___________________________________________________________________________________________________________________________
MNB Növekedési Hitelprogram 2. szakasz
A Sberbank Magyarország Zrt.-nél a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Növekedési Hitel Program második szakasza is elérhető. A Sberbank Magyarország Zrt a Magyar Nemzeti Bank forrásaiból, a 2013. október 22-én létrejött Növekedési Hitelprogram Program második szakaszának (a Program) keretében megkötött Keretszerződés (a Keretszerződés) és annak mellékletét képező Terméktájékoztató a Növekedési Hitelprogram második szakaszának I. és II. pillére keretében folyósított refinanszírozási hitelek 1 igénybevételének módjáról és feltételeiről rendelkezései alapján kedvező kamatozású kölcsönt nyújt a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény alapján mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő cégek részére.
Milyen célokra használható fel az MNB Növekedési Hitel? Az I. Pillér keretében:
új beruházás finanszírozására,
Beruházási kölcsönök alatt a jelen program alkalmazásában a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Szmt.) 25. § szerint meghatározott immateriális javak és az Szmt. 26. § szerint meghatározott tárgyi eszközök beszerzésére, a már meglévő eszközök korszerűsítésére és kapacitásuk bővítésére, továbbá az Szmt. 27. § szerint meghatározott tartós részesedések közül a legalább 10 százalékot elérő tulajdoni hányadot eredményező jelentő részesedés elérésére nyújtott hiteleket kell érteni. A Program keretében csak olyan eszköz vásárolható, amely a vállalkozás üzleti tevékenységét szolgálja. A vásárolt eszköznek a hiteligénylő vállalkozás üzleti célját kell szolgálnia, így az a kölcsön 2 futamideje alatt bérbe nem adható , bérleti joggal terhelt vásárlás esetén a jogviszony nem tartható fenn. Amennyiben a kölcsön futamideje alatt a beruházással érintett eszköz tulajdonjoga vagy használatának joga átruházásra kerül, a kölcsönt vissza kell fizetni. Amennyiben a kölcsönnel finanszírozott beruházásnak egy része kerül átruházásra, abban az esetben a kölcsön fennálló összegének az érintett eszköz(ök)höz kapcsolódó hányadát kell csak visszafizetni.
1
http://www.mnb.hu/Monetaris_politika/novekedesi_hitelprogram
2
A bérbeadás tilalma nem vonatkozik azon adósokra, amelyek tevékenységei közt már 2014. február 28-án is szerepelt a TEÁOR 77-es főcsoportba („Kölcsönzés, operatív lízing”) tartozó tevékenység, és ennek keretében üzletszerűen adják bérbe azt az eszközt, amelyet a beruházási hitelből megvásárolnak. Ez a megengedő feltétel azonban nem használható visszaélésszerűen olyan célra, hogy a program feltételeinek meg nem felelő vállalkozások (vagy magánszemélyek) tartós használatába kerüljenek a vásárolt eszközök.
Sberbank Telebank: 06 40 41 42 43; www.sberbank.hu
___________________________________________________________________________________________________________________________ 3
Személygépkocsi vásárlása kizárólag abban az esetben finanszírozható, ha a hiteligénylő vállalkozás főtevékenysége 2014. február 28-tól folyamatosan személyszállítás volt. Nem finanszírozható: - a hiteligénylő vállalkozás közvetlen vagy közvetett tulajdonosaitól, vezető tisztségviselőitől, vezető állású munkavállalójától, illetve e személyek közeli hozzátartozóitól, és mindezen személyek akár résztulajdonában, illetve irányítása alatt álló vállalkozásoktól történő, továbbá cégcsoporton belül és a cégcsoport kapcsolt vállalkozásai között történő tőkeemelések, illetve mindezen személyek visszterhes közreműködésével megvalósítandó beruházások; - a hiteligénylő vállalkozás által előállított („saját rezsis”, azaz számlákkal nem igazolható) beruházási (rész)tevékenység; - az ingatlan-nyilvántartásban az épület fő rendeltetési jellege szerint lakóingatlanként vagy üdülőként nyilvántartott ingatlan tulajdonjogának megszerzése, építése, bővítése, felújítása, vagy átalakítása. (Lakóingatlan a 1995. évi CXVII. törvény 3 § 73 pontja szerinti lakás.) Kivételként üdülőként nyilvántartott ingatlan tulajdonjogának megszerzésére, építésére, bővítésére, felújítására vagy átalakítására abban az esetben nyújtható kölcsön, ha az Adós a szálláshely-szolgáltatási tevékenység folytatásának részletes feltételeiről és a szálláshelyüzemeltetési engedély kiadásának rendjéről szóló 239/2009. (X.20.) Korm. rendelettel szabályozott tevékenységek közül a Korm. rendelet 2.§ c)-g) alpontjaiban meghatározott, szálloda, panzió, kemping, üdülőház, közösségi szálláshely üzemeltetését végzi, vagy annak végzésére építi az ingatlant. Az építés kivételével az Adósnak rendelkeznie kell a szálláshelyüzemeltetés végzéséhez szükséges hatósági engedéllyel, amelyet igazolni kell a Bank felé, építés esetében pedig azt a hitel utolsó részletének folyósításától számított 1 éven belül meg kell szerezni és be kell mutatnia a hitelintézet számára. Adós tudomásul veszi, hogy ennek meghiúsulása esetén a hitelcélnak nem megfelelő felhasználás jogkövetkezményei az irányadók.
új forgóeszköz-finanszírozásra,
Forgóeszköz-finanszírozási kölcsönök alatt az MNB a jelen program alkalmazásában az Szmt. 28. § (2)-(4) pontja szerint meghatározott készletek vásárlására és az Szmt. 29. § (2) szerint meghatározott, nem lejárt vevőkövetelések finanszírozására nyújtott hiteleket kell érteni. A hiteligénylő vállalkozás (adós) a szerződésben vállalja, hogy a Program keretében felvett forgóeszközhitelek hitelcél szerinti felhasználását a kölcsön teljes futamideje alatt biztosítja és igazolja a bank számára. Nem finanszírozható: - a hiteligénylő vállalkozás közvetlen vagy közvetett tulajdonosaitól, vezető tisztségviselőitől, vezető állású munkavállalójától, illetve e személyek közeli hozzátartozóitól, és mindezen 3
Személygépkocsi alatt az 1995. évi CXVII. tv. 3. § 45.) pontjában szereplő meghatározás szerinti gépkocsikat kell érteni, kivéve azokat, amelyek 8704 vámtarifaszámmal rendelkeznek. Sberbank Telebank: 06 40 41 42 43; www.sberbank.hu
___________________________________________________________________________________________________________________________
személyek akár résztulajdonában, illetve irányítása alatt álló vállalkozásoktól történő, továbbá cégcsoporton belül és a cégcsoport kapcsolt vállalkozásai között történő vásárlások és vevőkövetelések.
EU-s támogatás előfinanszírozására
EU-s támogatás előfinanszírozására nyújtott kölcsönök alatt a jelen program alkalmazásában az Európai Uniós forrásból, az Európai Uniós Támogatási programok keretében kapott vissza nem térítendő támogatás, valamint az ezen támogatásokhoz kapcsolódó, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közreműködő szervezetei, illetve a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által nyújtott nemzeti támogatások előfinanszírozására nyújtott hiteleket kell érteni.
A II. Pillér keretében:
Ugyanazon hiteligénylő vállalkozás által korábban belföldi hitelintézettől beruházásra, forgóeszköz-finanszírozásra, EU-s támogatás előfinanszírozására felvett forint alapú kölcsön vagy pénzügyi lízing kölcsönnel történő kiváltására;
Kiváltandó hitel esetén az adós köteles a hitelszerződéssel vagy számlákkal igazolni a bank részére, hogy a kiváltandó hitelt korábban a Program I. pillérében meghatározott hitelcélok valamelyikére használta fel.
Nem finanszírozható: 4
- 2014. február 28-át követően átstrukturált vagy 90 napon túl (a kiváltó hitel folyósításakor fennálló késedelem az irányadó e tekintetben) nem teljesítő hitel vagy lízing kiváltása.
A kölcsönnek a hitelcél tekintetében a teljes futamidő alatt meg kell felelnie mindazon feltételeknek, melyeket az I. pillér az egyes hitelcélok tekintetében előír.
Ugyanazon hiteligénylő vállalkozás által korábban belföldi hitelintézettől deviza alapú kölcsön vagy pénzügyi lízing kölcsönnel történő kiváltására (a kiváltandó kölcsön céljának vizsgálata nélkül);
A finanszírozás feltétele, hogy a kiváltásra kerülő kölcsön vagy lízing — vagy az azzal kiváltott korábban felvett deviza alapú kölcsön vagy lízing — folyósítása 2013. március 31. előtti legyen, és a kiváltandó tartozás teljes összege ezen időpont óta folyamatosan devizában álljon fenn.
4
A kiváltott kölcsönök tekintetében átstrukturálás alatt a hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendeletben meghatározott fogalmat kell érteni. Sberbank Telebank: 06 40 41 42 43; www.sberbank.hu
___________________________________________________________________________________________________________________________
Miért előnyös az MNB Növekedési Hitel vállalkozásának? Rendkívül kedvező, a teljes futamidőre rögzített, maximum évi 2,5%-os költséggel (beleértve a kamatot, az egyéb banki költségeket és az intézményi garancia díját is) kaphat finanszírozást a fenti hitelcélokra. Kedvező kamat mellett beruházási hitel esetén hosszú távra (legfeljebb 10 évre) fedezheti forrásszükségletét, az alacsonyabb adósságszolgálat pedig segíti a hosszabb távon megtérülő beruházásokat, fejlesztéseket.
Kinek ajánljuk az MNB Növekedési Hitelt? Azoknak a termék feltételrendszerének megfelelő, kölcsönigénnyel rendelkező devizabelföldi vállalkozásoknak, amelyek a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény által előírt kis- és középvállalkozás6 (KKV) kritériumainak a hitelfelvétel időpontjában megfelelnek, és ennek alapján szavatossági nyilatkozatot tesznek a bank felé arról, hogy:
a KKV-törvény szerinti KKV-nak minősülnek a hitelfelvétel időpontjában és megadják, hogy a KKV-törvény alapján mely személyekkel kapcsolatban merül fel partnervállalkozási és kapcsolódó vállalkozási kapcsolatuk, továbbá arról, hogy mely személyekkel kapcsolatban merül fel a – számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti – kapcsolt vállalkozás jelleg, valamint arról, hogy a KKV és a KKV érdekkörébe tartozó biztosítéki kötelezett nem minősül bármely hitelintézet – a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény szerinti – kapcsolt vállalkozásának, valamint akik vállalják, hogy a hitelszerződésben előírt vállalásokat teljesítik.
Csak azon KKV vehet részt adósként a programban, amely a - hitelszerződés megkötésekor - akár külföldön lévő kapcsolt - és partnervállalkozásaival összevont (konszolidált) éves beszámolója, annak hiányában a vállalkozás nyilvántartása alapján is KKV-nak minősül. További elvárás a programban részt vevő KKV-val szemben, hogy a benne 2014. február 28. után tulajdont szerzők és a 2014. február 28-ig nem KKV-nak minősülő tulajdonosok a KKV Szerződés megkötését követő 2 évben összesen legfeljebb 50 százalékos tulajdonosi részesdést birtokolhatnak (akár tőkeemelés, átalakulás, beolvadás, összeolvadás révén, ill. a közvetett tulajdonos(ok) személyében bekövetkező változásokat is figyelembe véve) azzal, hogy a KKV-kra vonatkozó fenti személyi feltételeknek meg nem felelő új tulajdonszerzők részesedése nem haladhatja meg a 25%ot10. A KKV Szerződés megkötését követő 2 év után a hitel futamideje alatt a tulajdonszerzés mértéke az új tulajdonosok számára sincs korlátozva azzal, a 25% fölötti tulajdonrészt csak a 2004. évi XXXIV. törvénynek megfelelő vállalkozás vagy magánszemély szerezhet. Amennyiben ezen feltételek nem teljesülnek, a refinanszírozási kölcsönt haladéktalanul vissza kell fizetni. Ingatlanépítés céljából nyújtható kölcsön 2014. február 28. után alapított projektcégnek is, azaz olyan KKV-nak, amelynek kizárólagos tevékenysége a TEÁOR számok 41-es főcsoportjába („Épületek építése”) tartozó tevékenység végzése továbbértékesítési céllal. Szintén lehet a KKV Szerződés
Sberbank Telebank: 06 40 41 42 43; www.sberbank.hu
___________________________________________________________________________________________________________________________
adósa olyan 2014. február 28. után alapított, TEÁOR 6820-as tevékenységgel rendelkező KKV, amely bérbeadás céljából történő ingatlanépítésre vesz igénybe finanszírozást, a részletezett feltételekkel. A projektcég tulajdonosainak is meg kell felelniük a fenti alanyi feltételeknek. Az a vállalkozás kaphat kölcsönt a hitelprogram alapján, amely legalább 2 lezárt pénzügyi évvel rendelkezik, nincs lejárt vagy átütemezett köztartozása, illetve lejárt vagy 6 hónapon belül rendezett lejárt hiteltartozása, továbbá a hitelfelvételhez a bank által elfogadott bonitással és biztosítéki háttérrel rendelkezik, és banki hitelminősítése pozitív elbírálással zárul.
Az MNB Növekedési Hitel főbb jellemzői: Hitelösszeg:
Hiteltípus:
Rendelkezésre tartási időszak:
Ügyfélminősítés alapján előre meghatározott keretösszeg, de minimum 3 millió forint, maximum 3 milliárd forint, amely az NHP első és második szakaszában történő együttes igénybevételre vonatkozik az alábbiak szerint: az új forinthitelek és a forinthitel-kiváltások az NHP első és második szakaszában együttvéve nem haladhatják meg a 3 milliárd forintot; továbbá az első szakasz II. pillérében és a második szakasz II. pillérében történő devizahitel-kiváltások együttes értéke szintén legfeljebb 3 milliárd forint lehet egy KKV csoport max. kétszer 3 milliárd Ft hitelt vehet fel összesen. Nem rulírozó, forgóeszközhitel esetén éven belüli, beruházási hitel vagy EU-s támogatás előfinanszírozó hitel esetén éven belüli vagy éven túli hitel. 5
2013. október 1-jétől legfeljebb 2014. december 31-éig .
Futamidő:
Beruházási hitel (új és kiváltás) esetén max. 10 év, de max. 2024. december 31. - forgóeszközhitelek (új és kiváltás), valamint egyéb szabad felhasználású devizahitelek kiváltása esetén max. 1 év. A kiváltott hitel futamideje és törlesztési ütemezése eltérhet az alapügylet futamidejétől. - EU támogatás előfinanszírozása esetén max. 10 év azzal, hogy a támogatás folyósításakor az annak előfinanszírozására nyújtott kölcsönösszeg visszafizetése egy összegben (a támogatás több részletben történő folyósítása esetén a folyósított rész összegéig) esedékes.
Folyósítás:
A hitelintézet a kölcsönt a tényleges és számlákkal (előlegszámla elfogadható a folyósításhoz) igazolt felhasználásnál előbb nem folyósíthatja az Ügyfél számára, kivéve a készletvásárlásra nyújtott kölcsönt, ahol az Ügyfélnek a folyósítást követően 15 nap áll rendelkezésre a kölcsön hitelcélnak megfelelő felhasználására.
5
Ha a Keretszerződés és annak mellékletét képező MNB Terméktájékoztató alapján a hitelintézetek rendelkezésére bocsátott hitelkeret kimerül, és az MNB Monetáris Tanácsa nem emeli meg a keretösszeget, az MNB tájékoztatása során meg fogja határozni azt a benyújtási határidőt, ameddig befogad KKVkölcsönszerződésekre vonatkozó adatszolgáltatást, és ebben az esetben a Rendelkezésre Tartási Periódus megszűnésének időpontja is ezen MNB tájékoztatásban szereplő végső benyújtási határidőre módosul, ami a 2014.12.31-nél korábbi időpont is lehet. Sberbank Telebank: 06 40 41 42 43; www.sberbank.hu
___________________________________________________________________________________________________________________________
Törlesztés:
A szerződésben meghatározott fizetési ütemezés szerint.
Kamatfizetés:
Havonta, a folyósítástól számított első hónap utolsó banki munkanapján.
Saját erő:
Devizanem:
A hitelbírálat függvényében a bank saját döntése alapján kerül meghatározásra.
Forint
Hiteldíj, kamat:
A hitel kamata és díja maximum 2,5% éves költség lehet, melynek minden egyéb költséget, díjat, jutalékot, az igénybevett hitelfedezeti garancia díját is tartalmaznia kell. A kamat fix kamatláb a teljes hitelfutamidőre vonatkozóan.
Egyéb költség:
Nem számítható fel, kivéve a hitellel kapcsolatos, harmadik személynek fizetendő költségeket (pl. ügyvédi díj, értékbecslés díja, közjegyzői, jelzálog bejegyzési díj) valamint a büntető és késedelmi kamatot és a Rendelkezésre tartási jutalékot.
Rendelkezésre tartási jutalék:
Adós köteles a Bank részére megtéríteni azon rendelkezésre tartási jutalék összegét, melyet az MNB számít fel a Bankkal szemben a Keretszerződés alapján a Program alapján az Adós kezdeményezésére az MNB által a Bank rendelkezésére tartott de le nem hívott hitelösszeg után. A megtérítendő rendelkezésre tartási jutalék mértéke a le nem hívott hitel összegének egyszeri, nem időarányosan számított 2%-a (azaz kettő százaléka), melynek megfizetése a rendelkezésre tartási jutalék Bank által az MNB részére történő megfizetése napján esedékes.
Késedelmi kamat: Büntető kamat:
Ügyleti kamat + évi 6,00 % Amennyiben a Bank részéről a hitelszerződés rendkívüli felmondására kerül sor, az adós a kölcsönt köteles haladéktalanul visszafizetni, valamint a folyósítás és a visszafizetés közötti időszakra a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű, büntető kamatot megfizetni a Banknak.
Egyéb feltételek:
Folyószámlahitel nem nyújtható egyik pillérből sem. A folyósított kölcsönt az adós köteles a folyósítást követően haladéktalanul kizárólag a kölcsöncélnak megfelelően felhasználni, deviza hitelkiváltás esetén igazoltan a devizahitel kiváltására fordítani. Lehetőség van a Garantiqa Hitelgarancia Zrt., az Agrár - Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, valamint az MV Zrt. Új Széchenyi Hitelgarancia készfizető kezességvállalásának igénybevételére is a de minimis támogatási korlátok figyelembe vétele mellett. A hitelprogram, illetve a hitelszerződés bármely előírásának nem teljesülése esetén a bank köteles az MNB felhívására felmondani a hitelszerződést, és az adós köteles a banknak Sberbank Telebank: 06 40 41 42 43; www.sberbank.hu
___________________________________________________________________________________________________________________________
azonnali hatállyal visszafizetni a kölcsönt a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű, a folyósítástól számított büntető kamattal együtt. A 90 napon túli késedelemmel érintett hiteleket, valamint a megújításra vagy az átstrukturálásra kerülő vagy a bank által felmondott hiteleket haladéktalanul vissza kell fizetni az MNB számára, azaz – ha a bank nem él az ügyféllel szemben azonnali felmondási jogával – a hitel piaci kamatozásúvá válik. A kölcsön teljes futamideje alatt a hitelcélnak megfelelő felhasználást a bank köteles, az MNB pedig jogosult ellenőrizni. Az MNB jogosult a kölcsön MNB által előírt feltételeknek való megfelelését ellenőrizni. Ennek érdekében bármikor betekinthet a hitelszerződésbe és egyéb, a hitelfelhasználásra vonatkozó dokumentumokba, valamint közvetlenül az adóstól is kérhet tájékoztatást.
További információk: A hitelprogram további részletei megtalálhatóak az MNB honlapján: www.mnb.hu Ha tájékoztatónk felkeltette érdeklődését, kérjük, érdeklődjön fiókjainkban vagy forduljon vállalati kapcsolattartójához!
Jelen tájékoztató nem minősül ajánlattételnek. A Sberbank Magyarország Zrt a kondíciók változtatásának jogát fenntartja. Az Sberbank Magyarország Zrt. fenntartja a jogot, hogy a hitel igénylése és a beadott dokumentumok alapján egyedileg döntsön a hitel folyósításáról, annak összegéről és feltételeiről.
Sberbank Telebank: 06 40 41 42 43; www.sberbank.hu