Mikonya György: A jezsuita tanügyi szabályzat

Neveléstörténet

7. témakör: A reformáció és az ellenreformáció nevelési kultúrája

Háttéranyag

Mikonya György: A jezsuita tanügyi szabályzat Az emberiség állandó erőfeszítést tesz történetének megismerésére, feldolgozására és az ebből levonható következtetések hasznosítására. Ez néha jól sikerül, máskor kevésbé, sőt rosszul is elsülhetnek a változtatási törekvések. A szétszórt, vagy koncentrált, egy vagy több területet érintő változtatások „horderejüktől” függő hatást indukálnak. Vannak olyan nagy „induló töltettel” berobbanó újítások, amelyek nagy reményekkel indulnak, de azután energiájukat hamar elhasználva, egyet-kettőt pukkannak, és kevés nyomot hagyva végleg eltűnnek. Vannak azután, lassan-lassan elinduló, gondosan előkészített módosítások, amelyek végig utópiák maradnak, mert időközben túllép rajtuk az idő. És szerencsére vannak olyanok, amelyek alapos előkészülés után, céltudatosan és következetesen kerülnek bevezetésre, és utána olyan erővel hatnak, hogy lendületes sodrásukkal mindent átalakítanak, még azt is, ami csak a közelükbe kerül. Ebbe az utóbbi kategóriába tartozik a 13 évnyi előkészítés után, 4oo évvel ezelőtt, 1599-ben bevezetett jezsuita tanügyi szabályzat.

A szabályzat létrejöttének előzményei

(a) A reneszánsz és a humanizmus számos újítással gazdagította a nevelés történetét, ezek két fő áramlattá álltak össze. Az egyik képviselői a sok forrásból táplálkozó, még kevéssé rendszerezett, inkább a természetben való előfordulás által meghatározott enciklopédikus tudást preferálták. A másik áramlat képviselői pedig, a lehetőség szerint több nyelven (latin, görög) kimondott szép szó, az ékesszólás (eloqvencia) szerelmesei voltak. A két, egymással időnként kapcsolatba kerülő tendencia egy tekintetben közös volt: arisztokratikus jellegében. Ez a leginkább abban nyilvánult meg, hogy az uralkodók szolgálatába szegődött humanisták, többnyire csak az egymással való disputákban, vagy az ekkor fő műfajnak tekintett levelezésben, ismertették nézeteiket. Az arisztokratikus elzárkózás mellett, feltűnő a gyakorlatiasság hiánya: a diákoktól, olyan fényűzés számba menő ismereteket követeltek, amelyeknek alig-alig volt gyakorlati jelentőségük. Mindezek a jellegzetességek áttételesen ugyan, de megjelentek a korabeli egyetemi életben, viszont az eszmék szélesebb néprétegekre is kiterjedő terjesztése elmaradt. Összegezve megállapítható, hogy a reneszánsz és a humanizmus számos megoldatlan problémát hagyott maga után. (Durkheim, 1974. 19-26. o.)

(b) Szórványos erőfeszítések azért történtek a hiányosságok megszüntetésére. Így például említést érdemel a „devotio moderna” irányzat jegyében működő hieronimiták (Közös Élet Testvérisége) tevékenysége. Ők a „modern áhítat” szellemében újszerű együttélési formát, és ennek részeként, igen korszerű nevelői munkásságot is kifejtettek. A tanulókkal való intenzív és személyes foglalkozás mellett, a csoportokra bontást és a tananyag átalakítását is megvalósították. Tevékenységük azonban nem vált széles körben ismertté. Egyes humanisták nevelésében betöltött szerepük (pl. Erasmus) mellett, a reformáció egyik iskolaszervezőjeként ismert Sturm tett kísérletet strassbourgi iskolájában a hieronimitáknál tanultak hasznosítására.

(c) A reformáció, az anyanyelv és a népoktatás kérdésének előtérbe helyezésével, a gyakorlatias megoldások iránti vonzalmával, új iskolai szabályzatokkal (Melanchthon munkái) feloldotta a korábbi arisztokratikus elzárkózást, igaz ezzel együtt vesztett eleganciájából is. Mindezek ellenére a reformáció korai szakaszában, a zavaros viszonyok és a parasztfelkelés következményeként elnéptelenedtek az egyetemek és számos korábbi iskola, rendház, kolostor is megsemmisült. Így (akkoriban) még jogosan mondhatta a Lutherral vitatkozó Erasmus: ahol a lutheránusok megvetik a lábukat, ott romlásnak indulnak a tudományok.

(d) A jezsuita rendet alapító Loyolai Ignác (1491-1556) életéből eredő hatásokat „A zarándok naplója” című önéletrajzából ismerhetjük meg, amelyben a szerző következetesen harmadik személyben beszél önmagáról. Loyolai Ignác eseményekben gazdag életéből fontos az 1521-ben bekövetkezett súlyos sérülése. Lábadozása idején olvasnivalót kér, és arra lesz figyelmes, hogy az egyes gondolatok (a világias vonatkozású dolgok) csak az olvasás ideje alatt nyújtanak vi1

Neveléstörténet


Háttéranyag

gaszt számára, míg mások (a szenteknél megfigyelt szigorú vezeklés és a füvekkel való táplálkozás stb.) tartósan jókedvre hangolják. Ebből az alapélményből keletkezik majd a „Lelkigyakorlatok könyve”, azaz teljes címe szerint „Lelkigyakorlatok, hogy az ember önmagát legyőzze, és életét rendezze anélkül, hogy bármely rendezetlen hajlamból elhatározást tenne”. Mivel a lelkigyakorlatot adó, és az azt fogadó közötti viszony alkalmazható, a tanár-diák viszonyra is, így számos innen eredő elem is megjelenik a jezsuita oktatási rendszerben. Loyolai meglehetősen későn, 33 éves korában kezdi meg egyetemi tanulmányait, Barcelonában, Alcalában, Salamancában, majd 1528-tól Párizsban (Dalmases, 1995. 85170. o.). Itt hét évig marad, és az itteni események meghatározó jelentőségűek további munkásságában. Az Inkvizíciós Bíróság zaklatásai - Alcalában és Salamancában – csak megerősítik további szándékaiban. Loyolai 1535-ben filozófiából magiszteri fokozatot szerez, és Velencében folytat további teológiai tanulmányokat, ahol azután öt társával együtt pappá szentelik. Róma felé tartva, a most már 10 fős csoportot fogadta a pápa (III. Pál) és 1540-ben jóváhagyta a Jézus Társaság megalakulását, amelynek első rendfőnöke Loyolai Ignác lett.

(e) A Rend a szicíliai Messinában nyitja meg első iskoláját 1548-ban, innen indulnak afrikai missziós munkára a szerzetesek. Ezt további iskolák követik Rómában, Kölnben, Prágában és Bécsben. A jezsuita szerzetesek nem álltak meg Európa határainál. 1548-ban elemi iskolát szerveztek Kongóban a bennszülöttek részére. 1552-ben az indiai Goában működő tanítók számára már útmutató készült (Mészáros, 1984. 72. o.) és ismert 1575-b ől, Peruból az indián előkelő fiúk kollégiumának szabályzata is. A jezsuita rend mindenkor nagy érdeklődéssel tanulmányozta a helyi nyelveket, és ezeket elsajátítva, erre alapozva fejtette ki a tevékenységét. 1552-ben már létezett egy Hieronymus Nadal (Loyolai egyik társa az alapításkor) elkészített terv (Mészáros, 1984. 74. o.). Ez az olvasást-írást tanító elemi fok után, grammatikai, poétikai, retorikai tanulmányokat, az utolsó két évre pedig görög, majd legvégül a héber és az arab nyelvvel való foglalkozást írta elő. Ilyen tekintetben teljesen szinkronban volt a humanista iskolák maximalista, alig-alig teljesíthető követelményeivel.

A jezsuita rend jellegzetességei

A Jézus Társaság működési rendjének teljes és átfogó bemutatása helyett, itt csak a pedagógiai történések vizsgálata szempontjából leglényegesebb összefüggések kerülnek tárgyalásra. A reformáció után eldőlt, hogy „véget értek azok az idők, amikor a lelkeket egy kolostor mélyéből lehetett kormányozni. Most, hogy az emberek saját mozgalmuk lendületét követve távolodni kezdtek az egyháztól, az egyháznak kellett közelednie hozzájuk.” (Durkheim, 1974. 26. o.) Ezzel a fordulattal, amihez társulnak, a Loyolai Ignác személyiségéből eredő hatások, Továbbá a kor követelményeinek, tapasztalat – megfontolás - cselekvés útján történő feldolgozása, olyan hatékonyan működő közösség keletkezett, amelyik az ellenreformáció vezető erejévé vált. A jezsuita rend semmit sem bízott a véletlenre. A megfigyelésre - elemzésre - döntésre épülő, szigorúan következetes gondolkodásmódjával, tanulmányozza a történelmi múlt sikereit és kudarcait, a hasznosítható elemeket pedig rendi szabályzatába integrálja. Feldolgozva az ókori ‘demokráciák’ buktatóit, megfigyelve a monarchiákban létrejött ‘merevségeket’, arisztokratikus, liberális, kommunisztikus és szociális mozzanatokat ötvöz egésszé és hatékonnyá azáltal, hogy úgy egyensúlyozza ki, és úgy tereli mederbe ezeket a törekvéseket, hogy destruktív jellegzetességeik részben kiküszöbölődnek, a szervezetet fenntartó ‘hajtóerejük’ pedig szinte töretlenül érvényesül. A jezsuita írásokat, szabályzatokat olvasva tiszta, világos gondolatmenettel, ok-okozati összefüggéseket felmutató, hatásos stilisztikai elemeket felhasználó érveléssel találkozhatunk. Az ideálok és a célok bemutatása mellett, mindig ott szerepel az eléréshez szükséges eszközök felsorolása. A jezsuita rend nem fog bele, az eszközök hiánya miatt eleve kudarcra ítélt vállalkozásokba. Alapos megfontolás után meghozott döntéseik mellett - ami néha igen hosszú időt vesz igénybe - következetesen kitartanak, 1561-ben például Nagyszombatban ők töltik be az Oláh Miklós érsek által újjáalakított iskola tanári állásait, de hat év multán, mert iskolaszervezési és - vezetési elveik nem egyeznek az érsekével, eltávoznak. (Mészáros, 1981. 243. o.) A jezsuita rendnek van bátorsága dönteni, és ebben nem a népszerűség vezeti, nem vállalja fel például a tehetségesek és a gyengébbek együttes nevelését, mert ez az ő szervezeti kereteik között nem lenne eredményes, nyíltan kiáll ‘a kiválóság’ mellett - az elitizmus veszélyét is vállalva, a ‘gyengébbek’ támogatására pedig más formákat választ. A jezsuita jellegzetességek tömör összefoglalója a „Jezsuita induló”, szövege így hangzik: Szent Ignác! Mennyi mindent mond e szó, békességben riadó. Ő nekünk. Ő nekünk biztató. 2

Neveléstörténet


Háttéranyag

Jézus szép szent nevét visszük szét, szerteszét. Jézusért szent hitért járjuk a földtekét. Érte él, érte dobog a szívünk. És Övé az életünk! Szent Ig(nác)! Róma vár. Szentatyánk számít ránk itt vagyunk, tűzön át, vízen át, jégen át harcolunk. Érte dobog a szívünk, és Övé az életünk. Fél világ ellenünk. Egyedül Ő velünk. Dalolunk, mind megyünk, szíve az életünk. Mert amikor szél támad a gáton víz árad. Ár dönti búzánkat a pokol föl lázad. Üldözik egyházad. Ajkunkon csendül a szó: Jézusért a szent hitért járjuk a földtekét. És Övé az életünk. Szűzanyánk nézz le ránk. Nem hagyunk, nem soha. Harsona szól, reng a pokol, összeomol tábora. ....

A Ratio Studiorum

A jezsuita nevelésben meg kell különböztetni a rend utánpótlását biztosító szigorúan meghatározott rendszer szerinti renden belüli nevelést és a mindenki számára hozzáférhető nevelést. A Ratio Studiorum rendelkezései ezen utóbbi csoportra vonatkoznak.

Alapelvek

A jezsuita tanügyi szabályzat forrásai: a párizsi egyetem tanítási gyakorlata, és a ‘Lelkigyakorlatokból’ vett gondolatok alkalmazása. A skolasztikus módszerek alkalmazásában elöljáró párizsi egyetem tanítási gyakorlata megfelel a korabeli reneszánsz és humanista szokásoknak, azzal a kiegészítéssel, hogy a spanyol egyetemekhez képest szabadabb a légkör. Az itteni tanítási módszerek, más kontextusba helyezve, jól felismerhetők a tanügyi szabályzat előírásaiban is. A korabeli párizsi egyetem színvonaláról jó összefoglaló Kálvin megjegyzése, aki röviddel 1528 előtt járt itt, és leginkább azt köszönhette az egyetemnek, hogy jól megtanult latinul, megismerkedett a logikával és a dialektika tudományával. (Alister E. Mc Garth, 1996. 56-57. o.) A ‘Lelkigyakorlatok’ pedagógiai viszonyokra való adaptálásából számos alapelv került a jezsuita oktatásba [1], közülük néhány:

1.

Tanuláson értünk az igazságra vonatkozó tapasztalást, megfontolást és cselekvést jelentő minden módszert, valamint minden tevékenységet, amely előkészíti, és alkalmassá teszi az embert arra, hogy eltávolítsa magától szabadságának és fejlődésének minden akadályát.

2.

A tanár szorosan kövesse a témát, és csak rövid magyarázatokat fűzzön hozzá, hogy a tanulók maguk fedezzék fel a tananyagot, mindez világosabb megértéshez vezet.

3.

A diák úgy álljon a megtanulandó anyaghoz, mintha semmi más további tanulnivalója nem volna. A diák küzdjön mindaz ellen, ami meggátolja a teljes igazságra irányuló nyitottságot.

4.

A diák tárja fel a tanár előtt nehézségeit, hogy a tanulás folyamatát egyéni szükségleteinek megfelelően lehessen alakítani.

Összefoglalva: a jezsuita tanügyi szabályzat legfontosabb alapelvei az egyéniségnek megfelelő, sajátos egyéni oktatás nyújtását, és olyan tevékenységrendszer létrehozását jelentik, amelyben nincs „bűnre csábító” üresjárat, ahol az egyén mindig alá-fölé - és mellérendeltségi viszonyok hálójában találja magát, és önbecsülésére, méltóságtudatára állandó hatást gyakorolnak.

A jezsuita tanár

3

Neveléstörténet


Háttéranyag

A tanár meghatározó szerepe kezdettől fogva nyilvánvaló, sőt a jezsuita rend egyértelműen megfogalmazza: a tanári példamutatás sokkal fontosabb, mint a tananyag. Erre az alaptételre építve, fokozottak a tanárokkal szembeni elvárások is. A ‘gimnázium’ szintű oktatási intézmények tanárai azok lehettek, akik megszerezték a magister címet. Ezt akkor kaphatta meg a jezsuita rend növendéke, ha elvégezte a filozófiai stúdiumokat és utána egy féléves kurzus keretében, szakszerű vezetéssel átismételte a ‘gimnázium’ és a már elvégzett filozófiai kurzus anyagát. A filozófiai kurzus tanárai viszont a teológiai stúdium utáni, kétesztendős ismétlő kurzus elvégzését követően nyerhettek jogot a tanításra. A tanárképzés megszervezésén túl, a jezsuiták bevezették egy-egy iskola tanárainak rendszeres értekezletét, a tanárok hospitálását egymás óráin, és a tapasztalatok rendszeres kicserélését.

A jó tanárral szembeni követelmények a következők: 1.

Mindenekelőtt neki magának kell tudnia azt, amire másokat meg akar tanítani. Ha tud, jól tanít, könnyen tanít, és szívesen tanít; jól, mert nem téved; könnyen, mert fáradtságába nem kerül; szívesen, mert bő ismeretekből merít.

2.

Pontos legyen a felkészülésben. Kevés írót olvasson, de a legkiválóbbakat és huzamosan. Állandóan frissítse és újítsa fel ismereteit.

3.

Minden más gondját vesse el, és erre az egyre (a neveléshez) gyűjtsön testi-lelki erőt. Tisztelje és becsülje hivatását: ebben keresse minden érdemét, gazdagságát és gyönyörűségét.

4.

Ha a tanár azt veszi észre, hogy a diákot nem érinti semmiféle megtapasztalás, kérdezze ki őt alaposan arról, hogy hogyan tanul.

5.

Ha a tanár azt látja, hogy valamelyik diáknak zavaró problémái vannak, szelíden és gyengéden bánjon vele. Öntsön belé bátorságot és erőt a további munkához.

6.

Ha a diák örömet vagy levertséget érez, további megfontolással keresse az ilyen érzések okait.

7.

Amíg a diák a tanulmányait végzi, helyesebb, ha maga az igazság irányítja őt. A tanár, mint egyensúlyt tartó mérleg ne hajoljon sem egyik, sem a másik oldal felé, hanem hagyja, hogy a diák az igazsággal foglalkozzon, és az befolyásolja őt.

8.

A tanulás során mindig alkalmazkodjon a diák körülményeihez.

9.

A tanár sohase vegye igénybe a tanulók szolgálatait, se írásbeli munkára, se más dologra, és azt se engedje, hogy ezt mások igénybe vegyék.

A jól átgondolt tanulmányi szabályzat egységes egész, ahol a részletek rendszerbe illesztésével is törődtek, és a kényes kérdéseket sem kerülték meg. Így például a büntetések végrehajtását - ami csorbíthatná a tanári példa vonzerejét külön, nem a Jézus Társasághoz tartozó személyre, a correktorra bízták. A kiegyensúlyozásra törekvő jezsuita tanrendszer azzal is tisztában van, hogy az ilyen fokozott igénybevételnek kitett tanárt védeni is kell. A pihenés, étkezés, ruházat biztosítása mellett a tanárok lelki vezetése is megoldott, amikor is mintegy tükröt tartva a tanár elé, hozzásegítik saját személyre szabott probléma-megoldási repertoárjának kifejlesztéséhez, és állandó ‘karbantartásához’. Egy jezsuita gondolkodó így összegezte a tanárokkal szembeni elvárásokat: ”Ha azért tanítasz, hogy híredet növeljed, tanításod nem egyéb, mint fennhéjazás; ha azért tanítasz, hogy gyönyörködtessél, tanításod a mértéktelenségnek egy neme; ha azért tanítasz, hogy meggazdagodjál, tanításod csak fösvénység. Ha azért tanítasz, hogy a közérdeknek, az egyének érdekének az Isten dicsőségének szolgálj vele, akkor jótékonyság, jámborság és szeretet a Te tanításod”.

Iskolaszervezet és a tananyag

A jezsuita rend iskolái létesítésekor tudatosan felhasználja a korábbi katolikus és protestáns iskolaszervezeti tapasztalatokat. A fő cél, a protestánsok egyéni arculatú iskoláival szemben, egységes nemzetközi érvényességű iskolaszervezet létrehozása.

4

Neveléstörténet


Háttéranyag

Az 1599-es szabályzat a következő modellt írja elő: (Mészáros, 1981. 243. o.)

Teológia (4 év) Akadémiai tagozat

III. poétika-retorika osztály

II. latin grammatika

I. elemi ismeretek

Filozófia (3 év)

Logika, ‘physica’ és ‘metaphysica’ Arisztotelész latinra fordított művei alapján

5. osztály

Poétika-retorika magasabb fok

4. osztály

Poétika-retorika alacsonyabb fok

3. osztály (gr. suprema)

Latin nyelvtant befejezők

2. osztály (gr. media)

Latin nyelvtant folytatók

1/b osztály (gr. infima)

Latin nyelvtant kezdők magasabb fok

1/a osztály (grammatika infima)

Latin nyelvtant kezdők osztálya

Lényeges szerkezeti újítás a különböző tagozatok elkülönítése. Már megjelennek a mai felfogáshoz hasonló osztályok, ami többé-kevésbé azonos életkorú növendékek egy esztendeig tartó tanulását jelenti, felnőtt tanár vezetésével. Az elkülönítésnek megfelelően külön kezelik az elemi ismereteket nyújtó kezdők osztályát, később ezt gyakran el is hagyják. A gimnáziumi tagozat élesen elhatárolódik az akadémiaitól, a tanulmányok rendszerét itt is pontosan meghatározzák. Új elemként megjelenik a gimnáziumi és az akadémiai tagozat közé illeszkedő, 3 évig tartó filozófia oktatása. A jezsuiták mindig ott törekedtek iskolák állítására, ahol a reformációval szembeni erőteljes fellépésre volt szükség, és már működtek protestáns iskolák. Az iskola létesítésénél kiemelt szempont volt a működtetéshez szükséges költségek biztosítása, többnyire állandó jövedelmet nyújtó földbirtok-alapítványok segítségével. Ez azért volt különösen fontos, mert a jezsuita intézmények - a gimnáziummal és az akadémiával együtt - semmiféle tandíjat sem kértek. A nemzetközileg érvényes tanrendszer kidolgozása lehetővé tette: a sokszor gyorsan változó iskolarektorok miatti, színvonal-ingadozás kiküszöbölését, a mindenhol használható, igényes latin nyelvű tankönyvek megírását, nyomtatását, terjesztését és használatát. Az azonos tanrendszer miatt ebben a korban ez az egyetlen intézmény, ahol az egyik intézményből a máikba való átmenet is biztosított. Fontos szerepe van az időbeosztás szabályozásának is. A délelőtti első órán a tanulók ismételnek (az emlékezetet gyakorolják), ezalatt a tanító a decuriók által begyűjtött írásbeli házi feladatokat javítja. A második órát a szabályok előadására, vagy a szónoklat magyarázatára szánják, ha marad még idő, gyakorolnak, vagy vetélkednek a tanulók. Délután rövid ismétlést követően folytatják az új anyag tárgyalását, előadás és magyarázat útján. Lényeges, hogy mindig legyen kikérdezés, és megtörténjék az írásbeli feladatok rendszeres javítása, ismétlése. Szombaton átismétlik az egész heti tananyagot, szónoki gyakorlatot vagy vetélkedést tartanak.

Alkalmazott módszerek

A jezsuita iskolákban minden nap volt házi feladat, amit a tanár naponta kijavított. Közben a decuriók kikérdezték a többieket. A tanulók ilyenkor önálló feladatot is kaphattak, így például költői vagy prózai szöveget utánoztak, leírást készítettek, egy szónoki kifejezést többféle változatban is megfogalmaztak, latinból görögre fordítottak, latin, vagy görög verset prózába tettek át, megváltoztatták egy költemény műfaját, epigrammákat, sírverseket, feliratokat szerkesztettek, görög és latin szólásokat gyűjtöttek, egy-egy állítás bizonyításához szónoki és logikus érveket gyűjtöttek stb. Gyakori volt a versenyszerű feleltetés (contertatio) is, ilyenkor két-két egymással szembenálló táborhoz tartozó tanuló mérte össze a tudását. A jobbnak bizonyuló pedig jutalmat kapott. Az osztályokat többnyire két részre osztották. a görögök és a rómaiak csoportjára, mindkét tábor élén a legjobb tanuló állt (consul). A két csoport tagjai is folyamatos versenyben álltak egymással. A jutalmazás és a büntetés alkalmazásával a tanulók méltóságtudatát igyekeztek befolyásolni, a rendtől megszokott alapossággal. A rend nem volt szűkkeblű a kitüntetésekkel, ennek számos változatos formáját alkalmazták, és nem féltek a büntetés kiszabásától sem. Gyakran szerveztek - főleg a magasabb évfolyamba járók számára ünnepélyes disputákat, ahol a tanulók nagy nyilvánosság, sokszor a szülők, meghívott vendégek előtt bizonyíthatták az egyik legfontosabb tárgyban, az ékesszólásban (eloqvencia) történt előrehaladásukat. A gimnáziumi tagozatban a klasszikus szerző prózai vagy költői szövegét, de akár a saját művét is előadó deklamáció volt szokásban. Az öntevékenység kialakításában és fejlesztésében kulcsszerepe volt a tanulók által választott vezetőkkel, a délutáni órákban önálló program alapján működő önképző köröknek, néhol akadémiának nevezett diákköri foglalkozásoknak. Ez a központi tananyag mellett, lehetővé tette a helyi sajátosságok érvényesítését, oldva az ebből eredő merevséget. Hasonló kiegyensúlyozó szerepet töltöttek be az iskolai színjátékok is. Itt nagyszerű lehetőség adódott a megtanult ismeretek alkalmazására, és kötetlenebb gyakorlá5

Neveléstörténet


Háttéranyag

sára. Érdekes, hogy a központi tanterv nélküli protestáns iskolákban az iskoladrámák témája sokszor kötött, a központi szabályzattal rendelkező jezsuita iskolákban pedig lehetőség van kötetlen, helyi darabok eljátszására, sőt néha, a kötelező latin merevségét oldva, helyi nyelven is játszanak, vagy legalább néhány betét erejéig ez is megjelenhet. Mindezek az apró részletek, jól mutatják a jezsuita tanrendszer ‘összecsiszoltságát’. Lehetőség szerint figyeltek az esztétikai hatásokra, ez a templom, illetve a kápolna berendezésében, díszterem létesítésében és a használatba vett tárgyak anyagában és kimunkáltságában is megnyilvánult. A jezsuita oktatási módszerekben - a protestánsoknál igen fontos mértékletességgel szemben, amiből néha a puritanizmus lett - hasznosnak tartották, ha a tanulók a bőséggel és a nélkülözéssel, azaz a szélsőségekkel is találkozhatnak, mert ez ellenállóbbá teszi a személyiséget. A pihenés és a tanulás szabályozásában, az élelmezésben, a ruházkodásban ügyeltek a megfelelő arányokra. Az iskolák mellett majdnem mindig megtalálható egy nagyobb, gyümölcsökkel és zöldségfélékkel teli, de játékra, pihenésre és sétálgatásra is lehetőséget adó kert. Összegezve a jezsuita tanügyi szabályzat jellegzetességeit, a részelemek analízise alapján látható, hogy régi, másutt is alkalmazott módszerek és megoldások kerülnek elő, de a latin nyelv tanítása-tanulása, és az ‘ignáci lelkiségből’ származó mozzanatok azok, amelyek ezeket a hatásokat összetartóvá és hatékonnyá teszik.

A jezsuita oktatási rendszer bírálata

A bírálatok között vannak olyanak, amelyek dicsérettel is felérnek: Bethlen Gábor írja 1621-ben „ ... a jezsuiták módján gyakorolja az gyermek (magát) a szónoklatban ... ha az gyermeket ... (a katolicizmustól) nem félteném, jezsuitával taníttatnám” (Ravasz, 1966. 57. o.). Persze egy évszázad elteltével már más hangok hallatszanak. Mikes Kelemen - a kolozsvári jezsuita konviktus neveltje – törökországi levelei egyikében (1725) már arról ír, hogy amikor a 12-13 esztend ős fiú bekerül valamelyik kollégiumba „Csak deák nyelvet, és egyebet nem tanulván ... e nyolc vagy kilenc esztendeig való tanulásnak se maga, se az ország hasznát nem veszi” (Kosáry, 1983. 105. o.). Mikes Kelemen hiányolja a geográfia, a geometria és a históriai tanulmányokat a szinte kizárólagos, és legfőbb célnak tekintett latinnal szemben. Látható, hogy ekkorra már merevségek érezhetők a Ratio Studiorum rendelkezéseinek alkalmazásában. Ezek az előzmények, és a rend tevékenységével kapcsolatos más kifogások vezettek azután a rend 1773-as feloszlatásához, és hasonló szükségletek tették lehetővé a rend 1814-beli visszaállítását is. A jezsuita nevelési módszerek számos regényben, életrajzi és önéletrajzi írásban is olvashatók, találkozhatunk pozitív, elmarasztaló és mérlegelő álláspontokkal is. Ezekből arra a következtetésre lehet jutni, hogy még az olyan kiépített belső védelmi rendszerrel ellátott ‘szervezetek’ mint a jezsuita rend, ez sem mentes a túlzástól, a merevségektől, a belső ellentmondásoktól, és egy-egy szélsőség uralkodóvá válásától. Így érthető, és egyfajta szélsőségként értelmezhető Durkheim bírálata is, aki a jezsuita oktatásban néha végletekig vitt versenyzésről azt írja, hogy „az osztályban örökös hadiállapot” uralkodik, „az iskolai munka szakadatlan közelharc jellegű” és a „diákok önérzetét örökös izgalmi állapotban” tartják a tanárok (Durkheim, 1974. 29-30. o.)

A jezsuita oktatás eredményei, kihívásai

A folytonosan változó, de az ‘ignáci’ módszert, a változó kor és az eltérő nemzeti kultúrákhoz idomítva, állandóságot mutató jezsuita oktatással napjainkban 68 országban, ezernél is több iskolában, mintegy 1.2 millió diák oktatásávalnevelésével foglalkoznak; ebből 131 iskola működik Európában, közülük 1 Magyarországon (a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnázium). A már régóta megszűnt közös tantervek helyett, évenként megtartott konferenciák, illetve a jezsuita nevelés jellemzőinek meghatározása és ennek értelmezése biztosítja az egységes szemléletet. A jezsuita rendnek – a folytonosan változó környezet kihívásaira válaszolva - a ‘lelkiség’ állandó elemeinek megtartása mellett, volt ereje a módszertan újragondolására. Úgy a társadalomtudományok, mint a természettudományok területén nagy figyelmet fordítanak a kutatásra és az új eredmények oktatásba való beemelésére. A jó szakember képzése az egyik legfontosabb célkitűzéssé vált. A minden újítás kritikátlan átvételétől pedig megóvja az iskolákat a hagyományok tisztelete. A folytonos küzdelem, a kiélezett verseny mostanában nem a jezsuita rendre, hanem a társadalmi környezetre jellemző, azzal a lényeges különbséggel, hogy az utóbbi kiegyensúlyozó mechanizmusai meglehetősen fejletlenek. A jezsuita oktatásban a verseny helyett, most a toleranciára nevelés került előtérbe. A probléma megközelítésében is érvényesül az előzőekben leírt gondolkodásmód. Ha a toleranciát szélsőségesen értelmezzük, akkor nem alakul ki a tanulók identitása, ellenkező esetben pedig az együttélés válik lehetetlenné. Az ’ignáci szellemiség’ életben tartása, a kiegyensúlyozás szándéka ebből a helyzetből is talál kivezető utat. Irodalom

6

Neveléstörténet


Háttéranyag

Alister E. Mc Grath (1996): Kálvin. Osiris Kiadó, Budapest. Dalmases, Cándido (1995): Loyolai Szent Ignác. Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, Budapest. Durkheim, E. (1974): A jezsuiták. In: Ferge Zsuzsa, Háber Judit (Szerk.) Az iskola szociológiai problémái. Válogatott tanulmányok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 16-34. Kosáry Domokos (1983): Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Akadémiai Kiadó, Budapest. Mészáros István (1981): Az iskolaügy története Magyarországon 996-1777 között. Akadémiai Kiadó, Budapest. Mészáros István (1984): A humanizmus és a reformáció-ellenreformáció nevelésügye a 15-16. században. könyvkiadó, Budapest.

Tan-

Ravasz János (1966, szerk.): Dokumentumok a magyar nevelés történetéből 11oo-1849. Tankönyvkiadó, Budapest.

ABSTRAKT

Mikonya György: A jezsuita tanügyi szabályzat

A 4oo évvel ezelőtt, 1599-ben bevezetett jezsuita tanügyi szabályzat, a Ratio Studiorum 13 éves előkészítő munka után jött létre. A szabályzat létrejöttében szerepet játszottak: a reneszánsz és a humanizmus korának megoldatlan problémái; a ’devotio moderna’ irányzat törekvései; a reformáció eredményei és pedagógiai újításai; a Loyolai Szent Ignác „Lelkigyakorlatok könyve” című művéből eredő hatások, valamint a jezsuita rend korai nevelési tapasztalatai. A Jézus Társaság jellegzetességei határozzák meg a tanügyi szabályzatban érvényesülő alapelveket, a jezsuita tanárok jellemzőit, a tanárképzés módját, az iskola szervezeti felépítését, a tananyagot és a metodikai eljárásokat. Magától értetődik, hogy az ilyen erőteljesen célra-orientált szervezetnek bírálói is akadnak. A jezsuita oktatásügy eredményességét bizonyítják a statisztikai adatok, és a rend megújulási törekvéseinek bemutatása.

Levelezési cím: Mikonya György, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Neveléstudományi Tanszék, H-1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

[1] A jezsuita nevelés jellemzői és Az ignáci pedagógia. (1998) Jézus Társasága Magyarországi rendtartománya. Budapest, 129-131. o.

7

Mikonya György: A jezsuita tanügyi szabályzat

Recommend Documents