Molnár Judit „Egy kiállítás képei” A Jogfosztástól népirtásig című állandó holokauszt kiállítás története 200420111 „Jeleztem a HDKE képviselőjének, hogy át kell értékelni a kiállítás egy részét [kiemelés tőlem – M. J.], mivel az úgy épül fel, hogy a különböző bevonulásokat mutatja, ami egy teljesen más jellegű dolog. Más, mivel nincs ok-okozati összefüggésben az, hogy a magyarlakta vidékek visszatérnek Magyarországhoz és oda Horthy Miklós kormányzó és a magyar hadsereg bevonul, azzal, hogy később menetben hajtották az embereket a halálba. Mindez olyan történelmi csúsztatás, amely felesleges feszültségeket kelt”,2 nyilatkozta Gál András Levente a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (akkori) közigazgatási államtitkára – talán véletlenül – Magyarország német megszállásának 67. évfordulójának napján, 2011. március 19-én, azt követően, hogy január végén megtekintette a budapesti Holokauszt Emlékközpont 2006-ban megnyílt állandó kiállítását. Azon túl, hogy fenti nyilatkozatra a sajtóban sokan reagáltak történészektől kezdve túlélőkig, 2011. április 8-án nyílt levelet tett közzé negyvenkét történész és társadalomtudós a történettudomány védelmében. Arra hivatkoztak, hogy az (akkor még el nem fogadott) alaptörvény preambulumában megfogalmazott gondolat, mely szerint hazánk 1944. március 19-én elveszítette önrendelkezését, melyet csak 1990. május 2-án, az első szabad választásokkal nyert vissza,3 „máris sommás politikai ítélkezés és államilag gyakorolt cenzúra alapjául szolgált”.4 A Történelemtanárok Egylete pódiumbeszélgetésre hívta meg Gál András Levente államtitkárt nyilatkozata témájának megvitatására, aki 2011. április 6-án más elfoglaltságára tekintettel lemondta azt. Egyúttal az interjú hangvételével ellentétben, immáron azt írta levelében, hogy „Mivel jómagam nem vagyok történész, szakmai kérdésekben nem tudok és
1
A cikk alapját képző előadás elhangzott Budapesten 2011. december 14-én a Zsidóság – tradicionalitás és modernitás című tisztelgő konferencián Karády Viktor 75. születésnapja alkalmából. 2 Interjú dr. Gál András Leventével: Aktívabb együttműködés a zsidó közösségekkel. 2011. március 19. http://www.kormany.hu/hu/kozigazgatasi-es-igazsagugyi-miniszterium/kozigazgatasiallamtitkarsag/hirek/aktivabb-egyuttmukodes-a-zsido-kozossegekkel letöltve: 2011. március 27. 3 A fenti gondolat egyébként már szerepelt a szélsőjobboldali Jobbik Magyarországért 2009-es programjában is. 4 Lásd például: ÉS, 2011. április 8. http://www.es.hu/;nyilt_level_a_tortenettudomany_vedelmeben;2011-0408.html letöltve: 2011. április 12.
1
nem is kívánok állást foglalni.”5 Majd hozzátette, hogy „Mélységesen elítélendőnek tartom, hogy bizonyos személyek a Holokauszt emlékezetét politikai hangulatkeltésre kívánják felhasználni.” – ezzel azt állítva, hogy nem ő kívánt a hatalom képviselőjeként beleszólni a kiállítás koncepciójába, hanem „bizonyos személyek” használják fel az ő nyilatkozatát hangulatkeltésre. Egy héttel később a Heti Válasznak már azt nyilatkozta, hogy „Nem vagyok Aczél György. … Azt mondtam el, mit olvastam ki a kiállítás egyik részletéből, nem pedig utasítottam bárkit is, hogy rendezze át a kiállítást.” Csak személyes véleményét mondta el egy interjúban.6 A Heti Válasznak ugyanebben a számában azonban Haraszti György, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem tanszékvezetője, és az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa azonban szinte ugyanúgy értékelte a kiállítást, mint az államtitkár: „Horthy kassai, kolozsvári bevonulása és az ott élő zsidóság több évvel későbbi deportálása között van tér- és időbeli kapcsolat, egyirányú logikai összefüggés azonban nincs. A kiállítás ugyanakkor ezt sugallja.”7 A Holokauszt Emlékközpont ekkor még csak leendő kuratóriumi elnökének gondolata fogalmazódik meg a cikk további részében, miszerint „Egy-egy történeti kiállítást öt-hatévenként egyébként is érdemes átgondolni.8 A jelenlegi tárlat például a szükségesnek ítéltnél talán kevesebb teret szentel a munkaszolgálatnak, miközben – bár egy emberélet kioltása is tragédia – a jóval kevesebb áldozatot elvesztő cigányság szinte azonos súllyal kezeltetik, mint a zsidóság.” A cikk szerzője szerint „az új vezetés nagyobb hangsúlyt fektetne az embermentésre is.” Prof. Dr. Szita Szabolcs, az MTA doktora, egyetemi tanár Emlékezés háza. Szemlélet és korszakváltás, a HDKE közalapítvány megújítása című koncepciótervében már 2011 januárjában megfogalmazta, hogy „az állandó kiállítás megújítása […] követelmény. […] jövőbe
mutató
fejlesztési-korszerűsítési
terv
kidolgozására,
nyugat-európai
múzeumtechnikára és megújuló pedagógiai eszköztárra épülő, együttműködési terveken alapuló digitalizálási program indítása indokolt.”9 Továbbá „Szakmai kihívás az állandó kiállítás folyamatos karbantartása és – évekre lebontott feladatokkal – tervszerű megújítása
5
Gál András Levente levele a Történelemtanárok Egylete elnökéhez, 2011. április 6. Heti Válasz, 2011. április 14. 54. p. 7 Sümegi Noémi: Erőltetett menet, Heti Válasz, 2011. április 14. 51-54. pp. 8 Haraszti György egyetlen hazai vagy külföldi példát sem említ erre. 9 Emlékezés háza, 2. p. http://www.hdke.hu/files/csatolmanyok/Koncepcio_2011jun_0.pdf letöltve: 2011. július 9. Az utolsó mondat szerint „Az előterjesztést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium és a zsidó szervezetek 2011. január 31-i budapesti tanácskozása elfogadta.” 6
2
(lehetőség szerint bővítése) 2015-re.”10 A „karbantartás” mikéntjére és a határidő 2015-ben való megjelölésére nem ad magyarázatot a szerző. Az origo munkatársának 2011. június 28-án adott interjút Szita Szabolcs immáron a Holokauszt Emlékközpont megbízott ügyvezető igazgatójaként. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye Gál András Levente márciusi nyilatkozatáról, azt válaszolta, hogy „Két tényező kellett a tragédiához: a német beavatkozás és a készséges magyar együttműködés. […] 1944ig a béke szigete voltunk. Voltak ugyan zsidótörvények, de tömegesen nem kerültek zsidók olyan életveszélybe, mint más országokban.”11 Arra azonban nem adott választ, hogy szerinte van-e összefüggés a magyarlakta területek visszafoglalása és az ottani zsidók deportálása között. Sőt megfeledkezni látszik arról is, hogy 1944 előtt már létezett a munkaszolgálat intézménye, hogy a magyar hatóságok 1941 nyarán közel 18.000 zsidónak és „hontalannak” minősített magyar állampolgárt deportáltak Kőrösmezőn keresztül, akiknek többségét Kamenyec-Podolszkijban az Einsatzgruppe C egységei lemészárolták, valamint 1942 januárjában Újvidéken további közel 1000 zsidót öltek meg magyar csendőrök és katonák. Arra a kérdésre, hogy egy KDNP-s politikus sérelmezi Prohászka Ottokár egykori székesfehérvári püspök képét a kiállításon, Szita válasza – egy korábbi beszélgetésre utalva – a következő: „Prohászka Ottokár képe a kiállításon Hitler közelében található közvetlenül, és ő [Erdő Péter bíboros] ezt ott sértőnek találja. Ez tulajdonképpen elfogadható, hiszen Prohászka 1927-ben meghalt, míg Hitler 1933-ban jutott hatalomra. Én amellett voltam, hogy tegyük már odébb azt a képet. Ezen mi múlik? […] de az akkori ügyvezető igazgatónő nem merte ezt meglépni.”12 Szita véleménye szerint „az egyházak felelősségét kutatni kell”, de „kell beszélni a keresztény embermentőkről”. Arra azonban nem utal, hogy Prohászka fényképe a kiállítás azon részében található, amely az 1920-1942 közötti jogfosztó intézkedésekről szól, s a püspöknek meghatározó szerepe volt az 1920-as numerus clausus törvény beterjesztésében és elfogadásában. Az origo záró kérdésére, miszerint „Haraszti György, az új kuratórium elnöke azt mondta, az új kuratórium új kiállítási koncepciót kíván. Valóban kilátásban van új állandó kiállítás?”, Szita Szabolcs kérdéssel válaszolt: „Hol van erre 600-700 millió forint?” Majd folytatja: „időszaki kiállításokban gondolkodhatunk. A műhelyvitákat azonban már 10
Uo. 4. old. "Van-e itt gerinc?" Interjú a Holokauszt Emlékközpont igazgatójával. http://www.origo.hu/kultura/komment/20110628-interju-szita-szabolcs-a-holokauszt-emlekkozpont-megbizottigazgato.html?cmnt_page=2 letöltve: 2011. július 9. 12 Martinkovits Judit 2004-2009 között volt a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója. Nem világos, hogy mire céloz itt Szita: kitől félt az igazgatónő? A történészekkel nem mert volna szembeszállni? 11
3
elkezdhetjük.” A részeredményekből született kiállítások elküldhetők a „vidéki centrumokba” majd beépíthetők az állandó kiállításba. Tehát a sajtón keresztül az az üzenet fogalmazódott meg a hatalom részéről és az emlékközpont új vezetése részéről, hogy át kell alakítani az állandó kiállítást. És most ugorjunk vissza az időben! A Holokauszt Emlékközpont állandó kiállítása 2004-2005-ben készült meglehetősen feszült munkatempóban. Megnyitására 2006. február 21-én került sor. Könnyítette a helyzetet, hogy a Holokauszt Emlékközpontban 2003-tól működött egy kiállítási iroda. Ugyanakkor nehezítette a helyzetet, hogy a szabályok szerint nemzetközi közbeszerzési pályázatot kellett kiírni a látványtervre és kivitelezésre, és a kiállításnak el kellett készülni 2005 őszéig, legkésőbb 2005 végéig. Természetesen nem az történt, hogy négy-öt történész megírta a forgatókönyvet, és néhány belsőépítész azt megvalósította. A Holokauszt Emlékközpont kiállítási irodájában folyt több mint egy éves szakmai vitának eredményeként született meg az állandó kiállítás alapkoncepciója: családtörténetekre épített kiállítási forma, majd ilyen módon készült el 2004 áprilisára a kiállítás alapját képző történeti forgatókönyv. Szerzői Kádár Gábor és Vági Zoltán fiatal történészek voltak. Ennek a forgatókönyvnek a vitáját már az általam vezetett Magyar Nemzeti Múzeum Páva utcai Állandó Kiállítás Programirodája szervezte meg 2004. július 9én a Magyar Nemzeti Múzeumban.13 A vitán megjelentek száma megközelítette a nyolcvan főt. A hozzászólók száma pedig a felkért szaklektorokkal együtt huszonöt fő volt. További öt írásos vélemény érkezett a programirodába. A sok pozitív megjegyzés mellett számos bírálat is érte a forgatókönyvet. Többségében alap megállapításként hangzott el, hogy a történeti forgatókönyv jó szerkezetű, és látogatóbarát, megvalósításától modern kiállítás várható. Egyetértek az egyik szaklektor, Ungváry Krisztián történész véleményével, miszerint minden történész egyetértését kiváltó kiállítás nincs. Kompromisszumokat kell kötni. De nehéz a kompromisszum megkötése, amikor egymástól igen távoli nézetek is megfogalmazódtak a vitán. Ezek közül a legfontosabbak: 1) A roma holokauszt legyen részletesebb vagy épp ellenkezőleg, egyáltalán ne legyen benne a kiállításban.
13
A Programiroda 2004. július 1. és 2006. február 28. között működött vezetésemmel. Ezt megelőzően a Holokauszt Emlékközpont külső munkatársaként magam is részt vettem az ottani kiállítási iroda munkájában, valamint három napos nemzetközi tudományos konferenciát szerveztem a magyar holokauszt 60. évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián.
4
2) A kiállítás időhatárai vonatkozásában többen azt javasolták, hogy kezdődjön a 19. századdal, vagy még korábban, mások szerint csak 1920-tól, a numerus clausus törvénytől, sőt felmerült, hogy 1938-tól, az „igazi” jogfosztástól. A vége tartson egészen napjainkig, beszéljünk a holokauszt emlékezetről is, vagy zárjuk le a történetet a második világháború végével. 3) További vita tárgya volt, hogy mekkora teret használjunk a kiállításra. Csak a Páva utcában egy volt zsinagóga mellé felépített-megépített új épület földalatti kiállítási terét vagy a felújított, de fel nem szentelt zsinagóga terét is. Amennyiben utóbbit is hasznosítjuk, akkor a karzat benne legyen vagy sem? 2004. július 22-én a szerzőkkel, továbbá Karsai László történésszel, Toronyi Zsuzsanna történész-muzelógus-levéltárossal, és Kovács András szociológussal összegeztük a véleményeket, majd Kádár Gábor és Vági Zoltán Karsai irányításával, Toronyi közreműködésével átdolgozta a történeti forgatókönyvet. Az állandó kiállítás alapkoncepcióját nem változtattuk meg. A téma A MAGYAR HOLOKAUSZT története. Célja, hogy családtörténeteken keresztül bemutassa a látogatóknak a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók vagy a magyar törvények (úgynevezett zsidótörvények) által annak minősítettek, valamint a romák szenvedéseit, üldöztetését és legyilkolását. A vezérmotívum, mint egyébként az auschwitzi tábori múzeum 18-as számú barakkjában látható magyar kiállításon is, állam és állampolgár viszonya. A kiállítás nem hagyományos kronologikus sorrendet követ, hanem az üldöztetés egyes fázisait, töredezett, megtorpanó majd újrainduló folyamatát mutatja be, amelynek során 1938-tól a magyar állam megfosztja polgárainak egy meghatározott csoportját mindattól, ami az embert emberré teszi: jogaitól, javaitól, szabadságától, emberi méltóságától, és végül puszta életétől. Ezt a felosztást foglalja keretbe a kiállítást bevezető és lezáró terem. Előbbi a magyar zsidóságot és cigányságot mutatja be röviden, utóbbi a felszabadulás és felelősségre vonás kérdését, illetve az üldöztetésekre adott válaszokat tárgyalja. A zsinagóga egyfelől az emlékezés, a hiány, a gyász tere: az elpusztított közösségek, a meggyilkolt egyének emlékét örökíti meg, másfelől az embermentők tere, bemutatva, hogy történelmünk e sötét korszakában sok százan siettek az üldözöttek segítségére. Az eredeti történeti forgatókönyvhöz képest jelentősen rövidítettük és ezzel együtt a bírálatok figyelembe vételével átdolgoztuk az 1920 előtti korszakot, valamint a második világháború utáni részt. A munkaszolgálattal foglalkozó részt, valamint a cigány holokauszt történetét a bővítés mellett árnyaltabban, pontosabban fogalmaztuk át. 5
Az öt szaklektor (Deák István professzor, Ormos Mária akadémikus, Ungváry Krisztián történészek, Kovács Mónika szociálpszichológus, Radnóti Sándor esztéta) újabb véleménye alapján 2004. szeptember 7-én véglegesítették a szerzők a történeti forgatókönyvet, amely alapját képezhette a látványtervre és kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázatnak. Az október 6-i sajtótájékoztatóval egy időben fölkerült a Holokauszt Emlékközpont honlapjára, így bárki olvashatta, hozzászólhatott. Október 28-án a Holokauszt Emlékközpontban
újabb
vitát
rendeztünk
az
emlékközpont
kuratóriumának,
felügyelőbizottságának és munkatársainak részvételével. Mindeközben folyamatosan szakmai háttérmunkát, történeti és képi kutatást végzett nyolc történész, három muzeológus-könyvtáros, egy film szakértő, külön munkacsoport a cigány holokausztra valamint határon túli levéltárosok, muzeológusok, történészek, mindösszesen körülbelül harminc fő. A kutatások kiterjedtek valamennyi magyarországi állami levéltárra, a főbb egyházi levéltárakra, az összes megyei múzeumra, az Országos Széchényi Könyvtárra és Országgyűlési Könyvtárra, a határon túli levéltárakra és múzeumokra, egyéb külföldi intézményekre (mint például: a washingtoni United States Holocaust Memorial Museum, a jeruzsálemi Yad Vashem, Cfaton a Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeuma, a tel-avivi Diaspora Múzeum, a németországi Bundesarchiv, stb.). 2004 decemberében írtuk ki a közbeszerzési pályázatot a kiállítás tervezésére és kivitelezésére. A közbeszerzési zsűri munkáját segítette, s a döntést megelőzte egy négytagú szakmai zsűri tevékenysége, bírálata: tagjai egy történész, egy történész-muzeológus, egy építész-belsőépítész és egy informatikus. A közbeszerzési eljárás 2005 júliusáig húzódott el tekintettel arra, hogy a kétfordulós pályázatban a három pályázóbál a két vesztes fél háromszor támadta meg a döntést. Mindezek fényében valós kérdésként merült föl: lesz-e egyáltalán kiállítás? A kiállítás építése végül 2005. szeptember 5-én kezdődött. Ekkor szembesültünk a történészek és látványtervezők örök vitájával: kép és szöveg helyes arányának kialakításával. A történészek szerint minden szónak súlya és helye van a kiállításban, a látványtervezők szerint „nem tapétázhatunk csak szövegekkel”. A kompromisszumos megoldás négy kiállítási szintet eredményezett: 1) audio-guide-dal vezetjük végig a látogatót a kiállításon, 2) a falakra a történeti forgatókönyv jelentősen rövidített változata került kiegészítve képekkel, archív filmekkel, 6
3) érintőképernyőkbe tettük a történeti forgatókönyv teljes szövegét, kiegészítve fotókkal,
nyomtatványokkal,
plakátokkal,
egyéb
dokumentumokkal
valamint
visszaemlékezésekkel, úgynevezett „beszélő fejekkel”, 4) és a kiállítás zárásaként fejleszthető adatbázisba tettük a kiállítás teljes anyagát kiegészítve további dokumentumokkal, kereső programmal. Mindezeken túl egy közel negyedórás film az antijudaizmus-antiszemitizmus történetéről kísérel meg képet adni, ezt egy külön kis teremben folyamatosan vetítjük. A családtörténetek négy, reprezentatívnak szánt zsidó és egy cigánycsalád sorsát mutatja be. A kiállítás képeit, tárgyait magyar és angol nyelvű feliratokkal, magyarázatokkal láttuk el. 2005. október 3-án ismételten véleményezhették a Holokauszt Emlékközpont munkatársai és a kuratórium tagjai a véglegesnek szánt forgatókönyvet és látványtervet. A Jogfosztástól népirtásig című kiállítás megnyitására 2006. február 21-én került sor. Azóta is folyamatos a hazai és nemzetközi elismertsége. A világ legjobb holokauszt kiállításai között tartják számon. A vendégkönyvekben a bejegyzések többsége pozitív, a köszönet fogalmazódik meg a hazai és külföldi látogatók részéről. Gál András Levente államtitkár úr nyilatkozatát követően 2011 áprilisában több látogató is tiltakozott a vendégkönyvben a kiállítás koncepciójának megváltoztatása ellen. Fontos megjegyezni, hogy az adatbázis olyan háttér információkkal rendelkezik, amelyek segítik az emlékközpont munkatársait az adatbázis fejlesztésében. Például mérni tudjuk, hogy a látogatók milyen szavakra keresnek, milyen hosszan időznek el egy-egy képnél, dokumentumnál. 2006-ban az átadáskor ezekre fölhívtam az emlékközpont akkori vezetőinek figyelmét azzal, hogy a kiállításnak kell, hogy legyen minimum egy fő felelőse, de még inkább csapatmunkára, együttműködésre van szükség. Az emlékközpont akkori vezető történésze, Szita Szabolcs, aki a jelenlegi ügyvezető igazgató, nem kívánt együttműködni, és úgy nyilatkozott, hogy a fejlesztést megcsinálja fél év alatt. 2006 - 2009 között félévente rákérdeztem a fejlesztésre. Választ nem kaptam, és az adatbázisban nincs nyoma, hogy fejlesztettek volna. A 2009 tavaszi igazgató váltást követően az egyik elsődleges feladatnak azt tekintettük dr. Harsányi László ügyvezető igazgatóval,14 hogy egyrészt az emlékközpont honlapját a kor 14
Harsányi László 2009 áprilisától 2011 májusáig volt a Holokauszt Emlékközpont igazgatója. Szita Szabolcs nem fogadta el Harsányi javaslatát szerződésének módosítására, és felmondott. Harsányi kinevezése – pályázata értelmében – 2012 áprilisáig tartott volna. Kinevezését követően történész főtanácsadóként segítettem munkáját. Leváltását követően néhány nappal az első voltam, akit fölmentettek munkájából. Véleményem szerint politikai okra vezethető vissza Harsányi László eltávolítása. Nem titok, hogy Harsányi államtitkári rangban nyolc éven keresztül vezette a Nemzeti Kulturális Alapot elnökként, s ily módon a Gyurcsány-kormány embere volt, Hiller
7
kihívásainak megfelelően fejlesszük, a látogatottságot „népszerű” időszaki kiállításokkal, nemzetközi konferenciákkal, a holokauszt történetével összefüggő kulturális programokkal növeljük. Minden évben egy történeti és egy művészeti tárgyú időszaki kiállítást szerveztünk, valamint több kisebb kamara-kiállítást is. A történeti kiállításokhoz kapcsolódóan szélesebb közönséghez is szóló, nemzetközi konferenciákat szerveztünk. Rendszeresek voltak a koncertek, könyv- és filmbemutatók. Páva könyvek címmel könyvsorozatot indítottunk. Nemzetközi kapcsolatainkat az USA-tól Németországon keresztül Izraelig intenzíven bővítettük, aminek köszönhetően a magyar holokauszt áldozatainak neveit hatékonyabban tudtuk gyűjteni, ellenőrizni, s több nemzetközi oktatási és tudományos programot indítottunk el. 2010-ben 50 %-kal nőtt a látogatottság az előző évhez képest. Ugyanakkor ebben az évben – az öt év, napi folyamatos nyolc órás működés miatt – az összes érintőképernyőt cserélni kellett. Az adatbázis fejlesztésének első lépéseire 2011-ben került volna sor, de a májusi kényszerű vezetőváltás miatt erre már nem kerülhetett sor. Ellenben az új vezetés az adatbázist átnevezte Braham Téka és Informatikai Központtá, és változatlan tartalommal, egy szalagot átvágva ismételten átadta a 2006-ban készült adatbázist. Kérdés ezek után, hogy mire számíthatunk? A 2011. április és június közötti nyilatkozatok után június 6-i és 16-i keltezéssel a Holokauszt Emlékközpont jelenlegi kuratóriumi elnöke valamint ügyvezető igazgatója és helyettese (dr. Botos János) pontos ütemtervet állított össze az állandó kiállítás „szakmai felülvizsgálatára”, melynek értelmében július és október között összeállítják a hibák és változtatások jegyzékét, valamint tisztázzák a szerzői jogokat. Novemberben megvitatják a változtatásokat nemzetközi „grémiummal” (a négy megnevezett tudós közül az egyiknek a munkahelyét tévesztették el, a másiknak a nevét), majd a változtatásokat tételesen rögzítik. 2011. december 19. és 2012. január 26. között a kiállítást bezárják, és a változtatásokat végrehajtják, majd 2012. január 27-én újra nyitják. E tervezetben Haraszti György áprilisi nyilatkozatához képest már az szerepel, hogy „a nemzetközi tapasztalat is bizonyítja, hogy 34 év elteltével érdemes áttekinteni az állandó kiállítás anyagát, indokolt hibáit kijavítani, kiegészítését, pontosítását elvégezni”. „A Közalapítvány vezetése halaszthatatlannak tartja az állandó kiállítás szakmai revízióját, kiegészítését, pontosítását.” A „nemzetközi grémium” István, az akkori Oktatási- és Kulturális Miniszter munkatársa. A Holokauszt Emlékközpont felügyeletét gyakorló államtitkár (Gál András Levente) egyértelművé tette, hogy az elitcsere része Harsányi László leváltása. Az is egyértelmű volt, hogy Harsányitól és tőlem nem várhatták a Holokauszt Emlékközpont állandó holokauszt kiállításának átalakítását az új politikai elvárásoknak megfelelően, mert azt történelemhamísításnak tartjuk. Az új politikai vezetés által kinevezett új kuratórium – nem foglalkozva semmiféle szakmai beszámolóval – az első ülésén (2011. május 19.) azonnali hatállyal felmentette Harsányi Lászlót igazgatói tevékenysége alól.
8
mellett a június 16-i változat a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének három meg nem nevezett kutatóját is bevonná a véleményezésbe. Ugyanakkor hiányzik a tervezetből a kiállítás alkotóinak bevonása ebbe a munkába, valamint a széleskörű, nyílt szakmai vita megszervezése. A kiállítást 2011 decemberében nem zárták be. Állítólag – nyilvánosan soha meg nem erősítve – a Holokauszt Emlékközpont jelenlegi vezetői a HDKE-t is érintő pénzhiányra és a szerzői jogokra tekintettel, tehát nem a nyilatkozataikban hangoztatott véleményükön változtatva, egyelőre nem kívánnak hozzányúlni a kiállításhoz. Cinikusan azt mondhatnám: örüljünk, hogy nem történt semmi.
9
