmunkaidõs foglalkoztatásra gyakorolt hatása nem egyértelmü. Az elemzés valójában nem talált szignlfikáns õsszefüggést a foglalkoztatást védõ jogszabályok szigorúsága és az Idõszakos toglalkoztatás aránya között. Ha az EPL mutatószámot két, az állandó és nem állandó munkaviszonyra vonatkozó almutatószámra bontjuk, kiderül, hogy az EPL nem gyakorol jelentõs hatást az idõszakos toglalkoztatás gyakoriságára. Az OECD tanulmány megállapítja, hogy az EPL liberalizációjának kedvezó hatása van a fiatal munkavállalók idõszakos foglalkoztatására, segíti a fiatalok munkába állását tanulmányaik befejeztét kõvetõen, de csekély bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy a szigorú foglalkoztatást védõ jogszabályok elõsegítenék a munkavállalók más csoportjainak Idõszakos foglalkoztatását is.

106

A különbözö elemzések azt bizonyították, hogy a szigorúbb jogszabályokkal rendelkezö országokban a munkaerõ alkalmazkodásának módjában változás következett be: a változó keresletet a munkaidõ megváltoztatásával, nem pedig foglalkoztatási intézkedésekkel elégítik ki. Az eröteljes foglalkoztatási védelem kedvezõbben hat a primer korú, szakképzett térfiak íoglalkoztatására, míg alacsonyabb foglalkoztatási szintet eredményez a fiatalok, a nok és a kevésbé képzett munkavállalók csoportjaiban. A munkaerõpiac teljesítményét befolyásoló más tényezó'ket is tekintetbe kell vennl, ilyenek például a kollektiv tárgyalások, vagy az aktiv és passzív munkaeró'piacl politikák. A tôbbváltozós analízls eredményel általánosságban véve alátámasztották a tent emiített eredmények némelyikét, de közel sem az összeset. Elôszôr is, nem lehetett szigniflkáns kapcsolatot kimutatni a foglalkoztatási védõ jogszabályok szigorúsága és a munkanélküllségl ráta között. Másodszor, a kôzponti szinten zajló kollektiv tárgyalás, úgy tünik, enyhíti a szigorúbb foglalkoztatást védõ jogszabályok minden negativ hatását a munkanélküliség tekintetében. Harmadszor, nem tártak fel semmllyen tontos ôsszefüggést a munkanélküli ellátások helyettesítési rátája, folyósításuk ¡dó'tartama és a munkanélküliség egésze között. Ezzel szemben, az aktiv munkaeröpiaci politlkákra fordított kladásoknak pozitív hatása van a munkanélküliség csôkkenésére, mindazonáltal ez az összefüggés statisztikallag inszigniflkánsnak tekinthetô. Negyedszer, míg a szigorúbb foglalkoztatási védõ jogszabályoknak pozitív hatása van a primer korú férfiak munkanélküllségére, semmiféle szigniflkáns korrelációt nem tártak fel az EPL szigorúsága és a fiatalok, valamint a primer korú nõk magasabb munkanélküliség! rátája között. A foglalkoztatási hatásokat illetõen a tôbbváltozós analízls szintén klmutatta a szigorúbb EPL pozitív hatását a primer korú férfiak foglalkoztatási rátájára, és az általános foglalkoztatási színvonalra valamint a nõk íoglalkoztatására gyakorolt negativ hatását. Azonban ezeknek a korrelációs együtthatóknak egyike sem volt statisztikallag szignifikáns, ami azt jelenti, hogy a foglalkoztatási védõ jogszabályoknak csekély hatása lenne a foglalkoztatás szlntjére, amennylben az összes tôbbl tényezõ változatlan maradna. Ezzel ellentétben, az EPL jelentõs korrelációt mutât bizonyos munkaeröpiaci adatokkal, mint például a munkaerõ fluktuációja, a munkanélküllvé válás, a munkanélküliség idõtartama és a tartos munkanélküliség aránya. Minél szigorúbbak a foglalkoztatási védõ jogszabályok, annál alacsonyabb a munkaerõ fluktuációja, annál magasabb a munkanélküllvé válók aránya, annál hosszabb a munkanélküli státusz idõtartama, és annál magasabb a tartósan munkanélkülieknek az összes munkanélküli számához viszonyított aránya. Az OECD-jelentés azt Is feltárta, hogy az állandó munkaviszonyra vonatkozó foglalkoztatási védõ jogszabályok fontosabbak az utóbb említett ôsszefüggések szempontjából, míg az Idõszakos foglaikoztatásra vonatkozó szabályozások a munkanélküllvé válás és a munkanélküliség idõtartama szempontjából fontosak (de csak az állandó foglalkoztatás-

107

ra vonatkozó jogszabályokkal együtt). Volt olyan tôbbváltozós analízis, amely erôsebb negativ korrelációt mutatott az EPL szigorúsága (mind az állandó, mind az idõszakos foglalkoztatást szabályozó jogszabályok) és a munkanélkülivé válók aránya között, valamint pozitív korrelációt mutatott kl az EPL szigorúsága és a munkanélküllség idôtartama között. Úgy tünik tehát, hogy a foglalkoztatást védõ jogszabályoknak sokkal nagyobb hatása van a munkanélküllség dinamikájára és ôsszetételére, mint arányára. Forrás: OECD, 1999, 2. fejezet

5.3

A FOGLALKOZTATÁST VÉDÕ JOGSZABÁLYOK VÁLTOZÁSAI AZ 1990-ES ÉVEKBEN: NEMZETKÖZI ÔSSZEHASONLÍTÁS A KÔZÉP- ÉS KELET-EURÓPAI ORSZÁGOKBAN

A kôzponti tervutasításos gazdasági rendszerekben a munkavállalók meglehetõsen magas szintú munkahelyi védelmet élveztek. A Munka Tôrvénykônyve általában nem engedéiyezte a vállalatoknak, hogy gazdasági okokra hivatkozva elbocsássák munkavállalóikat. Voltak olyan (meglehetõsen ritka) esetek, amikor a vállalat szerkezetátalakítása vagy a termelés áthelyezése miatt bizonyos munkahelyek megszüntek, de a vállalatot a jogszabályok kôtelezték arra, hogy a munkavállalóknak a vállalaton belül más munkakört ajánljanak fel (belsõ átképzés biztosításával, ha szükséges). Ezt a vállalat rendszerint egyeztette a munkavállalóval és a szakszervezettel, és a vállalat ellentételezte azt a nehézséget, amelyet az új munkakörbe tôrténõ áthelyezés jelentett. Amennyiben belsõ áthelyezés nem volt lehetséges, a helyi hatóságok munkaügyi osztályai hasonló minõségü, hasonló szakképzettséget igénylõ és hasonló jõvedelmet biztosító munkahelyet kerestek az érintett munkavállalóknak, mivel a teljes foglalkoztatás politikája értelmében az állam felelõssége volt, hogy minden munkaképes korú személy számára foglalkoztatást biztosítson. A konkrét munkahelyeken olyan erõs volt a foglalkoztatás védelme, hogy például a meghosszabbított gyermekgondozási szabadságról visszatérõ nõk (számos rendszerváltó országban ez az idõszak elérhette a három évet) nemcsak garantált foglalkoztatásban részesültek ugyanannál a munkáltatónál, de garantálták számukra azt is, hogy ugyanabba a munkakörbe térhetnek vissza, mint amelyben gyermekük megszületése elõtt dolgoztak. Amennyiben a munkaviszony megszüntetésének oka nem búncselekmény elkôvetése, vagy a munkaügyi jogszabályok súlyos megsértése volt, amely esetben a munkaviszony megszúnéséhez a szakszervezet beleegyezé108

se is szükséges volt, a vállalat csak a munkavállalóval való megegyezés után mondhatta fel a munkaszerzõdést. Ez fordítva is érvényes volt: amennyiben a munkavállaló el akarta hagyni a vállalatot, és ennek indoka nem szerepelt a Munka Torvénykonyvében az állandó munkaviszony megszüntetését lehetôvé tevõ jogos indokok között (mint például lakóhelyváltozás, vagy a képzettség nem megfeleld kihasználása), a munkavállalónak a vállalat beleegyezését kellett kérnie, ellenkezó esetben meghosszabbított felmondási idôvel büntették. A munkaeró stabilizációs politika negativ hatása az alacsony bérekkel és korlátozott bérdifferenciálással együtt rendkívüli mértéku rugalmatlanságot, alacsony hatékonyságú munkaero-allokációt és alacsony szintú termelékenységet eredményezett. A gazdasági és társadalmi refonnok bevezetése után az átmeneti gazdaságokban nyilvánvalóan gyors, strukturális kiigazításra volt szükség, és ez a foglalkoztatást védó nemzeti jogszabályok mélyreható módosításában is tükrözodött, ami a rendszerváltozás utáni egyik elsõ lépés volt. A módosítások célja, hogy megkônnyítsék a vállalatok számára az alkalmazkodást, rugalmasabbá, gazdaságilag versenyképessé téve ezzel azokat a munkaero-gazdálkodás szempontjából is, ezzel egy idóben garantálva a fejlett piacgazdaságokban meglévo foglalkoztatási védelmet. Ezek az intézkedések valójában nagymértékben csôkkentették a munkavállalók védelmét. Az említett változásokat a szakszervezetek befolyásának gyengülése tette lehetôvé. Az 1990-es években a foglalkoztatást védó jogszabályokat a szociális partnerekkel torténó tárgyalások és heves viták után számos alkalommal módosították. Ennek eredményeképpen néhány országban ismét szigorodtak, más országokban viszont tovább gyengültek a foglalkoztatást védó jogszabályok. Mindazonáltal, továbbra is vannak külónbségek az egyes rendszerváltó országok között. A jelen fejezet öt rendszerváltó ország foglalkoztatást védó jogszabályait hasonlítja össze jogi szakértók munkáira támaszkodva. Ez az öt ország: Bulgária, a Cseh Kôztársaság, Esztország, Lengyelország és az Orosz Foderáció (lásd Beleva és Tzanov, 2001; Arro et al., 2001; Kwiatkowsky, Socha és Sztanderska, 2001; Tchetvernina et al., 2001; és Vecemík, 2001). 5.3.1

Állandó foglalkoztatás

Mind az öt kiválasztott rendszerváltó ország nemzeti foglalkoztatást védó jogszabályai kôzé illesztette a gazdasági okokból torténó elbocsátás lehetóségét. Gazdasági okok kôzé értendók a pénzügyi problémák, a csódhelyzet, a vállalat teljes vagy részleges felszámolása, és a termelésben, a termelési technológiában valamint a vállalatszerkezetben torténó változások. Ezekben az esetekben az elbocsátott munkavállalók védelmét két elem alkotja: a felmondási idó és a végkielégítés. A munkaviszony felmondási idóvel torténó felmondásának egyéb indokai között megtalálhatjuk a tartos táppénzt, az egészségügyi problémák, vagy a megfeleló képesítés hiánya miatti nem megfeleló színvonalú munkavégzést, továbbá azt az esetet, ha a vállalat vagy egy részének áthelyezése miatt megváltozik a munkavégzés helyszíne, és a munkavállaló a munkavégzés megváltozott helyén nem hajlandó tovább munkát végezni. Néhány országban, mint például Bulgáriában és Esztországban, a munkál109

tató részérõl az életkor és a nyugdíjjogosultság szintén torvényes hivatkozási alap a munkaviszony felmondási idõvel tôrténõ megszüntetésére, míg más országokban ez jogellenesnek minõsül. A vizsgált országokban azonban különbözik a felmondási id<5 hossza (ez függhet az életkortól és a munkaviszony felmondásának indokától is), a végkielégítés mértéke, bizonyos hátrányos helyzetú' társadalmi csoportok számára rendelkezésre álló védelem, és különböznek az országok abban is, hogy a munkáltatót milyen egyéb kôtelezettségek terhelik az elbocsátott munkavállalókkal szemben. Az egyes országok nemzeti jogszabályai továbbá különböznek a harmadik fél érintettsége tekintetében is, amely meghosszabbíthatja az elõírt felmondási idõt. Ezen túlmenóen, néhány országban speciális szabályok vannak érvényben a csoportos létszámleépítésekre vonatkozóan, míg máshol ilyen szabályok nincsenek. Bulgáriában például az egyéni elbocsátások esetében a minimális felmondási idõ minden esetben 30 nap, amely egyeztetést kôvetõen három hónapra meghosszabbítható. A munkáltatót az elbocsátással kapcsolatban nem terheli tájékoztatási kötelezettség harmadik fél irányába, legyen az akár szakszervezet vagy munkaerõpiaci intézmény. Az egyetlen kivétel a szakszervezeti tisztségviselõk elbocsátása, mivel ebben az esetben a munkáltató köteles a szakszervezet beleegyezését kérni. Evi rendes szabadságukat tôltõ vagy táppénzen lévó munkavállalók elbocsátása, gazdasági okok miatti elbocsátások, vagy nem megfelelõ szakképzettség miatti elbocsátás (ideértve a munkaköri leírás megváltozása miatti helyzetet is), terhes nõk elbocsátása, három évesnél fiatalabb gyermekeket neveló nõk elbocsátása, sorkatonai szolgálatukat toltõk házastársának és megváltozott munkaképességü munkavállalók elbocsátása csak az illetékes munkaügyi ellenõr beleegyezésével tôrténhet. A végkielégítés összege a 10 évnél rövidebb szolgálati idõvel rendelkezõ munkavállalók esetében kéthavi átlagbér, azon munkavállalók esetében, akik tôbb mint 10 év szolgálati idõvel rendelkeznek ugyanannál a munkáltatónál, hat havi munkabér összegével megegyezõ összeg. Ez a jelentõs külonbség, amely a tartósan egy munkahelyen dolgozó munkavállalókat részesíti elõnyben, hátrányos is lehet ezekre a munkavállalókra nézve, mivel a munkáltató ennek a tôbbletkôltségnek az elkerülése érdekében a tízéves szolgálati idõ lejárta elõtt felmondhatja vagy megváltoztathatja a munkavállalók munkaszerzõdését. Jogellenes elbocsátás esetén a munkavállalót visszahelyezik munkakôrébe, és maximum hat havi munkabérrel megegyezõ összegú' kompenzációt ítélnek meg a javára. A csoportos létszámleépítés fogalmát a bolgár munkaügyi jogszabályok nem fogalmazzák meg pontosan. Az eljárások ebben az esetben nagyon hasonlóak az egyéni elbocsátáskor kôvetendõ eljáráshoz. A munkáltatónak azonban kôtelessége a tervezett csoportos létszámleépítés elõtt 60 nappai tájékoztatni a helyi hatóságot, a helyi tripartit együttmükôdésért felelõs testületet és a helyi munkaügyi hivatalt. Amennyiben az elbocsátott dolgozók létszáma meghaladja a 150-et, tájékoztatni kell az állami foglalkoztatási szolgálatot is. Az elbocsátott dolgozók két lehetõség kôzül választhatnak: a havonta folyósított munkanélküli segély helyett jogosultak BGL 1000 egyôsszegü kifizetésére, és további BGL 1000 illeti meg õket, ha saját vállalkozást indítanak, vagy elfogadják a felajánlott munkahelyet. 110

Lengyelország az elbocsátások során szintén életkor szerint különbözteti meg a doigozókat. A hat hónapnál rövidebb szolgálati idóvel rendelkezõ munkavállalókat két hét felmondási idõ illeti meg, a hat hónap és három év közötti szolgálati idóvel rendelkezók egy hónap felmondási idóre jogosultak, míg a három évet meghaladó szolgálati idóvel rendelkezók három hónapos felmondási idóre jogosultak. A vállala! felszámolása, a csódhelyzet és a létszámleépítés által indokolt elbocsátások esetén a munkáltatónak lehetósége van arra, hogy megegyezzen a munkavállalóval a felmondási idó egy hónapra tórténó lecsókkentésében, és pénzbeni megváltást fizessen a felmondási idó hátralévó részére. A munkáltató kóteles tájékoztatni a szakszervezetet a tervezett létszámleépítésekról (kivéve a felszámolás vagy csódeljárás miatti létszámleépítést). Amennyiben a szakszervezet nem adja hozzájárulását, a kérdést a magasabb szintú szakszervezeti testület elé kell terjeszteni. Ez a kótelezettség meghosszabbíthatja az eljárást, és elhalaszthatja a munkaviszony megszüntetését, így kôltségesebbé teszi az eljárást a munkáltató számára. A munkaviszony nem szüntethetó meg terhes és gyermekgondozási szabadságon lévó nók esetében, táppénzen lévók esetében három hónapig (ha hat hónapnál rövidebb szolgálati idóvel rendelkeznek), vagy hat hónapig (ha tóbb, mint hat hónapja munkaviszonyban állnak), és a két éven belül nyugdíjba vonulók esetében sem. Ez a korlátozás azonban nem érvényes, ha a vállalat csódeljárás vagy felszámolás alatt áll. A fentiekkel összhangban, a felmondási idó megváltásától eltekintve az elbocsátott munkavállalók nem részesiilnek végkielégítésben. Lengyelországban nincsenek a csoportos létszámleépítésre vonatkozó speciális szabályok. Ezzel ellentétben, a Cseh Kóztársaságban nincsenek életkor szerinti engedmények. Minden munkavállaló vonatkozásában két hónap a felmondási idó hossza, függetlenül a munkavállalók korától és az ugyanannál a munkáltatónál eltöltött szolgálati idótól. Amennyiben a létszámleépítés gazdasági vagy szerkezeti változások eredménye, a felmondási idó három hónap. A munkáltató a tervezett elbocsátást kóteles egyeztetni a szakszervezettel; a szakszervezetek hozzájárulása azonban csak saját tisztségviselóik elbocsátása esetében szükséges. Ezen túlmenõen, amennyiben a létszámleépítés a vállalat bezárásának, gazdasági nehézségeknek vagy szervezeti változásoknak kószônhetó, vagy a munkavállaló elbocsátása azzal indokolható, hogy tartósan nem végzi megfelelóen a feladatait, a munkáltató kóteles tájékoztatni a helyi munkaügyi szolgálatot, és kóteles együttmúkódni a szolgálattal a munkavállaló újbóli elhelyezkedésének elõsegítése céljából. Amennyiben a munkavállaló nem teljesíti a munkájával kapcsolatos kóvetelményeket, csak akkor bocsátható el, ha az elbocsátást megelózó 12 hónapon belül figyelmeztetésben részesült. A 15 évesnél fiatalabb gyermekeiket egyedül nevelõ szülók, a megváltozott munkaképességu munkavállalók és a foglalkozási ártalomban szenvedó munkavállalók munkaviszonyát csak abban az esetben lehet megszüntetni, ha a munkáltató biztosítja újrafoglalkoztatásukat. Minden munkavállaló ugyanolyan mértékü, kéthavi bérrel megegyezó ósszegü végkielégítésben részesül, de a kollektiv szerzódések ennél nagyobb ósszegü végkielégítést is megállapíthatnak. A kollektiv szerzódésekben megállapított végkielégítésnek nincsen tórvényileg szabályozott felsó határa. A Cseh Kóztársaságban csak a kózelmúltban, pontosabban 2001 eleje óta szabályozzák a 111

csoportos létszámleépítést. A csoportos létszámleépítés fogalma az alábbiakra vonatkozik: 20-100 munkavállalót foglalkoztató vállalatnál legalább 10 munkavállaló elbocsátása 30 naptári napon belül, vagy a 101-300 munkavállalót foglalkoztató vállalatnál a munkavállalók 10%-ának elbocsátása, vagy tóbb mint 300 fót foglalkoztató vállalatnál 30 munkavállaló elbocsátása. A Munka Tórvénykónyve úgy rendelkezik, hogy a munkáltató legalább 30 nappai a tervezett létszámleépítés elótt kóteles a szakszervezetet tájékoztatni, és kóteles a létszámleépítés elkerülésére vagy enyhítésére szolgáló intézkedéseket javasolni. A munkáltató továbbá kóteles a helyi munkaügyi hivatalt a tervezett létszámcsókkentésró'l, a létszámcsókkentés megakadályozását szolgáló intézkedésekrõl és a szakszervezettel tórténó tárgyalásai eredményeiról tájékoztatni. A munkaügyi hivatalnak benyújtott, az elóbbi pontokra kiterjedó tájékoztatás benyújtásától számított 30 nap múlva kerülhet sor leghamarabb a munkavállalók munkaviszonyának felmondására. Észtország, Lengyelországhoz hasonlóan elismeri a rangidósséget a felmondási ido és a végkielégítés fizetése tekintetében egyaránt. Amennyiben a vállala! csódvagy felszámolási eljárás alatt áll, vagy a munkavállalók létszámát gazdasági okok miatt kell csókkenteni, azokat a dolgozókat, akik kevesebb, mint ót éve dolgoznak ugyanannál a vállalatnál, legalább két hónap felmondási ido illeti meg. Az ót-tíz éve a vállalatnál dolgozókat három hónap, míg a tíz évet meghaladó munkaviszonnyal rendelkezók négy hónap felmondási idóre jogosultak. Amennyiben a munkaviszony felmondására azért kerül sor, mert a munkavállaló egészségügyi problémák vagy szakképzettségbeli hiányosságok miatt nem tudja ellátni feladatait, a munkavállalót egy hónap felmondási idó illeti meg. A munkáltató azonban kóteles az ilyen munkavállalók számára másik munkakórt felajánlani, amennyiben lehetséges. Ugyanez vonatkozik a vállalati szerkezetátalakítás kóvetkezményeként létrejóvó elbocsátásokra is. Amennyiben hat hónapon belül új munkalehetóség nyílik a vállalaton belül, és az elbocsátott dolgozó szakképzettségét tekintve megfelel a kóvetelményeknek, a munkáltató kóteles az állást az érintett munkavállalónak felajánlani. A 65. életév betóltése és a nyugdíjra jogosultság szintén indokolhatja az elbocsátást. Ilyen esetben a tíz évnél róvidebb szolgálati idó'vel rendelkezó személyeket megilletó felmondási idó két hónap, a tíz évnyi vagy annál hosszabb szolgálati idóvel rendelkezó' munkavállalókat három hónap felmondási idó illeti meg. A munkáltatónak tájékoztatnia kell a szakszervezetet vagy más munkavállalói érdekképviseletet az elbocsátás indokairól és az elbocsátás elkerülését szolgáló intézkedésekrõl. Hasonló tájékoztatást kell nyújtani az állami foglalkoztatási szolgálat számára is. Ezen kívül más kótelezettség nem terheli a munkáltatót. Terhes anyák, 18. életévüket még be nem tóltótt fiatalok és három évesnél fiatalabb gyermekeiket egyedül neveló anyák munkaviszonya kizárólag a munkaügyi felügyeló jóváhagyásával szüntethetó meg. A csódeljárás, felszámolási eljárás vagy a vállalati szerkezetátalakítás eredményeképpen elbocsátott dolgozókat kéthavi munkabérüknek megfeleló végkielégítés illeti meg, amennyiben munkaviszonyuk idótartama nem érte el az ót évet, háromhavi munkabér illeti meg az 5-10 éves munkaviszonnyal rendelkezó munkavállalókat, és négyhavi munkabér a tíz évnél hosszabb szolgálati idóvel rendelkezóket. Azokat a munkavállalókat, akiket nem megfeleló teljesítményük miatt bocsátanak el, egy112

havi munkabér illeti meg végkielégítés gyanánt. Észtországban nincsen speciális eljárás csoportos létszámleépítés esetére. Az Orosz Fôderációban minden munkavállaló esetében egységes a felmondási ido, nevezetesen két hónap.5 A munkáltató köteles az elbocsátott munkavállaló számára másik munkalehetõséget ajánlani, amennyiben ilyen munkalehetóség rendelkezésre áll. Szakszervezeti tagok esetén a szakszervezetet tájékoztatni kell a tervezett elbocsátásról, amelyhez a szakszervezet beleegyezése is szükséges. A beleegyezés csak egy hónapig érvényes. Mindkét feltétel jelentósen meghosszabbíthatja (és gyakran meg is hosszabbítja) a munkaviszony megszüntetésének folyamatát. Gyakran ezt a két kórülményt említik, mint legfontosabb okait annak, bogy a munkáltató a foglalkoztatás leépítésének más módját választja. Az egyéb módozat lebet kölcsönös megállapodás vagy a munkavállaló kényszerítése arra, bogy „ônkéntesen” távozzon munkahelyéról. Erre adminisztratív szabadságolás, róvid távú munkavégzés vagy a munkabér ki nem fizetése útján lebet kényszeríteni, amely formák semmilyen kótelezettséget nem rónak a munkáltatóra. Az elbocsátás eilen védett munkavállalók csoportjai az alábbiak: terhes anyák, harmadik életévüket még be nem töltött gyermekeiket neveló nók, tizennegyedik életévüket be nem töltött gyermekeiket egyedül neveló szülók és tizennyolcadik életévüket még be nem töltött fiatalok. Az ezekbe a csoportokba tartozó munkavállalókat csak munkaszerzódésük lejárta esetén lebet elbocsátani, és számukra alternativ foglalkoztatást kell felajánlani. A fiatal korú munkavállalókat csak a fiatal korú munkavállalók érdekeit védó bizottság beleegyezésével lebet elbocsátani. A szakszervezeti tisztségviselóket kizárólag a magasabb szintü szakszervezeti szerv hozzájárulásával lebet elbocsátani. Az egészségügyi problémák vagy hiányos szakképzettség miatt feladataikat ellátni nem tudó munkavállalókat, a munkahelyüktól tartósan távollévóket (négy hónapot meghaladó idó'tartam esetén), a más munkakörbe tôrténó áthelyezésük eilen tiltakozó vagy katonai szolgálatukat tobó munkavállalókat kétheti munkabér illeti meg végkielégítés gyanánt. A vállalat felszámolásával, csódjével vagy szerkezeti átalakításával kapcsolatos leépítés esetén a végkielégítés mértéke a munkavállaló egyhavi munkabére. Amennyiben az elbocsátott munkavállaló egy hónap elteltével sem talál állást, úgy további egyhavi munkabérre jogosult. Az álláskeresés szempontjából sikertelen második hónap eltelte után a munkavállaló még egy havi bért kaphat (amelyet szintén a munkáltató fizet), azzal a feltétellel, bogy álláskeresóként regisztráltatja magát a helyi munkaügyi hivatalban. Az Orosz Fôderáció tôrvényei nem határozzák meg pontosan a csoportos létszámleépítés fogalmát. A Foglalkoztatási Tôrvény kötelezi a munkáltatókat arra, bogy legalább három hónappal elóre tájékoztassák az érintett munkavállalókat, a szakszervezetet és a helyi állami foglalkoztatási szolgálatot a tervezett csoportos létszámleépítésról. A szakszervezet megállapítja, bogy a munkáltatók megfelelóen jártak-e el a munkaviszony megszüntetése során, különös tekintettel arra, bogy felaján3 Az ebben a szakaszban vizsgált orosz munkaügyi jogszabályok 2001 végéig voltak hatályosak. Mivel a tanulmány elkészítésének idején nem rendelkeztünk teljes korú információval, a 2000 januárjától hatályos új jogszabályokat sem a jelen fejezet, sem a késóbbi fejezetek nem tárgyalják.

113

lottak-e alternativ munkalehetÓségeket az elbocsátott munkavállalók számára. A szakszervezet beleegyezése nélkül nem kerülhet sor az elbocsátásra. 5.3.2

Idõszakos foglalkoztatás

Az állandó munkaviszony szabályozásával ellentétben az idõszakos foglalkoztatásra vonatkozó foglalkoztatást védõ jogszabályok tekintetében óriási külõnbségek találhatók az ôt ország között. A kiválasztott rendszerváltó országok egyikében sincsen explicit szabályozás a munkaerõ kôlcsônzésre vonatkozóan, mivel ezt a foglalkoztatási formât még ritkán alkalmazzák. Bulgáriában és az Orosz Foderációban a határozott idejií szerzõdéseket csak speciális, a tôrvény által meghatározott esetekben engedélyezik. Bulgáriában határozott idejú szerzõdést csak az alábbi esetekben lebet kötni: (i) az átmenetileg távollévõ munkavállaló helyettesítése; (ii) pályázat útján betöltött állások esetén a pályázati eljárás lezárulása és a pályázat gyõztesének alkalmazása elõtt; (iii) egyértelmüen meghatározott munkafeladat elvégzése.6 Az Orosz Foderációban határozott idejú szerzõdést csak az alábbi esetekben lebet kötni: (i) maximum hat hónap idõtartamú szezonális munkavégzés; (ii) maximum két hónap idõtartamú idõszakos munkavégzés; (iii) ideiglenesen távollévõ munkavállaló helyettesítése maximum négy hónapig; (iv) amennyiben a munkavállaló úgy kívánja, és a határozott idejú szerzõdés az õ érdekeit szolgálja. Jogellenes határozott idejú szerzõdést kötni abban az esetben, ha a munkáltató a munkavállaló bizonyos munkakörökre való alkalmasságát kívánja vizsgálni, mivel a Munka Tôrvénykonyve a foglalkoztatás elsõ évében megtilt mindennemú teljesítményértékelést, ideértve a szakmai kompetenciák értékelését is. A Cseh Kôztársaságban a kôzépiskolai vagy felsõoktatási intézményekbõl kikerülõ pályakezdõk, akik szakképzettségüknek megfelelõen helyezkednek el, nem foglalkoztathatók határozott idejú munkaszerzõdésekkel, kivéve azt az esetet, ha az említett személyek írásban kérik azt. Ezzel ellentétben, a megváltozott munkaképességú személyek foglalkoztathatók határozott idejú szerzõdések alapján. Egyedül Lengyelországban korlátozzák a határozott idejú szerzõdések megújíthatóságát: a határozott idõre szóló szerzõdés kétszeri megújítása után a harmadik alkalommal tôrténõ megújítás után a szerzõdés automatikusan határozatlan idejú munkaszerzõdésnek minõsül. Bulgária három évben maximálja a határozott idejú foglalkoztatás teljes idõszakát. A határozott idejú szerzõdések érvényessége elõre meghatározott idõpontban szúnik meg. Bulgáriában azonban, ha a munkavállaló legalább ôt nappai a szerzõdés érvényességének lejárta után még mindig munkát végez, és ez eilen a munkáltató nem tiltakozik írásban, a szerzõdés automatikusan határozatlan idejú szerzõdés6 A Parlament megtárgyalta a Munka Tôrvénykônyvének tervezett módosítását, amely enyhítí a határozott idejú szerzõdések feltételeit. A tôrvénytervezet engedélyezi határozott idõre szóló szerzõdések alkalmazását bánnely idõszakos munkafeladat elvégzése esetén, vagy a pénzügyi problémával küzdõ vagy felszámolás alatt lévõ vállalat problémáinak megoldására. Ezen túlmenõen, kivételes esetekben, bánnely vállalat alkalmazhat munkavállalókat legalább egy éves határozott idõre szóló szerzõdéssei (ennél róvidebb idõre szóló szerzõdéseket kizárólag a munkavállaló írásos kérelme alapján lehet kötni). és az ilyen szerzõdést csak egyszer lehet meghosszabbítani (Beleva és Tzanov. 2001).

114

re módosul. Észtországban a munkáltató köteles értesíteni a munkavállalót a szerzódés érvényességének lejárta elótt legalább 14 nappai, amennyiben a szerzódés egy évre vagy annál hosszabb ¡dore szól, vagy öt nappai a szerzódés lejárta elótt, amenynyiben a szerzódés érvényességének idótartama nem éri el az egy évet. Az elózetes értesítés elmaradása esetén a szerzódés határozatlan idejíí szerzódésnek minósül. Amennyiben a munkavállaló a szerzódés érvényességének lejártakor beszünteti a munkavégzést, a szerzódés automatikusan megszú'nik. Nines felmondási idóre vonatkozó kótelezettség, amennyiben egy munkahelyétól távollévó munkavállaló helyettesítéséról van szó. Lengyelországban határozott idóre szóló munkaszerzódés megkótése esetén a felek megállapodnak a felmondási idó hosszában. Más országokban a határozott ideju szerzódés határozatlan idejóvé módosul, ha a munkavállaló a munkáltató beleegyezésével tovább dolgozik. Észtországban a munkáltató, amennyiben nem tanja be a felmondási idóre vonatkozó kótelezettségeit, és a felmondási idó róvidebb az elóre megállapított felmondási idónél, kompenzációt köteles fizetni. A határozott idejíí szerzódéseket minden országban fel lehet mondani az elóre megállapított idópont elótt, ez kölcsönös megállapodás útján vagy kompenzáció kifizetése mellett tôrténik, a szerzódés érvényességének idótartamától függóen. A szerzódés elózetes bejelentés nélkül azonnali hatállyal is felmondható, amennyiben súlyos szabálysértés tôrténik, vagy megbetegedés, rokkantság, a családtagok gondozása, tanulmányok folytatása vagy hasonló korülmény ezt indokolttá teszi. A határozott ideju szerzódéseken túlmenóen, a polgári tôrvénykônyvben meghatározott szabályoknak megfelelóen is végezhetó munkatevékenység. A polgári tôrvénykönyv általában pontosan szabályozza a polgári szerzódések alkalmazásának lehetóségét. Általában polgári szerzódés szabályozza a szezonális munkát, az egyes speciális feladatok elvégzését. Ezek általában szigorúan behatárolt idótartamú szerzódések. Szabályként elmondható, hogy az ilyenfajta munkát végzó személyekre nem vonatkoznak a munkavédelmi és munkaegészségügyi szabályok, és a munkáltató nem fizet utánuk társadalom- és egészségbiztosítási járulékot. A szerzódés lejártakor az ilyen szerzódés keretében alkalmazott személyek nem jogosultak munkanélküli ellátásra. Bár a polgári szerzódések független felek között létrejôvó, egyszeri feladatok végzésére irányuló szerzódések, a gyakorlatban ezeket a szerzódéseket gyakran alkalmazzák rendes, de facto munkaviszony szabályozására is. A munkáltatók ilyen módon próbálják mükódési kôltségeiket csökkenteni és a munkavédelmi intézkedések alól mentesülni. A munkavédelmi berendezéseket nem bocsátják munkavállalóik rendelkezésére, és nagymértékben kihasználják az ilyen szerzódések által nyújtott rugalmas munkavégzést. Az állami kóltségvetés, a társadalombiztosítási és egészségbiztosítási alapok azonban nagy osszegíí adó- és járulékbefizetéstól esnek el ezekben az esetekben.7 Elsósorban a pol7

A polgári szerzódések keretében munkát végzó személyek onadózóak, és saját inaguk után fizetik a társadalombiztosítási járulékot is. Néhány országban azonban a kisvállalkozók számára különbözo kedvezmények vannak érvényben. Emellett gyakran elófordul, hogy az adóalanyok a ténylegesnél alaesonyabb jövedelmet vallanak be, és a ténylegesnél magasabb kóltségeket vonnak le az adóalapból. Ebból kovetkezóen az ónadózók által fizetett jovedelemadó és társadalombiztosítási járulék összege jelentósen alaesonyabb, mint a rendes munkaviszonyban foglalkoztatott munkavállalók által, illetve utánuk a munkáltatóik által befízetett adó- és társadalombiztosítási járulék. 115

gári szerzõdéssel foglalkoztatott munkavállalóknak a gazdasági átalakulások óta egyre romló, kiszolgáltatott helyzete és az alacsony adó-, valamint járulékbevételek okolhatók azért, hogy néhány átmeneti gazdaságban megpróbálták az ilyen szerzôdésekkel való visszaéléseket megszüntetni. Lengyelországban a Munka Tôrvénykônyvének 1996. évi módosítása az összes olyan polgári szerzódést, amely tartalmában munkaszerzódés volt, rendes munkaszerzõdéssé nyilvánította.8 A foglalkoztatást védõ jogszabályok fent vázolt szigorúságát (ôsszefoglalást lásd 5.1 Mellékletben) az OECD által javasolt módszer alapján fogjuk elemezni. Napjainkig az EPL-re vonatkozó mutatószámokat ad hoc jelleggel a különbözö kutatások céljainak megfelelõen alakították ki, így például a Világbank is kidolgozta saját mutatószámait az Európai Unió tagjelölt országainak esetében. Szükség van tehát arra, hogy olyan, mindenki által elismert mutatószámokat alakítsunk ki, amelyek az összes rendszerváltó országra egyaránt alkalmazhatóak. 5.4

A FOGLALKOZTATÁST VÉDÕ JOGSZABÁLYOK SZIGORÚSÁGÁNAK MÉRÉSE

5.4.1

Módszertan

A foglalkoztatás védelmét nagyon nehéz mérni, így az EPL szigorúságára vonatkozóan számos különbözö mutatószámot dolgoztak ki és alkalmaztak az elmúlt években. A számszeru vonatkozásokat könnyü kiszámolni, ilyenek például az egyéni elbocsátás esetén alkalmazandó felmondási idõ vagy a végkielégítés mértéke. Más vonatkozások azonban nagyon nehezen mérhetõk. Ilyen például az elbocsátás ,,megalapozott indoka”, amelyet pontosan számszerúsíteni nem egyszerü. Ezeket a problémákat azonban részben meg lebet oldani oly módon, hogy a különbözö mutatószámok pozitív korrelációban vannak egymással, így egyértelmú'en rangsorolni lebet a különbözö országokban érvényben lévõ foglalkoztatást védõ jogszabályokat. Az 5.1 táblázat az OECD-19 csoportjának rangsorolását mutatja be. Ebben a táblázatban számos különbözö mutatószám alapján mérjük az EPL szigorúságát (minél magasabb az érték, annál szigorúbbnak minõsülnek a foglalkoztatást védõ jogszabályok). Bár a különbözö módszerek nyilvánvalóan különbözö eredményekre vezetnek, általános tendenciaként megfigyelhetõ, hogy a dél-európai országokban vannak a legszigorúbb szabályozások, amelyek észak felé haladva egyre veszítenek szigorúságukból. Európában Svájcban, Dániában és az Egyesült Királyságban vannak hatályban a foglalkoztatás védelmét szolgáló legenyhébb jogszabályok, amelyek ebböl a szempontból nagyjából az Egyesült Allamok tôrvényeihez hasonlíthatóak. Amint az 5.1 táblázat rámutat, az OECD a rendes és a határozott idejü szerzõdéssel foglalkoztatott munkavállalók esetében is kialakította az EPL mutatószámokat annak érdekében, hogy az OECD tagországokban elemezhetõ legyen az EPL és 8 Kwiatkowski, Socha és Sztanderska (2001 ) azonban ráinutatnak arra. hogy ez a módosítás nem fed le minden esetet. és továbbra is vannak bizonyos visszaélések a polgári szerzôdésekkel kapcsolatban.

116

a munkaerópiac helyzete közötti ôsszefüggés. Ezek a mutatószámok számos szabályozás figyelembevételével készültek, ezeket a szabályozásokat fontosságuk szerint súlyozzák. A módszert korszerú'sítették és kibõvítették oly módon, hogy a csoportos létszámleépítéseket is beépítették a vizsgált szabályozásokba (OECD, 1999). Ebben a tanulmányban is ezt a változatot használjuk a rendszerváltó országok értékelésekor. Az 5.2 táblázat 22 különbözö elemet vizsgál, amelyek segítségével a foglalkoztatást védó jogszabályok különbözö aspektusai leírhatók. Ezek az elemek tartalmazzák a határozatlan idejú munkaviszonyra, a határozott idóre szóló munkaszerzõdésekre és a csoportos létszámleépítésre vonatkozó jogszabályokat is. A 22 különbözö elemet három lépésben aggregáljuk, fokozatosan egyik szinttõl a másikig haladva, különbözö súlyozást alkalmazva. Az elsô szint arra a frissített (1999-2000) és részletes információra vonatkozik, amelyet az egyes országokban dolgozó szakértök gyüjtöttek össze és mutattak be az elözö részben. Bizonyos komponenseket könnyü számszerüsíteni (például a felmondási idô hosszát), de néhány más komponenst át kell alakítani, számszerüsíthetôvé keil tenni (például az elbocsátás nehézségét), amit egy szubjektív átváltási skála segítségével lebet megtenni. A 2. szinten különbözö almutatószámokat találhatunk, amelyek a tôrvények legfõbb elemeire vonatkoznak. Ide tartoznak például az eljárási nehézségek, a felmondási ido és a végkielégítés szabályozása a nem a munkavállaló hibájából torténô elbocsátás esetén, és az elbocsátások nehézsége. A 3. szinten a mutatószámok három csoportját találhatjuk: az elsõ csoport a határozatlan idôre szóló munkaszerzôdéseket szabályozó törvények leírását szolgálja; a második az idöszakos szerzodésekét; a harmadik pedig a csoportos létszámelépítés esetén kôvetendõ eljárásokat teszi kézzel foghatóvá. Az utolsó lépésben ezt a három almutatószámot aggregáljuk egy „általános, ôsszesített mutatószámban”, különbözö súlyozási arányok segítségével. A rugalmas foglalkoztatási tôrvényekkel rendelkezö országok összesitett EPL mutatószáma meglehetósen alacsony (0-hoz közeli vagy 1), míg a szigorú jogszabályokkal rendelkezö országokra vonatkozó mutatószámok magasak (5 körüli vagy 6). A legtôbb EPL mutatószám azokon a jogi korlátokon alapul, amelyek minden országban érvényesek. Ebböl kifolyólag ezek nem alkalmasak arra, hogy bemutassák, hosszú távon milyen mértékben tartják be az egyes országokban a különbözö foglalkoztatást védó intézkedéseket. Van jó néhány olyan fontos adat, amibol arra következtethetünk, hogy a tôrvények betartásában mutatkozó aszimmetriák sokkal erósebb külônbséget mutatnak az egyes országok tekintetében, mint a szabályozásban meglévõ külônbségek önmagukban véve. Ezek az aszimmetriák kulcsfontosságú szerepet játszhatnak a munkaerõpiaci teljesítményekben, nevezetesen a munkahelyek elvesztésének volumenében és a munkanélküliség elófordulásában. Bertola, Boeri és Cazes (2000) rámutatnak ezekre, és érdekes bizonyítékkal szolgálnak arra vonatkozóan, hogy az egyes országok joggyakorlatának milyen nagy szerepe van a tôrvények értelmezésében.

117

5.1 táblázat Ország

Egyes OECD országok rangsora az ERL szigorúsága szempontjából, különbözö mutatószámok alapján Maximális végkielégítés és OECD1 felmondási ido (hónapok)2

Bertola3

Munkáltatók Nemzeiközi Szôvetsége(IOE)(l-3)4

Átalgos rangsorolás az elózõ négy oszlop adatai alapján5

1993

1989

1985

1985

1985-93

0,366 0,726 1,656 3,266 3.25 1.75 2.25 3,716 7.25 10,50 9.75 2.75 8.50 9.50 12,00 9,00 10.50 11,00 12.50 11.25 14.25

1,0 1,36 2,06 3.16 2,0 3,26 4.0 5.0 3.0 5.56 5,96 6,06 7.0 8.0 6,0 7,66 9,0 9.16 9.56 10,06 10,0

0,46 0,46 0,6« 0,96 1,0 0,9« 0,5 1,06 2.5 1,0 1.5 1.5 2,0 2.5 2.5 1.5 2.5 2,56 2,0 3,0 3,0

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21

Egyesült Államok 0,00 Új-Zéland 0,25 Kanada 1,25 Ausztrália 3.00 Dánia 4,50 Svájc 5.00 Egyesült Királyság 6,00 Japán 1,00 Hollandia 4.00 Finnország 6.00 Norvégia 6,00 Irország 14.00 Svédország 6,00 Franciaország 3.50 Németország 4.50 Ausztria 14,75 Belgium 8.50 Gôrôgország 13,25 Portugália 17.00 Spanyolország 15.00 Olaszország 13.00

Jegyzetek: 1 Az OECD rangsorolás átlaga a határozatlan és a határozott idejú munkaszerzódéssel rendelkezó munkavállalók védelmének szigorúsága szempontjából. 2 A maximális felmondási idó és maximális végkielégítés összege 3 hónapokban kifejezve. Bertola rangsora Emerson, 1988 adatain, valamint az Európai Kôzôsség 1985-ben készült Vállalati Felmérésén alapszik. 4 Az IOE pontszámok átlaga az elbocsátást akadályozó tényezok vagy a határozatlan és határozott idejú munkaszerzódéssel alkalmazott munkavállalók alkalmazása (1-tól 3-ig).5 Ez az „átlagos rangsor” az ciõzó oszlopokban szerepló mutatószámok súlyozott átlagának sorrendje. A súlyozott átlagban minden mutatószám súlya a fordítottja annak a becsült együtthatónak, amely becslésekor az adott mutatószámot regresszív módon számoljuk a súlyozott átlaggal kapcsolatban. A hiányzó értékeket minden mutatószám esetében ezekból a regressziós számításokból becslés alapján6állapítjuk meg. Ezekkel a tulajdonságokkal kölcsönösen konzisztens becsléseket végeztünk iterativ eljárás keretében. Az adatok a hiányzó értékekre vonatkozó becsiések, amelyeket regresszió / extrapoláció segítségével számoltunk ki a táblázaton belül: lásd 5. sz. jegyzet. Fonás: OECD. 1994a; Bertola, 1990

118

5.2 láblázat

A foglalkoztatás védelmére vonatkozó index: Válogatott mutatószámok és súlyozási arányok

l. szint

2. szint

3. szint

Súlyozás Súlyozás Eljárások í/2 Eljárási nehézségek 1/3 Felmondás bejelentének késedelme 1/2 9 hónap után 1/7 Felmon4 év után 1/7 Felmondási ido dási ido 20 év után 1/7 és végkielégítés a munkavállaló kívüli okból 1/3 9 hónap után 4/21 hibáján tórténó egyéni Vég4/21 elbocsátás esetén kielégítés 4 év után 20 év után 4/21 A jogellenes elbocsátás definíciója Próbaidó Végkielégítés Ugyanabba a munkakörbe való visszahelyezés

1/4 1/4 1/4

Az elbocsátás nehézsége

Súlyozás

Rendes munkaszerzódések

5/12

1/3

1/4

Az általános „céltól” eltéró érvényes esetek 1/2 Határozott idejü Az egymást kovetó szerzodések maximális száma 1/4 szerzódések Maximális osszesített idótartam 1/4

1/2

Munkavégzés típusai, amelyek esetében jogszerü 1/2 A megújítások számára Munkaeróvonatkozó korlátozások 1/4 kólcsónzés Maximális osszesített idótartam 1/4

1/2

A csoportos létszámleépítés definíciója További felmondási feltételek További késedelem A munkáltatók számára felmerüló egyéb speciális kóltségek

4. szint

EPL osszesített mutatószám Idószakos munka5/12 szerzódések

1/4 1/4 1/4

Csoportos elbocsátások

2/12

1/4

Forras: OECD, 1999, 2.B.2. láblázat

119

5.4.2

EPL mutatószámok

Az 5.3 táblázat mutatja be az EPL szigorúságára irányuló mérés eredményeit bizonyos kiválasztott rendszerváltó országokban. A táblázat összehasonlitja ezeket az átlagos értékeket az EU és az OECD átlagokkal. Alapvetõen azt mondhatjuk, hogy a mutatószámok 1 és 6 közötti tartományban mozognak: a rugalmas EPL-lel rendelkezõ országokban nagyon alacsony az osszesített mutató (0-hoz közel vagy 1), a nagyon szigorú jogszabályokkal rendelkezó országokban pedig magas az osszesített érték (5-6 között). Az 5.3 táblázat rámutat arra, hogy a rendszerváltó országok nem alkotnak homogén csoportot. Ahol az EPL szigorúságának mutatói a rendes munkaviszony szempontjából ósszehasonlításra kerülnek, megállapítható, hogy Magyaror5.3 táblázat

EPL mutatószámok egyes kiválasztott rendszerváltó országokban, az 1990-es évek végén1

Orszáa

Bulgária Cseh Kôztársaság Észtország Magyarország Lengyelország Orosz Fôderáció7 Szlovákia Szlovénia Rendszerváltók átlaga7 EU átlags OECD átlag9

Maximális végkielégítés és felmondási ido (hónapok)2

Az clbocsátás nehézsége (osszesített pontszám)3

Rendes munkaszerzodések indexe (0-61-1

Rendes és idószakos szerzõdések indexe (0-6)5

EPL összefoglaló összesített mutató (0-6)6

3 5 4 16

2,9 3,2 2,9 2.5 2,7 3.5 2.4 4.5

2,3 3.0 2,9 2.1 2.3 3.3 2,6 3.4

2.5 1,8 2,1 1.5 1,7 2.9 1.9 3,0

2,8 2,2 2.4 1,8 2,0 3.2 2.3 3.3

3,1

2,7 2.4 2,0

2,2 2,2 1,9

2.5 2.4 2,0

Jegyzetek: 1 Becsiiil éilékekkei számolunk 1999-re vonatkozóan. azaz a lengyel, az orosz és a szlovén munkaügyi jogszabályok kozelmúltban tortént módosítása elótti idószakban. 2 A maximális felmondási idó és végkielégítés osszege (a szerzõ számításai). •' A jogellenes elbocsátás jogi definíciójának szigonlságát is tartalmazza, továbbá azokat a bírósági dôntéseket, amclyek visszahelyezik munkakorükbe a munkavállalókat. tartalmazzák továbbá a jogellenes elbocsátások esetén általában megkövetelt pénzügyi kompenzációt is. 4 Osszesített pontszám az elbocsátások elleni védelem szigorú5 6 ságára vonatkozóan. A rendes szerzódések és az idõszakos szerzódések mutatószámainak súlyozott átlaga. A rendes 7 szcrzõdések. idõszakos szerzódések és csoportos létszámleépítések mutatószámainak súlyozott átlaga. A rendszerváltó országok, az EU és az. OECD országok súlyozatlan átlagai.8 Górógország és Luxemburg kivételével.14 Egyes OECD orszások. Források: A szerzõk számításai: OECD. 1999: és Riboud, Silva-Jauregui és Sanchez-Paramo, 2002.

120

szág, Bulgária és Lengyelország a legrugalmasabb jogszabályokkal rendelkezõ országok között vannak, óket követi Esztország és a Cseh Kôztársaság, míg az Orosz Fôderáció a legkorlátozóbb. Ha az állandó és az idõszakos foglalkoztatással kapcsolatos szabályozókat együtt vizsgáljuk, Magyarország kerül az elsõ helyre, mint a legkevésbé restriktiv, azaz a legrugalmasabb szabályokkal rendelkezõ ország, Magyarországot szorosan követi Lengyelország és a Cseh Kôztársaság, míg az Orosz Fôderáció és Szlovénia a skála másik végén található. Az EPL szigorúságot mérõ ôsszesített mutató szintén Magyarország és Lengyelország esetében mutatja a legalacsonyabb értékeket, míg az Orosz Fôderáció és Szlovénia rendelkeznek a legmagasabb értékekkel. Az eredmények azt bizonyítják, hogy jelentõs külônbségek vannak a rendszerváltó országok között, Magyarországon a legrugalmasabbak a jogszabályok, a második helyen, szorosan Magyarország után következik Lengyelország, majd a Cseh Kôztársaság. Ezzel szemben az Orosz Fôderáció és Szlovénia a legszigorúbb szabályokkal rendelkezõ országok. Az 5.1 táblázatból látható, hogy az OECD-19 csoportba tartozó országok foglalkoztatási tôrvényeinek szigorúságában is külônbségek vannak (lásd Nickell, 1997; OECD, 1999; Bertola, Boerí és Cazes, 2000). Az OECD-19 csoport átlagos mutatószámait, valamint az EU és az általunk kiválasztott rendszerváltó országok mutatószámainak átlagát tekintve a három csoport között nincsenek jelentõs külônbségek. A rendes és idõszakos szerzõdéseket szabályozó tôrvényekre vonatkozó mutatók, valamint a rendes és idõszakos szerzõdéseket, plusz a csoportos létszámleépítéseket szabályozó tôrvényekre vonatkozó mutatók esetében a kiválasztott rendszerváltó országok átlaga megegyezik az EU országok átlagával, és némileg meghaladja az OECD-19 átlagát (az elõbbi esetben 2,2, az EU országokban ugyancsak 2,2, az OECD-19 esetén 1,9; a második esetben 2,5 az átmeneti gazdaságok, 2,4 az EU és 2,0 az OECD-19 esetében). Ha az Orosz Fôderáció és Szlovénia adatait nem számítjuk (az EPL területén a kôzelmúltban tôrténtek bizonyos enyhítések), a rendszerváltó országok átlaga jóval az EU átlag alatt található, ahogy azt az 5.1 ábra mutatja. Végezetül megállapíthatjuk: úgy túnik, hogy a jogszabályi háttér megreformálása során az egyes nyugat-európai rendszerek befolyásolták a rendszerváltó országokat. Ez tükrôzõdik az ôsszesített rangsorban, például Esztország és Svédország, vagy Szlovénia és Olaszország esetében. 5.5

ELÕZETES BIZONYÍTÁSOK (KÉTVÁLTOZÓS ÔSSZEFÜGGÉSEK)

5.5.1

A foglalkoztatásra és a munkanélküliségre gyakorolt hatások

Az 5.2 ábra az EPL ôsszesített mutatószámát mutatja be az 1990-es évek második felére vonatkozóan (a vízszintes tengelyen), és ezt a foglalkoztatásra és munkanélküliségre vonatkozó intézkedések átlagával állítja szembe az 1992-98 kôzôtti idõszakban (a függõleges tengelyen). Az 5.2 ábra szerint az EPL szigorúsága és az ôsz122

5.2 ábra

EPL szigorúsága, munkanélküliség és foglalkoztatás

A. Munkaerõ-felmérés, munkanélküliség! ráták, 1992-98 közötti átlagértékek

B. vP O' 03 •ro 'Q03 W>

Munkaerõ-felmérés, fiatalok munkanélküliségi aránya, 1992-98 közötti átlagok 33 ^Lengyelország 31 29 ^Szlovénia 27 ♦ Szlovákia 25 23 21 19 -0C 17 ^Magyarország 03 15 .Orosz Foderáció CZD 13 ^ Észtország E 11 9 o ♦ Cseh Kôztársaság 7 B0 5 U_ 1 1.5 2 2.5 3 3.5 Összesitett EPL szigorúság az 1990-es évek második felében Jegyzet: Fiatalok munkanélküliségi ráta = 0.7*; EPL + 18.2, R2 = 0.0023. C. A népesség arány, 1994-98 közötti egészéhez vlszonyított foglalkoztatás! átlagok

Jegyzet: A foglalkoztatás/lakosság aránya Osszesítve = 3.8’; EPL + 54.0; R2 = 0.117. 123

5.2 ábra (folyt.)

EPL szigorúsága, munkanélküliség és foglalkoztatás

Jegyzet: Ônfoglalkoztatási ráta = -3.1*; EPL + 19.5; R2 = 0.0988. E. Idõszakos foglalkoztatás, 1999

Jegyzet: Idõszakos foglalkoztatás! ráta = 1.98*; EPL + 2.36; R2 = 0.3085. szesített munkanélküliségi adatok között nines ôsszefüggés (A rész), továbbá nines osszefüggés az EPL szigorúsága és a fiatalok munkanélküliségi adatai között sem (B rész). Az EPL szigorúsága és a foglalkoztatás/népesség arány között nem túl erõs, de pozitív osszefüggés mutatható ki (C rész). Ez az eredmény ellentmond az OECD országok empirikus tapasztalatainak (OECD, 1999). Az adatok azonban két, egymással ellentétes trend körül szóródnak, és amennyiben a foglalkoztatási ráták átlaga helyett az 1998-as évet vizsgáljuk, ez a laza osszefüggés meg is szúnik. Az 5.2.D ábra azt mutatja, hogy a kiválasztott rendszerváltó országokban a szigorúbb foglalkoztatási védõ jogszabályok ninesenek különösebb ôsszefüggésben az onfoglalkoztatás magasabb arányával, mint az az OECD-19 esoport esetében, banem éppen ellenkezôleg, alacsonyabb az ônfoglalkoztatók aránya. Ezt az eredményt azonban óvatosan kell kezelni. Ennek számos oka van. Elószôr is, az onfoglalkoztatás jellemzdi és mintái között nagyon sok fontos külônbség van a nyugati, iparilag fejlett országok és az átmeneti gazdaságok között (lásd 3. fejezet); másodsorban, na124

gyon kevés adat áll rendelkezésre (csak az 1999-es adatok alapján készült az elemzés); végezetül pedig jelentõs külônbségek vannak a rendszerváltó országok között az ônfoglalkoztatók arányának szempontjából, ami a mintát túlságosan heterogénné teszi. Az utolsó, 5.2.E ábra mutatja az EPL szigorúsága és az idószakos foglalkoztatás aránya közötti ôsszefüggést a kiválasztott rendszerváltó országokban. Ahogyan korábban már említettük, a rendes munkaszerzódésekre vonatkozó szigorúbb szabályozások növelik, míg az idószakos munkaszerzódésekre vonatkozó szigorúbb szabályozások csókkentik az idószakos foglalkoztatás arányát. Tehát ennek eredményeképpen a foglalkoztatást védó jogszabályok ósszesített hatása meglehetósen kétértelmú. Kétváltozós elemzésünk szerint pozitív kapcsolat mutatkozik a rendszerváltó országokban a foglalkoztatást védó jogszabályok szigorúsága és az idószakos foglalkoztatás aránya között. 5.5.2 A munkaerõpiac dinamikájára gyakorolt hatások Az 5.3 ábra azokat a kétváltozós ôsszefüggéseket vizsgálja, amelyek az EPL szigorúságának az ósszesített mutatószáma (vízszintes tengely), és a külônbôzó munkaerõpiaci intézkedések között vannak (függóleges tengely). Ezek a szóródási helyek általában megegyeznek az elméleti feltételezésekkel (lásd a jelen fejezet elsó részét), különösen akkor, ha az EPL ósszesített mutatójának egy bizonyos, nevezetesen az elbocsátások nehézségére vonatkozó9 indexét vesszük figyelembe (lásd 5.3 táblázat). Azért választottuk a jogszabályok szigorúságának ezt a mutatószámát, mert ez a mutatószám áll a legerósebb korrelációban a munkaerõpiaci áramlatokkal az OECD országokban (lásd Bertola, Boeri és Cazes, 2000). Ahogy már említettük, bizonyos ôsszefüggések fedezhetók fel az említett almutatók és a munkaerõpiac dinamikája között. Különösen az 5.3.A ábrában látható, bogy a szigorúbb foglalkoztatást védó jogszabályok meglehetósen erós ôszefüggést mutatnak a munkaerõ-fluktuáció alacsonyabb arányával a kiválasztott átmeneti gazdaságokban, és ez az összefüggés az OECD-19 országaiban is megtalálható. Másrészrõl viszont, ahogyan az 5.3.B ábra mutatja, a szigorúbb EPL pozitív, de gyenge korrelációt mutât a munkaviszony átlagos hosszával (csakúgy, mint az OECD országokban). Ez a jelenség összhangban van azokkal az elméleti megállapításokkal, amelyek szerint a foglalkoztatást védó jogszabályok stabilabb foglalkoztatást és tartósabb munkaviszonyt eredményeznek. Az 5.3.C ábra azt is alátámasztja, bogy a szigorúbb EPL pozitív módon, de csak közvetetten hozható ôsszefüggésbe a munkanélküliség tartósságával. Ehhez az eredményhez kapcsolódóan egy másik ôsszefüggés is felfedezhetõ a szigorúbb EPL és a munkanélkülivé válók alacsonyabb aránya között (ezt itt nem tárgyaljuk). Sajnos, a munkanélküli státuszból kikerülókre vonatkozóan nem álltak rendelkezésre adatok.

9 Ez az almutató a jogellenes elbocsátások jogi definíciójának szigorúságát, a munkavállalók az elbocsátás elõtti munkakörbe való visszahelyezésérol szóló bírósági ítéletek gyakoriságát, és a jogtalan elbocsátások esetén fizetendô pénzbeli kompenzáció mértékét is tartalmazza.

125

5.3 ábra

EPL szigorúsága és munkaeró'piaci dinamika

A. Munkaerö fluktuációja, 1993-98 közötti átlagadatok

Jegyzet: Munkaerõ flukíuáció = -7.9’: EPL + 66.8; R2 = 0.4099’. B. Munkaviszony átlagos hossza, 1998

Jegyzet: Átlagos munkaviszony = 1.4*; EPL + 5.22; R2 = 0.2232. C. Tartos munkanélküliség, 1993-98 közötti átlagok

126

5.6

KÔVETKEZTETÉSEK

A jelen fejezet azokat a változásokat mutatta be, amelyek az 1990-es években a foglalkoztatást védó jogszabâlyokban következtek be. Országonkénti értékelést adott az EPL szigorúságáról néhány kiválasztott átmeneti gazdaságban az 1990- es évek második felére vonatkozóan. Ezt az értékelést OECD módszerek alapján végeztük el. Ezek a mutatók azt bizonyítják, bogy az átmeneti gazdaságokban különbözo foglalkoztatást védó szabályok léptek életbe, de az 1990-es évek végén a kózép- és kelet-európai országok csoportjában a foglalkoztatást védó jogszabályok átlagosan éppen olyan liberálisnak mondhatók, mint az Európai Unióban, és csak kismértékben szigorúbbak, mint a kiválasztott OECD országokban. Továbbá, a lengyel, szlovén és az orosz munkaügyi jogszabályok kózelmúltban tórtént módosítását kóvetóen a kózép- és kelet-európai országok jogszabályi háttere átlagosan liberálisabbá vált, mint az Európai Unió tagországaiban, és jelenleg az OECD tagállamok átlagához kózelít. Az EPL hatása a munkaerópiaci teljesítményre és a munkaerópiaci áramlatokra igen szerénynek tú'nik a rendszerváltó országokban. Ez nem elhanyagolható, amikor a munkaeró újraelosztásának folyamatát vizsgáljuk ezekben az országokban. Úgy lunik, hogy a munkaerópiaci intézmények hozzájárultak a munkaerópiac alkalmazkodásának folyamatához, erre példa, hogy a szigorúbb munkaügyi szabályozások csókkentik a munkaeró fluktuációját. Elemzésünk rávilágított azokra a pozitív (bár laza) ósszefüggésekre, amelyek egyrészt a szigorúbb EPL és az idószakos foglalkoztatás között, másrészról az elbocsátások nehézsége és a munkaviszony átlagos hossza kózótt vannak. Ez rámutat arra a tendenciára, amely a munkaerópiac olyan szegmentációját idézi eló, ahol az erósebb foglalkoztatási védelem a munkavállalók bizonyos csoportjai, például a határozatlan idejü szerzódéssel rendelkezók esetében hosszabb munkaviszonyt eredményez, míg a munkavállalók más, hátrányosabb helyzetü csoportjai esetében nóveli az idószakos foglalkoztatás elófordulását. Kutatási projektünk kóvetkezó fázisában tovább mélyítjük elemzésünket, és felmérésünkbe más országokat is bevonunk. Összehasonlitjuk az EPL-ben a külónbózó idószakokban bekóvetkezett változásokat, és rávilágítunk azokra a kózelmúltban hozott jogszabályi változásokra, amelyek hatással vannak az EPL szigorúságának mérésére. A makrogazdasági és strukturális reformok minden kétséget kizáróan jelentós mértékben járultak hozzá a régió munkaerópiaci változásaihoz. Ezen túlmenóen, az egyéb munkaerópiaci intézmények szerepe, a passzív és aktiv munkaerópiaci politikák, a szakszervezetek ereje és a munkabérek adóterhei olyan tényezók, amelyeket figyelembe kell venni. Ezekról a tényezókról a 6. fejezetben szólunk részletesen.

127

128

5.1 Melléklet EPL egyes rendszerváltó országokban Tciiyczok A. Állanció szcrzddcsek A.l E^yéni clbocsátás

Bulgária

Cseh Küztársaság

Ksztország

Az clbocsátás indoka

(1) Csód vagy a vállalat vagy egy rcszének bezárása (2) Létszánileépítés (3) Nem megfelelo munkateljesítmény a megfeleló képzettségek vagy képességek hiánya miatt (4) A lakóhely megváltoztatásának visszautasítása áthelyezés esetén (5) A munkavégzéshez szükséges elóírt készségekben tôrténó változás, amely nem összeegyeztethetö a munkavállaló képzettségévef (6) Az oregségi nyugdíjra való jogosultság, de csak 2-3 évvel a nyugdíjkorhatár elérése után 30 nap Lehetoség van hosszabb felmondási ido megállapítására, melynek maximális hossza 3 hónap

(1) Csód vagy a vállalat vagy cgy részének bezárása (2) Létszámleépítés (3) Nem megfelelo munkateljesítmény a megfelelo képzettségek vagy képességek hiánya miatt (4) A lakóhely megváltoztatásának visszautasítása áthelyezés esetén

(1) Csód vagy a vállalat (l) Csód vagy a vállalat vagy egy részének bezárása vagy egy részének bezárása (2) Létszámleépítés (2) Létszámleépítés (3) Nem megfelelõ (3) Nem megfelelo munkateljesítmény a munkateljesítmény a megfelelo képzettségek vagy megfelelo képzettségek képességek hiánya miatt vagy képességek hiánya (4) 65. betöltött életév és niiatt oregségi nyugdíjra való jogosultság

Felmondási idó

Lengyelország

Orosz Füderáció

(1) Csód vagy a vállalat vagy egy részének bezárása (2) Létszámleépítés (3) A nem megfelelo munkateljesítmény a megfelelo képzettségek vagy képességek hiánya miatt (4) A lakóhely megváltoztatásának visszautasítása áthelyezés esetén (5) Betegség miatti tartós távollét (négy hónapot meghaladó idótartam

2 hónap (1) és (2) indok esetén és: 6 hónapnál róvidebb szol- 2 hónap Az (1) vagy (2) indok esetén 5 évnél róvidebb szolgálati gálati idó esetén: 2 hét idó esetén minimum 2 hónap Fél év_3 év közötti szoigá|at¡ 3 hónap 5-10 év szolgálati idó esetén: idó esetén: 1 hónap minimum 3 hónap 3 évnél hosszabb szolgálati 10-nél évnél hosszabb szol- idó esetén: 3 hónap gálati idó: minimum 4 hónap Az (I) vagy (2) indokok A (3) indok esetén: 1 hónap esetében lecsókkenthetõ A (4) indok esetén és: 10 év- 1 hónapra és a fennmaradó nél róvidebb szolgálati idó ióószak kompenzációval esetén: 2 hónap megváltható 10 évnél hosszabb szolgálati idó esetén: 3 hónap

riljárási kötclezettsegck

írásbeü felmondás A szakszervezelek beleegyezése csak a szakszervezeli képviselõk elbocsátása esclén szükséges

Irásbeli felmondás A szakszervezctck és a tielyi immkaiigyi hivatal értesítése kolelezõ. A szakszervezet beleegyezése a szakszervezeti tisztségvisclõk eselében kôtelezó. ( 1 ) vagy (2) indok eselén és amennyiben belso álhelyezés nem megoldható, a munkáltafó koteles együttmukodni a munkatigyi hivatallal az elbocsátolt iminkavállal<3k külsô vállalatiuíl tôilénó elhelyezése érdekében. A (3) indok esetén a munkáltató koteles a munkavállalót 12 hónappal elore értesiteni.

írásbeli felmondás Az (1). (2) vagy (3) indokok esetébcn a munkáltató köleles a munkavállalót vállalaton belül más munkakörbe helyezni. ha ez lehetséges. A szakszervezet és a helyi nuinkaügyi hivatal értesítése kôtelezó.

Irásbeli felmondás A szakszervezet értesítése kòtelezó, és beleegyezése szükséges, kivéve a vállalat csódje vagy felszámolása esetén

Irásbeli felmondás A munkáltató koteles vállalaton belül áthelyezni a munkavállalót. ha lehetséges. A szakszervezet értesítése és beleegyezése szükséges (a beleegyezcs csak 1 hónapig érvényes)

Korlátozások

(1 - a vállalat egy részének bezárása esetén), (2), (3) és (5) indokok esetén: Terhcs nõket, 3. élctévüket be nem töltött gyennekeiket neveló anyákat. táppénzen lévó személyeket. sorkatonai szolgálatukat tôltók feleségct és megváltozott munkakcpességíí személyeket csak a munkaügyi feliigyelet hozzájárulásával lebet elbocsátani.

Tèrhes nók és táppénzen lévó személyek védelmet élveznek, a munkáltató koteles a 15 éves vagy annál fiatalabb gyennekeit egyedül neveló szülók újrafoglalkoztatásáról gondoskodni; megváltozott munkaképességü személyek, cs azok a személyek, akik potenciális foglalkozási megbetegedés miatt már nem tudják ellátni feladataikat, egyéb megállapodás hiányában.

lèrhes nók, 3 évesnél fiatalabb korú gyennekeiket neveló anyák. 18. éíetévüket még be nem töltött fiatalok és táppénzen lévó személyek csak a munkaügyi feliigyelet belcegyezésével bocsálhatók el.

Terhes nók, szülési szabadságon lévó nók, szülói szabadságon lévó személyek, táppénzen lévó személyek, a nyugdíjkorhatárt 2 év múlva vagy azon belül betóltõ és oregségi nyugdíjra jogosult személyek, kivéve a vállalat csódje vagy felszámolása esetén.

Terhes nók, 3. éíetévüket be nem töltött gyennekeiket neveló anyák. vagy 18. életévüket még be nem töltött mozgáskorlátozott gyennekeiket neveló anyák, 14. életévüket bc nem töltött gyermekeiket egyedül neveló szülók csak akkor bocsáthatók el, ha a munkáltató gondoskodik alternativ foglalkoztatásukról. 18. éíetévüket még be nem töltött fiatalok csak a kiskoniakért felelõs bizottság beleegyezésével bocsálhatók el.

130

folyt. Vcgkielégítés

2 havi tïzelés Az ugyanannál a nuinkáltatóiuíl több mint 10 éve munkaviszonyban lévó személyek csetében hat havi fizetés.

2 havi fizetés Kollektiv szerzodés vagy belsõ határozat ennél nagyobb (isszeget is megítélhet.

Az (1). (2) és (4) elbocsátási indokok esetén, valamint: 5 évnél rövidebb munkaviszony esetén 2 havi fizetés 5-10 év munkaviszony esetén 3 havi fizetés 10 év vagy annál hosszabh munkaviszony esetén 4 havi fizetés A (3) esetén 1 havi fizetés

Meghatározás

A csoportos létszámleépítést konkrét meghatározás nélkíil a foglalkoztatási tôrvény szabályozza.

Felmondási idõ

30 nap, illetve megálíapodás szerint maximum 3 hónap

Eljárási kotelezettségek

A lielyi munkaügyi hivatal, a tripanit együttmukôdés lielyi szervezete és az önkormányzat értesítése 60 nappai eldre. Amennyiben 150 fdnél többet érint az elbocsátás, az országos munkaügyi hivatalt is értesíteni kcll.

A 30 napon beliili elbocsá- Nem létezik tás, amely érinti legalább az alábbiakban meghatározott személyeket: 20-100 fdt foglalkoztatô vállalatnál 10 munkavállaló, vagy 101-300 miinkavállalót íbgíaíkoztarò va'fíaíatná/ a munkavállalók 10%-a, Vagy a 300 fdnél többet foglalkoztatô vállalatoknál 30 vagy annál több munkavállaló elbocsátása. A munkaügyi hivatal értesítésétól számított legalább 30 nap. A szaks/ervezet éilesítése legalább 30 nappai eldre, Tárgyalások a szakszervezettel az elbocsátásokat megakadályozó vagy azok mcrtckét korlátozó intézkedésekrdl. A hclyi munkaügyi hivatal értesítése a csoportos létszámleépítésrdl, a megtctt intczkedésekról és a szakszervezettel tôrtcnt lárgyalások eredményeirdl.

Végkielégítés nem kerül kifizetésre csak az (1) vagy (2) indokkal torténd elbocsátás esetén. amennyiben a fel mondási ido 1 hónapra rövidül, és fizetés íalyósítandó a felmondási ido tartamára.

Az (I ) vagy (2) indokok esetén: maximum 3 havi fizetés (1 havi fizetés kôtelezó; amennyiben a munkavállaló nem talál munkát, még 2 havi fizetés fizetendõ; a 3. hónapban azonban numkanélküliként torténd regisztráció szükséges a munkaügyi hivatalban. A (3) és (4) indokok esetén: 2 hcti fizetés

Nem létezik

A csoportos létszámleépítést konkrét meghatározás nélkül a foglalkoztatási tôrvény szabályozza.

A. 2 Csoponos l. leépíiés

l^egalább 3 hónap A szakszervezet és a hclyi munkaügyi hivatal értesítése legalább 3 hónappal eldre. A szakszervezetnek át kell tekintcnie, hogy a munkáltató megfelelden járt-e el a munkaviszony megszüntetését illetden és ajánlott-e alternativ foglalkoztatási lehetdséget. A szakszervczetek végleges beleegyezése szükséges.

Végkielégítés

1 havi munkabér; antely a Az egyéni eibocsátásokkal kollektiv szerzodés alapján megegyezõ tobb is lehet. Vagy: 1.000 BGL a munkanélküli segély helyetl, illctve további 1.000 BGL új munkaviszony létesítése vagy saját vállalkozás indítása esetén.

Az cgyéni eibocsátásokkal megegyezó

B. Határozott ideju szerzõdcsek Korlátozás

Csak az alábbi esetekben megengedett: ( 1 ) Távollévo munkavállalók helyettesítése (2) Pályázat útján betöltött állások, amíg az állás véglegesen betoltésre nem kerül (3) Meghatározott munkafeladat elvégzése (4) A munkavállaló kérésére

Nem megengedett a szak- Nines korlátozás inunkasképzo intézménybók kôzépfokú oktatási intézményból és egyetemrdl kikerülô munkavállalók esetén tanulmányaik befejezését követo 2 éven belül, amenynyiben szakképzettségíiknek megfelelo munkakörben dolgoznak, kivéve, ha az elbocsátás a munkavállaló kérésére tôrténik.

A szerzódések maximális száma

Nines korlátozva

Nines korlátozva

Nines korlátozva

Nines korlátozva

Nines korlátozva

Az egymást kbvetó szerzõ- 3 év dések maximális ôsszesített idótartama

Nines korlátozás

Csak az alábbi esetekben megengedett: (1) Maximálisan 6 hónap idótartamú szezonális munkavégzés (2) Maximálisan 2 hónapig tartó konkret munkaícladat elvégzése (3) Átmenetileg távollévo munkavállalók helyettesítése (maximum 4 hónapig) (4) A munkavállaló kívánságára Kettó: A hannadik szerzó- Nines korlátozva dés automatikusan határozatlan ideju szerzódésnek minósül. Nines korlátozva

131

folyt.

132

A szerzõtlés megszüntctésé- A szerzódésnek lejárta elõtti vel kapcsolatos korlátozások telmondása esetében megegyczés szerinti végkielégítés, konkrét szabályok nél* kül. Amennyiben a munkavállaló legalább 5 napot dolgozik a szerzõdés lejáila után, és ez eilen a munkáltató nem tiltakozik írásbun, a szerzódés határozatlan idejure módosul.

A szerzódés lejárta elótt fel* mondható megállapodás útján. Amennyiben a munkavállaló a munkáltutó belcegyezésével tovább dolgozik, a szerzódés határozatlan ideju szerzódéssé módosul.

Amennyiben a szerzódés A 6 hónapnál hosszabb érvényességének idótartama szerzodéseket 2 hét felmonkevesebb, mint egy év, a fel- dási idóvel lehet felmondani. mondás ¡deje 5 nap, az egy amennyiben ez az elóírás évnél hosszabb idóre szóló séiáil, 2 heti munkabér szerzódések esetében 14nap. végkielégítés fizetendó. kivéve azt az esetet, ha a szerzódés távollévó munkavállaló helyettesítéséról szól. Amennyiben a felmondási idót nem tartják be. a felmondási idó fennmaradó részére végkielégítés fizetendõ.

Terhes nóket, 3. életévüket be nem töltött gyermekeiket és 18 évesnél fiatalabb, mozgáskorlátozott gyennekeiket neveló anyákat és a 14. életévüket még be nem töltött gyermekeiket egyediil neveló szülóket csak abban az esetben lehet elbocsátani, ha a munkáltató számukra alternativ foglalkoztatási megoldást javasol. A szerzódés idó elótti felmondása esetén 2 heti munkabér fizetendó.

Nines szabályozva

Nines szabályozva

Nines szabályozva

C. Munkuerõ-kôlcsônzés Nines szabályozva

Nines szabályozva

A MUNKAERÖPIACI INTÉZMÉNYEK, A TÁRSADALMIPÁRBESZÉD ÉS A MUNKABÉREK ADÓTERHEINEK SZEREPE

6.1

BEVEZETÉS: A FOGLALKOZTATÁST VÉDÕ MUNKAJOGI SZABÁLYOZÁSON TÚLMUTATÓ ÔSSZEFÜGGÉSEK

Ennek a fejezetnek az a célja, hogy rávilágítson a munkaerôpiacok szerepérol, az intézményi struktúrákról és ezek munkaeropiaci hatásairól szóló folyamatos vitákra, különös tekintettel a rendszerváltó országok munkaerópiacainak teljesítményére. A munkaeropiaci szabályozókat általában azzal a céllal vezetik be, hogy a munkavállalók foglalkoztatottságát és jovedelembiztonságát különbözo ellátások és/vagy szociális biztonsági programok segítségével noveljék. Mivel azonban az ellátások koltségekkel is járnak, a külonbozó politikák megválasztásánál a koltségvetési korlátokat is figyelembe kell venni: egy piacgazdaságban a munkanélküli ellátások csökkenthetik a foglalkoztatás szintjét, és a foglalkoztatás védelme néhány (hosszú munkaviszonnyal rendelkezõ) munkavállaló számára valóban elönyökkel jár, másokat viszont (fiatalok, tartósan munkanélküliek, és így tovább) hátrányosan érint. Az a megállapítás, hogy az európai országok gyenge teljesítménye a munkaeröpiac merevségeinek eredménye, éppen ezt a jelenséget példázza, és arra enged következtetni, hogy ezen országok teljesítményét a munkaeröpiac teljes korú' rugalmasságával maximalizálni lehetne (ezt a rugalmasságot például a szakszervezetek erejének csôkkentésével és a munkaeropiaci szabályozások segítségével lehet elérni). Ennek az érvnek erös politikai vonatkozásai vannak, mivel a foglalkoztatáshoz való hozzáférést és a foglalkoztatás minóségét egyaránt megkérdojelezi. Míg az elözö fejezetben több figyelmet szenteltünk a foglalkoztatást védo jogszabályoknak (i.e. azoknak a korlátozásoknak, amelyek megakadályozzák, hogy a munkáltatók kényük-kedvük szerint bocsássák el a munkavállalókat), ebben a fejezetben a munkaeropiaci szabályozások más formáit is áttekintjük, így például a munkanélküli ellátások rendszereit, a bérek megállapítását végzó intézményeket, az aktiv munkaeropiaci politikákat és a munkabérek adóterheit. Az említett intézményi 133

rends/erek egy részének megléte a jóléti állam egyik jellemzöje, mivel ezek a rendszerek jövedelmi garanciákat nyújtanak. A túlságosan „bõkezú” rendszereket azonban azzal vádolják, bogy hozzájárulnak a munkanélküliség megjelenéséhez, mivel nem ösztönzik a munkavégzést, és meglehetõsen magas, anyagi természetú' elvárásokat ébresztenek a munkanélküliekben. Egyéb munkaerõpiaci szabályozások befolyásolhatják a munkabér ôsszetevõit és/vagy a munkaeró kôltségeit. A kôzép- és kelet-európai országok kôzelgõ európai uniós csatlakozásának fényében ismét aktuálissá vált az ,,euroszklerózis”-ról szóló vita (a meglévó számos munkaerõpiaci védõrendszer miatt az európai munkaerõpiacot többen „szklerotikusnak” nevezik). Mivel a tagjelült országok kõtelesek tôrvényeiket és szabályozásaikat a kôzõsségi szabályozással („acquies communautaire”) harmonizálni, érdekes megvizsgálni a kõzép- és kelet-európai országok helyzetét a munkaerõpiacok rugalmassága/merevsége szempontjából. Két kulcsfontosságú kérdést kell megvizsgálni. Az elsõ feladat annak felmérése, bogy milyen mértékben múkôdnek a tagjelölt országokban és a rendszerváltó országokban az Európai Unió munkaerõpiaci intézményeihez hasonló, illetve azokkal azonos intézmények; a második feladat, bogy megvizsgáljuk, gyakorolnak-e valamilyen hatást az intézmények a munkaerõpiac teljesítményére, és ha igen, milyet. A jelen fejezet az alábbi kérdésre keresi a választ: van-e szerepe a munkaerõpiaci intézményeknek a rendszerváltó országokban, és ha igen, milyen? A fejezetben elõszõr azokat a politikákat és munkaerõpiaci intézményeket tekintjük át, amelyek az 1990-es években jellemezték az alább felsorolt kilenc rendszerváltó országot: Bulgária, a Cseh Kõztársaság, Észtország, Magyarország, Lengyelország, az Orosz Fõderáció, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. Ez az áttekintés ósszehasonlíthatóvá teszi a rendszerváltó országok és az OECD-19 csoportba tartozó országok, illetve az egyes rendszerváltó országok munkaerõpiaci intézményeit. Meg kell jegyeznünk, bogy ez az elemzés nagymértékben a számszerúsíthetõ (külsõ) rugalmasságot vizsgálja, és figyelmen kíviil hagyja a rugalmasság más típusait, mint például a funkcionális rugalmasságot, vagy a munkaidõ rugalmasságát. Az elemzés a formális gazdaságban mükôdõ vállalatokkal és munkavállalókkal foglalkozik, bár az informális gazdaság erõteljes nõvekedését a munkaerõpiac rugalmasságában bekóvetkezõ nôvekedés részének lebet tekinteni. A nyugati, iparilag fejlett országok esetében bemutatott elméleti és empirikus tapasztalatok alapján megpróbáljuk meghatározni a munkaerõpiaci intézmények lehetséges hatásait a kiválasztott rendszerváltó országok munkaerõpiaci teljesítményére. Végezetül, ökonometriai elemzést végzünk annak érdekében, bogy alá tudjuk támasztani az említett intézmények szerepét a gazdasági átmenet folyamatában.

134

6.2

MUNKAERÖPIACI INTÉZMÉNYEK AZ 1990-ES ÉVEK MÁSODIK FELÉBEN A RENDSZERVÁLTÓ ÉS AZ OECD ORSZÁGOKBAN

A rendszerváltó országok sajnálatosan alacsony színvonalú foglalkoztatási teljesítményét és a tartósan magas munkanélküliséget számos tényezóvel lehet magyarázni, amint azt a 2. fejezetben tettük. Ezek a tényezõk a folyamatban lévô makrogazdasági és szerkezeti reformokhoz kapcsolódnak. Európában továbbra is élesen vitatják a szigorú munkaerõpiaci szabályozásoknak a gyenge munkaerõpiaci teljesítményben játszott szerepét. Az 5. fejezetben bemutatott elméleti érvek néhány elvi lehetóséget tárnak elénk arra vonatkozóan, hogy ezek a szabályozások hogyan befolyásolhatják a munkaerõpiacot. Mindazonáltal, a két tényezõ közötti ôsszefüggés lényegében továbbra is empirikus kérdésnek tekinthetõ. Nagyon nehéz feladat azonban a munkaerôpiaci rugalmasság mérése. A számszerú' méréseket néhány mérhetô vonatkozásra kell alapozni, ilyenek például a végkielégítés vagy a munkanélküli ellátás összege, a munkanélküli ellátásban részesülõ személyek százalékos aránya vagy az adóterhek. Más aspektusokat - különösen a foglalkoztatás védelme területén - nehezebb mémi. Ilyen nehezen mérhetô tényezõk kôzé tartozik például az, hogy a munkaügyi bíróságok mennyire hajlandóak az elbocsátott munkavállalók által benyújtott kereseteket a munkavállalók javára elbírálni, illetve hogyan értelmezhetõ a munkaviszony megszüntetésének „alapos indoka” (lásd Bertola, Boeri és Cazes, 2000). Ezeket a korlátozásokat figyelembe véve is lehetõség van számos intézményi jellemzõ áttekintésére és a különbözö országok ôsszehasonlítására a rendszerre jellemzõ mutatók alapján. Ez a megkôzelítési mód a Nickell (1997), Nickell és Layard (1999) és az OECD (1999) által végzett tanulmányon alapszik, de továbbmegy ezeknél, és figyelembe veszi a rendszerváltó országokkal kapcsolatban rendelkezésre álló információkat, és az országokra jellemzõ sajátosságokat. Ebben a részben leírjuk a már említett kilenc rendszerváltó ország munkaerõpiaci intézményeinek és politikáinak egy bizonyos szegmensét, majd õsszehasonlítjuk ezeket az EU és a nyugati OECD országok intézményi és politikai kórnyezetével, a munkaerõpiacok szempontjából. Az itt áttekintett „intézményi csomag” az alábbi tényezõkbõl áll: a foglalkoztatást védõ munkajogi szabályozások (részletesen lásd az 5. fejezetben); a munkanélküliségi biztosítás rendszereinek jellemzõi és az aktiv munkaerõpiaci politikák; a szakszervezetek erejének mutatói; és az adóterhek (a munkabérek terhei). A továbbiakban egyenként vizsgáljuk a felsorolt tényezõket.

6.2.1

Munkanélküli biztosítási rendszerek és aktiv munkaerõpiaci politikák

Az átmeneti gazdaságokban az aktiv és passzív munkaerõpiaci programok széles skáláját vezették be. Ezeknek a politikáknak az a célja, hogy oldják a munkaerõpiaci fesziiltségeket, és jõvedelemtámogatást nyújtsanak. A passzív politikák kôzé tartoz135

nak a munkanélküli biztosítási rendszerek és a korkedvezményes nyugdíjazás, míg az aktiv politikák kôzé tartozik például a munkakôzvetítés, a munkaerópiaci képzés, kôzmunkák, munkahelyteremtés, a támogatott foglalkoztatás vagy a mobilitást elósegítõ intézkedések. Ezekrôl az alábbiakban részletesen is beszámolunk. A klasszikus elmélet szerint a bõkezú jôvedelemtámogatás kétféleképpen befolyásolja a munkaerópiacot. Egyrészt (mivel bértartalékaikat növeli) nem ösztönzi a munkanélkülieket arra, bogy munkahelyet keressenek, másrészt csökkenti a munkanélküliségtól való „félelmet", ezáltal erõsíti a munkavállalók részéról a bérek emelésére irányuló kôveteléseket (például a szakszervezetek áital). A nyugati, iparilag fejlett államokról késziilt empirikus kutatások szerint a tartós ellátások hozzájárulhatnak a tartós munkanélküliség kialakulásához. Ez azonban nem jelenti azt, bogy a kevésbé bõkezú' ellátás aktiv álláskeresésre ösztönzi a munkanélkülieket és növeli a foglalkoztatást, hiszen a foglalkoztatás többek között a munkaerõpiac általános helyzetétõl, a munkaerõ iránt megnyilvánuló kereslettõl, az informális foglalkoztatás mértékétõl és az informális foglalkoztatás iránti kereslettõl, továbbá az üres álláshelyeken kínált munkabérektõl és a szociális jóléti ellátásoktól függ. Ezzel ellentétben az aktiv munkaerópiaci politikák segítik a munkaerõpiacra tôrténõ újbóli belépést. Munkanélküli biztosítási rendszerek A különbözö munkanélküli biztosítási rendszerek áital nyújtott ellátások az elmúlt évtized során egyre csökkentek. Ezt a tendenciát bizonyítja a munkanélküli ellátások reálértékének, illetve folyósítási idejének csôkkenése, továbbá a jogosultsági kritériumok megszigorítása. A 6.1 táblázat bemutatja a kilenc kiválasztott átmeneti gazdaságban az 1990-es évek második felében múkôdõ munkanélküli biztosítási rendszerek fõ jellemzõit: a helyettesítési rátákat (a jôvedelem és a munkanélküli ellátás aránya); az ellátás folyósításának idõtartamát; és az ellátásban részesülõknek az összes nyilvántartott munkanélkülihez viszonyított arányát. Ezekben a kérdésekben is igen nagy külônbségek mutatkoznak, A 6.1 táblázat azt mutatja, hogy a kezdeti helyettesítési ráták (a kezdeti és egyben legmagasabb összegü ellátásoknak az elõzõ keresethez viszonyított aránya) 1998-ban a kiválasztott átmeneti gazdaságokban 40% és 74% között volt. Ez alól két kivétel van: Esztország (75%) és Ukrajna (100%). Az országok ellátási szintje ôsszehasonlításának másik módszere, ha az átlagellátást az átlagbér százalékában fejezzük ki. Az országok az ellátás folyósításának idõtartama szempontjából is különböznek, az ellátás idõtartama 6 és 24 hónap között ingadozik, az elõbbi a Cseh Kôztársaságra vagy Esztországra, az utóbbi Szlovéniára vagy az Orosz Fôderációra jellemzõ. Ez összhangban van az EU-ban és a nyugati OECD országban tapasztaltakkal (vannak olyan EU tagállamok, amelyekben az ellátás folyósításának nines maximált idõtartama). A munkanélküli ellátás másik érdekes jellemzõje a lefedettségi adatokra vonatkozik. Ez azt mutatja, hogy a nyilvántartott munkanélküliek hány százaléka részesül munkanélküli ellátásban. Ezek az adatok is igen széles skálán mozognak, 25% és 90% között. Az elmúlt évtizedben ebbõl a szempontból jelentõs változás zajlott le, de ezt a táblázat nem mutatja. Míg a Cseh Kôztársaságban, Esztországban 136

6.1 táblázat

A munkanélküli biztosítási rendszerek jellemzó'i egyes rendszerváltó országokban, 1998

Orszáe

Helyettesítési arány (%)!

Ellátás az átlacbér %-ában2

Folyosítás idotartama3 duration3

Bulgária

60

32

Életkortól és munkaviszonytól függóen 6-12 hónap 6 hónap 6 hónap A munkaviszony idótartamától függóen 3-12 hónap 12 hónap 36 hónapon belül 12-24 hónap A munkaviszony idótartamától függóen 6-12 hónap A munkaviszony idótartamától függóen 3-24 hónap 2 éven belül 180-360 nap

Cseh Koztársaság Észtország Magyarország Lengyelország Orosz Foderáció

60 75 65 40 75

24 75 28 367 26s

Szlovákia

60

33

Szlovénia

63

44

Ukrajna

100

23

Lefedettségi d arányok (%)

24,8 48,8 59,3 73,96 23,1 89,5 27,0 32,6 53,1

Jegyzetek: 1 A munkanélküli ellátás helyettesítési rátáját úgy számoljuk! ki, hogy a kezdeti ellátások osszegét elosztjuk az utolsó keresettel. 2 Az átlagos ellátás a brutto átlagbér idótartama. 4 A munkanélküli ellá5 százalékában. A kifizetés 6 tásban részesüló munkanélküliek százalékos aránya. Egységesen EEK300. Ez az arány tartalmazza a munkanélküli ellátás lejárta után folyósított jovedelemfüggó munkanélküli segélyt is. Más átmeneti gazdaságokkal ellentétben ezt a de lacto szociális segélyt a munkaerópiaci alapból lolyósítják, míg más országokban a szociális koltségvetésbõl tbrténik a kilizetés.7 1990 júniusában egységesen PEN 393.60.8 Nagyjából tnegegyezik az 1997-es létminimum 42%-ával. I-orrások: O’Leary, Nesporova és Samodorov, 2001; Riboud. Siíva-Jauregui és Sanchez-Paramo, 2002: az országos foglalkoztatási szolgálatok adatkbzlései. és Magyarországon a lefedettség közel azonos szinten maradt, Lengyelországban és Szlovákiában (és kisebb mértékben Szlovéniában is) a lefedettség folyamatosan csökken. A munkanélküli ellátási rendszerekben megnyilvánuló külônbségek a passzív munkaerópiaci politikákra fordított kiadásokban is tükrözodnek, ahogy ezt a 6.2 táblázat is mutatja. Attól eltekintve, hogy ezek az általánosságban véve szerénynek mondható kiadások - a rendszerváltó országok GDP-jük kevesebb, mint 1 %-át költik munkanélküli ellátásra - igen jelentó's külônbségek találhatók Szlovénia vagy Magyarország (az eló'bbiben a GDP 0,9%-át, az utóbbiban a GDP 0,56%-át költik passzív programokra), és Észtország között (aboi ezek a kiadások a GDP kevesebb, mint 0,10%-át teszik ki). Ezek a számadatok általában alacsonyabbak, mint az EU tagállamokban, amelyek átlagosan a GDP 1,73%-át költik a munkanélküliek jövedelempótló támogatására. Ugyanezekre a kôvetkeztetésekre jutunk, ha összehasonlítjuk az egy munkanélkülire jutó kiadásokat. 137

6.2 táblázat

A passzív és aktiv munkaerópiaci politikákra fordított kiadások a egyes rendszerváltó országokban, 1998

Ors/.áe

Munkaerópiaci politikára fordított kiadások a GDP százalékában1 Összesen Passzív Aktiv politikák politikák

Munkaerópiaci politikára fordított kiadások/munkanclküli2 Összesen Passzív Aktiv politikák ■ politikák

Bulgária Cseh Kôztársaság Esztország Magyarország Lengyelország Orosz Foderáció Szlovákia Szlovénia Ukrajna

0,80 0,40 0,20 1,30 1,00 0,20 1.10 1,72 0,30

0,0564 0,055 0,020 0,167 0,095 0,015 0,088

0,46 0,26 0,10 0.91 0,59 0,13 0,56 0,89 0,19

EU átlag OECD átlag

0,12 0,05 0,07 0,28 0,30 0,02 0,32 0,83 0,03

0.027

0,0294 0,036 0,010 0,117 0,056 0,010 0,044 0,110 0,017

0,0074 0,007 0,007 0,036 0,028 0,002 0,026 0,110 0,003

1,16 0,92

0,16 0,14

Jegyzetek: 1 A passzív és aktiv politikák összege, valamint a munkaerópiaci politikákra költött összes kiadás közötti külünbség az állami foglalkoztatási szolgálatok mukódésének kóltségeivel magyarázhatóak.2 A munkaerópiaci politikákra fordított kiadások aránya a munkaerÓ-felmérésben közölt munkanélküliségi rátákhoz viszonyítva. ? A passzív politikák 4 itt a munkanélküli biztosításra vonatkoznak. A munkacró-felmérés ósszesített, 1997-es munkanélküliségi aránya alap¡án. ..= nines adat. Források: : O'Leary, Nesporova és Samodorov, 2001; Riboud, Silva-Jauregui és Sanchez-Paramo. 2002; az országos foalalkoztatási szolaálatok adatkózlései. Aktiv munkaerópiaci politikák A vizsgált rendszerváltó országok nagy tôbbsége az OECD országokban alkalmazott aktiv munkaerópiaci politikákhoz hasonló esomagot fogadott el. Ennek a esomagnak része például a munkakôzvetítés és karrier-tanácsadás, szakképzési tanácsadás, munkaerópiaci képzés, foglalkoztatási támogatások, kózvetlen munkahelyteremtés, kisvállalkozás-fejlesztés, a fiatalokat megcélzó vagy a hátrányos helyzetu esoportok helyzetét segító intézkedések (a programok részletes leírását lásd Nesporova, 1999). Jelentõs külónbségek mutatkoznak az aktiv munkaerópiaci politikák kedvezményezettjeinek számában és a ráfordításokban, továbbá a forrásoknak a külónbozó aktiv programok közötti megoszlásában. Mivel a programok igen széles skálájáról van szó, az országonkénti ôsszehasonlítást az aktiv munkaerópiaci politikákra fordított kiadások ôsszehasonlítására kell korlátoznunk. Ezeket az eredményeket is a 6.2 táblázatban mutatjuk be. A rendszerváltó országok csoportját Szlo138

vénia vezeti az aktiv munkaerõpiaci programokra fordított kiadások szempontjából, Észtország ennek az összegnek mintegy egytizedét költi munkaerõpiaci programokra. Az aktiv munkaerõpiaci programokra fordított kiadások átlaga azonban meglehetõsen alacsony, a GDP 0,07%-a (Észtország) és 0,83%-a (Szlovénia) között mozog. Ezeket az adatokat a munkanélküliségi rátákhoz igazítva1 bizonyítva látjuk azt a tényt, hogy a rendszerváltó országok nem fordítanak jelentõs összegeket aktiv politikákra: 1998-ban a munkanélküliségi ráta egy százalékpontjára vetített legalacsonyabb arány a GDP 0,002%-a volt, ezt az Orosz Fôderációban regisztrálták, míg a legmagasabb 0,11%, ami Szlovéniából származó adat. Ezek az adatok nem állnak távol néhány olyan OECD ország adataitól, amelyek kisebb õsszeget fordítanak az aktiv munkaerõpiaci politikákra, mint például az Egyesült Allamok vagy Japán. A bemutatott számadatok viszont nem érik el sem az EU, sem az OECD átlagos ráfordításainak szintjét.2 6.2.2 A szakszervezetek és a bértárgyalások A szakszervezetek az országok tõbbségében jelentõs szerepet játszanak a kollektiv tárgyalások folyamatában, és ezért nagy valószínüséggel befolyásolják a bérek kialakítását és a munkaerõ kõltségeit. A kollektiv szerzõdések a munkavállalók igen nagy részét fedik le, még az alacsony szervezettségi mutatókkal rendelkezõ országokban is, mint például Franciaország és Spanyolország. A szakszervezetek szerepének vizsgálatakor egy másik fontos aspektus, hogy a bérek kialakítása terén végzett tevékenységüket milyen mértékben koordinálják a munkáltatói szervezetekkel. A kormány szerepe a tárgyalási folyamatban szintén releváns szempont (így van ez például Franciaország esetében is). A 6.3 táblázat a szakszervezetek fõbb jellemzõit foglalja össze a rendszerváltó országok általunk kiválasztott csoportjában: vizsgálja a szervezettség mértékét, a kollektiv megállapodások által lefedett munkavállalók arányát, illetve a koordináció szintjét. A koordinációt meg keil különböztetnünk a centralizációtól, mivel ez a fogalom arra utal, hogy milyen szinten zajlanak a tárgyalások (üzemegység, vállala!, szektor, régió vagy ország). A szorosan koordinált kollektiv tárgyalások nem jelentenek szükségszerúen kõzponti tárgyalásokat, mint például Németországban vagy Dániában. Míg az empirikus kutatás során tõbb, az OECD országok szakszervezeteire és munkáltatói szervezeteire vonatkozó adatbázis került kialakításra (lásd Calmfors és Driffill, 1988; Layard, Nickell és Jackman, 1991; ILO, 1997; valamint Traxler és Kittel, 1997), a rendszerváltó országokra vonatkozó adatok igen szükõsen állnak rendelkezésre. 1 A GDP aktiv munkaerõpiaci politikákra költött hányadának és a munkaerõpiaci felmérés szerinti munkanélküliségi ráta aránya (mindkeuõ százalékban megadott érték). 2 Az OECD tagállamok között jelentõs külonbségek mutatkoznak: Hollandia és Dánia a ''bõkezu" OECD országok kôzé tartoznak, egy munkanélküli személyre vetítve a GDP 0,559c-át. illetve 0,34%-át költik aktiv politikákra (ezzel szemben az EU-ban 0,16%, az OECD-ben pedig 0.14% a kiadások átlaga; lásd Riboud, Silva-Jauregui és SanchezParamo, 2002).

139

6.3 táblázat

A szakszervezetek és a kollektiv tárgyalások egyes rendszerváltó országokban, az 1990-es évek kôzepén

Ország

Szervezettség aránya ((7c)]

Kollektiv tárgyalások lefedettsége2

A koordináció foka3

Bulgária Cseh Kôztársaság Esztország Magyarország Lengyelország Orosz Fôderáció Szlovákia Szlovénia Ukrajna

58,2 42.8 36,1 60,0 33.8 74.8 61,7 60,0 100

2 2 2 3 3 3 3 3 3

3 1 1,5 1,5 1,5 3 2 3 3

EU átlag OECD átlag

44,4 39,6

Jegyzetek: 1 Szakszervezeti tagsággal rendelkezõ bérbõl és fizctésból élo munkavállalók aránya. 2 A kollektiv tárgyalások lefedettségének indexe 1, abban az esetben. ha a kollektiv szerzc5dések a bérbõl és fizetésbõl élo munkavállalók kevesebb. mint 25%-ára vonatkoznak. Az index crtéke 2, ha ez az arány 26% és 69% között van, és 3. ha a lefedettség meghaladja a 70%-ot. függetlenül attól, hogy a munkavállalók szakszervezeti tagok-e. ’ A szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek kózütti koordináció fokát hánnas skálán jelezziik. 1 -gyel jelôljük az alacsony szintu. 3-mal a magas szintú koordinációt. Az ósszesített koordinációs indexe! a munkavállalók és munkáltatók koordinációs indexének átlagaként kapjuk meg. .. = nines adat. Források: A szakszervezeti szervezettségre vonatkozó adatok: ILO. 1997: Visser, 1990; és OECD, 1999. A kollektiv tárgyalások lefedetlségére és a koordináció 1'okára vonatkozó adatok: Riboud. Silva-Jauregui és Sanchez-Paramo. 2002, valamint a szerzóknck az alábbiakra alapozott számításai: Arro et al., 2001; Beleva és Tzanov. 2001. Kwiatkowski. Sacha és Sztanderska. 2001; Tchctvemina et al.. 2001; és Vccemík. 2001. 1990 elõtt a rendszerváltó országok munkaügyi kapcsolatainak rendszerét az állam kôzponti politikai és vezetói ellenõrzése jellemezte. Ezekben az országokban az 1990-es években erófeszítéseket tettek arra, hogy létrejôjjôn a piacgazdaságokra jellemzó' munkaügyi kapcsolatok rendszere. A kôzponti bérszabályozási rendszerról a kôzép- és kelet-európai országok mindegyike kezdett áttérni a vállalati szinten folyó kollektiv tárgyalások rendszerére.3 A rendelkezésre álló adatok szerint a szakszervezeti tagok aránya 34% és 74% között mozog, az elõbbit Lengyelországban, az utóbbit az Orosz Foderációban regisztrálták. A 6.3 táblázat rámutat arra, hogy a kollektiv szerzó'dések a legtöbb átmeneti gazdaságban a munkavállalók igen nagy részét fedik le (több, mint 70%-át), kivétel ez alól Bulgária, a Cseh Kôztársaság és Észtország (lefedettség alatt értjük azoknak a munkavállalóknak a számát, akiknek 3 Lásd például a budapesti ILO-CEET ¡roda kiadványait a kozép- és kelet-európai országokban folyó társadalmi párbeszéd témakórében (http://www.ilo-ceet.hu). 140

bérezési és munkafeltételeit kollektiv szerzõdésekben szabályozzák, ftiggetlenül attól, hogy szakszervezeti tagok-e vagy nem). Mégis, a szakszervezeti tagság és a munkavállalói lefedettség magas szintjét mutató, viszonylag homogén kép ellenére jelentôs külônbségek alakultak ki az állami és a magánszektor között. Az utóbbiban a munkavállalók szervezettsége sokkal alacsonyabb szinten áll. Ezen túlmenôen, a szakszervezetek tárgyalási ereje jelentôsen függ attól, hogy milyen mértékben képesek tevékenységüket koordinálni a munkáltatói szervezetekkel. Jelenleg ez a koordináció a rendszerváltó országok tobbségében igen alacsony szinten áll.4 Az OECD országok sokszínübb képet mutatnak. Az egyes országok adatai mind a szakszervezeti szervezettség, mind a kollektiv szerzõdések által lefedett munkavállalók aránya tekintetében nagymértékben különböznek. A szakszervezeti szervezettség Franciaországban nem éri ei a 10%-ot, míg Svédországban 82%-os. Az Egyesült Allamokban a munkavállalók kevesebb, mint 25%-ának a bérét szabályozzák kollektiv szerzõdések, míg a legtöbb OECD országban ez az arány meghaladja a 70%-ot (lásd Nickell és Layard, 1999; ILO, 2000). Az egyes országokban a koordináció foka is eltér. A munkavállalói és munkáltatói szervezetek közötti legmagasabb szintú koordináció a skandináv országokban és Ausztriában tapasztalható, óket kóvetik a kontinentális Europa országai. Az angolszász országokban - annak ellenére, hogy bizonyos esetekben a szakszervezeti szervezettség és lefedettség aránya is igen magas - alacsony fokú a koordináció. így van például írországban is (OECD, 1997, és Nickell, 1997). Altalánosságban azt mondhatjuk, hogy a rendszerváltó országokban a munkavállalók még mindig szervezettebbek, mint az Európai Unióban vagy a nyugati OECD országokban, míg a szakszervezetek ereje és a kollektiv tárgyalások koordinációja tôbbé-kevésbé hasonló az OECD-19 csoportjának átlagához. Hogyan befolyásolják a szakszervezetek a munkaerópiacot? A szakszervezetek és a munkaügyi kapcsolatok kiilônbózó' rendszerei általában kulcsszerepet játszanak abban, hogy a bérek rugalmassága hogyan reagál a különbözo gazdasági sokkhatásokra. Bizonyos tulajdonságok és tényezõk szerint (mint például a bértárgyalások koordinációjának foka, a tárgyalások lefolytatásának szintje, a szakszervezeti szervezettség, a kollektiv tárgyalások lefedettsége) a szakszervezetek az alábbi módon befolyásolhatják a bértárgyalások folyamatát: minimálbérek megállapítása, béremelésrõl folytatott tárgyalások, a bérszerkezet kialakítása. A makrogazdasági célokkal kapcsolatos tárgyalási folyamatban kialakított konszenzus szempontjából különösen fontos a koordináció. A béremelésrõ! folytatott tárgyalások például elónyt élveznek más kérdésekkel kapcsolatos tárgyalásokkal szemben, ilyen módon felfelé irányuló nyomást fejtenek ki a bérekre, és a munkanélküiiségben nagyobb mértékü egyensúlyt alakítanak ki (lásd például Bertola, 1990). A szakszervezetek azonban foglalkoztatási célokat is kitúzhetnek, és különbözö, a béreket korlátozó intézkedéseket is elfogadhatnak, amennyiben a mérleg másik serpenyõjében a foglalkoztatás-bõvítés szerepel (lásd például Hartog, 1999, a szociális partnerek fontosságáról a holland 4

Az 1990-es évek kôzepéig a koordináció szintje meglehetósen magas volt, ami paradox módon a kormányzut által diktált adóalapú jôvedelempolitikának volt köszönheto. Amikor 1995 körül megszüntették ezt a szociális partnerek által sokat kritizált politikát, a szakszervezetek koordinációs képessége c.sökkent. 141

munkaerõpiac sikertõrténetében). A 6.3 táblázatban bemutatott három mutatószám nagy valószínüséggel alakítja, és részben tükrôzi is a szakszervezeti politikát, ami a munkaerôpiaci eredményeket befolyásoló legfontosabb változó. Ezen a helyen nem tárgyaljuk a minimálbérnek a munkanélküliségre gyakorolt közvetlen hatását. Ennek tôbb oka van: az elsõ, bogy elemzésünk a foglalkoztatás rugalmasságára összpontosít (numerikus rugalmasság), a második, bogy a legtôbb rendszerváltó országban a minimálbér szintje5 és a minimálbéren foglalkoztatott munkavállalók százalékos aránya még mindig nagyon alacsony. Ez azt jelenti, bogy ezekben az országokban a minimálbérnek nines sem fontos gazdasági, sem fontos szoeiális szerepe.6 6.2.3

A munkabérek adóterhei

A kôzgazdászok a munkabérek járulékait, a jôvedelemadókat és a fogyasztási adókat általában a munkabérek adóterhei címszó alatt emlegetik. Ennek az a magyarázata, bogy az adózási rendszemek a munkaerõpiacra gyakorolt hatása a munkáltató számára felmeriilõ reál munkabér-kôltségek és a munkavállaló által kézhez kapott, fogyasztás célját szolgáló reálbér külônbségében nyilvánul meg. Ebben a részben csak a munkabérek járulékaival fogunk foglalkozni. Ennek két oka van. Az egyik, bogy nemesak a munkavállalók, de bizonyíthatóan a munkanélküliek és az inaktívak is fizetnek jóvedelem- és fogyasztási adókat. A másik pedig, bogy rendkívül nehéz olyan adókülônbséget megállapítani, amely az ósszes kiválasztott rendszerváltó országban megállapított általános forgalmi adókkal és jóvedelemadókkal kapcsolatos, megbízható és kóvetkezetes információn alapszik.7 Ahogyan a 6.1 ábra mutatja, a munkabérek járulékai, amelyeket a munkáltatók és a munkavállalók által befizetendó' társadalombiztosítási járulékok ósszegeként határozhatunk meg, az átmeneti gazdaságokban még EU átlagokhoz viszonyítva is igen magasak. A járulékok mértéke 33% és 50% között mozog, az elóbbit Esztországban, az utóbbit Szlovákiában alkalmazzák. Bár a járulékok kulcsa az OECD-19 országain beliil nagymértékben eltér, sehol nem haladja meg a 40%-ot. Dániában majdnem 0%, Franciaországban 38,8%, Olaszországban pedig 40,5%. Ezek az adatok az 1990-es évek kózepéról származnak. A rendszerváltó országokban a romló munkaerôpiaci kôrülmények arra kényszerítik a kormányokat, bogy egyre inkább nóveljék a munkanélküli ellátásokra és az aktiv munkaerôpiaci politikákra költött kiadásokat. Az ôregedõ népesség, a csôkkenó foglalkoztatási ráták és a súlyosbodó szegénység további terheket jelent az állami nyugdíjrendszerek, az egészségügyi ellátás és a szoeiális jóléti ellátások finanszírozása szempontjából. Ugyanakkor, az 5

A rendszerváltó országok nagy tôbbségében a minimálbért tôrvény vagy rendelet állapítja meg. Ebbõl a szempontból Lengyelország kivételt képezhet. mivel néhány nemrégiben végzett eleinzés (például Világ* bank, 2001) szerint a kevésbé fejlett lengyel régiókban a minimálbérnek negativ hatása van az alacsony képzettséggel rendelkezó munkavállalók foglalkoztatására, mivel ezekben a régiókban sokkal alacsonyabb a bér- és az árszínvonal. A minimálbér az átlagbér kórülbelül 40%-a. 7 Minden országban progresszív jóvedelemadózás tapasztalható, és a progresszió mértéke nagyon fontos. Számos országban a munkáltatók, különösen a kisvállalatok. adózási okok miatt hivatalosan a minimálbéren jelentik be munkavállalóikat. a munkabér minimálbéren felüli részét pedig zsebbe fizetik. 6

142

6.1 ábra Munkabérek adóterhei egyes OECD és rendszervaltó országokban

143

adóbevételekben jelentós csôkkenés mutatkozik, különösen a gazdasági tevékenység szúkülésének idószakában. Ez nagyon erösen hat a munkabérek járulékainak magas szinten tartására. A magas adókulcsoknak a foglalkoztatásra és a vállalkozások fejlõdésére gyakorolt negativ hatásai miatt néhány országban már hoztak intézkedéseket a munkabérek járulékainak csôkkentése érdekében, és vannak olyan országok is, ahoi az elmúlt évtizedben tôrvénymódosítások és adóreformok indultak ei, bár ezek az intézkedések elég lassúak, és csak fokozatosan alkalmazhatók. Magyarországon például a munkáltatókat terheló társadalombiztosítási járulékokat 2001 elején 2 százalékponttal, 31%-ra csôkkentették.

6.2.4 Az Európai Unió munkaeró'piaci intézményeihez hasonló munkaerõpiaci intézmények Az eiõzó részeket összefoglalva elmondható, bogy az 1990-es évek végére a kiválasztott rendszerváltó országokban a nyugati OECD és az EU tagországokban mú'kôdõ munkaerõpiaci intézményekhez és politikákhoz nagyjából hasonló intézményeket és politikákat vezettek be. Ezért, ha a kilenc rendszerváltó országot az OECD országok csoportjához csatoljuk, a mintán belüli eltérések nem mutatnak jelentós nôvekedést. A rendszerváltó országok által bevezetett „intézményi csomag” átlagosnak mondható: ez a modell nem a legrugalmasabb, de nem is a legmerevebb (ahogy az elõzõ fejezetben láttuk, a rendszerváltó országok a foglalkoztatást védõ jogszabályok tekintetében a rugalmassági skála kozepén helyezkednek el). A megállapítás alól egyetlen kivétel van, ez pedig a munkabérek járulékai, amelyek (relativ értékben) a rendszerváltó országokban jóval magasabbak. 6.3

A RENDSZERVÁLTÓ ORSZÁGOKRA VONATKOZÓ ELÕFELTÉTELEZÉSEK

6.3.1

A modell specifikációja

Az elõzõ két részben bemutattuk a rendszerváltó országok munkaerõpiaci kõmyezetének fõ jellemzõit (ebben az esetben független változók), és ezek potenciális hatását a munkaerõpiaci teljesítményekre. Célunk, hogy megvizsgáljuk azokat az elméleti és gyakorlati bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a munkaerõpiaci intézményeknek és politikáknak az iparilag fejlett nyugati országok munkaerõpiaci teljesítményeire gyakorolt hatását, mint például az álláskeresési magatartásra, a tárgyalási pozícióra, a fluktuációra gyakorolt hatás, és így tovább. Ezen túlmenõen, igazolni kívánjuk azt a feltevésünket, hogy a rendszerváltó országokban hasonló hatásokkal kell számolnunk. 27 ország munkaerõpiaci intézményeirõl gyüjtõttünk adatokat. Két országcsoportot vizsgáltunk: az OECD-19 csoportot és 8 rendszerváltó országot (Bulgária, a Cseh Kóztársaság, Észtország, Magyarország, Lengyelország, az Orosz Fôderáció, 144

Szlovákia és Szlovénia).8 Mivel ökonometriai elemzést nyilvánvalóan nem lehet kizárólag nyolc rendszerváltó ország csoportjára vonatkozóan készíteni, statisztikailag azt a hipotézist kívánjuk igazolni, hogy a két országcsoport munkaerópiacai hasonlóképpen viselkednek a munkaerópiaci környezet változásaival szemben. A vizsgálat elvégzésére a Chow-teszt statisztikát használjuk, amely lehetóvé teszi a két adatcsoport esetében a koefficiensek stabilitásának osszehasonlítását (lásd 6.2 Melléklet). Ezért eloször egyetlen közös egyenletet állítunk fel, amely mind a 27 országra vonatkozik (OECD plusz rendszerváltó országok), azután megvizsgáljuk külön az OECD-19 csoportba tartozó országokat, majd a Chow-teszt statisztika segítségével ellenõrizzük a hasonlóságra vonatkozó hipotézist. Ezt kovetóen, egyszerú' regressziós számításokat végzünk a munkanélkíiliség (aggregált munkanélkíiliség, tartos munkanélkíiliség és fiatal munkavállalók munkanélkíiliségi arányai)9 és az aggregált munkaeró input (foglalkoztatási ráták és munkaerópiaci részvételi ráták) különbözo aspektusainak vizsgálatára. A ciklus kiegyenlítésére és a zavaró tényezók kikíiszóbólésére kétéves átlagot használunk (a két vizsgált év 1996 és 1998); ideális esetben hosszabb idószak átlagával kellene számolni, de jelen esetben az adatok hiánya akadályozza empirikus kutatásunkat.10 A független változók tóbbségét az elózó részekben már bemutattuk. Ezek fóleg OECD, illetve nemzeti forrásokból származnak (a rendszerváltó országok esetében az utóbbi forrást használtuk). Mivel a munkaerópiaci környezet befolyásolja az egyensúlyi munkanélküliségi rátákat, a tényleges munkanélküliségi adatokat függó változóként használtuk, és bekalkuláltuk az ossztermékek közötti eltérést (output gap) is." Ez a mutató az eredménynek a Hodrick-Prescott szúíró által generált trendtól való eltérését mutatja (az adatokat és a forrásokat részletesen lásd a 6.1 Mellékletben). Az elózóekben leírt elméleti és empirikus kutatásokkal összhangban (lásd Nickell, 1987, valamint Blanchflower és Oswald, 1994) a munkanélküliségi egyenletben a munkanélküliségi ráta logaritmusa a függó változó. A tartos munkanélküliség és a fiatalok munkanélküliségi arányának tekintetében kevésbé világos a szintek, a logaritmus vagy a fél-logaritmus közötti ökonometriai speciftkáció kiválasztása (lásd például Mincer, 1976; Bazen és Martin, 1991; és Esping-Andersen, 2000), ezért különbözo specifikációkra vonatkozó becsléseket végeztünk.

8

Mivel néhány adat hiányzik, a regressziós számítások nem terjednek ki Ukrajnára. A korlátozott idóre és adatokra való tekintettel a szakképzetlenek munkanélküliségi arányára vonatkozóan nem végeztünk becsléseket. A jövoben azonban terveink között szerepel kutatásunk kiterjesztése további függó változókra, mint például a szakképzetlenek munkanélküliségi aránya és a primer korú személyek foglalkoztatási aránya, tovabbá egyéb munkaerópiaci áramlatokkal kapcsolatos változók. 10 Az adatok tobbsége például a munkaeró-felmérésból származik (Labour Force Survey - LFS), amelyet néhány rendszerváltó országban csak nemrégiben kezdtek el alkalmazni. 11 Egy másik lehetóség - bar a rendszerváltó országok esetében nem alkalmazható megfelelóen -, hogy ezt az eltérést az infláció mértékének változásával egyenlítjük ki (például Nickell és Layard, 1999). 9

145

6.3.2 A munkaeró'piaci eredményeket magyarázó regressziók ôsszefoglalása Munkanélküliség A 6.4 táblázat az aggregált munkanélküliségi ráta két különbözö becslésének eredményeit mutatja be. Mivel ez a tanulmány a rendszerváltó országokra osszpontosít, az eredményeket ezen országok esetében elemezzük részletesebben, míg az OECD-19re vonatkozó adatokat referenciaként használjuk. Elószor is, teszteljük azt a feltevést, amely szerint az OECD-19 és a rendszerváltó országok általunk kiválasztott mintája között nincsen viselkedésbeli külonbség. A 6.4 táblázat elsó oszlopában található adatok olyan alapspecifikációt határoznak meg, amelybe beletartoznak a munkaerópiac ,,intézményi csomagjának” változói (foglalkoztatást védó jogszabályok, a munkanélkiili ellátás helyettesítési rátája, folyósításának idótartama, aktiv munkaerõpiaci politikák, szakszervezeti szervezettség, kollektiv tárgyalások lefedettsége, szakszervezeti koordináció és a munkabérek adóterhei). Ennek a specifikációnak a második változata, amely csak a statisztikailag szignifikáns változókat tartalmazza, a második oszlopban kerül bemutatásra, egyrészt a mintában szerepló összes ország tekintetében, másrészt az OECD országokra vonatkozóan. A második változatban a változók koefficiens értéke és szignifikanciája általában véve megnövekedett. A 6.4 táblázat azt sugallja, hogy az aggregált munkanélküliségi rátákra az alábbi intézményi változóknak van befolyása: aktiv munkaerõpiaci politikák, kollektiv tárgyalások lefedettsége és a munkabér adóterhei (10%-os, illetve 20%-os szinten, ebben a sorrendben). Ennek ellenére, a szakszervezetek ósszesített hatása statisztikai szempontból nem egyértelmü. A regressziós együtthatók mind a szakszervezeti szervezettség, mind a kollektiv tárgyalások lefedettségére vonatkozó változók esetében pozitívak. Ez arra utal, hogy - az elméleti feltételezéseknek megfelelõen - a szakszervezetek ereje fordítottan aránylik a munkanélküliség csókkenéséhez. Az elsõ specifikációban azonban ezek a változók statisztikailag nem szignifikánsak, és az elõzõ hatást kiegyensúlyozhatja a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek közötti megfelelõ koordináció (a szakszervezeti koordináció változójának koefficiense -0,22). A munkaerõpiaci politikák különbözö rendszerei szintén különbözö hatásokkal bírnak, bár sem a munkanélküli ellátások által biztosított helyettesítési ráta, sem a folyósítási idõszak nem szignifikáns. Ezt azzal is lehet magyarázni, hogy a mintába a rendszerváltó országok is beletartoznak, és ezek az országok nyilvánvalóan kevésbé bõkezú' munkanélküli ellátási rendszerekkel rendelkeznek a folyósítás idõtartamát illetõen. Az aktiv munkaerõpiaci politikák változója statisztikailag szignifikáns (10%-os szinten áll), ami arra utal, hogy az aktiv munkaerõpiaci programok bõvítése hozzájárulhat az aggregált munkanélküliség szintjének csókkenéséhez (az együttható -0,02). Másrészrõl viszont, a munkabér adóterheinek (elemzésünkben a járulék) becsült koefficiense pozitív, de alacsony (0,01) és alig szignifikáns (20%), ami arra utal, hogy a magasabb járulékok kissé növelhetik a munkanélküliséget. A foglalkoztatást védõ jogszabályok szigorúságának koefficiense nagyon alacsony, és statisztikailag nem szignifikáns. Ez összhangban van az OECD országok esetében 146

6.4 táblázat

A munkanélküliségi ráta logaritmusát (függö változó) magyarázó regressziók, egyes rendszerváltó és OECD országokban az 1990-es évek végén

Független változók

Log Munkanélküliségi ráta (függö változó) OECD-19 és 1KozépKelet-Európa (minden független változó)

Foglalkoztatás védelme Helyettesítési ráta Folyósítás idötartama Aktiv munkaerõpiaci politikák2 Szakszervezeti szervezettség Kollektiv tárgyalások lefedettsége Szakszervezeti koordlnáció Munkabérek adóterhei Ossztermék eltérése (output gap) Kilgazírâs R2 Országok száma Chow-teszt (Fisher)

OECD-19 és KôzépKelet-Európa (csak a statisztikailag szignifikáns független változók)

OECD-19 (csak a statisztikailag szignifikáns független változók)

-0,02 (-1,98)

-0,02 (-2,01)

0,15 (1,08)

0,18 (1,59)

0,17 (1,30)

-0,22 (-1,40) 0,01 (1,51)

0,01 (1,59)

0,01 (1,49)

-0,10 (-2,33) 0,50 27 0,90**

-0,23 (-2,57) 0,60 ¡9

0,06 (0,43) 0,00 (0,36) 0,02 (0,47) -0,02 (-1,41) 0,00 (1,08)

-0,11 (-2,36) 0,58 27

Jegyzetek: A becslést a klasszikus legkisebb négyzetek módszerével végeztük (OLS). Zárójelben találhatók a t-statisztikák. A Fisfier-statisztikákra vonatkozóan a ** azt jelenti, bogy a koefficiensek stabilitására vonatkozó feltevést 5%-nál fogadjuk el; a Chow-tesztre vonatkozó további részleteket lásd a 6.2 Mellékletben. 1 A rendszerváltó országok mintájába tartozik Bulgária, a Cseh Kóztársaság, Észtország, Magyarország, Lengyelország, az Orosz Foderáció, Szlovákia és Szlovénia. - A változó a GDP-nek az aktiv munkaerõpiaci politikákra költött hányada és a munkanélküliségi ráta közölti arányt méri százalékban. Az egyenletben ezt az adatot instrumentális változóként használjuk. Mivel az aktiv munkaerõpiaci politika változója a jelenlegi munkanélküliség szintjén normalizált GDP százalékára utal, ez nagymértékben endogén. Tehát, az eszkóz létrehozására a GDP-nek jelenleg aktiv munkaerõpiaci intézkedésekre költött százalékát renormalizáltuk az 1993-94-es átlagos munkanélküliségi szinten. Amennyiben a munkanélküüségre vonatkozó mérési hibák idószakosan nem korrelálnak, ez segít az endogén változók problémáját megoldani. .. = nines adat

feltárt bizonyítékokkal, és annak az egyszeaí kétváltozós eletnzésnek az eredményével is, amely az EPL mutatószámot a munkanélküliségi ráta függvényében ábrázolja (lásd 5. fejezet). A 6.4 táblázat utolsó két oszlopát osszehasonlítva érdekes megállapításra jutunk: a két minta esetében a becsült koefficiensek majdnem azonosak. 147

6.5 táblázat

A log tartos munkanélküllségi rátát (függö változó) magyarázó regressziók egyes rendszerváltó és OECD országokban, az 1990-es évek végén

Fiiscetlen változók

Log Munkanélküliségi rata (függö változó) OECD-19 és KózépKelet-Európa (mindert független változó)

Foglalkoztatás védelme Helyettesítési ráta Folyósítás idótartama Aktiv munkaerópiaci politikák1 Szakszervezeti szervezettség Kollektiv tárgyalások lefedettsége Szakszervezeti koordináció Munkabérek adóterhei Ôssztermék eltérése (output gap) Kiigazítás R2 Országok száma Chow-teszt (Fisher)

OECD-19 és KózépKelet-Európa (csak a statisztikailag szignifikáns független változók)

OECD-19 (csak a statisztikailag szignifikáns független változók)

0,32 (1,02) 0,00 (0,18) 0,12 (1,03)

0,12 (1,32)

0,14 (1,40)

-0,03 (-1,01)

-0,04 (-1,54)

-0,04 (-1,42)

0,61 (2,03)

0,75 (3,02)

0,93 (3,21)

-0,39 (-1,09) 0,02 (1,20)

0,02 (1,95)

0,02(1,18)

0,01 (0,66)

0,04 (0,38) 0,57 27

0,53 27 0.75**

0,58 19

Jegyzetek: A változók és definíciók tekintetében lásd 6.4 táblázat. 1 Lásd 2. sz. jegyzet, 6.4 táblázat. .. = nines adat A tartos munkanélküliség arányára vonatkozóan12 nagyjából ugyanazokat az eredményeket kapjuk, mint az aggregált munkanélküliség esetében (6.5 táblázat). Eló'szor, elfogadjuk a koefficiensek stabilitására vonatkozó hipotézist. Másodszor, 12 A tartos munkanélküliség bccslése érdekében (log és szinl) több modális specifikációt vizsgáltunk: output gappel (nem szignifikáns) es a foglalkoztatást vedó jogszabáiyok szigorúságára vonatkozó különbözö mutacószámokkal. mint független változókkal. Más tesztelt specifikációkban az aktiv munkaerópiaci politika változójának regressziós koefficiense statisztikailag szignifikáns, különösen akkor, ha kihagyjuk a járulékok változóját és bevezetjük a foglalkoztatás védelmének változóját. Amint mar említettük, a specifikáció log-jában a foglalkoztatás védelme nein szignifikáns. Ez az eredmény azonban nem tünik eröteljesnek a szintspecifikáció vonatkozásában (az 5. fejezetben tárgyalt eredményekkel ósszhangban). amelyben a szigorúbb vcdelem (az aliando és idószakos foglalkoztatásra, valamint a esoportos létszámleépítésre vonatkozó EPL mutatószámok) nóveli a tartos munkanélküliség szintjét.

148

nem találtunk bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy az EPL befolyásolja a munkanélküliség idotartamát. Ez ellentétben áll a kétváltozós elemzésen alapuló elôzetes bizonyításokkal (lásd 5. fejezet), és az OECD országok esetében talált bizonyítékokkal (az OECD által 1999-ben végzett tôbbváltozós elemzés pozitív korrelációt mutatott az EPL szigorúsága és a munkanélküliség idõtartama között). Nagyobb általánosságban elmondható, hogy a kollektiv tárgyalások lefedettségére és a járulékokra vonatkozó változók befolyást gyakorolnak a tartós munkanélküliségre, mégpedig abban az értelemben, hogy az említett változók nôvekedése esetén a tartós munkanélküliségben is emelkedó tendencia figyelhetõ meg. Ez az eredmény megerosíti azt az állítást, hogy a kollektiv tárgyalások mindeddig elsõsorban a kollektiv szerzõdések által lefedett munkavállalók foglalkoztatásának védelmére irányultak, valamint a béremelést túzték ki célul, ezek pedig nem érintik a munkanélküliek helyzetét, és növelik a munkanélküliség idótartamát. Arra van tehát szükség, hogy a társadalmi párbeszéd a foglalkoztatást ösztönzo és a munkanélküliség eilen ható politikákra is kiterjedjen. A munkanélküli ellátás folyósításának idótartamára vonatkozó regreszsziós koefficiens szintén pozitív, de nem szignifikáns (az elméleti feltételezéssel összhangban). Az aktiv munkaerópiaci politikák az elóbbiekben említett hatásokat részben kiegyensúlyozhatják, és csökkenthetik a tartós munkanélküliség szintjét (de a változó alig szignifikáns). Az országok két mintája esetében elvégzett regresszióanalízisek ósszehasonlítása alapján elmondható, hogy a munkanélküli biztosítás változójának nem létezõ statisztikai szignifikanciája valószínüleg a rendszerváltó országoknak tulajdonítható, mivel abban az esetben, amikor a vizsgálatokat csak az OECD-19-re vonatkozóan végeztük, a helyettesítési arány változójánál erõteljesebb együtthatókat találtunk (lásd még Scarpetta, 1996). Mint korábban említettük, a munkaerópiaci intézmények és politikák a fiatalok kôrében mért munkanélküliség arányait is befolyásolhatják. A 6.6 táblázat két specifikációt mutât be. Az adatok elsó oszlopa azt az alapspecifikációt ábrázolja, amely a jelen tanulmány által vizsgált ósszes munkaerópiaci intézményre vonatkozó elemet tartalmazza, és lehetóvé teszi a fiatalok munkaerópiaci helyzete és az aggregált munkanélküliségi adatok ósszehasonlítását (lásd a 6.4 táblázatban foglalt adatok elsó oszlopát); a második specifikáció a statisztikailag szignifikáns változókra összpontosít. Ezeket az utolsó két oszlop tartalmazza. Itt ismét a Chow-teszt alapján vizsgáltuk, és fogadtuk el azt a feltételezést, hogy az OECD és a rendszerváltó országok mintái között nines viselkedésbeli külônbség. A fiatalok kôrében tapasztalható munkanélküliségi arányokat és az aggregált munkanélküliség arányait általában ugyanazok a változók magyarázzák. Ez alól a szakszervezetekkel kapcsolatos változók bizonyultak az egyetlen kivételnek, mivel, úgy tünik, a szakszervezetek egyáltalán nem befolyásolják a fiatalok munkanélküliségi adatait: a három „szakszervezeti változó” egyik regressziós koefficiense sem mondható statisztikailag szignifikánsnak, még alacsony szinten sem. Továbbá, a munkanélküli ellátás folyósításának ideje jelentós statisztikai ôsszefüggést mutât a fiatalok munkanélküliségével, abban az értelemben, hogy a hosszabb folyósítási idó láthatóan növeli a fiatalok munkanélküliségi arányát (a koefficiens 0,11 ). Ugyanígy, a munkabérek adóterheinek változója is szignifikáns, ahogyan azt a 6.6 táblázat mu149

tatja, és novel i a fiatalok munkanélküliségi arányait. Az aktiv munkaeröpiaci programok, ezzel ellentétben, csökkentik azt (lásd a 6.6. táblázatban található adatok második oszlopát). A legnehezebben magyarázható osszefüggést az ossztermék eltérése (output gap) változójának hatása mutatja, amely, úgy tünik, pozitív osszefüggésben áll a fiatalok munkanélküliségi rátájával (és negativ osszefüggést mutât az aggregált munkanélküliségi adatokkal). Ez váratlan eredmény, amit különbözö tényezókkel magyarázhatunk. Az elsó lehetséges magyarázat, hogy a becsült specifikáció nem megfeleló, és hiányzik néhány változó. A fiatalok munkanélküliségére vonatkozó standard regressziókban általában szerepet kap a minimálbérekre, illetve a munkahelyhiányra vonatkozó mutatószám is. Ezeket a hiányzó adatokat kompenzálhatja az output gap változója (lásd például Bruno és Cazes, 1998). Másik lehetséges magyarázat az, hogy amennyiben a munkáltatók teljesítménye jóval lehetóségeik szintje alatt marad, nines szükségük arra, hogy a jobb kapacitás-kihasználás érdekében nôveljék a munkaerö inputot (azaz új munkavállalókat, különösen fiatal, tapasztalatlan munkavállalókat alkalmazzanak). Sot, a szükséges kiigazításokat a munkavállalók elbocsátásával is megtehetik, és ez elsósorban a fiatal munkavállalókat érinti (akit utoljára felvettek, azt bocsátják el eló'szor). Végezetül, a rugalmatlanságokat vizsgálva nem találunk bizonyítékot arra, hogy a foglalkoztatás védelme befolyásolja a fiatalok munkanélküliségét, bár, ha teszteljük a szintspecifikációt, gyenge pozitív kapcsolatot találhatunk.13 Ez az eredmény összhangban áll azzal a kétváltozós elemzéssel, amely szerint az elmúlt évtizedben a rendszerváltó országokban a foglalkoztatást védó jogszabályok semmilyen hatást nem gyakoroltak a fiatalok munkanélküliségi arányaira (lásd 5. fejezet). Munkaeró'-input A 6.7 táblázat azoknak a regresszióknak az eredményét mutatja be, amelyek két munkaeró-inputra vonatkozó intézkedéssel kapcsolatosak: a foglalkoztatási ráta (a foglalkoztatottaknak a teljes népességhez viszonyított aránya) és a munkaeröpiaci részvétel aránya. Ahogy már korábban rávilágítottunk, a munkaeröpiaci intézményeknek a munkanélküliségre vagy a munkaeró-inputra gyakorolt hatása a fent leírt elméleti mechanizmusokból következik. Eszre kell vennünk azonban, hogy az egyes országokban a munkaeró-input tekintetében mutatkozó eltéréseket más változók is okozhatják, mint például a korkedvezményes nyugdíjazás, a rokkantsági ellátások és a nók részvételét befolyásoló néhány tényezó, amelyeket nem vettünk figyelembe. Ebból kovetkezóen a munkaeró-inputra vonatkozó egyenletek több olyan

13 Ahogy a tartos munkanélküliscg esetén, a fiatalok munkanélküliségi rátájának vizsgálatakor is számos specifikációt teszteltünk a fiatalok munkanélküliségi rátájának becslésére (log és szint), melynek során az output gap és a foglalkoztatás védelmének szigorúságára vonatkozó különbözö mutatószámok szolgáltak független változóként. A log specifikációban az EPL nem szignifikáns. bár ez az eredmény nem mondható el a szintspecifikációval kapcsolatban, mivel a szigorúbb védelem (az állandó és idöszakos foglalkoztatás, valamint a esoportos létszámleépítések mutatói) növeli a fiatalok korében tapasztalható munkanélküliség szintjét. Az eredmény a rendszerváltó országokra vonatkozik, mivel a Chow-teszt alapján elfogadtuk a koefficiensek stabiiitására vonatkozó hipotézist.

150

6.6 táblázat

A fiatalok munkanélküliségi arányai logaritmusát (függõ változó) magyarázó regressziók egyes rendszerváltó és OECD országokban, az 1990-es évek végén

Füstietlen változók

Fialalok munkanélküliségi rata (t'üggó változó) OECD-19 és KozépKelet-Európa (minden független változó)

Foglalkoztalás védelme Helyettesítési rata Folyósítás idó'tartama Aktiv munkaerópiaci politikák1 Szakszervezeti szervezettség Kollektiv tárgyalások lefedettsége Szakszervezeti koordináció Munkabérek adóterhei Ôssztermék eltérése (Output gap) Kiigazírás R2 Országok száma Clww-te.szt (Fisher)

OECD-19 és KózépKelet-Európa (csak a statisztikailag szignifikáns független változók)

OECD-19 (csak a statisztikailag szignifikáns független változók)

0,22 (1,38) 0,00 (-0,25) 0,12 (1,94)

0,11 (2,28)

0,13 (3,11)

-0,02 (-1,56)

-0,02 (-2,02)

-0,04 (-3,69)

0,02 (3,60)

0,03 (4,90)

0,10 (2,17) 0,56 26 2.01**

0,15 (2,56) 0,72 19

0,01 (1,07) -0,02 (-0,15) -0,19 (- 1,05) 0,01 (2,0) 0,10 (1,80) 0,62 26

Jegyzetek: a változók és definíciók tekintetében lásd 6.4 táblázat. 1 Lásd 2. sz. jegyzet, 6.4 táblázat. .. = nines adat eltérést is tartalmazhatnak, amelyeket a jelen korülmények között nem magyarázunk. Ugy tú'nik, mind a foglalkoztatásra, mind a munkaerópiaci részvételre ugyanazok a változók gyakorolnak jelentós hatást. Ezek a változók az alábbiak: a kollektiv tárgyalások lefedettségére és koordinációjára vonatkozó változók, a foglalkoztatást védó jogszabályok és az aktiv munkaerópiaci politikák. A foglalkoztalás védelme statisztikailag szignifikáns (10%-os szintnél), ugyanez nem állt fenn a munkanélküliségi rátát magyarázó egyenletek esetében. Ugy tú'nik, a foglalkoztalás védelme egyaránt csokkenti a foglalkoztatási arányokat és a munkaerópiaci részvételt. Ezt a hatást az aktiv munkaerópiaci politikák részben ellensúlyozzák. A szakszervezetek ósszesített hatása ismét nem egyértelmü. A kollektiv tárgyalások lefedettségé151

6.7 táblázat

A munkaerö-inputtal kapcsolatos ¡ntézkedéseket (függö változó) magyarázó regressziók, egyes rendszerváltó és OECD országokban, az 1990-es évek végén

Független változók

Munkaerõ-input intézkedések (függõ változó) Foglalkoztatási rata1 OECD-19 és Kôzép- OECD-19 Kelet-Európa (csak statisztikailag szignifikáns (minden független változó) független változók)

Foglalkoztatás védelme -2,93 (-1,74) Helyettesítési ráta Folyósítás idõtartama Aktiv munkaerôpiaci politikák2 0,52 (3,18) Szakszervezeti szervezettség Kollektiv tárgyalások lefedettsége -5,91 (-3,17) Szakszervezeti koordináció 2,27 (1,29) Munkabérek adóterhei Ôssztermék eltérése (Output gap) -0,87 (-1,40) Kiigazítás R2 Orsiágok száma Chow-teszt (Fisher)

0,63 27

Munkaerõpiaci részvétel aránya OECD-19 és KôzépOECD-19 Kelet-Európa (csak statisztikai(minden független lag szignifikáns független változó) változók)

-3,71 (-2,11)

-2,87 (-1,97)

-3,41 (-2,54)

0,19 (0,90)

0,26 (1,70)

0,12 (0,75)

-6,17 (-2,93)

-3,92 (-2,28)

-4,18 (-2,60)

5,61 (2,61)

2,69 (1,69)

4,72 (2,87)

-0,39 (-0,86) 0,69 19

0,57 27

0,70 19

3.20

2,77** 1

Jegyzetek: a változók és definíciók tekintetében lásd 6.4 táblázat. Lásd 2. sz. jegyzet, 6.4 táblázat..2 Foglalkoztatás/népesség aránya. .. = nines adat nek regressziós koefficiense statisztikailag szignifikáns és negativ elójelú, ami azt sugallja, bogy a nagymértékü lefedettség csökkenti a munkaeró-kínálatot. Ezt a hatást azonban részben ki lebet egyensúlyozni abban az esetben, ha a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek ôsszehangolják kollektiv tárgyalási tevékenységüket. Végezetiil rávilágítunk ana, bogy a munkabérek járulékainak és a munkanélküli el152

látásoknak látszólag nines statisztikailag mérhetõ hatása sem a foglalkoztatás, sem a munkaerõpiaci részvétel arányaira.14 A bemutatott eredmények azonban fôleg az OECD országok csoportjának tulajdoníthatók. Ha a rendszerváltó országokat kivesszük a mintából, erõsebb kapcsolatot találunk a foglalkoztatást védô jogszabályok vagy a kollektiv tárgyalások intézményei és a foglalkoztatási, valamint munkaerõpiaci részvételi ráták között (lásd 6.7 táblázat). Az aktiv munkaerõpiaci politikák változója statisztikailag már nem szignifikáns. Az OECD és a rendszerváltó országok viselkedési külônbségeit vizsgáló statisztikai teszt kôvetkeztetései megerõsítik ezt: a munkaerõpiaci részvételi arány stabil koefficienseirõl szóló hipotézis megdõl, míg a foglalkoztatási ráta esetén helyesnek bizonyul. Az utóbbi stabilitására vonatkozó statisztikai teszt nagyon közel van az elfogadás küszôbértékéhez. Az említett eredmények arra utalnak, bogy a munkaerõ kínálata a rendszerváltó országokban és az iparilag fejlett nyugati országokban eltérõ mintát kõvet. Mivel egy kizárólag a rendszerváltó országok csoportján végzett õkonometriai elemzés alapján nyilvánvalóan nem mutathatjuk be az eredményeket, mindkét országcsoport esetében kiszámoltuk és õsszehasonlítottuk a foglalkoztatást védõ jogszabályok és a munkaerõpiaci részvétel közötti korrelációs koefficienseket: minden esetben szisztematikusan ellenkezõ elõjelú koefficienseket kaptunk, a rendszerváltó országokban a foglalkoztatás védõ jogszabályok pozitív korrelációt mutatnak a munkaerõpiaci részvétellel (+0,3), míg ugyanez negativ az OECD országok esetében (kõrülbelül -0,5).15 Ez megerõsíti azt az állítást, hogy a teljes mintában a foglalkoztatási arányokra vonatkozó eredményeket fõleg az OECD országok mintájának kõszõnhetjük, és ezek az eredmények a rendszerváltó országok esetében óvatossággal kezelendõk és értelmezendõk. Végezetül a regressziós koefficiensek stabilitását teszteltük, és a munkaerõpiaci részvételi arány tekintetében negativ eredményre jutottunk. Ez õsszhangban áll elõzõ eredményeinkkel (lásd 4. fejezet). Az egyik kulcsfontosságú kõvetkeztetésünk az, hogy a munkaerõ fluktuációja anticiklikus mintát kõvet, míg a munkaviszony hossza ciklikusan változik. Ez éppen az ellenkezõje annak, amit a nyugati fejlett ipari országokban tapasztaltunk. A 4. fejezetben ezeket a külõnbségeket azzal a ténnyel magyaráztuk, hogy a rendszerváltó országokban a munkaerõ újraelosztását általában a keresleti oldal (munkáltatók), nem pedig a munkavállalók õnkéntes dõntései határozzák meg, mivel a munkavállalók számára fokozottan jelentkezik a munkahelyük megtartásával kapcsolatos bizonytalanság érzése. A munkaerõpiaci részvételi aránnyal kapcsolatos eredményeink megerõsíteni látszanak ezt a hipotézist. 14 Ez õsszhangban áll az OECD országok esetében tett megállapításokkal. Az OECD országok esetében a munkabéreket terheló õsszesített járulékoknak (azaz az adókülõnbség) általában egyértelmúen negativ hatása van a foglalkoztalási arányokra (lásd például Nickell, 1997, valamint Nickell és Layard, 1999). 15 Ez az eredmény nem mond client annak a bizonyítéknak. amelyet a foglalkoztatást védõ jogszabályok és a foglalkoztatás/népesség aránya közötti gyenge, de pozitív ôsszefüggést kimutató kétváltozós elemzésbõl kaptunk (lásd 5. fejezet). Az ottani eredmények éppen ellenkezõ ôsszefüggésre mutatnak rá a primer életkorú férfiak csoportjában. Ezért a trendek és eredmények egyértelmubb meghatározásához részletesebb (nem és kor szerinti) elemzésre lenne szükség.

153

6.3.3

Az eredmények ôsszefoglalása

A két vizsgált mintában, azaz a 19 nyugati OECD tagállamban és a nyolc rendszerváltó országban a koefficiensek instabilitására vonatkozó feltételezés általában nem bizonyult megalapozottnak. Azaz elmondhatjuk, hogy a két csoportba tartozó országok munkaeró'piacai a munkaerópiac intézményi felépítésében torténo változásokra ugyanúgy reagálnak. Ezt Chow-teszt segítségével igazoltuk, 5%-os konfidencia szint mellett. Kiilönösen érvényes ez a megállapítás a munkanélküliséggel kapcsolatos változókra. A munkaerõpiaci részvételi arányokat azonban más változók együttesével kell magyaráznunk. Sõt, úgy tú'nik, a munkaerópiaci részvételi arányokat a rendszerváltó országokban éppen ellenkezó módon befolyásolja az intézményi felépítés, mint a nyugati fejlett ipari országokban. Ezeket az eredményeket természetesen megfelelo óvatossággal kell értelmezni. Amint már utaltunk rá, az elemzést kizárólag a fonnális gazdaság vonatkozásában végeztük el. Az intézményi kömyezet is egyre osszetettebbé válik (például terjednek a foglalkoztatás nem hagyományos formái). Végezetül arról sem feledkezhetünk meg, hogy a mutatószámok korántsem tokéletesek. A foglalkoztatást védõ jogszabályokra vonatkozó mutatószámok például nem veszik figyelembe azt, hogy a kisvállalkozások mentesülnek a foglalkoztatást védó' jogszabályok alkalmazása alól, nem érintik továbbá a tórvények betartásának folyamatát sem (a jelenleg használatos mutatószámok a minden országban érvényes jogi korlátokon alapszanak, és nem tükrózik a tórvények betartásának mértékét).

6.4

KÔVETKEZTETÉSEK

A 6. fejezet egyes rendszerváltó országok munkaerópiaci intézményrendszerét vizsgálta, és rámutatott arra, hogy ezek az országok az EU-ban alkalmazott modellekhez nagyvonalakban hasonló modelleket alakítottak ki (ez a megállapítás kiilönösen a kôzép- és kelet-európai országokra érvényes). A legnagyobb (viszonylagos) külônbség a munkabéreket terheló adók tekintetében nyilvánul meg, hiszen a rendszerváltó országok a legmagasabb adóterheket kirovó országok között vannak. Ismét bebizonyosodott, hogy a rendszerváltó országok csoportján belül is számos eltérés tapasztalható. A nyugati OECD országokra vonatkozó elméleti és empirikus adatok alapján ökonometriai elemzést végeztünk annak érdekében, hogy megállapítsuk a munkaerópiaci intézményrendszer potenciális hatásait a munkaerópiac eredményeire. Altalánosságban úgy találtuk, hogy a foglalkoztatást védó jogszabályoknak nincsen statisztikailag kimutatható hatása a rendszerváltó országok munkanélküliségi arányaira. Ezzel ellentétben, az említett jogszabályok jelentósen befolyásolják a munkaeró-kínálatot oly módon, hogy a szigorúbb foglalkoztatást védó jogszabályok negativ hatást gyakorolnak a foglalkoztatás és a munkaerópiaci részvétel arányára. Azt is tapasztaltuk azonban, hogy a rendszerváltó országokban ez a hatás éppen clientèles a nyugati OECD országokban tapasztalt hatással. Ez azt jelenti, hogy a rendszer154

váltó országokban a foglalkoztatás védelme magasabb foglalkoztatási és munkaerópiaci részvételi arányt eredményez. A rendszerváltó országoknak politikáik kialakításakor elsósorban a kollektiv tárgyalások intézményeire és az aktiv munkaerôpiaci progratnokra keil osszpontosítaniuk, amennyiben javítani kívánják munkaerôpiaci helyzetüket. További tapasztalatunk, bogy a bérek járulékai és a munkanélküliségi ráta között pozitív korreláció van, különösen a tartos munkanélküliség, illetve a fiatalok munkanélkiilisége esetén. Ebból az következik, bogy azoknak a rendszerváltó országoknak, amelyek hajlandóak a jelenlegi magas (tartos) munkanélküliségi rátájukat csökkenteni, fokozatosan enyhíteniük kell a munkabéreket terheló járulékokat. A rendszerváltó országoknak fel kell venniük politikai prioritásaik kózé a társadalmi párbeszéd erósítését. A társadalmi párbeszédet nem szabad pusztán a dereguláció kérdésére ósszpontosítani, hanem ki kell terjeszteni a foglalkoztatás ósztónzésére, a munkanélküliség csókkentésére és a munkaerôpiaci stabilitás nóvelésére is. A munkajogi szabályozás reformja is megfontolandó. Néhány országban erre sürgetöbb szükség van, mint máshol, de ez a reform minden ország elónyére válna. A reform során azonban a munkaerópiac intézményrendszerének egészét kell figyelembe venni, és meg kell teremteni a megfelelõ egyensúlyt a rugalmasság és a biztonság között (az elôbbi a munkáltatók, az utóbbi a munkavállalók számára volna kívánatos). Végezetül meg kell jegyeznünk, hogy elemzésünk mindenekelótt olyan aggregált munkaerôpiaci mutatókra vonatkozott, mint a munkanélküliség és a munkaerõ-input. Pontos, hogy olyan további kutatásokra kerüljön sor, amelyek azt vizsgálják, hogy a munkaerópiacok hogyan alkalmazkodnak azokhoz a makrookonómiai és strukturális reformokhoz (munkaerôpiaci dinamika), amelyek az elmúlt évtizedben játszódtak le az átmeneti gazdaságokban.

155

6.1 MELLÉKLET

DEFINÍCIÓK ÉS ADATFORRÁSOK

27 országra vonatkozóan került sor adatok gyujtésére. Az országokat két csoportra osztottuk: 19 OECD és nyolc rendszerváltó ország. Az OECD mintába az alábbi országok tartoznak: Ausztrália, Ausztria, Belgium, Kanada, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Irország, Olaszország, Japán, Hollandia, Új-Zéland, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Svédország, az Egyesült Királyság és az Egyesült Allamok. A rendszerváltó országok mintáját Bulgária, a Cseh Kôztársaság, Észtország, Magyarország, Lengyelország, az Orosz Fôderáció, Szlovákia és Szlovénia alkotja. Függõ változók Az OECD országok esetében a munkanélküliségre, munkaerõpiaci részvételre és a foglalkoztatásra vonatkozó adatok az OECD-tól származnak (2001). A rendszerváltó országok esetében a munkanélküliségre, munkaerõpiaci részvételre és foglalkoztatásra vonatkozó adatok az országos munkaerõ-felmérésekbõl (LFS) és az OECDtõl származnak (1999). A fiatalok munkanélküliségére vonatkozó adatok az Eurostat adatbázisából származnak (2001); az Orosz Fôderáció kivételével minden országra vonatkozóan rendelkezésre állnak adatok. Független változók (munkaerôpiaci intézmények rendszerei) A szakszervezetek és a kollektiv tárgyalások folyamata (a) A szakszervezeti szervezettségre vonatkozó változó a szakszervezethez tartozó munkavállalóknak az osszes bérbõl és fizetésbõl élõ munkavállalóhoz viszonyított százalékos aránya. (b) A kollektiv tárgyalások lefedettségének indexe 1, amennyiben a kollektiv megállapodások az osszes bérbõl és fizetésbõl élõ munkavállaló kevesebb, mint 157

25%-ára terjednek ki, az index értéke 2, amennyiben a lefedettség 26 % és 69% között van, és 3, ha a lefedettség meghaladja a 70%-ot. (c) A szakszervezetek és a munkáltatók közötti koordináció fokát 1-3-ig terjedõ indexszel mérjük. Az 1-es jelöli az alacsony, a 3-as a magas fokú koordinációt. Az ôsszesített koordinációs értéket a szakszervezetek és a munkáltatók koordinációs indexének átlagaként kapjuk meg. A szakszervezeti szervezettségre, a kollektiv tárgyalások lefedettségére és a kollektiv tárgyalások koordinációjára vonatkozó mutatószámok a szerzok számításain alapszanak (1LO, 1997), valamint Riboud, Silva-Jauregui és Sanchez-Paramo-tól származnak (2002). A munkanélküli ellátások rendszerei (a) A munkanélküli ellátás helyettesítési rátája azt mutatja meg, hogy az ellátások átlaga hogyan arányul az átlagbérhez. Az egyenletekben egy alternativ mérószámot is teszteltünk, melynek során az ellátások átlagát a kezdeti ellátások ôsszegével helyettesítettük. A helyettesítési rátákra vonatkozó adatok a szerzok számításain alapulnak. (b) A munkanélküli ellátás folyósításának idótartama a munkanélküli ellátások folyósításának maximális, hónapokban kifejezett idõtartamára vonatkozik. A becslések elvégzésénél a változó értékét években fejeztük ki, a maximális idótartam hat év. A munkanélküli ellátás folyósítására vonatkozó adatok forrása: Riboud, Silva-Jauregui és Sanchez-Paramo (2002) és O'Leary, Nesporova és Samodorov (2001). A foglalkoztatást védõ jogszabályok A foglalkoztatást védó jogszabályokra vonatkozó index a jogszabályok szigorúságának mértékét mutatja, az állandó munkaszerzõdések, az idõszakos szerzõdések és a csoportos létszámleépítések mutatószámainak súlyozott átlagaként számítandó (lásd 6.2 Melléklet). Az egyenletekben ennek egy korlátozott változatát teszteltük, amely kizárólag az állandó és az idõszakos foglalkoztatásra vonatkozik. Az adatok a szerzok számításain alapulnak, valamint Riboud-tól, Silva-Jauregui-tól és Sanchez-Paramo-tól (2002) származnak. Aktiv munkaerõpiaci politikák A változó azt vizsgálja, hogy az aktiv munkaerõpiaci politikákra fordított GDP hogyan aránylik a munkanélküliségi rátához, mindkettõ százalékban értendõ. Az egyenletekben ezt az adatot instrumentális változóként használtuk. Mivel az aktiv munkaerõpiaci politikák változója a mindenkori munkanélküliségi arány szintjén normalizált GDP százalékára vonatkozik, nagymértékben endogén változónak tekintendõ. Ennélfogva az eszkõz megalkotása során az aktiv munkaerõpiaci progra158

mokra költött GDP százalékos arányát az 1993-1994-es munkanélküliségi ráta átlagán renormalizáltuk. Amennyiben a munkanélküliségi adatok mérési hibái sorozatosan korrelálatlanok, megoldódik az endogén változó problémája. Adatforrások: OECD (1999) és O'Leary, Nesporova és Samodorov (2001). A munkabéreket terhelõ adók A munkabéreket terhelõ adót a járulékok arányának változójával mértük. Adatforrás: International Social Security Association (ISSA) és Riboud, Silva-Jauregui és Sanchez-Paramo, (2002). Output gap Az output gap mérésének módja: reál GDP/potenciális GDP mínusz 1. Ugyanarra a periódusra vonatkozik, mint a függõ változók. Az 1995-ôs USD árszínvonalon számított, GDP-re vonatkozó adatok a Világbank fejlõdési mutatóinak részét képezik (World Development Indicators). A potenciális GDP-re vonatkozó adatot a Hodrick-Prescott szürõ segítségével kaptuk meg, amelyet a GDP reálértékére alkalmaztunk, melynek során a lambda paraméter értéke 25.

159

6.2 MELLÉKLET

A TESZTELÉS MÓDSZERTANA

Az OECD és a rendszerváltó országok viselkedését Chow-teszt statisztika segitségével vizsgàltuk. Ez a statisztika lehetóvé teszi, hogy a regressziôs koefficienseket két adatcsoporton belül hasonlítsuk össze. A statisztikai számítások elvégzése érdekében elôszôr egy egyenletet írunk fel, amely minden országra egyarânt vonatkozik (OECD országok és rendszerváltó országok). Ezt kôvetõen ugyanezzel a modellel végzünk becsléseket, de két külön mintán, elószôr az OECD országok, majd a rendszerváltó országok mintáján. Tételezzük fel, hogy mindkét csoportban az alábbi egyenletet alkalmazzuk: y = a + bxj + cx2 + u és amikor a modellre két csoportban külön-külön végzünk becsléseket, az alábbi két egyenletet kapjuk: y = ax + bj x1 + Cj x2 + u (az OECD országok esetében) y = a2 + b2 Xj + c2 x2 + u (a rendszerváltó országok esetében). Kijelentjük, hogy a közös egyenletben al = a2, bl = b2 és cl = c2. Ebben az esetben a Chow-teszt képlete az alábbi: SST - (SSI + SS2)/ K/ SS\ + SS2 / N\ + N2 - 2*K ahoi SS 1 és SS2 a külön elvégzett regressziók négyzetes hibaösszege, az SST a közös regresszió négyzetes hibaösszege, K a becsült paraméterek száma (esetünkben K = 3), az NI és N2 pedig a két csoportban végzett megfigyelések számát jelenti. Az így nyert próbastatisztika K, N\+N2-2*K szabadsági fokú Fisher eloszlást követ.

161

POLITIKAI KÔVETKEZTETÉSEK 7

7.1

AZ EDDIGI MEGÁLLAPÍTÁSOK ÔSSZEFOGLALÁSA

A kôzép- és kelet-európai, valamint kôzép-ázsiai országok munkaerôpiacainak empirikus elemzése az eddigiekben rámutatott arra, hogy ezek a piacok a piacgazdaság felé tôrténõ átmenet kezdete óta mélyreható változásokon mentek keresztül. Ezekben az országokban a munkaerõpiacokat a fejlett ipari világ munkaerópiacaihoz hasonlóvá kívánták formálni, és a nemzeti munkaerópiaci intézmények és politikák kialakítása során modellként használták a hasonló, fõként nyugat-európai intézményeket és politikákat. A folyamat eredményei nagymértékben eltérnek az elozetes várakozásoktól. Megállapításainkat az alábbi tíz pontban foglaljuk össze. 1. Eszrevehetö, hogy a foglalkoztatás a kezdeti drámai csôkkenés után még azokban az országokban sem állt vissza az eredeti szintre, amelyek eleinte viszonylag magas gazdasági nôvekedést produkáltak. A munkanélküliség aránya tartósan magas, mivel számos munkavállaló eredménytelenül keresett munkát, így kikerült a munkaerôpiacról. A részvételi arányok, amelyek egykor a világon a legmagasabbak kôzé tartoztak, az OECD átlaga alá csökkentek. Ez fdleg a férfiak részvételi arányában bekövetkezett csôkkenéssel magyarázható, mivel a legtôbb vizsgált országban a nõk részvételi aránya továbbra is átlag fölötti. 2. A fejlettebb rendszerváltó országokban a gazdasági szféra foglalkoztatási szerkezete az általános fejlõdési trendekhez hasonló jegyeket mutât. Ez azt jelenti, hogy a foglalkoztatás egészében csökkent a mezõgazdasági és ipari szektor aránya, ezt kiegyenlítette a szolgáltatási szektor megnövekedett szerepe. A gazdaságilag kevésbé sikeres rendszerváltó országok azonban sokkal mélyebb válságot éltek át az ipari szektor hanyatlása tekintetében, a mezõgazdasági foglalkoztatás ezzel párhuzamosan stagnált, sót helyenként novekedett is. A szolgáltatások aránya szintén nôvekedést mutât. Ezekben az országokban a mezõgazdaság és részben a szolgáltatások ,,puffer” szerepet töltöttek be az iparban jelentkezõ munkanélküliség enyhítésében. 163

3.

A várakozásokkal ellentétben a munkáltatók és a fõállású ônfoglalkoztatók száma továbbra is korlátozott, a foglalkoztatás egésze szempontjából nem jelentõs. 4. A foglalkoztatás rugalmas formái növekednek, de ez fôleg a többszörös munkavállalásban vagy formális és informális mellékállások betôltésében nyilvánul meg. Ezeket a tevékenységeket a munkavállalók fôállásuk mellett vagy regisztrált munkanélküliként, vagy formálisan inaktívként végzik. Az idószakos foglalkoztatás gyakorisága is jelentós emelkedést mutât, ez azonban inkább polgári, semmint a Munka Tôrvénykônyve által szabályozott határozott idejü vagy rövid távú szerzõdések keretében tôrténik. 5. A rendszerváltó országokban a munkaerõ fluktuációjával mért munkaerôpiaci rugalmasság növekedett, miközben a munkahely stabilitása, ami az egy adott munkaadónál eltöltött munkaviszony átlagos hosszában tükrôzódik, az 1990-es évek során jelentôsen csökkent. Elemeztük a munkaerô-fluktuáció, valamint a munkaviszony átlagos hossza és a gazdasági ciklusok közötti korrelációt. Elemzésünk során azt a megállapítást tettük, hogy a munkaerõ fluktuációjában anticiklikus, míg a munkaviszony hosszában ciklikus változás figyelhetõ meg, ami szöges ellentétben áll az OECD országokban tapasztalt fejleményekkel. Ezt az ellentétes tendenciát azzal magyarázzuk, hogy az átmeneti gazdaságokban a munkavállalók általában úgy érzik, hogy munkahelyük, foglalkoztatásuk és jôvedelmük nines biztonságban. Ezzel szemben az iparilag fejlett országokban dolgozó munkavállalóknak sokkal nagyobb bizalma van a munkaerõpiac iránt, sokkal jobban bíznak a munkaerõpiac és a szoeiális jóléti intézmények által nyújtott támogatásokban. Kovetkezésképpen, az utóbb említett országok esoportjában a gazdasági nõvekedés idején az emberek gyakrabban váltják fel régi munkahelyüket jobb állásokkal. A bõvülõ munkaerö-kereslet könnyebben szfvja fel a munkanélküliek és a munkaerõpiacra újonnan belépõk nagyobb számát, míg a gazdasági recesszió idején a munkaerôpiaci áramlások lelassulnak. Ezzel ellentétben, az átalakulóban lévõ gazdaságokban a bizonytalan gazdasági helyzettól való félelem, a munkavállalói jogok alaesony szintü védelme és a munkanélküliséggel együtt járó jelentõs jõvedelemvesztés miau a munkavállalók még gazdasági fellendülés idején sem nem hajlamosak munkahelyváltásra. Gazdasági visszaesés idején a munkaerôpiaci folyamatok felgyorsulnak, mivel sok munkavállaió elveszti vagy „ônként” feladni kényszerül munkahelyét. A tanulmányozott rendszerváltó országok nagy tobbségében a gazdasági ciklusok és a foglalkoztatásból munkanélküliségbe vagy inaktivitásba torténõ átlépés közötti szoros korreláció szintén alátámasztja ezt a megállapítást. 6. Az elemzés során osszehasonlítottuk a foglalkoztatást védó' jogszabályok szigorúságát egyes rendszerváltó országok, az Európai Unió és néhány OECD ország tekintetében. Az ôsszehasonlítást az OECD által alkalmazott módszerrel végeztük. Az ôsszehasonlítás eredménye szerint a kôzép- és kelet-európai rendszerváltó országokban a foglalkoztatást vedó' jogszabályok átlagos szigorúsága hasonló az EU átlaghoz, némiképp meghaladja az OECD átlagot, bár a mintákban található kozép- és kelet-európai országok között jelentõs külõnbségek vannak. Lengyelországban, az Orosz Foderációban és Szlovéniában nemrégiben módo164

7.

8.

9.

10.

sították a nemzeti munkajogi szabályozást, ami - úgy túnik - még inkább hozzájárult ahhoz, hogy az átmeneti gazdaságok átlaga az OECD átlag alá kerüljön. Míg a kétváltozós elemzés segítségével végzett vizsgálatunk eredménye szerint a foglalkoztatást védõ jogszabályoknak általánosságban csak szerény mértékü hatása van a foglalkoztatásra és munkanélküliségre, a szigorúbb foglalkoztatást védó jogszabályok vélhetóen jelentós mértékben járulnak hozzá az alacsonyabb munkaerõ-fluktuációhoz. Ugy tú'nik továbbá, hogy a szigorúbb foglalkoztatásvédelem, a magasabb arányú idószakos foglalkoztatás és a hosszabb átlagos munkaviszony között pozitív osszefüggés mutatható ki, ami arra utal, hogy a munkaeröpiacot ketté lehet osztani a „körön belül” és a „korön kívül” lévókre: míg az elõbbi csoportba tartozók nagyobb fokú foglalkoztatási biztonságot élveznek, az utóbbi csoport tagjai jobban ki vannak szolgáltatva a bizonytalanabb foglalkoztatás veszélyeinek. A kollektiv tárgyalások rendszerét, a munkabéreket terheló adókat, a munkanélküli ellátások rendszerét és az aktiv munkaerópiaci politikákat tekintve a rendszerváltó országok az OECD országokéhoz hasonló munkaerópiaci intézményeket és politikákat honosítottak meg. Az analógiák ellenére azonban a két országcsoport között jelentös kiilônbség mutatkozik az eszközök alkalmazása területén. Az átmeneti gazdaságokban még mindig jelentõsen magasabb a munkavállalók szervezettségének aránya, mint a kiválasztott OECD országokban, bár a szakszervezeti mozgalom tôbb országban is meglehetósen szétaprózódott, így a kollektiv tárgyalások nem játszanak olyan fontos szerepet, mint azt az egyéb kôrülmények lehetóvé tennék. Ugy túnik, az átmeneti gazdaságok csoportján belül a FAK államaiban a szakszervezetek még mindig elég jelentós szerepet töltenek be. Az átmeneti gazdaságokban igen magasak a munkabérek kôzterhei. Ezzel ellentétben a munkanélküli ellátás összege, a jôvedelemtámogatás, az aktiv munkaerópiaci politikák és a GDP-nek aktiv munkaerópiaci politikákra fordított aránya, valamint a jôvedelemtámogatásból részesüló' munkanélküliek száma ezekben az országokban, különösen a FAK országaiban, általában alacsonynak mondható. Tôbbváltozós elemzésünk megerosítette azokat a kétváltozós elemzéseket, amelyek szerint a foglalkoztatást védó jogszabályoknak nincsen statisztikailag szignifikáns hatása az átmeneti gazdaságok aggregált, tartós és fiatalok kôrében regisztrált munkanélküliség arányaira. Az elemzés azonban rámutatott arra, hogy szignifikáns korreláció áll fenn a foglalkoztatás védelmének szintje, valamint a foglalkoztatás és a munkaerópiaci részvétel aránya között, de ezek a korrelációk a két országcsoportban éppen ellenkezõ elõjelúek. Míg a nyugati OECD országokban a szigorúbb foglalkoztatás-védelemnek általában negativ hatása van a foglalkoztatásra és a munkaerópiaci részvételre, a rendszerváltó országokban az eredmények azt mutatják, hogy az erósebb védelem hozzájárulhat a gazdasági aktivitás javulásához és a foglalkoztatás bóvüléséhez. Minden elemzésnek alávetett munkaerópiaci mutatószámot - munkaerópiaci részvétel, foglalkoztatás, munkanélküliség, fiatalok munkanélküliségi aránya, tartós munkanélküliség - pozitívan befolyásol a kollektiv tárgyalás és az aktiv 165

munkaeröpiaci politika. Ezen túlmenõen, a magasabb közterhek növelik a munkanélküliséget, különösen a tartos munkanélküliséget és a fiatalok kôrében tapasztalható munkanélküliség arányát. 7.2

A MUNKAERÕ GAZDÁLKODÁS KÉT MODELLJE A RENDSZERVÁLTÓ ORSZÁGOKBAN

Ezekre a megállapításokra és korábbi elemzésünkre alapozva az átmeneti gazdaságokban a munkaerõ gazdálkodás két modelljét különböztethetjük meg. Az egyik modellt a kôzép- és délkelet-európai országokban és a balti államokban, a másikat a FAK államaiban figyelhetjük meg. A kôzép- és délkelet-európai országok modelljében a munkanélküliek támogatása az Európai Unió tagállamainak gyakorlatához hasonlóan nem a vállalat, banem a kózintézmények felelóssége. Ahogy ebben a tanulmányban is említettük, a foglalkoztatást védõ jogszabályokat nagymértékben enyhítették, ezzel egy idóben létrejóttek a nemzeti foglalkoztatási szolgálatok, aktiv munkaeröpiaci politikák indultak útjukra, munkanélküliségi biztosítási rendszerek kerültek bevezetésre, és megreformálták a szociális jóléti programokat. Azok a vállalatok, amelyek a munkaerõ költségében szeretnének megtakarításokat elérni, nem tartják meg munkavállalóikat, banem a tôrvény és a kollektiv szerzõdés által elõíit végkielégítés fizetése mellett vagy elbocsátják, vagy arra kényszerítik õket, bogy egyezzenek bele az ónkéntes távozásba. Ezen kívül a vállalatok jelentõsen csôkkentették emberi erõforrás-programjaikat, és a munkavállalók számára nyújtott szociális szolgáltatásokat. A jelenlegi helyzetben, amelyet a magas munkanélküliségi arány jellemez, a vállalatok saját munkavállalóik átképzésével vagy a munkatapasztalattal nem rendelkezõ pályakezdõk alkalmazásával szemben elõnyben részesítik a tapasztalt munkavállalók alkalmazását. Az elbocsátott munkavállalók az állami foglalkoztatási szolgálathoz fordulhatnak újraelhelyezkedési támogatásért vagy jôvedelemtámogatásért, de az, bogy élnek-e ezzel a lehetõséggel, nagymértékben függ a foglalkozási szolgáltatásokhoz és a munkaeröpiaci politikákhoz való hozzáféréstôl, azok minó'ségétó'l, a jogosultsági szabályoktói, valamint a jôvedelemtámogatás szintjétôl, amelyek között nagy külônbségek mutatkoznak az egyes országok tekintetében. További jelentös külônbség mutatkozik az egyes országok között a munkavállalók elbocsátással szembeni védelmében és a nemzeti munkajogi szabályozás alkalmazásában is. A FÁK országai ezzel ellentétben fõleg a vállalaton belüli foglalkoztatás-védelemre helyezik a hangsúlyt, az állami foglalkoztatási szolgálat által nyújtott segítség viszonylag alacsony szintünek mondható. A foglalkoztatási védõ munkajogi szabályok meglehetósen korlátozóak, de a munkáltatók maguk sem kívánják tovább nôvelni a szociális feszültségeket a munkaerö-felesleg elbocsátásával. Ehelyett a munkaerõ-kôltségek megtakarításának más formáit választják, mint például rôvidtávú alkalmazás, kényszerszabadságolás vagy késedelmes bérfizetés, de munkavállalóikat folyamatosan állományban tartják. A munkaerõ iránti alacsony kereslet, valamint a rendelkezésre álló üres álláshelyek alacsony minõsége mellett ez a megoldás 166

minden fél számára elfogadhatóbbnak tünik. A munkáltatók a munkabér-kôltségeket gazdasági helyzetüknek megfelelõen csökkentik, megtakarítják a végkielégítéseket, és nem rombolják le azokat a munkavállalói kôzôsségeket, amelyekre a gazdasági helyzet javulása esetén sziikségük lesz. A munkavállalók nem veszítik el munkahelyüket, amely legalább valamilyen minimális szintú jövedelmet biztosít számukra (amit gyakran más forrásokból egészítenek ki), és továbbra is igénybe vehetik a vállala! által nyújtott szociális szolgáltatásokat. A kormányok így elkerülik a munkanélküliség és a szegénység által generált társadalmi elégedetlenséget. A kôzép- és délkelet-európai országokban kialakított modell elméletileg jobb és gyorsabb alkalmazkodási rugalmasságot biztosít a vállalatok számára, és hatékonyabb munkaerõ-allokációt tesz lehetóvé a különbözo szektorok között, ami együtt jár a munkaerõ nagyobb mértékü termelékenységével. A munkavállalók számára azonban csak akkor elõnyôs ez a rendszer, ha a jôvedelemtámogatás megfelelõen ellensúlyozza a keresetükben bekövetkezett drámai csôkkenést, és az újrafoglalkoztatásban nyújtott segítség elég hatékony ahhoz, bogy a munkanélküliek gyorsan találjanak új munkahelyet. Ez a rendszer minden más esetben növeli a munkanélküliséget, és hozzájárul az alacsonyabb részvételi arányokhoz. Éppen ez tôrtént néhány kôzép- és délkelet-európai országban, amelyek rendkívül magas munkanélküliségi és inaktivitási aránnyal küzdenek, ami rendkívül megterheli a szociális jóléti ellátórendszereket, és ezzel együtt, a lakosság egy része szegénységben kénytelen élni. Ezzel ellentétben, a FÁK államaiban alkalmazott modell késlelteti a munkaerõ újraelosztását azon új vállalatok és szakmák felé, amelyek termelékenyebb munkahelyeket kínálnak. Mindez alacsonyabb termelékenységet eredményez vállalati és országos szinten egyaránt. Bár ebben a modellben a foglalkoztatási arányok általában véve magasabbak és a munkanélküliségi arányok alacsonyabbak, nem mondhatjuk, bogy ez a modell hatékonyabban használja ki az emberi tõkét, vagy magasabb egyéni jõvedelemszintet eredményez. Ez akkor lenne így, ha a vállalatok teljesítménye megfelelõ lenne, és a feleslegessé vált munkavállalókat vállalaton belül, termelékenyebb munkakõrbe helyeznék át. Ez azonban nagyon ritkán tõrténik így. Ehelyett a munkavállalók továbbra is az addigi, alacsony termelékenységgel jellemezhetõ munkakórben maradnak, és ugyancsak alacsony minõségú másodállásokból egészítik ki jõvedelmüket. Ennek eredménye az emberi erõforrások pazarlása, míg az újonnan teremtett, jó minõségú álláshelyekre nincsen elegendo, megfelelõen kvalifikált jelentkezõ, vagy a megfelelõ készségekkel rendelkezõ munkavállalók hiánya miatt ilyen állások nem is jönnek létre. 7.3

KÔVETKEZTETÉSEK

Elemzésünk világosan rámutatott arra, bogy a munkavállalók a foglalkoztatás biztonságát nagyon alacsonyra értékelik, és ez kedvezõtlenül befolyásolja viselkedésüket, valamint negativ kõvetkezményekkel jár a kívánatos munkaerõ-mobilitás és rugalmasság szempontjából. Az alábbiakban azokat a kõvetkeztetéseket és ajánlásokat vázoljuk, amelyek segítségével orvosolni lebet az alacsony fokú foglalkoztatási biztonság problémáját. 167

A rendszerváltó országokban égetõ szükség van arra, hogy ésszerú egyensúly valósuljon meg a vállalatok alkalmazkodási rugalmassága, valamint a foglalkoztatás és a jövedelem biztonsága között. Ez az egyensúly ideális esetben mindkét fél számára elfogadható, pénzügyileg megvalósítható, és az állami szociális alapok terhelhetósége szempontjából fenntartható. Az európai unios csatlakozás közelgö dátuma még sürgetobbé teszi ezt a célt, mivel a csatlakozás idópontjában a nemzeti jogszabályoknak és intézményeknek összhangban keil lenniük az Európai Szociális Kartával. Az egyensúly elérése érdekében az említett országoknak elószor is át kell tekinteniük nemzeti foglalkoztatást védcí jogszabályaikat, és módosítaniuk kell azokat a rendelkezéseket, amelyek megakadályozzák vagy túl kóltségessé teszik a munkaeróvel kapcsolatos vállalati intézkedéseket. Ezek a rendelkezések arra kényszeríthetik a vállalatokat, hogy torvénytelen gyakorlatot folytassanak, vagy a munkavállalók bizonyos csoportjait hátrányos megkülónbóztetésben részesítsék. Összehasonlitó elemzésünk bebizonyította, hogy számos átmeneti gazdaságban viszonylag liberálisak a foglalkoztatást védó jogszabályok. Mindazonáltal lebet néhány olyan szabály, amely még mindig túlságosan restriktiv, míg más szabályok, különösen a foglalkoztatás atipikus formáira vonatkozók, szinte egyáltalán nem nyújtanak védelmet az érintett munkavállalók számára. A jogi szabályozás felülvizsgálatát és az ezt követó' jogszabály-módosításokat a tórvényhozók és a szociális partnerek közötti társadalmi párbeszéd során kell megvalósítani, amelybe a munkavállalók és munkát keresók kevésbé versenyképes csoportjainak képviselóit is be kell vonni. A foglalkoztatást védó jogszabályok említett felülvizsgálata természetesen rendktvül fontos. Számos rendszerváltó országban azonban nem a túl szigorú vagy a túl liberális foglalkoztatást védó jogszabályokkal van probléma, hanem azok meglehetósen alacsony szintú' megvalósításával, ami azt jelenti, hogy a munkavállalók jogait a munkahelyen semmi nem védi. A munkáltatók a rossz munkaerópiaci helyzetet ürügyként használják arra, hogy elbocsátással fenyegessék a munkavállalókat, és a „problémás” jelzóvel bélyegezzék meg óket, amennyiben azok nem értenek egyet a munkáltató által megállapított feltételekkel. A megfélemlített munkavállalók általában nem memek panasszal élni. Jelenleg a szakszervezeti szervezettség aránya viszonylag alacsony, mivel a legtöbb újonnan létesült kis- és kózépvállalkozásnál nincsenek szakszervezetek, amelyek megvédbetnék a munkavállalók tórvényes jogait. Az is elófordul, hogy a vállalaton belül múkódó szakszervezetben nem bíznak a munkavállalók, vagy félnek belépni a tagok sorába, mert a munkáltató vagy a vállalatvezetés fenyegeti óket. Számos országban nincsenek munkaügyi bíróságok, a polgári bíróságok pedig nem mindig szentelnek kelló figyelmet a munkavállalók által benyújtott kereseteknek. A bíróságok túlterheltsége miatt egy-egy bírósági eljárás lefolytatása igen idóigényes. Elófordul, hogy bár a munkavállaló megnyeri a pert, a további konfliktusok elkerülése érdekében mégis el kell hagynia munkahelyét. Igy, az esetleges pénzügyi kártérítéstól eltekintve, a munkavállalók gyózelme gyakran pirruszi gyózelem, amely más munkáltatókat is a rossz gyakorlat folytatására ösztönöz, és nem motiválja a munkavállalókat arra, hogy panaszaikkal bírósághoz forduljanak. 168

Ökonometriai elemzésünk szerint a munkabérek magasabb közterhei növelik az aggregált, a tartos és a fiatalok munkanélküliségi arányát, de a regressziós koefficiensek az aktiv munkaeröpiaci politika aggregált és tartos munkanélküliségre vonatkozó változója értékének mindössze felét teszik ki (és ellenkezó elójelüek). Ezzel ellentétben a bérek közterheinek nines jelentös hatása a foglalkoztatásra és a munkaeröpiaci részvételre. Altalánosságban véve azt mondhatjuk, hogy a munkanélküliség különbözö jellemzöinek sines jelentõs befolyása az általunk vizsgált országok munkaeröpiaci fejleményeire. Ez a megállapítás azonban nem zárja ki annak lehetõségét, hogy az egyes országokban a két változóban bekövetkezö módosulás eredményeképpen bizonyos idószakokban elõforduljon egy másik, statisztikailag szignifikáns hatás. Ezt a kôvetkeztetést feltételesnek kell tekintenünk, mivel a modellünkben alkalmazott mutatószámok különbözö formái befolyásolhatják az eredményt. Ezért további kutatásaink során arra fogunk törekedni, hogy mindkét változó specifikációit javítsuk, és ezzel pontosabban vizsgáljuk a változók hatásait. Mindazonáltal vitathatatlan, hogy ha a rendszerváltó országok csökkenteni kívánják jelenleg igen magas munkanélküliségi rátáikat és a tartós munkanélküliséget, fokozatosan csôkkenteniük kell a munkabérek jelentös terheit. A kollektiv tárgyalásnak és az aktiv munkaeröpiaci politikáknak fontos pozitív szerepe van a foglalkoztatás elósegítésében és a munkanélküliség leküzdésében. Ez a fontos kôvetkeztetés alátámasztja az ILO-nak azt az álláspontját, amely az 1964. évi 122. sz. Foglalkoztatáspolitikai Egyezményben került megfogalmazásra, továbbá összhangban van az Európai Uniónak a tagországokra vonatkozó foglalkoztatáspolitikai irányelveivel is. Ezek az eszközök síkra szállnak az intenzívebb társadalmi párbeszéd mellett, amely segíthet megoldani a munkanélküliség problémáit, és kiállnak a foglalkoztatást elösegitö politikák kialakítása és végrehajtása mellett. Ezen túlmenóen hangsúlyozzák a munkát keresök számára nyújtandó segítség javításának szükségességét annak érdekében, hogy alkalmazhatóságuk javuljon és elhelyezkedésük esélye növekedjen. Ezeket a foglalkoztatásra vonatkozó kôvetkeztetéseket fogalmazták meg az egyes rendszerváltó országok szociális fejlódéséról szóló világkonferenciát követö Magas Szintú Tripartit Konzultáció során (High-level Tripartite Consultation on the Follow-up of the World Summit for Social Development for Selected Transition Economies), amelyet 1999 januárjában rendeztekmeg Budapesten (lásd Nesporova, 1999). Az elfogadott politikai ajánlások hangsúlyozták az eröteljesebb társadalmi párbeszéd szükségességét, amelyet tovább kell bôvíteni mindazon fontos gazdasági és szociális kérdések irányába, amelyek hatással vannak a foglalkoztatásra, a munkanélküliségre és a szegénységre. Hangsúlyozták továbbá annak szükségességét, hogy az országos szintú' tripartit tárgyalásokat ágazati, regionális és vállalati szintú tárgyalásoknak kell kiegészíteniük. A tanácskozáson résztvevôk egyetértettek abban, hogy a tripartizmus nemesak az érdemi párbeszéd folytatására vonatkozó politikai akarat függvénye, hanem megkívánja a kompetens, reprezentatív, független szociális partnerek teljes korú és egyenlö alapokon tôrténô részvételét is. A kormányoknak támogatniuk kell azokat a tôrvényeket, amelyek biztosítják a munkavállalók szabad kollektiv tárgyalásokhoz való jogainak érvényesülését, és küzdeniük 169

azon nyílt vagy rejtett munkáltatói kísérletek eilen, amelyek a szakszervezetek tevékenységét megtiltják vagy korlátozzák a vállalatokon belül. A szakszervezeteknek arra keil tôrekedniük, hogy elnyerjék a munkavállalók bizalmát, ezt a célt valódi és következetes jog- és érdekvédõ munkával érhetik el. Az ILO-nak az ebben a régióban szerzett tapasztalatai rámutatnak arra, hogy javítani kell a foglalkoztatási szolgálatok és az aktiv munkaerõpiaci politikák kôrét és minõségét annak érdekében, hogy minél tobb álláskeresõt érhessenek el, és megfelelõ, de egyben koltséghatékony segítséget nyújtsanak a munkát keresõk sikeres újbóli elhelyezkedéséhez (lásd ismét Nesporova, 1999). Ez elsõsorban az állami foglalkoztatási szolgálatok kapacitásának és hatáskôrének további erósítését kívánja meg. Ehhez a munkaeró bôvítésére (növelni kell az ügyfelekre, munkát keresôkre és munkáltatókra jutó hivatali alkalmazottak arányát), rendszeres képzésre, a dôntéshozatal optimális decentralizációjára, a helyszíni kôrülmények és a foglalkoztatási szolgálatok felszereltségének javítására, a számítógépes ellátottság nôvelésére, a stabil hálózatok és munkaerõpiaci adatbázisok kialakítására és jobb munkaszervezésre van szükség. Sokkal eredményesebb munkát íehet végezni akkor, ha az állami foglalkoztatási szolgálat szoros partnerségben mükõdne a különbözo szinten tevékenykedõ kormányzatokkal, a vállalati szférával, a magán munkaerõ-kôlcsonzõ ügynôkségekkel, az oktatási és képzési intézményekkel, valamint a nem-kormányzati szervezetekkel. Ugyanakkor nagyobb hangsúlyt kell fektetni az aktiv munkaerõpiaci programokra, és elérhetõvé kell tenni õket azok számára, akiknek kapacitása, alkalmazhatósága szempontjából ezek a programok a legelõnyõsebbek, és akiket a legjobban segítenek abban, hogy gyorsabban találjanak új munkahelyet (optimális esetben állandó munkaviszonyt a szabad piacon, vagy támogatott foglalkoztatási, amely idõvel lehetõséget kínál arra, hogy az egyén állandó foglalkoztatási találjon). A 2. és 3. fejezetben tett megállapításokkal õsszhangban az aktiv munkaerõpiaci programoknak fõként a kiszolgáltatott és hátrányos helyzetú csoportokra kell õsszpontosítaniuk, az õ igényeiket kell figyelembe venniük, készségeiket fejleszteniük, továbbá le kell építeniük a munkavállalás útjában álló korlátokat. Ez vonatkozik a munkatapasztalatokat még nem szerzett fiatalokra, az alacsony szintu vagy elavult készséggel rendelkezõ munkavállalókra, a megváltozott munkaképességü személyekre, a kisgyermekeiket nevelõ nõkre vagy férfiakra, az idõsebb munkavállalókra, az etnikai kisebbséghez tartozókra, a volt elítéltekre, akik közül sokan többszörösen hátrányos helyzetúek és tartósan munkanélküliek, és egyre kevesebb esélyük van a munkaerõpiaci visszatérésre. Az aktiv programokat ki kell terjeszteni azokra a régiókra, ahol jelentõs elbocsátások zajlottak le, ahoi magas a munkanélküliség és az alulfoglalkoztatottság, mivel ezek a programok hozzájárulnak a regionális munkaerõpiaci egyenlõtlenségek kiküszõbõléséhez. A tartós, kedvezõ hatás biztosítása érdekében ezeket a programokat a munkanélküliség vagy a kényszer-inaktivitás okairól készült mélyreható elemzésnek kell megelõznie. Fel kell tárni annak okait, hogy a munkavállalók miért nem találnak megoldást problémáikra. A vizsgálatot kôvetõen kell kialakítani azokat az intézkedéseket, amelyekkel a feltárt hiányosságokat ki lehet küszöbölni. 170

Végezetül fontos hangsúlyozni, hogy a társadalmi párbeszéd és az aktiv munkaerõpiaci politikák ônmagukban nem oldhatják meg azokat a munkanélküliségi problémákat, amelyek a jelentõs munkaerõpiaci egyenlôtlenségekbõl és az országos vagy a helyi piacokon meglévó alacsony szintú' munkaerõ-keresletból fakadnak. A munkaerõ iránti kereslet normalizálódása attól is függ, hogy egy ország vagy régio milyen mértékben képes megfelelôen magas gazdasági nôvekedést generálni és fenntartani, továbbá, hogyan tud megfelelõ számú új, jó minõségú munkahelyet teremteni, megtartva a már létezô jó munkahelyeket, és megszüntetve a régi, alacsony termelékenységíí állásokat. Az ország gazdaság- és szociálpolitikai intézkedéseinek aktívan, kedvezõ gazdasági, jogi és intézményi környezet megteremtésével keil ôsztönözniük a gazdasági nôvekedést és a munkahely-teremtést. Ezzel párhuzamosan az említett intézkedéseknek garantálniuk kell a gazdasági elónyôk vállalkozók és munkavállalók közötti tisztességes elosztását, a munkavállalók számára a megfeleló foglalkoztatást és a jôvedelembiztonságot.

171

BIBLIOGRAFIA

Akerlof, G. 1984. An economic theorist’s hook of tales (Cambridge, Cambridge University Press). Arro, R.; Eamets, R.; Järve, J.; Kallaste, E.; Philips, K. 2001. Labour market flexibility and employment security: Estonia, Employment Paper Series, 2001/25 (Genf, ILO). Auer, P.; Cazes, S. 2000. The resilience of the long-term employment relationship: Evidence from the industrialized countries, in International Labour Review, Vol. 39/4, 379^108. old. Auer, P.; Cazes, S. (szerk.). 2003. Employment stability in an age of flexibility: Evidence from industrialized countries (Genf, ILO). Bazen, S.; Martin, J.P. 1991. The impact of the minimum wage on earnings and employment in France, in OECD Economic Studies, Vol. 16, tavasz, 199-221. old. Becker, G. 1964. Human capital: A theoretical and empirical analysis, with special reference to education (New ''fork, Columbia University Press). Belcva, I.; Tzanov, V 2001. Labour market flexibility and employment security: Bulgaria, Employment Paper Series, 2001/30 (Genf, ILO). Bellmann, L.: Bender, S.; Homsteiner, U. 2000. Job tenure of two cohorts of young German men ¡979-1990: An analysis of the (West-) German Employment Statistic Register Sample concerning multivariate failure times and unobserved heterogeneity, IZA Discussion Paper No. 106 (Bonn, Institute for the Study of Labour). Bertola, G. 1990. Job security, employment and wages, in European Economic Review, Vol. 34, június, 851-86. old. Bertola, G.; Boeri, T; Cazes, S. 1999. Employment protection and labour market adjustment in OECD countries: Evolving institutions and variable enforcement, Employment and Training Papers No. 48 (Genf, ILO). Bertola, G.; Boeri, T; Cazes, S. 2000. Employment protection in industrialized countries: The case for new indicators, in International Labour Review, Vol. 139, No. 1, 57-72. old. Blanchflower, D.; Oswald, A. 1994. The wage curve (Cambridge, MA, MIT Press). Boeri, T. 1995. h job turnover countercyclical? EUI Working Papers in Economics Series No. 12 (Florence, European University Institute). 173

Boeri, T. 2000. Structural change, welfare systems, and labour reallocation: Lessons from the transition of formerly planned economies (Oxford, Oxford University Press). Bruno, C.; Gazes, S. 1998. French youth unemployment: An overview, ILO Employment and Training Papers No. 23 (Genf, ILO). Burgess, S.; Pacelli, L.; Rees, H. 1997. Job tenure and labour market regulation: A comparison of Britain and Italy using micro data, CEPR Discussion Paper No. 1712 (London, Centre for Economic Policy Research). Burgess, S.; Rees, H. 1998. A disaggregate analysis of the evolution of job tenure in Britain, 1975-1993, in British Journal of Industrial Relations, Vol. 36, No. 4, dec., 629-655. old. Calmfors, L; Driffill, J. 1988. Bargaining structure, corporatism and macroeconomic performance, in Economic Policy, No. 6, 13-61. old. Casale, G. (szerk.). 1999. Social dialogue in Central and Eastern Europe (Budapest, ILO Central and Eastern European Team). Cazes, S.; Nesporova, A. 2001. Towards a new trade-off between labour marketflexibility and employment security for the transition countries. Employment Paper Series 2001/23 (Genf, ILO). —. 2002. Towards a new trade-off between labour market flexibility and employment security for the transition countries, Employment Paper Series 2001/23 (Genf/ILO). Clarke, S. 1998. Making ends meet in a non-monetary market economy, mimeo, Centre for Comparative Labour Studies, University of Warwick, available at www.warwick.ac.uk/ russia/endsmeet.doc. Comia, G.A.; Paniccià, R. (szerk.). 2000. The mortality crisis in transitional economies (Oxford, Oxford University Press). Emerson, M. 1988. Regulation or deregulation of the labour market: Policy regimes for the recruitment and dismissal of employees in the industrialized countries, in European Economic Review, No. 32, No. 4, 775-817. old. Esping-Andersen, G. Regini, M. 1999. Why deregulate markets? (Oxford, Oxford University Press). European Bank for Reconstruction and Development (EBRD). 2000. Transition Report 2000: Employment, skills and transition (London). European Commission (EC). 2001. Employment in Europe 2000 (Briisszel). Eurostat, 2001. Employment and labour market in Central European countries, 2-3 sz. (Luxembourg). Faggio, G.; Konings, J. 2000. Job creation, job destruction and employment growth in transition countries in the ’90s, IZA Discussion Paper No. 242 (Bonn, Institute for the Study of Labour). Gimpelson, V; Lippoldt, D. 1997. Labour turnover in the Russian economy, in OECD: Labour market dynamics in the Russian Federation (Párizs), 17-57. old. Gregg P. Wadsworth, J. 1995. A short history of labour turnover, job tenure, and job security, \915-93, in Oxford Review of Economic Policy, Vo\. 11, No. 1, tavasz, 73-90. old. Haltiwanger, J.; Vodopivec, M. 1998. Gross worker and job flow in a transition economy: An analysis of Estonia, mimeo, University of Maryland, MD. Hartog, J. 1999. The Netherlands: So what’s so special about the Dutch model? Employment and Training Papers No. 54 (Genf, ILO). Ichniowski, C.; Shaw, K.; Prennushi, G. 1997. The effects of human resource management practices on productivity, NBER Working Paper No. 5333 (Cambridge, MA, National Bureau of Economic Research). 174

International Labour Organization (ILO). 1996. World Employment 1996197: National policies in a global context (Genf). . 1997. World Labour Report, ¡997-98 (Genf). . 1999. Decent work, Report of the Director-General, International Labour Conference, 87th Session (Genf). . 2000. Organization, bargaining and dialogue for development in a globalizing world, GB.279/WP/SDG/2, paper presented to the 279th Session of the ILO Governing Body, november (Genf). . 2002. Global Employment Agenda: Discussion paper, március (Genf). ISSA Database, www.issa.org. Komarek, V et al. 1990. Prognoza a program [Prognosis and programme] (Prága, Academia). Kostrubiec, S. 1999. Unregistered employment in Poland in 1998 (Warsó, Central Statistical Office). Kwiatkowski, E.; Socha, M.; Sztanderska, U. 2001. Labour market flexibility, employment and social security: Poland, Employment Paper Series 2001/28 (Genf, ILO). Layard, R.; Nickell, S.; Jackman, R. 1991. Unemployment: Macroeconomic performance and the labour market (Oxford, Oxford University Press). Lehmann, H.; Wadsworth, J. 2000. Tenures that shook the world: Worker turnover in Russia, Poland and Britain, CEP Discussion Papers No. 459 (London, London School of Economics and Political Science). Lindbeck, A.; Snower, D. 2001. Insiders versus outsiders, in Journal of Economic Perspectives, Vol. 15, No.l, 165-188. old. Mincer, J. 1976. Unemployment effects of minimum wages, in Journal of Political Economy, Vol. 84, No. 4, augusztus, S87-104. old. Ministry of Labour and Social Development of the Russian Federation. 1998. Employment Programme 1998-2000 (Moszkva). Nesporova, A. 1993. Measuring employment in Central and Eastern Europe, in OECD: Employment and unemployment in economies in transition: Conceptual and measurement issues (Párizs). . 1999. Employment and labour market policies in transition economies (Genf, ILO). Nickell, S. 1987. Why is wage inflation so high?, in Oxford Bulletin of Economics and Statistics, Vol. 49, No. 1, 103-128. old. . 1997. Unemployment and labour market rigidities: Europe versus North America, in Journal of Economic Perspectives, Vol. 11, No. 3, 55-74. old. ; Layard, R. 1999. Labour market institutions and economic performance, in O. Ashenfelter and D. Card (eds.): Handbook of labour economics, Vol. 3 (Amsterdam and New York, Elsevier), 3029-3084. old. O’Leary, C.; Nesporova, A.; Samodorov, A. 2001. Manual on evaluation of labour market policies in transition economies (Genf, ILO). Organisation for Economic Co-operation and Development (OECD). 1994a. Jobs Study. . 1994b. Employment Outlook 1994. . 1996. Employment Outlook 1996. . 1997. Employment Outlook 1997. . 1999. Employment Outlook 1999. . 2001. Employment Outlook 2001. 175

Piore, M. 1986. Labor market flexibility (Berkeley, CA, University of California Press). Pissarides, C. 2001. Employment protection, in Labour Economics, Vol. 8, No. 2, 131-159. old. Riboud, M.; Silva-Jauregui, C.; Sanchez-Paramo, C. 2002. Does Eurosclerosis matter? Institutional reform and labor market performance in Central and Eastern European countries, in B. Funck and L. Pizzati (eds.): Labor, employment, and social policies in the EU enlargement process (Washington, DC, World Bank). Scaipetta, S. 1996. Assessing the role of labour market policies and institutional settings on unemployment: A cross-country study, in OECD Economic Studies No. 26, 43-98. old. Simagin, Y. 1998. Ob otsenkakh masshtabov dopolnitel noy zanyatosti naseleniya [On estimates of the size of additional (secondary) employment of the population], in Voprosy ekonomiki. No. 1,99-104. old. Sorm, V; Terrell, K. 1999. A comparative look at labour mobility in the Czech Republic: Where have all the workers gone? CEPR Discussion Paper No. 2263, Transition Economics Series (London, Centre for Economic Policy Research). Tchetvernina, T. 1998. Russian unemployment in the mid-1990s: Features and problems, in S. Clarke (szerk.): Structural adjustment without mass unemployment? (Cheltenham, Edward Elgar), 256-275. old. . 1999. Russian labour market: Trends, institutions, policy, background paper prepared for the ILO (Genf, ILO). . ; Moskovskaya, A.; Soboleva, I.; Stepantchikova, N. 2001. Labour market flexibility, employment and social security: Russian Federation, Employment Papers Series 2001/31 (Genf, ILO). Tchetvernina, T; Moskovskaya, A.; Soboleva, I.; Stepantchikova, N. 2001. Labour market flexibility, employment and social security: Russian Federation, Employment Paper Series 2001/31 (Genf, ILO). Traxler, E; Kittel, B. 1997. The bargaining structure, its context and performance, paper presented at the conference on Economic Internationalization and Democracy, University of Vienna, dec. 14-15. United Nations Children’s Fund (UNICEF). 2001. A decade of transition, Regional Monitoring Report No. 8 (Florence, UNICEF Innocent! Research Centre). United Nations Economic Commission for Europe (UNECE). 1998. Economic Survey of Europe, No. 3 (Genf). . 2000. Economic Survey of Europe, Nos. 1 és 2 (Genf). . 2001. Economic Survey of Europe, No. 2 (Geneva). Varshavskaya, L.; Donova, I. 1998. Vtorichnaya zanyatost' naseleniya [Secondary employment of the population], mimeo, Centre for Comparative Labour Studies, University of Warwick, available at www.warwick.ac.uk/russia/secemp.exe. Vecerník, J. 2001. Labour market flexibility and employment security: Czech Republic, Employment Papers Series 2001/27 (Genf, ILO). Visser, J. 1990. In search of inclusive unionism, in Bulletin of Comparative Labour Relations, Vol. 18, 1-278. old. Williamson, O.E. 1985. Economic institutions of capitalism: Firms, markets, relational contracting (New Yrrk. Free Press). World Bank. 2001. Poland - Labour market study. The challenge of job creation (Washington, DC). 176

¡CE almassag es biztonsa