A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat (elfogadva 2016. január 29-én a H/1/2016. iratszám alatt) 16. szakaszának 1. bekezdése és A Magyar Nemzeti Tanács bírálóbizottsága 2016. évi második nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázata jogosultsági rangsorának javaslatáról szóló záradék (meghozva 2016. december 7-én az MNT-001502/K/2016-C/373/1 iratszám alatt) a Magyar Nemzeti Tanács (a továbbiakban: Tanács) elnöke 2016. december 8-án meghozza a következő ZÁRADÉKOT A MAGYAR NEMZETI TANÁCS 2016. ÉVI MÁSODIK NEM KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA VONATKOZÓ PÁLYÁZATA JOGOSULTSÁGI RANGSORÁRÓL 1. szakasz A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat rendelkezései alapján 2016. november 7-én a Tanács Végrehajtó Bizottsága pályázati felhívást tett közzé 2016. évi második nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázatára. A pályázati kiírás alapján kiosztásra kerülő támogatás: 1.200.000,00 (azaz egymillió-kettőszázezer) dinár. A pályázat 2016. november 7-től november 21-éig állt nyitva a pályázók részére. A beérkezett formailag elégséges pályázatok rangsorának javaslatát a Tanács a határozat 14. szakaszának 2. bekezdése értelmében összehívott bizottsága mint bírálóbizottság állította össze. A Tanács a határozat 14. szakaszának 2. bekezdése értelmében összehívott bírálóbizottsága javaslatát A Magyar Nemzeti Tanács 2016. évi második nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázata jogosultsági rangsorának javaslatáról szóló záradékában eljuttatta a Tanács elnökéhez döntéshozatalra. 2. szakasz Figyelembe véve a pályázati kiírásban meghatározott időszakban beérkezett formailag elégséges kérelmeket, A Magyar Nemzeti Tanács támogatásainak eljárási rendjéről szóló határozat rendelkezései alapján meghatározott elbírálási mércéket és a Tanács a határozat 14. szakaszának 2. bekezdése értelmében összehívott bírálóbizottsága által meghozott Záradékot a Magyar Nemzeti Tanács 2016. évi második nem kulturális tevékenységet folytató civil szervezetek támogatására vonatkozó pályázata jogosultsági rangsorának javaslatáról, a Tanács elnöke a támogatások odaítélésével kapcsolatban a következő döntést hozza:
PÁLYÁZÓ ELNEVEZÉSE
SZÉKHELY
1.
Arcus Környezetvédő Egyesület
Topolya
2.
ARACS-95 Polgárok Egyesülete
Törökbecse
3.
Bega Kajak Klub Sportegyesület
Nagybecskerek
KÉRELEM CÉLJA Az Arcus Környezetvédő Egyesület magyar nyelvű weboldalának fejlesztése és tárhelyének fenntartása Az Aracs-95 civil szervezet működésének költségére Egészséges életmód, környezettudatos viselkedés kialakítása, a kajakozás népszerűsítése
ODAÍTÉLT ÖSSZEG (dinár)
10,000.00 30,000.00 0
1
4.
Bezdán Info Civil Szervezet
Bezdán
5.
Castle Archery Íjászegyesület
Temerin
6.
Ci-Fi Civil Központ
Zenta
7.
Csernyeiek Klubja
Magyarcsernye
8.
9.
Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért Egyesület az oktatásért és információs technológiák fejlesztéséért – Coder Club
Doroszló
Topolya
10.
e-Régió
Szabadka
11.
Életjel Könyvek
Szabadka
12. 13.
Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete Fáklya Keresztény Ifjúsági Egyesület
14.
Fekete Sűrű Egyesület
15.
Ferha Felnőttképzők Regionális Hálózata
16.
Gazdakör
17. 18.
Gyermekbarátok egyesülete Háló-Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület
Szabadka Szabadka Bezdán Magyarkanizsa Topolya Zenta MuzslyaNagybecskerek
19.
Homokháti Kistérségi Cserkészkörzet
Királyhalom
20.
Ingenium Alapítvány
Zenta
21.
Innovációs Központ
Padé
22.
Interkulturális Központ
Újvidék
23.
Iringó Környezetvédő és Honismereti Civil Szervezet
Horgos
24.
Jó Pásztor Keresztény Ifjúsági Szervezet
25.
Jogi Egyesület
Magyarkanizsa
Szabadka
Mini-projektek Bezdánban és környékén Tagtoborzáshoz és ijászbemutatókhoz szükséges céltábák beszerzése Mindenki karácsonya – ajándékgyűjtő akció A Csernyei Újság nyomdaköltségeinek fedezése A Nyugat-bácskai 10. civil fórum, a Nyugat-bácskai civil szervezetek éves tanácskozása
0 0 0 0 30,000.00
Programozható eszközök beszerzése vizuális élményalapú programozáshoz gyerekeknek A KockAsuli magyar nyelvű képzésének támogatása a szülőföldön való boldogulás reményében Az utolsó negyedévi rezsiköltség támogatása 21. Kárpát-medencei Honismereti Verseny Széchenyi István és kora Délvidéki magyar fiatalok adventi találkozója Téli rekreációs lehetőségek bővítése Egy multifunkciós nyomtató beszerzése a Ferha civil szervezet számára Termelők edukációja és szakmai felkészítése a modern mezőgazdasági gazdálkodáshoz
0
30,000.00 22,400.00 0 0 0 0 30,000.00
Karácsony ünnepe
30,000.00
Délvidéki Háló-találkozó
10,000.00
A 4. körzeti cserkészmikulás ünnepség megszervezése és levezetése Működési költségek támogatása Működési költségek finanszírozása Az Interkulturális Központ működésének támogatása Karácsonyi és adventi programok szervezése az újrahasznosítás jegyében Tábornapok kézműves foglalkozásainak eszközbeszerzése A kétnyelvű képességfejlesztő műhelymunka „Ismerd meg Szabadkát” című újévi program támogatása
22,000.00 0 20,000.00 30,000.00 15,000.00 30,000.00
30,000.00
2
26. 27. 28.
29. 30.
Karolina Nagybecskereki Nők Egyesülete Keresztény Értelmiségi Kör Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete Kishegyes Község „Izida” Anya és Gyermekvédelmi Egyesület Kolibri a Családokért Egyesület
31.
Kuckó Gyermeksarok
32.
Ludas Közösségfejlesztő Egyesület
33.
Ludaspuszta Térségi Társulás
34. 35. 36.
Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhely Maronka Károly Önkéntes Tűzoltó Testület Moravicai Értelmiségi Fórum
37.
Motoros Klub
38.
Muzslya-net Nők Egyesülete ORCHIDEA
39. 40.
Nők Kishegyesi Fóruma
41.
Ökobecse Polgári Egyesület
42. 43. 44. 45. 46. 47.
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Önkéntes Tűzoltő Testület Oromhegyesi Faluház Alap Palicsi Turisztikai Pool Partizan Magyarkanizsa– Orom–Oromhegyes Judo Klub Pásztor Vera Bánsági Pedagógus Egyesület
Nagybecskerek Szabadka
Hagyományos Luca-pogácsa fesztivál A Keresztény Értelmiségi Kör működési költségei
20,000.00 0
Zenta
Fellépőruha felújítása
24,000.00
Bácsfeketehegy
Működési költségeink részfinanszírozása
30,000.00
Hajdújárás Doroszló Ludas Hajdújárás
5. Babamászó verseny és Mikulásvárás Kuckó gyermeksarok működésére szükséges beszerzés A Ludason megszervezésre kerülő idei évi Lovas-nap elnevezésű rendezvény támogatása A 4. Hagyományok Téli Fesztiváljának megrendezése Palicson, 2016. december 3-án
0 0 30,000.00 30,000.00
Doroszló
Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhely
0
Kishegyes
Magyar hagyományőrző tűzoltó egyenruhák beszerzése és viselése
0
Bácskossuthalva Szentmihály Muzslya Szenttamás Kishegyes Óbecse Orom Szilágyi Oromhegyes Palics Magyarkanizsa Nagykikinda
48.
Pavafo Egyesület
Szabadka
49.
Petőfi Sándor Cserkészcsapat
Topolya
A Moravicai Értelmiségi Fórum működési költségeinek támogatása Karácsony ünneplése Szentmihályon motoros módra Lakossági fórum Karácsony megünneplése Szenttamáson A Nők Kishegyesi Fóruma működéséhez szükséges kellékek rendszerezése és tárolása Kreatív csoportmunka, használati és dísztárgyak készítése újrahasznosított anyagokból
30,000.00 30,000.00 10,000.00 30,000.00 24,000.00 30,000.00
Előadássorozat (otthon védelme)
0
Egy kályha beszerzése
0
A falu karácsonyi műsorának megszervezése A palicsi sportjátékok hozzájárulása Palicsfürdő társadalmi életére Az idei Mikulás Cselgáncskupa érmeinek és ajándékcsomagainak beszerzése 14. Oratórium – napközis gyermektábor Hagyományápoló kézműves foglalkozás a Mikulásfutás idején Magyar nyelvű cserkészvezetőképzés megszervezése a Ludasi-tó
0 0 12,900.00 20,000.00 12,000.00 28,200.00 3
melleti természetben 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56.
Piros tulipán – magyar hagyományápoló és környezetvédő egyesület Pro Communitas Ada Civil Szervezet Pulzus Civil Szervezet Püspökségi Caritas Nagybecskerek Sakk Klub Felsőhegy Sportban az Egészség Civil Szervezet Sporthorgász Egyesület TORDA
Tiszaszentmiklós Ada Bezdán Nagybecskerek Felsőhegy Zenta Torda
57.
Szabadkai Nagycsaládos Egyesület – Smile
Szabadka
58.
Szabó Dénes Egyesület
Tóthfalu
59. 60.
Szent Imre Római Katolikus Plébánia Sziget Sándor Méhészegyesület
Doroszló Temerin
61.
Teleház
62.
Temerini Kertbarátkör
Temerin
63.
Temerini Magyar Pedagógusok Egyesülete
Temerin
64.
Тоpolyai Földművesek Egyesülete
65.
Torda Jövőjéért Egyesület
66.
Tornyosi Ifjúsági Szervezet
67.
Törökkaizsáért Egyesület
68. 69. 70. 71. 72. 73. 74.
Torontáltorda Településfejlesztési Alapítvány Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége Vajdasági Ifjúsági Fórum – VIFÓ Vajdasági Ifjúsági Szervezet Vajdasági Magyar Civil Szövetség Vajdasági Magyar Diákszövetség – VaMaDiSz Vajdasági magyar és
Törökbecse
Topolya Torda Tornyos Törökkanizsa Torda Zenta Szabadka Bácsföldvár Szabadka Újvidék Óbecse
Közös adventi ünnepek Tiszaszentmiklóson A moholi közösségi ház fenntartási költségei Cseh Tamás Emlékest A fogyatékkal élő magyar gyerekek foglalkoztatása A szabadkai községközi liga őszi költségeinek fedezése Step up padok vásárlása, egészséges életmód
29,500.00 30,000.00 10,000.00 30,000.00 0 20,000.00
Versenyeken való részvétel
0
Hagyományőrző családi nap célja a családi értékek megerősítése és a hagyományápolás Emese álma – képzőművészeti pályázat kiírása
0 0
Zsidó Kántor Koncert – Zombor
0
11. Temerini Méznapok és képzőművészeti kiállítás Nagyoktól kicsiknek – közös karácsony előtti foglakozások 20. Vince-napi Nemzetközi Borfesztivál és Borkóstoló
30,000.00
Működési költségek támogatása
30,000.00
Mezőgazdasági termelők számítástechnikai képzése Topolyán Az 2016-os évi működési feltételeinek, költségeinek biztosítása A falun élő emberek szabadidőeltöltésének és társadalmi életének biztosítása A Ricze-emlékház kerítésének támogatása Az Alapítvány 2016-os évi működési feltételeinek, költségeinek biztosítása A falugazdász programunk (termelői adatbázis) továbbfejlesztése
0
0
20,000.00 30,000.00 30,000.00 0 30,000.00 0
20. VIFÓ Gólyabuli
10,000.00
Luca-napi Ifjúsági Bál
30,000.00
A Vajdasági Magyar Civil Szövetség működési költségei Csapatépítő interaktív tréning a Vajdasági Magyar Diákszövetség aktivistái számára Karácsonyi kézműves tábor
0 10,000.00 30,000.00 4
75. 76. 77. 78. 79. 80.
multietnikus hagyományápoló és kézimunka kedvelők szövetsége Vajdasági Magyar Ifjúsági Központ Vajdasági Módszertani Központ Vajdasági Pax Romana Vajdasági Tehetségsegítő Tanács Varázsfalatok Egyesület Vidékfejlesztési Egyesület
gyerekeknek
Újvidék Szabadka Szabadka Szabadka Orom Szentmihály
Működési költségek részfinanszírozása A Vajdasági Módszertani Központ működése Tillai Aurél Liszt-díjas zeneszerző adventi és karácsonyi műveinek bemutatója Vajdaságban Tehetséggondozás és képességfejlesztés Örömszerzés
Zentai Gazdakör
Zenta
82.
Zöld Dombok Környezet és Közösségfejlesztési Szervezet
Bácsfeketehegy
83.
Zöld Pitypang Egyesület
Újvidék
30,000.00 30,000.00 0 10,000.00
Fejlesszük falunkat! A Zentai Gazdakör megalakulásának 135. évfordulójára kiadandó könyv költségeinek támogatása
81.
30,000.00
0 30,000.00
A Fecske bácsfeketehegyi havilap nyomtatási költségeinek fedezése Szemétgyűjtési akciók szervezéséhez szükséges pénzügyi eszközök Összesen:
0 0 1.200.000,00
3. szakasz A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. A döntés ellen a pályázók nem emelhetnek kifogást. A 2. bekezdésben meghatározott döntésről a pályázók hivatalos értesítést kapnak. 4. szakasz Jelen záradék az elfogadásának napján lép hatályba. Jelen záradék a Tanács hivatalos honlapján kerül közzétételre. Magyar Nemzeti Tanács Elnök Szabadka, Ago Mamužić utca 11/II. Iratszám: MNT-001503/K/2016-C/373/2 Keltezés: 2016. december 8-án
……………………………………………
Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke
5