Mikroelektro-magneto diagnosztika és terápia A biofizikai orvoslás új fejezetének áttekintése
Új korszak az orvostudományban
„Az emberi történelem egyik legizgalmasabb korszakában élünk. Az életnek valamennyi oldala – tudomány, politika, gazdaság, ökológia, színház, zene, stb. – radikális szemléletváltozáson megy keresztül, s ez alól az orvostudomány sem kivétel. A materialisztikus világkép egyre inkább tágul, szemlélete magába foglalja a létezés energetikai és információs síkjait.” George Vithulkas (alternatív Nobel-díjas homeopata)
Valóban, az élet minden területén gyökeres átalakulásnak vagyunk tanúi. A tudománnyal együtt átalakul az egész világról alkotott képünk. A leglátványosabb és mindannyiunk életét talán legmélyrehatóbban befolyásoló forradalmi változások az elektronikus informatika területén történnek. A tudomány és technika ezirányú szolgálatában álló eszközeinek „mellékhatásáról”, az „elektro-szmogról” mint egészség-károsító tényezırıl erısen megoszlanak a vélemények (amit az eltérı érdekek még csak tetéznek), ugyanakkor az elektronikus informatika erényei elvitathatatlanok az orvostudomány további fejlıdése, az emberi szervezetrıl alkotott felfogásunk teljesebbé tétele területén.
Az eddigi vizsgáló eljárásainkkal (elsısorban a képalkotó berendezések, biokémiai és a molekulárbiológiai módszerek) már elég jól „beleláttunk” a szervezetet felépítı anyagba egészen a molekulákig bezárólag (lásd genetika). Igen ám, de az élı szervezetet valójában élıvé és intelligenssé tévı „titokzatos” mőködések (öngyógyító erı, életerı, csí, prana, vagy az emberi tudat, az emlékezés… stb.) mibenléte mindeddig rejtve maradt elılünk. A bennünket körülvevı energiamezık (a Nap, a bolygók, a Hold, Földünk természetes és mesterséges sugárzásai) ránk való hatásai és a bennünk lezajló finom energetikai változások a hagyományos mérıeszközökkel észlelhetetlenek és értékelhetetlenek voltak, ezért eddig jelentıségükrıl nem is szerezhettünk tudomást.
A legmodernebb elektronikus mérı- és adatfeldolgozó rendszerek segítségével ma már „bele is hallgathatunk” a sejtek egymás közötti „kommunikációjába”, nyomozhatunk a betegségek kauzalitási láncolatának minden eddiginél korábbi szakaszában – ezáltal gyógyító-megelızı munkánk is új lehetıségekkel egészül ki. Ezen új módszerek az orvosi gondolkodásban mélyreható változásokat hoztak és hozhatnak – ezek egyikével próbáljuk megismertetni az érdeklıdı olvasót. Bár a mikroelektro-magneto diagnosztika és terápia eszközei hazánkban még kevéssé ismertek, mégis érdemes betekintést adnunk az említett módszer elméletébe annál is inkább, mert a technikailag fejlett országokban 2o-25 éves, hazánkban pedig 8-lo éves humán gyógyászati tapasztalatok állnak rendelkezésre. További indoklásul felhozhatjuk azt is, hogy az ebben a fejezetben leírtak az élı szervezetre általában igaznak bizonyulnak. Ugyanakkor a témával foglalkozók egyöntető véleménye, hogy a módszer folyamatos és dinamikus fejlıdése, a tudomány számára egyre elfogadhatóbbá válása révén a jövıben szerves részévé fog válni az egyetemes gyógyításnak.
A biofizika eredményei és korlátai az orvostudományban
A fizika és az orvostudomány kapcsolata egyidıs az orvostudománnyal. A biofizika feladata vizsgálni a fizika törvényszerőségeinek speciális érvényesüléseit a biológiai rendszerekben, kutatni az új összefüggéseket a bonyolult élı szervezetben.
A fizika jelentısége az élı szervezet mőködésének feltérképezésében egyre növekszik. Egyre több fizikai módszert alkalmaz az orvostudomány elsısorban diagnosztikus célból (CT, SPECT, PET, MRI, LSM, UH …), ugyanakkor komputerizálódnak a terápiás lehetıségek is (pl. az irradiáció vezérlése, vagy a mikrosebészet területe). A biofizika foglalkozik az élı rendszerek bioenergetikájával (lásd az anyagcsere-folyamatok termodinamikája, az érzékszervekben történı energiaátalakulások) és biokibernetikájával (információcsere a környezettel és a szervezeten belül), de vizsgálódásának hatásköre az élı szervezet molekuláris szintjéig terjed. Amint az élı szervezetet atomjaira bontjuk, azonnal szembe találjuk magunkat a következı ténnyel és kérdéssel: - az élı és élettelen anyag ugyanazon építıkövekbıl, atomokból épül fel - mitıl válik élıvé és ráadásul tudatossá, intelligenssé az élettelen anyag? A biofizikának módjában áll erre a kérdésre válaszolni, amennyiben vizsgálatait kiterjeszti az immateriális jelenségek nagyságrendekkel alacsonyabb intenzitású tartományára, azaz a sejteken belüli, ill. sejtek közötti finom energia- és információáramlás tanulmányozására, ahol tulajdonképpen a biokommunikáció zajlik. Az információ fıszereplıvé vált korunk orvosa számára is. Az orvostudomány azonban még mindig a materiális jellegő információkra (pl. antigén, hormon-molekula), vagy a szervezetnek bármilyen immateriális információra (pl. hı, hang, fény, sugárzások) adott molekula-, vagy sejtszintő válaszára (azaz a tünetekre) helyezi a hangsúlyt, és csak egy bizonyos dózis felett ismeri el a nem anyagi jellegő ingerek kórokozó hatását. Ezzel szemben a legújabb biofizikai kutatások szerint az
elismert dózis határ alatti, extrém alacsony intenzitású elektromos és mágneses jeleknek jóval nagyobb szerepe van az élı szervezet regulációjában, mint ahogy ezt eddig gondoltuk. A biofizika további lehetıségeinek tehát gátat szab a hagyományos, nyugati („schul”-) medicina materiális szemlélete.
A hagyományos („egyetemi”) medicina felfogása az élı szervezetrıl Egyetemi tanulmányaink egyik alapfogalma: a szervezet mőködési alapja a sejt (Wirchof).
Ennek folyománya, hogy a betegségre utaló elsı jelek a sejt mőködésében bekövetkezı biokémiai mőködési zavarok. Ezek az általunk funkcionálisnak mondott eltérések, melyek többnyire a laboratóriumi eltérésekkel érhetık tetten. A betegség következı állomása, amikor már a sejtek (szövetek) szerkezetében is kimutathatók a különbözı mértékő organikus károsodások. Ebben a stádiumban fıleg a mikroszkópos (leggyakrabban használt a szövettani vizsgálat) és a képalkotó eljárásoknak van szerepe a betegség súlyosságának a megállapításában. Újabban a betegségek „felelısét” a génekben véljük felfedezni, pedig a bennük keletkezett öröklött, vagy szerzett hibák is csupán következményei a ránk ható külsı és belsı ártalmaknak és amint látni fogjuk ezek az ártalmak nem csupán az ismert és elismert tényezık lehetnek. Mi, a „fejlett” egyetemi ismereteken felnevelkedett orvosok – anélkül, hogy eredményeinket kisebbíteni akarnám – nagyon fontos tényezıkrıl nem veszünk, vagy nem akarunk tudomást szerezni. Nehezen képzelhetı el ugyanis, hogy az emberi szervezet csodálatos szervezıdése lehetıvé tehetné, hogy a betegségek egy tekintélyes része szinte a „semmibıl” (idiopatikusan) keletkezzen. Kell mőködnie bennünk egy a teljesség (holosz) részét alkotó, önmagában is jól felépített rendszernek, ami a számunkra eddig megmagyarázhatatlan jelenségekre választ ad. A több ezer éves hagyománnyal rendelkezı kínai orvoslás és a kétszáz éve jól mőködı homeopátia tapasztalati úton régóta bizonyítja, hogy ez a „rejtélyes” energetikai és irányító rendszer valóban létezik és mind a diagnosztikában, mind a gyógyításban segítségül hívható. Ha csak az a kifogásunk, hogy nem állt módunkban tudományosan megismerni, ez ma már egyre kevésbé helytálló, mert látva a biofizika legújabb megállapításait feltevéseinkre találunk kielégítı magyarázatot – ha fogadóképesek vagyunk rá. Vizsgáljuk meg a pszicho-szomatikus betegségekhez való hozzáállásunkat. Ma szinte divattá vált, ha a beteg panaszai mögött nem találunk laboratóriumi, vagy szervi eltérést, akkor menthetetlenül pszichés eredetőnek nyilvánítjuk, ráadásul gyógyszerrel igyekszünk azt „gyógyítani”. Nem lehetséges, hogy az ilyen típusú panaszok hátterében is a szervezet energetikai egyensúlyában bekövetkezett hibák húzódnak meg, csak a szokványos vizsgáló eljárásainkkal még nem észlelhetık? Magunk is tapasztaljuk, hogy például a kórokozóval együtt lehet élni, nem kötelezı a környezetünktıl megkapnunk az aktuális fertızést - a betegség kialakulásához a szervezet védelmi rendszerének meggyengülése elengedhetetlenül szükséges. Ez a védelmi rendszer nem csupán a pszicho-neuro-endokrin-immunrendszer állapotának kizárólagos függvénye, hanem ugyanúgy szükséges hozzá a feltételezett energetikai rendszereink kompenzációs képességének kimerülése. Ezt többek között a kínai orvoslás jól ismeri és fel is használja gyógymódjaiban, látványos eredményeket érve el ezáltal. Ha igaza van a kínai és a homeopátiás elméletnek, kell a materiális jelenségek (számítógépes hasonlattal élve a „hardver”) mellett további szervezıdési lehetıségeknek lenniük, azaz meg kell találjuk az emberi „gépezetet” mőködtetı finom energetikát és programozó „szoftverét”.
Paradigmaváltás a természettudományokban Már régóta szükségszerő lenne egy olyan szemlélet-váltás az orvostudományban, ami lehetıvé tenné a különféle, „keleti” és „nyugati”, „konvencionális” és „nem konvencionális”, „egyetemi” és „komplementer” gyógymódok egységes rendszerbe integrálását, és az egyébként bizonyítottan mőködı „természetes” módszerek hatásosságának magyarázatát. Ez úgy tőnik sikerülhet, ha ismereteinket, vizsgáló és gyógyító eljárásainkat az új korszak követelményeihez, tudományos paradigma váltásához igazítjuk az orvostudományban is. Nézzük, milyen változások történtek a
természettudományokban az utóbbi idıben és milyen hatással vannak (lesznek) ezek az orvosi gondolkodásra. A Newtoni, Descartesi világképet felváltotta a kvantummechanikai világkép és ez eddig ismeretlen finom energetikai tulajdonságokkal ruházza fel az élı anyagot is. Az élı rendszerekrıl megtudtuk, hogy nem elsısorban a biológiai folyamatok linearitása, hanem dinamikája jellemzi ıket – ez új vizsgáló eljárások alkalmazását teszi szükségessé. A betegségek kialakulásában a monokauzalitás helyett egyre inkább a multikauzalitás a mérvadó, azaz betegség akkor is kialakulhat, ha az önmagukban elhanyagolhatónak hitt, enyhe, ráadásul más-más támadáspontú ingerek hatására „betelik a pohár” és kimerül a védekezıalkalmazkodó képességünk. Az egyszerő, könnyen átlátható ok-okozati összefüggéseken túl a folyamatok komplexitása, a „minden mindennel összefügg” szemlélet bonyolítja életünket, és a specializálódás mellett a holisztikus gondolkodást kellene elıtérbe helyeznünk. Mivel jelen tudásunkkal nem vagyunk képesek az összefüggések megállapítására, egyik orvosi ténykedésünkkel minden jó szándékunk ellenére könnyen kiválthatunk (sajnos ki is váltunk!) egy másik megbetegedést. Talán a legfontosabb változásra nem fordítunk elég figyelmet: az információk világában élünk (és itt nem az egyes egészségügyi intézetek, vagy részlegek közötti számítógépes kapcsolatteremtésre Az élı szervezet folyamatos információ-cseréjének, bio-kommunikációjának gondolok)! fıszereplıjévé az extrém alacsony erısségő elektromágneses rezgések váltak, amelyek már csak újfajta, az eddiginél jóval érzékenyebb mőszerekkel – a mikro-elektronika eszközeivel észlelhetık
és dolgozhatók fel. Merıben új betegségokozó tényezık elismerését követeli az a tény, hogy megdılt a dóziselmélet egyeduralma: az új biofizikai kutatások bebizonyították, hogy, ha az újonnan mérhetıvé vált, az életjelenségeket kísérı és irányító biokommunikációs hullámjelek, valamint az azokkal kölcsönhatásba lépı külsı- és belsı ritmizáló jelek – legyenek azok bármily gyengék is erısségükben – amennyiben hullámtulajdonságaikban egymásnak megfelelnek, akkor a rezonancia és
interferencia törvényszerőségei révén képesek megzavarni a bioregulációt! A fenti tényekbıl egyértelmővé válhat számunkra, hogy az orvostudomány az eddigi szemléleténél és módszereinél maradva nem tud megfelelni sem a kor, sem a gyógyítás, sem pedig az annyit emlegetett megelızés követelményeinek!
Hiányzó láncszemek az élı szervezet regulációjában Az élı szervezet egymás mellé és alá rendelt szabályozó folyamatai már eddigi ismereteink szerint is eléggé bonyolultnak látszanak. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, ismerjük a pszichés, a neurogén (idegi), az endogén (hormon) ill. az immunrendszer (röviden: PNEI) szerepét a minden külsı és belsı zavaró tényezı ellenére integritását sokáig megırizni képes szervezetünkben. Mégis úgy gondolom számtalan megválaszolatlan, vagy csak megválaszoltnak hitt kérdés maradt még az élet mibenléte, vagy az egészség és a betegség fogalmában. Ahogyan már szóltunk róla, a betegségek jelentıs részét anyagcsere zavarként észleljük és kezeljük. Fel kell tennünk a kérdést: lehetséges-e, hogy a betegségek kialakulása során a kezdeti stádiumban létrejönnek olyan finom elváltozások, amelyek az általunk alkalmazott vizsgáló
eljárásokkal még nem észlelhetık, hiszen a gyakorlatban igen sok panaszos beteget kivizsgálva sem organikus eltérést, sem a vélt funkcionális eltérésekre elfogadható magyarázatot nem találunk. Ilyenkor elıszeretettel alkalmazzuk az esszenciális („lényegébıl fakadó”), vagy idiopátiás („ismeretlen eredető”), esetleg primer („elsıdleges”) jelzıket. Nem lehet az, hogy az ilyen jelzıkkel illetett kórképek egy latens regulációs zavar formájában már régóta jelen vannak és csak késıbb manifesztálódnak a materiális szinten? Ez a kérdés feltehetı minden, un. idiopátiás eredető betegségben, de a megtalálni vélt okokra visszavezethetı esetekben is. Egyáltalában, ha a betegség hátterében felleljük a hibás gént, receptor-zavart, toxint vagy kórokozót, valóban a betegség igazi okát találtuk-e meg és nincs mögöttük egy meghibásodott energetikai és információ áramlási korrekciós zavar, mint ahogy azt egyes alternatív gyógymódok mővelıi állítják? Mindez ıszintén bevallva azt jelentheti, hogy sok betegség okát anyagi szinten nem találjuk,
illetve hagyományos ismeretekkel nem vagyunk képesek magyarázni. De nézzünk még néhány különös tényt, ami az elıbbi feltételezésünket igazolni látszik, és további megválaszolatlan kérdéseket vet fel. Az emberi testben a látszólagos állandóság mögött folyamatos sejtelhalás és sejtképzıdés folyik: hozzávetıleg 1o x 1o6 sejt cserélıdik ki másodpercenként!
Az egyes sejtekben lezajló biokémiai reakciók száma ~3 x 1o16-ra tehetı másodpercenként és ebbıl 3o.ooo egyidejőleg történik! Ezek meghökkentı adatok és alapvetı fiziológiai ismeretekkel is könnyen belátható, hogy a fent leirt hihetetlenül nagy mennyiségő és gyorsaságú sejtosztódási folyamat és biokémiai reakció vezénylésére csak egy hasonlóan extrém gyors „szoftver”, azaz egy eddig csak feltételezett, igen alacsony intenzitása miatt nem mérhetı elektromos és mágneses tulajdonságokkal rendelkezı információs rendszer képes. Ennek igazolásához az akadémiai orvoslásban talán az agy kutatásával foglalkozó szakemberek járnak a legközelebb. İk már elismerik, hogy az emberi agyban lejátszódó „felsıbbrendő” folyamatok (gondolkodás, hosszú távú emlékezés, megérzés, halálközeli élmények …) nem magyarázhatók csupán biokémiai reakciókkal, vagy neuro-endokrin változásokkal. Egy, a biokémiai alapú szabályozás mellett meglévı elektromágneses autóregulációs rendszer mőködését látszik ugyancsak alátámasztani a magas potenciájú (farmakológiai hatást kifejteni nem képes, anyagi részecskét nem tartalmazó) homeopátiás szerek placebo-effektussal nem „vádolható” reguláló hatása – különös tekintettel az emberi tudattal nem rendelkezı állati szervezetek esetében.
Hogyan történik tehát az élı szervezet regulációja az eddig megismerteken (PNEI) túl? A kérdés megközelítéséhez vizsgáljuk meg közelebbrıl a tapasztalati úton mőködı nem konvencionális módszerek közül a legismertebbeket.
Eltérı szemléletek és módszerek a gyógyításban – kiemelten a HKO és a homeopátia elméletei Ha a különbözı gyógymódok alkalmazásának gyakorisági sorrendjét vesszük számba az egész világon, akkor meglepıdve láthatjuk, hogy a hagyományos kínai orvoslás és a homeopátia is megelızi
a nyugati , un. egyetemi (akadémiai) orvoslást.
Tapasztalatot tehát bıven nyújtanak az említett módszerek, melyek szemléletükkel, holisztikus felfogásukkal és „másságuk” ellenére is meglepı eredményességükkel térnek el a modern orvostudománytól.
Röviden elevenítsük fel és foglaljuk össze a hagyományos kínai orvoslás legismertebb ágazatának, az akupunktúra mőködésének elvét.
Az élı szervezetben létezik egy dinamikus és harmonikus finom energetikai rendszer, amelyen belül az egymástól látszólag független testalkotók között struktúra nélküli, fizikai (interstitialis zárt áramkör) jellegő kapcsolatok állnak fenn. Ezek ismert nevükön a meridiánok, amelyeken bioelektromos energia (régen: csi, életerı) áramlik meghatározott irányban és sorrendben, térben és idıben. A meridiánok révén kapcsolatba került szervek, szervrendszerek, testrészek között – többszintő kompenzációs mechanizmusokon keresztül (lásd pl. „öt elem tana”) – energetikai egyensúlyra törekvés a jellemzı. Az ideális esetben létrejövı akadálytalan energiaáramlás és energetikai harmonizáció az elıfeltétele az anyagcsere-folyamatok, ezáltal a sejtfunkciók élettani lefolyásának. Az akupunktúrás kezelés ezt az energetikai egyensúlyt segíti megteremteni. De mérhetı-e a bioenergia?
A homeopátia lényege A homeopátia a legújabb felfogás szerint információs gyógymód.
A homeopátiás szer képes hordozni és átadni a kiindulási anyag gyógyító információit anélkül is, hogy annak egyetlen molekuláját tartalmazná. A homeopátia hasonlósági törvénye: a betegség tüneteihez hasonló gyógyszer-információ közömbösítheti az észlelt tüneteket. De milyen információt tárol valójában a homeopátiás vivıanyag (víz, alkohol, tejcukor)? Vajon létezik-e a fenti kérdésekre tudományosan is elfogadható válasz? Vizsgálódjunk tovább a biofizika területén, most már a dozimetriailag sokkal gyengébb elektromos és mágneses változásokat keresve a mőködı szervezetben, azaz próbáljuk meg „tetten érni” a kínai orvoslás gyógyító bioenergiáját és a homeopátia jótékony bio-információit.
Új eredmények a biofizikai kutatások területén A ’7o-es évek közepétıl a biofizikai kutatások az élı szervezet mőködésének új területét célozták meg: a technika fejlıdése révén, az extrém alacsony intenzitású elektromos és mágneses jelek
tanulmányozhatóságával sikerült a finom energetikai és információs életjelenségek bizonyítékait
megtalálni. A kutatások úttörıi közül néhány név: prof. Smith, dr. F.A. Popp, dr. Wan Ho, dr. Voll, Dr. Motoyama, Adey, Dr.Morell és Rache és még sokan mások. Gyakorlati tapasztalataik a következıkben foglalhatók össze:
•
az élı szervezet : extrém alacsony erısségő elektromos és mágneses jelenségekkel (is) szabályozott auto-regulációs rendszer
•
a sejten belül és a sejtek között, az élı rendszerek és környezetük között zajló folyamatos, dinamikus energia- és információcsere a biokémiai folyamatokhoz képest elsıdleges
•
a DNS-bıl (és a membránokból) anyag- és funkcióspecifikus elektromágneses (EM) hullámjelek indulnak ki, amelyek meghatározott információt hordozva irányítják és szinkronizálják a biokémiai folyamatokat és a sejtek együttmőködését – a sejtalkotók
• •
folyamatos „adó-vevı” funkciót látnak el csak az ilyen (fény-)sebességő információáramlás teheti lehetıvé a rendkívül gyors (egyidıben 3o ooo) és nagyszámú (~3 x 1o16) kémiai reakciót a sejtekben. az EM jel, mint információ jellemzıi: 1. frekvencia (élı anyagban ~ 1 – 1o18 Hz) 2. intenzitás (extrém alacsony: mikro-, mili-Volt nagyságrendő) 3. hullám tulajdonság (rezonancia-, interferencia képesség) 4. polarizáció (pozitív, negatív elıjelek) 5. koherencia (pontosság, integritás védelem)
•
•
az információ nem anyag, de átvitele anyaghoz kötött – legfontosabb információhordozó az élı szervezetben a vízmolekula, ami a hidrogén-hidak térbeli elhelyezkedésének változtatásával képes a „szoftver-program” tárolására és átadására spektrumanalízissel (infravörös spektroszkópia, ill. MRI-technika) meghatározható a különbözı anyagok, ill. az élı szövetek frekvenciatartománya
•
az élı anyag biofizikai szinten csak a számára megfelelı intenzitású és frekvenciájú ingerrel (EM hullámmal) lép reakcióba (Adey-ablak), azaz az egyes sejtalkotók, sejtek csak a rájuk jellemzı, meghatározott frekvencia-spektrumban képesek kommunikálni – minden ettıl eltérı frekvenciájú, ill. intenzitású EM jel vagy hatástalan, vagy destruáló hatású rájuk nézve
Az utóbbi években további ugrásszerő fejlıdést tapasztalhatunk a biofizikában. Többek között a kvantumfizika, a kibernetika, a bioenergetika, az akupunktúra és a homeopátia elméleteinek felhasználásával, az elektronika (mikrochip technológia), számítástechnika, informatika egyre fejlettebb eszközeivel, orvosok, elektro-mérnökök, számítógépes szakemberek team-munkája eredményeképpen az újonnan kifejlesztett mikroelektronikai diagnosztikus és terápiás rendszerek segítségével lehetıvé vált az élı szervezetben zajló finom fizikai kölcsönhatások minden eddiginél komplexebb, non invazív vizsgálata. Nem kis büszkeséggel itt kell bemutatnom azokat a magyar kutatókat és fejlesztıket, akiknek tudomásunk szerint elsıként a világon sikerült az emberi szervezetrıl egzaktan dokumentálható és grafikusan megjeleníthetı, tudományos vizsgálatokra messzemenıen alkalmas komplex jeleket nyerniük: dr. Kiss-Solingen Attila, Ackermann István Szüle János és Kiss Levente alkotják az említett munkacsoportot.
Az általuk kifejlesztett IBR-SYSTEM® diagnosztikus és terápiás berendezéssel készültek a fejezetben szereplı, az engedélyükkel bemutatott és az illusztrációt szolgáló felvételek.
Az akupunktúra és az energetikai gyógymódok mőködésének igazolása A fenti eredmények tették lehetıvé, hogy az évezredek óta csak tapasztalati úton, de feltőnıen jól mőködı távol-keleti gyógymódok (pl. akupunktúra, taj-csi, csi-kung, jóga), vagy más, az energiaháztartásunk egyensúlyba hozatalával gyógyító módszerek (mentális technikák, balneo- és böjtterápia, rezonancia kezelések, stb.) tudományos magyarázatát megadhassuk. Az igen érzékeny egyenáramú méréstechnológia és az akupunktúrás ismeretek integrálásával már dr. Voll megalkotta az elektro-akupunktúra (EAP vagy EAV) diagnosztikus és terápiás rendszerét.
1.számú ábra: elektro-akupunktúrás mérés (A felvétel az IBR-SYSTEM® berendezéssel készült, a Biofeed Kft. engedélyével) Az 1. ábrán látható elektro-akupunktúrás mérés értelmezése és értékelése: A korrekt EAP ismeretek szerint a kínai meridiánok „kontroll mérıpontján” (esetünkben a Nyirok Vezeték 1-2 pontján) alkalmazott igen gyenge (8-lo mikroamper erısségő és 1 Volt feszültségő) egyenáramú mérıáram hatására adott, a bır felszínén mérhetı válaszreakciók grafikusan ábrázolhatók a mérési idı (1o másodperc) függvényében. A mérési eredmények standardizált készülékekkel és méréstechnikával reprodukálhatók. Az akupunktúrás pontnak a képen is látható elektromos vezetıképesség változását kifejezı reakciógörbe adatai alapján elemezhetık az illetı meridián által reprezentált belsı szervekben (jelen esetben a garatban elhelyezkedı „nyirokgyőrő” manduláiban) zajló, a patológiás folyamatokat megelızı, azokat kísérı és követı energetikai változások (sympaticotonia,
vagotónia, stabilitás, labilitás). Ezáltal az elektro-akupunktúrás mérés – a késıbbi kontroll mérések változásaival együtt – a szakember számára következtetni enged a betegség stádiumaira (irritáció, gyulladás, kezdıdı- ill. elırehaladott degeneráció, regeneráció), az adott szervezet
aktuális reakció képességére, valamint az egyes szervek, szövetek funkcionális állapotára. A tapasztalat szerint az így mért energetikai változások jóval megelızhetik a klinikailag ismert gyulladásos, vagy a szövettanilag diagnosztizálható degenerációs jeleket, ugyanakkor az általunk „gyógyultnak” mondott betegség energetikai velejárói még sokáig kompenzációra szorulnak. Ezzel már nem csupán a klasszikus akupunktúrás kezelés hatására bekövetkezı, materiális szinten észlelhetı neuro-endokrin változások biokémiai bizonyítékai álltak rendelkezésünkre, hanem az akupunktúrás pontokon valóban mérhetıvé, reprodukálhatóvá vált a belsı szervek energetikai állapotát reprezentáló bioelektromos státusz, amibıl tudományos következtetéseket lehetett levonni – természetesen ehhez az akupunktúra elméletének alapos ismerete elengedhetetlenül szükséges. A fent példaként felhozott energetikai gyógymódok alkalmazását követı állapotváltozás a szervezet energia-egyensúlyában ugyanígy detektálható az elektro-akupunktúrás mérésekkel.
A legmodernebb mikro-elektronikus készülékek diagnosztikus lehetıségei közé tartozik az EAP vizsgálattal történı energetikai állapotfelmérés is, valamint a szervezetre nézve terhelı (allergizáló) hatású anyagok reaktivitásának vizsgálata (errıl a késıbbiekben bıvebben szólunk).
A homeopátia, mint az információs gyógyítás egyik módszere A kétszáz éve használt és a jövı egyik gyógymódjának tartott homeopátiáról is sokkal többet tudhatunk meg az új biofizikai ismeretek birtokában.
A homeopátiás szer: - hordozza a kiindulási anyag EM információit (hidrogén-hidak strukturája) - meghatározott energia átadására képes (hidrogén-hidak száma) - a betegség tüneteihez hasonló információi (frekvencia-spektruma) révén rezonálva, ill. interferálva biofizikai szinten korrigálja a kóros autoregulációs mőködéseket, ezáltal teszi lehetıvé a biokémiai reakciók normalizálását A homeopátiás szer mőködéséhez ezért nem szükséges tehát a kiindulási anyag materiális jelenléte, elegendı csupán a közvetítı anyagban (víz, alkohol, tejcukor) EM frekvencia-spektrum
formájában tárolt információja. A homeopátiás hason-szer (simile) keresése során, amikor a beteg szervezet tüneteit (betegkép) hasonlítjuk össze a gyógyszertani tünetegyüttessel (gyógyszerkép) nem történik más, mint a beteg és a gyógyszer EM információinak egyeztetése. Ha sikerült egymásnak megfeleltetnünk a kódokat, nagy valószínőséggel megtaláltuk a hatásos homeopátiás gyógyszert.
A mikroelektro-magneto diagnosztika alkalmazásának következményei az egészség-betegség fogalmára
Az új névvel illetett és az egyetemi orvoslásban eddig valóban nem ismert törvényszerőségekre rávilágító mikroelektro-magneto diagnosztika a szervezet mőködésének és szervezıdésének egy eddig nem vizsgált, megfelelı mőszerekkel csak a legutóbbi években hozzáférhetı, tudományos szemmel nézve egy teljesen új és más jellemzıkkel leírható területét helyezi vizsgálatai tárgyává: nevezetesen a struktúra nélküli, immateriális energetikai és információs jelenségeket, azoknak is az extrém alacsony intenzitású tartományát. Éppen ezért az ezzel a megközelítéssel született megállapítások nem fedik – nem is fedhetik – az akadémiai orvoslás diagnózisait, legfeljebb utalhatnak rá, párhuzamot mutathatnak vele, de el is térhetnek attól. Mintegy „elıjelzik” a betegséget, ahogy erre az egészség – betegség fogalmának átértékelésekor késıbb magyarázatot adunk. Az információk és számítógépek világában élve a korábban megfogalmazott ismeretek figyelembevételével önkéntelenül adódik az összehasonlítás a számítógépes programokkal, ezért valószínőleg nem követnénk el nagy hibát, ha „szoftver”-diagnosztikának neveznénk el ezt a modern vizsgáló eljárást.
2. számú ábra: elektromos- és mágneses spektrum-analízis (A felvétel az IBR-SYSTEM® berendezéssel készült, a Biofeed Kft. engedélyével)
A fenti diagnosztikus görbe a legfejlettebb mikroelektro-magneto diagnosztikus berendezések egyikének terméke. A testfelszínre helyezett elektródok közvetítésével a készülék által elıállított speciális, MRI mintájára történı, mikro-intenzitású elektromos, vagy mágneses impulzusok hatására a szervezetben keletkezı bioelektromos válaszok a tetszés szerint beállítható frekvenciatartományokban grafikusan ábrázolhatók, analizálhatók, tudományosan feldolgozhatók. Ezzel mintegy a „saját nyelvükön” kérdezzük sejtjeinket, hogy hol van hiba a bio-kommunikációban és a bioenergia eloszlásában, mely szerv, szövet mőködik az optimálistól eltérıen, hol nagyobb a megbetegedés kockázata és milyen a szervezet adaptációs készsége. A frekvencia-spektrum analitikus alapgörbén (2. számú ábra) a kóros értékő frekvenciatartományok (spikeok) jelzik a csökkent regulációs képességő sejtcsoportokat. A diagnosztika pontosítása a jelen és a közeljövı kutató-fejlesztı munkájának a feladata, az itt bemutatott ábra csupán a módszer szemléltethetısége érdekében és létjogosultságát, alkalmazhatóságát bizonyítandó került felhasználásra, emellett – mint majd látni fogjuk – az individuális biofeedback terápia kivitelezésében lesz majd jelentısége.
További elınye az eljárásnak, hogy amíg az akadémiai orvoslásban az idıben egymás után – nemritkán más-más napokon, heteken – elvégzett vizsgálatok eredményeibıl mozaikszerően igyekszünk összerakni a diagnózist, addig itt az egész szervezet komplex mőködésének elektrodinamikájáról kapunk azonnali, átfogó képet a diagnosztikus görbe segítségével, sokkal inkább tükrözve a pillanatnyi tényleges állapotot és megfelelve a holisztikus gondolkodásnak . Ráadásul a diagnosztikus görbe azonnal át is alakítható terápiás jelekké.
A mikroelektro-magneto diagnosztikával észlelhetı, kategóriájában a normálistól eltérınek mért változások olyannyira finomak, ugyanakkor saját szintjükön relatíve sokáig kompenzálhatók, hogy jó ideig érintetlenül hagyják a biokémiai funkciókat és a materiális struktúrákat, azaz sejtszintő mőködési, vagy organikus elváltozásokat csak eltérésük tartós megmaradása esetén okoznak. Ebbıl egy igen fontos következtetést lehet levonnunk: az eddigi anyagi tárgyú vizsgálatainkkal egészségesnek vélt szervezetben az új, finom energetikai vizsgálati lehetıségekkel már felfedezhetık az egészségestıl eltérı mőködések, azaz az “egészség” és a „betegség” fogalmát át kell értékelnünk!
Ez alatt a következıket értem:
Tökéletes egészség állapota: testi, lelki, szellemi harmónia minden individuumnak 1. önmagával és környezetével, zavartalan energia- és információcsere a mikro- és makrokörnyezettel, legfeljebb átmeneti és könnyen kompenzálható energia- és információ-áramlási zavarok detektálhatók a mikroelektro-magneto diagnosztikai eljárásokkal. Panaszmentesség. Ezen állapot fenntartására való igyekvés a megelızés legkönnyebben megvalósítható módja. 2. Látszólagos egészség (primer, vagy praeklinikai betegség): többnyire még panaszmentesség, de lehet múló jellegő (hozzáértı számára jelzés értékő) panaszok (testi fájdalmak, érzelmi labilitás, energikusság csökkenése …), amelyek mögött a szokásos orvosi vizsgálatokkal kivizsgálva sem laboratóriumi, sem más módon kimutatható eltérést nem találunk. Ugyanakkor a
mikroelektro-magneto diagnosztika már tartós (elsısorban túlmőködésre utaló) eltéréseket jelez! Természetes módszerekkel és a mikroelektro-magneto terápia eszközeivel könnyen helyreállítható Gyógyszerre nincs szükség. Az energetikai és információ-áramlási zavarok egyensúlyba hozatala és a megfelelı testi szintő változtatások (táplálkozás, mozgás, hiány-állapotok rendezése…) még sikeres betegségmegelızést jelentenek. Mőködési (funkcionális) zavarok: szervi eltérés nélküli psziho-neuro-endokrin-immunrendellenességek (pl: pánik-betegség, emésztési zavarok, magas vérnyomás, cukorbetegség, vérzészavarok, allergia…), járhatnak laboratóriumi eltérésekkel, esetenként komoly, fıleg akut panaszokkal. 3.
szabályozási
Tartós túl- és alulmőködés egyaránt észlelhetı az energetikai rendszerben.
Komplex természetes gyógymódok alkalmazása a beteg aktív együttmőködésével és a betegség súlyosságától függı hagyományos gyógyszeres kezelés szükséges. 4. Szervi elváltozások: laboratóriumi, szövettani és képalkotó eljárásokkal kimutatható elváltozások többnyire recidiváló és krónikus jelleggel. Elsısorban az akadémiai orvoslás módszereivel (antibiotikum, mőtét…) gyógyítható, nemegyszer gyógyíthatatlan. A természetes módszerek (így a mikroelektro-magneto terápia is) a betegség lefolyását enyhíthetik, a recidívák gyakoriságát csökkenthetik. Mindezekbıl logikusan következik, hogy a betegség kialakulásának folyamatában egy jóval korábbi korrekciós lehetıséghez is jutottunk a mikroelektro-magneto diagnosztika segítségével. Az is könnyen belátható, hogy minden olyan tényezı, ami képes a szervezet energetikai egyensúlyát megváltoztatni ( pl. stressz, negatív érzelmek, természetes környezeti sugárzások …), ill. zavart okozhat a biokommunikációban (mikro-toxikus anyagok a kötıszövetben, fogpótlások, elektroszmog - 3. számú ábra -, folyadékhiány…) az kórokozó tényezıvé válhat. Ne felejtsük, hogy nem szükséges ezeknek az ismert dózishatáron felüli erısségben, adagban hatni a szervezetre. A biofizikai ismeretek szerint nem a mennyiség a fontos, hanem az elektromágneses tulajdonságok azonossága, hiszen ekkor már nem a biokémiai, hanem az elektro-fiziológiai törvényszerőségek érvényesülnek: a rezonancia- és interferencia-képesség, azaz az EM információ adás-vételének zavarási, kioltási lehetısége. Ilyen meggondolásból az elég tartósan (akár folyamatosan) ható, külön-külön a hivatalos ajánlások szerint ártalmatlan, dózis-határon aluli (élelmiszer adalékanyagok) környezeti és belsı ágensek – mivel nemcsak anyagi, hanem hullámtermészettel is rendelkeznek – megbetegítı hatásúak lehet az EM kontroll- és irányító mechanizmusok befolyásolása révén. Különösen ártalmasak a pihenési, energetikai regenerálódási lehetıségünket akadályozó (pl. geopátiás sugárzások) zavaró tényezık.
3. számú ábra: Az elektroszmog zavaró hatása a biokommunikációra (töltés alatt lévı személyi számítógép bekapcsolása) (A felvétel az IBR-SYSTEM® berendezéssel készült, a Biofeed Kft. engedélyével)
A szervezet „biofizikai reaktivitása” és az allergia új értelmezése Biofizikai (ezen belül a kvantumfizikai) ismereteink alaptételeként újra kijelenthetjük: az élı és élettelen anyag egyaránt rendelkezik az ismert kémiai-materiális megjelenési formája mellett egy a rá jellemzı fizikai „kód”-dal is, ami EM rezgés-spektrum formában nyilvánul meg. Mióta rendelkezünk a megfelelı érzékenységő technikai berendezésekkel, azóta az allergiás reakciót kísérı (elindító) fizikai jelenségeket vizsgálva új megvilágításba került ennek az egyre sőrőbben tapasztalt kórképnek mind a diagnosztikája, mind pedig a kezelhetısége. Az allergia általánosan elfogadott definíciója: egy bizonyos anyagra – amellyel szemben a
szervezet már korábban szenzibilizálódott – adott megváltozott reakciómód. A biofizikai kutatások során megfigyelték, hogy az allergiás reakció nem csupán az allergénnel történı tényleges (biokémiai) kontaktus útján váltható ki, hanem az allergén anyagáról nyert elektromágneses frekvenciaspektrumával történı ingerléskor is. Ugyanakkor a szervezet EM terébe vitt tesztanyagok az akupunktúrás pontokon azonnal mérhetı elektromos változásokat váltanak ki (lásd az elektro-akupunktúrát), amibıl a tájékozott szakember következtethet a szervezet biofizikai értelemben vett reaktivitására: azaz túlérzékenységére, vagy közömbösségére a vizsgált anyaggal szemben.
Ahhoz, hogy testünkben allergiás reakció induljon el, elızetesen szükség van egy az allergénnel történı sorozatos érintkezés (szenzibilizálódás) során keletkezı (vagy már kongenitalisan a génjeinkbe „beíródott”) inaktív biofizikai emléknyomra (ENGRAM), ami nem más, mint az ingerlı anyag frekvencia-tartományának EM. “memória-lenyomata”. Maga az allergiás reakció pedig az allergén EM spektrumával történı fizikai aktiválódással veszi kezdetét, csak ezt követik az ismert biokémiai reakciók. (P. Schumacher) Mivel a mikroelektro-magneto diagnosztikus rendszerekkel a szervezet biofizikai reaktivitása az engram rezgésinformációinak azonosításával meghatározható, eszerint nincs szükség az allergiás reakció szokásos és esetenként veszélyes kiváltására. Elegendı az információs szinten mért változások értékelése és a terápiás következtetések levonása különösen azért, mert az allergia kezelése is megoldódni látszik az új biofizikai módszerek alkalmazásával.
A mikroelektro-magneto terápia A mikroelektro-magneto terápia hatásmechanizmusa és következményei A már ismertetett diagnosztikus rendszer segítségével elkülöníthetık a betegre aktuálisan jellemzı fiziológiás (harmonikus) és patológiás (diszharmonikus) rezgésinformációk. A terápiás részen a kezelı a betegrıl érkezı EM jeleket a fizika szabályainak megfelelıen szükség szerint átalakíthatja: erısítheti, gyengítheti, invertálhatja, ezeket a beállításokat kombinálhatja, egyes frekvenciákat kiszőrhet, bizonyos tartományokat kiválaszthat. Ezt követıen a modulált jeleket visszajuttatja a kívánt testrészekre, hogy a terápiás rezgésminta találkozzon a beteg rezgéseivel és a rezonancia-interferencia törvényszerőségei szerint
korrigálja a meghibásodott regulációt az információ adás-vételi területén.
A mikroelektro-magneto terápia során tehát a vizsgált test saját elektromos és mágneses jeleit használjuk az energetikai és információs rendszerben keletkezett hibák korrekciójára.
4. számú ábra: a diagnosztika felhasználása terápiás célra
(A felvétel az IBR-SYSTEM® berendezéssel készült, a Biofeed Kft. engedélyével) A fenti un. frekvencia-spektrum analitikus görbének a berendezés és kezelıje által átalakított (jelen esetben invertált és felerısített) változata látható az alsó, terápiás görbén – ez az elektromos, vagy mágneses jelsorozat kerül visszavezetésre a páciens testére és fejti ki a rezonancia, illetve az interferencia jelenség következtében a biofizikai korrekciót. Ezt a módszert biofeedback technikának nevezzük. Hogy honnan származzanak a diagnosztikus információk, elektromos, vagy mágneses összetevıikre legyünk-e kíváncsiak, hogyan értékeljük azokat, milyen modulációkat végezzünk rajtuk, hová és milyen elektródával adjuk a kezelést, milyen gyakorisággal és így tovább – ahhoz egyaránt szükségesek a hagyományos orvosi, de az akupunktúrás, homeopátiás, biorezonanciás elméleti és más, átfogó ismeretek is. Ahhoz pedig, hogy megpróbáljuk megkeresni a betegséget kiváltó okot, valamint azt, hogy testi (anyagi), lelki (energetikai), szellemi (információs) szinten keletkezett-e az egyensúlyzavar, továbbá, hogy milyen szerepe van a környezetnek és hogy mivel egészítsük ki a mikroelektro-magneto terápiát további pszichológiai és intuíciós érzék, azaz igazi holisztikus szemlélet kell. Tévedés lenne tehát azt hinnünk, hogy egy „mindentudó” készülék fog gyógyítani az orvos helyett!
A terápia hatása jelenségekre
az
információs,
az
energetikai
és
a
materiális
A mikro-elektronikai rendszerekkel végzett kezelések – direkt, vagy indirekt módon – a szervezetben zajló információs, energetikai és materiális jelenségekre egyaránt kifejtik jótékony hatásukat, hiszen ezek folyamatos, dinamikus kapcsolatban vannak egymással. A kedvezı változások mérhetık is a kontroll vizsgálatok során: a) Az információs szinten a kóros, zavaró jelek kioltódnak (ez látható a kontroll frekvenciaspektrum analitikus görbén is – 5. számú ábra), ezáltal megerısödnek és stabilizálódnak az adásvételi viszonyok a sejtmőködéseket irányító elektromágneses információk továbbítása területén, zavartalanná válik a bio-kommunikáció.
5. számú ábra: korrekció információs szinten
(A felvétel az IBR-SYSTEM® berendezéssel készült, a Biofeed Kft. engedélyével) b) Energetikai szinten a helyesen végzett mikroelektro-magneto terápia eredményeképpen az EAP mérésekkel bizonyíthatóan elıször egy a kvadráns-értékek változásán jól látható energia-szint növekedés, majd egy harmonizáció, azaz kiegyenlítıdés következik be a testrészek addig egyenlıtlennek mért energiaszinjében (1. számú grafikon).
A „kvadránsok” energetikai vizsgálatáról eddig nem szóltunk. Ez tulajdonképpen az elektroakupunktúrás mérések elsı lépése, melynek során a végtagokra „EKG”-szerően felhelyezett elektródák
segítségével, vagy a hüvelyk- illetve az öregujjakon történı pontméréssel végezzük el a korábban már ismertetett egyenáramú méréseket. A mértanilag négy negyedre osztott test egyes kvadránsaiban az anatómiailag ott elhelyezkedı szervek szummációs potenciálját mérve ( ez az un. kvadráns-érték) feltőnı az egyes test negyedek eltérése a normál értéktıl (vago-, ill. szimpatikotónia) és az egymáshoz való viszonyuk (harmónia, diszharmónia). Így szinte azonnal látható az energetikailag leginkább kirívó értékő, tehát a kóros mőködéső szervet, területet legnagyobb valószínőséggel hordozó kvadráns, amit aztán további részletes energetikai vizsgálatnak (meridián-, pont-, szervdiagnosztika) vethetünk alá. A kezelések hatására bekövetkezı kedvezı változások (harmonizáció, azaz energia kiegyenlítıdés, vagy az energiaszint növekedése) is ezzel a méréssel követhetık figyelemmel leglátványosabban. Az akupunktúrás kontroll-mérıpontokon tovább mérhetı a meridiánok energetikájának normalizálódása, a vagotónia és szimpatikotónia, valamint az oldalkülönbségek szignifikáns csökkenése.
80 70 60
k ezelés elıtt k ezelés után-I.
50 40 30 20
k ezelés után II.
10 0 jobb k éz- jobb k éz- bal k ézbal k éz jobb láb bal láb
jobb lábbal láb
1. számú grafikon: kvadráns-értékek változása a kezelés hatására (EAP)
c) Materiális szinten pedig – természetesen áttételesen, mintegy az információs és energetikai korrekciók következményeként – a funkciók normalizálódásának jeléül javulhatnak a laboratóriumi
eredmények, szőnhetnek a beteg panaszai, gyógyíthatóvá válik jó néhány az eddigi módszereinkkel csak kezelhetınek hitt betegség. Itt szeretném hozzátenni, hogy természetesen ezzel a módszerrel sem gyógyítható minden betegség – ugyanakkor meghökkentı lehet számunkra az a megállapítás, amit nagy tudású és széles látókörő gyógyítók tettek, miszerint minden betegség gyógyítható, de minden beteg nem. Ez az én olvasatomban több dologra is utalhat: 1. Amennyiben a beteg akaratát (tudatát, sıt, tudatalattiját) nem tudjuk megnyerni a gyógyuláshoz és az abban való aktív közremőködéshez, a gyógyítás (különösen az energetikai szinten ható) sikertelenségre van ítélve. 2. A betegnek „szüksége lehet” a betegségére, amennyiben a környezete csak így figyel rá és csak ekkor gondoskodik róla. 3. A betegség esetleg „sorsszerő küldetés” és mint „házi feladat”, segítségével a betegnek tanulnia kell és korrigálnia az elkövetett hibáit.
Ha a gyógyításhoz hozzálátó szakember ismeri a fenti eshetıségeket is, akkor jól teszi, ha teendıit betegénél ezek tisztázásával kezdi, hiszen sok sikertelenségtıl mentheti meg ezzel betegét és önmagát, módszerét is!
Eredmények a betegségek gyógyítása és profilaxisa területén Azzal, hogy az energetikai és információs mőködések vizsgálata leszőkíthetı az egyes szervek, sejtcsoportok, funkciók területére, ugyanakkor pedig kiszélesedik a vizsgált területre ható pillanatnyi összes külsı és belsı ráhatás közbeni alkalmazkodási, integrálódási képességek tanulmányozásával, a terápiában lehetıség nyílik a lehetı legcélzottabb kezelés kivitelezésére, egyúttal a nem kívánt (mellék-) hatások kiküszöbölésére. A kezelés tehát mellékhatástól mentes, viszont az egész szervezetre nézve kedvezı hatású. Messzemenıen a kezelt személy aktuális állapotára szabott. Korhatára lényegében nincs.
A módszer széleskörően alkalmazható, különösen a betegségek funkcionális szakaszában, ahol a szervezet kompenzációs képessége még sok tartalékkal rendelkezik. Igen hatásosnak bizonyul a mikroelektro-magneto terápia pszichés, vegetatív idegrendszeri betegség, vagy hormonális diszfunkció, továbbá az immunrendszert érintı megbetegedések esetén. Segítségével javítható a
sejtek regenerációs készsége (pl. sérülések, mőtétek után), zavartalanabbá tehetı a sejtosztódás és a differenciálódás folyamata (az embernél az eddigi tapasztalatok szerint a terhességre így felkészülve például csökkenthetık a koraterhességi szövıdmények!). Akut esetekben és gyermekeknél az eredmény természetesen gyorsabban jelentkezik, mint a krónikus elváltozásoknál és idısebb korban. A terápiás eredmények közül a kiemelkedik az allergia (és allergiás eredető betegségek) gyógyításának eredményessége, ami az akut allergiák eseteiben gyakran eléri a 9o % körüli hatásosságot! Maga a kezelés újszerősége az eddig ismertetettek szerint az allergiás beteg génjeiben meglévı EM engram interferencia révén történı kioltásán alapszik, ami akár véglegesen
megszüntetheti a kóros allergiás reakciót. A mikroelektro-magneto diagnosztika és terápia talán legfontosabb és legtávolabbra mutató jelentısége lehet az, hogy általa a betegségek profilaxisának leghatékonyabb ismert módszeréhez jutottunk ! Mint már említettük a betegségek kialakulásának folyamatában ezzel a módszerrel tudjuk a legkorábban észlelni az egészségestıl eltérı energetikai és információ-áramlási zavarokat és ez alapján ezzel lehet a leghamarább (még mielıtt a materiális szinten észlelhetı elváltozásokat okoznának) megszüntetni a betegségek alapjául szolgáló regulációs rendellenességeket. Remélem, nem tőnik utópiának, ha a jövıben az egyik lehetséges
szőrıvizsgálatkéntalkalmazzuk majd ezt a fajta diagnosztikát és hatásos profilaxisként a terápiát.
A módszer és az eszközök rövid hazai áttekintése A mikroelektro-magneto diagnosztika és terápia összefoglaló értelmezése: Az élı szervezetben az eddig ismeretlen és vizsgálhatatlan, a biokémiai folyamatokat kísérı és irányító extrém alacsony intenzitású, elektromos és mágneses változások vizsgálata és terápiás befolyásolása a legfejlettebb elektrotechnikával (a tanult orvosi szemlélet megtartásával és kiegészítve más megközelítésekkel).
A biofizikai és az orvosi gondolkodás ilyen újfajta együttmőködésének eredménye a világon 2o-25 éve ismert. Magyarországon 8-1o éve alkalmazzuk a humán gyógyászatban. Ennek a szakterületnek talán a legkiválóbb szakembereit tudja sorai között a Magyar Biofizikai Orvosi Társaság (MABOT). Ez a 2ooo óta törvényesen bejegyzett szervezet minden, a biorezonancia elvén mőködı készülékkel dolgozó, a biofizikai orvosi módszerek területén jártas szakembert szívesen lát tagjai között.
A mikroelektro-magneto diagnosztikus és terápiás készülékekre egységesen jellemzı, hogy a testre helyezett elektródák útján, speciális metodikával a mikrodózis tartományban képesek a szervezetben keletkezett finom energetikai változások detektálására és megfelelıen felkészült szakember segítségével a mérések alapján alkalmazott megfelelı kezelés kivitelezésére. Az eszközök folyamatos fejlıdésének néhány állomása: •
VOLL-féle elektro-akupunktúrás készülék: kezdetektıl a diagnosztika része, de önálló
•
VEGA, MORA készülék-családok: az elsı és máig használatos mikroelektro-magneto
kezelésre is képes
• •
diagnosztikus és terápiás berendezések, ahol a terápiát tapasztalati úton alkalmazzák BICOM, POLYGON készülékek: fejlett, komputeres eszközök, segítségükkel sokirányú terápia megvalósítható A mikrodózis tartományban diagnosztizáló és kezelı készülékek sorából kiemelkednek az IBR-SYSTEM® és az ISAK rendszerek, azzal a képességükkel, hogy elıször a módszer története során mérhetı, reprodukálható, standardizálható elektromos és mágneses
frekvencia-spektrum analízissel vizsgálják a szervezet elektrodinamikáját, majd ez alapján biofeedback vezérelt rezonancia- interferencia-kezelés alkalmazható általuk.
Természetesen a hasonló elven mőködı technikák teljes felsorolása és reklámozása nem célunk. El kell mondanunk azt is, hogy az ezirányú ismeretek a haditechnikában és az őrkutatásban – rossz szokás szerint – minden bizonnyal jóval elırébb tartanak. A világszerte különálló kutató- és munkacsoportok megfelelı anyagi támogatást kevésbé kapnak, szakmai- és érdekellentétekkel annál inkább találkoznak. Ezért munkájuk és eredményességük korlátozott. Mégis, amit mára összefoglalóan tudni lehet a biofizikai kutatások legújabb eredményeirıl, arra bátran alapozhatjuk további munkánkat. A most megismert módon végzett diagnosztikával és terápiával nyert tapasztalatok egyre szaporodnak, és ha a különféle készülékekkel dolgozó kollégák ezeket közre is adják, kutató munkájukat összehangolják, „egy nyelven beszélnek”, nem lehet messze az idı, amikor az élı szervezetrıl alkotott ismeretünk a gyakorlatban is kiteljesedik, és a fent leirt mikroelektro-magneto
diagnosztika és terápia az egységes gyógyítás részévé integrálódik.
A jövı: az integratív, holisztikus gyógyítás Amennyiben ez az új gondolkodás és az alkalmazott mikroelektro-magneto diagnosztikus és terápiás módszerek beilleszkednek a tudományok sorába, remélhetıleg már a közeljövıben értelmüket vesztik az orvoslásban az olyan megkülönböztetı elnevezéseknek, mint hagyományos és nem hagyományos, kiegészítı, vagy helyettesítı módszerek. Ezzel szemben a jövıben egy, az emberi szervezetet alkotó anyagot és az azt élıvé és intelligensé tevı finom energiát és információt egyaránt befolyásoló egységes, integratív
gyógyítást fogunk mővelni - a szervezet éppen aktuális szükséglete, a kóros elváltozás mértéke, ill. természete szerint. A betegség más-más szakaszában eltérı módszerek lesznek alkalmazandók. Amennyiben a betegség súlyos és elsısegélyt kíván (például sérülés, daganat, súlyos gyulladás), akkor elsısorban a hagyományos orvoslás gyors gyógyszeres, vagy mőtéti beavatkozása szükséges. Ha azonban a betegség kialakulása lassú, vagy visszatérı elváltozásról van szó, jut idı és lehetıség a minél korábbi észlelésre és minél finomabb megelızésre, a valódi okok kiküszöbölésére (erre a hagyományos orvoslásnak sem ideje, sem bevált módszere nincs!). Ilyenkor a természetesnek mondott módszerek – élükön a mikroelektro-magneto technikákkal – lehetnek a célravezetık.
A fenti megközelítés valójában nem más, mint a sokat emlegetett holisztikus felfogás az emberi szervezet mőködésérıl és a betegségek gyógyításáról. A testi, lelki, szellemi folyamatok, a mikro- és makrokörnyezet egységét és kölcsönhatásait mindig is tapasztaltuk. Test, lélek, szellem – érzet, érzelem, értelem – anyag, energia, információ – lényegében szinonim fogalmak. Testünket, érzékszerveinket és anyagcsere folyamatainkat molekuláris szintig bezárólag elég jól megismertük már, a kissé misztikusan hangzó lelki (érzelmi, vagy másképpen energetikai) – szellemi (értelmi, valójában információ-áramlási) zavarokat azonban csak a mikroeletro-magneto diagnosztika modern berendezései teszik tudományosan hozzáférhetıvé. Ezek a mőködési rendellenességek az orvostudomány számára eddig vizsgálhatatlan, mérhetetlen, éppen ezért a materiális szinten csak végeredményként felbukkanó, ismeretlen, vagy el nem ismert betegségokozó tényezık voltak. Ennek az új módszernek a bevezetése teszi lehetıvé, hogy az eddig megismert pszicho-neuro-endokrinimmun szabályozás anyagcsereszinten jól nyomon követhetı folyamatain túl megismerjük az élı szervezet hihetelenül gyors és pontos regulációját, ismereteink határát nagyságrendekkel kitolva teljesebb képet kaphassunk az élet valódi szervezıdésérıl. Befejezés Biofizikai nyelvezettel élve ebben a fejezetben pillanatnyi tudásom (információim) alapján, a tılem telhetı legnagyobb igyekezettel (energiával) próbáltam átadni ismereteimet, miközben lefogytam (amúgy materiálisan) néhány kilót. Azt remélem, hogy gondolataim rezonanciába kerülnek a kedves olvasóban szunnyadó ısi, egyetemes információ-halmazzal és abból felszínre hoznak néhány hasznosítható, maradandó tanulnivalót.
Szeretettel ajánlom soraimat a betegeinek még többet adni akaró, a non invazív és mellékhatás nélküli, gyengéd módszereket elınyben részesítı, nyitott és holisztikus gondolkodású kollégáknak és leendı kollégának egyaránt.
2oo4 Dr. Ördög János
Felhasznált és ajánlott irodalom
Becker, R.O. and Marino, A.A. (1985): „Electro-magnetism and Life” (State University of New York Press) Becker, R.O. and Spadara, J.A.-Marino, A.A. (1977): Clinical experiences with low intensity direct current stimulation of bone growt, Clin. Orthop. 124:75 Damjanovich – Mátyus: Orvosi biofizika (2ooo, Medicina Könyvkiadó) Dokumentation zur Bioresonanz-therapie (l991-92, Brügemann Institut, Gauting) Dr. Debreceni: Klinikai akupunktúra (1994, Medicina Könyvkiadó) Dr. Hegyi Gabriella: Természetes gyógymódok – komplementer medicina (1999, K.u.K. Kiadó) Dr. Hegyi – Dr. Zsolnai: Bevezetés a Dr. Voll féle elektroakupunktúrába (1996, Polygon Kiadó) Dr. Kiss-Solingen Attila: Az elektromágneses információ átvitel biofizikai alapjai (2ooo, Missio, II. évf. 3-4. szám) Dr. Kiss-Solingen Attila: IBR-SYSTEM a biofizikai orvoslásban. (2oo2, Medmis Intézet, Budapest) Dr. med. Peter Schumacher: Az allergia biofizikai kezelése (1993, Innsbruck) Dr. Szepesvári Elemér: Holisztikus medicina (1996, Golden Book Kiadó) Frohlich, H. (ed.) (1988) Biological Coherence and Response to External Stimuli, SpringerVerlag, Heidelberg. George Vithoulkas: Homeopátia – új korszak a gyógyításban (1999, Remedium) H. Richter-M. Haidvogl (2oo3): Homeiopátia a szülészet-nıgyógyászatban. HippokratesHungary Kiadó)
Interaction Mechanisms of Low-Level Electromagnetic Fields in living Systems (Aday W.R. Editor - Oxford University Press New York 1992 pp. 47-77) Langreder W.: Von der Biologischen zur Biophysikalischen Medizin.(Haug Heidelberg,
1991.) Nordenstrom, B. (l983): „Biologically Closed Electrical Circuits: Clinical, experimental and theoretical evidence for an addicional circulatory system” (Nordic Medical, Stockholm) Pollack, S.R. (1984): „Bioelectric properties of bone: Endogenous electrical signals” (Orthopedic Clinical, North America 15 /1, 3-14) Popp, F.A.: Biologie des Licht: Grundladen der ultraswachen Zellstrahlung. (Verlag Paul Parey, Berlin, Hamburg, l984.) WuJu, L.-JiaJin, W. (1998): Prediction of RNA secondary structure based on helical regions distribution. Bioinformatics; 14(8): 7oo-6