Minden, ami a magyar online marketing világában történik...
2010. november
ELNÖKI ELŐSZÓ Üdvözöllek kedves olvasó! Éppen ezekben az órákban – amikor ennek a magazinnak az előszavát írom – dobtuk fel az MSZII elnökségnek azokat a változtatási javaslatokat, amelyekkel az MSZII egy valódi marketing szövetséggé válhatna és egy közös, nemes célt tűzhet ki zászlajára. Az már biztosnak mondható, hogy az MSZII nem lesz többet olyan TOPlista, ahol a marketing szakértőket pontozzák a látogatók valamilyen szempontból, de mivel az objektív visszajelzésnek kiemelt fontos szerepe van az üzleti életben, terveink szerint új funkcióként megjelenik, hogy a szakértők termékeit és szolgáltatásait lehessen pontozni – a szakértők pedig ABC sorrendben jelennének meg. További felvetés, hogy egy bizonyos elért szavazat után megkapja a termék vagy a szolgáltatás azt a címet, hogy Megbízható Marketing Termék és Megbízható Marketing Szolgáltatás. Mivel ezt az ügyfelek és a piac szavazza meg, így az MSZII-n való listán szereplés nem csak reklámfelületet jelentene, hanem egy közvetlen visszajelzési lehetőséget. Legutolsó, talán legnagyobb változtatás pedig a név lenne: MSZII Marketing Szövetség. Nagyon sok koncepcionális ötletünk van és nagyon lelkesen dolgozunk azért, hogy egy szakmai érdekvédelmi és szakmai tömörülés alakuljon ki, de sok mindent kell még figyelembe és számításba venni. A döntésekről természetesen be fogunk számolni. Köszönjük a sok – sok támogatást, reméljük hamarosan meghálálhatjuk! SIKERTÖRTÉNET – SPECHT JÓZSEF Aki nem ismeri Specht Józsefet, azt valószínűleg nem érdekli az MLM vagy nem kávézik vagy még nincsen Facebook profilja ☺ Persze ez kicsit sarkos fogalmazás, de majdnem igaz, hiszen ő az a hálózatépítő, aki majdnem mindenhol ott van. Ezen felül egy igazi példa mindazon hálózatépítők számára, akik szeretnék álmaikat megvalósítani. Ő neki sikerült. DXN Senior Star Diamond, ami az ő hálózatukban igen magas pozíció. Történetét, életét, családját megismerheted a http://www.spc777.com weboldalon, itt pár érdekesség következik:
www.mszii.hu
Mit csináltál a DXN előtt és meddig? Specht József: Felsorolni is nehéz lenne. Hajógépésznek tanultam, de nem hajóztam soha, az iskolai gyakorlatokat kivéve. Igazán a filmek, nagy vitorláshajós életére vágyva kezdtem el ezt a sulit. Egyetlen felnőtt sem volt képes hitelesen elmagyarázni, hogy ezt az álmomat ilyen módon biztosan nem, vagy csak nagyon sokára, sok kerülő úttal érhetem el. Manapság kezd az életünk úgy alakulni, hogy valósággá válhat az álom. Az egyik célom egy vitorlás a Balatonon. A hajózás helyett a közúti közlekedés lett az egyik meghatározó a munkáim során. Voltam kicsi nagyobb és nagyon nagy teherautók vezetője, a kenyérszállító sofőrtől az uránércet szállítóig. Targoncáztam is, de dolgoztam uránbányászként a föld alatt, alkalmanként akár 1.400 méter mélyen, és időlegesen tagja voltam egy
1
tehénkörmölő brigádnak is. A leghosszabb időt, ügynökként, riasztóberendezéseket értékesítő ügynökként töltöttem, de próbálkoztam biztosítások értékesítésével és reklámszervezéssel is. Utolsó munkahelyem egy Budapesten szolgáltató közlekedési cég volt, ahol buszvezetőként, olyan kék buszokkal jártam. Tavaly augusztus 12 – én léptem ki. Ez volt az utolsó állásom, ma már csak a haladás érdekel!
magamat, úgy, hogy tagja is voltam MLM üzletnek, és szívtam magamba a hogyant. A miért az mindig is megvolt. És jött 2008 – ban a meghívás Kócsó Lacitól. Az addig eltelt idő egy csapásra értelmet nyert. Másként fogalmazva, az előtte eltelt 47 évben, születésemtől fogva gyakorlatilag egy egyéni képzésben vettem részt, most pedig, mint pályakezdő elkezdtem használni a diplomámat.
Mi volt az álmod, álmod, amikor a dugóban ültél (biztos (biztos gondolkoztál ezen) ezen) ?
Hogy kerültél kapcsolatba a DXNDXN-el?
Specht József: Hogy egyszer majd nem kell a dugóban ülnöm, vagy, ha mégis, akkor a saját kocsimban, önszántamból. Hogy egyszer elérhetünk egy olyan szintre, ahol akkor vehetünk a gyerekeknek egy új cipőt, amikor erre szükségük van, és, ha ezt megtesszük, akkor ezzel nem kockáztatjuk, hogy kikapcsolják a vizet, a gázt vagy a villanyt. Hogy, amikor odaállok a benzinkútra, akkor nem kell a pénztárcámban megnézni, hogy éppen mennyit tölthetek a tankba, hanem egyértelmű, hogy teletöltöm a tartályt üzemanyaggal. Hogy tervezhetünk nyugodtan a nyárra, mert tudjuk, hogy kibérelhetjük egy egész hónapra azt a nyaralót, amit kinéztünk magunknak, és nem csak úgy megyünk „nyaralni”, hogy a hétvégén, tele hűtőtáskával kigurulunk valami vízpartra, ahol a legolcsóbb a strandbelépő. Folytassam? Talán ennyi elég lesz. Mit gondoltál azelőtt az MLMMLM-ről és mit gondolsz most? Specht József: Az MLM – et 1991 óta ismerem. Helyesebben azóta van tudomásom róla. Az első találkozástól kezdve tudtam legbelül, hogy egyszer nagyon komoly kapcsolatba kerülünk, de eleinte még nem igazán értettem, és volt elegendő és saját magamnak megfelelő kifogásom, amivel kikerültem az ügyet. Később többször összefutottunk, és én valahogy úgy néztem az MLM – re, mint egy nagyon szép nőre, aki valamiért számomra, akkor még megközelíthetetlen volt. Mindig csodáltam, és tudtam, hogy egyszer örök szövetséget kötünk. Aztán a kétezres években már a mindennapi munkám mellett tudatosan képeztem
www.mszii.hu
Specht József: Kócsó Lacit, aki ezt a bizniszt Magyarországra, Európába hozta, régebbről ismerem, más üzletek kapcsán, bár sosem dolgoztunk együtt, volt köztünk egy laza kapcsolat. Laci 2008 júliusában meghívott egy baráti beszélgetésre, amin rajtam kívül még talán tízen vettek részt. Elmondta, hogy Malaysiában járt, talált valamit, ami szerinte nagy durranás lehet, vetített egy rövid videót, és érdekes termékeket mutatott. Úgy beszélt erről a valamiről, ami a DXN volt, hogy szinte egyszerre szakítottuk őt félbe. Azt mondtuk, hogy minden információ érdekel minket, de először vegye elő a papírokat: Hol kell aláírni? Így kezdődött, aztán jött hét hónap, amíg az előszervezés folyt. Ez idő alatt termékeket csak magánimporttal tudtunk behozni, Malaysiából, úgy, hogy mindennek az árát előre utaltuk. Természetesen ez csak saját fogyasztásra működött, így minden érdeklődőt azonnal beléptettünk, hogy magának tudjon terméket rendelni. Ennek a munkának eredményeként 2008 decemberében együtt utaztam négy másik sikeres üzletépítővel, akiknek ekkorra a legnagyobb csapatai jöttek össze. Malaysiába mentünk a DXN elnöke, Dato’ Dr. Lim Siow Jin meghívására, a DXN költségén. Egy hetet töltöttünk ott. Megnézhettük a DXN ültetvényeit, gyárait, és találkoztunk a cég vezetőivel, ottani üzletépítőkkel. Mi a DXN dióhéjban? Specht József: Erre lehetne egy mondatban válaszolnom: a DXN Malaysia és a Világ legnagyobb Ganoderma
2
termesztője, a világranglistán jelenleg 40. helyen álló MLM cég. Az internet korában egy világcégről megtudni, hogy az micsoda, nem túl nagy kihívás, ezért most inkább mást mondanék. Már említettem, hogy jó régen kerülgettük egymást a hálózatépítéssel, így van kicsi tapasztalatom, és ennek tükrében tudom a DXN – t bemutatni. Az a szinte példátlan fejlődés, jelesül, hogy másfél év alatt több, mint tizenötezer tagot tudtunk bekapcsolni Európából, nagyrészt abból adódik, amiben DXN újat hozott, amiben különbözik a megszokottól. Most nem mennék bele azokba a szintén meghatározó különbségekbe, amik a cég marketing tervét jellemzik. Inkább a termékünk „emberi” jellemzőiről mondanék pár dolgot. Ma már minden ember agyában működik egy hatékony ügynökriasztó. Ma minden ember kiszúrja messziről a szándékot, amivel rá akarják venni őt arra, hogy adott pillanatban tegyen meg valami olyat, vagy vegyen meg valami olyat, amire neki akkor nem volt szándéka. Márpedig a hálózatépítők és mindenféle ügynökök, vagy területi képviselők, bárhogyan hívhatjuk, mindig ezt akarják. Az emberek utálják, ha el akarnak nekik adni, de minden ember szeret vásárolni. A DXN terméke, a nagyon finom, nagyon jó minőségű kávé, ami magában hordozza a Ganoderma minden jó tulajdonságát, lehetőséget teremtett számunkra, hogy nyomulós eladók helyett, emberek maradjunk. Hiszen DXN nélkül is az egyik leggyakrabban elhangzó mondat: „De jó, hogy összefutottunk! Beülünk valahová egy kávéra?” Hogy hangzana e helyett? „De jó, hogy összefutottunk! Bekapunk közösen néhány kapszulát?” Teljesen mindegy, hogy én vagyok-e a meghívott, vagy én hívok meg valakit. Ezt követően az asztalra mindenképpen a mi kávénk kerül, és nem tudom elkerülni a kérdést: „Ez micsoda?”
www.mszii.hu
Minden hálózatépítő erre a helyzetre vár, amikor nem én igyekszem lenyomni a torkán az üzletemet a partneremnek, hanem ő faggat engem, nekem csak válaszolnom kell. Ha ebben a beszélgetésben tudok kellőképpen szűkszavú maradni, úgy, hogy mégis elmondom a termékkel kapcsolatos pozitív tapasztalataimat a hatásokról, akkor nyertem. Mert nem lesz nehéz dolog már a csésze kávé elfogyasztása alatt kialakult vásárlási szándékot kielégítenem, és ismerősöm szemében megmaradtam, a régi jó barátnak, sőt talán még kicsit nőttem is előtte. Ez a DXN. Beszélj a szakmai sikeredről, hálózatodról? Specht József: Az MLM mellett az internet volt az már hosszú évek óta, amiről tudtam, hogy szerepet fog játszani a sikereinkben. Azt valahogy mindig tudtam, buszvezetőként is, hogy egyszer megérkezik a valódi siker, a valódi szabadság az életünkbe. A DXN – ben a hálózatépítési sikereink nagyban köszönhetők annak, hogy itt már szabadon használhattam és használhatok mindenféle online technológiát. Ehhez jön még, hogy Kócsó Laci korábban online marketinggel foglalkozó szakemberként megtervezett egy olyan online háttértámogatást, és értékesítő weboldalrendszert, amivel ezen a téren bárki sikeres lehet, aki hajlandó megtanulni, és szakszerűen üzemeltetni ezt a kiváló rendszert. Az online jelenlétnek, és annak, hogy szinte naponta vannak új ötleteim, amiket azonnal meg is valósítok, köszönhetem, hogy ma Európában Laci után nekünk van a legnagyobb csapatunk. A jelenleg hatezerötszáz fős hálózatunk kétharmada külföldi. Nagyon jól működik és több gyémánt szintű hálózatépítő van már a cseh és szlovák vonalainkban. Egy szép csoportunk szerveződött már Németországban, vannak a csapatunkban Romániából, Lengyelországból, Ausztriából, Ukrajnából és éppen a napokban indítottunk – szintén online – egy izraeli és egy írországi vonalat.
3
Mennyi időd marad a családra? Specht József: Mióta a DXN a főtevékenység – ahogy mondani szokták – teljes időmben a DXN – t építem, vagyis egy fogyasztói hálózatot, amiben DXN termékek fogyasztói csoportosulnak, egyre több időt töltünk együtt a családdal. Idén nyáron voltunk, hosszú évek óta, először nyaralni. Ezt egy buszvezető-ápolónő páros, három gyerekkel, nehezen engedheti meg magának a mai világban. Otthon is többet vagyok, illetve többet vagyok elérhető, mert korábban is töltöttem otthon sok időt, de a buszozás után a szabadidőmet szinte teljesen a számítógép előtt töltöttem, hogy haladjunk. Megérte az időmet akkor erre befektetni, mert most pedig gyakorlailag annyi szabadidőt csinálok magamnak és a családnak, amennyit akarok. Mit csinálsz, ha nem dolgozol? Specht József: Lehet ilyet kérdezni egy hálózatépítőtől, aki az ABC-ban is névjegyet oszt? :)) És az munka? Egyáltalán az MLM munka? Az, amit az ember szívesen csinál éjjel-nappal az munka? Tudom, hogy az, hogy annak számít, de az emberek munka alatt általában azt értik, hogy minden nap ugyanabban a percben bemész egy munkahelyre, és ott eltöltesz ugyanannyi időt, aztán
haza mész, és ezért havonta egyszer adnak annyit, amennyiből talán nem halsz éhen. Talán ezért is mondják sokan, hogy a hálózatépítők munka nélkül keresnek pénzt. Elég érdekes, hogy e mellett tömegek szeretnének munka nélkül pénzt keresni, munka nélkül meggazdagodni – ezért is van olyan nagy sikere azoknak a projekteknek a neten, amik ezt ígérik - , de mégsem akarnak a munka nélkül megszerezhető pénzre ácsingózók az állításuk szerint munka nélkül pénzt adó MLM – mel foglalkozni. Roppant érdekes ugye? Térjünk vissza a kérdésedre! Nagyokat sétálok a falunk körüli erdőkben, mezőkön. Olvasok, okos emberek előadásait hallgatom. A DXN gyémántokkal töltöm az időmet grill partikon, családi összejöveteleken. Kirándulunk a családdal – van, hogy szinte cél nélkül elindulunk és éjjel érünk haza az ország másik feléből. Idén már vitorláztam is Czérna Szabolcs hajóján. Talán nem is kell mondanom, ő is gyémánt a DXN – ben. Elárulom, néha nem a navigáció által kínált legrövidebb úton közlekedem már, hanem teszek egy-egy kitérőt, és csak úgy autózóm. Bár egykori kollégáim, évtizedekkel ezelőtt azt mondták, hogy majd én is meg fogom unni az autózást, nem lett igazuk. Ez maradt az egyik kedves elfoglaltságom.
AZ ORVOS VÁLASZOL - „METABOLIKUS SYNDROMA”, MINT A SZÍV-ÉS ÉRRENDSZERI BETEGSÉGEK LEGNAGYOBB RIZIKÓJA Dr. Dezsényi Emese, Életmódtanácsadó,orvos (
[email protected]) Ma Magyarországon az átlagéletkor férfiaknál alig több mint 65 év, nőknél 6-7 évvel több, de pl. vannak egyes szakmák, ahol sokkal kevesebb. Az orvosok, a pedagógusok átlagéletkora 58 év.
www.mszii.hu
Ma Magyarországon a vezető halálok a szív-és érrendszeri betegségek. Gyakorlatilag 10 emberből 5 ember ebbe hal bele. Az elmúlt 20 évben, a gyakorló orvostudományban, méghozzá a sürgősségi betegellátásban dolgozva azt láttam, hogy ennek a betegségnek az életkora, a súlyossági foka és a nemek szerinti megoszlása hogyan változik.
4
20 évvel ezelőtt a 60-70-80 éves korosztály betegsége volt – ez jól követhető azokon a statisztikai adatokon, amik a rendelkezésünkre állnak, akkor kezdtük a u.n. helyszíni vérrögoldást szívinfarktus esetében-. Ma az életkor 30-40 évvel korábbra tevődött. Ma már, ha bejön a rendelőmbe egy 30 év körüli ember és azt mondja, hogy fáj a mellkasa, EKG-t készítek és elindítom a kivizsgálását e betegség irányában. Mert sokszor már ebben az életkorban végzetes, vagy maradandó károsodások kialakulásával jár. Gondoljunk csak a hírtelen szívhalál fogalmára. Mindenképpen szükség van a kialakulás okának ismeretére ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk védekezni, egészségtudatos szemlélettel közelíteni. Legfontosabb, hogy figyeljünk és tudatosan tegyünk az ellen, hogy kialakuljon a „ metabolicus syndroma” , amely mindenképpen életmódunk, életvitelünk következménye. Ennek a klasszikus komplett formája éveken keresztül tartó, bonyolult folyamat végeredménye. Folyamatosan növekszik a testsúly, alma típusú elhízás, megjelenik az enyhe, magasabb vérnyomás, megjelenik az emelkedett vérzsír szint és csökken a cukortolerancia, a cukorbetegség első jeleit látjuk.
szinten van a vérünkben, ez az adrenalin. Növekszik a húgysav szint, aminek szintén szív-és érrendszeri károsító hatása van. A megelőzés elsődleges célja, hogy tudatosan védekezzünk ez ellen a folyamat ellen, ha pedig már elindult, egyetlen lehetőség ezt megállítani, ha életmódunkat változtatjuk meg. 1. Ennek fő vonulata, hogy minőségi táplálékot kapjon a szervezet, ami ma már az ételeink mellett bevitt plusz vitaminkivonatok, nyomelemek, aminosavak, ásványi anyagok nélkül nem megoldható, mert a termőföldjeink kizsigerelésében alkalmazott technikák ezt kiirtották a földjeinkből. Tudjuk mekkorára nőtt ételeink kémai-és biológiai vegyszerkezelése. Komoly kutatási adatok mutatják ki, hogy szinte üresek a táplálékaink az öngyógyító folyamatok elindításához nélkülözhetetlen vitaminokra nézve.
Ma már minden orvosi szakirodalom leírja, és elismeri, hogy egészségünkért mi magunk, az életmódunkkal vagyunk felelősek. Majd nem 50 %-ban. Ennek egy nagy hányada a táplálkozás, mivel a szervezetnek egyre több inzulinnal kell kiszolgálnia a helytelenül bevitt többlet kalóriát, egy másik nagy szelete a stressz. Csökken a cukortolerancia, egyre gyakrabban magas a vérben a cukorszint. Ez károsítja az idegszálakat, a vesét, az erek falát és szerkezetét, és a szívizmot. A magas vérnyomás összetett hatás miatt alakul ki, aminek fő tényezője, hogy az erek állandóan összehúzódott állapotban vannak. Ez a folyamatosan magas inzulinszintnek köszönhető, ami a vérünkben van, ill. annak a hormonnak, ami az állandó stressz hatására szintén magas
www.mszii.hu
2. A rendszeres, mértéktelen alkoholfogyasztás, a dohányzás csökkentése, elhagyása. Ez azon túl, hogy egyértelműen érszűkítő hatása van, még tovább növeli a vér inzulin szintjét.
5
3. A mozgásszegény életmód, a fizikai aktivitás hiánya. Ez részben családi minta, részben a városi jellegű életmód kialakulásának következménye. Az étkezési szokások régen alkalmazkodtak a fizikai aktivitáshoz. Az életmódváltás a fizikai aktivitásra negatívan hatott, a táplálkozás ugyanakkor szintén kedvezőtlenül a „luxus kalória bevitel” és a sok méreganyag felhalmozódás felé változott meg. Ez az állapot ma már népbetegségnek tekinthető. A megelőzés lehetősége: az étkezési szokásokat normalizálni kell, minőségi táplálék kiegészítők fogyasztása, az egészséges étrend elérése érdekében kalória megszorítás, változtatni kell a zsírbevitel mennyiségén, a telítetlen és telített zsírsavak bevitelének arányán és a rost dús élelmiszerek fogyasztására kell
törekedni. Korlátozni kell az alkoholfogyasztást, fokozni a fizikai aktivitást. Ennek nagy jelentősége van a stressz oldásban is, ami tovább javítja ezt a folyamatot. A dohányzás elhagyása. Ennek alapfeltétele az egészségtudatos gondolkodás kialakítása és a felelősségvállalás, ami azt jelenti, hogy életmódunkkal felelősek vagyunk egészségi állapotunkért, a példamutatás, ami kialakít egy olyan családi modellt, szokást, ami ezen tényezők figyelembevételével gondoskodik gyermekeink testi és lelki életéről, jövőjéről. Ehhez idő kell és odafigyelés. „ Aki nem fektet ma pénzt és időt az egészségébe, annak nagyon sok pénzt és időt kell invesztálnia a betegségébe.” Kneipp
http://mesterkurzus.internetvallakozas.com
MARKETING DOMAIN REGISZTRÁCIÓK - SZEPTEMBERBEN mokusvakitasmentesmarketing.hu szallodaimarketing.hu strategiaimarketing.hu kereskedelemesmarketing.hu marketingvideoblog.hu kulsomarketing.hu videoszpot-marketing.hu videospot-marketing.hu www.mszii.hu
videoszpotmarketing.hu lathatatlanmarketing.hu onlinemarketingbiblia.hu gerillak.hu web2marketing.hu onlinemarketingmernok.hu webmarketingmenedzser.hu marketingpiackutatás.hu
marketingpiackutatas.hu eskuvomarketing.hu onlinemarketinges.hu intelligentmarketing.hu hasznalhatomarketing.hu karriermarketing.hu vernyulmarketing.hu onmarketing.hu 6
marketingmonitor.hu tokajimarketing.hu marketingzoom.hu
olivomarketingstudio.hu mobil-marketing.hu studentmarketing.hu
marketingtanoncok.hu onlinemarketingteam.hu
A KÖZELMÚLTBAN KAPTAM EGY LEVELET „TÖRJÜNK BORSOT A MULTIK ORRA ALÁ” CÍMMEL. Felkeltette az érdeklődésemet a téma, ezért megkérdeztem Krózser Pétert, az www.ittmegtalalod.hu hirdetési portál ötletgazdáját, hogy mégis hogyan gondolták ezt, mi ez a kezdeményezés.
tehetik meg. Tény, hogy egyre többen használják az internetet vásárlási döntéseiknél, de muszáj volt találnunk egy olyan formát, ami a „hitetlenkedőket” is fokozatosan átszoktatja az olcsó és környezetbarát online megoldások felé.
MSZII: Elmondanád, hogy törjünk borsot a multik orra alá? P: ☺ Tudom, kicsit hatásvadász a cím, de úgy érzem, hogy egy kis összefogással és akarattal meg tudjuk ezt is tenni. Kollégáimmal létrehoztuk az Ittmegtalálod.hu honlapot, amely egy olyan üzleti és lakossági információs portál, ahol szeretnénk összegyűjteni a mikro- és kisvállalkozásokat, hogy a környezetükben élő lakosok könnyen informálódhassanak akcióikról, termékeikről, és meggyőződhessenek róla, hogy nem mindig a multi a legjobb választás. Így az emberek a náluk elköltött pénzzel inkább a lokális piacokat erősítenék, ahelyett, hogy a multik zsebét tömve segédkezzenek az itthon megkeresett forintok kilapátolásában.
MSZII: De ha teljesen ingyenes, akkor hol éri ez meg nektek? P: Jó, hogy ezt kérdezed, mert igazából ez még nem is minden. Partnereink saját webshopot üzemeltethetnek, feltölthetik a képgalériát (pl. referenciákkal), akciós kuponokat állíthatnak be, illetve akár folyamatosan megjelenhetnek régiós hírleveleinkben. Hol éri meg nekünk? Gyakorlatilag mi azért nem kérünk díjat, ami úgymond „nem kér kenyeret”, de természetesen mindent mi sem adhatunk ingyen. Azok a kiegészítő szolgáltatásaink, amikkel már ténylegesen dolgoznunk kell, ugyan nagyon méltányos az áruk, de nálunk is pénzbe kerülnek. Hirdetéskészítés, honlapkészítés, linképítés, közösségi médiák, néhány ezen szolgáltatások közül.
MSZII: De akkor miben különbözik ez a portál egy sima cégadatbázistól, illetve miben próbáltok mások lenni? P: A honlapunkon nem csak a cégnév, elérhetőség, meg esetleg egy tevékenység található meg. Tudjuk nagyon jól, hogy az emberek többsége még mindig inkább az újsághirdetésekben hisz, éppen ezért az Ittmegtalálodon a vállalkozások egy olyan felületet kapnak, ahova ugyanolyan képes hirdetéseket tölthetnek fel, mint amit az újságban jelentetnének meg. Annyi különbséggel, hogy mivel itt nincs nyomtatási és terjesztési költség, mindezt teljesen ingyen
MSZII: Apropó, átszoktatás! Hogy álltok a látogatókkal? P: Regisztrált felhasználóink száma átlépte a 13.000-et, de egyelőre csak Veszprém megyéből tudunk hasznos információval szolgálni számukra. Ezért is szeretnénk most országosan elindítani az oldalt, hogy mindenki megtalálja a lakhelyén a vásárolni kívánt terméket, szolgáltatást. Legyen minél több hirdetés, akció, ajánlat az oldalon, azzal mindenki csak jól járhat! MSZII: Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre, és sok sikert a honlapotokhoz, meg a borstöréshez! P: Én köszönöm a lehetőséget! www.ittmegtalalod.hu
A MARKETINGES FÉRJ PUHÁRA FŐZÉSE 13+1 LÉPÉSBEN 1. Végy egy fagyos marketingest. Néha teljesen közömbös, szinte jeges, mert ha megzavarod, kizökkented a gondolataiból, akkor nem ér rá jópofizni, százfele száguld az elméje, sistereg a keze alatt a munka. Ilyenkor csak csendben tedd le az ebédét tálcán, termoszban teával és halkan settenkedj el onnan. 2. Szerezd be az anyjától a kedvenc sütijének receptjét. Hamarosan rájössz, hogy csakis olyan kreálmányokat csipeget szívesen, ami több órás pepecsedbe fog kerülni. S abból legalább 3 adag kell, hogy valamicskét megböfiztesd a drágát.
www.mszii.hu
3. Tedd ki a szűrét a konyhából mindenkinek és rendezkedj be egy maratoni konyhaszolgálatra. 4. Végy egy vekkert is és pillants rá rendszeresen, mert estére el kell készülnöd. 5. Titokban hívd fel az utolsó két ügyfelet, hogy szomorúan tudasd velük: a marketinges magas lázzal paplan alatt aszalódik és véletlenül se zavarják, pláne ne várják ma este.
7
6. Hámozd meg az ágyat és szervírozd a leghívogatóbb ágyneműdet… a hozzá illő hálóingeddel. 7. Kotord ki a kreativitást tartalmazó edénykéd utolsó morzsáját is a szoba dekorálásához. Ez a lépés főleg a számítógép, mobiltelefonok, határidőnaplók, laptoptáskák serény elpakolását jelenti. Látod, látod, máris milyen barátságos a szoba a munkaeszközök nélkül? 8. Idézz elő áramszünetet, tetszőlegesen internet kimaradást. Ettől a félig megpuhított marketinges feszültsége egy pillanatra az egekbe szökik, úgyhogy időzíts pontosan: a kisülés/kitörés előtt szervíroznod kell az esti programot. 9. Adj neki puszit, gondosan mindkét arcocskájára, hogy kellőképp felolvadjon a hideg ábrázat. 10. Hintsd el a lehetőséget: "na ma már nem lesz net, szerintem végre pihenhetsz, ezt a Jóisten is így akarta", így csillapítod fel-feléledő lelkiismeretfurdalását.
11. Forgasd mézbe a szavaidat: "emlékszel anya sütijére? asszem ez volt az" és kecses mozdulattal nyisd ki a sütő ajtaját, ezzel eléred a munkára irányuló gondolatok gyors elillanását. 12. A további fogások előkészítéséhez tárd ki a szobaajtót és cincáld a dvd lejátszóhoz olvadozó embertársadat: "nézd csak, kiírtam neked a Dr. House legújabb részeit". 13. A hajtástól begőzölt, de imígyen teljesen megpuhított, munkagondokból kihámozott, pihenés-illattal elkábított marketingesed számára adj ötletes feladatokat, mert ettől érzi majd magát elemében és így lesz a legízletesebb! 13+1. Jó étvágyat! Írta: Talabos Viktória
MSZII Hírmondó – 2. szám Főszerkesztő: Miklovicz $Norbert$ Szerkesztőség címe:
[email protected] 310x232 pixel hirdetés: 10 000 Ft A szám tiszteletbeli főszerkesztője: Ezt a számot Csobota-Kis Árpád tiszteletére ajánlom, aki egy őszinte és tisztalelkű üzletember és az egyik legjobb üzleti diplomata ☺
Az MSZII tagja vagy? Akkor ez itt a Te ingyenes hirdetésed helye. Most is több ezren láthatták volna...
www.mszii.hu
8