Mikor lesz az elragadtatás? A NAGY NYOMORÚSÁG előtt vagy a végén? A választ nem mi találjuk ki és okoskodunk és magyarázzuk bele igékbe a választ a mi kényünk kedve szerint, hanem Isten beszéde adja meg erre a választ teljesen félre érthetetlenül és egyértelműen. Nézzük és ne feledjük: 2Kor 13:1 ...Két vagy három tanú szava alapján áll meg minden beszéd (Ige). Máté 24:21 Mert akkor olyan NAGY NYOMORÚSÁG lesz, amilyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha. Máté 24:22 És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg, de a VÁLASZTOTTAKÉRT megrövidíttetnek azok a napok. Máté 24:29 Mindjárt pedig AMA NAPOK NYOMORÚSÁGAI UTÁN (NAGY NYOMORÚSÁG után) Máté 24:30 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, és sír a föld minden nemzetsége, amikor meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. Máté 24:31 És elküldi az ő angyalait nagy TROMBITASZÓVAL,és EGYBEGYŰJTIK AZ Ő VÁLASZTOTTAIT a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig. 1Kor 15:51 Íme, titkot mondok nektek. Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk. 1Kor 15:52 Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az UTOLSÓ TROMBITASZÓRA, mert trombita fog szólni, és a HALOTTAK FELTÁMADNAK romolhatatlanságban, ÉS MI ELVÁLTOZUNK. Jel 10:7" Hanem a HETEDIK angyal szavának napjaiban, mikor TROMBITÁLNI kezd, akkor elvégeztetik az Istennek titka, a mint megmondotta az ő szolgáinak a prófétáknak." 1Thess 4:15 Mert ezt mondjuk nektek az Úr szavával, hogy MI, AKIK ÉLÜNK, AKIK MEGMARADUNK AZ ÚR ELJÖVETELÉIG, nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. 1Thess 4:16 Mert maga az Úr fog leszállni a mennyből riadóval, főangyal szózatával és ISTEN HARSONÁJÁVAL, és FELTÁMADNAK először azok, akik Krisztusban meghaltak, 1Thess 4:17 azután MI, AKIK ÉLÜNK, AKIK MEGMARADTUNK, velük együtt ELRAGADTATUNK a felhőkben az Úrral való találkozásra a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.
Tehát az UTOLSÓ TROMBITASZÓNÁL lesz az Elragadtatás !
Nézzük mégegyszer: Máté 24:29 Mindjárt pedig AMA NAPOK NYOMORÚSÁGAI UTÁN (NAGY NYOMORÚSÁG után) Máté 24:31 És elküldi az ő angyalait nagy TROMBITASZÓVAL,és EGYBEGYŰJTIK az ő választottait. 1Kor 15:52 Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az UTOLSÓ TROMBITASZÓRA... HALOTTAK FELTÁMADNAK romolhatatlanságban, ÉS MI ELVÁLTOZUNK... 1Thess 4:16-17 Mert maga az Úr riadóval...ISTEN HARSONÁJÁVAL... ELRAGADTATUNK a felhőkben az Úrral való találkozásra a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.
Mi fog történni a 7 trombitaszónál? Isten elkezdi megverni a gonosz és istentelen világot, embereket: 1. trombitaszó: Jel 8:7 Az első angyal trombitált, és jégeső és tűz támadt vérrel keverve, és a földre záporozott, és a föld harmada megégett, és a fák harmada is megégett, és minden zöldellő fű megégett. 2. trombitaszó: Jel 8:8 A második angyal is trombitált, és mintha egy nagy, tüzes, égő hegy vettetett volna a tengerbe, és a tenger harmada vérré vált, Jel 8:9 és elpusztult a tenger élőlényeinek harmada, amiben csak élet volt; és a hajók egyharmada is odaveszett. 3. trombitaszó: Jel 8:10 A harmadik angyal is trombitált, és leesett az égről egy nagy csillag, amely úgy égett, mint egy fáklya, és a folyók egyharmadára esett, és a vizek forrásaira. Jel 8:11 A csillag neve üröm volt, és a folyók harmada ürömmé változott, és sok ember meghalt a vizektől, mert azok keserűvé váltak. 4. trombitaszó: Jel 8:12 A negyedik angyal is trombitált, és csapás érte a nap harmadát, a hold harmadát és a csillagok harmadát, hogy elsötétüljön azok egyharmada, és a nappal egyharmada ne legyen világos, és az éjszaka hasonlóképpen. Jel 8:13 Ekkor láttam és hallottam, hogy az ég közepén egy sas repült át, aki nagy hangon így szólt: Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak a további három angyal trombitájának hangja miatt, akik még ezután trombitálnak!
5. trombitaszó: Jel 9:1 Az ötödik angyal is trombitált, és láttam, hogy egy csillag esett le az égről a földre, és neki adták az alvilág mélységének kulcsát. Jel 9:2 Felnyitotta azért az alvilág mélységét, és füst szállt fel a mélységből, mint egy nagy kemence füstje, és elsötétült a nap és a levegő a mélység füstjétől. Jel 9:3 A füstből pedig sáskák jöttek ki a földre, és olyan erő adatott nekik, mint amilyen ereje a föld skorpióinak van. Jel 9:4 És megmondatott nekik, hogy a föld füvét ne BÁNTSÁK, se semmilyen zöldellőt, se semmilyen élő fát, hanem csak AZOKAT AZ EMBEREKET, AKIKNEK A HOMLOKÁN NINCS ISTEN PECSÉTJE.
(Vagyis lesznek ott igazi Krisztus követők, akik Isten szolgái lesznek, de azokat nem bánthatják) Jel 9:5 És adatott azoknak, hogy ne öljék meg, hanem öt hónapig kínozzák őket, és azok kínzása olyan, mint a skorpió okozta fájdalom, amikor megmarja az embert. Jel 9:6 Azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják, és kívánnak meghalni, de a halál elkerüli őket. Jel 9:12 Az első jaj elmúlt, íme, ezután még két jaj következik. 6. trombitaszó: Jel 9:13 A hatodik angyal is trombitált, és hallottam egy hangot az Isten előtt álló aranyoltár négy szarva felől, Jel 9:14 amely ezt mondta a hatodik angyalnak, akinél a trombita volt: Oldd el azt a négy angyalt, akik a nagy folyóvíznél, az Eufrátesznél meg vannak kötözve. Jel 9:15 Eloldották azért a négy angyalt, akik készen álltak az órára, a napra, a hónapra és az esztendőre, hogy megöljék az emberek egyharmadát. Jel 9:18 E három csapástól halt meg az emberek harmadrésze: a tűztől, a füsttől és a kéntől, amely azok szájából jött ki.
7. trombitaszó: Jel 10:7 Hanem a HETEDIK angyal hangjának napjaiban, amikor TROMBITÁLNI kezd, akkor BETELJESEDIK AZ ISTEN TITKA, ahogyan hírül adta azt szolgáinak, a prófétáknak. 1Kor 15:51 Íme, TITKOT MONDOK NEKTEK. Mindnyájan ugyan nem alszunk el, de mindnyájan elváltozunk. 1Kor 15:52 Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az UTOLSÓ TROMBITASZÓRA, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.
A 7. trombita után Isten végleg összedönti ezt a babiloni rendszerű, ördögi, okkult, kizsákmányoló világot: Jel 16:17 A hetedik is kiöntötte poharát a levegőbe, és nagy hang hallatszott a templomból a tróntól, amely ezt mondta: Meglett! Jel 16:18 Ekkor villámlás, égzengés, mennydörgés és nagy földrengés támadt. Olyan nagy volt a földrengés, mint amilyen NEM VOLT, AMIÓTA EMBER VAN A FÖLDÖN. Jel 16:19 A nagy város három részre szakadt, és a pogányok városai összedőltek, és Isten megemlékezett a nagy Babilonról, hogy inni adjon neki bosszúálló haragja borának poharából. Jel 16:20 ÉS ELTŰNT MINDEN SZIGET, ÉS A HEGYEK SEM LÁTSZOTTAK TÖBBÉ. Jel 16:21 Az égből talentum nagyságú jégdarabok hullottak az emberekre, és az emberek káromolták Istent a jégeső csapásáért, mert olyan nagy volt annak csapása.
Ezért viszi el az övéit Isten,hogy ezt a végső csapást, a VESZEDELMET elkerüljék! Mert a VESZEDELEM az nem a nagy nyomorúság, hanem a világnak az Isten általi végső összedöntése!
Erről beszélt Ézsaiás is: Ézs 57:1 Az igaz elvész, és senki sem veszi ezt szívére, elvétetnek a kegyesek, és senki sem gondol bele, hogy a VESZEDELEM ELŐL RAGADTATIK EL AZ IGAZ. Jób is: Jób 5:19 Hat bajodból megszabadít, és a HETEDIKBEN SEM ÉR TÉGED VESZEDELEM. Tehát a HAT trombita alatt megtartja az övéit,az igazi Krisztus követőket és a HETEDIKBEN sem éri baj őket, mert akkor hazaviszi őket, vagyis ELRAGADTATNAK ! De aggodalomra semmi ok, mert Isten megtartja mindvégig az igazakat: Jób 5:20 Az éhínségben megment a haláltól, és a háborúban a fegyveres kéztől. Jób 5:21 A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, ha a pusztulás jön. Jób 5:22 Nevetsz a pusztuláson és az éhségen, és a fenevadaktól sem kell félned. Jób 5:23 Mert a mező köveivel is szövetséged lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled. Zsolt 37:19 Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben sem, jóllaknak az éhínség napjaiban. Ján 17:15 Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. 1Thess 4:15 ...MI, AKIK ÉLÜNK, AKIK MEGMARADUNK AZ ÚR ELJÖVETELÉIG
Nézzük meg egy másik szemszögből, mikor lesz az elragadtatás: A biblia leírja a körülményeket, amikor ez az esemény bekövetkezik :
Jóel 2:31 A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja. Ézs 13:9 Íme az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Ézs 13:10 Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti.
Isten Fia elmondja, hogy időrendben mikor lesz az elragadtatás=az Úr napja azzal, hogy a körülményeket leírja:
Máté 24:29 Mindjárt pedig AMA NAPOK NYOMORÚSÁGAI UTÁN a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek. Máté 24:31 És elküldi az ő angyalait nagy TROMBITASZÓVAL,és EGYBEGYŰJTIK AZ Ő VÁLASZTOTTAIT a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.
Ne tévesszen meg az a hamis tanítás, hogy Isten a nagy nyomorúság elől fog elvinni téged ! E tan képviselői nem tudnak felhozni 2 vagy 3 egybehangzó igeverset, ami egyértelműen arról szól, hogy a nagy nyomorúság előtt lesz az elragadtatás ! Ezzel szemben több igeverset láthattál, melyek egyértelműen arról beszélnek, hogy lesznek itt igazi Krisztus követők a Földön az utolsó pillanatig, amikor eljön a veszedelem, azaz Isten összedönti ezt a babiloni világot, végleg!
Készülj fel erre az időre, mert nem leszel elragadtatva, hanem itt leszel! Készülj fel isteni bölcseséggel, mert Az eszes észreveszi a veszélyt, és elrejtőzik, a bolondok pedig nekimennek, és kudarcot vallanak. (Péld 22:3)
Bízz Istenben, mert Ő hű és igaz és megígérte, hogy megtartja az övéit, mégha nyomorúságon, megpróbáltatásokon keresztül is kell átmenned, de MEGTART !
Légy ENGEDELMES a Megváltónak, mert „aki nem ENGEDELMESKEDIK a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.”(Ján 3:36)
Élj Istennek tetsző életet, élj IGAZSÁGBAN, mert Isten „nem személyválogató, hanem minden népben kedves előtte, aki őt féli, és IGAZSÁGOT cselekszik”(Apcs 10:35),
Ha így élsz, NEM KELL FÉLNED, mert Isten MEGTART bármilyen nyomor és veszedelem is jön, mert „MEGMARADUNK AZ ÚR ELJÖVETELÉIG”
Ne felejtsük el Pál szavait: Apcs 14:22 erősítve a tanítványok lelkét, buzdítva őket, hogy maradjanak meg engedelmességben, mivel sok nyomorúságon át kell az Isten országába bemennünk.