Első kísérletek: növények Rendelési szám: 19 04 29 Általános tanácsok és utasítások szülőknek és felhasználóknak: Figyelem! Ennek a kísérletező doboznak egyes részei a funkciójukból adódóan hegyesek vagy éles széleik vannak. Sérülésveszély áll fenn! A műszaki változtatások joga fenntartva. Kedves Szülők! ezzel a kísérletező dobozzal a gyerekek már ötéves kortól kezdve végezhetnek érdekes kísérleteket. A kísérletezés, a megfigyelés és a játék össze van kötve, úgy, hogy a tanulás mellett a játék is szerephez jut. De akármilyen egyszerűek is a kísérletek, teljesen segítség nélkül mégsem végezhetők el. Segítsenek a kis kutatóknak, mivel gyakran a kíváncsiságuk és felfogó képességük megvan, sőt, jobban kifejlődött, mint a kézügyességük. Gondoskodjanak arról is, hogy a gyerekek megkapják a kiegészítő anyagokat, amiket a doboz nem tartalmaz. Mivel a kísérletező doboz egészen fiatal "kutatóknak" készült, a magyarázatok is egyszerűek, amennyire ez lehetséges. A magyarázatokat olvassák fel nekik, hogy a gyerekek megértsék az összefüggéseket, úgy, ahogyan az a koruknak megfelel. Sok örömet kívánunk a kísérletezéshez!
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Növény-labirintus Nagyító 2 csésze fedővel Petri-csésze Agyagedény Pipetta 2 táblácska
8. 9. 10. 11.
Szomjúság mérő Színes csík Zsázsa magok Festéktabletták
Szükséged van a következőkre:
Tudnivalók: Mivel a zsázsa nagyon gyorsan nő, a csírázást és növekedést pontosan megfigyelheted. A zsázsának a vizen kívül fényre is szüksége van a növekedéshez.
Tipp: Hagyj még tartalékban magokat a következő kísérletekhez!
Tipp: A papírtörlőnek mindig nedvesnek kell lennie!
Tudnivalók: Mivel a zsázsának a növekedéshez fényre van szüksége, a növényt tartalmazó edény letakarásával meghatározhatod, melyik magok nőjenek, és melyikek nem. Egy zsázsa-szőnyeg keletkezik, a sablon formájában.
Tudnivalók: A víz és fény egyedül nem elégséges. A növényeknek széndioxidra van szükségük, ez az a gáznemű anyag, amit az emberek és állatok kilélegeznek. A növények belélegzik a széndioxidot, és oxigént adnak le. Így mi elegendő oxigént kapunk, a növények pedig széndioxidot kapnak. A zacskó megfojtja a növényeket. A növények izzadnak Szükséged van a következőkre:
Szükséged van a következőkre:
Tudnivalók: A növények a gyökereikkel vizet vesznek fel. A fölösleges vizet leadják vízgőz formájában, a levél alján lévő parányi nyílásokon keresztül. A növények robbantó ereje Szükséged van a következőkre:
Az agyagcserépen sok kis lyuk van, amiket mikroszkóp nélkül nem is láthatsz. Az agyagedény teleszívja magát vízzel. Ez a tulajdonsága ideális virágcseréppé teszi az agyagedényt. Növény-labirintus
Tudnivalók: A vetésre szánt babszemek szárazak. A pohárban lévő víz felduzzasztja őket. Teleszívják magukat vízzel és nagyobbak lesznek. A pohárban szűk lesz a hely, és a fedél felpattan. Szükséged van a következőkre:
Tudnivalók: A növényeknek a növekedéshez és az élethez fényre van szükségük. A növekvő rügyek és levelek a fényt keresik. Ha valami elállja az útjukat, képesek még egy labirintuson is keresztülkúszni. Egy növény tehát nem mindig nő egyenesen felfelé, hanem mindig a fény irányába igyekszik növekedni.
Tudnivalók:
Gyökerek a nagyító alatt Szükséged van a következőkre:
Tipp! A papírtörlőt nedvesen kell tartani!
Tipp! Ne felejtsd el a mindennapi öntözést!
Tudnivalók: A növények nemcsak magról képesek szaporodni. A növények egyes részeiből is kinőhet új növény, ha elegendő vizet és fényt kapnak. Így egyes bokrokról, vagy cserepes növényekről levághatsz ágakat vagy szárakat, és vázába teheted őket. A vízben gyökereket fejlesztenek, és ezután be lehet őket tenni cserépbe, vagy a kert földjébe, ahol nagyra nőnek.
Keverj a vízbe különböző festékeket!
Virágvarázs Szükséged van a következőkre:
Tudnivalók:
A növények felszívják a vizet a szárakon keresztül a levelekbe és virágokba. A színeken keresztül a virágokban láthatod a parányi vízvezető csövecskéket.
Szomjúság mérő Szükséged van a következőkre:
TIPP: Most megtanulod, hogy úgy kezeld a pipettát, mint a profik!
Tudnivalók: A növények is lehetnek szomjasak. Nekik is szükségük van vízre az élethez, ugyanúgy, mint neked. A szomjúságmérővel megállapíthatod, mennyi vízre van szüksége egy virágnak egy nap. Vízvezeték Szükséged van a következőkre:
Tudnivalók: A fonal itt úgy működik, mint egy tömlő. Sok egyes rostból áll, amelyek szivacsként teleszívják magukat vízzel. A fonal mélyebben fekvő végén azután a víz kicsöpög. Így építhetsz például egy öntözőberendezést a növényeid számára!