MOTESZ. 45 éves a MOTESZ. Szövetségi állásfoglalás az egészségügy és az egészségügyiek helyzetérol. A MOTESZ pályázat nyertese

MOTESZ M

T U D O M Á N Y O S ,

A

S Z A K M A P O L I T I K A I

É S

G

A

I N F O R M Á C I Ó S

Z

I

F O L Y Ó I R A T

XIX. évfolyam 3–4. szám

2011. december

45 éves a MOTESZ Szövetségi állásfoglalás az egészségügy és az egészségügyiek helyzetérol´´ A MOTESZ pályázat nyertese Jubileumi Astellas-díj – Az Év Orvosa Pályázat 2011

www.motesz.hu

N

Beszámoló az ünnepélyes évzáró Szövetségi Tanácsülésrol´´

TA R TA LO M 45 éves a MOTESZ – visszatekintés 80 éve alakult a Magyar Orvosok Tudományos Egyesületeinek Szövetsége (MORTESZ) – Orvosi Hetilap (Prof. Dr. Kiss István – Prof. Dr. Sótonyi Péter)..............................2 45 éves a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) (Prof Dr. Kiss István – Dr. Oberfrank Ferenc –Dr. Szegedi János) ....8 Szakma, szakmapolitika, finanszírozás rovat (Dr. Belsõ László) A MOTESZ állásfoglalása az egészségügy és az egészségügyiek helyzetérõl ............................................................................11 Klinikum és tudomány (Prof. Dr. Balla György) A hypertonia betegség kezelésének szemléletváltása Magyarországon – Az „Éljen 140/90 alatt!” Program 5 éve és eredményei – Hypertonia és Nephrologia (Prof. Dr. Kiss István – Dr. Pál László – Dr. Schanberg Zsolt – Dr. Barna István – Dr. Alföldi Sándor – Prof. Dr. Farsang Csaba – Prof. Dr. deChatel Rudolf – Prof. Dr. Kékes Ede) ................................13 Idõskorú krónikus szívbetegek teljesítõképességének növelése – Összefoglaló – A MOTESZ Kardiovaszkuláris rehabilitáció pályázatának nyertes pályamûve (Gurghián Erika) ........22 Coronaria CT angiográfia és iszkémia provokációs tesztek költséghatékonysága a koszorúér-betegség diagnosztikájában – JAMA (Dr. Maurovich-Horvat Pál) ........................................24 Mi az ideális vérnyomás érték ismétlõdõ stroke megelõzésére? – JAMA (Dr. Németh Tamás)................................................26 A stroke és a mortalitás összefüggése az újonnan kialakult pitvarfibrillációval súlyos szepszis miatt kórházban kezelt betegek esetében – JAMA (Dr. Oláh Zoltán) ....................................28 A jelen és a jövõ új kihívásai – Idõsödünk és fiatalodunk (Dr. Berényi Marianne – Prof. Dr. Katona Ferenc) ......................32 Recenzió – decemberi szakkönyvismertetõ (Prof. Dr. Katona Ferenc)................................................................35 Innováció és biomedicina (Dr. Oberfrank Ferenc) A betegek szeretete és hálája mellett idéntõl a szakma támogatását is élvezi a Jubileumi Astellas-díj – Az Év Orvosa Pályázat Tovább állíthatunk jelölteket az 5 szakmai kategóriában – Interjú Prof. Dr. Ertl Tiborral, a zsûri társelnökével – Interjú Dr. Markovich Györggyel, az Astellas Pharma Kft. ügyvezetõjével (Krasznai Éva) ..........................................37 Nemzetközi tevékenységünk (Dr. Magyari Zoltán) Beszámoló az UEMS (Szakorvosok Európai Uniója) október 5-8. között tartott nápolyi ülésérõl (Dr. Magyari Zoltán)......41 A magyar UEMO (Általános Orvososok Európai Uniója) Elnökség elsõ éve – Interjú Dr. Balogh Sándorral, az UEMO pénztárosával (Krasznai Éva)......................................................43 MOTESZ tájékoztatók, hírek, felhívások (Dr. Koplányi Mária) Tájékoztatás a MOTESZ és a Semmelweis Alumni Iroda együttmûködésérõl (Prof. Dr. Nemes Attila)..............................45 Beszámoló az évzáró Szövetségi Tanácsülésrõl (Mészáros Magdolna)......................................................................46 Prof. Dr. Romics Lászlóra emlékezünk ......................................48 Kongresszusi beszámolók EU-s elnökségi konferencia a mozgásszervi betegségek társadalmi terheirõl – 2011. április 20-21. (Prof. Dr. Poór Gyula) ............................................................49 A Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság XXXIV. Kongresszusa – II. Geriátriai Szakorvosi Kötelezõ Szintentartó Tanfolyam – 2011. november 9-12. (Prof. Dr. Székács Béla)..50 Módosított ajánlások az V. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencián – 2011. november 25. (Prof. Dr. Pados Gyula – Prof. Dr. Kiss István)..................51

MOTESZ

MAGAZIN

Alapító fõszerkesztõ: PROF. DR. SZABÓ ZOLTÁN Fõszerkesztõ: PROF. DR. MAGYAR KÁLMÁN Felelõs szerkesztõ: PROF. DR. KISS ISTVÁN Szerkesztõk: DR. SZEGEDI JÁNOS KRASZNAI ÉVA Szerkesztõségi titkár: MÉSZÁROS MAGDOLNA Rovatok: Szakmai, szakmapolitikai és finanszírozási rovat Rovatvezetõ: DR. BELSÕ LÁSZLÓ Tudományos rovat Rovatvezetõ: PROF. DR. BALLA GYÖRGY Klinikai rovat: Rovatvezetõ: PROF. DR. NEMES ATTILA Etikai és jogi rovat Rovatvezetõ: PROF. DR. SÓTONYI PÉTEr Innováció és biomedicina Rovatvezetõ: DR. OBERFRANK FERENC Nemzetközi rovat Rovatvezetõ: DR. MAGYARI ZOLTÁN Szövetségi rovat Rovatvezetõ: DR. KOPLÁNYI MÁRIA Szerkesztõ Bizottság: DR. BALOGH SÁNDOR PROF. DR. ERTL TIBOR PROF. DR. HORVÁTH ATTILA PROF. DR. VÉCSEI LÁSZLÓ DR. MUCSI ISTVÁN DR. VÁLYI PÉTER PROF. DR. SOMOGYI ANIKÓ DR. TEMESI ALFREDA Tanácsadó Testület: Prof. Dr. Paragh György, Prof. Dr. Nékám Kristóf, Prof. Dr. Császár Albert, Prof. Dr. Paulin Ferenc, Prof. Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Simon Zsolt, Dr. Janecskó Mária, Prof. Dr. Bánóczy Jolán, Dr. Csaba Károly, Dr. Kincses Gyula, Dr. Chen Zhen, Prof. Dr. Yu Funian, Prof. Dr. Pál Tamás, Prof. Dr. Schmidt Péter, Prof. Dr. Németh János, Prof. Dr. Schaff Zsuzsanna, Prof. Dr. Poór Gyula, Prof. Dr. Farsang Csaba, Prof. Dr. Berta András, Prof. Dr. Bánhidy Ferenc, Prof. Dr. Z. Szabó László, Prof. Dr. Katona Ferenc, Prof. Dr. Dobozy Attila, Dr. Varga Imre, Dr. Ari Lajos, Dr. Rácz Jenõ, Dr. Balogh Zoltán, Prof. Dr. Préda István, Dr. Takács Zoltán, Dr. Gõbl Gábor, Dr. Tamás László International Advisory Board: Dr. Otmar Kloiber (World Medical Association) Dr. Daniel Mart (Association Of Doctors And Dentists Of The Grand Duchy Luxembourg) Dr. Jörg Pruckner (Eana – European Working Group Of Physicians In Private Practice) Dr. Terje Vigen (Norwegian Medical Association) Prof. Dr. Robin Williamson (The Royal Society Of Medicine) Prof. Dr. Zhong Nanshan (Chinese Medical Association) Kiemelt szakmai partnerünk:

Felelõs Kiadó: Dr. Szalma Béla Fõigazgató Kiadja és terjeszti: Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Szerkesztõség címe: 1051 Budapest, Nádor u. 36. Tel.: 06-1-312-3807 Fax: 06-1-383-7918 E-mail: [email protected] Web: www.motesz.hu Elõfizetés és hirdetésfelvétel a Szerkesztőség címén Szedés, tördelés, tipográfiai terv, nyomás: Innova-Print Kft. Felelõs vezetõ: Ifj. Komornik Ferenc 1047 Budapest, Baross u. 92–96. Tel./Fax: 06-1-201-7083 Motesz Magazin 2011. Issn 1216-7533 Minden jog fenntartva!

VISSZATEKINTÉS Prof. Dr. Kiss István1 – Prof. Dr. Sótonyi Péter2

MÁSODKÖZLÉS Orvosi Hetilap (2011; 152: 1250-1254.)

80 éve alakult a Magyar Orvosok Tudományos Egyesületeinek Szövetsége (MORTESZ) Összefoglalás Az elsõ világháborút követõen az országos szinten szervezõdött szaktudományi társaságok már egymástól függetlenül, csak saját szakmai körben mûködtek. Ezért is merült fel az a gondolat, hogy a társaságok „fölé” szervezõdjék egy összefogó szervezet, a szaktársaságok teljes önállóságának fenntartásával. 1931-ben létrejött Magyar Orvosok Tudományos Egyesületeinek Szövetsége (MORTESZ), amely sok orvostársaság országos fórumává is vált, és a Magyar Orvosi Hét megszervezésével az orvostársadalom évenkénti találkozási lehetõségét is jelentette. Az elsõ években az együttmûködést a Nagyhéten két-három egyesület

közös témája alkotta. 1935-tõl kezdõdõen évente kijelölésre került egy referátum, amelyhez minden szakegyesület hozzászólhatott. A Nagygyûlés jegyzõkönyve minden évben megjelent az Orvosi Hetilap mellékleteként. A II. világháborút követõen betiltották a társaságok önálló tevékenységét. A szakmai-tudományos társaságok az Orvosok és Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetén belül szakosztályként mûködhettek tovább. 1966-ban oldódott ez a helyzet azzal, hogy a Szakszervezet, az Egészségügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztálya kezdeményezésére megalakult a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ), amely 45 éve fogja össze számos tudományos társaság közös munkáját, és végez közérdekû szövetségi feladatokat, hasonlóan a 80 éve megalakult MORTESZ-hez.

..................................................................... Magyarországon elõször Fischer Dániel (Szepesmegye fõorvosa, a nagyváradi püspök és késõbb esztergomi érsek házi orvosa) javasolta 1732-ben orvosi társaság és rendszeresen megjelenõ szakmai folyóirat szervezését, de terve megvalósítására több mint száz évet kellett várni (1). A gyakorló orvosok képzését, társasági együttlétét a létrejövõ pesti egyetemi orvosi kar és az 1825-ben megalakuló Magyar Tudományos Akadémia sem oldotta meg (2, 3). 1837-ben alakult meg a Budapesti Királyi Orvosegyesület, a gyakorló orvosok tudományos társasága, 1838ban újraindult az Orvosi Tár címû folyóirat. E mellett számos vidéki orvostársaság alakult Temesvártól, Miskolcig. Jelentõs részük egyszerre vállalta fel a tudományos és az érdekvédelmi tevékenységet, alapszabálya pedig megfe-

1

2

2

Geriátriai Tanszéki Csoport, Semmelweis Egyetem, ÁOK, II. sz. Belgyógyászati Klinika és Dél-budai Nephrologiai Központ [Szent Imre Kórház, Nephrologia-Hypertonia Profil és B.Braun Avitum Hungary Zrt. 1.sz. Dialízisközpont], Budapest Semmelweis Egyetem, ÁOK, Igazságügyi Orvostani Intézet, Budapest

MOTESZ

lelt az orvosegyletekre vonatkozó felhívásnak és szabálytervnek, amely az Orvosi Tárban jelent meg. A meginduló aktivitásnak a szabadságharc leverése vetett véget, amellyel lezárult a magyar orvosegyesületi élet elsõ fejezete. A szakmai és tudományos továbbélést az 1857. június 4-én Pesten a „Honi és külföldi gyógyászat és kórbuvárlat közlönye”-ként kiadott Orvosi Hetilap jelentette, amely a teljes “orvosi tudomány mûvelését” célozta meg. A lapalapító és tulajdonos Markusovszky Lajos 1863-ban megszervezte a multidisciplinaris megjelenést biztosító Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatot is. „Csendes” húsz év után, közvetlenül a kiegyezést követõen, már 1867-ben kezdtek újjáalakulni az orvosi egyletek, elsõsorban vidéken. A debreceninek célkitûzése volt például a „haladás az orvosi és természettudományokban, értekezések, eszmecsere, vizsgálódás, a gyógytan vivmányainak birálatos ismertetése és a jelesebb hazai és külföldi orvosi folyóiratok és nagyobb terjedelmû szakmunkák megszerzése által; további czélja az egyletnek az ügyféli szeretet és szivélyességnek körében ápolása és fenntartása, végre az orvosokat közösen érdeklõ ügyeknek testüleMAGAZIN

2011; XIX(3–4):2–6

VISSZATEKINTÉS

Az 1. Magyar Orvosi Nagyhét üléseinek táblázata ti elintézése” (4). Az idézet alapján is látható és érthetõ, hogy a létrejövõ orvos társaságok és egyletek szerepe alapvetõ volt a szakmai tudományos orvosi folyóiratok fenntartásában is. Az érdekvédelmet elsõsorban más szervezetek képviselték, így például az 1874-ben megalakult Budapesti Orvosi Kör, amelyben elõször merült fel az Orvosi Kamara létrehozásának gondolata. A vidéki orvosok érdekvédelmét a Községi Orvosok Társasága látta el 1880-tól, majd ezt követõen jött létre az Országos Orvosszövetség 1897-ben, minden orvost „hivatalból” bevonva a szövetség érdekvédelmi és szakmai munkájába. Egy évvel késõbb már lapot is adott ki Országos Orvos-Szövetség néven (5). Ezeken az alapokon közel negyven évvel késõbb, 1936-ban alakult meg az orvosok érdekvédelmi tevékenységét ellátó Orvosi Kamara.

Az elsõ világháborút követõen az országos szinten szervezõdött szaktudományi társaságok már egymástól függetlenül, csak saját szakmai körben mûködtek. A kislétszámú társaságok és egyletek viszont nem voltak képesek országos rendezvényeket szervezni. Ezért is merült fel az a gondolat, hogy a társaságok „fölé” szervezõdjék egy összefogó szervezet, a szaktársaságok teljes önállóságának fenntartásával. A tudományos társaságok vonatkozásában végül 1931-ben létrejött a Magyar Orvosok Tudományos Egyesületeinek Szövetsége (MORTESZ), amely a kapcsolatépítés és a tudományos kérdések szakmai megvitatása mellett a sok-sok orvostársaság országos fórumává is vált (3) és a Magyar Orvosi Hét megszervezésével az orvostársadalom évenkénti találkozási lehetõségét is jelentette. Így írt errõl az Orvosi

1. táblázat. A Magyar Orvosi Nagyhét (M.O.N.) ülésszakai és idõpontjai ülésszak M.O.N. elsõ ülésszaka M.O.N. második ülésszaka M.O.N. harmadik ülésszaka M.O.N. negyedik ülésszaka M.O.N. ötödik ülésszaka M.O.N. hatodik ülésszaka M.O.N. hetedik ülésszaka M.O.N. nyolcadik ülésszaka M.O.N. kilencedik ülésszaka 2011; XIX(3–4):2–6

Nagyhét ideje 1931. május 31-június 7. 1932. június 5-12. 1933. június 4-11. 1934. május 27-június 3. 1935. május 26-június 2. 1936. június 1-7. 1937. május 30-június 5. 1939. június 5-10. 1941. május 26-31. MOTESZ

elnök báró Korányi Sándor elnök Dollinger Gyula elnök Dollinger Gyula elnök Bókay János elnök Buday Kálmán elnök Scholtz Kornél elnök Grósz Emil elnök Johan Béla elnök Vámossy Zoltán elnök MAGAZIN

rendezõ, jegyzõkönyv kiadó MORTESZ MORTESZ MORTESZ MORTESZ MORTESZ MORTESZ MORTESZ M.O.N. 3

VISSZATEKINTÉS

Hetilap (6): „Az orvostudomány – mint minden élõ szervezet – az evolutio folyamán a specializálódás felé halad. Ennek köszöni azt a hatalmas lendületet, melyet fejlõdése az utolsó emberöltõk alatt vett. De ennek, a már szinte tulságbamenõ differentialódásnak, megfelelõ integrálására van ma szükség. Ezt célozza az a munkaközösség, amelynek „Magyar Orvosi Nagyhét” nevet adta a Magyarországon országosan megszervezett tudományos szakegyesület vezetõibõl megalakult Elnöki Tanács”. 80 évvel ezelõtt – 1931. május 31. és június 7. között – tartotta elsõ ülését a Magyar Orvosi Nagyhét, amelyet akkor nyolc tudományos Egyesület, illetve Társaság rendezett. Báró Korányi Sándor elnöki megnyitója az alábbi gondolatokkal kezdõdött (7): „A folyton továbbhaladó specializálódás, szellemi életünknek különösen az új egyetemek felállítása óta elõrehaladó decentralizációja, azon bel- és külföldi egyesületeknek és folyóiratoknak szaporodása, amelyekben magyar orvosok munkái napvilágot látnak, tudományos életünknek egységét felbontották és azt szinte áttekinthetetlenné tették. Egymástól mindinkább izolálódó kis csoportokra oszolva, abba a veszélybe jutunk, hogy közülünk mind többen szakadnak el az orvosi tudomány, a beteg ember és a magyar orvosi rend nagy egységeitõl és megszünik egymásról tudni azt, kik vagyunk, mit dolgozunk, mit érünk. … Nagyon általánossá kellett válnia ezen állapot káros- és a synthesis szükséges volta tudatának ahhoz, hogy Manninger Vilmos kartársunk kezdeményezésére a magyar orvosi nagyhét intézménye azonnal és minden nehézség nélkül életre keljen…. . A cooperation módja nagyon egyszerû. Évente egyszer, ugyanegy idõben, gyülnek össze, közös problémáikat együttes ülésen vitatják meg és ajtaikat mindegyikük megnyitja a cooperatioban résztvevõ minden más egyesület minden egyes tagja elõtt. … E cooperatioban ismét kifejezésre fog jutni az orvosi tudomány egysége és mikor azzal mindnyájan ismét bensõbbé való érintkezésbe jutunk, annak haszna nem maradhat el.” Az elsõ Magyar Orvosi Nagyhét szervezõje volt a belorvosok, gyermekorvosok, sebészek, urológusok, nõorvosok, szemészek, elme- és idegorvosok valamint bõrgyógyászok társulatai, vagy egyesületei, a tuberculosis orvosok és a rheumaegyesület. E társaságok/egyesületek együttes ülésének jegyzõkönyve alapján a Magyar Belorvosok Társasága, a Magyar Elmeorvosok Egyesülete, a Magyar Nõorvosok Egyesülete és a Magyar Sebész Társaság tartott közösen ülést. Hasonlóképpen a Magyar Sebész Társaság és a Magyar Urológus Társaság a „Vese- és ureterkõ” témakörben, a Magyar Belgyógyász Társaság és a Magyar Sebész Társaság „A gyomorfekély kezelésének eredményei” címmel, továbbá a Magyar Orvosok Rheuma Egyesülete és a Magyar Szemész Társaság „Endogen iridocyclitis eredete gümõkor és lues kivételével” témában tartott együttes ülést. Ezt követõen tartotta meg önállóan a Magyar Elmeorvosok Egyesülete XI. Országos Értekezletét, a Magyar Sebész Társaság a XVII. Nagygyûlését. Ekkor tartotta a Magyar Belorvosok Egyesüle4

MOTESZ

te I. Nagygyûlését anémia és hepatitis témakörben. A Magyar Gyermekorvosok társasága VI. Nagygyûlését, a Magyar Szemorvostársaság pedig a XXIII. Nagygyûlését, a Magyar Orvosok Tuberkulózis-Egyesülete XIII. Nagygyûlését, a Magyar Orvosok Rheuma Egyesülete a II. Nagygyûlését, a Magyar Dermatológiai Társulat pedig III. Nagygyûlését rendezte meg. Ez idõtõl kezdve az Orvosi Nagyhetet rendezõ társaságok és egyesületek alkották a Magyar Orvosok Tudományos Egyesületeinek Szövetségét (MORTESZ). Az 1. táblázat foglalja össze a MORTESZ rendezésében megtartott Nagyheteket és idõpontjukat. Az elsõ öt évben az együttmûködést a Nagyhéten kéthárom egyesület közös témája alkotta. 1935-tõl kezdõdõen azonban minden évben kijelölésre került olyan közérdeklõdésre számot tartó referátum, amelyhez minden szakegyesület hozzászólhatott. Ilyen nagyreferátum volt az avitaminózis, a gócos fertõzés, a kései lues, az öregedés, a hormonok és legutoljára a kemoterápia. Nagyon jelentõs volt az a tény is, hogy egyes alakuló társaságok

A Magyar Orvosi Nagyhét üléseinek táblázata kilencedik ülésszaka jegyzõkönyvének címoldala a fõtéma címével és a résztvevõ társaságokkal MAGAZIN

2011; XIX(3–4):2–6

VISSZATEKINTÉS

2. táblázat. A MORTESZ Tagegyesületei Társaság

MORTESZ belépés éve Magyar Elmeorvosok Egyesülete 1931 Magyar Sebész-Társaság 1931 Magyar Belorvosok Társasága 1931 Magyar Gyermekorvosok Társasága 1931 Magyar Szemorvos-Társaság 1931 Magyar Orvosok Tuberkulózis-Egyesülete 1931 Magyar Orvosok Rheuma Egyesülete 1931 Magyar Dermatologiai Társulat 1931 Magyar Fogorvosok Országos Egyesülete 1932 Magyar Hygienikusok Társasága 1932 Magyar Nõorvosok Társasága 1932 Magyar Pathologusok Társasága 1932 Magyar Fül- és gégeorvosok Egyesülete 1934 Magyar Urologiai Társaság 1934 Magyar Honvédorvosok Társasága 1937 a megalakulásukat és az elsõ kongresszusukat/nagygyûlésüket is a MORTESZ által szervezett „Orvosi Nagyhét”-hez kapcsolták (pl. 1931-ben a Magyar Belorvosok Társasága). A Nagygyûlés jegyzõkönyve minden évben megjelent az Orvosi Hetilap mellékleteként, így is bõvítve a tudományos publikációs palettát (16). A Szövetség 10 éven keresztül mûködött, a hozzátartozó egyesületek száma 15-re emelkedett, majd két egyesület kiválása után 13 szakegyesület vett részt az együttes munkában (2. táblázat). A II. világháború alatt megszûnt a társasági tudományos aktivitás. 1945-tõl teljesen új helyzet alakult ki. A kisebb társaságok már nem újultak meg, a nagyobbak tagjai a napi munkával voltak elfoglalva. Végül is 1947-ben betiltották a társaságok önálló tevékenységét, bár 1948 õszén még szervezõdött egy Centenáriumi Orvosi Nagyhét. Ezt követõen új forma alakult ki, amennyiben a természettudományi és humán társaságok egy részét a Magyar Tudományos Akadémia alá rendelték, ezen belül mûködtek tovább. Az orvosi társaságok önállósága is megszûnt, az orvostársadalom szigorú ellenõrzés alatt állt. A szakmai-tudományos társaságok az Orvosok és Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetén belül szakosztályként mûködhettek tovább, igazából csak az orvosi alapterületeken. 1945-1948 között szünetelt az Orvosi Hetilap kiadása is, majd 1948-tól az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete adta ki (1). 1966-ban oldódott ez a helyzet azzal, hogy a Szakszervezet, az Egészségügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztálya kezdeményezésére megalakult a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége, a MOTESZ (17). Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetébõl kiválva és 2011; XIX(3–4):2–6

MOTESZ

önálló társaságként létrejõve a Szövetség tagja lett mind a 37 szakosztály. A rendszerváltás idején már számos önálló egészségügyi egyesület, társaság alakulhatott, a MOTESZ-tõl függetlenül is. Az alakuló társaságok jelentõs része azonban belépett a MOTESZ-be is, így 1990-ben már 67, míg 2010-ben 130 szakmai-tudományos társaság alkotta a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségét. Az idén 45 éves születésnapját ünneplõ MOTESZ – a magyarországi orvostudományi társaságok és egyesületek elsõ, 10 évig fennálló és mûködõ szövetségének szellemiségét, céljait, feladatait tekintve – az orvostársadalom szakmai-tudományos életének független, civil „ernyõszervezetének” és egyben a MORTESZ „örökösének” tekinthetõ. Az elmúlt 15 évben a MOTESZ által létrehozott és szervezett „Interdiszciplináris Fórumok” valósítják meg az a célt, amelyet a Magyar Orvosi Hét létrehozásával a MORTESZ jelölt meg, hogy a szakmai-tudományos társaságok tagjai találkozhassanak egymással, részt vegyenek egymás rendezvényein és vegyenek részt a közös, magyarországi szakmai közéletben is. Napjainkban nincs direkt kapcsolat a MOTESZ és az Orvosi Hetilap között, pedig mindkettõ multidiszciplináris közegben létezik. A múltban a szakmai szervezetek és egy-egy orvostudományi folyóirat között kapcsolat volt és együttes munka folyt. Például az Orvosi Hetilap volt az a folyóirat, amely már a MORTESZ Orvosi Nagyhét jegyzõkönyveit is mellékleteként kiadta, és 150 éven keresztül folyamatosan képes volt megjeleníteni a társaságok közösségét, sokféleségét, sokszínûségét és tükrözte a társaságok tevékenységét, mint multidiszciplináris tudományos-szakmai közvetítõ, írott formában (16). 1931-ben, az elsõ Magyar Orvosi Nagyhét elnökének, báró Korányi Sándornak elnöki megnyitójában a zárszó hosszú évtizedekre elõrevetítette a MORTESZ és késõbb a MOTESZ rendszerváltást követõ célkitûzését és tevékenységének lényegét: „Úgy érzem, hogy orvosi nagyhetünk, akarva, nem akarva, hatalmas demonstratio, amelyet észrevenni nem lehet, amelyet látni, amelyben résztvenni mindenkinek öröm, aki a tudományért, az orvosi hivatásért és aki a magyar kulturáért lelkesedni tud, demostratio, amelynek a közvéleményre gyakorolt hatása nem maradhat el.” (7). MÁSODKÖZLÉS A közlemény eredeti formájában az Orvosi Hetilapban jelent meg (2011; 152: 1250-1254.), jelen formája másodközlés a Szerkesztõség és a Kiadó engedélyével. Levelezési cím Prof. Dr. Kiss István Semmelweis Egyetem, Geriátriai Tanszéki Csoport 1115 Budapest, Halmi u. 20-22. MAGAZIN

5

VISSZATEKINTÉS

Irodalom 1. Gracza, T.: Magyar nyelvû orvosi folyóiratok hatása a “tudományok serkentésére, terjesztésére és illendõ feszületben tartására...” 1803-1944 között. Tudományos és Mûszaki Tájékoztatás, 2008, 55 (4). http://tmt.omikk.bme.hu/show_news.html?id=4878&i ssue_id=492 2. Kapronczay K., Szemkeõ E.: A magyar orvostársaságok kialakulása és fejlõdése a 19-20. században. Orvostörténeti Közlemények, 1979, 87-88. köt., 141-155. 3. Kapronczay K.: A tudományos társaságok szerepe a magyar orvosi szakirodalom fejlõdésében 1867 és 1914 között. Orvostörténeti Közlemények, 2001, 46. köt., 5-44. 4. Orv. Hetil. 1867, 11. köt, 883. 5. Szállási Á.: Az Országos Orvos-Szövetség és lapja. Orv. Hetil., 2011, 152, 807-810. 6. Magyar Orvosi Nagyhét. Orv. Hetil., 1931, 75 (4.szám), 100-101. 7. A Magyar Orvosi Nagyhét elsõ ülésszakának jegyzõkönyve. 1931. május 31-június 7. Orv. Hetil., 1931, 75 (42. szám), Melléklet, 1-225. Centrum Kiadóvállalat RT, Budapest. 8. A Magyar Orvosi Nagyhét második ülésszakának jegyzõkönyve. I.-II. rész. 1932. június 5-10. Orv. Hetil., 1932, 76 (48-49. szám), Melléklet, 1-132, 133-328. Centrum Kiadóvállalat RT, Budapest. 9. A Magyar Orvosi Nagyhét harmadik ülésszakának jegyzõkönyve. 1933. június 4-11. Orv. Hetil., 1933, 77, (41.

6

MOTESZ

szám) Melléklet, 1-268. Centrum Kiadóvállalat RT, Budapest. 10. A Magyar Orvosi Nagyhét negyedik ülésszakának jegyzõkönyve. 1934. május 27-június 3. Orv. Hetil., 1934, 78 (51. szám), Melléklet, 1-331. Bethlen Gábor Irod. és Nyomdai Rt., Budapest. 11. A Magyar Orvosi Nagyhét ötödik ülésszakának jegyzõkönyve. 1935. május 26-június 2. Orv. Hetil., 1935, 79 (51. szám), Melléklet, I-XIV, 67-359. Atheneum, Budapest. 12. A Magyar Orvosi Nagyhét hatodik ülésszakának jegyzõkönyve. 1936. június 1-7. Orv. Hetil., 1936, 80 (51-52. szám), Melléklet, 1-248. Centrum Kiadóvállalat RT, Budapest. 13. A Magyar Orvosi Nagyhét hetedik ülésszakának jegyzõkönyve. 1937. május 30-június 5. Orv. Hetil., 1937, 81 (44. szám), Melléklet, 1-220. Centrum Kiadóvállalat RT, Budapest 14. A Magyar Orvosi Nagyhét nyolcadik ülésszakának jegyzõkönyve. 1939. június 5-10. Orv. Hetil., 1939, 83, Melléklet, 1-232. Centrum Kiadóvállalat RT, Budapest. 15. A Magyar Orvosi Nagyhét kilencedik ülésszakának jegyzõkönyve. 1941. május 36-31. Orv. Hetil., 1941, 85, Melléklet, 1-128. Centrum Kiadóvállalat RT, Budapest. 16. Szállási Á.: Az Orvosi Hetilap Horus rovata. Orv. Hetil., 2007, 148, 951-953. 17. Papházi T.: Egyesületek, társadalom, egészségügy. Fejezetek az egyesületek szociológiájának körébõl. Nonprofit Kutatások 6. Sorozatszerk.: Harsányi László. Nonprofit Kutatócsoport, 1997, Budapest.

MAGAZIN

2011; XIX(3–4):2–6

45 ÉVES A MOTESZ Prof. Dr. Kiss István tanszéki csoport vezetõ egyetemi tanár1, fõorvos2, a Szív és Érrendszeri Nemzeti Program Programtanácsának elnöke, a MOTESZ Magazin felelõs szerkesztõje és a MOTESZ volt elnöke Dr. Oberfrank Ferenc ügyvezetõ igazgató, kutató3, az Innováció és Biomedicina rovat vezetõje, a MOTESZ alelnöke Dr. Szegedi János fõorvos, c. egyetemi docens, orvosigazgató4, a MOTESZ Magazin szerkesztõje, MOTESZ elnökségi tagja

45 éves a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) Majdnem mindenrõl röviden…

A tudományos társaságok életét országos szinten szervezõ és koordináló MORTESZ (Magyar Orvosok Tudományos Egyesületeinek Szövetsége) 1931-1941 között mûködött. Kilenc alkalommal szervezte meg az „Orvosi Nagyhét” rendezvényét, a tudományos társaságok közös országos kongresszusát. A következõkben a MORTESZ-rõl szóló közleménybõl idézek (1): „A II. világháború alatt megszûnt a társasági tudományos aktivitás. 1945-tõl teljesen új helyzet alakult ki. A kisebb társaságok már nem újultak meg, a nagyobbak tagjai a napi munkával voltak elfoglalva. Végül is 1947-ben betiltották a társaságok önálló tevékenységét, bár 1948 õszén még szervezõdött egy Centenáriumi Orvosi Nagyhét. Ezt követõen új forma alakult ki, amennyiben a természettudományi és humán társaságok egy részét a Magyar Tudományos Akadémia alá rendelték, ezen belül mûködtek tovább. Az orvosi társaságok önállósága is megszûnt, az orvostársadalom szigorú ellenõrzés alatt állt. A szakmai-tudományos társaságok az Orvosok és Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetén belül szakosztályként

1

2

3

4

8

Semmelweis Egyetem ÁOK, II. sz. Belgyógyászati Klinika – Geriátriai Tanszéki Csoport, Budapest Dél-budai Nephrologiai Központ – Fõv. Önk. Szent Imre Kórház, B. Braun Avitum Hungary Zrt., Budapest MTA Kísérleti Orvostudományi és Kutatóintézet – Igazgatói Titkárság, Budapest Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. I. sz. Belgyógyászat, Nyíregyháza

MOTESZ

mûködhettek tovább, igazából csak az orvosi alapterületeken. 1945-1948 között szünetelt az Orvosi Hetilap kiadása is, majd 1948-tól az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete adta ki. 1966-ban oldódott ez a helyzet azzal, hogy a Szakszervezet, az Egészségügyi Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztálya kezdeményezésére megalakult a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége, a MOTESZ. A Szakszervezet részérõl Dr. Darabos Pál, a szakszervezet fõtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia részérõl Dr. Rusznyák István, az MTA elnöke, az Egészségügyi Minisztérium részérõl Dr. Szabó Zoltán, egészségügyi miniszter írták alá azt a közleményt, ami 1966 februárjában a MOTESZ megalakulását bejelentette. Az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetébõl kiválva és önálló társaságként létrejõve a Szövetség tagja lett mind a 37 szakosztály.” Kiemelkedõ jelentõségûnek tarthatjuk a társasági létet, még akkor is, ha a kongresszusszervezés és a külföldi utazás egyaránt a MOTESZ Hivatalhoz tartozott, a megfelelõ ellenõrzéssel. A MOTESZ elsõ elnöke Gömöri Pál akadémikus lett, aki a megalakuláskor a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Osztályának az elnöke is volt (2). Az elnöki funkciót 1966-tól 1972-ben bekövetkezett haláláig látta el, fáradhatatlanul szervezve és segítve a tudományos társaságok életét. Az elnöki funkcióban Zoltán Imre professzor követte (1973-1985 között), aki a MOTESZ mûködésében 1966tól vett részt, elsõként töltötte be a fõtitkári posztot. Sokat tett a Kongresszusi Szervezõ Iroda létrejöttéért és kiemelkedõ tevékenységet fejtett ki a MOTESZ Iroda munMAGAZIN

2011; XIX(3–4):8–10

45 ÉVES A MOTESZ

kájának irányítása terén. Elnökségének idõszakára esett az „Orvosok az Atomháború megelõzéséért” (International Physicians for the Prevention of Nuclear War, IPPNW) szervezet és mozgalom létrejötte (1979) (3). A MOTESZ Ifjúsági Bizottsága is csatlakozott, így amikor a Mozgalmat 1985-ben „Béke Nobel Díj”-jal tüntették ki, akkor minden résztvevõje „Nobel Díjas” lett, melyrõl igazoló lapot is kapott. 1986-1990 között Szécsény Andor professzor volt a MOTESZ elnöke, aki a Semmelweis Egyetem rektori feladatait követõen látta el az elnöki funkciót. 1998-ban jelentõs lépés volt a MOTESZ és a magyarországi négy Orvostudományi Egyetem között létrejött együttmûködési megállapodás. 1986-ban alapította a MOTESZ a MOTESZ Díjat, amelyet azóta a Szövetségért kimagasló tevékenységet kifejtett egyén kap meg minden évben. Szécsény professzor elnöki munkájának köszönhetõen vált a MOTESZ megfelelõen szervezett, jól mûködõ, és újabb tagegyesületekkel folyamatosan bõvülõ szervezetté. Az általa megindított nemzetközi kapcsolatok történelmi jelentõségûek (a MOTESZ felvétele a „World Medical Association”-ba 1988-ban, együttmûködés a Német Szövetségi Orvoskamarával). Fehér János professzor szervezte újra a Szövetséget elnökként (1991-1992) éppen a rendszerváltás idején. Ekkor foglalták törvénybe a szabad társaságok és civil egyesületek megalakulásának lehetõségét, így számos tudományterület kutatói és oktatói tudtak saját szakmai társaságot létrehozni. Az alakuló társaságok jelentõs része azonnal belépett a MOTESZ-be is, így 1990-ben már 67, míg 2010-ben 130 szakmai tudományos társaság alkotta a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségét. Fehér professzor úr elnöksége alatt, Szabó Zoltán professzor úr – mint alapító fõszerkesztõ – támogatásával indult el a MOTESZ Magazin folyóirat. Ez idõtõl a MOTESZ elnökei kétéves ciklusokban követték egymást, és innen datálódik a MOTESZ elnöki tisztét szimbolizáló Elnöki Lánc és Plakett átadása elnökváltáskor. A Plakett másolatát minden leköszönõ elnök emlékül kapja, megörökítve elnökségének évszámát. A Magánpraxist folytató Orvosok Európai Munkacsoportjában (EANA) 1991-tõl vesz részt a Szövetség, a Nemzeti Orvosszövetségek Európai Fóruma és WHO (EFMA/WHO) szervezetnek a MOTESZ 1991-ben alapító tagja volt. 1993-1994 között Berentey György professzor volt a MOTESZ soron következõ elnöke. Tevékenységéhez fûzõdik az Interdiszciplináris MOTESZ Fórumok megindítása, és ekkortól rendeztük meg évente – Magyar Kálmán professzor úr hathatós segítségével a Medipharma Orvos- és Gyógyszerész Kongresszust, Kiállítást és Vásárt, amely a késõbbiekben Pro-Medicina néven került újraszervezésre. Berentey professzor elévülhetetlen ér2011; XIX(3–4):8–10

MOTESZ

demeket szerzett különbözõ szakmai kollégiumok tagjaként és elnökeként, továbbá az ETT IB tagjaként és elnökeként. Az Általános Orvosok Európai Szövetségében (UEMO) 1994-tõl megfigyelõi, 2003-tól teljes jogú tagként vesz részt a MOTESZ. Ribári Ottó professzor MOTESZ elnökként (19951996) a nemzetközi kapcsolatok áttekintését, megerõsítését és új kapcsolatok létrehozását végezte. Számos nagysikerû nemzetközi Kongresszust is rendezett Magyarországon a MOTESZ Kongresszusi Iroda segítségével. A nemzetközi tevékenység kiterjesztését és további megerõsítését köthetjük Sótonyi Péter akadémikus elsõ MOTESZ elnöki ciklusához (1997-1998), valamint a doctorandus Program, PhD Alapítvány létrehozását, amelynek dokumentálása már Ihász professzor elnöki idõszakában történt meg. Ihász Mihály professzor elnöki (1999-2000) teendõinek kiemelkedõ lépése volt a a REHA Hungary (Rehabilitációs, Idõsgondozási és Otthonápolási Szakkiállítás és Kongresszus az Esélyegyenlõség Napján) támogatása, amelynek létrehozatalában és folyamatos gondozásában Katona Ferenc professzornak jelentõs érdemei vannak. Nemes Attila professzor elnöksége (2001-2002) jelentette az elsõ kapcsolatfelvételi kezdeményezést az Orvosi Kamarával. Ekkor kapta meg a kormánytól a MOTESZ a Milleniumi Zászlót, és ekkor vette fel a kapcsolatot a MOTESZ a „Royal Society of Medicine”-nel (2003-ban és 2005-ben volt közös konferencia Budapesten, illetve Londonban). Romics László akadémikus az elnöki funkciót 2003-2004 között töltötte be. Konszenzus-teremtõ tevékenységének eredménye volt a MOTESZ és az Orvostudományi Egyetemek közötti kapcsolat megerõsödése, az Interdiszciplináris Fórumok egy részének Konszenzus Konferenciává alakulása. Ezek közül is kiemelkedõ volt a 14 szakmai tudományos társaság által szervezett Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencia, amely a MOTESZ 45. évfordulójának évében került – ötödik alkalommal – sikeresen megrendezésre. 2004-ben kezdõdött meg a kapcsolatfelvétel és tárgyalások a Kínai Orvosszövetséggel, a két szövetség között létrejött együttmûködési megállapodás aláírására 2004-ben került sor. A Szakorvosok Európai Uniójában (UEMS) 1993-tól társult tagként, 2004-tõl teljes jogú tagként vesz részt a Szövetség. Az Európai Orvosok Állandó Bizottságában (CPME) is 2004-tõl teljes jogú tag a MOTESZ. Sótonyi Péter akadémikus második elnöki ciklusát 20052006 között töltötte a MOTESZ-ben. A MOTESZ egyik legjelentõsebbé váló külföldi kapcsolatában, a kínai hagyományos orvoslás intézményeivel, szervezeteivel és a – nyugati típusú orvoslást képviselõ – Kínai Orvosszövetséggel azóta is vezetésével zajlik az együttmûködés. Elnöki periódusában jött létre a MOTESZ által megalkotott „Szív és Érrendszeri Nemzeti Program”. MAGAZIN

9

45 ÉVES A MOTESZ

Vécsei László akadémikus 2007-2008 között volt a MOTESZ elnöke. Vezetésével zajlott az egészségügyi átalakulásban a MOTESZ jelentõs szerepvállalása, szakértõi, tanácsadói szinten. Ekkor készült el az „Egészségügyi ellátórendszer fejlesztésének koncepciója” címû munkaanyag a MOTESZ és az Egészségügyi Minisztérium együttmûködési megállapodása alapján, illetve került kidolgozásra a „Program az egészségügy tevékenységének szabályozására (ETSZ)” részeként a „Programterv az egészségügy mûködési, adatkezelési, dokumentációs, finanszírozási és ellenõrzési tevékenységének szabályozására (MADOFE)” ETSZ-MADOFE Program (4). Kiss István professzor 2009-2010 között volt a MOTESZ elnöke. Vezetésével kezdte meg a MOTESZ a bekapcsolódást az egészségügyet érintõ szakmai és strukturális változásokba (Semmelweis Terv), valamint a gazdasági tervekbe (Széll Kálmán Terv). 2009-ben történt meg a Szakmai Kollégiumok újraválasztása, módosított rendszerben. A választások szervezésével és lebonyolításával – a négy évvel korábbi helyzethez hasonlóan – most is a MOTESZ-t bízta meg az egészségügyi miniszter. Jelentõs sikerekkel folytatódott a „Szív és Érrendszeri Nemzeti Program” is. A MOTESZ jelenlegi elnöke Ertl Tibor professzor (2011-2012 között), akinek feladatául jutott elnökségének elsõ évében, hogy újra megszervezze a teljesen új felállású Szakmai Kollégiumot, a kollégiumi Tanácsokat. Hasonlóképpen folytatódott a szakmai tudás-átadás lehetõségének keresése a Semmelweis Terven belül. A MOTESZ leendõ elnöke Poór Gyula professzor (2013-2014 között), aki jelenleg az elnökség tagjaként tevékenykedik. Felépítését tekintve a MOTESZ a kezdetektõl a szakmai-tudományos társaságok szakmai-szakmapolitikai képviseletét látta el jól szervezett civil ernyõszervezetként. Az Alapszabály szerinti legjelentõsebb döntéshozó fóruma a Szövetségi Tanács, az összes résztvevõ tagszervezet elnökének és/vagy fõtitkárának jelenlétével. A Szövetségi Tanács ülései közötti idõszakban a fõ tevékenységet a kilenctagú Elnökség végzi, a Tanácsadó Testület segítségé-

vel. A munka jelentõs része a különbözõ Szakbizottságokban folyik. A kezdetekben mindezen szakmai munkát a MOTESZ Iroda (ezen belül Titkárság, Gazdasági Osztály és Kongresszusi Osztály), késõbb, 1988-tól Hivatal segítette, a szervezési, gazdasági és nemzetközi feladatok ellátásával, a MOTESZ Kongresszusi Iroda mellett. 1986-tól Dr. Szalma Béla titkárságvezetõként, majd hivatalvezetõként, végezetül fõigazgatóként segíti az Elnökség munkáját. Dr. Koplányi Mária jelenlegi fõigazgató-helyettes 1991-tõl dolgozik a MOTESZ-ben. Az idén már 127 tagtársaságot összefogó, 45 éves születésnapját ünneplõ MOTESZ – a magyarországi orvostudományi társaságok és egyesületek elsõ, 10 évig fennálló és mûködõ szövetségének szellemiségét, céljait, feladatait tekintve – az orvostársadalom szakmai-tudományos életének független, civil „ernyõszervezetének” és egyben a MORTESZ „örökösének” tekinthetõ. Az elmúlt 15 évben a MOTESZ által létrehozott és szervezett „Interdiszciplináris Fórum”-ok valósítják meg azt a célt, amelyet a Magyar Orvosi Hét létrehozásával a MORTESZ jelölt meg, hogy a szakmai-tudományos társaságok tagjai találkozhassanak egymással, részt vegyenek egymás rendezvényein és legyenek szereplõi a közös, magyarországi szakmai közéletnek is. Ma már a MOTESZ, mint civil ernyõszervezet olyan szakmai erõt, lehetõséget képvisel, amely jelentõsen képes segíteni az egészségügyi átalakítások szükséges folyamatát, illetve a kiemelkedõ szakmai érdekképviseletet hazánkban és külföldön egyaránt.

Irodalom 1. Kiss I., Sótonyi P.: 80 éve alakult a Magyar Orvosok Tudományos Egyesületeinek Szövetsége (MORTESZ). Orv Hetil 2011; 152: 1250-1254. 2. A MOTESZ elnökei. MOTESZ Magazin 2006/4: 8-9. 3. www.ippnw.org 4. http://www.motesz.hu/index.php?page=news&action=detail&id=1472&m=

A MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda az alábbi szolgáltatásokkal áll az érdeklõdõk rendelkezésére: • • • • • • • •

10

teljeskörû kongresszusszervezés, bármilyen helyszínen és nagyságrendben utazásszervezés, szállásfoglalás és szabadidõs programok a kongresszusokhoz kapcsolódóan és önállóan 40 éves tapasztalat, állandó munkatársak Megbízható stratégiai partnerek Kapcsolatfelvétel: Széleskörû referencia MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Szponzorszerzés Tel.: (1) 311 6687 • Fax: (1) 383 7918 Ajánlatkészítés E–mail: [email protected], [email protected] Pályázatok

MOTESZ

MAGAZIN

2011; XIX(3–4):8–10

SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA, FINANSZÍROZÁS

A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) állásfoglalása az egészségügy és az egészségügyiek helyzetérõl A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) Elnöksége konzultációt kezdeményezett a magyar egészségügy helyzetérõl három fõ témában: az állam és az egészségügyi szakma viszonya, az emberi erõforrás válság és az ellátórendszer átalakítása. A konzultáció csúcspontja a 2011. november 4én lezajlott Szövetségi Tanácsülés vitája volt, ahol a 127 tagszervezetet számláló MOTESZ tagszervezeteinek képviselõi fejtették ki véleményüket az országban zajló átfogó változások betegellátásra és egészségügyi dolgozókra gyakorolt hatásairól. A konzultáció eredménye alapján a MOTESZ az alábbi állásfoglalást teszi közzé: Az egészség az egyéni és társadalmi értékteremtés forrása. A betegség, a baleseti sérülés, a veleszületett rendellenesség korlátozza a társadalmi értékteremtést. A megelõzés, a gyógyítás és a rehabilitáció egységes és folyamatos tevékenység. Az egészségügy és az egészségügyben dolgozók társadalmi küldetése, hogy ezért dolgozzanak. Mindez társadalmi elvárás is. A reformok fõ célja csak a magyar lakosság egészségi állapotának jelentõs javítása lehet. Mindent ennek a szolgálatába kell állítani. Ebben mind az államnak, mind az orvos- és egészségügyi szakmának megvan a saját feladata, amit azonban egymással jól kommunikálva és együttmûködve tud megfelelõen ellátni. Az újjászervezett szakmai kollégium fontos szerepet tölthet be ebben. Mûködését ma még korai megítélni, jó és rossz tapasztalatok egyaránt vannak. A küszöbön álló változásokról nagyon kevés az információ, ami nagyon rossz az egészségügyi dolgozóknak, az intézményeknek, a szakmai testületeknek és a szervezeteknek egyaránt. A szakmának saját feladatkörében szüksége van autonómiára. Ezt a szakmai társaságok biztosíthatják elsõsorban, akik jelentõs szerepet játszanak a szakmai kollégiumban is. Növelni kell a társaságok és szövetségük, a MOTESZ szerepét a döntések elõkészítésében és a végrehajtásban, például a változási folyamat minõségbiztosításában is. Mindebben a MOTESZ jelentõs és konstruktív résztvevõ évtizedek óta. Sokatmondó, hogy a Szakmai Kollégium összesen 180 tagjából 157 fõ a MOTESZ tagszervezeteinek vezetõi közül került ki. Az egészségügyi ellátás mûködtethetõ állami, biztosí2011; XIX(3–4):11–12

MOTESZ

tói, piaci rendszerben egyaránt. A modellválasztás a politika felelõssége, de a rendszer átláthatóságát, koherenciáját és fenntarthatóságát biztosítani kell. Az állam szerepvállalása egyetlen tulajdonosként és irányítóként együtt kell járjon a nagyobb finanszírozási szerepvállalással. A hatékonyság sem növelhetõ a feltételek biztosítása nélkül. Amennyiben az állami források nem elegendõek, akkor lehetõvé kell tenni más források bevonhatóságát, de átlátható és társadalmi igazságtalanságra nem vezetõ módon. Mind az államnak, mind a szakmának szüksége van a társadalom bizalmára, amit mindenekelõtt saját feladataik megfelelõ ellátásával és ismertté tételével tudnak megszolgálni. Az állam mellett a szakmának is felül kell vizsgálnia eddigi gyakorlatát, megszokott mûködését. Magyarországon 35 ezer aktív orvos van, közülük mintegy 10 ezren vannak 60 év fölött. A felmérések szerint több mint 1800 orvos állás betöltetlen, miközben számos szakorvos és frissen végzett orvos is külföldre távozott. Az egyre jobban kiélezõdõ emberi erõforrás válság nem csak anyagi okokra vezethetõ vissza. A jövõkép hiánya, a bizonytalanság, a kollégák közötti lojalitás hiánya, a rossz munkahelyi légkör, az orvosok és egészségügyi dolgozók között feszültséget keltõ intézkedések, az elégtelen kommunikáció, a szakmai versengés rossz felfogása szintén fontos, orvosolandó tényezõk. Az orvosegyetemek hallgatóinak lassan már a többsége külföldi. Miközben egész országok hagyatkoznak a magyar orvoskarokra orvos-utánpótlásuk kiképzésében, hazánkban egyre nagyobb a szakemberhiány. A rezidensek szervezetének erõteljes fellépése kikényszerített bizonyos lépéseket, de ezzel sem a kedvezményezettek, sem a többi orvos nem lehet elégedett. Alapelv, hogy azonos munkáért azonos bért kell minden orvosnak kapnia, és a szakmai elõrehaladásnak, a felelõsségvállalás mértékének arányosan tükrözõdnie kell a jövedelmekben. A kármentesítõ, de részleges beavatkozások még az érintettek számára is csak ideiglenes megoldást hoztak. Mielõbb átfogó megoldásra van szükség, ami igazságosan és minõségelvûen rendezi a közalkalmazott orvosok különféle csoportjai, valamint a közalkalmazott és a különféle vállalkozási formában közremûködõ orvosok jövedelmi viszonyait. Nagyon nagy baj, hogy hivatalosan az európai orvosi diplomákkal a Magyarországon kiadott szakorvosi bizoMAGAZIN

11

SZAKMA, SZAKMAPOLITIKA, FINANSZÍROZÁS

nyítványok az egyenértékûek. Vissza kellene állítani az 1999-ben jól induló szakorvosképzési rendet, amit 2009ben változtattak meg. A változtatási kísérletek a humánerõforrást elsõsorban kvantitatív szempontból közelítik meg. A kvalitatív megközelítés eddig soha nem került elõtérbe. Az egyetemek feladata ezen változtatni, de az orvostársaságok szövetsége kész ebben szerepet vállalni. Az orvostársadalomból leginkább a középréteg hiányzik. Nem kap elég figyelmet a szakorvosok helyzete, ami különösen vidéken és egyes szakterületeken nagyon rossz. A külföldön is nagyon keresett orvosi diagnosztikai szakmák különösen rossz helyzetbe kerültek. Az orvosoknak a szakdolgozók helyzetére is fel kell hívniuk a figyelmet, ami az övékénél is rosszabb. Sajnos meg kell tanulni az orvoshiánnyal együtt élni, de a minõség és a méltányos hozzáférés megõrzésével. Ennek megfelelõen szervezni az ellátást, alakítani a struktúrát, módosítani a feladatköröket, kompetenciákat. Széles körben be kell vezetni a megfelelõ technológiákat. Korábban orvosok által ellátott feladatokat, továbbra is orvosi felügyelet mellett, de szakdolgozóra kell bízni. Nem halasztható tovább az egészségügyben tevékenykedõ orvosok és más szakemberek kompetenciáinak pontos meghatározása, ahol szükséges felülvizsgálata. Kötelezõ, a nemzetközi elõírásoknak megfelelõen szervezett és

finanszírozott minõségbiztosítást kell alkalmazni a diagnosztikai szakterületeken. Az állam átfogó reformokat valósít meg, új alkotmányt hozott létre, ami megkérdõjelezni látszik azt a társadalmi szerzõdést, amin a most felváltásra kerülõ egészségügyi rendszer alapult. Új társadalmi szerzõdésre van szükség, ami nélkül nem teremthetõk meg egy szilárd, kiszámítható, színvonalasan, hatékonyan és fenntarthatóan mûködõ egészségügyi rendszer társadalmi feltételei. Az új társadalmi szerzõdésnek a politika, a szakma és a társadalom konszenzusán kell nyugodnia. A szerzõdés létrejöttének fõ záloga az érintettek kölcsönös elismerésen és elfogadáson alapuló párbeszéde. Mind az államnak, mind az orvosszakmának fel kell fedeznie a külsõ és a belsõ párbeszéd jelentõségét és ennek megfelelõ gyakorlatot kell követnie. A konzultáció anyagát a Szövetség bizottságokban dolgozza fel és hasznosítja majd a további munkájában és nyilvános kommunikációjában. Az embereknek meg kell bizonyosodniuk arról, hogy az orvosok mindent megtesznek a változásokért, amik elvezetnek a betegségek jobb megelõzéséhez, az eredményesebb gyógyításhoz és a betegek esélyegyenlõségéhez. Budapest, 2011. december 6. a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége

1st European-Neuro-Ophthalmology Society Update Course Időpont: 2012. április 14-15.

Helyszín: Hotel Tulip Inn Budapest Millenium 1089 Budapest, Üllői út 94-98.

Tudományos információ: Dr. Szatmáry Gabriella Ph.D. Neuro-Ophthalmológia Direktor Hattiesburg Clinic, USA

Bővebb információ: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda Nagy Dóra Tel.: 1/311-6687, 1/312-2389 E-mail: [email protected] http://www.motesz.hu/Kongresszusi és Utazási Iroda http://www.eunosweb.org/Update meeting

12

MOTESZ

MAGAZIN

2011; XIX(3–4):11–12

KLINIKUM ÉS TUDOMÁNY

A hypertonia betegség kezelésének szemléletváltása Magyarországon – Az „Éljen 140/90 alatt!” Program 5 éve és eredményei Prof. Dr. Kiss István1 – Dr. Pál László2 – Dr. Schanberg Zsolt3 – Dr. Barna István4 – Dr. Alföldi Sándor5 – Prof. Dr. Farsang Csaba5 – Prof. Dr. deChatel Rudolf4 – Prof. Dr. Kékes Ede6 a Magyar Hypertonia Társaság „Éljen 140/90 alatt!” Program Munkacsoportja

MÁSODKÖZLÉS Hypertonia és Nephrologia(2011; 15: 53-59.)

ÖSSZEFOGLALÁS A népbetegségek elleni hatásos küzdelem egyik lehetõsége a betegség megismertetése, veszélyének és kockázatainak tudatosítása. A másik lehetõség az orvosi, egészségügyi dolgozói szaktudás növelése és a betegek együttmûködésének növelése. A Magyar Hypertonia Társaság 2005-ben indította el az „Éljen 140/90 alatt!” Programot, a hypertonia megelõzése és megfelelõ kezelése érdekében. A Programba bekapcsolódó egészségeseknek feladatuk volt a normális és kóros vérnyomás megismerése, információszerzés a betegségrõl és a beteg hozzátartozók segítése. A Program elsõ célkitûzése a betegeknek szánt „ÉRD EL a célvérnyomást” üzenet volt. A rendszeres gyógyszerszedéssel az elért célérték megtartása volt az újabb feladat, ezért az üzenet a „Tartsd ott!” volt. 2005-2007 között 5%-kal nõtt a célértéket elérõ hypertoniás betegek aránya. 2008-ban a Program a prediabeteses, vagy cukorbeteg hypertoniások felmérését tûzte ki célul, és a szövõdmények elkerülésérõl szólt, „ELÕZD MEG!” címmel. A Program részeként szerveztük meg a „Törõdés napját” is, felhívván a figyelmet a hypertoniát kísérõ társbetegségek jelentõségére. A „TUDATOS TÖRÕDÉS” alprogramban a lakossági figyelmet hívtuk fel a hypertonia betegség egyik legsúlyosabb szövõdményére, a stroke-ra. 2011-ben a „Hypertonia Éve” került meghirdetésre és a betegség eredményes kezeléséért lakossági oktatásokat, szakmai továbbképzéseket szervezünk, a XXI. századi eszköztár bevetésével. 1

2 3 4 5 6

Semmelweis Egyetem ÁOK, II. sz. Belgyógyászati Klinika, Geriátriai Tanszéki Csoport és Dél-budai Nephrologiai Központ (Szent Imre Kórház, Hypertonia-Nephrologia Profil és B Braun Avitum Hungary Zrt., 1. sz. Dialízisközpont) Novartis Hungaria Kft. Sandoz Hungária Kft. Semmelweis Egyetem, ÁOK, I. sz. Belgyógyászati Klinika Szent Imre Kórház, Kardiometabolikus Centrum Óbudai Hypertonia Központ

2011; XIX(3–4):13–20

MOTESZ

Az „Éljen 140/90 alatt!” Program eddigi eredményei alapján ismertté vált a magyarországi hypertoniás betegek kockázatának mértéke, a hypertoniások jellegzetes társbetegségei, szövõdményei és kezelésük sajátosságai. Hazánkban a hypertoniás betegek a nagy, illetve a nagyon nagy szív és érrendszeri többletkockázatú csoportba tartoznak. Több mint 30%-uk prediabeteses. A nagyobb odafigyelés növeli a beteg együttmûködést és ennek terápiás értékû többlet-vérnyomáscsökkenés az eredménye. A program 2011-ben is folytatódott, az eddigiek folytatása mellett újabb Hypertonia Regiszter adatfelvétellel és a terápiás sajátosságok pontosabb megismerésével. A hypertonia népbetegség, és az elõrejelzések alapján nem hogy csökkenne a hypertoniások száma, hanem folyamatosan növekszik az egész világon. A kezelés eredménye is csak 40-50%-ban hatásos, ilyen arányban érjük el a beavatkozásokkal a célvérnyomást és tudjuk megfelelõ mértékben csökkenteni a kardiovaszkuláris kockázatot. Még rosszabbak az eredmények, ha a kardiovaszkuláris kockázat nagy, vagy nagyon nagy, és kardiovaszkuláris társbetegségek (pl. diabetes mellitus) is fennállnak. A népbetegségek elleni hatásos küzdelem egyik lehetõsége a betegség megismertetése, veszélyének és kockázatainak tudatosítása és az egészségesekhez való információs-csomag eljuttatása. A másik lehetõség az orvosi, egészségügyi dolgozói szaktudás növelése és a betegek együttmûködésének növelése. Az egészségnevelés, egészségmegõrzés társadalmi feladat, egyfajta társadalmi közmegegyezést kell kötni a célok eléréséhez, a lakosság aktív bevonására, az egészségügyön kívüli lehetõségek aktivizálására. A Szív és Érrendszeri betegségek megelõzésének és gyógyításának Nemzeti Programja (1, 2, 3) alapvetõ célkitûzésként szervezte meg ilyen társadalmi konszenzuskereséssel a megelõzõ-gyógyító alprogramjait (hypertonia, vaszkuláris neurológia, angiológia, obesitologia, kardiológia). A Magyar Hypertonia Társaság (MHT) 2003-ban végzett felmérése alapján a hypertoniás betegek megfelelõ keMAGAZIN

13


nia Ellátó Hely Hálózata (40 megyei, városi kórház, térségi szakrendelõ hypertonia szakrendelése) sem jelentett elég segítséget. 2005-ben ezért került sor az MHT és a Novartis Hungária Kft. együttmûködésével az „Éljen 140/90 alatt!” Program létrehozására és megindítására (6, 7, 8, 9). Ez egyaránt szólt az egészségesekhez és a betegekhez. Az egészségeseknek feladatuk volt a normális és kóros vérnyomás megismerése, információszerzés a betegségrõl és a beteg hozzátartozók segítése (1. ábra). Az MHT Programjához, a versenyképes egészség eléréséhez és a hypertonia betegség okozta morbiditás és mortalitás hazai csökkentéséhez a Novartis (novae artes=új készségek) nyújtotta a minden megkötöttség nélküli tudományos támogatását. Az 1. táblázat mutatja a Programban megfogalmazott alapelveket és célkitûzéseket, a 2. táblázat pedig azokat az alkalmazott módszereket foglalja össze, amelyek mind az egészségesek, mind pedig a betegek tevékenységét 2. táblázat. Az „Éljen 140/90 Hgmm alatt!” Program megvalósulását segítõ eszközrendszer 1. ábra. Az „Éljen 140/90 alatt” Program 5 éve zelésének aránya nem volt több mint 30%. Nagyon sok beteg nem is tudott hypertonia betegségérõl, a szövõdményes esetek száma is folyamatosan nõtt (4, 5). A hypertonia ténylegesen népegészségügyi problémává vált, és az MHT ellátás segítésére létrehozott Minõsített Hyperto1. táblázat. Az „Éljen 140/90 alatt!” Program gyakorlati célkitûzései Fõ célkitûzések • A hypertoniás populáció sajátosságainak, a szív- és érrendszeri kockázati tényezõinek megismerése • Az alkalmazott terápiás eljárások és azok eredményességének vizsgálata • A fentiek ismeretében a terápiás feladatok revíziója, beleértve a hagyományos orvos-beteg kapcsolatrendszer fejlesztését • Az otthoni vérnyomásmérés széles körben való elterjesztése • A nem-gyógyszeres kezelés jelentõségének hangsúlyozása A hazai kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás csökkentése • Emelni az egészségben megélt életévek arányát, javítani a kezelt hypertoniás betegek életkilátását és életminõségét • Emelni a hypertoniás betegek és a kezelõorvosok ismeretét a hypertonia helyes kezelésérõl és a kezelés fontosságáról • Eszközöket biztosítani az együttmûködés javításához, a megfelelõ terápiás vérnyomásérték eléréséhez • Az egészségesek ismerjék meg a normális vérnyomás értékét és mérjék meg vérnyomásukat • A beteg legyen aktív résztvevõje a vérnyomáscsökkentõ kezelésnek • A beteg otthoni vérnyomásméréssel pontosabbá teheti a vérnyomás beállítását • Kapjon kiemelt szerepet a nem gyógyszeres kezelés – „Zöld Receptre” felírva • Az orvosok számára külön képzési anyag

14

MOTESZ

• Önmonitorozás, fokozott törõdés, informálás, tanácsadás, emlékeztetõk, megerõsítés, család bevonása, kiegészítõ ellenõrzések • a magasvérnyomás betegséget megismertetõ információs kiadvány • vérnyomásnapló nyomtatott és elektronikusan elérhetõ formában • kedvezményes vérnyomásmérõ vásárlási lehetõség a betegek és hozzátartozóik számára • tájékoztató füzet a mozgás és a helyes táplálkozás lehetõségeirõl, valamint a káros szokásokról (dohányzás) való leszokást segítõ lehetõségekrõl • a programban való részvétel lehetõségérõl a rendelõben kitett plakátokon adtunk tájékoztatást és bevontuk a gyógyszerészi gondozásban részt vevõ gyógyszerészeket is • „zöld” telefonszám, állandó konzultációs lehetõséget biztosítva

segítették, és erõsítették az orvos és a képzett beteg együttmûködését. Így vált a program a kezelt hypertoniás betegek terápiás együttmûködését javító tudományos és gyakorlati programmá, segítve a célvérnyomás nagyobb arányú elérését a kezelt betegek körében Magyarországon.

ÉRD EL! Az „Éljen 140/90 alatt!” Program 2006-ban A Program elsõ célkitûzése az „ÉRD EL a célvérnyomást”, üzenet volt. A betegeknél a kitûzött cél az volt, hogy ellenõrizzék saját vérnyomásméréssel a kezelésük hatékonyságát és 140/90 Hgmm feletti vérnyomás esetén keressék fel családorvosukat a további eredményesebb vérnyomáscsökkentés és a kardiovaszkuláris kockázat, illetve a szövõdmények csökkentése érdekében. A Program alapvetõ része volt az a szemléletváltás, hogy az egészségügy önmagában nem tudja megfelelõen MAGAZIN

2011; XIX(3–4):13–20


továbbítani az eredmények eléréséhez szükséges információkat. Ezért a VM. Komm Kommunikációs Tanácsadó Irodával együttmûködve az MHT médiakampányt szervezett a célvérnyomásérték megtanítására. A televíziós társadalmi célú hirdetések (elõzetesen betegekkel minõsíttetve), a szervezett rádiómûsorok, a hirdetések, a nyomtatott sajtó interjúk, az elektronikus sajtó felhasználása, a szakmai-tudományos közlemények megjelentetése összesen 78 megjelenést eredményezett, 10 milliós média elérést és 80 millió lakossági kontaktust jelentett. Ez azt is jelentette, hogy Magyarországon a 40 éven felüli felnõtt lakosságot 17-szer értük el a Program fõ üzenetével, a helyes célvérnyomás érték fogalmával, a magasvérnyomás jelentõségével és a vérnyomásmérés szükségességével. Az információk hatékonyságának és eredményének lemérésére az LSH Consulting Research Promotion cég 1000 fõs lakossági mintán végzett felmérése alapján 2006ban a háztartások 57%-ának volt vérnyomásmérõje (a hypertoniás válaszadók 25%-ának) és mérték is rendszeresen vérnyomásukat. A magyar lakosság 45%-a értesült az „Éljen 140/90 alatt!” Programról, és annak hatására közel 50.000 ember ment el soron kívüli vérnyomásmérésre családorvosához. A válaszok alapján az is kiderült, hogy a háziorvosi vizitek kapcsán csak 46%-ban történt vérnyomásmérés. Mindemellett a Program kapcsán a hypertoniás betegek között populációs mintavétellel a hypertoniás betegek jellemzõinek megismerése is megtörtént. A Program indulásakor folytatódott a Magyar Hypertonia Társaság 2003-ban létrehozott HYPERTONIA REGISZTERének feltöltése (4, 5). 2005-ben 2000 orvos közel 39.000 hypertoniás beteg adatait küldte be a Regiszterbe és került feldolgozásra újabb képet adva a hypertoniás betegek jellemzõirõl Magyarországon. Az orvos szakma, de a laikus közönség is képet kaphatott, hogy hol tartunk, milyen a hypertoniás betegség-állapot Magyarországon. A hypertoniás betegek 20%-a dohányzott és ugyancsak 20%-uk rendszeres alkoholfogyasztó volt. A hypertoniások 32%ának 5,2 mmol/l feletti volt a vércukor szintje és 55%-uknak emelkedett volt a triglicerid szintje (1,7 mmol/l felett). Az adatok alapján a magasvérnyomásban szenvedõ magyar hypertoniás betegek a nagy vagy a nagyon nagy többletkockázatú csoportba tartoztak (10, 11, 12).

TARTSD OTT! Az „Éljen 140/90 alatt!” Program 2007-ben A következõ évben, 2006-2007 között a Program célkitûzése az volt, hogy jelentõs odafigyeléssel és rendszeres gyógyszerszedéssel az elért célértéket sikerüljön megtartani, ezért az újabb jelmondat a „Tartsd ott!” volt. 2011; XIX(3–4):13–20

MOTESZ

A lakossági felmérések már azt igazolták, hogy az emberek 60%-a hallott, és tud a 140/90 Hgmm alatti vérnyomás szükségességérõl, és összekapcsolta az egészségesség, a normális vérnyomás fogalmát ezzel az értékkel. Fontos tanulság volt, hogy elsõsorban a média közvetítette tudás hasznosult, megelõzve az egészségügyben dolgozók információközvetítésének eredményességét. Ez megerõsítette a Programnak azt az alapgondolatát, hogy a lakossági, illetve a beteg felvilágosítás és tájékoztatás kiemelten fontos, ily módon jobban közvetíthetõ az üzenet a célokról és azok egyszerû elérhetõségérõl (13, 14, 15). Tanulságos volt az ebben az idõszakban az orvosok között végzett felmérés eredménye is (NIB Research), amelyben 400 családorvos 64%-a tartotta a hypertoniás betegek kezelésében a célérték elérését a legfontosabbnak és 50%-uk pedig a betegelégedettséget gondolta kiemelkedõ terápiás célkitûzésnek. A családorvos kollégák mellett a rendelõkben dolgozó szakasszisztensek számára is országos hypertonia továbbképzést szerveztünk. Az ország 20 helyén megtartott szakmai továbbképzésen több mint 1000 orvos és közel 1000 szakasszisztens vett részt. Regionális Tanácsadó Testületeket hoztunk létre a feladatok koordinálására és a regionális kommunikáció fenntartására. Megszerveztük régiónként a „Kardiovaszkuláris Esték”-et. A civil szervezetek számára (betegszervezetek, nyugdíjas klubok, közösségi házak) az MHT pályázatot írt ki a helyi és kistérségi rendezvényeken tartott hypertonia elõadás, fórum szervezésére. A pályázat a rendezvényeken elõadót, információs anyagot és szervezési segítséget biztosított. 53 pályázó szervezet végül is 62 eseményt szervezett a nyertes pályázata révén, 41 településen, több mint 4000 résztvevõvel. 2006-ban és 2007-ben is „Hypertonia Hetet” szerveztünk. A Programba bejelentkezõ betegek, egészségesek mobiltelefonjukkal kommunikáltak a programirodával, így napi információt, tanácsot és figyelemfelhívást kaptak SMSben (3. táblázat). Ugyanez drótpostán keresztül is zajlott a címüket megadó résztvevõkkel. Az aktuálisan mért vérnyomásértékét több mint 12.000 bejelentkezõ küldte el, akiknek az adatok értékelését követõen SMS és e-mail választ küldtünk. A 2005 és 2007 közötti idõszak kiemelkedõ eredménye volt, hogy 2007-ben ismételten adatfelvétel történt az MHT HYPERTONIA REGISZTER-ébe. A 2005. évi adatfelvétel (közel 39.000 beteg) és a 2007. évi adatfelvétel (19.000 beteg) adatainak összehasonlításával kimutatható volt, hogy a testtömeg index- és a haskörfogat változás fiatalokban és nõkben eredményesebben csökkent, ezzel is összefüggésben nõknél kedvezõbb volt a vércukor változás. A célvérnyomás elérése csökkent a derékkörfogat növekedésével. A nem cukorbeteg hypertoniásoknál a 140/90 Hgmm alatti célértéket elérõ betegek aránya MAGAZIN

15


3. táblázat. A HYPERTONIA HÉT ÜZENETEI A vérnyomásmérés fontosságára emlékeztetjük az egészséges embert, és a terápiás gyógyszer bevételére és a rendszeres ellenõrzésre emlékeztetjük a hypertoniás beteget. • Ismételten 140/90 Hgmm felett mért vérnyomás esetén magasvérnyomás-betegségrõl beszélünk • Fontos, hogy vérnyomáscsökkentõ gyógyszerét minden nap azonos idõpontban vegye be! • Minden nap mozogjon, sétáljon legalább 30 percet! • Ne dohányozzon és törekedjen a konyhasóbevitel korlátozására, ebben kérje családja és orvosa segítségét! • A magasvérnyomás mellett kialakuló cukorbetegség esetén a súlyos szív- és érrendszeri szövõdmények száma háromszorosára nõ! • Az orvos feladata, hogy az Ön együttmûködésével az Ön számára hatásos gyógyszeres kezelést megtalálja • A célul kitûzött vérnyomás elérése után is folytassa a gyógyszer szedését

40%-ról 46%-ra nõtt. A 130/80 Hgmm alatt célvérnyomás elérési aránya csak 8,7%-ról 9,4%-ra nõtt a vizsgált két év alatt. A célérték elérési arány cukorbetegeknél a szisztolés vérnyomás esetében 34,3%-ról 37,6%-ra, a diasztolés vérnyomás esetében 7,7%-ról 8,2%-ra nõtt (13, 14, 15). A nõkben szignifikánsan csökkent a metabolikus szindróma aránya, amely azonban minden korcsoportban egyébként a nõk körében volt gyakoribb. A férfiaknál nõtt a metabolikus szindróma aránya, de nem változott a kis többletkockázatú betegek aránya. A kis kockázatú nõk számaránya szignifikánsan nagyobb lett (16). A kreatinin érték szignifikánsan csökkent, a GFR érték nõtt (92-rõl 98 ml/percre, p<0,001) 2007-ben a 2005. évi eredményekkel összehasonlítva. A két év alatt 5%-kal nõtt a célértéket elérõ hypertoniás betegek aránya (38%-ról 43%-ra). Ez kb. 50.000 hypertoniás beteg (Eger város lakossága) halálozási kockázat csökkenését jelentette (2. ábra). A vizsgált idõszak alatt az orvosok mellett már a szakápolók, asszisztensek

képzése is megindult, akik olyan helyen dolgoztak, ahol hypertoniás betegeket gondoztak (családorvos, szakrendelõ, szakambulancia). A jelentõs sikert azonban beárnyékolta az, hogy még mindig csak a kezelt betegek kevesebb, mint 50%-ánál tudtuk elérni a célértéket. Ha a társbetegséggel és/vagy szövõdménnyel rendelkezõ betegeknél vizsgáljuk külön a célérték elérés arányát, akkor a célértéket 10%-ban is alig érjük el. Csak minden tízedik hypertoniás, infarktuson vagy stroke-on átesett beteg, illetve cukorbeteg hypertoniás éri el a 130/80 Hgmm alatti szigorú célértéket (17, 18). E betegeknél az általánosnál még alacsonyabb célérték a társ-, vagy szövõdményes betegségek okozta még nagyobb kockázat elleni küzdelmet jelenti. A célérték feletti vérnyomással rendelkezõ, kontrollálatlan hypertoniás betegek 32%-a prediabeteses (5,6-7,0 közötti vércukor szint).

ELÕZD MEG! Az „Éljen 140/90 alatt!” Program 2008-ban

2008-ban a Program a prediabeteses és a cukorbeteg hypertoniások felmérését, és e betegekben a 130/80 Hgmm alatti célérték elérés arányának a javítását tûzte ki célul. Feladatul adtuk a családorvosoknak, hogy a „rejtett” vagy ismert cukoranyagcsere zavarban szenvedõ hypertoniás betegeknél a szigorúbb célvérnyomást érjék el és a vércukor szintet is normalizálják, segítsék a betegek életmódváltását fokozott törõdéssel. A program a kialakuló tényleges cukorbetegség és az egyéb szövõdmények elkerülésérõl szólt, „ELÕZD MEG! a szövõdményeket” címmel. 1000 családorvos újabb 23.000 adatlap kitöltésével mérte fel, hogy a hypertoniás betegek körében milyen gyakori a kóros éhomi vércukor, hogyan függ össze a vérnyomásértékkel és a lipid szinttel, milyen gyakori a metabolikus szindróma, és hogyan lehet befolyásolni a betegállapotot rövid idõ alatt. Az orvosok és a betegek a fizikai aktivitás növelhetõségérõl oktató DVD-t kaptak, a hypertonia betegségrõl kiskönyv készült és a betegoktatáshoz is segédanyagok készültek. A betegek és hozzátartozóik, valamint az õket ellátó orvosok, asszisztensek számára is bizonyítható volt, hogy a nagyobb odafigyelés, a gondos szakmai tervezés, a szükséges gyógyszerváltás és a gyógyszerszedés-életmódváltás szükségességének betartása jelentõs változást eredményezhet mindenkinél. A betegek három hónapos intenzív megfi2. ábra. Az „Éljen 140/90 alatt!” Program eredménye 2005-2007 között gyelése (a tudatos törõdés) a szisztolés 16

MOTESZ

MAGAZIN

2011; XIX(3–4):13–20


vérnyomás 10%-os, a diasztolés vérnyomás 5%-os, a vércukorszint (6,2 mmol/l-rõl 5,9 mmol/l-re, p<0,01) és a koleszterin szint (5,7 mmol/l-rõl 5,4 mmol/l-re, p< 0,001) statisztikailag is bizonyítható csökkenését eredményezte. Stabilabb állapot alakult ki, és elérhetõ volt a célértékig történõ szigorúbb kezelés is.

A TÖRÕDÉS NAPJA. Az „Éljen 140/90 alatt!” Program 2009-ben Nem csak a cukorbetegség társul nagyon gyakran a hypertonia betegséggel, hanem gyakori következmény a szívizom infarktus, a stroke és a veseelégtelenség is. Ez esetekben is kivétel nélkül szigorúbb a célérték, a vérnyomásnak 130/80 Hgmm alatt kell lennie. A lakossági és a szakmai figyelemfelkeltés céljából a Program részeként szerveztük meg a Törõdés napját 2009 tavaszán, felhívva a figyelmet a hypertoniát kísérõ társbetegségek jelentõségére. Azt is vizsgáltuk, hogy az orvosok napi gyógyító munkájuk során mennyire tudják megvalósítani, betartani a Magyar Hypertonia Társaság hypertonia kezelésére vonatkozó útmutatásait. A hypertonia, a vesebetegség, a cukorbetegség, a stroke és a szívbetegségek oly nagy veszélyt jelentenek, hogy az erre való figyelemfelhívás céljából napjainkban már mindegyik esetében Világnapot is szerveznek. A Vese Világnapja (március) és a Hypertonia Világnap (május) köré szervezve kerültek megrendezésre a lakossági- és a civil szervezetekkel együtt szervezett információs fórumok, amelyek segítették a tájékozódást, az ismeretek szerzését a hypertonia betegségrõl és a szövõdményeirõl is. Célkitûzés volt annak elérése, hogy a megfelelõ terápiás stratégia kialakításával minél kevesebb szövõdmény alakuljon ki hypertonia betegségben. Megvizsgáltuk az antihypertensiv kezelés hazai gyakorlatát, elemeztük milyen formában és mely kombinációkat alkalmaztak a kezelõorvosok leggyakrabban a kezelés során. Az eredmények bemutatásával és a kapcsolódó továbbképzések révén kívántuk elõsegíteni a racionális antihypertensiv stratégia kialakítását. A nem gyógyszeres kezelés központba helyezéséhez életmód tanácsadó füzetet és fõzési tanácsokat tartalmazó DVD-t kaptak a résztvevõk, és rendelkezésükre állt a szív- és érrendszeri tanácsadó vonal (Zöld Szám). Hétszázhúsz orvos által kitöltött 38.000 beteg adatlapjának (Törõdés lapja) elemzése alapján kiderült, hogy a hypertoniás betegek közel 70%-ának társbetegsége is van, és az is igazolódott, hogy e betegeknél az orvosok döntõ többsége helyesen választotta meg a hypertonia kezelés célértékét. A betegek 79%-a kombi2011; XIX(3–4):13–20

MOTESZ

nált vérnyomáscsökkentõ kezelést kapott (ez az érték 2005-ben csak 63% volt). Ugyanakkor a hypertoniás betegekben a stroke-ot és a perifériás érbetegséget az orvosok jelentõs része nem sorolta a nagy, vagy nagyon nagy kockázat közé, szemben a diabetessel, és/vagy az egyéb kardiális társbetegségekkel. A kezelõorvosok 52%-a helyesen jelölte meg a társbetegség jelenléte esetén a hypertonia kezelésének szigorúbb célértékét (130/80 Hgmm alatt). Fix kombinációt, vagy fix kombinációt is tartalmazó kombinált terápiát az orvosok 48%-a alkalmazott (19, 20). A betegek több mint 50%-a kapott ACE-gátlót, kalciumantagonistát és/vagy diuretikumot. A béta-blokkolók aránya 46%, az angiotenzin receptor blokkolók (ARB) aránya pedig 31% volt. 2005-höz képest jelentõsen nõtt a diuretikum és az ARB felhasználás (34%, illetve 13% volt). Már 2009 õszén elindítottuk a Program „TUDATOS TÖRÕDÉS” alprogramját, mely a 2010. évnek is fõ programja lett. Vizsgáltuk a kombinált gyógyszeres kezelésben preferált gyógyszercsoportok alkalmazási szokásait és hatékonyságát újabb felmérés kapcsán. A Minõsített Hypertonia Ellátó Helyek bevonásával továbbképzõ tanfolyamokat szerveztünk és családorvosoknak szóló pályázatot írtunk ki, amelyre 58 pályamû érkezett. A pályázat olyan megvalósult tevékenység bemutatását jelentette, amely hatékonyan és tudatosan segítette a hypertoniás betegek szakmai irányelvek szerinti kezelését (betegoktatás példája, compliance javítása, célértékelérés a gyógyszeres és nem gyógyszeres terápia folyamatos ellenõrzésével, életmód programok bemutatása és oktatása).

TUDATOS TÖRÕDÉS. Az „Éljen 140/90 alatt!” Program 2010-ben A Tudatos Törõdés Program folytatása a „20/10 – A nAGY Kontroll” aktivitásában teljesedett ki. Ennek keretében mind a szakmai, mind pedig a lakossági figyelmet a hypertonia betegség egyik legsúlyosabb szövõdményére, a strokera hívtuk fel. A „Tudatos Törõdés” gyakorlati megvalósítását a betegek, orvosok, asszisztensek és civil szervezetek közötti szakmai és gyógyító, gondozó együttmûködés támogatásával képzeltük el. A hypertonia a stroke egyik legfontosabb, kezelhetõ rizikófaktora, és a betegek oldaláról tekintve pedig a hypertonia „legféltebb” szövõdménye! Az agyi érbetegségek egészségügyi és társadalmi hatásainak mérlegelésekor nem csupán kiemelkedõ haláloki szerepüket kell figyelembe venni, hanem az agyi katasztrófát túlélõknél a hoszszútávon jelentkezõ és az egész életet végigkísérõ fizikális és mentális károsodásokat is. Az olyan maradvány tüMAGAZIN

17


netek, mint mozgáskorlátozottság, beszédzavar, elbutulás vagy depresszió, illetve a betegség anyagi, valamint szociális következményei, meghatározóak nem csak az egyén, hanem a család és a szûkebb társadalmi környezet szempontjából is. Fontos volt megismertetni mindenkit a stroke-ot megelõzõ jelekkel. A magasvérnyomás betegségben szenvedõknél a 140/90 Hgmm alatti célvérnyomás elérésének fontosságát kívántuk megtanítani a stroke elkerülése céljából. Meghirdetett tudásnak gondoltuk, hogy a strokera utaló jelek esetén rögtön az ellátó centrumok felé vegye mindenki az irányt, nem várva mentõre, de akár orvosra sem, mivel a korai beavatkozás lehetõségének elmulasztása jelentõs életminõség-romlással, akár halállal is járhat. Az országot behálózó elõadás-sorozatot indítottunk, amely a lakosságnak, illetve a szakmának szóló részbõl állt (hypertonia körkép, stroke-on átesett betegrõl szóló film, a családorvos szerepe a stroke akut ellátásában, megelõzési stratégia a hypertonia kombinációs kezelésével). A Tudatos Törõdés Programban kiemelt szerepet szántunk az orvoskollégák mellett dolgozó szakasszisztenseknek. A beteggondozás során nyújtott, nyújtható támogató szakmai segítségük, a teljesebb orvos-beteg együttmûködés kialakítása, és mindezek alapján a szövõdmények kialakulásának megakadályozása érdekében kompetenciájuk és felelõsségük igen nagy. Erre tanítottuk, illetve képeztük õket. Pályázatot írtunk ki számukra a háziorvosi, illetve neurológiai praxisban zajló hypertonia tudatos gondozását, ezáltal a stroke kialakulását megelõzõ oktató program tapasztalatainak feldolgozására. A betegek számára pedig önállóan kitölthetõ stroke kockázatértékelõ lapot készítettünk a kockázat súlyosságának eldöntésére. E mellett betegoktató és tájékoztató csomag készült a vérnyomásnapló mellett. A pályázaton 300 asszisztens vett rész, küldött be pályázatot. Az elsõ három helyezett díját a Magyar Hypertonia Társaság XVIII. Kongresszusán, 2010. decemberében adtuk át ünnepélyes keretek között. Összesen 1392 stroke rizikóbecslõ lap került vissza kitöltve. A hypertoniás betegek 80%-a volt veszélyeztetett stroke szempontjából is, melynek alapján megerõsítésre került az a korábbiakban többször igazolt tény, hogy a magyar hypertoniás populáció a nagy, illetve a nagyon nagy kardiovaszkuláris kockázatú csoportba tartozik. 2010 nyarára meghirdettük „A stroke nem utazik nyári szabadságra” alprogramot, amelyben betegtájékoztatót készítettünk a hypertonia betegségrõl és a terápiahûség fontosságáról, a stroke szövõdményrõl és az agyi katasztrófa elsõ tüneteinek felismerésérõl, a hypertonia kialakulásával szorosan összefüggõ túlzott konyhasó fogyasztás veszélyeirõl. Ezzel is kapcsolódva a Magyar 18

MOTESZ

Hypertonia Társaság által támogatott Nemzeti Sócsökkentõ Programhoz (21). Az orvosok számára feladat volt azon betegek megtalálása, akik 3 hónapja nem voltak ellenõrzésen, vagy több mint 1 éve nem jártak orvosnál. Mindezekre alapozva „nAgy kontroll” felmérést végeztünk neurológus szakorvosoknál (295 neurologus, 4793 beteg adatlap) és háziorvosoknál (480 háziorvos, 7388 beteg adatlap). Az agyi ischemiás történésen (stroke/tia) átesett hypertoniás betegeknél a neurológusok és a háziorvosok egyaránt 53%-ban mutatták ki a betegek kórtörténetében a kardiovaszkuláris betegséget. A diabetes mellitus elõfordulási aránya 37% volt. Ugyanakkor a korábbi regiszter adatbázishoz képest a célértéket elérõ, stroke-on átesett betegek aránya a neurológusoknál 48%, a háziorvosoknál 59% volt (regiszter 2007: 44%). 2010 õszén újabb programot indítottunk háziorvosok és szakorvosok részére, hogy felmérjük a hypertoniás betegek terápiamódosításának napi gyakorlatát, illetve a célértéket el nem érõ betegeknél a három, vagy annál több vérnyomáscsökkentõ gyógyszert szedõ betegek terápia módosításának szakmai irányelvre alapozott gyakorlatát. „A compliance, a perzisztencia, a terápiahûség szerepe és jelentõsége a vérnyomáscsökkentõ antihypertenzív kezelésben” címmel elõadás-sorozatot terveztünk a szakemberek és a laikusok számára egyaránt.

A HYPERTONIA ÉVE 2011. Az „Éljen 140/90 alatt!” Program 2011-ben A Program eddig sikertörténet. Példázza egy népbetegség, a hypertonia leküzdését célul kitûzõ szakmai-tudományos társaság (Magyar Hypertonia Társaság) és egy egészségorientált, a betegségmegelõzõ programot minden kötelezettség nélkül támogató gyógyszergyártó cég (Novartis Hungária Kft.) közös összefogásának eredményességét. Példázza a társadalmi konszenzus szükségességét, az írott, nyomatott és vetített média „szövetségesi” segítségét. Példázza a program az odafigyelés hatékonyságát és a javuló lakossági egészségtudatosság, egészségmegõrzõ magatartás iránti igényt. Mind a kommunikációs eredmények és hatás, mind a szakmai-tudományos eredmények és az orvos-szakmai gyakorlatra kifejtett hatás alapján állíthatjuk, hogy Program eredményes és hatékony volt. Ma már nem csak Program az „Éljen 140/90 alatt!”, hanem mozgalommá is vált. 2011-ben a Program „A Hypertonia Éve 2011” elnevezést kapta. A tervek között szerepel, hogy ismételt adatfelvétel történik a Hypertonia Regiszterbe és összehasonlító elemzés készül a jelenlegi magyarországi helyzetrõl a hypertoniás betegek kardiovaszkuláris kockázata és kezelési hatékonysága szempontjáMAGAZIN

2011; XIX(3–4):13–20


ból. Az egész országra kiterjedõ, minden megyében a Minõsített Hypertonia Ellátó Helyek által szervezett továbbképzõ elõadás-sorozat hangzik el a hypertonia betegségrõl, kockázatairól és eredményes kezelésérõl. Az egészségeseket és a betegeket újabb információs anyagokkal segítjük (az önellenõrzés és az otthoni vérnyomásmérés jelentõsége, a nem megfelelõen kezelt magasvérnyomás betegség következményei, a megfelelõ vérnyomáscsökkentõ kezelés ismérvei és az egészséges étrend jelentõsége témájú tájékoztató füzetek). A hagyományos, papír-alapú edukációs eszközökkel továbbra is közvetlenül oktatjuk a beteget, de paradigmaváltás is történik az „Éljen 140/90 alatt!” Program kommunikációjában. A hypertonia betegség eredményes kezeléséért XXI. századi eszközökkel szólítjuk meg az érintetteket és családtagjaikat. A hypertoniás beteg mellett oktatjuk a hozzátartozókat, családtagokat, gyermekeket, unokákat, az õ nyelvükön és kommunikációs csatornáikon keresztül szólunk hozzájuk. A hozzátartozókon keresztül is megszólítjuk a betegeket, nyomást gyakorlunk rájuk közvetlen környezetükbõl és bevonjuk a családtagokat a gondozásba. A legnépszerûbb közösségi fájlmegosztó portálon (YouTube) edukációs anyagokat jelenítünk meg a hypertonia témakörében, érdeklõdést felkeltõ módon. A gyermek, unoka az érintett családtagot kézenfogva, közben maga is tanulva, bõvítheti ismereteit a hypertonia kezelésének és megelõzésének témakörében. Lehetõséget nyújtunk az információk széleskörû terjesztésére a fiatalabb korosztály körében is (Facebook, International Who is Who /Nemzetközi ki kicsoda/, iwiw), így a beteg és a családtagjai közösen, egymást segítve kaphatják meg az információkat.

MÁSODKÖZLÉS A közlemény eredeti formájában a Hypertonia és Nephrologia folyóiratban jelent meg (2011; 15: 53-59.), jelen formája másodközlés a Szerkesztõség és a Kiadó engedélyével.

Irodalom 1.

2. 3.

4.

5.

6.

6. a 6. b 7.

8. 3. ábra. HYPERTONIA VILÁGNAP minden év május 17-én Ez a Programrész éppen a „HYPERTONIA VILÁGNAP”-hoz kapcsolódóan indul 2011. május 17-én (3. ábra), amellyel a szakemberek és a laikusok, betegek figyelmét szeretnénk felhívni a hypertonia betegség népegészségügyi jelentõségére, veszélyeire és a terápiahû kezelésének fontosságára. Levelezési cím Prof. Dr. Kiss István SE ÁOK, II. sz. Belgyógyászati Klinika, Geriátriai Tanszéki Csoport és Dél-budai Nephrologiai Központ 1115 Budapest, Halmi utca 20-22. 2011; XIX(3–4):13–20

MOTESZ

9.

10.

11.

Szerk.: Kiss I., Kapócs G., Dózsa Cs.: A Szív és Érrendszeri betegségek megelõzésének és gyógyításának Nemzeti Programja. Az Egészségügyi Minisztérium megbízásából a kiadta a MOTESZ; felelõs kiadó: Rácz Jenõ egészségügyi miniszter. 2006. március. Kiss István: A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program – 2007. MOTESZ Magazin, 2007; 3-4: 35-37. Kiss István: A Szív és Érrendszeri Nemzeti Program jelentõsége és lehetõségei. Hypertonia és Nephrologia, 2009; 13: 69-74. Kiss István, Jánosi István, Kékes Ede: Mi jellemzi a hypertoniás betegeket Magyarországon? Adatok a Magyar Hypertonia Társaság Hypertonia Regiszter vizsgálatából. I. rész. Háziorvos Továbbképzõ Szemle, 2003; 8: 771-774. Kékes Ede, Jánosi István, Kiss István: Mi jellemzi a hypertoniás betegeket Magyarországon? Adatok a Magyar Hypertonia Társaság Hypertonia Regiszter vizsgálatából. II. rész. Háziorvos Továbbképzõ Szemle, 2003; 8: Kékes Ede, Schanberg Zsolt, Kiss István: A Magyar Hypertonia Társaság „Éljen 140/90 Hgmm alatt” Programja. Elméleti és gyakorlati kérdések. Hypertonia és Nephrologia, 2005; 9: 72–79. MOTESZ Magazin, 2005; 61-68. Kékes Ede, Schanberg Zsolt, Kiss István: „Éljen 140/90 Hgmm alatt”. A Magyar Hypertonia Társaság Programja a beteg-együttmûködés javítására. Hippocrates, 2005; VII/4 (július-augusztus-szeptember): 2-6. Kékes Ede, Schanberg Zsolt, Kiss István: A Magyar Hypertonia Társaság „Éljen 140/90 Hgmm alatt” Programja. Praxis, 2005; 14: 31-39. Kékes Ede, Schanberg Zsolt, Kiss István: Éljen 140/90 Hgmm alatt A Magyar Hypertonia Társaság programja. Háziorvos Továbbképzõ Szemle, 2005; 10: 654-662. Kékes Ede, Schanberg Zsolt, Pál László, de Châtel Rudolf, Farsang Csaba, Kiss István: Kardiovascularis rizikó a magyarországi hypertoniás betegekben. Az MHT Éljen 140/90 alatt mozgalmának elsõ eredményei. Háziorvosi Továbbképzõ Szemle, 2006; 11: 27-33. Kékes Ede, Schanberg Zsolt, Pál László, de Chatel Rudolf, Farsang Csaba, Kiss István: Kardiovaszkuláris rizikó a magyarországi hipertoniás betegekben – A Magyar Hypertonia Társaság „Éljen 140/90 Hgmm alatt” mozgalmának elsõ eredményei. Háziorvos Továbbképzõ Szemle, 2006; 11: 474-480.

MAGAZIN

19


12. Kékes Ede, Schanberg Zsolt, Pál László, deChatel Rudolf, Farsang Csaba, Kiss István: Az MHT „Éljen 140/90 Hgmm alatt” eredményei – metabolikus rizikó a hazai hipertóniás populációban. 12.a Metabolizmus, 2006; IV: 260-266. 12.b Metabolizmus, 2006; Suppl. H: 1-8. 13. Kékes Ede, Schanberg Zsolt, deChatel Rudolf, Farsang Csaba, Kiss István: A célérték elérésének sikere a magyar hypertoniás populációban. Az MHT „Éljen 140/90 alatt” mozgalmának eredményei. Praxis, 2007; 16: 473-480. 14. Kiss István, Schanberg Zsolt, Pál László, Alföldi Sándor, Farsang Csaba, Barna István, deChatel Rudolf, Kékes Ede: A célvérnyomás elérésének programja: „Éljen 140/90 Hgmm alatt!” MOTESZ Magazin, 2007; 3-4: 38-40. 15. Kékes Ede, Schanberg Zsolt, Kiss István és az MHT munkacsoportja: Hogyan értékeljük társadalmi szinten a magas vérnyomás kezelését az „Éljen 140/90 Hgmm alatt” mozgalom keretében? Hypertonia és Nephrologia, 2007; 11: 232-236. 16. Kékes Ede, Pál László, Schanberg Zsolt, de Châtel Rudolf, Farsang Csaba, Kiss István: A nemek közötti különbségek

17.

18.

19.

20.

21.

jelentõsége a magyar hypertoniás populációban. Hypertonia és Nephrologia, 2009; 13: 201-206. Kékes Ede, Schanberg Zsolt, Pál László, Kiss István: Az Éljen 140/90 alatt mozgalom két éve eredményekben I. A célérték elérése a hypertoniás populációban. Háziorvosi Továbbképzõ Szemle, 2008; 13: 73-78. Kékes Ede, Kiss István: A célérték elérésének nehézségei hypertonia betegségben. Új kezelési stratégia. Hypertonia Nephrologia. 2008; 12: 113-122. Kékes Ede, Kiss István, Pál László, Schanberg Zsolt: az „Éljen 140/90 alatt” Program Munkabizottsága nevében: A magyar hypertoniás populáció gyógyszeres kezelésének gyakorlata négy év távlatában (20052009). Magy. Belorv. Arch. 2010; 63: 331–337. Kiss István, Kékes Ede: A „Tudatos Törõdés” Programja a hypertoniabetegség kezelésében. Patika Magazin, 2010. Kiss István: Élvezetes és láthatatlan kockázat: a só. A Magyar Hypertonia Társaság szerepe a Nemzeti Sócsökkentõ Programban: STOP SÓ. Hypertonia és Nephrologia, 2010; 14: 6-8.

FELHÍVÁS Az Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága 2012-ben is megrendezi a

Fiatalok Fórumát Az eseményre várjuk 35 év alatti, a rehabilitációt érintõ bármely szakmában dolgozó fiatalok elõadásait. A legjobb elõadásokat 3 tagú zsûri javaslata alapján jutalmazzuk. Helyszín: Szigetvár Idõpont: 2012. május 18. Az elõadások maximum 7 percesek lehetnek. Az elõadáshoz számítógépes kivetítõt lehet igénybe venni. Kérjük a címet, elõadók nevét, korát, munkahelyét, postai és elektromos levelezési címét és az elõadás absztraktját tartalmazó jelentkezést elküldeni az alábbi címre: Dr. Vén Ildikó OORI – 1528 Budapest, Szanatórium u. 19. Telefon: (1) 3911 900, (20) 3277 426 E-mail: [email protected] Határidõ: 2011. április 10. Ebédigény bejelentése: Dr. Péley Iván osztályvezetõ fõorvos E-mail: [email protected] 20

MOTESZ

MAGAZIN

2011; XIX(3–4):13–20

KLINIKUM ÉS TUDOMÁNY Gurghián Erika gyógytornász Állami Szívkórház, Balatonfüred

Idõskorú krónikus szívbetegek teljesítõképességének növelése A MOTESZ (Kardiovaszkuláris rehabilitáció) pályázat nyertes pályamûvének összefoglalója Vizsgált személyek

Problémafelvetés Számos demográfiai adatra támaszkodva elmondható, hogy napjainkban az idõskorúak aránya világszerte folyamatosan növekszik, ezen túlmenõen pedig az orvostechnika fejlõdésével növekszik az idõskorba lépõ szívbetegek száma is. Ezeket az adatokat és tényeket szem elõtt tartva, fontosnak tartottam pályázatomban az idõskorú szívbetegek mozgásprogramjával foglalkozni. A testmozgás fontosságára hívja fel a figyelmet az a tény, hogy az Egészségügyi Világszervezet szerint egy társadalom egészségi állapotát jelentõs mértékben, mintegy 57%ban az életmód határozza meg. Az életmód után szerepelnek a genetikai, biológiai faktorok, melyek 27%-ban; a környezeti hatások, melyek 19%-ban; és végül az egészségügyi ellátás, mely 11%-ban járul hozzá a társadalom egészségéhez. Az idõskor számos nehézséget és nagy kihívást jelent az egész rehabilitációs team, így a mozgásterápiát végzõ szakemberek számára is. Az öregedés a biológiai folyamatoknak köszönhetõen több szerv gyengülésével jár együtt, mindezek mellett a rehabilitáció során komplikációt okozhat a meggyengült immunrendszer, illetve számolni kell azzal is, hogy a 70 éven felülieknek rendszerint károsodott az egész izom- és csontrendszerük. Ezekrõl a jelenségekrõl nem szabad megfeledkezni krónikus szívbetegségben szenvedõ idõskorúaknál sem, így egy komplex, körültekintõ mozgásprogram összeállítása kell a célunk legyen. Pályázatomban arra vállalkoztam, hogy ezeket az életkori sajátosságokat figyelembe véve és az irodalmi ajánlásokat szem elõtt tartva, összeállítsak egy mozgásprogramot az idõskorú szívbetegek számára és vizsgáljam a mozgásprogram hatásait. 22

MOTESZ

Vizsgálatomhoz munkahelyem idõskorú krónikus szívbetegei közül véletlenszerûen választottam vizsgálati személyeket. A mozgásprogramban összesen 40 fõ: 19 nõ és 21 férfi beteg vett részt. A negyven vizsgálati személy átlag (±SD) életkora és testtömege a következõ volt: 74,2 ± 6,02 év, 73,6 ± 9,97 kg. Diagnózisukban 38 esetben ISZB, 1 esetben korábbi pacemaker beültetés, 1 esetben pedig régebbi billentyûmûtét szerepelt.

Alkalmazott edzésprogram Az edzésprogram összeállításánál elsõsorban a cardiopulmonalis rendszert megfelelõen terhelõ izotóniás, dinamikus gyakorlatokat tartottam szem elõtt. Ezek a mozgássorok a szív számára térfogatterhelést jelentenek, fokozzák az állóképességet és kedvezõ adaptív kardiovaszkuláris változásokat váltanak ki. Egy másik, szintén fontos szempont alapján a gimnasztika feladatsorait úgy válogattam össze, hogy legyenek játékosak, élvezhetõek és egyben biztonságosak is. A mozgásprogram végig alacsony intenzitáson (Borgskála: 11-12) történt. A foglalkozások alkalmával kis létszámú csoporttal foglalkoztam (4-5 fõ), így akár az egyéni sajátosságokra is hangsúlyt tudtam fektetni, hiszen a kardiológiai rehabilitáció alapköve az egyénre szabott ellenõrzött mozgásprogram. Tapasztalatom szerint valóban szükséges az egyénre szabott mozgásprogram, ami jelen esetben nem feltétlenül egyenlõ az egyéni foglalkozásokkal, ugyanis idõskorban célunk az egyén izolációjának oldása. A mozgásprogram a következõ elemekbõl épült fel: gimnasztika + légzõgyakorlatok (heti 3x20 perc), koordináció- és egyensúlyfejlesztés (heti 2x20 perc), rezisztencia tréning (heti 3x30 perc), tréningkerékpár (heti 5x15 perc, 25 Watt), gyaloglás (heti 4x20 perc). MAGAZIN

2011; XIX(3–4):22–23


Vizsgálatom célja

Következtetés

Pályázatomban arra a kérdésre kerestem a választ, hogy az idõskorú krónikus szívbetegek rehabilitációjában az általam alkalmazott mozgásprogrammal pozitív eredményeket tudok-e elérni. A vizsgálatom célja olyan paraméterek értékelése volt, melyek negatív változása idõskorban nagy jelentõséggel bír a betegek hétköznapjait tekintve. Így került sor a fizikai teljesítõképesség, az izomerõ, a mozgáskoordináció és a mellkaskitérés értékelésére a program megkezdése elõtt és a 3 hetes tréning után.

Összefoglalva vizsgálatomat, arra a következtetésre jutottam, hogy a teljesítõképesség és az életkori sajátosságok figyelembe vételével az edzésprogram biztonságos, és 3 hét alatt kellõképpen elsajátítható – lehetõvé téve az otthoni, önálló tréninget. Fontosnak tartom kiemelni, hogy ezen korosztály könnyen megszereti a testmozgást, amennyiben megfelelõ intenzitású és formájú mozgásterápiát választunk. A vizsgálatom során szerzett pozitív tapasztalatom az alacsony intenzitású, aerob kapacitást növelõ és izomerõsítõ tréninget tartalmazó mozgásprogram szükségességét vetíti fel az idõskori inaktivitás ellenszereként. A mozgásprogram hosszútávú hatásának értékelése további vizsgálatokat igényel, melyre a betegek utánkövetésével a késõbbiekben lehetõségem nyílik, igazolva ezzel a kardiológiai rehabilitáció eredményességét.

Eredmények Eredményeimet tekintve elmondható, hogy már 3 hetes edzésprogram is szignifikáns változásokat okoz az általam vizsgált paraméterekben (fizikai teljesítõképesség, izomerõ, mozgáskoordináció, mellkaskitérés) idõskorú krónikus szívbetegeknél.

2011; XIX(3–4):22–23

MOTESZ

Ghurghián Erika

MAGAZIN

23

KLINIKUM ÉS TUDOMÁNY Dr. Maurovich-Horvat Pál klinikai orvos SE ÁOK Kardiológiai Központ, Budapest

Coronaria CT angiográfia és iszkémia provokációs tesztek költséghatékonysága a koszorúér-betegség diagnosztikájában Jacqueline Baras Shreibati, Laurence C. Baker, Mark A. Hlatky JAMA 2011 306(19), 2128–2136 Az orvosi képalkotásban bekövetkezett nagy léptékû technikai fejlõdés lehetõvé tette a coronaria CT angiográfia (továbbiakban: CCTA) rutin klinikai alkalmazását az iszkémiás szívbetegség diagnosztikai algoritmusában. A CCTA vizsgálat során nyert anatómiai információ alapvetõen különbözik a funkcionális adatokkal szolgáló iszkémia provokációs tesztek nyújtotta információtól. Ez utóbbiak közé tartozik a stressz echokardiográfia, stressz elektrokardiográfia (EKG), miokardiális perfúziós szcintigráfia (továbbiakban: MPS). Számos átfogó tanulmány és multicentrikus vizsgálat igazolta a CCTA vizsgálat kitûnõ szenzitivitását (85-99%) és jó specificitását (82-95%) szignifikáns coronaria szûkület kimutatására a referencia invazív coronaria angiográfiával összehasonlításban. Annak ellenére, hogy a CCTA vizsgálatok száma világszerte növekszik, mindezidáig nem áll rendelkezésünkre megbízható adat a módszer költséghatékonyságát illetõen a járóbeteg-ellátásban. A szignifikáns koszorúér szûkület kizárása CCTA-val csökkenti a további szükséges vizsgálatok számát és javítja a kórházi ellátás költséghatékonyságát kis rizikójú, akut mellkasi panaszokkal rendelkezõ betegek körében (1). Stabil angina pectoris miatt ambuláns módon kivizsgált betegekre vonatkoztatva azonban nem állnak rendelkezésünkre egyértelmû költséghatékonysági adatok. A hemodinamikailag nem jelentõs atherosclerotikus plakkok detektálása további vizsgálatokat, és ezzel a költségek növekedését vonhatja maga után. Min és munkatársai 2008-ban megjelent munkájukban a CCTA-val diagnosztizált fiatal (átlagéletkor: 57 év) koszorúér-betegek körében 16%-kal alacsonyabb költséget találtak az MPS csoporthoz képest a 12 hónapos utánkövetési idõ alatt, míg a kardiovaszkuláris események számát illetõen nem mutatkozott különbség. Idõsebb betegpopulációra vonatkoztatva azonban nem állnak rendelkezésünkre megbízható adatok. 24

MOTESZ

Jacqueline és munkatársai a JAMA 2011. novemberében megjelent munkájukban a coronaria CT angiográfia és az iszkémia provokációs teszteket követõ további vizsgálatok gyakoriságát és költséghatékonyságát vizsgálták az amerikai Medicare adatbázisban (2). A tanulmányukban 2005 és 2008 között 282.830 coronaria betegség gyanújával non-invazív teszten (CCTA, stressz echo, stressz EKG, MPS) átesett beteg adatait elemezték (átlagéletkor: 73,6 év – 46% férfi, 89% kaukázusi). A vizsgált betegcsoportban a miokardiális perfúziós szcintigráfia volt a leggyakrabban alkalmazott képalkotó módszer (46,8%). Stressz echokardiográfiát a betegek 28,5%ánál, terheléses EKG-t 21,6%-ban és coronaria CT angiográfiát az esetek 3,1%-ában végeztek. A tanulmányban a féléves utánkövetés során a következõ végpontokat rögzítették: koszorúér betegséggel kapcsolatos beavatkozások (coronaria angiográfia és revaszkularizáció) és hospitalizáció, miokardiális infarktus, összhalálozás, egészségügyi költségek. A nem-invazív diagnosztikai tesztet követõ félév során a betegek 7,4%-a esett át további képalkotó vizsgálaton; 11,1%a szívkatéterezésen és 4,6%-a revaszkularizáción; 0,37%-a szenvedett miokardiális infarktust, és az összmortalitás 1,1% volt. További nem-invazív vizsgálat kérése gyakoribb volt a CCTA-n átesett betegek körében, mint az MPS vizsgálaton átesett betegcsoportban (5,0% vs. 3,2%). A stressz EKG tesztet a betegek 19,3%-ánál követte további nem-invazív képalkotó vizsgálat. A CCTA vizsgálaton átesett betegek körében nagyobb valószínûséggel történt szívkatéterezés (korrigált esélyhányados: AOR; 2,19; p<0.001), PCI (AOR; 2,49; p<0.001), bypass mûtét (AOR; 3,00; p<0.001) az MPS vizsgálaton részt vett betegekhez viszonyítva. A stressz ultrahangon és EKG terheléses vizsgálaton átesett betegek körében kis mértékben alacsonyabb volt a szívkatéterezés és a revaszkularizáció valószínûsége az MPS csoporthoz képest. A CCTA-n átesett betegek körében kevesebb volt a miokardiális infarktus miatti hospitalizáció az MPS vizsgálaton átesettekhez képest (0,19% vs. 0,43%, p=0,04), ugyanakkor az összhalálozás a két betegcsoportban nem különbözött (1,05% vs. 1.,28%, p=0,32) a féléves utánkövetés alatt. MAGAZIN

2011; XIX(3–4):24–25


Az egészségügyi kiadások tekintetében a kórházi összköltség szignifikáns mértékben, a koszorúérbetegséggel kapcsolatos egészségügyi kiadások pedig majdnem 50%-kal magasabbak voltak a CCTA-val vizsgált betegeknél az MPS-sel diagnosztizált betegekhez képes. A járulékos egészségügyi költségek alacsonyabbak voltak a terheléses EKG-val és stressz echoval vizsgált betegek körében a stressz perfúzióhoz képest. A magasabb költségeket CCTA-t követõen a szerzõk az invazív diagnosztikai és terápiás beavatkozások megemelkedett számának tulajdonították.

Kommentár A tanulmány eredményei szerint a coronaria CT vizsgálaton részt vett betegek körében gyakoribb a további nem-invazív és invazív vizsgálat, valamint a perkután interventio vagy bypass mûtét a funkcionális tesztekhez képest. Ezen adatok azonban nem meglepõek, tekintve az idõs átlagéletkorú (median életkor: 75 év) betegpopulációt, amelyben ritka az egészséges koszorúér-rendszer. Az iszkémiás szívbetegség prevalenciája és súlyossága az életkor elõrehaladtával nõ. A bal fõtörzs érintettsége és a három ér betegség a 60 évnél idõsebb, mellkasi panaszokkal rendelkezõ betegpopuláció jelentõs hányadában detektálható. A fõtörzs vagy mindhárom coronaria jelentõs fokú szûkülete a bal kamra globális iszkémiáját (“balanced ischemia”) okozhatja, amely a relatív perfúziós különbségek kimutatásán alapuló MPS vizsgálat esetén a betegek akár 20%-ánál álnegatív eredményhez vezethet (3). A CCTA vizsgálat ezzel ellentétben direkt módon vizualizálja a coronaria betegséget, így invazív vizsgálatot és nagy valószínûséggel bypass mûtétet indikál a három ér betegek körében. A szerzõk sajnos nem szolgáltatnak adatot a coronaria betegség súlyosságáról és prevalenciájáról a vizsgált betegpopulációban. Fontos lenne ismerni továbbá a vizsgált betegek kardiovaszkuláris rizikóját és panaszaik típusát. A nemzetközi ajánlások szerint a CCTA az alacsony-közepes rizikóval rendelkezõ panaszos betegpopulációban a jelentõs fokú coronaria szûkület kizárására alkalmas diagnosztikai eljárás – köszönhetõen a módszer közel 100%-os negatív prediktív értékének (4). Az idõs, magas rizikóval rendelkezõ betegek körében gyakrabban detektálhatunk durván meszes koszorúér szegmentumokat, amelyek értékelése CCTA-val nehezített. Az ilyen esetekben az ajánlások szerint a következõ diagnosztikus lépés az iszkémia provokációs teszt elvégzése, amely értelemszerûen a költségek további növekedéséhez vezethet. Megjegyzendõ, hogy az ismertetett tanulmányban az idõs betegek kb. negyede szenvedett kettes típusú diabetes mellitusban, kétharmaduk pedig hypertonia betegségben. A vizsgálat további limitáló tényezõje, hogy nem ad tájékoztatást az alkalmazott CT berendezés típusára vonatkozóan. A rapid technikai fejlõdés eredményeként 1-2 évente új 2011; XIX(3–4):24–25

MOTESZ

CT generációk jelennek meg, melyek szignifikáns változást hozhatnak a képminõség, így a diagnosztikai érték és annak következményei vonatkozásában. Az egyes képalkotó módszerek hatékonyságának megállapításához és összehasonlításához szükséges lenne a hosszútávú morbiditási és mortalitási adatok ismerete. A felmerült kérdésekre a nemrégiben indult PROMISE tanulmány adhat választ (Prospective Multicenter Imaging Study for Evaluation of Chest Pain), mely azt vizsgálja, hogy a koszorúér betegség diagnosztizálására választott elsõ teszt (CCTA vagy stressz teszt) milyen módon befolyásolja a betegek klinikai végpontjait. Ez az elsõ NIH (National Institute of Health) támogatott vizsgálat, mely prospektív módon tanulmányozza egy kardiovaszkuláris diagnosztikus képalkotó eljárás alkalmazhatóságát a klinikai végpontok és költséghatékonyság tekintetében.

Irodalom 1. Hoffmann U., Bamberg F., Chae CU et al.: Coronary computed tomography angiography for early triage of patients with acute chest pain: the ROMICAT (Rule Out Myocardial Infarction using Computer Assisted Tomography) trial. J. Am. Coll Cardiol. 2009;53:1642-50. 2. Shreibati J. B., Baker L. C., Hlatky M. A.: Association of coronary CT angiography or stress testing with subsequent utilization and spending among Medicare beneficiaries. JAMA 2011;306:2128-36. 3. Martin W., Tweddel A. C., Hutton I.: Balanced triple-vessel disease: enhanced detection by estimated myocardial thallium uptake. Nucl. Med. Commun. 1992;13:149-53. 4. Taylor A. J., Cerqueira M., Hodgson J. M. et al.: ACCF/SCCT/ACR/AHA/ASE/ASNC/NASCI/SCAI/S CMR 2010 Appropriate Use Criteria for Cardiac Computed Tomography. A Report of the American College of Cardiology Foundation Appropriate Use Criteria Task Force, the Society of Cardiovascular Computed Tomography, the American College of Radiology, the American Heart Association, the American Society of Echocardiography, the American Society of Nuclear Cardiology, the North American Society for Cardiovascular Imaging, the Society for Cardiovascular Angiography and Interventions, and the Society for Cardiovascular Magnetic Resonance. Circulation 2010;122: e525-55. Levelezési cím Dr. Maurovich-Horvat Pál klinikai orvos SE ÁOK Kardiológiai Központ 1122 Budapest, Gaál J. u. 9-11. Tel.: (1) 458 6810 Fax: (1) 458 6818 E-mail: [email protected] MAGAZIN

25

KLINIKUM ÉS TUDOMÁNY Dr. Németh Tamás kardiológus rezidens SE ÁOK Kardiológiai Központ, Budapest

Mi az ideális vérnyomás érték ismétlõdõ stroke megelõzésére? Bruce Ovbiagele; Hans-Christophe Diener; Salim Yusuf et al JAMA 2011 359 (12): 2137-2144

Bevezetés Bár a különbözõ ajánlások a korábban stroke-ot átélt betegek normál vérnyomás értékének fenntartását javasolják, mely a szisztolés vérnyomás 120 Hgmm alatti, illetve a diasztolés vérnyomás 80 Hgmm alatti értékét jelenti, kevés célzott vizsgálat foglalkozik a normál tartományon belüli vérnyomásszintek szerepével a stroke-ot követõ vaszkuláris rizikó csökkentésében. A legújabb eredmények alapján gyanítható, hogy a magas rizikójú diabéteszes betegek esetében az agresszívan kijelölt vérnyomásértékek elérése nem jár elõnnyel, sõt kimondottan káros lehet. Növekvõ igény van ezen J-alakú összefüggés felderítésére. Stroke esetében, ahol szoros összefüggés áll fenn a vérnyomással, általános megfigyelés szerint lehetséges, hogy a vérnyomás és a betegség kimenetele között a J-alakú összefüggés nem létezik. Ezidáig nagy randomizált kontrollált vizsgálat nem történt az intenzív és standard vérnyomáskontroll összehasonlítására visszatérõ stroke, mint végpont tekintetében. A referátum alapját képezõ cikk írói 20.330 új keletû, nem kardioembóliás eredetû stroke-ot átélt beteget bevonó PROFESS (Prevention Regimen for Effetively Avoiding Second Strokes) vizsgálat post hoc obszervációs analízisét végezték. A fenti vizsgálat során a betegek 2x2 tényezõs rendszerben négyféle kezelésben részesültek: aszpirint és elhúzódó felszívódású dipiridamolt klopidogréllel, illetve telmiszartant placebo ellenében hasonlították össze. Minden beteg további, a vizsgáló orvos által meghatározott antihipertenzív terápiában is részesült. Primer végpont a bármilyen eredetû újrajelentkezõ stroke volt, az összetett szekunder végpontot a stroke, a miokardiális infarktus és a vaszkuláris eredetû halálozás képezték. A PROFESS vizsgálat nem talált 26

MOTESZ

evidenciát, mely alapján aszpirint és elhúzódó felszívódású dipiridamol klopidogréllel, illetve telmiszartan placebo ellenében elõnnyel bírna a rekurráló stroke kivédésében. A vizsgálat a betegeket átlagos szisztolés vérnyomás alapján a következõ 5 elõre meghatározott csoportra osztotta: 1. nagyon alacsony–normál (<120 Hgmm), 2. alacsony-normál (120≤130 Hgmm), 3. magas-normál (130≤140 Hgmm), 4. magas (140≤150 Hgmm) és 5. nagyon magas (>150 Hgmm) vérnyomású csoportokra. A szisztolés vérnyomás értékek vizsgálata mellett a vaszkuláris rizikóval való relatív szoros kapcsolata, a korább leírt J-görbe jelenség szólt. A csoportok határértékeit az ajánlások és a korábbi publikációk alapján választották ki.

Eredmények Míg a vizsgált csoportok alapvetõ paraméterei (kor, nemek aránya, BMI) nem tértek el jelentõsen egymástól, addig a hypertonia, diabétesz, antihipertenzív gyógyszerek használata folyamatosan emelkedett a nagyon alacsonynormál vérnyomású csoporttól a nagyon magas vérnyomású csoportig. Különösen a nagyon alacsony-normál vérnyomású és a magas-normál vérnyomású csoportok között adódott jelentõs különbség a hypertonia gyakoriságában (53,7% vs. 73,7%), thrombocyta gátló gyógyszer használatában (72,4% vs. 65,8%), lipidszintet befolyásoló gyógyszer használatában (53,5% vs. 46,0%) és telmiszartan kezelés gyakoriságában (68,7% vs. 48,6%). A primer végpont (stroke) gyakorisága a nagyon magas vérnyomású csoportban volt a legnagyobb (14,1%, 95% CI, 13,0-15,2%), melyet a magas vérnyomású csoport (8,7%, 95% CI, 7,9-9.5%), a nagyon alacsony-normál vérnyomású csoport (8,0%, 95% CI, 6,8-9,2%), az alacsony vérnyomású csoport (7,2%, 95% CI, 6,4-8,0%), majd magas-normál vérnyomású csoport követett (6,8%, 95% CI, 6,1-7,4%). A MAGAZIN

2011; XIX(3–4):26–27


szekunder végpont (stroke, miokardális infarktus vagy vaszkuláris eredetû halálozás) hasonló mintát követett annak ellenére, hogy az összhalálozás ill. a vaszkuláris eredetû halálozás a nagyon alacsony-normál csoportban ill. a nagyon magas vérnyomású csoportban volt a legnagyobb. Szekunder végpont (stroke, miokardialis infarktus, vaszkuláris eredetû halálozás) tekintetében a magas-normál vérnyomású csoporthoz viszonyítva a nagyon alacsonynormál vérnyomású csoport, az alacsony-normál vérnyomású csoport ill. a magas és nagyon magas vérnyomású csoport egyaránt szignifikánsan magasabb rizikóval bírt. A vaszkuláris események gyakorisága az átlagos szisztolés vérnyomással összefüggésben az elsõ stroke-ot követõ 90-180 napon belül mutatta legkifejezettebb J-alakú összefüggést mind a primer, mind a szekunder végpontok tekintetében.

Megbeszélés A referátum alapjául szolgáló cikk fõ megállapítása, hogy a közelmúltban nem kardioembóliás stroke-ot átélt betegek esetében a 120 Hgmm alatti átlagos szisztolés vérnyomással élõ egyének szignifikánsan nagyobb rizikóval bírtak további vaszkuláris esemény tekintetében a 130 és 139 Hgmm közötti átlagos szisztolés vérnyomású egyénekkel szemben. Fontos megjegyezni, hogy a csoportok széleskörû rizikócsökkentõ terápiában (thrombocyta aggregáció gátlás, sztatinok, kombinált antihipertenzív kezelés) részesültek. Az eredmények alapján valóban felmerül egy küszöb a rövid és hosszú idejû szisztolés vérnyomáscsökkentés tekintetében. A jótékony és káros hatások optimalizálása érdekében a stroke-ot átélt betegeket ambulánsan kezelõ orvosoknak ébernek kell lenniük, milyen mértékben csökkentik a betegek szisztolés vérnyomását. A szisztolés vérnyomás, ill. a vaszkuláris mortalitás és morbiditás J-alakú összefüggéséért nem csupán az antihipertenzív kezelés tehetõ felelõssé. Mivel a vizsgálatban figyelembe vettek lényeges tényezõket (alacsony kiindulási vérnyomás, szívelégtelenség, cachexia), melyek önmagukban is indirekt indikátorai lehetnek a rosszabb túlélésnek, ezért az alacsony átlagos szisztolés vérnyomású csoport rosszabb eredményei nem a fentieknek tudhatóak be. Továbbá igaz, hogy az alacsony-átlagos vérnyomású csoportban nem az összmortalitás, hanem a vaszkuláris eredetû halálozás gyakoriság volt emelkedett. Az ACCORD-BP (Action to Control Cardiovascular Risk in Diabetes-Blood Pressure) vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a magas rizikójú betegek szisztolés vérnyomásának 120 Hgmm alá szorítása nem jár vaszkuláris protektív hatással, viszont növeli a kedvezõtlen események gyakoriságát. Igaz ugyan, hogy a vizsgálatban fokozottabban kezelt diabéteszes betegek között a stroke elõfordulása csökkent, közülük csak 2011; XIX(3–4):26–27

MOTESZ

34%-nak volt korábban vaszkuláris eseménye, és a vizsgált populációban viszonylag ritka volt a stroke. Jellemzõ a primer esemény (stroke) után eltelt idõ jelentõsége, ugyanis a referált eredmények alapján a J-alakú összefüggés az esemény utáni 90-180 napban volt a legkifejezettebb. Mindez összecseng egyes, az akut iszkémiás stroke-ot érintõ vizsgálatokkal, mely szerint az alacsony-normál vérnyomású betegek két hét elteltével fokozott kockázattal bírtak a visszatérõ stroke tekintetében, és rosszabb funkcionális státusszal bírtak 6 hónap elteltével.

Kommentár A referátumul szolgáló vizsgálat alapján új hipotézis állítható fel, mely szerint a primer nem kardioembóliás eredetû stroke-ot követõen a vérnyomás alacsony-normál tartományba szorítása fokozott kockázattal bírhat a visszatérõ vaszkuláris eseményeket illetõen. Ezen vizsgálat azonban nem bizonyítóerejû, s bár jelenleg is folyamatban lévõ vizsgálatok új részeredményeket hozhatnak majd, randomizált célzott vizsgálat szükséges a feltételezés bizonyítására. A PROFESS vizsgálatban alkalmazott stroke végpont meghatározások nem voltak szigorú kritériumok, az új stroke diagnózisának a radiológiai képalkotó eljárással való igazolás nem volt feltétele, a 24 órán túl fennálló fokális neurológiai deficit alapján is kimondható volt a diagnózis. Nem vizsgálták továbbá a nyaki és intrakraniális erek ateroszklerózisának mértékét – fennálló tandem sztenózis ugyanis átmeneti elégtelen töltõnyomás mellett okozhat hemodinamikai stroke-ot. A szemléletet alakító további eredmények várhatóak. A referált post hoc elemzés megerõsítette, hogy az újkeletû stroke-ot átélt betegek esetében a szisztolés vérnyomás 140 Hgmm alatti, illetve a diasztolés vérnyomás 90 Hgmm alatti célértékei, különös tekintettel az eseményt követõ elsõ 6 hónapban továbbra is változatlanul hasznosak. A hazai gyakorlatban általánosságban stroke-ot követõen a vérnyomás 140/90 Hgmm alatti, diabéteszes betegekben 130/90 Hgmm alatti célértékeirõl beszélhetünk, melyek helyessége megerõsítést nyert. Mivel magyarországi vizsgálati eredmény eddig nem áll rendelkezésre a normális vérnyomás tartományon belüli alacsonyabb értékek jelentõségét illetõen, a referált cikk emiatt gondolatébresztõ hatású. Levelezési cím Dr. Németh Tamás kardiológus rezidens SE ÁOK Kardiológiai Központ 1122 Budapest, Gaál J. u. 9-11. Tel.: (1) 458 6810 Fax: (1) 458 6848 E-mail: [email protected] MAGAZIN

27

KLINIKUM ÉS TUDOMÁNY Dr. Oláh Zoltán egyetemi tanársegéd SE ÁOK Érsebészeti Klinika, Budapest

A stroke és a mortalitás összefüggése az újonnan kialakult pitvarfibrillációval súlyos szepszis miatt kórházban kezelt betegek esetében A. J. Walkey, R. S. Wiener, J. M. Ghobrial, L. H. Curtis, E. J. Benjamin JAMA 2011 306(20):

A pitvarfibrilláció (PF) az egyik leggyakoribb szívritmuszavar a kritikus állapotú betegek körében. A korábbi tanulmányok szerint az újonnan kialakult pitvarfibrilláció gyakorisága 6-20% közé tehetõ ebben a csoportban, ami azt sugallhatja, hogy a súlyos szepszis prediszpozíciós faktora lehet a pitvarfibrillációnak. A krónikus pitvarfibrilláció ismert rizikófaktora a stroke-nak és a magasabb mortalitásnak, az akut pitvarfibrilláció klinikai prognózisra kifejtett hatása azonban még nem tisztázott. A szerzõk célja az volt, hogy megvizsgálják a kórházi mortalitási és stroke adatokat az újonnan kialakult pitvarfibrillációval bíró súlyos szeptikus betegek körében.

zoló adatokat. Azokat a szeptikus betegeket, akiknél már felvételkor igazoltak pitvarfibrillációt, kizárták a vizsgálatból. Kiválasztottak az adatbázisból három kódot, amellyel a klinikusok az ischaemias stroke-ot kódolják, ezek elõfordulását vizsgálták, illetve kizárták a szeptikus embolizáció következtében kialakult stroke-ot. Statisztikai elemzés során többváltozós logisztikai regressziót használtak a súlyos szepszis, a friss PF és a kórházi stroke közötti összefüggés meghatározásához, figyelembe véve a demográfiai adatokat (kor, nem, etnikum) és a társbetegségeket (szívelégtelenség, stroke, szívinfarktus, diabetes, hypertonia, obesitas, COPD, metasztatikus vagy hematológiai malignus betegségek). Következõ lépésként meghatározták azokat a faktorokat, amelyek társulhatnak az újonnan kialakult pitvarfibrillációhoz, illetve kizárták azokat az eseteket, ahol már felvételkor ritmuszavart diagnosztizáltak.Négy modellt dolgoztak ki a vizsgált klinikai entitások összefüggésének meghatározására, és matematikai egyenletek segítségével minden csoportban meghatározták a stroke esélyhányadosát és a pitvarfibrillációtól függõ relatív mortalitási rizikót.

Módszerek

Eredmények

A szerzõk populáció-alapú retrospektív adatgyûjtést végeztek a California State Inpatient Database 2007 felhasználásával a nem szövetségi, akut intenzív ellátás végzõ kórházakban 2007. január 1. és december 31. között. Vizsgálták a demográfiai adatokat, a felvételi és elbocsátási állapotot és az ápolás idõtartamát, továbbá a krónikus rizikófaktorok (szívelégtelenség, szívinfarktus, hypertonia, diabetes mellitus, obesitas, COPD) és az akut rizikótényezõk (elektrolit-eltolódás, jobbszívfél katéteres beavatkozás, Gram-pozitív vagy negatív infekció) jelenlétét. Az elemzések során keresték a szepszis fennállását, az új pitvarfibrilláció fellépését és a stroke elõfordulását iga-

A fenti idõszak alatt 3.144.787 fõ, 18 évnél idõsebb felnõtt került kórházi ellátásra, átlagéletkoruk 55 év (SD: 21), 62%uk volt nõ, a betegek többsége fehér volt (57%), rajtuk kívül spanyol (26%), fekete (8%) és egyéb etnikum (9%) került ellátásra. A súlyos szepszissel kórházba került betegek átlagéletkora 69 év volt (SD:16), 48%-uk volt nõ, az etnikai megoszlásuk százalékos arányban igen hasonló a fentihez. Újonnan kialakult pitvarfibrillációt 20.608 esetben (0,68%) találtak, ezek közül 2896 esetben igazoltak súlyos szepszist, ami az esetek 5,9%-a. Összehasonlítva a szeptikus és nem szeptikus betegek esetében a friss pitvarfibrilláció esélyét, a szeptikus csoportban ez szignifikánsan nagyobbnak adódott.

Bevezetés

28

MOTESZ

MAGAZIN

2011; XIX(3–4):28–31


A többváltozós faktoranalízis alapján súlyos szepszisben az újonnan kialakuló pitvarfibrilláció esélyét növelõ tényezõk a következõk: az idõsebb kor, a férfi nem és a fehér rassz (demográfiai adatok); a szívelégtelenség, az elhízás, a malignus alapbetegség és a korábbi stroke (társbetegségek); a vese-, légzési-, esetleg többszervi elégtelenség, a jobb szívfelet érintõ katéteres beavatkozások, a tüdõ vagy abdominalis eredetû infekció és a Gram-pozitív és gombás infekció (akut faktorok). A kórházban kezelteknél 3310 esetben (0,11%) fordult elõ stroke, súlyos szepszissel kezelt betegeknél 381 esetben (0,78%), tehát a kórházi stroke-os esetek 11%-a súlyosan szeptikus betegnél alakult ki. Ezek alapján a súlyosan szeptikus betegek esetében az ischaemias stroke valószínûsége szignifikánsan nagyobb. A súlyos szeptikus betegek csoportjában az újonnan pitvarfibrilláló betegek 2,6%-nál lépett fel stroke, míg a krónikus pitvarfibrillálóknál ez az arány 0,57%, a nem fibrillálóknál 0,69% volt. Az átlagos stroke gyakoriságának aránya naponta 0,15% az újonnan kialakult pitvarfibrilláló csoportban, míg 0,05% a nem fibrilláló vagy krónikus PF csoportban. A nem pitvarfibrillálókhoz képest a krónikusan pitvarfibrilláló szeptikus betegek stroke rizikójában nincs érdemi emelkedés, azonban a friss pitvarfibrillációval bíró csoport stroke rizikója szignifikánsan magasabb, mint a krónikus pitvarfibrillálóké. A frissen pitvarfibrilláló betegek körében 14%-uknál találtak súlyos szepszist. Összehasonlítva az újonnan kialakult pitvarfibrillációval is kezelt súlyos szeptikus betegeket a nem pitvarfibrilláló csoporttal, azt találták, hogy a mind a stroke elõfordulása (2,6% vs 0,6%), mind a kórházi mortalitás (56% vs 36%) magasabb a pitvarfibrilláló csoportban. A szepszis–PF–stroke összefüggés további elemzésére megvizsgáltak 27.325 súlyos szepszist túlélõ betegnél a stroke miatti rehospitalizáció arányát, amely 2% volt az újonnan, 1,5% a krónikusan és 1,3% volt a nem pitvarfibrilláló csoportban, amely alapján nincs szignifikáns eltérés a rehospitalizált betegek esetében. A súlyos szeptikus betegek mortalitása 56,3% volt az újonnan, 43,8% a krónikusan és 37,7% volt a nem pitvarfibrilláló csoportban, tehát az új PF növekedett kórházi mortalitási rizikót jelent. A mortalitás egyértelmû összefüggést mutatott a több szervet érintõ szervelégtelenséggel.

Megbeszélés A szerzõk megállapítják, hogy az adatok elemzésével több klinikailag releváns eredményre jutottak. Ezek közül az elsõ, hogy a súlyos szepszis magasabb újonnan kialakult PF és kórházi stroke rizikóval jár. Meghatározták azokat a demográfiai és klinikai adatokat, amelyek szintén eme2011; XIX(3–4):28–31

MOTESZ

lik a PF kialakulását szepszisben, és bemutatták, hogy ezen betegcsoportnak magasabb a kórházi stroke és mortalitási rizikója. Eredményeik alapján megállapítják, hogy a súlyos szepszis hatszorosára emeli a stroke rizikóját, illetve hogy az újonnan pitvarfibrilláló szeptikus betegek stroke kockázata magasabb, mint a krónikusan vagy nem pitvarfibrilláló betegeké. A patomechanizmust elemezve több lehetõség merül fel, mint a haemodinamikai eredet, a szisztémás gyulladásos reakció, illetve az esetleges coagulopathia, illetve felmerül, hogy az újonnan kialakult PF lehet a súlyosabb kórállapot egyik indikátora. A vizsgálat során azt tapasztalták, hogy a súlyos szeptikus, pitvarfibrilláló betegek stroke rizikója négyszeres emelkedést mutat. A pitvarfibrilláció az akut ellátás során gyakori szövõdmény, és kialakulása után már két napon belül thrombus kialakulásához vezethet a pitvarban. A krónikus és akut pitvarfibrilláló betegek közti különbségek származhatnak a különbözõ antikoaguláns kezelésekbõl, de ezen vizsgálat ennek elemzésére nem alkalmas, és további vizsgálatok tárgyát képezheti. Az újonnan kialakult PF 7%-kal emeli a kórházi mortalitást. Ezen csoport mortalitása megegyezett a nem pitvarfibrilláló, de plusz egy szerv elégtelenségével járó súlyos szeptikus betegek halálozásával. A súlyos szepszis az esetek 14%-ában járt újonnan kialakult PF-val. Az adataik elemzése során azt találták, hogy a diabetes és a hypertonia csökkentené a PF rizikót, azonban a szerzõk ezt fals adatnak tartják, és a kódolás nem megfelelõ voltával magyarázzák. Tanulmányuk esetében a szerzõk az eredmények értékelésének számos korlátját fogalmazzák meg. A korábban közölt esetekhez képest az általuk talált esetszám az alsó határértéket alulról közelíti, amelyet a retrospektív adatgyûjtés és a prospektív vizsgálati módszerek eredményei közötti különbséggel magyarázzák. Véleményük szerint számos rövid PF epizód nem is kerül kódolásra, mert a klinikusok szerint klinikai jelentõséggel nem bír. Továbbá az akut állapotrosszabbodás esetén szükség van olyan idõintervallumra, amely során a ritmuszavart megfelelõen lehet dokumentálni, amely nem minden esetben lehetséges. További korlátot jelent a tanulmányban, hogy az események idõbeli láncolatát egy kódoláson alapuló adatgyûjtés értelemszerûen nem tudja leképezni. Ugyanakkor a szepszis után követett betegek esetében igazolt, hogy a stroke rizikó még egy éven át magasabb az átlagnál. Amennyiben a rendelkezésre álló adatokat a teljes USA lakosságra extrapolálják, úgy a súlyos szepszis kb. 1 millió lakost érinthet, közülük kb. 60.000 betegnél lép fel újonnan kialakult pitvarfibrilláció. Adataik azt támasztják alá, hogy ez a kórállapot magas kórházi stroke rizikóval és emelkedett mortalitással járó MAGAZIN

29


állapot. Ezek alapján megállapítható, hogy az újonnan kialakult PF alulértékelt népegészségügyi probléma. Amennyiben ezeket az adatokat sikerül megerõsíteni, az változtathat a szövõdmények megelõzését szolgáló kezelési stratégiákon.

Kommentár A súlyos szepszis mind az Egyesült Államokban, mind világszerte súlyos egészségügyi probléma, amelynek kórházi mortalitása 18% és 50% közé tehetõ. Súlyos szepszisnek azt az állapotot nevezzük, amely során az infekció következtében kialakult szisztémás gyulladásos reakció valamely szerv vagy szervek akut és bizonyos esetekben elhúzódó diszfunkcióját is okozza. Incidenciáját a különbözõ tanulmányok 50 és 300 eset közé teszik 100.000 lakosra számítva. A súlyos szepszis száma a kor elõrehaladtával, illetve a társbetegségek súlyosságával (májbetegségek, diabetes) növekszik. Az aritmia igen gyakori az intenzív osztályokon, körülbelül a betegek 12%-ánál jelentkezik, a ritmuszavarok 8%-a supraventricularis. Aritmia gyakoribb idõsebbeknél és súlyos szeptikus állapotú vagy szeptikus sokkban lévõ betegnél. A ritmuszavarok gyakorisága ellenére ellentmondás van a pitvarfibrilláció klinikai eredménye és mortalitásra gyakorolt hatásával kapcsolatban, ugyanis a vizsgálatok egy része emelkedett mortalitást ír le, míg más vizsgálatok nem erõsítették meg ezt az eredményt. Ha súlyos szepszisben lévõ betegnél pitvarfibrilláció kezdõdik, az intenzíves szakorvosnak a rövidtávú gyógyszeres frekvenciakontroll vagy ritmuskontroll (sinus ritmus fenntartása gyógyszeresen), illetve hemodinamikailag instabil betegnél a cardioversio között kell döntenie. Az antikoagulálás megkezdése az esetleg koagulopátiával bíró betegnél a késõbbi következmények megelõzésére indokolt lehet, ugyanakkor gondos haszon-kockázat mérlegelés szükséges a beteg aktuális állapotától függõen. Szepszis miatt kezelt krónikus és akut pitvarfibrilláló betegek kezelése során elvileg nincs különbség, antikoagulálni kell a beteget. Különbség a paroxismálisan pitvarfibrilláló beteg esetében lehet, antikoaguláns kezelést CHADS2 score-nak megfelelõen igényelnek. Az antikoaguláns kezelés szempontjából intenzív osztályon elsõsorban LMWH, illetve UHF kezelés jön szóba. Ez a vizsgálat nem elemezte az antikoaguláns kezelés minõségét illetve mibenlétét, mindez további vizsgálatok tárgyát képezheti. A JAMA fent említett számában Walkey és szerzõtársai errõl a fontos kérdésrõl értekeznek. A szerzõk adatgyûjtést végeztek 2007-ben Kalifornia Államban, hogy értékeljék az újonnan kialakult pitvarfibrilláció klinikai je30

MOTESZ

lentõségét súlyos szepszisben. A szerzõk fenti betegcsoportban magasabb kórházi stroke rizikót és emelkedett kórházi mortalitást írtak le. A szerzõk saját eredményeik erejét bizonyítandó számos vizsgálatot végeztek. Az egyik ilyen elemzésben megpróbálták kapcsolatot találni a stroke elõfordulása és a súlyos szepszis kialakulása között. Amennyiben az adatelemzést azon betegekre korlátozták, akiknél felvételkor súlyos szepszist diagnosztizáltak, de nem észleltek pitvarfibrillációt, a stroke rizikója alacsonyabb volt, de szignifikáns összefüggést mutatott. A szerzõk elemezték azoknak a súlyos szepszis miatt kezelt betegeknek az adatait is, akik stroke miatt ismételt kórház ellátásra szorultak: a frissen pitvarfibrillálni kezdett csoport rehospitalizációja nem szignifikáns mértékben volt nagyobb, mint a ritmuszavarral nem bíró vagy ismert és kezelt pitvarfibrilláló betegek. További részletes adatelemzést végeztek az International Classification of Diseases, Ninth Revision, Clinical Modification (ICD-9-CM) adatbázis felhasználásával, hogy meghatározzák az emboliás stroke elõfordulását, amelynek incidenciája az adatbázis folyamatos frissítése kapcsán növekedést mutatott. Az eredmények elemzése azt mutatta, hogy ez az összefüggés kifejezettebb a súlyos szepszissel bíró betegek körében. Összességében megállapítják, hogy az adatbázis adatai is alátámasztották az elsõ eredményeket, vagyis a pitvarfibrilláció súlyos szepszisben magasabb stroke rizikóval és kórházi mortalitással jár. A nagy adminisztratív adatbázisok, amelynek egyikét Walkey és munkatársai is használtak, alapjai lehetnek a bizonyítékokon alapuló orvosi tevékenységnek mind az akut, mind a krónikus betegségek esetében. Ezen korábban használt adatbázisokat korábban már elemezték, hogy meghatározzák az USA-ban a szepszis incidenciáját, és ezek alapján került a szepszis tanulmányozása az intenzív osztályos klinikai vizsgálatok homlokterébe. Korábban szintén az ICD-9-CM kódok elemzése során találták, hogy a szepszis incidenciája és a szepszis következtében kialakult halálozás összértékben növekedett, ugyanakkor a szepszis okozta mortalitás mértéke csökkent. Hasonló módszerekkel készült további vizsgálatok készültek, hogy meghatározzák a súlyos szepszis elõfordulását gyermekkorban, továbbá hogy a társbetegségek hogyan befolyásolják a súlyos szepszist. Ezek az adatbázisok lehetõséget biztosítanak arra is, hogy az eredményeket és ráfordítási adatokat lehessen elemezni (körülbelül 16,7 millió dollár éves költség 1995-ben). Ezek a vizsgálatok felbecsülhetetlen értékûek az új klinikai kérdések kialakításában, illetve hogy mekkora terhet ró a betegség a nemzetgazdaságra. Ugyanakkor az ilyen adatok felhasználásával készült elemzések segítik megérteni az adatgyûjtésben rejlõ nehézségeket is. Az adatok értékelhetõsége és minõsége jelentõsen függ a fõdiagnózistól és a kódolás pontosságától, MAGAZIN

2011; XIX(3–4):28–31


a klinikus által relevánsnak vélt adatok bevitelébõl. A hibás vagy pontatlan kódolás, illetve a kódolástól függõ finanszírozási rendszer Magyarországon a klinikum és az adatbázis eltéréséhez, ezáltal jelentõs adattorzuláshoz vezethet, ezért – habár az adatbázis nálunk is elérhetõ – ilyen pontosságú adatgyûjtésre csak a klinikai adatok párhuzamos elemzése mellett alkalmas. Jelen vizsgálatban a súlyos szepszis tekintetében az adminisztratív adatbázis és az orvosi dokumentáció között jelentõs átfedés volt. Az újonnan kialakult pitvarfibrilláció gyakorisága tekintetében az adminisztratív adatbázisok adatainak elemzése kevésbé tiszta képet ad. Walkey és munkatársai analízisében alapvetõ elem a kórházi ápolás során történt események idõbelisége. Ha biztonsággal lehetne meghatározni egy adott diagnózis megjelenését az ápolás során, az jelentõsen gazdagítaná az adminisztratív adatbázisokat. Így azonban csupán azt lehet elemezni, hogy adott diagnózis a felvételkor jelen volt-e, vagy ismert volt-e. Ez komoly nehézséget okozhat az adatok elemzésében. Például: ha van egy mûtéten átesett beteg, akinél pitvarfibrilláció és stroke alakul ki, az állapotromlás aspirációs pneumoniahoz, majd súlyos szepszishez vezethet. Tehát a pontos klinikai lefolyás ismerete nélkül nem lehet megmondani a szepszis, a pitvarfibrilláció és a stroke közötti összefüggés ok-okozati viszonyait. Walkey és társai így csupán annyit mutattak ki, hogy a pitvarfibrilláció, amely olyan kórházi ápolás során lép fel, amely során szepszis is zajlott, magasabb stroke incidenciával és mortalitással jár. Továbbá nem tudtak kizárni további zavaró körülményeket, mint például azt, hogy a szeptikus sokk kezelése során alkalmazott vasopresszorok típusa és dózisa prediszponálhat pitvarfibrilláció kialakulására, illetve indikátora lehet a sokk súlyosságát, a cerebralis hipoperfúziót és a magasabb mortalitási rizikót tekintve. Mindezek alapján felmerül a kérdés, mennyire relevánsak a cikk megállapításai? Mivel hatalmas adatbázis elemzésérõl van szó, pusztán az esetszám miatt sem lehet

figyelmen kívül hagyni a megállapításokat. Továbbá a cikk szerzõi bemutatták, hogy számos diagnózisfüggõ adatbázis elemzését tekintve, összefüggés van az újonnan kialakult pitvarfibrilláció, a kórházi stroke és emelkedett mortalitás között. Ez az összefüggés valószínû, különösen a stroke tekintetében, ezért jelentõséggel bírhat az intenzív szakorvosok számára. A legfontosabb kérdés, hogy vajon a friss pitvarfibrilláció és a stroke ilyen összefüggésének lehetõsége miatt kell-e az intenzív osztályokon aktívabban kezelni a pitvarfibrillációt (mielõbbi cardioversio, antikoagulálás) abban a reményben, hogy megelõzzük a súlyos agyi vaszkuláris történést. A súlyos szepszis általában elhúzódó állapot, gyakran magas katekolamin igénnyel, ami nehézzé teszi a sikeres cardioversiot. Továbbá a nem korrigált elektrolit-eltolódás, a volumenek és vízterek eltoldása, a pitvari preload növekedése, illetve a katekolamin-kezelés pitvarfibrillációt okozhat. Az alap kiváltó ok kezelése, a beteg stabilizálása mellett a PF ugyanakkor spontán is megszûnhet. Az antikoagulálás is fokozott rizikót jelent a beteg számára, egyrészt a gyakori invazív beavatkozások jelentette szövõdményveszély, másrészt az amúgy is gyakran fennálló koagulációs zavarok miatt. Összefoglalva: amennyiben jól tervezett klinikai vizsgálatban sikerül reprodukálni a fenti eredményeket, az vezethet oda, hogy a pitvarfibrilláció – mint a súlyos szeptikus betegek mortalitásának egyik rizikófaktora – kezelésében klinikailag releváns változások következzenek be. Levelezési cím Dr. Oláh Zoltán egyetemi tanársegéd SE ÁOK Érsebészeti Klinika 1122 Budapest, Városmajor u. 68. Tel.: (1) 458 6700 Fax: (1) 458 6747 E-mail: [email protected]

Hirdessen Ön is a MOTESZ Magazinban! 2011-ben is rendkívül kedvezõ ajánlatokkal várunk minden érdeklõdõt a Szerkesztõség címén. Kapcsolatfelvétel: Szerkesztõség • Tel.: (1) 312 3807 Fax: (1) 383 7918 • E–mail: [email protected] 2011; XIX(3–4):28–31

MOTESZ M

T U D O M Á N Y O S ,

MOTESZ

S Z A K M A P O L I T I K A I

MAGAZIN

A

É S

G

A

I N F O R M Á C I Ó S

Z

I

N

F O L Y Ó I R A T

31

KLINIKUM ÉS TUDOMÁNY Dr. Berényi Marianne osztályvezetõ fõorvos Prof. Dr. Katona Ferenc c. egyetemi tanár, fõorvos, a MOTESZ Rehabilitációs Bizottságának elnöke Fõv. Önkorm. Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai – Fejlõdésneurológiai Osztály, Budapest

A jelen és a jövõ új kihívásai – Idõsödünk és fiatalodunk A társadalom elöregedése mára ismert téma lett, elsõsorban gazdasági szempontból. Szinte közhellyé vált, anélkül hogy megvilágítást nyerne, hogy valójában mi is az öregedés? Egyetlen általános séma, ahogyan a legtöbben gondolják? „Az ember négy lábon kezdi az életét, két lábon folytatja, majd három lábon (bottal) fejezi be” – oldotta meg Oedipus a Sphynx életveszéllyel fenyegetõ talányos kérdését. Valóban ennyi, és az orthopaediára meg a rheumatológiára tartozik? Köztudomású, hogy ennél jóval összetettebb folyamatról van szó, mely genetikai, társadalmi, fiziológiai és pszichológiai öszszetevõkre bontható. Az élet ciklusokból álló egységes folyamat, amelynek egyes részei, pl. családi, társadalmi, egészségi, kommunikációs, önellátási, tevékenységi vagy éppen alkotási szinten, mindenkinél hasonlóan, mégis másképpen zajlanak. A kisebb jellegzetes eltérések épp úgy jellemzõek, mint a kirívó különbségek. A fiatal kort a hivatás, a szakma kialakításának és mûvelésének évtizedei, majd egy nyugalmasabb, de életrevaló és továbbra is önálló szakasz követi. Rendszerint csak a legvégén vész el az önállóság és a kommunikáció képessége. Sok tekintetben sikerülhet az aktivitást tovább megtartani és a beszûkítõ körülményeket ellensúlyozni, azonban a lehetõségek ennek ellenére is csökkennek.

Az idõskor etikai rehabilitációja A mi társadalmunk keretében a kiteljesedés, a felfelé törekvés a vezetõ példakép. E mellett azonban magát az idõskort kell rehabilitálni, mint olyan életszakaszt, amelynek jellegzetes lehetõségei és szükségletei vannak. A hivatalokban, a közlekedésben, a kórházban és más egészségügyi intézményekben fel kell számolni az idõseket lealacsonyító hangot, bánásmódot. A gyakorlati egészségügyi ellátásban 32

MOTESZ

általános szokás, divat lett a gyors, lényegre törõ kommunikáció; az orvos, ápolószemélyzet és a beteg közti rövid szóbeli kapcsolat. Mindez elsõsorban a fiatal és középkorúak értelmére épít, de azoknak sem elég, hát még az ép értelmû, ám lassabban kombináló idõseknek. Sok a tennivaló a beteg és a gyógyító közti megfelelõ személyi – valaha létezõ – érzelmi kapcsolat rehabilitációjáért, illetve az új etika kialakításáért. Az idõskort gyakran inkább a krónikus betegségek, mint a teljes gyógyulás kilátásai jellemzik. Élemedett korban gyakori a fokozatos elbizonytalanodás, a befolyásolhatóság és irányíthatóság. A foglalkozásoknak az egészségügyi ellátásban ennek ellenkezõjét kellene elérni, még akkor is, ha ez jóval több ráfordítandó idõt igényel. Olyan modorra lenne szükség, amely egyensúlyban tartja a támogatást, gyámkodást és az önállóság tiszteletben tartását. Az idõsödés általános társadalmi, gazdasági, etikai kérdés, amely jelenleg hangzatosan és jóformán megoldás nélkül nehezedik az egész lakosság vállára. Kérdés, hogy valóban az egész lakosságról van-e szó? Mit éreznek és gondolnak a fiatalok? Szükségük van az idõsebbekre, ha önállóak lettek? Mit kezdjenek a fiatalok vagy a középkorúak az idõsekkel, az élemedett korúakkal, az aggokkal? Hiszen néhány tízezer éve még kitették õket a sivatagba, az erdõbe vagy a hómezõre a békés befejezés elõsegítésére. Néhány-ezer éve sok helyen a küszöb alá temették az õsöket, amit ma már egyetlen épülettervezõ sem vesz számításba. Igaz ugyan, hogy néhány magas kultúrában – pl. Kínában – az õsök tisztelete ma is a vallás középpontjában áll, de hol a többi magas kultúra? A nyugati kultúra világában is köztudomású ugyan, hogy az idõsek tapasztaltabbak, meggondoltabbak, józanabbak, ám mintha nem mindig ez lett volna jellemzõ az elmúlt évszázad politikai, gazdasági életére. Persze az is lehet, hogy a két szembenálló oldal vezetõinek idõs kora óvta meg a hosszú hidegháború alatt a világot a mindent elperzselõ forróságtól. Ki tudja? Más, békésebbnek tûnõ, de robbanásszerû kérdés nemrégen került a gazdasági és MAGAZIN

2011; XIX(3–4):32–34


a politikai élet látóterének fókuszába. Ki fogja fenntartani az elöregedõ társadalmat, ha a már nem dolgozók, a nyugdíjasok száma aránytalanul felülmúlja a dolgozó adófizetõkét? Nincsen-e szükség tapasztalt munkaerõre? Mi lesz a társadalommal, ha ez a folyamat még – az egészségügy, a szociális ellátás javulásával, bõvülésével szövõdve – exponenciálisan tovább folytatódik? Mit gondolnak minderrõl a fiatalok, a nem idõsek, a középkorúak, akiknek családi nevelésébõl, iskoláztatásából, hivatásukból, munkaviszonyaiból hiányzott az idõsekkel való viszony etikája. Nem véletlenül hiányzott, mert olyan etika, amely az idõseket partnerként tekinti és a magatartást minden viszonylatban ehhez igazítja, még nem született meg. A társadalom elöregedése tette szükségessé a kialakítását.

Most, nem majd egyszer Egészségügyi téren az utóbbi idõben már számos szakközlemény is foglalkozik a társadalmi idõsödés kérdésével. Úgy tûnik, mintha egy-egy viszonylag újabb tudományos társaság – mint amilyen a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság, vagy az Orvosi Rehabilitáció és a Fizikális Medicina Magyarországi Társasága – feladata lenne az evvel kapcsolatos egészségügyi, szociális, oktatási és más fontos feladatok kézbentartása. Ám az egészségügyben is komoly feldolgozásra váró etikai kérdéssel állunk szemben, amelynek minden szakágazatban érvényesülni kellene. Mi a megfelelõ egészségügyi ellátás a sebészetben, az urológiában, a fül-orr-gégészetben, a szemészetben és más aktívan beavatkozó ágazatokban, mint amilyen a sürgõsségi ellátás, az idõs korosztály számára? Nem a gerontológusok operálnak, nem a rehabilitációsok szabják meg, milyen beavatkozások után szükséges az életminõség helyreállítása. Szakmai és etikai feladat annak eldöntése, milyen esetekben, illetve milyen korhatárokkal lehet és kell különbözõ mûtéteteket végezni az operatív szakmákban? A jelenlegi uralkodó etikai szemlélet legfeljebb nyitott a tevékeny idõskor szakmai hátterének biztosítására, ám ez korántsem általános felfogás. Mindez szépen hangzik, de hol van rá az anyagi és személyi forrás? Mi finanszírozza az egyre szaporodó és tökéletesedõ mûtéti beavatkozásokat, és hol van rá a kiképzett szakember – a szívsebészettõl az urológiáig vagy a fogászatig. Az egészségüggyel kapcsolatban csak a financiális csökkentésrõl olvashatunk, nem a bõvülésrõl. Az öregedés terjedése ugyanakkor szinte párhozamos az egyre újabb operatív és/vagy gyógyszeres fejlõdéssel. A kérdés más irányból a nyugdíjkorhatár változtatásával is napirendre került, tehát a munkaképesség megõrzése, illetve vissza2011; XIX(3–4):32–34

MOTESZ

nyerése közös érdekké válik minden korosztály számára. Ezt azonban az egészségügynek kell biztosítania. A gerontológia számára elsõrendû etikai feladattá válik a különbözõ szakmai ágazatokkal való aktív együttmûködés az új etikai kód érvényesítésére, mert ez egyik ágazatban sem magától értetõdõ, illetve könnyen megvalósítható. Mi az, amit a társadalom fizet, mi az, amire az érdekeltnek telik? Mi dönti el a beavatkozásokat egyéni és társadalmi érdek szerint, az etika vagy az anyagiak? A hazai élet egyik feltûnõ, általános fogyatékossága a hiányos vagy nem megfelelõ formájú kommunikáció. A hiány a társadalom idõsödésével csak fokozódik, mert a betegekkel való amúgy is elégtelen és – gyakran – helytelen kommunikáció az idõsökre legfeljebb udvarias szánakozás, elnézés formájában érvényesül. A partnerviszony orvos, ápoló, gyógytornász, gyógypedagógus és beteg között itt végképen megfeneklik. A kommunikáció etikája ugyancsak kidolgozatlan, illetve megoldásra vár. Az idõskor teljesen normális körülmények között is bizonyos természetes személyiség átalakulásokkal jár. A környezet erre nem készül fel, nem is veszi tudomásul, pedig az említett józanság, tapasztalat épp errõl szól. Sem a családi nevelés, sem az oktatás nem veszi számításba az idõsebbekkel folytatott valódi, konstruktív kommunikáció szükségességét. Együtt élni, együtt dolgozni még távoltól sem természetes, sõt! Mindenki tanult egyéni szokások alapján bánik az idõsebbekkel, néha „megkülönböztetett” tapintattal, udvariassággal, ha a helyzet úgy kívánja. A meglett korúak: a „nénik” és a „bácsik,” akik számára a közlekedési eszközökön esetleg ülõhelyet kell biztosítani. A fejlett országokban ez nem is mindenütt olyan magától értetõdõ, mint a keleti országokban, ahol mélyen gyökerezik a nevelésben. Nálunk elsõsorban a szánalom érzelme mozdul meg – már akiben. Nem valódi együttérzés. Az ilyen alapon felnövekedett nemzedékek számára ma még nem létezik olyan etika, amely valódi, érzelmi és értelmi kommunikációt biztosíthatna. Az egészségügyi gyakorlatban sincsen ez másképpen! Mind a jelen, mind a jövõ számára olyan új etikai kérdésekrõl van szó, amelyek mellett akár vállrándítással is el lehet menni, hiszen a legtöbben nem gondolnak arra, hogy egyszer majd rájuk is sor kerül. A nálunk fejlesztésnek nevezett intervenció elsõsorban a legfiatalabb és fiatal korosztályt célozza meg, mert ma ez tekinthetõ megfelelõ piacnak. Az idõsebb korosztály nem, mert már nincsenek szülõk, illetve olyan hozzátartozók, akik anyagilag ilyen fejlesztési feladatok ellátását támogatnák. Alkalom csak akkor nyílik rá, ha egészségügyi ellátási keretek közt valósítható meg. Ez a helyzet is hozzátartozik az etika fonákjához, és így vissza is érkezünk a gerontológiához és a rehabilitációhoz, mint az idõskor egyedüli biztos egészségügyi támaszpontjaihoz. Természetesen azok, akik ezeket az egészségügyi szakágazatokat MAGAZIN

33


képviselik, személyileg és foglalkozásszerûen is szívükön viselik a fenti kérdéseket. Az idõsebb korosztályban egész sor olyan betegség alakul ki, amelyek erre az életkorra jellemzõek. Sok ilyen betegség elhárítására folynak kutatások, és remélhetõen a társadalom öregedése ellenére csökkenni fog az olyan kórképek betegszáma, mint az Alzheimer vagy a Parkinson kór. Emellett a mozgásszervi betegségek és más folyamatok is jelzik a szervezet elhasználódását és a gyógyszerigények fokozódását. Mindez az adófizetõk pénztárcáját könnyíti. Lépten-nyomon felmerül a kérdés, hogy meddig kell szorgalmazni a rehabilitációban az életminõség helyreállítását vagy megközelítõ javítását? A medicinában ma általános etika gyakran azt sugallja, hogy „úgy is szép életkort élt meg, mit akar még?”. Udvariasabban kifejezve, de burkolt formában ez az általános érzelem, még akkor is, ha az értelem mást igyekszik szóba önteni. Nos, egyénileg mindenki élete végéig akarja a megfelelõ minõségû létet, és ezt a véget önmagában automatikusan a végtelenséggel azonosítja.

Fiatalodó társadalom A vég mellett a kezdet is egyre újabb gyakorlati megoldásokat igényel. A társadalom és az emberiség ugyanis a fejlett országokban észrevétlenül fiatalodik. Az újszülöttek életkora nem ritkán 24-26 fogamzási hét, a súly pedig akár 450-600 g is lehet. Mindezt a társadalom fejlõdése tette lehetõvé speciális inkubátorok, különféle monitorok gyártásával és intenzív osztályok megszervezésével. Közben a genetikus és neurobiológus kutatók lázas munkát fejtenek ki a szervezet, az idegrendszer szerkezetének és mûködésének megismerésére ebben a fejlõdési fázisban, azonban ezen a téren is sok még a tennivaló. A gyakorlatban a vaksággal fenyegetõ retrolentalis fibroplasia azonnali szemészeti beavatkozást igényel, amelyhez felszerelés, tapasztalat és szervezés szükséges. A fejlõdésneurológia, a gyermekgyógyászat és a gyermek ideggyógyászat érdekeltek a tennivalókban. A szülészet és a neonatológia etikai és jogi, illetve gyakorlati kérdéseket vitat világszerte a jó megoldások érvényesítéséért, nem beszélve a következtetések levonásáról az eddigi tapasztalatok alapján. A problémákat persze könnyû felsorolni. Az idõs korosztállyal minden szakterületnek, ha közös alapról is, de egyénileg kellene kidolgoznia munkaviszonyát. Társadalmi, illetve állami feladat az egészségügyi, a szociális és az oktatási vezetés ilyen összehangolása. Az utóbbi az elmúlt

34

MOTESZ

évtizedekben ismételt ígéretek ellenére sem valósult meg a mai napig, pedig az illetékesek postájában újfent szerepelt, illetve szerepel ilyen irányú MOTESZ felkérés. Az érdemi válasz megbeszélése még a jövõre tartozik.. Hazánkban ma „természetes”, hogy ezeket a kérdéseket a csaknem legidõsebb nemzedék veti fel, és nem a fiatalabbak. Ezek a sorok is jelképesek. Külföldön nem feltétlenül ez a helyzet. Szakmai kongresszusokon ismételten hangsúlyt kap az etika alakításának szükségessége, mert az egyes szakágazatok magukra vállalják az õket érintõ feladatok megvitatását. Nemcsak a medicina ismeri fel, hogy a tennivalók nem az ajtón kopogtatnak, hanem bent vannak a lakásban. Vita folyik arról, hogyan lehetne megfelelõ elõrelátó életviteli tervet készíteni különbözõ betegségekben szenvedõk számára. Ehhez szorosan hozzátartozik az egészségügyileg értelemszerû, illetve már értelmetlen kezelés problémája is. A beavatkozások erõltetése, a protokollok erõszakolása épp oly káros, mint a kezelés, mûtét elhagyása financiális okok miatt. Mind szükségesebbé válik a családtagok bevonása a tervezésbe, illetve az egyedülállók számára a szociális és jogi háttér biztosítása. Fiatal teológus nyitott meg egy szakmai kongresszust és azt is elmagyarázta, hogy az egyháznak is meg kell szólalnia ebben a fontos kérdésben és fel kell karolnia az idõsek és a fiatalok együttmûködésének etikai oldalát. Mit tehet maga a hazai orvostársadalom, ha az oktatás nem vállalja súlyponti kérdésnek az idõsek problémáját a fiatalok számára, ha a munkába állíthatóság, a szociális- és az egészségügyi ellátás terén gyengül az anyagi támogatás. A szó elszáll és megszokottá válik – cselekmény nélkül. Az írás elfakul, mire hasznos aktivitás indul. Mégis mindnyájunk érdeke folyamatosan szót emelni és írni, mert mindez cselekményszintre emelheti a tennivalókhoz szükséges etikát. Levelezési cím Dr. Berényi Marianne osztályvezetõ fõorvos Prof. Dr. Katona Ferenc c. egyetemi tanár, fõorvos Fõv. Önkorm. Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai Fejlõdésneurológiai Osztály és Szakrendelés 1032 Budapest, Bécsi út 132. Tel.: (1) 250 2170 Fax: (1) 275 4499 E-mail: [email protected]

MAGAZIN

2011; XIX(3–4):32–34

KLINIKUM ÉS TUDOMÁNY Dr. Katona Ferenc c. egyetemi tanár, fõorvos, a MOTESZ Rehabilitációs Bizottságának elnöke Fõv. Önkorm. Szent János Kórháza és Észak-Budai Egyesített Kórházai – Fejlõdésneurológiai Osztály, Budapest

Recenzió – decemberi szakkönyvismertetõ „First anatomy than physiology, but if physiology never without anatomy”. Elsõ az anatómia utána az élettan, de ha élettan, sohasem anatómia nélkül. Kiss Ferenc anatómia professzor dolgozószobájában ez a szöveg fogadta nagy nyomtatott betûkkel a belépõt egy fali táblán. A Medicina Kiadó betartotta ezt a javaslatot, mert 2011-ben elõször a Kiss-Szentágothai anatómia könyv új korszerûsített kiadásáról, majd Palkovits Miklós professzor készülõ könyvérõl, a fájdalom anatómiájáról jelenhetett meg ismertetés. Ezt követõen került sor októberben az új Élettan tankönyv és kézikönyv ötödik, valamint az átdolgozott Ideggyógyászat tan- és kézikönyv ötödik kiadásának bemutatására. Az elsõ szerzõje és szerkesztõje: Dr. Fonyó Attila professzor, a másiké Dr. Szirmai Imre professzor. A két fontos munkát összeköti, hogy az élettan könyvben szereplõ idegrendszeri részt maga a könyv szer-

2011; XIX(3–4):35–36

MOTESZ

kesztõje írta, a neurológia könyvben pedig számos helyen találkozhat az olvasó az idegrendszer mûködésének élettani ismertetésével. A két pazarul kiállított, jól olvashatóan szerkesztett munka szövegében és gazdag színes képanyagában sok anatómiai adat is szerepel. A képek mindkét könyvben szemet pihentetõen és gondolatot ébresztõen járulnak hozzá a szöveg megértéséhez. A két könyv mély tudományos igényét és teljességre törekvését jelzi, hogy sok fejezete akár önálló kötetet is igényelhetne. Ez valójában a szakágazatok szétválásának a következménye, amire Szirmai Imre professzor is felhívta a figyelmet az Ideggyógyászati Szemlében tavaly megjelent vitaindító közleményében. Az Élettan könyv fejezetei a sejt mûködés elektrofiziológiájáról épp úgy külön kötetben is megjelentethetõk lennének, mint a szív és érmûködésrõl, vagy a nephrológiáról, illetve más területekrõl szólóak. Fonyó professzor például 126 oldalon foglalta össze az idegrendszer mûködését, és röviden utalt a kórfolyamatokra is. Ugyanez érvényes az Ideggyógyászat kötet epilepszia, Parkinson kór, agyi vérkeringési és egyéb fejezeteire. Mind külföldön, mind belföldön számos önálló könyv jelent meg akár egyetlen most említett fejezet tárgykörében, jelezve maguknak a szakmáknak a szétválási folyamatait. A MOTESZ társaságainak fokozatos szaporodása is rámutat ennek a folyamatnak feltartóztathatlanságára. Az alapszakmákra és az ezeket képviselõ szakkönyvekre, azonban változatlanul szükség MAGAZIN

35


van, hiszen a tudományos igényt egy-egy módszer leírásán kívül az adatok összefoglalása, az összefüggések egységgé változtatása teljesíti. Az élettan például egyre mélyebben hatol a folyamatok feltárásában egészen a jelenségek kémiai alapjaiig. Ma az idegrendszer mûködését is a kémiai mediátorok elõállításában illetve szállításában látják, megfelelõ idõben, megfelelõ helyre. A két szakkönyv tartalma ebben a vonatkozásban is egymáshoz kapcsolódik, és ezt tanúsítja együttes megjelenésük, illetve sikeres bemutatásuk. Mi több. a kiadó és a szerzõk szellemessége a jelenlévõk számára azzal a meglepetéssel is szolgált, hogy egymás könyvét mutatták be, alapos felkészültséggel. A Literatura Medica kiadásában ugyancsak ez évben jelent meg Dr. Kékes Ede és Dr. Kiss István professzor könyve: „Hyperurycemia. Az emelkedett húgysav szint cardiovascularis renalis kockázata és teápiás befolyási lehetõségei” címmel. A könyv szerkesztõi és egyben társszerzõi mélyenszántó ismereti anyagot nyújtanak egyetlen klinikai tárgykörben. A könyv – az egyes fejezetek tanúsága szerint – ugyanakkor jó példája annak, hogy egyetlen szakterület mennyi önálló részre osztható. A kitûnõ szakmunka fontos klinikai kérdések élettani alapjaival is foglalkozik, és rámutat 36

MOTESZ

arra, hogy egyetlen betegségcsoport mennyi szétágazó és megfelelõ tudományos oksági megközelítés alapja. A kardiológia, nefrológia és a belgyógyászat más ágazatainak képviselõi számára is fontos újabb ismereteket dokumentáló olvasmány került forgalomba. Minden orvosi, illetve természettudományos kiadó mérlegeli, hogyan ossza be az igényeknek és a tudományos feltételeknek megfelelõen az összefoglaló könyveket és a monografikusabb munkákat. Ma már egy régebben a specializálódás szélén járó téma akár alaptudománynak is számíthat. Egyetlen könyvben, bármilyen legyen is a terjedelme, nem igen lehet összefoglalni egy-egy alapszakma egészét. E mellett olvasási, tanulási igényeinkhez hivatásunkat, életelvitelünket, elfoglaltságainkat sem tudjuk adaptálni. Egy kínai történet megvilágítja ennek nehézségeit, hiszen az õsi Kínában még a betûnyomtatás elõtti idõkben is könyvtárakra való irodalma volt a tudományoknak. Egy fiatal trónörökös együtt nevelkedett tudásra szomjas barátjával, akit trónra lépése után megbízott a tudományok érthetõ összefoglalására, hogy uralkodásában erre támaszkodhasson. Vagy 20 év múlva megjelent a régi barát egy kocsirakomány könyvvel, és biztosította a császárt, hogy minden együtt van kívánságához mérten. Az uralkodó gratulált, de elfoglaltságára tekintettel rövidítettebb anyagot kért, hogy fel is tudja használni. Már nem voltak fiatalok, amikor a hû barát csak oly kevés könyvvel jelent meg, amelyet két szolga is cipelni tudott egy kosárban. „Sajnos nincs idõm, és nem is vagyok már elég fiatal ahhoz, hogy ennyi könyvet elolvashassak.” – szabadkozott a császár. „Nem tudnád egyetlen kötetben sommázni számomra mindennek az értelmét, öreg barátom?”. A már agg tudós idõvel meg is jelent hóna alatt egyetlen összefûzött nagy tekerccsel, ám ezzel az uralkodó halálos ágyához vezették, aki ha nehezen is, de felkönyökölt. „Öreg barátom, köszönöm, de már semmi idõm sem maradt, csak egy mondatban közöld még velem a legfontosabbakat.” A tudós az ágyhoz térdelt és ezt suttogta a haldoklónak: „Születtek, szenvedtek és meghaltak.” Már akkor sem volt elég idõ az olvasásra? MAGAZIN

2011; XIX(3–4):35–36

INNOVÁCIÓ ÉS BIOMEDICINA Prof. Dr. Ertl Tibor tanszékvezetõ egyetemi tanár, a pályázat zsûrijének társelnöke, a MOTESZ elnöke PTE ÁOK – Továbbképzõ Központ, Pécs

A betegek szeretete és hálája mellett idéntõl a szakma támogatását is élvezi a Jubileumi Astellas-díj – Az Év Orvosa Pályázat Tovább állíthatunk jelölteket az 5 szakmai kategóriában – Interjú Prof. Dr. Ertl Tiborral, a zsûri társelnökével „Bizonyára Ön is találkozott már olyan nagyszerû orvossal, aki a gyógyítás nehéz óráiban hõsiesen, fáradtságot nem kímélve tette a dolgát, akinek szakmai tudása, helytállása és embersége évek múlva is elismerést, köszönetet érdemel. Ha igen, kérjük, írja meg és küldje be saját történetét, hogy orvosát és annak kiemelkedõ teljesítményét minél többen megismerhessük!” Nos, ezek a mondatok az idén 5. alkalommal meghirdetett, az orvosok társadalmi megbecsülésének erõsítését fókuszba állító Astellas-díj – Az Év Orvosa Pályázat felhívásában jelentek meg. A pályázathoz 2011ben olyan, a hazai orvos-szakma elõtt méltán ismert és

elismert orvos-személyiségek csatlakoztak, akiknek részvétele, szerepvállalása új lendületet és jelentõs szakmai támogatást adott. A fõvédnöki szerepet Prof. Dr. Sótonyi Péter akadémikus, a zsûri munkájának öszszefogását, vezetését illetõ feladatokat zsûri elnökként Prof. Dr. Perner Ferenc, a zsûri társelnökeként pedig Prof. Dr. Ertl Tibor vállalta el. Az idei pályázat egyik legjelentõsebb újdonsága, hogy a MOTESZ partnerségének köszönhetõen a jelöltállítás és az értékelés fázisában immár az orvos-szakma értékítélete is hangsúlyosan megjelenik. A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége ezzel jelentõsen erõsíti a pályázat szakmai rangját, elismertségét is. A részletekrõl Prof. Dr. Ertl Tibor MOTESZ elnököt kérdeztük.

..................................................................... – Minden orvoskolléga számára fontos a pozitív viszszajelzés. Fontos, hogy idõrõl-idõre lássák, megtapasztalják saját betegeik háláját és a szakma elismerését, hiszen éppen ezen visszajelzések által válhatnak igazán motiváltakká. Az Astellas Pharma által 2006-ban alapított rangos díjjal olyan orvoskollégákat szeretnénk leginkább elismerni, akiknek napi tevékenysége, kollégáihoz és betegeihez való viszonya egyaránt példaértékû. Õk azok, akik gyógyító munkájukkal az orvosok általános elismertségét, megbecsültségét, pályán maradását segíteni, önbecsülését és általános társadalmi presztízsét pedig erõsíteni képesek. – Hogyan, mi alapján történik az értékelés, és hogyan függ össze a betegtörténetekkel, ill. a szakmai vonalon tett jelölések bírálata? – A betegtörténetek és az orvos-szakmai jelölések befogadása a pályázat indulása óta folyamatosan zajlik. Míg az elõbbi a laikus közönség, a páciensek – fõként esetjellegû – tapasztalataira épül, addig az orvos-szakmai jelölés alapját az adott orvos folyamatos mûködésének jellemzõi befolyásolják. Mivel az értékelõ zsûri a jelölési idõszak le2011; XIX(3–4):37–38

MOTESZ

zártát követõen alapvetõen az Orvos Világszervezet (WMA) Genfi Nyilatkozata és Orvosi Etikai Kézikönyve által rögzített szempontok szerint fog eljárni, kézenfekvõ, hogy ez a szempontrendszer már a jelöltállítás fázisában is az egyik legfontosabb kottát jelenti. Ennek lényegi elemei közé tartozik például a jelöltek munkásságának, személyiségének szakmai és etikai minõsége, a betegekhez és kollégákhoz való viszony, a mester-tanítvány kapcsolat, valamint a társadalmi felelõsségvállalás intenzitása és jellege. – A kiírók és a felkért zsûri az értékelést és döntés indoklását milyen „sorvezetõ” mentén teszik? – Az „örök orvosi erények” megtestesítése, a nyitottság az új, korszerû szemléletre és orvosi gyakorlatra egyaránt értékelendõ jellemzõ. A ritka, de kiemelt figyelemre érdemes kiemelkedõ szakmai teljesítmények, hosszú távon magas szakmai-, emberi színvonalú tevékenység szintén fontos szempont. Az optimális jelölt mindkettõvel bír. Fontos elvárás továbbá az is, hogy a jelölt betegekkel ápolt példás kapcsolatát az adott szakterületen érvényes korszerû orvosi gyakorlat, a kommunikáció, a rendelkezésre MAGAZIN

37

INNOVÁCIÓ ÉS BIOMEDICINA

állás és a szervezõ-vezetõ munka, a humanista, etikus magatartás jellemezze. A zsûri szívesen veszi a felterjesztéshez a jelölt alkalmasságát alátámasztó esetek, rövid történetek, betegbeszámolók csatolását. Fontos, hogy a jelölt kolléga elismertsége mind a saját szakterületének orvos mûvelõi körében, mind a szakmai tevékenységi területén – intézmény, ellátási terület – dolgozó vezetõk és nem orvos munkatársak részérõl is alátámasztott legyen. A döntésnél kiemelt prioritást kap a mesterhez és a tanítványhoz fûzõdõ kapcsolat is. A zsûri a kategóriánként kiválasztott három-három jelölt esetében a jelöltek által megnevezett „mester” és „tanítvány” megkeresésével ezt külön is vizsgálja. Lényeges kritériumnak tartjuk – és ez a pályázati értékelésben is érzékelhetõ módon megjelenik –, hogy a jelölt aktívan – nem szükségszerûen vezetõként – vegyen részt a szakmai és a társadalmi közéletben is. A médiabeli megjelenés és ismertség is hasonlóan értékes jellemzõ lehet, hiszen a példaértékû teljesítmény és életvitel e csatornán keresztül is éppen a pályázat által is preferált társadalmi megbecsülés irányába mutathat. A zsûri mindezek mellett a döntésekor arra törekszik, hogy a kiválasztottak ne csupán a nyilvános fórumokon megszokottan elismert, a mindenkori elit, meg a médiaszereplõk számára, hanem az orvosi szakma és a társadalom “hallgatag” többsége számára is elfogadható személyiségek legyenek. – A díjazottak különbözõ kategóriákba soroltatnak... – Az öt kategória egyikében háziorvosok, házi gyermekorvosok és iskolaorvosok jelölhetõk. A diagnosztikai szakterületekrõl elsõsorban az önálló, önmagában is sokrétû laboratóriumi-, képalkotó- és patológiai diagnosztika területein dolgozók jöhetnek számításba. A sebészeti szakterületek kategóriában olyan szakorvosok jelölhetõk, akik életpályájuk során sebészeti beavatkozásokat aktívan végzõ gyógyító orvosok. A belgyógyászat területérõl olyan szakorvosok jelölhetõk, akik gyógyító tevékenységük során olyan kórismézési és gyógyító beavatkozásokat alkalmaznak, ami nem jár az élõ emberi testüregek, szervek sebészi feltárásával és ehhez kapcsolódó egyéb beavatkozásokkal. Õk azok az orvosok, akik elsõsorban megelõzéssel, tanácsadással, gyógyszerek, különféle mûszerek és orvosi eszközök, gépek alkalmazásával, gyógymódok elõírásával avatkoznak be a kórfolyamatokba. Ide sorolhatók az idõk során a belgyógyászatból önállósult szakmák képviselõi mellett például az intenzív terápiás -, neurológus -, pszichiáter szakorvosok. A krónikus és rehabilitációs szakterületek orvosai is jelölhetõk a pályázatra. Azok, akiknek napi orvosi munkájukat érdeklõdésükbõl, feladatkörükbõl, intézményi 38

MOTESZ

hátterükbõl adódóan a különbözõ szervrendszeri betegek egészségi állapotának stabilizálása, fenntartása, helyreállítása jelenti. A hagyományos területek – mint pl. a mozgásszervi, légzõszervi, keringési, idegrendszeri vagy balesetek utáni gyermek és felnõtt krónikus ellátás és rehabilitáció – mûvelõi mellett újabb területek, mint onkológiai rehabilitáció, a krónikus gondozási tevékenység, a kómás betegek ellátása, az idõskori krónikus ellátások, továbbá az életvégi ellátás hospice mûvelõi egyaránt figyelembe veendõk a jelölésnél. – A nagy orvos-egyéniségek sokrétû tevékenysége és a medicina fejlõdése okozhat besorolási gondokat? – Ha igen, akkor a zsûri a döntést magára vállalja. – Mi történik a jelölések határidejének lejártát követõen? – Orvos-szakmai jelölések – az eredeti kiírástól eltérõen – néhány héttel tovább, azaz 2012. január 6-a éjfélig küldhetõk be. A zárást követõen a zsûri valamennyi beérkezett jelölt anyagát részletesen áttekinti, majd konszenzusos alapon kiválasztja közülük azt a kategóriánkénti 3-3 orvost, akikrõl úgy gondolja, idén õk állnak legközelebb a díj elnyeréséhez. Az ilyen módon döntõbe jutott jelöltek januárban egy többszintû orvos-szakmai értékelésen esnek át, amelynek eredményét csak a zsûri fogja megismerni. – Kikbõl áll a zsûri? – Az adott szakterületek kiválóságai mondtak a felkérésre igent. Dr. Ferencz Judit (Háziorvosi Szolgálat, Devecser), Prof. Dr. Hajnal Ferenc (Szegedi Tudományegyetem, Háziorvosi Intézet), Dr. Huszár András (Házi Gyermekorvosi Szolgálat, Budapest), Prof. Dr. Kappelmayer János (Debreceni Tudományegyetem, Klinikai Biokémiai és Molekuláris Patológiai Intézet), Prof. Dr. Palkó András (Szegedi Tudományegyetem Radiológiai Klinika), Prof. Dr. Schaff Zsuzsa (Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézet), Prof. Dr. De Chatel Rudolf (Semmelweis Egyetem, I. sz. Belklinika), Prof. Dr. Komoly Sámuel (Pécsi Tudományegyetem, Neurológiai klinika), Dr. Bittner Nóra (Szent Borbála Kórház, Tatabánya), Prof. Dr. Bódis József (Pécsi Tudományegyetem, Szülészeti és Nõgyógyászati klinika), Prof. Dr. Oláh Attila (Petz Aladár Megyei Oktatókórház, Gyõr), Dr. Klára Tamás (Soproni Kórház, Traumatológiai Osztály), Dr. Muszbek Katalin (Magyar Hospice Alapítvány), Dr. Dénes Zoltán (Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet), valamint a korábban említett Prof. Dr. Perner Ferenc (Semmelweis Egyetem, Transzplantációs Klinika), mint a zsûri elnöke és jómagam, mint a zsûri társelnöke. Krasznai Éva MAGAZIN

2011; XIX(3–4):37–38

INNOVÁCIÓ ÉS BIOMEDICINA Dr. Markovich György ügyvezetõ igazgató Astellas Pharma Kft., Budapest

A betegek szeretete és hálája mellett idéntõl a szakma támogatását is élvezi a Jubileumi Astellas-díj – Az Év Orvosa Pályázat Tovább állíthatunk jelölteket az 5 szakmai kategóriában – Interjú Markovich Györggyel, az Astellas Pharma Kft. ügyvezetõjével Az Astellas-díjat 2006-ban az Astellas Pharma Kft. az egészségügy területén tapasztalható, ám a média által igencsak „mellõzött” pozitív történetek, példák bemutatása, valamint azokon keresztül az orvosok társadalmi megbecsülésének erõsítése céljából alapította. A díj elnyerésére idén októberben ötödszörre

meghirdetett Az Év Orvosa 2011 Pályázat már nem csak a betegek, hanem a szakma számára is lehetõséget kínál arra, hogy közremûködésük által a példaértékû orvosbeteg kapcsolatok a felszínre kerüljenek és az áldozatos munkát végzõ orvosokat minél többen megismerjék. A díj az elmúlt években egyre ismertebbé és rangosabbá vált. Dr. Markovich Györggyel, a díjat alapító Astellas Pharma Kft. ügyvezetõ igazgatójával beszélgettünk.

..................................................................... – Generációkon át visszamenõleg orvos családból származom és szakmai pályafutásom is javarészt e területhez kötõdik, így jól ismerem a gyógyítók sokszor rendkívül nehéz, embert próbáló világát. Elismeréssel állok a nagyszerû emberi és orvosi teljesítmények elõtt és rendkívül méltatlannak tartom, amikor például a média épp ezekrõl nem ejt egyetlen szót sem. Az elmúlt években számos olyan híradással lehetett találkozni, amikor az újságíró az adott ügyben érintett orvost méltatlanul és megalapozatlanul marasztalta el, hozta lehetetlen helyzetbe. Az ilyen szenzációnak számító történetek egy pillanat alatt romba dönthetik a becsületes munkával töltött éveket. A szenzáció, s pusztán a szenzáció miatt felnagyított esetek nem csak az érintett orvos, hanem a teljes orvosi szakma megítélése szempontjából is rendkívül károsak. Ezért is tartom különösen fontosnak, hogy mindezek ellensúlyozására a kórházakban, klinikákon, rendelõintézetekben és más gyógyító intézményekben elõforduló pozitív esetek, történetek minél többek számára váljanak ismertté, s hogy ezáltal az orvosok hazai társadalmi megítélése némiképp javulhasson. Az idei pályázat mérföldkõ mindannyiunk számára, hisz a MOTESZ partnersége révén mostantól a betegek háláját és köszönetét kifejezõ betegtörténetek mellett az orvos szakma értékítéletét tükrözõ szakmai jelölések befogadására is lehetõségünk nyílik.

2011; XIX(3–4):39–39

MOTESZ

– Szûk másfél hónap alatt közel 200 darab, egyenként is remek, nagyszerû emberi és orvosi teljesítményt fókuszba állító történet érkezett. – A történetekkel jelölt orvosok között idén is szép számmal találunk háziorvosokat. Ez számomra azt is mutatja, hogy a betegek bizalma, szeretete nem csak a kórházakban megtapasztalt „extrém” helyzetekben erõsödik fel, hanem a mindennapokban megélt orvos-beteg kapcsolatok szintjén is intenzíven jelen van. Emellett persze továbbra is megfigyelhetõ trend, hogy a történetet beküldõk a kórházi kezeléseket végzõ orvosaikat is hálával és szeretettel ajánlják a díjra. – A fél évtized alatt a pályázattal kapcsolatosan milyen tapasztalatokat gyûjtöttek? – Hihetetlen az az erõ, amely évrõl-évre e pályázaton keresztül a betegek, s idéntõl a szakma oldaláról egyaránt megjelenik. Akikkel együttmûködünk, saját megélt példájukon keresztül pontosan tudják, hogy a kezelés és gyógyulás folyamatában bizony igenis vannak pozitív történetek. Meggyõzõdésünk, hogy minél többek számára tesszük láthatóvá e pozitív tapasztalatokat, annál szélesebb körben tehetünk az orvosi szakma és hivatás társadalmi elismertségéért. Krasznai Éva

MAGAZIN

39

NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGÜNK Dr. Magyari Zoltán UEMS alelnök, a Nemzetközi rovat vezetõje

Beszámoló az UEMS (Szakorvosok Európai Uniója) október 5-8. között tartott nápolyi ülésérõl Az UEMS (Szakorvosok Európai Uniója) 2011. október 5-8. között tartotta Nápolyban éves ülését. A nápolyi öböl partján álló szálloda a Castel d’lovo erõdre néz, kicsit kitekintve a Vezúv látszik. A gyönyörû kilátáshoz gyönyörû októberi idõ társult. A vezetõség (Enlarged Executive) utolsó ülését tartotta jelenlegi formájában. Új törvényt fogadtunk el májusban, miszerint mostantól 4 évre szól a megbízatás, és a titkár is választott poszt lesz. Sok vita után végül a Tanács kétszeri szavazásával felfüggesztette Luxemburg és Latvia szavazati jogát, mert éveken át nem fizettek tagdíjat. Bulgária már a kizárás határára került 3 éves hátraléka miatt. Elsõ napon a rutin szavazások után a továbbképzés syllabuszát (European Accreditation Council for CME: EACCME) vitattuk meg, melyet Edwin Bormann dolgozott át. Továbbra is 1 óra után jár 1 pont. A beadott tervezetet két ellenõr bírálja el, és megadja a kívánt pontokat. A szervezõknek bizonyítaniuk kell a kongresszus minõségét, megnevezni a minõsített elõadókat és az elõadások hivatalos nyelvét. A kongresszus tudományos programjában nem szerepelhet a szponzor neve és logója. Külön oldalon lehet felsorolni a közremûködõket. Amennyiben a cég szervez szatellita programot, azt a prospektusban külön részben lehet az ipari szponzor nevével együtt feltüntetni, de az ezeken az eseményeken való részvételért nem lehet kreditpontokat adni. A kongresszus címében nem lehet egy kitüntetett termék nevét megadni (pl.: Workshop a daVinci robottal) Ez ugyan nagy vitát váltott ki, de bizonyos megszorításokkal egyezségre jutottak. Az UEMS pontok (fura a neve: ECMEC – European CME credits) elfogadottak az USA-ban, Kanadában és Dubaiban. 300 résztvevõ= 450 €, 500=650 €. A több ezres programok relatíve olcsóbbak (pl. 5.000 felett 3250 €) Több szakma bemutatta az UEMS kiképzési útmutatója 6. fejezetét, ami tulajdonképpen a szakma curriculuma (Charter on Specialist Training). Igen fontos munka zajlik ehhez kapcsolódóan, mert 2011; XIX(3–4):41–42

MOTESZ

ezeknek az együttese alkotja majd azt a log book-ot, ami az elfogadott szakképesítések harmonizált és általánosan elfogadott formája lesz. Nagy többséggel fogadtuk el Olof Flodmark professzor beszámolóját az intervenciós neuro- radiológiáról (INR). Természetesen MJC formában kívánnak mûködni (neuro-radiológus, neurológus, idegsebész, érsebész, intervenciós radiológus, kardiológus). A jelentkezõnek kiképzett szakorvosnak kell lennie legalább 7 éves tapasztalattal – 2 év INR-i, 1 év klinikai neurológiai és 1 év neuro-radiológiai ajánlott. Az oktató klinikákon évente 150-200 eset szükséges ahhoz, hogy a megfelelõ gyakorlatot tanár és tanuló egyaránt megszerezze. A kiképzés 4 évet vesz igénybe, hiszen szinte a legnagyobb fejlõdés itt mutatkozott, teljesítve a minimal invazív sebészet követelményeit, sürgõsségi elvárásoknak megfelelve. Az ismert eljárások hihetetlen terheket rónak az egészségügyi biztosítókra, hiszen egy intravasalis aorta billentyû 60.000 €. abban az országban, ahol ezt megengedhetik maguknak, Természetesen a fiatal beteg szinte azonnal teljesen rehabilitálható. Ma már elmondható, hogy elsõ kardiális infarktusban meghalni súlyos hiba mind a beteg, mind az ellátórendszer részérõl. Az oro-maxillo-faciális sebészet még sok harmonizációt igényel. Olaszországban továbbra is sok fogász dolgozik, és nehéz a határokat meghúzni, hiszen sok érdeket és szerzett jogot sértene akármilyen változtatás. Az újonnan beadott tervezet említi a különbségeket, és a tevékenységi körbe bekerült a kozmetikai-plasztikai sebészet fogalma is. A manuális medicina még nagyobb vihart kavart. Dr. Teyssadier és Locher elég kimerítõ elõadásban ismertette a leselkedõ veszélyeket. Az USA-ban a Medical Doctor (MD) és Osteopath Doctor (OD) fokozatok – a különbözõ curriculum ellenére – azonos szinten elfogadottak a társadalomban. Ehhez csatlakoznak a mind szélesebb körben megjelenõ TCM doktorok (Traditional Chinese Medicine). Az orvosi társadalom egyébként is sanda szemmel nézi a fejleményeket, ami nem csoda, ha a mellékelt 2000. évekbõl származó cikket olvassuk Az elõadás elmagyarázta az osteopathia, chiropraxis és a manuálterápia közötti különbséget az elõadók értelmezésében. MAGAZIN

41

NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGÜNK

Legfontosabb megállapítás a Tanácstól, hogy induljanak el MJC szervezése felé (Multidisciplinary Joint Committee), aminek sok feltétele van, fontos ugyanis, hogy a nem-konvencionális medicinát ne tiltsuk, hanem teremtsünk számára olyan, orvosok által kontrollált körülményeket/feltételeket, amelyek biztosítják a kiszolgáltatott betegek biztonságát és a beavatkozások protokollját – mindenek elõtt az orvos részvételét a tevékenységben. Le kell hántani a sok csodavárást róla. Ezen területek és eljárásaik elsõsorban a mozgásszervi panaszok kezelésére javasoltak. Magától értetõdõen mindazon szakmák köré csoportosulnak majd, amelyek szintén a felmerülõ problémákat kezelik. Elfogadtuk a Medico Microbiológia curriculumát különös tekintettel az ún. 6. fejezetre, mely a pontos leírása a tevékenységnek. A sürgõsségi orvostan, ami eddig MJC-ként mûködött, önálló elismerésért folyamodott. Ebben kissé megosztott volt a Tanács, de jelentõs többséggel elfogadták a kezdeményezést. Meglepõ bejelentést tett Svájc: 2011. januártól megszüntetik a háziorvos-képzést, a továbbiakban belgyógyászati képzettséghez kötik az állások betöltését. Hasonló megoldást fontolgat, de sokkal lassúbb lépésekben, Ausztria és Németország is, de egyelõre csak figyelik a fejleményeket. Megvásárolták az új székházat és elkezdõdött az átépítése. Jelentõs költség lesz, és az elképzelés szerint 1-2 év múlva elkészül az új Domus Medica. Ismét felmerült a munkaidõ kérdése. E téren semmi változás, a politikusok nem akarnak haladni. Mindkét oldalon felsorakoztak a csapatok. Elõadást is hallottunk a hosszú munkaidõ egészségkárosító hatásáról. Jellemzõ módon 2753 orvosi cikk taglalja a hátrányait, de az orvostársadalommal ebbõl összesen csak 51 foglalkozik. Az a – sajnálatos – meghatározás született, hogy az orvos is hasonlóan szenved a hosszabb munkaidõtõl, tehát minket is megillet a védelem, nem csak a társadalom többi részét. Szomorú végszóként jelentették be, hogy Csehországban vizsgálat indult, miután egy orvos 4 napi folyamatos ügyelet után a munkahelyén meghalt. 42

MOTESZ

Örökös probléma az orvosok szabad mozgása. Ez korábban nagyon kívánatos volt, hiszen tudjuk a korábbi politikai magyarázatokat: • Anyagiak hiánya; • Rosszabb felszereltség; • Rosszabb munkafeltételek. • A sajtó negatív propagandája. Ez utóbbihoz tenném hozzá, mint gyakorló orvos: Az elmúlt évtizedekben a sajtó vette magának a bátorságot, hogy okkal-ok nélkül lejárassa az egészségügyieket. Ennek sokáig politikai tartalma is volt, aztán késõbb már csak lendületbõl, a régi megszokásból tették. Nem vitatható, hogy sok közöttünk a hibáztatható alkalmazott. Sokan szeretik a pénzt, a hatalmat – szemben a társadalom többi résztvevõjével, akik pénz nélkül is hajlandók dolgozni. Megunva a pénztelenséget és a csökkenõ társadalmi megbecsülést, az egészségügyiek a csendes megoldást választották: elmentek és mennek továbbra is. Lehet tovább gyûlölködni, a nõvért elüldözni, csak meg kell kérni a hangulatkeltõket – kiket megnevezni sem merek – álljanak az elmentek helyére. A kongresszuson ugyanis kiderült, hogy az anyagiak mellett a rossz társadalmi közérzet a fõ mozgatóerõ. Nem vitatható, hogy ez a trend megtalálható nyugaton is, de ott az anyagiak javítanak a helyzeten (ismerjük a mondást: „Van az a pénz, amiért korpás a hajam”). Az elmúlt évben egész végzõs orvosi évfolyamnak megfelelõ számú ember vette a sátorfáját. Lehet õket kritizálni – én teszem is –, hiszen a mi pénzünkön tanultak, de sajnos csak egy diktatúra vagy a vasfüggöny tudja a vonulókat megállítani. Hasonló a helyzet persze más „keleti” országban is, de ez minket nem igazán vigasztal. Mivel hazánkban van az egyik leginkább elismert európai orvosegyetem, az itteni diploma jelentõsen felértékeli birtokosát. Sajnálkozni lehet, de attól még kelet „egészségügyi sivatag” marad. Ismerve öregedõ társadalmunkat – beleértve a cikk szerzõjét is – nem lesz, aki kezelje, ápolja õket – engem. Ez nem a 24. óra, már holnapután vagyunk!!! Végezetül új Elnökséget választottak. Az eddigi titkár elbukott a választásokon, a többiek teljesítették a 2x3 évet, így az Õ helyükre újat választottak. Közéjük tartoztam én is, ezért 13 évi UEMS funkció után – amennyiben a MOTESZ továbbra is megbíz – folytatom tevékenységemet Hazánk képviseletében. Az új Elnökség Romuald Krajewski Edwin Borman Giorgio Berchichi Zlatko Fras Hans-Péter Ulrich Hans Helmqvist Salvatore Ramuscello Jan Skhra MAGAZIN

elnök titkár pénztáros kapcsolati referens alelnök alelnök alelnök alelnök 2011; XIX(3–4):41–42

NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGÜNK Dr. Balogh Sándor, az UEMO pénztárosa, a MOTESZ alelnöke Országos Alapellátási Intézet, Budapest

A magyar UEMO (Általános Orvosok Európai Uniója) Elnökség elsõ éve Interjú Dr. Balogh Sándorral, az UEMO pénztárosával November 11-12-én tartotta õszi ülését az UEMO (Általános Orvososok Európai Uniója). Az olasz tagtársaság volt a szervezõ. Az esemény

helyszínéül – Olaszország egyesülésének 150. évfordulója okán – a csodás Torino szolgált. A rendezvényrõl a magyar Elnökség egyik képviselõjével, Dr. Balogh Sándorral beszélgettünk.

..................................................................... – Az UEMO magyar Elnöksége a Budapesten rendezett tavaszi Közgyûléssel (június 3-4.) lépett hivatalba. A torinói ülés volt az elsõ évének záróülése. Mik voltak a fõbb megállapítások? – A szakmai program gerince a European Comission (EC) Professional Recognition Directive revíziójának témája volt. Az UEMO szeptember 15-i határidõvel adta meg a konzultáció kérdéseit. A direktíva keretében hangsúlyozta a háziorvostan szakképesítésének elismerését. A tagság továbbá a képzés kritériumainak standardizálását tartotta fontosnak. Az EU kérdése mindenekelõtt az orvos-, ápoló- és szülésznõi képzés idõtartamára vonatkozott, években és órákban kifejezve. Az UEMO az orvosi posztgraduális képzés standardizálását szorgalmazza. – Ha jól tudom, a korlátozott jogosultság alkalmazását az UEMO – a többi orvos-szervezettel együtt – visszautasítja. – Igen, hiszen az akadályozná a nehezen kezelhetõ betegek felé a kommunikációt, s ezzel a betegbiztonságot veszélyeztetné. – Az UEMO tagsága az európai orvos-szervezetek (EMO) közös állásfoglalását a direktíva fõ pontjaira vonatkozóan jóváhagyta? – Természetesen, ugyanis ebben a szakemberek mobilitása és a betegek biztonsága jelentik a prioritást. Az UEMO összeállított állásfoglalása a háziorvostan szakképesítés elismertetését szolgálja. Ehhez a többi EMO jóváhagyó támogatását kéri. 2011; XIX(3–4):43–44

MOTESZ

– Mi a következõ tennivaló? – A Direktíva revíziójának következõ lépése az EU parlamenti vitára bocsátás, és az UEMO részérõl pedig a DG Internal Market and Services felelõs vezetõjével való személyes konzultáció megszervezése. Tudni kell, hogy az UEMO témakörönkénti feladatait munkacsoportok keretében végzi. Ezen munkacsoportok hatékonyságának fokozása a torinói ülésen is cél volt. Két munkacsoport munkája fejezõdött be: a minõségbiztosítással foglalkozóé, valamint a háziorvoslásban végbemenõ generációváltással foglalkozóé, ugyanis azt a szakmai állásfoglalást, amelyet kidolgoztak, a Közgyûlés már korábban elfogadta. – Ezen a találkozón új munkacsoport nem szervezõdött? – De igen, egy új munkacsoport indult, taglalva a háziorvosi tevékenység komplexitását, illetve a kompetencia kérdéseit. Az UEMO szakmapolitikai tanácsadója a résztvevõket arról tájékoztatta, hogy az EC az Európai Egészségügyi Dolgozókról szóló akcióterv kialakításán dolgozik. Miután az ápolók szervezetei komoly lobby tevékenységet folytatnak, így az orvos-szervezetek érdekeinek képviselete is idõszerû ebben a témában. – Milyen témákat tárgyaltak még? – A munkacsoport a kompetencia-határok meghatározásának szükségességével is foglalkozott. Kimondatott például, hogy azon ellátás feldarabolása kerülendõ, amely érdekében a háziorvosok tevékenységét elõtérbe kell helyezni, hiszen õk egyedüli szakemberek, akik általános, „differenciálatlan” ellátást nyújtanak. A csapatmunka alapjainak lefektetése rendkívül fontos. Tisztázandó MAGAZIN

43

NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGÜNK

ugyanis, hogy ki felelõs az integrált ellátásért. A feladatok átadásánál (task shifting) orvos és nõvér között az alacsony minõség és a költségcsökkentés nem szabad cél legyen. Helyette sokkal inkább a jobb betegellátás a fontos! – Két projektben is partnerként nyert finanszírozást az UEMO magyar Elnöksége. Melyek ezek? – Az egyik (SMART) 31 ország háziorvosainak bevonásával a háziorvosok informatikai gyakorlati alkalmazások használatának kutatásáról szól. A várható eredmények az elõremozdító és akadályozó tényezõk feltárásával a jól mûködõ példák azonosítását, a jó gyakorlat kialakítását segítik. A másik projekt (TELL ME) a járvá-

nyos idõszak során történõ kommunikáció kutatását szolgálja. Felkutatja azon evidenciákat, amik olyan modellek megalkotását segítik, amelyek a fertõzõ betegségek kockázati tényezõinek hatékony kommunikációját teszik lehetõvé. – Mit tett még a magyar Elnökség? – Hasznosan segítette az új tagok bevonását. Tudni kell pl, hogy miután a korábbi török tag már 2 éve nem jelentkezik, Törökország képviseletének megújítása idõszerû, az õszi ülésen pedig – Románia mellett – már új török társaság vett részt. Krasznai Éva

A MOTESZ Gazdasági Osztálya teljeskörû könyvelési–, pénzügyi– és deviza szolgáltatás nyújtásával áll az érdeklõdõk rendelkezésére. Fõbb szolgáltatásaink: • devizaügyintézés • mérleg • eredménykimutatás • bérszámfejtés • bevallások készítése

Kapcsolatfelvétel: MOTESZ Gazdasági Osztály • Tel.: (1) 312 2389 / 312 3807 • Fax: (1) 383 7918 • E–mail: [email protected] 44

MOTESZ

MAGAZIN

2011; XIX(3–4):43–44

MOTESZ TÁJÉKOZTATÓK, HÍREK, FELHÍVÁSOK Dr. Nemes Attila egyetemi tanár, a MOTESZ Tanácsadó Testületének elnöke, a Klinikai rovat vezetõje

Tájékoztatás a MOTESZ és a Semmelweis Alumni Iroda együttmûködésérõl

Megalakult a Semmelweis Alumni Iroda 2011. áprilisában megalakult a Semmelweis Alumni Iroda, melynek elsõdleges feladata a Semmelweis Egyetem, az öregdiákok, az oktatók, a vendégoktatók és a kutatók (együtt alumni) közötti kapcsolat ápolása. Az „alumni” latin eredetû szó, jelentése Magyarországon még nem általánosan ismert. Mégis ezen szó használata mellett döntött az Egyetem vezetése, mivel hasonlóan sok más egyetemhez, nem csak a szó eredeti jelentése (öregdiák, véndiák) szerinti csoporttal kívánja a Semmelweis Alumni Irodán keresztül a kapcsolatot tartani, hanem annál egy jelentõsen szélesebb körrel, amelyre a szó ma már sok helyen használt kibõvült értelme utal. Semmelweis Alumni lehet a Semmelweis Egyetemen, illetve jogelõdjein (PPTE, BOTE, SOTE, HIETE, Egészségügyi Fõiskola, TF, TE stb.) végzett magyar és idegen nyelvû hallgató, jelenlegi vagy régebbi (vendég)oktató, (vendég)kutató, továbbá mindazok, akik legalább 2 évet elvégeztek az egyetemen. A tervek szerint a tevékenység folyamatos bõvítése során az Iroda aktív közremûködést vállal évfolyam- és csoporttalálkozók megszervezésében, lebonyolításában, és segítséget nyújt az egykori társak, tanárok megtalálásához. Szakmai és közösségi programokat szervez, valamint aktívan segíti tagjai szakmai és személyes kapcsolatteremtését. Informálja tagjait az Egyetem által legfontosabbnak ítélt szakmai kérdésekrõl és fejleményekrõl, oktatási és tudományos hírekrõl. Tájékoztatást nyújt szakmához kapcsolódó eseményekrõl, ösztöndíjakról és továbbképzési lehetõségekrõl. Az alumni tagság betekintést enged az egykori hallgatóknak, egyetemi polgároknak az egyetem mai életébe, az ott folyó oktató és tu2011; XIX(3–4):45–45

MOTESZ

dományos munkába. Az Iroda a karrier-irodákkal szorosan együttmûködve állásajánlatokat közvetít, továbbképzéseket biztosít az alumni tagok részére. A tervei között szerepel továbbá kedvezmények biztosítása is, melyet tagkártya kiváltásával lehet igénybe venni a közeljövõben. A kitûzött célokat szolgálja majd a készülõ Semmelweis Világ közösségi portál, amely elõsegíti a fennálló kapcsolatok meghosszabbítását és a kapcsolattartást azzal a szakmai közösséggel, amelyben a tagok az évek során együtt tanultak, ill. oktató- és/vagy kutatómunkát végeztek. A közösségi portál weboldalon keresztül is elérhetõ lesz. Hasonló céllal szervezik a havi rendszerességgel megrendezésre kerülõ kirándulásokat és kulturális programokat is Az Iroda legutóbbi – jelentõs érdeklõdéssel kísért és nagy sikerrel zárult – programja a 2011. november 25-én megrendezésre került Semmelweis Alumni Találkozó volt, melyre a szervezõk az Egyetem, illetve annak jogelõdjeinek volt hallgatóit, különösen a jubiláns évfolyamokban (1951, 1961…) végzetteket várták. Az alumni tagság regisztrációhoz kötött. A fél éve mûködõ iroda közremûködésével a Semmelweis Alumni már közel 2000 tagot számlál. Csatlakozni és a Semmelweis Alumni aktuális híreirõl, ill. tevékenységérõl bõvebben olvasni a frissen elkészült honlapon lehet. Prof. Dr. Nemes Attila a MOTESZ és a SE Alumni Iroda közötti együttmûködés felelõse és koordinátora

Az Alumni Iroda elérhetõsége Postacím: Telefon: Fax: E-mail: Honlap:

1085 Budapest, Rökk Szilárd u. 13. fszt. (1) 266 7359 (1) 317 1042 [email protected] http://alumni.semmelweis-univ.hu Ügyfélfogadási idõ: hétfõ és szerda 9-11 óra csütörtök 14-16 óra

MAGAZIN

45

MOTESZ TÁJÉKOZTATÓK, HÍREK, FELHÍVÁSOK

Beszámoló az évzáró Szövetségi Tanácsülésrõl A MOTESZ Szövetségi Tanácsa 2011. december 6-án az Aesculap Akadémián tartotta ünnepélyes záróülését. A napirendi pontok a következõek voltak: 1. Elnöki beszámoló a Szövetség 2011. évben végzett munkájáról 2. Felügyelõ Bizottság beszámolója 3. Tisztségviselõ választás 4. Alapszabály módosítása 5. 2010. évi MOTESZ-díj és Díszoklevelek ünnepélyes átadása 6. Tájékoztatás az elõzõ ülés hozzászólásai alapján készült MOTESZ állásfoglalásról 7. Tájékoztatás az egészségügyi ellátórendszer helyzetérõl, a jövõ évi intézkedésekrõl A számos témát felölelõ és igen konstruktív ülésen – Prof. Dr. Ertl Tibor, a MOTESZ elnökének megnyitóját követõen – Prof. Dr. Kiss István, a MOTESZ elõzõ elnöke ismertetett a vendégekkel egy hosszabb idõszakot felölelõ, részletgazdag visszatekintést abból az alkalomból, hogy a MOTESZ idén ünnepelte fennállásának 45. évfordulóját. Az elõterjesztést követõen került sor az Elnöki beszámoló ismertetésére, melyet minden résztvevõ kézhez kapott, az érdeklõdõk pedig megtekinthetik a weboldalon (www.motesz.hu). Ertl elnök úr értékelte az elmúlt év eseményeit, a Szövetség munkáját, melyek közül olyan jelentõs területekrõl beszélt, mint a MOTESZ közremûködése a szakmai kollégiumi tanácsok létrehozásában, az egyetemekkel való együttmûködés (DE OEC és Semmelweis Alumni Iroda), valamint kiemelte a nemzetközi kapcsolatok vonatkozásában a Kínai Orvosszövetséggel (CMA) való bilaterális együttmûködés meghatározó szerepét és azt az örvendetes tényt, hogy az UEMO-ban jelenleg magyar Elnökség mûködik, melynek valamennyi (Prof. Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Balogh Sándor és Dr. Papp Rená-

46

MOTESZ

ta) tagja a MOTESZ Elnökségében vagy pedig szakbizottságaiban tevékenykedik. Nemzetközi tevékenységünkhöz kapcsolódva, szomorú kötelességnek eleget téve, a jelenlévõk egyperces néma felállással adóztak a közelmúltban elhunyt Dr. Jörg-Dietrich Hoppe professzor – a Német Orvosi Kamara volt elnöke – emlékének, akinek meghatározó szerepe volt a MOTESZ bilaterális kapcsolataiban, a kamarával való együttmûködésben, és akivel sokéves baráti kapcsolatot ápolt a Szövetség.

A MOTESZ novemberi Szövetségi Tanácsülésén bemutattak egy állásfoglalás-tervezetet az egészségügyi ellátórendszerrel összefüggésben, melyet vitára bocsátottak a tagtársaságok képviselõi között. Az ülésen elfogadott határozatnak megfelelõen valamennyi elhangzott javaslat és vélemény gondosan mérlegelésre, majd felhasználásra került. Dr. Oberfrank Ferenc, a MOTESZ alelnöke, az Orvosi Etikai és Társadalmi Kérdések Bizottságának elnöke elõterjesztésében röviden ismertette az átdolgozott, bõvített állásfoglalást a jelenlévõkkel, akiknek ismét lehetõségük volt további észrevételek és kérdések megfogalmazására. A Szövetségi Tanács határozatban úgy döntött, az anyagot szövetségi állásfoglalásként nyilvánosságra hozzák és eljuttatják a döntéshozók számára. (Szerk. „A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) állásfoglalása az egészségügy és az egészségügyiek helyzetérõl” címmel megtalálható a MOTESZ Magazin 2011/34-es decemberi számának Szakma, szakmapolitika, finanszírozás rovatában.) Végezetül felhívta a jelenlévõk figyelmét az Astellas díj – az Év Orvosa Pályázatra, mellyel a szakma kiválóságait kívánják díjazni, és kérte a társaságokat, tegyék meg jelöléseiket, hogy minél több kolléga kerülhessen a díj várományosai közé, mivel idén a szakma is szavazhat jelöltekre öt kategóriában, a betegek ajánlása mellett (Szerk. további információ a www.astellasazorvosokert.hu címen található.) MAGAZIN

2011; XIX(3–4):46–47


Szintén a Szövetségi Tanácsülés novemberi üléséhez kapcsolódóan került sor Dr. Koplányi Mária fõigazgató-helyettes elõterjesztésében a MOTESZ Alapszabályának kisebb korrekciójára. Az évzáró Szövetségi Tanácsülés rangját emelte, hogy meghívást kapott rá Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelõs államtitkár, aki volt szíves elfogadni az invitálást, és meghívott elõadóként beszélt az egészségügyi ellátórendszer aktuális helyzetérõl, valamint a jövõ évben várható intézkedésekrõl. Ezzel államtitkár úr idén a MOTESZ összesen 3 alkalommal rendezett szövetségi tanácsüléseibõl kettõt is megtisztelt jelenlétével. Az érdekfeszítõ elõadást követõen a jelenlévõknek alkalmuk nyílt

nökének elõterjesztését követõen titkos szavazással 3 évre alelnökké választották Prof. Dr. Magyar Kálmánt, Prof. Dr. Sótonyi Pétert, Dr. Belsõ Lászlót és Dr. Oberfrank Ferencet; valamint elnökségi taggá Dr. Szegedi Jánost és Dr. Balogh Sándort. A decemberi ülés bõvelkedett ünnepi eseményekben. Prof. Dr. Sótonyi Péter, a MOTESZ-Díj ad hoc bizottság elnöke – az elõzõ ülésen ismertetett személyi javaslatainak megfelelõen – átadta a 2010. évi MOTESZ-DÍJ kitüntetetést, melyet idén a novemberi Szövetségi Tanácsülésen szavazással Prof. Dr. Kiss István elõzõ elnöknek ítéltek – a Szövetség érdekében és javára kifejtett kiemelkedõ tevékenységének elismeréséül.

közvetlenül államtitkár úrnak kérdéseket feltenni, így valóban érdemi párbeszéd alakult ki a jelenlévõk között. Államtitkár úr hangsúlyozta az orvosi szakmával való konszenzuskeresés és együttmûködés szerepét, ezzel kapcsolatban pedig hangsúlyozta, a MOTESZ partnerségére számít a KATÉTER-Mónika elnevezésû KApacitásTÉrkép-TERvezõ és MONItoring Kutató Alkalmazás mûködtetése és fejlesztése, illetve az indikátorrendszer meghatározása során. Errõl és az egészségügyben tervezett lépések, átalakítások részleteirõl szélesebb körben is tájékoztatást kívánnak adni a szakma számára egy egyeztetõ konszenzus konferencia-sorozat keretében, ami további együttmûködést tesz lehetõvé a Szövetséggel. Az ülésen a Felügyelõ Bizottság tagja, Dr. Horváth Attila professzor – a bizottság beszámolási kötelezettségének eleget téve – tájékoztatta a jelenlévõket arról, hogy a MOTESZ mûködését és gazdálkodását a jogszabályi feltételeknek megfelelõen rendben találta. Tekintettel arra, hogy a bizottság mandátuma 3 év után lejárt, egyúttal titkos szavazással az elnök és a tagok újraválasztásáról is határozatban döntöttek. A Felügyelõ Bizottság elnöke Prof. Dr. Schaff Zsuzsa, a Felügyelõ Bizottság tagjai Prof. Dr. Horváth Attila, Prof. Dr. Nemes Attila, Dr. Vályi Péter és Dr. Tamás László. A hároméves mandátum lejártával aktuálissá vált a MOTESZ alelnökeinek és elnökségi tagjainak megválasztása is. Dr. Préda István professzor, a jelölõ bizottság el-

A Szövetség elõzõ ülésen arról határozott, hogy ezentúl kifejezi elismerését a – MOTESZ-díj mellett – MOTESZ Díszoklevél kitüntetéssel is azon szakemberek iránt, akik munkájukkal segítették a Szövetség fejlõdését, mûködését. Ennek megfelelõen idén elõször került sor a MOTESZ Díszoklevelek átadására is, melyben Dr. Harmatta János, a Magyar Pszichiátriai Társaság elõzõ elnöke, Dr. Hidas István háziorvos, Dr. Hunyadi János, a Debreceni Egyetem Bõrgyógyászati Klinikájának professzora, Dr. Rácz Károly professzor, a Magyar Belgyógyász Társaság fõtitkára és Dr. Szende Béla professor emeritus részesült. Végezetül ünnepélyes keretek között sor került a MOTESZ 2011-re kiírt tudományos pályázatának eredményhirdetésére is. A „Kardiovaszkuláris rehabilitáció” témakörre érkezett pályamunkák közül Gurghián Erika gyógytornász nyerte el az elsõ helyezést (a helyezéssel járó oklevéllel és pénzjutalommal együtt) szakmailag kiváló munkájáért. (Szerk. A MOTESZ Magazin 2011/34-es decemberi számának Klinikum és tudomány blokkjában megtalálható a nyertes pályázat összefoglalója.) A MOTESZ ezúton is gratulál valamennyi megválasztott tisztségviselõjének, a MOTESZ-Díj kitüntetettjének és a MOTESZ Díszoklevél kitüntetésben részesült kiválóságoknak. Mészáros Magdolna

2011; XIX(3–4):46–47

MOTESZ

MAGAZIN

47


Prof. Dr. Romics Lászlóra emlékezünk Életének hetvenötödik évében, 2011. július 30-án Dr. Romics László professzor, a Semmelweis Egyetem korábbi rektora, hazailag és nemzetközileg elismert belgyógyász szakorvos, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, az Orvosi Tudományok Osztályának elnöke örök nyugalomra tért. Romics professzor 1982-tõl az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet belgyógyász fõorvosaként, s egyben fõigazgató-helyettesként tevékenykedett. Pályáját a Semmelweis Egyetem III. sz. Belgyógyászati Klinikán kezdte Gerõ és Gráf professzorok mellett. 1985-ben nevezték ki tanszékvezetõ egyetemi tanárrá a III. sz. Belgyógyászati Klinika élére, majd 1996-tól 1999-ig a Semmelweis Egyetem rektora volt. Több évtizedes kimagasló iskolateremtõ, oktatói, a felsõoktatásban, orvosképzésben kifejtett értékes tevékenységéért Széchenyi-díjjal tüntették ki. Tudományos munkásságának fõ témája az anyagcsere betegségek és az érelmeszesedés kutatása, a népbetegségek elleni küzdelem volt, mindemellett a hazai klinikai lipidológia megalapítóját is tisztelhettük benne. 1995-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ, 2001-tõl rendes tagjává, és 2005tõl – két perióduson keresztül – az Orvosi Osztály elnöke volt. A nemzetközi hírû kutató akadémiai tisztségei mellett több tudományos társaságnak is tagja volt. A Belgyógyászati Szakmai Kollégium, illetve a Magyar Belgyógyász Társaság elnökeként, valamint több éven át a Magyar Atherosclerosis Társaság örökös elnökeként és a Magyar Diabetes Társaság volt elnökségi tagjaként tevékenykedett, illetve több európai tudományos társaság tagja volt. Szerkesztõbizottsági tagként részt vett az Orvosi Hetilap, valamint a Magyar Belorvosi Archívum és a Medicus Universalis címû tudományos szakfolyóiratok munkájában. Pályafutása során számtalan díjat és emlékérmet kapott. Kiváló Orvos (1981), Markusovszky-emlékérem (1992), Magyar Imre-emlékérem (1993), Gerõ Sándor-emlékérem (1995), Tangl Ferenc-emlékérem (1996), Szent-Györgyi Albert-díj (1999), Pázmány Péter felsõoktatási díj (2001, Pro Renovanda Cultura Hungariae), Semmelweis Emlékérem és -díj (2002), Batthyány-Strattmann László-díj (2003), Széchenyi-díj (2005). Dr. Romics László professzor meghatározó szerepet vállalt a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége életében, 2003-2004 között a Szövetség elnökeként, majd a MOTESZ Tanácsadó Testületének tagjaként segítette munkánkat. Büszkék vagyunk arra, hogy személye iránti õszinte nagyrabecsülésünket 2007-ben MOTESZ-díjjal is kifejezhettük, amellyel Professzor Úr több éven keresztül, a tagegyesületek közötti együttmûködés, a Szövetség egészének formálása és fejlõdése érdekében végzett társadalmi munkáját ismertük el. Búcsúzunk a kiemelkedõ emberségû, tanítványainak, kollégáinak mindig önzetlenül támogatást nyújtó kiválóságtól, kinek széleskörû szakmai munkássága, hivatástudata és szenvedélyes elkötelezettsége mindenkinek követendõ például szolgál. Emlékének tisztelettel adózunk. A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége

48

MOTESZ

MAGAZIN

2011; XIX(3–4):48–48

KONGRESSZUSI BESZÁMOLÓK Dr. Poór Gyula egyetemi tanár, fõigazgató, a Magyar Reumatológusok Egyesületének elnöke és a MOTESZ leendõ elnöke Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest

Kongresszusi beszámoló EU-s elnökségi konferencia a mozgásszervi betegségek társadalmi terheirõl – 2011. április 20-21. Az Európai Reumaellenes Liga (European League Against Rheumatism: EULAR), a Fit for Work Europe Koalíció, a Nemzeti Erõforrás Minisztérium (NEFMI) és a Magyar Reumatológusok Egyesülete (MRE) közös szervezésében 2011. április 20-21. között Budapesten magasszintû szakmai konferenciára került sor, mely az Európai Unió Tanácsának magyar Elnökségéhez csatlakozott. A konferencia címe „A reumatikus – mozgásszervi betegségek terhei: Kihívások a munkaképességben és a rokkantság megelõzésében az Európai Unióban” volt. A rendezvény céljaként a szervezõk a reumatikus – mozgásszervi betegségek (továbbiakban: RMB) munkaképtelenséget és rokkantságot elõidézõ hatásának legmagasabb szintû tárgyalását jelölték meg, vezetõ európai illetve hazai politikusok és szakemberek együttes részvételével. Ennek megfelelõen a rendezvény különbözõ eseményein a legutóbbi EU-s Elnökséget adó trió országok (Spanyolország, Belgium, Magyarország) és a következõ Elnökség házigazdája, Lengyelország, egészségügyi miniszteri/államtitkári és magas rangú kormánytisztviselõi szinten képviseltették magukat, rajtuk kívül az Európai Bizottság vezetõ politikusai és európai parlamenti képviselõk is elfogadták a meghívást. A konferenciát a NEFMI részérõl Prof. Dr. Réthelyi Miklós humánerõforrás miniszter, Soltész Miklós Szociális, Család- és Ifjúságügyért felelõs államtitkár és Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos is megtisztelte aktív részvételével. Az európai reumatológus közösség magas szintû reprezentációját az EULAR jelenlegi, korábbi és soros elnöke, vagyis Paul Emery, Josef Smolen és Maxime Dougados professzorok, vezetõ európai professzorok, valamint az MRE vezetõségének tagjai és az MRE elnökeként jómagam adtuk. A több, mint száz fõs regisztrált hallgatóság soraiban európai és hazai kormányzati és nem-kormányzati szervezetek, valamint különbözõ betegegyesületek képviselõi foglaltak helyet. 2011; XIX(3–4):49–49

MOTESZ

A plenáris szakmai elõadásokon többek között elhangzott, hogy az Európai Unió országaiban a krónikus mozgásszervi betegségek mintegy 100 millió embert érintenek, akik 40%-ánál rövidebb-hosszabb, illetve tartós munkaképtelenség alakul ki. Az RMB EU-s összköltsége hozzávetõleg 240 milliárd euró évente, ami a bruttó nemzeti össztermékek 0,5-2%-át jelenti. A mozgásszervi betegségek a különbözõ megbetegedések között az EU-ban az élen állva a táppénzes napok és a rokkantosítás okainak mintegy felét adják. A reumatikus megbetegedések hazai terheirõl és az ezirányú erõfeszítésekrõl tartott elõadásomban ismertettem, hogy a munkaképes korúak közül hazánkban mintegy 360 ezer beteg került a rokkantak közé, és ez a magas szám – más tényezõkkel együtt – hozzájárul ahhoz, hogy Magyarországon a foglalkoztatási ráta hozzávetõleg 10%kal alacsonyabb az európai átlagnál. Ezután kitérve az RMB kiemelkedõ hazai jelentõségére is, bemutatásra kerültek a mozgásszervi betegségek megelõzésére tett hazai erõfeszítések, így többek között a Nemzeti Osteoporosis Program keretében felállított oszteológiai centrumhálózat és a Nemzeti Arthritis Program kapcsán létrehozott arthritis centrumok. A legfontosabb teendõket a kiadott közös helyzetértékelõ nyilatkozat és ajánlások tartalmazzák. Eszerint a mozgásszervi betegségek jelentõségének általános elfogadása céljából az információ növelésével további erõfeszítéseket kell tennünk a társadalom minden szintjén, és az európai szervezetekben egyaránt. El kell érnünk, hogy ezek a rokkantságot elõidézõ súlyos kórképek progressziójukban megállított kórfolyamatok legyenek. Ennek elõfeltételei a prevenció, a korai diagnosztika, a korai adekvát innovatív terápia és a foglalkozási rehabilitáció eszközei ma már rendelkezésünkre állnak. Az ízületi gyulladások által okozott rokkantság megelõzésében rendkívül hatékony biológiai szerek hazai alkalmazása ugyanakkor a nyugat-európai országok átlagának a felét éri csak el, holott ezen készítmények használatakor a betegek munkaképességének megtartása immár reális célkitûzéssé vált. MAGAZIN

49

KONGRESSZUSI BESZÁMOLÓK Prof. Dr. Székács Béla, a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság elnöke, a Kongresszus Szakmai-tudományos Szervezõbizottságának vezetõje

Kongresszusi beszámoló A Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság XXXIV. Kongresszusa – II. Geriátriai Szakorvosi Kötelezõ Szintentartó Tanfolyam – 2011. november 9-12. A Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság (MGGT) 2011. évi kongresszusa az évi seregszemléink sajátos változata volt, mert kapcsoltan a geriátriai szakorvosi kötelezõ szinttartó továbbképzõ tanfolyam elvégzését is lehetõvé tette geriáter orvostagjainak és bármely más érdeklõdõ (és a sajnos nem alacsony továbbképzési díjat természetesen kifizetõ) egészségügyi szakember részére. Az elsõ nap programját a gerontológiai és geriátriai tudományos, szakmapolitikai vitaindító elõadások sora és a csatlakozó viták jelentették, amelyet az évi közgyûlés zárt azután le. A tudományos igényû elõadások széles palettát érintettek, az izgalmasabb témakörökben a viták fõ irányainak „kijelölését” felkért hozzászólók is elõsegítették. A témakör szélességét jellemzõ résztémákból csak néhány fontosabb: • a Nemzeti Diabetes program végrehajtása idõskori perifériás verõeres megbetegedések vonatkozásaiban • idõskorúak antihipertenzív kezelésének támadáspontjai és más sajátosságai negyedmillió orvos-beteg találkozó elemzésére alapozva • a geriátriai ellátás bioetikai vonatkozásai, orvos és a halál • a hemorheológiai tényezõk jelentõsége az „egészséges öregedés” folyamatában • a pro- és praebiotikumok kritikai áttekintése;

A mélyebbre ásó molekuláris biológiai elõadások közül: • a stresszfehérje válasz lehetséges membránfüggése, annak jelentõsége az öregedésben • életkorfüggõ eltérések a perifériás anorexigén cholecystokinin, illetve a centrális orexigén neuropeptid Y hatásokban; A szakmapolitikai vitaindító elõadások közül: • az LTC szolgáltatások fejlesztése, a szakmai sztenderdek az idõsek bentlakásos intézményi ellátásában, valamint a társadalmi egyesület a finanszírozási döntések „kontrolljának” segítésére az elõkészítésekben és visszajelentésekben c. prezentációk voltak a legérdekesebbek. A társaság közgyûlése idén – az anyagi helyzet javítása, a taglétszám növelése, a nemzetközi kapcsolatok témaköre mellett – elsõsorban a honlap megújításának módjára fókuszált. Az immár második geriátriai szakorvosi kötelezõ szinttartó továbbképzõ tanfolyamot (szakmai szervezõ: a SE II. sz. Belgyógyászati Klinika. Geriátriai Tanszéki Csoport; technikai szervezõ és lebonyolító szervezet: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda) most is az idõskori medicinális kihívások komplexitására, a korspecifikus diagnosztikus és terápiás sajátosságokra és csapdákra való kiemelt figyelemfelhívás jellemezte, mind a négy orvosképzõ egyetemrõl magasan kvalifikált elõadók sorával. A képzés hatékonyságát – a jó pár nappal késõbb kezdõdött online vizsgán túlmenõen – természetesen majd a mindennapi szakmai gyakorlatunk minõsége lesz hivatva igazolni.

A MOTESZ weboldala Célunk, hogy a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) tagtársaságai, valamint az egészségügy, szakmapolitika és tudományos rendezvények iránt érdeklõdõk számára informatív, aktuális és interaktív lapot szerkesszünk. Honlapunkat havonta átlagosan 20-25.000 látogató olvassa.

Fõbb szolgáltatásaink: • banner készítése és elhelyezése • hirdetésfeladás 50

• PR cikk • rendezvénynaptár MOTESZ

Kapcsolatfelvétel: MOTESZ • Tel.: (1) 312 3807 • Fax: (1) 383 7918 • E–mail: [email protected]

MAGAZIN

2011; XIX(3–4):50–50

KONGRESSZUSI BESZÁMOLÓK Dr. Pados Gyula fõorvos c. egyetemi docens, fõorvos, a Konferencia Tudományos Szervezõ Bizottságának elnöke Fõvárosi Önkormányzat Szent Imre Kórház – Lipidológiai Profil, Budapest Prof. Dr. Kiss István tanszéki csoport vezetõ egyetemi tanár, fõorvos, a Szív és Érrendszeri Nemzeti Program Programtanácsának elnöke, a MOTESZ Magazin felelõs szerkesztõje és a MOTESZ volt elnöke Dél-budai Nephrologiai Központ – Fõv. Önk. Szent Imre Kórház, B. Braun Avitum Hungary Zrt., Budapest

Kongresszusi beszámoló Módosított ajánlások az V. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferencián – 2011. november 25. A MOTESZ Interdiszciplináris Fórumának keretében 2003. óta ötödször rendeztük meg a Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciát, melyen immár 17 társaság vezetõ képviselõi vettek részt 26 elõadóval. A korábbi 2009-es Konszenzus Konferencia óta az ajánlások alapvetõen nem változtak, de a nemzetközi adatok, ajánlások alapján néhány újdonság is elõtérbe került. Ebben az összefoglalóban elsõsorban erre koncentrálunk.

Igen nagy kockázatú kategória A leglényegesebb változásokat a kockázat-besorolás során tettük. Korábban az amerikai ATP III. irányelvei nyomán átvettük a very high risk kategóriát, benne a következõ 3 betegség-együttest: amikor a koronária betegség diabetessel vagy metabolikus szindrómával vagy erõs dohányzással együtt áll fent. Most két újabb betegségkombináció került ebbe a csoportba, mégpedig a koronária betegség plusz krónikus veseelégtelenség (GFR<60 ml/min) és a koronária betegség plusz perifériás érbetegség. Újonnan az igen nagy kockázatú csoportba soroltuk a korábbi akut koronária szindróma mellé az iszkémiás stroke-ot és a perifériás érbetegség legsúlyosabb formáját, a krónikus végtag ischaemiát is. Ezek a koleszterin (Ch) szinttõl függetlenül intenzív statin kezelést indikálnak. A betegség-együttesek esetén a célérték: LDL–Ch<1,8 mmol/l. A Konszenzus Konferencián az elõadók egyetértettek abban, hogy ne minden kardiovaszkuláris beteg kapjon a Ch szinttõl függetlenül statint. A Konszenzus résztvevõinek véleménye szerint az ATP III. által kezdeményezett, általunk már félévtizede átvett kategorizáláson (I. igen nagy, II. nagy és III. tünetmentes nagy kockázat) nem változtattunk, ezeket a gyakorló orvosok megismerték a hozzájuk tartozó célértékkel együtt. 2011; XIX(3–4):51–52

MOTESZ

A Ch célérték elérés aránya a háziorvosok körében 11,5%ról 7 év alatt 40%-ra nõtt. Ez már közel van az európai átlaghoz, és jelentõs eredménynek mondható. Nagy kockázatú kategóriába soroltuk az atherosclerosis eredetû koronária vagy cerebrovaszkuláris-, vagy perifériás érbetegségeket – az akut koronária szindróma kivételével. Változatlanul benne hagytuk a diabetest. Magyarországon már 2007-ben kezdeményeztük, hogy a krónikus veseelégtelenséget is ide soroljuk, mely akkor még az európai és az amerikai ajánlásban sem szerepelt, most azonban az európai 2011-es ajánlásban már igen – „krónikus vesebetegség” elnevezéssel. Ebbe beleértendõ az idült vesebetegség 2-5 stádiuma. Nagy kockázat esetén az LDL–Ch célérték 2,5; a Ch 4,5 mmol/l. Léteznek kardiovaszkuláris tünetektõl mentes nagy kockázatú állapotok is, melyet egyes önmagában súlyos rizikófaktorok jelenléte (pl. Ch>8,0) vagy szubklinikus atherosclerosis kimutatása esetén (plakk) lehet megállapítani, valamint bizonyos rizikó-együttesek jelenlétében. A 2009-es ajánlásokon itt gyakorlatilag nem változtattunk, noha viták voltak a rizikó-együttesek megítélésében. A SCORE táblát a magyarországi gyakorlatban alig használják. Most az 5 rizikófaktoron alapuló táblázathoz 4 különbözõ HDL–Ch szintet tartalmazó táblázatot is kreáltak. Kórjelzõ, ha a fatális kardiovaszkuláris kockázat? 5% 10 éven belül. Az amerikaiak nem használják a SCORE, az európaiak pedig a Framingham táblázatot. A metabolikus szindrómát is helyén hagytuk hosszabb viták után, annak ellenére, hogy azt az EASD, az ADA, a WHO és legújabban a Magyar Diabetes Társaság önálló diagnózisként nem tartja alátámaszthatónak, kórmegelõzõ állapotnak tekintik. A többség azonban a megtartása mellett szállt síkra – a vitára jegyzetben utaltunk. A kardiometabolikus kockázat minimum 3 hagyományos és 1 reziduális rizikófaktorból álló, 17 kockázati tényezõbõl választható együttesét fenntartottuk, sõt a reziduálisok közé az ED-t, a COPD-t, valamint egy plakk instabilitásra utaló markert (LP-PLA2) is besoroltunk. MAGAZIN

51

KONGRESSZUSI BESZÁMOLÓK

Ha a metabolikus szindrómát kihagytuk volna, akkor a SCORE Chartot, valamint az európai és amerikai ajánlásban nem szereplõ, viszont az elõbbieknél jóval több, jelenleg 20 rizikófaktorból választható kardiometabolikus kockázatot is ki kellett volna vonni. A nagy rizikófaktorok célértékei területén nem következett be jelentõs változás. Az elhízásban a haskörfogatot a BMI elé helyeztük. A lipid-anyagcsere vonatkozásban fennmaradt, hogy a primér terápiás cél az LDL-koleszterin, de a korábbiakat kiegészítettük azzal, hogy a hyperlipaemia IV- és V-ös típusában fibrát kezelés az elsõ választandó szer. A Ch szint vonatkozásában érvényes maradt a „minél lejjebb, annál jobb” elv, míg ugyanez a hypertoniára és a diabetesre vonatkozóan megváltozott. A vérnyomás célértéke 130/80 Hgmm-en áll a nagy kockázatban, most azonban ISZB esetére egy alsó határt is, 120/70 Hgmm-t határoztunk meg, mert vizsgálati adatok szerint fennállása esetén az ilyen érték a koronária keringés számára elõnytelen. A diabetológusok felvetették, hogy a diabetesben ne célértéket, hanem céltartományt állapítsunk meg, amely kilógott volna a célérték rendszerbõl. Egyetértettünk az utalással, miszerint a túl intenzíven kezelt cukorbetegek – fõleg a hypoglikémia veszélye miatt – nem csökkenõ, hanem növekvõ kockázattal járnak, viszont a 6-8%-os HbA1c céltartomány helyett a <7,0%-os célértéknél kell maradni. Bekerült az anyagba egy új fogalom is, a kardiometabolikus terápiás memória, miszerint a kardiovaszkuláris betegség korai szakaszában biztosított célérték-orientált kezelés nemcsak aktuális, hanem késõbbi jelentõséggel is bír. A Konszenzus Konferencián több neves kardiológus szakember is részt vett, elsõsorban az õ javaslataikat fo-

gadtuk el arra vonatkozóan, hogy a kardiovaszkuláris szervvédelmet biztosító preventív gyógyszeres kezelésre milyen ajánlásokat vehetünk figyelembe. Megfogalmaztuk a trombocita aggregáció gátlók, orális antikoagulánsok, béta-blokkolók, ACE gátlók/ARB-k, szelektív aldosteron antagonisták helyét. Belgyógyászati szempontból is javasoltuk, hogy secunder prevencióban minden kardiovaszkuláris és minden cukorbeteg kapjon acetilszalicilsavat. Primér prevencióban, diabetesben csak 50 ill. 60 év felett +1 rizikófaktor esetén ajánlott, ill. férfiaknál, akiknek a SCORE értékük >10% / 10 év. Nem javasolt viszont alkalmazása krónikus veseelégtelenségben. ACE gátlót vagy ARB-t minden kardio- vagy cerebrovaszkuláris betegnek, valamint diabetesben nephropathia esetén javasoltunk, krónikus vesebetegség esetén pedig GFR< 60ml/min alatt.

A Konszenzus Konferencia utóélete Korábbi gyakorlathoz hasonlóan a Konferencia leglényegesebb megállapításait, ajánlásait egy 4-5 oldalas „színes” poszteren foglaljuk össze, melyet orvosi lapokban, közel félszázezer példányban a jövõ év elején körbeküldünk. Ebbõl a gyakorló orvosok megismerhetik a legfontosabb aktuális tudnivalókat. Ugyanakkor a Konferencia ajánlásába teljes anyagként beletartozik a 26 elõadásból készülõ, a Metabolizmus 2012-es 1. Supplementumában megjelenõ anyag, melyben az elõadó szerzõk az elmúlt 2 év újabb vizsgálatait, ajánlásait és a 2011-es ajánlások kiigazítását és/vagy megerõsítését – irodalmi adatokkal is alátámasztva – összefoglalják.

A Magyar Szemorvostársaság 2012. évi Kongresszusa Idõpont: 2012. június 7-9. Helyszín: Siófok Tudományos információ: Prof. Dr. Németh János egyetemi tanár • SE ÁOK Szemészeti Klinika Bõvebb információ: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda • Szalma Márta Tel.: 1/311-6687, 1/312-2389 • E-mail: [email protected] http://www.motesz.hu/Kongresszusi és Utazási Iroda A rendezvények szervezõje: MOTESZ Kongresszusi és Utazási Iroda 1051 Budapest, Nádor u. 36. • Tel: 1/311-66-87 • Fax: 1/383-7918 E-mail: [email protected], [email protected] Weboldal címe: www.motesz.hu 52

MOTESZ

MAGAZIN

2011; XIX(3–4):51–52

„Példakép kerestetik az orvosok között.” Prof. Dr. Sótonyi Péter, fővédnök

Az elmúlt négy esztendőben az Év Orvosa pályázatra beküldött ezernyi betegtörténetből több mint 500 nagyszerű orvost ismerhettünk meg. Ők azok, akik a gyógyítást hivatáskent élik meg, akik nap mint nap hősiesen és emberséggel állnak helyt a paciensek mellett. Gondoskodásuk, odaﬁgyelésük, biztató szavaik a kezelés hosszú óráit, napjait, hónapjait elviselhetőbbé, reménytelibbé teszik. Megérdemlik, hogy évről-évre odaﬁgyeljünk rájuk, hogy munkájukat, orvosi és emberi teljesítményüket egyaránt elismerjük. A Jubileumi Astellas-díj – Az Év Orvosa 2011 pályázat – a MOTESZ, a vele együttműködő szakmai szervezetek és jó néhány, méltán nagyra becsült orvos személyiség partnerségének köszönhetően – a betegek szeretete és hálája mellett a hazai orvos szakma támogatását is kézzelfoghatóvá teszi. Az emberi teljesítmények és a példaértékű orvosi gyakorlatok általa láthatóvá válnak, ami a jövő orvosai és a jelen gyakorló szakemberei számára egyaránt bíztatást jelent.

Prof. Dr. Sótonyi Péter a pályázat fővédnöke

Prof. Dr. Perner Ferenc a pályázati zsűri elnöke

Prof. Dr. Ertl Tibor a pályázati zsűri társelnöke

Az Astellas-díjra érvényes szakmai jelölések 2012. január 6-ig küldhetők. Adjunk esélyt a legkiválóbb orvosoknak, hogy mindennapi munkájukat, emberségüket minél többen megismerhessék! Minden jelölés egy újabb esély arra, hogy a 2011-es Jubileumi Astellas-díj várományosai valóban a legnagyszerűbb orvosok közül kerüljenek ki. Részletes pályázati információ: www.astellasazorvosokert.hu Kérdésekkel kapcsolatban kérjük, hívják a 06 30 330 3000-es telefonszámot! Astellas-díj – Az év orvosa 2011 pályázat - civil és szakmai összefogás az orvosok társadalmi megbecsüléséért! Támogatók:

Médiatámogatók:

MOTESZ. 45 éves a MOTESZ. Szövetségi állásfoglalás az egészségügy és az egészségügyiek helyzetérol. A MOTESZ pályázat nyertese

Recommend Documents