MINISTERUL EDUCAȚIEI, CERCETĂRII, TINERETULUI ȘI SPORTULUI. T örténelem. Tankönyv a XII. osztály számára. Alexandru Barnea (szakirányító)

1Cyan 1Yellow 1Magenta 1Black

ică

MINISTERUL EDUCAȚIEI, CERCETĂRII, TINERETULUI ȘI SPORTULUI

ed ag

og

T örténelem ăş iP

Tankönyv a XII. osztály számára

da cic

Alexandru Barnea (szakirányító)

Vasile Aurel Manea

Di

Eugen Palade

Ed

itu

ra

Bogdan Teodorescu

EDITURA DIDACTICĂ ŞI PEDAGOGICĂ, R.A.


ică

Această lucrare este avizată de Ministerul Educaţiei, Cercetării, Tineretului şi Sportului, Direcţia Minorităţi, cu nr. 236/21.07.2011. Exemplar gratuit, tipărit cu sprijinul Departamentului pentru Relaţii Interetnice din cadrul Guvernului României şi al Fundaţiei Communitas.

og

Redactor: G. Moldoveanu Tehnoredactare computerizată: Andreea Dobreci Anca Melcher Coperta: Valeria Moldovan Elena Drăgulelei-Dumitru

Manualul a fost aprobat prin O.MEdCT nr. 1561/63 din 23.07.2007, în urma evaluării calitative, şi este realizat în conformitate cu programa analitică aprobată prin Ordin al Ministrului Educaţiei şi Cercetării nr. 5959 din 22.12.2006.

Ingyenes példány, amelynek nyomtatását Románia Kormányának Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala és a Communitas Alapítvány támogatta. Az eredeti mű szerzői: Alexandru Barnea, egyetemi tanár, a történettudomány doktora (szkirányító); Vasile Aurel Manea, középiskolai tanár, I. fokozat (1–5. és 23–35. témák); Eugen Palade, a történettudomány doktora (7–10., 14–16. és 21–22. témák); Bogdan Teodorescu, középiskolai tanár, a történettudomány doktora 6., 11–13 és 17–20. témák).

ed ag

Referenţi: Conf. dr. Cristian Olariu Facultatea de Istorie, Universitatea Bucureşti Prof. gr. I Mihai Stamatescu Liceul Teoretic „Traian Lalescu”, Orşova

ăş iP

Fordítók: László László, középiskolai tanár, I. fokozat (1–64. old.) Orbán Zsolt, középiskolai tanár, I. fokozat (65–128. old.) Lektorálta: Spielman Mihály történész Szerkesztette: Zsehránszky István

da cic

Descrierea CIP a Bibliotecii Naţionale a României TÖRTÉNELEM : Tankönyv a XII. osztály számára / Alexandru Barnea (coord.), Vasile Aurel Manea, Eugen Palade, Bogdan Teodorescu ; trad: László László, Orbán Zsolt. – Bucureşti : Editura Didactică şi Pedagogică, 2011 ISBN 978–973–30–3052–2

Di

A tankönyv megrendelhető:

I. Barnea, Alexandru II. Manea, Vasile Aurel III. Palade, Eugen IV. Teodorescu, Bogdan V. László, László (trad.) VI. Orbán Zsolt (trad)

Ed

itu

ra

EDITURA DIDACTICĂ ŞI PEDAGOGICĂ Str. Spiru Haret nr. 12, Bucureşti, sectorul 1 cod 010176 Telefon: 021.315.38.20 Tel./Fax: 021.312.28.85 e-mail: [email protected] www.edituradp.ro

94(498)(075.35)

ISBN 978–973–30–3052–2 Titlul original al operei: Istorie: manual pentru clasa a XII-a Autori: Prof univ. dr. Alexandru Barnea, Prof. gr. I Vasile Aurel Manea, Prof. gr. I. dr. Eugen Palade, Prof. gr. I dr. Bogdan Teodorescu © Toate drepturile asupra lucrării originale sunt rezervate Editurii CORINT, parte componentă a GRUPULUI EDITORIAL CORINT 2007 © A magyar változat minden joga az Editura Didactică şi Pedagogică R.A. tulajdona 2011

ăş iP

ed ag

og

ică


Deşteaptă-te, române!

da cic

Versuri: Andrei Mureşanu Muzica: Anton Pann

Di

Deşteaptă-te, române, din somnul cel de moarte, În care te-adânciră barbarii de tirani! Acum ori niciodată croieşte-ţi altă soarte, La care să se-nchine şi cruzii tăi duşmani!

ra

Acum ori niciodată să dăm dovezi la lume Că-n aste mâni mai curge un sânge de roman, Și că-n a noastre piepturi păstrăm cu fală-un nume Triumfător în lupte, un nume de Traian!

itu

.................................................................................

Ed

Priviţi, măreţe umbre, Mihai, Ştefan, Corvine, Româna naţiune, ai voştri strănepoţi, Cu braţele armate, cu focul vostru-n vine, „Viaţă-n libertate ori moarte!” strigă toţi. .................................................................................


A románok rómaisága a ică

történészek szerint

A KÖZÉPKORI KRÓNIKÁSOK

da cic

(A. Ambruster: A románok rómaisága. 1972.)

og

„Ebben jelentkezik elsősorban a románok római eredetéről szóló eszme, a Traianus Daciájába küldött római telepesektől: innen logikusan következik egy sor ezzel rokon és erre vonatkozó gondolat, amelyek a románok rómaiságának összetett történelmi fogalmát alkotják. Ezek a kiegészítő elemek a következők: a római elem megmaradása az Aurelianus által elhagyott Daciában a népvándorlás idején, a románok egységes nemzettudata az általuk benépesített területen, a román nyelv latin eredetének gondolata, egyes népszokások és hagyományok lényegének római eredete.”

ed ag

1

Amint a keleti vándornépeknek a Kárpátok (Carpații) térségére kiterjedő uralmára jellemző „évezredes homály” oszladozni kezdett, rögtön feltüntek az első jelzések a románokról. Így, a bizánciak, a románok etnikai hovatartozását igen jól ismerték, legelőször egy VII. századi hadtudományi műben (Strategikon) említik őket. Az általuk beszélt nyelv miatt rómaiaknak nevezik őket, ez a megnevezés később is előfordul, VII. (Bíborbanszületett) Konstantin (912–959) császárnál is. Ő A Birodalom kormányzásáról című művében így fogalmazott: „őket még rómaiaknak is nevezik, mert Rómából jöttek, és ezt a nevet viselik a mai napig”. Ugyanezt megerősítette Ióannész Kinnamosz is krónikájában, aki maga is járt a Dunától északra levő területeken, és a románokról feljegyezte: „Azt mondják, hogy egykoron Itáliából jöttek”. A bizánciakhoz hasonlóan, a magyarok is folyamatosan érintkeztek a románokkal, s azok rómaisága ismert volt számukra. Béla király névtelen jegyzője, a Gesta Hungarorum (A magyarok cselekedetei) című krónikájában elmondja, hogy amikor a magyarok Pannóniába érkeztek, szlávokat, bolgárokat és „blakokat, vagyis a rómaiak pásztorait” találták ott. Egy évszázad múlva Kézai Simon a Gesta Hunnorum et Hungarorum-ban (Hunok és magyarok cselekedetei) azt írta, hogy a románok Pannóniában voltak a hunok jövetelekor, s Attila idejében a rómaiak városokban (civitates) laktak, majd visszatértek Itáliába, csupán a „vlachok, kik amazok pásztorai és földművesei voltak, ők jószántukból maradtak Pannóniában”. Amint a románok lakta térség Róma és a keresztény hittérítők érdeklődési körébe került, a pápai udvar is tudomást szerzett a románok létéről és hogy ők a „görög szertartást” követik, amely eretnekségnek számított a pápai kúria (udvar) felfogása szerint. Később a Román Országok (Țările Române) által, a törökök ellen folytatott harcok korától kezdve (a XIV. századtól), megnőtt az európaiak érdeklődése a románok iránt, a humanisták tanulmányozták eredetüket és történelmüket. Poggio Braccolini volt az egyik első olasz humanista, aki elfogadta a román nép római eredetét. A latin és a román nyelv számos közös eleme mellett ő tárta fel azt, hogy a Dunától (Dunărea) északra élő románok körében él annak a hagyománya, hogy a románok egy Traianus által alapított telepes közösség leszármazottai. Kortárs, Favio Biondo azt állította azokról a románokról, kikkel maga is találkozott Rómában, hogy „büszkén emlegetik római eredetüket”, majd Enea Silvio Piccolomini révén, aki II. Pius néven pápa lett, a románok római eredete bekerült az európai tudományos körforgásba. Konstantinápoly elestének idején (1453 körül) Laonikosz Khalkokondülész, egy Itáliában megtelepedett görög, aki igen jól ismerte a románok eredetének történetét, a Dunától északra élőket dákoknak, a folyamtól délre élőket vlachoknak nevezte.

ăş iP

Aranyból készült kereszt, Hisztria, VI. sz.

A NÉPEK ÉS TÖRTÉNELMI TÉRSÉGEK fejezet tanulmányozása során megszerezhető sajátos kompetenciák

Ed

itu

ra

Di

1.1. A történelmi eseményeket és folyamatokat magyarázó interdiszciplináris felfogás és érvelés kialakítása. 3.1. A történelmi források összehasonlítása azzal a céllal, hogy megállapíthassuk hitelességüket és az általuk tartalmazott információk érvényességét. *4.1. A történelem adta kedvező lehetőségek kihasználása a felnőttkori tanulás előmozdítására. l A speciális kompetenciák (jártasságok) és a nekik alárendelt tartalmi vonatkozások, amelyek a megtanítandó törzsanyagra vonatkoznak, minden olyan szak esetében kötelezőek, melyek a TÖRTÉNELEM tantárgyat heti 1 órában tanulják. l Azokban az osztályokban, ahol a tantárgyat nagyobb óraszámban tanulják, a csillaggal (*) jelölt kompetencia megszerzése is kötelező.

4

Népek és történelmi térségek


I. rész

2

og

ică

„A külföldi tudósok munkáiban a XV. században megfogalmazott kijelentések teljes mértékben igazolják, hogy nem a moldvai krónikások fogalmazták meg először a román nép római származását. Valóban, a külhoni tudósok az erre vonatkozó következtetéseiket a románok latin eredetéről, nem is annyira saját kutatásaiknak és felfedezéseiknek köszönhetik, hanem elsősorban a románok tanúságtételeinek, melyeket ők közvetlenül vagy közvetve ismerhettek meg.” (Şerban Papacostea: Az állam születése a román középkorban. 1993.)

da cic

ăş iP

ed ag

Az itáliai humanisták felfogása az európai uralkodói udvarokban is elterjedt. Antonio Bonfini, aki Magyarország királyának, Mátyásnak az udvarában élt, így fogalmazott: a románok „a Traianus és a többi császár által Daciába küldött légiók katonáitól és telepesektől származnak”. Továbbá kifejezte csodálatát, hogy Róma ősi nyelve, a románok körében fennmaradt. Filippo Buonacorsi, a Jagellók (lengyel uralkodócsalád) udvari tanácsosa, bejárta Moldvát (Moldova), ahol a helyieket megismerve megtudta, hogy a római telepesektől származnak. A XVI. században a lengyel Jan Laski, Gnezno püspöke, a Lateráni Zsinaton (1514) Moldváról beszélve, jelezte a lakosság római eredetét „mivel ők azt mondják, hogy a rómaiak hajdani katonái”. Ugyanakkor, Nicolaus Olahus, az erdélyi származású európai hírű humanista, aki maga is román eredetű volt, főművében, melynek címe Hungaria (1536), elsőként tesz hitet amellett, hogy a románok nyelvükben, szokásaikban és vallásukban egységesek. Majd a brassói származású Johannes Honterus az általa készített térképen (1542-ben) Dacia nevet írja a románok által lakott egész terület fölé. A XVII. század jelenti a középkori román írásos műveltség korai fénykorát, ekkor keletkeztek az első román nyelvű krónikák. Grigore Ureche művében, Moldova országának krónikájában és Miron Costin A moldvaiak nemzetsége című munkájában így ír: „Rómától származunk, és az ő szavaik keverednek a mi beszédünkben”. Constantin Cantacuzino asztalnok, Valachia országának története c. művében fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a dákok nem tűntek el a római uralom idején, népként fönnmaradtak, valamint a románok [etnikai] egységét és folytonosságát emelte ki. Következésképpen, elmondható, hogy saját római származásukat a románok már régtől fogva ismerték. Később a moldvai és a havasalföldi krónikások, akik ismerték a humanisták munkáit, a rómaiság ügyét a hagyományok területéről átemelik a történetírás eszköztárába. Ebből majd az Erdélyi Iskola (Școala Ardeleană, XVIII–XIX. század) kovácsol fegyvert azért, hogy az erdélyi románok felhasználhassák nemzeti és társadalmi egyenjogúságért vívott küzdelmeikben.

3

4

itu

ra

Di

A moldvaiak ugyanolyan nyelvűek, szertartásúak, vallásúak, mint a havasalföldiek, ruházatban csak részben térnek el.(…) Beszédük és a többi vlach beszéde valaha római volt, hiszen a rómaiak telepítéséből származtak, jelenleg erősen eltér tőle, attól eltekintve, hogy számos szavuk érthető a latinul tudók előtt. (…) A vlahok azt mondják magukról, hogy ők a római telepesektől származnak.” (N. Olahus, Hungaria. 1536.)

Ed

„Kézai Simon leírása nem csupán a rómaiak és a vlachok közötti szoros kapcsolatot ismeri el, hanem ki is emeli a római elemek folytonosságát ebben a térségben. Mi több, a szöveg tükrözi ama tény valódiságát, hogy a rómaiak a dunai területeket a barbárok támadásai miatt hagyták el. A magyar krónikás elbeszéléséből világosan kiderül, hogy a romanizált lakosság tömegei – földművespásztorkodó elemek, melyeket a blakok néven emleget – helyben maradtak, s csupán a felsőbb réteg, a városiak, «a rómaiak», húzódtak vissza Itáliába”. (Şerban Papacostea: A románok a XIII. században. 1993.) Népek és történelmi térségek

Keresztény monogrammal ellátott fogadalmi ajándék Berethalomból, IV. sz. bizonyítja, hogy a kereszténység elterjedt Erdélyben (Transilvania). (A rajzot a bécsi pápai nuncius küldte Rómába 1780-ban.)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. A lecke szövege alapján határozzátok meg: a) a románok rómaiságának eszméjét; b) miben nyilvánul meg a rómaiság hagyománya a románoknál? 2. A 4. számú forrásból kiindulva keressétek meg és magyarázzátok: a) a különbséget a „rómaiak” és „blakok” között; b) azt az eseményt, mely kapcsolatba hozható a krónikás által leírtakkal. 3. A többi forrás felhasználásával válaszoljatok a következő kérdésekre: a) Mi volt a románok vallása, melyet „görög szertartásúnak” neveztek? b) Hogyan jöttek rá a humanisták a románok római eredetére? c) Mi hívta fel az európai tudósok figyelmét a románokra?

5


I. rész

A ROMÁNOK RÓMAI EREDETE MINT POLITIKAI TÉNYEZŐ

1 Supplex Libellus Valachorum

Ed

itu

ra

Di

da cic

„A román nemzet a legrégibb Erdély mai nemzetei közül, mivel ez a dolog biztos és bizonyított a történelem tanúságai révén, egy soha meg nem szakadt hagyomány, a nyelv, a szokások és hagyományok hasonlóságának alapján, hogy a Traianus császár által a második század elején behozott római telepesektől származnak, valamint a Daciába sokszor és jelentékeny számban küldött kiszolgált katonáktól, kiket a tartomány védelmére hoztak...” (David Prodan: A román nemzet kialakulásának történetéből. 1984.)

ăş iP

Supplex Libellus Valachorum Transsilvaniae 1791-ben Kolozsváron (Cluj) kiadott címlapja

ed ag

og

ică

A XVIII. századig a római eredetű lakosság történelmi folytonosságát a Kárpátok–Duna-térségben (ținuturile carpato-dunărene) nem vonták kétségbe, többnyire logikus és természetes dolognak tekintették. Maga II. József Habsburg császár is (1780–1790), a románokat „vitathatatlanul Erdély legrégibb és legszámosabb népességének” vélte. Gróf Teleki Sámuel, az Erdélyi Udvari Kancellária vezetője, 1791-ben elismerte, hogy a románok Erdély legrégibb lakói, majd Huszti András történész ugyanabban az évben kijelentette: „Egyetlen nemzetnek a nyelve sem hasonlít annyira a régi rómaiak nyelvéhez, mint a vlach nemzeté, ami biztos és csalhatatlan jele annak, hogy ők a régi római telepesek leszármazottai Erdélyben (Transilvania).” Ugyanakkor Erdély többségi (román) lakosai számára a XVIII. század jelentette a politikai jogok megszerzéséért vívott harcok kezdetét, melyekből a „kiváltságos nemzetek” rendszere századokon keresztül kizárta őket. 1791-ben a románok megfogalmazták a Supplex Libellus Valachorumot, melyben hangsúlyozzák, hogy a románok Erdély legrégibb lakói, Traianus egykori telepeseinek leszármazottai. Ugyancsak ebben az időszakban, az Erdélyi Iskola (Școala Ardeleană) képviselői hirdetik a románok latin eredetét. Ebben a légkörben került sor Franz Sulzer „immigrációs elméletének” kidolgozására, mely szerint a románok nem Dacia római telepeseinek leszármazottai, mivel a római visszavonulás nyomán teljesen elnéptelenedett a tartomány. Következésképpen a román nép a Dunától délre alakult ki, egy egész pontosan meg nem határozott területen, valahol a bolgárok és albánok közelében, akiktől nyelvi elemeket kölcsönöztek, és átvették a görögkeleti (ortodox) vallást. Majd, innen vándoroltak a XIII. század közepén a Dunától északra és Erdélybe is, ahol ott találták a már megtelepedett magyarokat és szászokat. Sulzer elmélete dacolt az európai történészek által elfogadott nézettel, hogy a románok Erdély legrégibb lakói, Traianus római telepeseinek utódai. A vándorlási (immigrációs) elmélet kidolgozásának célja nyilvánvaló volt: az erdélyi románság politikai harcaiban felhasznált történelmi érvek semlegesítése, a magyarok, székelyek és szászok (a három erdélyi rendi nemzet) kiváltságainak igazolása, illetve azé, hogy a románok csupán „megtűrt” helyzetben vannak. Ily módon a történelmi folytonosság kérdése fokozottan politikai jelleget öltött. Az osztrák-magyar dualizmus létrehozása után (1867-es kiegyezés) Robert Rösler osztrák földrajztudós a vándorlási elméletet még hangsúlyosabban bevitte a történészek vitáiba. Újból elővette Sulzer elméletét és kibővítette egy olyan művében, amely a kontinuitás (folytonosság) ellenfelei számára meghatározó jelentőségűvé vált. Ezért a vándorlási elméletet a továbbiakban rösleri elméletnek nevezik. Az általa felvetett főbb gondolatok: a dákokat kiirtották a rómaiakkal vívott harcok folyamán, ennek köszönhetően a korábbi helynevek elfelejtődtek; a helyi lakosság beolvasztása-latinizálása a 165 éves római uralom alatt nem volt lehetséges, a túlélő dák népesség ugyanis a rómaiaktól elszigetelten élt, Dacia az Aurelianus császár idejében történt kivonulás után lakatlanná vált.

Demsus (Hunyad) / Densuș (Hunedoara), az egyik legrégibb román templom, melyet a XIII. században építettek, egy korábbi római építmény romjai fölé.

6



I. rész

A rösleri elmélet tartalmából

ică

„Ki lenne képes azt még csak el is képzelni, hogy a magyarok és a németek, megtelepedve egy teljesen lakatlan országban, ne adtak volna saját nevet azoknak a magas hegyeknek, melyek szegélyezték a látóhatárt, a nagy és hosszasan kanyargó folyóknak, és hogy várták volna, érkezzenek meg a románok és azok adjanak nevet azoknak? Teljesen a dolgok természetes rendje szerint való lett volna, amenynyiben a magyarok és németek Dacia legelső lakói lettek volna, hogy legalább a legfontosabb hegyek és a legnagyobb vízfolyások nevei magyar vagy német eredetűek lennének. De ezzel szemben azok román vagy dák eredetűek.” (A. D. Xenopol: Rösler elmélete)

ed ag

2

3

og

A rösleri elmélet szerint a román nép és a román nyelv a Dunától (Dunărea) délre alakult ki, a Balkán-félsziget (Peninsula Balcanică) középső vagy nyugati részén, ahonnan aztán átkeltek a folyó bal partjára, s innen hatoltak majd be Erdélybe a IX–XIII. században. Ezt az elméletet régészeti és epigráfiai [feliratos kőtáblák] bizonyítékokkal cáfolták, melyek igazolták a dákok jelenlétét a római uralom alatt, valamint a dák-római lakosság továbbélését az egykori római provinciában. B. P. Hasdeutól kezdve a román történettudomány kidolgozta a románok latin származásának és kontinuitásának cáfolhatatlan bizonyítékait és érvrendszerét.

ăş iP

Dácia elrómaiasodása. „Van okunk elfogadni azt, hogy a leigázott dákok távol tartották magukat a római civilizációtól és megőrizték ellenséges érzületüket Rómával szemben. Dacia elrómaiasodása különbözött a Róma hadai által elfoglalt más provinciákétól. (...) Daciában egy valóságos telepesországot hoztak létre - a gyéren lakott és ellenséges népek által körülvett területből, melyben viszont a rómaiság nem ereszthette túl mélyre a gyökereit, ugyanis nem támaszkodhatott egy leigázott nép biztos alapjaira a műveltség téren sem.”

A rómaiság folytonosságának hiánya. „Akik elfogadják egy római származású nép megmaradását Daciában, azok két csoportra oszlanak. Egyesek azon a nézeten vannak, hogy a római provincia lakói a hegyekbe menekültek, mert ott meg tudták menteni életüket és szabadságukat. Mások (…) úgy hiszik, hogy zavartalanul ott maradtak régi lakóhelyeiken és házaikban, a völgyekben és síkságokon. A második véleményt cáfolja az, hogy hasztalan keresgélték a daciai városok és lakosság feltételezett folytonosságát a szomszédok bármely írásos emlékezetében.”

da cic

A vlachok vándorlása a Dunától északra. „Valachia elözönlése és a honfoglalás csendben és szinte észrevétlenül történt: még valamikor a kunok uralma idején kezdődhetett, nem állapítható meg egészen pontosan, hogy mikor. (…) A vlachoknak a Moesiából északra vándorlását elfogadó elmélet megmagyarázza azt a meglepő körülményt, hogy a Dunától északra csak a XIII. század kezdete után találkozunk a vlach lakossággal. Utóbb pedig egyre többen élnek ott, mindaddig míg nagyrészt benépesül a Valachiának nevezett ország, és aztán a szomszédos államok is…”

Avas vidékén (Țara Oașului) az emberek még a múlt században is úgy öltöztek, miként évszázadokkal korábban őseik. (Ioniţă G. Andon fotója, 1938.)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG

Di

(Robert Rösler: Romanische Studien, 1871.)

Ed

itu

ra

A lecke szövege alapján, 4–5 fős csoportokban végezzétek el a következő feladatokat: a) Állapítsátok meg, milyen volt a XVIII. századi személyiségek álláspontja a románok római származásával kapcsolatosan. b) Magyarázzátok meg annak az okát, hogy miért jött létre Sulzer elmélete és annak folytatásaként Rösler elmélete. c) Magyarázzátok/értékeljétek a történészek által felhozott érveket, melyek azt állítják, hogy ez az elmélet tudományosan megalapozatlan. 2. A forrásszemelvényeket (dokumentumokat) tanulmányozva keressetek ki és magyarázzatok: a) két vonatkozást a románok ősiségét illetően Erdélyben, ahogy azt a Supplex Libellus Valachorum megfogalmazza; b) három érvet a rösleri elméletből; 3. Egyéb művek és források felhasználásával vitassátok meg a következő témát: A románok folytonossága a Kárpátok–Duna-térségben. 1.


Szójegyzék EMIGRÁLÁS – a szülőhaza elhagyása, kivándorlás. IMMIGRÁCIÓ – egy idegen országba való bevándorlás, betelepedés. IMMIGRÁCIÓS ELMÉLET – az a történelmi felfogás, amely elutasítja a román nép folytonosságát az egykori Dacia provincia területén, a kialakulásától egész napjainkig. SuPPLEx – felségkérvény, panaszirat, folyamodvány.

7


I. rész

VITA A KONTINUITÁSRÓL

Román paraszt (reprodukció J. Tröster művéből, 1666.)

1

ra

Di

da cic

„Eszébe jutott-e valakinek, hogy tagadja vagy megkérdőjelezze a francia nép folytonosságát Galliában, a spanyolokét és portugálokét az Ibéri-félszigeten vagy éppen az olaszokét Itáliában? Elfogadta-e bár egy történész is, hogy a romanizált gallok elhagyták volna lakóhelyüket, s Galliából átkeltek volna az Alpokon vagy a Pireneusokon, hogy aztán később, századok múlva éppen oda térjenek haza? Vagy a spanyolok átkeltek-e a Gibraltári-szoroson, Afrikába, hogy többszáz év múlva visszatérjenek a régi területükre? Az ilyenszerű kérdések megfogalmazásának egyáltalán nincs értelme.”

ăş iP

ed ag

og

ică

Annak alapján, ahogyan a történészek megkísérelték bemutatni a római jelleg kialakulását a Dunától (Dunărea) északra és a Kárpátok (Carpații) térségében, két eltérő vélemény kristályosodott ki a román nép kialakulásáról: a daciai kontinuitás (folytonosság) és a Duna déli oldaláról történt későbbi bevándorlás elmélete. Bizonyos politikai érdekeket szolgáló történészek saját „áltudományos” elméleteket dolgoztak ki, melyek szerint a román nép nem mai hazája területén jött létre. Szamosközy István is elég következetlen ebben a kérdésben: egy 1593-ban megjelent munkájában azt vallja, hogy a románok a római telepesek leszármazottai. Mihai Viteazul uralkodása után gyökeresen megváltoztatja véleményét, mondván, hogy a románok nem lehetnek a rómaiak utódai, mivel őket délre, a Duna jobb partjára költöztették Galienus császár idejében. Szamosközyt azonban L. Toppeltinus és J. Tröster szász tudósok cáfolták. Az utóbbi egy Daciáról írott munka szerzője, melyben úgy véli, hogy „a románok akik ma Havasalföldön (Țara Românească), Moldvában (Moldova) és Erdély (Transilvania) hegyvidékén élnek, nem mások, mint az egykori római légiók katonáinak leszármazottai”, következésképpen „ők az ország legrégibb lakói”. Később, Benkő József 1778-ban a Transilvania, sive Magnus Transilvaniae Principatus (Erdély avagy az Erdélyi Nagyfejedelemség) című könyvében arról ír, hogy az egykori római provincia kiürítésekor „sok római és őshonos dák is helyben maradt.” Mint már említettük, a XVIII. században az erdélyi románok egyenjogúságért vívott küzdelmeik kezdetével egy időben jelentkezett az „immigrációs elmélet”, melyet Franz Sulzer dolgozott ki a Geschicte der transalpinischen Daciens (1781) című művében. Ehhez az elmélethez utóbb további történészek csatlakoznak: I. C. Eder, Bolla Márton és I. Ch. Engel. Ők úgy tartják, hogy a románokról szóló írott források hiánya a nagy népvándorlás évezredében azt jelenti, hogy a románok akkor nem is voltak Daciában. Nekik válaszol Michael Lebrecht szász tudós, aki éppen a Horeafelkelés idején (1784) azt írta, hogy a románok mint a rómaiak utódai „e vidék legrégibb lakói”. 1787-ben E. Gibbon angol történész – aki egy a Római Birodalom történetéről szóló jelentős munka szerzője – azt írja, hogy Daciában az Aurelianus által elrendelt visszavonulás után ott maradt „a lakosság jelentékeny része, akik jobban rettegtek az elköltözéstől, mint az őket uraló gótoktól”. Ezektől a lakosoktól tanulják majd meg a barbárok „a földművelést és a civilizált életformával járó élvezeteket”. Sulzer állításainak alaptalanságát kiemelték az Erdélyi Iskola (Școala Ardeleană) képviselői is (S. Micu, Gh. Şincai, P. Maior, I. Budai-Deleanu), de a szlavisztika nagy tudósa, Paul Joseph Schafarik is, aki így fogalmazott 1844-ben: „a Duna északi és déli oldalán élő vlachok azonos eredetűek”, s a „trákoknak és géta-dákoknak a rómaiakkal történt keveredéséből” születtek. Az osztrák-magyar kiegyezés létrejötte után (1867), írja meg Robert Rösler a Dacien und Romänien (1868) és a Romanische Studien (1871) című munkáit, ahol korának ismeretei szerint feleleveníti az előző században megfogalmazott összes tételt, amely a románok folytonosságát vitatta szülőföldjükön. Erre a választ A. D. Xenopol, a román történetírás jelentős képviselője adja meg a Rösler elmélete (1884) c. munkájában.

itu

(C. C. Giurescu: A román nép és román nyelv kialakulása. 1973.)

Szójegyzék

Ed

HONFOGLALÁS – a krónikaírók által használt kifejezés a román államok alapításával kapcsolatosan – egy népcsoport megtelepedése későbbi hazájában. SzüLőFÖLd – az a hely, ahonnan valaki (egy család, egy nemzetség) származik.

8



I. rész

2

og

ică

„Egy olyan korban, amikor a történeti források a terület uraival foglalkoznak, törzsfőkkel és az uralkodó osztályokkal, nagyon is természetes, hogy a leigázott népet elhanyagolják. Mivel az jóval számosabb volt és legalább egyes térségekben jóval fejlettebb, mint a nomádok, akik leigázták és kizsákmányolták őket.” (Gh. I. Brătianu: A román nép: rejtély és történelmi csoda. 1940.)

ăş iP

ed ag

Ez a mű, mely a téma valódi monográfiája, sorra veszi az osztrák történésznek a kontinuitást vitató érveit, megválaszolva azokat alapvető forrásmunkák, valamint az idők folyamán hitelesnek bizonyult és tudományosan elfogadott szerzők véleményének felhasználásával. A Daciából való kivonulás kérdésében Xenopol egy meggyőző elvet fogalmazott meg: „A vándornépek elköltöznek egy beözönlés elől, a megtelepedett népek pedig területükhöz ragaszkodnak, és a beözönlők hulláma átmegy felettük.” Ehhez hasonlóan megcáfolja azt az elméletet is, hogy Dacia elnéptelenedett volna a római kivonuláskor. A mű végén felhívja a figyelmet a hagyományok szerepére a népek eredetét illetően, utalva a románok mondáiban szereplő „honfoglalás” témájára. Ha kezdetben A. D. Xenopol és D. Onciul, a dák-római kontinuitás támogatását logikai jellegű érvekre alapozták, a későbbiekben nagy történészek és nyelvészek (N. Iorga, V. Pârvan, C. Daicoviciu, Gh. I. Brătianu, Al. Rosetti, C. C. Giurescu stb.) a régészet bevonásával komoly előrehaladást tettek. Ezek a kutatások egyre nagyobb számú konkrét bizonyítékhoz juttatták őket, amelyek cáfolják az immigrációs elméletet. Hasonló álláspontra helyezkedett számos külföldi történész is (Th. Mommsen, I. Jung, C. Patsch, L. Homo, Paul Mackendrick). Ők úgy vélik, hogy a románok a dákok és a rómaiak leszármazottai s népként Traianus egykori Daciájában alakultak ki.

3

da cic

„A régészeti kutatások megerősítik a dák-római lakosság jelenlétét az egykori provincia területén. Sarmizegetuzán, az amfiteátrumot és más középületeket a helyi szegényebb lakosság még a visszavonulás után is legalább egy századig lakásként használta; hasonló nyomokat találtak Napoca, Porolissum, Apulum esetében is, valamint számos falusi településen. (...) Egy ilyen települést tártak fel Baráthelyen (Bratei), Medgyes (Mediaș) mellett, ahol a Daciában ismert legnagyobb temetőt is megtalálták, melyben kb. 500 sír volt a IV–V. századokból. (...) Hasonló felfedezések Dacia más részén is voltak.” (Vlad Georgescu: A románok történelme. 1992.)

4

itu

ra

Di

„A román történelem drámája abban áll, hogy konfrontálódik a magyar történelemmel. (...) A két történelem közös drámája pedig az, hogy eredet tekintetében ugyanazon a térségen, Erdélyen osztoznak. A Kárpát-medencét a IX. század utolsó éveiben a magyarok hódítják meg. (...) A román történetírás nem tagadja a letelepedés tényét, de tiltakozik azon magyar tézis ellen, mely szerint Aurelianusnak Daciából történt kivonulása után a magyarok lettek volna Erdély első elfoglalói.” (C. Durandin: A román nép története. 1998.)

Ulpia Traiana Sarmizegetusa – az amfiteátrum, a gladiátorok laktanyája, Nemeszisz istennő temploma és Diana valamint Silvanus oltárai (légifelvétel)


Ed

1. Tanulmányozzátok a lecke szövegét és feleljetek arra: a) Miért befolyásolta Mihai Viteazul Szamosközy véleményét a románok római eredetét illetően? b) Milyen politikai érdekek váltották ki az immigrációs elmélet megjelenését? 2. A forrásokat tanulmányozva érveljetek a következők mellett: a) Mi célból tagadják a románok őshonos jellegét? b) A régészeti érveken kívül akadhatnak más jellegű érvek is? c) Kommentáljátok Gh. I. Brătianu véleményét a románokra utaló írott források hiányáról a népvándorlás évezredében. Népek és történelmi térségek

JEGYEzd

mEG!

l

A középkori krónikások és az újkori történészek munkái a románokat a Kárpátok-Duna és Fekete-tenger térségének legrégibb lakóiként emlegetik.

l

Egyes írástudók megfogalmazták az immigrációs elméletet, ezzel a Habsburg-monarchia politikai érdekeit szolgálták, majd később a dualista államét.

l

Robert Rösler felidézte az immigrációs elméletet, amit számos román és külföldi történész cáfolt.

9


ESETTANULmÁNY

*Gheorghe I. Brătianu a Fekete-tenger (Marea Neagră) szerepéről

ed ag

og

Gh. I. Brătianu érdeklődését a pontuszi (tengeri) térség iránt élete vége felé siker koronázta. Összeállított egy nagyszabású monográfiát: A Fekete-tenger. A kezdetektől a török hódításig című művet, amely a szerző hatalmas tudását, kivételes lényeglátó képességét bizonyítja, a nagy középkorkutató hatalmas tudásáról és széles látóköréről tesz tanúbizonyságot. Érdeklődése e térség iránt már akkor nyilvánvaló volt, amikor a doktori értekezését írta. Ezért, a genovai levéltárakban folytatott kutatásait a genovaiak dunai, a XI–XV. századokban a folyó torkolatánál folytatott kereskedelmére összpontosította. Később visszatért egyes témákhoz, melyeket addig csak mellékesen tárgyalt, több tanulmányt közölt a velenceiek fekete-tengeri jelenlétéről Vicina és Cetatea Albă (Dnyeszterfehérvár) térségében, valamint a genovaiak moldvai kereskedelmi tevékenységéről a XV. században. Ezt később egy második fontos mozzanat követte: a bukaresti egyetemen tartott előadást két tanéven keresztül (1941–1943), A Fekete-tenger kérdése címmel. Ebben a nagyszabású tudományos vállalkozásban bemutatta a tengeri térséget a legrégebbi időktől saját koráig. Ehhez még hozzájárult a Krímben tett látogatása (1942), amely során közvetlenül megtekinthette középkori itáliai gyarmatok maradványait: Kaffát, Mangopot, Sudakot és az ősi Solhatot. Ezek a helyszíni vizsgálódások segítették olyan problémák megértésében, amelyekkel korábban szembesült. Ugyanakkor megfigyelte a tájat, a kis városi múzeumokban tárolt értékeket és főleg a bizánciaktól, genovaiaktól és tatároktól fennmaradt műemlék építményeket. A Fekete-tenger témájában készített összetett műve – ami valójában az egyetemi előadásának első része volt – akkor készült el, miután Brătianut eltávolították a katedráról, letartóztatása előtt (1950). Azon a nyelven tette közzé, amelyen eredetileg is írta – franciául –, s csak halála után adták ki egészében (Münchenben, 1969-ben). A mű román fordítása közel két évtizeddel ezután jelenhetett meg (1988-ban). A mű négy „könyvre” tagolódik és bemutatja a Fekete-tengerrel szomszédos területek történelmi fejlődését természetes időrendben, a kőkorszaktól a XV. századi török hódításig. A szerző a bizánci történelmet követi a Komnénoszok uralkodásáig, a Fekete-tengertől északra levő sztyeppék nagy népmozgásait a népvándorlás során és a szeldzsuk törökök megjelenését Anatóliában. Majd taglalja az olasz városok kereskedelmi terjeszkedését, ugyanis ebben az időszakban a Fekete-tenger a nemzetközi kereskedelem valóságos gócpontjává vált. Ezt követte az oszmán uralom, amikor a Fekete-tenger török beltengerré vált.

da cic

ăş iP

„Valóban egy úgyszólván szinte teljesen körbezárt tengerről van szó, amelynek nincs kapcsolata a Földközitengerrel, csupán a szorosok keskeny kijáratán át. Ennek ellenére a nagy folyóvizeknek köszönhetően, melyek a sztyeppék távolából vagy KözépEurópa hegyláncaiból erednek, s a szárazföldi utak szerteágazó hálózatából adódóan, melyek befutnak kikötőibe, mégis sokkal inkább megérdemli mint más tengerek, (...) a nagy nemzetközi csere- és kereskedelmi gócpont nevet.” (Gh. I. Brătianu: A Fekete-tenger. 1969.)

ică

1

A Fekete-tenger a genovai Battista Agrese atlaszában (1542)

2

Di

Gh. I. Brătianu mit remélt a könyve sorsáról

Ed

itu

ra

„Egyelőre, igen nagy elégtétel lenne számomra, ha azt tudnám, hogy ez a kézirat, mely a neves Marco Polo által írt, A világ leírása c. művének születési körülményeihez hasonlóan keletkezett, [fennmaradna]. (...). A műnek sikerült átjutnia a jelenleg Keletet és Nyugatot egymástól elzáró sorompókon, és így a magam szerény eszközeivel hozzájárulhattam a történeti kutatás haladásához. Arra szeretném emlékeztetni az Európa sorsával foglalkozókat, hogy azt egészében kell tekinteni, és hogy annak szelleme a felmerülő akadályok ellenére is győzedelmeskedik, ahol ezt akarják.”

10


og

Gheorghe I. Brătianu (1898–1953)

Születési hely: Ruginoasa (Iași megye). Apja I. C. Brătianu, a Nemzeti Liberális Párt elnöke és miniszterelnök, akinek fontos szerepe volt Románia 1918-as állami egyesítésében. Nagyapja Ion C. Brătianu 1848as forradalmár, Románia miniszterelnöke a függetlenségi háború idején.

ăş iP

ed ag

Ebben a folyamatban jelentkeznek azok a nagy személyiségek, I. Dáriustól II. Mohamedig, akik hatással voltak a fekete-tengeri térség történetére. A románok lakta területeket illetően a történetíró kiemeli a Feketetenger hatását a térségre. A Kárpátok (Carpați) és a Duna (Dunărea) mellett egyike volt a románok életét meghatározó földrajzi állandóságnak, és a pontuszi kereskedelemhez köthető a Kárpátokon kívüli két román állam felemelkedése is. Ugyancsak összefüggött az oszmán uralom megerősödésével a románság mozgásterének visszaszorulása a Dunától északra: Dobrudzsa (1417), Chilia és Cetatea-Albă (1484) elvesztése, a benderi török rája létrehozása Moldvában (1538), miként később, az újkorban a szabadság fokozatos megszerzésével, a románok lépésről lépésre térnek vissza a tengerhez: 1829-ben a török keres kedelmi monopólium megszűnik; 1856-ban a Duna torkolata visszakerül Moldvához; 1878-ban Dobrudzsa (Dobrogea) Románia részévé válik. A feldolgozás során, Gh. I. Brătianu nem csupán a szakirodalomra támaszkdott, hanem a legváltozatosabb forrásokat is felhasználta, amihez a régészeti, éremtani és epigráfiai kutatások eredményeit is tekintetbe vette. A Fekete-tengerről szóló nagy mű előkelő helyet foglal el a román tudományos elit által kidolgozott alapvető szintézisek sorában.

ică


3

da cic

„A török hódítás elzárta (a Fekete-tenger forgalmát) az európai kereskedelemtől a XV. század második felében. Konstantinápolyt 1453-ban foglalták el, Trapezuntot 1461-ben, Kaffát 1475-ben, Kiliát és Cetatea Albát 1484-ben. E városok ettől kezdve az Oszmán Birodalom kikötőivé váltak, mely azok minden nyereségét a saját kizárólagos előnyére aknázta ki, miként a Bizánci Birodalom is tette a fénykorában.” (Gh. I. Brătianu: A Fekete-tenger)

4

Di

„Gh. I. Brătianu értékes szintézise vitathatatlanul a román, sőt az egyetemes történetírás alapműve, és ez szavatolja, hogy jelentősége értékálló marad. Amit a nagy történész kifejez a háború éveiben készült egyetemi előadásában, bár más vonatkozásokat is érint, ugyancsak összecseng a mű sorsával: «Csak ami komoly erőfeszítések, komoly áldozatok, számtalan nehézség leküzdése révén készül, annak van jelentősége és értelme hosszú távon.».”

A Iași-i Egyetem elvégzése után Párizsban a Sorbonne diákja, ott szerez doktori fokozatot, disszertációjának címe: A Fekete-tengeri genovai kereskedelem a XIII. században (1929). Dolgozata hamar meghozta számára az európai tudományos körök elismerését. A zürichi nemzetközi történész konferencia után (1938) arra biztatják, hogy kezdje el az európai középkor vizsgálatának új programját, de a háború kitörése megakadályozza ebben. A történelem tudományok profeszszora Iași-ban (1924–1940) és Bukarestben (București) (1940–1943), a Román Tudományos Akadémia tagja. 1947-ben eltávolítják az egyetemről, 1950-ben letartóztatják és bebörtönzik. Máramarosszigeten (Sighet), 1953ban a börtönben halt meg.

ra

(Victor Spinei bevezető tanulmánya a román nyelvű kiadáshoz, 1988.)

itu

Főbb munkái:


Ed

1. Tanulmányozzátok figyelmesen a forrásokat és azonosítsátok: a) a fekete-tengeri kereskedelem útvonalait; b) a környező városok életmódját és gazdagságuk forrását; c) a lakosság etnikai eredetét. 2. Állapítsátok meg a török hódítás hatását az európai kereskedelemre. 3. 4–5 fős csoportokban magyarázzátok és vitassátok meg Gh. Brătianu véleményét a saját munkáinak sorsát illetően (2. és 4. források). Népek és történelmi térségek

l A román nép: rejtély és történelmi csoda (1937); l A román egység gyökerei és kialakulása (1943); l Történelmi hagyományok a román államok alapításáról (1945);

A Fekete-tenger. A kezdetektől a török hódításig. (München, 1969); l Az uralkodói tanács és a rendi gyűlés a Román Fejedelemségekben (Evry, 1977). l

11


Ú j területek és civilizációk ică

felfedezői (XV–XIX. század)

og

AZ AMERIKAI INDIÁNOK CIVILIZÁCIÓJA Ha egyes távoli civilizációk létéről az európaiak rendelkeztek némi fogalommal – Ázsiát és Afrikát illetőn –, Amerika felfedezésével Európa lakói teljesen ismeretlen civilizációkkal kerültek kapcsolatba, melyek alapvetően különböztek az övéktől. A felfedezés csodálatot és ámulatot vagy ezzel ellenkezőleg, lenézést és embertelen magatartást váltott ki. Amikor Kolumbusz Kristóf megérkezett az Antillákra (1492), egy kezdetleges körülmények között élő, de békés és barátságos nép fogadta. A spanyolokat elégedettséggel töltötte el azoknak az embereknek alacsonyabbrendűsége, kiknek nem adatott meg, hogy a keresztény Európában szülessenek. A spanyolokat nem hatották meg a maják sem, kik a csíszolt kőkorszakban éltek. S ha a birodalmuk hanyatlóban is volt, ott voltak még a fénykorban épült csodálatos építményeik. Ez a magatartás gyökeresen megváltozik, amint a mexikói Azték Birodalommal kerülnek kapcsolatba, valamint Peruban az inkákkal, akik rácáfolnak arra a nézetre, hogy esetükben „alsóbbrendű” civilizációról lenne szó. Az aztékok egy birodalmat hoztak létre, melynek fővárosa Tenochtitlán volt, s amelynek társadalmát papok és harcosok uralták. A nagy számú papság bonyolult naptárrendszert használt, ők foglalkoztak a csillagászati megfigyelésekkel, a fiatalok nevelésével és a betegek gyógyításával is. Ugyancsak ők voltak azok, akik a nagy ünnepeken a templomokban végrehajtották az emberáldozatokat. Az aztékok a szövésben utolérhetetlenek voltak, akárcsak az arany megmunkálásában és az építészetben. Műveltségük is fejlett volt, ismerték a képírást és egyfajta papírt is készítettek az agavé rostjából, s amiből aztán könyveket állítottak össze. A könyvekbe foglalt tudományos ismeretek tárházát elpusztította a tudatlanság és a „vadembereket” fanatikusan civilizálni akaró spanyol hódító. Útjaik során Hernando Cortez emberei (ő annak a hadjáratnak a vezetője, mely során legyőzték az aztékokat és meghódították Mexikót, 1519–1521 között) hatalmas és gyönyörű erődítményeket találtak, csodálattal nézték az óriási, lépcsős piramis-templomokat (teocalli). Megérkezve a birodalom fővárosába, amely nagyobb és szebb volt, mint bármelyik európai város, elámultak annak a szépségén. Továbbá nagy hatást tett rájuk az aztékok császárával, Montézumával való találkozás is, aki egy faragott és arannyal gazdagon bevont gyaloghintón érkezett, s nagyon drága és finoman kidolgozott palástban volt, lábán színarany talpú sarút viselt. Természetesen, a rengeteg ember feláldozása a templomokban felháborodással tölthette el a spanyolokat, bár Spanyolországban a csoportos máglyahalál megszokott dolog volt.

ra

Di

da cic

„Valamennyien anyaszült meztelenek, a nők is. Igaz, én most csak egyetlen nőt láttam, egy fiatal leányt. A többi mind fiatal férfi volt, nem látszottak idősebbnek harmincévesnél. Jó növésúek, nagyon szép testűek s igen jó az arcuk. Hajuk rövid, s majdnem olyan vastag szálú, mint a lófarok. Hajukat elől, a szemöldökük fölött rövidre nyírva hordják, hátul egy keveset hosszúra hagynak, ezt sohasem vágják le. (...) Egyesek az arcukat, mások egész testüket, vagy csak a szemük környékét, esetleg csupán az orrukat festik. Nem viselnek fegyvert. Azt sem tudják, hogy az mire való. Amikor kardokat mutattam nekik, járatlanságukban élüknél ragadták meg, és így megvágták magukat. Semmiféle vasuk sincs. Dárdájuk egyszerű karó, vashegy nélkül. Némelyiknek halfog vagy valami más hegyes tárgy van a végére erősítve. Általában elég magasak, arányos testalkatúak s jó mozgásúak.” (Kolumbusz Kristóf hajónaplója)

ed ag

1

ăş iP

I. rész

itu

Kolumbusz Kristóf első találkozása az indiánokkal, egy későbbi festő elképzelése szerint.

Ed

Szójegyzék

KONKVISzTÁdOROK — a spanyol korona szolgálatában álló hódító katonák és kalandorok. GYALOGHINTÓ — emberek által cipelt rudakra szerelt ülőalkalmatosság és jármű.

12


og

ed ag

Az inkák „a Nap fiainak” tartották magukat, és királyukat annak földi megtestesítőjének. Birodalmuk magába foglalta a Csendes-ócean partvidékét, az Andok magas fennsíkjait 4000 km hosszúságban, és jól szervezett volt. Számos hivatalnok gondoskodott az úthálózat felügyeletéről és karbantartásáról. A spanyolok igencsak megcsodált’k az útjaikat, s azt mondták, hogy „még V. Károly sem tudott volna, minden gazdagsága és hatalma ellenére jobbat készíttetni”. Az a mód, ahogyan városokat, erődítményeket és a földművelés számára teraszokat építettek, hatalmas tudásukat bizonyítja mind az építkezés, mind a földművelés terén. A birodalom fővárosát, Cuzcót a spanyolok Rómához hasonlították, palotáinak, templomainak és síremlékeinek monumentális méretei miatt. Ezeket az inkák domborművekkel, aranyés ezüstlemezekkel díszítettek. Ennek ellenére az aztékok fejlettsége előbbre járt, mint az inkáké, mert ismerték az írást. Néhány évvel Mexikó bukása után Francisco Pizzaro, akit elvakított az inka birodalom gazdagsága, Panamából elindulva (1531) belevágott a nagy kalandba: alig három év alatt leigázta az inkákat, elfoglalta Cuzcót (1533) és megalapította Új-Kasztíliát, Lima fővárossal. Az európaiak Amerikába érkezése egy sor járványos betegség behurcolását jelentette az indiánok számára (himlő, kanyaró, tüdőbaj és tífusz), melyek addig ismeretlenek voltak az Újvilágban. Ezek hatalmas járványokat okoztak, és a védekezni nem tudó bennszülöttek tömegesen pusztultak el. Másfelől az európaiak a dohányzáson és néhány eladdig számukra ismeretlen növény termesztésén kívül (kukorica, burgonya, bab, paradicsom), maguk is olyan betegségeknek estek áldozatul, melyekkel azelőtt soha nem találkoztak, pl. a vérbajnak (szifilisz), amely egy jó évtized alatt földrészünkön is szétterjedt.

ică


da cic

ăş iP

Montezuma császár fogadja Cortezt (Részlet Juan Ortega mexikói festő képének részlete, 1885.)

2

Ed

3

itu

ra

Di

„…láttátok volna a palotákat, ahol minket elszállásoltak. Magasak voltak, tartós és hatalmas nemes kövekből, cédrusfából és más édesen illatozó fafajtákból, hatalmas helyiségekkel és zárt udvarokkal, melyek kellemesek voltak a szemnek, és minden be volt vonva gyapotszövettel. Miután mindent jól megnéztünk, kimentünk a gyümölcsösbe és a kertbe, melyek kimondhatatlanul szépek voltak, arra valók, hogy nézegesd őket és sétálj bennük. Nem győztünk betelni a sokféle fa csodálatával, a rózsákkal teli sétányokkal, a bőven termő gyümölcsfákkal és olyan virágokkal, melyek kizárólag ott nőnek.” (Bernal Diaz del Castillo: Új-Spanyolország meghódításának igazi históriája. 1635.)

„Más konkvisztádorok is elindultak felfedező és hódító expedíciókra. Bejárva az új világrészt minden irányból, városokat alapítottak és hittérítőket telepítettek. A leigázás gyorsaságát az magyarázza, hogy a spanyolok jóval fejlettebb (hadi)technikával rendelkeztek. Csupán az ágyúk és puskák jelenléte elég volt ahhoz, hogy megfélemlítse és elbátortalanítsa a bennszülötteket.” (S. Berstein, P. Milza: Európa története. III.) Népek és történelmi térségek

Az inkák építési technikájának lenyűgöző látványa, hatalmas kőtömbökből készült fal.

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Tanulmányozzátok a lecke szövegét és annak alapján végezzétek el a következőket: a) Magyarázzátok meg a spanyolok magatartását, akik magukat az indiánoknál magasabbrendűeknek tartották. b) Soroljátok fel mindazt, ami a spanyolok ámulatát vagy borzongását kiváltotta. c) Nevezzetek meg olyan dolgokat, amelyekben az inkákat felülmúlták az aztékok. 2. Végigolvasva a forrásokat, állapítsátok meg, hogy milyen népcsoportra (civilizációra) vonatkoznak. 3. A 3-as forrás alapján állapítsátok meg: a) Melyek az aztékok és az inkák által lakott területek gyors leigázásának okai? b) Melyek a leigázás fő eszközei?

13


I. rész

ÁZSIAI ÉS AFRIKAI CIVILIZÁCIÓK

1

ică

og

ed ag

da cic

Portugál hajók az Ománi-tengeren, (Iszfaháni szőnyegkép, részlet, XVI. sz.)

A portugál felfedezések felfedik Európa előtt a Szaharától délre fekvő királyságok gazdagságát, az indiai civilizációt, Kína csodáit a Ming-dinasztia korában, valamint a shogunok vezette Japánt, mely éppen a politikai anarchiába süllyedt. Az Indiába vezető útvonaluk mentén, a portugálok (luzitánoknak is nevezik őket) egy sor tengeri és kereskedelmi támaszpontot hoztak létre, virágzó kereskedelmet folytattak a parti népességgel. Afrika nyugati partvidékének elnevezései – Elefántcsontpart, Aranypart, Rabszolgapart – tanúskodnak az áruk természetéről. Benin államának (1470), később pedig Kongó királyságának felfedezése (1482) s azok gazdagsága igen nagy hatással volt az európaiakra, akárcsak az uralkodóik nagy hatalma és azok az óriási paloták, melyekben laktak. Kongó királyának megtetszik a kereszténység és egész családjával megkeresztelkedik, majd Alfonz nevű fia uralkodása alatt (1506–1545) a lakosság nagy része is felveszi a katolicizmust. Afrika déli részét megkerülve, és onnan észak felé hajózva, Vasco da Gama felfedezi a Zambézi folyam torkolatát (1497), ahol az arabok hajóival találkozik. Noha mendemondák keringtek legendás birodalmakról és titokzatos aranybányákról, az európaiak ennek ellenére csak ritkán merészkedtek be a kontinens belsejébe, a fekete földrész partjai és kikötői támaszpontként szolgáltak a legendás keleti fűszerek útján. Malabár partjait elérve, a portugálok kapcsolatba kerültek két erős állammal, melyek uralták az indiai szubkontinens belsejét. Délen Vijayanagar hindu állama állott, melynek fővárosa hatalmas város volt, több mint félmillió lakossal, ami bámulatba ejtette az oda érkező portugál követséget. Északon terült el a még erősebb Mogul Birodalom, amely mohamedán vallású volt. Azonnal nyilvánvaló volt a kevés számú portugál számára, hogy ezekkel a hatalmas birodalmakkal szemben, eleve esélytelenek. A Sárkány országában, Kínában kezdetben szivélyesen fogadják őket (1520), mert a helyiek udvariasak, becsületesek és kapcsolatba kívántak kerülni a külföldiekkel. De a portugálok szokásos módszereiket alkalmazva, területeket foglalnak el a partvidéken és erődítményeket építenek, ami a kínaiakból ellenséges érzelmeket vált ki, ezért megtámadják és elűzik onnan a betolakodókat. Miután a portugálok lemondanak az erőszakról, végül Kína déli részén megszerzik Makaót (1557). Sokkal jobb fogadtatásban van részük Japánban (1542), Marco Polo legendás Zipangujában, ahol meghonosítják a tűzfegyvereket. Összefoglalva tehát: a jövevények az ázsiai partokra lépve megtapasztalhatták néhány hatalmas és jólszervezett állam erejét, melyek ősi civilizációja olykor az európainál fejlettebb (India, Kína, Japán). Mivel tudatában voltak annak, hogy bármely hódítási, területszerzési kísérlet kockázatos, sőt esélytelen, az európaiak egyelőre megelégedtek a helyi vezetők nyújtotta gazdasági kapcsolatokból fakadó előnyökkel. Találkoztak a hinduizmussal, a buddhizmussal és a konfucianizmussal, melyek a kereszténységnél ősibb vallások, s nagy számú követővel rendelkeznek. Ez persze nem akadályozta meg a keresztény hittérítőket, hogy megjelenjenek az újonnan felfedezett népek között.

ăş iP

„A kereskedők áruikkal partra szálltak lakott települések közelében és dobpergés közepette kirakodtak a földre, majd visszatértek a hajóikra. A négerek, akik hallották a jelzést és szemmel tartották a partra szálló kereskedőket, odasereglettek, megnézték az árut, és ha megfelelt, akkor a magukhoz vett áru helyébe letettek egy kis halom aranyport vagy egy darab elefántcsontot. Azután ők húzódtak vissza, és előjöttek a kereskedők. (...) Ezt a szertartást megismételték még annyiszor, ameddig mindkét fél elégedett lett.” (S. Goldenberg, S. Belu: A nagy földrajzi felfedezések kora. 1971.)

2

Ed

itu

ra

Di

I. Alfonznak, Kongó királyának panasza Portugália királyához: „Kérjük Királyi Fenségedet, kegyeskedjék nem hitelt adni azoknak a gonosz dolgoknak, melyeket rólunk terjesztenek azok, kiknek nincs más érdeke, mint a kereskedés és annak az áruba bocsátása, amit jogtalanul szereztek meg, sem azoknak ne higgyen semmit, akik rabszolga-kereskedelmükkel tönkreteszik királyságunkat és az itt pár éve megtelepedett keresztény közösséget. Az a kötelességünk, hogy megőrizzük ezt az értékes jót – a hitünket. Ám a dolog csak igen nehezen sikerül itt, ahol az európai áruk fölöttéb nagy hatást gyakorolnak az egyszerű és együgyű emberekre, így emezek képesek lemondani a Jóistenról is, csakhogy e javakat birtokolhassák.” (G. Balandier: A hétköznapi élet Kongóban.)

14



og

Az európaiak érkezése Japánba (japán térelválasztó ún. spanyolfal a XVI. sz. végéről)

ăş iP

ed ag

Néhány segítőtársával együtt a legismertebb hittérítő, Xavéri Ferenc eljutott Japánba, ahol megértette annak szükségességét, hogy meg kell tanulnia a nyelvet és ismerni kell a japán filozófiát, alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz. A japánok vonzódása az európai civilizáció újdonságához, valamint a hűbéri széttagoltság is magyarázza, hogy sokan megkeresztelkedtek. A helyi hűbérurak (daimiók) azzal nyilvánították ki önállóságukat, hogy a kereszténységet választották, amelyet aztán rákényszerítettek alattvalóikra is. Matteo Ricci eljutott Kínába, alaposan tanulmányozta a kínai nyelvet és civilizációt, elmélyedt Konfuciusz tanainak értelmezésében; számára a kínai gondolkodó nézetei jóval közelebb állnak a kereszténységhez, mint a többi keleti vallási irányzat: a taoizmus vagy buddhizmus. Ricci egyfajta szellemi hitterjesztést vállal fel: a nyugati tudományokat, a csillagászatot és a matematikát terjesztette. Élete végéig (1610) Kínában maradt. Indiában Roberto de Nobili töltött el fél évszázadot. Megtanulta a helyiek nyelvét és átvette a brahminok életformáját. Hittérítő tevékenység folyt Indokínában, Tibetben és Koreában is. Ez inkább abban játszott szerepet, hogy az európaiak megismerhették a helyi civilizációkat, de egyházi szempontból a keresztény hittérítők főleg Amerikában és a Fülöp-szigeteken bizonyultak sikeresnek.

ică

I. rész

3

da cic

„Délkelet-Afrika partjainál, a Zambézi folyó felső szakaszán, a portugálok (...) olyan szerteágazó és gazdag kereskedelemmel találkoztak, amilyen sehol a világon nincs. Nagy városokat találtak ott, mint például Sopala, Kilwa, Zanzibár, Mombasa, Malindi, ahol élénk csere folyt az ardali, indiai, kínai és indonéz kereskedők között. (...) A földrész belsejében ott találták Kwa városát. Ma nem lehet eljutni Kwa-ig, csak ha átvergődünk a sűrű bozóton, mely benőtte a romokat. Volt ott egy hatalmas palota, számos nagyon szép kőház és hét mecset.” (R. Luraghi: Az európaiak Eldorádót keresik. 1971.)

4

ra

Di

„1490-ben az európainak elfogadható ismeretei lehettek Európáról és azokról az országokról, melyek a Földközi-tengert övezték. Rendelkezhetett némi homályos képzettel Afrika többi részéről és Ázsiáról, de e fogalmak alapján nem alkothatott magának átfogó képet. Ehhez hasonlóan el is fogadhatta, hogy a föld gömbölyű, de nem ismerhette igazából a föld nagyságát. Az ezt követő három évtized alatt mindez megváltozott.” (Eugénio Garin: A reneszánsz ember. 1998.)


Ed

itu

1. Olvassátok el az 1. és 2. forrásokat, és magyarázzátok meg: a) a kereskedők által folytatott árucsere természetét; b) a kongói királyság bukásának okát. Kommentáljátok a kongói király alattvalóinak magatartását. 2. A 3. sz. szövegből kiindulva, állapítsátok meg: a) ki ellenőrizte az Indiai-óceánt; b) mi lehetett Kwa város pusztulásának az oka; c) milyen vallásúak lehettek a lakói, honnan deríthető ki? 3. A 4. sz. szövegből kiindulva, keressétek ki azokat az eseményeket, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy az európaiak gondolkodása gyökeresen megváltozott. Népek és történelmi térségek

Szójegyzék

LuzITÁNOK – egykori ibériai őslakosok, a portugálok elődei. CSEREKERESKEdELEM – a pénz közvetítése nélküli közvetlen termékcsere.

5 „Henrik herceg Sagres városában térképészeti, hajózási és hajóépítési központot hozott létre. (…) Azt kérte a tengerészektől, hogy gondosan vezessék a hajónaplót és vezessenek rá minden eltérést térképeikre. (…) Sagresbe mindenhonnan érkeztek hajósok, utazók és tudósok, s mindenik hozzátett valamit a világképhez. (…) A zsidók mellett ott voltak a muzulmánok és az arabok, az olaszok Genovából és Velencéből, németek és skandinávok, és amint a felfedezések szaporodtak, feltűntek az Afrika nyugati partjain élő törzsek tagjai is. Sagresben és a szomszédságában fekvő Layos kikötőjében, a hajóépítési kísérletek során egy újfajta hajótípust alkottak, ami nélkül Tengerész Henrik herceg felfedező útjai és a következő század nagy kalandjai sem valósulhattak volna meg. A háromárbócos vitorlás (caravelle) különleges hajótípus, amely azzal a céllal készült, hogy a felfedezők vissza is tudjanak térni. (…) 1460-ban, Henrik herceg halálakor, még csak alig kezdődött el Sagresben az afrikai partvidék feltárása, de ez már biztató kezdet volt.” (Daniel J. Boorstin: Felfedezők. 1983.)

15


I. rész

A FÖLDRAJZI LÁTÓKÖR TÁGULÁSA

1

2

ică

og

ed ag

da cic

„A hangyák és a szúnyogok több gondot okoztak nekünk, mint a nedvesség és az élelem hiánya. Bármekkora nélkülözéseket kellett elszenvednünk a Kordillerákban tett expedíciónk során, a vízi út Mandavaca és Esmeralda között amerikai utunk legnehezebb szakasza volt.”

A hosszas háborúktól sújtott Európában a XVIII. században kiújul az érdeklődés a tengeri felfedezőutak iránt. Ezeket azonban már nem úgy szervezték meg, bonyolították le, mint a nagy földrajzi felfedezések hőskorában, amikor még arany és fűszerek keresésére indultak. Ezúttal már-már tudományos expedíciókat szerveztek, s a hajók fedélzetén immár a tudósok is ott voltak (csillagászok, természettudósok, kartográfusok, rajzolók stb.), s leginkább a Csendes-óceán vidékét kutatták. A dán V. Bering, aki Oroszország szolgálatában volt, felfedezte azt a tengerszorost, amely Ázsia és Amerika között húzódik, s mely azóta Bering nevét viseli (1728). A francia Louis de Bougainville vezette az első tudományos expedíciót. Időjárási megfigyeléseket, néprajzi kutatásokat végzett, növénytani és állattani gyűjtést szervezett. A korszak legnagyobb hajósává James Cook vált, aki három utazása nyomán megalkotta a Csendes-ócean legjobb térképét. Többször is átkelt a Déli-sarkkörön, a feltételezett déli kontinenst (Terra Australia incognita = Ismeretlen déli föld) keresve, s csak az óriási jégmezők állították meg. Végül Hawaii-szigeteken a bennszülöttek ölték meg (1779). A következőkben a francia La Pérouse kutatásai (1785–1788) egészítik ki Cook munkásságát. Közel fél évszázad múlva egy orosz expedíció, melyet Bellinghausen és Lázárev vezet (1819–1821) igazolta a déli földrész, az Antarktisz létezését. Így a XVIII. század végére teljesen ismertek lesznek bolygónk óceánjai és tengerei. A következő században lehetővé válik a tudomány számára addig ismeretlen, hatalmas területek kutatása. A nagy kontinensek belső területei gyakran a térképek „fehér foltjai” voltak. A feltárást célzó és a kormányok által szervezett akciókat megelőzték a különféle egyéni kezdeményezések, amelyek ismételten bizonyították az európaiak kezdeményezőkészségét. Ázsiába az oroszok szerveztek kutatóutakat, a cári birodalom peremterületeire, melyek az Urál-hegység, a Jenyiszej folyó és Bajkáltó között terültek el, vagy a Góbi-sivatagba és Mongóliába. Kínát az angol Junghusband és a német Richtoffen járja be. Az angolok felgyorsították kutatásaikat Iránban, Afganisztánban és Pakisztánban, hogy megakadályozzák az oroszok behatolását Indiába. George Everest topográfiai méréseket végzett a Himalája-hegységben, éppen ezért a Föld legmagasabb hegycsúcsa az ő nevét kapta (1856). Észak-Amerika hatalmas területein vágott át a Lewis és Clark vezette angol expedíció, s átkelve a Missourin és a Sziklás-hegységen, eljutott a Csendes-óceánhoz (1805). D. Thomson végighaladt a Hudson-öböl és Csendes-óceán közötti tág vidéken, majd John Frémont feltárta a Távol-Nyugatot, felfedezve és megállapítva egy hatalmas mélyföld peremét, melynek neve a Nagy-Medence. Alaszkát H. T. Allen és G. Dowson kutatja, majd az aranylelőhelyek felfedezése után (1896) megnő ennek a térségnek a jelentősége, amelynek feltárásával egyre többet foglalkoznak.

ăş iP

„Bejártam a déli óceánt a nagy szélességi köröknél, amivel minden kétséget kizáróan bizonyítottam, hogy azon a helyen nem lehet még egy kontinens. Ha valaha mégis felfedeznének egyet, az nem lehet csak a Déli-sarok közelében, hajóval megközelíthetetlen területen. (…) A kockázat amivel a hajózás jár ezeken az ismeretlen és jeges tengereken olyan nagy, hogy bátran elmondhatom, egyetlen ember sem merészel majd délen messzebb hatolni, mint ameddig én eljutottam. A délen esetleg meglévő szárazföldet soha nem fogják feltárni…” (Cook kapitány utazásai)

Ed

itu

ra

Di

(Alexander von Humboldt: Az Orinocotól az Amazonasig.)

t Humboldt és kísérői a dél-amerikai őserdőben 16



ică

Ami Dél-Amerikát illeti, a legfontosabbnak Humboldt német tudós nagy utazása bizonyult az Amazonas és az Orinoco folyókon, valamint a francia F. Castelneau útja a Mato Grosso-fennsíkon. A legdélibb peremterületét Julius Popper (a Tűzföldet) és Emil Racoviţă (Patagónia déli részét) tárta fel. Mindkét utazó román származású. Afrikába számos francia vagy angol felderítőutat indítottak azzal a céllal, hogy megtalálják a Nílus forrását. Kutattak a Csád-tótól délre, a Niger folyó mentén, értékes adatokat gyűjtve a bejárt területekről és az ottani lakosság kultúrájáról. A fekete földrész legismertebb kutatói az angol D. Livingstone és az amerikai H. Stanley [és az erdélyi magyar Teleki Sámuel]. A déli földrészre James Ross vezetett először expedíciót (1840), amely során felfedezi az Erebus és Terror vulkánokat és a Victoria-földet. Fél évszázaddal később az Antarctica nevű hajóról, melyet Henric Bull vezetett, először lépett ember a fehér földrészre (1894–1895). Majd a Belgica nevű hajó, melyen a román természettudós Emil Racoviţă is utazott, volt az első, amely ott telelt az antarktiszi örök télben.

ed ag

og

J. Cartier partraszállása Kanadában (részlet egy portulánumból, 1547.)

ăş iP

3

da cic

„A második csoportba – a tudós utazókéba – tartozik az angol Livingstone, akinek a Zambézi folyó felső folyását valamint a Nyasza és Tanganyika tavak felfedezését köszönhetjük. Szegény családból származott, orvostudományt, teológiát, latint és görögöt tanult, de egy ideig szövőmunkásként kereste kenyerét. 1849-ben Egyenlítői-Afrikába utazott azzal a szándékkal, hogy bennszülötteket gyógyítson és megtérítse őket. 1871 októberében találta meg Stanley, miután egy ideje már eltűntnek hitték. Livingstone két év múlva halt meg a fekete földrész szívében.” (S. Berstein és P. Milza: Európa története, IV.)

4

Di

„A százlábúk után, létszámban és fontosságban, a termeszek vagy fehér hangyák következtek, melyek pusztító ereje egyszerűen félelmetes volt. Akasztók, gyékények, ruházat, szövet, egyszóval bármink is ami volt, minden veszni látszott; attól féltem, hogy felfalják még a sátram is, miközben alszom. Addig ezek a teremtmények nem okoztak gondot; másutt a fekete és a vörös hangyák kötötték le a figyelmünket.”

La Pérouse expedíciója a Húsvét-szigeten, 1786.

Szójegyzék KARTOGRÁFuS – térképész. PORTuLÁNuM – a XIII–XVI. század között készült hajózási térképek, melyek a part menti részleteket is ábrázolták. TOPOGRÁFIA – a föld felszínének mérésével és ábrázolásával foglalkozó tudomány.

(H. M. Stanley: Afrikai utazás – 1871. Párizs, 1874.)

JEGYEzd

ra

l


Ed

itu

1. Magyarázzátok a következő kijelentést: „A XVIII. század visszahozza Európa érdeklődésének középpontjába a tengeri felfedezőutakat”. 2. Felidézve a lecke szövegében említett felfedezéseket, keressétek meg, melyek voltak azok a fehér foltok, melyeket a XV–XIX. századok során letöröltek a térképről. 3. Az 1. sz. forrást tanulmányozva, keressétek ki Cook legalább három állítását és bizonyítsátok be, hogy igaza volt-e vagy sem. 4. A többi forrás felhasználásával keressétek ki, milyen kellemetlenségeket szenvedtek el a felfedezők. Utaljatok más esetekre is, melyeket korábbi olvasmányaitokból ismertek. 5. Magyarázzátok meg a 3. forrás alapján, hogy merre járt Livingstone. Népek és történelmi térségek

l

l

17

mEG!

A nagy földrajzi felfedezések megmutatták az európaiaknak, hogy az övéken kívül léteznek más civilizációk is. Az európai hiedelmet, hogy civilizációjuk magasabbrendű, jórészt megcáfolta az indiai, kínai, azték és inka civilizációkkal történt találkozásuk. A későbbi nagy tengeri és szárazföldi felfedezések felszámolták az utolsó „fehér foltokat” a Föld térképéről.


ESETTANULmÁNY

*A románokról – ahogyan

a külföldiek látták

1

og

ed ag

da cic

„Ez a város, Bukarest igen nagy, és azt mondják, hogy sok évvel ezelőtt volt vagy hatezer háza. Van benne negyven templom és kolostor, és nevezetes folyója a Dâmbovița, amely a város közepén folyik. Elmentünk az Udvarba, mely hatalmas méretű épület és magas, fából készült falakkal van körbekerítve. (...) Csodálatosan arányos épület, a szemlélőt lenyűgözi s fényesebb és hatalmasabb, mint a târgoviștei Udvar.” (Aleppói Pál: Makariosz pátriárka utazása. 1652–1659.)

A románok lakta térséget, mely Kelet és Nyugat között található, a középkorban átszelte a Konstantinápolyba vezető utak többsége. Átutazóban a Román Fejedelemségek területén, vagy éppen fontos követségek tagjaiként megfordulva tájainkon, a külföldi utazók értékes információkat jegyeztek fel, melyek igen változatos értesülések birtokába juttatnak bennünket (földrajzi és néprajzi adatok, városok és a fejedelmi udvar képe, szokások, szertartások leírása), amelyekből megismerhető a középkori románság élete. Mindez azért különösen fontos, mert a hazai írott források száma csekély. Annak függvényében, hogy milyen cél hozza őket a románok lakta területekre, a külföldi utazók több csoportra oszthatók: tudósok, sokuk neve ismert tudományos körökben, mint Ibn Battuta, Antonio Bonfini, Sebastian Münster, Georg Reicherstorffer, Enea Silvio Piccolomini, Jacques Bongars, Marco Bandini, Aleppói Pál, Evlia Cselebi, Anton Maria Del Chiaro, Franco Sivori, kiknek feljegyzései a román nép történelmének értékes forrásai; hadifoglyok avagy olyan utazók, kik nem saját jószántukból jártak erre, mert életük alakulásába beleszólt a kényszer. Közülük megemlíthetjük Johan Schiltberger keresztes lovagot, aki a nikápolyi csatában vett részt (1396), ahol I. Bajazid szultán fogságába esett, majd urának ankarai veresége után (1402) új gazdájával (Timur-Lenk) jutott el Ázsiába is. Hosszas rabságból szabadulva az idős és megfáradt utazó hazatértében érintette ezeket a tájakat (1420). Hasonló sorsra jut Giovanni Maria Angiolello és Diego Galan is. Az előbbi II. Mohamed foglya, akit több hadjáratában is elkísért, többek között ott van a Ştefan cel Mare ellen vezetett moldvai hadjáratban, mely a Valea Albă-i ütközettel ért véget (1476). Az utóbbi fogoly Szinán pasa táborában volt és annak havasalföldi hadjáratában vesz részt, beleértve a Călugăreni-i csatát is (1595). Voltak megrögzött kalandorok vagy hivatásos utazók, mint Pierre Lescalopier, William Lithgow és Nicolo Barsi. Külön csoportot képeznek a misszionáriusok, kiket a katolikus egyház küldött azzal a céllal, hogy a görögkeleti egyház híveit megtérítsék. A Szentszéknek írt jelentéseik értékes mozzanatokat örökítnek meg a románok múltjából. Közülük a legismertebb Marco Bandini (latinosan Bandinus), Marcianopolisz érseke.

ăş iP

„A városnak a falai hatalmas fatörzsekből vannak, melyeket bevertek a földbe, egyiket a másik mellé, és keresztben gerendák fogják össze őket, amiket aztán vastag lécek rögzítenek; az utcákat is fagerendák fedik.” (Pierre Lescalopier: Utazás Havasalföldön és Erdélyben. 1574.)

ică

Leírások Bukarest városáról

Ed

itu

ra

Di

„Ez a város összesen tizenkétezer házból áll, melyek náddal vagy zsindellyel vannak fedve, a többségük alacsony és tágas. Kevés kőből épült épület van, mivel az itteni gyaurok minden hét-nyolc évben fellázadnak, ezért a tatárok és a oszmánlik felgyújtják a várost. Még abban az évben újjáépítik alacsony és hasznos házaikat. Abban az ezernél is több alacsony hajlékban csupa szép lány lakik, akik a szatócsboltokban árut kínálnak. A házacskák alatt pincék húzódnak, ahol jóféle borokat tárolnak.” (Evlia Cselebi, Bukarest városának leírása. Részlet a Külföldi utazók a Román Országokról VI. kötetéből.)

Bukaresti látkép (Amedeo Preziosi akvarellje, 1869.)

18

og

Román lány Muscelből, Bouquet metszete (XIX. sz.)

ăş iP

ed ag

A XIX. század első évtizedétől kezdve a török uralom meggyengül a román fejedelemségekben. Ezt követően jelentősen megváltozik az utazások, útleírások jellege és alapossága is. A szerzők tanárok, orvosok és írók, akik az Udvarba, a fejedelmekhez vagy a nagybojárokhoz érkeznek, máskor pedig egyszerűen csak azért keresik fel az Al-Duna mentét, hogy szerencsét próbáljanak a világnak ebben a szegletében (Rachevich, J. M. Lejeunne, R. Kunish és Vaillant). Az utazók egy másik csoportját a tudósok alkotják (a fiziológus Spallanzani, Hacquet osztrák geológus, a tudós angol Robert Ker Porter, Georg Lejean geográfus, a szlavista Adolph d’Avril), akik szakmai célból kutatják a román országokat. Képzőművészek is jönnek (L. Dupré, T. Valerio, M. Bouquet), akik megörökítik az itt élő emberek arcvonásait és a természeti szépségeket. Ez az az időszak, amikor a modernizáció csírái teljes mértékben érezhetővé válnak. A görög tanítókat, akik a bojárcsemeték nevelésével foglalkoztak, fokozatosan lecserélik francia, német és osztrák házitanítókra. A francia nyelv járja a szalonokban és az első színházi bemutatókon, mind Iași-ban, mind Bukarestben (București). Valamivel a fejedelemségek egyesülése (1859) előtt a nyugati utazók megtapasztalták a folyamatos nyitást a nyugati civilizáció és kultúra felé. Az európai viselet, a cilinder, a Párizsból vagy Bécsből rendelt ruhák és berendezési tárgyak fokozatosan felváltják a bő buggyos nadrágot, a fezt és a keleti heverőt. A bálokban divatba jön a francia négyes, a keringő és a polka.

ică


2

Nagyszeben (Sibiu) és Târgoviște városok leírása

da cic

„Nagyszeben igen nevezetes város, mely nevét a Szeben (Cibin) folyóról kapta, két sor várfallal van megerősítve, és körös-körül mély sáncok is övezik tavakkal és nem kevés csatornával, melyek igen nagy területet foglalnak el.” (Georg Reicherstorffer: Chorographia Transilvaniae)

Di

„Târgoviște nem túl nagy város, széles mezőben fekszik, és falak övezik. A várkastély, melyben az ország fejedelme lakik, nagyon vastag tölgyfagerendákkal van bekerítve. Lakói görög hiten vannak és hosszú ruhát viselnek, fejükön a horvátokéhoz hasonló kucsmával. Nyelvük kissé eltér a mi olasz nyelvünktől. Ők a saját nyelvükön rómaiaknak nevezik magukat, mondván hogy a régmúlt időkben jöttek Rómából...” (Francesco della Valle, Gritti Alajos titkára, havasalföldi utazásáról, 1532–1534.)

ra


Ed

itu

1. Olvassátok végig a lecke szövegét és keressétek ki: a) azokat a szempontokat, melyek szerint az utazókat osztályozzák; b) miként közlik velünk az információikat, és azok mennyire hasznosak; c) jelöljétek meg azt a folyamatot, amely révén érezhetővé válik a modernizáció hatása. 2. 4–5 fős csoportokban dolgozva, különböző források felhasználásával határozzátok meg és magyarázzátok a következőket: a) hasonlóságokat és különbségeket Bukarest és más megnevezett települések között; b) a különbségeket az erdélyi városok és a havasalföldi valamint a moldvai mezővárosok között; c) az altalajkincsek és természeti erőforrások gazdagságát, a hasonlóságokat a lakáskörülményeket és az életmódot illetően. 3. A leckéhez mellékelt források segítségével írjatok esszét arról, hogyan látták, miként ábrázolták a külföldi utazók a középkori románok életét, civilizációját. Népek és történelmi térségek

3

A tájak bemutatása

Erdély (Transilvania) „Belülről a hegyek lejtői nyugodt tempóban emelkednek egész a csúcsokig, ennek következtében az egész ország mutatós és a tekintetnek kedves, földje szépen rendezett, mint kevés más helyen Európában. (...) És a dombok derekáig vagy a lábánál csak szölőskertek vannak és végtelen falvak, s a környező magaslatok felé haladva, a legtávolabbiakon vannak a tehenek, juhok, kecskék és lovak legelői és a sűrű erdők. (...) Errefelé mindenhol igen kötelességtudó és barátságos emberekkel találkoztam és gyakran hallottam az embereket latinul beszélni...” (William Lithgow: Az erdélyi és moldvai utazásának leírása.) Havasalföld (Ţara Românească) „A házak ebben az országban (...) fából épülnek, gerendából és deszkából. A fedelük két oldalra meredeken lejt, hogy a hó ne álljon meg rajta. Belsejükben körben székek vannak és középen egy asztal, melynek középen van a lába, mint az európaiak házaiban... Minden házban van kemence, melynek agyagból tapasztott kéménye van... Télen a házak melegebbek mint a fürdők.” (Aleppói Pál: Makariosz pátriárka utazása.)

19


R omán utazók idehaza és a nagyvilágban

A modern román állam létrejötte és a török uralom felszámolása, melyekhez folyamatos gazdasági fejlődés is társul, arra késztette Romániát, hogy kitárja kapuit a világ felé. Az utazások és a kalandok iránti érdeklődés arra sarkallt egyeseket, hogy kevésbé ismert tájak felé induljanak, miközben mások éppen saját országukat szerették volna jobban megismerni.

ed ag

„...égtem a vágytól, hogy beszívhassam a havasok és mezők tiszta levegőjét; hogy nyaranta kimehessek a természetbe legalább négy-öt hétre, a főváros fojtogató, elviselhetetlen légköréből...” (Al. Pelimon: Úti élményeim Romániában. 1858.)

ică

1

og

I. rész

UTAZÓK AZ ORSZÁGBAN

ăş iP

da cic

Neamţ vára (XIV–XV. sz.) Számos nagyszerű történelmi esemény helyszíne, ma a turista-látványosság.

A hazai utazások divatjának kialakulásában fontos tényező volt a román nemzeti öntudat kikristályosodása. Az utazások kezdeményezője Grigore Alexandrescu költő volt, az Utazásom emlékei (1842) szerzője. Ion Ghicát, Szamosz szigetének jövendő kormányzóját kísérte el, felkeresték az olténiai kolostorokat, mely a költőt számos történelmi témájú költemény megírására ihlette. Târgoviștén a romok nyűgözik le képzeletét, mely a korszak romantikus irodalmának egyik kedvenc témája volt. Szépségükkel Moldva hegyei már korábban felhívták magukra az írók figyelmét. Alecu Russo, a Bárányka balladájának (Mioriţa) felfedezője a Neamţi-i havasokban utazik és megírja a Piatra teiului (1840) című művét. Vasile Alecsandri utazásainak terméke Séta a hegyekben (1842), Calistrat Hogaş számára a hegyek felfedezése élete legnagyobb élményét jelenti. Ennek szenteli egész munkásságát; írásai kötetbe gyűjtve csak halála után látnak napvilágot Hegyi utakon címmel. A szenvedélyes utazók közé tartozik Alexandru Pelimon, Cezar Bolliac, Gheorghe Sion és Dimitrie Bolintineanu. Al. Pelimon kedvtelésből utazgatott az országban, hogy embereket, szokásokat és tájakat ismerjen meg. Könyve, Úti élményeim Romániában (1858) az első útikönyv, nagyriport az országról. Bolliac, a 48-as forradalmár, emlékezetes kirándulást szervez a Bucsecs-hegységben (Munții Bucegi, 1843), útitársai Şt. Golescu, N. Kretzulescu és N. Bălcescu. Ez a kirándulás fontos mozzanat marad a romániai hegyi túrák történetében. Az 1848-as forradalom bukása után Bolliac száműzetésbe kényszerül, s miután visszatérhet hazájába, csupán régészeti utakat tesz. 18 éven keresztül (1858–1876) rengeteg utazást szervez, melyek eredménye számos tanulmány és javaslatterv, illetve egy igencsak gazdag régészeti, éremtani (numizmatikai) és néprajzi gyűjtemény létrehozása.

2

3

ra

Di

„Bevallom, hogy a Moldvában látott helyek közül, azok érdekeltek leginkább, ahol egykoron nevezetes dolgok történtek.” (D. Bolintineanu: Utazások Moldvában. 1859.)

Ed

itu

„Bármely utazás, kivéve a gyaloglást, szerintem idegen lábakon való utazás; amikor egy vasúti fülkében utazol, egy hintó kerekein haladsz vagy a lovon, azt jelenti, hogy csak ülsz és azt látod, amit neked megmutatnak, nem pedig mindent, amit szeretnél. Éppen ezért én, és ifjú útitársam úgy döntöttünk, hogy gyalog kelünk át a hegyeken...” (C. Hogaş: Hegyi utakon.)

20



I. rész

5

og

ică

„Sokféle tájat láttam, különböző országokban, de ritkán találkoztam oly fenséges és vad szépséggel, mint Moldva hegyei. Ott a föld, az erdők, sziklák, patakok még a természet ősvadon állapotában találhatók, és sehol sem látható még az emberi kéz nyoma, a maga csúnya és elkedvetlenítő beavatkozásával. A hegyi ember jóval egyszerűbb, élete nyugalmasabb, természete sokkal ártatlanabb. (V. Alecsandri: Séta a hegyekben.)

ăş iP

ed ag

Gh. Sion utazást tesz Besszarábiában (Basarabia) és Bukovinában (Bucovina), s kiadja az ott készült feljegyzéseit: Úti emlékeim Dél-Beszszarábiában (1857) és Jegyzetek Bukovináról (1882), D. Bolintineanu pedig a Moldvai utazások (1859) szerzője. Néhány évtized múlva Alexandru Vlahuţă eleveníti fel az útleírások romantikus hagyományát, vándorútjainak irodalmi gyümölcse a Festői Románia (1901). A szerző falvakat és városokat barangolt be, megfigyelte a természeti és a néprajzi környezetet, a parasztok észjárását, szokásait, s azokat az időtálló értékeket, melyeket létrehoztak a történelem folyamán. Ugyancsak a romantikus utazók közé tartoznak a kor neves festőművészei, akik elindultak, hogy felkeressék a nevezetes történelmi helyszíneket (Gh. Tattarescu, Theodor Aman, N. Grigorescu és I. Andreescu). Munkájuk eredménye: számos templomi fal és oltárkép helyreállítása, megmentése, tájképek és arcképek sokasága. Az említett utazók mellett megemlíthetjük a vegyész Alfred Bernath, a botanikus Dimitrie Grecescu, vagy a történész Grigore Tocilescu nevét. Ez utóbbi kezdeményezi az Adamclisi (Dobrudzsa) római győzelmi emlékmű feltárását. S ne feledkezzünk meg végül a kései romantikusokról sem, mint Emil Gârleanu, a Látványosságok az országból, Nicolae Iorga, az Utak és városok Romániában, A Teleajen-völgye és a Falvak és kolostorok Romániában szerzőiről, valamint Geo Bogzáról, aki Az Olt könyve (1945) élénk stílusával Bălcescu vagy Alecu Russo művészetét idézi.

4

da cic

Az utazás célja

A Bucsecs-hegységben tett kirándulás felidézése (1843)

„A kapaszkodó Sinaiánál kezdődött, a Mihai Cantacuzino által építtetett kolostor (1695) mögötti ösvényen, egy pihenővel a Világ vége tisztáson (ma az 1400-as magaslat) és folytatódott egész a fennsíkig. (…) Az utazók éjszaka a legmagasabban fekvő esztenán aludtak, azért hogy láthassák másnap a napfelkeltét. A kirándulást darabontok, határkerülők és szolgák segítségével szervezték, kiket időben előreküldtek, hogy előkészítsék a fenyőággal bélelt fekhelyeket, tűzifát gyűjtsenek, s levágják a pecsenyének szánt bárányokat. Felvitték magukkal Kretzulescu egyik nagy látcsövét is.” (V. Borda: Román utazók és felfedezők. 1985.)

ra


Di

„A szülőhaza felfedezése, természetesen a nemzeti öntudat kikristályosodásával jár. Az írók elindulnak az országban, hogy népköltészeti anyagokat gyűjtsenek Alecsandrihoz hasonlóan, vagy régészeti kutatásokat végezzenek, mint Bolliac, megénekeljék a természet szépségeit és a történelmi romok nagyszerűségét, mint Gr. Alexandrescu, Alecu Russo vagy Al. Vlahuţă, olykor pedig egyszerűen csak azért, hogy jól érezzék magukat.” (M. Popa: A romantika korának utazásai. 1972.)

6

Ed

itu

1. A román irodalom órán szerzett ismereteitek alapján, 4–5 fős csoportokban végezzétek el a következő feladatot: a) Soroljatok fel néhány verset Grigore Alexandrescutól, melyek a látogatásai helyszínén keletkeztek. b) Elevenítsétek fel a látogatások helyszínén látható romok hangulatát, az említett versekből vett idézetek segítségével. c) Nevezzétek meg, a költő által megidézett történelmi eseményeket. Mit gondoltok, miért választotta ki azokat az eseményeket? 2. Összehasonlítva az 1. és 5. forrást, felsorolva a példákat, állapítsátok meg, milyen szerepet töltenek be a hegyek a románság életében. 3. A 6. forrást tanulmányozva, soroljatok fel néhány részletet az 1843-as kirándulásról. Hasonlítsátok össze azokat a mai kirándulásokkal. Népek és történelmi térségek

Ion Andreescu, Mezei munkák

21


I. rész

1

AZ UTAZÁS KALANDJA

d. Cantemir a Kaukázusban (1722)

Ed

itu

ra

ică

og

Di

da cic

Popper és az onasz törzs indiánjai „Az onasz-indián nemes lelkű, jószívű, nem dohányzik, nem iszik, nem szegi meg a természet törvényeit; összehasonlíthatatlanul jobb a civilizált embereknél. Az onaszok értelmesek és mélyen humanista érzelmekről tesznek tanúbizonyságot. Megbocsátanak ellenségeiknek, ragaszkodnak családjukhoz és megsíratják elhunyt rokonaikat. Az onaszokat azzal vádolják, hogy gonoszak, de ez nem igaz.” (V. Borda: Román utazók és felfedezők. 1985.)

ed ag

2

Anélkül, hogy a bejárt helyeket egészen aprólékosan tanulmányozta volna, számos román utazó jelentős mértékben hozzájárult a Föld alaposabb megismeréséhez. Így a XVIII. században Dimitrie Cantemir, aki elég sok időt tartózkodott Isztambulban, elkészítette Konstantinápoly térképvázlatát és Moldva (Moldova) térképét (Descriptio Moldaviae), amelyekkel bizonyította, hogy nagyszerű kartográfus. Majd oroszországi tartózkodása idején részt vett I. Péter cár perzsa hadjáratában (1722). Ekkor alkalma nyílt a kaukázusi országokat és népeket tanulmányozni. Xántus János, az 1848-as forradalom résztvevője, ÉszakAmerikába utazott, ahol a préri, a Sziklás-hegység és Kalifornia kutatásában jeleskedett. Ő fedezte fel az Arkansas folyam forrását és számos szigetet a kaliforniai partok mentén; állattani és növénytani gyűjteményei számos múzemot gazdagítanak. Később ázsiai expedícióban vett részt (1868–1869): Indiában, Indonéziában, Kínában és Japánban járt, ahonnan ugyancsak számottevő természetrajzi és néprajzi gyűjteménnyel tért vissza. Ezeket a Bécsi Világkiállításon (1872) mutatták be. A Nagyszeben (Sibiu) környékéről származó Ilarie Mitrea az első román, aki Ausztráliába utazik (1865), majd a következő évben Mexikóba meg,: katonaorvosként kíséri el a Miksa mexikói császár megsegítésére küldött osztrák expedíciós hadtestet. A maya civilizáció lenyűgözi, éppen ezért Palenque környékén végez kutatásokat, indián kerámia-, szövet- és fegyvergyűjteményt állít össze. Egészségügyi tisztként holland szolgálatba szegődik, 25 évig időzik a Holland-Indiákon (ma: Indonéziában). Megszállott kutatóként és gyűjtőként gazdagítja a bécsi és bukaresti (București) múzeumok kiállításait (a Gr. Antipa Természetrajzi Múzeum madártani részlegét). Julius Popper bukaresti mérnök bár Ázsiában és Észak-Amerikában utazott többet, mégis az argentin kormány megbízásából a Tűzföldön folytatott kutatásai szerezték meg számára az elismerést (1886). Popper több aranylelőhelyet tárt fel, néprajzi és földrajzi megfigyeléseket végzett, számos folyónak és hegységnek adott nevet (Rio Ureche, Rio Rosetti, Monte Lahovary), melyek a mai napig így szerepelnek az argentin atlaszokban. A nagyenyedi Fenichel Sámuel természettudós, régész és utazó pályáját Gr. Tocilescu asszisztenseként kezdte az Adamclisi-i régészeti ásatásokon (1891). A következő évben Új-Guineába (Indonézia) utazott, ahol gazdag lepke-, rovar- és madártani gyűjteményt állított össze, erős érdeklődést mutatott a pápuák művészete iránt is. Gyűjteménye ma budapesti, bécsi és berlini múzeumokban látható.

ăş iP

„A földrajztudomány számára igen fontos tényező a kaukázusi hegylánc távlati képe a Kaszpi-tenger felől nézve. E panoráma leírásának mellékleteként, még egy fontos dolgot ad meg Cantemir, vázlatában pontozott vonallal bejelöli az örök hó határát a legmagasabb hegycsúcsok esetében. Ez a kérdés csak majd 150 év múlva kezdi foglalkoztatni a földrajztudósokat.” (V. Hilt és I. Popovici: Hogyan ismerték meg az emberek a Földet? 1967.)

Moldva szakszerű ábrázolása, készítette Dimitrie Cantemir, a XVIII. sz. elején. (Kartográfiai dokumentumok, az 1971-es kiadású Történelmi atlaszból.)

22


og

A XIX. század utolsó évtizedeiben voltak olyan román festők, akik külföldön tanultak és alkottak, főleg Franciaországban. Más országok, emberek megismerése és megértése foglalkoztatta őket: Theodor Aman, Utcarészlet Spaból (Belgium);

ed ag

Az afrikai földrész számos román utazót vonzott. Dimitrie GhicaComăneşti és fia Nicolae Afrika egy kevéssé ismert területére jutott el, Szomáliába, majd Albert Ghica eljutott az Atlasz-hegység közepéig is (Marokkóba). George és Dimitrie Strat felkutatták a Niger folyó mentét, Dahomeytől Guineáig. Sever Pleniceanu bejárta a Zair folyót könnyű csónakkal úgynevezett pirogával, gyalog kelt át a pigmeusok lakta egyenlítői őserdőn, eljutott Szudánba a Nílus völgyéig. Több mint 3000 km-t tett meg. Ő az első román, és az európaiak között is úttörő, aki eljut a pigmeusok földjére, az Egyenlítő vidékére. Ion Catina DélAfrikában, Rhodéziában (Zimbabwe) és Mozambikban utazott, hajózott a Limpopo és Zambézi folyamokon (1900–1905). A Sarkvidéken Bazil Assan járt először a román utazók közül (1896) és ugyancsak ő tette az első föld körüli utazást (1897–1898). Constantin Dumbravă a Grönlandon élő eszkimók körében végzett megfigyeléseket (1927–1931). Az egyik legeredetibb román utazó Mihai Tican-Rumano volt, aki meg is örökítette jó néhány kötetben dél-amerikai kalandjait (1908) akárcsak mindazt, ami vele Közép- és Nyugat-Afrikában (1923–1924) esett meg.

ică


ăş iP

N. Grigorescu, Dolgozó breton nő.

3

da cic

„Ahogy már említettem, a fehérek bezárkóznak házaikba reggel tíz óra után. Az ablakok üvegét kékre és feketére festik, és mintha ennyi elővigyázatosság nem lenne elég, azokat még lepedőkkel és függönyökkel is beborítják, hogy megvédjék magukat a melegtől és a túl erős napfénytől. ...A legfurcsább viszont az, hogy az éjjelek hidegek és nedvesek. Nem lehet nyitott ablakkal aludni, mivel behatolna a házba az erősen páradús levegő. Természetesen, hogy a szellőztetés szempontjából igencsak kellemetlen légmentesen bezárt ablakokkal ülni: nappal a meleg, éjszaka a nedvesség miatt.”

ra


Di

(Mihai Tican-Rumano, Tengereken és országokon túl.)

Ed

itu

1. A lecke szövegéből és a csatolt forrásokból kiindulva: a) magyarázzátok meg, melyek voltak a román utazók számára a legfontosabb feladatok; b) magyarázzátok meg, hogy egyes román utazók gyűjteményei hogyan kerülhettek budapesti, bécsi és berlini múzeumokba; c) nevezzétek meg a földrajzi feltárásoknak azt a területét, ahol D. Cantemir úttörő szerepet játszott. 2. A 2. sz. forrást tanulmányozva, magyarázzátok és értékeljétek a bennszülöttek erkölcsi vonásait és Popper közbelépését azért, hogy azokat megőrizzék. 3. A 3. sz. forrásból kiindulva keressétek ki, hogy az európai utazók milyen kellemetlenségeknek voltak kitéve Afrikában. Ismertek más hasonlókat? Magyarázzátok meg őket! Népek és történelmi térségek

Szójegyzék PIGMEuSOK – Egyenlítői-Afrika őslakói, a Zair folyam medencéjében élnek, s magasságuk nem haladja meg az 1,5 métert. PIROGA – kezdetleges, hosszú, keskeny, lapos fenekű és egyetlen fatörzsből vájt csónak.

23


I. rész

ROMÁN FELFEDEZŐK

1

og

ică

A felfedezők azok a tudósok, akik a Föld távolabbi részét elsőkként bejárva megfigyeléseikkel, leírásaikkal gazdagították a tudományos ismeretek tárát. E jeles felfedezők-kutatók közé sorolhatjuk a románok közül Nicolae Milescu Spătarult [utónevének jelentése: fegyverhordozó], Gregoriu Ştefănescut és Emil Racoviţăt. Nicolae Milescut (1636–1708), gazdag tudományos és nyelvészeti ismeretei miatt, a jeruzsálemi ortodox pátriárka ajánlotta az orosz cár, Alekszej Mihajlovics (I. Péter cár apja) figyelmébe. Így érhette az a megtiszteltetés, hogy orosz küldöttséget vezethetett Kínába. A követség célja az volt, hogy diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat létesítsen Kínával, valamint Szibéria kevésbé ismert területeinek a felkutatása. Emellett jobb és biztonságosabb kereskedelmi utat kerestek a két birodalom között. A nagy utazás Moszkvában kezdődött (1675), majd Szibérián át folytatódott, kihasználva az Ob és Jeniszej folyók hajózható szakaszait; az Angarán vitorlázva eljutottak a Bajkál-tóig. A tavat tanulmányozók egyik első úttörője lett Milescu, aki részletes leírást készített róla. A Szelenga folyó mellett haladva jutottak el Kína határáig, ahol fogadta őket a kínai császár küldöttsége; velük együtt utaznak Pekingbe. Három hónapig vesztegeltek a kínai fővárosban, gyakorlatilag sikertelen tárgyalásokat folytattak a császári udvart képviselő mandarinokkal. Ezek után a Milescu követsége ugyanazon az útvonalon visszatért Moszkvába, ahová indulásuk után több mint 3 évvel érkeztek meg. A moldvai tudós bojár vezette küldöttség bár nem ért el különösebb politikai-diplomáciai sikert, jelentős mértékben hozzájárult Szibéria és Kína addig feltáratlan területeinek megismeréséhez. Milescu munkái, a Kínai útinapló és Kína leírása több kéziratos másolatban maradtak fönn. Jelentősen hozzájárultak a XVIII. századi földrajzi ismeretek gyarapodásához, később számos utazó felhasználta azokat. Gregoriu Ştefănescu (1838–1911) nemzetközileg is ismert geológus és paleontológus tudományos gyűjtőmunkájával hatékonyan gyarapította a bukaresti (București) Természettudományi Múzeum állományát. Ő fedezte fel az ormányosok rendjébe tartozó Dinotherium gigantissimumnak, a világon ismert egyetlen teljes csontvázát. Részvétele a Washingtonban (1891), Szentpétervárott (1898) és Mexikóban (1906) rendezett nemzetközi tudományos kongresszusokon kiváló alkalmat nyújtott számára a további utazásokra, a tudományos kutatásra és felfedezésekre. Csak Észak-Amerikában több mint 1000 km-es felfedezőutat tett, számos földrajzi övezetet (a Nagy Tavak, a Niagara-vízesés, a Grand-Canyon, a Colorado folyó és a Yellowstone Nemzeti Park) tanulmányozott és írt le. Ázsiában átkelt az Urálon, Szibérián és a Kaukázus-hegyláncon. Az általa összegyűjtött gazdag tudományos leletanyag hozzájárult a bejárt területek jobb megismeréséhez. Emil Racoviţă (1867–1947), az egyik legismertebb és legjelentősebb román utazó-felfedező volt, aki természetkutatóként részt vett a XIX. század végének egyik legfontosabb antarktiszi expedíciójában (1897–1899).

2

ra

Di

da cic

„A fal a Keleti-tengernél kezdődik és körbe veszi a Kínai Birodalom összes uluszait folyamatosan 1500 verszt (1000 mérföld) hosszan. Felkapaszkodik a legmagasabb sziklákra és hegyekre s leereszkedik a mély és keskeny völgyekbe is. A fal alapja hatalmas faragatlan gránittömbökből épült, amelyre téglafalat húztak. Amikor a kínaiak a falról beszélnek, akkor úgy mondják, hogy épültekor a hegyekben nem maradt több kő, a sivatagokban homok, a tengerben víz és az erdőkben fa.” (N. Milescu, Kínai útinapló.)

ăş iP

ed ag

„A Bajkált tengernek nevezhetjük, mert belőle ered az Angara folyó, amely számos patakkal és folyóval megnövekedve, és a Jeniszejjel együtt jut el egész a nagy óceánig. Tengernek nevezhető (...) azért is, mert igen jelentős a hossza és a szélessége. Azért tónak is nevezhető, mert a vize iható és nem sós.” (N. Milescu, Kínai útinapló.)

itu

Szójegyzék

Ed

MANdARIN – magas rangú kínai tisztségviselő a középkori Kínában. SzPEOLÓGIA – barlangászat (a barlangok kialakulásával és azok élővilágával foglalkozó tudomány. uLuSz – mongol politikai szerveződési forma (szállásterület és ország is).

24



I. rész

3

og

ică

„A Kínai útinapló az első néprajzi vonatkozású leírás Szibériáról a XVII. századból, s éppen ezért az egyik legértékesebb ilyen jellegű munka. Ebben a műben értékes ismereteket találunk azokról a népekről, akikkel az utazók talákoztak Szibériában (kalmükök, kazahok, kirgizek, mongolok, osztjákok, tatárok stb.), azokról a folyókról, melyek a felkeresett területeken folynak, s a vidék állat- és növényvilágáról. N. Milescu megjegyzései az erdő hasznosításáról és a különböző vidékek állatállományának gazdasági értékéről, mint például az észak-szibériai cobolyról, a Bajkáltóban élő fókákról stb. ugyancsak komoly érdeklődést váltottak ki.”

ed ag

Amint a Belgica kutatóhajó megközelítette az Antarktisz területét (Graham-föld), el is akadt s a jégtáblák fogságába került 13 hónapra. Ez lett az első alkalom, hogy ezen a déli szélességen (71. foktól délre) telelt ki egy hajó. Ez alatt az idő alatt az expedíció tagjai csillagászati, meteorológiai és földmágnesességi megfigyeléseket végeztek, tanulmányozták a jégmezők élővilágát (madarakat és fókákat). A Racoviţă által gyűjtött biológiai vonatkozású anyagot – addig ismeretlen növény- és állatfajokat – később több külföldi tudós dolgozta fel, s az általuk kiadott tudományos közleményeknek is Racoviţă volt a szakirányítója. Az antarktiszi kaland folytatásaként, a román tudós jó néhány tudományos konferencián is bemutatta kutatásai eredményeit: Antverpenben, Brüsszelben, Liègeben, Párizsban és Bukarestben.

4

ra

Di

da cic

ăş iP

„Az állandó sötétségnek nem csupán a lélekre van rossz hatása, hanem káros a testre is. Az elsárgult arcok, megnehezülő lélegzés, vagy a legkisebb mozgás is a szívverés felgyorsulását váltotta ki. Mint kísértetek vonszoltuk magunkat az örökös sötétségben abban az iszapszerű hóban, melyet a hóvihar rakott a hajó fedélzetére.” „Kint pedig örökös az ítéletidő. A magas árbocok között a szél kegyetlenül süvöltött, időnként veszettül megrángatva azokat, a megfagyott fa eresztékeiben recsegett, éles hangot adva. A jégtől terhelt kötelek bolondul csapkodtak a viharban és szünet nélkül elviselhetetlenül süvítettek, hozzácsapódtak a hajó visszhangot vető deszkáihoz.” „A kegyetlen fagy nem akart enyhülni. Ereje belefagyasztotta a higanyt a hőmérőnkbe, és amikor mínusz negyven fok alá süllyedt, a szél is elállt, mint amelyet ugyancsak megdermesztett az ítéletidő hidege. Semmi sem mozdult ilyenkor a hatalmas jégmezőkön. A tiszta ég sötétkéken és a csillagaival olyannak tűnt, mint valami acélkupola, melyet aranyszegekkel rögzítettek, s a fehér és hideg hold is állt, és ezüstsugarai megfagyni látszottak.” „A csend uralta az eget és a jégmezőt; az egész természet örökös mozdulatlanságba kövültnek látszott. És te, aki ide tévedtél, határtalan félelmet kellett érezned, nem mertél megmozdulni ebben a dermedt mozdulatlanságban, nem mertél felkiáltani ebben a csendben, és a szíved is elszorult ebben a kegyetlen reménytelenségben, mert láttad, hogy minden halott és hideg.” (E. Racoviţă: Irány a Déli-sark.)


„Kína leírása a maga korában igen pontos és teljeskörű beszámoló a kínai államról és kínai népről. Ugyanakkor egyike az első földrajzi jellegű tudományos munkáknak, amelyek az oly kevéssé ismert Kínáról ennyire részletesen számolnak be.” (V. Hilt, I. Popovici: Hogyan ismerték meg az emberek a Földet?)

A Belgica nevű kutatóhajó a jégtáblák között a sarki éjszakában.

JEGYEzd l

l

Ed

itu

1. A lecke szövegéből és a csatolt forrásokból kiindulva, 4–5 fős csapatokban oldjátok meg a következő feladatokat: a) rajzoljátok be a térképre Nicolae Milescu útját; b) mondjátok el, mit gondoltok, miért szálltak hajóra a szibériai folyókon? c) mi a jelentősége a tudomány szempontjából Milescu írásainak? 2. A 4. sz. forrás szövege alapján magyarázzátok meg a sarkkutatók magatartását a sarki éjszaka idején: a) az emberi szervezet viszonyulását; b) lelki állapotukat és életkörülményeiket. 3. Egyéb források felhasználásával rendezzetek vitát a következő témával: A románok hozzájárulása a Föld megismeréséhez. Népek és történelmi térségek

l

25

mEG!

A román utazók honi utazásai a nemzeti öntudat megszilárdulásának következményei voltak. A román utazók és felfedezők jelentősen hozzájárultak bolygónk egyes tájainak alaposabb megismeréséhez. E. Racoviţă nemcsak a Délisarkvidék egyik legismertebb kutatója, hanem a bioszpeológia tudományágának megteremtője és az első szpeológiai (barlangászati) intézet alapítója (Kolozsváron / Cluj).


F

alvak, mezővárosok és városok Európában és a románok lakta térségben

ică

A FALU

og

A történelem előtti időktől az ipari forradalom koráig – amikor a mezőgazdasági munkák nagyobb részét már sikerült gépesíteni – a falusi közösségek csak folyamatos küzdelem során biztosíthatták mindenféle nehézségekkel szemben fentmaradásukat, túlélésüket. Franciaországban a feudalizmus idején (X–XV. sz.), azokban az időszakokban, amikor a lakosság száma jelentékenyen gyarapodott, megnőtt a munkát és megélhetést keresők száma, akik saját falvaikat elhagyva, erdőirtással és mocsarak lecsapolásával újabb területeket hódítottak el a természettől és tettek művelhetővé. Az új településeket nem lehetett akárhol létrehozni, mert szükségük volt folyóvízre, erdőre, aminek egy részét szántófölddé alakították át, legelőre az állatok számára. Fából, kőből vagy vályogból építették a házaikat, melyek többsége két helyiségből állott – az egyikben volt a tűzhely, a másik pedig hálókamraként szolgált. Olykor még istálló is volt a ház mellett. Ruháikat maguk készítették, lehetőleg tartós anyagból és addig viselték, míg teljesen el nem rongyolódtak. Élelmüket is maguk állították elő, és természetes formában (tej, gyümölcs, zöldségek) vagy alig feldolgozva fogyasztották (sajt, túró, tojás, kenyérfélék). Húst ritkábban, halat gyakrabban fogyasztottak, voltak böjtös időszakok. A disznóvágás jelentette a karácsonyi ünnepi időszak kezdetét. Házi és mezőgazdasági szerszámaikat is maguk készítették, a lakások bútorzatát is, mely szegényes és kevés volt. Ennek a szegényes paraszti életmódnak az eszményitése ostobaság lenne, hiszen életük mindennapjai a túlélésért folytatott küzdelemben teltek: megküzdöttek az időjárással (fagy, kánikula és szárazság vagy árvizek), a rágcsálokkal vagy sáskajárásokkal, melyek elpusztították a termést, így gyakori volt az éhínség. Ezek mellett, főleg nyugaton, a világi és egyházi hűbérurakkal szembeni kötelezettségek, terhes adók stb. igen gyakran lázadásokhoz vezettek, melyek során a falu egy emberként megmozdult. Továbbá a hűbérurak (nemesek) közötti magánháborúk is komoly pusztításokat okoztak anyagiakban és emberéletben. Ráadásul a nemesember fegyverkezésre és háborúskodásra költötte a szegényes anyagi erőforrások jelentős részét olyan korban, amikor a munka alacsony hatékonysága miatt az éhhalál mindennapos volt. A román falvak is hasonló középkori fejlődés után, a kései újkorban valamelyest mozgásba lendültek. A hűbéri függőségben élő parasztokat Cuza idejében felszabadították és földhöz juttatták, majd újabb földosztás következett az első világháború után, amikor az országegyesítő háborúban hozott áldozatokért az állam kárpótolta a parasztságot. Ekkorra jelentősen megnőtt az írástudók száma, és a férfiak szavazati jogot is kaptak. A falvak világa rétegződött, megerősödött egy viszonylag módosabb középréteg, miközben a régi földbirtokosok (bojárok) gazdasági ereje és birtokainak nagysága csökkent, a földreform által végrehajtott kisajátítások révén. Emiatt csökkent politikai szerepük, és a földbirtokosok lassan kivonultak a történelemből.

ed ag

Az első állandó emberi közösségek már régmúltban kialakultak (egyesek szerint már a neolitikumban), ezek a falusi települések voltak, melyek bár a történelem során bizonyos átalakulásokon mentek keresztül, de Kelet- és Délkelet-Európában megőrizték alapvető hagyományos sajátosságaikat. l A mezőváros fallal körül nem vett vásároshely, ahol a termelők, a kereskedők és a vásárlók találkoztak. A vásárokat rendszerint jeles vallási ünnepek alkalmával tartották, lehetőleg a nagyobb utak kereszteződésénél található vásáros helyeken, mezővárosokban. Ezekben mind a románoknál, mind másutt is Európában, jelentős számban laktak földművesek és kézművesek, akik valamennyien a termékeik értékesítéséből éltek. (A mezőváros latin neve: oppidum, románul târg.) l A város az ókori Keleten alakult ki, Európában első ismert formája a görög polisz. Róma mintájára az egész birodalomban városok jönnek létre mindenütt, ahová a légiók és római telepesek eljutottak, beleértve Daciát is. Formájukat és nevüket illetően lehettek kolóniák (telepek) és municípiumok (különleges jogokkal felruházott városok). Nyugaton a XI–XII. század jelenti a városok újjászületésének korát, s ugyanebben az időszakban Erdélyben (Transilvania) is létrejönnek az első, azóta is folyamatosan lakott városok. E városok egy részét a magyarok, másokat szász telepesek alapították. E településfajták és emberi közösségek, gazdasági-társadalmi és politikaikulturális szerepük, szerkezetük és működésük, fejlődési sajátosságaiknak összevetéséből ismerhető meg Európa egysége és sokszínűsége.

Ed

itu

ra

Di

da cic

l

ăş iP

II. rész

Földművelés és állattenyésztés az 1000. év táján.

26

Emberek. A társadalom és az eszmék világa


og

ică

II. rész

N. Grigorescu: Szekér az udvaron.

2

ed ag

Mindaddig, míg a legfőbb termelő tevékenységet a gabonatermesztés jelentette, és ennek túlnyomó részét kivitelre szánták, a honi lakosság által megtermelt nemzeti jövedelem legnagyobb része a mezőgazdaságból származott, addig a lakosság többségét kitevő parasztok életminősége lassan javult. Ennek nyomán a szociológiai és gazdasági szakirodalomban számos vita zajlott és javaslat született az „agrárkérdés” megoldására. Az állami adópolitikával vívott közéleti küzdelem nem vezetett eredményre. Dacára annak, hogy a nagy gazdasági válság idején maga az állam csökkentette felére a parasztok által, a földreform során kapott területek után fizetendő kárpótlást, a parasztok helyzete nem javult, ugyanis kénytelenek voltak olcsón adni terményeiket, ám drágán kellett megvásárolniuk a mezőgazdasági gépeket és a mindennapi élethez szükséges iparcikkeket. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a gazdasági jólét és az életszínvonal az ország általános gazdasági növekedésétől függ, s csak ilymódon alakulhat ki a nagy terméshozamokon alapuló hazai mezőgazdaság.

1

ăş iP

„A nyomor, tudatlanság, évszázados háborúskodás, mint egy szakadatlan vihar juttatta a román parasztot oda, hogy gazdaságában rendezetlenség, egészségtelen életmód, olykor kőkorszaki civilizációs viszonyok uralkodtak. De ezek sem tudták megváltoztatni alaptermészetét, hogy lemondjon erről, az élet minden pillanatában még szándékosan is fokozott festői rendezetlenségről/rendetlenségről, házacskája bármennyire is szerény volt s csak az élethez a legszükségesebbeket tudta számára biztosítani, de mint a szabadságának nemesi jelképe ott csüngött a tornác oszlopán a korsó, melyből a szomját oltotta s mely az ősöktől származó motívumokkal volt díszítve. Szobája falán, bármilyen szegényes is volt, mindenképpen ott függött egy szentkép.” (Lucian Blaga: A mioritikus térség. 1936.)

da cic

3

ra

Di

„Moromete még aznap összeszámolta az adósságát és estefelé bekopogott Bălosuhoz, kivel megállapodott, hogy eladja neki a családi birtok egy részét. (...) Moromete most is olyannak tűnt, mint amikor túladott az akácfán, távolba merengőnek és közönyösnek. Az így kapott pénzből Moromete vásárolt két lovat, kifizette a földadót, a bankba az éves részletet, az adósságát Arisztiddal szemben és fiának, Niculaienak a bentlakási költségeit. Ezek után nem tudta, miként fogja a jövőben ugyanezeket a gondokat megoldani. (...) Minden látszólagos nemtörődömsége ellenére, többé nem lehetett látni Morometét, amint órákig ül a tornácon vagy az utcai padon. A küzdelem, melyet az apró örömökért folytatott, számára véget ért. (...) Három év múlva kitört a második világháború. Az időnek immár nem volt több türelme.” (Marin Preda: A Moromete család, I. 1955.)


Ed

itu

1. Alakítsatok 4–5 fős csapatokat. Minden csoport olvasson el egy forrásszöveget és válaszoljon egy-egy kérdésre: a) Mi jellemzi a parasztot és a falusi társadalmat a középkorban? b) Melyek a falusi élet állandóságai a román társadalomban? Milyen érveket lehet felhozni arra, hogy két különböző történelmi időszakba is beilleszthetőek a részletek a klasszikus román regényből? c) Állapítsátok meg, mi váltotta ki mindkét magatartást: az első a földtulajdonos féktelen öröme, illetve az a látszólagos nemtörődömség, ahogy a másik vagyonától megválik? 2. A kapott válaszok alapján fogalmazzatok történelmi témájú szöveget. Egészítsétek ki azt a családból és a mindennapi életből vett információkkal, példákkal. 3. Rendezzetek vitát a következő témával: A falu múltja, jelene és jövője.


A legény kimelegedve érkezett. Megállt a parcella szélén. (...) Ködös tekintettel az egész földet átfogta, úgy nézegette. Saját birtokát látva, mérhetetlen öröm töltötte el: le akart borulni, hogy magához öleljen minden rögöt. Sokkal szebbnek látta, hisz az övé volt. (...) Nem bírt magán uralkodni. Kitépett egy marék gabonaszálat és szenvedélyesen morzsolgatni kezdte a tenyerében.” (Liviu Rebreanu: Ion. 1920.)

AZ EMBEREK, A TÁRSADALOM ÉS AZ ESZMÉK VILÁGA című fejezet során kialakítandó sajátos kompetenciák 1.1. A történelmi eseményeket és folyamatokat magyarázó interdiszciplináris felfogás és érvelés kialakítása. *1.2. A sajátos történelmi fogalmak használata olyan összefüggésekben, melyek interdiszciplináris értelmezéseket és magyarázatokat feltételeznek. 2.3. Az állandóság felfedezése a tanulmányozott történelmi folyamatok menetében. **2.4. Különböző érvek összehasonlítása és értékelése, a saját vélemény kialakítása céljából. *3.2. A változatos eredetű történelmi források mondanivalójának elemzése, a használt fogalmak összehasonlítása révén. 4.2. A mindennapi környezetben szerzett ismeretek beillesztése a tanulmányozott történelmi folyamatok elemzésébe. *4.3. A tanulmányozott történelmi folyamatokkal kapcsolatos megegyező, ellentétes és kiegészítő vélemények elemzése. 4.4. Az összefüggések felfedezése a történelmi források által nyújtott ismeretek és a mindennapi élet jelenségei között.

27


II. rész

A VÁSÁROSHELY - MEZŐVÁROS

ică

da cic

(A raguzaiak levele Sztyepán Lazarovics szerb despotához, 1417-ben, A középkori város, 1984.)

og

„Amit kegyelmességed írt kereskedésünk felől, mi nem hoztunk ki Szerbiából más portékát, mint bőröket, viaszt és sajtot, most pedig aranyat és ezüstöt hozunk. Kegyelmességed udvarába is visznek mindenféle drága szöveteket, finom selymeket és drága posztókat meg ékszereket. Az efféle árut nem lehet ám megfizetni bőrökkel, viasszal vagy sajttal, csupán arannyal, ezüsttel és drágakövekkel. (...) Az efféle ügyletektől gyarapodik felséged kincstárának haszna, és ez nem is kevés.”

ed ag

1

ăş iP

H. Trenk: A bukaresti (București) Moşilor-vásár (1876)

A nyugati városi élet újjászületése alakította ki a XII–XIV. században Champagne (Franciaország) vásárait, a kereskedők egész évi gyülekezőhelyét; és a vásárok lényege három főbb műveletben határozható meg: az áru bemutatása, adásvétel valamint szerződéskötés és a fizetés. Az élénk csereforgalom olyan kereskedelmi útvonalat alakított ki, mely összekötötte a Földközi-tenger medencéjét Európa északi részével. Ennek során a szöveteket (melyeket bonyolult termelési folyamat során állítottak elő, ami összekapcsolta Angliát és Flandriát az olasz és a francia városokkal) fűszerekre cserélték. A champagne-i vásároknak elsődlegesen pénzügyi szerepe volt, a kereskedelmi piacot az adás és vétel ritmusa szabályozta. Azzal, hogy a tartományt a francia királyok ellenőrzésük alá vonták, megnőtt Párizs pénzügyi befolyása és hatalma, ezzel pedig lehetővé vált, hogy Szép Fülöp király (1285–1314) elsőnek veressen aranypénzt. Amikor az észak-franciaországi vásárok már hanyatlani kezdtek, a Kárpátokon túli két román fejedelemség és Erdély (Transilvania) gazdasági növekedése akkor kezdett beindulni. Ez lehetővé tette, hogy a szász városok – Nagyszeben (Sibiu), Beszterce (Bistrița), Kolozsvár (Cluj), de főleg Brassó (Brașov) – tevékeny szerepet vállaljanak Erdély és a fejedelemségek között bonyolódó kereskedelemben. Különösen „a Barcaság (Țara Bârsei) közepén fekvő jelentős település vált a románok lakta térségben termelt áruk valóságos közös piacává”, és ugyanakkor a dunai térséget a Közép-, illetve NyugatEurópával összekötő átmenő kereskedelmi forgalom fontos állomásává. Két évszáz adon keresztül, a XIV–XVI. században Brassó vásártere volt azoknak a kalmároknak találkozási helye, kik a Román Országokban (Țările Române) nagy mennyiségű halat, gabonát, élőmarhát, viaszt, mézet, bőröket vagy bort vásároltak. A havasalföldi (Țara Românească) vagy moldvai (Moldova) kereskedőket az erdélyi városokban előállított kézműves termékek: posztó, szerszámok és fegyverek érdekelték. Azok a kereskedők, akik Brassóba mentek, kötelesek voltak kizárólag ott vásárolni, illetve csak ott adhatták el portékájukat, s huszadvámot fizettek, vagyis a termék értékének 5 %-át. (Brassónak kiváltságlevelekben megállapított árumegállító joga volt, ezért nem lehetett kikerülni.) Törcsváron (Bran) [a fejedelemség határállomásán] pedig a kereskedők harmincadot fizettek vámként, az általuk szállított áru értéke alapján.

2

Ed

itu

ra

Di

„A Prut menti Ştefăneşti-ben, a XIX. század elején soknemzetiségű közösség élt (románok, örmények és zsidók), földművesek, mesteremberek és kereskedők. (...) Főleg piacra termeltek, de kereskedtek is, a vásárt olyan utak elágazásánál tartották, amelyeken gabonát, állatokat, hazai vagy külföldi kézműves termékeket szállítottak. A településen volt egy főutca 198 keresztény, örmény és zsidó bódéval. 1845-ben két korcsma is hivogatott. Hozzá kell tennünk, hogy Ştefăneşti-ben a kereskedők utcája ki volt világítva, a vízhordók friss vizet hoztak, és a vásárosok feredőben (afféle kádfürdőben) is megmártózhattak.” (Gh. Pungă: Újabb adatok Ştefăneşti mezőváros múltjához. 1980.)

28

A NAGYVÁROSOK A települések fejlődésének tanulmányozásában végül eljutunk a nagyobb városokig, amelyek az idők folyamán jelentős mértékben fejlődtek és számos átalakuláson mentek keresztül. A görög polisz, a középkori és a reneszánsz városok, az ipari forradalom fellegvárai és nem utolsósorban a fény városai, hol művészek és értelmiségiek élnek és alkotnak, kik történelmet alakítottak és írtak. Ilyen város Pétervár, melyet oroszul Petrográdnak neveztek, majd Leningrádnak és végül Szentpétervárnak. A város 300 évvel ezelőtt született a cár akaratából, aki saját nevét adományozta neki: új fővárost alapított, amely inkább illett az általa kormányozott birodalom nagyszerűségéhez. Egy mocsár helyén épült, névtelen emberek Emberek. A társadalom és az eszmék világa


II. rész


og

ică

1. Helyezzétek el a nekik megfelelő korba Champagne időszakos vásárait, valamint a raguzaiak kereskedelmét a szerb despotával. Keressétek ki a különbségeket, úgy hogy közben jellemezzétek a nyugati (francia-flamand), déli (olasz) és délkeleti (balkáni) régió gazdasági fejlettségét. 2. A 2. sz. forrásból kiindulva meséljétek el, milyen volt az életmód egy soknemzetiségű moldvai mezővárosban, s állapítsátok meg, hogy a kereskedelem hogyan változtatta meg az emberek életét. 3. Írjatok egy 15–20 soros esszét a saját településetek és egy ismertebb kulturális vagy történelmi személyiség kapcsolatáról (amennyiben ehhez a helyi feltételek adottak).

Szentpétervár - a cárok városa. A Téli Palota Sándor cár oszlopával

JEGYEzd l

l

Ed

itu

ra

Di

da cic

ăş iP

ed ag

ezreinek áldozata révén, és a XVIII–XIX. század legnevesebb építészeit vonták be a munkálatokba. Ennek köszönhetően a város még ma is elámítja az embert egyedi ragyogásával. De nem az emlékművekről és sugárutakról, nem a Dosztojevszkij által megírt „fehér éjszakáról” vagy a legendás Auróra cirkálóról szeretnénk szólni elsősorban, hanem azokról a jelentős kulturális személyiségekről, akik itt élte k és hunytak el: a nagy költő A. Sz. Puskin, a nagy prózaíró és drámaíró, N. V. Gogol, és a nagy regényíró Fjodor Dosztojevszkij. Tegyük hozzá Pjotr Iljics Csajkoszkij, a zseniális zeneszerző nevét is, aki a cári fővárosban vált elismertté. Ha kiemeljük a nyilvánvaló kapcsolatot a fenti zseniális művészek és a cárok hatalma között, ehhez hozzá kell tennünk azt is, hogy Puskin párbajban halt meg, ami nek előidézésében szerepe volt I. Miklós cárnak, hogy Dosztojevszkijt halálra ítélték és csak az utolsó pillanatban kegyelmeztek meg neki, vagy hogy Csajkovszkij tisztázatlan körülmények között halt meg. A város számos emlékezetes esemény színhelye volt: itt kezdődött el az orosz forradalom (1917) és a leningrádiak 900 napon át hősiesen ellenálltak a német blokádnak a II. világháború idején. Ez többezer ember életébe került. Emlegetik úgy is, mint „a világ egyik legszebb városa” vagy „Észak Velencéje”, de itt olyan események játszódtak le, melyek megváltoztatták a történelem menetét, és ugyanitt születtek meg az irodalom és a művészet korszakalkotó remekművei is. Európa hideg északi tájairól „ereszkedjünk alá” a földrész déli napsütötte tájékára és látogassunk el Bukarestbe (București), Románia (România) fővárosába. A település nemrég töltötte be 550-ik életévet (1459-es alapítású). A síkságon fekvő város olyan helyen található, ahol nyáron szélsőségesen meleg van, a telek pedig hidegek, éppen ezért egyesek folyton azt hajtogatják, hogy a vidék távolról sem alkalmas egy nagyszabású politikai főváros működéséhez. Mivel elég közel volt a Dunához (Dunărea), amelynek déli partján a török hadak állomá soztak, Havasalföld (Țara Românească) fejedelmei ide kellett hogy helyezzék székhelyüket. Az Egyesült Fejedelemségek (Principatele Unite) korában azért vált a közös fővárossá Bukarest, mert a másik főváros, Iaşi túl közel volt a Pruthoz és az orosz határhoz. Ezt követően Bukarestben mentek végbe a román történelem nagy eseményei: itt kiáltották ki a függetlenséget és nyilvánították az államot királysággá, vagy ahogy egy időben fogalmaztak, minden román számára ott kelt fel a nap. Az 1918-as egyesülés hírét hozó küldöttségek is ide érkeztek meg, hogy jelentsék, teljesítették küldetésüket. Innen vezették az országot a kommunisták 45 éven keresztül, hogy 1989. december 22-én innen űzzék el a diktátort, ami egy újabb történelmi fordulat kezdetét is jelentette. Bukarest számos értelmiségit, tudóst és jeles művészt vonzott. A Timpul napilap szerkesztőségében találkozott Eminescu és Slavici, az Athenaeum kupolája alatt tartott előadásokat Nicolae Iorga és hangversenyezett George Enescu, az Orvostudományi Karon hallgatta Fr. Rainer előadásait a negyvenes évek diákja, Emil Palade, a későbbi biológiai Nobel-díjas. Ellentmondásait mindmáig őrzi a város. Sokszor minden rendszert nélkülözve fejlődőtt, a külváros mindig lemaradt, ide nem jutott el a csatornázás vagy éppenséggel nem ismerte kövezett utcák kényelmét. Érdekes emberek a bukarestiek: olykor könnyen bosszankodnak, ilyenkor szidalmaiktól óvjon meg az Isten; hosszan képesek ecsetelni azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket egy fővárosi lakó nap mint nap elszenved, de semmi pénzért el nem költöznének Bukarestből, vagy csak kevesen tennék meg. Emberek. A társadalom és az eszmék világaga

l

29

mEG!

A falu az emberi közösségek ősi formája, az európai térségben, így a románok lakta területeken is a gazdasági és társadalmi élet kezdeti egységét jelenti. A középkori nyugati városok és vásáros helyek vagy a mezővárosok jelentik a Kárpátok (Carpaţi) és Duna közötti térségben a kitörési pontot egy kezdetleges, önellátó gazdasági formából, illetve az európai és honi társadalom bekapcsolódását a pénzalapú árutermelésbe. A XIX. század nagyvárosait az egykor bennük lakó nagy alkotókkal és az ott született remekművekkel, intellektuális környezetükkel is jellemezhetjük.


modernizációról alkotott elképzelések a XIX–XX. századi Európában

ică

A

MŰVELŐDÉSI IRÁNYZATOK ÉS KULTÚRPOLITIKA

Ed

itu

ra

og

Di

da cic

„Az operaház kigyulladása után, íme egy újabb katasztrófa. (…) DurandRuel-nél egy kiállítást kínálnak a közönségnek, amelyről azt állítják, hogy festészet. Az átlagos járókelő (…) belép, és riadt szeme elé kegyetlen látvány tárul. Öt vagy hat elmebeteg, (…) egy csoport boldogtalan, akit meglegyintett a becsvágytól való irtózás, összeálltak azzal a szándékkal, hogy kiállítsák műveiket. Vannak nézők, akikből kirobban a nevetés ezek láttán, nekem azonban elszorul a szívem. Ezek az úgynevezett művészek impresszionistáknak nevezik magukat, fogják a vásznat, a festéket és az ecsetet, s vaktában feldobnak rá néhány színfoltot. (…) Meg kellene értetni Pissarróval, hogy a fák nem lilák, s hogy az ég színe nem a friss vajé, hogy sehol a világon nem láthatóak azok a tárgyak, amiket ő fest, és hogy egyetlen értelmes ember sem veheti komolyan az efféle eltévelyedéseket…" (Albert Wolf kritikája a Le Figaro-ból, 1874.)

ed ag

1

ăş iP

„Az ember a majomtól származik...” (1880-as karikatúra, mely megkérdőjelezi az evolucionista elméletet.)

Az iparosodás korában a gondolkodásmódban bekövetkezett gyökeres fordulat is segítette a fejlődést. A XIX. századra rányomta a bélyegét Auguste Comte pozítivizmusa. Az irányzat lényege: a hit az értelem és tudás/megismerés erejében. A fejlődésben levő emberi társadalom a világegyetemhez hasonló törvényeknek van alárendelve, s ennek megismerésében döntő szerepe van a megfigyelésnek és a kísérletnek. A tudomány erejébe vetett korlátlan bizalom elvezet ahhoz, hogy a gondolkodók úgy érzik, mentesek mindenféle metafizikai kötöttségtől és ezért az egyház szerepét minimálisra csökkentik, a társadalom egyre jobban elvilágiasodik (idegen szóval: laicizálódik). Az ipari forradalom és fejlődés korának „szentjei” a tudósok. Ebbe a közhangulatba jól beilleszthető Charles Darwin evolucionizmusa, mely szerint az összes élőlény egy felfelé ívelő fejlődési folyamatba illeszthető be, az egyszerű formáktól az egyre bonyolultabbakig. A XX. század kezdete viszont alapjaiban felülbírálta a pozitivizmust és az evolucionizmust. Siegmund Freud és Carl Gustav Jung a tudatalatti szerepét hangsúlyozzák az ember életében. Albert Einstein újrafogalmazza a newtoni fizika alapkérdéseit és mindent a relativitás függvényévé tesz. William James pragmatikus megközelítést javasol, mely szerint ha egy eszme „működőképes” a gyakorlatban, akkor igaz is. Az igazság pedig nem megváltoztathatatlan, hanem az emberi cselekvés eredménye. Ebből a szemszögből nézve, az életösztön a legfőbb alkotóerő, amely meghatározza a lét fejlődését, s az intuíció a valódi megismerési forma. Friedrich Nietzsche tagadja, hogy a világnak objektív struktúrája lenne, hogy létezne egy alapvető valóság, ezzel szemben az érzékeket és az igazságosságra törő szenvedélyes akaratot tartja elsődlegesnek a világ megértésében. A XIX. századi gyökerekkel rendelkező dialektikus és történelmi materializmus a marxi–lenini nézetet fejezi ki a társadalom fejlődéséről. Henri Bergson intuicionizmusa, Edmund Husserl fenomenológiája vagy a Martin Heidegger és Jean-Paul Sartre képviselte egzisztencializmus pedig nagy hatással vannak a XX. század tudományára, irodalmára és művészetére. Ha sok századon keresztül a kultúra és művészet csak néhány szűk, kiváltságos társadalmi csoport számára volt elérhető, a múlt század hatalmas tudományos és műszaki fejlődése lehetővé tette, hogy mind több ember részesüljön immár a tömegkultúrából. A művelődés demokratizálódása főleg a fényképezés, a mozi, a rádió, a tévé és az írott sajtó segítségével vált lehetővé. A XX. század közepétől felbukkant egy új típusú, főleg a fiatalokra jellemző kultúra, amely egyfajta „ellenkultúra” (szubkultúra, réteg-

Claude Monet: Napfelkelte. Impresszió. A festmény adta a nevét az 1874-es kiállítással induló irányzatnak.

30



og

ică

kultúra) formáját öltötte magára, s amely alternatívája akart lenni a hivatalos kultúrának. Ez az irányzat és ennek változatai arra utalnak, hogy a fiatalok körében sajátos értékek, eszmények és törekvések alakultak ki, ami egyúttal jelzi a nemzedékek közötti erőviszonyok átalakulását is. Ebből a szemszögből nézve, a XX. század a fiatalok tiltakozásának-lázadásának kora, amikor egyre nyilvánvalóbb a konfliktus a nemzedékek által elfogadott és kifejezett értékek között. A művészetek és a filozófia terén a múlt század utolsó évtizedei jelentik a váltást a modernizmusról a posztmodernizmusra.

2

Hirdetmény a franciaországi diákmegmozdulások idejéből (1968)

ăş iP

ed ag

„Nem túlzás ha azt mondjuk, hogy a tudomány újjáalakítja az emberiség jövőjét, és csak a tudomány mondhatja meg, milyen sors vár reánk. (...) Mindeddig nem akadt olyan értelem, amely a világot kormányozta volna: inkább csak a szeszély és a szenvedély uralta. El fog jönni az a nap, amikor a tapasztalat által támogatott értelem vissza fogja szerezni jogos uralmát, mint az egyetlen Istentől is feljogosított és amely nem vaktában vezeti majd a világot, hanem olyan világos cél szolgálatában, amelyet el kell érnünk. A mi korunk, a szenvedélyek és borzalmak kora, akkor olybá fog tűnni, mint a legtisztább barbarság kora, vagy a szeszélyeké és képzelődésé, amelyek elválasztják egymástól a gyerekkor varázsát s az érett felnőttkor racionalizmusát. (...) Az emberiség tudományos megszervezése, a modern tudomány utolsó szava lesz, bátor tett, ugyanakkor azonban jogos követelmény is.” (Ernest Renan: A tudomány jövője. 1864.)

3

Ed

itu

ra

Di

da cic

„A fiataloknak meg kell adni azt a jogot, hogy hallathassák szavukat, s azt is, hogy valós beleszólásuk legyen a döntések meghozatalába, nemcsak az őket illető kérdésekben, hanem az egész társadalomra vonatkozóan. A hatalomban való részesedésük növelni fogja felelősségérzetüket, s a felelősség elősegíti felnőtté válásukat. Nagy hiba lenne azt gondolni, hogy az ifjúság nem képes másra, mint kritizálni és követelőzni. Az előbbiekben egy bonyolult folyamat egyik vetületére utaltam. Én nem azt szeretném értelmezni, amit az ifjúság minden bizonnyal nálam sokkal jobban meg tud magyarázni. Csak azt akarom mondani, hogy a tiltakozó fiatalság nem feltétlenül fegyelmezetlen nemzedéket jelent, és semmi esetre sem olyant, amelyikből hiányzik az idealizmus. (...) Továbbá, megfigyeltem, hogy az ifjúság képes arra, hogy kitágítsa az emberi szolidaritás határait. Az emberiség sorsának nagy gondjai, a „harmadik világ” nyomora és a nemzetközi béke veszélyeztetése olyan méreteket ölt, aminek láttán aligha várhatjuk el a fiataloktól, hogy mindig vakon bízzanak az idősebb nemzedék bölcsességében.” (Urho Kekkonen: Az előítéletektől mentes ifjúság, a világ reménysége. 1970.)

A Woodstock-fesztivál nemzedéke. Jelszavuk: Szeretkezz és ne háborúzz! (1969)


1.

2. 3. 4.

Posztmodern építészet – Stata Center, MIT, Cambridge (Massachussets, USA). Tervezte: Frank Gehry építész, elkészült 2004-ben.

5.

Tanulmányozzátok figyelmesen a képeket és a forrásokat, s oldjátok meg az alábbiakat: Fogalmazzátok meg saját szavaitokkal, hogy milyen javaslata van a pozitivista filozófiának az emberiség jövőjét illetően. A XX. század folyamán milyen alternatív megoldásokat képzeltek el? Említsetek példákat is. Milyen üzenete van az 1968-as plakátnak, és milyen választ adnak rá a fiatalok? Ismertek-e olyan mai példákat, amikor a fiatalok elutasítják az előző nemzedékek kultúráját? Rendezzetek vitát e témában. Tanulmányozzátok és próbáljátok értelmezni az impresszionizmus és a posztmodern építészet alkotásait.

31


A NEMZETI IDENTITÁS

da cic

„Egy nemzet következésképpen nagy együttérző és összetartó közösség, amelyet a már bizonyított áldozatkészség is összefog, akárcsak a jövőben meghozandó közös áldozatok. Feltételezi a közös múlt létét és mégis leginkább a jelenre összpontosít, nagyon is kézzelfogható dologra: a közösség beleegyezésére, kinyilvánított akaratára, mi szerint együtt kívánnak élni a továbbiakban is. (...) Tehát egy nemzet nem más, mint egy hatalmas összefogás, amely az eddigi közös áldozathozatalon alapul valamint azokon, melyeket még hajlandóak vagyunk érte megtenni. Közös múltat feltételez és mégis leginkább a jelenre összpontosít, egy kézzelfogható dologra: a beleegyezésünkre, egyértelműen kinyilvánított akaratukra, arra, hogy szeretnénk együttélni a továbbiakban is.” (Ernest Renan, 1882.)

ed ag

1

ăş iP

Giuseppe Garibaldi (1807–1882), az Olaszország felszabadításáért és egyesítéséért folytatott harc vezéregyénisége.

og

ică

A politika szemszögéből nézve, az olyan fogalmak, mint nemzet, nacionalizmus, nemzeti identitás a XIX–XX. századi politikai elképzelések középpontjában álltak és állnak. Nyilvánvalóan a nemzeti identitás érvényesüléséért folytatott küzdelem, amely a XIX. század egyik legfőbb jellemzője volt, etnikai alapokon állott. Németek, olaszok, románok, szerbek és más európai népek is megkísérelték e folyamat során elérni, hogy egyetlen állam határai közé kerüljön nemzetük minden tagja. A romantikus költők, írók és nemzetileg elkötelezett művészek igyekeztek kialakítani saját nemzetük összetartó erőterét (az egymáshoz tartozást) és a nemzet ügyét minden más elé helyezték. A szabadság és a nemzet fogalmának összekapcsolása az európai népek esetében elkerülhetetlenül elvezetett az 1848-as forradalmakhoz. A romantikus forradalom azonban nem volt képes ellenállni a reakció katonai túlerejének és összpontosított támadásának. A nemzet eszméje viszont túlélte a vereséget, és valamivel később beértek a gyümölcsei. A romantikáról áttértek a realizmusra, a németeknek és az olaszoknak ugyanazon eszköz, a háború segítségével sikerül elérniük nemzeti céljaikat. A románok viszont a számukra kedvező nemzetközi fejleményeket használták ki, melyek egy másik háború, a krími háború következményei, és Al. I. Cuza kettős megválasztásával megteszik az első fontos lépést a nemzeti állam létrehozására. 1867-ben a magyarok előnyös helyzetbe kerültek a Habsburg Birodalom átalakításával. A lengyelek és a balkáni népek esetében a sorsdöntő lépés még késlekedik egy ideig. A már egyszer létrejött nemzeti államok a XIX. század végén másfajta nacionalizmushoz folyamodtak, az államnacionalizmushoz, amely uralkodni és terjeszkedni akar. Mi több, egy idő után a nagyhatalmi nacionalizmus rangsort állít fel a nemzetek között, sőt egyes nemzeteknek az önálló nemzeti léthez való jogát is kétségbe vonja. (Paradox módon ez Franciaországban jelenik meg, de Angliában és Oroszországban is hódít, s a náci Németországban jut el a végletekig, ahol a nacionalizmus legagresszívebb formáját ölti magára, a fasizmusét, idegengyűlölettel és antiszemitizmussal tetézve.) A XX. század elejének politikai fejleményei meggátolják az Osztrák–Magyar Monarchia szláv népeinek (csehek, szlovákok, ruszinok, szlovének, horvátok, lengyelek) vagy az erdélyi románságnak a nemzeti önállósulását. Részben hasonló módon (de még nagyobb elnyomás alatt sínylődve) élnek a cári Oroszország népei (finnek, lengyelek, balti népek stb.) valamint a hanyatlóban levő Oszmán Birodalom népei is. Főleg a nagy államok államnacionalizmusa és másodsorban a kisebb népek szabadságvágya és nacionalizmusa az első világháború kitörésébe torkollik. A háborút követő új világot megálmodók szerették volna azt a népek önrendelkezésére alapozni. A valóságban azonban a versaillesi békerendszer bár elismeri e célkitűzéseket, de azokat csak a győztesekre alkalmazzák. (Ugyanis az etnikai-nyelvi határok a legritkább esetben estek egybe a politikai határokkal. Mindenütt jelentős kisebbségek maradtak az új országok határai között.) Ezzel a vesztesekben azonnal megszületik a visszavágás, revans gondolata. A második világháború után a nemzetállam és az etnikai nemzet gondolata egy időre elhalványul, mert egyre gyakrabban társítják azokhoz a világméretű vagy regionális fegyveres konfliktusokhoz (háborúkhoz), amelyek megrázták a XX. századot. Ezért az etnikai nemzet helyébe inkább a polgári nemzet fogalma kerül, mely elhanyagolja az etnikai származást és inkább az állampolgári minőséget tartja lényegesnek.

Di

2

Ed

itu

ra

„A jövőben az idejétmúlt nacionalzimusok helyébe a nemzetek közötti szolidaritásnak kell lépnie. A nacionalizmus érdeme, hogy megalapozott egy hagyományt és egy szilárd belső struktúrát az állami kereten belül. Erre a régi alapra kell emelni az új építményt. A szuperállamot a nemzetek alapjára kell helyezni. Így a dicső múltat nem fogjuk megtagadni, de a nemzeti energiák, újjá kell születniük azzal, hogy közösen használjuk fel őket az államok feletti állam szolgálatában.” (Robert Schumant idézi Hagen Schultze, Állam és nemzet az európai történelemben. 1996.)

32



II. rész

3

ică

„Hogyan lehet meghatározni a hőfokát annak, amikor a «mérsékelt» nacionalizmus átalakul «szélsőséges», nemzetek közötti ellenségeskedést szító nacionalizmussá? (...) Ugyanis minden nacionalista teljes magabiztossággal mindig arra az igen egyszerű megkülönböztető kritériumra fog hivatkozni, hogy a saját nemzetének a nacionalizmusa – «a mi nacionalizmusunk» – természetes, indokolt, mérsékelt, jótékony, míg az idegeneké – «az övék» – elítélendő, káros. (...) A nacionalista ideológiát egyebek mellett az jellemzi, hogy kettős mércét alkalmaz, ’másokat’ vádol azzal, amit ’nálunk’ védenek és művelnek. A kettős mérce lehetetlenné teszi a párbeszédet, kizárja a megértést, és konfliktust gerjeszt.” (Roth Endre: Nacionalizmus vagy demokrcia? 1999.)

da cic

ăş iP

ed ag

„Ó kedves barátom, micsoda végtelen boldogság, hogy most ebben a korban élünk és tanúi lehettünk a Németország történelmében bekövetkezett fordulatnak, amelyet eddig nem sikerült elérni tíz évszázad alatt. Évek óta irigykedtünk az olaszokra, mert nekik annyira gyorsan sikerült elérni azt, ami oly távolinak tűnt, szerettem volna habár lett volna egy német Cavour vagy egy Garibaldija (...) hazámnak. És íme, megjelent Bismarck személyében, akit annyian ócsároltak. Nem azon a megálmodott úton vagyunk, hol tanúi lehetünk a lehetetlen lehetségessé válásának? Miként ti is, én is tartottam a háborútól, meg voltam győződve, hogy Ausztria erősebb és felkészültebb a fegyverek terén Poroszországnál. Mélységesen meghajolok Bismarck zsenialitása előtt, aki egy olyan politikai és cselekvési intelligenciát mutatott fel a világnak, mellyel ritkán találkozhattunk a történelem során. (...) Milyen tudományossággal és mekkora pontossággal tudta összhangba hozni mindezeket a fogaskerekeket – a királyt, Napóleont, saját hadseregét, a közigazgatást, Ausztriát és annak erejét – röviden, ez maga számítás csodája. Megbocsátottam ennek az embernek mindazt, amit eddig tett és, ráadásul, meggyőződtem róla, mindez szükséges volt. Ami számunkra, be nem avatottak számára, bűnös nemtörődömségnek tűnt, végül az egyedül járható útnak bizonyult a tervezett célhoz. Az évszázad legnagyobb emberei közé tartozik.” (Rudolf van Ihreing levele B. Windscheldhez, 1866.)

5

og

E szemléleti változásnak abból a nyilvánvaló tényből kell következnie, hogy képtelenség etnikai szempontból tiszta nemzetről beszélni, a globalizáció és a munkaerő világméretű vándorlása következtében, ami nincs tekintettel az etnikai határokra. Távol vagyunk még a nemzetiségi kérdés problémakörének megoldásától, sőt az Európai Unióhoz hasonló államfeletti politikai struktúrák létrehozásával, újabb problémákba ütközünk: miként lehet tiszteletben tartani az uniós polgárok nemzeti identitását. Vajon ez elvezet a nemzeti érzés újjáéledéséhez? Vagy pedig a nemzetek fokozatos megszűnését érjük meg, és következésként a nemzetiségi problémákét is?

4

Ed

itu

ra

Di

„A Ceauşescu-korszak jellemzője volt a hangsúlyok eltolódása a jelenkorról a kezdetekhez. Onnan kellett elsődlegesen legitimitást és egységet meríteni. A nevetségesség szédítő magaslatokat ért el, amikor a Párttörténeti Intézet, mely munkásmozgalmi témákra és a munkásosztály hőseiről szóló monográfiákra szakosodott, ezúttal az ókorba kapaszkodott, különösen a dákok eredetének szentelve sok energiát! Az ókor története ezzel még átpolitizáltabb lett, mint a jelenkor története. A nagy esemény 1980-ban megy végbe, amikor összefércelik a nagy évforduló darabjait: Burebista dák állama megalakulásának 2050. (?) évfordulójára, mely «egységes és központosított» volt. Burebista nyújtotta Ceauşescu számára a legfőbb legitimációt, az ő állama sok szempontból előrevetítette (egységes, központosított, tekintélyelvű, «mások» által tisztelt), saját Romániáját, ahogy azt a diktátor elképzelte.” (Lucian Boia: Történelem és mítosz a román köztudatban. 2002.)

A művészek számára lényeges ihletforrást jelentő nemzeti történelem a totalitarizmusban propagandaeszközzé válik.


1.

2.

3.

4.

5.

6.

33

Alakítsatok csoportokat és tanulmányozzátok figyelmesen a mellékelt forrásokat, s végezzétek el az alábbi műveleteket: Állítsátok párhuzamba a romantikus nacionalizmust, az uralkodni akaró nacionalizmussal. Beszéljétek meg a többi csoporttal, milyen következtetésekre jutottatok. A nemzeti eszme csak egyetlen politikai irányzat sajátja volt? Indokoljátok meg a választ. Mondjatok példákat arra, hogy a Ceauşescu-rendszer politikai fegyverként használta a nacionalizmust. Szervezzetek vitát, mely során próbáljátok megválaszolni az 5. forrás szerzője által felvetett kérdést. Egyesült Európa létrejöttével eltűnnek majd az európai nemzetek? Indokoljátok meg a választ. Ismertek-e kortárs politikai eseményeket, melyek mozgatórugója nemzeti jellegű? Ha igen, milyen üzenete van ezeknek az eseményeknek?


AZ EURÓPAI IDENTITÁS

1

Ed

itu

ra

Di

da cic

„Gyakran azt mondják, hogy a mi szabadságfogalmunk igencsak negatív vonatkozású. Ez igaz is, abban az értelemben, hogy maga a béke fogalma is negatív (...), a mi szabadságunk egyfajta akadály nélküliséget jelent, a más ember részéről reánk gyakorolt kényszer hiányát. Pozitívvá csupán bevatkozásunk nyomán alakul, ugyanakkor viszont nem nyújt alkalmat a cselekvésre, hanem meghagyja számunkra annak a lehetőségét, hogy mi döntsük el, miként fogjuk felhasználni a rendelkezésünkre álló körülményeket. Még ha a szabadság felhasználási lehetősége többes is, szabadságból csak egy van. A szabadságok csak akkor jelennek meg, amikor hiányzik maga a szabadság: amazok inkább kiváltságok vagy különleges kivételek, melyeket egyes csoportok és egyének szerezhetnek meg, illetve jelentenek, miközben a többiek szabadsága többékevésbé hiányzik. Történelmi szempontból nézve, a szabadsághoz vezető út bizonyos szabadságokon át vezet. De az, hogy jogunkban áll valamit megtenni, még nem jelenti a szabadságot (...); a szabadság nem létezik ott, ahol szinte bármihez, amit tenni akarsz, engedélyt kell kérned. A különbség a szabadság és a szabadságok között az, hogy az előbbi az az állapot, amelyben minden meg van engedve, azon kívül amit az általános érvényű szabályok tiltanak, míg az utóbbi úgy fogható fel, mint olyan állapot, amelyben minden tilos, ami kifejezetten nincs engedélyezve.” (Friedrich A. Hayek: A szabadság alkotmánya. 1960.)

ăş iP

Eugène Delacroix: A Szabadság vezeti a népet. 1830.

ed ag

og

ică

Az etnikai alapú nemzeti állam létrejöttét követően nem egészen száz évvel, a ’90-es évek közepén, megmutatta az előnyeit is és a korlátait is. A XIX. századra jellemző forradalmi lendület szolgált az európai modernizáció kiindulópontjául, de a szélsőségekig hajszolt folyamatok az emberiség legnagyobb katasztrófáit váltották ki, a két világháborút. Átrajzolták Európa politikai térképét a nemzeti identitásból fakadó korábbi ígények jegyében. Ugyanakkor gyakorivá váltak azok az esetek, amelyben a nemzeti államok egymás ellen fordultak. Saját határai közé zárva a nemzeti állam immár nem felelt meg a gazdasági fejlődés kívánalmainak. Az európai államok egyre nehezebben bírták a versenyt más gazdasági térségekkel, különösen az észak-amerikaival. Az európaiak által kigondolt megoldás a lehető legmerészebb volt az illető történelmi korszak viszonyaihoz képest: az egyesülést választották. Számos próbálkozás történt, hogy az európaiakat a közös értékek mentén és közös vezetés alatt egyesítsék. Az első, időlegesen sikeres próbálkozásokkal még a görög–római időkben (az ókorban) találkozunk, azzal a civilizációval, amelyet ma minden európai többé-kevésbé a magáénak vall. Ezt követte a keresztény Európa létrehozásának kísérlete, melynek jegyében lovagok és politikusok nemzedékei harcoltak a „hitetlenek” ellen. A világi értékeket sokkal inkább kedvelő francia uralkodók kétszer is megpróbáltak az egyesült Európa élére állni (XIV. Lajos és Bonaparte Napóleon). Az egyesítést célzó politikai elképzeléseket megkettőzték a művelődési folyamatok: Európa több ízben is a humanizmus és a racionalizmus elveire vagy a szabadság és demokrácia értékeire alapozott egységként próbálta magát meghatározni. A XX. század derekán kialakult helyzet mintegy kényszerítette Európát, hogy végigjárja a szándéktól a megvalósításig tartó utat. Az adminisztratív jellegű intézkedések hatására az európai államok integrációs folyamata felgyorsult, ami lehetővé tette egy viszonylag kiterjedt szabadkereskedelmi és gazdasági térség kialakulását. Ma 27 tagállam alkotja. A közösség az áru, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgásának elvére épül. Vajon a gazdasági verseny diktálta érdekeken kívül más okok is állnak az európai egységesülés hátterében? Az erre adott válasz többnyire igenlő és az európai identitás meglétén alapszik. Vagyis egy sor közös értékre, közös eszményekre hivatkozhatunk, amelyek állandóan jellemzik az európai történelmet. Valamennyi közül a legkézenfekvőbb a szabadság eszméje. Már a reneszánsz korban hivatkoztak a szabadság igényére, majd az Emberi és polgári jogok nyilatkozatában fogalmazták meg lényegretörően ezt az eszményt. Európa története a szabadságért folytatott küzdelmek sorozata, akár a parasztok, a városok, akár a nemzetek szabadságáról legyen szó. A XIX. században az európai társadalom a szólásszabadság és sajtószabadság megszerzésére, az egyén szabadságára összpontosít, és egyre szélesebb társadalmi csoportok számára kíván szavazati jogot szerezni. A liberalizmus válsága, a tekintélyelvű és kollektivista-korporatista irányzatok (fasizmus, kommunizmus) részéről érkező támadások jelezték a szabadelvű ideológia korlátait, és utaltak arra, hogy szükség van annak újraértelmezésére.

34



Modulul II

ăş iP

ed ag

„Az emlékezet globális megkoronázását éljük meg. Úgy húsz vagy huszonöt éve, minden országban, minden társadalmi, etnikai csoportban, családban mélyreható változást észlelhetünk a múlthoz való hagyományos viszonyulásban. Ez a változás sokféle formát ölt: a hivatalos történelmet ért bírálatoktól a történelmi elnyomás okozta sérelmek kiújulásáig; a múltban elutasított és megvetett értékek felvállalása; az eredetkultusz és a családfakutatások reneszánsza; mindenféle visszaemlékezések felpezsdülése, gyakoribbá válása; mindenféle múzeumok elszaporodása, a fogvatartással szembeni érzékenység felerősödése és fokozott érdeklődés a levéltárak iránt; megújult ragaszkodás mindenhez, amit az angolszászok ’örökség’ néven emlegetnek s a franciák pedig ’patrimóniumként’. Függetlenül attól, hogy miként rakjuk össze alkatrészeit, olyan ez, mintha a világra túláradó emlékezéshullám tört volna rá, amely mindenhol igen szorosan összefügg a múlt iránti hűséggel – legyen az valós vagy képzelt –, a valahová tartozás érzésével, a közösségi tudattal és az egyéni öndudattal, az emlékezéssel és az önazonosság vállalásával.” (Pierre Norra: A történelem világméretű trónfoglalása)

og

2

A saját otthon, a saját ország és Európa védelmének gondolata – olyan téma, melyet a hitlerista propaganda is igyekezett felhasználni saját u céljaira (1942-es plakát a németek által megszállt Franciaországból)

ică

De a nyolcvanas-kilencvenes évek a társadalmi-politikai tevékenység homlokterébe állították az emberi és polgári jogokat. Ettől a pillanattól kezdve Európa a tapasztalat és a szakértelem teljes tárházát polgárai szolgálatába állította, s a szabadság és demokrácia fogalmai mellé csatolta a tolerancia és sokszínűség, a másság értékeinek elfogadását és a béke gondolatát is. Vajon az európai identitás egyszer és mindenkorra megszerzett értékké lett?

da cic

3

1. Van-e mindenki által elfogadott vélemény az európai identitást illetően? 2. A szabadság eszméjét, melynek igen fontos szerepe volt az európai történelem során, alkalmazták-e az európaiak más népek esetében is? A válaszadáshoz használjatok föl más érveket is napjainkból. 3. Az európai identitás kialakulása egyenesvonalú folyamat volt? Vannak ezzel ellentétes vélemények is? 4. 4–5 fős csoportokat alkotva, foglaljátok össze véleményeteket Romániának az Európai Unión belüli integrációs esélyeiről. Tartsátok szem előtt a nemzeti identitás megőrzését is.

JEGYEzd

Ed

„Gyakran kérdezték tőlem, hogy hol vannak Európa határai. Azt feleltem, hogy Európa térképét az európaiak tudatában rajzolták fel. A földrajz rögzíti a keretet, de alapjában véve az értékek vonják meg Európa határait. A kiterjesztése azt jelenti, hogy szélesítjük az európai értékek elterjedésének körét, amelyből a legfontosabbak a szabadság, tolerancia és emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság. (...) A szerződések előírásai szerint – melyek a törvényes alapot képezik – az Unió kapui nyitottak ’mindazon európai államok számára, melyek elfogadják az értékeit és vállalják azok terjesztését’.” (Olli Rehn, az Európai Bizottság bővítésért felelős tagja.)


mEG!

l

Az ipari korszak fejlődése a gépesítéshez kötődik, de ugyanakkor a pozitivista gondolkodáshoz is, bíznak az értelem és tudás erejében.

l

A XX. század kezdete meghozza a viszonylagosságot, mely új utakat nyít a fizikai világ megismerésében. Ennek a XX. században a leglátványosabb kulturális jelensége a műveltséghez vezető út demokratizálódása: a tömegkultúra. Meghaladva az intuicionizmust, az exisztencializmust, a fenomenológiát, az emberiség kultúrája eljut a posztmodernizmus szakaszába.

itu

4

ra

Di

„Valójában miért van az, hogy a franciák és a hollandok ’nemet’ mondtak az európai alkotmány tervezetére? (...) Számos oka van ennek (...) melyek közül sok igencsak egymásnak ellentmondó. Például egyes franciák, főleg baloldaliak számára a ’nem’ azt jelenti, hogy csapást mértek Chiracra, aki arra kérte őket, hogy ’igennel’ szavazzanak. Franciaországban vagy Hollandiában sokan orrolnak saját kormányukra és a politikai elitre, mondván, nem elég demokratikusak, de éppen akkor büntették meg őket, amikor azok minden kényszer nélkül népszavazás tárgyává tették a kérdést, vagyis demokratikusabbak voltak, mint bármikor máskor. (...) Mások, főleg angolszászok számára az egyesült Európa túlságosan is «német–francia», vagyis túl kevéssé liberális és túlszabályozott. (...) Ismét másokat megijeszt a «Kelet», vagyis az «új Európa»; de a kínai textiláruk beözönlésének semmi köze sincs az EUhoz, sem pedig a sokezer franciaországi muzulmánhoz, példának okáért.” (Andrei Cornea: Euro-reverzibilitás. [Visszafordítható Európa] Hotnews. ro. 2006. április 18.)


l

35


tnikai és vallási sokszínűség Romániában. Politikai megoldások

ică

E

og

ETNIKUM ÉS VALLÁS A MODERN ROMÁNIÁBAN

2

ra

Di

da cic

„Az etnikai sokszínűség gazdag kincsesbánya. A többféle nézőszög és a vegyes közösségeknek a világ minden részéből származó tapasztalata igen sok jó ötletet, nézőpontot, ismeretet és készséget eredményezhet. Ezek jelentős mértékben javíthatják egy közösség fejlődési esélyeit. A sokszínűség lehetséges előnyeinek tudatosítása sokban függ az adott közösség összetartó erejétől. Azok a társadalmak, melyek nagyon magas kohézióval rendelkeznek, jóval esélyesebbek a társadalmi és gazdasági gyarapodásra. (...) Bár az etnikai sokszínűség gyakran vezetett a lakosság közötti ellentétekhez és bizonytalansághoz, a konfliktus oka nem a sokszínűségben rejlik, hanem sokkal inkább a csoporton és társadalmon belüli elemi kohézió hiányában.” (Dash Douglas: U.N. Cronicle. 2006/3. sz.)

ed ag

1

Etnikai szempontból Románia majdnem olyan, mint Európa kicsiben. A románok lakta területek bonyolult történelmi fejlődése következtében a többségi román nép mellett más etnikumokkal is találkozunk: szlávokkal (szerbek, oroszok, lengyelek, csehek, szlovákok, horvátok), magyarokkal, akik a IX. századtól kezdve telepedtek le, németekkel, kiket Erdélybe és a Bánságba telepítettek be Magyarország királyai, majd a Habsburgcsászárok. Érkeztek tájainkra zsidók, törökök, tatárok, romák, örmények, bolgárok is. E tekintetben Románia nem képez kivételt, hisz Európában nehezen találunk olyan tartományt, még kevésbé olyan államot, mely etnikailag ne lenne vegyes. Felekezeti szempontból sem sokkal különb a helyzet: Romániában a többségi görögkeleti mellett számon tartjuk a katolicizmust (római- és görög-katolikus), a történelmi és újabbkeletű protestáns felekezeteket (lutheránus, református, unitárius, baptista stb.), a mohamedánokat, de még akadnak egyre fogyó számban izraeliták is. A románok egész történelme összekapcsolódott azoknak a nemzetiségeknek a múltjával, melyekkel együttéltek, s a kisebbségi kérdésben hozott politikai döntések előnyös vagy hátrányos módon befolyásolták a román állam fejlődését. Ha csupán a XIX. század második felét tekintjük át, akkor a nemzetiségi kérdés megoldásának első komolyabb jelei az ország első alkotmányához kötődnek, amely nem adott állampolgárságot a „nem keresztények”-nek. Így született meg a „zsidókérdés”, aminek a megoldásától tették függővé a nagyhatalmak, a román állam függetlenségének elismerését (1878). A helyzet rendezésére az első lépéseket 1879-ben tették meg, amikor szelektív módon ugyan, de a nem ortodoxok egyrésze is részesülhetett az állampolgári jogokból. A probléma formai megoldását végül az I. világháborút lezáró békeszerződés és az 1923-as alkotmány hozta el. Az 1918-as egyesülés kiváltotta lelkesedés nyomán a román politika nem feledkezett meg a kisebbségi jogokról sem. Jellemző példa erre a Gyulafehérvári Határozat (Rezoluția de la Alba Iulia). Az 1918 december elsején tett fogadalmakat részben belefoglalták az 1923-as alkotmányba, és úgy tűnt, hogy a nemzetiségi kérdést teljességgel megoldották. De nem egészen így történt. A központi hatalmak legyőzése és a soknemzetiségű nagy birodalmak feldarabolása csak látszólagos nyugalmat hozott. A háborút követő években a kisállami nacionalizmusok fellángoltak, s az európai államok saját gazdasági és politikai kudarcaikért a kisebbségeket (zsidókat, magyarokat, németeket) és a demokráciát okolták.

ăş iP

Cigány női arckép – N. Grigorescu alkotásai is tükrözik az etnikai sokszínűséget.

Ed

itu

„Európához köt bennünket a tisztelet és az etnokulturális sokszínűség elfogadása, az azonos értékkötődés és meg vagyunk győződve arról, hogy hozzájárulhatunk Európa felbecsülhetetlen emberi és kulturális örökségéhez. (...) Az etnikumközi kapcsolatokban a románok által felhalmozott tapasztalatot a nemzetközi életben egyre gyakrabban pozitívan emlegetik.” (Markó Attila: Románia – Európa kicsiben. 2006.)

36



II. rész

5

og

ică

„7. cikk – A román honosságot a polgári törvények alapján lehet megszerezni, megtartani és elveszíteni. Kizárólag a keresztény vallású külföldiek kaphatnak honosítást.” (Az 1866-os Alkotmány)

6

„6. cikk – Az önazonossághoz való

jog

ed ag

A két világháború közötti Románia politikai életébe egyaránt befértek a demokratikus megnyilvánulások és a Mihály Arkangyal Légiójának (utóbb a Vasgárda) kilengései is. A fasiszta mozgalom ideológusai a román nép gyökereit az ortodoxiával és a tiszta paraszti élettel azonosították, elutasították más vallások léthez való jogát. A Romániát sújtó gondok megoldására legfőbb javaslatuk a különféle kisebbségek (zsidók, cigányok, szexuális kisebbségek) erőszakos eltávolítása volt. Az 1938-as év a tolerancia végét jelentette a kisebbségpolitikában, amit leginkább a zsidók éreztek meg. A faji törvények megfosztották állampolgári jogaiktól, kényszermunkára kötelezték és különadókkal sújtották a zsidóságot. A ’30-as évek idegengyűlölete a II. világháborúban vált végzetessé: a román hatóságok is olyan túlkapásokat követtek el, amelyeket a józan kortársak, később a történelem is elítélt. Noha a „végső megoldást” nem alkalmazták, a zsinagógák felgyújtásával, a deportálásokkal és pogromokkal Románia is a Holokausztért felelős államok dicstelen listájára került.

da cic

„Az állam törvényei szerint a zsidóknak nincs joguk falun állandó lakhelyet szerezni. Következésképpen ők nem lehetnek sem korcsmárosok, sem adóbérlők a falvakban. Az, hogy helyenként megtűrték őket, törvényszegés volt, de soha nem veszítette hatályát az erre vonatkozó törvény. (...) Tétessék közhírré minden faluban, hogy a jövő év április 23-tól kezdve a zsidók nem lehetnek falvakon korcsmárosok, sem adóbérlők, éppen ezért velük senki nem merészeljen szerződést kötni avagy azt meghosszabbítani.” (Mihail Kogălniceanu belügyminiszter prefektusokhoz intézett körlevele, 1869.)

ăş iP

3

Di

N. Grigorescu, Zsidó libával

4


1.

2.

3.

Ed

itu

ra

„I. Erdély (Transilvania), Bánság (Banat) és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői 1918. december 1-jén nemzetgyűlésbe Gyulafehérvárott egybegyűlve, kimondják emezek és az általuk lakott területek egyesülését Romániával. (...) II. A nemzetgyűlés az általános választójog alapján megválasztandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e terület lakosai számára. III. Ezzel kapcsolatosan az új román állam szervezésére a nemzetgyűlés a következő alapelveket nyilvánítja ki: 1. Teljes nemzeti szabadság az együttélő népek számára. Mindenik népnek joga van a saját oktatásához, közigazgatásához és igazságszolgáltatásához a saját anyanyelvén és a soraiból választott egyének által. A törvényhozásban és az ország kormányzásában minden nép részt vehet népességének arányában. 2. Egyenlő jog és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam összes felekezetei számára. (Az 1918. december 1-jei gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés határozata)

1) Az állam elismeri és szavatolja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek azon jogát, hogy megőrizhessék, fejleszthessék és kinyilváníthassák önazonosságukat, etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásukat.” (Románia Alkotmánya, 2003.)


4.

5.

37

Tanulmányozzátok figyelmesen a mellékelt forrásokat és mondjátok meg: Vajon mindig tiszteletben tartották a nemzeti kisebbségek jogait az újkori Romániában? Keressetek további példákat is a fentieken kívül és kommentáljátok azokat. Kommentáljátok az 1866-os Alkotmány 7-es cikkét, hogy „a román honosságot” el lehet veszíteni és meg lehet szerezni. Mi erről a saját véleményetek? Írjatok egyoldalas esszét, amelyben azt próbáljátok bizonyítani, hogy az 1918-as egyesítés tiszteletben tartotta a nemzeti kisebbségek jogait. Állítsátok párhuzamba az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatnak a nemzeti kisebbségek képviseleti jogáról szóló előírásait, Románia jelenlegi Alkotmányával. Mit gondoltok, Románia lakosságának etnikai sokszínűsége szellemi téren az ország előnyére vagy hátrányára szolgál? Indokoljátok meg a választ.


A HATÁRON TÚLI ROMÁNSÁG

1

da cic

„7. cikk: A külföldi románok. Az állam támogatja a kapcsolatok szorosabbra fűzését az ország határain kívül élő románokkal és elősegíti nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzését, fejlesztését és kifejezését, azon államok törvényeinek tiszteletben tartásával, amelyeknek polgárai.” (Románia Alkotmánya. 2003.)

ăş iP

A román emigráció kiemelkedő egyénisége Eugen Ionescu, a drámaíró. A ’70-es években a Securitate megpróbálta őt „pozitívan” befolyásolni.

ed ag

og

ică

Az idők folyamán a román országok területén nemcsak megtelepedtek nemzeti vagy vallási kisebbségek, hanem ellenkező folyamat is lejátszódott: sok román rekedt kívül a politikai határokon az 1859-et követő történelem során. Vagy éppen saját elhatározásból telepedett le másutt gazdasági, esetleg politikai okok miatt. Így keletkezett a román szórvány (idegen szóval: diaszpóra), melynek jelentős szerepe volt és van Románia történelmében. Az 1859–1918 közötti időszakban a határon kívüli románok többsége az osztrák (majd osztrák–magyar) és orosz uralom alatt levő történelmi tartományokban élt, vagyis: Bukovinában (Bucovina), Besszarábiában (Basarabia) és Erdélyben (Transilvania). Fő céljuk az volt, hogy megvédjék magukat az asszimilációs hatásoktól, illetve az általuk is lakott területet egyesítsék Romániával. Mindkét célkitűzésüket politikai és kulturális síkon próbálták beteljesíteni. A bukaresti hatóságok politikailag és diplomáciailag támogatták a románok nemzeti mozgalmait. Iskoláikat könyvekkel, kiadványokkal látták el, a sajtó útján is támogatták őket erkölcsileg, sőt még tanítókat és tanárokat küldtek körükbe. A korabeli romániai politikusok nyilatkozatai arról tanúskodnak, hogy készültek az Órománián kívüli történelmi tartományok politikai, gazdasági és kulturális egyesítésére. Az első világháború e téren is gyökeres fordulatot jelentett, s a nemzeti érdek irányította Románia szövetségi politikáját és katonai stratégiáját. Az 1918-as egyesülés igazolta az előzetes döntéseket és elvárásokat, ekkor sikerült az összes tartományt Romániához csatolni. Ennek ellenére bizonyos számú román a megnövekedett határokon kívül maradt: Jugoszláviában, Bulgáriában, Ukrajnában és Magyarországon. Emezek nemzetiségi jogainak védelmére Románia diplomáciai megállapodásokat kötött Törökországgal, Görögországgal, Jugoszláviával és Csehszlovákiával. A második világháború, de különösen az 1940-es év újabb drámai fordulatot hozott a románok történelmében. Nagyhatalmi döntések következtében Románia jelentős területi veszteségeket szenvedett: összesen 100 000 km2-t (Besszarábia, Észak-Bukovina, az ún. Dobrudzsai négyszög vagy Kadrilater /Cadrilater/ és Erdély egy része), az ott élő kb. 6,8 millió román és más nemzetiségű lakossal. Az elveszített területek román és zsidó etnikumú lakossága sokat szenvedett, különösen a Szovjetuniónak és Magyarországnak átengedett területeken. A világháború végén egész Erdély visszakerült Romániához, Besszarábia és Észak-Bukovina lakossága számára nem értek véget a megpróbáltatások. A deportálásokkal és a szovjet hatóságok által végrehajtott erőszakos lakosságcserével magyarázhatók a román lakosságszigetek Szibériában, Kazahsztámban vagy Kirgizföldön. Ezzel párhuzamosan alakult ki és fejlődött a román emigráció, beleértve mindazokat, akik gazdasági vagy politikai okból hagyták el az országot.

2

Ed

itu

ra

Di

„Nyolcvanegy év telt el a Nagy Egyesülés, és majdnem tíz év a decemberi forradalom óta, és mégis azt kell megállapítanunk, hogy a román diaszpóra nem létezik. Miért? Meg kell különböztetnünk a száműzetésben levőket – akik önként mentek el, vagy politikai okból elűzték őket – attól a diaszpórától, amely főleg gazdasági okból választotta a kivándorlást. A határon túli románok szervezetei közül a legtöbb politikai jellegű. Művelődési szempontból a párizsi román diaszpóráról lehet szó, s egy hasonló kezd körvonalazódni New Yorkban valamint Los Angelesben. Tudományos szempontból azonban nem létezik a kivándorolt románok szervezete. (Tudor I. Oprea Göteborgból és Şerban Costa Frankfurtból.)

38


3

ăş iP

„A párizsi Román Kulturális Intézetben csütörtökön, március 2-án 20 órai kezdettel értekezletet tartanak „Gondolkodik-e a tudomány?” címmel. A konferencia lehetőséget nyújt a román és nem román közönség számára, hogy találkozzék Basarab Nicolescu elméleti fizikussal, a francia Nemzeti Kutatóközpont (CNRS) munkatársával, aki egyben a Román Akadémia tiszteletbeli tagja és a párizsi Nemzetközi Transzdiszciplináris Kutatási és Tudományos Központ (CIRET) elnöke. (A román diaszpóra c. időszaki kiadványból, 2006. március 2.)

4

da cic

„Miközben Nagy-Britanniában nyilvános vita folyik a kelet-európai bevándorlók számának növekedéséről, a brit bevándorlásügyi hatóságok a múlt hét végén tartott razzia során 19 illegális munkavállalót vettek őrizetbe, akik közül 12 román. Az ellenőrzést egy Greenwich melletti kaszinó építőtelepén hajtották végre, amint erről a The Mail on Sunday beszámol. Az ellenőrzés része annak a londoni kormány által kezdeményezett intézkedésnek, amely megtiltja a munkavállalást a románok és bolgárok számára az Egyesült Királyság területén, országaik EU-csatlakozása után.” (Gardianul, 2006. szeptember 4.)

5

Az európai államok többségéhez hasonlóan, Románia is soknemzetiségű államként jött létre és az is maradt. Az állam magatartása a kisebbségekkel szemben változó volt, az elismeréstől és értékmegőrző támogatástól a jogfosztásig terjedt (mellyel különösen a II. világháború idején sújtotta őket). Ezzel párhuzamosan, politikai és/vagy gazdasági okokból, sok román az emigrációt választotta. A külhoni románok igen változatos társadalmi helyzetben élnek: a skála a teljes elismertségtől és beilleszkedéstől, a befogadó országokkal való szembehelyezkedésig terjed.

Ed

l

mEG!

itu

JEGYEzd

ra

Di

„Traian Băsescu, Románia elnöke szerda este a kairói román nagykövetségen találkozott az Egyiptomi Arab Köztársaságban élő román diaszpóra képviselőivel és olyan egyiptomi állampolgárokkal, akik Romániában végezték tanulmányaikat. A találkozón az államfő értékelte az ott élő románok nagy számát, s hangsúlyozta, hogy azok mennyire fontos szerepet játszanak a román–egyiptomi kapcsolatokban. ’Köszönöm Önöknek, hogy itt vannak és azt, amit itt tesznek’, fordult az elnök a román diaszpórához. Ugyanakkor kedvezően értékelte azt a képet, amely a románokról kialakult mind az emberi, mind az üzleti kapcsolatokban.” (www.ziare.com, 2007. február 22.)

l

og

A torinói románok a „hazai” ízeket kedvelik

6

„A román állam elsődleges és állandó külpolitikai célkitűzéseinek egyike a határontúli románok támogatása, nemzeti, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzése, fejlesztése és kifejezése céljából. A román állam ezirányú tevékenysége abból az európai szemléletből fakad, miszerint az azonos nézeteket valló államok a nemzetközi közösség által elfogadott elvekkel egyezőleg – a területi sérthetetlenség, a jószomszédi viszony, az egyetemes emberi jogok elismerése, a diszkriminációmentesség, a vállalt kötelezettségek teljesítése, valamint a kölcsönösség elvi alapján állnak.”

ed ag

Földrajzilag a román diaszpóra hatalmas területen szóródott szét, Európától Amerikáig vagy éppen Ausztráliáig terjed. A kivándorlási folyamat a XVIII. században kezdődőtt, és ma is tart. A kivándorlók között vannak kiváló kulturális személyiségek, tudósok, de egyszerű emberek is, akik a jobb élet reményében kerekedtek fel. Tekintve, hogy a külföldre szakadt román közösségek megnövekedtek, és a román állam minden román képviselőjének tekinti magát, az 1989 utáni kormányok állami intézményeket (a Külügyminisztérium működteti a Határon Túli Románok Igazgatóságát) vagy alapítványokat (Román Kulturális Alapítvány) hoztak létre, melyek célja, hogy a román állam és a világon bárhol élő románok között természetes és hatékony kapcsolat működjön.

ică



(A határontúli románok jogállásáról szóló törvény indoklásából)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Nevezzétek meg a román diaszpóra földrajzi elterjedési területét. Egyéb forrásokat is használjatok fel a feladat teljesítéséhez. 2. Fűzzetek megjegyzéseket a határontúli románok jogállásához. Mindenhol ugyanolyan? 3. 4–5 fős csoportokban beszéljétek meg azokat a konfliktust keltő okokat, amelyek a külhoni románok egy része és a fogadóország hatóságai között fennállnak. 4. Értékeljétek, hogyan foglalkoznak a román hatóságok a külföldi románok problémáival. 5. Vajon kiküszöbölhető a kivándorlás? Rendezzetek vitát erről.

39


A

II. rész

ică

XX. század a demokrácia és a totalitarizmus között A DEMOKRÁCIA GYŐZELME

og

Di

da cic

Weimari alkotmány (1919. augusztus 11.) 1. § – Németország államformája: köztársaság. Az állam hatalmának forrása a nép. 25. § – Az állam elnöke feloszlathatja a parlamentet, de csak egyetlen egyszer ugyanazon okból kifolyólag. 41. § – Az államelnököt népszavazással választják. A tisztségre bármelyik 35 évét betöltött német állampolgár megválasztható. 53. § – A kancellárt és javaslatára a minisztereket az államelnök nevezi ki, akinek jogában áll meneszteni is őket. 54. § – A kancellár és a miniszterek felesküsznek az államra. Bármelyiküknek le kell mondania, ha megvonják tőlük a bizalmat.

ed ag

1

ăş iP

Általános választójogon alapuló szavazási rendszer Franciaországban – választások 1891-ben.

Az első világháború vége nem csupán az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Anglia katonai győzelmét jelentette Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia felett, hanem a demokrácia győzelmét is: a nagy soknemzetiségű birodalmak felbomlottak, az orosz, a német és az osztrák–magyar császárságot felszámolták. Az 1918-as év a nemzeti eszme győzelmét jelentette Közép-Európában: a soknemzetiségű birodalmak helyét nemzeti államok vették át: Németország, Ausztria, Magyarország, Lengyelország, Csehszlovákia, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1928-tól Jugoszlávia), Finnország és a balti államok. Az új államok vagy köztársaságok lettek, vagy alkotmányos monarchiák (mint például Jugoszlávia). Az általános választójog bevezetése s a földreformok hozzájárultak a régebbi vagy újabb európai demokratikus politikai rendszerek megszilárdulásához. Angliában (1918) és az Amerikai Egyesült Államokban (1920) az általános választójog ténylegessé vált, a szavazati jogot a nőkre is kiterjesztették. A győztes államokban megszilárdult a parlamenti demokrácia. Az angliai politikai életben a liberálisok és a konzervatívok mellett megjelent a Labourista (Munkás) Párt. Az 1920-as választásokat Lloyd George nyerte, aki konzervatívokból és liberálisokból álló koalíciós kormányt alakított. A későbbi választások során ezek a pártok váltogatták egymást a kormányzásban. Az amerikai politikai életet továbbra is a republikánusok és a demokraták irányítják. A politikai rendszer elnöki köztársaság, s az elnök hatalmát a kétkamarás törvényhozás ellenőrzi. A demokraták megnyerték az 1912-es és az 1916-os vála sztásokat, 1920-ban viszont a republikánusok győztek. A III. Francia Köztársaság politikai élete jóval mozgalmasabb: a sokpárti rendszer velejárója a politikai bizonytalanság. A harmadik évtizedet politikailag pontosan nem behatárolható szövetségek uralták (a Nemzeti Tömb és a Nemzeti Szövetség). A legkülönböző irányzatú politikai erők alkottak szövetséget a mérsékelt jobboldaltól a mérsékelt baloldalig. A koalíciók fő célja, hogy megakadályozzák a politikai szélsőségek hatalomra kerülését, ugyanis azok fellépése megerősödött a háború után. Az új demokratikus politikai rendszerek sokkal sérülékenyebbek voltak. Olaszország majdnem kormányozhatatlannak tűnt, sem a korábbi liberális párt, sem a szocialisták, sem az új néppárt nem tudott kormányzati többséget szerezni. A weimari német köztársasági kormánynak (1919) szembe kellett néznie a berlini szpartakista felkeléssel (kommunista forradalommal). Az új német köztársasági alkotmány szövetségi rendszert vezetett be, amelyet az általános választással megválasztott köztársasági elnök, valamint a kancellár (a kormány feje) vezetett.

2

Ed

itu

ra

„A köztársaság bukása nem volt végzetszerűen elkerülhetetlen, de a győzelem ellenére hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mégis kikerülhetetlen volt. A köztársaságellenes erők az 1920 utáni választásokon 30–40 százalék közötti szavazatot kaptak, de 1928-ban, négy év béke és bőség után, az eredmények gyengébbek voltak mint valaha. A német demokrácia nem eresztett mély gyökeret; de, egyébként ez így volt Franciaországban is a harmadik köztársaság idején.” (Walter Lacqueur: Weimar. 1974.)

40



og ed ag

Románia lényegében ugyanezt az utat követte. A területgyarapító egyesítés után (1918) lépések történtek a demokrácia kiépítése felé. A földreform és az általános választójog bevezetése jelentékeny változásokat hozott a politikai életben: a konzervatív pártok helyét, újabban keletkezett pártok vették át. Az 1923-as Alkotmány szentesíti az új politikai helyzetet. A helyzet egészét tekintve a béke megtarthatónak tűnt. Bevezették a kollektív biztonság elvét, amivel először sikerült egyetlen nemzetközi szervezetbe, a Népszövetségbe (1919) tömöríteni az államok többségét. Az új szervezet fő célja a béke és a nemzetközi biztonság megőrzése, a nemzetközi elvek és szerződések tiszteletben tartása volt. A felmerülő kétségek és nehézségek ellenére az öt esztendeig tartó világégés után a demokrácia megszilárdulni látszott. Vajon így is volt?

ică

II. rész

Európa a két világháború között (1919–1939)

5

ăş iP

3

itu

4

ra

Di

da cic

„Szélesre tártuk kapuinkat azok előtt, akiknek a Győzelmet köszönhetjük. Társainknak több mint felét a Nagy Háború győztes katonájának tekinthetjük. Éppen ezért a békekötésekkel megköveteltük és elértük eme szent egyességet. Azt szeretnők, ha a szövetségeseire támaszkodó Franciaország erős maradna a mindenkor harcolni kész ellenséggel szemben. Elutasítjuk az osztályharcot, mint a polgárháború leggyilkosabb formáját, és amely a bolsevizmushoz, a vörös terrorhoz, az éhínséghez és a halálba vezetne mint az Oroszországban történt, mely Németország cinkosa. Túl törvénytisztelők vagyunk ahhoz, hogy ne utaljunk a vallási kérdésre. Mindazoknak, akik teljesítették a kötelességüket a háború idején, joguk van ahhoz, hogy hitüket-meggyőződésüket tiszteletben tartsák mások, anélkül hogy ez okul szolgálna a tisztviselők elbocsátásához vagy magánemberek zaklatásához. A tanulás és társulás szabadságának, melyek a lelkiismereti szabadság koronáját képezik, teljesnek kell lennie. Törvényeink többségét felül kell vizsgálni ahhoz, hogy megmentsük Franciaország jövőjét, és hogy védelmet és segítséget nyújthassunk vidékünk soksok családjának.” (Nemzeti Tömb: Felhívás a választókhoz. Nemzeti és Republikánus Szövetség, Északi megye, Franciaország, 1919.)

Ed

„A női emancipációnak három szakasza volt. Az első hosszabb volt. A propaganda és szervezés központjában kitartóan, fáradhatatlanul és mindig reménykedve ott állott Millicent Fawcett. A második volt a harciasok által folytatott kampány. A harmadik a háború idejére esett. Ha nem lettek volna a harciasok vagy a háború, az emancipáció akkor is bekövetkezett volna, bár lassabban. De Millicent Fawcett és társai nélkül sem a harciasság, sem a háború nem lett volna eredményes.” (Millicent Fawcett nekrológjából, Manchester Guardian, 1929. augusztus 6.) Emberek. A társadalom és az eszmék világa

„De a politikai változások elé hihetetlen nehézségek tornyosultak. (...) A paraszti tömegek fásultsága és tapasztalatlansága, melyet főleg az okozott, hogy teljesen kizárták a politikai életből, olyan hátrányos helyzetbe kényszerítette őket, melyet nem sikerült teljesen leküzdeni, és emiatt az általános választójog hatása csak korlátozott volt. Változásokra volt szükség a politikai életet uraló gyakorlat terén is. Az önmagáért űzött politikai játékkal, melyet a rövid távú taktikai előnyök eléréséért folytattak, nem hogy felhagytak volna, de még fel is fokozták azt, ahelyett hogy magasztos elvekre törekedtek volna. (Keith Hitchins: A román nemzetépítés kiteljesedése. Románia történelme. 2007.)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG Tanulmányozzátok figyelmesen a mellékelt forrásokat. 1. Milyen átalakulások mentek végbe az európai államokban az első világháború végén? 2. Osztályozzátok ezeket a folyamatokat politikai és társadalmi ismérvek alapján. 3. Milyen okok idézték elő a jelzett változásokat?

41


II. rész

A HAGYOMÁNYOS LIBERALIZMUS ÉS AZ 1918 UTÁNI VÁLSÁG

1 „BOSSzÚRA FEL, NÉMET NEMzET! Ma a Tükörteremben aláírták az undok szerződést. Ne feledjétek ezt a pillanatot. A német nép vissza fogja szerezni az őt megillető helyét a világ nemzeteinek sorában. Aztán majd eljön a bosszúállás ideje a szégyenletes 1919-ért.”

(Deutsche Zeitung, 1919. június 28.)

2

A német márka és a dollár árfolyamának alakulása 1914–1923 között

Ed

1914 1919 1921 1922. 1922. 1923. 1923. 1923. 1923.

1 USD-nek megfelelő német márka

itu

Év

ra

3

Di

da cic

„Így tehát minden hiábavaló volt. Hiába minden áldozat. Hiábavalók voltak azok az órák, amikor a kötelességünket teljesítettük, miközben szívünkbe befészkelte magát a halál. Hiábavalóan haltak meg kétmillióan közülünk. Azért haltak ők meg, hogy maroknyi hitvány bűnöző bandája rátegye a kezét a mi ősi földünkre?” (Adolf Hitler: Mein Kampf. 1925.)

ăş iP

Szpartakisták egy csoportja 1918-ban.

ed ag

og

ică

Az első világháborút kiváltó politikai és katonai válság a háború befejezésével nem ért azonnal véget. A demokratikus politikai rendszerek számára komoly kihívást jelentett a háborút követő helyzet, a felmerülő nehézségek leküzdése. A szocialista mozgalmak, a békeszerződések okozta frusztrációk, a háború nyomán fellépő gazdasági nehézségek mind-mind megkérdőjelezték a korábbi liberális elvek életképességét. A szovjetek oroszországi győzelme, a berlini szpartakista forradalom (1918) és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása (1919) mind olyan komoly politikai válságokat jelentettek, amelyekre nehezen találtak megoldást. Európát és az egész világot szélsőséges irányzatok fenyegették. Paradox módon, az elkövetkező politikai válságok legelső forrását éppen a világháborút lezáró békeszerződések képezték. Mind az öt esetben a békeszerződések folytatták a volt ellenfelek tönkretételét, ám ezúttal a diplomácia eszközeivel. Az egyik legszembeszökőbb eset a Németországé, amelyet a háború kirobbantásának egyedüli felelősévé tettek. Ezért nemcsak arra kötelezték, hogy hatalmas háborús jóvátételt fizessen és teljesen feladja gyarmatait, de ráadásul még arra is, hogy lemondjon a hadseregéről. Németország elvesztette területének 13 %-át, lakosságának 12 %-át, vasércforrásainak 48 %-át, mezőgazdasági termelésének 15 %-át és iparának 10 %-át. A német nép csalódottságát fokozta még a gazdasági válság is, a száguldó infláció valamint az, hogy a franciák elfoglalták a demilitarizált Ruhr-vidéket (1923). Emiatt is a fiatal Weimari Köztársaság (1919) nehezen tudta leküzdeni a szélsőbal (kommunisták) támadását és képtelen volt féken tartani az éppen szerveződő szélsőjobbot (fasiszták). Nem kevésbé súlyos veszteséget szenvedett Magyarország is Trianonban. Bár Olaszország a győztes államok közé tartozott, távol állt attól, hogy politikai és gazdasági életében a stabilitás uralkodjék. Míg a kommunisták erőteljes sztrájkhullámmal (1920) a gazdasági nehézségekre hívták fel a figyelmet, addig a szélsőséges nacionalista (fasiszta) csoportok erőszakos cselekedetekkel fejezték ki elégedetlenségüket azért, mert a békeszerződések nem juttatták Olaszországnak mindazokat a területeket, amelyeket korábban a szövetségesek neki ígértek. A fasiszták megmozdulásai a baloldal ellensúlyozására is szolgáltak. Valamennyi győztes államban is komoly gazdasági és társadalmi problémák voltak. Az infláció, a bérek lassú növekedése, a háborús iparágak átalakítása 1919–1920-ban hatalmas sztrájkok kirobbanásához vezetett. Az 1917-es orosz forradalom csodálói egyre tevékenyebbé váltak Nyugat-Európában is, aminek egyik következménye volt a szociáldemokrata pártok felbomlása és a kommunista pártok megjelenése. Másrészt olyan erőszakos próbálkozások is születtek, mint a „szpartakista forradalom”. Úgy tűnt, hogy a hagyományos liberalizmus nem talált megoldásokat ebben az új és bonyolult gazdasági, társadalmi és politikai helyzetben. Hanyatlásának jelei egyre érezhetőbbé váltak Európa-szerte.

január augusztus január július augusztus november

4 9 70 192 1 000 18 000 160 000 1 000 000 4 200 000

42



II. rész


ică

og

1.

2.

Tanulmányozzátok figyelmesen a mellékelt forrásokat és teljesítsétek az alábbi követelményeket: Magyarázzátok meg a következő állítás jelentőségét (az 5. dokumentumból): „Európa térképén, Ausztria immár nem volt egyéb, mint egy pislákoló szürke foltocska és egy bizonytalan, élettelen szürke árnyék”. Csoportokat alkotva keressetek ki legalább hat tényezőt, ami jelzi a két világháború közötti korszak sajátos válságát. Ezeket a tényezőket csoportosítsátok gazdasági, politikai és tásadalmi szempontok alapján. Tudnátok javasolni egyéb szempontokat is? Beszéljétek meg egymás között a vizsgálati eredményeket. Az akkori történelmi helyzetben nyílott lehetőség más megoldásokra? Vitassátok meg ezt a témát. Írjatok egy kb. egyoldalas esszét, amelynek újságcikk formája legyen, s amelyben azt taglaljátok, hogy milyen lehetett a németek lelki állapota az I. világháború végén. Ismertek-e a mai világban olyan békeszerződéseket, amelyek nem vezettek az ellenségeskedés tényleges felszámolásához? Keressetek példákat és indokoljatok.

ed ag

Lloyd George lemondása (1922), a liberálisok „szétmorzsolódása” különféle csoportokra, amelyek majd Németországot, Olaszországot vagy Franciaországot fogják vezetni, a néppártok, a szocialisták, a kommunisták vagy a nacionalista pártok egyre nagyobb súlya a politikai életben csak néhány példa a jelzett változásokra. Noha a román liberálisok helyzete valamivel jobb volt, nekik ugyanis sikerül érvényesíteniük politikai irányvonalukat, ettől függetlenül a háború után megjelent pártok versenye egyre élesebbé vált. A ’20-as évek amerikai gazdasági fellendülése és a néhány évig tartó gazdasági növekedés, a társadalmi gondok enyhülése és a fogyasztás növekedése (a nagyjából 1923 és 1928 közé tehető időszakban) úgy tűnt, hogy helyreállítja a bizalmat a hagyományos liberalizmus iránt. Éppen a „laissez-fair” (cselekvési szabadság) hazájában kirobbant 1929–1933-as nagy gazdasági válság adta meg a kegyelemdöfést a szabadelvűségnek.

4

da cic

ăş iP

„A békeszerződés nem tartalmaz egyetlen előírást sem Európa gazdasági újjáépítésére vonatkozóan, nem tesz semmit a jószomszédi viszony kialakítására a legyőzött központi hatalmak és szomszédaik között, sem az új európai államok megszervezésére vagy Oroszország megmentésére. Maguk a szövetségesek között sem hoz létre semmiféle gazdasági együttműködést. Egyetlen rendelkezése sem vonatkozik Franciaország és Olaszország szétzilált pénzügyeinek helyreállítására, sem a régi és az új világ működésének újjászervezésére. A négyek tanácsa nem vette figyelembe ezeket a problémákat. (...) Clemenceau az ellenfél gazdasági megsemmisítését kívánta; Lloyd George olyasvalamit akart Angliának bemutatni, amit egyetlen hét alatt el lehet fogadni, és Wilson elnök semmi olyant nem akart tenni, ami tisztességtelen vagy igaztalan. Gazdasági téren a háborús jóvátételek kérdése volt a legfőbb szempont, és úgy szabályozták azt, mint politikai kérdést és választási taktikát, minden egyes pontját külön szabályozták, kivéve eggyel nem törődtek, azoknak az országoknak a gazdasági jövőjével, amelyek sorsát a kezükben tartották.” (J. M. Keynes: A békeszerződés gazdasági következményei. 1920.)

5

4.

5.

Ed

itu

ra

Di

„Európa térképén Ausztria immár nem volt egyéb, mint egy pislákoló szürke foltocska és egy bizonytalan, élettelen szürke árnyék, melyből hiányzott az egykori császári birodalom elevensége; (...) ami megmaradt, az nem volt egyéb, mint egy csonka és vérző törzs. (...) Minden előrelátás szerint ez a győztes államok által létrehozott ország nem fog tudni függetlenül élni és – minden párt egyhangúlag ki is nyilvánította: a szocialisták, keresztény pártok, nacionalisták – hogy egyáltalán nem is akarnak függetlenül élni. (...) Így alakult ki az a paradox helyzet, hogy egy államot függetlenségre kényszerítnek, amit ő maga utasít el határozottan. Ausztria azt szerette volna, ha újraegyesülhet vagy a szomszédos államokkal, mint a múltban, vagy Németországgal, amellyel rokoni kapcsolatban volt, de semmiképp sem akarta, hogy úgy, csonkán élje megalázó, koldusra jellemző életét. A szomszédos államok viszont nem akartak gazdasági szövetséget ezzel az Ausztriával, mert vagy túl szegénynek tartották, vagy pedig féltek a Habsburgok visszatérésétől. Másrészt viszont a Szövetségesek ellenezték a Németországgal való egyesülését, hogy ne erősítsenek meg ezzel egy legyőzött államot. Ezért elrendelték, hogy az ausztriai német köztársaságnak önállóan kell tengetnie létét. Egyedi eset egy állam történelmében, amely nem akart önállóan élni, és akkor azt parancsolják neki: ’Neked létezned kell’.” (Stefan Zweig: A tegnap világa. Egy európai emlékezései. 1938.)

3.


A gazdasági válságtól a demokrácia válságáig. Ismeretlen német művész alkotása (1932)

43


A DEMOKRÁCIA FELADÁSA

ed ag

da cic

ăş iP

Karl Marx (1818–1883) Karl Marx és Friedrich Engels a dialektikus és történelmi materializmus, a tudományos szocializmus valamint a szocialista politikai gazdaságtan atyja. 1848-ban jelentette meg A kommunista kiáltvány-t. Ez volt a kommunista mozgalom első programja.

og

ică

Az adott helyzetben mind többen választják a tekintélyelvű rendszereket: Magyarország (1920) és Olaszország (1921) jelenti e folyamat kezdetét, mint alternatíva a demokráciával, illetve a marxista–leninista bolsevik diktatúrával szemben. A szélsőjobboldali rendszerek, akárcsak a bolsevik diktatúra, nem ismerik el a Függetlenségi nyilatkozat vagy Az emberi és polgári jogok nyilatkozatának alapelveit. Ezek a rendszerek inkább a demokrácia elpusztítását javasolják, nem pedig tökéletesítését. Az állam és a gazdaság hanyatlásáért, akárcsak a társadalmi válságokért a liberális értékeket és a demokráciát tették felelőssé, s a politikai pluralizmust a nemzet megosztottságának forrásaként kezelték. A két világháború közötti időszak diktatúráinak egymáshoz hasonló megnyilvánulásai és a közös érdekek lehetővé tették bizonyos politikai és stratégiai szövetségek kialakítását. Mind a szélsőbal, mind a szélsőjobb saját politikáját azzal indokolta, hogy szükség van az általuk elfogadott ideológiák alkalmazására. Ebből a szempontból a két háború közötti totalitarizmusokat ideológiai diktatúráknak tekinthetjük: akár a fasizmusról, akár a kommunizmusról, akár a nemzetiszocialista ideológiáról van szó. Minden esetben a hatalom kizárólagos birtokosa az egyetlen párt (fasiszta, kommunista vagy nemzetiszocialista) és annak legfőbb vezére. Bár a német nácizmus (hitlerizmus) jelszava volt: „Egy nép, egy állam, egy Vezér”, ez többé-kevésbé érvényes az összes szélsőséges rendszerre. Az állampárt uralma az egész társadalom felett a terror intézményesülését jelenti egyben. Ezért a komunista nomenklatúrát, illetve a fasiszta elitet terheli a felelősség. A diktatórikus rendszerek kedvelt eszköze a politikai rendőrség valamint annak különleges alakulatai. Az áldozatok száma több tízmillió, közülük legtöbben az európai népek közül kerültek ki (beleértve a sajátjukat is!): legyilkolták, deportálták, munkatáborokba hurcolták őket. Valamennyi diktátor, Mussolinihez, Sztálinhoz vagy Hitlerhez hasonlóan, az állampolgárokat minél szigorúbb ellenőrzés alá akarta vonni. Ebből a célból hatalmas propagandagépezetet hoztak mozgásba, melynek feladata egyrészt a legfőbb vezér istenítése, másrészt mindannak a szigorú ellenőrzése volt, ami befolyással lehetett az emberek tudatára: a film, az újságok, a rádió, az irodalom. Mindennek egyetlen célja volt: a vezérről, az állampártról és a hivatalos ideológiáról alkotott kép kialakítása. A demokrácia értékeinek megvetése odáig terjedt, hogy a köztereken máglyára vetették a zsidó és az ellenségesnek nyilvánított szerzők műveit. Innen már csak egyetlen lépés van az emberek megégetéséig. Bár a szélsőséges rendszereknek voltak közös vonásaik, függetlenül attól, hogy bolsevizmusról vagy jobboldali nemzetiszocializmusról beszélünk, rendelkeztek sajátos vonásokkal is. Például a sztálinizmus, mely a történelem első olyan rendszere volt, amely a kommunista ideológiára, a marxizmus–leninizmus alapelveire épült, és amely végső célként a kommunista társadalom felépítését jelölte meg. Erre akkor kerül sor, amikor majd az állam és a társadalmi osztályok megszűnnek. A politikai rendszerváltás az osztályharc eredményeként jön létre. A világpolitikában az osztályharc a proletár internacionalizmus formájában van

itu

Kronológia

ra

Di

Friedrich Nietzsche (1844-1900) Irracionalista filozófus, aki kétségbe vonja a világ objektív struktúrájának a létét. Műveinek kedvenc témája az emberfeletti ember, aki képes legyőzni az élet nyomorúságát szigorúsággal és fegyelemmel. Az emberfeletti ember szabadsága korlátlan, ugyanis állítja: „Isten halott.”

Ed

1917 – az oroszországi bolsevik forradalom győzelme és a történelem első kommunista rendszerének megteremtése. 1919 – Horthy Miklós nemzeti-konzervatív rendszerének kezdete Magyarországon. 1922 – Benito Mussolini hatalomra kerül Olaszországban. 1933 – Adolf Hitler Németország kancellárja lesz.

44



ăş iP

„A jelen fogyatkozásai szabad utat nyitnak a XIX. század két gondolkodójának – Marx és Nietzsche – erőteljes befolyása előtt. Mindketten a humanizmus végét jelzik. Marx és Nietzsche egymás ellen harcolnak és egymás között felosztják a világot. Nietzsche befolyása a fasizmusra és a nemzetiszocializmusra nyilvánvaló. (...) Magányos és arisztokratikus gondolkodó volt, nyilvánvalóan rémülten utasította volna el tanításainak társadalmi következményeit. (...) Cseppet sem volt német nacionalista. (...) Marx hatása a kommunizmusra sokkal közvetlenebb, ennek ellenére az orosz forradalom erősen meglepte volna, (...) ugyanis botrányosan ellentétben állt az általa kidolgozott doktrínával.” (Nyikolaj Bergyájev: A jelenkori ember sorsa. 1938.)

2

og 4

„Mindenekelőtt, a Párt a munkásosztály élcsapata kell legyen. (...) A Párt, a munkásosztály vezetője és a proletaritátus harcának vezérkara. (...) Ha nem alkalmazzuk azt az elvet, hogy a kisebbség aláveti magát a többségnek, s a pártvezetés munkáját egy központi szervezetnek, akkor lehetetlenné válik a rendszeres pártmunka és a munkásosztály harcának irányítása. (J. V. Sztálin: A leninizmus problémái. 1926.)


1.

2. 3. 4.

itu

ra

Di

da cic

„Hát igen, itt ez előtt a gyűlés előtt és az egész olasz nép előtt kijelentem, hogy egyedül vállalom a teljes politikai, erkölcsi és történelmi felelősséget, azzal kapcsolatban, ami történt. Ha a fasizmus nem egyéb, mint ricinusolaj (…) és nem az a büszke szenvedély, ami a legnemesebb a fiatalságban, akkor az az én hibám! (...) Ha minden erőszakos cselekedet egy bizonyos történelmi, politikai és erkölcsi légkör eredménye, hát legyen! Az enyém a felelősség, mert én teremtettem meg ezt a történelmi, politikai és erkölcsi légkört. (…) Most azt mondanám, hogy a probléma meg van oldva. A fasizmus – állam és párt – a lehető leghatékonyabbak (…). Olaszország, igen uraim, békét akar, nyugalmat akar, munkát akar. Mi mindezt megadjuk neki, ha lehet, szeretettel, s ha szükséges, akár erőve is.” (Mussolini parlamenti beszéde 1925. január 3-án, Matteoti olasz kommunista képviselő halála kapcsán. Matteottival egy fasiszta végzett.)

3

Benito Mussolini és Adolf Hitler (München, 1937)

ed ag

1

ică

jelen. A világon bárhol is élő munkásokat arra bátorítják, hogy harcoljanak a kapitalista állam, a kapitalisták, a nép valamennyi „ellensége” ellen. Német változatban az egész ideológia és gondolatmenet alappillére a magasabbrendű emberfaj fogalma. A nácik felfogása szerint a németek a magasabbrendű árja fajt testesítik meg. Hitler számára a totalitarista állam nem más, mint olyan eszköz, amely képes megvédeni ezt a faji közösséget az alacsonyabbrendű és dekadens elemektől, mint a zsidók, cigányok vagy szlávok, és biztosíthatja az árják számára a saját fejlődésükhöz szükséges életteret. Tekintve, hogy a szükséges élettér sokkal tágasabb, mint a német állam Párizsban megszabott határai, ezért a háború a legcélravezetőbb eszköz a náci ideológia uralomra juttatására.

Ed

„A fajelmélet egyáltalán nem hisz a fajok egyenlőségében, ellenkezőleg, elismeri különbözőségüket és azt, hogy alacsonyabb vagy magasabb szinten állnak. Ez a különbségtétel mindenki számára kötelességgé teszi, hogy a jobbak és erősebbek győzelmét elősegítse, a gyengébbektől és rosszabbaktól megköveteli, hogy alávessék magukat. Az árják az egyedüli elődei a magasabbrendű emberfajnak, amely létrehozta az emberi civilizációt. A világ népességének egy szűk, de befolyásos csoportja az élősködést választotta. (…) Megpróbálnak a már megtelepedett népek közé befurakodni, kereskedői furfanggal megfosztva őket munkájuk gyümölcsétől és (…) magukhoz akarják ragadni a hatalmat. E faj legismertebb és legveszedelmesebb egyedei a zsidók.” (Adolf Hitler: Mein Kampf. 1925.)


5.

45

Tanulmányozzátok figyelmesen a mellékelt forrásokat és teljesítsétek az alábbi követelményeket: Próbáljátok meg felidézni azokat az európai gazdasági-politikai körülményeket, amelyek folyamán létrejöttek azok az ideológiák, melyek elvezettek a demokrácia feladásához. Keressetek minél több hasonlóságot és különbséget a totalitárius ideológiák között. Találkozhatunk ma is hasonló fogalmakkal? Például, hol és kik használják? Beszéljétek meg odahaza a szövegek alapján megfogalmazott következtetéseket. Válasszátok ki, melyek jellemezték az 1989 előtti romániai politikai rendszert. Írjatok kb. egyoldalas esszét újságcikk formában, amelyet egy mai folyóiratban szeretnétek megjelentetni, s amelyben bizonyítani tudjátok a szélsőséges ideológiák káros jellegét.


A HÁBORÚ UTÁNI IDŐSZAK KIHÍVÁSAI

og

ică

A második világháború befejeztével sem dőlt el végérvényesen, a verseny a demokrácia és a totalitarizmus között. Németország, Olaszország és Japán legyőzésével felszámolták azokat a tényezőket, amelyek a XX. század legnagyobb tragédiáját előidézték. Ezt azonban csupán óriási történelmi kompromisszum révén érhették el; a polgári demokráciák vezetői egyezményt kötöttek a Szovjetunióval. Amint elmúlt a közös veszedelem, az alkalmi szövetség felbomlott és az addigi „forró” háborús helyzetet a „hidegháború” váltotta fel. Ezúttal a világ országai politikai alapon csoportosultak, és a világot évtizedekre ennek az újabb konfliktusnak a logikája mozgatta. Ezúttal már nem a nemzeti államok voltak a szereplők, hanem a politikai-katonai tömbök, melyek közül az egyik az Amerikai Eg yesült Államok köré (NATO), a másik a Szovjetunió köré (Varsói Szerződés) tömörült. Így született meg a kétpólusú világ, mely a kor legfőbb gazdasági és politikai hatalmai köré csoportosult, ugyanakkor két eltérő politikai szemlélettel függött össze. Az első csoportosulás politikáját a gazdaság és társadalom alakításában továbbra is a demokratikus pluralizmus határozta meg. A hanyatló liberalizmus helyét a néppárti és kereszténydemokrata ideológiák vették át. A nyugati demokráciákban szabadon tevékenykedhettek a szociáldemokrata és a szocialista pártok is (Németországban, Franciaországban), sőt még a kommunisták is (Olaszországban, Görögörszágban). Kialakultak és megerősödtek a környezetvédő mozgalmak és pártok, valamint a civil társadalom erőteljes szervezetei is. Anélkül, hogy elkerülhették volna az olyan jellegű kilengéseket, mint a „McCarthydoktrínából” fakadó Amerika-ellenes vizsgálatokat, a nyugati világ biztosítani tudta a politikai pluralizmust és az állampolgárok szuverén jogát a szabad véleménynyilvánításhoz. A másik oldalon ott állt a kommunista tömb, a „népi demokratikus rendszerek”: a Szovjetunió és Európa keleti fele, Kína és néhány más ázsiai ország (Észak-Vietnam, Észak-Korea) és egy közép-amerikai állam (Kuba). A sztálinista modell alapján kiépített egypártrendszerek voltak, ahol egyetlen ideológia, a marxizmus–leninizmus létezhetett. A társadalmi modellje túlközpontosított volt, a politikai és a gazdasági hatalmat is szigorúan ellenőrizte az állampárt és a hozzákapcsolódó nómenklatúra (vezetőréteg). Gazdasági terén szövetkezetesítették a mezőgazdaságot és erőltették az iparosítást, s ezzel együtt szinte teljesen megszüntették a magántulajdont, és fizikailag is leszámoltak a korábbi rendszer elitjével. A békés egymás mellett élés elve ellenére a két modell és tábor közötti feszültségek, ellentétek erőteljes fegyverkezési versenyhez vezettek, de olykor nyílt helyi konfliktusokhoz is, mint amilyen a koreai, majd a vietnami háboruk vagy a kubai „rakétaválság” volt. A két tömb közötti különbség óriási volt: ha az első esetben a demokratikus államok természetes szövetségéről beszélhetünk, amely az USA anyagi támogatásával (Marshall-terv) alakult meg, a kommunista tömb a Vörös Hadsereg fenyegetésének kényszere alatt jött létre. Ez a kényszer a magyarázata annak, hogy a szovjet tömbön belül, kevéssel a megalakulás után már jelentkeztek az első repedések: az

John Fitzgerald Kennedy (1917–1963)

ra

Di

da cic

Annak ellenére, hogy 1960-ban amerikai elnökké választották, s nem egész három év múltán meggyilkolták, J. F. Kennedy mégis a XX. század legismertebb és legnépszerűbb személyiségei közé tartozik. Tevékenyen támogatta a demokráciát és az atomkísérletek korlátozását. Ugyanakkor ő kezdeményezte az amerikaiak vietnami beavatkozását.

ăş iP

ed ag

Lenin, Engels és Marx portréi Moszkvában a Vörös-téren.

itu

Nyikita Szergejevics Hruscsov (1894–1971)

Ed

A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára és a Szovjetunió miniszterelnöke (1958–1964), aki leszámol a sztálini személyi kultusszal. Fegyveres erővel verte le az 1956-os magyar forradalmat és megépíttette a berlini falat, és ugyancsak ő váltotta ki a kubai „rakétaválságot” (1962).

46


1

1966-os plakát, amely azt szemléleteti, hogyan kell elbánni a „nép ellenségeivel” (Peking, Kína)

ăş iP

ed ag

„A 65 éves Wang Yinjun, látogatóban Ausztráliában élő lányánál, nyugalmát megőrizve, így emlékszik vissza erre a tapasztalatára (a kulturális forradalomra): Apám miatt, minket jobboldalinak bélyegeztek meg, ami egyike volt az öt fekete osztálynak’ (földbirtokosok, gazdag falusiak, reakciósok, erkölcstelen egyének és jobboldaliak); gyerekként rosszabbul bántak velünk, mint a kutyákkal. Húgaimat, akik akkoriban még csak 13 és 16 évesek voltak, iskolatársaik megalázták és meglökdösték. Jogfosztottakká váltak és kizárták őket az iskolából. Néhány rokon tanácsára és azért, hogy megússzák a mészárlást, arra kényszerültek, hogy feljelentsék saját szüleiket: az egyik helyi rendőrörsön nyilatkozatot tettek azt állítva, hogy minden kapcsolatot megszakítottak a szülőkkel.” (J. Mack, Epoch Times, Ausztrália, 2006. május 22.)

og

1956-os magyar forradalom vagy az 1968-as „prágai tavasz”. A fegyverkezési versennyel a Szovjetunióra erőltetett hatalmas gazdasági nyomás, valamint a belülről támadt ellenzéki tiltakozások (Szolidaritás Lengyelországban) a kelet-európai kommunista rendszereket politikai reformokra késztette. A reformok szükségességének felismerése és alkalmazása a Szovjetunióban Mihail Gorbacsov idejében nemcsak az európai kommunista tömb felbomlásához vezetett, hanem magát a Szovjetuniót is darabjaira szedte szét. Vajon ez lenne a nyugat demokráciák teljes győzelmének a jele?

ică


2

A SZKP KB a történelem tankönyvek szerepéről a végzős osztályokban

1. Beszélhetünk-e többféle társadalmi modellről, amelyek a demokráciát tekintik alapvető értéknek? Nevezzétek meg őket. 2. Keressétek ki valamennyi modell 3–3 sajátosságát. 3. Ma mely modellek a legelterjedtebbek? 4. Értékeljétek a szovjet tankönyvek szerepét. Találkoztatok-e hasonló vonásokkal az általatok használt tankönyvekben? 5. Írjatok egyoldalas esszét, amelyben megindokoljátok, miért bukott meg a kommunizmus.

JEGYEzd

Úgy tűnt, hogy az első világháború vége meghozhatja a hagyományos liberális demokráciák győzelmét. De azok, nem tudtak megfelelni a tömegével felbukkanó gazdasági, társadalmi és politikai kihívásoknak, ezért egyre inkább előtérbe kerültek a tekintélyelvű és totalitárius rendszerek.

l

A totalitarizmus akár baloldoldali, akár jobboldali volt, ugyanolyan katasztrofális társadalmi következményekkel járt, s az intézményesített gyilkosságok az állampolitika részévé váltak. A második világháború után kialakult egy kétpólusú világ, amely az USA és a Szovjetunió köré épült.

ra

3

Ed

itu

„Mi, amerikaiak nem titkoljuk a szabadságszeretetünket. Valójában ez egyfajta nemzeti sport. (...) A szabadság az a jog, amely lehetővé teszi, hogy megvitassuk és megváltoztassuk szokásainkat. A munkaerő piacának szakadatlan változása az. Az a bölcsesség, mely lehetővé teszi, hogy megérthessük hibáinkat és megoldásokat keressünk rájuk. Annak a joga, hogy előhozakodjunk olyan ötlettel, amelyet minden szakértő visszautasított, és hatalmas többséggel mégis elfogadjuk azt. Az álmodáshoz való jogunk. Engedjük tehát, hogy ez az álom vezessen bennünket vagy annak folyománya, még akkor is, ha éppen kétségek hullámai között hánykolódunk. A szabadság annak az elfogadása, hogy (...) semmiféle hatalom, egyetlen kormányzat sem birtokolja kizárólagosan az igazságot, miként annak is, hogy minden egyes ember élete hallatlanul értékes.” (Ronald Reagan emlékiratai: Az amerikai álom. 1990.)


mEG!

l

Di

da cic

„A tankönyvek fő feladata, hogy bemutassák a marxizmus–leninizmus eszméinek győzelmét az emberiség történelmében, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom történelmi és egyetemes jelentőségét a szocialista világrendszer kialakításában, a szocializmus teljes és végleges szovjetunióbeli győzelmét, és azt, hogy a Szovjetunió a kommunista társadalom építésének döntő szakaszába ért. Meg kell mutatniuk a szocialista rendszer és a kommunista ideológia óriási sikereit, azok felsőbbrendűségét a rothadásnak indult kapitalista rendszerekkel és polgári ideológiákkal szemben. (...) Ebben a tankönyvben be kell mutatnunk a szocialista szovjet társadalom fejlettségét, ismertetnünk kell a szocialista társadalom főbb vonásait, a szovjet társadalom erkölcsi és politikai egységét, a Szovjetunió népeinek (...) örök barátságát, a szocialista nemzetek egymásközti erőteljes közeledését és egymás gazdagításának szándékát.” (Részlet a SZKP KB A politikai elvek megismerése a középiskolákban című határozatából. 1960. április 16.)


l

47


ESETTANULmÁNY

og

ică

*A demokrácia és a totalitarizmus Romániában. Emberek, tettek, eszmék

Di

da cic

Ion (Ionel) I.C. Brătianu (1864–1927) Ionel Brătianut 1909-ben választották a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé. Igen fontos szerepe volt a liberális doktrína koszerűsítésében. Támogatta azt, hogy a párt választási programjába vegyék be a földreform és a választási reform kérdését. 1908–1927 között ötször volt Románia miniszterelnöke. Nevéhez fűződik Románia belépése a háborúba az Antant oldalán (1916), a békeszerződés letárgyalása (1919) vagy az új alkotmány elfogadása (1923).

ăş iP

ed ag

A XX. századi Románia lényegében a többi európai államhoz hasonlóan fejlődik politikai tekintetben: a demokrácia és a diktatúra váltogatja egymást. Egy alaposabb elemzés folyamán kiderül, hogy bár voltak korlátai a demokráciának, a század első négy évtizedében Románia a demokrácia erősödésének irányába haladt, azokon az alapokon, amelyeket a XIX. század második felében raktak le. Vitathatatlan, hogy a századelő román társadalma két nagy politikai irányzat hatása alatt alakult, melyek döntő szerepet játszottak a modern államiság arculatának kimunkálásában: a liberalizmus és a konzervativizmus kettőse. Az olyan nagyságrendű politikai személyiségeknek, mint I. C. Brătianu, P. P. Carp vagy Take Ionescu meghatározó szerepük volt a Nemzeti Liberális Párt és a Konzervatív Párt megszilárdulásában, akárcsak az ország fejlődési irányának és ütemének meghatározásában. Ez volt az egyik ok, amiért a kor nagyhatalmai Románia szövetségét keresték. Ugyancsak fontos szerepet játszott e tekintetben a királyság is. I. Károly és Ferdinánd a korszak jelentős politikai személyiségei mellett úgy maradnak az utókor emlékezetében, mint akik szavatolni tudták a politikai stabilitást, biztosították a demokratikus folyamatok folytonosságát valamint támogatták azokat a nemzeti célokat, amelyek Nagy-Románia 1918-as megvalósításában teljesedtek ki. A demokratikus folyamatok erősödése folytatódott az első világháború után is. Az új politikai rendszer, melynek lényegét az 1923-as Alkotmány szentesítette, már utat nyitott olyan társadalmi rétegek előtt is, melyek korábban a politika falain kívül rekedtek. Ezúttal az általános választójog haszonélvezői lettek. A konzervatív párt eltűnésével keletkezett űrt új pártok töltötték ki (Néppárt, Nemzeti Parasztpárt). Egyes személyiségek, mint Alexandru Averescu, Ion Mihalache vagy Iuliu Maniu alternatívát kínáltak a liberális ideológiával szemben, és küzdöttek az alkotmányos demokrácia rendszerének a fennmaradásáért, miközben mind belföldön, mind a határokon túl egyre tágabb teret nyertek a szélsőséges politikai mozgalmak és irányzatok. A két világháború közötti Romániában a kommunista mozgalom viszonylag csekély jelentőségű. A szélsőjobb, mely a görögkeleti egyház misztikájában is bőven megmerítkezett és ultranacionalista szólamokat fújt, annál erőteljesebben hódított a középrétegek között, az egyetemeken és középiskolákban, a papi szemináriumokban és hadsereg altisztjei között. Corneliu Zelea-Codreanu karizmatikus személyisége köré csoportosult a Vasgárda (Garda de Fier), mely féktelen populizmusával tett szert népszerűségre, és a politikai harc eszközének tekintette a gyilkosságot. A Vasgárda a hatalom megszerzésében kihasználta a történelmi pártok kormányzása alatt felgyülemlett elégedetlenséget. Mindezek dacára, a román demokrácia félszegsége ellenére is, az ország 1938-ig sikerrel állt ellen a tekintélyuralmi rendszer bevezetésének.

ra

1

Ed

itu

„Kitűnően értett hozzá, hogy úgy érjen el győzelmeket, hogy ezalatt ne szerezzen magának ellenségeket. A közeljövőben mindenki számára világossá válnak azok a kivételes tulajdonságok, melyek nemzedékének legnagyobb államférfiává tették őt. Sokkal nagyobbá, mint a három nagyot: Wilsont, Lloyd George-ot, Clemenceau-t. Semmi sem természetesebb: kis országokhoz, nagy emberek illenek.” (Saint-Aulaire gróf, Franciaország bukaresti nagykövete)

48



og

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Nevezzétek meg azokat a jelentős szellemi irányzatokat, melyek hatással voltak a két háború közötti Románia fejlődésére. 2. Készítsetek listát azokkal a sajátosságokkal, amelyekben ezek az irányzatok eltértek egymástól. Indokoljátok meg a besorolásokat. 3. Vannak közös, hasonló elemek is? Mondjatok rá példákat. 4. Szervezzetek vitát a két háború közötti eszmei csatározások témájával. Döntsétek el, melyik volt a domináns irányzat. Indokoljátok meg a választást. 5. Időszerűek-e még a két háború közötti eszmei csatározások? Keressetek példákat napjainkból a hasonló vitákra.

ăş iP

ed ag

1938-tól kezdve viszont Románia történelme hosszú időre a parancsuralmi politika hatása alá került. Szerencsétlen csillagzat alatt született rendszerek követték egymást: II. Károly karlista diktatúrája (1938–1940), Antonescu katonai diktatúrája (1940–1944), végezetül a kommunista rendszer (1947–1989). A három korszak mellőzte a demokráciát. Ezért aztán számos jeles román és kisebbségi politikus, művész, értelmiségi, vállalkozó arra kényszerült, hogy elhagyja hazáját. Állandó életveszélynek voltak kitéve: egyik korban a Vasgárda golyói végeznek velük, másikban a kommunista börtönökben pusztulnak el. Kiaknázva a kedvező nemzetközi lehetőségeket, amelyek valamennyi kelet-európai kommunista rendszer bukásához vezettek, Romániában győzött a népakarat, az ország a demokráciához való visszatérés mellett döntött. Ismét polgárjogot nyert a többpártrendszer, működni kezdett a jogállamiság, a magántulajdon visszakapta korábbi jogosítványait, a kormányok a választók akaratából kerülnek hatalomra és leválthatók, mindezek olyan tények, amelyek a demokratikus folyamatok megfordíthatatlansága mellett bizonyítanak. Bár akadtak az elmúlt két évtized folyamán megtorpanások is, mint például a bányászjárások.

ică

A Vasgárda felvonulása Moţa és Marin temetése alkalmával, akik a spanyol polgárháborúban a falangisták oldalán vesztették életüket.

2

da cic

„A háború óta folyamatosan beszélnek ’a nemzeti liberális párt válságról’. (...) Mi kezdettől fogva határozott különbséget teszünk a román liberalizmus és a román liberális párt között. (...) Valóban a liberalizmus az a gazdasági-társadalmi fejlődési folyamat, amelyből a modern Románia kisarjadt. (...) Ekképpen, a román liberalizmust úgy kell tekinteni, mint objektív irányzatot, mely magában a mi társadalmi szerkezetünkben kristályosodott ki. Ez az irányzat, mely a jelen társadalmunk velejét alkotja, szélesebb, mint a liberálisok politikai csoportosulása.” (Ştefan Zeletin: A román neoliberalizmus: liberalizmus és liberálisok. 1927.)

3

JEGYEzd l

Ed

itu

ra

Di

„A romantikusok a népet és a nemzeti legendáriumot vallották magukénak; ’az entellektüelek’ megtagadják a népet és a latinosító mítosszal kötődnek a francia kultúrához. Amit ők európaiságnak neveznek, nem egyéb a franciaságnál; amit ők entellektüalizmusnak neveznek és racionalizmusnak, nem más, mint a francia kultúra bizonyos irányzatainak átvétele, és elszakadás a honi gyökerektől. (...) Ha a román nép küldetése az, hogy műveltséget hozzon létre saját képére és hasonlatosságára, akkor ebben a kijelentésben benne van maga megoldás is. Aki a Nyugat felé tájékozódás híve, az ostoba. Az orientáció önmagában is tartalmazza a Kelet (Orient) fogalmát, és jelentése Kelet felé fordulás. (...) A szólás mindenhol úgy tartja, hogy Keletről jő a fény. És mivel mi földrajzilag Keleten vagyunk és a görögkeleti vallás révén mi vagyunk a keleti fény igazságának birtokosai, éppen ezért a nézőpontunk nem lehet más, mint keleti irányú, azaz elmélyedünk önmagunkban, ama örökségben, amelyre méltóak vagyunk. (...) A honi hagyomány útján haladva a ’Gândirea’ megörökölte a ’Semănătorul’-t. Két alapvető gondolat meríthető a semănătorista irányzatból: a történelmi gondolat és a népköltészet fontossága. A mozgalom zseniális hangadója egy lényeges és vitathatatlan dolgot ír elő igen határozottan: a románok egységét. (...) Annak aki majd megírja a román történelem bölcseletét, e történelem megértéséhez az ortodoxia szolgáltatja a kulcsot. (...)” (Nichifor Crainic: A hagyomány értelme.)


l

l

49

mEG!

Bár a román demokráciának voltak hiányosságai, mégis fennmaradt a többpártrendszer egész 1938-ig, s lehetővé tette több politikai alakulat számára, hogy saját ideológiája révén hozzájáruljon a politikai élet alakításához. 1938-tól kezdve színrelépnek az egymást követő tekintélyuralmi rendszerek: a királyi diktatúrától, a fasiszta diktatúrán át a nemzeti kommunizmusig. Románia csak 1989-ben tért vissza a demokratikus fejlődés folyamatára.


R ománia alkotmányai

II. rész

ică

AZ 1866-OS ALKOTMÁNY

1

og

da cic

„371. § – Kezdetei, a vallás, a szokások és az egyféle nyelv, melyet a két fejedelemségben beszélnek (...) bőségesen elegendő elem a közeli egyesülésük számára...” (Havasalföld és Moldva Szervezeti Szabályzata. Szöveggyűjtemény Románia történelméhez.)

ed ag

Bevezetés a román alkotmányossághoz

ăş iP

I. Károly, akinek a trónralépését követte az 1866-os alkotmány elfogadása.

Cuza eltávolítása az Egyesült Fejedelemségek trónjáról komoly problémák elé állította a helytartótanácsot, melyben mindkét fejedelemség képviseltette magát, a hadsereget, az ideiglenes kormányt és a magát azonnal alkotmányozó gyűléssé nyilvánító parlamentet. Bár egyes nagyhatalmaknak kevéssé tetszett, végül is elfogadták a külföldről hívott uralkodót, mert a románok kész tények elé állították őket. Az alkotmányt 1866 júniusában fogadták el és, bár egy konzervatív többségű testület alkotta, az alaptörvénynek mégis inkább liberális jellege volt. Az 1866-os alkotmány először hivatalosította a Románia országnevet, és elkerülte a kimondott utalást mind a török függőségre, mind a nagyhatalmak kollektív védnökségére vonatkozóan. Az első hazai alkotmány törvénybe iktatta az állampolgárság feltételrendszerét, amelyet lényegében a tulajdonláshoz vagy bizonyos fokú iskolázottságot igazoló oklevélhez kötötte azt, ami lehetővé tette a szabadfoglalkozások (pl. orvos, ügyvéd) művelését. Ebből a rendszerből közvetlenül fakadt a választói kollégiumok bevezetése (az 1866-os változatban – 2 a szenátus és 4 az alsóház esetében), melyeket úgy állítottak össze, hogy a két testületbe csak magánvagyonuk függvényében vagy oklevéllel igazolt egyetemi végzettségük birtokában kerülhettek be a megválasztottak. Sajnálatos módon, egyszerre két kizáró tényező is érvényben volt: a vallási és a nemek szerinti; a zsidókat és a nőket kizárták a közéletből. Közismertek azok a nemzetközi kellemetlenségek, melyeket a 7. cikkely váltott ki a berlini békekongresszuson (1878) a román vezetők által felvállalt kötelezettségek és annak 1879-es módosítása kapcsán, ekkor ugyanis csak egyéni elbírálás alapján (nem alanyi jogon) nyerhettek állampolgárságot az ország nem ortodox alattvalói. A politikai jogfosztás másik formáját, amely a nemeknek a törvény előtti egyenlőtlenségét illeti, hosszú idő múlva orvosolták, csak 1938-ban, akkor is részlegesen juttatják szavazati joghoz a nőket, teljesjogúvá csak 1946-ban váltak, a Groza-kormány által szervezett választások előestéjén. A széles körű jogok és szabadságjogok bevezetésével az állampolgárok olyan biztosítékokat nyertek, melyek megvédhették őket (a papírforma szerint) az állammal szemben. A jogászok egyetértenek abban, hogy az 1866-os alkotmánnyal vegyes jellegű kormányzati rendszer lépett életbe, a törvényhozáson belül a szavazók többségét képviselő alsóházzal szemben ellensúlyt jelentett az arisztokratikus jellegű felsőház (ahol a nagybirtokosok voltak kifejezetten többségben) és maga az uralkodó. Az uralkodó és a törvényhozói testület által képviselt nemzet közötti szerződés – a társadalmi szerződés-elmélet szemszögéből nézve – egy, az angol alkotmányosságban már rég létező értékcsoporton alapult, amely magába foglalta a nemzeti szuverenitást, a hatalmi ágak szétválasztását, az örökletes uralkodást, a miniszteri felelősséget, az alkotmány elsődlegességét bármely törvénnyel szemben. Az állampolgárokat megillető jogok azonosak az 1789. augusztus 26-án elfogadott francia Nyilatkozatban foglaltakkal.

2

itu

3

ra

Di

„7. § – A román nemzet kéri a szólás, az írás és a nyomtatás teljes szabadságát bármiféle cenzúra nélkül, következésképpen a sajtószabadságot bármiféle óvadék nélkül. 8. § – A román nemzet kéri a személyi szabadság biztosítását, s ezzel együtt kéri a szabad gyülekezés jogát is.” (A Balázsfalvi Nemzeti Kérvény, 1848. május 3–5. Szöveggyűjtemény Románia történelméhez.)

Ed

„2. § – A polgári és politikai jogok egyenlősége. 7. § – A sajtó szabadsága. 13. § – Az egyéni szabadság és a lakás sérthetetlenségének szavatolása. 19. § – Az igazságügyi minisztérium felállítása. 23. § – Vallásszabadság.” (M. Kogălniceanu: A nemzeti párt kívánságai. Szöveggyűjtemény Románia történelméhez.)

50


ăş iP

5

da cic

„1. § – Az Egyesült Fejedelemségek egyetlen és oszthatatlan államot alkotnak Románia néven. 7. § – A román állampolgárság a keresztény törvények előírásainak megfelelően nyerhető el, tartható meg és veszíthető el. Csupán a keresztény felekezetekhez tartozó idegenek nyerhetnek honpolgárságot. 13. § – Az egyén szabadsága szavatolt. 21. § – A lelkiismereti szabadság korlátlan. 24. § – Az Alkotmány mindenki számára garantálja a közlés, az eszmék és vélemények kinyilvánításának és terjesztésének szabad jogát, mind élőszóban, mind nyomtatásban. (...). 25. § – A levélés távirat titkossága sérthetetlen. 26. § – Az országlakosoknak jogukban áll békésen és fegyvertelenül gyülekezni. 28. § – Bárkinek jogában áll egyénileg vagy csoportosan a hatóságokhoz írásos beadvánnyal fordulni.” (1866. évi Alkotmány)

6

itu

ra

Di

Ghiţă Pristanda (jobbról egyedül be, kissé zavartan): Ezzel is megvolnánk, de minden hiába... Letartóztattam Caţavencut... Mikor ráuszítottam a fiúkat, hogy elnáspágolják, torkaszakadtából protestált: „Tiltakozom az alkotmány nevében! Ez magánlaksértés.” Mondtam: „Tisztára magánlaksértés, de csak üssétek!” és ütötték. Aztán belenyomtam Petrache hordójába a fejét. Bérkocsival a lakására hajtattam és átkutattam minden szegletet. (...) Visszatértem a rendőrségre, kikutattam a zsebeit, hogy megtaláljam a levelet, de nem és nem, sehol sem leltem.” (I. L. Caragiale: Az elveszett levél. 1884.)

7

og

Az elveszett levél Sică Alexandrescu rendezésében a román színházművészet kiemelkedő eseménye.

4

ed ag

A politikai konstrukció kulcselemét a kétkamarás rendszer képezi. A szenátus, melyet végül is elfogadtak a törvényhozók, jellemzői: két választói kollégium (magasabb választói cenzus és életkori küszöb), hosszabb mandátum és a jogszerinti szenátorok intézménye (trónörökös, érsek és püspökök). A szenátus mintegy társult része volt a teljes törvényalkotási folyamatnak. A képviselőháznak volt némi elsőbbsége az által, hogy hatáskörébe tartozott a költségvetés megszavazása. A testületek autonómiája szavatolt, akárcsak a képviselők mentelmi joga, ugyanakkor ellenőrzési joggal is felruházták őket interpellációk és vizsgálóbizottságok révén. Végül az alkotmány meghatározta az igazságszolgáltatás hatáskörét, a bíró függetlenségét (az elmozdíthatatlanság elve), az esküdtszékek hatáskörét (gyilkosság, politikai bűntény és sajtóvétség), s megtiltotta bármely rendkívüli törvényszék vagy vizsgálóbizottság működését. Az első világháború végéig az 1866-os Alkotmányt többször is módosították.

ică


Ed

„A modern liberális állam másik követelménye a bírók függetlensége a végrehajtó hatalomtól, mely függetlenség szavatolja a szabad polgár vagyonát és becsületét, s azt az érzést kelti, hogy ő maga is független a végrehajtó hatalomtól. De még ebben az esetben sem jutottunk előbbre 1866-os állapotoknál, így tehát az alkotmányos előírás pusztán holt betű maradt.” (Titu Maiorescu: Az alkotmánymódosító javaslat ellen, 1884. Parlamenti beszédek, III. kötet. 2003.)


„46. § – A moldvaiak és a havasalföldiek mindannyian egyenlő adóalanyok és ugyanúgy viselhetnek közhivatalt az egyik vagy a másik fejedelemségben. Egyéni szabadságuk biztosíttatik. Csakis a törvény alapján vehető bárki őrizetbe, tartóztatható le vagy folytatható ellene nyomozás.” (Párizsi Egyezmény. 1868. augusztus 7–9. Szöveggyűjtemény Románia történelméhez.)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Kövessétek nyomon az állampolgári jogok és szabadságjogok alakulását 1848–1866 között. Indokoljátok meg azok jelentőségét a negyvennyolcas programban, a nagyhatalmak állásfoglalásában az egyesülést illetően (Párizsi Egyezmény) és az első hazai alkotmányszövegben 1866-ban. 2. Újraolvasva Caragiale remekművét, Az elveszett levelet, próbáljátok megállapítani, milyen történeti pillanatban született a mű, és mikor lehetett az ősbemutatója? Mit jelent abban az összefüggésben Pristanda rendőr híressé vált mondata – „Tisztára alkotmányos” – , amit Nae Caţavencu letartóztatásakor valamint az utolsó felvonás ünnepi jelenetében mond. 3. A 7. forrás segítségével vessétek össze az 1866-os alkotmányt Maiorescu bírálatával. A probléma időszerű ma is. Ezért mai körülményeknek megfelelően „aktualizáljátok” a bírálatot.

51


II. rész

AZ 1923-AS ALKOTMÁNY

1

ed ag

og

ică

Nagy-Románia létrehozása az első világháború végén új területi, demográfiai és társadalmi-gazdasági kereteket teremtett, amelyek új alkotmányos formát követeltek meg. Több éven keresztül heves vita folyt két tervezet, egy liberális és egy nemzeti-parasztpárti kapcsán. Végül egy liberális többségű parlament – mely alkalmilag alkotmányozó nemzetgyűléssé alakult át – szavazta meg az alkotmányt, melyet az uralkodó azonnal ki is hirdetett. Az új alkotmány hasonlított az 1866-oshoz. Ennek ellenére az 1923 márciusában elfogadott alaptörvényben helyet kapott néhány fontos új alapelv, amelyek összhangban álltak Románia háború utáni helyzetével és a nyugati demokráciák alkotmányosságával. Így például a férfiak már az 1917-es alkotmánymódosítás alkalmával megkapták az általános választójogot, melyet az 1923-as teljes egészében megőrzött. (Sajnálatos módon az 1926-ban elfogadott választási törvény, melyet a „választói prémium törvényének” is neveztek, mert annak a pártnak juttatta a parlamenti többséget, amely szavazatok 40 százalékát szerezte meg, felülírta a szavazók egyenlőségét szavataló korábbi alkotmányos elvet.) Törölték a törvény szövegéből azokat a vallási vagy felekezeti feltételeket, amelyek az állampolgárság megszerzésének útjában állottak, a nemek törvény előtti egyenlőségének kimondásával pedig a nők választójogának távlati érvényesülését segítették elő. A törvényhozás terén meghagyták a szenátust, amely összetételével (választott tagok, a helyi tanácsok, a szakmai testületek – kereskedelmi, mezőgazdasági, ipari kamarák és egyetemek – által delegált valamint a jog szerinti szenátorok alkották) a testület másként képviselte a nemzetet, mint a képviselőház, melyet kizárólag a férfilakosság választott az általános választójog alapján. Az alkotmányos rendszerben a parlament ellensúlyozó-mérsékelő szerepet volt hivatott betölteni. A végrehajtó hatalom terén a király nem vesztette el jogkörét; még I. Károly utódja, Ferdinánd (1914–1927) is olyan személyiségeket nevezett ki kormányfőnek, akiknek pártja távolról sem élvezte a lakosság többségének támogatását. Az új alkotmány megerősítette a hatalmi ágak szétválasztásának gyakorlatát, azzal, hogy az igazságszolgáltatásra ruházta a végrehajtó hatalom tevékenységének ellenőrzését, vagyis életre hívta a közigazgatási bíróságokat. Ezek az állam és a természetes személyek közötti vitás kérdésekben döntöttek.

da cic

ăş iP

„1 § – A román királyság egységes és oszthatatlan nemzeti állam. 7. § – Felekezeti és vallásos hitbeli különbségek nem jelentenek akadályt a polgári jogok megszerzésében és gyakorlásában. 8. § – Az állam nem engedélyez semmiféle születés vagy társadalmi eredet szerinti megkülönböztetést. 11. § – Az egyéni szabadság biztosított. 13. § – A lakás sérthetetlen. 22. § – Teljes a lelkiismereti szabadság. A román ortodox egyház az államvallás jogával rendelkezik, míg a görög katolikus egyház elsőbbsége a többi vallásfelekezettel szemben biztosított.” (Az 1923-as alkotmány)

A törvényhozás hivatalos megnyitása (1927)

Di

2

Ed

itu

ra

„Mi a demokrácia? (...) Ehhez a lakosságnak rendelkeznie kell valamiféle viszonylagos gazdasági jóléttel és műveltséggel, amelyek biztosítják a szabadságát, nemcsak azért, hogy élni tudjon állampolgári jogaival, hanem hogy hatékonyan meg is tudja azokat védelmezni. Azért, hogy a demokrácia ne legyen demagógia, és hogy ne legyen bizonyos formák és képletek rabja, nem csupán felvilágosult emberekre van szükség, hanem az egészséges eszmék terjesztőire is.” (D. Gusti: Egyén, társadalom és állam, a jövendő alkotmányokban. 1922. június 4.)

52

3 „A polgári és a politikai szabadság az a két alapelv, melyekre a modern társadalom támaszkodik, s ezek szabad gyakorlását az alkotmánynak kell biztosítania. Egy demokratikus állam nem képzelhető el korlátlan politikai szabadság nélkül. (...) A politikai szabadság elsősorban a választás szabadságából áll, melyet megfelelően szavatolni kell. Az egyéni szabadságjogokat (fizikai, testi, erkölcsi, szellemi) elméletileg már az 1866-os alkotmány is szavatolta, anélkül azonban, hogy ezekhez valódi garanciát nyújtott volna. Szükség van tehát a pontosításra. Sem házkutatás, sem a hatóság magánlakásba történő behatolása nem lehetséges mindaddig, amíg nincs rá bírói végzés. Az előzetes letartóztatást a Habeas Corpus intézménye alapján kell szabályozni.” (G. Iunian: Hatalmi visszaélések és az állampolgári jogok garanciái. 1922. május 14.) Emberek. A társadalom és az eszmék világa


og

II. Károly, aki a személyes uralmát az 1938-as alkotmánnyal támasztotta alá.

Ed

itu

ra

Di

da cic

ăş iP

ed ag

Istrate Micescu, a bukaresti egyetem alkotmányjogásza által kidolgozott karlista alkotmány (1938) a pártokra alapozott rendszerek reakciós szemszögből megfogalmazott kritikájára és a korporativ doktrínára épült. Az így bevezetett „új rezsimet” az államfő kiemelt szerepe jellemzi, aki gyakorlatilag magához ragadta a kormányzást. A végrehajtó hatalom elsőbbséget kapott, míg a kétkamarás parlament a főhatalomnak alárendelve afféle másodrendű szerepre kárhoztatott, s ilymódon mintegy sikerült kiiktatni a parlamenti ellenőrzést. A politikai pártokat feloszlatta, ezeket tartalom nélküli szervezetekkel helyettesítette, mint amilyen a Nemzeti Újjászületés Frontja vagy a Nemzet Pártja volt, melyeket a király közvetlen irányítása alá rendeltek. (Ezek később mintául szolgáltak Ceauşescu számára.) Az 1864-es Továbbfejlesztett Szabályzathoz (Statutul dezvoltator) hasonlóan, az 1938-as alkotmányt is népszavazásnak vetették alá, miközben ostromállapotot vezettek be. A népszavazás valójában alig leplezett államcsíny volt: törvényesítette a demokrácia halálát és a tekintélyelvű kormányzatot. Ma már bizonyos, hogy 1938–1940 között II. Károly egyszemélyes uralmi rendszere megváltoztatta az erőviszonyokat az államhatalom ágai között, eltörölte a kölcsönös ellenőrzés jogát, kiiktatta azokat a garanciákat, amelyek az egyéni szabadságjogokat védték. Az ezt követő antoneszkánus rendszer (1940–1944) még egy lépéssel továbbment. A minisztertanács elnöke minden hatalmat a saját kezébe összpontosított, az állam vezetőjévé vált, miközben a királyt a kormányzat árnyékában kizárólag protokolláris szerepre kényszerítette. Antonescu tábornoknak a törvényhozói és kormányzati tisztségei mellett jogában állott nemzetközi egyezményeket és szerződéseket kötni (ezt az előző alkotmány az államfő hatáskörébe utalta) és – a világháború kitörését követően – jogában állt hadat üzenni és békét kötni. Az Antonescu-rendszer rövid jellemzéséből nem maradhat ki a z, hogy üldözte a zsidókat (fajvédő törvényeket léptetett életbe, melyeknek előzményei II. Károly kormányzásáig nyúlnak vissza), felfüggesztett mindennemű politikai tevékenységet (beleértve a parlamentit is), törvényerejű rendeletekkel kormányzott (olykor népszavazással legitimálva azokat) és személyi kultuszt vezetett be (ebben is II. Károlyt utánozva). Az egypárti rendszer és a nemzet politikai mozgósítása hiányzik a diktatúra tartozékai közül, ami érvként szolgál azoknak a történészeknek, akik szerint az Antonescu-rezsim nem meríti ki teljes mértékben a totalitárius rendszer ismérveit, inkább a fasiszta-korporativ rendszerek közé sorolható, melynek alapjául a parlamentellenesség és a nemzeti indíttatású tekintélyelvűség szolgált. Az Antonescu megbuktatása (királypuccsal) és a királyság felszámolása között eltelt rövid időszak alatt (1944. augusztus 23. – 1947. december 30.) megtörténtek az előkészületek egy újkeletű alkotmányos rendszer, a mindent uraló kommunizmus törvényesítéséhez. Az 1946-os választási törvény felszámolta a szenátust és bevezette a nők választójogát. Az ezt követő parlamenti választások az RKP és szövetségesei számára kényelmes többséget hoztak, ők azok, akik egy évvel később, 1947. december 30-án eltörlik a királyság intézményét, kikiáltják a Román Népköztársaságot.

ică

II. KÁROLY KIRÁLYI ÉS ANTONESCU KATONAI DIKTATÚRÁjA – ALKOTMÁNNYAL VAGY ANÉLKÜL


4

„1. § – A román állam nemzetilégionárius állam. 2. § – A légionárius mozgalom az egyetlen elismert szervezet az új államban, melynek célja a román nép erkölcsi és anyagi felemelkedése. 3. § – Ion Antonescu tábornok a légionárius állam vezetője és a légionárius államrend vezére. 4. § Horia Sima a légionárius mozgalom vezetője. (Királyi rendelet, mely Romániát nemzeti-légionárius állammá nyilvánítja 1940. szeptember 14-én)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG Alkossatok 4–5 fős csoportokat és: 1. Keressétek ki a főbb állampolgári jogokat és szabadságjogokat, melyeket az 1923-as alkotmány előírt (1. forrás alapján) és azok közvetlen előzményeit az 1866-os alaptörvényben. 2. A 3. forrás segítségével határozzátok meg a politikai és polgári szabadság fogalmát, tartalmi körét. Állapítsátok meg, miért több az 1866-os alkotmánynál. 3. Jellemezzétek a nemzeti-légionárius államot. Nevezzetek meg egy lényegi különbséget, amiben eltér a demokratikus állami berendezkedéstől.

53


II. rész

A KOMMUNISTA ALKOTMÁNYOK (1948-1965)

1

ică

og

ed ag

ăş iP

Di

A Nagy Nemzetgyűlés, az RKP akaratának alávetett parlament.

A három kommunista alkotmány elfogadásának időpontja korántsem véletlen: – 1948-ban közvetlenül azt követően kerül sor az alkotmányozásra, hogy a királyt elűzték trónjáról és az ország politikai rendszerét teljesen átszervezték; – 1952 azt a fontos mozzanatot jelzi, amikor az államhatalmat teljesen alárendelték a pártnómenklatúrának; – 1965 a vezetőváltás éve, Gheorghe Gheorghiu-Dej örökébe Nicolae Ceauşescu lép. A kommunista Románia mindhárom köztársasági alaptörvénye 1936os szovjet alkotmány mintájára készült, hasonlítanak is egymásra. A köztük levő különbségek abból a folyamatból fakadnak, ahogy a pártellenőrzés fokozatosan kiterjedt az egész társadalomra. Sok szempontból szakítanak a korábbi alkotmányos megfogalmazásokkal. A nemzeti szuverenitást és a „képviseleti rendszert” felváltja a népi hatalom fogalma, „melybe kizárólag a városi és falusi dolgozók”, „a munkásosztály és a dolgozó parasztság” tartozik bele, amelyekhez még hozzáadják „az értelmiséget és a dolgozók egyéb csoportjait, nemzetiségi különbség nélkül” (1965). Az alaptörvény az „egyedüli vezető erő” rangjára emeli az egyetlen pártot – a Román Munkáspártot (1948–1965), majd a Román Kommunista Pártot –, melynek egyedüli joga volt jelöltet állítani a Nagy Nemzetgyűlésbe és a néptanácsokba. Az alkotmány szövege kizár a kormányzásból bármilyen más politikai szervezetet és kiiktatja az ellenzéket. Az egypártrendszer kiszolgálására átalakított államszervezet feladja korábbi semlegességét, és pontos feladatokat kap: a termelőeszközök szocialista tulajdonának létrehozása és védelme, a gazdaságtervezés és -szervezés, az új politikai rendszer valamennyi ellenségével szembeni erélyes fellépés és megtorlás „a hatályos törvények betartásával”. Az államhatalom legfőbb szerve mindhárom alkotmányban a Nagy Nemzetgyűlés, mely egykamarás parlament, tagjait az általános választójog alapján választják meg az RMP/RKP listáiról. Tulajdonképpen a parlament a pártnak van alárendelve. Bár látszólag a törvényhozás az első számú hatalmi ág, a valóságban a végrehajtó hatalom (1974-től az államelnök, korábban az államtanács hatalmának) folytonos megszilárdítása a cél. A tulajdon államosítása és a gazdasági tervezés természetes következményeként a polgári jogok és szabadságjogok rendszere csak olyan mértékben működik még, amennyiben nem mond ellent „a dolgozók érdekeinek”. A kommunista alkotmányok szövege a totalitarizmust törvényesítette, ezért szinte azonnal érvényét veszítette, amint Nicolae Ceauşescut 1989. december 22-én elűzték. A Nemzeti Megmentési Front Tanácsának 10 pontos közleménye bejelentette a szabad választások szükségességét és az államhatalom ágainak szétválasztását.

da cic

„1. § – A Román Népköztársaság egységes szuverén népi állam. 2. § – Minden hatalom a néptől ered és a népé. 16. § – Minden állampolgár nemtől, nemzetiségtől, fajtól, vallástól vagy műveltségi színttől függetlenül, a törvény előtt egyenlő. 19. § – A munkához való jogot a nemzetgazdaság tervszerű fejlődése biztosítja. 20. § – A pihenéshez való jogot a fizetett szabadság biztosítja, melyet nyaralókban, klubokban stb. szervezetten tölthetnek el. 21. § – A nők és férfiak azonos és egyenlő jokokkal rendelkeznek, azonos munkáért azonos bérben részesülnek. 28. § – Az egyéni szabadság biztosított. 29. § – A magánlakás sérthetetlenségét garantálja a törvény. 32. § – Az állampolgárok társulhatnak és szervezkedhetnek, amennyiben a céljuk nem mond ellent az alkotmányban rögzített demokratikus rendnek.” (Az 1948-as alkotmányból)

2

Ed

itu

ra

„1. § Románia Szocialista Köztársaság a városi és a falusi dolgozók szuverén, független és egységes állama. 28. § – A szólás, a sajtó, a gyülekezés, a népgyűlések és felvonulások szabadsága biztosított. 29. § – Ezeket a jogokat nem lehet a szocialista rendszerrel és a dolgozók érdekével ellentétes célokra fordítani. 39. § – Minden állampolgár köteles tiszteletben tartani az Alkotmányt és a törvényeket.” (Az 1965-ös alkotmány)

54



II. rész

og

A Parlamenti Palota hatalmas épülettömbjének távlati képe az Egyesülés tér felől.

ăş iP

ed ag

Az 1989-es decemberi események nyomán létrejött hatalom új alkotmányt dolgozott ki, melyet 1991 decemberében népszavazással fogadtak el. (2003-ban módosították, azóta is ez van érvényben.) Az új alaptörvény egy forradalom nyomán született meg, de átvette a kommunista rendszertől az államformát, a köztársaságot, melyet egykor a nemzet megkérdezése nélkül erőszakoltak az országra. Nyilvánvaló volt a szándék, különbözni a régi liberális alkotmányoktól, amelyek mégis csak mintát szolgáltattak a törvényalkotó számára, ezért olyan új intézményeket honosított meg, mint az Alkotmánybíróság vagy a Nép Ügyvédje. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének a szociális és gazdasági jogokra vonatkozó előírásai ugyancsak ekkor kerültek először bevezetésre. Ezzel helyreállították a román társadalomban a jogállamiságot, mely a népfelség elvén, az államhatalom ágainak szétválasztásán, a kormányzati felelősségen és az állampolgári és szabadságjogok tiszteletén alapszik. A civil társadalom újjászületése a demokrácia helyreállításnak a legjobb biztosítéka. Több mint 50 évnyi tekintélyelvű, diktatórikus és totalitárius uralom után, a társadalom hatékony eszközökkel rendelkezik, melyekkel sikeresen gátat szabhatak az alkotmányos kereteket túllépő próbálkozásoknak, jöjjenek azok akár az állam, akár a vezetők részéről.

ică

VISSZATÉRÉS A DEMOKRÁCIÁHOZ

3

ra

Di

da cic

„1. § – Szuverén, független, egységes és oszthatatlan nemzeti állam. Románia demokratikus és szociális jogállam, amelyben az emberi méltóság, az állampolgári és szabadságjogok, az emberi személyiség szabad fejlődése, a igazságosság és a politikai pluralizmus a legfőbb értéket jelentik, és az állam azokat szavatolja. 22. § – Az élethez való jog, valamint az egyes ember fizikai és pszichikai integritásához való joga garantálva van. 23. § – Az egyéni szabadság és a személyi biztonság sérthetetlen. Az ártatlanság vélelmét és a törvényesség alapján meghozott jogerős bírói döntés érvényét az alkotmány védi. 25. § – A belföldi és a külföldi mozgásszabadság garantált. 31. § – A tájékoztatáshoz való jog a hatóságok kötelességévé teszi a rájuk háruló illetékesség alapján az állampolgárok korrekt tájékoztatását mind a közügyekben, mind a magánjellegű kérdésekben.” (Az 1991-es alkotmányból)

„Az 1948-as, 1952-es és 1965-ös alkotmányozási folyamat végső célja az volt, hogy jogi keretet adjon a szabadságról alkotott kommunista felfogásnak. Ez a nézőpont igen széles területet fog át, a tervszerűsítés hivatalossá tételétől, a lakhatás állami szabályozásáig és azoknak a javaknak az elkobozásáig, amelyek a személyi tulajdon tárgyát képezhették. Az emberi munka ellenértékébe bele van foglalva a szociális védelem és biztonság, érinti a politikai szabadság kérdését, mely az új alkotmányos rendszerben azonos a „dolgozók” érdekeinek védelmével.” (I. Stanomir: Szabadság, törvény és jog. 2005.)

JEGYEzd

Ed

1. Hasonlítsátok össze a négy utolsó alkotmányt (a három szocialistát és az 1991-est) az állam és a főbb állampolgári jogok meghatározása alapján. Miben különbözik RNK/RSZK a posztkommunista Romániáról? Mi képezi az egyéni szabadság határát a kommunizmusban, az 1989 után helyreállított demokráciához viszonyítva? 2. Fűzzetek történeti kommentárt a 4. dokumentumhoz, bemutatva egy olyan esetet, ahol a kommunizmusra jellemző szociális védelem ürügyén teljesen semmibe vették a politikai szabadságot. 3. Írjatok egy-két oldalas esszét az alkotmányosságról, felhasználva a nyugati modelleket és a XIX. századi hazai mintákat, valamint az 1923-as alkotmányt és a kommunisták szabadságfogalmát, továbbá a demokráciára való visszatérést. Emberek. A társadalom és az eszmék világa

mEG!

l

Az újkori társadalom kialakulásának kezdetén a román alkotmányosság kikényszerített egy liberális fogantatású alaptörvényt.

l

A kommunista rendszer, mely három alkotmányt is kidolgozott, azokat alárendelte vagy a sztálinista vagy a nemzeti kommunista modellnek. A másság nyílt elutasítása (etnikai vagy társadalmi–politikai téren), az egyik legfőbb jellemzője.

l

Az 1991-es alkotmány visszavezette Romániát a demokráciához.

itu


4

55


ESETTANULmÁNY

*Intézmények és állampolgári jogok

ed ag

og

A román alkotmányosság története a XIX–XX. században a kor nagy jogi alkotásaival összhangban zajlik, ugyanakkor azonban közel azonos mértékben érvényesülnek a már bevált hazai politikai hagyományok is, melyek a középkori államiság közel öt évszázados hagyománya folytán alakultak ki. Az 1866-tól napjainkig valamennyi román alaptörvényben külön fejezet szól az államhatalmi ágakról, melyeket az intézmények képviselik, az állampolgári jogokról és (1938 után) a kötelességekről is. A fejedelmi/uralkodói hatáskörre vonatkozóan az első alkotmány feltételezi az uralkodó részvételét az államhatalom valamennyi ágában, de kifejezetten csak a végrehajtói hatalommal ruházza fel, melyet a miniszterek révén gyakorol, akiket ő nevez ki és hív vissza. Az uralkodó és a Nemzeti Képviselet (Képviselőház és Szenátus) alkotja a törvényhozói testületet, és bármelyik ház javasolhat új törvényt. Valamennyi igazságszolgáltatási intézmény döntését az uralkodó nevében hozzák meg. Alkotmányos hatalma „férfiágon és az elsőszülötti jogon” öröklődik. Az uralkodó személye érinthetetlen, bármely általa aláírt okmány csak akkor érvényes, ha azt a szakminiszter ellenjegyzi. Más hatáskörök a fejedelmi vagy vajdai hagyomány révén öröklődtek: a törvények jóváhagyása és kihirdetése, kegyelemgyakorlás vagy a büntetési tételek csökkentése, a miniszterek megerősítése tisztségükben, a pénzverés joga, a haderő legfőbb parancsnoki tiszte. Az 1866-os alkotmány a középkorra utaló „alattvaló” helyett bevezette az újkorra jellemző „állampolgár” fogalmát, felruházva azokkal a polgári és politikai jogokkal, melyek szavatolják, hogy az állam nem avatkozhat be magánéletébe és biztosítja számára a közéletben való részvételt. Kiváló példát nyújt az alkotmányos és állampolgári jog értelmezésére az, ahogyan a tulajdonhoz való jog értelmezése és kiterjesztése változott az idők folyamán: 1866-ban a tulajdon „szent és sérthetetlen” (beleértve az adósságokat is – oly jogcím, mely az állammal szemben is működik). A kisajátítás kizárólag közérdek céljából történhet, de „csakis méltányos és előzetes kárpótlás nyomán”. Az 1923-as alkotmányban új megfogalmazás jelenik meg, csupán „bármiféle tulajdon” szavatolása. Egy következő cikkelyben pedig az államot valamennyi bányászati lelőhely és bármiféle altalaji kincs tulajdonosának nyilvánítja. Az 1938-as alkotmány kimondja a tulajdon „sérthetetlenségét” valamint az állammal és a magánszemélyekkel szembeni követelést is garantálja. Az altalaj állami tulajdon intézményét érvényben hagyja. Mindezek a jogi megfogalmazások határozottan elismerik a tulajdonjogot, amely bármely gazdasági tevékenység alapját képezi és a politikai rendszer jellegére enged következtetni.

da cic

ăş iP

Az 1866-os Alkotmány előírásai „32.§ – A törvényhozói hatalmat az uralkodó és a Nemzeti Képviselet gyakorolja. A törvények az uralkodó elé kerülnek jóváhagyás végett, miután megtárgyalták és szabadon megszavazták azokat mindkét gyűlésben. 101. § – A végrehajtó hatalom az uralkodót illeti meg, aki ezt rendszeresen gyakorolja az Alkotmány révén, vagyis az általa kinevezett és kijelölt miniszterek révén. 36. § – A bírói hatalmat bíróságok és törvényszékek gyakorolják, döntéseiket a törvény nevében mondják ki és az uralkodó nevében hajtják végre.”

ică

1

Ferdinánd és Mária megkoronázása Gyulafehérváron (1922)

Di

2

Ed

itu

ra

Az 1923-as Alkotmány előírásai „33. § – Bármilyen állami hatalom a nemzettől ered, s azt csakis az Alkotmány szövegében elfogadott elvek és szabályok adta felhatalmazás alapján lehet gyakorolni. 88. § – Királyi hatáskörök: a miniszterek kinevezése és visszahívása, a törvények jóváhagyása és kihirdetése, közkegyelem gyakorlása politikai ügyekben, a bűntényekért kiszabott szabadságvesztés hosszának csökkentése, a köztisztségekbe való kinevezés jóváhagyása, a katonai rangok és román állami kitüntetések odaítélése, a parlamenti ülésszak megnyítása és berekesztése valamint a parlament feloszlatása.”

56



Camil Ressu: Május 10. (monarchiaellenes gúnyrajz, 1916.)


ăş iP

ed ag

Egy monarchiaellenes pamflet „Tegnap este a kormány és a Képviselőház törvénytelenséget követett el és elárulta az ország érdekeit, a lehető legméltatlanabb körülmények között. Felhatalmazták a kormányt arra, hogy ideiglenes egyezményt kössön Ausztria– Magyarországgal. Eme csalárdságra való felbujtás szerzője az az ember, aki idegen akaratát rájuk kényszerítette, az az önző és hazáját nem szerető személy, aki magát királynak nevezi és aki valójában hol egy német katona, hol pedig egy porosz ulánus. (...) Ő a nemzeti érdek mindenkori elárulásának ügynöke, ő az elátkozott lelke ennek a rezsimnek, mely bennünket kormányoz. A legnagyobb veszély ez az ember, akit tehát észre kell téríteni. Ki kell mondania a hazának azokat az igéket, amelyeket a jelek szerint éppen őuraságának találtak ki: Il faut se soummettre ou se demettre.” [Vagy engedelmeskedik vagy lemond. A megfelelő magyar szólásmondás: vagy megszoksz vagy megszöksz] (Gh. Panu: Egy veszélyes ember. Szöveggyűjtemény Románia történelméhez. 2011.)

og

3

ică

A román alkotmánytörténet áttekintése jó esélyt kínál arra, hogy nyomon követhessük, miként alakult a tulajdonhoz való jog az idők folyamán: 1866-ban „szentnek és sérthetetlennek” nyilvánították, s 1923-ban „bármilyen formájában” szavatolták, 1938-ban „sérthetetlennek” nyilvánították, s a szocializmus éveiben szinte teljesen megsemmisítették, 1989 után – nem minden feszültség nélkül – visszahonosították, mint a politikai rendszer jellegét meghatározó tényezőt.

4

Di

da cic

I. Károly önmagáról 1906. január 24/február 7-én Károly ezt írta húgának, Flandriai Máriának: „Mivel hónapok óta betegeskedem és számos esetben el kellett halasztanom a miniszterekkel folytatandó tanácskozásokat, emezek annyira megrémültek, hogy tudtom nélkül Bécsből orvost hívtak, hogy az vizsgáljon meg. Az itteni közvélemény igencsak aggódott és tudni akarták, mi bajom...” Néhány nap múlva újból írt: „Bár a pártok összevesznek és rendesen hajbakapnak egymással, engem mindentől megkímélnek, ami kellemetlen vagy felzaklatna. Az embereket annyira kiborította az a tudat, hogy beteg vagyok, hogy csupán az egészségemmel törődnek...” (I. Bulei: Élet I. Károly idejében. 2006.)

5

Ed

itu

ra

Az alkotmányok a tulajdonjogról Az 1866-os alkotmány: „19. § – Bármilyen tulajdon szent és sérthetetlen. Kisajátítást csak a törvényileg megállapított közérdek esetén lehet végrehajtani, és akkor csak is előzetes és méltányos kárpótlás nyomán.” Az 1923-as alkotmány: „17. § – Bármilyen tulajdon szavatolt, beleértve az állam részéről velük szemben fennálló tartozásait is. Ezzel szemben engedélyezett az ingatlanok kisajátítása, de csupán a felsorolt közhasznú esetekben, akkor is az igazságszolgáltatás által megállapított előzetes és méltányos kárpótlás után.” Az 1965-ös alkotmány: „5. § – A nemzetgazdaság a termelőeszközök szocialista tulajdonára épül. 6. § – A szocialista tulajdon lehet állami és szövetkezeti. 36. § – A személyi tulajdon tárgyát képezik a munkából eredő jövedelmek és megtakarítások, a lakóház, a háztáji gazdaság és a telek, amelyen a személyes használatra és kényelemre szolgáló javak állnak. 37. § – Törvény védi az öröklési jogot.” Emberek. A társadalom és az eszmék világa

1. Jellemezzétek a tulajdonjog sajátosságait és alapelveit az 1866-os és 1923as demokratikus alkotmányokban. Indokoljátok meg a tulajdonnak az alkotmányban előírt föbb jellemzőit. 2. Olvassátok el figyelmesen G. Panu pamfletjét és I. Károly leveleinek részleteit. Vajon a közvélemény felháborodása nem túlzott? Vajon Károly nem tévedett abban, amikor úgy képzelte, hogy a közvéleménynek nincs egyéb gondja, mint az ő egészségi állapota? Alkossatok tárgyilagos véleményt. Keressetek a mai sajtóban is hasonló szövegeket és indokoljátok meg azokat politikai szempontból. 3. Írjatok egy-két oldalas esszét a következő címmel: „A tulajdonjog a XIX–XX. századi Romániában”, részletesen összehasonlítva a szabad társadalom és a totalitárius rendszer tulajdonjog fogalmát. Mire következtettek a fentiekből? Beszéljétek meg az osztályban.

JEGYEzd

mEG!

l

A monarchia intézménye a hasznos politika forrása: támogatta a román társadalom modernizációját, az ország függetlenségét, szuverenitását és területi gyarapodását.

l

A tulajdonjogot alapvetően meghatározta a törvény jellege. A tulajdonjog korlátozása vagy a birtokolható javak szűkre szabott köre a totalitárius rendszerek lényeges jellemzője.

57


ISmÉTLÉS/SzÁmONKÉRÉS

ică

Az ország és a lakosai 2

1

3

„Valamely életforma valóságos egysége, mely akkor érdekel bennünket, ha a régi paraszti civilizációt kutatjuk, hármas meghatározottságú: földrajzi, etnikai és társadalmi. Más szavakkal: szinte mindig egy-egy román életközösségnek jól körvonalazható földrajzi és etnikai egység felel meg, mely sajátos jegyeket kölcsönöz neki és irányítja azt. A világosabb szemléltetés céljából vegyünk néhány példát. Olténia (Ţara Oltului) etnikailag tökéletes egységet képvisel: viselet, kerámia, mitológia, szokások s a tájszólás által. A gazdasági élet és a kapcsolatok rendszere ezen egységen belül alakul: a házasságoké, a barátságoké, bármilyen kapcsolaté. Létezik a helyi azonosságtudat is. Akik itt élnek, „oltyánoknak” nevezik magukat és különálló nemzetségnek tartják magukat.” (Ernst Bernea, a D. Gusti szociológiai iskolájának tagja: A román falusi civilizáció. 1944.)

da cic

„A románok gazdag és magasabb fokú intelligenciája, mely a rómaiktól örökölt gyakorlatias szellemmel párosulva alakította ki a románok csípős humorú szellemét és természetes tehetségüket a gúnyolódáshoz. (...) Az irónia és a gúny olyan mentalitás kifejezései, amelyek a költészet számára gyakorlati alkalmazást lelnek, mert a humor és a gúny csak a gyakorlatban hatékony: az erkölcsi vétségekért megfizet, a romlott erkölcsöket kipofozza.” (Dimitrie Drăghicescu)

ăş iP

A „cséphadaró készítése”, jellegzetes aratási szokás (E. Bernea fotója)

ed ag

og

„Egy nemzet létezése és egyes államok kialakulása nem lehetséges másként itt, a Kárpátok (Carpaţii) és a Fekete-tenger (Marea Neagră) térségében, csakis a hegyek védelmében. (...) De ezek az államok, melyeket a hegyek szültek, nem élhetnek és fejlődhetnek szabadon, csakis a tenger segítségével. Létezik egy fejlődési törvény, melyet a történelem minden fordulata megerősít. (...) 1866-ban, a Párizsi Kongresszus nem hozta létre Romániát és még kevésbé a román nemzetet, de elismerte annak történelmi küldetését a Duna torkolatánál (Gurile Dunării), melyet azzal szavatolt, hogy visszaadtak három megyét Dél-Besszarábiából (Basarabia meridională). A Berlini Kongresszuson Oroszország elérte, hogy visszakapja ezt a három megyét, azzal a szándékkal, hogy ilymódon helyreállíthatja a Fekete-tenger medencéje fölötti korlátlan uralmát.” (Gh. Brătianu: A román egység eredete és annak kialakulása. 1942.)

Marin Preda regényében, a Moromete család-ban, Iocan tisztása a politikai jellegű beszélgetések helyszíne egy teleormani faluban, a két világháború közötti időszakban. Itt olvasnak újságot és véleményt nyilvánítanak az időszerű kérdésekről. Azon a napon, amelyet a részlet idéz, megtudták, hogy a kormány (Tătărăscu, liberálisok) be akarja tiltani az antiszemita és fasisztoid csoportok kék és zöld egyenruháit. „– Látod te, balga, tette hozzá diadalmasan Púpos. Csak nem gondoltad, hogy azoknak ott a parlamentben egyéb dolguk sincs, mint arról beszélgetni, hogy neked túl nagy a földhitel-részleted! – Há’ az nem lehetséges, mert ez a dolog volt napirenden, szólt Moromete. (...) Na jó! mondta nagy hangon, Nae fia Dumitru, és kinyújtotta hosszú lábát, amennyire csak bírta. Megbukik a kormány! Megint hatalomra kerülnek a parasztpártiak, jönnek az olyanok mint Crâşmac! – Te, Dumitru, jó hogy eszedbe jutott!, szólt Iocan, anélkül, hogy említette volna jövendőbeli jelöltségét. Az a Crâşmac-féle már gyalog sem tud járni. Kerékpárral jött a községházáról. Amikor elért a hídhoz, messziről hivogatta a lányát: Ginaa! Ginácskaaa... – Ha, ha, ha! nevett Nae fia Dumitru, hallva a kovács kifacsart hangját... Te, Iocan, ha nem akarod, hogy ismét Crâşmac győzzön, állj be a parasztpártiak közé! Tudd meg, hogy én megszavazlak! Ígérem. – Nem lehet, emberek, tiltakozom! ugrott föl Moromete politikai komája védelmében. Tiltakozom! Azon a hangon kiáltott fel, amelyen rendszerint a parlamenti vitákat olvasta föl, csak hogy jóval hangosabban.” (Marin Preda: Moromete család, I.)

Ed

itu

ra

Di

Dimitrie Drăghicescu (1875–1945) Párizsban szociológiából szerzett doktori fokozatot 1904-ben, baloldali liberális politikus volt, aki a román nemzeti egységért kampányolt Párizsban 1916–1918 között. Főműve: A román nép lélektanából, jórészt feledésbe merült. A szerző célja feltárni, meghatározni és bemutatni a román nép legősibb lelki vonásait, melyek a román nemzeti pszichében élnek, valamint tetten érni azokat a hatásokat, melyek ezt a lelkületet az egyetemes és nemzeti történelem folyamán érték.

4

58

Ismétlés/Számonkérés


og

Az 1913-as év Romániájának idillikus ábrázolása (Frederick Moore felvétele, a National Geographic Magazine fényképtára.)

ed ag

A megszállott utazó, Al. Vlahuţă, a Festői Románia című művében szinte teljes körképet ad az ország Nagy Egyesülés előtti állapotáról. Íme, amint megérkezik Târgoviştéra, és felkapaszkodik a Ialomiţa völgyén Pietroşiţa felé. „A reggeli levegőbe kellemes szénaillat vegyül a lankáról, s olyan mélységes a csönd, hogy csak a lódobogás hallatszik a sima és száraz úton. A gyümölcsöktől roskadozó fák között megbúvó fehér házak sajátos varázst adnak a völgynek. Nagy, jómódú falvak parasztportái szegélyezik a folyó két partját és a sötétlő hegyekig nyújtózkodnak. (...) Déltájban érkezünk Pietroşiţára, nagy falu, számtalan apró kies tanyaszerű település tartozik hozzá. A folyó mentén serény vízifűrészek, kallós malmok és ványolók feleselnek egymással, messze fel, egész a moroeni-i felszegig, ott kezdődik a havas kopár pusztasága, a Bucsecs fenséges és néma birodalma.”

ică

5

6

da cic

ăş iP

„A botanikus kert, Mária királyné kertje Cotroceniben, a Károly-park, a Grădina Icoanei és a Ioanid-park, az Episcopiei kert és mindenekelőtt a Cişmigiu, azt az érzést keltik a bukarestiekben, mintha sikerült volna kiszabadulniuk az utca forgatagából, a város zajos poklából. Az irodalmárok közül Lovinescu és Eftimiu, mindketten a parkok tőszomszédságában laknak, gyakran róják a Cişmigiu sétányait, olykor együtt is. Az irodalomkritikus néha társasággal járkál a sétaúton vagy beül egy kis irodalmi csevegésre a Monte Carlo étterembe. (...) Összehasonlításként egy séta a Károlyparkban arra készteti, hogy megjegyezze: ’Ott minden oly siralmas’. A fővárosban a séta a legszebb és a legolcsóbb módja a szabadidő eltöltésének, nincs is olyan lakója ennek a városnak, ki ne élne ezzel legalább egy-egy órát naponta.” (I. Pavelescu: Bukarest a két világháború között. 2003.)


Ed

itu

ra

Di

A. Olvassátok el figyelmesen az 1–3. forrásokat és: a) nevezzétek meg az 1. forrás alapján, mi lehet a románok gúnyolódó-szatirizáló tehetségének alapja, melyet a szerző oly nagyon dicsér; b) határozzátok meg a 2. forrás alapján azokat a fontos földrajzi tényezőket, amelyek a román nép és nemzet kialakulásában kiemelkedő szerepet játszottak; c) a 3. forrás segítségével nevezzetek meg néhány olyan vonást, melyek Olténiát etnikai szempontból jellemzik; d) mutassátok be az idézett szerzők modorában saját szülőföldeteket, etnikai, földrajzi és társadalmi szempontból; e) mutassatok be egy olyan eseményt, mely abban az időben zajlott, amikor Gh. Brătianu és E. Bernea idézett művei megjelentek. B. Kommentáljátok azt, ahogyan a két világháború közötti politikai harcok tükröződtek a falu világában (4. forrás). C. Fogalmazzatok történelmi témájú szöveget. Használjátok föl a szövegalkotás során az alábbi fogalmakat: falu, alkotmány, hegy, demokrácia, helyismeret, főváros-város, állampolgári jogok, újkor, XX. század. D. Írjatok esszét a következő témával: „A társadalom és intézmények”, amelyben két oldalon mutassátok be a falut és várost a középkorban és újkorban, (2 hasonlóságot és 2 különbséget), a demokrácia és a totalitarizmus két általános vonatkozását és e két politikai rendszer mindenikének egy-egy romániai sajátosságát, továbbá a szavazati jog témáját, két érvet felhozva a nők általános választójoga mellett. Próbáljátok felhasználni az 5-–7. forrásokban szereplő tényeket és adatokat. Ismétlés/Számonkérés

7

„A nő nem érheti el a legteljesebb szervezettséget a (társadalmi) tevékenység téren, csakis akkor, ha a törvény fogja őt erre felhatalmazni, a teljes jogú állampolgárság törvénye, a korlátlan szavazati jogé, melyet bele kell foglalni az alkotmányba. Mindannyian ismerjük azokat a kifogásokat, melyek ellenszegülnek ennek a reformnak, ugyanis mind nálunk, mind bárhol másutt, azzal érvelnek, hogy a reformok tönkreteszik az otthont, tönkreteszik a családot. Nem, uraim, semmi ilyesmi nem történik. Először is a közélet alatt nem a választás idején kampányoló ügynökök nyüzsgése értendő. A mi politikánk a nép testi vagy lelki szükségleteinek megértése lesz, és ezt magunk fogjuk megtapasztalni közvetlenül, ha a hétköznapokban odafigyelünk az otthonokra, a műhelyekre vagy hivatalokra, bárhol is dolgozzék a polgár, nem pedig a klubokban. Ez a politika minden állampolgáré. Másodsorban, az otthon (...) anyagi és erkölcsi összetartozást jelent. Két erő egyesül, hogy könnyebben tudja elviselni az életet. A nőnek a férfival egyenlő szerepet kell adni a családi életben, de ezt nem lehet másként megoldani, csak az állampolgári jogok teljességével.” (C. Botez: A nők alkotmányos jogai. in: Az 1923-as alkotmány, ahogyan a kortársak látták.)

59


K

özponti intézmények és helyi autonómiák a románok lakta térségben

ică

A FEJEDELEM A ROMÁN ORSZÁGOKBAN...

1

Dimitrie Cantemir a fejedelmi hatalomról

da cic

„...(a fejedelemnek) korlátlan szabadsága és majdnem akkora hatalma volt, mint egykoron, törvényt hozhatott, bárkit megbüntethetett (...). És a fejedelem hatalma kiterjedt (...) a török kereskedőkre is és bármilyen rendű emberre, amíg azok az ő területén tartózkodtak, életük és haláluk az ő kezében volt.” (D. Cantemir: Descriptio Moldaviae.)

ăş iP

Mircea cel Bătrân és fia, Mihály (az általa alapított Cozia kolostor falképén)

ed ag

og

A középkori román társadalom legfontosabb központi intézménye a fejedelmi hatáskör, mely a korábbi vajdai hatáskörből fejlődött ki. Ebben az intézményben összefonódnak sajátos hazai elemek, melyek valamivel jobban dokumentálhatók Erdélyben (Transilvania), az ezekre rakodott, külföldről behozott elemekkel, amelyek a fiatal középkori román államokat a szomszédokhoz fűződő kapcsolatok révén érték. Fontossági sorrendben talán a Bizánci Birodalom hatása a legerősebb, amely főleg a helyi ortodox egyháznak a konstantinápolyi pátriárkától való függőségéből fakad. Ugyancsak jelentős a szomszédos katolikus államok kisugárzása, azaz a magyar és lengyel királyságé, ezek ugyanis a nyugati típusú rendi monarchiák helyi változatait fejlesztették ki és közvetítették a románok felé. Ebből sajátos intézményi, hatalmi-uralmi forma és keret jött létre. Ezen belül Havasalföldön (Ţara Românească) a fejedelmi hatalomban – főleg az önálló ortodox érsekség (mitropolia) megalapítása után – erőteljesen érvényesült az isteni eredetű autokratikus jelleg. Mintaként ehhez a bizánci császárok korlátlan hatalma szolgált. Ezzel szemben Moldva (Moldova), amely inkább a lengyel királysággal került szoros kapcsolatba, a nyugati típusú rendi monarchia sajátosságaiból kölcsönzött. A fejedelmi hatalom sokkal jobban függött a helyi politikai elittől – a bojároktól. A fejedelemre számos sorsdöntő hatáskört ruháztak: ő volt a közigazgatás feje, ő nevezte ki a tisztségviselőket, a legfontosabb politikai döntések kezdeményezője és egyben végrehajtója volt, hadat üzenhetett és békét köthetett, ő volt a legfelsőbb ítélőbíró és a hadsereg parancsnoka, az egyház legfőbb védnöke, elvileg ő volt az ország egész területének ura, s mint legfőbb senior, uralkodó címet viselt (dominus, amiből ered az uralkodó román neve – domnitor), ezért kizárólagos joga volt a jószágadományozás (föld, szolgáló népek), bárkit megerősíteni a birtoklásban vagy megfosztani attól. A középkori román fejedelmek tekintélyének és lehetséges ambícióinak szemléletes példája Mircea cel Bătrân uralkodói műve, amit az általa alapított Cozia kolostorban érdekesen ábrázol egy freskó: álló alakját a festő a császári hatalom valamennyi jelképével felruházta. Nem tudjuk pontosan, ha valóban meg szerette volna szerezni a császári címet, de az az igyekezet, ahogyan uralkodása id ején sietett egybegyűjteni a román területeket, kettős alkuja és szerződéskötése Luxemburgi Zsigmond magyar királlyal, vagy az a tény, hogy beavatkozott az Oszmán Birodalom trónutódlási küzdelmeibe, mindebből arra következtetünk, hogy szeretett volna olyan államhatalmi szervezetet kiépíteni, amely összhangban lett volna saját isteni eredetű autokratikus hatalmával. A középkor ugyanis a világi és egyházi uralkodók hatalmát isteni eredetűnek tarja.

AZ ÁLLAM ÉS POLITIKA fejezet során kialakítandó sajátos kompetenciák

Ed

itu

ra

Di

*1.2. A sajátos történelmi fogalmak használata olyan összefüggésekben, melyek interdiszciplináris értelmezéseket és magyarázatokat feltételeznek. **2.1. Gazdasági, társadalmi, politikai és művelődési összefüggésekre vonatkozó elemzések kidolgozása. 2.2. Együttműködés: a közös munka kialakításának megtervezése, a közös célok megállapítása és elérése érdekében. 2.3. Az állandóság kitappintása a tanulmányozott történelmi folyamatokban. **2.4. A különböző érvek összehasonlítása és értékelése, a saját értékelés és vélemény kialakítása céljából. *3.2. A változatos eredetű történelmi források tartalmi elemzése a használt fogalmak összehasonlítása révén.

60

2 „Most mondd meg nékem hitvány lélek, hol vagyon uralmunk nagysága, hol vagyon a mi anyácskánk, hol vannak a fiaink és leányaink, és hol volna e világ hiú dicsősége és minden öröme? Hol vannak a mi szépséges kertjeink és bőségesen terített asztalaink? Hol vagyon az a bor, mely annyiszor melengette a szívünket? Hol van a császári tiara, melyet gyöngyök és drágakövek ékesítettek? Hol van az arany és ezüst abból a világból, te beste lélek...” (Neagoe Basarab intelmei fiához, Teodosiéhoz.) Állam és politika


og

ică

3

Constantin Brâncoveanu 1696-os arcképe, melyet a Sinai-hegyi kolostornak adományozott.

ed ag

„Havaselvén (Ţara Muntenească) volt egykor egy görög hitű keresztény fejedelem, a neve Drakula. Egyszer aztán udvarába érkezett Magyarországról egy idegen kereskedő a maga szolgáival. Ahogyan megparancsoltatott, szekerét a város utcáin hagyta. És miközben aludt, valaki 160 dukátot emelt el szekeréről. A kereskedő jelentette a lopást a fejdelemnek, aki megnyugtatta, hogy estére megkerül az arany, még akkor is, ha a várost emiatt el kell pusztítania. És megparancsolta, hogy a kincstárából térítsék meg a teljes összeget, és annakfelette tegyenek hozzá még egy zlotyit. A kereskedő meg is lelte másnap a pénzét, mi több még egy zlotyival többet is talált a szekérben. Újfent a fejedelem elé járult és elmesélte töviről-hegyire, hogyan járt. Eléjött a tolvaj is az arannyal, és Drakula azt mondta nekik: ’Ha nem szóltál volna arról a zlotyiról, akkor téged is karóba húzattalak volna ezzel a tolvajjal egyetemben’.” (Szláv krónikások Vlad Ţepeşről. Szöveggyűjtemény Románia történelméhez, 2001)

4

da cic

ăş iP

1653 decemberében, Karácsony előestéjén, Aleppói Pál diakónus, Macarie antiochiai pátriárkával együtt érkezett Târgoviştére, s hosszabb ideig ott maradtak. Alább következik egy szemelvény a diakónus feljegyzéseiből: „Megérkezünk az Úr Feltámadásának ünnepére. A Fejedelem a templomban ül a trónon. Miután befejeződik az istentisztelet, székeket hoznak ki a templomból az ő számára, valamint a pátriárkának és a metropolitának. A kórus görög és szláv nyelven elénekli hogy Krisztus feltámadott. A Fejedelem letérdel és megcsókolja az Evangéliumot, a pátriárka háromszor homlokon csókolja őt: a puskák ropognak. Következik a tánc és a díszkivilágítás, miközben az összes ágyúból lőnek és zajos vendégség folyik. Egész héten az üzletek zárva vannak, kivételt képeznek a mészárszékek és azok, melyek élelmet árulnak.” (N. Iorga: A románok történelme az útleírásokban. 1920–1922.)


Ed

itu

ra

Di

1. Hozzatok létre 3–4 csoportot és csapatokban végezzétek a következő feladatokat: a) Elemezzétek a Dimitrie Cantemir által felsorolt valamennyi uralkodói hatáskört. b) A 2. forrásból kiindulva kommentáljátok azokat a körülményeket, ahogyan Neagoe Basarab uralkodása lezárul. Mit gondoltok, miért síránkozik a halál előtt: I. Az általános létbizonytalanságából fakadóan? II. A fejedelemség XVI. század eleji ingatag helyzete miatt? III. Buzgó keresztény hite készteti erre? 2. Rövid történelmi témájú szövegben mutassátok be Vlad Ţepeş fejedelemnek az igazságszolgáltatásról alkotott vélekedését. Képzeljétek el, miként történne ez az ítélkezés napjainkban. 3. A 4. forrás szemlélteti a szoros kapcsolatot a fejedelem és az egyház között. A szöveg alapján emeljétek ki Matei Basarab fejedelemnek keresztényi elkötelezettségére utaló megnyilvánulásait a húsvéti istentiszteleten. Vannak-e hasonlóságok a több mint 350 évvel ezelőtti vallási ünnep és a mai húsvéti szokások között? 4. Az 5. forrás segítségével emeljétek ki Hurezi, Potlogi vagy Târgovişte nagy fogadalmi festményeinek jelentőségét. Írjatok 10–15 soros kommentárt a fejedelmi legitimitás témájáról. 5. Nevezzétek meg: ki parancsolja meg a fejedelemnek, hogy számolja fel az útonállókat (6. forrás), és melyek voltak a fejedelmi hatalom korlátai a XVIII. sz. végén. 6. Közöljétek az osztálytársaitokkal a csoportokban folyt megbeszélések eredményeit. Fogalmazzátok meg következtetéseiteket a következő témákban: Miként nyilvánul meg a fejedelmi hatalom? Melyek voltak a gyenge pontjai?

Állam és politika

5

„Abból a természetes óhajból kiindulva, mely bemutatná azokat az eseményeket, melyek a nemzet múltjában kivételesek voltak, arra késztette Constantin Brâncoveanut, hogy 1694-ben elrendelje kiterjedt családfájának megfestését a Hurezi kolostorban, ami hasonlóan a valamivel később, 1698 körül Potlogi-on és Târgoviştén (a vajdai székhelyen) megfestett portrékhoz bölcs államférfiúi gondolkodásról tanúskodik, a dinasztikus és állami folytonosság erényeiről, melyeknek csúcspontja éppen Constantin Brâncoveanu uralma kívánt lenni, aki az ortodoxia és a szentként tisztelt athoszi kolostorhegy nagylelkű védelmezője és támogatója.” (Dan Horia Mazilu: Túl a tróntermen: a vajdák élete... 2003.)

6 „Ismert dolog, hogy mindez a te hanyagságod és hiányosságod miatt történt (a XVIII. század végének havasalföldi fejedelméről van szó). Sokkal fontosabbak a biztonság és a védelem, az hogy ne károsíthassanak meg egyetlen embert sem arrafelé. Éppen ezért elegendő számú puskással eredjetek Kladováig, mely egy éppen alkalmas hely arra, hogy szemetekkel és fületekkel megfigyelhessétek az összes utakat, s őrizzetek minden szorost és átkelőhelyet Havasalföld belsejében, egész a Vaskapuig (Porţile de Fier).” (Tahsin Gemil: A Román Országok és a Porta viszonya. 1984.)

61


III. rész

… ÉS A VAJDASÁG ERDÉLYBEN (Transilvania)

ed ag

og

ică

A kor keresztény fejedelmei között a román országok (Ţările Româneşti) vajdái megkülönböztetett helyet foglaltak el, amit többek között a sajátos politikai és intézményi kevert formák kialakítása biztosított számukra. Egyházpártoló politikájuk a bizánci örökséget mutatja. Szerepet vállaltak a nyugati államok törökellenes keresztes hadjárataiban, a Nyugathoz való közeledés során fontos szerepet játszott a nyelv és római eredet hagyománya. A kor ismeretében az Erdélyi Vajdaság nem a korábbi (a magyar honfoglalás előtti) politikai alakulatok összeolvadásának, hanem a Tisza (Tisa) és a Déli-Kárpátok (Carpaţii Meridionali) közötti területet magyar korona általi meghódításának következménye. A magyar királyok honosították meg Erdélyben a nyugati típusú feudalizmust. Létrehozták az új területi-közigazgatási egységeket, a vármegyéket, amelyek élén a király által saját bizalmasai közül kinevezett tisztségviselő, az ispán állt. Az ispán királyi birtokként kormányozta a vármegyét, és ugyanakkor a várban állomásozó királyi katonaság parancsnoka is volt. A királyi birtokok nagysága a XIII. századi birtokadományozások következtében csökken, így a vármegyék királyi alárendeltségű intézményekből, fokozatosan a helyi, a nemesi önkormányzat intézményeivé alakultak át... A megalakuló hét erdélyi vármegye közül Fehér megye a legjelentősebb, és annak ispánja egy ideig mind a hét erdélyi vármegye fölött rendelkezik, és az ő tisztségéből alakult ki az erdélyi vajda intézménye. A vajdát a király nevezte ki magyarországi bizalmasai közül, és e tisztség a névadója az erdélyi vajdaságnak, mely a magyar állam keleti tartománya, annak része. A vajdát a későbbiekben egy vagy két alvajda is segítette, akiket maga nevezett ki saját bizalmasai közül. A magyar állam erdélyi berendezkedése számos változást hozott: új közigazgatási, katonai és egyházi szervezet jött létre, királyi telepítések zajlottak – ilyen a sajátos, főként határvédelmi feladatokat ellátó székelyek és a szászok betelepítése. A románok többsége Erdély peremterületein – Máramarosban (Maramureş), (Haţeg), Hunyad (Hunedoara) és Fogaras (Făgăraş) vidékén - királyi birtokokon élt, azzal a kiváltsággal rendelkeztek, hogy belső ügyeikben saját szokásjoguk szerint (ius valachicum) választott vajdáik vagy a kenézi társbíróság ítélkezett, és innen az alvajdához lehetett fellebbezni. A vajda az erdélyi rendeket kongregációkra (tartománygyűlésre) hívhatta össze a király nevében, amelyen a románok képviselői utoljára 1291-ben, Gyulafehérváron (Alba Iulia) vettek részt, a többi erdélyi rendi nemzet – a nemesség, a székelyek és a szászok képviselői mellett. A későbbiekben a román kenézek is inkább nemességet igyekeztek szerezni, s ezáltal beolvadtak a magyar nemességbe. Így az erdélyi román helyi autonómiák fokozatosan elenyésztek. A XIV. század folyamán megalakultak a Kárpátokon kívüli román vajdaságok: Havasalföld (Ţara Românească), mely az 1330-as posadai csata után nyerte el függetlenségét és Moldva (Moldova), mely a század közepén önállósult. Ez a fejlemény egy időre megrontotta a két államalakulat viszonyát a magyar királysággal. 1366-ban Nagy Lajos király hosszabb ideig tartózkodott Erdélyben (Transilvania). Ekkor több rendelkezést hozott:

Ed

itu

ra

Di

da cic

A Kárpátok-Duna térségében, a kenéz fogalma lényegében hasonló jelentésű volt és fel is váltotta a latin iudex (bíró) kifejezést. Ioan Bogdan történész szerint, a kenézség intézménye a hajdani latin eredetű iudexnek a folytatója lenne. A kontinuitás elmélete szerint ezek a judexek lehettek a „dáko-román” majd román helyi faluközösségek vezetői, akik a helyiek és a hódítók között közvetíthettek. Az nevezett előljárók közigazgatási, bírói, gazdasági (adószedés) és katonai feladatokat láthattak el. Idővel megnőtt a gazdasági erejük és hatalmuk, ennek kövekeztében a választott vezetőből fokozatosan örökös (életfogytiglan) tisztségviselővé vált, sőt örökletes tisztséggé alakult át. Erdélyben (Transilvania) a korábbi kenézek valamely egyházi vagy világi főúr (senior) birtokán elveszítették fenti előjogaikat. A királyi birtokon élő kenézek ellenben, mivel ők továbbra is részt vettek a hadjáratokban és a bíráskodásban, ezért hosszabb ideig őrizhették meg kiváltságaikat és vezető szerepüket. (A Román Országok feudális intézményeinek lexikona, 1988.)

ăş iP

1

Zeykfalva temetőjében álló XIII. századi templom (Pusztakalán, Hunyad m.)

62

Állam és politika

og

Szent Paraschiva észak-erdélyi ikonfestő műhely alkotása a XVI. századból

ăş iP

ed ag

1. Csak királyi adománylevéllel lehet földet birtokolni, s ezzel az adománylevél nélküli, csak az „oláh jogra” (ius valahicum) támaszkodó román kenézeket kizárták a kiváltságos nemesek soraiból. 2. A nemesi cím birtokosa csak római katolikus vallású lehetett, az intézkedéssel az ortodox vallású román elitet kizárták az állam vezetéséből. Tény, ha egy román kenéz királyi adománylevelet szerzett (érdemelt ki szolgálataival) és ráadásul még át is tért Róma vallására, akkor sokkal nagyob esélye volt felemelkedni a magyar hűbéri társadalomban. Az uralkodói intézkedések, amelyek a hozzá való lojalitás szükségességén alapultak, a kenézek gyűléseinek szerepét jelentősen erősítették. Ha a román elit egy része áttért a katolikus hitre, hogy vagyonát és előjogait megtarthassa, azok, akik ortodoxok maradtak, a helyi autonómia szintjén fejtették ki tevékenységüket. Ez az az időszak (a XIII–XV. század), amikor ezek a szervezetek bekapcsolódnak azoknak a közösségeknek az életébe, amelyekből származnak, magukra vállalják a javak adminisztrálását, az igazságtételt, az állam által kivetett adók gyűjtését és egyéb feladatok teljesítését. Több kenézi gyűlés bekapcsolódott a hatalom túlkapásai ellen folytatott küzdelembe, megidézték a régi román szabadságjogokat, küldötteket állítottak, akik képviselték érdekeiket, a királlyal, a vajdával vagy az ispánnal szemben. A román történetírás úgy tartja, hogy az „őshonos” (román és ortodox) társadalomra és intézményi szervezetre telepedett rá a nyugati mintát követő magyar állami és egyházi (katolikus) szervezet. S az előbbi még sokáig fennmaradt a magyar korona korlátozó igyekezete dacára is.

ică


2

3

ra

Di

da cic

„Lajos, Isten kegyelméből Magyarország királya, (...) országunk és Erdély ezen hű nemeseinek adtam ezt a jogot, hogy bármely ember, akit lopással vagy rablással vagy bárminémű törvénytelen cselekedettel vádolnak meg, akkor ítélhető akár halálra is, ha a vádló fél 50 nemest tud tanúként felhozni, amennyiben a gyanúsított nemes, és 50 közrendűt, ha az illető közrendű személy. Amennyiben egy közrendű román ellen emelnek vádat vagy tetten érik, az ő bűnösségét is úgy kell bizonyítani (és büntetni), mint bármely más közrendű embert. Ha viszont egy román vádol meg törvénytelenséggel egy nemest és ehhez nem tud elegendő számú nemesi tanút felsorakoztatni, akkor ezt megteheti nemesek, kenézek, közrendűek vagy románok együttes felvonultatásával, (akik szavának súlya érje el) az 50 nemesét. Ez esetben a királyi adománylevéllel megerősített kenézt nemesnek számítják, az egyszerű kenézt a falusbíróval egyenlőnek, akinek tanúságtételét 1 ferto (1/4 márka), s a közrendűekét vagy a románokét 1/2 ferto tanúsággal ismerjék el.” (Documenta Romaniae Historica, D, 1977.)

Ed

itu

„Fogaras statútumának 1508-as összeállítását együtt végezték az illető vidék bojárjaival, akik ismerték a régi rendet s akik egyéb alkalmakkor is összegyűltek, hogy alkalmazzák a román jog alapelveit és megvédjék az ország érdekét is. A XVI. század elején végzett törvényalkotás megtartotta a román hagyományokat (...). A bojárok gyűlése messze meghaladta az egyszerű ítélőszék hatáskörét. Tudunk róla, hogy esetenként részt vállalt döntésekben és birtokbahelyezéseken, és elérte, hogy az ország régi kiváltságait elismerjék, a dokumentumokban megőrizte Fogaras régi struktúráit: bojárok, jobbágyok, ország, bíró, pap, ítélőszék. Ezzel a bojárok gyűlése döntő szerepet játszott abban, hogy Fogarast megőrizte a román térség számára.” (I. A. Pop: Középkori román intézmények. Kenézi és nemesi (bojári) gyűlések a XIV–XVI. században. 1991.)

Állam és politika


1. Olvassátok el figyelmesen a 3. forrást. Soroljátok fel a szövegben említett társadalmi csoportokat. A szöveg alapján állítsátok fel a megfeleltetések rendszerét a következő példa alapján: nemes = „királyi kiváltsággal rendelkező kenéz”. 2. Fogarasvidék román jellegének megmaradása lehetővé tette a román fogalmi rendszer megőrzését a társadalom, politika és a közigazgatás területén. Vegyétek számba a 3. forrás kiemelt fogalmait és magyarázzátok meg jelentőségüket, miként jelentkezik ezekben a folytonosság, illetve a változatosság az adott korszaktól függően. Minta: A XVI. században a bojár fogalma nagybirtokost takar, aki a politikai elit tagja. Manapság a bojárok leszármazottai a társadalom számára egy magasabb színvonalú műveltség és civilizáció körét jelentik, amely jórészt elenyészett.

JEGYEzd l

l

63

mEG!

A románok lakta térségben a központi hatalom (a Kárpátokon kívüli területeken) és a helyi autonómiák (főleg Erdélyben) századokon át egyszerre léteztek. A politikai-közigazgatási szervezeteknek (autonómiáknak) van etnikai és vallási vonatkozása is.


A

ică

román állam létrejötte – a politikai tervezetektől Nagy-Románia létrehozásáig

og

ed ag

Di

da cic

Eufrosin Poteca (1786–1858) A legelső filozófia tanár volt Havasalföldön. Logikát, filozófiatörténetet és etikát is tanított Gheorghe Lazăr román iskolájában, mely a Szent Száva kolostorban működött, Bukarestben. A román filozófiai szakirodalomban ő volt az első, aki klasszikus filozófiai szövegeket fordított. Politikai téren az egyenlőséget javasolta a tisztségekbe való kinevezések terén, a sajtószabadságot és a vagyonalapú adózást.

A románok történelmében a XVIII. század a „fanarióták korszaka” néven vonult be a köztudatba, és emiatt a nemzeti történelem sötét foltjának tartják, olyan időszaknak, amelyben az idegen eredetű bojárok uralma volt jellemző, akiket jobban érdekelt a fényűzés és az adópolitika, mint az ország fejlődése. Ha figyelmesebben megnézzük azonban, még a valóban kezdvezőtlen történelmi viszonyok között is felfedezhetjük a modernitás egyes jeleit, s feltűnnek azoknak a nagy eszméknek csírái, amelyek majd a XIX. századi mélyreható átalakulásokat hordozzák. A korszerűsités első szorgalmazói maguk a fanarióta uralkodók, közülük is kiemelkedik Constantin Mavrocordat alakja. A XVIII. századi felvilágosodás hatására egy sor átfogó reformot vezetett be, amelyek szerepet játszottak Moldva (Moldova) és Havasalföld (Ţara Românească) modernizációjában. Ezek közül érdemes megemlíteni a röghöz kötött parasztok felszabadítását, a közvetlen adók felszámolását és a közigazgatási reformot. Az orosz–osztrák– török háború nyomán (1736–1739) sikerült Olténiát visszacsatolnia Havasalföldhöz a belgrádi békében (1739). Bár a fanarióták korában a hazai bojárok háttérbe szorultak, mégis foglalkoztatta őket a román társadalom modernizációjának szükségessége. Ennek kézzelfogható jelét látjuk abban, hogy egy sor reformtervezetet dolgoztak ki: 1769–1830 között például összesen 209 ilyen elgondolást vetettek papírra, melyeket Oroszországnak, Párizsnak, Bécsnek vagy éppen a fejedelemségek fölött uralmat gyakorló Portának juttattak el. E tervek között szerepelt az autonóm, sőt független bojári állam létrehozása is. Ilyen például Dimitrie Sturdza tervezete az „arisztokratikus-demokrata köztársaságról”, vagy Eufrosin Poteca polgári ihletésű elgondolása, vagy akár a „carbonari alkotmány”. Ezek következtében is a XIX. század elején kialakul a „nemzeti párt”, amely egyre láthatóbbá-tevékenyebbé válik, ahogy a század közepéhez közeledünk. A honi uralkodók újraszerepeltetése (a fanarióták százada után) a politika porondján az 1821-es forradalmi mozgalom következménye. A „szuverén nép” nevében beszélt, cselekedett és lépett fel Tudor Vladimirescu, aki olyan politikai programot terjesztett elő, mely a kisbojárok és az alakulóban levő román polgárság politikai érdekeit képviselte: a kiváltságok eltörlését, a szabadság és egyenlőség érvényesítését. Noha legyőzték, Tudor Vladimirescu mozgalma olyan politikai eszméket szabadított fel, amelyeket az elkövetkező évtizedek fejlesztenek tovább. A modern román társadalom kialakulásának fontos mozzanata volt a Szervezeti Szabályzat (Regulamentul Organic) kidolgozása. Az orosz katonai megszállás időszakában vették papírra, s ilymódon ez volt az első alkotmányos

ăş iP

Gheorghe Lazăr (1779–1821) Felvilágosult tudós értelmiségi, aki teológiát, történelmet és filozófiát is tanult Nagyszebenben, Kolozsváron és Bécsben. A világi oktatás következetes támogatójaként kiemelkedő szerepe volt a román neylvű iskolák megalapításában Havasalföldön és Moldvában is.

POLITIKAI TERVEZETEK – A FANARIÓTÁKTÓL A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉIG

Ed

itu

ra

Dinicu Golescu (1777–1830) Leginkább úgy ismerjük, mint az Utazásaim emlékei szerzőjét... D. Golescu felvilágosult értelmiségi volt, aki Goleşti-en iskolát alapított, amelybe bármilyen rangú ember gyereke járhatott. Más reformpárti bojárokkal együtt köztársasági jellegű kormányzat bevezetését akarta s Franciaország politikai támogatását szerette volna megszerezni. Csatlakozott az 1821-es forradalmi mozgalomhoz.

64

Állam és politika

1

da cic

ăş iP

„Mindennemű tisztségviselőket, mind a politikai, mind az egyházi jellegűeket, a legnagyobbtól a legkisebbig, ne pénzadományért nevezzék ki, hogy így megszabadíthassuk az országot a rablástól. (...) A járási alkapitányból ne legyen szabad kettőt kinevezni, hanem csak egyet, az is legyen hazai, és kezeskedjenek érte, hogy nem fog rabolni. Pénzzel telt kaftánjaik (= tisztségeik) ne legyenek, csak fizetség gyanánt. (...) Az országnak tartson négyezer pandúrból álló sereget saját vezérrel és kétszáz hajdúval, akik mentesülnek minden adó alól és csekély fizetést kapnak, ezen fizetést a kolostorok jövedelméből kell kigazdálkodni” (A román nép kérései, 1821.)

2

itu

ra

Di

„371. § – Ezen két fejedelemség lakóinak eredete, vallása, szokásai és egyazon nyelve, megannyi ok a minél szorosabb egységre. (...) Az alapokat letettük jelen szabályzatban, hogy hasonlóképpen alakítassék az igazgatás mindkét országban. 372. § – Mindkét fejedelemség lakói osztoznak a kereskedelemből származó hasznokban (...) és megkapják (...) ugyanazon polgári jogokat, mint a helyiek. Ingóés ingatlan jószágot mindkét országban szerezhet mindkét fejedelemség lakója.” (A Szervezeti Szabályzatok, 1831.)

3

og

ed ag

(alaptörvény jellegű) dokumentum a román országok életében. Korszerű politikai elveket fektettek le, mint például a hatalmi ágak szétválasztását, és egyes szabadelvű gazdasági elveket honosítottak meg: a korlátozás nélküli kereskedelem, a költségvetés és az egységes adózás elvét. Nagy-Románia megalkotásának politikai tervét az 1848-as forradalom is magáévá tette. A nemzeti párt hosszas előkészítés után az 1848-as forradalom homlokterébe helyezte a szabadság és a nemzet eszméjét, az állami intézményrendszer korszerűsítését. Gyakorlatilag nincs olyan kidolgozott politikai program vagy forradalmi megmozdulás a románok lakta térségben, amely nem a nemzeti felemelkedést és a társadalmi emancipációt tűzte volna ki elérendő célként, vagy nem olyan kormányzati forma meghonosítását kívánná, amely a népfelség elvén nyugszik, a hatalmi ágakat szét nem választaná, mely nem a felelős kormányzásért (közigazgatásért) szállna síkra. Valamennyi politikai program napirendre tűzte a románság önrendelkezési jogát, függetlenül attól, milyen világi hatalomnak alávetetten is él.

ică


Ed

„1. A román nemzet, a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméire támaszkodva kéri nemzeti függetlenségét, (...) hogy legyen számarányos képviselete az országgyűlésben, hogy legyenek saját tisztségviselői a közigazgatás, igazságszolgáltatás és katonaság minden ágában ugyanazon elv szerint, és használhassa anyanyelvét minden őt érintő kérdésben (...) Legyen állandó országgyűlés. 2. (...) követeli, hogy a román egyház (...) legyen és maradjon szabad, minden más egyháztól független és jogokban és haszonban egyenlő a többi erdélyi egyházzal. (...)” („A szuverén nép”, 1848. június 28.) Állam és politika

Th. Aman, Tudor Vladimirescu

4

„Havasalföld jelenlegi alkotmánya az Oroszország által rákényszerített Szervezeti Szabályzat, amely az oroszoknak jogi lehetőséget biztosít, hogy a román kormány és a nemzetgyűlés legfontosabb döntéseibe beavatkozzanak.” (Talaat Efendi. a Fényes Porta követe, 1848. június 5.)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG Tanulmányozzátok figyelmesen a dokumentumokat és oldjátok meg az alábbi feladatokat. 1. Keressétek ki a legjelentősebb problémákat, amelyekkel a román társadalom szembesült a XVIII. században és a XIX. század elején. Csoportosítsátok ezeket politikai, gazdasági és társadalmi szempontok szerint. 2. Említsétek meg a felszabadulási mozgalom által vázolt megoldásokat. 3. Értékeljétek a Szervezeti Szabályzat tartalmát az ország modernizációjának szemszögéből. 4. Szervezzetek vitát, amelyben megmagyarázzátok, hogy miért függesztették fel és égették el a Szervezeti Szabályzatot az 1848-as forradalom alatt. 5. Írjatok maximum egyoldalas esszét, amelyben bebizonyítjátok a XVIII. században és a XIX. század elején született reformprogramok polgári liberális jellegét.

65


III. rész

AZ 1859-ES TöRTÉNELMI PILLANAT

ăş iP

Di

da cic

Alexandru Ioan Cuza (1820–1873) Hivatásos katona, tevékenyen vett részt az 1848-as román forradalomban, majd Románia első uralkodója lett. Az 1859-es kettős megválasztását olyan átfogó politikai, gazdasági és társadalmi reformok követték, amelyek alapján a modern Románia alapítójának tekinthetjük.

ed ag

og

ică

Mindössze tíz évvel az 1848-as forradalom bukása után a két román állam, Moldva (Moldova) és Havasalföld (Ţara Românească) megtette a döntő lépést a modern állam létrehozása felé. Hogyan volt ez lehetséges? A belső feltételek kedvezőtlenek voltak: az orosz és török katonai megszállás és az általuk kötött egyezség Balta Limanban az autonómia szűkülését és az uralkodó kinevezési jogának elvesztését jelentette. Az elnyomás ellenére az 1848-as forradalom idején felélesztett nemzeti eszme eredményeket kezdett hozni. Hasonló folyamatok zajlottak az olaszok és németek esetében is. Bár nem kedveztek a körülmények, végül mégis a nagyhatalmaktól érkezett a segítség. A krími háború szembeállította Oroszországot az angol–francia–török–olasz szövetséges erőkkel. Oroszország legyőzése kedvező feltételeket teremtett a politikai változásokhoz: a Szárd Királyság napirenden tartotta a nemzeti kérdést, és a párizsi békekongresszuson a nagyhatalmak közös felelősségvállalással állnak jót a román országok autonómiájáért. A török fennhatóság megmarad, de egyre inkább megkérdőjeleződik. Ez jól látszott a békekongresszuson is, ahol felmerült a két fejedelemségben élő románok egyesítése, a kérdést nyíltan támogatta Franciaország képviselője, Walewski gróf. A török és osztrák ellenállás valamint Anglia fenntartásai miatt az a megoldás körvonalazódik, hogy kikérik a nép véleményét az egyesítéssel kapcsolatosan. Ettől a pillanattól kezdve a megoldásról a két román országnak kellett gondoskodnia, és a felelősség a „nemzeti pártba” tömörült uniópártiak vállára nehezedik. Néhány pillanatot leszámítva (mint N. Vogoride fejedelmi helytartó kísérlete a moldvai választás meghamisítására), az uniópártiak sikerrel demonstrálják a világ előtt a két fejedelemség lakóinak azt az óhaját, hogy egy országba éljenek. A rendkívüli gyűlések határozatai bizonyítják ezt. A választások a nemzeti párt győzelmével végződtek, ez Alexandru Ioan Cuza kettős megválasztásához vezetett: Iaşi-ban 1859. január 5én és Bukarestben január 24-én. A román állam megalapítása azonban ennél hosszabb folyamat eredménye. A kettős választást követte az intézmények, a közigazgatási és gazdasági szerkezet egységesítése és az új politikai helyzet nemzetközi elismertetése. Ez a szakasz 1862. január 24-én ért véget, amikor az Egyesült Fejedelemségek hivatalosan is felvették a Románia nevet, és a nagyhatalmak elismerték ugyan az új politikai alakulatot, ám csupán Cuza fejedelem uralkodásának idejére. Ennél is jelentősebbek voltak Cuza törekvései az állam modernizálására. A kolostori javak kisajátítása és a földtörvény – az első Románia történetében – a modern állam alapjait megvető jelentős törvénykezési folyamat legismertebb kezdeményezései. Ezekhez társul a polgári és a büntetőtörvénykönyv, a közoktatási törvény megalkotása a nemzeti hadsereg megszervezése stb. Al. I. Cuza mellett kiváló politikusok álltak, ezek közül kimagaslik Mihail Kogălniceanu

ra

Mihail Kogălniceanu (1817–1890)

Ed

itu

Összetett, lenyűgöző személyiség, szerepet játszott kora jelentős eseményeiben (az 1848-as forradalom, az 1859-es egyesülés, Cuza uralkodásának nagy reformjai, Románia függetlenségének kikiáltása), ezért Mihail Kogălniceanu joggal tekinthető a XIX. századi román történelem egyik legkiemelkedőbb alakjának.

66

Állam és politika


és az 1859. január 24-i szavazat, az egyesülést biztosító két jelentős mozzanat

ăş iP

ed ag

„Moldva rendkívüli gyűlése, élve a Párizsi Szerződés adta lehetőséggel, azaz kívánalmait rendre közre adva (...) kinyilvánítja, hogy az ország legfőbb, legnagyobb, legáltalánosabb és legnemzetibb kívánságai a következők: 1. A fejedelemségek jogainak és főként önrendelkezésüknek tiszteletben tartása, ahogyan az a Fényes Portával kötött régi Kapitulációkban benne foglaltatik. 2. A fejedelemségek egyesülése egy államban, Románia néven. 3. Idegen herceg egy európai uralkodó dinasztiából, aki átörökíti a trónt, és akinek örökösei az ország vallásában neveltessenek fel. 4. A fejedelemségek földjének semlegessége. 5. A törvényhozó hatalmat egy közgyűlésre bízzák, amelyben a nemzet minden hatalma képviselve legyen.” (A moldvai rendkívüli gyűlések határozattervezete – 1857. október 7/19.)

A havasalföldi rendkívüli tanácskozás megnyitója (1857)

og

1

ică

miniszterelnök alakja. A reformtörekvések a konzervatív politikai erőket riasztották, a politikai program mérsékletessége a radikálisokat zavarta. Így született meg a „szörnyszövetség”, ahogyan a kortársak nevezték, amely Cuzát önkényes kormányzással vádolta meg, neki tulajdonította az ország kedvezőtlen gazdasági helyzetét, és 1866. február 11/23-án államcsínnyel félreállította az uralkodót. Reformjait azonban nem lehetett semmissé tenni.

2

Ed

3

itu

ra

Di

da cic

„Az 1858. augusztus 7/19-én megkötött Párizsi Egyezmény (...) marad Románia alaptörvénye. Azonban az 1859. január 5-i és 24-i kettős választás, az Egyesülés megvalósítása (...) valamint az államhatalmi ágak közötti egyensúly helyreállításáért (...) mától érvénybe lép a következő Statútum: 1. § – A közhatalom az uralkodót és a képviseleti országgyűlést és az elektori gyűléseket illeti. 2. § – A törvényhozó hatalmat az Uralkodó és az Országgyűlések közösen gyakorolják. 3. § – Egyedül az uralkodó kezdeményezhet törvényt; ő (...) elfogadásra előterjeszti az Országgyűléseknek. 4. § – A választott országgyűlés képviselőit az itt mellékelt választási határozat szerint választják. A Gyűlés elnökét az Uralkodó évente nevezi ki tagjai közül. 5. § – Az elektori gyűlés megtárgyalja és megszavazza az uralkodó által benyújtott törvénytervezeteket. Ezeket a tervezeteket az országgyűlésben az uralkodó által felhatalmazott miniszterek vagy az államtanács tagjai terjesztik be, viszik keresztül; őket meg kell hallgatni, bárhányszor is kérnek szót.” (A Párizsi Egyezmény pótstatútuma, 1864. május 2/14.)

Mindenekelőtt (...) legyetek békés és jóravaló férfiak, higgyetek az Uralkodótokban, aki javatokat akarja; engedelmeskedjetek, ahogyan eddig is, országotok törvényeinek (...) szeressétek Romániát, aki mától minden gyermekével szemben igazságos.” (Al. I. Cuza uralkodó közleménye a földtörvény elfogadásakor, 1864.)

Állam és politika

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Csoportokban beszélgetve soroljatok fel három indokot, miért kérnek a moldvaiak az új román állam élére idegen uralkodót. 2. Azonosítsátok az uralkodó és az országgyűlés sajátos hatáskörét és értékeljétek a két intézmény közötti hatalmi viszonyt. Az eredményeket beszéljétek meg osztálytársaitokkal. 3. Hasonlítsátok össze a párizsi egyezmény pótrendelkezéseit, az egyes intézmények közötti leírt hatalmi viszonyt a mai állapotokkal. 4. Csoportban dolgozva fogalmazzátok meg az 1864-es földtörvény három következményét. Értékeljétek ezek jelentőségét Románia későbbi fejlődésére.

67


III. rész

ică

AZ ÁLLAM MEGERŐSöDÉSE. AZ 1918-AS NAGY EGYESÜLÉS

Ed

itu

ra

Di

da cic

„Besszarábia népének nevében, az Országos Tanács kinyilvánítja: a Moldvai Demokratikus Köztársaság (Besszarábia), amelynek határai a Prut, Dnyeszter, Duna és Fekete-tenger, valamint a régi határ Ausztriával, és amely területet Oroszország szakított el több mint egy évszázaddal ezelőtt Moldvától, (...) a történelmi jog és a népek önrendelkezési jogának nevében mától mindörökké egyesül anyaországával, Romániával. Éljen Besszarábia és Románia örökös egyesülése!” (Besszarábia Romániával való egyesüléséről szóló okmány – megszavazta az Országos Tanács 1918. március 27./április 9-én)

ăş iP

1

ed ag

og

A modern Románia megerősödése két irányvonalat követett. Az első az államiság és a demokratikus intézmények megerősítését, a belső gazdasági, politikai és kulturális fejlődést célozta. A második állandó erőfeszítést jelentett nemzetközi téren, és a román állam egységének megteremtését kívánta elérni. Mindkét irányvonal fontos és kölcsönösen meghatározta egymást. Cuza trónfosztása után olyan eseménysorozat vette kezdetét, amely döntő módon meghatározta a XX. századi Romániát. 1866-ban egy német fejedelem, Hohenzollern-Sigmaringen Károly került a trónra, ő lett a románok legjelentősebb királya. Kevéssel érkezése után elfogadták Románia első alkotmányát (1866), parancsnoksága alatt harcoltak a román seregek Plevnánál és Smârdannál, vezetése alatt lett Románia királyság (1881), és szintén ő döntött úgy, engedve a román nemzeti irányvonalnak, hogy belép az első világháborúba szülőföldje, Németország ellen. De a XIX. század végének legjelentősebb politikai eseménye a függetlenség kivívása volt. A fiatal román állam belépését az 1877–1878-as orosz–török háborúba úgy kell tekinteni, mint egy nagyobb politikai terv részét, amelynek célja a nemzeti függetlenség megszerzése volt. A berlini békeszerződés (1878) feltételekhez kötötte a függetlenség elismerését, egyszerre jelentette Dobrudzsa (Dobrogea) megszerzését és Dél-Besszarábia (Basarabia) elvesztését. A függetlenség nemzetközi elismerését és a királyság kikiáltását jelentős belpolitikai intézkedések követték, amelyek az állam megerősítését célozták. Ezek közé tartozik a nemzeti pénz kibocsátása, a Nemzeti Bank (1880), az Akadémia és az Athenaeum megalapítása (1881). Ez volt a nagy politikai viták időszaka is, amikor a gyors modernizáció hívei csaptak össze azokkal, akik az új intézményeket csupán „tartalom nélküli formáknak” tekintették. A két irányzat mögött politikai pártok álltak, amelyek a parlamenti demokrácia játékszabályai szerint működtek. A XX. századi Románia a polgári pártok ideológiai küzdelmeinek és munkásságának eredménye. A függetlenség kivívása után Románia újraértékeli nemzetközi kapcsolatait: ezért belép a Hármas Szövetségbe. Románia viszonyát Németországgal és főként az Osztrák–Magyar Monarchiával szemben a nemzeti érdek határozta meg, így 1914-ben a világháború kirobbanásakor az ország a semlegesség mellett döntött. A háború első két évében Románia hosszas és titkos tárgyalásokat folytatott az Antanttal, melyeknek célja az országhatárokon túli román területek fölötti történelmi jog elismertetése volt. Az Antant oldalán történt belépés (1916) és az erdélyi (Transilvania) offenzíva nem csupán ezen tárgyalások eredménye, hanem a román egység megteremtését célzó politikai akarat kifejezése is.

A Román Akadémiai Társaság megalakulása (1867. augusztus)

68

Állam és politika


og

Nagy-Románia címere 1921-ből [Tervezte Köpeczi Sebestyén József.]

ed ag

Ha kijelentjük, hogy az 1918-as év a román nemzetté válás csúcspontja, ez nem csupán a katonai erőfeszítés eredménye – amelyet valamelyest ellensúlyoz a német–osztrák–magyar seregek offenzívája, az Osztrák–Magyar Monarchia (Austro-Ungaria) szétesése és Oroszország kilépése nyomán a keleti front összeomlása –, hanem egyben a népakarat eredménye is. A Nagy Egyesülés a besszarábiai, bukovinai (Bucovina) és erdélyi románok közös kívánsága volt. Kihasználva az első világháború végén adódó kedvező körülményeket, amikor a cári és az oszmán birodalom is összeomlott, a román népgyűlések Kisinyovban (Chişinău), Csernoviczban (Cernăuţi) és Gyulafehérváron (Alba-Iulia) eldöntötték az egyesülést Romániával. Az 1918. december 1-jei Nagy Egyesülés tehát egyaránt a politikai akarat érvényesülése és a román nép vágyainak beteljesülése.

ică

III. rész

2

Di

da cic

ăş iP

„Mi, a kis népek képviselői, türelmetlenül vártuk a monarchia vezetőinek véleményét a fenti pontokkal kapcsolatosan [sz.m. „a wilsoni tíz pont”] (...), ui. ez által hivatalosan is kinyilvánították (...), hogy mi többé nem nemzetiség vagyunk, hanem nemzet. Meghallva a rendkívüli idők szavát a román nemzet képviselői úgy határoztak, hogy kinyilvánítják álláspontjukat a wilsoni pontokkal kapcsolatosan. (...) Az Erdélyi és Magyarországi Román Nemzeti Párt végrehajtó bizottsága (...) megállapítja, hogy a háború következményei feljogosítják a román nemzetet évszázados követelései alapján a teljes nemzeti szabadság kinyilvánítására. Azon természetes jognál fogva, mi szerint minden nép egyedül és szabadon dönthet sorsa felöl, (...) a magyarországi és erdélyi román nemzet élni kíván ezzel a jogával és ezért oly jogokat követel, melyek alapján minden külső befolyás nélkül maga dönthessen arról, miként foglaljon helyet a szabad népek sorában. (...) A magyarországi és erdélyi románok nemzeti szerve nem ismeri el jelen országgyűlésnek és kormánynak [sz. m. Károlyi Mihály kormányának] azon jogát, hogy a románok képviselőinek nyilvánítsák magukat. (...) Minden döntést és megállapodást, amelyet a románok szervei nélkül fogadnak el, semmisnek és érvénytelennek nyilvánítunk (...). Az Osztrák–Magyar Monarchiában élő román nemzet – évszázados szenvedés után – elvárja és kéri a nemzeti élethez szükséges rendíthetetlen és elidegeníthetetlen jogok kinyilvánítását és érvényesítését.” (Alexandru Vaida-Voevod beszéde a budapesti országgyűlésben, 1918. október 18.)

3

1. Idézzétek fel a Nagy Egyesülés nemzetközi politikai hátterét. Értékeljétek a nemzetközi körülmények és a belső feltételek közötti viszonyt. 2. Keressétek ki a románok egyesülési vágyát tartalmazó szemelvényekből a hasonló elveket és különbségeket. 3. Melyek az egyesülés támogatására felsorolt indítékok? Beszéljétek meg a következtetéseket az osztállyal, majd döntsétek el, melyik volt a három legfontosabb indíték. 4. Írjatok egyoldalas esszét arról, hogy az 1918-as egyesülés a román népakarat eredménye.

JEGYEzd

A modern román állam kialakulása az 1859–1918 közötti időszakra tehető. A folyamat mérföldkövei Al. I. Cuza kettős megválasztása, a függetlenség kivívása és az 1918-as Nagy Egyesülés.

l

A román állam születését nem érthetjük meg a reformpárti bojárok és az 1848-as forradalmárok tevékenysége, valamint a külföldről behívott fejedelem megkoronázása és a királyság kikiáltása nélkül.

itu

Ed

Állam és politika

mEG!

l

ra

„(...) A bukovinaiak nem veszítették el reményüket, hogy az oly sok szenvedés árán vágyott megváltás órája elérkezik, és hogy a törvénytelen határok által elvágott ősi örökségük kiegészül: Bukovina egyesül Ştefan Moldvájával; mindig bíztak abban, hogy a nemzet nagy álma akkor teljesül be, amikor a Tisza (Tisa) és Dnyeszter (Nistru) között fekvő összes román állam egyetlen egységes nemzetállamban egyesül; íme, ütött az az óra! Ma, amikor Románia és nemes szövetségesei óriási erőfeszítések és áldozatok árán elérték, hogy a jog és emberiesség elvei minden nemzet számára érvényesek, ma, amikor a végzetes csapások súlya alatt az Osztrák–Magyar Monarchia alapjai megrendültek és összeomlott, s rabláncon tartott népei elnyerték az önrendelkezés jogát, a felszabadult Bukovina első gondolata a román királyság felé száll, amelyhez mindenkor a szabadulás reménységét kötötte.” (Bukovina Romániával való egyesülési indítványa, 1918. november 15/28.)


69


ESETTANULmÁNY

ică

*A „nemzeti párttól” a többpártrendszerig

ra

ăş iP

Di

da cic

Ion C. Brătianu (1821–1891) Kiemelkedő szabadelvű politikus, a „nemzeti pártról” a többpártrendszerre váltók nemzedékéhez tartozott. Tevékenyen vett részt az 1848-as forradalomban, támogatta Al. I. Cuza megválasztását, majd a trónfosztását is, szerepe volt I. Károly trónralépésében. A Nemzeti Liberális Párt első elnöke volt, fontos tisztségeket töltött be, a hosszú liberális kormányzás idején (1876–1888) kormányfő volt.

ed ag

og

Az elmúlt három évszázadban kialakult az egyéni szabadságjogokra alapozott liberális demokrácia egyik pillére, a többpártrendszer. Ezt úgy kell látnunk mint minden polgár gondolat- és szólásszabadságának szavatolását és ugyanakkor a társulási jog gyakorlati válfaját. A politikai pártok megjelenése a román társadalomban nem határolható be pontosan. Kezdetei a XVIII. század végén és XIX. század elején keresendők, amikor megszületett a „nemzeti párt”. Nem a szó szoros értelmében vett pártról volt szó, hanem sokkal inkább olyan vegyes összetételű csoportosulásról, amelyben megtaláljuk a korszak haladó eszméit képviselő iskolázott bojárokat és a kor politikai nézetei iránt fogékony kisvállalkozókat; valamennyiüket áthatotta a felvilágosodás és a francia forradalom szelleme. A csoportosulást a nemzeti eszme tartotta össze és az a vágy, hogy politikai programjuk megvalósulás esetén gyökeres változást hozzon a román államok politikai rendszerében. A kezdeményezés érdeme néhány felvilágosult bojáré, mint a Golescu és Ghica fivérek, Dimitrie Sturdza, Barbu Văcărescu, Ionică Tăutu vagy Rosetti-Roznoveanu, de fontosak voltak Tudor Vladimirescu és Gheorghe Lazăr eszméi is. Legjelentősebb törekvésük abban állott, hogy reformprogramokat szerkesztettek, amelyeket eljuttattak a korszak nagyhatalmaihoz, és titkos forradalmi társaságokba tömörültek. Az 1848-as forradalom és a fejedelemségek egyesülése közé eső időszak volt a nemzeti párt fénykora. Nicolae Bălcescu, Eftimie Murgu, Mihail Kogălniceanu, Al. I. Cuza, Dimitrie és Ion Brătianu, C. A. Rosetti, Cristian Tell és sokan mások meghatározó szerepet játszottak, reformprogramokat állítottak össze, részt vettek a forradalmi kormányokban, sőt közvetlenül a harcokban is. Ismert a nemzeti pártnak a Cuza 1859-es, kettős megválasztásában játszott szerepe. Annak ellenére, hogy nem voltak tagjai a nemzeti pártnak, az erdélyi román vezetők is hasonló politikai eszmékért szálltak harcba. A tulajdonképpeni többpártrendszer kialakulásához az 1866-os alkotmány biztosította a politikai kereteket. 1875-ben a szabadelvű irányzathoz tartozó politikai tömörülések megalapították a Nemzeti Liberális Pártot, ők váltak Románia modernizációjának első számú hajtóerejévé. Öt évvel később megalakult a Konzervatív Párt is, amely alternatívát kínált a szabadelvű politikai programra. A két párt, saját eszmerendszerének megfelelően, felváltva vezette Romániát az első világháborúig. A román politikai színkép 1893-ban

Ed

itu

Lascăr Catargiu (1823–1899) A konzervatív mozgalom kiemelkedő képviselője, a moldvai rendkívüli országgyűlés tagja, 1859-ben jelölt a trónra, majd Al. I. Cuza idején az ellenzék elsőszámú vezetője. Négy alkalommal volt miniszterelnök, főként adózási és kereskedelmi politikája teszi ismertté.

70

Állam és politika

1

Di

da cic

ăş iP

„A XIX. század elejéig a román társadalom a keleti barbarizmusba süllyedten élt, 1820 körül kezdett ébredezni ájultságából, hiszen csak akkor érintették meg a francia forradalom ragályos eszméi, melyek Európa földrajzi határáig is elhatoltak. A fény vonzásában ifjúságunk különleges zarándokútra kelt, a tudás kútjaihoz igyekezett Franciaországba és Németországba, mindkettő mára egyre fejlettebbé vált, és főként szabad Romániának is nyújtott valamennyit az idegen társadalmak csillogásából. Sajnos csak külső csillogást! Hiszen a mi felkészületlen fiataljainkat, akik elámultak a modern kultúra nagyszerű vívmányain, csupán a hatások érintették meg, de nem ástak le a gyökerekig, az okok mélységéig; látták ugyan a civilizáció felszíni formáit, de nem látták meg a mélyebb történelmi alapokat, amelyeken azokat a formákat létrehozták, és amelyek nélkül nem is létezhetnének. (...) A román fiatalok azzal az elhatározással tértek és térnek ma is haza, hogy utánozhatják és átültethetik a nyugati kultúra külsőségeit; abban a hitben élnek, hogy a lehető legnagyobb gyorsasággal sikerül majd nekik kialakítani az irodalmat, tudományt, szépművészetet és mindenekelőtt a szabadságot egy modern államban.” (Titu Maiorescu: A román kultúra mai irányzatai ellen. 1866.)

og

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG Tanulmányozzátok figyelmesen a dokumentumokat és oldjátok meg a következő feladatokat: 1. Volt-e egyetértés Románia modernizációját illetően? Indokoljátok meg válaszaitokat. 2. Csoportokban dolgozva keressétek meg a „tartalom nélküli formák” felfogás megjelenésének okait. Érvényesek-e ezek a modern román pártok megjelenésével és fejlődésével kapcsolatosan is? 3. Érvényesül-e a „tartalom nélküli formák” felfogás a mai román társadalomban is? Példákkal támaszszátok alá véleményeteket.

JEGYEzd l

ra

2

Titu Maiorescu (1840–1917) irodalomkritikus, esztéta, tanár és politikus, a Konzervatív Párt egyik vezetője

ed ag

kiegészült a Romániai Munkások Szociáldemokrata Pártjával, amely a baloldali eszméket, az egyszerű emberek, kétkezi dolgozók érdekeit képviselte. A két világháború közötti időszakban új pártok jelentek meg, amelyek a háború után politikai jogokat kapott társadalmi csoportokat képviselték. Megemlíthetjük az Averescu féle Néppártot és főként a Nemzeti Parasztpártot, amely a korszak második politikai ereje lesz. Európa nyugtalanító politikai hullámverése Romániát is elérte, a világgazdasági válságra válaszul erőteljesen jelentkezett a szélsőjobb: a Vasgárda kilépett a politika porondjára. A diktatórikus rendszerek hatalomra jutása a többpártrendszer végét és az egypártrendszer bevezetését jelentette. Az 1989. decemberi rendszerváltás után Románia visszatért a demokratikus többpártrendszerhez.

ică


Ed

itu

„Rövid idő alatt, főként az 1860-1870 közötti évtizedben, a fiatal román állam elfogadott majdnem mindent, ami átültethető volt az európai törvénykezésből és intézményrendszerből: alkotmányt, országgyűlést, felelős kormányt, törvénykönyveket, egyetemet, akadémiát. (...) „Tartalom nélküli formák”, mondta Maiorescu és igaza volt abban az értelemben, hogy a román társadalom és mentalitás gyökeres átgyúrása lényegesen nagyobb vállalkozás, mint egy elit lelkesedése folytán meghonosítani a nyugati intézményeket. Egy évszázadnyi időre, leszámítva a kommunizmus okozta kisiklást, a román társadalom legnagyobb feladata a tartalom és forma összehangolása volt. A fogadást félig megnyerték, félig elveszítették.” (Lucian Boia: Történelem és mítosz a román köztudatban.)

Állam és politika

l

l

71

mEG!

A liberalizmus és a konzervativizmus volt a két nagy eszmei irányzat, amely hozzájárult a román demokrácia XIX. század végi megerősödéséhez. Ezekhez szerényebben társult a szociáldemokrácia is. A konzervatívok hagyta űrt a két világháború közötti időszakban a nemzeti és parasztpárti eszmék, illetve az ultranacionalista pártocskák töltik be. Az egymást követő tekintélyelvű és totalitárius rendszerek eltörölték a többpártrendszert, amely csak 1989 után lépett újra jogaiba.


A z állam szerepének

og

ică

újraértelmezése az első világháborútól a Schuman-tervig

1

itu

2

ra

Di

da cic

„Az európai öntudat sajátos kulturális fogalmai, mint az «állam» és a «nemzet» nemzedékről nemzedékre újraértékelődnek és más jelentést kapnak. Hogyan alakultak ki? Miért örvendenek ilyen nagy sikernek? (...) Európa épül. Íme, egy nagy reménység, amely csak akkor teljesülhet be, ha figyelembe vesszük a történelmet: egy történelem nélküli Európa elárvult és boldogtalan lenne. Mivel a ma a tegnap terméke, míg a holnap a múlt gyümölcse. Egy olyan múlté, amelynek nem szabad lebénítania a jelent, hanem segítenie kell, hogy ragaszkodásában más, haladásában újszerű legyen. Európa építése fénybe akarja borítani Európa történelmét, anélkül, hogy eltitkolná a múltból örökölt nehézségeket. Az egységtörekvés folyamán az európai földrész számos viszályt, konfliktust, felosztást és belső ellentmondást élt át.” (Jacques Le Goff: Európa születése. 1994.)

A XIX. század a nemzetek és nemzetállamok százada volt. A nemzeti eszme szabadságot, egységet és felségjogot követelt az évszázadok óta több területen szétszórva vagy a nagy, soknemzetiségű birodalmakban élő nemzetek számára. Néha mindkét eset érvényes. Mindjárt megvalósulását követően a nemzetállam eszméje újabb szakaszba lépett, amikor egyes nemzetek saját felsőbbrendűségüket hangsúlyozták másokkal szemben. Ez az új szakasz az ideológiában (pl. a pángermánizmus = valamennyi germán nép magasabbrendűsége), valamint katonai és politikai síkon is megjelent – a brit és francia gyarmatbirodalmak kialakulásával és az olaszok gyarmatszerző törekvéseiben is jelentkezik, hogy csak az európai példáknál maradjunk. A nemzetek és nemzetállamok két fejlődési szakasza közötti határ nehezen húzható meg. Ha Nyugat-Európa államai számára ez a folyamat 1871 körül lezárult, a nagy birodalmakban élő népeknek az első világháború végéig kellett várniuk, amikor az orosz és az osztrák–magyar birodalmak összeomlását követően új nemzetállamok jöttek létre (Lengyelország, Csehszlovákia, Ausztria, Magyarország), mások pedig kiteljesítették nemzeti egységüket (Románia). A nemzet kiteljesedésének nevében a XIX. század végén kezdeményezett terjeszkedés számos politikai és katonai konfliktushoz vezetett, melyek két világháborút robbantottak ki. A francia nacionalisták Németországgal szembeni bosszúvágya, a gyarmati versengés, a német terjeszkedés a nagyhatalmak politikai-katonai tömbökbe tömörüléséhez (Antant és Központi Hatalmak) vezetett. Egyesek területi gyarapodásra vágytak, mások meg akarták őrizni addigi előnyös helyzetüket. Semmi sem állhatta útját az első világégésnek. Az első világháború társadalmi, gazdasági és politikai következményei ismertek, kevesebbet beszélnek azonban az államok működésére kifejtett hatásairól. Ugyanis a nemzeti érdek védelmének nevében a legtöbb állam a háború diktálta hatékonyságért cserében kiiktatta a demokratikus intézményeket. Nagy-Britanniában, Németországban és Olaszországban rendkívüli törvényeket fogadtak el, amelyek felfüggesztették a parlamentáris rendszert és a kormányok kezébe többlethatalmat adtak. Franciaországban, bár az országgyűlés szerepe változatlan marad, semmi sem állítja meg,

ăş iP

A német nemzet allegoriája. Max Herzog plakátja (Lipcse, 1910.)

ed ag

A MODERN ÁLLAM A VILÁGHÁBORÚIG

Ed

„A XIX. századi és XX. század eleji német történelmet a misztikus vérségi egység eszméje uralta, amely minden németet egy államban szeretett volna egyesíteni; és éppen ezért bukott meg 1945-ben az első német nemzetállam szörnyű végvonaglásában.” (Hagen Schulze: Állam és nemzet az európai történelemben. 1996.)

72

Állam és politika


og

Az agresszív nacionalizmus két megjelenítése: egy pángermán-ellenes francia és egy német karikatúra: A német imperializmus szárnyalása címmel („Der Wahre Jacob”. 1902.)

ăş iP

ed ag

hogy a jakobinus hagyomány jegyében fogadjanak el törvényeket. Minden háborús országban, sőt még a semlegesekben is az egész hadiipar, a nyersanyagbányászat és -szállítás vagy az élelmiszerellátás teljes állami ellenőrzés alá került. A közvita fogalma egy időre elfelejtődik. Még Nagy-Britanniában is a lázas háborús készülődés hevében az egykor oly erős feminista mozgalom teret veszít. A demokratikus intézmények mellőzése nem erőszakkal vagy visszaélések árán történt meg, hanem széles népi támogatottsággal. A Németországban oly sokat emlegetett „1914-es szellem” egész Európa fölött elhatalmasodott. A totális háború elfeledtette mindazokat az értékeket és elveket, amelyekre a háború előtti szabadelvű alkotmányos államok épültek. A „totális háborút” a „totális államtól” csupán egy lépés választotta el. Az egyéni értékek helyett a „népet” részesítik előnyben, ez utóbbi felvirágoztatása érdekében minden eszköz felhasználható, akár a háború is. A korszak „ideológusai” közül többen történelmet alakítottak, közöttük Benito Mussolini is, aki szerint a demokrácia hanyatlást szül, ezért a nemzeti érdek egyetlen kifejezési lehetősége a háború és a terjeszkedés. Az első világháború után kezdetét vette a fejlődés harmadik, vagyis a totális állam létrejöttének szakasza.

ică

III. rész

3

4

ra

Di

da cic

„Két tényezőt kell figyelembe vennie a Német Birodalomnak: a császárt és a birodalmi gyűlést. (...). Ha kétpártrendszerünk lett volna, a birodalmi gyűlés ellensúlyozhatta volna politikai téren a császár hatalmát, hivatalosan viszonyult volna a törvényekhez és kezdeményezett volna. (...) A mi parlamentarizmusunk fiatal, szétszórja erejét és gyakran szétdarabolja önmagát, hogy működőképessé tegye a parlamentáris rendszert; így kétségtelenül nem ellensúlyozhatja a császári hatalmat. Sokszor hasonlítjuk össze a birodalmat az országgyűléssel. Ez utóbbinak az alkotmány átadja a központi hatalom egy részét. A birodalom úgy megerősödött, hogy azt senki sem gyaníthatta 1871-ben. A történelmi gyökerek, a modern élet, a közszellem és a császár személyisége mind a császári hatalom túlzott megerősödéséhez vezettek. Ez is egy tényező a többi között, de kétségkívül a legfontosabb.” (Friedrich Naumann: Demokrácia és Birodalom. 1904.)

Ed

itu

„Egyébként Európában (...) a konfliktus kezdete lelkesedést váltott ki, a tartózkodást megvetették. (...) Egy vakációzó amerikai diák tanúja volt a drezdaiak kitörő lelkesedésének 1914. július 28-29. éjszakáján. A franciák már kevésbé tobzódtak az örömtől a háború gondolatára, de az újságírók szerették hangsúlyozni a behívott katonák szilárd eltökéltségét. (...) Ami a briteket illeti, 1914 utolsó öt hónapjában majdnem egy millióan álltak be a hadseregbe önkéntesként, egész egyszerűen puszta hazaszeretetből, ui. Anglia ellenezte az általános hadmozgósítást. (...) Ami a cár alattvalóit illeti, őket hatalmas áldozatok árán a papokkal és szentképekkel hívták a «szent háborúra», ám nekik nem akaródzott «Oroszország Anyácskáért» meghalni.” (Guy Hermet: A nemzetek és a nacionalizmus története Európában. 1996) Állam és politika


1.

2.

3.

4.

5.

73

Tanulmányozzátok figyelmesen a dokumentumokat és oldjátok meg a következő feladatokat: Azonosítsátok az „1914-es szellem” fontosabb jellemzőit. Írjatok egyoldalas esszét eluralkodásának okairól. Hasonlítsátok össze az 1914-es közhangulatot a háborús történésekkel. Mivel magyarázzátok az észlelt különbségeket? Hogyan magyarázhatók meg az első világháború szörnyűségei? Szerintetek miért voltak ezen háború következményei arányaiban másak, mint az addigi háborúké? Milyen szándékkal léptek be az európai államok egy ilyen méretű konfliktusba? Fűzzetek magyarázatot a két karikatúrához.


III. rész

AZ EGYSÉGES EURÓPA KEZDETEI – A SCHUMAN-TERV

1

itu

ra

ică

og

Di

da cic

„Ahhoz, hogy megmentsük Európát a szörnyű mocsoktól és a végső összeomlástól, az Európa családon belül a bizalom kinyilvánítására van szükségünk. (...) Mi a végső gyógyír? A gyógyulást az Európa család, vagy legalább is a földrész minél nagyobb részének újjászervezése hozhatja meg, egy olyan rendszer lérehozásával, amely biztosítja, hogy békében, biztonságban és szabadságban éljünk. Egyféle Európai Egyesült Államokat kell megalkotnunk.” (Winston Churchill, Zürich, 1946.)

ed ag

2

Lehetett akár demokratikus, akár totalitárius, a két világháború közötti időszakban nagyobb szerepe volt az államnak. Korlátozták a XIX. századra jellemző laissez-fair-t (hadd menjen minden a maga útján-t), az állam fokozatosan nagyobb közigazgatási és vezetői szerepet kapott. A folyamatnak a „totális háború” adta meg a végső lökést, kezdetei azonban korábban, a XIX. század végén keresendők, amikor Németországban az állam kezdett beavatkozni a szociális védelem és a helyi gazdaság serkentésének érdekében. A liberalizmus fellegváraként tekintett Angliában is intézkedéseket hoztak a gazdaság ellenőrzésére. A háború okozta veszteségek megszüntetése, a versailles-i ingatag békerendszer megőrzése, és az 1929–1933 között pusztító gazdasági válság csak erősítette az állam szerepvállalását a gazdasági, politikai és társadalmi életben. A ’30-as években előretört a totalitárius állameszme nem csupán az első világháborúban vesztes országokban, hanem a győztesek egy részénél is. A fasiszta típusú pártok biztonságot, munkahelyet és a kommunizmus elleni védelmet ígértek, mindezt a nemzeti mítosz és a tiszta faj nevében. Valójában mást sem tettek, mint felkészítették a tömegeket egy újabb katonai összecsapásra: a második világháborúra. Mi maradt ezekből az ígéretekből a háború végére? Romok, több tízmillió áldozat, kétségbeesés, politikai bizonytalanság, egy térdre kényszerített földrész, amely elvesztette mozgásterét a nagy győztesekkel – az USA. és a Szovjetunió –, illetve az általuk képviselt politikai mintákkal szemben. Ekkor értették meg az európai politikusok, hogy a túlélés egyetlen útja az egység. A második világháború után jelentkező óriási gazdasági nehézségek és a globalizáció okozta egyre keményebb konkurencia ösztönzőleg hatott azokra a kezdeményezésekre, amelyek túltekintettek a nemzetállam határain és az európai egységet keresték. A jövőbe látók, mint Jean Monnet és Robert Schuman (Franciaország), Konrad Adenauer (Németország), Paul-Henri Spaak (Belgium) és Alcide de Gasperi (Olaszország) az elveszett értékek visszaszerzéséért szálltak ringbe a megváltozott európai helyzetben. A demokráciát, a jogállamot és az emberi jogok védelmét egy új, államok fölötti keretben kívánták megvalósítani. Az elméleti előkészületeket konkrét lépések követték: az Európa Tanács (1949), az Európai Szén- és Acélközösség (1951) alapjainak letétele vagy a Római Szerződés aláírása, amelyben eldöntötték az Európai Gazdasági Közösség megalakulását. Ezzel egy olyan jogi keret jött létre, amely kiiktatta a nemzetek hatásköréből a gazdasági és emberjogi kérdéseket és egy nemzetek fölötti hatáskörbe utalta át ezeket. Vagyis az állam fejlődésének egy új szakaszába léptünk.

ăş iP

„A szabadelvű helyett világra hoztatok egy néprajzra és régészetre alapozott politikát. Ez végzetes lesz (...). Mit fogtok szólni, amikor majd egy napon jönnek a szlávok és visszakérik Poroszországot, Pomerániát, Sziléziát, Berlint, mivel ezek nevei szlávok, és majd létrehozzák az Odera partján, amit ti most alkottok a Mosel partján, és amikor majd térképen jelölik be az egykor szláv törzsek által lakott falvakat?” (Ernest Renan levele egy barátjának, Elzász és Lotaringia Németország általi elcsatolása után, 1870.)

Ed

Robert Schuman (1886–1963) Lotaringiában született, 1918-ig német állampolgár volt, Franciaország és Európa jövője szempontjából életbevágóan fontos időszakban lett Franciaország külügyminisztere (1948–1952). Politikai tervei által a francia–német megbékélés jelképévé és az Európai Unió egyik atyjává vált.

74

Állam és politika


4

6

da cic

ăş iP

ed ag

„Ma Európa tragédiájáról szeretnék beszélni. Ennek a nemes földrésznek, ahol a világ legszebb és legtermékenyebb térségei találhatók, mérsékelt és kiegyensúlyozott éghajlata van. (...). Ez a keresztény hit és erkölcs forrása. A legtöbb kultúra, művészet és filozófia szülőföldje már az ókortól és ugyanígy az újkorban is. Ha Európa egységesen osztozott volna közös örökségén, boldogsága, bősége és dicsősége határtalan lenne (...). Mégis Európa volt az a hely, amely széthintette azt a szörnyű nacionalista versengést, amit a növekvő hatalmú teuton nemzetek kezdeményeztek, és ami a XX. században a szemünk előtt, a mi életünk során zajlott, és amely szétzúzta az egész emberiség békéjét és felkavarta jövőjét. És milyen állapotba is kényszerült Európa? Egyes kisállamok valóban visszaszerezték területeiket, de a kontinens nagyobb részén szenvedő, éhes, kimerült és megtévesztett emberek tömege tátott szájjal nézi a városok és lakóházak romjait és fürkészi kilátásait, újabb veszélyektől, új zsarnokságtól és új terrortól tartva. A győztesek között hangzavar van; a vesztesek között a kétségbeesés szomorú csendje honol. Ez minden, amit az oly sok ősi államba és nemzetbe szerveződött európaiak és a germán faj elért, egymást darabokra tépve, mindenütt pusztulást okozva. (...) Uraim, ők visszatérhetnek.” (Winston Churchill, Zürich, 1946.)

Az Európai Parlament ülésterme Strasbourgban

og

„Eljön majd a nap, amikor a fegyverek a ti kezetekből is kiesnek! Eljön majd a nap, amikor a Párizs és London, a Szentpétervár és Berlin, a Bécs és Torino közötti háború pont olyan abszurdnak és lehetetlennek fog tűnni, mint ma egy háború Rouen és Amiens vagy Boston és Philadelphia között. Eljön majd a nap, amikor ti, Franciaország, Oroszország, Anglia, Németország, ti a földrész minden nemzete egy magasabbrendű lényeggé olvadtok össze és megteremtitek az európai testvériséget, anélkül, hogy elveszítenétek sajátosságaitokat és dicső egyéniségetek.” (Victor Hugo megnyitó beszéde az 1849 augusztusában tartott békekongresszuson.)

ică

3

Di

5

Ed

itu

ra

„A politikai határok lenyűgöző történelmi és etnikai fejlődés valamint az évszázados nemzeti egységvágy eredményei, és biztos, hogy senkinek sem jutott volna eszébe ezeket megkérdőjelezni. Régebb ezeket véres vagy dinasztikus házasságokkal változtatták meg. Ma elégséges ezeket semmisnek nyilvánítani. Európai határainknak egyre kevésbé kellene meggátolniuk az eszmék, tapasztalatok és javak cseréjét. Az elavult nacionalizmusok helyére a jövőben a nemzetek közötti szolidaritás érzésének kell kerülnie. A nacionalizmus érdeme az államon belüli hagyomány és a szilárd belső szerkezet kialakítása. Erre a régi alapra kell ráhelyezni az új építményt. Ez az állam fölötti állam nemzeti alapokon fog nyugodni. Ezáltal nem tagadja a dicső múltat, de a nemzeti energiák újjászületnek az új állam szolidaritásának közös szolgálatában.” (Robert Schuman az európai integráció és a nemzeti történelem viszonyáról in Hagen Schulze: Állam és nemzet az európai történelemben. 1996.)

Állam és politika

„Európa szétdaraboltsága egyik állandó és egyre fontosabb oka minden – politikai, gazdasági, katonai – téren jelentkező gyengeségének. Az erőforrások közös használata a bőség, a hatalom és a béke garanciája lesz. (...) Most nincs más feladatunk, mint a többi európai állammal együtt keresni és megtalálni a konkrét és időszerű problémákra a megoldást. Mi keresni fogjuk, nem csupán elméleti, hanem gyakorlati szükségletek által is vezérelve.” (Robert Schuman, Strasbourg, 1950.)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Határozzátok meg a XX. század eleji nemzetállamok fejlődése és a két világháború kirobbantása miatti felelősség közötti kapcsolatot. 2. Elkerülhető lett volna a két világégés? Vitassátok meg. 3. Jelöljétek meg az II. világháború következményeit az európai államokra nézve. Döntsétek el, hogy a Schumanterv milyen mértékben eredményezheti az összetűzések elkerülését. 4. Szervezzetek vitát a közösségi intézmények és a nemzeti kormányok közötti erőviszonyról. 5. Eltűnnek-e az európai nemzetállamok az egységes Európában? Érveljétek saját álláspontotok mellett.

75


III. rész

A MODERN ROMÁN ÁLLAMISÁG FEJLŐDÉSE

A Román Királyi Ház címere

1

Ed

itu

ra

Di

da cic

„A király mély vallásos meggyőződésből, anélkül hogy ezért akárkitől is hálát várna, széles körben és tapintatosan adakozott, kegyes volt az elesettekhez és szegényekhez, még azokhoz is, akik önhibájukból lettek földönfutóvá. Fáradhatatlanul dolgozott, kitartó és jártas volt a belügyekben, maradéktalanul tiszteletben tartotta a törvényt egy olyan országban, ahol most is könnyedén lábbal tiporják azt, a harcban eltökélt és bátor volt, jó volt a gonoszok között, adakozó az ország intézményeinek javára – ahogyan a régi bojárok és vajdák adakoztak az egyháznak és a kórházaknak, és amit ma vonakodnak megtenni utódaik –, zokszó nélkül vetette alá magát a királysággal járó nehéz és sokrétű feladatnak, egész életében küzdött saját és mások önzése és az anarchiához vezető túlzott individualizmus ellen, bölcs tanításaival és főként példás életével utat mutatott a román nép és állam felemelkedéséhez. Ezért emléke örökké élni fog.”

ăş iP

ed ag

og

ică

A XIX. század második felében alapított román állam a nyugateurópai államok fejlődési mintáját követi. A román államokat is megérintik a felvilágosodás eszméi, a román politikai köztudatban gyökeret ver a szabadság, igazság és egység gondolata. A románok többségét felölelő egységes és erős állam megalapítása már az 1848-as forradalmárok egyik vezérgondolata volt, majd ugyanez lett a XIX. század második felének alapvető politikai célkitűzése. A folyamat első szakaszához tartozik Alexandru Ioan Cuza kettős megválasztása (1859), az új állam nemzetközi elismerése és Románia első kormányának megalakítása. Akárcsak Olaszország esetében, a területi egység megvalósítása és a nemzeti függetlenség kivívása kéz a kézben haladtak. A közel öt évszázados török hódoltság az 1877–1878-as orosz–román–török háborúval véget ért. A román, olasz és német nemzetállamok kialakulási folyamata közötti párhuzam eddig a történelmi pontig érvényes. Míg Németország és Olaszország az állam fejlődésének második, terjeszkedő szakaszába lépett, addig Romániában a XIX. század végén és a XX. század elején az állam megerősítése a cél. Külpolitikai téren az állami konszolidáció egyik mozzanata az elszigeteltségből való kitörés és Románia csatlakozása a Hármas Szövetséghez. A folyamat belpolitikai része sokkal nehézkesebb volt, ugyanis meg kellett alapítani és folyamatosan erősíteni kellett az állam alapintézményeit, a többpártrendszert és egy szilárd alapokon nyugvó nemzetgazdaságot kellett létrehozni. Ami a nemzeti érdeket illeti, Románia a területi egység kiteljesítésére készülődött. Ez a célkitűzés be is teljesült az első világháború végén, amikor a besszarábiai (Basarabia), bukovinai (Bucovina) és erdélyi (Transilvania) románok képviseleti szervei, majd népgyűlései eldöntötték a „hazával való egyesülést”. Ezáltal az 1918-as év úgy tekinthető, mint az állami fejlődés első szakaszának záróköve. Az első világháború és az 1929–1933-as nagy gazdasági válság a román állam alakulását is befolyásolta. A háború okozta gazdasági és társadalmi problémák és a gazdasági válság miatt az állam szerepe a gazdaság és közélet irányításában jelentősen megnőtt. A válság alatt és után is a kormány önkényesen hozott politikai döntéseket, melyek 1938ban a demokratikus színezetű rendszer összeomlásához vezettek. A ’30as években, ahogyan Európában és világszerte, Romániában is a szélsőjobb politika előretörése észlelhető. A Vasgárda által kínált politikai alternatíva nem csupán a politikai viták fokozódását, hanem túlfűtött erőszakot is hozott. „Karizmatikus vezetők” próbálták meggyőzni a román népet is, hogy az összes elégedetlenségre a hagyományos értékekhez való visszatérés és az idegen elemek (zsidók, magyarok, romák) kiiktatása a megoldás. Nem hagyhatjuk azonban említés nélkül, hogy a demokratikus román politikai erők és a baloldal megpróbált a szélsőjobbnak ellenállni. Románia csupán a második világháború kitörésének előestéjén engedett

(Ioan Bogdan: I. Károly királyról és a közoktatásról tartott megnyitó beszéd. 1914.)

76

Állam és politika


III. rész

da cic

ăş iP

ed ag

„Románia a nacionalizmus betegségétől szenvedett és szenved napjainkban is. A nacionalizmus mérgezte meg az egész román kultúrát és lelket. Ez a legszörnyűbb erkölcsi betegség, amelyet csak a sebész szikéje tud eltávolítani. (...) A nacionalizmus miatt – amely végső soron egy fajta értelmiségi elutasítás és tehetetlenség – a román kultúra nem tudott belépni az egyetemes értékek világába és beteges, provinciális kultúra maradt. Az elmúlt évtizedekben oly sokat hangoztatott «etnikai sajátosság» eszméje ugyanolyan nagy szerencsétlenség volt (...), mint a Németországgal kötött katonai szövetség: megbénított minden lendületet, megakadályozott mindenféle nyitást (...), mindennemű szabadságot és a szellemi életben bármiféle megnyilvánulást. (...) A nemzeti eszme helyét a hazaszeretetnek kellene átvennie, amely sokkal gazdagabb, melegebb, humánusabb és termékenyebb eszme. A román nacionalisták pedig legyenek újra patrióták. (Eugen Ionesco: Harc az egész világ ellen. Humanitas, 1992.)

A Vasgárda tüntetése, a szélsőséges nacionalizmus romániai megnyilvánulása

og

2

ică

a totalitarizmusnak. Annak ellenére hogy feladta a demokrácia alapelveit, a II. Károly-féle rendszer nem volt totalitárius jellegű, és az ország külföldi szövetségei 1940-ig megmaradtak. A román állam csak később lépett a parancsuralmi szakaszba, sajnálatos módon azonban nagyon hosszú időre, hiszen a világháború lezárását követően nem a demokrácia tért vissza jogaiba, hanem egy újabb totalitarizmus – a kommunizmus – következett.

l

itu

l

A két világháború közötti időszakot a hagyományos liberális demokrácia hívei és a demokráciát minden baj forrásaként hirdető antidemokratikus erők közötti harc határozta meg. A huszadik századi Európán végigsöprő nagy gazdasági és katonai válságok a közvetlen állami beavatkozás megerősödéséhez vezettek a gazdaság és a társadalom terén. Másfelől az egységes Európa ötletének gyakorlatba ültetése megfelelő megoldást jelentett a földrész belső problémáinak megoldására és támogatást a globalizálódó világgazdasági verseny ellensúlyozásához.

Ed

l

mEG

ra

JEGYEzd

Di

Munkássztrájkok és tüntetések, a rossz gazdasági helyzet hozadékai

Állam és politika

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG Tanulmányozzátok figyelmesen a dokumentumokat és oldjátok meg a következő feladatokat: 1. Idézzétek fel a királyságról alkotott képet, ahogyan ez a XIX. század fordulóján a köztudatban élt. 2. Érveljetek I. Károly fejedelem, majd király uralkodása mellett vagy ellen. Ezután, a felhasznált érveket hasonlítsátok össze az uralkodása idején történt eseményekkel. 3. Vitassátok meg saját érveitekkel I. Károly kormányzását a román állam megalakulása és megszilárdulása szempontjából. 4. Melyek azok a két világháború közötti román történelmi események, amelyek alátámasztják Eugen Ionesco véleményét a nacionalizmusról? 5. Léteznek-e változatai a nacionalizmusnak napjainkban? Ha igen, van-e ezeknek bármilyen kapcsolata a nemzetállamok létrejöttével?

77


R ománia a II. világháború után

III. rész

ică

AZ ORSZÁG SZTALINIZÁLÁSA

og

da cic

1944. november 14. „Számos panasz érkezik hozzám: a kőolajiparban dolgozók küldöttsége panaszolja, hogy az oroszok elvittek majdnem 2000 vagon anyagot a frontra, ezért csökkenni fog a termelés. (...) Annak ellenére, hogy a jelenlegi kormányt politikusok alkotják, semmit sem valósítottunk meg, mivel a kormánytagokat jobban érdekli a politika, mint az államügyek igazgatása. (...) A kommunisták a Moszkva által megszabott tervet követik és tüntetésekre hívják a munkástömegeket. A kommunista minisztereket saját tárcájuk ügyei nem érdeklik, ugyanis teljesen lekötik őket a gyűléseken és tüntetéseken mondandó gyújtó hangú beszédek megírása.” (C. Sănătescu: Napló. 1993-as kiadás.)

ed ag

1

Még a felületes elemzés is rátapint a háború utáni korszak összetéveszthetetlen jellemzőire: egyrészt észlelhető az 1944. augusztus 23-án hatalomra jutottak törekvése a régi demokrácia újjáépítésére az 1923-as Alkotmány részleges visszaállításával, amely törvényesítette a politikai pluralizmust és a polgári szabadságjogokat, ez idő alatt a román hadsereg óriási anyagi és emberáldozatok árán részt vett a háborús műveletekben, másrészt kihasználva a szovjet csapatok nyújtotta védelmet és a politikai élet demokratikus átszerveződését, a Román Kommunista Párt (RKP) növelte taglétszámát és demagóg populista politikai szólamokkal, amelyben gyakran fellelhető a társadalmi igazságosság és egyenlőség gondolata, népszerűségre tett szert. Az RKP az ország azonnali felszabadításának – a Vörös Hadsereg oldalán – szószólója lett és ugyanazon év őszétől a földreform legelkötelezettebb támogatója. Románia alapvető kérdéseiben az RKP és szövetségesei, akik a hatalom azonnali megragadásában voltak érdekeltek, a sztalinizációt (a sztálini modellt) választották, ilymódon szembekerültek a „történelmi” pártokkal: a Nemzeti Parasztpárttal (vezetője Iuliu Maniu, a korszak legjelentősebb kommunistaellenes harcosa) és a Nemzeti Liberális Párttal. A csatározás fegyverei változatosak, a kormánytól a pártgyűlésekig és a sajtóig terjednek, nagy utcai tüntetéseket rendeznek, amelyek csak 1947 decemberében, a monarchia megdöntésével érnek véget. Az RKP útját a végrehajtó hatalom megszerzéséig a kedvező nemzetközi erőviszonyok is segítették. 1945 elején az Egyesült Nemzetek győzelme elkerülhetetlen. Ebben a helyzetben az RKP vezetőit Moszkvába hívják, azt kérik tőlük, távolítsák el a Rădescu-kormányt (amely a Sănătescu tábornok vezette kormány után került hatalomra) és vegyék át a hatalmat. Annak ellenére hogy a Jaltai Értekezlet elfogadta a felszabadított Európáról szóló nyilatkozatot, Sztálin erélyesen felszólította Mihály királyt, hogy jutassa kormányra a kommunistákat. A belső tényezők és a külső nyomás eredményeként 1945. március 6-án új kormányt neveztek ki dr. Petru Groza vezetésével, amely úgymond „minden demokratikus erőt” felölelt, de amely merőben más volt, mint ami egy szabad választás nyomán került volna hatalomra. A demokratikus és nemzeti meggyőződésű dévai ügyvéd és földbirtokos Groza egy kis parasztpárt vezetője volt, olyan személyiség, aki tökéletesen megfelelt egy olyan kommunista többségű kormány vezetőjének, amelynek elnöke nem kommunista. Az új hatalom átvette Sztálin kezéből Észak-Erdélyt (amely a román hadsereg közreműködésével 1944 októberéig felszabadult) és végrehajtotta a megígért földreformot. Az ellenzék remélte, hogy az Egyesült Államok és Anglia nem ismeri el a Groza-kormányt, és amint törvénytelen felállítása bebizonyosodik, elzárható az út a kommunista hatalomátvétel előtt. Sajnos a „király-sztrájk”

ăş iP

A dr. Petru Groza vezette kormány első ülése

2

Ed

itu

ra

Di

Gh. Gheorghiu-Dej beszéde a Nemzeti Demokratikus Front egyik gyűlésén (1945. január 24.) „Ugyanakkor Erdély (Transilvania) helyzete nem csupán az erdélyieket, hanem az egész román népet érdekli. Ezidáig Erdély nem lehetett teljességgel Romániáé éppen Maniu politikai magatartása miatt, ahogyan ezt a fegyverszüneti egyezmény is mutatja, és a Szovjetunió vezetői nekünk elárulták. Ha már fel van szabadítva, miért nincs Romániához csatolva Erdély? Ezen bizalmatlanság miatt. Ha a demokratizálódás útján haladunk és megnyerjük a nemzetiségek bizalmát, Erdély Romániáé lesz.” (Románia. A politikai élet dokumentumok alapján, 1945. Román történeti szöveggyűjtemény.)

78

Állam és politika


III. rész

3

og

ică

1945. március 7. Egy moszkvai küldöttől kapott 10 pontból álló terv alapján a következő lépéseket kellett megtenni Románia kommunista állammá alakítása végett: „B. A hadsereget jelen formájában fel kell számolni és egy újat létrehozni a Tudor Vladimirescu és Avram Iancu hadosztályokból és a jelenleg szovjet földön szolgáló tisztekből. D. A kis gazdaságokat fel kell számolni, a parasztokat föld, gépek és jószág nélkül kell hagyni, hogy beszippantsa őket a kolhozrendszer. E. A király mondjon le és az uralkodó családját száműzzék. G. Meg kell szüntetni a történelmi pártokat, tagságukat letartóztatni, kinyírni, elhurcolni. J. A falusi népességet az ipar felé terelni. Románia nagymérvű ipari fejlesztése.” (Okmánytár a román politikai élet történetéhez, 1945. Megjelent 1994-ben.)

ăş iP

ed ag

– az uralkodó ellenállása a kényszerűségből kinevezett kormánnyal szemben – eredménytelen maradt. Az 1945. november 16–23. között zajló moszkvai konferencián a nagyhatalmak véglegesítették Romániával kapcsolatos terveiket. Az ott született döntések újra a kommunistáknak kedveztek, mivel a dolgok természetes folyamata a visszájára fordult: ahelyett hogy új választásokat írnának ki és elismernék a parlamenti többségből alakított kormányt, törvényesítik a Groza-kormányt, azzal a feltétellel, hogy a kormány tagjai közé bekerül egy-egy liberális és parasztpárti miniszter is. A választások időpontját utóbb kellett kitűzni; hosszas huzavona után végül 1946. november 19-ére esett a választás. A kormány új választási törvényt dolgozott ki, amellyel növelte a választópolgárok számát – szavazati jogot kaptak a nők –, megszüntette a szenátust és újraalkotta a Nemzetgyűlést (Reprezentanţa Naţională), amelyet teljesen a kormánynak rendelt alá. A választások előtti időszakban a kommunisták mindent megtettek, hogy növeljék a rájuk leadott szavazatok számát. Íme, néhány tényszerű észrevétel: az RKP egy olyan koalíció tagjaként nyert, amelyben nem ő volt a legesélyesebb; a király megnyitotta a parlament munkálatait, ezáltal törvényesítette azt, és az Egyesült Államok és Anglia tiltakozása – ezek az országok elítélték a választásokat, mint amelyek nem tükrözik az ország lakosainak valódi politikai akaratát – visszhang nélkül maradt. Az 1946 novemberi választások után kommunista többségű országgyűlés alakult, így a baloldal a törvényhozást is megszerezte.

4

da cic

A Kolozs megyei RKP regionális bizottságának titkos jelentése a Szamos-vidéki országgyűlési választásokról

A megyéből ismert valós adatok alapján pontosan helyre lehetett állítani a valódi adatsort, amely a következő: Választásra jogosultak – 117 704 22,8

18 000 50 000 2 500 2 000

18,6 51,6 2,5 1,9

1 708 706

65 807

67,9

14 971 10 766 1 146 1 779

15,4 11,1 1,2 1,8

1 708 776

1,7 0,9

Di

22 000

Hivatalos szám %

1,7 0,9

(Választási stratégiák és politikák az 1946. XI. 19-i országgyűlési választásokon. Románia történelme szövegekben.)

Ed

5

%

itu

DPT Magyar Népi Szövetség Maniu pártja Brătianu pártja Lupu féle párt Az általunk javasolt három független lista Érvénytelen

Valós szám

ra

Elnevezés

Az RKP által létrehozott választási szövetség, a Demokratikus Pártok Tömbje (DPT) a hivatalos statisztikák szerint a következő mandátumokat szerezte meg: Szociáldemokrata Párt – 80 Nemzeti Liberális Párt (Gh. Tătărescu) – 75 Ekésfront – 70 Kommunista Párt – 61 Nemzeti Néppárt – 25 Nemzeti Parasztpárt – 21 (St. Neagoe nyomán, Románia politikai történelme 1944–1947 között, 1966.)

Állam és politika

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Olvassátok el az 1. szemelvényt és mondjátok meg, igaz-e vagy hamis a miniszterelnök kommunistákról tett kijelentése! Érvekkel támasszátok alá véleményeteket. 2. Mutassatok ki kapcsolatot Gheorghe Gheorghiu-Dej nyilatkozatai és azok között a feltételek között, melyeket Észak-Erdély visszaadásáért a Szovjetunió a királlyal szemben támasztott. Milyen célkitűzései voltak a kommunista vezetőnek? Miért mutatott hajlandóságot Sztálin, hogy a Groza-kormány kinevezésért cserébe, észak-erdélyi területtel jutalmazza Romániát? 3. Alakítsatok három csoportot és tanulmányozzátok a 4. és 5. szemelvényt! Kik a választások igazi győztesei? Magyarázzátok meg, miért fosztották meg őket szavazataiktól. Állapítsátok meg a Demokrata Blokkon (ahogy akkoriban a köznyelv nevezte a baloldali tömörülést) belüli erőviszonyokat és a kommunisták helyét a szövetségen belül. Vajon miért mondtak le az elsőbbségről a kisebb pártok?

79


III. rész

2

Ed

itu

ra

ică

og

Di

da cic

„Megérkeztünk a Kiseleff sugárúti házba. (...) Groza kedélyesen mosolyogva mondta. «Egy közös megegyezéssel történő házasság felbontásáról szeretnénk beszélgetni.» «Milyen válásról van szó?» Akkor Groza magyarázatok sorozatába bonyolodott bele arról, hogy a monarchia a modernizáció útjában áll. Marhaság. Ha a monarchia nem tartotta volna be a demokrácia játékszabályait, ők sem jutottak volna el ilyen könnyen hozzám. Azután egy papirost nyújtott át. Egyre jobban tiltakoztam, hiszen ott helyben kérték beleegyezésemet. Visszavonultam a dolgozószobámba, ahol értesemre adták, hogy a telefonvezetékeket elvágták, a palotaőrséget letartóztatták, és hogy egy lövésre kész tüzéralakulat célpontjában állunk.” (Mircea Ciobanu: Beszélgetések I. Mihály román királlyal. 1997.)

ed ag

„Megjelentünk a jelölt órában Mihály és Groza találkozóján a Kiseleff sugárúti villában. Tekintve, hogy csak Groza volt bejelentve, arra kérte a kamarást, hogy jelezze a Királynak, miszerint én mint a nép képviselője kísértem el. (...) Mihály beleegyezett, és Groza hosszas beszédbe fogott, anélkül, hogy egyértelműen tisztázta volna jövetelünk célját. Mihály feszülten hallgatta, nem értette, hogy mit akar a miniszterelnök. Akkor kivettem a lemondási okmányt Groza kezéből és megkértem Mihályt, hogy olvassa el és írja alá. Mihály habozott. (...) Attól tartottam, hogy Mihály segítséget fog kérni, és erőszakkal kell fellépnünk, ami egyenlő lett volna a politikai kudarccal.” (Gheorghiu-Dej beszámolója A történelem iratai 1997/11. számában.)

1947 februárjában aláírták a párizsi békeszerződést, Romániát nem ismerték el hadviselő félként, és [a kormány] a Marshall-tervben való részvételt elutasította. Mindezek hozzájárultak a régi rendszer gyors eltörléséhez. Az utolsó ellenállókat rendre félreállították. A Nemzeti Parasztpárt vezetőit, élükön Iuliu Maniuval, árulással, az angol és amerikai titkosszolgálatokkal való összejátszással és a Groza-kormány megdöntését célzó szervezkedéssel vádolták s életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. A liberális klubot betiltották, és november 6-án kizárták a kormányból a Tătărescu-csoport tagjait, akik csak addig lehettek útitársak, amíg a szövetségi kormány látszatát meg kellett őrizni. Ezzel a politikai pluralizmust felszámolták, és megnyílt az út az egypártrendszer és a munkásosztály diktatúrája előtt. Csupán a hatalom nélküli monarchia maradt még, végül az egyfajta száműzetésben Sinaián élő királyt Bukarestbe (Bucureşti) hívatták és 1947. december 30-án lemondatták. Amint befejezte a régi politikai rendszer és intézményeinek szétzúzását, az RKP folytatta Románia szovjetizálását, ráerőltetve a totalitárius államot és a társadalom fölötti teljes ellenőrzést. Az éppen vakációzó országgyűlés 45 perc alatt törvényesítette a december 30-i államcsínyt és kikiáltotta a Román Népköztársaságot, amelynek „gazdája” az RKP-ből és az SZDP-nek a kommunisták elsőbbségét elismerő frakciójából született Román Munkáspárt lett. Az 1948-as és 1952-es alkotmányok törvényesítették az új politikai rendszert. Az új hatalom elsődleges problémája az ellenállás minden formájának megtorlása volt, ennek érdekében a Szovjetunió közvetlen támogatásával és szakemberei segítségével 1948 augusztusában megszervezték a Népbiztonsági Vezérigazgatóságot (Direcţia Generală a Securităţii Poporului), amelynek feladata a „demokratikus vívmányok” – azaz a kommunisták által megszerzett hatalom – védelme volt. Egy évvel később az Állambiztonság kiegészült a Milícia Vezérigazgatóságával (Direcţia Generală a Miliţiei), amely a rendőrség és a csendőrség helyébe lépett és saját fegyveres testülettel rendelkezett. A fenti intézmények teljes személyi állománya napnál világosabban mutatja az erőszakszervek hatalmát: több mint 4000 tiszt működik az Állambiztonság országos és tartományi igazgatóságain, 40 000 milicista és több mint 55 000 tiszt és katona teljesít szolgálatot, akiket teljes fegyverzettel (tűzérséggel, harci járművekkel) vettek át az állambiztonság erői. Az igazságszolgáltatás is hasonló feladatokat kapott és egészében alá volt rendelve a párt és állam hatalmának. Az új hatalom gazdasági célkitűzései sem kevésbé ambiciózusak: elsőként a régi piacgazdaságot kellett központosított gazdasággá átalakítani, párhuzamosan a termelő eszközök államosításával. A mezőgazdaságban is hasonló folyamatok következtek. A falvak társadalma nagyon változatos volt, és a parasztok erősen ragaszkodtak a földhöz, ezért a kommunisták óvatosan terveztek. A kollektivizálás meghirdetése (az RKP Központi Bizottságának 1949. március 3–5-i ülésén) az ellenállókkal szembeni megtorlás kezdetét is jelentette.

ăş iP

1

RKP-vezetők egy gyűlés elnöki testületében (1948), Gheorghiu-Dej a mikrofon előtt.

80

Állam és politika


III. rész

3

og

ică

„Alapjában véve a román államkommunizmusnak kevés politikai rejtélye van. Még a levéltárak anyaga nélkül is (...), a tényeket ismerjük, ha nem is eléggé: a kommunista rendszer szétzúzta és megszüntette a magántulajdont, bevezette a politikai önkényt és a védelem nélküliséget, mint az igazságszolgáltatás alapelvét (...), bátorította és díjazta az egyéni megalkuvást, a szolgalelkűség lett a társadalmi felemelkedés alapja, a hazugság és a besúgás hazafias kötelességé vált.” (Traian Ungureanu: A Szekuritátéról. Románia, a „mintha” országa. 2006.)

ăş iP

ed ag

Az állami propaganda által kitűzött célokkal – az életszínvonal és jólét növelése, központosított gazdaság – ellentétben, az iparosítás és kollektivizálás az anyagi és emberi erőforrások teljes alárendelését jelentette. Miután magukhoz ragadták a gazdaságot, a civil társadalom következett: az értelmiségre és a szellemi életre egyre nagyobb nyomás nehezedett. Emberek tízezreit, többnyire a régi rendszer elitjét meghurcolták: börtönbe vetették, deportálták, kényszermunkára küldték vagy kényszerlakhelyre száműzték. Az áldozatok pontos számát csak úgy állapíthatjuk meg, ha a meghurcoltakhoz hozzáadjuk családtagjaikat is, ugyanis azok fedél és egyéb javaik nélkül maradtak. A sztálinizmus kiterjedt a kultúrára is, ahol csak az számított értéknek, ami a hivatalos ideológia kánonjait szolgai módon követte. A „nacionalizmussal” vagy „kozmopolitizmussal” vádolt szerzők könyveit kivonták a könyvtárakból, a dekadensnek ítélt képzőművészeti alkotások eltűntek a kiállításokról, és betiltották mindazokat a zenei műveket, melyekben a jelenkori szerző nem az ország „új arcát” ábrázolta. A társadalomtudományokat – filozófia, történelem, szociológia – megcsonkították, ismert tudósokat tiltottak ki az egyetemekről, sokan közülük börtönben haltak meg. Gh. Brătianu történész egyike a kommunista börtönök áldozatainak (A kép a máramarosszigeti börtönben készült.)

4

Di

da cic

„«Az ügynökséggel való munkáról szóló irányelv» részletesen leírja az állambiztonság tisztjei által követendő eljárást a besúgók beszervezésében. (...) Az operatív tiszt, akinek feladata a besúgóhálózat kiépítése, összegyűjtötte a beszervezendő jelöltek adatait, majd alaposan és egészében megvizsgálta azokat. A következőket állapította meg: a) a személy adatai, kapcsolatai a munkahelyen és otthon, b) iskolai és politikai felkészültsége, politikai véleménye és megnyilvánulásai, c) adatok az adatgyűjtő munkához megkívánható készségeiről és képességeiről (intelligencia, a megszerzett értesülések összekapcsolása, a bizalom megnyerésének képessége stb.), d) a leendő besúgó negatív vonásai (erkölcsi züllés, locsogás stb.), e) adatok 1944 előtti és a jelenlegi bűnügyi nyilvántartásából. Miután ezen adatokat részleteiben tanulmányozták, eldöntötték (...) a beszervezés módját.” (M. Oprea: Betekintés a szekuritáté gépezetébe. Részlet a Miért kell elítélni a kommunizmust? c. kötetből. 2006.)

5

ra

A Román Munkáspártnak juttatott anyagi támogatás: Az állami költségvetésből juttatott támogatás (lejben)

Az állami költségvetésből juttatott támogatás (%-ban)

1951

11 621 227 060

11 000 000 000

95,51 %

1955

585 434 000

itu

Az RMP költségvetése (az azévi árfolyamon lejben kifejezve)

Év

84,88 %

748 619 500

589 732 000

78,77 %

1960

804 309 500

601 220 000

74,75%

1964

835 000 000

625 000 000

74,85%

1965

887 400 000

609 000 000

68,63%

Ed

496 934 000

1956

(Nicoleta Ionescu-Gură: Az RMP KB nómenklatúrája nyomán. 2006.)

Állam és politika

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. A 3. szemelvényből kiindulva soroljátok fel a kommunista rendszer jellemzőit. Válasszatok ki egyet és fejtsétek ki bővebben, 10–15 sorban, a történelmi forrás felhasználásával. 2. A 4. szemelvényből kiindulva oldjátok meg a következő feladatokat: a) Milyen céllal szervezte be a Szekuritáté a besúgókat? b) Rajzoljátok meg a besúgók jellemét a felsorolt kiválasztási szempontok alapján. 3. Írjatok 1–2 oldalas esszét az állam és a kommunista párt (RMP/RKP) viszonyáról, figyelembe véve az 5. szemelvénybe foglalt statisztikai adatokat.

81


A NEMZETI KOMMUNIZMUS ÉS AZ ANTIKOMMUNISTA ELLENÁLLÁS

1

Di

da cic

l A cenzúra – olyan politikai, vallási, katonai vagy közigazgatási tevékenység, mely korlátozza azoknak az információknak, véleményeknek, eszméknek (tágabb értelemben az intellektuális titoknak) a hozzáférhetőségét és terjesztését, amelyeket a közönségnek jogában állna megtudni; teszi mindezt az adott időben egy kizárólagos és védelmezett értékrend nevében. l A kommunista propaganda a közvélemény ellenőrzésének és irányításának egyik legfontosabb eszköze volt. Miután a személyiség a cenzúra segítségével úgynevezett tabula rasa [=tiszta lap] lett, a propaganda újraépítette és újraértékesítette a korábban szétzúzott részleteket. Kezdetben a propaganda csak a kommunista ideológiára korlátozódott, idővel megalkotta a vezér karizmatikus álarcát is. (Tiberiu Troncotă: A kommunista Románia. Propaganda és cenzúra. 2006.)

ăş iP

Propaganda-plakát (1960)

ed ag

og

ică

A desztalinizáció hullámai végül Romániát is elérték. Az előbbi fogalom csupán a rettegett szovjet zsarnok túlkapásainak (a személyi kultusznak és az önkényes vezetési stílusnak) az elítélését takarja, nem pedig totalitárius államgépezet és intézményei felszámolását. Az új helyzet befolyásolta a kommunista és munkáspártok tömbjéről kialakított képet. Albánia és a népi Kína azonban rögtön szembefordult a desztalinizációval. Gheorghe Gheorghiu-Dej új taktikai megközelítéssel akarta folytatni a sztálini programot, amelynek követéséről az RMP III. kongresszusa (1960 júniusában) döntött. Az ötvenes években elmélyített szakadékot, mely a pártállam és a nép között tátongott, igyekezett elfedni, és feledtetni kellett azt a gerinctelen hajbókolást, mely a román pártvezetést jellemezte Sztálinnal és a szovjet modellel szemben. A ’60-as években a párt ideológusai először kezdik hangoztatni az autonómia, függetlenség, a belügyekbe való be nem avatkozás elveit és a szocializmushoz hagyományos nemzeti értékeket társítanak. Minekutána Bukarestben, Pekingben és Moszkvában többoldalú tárgyalásokat folytatott a „testvérpártok” vezetőivel, az RMP vezetői 1964-ben úgy döntenek, hogy a saját út demonstrálására kiadják az „Áprilisi Nyilatkozatot”, amelyben a szovjet gazdasági és politikai egyeduralom ellen, a függetlenség, egyenlőség, a be nem avatkozás és a kölcsönösen előnyös együttműködés mellett foglaltak állást. Bizonyítandó, hogy nem csupán gesztusértékű nyilatkozatról van szó, a kommunista hatalom többezer politikai foglyot helyezett szabadlábra és kezdeményezte a nemzeti értékek felelevenítését, az addig mellőzött csúcsértelmiségieket újból nyilvánossághoz juttatta. A megtorlás viszonylagos enyhítése sokakat a kommunisták mellé állított, holott nem kellett volna senkit sem megtévesszen. Alapjában véve semmi sem változott a politikai rendszer lényegét tekintve. A szabadság-illúziót és szimpátiahullámot a honi kommunista vezetők sajátították ki. 1965 tavaszán a bukaresti kommunista vezér, Gheorghe Gheorghiu-Dej rövid szenvedés után elhunyt, helyét Nicolae Ceauşescu (1918–1989) foglalta el. Az utódlás számos legendát szült. Biztosra vehető, hogy az új pártvezért elődje nem látta volna szívesen ebben a tisztségben, de a Gheorghiu-Dej halála utáni versengésben az újdonsült első titkár megszerezte a pártapparátus – nómenklatúra – támogatását, mivel ennek tagjait sikerült az addig betöltött tisztségei megtartásával leköteleznie. Számottevő politikai múlt hiányában (ui. kommunista szokás szerint eleddig alig tűnt ki a pártvezér kíséretéből, hacsak azt nem számítjuk, hogy Moszkvában sokoldalú katonai kiképzést kapott és ő vonta össze 1958-ban a kolozsvári Babeş és Bolyai egyetemet), Ceauşescu kezdettől fogva saját imázsának – hírnevének – építésén munkálkodott, kisajátítva a Dej-féle reformok hozta népszerűséget.

Ed

itu

ra

l „A politikai bikkfanyelv háromszorosan is szükséges. Először is kényszeríti az ideológiát, hogy mindent elborítson és hatalommá váljon. Majd ezt a hatalmat a társadalom számára kikerülhetetlenné teszi: kijelöli az utat, amelyet a lakosságnak követnie kell és ugyanezzel a beszédmodorral élve, tulajdonképpen hitelesíti a bükkfalnyelvet. Végül a hatalom egyenesen arányos az ideológiai dogmákkal és a lehetséges eretnekeket semlegesíti, mielőtt azok ellenzékké válhatnának.” (F. Thom: A bikkfanyelv. 1987.)

82

Állam és politika


og

Charles de Gaulle a Bukaresti Egyetem előtt (1968)

3

ra

Di

da cic

ăş iP

ed ag

Ceauşescu felívelése az RKP 1965-ben megtartott IX. Kongresszusához köthető, egy olyan pillanathoz, amikor a nagy kommunista pártok között viták zajlottak, és az európai szocialista államokban gazdasági pangás volt észlelhető. Ekkor a bukaresti vezér nagy reformerként tűnt fel, kinyilvánította a függetlenséget (az iparosításra és saját erőforrásokra támaszkodva), meghirdette a nemzet társadalmi és etnikai homogenizációját, a belügyekbe való be nem avatkozást és ezáltal távolmaradt a kommunista táboron belül zajló nagy ideológiai vitáktól, deklarálta a Párt és főtitkára (korábban ugyanis a párt elsőszámú vezetője „csak” első titkár volt) körüli rendíthetetlen egységet. A Moszkvából érkező utasításokkal szembeni engedetlenséget széles nyugati irányú nyitás követte. Mindezekhez társult a lazítás a kulturális életben. Egy időre feladták a „szocialista realizmus” dogmáit, és a nyugati minták újra a figyelem középpontjába kerültek jelentős műfordításokon, tudományos és művészeti kapcsolatokon keresztül. A mindennapi élet is megváltozott, a túlélésre berendezett életmódot elviselhetőbb váltotta fel, amelyben lehetőség nyílt egy öröklakás vagy gépkocsi megszerzésére, a lakások bebútorozására vagy külföldi – csak szocialista országokban való – nyaralásra, szervezett, sőt egyéni utazásra. Bukarestbe folyamatosan jöttek a világhatalmak vezetői: Franciaország elnöke, Charles de Gaulle, Nixon és Ford amerikai elnökök, és Ceauşescu ellátogatott párt- és államfőként az USÁ-ba és Nyugat-Európába, utóbb a harmadik világ országaiba. Figyelmesebb elemzés során azonban kiderül, hogy mindezek nem változtatták meg a társadalom fölötti pártellenőrzést és nem hozták el a többpártrendszert és a demokráciát. A nyitás rövid ideig tartott, hamarosan visszatértek a régi beidegződésekhez. Egyébként még a legjobb éveiben is, mint amikor a Varsói Szerződés csapatai lerohanták Csehszlovákiát (1968. augusztus 21.), Ceauşescu csupán a Szovjetunió azon igényének mondott ellen, az ún. Brezsnyev-doktrínának, mely a szocialista tábor összes államát Moszkva politikájának rendeli alá. Sosem támogatta a demokratikus szocializmust (Csehszlovákia) vagy az áttérést a tervgazdaságról a piacgazdaságra (Magyarország).

ică

III. rész

Ed

itu

„Ceauşescu elődjétől, Gheorghiu-Dejtől örökölte a dinamikus gazdaságot, a nemzeti konszenzus alapjait és a növekvő nemzetközi megbecsülést. Ceauşescu örökölte Dej politikai tőkéjét is, amelyet a Hruscsovval történt összetűzésével szerzett. Mi több, elődjéhez képest, ő nem vett részt az ’50-es évek eleji sztálinista tisztogatásokban. Ezek következtében színlelni tudott egy meggyőződésmentes desztalinizációs játszmát, anélkül, hogy aláaknázná saját párton belüli pozicióját. Vezetésének első szakaszában (1965–1971) megpróbált létrehozni egy eredeti szintézist a csatlós helyzetéből való szabadulás és a desztalinizáció között. Hogy vállalkozása sikerében biztos legyen, megszerezte a párt másodvonalbeli embereinek támogatását, azokét, akik Gheorghiu-Dej hűbéreseinek helyére pályáztak.” (Vladimir Tismăneanu: Az örökkévaló sztálinizmus. 2005.) Állam és politika

2

„– Dej halála előtt vagy után javasoltátok? Ion Gheorghe Maurer, a párt második embere abban az időben: – Amiután Dej meghalt. – Senki sem ellenezte? – Senki sem mondott semmit. – Miért? Mert azt sejtették, hogy Dej beleegyezett, mert tisztelték Ceauşescut vagy mert ez volt a szokás? – Azt hiszem azért hallgattak, mert ez volt a szokás. És ott, gondolván, hogy előzetes megállapodás is volt, egymásra néztek, hallgattak és «igennel» szavaztak.” (L. Betea: Maurer és a tegnap világa. 2005.)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Milyen viszony létezik a cenzúra és a propaganda között? Nevezzetek meg egy-egy olyan neves értelmiségit, aki támogatta, illetve aki szembeszállt a pártpropagandával. 2. A 2. szemelvény alapján elemezzétek: mennyire volt törvényes N. Ceauşescu megválasztása? Írjatok 10–15 soros szöveget a legitimitásról (törvényességről) a diktatúrák és demokráciák vonatkozásában. 3. A 3. szemelvény alapján értékeljétek Gh. Gheorghiu-Dej örökségét. Mi késztette utódját arra, hogy összekapcsolja a moszkvai csatlós helyzetéből való kiválást és a desztalinizációt?

83


1

da cic

„Nemrég élénk nyüzsgést észleltem egy iskolai pionírszobában. – Hol van a tavalyi jelszó? Tegyük ki! A pionírosztag jelszaváról volt szó: «Egyetlen osztályismétlő se legyen az osztályban!» Nagyon tetszett az elnök hozzáállása. – Ne keresse az elvtárs. A szöveg elavult! – Másikat írtunk: «Egyetlen 7-nél kisebb jegyet se!»” (M. Sântimbreanu nyomán, Beszélgessünk osztálynapló nélkül. 1981-es kiadás)

ăş iP

A kőolajvegyészet – a pártpropaganda szerint egy eredményes ágazat

ed ag

og

ică

Az ázsiai (kínai) modelltől megihletve, felbátorodva – teljes ideológiai ellenőrzés és a hatalom összpontosítása –, Ceauşescu elég népszerűnek érezte magát ahhoz, hogy kisajátítsa az államelnöki tisztséget is, ezáltal személyén keresztül is hivatalosította a pártállam mindenhatóságát. A ’70-es évek közepére Ceauşescu rendszere a lejtőre került. Az eszelősen erőltetett iparosítás – az ágazatnak juttatták a nemzeti jövedelem 30%-át – olyan kolosszusok születéséhez vezetett, amelyek hatalmas energiafalóknak bizonyultak, emellett nem a piaci kereslet igényeihez igazodó, hanem silány termékeket állítottak elő, ezeket aztán a többi szocialista államra (vagy a harmadik világ országaira) sózták, akik viszonzásul, hasonlóval kedveskedtek Romániának. A mezőgazdaság sem volt jobb helyzetben. Állandó munkaerőhiánnyal küszködve (ugyanis a munkaerőt az iparvárosok felé terelték) és alacsony gépesítési fokkal rendelkezve, csak annyit termelt, amennyit a kivezényelt katonák, diákok és közalkalmazottak begyűjtöttek. A természeti csapások (árvizek – 1970, 1975, 1977, 1980, 1981-ben és főként az 1977. március 4-i földrengés) is hozzájárultak a gyenge termésátlagokhoz. Ebben a helyzetben az államadósság megháromszorozódott (az 1977beni 3,6 milliárd dollárról 1981-ben 10,2 milliárdra ugrott), és Románia ezek átütemezését kérte. Végül Ceauşescu úgy döntött, hogy a teljes hitelt törleszti, és a Nemzetközi Valutaalap ajánlatára csökkentette a árubehozatalt és növelte a kivitelt. A következmények azonnal megmutatkoztak. A legfontosabb élelmezési cikkek eltűntek a piacról (miközben a pártpropaganda kulisszái mögött kidolgozták „a racionális élelmezési programot”, amelyből éppen az alapélelmiszerek hiányoztak). Néhány év alatt az élelmiszerhiány annyira elhatalmasodott, hogy a racionalizálás címén újra be kellett vezetni a jegyrendszert (mint a negyvenes–ötvenes években). Ezt követte a villamosenergia-takarékosság, ami szintén a lakosság és a szolgáltatások rovására történt. A ’80-as évek kemény telein a villany és fűtés hiányát a tömbházlakók „plusz ruhával” ellensúlyozták, ahogyan Ceauşescu ajánlotta. A városokra sötéltség borult: Bukarestben sötétedés után az ember már alig látta hová lép, ha vonattal utazott, az esti órákban csak a hold és a csillagok világították az utat. A ’80-as évek kudarcai nem tették bölcsebbé az ország vezetőit. A Ceauşescu-korszak ragyogó éveinek hideg- és éhségérzete a legalapvetőbb polgári szabadságjogok hiányával társult: a társadalmat továbbra is totális ellenőrzése alá vonta a pártállam. Ne gondoljunk az ’50-es évek durva és közvetlen terrorjára, az Állambiztonság módszerei kifinomultak, éberen figyelt mindent. A társadalmat behálózták a besúgók, a „mezei ügynökhadak” (sokakat a beárulással járó előnyök vonzották – jobb állás, külföldi utazás, magasabb bér) órákat töltöttek azzal, hogy oldalak százait töltsék meg a megfigyeltek viselt dolgainak részletes leírásával. Mások szóban jelentettek. A telefonbeszélgetéseket lehallgatták, a hivatalokba ún.

2

Ed

itu

ra

Di

Mihai Dimiunak Paul Everac Eljegyzés című színdarabjához írott rendezői utasítása így mutat be két fiatalt (1969): „Aurel Neamţu valójában napjaink embere, mivel nem csupán a virágok és a csillagos ég látványa teszi érzékennyé, hanem a marógép erőteljes zeneisége, az acél egyszerre csökönyös és engedékeny vergődése a kézben és az a sokszínű, szeszélyes és csupán egy pillanatig tartó szikrarengeteg, amelyet a hegesztő szakít le a megolvadt fémről. Doina Ganea (...) minőségi ellenőr kiváló szakember, hathatósan hozzájárul ahhoz, hogy a gyár nevét csak minőségi optikai termékek fémjelezzék. (...) Ő nem csupán egyes termékek, hanem a selejtes termékek mögött álló emberek és mentalitások javítását tűzte ki célul.”

84

Állam és politika


og

N. Ceauşescu a sztrájkoló bányászok előtt magyarázkodik Lupényben (1977). Fotódokumentum a Szekuritáté irattárából (Dosarele istoriei. 2003/11. szám)

Di

da cic

ăş iP

ed ag

poloskákat telepítettek, a leveleket felbontották. Minél bonyolultabb lett Románia helyzete, annál nagyobb méreteket öltött a vezető személyi kultusza, szolgai imádata. Már a Ceauşescu-korszak kezdetén jelen volt személyének kultusza, ám ennek méretei folyamatosan nőttek, szöges ellentétben az ország és a lakosság kétségbeejtő helyzetével és azzal a egyre kisebb súlyú szereppel, melyet Ceauşescu a ’80-as években a világpolitikában még betölthetett. A kommunizmus bukását követő években hitelre talált az a vélekedés, miszerint bármilyen belső vagy külső ellenállást többszörös túlerővel toroltak meg. Más európai szocialista államokkal ellentétben, itt a személyi kultusz gátolta meg a nyilvánosan is követhető vitákat a pártvezetés berkeiben, az RKP-nak a jól ismert lapos bikkfanyelven fogalmazott hivatalos közleményei szentesítették a Ceauşescu körüli töretlen egységet. 1990 után a kutatás felszínre hozta azokat a tudatosan elhallgatott eseményeket, melyek megrendítették Ceauşescu gőgös felsőbbrendűségét 1977-ben Lupényban (Lupeni), majd 1987. november 15-én Brassóban (Braşov) is, amikor a helyhatósági választások napján a „Vörös Zászló” üzem és a „Traktorgyár” többszáz munkása tüntetett a bércsökkentések és a teljesíthetetlen termelési normák ellen. Ekkor Ceauşescu-ellenes jelszavak hangzottak el, és a főtitkár arcképét az RKP megyei székházából kidobták és összetaposták. Jónéhány kiváló értelmiségi (tanárok, írók, matematikusok) disszidens magatartását főként az emberi jogok lábbal tiprása váltotta ki. Egy olyan hanyatló országban, amelyet szellemileg elszigeteltek (egyetlen hírforrás a Szabad Európa rádió volt), a külföldi kapcsolatok hiányoznak, utazási vízumokat megtagadják vagy hosszas halogatás után kézbesítik, a kritikus véleményeket elfojtják, végtelen sorok kígyóznak üres üzletek előtt, megannyi ok az egyre növekvő elégedetlenséghez. Ezek idővel a nyugati rádióadóknak vagy hivatalosságoknak eljuttatott levelekben vagy közleményekben, nagy példányszámú röpcédulákon és a nyugati lapok hasábjain is nyilvánosságot kaptak.

ică

III. rész

4

5

itu

ra

„Erőteljesen ki kell hangsúlyozni, hogy az egyéni szabadság csupán az általános, kollektív szabadság keretei között bontakozhat ki, és hogy az egyéni szabadság szembeállítása az általánossal téves és ártalmas.” (A Román Kommunista Párt Programjából, 1975.)

Ed

„És amit megálmodott Eminescu – azt Románia elnöke, Nicolae Ceauşescu elvtárs is álmodja és megvalósítja, mint nagy sorsok és beteljesülés törvényeinek folytatója. Két géniusz építő képességének találkozása ez – Eminescu a költészet és kultúra végtelen területén, Nicolae Ceauşescu elvtárs pedig Románia építésének, átalakításának és politikai gondolkodásának prométheuszi földjén.” (Lelkünk transzfogarasi útja. 1979. In: Kutatások a román kommunizmus nyomában. I. kötet, 2004.)

Állam és politika

3 „Mindent meg kell tennünk a forradalmi szellem megőrzéséért, hogy a párt mindig fiatal és újra fogékony maradjon! Gazdagítsuk a forradalmi eszmét és gyakorlatot az eddigi harc tanulságaival. A párt életében és tevékenységében fontos a demokrácia további fejlesztése, mint társadalmunk forradalmi munkás-demokráciájának kifejeződése.” (N. Ceauşescu: Beszéd az RKP fennállásának 65. évfordulóján. 1986. május 8.)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Az 1. és 2. szemelvény szövegét hasonlítsátok össze az általatok gyűjtött, elbeszélő történeti forrásokból kivehető valóságképpel. 2. Magyarázzátok meg, miért van ott a 3. és 4. szemelvény elején a kell szó. Próbáljátok a szövegek tartalmát más nyelvezetre átírni. 3. Olvassátok el az 5. szemelvényt. Miben hasonlít – a szerző véleménye szerint – Ceauşescu Eminescuhoz? Magyarázzátok meg, miért kell a Ceauşescu-féle totalitarizmushoz a történelmi legitimáció.

85


A KOMMUNISTA RENDSZER MEGDöNTÉSE

A disszidens fogalomnak két jelentése van: l I. A többséggel szembeni véleménykülönbség, ami párton vagy politikai szövetségen belül szakadáshoz és egy új csoport megjelenéséhez vezethet.

A RENDSZERVÁLTÁS UTÁNI DEMOKRÁCIA

da cic

l II. A totalitárius rendszerrel szembeszegülő aktív szerepvállalás. Roy Medvedev állítja, hogy: „Egy disszidens nem csupán másként gondolkodik és nem ért egyet, hanem nyíltan vállalja különvéleményét és ezt valamilyen módon tudomására is hozza polgártársainak és az államnak. Más szavakkal szólva, ő nemcsak magánéletében panaszkodik, felesége és közeli barátai előtt.”

ed ag

1

ăş iP

Bukarest, 1989. december

og

ică

A román kommunizmus vége ugyanolyan erőszakos volt, mint a kezdete, és mint sok más jelentős esemény, ebben az esetben is a kedvező nemzetközi körülmények közrejátszottak abban, hogy a lakosság hosszú évtizedek alatt elnyomott elégedetlensége sikeres népfelkelésben törjön ki. Az 1989-es év igazolta a közép- és kelet-európai szocialista államok jövőjéhez fűzött legsötétebb jóslatokat, és a világ kővé dermedve bámulta, amint Mihail Gorbacsov beváltja a Szovjetunió be nem avatkozásának ígéretét, ilymódon végre bezárult a közel 45 évvel azelőtt Jaltában meghúzott kör. A három nagyhatalom közös nyilatkozata a felszabadított Európáról most vált valóra, egyetlen akarat érvényesült, a kommunizmus rabságából szabadult népek akarata. A temesvári, majd a december 16–25-i bukaresti események abba a sorba illeszkednek, melyet a Szolidaritás kezdett el Lengyelországban, de sajátosságai is vannak. Nyilvánvaló, hogy csak Romániában bukott meg a kommunista rendszer erőszakos megmozdulás eredményeképp, melynek során a párt csúcsvezetése tűzparancsot adott ki, ezért a Ceauşescu bukása utáni napokban az áldozatok száma megnőtt, majd a házaspár kivégzése után hirtelen elenyészett. Másrészt, egyetlen megbuktatott szocialista vezetőre sem várt ilyen véres vég, mint Ceauşescura.

2

Ed

itu

ra

Di

A Zsil-völgyi bányászsztrájk (1977) egyik vezetője így írta le Ceauşescu részvételét: „A helyszínen láthatóan keveredett benne az idegesség, aggodalom, agresszivitás és ravaszság. Le lehetett olvasni arcáról a fogadtatása okozta félelmet és aggodalmat. Nem látszott rajta semmi a propagandisztikus ábrázolásokból, mely szerint kemény, méltóságteljes, igazságos és emberséges. Amint megjelent mellettem és meghallotta a fülsiketítően fel-felcsendülő jelmondatot, hogy «Nem megyünk le a bányába!», Ceauşescu tördelte a kezeit, egyik lábáról a másikra állt és kérdőn nézett embereire, mintha segítséget várna és folyvást halkan nyögött, siránkozott. ”

Az új hatalom a Nemzeti Megmentési Front (Frontul Salvării Naţionale – FSN) 10 pontos programja alapján alakult meg, de a demokrácia és piacgazdaság felé vezető út még hosszú és nehézkes volt. Ameddig nem teszik közzé a történeti alapkutatások eredményeit az elmúlt évekről, addig csak a vitathatatlan eredmények bemutatására szorítkozunk. Már 1991-ben elfogadták az új alaptörvényt, az alkotmányt, amelynek az EU-hoz való csatlakozás előtti kötelező módosításait népszavazással fogadták el. Minden gyengéjével együtt az alkotmány megteremtette a demokratikus társadalomhoz szükséges intézményi kereteket. A nagyjából tisztességes választások lehetővé tették a kormányváltásokat, először 1996-ban, amikor egy szövetség, a Demokrata Konvenció (Convenţia Democrată – CDR) került az 1992-től hatalmon lévő modern szociáldemokrata párt, a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front (Frontul Democrat al Salvării Naţionale – FDSN) helyére. 2000-ben a baloldali erők visszatértek a kormányzásba, majd 2004-ben átadták helyüket az Igazság és Igazságosság Szövetségnek

86

Állam és politika

og

Jelképes fénykép a 2006 szilveszter éjszakájáról: az ország örömmel és bizakodva várta a másnapi EU-csatlakozást.


ăş iP

ed ag

(Alianţa „Dreptate şi Adevăr”). Többéves hallgatás és bizonytalanság után a civil társadalom is egyre tevékenyebb és kritikusabb lett. A múlttal való leszámolás lassan és megtorpanásokkal indult meg, a „kommunizmus pere” csak 2004 után gyorsult fel, vált bizonyossággá. A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) megalakulása, a Szekuritáté irattárának megnyitása, a kutatóintézetek létrehozása és különösen az államelnök felelősségvállalása a bűnök feltárásában fontos lépést jelentett e téren. Az intézmények (kiváltképp az igazságügy és közigazgatás) reformja is elindult, főként az EU felszólítására. A gazdaság terén is voltak sikerek, ám itt a privatizáció és korrupció gyakran kéz a kézben jártak. A román gazdaságot piacgazdaságnak tekinti az EU. Az ország jó irányba halad, éppen ezért a felvázolt eredmények megkoronázását jelentette a 2004-es NATO- és a 2007-es EUcsatlakozás. Miután oly sokszor a kedvező vagy kedvezőtlen körülmények összjátéka döntötte el az ország sorsát, az új évezred küszöbén a demokrácia és jólét mindannyiunk felelőssége.

ică


3

Di

da cic

„A «szocialista törvényesség» hiánya és az a tény, hogy a hatalmi harcban legyőzött fél elleni bosszú gyakorta családtagjaira is kiterjedt, odavezetett, hogy a pártaktivisták nem mertek szembeszállni Ceauşescu despotizmusával. Uralkodása alatt mindvégig magántulajdonként kezelte az államot. (...) Ceauşescu egyre inkább a hagyományra, mint a hatalom forrására támaszkodott. (...) Talán a kommunisták korának legvisszataszítóbb tette az volt, hogy sikerült kialakítani egy olyan mértékben függőségbe taszított népességet, amely megszokta, hogy a mindennapi léthez szükséges dolgokat az államtól várja. Az egyén biztonsága és anyagi jóléte a sokszorosan bizonyított politikai alkalmazkodásától függött. Bármely demokratikus rendszer is következne efféle sötét korszak után, óriási gátlásokkal kellene megküzdenie.” (Tom Gallagher: Románia a kommunizmus után. 2004.)

4

JEGYEzd mEG! l

A kommunista rendszer törvénytelenségét bizonyítja hatalomra jutásának módja: az idegen megszálló nyomásgyakorlása és a demagóg ígéretek.

l

A Gheorghiu-Dej-féle „kínzó évtizedben” a szovjetizálás sztálini mintára történt – megtorlás és iparosítás. A Moszkvától való elszakadásnak a nemzeti kommunizmus korában csupán kevés kedvező következménye volt. 1970 után Ceauşescu változatlanul hagyta a politikai rendszert és a teljes hatalmat saját és családja kezébe összpontosította.

l

Ed

itu

ra

Az NMF 10 pontos kiáltványa (1989. december 22.) A Front programként javasolja: 1) Az egypártrendszer feladását – többpártrendszeren alapuló demokratikus kormányzást. (...) 3) Az államhatalmi ágak szétválasztását. (...) Senki sem maradhat életfogytiglan a hatalomban. (...) 5) A mezőgazdaság újjászervezését és a parasztbirtok támogatását. 6) (...) A hazugság és csalás kiiktatását; az igazságszolgáltatás minden ága a jog ismeretén alapuljon. 7) A nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását és teljes egyenlőségüket a románokkal. (...) 9) A külpolitika szolgálja a jószomszédi viszonyt, a barátságot és a világbékét, az integrációt az egységes Európába, mely a földrész minden népének közös hazája.

1. Olvassátok el a 81. oldalon található 3. szemelvényt. Nevezzetek meg néhány „eseményt”, amely elősegítette a román kommunizmus hosszú életét és a másik oldalon lévő 1. szemelvényből kiindulva magyarázzátok meg mi késztette ellenvélemény megfogalmazására a disszidenseket. 2. Hasonlítsátok össze a 2. szemelvény szövegét a 85. oldalon látható képpel. Fűzzetek megjegyzéseket a látottakhoz. 3. Írjatok fogalmazást a következő fogalmak felhasználásával: disszidens, aktivista, iparosítás, cenzúra, személyi kultusz.

Állam és politika

l

87

Az 1989. decemberi események visszahelyezték Romániát a demokratikus államok sorába.


A román térség az újkor og

ică

kezdetéig: diplomácia és konfliktus

da cic

„A törökök elleni harc komoly pusztításokkal és emberáldozatokkal járt, és a belső társadalmi-politikai egység hiányában hosszabb távon nem volt fenntartható. Valahányszor ez a küzdelem nem vezetett döntő eredményekre, elkerülhetetlenül belső feszültségeket idézett elő. Az ilyen feszültségek enyhítésének vagy legalábbis annak, hogy elejét vegyék a konfliktusok elharapózásának, egyik módja a törökellenes háború keresztény megideologizálása volt. Egyértelmű jelei vannak tehát annak, hogy a törökellenes harc keresztényi jellegét eltúlozták.” (Bogdan Murgescu: Román történelem – világtörténelem. 1994.)

A román térség az a zömében románok által lakott terület, amely a X. századtól kezdve fokozatosan öltött politikai formát a középkori Kárpátokon túli fejedelemségek megjelenéséig. A hegyeken túl a már az Anonymus által említett „hercegségek” szabták meg Erdély (Transilvania) (ahol előbb Gelu, majd Gyula uralkodott), a Bánság (Banat) (Ajtony /Ahtum/, majd Glad birtoka), illetve a Körösök (Crişana) vidékének (Ménmarót /Menumorut/ birtoka) határait. Utóbbi két terület Máramarossal (Maramureş) együtt a magyar királyság részét képezte. Erdély azonban megőrizte különállását, bár a mindenkori vajda – aki a tartományon kívüli országrész nemesei közül került ki – a király vazallusa volt. A XIV. században szintén a magyar királyság fennhatósága alá tartozott a Kárpátoktól délre, illetve keletre eső terület. A román államok Curtea de Argeşen és Câmpulungon, illetve később Baián (Moldvabánya) a hűbéresi függőség határozott elutasítása nyomán jönnek létre (Havasalföld /Ţara Românească/ 1330-ban Posadát követően, míg Moldva /Moldova/ 1359 után a második honfoglaló, Bogdan révén önállósult). Ekkor már adottak voltak a szomszédos államok: két katolikus hatalom, nyugaton a magyar, északon a lengyel királyság; délen, a Duna (Dunărea) jobb partján Bizánc két szláv utódállama, Szerbia és Bulgária – amelyeknek szintén birodalmi ambíciói voltak – keleten pedig a tatárok, ez a kiszámíthatatlan erő, amely a XIII. században végigsöpört Európa keleti részén. 1354 után újabb fenyegető hatalom tűnt fel: a Közép-Ázsiából kirajzó oszmán törökök olyan államot és hadsereget hoztak létre, amelynek célja a hódítás volt. Elsöpörték az ingatag balkáni államokat, Bizáncot – amely csupán árnyéka volt egykori önmagának –, illetve az egykori nagy bolgár cárság maradékát, majd elérték a Duna vonalát. Az államiság első két évszázadában a román fejedelemségek külkapcsolatait alapvetően a kereszténységhez való tartozás határozta meg. Ugyanakkor nem hagyhatták figyelmen kívül a feudális világ hierarchiáját, amely szerint a Róma utódainak számító birodalmaké a vezető szerep, majd a királyságok következtek a rangsorban, s csupán harmadsorban a vajdaságok.

ăş iP

1

ed ag

A ROMÁN FEJEDELEMSÉGEK A TÖRÖK BIRODALOM ÉS A NAGY KATOLIKUS HATALMAK KÖZÖTT

Vintilă Făcăianu: A posadai ütközet. A Bécsi Képes krónika miniatúráinak modern értelmezése

Di

A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK RÉSZ TANULMÁNYOZÁSÁVAL SZEREZHETŐ KOMPETENCIÁK:

Ed

itu

ra

*2.1. Gazdasági, társadalmi, politikai kulturális helyzetekre és kontextusokra vonatkozó analitikus típusú lépések felépítése. 2.3. Az állandók felismerése a tanulmányozott történelmi jelenségek folyamatában. **2.4. Különböző érvek összehasonlítása és értékelése saját álláspont kialakítása céljából. *4.3. Hasonló, ellentétes és egymást kiegészítő szempontok elemzése a tanulmányozott történelmi jelenségekkel kapcsolatban.

88

Nemzetközi kapcsolatok

og

A román térség legkorábbi ábrázolása, a Tractatus de re militari et machinis bellicis [Hadtudományi és harci géptan] című műben, 1394–1396.

itu

ra

Di

da cic

ăş iP

ed ag

Bár a keleti keresztény egyház intézményként a konstantinápolyi patriarcha alárendeltségébe tartozott, ez nem jelentett egyúttal politikai függőséget is. Bizánc már csak a nevében volt birodalom, és a baszilejoszokat (császárok) adófizetésre kényszerítették a szultánok. Sokkal meghatározóbb volt a Magyarországgal és Lengyelországgal való viszony. Ezen államok – bár eltérő helyzetekben – hűbéresükké tették a román fejedelemségeket. Gyakorlatilag Magyarország felbomlásáig (1541) a magyar korona vazallusai maradtak, a viszonyt pedig – akár egy családban – hol barátság, hol súlyos konfliktus vagy éppen a kölcsönös közöny jellemezte. Bogdan utódai, főként Petru I. Muşat, teljesen megszakították a magyar királyhoz fűződő vazallusi viszonyukat, s ezzel egy időben a lengyel király hűbéresévé lettek (1387-ben, Lembergben). Igen érdekesen alakult Havasalföld és Magyarország kapcsolata Mircea cel Bătrân uralkodásának ideje alatt (1386–1418). Már 1389–90-től kezdődően, amikor az argeşi uralkodó szerződést írt alá a lengyel királlyal, udvarában az a nézet uralkodott, hogy a legnagyobb fenyegetést Magyarország jelenti. Néhány évvel később gyökeresen megváltozott a helyzet, és a vajdaságok külkapcsolataiban fokozatosan egy másik irányvonal is kialakult: amint I. Bajazid, a „Villám” elérte a Dunát, Mircea számára a Portával való viszony élet és halál kérdéssé vált. Úgy tűnik, már akkor két álláspont körvonalazódott: egyrészt az, hogy szövetségesek nélkül bármiféle ellenállás lehetetlen, másrészt az, hogy egy fölényben levő ellenféllel szemben a diplomáciai fegyverek lehetnek a leghatékonyabbak. A moldvabányai (Baia) csata – mely a Chiliaért folyó magyar– moldvai konfliktus következménye volt –, illetve főként a vaslui-i ütközet után Moldva is átértékeli a szövetségekre vonatkozó politikáját, és közeledik Magyarországhoz, amelynek királyával, Hunyadi Mátyással Ştefan cel Mare szövetségre lép. Kétségtelen azonban, hogy Havasalföld, különösen a XV. században, a váltakozó szerencsével folyó török–magyar küzdelem egyik hadszíntere volt. Ezt több közismert esemény is példázza. Hunyadi János erdélyi vajda, Magyarország kormányzója a két román fejedelemség trónjára olyan híveit juttatta, akik segítették a török elleni harcban (Havasalföldön Vlad Dracult és II. Vladislavot, Moldvában II. Bogdant). Ezt az utat követte két évtized múltán Ştefan cel Mare is. Mindkét esetben nyilvánvaló volt a kudarc. A dinasztikus érdekek, illetve azok a bojárok, akik az Oszmán Birodalommal a békét szorgalmazták, végül erősebbnek bizonyultak.

ică



Ed

1. Az 1. szemelvény alapján állapítsátok meg a törökellenes harc három jellemzőjét. Röviden véleményezzétek ezeket. 2. Olvassátok el figyelmesen a 2-es és a 3-as szöveget. a) Milyen feltételek mellett írta alá Mircea cel Bătrân és Ştefan cel Mare uralkodó a Portával kötött szerződéseket? b) Az Oszmán Birodalom szempontjából milyen kategóriába sorolhatóak ezek a diplomáciai dokumentumok? c) Milyen előnyök származtak ebből a két román fejedelemségre nézve? Nemzetközi kapcsolatok

2

„Mircea gyakorlatilag magára maradt az Anjou uralkodó támadásával szemben (1416), de főként a szultán 1417-es hadjáratának következtében – dacára annak, hogy a szultán nem merte folytatni előrenyomulását Havasalföldön, megállt Giurgiunál (…) – ezért a tárgyalások útját választotta, és ezzel olyan politikai gyakorlatot honosított meg, amely a későbbiekben is meghatározta a román történelmet. A XV. század elején tehát Mirceának el kellett fogadnia az „egyenlőtlen szövetséget” a Portával, és rendszeres adófizetésre kellett köteleznie magát, ezt azonban ő csupán a béke áraként értelmezte. Az elhúzódó heves harcokat követő tárgyalások végeredménye: Havasalföld megkapta a szövetséges állam státusát. Az ország megtarthatta intézményeit, területét, uralkodó osztályát, vallását, nyelvét és törvényeit, az adóért és a politikai-katonai támogatásért cserébe.” (M. Maxim: Mircea Nagyvajda. 1987.)

3 „Az 1486-os moldvai–török béke megítélésénél szem előtt kell tartanunk, hogy a szerződést és a záradékokat eltérően értelmezték a szembenálló felek. (…) A törökök egyoldalúnak, felmondhatónak és ideiglenesnek tekintették azokat. Nem kétoldalú szerződésről volt szó, amelyet a felek egyenlő helyzetből alkudtak ki, hanem csupán kiváltságról, amelyet a szultán – ideiglenesen – egy keresztény uralkodónak adományozott.” (O. Cristea: Az 1486-os béke. 2004.)

89


A ROMÁN–TÖRÖK KAPCSOLATOK A XV. SZÁZADBAN

ică

og

Di

da cic

„A XVI. század fordulópontot jelent az európai történelemben, hiszen egyszerre jelentkeznek az Újvilág felfedezése és az oszmán előretörés hatásai. (…) A kontinens új dinamikája hatással van a két román fejedelemségre is, amelyek a modern civilizáció jelenségei által kiváltott valamennyi hullámverést megérzik. Belesodródnak az egymással versengő hatalmak konfliktusainak örvényébe, mely a Habsburg császárság, az Oszmán Birodalom és Lengyelország között zajlik (…). Ilyen körülmények között (…) mindkét fejedelemség saját választ ad a felmerülő új problémákra, amelyek Magyarország középső részének török tartománnyá változtatásából fakadnak. Ezzel magyarázható, hogy a keresztény törökellenes szövetséghez csatlakoztak, illetve, hogy tárgyalásokat folytattak a Szentszékkel, hiszen az utóbbi is terjeszkedni kívánt kelet irányában.” (Románia története. 1998.)

ed ag

1

ăş iP

Gh. Adoc: Hódolat Ştefan cel Mare-nak

A román–török kapcsolatok mind időtartamban, mind pedig összetettségükben és következményeikben a román fejedelemségek külpolitikájának legfontosabb fejezetét alkotják. Az utóbbi kétszáz év történetírása elsősorban a törökellenes harc nagy alakjaival foglalkozott. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy e hadvezérek egyike sem hadakozott szüntelenül, uralkodásának egész időszakában a szultán ellen (ez nem is lett volna lehetséges, a román fejedelemségek, illetve a szóba jövő szövetségesek korlátozott erőforrásai miatt), és a katonai konfliktusokat gyakran kölcsönösen elfogadott békekötések előzték meg, illetve követték. Ştefan cel Mare – aki 47 évig ült Moldva (Moldova) trónján – uralkodásának első 15 évében adót fizetett. Egy általa kedvezőnek ítélt helyzetben megtagadta az adófizetést, Vasluinál csatát vívott a szultán seregével és győzött, ám Războieni-nél vereséget szenvedett. De sikerült megőriznie trónját, mert a várai ellenálltak. Egy rövid ideig tartó, nyugodt időszak után II. Bajazid folytatta Moldva elleni hadjáratát, végül elfoglalta a Duna (Dunărea) illetve a Dnyeszter (Nistru) torkolatvidékén fekvő Kiliát (Chilia) és Dnyeszterfehérvárt (Cetatea Albă). Ez nemcsak Moldva, hanem Lengyelország számára is komoly csapást jelentett, hisz ezek után könnyebben meg lehetett támadni. Éppen ezért IV. Kázmér csatlakozott a törökellenes országok szövetségéhez, ám a pénztelenség miatt mind ő, mind pedig utódai lemondtak a két erődítmény visszafoglalásáról. Végül 1486-ban vagy 1489-ben, a diplomáciai alkudozások eredményeként Ştefan elismerte alávetettségét (vazallusi állapotát) a Portával szemben, és újra beleegyezett az adófizetésbe. Noha uralkodása végéig (1504. július 2.) következetesen törökellenes politikát folytatott, mégiscsak megújította egyezményeit a Portával. Így Havasalfölddel (Ţara Românească) együtt Moldva is része lett az 1503. évi magyar–török békeszerződésnek, amelyben adófizetésre és egyéb szolgálatokra kötelezik. Mindezek magyarázatot adnak arra, hogy az Oszmán Birodalom miért nem nyilvánította vilajetté vagy beglegbégséggé (pasaság) a két román fejedelemséget. Több mint ötven éve P. P. Panaitescu professzor egy később általánosan elfogadott elmélettel állt elő. Szerinte Havasalföld és Moldva kívül esett a szultán seregeinek Közép-Európába vezető útvonalán, amely Drinápolyból Szófián, Nisen, Nándorfehérváron át Bécs irányába haladt, az útvonallal szomszédos területeket pedig többnyire bekebelezték. Közismert tény, hogy legalább két esetben, Neagoe Basarab uralkodása után (1522), illetve Mihai Viteazul törökellenes hadjáratának idején (1595) Havasalföld igen közel került ehhez a bekebelezéshez. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy Havasalföld már 1415 után – Mirceával és utódaival kezdődően –, Moldva pedig 1456-tól – Petru Aron uralkodásától kezdve – adót fizetett. Másrészt az is igaz, hogy a román–török ellenségeskedés azzal vette kezdetét, hogy a román uralkodók nyíltan megtagadták az adófizetést abban a hiszemben, hogy az ellenállás – még egy ilyen erős ellenséggel szemben is – lehetséges. A XIV–XVI. században a szultánok hét hadjáratot indítottak (hármat Havasalföld, hármat Moldva és egyet Erdély /Transilvania/ ellen), ezek kimenetele többnyire a törököknek kedvezett, a román fejedelemségek adófizetői helyzete pedig nem változott.

2

Ed

itu

ra

Verancsics Antalnak, Szapolyai János titkárának (1530) véleménye szerint Szulejmán szultán felismerte Erdély stratégiai és katonai jelentőségét, és szándékosan lemondott elfoglalásáról, „nehogy – amenynyiben mégis megpróbálná Erdélyt, Havasalföldet vagy Moldvát elfoglalni – ez a három ország egyesüljön, és részben cselvetéssel, részben erővel védekezzen, hiszen magas hegyek, erdők védelmezik, (…) és meglepően nagyszámú lovassága, parasztokból álló elszánt hadserege igen jártas az ellenséggel szembeni csatározásokban ilyen nehéz terepen”. (Külföldi utazók a román országokról. I. kötet, 1968.)

90



og

ed ag

„Őelőttük semmit ne mutassatok, sem ékszereiteket, sem díszes öltözetet, és bojárjaid ne ékesítsék fel magukat előttük. Inkább mutassátok magatokat szegénynek és nélkülözőnek, és semmiben sem kérkedjetek őelőttük. De amikor magas rangú követek érkeznek, és fogadóküldöttséget menesztesz eléjük, tiszteletedet csupán étellel és itallal mutasd ki, másfajta tiszteletet vagy jószágaidat ne mutasd meg előttük, (…) ne fedd fel előttük vagyonodat, sőt még inkább rejtsd el előlük. És amíg vagyonod van, ajándékozz belőle, mert minden bölcsességük a vagyonukban van. Amikor megérkeznek az udvarba, étellel, itallal és jó szavakkal is gondoskodjatok róluk. Nem elrejtett szavakkal, és titkos beszédekkel, hanem haszontalan szavakkal, mert úgy találtam, hogy ez így a jó.” (Neagoe Basarab intelmei fiához, Theodosie vajdához. 1520.)

ică

3

4

da cic

ăş iP

A havasalföldi bojárok üzenete a moldvai bojárokhoz (1599. szeptember 5.) Miután a bojárok elmondják, hogy Mihai Viteazul néhány nappal korábban töröktől zászlót és süveget kapott (azaz trónra lépett), amazok ismét csalárdsággal próbálkoznak, és újra az a veszély fenyegeti a bojárokat, hogy az ő megkerülésükkel egy törököt tesznek meg fejedelemmé, kéréssel fordulnak a moldvaiakhoz: „Ezennel esdeklünk kegyelmetekhez, hogy kérjék a fejedelmet, Ieremiát (Movilă), ne hagyjon elveszni bennünket. Esdeklünk a fényességes lengyel királyhoz, mert tudomásunkra jutott, hogyan szabadította meg országát a tatároktól. Ezért kérjük mi is, hogy legyen kegyes hozzánk, és minket is vegyen oltalmába a fényességes lengyel király, mert megelégeltük Mihály vajdát (Mihai Vodă), aki mindenünktől megfoszt és megfosztott bennünket. És mihamarabb távolítsa el közülünk a zsarnokot, mert ha ő eltávozna, mindenki békében lenne, ugyanis most csakis Mihály vajda miatt van minden viszálykodás.” (Román történelmi szöveggyűjtemény)


5

Mihai Viteazul nem engedi át Erdélyt II. Rudolf császár megbízottainak (1600) „Testem és életem kockáztatása árán foglaltam el Erdélyt. Abban bíztam, hogy a felséges római császár ehhez hozzájárulását adja. Nem félelemből szolgáltam Őfelségét, hanem a kereszténység iránt érzett szeretetemből. (…) Tisztelete jeléül a római császár három ívnyi írást küld, amely tele van méreggel, megszégyenítéssel és csúfondárossággal. Mindenhová el fogom küldeni Őfelsége levelét, hogy mindenki láthassa miként űz bolondot belőlünk és a háládatlanságát.” (Román történelmi szöveggyűjtemény)

Ed

itu

ra

Di

1. Olvassátok el figyelmesen az 1-es szemelvényt, és válaszoljatok az alábbi kérdésekre: a) Kik versengenek a Délkelet-Európa fölötti uralomért a XVI. században? b) Milyen megoldásokat keresnek a román fejedelemségek, miután Magyarország Mohácsnál elbukik? 2. Indokoljátok a 3. dokumentumban szereplő állítást. Határozzatok meg legalább két olyan helyzetet, amikor a román országok státusa döntően az anyagi és területi engedmények elfogadásán múlott. 3. Megalapozottnak találod az oszmánok félelmét, amint az a 2. szemelvényből kiderül? Hogyan működött a három ország viszonya politikai téren 1541 előtt? Válaszodat indokold meg szóban! 4. Azokban a napokban, amikor Mihai Viteazul az erdélyi hadjáratára készülődik, a nagybojárok egy csoportja a metropolitával az élen, közvetítők révén a lengyel királyhoz fordul a 4. szemelvényben szereplő javaslatokkal. Mit gondoltok: a) ez árulás volt; b) Mihály taktikai cselvetése, hogy meggyőzze a lengyel hatalmat arról, csupán jelentéktelen ereje van – ezzel elősegítve a sellenberki győzelmét; c) azt bizonyítja, hogy egy bonyolult helyzetben, mely bárhogyan végződhetett volna, a bojárok minden oldalról be akarták biztosítani magukat? Válasszátok ki az általatok helyesnek tartott választ. Szerintetek egy politikai válságban az uralkodó rétegnek feltétel nélkül követnie kell vezetőjét, vagy inkább alternatívák széles skáláját kell keresnie? 5. Olvassátok el az 5-ös szemelvényt. Vázoljátok a vajda jellemét, és a jelenkorból visszatekintve tapintsatok rá egy erős, illetve egy gyenge pontjára.

Neagoe Basarab és családja. Fogadalmi kép a Curtea de Argeş-i püspöki templomban.


Gh. Adoc: Az egyesülés vajdája

91


IV. rész

ică

og

Erdély (Transilvania) és a román fejedelemségek a XVI. század első felében a törökök vazallusaivá váltak. Ennek azonnali következményeként példátlan mértékben megnőtt az összes, törökkel szembeni kötelezettségük: az adó, az ajándékok, illetve a kenőpénz, amelyhez újabb: szállítási, ellátási és munkakötelezettségek társultak. Mindezek, főként Havasalföldön (Ţara Românească), erőteljes válaszcsapást idéztek elő, amelyet Mihai Viteazul vezetett 1594–1595 között. Politikai és katonai téren a külpolitika szigorú ellenőrzéséhez – az önállósodási törekvéseket megakadályozandó – a belügyekbe való beavatkozás is társult. A Habsburg Birodalommal való elhúzódó konfliktus idején a Porta a Krím-félsziget és Felső-Magyarország közötti kapcsolatot egy sor szandzsákon keresztül biztosította, melyeket a román fejedelemségek területéből szakított ki, vagy amelyek területén a románok éltek többségben. Ilyen volt Bugeac (Délkelet-Moldva), Brăila, Turnu, Giurgiu, illetve Temesvár (Timişoara), Lippa (Lipova) és Csanád (Cenad) a szomszédos területekkel. Az oszmán–Habsburg konfliktus folytatódott a „kései keresztes hadjáratok” (Iorga) – inkább a keresztény hatalmak szövetsége a hódoltsági területek felszabadítására – és az ellenreformáció idején is. Ekkor a kelet-európai pozíciók megszerzésében érdekelt hatalmak között megjelent Lengyelország is, amelynek így előbb vagy utóbb szükségszerűen összeütközésbe kellett kerülnie a Portával. Ebben a helyzetben a román fejedelemségek és Erdély kialakíthatta saját politikai elképzelését. Ez nem zárta ki a régió nagyhatalmaival kötendő szövetségeket, de nem is jelentette a feltétel nélküli behódolást, csakis azért, hogy lerázhassák magukról a török uralmat. A három fejedelemségnek a Keresztény Ligához való csatlakozása és a törökellenes ún. 15 éves háború (1593–1606) idején lépett színre Mihai Viteazul, aki a román fejedelemségek státusának megváltoztatását szorgalmazta, akár egyetlen közhatalom irányítása alatt. Ugyanekkor sajnálatos módon komoly erők munkálkodtak ellene: a Habsburgok, akik Erdélyt egyedül kívánták birtokolni és a lengyel királyság szándékai, amelyek a Feketetengerhez (Marea Neagră) szerették volna kijuttatni az országot. Utóbbi Moldva (Moldova), illetve Havasalföld alárendelése (Moldva esetében ez sikerült is a Movileşti család tagjainak uralkodása alatt) nélkül nem érhette el tervét. A magyar nemesség ellenállása Mihállyal, a hegyen túlról érkezett fejedelemmel szemben rövidre zárta az ellenséges erők körét és siettette végzetét. Politikai elképzelései azonban nem tűntek el halálával, sok történész vélekedése szerint a következő században is meghatározta a román fejedelemségek külkapcsolatait. Egyrészt az Oszmán Birodalomnak közel húsz évbe került, míg sikerült újra teljesen hatalma alá vonnia a három fejedelemséget. Másrészt a Porta követelései (különösen Havasalföldön) hosszú ideig nem érték el a XVI. század végi mértéket. A harctéren elszenvedett vereségei arra kényszerítették a Portát, hogy változatosabbá és kifinomultabbá tegye eszközeit. Nagyszámú görög család telepedett le a román fejedelemségekben, földet vásároltak, viszonylag rövid idő alatt birtokközpontokat építettek ki (főként a Mihneák-családja 1620 után), majd kulcspozíciókat szereztek a

da cic

ăş iP

A román országok történelmében a XVII. század sajátos korszakot jelent, amit két fontos esemény határol: Mihai Viteazul uralkodása és a fanarióta uralkodók hatalomra jutása. Ebben az időszakban Havasalföldön és Moldvában egyre határozottabban érvényesül az a politikai irányvonal, amely a két fejedelemség és Erdély együttműködésben látja a kiutat. Ez végül egy szövetségben ölt testet. 1683-at követően az Oszmán Birodalom hanyatlásával, a XVII. században jelentősen felerősödik a török uralomtól való elszakadás szándéka, a felszabadító politika. (Románia történelme. 1998.)

ROMÁN FEJEDELEMSÉGEK (Ţările române) A TÖRÖK URALOM KORÁBAN A XVI–XVII. SZÁZADBAN

ed ag

1

Carrier-Belleuse: Mihai Viteazul. (Bukarest, Egyetem tér)

Di

2

Ed

itu

ra

Matei Basarab törökellenessége a pátriárka helytartójával 1640-ben folytatott tárgyalásaiból is kiderül. „A nevezett uraság több ízben is feltette nekem a kérdést: miként lehetséges az, hogy a keresztény uralkodók csöppnyi szánalmat sem éreznek a török iga alatt nyögő számtalan keresztény iránt. Egy dolog bizonyos, a két uralkodó [Matei Basarab és Vasile Lupu] készen áll arra, hogy fellázadjon a törökök ellen, ha a keresztény uralkodók bátorítanák őket. Mindketten kijelentették, hogy az első kürtszóra 25 000 katonát tudnak kiállítani.” (Külföldi utazók. V. kötet. 1975.)

92



og

ică

fejedelmi tanácsban és az egyház vezetésében. Matei Basarab (a Craioveşticsalád leszármazottja), sőt Vasile Lupu (egy albán, aki trónra lépésekor vette fel a császári Vasile/Vazul nevet) „restaurációs” uralkodása véget vetett a külföldi származású bojárok túlsúlyának – igaz, az adó jelentős megemelése árán –, noha mindkét uralkodó elfogadta maga körül az idegen származású tisztségviselőket. A XVI. század végén Mihai Viteazul megerősíti a három fejedelemség szövetségét. A szövetséget a XVII. század folyamán nem annyira a nyílt harcokban vetik be, mind inkább közvetve fordítják a török ellen, többékevésbé hatékony nyomásgyakorlási eszköznek bizonyul a status quo fenntartásában és az önállóság megszilárdításában. A Rákócziak és Havasalföld, illetve Moldva fejedelmei között létrejött szövetségi szerződések távol tartották a Portát, és az aláírók számára (Matei Basarab, Vasile Lupu) hosszas uralkodást tettek lehetővé. Néhány évvel később II. Rákóczi György erdélyi fejedelem Constantin Şerban és III. Mihnea havasalföldi uralkodókkal, illetve Gh. Şerbannal, Vasile Lupu utódjával kötött szövetsége megőrizte törökellenes jellegét, sőt a Porta elleni felkelésekhez vezetett, amelyeket a szultán a tatárok segítségével fojtott vérbe. (II. Rákóczi György a Porta kifejezett tilalma ellenére hadjáratot indított Lengyelország ellen, ami csúfos vereséggel végződött és Erdély elpusztítását vonta maga után.) Mindent összevetve: a román fejedelemségek kihasználták a két szomszédos hatalom, a Habsburg Birodalom és Lengyelország török háborúit. Így bár a XVII. századtól gyakran változó, nem ritkán ellentmondásos politikát folytattak, ennek egyetlen célja az volt, hogy a szomszédos hatalmakkal szemben gyengítsék hűbéri kötelékeiket és növeljék önállóságukat.

ăş iP

ed ag

Matei Basarab – az arnotai kolostor templomában található portré

da cic

3

itu

ra

Di

Az 1672–1673 között zajló oszmán–lengyel háborúban a szultán seregei vereséget szenvedtek a chocimi (Hotin) csatában. A küzdelem után Sobieski János lengyel király megegyezett Grigore Ghica és Ştefan Petriceicu vajdával (aki másodszor ült Moldva trónján) a fejedelemségek elfoglalásáról. A törökhöz csatlakozott Grigore Ghica, míg a Petriceicuval maradt bojárok „könyörögni kezdtek neki, engedje őket haza, hogy magukhoz vegyék asszonyaikat és gyerekeiket, nehogy a tatárok elhurcolják őket.” Petriceicu nem hitt nekik, és nem akarta elbocsátani őket szolgálatából, azt állítva, hogy nagy lengyel sereg érkezik. Miron Costin főkancellár ekkor így szólt: „Akár teljesül nagyságod akarata, akár nem, mi úgysem hagyjuk, hogy jószágainkat elrabolják a tatárok.” Ezután a bojárok meghajoltak a vajda előtt, és azt mondták: „Isten tartsa meg egészségben nagyságodat”, azzal pedig kivonultak. És így tett ezután minden bojár és kapitány, sorban meghajoltak és távoztak… (Ion Neculce: Moldva krónikája.)

Vasile Lupu – a iaşi-i Trei Ierarhi (Három Királyok) kolostor falképén. Részlet.

JEGYEzd l

l


l

Ed

1. Állapítsátok meg az 1. szemelvény alapján, melyek voltak a fejedelemségek külpolitikájának főbb irányvonalai a XVII. század során. 2. 4–5 fős csoportokban elemezzétek a főbojárok magatartását a chocimi csata után. Miért nem követték a bojárok Petriceicut? Miért tértek haza otthonaikba? Milyen jelentőséget tulajdoníthatunk gesztusuknak? A helyzetből adódik? Öröklött mentalitásról árulkodik? A Miron Costinba vetett bizalmat igazolta? Ezután írjatok egyénileg 10–15 sort erről a témáról. Nemzetközi kapcsolatok

93

mEG!

A román fejedelemségek és Erdély nemzetközi kapcsolatait a középkorban a felekezeti tényezők határozták meg. Havasalföld és Moldva keresztény államként szállt szembe az Oszmán Birodalommal, sikerült megőriznie önrendelkezését rendszeres adófizetés árán is. Ez a politikai státus részben annak a támogatásnak köszönhető, amelyet a szomszédos katolikus királyságok nyújtottak vazallusaiknak (Havasalföldnek rendszerint Magyarország, Moldvának pedig Lengyelország).


R ománia és Európa.

IV. rész

ică

A „keleti kérdés”-től a XX. századi nagy szövetségekig

ed ag

Bécs felmentése Jan Sobieski lengyel király váratlan beavatkozásának köszönhetően, rendkívüli következményekkel járt. A császári főváros falai alatt elért siker több mint egy évszázadig tartó törökellenes szövetséget eredményezett a két fiatal nagyhatalom, a Habsburgok birodalma és a Romanovok Oroszországa között. A „keleti kérdés” (tartós politikai válság) következményei hamarosan a román térségben is megmutatkoztak. Az osztrák–török, de főként az orosz–török konfliktus, mely voltaképp az I. világháborúig húzódott, nem kevesebb mint tizenegy nagyszabású katonai összecsapást eredményezett. Ebből az első hat 1812-ig zajlott le. Ez világosan utal arra a tartós válságra, ami a keleti birodalom utódlásához és az örökségért versengők között a jövendő felosztáshoz kapcsolódik. Kezdetben a bécsi udvar jelentős győzelmeket könyvelhetett el, és a török hadakat a Kárpátok (Carpaţii) vonaláig szorította vissza. 1691-ben a felszabadult Erdély (Transilvania) megkapta a Diploma Leopoldinumot, amely biztosította a bevett felekezetek és a rendi nációk kiváltságait. A területében megfogyatkozott és az újonnan támadt keresztény hatalmakkal hadban álló Török Birodalom új, feltétlen hűséget követelő feladattal ruházta fel a román fejedelemségeket, melyek ekkor határterületekké váltak: az ellenség mozgásának alapos megfigyelésével, illetve – egy esetleges katonai összecsapás esetén – a korábbihoz képest jóval nagyobb anyagi és emberi erőforrások előteremtésével. A Dimitrie Cantemir esetéhez hasonló tévedéseket ki kellett zárni. A román bojárság és a soraiból kikerült uralkodók többé már nem élvezték a török bizalmát, és a Porta úgy döntött, hogy fanariótákkal, vagyis görög hivatali arisztokráciával helyettesíti őket. Utóbbiakat könnyebben ellenőrizhette, mert évszázadok óta a birodalom szolgálatában álltak. Az idegen nevű fanariótáknak (bár egyesek közülük távoli rokonságban álltak a két fejedelemség korábbi uralkodócsaládaival, míg mások éppenséggel román bojárcsaládokból származtak), akik olykor nem beszélték az ország nyelvét, nem volt kapcsolatuk a helyi elittel, tökéletesen ki kellett volna szolgálniuk egy olyan birodalmat, amely hadiállapotban állt és válságban volt. Ám a fanarióták státusa kezdettől fogva ellentmondásosnak bizonyult. A Porta által pontos küldetéssel megbízott fanariótákra teherként nehezedett görög–bizánci örökség, amely elsősorban a nagyszabású ceremóniák külsőségeiben merült ki, elfedve valódi helyzetüket.

Di

da cic

A fanarióta korszak legfőbb jellemvonása, amely az előző időszakoktól megkülönbözteti, az, hogy az oszmán uralom mind politikailag, mind pedig gazdaságilag jóval nyomasztóbbá vált. A fanarióták hatalomra jutása nyomán a két fejedelemséget teljesen beolvasztják a török politikai-katonai rendszerbe, ezáltal fosztva meg azokat korábbi önálló külpolitikájuktól és diplomáciájuktól. Tudatában lévén azoknak a nehézségeknek, melyek az önálló politikai identitás megőrizését jelentik egy ilyen geopolitikailag ugyancsak megosztott térségben, a bojárok igyekeztek nemzetközivé tenni a fejedelemségek kérdéskörét. Semleges ütközőállamokká próbálták átalakítani hazájukat, azzal a céllal, hogy megakadályozzák Oroszország, Ausztria és Törökország eltérő érdekeinek összeütközését. (Vlad Georgescu: A románok történelme. 1989.)

A ROMÁNLAKTA TÉRSÉG A FELVILÁGOSODÁS KORÁBAN

ăş iP

1

og

A történészek úgy tartják, hogy 1683. július 16., Bécs felszabadítása a török ostromgyűrűből egyben a Habsburg Birodalom terjeszkedésének nyitányát jelenti. Ez egyike annak a tíz eseménynek, amely „megrázkódtatta a világot”. (L’histoire, 2002. szeptember, 268. szám.)

ra

2

Ed

itu

„1848 a román értelmiség számára a nemzeti eszme győzelmét jelentette. Míg Moldvában és Havasalföldön az orosz protektorátust igyekeztek megszüntetni, helyreállítva ezáltal a történelmi egyensúlyt az Oszmán Birodalommal, addig Erdélyben, a Bánságban és Bukovinában azt a célt tűzték ki, hogy minden román egyetlen független államban egyesüljön. Ezek az eszmék azonban ellentétben álltak Ausztria és Oroszország pragmatizmusával.” (A románok történelme. 1998.)

94


og

Alexandru Moruzi Konstantinápolyban Anglia követét fogadja (1794. július 19.)

3

da cic

ăş iP

ed ag

Másrészt serkentette őket az a vajdai méltósággal járó román hagyomány, amelynek értelmében országán belül a fejedelem hatalma korlátlan volt. A Porta egyre erélyesebbé és sürgetőbbé váló felszólításai, a megbízatásuk időtartamával kapcsolatos állandó bizonytalanság és nem ritkán a helyi román elit ellenségessége dacára néhány fanarióta uralkodó, például Constantin Mavrocordat (tíz alkalommal uralkodott, felváltva Havasalföldön (Ţara Românească) és Moldvában (Moldova) 1730 és 1769 között) vagy Alexandru Ipsilanti (háromszor uralkodik 1774 és 1797 között) reformintézkedésekkel próbálta meg bekapcsolni a fejedelemségeket a felvilágosodás évszázadába, ám ezeket többnyire nem vihették végig. A központi hatalom megszilárdítása és az adófizetők gazdasági erejének növelése azonban legalább ugyanennyire a török hatalom nyomásának tudható be. Utóbbinak az állt érdekében, hogy minél több erőforrást és szolgáltatást nyújtsanak számára a román fejedelemségek. Ebből a lehetlen helyzetből következett, hogy a bojárság kérvényezési mozgalmat indított, kezdetben Oroszországnak, majd Ausztriának, végül pedig a XIX. század elején a napóleoni Franciaországnak címezték folyamodványaikat. A mozgalom programja a török-fanarióta rendszer kemény kritikáját foglalta magában, és a megoldások széles skáláját kínálta: a fejedelemségeknek a cári ortodox Oroszországhoz való csatolásától az autonómia megszilárdításán át a XVIII. század végén a függetlenség kinyilvánításáig. A fejedelemségekben zajló kérvényezési mozgalommal egy időben az Erdélyi Iskola (Şcoala Ardeleană) vezetői száz évvel a Lipót-diploma (Diploma Leopoldinum) kiadása után (1791) megfogalmazták a Supplex Libellus Valachorumot, az erdélyi románok nemzeti programjának szintézisét. Ez utóbbi, amely a jozefinizmus és a francia forradalom kedvező hatásainak következménye, hasonló sikerrel járt, mint a hegyen túli bojárok akciói.

ică


EGYSÉG ÉS FÜGGETLENSÉG

Ed

itu

ra

Di

Az 1821–1848 közötti időszak, amely a modern kor nyitánya a román fejedelemségekben, újabb fejleményeket hozott. Tudor Vladimirescu mozgalma véget vetett a török-fanarióta uralomnak, és visszaállította a belföldi uralkodást. Egy újabb orosz–török háború kirobbanása – ezúttal Görögország felszabadításáért – megszilárdította a román fejedelemségek fölötti orosz protektorátust, és visszajuttatta Havasalföldnek az egykori pasaságok Duna (Dunăre) menti területét, felszabadítva a román kereskedelmet az oszmán monopólium terhe alól. A Brătianu, Goleşti, Bălceşti családok, továbbá Kogălniceanu és Cuza döntő szerepet játszik a román fejedelemségek fellendülésében. Az 1848as forradalom Iaşi-ban robbant ki március végén, és Izlazon júniusban a párizsi forradalom után. Az elfogadott programok az európai liberalizmuson alapultak (jelentős hangsúllyal az egyéni szabadságjogokon). A Havasalföld fővárosában székelő ideiglenes kormány minden reményét Franciaországba és Angliába vetette. Ám a forradalom végzetét nem a lehetséges nyugati szövetségesek – akik túlságosan távol voltak, és másfajta érdekek vezérelték őket –, hanem az orosz–török szövetség döntötte el, amelynek érdeke a Duna menti status quo fenntartása volt. Nemzetközi kapcsolatok

„Nagyságod [Constantin Mavrocordat uralkodó] megdorgált bennünket az általunk osztogatott ajándékok miatt, de másként tehetetlenek volnánk. Nem lenne bölcs, ha nem adnánk ajándékokat, hiszen a nagyvezír udvarának és a körülötte levőknek kapzsisága határtalan. Ha valamit el akarnak érni, először szelíden kérik, majd az ócsárlások következnek, végül az erőszak és a fenyegetés, aminek aztán nem lehet ellenállni.” (Moldva konstantinápolyi diplomáciai képviselete. 1985)

4 Egy buhuşi-i bojár Párizsba küldi gyermekét tanulni. Egy idő után úgy dönt, ő is odautazik. Felesége tanácsára európai öltözetet csináltat, amit hosszas viták után végül is felölt. Ausztria határánál éri az első megrázkódtatás: a csomagjában lévő három kiló dohányért az osztrák határőr vámilletéket követel. De honnan tudhatná ő, aki olyan országból érkezik, ahol a bojárok semmiféle adót nem fizettek, és fogalmuk sem volt a törvényről és a rendszabályokról, hogy „így élnek a civilizált világban”? (N. Gane: Írások. In: Román történelmi szöveggyűjtemény.)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Az N. Gane által leírtakhoz hasonló esetek napjainkban is, Románia EUcsatlakozása után is előfordulnak. Nevezzetek meg három olyan területet, ahol a román hagyomány összeütközésbe került az európai modernitással, és írjátok le ezek következményeit.

95


IV. rész

2

Ed

itu

ra

ică

og

Di

da cic

Mielőtt megkapta volna Fuad pasa nagyvezír levelét, Cuza egy másik magas rangú török hivatalnoknak írt, megvilágítva, mi indokolta a kolostori vagyonok államosítását, majd a végén ezekkel a szavakkal foglalta össze a helyzetet: „Fenség, ebben a kérdésben én nem a románok uralkodója volnék, magam vagyok Románia.” (C. C. Giurescu: Cuza vajda élete és kora. 1966.)

ed ag

1860. október 7–17. között Al. Ioan Cuza uralkodó látogatást tett Abdul Medzsid szultánnál (1839–1861). Dimitrie Bolintineanu, aki beszámol az utazásról, a következőket jegyzi meg: „Bár Őfelsége látogatása Európa akaratának van alárendelve, mégis azt a benyomást kelti, mintha két egyenrangú uralkodó találkozna, és kettejük közül a török szultán az, akit jobban érdekel az esemény. Soha ehhez hasonló esetekben nem óhajtotta ennyire a Porta, hogy egy román uralkodóval találkozhasson a török fővárosban, és soha egyetlen román uralkodót sem fogadtak ennél nagyobb tisztelettel, ugyanakkor egyetlen uralkodó sem tanúsított ennél nagyobb méltóságot, nemzeti büszkeséget, illetve kisebb hajlandóságot, hogy erre a szerződés előírta látogatásra igyekezzen.” (D. Bolintineanu: Az egyesült fejedelemségek uralkodójának utazása Konstantinápolyba. 1860.)

A Habsburg Birodalom keleti tartományaiban élő románok körében is forradalmi megmozdulások robbantak ki Bánságban (Banat), Erdélyben (Transilvania) és Bukovinában (Bucovina), amelyeket többnyire a nemzeti megnyilvánulás igénye vezetett, de a román fejedelemségekhez hasonlóan a román egység itt is akadályokba ütközött, amint a románok és magyarok közti megegyezés is, így végül a Habsburgok és a Romanovok érvényesítették hatalmukat. Erdélyben megújult az önkényuralom, a román fejedelemségekben pedig az agyonbírált, a Szervezeti Szabályzaton alapuló régi rendszer. A nyugati hatáskörbe – a drinápolyi egyezmény nyomán liberalizálódó kereskedelem révén – főként gazdasági megfontolásból bekerült román fejedelemségeket a krími háború újabb politikai befolyásnak tette ki, hosszabb történelmi időszakra behatárolva a lehetséges szövetségeket. A törökök győzelme (Franciaország és Anglia támogatásával), illetve Oroszország veresége új helyzetet teremtett. A francia diplomácia ismét napirendre tűzte a „román kérdést”, mert egy, a Duna (Dunărea) torkolatánál és a Fekete-tengernél (Marea Neagră) fekvő újlatin nyelvű ütközőállam léte megakadályozhatja Oroszország nyugati terjeszkedését, és nem zavarná túlzottan a Portát (a javasolt modell csupán a törvényhozás egyesítést tartalmazta, amely amúgy is érvényben volt a Szervezeti Szabályzat óta). Ugyanakkor a „nemzeti pártokban” tömörülő liberális bojároknak kedvezett volna a régi rendszer híveivel folyó csatározásaik során. Ráadásul az orosz védnökség megszüntetése a nagyhatalmak kollektív garanciája mellett olyan politikai párbeszéd nyitányát jelentette, amely egyértelműen a román fejedelemségek javát szolgálhatta. Franciaország Ausztria fölött aratott győzelme (1859), amely megszilárdította III. Napóleon hegemóniáját a kontinens fölött és Cuza rendkívül heves reakciója meggyőzte a nagyhatalmakat arról, hogy a fejedelemségek elég érettek a teljes egyesülés megvalósításához. Ezt végül el is fogadták. Később, I. Károly uralkodásának első éveiben, amelyeket a politikai bizonytalanság, sőt úgynevezett „dinasztikus válság” uralt, Románia bizonyos mértékben elszigetelődött. A hazai elittel szemben bizalmatlan újdonsült uralkodó sűrűn levelezett a Sigmaringenben élő apjával, akihez a legfontosabb kérdésekben tanácsért fordult. Végül azonban felismerte, hogy támogatottsága szorosan összefügg az ország függetlenségének kivívásával. Ám a Függetlenségi Nyilatkozatot (1877. május 9.) hidegen, sőt közönnyel fogadták Európában, Oroszország pedig – bár katonai megállapodást kötött annak érdekében, hogy csapatai román területen áthaladva hamarabb érjenek ki a Balkán-félszigetre – vonakodott az együttműködés bármilyen formájának elfogadásától. Végül mégis csak erre kényszerült, miután a Duna jobb partján vívott hadjárat elakadt, és Plevna ostroma kudarcba fulladt. Bonyolult érdekjátszmáik után a nagyhatalmak végül elismerték Románia függetlenségét, de három dél-moldvai megyét ismét Oroszországhoz csatoltak, és az alkotmány negyedik cikkelyét módosítani kellett (igaz, nem a kívánt értelemben). Az orosz kapcsolatok megromlása a már független Romániát egy nagyobb szövetséghez, a Központi Hatalmakhoz közelítette (melyet Németország, Osztrák–Magyar Monarchia, Olaszország alkotott), miután Károly király és Ion C. Brătianu

ăş iP

1

A román hadsereg bevonulása Dobrudzsába (korabeli, allegorikus jellegű litográfia)

96



3

da cic

ăş iP

Az 1868. évi magyarországi nemzetiségi törvény „1. § – A nemzet politikai egységénél fogva Magyarország államnyelve a magyar levén, a magyar országgyűlés tanácskozási s ügykezelési nyelve ezentúl is egyedül a magyar; a törvények magyar nyelven alkottatnak, de az országban lakó minden nemzetiség nyelvén is kiadandók hiteles fordításban; az ország kormányának hivatalos nyelve a kormányzat minden ágazatában ezentúl is a magyar lőn. 26. § – Valamint eddig is jogában állott bármely nemzetiséghez tartozó magánszemélynek, éppen úgy, mint a községeknek, egyházaknak, egyházközségeknek, úgy ezentúl is jogában áll saját erejükből vagy társulás útján alsó-, közép- és felső- tanodákat állítani.”

4

itu

ra

Di

1878. június 13. és július 13. között zajlott a Berlini Kongresszus. Ion C. Brătianu miniszterelnök és M. Kogălniceanu külügyminiszter ötpontos beadványt terjesztett a kongresszus elé: a) Egyetlen darabkát se lehessen kiszakítani a román állam területéből. b) Románia ne legyen az orosz csapatok felvonulási területe. c) A román fejedelemségek évszázados jogaik alapján ismét birtokba veszik a dunai szigeteket és a folyó torkolatát, a Kígyók-szigetével együtt. d) Románia kapjon kárpótlást az általa harcba küldött haderővel arányosan, a számára legmegfelelőbb formában. e) Ismerjék el ünnepélyesen Románia függetlenségét, és területét nyilvánítsák semlegesnek.” (I. Károly román király emlékiratai. Ahogyan egy szemtanú látta.)

5

og

ed ag

miniszterelnök több ízben Bécsbe, illetve Berlinbe látogatott. Ez még mindig a kisebbik rosszat jelentette, mintha két ellenséges hatalom közül csak az egyikkel kötne szövetséget a másik ellen. Románia az első világháború előestéjén – a két balkáni háború lezárása után, amellyel gyakorlatilag elenyészett a keleti kérdés – biztonságos, kiszámítható ország képét nyújtotta, gazdasága lendületesen növekedett, erős szövetség tagja volt. Jövőjét azonban valamennyi románnak egyetlen nemzetállamba való egyesítésétől tette függővé. 1907-ben a Hármas Szövetség (Antant) létrejöttével új politikai szövetség született, amely nem sokkal később az elsőbbség eldöntéséért küzd majd meg a Központi Hatalmakkal. A bukaresti diplomácia számára a Balkánért és Délkelet-Európáért folyó orosz–osztrák–magyar versengés jelentette azt a régen várt lehetőséget, amellyel egy későbbi, általánossá váló háborúban megleli az érdekével egyező szövetséget. Az Antant kész volt elismerni Románia jogigényét Erdélyre és Bukovinára, ami megmagyarázza a két évvel később aláírt katonai és politikai egyezményeket és az ország belépését az első világháborúba.

ică

IV. rész

Ed

Bécsben 1883. október 30-án D. A. Sturdza és gr. Kálnoky Gusztáv (a monarchia külügyminisztere) aláírja a végleges szerződést az osztrák–magyar–román szövetségről: „1. § – A két fél elkötelezi magát, hogy nem lép szövetségre egymás ellen. 2. § – Egy váratlan támadás esetén segítséget nyújt a másik félnek. 3. § – A román állam esetében a casus foederis csak Ausztria–Magyarország megtámadása esetén lép életbe. 4. § – Egy közösen vívott háború esetén a felek nem köthetnekkülönbékét. A szerződés 5 évig érvényes.” (Románia külpolitikája. Kronológia. 1986.) Nemzetközi kapcsolatoke

Oscar Han: A mărăşeşti-i győzelmi emlékmű.

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Olvassátok el figyelmesen az 1., 2. szemelvényt. Határozzátok meg, hogy mi volt a román fejedelemségek legnagyobb problémája Cuza látogatásának pillanatában. Mutassatok rá legalább egy különbségre Cuza, illetve bármely más elődjének a beiktatása között. 2. Figyeljétek meg a nemzetiségi törvény (3. szemelvény) 1. és 26. cikke között fennálló ellentmondást, illetve komplementaritást. Kommentáljátok. 3. Elemezzétek az öt pontból álló beadvány, illetve a berlini szerződés Romániára vonatkozó tartalmát. Indokoljátok meg az eltéréseket. 4. Az osztrák–magyar–román szer ző dés kulcsszava a casus foede ris. Keressétek meg a kifejezés jelentését, majd indokoljátok meg, miért szerepel a szövegben. 5. Képzeljétek el, hogy Románia semlegességének korszakában éltek (1914–1916), és felkérnek, hogy mondjatok beszédet a nemzeti egység támogatására. Hogyan mutatnátok be az osztályban?

97


ROMÁNIA A SZÉLSŐSÉGEK SZÁZADÁBAN

Di

da cic

„Szilárdan eltökélve, hogy a mérhetetlen áldozatok árán megteremtett békét (…) fenntartják, a Csehszlovák Köztársaság elnöke és Őfelsége Románia királya megállapodtak abban, hogy védelmi szerződést kötnek. 1. § – Abban az esetben, ha a Magas Szerződő felek egyikét Magyarország részéről nem várt támadás érné, a másik Fél kötelezi magát, hogy (…) a megtámadott fél védelmére kel. (…) 3. § – Egyik Magas Szerződő Fél sem köthet szövetséget egy harmadik hatalommal, anélkül, hogy erről a másik felet előzetesen ne tájékoztatná.” (Kölcsönös védszerződés Románia és a Csehszlovák Köztársaság között – Kisantant, 1921. április 22.)

ed ag

1

ăş iP

Gyulafehérváron (Alba-Iulia) felolvassák az egyesülési nyilatkozatot (1918. december 1.)

og

ică

Az 1917–1918-as évek eseményei, a monarchiák sorozatos összeomlása, amelyről Tache Ionescu az elsők között beszélt, jelentős gyarapodással járt Románia számára. A bolsevik forradalom az egykori cári birodalom elnyomott népeinek megadta az önrendelkezés jogát, és ennek nyomán Besszarábia (Basarabia) 1918. március 27-én egyesült Romániával, teljesítve az ország tanácsának nemzeti akaratát. Az Osztrák– Magyar Monarchia háború utáni összeomlása és a Magyarországgal való korábbi közös rendszer fenntartásának határozott elutasítása vezetett a nagy egyesülés megvalósulásához Csernovicban (Cernăuţi) (1918. november 28.) és Gyulafehérváron (Alba Iulia) (1918. december 1.), amikor Bukovina (Bucovina) és Erdély (Transilvania) románsága kimondta Romániához való csatlakozását. Mivel Románia győztes országként vett részt a párizsi békekonferencián, ezért a nagyhatalmak elismerték a nagy egyesülést. Az 1918-as népszavazások nyomán kikerekedett Románia hosszabb időre ismét a nyugati demokráciák mellé sorakozott fel. Húsz éven át a hullámzóan alakuló román–francia viszony dacára, Franciaország mindig Románia legnagyobb szövetségese volt, és a román külpolitika a francia mintát követte. Legjelentősebb diplomatái – N. Titulescu, I. G. Duca vagy Grigore Gafencu – meggyőződéses franciabarátok voltak. Amint azt az események viszonylag hamarosan megmutatták, Franciaország csupán egy volt a nagyhatalmak között, és túlságosan távol található ahhoz, hogysem a román elvárásoknak megfelelő súllyal egyengesse Románia útját, és a kapcsolat kiváltságos jellege a későbbiekben sokba került az országnak. Amikor Franciaország eleste után, 1940 júniusában Románia szembetalálta magát a náci és szovjet állam agressziójával, hiába igyekezett erős szövetségesre találni, a korábban oly aprólékosan felépített diplomáciai és politikai változatok egyike sem volt működőképes. Az 1940. június 26–27-i ultimátumjegyzék, illetve a második bécsi döntés nyomán Románia kénytelen meghátrálni: bele kell egyeznie Besszarábia és Észak-Bukovina, Észak-Erdély valamint Dobrudzsa (Dobrogea) két déli megyéjének (Kadrilater / Cadrilater) elidegenítésébe. Németország nyomására, amely akkor minden hadszíntéren győzedelmes volt, Románia élére a belpolitikai vihart követően Ion Antonescu tábornok és a legionáriusok kerültek (a köztük levő politikai összefonódás azonban rövid életűnek bizonyult). Megmaradt a hitleri Németországgal kötött szövetség, majd az előző évben elszenvedett területi veszteségek miatt 1941. június 22-én Románia megtámadta Szovjetuniót, és ugyanazon év végére már az USA-val és Angliával is hadban állt. A sztálingrádi csatát követően az ország vezetője kijelenti, hogy Hitler elvesztette a háborút, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy mindvégig kitartson mellette a kommunizmustól való rettegés okán. Látványos fordulatot vettek azonban az események 1944. augusztus 23-án: Románia Németország és szövetségesei ellen fordította fegyvereit és csatlakozott az Egyesült Nemzetek Szövetségéhez. Ez a lépés azonban részben hibásnak bizonyult. Az ország új szövetségesei természetesen az USA és Anglia voltak, ám mégis

2

Ed

itu

ra

„1. § – Románia és Franciaország kölcsönösen ígéretet tesz arra, hogy egyik fél sem indít támadást vagy inváziót, és semmilyen körülmények között nem indít háborút. (…) 4. § – Ha a román és a francia kormány békés szándéka ellenére Romániát vagy Franciaországot nem várt támadás érné, mindkét kormány késedelem nélkül megteszi azokat az intézkedéseket, amelyeket a Nemzetek Szövetségének egyezségokmánya szerződésekben rögzít a nemzeti érdekek jogos védelmére és a fennálló rend megőrzésére.” (Barátsági szerződés Románia és Franciaország között, 1926. június 10.)

98


og

I. G. Duca, Iuliu Maniu és N. Titulescu, akik a két világháború közötti időszak kényes egyensúlyának megőrzésére törekedtek. (Fénykép 1931-ből.)

ed ag

elsősorban a Szovjetunió nyert, amely az országra rákényszerítette az 1944. szeptember 12-i fegyverszünetet, elfoglalta Románia területét és előkészítette szovjetizálását. Bár Románia jelentős anyagi és emberáldozatot hozott, nem ismerték el hadviselő társként és Párizsban a békeszerződésről vesztes országként kellett tárgyalnia (1947. februárjában). 1955 májusában a többi közép- és délkelet-európai szocialista állammal együtt Románia is aláírta a Varsói Szerződést, eleget téve a nyugati demokráciákkal és az Amerikai Egyesült Államok által vezetett NATO-val szemben álló keleti tömbbeli tagságból fakadó kötelezettségeinek. Az 1989 decemberi események után a demokráciához való visszatérés természetes módon párosult azzal a szándékkal, hogy Románia csatlakozzék a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, és végül ezt siker koronázta. Ilymódon az új évezred küszöbén lezárult egy bizonytalan és fölöttébb ellentmondásokkal terhes történelmi korszak, amely azonban végül is eljuttatta Romániát az őt joggal megillető helyre.

ică


ăş iP

3

da cic

„A Felségedet és egész Romániát aggasztó problémák megoldására két lehetőség van: 1. Egy taktikai megközelítés, ami azt jelenti, hogy mindent meg kell menteni, ami menthető, a körülmények alakulásához való folyamatos alkalmazkodás révén. 2. A főbenjáró döntés útjára lépni – a végleges megoldás érdekében – és e döntés keresztülvitele, akár áldozatok árán is. (…) Amit javasolhatok, az a második megoldás, a Magyarországgal és Bulgáriával való tisztességes megegyezés. (…) Ha Románia, Bulgária és Magyarország nem tud megegyezni, akkor véleményem szerint ez a magatartás (…) megbosszulja magát. Ebben az esetben az én tisztem nem az, hogy megakadályozzam ennek következményeit. A Birodalom katonai helyzete olyan kedvezően alakult, hogy képesnek érezzük magunkat akár le is mondani a kőolajszállítmányokról. Minden helyes belátásnak szükségszerűen annak felismeréshez kell vezetnie, hogy a revízió nem odázható el a végtelenségig, és hogy ez annál inkább az ország előnyére válik, minél hamarabb megtörténik.” (Adolf Hitler levele II. Károly királyhoz. 1940. július 15.)

4

1. Olvassátok el figyelmesen az öt szemelvényt. Írjatok esszét Román külpolitika a XX. században címmel, szem előtt tartva a következőket: a) a román diplomácia két, a kollektív biztonság jegyében végrehajtott akciója a két világháború között; b) két ok, amely miatt Hitler 1940 nyarán levelet írt II. Károlynak. c) Mérlegeljétek Mihály király kiáltványának, illetve a Csehszlovákia megszállásának idején mondott Ceauşescu-beszéd stílusát. Mutassatok rá legalább egy hasonlóságra, illetve eltérésre a két szöveg között. Keressetek legalább három fogalmat, amely mindkét szövegben meghatározza az üzenetet.

JEGYEzd

itu

5

Ed

„Kedves elvtársak, Románia polgárai! Az öt szocialista ország csapatainak bevonulása Csehszlovákiába komoly hiba, és súlyosan veszélyezteti Európa békéjét és a szocializmus sorsát a világban. Elfogadhatatlan a mai világban, hogy szocialista államok lábbal tiporják egy másik állam szabadságát és függetlenségét. Semmiféle mentség és indok nem létezik egy testvéri szocialista ország belügyeibe való katonai beavatkozáshoz.” (Nicolae Ceauşescu beszéde Csehszlovákia lerohanásának napján. Bukarest, 1968. augusztus 21.)


mEG!

l

Az állam egységének kinyilvánítása, a függetlenség elérése és nem utolsósorban a nagy egyesülés nem lett volna lehetséges a nyugati hatalmak támogatása nélkül.

l

Az erőviszonyok a győztesek és a vesztesek között a második világháború végén megváltoztatták Románia szövetségeseit és a szovjet politikai-katonai táborba juttatták.

l

1989 decemberét követően Románia visszatalált Európába, ezáltal helyreállt az ország szövetsége a nyugati országokkal.

ra

Di

„Románok! Történelmünk legnehezebb órájában, népemmel teljes egyetértésben úgy döntöttem, hogy csupán egyetlen út kínálkozik ahhoz, hogy országunkat megmentsük a teljes megsemmisüléstől: kilépés a tengelyhatalmakkal kötött szövetségből és az Egyesült Nemzetek Szövetsége ellen vívott háború azonnali befejezése. (…) Az Egyesült Nemzetek Szövetsége garanciát vállalt az ország függetlenségéért és a belügyekbe való be nem avatkozást illetően. Elismerte a bécsi döntés jogtalanságát, amellyel Erdélyt elrabolták tőlünk.” (Mihály király kiáltványa az országhoz. 1944. augusztus 23. A Román történeti szöveggyűjtemény nyomán.)


99


*A román diplomácia képviselői a középkortól a XX. századig

1

„Isten gyűlöli az oszmán hatalmat, mert pusztulással fenyegeti a kereszténységet, és ez a fenyegetés csakis a keresztény uralkodók közötti viszálykodásából fakad. Az idők végezetéig könnyeket kell hullatnunk a keresztény uralkodók közötti viszálykodás miatt.” (Dimitrie Cantemir: Az oszmán birodalom története.)

da cic

„Be kell bizonyítanunk tehát, ha szabad és független nemzet akarunk lenni, nem azért tesszük, mert nyugtalanítani akarjuk szomszédjainkat, hanem hogy önmagunkkal, fejlődésünkkel foglalkozzunk… Minden nagyhatalommal kapcsolatokat akarunk létesíteni, Oroszországgal, Ausztriával és Törökországgal új viszonyt fogunk kialakítani.” (M. Kogălniceanu: Függetlenségi nyilatkozat. 1877. május 9.)

ed ag

„Ienăchiţă Văcărescu rendelkezett egy kiváló diplomata minden tulajdonságával; művelt, kifinomult és meggyőző, aki sokféle módon tudott kedves lenni. (…) Szeretjük olyan férfi emlékiratait olvasni, aki kiemelkedő szerepet játszik kortársai között, és akinek politikai tettei oly tanulságos irodalmi munkákkal váltakoznak. (Al. Odobescu: A Văcărescu család költői.)

Tekintve, hogy a román fejedelemségek, illetve az utóbbi 150 évben Románia olyan térségben található, amelyre állandó politikai és katonai nyomás nehezedett, területi épségének és kultúrájának megőrzése érdekében kénytelen volt a diplomácia eszközeihez nyúlni. Számos középkori híradással rendelkezünk a szomszédos és más országok udvaraiba küldött rendszeres követekről, akik a célnak megfelelően képzett, magas rangú tisztségviselők voltak, jól beszéltek idegen nyelveken, a felhalmozott tapasztalat növelte munkájuk hatékonyságát, titoktartók és hűségesek voltak. Csupán néhányuk neve maradt fenn, de a Dimitrie Cantemirhez hasonló, kimagasló és művelt emberek a politikai játszmák aktív szereplői voltak, akik emlékezetes tetteket hajtottak végre, vagy emlékezetes kijelentéseket tettek.

ăş iP

Ienăchiţă Văcărescu (1740–1797)

og

ică

ESETTANULmÁNY

Di

A fanarióta kor vége felé lép színre egy, a maga idejében viszonylag jelentős, ám manapság kevésbé említett személyiség, Ienăchiţă Văcărescu havasalföldi bojár. Bár ma főként a Testamentum című műve miatt ismert, amelyben örökségként hagyta utódaira „a román nyelv gazdagítását és a haza tiszteletét”, fontos méltóságokat töltött be, sokat utazott és igyekezett megérteni a korabeli hatalom működését. Éppen ezért írta meg Cantemirhez hasonlóan, A nagyhatalmú császárok története című művét, ami tulajdonképpen diplomáciai küldetéseiről szóló beszámoló, egy olyan korban, amelyet az oszmán–orosz–Habsburg versengés uralt. Érdekes, hogy a háborúk, idegen hódítók által meghatározott korban, amikor a román elit képviselői bármikor készen álltak egyik hódoltságot a másikra felcserélni, a bölcs havasalföldi bojár szerint a két fejedelemség számára hasznosabb lett volna, ha a hanyatlóban levő Oszmán Birodalmat támogatja, ahelyett hogy fiatal és telhetetlen hatalmakhoz csatlakoznék. A román újjászületés, a modernitás kezdete csakis a Török Birodalommal való határozott szakítás és a nyugati, liberális világhoz való megfelelő közeledés révén valósulhatott meg. Ezt értették meg az 1848as forradalmárok, a forradalmi program szerzői, illetve azok, akik megpróbálták azt a gyakorlatban alkalmazni a későbbiek folyamán. Az utóbbiak közül számosan kiváló diplomáciai képességekkel rendelkeztek, és

2

Ed

itu

ra

„Ami engem illet, elismerem, nem értem a semlegesség fogalmát. Ha azt jelenti, hogy békeidőben a lehető legjobb kapcsolatokra törekszünk minden hatalommal, illetve, hogy mi, kis országként ne okozzunk semmiféle bonyodalmat, sőt akadályozzuk meg azt, akkor értem. De amikor egy konfliktusos helyzetben semlegességről beszélnek, akkor azt is árulják el, milyen körülmények között fog kirobbanni ama eljövendő háború. Csak azután látjuk meg, ha semlegesek maradhatunk-e vagy sem, ha már kitört.” (Részlet Petre P. Carp 1889 márciusi beszédéből.)

100



IV. rész

3

og

ică

„Akarom a békét. Ehhez szövetségekre és barátokra van szükségünk minden nép között, megkülönböztetés nélkül. Kijelentem, hogy bárki, aki garantálja Románia és szövetségeseinek határait, természetes szövetségesünk. Én nem teszek különbséget a golyók között, amelyeket adott esetben kilőttek. Azt akarom, hogy Románia éljen. És élni fog, mert nem egyik ellenséges viszonyát helyettesíti egy másikkal, hanem egy barátságot egy másik barátságra épít.” (N. Titulescu 1936. július 18-i beszédéből.)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG Olvassátok el a szemelvényeket, és írjatok esszét, amelyben: 1. fejtsétek ki Cantemir alapján, hogy min alapul az oszmán hatalom; 2. Kogălniceanu alapján nevezzétek meg, hogy milyen céllal nyilvánította ki Románia a függetlenségét; 3. P. P. Carp után állapítsátok meg, milyen helyzetben fogadható el a semlegesség; 4. állapítsátok meg, hogy milyen nézeteket vallott Titulescu a szövetségesekről.

JEGYEzd

itu

Ed


mEG!

l

A modern kor kezdetén a román külpolitika saját önállóságát támogatta, illetve azokat a hatalmakat, amelyek segíthettek ennek megszilárdításában.

l

A Tudor Vladimirescu és az 1918as Egyesülés között eltelt száz évben a nemzeti ügy képviselői a nyugati világban keresték legfőbb szövetségeseiket.

l

A XX. században Románia külpolitikája a nagy nyugati hatalmak (1920–1939) és a Szovjetunió között ingadozott.

ra

Di

da cic

ăş iP

ed ag

ők teszik elsődleges fontosságúvá Nyugat számára a „román kérdést”. A krími háborút követő években, amikor a nagyhatalmak csupán a két fejedelemség „törvényhozási” egyesülését voltak hajlandóak elfogadni, színre lép néhány egykori 48-as forradalmár, aki jelentős mértékben járult hozzá a kérdés megoldásához. Vasile Alecsandri költő 1859 nyarán a Cuza kormányában külügyminiszter, a fejedelem jó barátja, bár egész életében a nyugalmat kedvelte, habozás nélkül elindult az északolaszországi harctérre, ahol felkereste III. Napóleon császárt, VictorEmanuel piemonti királyt és Camillo Cavourt, az olasz egyesülés kovácsát, hogy elismertesse Al. Ioan Cuza kettős megválasztását. I. Károly uralkodásának diplomatái között kimagasló szerepet játszott Ion C. Brătianu és Mihail Kogălniceanu a Nemzeti Liberális Pártból, illetve Petre P. Carp és Titu Maiorescu a konzervatív csoportosulásból. Mihail Kogălniceanu neve örökre összefonódik a nemzeti függetlenség 1877. május 9-én történt kikiáltásával. Beszéde, amely eredetileg válasz volt Nicolae Fleva liberális képviselő interpellációjára, tömör és érthető összefoglalását adta az oszmán–román kapcsolatok múltjának. A két ház együttes ülésén megfogalmazott indítványt másnap Károly herceg tudomására hozták (1877. május 10.). Az első világháború idején és a két világháború közötti időszakban újabb jelentős politikusok léptek színre, akik odahaza, majd később külföldön tehetséggel és hazafisággal képviselték a román ügyet. Közülük is kiemelkedik Take Ionescu és Nicolae Titulescu, akiket nemcsak szoros barátság és elhivatottságuk, hanem tanár-diák viszony kötött össze. Nicolae Titulescu, a kiváló jogász rendkívüli diplomatakarriert futott be. A Magyarországgal kötött trianoni békeszerződés (1920. június 4.) tárgyalópartnereként és aláírójaként közel egy évtizedig uralta a külpolitikát, a Népszövetségi Társaság elnöke volt két egymást követő évben (1930, 1931), illetve külügyminiszter (1927–1928 és 1932–1936 között a nemzeti-parasztpárti és a liberális kormányok alatt, ami ritkaság volt ebben a korban). A kollektív biztonság politikájának következetes híveként Titulescu nevéhez fűződik a nyugati demokráciákkal való kapcsolatok megszilárdítása, a kisantant politikai struktúrájának megszilárdítása, és egy új diplomáciai szervezet, a Balkáni Egyezmény létrehozása, amely révén a status quo megőrzése elsődleges céllá vált Közép-Európa és a kontinens délkeleti országai számára. Titulescu megértette a Románia és a Szovjetunió közötti kapcsolatok rendkívüli jelentőségét, és neki köszönhetően 1934-ben Románia felvette a diplomáciai kapcsolatokat a nagy keleti szomszéddal. Ugyanakkor kiállt a SZU-val kötendő kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírása mellett is. Heves náciellenes magatartása (1936-ban, amikor Anglia és Franciaország a Németországgal való megegyezést kereste), illetve a Szovjetunióval kapcsolatos álláspontja következtében kizárták a kormányból, és száműzetésbe vonult (1936–1941).

101


R ománia

ică

a hidegháború korában

EURÓPA MEGOSZTÁSA

ed ag

Di

da cic

„Az Egyesült Államoknak a politikája nem lehet más, mint támogatni a szabad nemzeteket a felfegyverzett erőszakos kisebbségekkel vagy a külső nyomással szemben. (…) Úgy vélem, hogy az általunk nyújtott segítségnek főként a gazdasági és pénzügyi támogatásra kell összpontosulnia, amely nélkülözhetetlen a gazdasági stabilitáshoz és a zökkenőmentes politikai élethez. (…) A Kongresszus előtt kijelentettem, hogy ma minden nemzetnek két ellentétes életforma között kell alapjában véve döntenie. Az egyik a többség akaratán alapul és a szabad intézmények, a szabadon választott képviseleti kormány, a szabad választások, az egyéni szabadságjogok, szólás- és vallásszabadság, illetve bármiféle politikai elnyomás hiánya jellemzi. A másik [életforma] (…) a kisebbség terrorjára és erőszakos uralmára, a sajtó és a rádió ellenőrzésére, választási csalásokra és a személyes szabadságjogok elfojtására támaszkodik.” (A Truman-doktrína. 1947.)

A nemzetközi erőfeszítések dacára a háború befejezése 1945-ben nem vezetett tartós békéhez. A nagyhatalmak közötti konfrontáció más formában és szereplőkkel folytatódott: a hidegháborúval, amelynek főszereplői az USA és Szovjetunió voltak. Mivel egymással szöges ellentétben álló politikai rendszert, a nyugati demokráciát, illetve a sztálinista önkényuralmat képviselték, rövid idővel a béke megkötése után a két nagyhatalom nyílt konfliktusba keveredett. A viszály csírái egyaránt történelmi és politikai természetűek. Az USA a nyugati demokrácia modelljét ajánlotta a világnak, és arra törekedett, hogy a háború utáni világ az Atlanti Charta elveire épüljön. Ebben az értelemben az ENSZ létrehozása jelentette az első lépést. A Szovjetunió legfőbb célja egy újabb támadás megelőzése volt, olyan biztonsági zóna kialakítása révén, amelyet a háború során az általa elfoglalt európai államok alkottak. Élve a jaltai konferencia határozatai nyújtotta lehetőségekkel és kihasználva katonai fölényét az általa megszállt országokban, a Szovjetunió elutasította a befolyási övezetében lévő államok jogát, a szabad választásokhoz; és döntő szerepe volt abban, hogy ott ún. „népi demokráciák” alakuljanak. Így vált Jugoszlávia, Románia, Bulgária, Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország, Kelet-Németország Moszkva csatlósállamává és kényszerült szovjet típusú politikai rendszer bevezetésére. A szovjet terjeszkedésre adott amerikai válasz igen gyors volt. 1947-ben Harry Truman elnök meghirdette a feltartóztatás elvét (containment), amelynek értelmében az európai államok hamarosan jelentős amerikai pénzügyi segítségben részesültek. Az első gyorssegélyek Görögországba és Törökországba irányulnak. A Marshall-terv keretében rendszeressé vált a Nyugat-Európának nyújtott jelentős pénzügyi segítség. Néhány hónappal később Sztálin létrehozza a Kominformot (Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodáját), hogy ezáltal megszilárdítsa a Szovjetunió uralmát a nemrég létrejött kommunista államok fölött. A Truman-doktrínának nemcsak gazdasági, hanem katonai vonzata is volt. 1948-ban 12 nyugati állam aláírta a Brüsszeli Szerződést, amelynek alapján egy évvel később megalakult az Észak-Atlanti Szerződés Szervezete (NATO). Nem sokat váratott magára a szovjet katonai válaszlépés: 1949-ben a Szovjetunió végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását, majd 1955-ben megalapították a Varsói Szerződést. A hidegháború sorozatos politikai krízisek formájában nyilvánult meg, amit tovább mélyített a két katonai és politikai tömb között kirobbant fegyverkezési verseny: a Berlin blokádjára tett szovjet kísérlet (1948), illetve a kubai rakétaválság (1962).

ăş iP

1

og

Harry Truman (1884–1972), Amerika elnöke a világháború után (1945–1953)

2

Ed

itu

ra

„Célunk a működő gazdaság helyreállítása a világban, hogy lehetővé váljanak olyan társadalmi és politikai viszonyok, amelyek közepette a szabad intézmények fennmaradnak. (…) Nem lenne helyénvaló, (…) ha kormányunk arra vállalkozna, hogy Európa gazdasági helyreállítására egyedül dolgozzon ki programot. Ez az európaiak dolga. Úgy gondolom, hogy a kezdeményezésnek Európából kell kiindulnia. Országunk szerepe abból állhat, hogy baráti segítséggel hozzájárul az európai program kidolgozásához.” (Részlet G. Marshallnak a Harvard Egyetemen elmondott beszédéből. 1947.)

102



og

A berlini fal: 1961 november – 1989 december

ed ag

Ugyanakkor a hidegháború nyílt, helyi konfliktusokat is hordozott, például a koreai és a vietnami háborút. Az atomháború veszélye, a fegyverkezési verseny óriási költségei, a közvélemény erősödő nyomása a béke érdekében, illetve a vietnami háború tanulságai vezettek el oda, hogy az 1970-es évektől a két katonaipolitikai tábor közötti feszültség fokozatosan enyhülni kezdett. Az enyhülést azonban a hidegháború újabb szakasza követte: a latin-amerikai és afrikai országok kommunistabarát mozgalmainak nyújtott szovjet támogatás, illetve Afganisztán szovjet megszállása (1979). 1985 után Mihail Gorbacsov, az SZKP főtitkára csökkentette Moszkva jelenlétét a világban, elismerve, hogy a Szovjetunióban végrehajtásra váró belső reformok bevezetésével párhuzamosan nem tartható fenn a fegyverkezési program, amely az ország erőforrásainak 25%-át emésztette fel. És milyen helyet foglalt el Románia ebben a bonyolult nemzetközi helyzetben?

ică

IV. rész

3

ăş iP

„A Balti-tenger mellett fekvő Stettintől az Adriai-tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le Európára. E vonal mögött van minden közép- és kelet-európai állam fővárosai (…) A kommunista pártokat, amelyek ezekben a kelet-európai államokban igen kicsik voltak, hatalomra emelték, amely hatalom meghaladja a pártok tagjainak létszámát, és ezek a pártok most mindenütt arra törekszenek, hogy megszerezzék a totális ellenőrzést. (…) Bizonyára nem az a felszabadított Európa ez, amelynek a felépítéséért harcoltunk. És nem is olyan Európa, amely magában foglalja az állandó béke lényeges tényezőit.” (Winston Churchill fultoni beszéde. 1946 március)

4

da cic

„Úgy tűnik, egyesek nagyon nehezen tudják megérteni, hogy a kommunista összeesküvők Ázsiát választották ki helyszínként, hogy a világ meghódításának játszmáját tovább folytassák. Mert mi itt Európa háborúját vívjuk fegyverekkel, miközben a diplomaták szavakkal harcolnak. Ha a kommunizmus ellen vívott háborút elveszítjük Ázsiában, Európa bukása elkerülhetetlen. Éppen ezért a győzelmen kívül nincs más alternatíva.” (Douglas MacArthur tábornok, az ENSZ csapatok koreai parancsnoka, 1951.)

Di

5

Ed

6

itu

ra

„Szovjetunió afganisztáni inváziója veszélyezteti a világbékét (…), a regionális stabilitást és a kőolajszállításokat. A szovjet támadás (…) megváltoztatta (…) a stratégiai helyzetet a világnak azon a részén. (…) Kiiktattak egy ütközőállamot Szovjetunió és Pakisztán között, és Iránt újfajta fenyegetés elé állították. Ha ez a megfélemlítés hatásosnak bizonyul, a Szovjetunió egy teljes övezetet fog ellenőrizni, amely stratégiailag és gazdaságilag létfontossággal bír Nyugat-Európa, a TávolKelet és (…) az Egyesült Államok túlélése szempontjából.” (J. Carter amerikai elnök Afganisztán szovjet inváziójáról.)

„(…) Az ellenforradalmi erők bejelentés nélkül indítottak háborút az Afgán Demokratikus Köztársaság ellen, pakisztáni és más szomszédos országok területéről. Ekkor az afgán kormány a Szovjetunióhoz fordult segítségért (…) A Szovjetunió nem ért egyet a forradalom exportjával (…), de nem engedheti meg az ellenforradalom exportját sem.” (A TASZSZ hírügynökség által közzétett hivatalos szovjet állásfoglalás) Nemzetközi kapcsolatok

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Állapítsátok meg, milyen eszközökkel igyekeztek korlátozni a nyugatiak a szovjet befolyást. 2. Miért avatkoztak be az amerikai és a kínai csapatok a koreai háborúba? 3. Állítsátok párhuzamba az amerikaiak koreai és a szovjetek afganisztáni intervencióját. 4. Elemezzétek az amerikai, illetve a szovjet álláspontot Afganisztán szovjet megszállásáról. Mutassatok rá az eltérésekre, és magyarázzátok meg, miért volt a két fél álláspontja különböző? 5. Szerintetek miért döntöttek a keletnémet hatóságok 1961-ben a Berlini Fal megépítése mellett? Használt-e ez a lépés az NDK-nak? A két kép alapján mondjatok véleményt arról, ami később bekövetkezett.

103


IV. rész

ROMÁNIA ÉS A HIDEGHÁBORÚ

Ed

itu

ra

Di

da cic

Bákóban (Bacău) született, szegény munkáscsalád gyermekeként, később a Kommunista Párt tagja lett. Aktívan részt vett az 1933-as grivicai vasúti sztrájkokban, emiatt letartóztatták. 1945-ben az RKP főtitkárává választották. A párton belüli pozíciójának megszilárdítására átfogó politikai tisztogatásba kezdett, megszabadulva mind a Moszkvához hű csoportosulástól (Ana Pauker, Luka László), mind a kommunista nemzeti vonaltól (Laurenţiu Pătrăşcanu). Románia miniszterelnökeként sztálinista mintára kegyetlen elnyomó rendszert hozott létre minden valódi vagy feltételezett politikai ellenzék felszámolására. Kényszermunka-táborokat – a legismertebb a Duna-csatorna –, továbbá börtönöket (Máramarossziget, Piteşti) létesített, ahol számos román értelmiségi, továbbá a régi politikai elit tagjai, földműves, pap és munkás, egyetemi hallgató vesztette életét. Ő hirdette meg a Moszkvától való úgynevezett eltávolodási politikát: elérte a szovjet csapatok kivonulását az országból, felszámolta a szovromokat (a román-szovjet közös gazdasági vállalatokat), és diplomáciai viszonyt létesített a nyugati államokkal. 1964-ben a politikai foglyok szabadon bocsátása mellett döntött, amnesztiát hirdetett politikai-erkölcsi rehabilitáció nélkül, ezzel viszonylagos enyhülés korszakát indítva el a román politikai életben. 1965-ben hunyt el, a hivatalos változat szerint májrákban, de akadnak olyanok, akik úgy vélik, hogy valójában megölték Moszkvával szemben tanúsított barátságtalan magatartása

ăş iP

Gheorghe Gheorghiu-Dej (1901–1965)

ed ag

og

ică

Sem Románia bátor döntése, mellyel 1944. augusztus 23-án átállt az antifasiszta szövetségesek oldalára, sem az 1945 májusáig tartó folyamatos részvétele a harcban a szövetségesek oldalán, sem háborús embervesztesége nem bizonyultak elegendőnek, hogy megmentsék az országot a diktatúrától. A második világháború végén Romániát a vesztes országok közé sorolják, az ebből fakadó összes gazdasági és politikai következménnyel együtt. A jaltai egyezmény 5. sz. döntvénye a világ befolyási övezetekre történő felosztásáról, illetve a szovjet katonai jelenlét lehetetlenné tette, hogy az ország maga döntsön saját politikai sorsáról. Éppen ezért a demokratikus rendszerhez való visszatérés Romániában csak rövid ideig tartott, hiszen a szovjet érdekszférába történő besorolás végzetesnek bizonyult a politikai rezsim 1947 utáni alakulására nézve. Az országra kényszerített kommunista rendszer félszázadnyi időre letérítette Romániát a demokrácia útjáról. Románia a Varsói Szerződés és a KGST tagjává vált és ezáltal a hidegháború szereplőjévé. A Varsói Szerződés megalakulásának ténye már önmagában a konfliktus részét képezte, hiszen 1955-ös létrehozása válaszlépés volt Nyugat-Németország felvételére a NATO-ba. Jellemző a román állam álláspontjára a sztálinista rezsim első éveiben tanúsított ellenséges magatartás Joszip Broz Tito Jugoszláviájának politikai önállósodásával szemben. Románia a többi népi demokratikus állammal együtt támogatta a Jugoszláviai Kommunisták Szövetségének kizárását a Kominternből és a szomszédos ország politikai és gazdasági elszigetelését. 1956 után azonban megtörténik a különutas Jugoszláviával való kibékülés, amely megkönnyíti néhány közös gazdasági tervezet kidolgozását és megvalósítását. Bár Gheorghiu-Dej színleg megtette az első lépéseket Románia desztalinizációja felé, mégis hű maradt a szovjet hatalomhoz, fenntartás nélkül támogatta Hruscsov döntését, Magyarország megszállását, az 1956-os magyar forradalom vérbefojtását. A reformkommunista Nagy Imre vezetésével a magyarok megpróbáltak véget vetni az egypártrendszernek, és el akarták érni Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből. Mi több, Dej rezsimje beleegyezett Nagy Imre és közvetlen híveinek Romániába deportálásába (Snagovra), illetve Romániában is kegyetlen tisztogatás folyt a magyar forradalommal rokonszenvezők ellen.

miatt.

104

1

„Tekintettel a Magyar Népköztársaságban kialakult helyzet rosszabbodására, (…) az alábbi intézkedések megtételét tartjuk szükségesnek: A munkásosztály soraiban fokozni kell a politikai tevékenységet a harci szellem erősítése céljából, az osztályellenség terveinek meghiúsítására. Különös figyelmet kell fordítani a fiatalok körében folytatott politikai tevékenységre, főként a diákok esetében, amely kategória igen könnyen kerülhet az ellenséges elemek befolyása alá. Lépéseket kell tenni a városi és tartományi pártszervezetek, illetve a néptanácsok védelmének megerősítésére.” (A Román Munkáspárt Központi Bizottsága ülésének jegyzőkönyve, amely a magyarországi események nyomán hozott intézkedéseket tartalmazza, 1956. október 30.) Nemzetközi kapcsolatok


og

Karikatúra az utóbbi évek sajtójából: a Gheorghiu-Dej által vezetett párt Titóval szembeni ellenséges magatartását gúnyolja ki.

da cic

ăş iP

ed ag

„Emlékeinek második hulláma Romániát idézte, augusztus 23-at követően. Elmondta, hogy saját szemével látta, amint a tömeg megtapsolta az amerikaiakat, és meggyőződött a románok Amerika-barát érzelmeiről. Dicsérte Mihály király augusztus 23-i szerepét. A király 1946-ban meghívta Sinaiára, ahová elkísérte a lánya is. «Útközben, mint elmondta, találkoztam Visinszkijjel, és örültem a találkozásnak. Tudtam, hogy sok katonája állomásozik Romániában. Ám meglepődve vettem tudomásul, hogy sokkal jobban őrizték, mint engem, és háromszor akkora biztonsági kísérete volt, mint nekem. Kellemes emlékek fűzték az országhoz. Felidézte, hogy egykor Petru Grozával teniszezett, és hogy milyen volt Bukarest a háború végén, amikor négy portrét lehetett látni a városban, amint ennek én is szemtanúja voltam: a Sztálinét, a Churchillét, a Rooseveltét és a de Gaulle-ét.» Harriman azt is elmondta, hogy az 1947-es párizsi békekonferencián, amelyen eldöntötték egész Erdély visszacsatolását Romániához, a Romániával foglalkozó bizottság tagja volt. Vajon tudta-e, hogy Dej is tagja volt a küldöttségnek? Erről nem tett említést. (…) Ekkor Harriman hirtelen hozzátette: «Mondja meg Gheorghiu-Dej úrnak, hogy az amerikaiak sosem egyeztek bele abba, amit a világ a jaltai felosztásként ismer. Én ott voltam. Számunkra a Churchill-féle százalékok nem voltak érvényesek. Az amerikaiak értelmezésében az arányoknak 50–50% kellett volna lenniük! Soha sem változtattuk meg ezt a véleményünket. Mások eltértek attól a megegyezéstől, ahogyan azt mi értelmeztük.» Nagyon meglepett ez a váratlan üzenet, és később sokat töprengtem rajta. Harrimannak az 1945–46-os évek Romániájával kapcsolatos emlékei bizonyára sokkal átfogóbbak voltak, mint amennyit az asztalnál elmondott. Nincs kizárva, hogy nem gondolta végig azokat az eseményeket, melyekkel Amerikát végül is kirekesztették egy olyan romániai politikai sémából, melyet kizárólag Sztálin és a Szovjetunió uralt?” (Mircea Maliţa: A hidegháborúban létrejött román–amerikai partnerség. 1963.)

ică

2

3

1. Azonosítsátok azokat a mozzanatokat Mircea Maliţă visszaemlékezéseiből, amelyek alátámasztják a hivatalos adatokat Romániának a második világháború utáni helyzetéről. 2. Találtatok-e számotokra meglepő információkat ebben a szövegben? Tárgyaljátok meg csoportosan ezeket a kérdéseket, majd a következtetéseket mutassátok be az osztálynak. Alakítsatok ki egy közös szempontot. 3. Dej rendszerének Moszkvától való eltávolodási tendenciája nem párosult az ország desztalinizációjára irányuló erőfeszítéssel. Mivel magyarázzátok ezt a látszólagos ellentmondást? 4. Magyarázzátok meg Vladimir Tismăneanu politológus szavait, aki Románia desztalinizációs folyamatáról beszélve megállapítja, hogy „az alapvető mítoszok változatlanok maradtak”. 5. Rendezzetek vitafórumot annak okairól, hogy a román vezetők miért tekintettek fenntartással a szocializmus politikai reformjaira.

Ed

itu

ra

Di

„Semmi nem ijesztette meg jobban Gheorghiu-Dej híveit mint Hruscsovnak a desztalinizáció felgyorsítására irányuló erőfeszítései. Az SZKP 1962-ben tartott XXII. kongresszusa indította el a desztalinizáció második hullámát. Az RMP vezetésének első reakciója az volt, hogy egy látszólag hasonló útra lépjen. Tulajdonképpen egy politikai akrobatamutatvány főpróbájáról volt szó. Dej és társai úgy állították be, mintha a romániai sztalinizmust Ana Pauker és Luka László (Vasile Luca) „moszkoviták” testesítették volna meg, illetve támogatóik, Iosif Chişinevschi és Miron Constantinescu. […] Itt az RMP Központi Bizottsága 1961 november–decemberi plenáris ülésének előkészítéséről és lefolyásáról van szó. Gheorghiu-Dej volt az RMP egész történetének átírására irányuló kísérlet értelmi szerzője, ami a hatalomért vívott elkeseredett harcok nyerteseit volt hivatott kedvező fényben feltüntetni a kis vörös Bizáncban. Dej szavaival élve „élete legszebb plenáris ülésével” teremtették meg az új történelmi ortodoxiát, amelyet Dej, Răutu, Maurer, Bodnăraş, Bârlădeanu, Drăghici, Ceauşescu, Borilă és Mogyorós talált ki a Hruscsov-ellenes irányvonal igazolásaként. A helyzet iróniája, hogy bár a plenáris ülés célja a sztálini rendszer megőrzése volt, ennek hatására felgyorsult a deszovjetizálódás, és az 1962–1965 közötti enyhe liberalizálódáshoz vezetett. Azt nem állítom, hogy a Dej-féle desztalinizáció tovább ment, mint a Szovjetunióban (ne feledkezzünk meg Szolzsenyicin művének megjelentetéséről, mely Hruscsov engedélyével történt). Új külpolitika jött létre, enyhült a terror, új kulturális légkör alakult ki, ám az alapvető mítoszok változatlanok maradtak (mindenekelőtt a kommunista párt vezető szerepe).” (Vladimir Tismăneanu. 2006.)



Háborúellenes falragasz. A hideg háborús évek propagandájából.

105


IV. rész

A SZOVJET HEGEMÓNIA ELUTASÍTÁSA

1

ică

og

ed ag

„A szocialista táborra jellemző békepolitika lehetővé tette a nemzetközi feszültségek határozott enyhülését. A Román Népköztársaság (Republica Populară Română) jelentős sikereket ért el a szocializmus építésében és a népi demokratikus rendszer megszilárdításában. Romániának jelenleg megbízható haderővel rendelkezik, amely képes méltó választcsapást mérni az imperialista provokációkra, meg tudja védeni a román nép szocialista vívmányait és sikeresen járulhat hozzá a szocialista tábor közös ügyének védelméhez. Éppen ezért, véleményünk szerint, csapataink állomásoztatása a Román Népköztársaság területén többé már nem szükséges.”

1964-től még hangsúlyosabbá vált a szovjet hatalomtól való eltávolodás, válaszként arra a tervezetre, amely egy nemzetek feletti gazdasági övezet létrehozását célozta a Szovjetunió által ellenőrzött térségben, s amelyet előterjesztőjéről Valev-tervnek neveztek. Ennek keretében Romániára a mezőgazdasági termékbeszállító szerepet osztották rá. Anélkül, hogy hivatalosan tagadta volna a proletár internacionalizmus elvét, a Román Munkáspárt nyilvánosan bejelentette, nem tud ilyen alárendelt szerepet elfogadni bármely más állammal vagy párttal szemben. Ez az a pillanat, amikor Románia megtette a döntő lépést a nemzeti típusú kommunizmus irányába. 1965 mind belföldi, mind nemzetközi viszonylatban viszonylag nyugodtnak mondható. Ekkor születnek olyan fontos döntések, mint például a Német Szövetségi Köztársaság elismerése. Románia volt az első szocialista ország, amely a „másik” Németországgal diplomáciai kapcsolatot létesített (1967). Ugyanebben az időszakban Románia nem szakítja meg diplomáciai összeköttetését Izraellel sem, melyet a többi szocialista állam és az ENSZ arab nyomásra aggresszorként bélyegez meg; Románia a Nemzetközi Valutaalap, illetve a Világbank tagjává válik, továbbá határozottan ellenzi a fegyverkezési hajszát, különösen a nukleáris fegyverkezést. Természetesen a korszak legvitatottabb eseménye az volt, amikor az ország megtagadta katonai részvételét a Varsói Szerződés oldalán Csehszlovákia lerohanásában (1968). Románia eltávolodása Moszkva politikájától sokak elismerését kivívta, ugyanakkor a szocialista táboron belül is sokan vitatták azt, ami utóbb, az 1968-at követő években a szocialista Romániában történt. Ugyanis a Szovjetuniótól való függetlenedés egyúttal a nemzeti kommunizmus megszilárdulását vonta maga után, vagyis visszatérést a sztálinista gyakorlathoz, és egyben Románia fokozatos diplomáciai elszige-

da cic

A kommunista rendszer idején kötelező módon részt kellett vennie mindenkinek a hódolatot kifejező nagygyűléseken.

A szocialista tömb politikájától való román eltávolodás első jelei viszonylag korán megmutatkoztak, amikor – a többi tagországgal ellentétben – a román állam továbbra is fenntartotta diplomáciai kapcsolatait a Moszkva kegyéből kiesett Albániával és Kínával. Utóbbi két ország rendszerét elhajlással vádolták (valójában azokban az országokban soha nem hajtották végre a desztalinizációt), és a többi szocialista ország egyhangúlag elhatárolódott tőlük. A román gesztus ellentételezéseként kommunista Kína elismerte Románia igényét Besszarábiára (Basarabia), amely a Szovjetunió részét képezte. A háború utáni Románia egyik legfontosabb történelmi pillanata 1958-ban volt, ekkor sikerült távozásra bírni a szovjet csapatokat. Ennek kapcsán Hruscsov az RKP KB-nak címzett levelében ezt írta:

ăş iP

„Kérdés: – Voltak olyan pillanatok, amikor megrendült a kommunizmusban való hite? I. D. – Igen, számos alkalommal. És nem csak nekem. Főként 1964 áprilisában, amikor egy plenáris ülésen 7 napon át vitattuk az egykori Nagy Nemzetgyűlés székházában a Valev-tervet. Valev egy Szovjetunió által irányított, Duna-menti államközi övezet létrehozását javasolta, amelyhez Ukrajna, szovjet és román Moldva, Dél-Románia egy része, benne maga Bukarest, továbbá Bulgária nagy része tartozott volna. A Valev-terv borzasztó lett volna Romániára nézve.” (Ion Dincă tábornokkal készült interjú. Megjelent az Academia Caţavencu évkönyvében)

2

Ed

itu

ra

Di

„A Román Népköztársaság által elért sikerek (…) azt mutatják, hogy a gazdasági fejlődés feladatainak sikeres megoldása elsősorban az egyes országok belső lehetőségeinek kiaknázásától (…) és természeti erőforrásainak maximális hasznosításától függ. Tekintettel a szocialista építés körülményeinek sokféleségére nem léteznek és nem is létezhetnek kizárólagos minták vagy receptek, és senki nem döntheti el, hogy mi a helyes és mi nem más országok vagy pártok számára. A szocialista építés formáinak és módszereinek kidolgozása, kiválasztása vagy megváltoztatása minden marxistaleninista párt sajátja, és minden szocialista állam szuverén joga.” (A Román Munkáspárt nyilatkozata a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseiről. 1964.)

106



IV. rész

ed ag

telődéséhez vezetett. Az ország látszólagos Nyugat-orientációját a hetvenes évek elején bekövetkezett éles ideológiai fordulat ugyancsak megcáfolta. A Kínában és Észak-Koreában tett látogatások nyomán részlegesen átveszi a kínai „kulturális forradalom” módszereit és az észak-koreai fejlődési modellt, melyek 1989-ig a Ceauşescu-rezsim gazdaság-, társadalom- és kultúrpolitikájának, mindennapi gyakorlatának részévé válnak. A gazdasági válság, a szélsőséges személyi kultusz, a népesedési és egészségügyi politika, a falvakhoz való viszonyulás miatt nőtt a társadalmi elégedetlenség, és végül ez vezetett a Ceauşescu-rendszer, illetve vele együtt a kommunizmus bukásához Romániában. 1989 végén Románia visszatért a világ demokratikus államai közé.

3

Di

da cic

ăş iP

„Van Önöknek nagykövetük Tiranában? Közismert tény volt, hogy Albánia – Kínát leszámítva – ideológiai konfliktusban állt a többi szocialista országgal. Románia fokozatosan saját álláspontot kezdett kialakítani. Elmondtam, hogy minden szocialista országnak van kapcsolata Albániával (…), hogy a kapcsolataink normálisak, és hogy a nagykövetünk visszatért oda pihenőszabadsága után. Világosan kellett jelezni: nem vagyunk Albániával azonos helyzetben, nem vagyunk a tábor hangoskodó és erőszakos disszidensei, nem állunk senki pártján. Kínával kapcsolatban nem kért magyarázatot, de tudni akarta, vajon helyesen értelmezi-e, hogy Románia Kínával kapcsolatos magatartása sokkal inkább függetlenedési törekvésére utal. Nagyszerű, tehát attól sem kell tartani, hogy Kína érdekszférájába sodródunk. Ennek kapcsán a sajtóról mosolyogva elmondta, hogy szenzációs témákra vadászik. (…) Az utolsó tisztázandó pont a függetlenség volt. Románia korábbi megítélése az volt – tette hozzá Harriman –, hogy politikáját Moszkva uralja. Ám a Románia által hangoztatott függetlenség kedvező légkört teremtett az USA-ban, ahol a sajtó az utóbbi időben sokat foglalkozott az üggyel. Ekkor a lehető legpontosabban elismételtem a Dej által elmondottakat: szocialista országként politikánk az ország létfontosságú érdekeinek megoldására irányul, bár a sajtó úgy állítja be, valójában nincsenek látványos változások Románia magatartásában. Ezután jött Harriman válasza, ami küldetésem végét jelenthette: Megérti, hogy amit Románia tesz, nem az amerikaiak vagy mások kedvéért történik, ám ugyanakkor tény, hogy ez az irányváltás az USA-ban kedvező fogadtatásra talált. Ezt a pillanatot ki kell használni a kapcsolatok javítására, különösen gazdasági téren. Az USA rokonszenvvel tekint Románia gazdasági erőfeszítéseire és szívesen nyújtana nekünk segítséget.” (Mircea Maliţa: A hidegháborúban létrejött román–amerikai partnerség. 1963.)

l

ra

mEG!

A hidegháború a világot két táborra osztotta. Románia, amely kényszerűségből lett a szocialista tömb tagja, a hidegháború szereplőjévé vált, és ennek megfelelően cselekedett a jugoszláv krízis, illetve a magyar forradalom idején. Románia fokozatosan szakadt el a szovjet politikától, e folyamat tetőpontja 1968-ban volt. A Ceauşescu-féle nemzeti-kommunizmus valójában a sztálinista módszerekhez való visszatérést és mindenfajta politikai reform elutasítását jelentette.

Ed

l

4

„A 70-es évek végén bejött hozzám a hírszerkesztőség főnöke, és azt kérte, hogy olvassak fel hangosan egy szöveget. Miután végeztem, megkérdezte, hogy mi hiányzik belőle. Elolvastam még egyszer, aztán másodszor, végül tizenötször. Hiányzott belőle a «Nicolae Ceauşescu elvtárs» szószerkezet. Attól fogva minden egyes alkalommal Ceauşescunak szerepelnie kellett a hírekben.” (Petre Popescu, az RTV szerkesztő-bemondója 1965–1990 között)


1. 2.

3.

itu

JEGYEzd l

ică

u

og

Nicolae Ceauşescu a nemzetikommunizmus megszállott híve volt.


4.

5.

Tanulmányozzátok figyelmesen a mellékelt szemelvényeket, és oldjátok meg az alábbi feladatokat. Találjatok minél több mozzanatot, ami igazolja azt az állítást, miszerint Románia függetlenedett Moszkvától. Vázoljátok fel az RKP, az SZKP és a Kínai Kommunista Párt álláspontját a kommunista országok reformpolitikájáról. Nevezzétek meg azokat az okokat, amelyek a különböző kommunista pártokat arra késztették, hogy kölcsönösen revizionizmussal és elhajlással vádolják egymást. Írjatok egyoldalas esszét, amelyben bemutatjátok, milyen szerepet játszott Románia a 60-as években a kommunista országok közötti kapcsolatokban. Vannak-e véleménykülönbségek a politikai reformok tekintetében a mai nemzetközi életben?

107


ică

A kommunizmus idején a román diplomáciának kezdetben a Moszkva által kijelölt irányvonalhoz kellett szigorúan igazodnia, majd az utolsó évtizedekben Nicolae Ceauşescu „diplomáciai kezdeményezéseivel” kellett azonosulnia. A Take Ionescuhoz vagy Nicolae Titulescuhoz hasonló formátumú diplomaták kora régen leáldozott. A kommunista rezsim hatalomra jutását követő évek a román külpoltika legsötétebb korszakát jelentették, amelyben kénytelen volt a Varsói Szerződés és a KGST keretében a Szovjetunió érdekeinek alávetni magát. 1964 után azonban megváltozik ez a helyzet, a román külpolitikát egyrészt a Szovjetuniótól való úgynevezett függetlenedési politika megszilárdulása határozta meg, illetve a Nicolae Ceauşescuról kialakított kép, akit jelentős politikusként, a nemzetközi béke és együttműködés hőseként állít be a propaganda és diplomácia. A Szovjetuniótól való elszakadási politika, amely Gheorghe Gheorghiu-Dej idején kezdődött, 1968-ban érte el csúcspontját Csehszlovákia katonai megszállásának elítélésével. Egy esetleges politikai elszigetelődés elkerülése érdekében Nicolae Ceauşescu aktív külpolitikát folytatott, több mint száz országba látogatott el. A nyugati államfők kedvezően fogadták ezt, úgy ítélték meg, hogy Ceauşescu megtörte a szocialista államok tömbjét. Ez idő tájt Ceauşescu a nyugateurópai fővárosokban gyakori vendégnek számított, Bukarestet pedig meglátogatta Richard Nixon amerikai elnök és számos más állam- és kormányfő. Az ország lakosainak sorsára nézve azonban az 1971-es kínai és észak-koreai látogatás volt döntő hatással. A Kínával való politikai kapcsolatok fontosnak számítottak a Szovjetunióval szembeni önállósodási politika megerősítése szempontjából. Ceauşescu azonban még ennél is tovább ment, és a szovjet–kínai konfliktusban önjelölt közvetítői szerepet vállalt. Mivel önmagát jelentős államférfinak kívánta feltüntetni, közvetítői szerepet vállalt az izraeli–arab konfliktusban is. Ez azért volt lehetséges, mert Románia diplomáciai kapcsolatokat ápolt mind az arab államokkal, mind Izraellel, még az 1967-es háborút követően is. Korábbi sikerein felbátorodva Románia elítélte Afganisztán szovjet megszállását (1979). Ugyanez magyarázza, hogy Románia óvatosságra intette a Varsói Szerződés tagországait a lengyel válsággal szemben, és az egyetlen kommunista ország volt, amely részt vett az 1984-es Los Angeles-i olimpiai játékokon. Bár Románia a Varsói Szerződés tagja volt, az 1980-as években

ra

Di

da cic

(A Román Munkáspárt nyilatkozata. 1964. április.)

og

„A szocialista államok külpolitikája az eltérő társadalmi berendezkedésű országok közötti békés együttélés elvére épül. Ez az elv a nemzetközi vitás kérdések tárgyalásos megoldását feltételezi, kiküszöbölve a háborút, elismerve minden nép azon jogát, hogy maga döntsön saját sorsáról, az államok szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartását, a teljes egyenlőséget és a belügyekbe való be nem avatkozást. (…) A tárgyalások módja a nemzetközi kapcsolatokban kitartó erőfeszítést és rugalmasságot követel, továbbá figyelembe kell venni a kapitalista világ ellentmondásait, azokat a köröket, amelyek józanul ítélik meg a nemzetközi porondon az erőviszonyokat, és ezt a helyzetet a nemzetközi feszültséget gerjesztő, szélsőségesen reakciós körök elszigetelésére kell kiaknázni.”

*A román diplomácia a Varsói Szerződés és az Európai integráció között

ed ag

1

ăş iP

ESETTANULmÁNY

itu

Nicolae Ceauşescu fogadja Kim Ir Szen (Kim Il Szung) koreai vezetőt.

Ed

Ceauşescu a „77-ek csoportjának” tagjaival Bukarestben.

108



og

Az euro-atlanti integráció folyamatának egyik pillanata: Bill Clinton amerikai elnök látogatása Bukarestben (1997)

ed ag

közeledett az el nem kötelezett országok mozgalmához, és olyan elveket támogatott, mint például az erőszak mellőzése a nemzetközi kapcsolatokban és a be nem avatkozás más országok belügyeibe. Noha ezek az elvek helyesek és kívánatosak a nemzetközi kapcsolatokban, Ceauşescu visszaélt velük, és megpróbált mindenfajta kívülről érkező, reformintézkedést szorgalmazó javaslatot elgáncsolni. A belügyekbe való be nem avatkozás jelszavával Ceauşescu valójában a sztálinizmushoz tért vissza. Tette ezt egy olyan korszakban, amikor magában a Szovjetunióban és több szocialista országban kezdetét vette a nyitás és reform. Ezzel magyarázható, hogy a Ceauşescurezsim korábbi népszerűségét a 80-as években az ország politikai elszigetelődése váltja fel. 1989-ben, a kedvező nemzetközi helyzetet kihasználva, sikerült a rendszer megbuktatása. Attól a pillanattól kezdve a román külpolitikában gyökeres fordulat állt be, és a fő célkitűzés az euro-atlanti integráció (beilleszkedés) lett.

ică

IV. rész

2

da cic

ăş iP

„Kedves elvtársak, Románia polgárai! Az öt szocialista ország csapatainak bevonulása Csehszlovákiába komoly hiba, és súlyosan veszélyezteti Európa békéjét és a szocializmus sorsát a világban. Elfogadhatatlan a mai világban, hogy szocialista államok lábbal tiporják egy másik állam szabadságát és függetlenségét. Semmiféle mentség és indok nem létezik egy testvéri szocialista ország belügyeibe való katonai beavatkozásra. Egyesek arról beszélnek, hogy Csehszlovákiában fennáll az ellenforradalom veszélye. Lehet, hogy holnap akadnak olyanok, akik azt állítják majd, hogy ezen a népgyűlésen is voltak ellenforradalmi megnyilvánulások. Mindannyiuknak azt válaszoljuk: a román nép senkinek sem fogja megengedni, hogy az ország területét megsértse. Íme, itt van az egész Központi Bizottság, az államtanács, a kormány. Mindannyian eltökéltek vagyunk abban, hogy hűségesen szolgáljuk népünket a szocializmus építésében, a forradalom vívmányainak és az ország függetlenségének megvédésében. Elvtársak, Románia polgárai! Biztosak lehettek abban, hogy sosem fogjuk elárulni hazánkat, nem fogjuk elárulni népünk érdekeit.”


1. Mit gondoltok, Ceauşescu 1968-ban miért fordult az egyszerű állampolgárokhoz is, nemcsak a párttagokhoz? Hozzatok föl hasonló példákat a múltból és napjainkból. 2. Összeegyeztethető-e a román államfő álláspontja a csehszlovákiai katonai beavatkozásról a proletár nemzetköziség marxista–leninista elveivel? 3. Rendezzetek vitát a Varsói Szerződés megszűnésének politikai jelentőségéről. 4. Magyarázzátok meg, hogy a Varsói Szerződés megszűnése után miért vált a román külpolitika egyik fő célkitűzésévé a NATO-csatlakozás.

Di

(Nicolae Ceauşescu 1968-as augusztusi beszéde, melyet a Varsói Szerződés csehszlovákiai katonai beavatkozása alkalmából mondott.)

3

A háború után a román diplomácia híven követte az államvezetés által előírt politikai irányvonalat. Ez kezdetben a szovjet érdekeknek volt alárendelve, a 60-as évektől kezdődően azonban a Kínához való közeledés révén sikerült a szovjet hatalomtól eltávolodni.

l

Ugyanakkor a román diplomácia megpróbált közvetítői szerepet játszani különböző nemzetközi konfliktusokban, így például a szovjet–kínai vagy a közel-keleti válság megoldásában.

itu

Ed

(A Varsói Szerződés katonai egyezményeinek megszüntetéséről szóló protokollum. Budapest, 1991. február 25.)


mEG!

l

ra

„A Moszkvában 1990. június 7-én, a Varsói Szerződés Politikai Egyeztető Tanácsában létrejött egyezségből kiindulva Románia, Bulgária, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Szovjetunió és Magyarország külügyminiszterei és honvédelmi miniszterei az Egyeztető Tanács budapesti rendkívüli ülésén az alábbiakban állapodnak meg: 1. 1991. március 31-től felfüggeszti tevékenységét a részt vevő tagállamok fegyveres erőinek az 1955. május 14-én a kölcsönös együttműködésre és segítségnyújtásra létrejött Egyesített Parancsnoksága. A fentiekkel összhangban 1991. március 31-i kezdettel felszámolják a Varsói Szerződés keretében létrejött összes szervezetet és katonai struktúrát.”

JEGYEzd

109


ISmÉTLÉS/FELmÉRÉS

ică

Nemzetközi kapcsolatok: konfliktus és együttműködés 1

Paul Atanasiu: A rovinei ütközet

ed ag

og

A hârlăui szerződés, 1499. július 12. Ştefan cel Mare szerződést írt alá Alberttel, Lengyelország királyával és testvéreivel, amelyben elismerik, hogy a múltban akadtak nézeteltérések, de a király megbocsátott neki, hogy ezután nyugalom és béke legyen mindörökké. A fejedelem és a király kölcsönösen megígérik, hogy a jövőben tanáccsal, tettekkel és minden erejükkel segítik egymást. Ştefannak menedéket nyújt Lengyelország vagy Magyarország (ahol II. Ulászló, Albert testvére volt király), ha arra kényszerül, hogy menekülnie kell országából.

2

3

A târgoviştei szerződés, Dealu kolostor, 1598. június 9. Mihai Viteazul és II. Rudolf császár teljhatalmú megbízottjai megállapodnak: az uralkodó évente megjelenik a császár előtt, hogy tiszteletét tegye. A császár ugyanennyi időre 5000 zsoldost ad neki, hogy a törököket kiűzze Erdélyből, Havasalföldről és Magyarországról. Rudolf garantálja Mihainak és utódainak az uralkodás öröklését, és a kereskedőknek a szabad kereskedelmet Erdélyben és Magyarországon.

da cic

XII. század — Létrejön a közigazgatásilag és politikailag autonóm Erdélyi Vajdaság a magyar korona fennhatósága alatt. XIII–XIV. század — Kialakulnak az erdélyi vármegyék, székely és szász székek. XIV. század — Megalakul a középkori Havasalföld és Moldva. XV. század — Havasalföld és Moldva az Oszmán Birodalom adófizetőjévé válik. XVI. század — Erdély és a két román fejedelemség a Török Birodalom politikai irányítása alá kerül. A XVII. század vége — Erdélyt elfoglalja, később nagyhercegségnek nyilvánítja a Habsburg Birodalom. 1826 után — Havasalföld és Moldva orosz protektorátus alá kerül. 1858 — A román fejedelemségek orosz védnökségét a hét nagyhatalom garanciájával helyettesítik. 1883 — Románia csatlakozik a Központi Hatalmak szövetségéhez. 1916 — Románia csatlakozik a hármas szövetséghez, és sikerül megvalósítania az egyesülést (1918). 1940 — A tengelyhatalmak és a Szovjetunió nyomására Románia jelentős területi veszteségeket szenved. 1940–1945 — Románia részt vesz a második világháborúban, kezdetben Németország, majd 1944. augusztus 23-tól a Szovjetunió, USA, Anglia és Franciaország oldalán. 1965 — Románia belép a Varsói Szerződésbe, a szocialista országok védelmi szövetségébe. 2004 — Romániát felveszik a NATO-ba.

A drinápolyi szerződés, 1519. május 30. Az I. Szelim és II. Lajos, Magyarország királya közötti szerződésben bele van foglalva Lengyelország, Spanyolország, Burgundia, Nápoly, Szicília, a Szentszék, Moldva (Moldova) és Havasalföld (Ţara Românească). A békét három évre kötik meg, és a román vajdaságoknak (Ţările Române) ugyanúgy adót kell fizetniük a Portának, amint azt addig is tették.

ăş iP

Kronológiai útmutató

Ed

itu

ra

Di

4

110

Az orosz–török béke, 1774. július 21. A kücsük-kajnardzsi békekötés értelmében az orosz csapatok kivonulnak Havasalföldről és Moldvából, Dnyeszterfehérvárról (Cetatea Albă), Ismailból, Chiliából és Benderből. A XVI. cikkben biztosítják a keresztény vallás szabad gyakorlását, megerősítik a román vajdaságok régi kiváltságait, és két évre mentesítik őket az adófizetés alól, illetve az Oszmán Birodalom arra kötelezi magát, hogy Oroszország érdekeit mindenkor szem előtt tartja.

5 A fejedelemségekre vonatkozó szerződések, Drinápoly, 1829. szeptember 14. A román fejedelemségeket érintő két különálló iratban a drinápolyi békekötés kiegészítéseként kinyilvánítják: a hazai uralkodók élethosszig tartó uralkodását, az Oszmán Birodalommal közös dunai határt, Turnu, Giurgiu és Brăila visszaszolgáltatását, illetve ezek szabad kereskedelmi jogát.

Ismétlés/Felmérés


6

Th. Aman: Vlad Ţepeş és a török követek.

9

ed ag

A berlini béke, 1878. július 13. A 43. § – elismeri Románia függetlenségét, és azt a következő paragrafusokban leírt feltételekhez köti. 44. § – Romániában a felekezete és vallása miatt senkit sem lehet kizárni vagy meggátolni az állampolgári, politikai jogai gyakorlásában, a köztisztségek betöltésében és a különféle hivatások gyakorlásában. 45. § – Románia visszaadja Oroszországnak a három besszarábiai megyét. 46. § – A Duna-deltát, a Kígyók-szigetét, Dobrudzsát (tulceai szandzsákot) és a Szilisztriától Mangaliáig húzódó területet Romániához csatolják.

og

7

ică

A párizsi béke, 1856. március 30. A krími háborút követő békekötés 15–18. cikkelyei a Dunára, a 22–27. pedig a román fejedelemségekre vonatkoznak. A záradékok rögzítik a Porta hűbérúri jogát és a nagyhatalmak garanciáját. Ideiglenes (Ad hoc) gyűléseket kell összehívni a fejedelemségek jövendőbeli megszervezésével kapcsolatosan. Egyetlen hatalom sem avatkozhat be belügyeikbe.

ăş iP

8

da cic

A trianoni békeszerződés, 1920. június 4. A szövetséges hatalmak és Magyarország közötti szerződés megszabja az utóbbi ország Ausztriával, Szerb-Horvát Királysággal, Romániával és Csehszlovákiával közös határát. Magyarország lemond Románia javára az egykori Osztrák–Magyar Monarchia Magyarország határain kívül eső összes területéről, amint azt a jelen szerződésben megállapítják. Románia a maga során elismeri és megerősíti elkötelezettségét, hogy védelmezze Romániában azon lakosok érdekeit, akik fajban, nyelvben vagy vallásban különböznek a többségi lakosságtól.

(A szemelvények a Románia nemzetközi szerződései című mű I. kötetéből származnak, 1975.)

Di

`` Ellenorízzétek ismereteiteket!

A. Olvassátok el figyelmesen a fenti szemelvényeket, és válaszoljatok a

Ed

itu

ra

következőkre: a) Nevezzetek meg legalább egy okot, amiért megkötötték a hârlăui szerződést, és ennek legalább egy következményét. b) Mutassatok rá legalább egy, Mihai Viteazul, illetve II. Rudolf által vállalt kötelezettségre a târgoviştei szerződésből. c) Mutassatok rá legalább egy záradékra, amely a párizsi békeszerződésben megnyitotta a két fejedelemség egyesüléséhez az utat. d) Nevezzétek meg azt a román közéleti személyiséget, aki a két világháború között a kollektív biztonság híve volt, és aki mérvadó beszámolót írt az 1940es eseményekről. B. Írjatok esszét a következő címmel: A román külpolitika állandó jegyei a XIX–XX. században, amelybe belefoglaljátok: a román diplomácia két célkitűzését az említett időszakból, a román külpolitika két sikerét, illetve két elvárását, két okot Romániának az I. világháborúban elszenvedett vereségéről, az 1940-es területi veszteségeiről, a román külpolitika 1990 utáni két megvalósítását, illetve két okot, amely ezeket meghatározta.

Ismétlés/Felmérés

„2. Az ekként Magyarországnak jutó, eddig román területet a román csapatok 14 napi határidő alatt ki fogják üríteni, és rendes állapotukban Magyarországnak át fogják adni. 3. Mindazok a román állampolgárok, akik a mai napon Románia által átengedendő területen állandó lakóhellyel bírnak, a magyar állampolgárságot minden további nélkül megszerzik. Jogukban áll hat hónapi határidőn belül a román állampolgárság javára optálni. Azok a személyek, akik ezzel az optálási joggal élnek, a magyar állam területét további egy évi határidőn belül elhagyni tartoznak, és Románia be fogja őket fogadni.” (Mihail Manoilescu: A bécsi döntés, visszaemlékezések, 1940. július–augusztus. 1991.)

10 „4. § – A Szerződő Felek a nemzetközi jog elveivel és normáival, valamint a Helsinki Záróokmány alapelveivel összhangban megerősítik, hogy tiszteletben tartják közös határuk sérthetetlenségét és a másik fél területi integritását. Úgyszintén megerősítik, hogy egymással szemben területi követelésük nincsen és ilyet a jövőben sem támasztanak. 14. § – A Szerződő Felek elősegítik az országaik más etnikai eredetű, vallású, kultúrájú és anyanyelvű állampolgárai közötti toleranciát és megteremtik a megértés légkörét. Elítélik az idegengyűlölet, a faji, etnikai és vallási alapú gyűlöletkeltést, diszkrimináció és az előítéletek mindenfajta megnyilvánulását, és hatékony intézkedéseket tesznek ezek bármiféle megnyilatkozásának megelőzésére.” (A magyar-román alapszerződés. 1996. szeptember 16. In: Szöveggyűjtemény Románia történelméhez.)

111


E gyház és iskola ică

ISkOLA A kÖzÉPkORbAN

1

da cic

„A középkori ember nyilván más kifejezést használt annak megnevezésére, akit mi entellektüelnek mondunk manapság. Mindenképpen meg kell említenünk azt is, hogy máris többféle értelmiségi létezik e korban: a mester és professzor címmel illették azt, aki tanulmányai befejezése után tanítani kezd; ám – furcsa mód – míg a magister mindig olyan személyt jelöl, akinek erényei, tudománya és hírneve kételyektől mentes, addig a professzor gyakran ironikus szövegösszefüggésben jelenik meg, olyan embert jelől, aki fölöttébb felfuvalkodott és roppant gőgös kevéske tudományára.” (Jacques Le Goff: A középkori ember. Iaşi, 1999.)

ăş iP

Mester és tanítványai (Firenze, XV. sz.)

ed ag

og

Az egyház szervezeti felépítése és a papság (klérus) mind hangsúlyosabb szerepvállalása a politikai és a művelődési életben az európai középkor folyamán erősen befolyásolta az egyházi iskolarendszer kialakulását. A XI. századig a művelődés legfontosabb fórumai a kolostorok voltak, éppen ezért a kebelükben alakultak meg a kolostori iskolák (a VII–XI. században). A noviciusok (papjelöltek) elemi fokú képzést nyertek (írás, olvasás, karének), igen erős fegyelemre szorították őket, nem volt ritka a testi fenyítés, a tanulás az emlékezetre hagyatkozott (mindent kívülről, szószerint kellett bemagolni), és a tanszövegeket gépiesen kellett visszamondani, rendszerint kórusban. A tanítás nyelve a latin volt, az olvasást a latin zsoltárszövegekkel sajátították el a tanulók; a X. századtól pedig a tananyagba felvették a számolás tudományát is, melyhez az araboktól kölcsönzött golyós számolótáblát, az abakuszt használták. Az iskola jövendő szerzeteseket és világi papokat nevelt, és másolókat, akik a középkori királyi-nemesi kancelláriákon dolgoztak vagy teológiai műveket másoltak a kolostorok scriptóriumaiban. Egyes kolostorok tandíj ellenében nemesifjakat is oktattak, akik azonban nem kívántak egyházi pályára lépni. A legnevesebb kolostori iskolák franciaföldön Becben, Clunyben működtek; Fulda és Sankt Gallen a svájci egyházi oktatás fellegvárai voltak, Itáliában pedig Monte Cassino kolostorai váltak különösen látogatottakká. Néhány századnyi kényszerszünet után a városi élet újra a rendes kerékvágásba zökkent vissza, s Európában a városok váltak a kultúra legfontosabb központjaivá. Már Nagy Károly uralkodása idején a (IX. században) püspöki iskolák nyíltak a birodalom városaiban, ahol az egyházi személyek ingyenes oktatásban részesültek. A püspöki hatalom az iskolák élére egy-egy kanonokot (scholasticus) állított, akinek az volt a feladata, hogy kiválassza és szoros megfigyelés alattt tartsa az iskola tanárait, ellenőríznie kellett a tanmenetet és az oktatási intézményben honoló erkölcsöket. A tanrend, akárcsak a karolingok korában a hét szabad művészeten alapult, amelyet két ciklusra osztottak fel, a triviumra (grammatika, retorika és dialectica – azaz latin nyelvtan, szónoklattan és a vitatkozás művészete) és a quadriviumra (számtan, mértan, csillagászat és zene). Maga a tanulás szövegolvasásra korlátozódott, a szöveghez a magister (a tanítómester) kommentárokat fűzött, a diákok pedig megvitatták. A tanult szövegek ókori görög, latin és arab szerzők munkáiból állottak, amelyek segítségével Nyugat újrafelfedezte az antikvitás szellemi alkotásait, mint például Arisztotelész műveit. Fokozatosan a püspöki iskolák között különbségek alakulnak ki: a párizsi iskola erőssége inkább a dialektika és a bölcselet lett, a jog „hazája” Bologna, retorikában Orléans volt a legkiválóbb, matematikában Chartres, Toledo pedig – az arab kultúra hatására – leginkább a matematika és a csillagok vizsgálata terén jeleskedett. A kereszténység terjeszkedésével – ugyanis egyre népesebb ún. pogány közösségek vették fel az új vallást – megnövekedett a falusi parókiák száma, következésképpen egyre több papra volt szükség. A régi egyház struktúrája a városokat vette alapul, a püspöki székhelyek körül épült ki. Éppen ezért a falusi papság képzése a vidéki egyházközségek papjaira hárult. Így jelennek meg a

Szójegyzék

ra

Di

AbAkuSz – keresztrudakon elcsúsztatható golyókat használó számolótábla, melyet az ókor óta használnak. (kódEx) mÁSOLók – azok az egyszerű szerzetesek, akik a középkori kolostorokban könyveket másoltak, sokszorosítottak pergamenlapokra.

itu

A VALLÁS ÉS VALLÁSOS ÉLET rész sajátos kompetenciái

Ed

1.1. Inter- és multidiszciplináris magyarázatok és érvek építése történelmi eseményekkel és folyamatokkal kapcsolatosan. 3.1. Történelmi források összehasonlítása hitelességük és a leírtak igazságtartalma megállapítása érdekében. 4.2. Nem formális keretek között szerzett ismeretek beépítése a tanulmányozott történelmi folyamatok elemzésébe.

112

A vallás és vallásos élet

og

„Építtetett 1495-ben eme szent templom és oskola” jegyezték fel a legrégebbi román iskoláról, a bolgárszegiről (Şcheii Braşovului) és a vajdai Szent Miklós templomról, melyet a havaselvi (Valahia) és moldvai (Moldova) vajdák támogatásával emeltek.

ăş iP

ed ag

parokiális (falusi) iskolák, ahol a papi utánpótlást képezik, az iskolák rendszerint helyi egyházi erőforrásokból tartották fönn magukat, az oktatás a kisebb szerzetesrendek tagjainak feladata volt. Összegezve mindezek az iskolatípusok (a kolostoriak, a püspökiek és a parokiálisak, bár kulturális színvonaluk viszonylag alacsony volt, mégis ezek voltak az egész középkor folyamán a legéletképesebb oktatási intézmények. Bár elsősorban az egyházi személyzet utánpótlását voltak hivatottak ellátni, mint láttuk, az iskolák padjaiba beülhettek nemesek, sőt akár parasztfiúk is, akik ilymódon elemi ismeretekkel fegyverkezhettek fel (betűvetés, számolás). Annak ellenére, hogy a fiatalok képzése az egyház előjoga volt, a városok fejlődése hamarosan szükségessé tette, hogy a közösség olyan polgárokkal rendelkezzen, akik értenek a kereskedelmi, jogi, közigazgatási iratszerkesztéshez, ami elengedhetetlen volt a kereskedelem és a kézműves foglalkozások gyakorlásánál vagy a városi közigazgatásban. Nem kellett sokat várni, amíg feltünedeznek a városokban a világi iskolák, ahol előbb latinul, majd később – a reformáció hatására – a tanulók anyanyelvén folyik a képzés. Ami a hazai viszonyokat illeti, az első iskolá ról már Szent Gellért nagyobbik legendája említést tesz. Ennek helye a XI. században Csanád (Cenad), Arad mellett, a tanulókat egyházi pályára készítették (kanonokok lettek). A középkor folyamán katolikus tanodák voltak Gyulafehérváron (Alba Iulia), Nagyváradon (Oradea), Marosvásárhelyen (Târgu Mureş) a XIV. században. Az első román kolostori iskolák a coziai és tismanai monostorokban létesültek, ahol az apát feladata volt a tanítás is (az egyházi szláv dokumentumokban a nastavnic megnevezés tanítót jelent). További korai iskolák voltak Neamţ, Suceava és Iaşi kolostoraiban. Brassóban (Braşov)

ică


da cic

két iskola is működött: a Schola Coronensis (= brassói iskola, Corona – Brassó latin humanista megnevezése) és a bolgárszegi (Şcheii Braşovului) görögkeleti egyházi intézet.

3

Di

„Elvben valamennyi szerzetesnek (...) ismernie kellett az írást és az olvasást. A kolostori szabályzatok (az Ágoston-féle, a Nurciai Benedeké, az Arlesi Césariusé stb.) előírták kötelezően az írás és olvasás tudományát, naponta bizonyos számú órában az olvasást, könyvtár fenntartását és kéziratok másolgatását (ezt különben az apácák számára is előírták).” (Ovidiu Drimba: Művelődés- és civilizációtörténet. VI. köt. Buk., 2003.)

4

Ed

5

itu

ra

„A Biblia tanulmányozásához a szerzeteseknek ismerniük kellett a latin nyelvet, ami megmagyarázza a kor érdeklődését a nyelvtankönyvek és a latin szerzők iránt, akikből példát meríthettek. Másfelől a liturgikus rendhez tanulmányozniuk kellett a naptárszámítást, azaz a csillagászatot és a matamatikát. Ám a szerzetesek, ellentétben azzal, amit sokszor leírnak, nem érdeklődtek a világi tudományok iránt csak annyiban, amennyiben azok megvilágosították előttük magát a Biblia szövegét.” (P. Riché –Ph. Le Maître: A barbárok támadása. 1996.)

„Az iskola tanulói bejárók voltak. Tandíjat fizettek, amely alól a legszegényebbeket felmentették. Az iskoladíjakból begyűlt pénzből fizették a tanárokat és szerezték be a legszükségesebbeket (a földre hintett szalmát, papírt, tintát és írószerszámokat). A fegyelem érdekében a testi fenyítést nem csak engedélyezték, de legtöbbször túlzásba is vitték, és azt leggyakrabban a pedellus (az iskola kapuőre) hajtotta végre.” (G. D’Haucourt: Élet a középkorban. 1998)


2

„Szenvedélyesen tanulmányozta a szabad művészeteket. Tisztelettel övezte azokat, akik tanítói voltak, tisztségekkel halmozta el őket. A grammatikát az akkor már idős Pisai Péter tanította; más tárgyakat Alcuin (akit Albinnak is neveztek) oktatott, ugyancsak diakónus volt, nemzetiségére nézve szász, Britanniából, akinél tanultabb férfiút nem hordott a föld a hátán.” (Eginhard: Nagy Károly élete)

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG Az 1. és 3. dokumentum segítségével állapítsátok meg: 1. a) mivel foglalkoztak a szerzetesek a kolostorokban; b) melyek voltak a szabad művészetek; c) melyek voltak a középkori iskolatípusok, és milyen célt szolgáltak? 2. Olvassátok el a 2. dokumentumot, s a korábbi tanulmányaitok alapján, mondjátok meg, ki volt Alcuin tanítványa. 3. A 4. szemelvény és korábbi tanulmányaitok alapján állapítsátok meg: a) miért kellett ismerni a latin nyelvet; b) mihez volt szükséges a latin nyelv előzetes tanulmányozása? 4. Az 5. szemelvény alapján mondjátok meg, kik tanultak a középkori iskolákban?

113


Az EGYETEmEk

Di

da cic

„Az a növekvő számú diákság, mely a püspöki iskolákat látogatja a 12. században nem kizárólag tudásra szomjas és a világ felfedezésére vágyakozó ifjakból áll, akik szájtátva hallgatják mesterüket. Bár nagyobb részük egyházi karriert fog befutni, vannak köztük rendbontók, lázongók, akiknek szavai és viselkedésmódjuk felháborítja gyakran az egyházi hatóságokat és az egyházat reformálni szándékozókat.(...) Nehezen tűrik a püspök hatalmát, különösen ha ezzel az ifjúság erkölcseit kivánja megzabolázni. Ennek következtében a XIII. század elején egyre inkább erőre kap az iskolai közösségeken belül egy fajta emancipációs mozgalom, amely egybe esik a testületek létrehozásával” [azaz az egyetemekkel]. (S. Bernstein-P. Milza: Európa története. II. 1998.)

ed ag

1

ăş iP

Egy kiváló mester, Aquinói Szent Tamás, aki Rómában, Nápolyban és Párizsban teológiát adott elő.

og

ică

Az első európai felsőoktatási intézmények a Bizánci Birodalomban keletkeztek a IX. században, illetve a mórok megszállta Spanyolországban a X. században. A legnevesebb konstantinápolyi rétorok (szónokok) teológiát és platonista filozófiát adtak elő, emellett történelmet, matematikát, földrajzot és orvostudományt oktattak; nagy hírnévnek örvendet Cordoba is, ahová különböző európai országokból tanulmányaikat folytatni sok ifjú sereglett. A nyugat-európai egyetemek kezdetei a XIII. századra tehetők, működésüket a céhszabályokhoz igazították, úgy működtek mint az oktatók és hallgatók szakmai társulása (univerzitása – egyeteme). Céljuk az volt, hogy kiküszöböljék a püspökök gyámkodását az intézmény fölött, de még a laikusok beavatkozásának lehetőségét is kizárták, ugyanis meg akarták őrízni a tanulmányi közösségük szabadságát és kiváltságait. A Szentszék támogatta az efféle törekvéseket, megszabadította az egyetemeket a püspöki gyámkodástól, ti. azt remélte, így növelni tudja a pápaság befolyását és tekintélyét az egyetemek körében. A legelső jól megszervezett egyetemek – melyek mintegy mintát szolgáltattak az utána következők számára – a párizsi (1215), a bolognai (1219) és az oxfordi (1230) volt. A párizsi egyetem kiváltságot nyert mind a pápától, mind a francia királyoktól, a művelődés igazi fellegvárává vált, amely Európa minden sarkából vonzotta magához a tanulmányokra vágyókat. 1229-ben megalakult Cambrige-ben is az egyetem, majd Padovában (1222), Rómában (1244), és a franciaországi Montpellierben (1289). A sort KözépEurópa folytatja: Prága (1348), Krakkó (1364), Bécs (1365) és Heidelberg (1387). Nem minden egyetem születik a hatalom elleni lázadásból. A nápolyit (1224) példáiul II. Frigyes király alapította, abból a célból, hogy vetélytársat támasszon a bolognainak, s ugyanakkor magasan képzett tisztségviselőket képezzen a Szicíliai Királyság igazgatásához. Egyeseket egyenesen a hivatalos egyház hívott életre a katar eretnekség kiirtására (a toulouse-i), vagy a kereszténység előretolt bástyáiként kellett tevékenykedniük a szaracénok által megszállt területeken, pl. Salamanca, Valladolid, Valencia (Spanyolország), Lisszabon és Coimbra (Portugália) egyetemei. A felsőoktatási intézményeket kizárólag férfiak népesítették be, a tevékenység az egyetemi karokon (facultas) folyt. A legrégebbi kar a teológia volt, majd a jogi, ahol mind kánonjogot, mind római és polgári jogot oktattak. Végül a klasszikus egyetem kiegészül az orvosi karral, ahol az emberi test anatómiáját és a botanikára alapozott gyógyszerészetet tanulmányozhatták. A tanulás fennhangon történt, szóbeli volt, az oktatás latinul folyt, előadásokat hallgattak, gyakorlatokat folytattak, vitákon vettek részt. Kevés könyv állt rendelkezésükre, az is drága volt, s a diákok terheit csak növelte az, hogy saját zsebükből kellett fizetniük szállásukat és étkezésüket, mi több magát a magisztert is. A tanulmányi idő viszonylag hosszú volt. A vizsgákat karácsony tájára vagy a húsvéti nagyböjt idejére tűzték ki, és legtöbbször megvitatták, felmondták a vizsgáztatónak az általa előadott tananyagot, tételeket. A tanulmányok elvégzését az egyetemi címek megszerzésével nyugtázták: a baccalaureatus (borostyán koszorús) kitüntetés, a licenciátus, a magiszteri vagy doktori cím ma is ismerősen cseng az egyetemek világában. A sokszor lázadozó, rendbontó diákság

2

Ed

itu

ra

„A leckéket rendszerint felolvasták. Nevük éppen ezért latinul lectura. (...) Nem voltak írásbeli feladatok, csak a vitatkozásban gyakorolták magukat valamely tétel védelmében vagy ellenében, ami nem csupán az elmét élesítette és szellemet tette hajlékonnyá, de kifejlesztette a vitatkozóban az ellentmondás szellemét, képességét. Tanulmányi idejük alatt az ifjak lemásoltak bizonyos előadásokat azért, hogy azokat megőrizzék. Vagy olyan könyveket másoltak, amelyeket az egyetemi könyvtár őrzője laponként kölcsönzött ki kevés bér ellenében.” (G. D’Haucourt: A középkori élet. 1998.)

114



V. rész

Szójegyzék

og

ică

kATAROk – a 12. században megjelent roppant népszerű eretnekmozgalom tagjai, akik Délkelet-Franciaországban tevékenykedtek. 1208 és 1244 között a Francia Királyság valóságos kereszteshadjáratot viselt ellenük, kiirtva őket. SzARAcÉNOk – a Pireneusi-félszigeten élő muzulmánok gyűjtőneve uNIVERSITAS – a fogalom a római jogból ered, és azt fejezi ki, hogy a tanulmány mind a tanár, mind a diák közös ügye, tehát az összes személyeké, akik részesei a tudásközvetítésnek.

ăş iP

ed ag

egy-egy városban afféle utánpótlását képezte a jövendő hivatalviselőknek, belőlük kerültek ki a világi és egyházi tanácsosok, állandó ottlétük a hatalom számára egyaránt tekintélyt és gazdagságot jelentett. Az egyetemek növekvő elismertségének visszahatásaként az alapító atyák gyakran kollégiumokat és ösztöndíjakat (burszákat) alapítanak, mellyel jelentősen megkönnyítették a kedvezményezett diákok életét. Robert Sorbon főpap Párizsban, John Balliol Oxfordban olyan intézmények alapjait fektették le, amelyek mindmáig fennmaradtak. A magiszterek rendszerint a klérikusok (egyházi személyek) közül kerülnek ki, mint például a ferences Francis Bacon, aki Oxfordban és Párizsban adott elő, vagy a domonkosrendi Aquinói Szent Tamás, és Albertus Magnus, mindkettőt utóbb az egyház szentté avatta. Amint a fentiekből is kitetszik, az egyetemek nemzetek feletti oktatási intézmények és önálló testületek voltak. Ezt csakis úgy érhették el, hogy az egyetemek nyelve a latin volt, amelyet egyedüli kommunkációs eszköznek ismertek el, tehát Európa bármely országából beiratkozhatott bárki. Ha a XIII. század egyetemei nemzetközi jellegűek, ez a helyzet megváltozik a reneszánsz korában, amikor a felsőoktatási intézmények egyre erősebb nemzeti jegyeket öltenek magukra. Egyetemi előadás. Francia miniatúra egy XV. századi kódexből.

3

da cic

„A diákokat nem kötötték mereven a tanulmányi előírások. Olyan sorrendben vehették fel az egyes előadásokat, ahogyan úri kedvük tartotta, azzal a tanárral és abban a városban, ahol akarták. John de Salisbury például 14 éves korában toppan be Párizsba és 13 éven keresztül tanulmányozza a tanrendben feltüntett tárgyakat 10–12 mesterrel, ezután két esztendőre átteszi székhelyét Chartresbe, csak azért, hogy a grammatikában elmélyülhessen Guillaume de Couches mesterrel, majd ismét Párizsban tűnik fel a logika és retorikai tanulmányok kedvéért, végül e hosszú peregrináció után maga mögött hagyja Párizst, hazatér, hogy maga is katedrára állhasson.” (O. Drimba: Művelődés- és civilizációtörténet. VI. köt., 2003.)

4

ra

Di

„A király kívánsága az volt, hogy a prágai egyetem minden tekintetben úgy legyen megszervezve és irányítva, mint a párizsi, ahol egykor maga is tanult. (...) És annak érdekében, hogy mindezek csorbítatlanul örökre fönnmaradjanak, őfelsége a római császár és Csehország királya [IV. Luxemburgi Károly], az egyetem kegyelmes alapítója aranybullával erősíté meg a deákság valamennyi kiváltságát és szabadságát.” (Weitmili Benes krónikája. In: Quellenbuch... Bécs, 1887.)

a) b) c)

itu

5


Ed

„A frissen felavatott doktor a négyszögletű kalappal együtt egy gyűrűt is kapott, amely annak jelképe volt, hogy örökre eljegyezte magát a tudományokkal. Mindezt ünnepélyes egyházi szertartás keretében vehette át, amely hasonlított ahhoz a felavatáshoz (invesztitúrához), amelyen a lovagok is átesnek, amikor befogadják őket a rendbe, vagy ahhoz a felesküvéshez, melyet a szerzetesek tartoznak tenni, midőn felöltik a csuhát. A nap bőséges lakomával zárul, melyet az újdonsült doktor ad ama friss kollégáinak, akik őt doktorrá fogadták.” (G. D’Haucourt: A középkori élet. 1998.)


d)

e)

Olvassátok figyelmesen a lecke szövegét és a szemelvényeket. Állapítsatok meg: három olyan okot, ami az egyetemalapítást indokolttá teszi; a középkor élet- és oktatáskörülményeit; a hasonlóságokat és a különbségeket a középkori és mai viszonyok között; ki volt az a jelentős személyiség, aki Párizsban volt diák és utóbb is fontosnak tartotta, hogy a diákság jogai és kiváltságai ne csorbuljanak; mit gondoltok, miért volt lehetséges és fontos, hogy a diákok több egyetemi központot is felkeressenek tanulmányaik során?

115


Az ÚJkOR HAJNALÁN

1 A humanista eszmény Gargantua Pantagruelnek írott levelében:

ra

Szójegyzék

Di

da cic

„Lásd fiam, miért tanácsolom, hogy használd fiatal éveidet szorgalmas tanulásra, mindig erősítve elmédet és lelkedet (...). Hibátlanul tanuld meg a görög nyelvet (...), majd a latint és a Szentírás héber nyelvét vagy akár az arab és kháldeus nyelvet is (...). Egyetlen krónika se maradjon, amelyet nem tudsz kívülről, és tanulmányozd alaposan a tanult emberek kozmográfiáját. Kisgyerek korod óta, amikor még csak öt- vagy hatéves voltál, igyekeztem megszeretettni veled a mértant, a számtant és a zenét. Tanulj meg mindent, amit még nem tudsz, és próbáld megismerni a csillagjárás törvényeit. Ne foglalkozz a csillagokból olvasó asztrológusokkal (...), haszontalan és fölösleges dolgok ezek.” (F. Rabelais: Gargantua és Pantagruel. 1532–1564.)

ăş iP

Kéziraton dolgozó szerzetes

ed ag

og

ică

A XIV. századi Itáliából elindult humanizmus új életfelfogást hozott, amely az ember valóságos érzéseit, elképzeléseit, törekvéseit és ízlését tükrözte. Képviselői az embert és az emberi méltóságát helyezték előtérbe, amely új oktatási rendszert kívánt meg. Az új típusú oktatást az ókori klasszikusok műveire kellett alapozni, ehhez hozzáadva a szabad művészeteket és minden ismert tudományágat. A tanulás az emberi személyiség érvényesülésének és kiteljesedésének eszközévé vált. A középkor tanult emberei ismerték a görög–római antikvitást, de tanulmányozása csak a hit és a Szentírás magyarázatának érdekében történhetett, ahogyan azt a középkori skolasztika előírta. A reneszánsz emberei már kíváncsiságból olvasták az antik szerzőket és műveikben, hogy azokban egy másfajta embert és gondolkodásmódot, egy másfajta emberi tapasztalatot fedezzenek fel. A humanisták úgy gondolták, hogy egy igazi kereszténynek ismernie kell Krisztus szavait és tetteit és meg kell értenie az Evangélium üzenetét. Ezért a szent írások legrégebbi kéziratait keresték, hogy felfedezhessék az Egyház eszközölte szövegmódosításokat. (Így születik meg az ún. bibliakritika mint tudományág.) Eszméik alapján a humanisták előfutárai a reformációnak. A mozgatható betűkkel működő könyvsajtó feltalálása nagymértékben elősegítette az eszmék terjedését. Következésképp a teológiai oktatás folyamatosan háttérbe szorult, helyét a városi világi iskolák vették át (gimnáziumok és kollégiumok), amelyekben tudományokat oktattak (matematikát, csillagászatot, mechanikát és természettudományokat). A diákok gyakorlati nevelésben részesültek, az értelem és az alkotáskedv együttes fejlesztését célozták meg. A betűvetés, olvasás és számolás elsajátítását követően, ami megfelelt a mai elemi oktatásnak, következett az ókori klasszikusok olvasása és kommentálása, az ún. „humanista iskola”, vagy a „számolás iskolája” azok számára, akik áruforgalmazással és üzlettel szándékoztak foglalkozni. A kézműves tanoncok céhekben sajátították el a mesterség csínját-bínját. Idővel elterjedtek a magániskolák is, ahol a tanárok bérét a diákok szüleivel kötött előzetes megállapodások rögzítették. A palatábla még nem létezett, a fegyelmet pedig klasszikus módszerekkel biztosították, ez utóbbi a humanista pedagógusok ellenkezését váltotta ki. A magániskolák szerepe fontos: kiemelték az oktatást az egyház ellenőrzése alól, és egy új típusú, világi értelmiségi réteg alakult ki (tanítók, tanárok, jogászok, jegyzők, könyvelők, kereskedők, diplomaták), akik nagyobb közéleti szerepet kívántak játszani koruk társadalmában. Az ismert humanisták: François Rabelais, Thomas Morus, Rotterdami Erasmus és főként Ján Komenský (Comenius) érdeklődést tanúsítottak a nevelési és erkölcsi kérdések iránt. Comenius Didactica Magna (1632) című művében az oktatás világiasítása és a kötelező anyanyelvi elemi oktatás mellett foglalt állást. (Mikor hazájából menekülnie kellett eszméi miatt, Sárospatakon is működött a Rákócziak meghívására.)

Ed

itu

SkOLASzTIkA – az a filozófiai felfogás, amelyik a középkori oktatás alapját képezte, és amelyik a katolikus egyház dogmáit alkalmazta. Fő képviselője Aquinói Szent Tamás, aki 1225 és 1274 között élt. HumANIzmuS – a reneszánsz világnézete, amely az embert és az emberi értékeket állítja a művészek, a tudósok és a filozófusok figyelmének középpontjába.

116


ăş iP

og

ed ag

A reneszánsz eszmék a XV–XVI. században hatoltak be Közép- és KeletEurópába az itáliai, krakkói, pécsi és bécsi egyetemeken tanuló peregrinus diákok és a prágai, budai és krakkói, utóbb gyulafehérvári udvarokban működő itáliai humanisták közvetítésével. Az egyetemeken a humanista nevelési minták kezdtek érvényesülni. Erdélyben (Transilvania) a legjelentősebb humanista központok a gyulafehérvári (Alba Iulia) és a nagyváradi (Oradea) püspöki udvarok voltak, az utóbbiban tevékenykedett Vitéz János, Janus Pannonius és a román származású humanista, Nicolaus Olahus is. Brassóban (Braşov) Johannes Honterus alapított humanista eszmékre épülő iskolát és az első erdélyi nyomdát Nagyszebenben (Sibiu), 1521-ben. Kolozsváron Báthory István fejedelem három tanszékkel (teológia, filozófia, jog) működő jezsuita „egyetemet” alapított. Ugyanitt kezdte meg sikeres üzleti vállalkozását Heltai Gáspár nyomdász, könyvíró. Despot Vodă moldvai vajda (1561–1563) alapított kollégiumot (Schola latina) Cotnariban, amelyet J. Sommer német humanista vezetett. A humanisták Európa-szerte terjesztették a románok latin eredetének elméletét.

ică


2

da cic

„Lorenzo de Medici 43 éves korában halt meg és 23 évig vezette a várost. Minden igyekezetével azon volt, hogy kormányzása idején a mesterségek és művészetek jobban virágozzanak Firenzében, mint Itália bármely más városában. Elsősorban a tanulmányok támogatására új jogi és művészeti egyetemet alapított Pisában. (...) Ugyanúgy támogatta az olasz nyelvű költészetet és a zenét is (...)” (F. Guicciardini: Firenze krónikája. 1527.)

3

ra

Di

„A nemzeti sajátosságokat félretéve a humanizmus, reneszánsz és reformáció európai jelenségek voltak. Hasonló kérdések merültek fel Oxfordtól Krakkóig, Párizstól Firenzéig vagy Rómától Antwerpenig. Ha a válaszok formailag el is térnek, gyökerük közös: a középkori világkép cáfolása, visszatérés az antikvitás szelleméhez, az esztétika mint az istenség megismerésének módja és a babonáktól megtiszított vallásosság keresése, amely képes az igaz hit terjesztésére.” (S. Berstein – P. Milza: Európa története. III. köt. 1998.)

A nyomdászat kezdetei

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Elemezzétek Gargantua levelét és magyarázzátok a benne lévő nevelési programot; mutassátok ki, hogy ez a program megfelel-e a humanista nézeteknek. 2. A második szemelvény alapján állapítsátok meg: a) miért alapították a pisai egyetemet; b) volt az egyetem alapítójának bármely kapcsolata az egyházzal? 3. Olvassátok figyelmesen a harmadik szemelvényt és oldjátok meg a következő feladatokat: a) azonosítsatok három olyan eseményt, amely megnyitotta Európa útját a modernitás felé; b) mutassátok ki ezen események három következményét. 4. A negyedik szemelvény alapján magyarázzátok Comenius János véleményét az ifjúság neveléséről.

JEGYEzd l

itu

4

-

l

Ed

„Minden keresztény állam érdeke, hogy ezt a kegyes hagyományt ne csupán megőrizze, hanem terjessze is, hogy az emberi társadalom minden fajtája, akár város, akár falu alapítson iskolát, ahol ifjúságát nevelheti (...). Mert a szülők ritkán veszik rá magukat gyermekeik nevelésére, vagy mert nincs idejük, ebből következően más embereknek kell elvégezniük ezt a feladatot. Így a társadalom gondozottabb lesz.” (Ján Komenský: Didactica Magna. VIII. fejezet.)


l

mEG!

Az ifjúság nevelése a középkorban az egyház kiváltsága volt. A középkori egyetemeken a legmagasabb intellektuális szintet a skolasztikus teológia és filozófia érte el. A humanista pedagógiai elvek jelentősen hozzájárultak az oktatás egyházi ellenőrzés alóli felszabadításához.

117


V allási védnökség és kulturális

V. rész

og

ică

identitás Európában és a románok lakta térségben

ed ag

A ROmÁNOk ÉS A „kELETI kÉRdÉS”

ăş iP

Az ún. „keleti kérdés” nyitányát a Bécs falai alatt elszenvedett oszmán katonai kudarc (1683) jelentette. Az Oszmán Birodalom hanyatlása egyre nyilvánvalóbb volt, ezért Ausztria és Oroszország igyekeztek megszerezni a törökök balkáni birtokait. A hatalmi harc célkeresztjében lévő román térséget is érintették a katonai konfliktusok. A harmadik Rómaként emlegetett pravoszláv Oroszország törökellenes háborúk sorozatát kezdeményezte a balkáni keresztények védelmének ürügyén. A pozsareváci (Passarowitzi) békében (1718) Ausztria győztesen zárta törökellenes háborúit és az orosz egyeduralmi törekvések megállítására képes hatalommá vált. A román köztudatban a katolikus Ausztria és az ortodox Oroszország mint két erős és fiatal állam jelentek meg, amelyek határozottan szembeszállnak az iszlámmal és felszabadítják a balkáni népeket. Pedig a kereszténység zászlaját lobogtató két állam törökellenes hadjáratai tulajdonképpen alig leplezett területi terjeszkedést jelentettek. A románsággal összefüggésben a Habsburgok hátrányos helyzetben voltak az ortodoxia álarca mögé bújtatott orosz terjeszkedési szándékkal szemben, mert a románok a vallást a nemzetiséggel azonosították. Oroszország jelentős támogatókra lelt Moldvában (Moldova) és Havasalföldön (Ţara Românească), ahol a bojárok és a görögkeleti papság nagyobb része a keleti keresztények védelmezőjét látta a cárban. Kezdetben az orosz–török háborúknak jótékony hatásuk volt a román fejedelemségekre, ugyanis ennek következtében nemzetközi státusuk megváltozott. A kücsük-kajnardzsi békeszerződésben (1774) Oroszország szavatolta a román autonómiát. Ez lehetőséget nyújtott a cárnak, hogy az ortodox keresztény közösségek védelmének leple alatt politikai-diplomáciai nyomást gyakoroljon és törökellenes háborúkat kezdeményezzen, amelyek nagyobb része román területen zajlott. Bár a román fejedelemségek védnökének tartotta magát, a cár megengedte Ausztriának, hogy elcsatolja Bukovinát (Bucovina, 1775), Besszarábia (Basarabia) megszállásával (1812) pedig saját hódító étvágyát is kielégítette. Oroszország a napóleoni hadjárat (1812) miatt egy időre felfüggesztette keleti terveit, de a drinápolyi békével (1829) lezárt orosz–török háborúval hamarosan visszatért a térségbe. Ezután a cár Moldva és Havasalföld teljhatalmú védnökévé vált és 1834-ig megszállás alatt is tartotta ezeket a területeket.

da cic

Savoyai Jenő hadvezér és II. József császár (1780–1790), akik nagymértékben befolyásolták az erdélyi románok sorsának alakulását.

1

Ed

itu

ra

Di

A görög függetlenség kivívása óta a cár csak az „Európa beteg emberévé” lett birodalom megsemmisítésére gondol. Célja az volt, hogy biztosítsa a balkáni szláv és ortodox népek fölötti védnökségét és ezáltal uralja a félsziget nagyobb részét. Ezek mellett rá akarja tenni kezét a tengerszorosokra, hogy kijusson a Földközitengerre, ami Nagy Péter cár óta állandó vágya volt az oroszoknak. Az angolok céljai egyszerűek: védeni kell a Közel-Keleten átvezető „Indiák útját”, megtiltani a cárnak a szorosok uralását és flottájának behatolását a Földközi-tenger keleti medencéjébe. (S. Berstein – P. Milza: Európa története. IV köt. 1998.)

118



V. rész

5

og

ică

„Hangsúlyoznunk kell a drinápolyi szerződés egy másik eredményét is, amelynek kiszámíthatatlan következményei voltak a belügyekre nézve: a dunai és fekete-tengeri (Marea Neagră) kereskedelem szabadsága, amely a brit gabona-kereskedelemnek kedvezett, de belügyekben egy új, kapitalista típusú polgári réteg kialakulását eredményezte (...) később ebből születik meg a Liberális Párt magva.” (N. Djuvara: Kelet és Nyugat között. 1995.)

ed ag

A Portával kötött egyezmények értelmében Oroszország most már törvényes eszközökkel gyakorolhatott óriási befolyást a Duna (Dunărea) mentén. A már csupán adófizetésre korlátozott török fennhatóság is a cár akaratától függött. Besszarábia annektálását követően 1829 után egyre inkább felerősödött a románok félelme, hogy Oroszország teljes egészében bekebelezi a két román fejedelemséget. Kihasználva az 1848-as eseményeket, az oroszok újra elfoglalták a fejedelemségeket, és katonai beavatkozásával a cár segített helyreállítani a megroggyant Habsburg-uralmat. (Emlékezzünk, 1849-ben Debrecenben Kossuthék kikiáltották Magyarország függetlenségét.) Ezután a Nyugatnak tudomásul kellett vennie az Al-Dunánál (Dunărea de Jos) megjelent orosz fenyegetést. Éppen ezért, amikor néhány év múlva a krími háború kapcsán a „keleti kérdés” újra az európai politika napirendjére került, Anglia és Franciaország közvetlenül beavatkoztak és az 1856-os párizsi békekongresszuson megállították a cárok terjeszkedését és a román politikai mozgalmaknak kedveztek, amelyek egy saját nemzetállam alapítását célozták.

2

ăş iP

„Amióta törökök vannak Európában, mindig is volt keleti kérdés, és amiután Oroszország európai hatalommá vált, saját érdekei szerint akarta megoldani a problémát. (...) A kérdés lényege az volt, hogy hagyják-e összeomlani az Oszmán Birodalmat, és megvetheti-e az orosz a lábát a Duna-térségben.” (A. Sorel: A keleti kérdés a XVIII. században.)

3

da cic

„ ... mi nem akarjuk hatalmunkat fitogtatni, sem birtokainkat és gazdagságunkat növelni, mi csakis a szent egyház és a keresztény népek felszabadításáért küzdünk.” (Nagy Péter, 1711.)

4

Ed

itu

ra

Di

„Keljetek fel velünk egyszerre, és nyomuljunk együtt a török ellen, mivel mindenkinek kötelessége életét kockáztatni a maga vallásáért és saját hazája érdekében. (...) Hadseregünk győzelme meg fogja erősíteni népeink céljait, és a békekötés után a mi védelmünket és kegyelmünket élvezhetitek.” (II. Katalin cárnőnek a keresztényekhez intézett kiáltványából, 1769.)

A párizsi kongresszus (1856). Korabeli festmény


Szójegyzék

kELETI kÉRdÉS – az európai politikai egyensúly megőrzésének kérdése az Oszmán Birodalom hanyatlásának és az orosz felemelkedésnek közepette. PROTEkTORÁTuS/VÉdNÖkSÉG – nemzetközi státus, amikor a gyámolítandó a gyámkodást gyakorló államnak külpolitikai előjogokat nyújt.

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG A lecke és a szemelvények alapján magyarázzátok meg a következőket: 1. Mit értünk „keleti kérdés” alatt? Milyen következménye volt a „kérdésnek” a román fejedelemségekre nézve? 2. Hogyan befolyásolták a nagyhatalmak közötti érdekellentétek a fejedelemségek helyzetét? 3. Mit értettek az orosz cárok a „vallási védnökség” alatt? 4. Milyen előnyökkel járt az 1829-es drinápolyi szerződés? 5. Miként segítette elő az 1856-os párizsi kongresszus a román nemzetállam megalakulását?

119


NEmzETI AzONOSSÁG ÉS A mŰVELŐdÉS VÉdELmE

Ştefan cel Mare által az Athosz-hegyi Zografou kolostornak ajándékozott hadizászló és Szent György-ikon

1

itu

ra

Di

da cic

„Athosz egész történelme során a Szent Hegyre irányuló román segítség a legjelentősebb. Ez minden szláv, sőt bizánci támogatásnál számottevőbb, és ennek révén sikerült folyamatosan biztosítani Athosz működését és megmenteni a pusztulástól öt évszázadon át (1350–1863), a hosszú török uralom alatt, amikor az egész Balkán-félsziget a török basák uralmát sínylette. (…) 1550től az évente nyújtott pénzadományok mellett a román vajdák egyéb, még jelentősebb segélyekkel hozzájárulnak Athosz működéséhez, az úgynevezett «felajánlott kolostorokkal».” (I. Bălan archimandrita: Athosz-hegyi zarándoklaton. 2005.)

ăş iP

ed ag

og

ică

Miután Bizánc összeomlott a török támadás nyomán, a román vajdák keleti keresztény uralkodóként magukra maradtak a Balkánon. Ennek tudható be, hogy igyekeztek támogatni a kultúrát mind a román térségben, mind a görögkeleti híveket Európában. Ez a román, görög, és ószláv nyelvű iskolák, az ortodox egyház, a könyvnyomtatás, illetve -terjesztés támogatásában, továbbá a szent helyeknek (Görögország, Palesztina) nyújtott számos adományban nyilvánult meg. A kultúra középkori nagy támogatói között kiemelkedik Ştefan cel Mare, a putnai, neamţi, voroneţi-i (Moldva / Moldova), a râmnicu-sărat-i (Havasalföld / Ţara Românească), feleki (Feleac), révkolostori (Vad) (Erdély / Transilvania) egyházi létesítmények építtetője, aki jelentős adományokkal segítette az Athosz-hegyi kolostorokat. Neagoe Basarab, a Curtea de Argeş-i püspöki templom alapítója jelentős mértékben támogatta a jeruzsálemi, konstantinápolyi, athosz-hegyi, sínai-hegyi ortodox közösségeket. Matei Basarab és Vasile Lupu igen értékes művészi alkotások létrejöttét pártolták. Bátorították a román nyelvű könyvek kiadását és terjesztését a câmpulungi, govorai és iaşi-i nyomdák révén és új iskolákat létesítettek: Moldva fővárosában latin nyelvű kollégiumot (1639), Târgoviştén pedig egy görög–latin kollégiumot (1646). Vasile Lupu egyenesen a bizánci császárok örökösének tekintette magát, pénzzel támogatta a konstantinápolyi pátriárkát, felépíttette és adományokkal látta el Lvovban Szent Paraszkéva templomát, továbbá megalapította Szent Lavra kolostorát a görögországi Moreában. Şerban Cantacuzinót, a cotroceni-i kolostor alapítóját, a felsőoktatás fejlesztése foglalkoztatta, ezért létrehozta a fejedelmi akadémiát Bukarestben, amely a konstantinápolyi pátriárka által fenntartott iskolával együtt a kelet-európai kultúra jelentős központjává vált. Ugyancsak uralkodása alatt született meg a legjelentősebb román nyelvű fordítás, a Bukaresti biblia (1688). Constantin Brâncoveanu bőkezűen ellátta az általa alapított monostorokat (Hurezu, Sâmbăta), felépíttette a mogoşoaiai és potlogi-i palotát, és új építészeti stílust honosított meg, melyet nevéről nevezett el a műtörténet. Antim Ivireanul érsek (metropolita) támogatásával megalapította a buzăui, bukaresti, târgoviştei és snagovi nyomdákat, ahol görög és román nyelvű könyveket nyomtattak, és Brâncoveanu volt az athosz-hegyi, jeruzsálemi, sínai-félszigeti szent helyek egyik legbőkezűbb támogatója. Az évszázadok során a román fejedelmek fontos szerepet játszottak az említett létesítmények támogatásában, amit teljes mértékben elismer a görög, illetve a szláv népek történetírása. Joggal nevezi ezt N. Iorga „Byzance après Byzance”-nak (Új Bizánc). Erdélyben a Habsburgok már uralomra jutásuk kezdetén kitartó katolizáló politikát indítottak el a románok valamint a magyar és szász protestánsok körében. A vallási „Unió” Rómával a görögkatolikus papság számára lehetővé tette a latinság forrásával való kulturális kapcsolatokat. Ez a tény ösztönzőleg hatott az eszmék áramlására, amelyek később az Erdélyi Iskolával (Şcoala Ardeleană) kapcsolódtak össze, s amelyek fontos szerepet játszottak a román nemzeti öntudat fejlődésében.

Szójegyzék

Ed

PRONuNcIAmENTum – nyilatkozat, egy adott társadalmipolitikai rendszer elleni tiltakozásforma. SzEkuLARIzÁcIó – az egyházi javak kisajátítása világi célokra.

120


og

1848. május 3/15-én mintegy 40 000 román gyűlt össze Erdély különböző részéről a Balázsfalva (Blaj) melletti réten, amelyet attól kezdve a Szabadság Mezejének (Câmpia Libertăţii) hívnak, ahol 4 pontból álló nyilatkozatot fogadtak el, amely révén „a román nemzet magát önállónak és Erdély szerves részének nyilvánítja és tekinti, a mindenkit megillető szabadság alapján.”

ed ag

Noha a románok nem vehettek részt a politikai életben, beadványok írása, később 1848 után konferenciák szervezése, továbbá az ASTRA (Erdélyi Román Irodalmi és Művelődési Egyesület, 1861) révén aktív kulturális életet éltek, így álltak ki nemzeti jogaik mellett. Miután Andrei Şaguna vezetése alatt az ortodox egyház érsekségi rangra emelkedett (1864), új lehetőségek nyíltak, például létrejött a román nyelvű felekezeti oktatás, amely jog a görög-katolikus egyházat már 1850-től megillette. Ezáltal a két egyház válik a román nacionalizmus fő bástyájává. Az Osztrák–Magyar Monarchia létrejötte után (1867) a román elit, amely addig a románok sorsát egy erős osztrák monarchia keretén belül képzelte el, fokozatosan egy új, radikális nacionalista eszmét fogalmazott meg: a Romániával való egyesülést. A románság sérelmeinek igyekeztek hangot adni azok is, akik 1892-ben Memorandum (Emlékeztető) címen új beadványt szerkesztettek. Ezt a király (Ferenc József) közönnyel fogadta, ugyanakkor kiváltotta a magyar kormányzat reakcióját, amely a „memorandisták” vezetőit bíróság elé állította (Kolozsvárott 1894 májusában), majd államfogházra ítélték őket.

ică


ăş iP

2

da cic

„Néhány évszázadon át (XV–XIX.) a két román fejedelemség a bizánci hagyományú, Jeruzsálemben működő kulturális létesítmények legkitartóbb támogatójának bizonyultak. (…) 1863-ban, amikor Romániában szekularizálták a kolostori javakat, Jeruzsálemnek 33 kolostort és azok vagyonát ajánlották fel. Ezek bevételét évről évre a közel-keleti városba küldték, hogy lehetővé tegyék az ottani bizánci kulturális központok fennmaradását, ami egyébként a török uralom alatt lehetetlen lett volna.” (V. Cândea – C. Simionescu: A román kulturális jelenlét. 1982.)

3


Di

„A XIX. század közepén a tiszteletre méltó egyiptomi kolostoregyüttes 8 romániai kolostor és templom bevétele fölött rendelkezett, továbbá számos ingatlant, 50 000 hektárnyi szántóföldet és erdőt birtokolt az országban. A Sínaihegyen létesült, bizánci hagyományú létesítmény puszta fennmaradása, a szellemi munka folyamatossága, a kultúrkincsek megőrzése jelentős mértékben a román országok bőkezű adományainak köszönhető.” (V. Cândea – C. Simionescu: A román kulturális jelenlét. 1982.)

„Mi, a május 3/15-e megünneplésére összegyűlt román értelmiség (…) kijelentjük, hogy rendületlenül kitartunk az 1848. május 3/15-i általános és törvényes gyűlésen a román nemzet által ünnepélyesen kinyilvánított elvek és követelések mellett, különösen, az alábbiak mellett: 1. Az önálló Erdély mellett foglalunk állást. 2. Kérjük az 1863–64-es nagyszebeni (Sibiu) országgyűlésen szentesített törvények életbe léptetését újból.” (A balázsfalvi pronunciamentum. 1868.)

Ed

itu

ra

1. Olvassátok el figyelmesen a lecke szövegét és Bălan archimandrita beszámolójának részletét, majd oldjátok meg az alábbi feladatokat: a) nevezzétek meg a románok által támogatott szent helyeket; b) pontosítsátok, hogy mit jelentettek a „felajánlott kolostorok”; c) magyarázzátok meg, milyen szerepe volt az Erdélyi Iskolának a román nemzettudat kialakulásában. 2. Munkacsoportokban elemezzétek az 1–3-as szemelvényeket, majd állapítsátok meg: a) a román fejedelemségek által az Athosz-hegy és a Sínai-hegy egyházi létesítményeknek nyújtott támogatás időszakát; b) a bevételek nagyságát és felhasználását; c) az 1863-ban feljegyzett adatok jelentőségét. 3. Más anyagok felhasználásával is rendezzetek vitafórumot a következő témában: A román országok szerepe a keleti ortodoxia fennmaradásában. 4. A 4. szemelvényből kiindulva magyarázzátok meg: a) létrejöttének körülményeit és az aláírók kilétét; b) megírásának okait.

4


A Román Nemzeti Párt vezetői, akik az I. Ferenc József császárhoz intézett Memorandumot szerkesztették, (1892.)

121


V. rész

Az EGYHÁz ÉS A dIASzPóRA

1

ra

Szójegyzék

Di

da cic

„Istennel való kapcsolat, az azonos nyelvűek és vallásúak egymásra találása – ez vezérli a román emigránsokat, amikor felkeresik a torontói templomok valamelyikét. A kanadai nagyvárosban közel 20 román templom működik. Többségük ortodox, de van néhány görög katolikus és újprotestáns is. Függetlenül attól, hogy az adott egyházközség kisebb-e vagy nagyobb, hogy régi hagyományra tekint-e vissza vagy csupán nemrég jött létre, segíteni igyekszik azokon, akik úgy döntöttek, hogy előlről kezdik az életüket. A legrégebbi a Szent György román ortodox templom. 1954-ben alapították, és hosszú ideig ez volt az egyedüli román templom. (Cristina Diac: Nihil sine deo. In: Jurnalul Naţional, 2006. október 30.)

ăş iP

A nürnbergi román ortodox templom egyik freskója

ed ag

og

ică

A román diaszpóra a XIX. század közepétől kezdett kialakulni, amikor a románok Erdélyből (Transilvania), a Bánságból (Banat) vagy az Ókirályságból (Vechiul Regat) Európába, Ázsiába és Amerikába vándoroltak ki. Ott jól elkülönülő közösségeket hoztak létre, román nyelvű templomokat, iskolákat, újságokat és folyóiratokat alapítottak. Ugyanakkor beilleszkedtek az új társadalomba, átvették a befogadó ország nyelvét, életmódját. Európában, a nagyvárosokban végleg vagy ideiglenesen letelepedett románok jelenlétét a vallásos közösségek megjelenése mutatta. 1853-ban Párizsban egy ortodox kápolna működött, majd 1882-ben a román kormány megvásárolt a Latin negyedben egy templomot, amelyet ma is használnak. Németországban, a Lipcsében megtelepedett románok számára egy kápolna épült (1858–1881), BadenBadenben pedig Mihail Sturdza egykori moldvai fejedelem egy ortodox templomot alapított (1866), ahová a környékbeli románok jártak; 1882ben a moldvai érsekség hatáskörébe utalták át, ennek vezetése alatt működik ma is. Bécsben erős román közösség élt, amelynek saját kápolnája volt (1907). A két világháború közötti időszakban jelentős számú román élt Berlinben, ahol a kormány hathatós támogatásával megvásároltak egy evangélikus templomot, lakásnak, irodáknak, múzeumnak való melléképületekkel; ez az épületegyüttes azonban a bombázások során teljesen megsemmisült (1945). A világháború befejezése után számos Nyugat-Európában tartózkodó román (diplomaták, diákok, értelmiségiek, katonatisztek) nem tért vissza a szovjet csapatok által megszállt országba. Az évek során számuk jócskán gyarapodott, hiszen sokan a kommunista diktatúra hatalomra jutását követően külföldre menekültek. Ekkor az emigráció hangsúlyozottan politikai jelleget kapott, mivel a románok többsége száműzöttnek tekintette magát. Azok között, akik mindjárt a háború után Nyugatra telepedtek, számos pap volt, sőt egy egyházi elöljáró, Visarion Puiu, Bukovina (Bucovina) egykori érseke. Ő az, aki új önálló egyházmegyét hozott létre a diaszpórán belül, a párizsi székhelyű Nyugat-európai Román Ortodox Püspökséget (1949). Ma a román közösségek a németországi és közép-európai Román Ortodox Metropolia (1993) fennhatósága alá tartoznak, amely Németország, Ausztria, Luxemburg, Svédország, Norvégia és Dánia egyházközségeit foglalja magában, míg a többi egyházközség a Nyugat-európai Román Ortodox Érsekségnek van alárendelve. Utóbbit 2001-ben emelték érseki rangra. Az amerikai románok több mint fele New York, New Jersey, Pennsylvania, Ohio és Michigan államban él. Itt jelenleg is gyarapodnak a régi hagyománnyal rendelkező görögkeleti és görög katolikus közösségek. Az előbbiek az USA-ban több mint 10, Kanadában pedig mintegy 20 egyházközséggel rendelkeznek, ezek többségét Romániából érkezett fiatal papok vezetik. Ellwood City-ben működik Az Úr színeváltozása (Schimbarea la faţă) kolostor (1967), ahol hosszú évekig Alexandra anya (Ilona, egykori román királyi hercegnő) szolgált.

Ed

itu

EPARcHIÁTuS – egyházmegye, azaz püspökség, a kánonjog szerint olyan összefüggő terület, melynek élén a püspök áll. ExARcHA – magas rangú egyházi méltóság a Bizánci Birodalomban, a görög császár helytartója volt. ExARcHÁTuS – az előbbi fennhatósága alá rendelt közigazgatási egység.

122



og

ed ag

A XX. század második felében számos templom épült, közülük néhány modern stílusú: New York, Philadelphia, St. Louis, Los Angeles, Chicago, Detroit, Cleveland, Akron, Regina stb városában. Ezekbe ellátogatott a román ortodox egyház küldöttsége, Iustin pátriárkával az élen, akit Jimmy Carter elnök is fogadott, amit a későbbiekben Antonie, Erdély, és Nicolae, Bánság metropolitájának látogatása követett. A görög katolikusoknak közel húsz egyházközségük van, amelyet II. János Pál pápa apostoli exarchátusba szervezett, majd később bizánci rítusú, román katolikus egyházmegyévé alakult át. További román görögkeleti missziók találhatók Dél-Amerikában (Buenos Aires, Sao Paolo és Rio de Janeiro), illetve az európai diaszpórában – Rómában, Párizsban és Münchenben. Mind a román patriarkátus, mind a román görög katolikus érsekség kitartóan tevékenykedik külföldön az emigrációban elő román közösségek lelki szükségleteinek kielégítése érdekében.

ică

V. rész

2

ăş iP

„Igen! A román vallásos nép, és jellemző rá, hogy mindig az egyház körül tömörült, így őrizte meg nemzeti öntudatát, ellenkező esetben népként elveszett volna. A papok közül kerültek ki az első tanult emberek, és a templomok mellett alapították az első román iskolákat. Mi több, a számtalan templom és kolostor építése önmagában már vallásosságunk jele.” (S. Constantinescu: Száműzetés, emberek, gondolatok. 1995.)

da cic

3

Di

„Látnivaló, hogy a román pátriárkátus szép és tevékeny missziót folytatott külföldön, hogy a határon túli románok lelki szükségleteit kielégítse. Ha igény volt rá, papokat, kántorokat, kegytárgyakat, egyházi kiadványokat küldtek nekik. Szükség esetén pedig a pátriárkátus folyósítja az egyházi alkalmazottak fizetését, a parókiák bérleti díját és a templomok fenntartási költségeit.” (M. Păcuraru: A román ortodox egyház története. 1994.)

ra


Ed

itu

1. Olvassátok el figyelmesen a lecke szövegét, és magyarázzátok meg: a) miért települtek külföldre a románok a XIX. század közepétől kezdve; b) az emigrációs hullám időszakait és a célországait; c) jelenleg mi a helyzet? 2. Hogyan értelmezitek a külföldre telepedett románok azon szükségletét, hogy megtalálják az azonos nyelvűeket és vallásúakat. 3. Tanulmányozzátok a 2. szemelvényt, és magyarázzátok meg a következő mondatot: „A román vallásos nép.” 4. Hasonlítsátok össze a 3. és 4. szemelvényt, majd értékeljétek a) az egyház hozzájárulását a diaszpóra támogatásához; b) a román állam hozzájárulását, főként a két világháború közötti időszakban. A vallás és vallásos élet

Teoctist pátriárka részt vesz a berlini román közösség templomának alapkőletételén; Fent: a templom makettje (A hit hangja, 2006.)

4 „E célból a román állam a két világháború között a határon túli románok számára megfelelő oktatási, kulturális, egyházi, gazdasági stb. feltételeket igyekezett biztosítani. (…) Sokak szerint azonban a román állam ilyen irányú erőfeszítései sem a két világháború között, sem később nem érték el a kívánt mértéket.” (A románok története. VIII.. Szerk.: I. Scurtu. 2003.)

JEGYEzd

mEG!

l Oroszország a XVIII–XIX. században az ortodox egyház fölött gyakorolt védnőkséget kihasználva, hódító szándékait éppen eme védnökséggel leplezte. l A románok élénk kulturális tevékenységgel és fontos vallási létesítmények támogatásával juttatták kifejezésre egy jól meghatározott közösséghez való tartozásukat. l A románok az egyház segítségével őrizték meg hagyományaikat és nemzeti öntudatukat, még akkor is, ha úgy döntöttek, hogy más országban akarnak élni.

123


ESETTANULmÁNY

Di

da cic

Az érem másik oldala: az intolerancia

ed ag

„Nem akarunk az egykori elnyomottakból elnyomókká válni. Mindenki számára biztosítani akarjuk a szabadságot, és minden együttélő nép számára a fejlődést. (…) Azt akarjuk, hogy minden nemzet a saját nyelvén művelődhessen, imádkozhasson Istenhez, a saját hite szerint és a saját nyelvén folyamodhasson igazságtételért. Mi, akik könnyeket hullattunk látva, amint nyelvünket kizárják az iskolákból, templomokból, igazságszolgáltatásból, nem fogjuk ezt másokkal megtenni. Nem fogunk másokat megfosztani az élet lehetőségétől.” (Iuliu Maniu beszéde 1918. december 1-jén Gyulafehérvárott.)

Az új egységes állam, Nagy-Románia létrejötte – ahol a lakosság többsége (71,9%) román volt, ugyanakkor jelentős arányú (28,1%) nemzeti kisebbség élt területén – új alaptörvény elfogadását tette szükségessé. Az 1923-as alkotmány egyik alapelve a vallásszabadság és a felekezetekkel való egyenlő bánásmód volt. Honosítás révén szabályozták a zsidók földhöz juttatását, és a kormány anyagilag támogatta az összes fontos kisebbségi egyházat, illetve egyházi iskoláikat, még akkor is, ha egyesekben – például a magyar iskolákban – a kormányzatok szerint románellenes tendenciák nyilvánultak meg. Az 1923-as alkotmányba foglalt, kisebbségekre vonatkozó előírások a román nép etnikai és vallási toleranciájából, valamint a külföld folyamatos nyomásából fakadnak. 1930 után Európában általános jelenséggé vált a nacionalizmus felkorbácsolása. Románia közeledése Németországhoz a zsidók helyzetének folyamatos romlásához vezetett. Jóllehet a Ion Antonescu által vezetett rezsim több zsidóellenes törvényt hozott, nem vett részt a németek kezdeményezte tömeges zsidódeportálásokban, a „végső megoldás”-ban, viszont deportálta a zsidókat a Dnyeszteren túli területekre Bukovinából (Bucovina) és Besszarábiából (Basarabia). Volt pogrom Iaşi-ban és Bukarestben. Fontos tény, hogy „egyetlen, nácik által uralt országban sem maradt életben olyan arányban a zsidó lakosság”, mint Romániában (állítja Dr. Wilhelm Filderman, a zsidó hitközség elnöke, Reggeli Napló, 1946) című munkájában, kivéve Dániát és Norvégiát, ahol maga a király segített a zsidó lakosság teljes kimenekítésében. A hatalomátvételt követően, a romániai kommunista rendszer igyekezett korlátozni az egyház társadalomra gyakorolt hatását, ugyanakkor kétszínű magatartást tanúsított. Bár a kommunista hatóságok folyamatosan üldözték az egyházat, hivatalosan azt állították, hogy teljes vallásszabadságot biztosítanak. A felekezeti törvényben szereplő vallásszabadság elve a kommunista rendszer mindhárom alkotmányában (1948, 1952, 1965) megtalálható. Ehhez azonban a lelkiismereti szabadság elve társult, vagyis bárkinek jogot adott arra, hogy higgyen avagy nem. Másrészt, a kommunista rendszer ateista propagandát folytatott, ami azonban nem csekély eredménnyel járt. Államosították a felekezeti iskolákat és az egyházak által támogatott, jótékonysági célú intézményeket (aggmenházak, árvaházak, kórházak). Az egyház tevékenysége ezáltal csupán a templomokra korlátozódott. Mi több, a kommunista állam hozzájárult a papság bérének folyósításához, ezt azonban a nyomásgyakorlás eszközeként használta. Egyaránt üldözték a katolikus és protestáns egyházat, jóval kevésbé az ortodox egyházat, ám a szabad vallásgyakorlás elleni legsúlyosabb támadás a görög katolikus egyház felszámolása volt (1948), amelynek során letartóztatták az összes görög katolikus papot, aki nem volt hajlandó áttérni az ortodoxiára, templomaikat pedig az ortodoxiának juttatták. A szerzetesrendek tagjait letartóztatták, börtönbe vetették, kényszerlakhelyre vitték, megkínozták, nem engedélyezték a szabad püspökválasztást, akadályozták a papképzést.

ăş iP

1

og

ică

*Románia és a vallási tolerancia a XX. században

Ed

itu

ra

Hívők és papok egy csoportja, akiket 1952-ben letartóztattak és elítéltek, mert hozzájárultak a craiovai Szent Miklóstemplom újjáépítéséhez (A „Lumea credinţei” nyomán, 2006 április)

A bukaresti „városrendészet” egyik áldozata a Nagy Péntek (Sf. Vineri) temploma. Épült 1650ben, lebontották 1987-ben.

124



V. rész

Szójegyzék –

egy

vallási

ică

FELEkEzET közösség

HONOSÍTÁS – jogi eljárás, amely során valaki megszerzi az állampolgárságot.

og

Az 1989-es események után az 1991-es alkotmánnyal gyökeresen módosult a vallási felekezetek tevékenységét szabályzó törvényes keret, amely előírja az állampolgárok egyenlőségét, felekezetre való tekintet nélkül. Az alkotmány meghatározza a vallásszabadságot, illetve ennek konkrét megnyilvánulási formáit. A vallásfelekezetek szabadon szerveződhetnek saját alapszabályzataik szerint, a törvény feltételei között, autonómok az állammal szemben, és ennek támogatását élvezik. Továbbá az állam a vallásos lelki gondozás megkönnyítésével támogatja a felekezeteket a hadseregben, kórházakban, börtönökben és árvaházakban. Szintén az állam biztosítja az egyházi oktatás szabadságát, az egyes felekezetek sajátos követelményeinek megfelelően.

3

Románia népességének felekezeti megoszlása az 1930as népszámlálás alapján

ed ag

2

ăş iP

5. § – A románok etnikai hovatartozásra, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül lelkiismereti szabadságot, tanszabadságot, sajtószabadságot, gyülekezési szabadságot, egyesülési szabadságot és minden, a törvény által előírt szabadságot élveznek. 7. § – Romániában a vallási és felekezeti, etnikai és nyelvi különbségek nem jelentenek akadályt a polgári és politikai jogok megszerzésében és gyakorlásában. A külföldiek csupán honosítás révén kaphatnak azonos politikai jogokat a románokkal.” (Az 1923-as alkotmány)

4

da cic

Makkai Sándor egykori erdélyi református püspök 1939-ben megjegyezte, hogy egyházmegyéjében az elődöktől örökölt magyar kulturális intézmények megőrzése mellett 500 új templomot és iskolaépületet sikerült felépítenie [saját erejéből, minden állami támogatás nélkül]. Ezenkívül alapított egy magyar lánygimnáziumot, egy lányiskolát és egy bentlakást a Kolozsvári Egyetem magyar diákjai számára…[ui. az államiban nem kaptak helyet a magyar és zsidó diákok.] (A Nagyváradi Naplóban közölt interjú alapján.)

5

Ed

itu

ra

Di

„Hozzávetőleg egymillió román és kisszámú ukrán volt tagja a görög katolikus egyháznak. (…) A magyarság megoszlott a kálvinizmus és a katolicizmus [és unitárius vallás] között. A németek vagy katolikusok (a svábok) vagy evangélikusok (a szászok) voltak. A törökök és a tatárok muzulmánok voltak. Minden egyházat – elvben – elismert az állam, és támogatást kapott a költségvetésből.” (I. Bulei: A románok története. 2007.)

Apácakolostor (Schitul Maicilor) – az első kísérlet, hogy egy templomot megmentsenek N. Ceauşescu buldózereitől: új helyszínre szállították át.


Görögkeleti 72,2 % Görög katolikus 7,3 % Római katolikus 6,6 % Református 3,9 % Lutheránus 2,2 % Unitárius 0,4 % Izraelita 5,5 % Mohamedán 0,9 % Egyéb 1,0 %

ÖNÁLLÓ TEVÉKENYSÉG 1. Tanulmányozzátok a lecke szövegét, majd oldjátok meg az alábbi feladatokat: a) Indokoljátok meg, hogy a nagy egyesülés után miért nőtt meg a kisebbségek száma. b) Magyarázzátok meg a XX. századi román alkotmányok vallásszabadságot garantáló előírásait. c) Felhasználva a képeket, magyarázzátok meg a kommunista államnak a vallás kérdésével kapcsolatos kétszínű magatartását. 2. Felhasználva a szemelvényeket állapítsátok meg: a) Maniu óhaját minden nemzetnek; b) a Nagy-Románia polgárai által élvezett szabadságjogokat; c) az egyes felekezetek arányát 1930ban; d) a felekezetek és a nemzeti kisebbségek közötti összefüggéseket.

125


ISmÉTLÉS/ÉV VÉGI ISmERETFELmÉRÉS 3 dosztojevszkij és Szentpétervár

ică

Emberi sors, politikai sors

1 A lovag és a kereskedő

4

„A főváros csábít. Csábításai minden ízlésnek, egyéniségnek és zsebnek szólnak. A zenekedvelő és bohém városban egyetlen hét sem múlik el koncert és néhány színházi előadás nélkül. Liszt Ferenc 1847-ben járt Bukarestben, a zongorista Wienavskit 1881-ben hívták meg, aki «nagyon vonzó programot mutatott be» (Beethoven, Haydn, Chopin, Händel, Bach). Szintén járt ott Adelina Patti olasz énekesnő és Sarah Bernhard, a nagy tragika. (…) A XIX. század utolsó éveiben a Nemzeti Színházban már évente mintegy 150 előadást tartalnak. Közel 70 000 «fizető» néző van, aki néhány dráma (Ruy Blas, A két árva), számos vígjáték (köztük A makrancos hölgy), végül midössze 5 tragédia közül választhatott, ám ezek mindegyike klasszikus darab volt. Az operában A sevillai borbélyt, az Aidát, a Parasztbecsületet, a Faustot és a Traviatát játszották.” (I. Pavelescu: A XIX. század mindennapjai. 2005.)

Di

da cic

„Míg a lovag kelléktárába a kard és pajzs, a kereskedőjébe az abakusz és a könyvelési nyilvántartás tartozott. A fegyverforgatás és a lovagi torna bátorságot, testi ügyességet és erőt követelt. Ezzel szemben a kereskedelem és a pénzügyi tevékenység éleslátást, logikus gondolkodást és előrelátást igényelt. Az arisztokrata életstílusa – folytonosan elutasítva a polgárság képmutatását – bőkezűségben, illetve pompában, színpadias gesztusokban nyilvánult meg, ami mindenkor a nemesember társadalmi szerepét volt hivatott kimutatni. Ezzel szemben a kereskedő polgári életformáját a figyelmesség, a komolyság és a gondosság jellemezte.” (A. J. Gurjewitsch: A középkori európai ember. 1994.)

ăş iP

Maria de Mangop sírtakarója (részlet)

ed ag

og

„Mint minden regényíró, Dosztojevszkij is fáradhatatlan utazó volt. Valahányszor az uzsoráshoz vagy a templomba zarándokolt, amikor a kiadóhoz vagy a könyvárushoz ment előleget kérni, Dosztojevszkij Szentpétervár riasztó valóságában felfedezte a társadalmi ranglétra középső és alsó fokán állókat – kereskedőket és nyugdíjasokat, kishivatalnokokat és irodatiszteket, prostituáltakat és rendőröket, diákokat és katonákat –, találkozott velük az utcákon és átemelte alakjukat műveinek valóságába. Ezek az emberek a birodalom legtávolabbi sarkaiból özönöltek Szentpétervárra, idézésnek engedelmeskedve, hogy számot adjanak tetteikről. Arra kényszerültek, hogy véget nem érő perekbe bonyolódjanak, és közben évekig, olykor egész életükön át várakoztak, elzálogosították javaikat, alkalmi munkákból tengődtek. Egy elvont, lelketlen nagyváros utcáin tévelyegtek, amely mindvégig idegen maradt számukra.” (H. Doll: Dosztojevszkij és Szentpétervár. In: Secolul XX. 301–303. sz.)

Ismeretellenőrzés

2

ra

Vlad Ţepeş a brassóiakhoz, 1456

Ed

itu

„Éppen ezért arra kérünk mindannyiotokat, hogy jövő vasárnapig küldjetek megsegítésünkre 200, 100 vagy legalább 50 embert. Amikor a törökök meglátják a magyaroktól érkező sereget, elnézőbbek lesznek, és majd azt mondjuk nekik, hogy még több magyar segítség érkezik. Így megfelelően tudjuk rendezni a magunk és a ti ügyeteket.” (N. Iorga: Bojárok, uralkodók levelei. 1932.)

126

A. Készítsetek táblázatot, amelyben az 1. szemelvény alapján felsoroljátok a lovag (arisztokrata), illetve a kereskedő tulajdonságait és életformájának jellemzőit. Magyarázzátok meg, hogy előbbiek miért veszítettek, utóbbiak pedig miért nyertek a történelmi fejlődés során. b. A 2. dokumentumból kiindulva jelöljetek meg egy témát a román vajdák politikai diskurzusából a más keresztényekkel szembeni viszonyukról a török fenyegetéssel szemben. Ezután fejtsétek ki a témát, és indokoljátok. Történelmi távlatból mondjatok véleményt. c. A 3. szemelvényt felhasználva mutassátok be egy nagyváros ellentmondásos képét. A minta alapján írjatok 10–20 soros szöveget, amelynek témája az a település, ahol éltek. d. A 4. szemelvényből válasszatok ki egy művészeti ágat, és nézőpontnak tekintve azt, próbáljátok meghatározni a XIX. századi Bukarestet mint várost. A vallás és vallásos élet


V. rész

„Ez a háború nem hasonlít az eddigiekhez. Aki ma elfoglal egy területet, a saját rendszerét kényszeríti rá. Mindenki a saját rendszerét kényszeríti rá az elfoglalt országra, bármennyire távol jusson is el hadserege. A dolgok márcsak így állnak.” (M. Gyilasz: Találkozások Sztálinnal. 1991.)

8

Matei Basarab szövetségét I. Rákóczi Györggyel, Erdély fejedelmével 1636. október 3-án pecsételték meg, amikor az erdélyi országgyűlés biztosította a vajdát arról, hogy „amiként azt a jó szomszédság megköveteli”, készen áll minden helyzetben és alkalommal támogatni őt, szükség esetén menedéket nyújt Matei Basarabnak, a havasalföldi gyermekeknek és asszonyoknak „kulcsos városainkban és várainkban”. A szövetséget 1636. október 12/22-én megerősítették Bukarestben a bojárok, a seregek vezérei és a közrendűek, akik ígéretet tettek, hogy „életük végéig, akár összes vagyonuk elvesztése árán is a nagyságos fejedelem segítségére lesznek, és ezután is megvédik országa minden ellenségétől, bárhonnan is érkezzen.” (N. Stoicescu: Matei Basarab. 1988.)

ăş iP

ed ag

„Amint az a Belügyminisztérium jelentésében áll, (1947) július 14-én az Ilfov megyei Tămădău község legelőjén, miközben éppen két IAR 39 típusú repülőgépbe próbáltak beszállni, hogy külföldre meneküljenek, letartóztatták a következőket: Ion Mihalachét, N. Penescut, Ilie Lazărt, N. Carandinot és másokat. Az összeesküvők e csoportjának a Nemzeti Parasztpárt határozatait és útmutatásait kellett Iuliu Maniuval az élen külföldön végrehajtania. Felforgató tevékenységük célja a nemzeti függetlenség lábbal tiprása, a béke veszélyeztetése és polgárháború kirobbantása volt. Ez a tevékenység a Parasztpárt mindenkori politikai irányvonalát követi, ami 1944. augusztus 23. után még fokozódott is.” (Teohari Georgescu beszámolója A politikai élet dokumentumai, 1947. című kiadványból, 1994.)

5

ică

J. V. Sztálin szavai milovan Gyilasz jugoszláv kommunista vezetőhöz

og

7

9

da cic

Iuliu Maniu a kihallgatás során elismerte, hogy kezdeményezte egy határon túli, vezető parasztpártiakból álló csoport létrehozását. «Az általam kijelölt cél az volt, hogy külföldre emigrálva tájékoztassam a világot a romániai helyzetről, amint azt minden pártvezetőnek meg kell tennie. Nem egy emigráns kormány megalakításáról volt szó, erről nem tárgyaltunk, és nem ismerem be egy külföldön működő kormány megalakítását. (…) Nem vagyok hajlandó elismerni semmi néven nevezendő felforgató tevékenység megszervezését, ez rágalom. Politikai úton próbáltam megdönteni a kormányt, nem erőszakkal.»” (I. Scurtu: Iuliu Maniu. 1995.)

Ed

itu

ra

Di

E. Alkossatok 3–4 csoportot, figyelembe véve az oldalon található szemelvényeket és a rájuk vonatkozó munkafeladatokat. a) Értékeljétek a román vajda és Erdély fejedelme közötti XVII. századi egyezményt (5. szemelvény). Azonosítsátok előzményeit. Mutassatok rá legalább egy következményre, ami a román–oszmán kapcsolatokat illeti. b) Indokoljátok Heissler kijelentését Brâncoveanuról (6. szemelvény). Ezután olvassátok el a havasalföldi uralkodó későbbi életpályáját. Változtatott-e valamin a Portával való viszonyban Brâncoveanu kivégzése? c) Hasonlítsátok össze a két, egymásnak ellentmondó beszámolót: a kommunisták Iuliu Maniu elleni vádjait (8. szemelvény) a pártvezérnek a tárgyaláson elhangzott vallomásával (9. szemelvény). Állapítsátok meg, hogy Teohari Georgescu kommunista vezető milyen helyzetből vádolja a Nemzeti Parasztpárt vezérét, illetve Maniu milyen helyzetből védekezik. Két oszlopban jegyezzétek le a két beszámoló hasonlóságait és eltéréseit. F. Miután végeztetek a szemelvényekkel, szervezzetek vitát a A politikai harc a XX. század Romániájában címmel, felhasználva J. V. Sztálin kijelentését is a 7. szemelvényből. A vallás és vallásos élet

6 „És ebben a háborúban [az 1690-es zernyesti csata, amelyben Thököly Imre az oszmán, tatár és havasalföldi seregek oldalán legyőzte a császári hadat] élve fogták el Heisslert, a németek tábornokát. (…) És amikor mind egybegyűltek, elővezették a megkötözött Heisslert, akinek ezt mondta Constantin [Brâncoveanu] vajda: «Heissler uram, vendégeket hoztam» (…), ő pedig így felelt Constantin vajdának: «Ne örvendezz annak, hogy (…) ma fogságba estem, mert te azóta vagy fogoly, amióta apád nemzett.»” (Havasalföld története 1688 októberétől 1717 márciusáig. Bukarest, 1959.)

127


ică

1. a szaknyelv hatékony használata és a hatékony szakkommunikáció; 2. a demokratikus állampolgári hozzáállás és cselekvés gyakorlása; 3. a történelmi források tanulmányozásához szükséges elvi ismeretek és módszerek alkalmazása; 4. az állandó tanulást elősegítő eszközök használata.

A románok rómaisága a történészek szerint . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4 Esettanulmány: *Gh. I. Brătianu a Fekete-tenger szerepéről . . . . . . . . . . . 10 Új területek és civilizációk felfedezői (XV–XIX. század) . . . . . . . . . . . . . . . 12 Esettanulmány: *A románokról – ahogyan a külföldiek látták . . . . . . . . . . . 18 Román utazók idehaza és a nagyvilágban. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20 II. EmbEREk. A TÁRSAdALOm ÉS Az ESzmÉk VILÁGA

og

A xII. osztályban a TÖRTÉNELEm tantárgy tanulmányozása által a következő kompetenciák szerezhetők meg:

I. NÉPEk ÉS TÖRTÉNELmI TÉRSÉGEk

Falvak, mezővárosok és városok Európában és a románok lakta térségben. . . A modernizációról alkotott elképzelések a XIX–XX. századi Európában . . Etnikai és vallási sokszínűség Romániában. Politikai megoldások . . . . . . . A XX. század a demokrácia és a totalitarizmus között . . . . . . . . . . . . . . . . Esettanulmány: *A demokrácia kiépítése és a totalitárius ideológiák Romániában. Emberek, tettek, eszmék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Románia alkotmányai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Esettanulmány: *Intézmények és állampolgári jogok . . . . . . . . . . . . . . . . .

ed ag

TARTALOm

26 30 36 40 48 50 56

ăş iP

ISMÉTLÉS/SZÁMONKÉRÉS: Az ország és a lakosai . . . . . . . . . . . . . . . . . 58 III. ÁLLAm ÉS POLITIkA

da cic

Központi állami intézmények és helyi autonómiák a románok lakta térségben . . A román állam keletkezése – a politikai tervezetektől Nagy-Románia létrehozásáig. . Esettanulmány: *A „nemzeti párttól” a többpártrendszerig . . . . . . . . . . . . . . Az állam szerepének újraértelmezése az első világháborútól a Schuman-tervig . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Románia a II. világháború után . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

60 64 70 72 78

IV. NEmzETkÖzI kAPcSOLATOk

itu

ra

Di

A román térség az újkor kezdetéig: diplomácia és konfliktus között. . . . . . 88 Románia és Európa. A „keleti kérdés”-től a XX. századi nagy szövetségekig . . . 94 Esettanulmány: *A román diplomácia képviselői a középkortól a XX. századig . . 100 Románia a hidegháború korában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 102 Esettanulmány: *A román diplomácia a Varsói Szerződés és az európai integráció között . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 108 ISMÉTLÉS/FELMÉRÉS: Nemzetközi kapcsolatok: konfliktus és együttműködés . . . . . . . . . . . . . . . 110 V. A VALLÁS ÉS VALLÁSOS ÉLET

Ed

Egyház és iskola . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 112 Vallási védnökség és kulturális identitás Európában és a románok lakta térségben. A románok és a „keleti kérdés” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 118 Esettanulmány: *Románia és a vallási tolerancia a XX. században . . . . . 124 ISMÉTLÉS/SZÁMONKÉRÉS: Emberi sors, politikai sors . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 126

128

Tartalom

MINISTERUL EDUCAȚIEI, CERCETĂRII, TINERETULUI ȘI SPORTULUI. T örténelem. Tankönyv a XII. osztály számára. Alexandru Barnea (szakirányító)

Recommend Documents