MIBEN HASONLÍT A SZERELEM A SZÉLHÁMOSSÁGHOZ? MINDKETTŐVEL ÁTVERNEK!

MIBEN HASONLÍT A SZERELEM A SZÉLHÁMOSSÁGHOZ? MINDKETTŐVEL ÁTVERNEK! Ismerd meg a Goodnight családot: tisztességes emberek, akik egy tisztes galériát vezetnek – nemzedékek óta. Gwen, a rangidős asszony a házban, szeret elmenekülni a realitás elől; Eve, az idősebbik lánya parányi identitás-gonddal küzd (kettő van neki); Nadine, az unoka, pedig kész a családtagjai nyomdokába lépni, föltéve, hogy talál olyan nyomokat, amik nem egy szakadékba vezetnek. És végül: Matilda, a fiatalabbik lánytestvér, aki örökölte a Goodnight Galéria alagsorába zárt titkot, amelynek meg őrzéséért kész mindent feláldozni, s hajlandó bármire, beleértve azt is, hogy az éjszaka sötétjében betör egy házba, hogy visszalopja a múltját. A KOCKÁZAT MÁMORÍTÓ. Ismerd meg a Dempsey családot, de legalábbis Davyt, a jó útra tért szélhámost, akinek pénzügyi tanácsadója meglovasította három millióját, hogy aztán gálánsan átadja azt Clea Lewisnak, a legszexisebb gyilkos hajlamú nőnek, akivel Davy valaha lefeküdt. Davy vissza akarja kapni a pénzét, de főképp bármire képes, hogy megakadályozza Clea győzelmét, beleértve azt is, hogy az éjszaka sötétjében betör egy házba, hogy visszalopja a jövőjét. ÉS HA IGAZÁN JÓL CSINÁLOD ŐKET, MINDKETTŐ KIFIZETŐDIK. Miután egy ruhásszekrényben egymásba gabalyodnak s elcsattan egy csók, Tilda és Davy vonakodva egyesítik erőiket, hogy így küzdjenek meg Cleával, továbbá gyanús műgyűjtőkkel, egy zsémbes örökössel, és egy szűkszavú bérgyilkossal. Eközben boldogulniuk kell egy mutáns tacskóval, egy hatvanas években rekedt zenegéppel, vitatható szexszel, és a növekvő felismeréssel, hogy nem dacolhatnak azzal, milyen utat jelölt ki nekik a sors, és kit rendelt nekik a szerelemben.

1

Jennifer Crusie Szerelmes szélhámosok

A magyar kiadás alapja: A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Jennifer Crusie: Faking It St. Martin's Press, New York, 2002 Fordította KECSKÉS ESZTER Szerkesztette ÖRDÖGH CSILLA Kiadványmenedzser KELLY KATA Tördelés GOSLER LENKE ISBN 978 963 9943 70 4 ©Jennifer Crusie 2002 © Hungarian edition Kelly Kiadó © Hungarian translation Kecskés Eszter Kiadja a Kelly Kft. 1161 Budapest, Baross utca 158. Tel: 06 30 948 1080 Felelős kiadó: Kelly Juli Nyomás és kötés: Kaposvári Nyomda Kft. – 100430 Felelős vezető: Pogány Zoltán

2

Első fejezet Matilda Goodnight pár lépésről nézte legújabb falfestményét és rádöbbent, hogy életének harmincnégy éve alatt elkövetett összes bűntette közül ez a padlótól a mennyezetig érő, Clarissa Donnelly ebédlőjének falára festett Van Gogh napraforgó-reprodukció lesz az, amiért pokolra kerül. Isten talán megbocsátja neki Botticelli Vénuszát, amit Iowában festett egy fürdőszobában, vagy Uccello egy csatajelenetét, amit New Jerseyben készített egy tárgyalóterem falára, esetleg még Bosch orgiáját is, amit Utah-ban alkotott egy hálószobában, de ez a sok, óriásira nőtt, dühödt napraforgó egész biztosan az Utolsó Csepp lészen az ő Poharában! – Ragyogó tehetséggel áldottalak meg! – harsogja majd a Mindenható az ítélet Napján. – És te így herdáltad el. Tilda érezte, hogy tüdeje összeszűkül. Kezét zsebébe dugta, hogy megbizonyosodjon róla, nála van az inhalátor. Clarissa mellette állt, vékonyka kis karját keresztbe fonta zsenília pulóverén és hunyorogva nézte a sárgásbarna virágokat. – Pont olyan, mintha ő festette volna, nem? – De igen – sajnálkozott Tilda és átnyújtotta az eredeti festmény múzeumi másolatát. – A virágok olyan… mérgesnek tűnnek – jegyezte meg Clarissa. – Nos, igen. – Tilda becsukta a festődobozát. – Hibbant volt az ürge. Clarissa bólintott. – Hallottam én is. A fül! – Ja, az baromi hírverést kapott. – Tilda kirázogatta festő-pólóját. – Nos, akkor át is venném a zárócsekket… – Aláírta? – faggatózott Clarissa. – Alá kell írnia! Azt akarom, tudja mindenki, hogy egy valódi Matilda Veronica falfestményem van. – Aláírtam. – Festéktől foltos vászoncipőjének orrával Tilda a festmény aljára bökött, ahová odakanyarintotta: „Matilda Veronica”. – Ott ni. Én akkor mennék is… – Ugye nem azt írta oda, hogy „Van Gogh”? – Clarissa lehajolt. – Az hamisítás lenne, nem? – Nem, hacsak nem volt a fickónak egy Kentucky falfestmény korszaka, amiről nem tudunk. – Tilda próbált nagy levegőt venni. – Akkor el is tenném a csekket… – Írja oda a nevét nagyobb betűkkel! – szólalt meg Clarissa, felegyenesedve. – Azt akarom, hogy mindenki tudja: maga festette. A magazint is itt fogom tartani mellette. Hogy tudják, ez egy valódi Matilda Veronica… Napokkal korábban elvesztette a varázsát, hogy Clarissa márkanévként lelkesedik érte, így Tilda témát váltott. – Nos, Pötyi igazán hősiesen állta a sarat! – Clarissa hosszúra nyúlt kiskutyája felé biccentett azon megfontolásból, hogy az emberek mindig örömmel veszik, ha valaki a házi kedvencükről beszél. – A farka majdnem eltakarja a maga nevét – tette szóvá Clarissa. Tilda egy kicsit lejjebb csúsztatta orrán a szemüvegét és a keret fölött a lábánál reszkető Pötyire nézett. Kicsit megkozmetikázta az ebet a falfestményen, mivel Pötyi apró gombszemei szinte összeértek hosszú, hegyes orra fölött. A sötét, bozontos bundát csíkozó ősz szőrszálakon finomított, hogy az állat ne nézzen ki úgy, mint valami mutáns minifarkas. – Újra alá kell írnia! – kardoskodott Clarissa. – Írja alá a tetején! Nagyobb betűkkel! – Nem – közölte Tilda. – Látni fogja mindenki, mert össze fogják hasonlítani Pötyit a festmény-kutyával. Az emberek folyton ezt teszik. Ránéznek a kutyára, aztán a festményre… – Nem fogják! – jelentette ki Clarissa győzedelmesen. – A kutya még ma visszamegy a menhelyre. – Menhelyre viszi a kutyáját? – Tilda lábánál Pötyi hozzádörgölőzött a lányhoz, összeszőrözve a farmernadrágja szárát. – Nem az én kutyám – magyarázta Clarissa. – Maga mindig kutyákat tesz a falfestményeire… 3

– Nem én! – tiltakozott Tilda. – … a magazinban ezt írták, szóval muszáj volt, hogy nekem is legyen egy, különben az emberek nem hinnék el, hogy valódi Matilda Veronicám van, úgyhogy elhoztam a menhely egyetlen fajtiszta kutyáját. – Pötyi fajtiszta?! – Ezüstszürke hosszúszőrű tacskó – mondta Clarissa. – Jól ellesz a menhelyen. Már megszokta ott. Én vagyok a harmadik örökbefogadó gazdája. Tilda előkapta az inhalátorát és belélegzett. Logikus, gondolta. Clarissa pontosan olyan nő, aki képes kikölcsönözni egy álkutyát, csak hogy látszatmelegséget teremthessen a hamis poszt-impresszionista falfestményére. Pötyi ekkor felnézett rá. Szívszaggató tekintetével csak csúfsága vetekedett. Nem mentelek meg, gondolta Tilda, és visszapattintotta inhalátora fedelét. Nem menthetek meg mindenkit! Asztmás vagyok, nincs szükségem kutyára, főleg olyanra nem, aki úgy viselkedik, mintha rendszeresen kokózna, és úgy néz ki, mintha meg is hempergett volna a drogban. – Írja alá még egyszer ott fönt! – kérte Clarissa. – Hozok egy alkoholos filcet. – Nem – felelte Tilda. – Már aláírtam. Kész. És most köszönettel átvenném a zárócsekket. – Nem is tudom, az az aláírás… – kezdte Clarissa, de ekkor Tilda feltolta szemüvegét az orrnyergén és acélos tekintetet vetett a nőre. Clarissa bólintott. – Akkor megyek és hozom is azt a csekket. Amikor kettesben maradt Pötyivel – bravúros név egy olyan kutyának, amin egy fia pötty nem volt –, Tilda próbált a menhelyen kívül bármi másra gondolni. Ott a falfestmény. Újabb siker, újabb fogyatkozás a családi adósságban, újabb két hetet végigfestegetett az életéből a művészettörténet lekoppintásával… Megszólalt a mobiltelefonja, szétzúzva röpke optimizmusát. Tilda felhajtotta a mobiltelefon fedelét. – Halló? – Tilda! – köszönt az anyja. – Van egy kis gond. – Na ne mondd! – felelte Tilda a napraforgókat bámulva. – Ki hitte volna? – Elég súlyos – mondta Gwen. Tilda egész hátrahőkölt anyja hangjának komolyságától. Gwennie-nek szuperül ment a muffin-sütés és a keresztrejtvényfejtés. A komolyság nem feküdt neki. – Oké, bármi is az, megoldjuk. – Megint lenézett a kutyára, aki visszabámult rá, szeme teli kétségbeeséssel. – Mi történt? – Nadine eladott egy Scarletet. Tilda felkapta a fejét, miközben gyomra összerándult. A telefonon át hallotta a háttérből tizenhat éves unokahúgát: – Még mindig nem értem, mi rosszat csináltam – mondta, miközben Tilda ereiben megfagyott a vér. – Nincs semmilyen Scarlet. – Tilda igyekezett nagy levegőt venni és lehetőleg nem elhányni magát. – Apu eladta az összeset. – Az elsőt nem – mondta Gwen. – Emlékszel? Azt nem adhatta el, mert a mi épületünk volt rajta. Nadine megtalálta az alagsorban. És a nő, aki megvette, nem akarja visszaadni. Már megkérdeztem. Clarissa visszatért a csekkel, amit Tilda át is vett tőle. – Köszönöm – mondta Clarissának, majd tovább beszélt a telefonba. – Kérdezd meg újra! – Próbáltam. De letette és amikor újra hívtam, Mason Phipps vette föl. Az a nő nála él. – Gwen lassabban folytatta. – Mason apád egy régi barátja. Ő beszélt a nőnek a Scarletről meg a galériáról. És a pasas meghívott engem ma estére vacsorázni. – Az jó. Legalább egyikünknek része lesz egy kiadós étkezésben. – Szóval arra gondoltam, hogy elmegyek, elterelem a figyelmüket, te pedig beosonsz és ellopod a képet – mondta Gwen. – Aztán megint eltemethetjük az alagsorban. Tilda elfordult Clarissától és suttogva szólt a telefonba. – Azt ugye tudod, hogy a börtönben nem kapsz majd muffint? – Ismét próbálkozott a nagy levegővel és az émelygés elfojtásával. – És amikor visszaszerezzük, elégetjük! Ha tudtam volna, hogy lent van az a… 4

– Valami baj van? – kérdezte Clarissa a háta mögül. – Dehogy – felelte Tilda. – Minden príma. – A telefonban folytatta. – Hazamegyek. Négy óra múlva ott vagyok. Ne csináljatok semmit, amíg meg nem érkezem. – Nem szoktunk – mondta Gwen és bontotta a vonalat. – Igazán remélem, hogy minden rendben van – mondta Clarissa mohó tekintettel. – Mindig minden rendben van – közölte Tilda keserűen. – Ebből áll az életem. Rendbe teszem a dolgokat. – Ingének zsebébe gyűrte a csekket, majd lenézett Pötyire, aki a lábánál reszketett. – Ezért is viszem el a kutyáját. – Tessék? – kérdezte Clarissa, de Tilda már felnyalábolta Pötyit. Az eb hosszú teste a karjában himbálózott, miközben próbálta megvetni tappancsait Tilda csípőjén. – Megkímélem egy úttól a menhelyre – magyarázta Tilda. – Legyen káprázatos a napja! Kicipelte a festődobozát meg a kutyát az ütött-kopott sárga furgonjához. Fortyogott benne a bosszúság meg egy másik érzés, amit nem igazán ismert fel, de arra tippelt, talán félelem lehet. Fanyar lett tőle a szája íze, és ennek nem örült. Amint az utasülésen találta magát, Pötyi is fortyogni kezdett. – Nyugi, te! – mondta Tilda az állatnak, és sebességbe tette a furgont. – A börtönnél minden jobb. – Pötyi furcsán nézett rá. – A menhelynél! Úgy értem, a menhelynél. – Egész úton hazafelé a kutyához beszélt, és mire begurult a Goodnight Galéria mögötti elkerített parkolóba, Pötyi már aludt és ő is megnyugodott kissé. Amikor lekapcsolta a motort, a kutya felriadt álmából, és márványos szemmel bámult rá. Tilda bevitte a most már idegesen ziháló ebet a galéria lepukkant irodájába, és letette a földre anyja és unokahúga elé: mindketten szőkék, kékszeműek, helyesek voltak. Totál nem hasonlítanak rám, gondolta Tilda. Mögöttük Gwennie színpompás zenegépén a Three Degrees épp azt énekelte, „Már megint miért?”* – Ez itt Pötyi – tudatta Gwennel és Nadine-nal. – Olyan otthont keresek neki, ahol az emberek tisztelettel bánnak vele és nem árulják el, amint hátat fordít. – Oké, sajnálom? – mondta Nadine. Csinos kis arca dacossá vált szőke fürtjei alatt. Fekete pólót viselt, amin gót betűkkel az állt: kopj le, de attól még úgy nézett ki, mint valami durcás, angyalarcú kislány. – Nekem senki nem szólt, hogy nem adhatunk el festményeket. Művészeti galéria vagyunk, a fenébe is. – Lekuporodott a viseltes perzsaszőnyegre, hogy megsimogassa Pötyit, aki elhátrált, továbbra is zihálva, és szemével a menekülés útját fürkészte. – Mi baja ennek a kutyának? – Baromi sok minden – közölte Tilda. – Beszéljünk a képről! – Míg te Iowában voltál – kezdte Gwen –, Nadine tovább kimaradt a megbeszéltnél, mire Andrew büntetésből leküldte, hogy takarítsa ki az alagsort. Tilda nagy levegőt vett és eszébe jutott néhány cifraság, amit ex-sógora fejére zúdíthatna. – Nem kell ám olyan mérges képet vágnod! – mondta Nadine. – Apu nem engedett be az elzárt részre. Még mindig nem tudom, mi lehet ott. – Lomok – felelte Tilda. – Ja. – Nadine csak a szemét forgatta. – Nadine! – Tilda feltolta szemüvegét az orrán, úgy nézett le a lányra, mire Nadine nyelt egyet és kihúzta magát. – Nem vagy abban a helyzetben, hogy kísértsd a szerencséd. Térj a festményre! – Apu azt mondta, ki kell takarítanom a hátsó raktárt – mondta Nadine. – Tele volt olyan bútorokkal, amikre állatokat festettek. Apu azt mondta, akkor csináltad ezeket, amikor annyi idős voltál, mint most én. Tök jól néztek ki, főleg az ágy, miután megtisztítottuk és felállítottuk… – Többes számban? – kérdezte Tilda. – Ethan meg én – magyarázta Nadine. – Ugye nem gondoltad, hogy az egész kócerájt egyedül takarítottam ki? – Ezek szerint Ethan tudja. – Tilda gondolatban a pokol legmélyebb bugyrába küldte Andrewt azon orbitális hülyeségért, hogy nemcsak a lányát küldte az alagsorba, de a lánya családon kívüli legjobb barátját is. – Ja, tudja, hogy vannak lent bútorok, na és – mondta Nadine. – Mit paráztok ennyit azon az alagsoron? Csak bútorok! – Ühüm. – Tilda ráébredt, hogy tüdeje ismét készül összezáródni, és elővette az inhalátorát. – 5

Közeledünk a festményhez? – Ott lent volt az is – közölte Nadine. – Papírba volt csomagolva és egy szekrény mélyére dugva, abba, amelyiken egy türkizkék majom van. Tényleg te festetted azokat az állatokat? – Az egy rakás szemét. Épp azt a korszakomat éltem. – Tilda lenyomta az inhalátort. – Szóval előhúztad a festményt. És aztán? – Azt gondoltuk, elég jó – felelt Nadine. – Így aztán eladtátok – mondta Tilda. – Nem. Visszatettük a szekrénybe, letakartunk mindent porfogó lepedőkkel, és elmentünk a kávézóba. Aztán ma a nagyinak el kellett ugrania a bankba, és bejött ez a Mrs. Lewis és megkérdezte, hogy vannak-e festményeink egy bizonyos Scarlet nevű festőtől, mire én mondtam, hogy nincsenek, csak Dorcas Finstert árulunk. – Nadine ekkor Gwenhez fordult. – Sikerül valaha is megszabadulnunk azoktól? Tudom, hogy ő itt él, de tök depressziós képek és szerintem… – Nadine? – szólt rá Tilda. – Jóvanna. – Nadine keresztbe fonta a karját. – És Mrs. Lewis azt mondta, nem, neki olyan festmények kellenek, amik úgy néznek ki, mintha egy gyerek festette volna őket, és pepita égboltról meg csillagokról kezdett beszélni és Ethan épp itt volt és azt mondta: „Ez pont olyan, mint amit az alagsorban találtunk.” És a nő nem volt hajlandó elmenni addig, amíg meg nem mutattuk neki. – Szóval Ethan mondta – ismételte bizalmatlanul Tilda. – Az is lehet, hogy én voltam. – Nadine hunyorogva nézte a plafont. – Nem vagyok benne biztos. Kérdezd meg Ethant. – Mintha Ethan nem feküdne akár parázsló szénre a kedvedért – mondta Tilda. – Szóval lementél és felhoztad a képet… – És a nő száz dollárt kínált érte, amire én nemet mondtam – közölte Nadine erkölcsösen. – Csakhogy a kép nincs itt – mondta Tilda. – Egyre nagyobb összegeket kínált és én mindig nemet mondtam, amíg ezer dollárig nem ért és akkor megtörtem – mondta Nadine. – Szóval végre elárulja valaki, miért olyan nagy baj ez? – Nem. – Gwen lehuppant a kanapéra az unokája mellé. Leginkább úgy nézett ki, ahogyan Nadine fog negyven év múlva. Áttetsző szem, őszülő haj, merő huncutság. – Hol van anyukád? – kérdezte Tilda Nadine-t. Gwenhez fordult. – Miért nem vigyázott Eve a galériára? – Szülői értekezletre kellett mennie – felelte Gwen. – Nyári iskola. Megint kisegít. Nézd, ez a Lewis nő nem fogja visszaadni a képet. És minél többet cirkuszolunk miatta, annál gyanúsabbak leszünk. – Gyanúsak? De miért? – kérdezte Nadine. – Nekem senki nem mond semmit? – Lenyúlt Pötyiért és felkapta a kifakult szőnyegről. Az eb újra heves remegésbe kezdett. – Ha semmit nem árultok el, nem hibáztathattok, amikor elszúrok valamit. Állát felszegve, dacosan nézett Tildára és közben a kutyát simogatta. Tilda azt gondolta, igaza van. Előhúzta az íróasztal mögül az ősöreg széket, Nadine elé tette és leült, kissé összerezzenve, amikor a szék megnyekkent alatta. – Oké, a következőről van szó. – Ne! – ellenkezett Gwen. – Még csak tizenhat éves. – Igen, és én hány éves voltam? – kérdezte Tilda. – Nem is emlékszem olyan időre, amikor ne tudtam volna róla. – Hahó! – integetett Nadine. – Én is itt vagyok. Miről tudtál? – Emlékszel, milyen jól ment a galériának, amikor a nagypapa vezette? – kérdezte Tilda. – Nem – felelte Nadine. – Még gyerek voltam, amikor meghalt. Akkoriban nem izgatott túlzottan a galéria. – Kicsit lazábban tartotta Pötyit, aki kivergődte magát Nadine öléből, nagyot tottyant a szőnyegen, majd összekapva magát Tildára tette mancsait. – Nos, többek között azért ment olyan jól a bolt, mert a nagypapa néha hamisítványokat adott el – közölte Tilda. – Ó – mondta Nadine. 6

– Remek! – jegyezte meg Gwen, ölében összekulcsolt kézzel. – Minél több ember tud erről, annál jobb. – Nem mondom el senkinek – ígérte Nadine. – Az igazi festmények közül néhányat egy Homer Hodge nevű férfi festett – folytatta Tilda elszántan –, és a nagypapa rengeteg pénzt keresett vele legálisan. De aztán valamin összekaptak Homerrel, és Homer nem küldött neki több képet, így nagyapádnak az a ragyogó ötlete támadt, hogy kitalál egy Scarlet nevű leánygyermeket Homernek, és el is adott tőle öt képet, nagy feneket kerítve a ténynek, hogy Scarlet egy Hodge ivadék. Gwen hátrahanyatlott a kanapén, és a plafont bámulva a fejét csóválta. – Kitalált egy lányt? – kérdezte Nadine. – Király! – Nem, nem király. – Tilda felkapta Pötyit. Muszáj volt kapaszkodnia valamibe a következő részhez. Pötyi felsóhajtott és hosszú, bozontos testét begörbítette, hogy illeszkedjen Tilda ölébe. –A festmény, amit eladtál, az első Scarlet volt. Álfestmény egy álfestőtől. Az pedig csalás, amiért börtönbe kerülhetünk. Márpedig az emberek rá fognak jönni, hogy hamisítvány, mivel Homer Dél-Ohióban, egy farmon nőtt fel, a festményen meg, amit eladtál, ez az épület van. – Éreztem, hogy valahogy ismerős – bólogatott Nadine. – Szóval amint rájönnek, hogy az a kép hamisítvány, vissza fognak jönni a galériába és kérdezgetni kezdenek majd. – Tilda érezte, hogy gyomra megint görcsbe rándul. – Lehet, hogy az emberek megnézik az összes képet, amit a nagypapa több ezer dollárért adott el nekik, és felfedezik, hogy néhányuk hamisítvány, és vissza fogják követelni a pénzüket, de nekünk nincs annyink. És ezért is börtönbe mehetünk, és elveszíthetjük a galériát, meg ezt az egész épületet, ami azt jelenti, hogy mind az utcán találnánk magunkat. – Várj egy percet! – szólt közbe Nadine felélénkülve. Szemmel láthatóan nem szegte kedvét a hír, hogy nagyapja szélhámos volt és hogy neki talán hamarosan az út szélén kell élnie. – Én nem tudtam, hogy hamisítvány. Az egyetlen ember, aki tudta, hogy hamisítvány, az a nagypapa volt. Szóval kint vagyunk a pácból. Rákenhetünk mindent. Ő már nem él! – Nekem is nagyjából ez volt a tervem az elmúlt öt évben – mondta Gwen, még mindig a plafont bámulva. – Ügyes próbálkozás, de nem – felelte Tilda és még inkább kerülgette a hányinger. – A galéria, mint üzleti vállalkozás, továbbra is felelősségre vonható. És van még egy ember, aki tudta és ezért rács mögé csukhatják. Az, aki festette őket. – Ó. – Nadine elcsendesedett. – Ki festette őket? – Én, természetesen – felelte Tilda és újra előkapta az inhalátorát. Davy Dempseynek négy napjába telt Miamiból, Floridából rábukkanni ex-pénzügyi tanácsadójának nyomaira Ohio állam fővárosában, Columbusban. Most egy kis kávézó ajtajának támaszkodva figyelte, amint kiszemelt áldozata felemeli a vizespoharát, szemügyre veszi annak peremét és letörli a szalvétájával. Ronald Abbott, úgy is mint Nyúl, tökéletes baleknak született: sápatag volt, szinte teljesen hiányzott az álla, és akkora önelégültséggel hitt felsőbbrendűségében mindennel kapcsolatban, aminek köze volt a pénzhez, művészethez és az élethez úgy általában, hogy átverése tutibiztos volt. Ami kétszeresen is bosszantóvá tette, hogy a fickó lenyúlta Davy összes pénzét. Davy végigsétált az éttermen, lehuppant a bokszba. Ronald a korty közepén nézett fel, majd elborzadva felhörrent, jó adag vizet belélegezve. – Szeva, Nyúl! – üdvözölte Davy, örömmel figyelve a gargarizálást. – Hol a francban van a három millám? Ronald tovább fulladozott, marcangolta a csapvíz, a bűntudat meg a rettegés. – Tudod, nem való mindenkinek a bűnnel teli élet – magyarázta Davy, és elvette Ronald egyik sült krumpliját. – Élvezni kell a kockázatot. Te nem élvezed a kockázatot, igaz, Nyúl? Ronald nagyot nyelt. – Te tehetsz róla. – Mert nem lett volna szabad megbíznom benned? – Davy bólogatva nyámmogott a krumplin. – Remek meglátás. Többé nem fordul elő. De vissza akarom kapni, Nyúl! A teljes három millát. Meg az aprót. – Elvett még egy sült krumplit. Az étterem nem tűnt valami nagy számnak, de az 7

egyszer biztos, hogy a szakács jól ismerte a krumplikészítés csínját-bínját. – Nem a te pénzed volt. Elloptad. – Ronald nyugtalanul nézett körbe. – Hol van Simon? Itt van ő is? – Simon Miamiban maradt. Egyedül foglak laposra verni. És tudod, hogy az én pénzem volt, láttad, ahogy megkerestem, amikor ugyanazokat a részvényeket vettem a tőzsdén, mint te. – A millió, amivel indítottál, nem a tiéd volt – mondta Ronald, mire Davy elcsendesedett. Felötlött benne egy gyönyörű, feldühödött nő hároméves emlékképe. – Clea. – Davy a fejét csóválta. – Jól elszórakoztatok, Nyúl? – Látod? Még csak nem is tagadod! – Rónáidban felizzottak az erények, miközben méltatlankodott. – Elloptad annak a szegény nőnek az apai örökségét… Davy felsóhajtott és felkapta a sót. Ha Nyúl azért tüntette el a pénzét, mert Clea felpezsdítette a vérét, hát nehéz lesz lehűteni. – Az a nő nem szegény, hanem kapzsi. Az első férjétől örökölt egy kis aprópénzt, és ahogy hallottam, azóta hozzáment valami gazdag, vén szatyorhoz a Bahamákon. – Elloptad a pénzét! – ismételte Ronald, ragaszkodva az erkölcsi fölényhez. – Clea ártatlan volt. Davy áthúzta Nyúl tányérját a saját térfelére, és megmarkolta a ketchupos üveget. – Nyúl, tudom, hogy a csaj jó az ágyban, de ezt te sem gondolhatod komolyan! Ronald kihúzta magát. – Szeretem a nőt, akiről beszélsz. – Clea nem az a fajta nő, akit szeretsz – jegyezte meg Davy kíméletlenül. – Csak azt hiszed, hogy az a fajta nő, akit szeretsz, de aztán kiderül, hogy te csak bérelted, amíg fel nem tűnt valaki a láthatáron, aki meg is tudja venni. – Ketchupot nyomott Ronald maradék sült krumplijára. – Hiszek neki – mondta Ronald. – Azt is elhitted, hogy a tőzsdén örökké tart majd a tech részvények menetelése – közölte Davy. – Ahogy apám mondja mindig, ha túl szépnek tűnik, akkor… – Nem a pénzről van szó – mondta Nyúl. – Szeret engem. – Ha Cleáról van szó, akkor pénzről van szó. Nem érdekli semmi más. – A művészete fontos neki – mondta Ronald. – A művészete? Clea így nevezi azt az egy kultfilmet meg a két pornót? Művészetnek? – Nem – felelte Ronald zavarodottan. – A művészete. Így ismerkedtünk meg. A családja műgalériájában, amikor segítettem felbecsülni a néhai férje gyűjteményét. – Néhai férje? – Davy felnevetett. – Szabadna meglepődnöm? Nyúl, Clea családjának nincs műgalériája, és akkor fordult hozzád, amikor megtudta, hogy hozzáférésed van a bankszámlámhoz. Miben halt meg ez az utolsó ürge? – Felvett egy sült krumplit. – Ne, várj! Kitalálom. Szívinfarktus. – Nagyon hirtelen jött – mondta Ronald. – Ja, Clea férjeinél mindig hirtelen jön – felelte Davy. – Egy jó tanács: ne vedd feleségül! Irtó jól áll neki a fekete. Ronald felszegte az állát, már amennyi volt neki. – Megmondta, hogy rossz színben próbálod majd feltüntetni. Azt mondta, megfenyegetted, és hogy hazugságokat terjesztettél a múltjáról. Hazudozással keresed a kenyered, Davy, miért kéne elhinnem, hogy… ? Davy megrázta a fejét. – Itt most nincs szükség hazugságra. Az igazság épp elég kegyetlen. Nézd, ha búcsút akarsz inteni az életednek, a Clea ágyában lesújtó halál van olyan jó, mint bármi más, de előbb ide a pénzemmel. Nem fekszik nekem a szegénység. Korlátozza a mozgásterem. – Már nincs nálam – mondta Ronald sértetten. – Visszajuttattam a jogos tulajdonosához. Davy hátradőlt és bosszúsággal vegyes sajnálattal nézett Rónáidra. – Szóval már odaadtad neki. Na és mikor láttad utoljára? Ronald elvörösödött. – Négy nappal ezelőtt. Nagyon elfoglalt. – Odaadtad neki a pénzt, amint megszerezted, és aztán Clea elfoglalta magát. – Nem – mondta Ronald. – Ő is gyűjtő. Része a tervünknek, hogy gyűjteményt építsünk… – Clea művészeti alkotásokat gyűjt? 8

– Látod? – vetette oda Ronald önelégülten. – Tudtam, hogy nem értetted meg őt. – A művészetben nincs elég gyors pénz. – Davy összeráncolta a homlokát, eltolta maga elől Ronald üres tányérját és maga elé húzta a kávéscsészéjét. – Plusz, nagyobb kockázat van benne, mint a tech részvényekben. A művészet nem valami jó módja a pénzcsi-nálásnak, hacsak nem erkölcstelen kereskedő az ember, de az meg munkát feltételez. – A kávé langyos volt és nem esett jól a sült krumpli után. Nyúlnak nem volt ízlése. – Nem a pénz a lényeg – mondta Ronald. – Beleszeretett a népi festészetbe. – Clea nem szokott beleszeretni semmibe – ellenkezett Davy. – Ő a pénz nyomában jár. Ebben az egészben valahol van egy pénzes fazon. Akinek rosszul ver a ketyegője. Neked erős a szíved, Nyúl? Jó egészségnek örvendesz? – Kitűnőnek – felelte Ronald fagyosan. – Újabb ok, hogy Clea ejtsen – mondta Davy. – Elvesztetted a vagyonod a technikai krachban, és nem lehet téged könnyen kinyírni. Szóval ki az a fickó, akivel az idejét tölti? Ki az a fickó, akinek tengersok a pénze, gyenge a szíve és baromi nagy műgyűjteménye van? Ronald nagyon csendesen ült. – Tudod – folytatta Davy –, még meg is sajnálnálak, ha nem nyúltad volna le a három millámat. Ki a pasas? – Mason Phipps – felelte Ronald. – Ő volt Cyril pénzügyeinek intézője. Clea látta a népi műtárgyait egy partin a házában, Miamiban. – És röviddel ezután megnézte magának a pasit magát. – Davy hátradőlt a bokszban. Újra megerősítésre talált lesújtó véleménye az emberiségről úgy általában, különös tekintettel Cleára. – Micsoda bige! A művészetről tanul, hogy az ipsét megigézze egész a házasságig, majd a korán érkezett halálig. – Mason nem olyan öreg. Még csak ötven körül jár. – Az, amelyiket a szemem láttára küldte a másvilágra, negyven lehetett. Felteszem Cyril volt a legutóbbi áldozata. – Nem ölte meg a férjét! – tiltakozott Ronald. – Cyril nyolcvankilenc éves volt. Természetes halált halt. És Clea nem csinált pornófilmet. Művészfilmekben játszott. És imádja a… – Clea ruhával – mondta Davy. – Egy autómosóban játszódik. Cukor Szappan néven szerepel benne, de Clea az. Nekem ne higgy, menj és kölcsönözd ki magad! – Én nem… – De először segíteni fogsz visszaszerezni a pénzem. Ronald újra kihúzta magát. – Én ugyan nem! Davy sajnálkozva nézte. – Nyúl, elég a blöffölésből. A markomban vagy. Ha elmondom a szövetségieknek, mit műveltél, visszakerülsz a sittre. Megértem, miért zúgtál bele Cleába. Jómagam is rápazaroltam két évemet, de most már össze kell szedned magad. Vissza fogom szerezni a pénzem, te pedig vagy segítesz nekem, vagy hidegre tesznek szép hosszú időre. Hát megér a csaj ennyit? Pláne, hogy fel sem hívott, mióta megkapta a pénzt? Ronald az egész beszéd alatt és pár pillanatig utána is mozdulatlanul ült. Davy figyelte az arcát, és tudta, hogy a semmitmondó álarc mögött forognak az agykerekek. Aztán Ronald megszólalt. – Clea ruhával? Davy bólintott. – Te és ő… ? Davy bólintott. – Szerinted ő és Mason… ? Davy bólintott. – Nem tudom, hogy lehetne visszaszerezni a pénzt – mondta Ronald. – De én igen – felelte Davy. – Mesélj még Cleáról meg a művészetről! Ronald beszélni kezdett Mason Phippsről meg a népi festménygyűjteményéről; arról, hogy Clea Mason nyomdokaiba lépve saját gyűjteménybe kezdett és most a férfinál lakott; arról, hogy megígérte, hogy telefonál, hogy majd hívja, amint lehetősége nyílik rá. – Nagyon lefoglalja a gyűjtemény – mondta Ronald. – Rengeteg idejét elveszi, mert Masonnek 9

annyi mindenre meg kell tanítania. Lövésem nincs, hogy tudsz megélni a bűnözésből, amikor ilyen hiszékeny vagy, gondolta Davy, de tudta, hogy nem igazságos. Clea az a fajta nő volt, aki amortizálta a férfiak agyműködését. Isten a megmondhatója, az ő agyát is hatástalanította párszor. Ronald csak mondta, mondta, hogy Clea mekkora műgyűjtő, Davy pedig hátradőlt és spekulálni kezdett. Nem volt más dolga, mint kiszedni Ronaldból Clea címét és bankszámlaszámát, megszerezni a nő laptopját, megnézni a merevlemezt, kitalálni a jelszavát – Cleát ismerve, ugyanazt a jelszót használta mindenhova – és átutalni a pénzt. Ez nem átverés, de volt benne kockázat és sokkal jobban tetszett neki, mint kellett volna. Nem vonzotta, hogy megszegje a törtvényt. Már tiszta volt. Felnőtt. A bűnözés többé nem izgatta. – Mi az? – kérdezte Ronald. – Nem mondtam semmit. – Nehezen veszed a levegőt. – Asztma – hazudta Davy. – Add meg a címét és a bankszámlaszámát. Ronald felvonta a szemöldökét. – Azt hiszem, az nem lenne etikus. – Nyúl – mondta Davy, megacélozva a hangját. – Ne játszd nekem az etikust! Különben miért lennél ebben a slamasztikában? Ide azokkal a rohadt számokkal! Ronald habozott, aztán elővett egy tollat meg egy jegyzetfüzetet a kabátja belső zsebéből, lapozgatott egy keveset, majd elkezdte kimásolni a számokat. – Köszi, Nyúl – mondta Davy, és elvette a papírt, amit Ronald kitépett a füzetből. Felállt és még hozzátette: – Ne hagyd el a várost! Ne lopj semmi mást! És semmiféleképp ne hívd fel Cleát! – Azt teszek, amit akarok! – dacoskodott Ronald. – Nem – felelte Davy. – Nem teszed azt. Ronald a szemébe nézett, majd félrekapta a tekintetét. – Jó fiú! – Davy megpaskolta a vállát. – Tartsd magad távol Cleától, és rendben leszel. Csakis jó vár rád. – Legalább ismerd be, hogy elloptad a pénzét, te mihaszna! – mondta Ronald. – Hát persze, hogy elloptam – mondta Davy, és indult, hogy kirabolja a legszebb nőt, akivel valaha lefeküdt. Hogy kirabolja újra. *** A betörés Mason Phipps házába elég rossz ötlet volt, de Tildának semmi jobb nem jutott eszébe. Most, miközben Mason folyosóin kúszott az éjszaka sötétjében, kezdte meggondolni magát. Nem az ilyesfajta munkára termett. Visszavonult műkincshamisító volt, nem tolvaj. Plusz, az egész kéró elhagyatottan állt, nem volt benne más, csak a vacsora kiszállítója és egyben felszolgálója a konyhán, meg Gwennie Pokoli Vacsorapartija az ebédlőben, és Tildának ettől a hideg futkosott a hátán. „Drámakirálynő”, mondta volna az apja, pedig volt oka arra, hogy kitörje a frász. Átfésült egy üres biliárdszobát, egy üres könyvtárszobát, egy üres üvegházat, most pedig a kihalt hallban állt és azt gondolta, egy Cluedo játékba csöppentem. Miss Scarlet a hallban egy inhalátorral. Azok voltak a szép napok, az Aranykor, amikor a férfiak igazi férfiak voltak, és a nőknek nem maguknak kellett elvégezni a piszkos munkát. Egy olyan régimódi fickóra lenne szüksége, aki megmenti a nőket és összelopkodja nekik a dolgokat. Ó, kapd már össze magad, mondta magának. Felosont az emeletre és egymás után nyitott be az üres szobákba, míg egy hálószobára nem bukkant, teli szanaszét hajigált selyemholmikkal, s a levegőt átható parfümillattal. Olyan szoba volt ez, mely illett egy olyan nőhöz, amilyen Tilda sose lesz. Először is, nem lenne meg hozzá a kellő pénze. Valami fénylett az íróasztalon. Tilda a szemüvege mögül hunyorgott és ráébredt, hogy egy laptop az. Clea Lewis anélkül hajtotta le, hogy előtte kikapcsolta volna. Óvatlan, gondolta Tilda, és végignézett mindazon, ami a nőé volt, és aminek nem viselte gondját. Igazán nem érdemelte meg, hogy egy Scarlet tulajdonosa legyen. Odalent megszólalt egy telefon és Tilda nagyobb sebességre kapcsolt. A függönyön át beszivárgó utcalámpa homályos fényében körbebotorkált a szobában, benézett a bútorok mögé, az ágy alá. Amikor túl nagy volt a sötétség, tapogatózva haladt. A Scarlet nem ilyen kicsi, 10

gondolta, ahogy négy beépített szekrényajtó felé fordult az egyik falnál. Hova a pokolba tette Clea? Kinyitotta az első két ajtót és félrelökte a ruhákat, hogy átvizsgálja a szekrény hátsó részét. Egy férfi állt ott. Tilda megfordult, hogy elszaladjon, mire a férfi hátulról befogta a száját, és maga felé rántotta. Tilda rúgott egyet hátrafelé és eltalálta a férfi sípcsontját, aki káromkodott, elvesztette az egyensúlyát, és esés közben magával rántotta Tildát a szőnyegre. Vagy egy tonnát nyomott. – Oké – súgta nyugodtan Tilda fülébe, miközben a lány alatta vergődött, és próbálta letépni kezét a szája elől, mielőtt tüdeje teljesen összeomlana. – Csak semmi pánik. Nem kapok levegőt, gondolta Tilda, és szippantott egyet az orrán át, amivel belélegzett egy nagy adag port a szőnyegről. – Mert én valójában nem vagyok durva fickó – folytatta a férfi. – Nincs semmilyen bűnös szándékom. Legalábbis ellened nem. Satuként szorította. Ahogy a férfi keze a szájára tapadt, Tilda tüdeje összeszorult, izmai megfeszültek, a világ elsötétült, és rátört az ismerős pánik. – Csak biztosan tudnom kell, hogy nem fogsz kiabálni – mondta a férfi, de Tilda érezte, hogy meg fog fulladni. Mindig is tudta, hogy egy nap megtörténik: alattomos tüdeje ellene fordul, mint minden más a Goodnight-örökségben, de nem így, nem a törvényszegés közepén, miközben valami behemót senkiházi fojtogatja, így, miközben a tüdeje kővé vált, és a férfi hangja a távolba tűnt, az egyetlen dolgot tette, ami akkor eszébe jutott. Megharapta a pasast.

11

Második fejezet Az alsó szinten Gwen a vacsora maradéka felett mosolygott a bájos, pufók Mason Phippsre, és igyekezett a tájképre koncentrálni, amit Mason mutatott neki, nem pedig legfiatalabb lányára, aki épp valahol a házban bolyongott, eltékozolt fiatalságának bizonyítéka után kutatva. – Na mit szólsz? – kérdezte Mason, mire Gwen feleszmélt és figyelmét újra a férfira irányított. – Ez itt egy Corot. – Egyik ujjával végigsimított a képkeret tetején. – Tony nem volt benne biztos, de én azt mondtam: „De bizony, ez Corot!” És amikor bevizsgáltattam a vásznat, igazam lett. Corot. A fenét, az egy Goodnight, gondolta Gwen, de hangosan azt mondta: – Nagyon szép. – Azok voltak ám a szép napok, amikor Tonyval gyűjtöttük a műtárgyakat – mondta Mason. Gwen pedig gondolatban hozzátette, Tonynak bizony az volt. Fél füllel hallgatta, ahogy Mason megállás nélkül karattyol a régi szép időkről. A vacsora nem akart véget érni. Mostanra egy teljes keresztrejtvénnyel végzett volna. Egy igazán nehézzel. – Én jobb szeretem a népművészetet – mondta az asztal túlsó végén ülő szőke nő, és Gwen odafordult Clea Lewishoz, aki ragyogott, akár a tavaszi reggel, feltéve, hogy a tavasz negyvenvalahány éve húzza már, ámde igen-igen jó karban tartja magát. – Népművészet – ismételte Gwen udvariasan. – Ez igazán érdekes. – Igen, még mindig gyűjtöm – mondta Mason. – De Tony nélkül már nem ugyanaz. Ő aztán tudott élni. Képeket vásárolt, vezette a galériát, rengeteg megnyitót tartott. – Mason hangjában tapintható volt az irigység. Gwen magában azt gondolta, igen, Tonynak jó élete volt. – És persze veled meg a lányokkal élt – tette hozzá Mason mosolyogva. – Hogy van a kis Eve és Matilda? Eve elvált, miután a férje bejelentette, hogy meleg, Tilda pedig felhagyott a hamisítással a betörés kedvéért. – Remekül vannak – felelte Gwen. – Mindig is te voltál Tony életében a legjobb, Gwennie – mondta Mason. – Ugye nem baj, ha Gwennie-nek szólítalak? Tony is mindig így hívott. Én mindig ezen a néven gondolok rád. – Persze hogy nem baj – mondta Gwen, de azt gondolta, igenis zavar. – Masonnel először egy múzeumi megnyitón találkoztunk – szólt közbe Clea. Gyönyörű volt, ahogy belefeledkezett az emlékbe. Álmodó, kék szempár, bársonyos, puha arcbőr, és selymes, szőke haj. Gwenben felmerült, hogy hozzávág egy tányért. – A néhai férjem nagyanyja alapította a Hortensia Gardner Lewis Múzeumot – folytatta Clea. – Ez volt Cyril szenvedélye. – Masonre mosolygott. – Ellenállhatatlannak találom a szenvedéllyel teli férfiakat. – Cyril jó ember volt – mondta Mason. – Nem egyszerűen munkakapcsolat volt közöttünk; nagyszerű barátok is voltunk. Úgy segítettem neki, ahogyan annak idején Tony nekem. Ó, istenem, remélem, hogy nem! Gwen felemelte boros poharát. – Lewis Múzeum? – Emlékei közt kutatva igyekezett rájönni, adott-e el nekik bármit is Tony. A magánmúzeumokat olyan könnyű átverni. – Kis múzeum – mondta Mason és még hozzátette: – Persze nagyobb lett, amikor nekik adtam a Homer Hodge-gyűjteményemet. Gwen félrenyelte a bort. – Most pedig hazajöttem, hogy befejezzem a legújabb gyűjteményem egy dél-ohiói festővel, Homer lányával, Scarlettel – mondta, miközben Gwen igyekezett fulladozását köhögésbe fordítani. – Emlékszel Scarlet Hodge-ra? – Ööö – szólt Gwen válasza, és újra a borba kortyolt. – Egy lapinterjú szerint, amit Tony még nyolcvanhétben készített Scarlettel, a lány csak hat festményt festett. – Mason közelebb hajolt Gwenhez. – Igazság szerint, ha jól emlékszem, Tonynak kizárólagos joga volt a lány képeihez. – Lesz édesség is? – firtatta Gwen. – Imádom az édességet! – Te eszel édességet? – kérdezte Clea, láthatóan elszörnyedve. Gwen hálásan fordult felé. – Amikor csak tudok – felelte. – Ha lehet, kétszer is! 12

– Jól teszed – mondta Mason. – Reméltem, hogy beugorhatok valamikor, és átnézhetem a jegyzőkönyveiteket. Szeretném felvenni a kapcsolatot azokkal, akik szintén vettek Scarlettet. – Azok a feljegyzések bizalmas természetűek – közölte Gwen. – Igazán nem tehetem. Ellenkezne a szakmai etikettel. Szóval, édesség? Clea egy ideje kocogtatta a vizespoharát, bizonyára a felszolgálót igyekezve odarendelni, aki meg is jelent. Fehér zakójában és hátranyalt sötét hajával úgy nézett ki, mint Bertie Wooster. – Az édességet, Thomas! – mondta Clea. Thomas sokatmondó pillantást váltott Gwennel, aznap este nem az elsőt. – Bizalmas, hát persze – mondta Mason. – De talán felvehetned velük a kapcsolatot a nevemben te. Szólhatnál nekik, hogy van valaki, aki szívesen megvenné a képeket. És persze kapnál jutalékot. – Na de igazán, Mason! – szólt közbe Clea. – Gwen vacsorára jött, nem azért, hogy gyötörd. Mason hirtelen kemény arccal nézett a nőre az asztal felett, mire Clea elhallgatott. – De ami igazán segítene – folytatta a férfi, visszafordulva Gwenhez –, az egy találkozó lenne Scarlettel. Szeretnék írni róla egy cikket. Semmi szakma, persze. – Kajánul nevetett és Gwen azt gondolta: Cikket? Jaj, ne? – Tudod, hol van most? Épp az emeleten rabolja ki a szeretődet. – Azt hiszem, meghalt – felelte Gwen. – De hát olyan fiatal volt – tiltakozott Mason. – Tizenvalahány éves. Hogy halt meg? Gwen Tildára gondolt, ahogy az utolsó vásznat Tonyhoz vágta és kisétált az ajtón tizenhét éve. – Meggyilkolták. Egy érzéketlen rohadék. – Vidáman Masonre mosolygott. – És fogalmam sincs, utána mi történt. – Lenyűgöző – mondta Mason előrehajolva. – Homer vagy Scarlet szemszögéből nem annyira – mondta Gwen, miközben Thomas behozta a sajttortát. – Nekik eléggé betett. Jaj de jó, csokoládé! A kedvencem. A mellette ülő Clea elfojtotta megvetését, Gwen pedig nekilátott az édességnek és remélte, hogy most hallott utoljára Homer és Scarlet Hodge-ról. – Szóval mikor mehetek el a galériába, hogy beszélhessünk még Scarletről? – tudakolta Mason. – Kitűnő ez a sajttorta! – mondta Gwen és tovább evett. Davy Cleára készült, így kellemes meglepetésként érte, amikor egy puha, kipárnázott valakire esett. Ez tuti nem Clea, gondolta, miközben a szőnyegre szegezte a lányt a sötétben és próbált felnőttmód dűlőre jutni vele. Igazán szép kis férfias bemutatót tartott irányításból a tíz másodpercben, mielőtt a lány megharapta. Akkor elrántotta a kezét, lenyelte a feltörő üvöltést, és ellenállt a késztetésnek, hogy kiüsse a csajt. Pillanatnyilag nem kedvezett volna különösebben az ökölharc, főleg egy olyannal, aki alattomosan harcol. – Be vagy oltva? – suttogta a lány fülébe, miközben a kezét dörzsölgette. A lány egyik kezére támaszkodva a férfi alatt maradt. Levegőért kapkodott és másik kezével a zsebében kotorászott valami után. Baseballsapkája ellenzője eltakarta az arcát a sötétben. Davy hallott egy szisszenést, és még egy ziháló lélegzetvételt. A lány fölé hajolt, hogy lássa, jól van-e, mire az dühödten suttogta: – Ha hozzámérsz, sikítok. – Dehogy sikítasz – suttogta vissza Davy. – Ha sikítozó kedvedben lennél, már rég megtetted volna. Tilda fújtatva lélegzett és feltápászkodott a földről. A sötétségben csak egy foltnak látszott, miközben lelökte magáról Davyt, aki elkapta a lány ruhája ujját és talpra kecmergett. – Nyugi! – suttogta. – Nem engedhetlek el. Mert még nem… – Kit érdekel?! – A lány is suttogott, és közben próbálta visszahúzkodni a ruhaujját. – Engedj! El kell tűnnöm innen! – Nem. – Davy közelebb húzta a lány karját, és orrát illatfoszlány csapta meg. Valami édeskés. – Ha elképzelem, hogy szabadon mászkálsz és a zsaruknak fecsegsz erről… – Idehallgass, te elmeroggyant! – Dühödten suttogott és igyekezett lefeszíteni a férfi kezét a karjáról. – Fogalmam sincs, ki vagy. Még csak azt se tudom, hogy nézel ki. Hogy a bánatba beszélhetnék rólad bárkinek is? – Ebben van valami. – Davy az ablakhoz rángatta a lányt, és elhúzta a függönyt, hogy 13

beengedje az utcáról a fényt, de ő maga az árnyékban maradt, hogy a lány ne láthassa. – Hé? – A lány slampos, keleties selyeminget viselt, állig begombolva. Mérgesen meredt rá, furcsa, világos szeme ragyogott hatalmas, hatszögletű szemüvege mögött, amitől úgy nézett ki, mint valami bogár. – Neked totál elmentek otthonról? – sziszegte oda a férfinak. – Mi van, ha áll odakint valaki? Újra elrántotta magát a férfitől, és Davy elengedte a lányt, nehogy még kificamítsa a karját. – Te meg mire öltöztél? – suttogta. – Kínai baseball-meccsre? A lány ellökdösődött mellette, Davy pedig lekapta a baseballsapkáját és a feje fölé tartotta, majd csalódottan látta, hogy a lány haja túl rövid ahhoz, hogy hullámozva omoljon alá. A lány újabb nagy levegőt vett, és visszafordult felé. – Arra gondoltál már, hogy ez nem játék?! – Nem. – Davy a lány sötét, rakoncátlan tincseit bámulta, amelyek kis szarvacskákként meredeztek. – Minden játék! Máskülönben miért csinálnád? – Kérem a sapkám! – suttogta a lány, és mikor erre Davy még magasabbra emelte azt, feltolta szemüvegét az orrán és mérgesen meredt rá. – Nem – felelte Davy. – És kérdeztem valamit. Miért vagy itt? A lány összeráncolt szemöldökkel nézte, még dühösebben. – Szóval? – kérdezte Davy. – Beszélj! A lány megrázta a fejét, nem is lehetett volna bosszúsabb. – Áh, mindegy! Tartsd meg. Az ajtó felé indult, de Davy megragadta a derekánál és visszahúzta magához. – Áruld el, miben mesterkedsz, kis Mulan! – búgta a fülébe, miközben a lány igyekezett kiszabadítani magát. – Próbálok úriemberként viselkedni, de túl nagy a tét. A lány olyan hirtelen hagyott fel a fickándozással, hogy Davynek elakadt a lélegzete. Fahéj. A lány hajának fahéj- és vaníliaillata volt, épp mint a fahéjas tekercseknek, amiket a nővére szokott készíteni vasárnap reggelenként. A lány ekkor megfordult a karjai közt, ami igazán kellemes volt. – Régimódi úriember – mondta a lány halkan búgó hangon, amitől Davyben megszólalt a riasztó. – Jól jönne nekem egy ilyen. – Nem vagyok az. – Davy engedett a szorításán és a szekrény felé hátrált. – Huszonegyedik századi csirkefogó, ez lennék én. A lány közelebb lépett, megbotlott Clea egyik cipőjében és előrebukott. – Szükségem van egy szívességre – susogta a férfinak, miközben Clea ruháin át a falnak szegezte. A lány búgó, fátyolos hangjától akár fel is pezsdült volna Davy vére, ha nem olyan merev testtel feszül neki. Ha el akarsz csábítani, fel kell olvadnod egy kicsit, gondolta, de a lánynak olyan illata volt, mint élete legszebb reggeleinek, így nem lökte el magától. – Nem megy nekem az ilyesmi – suttogta a lány. Két tenyerét a férfi mellkasára fektette, keze remegett kissé. Na ne mondd, gondolta Davy. Tartott már a kezében deszkalapot, ami lazább volt. – Neked pedig egyértelműen – a lány megmarkolta Davy ingét – jól megy ez. – Oké, tényleg nem brillírozol ebben – mondta Davy a lánynak elfojtott hangon. – Szóval térj a tárgyra. Mit akarsz? – Hallotta, hogy a lány nagyot sóhajt a sötétben, reszketegen, és rájött, hogy a másik fél, így átkarolta. – Minden rendben – mondta neki gondolkodás nélkül. – Van egy festmény – kezdte a lány. – Negyvenötször negyvenötös. Egy városi kép pepita éggel és rengeteg csillaggal. Valahol itt van, ebben a házban. – Egy festmény – ismételte Davy, és már tudta, mi következik. – Lopd el nekem! – suttogta a lány. Davy automatikusan szorosabban tartotta a lányt. Érezte a meleg puhaságot a sikamlós ing alatt. Jól van, annak esélye, hogy a lány beváltja ígéretét, zéró. Ráadásul tolvaj, ami nem lehet jó, és lopásra kéri őt, ami rosszabb mindennél, amit addig tett, beleértve a harapást és a sípcsonton rúgást is. Egy értelmes pasi nemet mondana, elmenekülne, és magával rángatná a lányt, hogy ne tudja beköpni. De az élet az utóbbi időben olyan unalmas volt. 14

A lány pedig félt. – Légyszi! – A lány közelebb bújt hozzá, ajkai szétnyíltak. – Persze – felelte Davy és megcsókolta puhán. Fahéjízre számított és meglepte, hogy a lány szája hűvös, akár a menta, az pedig még jobban meglepte, amikor egy pillanattal később a lány visszacsókolta, lábujjhegyre emelkedve, nyelve hegyével az övét érintve. Davy a lány köré fonta karjait és istenigazából megcsókolta. – Vilma Kaplan – közölte a lánnyal, amikor megszakította a csókot. A lány hirtelen hátrahúzódott és ekkor Davy is meghallotta: lépést az ajtó túloldaláról. Kis híján feldöntötte a lányt igyekezetében, hogy becsukja a szekrényajtót, mielőtt még belép valaki. Oké, ez most egy ómen, gondolta Davy. Tartsd magad távol ettől a csajtól meg a nyelvétől. Aztán egy pillanattal később a lány felsóhajtott mellette és Davy újra átkarolta. Hála az égnek, hogy barna a haja, gondolta Davy, miközben hallgatta, hogy tesz-vesz Clea a hálószobában. A szőkék azok, akik elcseszik az életem. Negyedórával korábban Clea Lewis azt figyelte, hogyan habzsolja Gwen Goodnight a sajttortát és azon töprengett, milyen különféle módozatokon tudná őt örökre elválasztani Masontől, ha kell, akár baltával. Ekkor félbeszakította gondolatmenetét a felszolgáló. – Elnézést! Mrs. Lewis? – szólította az ajtóból. Clea nyájas arckifejezéssel fordult felé, mert Masonnek imponált, ha valaki kedvesen viselkedik a felszolgáló személyzettel. Meg aztán, ki tudja, talán lesz még szükségük felszolgálóra. – Telefonon keresik – közölte a felszolgáló. – Köszönöm, Thomas. – Clea visszafordult Masonhöz és a galériából érkezett, fenyegetést jelentő nőhöz. – Nagyon sajnálom – mondta és csak úgy áradt belőle a szívélyesség. – Egyáltalán nem probléma – mondta Mason boldogan, mert újra művészetről beszélt. Mason nem volt épp lehengerlően vonzó, lehengerlően gazdag viszont igen, így a mosoly, amit Clea rávillantott, valódi volt. Gwen Goodnight elkerekítette világoskék szemét, amit össze sem lehetett hasonlítani Clea szemével. Clea már csak tudta, hiszen ő összehasonlította. – Semmi gond – mondta Gwen Cleának. – Bárki is az, üdvözöld a nevünkben! Clea bólintott, hátratolta a székét, de szemét Gwenen tartotta. Gwen szeme körül szarkalábak futottak, az álla vonala kissé megereszkedett, de értett a művészethez, és ami még fontosabb, Mason elragadónak találta. – Gwen Goodnight – mondta neki, amikor a nő felhívta. – Bájos kis nő. Szinte már el is felejtettem. Meghívtam vacsorára. – Most pedig itt ült. Szerencsére Gwenen meglátszott a kor, ami nemtörődömségre vallott. – Halló? – mondta Clea, amikor felvette a telefont. – Clea? Clea drágám? – kérdezte egy férfi. – Kivel beszélek? – kérdezte Clea bosszúsan. Már csak az hiányzik, hogy Mason meghallja, hogy valaki „drágám”-nak szólítja. – Ronald vagyok – mondta a hang, jól hallható sértettséggel. – Mit akarsz? – Clea a nyakát nyújtogatta, hogy belásson az étkezőbe. Mason még mindig Gwen felé hajolt. Az istenért, szerzett az ipsének egy ételkiszállítót és – felszolgálót – jobban mondva felbérelte azt a muksót, aki megjelent az ajtajánál, munka után házalva, amikor ráébredt, hogy Mason elvárja, hogy ő intézze a vacsorát – és Mason most arra használja a neki szervezett vacsorapartit, hogy a másik nővel flörtöljön! Hová lett a hűség? Hová lett a megbecsülés? – Tudom, hogy mondtad, hogy ne hívjalak – mondta Ronald elfúló hangon –, de ez most fontos. Davy Dempsey ránk talált. – Micsoda?? – Clea körbenézett, hogy meggyőződjön róla, Davy nem áll ott, azzal a rettenetes vigyorral az arcán. – Valahogy a nyomunkra bukkant – mondta Ronald. – Még azt is tudta, hol laksz. Nem tudom, honnan. Megfenyegetett, hogy hallgassak, de Clea, el kellett mondanom neked, nem érdekel, ha kékre-zöldre ver miatta, el kellett mondanom, mert szeretlek. – Mégis hogyan tudott idáig követni? – kérdezte Clea. Hangja ostorcsapásként szólt. Az istenért, zseniális képességgel választott olyan pasasokat, akik aztán cserben hagyták. Davy, Zane, 15

Cyril… – Azt nem tudta, én hol vagyok. Téged követett. Ez hogy sikerült, értesítetted az új postacímedről? – Nagy kockázatot vállalok azzal, hogy elmondom ezt neked – mondta Ronald, hangja vastagon átitatva sértettséggel. – Davy veszélyes. Azzal fenyegetett, hogy megöl. Ha nem szeretnélek annyira… – Davy szélhámos, nem bérgyilkos. – Clea Davyre gondolt. – Jóképű, körmönfont, kérlelhetetlen – és újra körülnézett az üres előtérben, zakatoló aggyal. Bárhol lehet, a rohadék, a pénzét keresve. Meg kell szabadulnia tőle. Ronaldnak kell megtennie. Tartozik neki ennyivel. Az ő hibája, hogy Davy itt van. – Ha olyan veszélyes, miért küldted a nyakamra? – Clea remegősre vette a hangját. – Jaj, Ronald, soha többet nem fogok tudni bízni benned… – Clea… – Ronaldot fojtogatta a pánik. – … hacsak nem segítesz nekem. – Clea halkabban folytatta, ígérettel teli hangon. – Hacsak be nem bizonyítod, hogy szeretsz, és meg nem mentesz, Ronald. Ha megteszed, tudom, hogy mi ketten… – Megteszek bármit! – jelentette ki Ronald felgyorsuló lélegzettel. – Bármit! Meg kéne ezt beszélnünk. Engedd, hogy találkozzunk. Ha legalább… – Először be kell bizonyítanod a szerelmed. – Clea kinyújtotta a nyakát, hogy meggyőződjön róla, Gwen nem mászott Mason ölébe. Istenem, az ember egyszerűen nem bízhat a pasikban. – Találkozom veled – mondta Ronald elhaló hangon. – És majd… – Lehetetlenség találkoznom veled, amíg Davy itt ólálkodik. – Clea, kérlek… – Szabadulj meg Davytől és aztán beszélhetünk – mondta Clea. – Mennem kell… – Várj, várj! Van egy tervem – mondta Ronald. – Azt hiszem, rá tudom venni, hogy lemondjon a millióról, amit tőled lopott, és csak azt vigye el, amit azzal keresett. Az első millió jogosan téged illet… – Az egész az enyém – mondta Clea és a felháborodástól felerősödött a hangja. Hát komolyan, mit képzel ez az ürge? Mégis mit gondol, mennyi ideig tartana egy millió ebben a mostani gazdasági helyzetben? Illetve, bármely gazdasági helyzetben. Újra halkabban folytatta. Ezúttal úgy búgott, amitől a Rónáidnál erősebb férfiak is megremegtek. – Te is tudod, Ronald kedvesem, tudod, hogy ez az igazság. – Hát persze – felelte Ronald gépiesen. – De ha elmegy… – Nem fog elmenni – mondta Clea. – Ismerem. Lehetetlen egy alak. Szabadulj meg tőle, aztán te meg én örökre együtt lehetünk. Már csak néhány festményt kell vásárolnom, Ronald. Még egy hónap, max, és újra együtt leszünk. Egy csodás gyűjteménnyel. – Egy hónap? – Ronald nagy levegőt vett. – Én nem… – De csak ha megszabadulsz Davytől – mondta Clea. – Amíg itt lebzsel, egyáltalán nem lehetünk együtt. A vonal túlsó végén csend ült. Clea újra nyújtózkodott, hogy lássa, mi folyik az étkezőben. Gwen nevetett valamin, amit Mason mondott. Az a nő gyakorlatilag egy hiéna. És az álla vonala határozottan megsüllyedt. Clea a saját álla alá tette ujjait és megnyomkodta azt. Még feszes, de vajon mennyi ideig? A plasztikai műtéteket se lehet túlzásba vinni. Ha túl sokat csináltat, úgy fog kinézni, mint… – Egész pontosan – szólalt meg lassan Ronald – hogy érted azt, hogy „megszabadulni”? Az étkezőben Gwen Mason karjára fektette kezét, és Clea megszólalt. – Távolítsd el a képből. – Úgy érted, öljem meg? Clea felhagyott Gwen és Mason bámulásával és elgondolkozott. A halál egy kissé drasztikusabb volt annál, amire ő gondolt, de akkor soha többet nem tenne neki keresztbe Davy. Ronald talán Gwenre foghatná a gyilkosságot. Az minden problémáját megoldaná. Másrészt viszont Davyről van szó. Sok évvel ezelőtt Davy nagyon jó volt hozzá. A pokolba is! Majd Ronald eldönti. – Ronald, vagy szeretsz, vagy nem. – Családja van – mondta Ronald. – Igazi családja. Minden héten felhívja a nővérét. Nem hiszem, hogy képes lennék… 16

– Akkor nem kapsz meg engem – mondta Clea. – Ha egy ilyen apróságról nem tudsz gondoskodni, nem számíthatok rá, hogy gondoskodj rólam, ami azt jelenti, hogy nem lehetek veled életem végéig. Elárultál, Ronald. Ideküldted azt a rettenetes férfit, és most nem akarsz megmenteni. Annyira zaklatott vagyok, hogy nem is tudok tovább beszélni veled. – Clea… – Örökre búcsúzom, Ronald – mondta Clea és a férfi esedezésének közepette letette a kagylót. Hallotta, ahogy Ronald hangját megtöri az elkeseredettség, és tudta, hogy a markában van a fickó. Most már csak annyi a teendője, hogy kivárja, míg Ronald egy busz elé löki Davyt, esetleg kitoloncoltatja vagy valami ilyesmi. Ronald szereti őt, érte megteszi. Nem gond. Feltéve, hogy Davy nincs már most a házban. Az nem lehet, hogy máris a házban van, ugye? Több infót ki kellett volna szednie Ronaldból. Clea még egyszer bekukkantott az étkezőbe, majd felment az emeletre, a hálószobájába, hogy meggyőződhessen róla, Davy nem lopja meg éppen. Ilyenné fajult a világ: egy nőnek szinte mindent magának kell megcsinálnia. Jól van, jól van, gondolta Tilda, miközben olyan moccanatlanul állt, ahogyan csak tudott. Van kiút. Egyszerűen le kell lassulnom és gondolkoznom. Nagy levegőt vett. Az oxigén fontos, pláne, ha asztmás az ember lánya. A hiánya eszméletvesztéshez vezet és sebezhetővé tesz. Újra belélegzett. A mellette álló csókbajnok bandita köréfonta karjait. Édes! A fickó bizonyára azt gondolja, komplett idiótával van dolga. Vagy komplett kurvával. Hiszen megcsókolta a pasast. A ruhásszekrény sötét ismeretlenségébe süppedve azt gondolta: ó, hála az égnek, ő majd segít nekem, és visszacsókolta. Micsoda idióta kurva! Na persze a fickó meg tolvaj, szóval éppenséggel nem volt abban a helyzetben, hogy fölényeskedjen. Többet el kéne járnom otthonról, gondolta. Fél év szexmentesség, és ím, holmi betörők torkán dugja le a nyelvét egy bűntett kellős közepén. Odakint a szobában Clea Lewis nagy lármával visszatolt egy fiókot és Tilda ereiben megfagyott a vér. A bandita megszorította a vállát, de Tilda igyekezett nem vigaszt találni ebben. Mégiscsak egy szélhámosról van szó, az istenért. Ami furcsa módon cseppet sem csorbított a pasas vonzerején. Goodnight vér, gondolta Tilda. A hasonszőrűek egymásra találása. A pasas gyengéden oldalba taszajtotta, és Tilda rájött, hogy arra próbálja rávenni, lépjen a ruhásszekrény másik részébe, el az első pár ajtótól. Rendben. Oldalra lépett és a férfi vele mozgott a fal mentén. Keze melegét a hátán érezte, miközben kinyílt a szekrény ajtaja. Tilda hallotta, ahogy Clea félrelöki a ruhákat, pont ott, ahol addig álltak, és szeme előtt lejátszódott egész addigi élete: a hamisított festmények, a másolt falfestmények, melyeket átátszőtt néhány családi életkép. Néhány milliméternyit arra fordította a fejét, ahol a férfi állt közte és a veszte közt. Ez elég is volt hozzá, hogy homloka hozzáérjen a férfi vállához a sötétben. Eddig mindig ő volt az, aki a mentési feladatokat ellátta, de ma este talán a férfira hárul ez. A pasas legalább annyira rossz, mint ő, valószínűleg még rosszabb. Szüksége lehet a jó karmapontokra, tehát kimenekíti őket. Clea felhagyott a ruhák közti turkálással és becsukta a szekrényajtót. Tilda reszketeg megkönnyebbüléssel lélegzett egyet, szappan és pamut illatát érezte, és próbált nem remegni. Amikor meghallotta, hogy becsukódik a szoba ajtaja, megszólalt mellette a férfi. – Parancsolj! – és kinyitotta neki a szekrényajtót. De idebent olyan biztonságos, gondolta, de azért követte ki a férfit. – Nos – suttogta, amikor újra odakint voltak Clea hálószobájában –, igazán nagyra értékelem, ho… – A kurva életbe! – mondta a férfi, és Tilda követte a tekintetét egész az íróasztalig. A laptopnak hűlt helye volt. – Elnézést – szabadkozott a férfi, és ezúttal halkabbra vette. – Most viccelsz? – kérdezte Tilda. – Én már vagy nyolc órája akartam ezt sikítani. – Nagy levegőt vett. A férfi fején az ő fekete baseballsapkája díszelgett. Az, amelyiket Andrew-tól vett kölcsön. Az, amelyiknek az elejére azt hímezték fehérrel: ribanc. Ez így rendben is van, erről majd eszébe jut a pasinak. – Nos, egy élmény volt, de… 17

– Van itt egy étterem három utcányira – szakította félbe a férfi. – Ott találkozunk. – Micsoda? – suttogta Tilda. – Miért? Figyelj, ha a csókról van szó, hát bocsánatot kérek, én csak… – A festményről – suttogott vissza a férfi, és igyekezett az ajtó felé tessékelni a lányt. – Tudod – mondta Tilda, ellenállva a taszigálásnak –, tévedtem. Ez nem a te problémád. Majd én… A férfi közelebb hajolt, fölétornyosult a gyér világításban, mire Tilda elhallgatott. – Vilma, nem tudom, mivel keresed a kenyered, de az tuti, hogy nem lopással. Menj és várj meg az étteremben. – Kösz, de tényleg nem… – Netalán maradni akarsz és átfésülni a házat? A sötét összezárult Tilda körül, és érezte, hogy tüdeje egyre inkább szűkül. Kis beszari. – Nem. – Akkor tűnés. – Az ajtó felé terelgette. – És ha elkapnak, engem sose láttál! – Bár úgy lenne – mondta Tilda, kisurrant az ajtón, és ostobának, na meg csődtömegnek érezte magát. *** Amikor Gwen visszaért a galériába, egyenest a pult fölötti szekrénykéhez lépett és kivette a vodkás üveget. Ami üres volt. – Francba! – mondta, a szemetesbe ejtette az üveget, készen arra, hogy megtépje, aki kiitta az utolsó cseppeket, bárki legyen is az. Nem Andrew vagy Jeff lesz az; ők a saját lakásukban tartották a piát. Eve nem itta volna ki a maradékot. Nadine-nak pedig több esze volt. Úgy néz ki, én voltam az, gondolta Gwen. Szuper, mindig is arra vágytam, hogy egy szép napon középkorú amnéziás piás legyen belőlem. Keresgélt a zenegépen valami megnyugtató dalt és választása a „Do You Know the Way to San Jose” című dalra esett. Dionne mindig jó. És San Jose is jó lenne. Mindenhol jó lenne, csak itt nem. Lerogyott a bőrkanapéra, és próbált nem arra gondolni, hogy Tilda bennragadt abban az istenverte házban. Ráfért volna egy jó kis vakáció, bár beletelik még egy kis időbe, mire elszabadulhat. Még egy év, míg Eve megkapja a tanári diplomáját. Három év, míg Nadine egyetemre megy. Ekkor belépett Andrew, kezében pohárral, nyomában Pötyivel. Tizenkét év, míg a kutya feldobja a talpát. – Hát itt vagy! – mondta Andrew és a pultra tette a poharat. Úgy másfél centi áttetsző folyadék volt benne. – Az vodka? – kérdezte Gwen. Andrew mosolyogva felelt. – Aha. – Nem vette a lapot. Úgy nézett ki, mint azok a szőke mozisztárok a hatvanas évekből, bár ez talán á szemfestéknek volt köszönhető. – Nadine azt mondta, Tilda hazajött és ezt hozta. – Pötyi felé intett, aki egy reszketeg kis vinnyogást adott ki magából, majd a szőnyegre roskadt. – Megint elment? – Kinyitotta a pult alatti hűtőszekrényt, és kivett egy doboz narancsos ananászlevet. – Ja, és telefonáltak a bankból. Huszonhat év, míg kifizetik az utolsó törlesztőrészletet. Vagyis addigra hetvenkilenc éves lesz, és valószínűleg többé nem lesz a kellő hangulatban az utazgatáshoz. Ez egyúttal azt is jelentette, hogy cirka háromszáz keresztrejtvényes könyvre lesz szüksége, amivel elütheti az időt a halála előtt. Valószínűleg nem is létezik annyi. Nos, nem süllyed a szókereső rejtvények szintjére, bármennyire is elfajul a helyzet. Tartania kell a nívót, a francba is! – Gwennie? – szólt Andrew és gyümölcslevet öntött a vodkás poharába. – Még mindig rajtad van a szempillafesték. Andrew bólintott. – Pokoli volt a meló. Eve úgy döntött, hogy még Louise-ként távozik a Dupla Csavarból, és nekem kellett lefejtenem egy fickóról kifelé menet. Louise-nak pocsék az ízlése férfiak terén. – Ugyan, egyszerűen csak nem azok a pasik jönnek be neki, mint neked – felelte Gwen. Andrew leült Gwen mellé a kanapéra. – Istenem, de jó itthon lenni. Hé, Nadine azt mondta, eladott egy festményt ezer dollárért. Szuper kölyköt neveltünk belőle, nem? Már csak úgy hatszázat kell eladnia, és Eve-nek nem kell tovább Louise-kodni heti négyszer, te pedig örökre 18

biztonságban leszel itt. – Eve szeret Louise lenni – mondta Gwen. – A festmény pedig egy Scarlet volt. Tilda épp Mason Phipps házában van, és próbálja visszalopni. – Ó, a francba, Gwennie. – Andrew bosszúsan nézett. – Én meg azt hittem, Louise a legnagyobb gond. – Louise nem gond – mondta Gwen. – És ha nem iszod meg azt a vodkakoktélt, add nekem. Szörnyű estém volt, és egyre csak rosszabb lesz. Tilda még mindig abban a házban van, és amennyire tudom, talán elkapták. És baromi nehéz lesz elmagyarázni, mit keres ott, anélkül, hogy összedőlne az egész életünk. – Körülnézett az ősrégi irodában. – Nem is lenne ezzel semmi bajom, ha nem jelentené azt, hogy rács mögé kerülök. Andrew odaadta neki a vodkás poharat. – Jó fiú vagy, Andrew – mondta Gwen. – Most pedig hozd az üveget. Tilda az étteremben ült, ujjaival dobolt az asztal lapján a kávéscsészéje mellett, míg a mellette lévő bokszban ülő férfi meg nem kérte, ugyan hagyná abba. A hátsó falon lógó óra felé fordította fejét. Már egy órája! Talán Clea Lewis elkapta a pasit. Talán a fickó elmondja neki, hogy egy nő megpróbálta ellopni a festményt. Talán a rendőrségnek adta az ő baseballsapkáját. Talán… – Üdv, Vilma – mondta a férfi és becsusszant a bokszba, szemközt Tildával. – Hiányoztam?

19

Harmadik fejezet Tilda kihúzta a lábát a sporttáska alól, amit a férfi az asztal alá hajított. – Ismerem magát? – Ja. – A férfi letelepedett a bokszban. – Cirka egy órája ledugtad a nyelved a torkomon. Megköszöntem már? Tilda a szemüvege mögül hunyorgott rá. Első pillantásra átlagos kinézetű fickónak tűnt. Szelíd modorú, sötét hajú, Clark Kentet idéző pasi, vastag keretes szemüvegben, és egy kopottas, seszínű kabátban; az egyetlen figyelemre méltó dolog Andrew „Ribanc” feliratú baseballsapkája volt rajta, amit még Clea szobájában kapott le a fejéről. Második pillantásra a férfi szemének csillogásától és állának erős vonalától Tilda kissé megborzongott. – Ezt akartad? – kérdezte a férfi és Tilda érezte, hogy valami a lábának verődik az asztal alatt. Amikor lenyúlt, csomagolópapírt érzett, az alatt pedig egy festmény élét. Akkora erővel tört rá a megkönnyebbülés, hogy be kellett csuknia a szemét. – Köszönöm. Mindent megbocsátok! – Minden mit? – kérdezte a férfi. – Azt, hogy megmentettelek? – Azt, hogy letámadtál a szekrényben. – A papír egy sarka be volt szakadva, és Tilda látta a csillagokat, s alattuk a pepita égboltot. Ezek bizony az ő csillagai. Köszönöm, köszönöm. – Te vetetted rám magad – közölte a férfi. – Én voltam ott előbb. Ha úgy vesszük, az az én szekrényem volt, Vilma. – Ki az a Vilma? – kérdezte Tilda egyre mérséklődő érdeklődést mutatva a férfi csillogó szeme iránt. – Már senki nem nézi a régi filmeket. Szerintem a kábeltévé a hunyó. Istenem, érdekes egy alak. Tilda ragyogó mosolyt villantott a másikra. – Hű, hát ez szuper volt. Köszönöm a segítséget. – Kezdett is kicsusszanni a bokszból, de a férfi feltette a lábát a padra, csapdába ejtve Tildát. – Stop! – mondta a férfi. – Tartozol nekem. Ki vagy és mit kerestél Clea szekrényében? – Nem – közölte Tilda és próbálta félrelökni a férfi lábát. – De – felelte az, és nem mozdította a lábát. – Ha jelenetet rendezek – kezdte Tilda, de aztán elhallgatott, amikor rájött, mi ezzel a bökkenő. Egy bokszban ül egy nemrég meglovasított festménnyel. Nem rendezhet jelenetet. Valaki odamenne és megkérdezné: ez meg mi? És akkor magyarázkodnia kellene, márpedig minden jobb, mint a Scarletekről hadoválni, még ez a bugris meg a csillogó szeme is! – Na látod – közölte a bugris. – A jó hírem az, hogy nem izgat, miben mesterkedsz, csak infót akarok. Ki vagy és mit… ? Megjelent a pincérlány egy kanna kávéval, mire a férfi kicsit jobban beleveszett a kabátjába. – Hamburger? – kérdezte a pincérlányt, aki elővette a jegyzettömbjét, anélkül, hogy egyetlen pillantást vetett volna rá. Ha bárki kérdezné másnap, a pincérlány semmire nem emlékezne belőle, holott a férfi fölötte szemrevaló volt. – Kávé – mondta. A pincérlány bólintott, visszatette jegyzettömbjét a köténye zsebébe, teletöltötte Tilda csészéjét, és távozott, továbbra sem vetve egyetlen pillantást sem a férfira. – Na akkor – mondta a férfi Tildának. – A neved? Tilda hátradőlt és sebesen gondolkozott. – Szólíts csak Vilmának. A festmény az enyém. Mrs. Lewis elvitte és nem akarta visszaadni, így hát kénytelen voltam odamenni és visszaszerezni. – Ellopta? – kérdezte a férfi. – Ez nem vall rá. – Megvette – felelte Tilda. – De nem fizetett érte. – Na ez már rá vall – bólogatott a férfi, Tilda pedig azt gondolta: jól ismered a nőt. A gondolatai Cleát illetően már kezdetben sem voltak túl szívmelengetőek, de most még jegesebbé váltak. – Na és ki vagy te? – kérdezte a férfitól. – És mit műveltél ott? – Egy exkluzív törvényvégrehajtó szerv tanácsadója vagyok – felelte a férfi, vastagkeretes szemüvegének kerete fölött nézve Tildára. – Szólíts Bondnak. James… 20

– Nagyon vicces – fanyalgott Tilda. A pincérlány kihozta a férfi kávéját és amikor elment, a férfi megkérdezte: – Szóval miért nem hívtad a zsarukat? – Az olyan kellemetlen lett volna. – Tilda felszegte az állát. – És a nő mondhatta volna, hogy úgy egyeztünk meg, hogy elviheti a képet. – Szóval a kellemetlenség helyett inkább a betörést választottad? – Bólintott. – Erre még visszatérünk. Ki ragasztotta le neked az ajtót? – Tessék?! – adta az értetlent Tilda, tágra nyílt szemmel, pont úgy, ahogyan Gwen és Eve csinálta, amikor ártatlannak akartak mutatkozni. A férfi csettintett egyet. – Betty Boop! – Tessék? – kérdezte újra Tilda, ezúttal valódi értetlenséggel. – Rá emlékeztetsz. Göndör haj, bogárszem, porcelánbaba száj. A nővérem egyszer Betty Boopnak öltözött Halloweenkor. – Nagyon érdekes – mondta Tilda, a „bogárszem” miatt kissé felvont szemöldökkel. – Akkor mehetek végre? – Nem, Betty, még nem. Amikor megérkeztem Cleához, az összes ajtó zárva volt, egy oldalsó ajtó kivételével. A kallantyút leragasztották, hogy ne zárjon. Ki csinálta meg neked? – Fogalmam sincs, hogy… – Betty, nem kell maszlagolni. Csak az érdekel, kit ismersz a házban, hogy én is összehaverkodhassak a fazonnal. A pincérlány kihozta a hamburgert, az asztalra csapta a csekket, majd újra eltűnt. – Nem ismerek senkit a házból – mondta Tilda, miközben a férfi fénysebességgel esett neki a szendvicsének. – Nappal bementem és leragasztottam. A férfi a szemüvege felett nézett rá, mire Tilda elhallgatott. – Egy kis jó tanács – mondta a férfi, és hangjában tapintható volt a fenyegetés. – Ne hazudj nekem. Csak fecséreled vele az időd és a türelmemet. – Ugyan, kérlek! – mondta Tilda unottan. A férfi bólintott és újra beleharapott a hamburgerébe. – A keménykedés soha nem működik nálam – mondta, miután lenyelte a falatot. Hangja újra könnyed volt. – Ami fura, mert igazán szemét tudok lenni. A lányra mosolygott és Tilda fenyegetést látott a tekintetében. Összeszűkült a torka. – Kísérteni akarod a szerencséd? – kérdezte a férfi. – Nem – mondta Tilda. – Oké, a következő történt. Valaki leragasztotta nekem, de az az ember nem a házban dolgozik. Szerintem nincs senki, aki ott dolgozna. Szerintem csak Mason Phipps és Clea Lewis laknak ott, és nem hinném, hogy lenne olyan napszak, amikor a ház biztosan üres. A férfi hátradőlt és úgy méricskélte a nőt, ami akár elismerésszámba is mehetett volna. – Szóval megszerveztél egy vacsorát. Nem rossz. – Köszönöm. – Tilda megkocogtatta a férfi cipőjét. – Most már mehetek? – Nem – felelte a férfi, és meg sem mozdította a lábát. – Clea megvette tőled azt a festményt. Miért? – Gőzöm nincs – mondta Tilda. – Gondolom, tetszett neki. – Miért volt muszáj visszaszerezned? – Nem – mondta Tilda. – Ez nem fog segíteni neked. – Én mégis azt gondolom, hogy tutira fog. – Eltolta magától az üres tányért, és Tilda csak pislogott meglepettségében. Kopoghatott a szeme az éhségtől, hogy ilyen gyorsan magába tömött egy hamburgert. – Na akkor kezdjük elölről. – Ne kezdjük. – Tilda kihúzta magát. – Nézd, tudom, hogy a markodban vagyok, de semmi közöm Clea Lewishoz, még csak nem is találkoztam vele, és ennél többet nem mondok. – Felszegte az állát. – Szóval ha ez nem elég, csak rajta, márts be a zsaruknál. A férfi szomorúan nézett rá. – Betty, nem vagyok én olyan fickó, aki bemárt másokat. – Aztán elhallgatott, mintha eszébe jutott volna valami. – Illetve nem vagyok olyan fickó, aki magadfajta 21

nőciket bemárt. – Felkapta a kávéscsészéjét és Tildára mosolygott. – Köszönöm – mondta Tilda, és oda se bagózott arra, hogy hirtelen megugrott a pulzusa. – Igazi herceg vagy. Vidd innen a lábad. A férfi kiszürcsölte a maradék kávét, de közben le nem vette a szemét Tildáról. – Te nem vagy tolvaj. Felkopna az állad, ha lopásból próbálnád eltartani magad, márpedig láthatóan nem éhezel. – Hé? – tiltakozott Tilda. – Nem sértésnek szántam. Csupán egy észrevétel volt, amire még akkor tettem szert, amikor rajtad henteregtem a szőnyegen. – Levette a lábát az ülésről, kicsusszant a bokszból, levette a fejéről Andrew baseballsapkáját, és menet közben féloldalasan Tilda fejére ejtette azt. – Oké, ennek a beszélgetésnek még nincs vége. – Benyúlt az asztal alá a sporttáskáért. – Maradj itt, Betty! Amikor visszajövök, az egészet elölről kezdjük. Dehogy kezdjük, gondolta Tilda, és nézte, ahogy a férfi hátramegy, előreesett vállal, beleolvadva a környezetébe. Tilda kiegyenesítette a baseballsapkát a fején, miközben a férfi befordult a folyosóra, ahol a mosdók voltak. A lány a biztonság kedvéért még várt egy percet, aztán kicsusszant a bokszból és az ajtó felé indult, hónalja alatt keményen szorítva a festményt. A pincérlány elkapta kifelé menet. – Várjon egy percet! A hamburgert ki fizeti ki? – A pasas – felelte Tilda. – A pasas lelépett – közölte a pincérlány, és elállta Tilda útját. – A hátsó ajtón ment ki. – A szemétláda! – mondta Tilda dühösen. – Itt hagyta nekem a számlát? – A pasik már csak ilyenek – mondta a pincérlány. – A kávéval együtt kilenc dollár nyolcvanhét lesz. – Rohadék. – Tilda az erszényében kotorászott pénz után, és közben átkozta magát. Már-már kezdte megkedvelni ezt a tetű alakot. Ebből is látszik, milyen szánalmas egy nő. De legalább eltűnt a pasas az életéből. És visszakapta a Scarletjét. A gondolattól kissé émelyegni kezdett, de jó, hogy újra nála volt. Igazán jó. – Köszönöm – mondta a pincérlánynak, és kilépett az ajtón, hálásan, hogy ilyen könnyedén megúszta. Az utca túloldalán Davy beugrott egy épület fala mellé és megbújt az árnyékban. Bocs, Betty, gondolta, amikor látta, hogy a pincérlány elkapja az ajtóban. A lány le-föl nézett az utcán, kétségkívül őt kutatva, de ő mozdulatlan maradt a sötétben. Nézte, ahogy a lány átveti a táskáját a válla fölött, válla alá csapja a festményt, majd elmasírozik. Jó nagyokat lépett, és elhaladtában utánafordultak az emberek. Kétségkívül nem a bűnre született, gondolta, és a nyomába eredt. Négy háztömbbel később a lány befordult egy mellékutcán, és Davynek bele kellett húznia, hogy beérje, csakhogy egyedül találta magát a kis sikátorban. Átkozta magát, hogy nem tapadt jobban a lányra. Visszament az útra és körülnézett. Az utcában nem volt semmi érdeklődésre számot tartó, leszámítva egy kopottas üzlethelyiséget, aminek kirakatában halványan pislákolt a fény. Davy odalépett, és benézett az üvegen át. A boltban sötét volt, de hátul volt egy kis üvegberakásos ajtó, ami körül emberek mozgolódtak. És az üzlet félhomályában látott két jól megrajzolt, de lehangoló tengeri tájképet. Festményeket. Ez nem lehet véletlen, gondolta, és hátrébb lépett, hogy szemügyre vegye a málladozó feliratot az üzlet felett. Nehéz volt elolvasni, mert az arany betűk kifakultak, de egy perc múlva kibetűzte: GOODNIGHT GALÉRIA. Szóval Bettynek, a festménytolvajnak, összeköttetései vannak egy galériában. Észrevett egy kisebb feliratot a kirakatüveg alsó sarkában, és közelebb lépett, hogy elolvassa. „Bútorozott lakás kiadó - állt rajta. – Érdeklődni bent.” Hátranézett a válla felett, hirtelen elővigyázatosan, mert eszébe jutott az apja: ha a dolgok túl szépnek tűnnek, lépj le. Michael Dempsey nem volt valami fényes apa, de túlélőként nem akadt párja. Davy felmérte a helyzetet. Ha nem valami emberi lény igyekszik bukásba vinni, akkor a sors. Bettyre gondolt, értetlenkedő világoskék szemére a hatalmas szemüveg mögött. Arra, ahogy a 22

lány csúfos kudarcot vallott az elcsábításával Cleánál, és ahogy tehetség-telenül köntörfalazott az étteremben. Annak esélye, hogy szándékosan vezette ide, közel állt a nullához. Az viszont nagyon is könnyen lehet, hogy a sors rá feni a fogát. Épp elég ideje biliárdozott, hogy tudja: ha választani kell a gyakorlat és a szerencse között, a szerencsét válassza. És épp elég ideje szélhámoskodott, hogy tudja: ha választani kell egy remek terv és a kegyes sors között, a kegyes sors a nyerő. Mégis itt volt, nyakig a gyakorlatban és tervekben. A helyzet némi gondolkodást kívánt, és pénzre is szüksége volt, így egy biliárdasztalos bár keresésére indult. Betty várhat. Végül is, már tudta, hol találhatja meg. *** Öt perccel korábban Tilda kinyitotta a galéria hátsó ajtaját, majd az irodába ment. Gwen az ütött-kopott bőrkanapén hevert, szőke haján fel-felvillant néhány fénycsík a szivárványszínben villódzó zenegépről, amin épp a Cookies „Don't Say Nothin' Bad About My Baby” című dala szólt. Pötyi viszont felugrott a viseltes szőnyegről és Tildára vetette magát. Tilda elkapta a kutyát, épp mikor Gwen olyan gyorsan ült fel, hogy kis híján lecsusszant a kanapéról. – Hol voltál? Istenem, már azt hittem, hogy… – Tudom. – Tilda igyekezett Pötyi cséphadaróként mozgó hátsóját kordában tartani, anélkül, hogy leejtené a festményt. – Megoldódott. Nézd! – Felemelte a papírba csomagolt négyzetet. Gwen visszahuppant a párnák közé. – Hála az égnek! – Gwen a mennyezet felé emelte tekintetét. Tilda a kanapéra ejtette a festményt és a vállához emelte a magánkívül lévő kutyát, hogy megvigasztalja, mert az állat újra zihálva kapkodta a levegőt. – Tudom – mondta, és úgy dédelgette az ebet, mint egy kisbabát, élvezve, mennyire ki volt éhezve a szeretetére. – El se hiszem, hogy vége. – Még nincs – közölte Gwen. Újra kinyílt az iroda ajtaja, és mielőtt Tilda egy szót szólhatott volna, belépett Andrew, mögötte pedig Eve lila pizsamában és bolyhos papucsban. – Hallottuk, amikor megjöttél – mondta Andrew és keblére vonta Tildát, közben jól megropogtatva Pötyit. – Hiányoztál nekünk, törvényszegőkém! – Tilda egy percre hozzásimult. Élvezte, ahogy átöleli a férfikar, de aztán Pötyi fuldokló nyögést hallatott és Andrew elengedte őket. – Most én! – Eve félrelökte ex-férjét, hogy ő is megölelje Tildát. Göndör tincsei Tilda állát birizgálták. – Annyira hiányoztál! – mondta. Hangja tompán szólt, ahogy Tilda nyakába fúrta magát. – Nekem is hiányoztál – mondta Tilda és megveregette a hátát. – Fogalmad sincs, mennyire szeretnék beszélni veled. Eve elhúzódott. – Mi a baj? Ha pénzről van szó, semmi gond. Nadine eladott egy képet ezer dollárért! – Aha – mondta Tilda. – Nem jó. Az egy Scarlet volt. – És? – Eve szeme a kanapén heverő festményre tévedt. A papír mostanra még jobban elszakadt, így szinte a teljes égbolt láthatóvá vált. – Ez az? Miért van megint itt? – Mert hamisítvány – közölte Tilda. – Miért? – Eve felkapta a képet és kezdte letépni róla a ragasztószalagot. – Mert úgy írtad alá, „Scarlet”? Na és? – Vállat vont. – Ez a művészneved. Mint nekem a „Louise”. Az írók is csinálnak ilyet, nem? – Tildára nézett. – Álnéven írnak, hogy védjék a kilétüket. Te csak diszkréció mögé bújva festettél. – Azt mondtuk az embereknek, hogy Scarlet Homer lánya. Homer miatt vették meg a képeit. – Szerintem csodásak voltak a képei. – Eve tovább ráncigálta a ragasztószalagot. – Szerintem ezért vették meg őket, nem amiatt a vén szivar Homer miatt. – Ó, Homer nem volt olyan rossz – mondta Gwen. Tilda felszegte állát. – Most már nem számít. Biztonságban vagyunk. – Dehogy vagyunk – mondta Gwen. Eve feladta a viaskodást a ragasztószalaggal és inkább a papírt kezdte tépni. 23

– Mason a többi Scarletet kutatja – folytatta Gwen, és Tilda erősebben szorította magához a kutyát, miközben gyomra újra tótágast állt. – Írni akar Scarletről. Nem talált róla mást, csak azt az egy interjút, amit apád csinált, és most azt akarja, hogy meséljek el neki mindent Scarletről. Beszélni akar vele. – Nem emlékszel semmire - mondta Tilda, miközben Pötyi a karjában ficánkolt. – Visszaszereztük a festményt, szóval… – Nem hinném – jegyezte meg Eve, és a vásznat bámulta, miután a papírt a földre dobálta. – Micsoda? – kérdezte Tilda, és Eve megfordult, hogy ők is láthassák. – Azon, amelyikről Nadine beszélt, a mi épületünk volt. – A tájat tarkító jóllakott kis tehenekre mutatott. – Teheneket nem említett. Tilda a festményre nézett és érezte, hogy tüdeje összeszűkül. Tehenek. Gwen Tildára nézett. – Ez nem az a kép, amit Nadine eladott Clea Lewisnak. A rossz festményt loptad el. – Tudtam, hogy valami gáz van a pasival – mondta Tilda, még mindig a teheneket bámulva, miközben Pötyit letette a földre. Még csak nem is az ő tehenei voltak; az apja találta ki őket. – Pasi? – kérdezte Andrew. – Miféle pasi? Az apja akkor azt mondta Tildának: „Scarlet vidéki lány. Nem a mi épületünkben él, az isten szerelmére, direkt próbálsz keresztbetenni a tervnek? Ő inkább, nem is tudom, teheneket fest. Menj és fess teheneket!” És Tilda így is tett. Kövér kis teheneket festett, aranyozott szárnyacskákkal, amik ott repdestek szerte a táj felett, amit Eve most a kezében tartott. A táj felett, amit valaki megvásárolt. Törvényesen. Újra megkereste ujjaival az inhalátort a zsebében. Túl sokat használta. Az asztmája nagyon elkanászodott. Tehenek. – Miféle pasi?! – kérdezte újra Andrew. – Csak egy fazon, akivel Clea ruhásszekrényében futottam össze. – Tilda kivette a festményt Eve kezéből, és a falnak támasztotta az apja régi mahagóni íróasztalán. – Ő lopta el nekem. – Van még valaki, aki tud erről? – kérdezte Gwen. – Valaki más lopta ezt el? – Már amúgy is azon volt, hogy kifossza a helyet. – Tilda megérintette a festményt. Emlékezett, milyen szórakoztató volt megfesteni a kövér, zömök teheneket és lehetetlenül finom szárnyacskáikat, és hogy az aranyfesték vékony ecsetvonásai csipkének látszottak a pepita égbolton. Kihívás volt megfesteni, de egyben örömteli is. – És most hol van ez a pasi? – kérdezte Gwen. – Eljár majd a szája? – Nem. – Tilda elfordult a tehenektől. – Az a fazon már a múlt. Koncentrálj inkább a valós problémára! – A rossz festményt lopta el a fickó – mondta Andrew. – Ez nem jelenthet jót. Ez valami bűntett. Megyek, megkérdezem Jeffet. – Nem kérdezed! – mondta Tilda, újra kezében tartva a gyeplőt. – Ez egyike azon dolgoknak, amikről jobb, ha Jeff nem értesül. Addig nem, amíg le nem tartóztatnak, és szükségem nem lesz rá, mint védőre. Majd akkor elmondjuk neki. – A tehenekre nézett, amint hazafelé szálldogálnak, de ellenállt nekik. – Ez is egy Scarlet. Gwen hátradőlt. – Gondoltam. Masoné. Azt mondta, gyűjti őket. – Akkor baromi pipa lesz, amikor megtudja, hogy ez itt eltűnt – mondta Andrew. – Semmi baj, Andrew – mondta Tilda. – Te megkaptad az „Ingyen szabadulhatsz a börtönből” kártyát a váláskor. Nem kell együtt játszanod velünk, többiekkel. Eve megszólalt. – Andrew? – Mire a férfi odament és leült mellé. – Itt vagyok, édesem – mondta, és megölelte. – Mindig itt leszek. Tilda tudja ezt, csak kicsit morcos. Ja, gondolta Tilda. Valószínűleg ezért van az, hogy engem senki nem ölel meg. Andrew elkomorult. – Jeffben már nem vagyok olyan biztos. Ismeritek az ügyvédeket. – Jeff nem megy sehova – nyugtatta Gwen. – Szeret téged. Senki nem hagyja el az embereket, akiket szeret. – Ezt úgy mondta, mintha életfogytiglani büntetésről beszélne. 24

– Ne aggódj! – mondta Tilda. – Kitalálok valamit. Megoldom. – Felkapta a festményt. – Talán rávehetned azt a ruhásszekrényes manust, hogy lopjon újra – javasolta Eve. Na ja, a fickót, aki Vilmának nevezte. Az anyjához fordult. – Gwennie, hallottál valaha valami Vilma Kaplanról? Valami régi filmből talán? – Persze – felelte Gwen. – Vilma Kaplan, a Vágy Asszonya. Egy régi Mel Brooks-filmben játszott. Tilda lehunyta a szemét. Szuper. Minden más mellett, amit elcseszett, sikerült egy mókamestert lesmárolnia. – Soha többet nem találkozom azzal a pasassal – közölte Eve-vel, és lement az alagsorba, hogy eltemesse a teheneket a múltja egyéb darabjai közé. A Sörfőzde Negyed egyik felkapott sörözőjének falát támasztva Davy bepötyögött néhány számot a mobiltelefonjába, miközben a kiszemelt palimadár, akivel biliárdozott, kárörvendő tekintettel méregette a húszdollárost, amit az imént nyert. – Elkelne egy kis segítség – mondta Davy, amikor legjobb barátja felvette a telefont. – Nyulat kell meggyepálni? – kérdezte Simon. Finom brit akcentussal beszélt a telefonban. – Nem. Nyúl már nem probléma. – Csak nem halt meg? – kérdezte Simon, de a hangjából ítélve nem izgatta a válasz különösebben. – Nem, csak halálosan meghülyült. Az összes pénzemet egy nőnek adta. – Jogos. Hát nem egy nőtől nyúltad le eleve? – Annak a nőnek adta. – Ez megmagyarázza, miért téged kopasztott meg, nem pedig engem – mondta Simon. – Úgy érezte, helytelen cselekedetet hoz helyre. A jó öreg Nyúl. A tökfilkó. Mire van szükséged? Épp benne vagyok valamiben. – Ismerem a nőt? – Rebecca. – Barna haj – mondta Davy. – Valami elvonókúrára lenne szükséged. – Míg a te megszállottságod a szőkékkel… – … csupán jó ízlésre vall. Meggyőztem Nyulat, hogy adja meg Clea bankszámlaszámát. Most már csak a jelszava kell, amit megszerezhetek a laptopjáról. – Egyáltalán nem értek a számítógépekhez. – Viszont mindent tudsz a lopásról – mondta Davy. Hosszú csend következett, aztán Simon alig leplezett irigységgel a hangjában megkérdezte: – El fogod lopni a számítógépét? – Nem – mondta Davy. – Csak egyedül akarok maradni egy kicsit a géppel. Clea a soron következő férjénél lakik, szóval besurrantam a pasi kéglijébe és körülnéztem a… – Hogy érted azt, hogy besurrantál? – kérdezte Simon. Akcentusa eltompult, ahogy hangja megtelt feszültséggel. – Besurrantál, miközben emberek voltak odabent? – Ezért surrantam be – magyarázta Davy türelmesen. – Ha nem lettek volna bent emberek, zárva lettek volna az ajtók. – Ezért nem lenne szabad az amatőröknek bűnre adni a fejüket – mondta Simon. – Az imént beismerted, hogy betörtél valahová. Vonalas számról hívtál vagy a mobilodról? – Mobilról – mondta Davy. – És nem loptam el semmit. – Majdnem semmit. – Amint hívatlanul beléptél oda, betörővé váltál. És a bent lévő emberek jelenléte csak súlyosbítja ezt. Általában ennyitől már nagy szarban találhatod magad, de mivel nem támadtál meg senkit, egy jó ügyvéd valószínűleg elintézheti, hogy megúszd pár évvel. Davynek eszébe jutott, ahogy a szőnyegre teperte Bettyt és úgy döntött, megtartja magának ezt az információt. – A gond annyi – folytatta Simon –, hogy azt a néhány évet börtönben kellene töltened, te idióta. Mondd, hogy volt rajtad kesztyű! – Hirtelen felindulásból történt. – Megvan az ujjlenyomatod az ujjlenyomat-adatbankban. Képzeld csak, mennyire el lesz ragadtatva az FBI, amikor megtudják, hogy a szabadúszó csalás-tanácsadójuk egy kis piszkos 25

munkára adta a fejét. Mondd meg, hol vagy, és odamegyek személyesen tanácsot adni. – Nem. Te tiszta vagy. Amit tudni akarok, az… – Nem is szándékszom bepiszkolni magam – közölte Simon. – De inkább személyesen adnék tanácsot, mint egy rohadt mobilon. Különben is, találkozni szeretnék Cleával. Ha sikerült elcsábítania téged és Nyulat is, akkor tudhat valamit. Egész pontosan mennyire jó? – Az ágyban? – Davy újra felidézte az emlékképeket. – Fenomenális. Csak aztán meghalsz. – Te túlélted. Hol laksz? Davynek eszébe jutott a lakás kiadó felirat. Talán ideje újra bízni a sorsban. – Jelenleg sehol. Holnap egy galéria fölött, néhány utcára Cleától. A Német Negyedben. – Miért ott? – Meglepő módon, van ott egy kis barna, akit jobban meg kell ismernem. Úgy néz ki, mint Betty Boop. – Nocsak. – Simon derülten hallgatta. – Talán abban is segíthetek. – Nem. Halálra unod magad, és az egyetlen dolog, ami feldob, az a betörés. – Míg te azért követted Nyulat Ohióba, mert szemernyit sem érdekel a bűnözés. – Azért jöttem, hogy visszaszerezzem a pénzem – jelentette ki Davy erényesen. – Ha a pénzedet akarnád, az FBI-t hívtad volna. Azért vagy ott, mert szükséged van az izgalomra. Teljesen érthető. Holnap ott leszek. – Nem leszel – mondta Davy. – Maradj ott és áruld el, hogy a francba tudok bejutni a házba. – Van riasztó? – Nem hiszem. Nincs kimatricázva. – Törj be egy alagsori ablakot a ház hátsó részén – javasolta Simon. – Előbb-utóbb megtalálják, de addigra olyan régi lesz a bűntett színhelye, hogy nem mennek vele semmire. Viselj kesztyűt! És mindenképp olyan kérót vegyél ki, aminek két szobája van. – Nem – mondta Davy, de Simon addigra letette. Davy a kabátja zsebébe tette a mobilját. – Benne vagy a második menetben vagy sem, fiam? – kiáltott oda a kiszemelt palimadár a biliárdasztaltól. – Igen, megyek – mondta Davy, tettetett vonakodással. – De muszáj visszanyernem a pénzem. Mi lenne, ha emelnénk a tétet? – Miért ne – felelte a fickó boldog tudatlanságban, és Davy igyekezett nem észrevenni, hogy felpezsdül a vére. Az álbénán biliárdozás nem törvénybe ütköző. Még mindig tisztességes pályán mozog. Semmi ok az izgalomra. – Te jössz – szólt a kiszemelt áldozat. Davy érezte, hogy pulzusa felgyorsul és felvette a dákot. A Goodnight Galéria hűs alagsorának mélyén Tilda megállt apja bezárt stúdiójának ajtaja előtt, miközben Pötyi izgatottan szuszogott a lábánál. Tilda újra a teheneire nézett és hallotta apja hangját. „Nos, igazából ez nem festészet, de az idióták, akiknek tetszettek Homer képei, meg fogják venni.” Valahogy nem tűnt helyesnek bezárni oda a teheneit. Az apjának igaza volt, ez nem igazán volt festészet, de azért… Átvágott a folyosón, Pötyivel a nyomában, és benyitott a raktárhelyiségbe, ami a makulátlan fehér alagsor másik felét foglalta el. Amikor felkapcsolta a villanyt, mindenhol porfogó lepedők voltak, por viszont sehol; Nadine alapos munkát végzett, a többiről meg gondoskodott a légszűrő. Lehúzta a legközelebbi porfogót, ami alól előtűnt egy fotel, rajta tekergő kígyókkal, amik vagány zölddel, lilával és kékkel csíkozták a keretet és a kárpitot. Tüzes kis szemükkel rákacsintottak, és a nyelvük ott kunkorodott a kis kígyóarcukon. Tilda visszavigyorgott rájuk. Elbűvölték, nem tehetett ellene. Porfogótól porfogóig ment, bekukucskált alájuk, hogy felfedezze az összes Scarlet előtti alkotását: a lekonyuló fülű, piros kutyákkal telefestett asztalt, a halványsárga csigákkal kicifrázott komódot, az össze nem illő székeket, rajtuk a táncsorban vonuló citrom- és narancssárga pillangókkal, amik világoskék szemmel flörtöltek vele. Pötyi türelmesen baktatott Tilda nyomában, míg a lány benézett a maradék lepedők alá, mindegyik alatt egy újabb állatot találva, amint rákacsintgattak, cukkolva őt, hogy nevessen. Tilda azt mondogatta magában, hogy mindez csak gyermeteg szemét, de közben mosolygott. 26

Aztán eszébe jutott az apja, amikor megtalálta a bútordarabokat a raktárban, Tilda tizenhat éves korában. „Tíz évet szánok arra, hogy megtanítsalak festeni – mondta akkor –, és te ezt műveled?!” – Szemét – mondta most Tilda, és mindent visszatakart. Hátul megtalálta az utolsó megfestett bútort. Azt, amelyiket Andrew a Csábítás Ágyának nevezett el. Nadine és Ethan szorgos kezeinek hála levelekkel takart keretét felállították, rajta a matraccal, az ágytakaró pedig, amit Gwen az ágyhoz készített, szépen összehajtogatva feküdt az ágy fejénél. Pötyi felugrott az ágyra, leült a végében, és kicsit megborzongott a légkondicionálótól. Tilda simogatni kezdte a kutyát, és közben szemügyre vette, mit alkotott, mielőtt Scarlet Homerré és Matilda Veronicává vált. Az ágy fejtámláján a jó és rossz tudás fája terjesztette ki lombos karját, az ágai alatt pedig ott volt a mezítelen szőke Ádám és a mezítelen barna Éva, akinek rövid, huncut tincsei kérdőjelekként kanyarogtak a fején. Mögöttük a festett bozótban állatok kóricáltak: a lila kígyók, kék majmok, és narancssárga flamingók a többi bútorról. Mind kacsintgatva, mosolyogva nézték az első olyan emberi alakokat, amelyeket Tilda úgy festett, hogy nem valamelyik Nagy Öreg mestert másolta. Mindent lehetett, minden vad volt és rossz, egyáltalán nem igazi festészet. Most már nem tudnék így festeni, gondolta. Túl sokat tudok. Olyan volt, mint a szeretkezés: amint rájön az ember, mennyi vesztenivalója van, soha többet nem tudja teljesen felszabadultan csinálni. Felsóhajtott, a fejtámlának támasztotta a teheneket a fa alatt, és a másik öt Scarletre gondolt, amik odakint bolyonganak a nagyvilágban, Masonnel a sarkukban, és szembenézett azzal, amivel tisztában volt azóta, hogy Gwennie ledobta a bombáját: addig nem lesz biztonságban, amíg vissza nem szerzi mindet. – Ó, a francba – mondta, mire Pötyi a tenyere alá csúsztatta a nóziját és fellökte azt, megtörve Tilda koncentrációját. – Holnap keresek neked otthont – mondta a kutyának, megsimogatta, aztán felugrott, amikor Eve megszólalt mögüle: – Hát nem tartjuk meg? – Halálra rémítettél! – mondta Tilda magához szorítva Pötyit. – Bocs. – Eve átfurakodott a porfogó lepedők közt és leült az ágy végébe. Lila pizsamája kellemes kontrasztot mutatott a lombos zöld ágytámlával. Egy jókora Hershey's mandulás csokitáblát tartott a kezében, vette észre Tilda érdeklődéssel. – Nadine nagyon elszánt, hogy meg kell tartanunk. – Letörte a csoki végét, elszakítva a papírt is, és a maradékot Tildának dobta. – Steve-nek nevezte el. Tilda letette a kutyát az ágyra, és felvette a csokit. – Steve? – Lenézett a gombszemű, hegyes orrú kiskutyára, ami sóvárogva nézte a kezében a csokit. – Nem éhes – mondta Eve. – Nadine luxus kutyakaját vett neki, és hozzá négyféle kutyakekszet. – Oké, de Steve? – Nadine, Ethan és Burton már megint a Fargót nézték, és Nadine szerint a kutya úgy néz ki, mint Steve Buscemi. Tilda letört egy darab csokit a táblából és hunyorogva nézte az ebet. – Nem igazán. – Beleharapott a csokiba, érezte, ahogy az olajos édes falat szétárad a szájában, és húsz év eltűnt nyomtalanul. Ő és Eve újra az ágyban voltak, és sugdolóztak a szakadt barna csokipapír és a rajta virító ezüst betűk fölött. Akkoriban határozottan nagyobb volt egy tábla csoki. És ő határozottan jobban érezte magát. – Ki a fene az a Burton? – Nadine legújabb hódolója. Nagyon mutatós fiú. De zéró a humorérzéke. Van egy zenekara. Nadine az énekesük. – A srác nem fog sokáig kitartani, ha soha nem nevet. – Tilda leült az ágy fejénél, és a kutya mellé telepedett. – Remélem is, hogy nem. Gáz egy alak. – Eve cuppanós hangokat adott ki a kutya felé. – Gyere ide, Steve! – A kutya lassan átkúszott az ágyon Eve-hez, aki egyik kezén megtámasztotta félredöntött fejét, a másikkal pedig vakargatni kezdte a kutya füle tövét. – Szóval – kezdte Eve ártatlan képet vágva. – Mondj el mindent! Vágy Asszonya. 27

28

Negyedik fejezet Tilda félrenyelte a csokit. – Nincs mit elmondani – közölte, amikor újra rendesen kapott levegőt. – Mi van veled meg Andrew-val? – Felkapta az ágytakarót, kirázta, majd leterítette. A rátűzött levelekkel úgy nézett ki, mintha az erdő talaját terítették volna az ágyra. Eve felnézett rá és elmosolyodott. – Gyerünk már, Vilma… Tilda letört még egy csokidarabot. – Komolyan! Miért pöccent be Andrew? – Louise miatt – felelte Eve. – Volt egy pasi a bárban, és tök szórakoztatónak tűnt, én meg végeztem aznap estére, szóval megittam vele valamit. Illetve Louise ivott meg vele valamit. Én nem hiszem, hogy az esete lennék. Soha nem vagyok. – Egy vállrándítással elintézte. – Andrew csak agyonoltalmaz. – Inkább agyon-kisajátít – mondta Tilda. – Azt akarja, hogy otthon ülj és a jámbor kis Eve legyél. – Akkor nem kéne azért fizetnie, hogy a veszélyes Louise legyek – mondta Eve és a hátára feküdt. – Utálom, amikor bűntudatot kelt bennem. Rád és Scottra soha nem volt féltékeny. – Rám egyáltalán nem féltékeny – mondta Tilda, és a kutya előtt mozgatta le-föl az ujjait. – Tudta, hogy Scott nem való hozzád. Tudta, hogy nem lesz tartós. – Kinyújtotta a kezét. – Kérem a csokit. Tilda odadobta neki a tábla csokit. – Scott tökéletes volt. – Megpaskolta az ágytakarót. – Gyere ide, Steve! A kutya végigcaplatott az ágyon és esetlen huppanással a lány ölében kötött ki. Tilda felnevetett, hogy a kutya ennyire odavan érte. – Látod? Tényleg Steve a neve! – mondta Eve. – És szerintem te nem egy tökéletes pasit akarsz. Szerintem van benned egy kis Louise. Szerintem te egy tolvajt akarsz az éjszakában. Tilda megsimogatta a kutyát. – Baromira nem vagyok Louise. – Mint Barbara Stanwyck a The Lady Eve-ben – folytatta Eve, mintha a húga egy szót sem szólt volna. – Azt mondja abban a filmben, hogy olyan férfit akar, aki meglepi, mint egy betörő. – Eve felkönyökölt, csokival a szájában, nagy kék szemében ártatlanság játszott. – Szóval mesélj erről a te betörődről. Szexi volt? – Szóval Andrew pipa rád – mondta Tilda, és a karjai közé húzta a kutyát. – Ennyire jó, mi? – Eve letört még egy darab csokoládét. – Tökéletes volt? – Nem. – Tilda felidézte a férfi csókját a ruhásszekrényben és megborzongott. – Közel se. – Óóó – búgta Eve vigyorogva. – Tökéletes! – Látod, ezért nem lenne szabad veled soha fiúkról beszélnem – mondta Tilda. – Bátorítasz, hogy legyek rossz, és aztán mindig bajba kerülök. – Bizony – mondta Eve. – Add ide azt a rohadt csokit! – mondta Tilda, és hagyta, hogy Steve újra letelepedjen az ágyon, míg Eve odadobta neki az édességet. – Szóval miért lopta el neked a festményt? – Szerintem megsajnált. – Tilda letört egy újabb darabot. – És a Vágy Asszonya rész? – faggatózott Eve. – Ugyan már. Add fel! – Nincs semmi – közölte Tilda kimérten, de akaratlanul is elmosolyodott. – Tild-dáááának van egy tit-kaaaa – énekelte Eve. Amilyen tökéletes hangja volt, még ez is jól hangzott, és Steve hegyezni kezdte a fülét. – Te pedig hány éves is vagy? – kérdezte Tilda és igyekezett komoly, felnőttes hangon beszélni. – Harmincöt, de nem találkozgatok betörőkkel és aztán isten tudja, még mit műveltél. – Smároltunk – közölte Tilda és felnevetett, amikor Eve boldogan felsikoltott, Steve pedig visszaugatott. – Folytasd! – kérte Eve. – Nem nagyon van mit elmesélni – mondta Tilda, és igyekezett közönyös hangot megütni. – 29

Kinyitottam a szekrényajtót, ő meg rámvetette magát, amitől asztmarohamot kaptam, így aztán megharaptam. Aztán kritizálta a ruhámat, közölte, hogy ő nem úriember és megcsókolt. – Ó, óóó – pihegett Eve. – És milyen volt? – Baromi szexi – mondta Tilda. Elég biztonságban érezte magát az alagsorban Eve-vel, hogy elmondja az igazat. – Nyelves csók volt. – Igen? – üdvrivalgott Eve, mire Tilda újra felnevetett. – Nem én tehettem róla – magyarázkodott Tilda és letört még egy darab csokit. – Féltem, és ő állt köztem meg a vesztem közt. – Ilyenkor, tudod, azt kell mondani: „Nagyon szépen köszönöm!” Nem pedig: „Megnyalinthatom a mandulád?” – Az adrenalin miatt történt! Valahol le kellett adni, és úgy esett, hogy a számban adtam le. Plusz, tudtam, hogy úgyse találkozom vele többet, és egy sötét ruhásszekrényben voltunk, szóval olyan volt az egész, mintha nem is én lettem volna. – Tilda felvidult attól, milyen logikusan hangzott mindez. – És ekkor láttad utoljára? – kérdezte Eve csalódottan. Tilda bólintott. – Leszámítva azt a húsz percet az étteremben, amikor megfenyegetett, közölte, hogy bogárszemeim vannak és otthagyott a számlával. – Rátarti – állapította meg Eve. – Tekintélyromboló. Nem anyuci régi vágású gavallérja. – Ahogy mondod – közölte Tilda. Úgy érezte, épp eleget beszéltek már az ő bűneiről. – Különben nem gondolod, hogy Gwennie kicsit furcsa mostanában? – Szerintem Gwennie mindig furcsa – felelte Eve és felült. –Többek között ezért is szeretem. Meséltem már, amikor elment az Eddie Bauer outlet boltba és öt pulcsival jött haza? Egy neked, egy neki, egy Nadine-nak, egy nekem és egy Louise-nak. Szóltam neki: „Gwennie, nekem kettőt hoztál.” Mire azt felelte: „Ne légy nevetséges, te soha nem vennél fel feketét!” – Ami igaz is – bólogatott Tilda. – Bár nekem Louise soha nem tűnt olyan lánynak, aki Eddie Bauer cuccokban járna. – Ezért van az, hogy ez a fickó kell neked, nem pedig Scott – mondta Eve. – Egy betörő kell az éjszakában, nem ügyvéd nappal. A benned élő Louise-nak akkora szüksége van rá, mint a bennem élő Louise-nak fekete pulcsira. – Bennem nincs Louise. – Tilda kicsit el is szontyolodott emiatt. Felállt, Eve-nek adta az utolsó darab csokit, és letette Steve-et a földre. – Minden nőben van egy kis Louise. – Eve előrehajolt az ágyon és kiegyenesítette a festményt a fejtámlánál. – Csak azért, mert a tiédnek Vilma a beceneve, még nem jelenti azt, hogy igazából nem egy Louise. – Betörőre pedig nincs szükségem az éjszakában. – Tilda felidézte, milyen botrányosan viselkedett: megkérte a férfit, hogy mentse meg. – Az a pasas a legrosszabbat hozza ki belőlem. – Az lenne a belső Louise-od! – magyarázta Eve elismerő hangon. – Engedd szabadjára! Tényleg. Én nem is tudom, mihez kezdenék Louise nélkül. Amikor már épp úgy érzem, hogy sikítófrászt kapok, eljön a szerda, és ő ott vár, és én kiengedhetem a fáradt gőzt. – Szuper – mondta Tilda. – De én nem általános iskolában tanítok. Én falfestményeket készítek. Nagyon békés az egész. Nincs kiengedni való fáradt gőzöm. – Csak emlékezz a három szabályra! – mondta Eve, mintha Tilda egy szót sem szólt volna. – Louise csak havonta négy este jelenik meg, soha nem szexel otthon, és soha senkinek nem árulja el, hogy ki ő. – Még nem késő pszichomókushoz fordulnod – ajánlotta Tilda. – Biztos vagyok benne, hogy az iskolai biztosításod fedezné. – Miért? – Eve felállt és kiegyenesítgette pizsamáját. – Boldog vagyok. És van két pulcsim. – Jó neked – felelte Tilda. – Figyi, a fickó a szekrényben annyira azért nem volt szexis. Kicsit eltúloztam a dolgot. – Tudod – kezdte Eve –, rendre lebeszéled magad minden jóról, így soha nem kapsz a tutiból. – Igenis kaptam! – közölte Tilda ingerülten. – Scottal fantasztikus volt a szex. Minden alkalommal elélveztem. – Steve Tilda lábára tette mancsait, és a lány felkapta. – Annak a férfinak 30

plakáton kéne hirdetni a nevét. – Túl higgadt volt – mondta Eve. – Érezted magad valaha elvarázsolva? Érezted valaha, hogy belepusztulsz, ha nem lehetsz vele? – Utoljára mondom: nem él bennem semmilyen Louise. – Tilda visszanézett az ágyra. – Még csak Scarlet sem él bennem többé. – Eve kezébe nyomta a kutyát és újra az ágyra terítette a porfogó lepedőt, elrejtve a fejtámaszt, az ágytakarót és a festményt. – Felelősen kell viselkednem. Okosnak kell lennem. El kell lopnom egy festményt. – A gondolattól kissé émelyegni kezdett, bár meglehet, hogy a csoki tette. – Ami újabb bizonyíték arra, hogy nem lett volna szabad elengedned a tolvajt – mondta Eve. – Nem én engedtem el. Ő hagyott ott engem. – Mosolyt erőltetett az arcára. – Hála az égnek! – Aha – mondta Eve. – Mert egy idő után eleged lett volna az isteni smárolásból. Azt hiszem, odafent van még csoki, Vilma. Tilda felsóhajtott. – Vezess, Louise. Másnap reggel kilenckor Gwen töltött magának egy csésze kávét, bepötyögött egy kellemes Bacharach-összeállítást a zenegépbe, kivett egy ananászos-narancsos muffint a pékség papírzacskójából, amit Andrew adott be, mielőtt futni indult, aztán kiment a galéria márvány pultjához és a legutóbbi keresztrejtvényéhez. Jobb oldalán beszűrődött a napfény a kirakat fölötti megrepedezett üvegablakon át, és egy kilazult fém mennyezeti lap némán pattogott a légkondicionáló légáramában. Mögötte Jackie DeShannon a „Gyere, vigyél el”* című számot énekelte, és Gwen azt gondolta, totál esélytelen. Itt ragadtam örökre. A G sor meghatározása az volt: „egykor népszerű automobil”; márpedig az mindig „Nash”. Gwennek fogalma sem volt, miért nem változtattak soha ezen a meghatározáson. Éppenséggel nem ez volt az egyetlen korábban népszerű automobil. Így már két betű megvolt a négyből az idézetes részben – M, négyzet, N, négyzet – ami lehet „mint” vagy „ment” vagy „menő” vagy „mini” vagy „mono” vagy „mond” vagy „manó”… Valaki gyorsan üssön agyon, gondolta Gwen. Oké, H sor. „1954-es Hitchcock-film”. Huszonnégy betű. – Francba! – Figyelj a szádra, nagyi! – szólalt meg mögüle Nadine, és Gwen hátrafordult. Nadine fekete bőrdzsekit viselt, tüsire zselézett, fekete volt a haja, pantomim-fehérre mázolta arcát, vastagon kihúzta a szemét, karjában Steve-et cipelte, épp aktuális barátja, Burton, pedig szokásos morózus goth külsejével, az oldalán állt. – Június van – szólt oda Gwen Nadine-nak. Úgy döntött, fütyül Burtonre, mert a napja már így is elég idegesítő volt. – A bőrkabát talán sok. Burton univerzális lekicsinylő hangot hallatott, de Gwen csak még jobban fütyült rá. Nagyon jóképű srác lehetne, ha nem volna az arcán mindig az a lefitymáló kifejezés. Ethan lépett ki az irodából. Muffint evett és nem mutatott túl jól. – Elcsórtam egyet, Mrs. Goodnight – mondta. Csontos arcán hatalmas mosoly ült nagy vörös hajkoronája alatt. – Mennyivel tartozom? Gwen kicsit jobb kedvre derült. – Meghívlak a muffinra, ha tudsz nekem mondani egy 1954-es Hitchcock-filmet. Huszonnégy betű. – Az ember, aki túlsókat tudott. – Ethan beleharapott a muffinba. – Jó fiú vagy, Ethan – dicsérte Gwen és beírogatta a betűket. – Ezért volt az a „francba”? – Nadine letette a kutyát, és lecsippentette Ethan muffinjának a szélét, miközben nyílt a galéria ajtaja. – 1954-es film? Tudod, hogy előbb-utóbb kitaláltad volna. – Hitchcock miatt nehezebb volt. – Gwen megfordult, hogy lássa, ki az az elveszett lélek, aki betévedt a galériába, és azt gondolta, hoppá. Száznyolcvan centi, barna haj, vastag keretes szemüveg, poros kabát, még annál is porosabb sporttáska, de az ember még így is felfigyelt rá. – Lúzer – motyogta Burton az orra alatt. Gwen felnézett az újonnan érkezett átható, sötét szemébe és azt gondolta, nem az, de attól még bajt hozhat. – Hitchcock 1954? – kérdezte. – Igen – felelte Gwen, miközben Steve egyszer felugatott. Halk tremoló volt, ami a vége felé magasabbra kúszott. – Steve – tapsikolt Nadine. – Te muzikális vagy! 31

– Gyilkosság telefonhívásra. – Az új jövevény kinyújtotta a kezét. – Helló, Davy Dempsey vagyok. Gwen összeráncolt szemöldökkel nézett a férfira, kezet rázott vele és azt gondolta, elbűvölő. Ez nem sok jót ígér. A keresztrejtvényfüzetre hunyorított. A Gyilkosság telefonhívásra címmel a szó a negyedik sorban „senki” lett „aenki” helyett. – Ez segített. – Bocs – mondta Ethan. – Akkor visszaadjam a muffint? – Ne – mondta Gwen. – Még csak tizenhat vagy, mégis tudtál mondani egy Hitchcock-filmet. Életed végéig jár a muffin! – Nos, festményt szeretne vásárolni? – kérdezte Nadine Davytől, nyíltan méricskélve a férfit. Davy a legközelebbi Finstert nézegette, egy fakó olajfestményt, rajta három letaglózott és gonosz halásszal, akik egy deprimált tonhalat kerítettek körbe. – „Micsoda rémes, züllött banda ez itt.” – „Ők csak a hallgatóság, bíró uram” – felelte Ethan, és ők ketten egymásra vigyorogtak. – Tessék?! – kérdezte Gwen, cseppet sem megnyugodva. Az a mosoly, az a magabiztosság, az a csillogó szempár. Kire emlékeztet engem ez a pasas? – Filmidézetek – magyarázta Nadine gyengéd hangon. – Ethan talált egy másik moziőrültet, akivel elszórakozhat. – Lúzerek – motyogta Burton az orra alatt. – Szóval mi járatban minálunk? – kérdezte Nadine az idegentől, szokás szerinti leleményességével. – Van kiadó szobájuk? – A kirakatban lógó felirat felé bökött, miközben Steve közelebb kúszott és a cipőjét szagolgatta. – Kiveszek bármit, még a padlástérben is. – A padlástér Tilda nénikémé – mondta Nadine. – És neki nem erőssége az osztozkodás. – Egy kis garzon – mondta Gwen. – Bútorozott, tiszta, rendes, havi nyolcszáz dollár, két hónap lakbér előre. A kutya miatt nem kell aggódnia. Nem harap. – Remélhetőleg. – Marad két hónapot? – kérdezte Nadine, gyanakodva méricskélve a sporttáskát. – Valószínűleg nem – mondta Davy és rávillantotta mosolyát. – Tulajdonképpen úton vagyok Ausztráliába. – Támogasd a seriffed? – szólt Ethan. – Azt nem láttam – mondta Nadine és Davy felé nyújtotta a kezét. – Nadine vagyok, ez meg itt a nagymamám, Gwennie. – A válla fölött biccentett. – Az ott Burton, ő meg Ethan, a cipőjét meg Steve szagolgatja. – Helló – mondta Ethan a muffinnal odaintve. Burton csak barátságtalanul nézett. Steve leült és vakarózni kezdett. – Mehetünk végre? – kérdezte Burton. – Nem – mondta Nadine, és Burton elhallgatott. – Tud adni ajánlásokat? – tudakolta Gwen Davytől. – Ebből a városból nem – mondta Davy. – De Floridából többet is adhatok. Miamiból. Florida, gondolta Gwen. Ragyogó kék óceán. Hűvös tengerpart, fehér homokkal. Alkoholos koktélok csinos kis esernyőkkel. Ölni tudna, ha Floridában lehetne, még akkor is, ha június van. – Most már mennünk kell – mondta Burton, és Nadine vállára vetette karját. Nadine mérgesen nézett, míg Ethan a muffinon nyámmogott, ügyet sem vetve Burtonre. – A kabát – mondta Gwen Nadine-nek – Louise-é. Ha beleizzadsz, halál fia vagy. – Igazad van. – Nadine egyszerre rázta le magáról a kabátot és Burton karját. – A hajat is vidd – mondta, és lehúzta a fekete parókát, kiszabadítva az arca körül összetapadt szőke tincseket. – Június nem goth hónap. Burton utálkozva nézett, bár az is igaz, hogy mindig ezt tette, gondolta Gwen. Nadine tagadhatatlanul örökölte a Goodnight nők legendás ízlését a lehetetlen pasik iránt. Újra visszanézett Davyre. Louise-nak talán nem kéne találkoznia ezzel itt. – Viszlát, Ausztrália! – köszönt el Nadine, és kiment az ajtón, ismét Burton karjával a vállán. Ethan kettejük mögött poroszkált, a muffint eszegetve. Davy a pultnak támaszkodva nézte a távozásukat. – Nem tudja a lány, hogy a rossz fiúval van? 32

– Nem tudom – felelte Gwen. – Nadine nagyon mély érzésű gyermek. Az irodában ekkor a zenegép rákezdett a „Wishin' and Hopin'“-ra. – Dusty Springfield! – mondta Davy és felszegett állal hallgatta a zenét. – Jó előjel. Bérlő leszek? Ezerhatszáz dollár. – Igen – mondta Gwen. Davy bólintott. – Nos, sajnos van egy kis bökkenő. Tudtam. – Tegnap éjjel zsebtolvajok áldozatává váltam egy bárban – mondta. – Elég ostoba eset. Későbbre várok pénzt, de le kellett tiltanom az összes hitelkártyámat, így jelenleg mindössze száz dollárom van. Újra a nőre mosolygott, mire Gwen ajkai automatikusan felfelé íveltek. Száz dollár kezdetnek nem rossz, és éppenséggel nem volt a lakásban semmi, amit érdemes lett volna ellopni. Oldalvást tévedt tekintete, és végigmérte Dorcas gyönyörűen megfestett, de züllött halászait. Ahogyan a galériában sem. – De holnap egy barátom át tudja utalni a többit. Rendben van ez így? – Igen – felelte Gwen, végül feladva. – Látom, jó emberrel van dolgom – mondta Davy, és leszámolt neki öt darab húszdollárost. Gwen elvette őket. – A szoba a negyedik emeleten van. Hozom a kulcsot és felviszem. Behátrált az irodába, és az íróasztal fiókjában keresgélni kezdte a kulcsot, ami a 4B-t nyitotta, átellenben Dorcas ajtajával, a 4A-val. Tehette volna a férfit a 2B-be is, de az az ő lakásával lett volna szemben. Dorcas amúgy is mindig a legrosszabbra számított. Ha kiderül a fickóról, hogy valami baltás gyilkos, az legalább megerősíti Dorcast a világnézetében. Kivette a kulcsokat. – Köszönöm – mondta a férfi, átvéve a kulcscsomót. – Nem fogja megbánni! – Ekkor észrevehetett valamit Gwen tekintetében, mert megtorpant és még hozzátette. – Tényleg. Minden rendben lesz. –És Gwen egy pillanatra így is érzett. Bárki fia-borja is ez az ipse, minden rendben lesz. Aztán rájött, kire emlékeztette a férfi. Tonyra. Beleértve a „Nem fogja megbánni!” kiszólást is. Tony is ezt mondta, amikor megkérte Gwen kezét és ő igent mondott, nem tudva túl sokat a férfiról, kivéve, hogy úgy tűnt, megőrül érte, és rajta már kezdett látszani az Eve-vel való terhessége. – Hahó? – mondta Davy, és Gwen rádöbbent, hogy meredten bámulja a férfit. – Erre! – mondta és kivezette a galériából, mielőtt átváltozott volna Tonyvá és eladott volna neki egy Finstert. Davy nem tudta biztosan, mit mondhatott, amitől Gwen Goodnight úgy meredt rá, mintha ő lenne a halál angyala, de úgy tűnt, a nő a helyére tette a dolgot, miközben felvezette három emeletnyi lépcsőn a lakáshoz. A folyosóra ráfért volna egy festés, de tiszta volt és világos, ami több volt, mint amit elmondhatott néhány korábbi lakhelyéről. A főbérlőasszonyának nem volt sok pénze, következtette ki, de keményen dolgozott. Vagy legalábbis valaki keményen dolgozott. Valószínűleg nem Nadine. Kicsit elvigyorodott, ahogy eszébe jutott Nadine göndör haja és világoskék szeme; egyértelműen olyan nő, aki Betty génállományából került ki. Ahogyan Gwen is. Ha az ember felsorakoztatta volna őket, mindhármukat azzal a furcsa tekintettel, úgy néznének ki, mintha az Elátkozottak gyermekeiből ragadták volna ki őket. – Szóval találkoztam az unokájával – mondta Davy Gwennek, ahogy a harmadik emeleti lépcsőfordulóhoz értek. – Mikor találkozhatok a lányával? – Miután kipihente magát – felelte Gwen anélkül, hogy hátranézett volna. – A lányaim ki tudják fárasztani az embert. Több mint egy, gondolta Davy, és kis híján beleszaladt Gwenbe, aki megállt a fölötte lévő lépcsőfokon. – Honnan tud a lányaimról? – kérdezte. – Nos, Nadine nem pottyanhatott ide csak úgy. – Na és ha fiam van? 33

– Egyszerűen ráhibáztam – mondta Davy. Gwen nem tűnt meggyőzöttnek, de felment a következő lépcsősoron és a bal oldali ajtó felé intett. – Ez itt a 4B. Davy a zárba tette a kulcsot, de mielőtt elfordíthatta volna, kinyílt a 4A ajtaja és a bejáratnál egy szellem állt karba font kézzel. – Dorcas – mondta Gwen ragyogó mosollyal. – Ez itt Davy Dempsey, az új szomszédod. Davy, a hölgy Dorcas Finster. Dorcas magas, vékony, előkelő küllemű volt, terpentin és lenmagolaj szag áradt belőle, de leginkább csak fehérlett: fehéres ősz rövid haj, halottfehér bőr meg egy hatalmas fehér festőköpeny. Egy hasonlóképp fehér macska tekergőzött a bokája körül, aztán leült a lépcsőfordulón. – És Ariadné – mondta Gwen, a macskára mutatva. – Örülök a találkozásnak, Dorcas – mondta Davy, de nem volt benne biztos, hogy ez tényleg így van-e. Dorcas tetőtől talpig végigmérte. Neki nem világoskék szeme volt, fedezte fel Davy, amitől némileg megkönnyebbült. A nő megrázta a fejét. – Vigyázzon Louise-zal! – mondta és bevágta az ajtót. Ariadné tovább ült a fordulón, nem zavartatva magát amiatt, hogy kizárták. – Louise? – kérdezte Davy Gwentől. – Ki az a Louise? – Dorcas szereti a színeket – mondta Gwen, és Davy hitetlenkedve nézett rá. – Szóval ez itt a szobája. A lakásban volt egy kopott kék kanapé, egy kék-csíkosra festett asztal, két kék szék, és egy boltíves átjáró mögött egy ágy, rajta kéklila összevissza-mintás ágytakaró, s azon egy bekeretezett hímzés. Amikor benyitott az ágy melletti ajtón, egy kis fürdőszobát talált, zuhanyzóval. A hely kicsi volt, lelakott, tiszta, közel Cleához, és még közelebb Bettyhez. – Tökéletes – mondta Davy Gwennek, aki körülnézett a szobában, hogy lássa, mit hagyott ki. – Úgy látom, könnyű a kedvére tenni – mondta Gwen, és az ajtó felé indult. – Szóljon, ha szüksége van valamire. – Úgy lesz! – mondta Davy és becsukta az ajtót, magában azt gondolva, küldd fel a lányaidat, azt hiszem, találkoztam tegnap este az egyikkel. Táskáját a földre ejtette és leült az ágyra. Ősöreg rugók recsegésére számított, ahogy le-föl rugózott rajta, de helyette tömör matrac fogadta. Isten áldjon, Gwennie, gondolta, aztán újra elgondolkozott, vajon mit mondhatott neki, ami így kizökkentette. Az ágytakaró elvonta a figyelmét. Próbált értelmet felfedezni a kusza foltokból összeállított mintában, ami rengeteg sárga féloldalas rombuszból állt, körülöttük éles fehér háromszögekkel, amik fogakra emlékeztettek. Ami azt jelentette, hogy vagy az ő fejével voltak súlyos zavarok, vagy az ágytakaró készítőjének fejével. Felállt, hogy kipakoljon a táskájából és a hímzésre esett a tekintete. Kék és zöld színnel hímezték, az ábécé és egy számsor állt rajta szépen sorban, meg egy házikó, az oldalán két fával. Davy közelebbről szemügyre vette az aláírást. „Gwen Goodnight munkája, 1979” Újra megnézte magának az ágytakaró kékjeit és liláit, majd visszanézett a hímzés kékjére és zöldjére. Volt valami a fák aljánál a hímzésen, és odahajolt, hogy ki tudja venni. Farkasok. Apró lila farkasok, parányi éles fehér háromszögfogakkal. Gwen kétségkívül Betty anyja. Kipakolt a sporttáskából és kilépett a lakásból, hogy felderítse Clea alagsori ablakait, ebédeljen, és felhívja Simont, akit gyanút keltően nem lehetett elérni. Mire Davy visszaért a galériába, már délután volt. Kinyújtózkodott az ágyán, hogy végiggondolja a helyzetét és elaludt. Arra ébredt, hogy kopogtatnak az ajtaján. Amikor kinyitotta, Betty állt ott, kezében összehajtogatott törülközőkkel. – Gwennie azt gondolta, hogy… – kezdte, de aztán elkerekedett a szeme. Davy berántotta a szobába. A lány megbotlott és Davy felé lódult, aki hátratántorodott és elkapta a lányt, ahogy Tilda elvesztette az egyensúlyát. A lány felkiáltott: – Áú! – mire Davy a szájára tapasztotta a tenyerét, és magával rántotta az ágyra. 34

– Oké, ezt már végigcsináltuk egyszer – mondta a lánynak, és tenyerét a száján tartotta, miközben az ágytakaróra szegezte. – Hacsak nem akarod, hogy a házban mindenki megtudja, hogy tolvaj vagy, fogd vissza a hangod. – A lány mérgesen meredt rá a férfi keze fölött, mire Davy közvetlenebb stílusban folytatta. – Semmi rugdosás. Semmi harapás. És ne kapj asztmás rohamot! A lány felrúgta a térdét, Davy pedig oldalra gurult, hogy elkerülje, és megpillantotta Dorcast a nyitott ajtóban, amint őket nézi legalább olyan zavartalanul, mint Ariadné. Tilda egyetlen mozdulattal lerázta a férfit, felpattant az ágyról, és tébolyult tekintettel meg-állt kartávolságban. – Hogy kerültél ide? Hogy találtál rám? És mit keresel itt? – Szobát bérlek – mondta Davy. – Még mit nem! – közölte a lány és kiviharzott az ajtón. Davy utánaindult, de Tilda szaporán szedte a lábát és Ariadné is a férfi útjában volt, így nem érte utol a lányt, míg már a földszinten nem voltak. – Ez – mondta Betty, ahogy beesett az ajtón, közvetlen mögötte Davyvel – a pasas tegnap estéről. Három ember bámult Davyre: Gwen, egy csinos kis szőke nő, aki nagyon hasonlított Nadinere és egy magas szőke férfi, aki nyilván első pillantásra úgy döntött, nem kedveli Davyt. Mögöttük Steve, a kutya, bizalmatlanul méricskélte egy hatalmas rózsaszín-narancssárga zenegép mellől, amin valami nő épp azt énekelte, „I’m Into Something Good”. – Helló – köszönt Davy és nemigen tudta, utána mit tegyen. – Egy tolvajnak adtad ki a szobát! – közölte Betty Gwennel. – Igazság szerint nem vagyok tolvaj – mondta Davy. – Ó. – Gwen bólintott. – Tudtam, hogy valami baj van magával. – Te vagy a ruhásszekrényes betörő! – vigyorgott rá a kis szőke. – A pasas, aki a rossz festményt lopta el? – kérdezte a magas fickó, rettentő ellenségesen. – A betörés egyszeri alkalom volt – magyarázta Davy a kis szőkének. – Lakoltasd ki! – követelte Betty Gwentől. – Térítsd vissza a lakbérét. – Hasznunkra lehet – mondta a szőke és Davy azt gondolta, amit csak akarsz, kis szívem. Aztán hirtelen leesett neki. – A rossz festményt? – kérdezte Davy. A kis szőke kinyújtotta a kezét. – Eve. Én meg Ádám. – Davy. – Megrázta a lány kezét. – Nagyon örvendek. – Nadine anyukája vagyok – folytatta a lány, és csak úgy duzzadt az életerőtől. Davy nem is hitte volna, hogy húsz év fölötti nőnél ez lehetséges. – És Vilma testvére. – Ez pedig itt Andrew, Nadine apja – jegyezte meg nyomatékkal Gwen. Francba, gondolta Davy és elengedte Eve kezét. Biccentett Andrewnak, aki ezt nem viszonozta, ami teljesen érthető volt, hisz Davy egészen eddig Andrew feleségét stírölte. – Tildát pedig ismeri – mondta Gwen. – Tilda? – kérdezte Davy, visszafordult Betty felé, és vigyorogni kezdett. – Úgy mint Matilda? – Igen – felelte Tilda fagyosan. Davy a fejét rázta. – És te még bedühödtél, amikor Bettynek szólítottalak. – Nem dühödtem be – kezdte. – Én csak… – Mennyire fontos, hogy visszaszerezzük a festményt? – tudakolta Andrew Tildától, mire Tilda tüstént magára hagyta Davyt, hogy a másik férfire figyeljen. – Nagyon fontos – mondta Tilda. – De meg tudom csinálni. Andrew a fejét csóválta. – Nem. Te kimaradsz ebből. Csinálja ez a fickó! – Hű, köszi – mondta Davy. – De nem. – Nem? – Eve összetörve nézett. – Nem halaszthatod el az ausztrál utat? – A mit? – kérdezte Davy. – Nadine azt mondta, úton vagy… – Ja. – Davy megrázta a fejét. – Nem, nem Ausztrália miatt. Kellemes lett volna megvigasztalni Eve-et, de Andrew már így sem kedvelte. – Már loptam nektek egy festményt, emlékszel? – kérdezte Davy Tildától. – Pont olyan volt, amilyet akartál. 35

Négyzet alakú, éjszakai ég, csillagok… – Nem a maga hibája volt – mondta Gwen nyugodt hangon. – A két kép nagyon… – Azt mondtam, városi kép- mondta Tilda. – Azon, amit elloptál, tehenek voltak! – Hangjában nem volt melegség. – Légy kedves, Tilda! – mondta Eve. – Mondd el, milyen az, amelyiket el kéne lopnia, küldd el érte, és minden problémánk megoldódik. – Drágám – mondta Davy Eve-nek –, ha el tudnék lopni még egy festményt, megtenném, csak teérted, de nem tudok visszajutni oda. – Miért nem? – kérdezte Tilda, és Davy újra a lány felé fordult. – Mert emberek lehetnek a házban – mondta. – És nemrégiben megtanultam, hogy az nagyon nem jó. – Szóval ha nem lenne senki a házban, meg tudná csinálni? – Gwen úgy beszélt, mint akinek támadt egy ötlete, és Davy ráirányította a figyelmét. – Igen – felelte. Mögöttük a zenegép lemezt cserélt és valaki, aki nem Linda Ronstadt volt, elkezdte énekelni a „You're No Good”-ot. – Mert lehet, hogy el tudom őket távolítani a házból – mondta Gwen. – Mason meg akarja nézni az aktákat. Ha előtte kivesszük az összes Hodge-aktát, meghívhatnám, Clea meg vele jönne, hogy szemmel tartsa, és Mason kedvére nézegethetné a dokumentumokat. A háza pedig üresen állna. Tilda lerohanta Davyt. Olyan gyorsan váltott taktikát, hogy a férfi csodálkozott, hogy nem hagyott keréknyomokat. – Te sem szerezted meg, amit akartál. Bemehetnél, és elhozhatnád a festményt, meg amit még… – Nem. – Davy csak nézte. Fel nem foghatta, hogy lehetett Eve világoskék szeme olyan édes, Tilda ugyanolyan kék szeme pedig tiszta jég. – Miért nem? – kérdezte Tilda. – Mert nem hagyom, hogy négy vadidegen elküldjön, hogy kövessek el helyettük egy bűncselekményt – mondta Davy. – Ez elég kiszolgáltatottá tenne, nem gondolod? – Bennünk bízhatsz – mondta Eve őszintén. – Benned, talán – mondta neki Davy. – De a testvéred vegyes érzelmekkel viseltetik irántam. Mostanra már többször is megpróbált megnyomorítani, szóval cseppet se zavarná, ha be kéne köpnie a zsaruknak. Ő velem jön. – Nem gond – mondta Tilda Gwennek. – A legtöbb szobában már amúgy is körülnéztem, csak pár perc lesz az egész. Megnéztem minden helyet, kivéve Clea szekrényét és a harmadik emeletet. – Nem nézted meg a ruhásszekrényt? – kérdezte Davy. – Rámtámadtál, amikor megpróbáltam – mondta Tilda. – Mert ott én se néztem – felelte a férfi. – A teheneket egy emelettel feljebb találtam. Nagy szoba, tele papírba csomagolt és elpakolt festményekkel. Fogtam az elsőt, ami a megfelelő méretű és alakú volt és amin csillagok voltak. – Én ugyanezt tettem volna – mondta Eve bólogatva, és Davy azt gondolta, micsoda ennivaló lány. – Akkor valószínűleg a ruhásszekrényben van. – Tilda nagy levegőt vett. – Rajta! – Felhívom Masont – mondta Gwen és indult a galériába. Davy Eve-re mosolygott, mire Andrew belekarolt a lányba. – Dolgunk van – közölte Andrew, és szemmel tartotta Davyt, miközben kirángatta a szobából Eve-et. Davy Tilda felé fordult, aki most egyedül állt a zenegép előtt, és úgy méricskélte a férfit, mintha valami sziszegő állat lenne, amit a kutya hozott a lakásba. – Szóval Betty – mondta Davy vidáman. – Ismerjük meg egymást! – Ó, a pokolba! – mondta Tilda, és a kanapéra rogyott. 36

Ötödik fejezet A „You're No Good” utolsó taktusai is elhaltak, és Davy körülnézett, hogy felmérje, mibe keverte magát. Közepes méretű szoba volt, dugig telepakolva: hatalmas, öreg bőrkanapé és egy hasonlóan óriás méretű diófa íróasztal, ami ránézésre egykor értékes lehetett, zenegép, egy jókora kerek tölgyfaasztal, és ütött-kopott, egymáshoz nem illő székek, amik cseppet sem tűntek értékesnek. Mindezek, beleértve Steve-et, a kutyát is, egy gyönyörűszép és agyonkoptatott perzsaszőnyegen álltak. – Készpénzgondok? – érdeklődött Davy Tildától. – Nem arról van szó, hogy nem értékelem, amit értem tettél – mondta Tilda. – Csak épp bizarrnak találom, hogy tudod, hol élek. – Összeráncolt homlokkal nézte a férfit, kék szeme hidegen meredt rá bogárszemüvege mögül, babaszája feszes vonallá szűkült. – Tegnap este hazáig követtelek – mondta Davy és a falra akasztott sor fényképhez lépett. – Ezt megnyugtatásnak szántad? – kérdezte Tilda, miközben a férfi az iskolai fotók és nyaralásról készült képek egyvelegét nézegette. – Titokban követtél! – Jó lecke ez holmi ruhásszekrényekben való smárolásról – mondta Davy. – Nem az aktákkal kéne most foglalkoznod? A lány egy pillanatig hallgatott mögötte, és Davy megfeszült, de aztán meghallotta, hogy egy szék lába fülsértőn felcsikorog, mintha valaki végigvonszolta volna a padlón, aztán kinyílt egy irattartó fiók, és Davy visszatért a képekhez. Majdnem biztos volt benne, hogy a lány ezúttal nem fogja megtámadni. A képeket minden különösebb sorrend nélkül aggathatták fel, mert volt egy fotó egy angyali kinézetű szőke kisbabáról, mellette meg egy másik kép, három tinilányról, ötvenes éveket idéző feltupírozott hajjal, bő szoknyákban, előrenyomott állal összebújva, s tollal az állt a képen: „The Rayons.” Egyikük úgy nézett ki, mint Eve, de nem lehetett ő. Eve túl fiatal volt, nem lehetett az ötvenes években tini, a másik oldalon pedig… – Istenem! Ezen a képen pörgős szoknya van rajtad és óriásira van tupírozva a hajad – mondta Davy és megfordult, hogy Tildára nézzen. – Hány éves vagy? – Semmi közöd hozzá – közölte Tilda egy kártyakatalógus fölé hajolva. Steve a lány öléből meredt Davyre. – Hagyd békén a családomat! – Nem kell utálatoskodni – mondta Davy. – Ha elárultad volna a neved, amikor szépen kérdeztem, nem kellett volna titokban utánad erednem. – Egy gimnáziumi tehetségkutatón készült. – Tilda hangos csattanással visszatolta a fiókot és kihúzta a következőt. – 1985, retro giccs. – És te miben voltál tehetséges? – Énekeltem. És nem, nem megy valami jól. – The Rayons? Tilda nagy levegőt vett. – Gwennie csupa lánybandák zenéjén nevelt bennünket, mint például a Chiffons. Tudod, ez tényleg nagyon bizarr, hogy itt vagy. – Vilma, ledugtad a nyelved a torkomon a sötétben, és most ki vagy akadva, hogy követtelek hazáig? – Nem azért követtél hazáig – mondta Tilda, szemüvege fölött meredve a férfira. – Mesterkedsz valamiben. – Jól kiismertél. – Davy visszatért a képekhez. – Ki a harmadik lány? Louise? Fülsüketítő volt mögötte a csend. – Louise? – kérdezett vissza Tilda. – Aha – mondta Davy. – Dorcas óva intett Louise-tól. Ki ő? – Ő az… unokatestvérem – motyogta Tilda. – Andrew-val dolgozik a Dupla Csavarban. Nem jön ide túl gyakran. Ő nem itt él. – Összevissza dadogott, ami azt jelentette, hogy hazudik. Már megint. – Mi az a Dupla Csavar? 37

– Andrew klubja – felelte Tilda. – A színpadon celeb hasonmások lépnek fel, mindenfélék, és a vendégek másvalakinek beöltözve jönnek, és kedd esténként karaokézni lehet, ami igazán… – Elhallgatott, mintha úgy érezte volna, túl sokat mond. – El kéne menned oda valamikor – fejezte be. – Ott is mindenki más, mint aminek látszik. Davy visszafordult a Rayons fotókhoz. – Louise nem nagyon hasonlít rád meg Eve-re. – Az nem ő – mondta Tilda. – Az Andrew. – Nem, én a középső lányról beszélek. – Davy megnézte a képet közelebbről. Tényleg Andrew volt az. Andrew kiskamaszként, hatalmas hajzattal, buggyos szoknyában, mégis Andrew. Csinosabb volt, mint Eve vagy Tilda. – Ó. Nagyon helyesen mutat lányként. – Nagyon helyesen mutat pasiként – felelte Tilda. – Szóval tudja a testvéred, hogy odavagy a férjéért? – érdeklődött Davy. – Odavoltam – helyesbített Tilda. – Nem, még mindig. – Davy továbblépett, hogy szemügyre vegyen egy frissebb képet Andrewról, amelyen épp Marilyn Monroe-nak volt öltözve. – Andrew a volt férje – magyarázta Tilda. – Elváltak. És én régebben odavoltam érte, de már vége. – Szerintem meg nem – mondta Davy, és ezúttal Nadine gimnáziumi képét nézte. Nagyon helyes lány volt. – Miért váltak el? –A sor fotó végéhez ért, ahol felfedezte az esküvői képüket. – Nem tudtad tovább türtőztetni magad? Tilda kihúzta az utolsó aktákkal teli fiókot. – Andrew beleszeretett valaki másba. – Andrew tök agyatlan – jelentette ki Davy Eve fotóját nézve, amin üde kisangyalként mosolygott, szőke hajfürtjei alatt friss, tiszta arcocskával. – Andrew meleg – közölte Tilda. – És Jeff nagyszerű fickó. – Andrew ezt nem tudta, mielőtt elvette Eve-et? – Ő azt mondja, nem. Azt mondja, Isten így gondoskodott róla, hogy megszülessen Nadine. – Kivett egy kártyát az utolsó fiókból és gyengéden a földre tette Steve-et, ahogy felállt. – Na, én itt végeztem. Most le kell mennem. Oda nem jöhetsz, itt pedig nem maradhatsz. – Mesélj arról a festményről! – Davy megperdült, hogy szembenézzen Tildával. – Miért akarjuk ellopni? – Ezt nem kell tudnod – felelte Tilda, és ellépett Davy mellett. – Dehogyisnem! – mondta Davy és elkapta Tilda karját. – Ha ellopom, szükségem van némi infóra. Ki festette? Tilda nagy levegőt vett, majd a férfira emelte szemét, szándékosan fixírozva Davyt. – Mi van?! – kérdezte Davy. – Tudod – felelte Tilda hűvösen –, vannak, akik félnek kihozni a sodromból. – Milyen kár, hogy senki ilyen nincs itt – mondta Davy. – Ki festette? Tilda sóhajtott egyet. – Scarlet Hodge. Davy értetlenül nézett rá. – Valaki képes volt egy gyámoltalan csecsemőt Scarlet Hodge névre keresztelni? Tilda kihúzta a karját a férfi szorításából. – Persze Gwennie meg Matildának nevezett el téged – mondta Davy elgondolkozva. – Az apám adta a Matilda nevet – közölte Tilda. – Az üknagymamám után, szóval mutass némi tiszteletet! – Ühüm. Na és az utóneved? – Veronica. – Amikor csak nem akart szűnni a csend, Tilda még hozzátette: – Ronnie Spector dala után. „Be My Baby”. – Részvétem – mondta Davy. – Kicsin múlt, hogy nem Artemesia Dionne lettem – mondta Tilda. – Szóval tartsd meg a részvétedet magadnak! – Oké – bólintott Davy. – Szóval Scarlet festette őket és Clea vásárolt egyet. A másik kitől van? Tilda vállat vont. – Gondolom, Mason Phippstől. 38

– Akkor azt visszavisszük. – Nézte, ahogy a lány megdermed. – Betty, megtartasz dolgokat, amik nem a tiéd – mondta szigorúan. – Helytelen. Tilda rezzenéstelen tekintettel meredt rá, miközben belépett Gwen. Csak úgy áradt belőle a feszültség. – El van intézve. Nyolcra itt lesznek. Masont felvillanyozta a lehetőség. – A hangsúlyából ítélve Gwent nem annyira. – Megvannak az akták? – Most megyek le értük – mondta Tilda, éppoly feszülten. Mindketten nyomorultul néztek ki. – Nem vagytok hozzászokva a bűnözéshez, mi, lányok? – kérdezte Davy. – Egek ura, de nem ám! – mondta Gwen és visszament a galériába. – Most már mehetsz – mondta a férfinak Tilda, mire Davy azt gondolta, koslathatnék épp az elvált Eve után. De aztán a fény újra Tilda örült kék szemére esett, és konoknak, nehézkesnek, idegesítőnek és százszor érdekesebbnek tűnt, mint Eve, mármint ha vissza tudja tartani attól, hogy megcsonkítsa. Azt pedig már tudta a lányról, hogy jól csókol. – Szóval – mondta Davy, lecsusszanva az ajtó előtt és helyet foglalva a földön. – Beszélj hozzám, Matilda Veronica! Mondj el mindent! A város másik felén Clea a fésülködőasztala előtt ült és füstölgött, főként, hogy ne essen pánikba. Masont teljesen megrészegítette az a förtelmes Goodnight nőszemély. Ha Gwen húszéves lett volna, mindez érthető lenne. Clea a fésülködőasztala tükrébe nézett. Negyvenöt évnyi körültekintő gondoskodás sem tehette húszévessé. Elborzasztotta, hogyan herdálta el a fiatalságát. Pénzes férfiak sóvárogtak utána, de ő színésznő akart lenni. Meg akarta mutatni mindenkinek, hogy ő valaki. A bökkenő csak az, hogy pénz kell ahhoz, hogy az ember valaki legyen. Nincs sok időd, mondta a tükörképének kíméletlenül. Ostoba döntéseket hoztál és most ketyeg az óra. Ezt a krapekot meg kell kaparintani! Tégy valamit, te hülye tyúk! Olyan megvetéssel tekintett önmagára, hogy egész elkomorult. Ez jó tíz évvel öregítette. Kisimította a homlokát, odébb taszította a haragját, és a harag távoztával nem maradt más, csak a pánik. Nem! Clea kihúzta magát, és tükörképére mosolygott. A versenytársa nem egy húszéves volt, hanem Gwen. Gwen öreg. Szóval talán nem a nőről van szó, hanem a galériáról. És ha így van, miért nem vett Mason egy átkozott galériát? Férfiak, istenem. Megcsörrent a telefon, Clea felkapta, és kész volt szétmarcangolni a hívót, bárki volt is az, csupán elvi alapon. – Clea! – üdvözölte Ronald. – Drágám! Tudod, ki a drágád? – Mondd, hogy Davy Dempsey úton van Tibetbe – morogta összeszorított fogakkal. – Miért menne Tibetbe? – értetlenkedett Ronald; – Meg kellett volna szabadulnod tőle, Ronald - mondta Clea. – Cserbenhagytál, Ronald. – Nem tudom, hol van – felelte Ronald, és a pániktól megemelkedett a hangja. – De minden rendben. Beszéltem valakivel és… – Nem azt akarom, hogy beszélj valakivel, azt akarom, hogy szabadulj meg tőle! – közölte Clea. – Ne hívj többet, amíg el nem távolítottad. – De én… Clea bontotta a vonalat. Ádáz élvezetet lelt abban, ahogy nagy erővel lecsapta a kagylót. Azok a telefonok, amiknél gombnyomással lehetett megszakítani a hívást, nem lesznek hosszú életűek. Az embereknek szükségük van arra, hogy lecsapják a kagylót és így tudassák a tökkelütöttekkel, hogy ne kísértsék a szerencséjüket. Az olyan tökkelütöttekkel, mint Ronald. Clea szeme összeszűkült. És mint Gwen Goodnight. Szüksége volt egy katasztrófa-elhárítási tervre. Egy ideig csak dobolt a lábával, aztán felkapta a telefont és lenyomta a csillag 69-et. – Ronald? – mondta egy pillanattal később, sokkal gyengédebb hangon. – Sajnálom. Csak annyira aggódom Davy miatt. – A vonal másik végén Ronald megnyugtató hangokat hallatott. Persze, persze, gondolta Clea. – Van egy módja, hogy segíts. Annyi mindent tudsz, olyan sok embert ismersz. Lennél olyan drága, és megtudnál mindent, amit csak lehet Gwen Goodnightról és a Goodnight Galériáról? De főleg Gwen 39

Goodnightról. – Ronald ostobán gagyogott. – Megtennéd? Ó, köszönöm, kedvesem. Sokat gondolok majd rád. Letette és azt gondolta, ő majd talál valamit. Ebben az egyben jó volt Ronald. Igazán hatékony tudott lenni. Clea meglátta magát a tükörben. Már megint ráncolta a homlokát. Negyvennek nézett ki. Arcából a pánik hatására eltűnt minden érzelem – nem öregszik, még nem, nincs semmi pénze, nem lesz magányos és szegény –, vett egy nagy levegőt, újra a tükörbe nézett, ezúttal mosolyogva. A tükörből egy angyal mosolygott vissza rá. – Többet ne csinálj ilyet! – mondta Clea a tükörnek, majd a szekrényéhez lépett, hogy keressen valami ruhát, amitől Mason elfelejt mindent a galériákról és Gwen Goodnightról. Tilda mérgesen meredt Davyre, aki az ajtó előtt nyugodtan ücsörögve akadályozta a távozásban, és veszett jól nézett ki, zaklató-tolvaj létére. – Nem akarok beszélni veled. Mozdulj! Davy felmosolygott rá. – Szóval, mondd csak, Matilda, apu kicsit simlis volt? – Hé? – Tilda kihúzta magát és elöntötte valami, ami reményei szerint kívülről felháborodásnak látszott. – Idehallgass! Az apám feddhetetlen kereskedő hírében állt, akárcsak az egész családom, immár generációk óta. A mi ereinkben Goodnight vér folyik. – Jó neked. – Davy most először kissé meghökkentnek tűnt. Steve odatotyogott és megszagolta, mire Davy felkapta az ebet az ölébe és pajzsként tartotta ott. – Óva intette az embereket néhány festménnyel kapcsolatban! – folytatta Tilda, megállíthatatlanul. – Azt mondta nekik, várjanak, gyűjtsenek be a képről több dokumentációt… – Elhallgatott, Davy pedig felélénkült. – Dokumentációt. Ebből tudta, hogy igazi-e egy kép? – Felkutatta a származási helyüket – közölte Tilda, és hangja megtelt megjátszott erkölcsösséggel. – Kiderítette az eredetüket, hogy ki adta el őket először, leveleket kapott olyanoktól, akiké azelőtt volt. Apu… – Akkor jó sok emberben megbízott – mondta Davy Steve-et simogatva. – Csak egyetlen svindler kell, és onnantól csak a művész lehet biztos a dolgában. Tilda felhorkant. – Még a művészben se lehet bízni. Volt, hogy festményeket vittek Picassóhoz azonosításra, és ha ő festette őket, de már nem tetszettek neki, letagadta, hogy köze van hozzájuk. De ha valaki más festette, és tetszett neki… – Azt állította, hogy az övé – fejezte be helyette Davy. – Érthető. – Csak akkor érthető, ha tisztességtelen az ember – hangoztatta Tilda erkölcsösen. – De nincs más módja, hogy megállapítsák? Tudomány? Kémiai elemzés? – Némely esetben – mondta Tilda, növekvő bizalmatlansággal. – A jó hamisítók lekaparják a régi vásznakat és maguk őrlik le és keverik ki a festékeket. A nyomokban feltűnő összetevők alapján még így is le lehet buktatni őket, szóval ha az emberek rászánják az időt, és kivárják, míg megjön az eredmény, még vásárlás előtt, akkor elállhatnak a vételtől. De ha már megvették, még ha vissza is jön az eredmény… – Nem akarják hallani – mondta Davy. – Így van. – Tilda felhúzott szemöldökkel nézte. – Hallottál erről? – Az emberek nem szeretik, ha hülyét csinálnak belőlük – mondta Davy. – Így inkább hisznek a csalónak, mint hogy hajszolják a fickót, aki átvágta őket. Tilda vállat vont. – Nem tudom sajnálni őket. Ha tényleg beleszerettek egy festménybe, mit számít, hogy igazi, utánzat, vagy hamisítvány? Ha pedig nem tetszett nekik, nem kellett volna megvenniük. – Vagyis megérdemlik, hogy átverjék őket – összegezte Davy. – Ezt hallottam már. – Nem. – Tilda felszegte a fejét. – Senki nem érdemli meg, hogy átverjék. – Azt mondtad, utánzat vagy hamisítvány – mondta Davy. – Azt hittem, az ugyanaz. Tilda csak nézett a férfira és azon gondolkozott, hogyan szabadulhatna meg tőle. – A hamisítvány az elejétől fogva átverés – magyarázta. – Egy utánzat olyasmi, ami jóhiszeműen indult, aztán valaki megváltoztatta, hogy másvalaminek tüntesse fel. És most már tényleg mennem kell. – Sok mindent tudsz erről. – Davy mosolya nyílt volt és őszinte. Egyértelműen színlelt. 40

– Családi vállalkozás. Senki nem tudja, hogy a csalók jobban dolgoznak, mint a tisztességes emberek ugyanazon a területen. Figyelj, mennem kell. – Na és ki a legjobb műkincscsaló? – kérdezte Davy, nem moccanva az ajtó elől. – Mi a tutibiztos utánzat? Tilda komoran nézett rá. – Azt tervezed, hogy műkincshamisításra adod a fejed? – Milyen utánzatot nem lehet lebuktatni? – kérdezte Davy. – Mondd el, és kiengedlek. – Nem utánzat, hamisítás! – mondta Tilda. – Korabeli hamisítás. –Amikor Davy a fejét rázta, még hozzátette. – Olyan hamisítvány, amit ugyanakkor festettek, amikor az igazi festő festett. – Mi van, ha nincs olyan ősöd, aki hamisított és hátrahagyta az alkotását? Mi a második legjobb dolog? Tilda felsóhajtott. – Volt egy pacák, Brigido Lara. Egy teljes civilizációt hamisított. Davy elvigyorodott. – Ez az én emberem! – Ja – mondta Tilda. – Pont olyan volt, mint te. Se erkölcs, se félsz. – Mit csinált? Tilda habozott, mire a férfi karba fonta a kezét. Tilda újra felsóhajtott, hátha elszégyelli magát a férfi és kiengedi. – Jól van. Amikor a nyolcvanas években egyre menőbbek lettek a Kolumbusz előtti cserépedények, csodaszép kerámiaedényeket készített, aztán elhintette, hogy egy újonnan felfedezett törzstől valók, aminek ő a legnagyobb élő szakértője. – Le vagyok nyűgözve – mondta Davy. – Végül hogy bukott le? – Nem bukott le – felelte Tilda. – Végül színt vallott. – De sokan még akkor sem hittek neki – mondta Davy. – Tényleg nagyon szép edények voltak – felelte Tilda. – Larából a Kolumbusz előtti utánzatok szakértője lett, ha hiszed, ha nem. A jó öreg „tolvajból lesz a jó pandúr” kitétel. – Nehéz elhinni – mondta Davy, kerülve a lány tekintetét. – Apunak volt egy Lara-edénye egy darabig, míg valaki rá nem vette, hogy adja el. – De ő elmondta nekik, hogy hamisítvány – mondta Davy. – Természetesen – felelte Tilda újra görcsbe rándulva. – Szóval, Matilda – kezdte Davy, és figyelmesen nézte. – Utánzatot vagy hamisítványt lopunk vissza? – Tilda megdermedt és Davy megrázta a fejét. – Figyelj, bébi, tuti, hogy vagy az egyik, vagy a másik. Más oka nem lehet, hogy ilyen elszántan vissza akarjátok szerezni. – A Scarletek igaziak – mondta Tilda. – Te mit akarsz ellopni? – Nem rólam beszélünk – mondta Davy. – Most már igen – közölte Tilda. – Hacsak nem érzed úgy, hogy igazából egyikünknek sem kell tudnia, mire készül a másik. – Talán később folytathatjuk. – Davy előrehajolt, hogy felkeljen. Steve kikecmergett az öléből és Tilda nyomába eredt. – Vagy talán nem – mondta Tilda. – Számunkra nincs később. Lelépsz innen, amint visszaérünk. Érezd jól magad Ausztráliában. Aztán kinyitotta az ajtót, jól hátbavágva vele a férfit, minden különösebb bűntudat nélkül. Davy nézte, ahogy Tilda kinyitja a kulcsra zárt alagsori ajtót, sarkában Steve-vel, aztán becsukja maguk mögött, ügyesen megakadályozva, hogy a férfi kövesse őt. Kulcsra zárt alagsor. A Goodnight családnak nyilvánvalóan van néhány titka. Elgondolkozott, hogy ez vajon a hasznára lehet-e, és arra jutott, hogy bármi van is odalent, az Tilda gondja, nem az övé, és ennek így is kell maradnia. Ennél jobb tervnek ígérkezett az, hogy elmenjen harapni valamit. A szerencséjéből ítélve éjfélre már rács mögött lesz, úgyhogy előtte akár ki is élvezheti a Német Negyed remek éttermeit. Fél nyolckor visszament a lakásba, és félig nyitva hagyta az ajtót, hogy meghallja Tildát, amikor érte jön. Bekapcsolta a mobiltelefonját és újra felhívta Simont, de még mindig nem vette fel senki, így Davy hagyott neki egy üzenetet, hogy szüksége van ezerötszáz dollárra, amit Simon gyorspostával küldjön el Gwennek és egy pillanatig eltűnődött, hol lehet Simon. Kétségkívül valami barna hajú körül. Aztán, mivel péntek volt, kötelességtudóan bepötyögte a nővére 41

telefonszámát, és a második csöngésre Davy unokahúga vette fel a telefont. – Szia, Dill, én vagyok az – mondta Davy. – Szuper! – lelkendezett Dillie. – Tanácsra van szükségem egy pasitól. – Rendben – mondta Davy. – De fenntartom a jogot, hogy bármikor megpattanjak ebből a beszélgetésből. – Ne majrézz! – mondta Dillie. – Jamie Barclay kilépett a softball-csapatból. Azt mondja, hogy a fiúk nem szeretik az olyan lányokat, akikkel versenyezniük kell. Anyu szerint ez baromság. De ő persze, hogy ezt mondja. Úgy értem, ismered anyut. De Jamie anyukája azt mondja, ez az igazság. És neki tök sok férje volt. Szóval tudnom kell. Igaz ez? És ne gyere nekem valami hülye iskolásoknak gyártott süketeléssel! – Hát, igen is, meg nem is – felelte Davy, kissé nehezen követve unokahúga mondandóját. – Néhány srác nem szereti. De ez nem érdekes. Te szereted a softballt, ugye? – Igen – mondta Dillie. – De… – Nos, mekkora lúzer már egy olyan srác, aki miatt fel kell adnod valamit, amit szeretsz, csak hogy ő jobban érezze magát? – Igen, tudom – mondta Dillie. – Ez elvileg jól hangzik, de… – Kinéztél magadnak egy hetedikest, mi? – Nem – mondta Dillie. – Az én évfolyamomba jár. Jordannek hívják. – És nem akarja, hogy játssz a softballcsapatban? – Nem kérdeztem. Nem tudja, hogy tetszik nekem. Azt sem tudja, hogy létezem. – Oké, vágom. – Davy elgondolkozott egy percre. – Azt hiszem, itt a lényeget kell szem előtt tartanod, Dill. Ez a fiú, bárki legyen is, csak gyakorlóütés. – Mi? – Nagyon kevesen találnak életre szóló párra azokban, akikbe tizenkét évesen zúgnak bele. Ez még nem jelenti azt, hogy ez ne lenne igazi, nem jelenti azt, hogy nem fáj, nem jelenti azt, hogy nem számít, de alapvetően gyakorlóütésről beszélünk a nagy szerelmi meccsben. Dillie felnyögött. – Szóval a srác átmeneti. A softball viszont állandó. Softballt örökre játszhatsz, ha akarsz. A softball nem gyakorlóütés. Azok a dolgok, amiket szeretsz, sohasem gyakorlóütések. – Oké, aha, ez jó – mondta Dillie végtelen türelemmel –, de én bírom Jordánt. Érted? – Aha. – Davy a plafonra emelte a szemét és felsóhajtott. – Elmagyarázok most neked valamit, úgyhogy jól figyelj! És soha ne mondd el anyádnak, hogy tőlem hallottad. Apádnak meg pláne ne! Soha többet nem engednének a közeledbe. – Oké – mondta Dillie. – Király. – Mindent megkaphatsz az emberektől, amit csak akarsz, ha megfelelően közelítesz hozzájuk. De végig kell gondolnod és alaposan meg kell nézned magadnak a másik embert. Többet kell a másikra gondolnod, mint saját magadra. Ismerned kell a másikat. – Ez valami aranyszabályszerűség? – kérdezte Dillie kissé szkeptikusan. – Nem – felelte Davy. – Közel sem. Ez az alapvető, öhm, bepalizós szöveg, amit minden Dempsey tud már oviban. Öt lépés. Jegyezd meg őket. Ne írd le, jegyezd meg! – Oké – mondta Dili. – Kezdheted! – Egy, csalj mosolyt a célpont arcára. A te esetedben Jordan a célpont. – Vettem. Mosolyt az arcára. Hogyan? – Mosolyogj rá. Az emberek általában visszamosolyognak. És amint mosolyognak, lazítanak. – Oké. Egy. Mosoly. – Kettő, vedd rá, hogy mondjon igent. Bármire. Kérdezd meg, hogy néz-e pankrációt a tévében vagy hogy van-e meccse a suli után. Mindegy mivel, de vedd rá, hogy kimondja. – Oké – mondta Dillie. – De nem értem, hogy… – Ha rá tudsz venni valakit, hogy igent mondjon valamire, esélyes, hogy továbbra is azt mond. Egy mintát állítasz fel, hogy rólad arra asszociáljon, hogy igent mond. Aztán, három, éreztesd vele, hogy ő jobb nálad. Növeli a magabiztosságát és óvatlanná teszi. – Szóval mit csináljak? 42

– Tegyél fel neki olyan kérdést, amire tudja a választ. Okosabbnak érzi majd magát nálad. – Oké – mondta Dillie. – Ez elég kislányos, nem? – Nem – felelte Davy. – Ez most nem egy „a lányok hülyék a fiúk okosak” dolog. Ez arról szól, hogy hamis biztonságérzetbe ringatsz valakit. Hogy leadsz egy… bepalizós szöveget egy szerencsétlen flótásnak. Ami baromi igazságtalan, mert nálad van az összes kártya, mivel te vagy a lány, ráadásul Dempsey is vagy, szóval a srácnak annyi. – Oké – mondta Dillie. – Egy: mosoly, kettő: igen, három: jobb nálam. – Most már kellemesen érzi magát a társaságodban – mondta Davy. – Szóval meg kell ezt erősítened. Így a negyedik az, hogy megjutalmazod valamivel. Például dicsérettel. Vagy adsz neki egy fél tábla csokit az ebédedből. Valamit, amitől úgy érzi, ő az, aki előtted jár a beszélgetésben. – Oké – mondta Dillie összezavarodva. – Aztán lecsapsz rájuk – mondta Davy. – Öt: kérsz tőle valamit, amit akarsz, de úgy csinálod, hogy azt higgye, szívességet teszel neki azzal, hogy elfogadod tőle. – Tudni akarom, hogy tetszem-e neki. – Ezt fordítsd le valami konkrétabbra. Azt akarod, hogy elhívjon moziba? Hogy hazakísérjen? Hogy odaadja neked a baseballsapkáját? Mit? – Azt akarom, hogy tetsszem neki – mondta Dillie. – Valószínűleg tetszel neki, nagyon szeretnivaló kölyök vagy. Ez így túl homályos cél. Találd ki pontosan, mit akarsz. Addig pedig gyakorold a dolgot más embereken, amíg nem működik. Csak ne olyan embereken, akiket Dempseynek hívnak. – Jamie Barclay – mondta Dillie. – Jó! – helyeselt Davy. – De ne erőltesd! Ha nem működik, felejtsd el, és keress más módot egy más napon. És ne beszélj erről Jamie Barclaynak. Ez csak a Dempseykre tartozik. – Rendben – mondta Dillie. – Szeretlek, Davy. – Én is szeretlek, Dill – mondta Davy. – Ha a gyakorlóütésről kiderülne, hogy lúzer, csak szólj, és laposra verem neked. És most beszélhetek anyukáddal? – Nincs itt – mondta Dillie. – Egy megbeszélésre ment. – Jó, akkor add át neki üdvözletem. Mondd meg neki, hogy megvagyok és jövő héten hívom. – Mérges lesz, hogy nem volt itthon – mondta Dillie. – Jobb lesz, ha megadod a telefonszámodat. De ne a mobilod számát. Azt mindig kikapcsolod, és anyu attól mindig nagyon pipa. Mi a száma a helynek, ahol laksz? – Ez nem jó ötlet – mondta Davy, és elképzelte, hogy Sophie beszél Tildával. – Mondd meg neki, hogy nem akartam megadni neked. Dillie egy ideig hallgatott, aztán azt mondta: – Ja, mert ezzel ki leszek segítve. Látom, ahogy anyu közli, hogy: „Semmi gond, akkor egyszerűen csak megbízom Davyben, hiszen még soha nem hazudott nekem.” Davy elvigyorodott. – Nagyon vicces. Mondd meg neki, hogy hamarosan odautazom látogatóba. – Eljössz minket meglátogatni? – Igen – mondta Davy. – Jó! – mondta Dillie. – Akkor megtaníthatsz még többre ebből a szuper dologból. Ilyeneket soha nem tanítanak a suliban. – Ezt, látod, el is hiszem. – Tök kár, hogy nem mondhatom el senkinek, de nem fogom, mert tudom, hogy igazad van. Neked mindig igazad van. Davy a telefonra nézett és felnevetett. – Mi az? – kérdezte Dillie ártatlanul. – Mondtam, soha ne erőltesd! – intette a kislányt Davy. – De ez nem is volt rossz. Eljutottál négyig, mielőtt észrevettem volna. – Könnyű volt – közölte Dillie önelégülten. – Majdnem megszereztem a telefonszámodat. – Még csak közel sem jártál, Dill. Ez nem játék. Ha nincs meg mind az öt, nincs semmid. Túlságosan erőltetted, és nem gondoltál a célpontodra. Még hogy mindig igazam van?! Ugyan 43

már! – Ó – mondta Dillie. – Maradnom kellett volna annál, hogy milyen menő vagy. – Áú! – szörnyülködött Davy. – Ez tök jó – mondta Dillie. – De azt hiszem, sokat fogok hibázni. Úgy értem, tudni fogom, ha hibáztam, de el kell majd mondanod, mit rontottam el, mint az előbb is. – Dill? – Igen, Davy? – Megmondtam, hagyd abba, ha a célpont gyanút fog. Nem adom meg a telefonszámomat, csak hogy felhívhass tanácsot kérni. És meggondoltam magam. Ne mondd el anyádnak, hogy telefonáltam. Nem beszéltünk. Töröld ezt ki az agyadból. – Mit töröljek ki? – kérdezte Dillie és letette. – Nos, ez igazán tanulságos volt – mondta Tilda, mire Davy megszorította a telefont, megfordult, és látta, hogy Tilda ott támaszkodik az ajtóban. – Kivel beszéltél? – Az unokahúgommal – felelte Davy és kikapcsolta a telefonját. – Nem illik hallgatózni. – Hány éves ez a gyerek? – kérdezte Tilda. – Tizenkettő – mondta Davy. – És egész pontosan mivel is keresed a kenyered? – Kereskedelemben utazom – felelte Davy. – Milyen volt az alagsor? A lány arcáról eltűnt a mosoly, kihúzta magát és újra feszültté vált. – Mason és Clea most értek ide. Indulhatnánk? – Türelmetlenül nézett a lépcső felé. – Gyorsan le akarom tudni ezt. És téged kipenderíteni innen. Davy a kabátja zsebébe tette a telefonját, karba fonta a kezét és a lányt bámulta. Még mindig úgy nézett ki, mint valami bogár. Idejétmúlt késztetés tört rá, hogy letépje róla a szemüvegét, és közölje vele: – Miss Goodnight, de hiszen maga elragadó! – De a lány valószínűleg kicsavarná valamelyik végtagját és visszavenné a szemüvegét, még mielőtt a mondat végére érne. – Most meg mit művelsz? – kérdezte Tilda. Amellett nem is lenne elragadó. Az a testvére volt, Eve. Ő inkább… Félredöntött fejjel nézett Tildára, és próbálta megtalálni a megfelelő szót. – Megtennéd, hogy végre… ?! – Betty – mondta, félbeszakítva a lányt. – Már elloptam neked egy festményt és épp most készülök ellopni még egyet, pedig nem kell megtennem, ráadásul nekem is van némi dolgom. Szóval igazán visszavehetnél egy kicsit az ellenségességből. Idegesítő és őszintén szólva unalmas is. – Nézte, ahogy a lány nagy levegőt vesz és eltűnik a barázda a homlokáról. Davynek továbbra sem jutott eszébe a megfelelő szó, amivel leírhatta volna a lányt, de határozottan szórakoztató volt nézni. Tilda bólintott. – Igazad van. – Belépett és leült mellé az ágyra, amitől a férfi egy kicsit rugózott, ahogy a matrac besüppedt. – Megőrülök ettől az egésztől. Utálom, ha más emberekre kell számítanom, hogy megmentsenek, utálok másba kapaszkodni, utálom, de valahányszor megjelensz, rád támaszkodom. – A kapaszkodás nem pont az első szó, ami az eszembe jut, amikor rád gondolok – jegyezte meg Davy. – Szóval rajtad vezetem le. Nem ezt érdemled. Bocsánatot kérek. – A férfira nézett. – Tényleg. Sajnálom. Davy bólintott, döbbenten a lány őszintéségétől, a közelségét már nem is említve. – Elfogadom. – És utálok lopni – tette hozzá a lány szerencsétlenül. – Nos – mondta Davy. – „Mindig is úgy gondoltam, hogy ha jól csinálják, a fegyveres rablásnak nem kell rázós élménynek lennie.” – Tilda úgy nézett rá, mintha a férfinak elmentek volna otthonról. – Filmidézet. Thelma és Louise. – Filmidézet? – Családi hobbi. A lány már-már édesnek tűnt, ahogy ott ült mellette hatalmas szemekkel a bogárszemüvege 44

mögött; sötét fürtjei puhán omlottak alá. Aztán megszólalt: – Annyira fura elképzelni, hogy van családod. – Miért, mit gondoltál? – kérdezte Davy bosszúsan. – Hogy egy petricsészében nevelkedtem? – Nem, nem, nem így értettem – mondta Tilda sietve. – Úgy értettem, hogy eléggé magányos farkasnak tűnsz. Amolyan Liberty Valance-nek. – Köszönöm – mondta Davy. – Mindig is elvetemült gyilkos akartam lenni. Tilda őszinte értetlenséggel nézett rá. – Miféle elvetemült gyilkos? – Liberty Valance. Lee Marvin. – Nem, én Gene Pitneyre gondoltam. Davy összeráncolt homlokkal nézett a lányra. – Ki az a Gene Pitney? – Ő énekli az „Aki lelőtte Liberty Valance-t” című dalt. – Értetlenül meredtek egymásra, majd a lány szólalt meg. – Mindegy, felejtsd el. Mehetünk? – Szóval a szemedben inkább John Wayne vagyok, mint Lee Marvin. – Davy vállat vont. – Oké. – Felállt és az ajtó felé intett. – Mehetünk lopni, Thelma? Vagy inkább Louise szeretnél lenni? A lány meglepetten felnézett. – Nem tudom, ki akarok lenni – mondta és ellépett Davy mellett az ajtóban. – Akkor már ketten vagyunk – mondta a férfi és megcsapta orrát a halvány fahéjillat, ahogy a lány elhaladt mellette. – Én sem tudom, ki legyél.

45

Hatodik fejezet – Nem hiszem el, hogy betörtünk egy ablakot – mondta Tilda fél órával később, és igyekezett nem pánikba esni, amikor Davy becsukta maguk mögött Clea hálószobájának ajtaját. – Még ha csak alagsori ablak volt is. Ez vandalizmus. – Betörtem az ablakot – közölte Davy. – Bemásztam. Beengedtelek. És mégis, eddig semmi köszönöm. – Köszönöm – mondta Tilda. – Ó, istenem. – Nem megy ez neked, Betty – mondta Davy. – Menj és nézz szét a szekrényben. Ha a festmény nincs ott, fel kell menned. Davy Clea íróasztalához lépett és nekiállt átnézni a fiókjait, Tilda pedig újra kinyitotta a ruhásszekrény ajtaját. – Bahh, a parfümé! – Obsession – mondta Davy, kihúzva a következő fiókot. – Onnan érzed? – Nem, mindig ezt a parfümöt használja. – Davy felemelt egy köteget valami selymes és drága holmiból. – Régóta ismered? – kérdezte Tilda bosszúsan. – Ühüm. Megvan a festmény? Tilda nagy levegőt vett és benyomakodott a szekrénybe. Átkozottul nagy volt. Tilda a hátuljához lépett, közben próbált nem hasra esni Clea cipőiben, és tapogatózva keresgélte annak 45x45-ös bizonyítékát, hogy hamisítványokat festett. Hallotta, hogy Davy hátralöki a ruhákat és odaszólt neki: – Fény kellene – épp mikor a férfi becsukta az ajtót. – Hé! – tiltakozott Tilda és megfordult, de Davy betapasztotta a száját a tenyerével. – Fogd be, Betty – suttogta a fülébe. – Van valaki a folyosón. Tilda megdermedt, ahogy meghallotta, hogy kinyílik Clea hálójának ajtaja. Remek, gondolta. Egy apró kis dologra kérték csak Gwennie-t, és… Davy levette kezét a szájáról, és Tilda beszippantott egy nagy adag levegőt, elejét véve a pániknak, ami asztmához vezetne. A férfi megpaskolta Tilda derekát a feneke fölött, épp úgy, ahogyan Tilda simogatta Steve-et, amikor meg akarta nyugtatni. A lány közelebb simult a férfihoz, igyekezett nem tüsszenteni és szíve csak úgy kalapált. Odakint nagy csattanással visszatoltak egy fiókot, mire Tilda összerezzent és megszorította Davy ingét. A férfi kicsit tempósabban veregette a hátát, mire a lány azt gondolta: Amíg idebent maradok, biztonságban vagyok, senki nem tudja, hogy itt vagyok, Davyn kívül senki, és átkarolta a férfit, hálásan, amiért ott van. A férfi nem paskolgatta tovább, és egy örökkévalóságig álltak így ott. Tildának egyre jobban melege lett. Bárki volt is a szobában, egyre zörgött és csoszogott. Érezte, ahogy Davy ujjai végigcsúsznak a hátán, érezte, ahogy a tenyerét a derekára simítja. Ujjait nem nyomta a bőrére, csak kinyújtva, forrón ott tartotta őket. Tilda hasi idegközpontjában halkan felbizsergett és szerteáradt valami. Alig várta, hogy a férfi közelebb húzza. Amikor nem tette, Tilda felemelte arcát a sötétben, és amikor Davy közelebb hajolt, Tilda légzése szakadozottá vált. Amikor a férfi szája súrolta az övét, a lány teste megremegett és amikor Tilda megtette az utolsó centit, ami még elválasztotta őket, Davy karja körézárult és a lány újra megcsókolta őt a szekrényben. A férfi átkozottul jól csókolt, és Tilda elakadó lélegzettel simult hozzá, de ez a fajta elakadó lélegzet jó volt, ahogy a szekrény hátsó falához szegezte a férfit és elmerült abban a jófajta forróságban. Nem csinálom ezt eleget, gondolta, ahogy levegővételnyi szünetet tartott, aztán visszatért többért, szabadjára eresztve a benne élő Louise-t, vagy legalábbis a benne élő Vilmát. Aztán kinyílt a szekrényajtó és valaki végigtaperolta Clea cipőit, aztán megragadta Tilda bokáját, a lány pedig pánik fűtötte reflexszel jó erősen hátrarúgott, eltalált valamit, aztán valami nagyot puffanva a földre hullt. – Ó, nagyszerű. – Davy elengedte a lányt és szétlökdöste a ruhákat, majd letérdelt, hogy lássa, ki terült el a padlón. – Francba! – Átlépett a test fölött, és kivonszolta a szekrényből a vállánál 46

fogva. Tilda követte őt és próbált nem pánikba esni. – Meghalt? – Nem – felelte Davy –, de elvesztette az eszméletét. Olyan a rúgásod, akár egy öszvéré, Matilda. – Feszült voltam. Megfogta a bokám. – Észben kell tartanom, hogy soha ne tegyek ilyet. Jézusom, alaposan kiütötted. – Davy felállt és elkomorult. – Tudod, ki ez? Tilda óvatosan lehajolt, hogy szemügyre vegye a fickót. Vékonydongájú harmincas ipse volt sötét hajjal és egyre nagyobb vérző dudorral a homlokán. – Nem. Még soha nem láttam. – Oké. – Davy karon fogta és az ajtó felé tessékelte. – Kifelé. – Mi? – Tilda megbotlott, ahogy megpróbált hátranézni Davy válla felett. – Nem hagyhatjuk csak így… – Te hagyhatod. – Davy csak terelgette végig a folyosón, le a lépcsőn, satuként szorítva a karját. – Most lett a piti rablásból súlyos bűntett. Tűnj el innen, menj egyenesen haza és ne beszélj senkivel! – És te? – kérdezte Tilda, igyekezve a lépcsőn tartani a lábát, ahogy Davy nagyobb sebességre kapcsolt. – Nem hagylak itt… – Nagyon megható. – Davy végigvezette a folyosón, be a konyhába, majd kinyitotta a hátsó ajtót. – Pá-pá. Kitaszajtotta az ajtón, amit becsapott utána, Tilda meg kint maradt a hátsó lépcsőn, reszketve a meleg júniusi éjszakában, és nem volt más választása, mint hazamenni. Eközben Gwen irigykedve gondolt Tildára, aki épp csak betör valahová, ami sokkal vonzóbbnak tűnt annál, mint a galériában rekedni Masonnel és Cleával. – Azanyja, micsoda időket éltünk itt át – mondta Mason, és körbenézett a galériában. – Szinte hallom Tony mély, mennydörgő nevetését. Micsoda fickó volt. Micsoda fickó, gondolta Gwen és letette Mason elé az asztalra az 1988-as aktákat. Az asztal túloldaláról Clea héjaként figyelte minden mozdulatát. Hogy miért, azt Gwen el nem tudta képzelni. – Emlékszel arra a megnyitóra, amit az új impresszionistáknak csinált? 1982. – Mason Gwenre mosolygott. – Tony kék brokát mellényben volt, te pedig fekete nyakpántos ruhát vettél fel és egy pár arany karikafülbevalót viseltél, akkorák voltak, mint egy tányér. Soha nem felejtem el. Gwen kicsit kihúzta magát, meghökkentette az emlék. – Csodás voltál, Gwennie – folytatta Mason. Vonásai ellágyultak, miközben Clea vonásai megkeményedtek. – Elvegyültél a tömegben, az emberek rádmosolyogtak, Tony meg én pedig a galéria hátuljában álltunk, közvetlen a mellett az ajtó mellett – az iroda ajtaja felé biccentett –, és téged néztünk. Tudod, mit mondott akkor? – Nem – felelte Gwen és igyekezett kitartani a seggfej-Tony emlékkép mellett. – Azt mondta: „Én vagyok a világ legszerencsésebb fickója” – mondta Mason. – Én meg azt feleltem: „De még mennyire.” Gwen előtt felrémlett a kezdeti időszak Tonyja, aki nevetve nézett rá, szerelembe és izgalomba bugyolálta. Próbálta ellökni, és visszatérni a későbbi Tonyhoz, aki kétségbeesetten élt, mert a galériának nem futott a szekere és egyre zordabb lett, egyre kevesebbet nevetett, és Scarleteket festetett Tildával. – Nagyszerű fickó volt – mondta Mason. – És nagyszerű galériát épített. – Aha – mondta Gwen. – Szóval itt vannak a '88-as feljegyzések. Ekkor adtuk el a Scarleteket. – Csodás. – Mason maga elé húzta a papírokat. – Mindig is tudni akartam, hogy működött a galéria, hogy csinálta Tony. Az épület is vagyontárgy, nem igaz? Az ingatlan mindig jó befektetés. Talán hagynunk kéne, hogy vigyék a hitelezők, gondolta Gwen. Talán fel kéne gyújtanunk, hogy mindenkit szabaddá tegyünk, – Szóval még milyen tőkéje van a galériának? – kérdezte Mason, felkapva egy új aktát. – Tessék? – Tőke – ismételte Mason. – Az épületen meg a berendezésen túl. Hogy működik egy galéria? 47

Milyen más tőkéje van még? – Hát, semmilyen – mondta Gwen zavarodottan. – A festmények bizományban vannak. – Nos, ott van még a jó név, természetesen – mondta Mason. – Ó, igen – felelte Gwen. A Goodnightok jól csengő neve. – Istenem, mennyire irigyeltem Tonyt – mondta Mason. – A galériáját, a partijait, a bubáját. – Gwenre mosolygott. – A feleségét. Clea megrezzent. Gwen mereven mosolygott és Tonyra gondolt, ahogy bemutatta őt: – Ez itt a feleségem, Gwennie. – Egy este azt mondta Tonynak: – Legalább egyszer nem tudnál úgy bemutatni: Gwen, a feleségem? – A férfi meg csak meredt rá értetlenül. – Nem tudtam elhinni, amikor hallottam, hogy meghalt – mondta Mason. – Lehetetlennek tűnt. Írtam, de igazából nem tudtam, mit mondhatnék. – A leveled elragadó volt – mondta Gwen, egyáltalán nem emlékezve rá. Nagyon sokan írtak. – Valószínűleg soha nem fogod tudni túltenni magad az elvesztésén – szólalt meg Clea szomorúan. Mindketten meglepetten néztek rá. – Az igaz szerelem már csak ilyen. – Kezét Mason ingujjára tette és álmodozón mosolygott rá, de Mason csak értetlenül nézett vissza rá. Remélem, jó a csaj az ágyban, gondolta Gwen. – Nehéz lehet egyedül vezetni a helyet – mondta Mason Gwen-nek, felkapva az első aktát. – Van családom – mondta Gwen, bátor hanggal próbálkozva. – Szóval a feljegyzések… Egy órával később Mason azt mondta: – Ez az összes feljegyzés 1988-ról? Biztos vagy benne? – Elég biztos – mondta Gwen, aztán ráébredt, hogy ha Mason végzett, hazamegy. – De tudod, Tony elég pongyola volt a dokumentumok terén. Jobb is lesz, ha megnézzük a '87-es és a '89-es feljegyzéseket is. Megyek is értük. Mason boldogan bólogatott, Clea felsóhajtott, Gwen pedig visszaindult az irodába. Siess, Tilda! – gondolta. Nem tarthatom itt őket örökké. Túlságosan fájdalmas. Amikor Tilda visszaért az irodába, látta Gwent odakint a galériában Masonnel és Cleával. Leült a kanapé szélére, még mindig reszketve. Gwen belépett, közben visszanézve Masonre, a nyomában pedig Steve jött, aki kiszúrta Tildát és eksztázisban vetette magát az ölébe. – Nem tudom, mi baja ennek a pasinak – mondta Gwen, ahogy Tilda felnyalábolta a kiskutyát. – Végignézi az összes régi aktánkat és még élvezi is. Olyan, mint egy gyerek. Mintha egész életében arra várt volna, hogy egy galéria papírjait nézegethesse. – Megtorpant, amikor alaposabban szemügyre vette Tildát. – Mi a baj? – Minden. – Tilda belesüppedt a kanapéba, és vigasztalásképp magához szorította Steve hosszú, ficánkoló kis testét. – Volt ott egy pasi. Soha nem láttam azelőtt, és véletlenül kiütöttem. Davy még ott van, próbálja helyrehozni a dolgot és el fogják kapni. – Jól van – mondta Gwen zavarodottan. – Nyugodj meg. Mert te soha nem vagy ilyen, és megijesztesz. A szekrényhez lépett, kivette a vodkát és szép nagy adagot öntött egy pohárba. – Ó, istenem. Igen! Köszönöm. – Tilda elengedte Steve-et, és amikor kinyújtotta a kezét, még épp látta, ahogy Gwen legurítja az italt. – Te is kérsz egyet? – kérdezte Gwen. – Igen – mondta Tilda. – Figyelj, nem tudom ezt még egyszer megtenni: betörni valaki házába és lopni. Nem erre születtem. Majd megoldom valahogy máshogy. – Oké. – Gwen odaadta a poharat meg a vodkás üveget. – Oké. Kitalálunk valami mást. Hol van Davy? – Mondtam már. Ő még mindig ott van. – Tilda hallotta, hogy hangja megbicsaklik a bűntudattól. – Azt mondta, jöjjek el. Jaj, Gwennie, gáz a pasas, de nem akarom, hogy miattam kerüljön börtönbe. – Remegő kézzel öntötte ki a vodkát. – Nem gáz – felelte Gwen. – Szerinted ő… ? – Gwennie! – kiáltott be Mason a galériából. – Tudtad, hogy Tony adott el képeket a Lewis Múzeumnak? – Tényleg? – kiáltott vissza Gwen. – Nahát. – Visszafordult Tildához. – Megőrülök tőle. Azt 48

hiszi, hogy ez a lebuj itt Disneyland. Még mindig itt kell tartanom? – Igen! – felelte Tilda. – Amíg Davy biztonságban vissza nem ér. Ez a legkevesebb, amit tehetünk érte… – Legurította a maga vodkáját és érezte, ahogyan az alkohol beszivárog az ereibe, és megnyugtatja kicsit. – Kérsz még egyet? – Nem. – Gwen az ajtó üvegablakán át nézte Masont. – Mennem kell és úgy kell tennem, mintha nem lenne semmi baj. Úgy kell tennem, mintha jól érezném itt magam. Úgy kell tennem, mintha nem akarnám elhányni magam, amikor a régi szép időkről beszél. – Gwennie? – szólt Tilda, hökkenten hallgatva, mennyi harag van anyja hangjában. Gwen megrázta a fejét. – Rossz estém van. – Nekem is – mondta Tilda, ahogy Steve visszamászott az ölébe. – Nem a bűnözői életre születtem. – Mindig is inkább az én lányom voltál, mint apádé – mondta Gwen, majd visszament a galériába. – Dehogy voltam – mondta Tilda nyomorultul, de Gwen már ott sem volt. Davy lépett az irodába és berúgta maga mögött az ajtót. Kimerültnek látszott, és egy papírba csomagolt 45x45-ös csomag volt nála. Tilda elfelejtett minden mást, és hagyta Steve-et a kanapéra csúszni, ahogy felugrott, hogy a férfi elé menjen. – Jól vagy? – kérdezte Davyt, és a férfi mellkasához szorította a poharat és az üveget. – Igen. – Felemelte a festményt, hogy Tilda láthassa a csomagolópapír elszakadt sarkát, alatta az éggel, és egy téglaépület szélével, majd az asztalra tette és elvette a vodkát. – Nem hiszem el, hogy ott maradtál – mondta Tilda. – Nem hiszem el, hogy… Davy alaposan meghúzta az üveget, és Tilda mintegy utólag odanyújtotta neki a poharat. – Mi történt? – kérdezte. – Magához tért az ürge? Elkaptak? Jól vagy? – Fogd be, Betty! – Némi vodkát löttyintett a pohárba és a lánynak adta. – Bevonszoltam egy üres szobába, megkerestem a festményedet és eljöttem. Nem arra születtem, hogy tolvaj legyek. Többet ne csináljunk ilyet! – Ó, istenem, ne, többet ne! – helyeselt Tilda. – És megszerezted a festményt! Nagyon, nagyon jó ember vagy. – Megnéztem, mielőtt elhoztam – mondta Davy. – Csillagok és házak. Tilda erősen szorította a vodkát, és hálásan lehunyta a szemét. Még csak nem is akarta megnézni a festményt, soha többé nem akarta látni egyiket sem. Csak vissza akarta kapni a régi, unalmas, falfestő életét. – Köszönöm, istenem. – Hé! – tiltakozott Davy és magára mutatott. Tilda kinyitotta a szemét és a férfira nézett. – Neked is köszönöm. Sajnálom, hogy kiállhatatlan voltam, és sajnálok minden szemét dolgot, amit mondtam neked, sajnálom, hogy… – Vettem – mondta Davy. – Sajnálod. – Hangja most már nyugodt volt, és arcán szomorkás félmosoly játszott. – Érdekes egy nő vagy, Matilda Veronica. – Nem, Matilda Veronica egy szemét kis irányítás-megszállott. – Tilda elfordult a férfitól és a galériába nézett. – Az is – mondta Davy. – Hol van Gwennie? – Elöl – kezdte Tilda, de aztán elhallgatott. Clea Lewis az ajtó üvegén nézett be. Leesett az álla a meglepetéstől. – Hol? – kérdezte Davy és követte Tilda tekintetét. – A rohadt élet! – Felemelte az üveget és az ajtó felé emelte. – Hahó, bébi! – mondta, mire Clea szeme összeszűkült és fejével a galéria utcára nyíló ajtaja felé intett. – Ó, igen, szeretnék beszélni veled – mondta Davy, és az asztalra tette az üveget. – Mindjárt jövök – mondta Tildának és kiment az oldalsó ajtón. Tilda hátradőlt a kanapén és elkapta Steve-et, aki a lány mellé kucorgott és megnyalta az állát. Nem megvetendő az olyan hímnemű, aki elvakultan szereti az ember lányát, mindig örül, ha látja és soha nem idegesíti fel. – Örülök, hogy megtartottunk téged, Steve – mondta, és szorosan magához ölelte az ebet. – Te vagy az egyetlen jóravaló pasi, akit ismerek. Clea odakint állt a járdán, és türelmetlenül dobolt a lábával. – Mit keresel itt? – csattant fel, amikor Davy kilépett az oldalsó ajtón. – Próbálod tönkretenni az életem? 49

– Cseppet sem érdekel az életed – felelte Davy. – Vissza akarom kapni a pénzem. – Tetőtől talpig végigmérte Cleát, és a nő felvértezte magát egy sértésre. – Igazán jól nézel ki, Clea. – Köszönöm – mondta Clea, kissé megenyhülve. A férfi is igazán jól festett, áruló gazember létére. Visszatért néhány szexi emlék, de Clea elfojtotta őket. – Nézd, az az én pénzem – közölte Davyvel. – Három évvel ezelőtt loptad el tőlem, nagyon jól tudod. Az enyém. – Nem az egész. – Davy keresztbe fonta a karját és a galéria falának támaszkodott. – És tartoztál is nekem. Ejtettél, én lenyúltam a pénzed, és ezzel kvittek is voltunk, amíg… – Évekkel ezelőtt elhagytalak. Tedd túl magad rajta. Lépj tovább. – Elárultál – mondta Davy feszültséggel teli hangon. – Én ugyan nem – mondta Clea bosszúsan. – Nézd, gyönyörű és elbűvölő vagyok, drága mulatság, és nálam senki nem jobb óráiban Amerika-szerte. – Igaz – bólintott Davy kissé megrökönyödve. – De… – De nem vagyok hűséges típus – folytatta Clea. – Soha nem is voltam. Nincs értelme. Ha feltűnik valaki, aki jobban gondomat tudja viselni, én vele tartok. Ez így ésszerű. – Lehet, hogy ésszerű – mordult fel Davy –, de rohadt szarul érinti a kapcsolatban részt vevő másik felet. – Miféle kapcsolatban? – kérdezte Clea értetlenül. – Miből gondoltad, hogy kapcsolat volt köztünk? – Együtt éltünk – közölte Davy. – Azt gondoltam… – Dehogy gondoltad. – Clea keresztbe fonta a karját. A férfiak ezért olyan rém idegesítőek. Csak magukra gondolnak. – Egyáltalán nem gondolkoztál. Rám néztél, és láttad, amit látni akartál. Egy hűséges, dögös barátnőt. Nem akartál megismerni, csak azt akartad, hogy a tiéd legyek. Nos, megkaptál. Vége. – Davy úgy nézett rá, mintha a nő kínaiul beszélne, így Clea szájbarágósra vette. – Nem én tehetek róla, hogy nem ismertél, Davy. Nem az én hibám, hogy soha nem néztél… – Ó, ne csináld már! – mondta Davy. – Együtt éltünk! Clea vállat vont. – Sokat spóroltam a lakbéren. Nem értem, annak mi köze ehhez. Úgy értem, mondtam én valaha, hogy „Davy, te vagy az egyetlen!”? – Nem – felelte Davy. – Mondtam valaha, hogy „Soha nem foglak elhagyni, ez örökre szól, te vagy életem szerelme”? – Ez baromi hervasztó – mondta Davy és újra a galéria falának támaszkodott. – Szóval dühös vagy rám, amiért nem az vagyok, akinek képzeltél – mondta Clea. – Nos, én is dühös vagyok rád. Azt akartam, hogy gazdag legyél, de nem voltál, és aztán a mellett a rohadék Zane mellett kötöttem ki. – Ha hűséges lettél volna hozzám, nem kötöttél volna ki mellette – mutatott rá Davy. – Ha lett volna pénzed, hűséges lettem volna – közölte Clea. – Te tehetsz róla. De hibáztatlak én még mindig? Nem. Továbbléptem. Neked is ezt kéne tenned. – Boldogan tenném – mondta Davy. – Add vissza a rohadt pénzem. – Az az enyém – mondta Clea elképedve, hogy a férfi nem látja a dolog igazságosságát. – Elloptad tőlem. Megfosztottál a családi otthonomtól. – Ugyan, kérlek – mondta Davy. – Porig égetted volna a családi otthonod, ha tehetted volna, gyűlölted azt a helyet. – De volt értéke – csattant fel Clea. Davy folytatta. Ügyet sem vetett a nőre, ahogyan azelőtt sem. – És én csak a harmadát loptam el annak, amit te elvettél. Tartsd meg a kiinduló tőkét, de a többit kérem vissza. A francba is, Clea, két gazdag fószernek voltál a felesége, nincs rá szükséged. – Te nem tudod, mire van szükségem. – Clea hátrébb lépett. Nem volt két gazdag fószer felesége. Két szegény fószer felesége volt, legalábbis a halálukkor szegények voltak, és ezt igazán nem kellene az arcába vágni, köszöni szépen. – Az én pénzem és szükségem van rá. – Benézett a galéria üvegablakán át, és látta, hogy Mason megfogja Gwen kezét. – Férjhez akarok menni! – mondta indulatosan. – És a gazdag férfiak nem vesznek el szegény nőket. Davy követte a tekintetét. – Azt hiszed, hogy hozzá fogsz menni ehhez a pasashoz? Nem. Az 50

ilyenek, mint ez, Jackie-t vesznek el, nem Marilyneket. Csak madzagon rángat. – Nagyon vicces – mondta Clea. – Nem, el fog venni feleségül. Hazavitt magával Ohióba. – Nem ő az első pasi, aki másik államba furikázott erkölcstelen megfontolásból – mondta Davy. – Megtettem én is. – De többet nem teszed – mondta Clea. – És most menj el! – Te tényleg azt hiszed, hogy elmegyek? – kérdezte Davy. – Nincs más választásod. – Clea felszegte az állát. – Nem tehetsz semmit. Davy rámosolygott, és a nő hátán végigfutott a hideg. Davy sok mindenhez értett, ötlött eszébe, amik közül sok minden törvénybe ütköző volt. – Ne költsd el a pénzem! – közölte vele Davy. – Visszajövök érte. – Aztán újra bement a galériába. – Ó, hát ez igazán remek – mondta Clea a kihalt utcának. Nem elég, hogy le volt égve, öregedni kezdett, és semmibe vették egy tíz évvel idősebb nő miatt, most még Davy Dempsey is próbál keresztbetenni neki. Nos, csupán kedvesebben kell viselkednie Ronalddal, hogy az Davyn tartsa a szemét. De ez most Ronald hibájából történt, amiért elárulta Davynek a tartózkodási helyét. És Davy is hibázott, mert nem gondoskodott róla rendesen. És Mason is hibázott, mert nem gondoskodik róla most. Már rég férjhez kellett volna mennie hozzá. Benézett a galéria ablakán, és látta, hogy komolyan beszél Gwennel, egészen közel hajolva hozzá. – Férfiak – mondta Clea és bement, hogy visszaszerezze a jövőjét. Amikor Davy visszaért az irodába, Tilda a kanapén ücsörgött Steve-vel és a harmadik pohár vodkájával. Ebben az utolsóban némi narancslével, az íz kedvéért. – Tudod, soha nem említetted, hogy mit kerestél Clea szobájában – mondta, és igyekezett nem házsártos hangon beszélni. – Pénzt. – Davy felkapta a vodkás üveget. – Az én pénzemet. Clea elcsábította a pénzügyi tanácsadómat, hogy elsikkassza a teljes vagyonomat. – Neked elég pénzed volt, hogy pénzügyi tanácsadód legyen? – kérdezte Tilda. Le volt nyűgözve. – Kolléga volt – mondta Davy és poharat keresett. Tilda felállt, és elővett neki egyet a szekrényből, miközben Steve az elválás okozta szorongással fibrillált a kanapén. – Na és mivel foglalkozol? Ezzel a kollégáddal. – Tanácsadással. – Elvette a lánytól a poharat. – Azt mondta, megmutatja, hogyan duplázhatom meg a pénzem, és ehelyett megháromszorozta – folytatta Davy, miközben öntött magának. – A neve Ronald Abbot. Egyszerűen csak Nyúlként ismert, azon képessége miatt, ahogyan be tudja vackolni magát mások bankszámlájára. Hálás voltam neki és óvatlanná váltam. Tilda még mindig nem értette egészen. – Hogy tudott hozzáférni a bankszámládhoz? – Nyúl zseniálisan bánik a pénzzel – mondta Davy. – A bankszámlák olyanok neki, mint valami játékdobozok. Szereti megnyitni őket és játszani azzal, ami bennük van. Meg sem próbálok úgy tenni, mintha tudnám azt, amit ő, csak annyit mondhatok, hogy pénzt kerestem a piacon, amikor azt tettem, amit mondott. – Látom, hogy vezethet ez oda, hogy megbízz benne – mondta Tilda és újra leült, hogy Steve megnyugodjon. – Azt hiszem. Úgy értem, a legtöbb pénzügyi tanácsadó azért nem szélhámos, ugye? – Ami azt illeti, Nyúl sáros volt – mondta Davy. – Azok a fickók, akik tenger sok pénzt keresnek, általában használnak néhány kiskaput. – Sáros volt – ismételte Tilda hitetlenül. – Megbíztál valakiben, akiről tudtad, hogy simlis? – Mindenki simlis – mondta Davy. – A trükk abban áll, hogy megtudja az ember, merre tévelyednek el. Aztán gondoskodsz róla, hogy a következmények olyan súlyosak legyenek, hogy mégis megmaradjanak az egyenes csapáson. – Ó – mondta Tilda, és igyekezett nem eltévelyedettnek látszani. – Ami szemmel láthatóan nem működött Nyúlnál. – De még mennyire, hogy működött! – mondta Davy. – Amíg meg nem jelent valaki, akinél nagyobb darab répa volt, mint nálam. – Olyan nagy? – mondta Tilda. – Nahát. Ismerem ezt az embert? Megismerhetem? – Clea – felelte Davy és a galéria felé biccentett, ahol Clea épp Masonre mosolygott. 51

– Ó – mondta Tilda, követve Davy tekintetét. – Nos. Igen. Annak a nőnek nagy a répája. Davy összeráncolta a homlokát. – Tudod, amilyen képek megjelennek most előttem… – Szóval miért nem hívtad a rendőrséget? – kérdezte Tilda. – Jó ötlet – mondta Davy. – Előbb hívd őket te a Scarlet miatt. Tilda már majdnem azt mondta: Szóval itt valami nem stimmel, de azzal beismerte volna, hogy a Scarletekkel sem stimmel valami, így inkább ejtette a témát. – Vagy miért nem veszed rá Nyulat, hogy lopja vissza. Ő vette el… – Ja – mondta Davy. – Már csak ez kéne. Hogy ott ragadjak egy összeesküvésben Nyúllal. Mert olyan gerinces a pasi, hogy soha nem köpne be. Nem. – Hát, van egy problémád – mondta Tilda. – Sok van. De először a pénzt akarom megoldani. Tilda bólintott és újra ivott egy kortyot. – Jó választás. A pénz valószínűleg megoldja az összes többi problémát. Az tuti, hogy az én összes problémámat megoldaná. – Nem oldaná – mondta Davy. Tilda az ajtó üvegén át újra a galériába nézett, oda, ahol Clea épp egy boldogtalan Masont rángatott az ajtó felé. – Miért pont te? – Tessék? – kérdezte Davy, és visszatette a vodkásüveget a szekrénybe. – Clea miért pont terád uszította? – Nekem volt pénzem. – Sok embernek van pénze – mondta a lány, szkepticizmussal átitatott hangon. – És emellett némi múltam Cleával – tette még hozzá Davy, és figyelte a mini-dráma alakulását az ajtón át. – És némi múltam Nyúllal. – Nyúllal is lefeküdtél? – kérdezte Tilda, harapós kedvében. – Nem, egyszer nem értettem egyet Nyúllal – mondta Davy. – Újra kaszáltunk a tech részvényeken. Én néztem-néztem a számokat és azt mondtam: „Ez túl szép, hogy igaz legyen.” És erről eszembe jutott az apám. – Az apád – ismételte Tilda. – Aki a kereskedelemben dolgozik. – Michael Dempsey – felelte Davy, visszafordulva a lány felé. A levegőbe emelte a poharát. – Isten áldja, bárhol van is most, egészen addig, amíg nincs mellettem. – Ezen elgondolkozott. – Vagy a húgom és nővérem mellett. Sok hibája van, de az ostobaság nem tartozik közéjük. Mindig azt mondta: „Ha túl szépnek látszik, hogy igaz legyen, lépj le.” – Az apád nagyon emlékeztet rád. – Nem – közölte Davy. – Egyáltalán nem olyan, mint én. És én se vagyok olyan, mint ő. – Ühüm – mondta Tilda, és visszatért a poharához. Davy bólintott. – Szóval, azt mondtam: „Nyúl, segíts kiszállni!” Ő nem értett egyet, de végül kötvényekbe és jól menő részvényekbe fektette a pénzem. Aztán fél éven át csúfondárosan vigyorgott rám, miközben szárnyalt a piac, és ő milliókat keresett. – Azta – mondta Tilda. – Aha, de aztán összeomlott a tech piac, és ő elvesztette mindenét, de nekem nagyjából megmaradt minden pénzem. – Davy felsóhajtott. – Ezt soha nem bocsátotta meg igazán. – Szóval elsikkasztotta. – És Cleának adta. Ezért adtam a fejem most először lopásra a máskülönben feddhetetlen életemben – mondta Davy. Szóval igazából nem is szélhámos. Tilda ezt lehangolónak találta. – Visszaszerezted a pénzed ma este? – Nem. Megtaláltam a festményedet és leléptem. – És most meglátott téged. Tudja, hogy itt vagy, és a pénzedet akarod. – Igen. Tilda hátradőlt, hirtelen teljesen kimerülten. – Szóval totál elcsesztük az életedet. A férfi lenézett rá és cseppet sem tűnt bosszúsnak. – Nem, azt nagyjából már megtettem én, mielőtt még találkoztunk volna, Vilma. A melegség egy része, amit a szekrényben érzett iránta, kezdett visszatérni. De lehet, hogy a 52

vodka és a megkönnyebbülés volt a ludas. Bárhogyan is, hatalmas előrelépés volt a pánikhoz és bűntudathoz képest, és ezt megünneplendő Tilda ivott még egy keveset. – Már azt hittem, soha nem mennek el – mondta Gwen, belépve a galériából. – Ha Clea nem kezd el hisztizni, nem is mentek volna. Azt a pasit lenyűgözte a… – Meglátta Davyt és elhallgatott. – Ó, jól van, visszajött. Tilda nagyon aggódott. – Tényleg? – kérdezte Davy és Tildára nézett. – Egyáltalán nem. – Tilda emelte rá a poharát és halványan elmosolyodott. – Szemernyi bűntudatot se éreztem volna, ha lebuksz, csak mert próbáltál megmenteni. Újra. – Felsóhajtott. – Ó, istenem, soha többet! – Megszereztétek a… ? – kezdte Gwen és Tilda az asztalon heverő, papírba csomagolt kép felé intett. – Azt megszerezte, amire nekünk volt szükségünk – mondta. – Azt nem, amire neki. – Fiatal még az este – mondta Davy, és le sem vette a szemét Tildáról. – Nem mehet vissza oda! – közölte vele Gwen. – Segítünk megszerezni magának, amit csak akar, de ma este nem mehet oda vissza! Bármelyik percben hazaérhetnek. Davy megveregette Gwen vállát. – Nyugi. Megvagyok. – Ó, nos, akkor jó. – Gwen felkapta a rejtvényes könyvét. – Borzalmas estém volt. Az a férfi abszolút megszállottja volt ennek az átkozott helynek és vissza akar jönni. Azt hiszem, azt nem bírnám ki még egyszer. Megyek az ágyba a keresztrejtvényemmel és elfelejtem, hogy ebből bármi is megtörtént. – Szuper terv – mondta Tilda, és szemét bizalmatlanul Davyn tartotta, aki elég feldobott volt ahhoz képest, hogy még mindig le volt égve. Egy kis vodka kellett csak, és megint a régi önmaga volt. Ez nem jelenthet jót. Amikor bezáródott az ajtó Gwen mögött, Davy leült a kanapéra Tilda mellé és elvette a poharát. – Mennyit ittál ebből? – Nem emlékszem – mondta Tilda. – Azt hiszem, kettőt. Miért? – Részeg vagy? – Nem – mondta Tilda. – Tudom, hogy kell… – Helyes. – Davy az asztalra tette a poharát. – …inni… – Gratulálok. – Davy köréje csúsztatta a karját. – ...és… – Tilda hangja elcsuklott, ahogy a férfi közelebb hajolt. – Oké, ha a szekrényben történtekről van szó, akkor… És ekkor a férfi megcsókolta.

53

Hetedik fejezet Davy csókjának vodka- és katasztrófaíze volt, és miközben visszacsókolta, Tilda már arra gondolt: soha többet nem megyek szekrénybe ezzel a pasival. A férfi becsúsztatta kezét Tilda pólója alá, és amikor ujjai a mellére tévedtek, a lány megszólalt. – Tudod… – De csak annyit mondhatott volna, hogy én nem olyan lány vagyok, márpedig természetesen olyan volt. Érezte, ahogy a férfi hüvelykujja a melltartója alá kúszik és azt gondolta, Louise imádná ezt a pasit, és felmerült benne, hogy ha úgy tenne, mintha Louise volna, végre része lehetne a vad, sikoltozó, érzéki, botrányos szexben, amit Louise emlegetett mindig. Szólíts Scarletnek. A férfi lehajtotta fejét, ajkai forrón tapadtak a lány nyakára. Nem, az nem jó. Szólíts Louise-nak. A férfi kezei a háta mögé csusszantak és közelebb húzta magához a lányt, miközben feljebb ügyeskedte a pólóját, és Tilda befészkelte magát a karjai közé, élvezve, hogy valaki magához szorítja. És ha úgy tesz, mintha Louise lenne, talán nem veszti el az eszét és kiáltja el magát: – Én festettem a Scarleteket! – amikor elélvez. A férfi finoman megharapta a nyakát. Tilda apró, reszketeg sóhajt hallatott. Mert ha mondana valamit, Davy az a fajta fickó, aki ezt észrevenné. És észben tartaná. A férfi kezdte a kanapéra dönteni Tildát. Louise soha nem sikított fel: – Eve vagyok! – Szóval működhet a dolog. Steve leugrott a kanapéról a szőnyegre. Tekintete nem állt messze a megvetéstől. Ja, én is tök el vagyok borzadva, gondolta Tilda, és ekkor Davy újra megcsókolta, újabb mély, forró csókkal, és Tilda közelebb bújt hozzá, de a vadság nem volt ott, hiányzott neki a szekrény, bár megtették volna a szekrényben… Davy a kanapéra döntötte, és Tilda helyezkedett kicsit, amikor a férfi megcsókolta a hasát. Próbálta a fenekét a kanapé ülőpárnái közé nyomni, és közben egyre fogyatkozott a hév. Ez nem fog menni. Hacsak nem egész éjszaka smárolni akar a pasi. Talán… A férfi becsúsztatta kezét a combjai közé, és Tilda azt gondolta, nem, nem csak smárolni akar. De legalább még nem férkőzött a melltartója alá. Talán igent mondhatna, csak hogy a férfi tovább tartsa a karjaiban, és meggyőzhetné, hogy mindezt tetőtől talpig felöltözve tegye… Davy kikapcsolta a melltartóját – ráadásul egy kézzel, jár a pont a kézügyességért – és nyelvével egyre feljebb haladt a bordáján, nyilvánvalóan észak felé tartva, a melle felé. Nem, gondolta Tilda, ez nem működik, és lehúzta a pólóját, öklével közben akaratlanul is jókora csapást mérve a férfi feje búbjára. – Áú! – Elgondolkoztam – kezdte Tilda. – Akkor hagyd abba! – mondta Davy, újra megcsókolta, és Tildának eszébe jutott, miért kötött ki egyáltalán a kanapén. A pasinak fantasztikus szája volt. Ó, csak tedd meg, Louise, mondta magának. Igazán rád fér. A férfi a melltartója alá csúsztatta a kezét és Tilda fontolóra vett egy érzéki nyögést, ami jobb volt a nehéz légzésnél, mert ha túl nehezen veszi a levegőt, még asztmarohamot kap, és az lenne a vég: topless szerencsétlenkedés. Feljebb tolta orrán a szemüvegét. Igen, nyögni fog. Aztán a férfi szája gyengéden és forrón megérintette a mellét, mire Tilda belecsimpaszkodott a férfiba és azt mondta: – Ó! – Ezúttal igazából, és sokkal hangosabban, mint gondolta volna. A férfi felemelte a fejét és elkapta a lány tekintetét. – Bocsi – mondta Tilda és érezte, hogy kezd elvörösödni. Davy rámosolygott, annak a férfinak a mosolyával, aki tudja, hogy hamarosan szexben lesz része. – Semmi gond. – Átnyúlt Tilda feje fölött és találomra bepötyögött néhány számot a zenegépbe. Ahogy visszacsúszott a lányra, megszólalt a zene. – Amúgy ez mi? – Mi? – kérdezte Tilda, rettegve, hogy a férfi felfedezte talán, hogy valami baj van vele. 54

– Ez a dal – mondta a férfi, miközben a zenegépből hullámcsobogás hallatszott. Tilda hallgatott egy pillanatig. – „Wonderful Summer” – mondta, épp mikor Robin Ward elkezdett énekelni. – Az egyik kedvencem. – Soha nem hallottam – mondta a férfi Tilda nagy bosszúságára. Aztán újra a szájához ért a szája, és Tilda átkarolta, és próbálta visszaédesgetni magát abba a hangulatba, amit a ruhásszekrényben érzett. De bármennyire próbálkozott is, miközben teltek a percek, ingadozó hevületnél messzebb nem jutott. Aztán Davy keze a cipzárjára tévedt, és ez már veszélyes volt. Túl sok vesztenivalója volt, hogy engedjen olyasvalakinek, mint Davy Dempsey. Robin eldalolta az utolsó sort élete legcsodásabb nyaráról, jött a hullámcsobogás, aztán a szobára újra csend telepedett, és mindenhonnan a cipzárja hangja visszhangzott. – Ne feledd a gondolatod! – mondta Davy és újra feltápászkodott a zenegéphez, és Tilda azt gondolta, ami az én fejemben jár, azzal nem mennél sokra. Nem ugyanaz, mint ami a te fejedben jár. A férfi átnyúlt Tilda feje felett és vagy féltucat gombot lenyomott összevissza. A The Essex rázendített a „Mondani könnyű”*-re és Tilda megszólalt. – Tudod… – Később – mondta Davy és Tilda farmerébe csúsztatta ujjait. – Ó. Hé! – Tilda lehunyta a szemét és úgy döntött, hogy inkább csak pár perc múlva löki el a férfit. Vagy talán egyáltalán nem. Ha ezt még fél órán át folytatja, talán még néhány ruhadarabjától is hajlandó lesz megválni. Davy feltűrte a lány pólóját, épp csak elkerülve Tilda állát, aztán Tilda visszarántotta a pólót, miközben Davy a csípőjéhez húzta a lány csípőjét. A csípőjére nehezedő nyomás kellemes volt, csak csukva kellett tartania a szemét és ismételgetnie, hogy Louise Louise Louise. Aztán Davy felhagyott a csókolózással annyi időre, hogy lehúzhassa Tilda farmerét, és a lábai közé kerüljön. Talán nem, gondolta Tilda, miközben a férfi lehúzta a saját farmerét. Fogamzásgátló, mi nem is… – Várj! – mondta, kinyitva a szemét, vigyázva, hogy ne nézzen le. – Nincs nálam… A férfi feltartott egy óvszert és újra Tilda szájára vetette magát, a lány meg azt gondolta, ha nemet mondok, abbahagyja, és akkor beszélnünk kell róla, és az szörnyű lenne, és a pasival végül is kellemes volt, csak helyre tudná rázni a gondolatait… Gyerünk, nógatta magát, és próbált megfelelő hangulatba kerülni. Arra koncentrált, milyen erős karokkal öleli a férfi, milyen csodás, hogy valaki a karjaiban tartja, milyen jó érezni a férfi száját a száján, és végül elegendő hevület összejött, amikorra a férfi a csípőjéhez húzta a csípőjét és érezte, ahogy keményen nekifeszül, majd belehatol, és nem fájt – ez aztán az elismerés gondolta: nem fájt. A hatás kedvéért felnyögött. Inkább meglepte, hogy a férfi belehatolt, mint megdöbbentette – ez történik, amikor nem figyel az ember lánya, kicselezik, és tessék – és éppenséggel azt se mondhatta, hogy nem állt készen, csak épp Louise többet érzett volna. Louise zihált volna, ebben biztos volt. Na persze Louise nem volt asztmás. Együtt kezdett mozogni a férfival, igyekezett felvenni a ritmusát, ami nehezen ment, mert folyton lejjebb csúszott a kanapén. Ó, a francba, gondolta, felemelte kezét, hogy megtámaszkodjon a kanapé támláján, és jól orrba vágta a férfit. Ne kezdjen el vérezni az orrod, gondolta, kérlek, ne vérezzen az orrod! De a férfi csak annyit mondott: – Áú! – és folytatta. Eltántoríthatatlan, gondolta. Oké, Louise nem létezik, Louise olyan, mint a húsvéti nyuszi, szóval vedd nehezen a levegőt, gyorsan ess túl ezen és aztán soha többet ne kerülj a pasi közelébe! Mélyeket lélegzett, meg sem próbálta légzését a férfiéhoz igazítani, mert úgysem sikerülne összhangba kerülniük, és amint felhagyott az erőlködéssel és lélegezni kezdett, javultak a dolgok. A férfi gyorsabbra vette a tempót és Tilda próbálta elképzelni, ahogy összeszűkülnek az izmai és állati jó műsort produkált a nyögésekkel, ahogy teltek a percek és felgyorsult a pulzusa. Aztán a férfi testhelyzetet váltott és eltalált valamit jó pontot, és Tilda elakadó lélegzettel gondolta, várjunk csak, ez akár még… – de még a gondolat végére sem ért, a férfi megremegett Tilda 55

karjaiban és ennyi volt. Az istenit, gondolta és egy úristen-ez-dejó-volt nyögés-sóhaj kombinációval zárta a műsort. Na ennyit a benne élő Louise kisugárzásáról. A férfi félig öntudatlanul hevert rajta, így Tilda a karjaiban tartva simogatta a hátát. Közben Davy visszanyerte a lélegzetét és Pippy Shannon rázendített a zenegépen az „Úgy teszek”*-re. Na, ez a mi dalunk! – gondolta Tilda. Steve-et elnyomta az álom a szőnyegen a kanapé mellett. Megfeledkezett mindkettejükről. Neki volt igaza, gondolta Tilda. Neki is inkább aludnia kellett volna. Aztán Davy felkönyökölt és Tilda szemébe nézett, hogy az orruk majdnem összeért. – Szóval ez mi volt? – kérdezte, még mindig zihálva kissé, és mérgesnek tűnt. – Utánzat vagy hamisítvány? – Hé! – Tilda megpróbált felülni, de a férfi csak megrázta a fejét. – Rettenetes színésznő vagy – mondta és visszaomlott a lány testére. – Az előjátékod rendben volt – közölte kíméletlenül Tilda Davy feje búbjához beszélve. – Az utójátékod viszont béna. – Bocs – mondta Davy, láthatóan cseppet sem sajnálkozva, és elhúzódott a lánytól, aki a plafont bámulva felvette a farmerját, a férfi pedig megszabadult az óvszertől és ő is felöltözött. – Hm, hű, hogyan is tudnék köszönetet mondani? – mondta Tilda, miután mindketten magukra öltötték gúnyájukat. Tágra nyitotta szemét. – Remek volt. Davy megrázta a fejét és elfordult tőle. – Jó éjt, Tilda. Reggel találkozunk. Jaj, gondolta Tilda, de Davy még visszafordult és azt mondta: – Figyelj, ne színlelj. Mindenki szarul jár. – Nahát, pedig úgy tűnt, te marha jól elvoltál – mondta Tilda csípősen. Davy már épp szólásra nyitotta a száját, de aztán csak megint megrázta a fejét és az ajtó felé indult. Miután elment, Steve újra felugrott a kanapéra. Tilda megsimogatta és próbált mindent Davyre fogni, de az igazságosság útját állta. Oké, szóval nem volt jó. Erről ő tehetett. Louise akart lenne, pedig nem az. Utánzat volt, csak épp nem szexi utánzat. Viszont baromi görcsös volt, a francba is. És ha a férfi valamirevaló szerető lenne, tudta volna, hogy valami nem stimmel. Leütött néhány gombot a zenegépen és elhatározta, hogy elfelejtkezik Davyről és a zenében keres megnyugvást. Végigdőlt a kanapén, Steve pedig felmászott a hasára és kinyújtózkodott, orrával a lány álla alatt. – Sok pasi csinálja ezt ma este – mondta neki Tilda, és amikor a kutya imádattal nézett rá, a lány megenyhült és megsimogatta. – Jó pasi vagy, Steve. Szeretetkórász, de jó. Davyről ezt nem lehetett elmondani, ezt meg kell hagyni. A fickó teljesen önellátó volt, egyáltalán nem volt szüksége a lányra. Davy soha nem mondaná neki, hogy választania kell közte és a családja között. De persze Davy soha nem is kérné meg a kezét. Ez volt a bökkenő az önállósággal. Olyan ritkán járt kéz a kézben az odaadással. Amit amúgy sem akart, mert így is elég emberről kellett gondoskodnia. Talán ezért nem hiányzik Scott, gondolta, de aztán kiverte a fejéből Scottot és Davyt meg a befejezetlen szexet – nem mintha utóbbi zavarta volna – és hagyta, hogy az űrt a zene töltse be, míg meg nem hallotta Andrew-t és Louise-t bejönni a hátsó ajtón és felmenni a lépcsőn. Ha már itthon vannak, elmúlhatott éjfél. Felkelt, épp amikor a zenegép elkezdte játszani az „Egy ilyen fiút sose felejthetsz”*-et, és felvette a festményt az asztalról. – Na, mutasd csak magad – mondta. – Te vagy az, aki ezt az egész kalamajkát beindítottad. – Letépte a papírt és megállt benne az ütő. Bámulta a pepita ég alatt harsogó, tölcsér alakú sárga virágokat, miközben a Raindrops ahhoz a sorhoz ért, hogy „még nem hevertem ki.” Virágok. Nem házak, virágok. A pasi már megint rossz festményt lopott el. A már amúgy is túlfeszített szervezete megadta magát. Tilda a lépcső felé indult. Dübörögve trappolt, mintha Davy fején gyalogolt volna, ahogy megmászta a három emeletet az ajtajáig, nyomában a kötelességtudóan ügető Steve-vel. – Nyisd ki! – kiáltotta az ajtón dörömbölve. Nem érdekelte, ki hallhatja meg. 56

Egy perccel később Davy kinyitotta az ajtót. Nem volt rajta más, csak egy fekete bokszeralsó. Álmosnak és bosszúsnak tűnt. – Nézd, ha a kanapén történtekről van szó, nem akarom hallani, hogy… Tilda odalökte neki a vásznat. – Azt mondtam, város! – Igazán csodás érzés volt a férfira förmedni, legszívesebben szétmarcangolta volna. – Ezek virágok! A férfi elvette a festményt, majd visszalökte Tildának, a távolban álló házakra bökve. – Azok ott házak. Látod? Azok a piros kis foltok? Az ott egy város. – Igen, kis foltok! – vágott vissza Tilda. – A háttérben. Mindenki tudja, hogy ha azt mondod, város, az nagy várost jelent, azt jelenti, arról szól a kép. – Ez igaz – szólalt meg mögülük Dorcas, aki az ajtajából kandikált a festményre. – Ez egy virágos festmény. – Köszönjük, Dorcas – mondta Tilda. – Menjél! – Ez annyira rád vall – mondta Davy, ügyet sem vetve Dorcasra. – Minden arról szól, amit te tudsz és én nem. Nem tudom, ki az a Gene Pitney, szóval az én hibám. – „Town Without Pity” – mondta Gwen lentről, a lépcsőről. – Mi folyik itt? Davy elrántotta a fejét Tildától. – Te miért vagy itt? – kérdezte, és lenézett a lépcsőn álldogáló Gwenre. – Itt lakom – mondta Gwen. – Miért kiabáltok Gene Pitneyről? – „True Love Never Runs Smooth” – szúrta közbe Louise Tilda mögül. Fekete, porcelánbaba parókája a színpadi sminkje körül libegett, miközben Louise a nyakát nyújtogatva próbálta megnézni a festményt. – „Only Love Can Break a Heart” – tette hozzá Andrew Louise mögött. – „One Fine Day” – mondta Dorcas Tilda mögül. – Azt a Chiffons énekli – közölte Tilda Dorcasszal. Elege volt mindenkiből. – Hé emberek, visszamenne mindenki lefeküdni? – Nem én üvöltöztem a folyosón – mondta Dorcas és becsapta az ajtaját. – Igaza van – bólogatott Gwen. – Mi folyik itt? – Davy valami rosszat mondott Gene Pitneyről? – kérdezte Nadine, még lejjebb állva a lépcsőn. – Mert szerintem meg neki van igaza. – Nem Gene Pitneyről van szó – mondta Davy és hideg tekintettel fixírozta Tildát. – Hanem olyan emberekről, akik nem adnak kellő infót más embereknek egy feladat elvégzéséhez. – Miféle feladat? – kérdezte Louise sötét szeműén a barna kontaktlencséjében. – Ez az a festmény? – Tilda megfordította, hogy láthassa. – Jaj, nem. Nem ez az! – Már megint a rosszat hoztad el? – kérdezte Gwen. – Helló – mondta Davy, érdeklődéssel hunyorogva Louise-ra a félhomályos folyosón. Hirtelen feleannyira sem volt álmos vagy bosszús, és Tilda legszívesebben megrúgta volna. – Helló. – Louise visszaadta a festményt Gwennek, végigmérte Davyt, elmosolyodott, és eltűnt a sötét lépcsősoron a tíz centis magas sarkújában, valószínűleg igyekezvén felszívódni, mielőtt a férfi rájönne, hogy ő Eve. Davy a nyakát nyújtogatva nézte a távolodó lányt, miközben Tilda visszavette a festményt Gwentől. – Ha már senki nem akar üvöltözni velem – mondta, amikor Louise végleg eltűnt szem elől –, szeretnék lefeküdni. Egyedül. – Semmi gond – közölte Tilda, mire Davy becsapta az ajtót az orra előtt. – Szóval jól telt az este, mi? – érdeklődött Gwen. – Nem – felelte Tilda. – Az este szarul telt. De ne aggódj, kitalálom, hogy szerezhetjük vissza az igazi festményt. – Lement a lépcsőn, nyomában újfent Steve-vel, becsapta maguk mögött az iroda ajtaját, visszadobta a festményt az asztalra és lerogyott a kanapéra, eltökélten, hogy zokogásban tör ki. Rettenetes, borzasztó volt az este. Érezte, hogy elkámpicsorodik. Annyira rossz volt, hogy… Belépett a magas sarkújában nyakiglábbá vált Louise. – Jól vagy? – Nem – felelte Tilda, készen arra, hogy elbőgje magát. – Jesszus. – Louise leült mellé és átölelte. Hosszú, vörös körmei virágszirmoknak látszottak 57

Tilda pólóján. – Ilyen rosszul? Mit tett a pasi? – Nem vele van a baj, hanem velem. – Tilda próbálta kisimítani az arcát, de csak még jobban elkámpicsorodott. – Istenem, tök reménytelen eset vagyok. – Remélem, hogy nem – mondta Louise. – Te tartasz egyben itt mindenkit. Mi történt? Tilda dideregve nagy levegőt vett. – Pocsék szex történt. – Igazán? – Louise elgondolkozva nézett, aztán hátradőlt. – Én azt hittem, bajnok a pasi az ágyban. Ilyesmi van a tekintetébe írva. És nagyon jó a teste. – Veled valószínűleg pazar lenne – mondta Tilda legyőzötten. – De én valahogy nem voltam a kellő hangulatban. – Akkor miért nem mondtál nemet? – Mert amikor elkezdtük, még abban a hangulatban voltam – felelte Tilda. – Tényleg. Csak épp Davyről van szó, és az a pasi kiszúr mindent, szóval az ember nem engedheti el magát, meg aztán ciki lett volna. Úgy értem, alig ismerem. – Megfordult és Louise-ra nézett. – Ez hülyén hangzik, ugye? – Nem – mondta Louise. – Ezért van az, hogy Eve soha nem szexel. Folyton arra gondol, hogy nem igazán ismeri a fickót, meg aztán ott van Nadine, hogy ő mit fog gondolni, és persze Andrew utálná, és neki egyszerűen nem éri meg az egész. – Eve szexel – jelentette ki Tilda. – Csak épp akkor csinálja, amikor ő te vagy. – Én akkor szexelek, amikor csak akarok – javította ki Louise. – Eve soha. Szerintem nem is tudná, mit kell csinálni, olyan hosszú ideje nem volt hozzá szerencséje. – Felszegett fejjel nézett Tildára. – Tudod, tényleg fontolóra kéne venned, hogy beszerezz magadnak egy Louise-t. – Próbáltam – mondta Tilda idegesen. – Így keveredtem ebbe a felfordulásba. De nem ment. Folyton az járt a fejemben, mi van, ha az orgazmus csúcsán azt sikoltom: „Festményeket hamisítok”? Nekünk mind annyi lenne. – Ne gondolkozz! – Louise kinyújtózkodott a kanapén, csillogó flitterekkel kirakott magas sarkúját Tilda ölébe tette és élvezettel nézegette a vörös bokapántokat. – Szóval eleinte tüzes volt, mi? Hol szúrta el a pasas? – Hát, volt egy kis időbeli csúszás – felelte Tilda keserűen. – Én megcsókoltam a ruhásszekrényben, ő meg azt mondta, várjak egy percet, hazaküldött, ellopta a festményt, aztán visszajött ide, ivott egy pohárral, beszélt Clea Lewisszal és… – A fickó nem normális! – mondta Louise. – Miért nem vetette rád magát a szekrényben, amikor még rá voltál gerjedve? – Mert akkor mind a ketten a dutyiban találtuk volna magunkat – közölte Tilda, és bűntudattal emlékezett vissza az ürgére, akit eszméletlenre rúgott. – Azt a részt valójában értem. – Oké, szóval lehiggadtál, ő meg hazajött. Miért nem mondtad azt: „Ma este nem, Dempsey”? – Mert olyan jó érzés volt, ahogy megölelt – mondta Tilda, és szánalmasnak érezte magát, ahogy ezt kimondta. – És mert Louise akartam lenni. Odakint flörtölt Clea Lewisszal helyettem, aztán bejött és tudod, baromi jól néz ki… – Tudom – mondta Louise lelkesen. – És megcsókolt, és azt gondoltam, ó, miért is ne, és aztán pokoli rosszul sikerült. – Kinyújtotta a lábujjait. – És most tök dühös vagyok. Louise vállat vont. – Tudd le a dolgot, aztán megy tovább az élet. Hol a vibrátorod? – Nem úgy értem – mondta Tilda. – A festmény miatt vagyok dühös rá, nem azért, mert nem juttatott orgazmushoz. – Szerintem nem. Sokkal jobban fogod érezni magad, ha befejezed. Vagy dörömbölj Davy ajtaján, és fejeztesd be vele, amit elkezdett. – Be is fejezte – mondta Tilda. – Totál végeztünk. Megkaphatod. – Összeszorította az állát. – A tiéd lehet. – Esélytelen. – Louise lelendítette a lábát Tilda öléből és feltápászkodott a kanapéról. – Ő a tiéd. Nem vadászom tilosban. Valaki dörömbölt az utcára nyíló ajtón, mire mindketten kinéztek az iroda ajtajának 58

üvegrészén át – Ne nyisd ki – mondta Tilda. – Késő van. – De Louise már indult is, így Tilda követte. – Ó, hel-lóóó – mondta Louise, amikor kinyitotta az ajtót és amikor Tilda kikukucskált mellette, azt gondolta, igaza van. A férfi sötéthajú volt, magas, klasszikusan szép arcvonásokkal, emellett kifogástalan öltözéket viselt. Tilda agyán egy röpke pillanatra átsuhant, hogy ha ez a pasi kirabolná, az egy fokkal jobb lenne, mint a szex Davyvel. – Egy szép tengeri képet szeretne vásárolni? – kérdezte Louise, mintha Mae West bőrébe bújt volna, és hátrébb lépett, hogy beengedje a férfit. A férfi a legközelebb álló Finster festményre nézett, miközben Steve a cipőjét szimatolta. – Köszönöm, nem. – Bölcs döntés – helyeselt Tilda. A férfi rámosolygott, gyönyörű, filmsztár-mosollyal, és azt mondta: – Valójában azért vagyok itt, hogy kiváltsam a barátomat, Davy Dempseyt. Itt szállt meg, igaz? – Davy barátja vagy? – ismételte Tilda. – És ő tartozik nektek – mondta a káprázatos férfi és átnyújtott egy borítékot. Amikor Tilda kinyitotta, tizenöt darab ropogós százdolláros bankjegyet talált benne. – Ó. Igen, tartozik – mondta, és azt gondolta, muszáj volt ágyba bújnom a rossz pasival, nem tudtam kivárni, amíg megjelenik a jó pasi. – Itt van? – kérdezte Davy barátja. – A nevem Simon, egyébként. – Davy nem tett rólad említést. – Louise közelebb lépett. – Nem szokott, kedvesem – mondta Simon mélyen Louise szemébe nézve és mosolygott. – Soha nem szokott. Tilda felsóhajtott, mire Simon átirányította rá a mosolyát. – Két barna. Melyikőtökkel találkozott először Davy? – Tildával. – Louise a férfiba karolt. – Én Louise vagyok. Felviszlek Davy szobájába. – Igazán figyelmes – mondta Simon és a lányra mosolygott. Tildában felmerült, hogy közbelép, de aztán úgy döntött, nincs értelme. Ő itt van lent, Davy pedig fent a szobájában, így hacsak Louise nem erőszakolja meg a pasit a lépcsőfordulóban, Simon biztonságban lesz. És végre volt ezerötszáz dollárjuk. Betette a zöldhasúakat az iroda pénzesdobozába, miután Louise elindult felfelé a lépcsőn Simonnal, és újra megpillantotta a virágos festményt. Francba. Masonnek előbb-utóbb fel fog tűnni, hogy egyre fogyatkoznak a képei, és valószínűleg nem elégszik meg azzal a magyarázattal, hogy Davy hülye, mint a föld. Davy gondolatára megfeszült az állkapcsa, ami nevetséges volt. Nem a férfi tehetett a dologról. Csak épp a vége felé már-már sikerült. Már csak a gondolattól újra felhevült a teste. Gyorsabban dobolt a földön a lábával. Tényleg, a francba! Levitte a virágos festményt az alagsorba, és bedugta a tehenes ágytakaró alá, aztán újra felment a lépcsőn, Steve-vel a nyomában és megtorpant Davy ajtaja előtt. Louise-nak talán igaza volt, talán ha azt mondaná: – Tudod, már majdnem ott voltam – a férfit érdekelné még egy próbálkozás. Talán, ha… Odabent Louise felkacagott, és Tilda megdermedt. Amikor Louise így kacag… Davy bizonyára elment valahová. Még Louise sem lenne kapható egy édes hármasra. Valószínűleg. Ó, a csudába. Tilda felment még egy emeletet, kihúzta fésülködőasztala fiókját és megtalálta benne Eve tíz évvel ezelőtti karácsonyi ajándékát. Hála az égnek, hogy Louise választotta ki, gondolta, ahogy bekapcsolta. Legalább egyvalaki van itt, aki tudja, mit csinál. Davy jókedve némiképp visszatért, amikor újabb balekot vert meg biliárdban, így amikor belépett a lakásába és meglátta az ágyában fetrengő Louise-t és Simont, csak annyit mondott: – Hát persze, ez tökéletes – majd kiment, és megállt, ágytalanul, a folyosón. Valaki megfizet ezért a pocsék éjszakáért! Pillanatnyi tűnődés után felment a lépcsőn Tilda padlástéri lakásához, bekopogott és benyitott. 59

– Jesszusom! – mondta és megtorpant odabent. A szoba olyan hosszan nyúlt el, mint maga az épület és minden fehér volt benne – a plafon, a falak, a padló, a stramm négyoszlopos ágy a tér közepén – és Tilda ott ült mindennek a középpontjában, fáradtan, de ellazultan a mennyezeti ablak puha fényében, és egy fehér pólószerűség volt rajta. Az egész helyiségben egyedül a haja volt sötét. Ennél hidegebb szobát még soha nem látott. Ami logikusnak tűnt. – Olyan ez a hely, mint valami hústároló hűtőház – mondta a lánynak. – Kerülj beljebb – mondta Tilda, komoran nézve a férfit. – Ne is vesződj a kopogással. Végül is ez csak a szobám. – Steve kidugta a fejét a fehér ágytakaró alól, ahogy Tilda megszólalt és mély gyanakvással méregette Davyt. Davy a fejét rázta. – Fehér póló. Az vagy, amiben alszol. – Becsukta maga mögött az ajtót és újra Steve-re nézett. – És amivel alszol. – Köszönöm – hálálkodott Tilda. – Úgy érzem, Steve nagy előrelépés az előző pasihoz képest, akivel ágyba bújtam. Miért vagy itt? – Mert Louise többet mutat Simonnak a szobámnál – mondta. – Felmerült bennem, hogy a folyosón alszom, de hangos a csaj. Amiről eszembe jutottál te. – Tudom. – Tilda felsóhajtott. – Velük kellett volna maradnom, de nem hittem volna, hogy ráveti magát egy vadidegenre. – Miből gondolod, hogy ő vetődött? – Davy az ágyhoz lépett, lehúzta a cipzárt a farmerén és levette a nadrágját. – Simon nagy szoknyapecér. Az ágy melyik oldalát akarod? – Jó lesz nekünk a bal oldal – mondta Tilda arrébb csúszva és magával húzva Steve-et. – És Louise is be tudja dobni magát. Davy bemászott a lány mellé. A lepedő meleg volt, ahol az előbb a lány ült. Vagy ahol Steve ült, nehéz volt eldönteni. – Ha Louise be tudja dobni magát, nálam miért nem próbált bevágódni? – Lefeküdtél velem – mondta Tilda. – És Louise lojális. – Honnan tudja, hogy lefeküdtünk? – Elmondtam neki. – Milyen figyelmes. – Közel állunk egymáshoz. – Tilda hátradőlt és a mennyezeti ablakot bámulta. – Nekem kellett volna megmutatni Simonnak, hol a szobád. Ő sokkal inkább az esetem. – Nem mentél volna vele sokra. – Davy a feje alá tette a karját. – Simon is lojális. Tilda felé fordult. – Honnan tudhatta volna, hogy lefeküdtem veled? Csak most ért ide. – Kiszúrhatta a szándékot. – A szándékot. – Újra a plafont bámulta. – Remek. Davy akaratlanul is elvigyorodott. – Jól betettünk egymásnak, mi? – Amúgy sem számított volna – mondta Tilda, és visszabújt a paplan alá. – Neked meg nekem az a végzetünk, hogy a legjobb barátok legyünk. – He? – Mindig is így volt. Louise Meg Ryan én pedig Carrie Fisher vagyok. Ő Melanie Griffith, én meg Joan Cusack. Ő a gyönyörű hősnő, aki megkapja a gyönyörű pasit, én meg a sziporkázó barátnő vagyok, aki jó tanácsokkal látja el. – Ruth Hussey a Philadelphiai történetben. – Davy oldalra döntötte a fejét és a lányra nézett. A haja kis kérdőjel-tincsekben hevert a párnán, a paplan puhán borította idomait. Davynek nehezére esett tovább haragudnia rá. Emellett szinte biztosra vette, hogy a póló alatt a lány meztelen. – A legjobb barátok mindig szórakoztatóbbak. Soha nem értettem, Cary Grant mit látott Katharine Hepburnben, amikor ott állt Ruth és a kamerával sziporkázott. Sokkal vagányabb volt. Tilda a homlokát ráncolta. – Azt hittem, az Celeste Holm volt. – Mellé – mondta Davy. – Celeste a Gazdagok és szerelmesekben játszott. De ő is vagány. – Nem hiszem, hogy Caryt a vagányság érdekelte volna – mondta Tilda. – Szerintem inkább a szépség meg a szexepil vonzotta. – Ruth és Celeste mindketten szexisek voltak – mondta Davy. –Celeste az a fajta nő volt, akire 60

lehet számítani. Celeste kiütött volna valakit a kamerával a kedvedért. – Oké, jól van – mondta Tilda. – Te pedig Ralph Bellamy vagy A nagy sztoriból. Egy jó kis megbízható pasi. – Hangjából az sugárzott: na, ez hogy tetszik? – Én nem vagyok Ralph Bellamy – tiltakozott Davy. – Én Cary Grant vagyok. Figyelj jobban, te nőszemély! – Ha Cary Grant vagy, mit keresel Celeste Holm ágyában? – Megjött az eszem – közölte Davy. – Katharine Hepburnről valószínűleg kiderült, hogy mérhetetlenül idegesítő. – De a szex nagyszerű volt – mondta Tilda. – Ami több, mint amit rólunk el lehet mondani. – Én elég jól elvoltam – mondta Davy barátságosan. – És most, hogy itt vagyok, hajlandó vagyok újra megpróbálni. Hát te? – Naná! – mondta Tilda. – Ahogy itt beszélgetünk, mindent elsöprő késztetés tört rám, hogy felsikoltsak: „Tégy magadévá, Ralph!” – Csak egy ajánlat volt – mondta Davy. – Köszönöm, nem – felelte Tilda. – Felzaklatná Steve-et. Jó éjszakát, Ralph. – Jó éjszakát, Celeste. A te bajod. Tilda elfordult mellőle, így ott maradt a kettejük közt elvackolódott Steve. Ott feküdtek egy darabig a tetőablak puha fényében, míg Davy meg nem hallott egy sóhajt. – Nézd, ha nem tudsz aludni így, hogy itt vagyok, visszamehetek egy szinttel lejjebb – mondta némi bűntudattal. – Már nem tarthat sokáig. – Nem ismered Louise-t – mondta Tilda, továbbra is háttal a férfinak. – Minden oké. Maradhatsz. Davy a tetőablakot bámulta, Simon megfojtásán elmélkedve, és ekkor Tilda visszafordult felé. Arca a holdfényben minden addiginál sápadtabb volt, konok tekintete visszaverte a puha fényt. – Az én hibám volt – mondta. – Mi? Simon? Nem tudhattad, hogy nincsenek erkölcsei. – Nem. A pocsék szex. – Félkönyökre támaszkodva nézett a férfi szemébe. Minden elmozdult a pólója alatt és Davy hirtelenjében egyáltalán nem volt már dühös. – Tudom, hogy úgy tűnik, mintha mindig ura lennék a helyzetnek – mondta a férfinak őszinte hangon –, de színlelem. Mindent csak színlelek. Színlelésre születtem. – Matilda – mondta Davy –, nem születtél te semmire. Azért teszed, amit teszel, amikor teszed, mert akkor éppen ott vagy. Amikor készen állsz a jó szexre, csörögj rám. Addig is, dőlj hátra, és ne mozgolódj az alatt a póló alatt. – Bocs – mondta Tilda, és visszacsúszott a paplan alá, megzavarva Steve-et. Ja, engem is megzavart, Steve, gondolta Davy. Most már tuti nem tudok elaludni. Talán számolhatna bárányokat. Vagy festményeket, azokból, úgy tűnik, pokoli sok akad errefelé. – Tilda? A lány visszafordult. – Mennyi van ezekből a Scarlet Hodge-festményekből? A lány habozott. – Hat. – Szóval lehetséges, hogy még háromszor elszúrom, mielőtt megszerzem a jó képet. Tilda felült. – Megint megpróbálod? A félti a lány pólójára nézett, ami Tilda gömbölyded testére simult a holdfényben. – Ó, igen. – Mert megvannak a feljegyzések mindegyikhez – mondta Tilda mohón. – Kideríthetjük, hol van a többi. Davy levette a tekintetét a lány pólójáról. – Akarod mindet? – Igen! – mondta Tilda erőteljes hangon. – Korábban nem akartam, de ma este rájöttem, hogy kell az összes. – Elhallgatott és Davy azt gondolta, na most jön a hazugság. – Selejtesek – mondta a lány. – Tudom, hogy túl sokat kérek, de… Beszéd közben közelebb hajolt, és Davy orrát megcsapta a fahéj, a vanília és a vágy illatfoszlánya, és a lány mondandójának egy részéről lemaradt. – … bocs, hogy olyan rémes voltam – fejezte be Tilda. – Komolyan mondom. Rettenetesen 61

viselkedtem veled. A férfinak hatalmas erőfeszítésébe került megállnia, hogy ne érintse meg a lányt. – Később még jóváteheted – mondta, a másik oldalára fordult, és érezte, ahogy a lány visszabújik mellette a paplan alá. Édes istenem, gondolta. El kell tűnnöm innen. – Komolyan mondtam – mondta a lány a férfi válla felett. – Segítek visszaszerezni a pénzed. Esküszöm. – Helyes – mondta Davy. – Miért van édesség-illatod? – Tessék? Ja. A szappanom. Fahéjtekercs a neve. – Jó választás – mondta a férfi. – És most aludj! – Köszönöm – mondta a lány. – Igazán hálás vagyok. Mennyire? – kérdezte magában Davy, aztán igyekezett felidézni a lány hibáit: hajlamos volt harapni és rúgni, rossz volt az ágyban, barna volt a haja… – Nagyon hálás vagyok – mondta Tilda vékonyka hangon. Az tuti, hogy újra próbálkozik a lánnyal, gondolta Davy. Amikor másnap reggel Tilda felébredt, egyik oldalán Steve feküdt, háttal a lány hasának, a másikon pedig Davy, háttal a lány hátának. Negyvennyolc órával ezelőtt egyiküket se ismertem, gondolta, és próbálta eldönteni, hogy a jelenlegi helyzet előrelépés-e vagy sem. Könyökére támaszkodott. Steve hátravetett fejjel aludt, az orrán át lélegezve, parányi fogacskái előbukkantak alsó ajka alól. Mélyharapás, állapította meg Tilda. Túlzásba vitt beltenyészet. Átnézett Davyre. A férfi arca borostás volt, nyitott szájon át vette a levegőt, de minden más stimmelt. Semmi beltenyészet. Voltaképp nem volt vele a világon semmi baj. Az arroganciáját, a pocsék szexet és azt leszámítva, hogy hajlamos volt megpróbálni lopással orvosolni a problémáit. Ezek persze az ő hibái is voltak. És az asztmának köszönhetően valószínűleg horkolt is, szóval a férfi igazából különb nála. A fejét csóválva átmászott Steve-en, hogy kijusson a fürdőszobába. Amikor visszajött a zuhanyzás után, Davy még mindig ki volt ütve, de Steve lelógatta a fejét az ágy pereme felett és gyászos gombszemekkel nézett rá – Gyere – suttogta neki, begombolva a festőingét. – Kiviszlek sétálni. Tíz perccel később bement az irodába egy narancsléért és ott találta Nadine-t a tehenes pizsamájában, amint a tejesdobozt nézegeti. – Hahó! – köszönt Tilda, és kivette a gyümölcslevet a hűtőből, Steve pedig újra felfedezte az etető- és itatótálkáját. – Hogy van az új barátod? – Burtonnek hívják. – Nadine beleszagolt a tejesdobozba és elhúzta a száját. – Nagyon jó zenekara van és nem akad ki a cuccokon, amiket felveszek, szóval asszem megtartom. Tilda betett két szelet kenyeret a pirítóba. – Anyukád szerint nincs humorérzéke. – De, van neki. – Nadine odalökte a tejesdobozt Tilda elé. – Csak nem olyan, mint anyué. Szagold ezt meg! Tilda beleszagolt a dobozba. – Kuka. Olyan a humorérzéke, mint a tiéd? – Nem igazán. – Nadine a lefolyóba öntötte a tejet és kiöblítette a dobozt. – De akkor is megtartom, szóval ne prédikálj! Mikor tudtad, hogy festő akarsz lenni? – Nem tudtam. – Tilda felnyúlt a feje fölé, hogy levegye a mogyoróvajat. – Közölték velem, hogy az leszek. Ne válts témát. Ha nem nevetsz vele… – De tök jól csinálod – mondta Nadine. – Aha. – Tilda matatott egy kicsit az evőeszközös fiókban, de csak vajazókést talált. Feltartotta. Festőpalettás késnek látszott. Áhh. A csudába, jó lesz ez is a mogyoróvajhoz. – Csak mázlim volt – mondta és visszatolta a fiókot. – De élvezed – erősködött Nadine. Tilda felkapta a mogyoróvajas üveget és elkezdte letekerni a fedelét. Farkaséhes volt. Egy kis pocsék szex, és az ember lányának máris padlót fog a vércukorszintje. – Élvezed, ugye? – kérdezte Nadine. – Igen, úgy volt – mondta Tilda. – Aha. – Úgy volt? – Nadine a szekrénynek támaszkodott. – De már nem? Tilda vállat vont. – Régebben jó szórakozás volt. Megtanulni festeni. Aztán festeni a 62

bútorokat. – És a Scarleteket. Lassan teljesen letekerte a mogyoróvajas üveg fedelét. – Azt hiszem, a falfestményekből kezd elegem lenni. Ott van például az, amelyiket Kentuckyban csináltam. – Megrázta a fejét. – Van arról fogalmad, milyen ocsmányul néznek ki Van Gogh napraforgói a valódi méretük tízszeresére nagyítva egy utánzat Louis Quinze ebédlőasztal mögött? Bűntettet követtem el a művészet ellen. – Szóval abba fogod hagyni? – Nem. – Tilda pirítósa felpattant és ő elkapta az ujja begyével, igyekezve nem megégetni magát. – Van egy visszafizetendő jelzáloghitelünk, amit a falfestmények állnak. – De nem szereted csinálni – mondta Nadine. – Szóval mikor hagyhatod abba és lehetsz végre boldog? – Ha minden két hétben csinálok egyet? – Tilda beledöfte a kést a mogyoróvajba. – Ó, cirka tizenöt év múlva. Amikor anyukád megszerzi jövőre a tanári diplomáját, az lendít majd kicsit a dolgon. És a Dupla Csavarnak is jobban megy. – Tizenöt év. Negyvenöt éves leszel – mondta Nadine. Tilda felvont szemöldökkel nézett a lányra. – Hogy kötöttünk ki a falfestményeknél Burton helyett? – Megfelelő karriert kell választanom – mondta Nadine. – Nem akarom, hogy leragadjak valami mellett, amit nem akarok, csak mert a családnak ennie kell. – A mogyoróvajas üvegre nézett. – Nem baj, ha támogatnom kell őket, de olyasminek kell lennie, amit szeretek. – Nem kell támogatnod őket. – Tilda odaadta neki az első szelet mogyoróvajas kenyeret. – Arról gondoskodom én. – De te nem csinálhatod örökké – mondta Nadine. – Ismerd be, én vagyok a soron következő. – Nem. – Tilda abbahagyta a második szelet kenyér vajazását. – Nem vagy. És nem kell… – … megmentenem anyut, aput meg a nagyit a szegények házától? – kérdezte Nadine. – Ha én nem teszem, hát ki? A Dupla Csavar alig fedezi a fenntartását. A tanárok nem keresnek valami sokat. A nagyi nem csinált semmit a keresztrejtvényfejtésen kívül, amióta meghalt a nagypapa, és a Finster képeket nem veszi senki. Be fogsz dilizni a falfestménykészítéstől, mire leérettségizem. Én jövök. – Megoldom – mondta Tilda komolyan. – Nadine, tényleg. Te nem fogsz… – Nem gond – mondta Nadine. – Akarom csinálni. De olyasminek kell lennie, amit szeretek. Nem akarok… – Mit? – kérdezte Tilda, és tudta, hogy nem fogja szeretni, ami következik. – Nem akarok olyan boldogtalan lenni, mint te – mondta Nadine. – Akkor is nevetni akarok még, amikor harmincnégy leszek. – Én szoktam nevetni! – mondta Tilda. – Mikor? – érdeklődött Nadine. Tilda visszatért a pirítóshoz. – Múlt kedden nevettem a Buffy, a vámpírok rémén. Világosan emlékszem a vinnyogásra. – Szeretek énekelni – mondta Nadine. – És Burton zenekara jó, még apu szerint is, pedig ő nem bírja Burtont. És Burton jó hozzám. Szóval azt hiszem, ez lehet az, amivel eltartom magunkat. – Azért választottad Burtont, mert énekesként akarsz pénzt keresni? – Tilda a fejét csóválta és felkapta a narancsleves poharát meg a pirítósos tányért. – Én gondolkoznék még ezen. Figyelj, le kell mennem felkészülni a jövő heti falfestményre. Át tudod venni Steve-et? – Persze – mondta Nadine, és lenézett Steve bolyhos kis buksijára. – Nézheti, ahogy felöltözöm. – Csukd be a szemed, Steve – mondta Tilda. – Ó, és ha látod Davyt, megmondanád neki, hogy a feljegyzések a többi festményről a felső fiókban vannak, amott? – Persze – mondta Nadine. – A többi festményről? – Ne akard tudni – mondta Tilda és elindult az alagsorba, a tányéron egyensúlyozva a poharát. Az ajtóban megtorpant. – Nadine, én nem vagyok boldogtalan. 63

– Aha – felelte Nadine, ráhagyva. – Oké – mondta Tilda és ment dolgozni.

64

Nyolcadik fejezet Odalent az alagsorban Tilda felkapcsolta a villanyt apja stúdiójában és most először vette észre, hogy a fehér falak és szekrények milyen fényesen, sterilen köszönnek vissza rá. – Ez a hely úgy néz ki, mint egy hústároló hűtőház – mondta Davy, amikor besétált a fehér hálószobájába, és most, hogy körülnézett a makulátlanul tiszta stúdióban, értette, mire gondolt a férfi. A monokróm fehér jól mutat egy festményekkel teli stúdióban. Kevésbé jól az üres szobákban. Talán kivehetne egy hetet, hogy dzsungelt fessen a padlástérben. Vaskos zöld leveleket, amik befednék a falat meg az ágy fejtámláját, csakhogy ezúttal nem lenne Ádám és Éva, túl giccsesek lennének. Inkább fest egy dzsungelt, amiben Steve elrejtőzhet. Aztán lebeszélte magát a dologról. Évekbe telhet, mire lesz egy hét szabadideje, és amikor ez megtörténik, nem dzsungelt fog festeni, az gyerekeknek való, dzsungelt Nadine festene. Nem. Kellemes világoskékre festené a falakat, a mennyezetre talán néhány csillagot, esetleg pár felhőt a falakra, hogy a fellegekben alhasson… De ez is röhejes volt. Ideje a gyakorlatiasabb szemléletmódnak. A rajzasztalra tette a reggelijét, a szoba egyik falánál álló fiókokhoz lépett, és kihúzta a „19. század” feliratút. Végiglapozva a festmény-reprodukciókon megtalálta Monet vízililiomait, melyek hamarosan New Albany egy fürdőszobájának falára kerülnek. Az impresszionisták hamisítása legalább nem tartott annyi ideig, mint a reneszánsz festőké, így talán mégis lesz ideje lefesteni a szobáját a jövő héten. Talán sárgára. A falakat a saját ízlése szerint megfestett napraforgók szegélyeznék, és a fejük igazi nap volna… – Ó, az isten szerelmére! – fakadt ki hangosan. Nem fog napraforgókat festeni a szobájában. A reprodukciót az asztalra terítette, a sztereóba betette Melissa Etheridge-et és felkapcsolta az asztal szélére csíptetett lámpát. Éles, fehér fényt vetett, semmit nem változtatva a reprodukció színein. Tilda egyik kezével falatozni kezdett, a másikkal pedig megjelölte a színeket. Az előtte álló munkára koncentrált, arra, ami pénzt hozott, miközben Melissa az „I'm the Only One”-t énekelte. Jó munka volt ez. A maga ura volt, festhetett, márpedig szeretett festeni. Tizenöt éven át építgette a jó hírét neves festőként. Mint falfestmények hamisítója. Az élet lehetne sokkal rosszabb is. Függhetne valaki mástól, felelhetne egy főnöknek, tehetne úgy, mintha kedvelne valakit, csak hogy kenyér kerüljön az asztalra. Szerencsés volt. Az előtte heverő reprodukcióra nézett, és azt gondolta, utálom Monet-t. Aztán visszatért a munkához. Három utcával odébb Clea a reggeliző asztalnál ült és körmével dobolt a kávéscsészéjén. Legszívesebben Masonhöz vágta volna a csészét, de a dobolásnál messzebb nem merészkedhetett úgy, hogy közben azért szerető melegséget sugározzon, ahogy ahhoz a nőhöz illik, akit Mason élete hátralévő részén minden reggel szívesen látna az asztalnál. – Abbahagynád ezt? – kérte Mason az újságja felett. – Ó, bocsánat – mondta Clea, és visszahúzta az ujjait. – Csak elgondolkoztam. – Ne tedd! – mondta Mason és visszatért az újsághoz. Nem jó ez így. Egyáltalán nem. Kezdődött azzal, hogy az egész estét abban a lerobbant galériában kellett töltenie és nézni, ahogy Masont elönti az izgalom holmi régi papírok miatt Gwen Goodnight oldalán. Aztán megjelent Davy Dempsey, és ami a legrosszabb, amikor hazaértek, Mason azt mondta, túl fáradt a szexhez. Valamit tennie kellett. – Már megint dobolsz – figyelmeztette Mason és behajtotta az újságot. – Bocsánat. – Clea eltolta magától a csészét, és ragyogó mosolyra húzta a száját. – Szóval mit fogunk ma csinálni? – Nos, én a Scarlet Hodge-kutatásommal szándékozom foglalkozni – mondta Mason. – Azt nem tudom, te mit fogsz csinálni. – Ó. – Clea próbált okos, független nőként beszélni. – Azt hiszem, elmegyek a múzeumba, és megnézem a primitív festők részlegét. Szeretném látni, hogy állják az összehasonlítást Cyril gyűjteményével. 65

– Remekül – felelte Mason szárazon. – Cyril gyűjteménye nem volt épp múzeumba illő minőség. – Cyril szerint az volt – mondta Clea, és mindenáron megőrizte a mosolyát. Ronald legalábbis ezt mondta neki Cyril halála előtt. Ronald valószínűleg ezt is rosszul tudta, nem mintha ez mostanában kiderülne, amennyit a biztosítótársaság tökölődik a hagyatékkal. – Igen, és miután meghalt, senki nem tartotta valami nagyra, amit hátrahagyott, nem igaz? – Mason hátratolta a székét és felállt. – Sajnálom, Clea, nem akarok tiszteletlen hangon beszélni a néhai férjedről, de nem volt valami jó gyűjtő. – Jó ember volt – mondta Clea, és ezzel Masont legalább annyira meglepte, mint saját magát. – Igen, az volt – mondta Mason, és aznap reggel akkor először mosolygott rá. – Szólj, ha segíthetek valamiben. – Clea előrehajolt egy kicsit, akár egy jó feleség, szép kis bepillantást nyújtva Masonnek a dekoltázsába. – Tudod, mi segítene? – kérdezte Mason. Clea egy kicsit még jobban előrehajolt. – Ha tudnál reggelit készíteni – mondta Mason. – Már egy hete pirítóson és kávén élünk. Omlettet tudsz csinálni? Clea érezte, hogy az arcára fagy a mosoly. – Omlettet? – Felejtsd el. – Mason elfordult. – Talán teljes munkaidőben kellene alkalmaznunk azt a felszolgálót. Mi is volt a neve? – Thomas – felelte Clea, nem múló mosollyal. – Talán Thomas tud reggelit csinálni – mondta Mason és felment az emeletre. Clea visszaült a székébe. Reggeli. A férfi azt akarja, főzzön. Hibátlan a bőre, csinos ruhákban jár, ismer minden szexuális pozitúrát, amire egy ötven feletti férfi vágyhat, jókedve kifogyhatatlan, támogató, helyeslő, kérésre szenvedélyes, és Mason most azt akarja, hogy reggelit csináljon?! Isten bizony, ha lenne elég pénze, örökre búcsút intene a férfiaknak. Csöngettek az ajtón és Clea felállt, hogy kinyissa. Talán Thomas az, és megint munkát keres. Ha teljes munkaidőre felvennék, talán az ajtót is ő nyithatná. Kitárta a nehéz tölgyfa ajtót és pislogva nézte a lépcsőfokon álló férfit. Magas, sokat látott, fekete hajú, a halántékánál ősz hajszálakkal, fagyos-szürke szem, szögletes áll, széles váll, amire lehajthatja a fejét egy nő… nem Thomas. De szép is lenne, ha lenne pénze, gondolta Clea, aztán szemügyre vette a többit: viseltes tweed kabát, kopott farmernadrág, egy pár jobb napokat látott bakancs… a pasi nem gazdag. Tekintete visszatért a férfi arcára. – Nem veszünk semmit. Már csukta volna be az ajtót, de a férfi betette a lábát. – Clea Lewis? – Igen – felelte Clea, és végigfutott hátán a hideg. Biztos volt benne, hogy még nem látta ezt a férfit, de… – Ronald Abbot küldött – mondta. – A probléma miatt. – Probléma? – Jobb lenne, ha bemehetnék – mondta a férfi lassan. – Minél hosszasabban nézegetnek a szomszédok itt az ajtó előtt, annál jobb szemtanúk lesznek. – Szemtanúk? – kérdezte Clea bágyadtan. Ó, istenem, azt mondtam Ronaldnak, szabaduljon meg Davytől. A férfi rámosolygott. A mosolya nem volt kellemes. – Ha valami balul ütne ki – magyarázta. Nem érdemlem ezt, gondolta Clea. Az életemnek nem így kellene alakulnia. – Mrs. Lewis? – szólalt meg a férfi. Clea kinyitotta az ajtót. Davy vidáman ébredt. Hónapok óta nem volt dolga ezzel az érzéssel, ami kitartott azután is, hogy a másik oldalára fordult és eszébe jutott a helyzete: le van égve, nincs senkije, és hamarosan négy festmény keresésére indul, amik nem is érdeklik. Megtalálta Tilda fürdőszobáját, lezuhanyzott, megborotválkozott, maximális sebességgel felöltözött, és csak egy pillanatra torpant meg, amikor kifelé észrevett egy hímzést Tilda fehér íróasztala fölé akasztva. Amikor közelebb lépett, egy meztelen Ádámot és meztelen Évát látott, amint egy lombos, keresztöltéssel hímzett fa alatt állnak, körülöttük parányi állatok, aprócska fogakkal, ezek alatt pedig egy versike: Midőn Éva almát evett 66

Tudása megnövekedett De Isten tyúkeszű nőt akart S az Édennek így vége szakadt. ~ Gwen Goodnight munkája ~ Ne feledj rendesen viselkedni Gwennie-vel, gondolta, aztán kettesével vette a lépcsőfokokat, hogy rátaláljon Tildára és a reggelire, nem feltétlen ebben a sorrendben. Ehelyett Nadine-ra bukkant, aki gyümölcslevet ivott az irodában. Régimódi ruhácskát viselt, rajta piros teáskannás mintázattal. Piros masnit font szőke hajába, babaszájára piros rúzst kent, és visszahajtott szárú zoknit viselt a piros magassarkújához. Steve a lábánál ült, lenyűgözve figyelte a masnikat a cipőjén, az orrával böködte őket, és szemmel láthatóan azt fontolgatta, hogy az egyiket megrágcsálja. – Nagyon hasonlítasz ma Donna Reedre – mondta Davy. – Hol van Tilda nagynénéd? – Az alagsorban dolgozik – felelte Nadine. – Steve, hagyd abba! Azt mondta, a jegyzetek, amik valami festményekhez kellenek neked, a legfelső fiókban vannak. És Lucy Ricardót próbáltam utánozni. Donna annyira nem szerette a mintás ruhákat. Kérsz gyümölcslevet? Narancsosananászos. A nagyi odavan a C-vitaminért. – Bölcs asszony – mondta Davy. – Önts, légy szíves. – Nadine elővett egy poharat a szekrényből, és Davynek mosolyognia kellett, annyira emlékeztetett egy ötvenes évekbeli háziasszonyra. – Szóval azért vagy így kiöltözve, mert…? – Fogorvoshoz megyek – felelte Nadine öntés közben. – Dr. Mark szeret mindent, ami retro. Irtó pöpec neonfények vannak nála, meg egy csomó régi fogorvosi hirdetés. A Lucy-szerelés az ő kedvéért van. – Retro fogorvos. – Davy az asztalt megkerülve a fiókos szekrényhez lépett. – Mi más. – És egyben fájdalom nélküli fogorvos is – tette hozzá Nadine. – Lényeg a lényeg. A Goodnightok nagyon praktikusak. Davy végignézett a Rayons-képeken meg a Dupla Csavarban készülteken. – Ja, azt látom. – Kihúzta a fiókot, megtalálta a hat kártyát, összegumizva, a tetejükön „Scarlet Hodge” felirattal. Nadine odacsúsztatta a férfinak a gyümölcslevet az asztalon át. – Ahogy a nagyi szokta mondani, ne keverd össze a bohókásságot a gyakorlatiatlansággal. – Szigorúan nézett rá a gyümölcsleves pohara felett. – Nagyon nem ugyanaz. Davy felkapta a kártyákat és visszatolta a fiókot. – Szóval lényegében negyvenéves vagy, aki tizenhatnak tetteti magát. Nadine megrázta a fejét. – Szabad szellem vagyok. Ne ítélkezz felettem hagyományos értékrend szerint. – Az hiba lenne. – Davy az ingzsebébe dugta a kártyákat és belekóstolt a gyümölcslébe. Édes volt, de rúgott egyet. Valahogy úgy, mint Tilda. Bejött Andrew és odabiccentett Davynek, szemmel láthatóan nem örülve a jelenlétének. Egy pékárus zacskót ejtett Nadine elé. – Mikorra kell a fogorvosnál lenned? – Fél óra múlva – felelte Nadine. – Gyalog megyek. A friss levegőn. Nagyon egészséges. Andrew bólintott és a ruhája felé intett. – Jó a Lucyd. – Köszönöm – mondta Nadine az apjára ragyogva. Jó kis apa, gondolta Davy. – Akarod gyakorolni velem azt a Peggy Lee-válogatást ma este? – kérdezte Andrew. – Nem – felelte Nadine, és hirtelen rémesen érdekelni kezdte a plafon. – Randi a fánkkal, mi? – Andrew a fejét csóválva nézett Davyre. – Csak várd ki, amíg lesz egy lányod, és fiúkat kezd hazahordozni. Csak az fog a fejedben járni, hogy „Hol szúrtam el?” Talán amikor beöltöztél Marilynnek, gondolta Davy, aztán elszégyellte magát, amikor Andrew türelmes pillantást vetett rá. – Egyáltalán nem szúrtad el – mondta Davy kompenzációképp. – Nagyszerű gyerek. – Várj, amíg találkozol a fánkkal – mondta Andrew. 67

– Burton lenne az? – kérdezte Davy és Andrew bólintott. – Már találkoztam vele. Részvétem. – Csinálj magadnak egy korpás búzakenyeres pirítóst! – mondta Andrew Nadine-nak, ahogy újra az ajtó felé indult. – Szükséged van a rostokra. – Ettem egy falatot Tildával. És Burton nem fánk! – közölte Nadine az apja hátával. Most először hangzott tinédzsernek, amióta Davy találkozott vele. – Fánk? – kérdezte Davy. Nadine felsóhajtott és kinyitotta a szekrényt, majd kivett egy korpás búzakenyeret. – Nagyi szerint kétféle férfi van a világon, fánkok és muffinok. – Van a családodnak épeszű tagja? – Definiáld az „épeszű”-t. – Nadine belepottyantott két korpás búzakenyérszeletet Gwen sárga Fiesta pirítójába. – Felejtsd el – mondta Davy. – Fánkok és muffinok. – A fánkok azok a pasik, akik után folyik a nyálad – mondta Nadine és kivett a szekrényből egy üveg mogyoróvajat. – Csodásak és harapnivalóak és csokimáz van rajtuk, és ha meglátsz egyet, muszáj megkapnod, és ha nem kapod meg, egész nap csak ez jár a fejedben, aztán csak azért is visszamész érte, hiszen fánk. – Tegyél be nekem is pirítóst, ha a tiéd kész – mondta Davy, hirtelen farkaséhesen. Nadine odalökte elé a pékárus zacskót. – Van benne ananászos-narancsos muffin. Davy kihalászott egyet. – Kedvelitek az ananászos-narancsot, mi? – A markáns ízeket kedveljük – mondta Nadine. – Szeretjük a meglepetést. – Vettem észre – mondta Davy. – Szóval a fánktól beindul a nyálelválasztás. – Így van. Ezzel szemben a muffinok csak hevernek ott, csupa dudorral, mind ugyanúgy néz ki, és nincs rajtuk csokimáz. Davy a muffinjára nézett. Magas, aranybarna teteje volt, egyáltalán nem voltak rajta dudorok. Vállat vont, letörte a tetejét és beleharapott. Markáns. – És bár a muffinok lehetnek kitűnőek – folytatta Nadine –, különösen az ananászosnarancsosak, mégsem fánkok. – Szóval a fánk jó – mondta Davy, igyekezvén kivenni a részét a társalgásból. – Nos, igen, egy éjszakára – mondta Nadine. Felpattant a pirítósa. Beejtett még két szelet kenyeret Davynek, aztán beletúrt a mogyoróvajba, és úgy kente a pirítósára, mintha glettelne. – De másnap reggel már nem olyan frissek, a csokimáz teljesen ráragad a zacskóra és valami vizenyős cucc van rajtuk és ragacsosak és rémesek. A fánkot nem tartja meg az ember másnapra. – Ahá! – mondta Davy. – De a muffin… – … valójában finomabb másnap – fejezte be Nadine. – A muffin hosszú távra szól és mindig finom. Hiányzik belőlük a fánkok úristen-muszáj-megszereznem csábereje, de az ember másnap még mindig kívánja. – Beleharapott a pirítósba erős, fehér fogakkal, amik Dr. Markot dicsérték. – És Burton egy fánk – mondta Davy. – Ez ügyben még nem született döntés – mondta Nadine a mogyoróvajon át. – Nekem elég muffinosnak tűnik, de lehet, hogy csak áltatom magam. – Csak áltatod magad. – Talán nem – mondta Nadine, miközben felpattant Davy pirítósa. – Szerintem ő megért engem. – Ebben az esetben tarts ki mellette! – Davy áthajolt az asztal felett és elvette a pirítósat. – Egy a millióból. – Ez a tervem. – Nadine a mosogatóba tette a poharát. – Mennem kell fogat mosni. Jó volt beszélgetni veled. Ja, és találkoztam ma reggel a barátoddal, Simonnal, a lépcsőn. Ő is jó fej. – Köszönöm, átadom – mondta Davy. Aztán, mivel képtelen volt ellenállni a késztetésnek, megkérdezte. – Szóval én mi vagyok? Fánk vagy muffin? – A te ügyedben sem született még döntés – mondta Nadine és megkerülte az asztalt. – A nagyi szerint muffin vagy, aki fánknak tetteti magát. Apu szerint fánk vagy, aki muffinnak tetteti magát. – És Tilda nagynénéd? 68

– Tilda azt mondja, hogy fánk vagy, és ő fogyózik. De a fogyózásról hazudik. – Nadine figyelmesen nézte. – Szóval, ha fánk vagy, valószínűleg jobb, ha lelépsz, bár lehet, hogy hiányozni fogsz nekünk. – Tényleg? – kérdezte Davy meglepetten. – Igen – mondta Nadine. – Lehet, hogy jól illenél közénk. Még korai megmondani. Úgyhogy legyél muffin. – Vállon veregette Davyt és az ajtó felé indult. – Igyekezni fogok – mondta Davy kissé zavarodottan. – Hé, Nadine! Nadine visszadugta a fejét az ajtón. – Simon mi? – Fánk – mondta Nadine. – Színes cukorkával megszórva. – Túl fiatal vagy ahhoz, hogy tudj a színes cukorkáról – mondta Davy komolyan. Nadine csak forgatta a szemét. – Fogalmad sincs, hogy mihez vagyok túl fiatal, nagyapó – mondta, majd sarkon fordult, és beleütközött Simonba. – Szia, Nadine – mondta Simon, alig hallható brit akcentussal, kifogástalan öltözékben. Nadine elpirult, biccentett, majd felszaladt a lépcsőn, de gyorsan vissza is jött és megkérdezte: – Davy, tudsz vigyázni Steve-re, amíg fogorvosnál vagyok? Davy lenézett Steve-re, aki nyilvánvaló bizalmatlansággal pislogott vissza rá. – Persze. – Tegnap este egy ágyban aludtunk. Haverok vagyunk. Steve az orrán át szívta be a levegőt, majd feldudált. Amikor Nadine elment, Simon megkérdezte: – Mondtam valami illetlent, hogy elpirult? – Nem. – Davy átadta neki a pékárus papírzacskót. – Egyél egy muffint. – Túl korán van az édességhez – mondta Simon. – Van a közelben egy valamirevaló étterem, ahol felszolgálnak reggelit? – Mindig elfelejtem, milyen hihetetlen idegesítő tudsz lenni – mondta Davy. – Húsz éve Amerikában élsz. Egyél egészségtelenül, a fenébe is! – Rossz éjszakád volt? – kérdezte Simon és ellökte a pékárus zacskót. – Jobb lett volna, ha nem szállod meg az ágyamat – hazudta Davy. – Louise – közölte Simon, és hangját áthatotta a tisztelet. – Szeretem az amerikai nőket. – Nem biztos, hogy Louise reprezentatív minta – jegyezte meg Davy. – Louise az lehet, ami csak akar – mondta Simon. – Rendkívüli adottságai vannak. – Ó, gratulálok. – Davy kiitta a gyümölcslevet és megkerülte az asztalt, hogy a mosogatóba tegye a poharat. – Miért vagy olyan morcos? Hát nem Betty Booppal töltötted az éjszakát? – Tilda a neve – mondta Davy. – És de, igen. – Ó – mondta Simon. – Úgy érzem, esedékes a részvétnyilvánítás. – Rajta vagyok az ügyön – mondta Davy. – Miért vagy itt? – Felhívott Nyúl. – Simon leült az asztalhoz. – Egy csöppet feldúltnak tűnt. – Hozzá se értem. – Davy eltette a gyümölcslevet. – Azt gondolja, hogy valaki bérgyilkost fogadott ellened, öreg fiú. Davy becsukta a hűtő ajtaját és fontolóra vette a hallottakat. – Bérgyilkost? Ellenem? Áh. – Burkoltan célzott rá, hogy egy dühös nő áll a dolog mögött, ami hihetőbbé tette a dolgot. Emellett különösképp aggodalmaskodott, hogy ugye tudjuk, hogy neki az egészhez semmi köze. – Nyúl már csak ilyen – mondta Davy. – Hall valamit, aztán védi az ülepét. De nem veszem be. Tilda annyira nem pipa rám. – Aztán eszébe jutott az előző este. – Hoppá. Clea. – Pontosan. Davy az asztalnak támaszkodott. – Hát, ő szereti, ha a pasik helyette intézkednek. De nem hiszem. Ez nem vall rá. – Nyúl komolynak tűnt, úgyhogy iderepültem – mondta Simon erényesen. – Unatkoztál, ezért repültél ide – mondta Davy. – És mi a terved, most, hogy itt vagy? Mert nekem nincs időm téged szórakoztatni, még ha ki is fizetted a lakbéremet. – Gondoltam, benézek néhány régi törzshelyemre… – Például a börtönbe? 69

– … aztán meglátom, neked szükséged van-e segítségre a… – Nincs – közölte Davy. – Kizárólag tanácsadói minőségben – mondta Simon. – Ha újra elkapnak, életfogytigot húznak rád. Bármennyire is az agyamra mész, ugyanezt a beszélgetést telefonon folytatni, míg te az üveg túloldalán ülsz narancssárga börtönruciban, még rosszabb lenne. – Megint be fogsz törni? – kérdezte Simon komoly hangon. – Igen – felelte Davy. – Nem akarok, de van még pár dolog, amiket meg kell szereznem. De nem most azonnal. Eljárt a szám Clea előtt és jól felhúztam. Várnom kell pár napot, amíg valami más el nem vonja a figyelmét. – Szükséged lesz rám – mondta Simon. – A betörésben talán – mondta Davy. – De nem a helyszínen. Miamiból is oszthatod az észt. – És hagyjam itt Louise-t? – kérdezte Simon. Davy egy hangot hallott az ajtóból. Megfordult és Eve-et látta ott szőkén, kékszeműen, frissen mosott arccal, egy rózsaszín pólóban, amiben fiatalabbnak látszott a lányánál. – Jó reggelt, Eve! – köszöntötte mosolyogva. – Ez itt a barátom, Simon. – Ó. – Eve felnézett Simonra, elpirult és elfordult. – Üdv Columbusban. – Köszönöm. – Simon visszamosolygott rá, atyáskodva. – Gyönyörű város. – Szép a Német Negyed – mondta Eve kissé bárgyún. Kivett egy muffint a pékárus zacskóból és kihátrált az ajtón. – Érezd jól magad! – szólt vissza a válla felett. – És ez ki volt? – kérdezte Simon. – Eve – felelte Davy, és nézte, ahogy elmegy. – Nadine mamája. Teljesen ennivaló. – Eszedbe ne jusson, fiam – intette Simon. – Soha ne feküdj le egy anyával! Csak fájdalmat és bűntudatot okoz. – Fura egy szabály – mondta Davy. – Az enyém egyszerűbb: soha ne feküdj le lánytestvérekkel. – Megrázta a fejét. – De azt el kell ismerned, hogy Eve gyönyörű. – Nagyon is – felelte Simon. – De mégse Louise. Miután leültette Nyúl bérgyilkosát a nappaliban, Clea megköszörülte a torkát és azt mondta: – Nem tudom, mit mondhatott magának Ronald, Mr… – Brown. Ford Brown. Azt mondta, hogy van egy kis problémája, amit meg kéne oldani. – Hátradőlt a székben. Az megreccsent. – Nos, van ez a férfi – kezdte Clea, összekulcsolva az ujjait az ölében, hogy leplezze, mennyire remegnek. – A múltamból. De reméltem, hogy Ronald gondoskodik róla. – Meg is tette – felelte Ford Brown. – Engem küldött. – Kinyújtotta lábait és keresztbe fonta karját. – Mit akar, mit tegyek? Nos, tessék. Mindössze annyit kell mondania: – Ölje meg Davy Dempseyt – és a problémái megoldódnának. Ez a férfi meg tudná tenni, ehhez kétség sem fért. Valószínűleg egy tucat embert eltett már láb alól. És most itt volt, Ronald neki szánt ajándékaként. Hosszan el kell majd beszélgetnie Ronalddal. – Mrs. Lewis? – Távol tudja tartani tőlem? – kérdezte. – Ezt a férfit. Meg tudja akadályozni, hogy a közelembe jöjjön? – Véglegesen? Clea kényelmetlenül fészkelődött a székén. – Nos, nem akarom többet látni. Soha többet. A férfi a fejét rázva nézte. – Meg kell mondania, mit akar. – Azt akarom, hogy akadályozza meg, hogy a nyomomban járjon – mondta Clea, és igyekezett úgy beszélni, mint valami szegény, fenyegetésben élő nő. – Nem tudom, ez mennyibe kerülne… – Mr. Abbot már kifizette a foglalót – mondta a férfi. – A végső összeg igazából attól függ, mire van szüksége. Clea elgondolkozott. Arra volt szüksége, hogy Gwen Goodnightot lelökjék egy hídról, Davy Dempseyt belökjék egy busz alá, és tessék, itt egy ember, aki mindkettőre képes. Az ajkába harapott és újra ránézett. A férfi nagyon hatékonynak tűnt. Végre találkozott egy férfival, akire 70

számíthat, és a pasi egy gyilkos. Egyre másra történnek vele az átkozottnál átkozottabb dolgok. – Mrs. Lewis… – Gondolkozom – mondta Clea. Jól van, talán haladhatnak kis lépésekben. – Azt akarom, hogy figyelje a férfit. A neve Davy Dempsey. Ha megpróbál a közelembe férkőzni, ha megpróbál a házamba jönni, azt akarom, állítsa meg. Hogy megvédjen. Érintkezésben áll egy bizonyos Gwen Goodnight nevű nővel. Azt hiszem, át akarják verni a vőlegényemet, szóval figyelje a nőt is. – Egy nőt? – Azt mondtam, figyelje – mondta Clea. – Csak tartsa szemmel! Ha megközelíti Masont, ha Mason elmegy a nőhöz, tudnom kell róla, hogy megvédhessem Masont. – Aha – mondta a férfi. – Azt akarja, hogy figyeljek. – Hogy mindkettőjüket figyelje – mondta Clea. – Szóljon, ha bármi gyanúsat tesznek. És tartsa őket távol tőlem és Masontől. – Hátradőlt. Ez jól hangzott. Senki nem hal meg, és ő kettesben marad Masonnel. – Ennyi. Ó, hacsak nem tud kideríteni valami törvénybe ütközőt vagy erkölcstelent Gwen Goodnightról. Az jó lenne. Bármi, amit a nővel kapcsolatban talál. – A férfi nem tűnt túl meggyőzöttnek, így még hozzátette: – Hogy megvédhessem tőle Masont. És Davytől. Ez is része a munkájának. – Kik ők? – A nő a Goodnight Galéria vezetője – mondta Clea és megadta a galéria címét. – Davyt is ott láttam utoljára. – És a kiadások? – firtatta Brown. – Ronald majd intézkedik ez ügyben – mondta Clea és felállt. – Van egy száma, ahol elérhetem? – Majd felhívom valahonnan, ha találok szállást – felelte. – Először személyleírásra van szükségem ezekről az emberekről. Clea újra leült. Nem igazán tudta, hogy szabadulhatna meg a fickótól. – Nos, Davy úgy száznyolcvan centi magas, sötét szemű, sötét hajú, jó testfelépítésű – itt megingott egy kicsit az emlékektől –, pokoli pimasz, istennek képzeli magát. Gwen kábé százhatvan magas, őszülőbe hajló szőke a haja, vizeskék a szeme, a teste nem említésre méltó, igazából az egész nő nem említésre méltó. Ő vezeti a galériát. – A férfira mosolygott és próbált ártatlan képet vágni. – Nem tudom, Davy mit keres a városban azon kívül, hogy az én nyomomban jár. – Rendben. – A férfi nem jegyzett fel semmit, ami valószínűleg jobb is. Így nincs bizonyíték. Aztán felállt, hogy induljon, ami valószínűleg még jobb. – Szóval hív, ha történik valami? – kérdezte Clea, és az ajtóhoz kísérte a férfit. – Nem – jött a válasz. – Ha történik valami, én megakadályozom. – Igen – mondta Clea. – Jó ember maga. Sok szerencsét. Becsukta utána az ajtót és megkönnyebbülten felsóhajtott. Amiért végre elment, de azért is, mert Davy nyomába eredt. Isten tudja csak, Ronald hol talált rá – Ronaldnak rejtett oldalai lehetnek, amikkel nem volt tisztában –, de most, hogy megtalálta, a problémáinak vége szakad. Egy percre elgondolkozott azon, hogy értette a férfi, amikor azt mondta „megakadályozom”, de aztán úgy döntött, hogy mivel nem mondott neki olyat, hogy holtan akarja tudni Davyt egy árok mélyén, nem ő lenne a felelős, ha Davy végül ott végezné. Mindent egybevéve jól indult a délelőtt. Elindult felfelé a lépcsőn, hogy kiöltözzön a múzeumhoz, de aztán lassított a léptein. Reggeli. Valahol megvolt neki Thomas száma. Mindössze annyi a teendő, ha azt akarjuk, hogy az élet dolgai gördülékenyen menjenek, hogy fel kell bérelni az alkalmas embereket, döntötte el. Tényleg. Ennyire egyszerű. Szombat lévén Gwen sokáig aludt, de délben kinyitotta a galériát, öntött magának egy csésze kávét, beütötte néhány nyolcvanas évekbeli dal számát a zenegépbe, kivette a pékárus zacskóból az utolsó ananászos-narancsos muffint, és kivitt mindent a galéria márványpultjára, a legutóbbi keresztrejtvénye mellé. Jobb oldalán beszűrődött a napfény a kirakat fölötti megrepedezett üvegablakon át, és egy kilazult fém mennyezeti lap némán pattogott a légkondicionáló 71

légáramában. Túl sok éve csinálom ezt, gondolta, de a megfigyeléssel nem ment sokra, mivel kétségkívül még sok éven át fogja a jövőben is csinálni. A Finster-képekkel dugig teli galériára nézett, a fejét csóválta, majd inkább a keresztrejtvény fölé hajtotta. A J sor meghatározása ez volt: „fogékony vagy hajlamos a bűnre”. Ez meg mi a pokol lehet? Hat betű, valószínűleg G-vel kezdődik, és egész biztosan L az utolsó előtti betű. Semmi. Ötlete sem volt. Davy talán tudná; a Hitchcock-filmet is kitalálta. És lefogadta volna, hogy nem csupán futó ismeretei voltak a bűnről. A Weather Girls dalának elején mennydörgés harsant fel a zenegépből, aztán csöngettek a galéria ajtaján, és Gwen felnézett. A belépő férfi magasabb és terebélyesebb volt Davynél, sötét haja őszbe csavarodott a halántékánál, arcát kemény évek vonásai barázdálták. – Van kiadó szobája? – kérdezte a férfi. A hangja nem volt olyan durva, amire Gwen számított, de kellemesnek sem lehetett mondani. – Ööö, igen – mondta, és próbált nem elhátrálni. Nem mintha fenyegető lett volna a férfi külseje, csak épp annyira ott volt, és elállta az utcáról beszűrődő fényt. – Referenciákra lesz szükségem. .. – Clea Lewis ajánlotta magát – mondta. – A nevem Ford Brown. Felhívhatja őt. – Ó. – Gwen tekintete a telefonra tévedt. – Ööö… Ekkor a férfi elővette a pénztárcáját, kinyitotta és Gwen meglátta a pénzt. A sok pénzt. – Havi nyolcszáz dollár – mondta. – Kéthavi lakbért előre kérünk. A férfi Gwen szeme előtt leszámolta a bankjegyeket, köztük több százdollárost. Ben Franklin, gondolta Gwen. Csodás. Hol a pokolban találkozhatott Clea ezzel a fickóval? – Idevalósi, Mr… ? – Brown – ismételte a férfi. – Nem. Gwen mosolyogva nézett rá és várt. – Miamiból jöttem – folytatta a férfi, és átnyújtotta a pénzt. – Akkor, gondolom, ott találkozott Cleával – mondta Gwen derűsen. A férfi türelmesen várt, nem mosolygott, és Gwen azt gondolta, nos, legalább nem elbűvölő. Nem úgy, mint Davy. Aki szintén Miamiból érkezett. – Ismeri Davy Dempseyt? – kérdezte. – Nem – felelte a férfi, még mindig türelmesen. – Mert ő is Miamiba valósi – mondta Gwen, és agyalágyultnak érezte magát. – Mint maga. És Clea. – Maguk Floridában telelnek, mi Ohióban nyaralunk – közölte a férfi faarccal. – Ó. – Ez biztosan vicc volt! Vagy nem? – Miért nyaralnának Ohióban? – kérdezte és azt a választ várta: „Csak vicc volt.” – Itt hűvösebb – mondta a férfi. Gwen várta, hogy mondjon még valamit, de a férfi csak állt ott, hatalmasan, türelmesen. Ez elég perverz volt, és Gwennek egy életre kijutott a perverzből. A pult fölé hajolt. – Szóval ahol él, ott nincs hűvös. – Ki lehet bírni. – Légkondi? – kérdezte Gwen. – Nincs. – Gwen várt, a csend elnyúlt, míg végül a férfi hozzá nem tette: – A vízparton élek. Naná, hogy ott, gondolta Gwen. Ezért jöttél Ohióba: hogy egy sötét, felsrófolt árú lakásban lakj. – Óceánparti lakás? – A hajóm. – A hajója. – Fehér homok, kék víz, alkoholos koktélok kis ernyőcskékkel. Akarok egy hajót, gondolta Gwen, majd lehurrogta magát. Mégis hová tenné? A helyi folyóba? – Valami baj van? – Nem – mondta Gwen. – A hajója elgondolkoztatott. Lefogadom, hogy kék a víz, fehér a homok, és minden italba kis ernyőcskét tesznek. – Az én italomba nem. – Nos, nem, hát persze, hogy nem. – Gwen bosszúsan nézett a férfira. – És ezen a hajón van 72

ágy, konyha, meg minden? – Igen – jött a válasz. – És otthagyta, hogy Ohióba jöjjön, mert… ? – Ideszólított a munka. Nem maradok sokáig. – Ó – mondta Gwen. – Akkor miért… ? – Mert maguknál bérelni olcsóbb, mint szállodában megszállni – mondta. – Bár nem gyorsabb. – Hozom a kulcsokat – mondta erre Gwen. Már az irodában járt, és a fiókban kotorászott, amikor ráébredt, hol fog lakni a férfi. A 2B-ben. Pont szemben vele. Felkapta a telefont, és megkereste a hirdetőtáblára tűzött papírt, rajta Mason számával. Tárcsázott, hallgatta, ahogy a Weather Girls épp azt a sort dalolja „érzem a vihar közeledtét”, és közben az ajtó üveges részén át nézte Mr. Brownt a galériában. Dorcas tengeri képeit nézegette. Azok majd segítenek, hogy ne támadjon honvágya a hajója után. A Finster-képek bárkinek örökre el tudják venni a kedvét a víztől. – Halló – szólt a telefonba Clea. – Clea? – mondta Gwen. – Itt Gwen Goodnight beszél. Van itt egy Ford Brown nevű férfi, aki ki szeretné bérelni az egyik lakásomat. Téged adott meg refer… – Ismerem – mondta Clea. – Rendben van. – Ó. – Gwen újra kikukucskált az üvegen át. A férfi azóta sem nyújtott kevésbé aggasztó látványt. – Oké. Köszönöm. Szóval Clea kezeskedett érte és volt nála ezerhatszáz dollár készpénzben. Nos, ha meggyilkol, meg is érdemlem, amiért csak a pénz érdekel, gondolta, majd előrement, és úgy érezte, hogy legalább most többet tett, mint Davynél, bár Davy ismerte a Hitchcock-filmet. – A külső ajtó balra van – mondta, és átadta a férfinak a kulcsait. – Felvezetem. A férfi bólintott. – Köszönöm. Nyugtalanná tette Gwent, ahogy mögötte lépkedett a lépcsőn, és azt gondolta, ha érkezne egy jel, valami, amiből tudnám, hogy minden rendben lesz, és ekkor hirtelen indíttatásból hátrafordult. Szemtől szembe találta magát a férfival, mivel az két lépcsőfokkal lejjebb állt. – Egész véletlenül nem tud egy hatbetűs szót, ami azt jelenti, hogy „képes a bűnre”? A férfi teljesen kifejezéstelen arccal meredt rá, aztán megrándult az ajka. – Nem, asszonyom. – Ó. – Gwen vállat vont, és idiótának érezte magát. Amikor még a rémisztő pasik is kinevetik, az a vég. – Gondoltam megkérdezem. Épp keresztrejtvényt fejtek, és itt akadtam el. A férfi bólintott. Gwen felsóhajtott, és felment a lépcsőn, a férfi pedig követte a szobába, mindennemű megjegyzés nélkül körülnézett, megköszönte a segítséget, majd becsukta az ajtót, kint hagyva Gwent a folyosón, akit kissé megrázott az élmény. Kiadtam egy szobát egy baltás gyilkosnak, gondolta. Akinek van egy hajója. Megfordult, és meglátta Tildát, kicsit lejjebb a lépcsőn. – Ez meg ki volt? – kérdezte Tilda. – Mr. Brown – mondta Gwen és lement a lépcsőn. – Épp most kölcsönözte ki a 2B-t. – Magasságos mennyek. – Tilda követte az irodába. – Pont szemben veled. Gwennie, feljövőben a szerencséd. – Ő egy bérlő – mondta Gwen. – Nincs semmi képzelőerőd. Én azt mondom, hajts rá! – Ahogyan te tetted? – kérdezte Gwen és Tilda elhallgatott. Kinyílt a galéria ajtaja és Nadine lépett be az utcáról. Nyelvét végighúzta a fogain, amikor kimentek üdvözölni. – Mindig olyan fura érzés – mondta. – Dr. Mark üdvözletét küldi. Mindenki odáig volt, hogy fogselymezek. – Rájuk nézett. – Most meg mi van? – Gwennie kiadott egy lakást – mondta Tilda. – Egy nagyon dögös paseknak. – Simonnak? – kérdezte Nadine. – Ki az a Simon? – kérdezte Gwen. 73

– Nem, egy másik dögös pasinak – mondta Tilda elkomorulva. – Bár most, hogy említed, csak úgy záporoznak ide a pasik. – Simon? – ismételte Gwen. – Davy barátja – mondta Nadine. – Davy szobájában szállt meg. Kifizette a lakbért. – Akkor Davy hol lakik? – kérdezte Gwen. – Szóval ami Mr. Brownt illeti… – vágott közbe Tilda. – Azt hiszem, beköltözött Tildához – mondta Nadine. Gwen Tildára nézett, aki pedig a mennyezetre. – Értem – mondta Gwen. – Mr. Brown. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jóravaló ember. Van benne valami cowboyos. A keresztneve Ford. Talán az anyukája John Fordra gondolt, amikor elnevezte. – Ford Brown? – kérdezte Tilda, tekintetét levéve a plafonról. – Utónevet nem mondott? – Nem – felelte Gwen, és visszament a pult mögötti bárszékéhez. – De kaptam ezerhatszáz dolcsit. – Mert ha Madox, akkor van egy hamis személyazonosságú bérlőnk – mondta Tilda. – Vagy egy híres festő leszármazottja, de annak mi az esélye? Nadine közbeszólt. – Híres festő? Gwen a fejét rázta. – Vagy az anyjának bejött a Thunderbird. Azért ne ragadtassuk el magunkat. – Felemelte a keresztrejtvényes könyvét. – Próbám van – mondta Nadine. – Tartsatok képben a cowboy festőről. – Neked szólunk először. – Gwen visszatért a rejtvényhez. – Davyvel elmegyünk és megszerezzük a festményt. – Tilda adott egy puszit az arcára. – Majd hívlak, ha óvadékra lesz szükség. – Ó, szuper. – Gwen végigfutott a meghatározások során, míg Tilda kiment az irodán át. Hála az égnek a keresztrejtvényekért. Azokban soha nem volt semmi felzaklató. J. Fogékony a bűnre. Hat betű. Ford Brown, gondolta. Nem, az kilenc betű. Muffin. Továbblépett a K-ra.

74

Kilencedik fejezet A felső emeleten Davy végignézte a Scarletes feljegyzéseket és eltűnődött a jövőjén. – Kezdem megszeretni ezt a szobát, Steve – mondta a fehér ágytakarón elnyúló kutyának. – Akár a lakójában, végtelen lehetőségek rejlenek benne. – Steve felsóhajtott és mancsai közé ejtette a fejét, Davy pedig megvakarta a füle tövét. – Te aztán tényleg odavagy érte, igaz? Okos húzás volt. Soha nem fog cserbenhagyni. Kutyakeksz és ágyban alvás életed végéig. – Steve oldalra billentette a fejét, úgy hallgatta. Davy Tildára gondolt, ahogy gondoskodik mindenkiről, és elszántan igyekszik visszaszerezni a festményeket, hogy az emberek ne tudják meg, az apja hamisítványokat árult. Egész biztosan erről van szó. Muszáj, hogy valami gond legyen azokkal a képekkel, valami, ami elég veszélyes ahhoz, hogy Tilda bűnözésre adja a fejét. Mert egy biztos: nem erre született. Egy pillanatig elmorfondírozott azon, mi lett volna Tildából, ha az ő apja neveli fel, nem Tildáé. Nem lenne sok különbség, döntötte el magában. Néhány ember tiszta marad egész életében. Soha nem érzik azt az őrült bizsergést a vérükben, amit az gerjeszt, amikor tiltott területre tévednek, és minden idegszáluk kiélesedik, felzümmög, és minden hang és szag felerősödik. Istenem, mennyire hiányzik, gondolta. Köszi, apu, hogy adrenalinfüggőnek neveltél. Legalább ő nem lett olyan, mint az apja. Az horrorisztikus lett volna. Kell, hogy legyen valami más módja, hogy az ember érezze azt a bizsergést. Valami törvényes módja. Bungee jumping. Nem, az baromság. Drogok. Nem, az meg törvénytelen. Szex. Az Tilda. Jó-jó, a lány éppenséggel nem lelkesedett az ötletért, de talán kaphat még egy esélyt, és ezúttal gondoskodna róla, hogy figyeljen oda rendesen. Még haraphatna is, ha épp ahhoz van kedve, hisz Gwennie kézimunkáit elnézve úgy tűnt, ez valami családi hajlam. Kezdett a lányon járni az esze a bűnözés helyett, és meglehetősen felvidult, mire Steve-vel meghallották a lány lépteit a lépcsőn. – Már elgondolkoztunk, hol lehetsz – mondta Davy, amikor a lány belépett az ajtón. Steve felült és a farkát csóválta. – Dolgoztam – felelte Tilda. – Emlékszel? Matilda Veronica, falfestmény készítő. Itt így fizetjük a csekkeket. – Odacuppogott Steve-nek. – Szia, kutyus. – Ez az az irányítás-mániás bige Veronica lenne, akit tegnap este említettél? – kérdezte Davy és próbálta elképzelni a lányt, amint bőrcuccban cuppog. Meglepően könnyen ment. – Gyere és mesélj nekem ezekről a képekről. – Minden benne van a feljegyzésekben. – Leült a férfi mellé. Steve az ölébe mászott és boldogan felsóhajtott. – Az első volt a városi kép – mondta Tilda és vakargatni kezdte a kutya füle tövét. – Azt adta el Nadine Cleának. – Amelyikkel mindig mellélövök – mondta Davy és nézte, ahogy Steve a nyakát nyújtogatja, hogy minél közelebb legyen Tilda ujjaihoz. – A második a tehenes volt, a harmadik pedig a virágos – mondta Tilda. – Azokat megszerezted. – Feltolta a szemüvegét az orrán, és aszimmetrikusan mosolygott rá, ferde babaszájjal. Most mosolygott rá először valódi mosollyal, és Davy kicsit közelebb hajolt hozzá, olyan barátságosnak tűnt. – Aztán jöttek a lepkék – folytatta a lány. – Azt egy Susan Frost nevű nő vette meg. Ő Gahannában él. – Lepkék – mondta a férfi, és elgondolkozott, mit tenne a lány, ha megérintené az álla íve alatt. – Aztán sellők – mondta Tilda. – Azt egy Robert Olafson nevű pasi vásárolta meg. Ő Westerville-ben él. Lehet, hogy nem várja ki, amíg megvan az összes festmény, gondolta Davy. Talán… – És az utolsón, amiről nem tudom elhinni, hogy eladta, táncosok vannak – mondta Tilda. – Az Mr. és Mrs. John Brennerhez került. – Miért nem tudod elhinni, hogy eladta? – kérdezte Davy, élvezve a lány hangjából áradó 75

energiát. – Amúgy most az apádról beszélünk, ugye? – Mert foltos volt – felelte Tilda. – Megrongálódott. De apu attól még eladta. Bánatosnak tűnt, így Davy témát váltott. – Jól van, ma megszerezzük a lepkéket. – Nem lehetne mindet ma? – kérdezte Tilda. – Nem vásárolhatnánk őket egyszerűen vissza? – Persze – mondta Davy. – Hacsak a fejükbe nem vették, hogy nem adják el őket. Vagy többet kérnek, mint amit meg tudunk fizetni. Ne kapkodjuk el, csináljuk rendesen. – Ó. – Tilda nagyot nyelt. – Én azt hittem… szóval, hogy te bármit meg tudsz csinálni. – „Siettesd a csodatévőt – idézte Davy –, és ramaty csodákat kapsz.” A lány újra feljebb tolta a szemüvegét. – Szóval mit csinálunk, ha nem akarják eladni? – Meggyőzzük őket – mondta Davy vidáman. Tilda arca megváltozott. – Mi az? – kérdezte Davy. – Úgy beszélsz… mint egy régi ismerősöm – mondta Tilda. – Az apád? – kérdezte Davy. – Nem – felelte Tilda, de hazudott. Tényleg szörnyen ment neki a hazudozás. – Ki hamisította a Scarleteket, Tilda? – A Scarletek nem hamisítványok – mondta Tilda és felállt. – De akkor is vissza kell szereznünk őket. – Oké – mondta Davy és lehemperedett az ágyról. – Ezúttal próbálj nem megrúgni senkit. – Ó, istenem, arról próbálok elfelejtkezni – mondta Tilda fájdalmas arckifejezéssel. – Az a fickó valószínűleg jól van, ugye? – Nem írtak semmit a lapok – mondta Davy. – És éppenséggel nincs abban a helyzetben, hogy jajveszékeljen. Ő is betört. Valószínűleg magához tért és elhúzta a csíkot. – Aha. – Tilda kinyitotta a hálószoba ajtaját, otthagyva Steve-et vigasztalanul az ágyon. – Biztos vagy benne, hogy tudod, hogy kell ezt csinálni? – Ó, igen – felelte Davy. – Egészen pontosan tudom, hogy kell ezt csinálni. Odalent a galériában Pippy Shannon azt énekelte a zenegépen, „He Is”, megszólalt a telefon, és Gwen rosszallóan fedezte fel, hogy az M sorban a „kedvesem” megfejtése „aranybogaram”. – Goodnight Galéria – vette fel a telefont, közben még mindig a rejtvényre fintorogva. – Gwen? Itt Mason Phipps. – Ó. – Gwen becsukta a rejtvényt és igyekezett derűs, ártatlan hangon megszólalni. – Helló. – Szerettem volna megköszönni a tegnap estét. – Ó, igazán öröm volt – hazudta Gwen. – Tényleg. Mint a régi szép időkben. – Szeretnélek holnap meghívni egy kései ebédre hálám jeléül – mondta Mason. – Vasárnap el tudsz szabadulni a galériából, ugye? Soha nem szabadulok innen. – Nem is tudom… – Igazán nagy örömömre szolgálna, ha csatlakoznál hozzám. Mondjuk kettőkor? Gwen mintha némi sebezhetőséget hallott volna ki a hangjából. Szerencsétlen flótás Cleával élt. Az bárkit alaposan kikezdene és megtépázna. De Mason Tonyról akar majd beszélni. Másrészről viszont ha nem a férfival ebédel, akkor egy keresztrejtvénnyel ebédel. – Mondj egy hatbetűs szót arra, hogy „képes a bűnre” és elmegyek. – Rendben – mondta Mason kissé meghökkenve. – Más nincs megadva? – G-vel kezdődik, az utolsó előtti betű L. – Adj egy percet – mondta, és mosoly bújt meg a hangjában. Rendes fickó ez, el kéne mennem erre az ebédre, gondolta Gwen. – Egész véletlenül nem lehet, hogy „gyarló”? – kérdezte végül. – Gyarló? – Tudod, gyarló, esendő. Gwen felcsapta a keresztrejtvényt. – Pillanat. – Beírta a betűket, aztán átírogatta az idézetes részbe. – Azanyja! – Ez volt az? – kérdezte Mason. – Veled ebédelek – felelte Gwen és nevetett az egész helyzet képtelenségén. – Nem hiszem el, 76

hogy kitaláltad. Mert én soha az életben nem jöttem volna rá. – Volt, ami ösztökéljen – mondta Mason, még mosolygósabb hangon. – Te vagy a hősöm! – hálálkodott Gwen. Egy kicsit még beszélgettek a keresztrejtvényről, aztán a férfi újra megköszönte az előző estét, és amikor Gwen végül letette a telefont, már örömmel várta az újbóli találkozást. Ez vajon egy randi? – tűnődött. Csak ebéd. De Clea nem lesz ott. Vajon…? Az ajtó ekkor épp Pippy nagy fináléja közben nyílt ki, és Gwen meglátta Ford Brownt, aki a fejében most már örökre cowboy marad és ehhez a zene is illett: ne hagyj el engem, ó, kedvesem. – Ó – mondta a férfinak, és próbált ügyet sem vetni a fejében szóló zenére. –Minden rendben odafent? – Minden. – Körülnézett a galériában. – Szép hely. Gwen végignézett a kopott falakon, a repedezett üvegen és a fakó fapadlón. – Aha. A férfi ajkai újra megrándultak azzal a nem-vigyorral. – Csak udvariaskodtam. – Az csak akkor működik, ha fennáll a lehetőség, hogy a dolog igaz lehet – mondta Gwen, és eltűnődött, mit akarhat a férfi. Nem ismerte régóta, de tudta, hogy most abnormálisan beszédes. – Szóval miért nem az? – A férfi zsebrevágott kézzel ellépdelt a Finsterek mellett. – Mi nem? Szép? – Gwen vállat vont. – Nincs pénz. Ford megállt a repedt üvegablaknál. – Nem kerülne sokba. – Maga valami vállalkozó? – kérdezte Gwen. – Lehet mondani. – Ford hátat fordított neki. – Épp indultam ebédelni. Mi a kedvenc étterme? – Ebéd – ismételte Gwen. Ford türelmesen bólintott. – Maga elárulja, hol a legjobb a konyha, én pedig azzal fizetek vissza, hogy hozok ebédet. – Éhesnek látszom talán? – érdeklődött Gwen. – Csak mert maga a második fickó negyedórán belül, aki felajánlotta, hogy megetet. – Az emberek esznek – mondta Ford. – Általában ebben az időben. Még Floridában is. – Nahát. Én meg azt hittem, maguk ott mind azon a gyümölcsön élnek, amit az italokba tesznek a kis esernyők mellé. – Mi ez a megszállottság az esernyőkkel? – kérdezte Ford. – Keresem a kiutat az esőből. – Gwen visszatért a keresztrejtvényéhez. – Próbálja meg a Tűzházat. Nagyszerű tenger gyümölcsei vannak az étlapjukon. Otthon fogja érezni magát. Úgy egy órával később a férfi visszahozott egy pina coladát, benne esernyőcskével. – Extra gyümölccsel – mondta, amikor letette a pultra. Aztán felment. – A mindenit! – mondta Gwen meglepetten és megkóstolta. Isteni volt. Amikor Davy és Tilda beszálltak Jeff autójába aznap délután, Davy megszólalt: – Elmondom, hogy lesz. Amikor odaérünk, én megyek az ajtóhoz. Figyelsz engem. Az autóban maradsz, hacsak nem csinálom három dolog valamelyikét, akkor viszont odajössz hozzám. – Három dolog – ismételte Tilda. – Ha odaintelek, és Bettynek szólítalak – mondta Davy –, hozd a hebehurgya figurát. Én irányítok, és egy kicsit atyáskodok majd feletted, miközben te keresgélsz a retikülödben. – Nagy a retikülöm – mondta Tilda és felemelte. – Betty azért hebehurgya, mert olyan szétszórt voltam a szekrényben? – Nem voltál szétszórt a szekrényben – mondta Davy. – Vilma voltál a szekrényben. Ha az kell, hogy valaki rám vesse magát, Vilmának foglak szólítani. Sajnos azt hiszem, erre ma délután nem fog sor kerülni. Ha Bettynek szólítalak és azt mondom, egy éve vagyunk együtt, beleteszel egy százdollárost a célpont markába, aztán keresni kezded a második százast. – Célpont? – Figyelj! – mondta Davy szigorúan. – Ha azt mondom, egy éve vagyunk együtt… – Százdollárost teszek a célpont kezébe és kutatni kezdek a második százas után – mondta Tilda. – Így van. Ha pedig azt mondom, két éve vagyunk együtt… – Két százast adok a nőnek – mondta Tilda. 77

– Jó kislány. – Miért? – Mert amint a kezében a pénz, nagyon nehéz lesz visszaadnia. Ha akkor odaadod, amikor még keresed a második pénzjegyet, automatikusan el fogja venni, és akkor a markunkban lesz. – Nem ajánlhatjuk fel a pénzt csak úgy egyszerűen? – De igen – mondta Davy. – Ezt is fogom tenni. Ha az nem működik, jössz te. – Oké. – Tilda kicsit kényelmetlenül nézett. – Egy. Betty. Hebehurgya. Pénz. – A kettő az, ha az órámra nézek. Odajössz és közlöd velem, hogy késésben vagyunk, és mennünk kell. Tilda bólintott. – Kedvesen mondom? – Majd én adom a végszót. Ha Veronicának hívlak és úgy csinálok, mint aki fél tőled, legyél kiállhatatlan. – Tilda felsóhajtott. – Ha Bettynek szólítalak és morgok rád, légy behódoló. Időkorlátot teszünk az ajánlatra, és ha a célpont nem csipkedi magát, búcsút inthet neki. – Időkorlát. Oké. És mi a harmadik? – A hátam mögé teszem a kezem, mire is te odajössz és ellenségként viselkedsz. – Ellenségként? – ismételte Tilda. – Ha egymagam nem járok sikerrel a célpontnál, okot kell adjak neki arra, hogy szövetkezzen velem – magyarázta Davy. – Ennek az a leggyorsabb módja, ha a célpont meg én egy közös ellenséggel találjuk szembe magunkat. És az te leszel. – Rendben – mondta Tilda. – Mit csinálok? – Megint én adom majd a végszót. Ha Veronicának szólítalak és meghunyászkodom, mondd azt, hogy úgyse tudom megszerezni a festményt, vagy ilyesmi, de legyél szemét velem. Mondd, hogy előre tudtad, hogy nem fogom tudni megcsinálni. Próbálj megfélemlíteni. – És ez miért is működik? – kérdezte Tilda felvont szemöldökkel. – Ha az ajtót nyitó ember erőszakos alakkal él, az én pártomat fogja majd. Ha pedig ő maga erőszakoskodó alak, akkor Bettynek szólítalak, és te nyafogva jelensz meg. – A ruhásszekrényben nem nyafogtam. – Nem, tényleg nem. Légy olyan idegesítő, amennyire csak tudsz, anélkül, hogy kihívó lennél. Hozz engem olyan helyzetbe, hogy az ajtóban álló úgy érezze, erőszakosabban kéne bánnom veled. Nyavalyogj, hogy nincs szükségünk a hülye festményre és hogy azt a pénzt inkább rád kéne költenünk. – Oké, azt hiszem, értem. – Tilda csak ült, egy percig összeráncolt homlokkal nézett maga elé, majd bólintott. – Szóval Betty hebehurgya, Veronica szemétláda, Vilma pedig egy kis ringyó. Nem hittem volna, hogy ilyen sokra tartasz. – Nem koncentrálsz, Matilda – mondta Davy. – Igyekszem majd úgy intézni, hogy egyáltalán ne kelljen odajönnöd hozzám. Jobb, ha egyszerűen csak megvesszük az istenverte képeket. És mindegy, hogy csináljuk, minél kevesebb felidézhető arc kötődik a helyzethez, annál jobb. – A lány világoskék szemébe nézett és egy pillanatra kiesett a gondolatmenetéből. – Emlékezetes vagy, Celeste. – Ó – mondta Tilda. – Ezen segíthetek, Ralph. Várj egy pillanatot. Kiszállt az autóból, Davy pedig lejjebb húzódott az ülésén és eltöprengett, most meg mi van? Amikor a lány negyedóra múltán sem tért vissza, kinyitotta az ajtót, hogy a keresésére induljon, és szembetalálta magát vele. Hullámos tincseit egyenes bubifrizurává szelídítette és levette a szemüvegét. Rózsaszín, testhezálló pulóvert viselt, a nyaka köré pöttyös zöld kendőt kötött. Mindez csinos, becsületes, némiképp törtető külsőt kölcsönzött neki. Egyáltalán nem emlékeztetett saját magára. – Le vagyok nyűgözve – mondta Davy. – Mit csináltál? Tilda visszacsusszant a kocsi első ülésére. – Hajhab, szemceruza, sötét kontaktlencse, Eve pulcsija, kendő és szoknya. Most már felmehetek az ajtóhoz veled? – Nem – mondta Davy. – Így is az autóban maradsz. De baromira le vagyok nyűgözve. – És felizgulva. Hahó, Vilma. – Csak nyugi – mondta Tilda. Felkapta a táskáját és előhúzta az első kártyát. – Gyerünk, 78

keressük fel Mrs. Susan Frostot. Van egy szép kis lepkés Scarletje, amiért ötszáz dollárt fizetett. Gahannában él. A 670-es úton menj kelet felé. Húsz perccel később Davy leparkolt egy takaros kis udvarház előtt Gahannában. – Oké. Megvan a pénz? Tilda kinyitotta a tárcáját és elővett tíz ropogós százdolláros bankót. – Simon nem pénzhamisító, ugye? – Nem – felelte Davy. – Nem tud olyan hosszan koncentrálni. Miért? – Mert ez itt az ő pénze – mondta Tilda. – A te lakbéredből. – Az ő lakbéréből – helyesbített Davy. – Nem láttam azt a szobát, mióta Simon megérkezett. Adj ötöt, hátha egyedül is boldogulok. – Lepkés festmény – mondta Tilda és átadta a bankjegyeket. – Biztos vagy benne, hogy nem akarod, hogy én is menjek veled? – Ühüm. – Davy kinyitotta a kocsiajtót. – Maradj az autóban és figyelj engem. Ha odajössz, a férjed vagyok, Steve. – Oké – mondta Tilda, a férfira hagyva a dolgot. Keskeny ajkú, Gwennie korú nő nyitott ajtót. Davy rámosolygott és elvetette az ötletet, hogy festményadományt kérjen. Ez a nő pénzt akar majd és annyit kicsikar belőlük, amennyit csak bír. – Mrs. Frost? – Igen – felelte a nő bizalmatlanul. – Üdvözlöm – mondta Davy. – A nevem Steve Foster. Nem ismer engem, de a feleségem nagynénje meglátogatta néha egy barátnőjével. – Megrázta a fejét. – Nem emlékszem a barátnője nevére. – És? – kérdezte Mrs. Frost. – Elnézést, elég rosszul fogtam neki. – Davy zsebre dugta a kezét és a nőre mosolygott a legjobb félnótás mosolyával. – Azt hiszem, izgulok kicsit. – Mit akar? – kérdezte a nő, de a szája csöppet ellazult. – A feleségem nagynénje ma érkezik látogatóba – mondta Davy és komolyra fogta. – Most van a hatvanadik születésnapja és mindig nagyon jó volt Bettyhez. Amikor évekkel ezelőtt itt járt, látott egy lepkés festményt, és mesélt is róla Bettynek. Nagy pepita égbolt és sok gyönyörű lepke. Azt mondta, az egész látogatás alatt azt bámulta, és éjszakánként arról álmodott. Nagyon szerette. – Azt hiszem, emlékszem rá – mondta Mrs. Frost, és a gyanakvás kezdett leolvadni az arcáról. – Nem Bernadette Lowell volt a barátnője? – Talán – mondta Davy, és mosolyogva figyelte a nő arcát. – Ilyesmi névre emlékszem. Betty nagyon szeretné megvásárolni azt a festményt a nagynénjének, de eléggé félénk. Az ott Betty, lent az autóban… – Megfordult és odaintegetett Tildának. – Igazán boldoggá tenné őt, és nekem nagy örömet szerezne, ha örömet szerezhetnék neki… – Nem is tudom, mi lett azzal a festménnyel – mondta Mrs. Frost elgondolkozva, a férfi mögé nézve. – Jó napot! – mondta Tilda és megállt a férfi mellett. Magabiztosan mosolygott, és Davy átkarolta. – Ne légy félénk, Betty – mondta, mire Tilda előregörnyesztette a vállát Davy karjai alatt. – Mrs. Frost nem is biztos benne, hogy még megvan neki a festmény. Már vagy egy éve nem látta… – Ó, de fizetnénk ám érte – mondta Tilda és kissé szeleburdin beletúrt a táskájába. – Tudom, hogy megzavartuk a napját… – Előhalászott egy százdollárost és Mrs. Frost tekintete azonnal a pénzre szegeződött. – Jaj, ez nem elég. – Mrs. Frost kezébe nyomta, aki elvette, majd visszatért a táskájához. – Elnézést, tudom, hogy itt van valahol a másik… – Hé! – Davy kicsit megszorította a vállát. – Nem is biztos benne, hogy még nála van. Lehet, hogy… Mrs. Frost arcán a ködös kifejezés kapzsiságba csapott át, ahogy a kezében heverő százdollárost nézte. – Megyek és megnézem a padláson – mondta és már ott sem volt. A pénzt magával vitte. 79

– Tudom, hogy itt van valahol – mondta Tilda, és a feje szinte eltűnt a táskájában. – Minden rendben, kis szívem. – Davy megpaskolta a vállát és eltűnődött, honnan tudta a lány, hogy maradjon a szerepénél, amikor nem is mondta neki. Talán tévedett Tildával kapcsolatban. Talán Michael Dempseynek sikerült volna szélhámost faragnia belőle. Marha nagy mázli, hogy nem Dempseynek született. – Ne aggódj, kicsikém, elment megkeresni – mondta. Tilda a férfi felé fordította az arcát és széles mosollyal nézett rá. Davy kicsit szorosabban tartotta a lányt a karjában és még hálásabb volt, hogy az nem Dempseynek született. – Ó, remélem megtalálja! – Tilda újra beletúrt a táskájába. – Várj, meg is van! – Feltartotta a másik százast. – Jól van – mondta Davy. – Csak fogd a kezedben és próbálj megnyugodni. Leültek a legfelső lépcsőfokra. Tilda a nagynénjéről beszélt, és hogy mennyire örül majd, amikor meglátja a festményt. Davy rajta tartotta a karját és hagyta, hogy a napsugarak beivódjanak a csontjába. A fenébe is, boldog vagyok, gondolta. – Ez az? – kérdezte Mrs. Frost a hátuk mögül úgy negyedórával később. Davy felnézett és egy porlepte, negyvenöt centis képet látott, telis-tele a világ legmarconább külsejű lepkéivel. – Ez az! – Tilda felugrott. – Ó, Gwen nénikém pont ilyennek írta le. Jaj, de csodás! És nézze… – Előrenyújtotta a második százast. – Megtaláltam a másik százdollárost. – Mrs. Frost kezébe nyomta. – Tudják, több mint ezer dollárt fizettünk ezért a képért – lódította Mrs. Frost. – Ó. – Tilda elkeseredett arccal nézett Davyre. – Steve, ennyit nem tudunk kifiz… – Várj, kicsi szívem – mondta Davy és elővette a pénztárcáját. Leszámolt egy húszast, egy tízest és négy egydollárost. – Felmehetünk kétszázharmincnégyig – mondta és Mrs. Frost felé nyújtotta a pénzt. Bocsánatkérően nézett Tildára. – Ehetünk otthon is, ahelyett, hogy a Bob Evansbe vinnénk Gwen nénikédet. A te főztöd különben is sokkal finomabb. – Jaj, Steve – mondta Tilda és lehajtotta a fejét. Davy megesküdött volna, hogy elpirult. – Jól van – mondta Mrs. Frost és kivette Davy kezéből a pénzt. Valószínűleg azért, hogy eltüntesse kettejüket a verandájáról, mielőtt még kínosabban kezdenek viselkedni. – Tessék. – Ó, köszönjük? – hálálkodott Tilda és megragadta a képet. – Ó, a nénikém nagyon… Mrs. Frost becsapta az ajtót az orra előtt. – …boldog lesz – fejezte be Tilda, még mindig szeretnivaló bűbájjal. – Gyere, kedvesem – mondta Davy és belékarolt. – Menjünk el Gwen nénikédért a reptérre. Amikor újra az autóban ültek, Tilda megszólalt. – Nem fizetett ezer dollárt a képért! – Semmi gond. Te sem. – Davy visszaadta a lánytól kapott ötszáz dollárt és beindította a motort. – Ami meg a lepkéket illeti… – Azanyja. – Tilda elfordította a festményt, hogy ráessen némi napfény. – Tizenöt éve nem láttam ezt a képet. – Scarlet picit zabos lehetett, amikor megfestette őket – mondta Davy, és kihajtott az utcára. – Úgy néznek ki, mintha hamarabb csupaszítanának csontig egy tehenet, mint egy csapat piránja. – Hm. – Tilda közelebbről megvizsgálta őket. – Kicsit ádáz a külsejük, nem? Nos, Scarlet kicsit gubancos lány volt. – Még mindig azt szeretnéd, hogy most rögtön próbálkozzunk a következővel? – kérdezte Davy. – Nem – felelte Tilda. – Holnapra talán visszatalál a szívem a mellkasomba. Azt hiszem, soha nem tettem ennél rémisztőbbet! Davy meglepetten nézett rá. – Nem látszott. Nagyon ügyes voltál. – Tényleg? – kérdezte Tilda. – Igazi színésznő. – Gwennie érdeme – mondta Tilda és újra a lepkéket nézte. – Eve is meg én is már oviban el tudtuk játszani Lady Macbethet. Nadine még annál is előbb. Hallanod kellene az „Arábia minden illata” kezdetűt selypítve előadva. Nagyon édes volt. – Aha. – Davy lopva a lány arcélére nézett, ahogy az a festményt tanulmányozta. – Családi vonás. 80

A lány feléje fordult. – Te is baromi jó voltál! Gwennie se tudna jobban eljátszani egy szerepet. Elképesztően csináltad! Ez még semmi, Vilma, gondolta Davy. – Nagyon hálás vagyok – mondta Tilda. – Szívesen tettem – felelte Davy és szemét az úton tartotta. Tilda felkészítette magát, hogy aznap este Davy megint próbálkozik nála, de a férfi elment Simonnal isten tudja, hová és őt furcsa elhagyatottság szállta meg. Ünnepelniük kellett volna vagy valami. Röviddel a két férfi távozása után feltűnt Nadine. Épp indult énekelni Burton zenekarában, és átadta Steve-et, akinek véres karmolás virított az orrán. – Mi történt? – kérdezte Tilda elborzadva. – Találkozott Ariadnéval felfelé a lépcsőn – mondta Nadine és a fejét csóválva nézte a kutyát. – És megtámadott téged, szegénykém? – Tilda magához szorította Steve szőrös kis testét. – Nem – mondta Nadine. – Steve ráugrott és megpróbálta, öh, izé, megkettyinteni. Tilda abbahagyta a kutya ölelgetését és gombszerű, együgyű kis szemébe nézett. – Steve, de hát ő egy macska! – Steve meg egy pasi – mondta Nadine. – Jut eszembe: elkések a taliról Burtonnel. Hol van Davy? – Elmentek Simonnal – mondta Tilda, még mindig tanácstalanul Steve-vel kapcsolatban. – Hamarosan visszajönnek. Amikor Louise hazaért éjfélkor, Steve orra már javult valamelyest, de Simon és Davy még mindig sehol, öt perccel később azonban, mintegy varázsütésre, megjelentek ők is. – Mázlitok van – mondta Tilda, ahogy Simon és Louise eltűntek odafönt. – Mázli a francokat – mondta Davy. – Simon egész éjjel az órát fixírozta fél szemmel. Louise valószínűleg elmondta neki, mikor érvéget a meló. – Ekkor Davy felment és amikor Tilda egy órával később követte Steve-vel, a férfi már mélyen aludt. Úgy nézett ki Tilda ágyában, mint valami bukott angyal. Na ja, gondolta Tilda. Itt fekszik az ágyamban Lucifer. Nem a mennyországban tanulta meg, hogyan kell átvágni az embereket. Másnap reggel viszont, miután visszatért Steve-vel a reggeli sétából, megtudta, hogy Davy talán mégiscsak az angyalok oldalán áll. – Jó reggelt! – köszönt Gwennek és Eve-nek, amikor az irodába ért. – Mizújs? – Öntött egy pohár ananászos-narancslevet, miközben Steve rávetette magát az etetőtálkájára, aztán amikor megfordult, látta, hogy mindketten őt nézik. – Mi az? – Louise elbeszélgetett Simonnal tegnap éjjel – mondta Gwen. – Beszéltetek? – kérdezte Tilda, felvont szemöldökkel nézve Eve-re. – Az FBI-nál dolgozik – mondta Eve, mire Tilda nagy huppanással rogyott a székbe és úgy szorította a poharát, mintha az élete függne tőle. – Miért van itt? – kérdezte. – Azért van itt, mert Davyvel dolgozik – felelte Eve. Tilda nyelt egyet. – Davy FBI-os? Eve bólintott. – Louise ezt izgalmasnak találta. Aztán felébredtem ma reggel és rájöttem, mit jelent ez. – Mondd, hogy kedvesen viselkedtél Davyvel! – mondta Gwen Tildának. – Ne dühítsd fel! – Nem dühítem fel. – Tilda az ajkába harapott. – Illetve, mostanában nem dühítettem fel. Tudjátok, ez megmagyarázza, miért tudta olyan ügyesen megszerezni azt a festményt. Ha FBI-os, valószínűleg mindent tud a bűnözésről, amit csak lehet. – Mennyit tud a műkincshamisításról? – kérdezte Gwen gyászos hangon. – Sokat kérdezgetett róla – mondta Tilda. – De szerintem általános információt akart. Szerintem nem… miattam van itt. – Nyelt egyet. – Úgy értem, Clea ruhásszekrényének kirablása közben találkoztunk, azt nem rendezhette meg. – Na és mit keresett Clea szekrényében? – kérdezte Eve. – Az FBI nyomoz Clea után? – Nem hiszem – felelte Tilda. – Nekem azt mondta, a nő rávette a pénzügyi tanácsadóját, hogy sikkassza el az összes pénzét, és azért jött, hogy visszaszerezze. Személyes ügynek hangzott, nem szakmába vágónak. 81

– Ha az FBI-nál dolgozik, miért nem intézi el, hogy letartóztassák a nőt? – kérdezte Eve. – Nem tudom, Eve – mondta Tilda. Még mindig próbálta feldolgozni az új információt. – Talán valami terv része. Nagyon körmönfont a faszi. – Ne beszélj vele mérgesen – mondta Gwen. – Fontos, hogy kedveljen minket. – A fenébe is, lefeküdtem vele – mondta Tilda. – Az ember azt hinné, eközben valamikor megemlíthette volna, hogy az istenverte FBI-nál dolgozik. Honnan tudhatjuk, hogy Simon nem csak le akarta nyűgözni Louise-t, hogy ágyba vihesse? – Louise már ágyban volt – felelte Eve, és a plafont nézte. – Megbilincselve. Csini bilincsekkel. Louise megkérdezte, hol szerezte őket. – Szuper – mondta Tilda. – Ma este kérdeztesd meg Louise-szal, miért van itt. – Nem megy – mondta Eve. – Vasárnap van. Szóval szerdáig Louise nem létezik. – Itt egyáltalán nem kéne léteznie – mondta Tilda. – El fogod mondani neki, ki vagy? – Nem. Mint kiderült, idegenkedik lefeküdni olyan nőkkel, akik anyák. Ha elmondom neki, nagyon pipa lesz. – Felsóhajtott. – Azt hiszem, Louise nem jön vissza szerdán. A Dupla Csavarban hagyom. – Jobb, ha kitalálod, hogy ma este hol van, mert Simon biztos tudni akarja majd. – Tilda letette a gyümölcsleves poharát. Már nem volt szomjas. – A pasik hajlamosak hiányolni az olyan nőket, akikkel második este eljutnak a megbilincselésig. – Nekem is hiányozni fog a pasi – mondta Eve nyomorúságosan, és Tilda azt gondolta: Neked? Nem Louise-nak? – Ki fog hiányozni? – kérdezte Nadine, a folyosóról belépve. – Steve, kiscsillag, hogy van a nózid? Steve felemelte a fejét az etetőtálkájából, felugatott egyszer, majd visszatért a falatozáshoz. – Hát nem gyönyörű a hangja? – Nadine felkapta a narancsleves dobozt. – Szóval ki megy el? – Senki nem megy el, kicsim – mondta Eve, odahajolt és egy puszit nyomott a lánya arcára. – Hogy ment az éneklés tegnap este Burtonnel? – Az éneklés része jó volt – mondta Nadine és öntött egy kis levet a poharába. – A Burton rész már nem annyira. Szeretne találkozni velem ma, szóval talán megbánta. – Mit csinált? – kérdezte Eve, és veszélyes anya üzemmódba kapcsolt. – Hát – kezdte Nadine, és leült az asztalhoz. – Teszi az agyát, mintha nagy lázadó lenne, aki vadul él, de aztán kiderült, hogy igazából tök konzervatív. Egyáltalán nem tetszett neki a Lucyszerelésem. – Micsoda hülye! – mondta Eve. – Nagyon jól nézel ki a Lucy-szerelésben. – Tudom – hüledezett Nadine. – Azt hiszem, félreismertem. A pasik nagyon ritkán azok, aminek látszanak. – Meghiszem azt – mondta Tilda, és Davyre gondolt odafenn, ahogy a szövetségi alkalmazás biztonságában alszik. Felkapta a narancsleves poharát. – Mennem kell dolgozni. Holnap kezdem a Monet-t New Albanyben. Lement az alagsorba, és vitte Steve-et is, arra az esetre, ha Ariadné le találna jönni a galériába. Nem igazán hitte, hogy Davy le fogja tartóztatni, még csak abban sem volt biztos, hogy tényleg FBI-os, de attól még veszélyt jelentett. Bezárkózott apja stúdiójába, egy habszivacslapot méretre vágott a New Albanyban lévő fallal arányosan és nekiállt felfektetni a színeket a fürdőszobai liliomoknak, míg a kérdésen őrlődött. – Az ember azt hinné, elmondta volna – közölte Steve-vel, aki mancsaira fektetett állal pihent, és türelmesen bámult fel rá. – Én elmondtam neki, hogy falfestményeket készítek. És ő őszinte velem? Nem! Azt mondja, a kereskedelemben dolgozik. Hogy tanácsadó. Mi az ördög az? Tanácsadó. – Még mindig ezen rágódott, amikor két órával később kopogtattak az ajtón. – Mi az? – kérdezte, amikor kinyitotta az ajtót és csupán hajszálnyi megkönnyebbüléssel látta, hogy Andrew az. – Ó, szia. – Beszélhetek veled? – kérdezte a férfi, belépett és behúzta maga mögött az ajtót. – Persze. – Tilda visszatért a rajzasztalhoz. – Simonról van szó. És Louise-ról. 82

– Törődj a magad dolgával, Andrew! – Nem igazán hibáztathatom a fickót. – Andrew kihúzott egy széket és leült Tilda mellé. – Rendes pasasnak tűnik és valószínűleg Louise tette meg az első lépést. – Az ajtóban rávetette magát. – Tilda felkapta az ecsetet. – Igazi Vágy Asszonya ez a mi Louise-unk. – De lefekszik le a pasival – mondta Andrew. – Mi van, ha Nadine megtudja? – Ha mit tud meg? Nadine tud Louise-ról. – De azt nem tudja, hogy Louise… – Igen, Andrew? – kérdezte Tilda, és lefektetett egy újabb lazúr-kék festékdarabot. – Azt hiszi, hogy Louise csak énekel – fejezte be Andrew. – Andrew, jó ember vagy, de egy idióta! Nadine pontosan tudja, mi Louise. Az a lány okosabb, mint mi, többiek, együttvéve. – Nos, akkor sem kéne látnia. – Andrew kényelmetlenül mocorgott a széken. – Bár feladná Eve Louise-t. Tilda felsóhajtott. – Ja. És akkor ki lenne a fő attrakció a Dupla Csavarban? Andrew csak pislogott rá. – Nos, ott Louise lenne. De csak a színpadon. – Tudod – mondta Tilda és letette az ecsetet. – Néha egészen úgy beszélsz, mint egy heteró ürge. – Mi? – kérdezte Andrew elborzadva. – Mit mondtam? – Azt akarod, hogy Eve csak a te alkalmazásodban fejezze ki a szexualitását – mondta Tilda. – Ez így gáz, Andrew. Szar lapokat osztottál neki, és most azt akarod, hogy a te szabályaid szerint játsszon. – Ez nem fair! Nem tudtam, hogy meleg vagyok. Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy szeretem. Még most is szeretem. – Ja – mondta Tilda. – Nos, ha szereted, tartsd tiszteletben annak, ami. – Megtenném – mondta Andrew a szemöldökét ráncolva. – Ha tudnám, hogy az micsoda. Szerintem ő se tudja. – Pedig erre neki kell rájönnie, nem neked. – Tilda újra felvette az ecsetet. – Szóval hallom, nem mentek jól a dolgok Davyvel – mondta Andrew. Tildának megfeszült az állkapcsa. – Fogalmam sincs, miről beszélsz. – Eve elmondta, hogy pocsék volt a szex a kanapén. Tilda a plafonra emelte a tekintetét. – Vannak olyan családok, akik nem tárgyalják ki egymás szexuális életét? Mert ha igen, velük akarok élni. – Miért nem mentél férjhez Scotthoz? – Andrew a fejét csóválta. – A szex jó volt. Ő tökéletes volt neked. – Mégis elhagyott – mondta Tilda. – Van még valami hervasztó, amiről szeretnél beszélni? – Nincs. – Andrew felállt. – Beszélj Eve-vel, jó? – Nem kell beszélnem vele – mondta Tilda, háttal a férfinak. – Már eldöntötte, hogy a Dupla Csavarban hagyja Louise-t. Minden kívánságod teljesült. – Na, ez jó – mondta Andrew és felment, jókora megkönnyebbüléssel. Tildát lent hagyta, igencsak bosszúsan. De legalább a következő falfestménye Monet lesz, amit könnyű másolni. Monet maga is hamisított vízililiomokat. Úgy ontotta őket magából, mint valami gyár. Nem is érzett akkora bűntudatot, hogy felfest párat egy falra. Monet is megtette volna, ha valaki kellően megfizeti. Miért nem mentél férjhez Scotthoz? Tilda hátradőlt a rajzasztalnál és a családi titkokkal teli fehér szekrények sorára nézett. – Átruháztad rájuk az életed – mondta Scott, de a férfi nem értette, és ezért nem mehetett hozzá. Már azzal épp eléggé elárulta a családját, hogy jó útra tért. Az volt a legkevesebb, hogy gondoskodott arról, hogy mindenki életben maradjon, hogy ne vesszen el minden, amiért az apja dolgozott. Most már nem kell sok idő. Talán tizenöt év. Meg tudja csinálni. Scott nem értette. Persze ez azért volt, mert Scott nem tudta, hogy háromszáz évnyi rossz Goodnighthamisítvány pihen az alagsorban. 83

Lehetetlenség lett volna beszélni neki a Dürerek, Boucherek, Corot-k, és isten tudja még kik eltemetett galériájáról. Mind Goodnightok keze munkája, legtöbbjük még azelőttről, hogy a családi nevet megváltoztatták Giordanóról, és mindegyikük egy kicsit túl gyenge ahhoz, hogy biztonsággal el lehessen adni őket. Nem beszélhetett neki ezekről, nem beszélhetett senkinek, és valószínűleg rossz ötlet hozzámenni egy pasashoz, akinek nem mondhat el az ember a világon mindent. Felállt és elkezdte megtisztogatni az ecseteket másnapra. Délután vissza kell szereznie egy festményt, és a pasi, aki segít neki ebben, talán az FBI-nak dolgozik. – Isten a tanúm, Steve – mondta a kutyának. – Amint visszaszerzem ezeket a képeket, soha többet nem lépek rossz útra. – A kutya szkeptikusan nézett rá, így Tilda felsóhajtott és felment, hogy felkészüljön a csalásra egy lehetséges szövetségi ügynökkel.

84

Tizedik fejezet Három utcával arrébb Clea belépett a hálószobájába, hogy magához vegye a táskáját és indulhasson egy korai ebédre Masonnel. Odabent meglátta Ronaldot, aki Thomas, a felszolgáló eszméletlen teste fölött állt. – Mit keresel te itt? – kérdezte Clea, és becsukta maga mögött az ajtót. – És mit műveltél Thomasszal? – A szekrényedben volt – felelte Ronald erényesen. – Rajtakaptam lopás közben. Clea kényszerítette magát, hogy ne ráncolja a homlokát. Aztán kényszerítette magát, hogy ne püfölje Ronaldot az öntudatlanságig a Gucci táskájával. – Ronald, takarítás közben kaptad rajta. Ő az új kisegítő személyzet. – Ó. – Ronald lenézett a férfira. – Nos, épp csak fejbekólintottam kicsit. – Mivel? Pajszerral? – Clea félredöntött fejjel nézte Thomast. Rendben volt a lélegzése és nem tűnt természetellenesen sápadtnak vagy vörösnek, bár a homlokán volt egy vörös folt és egy csúnya horzsolás. – Miért ütötted meg kétszer? – Én aztán nem! – mondta Ronald. – Az első seb már ott volt. Clea kihúzta magát. – Na és most mihez kezdesz vele? – Megszabadulok tőle – mondta Ronald. – Egyet sem kell aggódnod. – Nem szabadulsz meg tőle. Szükségem van rá a ma esti vacsoránál. – Clea a fejét rázta a férfi érzéketlensége miatt, és Thomas fölött átlépve a fésülködőasztalához ment. – Különben is: mit keresel itt? – kérdezte, és leült, hogy szemrevételezze az arcát. – Látnom kellett téged. – Csak úgy ragyogott, ahogy Clea mellett ülve nézte a nőt. – Kedvesem, csodásan nézel ki! – Köszönöm – felelte a nő gépiesen. – Hogy jutottál be? – A hátsó ajtó nem volt bezárva. – Ronald átkarolta a nőt. – Látnom kellett téged. Muszáj volt meggyőződnöm róla, hogy jól vagy. Gondoskodom rólad. – Aha – mondta Clea és kibontakozott a férfi öleléséből. – Kiütötted a segítőmet, mielőtt elintézhette volna a szennyesemet, és küldtél egy bérgyilkost. Köszi szépen. Ronald sebzett önérzettel nézett. – Azt hittem, akarsz egy bérgyi… – A kezével homályos mozdulatokat tett. – Nem – felelte Clea türelmesen. – Azt akartam, hogy Davyhez küldj egyet. Közvetlenül. – Akartam, hogy tudd: számíthatsz rám – tiltakozott Ronald. – Ki is fizettem a fickót, tudod? Neked mindössze csak el kellett mondanod neki, mit tegyen. – Ez igaz – mondta Clea. – Rendes volt tőled, hogy előre kifizetted. Köszi, Ronald. Ronald ellazult. – De legközelebb egyszerűen csak tedd meg – mondta Clea. – Nagyon ijesztő alak volt, Ronald. – Azt nem tudhattam – védekezett Ronald. – Én csak telefonon beszéltem vele, aztán átutaltam a pénzt. Clea bosszúsan nézett rá. – Szóval amennyire tudod, küldhettél akár egy elmebajos sorozatgyilkost is! Ronald csak pislogott. – Azt hittem, ezt akarod. Hol bukkanok ezekre az ürgékre? – tűnődött Clea. – Van valami keresőkütyüm, ami hozzájuk vonz? – Gondoltam, elmehetnénk valahová ünnepelni – mondta Ronald és közelebb húzódott. – Vagy itthon is maradhatunk. Clea elhúzódott. – Ez most nem a legjobb idő, Ronald. Talán jövő héten. – Felállt. – És most tényleg el kell tűnnöd innen. –Visszanézett a földön heverő alakra. – És csinálj valamit Thomasszal, mielőtt… – Ez az egyik festmény, amit vettél? – kérdezte Ronald. Clea megfordult és ránézett a kereteztetés után visszakerült Scarlett Hodge-ra, a falnak 85

támasztva. – Igen. A gyűjtemény egy darabja. – Tetszik – mondta Ronald. – Nagyon jó ízlésed van. Clea kétkedve nézte a képet. Az ő szemében kissé amatőrnek tűnt és rengeteg szín volt rajta. Azt pedig már tudta, milyen rosszul megy Ronaldnak a műkincsbecslés, az ostobának. – A művésznek nagyon határozott a stílusa – folytatta Ronald. – Mennyit fizettél érte? – Ezret – felelte Clea. Még mindig keserűség járta át emiatt, pedig még nem is írta meg a csekket Goodnightéknak. – És nem lehetett valami jó. Csak hat képet festett a halála előtt. – Meghalt? – Ronald füttyentett egyet. – Az aztán igazán megnöveli az értékét. Valószínűleg szép kis hasznod lesz belőle. El kéne vinnünk Miamiba. Ott van az igazi pénz. – Felállt és Clea vállára fektette a karját. – Nagyon jó szemed van ehhez, drágám. Kár, hogy nem tudtad megszerezni mind a hatot. Clea felnézett és már szólni akart, hogy ne szólítsa őt drágámnak, de a férfi ekkor megcsókolta. Tűrhető csók volt, kapott már jobbat, rosszabbat is, de a pasi időzítése pocsék volt. De azért hagyta, hogy befejezze. Végső soron Ronald fizeti Fordot. És megígérte, hogy utánanéz Gwennek. – Szóval – mondta Clea, amikor a férfi végzett. – Találtál valamit Gwen Goodnightról? Ronald kissé megrökönyödve pislogott, de aztán válaszolt. – A nő a csőd szélén áll. Mindenük el van jelzálogosítva. – És ez hogy fog segíteni nekem? – Clea ellépett a férfi karjaitól. – Segíteni miben? – értetlenkedett Ronald. – Tudj meg valami jobbat! – mondta Clea. – Derítsd ki, hogy kurva volt, vagy hogy megölte a férjét, vagy valami ilyesmit. Szerezz nekem valamit, ami a mélybe taszíthatja őt és vele együtt a galériát is. – Szerintem ő nem az a fajta nő – mondta Ronald kétkedve. Clea újra közelebb lépett hozzá, felnézett rá, és a férfi nyelt egyet. – Minden nőnek vannak titkai, Ronald – mondta halkan. – Tudd meg, mik Gwen Goodnight titkai, és megmutatom az enyémeket. – Oké – felelte Ronald alig hallhatóan. Mason kopogtatott az ajtón és beszólt. – Clea? – Hihetetlen, gondolta Clea és a ruhásszekrény felé taszigálta Ronaldot. – Menj be oda! – mondta. – Hátulra. És jobbra, egészen jobbra, ha esetleg kinyitná az ajtót. És meg se nyikkanj! – De… – kezdte Ronald, de aztán meglátta a nő arcát. Bólintott és behátrált a szekrénybe, Clea pedig becsukta utána az ajtót. Eszébe jutott a festmény, újra kinyitotta az ajtót és azt is bevágta a férfi után. Meglepetésnek szánta, amit a születésnapján készült Masonnek adni a torta, bor és szex mellé, viszonzásul a szép tízkarátos eljegyzési gyűrűért. Korai lett volna még, hogy meglássa. Egy férfi siettetése mindig hiba. Aztán megfordult és kis híján hasra esett Thomasban. Az istenit. Nos, Mason nem léphet be a hálószobájába! Megragadta a kabátját, átlépett Thomas felett, és úgy csusszant ki az ajtón, hogy Mason ne láthasson be. – Mehetünk? – kérdezte a férfi. – De még mennyire! – felelte Clea vidáman. A szeme sarkából nézte Masont, ahogy lementek a lépcsőn. Elmondhatná neki, hogy Gwen Goodnightnak nincs egy vasa sem és a galéria teljesen eladósodott, de ez vajon kiábrándítaná a férfit Gwenből, vagy arra késztetné, hogy megmentse a nőt? – Csodásan nézel ki – mondta neki Mason mosolyogva. Megmentené a nőt. Ronaldnak mélyebbre kell ásnia. – Köszönöm – mondta Clea és megpuszilta a férfi arcát. És neki is jobban be kell dobnia magát. – Kár, hogy nem tudtad megszerezni mint a hatot – mondta az imént Ronald. Ami azt jelenti, hogy Mason mind a hatot szeretné. Mesés születésnapi ajándék lenne. Mégis mennyire lehet nehéz? Hirdetést adhatna fel a helyi lapban, hátha valakinek ott porosodik valamelyik átkozott kép a padlásán. 86

– A tízórai után van egy találkozóm – mondta Mason, miközben kinyitotta Cleának a Mercedes ajtaját. – De ma este megnyitó van a múzeumban. Gondoltam, elmehetnénk. – Imádom azt a helyet! – lelkendezett Clea és azt gondolta, az istenit, még több festmény. Miután Mason meghal, a következő férjének valami tűrhetőbb szakmában kell utaznia, például a divatszakmában. Már látta is magát a divatbemutatók első sorában és elmosolyodott. – Nocsak, tényleg? – kérdezte Mason és megpaskolta a kezét. – Nem is tudtam. – Ó, rengeteg mindent nem tudsz rólam – mondta Clea, hátradőlt a Mercedes ülésén és tervezgetni kezdett. Tilda mintha a szokásosnál gyanakvóbb lett volna Davyvel, amikor lejött ebéd után és a férfi azt gondolta, ez talán a ruhája és az öltözéke miatt van: vörös volt a haja, sötét a szeme, és kék kabátot viselt, amiben nagyon üzletiesnek és távolinak látszott. Megkereste Shelby Lynne-t a rádión, hogy felvidítsa a lányt. – Szörnyű ez a kabát – mondta Tildának, miután beszállt az autóba. – Gwennie-é – felelte a lány, és tekintetét a rádióra szegezte. – Egyszer elment egy állásinterjúra. – Egyszer? – kérdezte Davy. – Nem az ő világa – mondta Tilda. – Van számomra valami instrukciód? – Ugyanaz, mint tegnap – mondta Davy és próbálta nem bámulni Tilda szemét. Furcsa, micsoda különbséget jelent egy sötét kontaktlencse. – Hiányzik nekem a szemed – mondta a lánynak, mire az meghökkenve nézett rá, aztán elmosolyodott azzal a féloldalas babamosolyával, és a férfi azt gondolta, jól van, visszakaptam a csajt. – Újra láthatod a szemem, miután visszaszereztük a sellőket – mondta és egy kicsit ellazult a kocsiülésen. – Sellők – mondta Davy és sebességbe tette az autót. – Alig várom. Olafsonék egy takaros kis téglaházban éltek, körülötte takaros kis pázsittal, amit még annál is takarosabb betoncsíkok szegélyeztek. A házhoz vezető út mentén egy sor petúnia díszelgett, egymástól pontosan tizenöt centi távolságra. Az összképet – mármint a tébolyodottan pedáns kertrendezést leszámítva – egyedül a takaros fehér garázsnak támasztott kerékgumi zavarta meg. – Itt valaki kedveli a rendet – mondta Davy. – Valaki más pedig nem. – Aha – mondta Tilda. – Bízzunk benne, hogy ahhoz lesz szerencsém, aki nem – mondta Davy és feltette szemüvegét –, aki pedig igen, az épp nincs ni hon. – Bízzunk. – Tilda bólintott. – Rajta vagyok. Már kezdtem tanakodni, mi történhetett a szemüvegeddel. – Ezúttal Steve Olson vagyok – közölte vele Davy. – Te mindenképp a feleségem vagy. Ha mázlim van, meg tudom csinálni nélküled, de ha nem… – Odamegyek és kigazolom a petúniákat – felelte Tilda. – Emlékszel a… ? – Betty a hebehurgya, Veronica a szemétláda és Vilma a ringyó. – Az igazat megvallva mindannyiatokat eléggé bírlak – mondta Davy és megveregette Tilda térdét. Mrs. Olafson nyitott ajtót. Százhetven centi magas volt, testes és összeráncolt homlokkal nézett Davyre. Hogy is remélhettem, hogy nem a basáskodót kapom?? – gondolta Davy és a nőre mosolygott. – Üdv – mondta. – Én… – A kerék miatt jött? – kérdezte Mrs. Olafson, kissé bágyatag hangon. – Mert nagyon fontos, hogy elvigyék onnan, mielőtt hazaér a férjem. – Ó – mondta Davy és magában korholta magát, amiért ostoba fejjel elhamarkodott következtetéseket vont le. – Nem, én nem, de ha akarja, magammal vihetem. Van hely a csomagtartómban. – Ó, az remek lenne – mondta Mrs. Olafson, és homloka kisimult. – Néhanapján legszívesebben sárnyomokat hagynék a linóleumon, csak azért is. Mrs. Olafson nagy levegőt vett, majd elmosolyodott és Davy azt gondolta, telitalálat! 87

– Nem akarom feltartani – mondta. – A feleségem nagynénje látogatóba érkezik a városba a hatvanadik születésnapja alkalmából és a feleségem szeretne megvásárolni neki egy festményt, amit itt látott egyszer. – Itt? – Mrs. Olafson arcáról eltűnt a parányi mosoly. – Én nem… – Egy barátnőjével járt itt több évvel ezelőtt – mondta Davy. – Látott egy festményt sellőkkel… – Ó – mondta Mrs. Olafson és összeszorította ajkait. – Az a férjem festménye. Francba, gondolta Davy. – A feleségem nagyon szeretné azt a képet, Mrs. Olafson. Mit gondol, eladná a férje kétszáz dollárért? – Nem hinném – mondta Mrs. Olafson, hangjában tisztán hallható nehezteléssel. – Szereti azt a képet. Davy a háta mögé tette a kezét. – Jaj nekem. Amit ezért kapni fogok… Mögötte Tilda becsapta a kocsiajtót, fellépdelt a lépcsőkön és Mrs. Olafson újra elkomorult. – Nos, Veronica… – Davy Tilda felé fordult, és nézte, ahogy a lány arcát eltorzítja a düh. – Mi a franc tart ilyen sokáig? – kérdezte Tilda és táskájával a férfi karjára csapott. – Gwen nénikém a reptéren fog várni ránk. Tudod mennyire utálom, ha elkésünk! Davy megdörzsölte a karját. – Igen, tudom, de… – Tudhattam volna, hogy nem téged kellett volna ideküldenem – füstölgött Tilda. Mrs. Olafson felé fordult. – Nézze, sajnálom, de a férjem soha semmit nem csinál normálisan. Száz dollárt fizetünk azért a képért. Készpénzben. – Önelégült mosolyra húzta a száját. Mrs. Olafson közelebb húzódott Davyhez. Hajrá, kislány! – gondolta Davy, de azt mondta: – Hát, az az igazság, édesem… – és közelebb lépett Mrs. Olafsonhoz, ahogy elhúzta a fejét Tildától. – Többet ígértél neki – mondta Tilda, és minden porcikájából áradt a bosszúság. – Na de igazán, Steve… – Tudom, Veronica – mondta Davy. – Tudom, hogy most ideges vagy, és jogosan… – Feltartotta a kezét. – De Mrs. Olafson azt mondta, a férjének nagyon tetszik az a kép. – Nos, ahogyan a nagynénémnek is! – morgott Tilda. Davy tehetetlen pillantást váltott Mrs. Olafsonnal. – Drágám, ha adnál egy esélyt… – Öt percet kapsz – csattant fel Tilda. – Aztán indulok a reptérre nélküled. – Elviharzott, mint valami megszállott nő. Davy utánanézett és azt gondolta, ez a nő megéri a súlyát rubinban. Igazi rubinban. Visszafordult Mrs. Olafsonhoz. – Nagyon rendes nő, csak most kicsit zaklatott. A festmény miatt. Mrs. Olafson együtt érzően rázta a fejét. – Nem kéne így bánnia magával. Davy vállat vont. – Mit tehet az ember… Mrs. Olafson bólintott. – Idehallgasson – mondta Davy, és némi kétségbeeséssel színezte a hangját. – Mit gondol, a férje eladná a képet kettőötvenért? Veronicának attól még mondhatom azt, hogy száz dollárért vettem. Neki nem kell tudnia. Mrs. Olafson bizonytalannak tűnt. – Tényleg tetszik a férjemnek. – Megváltozott az arca. – Pedig undorító. Meztelen sellők! – Ó – mondta Davy, és kicsit jobban együtt érzett Mrs. Olafsonnal. – Rettenetes lehet mindennap azt nézni. – Hát az. – Mrs. Olafson a fejét ingatta. – Gusztustalan. – Hű, ha eladná nekem, soha többet nem kéne ránéznie, nekem pedig nem kéne… – Davy visszanézett az autó felé, Tilda pedig előrenyúlt és rátenyerelt a dudára. Szeretlek, Veronica, gondolta Davy. – És a férje megkapná a pénzt. Az jó lenne, nem? – De – felelte Mrs. Olafson elgondolkozva. – Egy ideje tervezi, hogy megtisztíttatja a felhajtót. Davy végignézett a makulátlan tiszta betonon. Mr. Olafson megszállottsága a tisztasággal, renddel és undorító sellőkkel, nem keltette fel a vágyat Davyben, hogy megismerkedjen a fickóval. – Ugye nem kerül ezért bajba? – kérdezte, mert hirtelen bűntudat tört rá Mrs. Olafson 88

miatt. – Biztosan nem – felelte Mrs. Olafson. Davy elővette a pénztárcáját és kezdte leszámolni a pénzt. –Van itt még egy tízesem, meg egy ötös és két egydolláros. Ezzel így hatvanhét. Gondolja, hogy… ? Lent az utcán Tilda becsapta a kocsiajtót, ahogy kiszállt és átsétált a vezető felőli oldalra. – Csak egy perc, drágám! – kiáltotta oda Davy pánikkal teli hangon. – Máris hozom – mondta Mrs. Olafson és bement. – Tényleg, csak egy perc! – mondta Davy, és a veranda szélére lépett, ahonnan esdekelve nézett Tildára. Tilda beindította az autót, felpörgette a motort, és Davy lelki szemei előtt újra megjelent a lány bőrszerelésben. Mrs. Olafson visszajött az ajtóhoz, átadta Davynek a festményt, ő pedig odaadta a pénzt. – Megszámolhatja – mondta, és a válla felett hátranézett Tildára. – Megbízom magában – mondta Mrs. Olafson. – Menjen! – Köszönöm! – mondta Davy és elrobogott, végig a lépcsőn, majd odaadta Tildának a festményt. – Tessék, drágám – mondta, elég hangosan, hogy Mrs. Olafson is meghallja. – Csak még valami. Tilda kinyitotta az ajtót, bevette a festményt, Davy pedig visszaindult a feljárón. – Hova a pokolba mész? – kiáltott utána a lány, hangja, mint a kés. – Csak egy perc, édesem. – Davy felkapta a kerékgumit, odaintett Mrs. Olafsonnak, aki viszonzásként ragyogó mosollyal felelt. Aztán indult vissza házisárkány nejéhez, aki felnyitotta a csomagtartót. A mindenit, de jól házasodtam! – gondolta Davy és beszállt az autóba. Amikor már közel jártak az autópályához, Davy megszólalt. – Állj félre itt – és Tilda eleget tett a kérésnek. Engedelmes nőszemély, gondolta Davy. Istenem, milyen szexi. – Oké, mi a… ? – kezdte a lány. Davy odahajolt hozzá és úgy istenigazából megcsókolta. Tilda megragadta az ingét, visszacsókolta, és a férfi egy percre a nevét is elfelejtette. – Ó – mondta a lány, lélegzetvételnyi szünetet tartva. – Ezt baromi jól csinálod. Miért kaptam? – Tüneményes vagy! – mondta a férfi elakadó lélegzettel. – Az lennék? – Tilda újra felvillantotta azt a féloldalas mosolyát. – Gyönyörűen hozod a szemétláda nőcit – mondta Davy. – Van láncod a padlástéren? – Undorító vagy – mondta Tilda vidáman. – Jut eszembe. – Davy előhúzta a festményt a hátsó ülésről. Teli volt gömbölyded, mandulaszemű, hamvas keblű sellőkkel, akik pepita tengerben úsztak hívogatóan, belevalóan, de nem veszedelmesen. – Igen? – kérdezte Tilda és a festményre nézett. – Mrs. Olafson szerint gusztustalan a kép – mondta Davy, és elképzelte a sellőket, ahogy le-föl merülnek a tengerben. – Én nem így látom. – Fedetlen keblek. És nem szégyenkeznek miatta. – Nekem való nők. Egy kicsit azért… – Davy keresgélte a megfelelő szót. – Agresszívnek látszanak. De jó értelemben. – Szegény Mr. Olafson – mondta Tilda. – Elvesztette a sellőit rongyos kettőötvenért. – Felmentem egész kétszázhatvanhétig – mondta Davy, és most Tildát képzelte el, amint a tengerben lubickol. – Tudod, ezek a sellők valahogy rád hasonlítanak. Tilda elvette tőle a képet. – Kivetítesz, Dempsey. Koncentrálj a melóra! – Ujjbegyét végighúzta az egyik tarajos hullámon, kicsit szomorkásan. – Jól vagy? – kérdezte Davy. – Tüneményes vagyok – mondta és visszatette a festményt a hátsó ülésre. Amikor visszaértek a galériába, hangokat hallottak az irodából. Davy követte Tildát, és meglátta Eve-et, Gwent meg egy kerekded fiatalembert, akit azelőtt nem látott. Körbeállták a szipogó Nadine-t. – Jaj, ne – mondta Tilda, és egyenesen unokahúgához lépett. 89

– Mi történt? – kérdezte Davy vért, esetleg törött csontokat keresve. – Ez itt egy Szegény Kicsikém lesz – mondta Tilda, de nem fordult meg. – Az a nyamvadt kis rohadék Burton ejtette – mondta Eve és amazonként állt a lánya előtt. – Szerintem ki kéne heréltetni. – Ezt majd később – mondta az új fickó, karjai közt Nadine-nal. – Először a Szegény Kicsikém, aztán a bosszú. Ez biztosan Jeff, gondolta Davy. – Az a fiú nem illett hozzád, Szegény Kicsikém – mondta Gwen Nadine másik oldaláról. – Nem volt lelke. – Vámpír volt. Tésztaképű kis görény – mondta Jeff. – Szegény Kicsikém. – De tök jól nézett ki – siránkozott Nadine. – Ez igaz – jegyezte meg Tilda. Gwen mérgesen meredt a lányára. – Ezzel nem segítesz. – Szegény Kicsikém – mondta Tilda kötelességtudón. – Az a helyzet, Dine, hogy a jóképűek mindig fánkok. Annyira csinosak, hogy nem kell rostokat fejleszteniük. Nézd csak meg Davyt. Tökéletes példa. – Hé! – mondta Davy, felháborodást mímelve. – Én tele vagyok rostokkal. Nadine felszipogott, de már nem potyogtak a könnyei, ahogy felnézett rá. – Én – folytatta Davy – egyértelműen muffin vagyok. – Úgyis mint „csődör”? – kérdezte Tilda. – Dehogy. – Reménytelenül fánk – mondta Gwen, és Nadine könnyes mosolyt villantott Davyre. – Muffin – kardoskodott Davy. – És hogy bizonyítsam ezt, hajlandó vagyok megkeresni Burtont és laposra verni. – Tagadhatatlanul fánk – mondta Tilda és hátat fordított neki. – Szóval milyen kifogást gyártott ez a jövőbeni Davy? Szegény Kicsikém. – Kit érdekel? – mondta Jeff. – Egy mocsok. Jobbat érdemelsz. Szegény Kicsikém. – Azt mondta, túl fura vagyok – mondta Nadine fájdalmas fintorral, és Davy most már tényleg úgy érezte, legszívesebben elkalapálná a srácot. – Jól van – mondta Tilda Davynek. – Nyomás a srác után! – Nem – mondta Nadine szipogva. – Úgy értem, tényleg, nekem ennyi volt. A Lucys szerelést vettem fel a koncertjére, és ma azt mondta, hogy vagy nem veszek fel többet ilyen különc cuccot, vagy vége. – És azt mondtad, akkor vége? Nadine bólintott, mire Eve azt mondta: – Okos kislány! – miközben Jeff megveregette a hátát és azt mondta: – Csak így tovább, kölyök! – Nyilvánvalóan nem az a fajta srác, aki megérdemelne egy Goodnightot – mondta Davy. – Csak kitérő volt – helyeselt Tilda – a szerelem nagy autópályáján. – Tudom – mondta Nadine tovább szipogva. – Nem igazán miatta bőgök. Csak muszáj volt kisírnom magamból, tudjátok? – Hát persze – mondta Gwen. – Mindent kifejezésre kell juttatnod! – és Davy eltűnődött, volte valaha olyan érzés, amit bármely Goodnight kifejezés nélkül hagyott. Tildát leszámítva. Nézte, ahogy Nadine-t vigasztalja és elgondolkozott, milyen lehetett, amikor a Rayons tagja volt, amikor együtt énekelt és nevetett Eve-vel és Andrew-val. Hogy akkoriban állandóan úgy mosolygott-e, ahogy ma mosolygott rá. – Biztos vagy benne, hogy minden oké? – kérdezte Gwen Nadine-t. – Maradhatok, ha gondolod. – Hová mész? – kérdezte Tilda. – Kései ebédre megy Mason Phippsszel – mondta Eve, és egész a homloka tetejéig felvonta szemöldökét. – Raaandi! Ajjaj, gondolta Davy. Clea ennek nem fog örülni. – Dehogy randi – mondta Gwen. – A galériáról szeretne beszélni. És ingyen kapom az ételt. – Visszafordult Nadine-hoz. – Hacsak nem akarod, hogy maradjak. 90

Nadine felszipogott. – Hozd haza a desszertedet, ha nem tudod megenni az egészet. – Meglesz – mondta Gwen és kiment a galériába. – Nyomás fagyizni – mondta Eve Nadine-nak. – Arra gondoltam, Jeff vezethetne és mind elmegyünk a Grater’s-be. – Az jó lenne – mondta Nadine ismét felszipogva, de Davynek határozottan az az érzése támadt, hogy a kislány már élvezi a helyzetet. Nos, jól teszi! Jeff megállt Davy mellett kifelé menet. – Isten hozott a családban – mondta és kezet nyújtott Davynek. – Andrew azt mondja, segítesz megoldani Tilda problémáját. – A családban? – kérdezte Davy, miközben kezet rázott Jeffel. – Mindenki családtagnak számít, akit a Goodnightok belevisznek egy kis problémamegoldásba – mondta Jeff. – Nem mintha tudni akarnám, mi a probléma, amíg nincs szükségetek óvadékra. – Jeff ügyvéd – magyarázta Tilda. – Az mindig jól jön – mondta Davy. – Hé! – mondta Jeff. – Ma este pókerezünk. A szokásos vasárnap esti családi összeröff. Szoktál pénzben játszani? – Miért vagyok benne biztos, hogy szokott? – kérdezte Tilda a plafont nézve. Davy a lány furán világos szemébe nézett és azt mondta: – Igen. – Kőkeményen játszom – figyelmeztette a lány. – Ne fogadj semmiben, amit nem vagy kész elveszíteni. – Nem gond – felelte Davy. – Nincs semmim, amit elveszíthetnék. A lány újra azzal a féloldalas vigyorral mosolygott rá, tekintetük összetalálkozott és a férfi megszédült egy pillanatra. Fennállt annak lehetősége, hogy elveszítheti az ingét ezzel a nővel. Jó adag lelkesedéssel. De aznap este, ahogy a pókerasztalnál ült Tilda, Eve, Gwen, Andrew és Mason társaságában, akinek valahogy sikerült elszöknie Clea elől egy órára, Davy újra nyeregben érezte magát. A póker a biliárd után rögtön a második helyen állt Michael Dempsey listáján azon készségek között, amiknek elsajátítását fontosnak érezte gyermekei számára. Tony Goodnight vagy Phipps apuka listáján ez szemmel láthatóan egyáltalán nem szerepelt. Az első leosztáskor minden kiderült. Felvették a kártyáikat, rendezgették őket, és mindegyiküknek olyan volt az arca, mint valami óriásplakát: Gwen elszontyolodott képpel nézegette a lapjait, Eve elmosolyodott, majd gyorsan elkomorult, hogy ezt leplezze, Jeff felsóhajtott, megrázta a fejét és kicsit közelebb húzta a pénzét, Andrew próbált faarcot magára ölteni, de látnivalóan örvendezett, Mason hátradőlt és összekulcsolta a karját, mert azt gondolta, jó lapokat kapott, Tilda pedig… Tilda egyenesen őt nézte. A lány a fejét csóválva felkapta a kártyáit. Ő volt az asztalnál az egyedüli ember Davyn kívül, aki tudta, hogy a pókerben az a lényeg, kikkel játszik az ember, nem az, milyen leosztást kap. Okos kislány, gondolta Davy és nézte, ahogy Tilda játszik. Halál nyugalommal blöffölt, szemrebbenés nélkül veszített és nyert, és mindig, szüntelenül figyelte a többieket. Nadine később csatlakozott hozzájuk és legalább olyan jól játszott, mint Tilda, de sajnos hajlamos volt arra is, hogy bedőljön a blöfföknek. Miután Davy harmadszor vezette meg, azt mondta: – Dine, ha túl jónak tűnik, hogy igaz legyen, szállj ki! – Optimista vagyok – felelte a lány, felszegett állal. – Légy inkább okos – tanácsolta Davy. Az utolsó leosztásnak akkor lett vége, amikor Eve-et és Davyt leszámítva már mindenki kiszállt, még Mason is, akinek töretlen optimizmusa egészen elképesztő volt, főleg hogy rendre veszített, és ezzel jól illett Gwenhez, aki meg sem próbálta elrejteni a lapokra adott reakcióját. Eve blöffel próbálta Davyt eltántorítani a téttől, pedig nem volt semmije, amit Davy pontosan tudott, mert amikor Eve-nek nem volt semmije, háromszor megkopogtatta a legrosszabb lapját és felsóhajtott. Ennél nyilvánvalóbb árulkodó jelet Davy soha nem látott még. Amikor Eve az utolsó leosztásnál újra megtette ugyanezt, Davy látta, ahogy Tilda együtt érzően becsukja a szemét. Eltűnődött, milyen lehet a család eszes tagjának lenni, annak, aki figyel mindenki mást és okosan játszik, miközben a többiek hebrencskednek és jól érzik magukat. 91

Talán itt az ideje, hogy Tilda is jól érezze magát, gondolta, ahogy besöpörte az utolsó tétet. Sőt, vendégként talán kötelessége gondoskodni róla, hogy a lány jól érezze magát. Már csak az illendőség kedvéért is. *** – Szóval profi kártyacsaló vagy – mondta Tilda Davynek, miután a férfi minden nyereményét Gwennek adta „a sok muffinra meg narancslére, amit lenyúltam”. Mason hazament Cleához, a család többi tagja pedig szétszéledt és nyugovóra tért. – Igazi Cool Hand Luke. – Cool Hand Luke elítélt volt – felelte Davy, és kinyitotta a hűtőt. – Jobban igyekezz a párhuzamaiddal! – Oké, baromi erős pókerjátékos vagy, legyen az bárki. – Tilda próbált előrukkolni egy névvel. – Maverick. – Nagyon jó – mondta Davy. – Amikor Gwennie téged arra tanított az oviban, hogy maradj szerepben, az én apám, akárcsak Maverické, azt tanította nekem, hogy lyukas sorra ne húzzak. – Felemelte a narancsleves dobozt. – Kérsz? – Igen – felelte Tilda. – Az apád érdekes figurának tűnik. – Vodkával vagy anélkül? – Vodkával. – A kanapéhoz lépett és kinyújtóztatta a lábait. Négy festményét visszaszerezte, hála Davynek. Csodával volt határos. Amikor pedig meglesz mind a hat, szép nagy máglyát rak, és teljesen kitörli a múltját. Előre a jövőbe. Nincs több hiba. Feltéve, hogy Davy nem tartóztatja le. A férfi leült mellé. – Az italod, Celeste. A lány elvette a poharat és belekortyolt. – Nagyon jó, Ralph. – A férfira mosolygott. Hálás volt neki a festményekért, az italért, és azért, hogy egyáltalán ott volt. Igazán rendes fickó, gondolta. Még ha ki is derül, hogy tényleg FBI-os. – Szóval az apád mivel foglalkozik? – Kiborítja az embereket. – Davy lehuppant a bőrkanapéra a lány mellé. – Apropó szülők, mi a pálya Gwennie-vel meg a fogakkal? – Mi van? – kérdezte Tilda. Erre nem számított. – Az ágytakarón a szobámban fogak vannak – magyarázta a férfi. – Ahogyan a hímzésen is. Mi ez? – Ó – mondta Tilda és összeszedte a gondolatait. – Azt hiszem, elég sok elfojtott harag felgyűlt benne, amíg apu élt. – Felvont szemöldökkel nézett a férfira. – Ez elég fura kérdés volt. – Elég fura látvány – felelte Davy. – Elfojtott harag. Ilyesmitől te nem szenvedsz, Veronica. – Én nem apuval élek – mondta Tilda. – Elég basáskodó volt. Anyu szerette, és nem szólt közbe túl gyakran. Minél idősebbek lettünk, apu annál inkább próbált irányítani minket, anyu meg annál mérgesebb lett, így elkezdett hímezni, hogy abban vezesse le a feszültséget. Csinált néhány hímzést a megrajzolt minta alapján, aztán elkezdett változtatni a dolgokon, aztán elég hamar jöttek a kis állatok meg a fogak. Ami szerintem elég jó volt. – És az ágytakarók? – A vége felé a hímzés már nem tudta megnyugtatni, így váltott az ágytakarókra. Egy darabig gyönyörű kilenckockás takarókat csinált, de aztán eltolta a kilenckockát és kusza, őrült ágytakarókat kezdett gyártani, aztán újra feltűntek a fogak, így ezt is abba kellett hagynia. – És ekkor kezdett el keresztrejtvényt fejteni – mondta Davy. – Nem – felelte Tilda. – Ekkor kezdte el az előre felrajzolt fesd-magad festményeket. Davy félrenyelte az italát. – A miket? – Fesd-magad festményeket – mondta Tilda és elmosolyodott, ahogy felidézte a múltat. – Megvette az egész készletet. Megfestette őket, felakasztotta az irodában, aztán jött apu és levette őket. Az őrületbe kergette velük aput. De aztán ezeket is elkezdte megváltoztatgatni és végül… – Hadd találjam ki – szólt közbe Davy. – Fogak. – Ühüm. – Tilda belekortyolt az italába és a férfit nézte. – Több doboz lehet teli velük lent az alagsorban. Aztán nekiállt hagyományos keresztrejtvényeket fejteni és amikor azok már túl könnyűek voltak, váltott a nehezebb, idézetes fajtára. – Fogak vannak már? – Egyelőre nem – mondta Tilda. – Igazából kábé akkor hagyott fel a fogakkal, amikor 92

elköltöztem itthonról, és annak már tizenhét éve. És azóta meghalt apu, szóval annyira már nem is pipa. – Aha – mondta Davy és mosolyogva nézte a fényképeket a szemben lévő falon. A férfinak szép profilja volt: egyenes orr, erős áll. – Érdekes egy családod van, Matilda. A mosolya is szép volt. Voltaképp az a nagy helyzet, hogy mindene szép volt. És egész nap csodásan viselkedett. Kitette a lelkét, hogy visszaszerezze a képeit, felajánlotta, hogy eltángálja Burtont, és Gwennie-nek adta a pókerpénzt muffinra. Ő pedig mindössze annyit tett érte, hogy keresztülhúzta a számításait, hogy visszaszerezze a pénzét és megjátszott egy orgazmust a kanapén, aztán kötekedett vele, csak mert lehet, hogy a törvény szolgája. Hálásnak kellene lennie, hogy a törvény oldalán áll a pasi. Feltéve, hogy nem fogja átvágni. – Nagyon sajnálom – mondta Davynek. – Mit? – kérdezte Davy kissé zavarodottan. – A családod? Nekem szimpik. – A pénzedet. A pénteket. Tudod. – Megpaskolta a kanapét. – Ezt itt. – Újra ivott a poharából. – Fátylat rá, Matilda – mondta Davy. – Ez most egy bocsánatkérés volt. – Tilda felállt, öntött még egy kis vodkát a poharába, kissé elnyomva a narancslé ízét. – Őszinte, szívből jövő bocsánatkérés. – Mindig problémád volt az ivással? – érdeklődött Davy. – Nem. – Tilda visszavitte a vodkásüveget a kanapéhoz, ivott még egy kis narancsos vodkát, aztán behunyta a szemét, miközben az alkohol a csontjaiba szivárgott. – Jól csinálod. Ahogy ráveszed az embereket, hogy odaadjanak neked valamit. – Köszönöm. – Davy elvette a lánytól az üveget. – Azért van, mert a kereskedelemben dolgozol, ugye? – Tilda újra meghúzta a vodkát. Gyerünk, mondd el az igazat! – Kereskedelemben? – Azt mondtad, abban utazol. – Azt mondtam, az apám dolgozik a kereskedelemben. – Akkor te hol dolgozol? Davy egy pillanatig csak nézte a lányt. – A kereskedelemben – felelte és újratöltötte a lány italát. Tilda felsóhajtott. – Apja fia. – Baromira nem. Tilda újra kortyolgatni kezdett és várt. Jó, ezek szerint a pasi nem fog beszélni neki az FBI-ról. Nyilvánvalóan belőle hiányoztak Louise meggyőző képességei. Legalábbis nagyon úgy tűnt. – Lenne egy kérdésem. Davy várt és a lány újra rámosolygott. Eléggé ellazult. – A kérdés? – nógatta a férfi. – Ja igen. – Előbb ivott még egy kicsit, aztán összeszedte a bátorságát. – Mennyire voltam rossz? – Szuperjó voltál. – Előrenyúlt és az asztalra tette a vodkás üveget. Szép a karja, gondolta a lány. Szép a teste vonala. Valószínűleg ezért vette fel az FBI. – Igazi érzékkel látsz át az embereken – mondta és hátradőlt. – Szerintem Mrs. Olafson… – Nem – szakította félbe Tilda. – Ezen a kanapén, a minap. Mennyire voltam rossz? – Jó voltál – mondta Davy, hirtelen elővigyázatossá válva. – Hé! – mondta Tilda. – Megérdemlem, hogy igazat mondj. Most már partnerek vagyunk. Steve és Veronica. Ralph és Celeste. Az a pasi a szekrényben, bárki volt is, és Vilma. Mondd meg az igazat! Davy felsóhajtott. – Oké. Rettenetes voltál. – Uhh. – Tilda felhörpintette a maradék italát. – Reménykedtem, hogy azt mondod, közepes. Tudod. Nem túl jó. Davy odanyújtotta neki az üveget. – Köszönöm. – Tilda feltartotta a poharát. 93

– Az én hibám is volt. – Davy ujjnyi vodkát öntött a lány poharába. – Még mindig fel voltam pörögve Clea kirablása után és nem… – Miattam volt – mondta Tilda. Davy vállat vont. – Nos, tudod, a szex nem való mindenkinek. Talán… – Én akarom a szexet – mondta Tilda. – Csak épp nem olyankor, amikor pasi is van a szobában. Davy felvont szemöldökkel nézett rá. – Inkább Louise-ról feltételeztem, hogy biszex. – Nőt sem akarok. Davy bólintott és ivott egy keveset. – Leszűkítetted már egy fajra? – Amikor egyedül vagyok – mondta Tilda –, nagyon is érdeklődöm a pasik iránt. Nagyon. – Eszébe jutott, milyen volt Davy a szekrényben és azt gondolta: néha olyankor is, amikor ott vannak mellettem. – Úgy értem, néha vannak olyan gondolataim, amik tényleg, szóval, nem illőek. – Na ezeket a gondolataidat kellene megosztanod velem – közölte Davy a vodkás pohara felett. Például néha iszonyatos késztetést érzek, hogy odalépjek hozzád és azt mondjam: – Dugj meg! – csak hogy ne kelljen tovább magamba fojtanom. Csakhogy ez helytelen lenne, ráadásul kissé nehéz is lenne elmagyarázni, akárcsak a többi titkát. Különben is, hogy mondhatná azt egy FBIosnak, hogy „Dugj meg”? Abból nem származna túl sok jó. – Komolyan! Mondd el! – kérte Davy. – Nagyon nyitott gondolkodású vagyok. – Nem – felelt Tilda. – Vannak titkok, amiket az ember soha nem mondhat el. – Felsóhajtott. – Vannak dolgok, amiket szívesen megtennék, de amikor van még valaki a szobában, annyi mást is figyelembe kell venni. Davy megrázta a fejét. – Leszámítva a „Ne felejtsd el az óvszert!” és a „Próbálj nem belefulladni a nyáladba!” nekem nem igazán jut eszembe… – Például, hogy mennyire ismered ezt az embert igazán? – mondta Tilda, újabb lehetőséget adva Davynek a feltárulkozásra. – Mert szerintem elég jól kell ismerni egy pasit, mielőtt engeded belédhatolni. – A behatolás az én reszortom – mondta Davy és hátradőlt a kanapén. – Szóval nekem megfelelnek az idegenek. – Aha – mondta Tilda. – Az én teremet hódítják meg. – Olyan pasit akarsz, aki nem hódítja meg a teredet? – Elvileg nem. Elvileg olyan pasit akarok, aki szerteszét hódítja minden teremet. Csak éppen… – Gyakorlatban. – A való világban – bólogatott Tilda – nem lelkesedem a tér meghódítóiért. – A bökkenő csak annyi – felelte Davy –, hogy ez az egész a tér meghódításáról szól. Minden más csak variáció egy témára. – Talán soha többet nem szexelek – mondta Tilda. – Próbálom eldönteni, hogy az rossz lenne-e. – Megmondom, mi legyen. – Davy újra felkapta az üveget. – Lenne egy kis fogadás. – Fogadás? – Tilda nézte, ahogy a férfi még több vodkát öntött a poharába. Az ananászosnarancslé most már csak nyomokban volt fellelhető benne. – Mint a pókerben? – Fogadok veled – monda a férfi, a lány kezébe nyomva a poharat –, hogy el tudlak juttatni az orgazmusig, itt helyben, ezen a kanapén. És semmi térhódítás. – Aha… – felelte Tilda bizonytalanul a pohara felett. Az orgazmus része jól hangzott, de Davyvel van dolga. Tuti, hogy van benne valami kelepce. Másrészről viszont Davyvel van dolga. És ő akarta a pasit. Még az FBI-ügy is izgatóan hatott rá. Talán mégis volt benne némi Louise. – Ha nyersz – folytatta Davy –, segítek megszerezni neked a maradék festményeket. Ha viszont én nyerek, jöhet a térhódítás. – Elgondolkozott ezen. – Ami azt jelenti, hogy te mindenképpen nyersz. Baromi jó alku ez neked, Vilma. – Kímélj meg – felelte Tilda. Hajlandó lett volna arra, hogy elcsábítsák, de nem akarta, hogy 94

átverjék. Davy szomorúan rázta a fejét. – Soha nem találkoztam még nővel, aki ennyire félt volna egy orgazmustól. – Én nem félek az orgazmustól! – mondta Tilda méltatlankodva. – Rengeteg orgazmusom volt. Én csak… – Harry és Sally – mondta Davy. – A Meg Ryanes vacsorajelenetből. – Ez nem filmidézet volt! – tiltakozott Tilda. – Neked minden játék? – Úgy valahogy. – Davy elkapta a lány tekintetét, és rámosolygott, Tilda pedig azt gondolta: ó, egek. – Szóval akarsz játszani, vagy mehetünk végre lefeküdni? – Még két festmény hiányzik – mondta Tilda, és a szíve hevesebben kezdett dobogni. – Tizenöt perc – mondta Davy. – Mérheted az időt. Tilda kiitta a maradék vodkát meg a narancslé-gőzt, és a pohara felett méricskélte a férfit. Igazán kellemes volt rajta legeltetni a szemét. És amennyiben sikerül befognia a száját, a méltóságán kívül ugyan mit veszíthet? Márpedig, lássuk be, annak búcsút inthetett a legutóbbi kanapézáskor. Ennél már tuti nincs lejjebb. És ha nincs térhódítósdi, ha nem engedi, hogy a férfi belehatoljon, akkor talán nem jár el szája… – Matilda – mondta Davy. – Lassan megöregszem itt. A lány szíve sebesen kalapált. Megint nyelt egyet. – Tizenöt perc? – Ühüm. Szóval ha megint pocsék lesz, akkor is csak tizenöt percig tart. Ha pedig jó lesz, talán előtör belőle Louise. Nagy levegőt vett – valahogy soha nem volt elég oxigén, amikor a Davyvel való szex járt a fejében – és bólintott. – Akkor hajrá.

95

Tizenegyedik fejezet A férfi felállt, majd kulcsra zárta a galériába és a folyosóra nyíló ajtókat. – Micsoda előrelátás! – mondta Tilda, miközben Davy elvette a poharát. – Részeg vagy – közölte a lánnyal. Tilda lekicsinylően nézett rá. – Jó hogy! Csinálnám ezt különben?! – Mondasz valamit. – Davy a zenegéphez lépett és találomra beütött néhány számot. – Mit csinálsz? – A szemüvege mögül hunyorgott a férfira, miközben az Exciters énekelni kezdte, „Yeah, yeah, yeah.” – Biztosítom a terepet – közölte Davy a zenét túlharsogva. – Arra az esetre, ha netalán kiderülne, hogy igazából is szoktál nyögni. – Valahogy azt hittem, romantikusabb lesz ez az egész – mondta a lány. – Tudod. Most, hogy már szegről-végről ismerjük egymást. A férfi odalépett hozzá és leemelte orráról a szemüvegét. – Hé! – A valóság nem hat rád izgatóan – közölte Davy. – Maradjunk az elmosódott verziónál. – Nos, ebben van valami – felelte a lány, és egy szót sem szólt, amikor a férfi leoltotta a lámpát, hogy csak a mögöttük lévő zenegép világítson. Aztán Davy odament hozzá, és a térdeinél fogva körbefordította, hogy a lány háta a kanapé kartámasza felé legyen. – Na jó, az tuti, hogy ennél romantikusabban kéne viselkedned – mondta Tilda, miközben a férfi lejjebb húzta a csípőjét a bőrülésen. Valahogy sikerült nem legurulnia, de Davy előrenyújtotta a kezét, hogy elkapja, ha arra kerülne a sor. Igazi úriember. – Megmondom, mi lesz – mondta Davy a lány fölé hajolva. – Befogod. Nem locsogsz és nem agyalsz. Valószínűleg több orgazmusról beszélted le magad, mint amennyit átéltél. – Hé! – mondta Tilda ingerülten. A férfi megcsókolta, forrón, kitartón, és a hév egyenesen a lány fejébe szállt, kisöpörve onnan, amit mondani készült, bármi volt is az. – Ezt igazán jól csinálod – mondta, amikor a férfi áttért a nyakára. – Tudom – búgta Davy a vállába. – Csönd legyen. Kezdte feljebb húzni Tilda pólóját, de a lány nem eresztette a ruhadarabot, és próbálta felidézni, jó melltartó van-e rajta, vagy sem. Az biztos, hogy nem biztosítótűs, de remélhetőleg nem is valami uncsi fehér… – Matilda! – szólalt meg Davy. – Hmmm? – Gondolkozol. – Nem is! – Az a kifejezés ült ki az arcodra, amit olyankor látni, amikor számolsz valamit. Tilda egy kicsit lejjebb mocorogta magát a kanapén, amitől hirtelen összeért, a testük, a férfinak pedig eközben valahogy sikerült Tilda lábai közé jutnia. – Te meg hogy kerültél oda? – Gyakorlat – felelte Davy. – Ne gondolkodj! – Szexuális töltetű volt. Azon tűnődtem, jó melltartó van-e rajtam. A férfi átemelte Tilda pólóját a feje fölött, mielőtt a lány megállíthatta volna: már a fülénél volt a ruha, amikor elkapta. Kibogozta és lenézett magára. Fehér csipke. – Jó melltartó – mondta Davy. – És most pucold ki az agyad. És próbálj eszméletednél maradni. – Mióta csinálod ezt? – kérdezte Tilda. – Letelt már a negyedórám? A férfi lehajolt és végignyalt a hasán. Tilda elhallgatott. Aztán Davy még lejjebb araszolt, és nyelvével megfricskázta a lány köldökét, miközben lehúzta a cipzárját. Tilda érezte, ahogy a hév elönti az alsó régióit, ami meglepő volt, hiszen tessék, ott volt a pasi, vele a szobában, pokoli veszélyesen. A plafonra nézve azt gondolta, ez akár jó is lehet. Feltéve, hogy befogja a száját. Gondolkodj pozitívan! – Ziher – mondta, magát is meglepve, milyen hangosan szólalt meg. – Az ziher, hogy 96

életem legelképesztőbb orgazmusát akarom. – Oké. – Davy kezdte lehúzni a lány nadrágját, Tilda pedig megemelte a csípőjét, hogy segítsen a férfinak. Tekintettel az ostromlott csípő méreteire, ez volt a legkevesebb, amit tehetett. – Milyen a viszonyítási alap? – Ami azt illeti, elég jó – felelte Tilda. – Scott értett a dolgához. – Scott? – Davy felnézett rá. – Ki az a Scott? – Az ex-vőlegényem. – És mostanáig vársz, hogy megemlítsd? – Ex! – mondta Tilda. – Én talán hőzöngök Clea miatt? Nem. Davy a fejét csóválta. – Jól van, ha csak elég jó, akkor meglesz – közölte és újra lehajolt. – Mondani könnyű – felelte a lány, de aztán Davy keze a lábai közé tévedt, miközben arca súrolta a hasát, és szája forrón érintette a bőrét. Tilda érezte, hogy lángolni kezd az arca, de nem szégyenében. Ha gondolkozni kezdene, megálljt kéne parancsolnia, de az alku úgy szólt, hogy nem gondolkozik, így hát amikor a férfi feljebb tolta Tilda térdeit, a lány megemelte a csípőjét, ami összetalálkozott Davy kezével és aztán szájával. Tildának elakadt a lélegzete, amikor a férfi nyelve hozzáért lent, és megragadta a kanapé kartámaszát a feje felett, hogy le ne csússzon. Aztán a férfi újra nyalt, most már komolyabban, és Tilda átadta magát a gerjedelemnek, amit a férfi lassan épített benne, és azt gondolta, ennek a srácnak nagyon szuper a szája. Csak ne gondolj arra, hol van most ez a száj. Mögötte Betty Everett az „A csókja mindent elárul”* -t énekelte. Tilda belefeledkezett az ismerős dalszövegbe és Davy ismeretlen szájába és azt gondolta, soha többet nem fogom tudni úgy hallgatni ezt a számot, hogy ne jusson eszembe, milyen érzés most ez, belemerülni a szenvedélybe, érzékien zihálni. Amikor érzéki zihálása már olyan hangos volt, hogy akár a folyosón is meghallhatták volna, Davy elhúzódott tőle. – Próbálkozásnak nem rossz – mondta Tilda, miközben Betty befejezte mögötte a nótát. – Ijedős. – Davy beleharapott a combja belső oldalába. A lány félkönyökre támaszkodott. – Az alku szerint… – Davy a lányra szegezte az ujját. – Tizenöt perc. És csendben maradsz. Amikor Tilda belegondolt, hol volt azelőtt Davy ujja, egész elpirult. Arról már nem is beszélve, hogy a feje hol volt az előbb. – Nos, mi… – kezdte Tilda, hetykeséggel próbálkozva, de ekkor a zenegépből megszólalt a Sisters és mire az „All Grown Up” első sorának a végére ért, Davy feje újra eltűnt odalenn, és elkezdte lassan visszanyalogatni a lányt az addigi hevületbe. Tilda megborzongott és érezte, hogy testében újra megindul a bizsergés, éppoly erősen, mint előtte, és újra lejjebb csúszott a kanapén, közelebb a férfihoz, nem veszett el semmi, és ezúttal a forróság gyorsabban terjedt, így amikor a Lady-bugs befejezte az „Előbb vagy utóbb”*-ot, és Davy megint elhúzódott, Tilda a vállára ütött és azt mondta: – Ne hagyd abba! Davy megrázta a fejét. – Be kellett volna tömnöm a szád – mondta, megcsókolta a lány hasát, és Tilda megremegett alatta. Davy újra lejjebb csúszott, aztán megtorpant, amikor a Shirelles rázendített a „Szeretsz-e holnap is?”**-ra. – Őrület ez a zene! – mondta magából kikelve, aztán visszahajolt a lányhoz, és a forróság újraindult, egyre feljebb szökve, valahányszor a férfi abbahagyta, feljebb szökött, de aztán Davy nem hagyta abba, ezúttal keményen szorította kezével a lány csípőjét, ezúttal Tilda érezte, ahogy a szenvedély fellobban, és vonaglott, összerándult és zihált és azt gondolta, meg ne szólalj, míg végül megtört, a teste ívbe feszült a férfi szája alatt, az ajkába harapott, és az utórángásoktól még akkor is remegett, amikor a férfi felcsúszott hozzá, és megcsókolta a nyakát. Amikor Tilda elcsendesedett, még mindig a férfiba csimpaszkodva, Davy a fülébe súgta: – És még maradt egy perc. Én nyertem. – Ööö – kezdte Tilda, homályosan észlelve, hogy a Shirelles-dal véget ért és már Damita Jo énekli, hogy „Az utolsó tánc csak a tiéd”***, és Davy keményen nekifeszült, aztán újra feltolta a lány térdeit, és belecsúszott – tér meghódítva, gondolta Tilda – és jó érzés volt, és belemerült az utórezgésekbe, szórakozottan tartva a karjában a férfit, miközben az mozgott, megremegett és elélvezett, ami Tildának kellemes volt, de nem igazán volt hozzá köze. Amikor Davy elhúzódott tőle, Tildának sejtelme sem volt, mit mondjon, így azzal próbálkozott: – Köszönöm. – Majd felrángatta a nadrágját és keresni kezdte a pólóját. 97

– Tudod, elég rövid az agyad – mondta a férfi, miközben megszabadult az óvszertől. – Egyszer elélvezel és már ott se vagy. – Csak megjátszottam – mondta Tilda, és fején áthúzva felvette pólóját. Amikor erre Davy elnevette magát, a lány feladta. – Oké, nyertél. – Becsukta a szemét, és próbált belekapaszkodni a megmaradt melegségbe. – Köszönöm. – Nekem is elég jó volt – mondta a férfi. Még soha nem volt ilyen nyugodt a hangja. Még csak nyomot sem hagytam a koncentrációján, gondolta Tilda. Jó volt, illetve szuperjó, de ahhoz nem elég jó, hogy megszabaduljon attól a fura érzéstől, ami utána mindig rátört. Nem ismersz. Azt hiszed, megkaptál, de nem ismersz. Persze baromi jó volt, hogy a férfi nem ismerte. Ideje megtanulnia nemet mondani, különben a férfi még meg találja ismerni. Talán pszichológusra volna szüksége. Talán mehetne Gwennie-vel és Louise-szal együtt, és kérhetnének valamilyen családi kedvezményt. – Már megint gondolkozol – mondta Davy, miközben fölhúzta a nadrágját. Tilda kinyitotta a szemét és mosolyt erőltetett az arcára. – Csak arra gondoltam, hogy megúsztad a maradék festmények beszerzését. – Ó, megszerezzük a maradék képeket! – Davy felállt, immár ruhában. – De gyorsan kell csinálnunk. Úton vagyok Ausztráliába. – Aha – mondta Tilda. Nem lepte meg, hogy a többi festmény még mindig biztos ügy. Davy betartotta minden ígéretét és megszerzett mindent, amit kinézett magának. Éppen ezért lesz kénytelen mostantól fogva nem olyasmi lenni, amit a férfi ki akarna nézni magának. A pasi túlságosan veszélyes! Mögötte a Paris Sisters dalra fakadt a „Szeretem, ahogy szeretsz”* számmal. Ők nyilván nem olyan nők voltak, akiknek szex után fura gondolataik támadtak, és Tilda elkenődött, majd eltűnődött, vajon miért van ez. Talán a kimerültség miatt. Hosszú volt a nap. Orbitális az orgazmus. – Már megint az az arckifejezés! – jegyezte meg Davy. – Nagyon fáradt vagyok. – Tilda felállt, felhúzta a cipzárt a farmerján. – Nos, akkor jó éjt. – Celeste, egy ágyon osztozunk – mondta Davy és kinyitotta a kulcsra zárt ajtót. – Ja, persze – mondta a lány. – Akkor ott találkozunk, Ralph. – Aztán kettesével szedte a lépcsőfokokat, miközben Davy odalent állt és csak a fejét csóválta. Tilda másnap vigyázva kelt fel, nehogy felébressze Davyt. Nadine-t nem találta, így Steve istápolását Gwenre hagyta, míg ő dolgozni ment. Úgy tűnt, Gwen nem bánja. – Változatosság – mondta és lenézett a kiskutyára. – Az éltet. – Jól vagy? – kérdezte Tilda meghökkenve. – Jól hát – felelte Gwen. – Mason nagyon édes volt a tegnapi pókerpartin – mondta Tilda, nógatva kicsit az anyját. – Milyen volt az ebéd? – Jó – felelte Gwen. – Gwennie? – A galériáról beszéltünk. Úgy látszik, epekedik utána. – Felcsapta a keresztrejtvényes könyvét. – Talán nekünk is beszélni kellene a galériáról. – Tilda felkapott egy kis sárga papíresernyőt, amit Gwen a ceruzatartójába tűzött. – Meló közben iszol? – Nem kell ma festened? – Csak az alapozó festékréteget kell felvinnem – felelte Tilda és a keresztrejtvényes könyvet nézte. Gwen apró esernyőket firkált a margóra. – Aztán Davyvel elmegyünk egy újabb festményért. Mire véljem ezt a sok esernyőt? – Na és hogy van Davy? – kérdezte Gwen. – Boldog? – Alszik. – Tilda visszatette az esernyőt és kimenekült az irodán át. Amikor kinyitotta a furgonja ajtaját, Nadine-t találta az utasülésen. – Igen? – érdeklődött Tilda. – Szeretnék veled menni – mondta Nadine. Kicsit még mindig megrendült volt a Szegény Kicsikém után, így Tilda azt mondta: – Persze – és beszállt az autóba. 98

– A helyzet a következő – kezdte Nadine, miközben észak felé indultak –, most, hogy nincs Burton, az éneklésnek is lőttek. – Valószínűleg vannak más zenekarok is – mondta Tilda. – Nagyon jó a hangod, Dine. – Nem szerettem énekelni a zenekarral – mondta Nadine. – Tudom, hogy valszeg ebben van a nagy pénz, de tök lármás volt, és egy csomó szám tiszta hülyeség volt, és amúgy se figyelt ránk senki. Nem igazi zene volt. – Jól van – mondta Tilda. – Akarod, hogy beszéljek apáddal a Dupla Csavarról? – Nem mennék vele sokra – felelte Nadine. – Kiskorú vagyok. Még két éven át nem énekelhetek ott, még ha apu engedné is, de nem engedi. De nem baj. Arra gondoltam, hogy talán inkább festő szeretnék lenni. – Ó – mondta Tilda, és kezdte kapiskálni, mi történik. – Nos, a mai nap nem lesz valami érdekes. Csak az alapozó réteget festem fel és megnézek néhány színmintát az ottani fényben. Holnap kezdek neki az aláfestésnek. Abban majd segíthetsz, ha akarsz. – Az jó lenne – mondta Nadine. – Mert állati jól keresel ezzel, igaz? Mármint, benne voltál abban a lakáskultúra magazinban, meg minden. – Az sokat segített – mondta Tilda, és eszébe jutott Clarissa Donnelly meg a napraforgói, és a magazin, amit a nő körmönfontul a közelben helyezett el. – De a munka nem izgalmas, Dine. Eléggé olyan, mint te meg a zenekar. Festés, de nem művészet. Mások alkotásait másolva tapétákat gyártok. – De megfizetik – mondta Nadine. – Nem kell eltartanod a családot – felelte Tilda. – Aha – mondta Nadine. – Szerinted meg tudnám tanulni? – Szerintem képes vagy bármire – felelte Tilda. – Király – mondta Nadine és sóhajtott egyet. – Szóval mi a pálya Mr. Brownnal? – Tessék? – kérdezte Tilda. – Mr. Brown. Amikor beköltözött, azt mondtad a nagyinak, hogy szerinted álnevet használ. Kell aggódnunk? – Nem – mondta Tilda. – És ha mégis problémássá válna a dolog, majd elrendezem. – Tudod, segíthetnék – mondta Nadine mérgesen. – Miért nem vagy inkább gyerek? – javasolta Tilda. – Élvezd, amíg lehet. – Látom, nem emlékszel, milyen gyereknek lenni – mondta Nadine és lejjebb húzódott az ülésén. A felnőtt létnek is megvannak a hátulütői, gondolta Tilda, és az autópályáról lekanyarodva a következő falfestmény felé hajtott. Amikor Davy felébredt Tilda hálószobájában, nem úszott épp örömmámorban, főleg azután, hogy másik oldalára fordulva nem találta ott a lányt. Hunyorogva az órára pislantott. Elmúlt délelőtt tíz. A lánynak ma kellett elkezdenie a falfestményt, semmit nem jelentett, hogy nem volt ott, de azért… Ja, mintha valaha is szerettél volna olyan nő mellett felébredni, akivel lefeküdtél, mondta magának. Különösen olyan mellett, akit láthatóan kevéssé dobott fel az előző este, ami igazán zavarba ejtette Davyt, mert a lánynak ezúttal egyértelműen kijutott a gyönyörből. Komplikált nő ez a Celeste. Talán miután délután megszerzik az ötödik festményt, feloldódik kicsit. Ez a gond a nőkkel, rengeteg figyelmet igényelnek, állandóan foglalkozni kell velük, virágok, telefonálás… – Ó, a francba! – fakadt ki, mert eszébe jutott a nővére, Sophie. Valószínűleg már próbálta hívni. Kimászott az ágyból, a kabátzsebében rátalált a mobiltelefonjára és bekapcsolta, hogy megnézze, kapott-e üzenetet. A mobil szinte azonnal felcsörgött. A számra nézett: ismeretlen hívó. – Halló? – vette fel. – Napok óta hívogatlak – mondta Ronald. – Bekapcsolva kéne tartanod a mobilod. – Hogy veled beszélhessek? – kérdezte Davy és visszaült az ágyra. – Kösz, nem. – Segíteni próbálok neked – mondta Ronald. – Csak szólni akartam, hogy Clea tudja, hogy a városban vagy. 99

– Ja, tudom – felelte Davy. – Nos, én nem mondtam el neki! – közölte Ronald. – Nyasgem, Nyúl. Ronald hangosan fújta ki a levegőt, nyilvánvaló megütközéssel. – Segíteni próbálok neked. Clea nagyon mérges. Veszélyben vagy. – Igen? – Felbérelt egy bérgyilkost, Davy – mondta Ronald. – Jó tudni – felelte Davy és az órájára nézett. – Ezt eddig nem mondtam el neked – folytatta Ronald –, de többek között azért volt szüksége a pénzedre, mert a férje nem hagyott rá semmit. Kell neki az a pénz, Davy. El kéne tűnnöd a városból. – Hazudik neked, Nyúl – mondta Davy fáradtan. – Nem – felelte Ronald. – Ez az igazság. A férjének nagyszerű műgyűjteménye volt, de leégett a raktárépület, a biztosítótársaság pedig nem hajlandó fizetni. A férjének semmije nem maradt. Cleának nagy szüksége van a pénzedre. Hagyd, hogy az övé legyen és menj el. – Felgyújtották a raktárát? Jesszusom, ez a létező legősibb trükk. Nem hiszem el, hogy Clea… – mondta Davy, de aztán elhallgatott. – Várjunk csak. Honnan tudod, hogy nagyszerű gyűjteménye volt a pasinak? – Mondtam már, segítettem Cleának az értékbecslésben, miután meghalt a férje. Így találkoztunk. A gyászában hozzám fordult és… – A raktárépület a pasi halála előtt égett le, Nyúl. Az előbb mondtad. – Ó – mondta Nyúl. – Hát, igen, a férje halála előtt segítettem az értékbecslésben. De semmi nem történt köztünk, mielőtt… – Azanyja – mondta Davy. – Segítettél Cleának felgyújtani egy üres raktárépületet, hogy besöpörhesse a biztosítást! Most hol vannak a festmények? – Fogalmam sincs, miről beszélsz – mondta Ronald. – Az életedet próbálom megmenteni. Nem viccelek. – Tudom – felelte Davy. – Mivel híján vagy a humorérzéknek. Mondd meg Cleának, hogy üdvözlöm, és hogy több raktárát ne égessen porig. Még mindig játszadozik tollakkal meg jégkockákkal? – Tessék? – Jaj, Nyúl, ne mondd nekem, hogy adtál neki három millát, és még csak elő sem vette a tollakat meg a jégkockát! – Nem is tudom, miért hívtalak fel – morgott Nyúl. – Nem érdemled meg, hogy megmentsenek. – Azért hívtál fel, mert ha valaki megpróbál engem megölni, biztos akarsz lenni benne, hogy te nem leszel sáros az ügyben – mondta Davy. – Szokás szerint saját magad véded. Én pedig többnyire nem érdemlem meg, ami történik velem, beleértve azt is, hogy lenyúlta a pénzem egy Júdás barátom. – Az nem a te pénzed volt – felelte Ronald gépiesen. – Pá-pá, Nyúl – mondta Davy. – Hívj fel, ha Clea felbérel még valakit. Ezek a hírek éltetnek. – Felvett egy kisegítőt a házba – mondta Ronald, próbálván nagyképű hangot megütni. – Értesítelek, ha beszerez egy kutyát. – A házba? – kérdezett vissza Davy, és felegyenesedett. – Ez a kisegítő velük lakik? – Azt hiszem – felelte Ronald. – Miért? A kurva életbe! – szitkozódott magában Davy. Hamarabb el kellett volna menniük az utolsó képért. Most el kell majd távolítania egy harmadik embert is a házból, arra pedig nincs sok esély, hogy Mason és Clea belemenjenek, hogy Gwen meghívja a konyhai kisegítőt egy estére a galériába. – Davy? – Hogy néz ki ez a kisegítő? – kérdezte Davy. – Vékony. Sötéthajú. Elég ostoba fejjel. Senki olyan, akivel Clea lefeküdne – mondta Ronald, 100

megmaradva a lényegnél, és figyelmen kívül hagyva, hogy ha azt mondja „szőke” a „sötéthajú” helyett, saját magát írta volna le. – Azt hiszem, ismerem a fickót – mondta Davy. Azt hiszem, bevonszoltam egy üres szobába, miután Tilda fejberúgta. – Nem tűnt valami hozzáértőnek – mondta Ronald. – Persze nehéz jó segítőt találni. – Ja, tudom – felelte Davy. – Elsikkasztják az ember pénzét. – Bontotta a vonalat és próbált összeeszkábálni valami tervet, amivel eltávolíthatnák a kisegítőt a házból. Talán kideríthetné, mikor van a fickónak kimenője. Valahogyan sikerülni fog. Az élet lehetne sokkal rosszabb. Lehetne Nyúl. – Dehogy lehetnék! – mondta és indult zuhanyozni. Davy már várta Tildát, amikor az visszajött ebédelni, aztán együtt elindultak Clintonville-be az ötödik festményért, Tilda újfent vörös hajúként pózolva. A Brenner-ház téglaépület volt, nem túl fényesen, de karbantartott, a verandája zsúfolásig tele cserepes virágokkal, amiket Davy a „nagyi szobanövényei” általános kategóriába sorolt. A nő, aki ajtót nyitott a „kedves öreg hölgy” címkét viselhette volna, ha Davy kedves fiatalember lett volna. Ehelyett Davy csupán egyetlen pillantást vetett rá, és azt gondolta, célpont. – Jó napot! – mondta, előkapva legjobb kedves fiatalember-mosolyát, és mit ad isten, Mrs. Brenner visszamosolygott. Milyen kedves fiatalember. – A nevem Steve Brewster és a Műkinccsel az Emberekért szervezetnek gyűjtök. Régi festmény- és bekeretezett képadományokat gyűjtünk, amiket eladunk, aztán a befolyt összeggel a hajléktalanokat támogatjuk. – A nő bólintott és mosolyogva hallgatta. – Nemrég megjelent rólunk egy cikk a Dispatchben – hazudta Davy. – Talán olvasta. – Ó, igen – felelte a nő és megigazította a szemüvegét. Isten óvja ezt a nőt! – gondolta Davy, de azt mondta: – Azt jöttünk megkérdezni, nincsenek-e régi festményei. – Jaj, istenkém – mondta a nő. – Teli volt velük a padlás, de a férjem unokaöccse, Colby, eltakarította őket. Azt hiszem, az összeset elszállította a szeméttelepre. Francba. – Ez igazán figyelmes volt a részéről – mondta Davy. – Nem igazán – felelte a nő, és lelohadt arcáról a mosoly. – Elég sok pénzt kért érte. Aztán meg ott volt a szeméttelep díja is. Ezek után már-már bántam, hogy nem hagytam őket a padláson. A szeméttelep díja, gondolta Davy és rögvest lefokozta az unokaöcsikét jóravaló emberi lényből átverendő célponttá, aki megérdemli, hogy alaposan kibabráljanak vele. – Gondolom, nem említette, melyik szeméttelep volt az – mondta Davy. – Rengeteg műalkotást mentünk meg. – Nem – felelte a nő a fejét rázva. – De drága telep volt. – Megkaphatnám az unokaöccse telefonszámát? – kérdezte Davy, és igyekezett nem túl vérszomjas képet vágni. – Az a telep jó helynek tűnik nekünk. Jótékonykodásra. – Természetesen – felelte a nő és eltűnt a házban, nyitva hagyva az ajtót. Jaj, kedvesem, gondolta Davy. Szerezz be egy dobermannt. – Itt is van – mondta a nő, visszatérve az ajtóhoz, kezében egy darab papírral és egy ötdollárossal. – Odafönt él, Dublinban. A kis görény a felsőosztálybeli Dublinban élt, mégis meglopja a nagynénjét? Foszd meg az ürgét az utolsó centjétől is, suttogta Davy rosszabbik énje. – Fel fogom hívni – mondta Davy visszavezényelve a benne élő szélhámost az aktuális feladathoz. – És mindenképp küldök magának egy számlát, hogy levonhassa az adományt a jövedelemadójából. – Próbálta elvenni a papírt a pénz nélkül, de a nő mindkettőt felé lökte. – Ó, ne, csak azt sajnálom, hogy nem tudtam többet segíteni – mondta a nő. – Kérem, fogadja el ezt is! Sajnálom, hogy nem tudok többet… Jesszus, gondolta Davy. – Szó sem lehet róla – mondta és kihúzta a papírt a bankjegy alól. – Szigorúan csak műalkotásokat fogadhatunk el. Maga igazán nagylelkű. – Nos, nekem legalább van fedél a fejem felett – mondta a nő. – Nekik pedig szegényeknek nincs. Biztos benne, hogy nem tudja elfogadni ezt? Miért nem költi ebédre? Magának is jár a 101

jutalom. Davy szomorúan nézett rá. A késztetés, hogy közölje vele: – Ide figyeljen, soha ne adjon semmit az ajtaján kopogtatónak, soha ne hagyja nyitva az ajtaját, különösen akkor nem, amikor egy vadidegen fickó pénzt kér magától a verandáján, és soha, de soha ne engedje be többé a házába az unokaöccsét – szinte leküzdhetetlen volt. – Tényleg nem lehet – mondta. – Értékeljük a gesztust. Legyen nagyon szép napja! – Köszönöm – mondta a nő, és ahogyan a mellkasához szorította az ötdollárost, abból Davy pontosan látta, mennyire hiányzott volna neki az a kis pénz is. – Magának is legyen szép napja! Becsukódott a férfi mögött a szúnyoghálós ajtó, miközben lesétált a repedezett betonlépcsőn, és komolyan fontolóra vette, hogy felhívja a dublini Colbyt és felkínál neki eladásra egy szép kis földdarabot Floridában. Helyette visszaszállt az autóba és tárcsázta a számot a mobiltelefonjáról. – Mit csinálsz? – kérdezte Tilda. – Most nem kapok szerepet? Davy csak leintette, miközben egy unott hangú nő felvette a telefont. – Nincs itt – mondta, amikor Davy Colby után érdeklődött. – Csak későn jön haza. – Akkor majd később keresem – mondta Davy. – Néhány festmény érdekel, amiket a szeméttelepre vitt. Egész véletlenül nem tudja, melyik telep volt az? – Nem vitt ő semmilyen festményt holmi szeméttelepre! – mondta a nő, és a hangja alapján már a gondolat felháborította. – A South Highon árulja az ilyesmit a bolhapiacon. – Most is ott van? – kérdezte Davy, és igyekezett elfojtani hangjában a feltörő gyilkolási vágyat. – A munkahelyén van – felelte a nő. – A bolhapiac csütörtökönként van nyitva. – Persze – mondta Davy, de a nő már letette. – Téged meg mi lelt? – kérdezte Tilda. – Ezek a fickók utolsó söpredékek – mondta. – Olyanokat nyúlnak le, akiknek nincs elég pénzük. Erőszakoskodók, mutatványosok, kígyók. Utálom őket! Amikor Tilda egyáltalán nem reagált, Davy ránézett. A lány egészen sápadt volt, szemüvege mögött hatalmasra nyílt a szeme. – Hé! – mondta. – Minden rendben. Majd én elintézem az ürgét. De pénzt nem adunk neki. – Oké – felelte a lány erőtlenül. – Lazíts, Betty – mondta, és megpaskolta a lány térdét. – Te egyszerűen nem a bűnre születtél. – Ó, nem! – mondta Tilda. – Egyáltalán nem. Milyen kár, gondolta a férfi és beindította a motort. Tilda aznap éjjel tizenegykor ment fel lefeküdni, a sarkában Steve-vel és Davyvel és eltökélte, hogy nemet mond, ha Davy próbálkozik nála. Márpedig a férfi szemének vidám csillogásából ítélve próbálkozni fog. A változatosság kedvéért Steve is meglehetősen vígnak tűnt, de a harmadik emeleti lépcsőfordulóban, amikor elmentek Dorcas lakása előtt, kinyílt az ajtó és kikukucskált Dorcas. – Visszavennének egy kicsit? – kérdezte. – Miből? – kérdezte Tilda értetlenül. – Egy szót sem szóltunk. – Nem most – felelte Dorcas. – Péntek meg szombat este. – A fejét csóválva nézte őket. – Az a sok nyögés és sikoltozás. Nem tudtam festeni. – Azok nem mi voltunk – mondta Davy sajnálkozva. – Az Simon és Louise volt. – Simon? – kérdezte Dorcas és közben Ariadné kisétált a lépcsőfordulóra. – Davy egy barátja – mondta Tilda. – És csak a hétvégén volt. Louise nem… Ariadné kieresztett karommal gyors egymásutánban háromszor megsuhintotta Steve-et. Tilda felnyalábolta a riadt kiskutyát, és biztos magasságban tartotta, miközben Dorcas felkiáltott: – Ariadné! – Ezt meg mi a francért kapta? – kérdezte Davy. – Múltbéli sérelmek. – Tilda vállához emelte Steve-et, aki tágra nyílt szemmel bámult le Ariadnéra. – Minden oké, Steve. Ariadné túlteszi majd magát rajta. Szólok Louise-nak, Dorcas. – Indult tovább a lépcsőn, és Davy követte. – Mit tett Ariadnéval? 102

– Próbálkozott nála – közölte Tilda, igyekezvén korhatáros keretek között tartani a beszélgetést. – Ó. – Davy visszanézett Ariadnéra a lépcsőfordulón. – Steve-nek nem jár néhány pont, amiért ilyen nyitott gondolkodású? Tilda letett a korhatáros keretekről. – Meg akarta kettyinteni a macsekot. – Steve, te kis buta – mondta Davy. – Először meg kell hívnod néhány italra, hogy jól átjárja az alkohol. Tilda előtt egy pillanatra felvillant a kép, ahogy Steve a lépcsőház falának támaszkodva megkérdezi Ariadnétól, hogy gyakran jár-e ide, és elnevette magát. – Aztán, amikor megnevettetted – közölte Davy Steve-vel –, akkor lépsz. – Nekem is vannak karmaim – figyelmeztette Tilda. – És fogaid. De én nem félek. – Benned és Steve-ben sok a közös vonás. – Tilda a férfi kezébe nyomta a kutyát. – És ha már szóba jöttek a veszélyes nőstények – mondta Davy és a hóna alá csapta az ebet –, hová tűnt Louise? Simon kezdi azt hinni, hogy a csaj csak a képzelete szüleménye volt. – Szerda este megint fellép a Dupla Csavarban. Vasárnap, hétfőn és kedden szünnapot tart. – Kinyitotta a hálószoba ajtaját, és meglátta az ágyat: hatalmasan fehérlett a holdfényben. – Heti három éjszaka szünetelteti a szexet? – A Dupla Csavart – felelte Tilda. – Mondd Simonnak, hogy legyen türelmes. – Nagyon türelmes, mert Louise nem jön vissza ide. – Az még két nap. – Davy letette Steve-et a földre. – Nem tudom, szorult-e belé annyi türelem. Szerintem annyit még én se bírnék. – Eddzd magad – mondta Tilda. – Szóval ez egy nem? – kérdezte Davy. – Ha a kérdés az, amire gondolok – felelte Tilda –, akkor igen, ez egy nem. – Tudod, Vilma, visszafelé sülhet el, ha az ember játssza a nehezen megkaphatót. – Nem játszom – felelte Tilda és bezárkózott a fürdőszobába, hogy átöltözzön pizsamába. Pólóban jobban szeretett aludni, de az rossz hatással volt Davyre. Amikor kijött, a férfi már ágyban volt, és bosszúsnak tűnt. Bemászott mellé, perverz örömöt lelve abban, hogy Davy ott van, és feltartotta az ágytakarót, hogy Steve befurakodhasson alá. Milyen meghitt, gondolta, amikor érezte, hogy Steve odabújik hozzá a takarón át. Davyre pillantott, aki a párnájával hadakozott és nem látszott meghittnek. – Áruld már el, Vilma – mondta, és újra belebokszolt a párnába. – Ha nem vagy benne a játékban, miért engedtél vissza az ágyadba? – Az ágyamba – mutatott rá Tilda. – Nem belém. Itt azért vannak határok. – Csak szeretnéd. – Davy a háta mögé vetette a párnáját. – Ha benned akarnék lenni, benned lennék. Pocsék párnáid vannak. Miért van ez? Gwennie párnaellenes? – Mégis hogy tennéd? – Tilda megvetéssel mérte végig. – Nem lennél bennem. – Elbűvölő vagyok. – Davy újra lökött egyet a párnán. – Holnap szerzek neked jobb párnákat. – Nem vagy elbűvölő – közölte Tilda, majd hirtelen jött őszinteségi rohamában még hozzátette: – Illetve, nem vagy annyira elbűvölő. – Egyelőre nem tapasztaltad meg a teljes vonzerőm – jelentette lei Davy. – Csáberőm feneketlen mélységeiből még nem zúdítottam rád mindent. – Újra püfölni kezdte a párnát. – Nos, szólj, mielőtt zúdítanád – mondta Tilda és elfészkelte magát a párnáján. – Szeretném előtte felvértezni magam. – Felesleges lenne – mondta Davy. – Amúgy is megszerezlek. Ezt meg hogy csinálod? – Mit? – Ahogy így belesüppedsz a párnába. – Felvont szemöldökkel méricskélte a lányt. – Nekem adtad a vacak párnát. – Nem adtam én semmit. Te magad vetted el. – Hadd lássam csak! – Davy kirántotta Tilda alól a párnát, és a lány feje az ágyra huppant. A férfi megütögette a párnát néhányszor, aztán csak a fejét csóválta. – Nem, ez is szar. – Tilda 103

arcára ejtette, és miközben a lány lehúzta azt a fejéről, hallotta, hogy a férfi azt mondja: – Holnap új párnákat szerzünk. – Én ezt a párnát szeretem! – Csak hiszed, hogy szereted azt a párnát – mondta Davy, és újra azon igyekezett, hogy kényelembe helyezze magát. – Amint kipróbáltad az új párnákat, le fogod köpni ezt a mostanit. – Én akkor is szeretni fogom ezt a párnát. Davy a lány fölé hajolt, és Tilda csak pislogott, a férfi hirtelen olyan közel került hozzá. – Egy kis együttműködést, ha lehetne? – mondta. – Ez életbe vágóan fontos. – A párnák életbe vágóan fontosak. – Igen – mondta Davy olyan komolysággal, hogy Tildának muszáj volt elmosolyodnia. – Elismered-e – kezdte –, hogy van rá halovány lehetőség, hogy talán, csak talán, létezik jobb párna annál, ami most a fejed alatt van? – Hát… A férfi közelebb hajolt. – Esetleg, talán, alkalmasint, igen? – Igen – mondta Tilda. – Akkor holnap új párnákat szerzek neked. – Én szeretem ezeket. – Tudtad, hogy egy év után egy párna súlyának a felét a poratkák teszik ki? Tilda felült, és nekikoccant Davynek. – Micsoda? – Istenre esküszöm, igaz – mondta Davy és hátradőlt. – Hány évesek ezek a párnák? – Már itt voltak, amikor hazaköltöztem öt évvel ezelőtt – mondta és elszörnyedve nézte a párnáját. – Új párnákat szerzünk – közölte Davy és a sajátját a földre hajította. – Fúj – mondta Tilda, és a férfié után vágta a sajátját. – Persze most így nincs min aludnunk – mondta Davy. – Mit szólnál egy kis szexhez? Tilda vigyorogva nézett rá. – Ez lenne a mérhetetlen csáberőd? – Nem, mindet feléltem, amikor lebeszéltelek a párnákról. – Davy felkelt, felkapta az ingét a székről, kis labdává gyűrte, és visszatért a lányhoz. – Gondoltam, megkaphatlak egy lendülettel. – Szánalmas vagy – mondta Tilda. – Szóval még mindig nem. – Igen – mondta Tilda. – Még mindig nem. – Zavarba ejtő. – Davy a feje alá gyűrte alkalmi párnáját és hátat fordított a lánynak. Tilda a férfi vállának gyönyörű, erős vonalát nézte a holdfényben. – Tudom – felelte és hátat fordított a férfinak. Gwen szerda reggel kinyitotta a galériát, öntött magának egy csésze kávét, beütött a zenegépbe egy Shirelles-válogatást, kivett egy ananászos-narancsos muffint a pékség papírzacskójából, kivitt mindent a galéria márványpultjára a keresztrejtvénye mellé és azt gondolta: egy nap meghalok, de a testem ugyanúgy csinál majd mindent tovább. Senki nem fog észrevenni semmit. Jobb oldalán beszűrődött a napfény a kirakat fölötti megrepedezett üvegablakon át, és egy kilazult fém mennyezeti lap némán pattogott a légkondicionáló légáramában, míg a Shirelles azt énekelte, „I Met Him On a Sunday”. Meg kéne említenie a megrepedt üveget Simonnak, aki láthatóan kimerítette a szórakozási lehetőségeket Columbusban Louise nélkül, és most az épületben bolyongott, és feljegyzéseket készített a biztonsági berendezésekről. – Ez a hely minden betörő álma – mondta Gwennek, mire a nő a Finster-képekre mutatott. – És ugyan mit lopnának el? Davy is már vagy két napja mogorva volt, ami vagy a pénze, vagy Tilda miatt lehetett. Gwen nem igazán tudta, melyik a valódi ok, de abban biztos volt, hogy nem jelenthet jót. – FBI-os – mondta Tildának. – Tedd boldoggá. Bármibe kerüljön. – Az év anyja: hát az nem vagy – mondta Tilda. A férfi ezenkívül sok idejét töltötte biliárdozással valami olyan helyen, ahol az emberek mélyen a pénztárcájukba tudtak nyúlni. – Kereshetnéd ezzel a kenyered – mondta neki Gwen egyik este, miután a férfi hazatért és még több pénzt adott neki muffinra. – És onnantól nem lenne szórakoztató – felelte Davy és felment 104

Tilda szobájába. Aztán ott volt Ford is, aki mindennap hozott neki pina coladát és egyetlenegyszer sem ült ki arcára semmilyen kifejezés, bár rendre ottmaradt és a galériáról beszélgetett Gwennel. Hízelgő volt, mennyi mindent meg akart tudni Gwenről, és szánalmas, milyen keveset tudott mondani neki. A pina coladák azért jelentősen csökkentették a szégyenérzetét. Most már négy esernyőcskéje volt: rózsaszín, kék, zöld és sárga. Mindet a ceruzatartójába tette, ahol a szeme előtt voltak, hisz akárhogy is nézte, ennél közelebb valószínűleg nem jut a kék tengerhez és fehér homokhoz. Szánalmas, gondolta, amiről eszébe jutott Mason, aki felhívta hétfőn és kedden is, hogy megköszönje az ebédet, aztán szomorú hangon beszélt a galériáról. Arra készült, hogy kérjen tőle valamit, és Gwen biztosra vette, hogy tudja mi lesz az: meg akarta venni a galériát. Mennyország, gondolta, csak épp nem adhatta el, így nincs értelme erre gondolnia. De legalább bővülőben volt az élete. Ahelyett, hogy mindennap csak a keresztrejtvény fejtésre várhasson, most már várhatja a keresztrejtvényt, a telefonhívást Masontől és egy papíresernyőt Fordtól. – Azanyját – mondta. – De felpörögtek a dolgok! – és felcsapta a keresztrejtvényes könyvét. Délre, miután beírta, hogy „okuláré” a „régies szemüveg” meghatározásra, „reziduum” a „felesleg”-re és „leigáz” a „szolgasorba dönt”-re, kezdte sokkal jobban érezni magát. Persze bárki, aki a „kütyü”-t használja válaszként a „bigyó, szerkentyű”-re, nyilvánvalóan elvesztette az eszét, de a rejtvénykészítőktől mit várhat az ember?! És a „sajátos felépítésű madarak” meghatározás, amiről kiderült, hogy „borzaslábú gatyásölyv” a megfejtése, az egyszerűen… – Nagyi? Gwen felnézett a keresztrejtvényből. Nadine állt ott komoly ábrázattal, mögötte Ethan. – Azt hittem, elmentél falfestményt festeni Tildával – mondta Gwen. – El is mentem – felelte Nadine. – Tegnap. Az aláfestést csináltuk. Unalmas volt, szóval belőlem nem lesz falfestménykészítő. – Ez valószínűleg jó ötlet – mondta Gwen. – Na és most? Nadine Ethanre nézett. – Hát, Ethannel aggódtunk kicsit Mr. Brown miatt. – Miért? – kérdezte Gwen. – Mert Tilda azt mondta, hogy álnevet használ – felelte Nadine. – Csak viccelt – mondta Gwen és visszatért a keresztrejtvényéhez. – Szerintem nem – felelte Nadine. – Ethannel lehallgattuk a telefonját. Gwen felkapta a fejét. – Nadine! – Nincs semmi baj, Mrs. Goodnight – mondta Ethan. – Nem bántottuk a telefont. – Nagyon könnyű volt – mondta Nadine. – Azt hiszem, talán magánnyomozó leszek. – Én meg azt hiszem, börtönbe kerülsz – mondta Gwen. – Ez illegális dolog. Azonnal hagyjátok abba! – Börtönbe nem mi fogunk kerülni – mondta Nadine és Ethan is bólogatott. – Azok után nem, amit hallottunk. – Mit hallottatok? – kérdezte Gwen, de nem igazán akarta megtudni. Szerette azokat a kis esernyőket. És a pina coladák is finomak voltak. – Mr. Brown bérgyilkos. – Ó, a francba – mondta Gwen és becsukta a keresztrejtvényt.

105

106

Tizenkettedik fejezet – Elmagyaráznátok ezt még egyszer? – kérte Tilda aznap délután, fáradtan az átkozottul sok vízililiom aláfestése után. – Ford Brown bérgyilkos? – Nadine lehallgatta a telefonját a lakásában, de nem rögzítette – mondta Gwen. Jobb kezével jégtömlőt szorított a homlokához, bal kezében italt szorongatott, benne lila esernyővel. – Esküszik, hogy hallotta, ahogy az ipse Clea Lewisszal beszél Davyről, és hogy úgy tűnt, a megölését vitatták meg. Tilda leült az anyja mellé a kanapéra. – Nos, azt hiszem, ez lehetséges. Az a nő elvette a pénzét, és tudja, hogy Davy vissza akarja szerezni. És szerintem sok pénzről van szó. De nem jár valami rettenetes büntetés egy FBI-ügynök meggyilkolásáért? – Ó, istenem – mondta Gwen. – És én adtam ki neki a szobát. – Az italára nézett, felsóhajtott és jó nagyot húzott belőle. – Nehéz elhinni, hogy egy héttel ezelőtt még azt gondoltam, jó lenne egy kis változás. – Tudod, egyszerűen nem tűnik valószínűnek – mondta Tilda. – Persze az sem, hogy FBI-os. Davy mit mondott? – Egész nap távol volt – mondta Gwen. – Nem tudom, hová… – Kihúzta magát. – Ugye nem hiszed, hogy már… ? – Nem! – mondta Tilda. – Szerintem őt nem olyan könnyű kinyírni. Beszélek vele, amint hazaér. Gwen letette a borogatást. – Egész pontosan mi zajlik kettőtök között? – Egész pontosan semmi – felelte Tilda. – Segítünk egymásnak visszaszerezni az elveszített tulajdonunkat. Aztán ő megy Ausztráliába, én meg megyek Clevelandbe megfesteni a Csillagos éjt egy hálószobában. – Sajnálom – mondta Gwen és felajánlotta neki a borogatást. Az italt nem. – Ne sajnáld! – mondta Tilda. – Én pontosan így akarom. A férfiak csak elcsesznek mindent. – Aha – felelte Gwen és az italában díszlő papíresernyőt nézte. – Tudom. Csak épp nem számítottam egy gyilkos fánkra. – Hát – mondta Tilda. – Még mindig ott van Mason. Tudom, hogy ő Cleával van, de az nem fog működni, az a pasi túl édes. – Masonnek a galéria kell, nem én – mondta Gwen. – Inkább maradok a keresztrejtvényeknél. Idegesítőek, de legalább nem teszik a szépet egy ingatlanért és a bérlőimet sem akarják eltenni láb alól. – Mondasz valamit – felelte Tilda és nézte, ahogy anyja visszatér a galériába. Aznap este tízkor Tilda már kezdett nyugtalankodni, így megkönnyebbülten látta, amikor Davy belépett a hálószobája ajtaján, kezében két nagy szatyorral. – Párnák – mondta, az ágyra borítva a szatyrok tartalmát. – A négy legjobb párna, amit csak pénzen megvehetsz. – Köszönöm – felelte a lány. – Ez figyelmes volt. Elképzelhető, hogy valaki bérgyilkost fogadott a megölésedre? – Ez a hír járja. – Davy kibújt az ingéből. – Pokoli egy napom volt. – Már beszéltél Nadine-nal? – Nadine-nal? – Nadine lehallgatta Ford Brown telefonját, és most úgy gondolja, hogy Clea Lewis felbérelte a pasast, hogy öljön meg téged. – A cowboyt? – kérdezte Davy. – Hm. Lehet. Bement a fürdőszobába, és megnyitotta a zuhanyt. Tilda fontolóra vette, hogy hozzávág valamit a pasashoz. Felkapott egy párnát, de aztán arra jutott, hogy az túl jó ahhoz, hogy a férfira pazarolja, és inkább lement párnahuzatot keresni. Mire visszaért, a férfi már ágyban volt, és Steve újra bekúszott az ágytakaró alá. – Jer ide, Vilma – mondta a férfi, és megpaskolta a takarót. 107

– Fáj a fejem – felelte Tilda. Odadobott neki két párnahuzatot és kezdte felhúzni a maradék kettőt. – Tudod, egészen mostanáig ezt egyetlen nő szájából sem hallottam – mondta Davy és felvett egy párnát. – Örülj az új élménynek – mondta Tilda és felhúzta a második párnát is. Aztán visszabújt az ágyba, és hátradőlt. – Hű, ezek nagyon jók. – Ahogyan én is az vagyok – felelte Davy. – Elárulnád, hogy mi itt a baj? Mert én megesküdtem volna, hogy a vasárnap este jó volt neked. – Az első huzatos párnát a háta mögé tette és nekikezdett a másodiknak. – Az is volt. – Tilda egy kicsit mélyebbre húzódott a takaró alá. – Köszönöm. Jó éjt. – Matilda – mondta Davy. – Beszélj! Tilda felvont szemöldökkel nézett rá. – Hogy én beszéljek?! Közlöm veled, hogy két emelettel lejjebb meg akar ölni egy pacák, és szemed se rebben. Mit is mondtál, mi a munkád? – „Megöltem Paraguay elnökét egy villával” – idézte Davy. – Otthon, véres otthon – mondta a címet Tilda. – Ez most nem egy film. – Nehezemre esik elhinni, hogy Ford Brown az életemre törne. – És ez azért van, mert… ? Davy vállat vont. – Mire vár? Tilda elgondolkozott ezen. – Utasításra? – Igazad lehet – felelte Davy. – És mivel talán ez az utolsó éjszakám a földön, mit szólnál… ? – Nem – mondta Tilda. – Esetleg elmagyaráznád? A lány próbált összeráncolt homlokkal nézni a férfira, de útját állta a takaró. – Hé, miért tenném? – Nem muszáj – mondta Davy. – Csak szeretném tudni, miért. Gyerünk már! – A lányra mosolygott. – Beszélj hozzám! Tilda megrázta a fejét, szájával a takaró alatt. – Túlságosan aggódom, hogy Ford golyózáport ereszt beléd. Ha alattad lennék, engem is eltalálna. – Ahhoz túl jól képzett. – Davy közelebb hajolt, még mindig mosollyal az arcán. – Tudod mit? Tíz perc. Megverem a saját rekordomat. – Tényleg nincs most hozzá kedvem. – Öt perc. – Davy! A férfi felsóhajtott, feltornázta magát az ágyban, s a falnak dőlt, mögötte a feltornyozott párnákkal. Pokoli jól festett meztelen felsőtesttel a holdfényben. – Jól van, akkor mondd el, miért. Hogy legközelebb ne kövessem el azt a rettenetes hibát, amit tettem, bármi volt is az. – Tudod, hogy nem hibáztál! – Tilda még mélyebbre csúszott a takaró alá, de Davy lejjebb húzta a takarót, hogy lássa a lány arcát. – Nehéz hallani téged onnan lentről. Gyere fel és beszéljünk. Tilda becsukta a szemét. – Holnap festenem kell. Alvásra van szükségem. – Akkor mondd el, tudjuk le gyorsan. Hol szúrtam el? Mondj neki valamit, csak hogy befogja végre, gondolta Tilda és lehúzta a takarót. – Jó, de ha elmondom, meg kell ígérned, hogy nem veszed magadra, nem sértődsz meg és nem leszel dühös. – Hű, ez jónak ígérkezik – mondta Davy könnyedén. – Figyelj, jó oka van, hogy az emberek hazudnak egymásnak – mondta Tilda zsémbesen. – Ez tartja vissza őket attól, hogy megöljék egymást. Davy kihúzta a párnákat a lány feje alól. – Hé! Aztán feltornyozta a két párnát a fejtámasznál, és megpaskolta őket. – Gyerünk. Az egóm kibír szinte mindent. – Hát, ez igaz. – Tilda felült és hátradőlt a párnáknak. – Jól van, de te akartad. Én próbáltam udvarias maradni. Elég kínos. – Akkor ki vele, gyorsan legyél túl rajta. 108

– Nem, épp ez az. Ez a baj. Te. A szex. Az egész minden. Kínos. És veszélyes. – Amikor a férfi felé fordult, a „te elmebeteg vagy” tekintetével nézett rá. – Nem ismerlek téged valami jól, tudod? Öt nappal ezelőtt találkoztunk. Nem tudok rólad a világon semmit, és aztán egyszer csak ott vagy. – Ott vagyok? – kérdezte Davy kissé zavarodottan. – Tudod. – Tilda dél felé mutatott. – Ott. – Ott van a tuti. Egy kicsit túlkomplikálod a dolgot. Tilda maga elé nézett. – Én tudom, mit érzek. – Mert – folytatta Davy, mintha a lány egy szót sem szólt volna –, ha túl sokat gondolkozol rajta, soha nem fogod megtenni. – Ez nem igaz – felelte Tilda bosszúsan. – Úgy értem, amikor elgondolkodsz azon, amit akkor épp csinálsz… – Amit nem szeretnék. – … arról nem is beszélve, hogy vajon milyen hangokat hallathatsz közben… Tilda összerándult. – Arra nem is gondoltam. – … akkor eltűnődik az ember, hogy vajon hogy veheti bárki is videóra magát… – Ó, istenem! – Tilda lejjebb csúszott az ágyon, és próbálta nem elképzelni, milyen lenne egy videó a kanapézásról. – … bár én benne vagyok, ha te is. Tilda felült. – Te meghibbantál? – Miért? – kérdezte Davy értetlenül. – Szentelsz te nekem bármennyi figyelmet? – Hát, szeretnék – mondta Davy. – De fáj a fejed. – Nem olyan figyelmet – mondta Tilda, és kicsit felengedett –, bár szeretnék rávilágítani, hogy ott se figyelsz túlzottan. – Hé! – tiltakozott Davy. – Én figyeltem! – Igen, arra, hogy te mit csinálsz – mondta Tilda. – Rám nem. – Te voltál, amit csináltam. – De éppenséggel nem beszéltél hozzám. Vagy néztél a szemembe. – Tele volt a szám – mondta Davy kissé idegesen. – A fejem meg a combjaid között volt. Szemkontaktust akarsz? Hajolj le! – Megmondtam, hogy nem fog tetszeni, amit mondok – motyogta Tilda, és újra hátradőlt a párnákon. – Jól van, térjünk a lényegre – javasolta Davy. – Volt orgazmusod, igaz? Nem csak megjátszottad. – Igen. – Tilda a tetőablakot bámulta. – És jó volt, nem? Nem valami felejthető. Hanem olyan igazi. – Igen. – Nos, garantálhatom, hogy újra eljuttatnálak oda – mondta Davy mérgesen. – De én nem akarom, hogy megtedd – felelte Tilda. – Épp erről beszélek. – Nem akarsz elélvezni. – Veled nem – mondta Tilda. – Nem ismerlek, idegen vagy és veszélyes és te… ott lent… én meg csak nyögök és úgy viselkedem, mint valami hülye, és isten tudja, miket mondok, és aztán bennem vagy, és másnap rád sem tudok nézni. – Jól van, akkor napközben nem beszélünk – mondta Davy, a józan ész hangjaként. Tilda mérgesen meredt rá. – Ez most vicces akart lenni? – Nem – felelte Davy elképedve. – Próbálok igazodni hozzád. Éppenséggel nem randizgatsz valaki mással, aki megteszi ezt neked. Tilda újra a tetőablakra emelte a tekintetét. – Meg tudom tenni magamnak. – Úgy nem, ahogyan én – mondta Davy. A lány feléje fordult, egészen elképedve az arroganciájától. – Hé, olyan orgazmust össze tudok hozni magamnak, hogy kirepülök az ágyból, köszönöm 109

szépen. Elektromos vibrátorom van. Konnektorba dugható, te észlény. Akkor alhatnék végre? – Elhallgatott, amikor rádöbbent, hogy a férfinak ettől elakadt a szava. –Nézd, ne vedd magadra… – Inkább szexelsz vibrátorral, mint velem? – hüledezett Davy. – Nagyon jó kis vibrátor! – felelte Tilda, igyekezvén enyhíteni az ütés erejét. – Nem elemmel működik. Konnektoros. – Amikor a férfi nem mondott semmit, még hozzátette: – Eve-től kaptam karácsonyra tíz évvel ezelőtt, szóval már megvan egy ideje… – Elhallgatott, és a férfi arcát nézte. – Hosszú távú kapcsolatot folytatsz egy kütyüvel – mondta Davy. – Hé! – Tilda felegyenesedett. – Soha nem kell dumálnom vele, soha nem hoz kínos helyzetbe, és mindig számíthatok rá. – Tudod, mindezt rólam is elmondhatnád, ha nem lennél olyan merev – mondta Davy. – Jézusom! – Nem is vagyok merev – közölte Tilda. – Aki nem merev, az Louise – felelte Davy. – Neked a szemöldököd is acélból van. – Megrázta a fejét. – Eve-től kaptad a vibrátort. Louise mit adott? Egy matrózt? – Együtt vették – közölte Tilda fagyosan. – Szóval végre megkaptad a válaszodat. Most elégedett vagy? – Furcsamód, nem. – Nagy levegőt vett. – Figyelj, ez nem probléma. Nyílt gondolkodású pasas vagyok. Mit szólnál egy édeshármashoz? – Tessék? – kérdezte Tilda felháborodva. – Te, én, meg a gép – felelte Davy. – Nem – mondta Tilda, és hősiesen megállta, hogy a férfihoz vágjon valamit. – Nem akarok édeshármast. Esetleg szabadna végre aludnom? – Szívem, szerintem te soha nem vagy ébren. – Davy kimászott az ágyból. – Na persze, csak mert nem akarlak, tuti, hogy félig halott vagyok. – Tilda lejjebb csúszott az ágyon. – Bámulatba ejt az egód. Davy megállt az ágy végénél. – Mikor szexeltél utoljára? – Vasárnap – felelte Tilda ádáz hangon, a takaró alól. – Valakivel rajtam kívül – mondta Davy túlzott türelemmel. – Semmi közöd hozzá – mondta Tilda. – Még csak nem is emlékszel. – Davy felkapta a farmerét a földről. – Olyan átkozottul lefoglal, hogy jó emberként rohangálsz, hogy már nem is emlékszel, mikor rosszalkodtál utoljára. – Arra emlékszem, te mikor voltál legutóbb rossz – motyogta Tilda maga elé. – Oké, rendben. – Davy felhúzta a nadrágja cipzárját, és felkapta az ingjét. – Hol a retikülöd? – Tessék? – Tilda felült, miközben a férfi magára kapta az ingét, és megtalálta Tilda táskáját az öltözködőasztalon. – Te meg mit művelsz? – Kiveszek húsz dolcsit – mordult rá Davy. – Holnap reggel visszakapod. – Az az én pénzem! – mondta Tilda, és próbálta nem észrevenni, milyen jól néz ki a férfi begombolatlan ingben. – Te aludni fogsz – közölte Davy. – Ma este már nem lesz rá szükséged. Hacsak nem akarsz borravalót adni a vibrátorodnak. – Tudtam, hogy nem fogod tudni elviselni – mondta Tilda. – Tudtam, hogy így fogsz reagálni. – Amikor a férfi válasz nélkül kinyitotta az ajtót, még hozzátette: – Várj egy percet, hová mész? – Biliárdozni – felelte Davy. – Valahová betalálok ma este. – Azzal becsapta az ajtót és magával vitte a lány húsz dollárját. – A férfiak olyan mimózák – kiáltotta oda az ajtónak Tilda. Próbált nem gondolni arra, milyen jól nézett ki a férfi, ahogy a holdfényben dühöngött. Belebokszolt a párnába, amit tőle kapott. Kezdett nagyon elege lenni ebből az „engem semmi nem hoz ki a sodromból” gyakorlatból, és a pasi túlságosan veszélyes volt, hogy lefeküdjön vele, de… Irtó jó volt ránézni, amikor mérges volt. Tilda látta rajta, hogy mérges, már azelőtt, hogy elkezdett kiabálni, csak a karjának izmaiból. És a pasi ügyes volt. Ó, a francba, gondolta. Ha Davy marad még pár percet, rá tudta volna beszélni egy 110

édeshármasra. Éppen ezért volt olyan veszélyes; bármire rá tudta volna venni. Minél többet gondolt a férfira, annál jobban felhergelte magát, és minél jobban felhergelte magát, annál gyorsabban dobolt az ágy végén a lábujjaival, míg végül feladta, kihúzta az öltözködőasztala fiókját, és bedugta a konnektorba legtartósabb kapcsolatát. Bárki mondhat, amit akar a General Electricről, de eljuttatta oda, ahová akarta, és nem vette el a pénzét, sőt az ajtót sem csapta be. Davy kiszállt, amikor száz dollárnyi nyerésben volt, főleg azért, mert olyan mérges volt, hogy ostobán játszott. – Ez történik, amikor nőt enged az ember a fejébe – motyogta maga elé, mire a célpontja megszólt. – Nagy igazság! A séta vissza a galériába nem segített, és amikor a földszinten álldogált, az sem vonzotta, hogy felmenjen Tildához. Különben is, mi a fene baja van a csajnak? Az alagsori ajtóra nézett. Volt odalent valami, amit kulcsra zárva tartott a lány. Nos, Matilda már csak ilyen, senki nem jut be alulra. – Engem leszámítva – mondta Davy és felment, hogy bedörömböljön annak a szobának az ajtaján, amit bérelt. – Mi az? – kérdezte Simon, amikor végre ajtót nyitott, álomittas szemmel. – Tarts egy kis szünetet – mondta Davy. – Ki kéne nyitnod egy zárat. Louise meglesz nélküled öt percig. – Louise nincs itt – felelte Simon. – De a holnaphoz nagy reményeket fűzök. Milyen zárat akarsz feltörni? – Az alagsori ajtó zárját. – Nem gond – felelte Simon és visszalépett a szobájába. Megjelent a szerszámaival, és hosszabb idejébe telt megtenni a két emeletnyi lépcsőt, mint kinyitni az alagsorba vezető ajtót a földszinten. – Milyen kár, hogy visszavonultál – mondta Davy. – Művészi fokon űzöd ezt. – Tudom – felelte Simon. – De a börtönt baromira nem csípem. Szóval valami érdekes dologra számítasz odalent? – Fogalmam sincs – felelte Davy. – Menjünk! Felkapcsolta a villanyt a lépcső tetején, és felkészült rá, hogy valami pokol bugyrából való alagsorral találja szembe magát, hisz az öreg épületek alatt rendszerint ilyenek vannak. Ehelyett fehér betonlépcsőket látott, melyek egy makulátlan tisztaságú folyosón vezettek alá, és minden olyan fényárban úszott, hogy a helyiség csak úgy ragyogott. – Az tuti, hogy van itt lent valami érdekes – mondta Simon. Davy elkomorult. – Máris tudod? – Valaki pénzt költött erre – magyarázta Simon. – A zárra nem, de… – Ellépett Davy mellett és lement a lépcsőn, Davy pedig követte. A lépcsők egy rövidke folyosóba torkolltak, ami olyan fehérre volt festve, mint Tilda hálószobája. Simon megtorpant és a fülét hegyezte. – Légtisztító. – Király. – Davy körülnézett. Két ajtó állt egymással szemben a folyosón, meg egy sor üres könyvszekrény a végén, de máskülönben nem volt lent semmi. – Szabályozott hőmérséklet – mondta Simon. – Valami értékeset tárolnak idelent. – Festményeket? – Leginkább ez adja magát – bólogatott Simon, és a bal oldali ajtóra nézett. – Hohó! – Hohó, mi? – kérdezte Davy. – Elvileg nekem kéne itt elszórakoznom. – Na erre a zárra rendesen költöttek – mondta Simon lehajolva. – Be tudsz jutni? – Ha van elég időm és elég motivációm, akkor igen – felelte Simon. – De egyik sincs. Fárasztó meló lenne. Hízelegd ki a kombinációt Tildából. Az sokkal gyorsabb lesz. – Nem ismered Tildát. – Davy a másik ajtó felé fordult. – Na és ez? Ezt ki tudod nyitni? Simon megfogta a kilincset, lenyomta, és az ajtó kinyílt. – A betörés első szabálya: ellenőrizd, nem hagyták-e nyitva. – Van valami oka, hogy ma mindenki engem szívat? – tudakolta Davy, majd teljesen kitárta az ajtót. Felkapcsolta a villanyt, és a hatalmas szoba visszameredt rá. Az épület hosszának felét kitette, és teli volt fehér lepedőkkel letakart isten tudja micsodákkal. A falak, a padló, a mennyezet ugyanolyan fehér volt. – Ennek a családnak a színaverziója egyenesen ijesztő. 111

Simon bólintott. – Louise vörösben jár. Azt hiszem. Nehéz megállapítani a színeket a sötétben. Davy felvonta a szemöldökét. – Louise nem szereti, ha fel van kapcsolva a lámpa? – Ez az egyetlen dolog, amit nem szeret – mondta Simon. – Ha belegondolok, mi mindenre mondott igent, ez igazán belefér. – Alkalmazkodó pasas vagy. – Davy félrehúzta az első porfogó lepedőt. – Jesszusom! Kígyószemek meredtek vissza rá egy kék-zöld karosszékről. Amit elsőre csíkoknak vélt, arról kiderült, hogy kígyók teste, amint különféle színekben tekergőznek: lilán és ezüstben. Kis kígyófejüket felé fordították és sötét szemmel vigyorogtak rá gonoszul. – Ez Louise-ra emlékeztet – mondta Simon. Davy lehúzta a következő lepedőt és egy rózsaszínre festett fiókos szekrényt talált alatta. A fiókokon kék fejű százszorszépek sorakoztak ártatlanul. Sárgán hullámzó szirmaikkal úgy néztek ki, mint boldog napocskák. – Engem Eve-re emlékeztet – mondta Davy. Felemelte a következő lepedőt és egy asztalt talált alatta, rajta ravaszkás, kék, festett flamingókkal. Közben Simon leleplezett több széket más-más ebédlő garnitúrákból, rajtuk mulatságos citrom- és narancssárga pillangókkal. Végigmentek a szobán. Találtak egy asztalt, rajta piros pöttyös vadászkopókkal, egy komódot csupa lime-zöld csigával, vagy tucatnyi zsámolyt festett békákkal, halakkal és egerekkel. Egyik eszelősen dekorált bútordarabot a másik után, míg a hátsó falhoz nem értek, és le nem húzták az utolsó, legnagyobb porfogó lepedőt. Alatta egy ágyat találtak. A fejtámlájára egy fa volt festve, lombos ágai két emberi alakot fogtak közre, egy szőkét és egy barna hajút. Davy felnevetett. – Na jó, ezt az ágyat muszáj megszereznem a nővéremnek. – Miért? – kérdezte Simon. – Mert ez ő meg az az alak, akihez hozzáment – felelte Davy. – Sophie imádni fogja, a férje pedig utálni. Tökéletes. – Szerintem ez nem Sophie – mondta Simon. – Szerintem ez Tilda. És Andrew. Davy abbahagyta a nevetést. – Ó. – Aztán megrázta a fejét. – Szerintem ezek nem konkrét emberek, de mostantól Sophie és Phin lesznek. – Kézzel festett ágy – mondta Simon. – Cirka ezer dollár, ami neked nincs. – Micsoda? – kérdezte Davy, hirtelen éberen. – Kézzel festett bútor – mondta Simon. – Drága mulatság. – Mennyire drága? – kérdezte Davy. Simon vállat vont. – Sok munka van benne. Biztos vagyok benne, hogy kapsz kedvezményt az árból… Miért kérded? Davy gyorsan végignézett a szobán, igyekezvén számolgatni, miközben a gondolatai egymás hegyén hátán tolongva ugyanarra a végkövetkeztetésre jutottak. – Hány bútordarab van idelent? Simon vállat vont. – Negyven. Ötven. Miért? – Azt hiszem, a Finster-korszak lezárult – mondta Davy és az ajtó felé indult. Tilda mélyen aludt, amikor Davy felkapcsolta a villanyt és megszólalt. – Ébresztő, Hófehérke, beszélnünk kell. – Nem – felelte a lány félálomban, és a fejére tette a párnát, hogy kizárja a fényt. – Nem, nem akarok szexelni, nem. – Meglepő módon én sem. – Leült az ágyra és lehúzta a párnát a lány fejéről. – Kelj fel, kislány, összedobunk egy kis műsort a pajtában!

112

Tizenharmadik fejezet – Davy, holnap dolgoznom kell. – Tilda hunyorogva az órára nézett. – A francba! Ma kell dolgoznom. Elmúlt éjfél. – A bútorok az alagsorban – kezdte Davy, mire a lány izgatottan felült. – Mit keresnivalód volt az alagsorban? – Eladjuk a lenti bútorokat! – mondta Davy, miközben Steve kidugta a nóziját az ágytakaró alól, hogy lássa, mi folyik. Tilda próbált mélyeket lélegezni. – Hogy jutottál be az alagsorba? – Nyitva volt az ajtó. Figyelj rám. Nagyon sok bútorotok van odalent. – Dehogy volt nyitva – felelte Tilda, kissé zihálva ejtve a „dehogy” szót. a férfi odahajolt hozzá és kezét a lány szájára tapasztotta. – Most nagyon figyelj rám – mondta. – Hamarosan tartunk egy bemutatót azokból a bútorokból. És Masont fogjuk meghívni levezényelni. És Clea is vele jön majd. És… Tilda ellökte a férfi, kezét. – És mi visszalophatjuk a dolgainkat. Miért nem hívhatjuk meg őket egyszerűen vacsorára? – Mert felvettek valakit – felelte Davy. – Valójában már találkoztál is a kisegítőjükkel. Lerúgtad a fejét. – Ó. – Tilda még jobban felegyenesedett ültében, és Steve-nek kicsit arrébb kellett húzódnia. Próbált nagy levegőket venni. – De mi a… ? – Szükséged lesz egy felszolgálóra a megnyitón. Felveszed a pasast. Tilda megrázta a fejét. – Kell, hogy legyen egyszerűbb módja… a zihálás felerősödött az „egyszerűbb” szónál, mire Davy kihúzta Tilda éjjeliszekrényének a fiókját és kivette az inhalátorát. – Olyan nincs, ami pénzt is hoz a házhoz – felelte Davy és odaadta a lánynak az inhalátort. – Egy kisebb vagyon van ott lent. A lány lenyomta az inhalátort és mérgesen nézte a férfit. Őszintének látszott, viszont mindig annak látszott, olyankor is, amikor épp hazudott, mint a vízfolyás. – Davy, senki nem akarja majd megvenni azokat a bútorokat. Még kislánykoromban festettem őket. – Azokat te festetted? – Igen – mondta Tilda. Nem volt abban a hangulatban, hogy kigúnyolják. – Miért? – Nagyon jók. – És ez meglepő? – Azt hittem, csak falfestményeket csinálsz – felelte a férfi, kissé hátrahőkölve. – És én egyiket sem láttam. Fogalmam se volt, hogy ilyen jó vagy. Ó, és az ágyat én veszem meg! – Miért? – kérdezte Tilda. Most már igazán gyanakvóvá vált a hangja. Közben visszatette az inhalátorát a fiókba. – A nővérem évfordulójára lesz – magyarázta Davy. – Majd kifizetem, miután visszakaptam a pénzem. Tilda csak legyintett. – A tiéd. Többszörösen is megdolgoztál érte a héten. De ez a bemutató… – Szükségetek van a pénzre, nekünk szükségünk van valamilyen elterelő hadműveletre, és nem kerül majd többe, mint némi festékbe meg hirdetésekbe – mondta Davy és levette az ingét. – Pofonegyszerű. – A festék mire kell? – A galériához. – Lerúgta a farmerét és bemászott az ágyba a lány mellé, mire Steve-nek megint arrébb kellett húzódnia. – Soha nem sikerülne rávenni az embereket, hogy kiadjanak több száz dollárt egy zsámolyra, ha úgy néz ki a hely, mint most. A látszat valóság, bébi. Fel kell támasztanunk ezt a helyet. – Elhelyezkedett az új párnákon, és nagyon elégedettnek tűnt magával. – Nem. – Tildának elakadt a lélegzete a gondolattól. – De – kontrázott Davy. – Nem tudom, miért akarod, hogy tönkremenjen a galéria, de túl kell 113

tenned magad ezen. Sikeres megnyitóra van szükségünk, hogy Masonnek sok dolga legyen, neked meg kell a pénz. – Én nem akarom, hogy a galéria tönkremenjen. – Tilda érezte, hogy tüdeje ismerős kaparós sípolásba kezd. – Aha – mondta Davy. – Te vagy itt az egyetlen, akibe szorult elég ész meg akarás, hogy rendbe hozza ezt a helyet, de te állandóan úton vagy, így Gwennie-re marad a Finster-képek eladása. Épp csak karót nem döftél a galéria szívébe. – Én nem… – Próbált nagy levegőt venni. – És ez különösebben nem izgatna, de baromi jó felállás lenne, Tilda. Bűn lenne veszni hagyni. Tilda meghallotta a „bűn” szót és újra nyúlt az inhalátorért. – Én nem vagyok valami jó üzletember. Asszony. Személy. – De én igen – mondta Davy. – Eladjuk a bútorokat az alagsorban. – Ezért akarod megtenni? – kérdezte Tilda. – Mert jó felállás lenne és mert üzletember vagy? – Nem – felelte a férfi, és mióta felverte Tildát legszebb álmából, most először tűnt bizonytalannak. – Matilda, el akarom adni azokat a bútorokat. Te nem csinálsz velük semmit. Mióta állnak ott lent? – Tizenhét éve – felelte Tilda. – Egy jó okot mondj, amiért nem kéne ezt megtennünk. Mert bárki, akinek kicsit is van szeme hozzá, azonnal látná, hogy a bútorokat ugyanaz az ember festette, mint aki a Scarleteket. Tilda émelyegni kezdett a gondolattól. – Hallgatlak – mondta Davy. Másrészt viszont baromi kevés ember látta a Scarlet-képeket. Davy igen, de ő nem jött rá. Clea is, de belőle nem nézte ki, hogy észrevenné. Mason is, de ő meg annyira beleveszett a szépművészetbe, hogy el sem akarná hinni, hogy a bútorokat Scarlet festette. – Jól van – mondta Tilda. – Jól van. De te fogod elmondani Gwennie-nek. – Visszahullott a párnákra. – Biztos vagyok benne, hogy hibát követünk el. – Nincs semmi hited. – Oldalára fordult és felkapta a farmerját a földről, majd kihúzott valamit a zsebéből és becsúsztatta kezét Tilda álla alá. Keze melegen ért a lány bőréhez, és mielőtt Tilda tiltakozhatott volna, bedugott valami papírt a lány pólójának nyakán. – El innen! – Elhessegette a férfi kezét, és széthúzta a pólója nyakát, ahol talált két húszast meg egy tízest a mellén. – Nem fogadok el készpénzt. – Ez a te részed a húsz dolcsiból, amit kölcsönvettem – mondta Davy. – A nyereményem fele. – Talán egyszerűen csak el kéne küldjelek biliárdozni – mondta Tilda és kihalászta a bankjegyeket a pólójából. – Ez lesz a B terv – mondta Davy. – De először el kell adnunk a bútorokat. Amikor másnap reggel Tilda felébredt, Davynek hűlt helye volt, de hátrahagyott egy papírfecnit, amire azt írta: – Ne felejts el szólni Gwennie-nek! – Szuper, gondolta Tilda, és lement Steve-vel, hogy szerezzen egy kis narancslevet és tönkrevágja Gwennie napját. – Szia – mondta Gwen, amikor Tilda belépett az irodába. – Davy él még? – Igen – mondta Tilda. – És ez nem vicces. Az asztaltól odaintegetett neki Eve, muffinnal teli szájjal. – Milyen a Monet? – kérdezte, miután lenyelte a falatot. – Unalmas, mint mindig – mondta Tilda. Steve odatotyogott Eve lábához egy kis muffin reményében. – Meg is érdemli, hogy egy fürdőszoba falára kerüljön. Ó, és ha már szóba került Davy, akar tartani egy bemutatót a galériában a régi bútoraimból és én igent mondtam. Na, akkor én megyek is dolgozni. – Az ajtó felé indult. – Stop – szólt utána Gwen, pánikkal átitatott hangon. Tilda felsóhajtott, és visszafordult, hogy igyon egy kis narancslevet és beszámoljon nekik az előző éjszakáról. – Davy meg van róla győződve, hogy így tudunk mindent visszaszerezni – mondta Tilda, amikor befejezte. – Én ellenkeztem, de… – Ne ellenkezz! – Eve felvette Steve-et az ölébe, hogy könnyebben simogathassa. – FBI-os 114

fiúk. Amit igaziból tök szexisnek találok. – Az Louise – mondta Tilda. – Szedd össze magad. Illetve a te esetedben, válaszd ketté magad jobban! – Én ellenzem – mondta Gwen borúsan. – Tudom – felelte Tilda. – Mason magánkívül lesz örömében – mondta Gwen még borúsabban. – Itt fog zsizsegni. Tucatnyi ember fog itt zsizsegni. Soha többé nem fogok tudni befejezni egyetlen keresztrejtvényt sem. – Tudom – mondta Tilda. – Mason legalább nem bérgyilkos – jegyezte meg Gwen. – Plusz, ott az a sok ingyen ebéd, amit kifizet – mondta Eve segítőkészen. – Jó ember az olyan, aki fizeti az étked. Gwen összeráncolt homlokkal nézett Tildára. – Nem lehet, hogy ezek négyen csak szórakoznak velünk? Hogy ez csak valami összeesküvés, amiben mind benne vannak? Tilda a szemüvege felett nézett az anyjára. – Lehetséges-e, hogy Davy, Simon, Ford és Mason eldöntötték, hogy az őrületbe kergetnek minket, csak úgy? Persze, miért ne? Mennem kell. Adjátok Steve-et Nadine-nak mára, legyetek kedvesek Davyvel, amikor visszajön és ne hagyjátok, hogy Ford kinyírja. Már csak az hiányzik, hogy gyilkossági ügyben kezdjenek itt nyomozni. – Én nem leszek itt – mondta Gwen. – Masonnel ebédelek. Valaki másnak kell majd felrajzolni Davy teste köré a krétavonalat. – Felállt. – Ebből katasztrófa lesz. Kiment a galériába és Tilda komoran nézett utána. – Tennünk kéne valamit anyuval kapcsolatban. – Mint például? – kérdezte Eve még mindig Steve-et babusgatva. – Az egyetlen dolog, ami boldoggá tenné, az egy szép kis vakáció lenne egy hajón… – Hajón?! – kérdezett vissza Tilda. – … és tudod, hogy nem menne el. Nem hagyna itt minket. – Miért pont hajón? Eve vállat vont. – Nem tudom. Mostanában mindenhova hajókat firkál. És a ceruzatartójában van öt kis papíresernyő. Azt mondja, esős napra tartogatja őket. – Hajók és esernyők. – Tilda felsóhajtott. – Nos, legalább nem fogak. Mennem kell dolgozni. Davynek tervei vannak ebéd utánra. – Pucér tervek? – kérdezte Eve. – Nem – felelte Tilda. – Azt már nem csináljuk. – Én sem – felelte Eve és nem hangzott túl boldognak emiatt. – Simonnak hiányzol – mondta Tilda készségesen. – Simonnak Louise hiányzik. – Eve letette Steve-et a földre. – Engem nem ismer. – Az ő baja – mondta Tilda. – Nem is tudom. – Eve eltolta magától a narancsleves poharát és hátradőlt. – Nem vagyok valami érdekes nő. Nem úgy, mint Louise. – Eve, de hát Louise te vagy – mondta Tilda. – Tudod, talán mégiscsak össze kéne kapnod magad. Mondd el Simonnak az igazságot! Eve lehunyta a szemét. – Az egyik felem el akarja mondani. Olyanokat gondolok, hogy szuper az ágyban, kedveli Nadine-t és ő lenne a tökéletes szerető és férj és apa a gyermekemnek. Úgy értem, ő az a fickó, aki össze tudna kapni engem. – Akkor mondd el neki. Eve hátrahajtotta a fejét, úgy nézett fel Tildára. – Te el fogod mondani Davynek, hogy te vagy Scarlet? – Soha! – felelte Tilda. – Igen, a másik felem ezt mondja. – Eve felállt. – Főleg Simon hülye anya-szabálya miatt. Talán azt kéne tennem, amit te tettél. El kéne temetnem Louise-t az alagsorban és soha többé nem kéne kiengednem onnan. – Hé! – monda Tilda. – Belőlem csak egy van. Senki nincs az alagsorba temetve. 115

– Ezt mondd inkább Scarletnek – felelte Eve. Délben Clea találkozott Ronalddal ebédre. – Nagyon ajánlom, hogy jó legyen, Ronald! – mondta a nő, amikor leült a teraszon álló asztalhoz. Már idegesen érkezett, mert Mason újabb üzleti megbeszélésre indult, anélkül, hogy közölte volna vele, hová megy. Mostanában pokoli sokat járt üzleti megbeszélésekre, és Clea megesküdött volna rá, hogy ezeken a megbeszéléseken Gwen Goodnight a másik fél. És most Ronald ebédelni vitte a napra, de a széles karimájú kalapja a napsugarak nagy részét távol tartotta az arcától, és különben is jól álltak neki a kalapok, szóval ez rendben volt. Kényelembe helyezkedett a széken, és szemügyre vette a többi nőt, akik kedélyesen beszélgettek, miközben a nap sugarai tönkretették a bőrüket. Mégis mit képzelnek?! – Jó lesz – felelte Ronald. – Ez a legjobb étterem a Német Negyedben. Illetve az egyik legjobb. Van… – Nem az étel – mondta Clea. – Mit tudtál meg Gwen Goodnightról? – Ó. – Ronald hátradőlt. – Szóval ezért akartál találkozni. – Ronald – mondta Clea. – Nagyon, nagyon rossz hetem volt. Mondd, hogy Gwen Goodnight férfiból operáltatta magát nővé és valójában nyugdíjas cipőboltos Des Moines-ból. – Nem, ő Gwen Goodnight – mondta Ronald és értetlenül nézett. – A leánykori neve Frasier. Színésznő és táncos volt. – Az jó – mondta Clea felvidulva. – Akkor muszáj, hogy legyen valami sötét a múltjában. – Nem igazán – felelte Ronald. – Az első lánya fél évvel az esküvője után született, de ez manapság már nem igazán számít botránynak. Clea hűvös tekintetet vetett a másikra. – Ronald. Ezzel nem igazán segítesz. – A Goodnight családról elég sok mindent találtam – ajánlotta Ronald. – 1948-ban változtatták meg a családi nevet Giordanóról. A hatvanas években költöztek ide. – Nekem a piszkos részletek kellenek, Ronald – mondta Clea. – A családból valaki börtönben ült hamisításért – mondta Ronald segítőkészen. – Akkor változtatták meg a nevüket. – 1948-ban – mondta Clea. – Ebből a századból esetleg nincs valamid? – Nem igazán – felelte Ronald. – Nem tettek semmi rosszat, mióta Gwen férje, Anthony meghalt. Ahogy már mondtam, a galéria a csőd szélén áll. Nincs ott semmi. Clea leküzdötte a késztetést, hogy pofon vágja a pasit. Nem az ő hibája, hogy nem talált semmit. Emellett kezdte gyanítani, hogy Ronald szereti, ha bántalmazzák. – Nos, köszönöm, hogy megpróbáltad, Ronald. Ronald előrehajolt. – Megteszek érted bármit, Clea, de nem feledkezhetnénk meg erről az egészről és mehetnénk vissza Miamiba, hogy…? – Nem – felelte Clea. – A műgyűjteményem itt van, Ronald. – A jövendő férjem és a pénze itt vannak, Ronald. – Megtaláltad a maradék Scarlet Hodge-festményeket? – Nem – felelte Clea, és már a gondolattól rátört a keserűség. – De találtam két embert, akik eladták őket. Valaki más is gyűjti azokat a képeket. – Miért? – kérdezte Ronald. Clea csak pislogott rá. Ez átkozottul jó kérdés volt. Az egyedüli ember, aki akarta azokat a képeket, Mason volt, de rá nem illett a vevők leírása: magas, sötét hajú férfiak, nagyon eltérő feleségekkel… Clea lassan kihúzta magát. – Davy Dempsey. – Neki miért kellenének a képek? – kérdezte Ronald. – Őt nem érdekli a művészet. – A galériában él – mondta Clea. – Azt mondtad, Gwen Goodnight valaha színésznő volt, nem? Ők ketten csinálták. A pasas valamiféle szélhámos akciót vezényel a galériában. – Már jó útra tért – mondta Ronald. – Na persze, mint te. – Clea az ajkába harapott és Ronald kicsit gyorsabban kapkodta a levegőt. – Nem. Mesterkedik valamiben Gwen Goodnighttal. Lefogadom, hogy átverik Masont. Azokat a festményeket fogják használni, hogy rávegyék Masont, kérje meg Gwen kezét. Aztán Gwen majd kifizeti Davyt. – Davy nem ilyesmiben utazik – mondta Ronald. 116

– Davy bármire képes – felelte Clea. – Nem – mondta Ronald, mire Clea meglepetten nézett rá. – Bocs, de ő nem tenne ilyet. – Akkor meg miért kellenek neki a képek? – tudakolta Clea. – Nem tudom – felelte Ronald. – Tudd meg! – mondta Clea, és felkapta az étlapot. Mindjárt jobban érezte magát, hogy haladtak valamicskét előre. – Nem – felelte Ronald. Clea elkomorult. – Amikor először mondtad, még érdekes volt, Ronald. Most már csak idegesítő. – Nem a kisegítő személyzeted vagyok, Clea – mondta Ronald. – Hanem a szeretőd. Kijár nekem némi tisztelet. Clea elgondolkozott ezen. Egyfelől az élet egyszerűbb lenne, ha hagyná, hogy a férfi felháborodva eltűnjön a balfenéken. Másfelől viszont hasznos volt. És ő fogja kifizetni az ebédet. – Igazad van, Ronald – felelte és bánatos arccal mosolygott rá. – Teljesen igazad van. – Felé hajolt, a mosolyában és dekoltázsa látványában fürösztve a férfit. – De azért kideríted, miben sántikál Davy, ugye? A kedvemért? – Mély levegőt vett. Ronald is mély levegőt vett. – Hát persze. – Ó, az jó – mondta Clea és visszatért az étlaphoz. Aznap délután Davy kölcsönkérte Simon egyik ingét a bolhapiacra, abbeli igyekezetében, hogy jómódúnak tűnjön, de azért ne gazdagnak. Olyannak, akiről Colby elhiszi, hogy őszinte. – És muszáj, hogy az én ingem legyen? – kérdezte Simon. – Tildának nincs semmije, ami jó rám – felelte Davy. – Apám, egyetlen éjszaka Louise nélkül, és totál szét vagy esve. – Négy éjszaka – helyesbített Simon. – Te nem találod furcsának? – Hogy egy nő négy napon át kerül téged? Nem. – Lecsekkoltam a Nyomozóirodán át – mondta Simon. – Hogy mit csináltál? – Kíváncsi voltam. Félhivatalosan intéztem. – Ó, szuper – mondta Davy. – Nagyon jól tudod, hogy Tilda körül valami nem tiszta, erre riadóztatod az FBI-t! – Valaki más már riadóztatta őket – mondta Simon. – Valaki ideutazott és nyomoz utánuk. – A rohadt életbe – mondta Davy. – Valami nagyobb ügy részeként – mondta Simon. – Meghalt valami pénzes öreg faszi, miután leégett egy raktárépület. Az unokája egyre azt bizonygatja, hogy gyújtogatás történt. De a Goodnight család is határozottan szerepel a listán. – Tartsd a szemed azon a listán – mondta Davy. – Ha úgy látod, készülnek elkapni valakit innen, szólj! – Meglesz – mondta Simon. – Nincs semmi más dolgom. Lent, a galériában, Tilda szintén bosszankodott. – Én nem mehetek? – kérdezte, amikor Davy elkérte a kocsikulcsot Jefftől. – Hamarabb lelépek a melóból, te meg Betty és Veronica nélkül csinálod ezt? – Elhallgatott. – Na, szuper. Úgy beszélek, mintha valami hülye képregényben lennék. – Maradj a telefon mellett – mondta Davy. – Ha szükségem lesz rád, hívlak. Ja, és te – mondta Nadine-nak, aki próbált elvenni egy zoknit Steve-től. – Te is maradj itt. Lehet, hogy szükségünk lesz rád. – Mire? – kérdezte Nadine felnézve. – Játszhatok? – Ez nem játék, gyermekem – mondta Davy. – Ez művészet. – Aha – mondta Nadine, majd tovább ügyködött a zokni visszaszerzésén. Davy a piac szélén talált rá végül Colbyra. Egy dühös nő irányította oda, aki rózsaszín „én kicsi pónim”-pólót viselt és reklámfeliratok „nagyon régi, kézzel készített reprodukcióit” próbálta neki eladni. Colby úgy nézett ki, mint aki szándékosan ki akar lógni a tömegből. Gondosan vasalt ingét betűrte drága nadrágjába, ami nem tudta leplezni kezdődő pocakját. Abban a korban járt, amikor 117

a hajvonala már erőt gyűjtött a visszavonuláshoz. A férfi önelégülten mosolygott ritkuló hajvonala alatt, abban a gőgös hitben, hogy jobb, mint körülötte mindenki más. Kopaszd meg az utolsó centjéig, súgta a Davyben élő szélhámos. Davy odasétált és lapozgatni kezdett a képek között, amiket Colby egy V-alakú festőállványon állított ki. – Azok ott mind eredeti alkotások – mondta Colby, ami olyan ménkű nagy hazugság volt, hogy még Davy is megrökönyödött. – Engem inkább a festmények érdekelnek – mondta Davy. – Azok is vannak – felelte Colby, karjával söprő mozdulatot tett a háta mögött, és egy sor bekeretezett képre mutatott, amelyek közül nagyon kevés volt valódi festmény. – Valami színeset keresek – mondta Davy, mire Colby mutatott neki egy csendéletet lüktetőén lila szőlőszemekkel, és egy portrét egy bohócról, ami úgy nézett ki, mintha narancssárga szörppel festették volna. – Tudja, mit szeret a feleségem? – kérdezte Davy. – Táncosokat. És persze olyat sehol nem találok. – Olyanom nincs – mondta Colby őszintén sajnálkozva. Francba! –Van esetleg valami hasonlója? Levegőben táncoló vagy repkedő emberek? – Van valamim, ami pont ilyen – mondta Colby. – De nincs bekeretezve. – Elkezdett az asztal alatt kotorászni, és Davy azt gondolta, az kizárt, hogy… És ekkor Colby felemelte a Scarletet. Ezen a képen a pepita égbolton két ember látszott. A fejük maszatos volt, és az egyszer biztos, hogy nem táncoltak! A testbeszédük egész másról árulkodott. Scarlet minden festménnyel egyre érdekesebb lett. – Egy kicsit furcsa – mondta Colby. – De színes. – El van kenődve – mondta Davy. – A fejük egy nagy maszat. Nem is tudom. Mennyit akar érte? – Nos, ez itt egy eredeti műalkotás – mondta Colby. – Szóval ötszáz dollárba kerül. Davy megrázta a fejét. – El van maszatolva. – Eredeti – mondta Colby. – Hadd gondolkozzam rajta – mondta Davy és elsétált, mielőtt Colby visszavehetett volna az árból. Átment a következő sorra, ahonnan látta Colbyt a bódék között és tárcsázta Tilda számát a mobiltelefonján. Colby nem volt valami boldog műkereskedő. – Én vagyok az – mondta, amikor Tilda felvette. – Nála van. Szólj Nadine-nak és készüljetek. – Oké – mondta Tilda. – Andrew azt mondta, ő majd vigyáz a galériára. Van valami, amit tudnunk kell? – Colby egy idióta – közölte Davy. – Engedd, hogy benézzen a dekoltázsodba és a tiéd. A keretekért is odavan. Figyelj, amikor értetek megyek, egyikőtöket sem akarlak felismerni. – Rendben – mondta Tilda egy kicsit lassabban. – Valami különleges kérés? Neccharisnya? Fura kalapok? – Nadine nézzen ki normál tinédzsernek – mondta Davy és igyekezett nem elképzelni Tildát neccharisnyában. – Tudom, hogy jókora kihívás lesz, de teljesen felejthető külsejűnek kell lennie. – Rendben – mondta Tilda. – Te pedig nézz ki úgy, mint egy műkereskedő. Legyél vérprofi, sikeres és unott. Legyél pénzes Veronica. – Életem története – mondta Tilda. – A pénzt leszámítva. Gyere értem. – Ez a terv – felelte Davy. Nadine túltett magán. Farmert vett fel, egy Britney Spearses pólót, és lófarkas mézbarna parókát. Épp elég vacakul kente fel a sminkjét, hogy hitelesnek tűnjön. Tökéletes mása volt egy tinédzsernek. – Normálisnak látszik – mondta Davy Tildának, miután a bolhapiacra érve elmondta Nadinenak az instrukcióit és Colbyhoz küldte a kislányt. – Tudom – felelte Tilda. – Mind nagyon büszkék voltunk rá, amikor megláttuk. Az illúzió diadala. 118

– Te is elég szép munkát végeztél. – Davy szemügyre vette Tilda vörös selyem ruhadarabjait, és szögegyenesre vágott parókáját. – Eddig nem gondoltam rád szőkeként. Gwennie-re hasonlítasz. Csak vagányabban nézel ki. – A szőkék dögösek – mondta Tilda és figyelte, ahogy Nadine odamegy Colbyhoz. – Csak annyit kell tennie, hogy otthagyja a képet? – Ühüm – felelte Davy. – Dögösek, mi? Feltételezem, nem gondoltál arra, hogy felvedd ezt a parókát az… ? – Veled az ágyban? Nem. – Tilda hunyorogva nézett végig a piacon. – Ott van. Davy visszafordult és látta, hogy Nadine lassít a léptein Colby elárusítóhelye előtt. A férfi feléledt, és mosolygott rá, de aztán Nadine beszélni kezdett és a festményre mutogatott. Aztán feltartotta a képet, hogy megmutassa a férfinak, akinek azonnal eltűnt a mosolya és megrázta a fejét. – Mi az a kép? – kérdezte Davy Tildától. – Egy Finster – felelte Tilda. – Egy hibás reprodukció. – Arról akarjátok meggyőzni Colbyt, hogy egy Finster-kép értékes? – Davy felhorkant. – Sok sikert! Nekünk annyi. – Nem – felelte Tilda. – Dorcas nagyon jó festő. Csak épp lehangoló. Nadine tovább beszélt, és Davy elképzelte, ahogy a kislány tágra nyílt szemmel, könnyed hangon hozza az ártatlan kislány figurát. – Remélem, nem játssza túl. – Nyugi! – mondta Tilda. – Mi soha nem túlzunk el semmit. Már a bölcsőben vissza tudtuk fogni magunkat. A sor másik oldalán Nadine felemelte az ujját az egyetemes „várj egy pillanatot” jellel. Colby asztalára ejtette a képet, és elindult a bódék között, miközben a férfi intett neki, hogy vigye magával a képet. – Adj neki pár percet – mondta Davy. – Aztán menj oda és fedezd fel a képet. Rengeteg pénzt ér, de te próbálod nem elárulni magad. – De Colby szimatot fog – mondta Tilda. – Akkor bevallod neki, hogy dollárezreket ér a kép. – Ezreket? – kérdezett vissza Tilda kétkedőn. – Jó, akkor több száz dollárt – mondta Davy. – Te vagy a műértő. Sok pénzt kínálsz érte. – Mi van, ha eladja? – Nem fogja – mondta Davy. – Nadine visszamegy és ezt ő is tudja. Majd közli veled, hogy a kép csak megőrzésre van nála, vagy valami ilyesmi és megkér, hogy menj vissza később. – Nem értem, hogy fogjuk megszerezni a Scarletet – mondta Tilda. – Nem is kell értened – mondta Davy. – Menj oda és győzd meg, hogy tenger sok pénzt fizetsz azért a képért. – Jó – mondta Tilda, és a férfi nézte, ahogy a lány keresztülvergődik a tömegen Colby felé. Colby látványosan felélénkült, amikor Tilda odaért és nem csak azért, mert a lány vevőnek látszott. Feleséged van, te rohadék, gondolta Davy, miközben Colby közelebb hajolt Tildához. Tilda felnevetett rá, komplikálva az ügyet. Mi az ördögöt művel? Higgadt műkereskedőnek kellett volna lennie, nem valami kis piaci cafkának. Tilda megnézegette a képeket, amiket Colby mutatott neki és azok szemmel láthatóan pont annyira hagyták hidegen, amennyire a férfi viszont lenyűgözte. Gyerünk már, gondolta Davy. Elég legyen ebből. Ekkor Tilda megtorpant, és testbeszéde simulékonyból éberré vált. Felkapta Nadine képét, és Davy figyelte, ahogy Colby arcán a vágy pénzsóvársággá alakul. Mintha némafilmet nézett volna: Tilda elhúzódott, miközben Colby kérdezgette, a válla előregörnyedt, miközben a férfi rávette, hogy ismerje el: a kép értékes. A férfi is előreejtette a vállát, míg Tilda le-föl nézegetett a sorok közt, keresve a kép elillant tulajdonosát. – Jól csinálja, igaz? – kérdezte Nadine, kicsit megijesztve Davyt. – Aha – felelte a férfi. – Te is jó voltál. – Köszönöm – felelte Nadine. – És most? – Várj, amíg Tilda eljön onnan – mondta Davy. – Aztán menj vissza a képedért. A pasi felkínál 119

majd érte valami nevetségesen kis összeget. Te nemet mondasz, közlöd, hogy annál többet ért, a nagymamád mondta, hogy sokat ér, bár egy cserében esetleg benne vagy, van-e valamije, amit fel tud ajánlani, valami szép színes a szobádba, mert azért vagy itt. Hagyd, hogy rábeszéljen, hogy cseréld el a Scarletre, aztán visszajössz hozzánk az autóhoz és eltűnünk innen. – Szuper – mondta Nadine. – Most? Davy visszanézett a bódéhoz. Tilda már nem volt ott. – Adj a pasinak még egy percet – mondta. – Hagyd, hogy beszéljen vele még egy érdeklődő. Aztán mehetsz. Két nézelődővel később Nadine elindult a bódé felé, aztán megjelent Tilda, hot dogot eszegetve. – Na, hogy megy? – kérdezte és a férfi kezébe is nyomott egy hot dogot. – Köszi. Úgy megy, ahogy mindig. – Davy kicsomagolta a hot dogot és beleharapott. – Pontosan úgy, ahogyan elterveztem. – Olyan furcsa újra látni ezeket a festményeket – mondta Tilda. – Scarlettel közel álltatok egymáshoz, igaz? – kérdezte Davy, de a válasz nem igazán érdekelte. A sor túloldalán Nadine visszatért a képért. – Egyáltalán nem ismerem – felelte Tilda, és követte a férfi tekintetét Nadine-ig. – Ez már az? – Ühüm – felelte Davy teli szájjal. Befejezték a hot dogot, miközben Nadine játszadozott Colbyval. A férfira mosolygott, mire az előrehajolt. A kavicsokat rugdosta a földön, a férfi pedig alkudozott vele. Vállrándítással felelt, mire Colby jobban bedobta magát. Végül Nadine megint vállat vont és egy kék tálra mutatott. – Micsoda? – hitetlenkedett Davy és érezte, hogy összeszorul szíve. – Ne a tálat, butikám. Szemmel láthatóan Colby is hasonlóan vélekedett, mert megrázta a fejét. Nadine kitolta a csípőjét, nyilvánvaló felindultsággal, és a Scarletre mutatott. Colby engedett és alkudozni kezdtek. – Az ember egyszerű utasításokat ad egy nőnek – kezdte Davy. – Ó, az isten szerelmére – mondta Tilda. – Nadine tudja, mit csinál. Hagyd egy kicsit. Colby a fejét rázta, és közben Nadine kezébe nyomta a kék tálat. – Hát ez remek – mondta Davy. – Van egy tálunk és nincs… Ekkor Nadine odaadta a férfinak a képet, aki odaadta neki a Scarletet. – Látod? – mondta Tilda. – Én megmondtam. Nadine boldogan ugrándozott végig a bódésoron, Colby pedig elégedetten méregette a gazdagságba vezető belépőjét. – És most? – kérdezte Tilda. – Most találkozunk Nadine-nal az autónál és hazamegyünk – felelte Davy. – Bár nagyon szívesen csinálnék még valamit Colbyval. – Biztos vagyok benne, hogy eszedbe fog jutni valami – mondta Tilda. Davy ránézett, hogy lássa, a lány kineveti-e, de Tilda teljes komolysággal nézett vissza rá. – Gondolod? – Szerintem Colbynak annyi – felelte Tilda. – Azt hiszem, nem szeretném, hogy valaha is engem próbálj elkapni. – Ez nem attól függ, hogy hány fordulóra? – kérdezte Davy vigyorogva. – Reménytelen vagy – felelte Tilda és indult az autóhoz. – Megvan – mondta Nadine, amikor egy perccel később bemászott a hátsó ülésre. – És nézzétek ezt a király tálat! – Legközelebb, amikor megkérlek, hogy szerezz meg valamit – mondta Davy szigorúan, miközben kihajtott a parkolóból –, ne improvizálj! – Hadd lássam – mondta Tilda és az ülés felett átnyúlva hátraadta Nadine-nak a hot dogját. Nadine cserébe odaadta neki a tálat. – Szerintem szép – mondta Nadine és kicsomagolta az ebédjét. – Ott hevert annak a nagy halom szemétnek a közepén és rám ragyogott. – Legközelebb jobban kell összpontosítanod! – mondta Davy. – Nem mintha lenne ennek a mostaninak folytatása, de… Tilda megfordította a tálat és megnézte az alját. – Ez egy Rookwood. Csak így tovább, Nadine. 120

– Óóó – mondta Nadine a szendvicsén át. – Mi az a Rookwood? – Gondolom, valami jó – mondta Davy még mindig morcosan. – Cincinnatiből való művészedény – felelte Tilda és visszaadta az ülés felett Nadine-nak. – Sokan gyűjtik. Az a tökfilkó meg se nézte a tál alját, hogy lássa a fazekas védjegyét. Nagy túró, amit a művészetről tud. – Ezt megmondhattam volna én is – szólt közbe Davy. – Nagyon hangsúlyozta a kereteket. – Néhány keret sok pénzt érhet – mondta Tilda. – Főleg, ha egy jobb műalkotás eredeti keretéről beszélünk. – Neki olyanja nincs – mondta Davy. – Szóval mennyit ér ez a Rookwood? – kérdezte Nadine, megmaradva a lényegnél. – A darabtól és a korától függ – felelte Tilda. – Van az alján egy kód, amiből kiderül, melyik évben készítették. A mérete és az alakja is befolyásolhatja az értékét. Meg az állapota, ez pedig itt jól néz ki. – Minél régebbi, annál jobb? – kérdezte Nadine, hunyorogva nézve a tál alját. – Először az állapota számít – mondta Tilda. – Aztán a kora. Aztán a többi. Ha gyűjtesz valamit, az állapot a legfontosabb. Olyan ez, mint az ingatlanpiacon az elhelyezkedés. – Szóval mennyit ér? – kérdezte Nadine. Tilda vállat vont. – A védjegy szerint 1914-ben készült. Valószínűleg valahol ötszáz és néhány ezer között lehet. Davy kis híján lefordult az útról. – Egy tálért? – Király – mondta Nadine. – A művészetért – felelte Tilda. – A szépségért, ami örökké örömet hoz. – A csalók esélyei ebben a szakmában hatalmasak lehetnek – mondta Davy, és próbált bele sem gondolni. Olyan volt, mintha felfedezett volna egy nagyszerű új sportágat, amin nem vehet részt. Amikor észrevette, hogy Tilda nem mondott erre semmit, még hozzátette: – Mert az rettenetes lenne. – Én nem tudhatom – mondta Tilda, és az ablak felé fordulva kibámult. – Nagyon jó volt a terved, Davy – mondta Nadine, és a Britney Spears-pólójához szorította a tálat. – Honnan tudtad, hogy kell ezt csinálni? – Jó kérdés – mondta Tilda és Davy felé fordulva a szemüvege mögül hunyorgott rá. – Honnan tudtad, hogy kell csinálni? – Egy könyvben olvastam róla – mondta Davy. – Szóval akkor már öt festmény megvan, igaz? Csak egy maradt? – Amelyik Cleánál van. – Tilda lehúzta a fejéről a parókát, és megdörzsölte a homlokát. – Az utolsó kihívás. – Akkor mától számítva egy hét – mondta Davy. – Korábban is menne, ha meg tudnánk szabadulni a kisegítőtől – mondta Tilda. – Mason nagyon szeretne elmélyedni Gwennie aktáiban. – Mason nem csak abban szeretne elmélyedni – mondta Davy. – Bízzunk benne, hogy Gwennie gyors, és Clea még nem vett észre semmit. – Masonnek a nagyi kell? – kérdezte Nadine a hátsó ülésről. – A nagyid dögös nő, kölyök – felelte Davy. – Ami neked jó hír, mert ez azt jelenti, hogy te is az leszel ötven felett. – Az még ezer év – mondta Nadine és visszatért a tálhoz. – Hamarabb eljön, mint hinnéd – jegyezte meg Tilda. – És neked is jó hír, Celeste – mondta Davy. – Nekem nem – mondta Tilda. – Én apu lánya vagyok. A Goodnight-ágon a nők szenvedélyesek, de koboldszerűek. – Nem – mondta Davy és Tilda bolondos hajhullámaira és fagyos tekintetére nézett. – Te Gwennie vagy mindenestül. – Nem én – mondta Tilda, és ezzel lezártnak tekintette a témát. – Jó – mondta Davy. – Nézzük akkor a jövő hetet. Bemegyünk, ellopjuk a festményedet meg a 121

pénzemet, aztán hazamegyünk és azzal ünneplünk, hogy nagyot tarolunk a bemutatón. Tökéletes napnak ígérkezik. – Megpaskolta a lány térdét. – Rossz lesz, amikor el kell majd mennem. – Milyen bemutató? – kérdezte Nadine. – Elmenned? – kérdezte Tilda és eltűnt hangjából a csilingelés. – Jövő hétvégén meg kell látogatnom a nővéremet – mondta Davy hadarva, hogy átugorja az „és nem jövök vissza” részt. – Már így is pokoli dühös rám, nem hergelhetem tovább. – Aha – mondta Tilda és egy kissé túl sebesen bólogatott. – Milyen bemutató? – kérdezte újra Nadine. – Eladjuk a bútorokat az alagsorból – felelte Tilda. – Király – felelte Nadine. – Segíthetek? – Igen – mondta Davy. – Nélkülözhetetlennek látlak. – Én is mindig így látom magam – mondta Nadine. – Szóval – szólt Tilda Davyhez. – Van valamilyen instrukciód jövő csütörtökre? Hogy valaki konkrét nő legyek? – Igen – mondta Davy. – Légy Vilma és vedd fel megint azt a sikamlós kínai cuccot. Szép emlékeim vannak róla. – Amik emlékek is maradnak – mondta Tilda kinézve a kocsi ablakán. – Sikamlós kínai cucc? – kérdezte Nadine. – A nagynénéd sokoldalú nő – mondta Davy, és a szeme sarkából figyelte Tildát. – Szóval utána elmész? – kérdezte Nadine. – Gondolom, Ausztráliába. – Ühüm – mondta Davy, és nem nézett Tildára. – Ausztráliába. Tilda letette a festményt az alagsorban és nem beszélt többet az átverésről, így Davy hozzálátott a műsor tervezéséhez. Mindenkit munkába állított, hogy lekaparják a régi festéket, lemossák az ablakokat, még Simont is, akinek rengeteg felesleges energiája volt, mivel Louise nem tűnt fel újra. – Hallottál azóta valami újat arról, hogy a szövetségiek itt szimatolnak? Simon megrázta a fejét. – Viszont tuti van itt egy emberük. Ennek a családnak szüksége van egy eltartóra, gondolta Davy és felment lezuhanyozni. Kilépett a fürdőszobából, miután lemosott magáról jó sok festékdarabkát és szembetalálkozott Tildával. – Ma este századszor is megnézzük a The Lady Eve-et – mondta a lány, és ellépve a férfi mellett besétált a fürdőbe. – Louise kedvenc filmje. Ha te is szeretnéd nézni, jobb lesz, ha most hívod fel a nővéredet. – Jó. – Davy nézte, ahogy becsukódik a lány mögött a fürdő ajtaja, és az FBI egyre messzebb járt a gondolataitól. Egy perccel később meghallotta a vízcsobogást, és felmerült benne, hogy csatlakozik a lányhoz a zuhany alatt. Aztán eszébe jutott, mennyi fájdalmat tudna okozni neki a lány, és inkább felkapta a telefont. – Hahó – mondta, amikor Sophie felvette. – Mi újs… ? – Te meg hol vagy? – dörrent rá Sophie. – Nem hiszem el, hogy beszéltél Dillie-vel és nem… – Columbusban – felelte Davy és kissé eltávolította a telefont a fülétől. – …hagytad meg a számo… Columbusban? Az csak két órára van innen! – Tudom – mondta Davy. – Ne kiabálj velem, te nőszemély! Mi ütött beléd? – Pokoli egy hetem volt – csattant fel Sophie. – És az egyetlen ember, akit igazából szívesen látnék, alig két órányira van, de be nem ugrott volna hozzánk. Mióta vagy ott? – Úgy egy hete – mondta Davy, lefaragva egy kis időt. – Egy hete?! – Jól van, most már abbahagyhatod az ordítozást, különben leteszem. Hogy s mint? Sophie felnyögött. – Ne is kérdezd! – Oké, hogy van Dempsey? – Jönnek a fogai – felelte Sophie. – Mit keresel Columbusban? – Semmi olyasmit, ami rád tartozna. Szóval mi újság veled? – Azt hittem, jó útra tértél – mondta Sophie és az aggodalomtól újra megenyhült a hangja. – Így is van – felelte Davy. – Magamhoz képest kiscserkész lettem. Szóval mi borított ki? 122

Mondj el mindent. – Nos – kezdte Sophie, akinek figyelmét szerencsésen eltérítették saját problémái. Csak beszélt, beszélt, Davy pedig a csobogó vizet hallgatta és arra gondolt, milyen kerekded Tilda, és milyen szórakoztató lehet szappannal borítva. Vagy szappan nélkül. – Figyelsz te rám? – kérdezte Sophie. – Igen – hazudta Davy. Sophie folytatta, Davy pedig újra a vizet és Tildát hallgatta. Egy szép napon odabent leszek vele, gondolta, aztán rájött, hogy nem így lesz. Mire elérkezne az a szép nap, ő már nem lesz itt. – Várj egy percet – mondta Sophie, és a vizet is elzárták, így Davy újra figyelni kezdett a nővérére. – Dillie azt üzeni, szeret. – Sophie halkabban folytatta. – Múlt héten hazahozott a suliból egy fiút, hogy segítsen neki gyakorolni a softball-ütéseit… – Tényleg? – kérdezte Davy és igyekezett ártatlan hangot megütni. – …és a srác azóta mindennap itt lóg iskola után, szóval… Sophie beszélt tovább, miközben Tilda kilépett a fürdőszobából nagy fehér fürdőköpenyben és levette a fejéről a törülközőt. Davy nézte, ahogy arca köré omlanak a göndör fürtöcskék, vizesen ragyogva a lámpa fényében. – …és nem emlékszem, hogy Amyvel tizenkét évesen már húztunk volna. Szerinted? – Nem hiszem, hogy számítana – mondta Davy. – Az a kérdés, hogy mostanában így megy-e? Várj egy pillanatot! – Letakarta a kagylót. – Nadine mikor kezdett fiúkat hazahozni? – Amikor megszületett. – Tilda felmászott a férfi mellé az ágyra. – Gwennie unokája. – Aha. Egyáltalán nem segítesz. – Levette a kezét a kagylóról. – Figyelj, csak softballoznak. Hagyd őket békén. – Ki van ott veled? – kérdezte Sophie. – Valami nő? Egy nő az, ugye? – A nővéreddel beszélsz? – kérdezte Tilda. – Van ott egy nő – mondta Sophie. – Hallom a hangját. – A főbérlőm. – Davy bekukkantott Tilda köpenyének dekoltázsába. – Épp a lakbért kéri. Oda kell adnom neki. – Csak szeretnéd – mondta Tilda. – Várj, ne tedd le, mikor jössz le hozzánk? – kérdezte Sophie. – Jövő vasárnap – mondta Davy, és nézte Tilda frottírral fedett fenekét, ahogy a lány arrébb gurult az ágyon. – Előbb be kell fejeznem itt pár dolgot. De jövő vasárnap ott leszek. Esküszöm. És viszek egy ajándékot. – Felejtsd el az ajándékot, hozd a főbérlődet! – mondta Sophie. – Nem hinném, hogy jönne – mondta Davy, miközben Tilda újra eltűnt a fürdőszobában. – Nem valami engedelmes egy fehérnép. – Szeretem ezt egy nőben – mondta Sophie. – Én is – jegyezte meg Davy. – Én is.

123

Tizennegyedik fejezet Amikor másnap reggel Tilda lement, Davyt az utca túloldalán találta, a galéria előtt. Csodásan mutatott a napfényben. Magas volt, megbízható és… hamarosan elmegy. Kit érdekel? – gondolta Tilda. És érdekelte. – És most? – kérdezte, amikor a férfi odaintette magához, az utca túloldalára. – Gwennie egy kicsit fagyosan viselkedik velem mostanában – mondta Davy. – Miért van ez? – Nem akar kötődni hozzád, mert mi van, ha Ford megöl – közölte Tilda. – Mit csinálsz itt kint? – Nem akarja ezt a bemutatót, mi? – kérdezte Davy. Tilda felsóhajtott. – Nem különösebben. – Miért? Utálja ezt a helyet, az ember azt hinné, örülne bárminek, ami… – Nem utálja ezt a helyet! – mondta Tilda meglepetten. – … közelebb viszi a szabadsághoz. – Hé, ez itt az otthona – mondta Tilda. – Szerintem szeretne kirepülni – mondta Davy. – A hajókról van szó? – Miféle hajókról? – Felejtsd el. Gwennie hamar túlteszi magát rajta. Mit csinálsz itt kint? Davy hunyorogva nézte a galéria bejáratát. – Emlékszel, milyen színű volt régebben a galéria? A srácok jó munkát végeztek a festékkaparással, de nem került elő túl sok eredeti festék. – Kék – felelte Tilda, szintén hunyorogva nézve a bejáratot. – Éjkék, egy kis vörös oxiddal keverve. A betűk pedig aranyszínűek voltak. Azt hiszem, aranyfüst utánzatból. – Az drágának hangzik – mondta Davy. – Az is – felelte Tilda. – Bár nem olyan drága, mint a valódi aranyfüst. És felrakni is nehéz. – Kár – mondta Davy. – Mert muszáj lesz megtenni. – Nem csinálhatnánk valami újat? – kérdezte Tilda. – Arra gondoltam, lehetne esetleg feketefehér… – Nem – mondta Davy. – Apádnak jó híre volt ebben a városban, és mi arra alapozunk. Eredeti állapotára állítjuk vissza a helyet, bébi. Arról már nem is beszélve, hogy már így is épp elég fehér van az életedben. – Nagyon vicces – mondta Tilda. – Figyelj, én tényleg… – De Davy már indult is tovább az utcán. Elrángatta Tildát egy festékboltba, ahol több liter festéket vettek. Lágy fehéret a belső térhez – „Ez egy galéria, Davy, azok pedig fehérek!” –, egy világoskék-zöldes árnyalatot, amire Tilda beszélte rá a férfit – „Nem azt áruljuk, amit apu árult volna, így eredetinek kell lennünk” –, aranyfüstöt a betűkhöz, és ecseteket, festékkaparókat meg még egy létrát. – Ki fizeti ki ezeket? – kérdezte Tilda, mire Davy azt felelte: – Simon megelőlegezi. Visszafizetheted a kasszából a megnyitó estéjén. Vagy megkérheted Louise-t, hogy ugorjon be. Az borzasztóan felvidítaná Simont. – Amikor visszaértek a galériába, Nadine odabent volt Gwennel, Ethannel és egy új fiúval, aki legombolt gallérú inget és kifogástalan szabású nadrágot viselt. – Ez itt Kyle – mondta Nadine. – Az apja bútorboltjában dolgozott, Eastonban, amikor találkoztunk vele. – Örvendek, Kyle – mondta Tilda, kissé meghökkenve, amikor a fiú kezet rázott vele. Kyle mögött Gwen csak a szemét forgatta, aztán visszatért a keresztrejtvényéhez. – Részemről az öröm – felelte Kyle, igazi úriemberhez méltóan. Visszafordult Nadine-hoz. – Mennem kell dolgozni, de majd később hívlak. – Egy puszit nyomott a lány arcára, és udvariasan biccentett Tilda és Davy felé. Ethanre oda se bagózott. – Ez a srác rosszban sántikál – mondta Davy a fiú távozása után. – Ugyan, kérlek – felelte Nadine. – Tökéletes úriember volt. – Mit kerestetek egy bútorboltban? – kérdezte Tilda. 124

– Davy küldött minket, hogy nézzük meg a kézzel festett bútorok árát. És Kyle apjáé volt a legnagyobb üzlet. – Nadine mosolygott az emléktől. – A srác pszichopata – mondta Davy. – Legyen nálad gázspray. Ethan bólintott. – Ne érts félre, amikor közlöm veled, hogy Kyle, bár roppant udvarias, maga az ördög. – Mi? – kérdezte Tilda. – A híradó sztárjai – mondta Davy. – Próbálj lépést tartani velünk. – Hagyjátok már. – Nadine felkapta a festékkaparót. – Rosszabbak vagytok apunál. – Kiment az ajtón és leült a galéria előtt, hogy befejezze a bejárat kaparását. A galéria ablakán át éppen látszottak szőke hajának göndör fürtjei. – Viszont igazunk van – mondta Ethan és ő is felkapott egy kaparót. – Tudtok valami konkrétumot erről a srácról, amit megosztanátok? – kérdezte Tilda legalább olyan mérgesen, mint Nadine. – Mert nekem elég unalmas figurának tűnt. – Csak álca – mondta Davy. – A srác gonosz – tette hozzá Ethan. – Ti ketten pedig meghibbantatok – mondta Tilda és kiment, hogy segítsen Nadine-nak. – Hihetetlenek, nem? – kérdezte Nadine, amikor Tilda ott kapargatta mellette a festéket. – Tudom – mondta Tilda. – De a helyzet az, hogy általában igazuk van. – Tudom – felelte Nadine. – De az apjának hatalmas bútorboltja van és Kyle nagyon ért a dolgához. Nem idétlenkedik. – A bútorbolt miatt randizol vele? – kérdezte Tilda. – Sokat tanulhatok tőle – mondta Nadine. – Azon gondolkozom, hogy a kereskedelemben fogok dolgozni. – Nadine, nem jó ötlet a karriered érdekében randizni valakivel. Nadine felvonta a szemöldökét. – Mintha te nem azért randiznál Davyvel, hogy visszaszerezd a festményeidet?! – Én egyáltalán nem randizom Davyvel. – Csak lefekszel vele. – Csakis a szó szerinti értelemben – mondta Tilda. – Nem vagyunk szeretők. Nadine az ablakon át benézett Davyre. – Miért nem? Tilda követte a lány tekintetét. Davy egy újságban nézett valamit, amit Ethan mutatott neki. Magabiztosnak, erősnek, szexisnek tűnt. És nagyon szövetséginek. – Megvan rá az okom – mondta Tilda. Davy a fejét rázva nézett Ethanre, aztán kijöttek az utcára, hogy átadjanak neki egy lapot az újságból. – Épp kezdtem szétteríteni őket, hogy festhessünk bent – mondta Ethan Tildának. – És feltűnt ez a név. A „keres” rovat egy hirdetésére mutatott, amin több centis betűkkel az állt: Scarlet Hodge. Tilda felkapta, hogy közelebbről megnézhesse. „Keresek bármilyen festményt Scarlet Hodge-tól.” – állt a hirdetés szövegében, aztán egy telefonszám következett. Tilda felnézett Davyre. – Mason? – A szót zihálva ejtette ki. – Vagy Clea. – Davy megnézte az újság elejét, hogy lássa a dátumot. – A szerdai lap. Hála az égnek, hogy Colby nem olvassa a hirdetéseket. – Remélem egyikük sem olvassa őket – mondta Tilda. – Különben baromi pipák lesznek. – Próbált levegőt juttatni a tüdejébe, de az túlságosan összeszűkült és amikor a zsebébe nyúlt az inhalátorért, nem találta. Újabb hevenyészett lélegzetet vett. Davy elvette tőle az újságot, összehajtotta és visszaadta Ethannek. – Nem gond. Valaki mindig pipa rám. – Felhúzta Tildát és az ajtó felé fordította. – Menj és keresd meg az inhalátorod, mielőtt még elájulsz itt nekem. Mi megleszünk. – De… – kezdte Tilda, aztán elhallgatott. Azt mondta „mi”. Mi megleszünk. – Csodatévő – mondta Davy saját magára mutatva. – Menj és lélegezz. Nekünk dolgunk van. 125

– Oké – mondta Tilda és bement az inhalátorért, mindjárt jobban érezve magát. Másnapra a galéria külső falát lekaparták, belül felkerült az első réteg festék és a hely végre nem úgy nézett ki, mint valami hajléktalanszállás. Davyt nemcsak a teljesítmény tette büszkévé, de átjárta a várakozás is. Aranybánya lesz ez a hely egy tehetséges szélhámosnak; a lehetőségek végtelenek. És abból, amit Gwen elmondott neki a művészszakmáról, a lehetőségek még csak nem is ütköztek törvénybe. Még csak a szerencsének sem volt kiszolgáltatva. Olyan volt, mintha a Goodnight családdal pókerezne. – Úgy hallom, ma este pókerparti lesz – közölte Simon, belépve a galériába és félbeszakítva Davy gondolatait. – Igen – felelte Davy. – Minden vasárnap. És Tilda kivételével mind rémesen játszanak. Próbáld meg nem kifosztani őket. – Miért, hogy kifoszthasd őket te? – kérdezte Simon. – Nem számít. Én csak Louise miatt szálltam be. – Vasárnap este lesz – mondta Davy. – Louise nincs itt vasárnaponként. – Nem, de ma átjön – mondta Simon mosolyogva. – Tegnap éjjel felbukkant, mi? – kérdezte Davy. – Gratulálok. Soha nem láttam még, hogy vártál volna egy nőre. Úgy tűnik, ez lehet az igazi. – Még csak a közelében sincs – mondta Simon. – Tehetséges lány, de… – Nem olyasvalaki, akit szeretnél elvenni? – kérdezte Davy. – Micsoda meglepetés. – Én soha nem nősülök – jelentette ki Simon. – Gazember vagyok, már elfelejtetted? – Mind azok vagyunk – mondta Davy és nézte, ahogy kinyílik a galéria ajtaja. Kyle volt az, roppant elegánsan, ingben és öltönyben. Nadine-ért jött. – Kyle – mondta Davy barátságosan és közben azt gondolta, ez a kölyök tuti valami rosszban sántikál. – Randi ma este? Kyle bólintott. – Nadine szeretné megnézni a boltot zárás után – mondta apró mosollyal. – Mindent látni akar. – Nadine nagyon karrier-orientált – mondta Davy, és még kevésbé szívelte Kyle-t. Látta már ezt a mosolyt. A tükörben. Pár pillanattal később belépett az utcáról Andrew és Jeff, kezükben bevásárlószatyrokkal. – Vasárnap esti pókerkaja – mondta Jeff vidáman. – Az egyetlen ok, amiért játszom. Andrew lelassította lépteit, amikor meglátta Kyle-t. – Nadine-ért jöttél? – Igen, uram – felelte Kyle és úriemberesen kinyújtotta a kezét. – Kyle Winstock vagyok. A Winstock Bútorboltból. Andrew kezet rázott vele és roppant gyanakvón nézett. – Szólok Nadine-nak, hogy itt vagy. – Köszönöm, uram – mondta Kyle, és mosolya kissé lelohadt. Végignézett négyükön, és hozzátette: – Majd kint várok. Amikor eltűnt, a négy férfi egymásra nézett. – Fánk – mondta Davy. – Abszolút fánk – bólogatott Jeff. – A lányom vonzódik a fánkokhoz – jegyezte meg Andrew. – Tessék? – kérdezte Simon. – Kétféle férfi létezik a világon – magyarázta Davy. – A jó fiúk, és azok, akiket csak egy dolog érdekel. A jó fiúk muffinok és… – Ő meg egy fánk – mondta Simon. – Illegális a gázspray? – kérdezte Andrew. – Tudom, hogy Gwennie tart egyet a pult mögött. – Miért nem beszélünk inkább Nadine-nal? – kérdezte Jeff, ismét a józan ész hangjaként. – Menjetek csak – mondta Davy. – Mi itt várunk. Amikor elmentek, Simon megszólalt. – Nem Nadine az, akivel elbeszélgetnék erről. – Menjünk? – Davy az utca felé intett, ahol Kyle várakozott. – Csak utánad – mondta Simon és követte Davyt az utcára. – Kyle, öregfiú – mondta Simon, amikor odakint voltak. Kyle megfordult, arca udvarias maszk. – Egy szóra… 126

– Igen, uram? – Kyle rájuk mosolygott, ő volt az év mintapolgára. – Ami Nadine-t illeti – mondta Davy. – Ha hozzáérsz, eltörjük az ujjaid. Kyle mosolya az arcára fagyott. – Tudod, Kyle – mondta Simon, továbbra is nyájasan. – Mi ismerünk téged. – A fenébe is, Kyle – mondta Davy. – Mi te vagyunk. – És nagyon fontos nekünk Nadine egészsége és boldogsága – folytatta Simon. – Mi, ha úgy tetszik, tiszteletbeli nagybácsik vagyunk. – Rendőrségi priusszal – tette hozzá Davy segítőkészen. – Ó – motyogta Kyle. – Szóval szeretnénk hallani, ahogy biztosítasz minket – mondta Simon –, hogy Nadine-nak kellemes lesz az estéje. – Aminek nem lesz a része, hogy lefúj téged gázsprayvel. –mondta Davy. – Mert azt rossz néven vennénk – mondta Simon és Kyle-ra mosolygott. – És ekkor kerülne sor az ujjaid eltörésére – tette hozzá Davy, szintén mosolyogva. – Ó – motyogta újra Kyle, és ekkor Nadine kilépett a galérián. – Mehetünk – mondta ragyogva. Úgy nézett ki, mint egy kicsomagolásra váró ajándék. – Ha hozzáérsz, meghalsz – mondta Davy Kyle-nak halkan. – Remek – mondta Kyle, és Davyről Simonra, majd újra Davyre nézett. Nadine is rájuk nézett, egyre növekvő gyanakvással a szemében. Elfogadta Kyle karját és azt mondta: – El is felejtettem szólni, hogy ne állj szóba ezekkel a fickókkal. – Aha – mondta Kyle és hagyta, hogy a lány az autóhoz vezesse. Óvatosan visszanézett a válla fölött menet közben. – Szerintem ez elég jól ment – mondta Simon. – Szerintem is – felelte Davy. – Van még egy óránk a póker előtt. Mit szólnál egy italhoz? – Csak utánad, öregfiú – mondta Simon és kinyitotta az ajtót. – Tényleg el fogod törni az ujjait? – Áh, azt meghagynám Nadine-nak – mondta Davy és meglátta Tildát az iroda ajtajának üvegablakán át. – Ezekkel a Goodnight nőkkel nem érdemes ujjat húzni. Aznap este két új játékos csatlakozott a pókerpartihoz: Louise és Ford. Ford pontosan olyan pókerjátékos volt, amilyennek Davy gondolta – éber, okos, és könyörtelen –, de hendikeppel ült az asztalhoz és ez a hendikep Gwennie volt. Ford koncentrációjával minden rendben volt, amíg Gwen meg nem mozdult vagy szólalt, akkor viszont Ford egy pillanatra mindig kizökkent. Davy őrlődött a helyzet iránti általános érdeklődés és a Gwen iránti konkrét aggodalom közt. Nem tudta, ki lehet Ford, de abban biztos volt, hogy nem egy pelyhes kis nyuszi. Persze minden látszat ellenére Gwennie sem volt az. Példának okáért ott voltak azok a fogak. Louise biztosította a másik zavaró körülményt. Elvonta Simon figyelmét, így Davynek vele nem kellett versengenie – Simon kész örömmel átadta volna a tárcája teljes tartalmát, ha azonnal felvihette volna a lányt –, de volt valami a lánnyal kapcsolatban, ami Jeffet leszámítva mindenki mást is zavart. Davy kezdte egyre jobban megkedvelni Jeffet; mintha ő lett volna a kontroll egy csoport valóságtól elrugaszkodott díva felett. Louise is szétszórt volt: sokkal jobban érdekelte Simon, mint a lapjai. Mindennek eredményeként Davy négy leosztás után már elég ideges volt. Általában nem bánta, ha úgy nyer, hogy annak köze volt némi képességhez, de az asztalt körülvevő feszültség közepette egyszerűen maga elé söpörhette volna a pénzüket és észre se vették volna. Még Tilda sem, állapította meg méltatlankodva. Épp kezdték volna az ötödik leosztást, és Davy kész volt kilépni és inkább biliárdozni menni, amikor feldúlt arccal belépett Nadine. Davy próbált ártatlan képet vágni, de Nadine egyenesen rá szegezte a tekintetét, s a szeme olyan volt, akár a kék-fehér lézer. Épp, mintha Tilda haragudna rá. Otthonos érzés volt. – Korán hazaértél – mondta Andrew, miközben leosztotta a lapokat. Gwennie felemelte kezét és megsimogatta Nadine-t, ahogy megállt mellette. – Nem ment jól, édesem? – Jobban ment volna – szólalt meg Nadine egyenesen Davyre meredve –, ha valaki nem fenyegette volna meg a srácot. 127

Gwen Fordra nézett, aki visszanézett rá, nyugodtan, mint mindig. Davy ügyet sem vetett Nadine-ra és felemelte a lapjait. Egy királynő, egy kilences és egy hatos egy négyessel és egy kettessel középen. Szemét. – Davy? – szólalt meg mellőle Tilda. – Nem én vagyok soron – mondta Davy. – Gwennie jön. – Ami a randit illeti – mondta Louise és Simon felé fordult. – Melyikőtök…? – Mind a ketten! – mondta Nadine és komor tekintetét Davyről Simonra fordította, majd vissza Davyre. – Azt mondták, megverik. – Davy! – mondta Tilda. Davy letette a kártyáit. – Nem mondtuk, hogy megverjük. Nem egészen. És szükséges volt. Annak a srácnak rosszul állt a szeme. – Kétségkívül – mondta Simon. – Hozz haza egy jó arcot – mondta Davy Nadine-nak –, és nem fogunk közbeavatkozni. – Azt én döntöm el, hogy ki jó arc – közölte Nadine. – Nem hinném – mondta Davy. – Burtont és Kyle-t választottad. – Apu! – mondta Nadine. – Beszélj velük! Andrew felemelte a fejét. – Nadine azzal randizik, akivel csak akar, amennyiben az illető nem múlt el tizennyolc és nincs priusza. Áú, gondolta Davy, és figyelte, ahogy Simon próbál rezzenéstelen arcot vágni. Ford továbbra is egykedvű maradt. – És soha nem avatkozunk az életébe, mert megbízunk benne és szeretjük őt – mondta Andrew. Nadine bólintott. – Ezt a mostani alkalmat leszámítva, mert az a kölyök rosszban sántikált. – Andrew feltartotta a hüvelykujját. – Jól csináltátok, srácok! – Köszönjük – mondta Davy. – Pókerezünk, Nadine. Szerencsejáték, pont, mint a te randizási stílusod. Hozd a malacperselyed. – Várjunk csak – mondta Louise, felbőszült anyaként beszélve. – Ez most egy Szegény Kicsikém? – De Nadine megrázta a fejét. – Igazuk van – mondta és kihúzott egy széket. – Iszonyat volt a zenében. Soha nem hallott Dusty Springfieldről, ha el tudjátok hinni. – Mondtam én – közölte Davy Tildával. – Pókerezhetnénk végre? – kérdezte Simon, mire mindenki felé fordult. – Sietős, cimbora? – kérdezte Davy. – Csak lökd át a pénzed az asztalon hozzám. Amúgy is ide kerül. – Először ígérd meg, hogy soha többet nem csinálsz ilyet – mondta Nadine Davynek. – Azokkal, akikkel randizok, mármint. – Mire mennél az ígéretemmel? – kérdezte Davy. – Állandóan hazudok. Akkor most játszol vagy nem? – Beszállok – mondta Nadine. Davy bedobta a lapjait. – Ossz újra, Andrew. A lányod játszani akar, hogy nekem adhassa a zsebpénzét. Andrew újra összeszedte a lapokat. – És szar lapokat kaptál. – Meg az is – bólintott Davy. – Én is – felelte Andrew. – Hölgyeim és uraim, dobják be a lapjaikat. Új leosztás következik. – Ez nem fair – mondta Tilda, de odaadta a lapjait Andrewnak. – Hát persze, hogy nem, drágám – mondta Davy, megdörzsölve Tilda vállát. – Hiszen velem játszol. Andrew újraosztott és Davy nézte, ahogy a többiek felveszik a lapjaikat. Inkább a megszokás hatalma, mint igazi érdeklődés vezérelte, így is, úgy is nyerni fog, hacsak Nadine nem döntött úgy, hogy a kártyával áll bosszút, de még akkor is… Szemben vele Louise egyik ujjával háromszor megkocogtatta az egyik lapját és felsóhajtott. 128

Davy letette a kártyáit és csak bámult. – Mi az? – kérdezte Eve Louise kontaktlencséje mögül. – Kiszálltam – mondta Davy és felállt. – Ahogy Tilda is. – Tessék? – kérdezte Tilda. – Hé, én… – Most, Betty – mondta Davy. – Köszönj el szépen a családtól. Tilda felnézett a férfira. – Jó éjt – mondta meredten figyelő családtagjainak, és Davy kivezette az ajtón, majd fel a lány szobájába. – Beszéljünk Louise-ról – mondta, amikor becsukta maguk mögött az ajtót. – Ó, az isten szerelmére – mondta Tilda. – Hát erről van szó? Nézd, tudom, hogy gyakorlatilag elevenen felfalja Simont az asztalnál, de tökéletesen épelméjű. Nem fogja rávetni magát. Semmi ok az aggo… – Louise tökéletesen Eve – mondta Davy. – „A két hölgyike egy és ugyanaz.” Tilda elnémult. – Ez egy filmidézet volt – mondta Davy. – Tudom, hogy filmi… – A The Lady Eve-ből – mondta Davy. – Ami Louise kedvenc filmje. Mekkora hülye voltam! Tilda őrületesen kék szeme tágra nyílt, ahogy felnézett Davyre és a férfi azt gondolta, na most jön egy hazugság. – Fogalmam sincs, miről beszélsz – mondta. – Eve az osztályában van. Egy találkozó… szerűségen. – Mikor tanulod meg végre? – kérdezte Davy. – Sok mindent csinálsz nagyon jól, Matilda, de nekem nem tudsz hazudni. Add fel. – Nem, tényleg – mondta Tilda. – Nem, tényleg – ismételte Davy. – Lásd be: amint egyvalaki rájön, nem csinálhatja tovább. Csoda, hogy ilyen sokáig sikerült neki. Tilda felsóhajtott. – Nos, csak téged és Simont kellett hülyítenie – mondta, és szeme újra normál nagyságú lett. – Tőled Louise-t tartotta távol, Simontól pedig Eve-et, és egyikőtök sem figyelt túlzottan. – Simon nem fog örülni ennek. – Nem mondhatod el neki – mondta Tilda döbbenten. – Semmi közöd hozzá. – Pedig valakinek el kell mondani neki – felelte Davy. – Miért? – kérdezte Tilda és Davy nem tudta, mit feleljen. – Nézd, amint Simon megtudja, hogy ő Eve, vége annak, ami köztük van. Eve valódi, Louise nem. Nem létezhetnek ugyanabban a világban. Plusz Simonnak van egy hülye anya-szabálya. Mégis mit gondol, hogyan válik egy nő anyává? Davy leült az ágyra. – Jól van, nem vagyok hozzászokva, hogy én legyek a józan ész hangja a szobában, szóval légy velem türelmes, de felmerült benned, hogy Eve-nek esetleg pszichológushoz kéne mennie? – Nem – felelte Tilda. – Eve nagyon jól tudja, hogy ki ő. Egyedülálló anya, aki segít a családjának, hogy fedél legyen a fejük felett, miközben megbirkózik a ténnyel, hogy élete nagy szerelme egy pasival él. Eve nem tudja megtenni azokat a dolgokat, amiket Louise, mert Eve-nek muszáj gyakorlatiasnak lennie. De hetente négy este Louise fellép a Dupla Csavarban és azokon az estéken Eve szabad. – Elkomorult. – Ami azt jelenti, hogy nem kéne itt lennie, mert vasárnap van. És ez mindnyájunkat megőrjít. Felrúgja a saját szabályait. – Nem egészséges – mondta Davy. – Talán csoportterápiára kéne járnotok. Családi kedvezménnyel. – Túlreagálod. – Tilda leült mellé. – Nézd, voltál valaha farsangi ünnepen? – Aha – mondta Davy óvatosan. – Nos, Eve-nek megvan a maga farsangja csütörtöktől vasárnapig. Csak épp jobb az álarca, mint a legtöbb embernek. – Soha nem zavarodik össze? – Nem. Az emberek azt hiszik, hogy egy álarctól megváltoznak, pedig valójában az történik, 129

hogy azokká az emberekké válnak, akiknek lenniük kell. Álarc nélkül Eve-ek, akik helyesen cselekednek és feláldozzák magukat másokért. Az álarccal Louise-ok, teljesen önmaguk, bűntudat nélkül. Megtehetnek bármit. Erről szól az átváltozás. – Tilda elmosolyodott, ajkai bánatos titokként görbültek felfelé. Davy nagy levegőt vett és jobban vágyott a nőre, mint azt előtte lehetségesnek hitte. – Mondd, hogy neked is van egy Louise-od! – mondta. – Mert nagyon szívesen meghívnám egy italra. – Nagyon vicces – mondta Tilda és félrenézett. – Én nem csinálok ilyesmit. – Ettől tartottam én is – mondta Davy. – Nadine tudja? – Még szép, hogy Nadine tudja – mondta Tilda. – Mindenki tudja. Kivéve téged és Simont. – És Nadine-nak nincs ezzel gondja? – Miért lenne? – kérdezte Tilda. – Louise nem drogfüggő vagy részeg vagy gyermekbántalmazó. Csak épp van egy másik ruhatára. – Amiben lefekszik Simonnal. Tilda vállat vont. – Nos, ahogy Gwennie szokta mondani, ha nem tudsz jó példát mutatni, élj elrettentő intelemként. – Ahá – mondta Davy. – A Michael Dempsey-féle szülői iskola. Elmondom Simonnak. – Gondolod, hogy megköszöni majd neked? – kérdezte Tilda mérgesen. – Én nem… – Gondolod, hogy azt mondja majd: „Kösz haver, hogy elcseszted életem legjobb szexét”? – Ez nem… – Lásd be – mondta Tilda. – Azért akarod elmondani neki, mert neked ezt kell tenned, nem azért, mert neki ezt kell hallania. Davy komoran nézett a lányra. – Szóval önző disznó vagyok, amiért helyesen akarok cselekedni? – Igen – felelte Tilda. – Tudom, hogy nem így van. – Davy felállt. – Majd később azt is elmondom, miért. – Nos, addig is, ne járjon el a szád – mondta Tilda. – Ti, őszinte népség, pokollá tudjátok tenni mindenki életét. *** Hétfő reggel, miután végre elfogadta, hogy a galériát helyrepofozzák, ha segít benne, ha nem, Gwen odavitte a kis állólétrát a falhoz, felmászott rá, eltökélten, hogy egyszer s mindenkorra visszakalapálja azt az átkozott mennyezetlapot a helyére. A mennyezetnek persze vagy egy mérföld magasan kellett lennie. Tony elmagyarázta neki, hogy ez azért van, hogy a műalkotások tudjanak lélegezni. Nos, akkor az átkozott műalkotásoknak kéne visszatenni a mennyezetet. Felmászott olyan magasra, amilyen magasra csak tudott, a legvégén fogta a kalapács nyelét, meglódította, de kibillent az egyensúlyából, elejtette a kalapácsot, az utolsó pillanatban kapta el a létrát, és vitte át a súlypontját baloldalra, hogy fel ne dőljön. Amikor visszanyerte a lélegzetét, rádöbbent, hogy nem hallotta, ahogy a kalapács földet ért, és lenézett. Ford állt ott, kezében a kalapáccsal, arcán a szokásos „ez a nő elmebeteg” kifejezéssel. – Én magam akartam megcsinálni, oké? – közölte Gwen. Nem volt abban a hangulatban, hogy lekezelően bánjanak vele. – Miért? – kérdezte Ford. – Mert évek óta bámulom, és visszabámult rám, és a helyére akartam tenni. – Akkor szóljon nekem, hogy csináljam meg – mondta Ford. – Az nem ugyanaz – mondta Gwen. – Nincs más lehetősége – mondta Ford. – Fogadja el, vagy hagyja annyiban. – Annyiban hagyom – mondta Gwen. – Adja ide azt a rohadt kalapácsot. – Nem. – Az én kalapácsom. – Már nem – mondta Ford. – Nem vall magára a játszadozás – vicsorgott rá Gwen. – Adja ide a kalapácsot! 130

– Nem játszadozom – mondta Ford. – Megakadályozom a sérülést vagy akár a halált. Majdnem megölt ezzel itt. Tűnés a létráról. – Nem kellett volna ott állnia – mondta Gwen, aztán összeráncolt homlokkal a férfira nézett. – Miért állt ott? – Nagy lármát csapott – mondta Ford. – Gondoltam, talán segítségre szorul. – Nem szorulok segítségre. A férfi felsóhajtott. – Jöjjön le a létráról, Gwen. Engedje, hogy megnézzem a mennyezetet, és kiderítsem, mit tehetek. – A mennybe menesztheti – mondta Gwen gonoszul, de aztán eszébe jutott, hogy a férfi ezzel keresi a kenyerét. – Jöjjön le – mondta Ford. Mivel a világon semmi nem jutott eszébe, amivel visszaszívhatná a „mennybe menesztést”, Gwen lemászott. A férfi felmászott. Elég magas volt, hogy megérintse a mennyezetet. – Egy szög kell ide – mondta és lemászott. – A régi kiesett. Nem kell mennybe meneszteni. – Jó tudni – mondta Gwen derűsen. – Hol vannak a szögek? – Szögek? – kérdezte Gwen. – Hol van Davy? – Odakint. – Jó – mondta Ford. – Menjen és csináljon valamit, amihez nem kellenek szerszámok. – Hé! – kezdte Gwen, de Ford már indult is ki az ajtón Davyhez. – És miből gondolod, hogy Davynél vannak szögek? – kérdezte tőle Gwen az ablaküvegen át, de közben már látta, hogy Davy benyúl az ingzsebébe és átad valamit, ami leginkább szögre emlékeztetett. Néha egyenesen gyűlölte a férfiakat. Ford visszajött, felment a létra tetejére, két precíz ütéssel visszaszögelte a mennyezetlapot, lejött, összehajtotta a létrát, és visszavitte a helyére. – Nem tudhatja, hogy kell-e még nekem az a létra – szólt utána Gwen. – A legutóbbi mutatványa után nem kellhet – mondta Ford visszatérve az irodából. – Mit kell még megcsinálni? – Semmit – mondta Gwen, és a repedezett üvegablak elé lépett. – Van mérőszalagja? – kérdezte Ford. – Miért? – Hogy lemérhessem azt az ablakot. – Van valaki, aki kijön, hogy megcsinálja – hazudta Gwen. – Adja az átkozott mérőszalagot, Gwen – mondta Ford, mire Gwen feladta, és bement az irodába a mérőszalagért. – Nem értem, miért csinálja ezt – mondta, amikor odaadta a férfinak. – Szép ez az épület – mondta Ford, kihúzva a szalagot. – Szeretem, ha rendben vannak a dolgok. – Valóban? – kérdezte Gwen, és igyekezett összeegyeztetni ezt a bérgyilkoskodással. – Ebben utazom. Hetven és fél centi, írja fel. Gwen hozott papírt és felírta. Amikor visszatért a férfihoz, megkérdezte: – Abban utazik, hogy a régi épületeket helyrepofozza? – Szer nyolcvanegy és egynegyed – mondta Ford és visszaengedte a szalagot a házába. – Nem, abban utazom, hogy helyreállítsam a világban az igazságot. – Átadta a nőnek a mérőszalagot. – Ó – mondta Gwen. – Az igazságot. – És a rendet – mondta Ford. – Hol a legközelebbi üveges? – Üveges? – kérdezte Gwen. – Hol a telefonkönyve? – kérdezte Ford végtelen türelemmel. – Nem vagyok idióta, tudja? – jelentette ki Gwen. – Tudom. – Nem az én ötletem volt ez az egész. 131

– Tudom. – Még csak nem is tudom, akarom-e – mondta Gwen. Ford leült az asztal szélére. – Akkor miért hagyja, hogy csinálják? – Szükségünk van a pénzre – felelte Gwen és körülnézett. – És a hely eléggé lepusztult. És Tilda szeretné. Errefelé Tilda intézi az ügyeket. – Miért nem megy el? – kérdezte Ford, mire Gwen felkapta a fejét és visszanézett rá. – El? – Nyaralni – mondta Ford. – Nyaralás. – Gwen ránézett, bután. – Hova mennék én? – A Karib-tengerre – felelte Ford. – Arubára. Búvárkodni. – Nem tudok én búvárkodni. – Majd én megtanítom – felelte, és Gwennek elakadt a lélegzete. – Ez az utolsó munkám – folytatta a férfi. – Utána visszavonulok és örökre délre utazom. Leviszem a hajót Arubára. Velem jöhetne. – Búvárkodni – mondta Gwen, igyekezvén belekapaszkodni valami konkrétba. – Az nem veszélyes? Nem halnak bele az emberek? – Az emberek az ágyukban is meghalnak, Gwen – mondta Ford. – Az még nem jelenti azt, hogy kerülniük kell a lepedőt. – Felállt. – Nagy a hajó. Rengeteg hely van rajta. Hozok az ablakba üveget. – Köszönöm – mondta Gwen, még mindig kissé nehezen véve a levegőt. Amikor a férfi az ajtón kívül volt, leült a pulthoz, a kilenc élénkszínű esernyőcskére nézett a ceruzatartójában és azt gondolta, el akarok menni. Nos, ez nevetséges volt. Nem hagyhatja itt a családját, soha nem érdekelné a búvárkodás semennyire sem és Fordról egyedül azt tudta, hogy bérgyilkos, aki pina coladákat hoz neki és megcsinálta a mennyezetét. Persze hamarosan visszavonul, és ő nagy híve volt a megbocsátásnak és a múlt elfelejtésének, különösen, ha a saját múltjáról volt szó, de ha a pasi utolsó munkája Davy meggyilkolása, az mégis megbocsáthatatlan lenne. Tilda lépett be, egy kanna kék festékkel. Fején minden irányban meredeztek göndör tincsei. – Jól vagy? – kérdezte. – Kicsit letaglózottan nézel ki. – Jól vagyok – felelte Gwen. – Ne túrj bele állandóan a hajadba. Elég vadul áll. – Tilda megtapogatta a haját, ami nem reagált, és Gwen azt mondta: – Felmerült benned valaha, hogy itthon maradsz és átveszed a galériát? – Nem. – Tilda hunyorogva nézte magát az irodai tükörben és újra a haját lapogatta. – Oké – mondta Gwen. Hatalmas csalódás járta át, pedig tudta, hogy ezt fogja hallani. – Mert előtte legalább egy évtizednyi falfestményt meg kell festenem. Szeretnéd, hogy átvegyem? – Nem – felelte Gwen. – Csak nem akartam az utadban állni. – Senki nem áll az utamban – mondta Tilda és kicipelte a festékes kannát az irodán át. Nekem is ilyennek kéne lennem, gondolta Gwen és elképzelte, ahogy közli Forddal: „Senki nem áll az utamban!” Bár, hogy miért pont Forddal, az rejtély volt számára. Masonnek kellene mondania. „Mason, rendes ember vagy, de nem akarom, hogy te vezesd a galériát.” Bár ha kirángatná őket az adósságból, akkor az egész család felszabadulna. Megkaphatná a galériát, ha kirángatná őket az adósságból. Ezen a ponton akár őt is megkaphatná, ha kirángatná őket az adósságból. Davy lépett be az utcáról fütyörészve és az irodába ment. Ez persze azt jelentené, hogy soha nem búvárkodhatna. De a család biztonságban lenne. Ez volt a probléma. Amint gyermeket szül az ember, igazán soha többet nem gondolhatja, hogy „én”. Mindig csak a „mi”. Mi a legjobb „nekünk”. Noha ami „nekünk” a legjobb, az gyakran pocsék „nekem”. Két gyönyörű gyermeke és egy hasonlóan gyönyörű unokája van, akik mind meglehetős boldogságban és egészségben élnek, és akik szeretik és támogatják egymást. Nem kellett nap mint nap bejárnia valami rettenetes munkahelyre, fejthette a keresztrejtvényét, amikor csak akarta, és soha senki nem mondta: – Gwennie, ne csináld ezt! – Az elmúlt öt évben 132

legalábbis nem. Jó volt ez így. Nos, többnyire legalábbis. Mert igaz, hogy Tony basáskodó volt, azért voltak nagyon jó dolgai is. Ott volt például a szex. Az bizony veszteség. Nem bánta a cölibátust, de aztán záporozni kezdtek a férfiak a Goodnight családra, és hirtelen rengeteg ebédmeghívást kapott. És pina coladát. Talán el kéne gondolkoznia, valami tervet kéne kovácsolnia. Még csak ötvennégy éves. Mason szemmel láthatóan érdeklődött: egy rendes ember, aki értett a pénzügyekhez és imádta a galériát. Tényleg pofonegyszerű. Lehunyta a szemét és próbálta komolyan elképzelni az életet Masonnel. Búvárkodás, gondolta, és gondolatait elmosta a kékeszöld víz, az élénkszínű halak, akár Homer festményein, csak épp a valóságban, arcára eső napsugarakkal, testén áthullámzó vízzel és Forddal, aki… Ó, az isten szerelmére, gondolta, és felállt, hogy bevigye a székeket az irodába. Felsöpörhetne. Ahhoz nem kellenek szerszámok. Vagy túl nagy odafigyelés. Tilda lépett ki az irodából egy ecsettel. – Jól vagy? – Jól – felelte Gwen. – Soha jobban. – Davy ma szeretné lefesteni a bejáratot. – Tilda fejével az iroda felé intett, ahol Davy épp kétkedve nézdegélt egy nyitott kanna festéket, a válla felett pedig Nadine ráncolta a homlokát. – Lehet, hogy el kell torlaszolnunk a bejárati ajtót. – És ez gondot okozna, hiszen annyi ember jár ide? – kérdezte Gwen. – Én nem… Kinyílt a galériába vezető utcai ajtó, és belépett egy idősebb úr, sötétvörös hajjal, és még sötétebb szemmel. Valamiért nagyon ismerős volt. – Üdv – mondta Gwen, és próbált rájönni, ki lehet az. – Üdv, kedvesem – mondta a férfi, és egy szörnyű pillanatra Gwen azt gondolta, talán valami olyan pasas lehet, akivel még Tony előtt feküdt le, és akit mostanra teljesen elfelejtett. Valahol ötven és nyolcvan között járhatott, szóval a kora stimmelt. – Ismerem magát? – kérdezte Gwen, és nagyon remélte, hogy nem. – Szólíts Michaelnek, angyalom – mondta a férfi olyan ártatlanul, hogy Gwen szeme összeszűkült. – Davy Dempseyt keresem. Magas srác, sötét hajjal. Itt van? – Davy? – kérdezte Tilda meglepetten. – Hátul van… – Elhallgatott, mert a férfi, barátian rámosolygott, megkerülte, és a nyitott irodaajtó felé indult. – Ö, várjon… Az irodában Davy felnézett és megdermedt. Gwen azt gondolta, nem lehet, hogy ez is egy bérgyilkos. Hány embernek van a bögyében a srác? – Tudhattam volna – mondta a férfi Davynek könnyed hangon. – Én járom a világot, mentem a bőröm, te meg itt lebzselsz egy full százszorszéppel. – Full százszorszép? – kérdezte Gwen. – Három királynő – magyarázta Davy komoran. – Helló, apu.

133

Tizenötödik fejezet – Hogy az ördögbe találtál meg? – kérdezte Davy, amikor már Simon szobájában bámulta Michaelt, aki az asztal túlsó végén ült. Furcsa volt, hogy az asztalon nem volt semmi. Valahogy arra számított, hogy Michael előkap egy pakli kártyát és osztani kezd. – Van az a barátod, Simon – mondta Michael. – Néhány hete felhívtam Miamiban és téged kerestelek. – És ő feladott engem – mondta Davy, és tervbe vette, hogy vált néhány keresetlen szót Simonnal. – Beletelt némi győzködésembe – felelte Michael. Davy felsóhajtott. Michaellal szemben Simonnak esélye sem volt. – Aztán beletelt némi időmbe, míg ideértem – folytatta Michael. – Eleget kellett tennem pár kötelezettségnek. És a Greyhound se egy Concorde. – Te busszal jöttél? – kérdezte Davy elképedve. – Ez nem vall rád. – Átmeneti pénzzavarban vagyok – közölte Michael egy vigyor árnyékával. – Boldogan fizetnék kedden egy hamburgerért ma! Popeye atyja, Wimpy. – Meg kell húznom magam – mondta Michael. – Olybá tűnik, hogy körözést adtak ki ellenem. – Ez szintén nem vall rád – jegyezte meg Davy közönyösen és hátradőlt. – Általában nem kapnak el. – Volt egy nő – felelte Michael sötéten. – Mindig van. Michael rávigyorgott. – Még te beszélsz?! Besétálok ide és három nő vesz körül. Kiköpött apád vagy, fiam. – Egyáltalán nem vagyok olyan, mint te! – ellenkezett Davy. Michael felnevetett. – Igazad van, nem „olyan”, hanem kiköpött másom vagy. Az összes gyerekem közül, Davy fiam, te léptél az örökömbe. – Szuper. Mindig is szerettem volna két pakli cinkelt kártya meg egy tilinkó tulajdonosa lenni. – Ott van Sophie – folytatta Michael, mintha nem is hallotta volna Davyt. – A kezdetektől rátermett volt. Csak ránézett az emberre azokkal a nagy barna szemeivel és megkopasztotta az utolsó centjéig. De a szíve nem volt benne. – Mert vannak erkölcsei – mondta Davy elgondolkodva, és ezzel könnyű visszaélni, amit te nagyon jól tudsz. – És a kis Amy, ő odavolt a szélhámoskodásért, de belőle meg hiányzott a hozzáértés. Amy túl hebrencs. De te! Te erre születtél. Értesz hozzá és szereted csinálni, megvan minden, ami kell. Többre viheted, mint én… – Ugyan, kímélj meg ettől – mondta Davy. Elege volt. – Nézzenek rád, a Nagyszerűre. Hatvanévesen szökésben vagy, aprópénzért kuncsorogsz, kártyázol a kvártélyért. Ez a te elképzelésed a nagyságról? – Legalább csinálok valamit, nem? – kérdezte Michael. – Nick, a Görög is ezt mondta. – Igen, Nick, a Görög ezt mondta, amikor teljesen tönkrement, és alamizsnáért pókerezett a nagy tétek helyett – csattant fel Davy. – Ezt mondta, mielőtt meghalt üres zsebbel. Hát így akarsz élni? – Ez legalább élet. – Michael előrehajolt. – Nem csak ücsörgés, miközben azt kívánod, bárcsak élnél, megtagadva, amire születtél. Ahelyett, hogy az átkozott FBI kezére játszanál. – A fejét rázva nézte Davyt. – Hiányzik neked. Nekem ne mondd, hogy nem. Manapság mit csinálsz, ha egy kis mókára vágysz, Davy öcskös? Virágszálakat gyűjtesz? – Jól van – mondta Davy. – El a kezekkel a Goodnight nőktől. Gwen esetében szó szerint értem. Van a láthatáron egy megbízható, pénzes pasi, és az ügy egyre komolyabbra fordul. Tartsd távol magad Gwentől. – Áh, az nem neki való – mondta Michael. – A Gwen Goodnight-féle nőknek egy megbízható pasi nem az esetük. 134

– Olyat érdemel, akire számíthat – mondta Davy. – És az nem te vagy. – Azt érdemli, hogy baromi jól szórakozhasson – mondta Michael. – Az pedig határozottan én vagyok. Különben sem számíthat senkire. Egyikünk sem. Az ember egyedül születik és egyedül hal meg, Davy. Szóval jobb, ha kiismered magad, mert te leszel az egyetlen, aki valaha megteszi. – Ismerem én magam – mondta Davy zordan. – És boldog vagyok. – Mindazok után, amire tanítottalak… – mondta Michael szomorúan. – Hányszor mondtam neked? Az asztalnál azt a pasit kell megverned, aki nem tudja, mi a gyengéje és mi az erőssége. És most nézzenek rád, úgy teszel, mintha valaki más lennél, hanyagolod a tehetséged. – Megrázta a fejét. – Szerencséd, hogy előkerültem. – Ja, persze – mondta Davy. – Mind repesünk az örömtől, valahányszor megjelensz. Van egy hírem a számodra: kiszálltam. Ahogyan Sophie és Amy is. – Akkor nem élsz – mondta Michael. – Aggódnék, de túl jól ismerlek. Vissza fogsz térni. Szükséged van a veszélyre. – Van valami konkrét oka, hogy idejöttél? – kérdezte Davy. – Vagy egyszerűen csak fel akarsz húzni? – Az unokámat megyek meglátogatni – felelte Michael és hátradőlt. Davy belegondolt, micsoda pokollá teheti Michael Sophie életét: megzavarná a nyugalmát, tönkretenné a jó hírét egy olyan kisvárosban, ami soha nem felejt, az anyagi kárról már nem is beszélve, ami abból adódna, ha feltárná nyomorúságos helyzetét Sophie előtt. – Dehogy mész! – Az ember jogosult arra, hogy lássa az unokáját – mondta Michael, felengedve kissé. – Sophie örülne nekem. Hallom, rólam nevezte el. – Dempseynek nevezte, ami nem igazán te vagy. És tartsd magad távol tőle, ahogyan én is. Szép, törvénytisztelő életet él. Nincs szüksége rá, hogy tönkretegyük ezt. – Felállt. – A mókának vége. Most elmész. – Arra gondoltam, mehetnénk együtt – mondta Michael és ülve maradt. – Ezen a hétvégén. Családi összejövetel. Kordában tarthatnál. – Vidáman mosolygott Davyre. Túl vidáman. – Nem tudod, hol lakik – mondta Davy megnyugodva. – Dehogynem tudom – felelte Michael. – Itt, Ohióban. – Ez egy nagy állam – mondta Davy. – Az ember nem is hinné, pedig így van. Érezd jól magad, míg átfésülöd. – Idővel megtudom – mondta Michael. – Jóságos ég, fiam, nem akarok én rosszat neki. Szeretem Sophie-t. Kiköpött, mint az anyja. És ő szülte az első unokámat. Látna akarom a fiút, és a férfiakat, akikhez hozzámentek a lányaim. Az őszinteség, amivel előadta mindezt, teljesen lenyűgözte Davyt. – Hazudsz, mint a vízfolyás, de a te szádból úgy hangzik, mint valami ballada. Csodálom, hogy egyáltalán sikerült elég terhelőt összekaparniuk rólad a letartóztatási parancshoz. – Igazság szerint nem sikerült nekik – mondta Michael. – Koholt vádakat emeltek ellenem. És igazat mondok! Látni akarom a kisfiút. – Az a fiú egy éve született. – Davy karba font kézzel, mogorván nézett az apjára. – A lányaid három éve mentek férjhez. Készpénz kell neked, egy meleg ágy és főtt étel egy olyan helyen, ahol a zsernyákok nem találnak rád. Aztán amint odaérsz, átversz majd valakit, márpedig az egy kisváros, szóval megtudja majd mindenki, és szégyent hozol Sophie fejére. És van egy másik hírem, ami talán eddig nem jutott el hozzád: Amy egy zsaruhoz ment feleségül. Ismerem a fickót. Nem egy érzelgős fazon. Nem fogja azt hinni, hogy érdekes öreg nagypapi vagy. Ha körözést adtak ki ellened, szemrebbenés nélkül rács mögé vág. – Olyan cinikusan látod az emberi természetet – mondta Michael elgondolkozva. – Hű, vajon miért? – kérdezte Davy és közben úgy érezte magát, mintha tizenhárom éves lenne. – Amiatt a nő miatt van – mondta Michael. – Én figyelmeztettelek. – Milyen nő? – kérdezte Davy, ezúttal valódi értetlenséggel. – Az a Cleopatra-szőkeség – felelte Michael. – Az, amelyikkel Los Angelesben jöttél össze. Annyira az ujja köré csavart, hogy kisiskolásokat se tudtál volna átverni. Nála rosszabb sose 135

történt veled. Az a nő keserűvé tett. – Hát, nem is tudom – mondta Davy, végigmérve az apját. – Értek az életemben sötétebb befolyások is. – És most hol van ez a nő? – kérdezte Michael. – Még mindig annak a tévés pasinak a felesége, aki miatt ejtett téged? – Nem – mondta Davy. – Azt a fickót eltette láb alól. Aztán hozzáment valaki máshoz, és azt a pasit is hidegre tette. – Ez nem lep meg – mondta Michael. – Szóval hol van most? – Itt – mondta Davy. – A harmadik kiszemeltjét kerülgeti. – Tudtam! – Michael hátradőlt. – Még mindig őt kergeted. – Nem – felelte Davy. – A pénzem kergetem. Ami nála van. – Micsoda elővigyázatlanság – mondta Michael. – Hagyd békén a csajt. Keress több pénzt. – Inkább visszaszerzem a régi vagyonom, kösz szépen – mondta Davy. – Az… – Tudod, nem rossz ez a hely. – Michael körülnézett a szobában. – A galéria marha jó felállás. Komoly kárt lehet itt okozni. – Nem – mondta Davy, és próbálta elfelejteni, hogy ő is ugyanezt gondolta. – Ez most törvényes. És a Goodnightok a másik család, akiket nem tehetsz tönkre. – Akkor te mit keresel itt? – kérdezte Michael. – Rajtuk keresztül jutok el Cleához – felelte Davy. – Cleának szüksége van rájuk, és én fel tudom használni őket, hogy eljussak hozzá. – Na, ez az én fiam! – lelkendezett Michael. – Szóval melyikkel töltöd az éjszakákat? A kölyök túl fiatal, Gwennie pedig a megbízható alakra pazarolja az idejét. Így marad a barna hajú szemüveges. – Bólintott. – Nem rossz. Úgy tippelem, nem hülye a csaj és nem hagyja magát semmibe venni. A feneke is jó. – Soha nem szerettelek – mondta Davy. Michael vállai megremegtek, ami nála hahotázó nevetésnek felelt meg. – Hiányoztál, fiam. – Nekem nem hiányoztál. – Davy az ajtóhoz lépett és kinyitotta. – És most elmész. – Nem hinném – mondta Michael és körülnézett. – Szép ez a szoba – Simoné – közölte Davy. – Ő használja mindenestül. – Akkor te hol alszol? – Michael felállt, majd bólintott. – Ahá. A szemüveges. Gwennie-nek meg ott a stabil fickó. – Vagyis nincs több kiadó szoba. – Davy a folyosóra mutatott. – Kifelé. Michael az ajtó felé ballagott. – Azt hiszem, jövő héten kéne mennünk – mondta, ahogy elment Davy mellett. – Azt hiszem… A folyosó másik oldalán Dorcas kinyitotta az ajtaját. – Próbálok festeni! – mondta és mérges tekintettel meredt Davyre. – Egy művész – mondta Michael és csodálattal rázta a fejét. – És mi megzavartuk a koncentrálásban. Ezer bocsánat. – Egy is elég – felelte Dorcas. – És az, ha befogják. – A művész-vérmérséklet – mondta Michael. – Lenyűgöző. Láthatnám a műveit? Dorcas csak pislogott rá. – Dorcas, ez itt az apám – mondta Davy. – Hazudik, csal, nőket csábít el, és egy helyet keres, ahol megszállhatna. Kerülje el mindenáron. – Michael Dempsey – mondta Michael és megfogta a nő kezét. – Dorcas. Gyönyörű név. Kelta nyelven „liliomot” jelent. – „Gazella”, görögül – mondta Dorcas, de nem húzta vissza a kezét, és Davy mintha úgy látta volna, az arcán valódi szín tűnik fel. A nő Davy felé biccentett. – Igazat mondott magáról? – Sajnos igen – felelte Michael a nőre mosolyogva. – Teljesen híján vagyok bármiféle jó tulajdonságnak. Dorcas visszamosolygott rá. – De igazán szeretném látni a munkáját – folytatta Michael. – Nagyon ritkán találkozom művészemberekkel, alkotás közben pedig soha. Szabadna? 136

És miközben Davy csüggedten figyelt, Dorcas azt mondta: – Igen. – Ne tegye, Dorcas! – intette Davy. – Ugyan már – mondta Dorcas. – Mintha maga olyan nagy szám lenne. – Azzal hátrébb lépett és beengedte Michaelt. – Jesszusom – mondta Davy és lement figyelmeztetni a Goodnight családot az apját illetően. Davy a hét hátralévő napjain festett, bútorokat vonszolt és sasszemmel figyelte Michaelt, miközben Nadine és Ethan minden utasítását követték. Gwen ha örömmel nem is, de hozzáértéssel tervezgette a megnyitó részleteit, és gondoskodott róla, hogy a hirdetés a helyén legyen, és riporter is kijöjjön tudósítani. Simon a biztonsági részleteken ügyködött. Még mindig hiányzott neki Louise, aztán kedden a ruhatára egy része is. – Apád kölcsönvett tőlem egy inget – mondta. – Úgy tűnik, egyikőtök se tud rendesen pakolni. Miután hazatért a falfestményétől, Tilda is bement és Davyvel festett. – Tudod, soha nem tudok betelni a falak festésével. – Nem muszáj csinálnod – mondta Davy. – Egész nap dolgoztál. – Ez a legkevesebb, amit tehetek – felelte Tilda. – Halálra dolgoztad magad értünk. – Igazából, a legkevesebb, amit megtehetsz értem… – kezdte Davy, de aztán elhallgatott, amikor Tilda ránézett a szemüvege fölött. Nem akart újra hallani arról az átkozott vibrátorról. – Felejtsd el. Tilda bólintott és folytatta a festést. – Nem tudom elhinni, hogy apád beköltözött Dorcashoz egy órával azután, hogy megérkezett. – Igen. Tudom. Apámnak egyáltalán nincsenek erkölcsei. – De hatékony – mondta Tilda. – Neked jó huszonnégy óra kellett, hogy az ágyamban landolj. – Hé – mondta Davy. – Ha hamarabb akartam volna… Tilda megint ránézett a szemüvege fölött. – Oké – mondta a férfi és tovább festett. Eve, Jeff és Andrew ügyeket intéztek, mindenféle munkákat elvégeztek, és úgy általában olajozták a gépezetet, miközben Ford beszállt, valahányszor igazi hozzáértést igénylő javításra volt szükség, különösen ha az együttjárt azzal, hogy Ford egy térben lehessen Gwennel. Még Mason is fel-felbukkant, hogy figyelemmel kísérje a munkát. Annyira örült a megnyitónak, hogy mindenkit felvidított, talán Ford kivételével. Egy csapat voltak, még ha különös csapat is. Michael már más tészta volt. Amikor Davy rajtakapta, hogy egy helyi gimnázium előtt itt a piros, hol a pirosozik, elvonszolta onnan, halálosan megfenyegette és neki is kiadott egy feladatot. – Hol van Michael? – kérdezte Tilda, amikor szerdán hazaért a falfestményétől. – Ne keresd a bajt! – intette Davy. – Én kedvelem – mondta Tilda. – Pénzt nem adnék neki, de kedvelem. Mit csináltál vele? – Két legyet intéztem el egy csapásra – mondta Davy. – Meséltem neki Colbyról. – És? – És ma reggel gyorsan megszabadította a pasast öt darab ezrestől – felelte Davy. – Épp most viszi el a felét Mrs. Brennernek. – Ötezer dollártól? – kérdezte Tilda. – Jól csinálja az öreg – mondta Davy és próbálta elnyomni a feltörő büszkeséget. – Mit is mondtál, mivel foglalkozik? – kérdezte Tilda. – Kereskedelem – felelte Davy. – Aha. Tényleg azt hiszed, hogy oda fogja adni a pénzt Mrs. Brennernek? – A felét – mondta Davy. – Megteszi. Erős az igazságérzete. Épp csak erkölcsei nincsenek. – Te hogy sikerültél ilyen tisztességesre…? –Tilda elhallgatott és csak a fejét rázta. – Csoda történhetett – mondta Davy és kiment, hogy a galéria külsején dolgozzon, mielőtt még lesújt rá Isten haragja. Később, mivel az érdeke úgy kívánta, Michael otthon maradt Dorcasszal, és állandóan letévedt a galériába, ahol Davy bosszankodva rajta tartotta a szemét, ahogyan Ford is, valahányszor Michael Gwen közelébe ment. – Az a Ford nem egy ostoba ember – mondta Davy Gwennek az előbemutató napján. – 137

Kedvelem a fazont, még ha meg is fog ölni. – Ne viccelődj! – mondta Gwen. – Túl nyugtalanító a dolog. – Csak hülyéskedtem. Nem fog megölni – mondta Davy és megveregette Gwen vállát. – Nem tudhatod – felelte Gwen. – Dehogyisnem – mondta Davy. – Ha meg akarta volna tenni, már rég sort kerített volna rá. – Akkor miért van még mindig itt? – kérdezte Gwen, mire Davy rávigyorgott. – Miattam? De hát bérgyilkos! – Úgy hallottam, azokkal remekül lehet randizni – mondta Davy. – Tudod, olyan fickók, akik bármire kaphatóak. – Jut eszembe – mondta Gwen. – Az apád kölcsönkért tőlem húsz dollárt. – Ó, a francba! – szitkozódott Davy és a pénztárcájáért nyúlt. – Aztán visszahozott egy ötvenest – mondta Gwen. – Azt mondta, biliárdozott, és ennyi az én részem. – Ó – mondta Davy. – De ugye nem dugta a pénzt a blúzodba? – Persze, hogy nem – mondta Gwen. – Az apád úriember. – Aha – mondta Davy és visszatért az irodába tervezgetni a másnap éjszakai rablást. Pár órával később, amikor Gwen elment ebédelni Masonnel, Davy meglátta Nadine-t a galéria pultjánál. Három kártyalap hevert előtte kiterítve, miközben Ethannel nevetgélt. – Mi az ördög?! – kérdezte Davy és kiment a galériába. – Mit művelsz, kis hölgy? – Az apád megtanított erre a király játékra – mondta Nadine, és lefordított Davy előtt három kártyalapot a pulton. – Itt a királynő… – Nadine – mondta Davy –, mondtam, hogy maradj távol apámtól. Az itt a piroson egyedül csalással lehet nyerni. Az nem helyénvaló. – Soha nem játszanék pénzért! – mondta Nadine. Ezt próbálta döbbent hangon előadni, és majdnem sikerült is neki. Nem csoda, hogy apám megtanította neki, gondolta Davy. Született tehetség. – Felejtsd el. – Imádom! – mondta Nadine. – Tutibiztos. – Semmi sem tutibiztos. – Igen? – fölényeskedett Nadine. – Nem tudsz megverni! Davy elővett egy öt dollárost a zsebéből és az asztalra csapta. – Hol a tiéd? Nadine Ethan felé nyújtotta a kezét, mire a fiú felsóhajtott, előhalászott öt dollárt a zsebéből és odaadta a lánynak. – Vissza fogod kapni, Ethan – mondta Nadine. – Nem fogod, Ethan – közölte Davy. – Gyerünk, oszd le őket! – Nézte, ahogy a lány megkeveri a lapokat, megmutatja neki a királynőt, aztán a tenyere alá rejti, miközben a többi lapot tologatja. Ahhoz képest, hogy csak néhány órája gyakorolt, átkozottul jól ment neki. – Jól van – mondta Nadine, még mindig a kártyákat tologatva. – Na és hol a királynő? – Itt ni – mondta Davy, és ujját a középső lapra tette. – Nos, akkor lássuk – mondta Nadine önelégült mosollyal és a királynővel az ingujjában. – Igen, lássuk – mondta Davy és a középső lapon tartotta az ujját. Felfordította a treff nyolcast a lap jobb oldalán és a pikk négyest a balon. – Nézzenek oda! Egyik se a királynő, akkor viszont a középső lesz az. – Elvette a két ötöst az asztalról. – Ez nem igazságos – mondta Nadine felbőszülve. Davy felemelte a kezét a kártyáról és megragadta a lány csuklóját. – Ahogyan ez sem – mondta, kihúzta a királynőt a lány ingujjából és felé fordította. – Meg ne lássam még egyszer, hogy bárkivel próbálkozol! – Ethannel se gyakorolhatok? – kérdezte Nadine. – Már így is eléggé kicsesztél Ethannel – mondta Davy. – Nem kell kártyában is elverned. Inkább fesd fel az utolsó réteget az ajtóra. – Nagyon unom a festést – mondta Nadine vészjóslóan. – „Azért tartunk életben, hogy ezen a hajón szolgálj – mondta neki Davy. – Evezz jól és élhetsz!” – Ben Hur – mondta Ethan, akit szemmel láthatóan nem rázott meg különösebben, hogy 138

kicsesztek vele. – De most igazán! – méltatlankodott Nadine és zsebre tette a kártyákat. Davy visszament az irodába és ott találta Tildát, aki az ajtón át figyelt. – Az unokahugicádnak remek érzéke van a bűnözéshez. – És én mégis biztosra veszem, hogy azt a játékot te is kitűnően űzöd – mondta Tilda. – Tudnám – mondta Davy. – De nem teszem. – Micsoda törvénytisztelet! – mondta Tilda. – Csodás példa mindannyiunknak. – Ami a holnapi betörést illeti – mondta erre Davy –, mindenképpen azt a kínai cuccot vedd fel. Tetszik. Michaelt sehol sem találták aznap este, de másnap, úton Tildához, hogy még egy utolsó rablásra induljanak, Davy bekopogtatott Dorcas ajtaján. Amikor Michael nyitott ajtót, azt mondta: – Ne tanítsd Nadine-t kártyacsalásra! – Fiatalkorukban kell őket megtanítani – mondta Michael. – Ez a másik ok, amiért meg kell látogatnom Sophie-t. Dempsey még jócskán fiatalkorú, de nincs Sophie-nak véletlenül egy mostohalánya is? – Dillie – mondta Davy. – Nem taníthatod szélhámoskodásra. – Miért nem? – Mert… – Davy elhallgatott, mert eszébe jutott Dillie „gyakorlóütése”. – Mert nem és kész. – Már kitanítottad, mi? – Michael vállon veregette. – Ez az én fiam! – Tényleg azt kívánom, bár ne lennél itt – mondta Davy. – Próbálok jó útra térni, a fenébe is! – Szép ez a fekete ing – mondta Michael. – Rablásra készülsz? Davy lehunyta a szemét és lement a lépcsőn. A galéria gyönyörűen nézett ki és Gwen utálta ezt. Az órájára nézett, hogy lássa, mennyi az idő. Még tíz perc az előbemutatóig. Talán ha végighányná a kasszát, megengednék, hogy fölmenjen rejtvényt fejteni. Aztán leszidta magát. Az egész család teljes erőbedobással dolgozott ezért a helyért, ami most ragyogott, és teli volt Tilda bútorainak színeivel és bohókásságával, meg a csodás svédasztallal, amit Thomas, a felszolgáló terített meg, és pénzt fognak keresni, ő meg csak itt nyafog, mert inkább búvárkodna. Nem, ez nem igaz. Inkább felmenne, és fejére húzná a paplant. – Mrs. Goodnight? – szólította meg Thomas, mire Gwen megrezzenve felnézett. – Ó, Thomas, elnézést – mondta és próbálta nem megbámulni a két sárguló zúzódást a férfi homlokán. – A svédasztal pompásan fest. Maga… – Beszélhetnénk egy percre? – kérdezte, Gwen karjára tette a kezét, és a nő annyira meglepődött, hogy hagyta, hogy bevezesse az irodába. A férfi elővett egy bőrtokot és megmutatta a jelvényét. – Thomas Lewis, FBI. Gwen hunyorogva nézte. – Maga az FBI-nak dolgozik? – Psszt. – Thomas körülnézett. – Titkosügynökként vagyok itt, Mrs. Goodnight, senki nem tudhatja meg. Tud titkot tartani? Ó, drágaságom, gondolta Gwen. – Clea Lewis után nyomozok – mondta, fél szemmel az ajtót figyelve. – Úgy véljük, meggyilkolta a férjét. – Ó. – Ez valójában hihetően hangzott. – És ellopta a műgyűjteményét – folytatta Thomas. – Cyril Lewis nagyon gazdag ember volt, de amikor meghalt, nem maradt utána semmi. – Nos, Clea nem olcsó mulatság – mondta Gwen. – Talán elköltöttek mindent. – Így volt – mondta Thomas. – Festményekre költötték. Cyril Lewis több mint kétmillió dollár értékben vásárolt festményeket életének utolsó évében. – Hű – mondta Gwen és a jutalékot számolgatta. – Ezeket egy raktárépületben tárolták – mondta Thomas. – Ami porig égett egy nappal Cyril Lewis halála előtt. A férfi hangja kezdett egy bekrepált rádióéra emlékeztetni. – És maga szerint Clea ölte meg? – Nem Cyril lenne az első férj, akit meggyilkolt – mondta Thomas. – Soha nem tudtunk 139

elegendő bizonyítékot összegyűjteni ellene, de az első férje roppant gyanús körülmények között lelte halálát. Az egy gonosz nő. Minden okunk megvan feltételezni, hogy bérgyilkost küldött ebbe az épületbe. – Igazán? – kérdezte Gwen és igyekezett meglepettnek hangzani. – Úgy gondoljuk, egy volt szeretőjét akarja megöletni – mondta Thomas. – Igazán? – kérdezte Gwen, és ezúttal nem kellett színlelnie. – Hm. – Eltűnődött, vajon Tilda tudja-e. Valószínűleg. Tilda figyelmét semmi nem kerülte el. – Azért beszélek magával – mondta Thomas –, mert a nőt nagyon érdekli a galéria. – Nem igazán – felelte Gwen. – Clea csak… – Ha megpróbál festményeket eladni magának – folytatta Thomas –, szeretnénk értesülni róla. – Én nem vásárolok festményeket – mondta Gwen. – A galériák bizományra veszik át a művészeti alkotásokat. Mi nem veszünk semmit. – Ha bármilyen festményről beszél magának – mondta Thomas –, arról tudni szeretnénk. – Többesszámban? – A nyomozóiroda. – Értem. – A nyomozóiroda. – Nos, mindenképpen tájékoztatom magukat – mondta Gwen és azt gondolta, ha te az FBI-nak dolgozol és Ford a rossz fiú, ez az ország nagy bajban van. A pokolba is, ha ez a fickó a törvény keze, és Clea a rosszfiú, akkor is bajban vannak. – Régóta dolgozik a szövetségieknél? – Nem – mondta Thomas és kihúzta magát. – De teljes jogosultsággal rendelkezem. – Remek – mondta Gwen és rátért aggodalma valós tárgyára. – De azért felszolgálni is tud? – Éttermekben veszem az ételt – mondta Thomas kissé szégyenkezve. – Ezzel időt nyerek a nyomozásra. – Ó, kiváló – mondta Gwen felvidulva. – Éttermekben! – Ne mondja el senkinek. – Egy léleknek se – ígérte Gwen. – És tartsa nyitva a szemét a festmények miatt – mondta Thomas és kinyitotta a galériába nyíló ajtót. – Életem története – mondta Gwen, és visszament a galériába, miközben belépett az első vásárló. Fél órával később Tilda az irodából szemlélte a galériát, és furcsa érzése volt, mintha egy régi filmet nézne. Százával látott ilyen bemutatókat, néhányuk olyan rég volt, hogy zsámolyra kellett állnia, hogy átlásson az ajtó üvegablakán. Ezúttal valami nem stimmelt és teljes percébe telt, mire ráébredt, hogy nem volt odakint falkavezér, senki nem állt a terem közepén nevetve, a műsort vezényelve. Aztán belépett Mason brokát mellényben, karján Cleával, aki ragyogóan mutatott fekete nyakpántos, derékig kivágott ruhájában és hatalmas karika aranyfülbevalójával. Mason a terem közepére lépett, nevetett és úgy gesztikulált, mintha Tilda apjának paródiája lenne. Szegény fickó, gondolta Tilda. Egyszerűen alkalmatlan. Belépett Davy a folyosóról. – Vilma a kínai ruháját viseli. Úgy tűnik, ideje ellopni valamit és smárolni a szekrényben. – Mason és Clea ideértek – mondta Tilda. – Akkor mi lelépünk. – Davy felkapta Jeff kocsikulcsát, kinézett az iroda ajtaján és azt mondta: – Hűha! – Mi az? – Tilda követte a tekintetét vissza a galériába. Clea megfordult. A ruhájának nem volt háta. Miközben figyelték, Mason felé fordult, rámosolygott, és tökéletes arcélét csak keblének épp oly tökéletes vonala múlta felül. – Ó – mondta Tilda és igyekezett nem vicsorogni. – Nyugi, Veronica! – mondta Davy vigyorogva. – Épp csak élvezem a látványt. Tudom, hogy a nő pokolra való boszorkány. – Igen, de jó volt az ágyban, nem? – kérdezte Tilda, és nézte, ahogy Clea végigsétál a galérián, s minden mozdulatát áthatja az elegancia. Nem kedvellek. – Jobb, mint én. 140

– Igen – mondta Davy. – Mehetünk? – Sokkal jobb, mint én? – tudakolta Tilda. Davy becsukta a szemét. – Miért kérdezel ilyesmit? Tudod, hogy rosszra vezet. – Mondd el! – kérte Tilda. Davy felsóhajtott és kinézett a galériába. – Látod, amiket festettél? És ahogyan minden mozdulat, amit megfestettél, pont jó volt, mert keményen megdolgoztál érte és mert született tehetség vagy? – Köszönöm – mondta Tilda és akaratlanul is elérzékenyült. – Clea úgy kefél, ahogyan te festesz. – Ó – mondta Tilda. – De ha ez kicsit is vigasztal, valószínűleg úgy fest, ahogyan te ke… – Soha többet nem érhetsz hozzám! – mondta Tilda. – Ó, mert mielőtt ezt mondtam, volt rá esélyem? – kérdezte Davy. – Akkor mehetünk? – De még mennyire – felelte Tilda, és igyekezett észben tartani, mi a fontos. Visszaszerzi a festményt. Davy visszaszerzi a pénzét. Aztán véget ér a műsor, a pasi elmegy Ausztráliába, ő pedig visszatér a szép kis nyugodt falfestménykészítő életéhez. – Most meg mi a baj? – kérdezte Davy. – Tudod, boldog voltam, mielőtt megjelentél itt – mondta Tilda és indult az ajtó felé. – Dehogy voltál – mondta Davy a lány nyomában. – Te… Belépett Ethan, a karjában Steve-vel, akin brokát kutyamellény volt és fekete csokornyakkendő. Láthatóan felzaklatta a felhajtás. – Nadine csinálta a mellényt – mondta a fiú. – Azt mondta, ez a hagyomány a megnyitókon. – Ez majd feldobja Masont – mondta Tilda. – Ne harapj meg senkit, Steve! – Most indultok? – kérdezte Ethan. – Igen – felelte Davy. – Mi… – Nos, „jó szórakozást a kastély lerohanásához” – mondta Ethan és kivitte Steve-et a galériába. Davy Tildára nézett. – Mindenki tudja, hogy bűnt követünk el ma este? – Jeff nem – felelte Tilda. – Őt próbáljuk nem besározni, hogy lehessen a védőügyvédünk. – Jó tudni – mondta Davy és kiment a parkolóba. – Lámpákat kéne állítanotok idekint – mondta, miután beszálltak az autóba. – Pénzt kéne szereznünk, hogy lámpákat állíthassunk idekint – mondta Tilda. – Előbb hadd kárpótoljam Simont a galéria kifestéséért. Ja, persze, meg ott van a jelzáloghitel. – Aha – mondta Davy. – Ez lenne a tökéletes élet, amit én tönkrevágtam? – Tudom. – Tilda hátraejtette a fejét a fejtámaszra. – Nem a te hibád. És mégis az. – Én nem… – Mielőtt megérkeztél, nem tudtam, hogy boldogtalan vagyok – mondta Tilda. – Egyszerűen csak leszegtem a fejem és meneteltem előre. Aztán te megragadtál a szekrényben és én hirtelen ráébredtem, hogy szarul érzem magam falfestménykészítés közben és pocsék vagyok az ágyban. – A „pocsék” szót te mondtad, nem én – jegyezte meg Davy. – És hajlandó vagyok edzeni téged egy kicsit. A lány elfordította a fejét és a férfira nézett. – Nem örültem, hogy ki akarod pofozni a galériát. – Tudom – mondta Davy. – Most már örülök. Gyönyörű lett. Igazából szebb, mint amilyenre emlékszem. És ahogy néztem odabent azt a sok mindent, amit festettem, felébredt bennem a vágy, hogy újra fessek, igazából. Az boldoggá tesz. És amikor te elmész, annak is vége lesz, mert nem tarthatjuk fenn, mert nincs elég idő, nincs elég… – Intett a kezével. – Káprázat. Az apu volt. És Gwennie megint rejtvényt fog fejteni, Nadine visszatér a karrier vezérelte randizáshoz, én meg újra falfestményeket fogok pingálni. Szóval köszönöm, hogy visszaadtad a galériát és tönkretetted az életem. – Tudom – mondta Davy. A lány felvont szemöldökkel nézett rá. – Nem tudod. – De, tudom – felelte Davy. – Tudom, hogy nagyszerű festő vagy, tudom, hogy utálod a 141

falfestményeket, tudom, hogy szereted a családod, tudom, hogy valamiért baromi pipa vagy az apádra, és tudom, hogy a galériába tartozol. Ismerlek. Tildának elakadt a lélegzete. – Nem olyan jól, ahogyan hiszed – mondta és kinézett az ablakon. – Nem kéne elindulnunk vagy valami? – De. – Davy beindította a motort. – Lesz néhány szekrény, Vilma. Uralkodj magadon. – Van még valami – mondta Tilda. – Most meg mi az? – kérdezte Davy óvatosan. – Ha valami balul ütne ki ma este – mondta Tilda –, én maradok. Nincs több olyan, hogy én elmegyek, és te viszed el a balhét, nincs több olyan, hogy kilöksz az ajtón. Ma este minden közös. Davy egy percig hallgatott. – Oké. – Nem akarom ezt csinálni – mondta Tilda. – De azt se akarom, hogy te csináld. – Tudom – mondta Davy. – De a ma este lesz az utolsó alkalom. Ma este vége az egésznek. – Tudom. – Tilda újra kinézett az ablakon. – Menjünk. *** A galériában Gwen Masont nézte és azt gondolta, olyan édes ember, talán rávehetem Fordot, hogy megölje. Nem, ez nem volt vicces, de jó lett volna, ha valaki kiüti, mert egy személyben tönkreteszi a galéria bemutatóját. Eleinte bármennyire is ellenezte, ha már meg kellett lennie, azt akarta, hogy a bemutató sikeres legyen. Figyelte a férfit, amint épp azt magyarázza egy zavarodott nőnek, hogy remek befektetés, ha megvásárol egy komódot, amire sötét narancsvörös zebrák vannak festve. – A művészetnek nő az értéke – mondta a férfi, mire Gwen előjött a pult mögül és belékarolt. – Mason, drágám – mondta. – Azt hiszem, várok még vele – szólt utána a nő és elhátrált. – Megsimogathatom a kutyát? – Persze! – felelte Gwen vidáman. Mason megrázta a fejét. – Az a kutya tönkre fogja tenni az egészet – suttogta oda Gwennek. – Nem vihetnénk ki innen? Senki nem fog minket komolyan venni, ha az az állat itt sertepertél. De hisz narancssárga zebrás bútorokat árulunk, gondolta Gwen. – Az a helyzet – mondta a férfinak –, hogy ez a bútor nem befektetés. Az efféle darabokat az ember azért veszi meg, mert beleszeret, nem azért mert nő az értékük. A férfi szeretettel nézett rá, majd megpaskolta a karját. – Ezt a részét hagyd rám, Gwennie. Tudom, mit csinálok. Egy nagy frászt tudod, gondolta Gwen, de a férfi nem zaklatta többet azt a szegény nőt a zebrás komóddal, így visszatért a pult mögé. A galéria hátsó részén Michael egy nővel nevetgélt, aki egy Finster-képet tartott a kezében, de Michaelt nézte. Bármily hihetetlen, a férfi három Finstert eladott, mióta kinyitották az ajtókat. Talán itt kéne tartanunk, gondolta Gwen, de aztán arra jutott, nem! Michael eladná mindenüket, beleértve Steve-et is, aztán lelépne a pénzzel. Drága egy ember, de teljes mértékben erkölcstelen. A terem túlvégén Nadine is mosolygott és nevetett a bútort árulva és egy pillanatra Gwen Tonyt látta benne, legalábbis a férfi bűbájosságát. Aztán a nő, akivel Nadine nevetgélt, odajött és kifizetett száz dollárt egy zsámolyért, rajta táncoló macskákkal, és Gwen azt gondolta, azt is örökölte az apjától, hogy szinte bármit el tud adni. A nőre mosolygott, elvette a pénzét és körülnézett, hogy lássa, merre van Mason. Egy őszülő hajú, öltönyös férfival beszélt egy vörös kopókkal telefestett asztalról. Gwen megesküdött volna, hogy tisztán hallotta, amint a férfi a terem túlvégén azt mondja, „befektetés”. Hosszú este lesz. Galériámat egy pina coladáért, gondolta és indult, hogy kimentsen egy újabb érdeklődőt. Az alagsori ablak még mindig be volt törve, így Tilda és Davy gond nélkül bemászhatott. Olyan volt, mint a régi szép időkben, ahogy a sötétben fellopakodtak Clea hálószobájába. – Igazán nosztalgikus – mondta Davy, Tilda gondolatait visszhangozva. – Menj fel a festményes szobába és keresd meg a Scarletedet. Én meg megyek Clea hálószobájába a laptopért. – Oké. – Tilda a lelkesedés teljes hiányával nézett fel a következő sötét lépcsősorra. – Hacsak nem szeretnéd velem átkutatni a szekrényt – mondta Davy. – Az nálunk mindig 142

érdekesen alakul. – Megyek föl – mondta Tilda és a következő órát egy tollméretű zseblámpával töltötte az emeleten. Végiglapozott tucatnyi papírba csomagolt festményt, és kereste a negyvenötször negyvenötös képet, vagy valamit, ami egy bekeretezett negyvenötös kép lehetne. Néhány festményt ügyetlenül kicsomagoltak. Tilda engedett a kíváncsiságának és megnézte őket. Volt köztük néhány szebb darab, de semmi szembeötlő. Gyűjtőként Masonnek nem volt túl jó érzéke a képekhez, ami eléggé egybecsengett minden mással, ami Mason volt, szegény fickó. Gwennie talán fel tudja rázni kicsit. Rátalált az utolsó négyzet alakú képre, óvatosan kicsomagolta a sarkát, és pepita égboltot látott, de nem a sajátját. Mi az ördög?? –gondolta és kicsomagolta teljesen. Negyvenötös kép volt kék kockás égbolttal, de alatta erdő terült el és ő soha nem festett erdőket. A kép alsó sarkára világított, hogy el tudja olvasni a festő nevét. Csupa nagybetűvel az állt ott: Hodge. Hah, gondolta. Homer. Ezt soha nem láttam. Már el is felejtette, hogy Homerről másolta a kockás eget, talán mert akkora élvezettel festette őket. Nos, logikusnak tűnt. Végső soron hamisító volt. Megvilágította a kép többi részét is, hogy lássa, mi mást másolt még. A fák semmi esetre sem hasonlítottak semmire, amit ő festett, de a törzsük között kis állatok nyüzsögtek és ő mindig is szeretett állatokat festeni, bár nem ilyeneket, ezek túl kicsik voltak és a szájukban… …parányi, éles, fehér fogak voltak.

143

Tizenhatodik fejezet – Ó, istenem – mondta Tilda és leült a földre. Nem lehet! Csak véletlen egybeesés. Gwennie talán Homertől kapta az ötletet a fogakhoz. Csakhogy Gwennie már jóval azelőtt hímzett fogakat, hogy Homer felbukkant volna. Most vissza kell lopnunk az összes Homert is, gondolta, majd ráébredt ennek lehetetlen mivoltára. Homer több tucat festményt készített. Nem, Gwennie készített több tucat festményt. Néhányuk múzeumokba került. Kizárt, hogy mindet vissza tudná szerezni. Gwennie volt Homer. Ez már önmagában is épp elég elképesztő volt, a múzeumok nélkül is. Tilda feltápászkodott a padlóról és visszacsomagolta a festményt, hogy magával vihesse. Egy emelettel lejjebb szembetalálta magát Davyvel, aki rá várt. – Nem találtam a… – kezdte Tilda, de aztán meglátta, mi van a férfinál. Egy nagyjából ötvenszer ötvenes négyzet alakú csomag. – Ez az? – suttogta Davy és Tilda kezébe nyomta a képet. – Ha hiszed, ha nem, ezúttal Clea szekrényében volt. A lány kihúzta a képet a képkeretező bolt csomagjából az olcsó keretnél fogva és meglátta a Goodnight épületet. – Ez az – mondta, és a szomorúság beszivárgott a csontjaiba. Az első Scarlet: ez indította el az egész kalamajkát. Vagyis mégsem, mert most már ott volt Gwennie is. – Jól vagy? – suttogta Davy. Tilda visszadugta a képet a dobozába, mielőtt Davy észrevette volna, hogy Scarlet a galéria épületét festette meg. – Azta, micsoda megkönnyebbülés – suttogta Tilda, igyekezvén boldogságot színlelni. – Nem tudom eléggé megköszöni. És végre megszerezted a pénzed és mehetsz. – A férfi erre nem mondott semmit, így Tilda megkérdezte: – Megszerezted a pénzed, nem? Davy lenézett rá, arcáról nehezen lehetett olvasni a sötét folyosón. – Nem. Ki kell találnom valami mást. – Sajnálom – mondta a lány és komolyan is gondolta. – Én majd segítek neked. Bármibe kerüljön. – Szuper – mondta Davy. – Mi van a másik csomagban? – Szuvenír Gwennie-nek – felelte Tilda. – Menjünk haza. Amikor visszaértek a galériába, Davy, Tilda mögött lépdelve, bevitte a becsomagolt Scarletet az irodába. Nem igazán tudta, mi baja lehet a lánynak, de történt valami, és az a valami nem volt jó. Bizonyára az a festmény állhat a dolog hátterében, ami a lánynál volt: egy másik, papírba csomagolt négyzet. Talán rábukkant egy hetedik Scarletre, talán még több képet el kell lopni. Talán még nem jött el az idő, hogy elmenjen innen. És ez nem volt olyan bosszantó érzés, mint gondolta. Tilda kiment Gwennie-hez, és a terem túlsó végében Nadine meglátta Davyt és odaintegetett. Davy jelzett neki, hogy jöjjön oda. – Megszereztétek a festményt? – kérdezte Nadine, amikor belépett az irodába. – Ez itt az? – Igen – mondta Davy és közben Tildát figyelte. – Kellene a laptopod. – Oké. – Nadine felszaladt az emeletre és visszatért a számítógépével. – Fel akarok menni a netre – mondta Davy. Nadine bedugta a telefonvonalat és leütött néhány billentyűt. – Még valami? – Nem – felelte Davy és leült. – Hogy mennek a dolgok odakint? – Az apád fantasztikus – mondta Nadine. – Mason bűnrossz. – Holnap este majd én is besegítek – mondta Davy. – Hazudtam, van még valami. Hol tartja Gwennie a banki kivonatokat? – Mit csinálsz? – Elsikkasztom az egyetemre félretett pénzedet. – Ja – mondta Nadine. – Mintha lenne ilyen pénz. A bal felső fiókban vannak. – Köszönöm. Menj játszani. – Amikor az ajtó becsukódott a kislány mögött, Davy bejelentkezett a bankszámlájára, és megnézte az egyenlegét. Két és fél millió, szép kerek szám. 144

Egy kicsivel több volt Clea számláján, de Davy kedvelte a kerek számokat. Valamilyen oknál fogva ez nem volt annyira szórakoztató. Nem annyira, mint amikor pénztelen volt. Vannak emberek, akik nem a gazdagságra születtek, gondolta. Vannak, akiknek szükségük van a kihívásra. És vannak, akiknek egyetemre kell a pénz. Elvigyorodott és nekiállt megmozgatni a pénzt. – Hogy haladunk? – kérdezte Tilda Gwentől, miután az anyja eladott egy kacsákkal telifestett széket egy nőnek, aki láthatóan repesett az örömtől az új szerzeményével. – Masont leszámítva egész jól – mondta Gwen. – Nem özönlöttek ide az emberek, de… – Elakadt a hangja, amikor meglátta a képet Tilda kezében. – Ezt meg honnan szerezted? – Mason raktárából – mondta Tilda. – Ismerős? – Még szép – mondta Gwen. – Ez egy Homer Hodge. – Nem, ez egy Gwen Goodnight – javította ki Tilda. – Nem – mondta Gwen. – Én a fesd-magad képeket festettem. Azt Homer csinálta. – Gwennie, tudom… – kezdte Tilda, de aztán elhallgatott, ahogy megvilágosodott. – Ó, a francba, Homer volt a te Louise-od. – Nem igazán, kedvesem – mondta Gwen. – Homer soha nem szexelt. – Davynek igaza volt – mondta Tilda. – Csoportterápia. Most! – Homer olyan volt, mint a keresztrejtvény – mondta Gwen. – Egy hely, ahová elmenekülhettem a valóság elől. De aztán ráuntam Homerre és abbahagytam. – Apu ideges lehetett. – Az volt – felelte Gwen mosolyogva. – Nem mondtad el nekem – mondta Tilda. – Hagytad, hogy elköltözzek abban a tudatban, hogy Homer valóságos volt. – Nem voltam túl büszke a pasira – mondta Gwen. – Azok az átkozott fesd-magad képek tehettek az egészről. Amint elkezdtem összekuszálni őket, Tony úgy döntött, hogy nagyszerű primitív festő vagyok, de ez nem volt elég. Muszáj volt Brigido Larává válnia és megteremtenie a maga művészeti dinasztiáját. Azt mondta, olyan lenne az egész, mint az a híres népi festő, Mózes nagyapó, és hogy övé lenne a kizárólagos eladás joga. – Felsóhajtott. – Még azt sem engedte, hogy Homer nő legyen, fene a konokságát! – Mi történt? – kérdezte Tilda. – Nekem azt mondta, hogy Homerrel összekaptak. – Így is volt – felelte Gwen. – Kitalálta ezt a Homer-csemete ötletet, és láttam, ahogy téged is belerángat a hamisításba, pedig már amúgy is megkeserítette az életed az átkozott Goodnightörökséggel. Folyton azt mondogattam: „Miért nem mondhatjuk el egyszerűen az igazságot?” Mire ő azt felelte: „Mert az igazság nem hoz pénzt a konyhára, Gwennie.” Marha nagy pénzeket keresett azokkal a Homer-képekkel, de nem érte be ennyivel. Scarlet-képekre is szüksége volt. – Szóval te abbahagytad, én meg elkezdtem – mondta Tilda. – Ezért kért meg engem, hogy neked ne mondjam el. – Nem is tudtam, míg el nem költöztél – mondta Gwen. – Nem tudtam, míg le nem mentem az alagsorba és meg nem láttam azt az utolsó elmaszatolt képet. Azt apád helyetted írta alá, tudod? De így is eladta. – Nem tudom elhinni, hogy soha nem mondtad el nekem, hogy te vagy Homer. Küldtél nekem pénzt, hogy soha ne kelljen hazajönnöm, de nem árultad el, hogy te voltál Homer. – Mert nem voltam – mondta Gwen. – Homer csak egy álarc volt. Rossz traveszti, ahogy Andrew mondaná. Nem illett hozzám túl jól. Egyszerűen nem vagyok jó pasinak. – Igen, de nem ezért nem mondtad el. Tudtad, hogy maradnék, ha tudnám. Tovább festettem volna a Scarleteket, ha tudtam volna, hogy te festetted a Homer-képeket. – Ne nézz ki belőlem többet, mint amit megérdemlek – mondta Gwen. – Nem tudtalak megvédeni. Megfestetted azokat a gyönyörű képeket, és apád kényszerített, hogy valaki más nevét írd rájuk, és én nem vettem észre és nem állítottam meg Tonyt. A Goodnight-rémálom újabb része. – Azért nem csak rémálomból állt – mondta Tilda. 145

Gwen felszegte az állát. – Meg fogod tanítani a gyerekeidet festeni? – Igen – felelte Tilda. – De nem fogom megtanítani őket hamisítani. Annak vége. Az velem lezárult. – Szóval újra elmész – mondta Gwen. – Nem – felelte Tilda. – Maradok. Ez egyike annak a sok mindennek, amit Davy tett értem. Visszaadta a galériát. Szép dolgokat tehetünk itt. És szeretnék újra elkezdeni festeni, saját képeket. Megpróbálok több falfestmény-megbízást kapni a közelben. Itthon akarok maradni. – Én nem – mondta Gwen. – Én el akarok menni. – Ó – mondta Tilda. – Oké. – Harmincöt éve itt tespedek – mondta Gwen. – Határozottan itt az ideje, hogy elmenj. – De majd visszajövök. – Minden rendben, anyuci – mondta Tilda. – A legnagyobb rendben. – Természetesen nem tudom, hová megyek – mondta Gwen. – Azt hiszem, olyan helyre, ahová hajó visz. – A hajó olyan, mint Homer – mondta Gwen és elfordult. – Nem igazi. Ez a valóság. – Egy nőre mosolygott, aki egy festménnyel közeledett, és Tildának egészen elkerekedett a szeme, amikor meglátta a képet. – Finster-képeket vesznek? – kérdezte Gwentől. – Michael árulja a Finstereket – mondta Gwen. – Én csak a pénzt gyűjtöm be. Azok a Dempseyk bármit el tudnak adni. – Aha – mondta Tilda. Davynél volt a Scarletje valahol. – Erről majd holnap beszélünk. – Jaj, inkább ne! – mondta Gwen és beütötte a kasszába a Finster-képet. Davy átvágott a félig kiürült, széles, fehér, visszhangzó raktártéren és állati jól érezte magát a világgal kapcsolatban úgy általában. Visszahajtotta az ágytakarót a Kísértés Ágyán. Öt festmény, a hatodik a kezében, végre újra együtt. Kivette a nála lévő képet a dobozából és a falnak támasztotta, majd mellé állította a másik ötöt: hosszú sor Scarlet Hodge. Aztán hátrébb lépett. Tehenek, virágok, lepkék, sellők, táncosok és az új, amelyiken egy városi épület állt. Újra végignézett rajtuk, és felfedezte, hogy a képek sorban következnek. A tehenek a virágok közé repültek, amik lepkékké nyíltak. Egyedül a városi kép lógott ki a sorból. Az a legelső helyre tartozott, és amikor felemelte, hogy arrébb tegye, közelebbről is szemügyre vette. A Goodnight-épület volt rajta. Felvillant előtte a sok bútor képe, amiket az elmúlt héten tologatott. A rájuk festett életöröm és fény most ott sorakozott előtte a Scarlet-képeken. – Na ne! – mondta, és letette a hatodik képet a sor legelejére. Nézte a fejlődést a városból át a vidékbe, át a tengerbe, át az éjszakai égboltba és eltűnődött, hogy az ördögbe nem vette észre eddig, hogy Tilda festette őket. Leült az ágyra és azt gondolta, Tilda szélhámos, hazug és két héten át az orromnál fogva vezetett. Jesszusom! Soha nem kívánta jobban a lányt. Meghallotta a lépteit a lépcsőn, és az ágy fejtámlájának támaszkodva várta, és amikor belépett az ajtón, az agyonhordott kínai felsőjében, bogárszemüvege mögött világoskék szemével, kis szarvacskákként meredező göndör fürtjeivel, a férfinek elakadt a lélegzete. Aztán a lány meglátta a festményeket, sorba állítva. – Helló, Scarlet – üdvözölte Davy. Odafönt Clea nyomorultul érezte magát. Először is, Mason egyáltalán nem figyelt rá. Azt a nevetséges kék brokátmellényt viselte, amiért Clea felkutatta egész Columbust, mire rátalált, és úgy viselkedett, mint valami cirkuszi porondmester. Még vett is Cleának egy csúf széket, telifestve napraforgókkal meg madarakkal. Mégis mi az ördögöt kéne kezdenie ezzel? Kész volt sok mindent elviselni a férfiak részéről, akik feleségül vették, de elvárt némi méltóságot. Cyrilben volt méltóság, gondolta sajnálkozva. Ha pénze is lett volna, ő lett volna a tökéletes férj. Ráadásul Thomas, a felszolgáló, furán viselkedett. Állandóan mérgesen bámulta a koktélszendvicsek felett. A férfi soha nem volt barátságos, de ezzel nem volt semmi gond, hiszen 146

kisegítő személyzetként dolgozott náluk. Talán gyomorrontást kapott; a svédasztal kínálatában elég sok zsíros falat szerepelt. Talán fájt a feje; az a két zúzódás nem festett valami jól. Talán nem is érdekes, csak végre felhagyna ezzel a rosszindulatú nézéssel. Elvonta Clea figyelmét. Aztán megjelent Ronald és megpróbált belékarolni. Magasságos ég, férfiak! Odasúgta neki: – Ne itt – egy pillantást lövellt Masonre, de a férfi sajnos túlságosan elmerült a kis cirkuszában és egyáltalán nem figyelt rá. – Kiderítettem valamit a galériáról – súgta oda neki Ronald, mire Clea hagyta, hogy a férfi a koktélszendvicsekhez vezesse. – Valami nem stimmel a Scarlet Hodge-képekkel – közölte vele Ronald, miközben telepakolta a tányérját mindenféle finom falatokkal. – Nemcsak az a fura, hogy valaki elkezdte őket felvásárolni, hanem az is, hogy egyáltalán nincs róluk információ. Egyetlen újságcikk és kész. Tony Goodnight eladta mindet és aztán soha többet nem beszélt róluk. – Scarlet meghalt – mondta Clea bosszúsan. Elege volt a férfiból. – Nincs halotti bizonyítvány – felelte Ronald és bekapott egy garnélarákot. – Na és? – Clea újra elkapta Thomas dühödt tekintetét, és azt mondta neki: – Hagyja ezt abba! – Amikor a férfi vonásai kisimultak, visszafordult Ronaldhoz. – Ennyi? – Ha nincs halotti bizonyítvány – mondta Ronald –, a lány nem halt meg. – Talán valahol máshol halt meg – mondta Clea. – Talán… – Szerintem nem is létezik – mondta Ronald. – Ezek a garnélás falatok igazán… – Hogy érted azt – kérdezte Clea –, hogy nem is létezik? – Születési bizonyítványt sem találtam. Se Homerről, se Scarletről. – Ki az a Homer? – kérdezte Clea türelmét vesztve. – Scarlet apja – felelte Ronald. – A Goodnight Galéria nagy pénzt söpört be a Homerképekkel, de aztán nem árultak többet, és váltottak Scarletre, aztán azzal is felhagytak. A galéria cirka azóta van hanyatlóban. Igazad volt, valami piszkos ügy zajlik itt. – Tényleg? – Clea most először nézett a férfira teljes elismeréssel azóta, hogy visszalopta a pénzét. – Ronald, csodálatos vagy. – Ronald elvörösödött és megfeledkezett a garnéláról. – Clea, én… A nő megszorította a karját. – Tudj meg mindent, amit lehet és látogass meg holnap délelőtt tízkor! – Szempillái alól pislogott a férfira. – A hálószobámban. – Oké – mondta Ronald és kis híján kiejtette a kezéből a tányérját. – Máris nekikezdek. Én… Tovább beszélt, de Clea elnézett mellette és látta, hogy Mason már megint Gwennel beszél. – Mennem kell szóval tartani az embereket, Ronald – mondta és megveregette a férfi karját. – Holnap találkozunk. – Clea – szólt utána a férfi mérgesen, de ez az ő gondja. A nő Mason felé libegett, arcán műmosollyal. Mason meg fogja kérni a kezét még a hétvégén, különben Cleának lépéseket kell tennie. És ha ez az átkozott galéria az útját állja, hát lerombolja azzal, amit Ronald összeszed. És a galériával együtt Gwent is megsemmisíti. Davy nézte, ahogy Tilda megdermed az ajtóban és csak bámul rá. – Szóval rájöttél – szólalt meg a lány végül komoran. – El se hiszem, hogy eddig nem vettem észre – mondta Davy és remélte, hogy mosolyra tudja bírni a lányt. – Nagyon sötét voltam. Pedig egyértelmű volt. – Most már az – felelte Tilda. – Mint Louise. Amint megtudod az igazságot, mindig egyértelműnek látszik. – Úgy tűnt, nyomorultul érzi magát, ami elég pocsék vágyébresztő. A férfi megveregette az ágyat maga mellett. – Ne légy már olyan halálra vált, inkább gyere ide. Tilda felsóhajtott és végigment a termen, hogy leüljön a férfi mellé. Feltartotta a csuklóját. – Oké. Vess börtönbe! Davy zavarodottan bámulta a lány csuklóját. – Ha bilincsre gondolsz, köszi, azonnal kirohanok és szerzek egyet, de az tuti, hogy nem börtönbe foglak vetni. Tilda megrázta a fejét. – Tudom, hogy van bilincsed. Te is lebuktál. Simon elmondta Louisenak, hogy az FBI-nak dolgozol. Davy becsukta a szemét és elképzelte, ahogy megfojtja Simont. 147

A lány leejtette a kezét. – És én hoztalak ide. Ilyen jó vagyok. Elhoztam a szövetségieket a saját bűntettem színhelyére. Davy nagy levegőt vett. – Elképzelhető lenne, hogy ezért mondtál nekem mindig nemet az elmúlt két hétben? – Nos, nem segített – mondta Tilda. – Folyton arra gondoltam, hogy még elszólom magam és te… – Mit tennék? Ott helyben letartóztatlak? Coitus közben? Megölöm Simont! – Nem tudod, milyen régóta cipelem magammal ezt a titkot – mondta Tilda a Scarleteket nézve. – Hogyne tudnám. Tizenhét éve. – Davy megrázta a fejét. – Nézd, megnyugodhatsz. Louise rosszul tudja. Nem vagyunk szövetségiek. Ajándékba se fogadnának el minket. Időről időre felhívnak bennünket némi infóért, de nem vagyunk ügynökök. Nem tartóztatunk le senkit. A titkod biztonságban van. A lány nyelt egyet. – Ó. Vegyük át még egyszer, csak hogy tökéletesen világos legyen a dolog: nem fogsz feladni? – Először is, ha akarnám, se tehetném – mondta Davy. – Már mondtam, nem vagyok ügynök. Másodszor, senki nem tett feljelentést, szóval nem állsz körözés alatt. – A lány blúzára nézett. – A törvénynek legalábbis nem kellesz. Harmadszor, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán megszegted a törvényt, mert nem hiszem, hogy a Scarletek megfestése hamisítás volt. Hacsak nem tudsz valamit, amit én nem. Tilda felsóhajtott. – De még ha tudsz is – mondta gyorsan a férfi –, engem nem érdekel. Negyedszer, meztelenül akarlak látni. És úgy tippelem, elég jók az esélyeim, ha megkönnyebbültél és hálás vagy és a vibrátorod négy emelet magasan van. – Akarsz engem? – kérdezte Tilda. – A fenébe is, igen! – mondta Davy. – Vágyom arra a féloldalas szádra. A lány döbbenten nézett rá. – Azt hittem, többet még csak szóba sem állsz velem. Davy felhorkant. – Lehetetlenség. Kapd le a ruhád, és ha akarod, verseket szavalok. A lány Davy karjára tette a kezét, a férfira nézett, eszméletlen kék szemében erkölcstelenség villódzott, aztán elmosolyodott azzal félrecsúszott mosolyával, amitől Davy mindig megszédült és a férfinak elakadt a lélegzete. – Nem zavar téged, hogy hamisító vagyok? – kérdezte, mint a megtestesült bűn. – Drágám, életem első harminc évében átvertem mindent, ami mozgott. Mégis mit gondolsz, hol talált rám az FBI? A templomban? – Te is simlis vagy. – Mi az hogy. – Szóval bevallhatok bármit és te nem fogsz… – Matilda – szakította félbe Davy, ahogy a lány bűnös kis műkincshamisító kacsója felmelegítette az inge ujját és felpezsdítette a vérét. – Mondd, hogy a zenegép mögött rejtegeted a Hope-gyémántot és szétkefélem az agyad! – Ó – mondta Tilda. – A Hope-gyémántot nem a zenegép mögött tartjuk. – Gondoltam. – Davy felsóhajtott, megfogta a lány kezét, és ujjaival szétnyitogatta Tilda vékony, hűvös ujjait. – Nem hiszem el, hogy azt hitted, feladnálak, Scarlet. – Igazságos lett volna – mondta Tilda. – Hazudtam neked. – Nem – felelte Davy. – Nem lett volna az. Mi nem ilyenek vagyunk. – Ezután a lány olyan sokáig hallgatott, hogy Davy lehajtotta a fejét, hogy Tilda szemébe nézhessen. – Mi a baj? – Azt mondtad, „mi” – ismételte utána a lány elhaló hangon. – Nos, van még valami. Davy becsukta a szemét és felnevetett. – Hát persze, hogy van. Ki vele, Scarlet! Aztán rendbehozzuk. – A Hope-gyémánt. Davy felé fordult és látta, hogy a lány széles mosolyra húzta a száját. – A vodkás üveg mögött van. 148

Davy csak pislogott rá, nem volt benne biztos, hogy jól hallotta u lányt. – Nehéz észrevenni, mert ugyanolyan színű, mint a vodka, és persze sötét van a szekrényben, de… – Mosolya megremegett egy kicsit. – Ott van. Csókolj meg. Davy agya rövidzárlatot kapott, a férfi Tilda szájára vetette magát és megremegett, amikor a lány nyelve hozzáért az övéhez. Tilda átölelte, és visszahullott az ágyra, magával rántva Davyt is, és közben szájával a férfi száján nevetett. – El se hiszem! – Feje fölé nyújtotta a karjait. – Tudod, hogy szabad vagyok! – Ó, szuper. – Remegő kézzel nyúlt a lány blúza alá. – Segíthetek valamiben? Légyszi. A lány újra köré fonta a karjait és rámosolygott. – Már segítettél, Ralph, hősöm, te! Istenem, csodásan érzem magam. Nincs több titok. – Körülnézett a félig kiürült alagsorban. – Legalábbis nincs több titok előtted. – Szenvedéllyel csókolta meg Davyt, testével hozzásimult és a férfi kivárt, miközben Tilda elkezdte kigombolni a férfi ingét. – Elmondhatok neked bármit. Bármit. – Istenem, igen – felelte Davy és próbálta nem eszét veszteni, miközben a lány ujjai a mellkasán babráltak. Testének minden porcikája azt kiáltotta, tedd magadévá, de ő kivárt, biztos akart lenni a dolgában, azt akarta, hogy ezúttal minden stimmeljen. – Tizenkét évesen hamisítottam az első képemet – mondta a lány, még mindig Davy ingével bíbelődve. – Mi a baja ennek az ingnek?! A férfi áthúzta az inget a fején, aztán benntartotta a lélegzetét, miközben a lány végignyalt a mellkasán. – Beszélj csak! – mondta, és nekilátott a lány felsőjének sikamlós gombjainak. Ezúttal mindkettejüknek össze fog jönni a gyönyör. – Apu tizenöt éves koromban eladott egy Monet-t, amit én festettem. – Lerántotta a fején át a felsőjét, mielőtt a férfi a következő gombra térhetett volna. – Te jössz. – A vasárnapi templomi iskolában itt a piros, hol a pirosoztam. – Levette a lány pólóját, rajtahagyva a fekete melltartót. Tilda kerekdedebb volt, mint emlékezett, és dögösebb, mint képzelte volna. – Tovább – mondta a lány. – Amikor a tanárnő elkapott, azt mondtam neki, az Úrjézusért tettem, mire megjutalmazott egy arany csillaggal. – Csak nézte a lányt, ahogy az felemelkedett hozzá, csupa fekete csipkében, gömbölydeden, de Tilda elkapta a férfi kezét, ahogy felé nyúlt. – Palizz be! – mondta. – Reggel újra tisztelni foglak. A lány felnevetett, Davy közelebb hajolt, de Tilda elhúzódott. – Palizz be! Oké. Az átverés. Először a mosoly, aztán az „igen”. Megcsókolta a lány nyakát, aztán gyengéden megharapta a csók helyén, és a lánynak elakadt a lélegzete. – Még? – suttogta Davy és a lány azt felelte: – Igen. A férfi keményebben harapott, és Tilda megremegett a kezei közt és ujjait a vállába mélyesztette. Most akarlak, gondolta Davy, de a lány azt akarta, palizza be. Mi is jön? Gondolkozz! Persze, éreztesse Tildával, hogy ő van fölényben. Lenézett a lány gyönyörű, hamiskás arcára és azt gondolta, isten a megmondhatója, fölényben is vagy. – El se hiszem, hogy sikerült átverned – mondta Tildának. – Hihetetlen vagy. A lány elolvadt, mélyebben vette a levegőt. Davy a lány formás mellének forróságára fektette tenyerét és érezte, ahogy Tilda megfeszül és beszívja a levegőt. – Asztma? – kérdezte bizonytalanul, mire Tilda azt felelte: – Te! – és újra a férfihoz simult. A férfin végighullámzott a vágy és elfelejtett minden mást, csak a lány maradt. – Ennyi? – búgta Tilda lágy hangon a fülébe, miközben Davy közelebb húzta. – Ez a bepalizás? Davy érezte a lány hajában a fahéj illatát, ahogy megcsókolta a vállát. A lány ujjai végigcikáztak a férfi mellkasán. Davy megrázta a fejét, hogy valahogy kitisztítsa. Gyerünk, mondta magának. Mosoly, igen, fölény… – Nem emlékszem a többire – mondta. – Te vagy a vesztem, Scarlet. A lány vágytól fűtötten ragyogott fel rá. – Kérd tőlem, amit akarsz, de hitesd el velem, hogy szívességet teszel nekem. – Persze! – mondta Davy. – Hála az égnek, hogy szoktál hallgatózni az ajtóban. 149

A lány végighúzta ujját Davy hasán és a férfi megint elvesztette a beszélgetés fonalát. – Szóval mit teszel értem, Ralph? – suttogta a lány. – Celeste – mondta Davy és elszántan kutatott a fejében valami jó után, bármi jó után. – Igen, Ralph? – Tilda megcsókolta és a férfi újra belefeledkezett a hevületbe. Ekkor Tilda mélyebbre csúsztatta a kezét és Davyt hirtelen megszállta az ihlet. Egy kicsit hátrahúzódott és szigorúan lenézett a lányra. – Celeste, a kedvedért… A lány újra felvillantotta azt a hamiskás mosolyát és a szoba elhomályosult. – Mivel aranyból van a szívem… A lány közelebb bújt, érzéki szája már csak milliméterekre volt az övétől. – …kigyógyítalak a vibrátorfüggőségedből. – Ments meg! – mondta Tilda, és Davy odahajolt, hogy birtokba vegye a lány száját és minden porcikáját. Odafönt Gwen figyelte, ahogy Clea igyekszik hazavonszolni Masont. A bemutató még tartott egy darabig, de kezdett lecsengeni. Nadine fáradtnak de boldognak tűnt, ami nem volt meglepő, hisz egész este megállás nélkül dolgozott. Még Steve is meglehetős elégedettséggel nézdegélt körbe, kinyújtózva a kígyós karosszéken, és várva, hogy újabb idegen menjen oda és simogassa meg. Louise biztonságosan visszaért a klubba és Andrew-val énekelt. Tilda visszaszerezte az utolsó Scarletet. Mindenki biztonságban van, gondolta. Jó ez az este. Akkor meg miért támadt ingerenciája, hogy hozzávágja valakihez a kék tatus zsámolyt? – Ez királyság volt – mondta Nadine odalépve hozzá, karjában Steve-vel. – Ki lennék bukva, hogy vége, de holnap folytathatjuk. – Ja, micsoda mázli – mondta Gwen. – Hogy van Steve? – Ő is imádta! – lelkendezett Nadine. – Folyton odamentek hozzá az emberek, megsimogatták, Steve Goodnightnak hívták és azt mondták, jó kutya, és a Dispatch még le is fényképezte. Arra született, hogy galéria-kutya legyen, igaz kutyus? Steve felnézett rá, végtelen türelemmel. – És nem harapott meg senkit – mondta Nadine. – Még Ariadnét se próbálta megkettyinteni, amikor Dorcas lehozta. Együtt ültek a karosszékben és tök cukin mutattak. Kivéve, amikor Ariadné rácsapott a mancsával. De Steve akkor is csak ült ott. – Jó fiú vagy, Steve – mondta Gwen és Steve sóhajtott egyet. – Kimegyünk sétálni, mielőtt felviszem. Nem tudod, hol lehet Tilda? – Hátul – mondta Gwen. – Most már ágyban lehet. Kinyílt a galéria ajtaja és Mason lépett be rajta, kissé izgatottan. – Beszélhetnék veled, Gwennie? – Persze – felelte Gwen és azt gondolta, kérlek istenem, add, hogy hamar szabaduljak innen. Nadine csak a szemét forgatta Mason háta mögött, majd kivitte Steve-et az irodán át. Mason Nadine felé biccentett. – Remek kislány. Bár szerintem kicsit rámenős volt ma este a vásárlókkal. Nadine tette sikeressé a ma estét, gondolta Gwen, de azt mondta: – Goodnight gyerek. A Goodnightok nem fogják vissza magukat. – Csodásan éreztem magam – mondta Mason. – Remek – mondta Gwen, próbálván udvarias lenni. Mason kedves volt. – Szeretném még sokszor csodásan érezni magam – mondta Mason és ügyetlenül megfogta Gwen kezét a pult fölött. – Ó – mondta Gwen. – Imádom ezt a helyet – mondta Mason. – És ma este éreztem, hogy ide tartozom. Engedd, hogy Tony helyébe lépjek és gondoskodjam rólad. – Ó – mondta újra Gwen. – Nos, én megvagyok. Itt a családom. – Az nem ugyanaz. – Mason közelebb hajolt. – Engedj be az életedbe, Gwennie. Soha többet nem kell a pénz miatt aggódnod, esküszöm. – Ööö – mondta Gwen és körülnézett. – Hol van Clea? 150

– Az autóban – mondta Mason. – Annak vége, igazán soha nem is szólt semmiről. Miután meghalt a férje, néhányszor elvittem vacsorázni, pusztán figyelmességből. Nem akartam, hogy… – Mason – mondta Gwen és tett egy lépést hátra. – Nem kell elmondanod ezt nekem. – De kell – felelte Mason. – Azt akarom, hogy megértsd, valahogy úgy alakult, hogy egymás mellett kötöttünk ki. – Nézd, Mason – kezdte Gwen. – De ő nem te vagy – mondta Mason. – Valójában kezdem azt hinni, hogy még csak az sem, aminek eddig hittem. Azt hiszem, lehetséges, hogy megölte Cyrilt. – Igazán? – mondta Gwen, és azt gondolta, Cleának sürgős PR-segítségre van szüksége. – Nézd, tudom, hogy Clea nem tüntet fel valami jó színben – mondta Mason. – És tudom, hogy nem vagyok Tony. Gwen felsóhajtott. – Igazság szerint, az nem hátrány. A férfi közelebb hajolt és megcsókolta. Tökéletesen jó csók volt, és Gwent annyira meglepte a dolog, hogy visszacsókolta Masont, mert egy ideje nem volt része ilyesmiben. Kellemes volt, gondolta. Túl sok idő telt el, mióta utoljára csináltam ezt. A férfi elhúzódott, Gwenre mosolygott, kedvesen, mint mindig és azt mondta: – Hetek óta szerettem volna megtenni ezt! – Gwen azt gondolta, Mason nem Tony, de Tony fánk volt, és tessék, mire jutott vele, Ford pedig bérgyilkos – többé nincs fánk, többé nincs fánk – és Gwen azt mondta: – Akkor tedd meg újra – és visszacsókolta a férfit. Muffin, gondolta. Jobb, mint a szenvedély. Tényleg. Miután a férfi vonakodva távozott, előtte megígérve, hogy másnap visszajön, belépett Nadine. – Az a pasi megcsókolt téged! – hőbörgött. – Igen, így van – felelte Gwen. – Szeretne segíteni nekünk a galéria vezetésében. – És néhány más dologban is. – Nem! – jelentette ki Nadine meggyőződéssel, miközben Ethan megállt az iroda ajtajában. – Tessék? – kérdezte Gwen. – Nem. Mi vezetjük a galériát. Nem külsősök. Ez családi vállalkozás. Gwen pislogva nézte. Lenyűgözte a kislány harciassága. – Ethant hagyod segíteni. – Ethan a család része – mondta Nadine. Ethan úgy nézett, mint aki nem egészen tudja, mihez kezdjen ezzel a kijelentéssel. – Olyan, mint Davy. – Davy? – Gwen a fejét csóválta. – Édesem, Davy most már bármelyik nap elmehet. – Nem – felelte Nadine. – Itt fog maradni, feleségül veszi Tildát, és ők fogják vezetni a galériát, amíg le nem diplomázok. Akkor majd visszavonulnak, és onnantól én fogom vezetni. Úgy döntöttem, ez lesz a karrierem. Gwen leült az íróasztal szélére. – Nadine, drágám, édesem, a nénikéd utálja a galériát. És imádja a falfestményeit, ami azt jelenti, hogy utaznia kell. Davy pedig egy fánk. Szerintem ők már nem is, khm, randiznak. – A felnőttek olyan vaksik tudnak lenni – mondta Nadine. – A felnőttek? – kérdezett vissza Gwen és Ethanre nézett. – Te magad is egy kicsit rövidlátó vagy. Ethan sarkon fordult és visszament a galériába. – Én látok mindent – mondta Nadine. – Ethan megőrül érted – jegyezte meg Gwen. – Tudom – mondta Nadine. – Nem testvéri, nem legjobb barát módon – folytatta Gwen. – Tudom – felelte Nadine. – Nos? – kérdezte Gwen. – Nem tudom. – Nadine megdermedt. – Tudod, a szívem nem dilizik be, amikor vele vagyok. Gwen Masonre gondolt. – Tudom. – És ha ráhajtok, hogy megtudjam, milyen lenne, és kiderül, hogy hiányzik valami, akkor mit csinálok? Ő a legjobb barátom. Őt nem veszíthetem el. És ha hazudok és színlelni próbálok, ő 151

tudni fogja, mert jobban ismer mindenkinél. Tíz éve vagyunk barátok. – Ó – mondta Gwen. – Igazság szerint ez logikusan hangzik. – És Tildával kapcsolatban tévedsz. Davy megnevetteti őt. Hosszú ideje nem hallottam Tildát nevetni, de Davy megnevetteti. – Igazad van – felelte Gwen. – De Nadine, egy hosszú távú kapcsolat nem a nevetésről szól. – Lefogadom, hogy kezdetnek azért jó – mondta Nadine. – Nem játsszák meg magukat egymás társaságában. Ismerik egymást. – Fogalmuk sincs a másikról – mondta Gwen. – Tilda nénikédnek sok rejtegetnivalója van és Davy sem egy kisangyal. – Tudom, amit tudok – mondta Nadine. – És szerintem nem kéne többet megcsókolnod Mr. Phippset. – Hé, még a nagyiknak is kijár a randizás! – Gwen bosszankodva tért vissza az irodába. Nadine ment utána. – Igazán kár, hogy Mr. Fordról kiderült, hogy bérgyilkos. – Nadine, nem tudhatod biztosan, hogy Mr. Ford bérgyilkos. – Gwen kimerültnek érezte magát, a fejfájás teljes erővel tört rá. – Megyek lefeküdni – mondta és a folyosóra vezető ajtóhoz lépett. – Talán csak olyanokat ölt meg, akik rászolgáltak – mondta Nadine a nagymamája mögül. – Mint John Cusack az Otthon, véres otthonban. Talán ha Mr. Ford megjelent az ajtajukban, meg is érdemelték. – Jó éjt, Nadine – mondta Gwen, kinyitotta az ajtót és elakadt a lélegzete. Ford állt ott, olyan széles vállakkal, mint maga az ajtó. – Elnézést. Hogy ment a bemutató? – Hoppá. – Nadine eltűnt a galériában. – Elég jól – felelte Gwen és igyekezett normálisan lélegezni. – Az utcáról jól nézett ki – mondta a férfi. – Amikor elmentem. Az ablakból láttam. – Ó. – Gwen bólintott. – Köszönöm. – Az egész galéria jól néz ki – mondta Ford. – Köszönöm – ismételte Gwen és még mindig bólogatott, mint egy félkegyelmű. – Jó éjt – mondta Ford. – Jó éjt – felelte Gwen. A férfi felment a lépcsőn, Gwen pedig azt gondolta, mindjárt elájulok. Lélegezz, az isten szerelmére, lélegezz! Micsoda ostoba nőszemély. Mason megcsókolja és nem történik semmi, de Ford megjelenik egy ajtó mögött és alig kap levegőt. – Szerinted hallotta, amit mondtam? – kérdezte Nadine belépve. Ő is nehezen vette a levegőt. – Szerintem ő mindent hall – mondta Gwen. – Most megyek lefeküdni. Ha meggondolod magad Ethannel kapcsolatban, ne az irodai kanapén szexeljetek. – Ja, és babszemet se dugok az orromba! – felelte Nadine és most már ő is ideges lett. Gwen elhessegette a lányt és felment lefeküdni, hogy egy ideig ne kelljen gondolkoznia. *** Az alagsorban Tilda lerúgta magáról a farmernadrágját és meztelenül hemperedett Davy mellé, aki időközben szintén megszabadult a nadrágjától. – Ez még nem minden – mondta a lány, és érezte, mennyire be van gerjedve a férfi, amikor az megérintette. Legszívesebben belebújt volna, olyan jó érzés volt vele. – Istenem, igen! – mondta Davy és még szorosabban húzta magához a lányt. – Úgy értem, velem kapcsolatban. – Becsukta a szemét, érezte, ahogy a teste a férfi testén siklik, ahogy a férfi erős kézzel szorítja a csípőjét, és mindenestül akarta a másikat, azt akarta, hogy Davy forrón belehatoljon, amint csak lehet. – Van még elmondanivalóm. – Csak beszélj! – Davy lehajtotta a fejét. – A nagyapám eladott egy Picassót a Metropolitan Múzeumnak. – Elakadt a lélegzete, amikor a férfi szája a melléhez ért. – Egy korabeli képet. – Beletúrt a férfi hajába, és ívbe feszült testét hozzápréselte, hogy enyhítse a bizsergést a véráramában. – Ó, istenem. A dédnagypapám festette. Nagyon jó volt. Davy felért a nyakához, és ott is megcsókolta. – Az én nagyapám eladta a Brooklyn hidat vashulladéknak – búgta a férfi a fülébe. – Háromszor. – Beleharapott a lány fülébe, mire Tilda 152

felnyögött. – Ugyanannak a fickónak. Tilda végigfuttatta a nyelvét a férfi kulcscsontjának gyönyörű vonalán. – A dédnagypapám átverte a Louvre-t – mondta, és hagyta, hogy a keze dél felé tévedjen, mire a férfi megremegett. – Ki van Ott állítva egy Goodnight-kép. – A lány ráakadt a férfi merevedésére és simogatni kezdte, míg Davy el nem kapta a kezét. – Hagyd ezt abba – súgta zihálva. – Különben ennek hamarabb vége lesz, mint a bűnlajstromomnak. – A bűnlajstromod olyan hosszú? – Megcsókolta a férfit, ellopva a száját, elorozva a nyelvét. – Nem. A kezed olyan forró. – A lány combjai közé csúsztatta a kezét. – Emlékszem erre. Itt már jártam. – Így még nem. – Tilda megremegett a férfi érintésétől. – Ne várj! Ne… A férfi belécsúsztatta az ujjait és a lány felkiáltott. – A dédnagyapám kijátszott egy vasútvonalat egy Vanderbilttől – súgta a férfi a fülébe. – Jesszusom, Tilda. – Tudom. Tudom. – A lány becsukta a szemét, az ajkába harapott és elmerült a tűzben, amit a férfi gerjesztett benne. – Figyelj. – A férfi kezének ritmusára kapkodta a levegőt, és együtt mozgott vele. – Figyelj. Figyelj. A családom… hamisítással foglalkozik… már vagy… Ó, istenem, dugj meg! A férfi a lány lába közé gurult, Tilda felemelte a csípőjét, hogy összetalálkozzon a testük, és Davy keményen belehatolt, amitől Tilda felsikoltott és megszorította Davyt, a férfi vállát harapva, miközben Davy az ágyra szegezte és ringott benne. Tildán végighömpölygött a hév és ő beleremegett, elkapva a férfi ritmusát, ahogy benne mozgott. – Ó, istenem, ez jó. Ne hagyd abba. Ne hagyd abba! Együtt mozgott a férfival, érezte, ahogy nő a feszültség, belemerült a kéjbe. – Képhamisító vagyok – suttogta a férfi fülébe, mire az szorosabban tartotta és mélyebbre hatolt. – A családom… évszázadok óta… svindlerekből áll. – Davy beleharapott a nyakába, és Tilda megremegett alatta. – Mindig… a tilosban jártunk. A férfi a lány fölé emelkedett, még keményebben mozgott benne és a lány nehezen vette a levegőt. Aztán Tildára mosolygott, szemében tűz égett, arca felhevült. – A nagyanyám cigányasszony volt. Szögeket loptunk a keresztre feszítéskor. Ezt pipáld le! A lány a csípőjét felnyomva oldalra dőlt, hogy közelebb kerül jön a férfihoz, a hátára fordítva Davyt; felemelkedve meglovagolta, érezte magában, miközben a férfi ujjai erősen markolták. – Én festettem a Scarlet-képeket – mondta Tilda, mindkettejüket az eszméletvesztés felé hajtva, és mindenhol a férfit érezte, miközben teste felhevült és megduzzadt. – Az anyám festett a Homer-képeket. A nagyanyám Cassat-képeket. A dédnagyanyám… – Hála az égnek, hogy ilyen sokan voltatok – mondta Davy, még szorosabban tartva Tildát. – A dédnagyanyám – kezdte újra Tilda, miközben izmai megfeszültek belül. Elhallgatott, élvezte a feszültséget, tudta, hogy hamarosan sikoltozni kezd majd. Ó, ez nagyon jó lesz, gondolta, lenézett Davyre: erős, szexis, és úgy kapaszkodik belé, mintha soha nem akarná elengedni. – Nehogy azt mondd, hogy a dédnagyi tisztességes életet élt – mondta Davy, nehezen véve a levegőt. – Évszázadokban reménykedtem. Tilda lassan lehajolt, érezte, hogy vére lüktet az ereiben, és hosszan, mélyen megcsókolta Davyt. – A dédnagymamám, Matilda – suttogta a férfi szájára, miközben újra mozogni kezdett rajta – eladott egy hamis Van Goghot… Mussolininek. – Jól tette – suttogta a férfi a lányt nézve. – Rossz hamisítvány volt – folytatta Tilda, és beleremegett. Davy felnyomta csípőjét, és Tilda elfulladva érezte mélyen magában a férfit. – Rettenetes hamisítvány volt. – Újra belélegzett, várakozástól nyirkos bőrrel, tekintetét a férfira szegezve. – Bárki megmondhatta volna, hogy utánzat. – Ott, gondolta, ahogy a férfi mozgott. Ott! – Mussolini elmebeteg lehetett. A férfi tovább mozgott, a lány száját figyelve. – Hasonlított rád a dédnagyi? – suttogta. 153

– Igen – mondta Tilda félig zárt szemmel. Már majdnem, majdnem. Ott. Ott. Davy felemelkedett hozzá, és Tilda felsikoltott, amikor köréfonta a karjait. – Meztelen volt, amikor eladta neki a képet? – Igen – felelte Tilda és fulladozott a hévtől. – Igen. – Én is megvettem volna. – Átfordult, maga alá zárva Tildát, és ő érezte magán a férfit, körmeit belévájta, a vállát harapta, ahogy elkezdődtek az összehúzódások, szorította, miközben a férfi az ágyra szegezte, próbálta elemészteni Davyt, felfalni, birtokolni, megszabadítani mindenétől, miközben a férfi magáévá tette és a lány elvesztett mindent, újra és újra és újra. Amikor megint tudott gondolkozni, érezte testén a férfi remegését, és rájött, hogy Davy is elélvezett, hogy a remegés részben ő, és hogy a férfi úgy kapaszkodott belé, mintha az élete függne tőle, és hogy nem érdekli semmi, csakis az, hogy újra megkaphassa a férfit. – Jézus – szólalt meg végül Davy, még mindig nehezen véve a levegőt. – Meg akarom ismételni – mondta Tilda két levegővétel között. – Aha – felelte Davy, a lány nyakába zihálva. – Én is. Talán jövő héten. – Ez annyira jó volt – mondta Tilda és kinyújtózkodott a férfi alatt. – Ó, istenem, igazán jó volt. – Mondtam már…? – kezdte Davy, még mindig elfúló lélegzettel –, … mennyire örülök, hogy… megismerhettem a családod? Istenem, remélem több ezren vannak. – Mohón megcsókolta Tildát. – Jól megy ez neked, Scarlet. – Nem vagyok pocsék – mondta Tilda. – Világklasszis vagy! – Fejét a lány vállára ejtette. – Szerintem hagytál jeleket. Tilda szorosabban tartotta a férfit, miközben lassult a légzése. – Szerintem te is. – Csak azért, hogy később is visszataláljak. A fenébe is, nagyon jó vagy. – Hagyd már. – Tilda felemelte a csípőjét és a férfi legurult róla, majd követte, ment a testmeleg után. – Az ember azt hinné, soha nem szexeltél még. – Belenyalt a férfi fülébe. Annyira megrészegítette a teste, hogy legszívesebben apránként felfalta volna. – Így nem – felelte Davy. Tilda felemelte a fejét és ránézett. – Ebben igazi őrület volt, Scarlet. – Nagy levegőt vett. – Általában nem szoktam félteni az életem szex közben, de… – Ó. – Tilda rávigyorgott, kimerülten és felpezsdülve. – Köszönöm. Ez nagyon édes volt. Davy felnevetett és visszahúzta magához a lányt, a közelében tartva. – Talán változtathatnánk az iramon. Annyi mindent tehettünk volna, amire nem került sor. – Tényleg? – kérdezte Tilda és felvidította a gondolat. Most első ízben érdekesnek és hívogatónak tűnt az ismeretlen, nem pedig veszélyesnek. – Kérek néhány példát. Hirtelen nagyon nyitott érzem magam az újdonságokra. – A férfi nem mondott semmit, mire a lány félkönyökre emelkedett és látta, hogy a férfi elkomorul. – Mi az? – Ez volt az, igaz? – kérdezte és a lány újra megfeszült. – Egész végig ez volt a baj. Egész idő alatt féltél, ugye? Attól, hogy rájövök. – Egy kézmozdulattal felölelte az egész alagsort. – Erre. – Igen – mondta Tilda. – Istenem, akkora megkönnyebbülés. De nem mondhatod el senkinek. Még Simonnak sem! Ígérd meg. – Ígérem – felelte Davy. – Miért? A lány a Scarlet-képekre gondolt, a lebukás szégyenére és az abból adódó katasztrófára és a ragyogás elillant. Davy szorosabban ölelte. – Mindegy, felejtsd el, hogy megkérdeztem, ne nézz már így! Jesszusom! Visszahúzta magához a lányt, megcsókolta és Tilda azt mondta: – Csak ne mondd el! –mire Davy azt felelte: – Soha – és addig csókolta a lányt, míg az meg nem nyugodott mellette. – Jól van. – Tilda újra feltámaszkodott. – Jól vagyok. – A jónál jobban vagy – mondta a férfi, és felemelkedett mellé, nem eresztette. – Te… – Igen? – kérdezte Tilda, aztán ráébredt, hogy a férfi elnézett mellette, és a falnál felsorakozott Scarleteket bámulta. – Igen? – Ők te vagy – mondta Tildának, még mindig a karjaiban tartva a lányt, miközben a képeket nézte. – Mindaz a sok szín és fény és düh és szex. Mind te vagy. 154

Tilda a festményekre nézett, és próbálta úgy látni azokat, ahogyan a férfi.: bűntudat és fájdalom nélkül. Gyönyörűek voltak, tele nevetessél, szenvedéllyel és örömmel. – Istenem, csodaszép vagy – mondta Davy, még mindig a festményeket nézve. – Ó – mondta Tilda és érezte, hogy belül valami megadja magát. Davy visszafordult hozzá, és a szemébe nevetett. – Scarlet – mondta, úgy kóstolgatva a nevet, mintha megízlelné. Közel hajolt hozzá. – Matilda Scarlet Goodnight alkotása. – Gyengéden megcsókolta. Szeretlek, gondolta a lány és visszacsókolta. Meztelenül, szégyenérzet nélkül.

155

Tizenhetedik fejezet Másnap reggel Tilda összetalálkozott Eve-vel az irodában néhány muffin felett. – Úristen – mondta Eve, amikor Tilda rámosolygott, szinte a föld fölött lebegve. – Veled meg mi történt? – Velem? – kérdezte Tilda és próbált visszavenni a ragyogásból. – Davy visszaszerezte az utolsó Scarletet. Szabad vagyok. – És utána mit csinált? – kérdezte Eve. Tilda felemelte a narancslevet és öntött magának. – Ó, beszélgettünk egy kicsit. Rájött, hogy én vagyok Scarlet. – Tényleg? – Eve mosolya elhalványult. – Nem volt mérges? – Láthatóan nem – felelte Tilda. – Inkább felizgatta. – Veled kapcsolatban minden felizgatja Davyt – mondta Eve. – Ez nem újdonság. Tilda meglepetésében félrenyelte a gyümölcslevet. – Davyt? Nem. – De – mondta Eve. – Teljesen elvakítod és nem is tudja, hogy mitévő legyen. – Hát, tegnap rájött – mondta Tilda és akaratlanul is vigyorogni kezdett. – Tényleg? – kérdezte Eve. – Ilyen jó volt? – Tényleg ilyen jó volt – felelte Tilda és az ajtón át kinézett a galériába. Még mindig teli volt bútorokkal, de világos volt, tiszta, és beragyogta a fény. Szeretem ezt a helyet, gondolta. Köszönöm, Davy. – Nem haragudott? – kérdezte Eve. Tilda letette a poharát. – Mondd el Simonnak, hogy te vagy Louise! – Nem. – Eve felállt, és a mosogatóba tette a poharát, hogy Tilda ne láthassa az arcát. – Engem is teljesen begerjesztett a dolog, Eve – mondta Tilda. – Többé nem kellett félnem, amint Davy megtudott mindent. – Én akkor kezdenék félni – mondta Eve. – Nem – mondta Tilda közelebb hajolva. – Akkor leszel szabad. Amikor van valaki, akinek elmondhatsz bármit, és nem fog számítani, mert megért téged. Eve hátrébb lépett és a fejét csóválta. – Azt hiszem, kicsit túlreagálod a dolgot. – Szerintem nem – mondta Tilda. – Szerintem… – Szerinted ő az igazi? – Eve a szemét forgatta. – Két hete ismered a fickót és ő az igazi? A nagy ő? – Azt nem tudom – felelte Tilda, kicsit hátrahőkölve Eve ridegségétől. – Nem tudom, hogy igaz szerelem-e, ami örökre szól. Az tuti, hogy Davy nem valami herceg egy tündérmeséből. De megbízom benne. Ismerem őt. – Dehogy ismered. – Eve megint elfordult tőle. – Soha nem ismerhetsz senkit. Csak találgatsz. – Jól van – mondta Tilda, inkább aggódva, mint sértetten. – Eljössz a megnyitóra? – Azt hiszem, Simon Louise-ra számít – mondta Eve és kicsit fáradtan szólt a hangja. – Louise azt mondta neki, hamarabb befejezi a melót, mert ide akar érni a megnyitó végére. – Ez nem vall Louise-ra. – Én akarok ideérni a megnyitó végére – mondta Eve. – Nos, akkor adj Louise-nak kimenőt – mondta Tilda. – Gyere saját magadként. Eve megrázta a fejét. – Louise-nak van egy nagyon szép ruhája. – Egy kicsit kihúzta magát. – És tudod, van egy másik ruhája is, ami jól állna neked. – Mintha beleférnék Louise cuccaiba – mondta Tilda. – A te ruháidat is csak azért tudom felvenni, mert mindig két számmal nagyobb méretet vásárolsz. – Ez egy bő ruha – mondta Eve. – Lenge. – Lenge? – Hát, nincs háta. Tildának eszébe jutott Clea Lewis. – Milyen színű? – Kék – felelte Eve. – Éjkék, mint Scarlet égboltjai. 156

– Benne vagyok – mondta Tilda, és elindult Eve után ki az ajtón. Csak akkor torpantak meg, amikor találkoztak Gwennie-vel. Nagyon sápadt volt, a kezében a bankos táskával. – Mi a baj? – kérdezte Tilda. – A jelzáloghitel. – Gwen az asztalra ejtette a bankos táskát és lerogyott a kanapéra. – Próbáltam a tegnap befolyt pénzből előtörleszteni, de nem engedték. – Miért nem? – kérdezte Tilda. – Nem vehetik meg a jelzálogunkat, rendesen fizettük a részleteket. – Valaki kifizette – mondta Gwen halálra váltan. – Kifizette? – kérdezte Tilda. – Tényleg? – kérdezte Eve, óvatos örömmel a hangjában. – Tényleg? Nincs több hitel? Gwen ránézett és megrázta a fejét. – Ki volt az? – kérdezte Tilda. – Mason – felelte Gwen. – Csak Mason lehetett. Ő az egyetlen ismerősünk, akinek van hatszázezer dollárja és azért sóvárog, hogy galériát vezethessen. Csak ő lehet. És szerintem feleségül akar venni engem. – Ó – mondta Eve és leült mellé. – Nos, akkor egyszerűen csak visszaadjuk a pénzt. Hacsak nem kedveled Masont. – Kedves fickó – mondta Gwen. – Kedves. – Tilda leült a másik oldalára. – Gwennie, nem mehetsz hozzá valakihez, csak mert kedves. Vagy mert van hatszázezer dollárja. Kérlek mondd, hogy ez nem valami őrült próbálkozás a részedről az ültetvény megmentésére. Mert nincs rá szükség. Visszaadhatjuk a pénzt. Törlesztjük az adósságunkat cirka… – Negyven év múlva – mondta Gwen. – De nem, nem ezért fontolgatom. Mason édes fickó. – Az édes az jó – mondta Tilda kétkedve. – Úgy értem, amikor úgy döntök, hogy megállapodok valaki mellett, tuti egy muffint választok majd. – Eszébe jutott Davy. Ha egy kicsit kitágítja a „muffin” definícióját… – Ez Mason – mondta Gwen. – Muffin tetőtől talpig. – Én csak azt mondom, hogy talán nem ezt a muffint kéne választanod. – Tilda megfogta anyja kezét. – Ő egy kicsit… sótlan hozzád. Ő búzakorpa, te meg narancsos ananász vagy. – A muffinok sótlanok – közölte Gwen. – Ha nem lennének azok, olyan fánkok lennének, amiknek a közepén nincs lyuk. – Hát, előbb vidd el egy próbakörre – mondta Eve. – Még hatszázezer dollár sem ok arra, hogy und magad az ágyban. – Igen – mondta Tilda és hitetlenkedve nézett a nővérére. – Jó tanács, Louise. – Megleszünk – mondta Gwen és felállt. – Egész pontosan hogyan kérdezzem meg, hogy ő fizette-e ki a kölcsönt? – Majd ő elmondja – mondta Eve, még mindig Louise bőrébe bújva. – A pasik imádják elmondani az ilyesmit. Fent, Simon lakásában, Davy megkérdezte: – Mit gondolnál, ha kifizetném a jelzálogot erre a helyre? Tildának ne mondd el! – Azt gondolnám, hogy elment az eszed – felelte Simon. – Miért mondanám el Tildának? – Elmondtad Louise-nak, hogy a szövetségieknek dolgozunk – mondta Davy. – Jó ötletnek tűnt – felelte Simon. – A jelzálog dolgot nem gondolod komolyan, ugye? – De, eléggé. Feltételezem, azt elmondtad Louise-nak, hogy az FBI-nak dolgozol, de azt nem, hogy tolvaj vagy. – Te jó ég, dehogy! – Simon leült az asztal szélére. – Ami pedig a jelzálogot illeti: szerintem épp elég ideje vagyunk itt. Mit szólnál hozzá, ha visszamennénk Miamiba? Davy legszívesebben behúzott volna egyet a barátjának. – Tudod, a tolvajságtól sokkal jobban begerjedt volna Louise, mint az FBI-tól. – Elmondta volna Eve-nek – mondta Simon. – Már két hete itt vagyunk. Ideje hazamenni. – Az FBI-t el is mondta Eve-nek – mondta Davy. – Aki elmondta Tildának. Aki tegnap este elmondta nekem, és akkor jöttem rá, miért került eddig. Azt hitte, ügynök vagyok. Tönkrevágtad 157

a szexuális életemet. Simon felkelt és előhúzta a bőröndjét az ágy alól. – Nem látom, hogyan. – Meggyőződéssel hiszem – mondta Davy –, hogy ha valakinek hazudnia kell a csajomnak, az lehetőleg én legyek. És akkor egyikünk se fog összezavarodni. – A csajod? – Simon a fejét csóválta. – Az tuti, hogy visszamegyünk Miamiba. – És itt hagyod Louise-t? – Davy sarkon fordult. – Tőlem indulhatunk – mondta Simon. – Te visszakaptad a pénzed… Davy visszafordult. – Ezt ne említsd senki előtt! – Érdekes – mondta Simon. – Azt gondolná az ember, hogy az még jobban felizgatná, mint az FBI. – Nem ismered Tildát – mondta Davy. – Komolyan mondom. Senki nem tudhatja meg. – Sokkal könnyebb veled az élet Miamiban – mondta Simon. – Ohio feszültté tesz. – Nem igazán – mondta Davy és eszébe jutott Tilda odafent. –Találkoztál valaha olyan lánnyal, akinek oda akartál adni mindent? Akire mindenedet át akartad ruházni? – Nem – mondta Simon. – Mivel épelméjű vagyok, természetesen nem. – Én sem – mondta Davy. – Mondhattam volna, hogy Clea volt életem nagy szerelme, de soha nem éreztem a leghalványabb késztetést sem, hogy gyémántgyűrűt vegyek neki. – Okos fiú – mondta Simon. Davy leült az ágy szélére. – Ránéztem tegnap este arra a sok pénzre a számlámon és hirtelen mindent elsöprő késztetés tört rám, hogy kifizessem Tilda jelzálogkölcsönét. – Akkor most kéne indulnunk – mondta Simon és kinyitotta a bőröndjét. – Mindenki jól érezte magát. Pá-pá. – Csak hatszázezer volt. – Megrázta a fejét. – És aztán később… – Simonra nézett. – Néztél valaha egy szemüveges nőt ahogy az „I Can't Stay Mad at You”-ra vetkőzik? Elég bárgyú dal, de Tilda marha jól énekli. – Most azonnal intézem a repülőjegyet. – Simon felkapta a telefont. – Szeretnéd, hogy őrködjek a csekkfüzeted fölött? – Nem – mondta Davy. – Nézd, meg tudom engedni magamnak. Nagylelkű dolog lenne. Még az ágyat sem fizettem ki. – Ne adj pénzt annak a nőnek! – mondta Simon tárcsázás közben. – Vagy rosszul fogadják, vagy elfogadják és többet akarnak. Nem nyerhetsz. – Mondhatnám neki azt, hogy befektetés volt. – Egy lerobbant galériába, ami gyorsan közelít a csődhöz és amivel ő sem akar semmit sem kezdeni? Nem. – Simon beszélni kezdett a telefonba. – Halló, kedvesem, én vagyok az, a kedvenc ügyfeled. Milyen gyorsan tudod feltenni Davyt meg engem egy Miamiba tartó repülőre? Columbusból. – Vasárnap meg kell látogatnom a nővéremet – mondta Davy. – Columbusból vasárnap este – mondta Simon a telefonkagylóba. – Tudod, egy okos pasi felfuttathatná ezt a helyet – mondta Davy. – Csak egy kis tőke kell, egy kis káprázat… – Határozottan nem – mondta Simon, aztán újra a telefonba beszélt. – Nem, nem te, drágám, ez ragyogóan hangzik. Két jegyet, csak oda. – Simon, már megtettem – mondta Davy, miután Simon letette a telefont. – Sandy a tíz órás közvetlen járatra foglalt nekünk két jegyet vasárnapra – mondta Simon élénken. – Neked lesz időd meglátogatni Sophie-t, nekem meg elköszönni Louise-tól. Igazából mehetnél Sophie-hoz most is. Miért nem töltöd ott a hétvégét? – Mert ma este van a megnyitó – mondta Davy. – Nem hallottad, amit mondtam? Tegnap este átutaltam a pénzt a Goodnight család kölcsönére. Kész. Simon karba fonta a kezét. – Megtetted. És Tilda mit szólt? – Nem mondtam el neki – mondta Davy. – Kicsit nehéz lenne elmagyarázni. Simon bólintott. – Mert sok nő, amikor egy kisebb vagyont kap, arra számít, hogy marad egy darabig, aki a pénzt adta. 158

– Hát igen – mondta Davy és felállt. – Az az igazság, hogy azt fontolgatom, maradok. – Nem azt fontolgatod – mondta Simon nehézkes türelemmel. – A szexen jár az eszed. – Menj el – mondta Davy és legszívesebben megütötte volna, mert valószínűleg igaza volt. – Péntek van. Fel kell hívnom a nővéremet. – Jobban tennéd, ha odautaznál – mondta Simon. – Most. – De kiment, amikor Davy beütötte a számokat a mobiljába. – Tucker rezidencia – vette föl a telefont Phin, és Davy azt gondolta, ó, a francba, miért te? – Harvardkám, öreg cimbora – mondta. – Én vagyok az. Ott van Sophie? – Nincs – felelte Phin. – Megbeszélés a városházán. De harapósan fog hazajönni, szóval a helyedben inkább holnap próbálkoznék. – Oké – mondta Davy. – Ne szólj neki, hogy kerestem, mert lehet, hogy nem tudom azonnal visszahívni. – Bajban vagy? – A Dempseyk sosincsenek bajban – felelte Davy leereszkedően. – Épp csak vannak az életünkben olyan szakaszok, amik érdekesebben alakulnak, mint mások. – Most mennyire érdekes az életed? Davy Tildára gondolt, ahogy á capella azt énekli, „A tiéd vagyok, ahol akarod”, miközben kitáncol a melltartójából. – Nagyon. – Mennyire rossz a helyzet? – Phin szokás szerint nyugodt hangon beszélt. – Csak a törvénnyel kerültél összeütközésbe vagy valaki el akar tenni láb alól? – Nem ez a gond – felelte Davy. – Most az egyszer ártatlan vagyok és mindenki szeret. – Felrémlett előtte Clea arca, Fordéról már nem is beszélve. – Illetve, majdnem mindenki. – Meg aztán ott volt Michael is. – Sophie mesélt neked valaha az apánkról? – Igen – mondta Phin aztán egy lélegzetvétellel később még hozzátette: – Jaj, ne! – Igen – mondta Davy. – Ura vagyok a helyzetnek és nem tudja, hol laktok, de apámról beszélünk, szóval előbb-utóbb ki fogja deríteni. És akkor annyi a gyerekek egyetemre félretett pénzének, eladja a városháza területét Floridában és megszabadítja Sophie-t minden centjétől. – A gyerekeknek nincs egyetemre félretett pénze. A többi nem lenne jó. – Reménykedem benne, hogy elunja magát és lelép innen, de ha felétek indul, zárjatok be minden ajtót. És Sophie-nak ne szólj, különben úgy fogja érezni, hogy meg kell hívnia az apját. – Oké – mondta Phin. – Ó, és lehet, hogy amúgy is megtudnád – mondta Davy –, a gyerekeknek most már van egyetemi pénze. – Letette és még egyszer utoljára felidézte Kísértés városát. Nem számít, milyen biztonságos az a hely, ha vissza kell mennie, tuti bepaliz valakit, már csak unalomból. Inkább bele sem gondolt, az apja mire lenne képes ott. Ráadásul Scarlet nincs ott. – Vacak egy hely – mondta és indult, hogy megnézze, mit csinál Tilda. Amikor Tilda aznap este lement, Davyt a galéria közepén találta, összeráncolt homlokkal szemlélve a helyet. – Most meg mi van? – Kérdezte Tilda az iroda ajtajából. – Nem tudom eldönteni, túlzsúfolt-e vagy sem – felelte a férfi. – Azt a benyomást kell keltenünk, hogy sok minden van itt, de nem tűnhet úgy, hogy ennyi mindent soha nem tudunk eladni, és nem tudok eleget a galériákról, hogy… – Elakadt a szava, amikor meglátta a lányt. – Ejha! Tilda végigsimított a szoknyáján és elfojtott egy mosolyt. – Ez a legmegfelelőbb szó, köszönöm. – Körbefordult, hogy Davy teljes mértékben élvezhesse a ruha hátnélküliségét. – Tetszik? – A férfi nem mondott semmit, mire Tilda visszafordult. – Hahó? Davy bólintott. – Túl sok? Davy megrázta a fejét. – Beszélj! – Láthatnálak odafent? – nyögte ki végül Davy. Tilda elmosolyodott és a termen átvágva odament a férfihoz. Davy kinyújtotta felé a karját, 159

még mielőtt a közelébe ért volna. Tilda a karjai közé bújt és érezte, ahogy a világ megnyugszik körülöttük. – Gyönyörű vagy, Scarlet – suttogta Davy a fülébe és Tilda tudta, hogy azt kellene mondania, „Én?” és szerénykednie kéne, de csak közelebb bújt a férfihoz és azt felelte: – Igen, az vagyok. – Davy felnevetett és megcsókolta a lány feje búbját, de ekkor belépett Gwen és Davy elengedte Tildát. A lány még érezte Davy ölelését, miközben Gwen a ruháját csodálta. Louise beugrott úton a Dupla Csavarba és levette a testvére szemüvegét. – Ezzel a ruhával, nem, Tilda! – és Ethan hozzátette: – „Ez nem egy ruha, ez egy Audrey Hepburn-film!” – de Nadine fejbe kólintotta, mielőtt közölhette volna, hogy filmből idézett. Még Steve is tisztelettudónak tűnt, bár meglehet, hogy ez csupán azért volt, mert ismét a brokát mellény volt rajta. – Steve benne van a Dispatchben – mondta Nadine, és megmutatta a kutya képét a Stílus rovat legvégén. Az állat szokatlanul értelmiséginek látszott a csokornyakkendőjében, mint valami bolyhos Woody Allen. – Mit szólsz? Tilda a lap teteje felett Davyre nézett és azt mondta: – Szerintem bámulatos. Davy még Steve-nél is bámulatosabb volt, amikor kezdtek szállingózni az emberek. Mosolygott, nevetett, igent adott a szájukba, megmutatott nekik több darabot is, közben figyelte az arcukat, hogy lássa, melyik bútor tetszett nekik, aztán sebtiben el is adta nekik. – Micsoda nepper – jegyezte meg Jeff az este felénél, miután kihozta Thomas utolsó adag tésztába göngyölt húsgombócait. – Klasszis a fickó. – El sem tudod képzelni, mennyire – mondta Tilda és fél szemmel Davyt figyelte, ha a férfinak esetleg szüksége lenne rá. Tartott tőle, hogy a sok mosolygástól megbénul az arca. Davy azonban még mindig nyugodt, könnyed volt. – És nem csak ő – mondta Jeff. – Az apja újabb három Finstert eladott. – Viccelsz! – mondta Tilda és körülnézett, Michaelt keresve. – Ott hátul. – Jeff a fejével balra biccentett. – Szerintem valami droggal szédíti a vevőket. – Bepalizza őket – felelte Tilda és hunyorogva figyelte az eseményeket. – Nincs rajtam a szemüveg. Ugye nem szorította sarokba őket? – Nem – felelte Jeff nevetve. – És mind nő. Szerinted ez jelent valamit? Tilda visszanézett Davyre. Nagyon elegánsan mutatott Simon öltönyében és nyakkendőjében. – Nem, biztos vagyok benne, hogy ennek semmi jelentősége. Átvágott a tömegen, megállt Davy mellett, majd kivárta, míg nyélbe ütötte az üzletet, és felé fordult. – Te vagy a hősöm – mondta. – Miért? – kérdezte Davy, hirtelen gyanakvó hangon. A lány a karját Davy karjába fonta. – Visszaszerezted az összes Scarletemet és most megszabadulsz ezektől a bútoroktól mind. – Ó. – A férfi megkönnyebbültnek tűnt. – Figyelj, ez a bútor eladja magát. Az alagsorban szinte már semmi nem maradt. Ethannel már fel is tettük az ágyat a furgonod hátuljára. Biztos nem bánod, hogy vasárnap azzal megyek Kísértésbe? – Feltéve, hogy utána visszajössz – felelte a lány, és igyekezett nem rátapadni a férfira. – Ja, már csak ez hiányzik a bűnlajstromomról – mondta Davy, elnézve a lány feje felett. – Kocsilopás. Mennem kell. Van ott egy nő, aki szeretné megvenni azt a lila denevéres széket. Tilda megfordult és követte Davy tekintetét. – Akkor miért nem veszi? Szemüveg nélkül nem látok mindent. – Mert Mason segít neki – felelte Davy felbőszülve. – Mason kétségkívül épp azt taglalja, hogy a szék értéke növekedni fog és a nő nyugdíjas korában szép haszonra tehet szert vele. Nézd csak meg a pasit. Ott áll, és karba font kézzel mosolyog, mert azt hiszi, meggyőzte a vevőt. – Pókerezéskor is ezt csinálja. – Tilda hunyorogva Mason irányába nézett. – Amikor azt hiszi, hogy jó lapja van. Amije soha nincs. A denevérek növelik majd a nyugdíját?! – Ja, én se látom ebben a logikát. – Elhúzta a karját Tildától, csókot nyomott az arcára, és elindult a termen át. – Hé! – szólt utána Tilda. A férfi megtorpant és visszalépett hozzá. 160

– Ugye még nem untál rám, Ralph? – kérdezte, és próbált könnyed hangon beszélni. – Itthagysz holmi lila denevérek meg Kísértés városa kedvéért. Ez már a megszokás mocsara? – A mi fajtánk nem mocsarazik, Celeste – felelte Davy. – Találékonyak vagyunk. Ha untatni kezdenénk egymást, majd improvizálunk. Tilda közelebb lépett hozzá, mert érezni akarta a férfi melegét. – Például hogyan? Davy a füléhez hajolt. – Például valamikor, mielőtt elmegyek, te leszel a nagyi én meg Mussolini. – Aztán felegyenesedett, és a lány észrevette, hogy a válla felett Masont nézi. – Ó, a fenébe – mondta Davy, és elindult, anélkül, hogy visszanézett volna. – Mielőtt elmész? – kérdezte Tilda a férfi távolodó hátától. Ez azt jelenti, hogy mielőtt elmegy Kísértésbe, vagy mielőtt örökre elmegy? – Ausztrália – mondta Tilda utálkozva és hátat fordított a férfinak, hogy segítsen egy vásárlónak, akinek kérdései voltak egy levendulakék békás könyvespolcról. Davy estéje csodásan telt, azzal együtt is, hogy apja félóránként megjelent az oldalán, hogy közölje: – A fenébe, micsoda felállás. – Lenyűgöznek a Dempseyk – mondta Louise Davynek, mielőtt munkába indult. Testhezálló, fekete ruhát viselt, és bár Davy tudta, hogy valójában Eve az fekete parókában és sötét kontaktlencsében, csakis Louise-ként tudott gondolni rá, mert Eve soha fel nem vette volna ezt a ruhát. – Az apád majdnem olyan sebességgel adja el a Finster-képeket, ahogyan te a Matilda Veronicákat árulod. – Ki ne mondd! – mondta Davy, és tudta, mi következik. – Mint két tojás – közölte Louise és már ott sem volt. Néhány perccel később Michael odalépett Davyhez. – Eve miért öltözött fekete királynőnek? – Tessék? – kérdezte Davy. – És Louise-nak hívja magát. Svihákol, mi? – Ó, a francba – mondta Davy. – Nekem két hétbe telt, mire rájöttem. – Máshol járt az eszed – mondta Michael együtt érzően. – A szex már csak ilyen hatással van az emberre. – Nem fekszel le Dorcasszal? – kérdezte Davy meglepetten. – Egy úriember ilyesmiről nem beszél – mondta Michael. – Lefekszel Dorcasszal – állapította meg Davy. – És úgy hallom, egymás után adod el a képeit. – Műalkotások – mondta Michael komolyan, és Davy kivételével mindenki hitt volna neki. – Nos, remélem értékeli, amit érte teszel. Senki más nem tudna megszabadulni azoktól a képektől. Michael a szívére tette a kezét. – Ó, köszönöm, fiam, ez megható. Davy vállat vont. – Meg kell adni a császárnak, ami a császáré. Jó vagy. – Igen – mondta Michael, visszamosolygott Dorcasra, aki bár sápadt volt, de elragadóan mutatott egy szürke szaténruhában. – Az vagyok. – Aztán visszament eladni a Finster-képeket. Davy egy pillanatig figyelte, ahogy Michael legújabb célpontja az apjához fordul és feloldódik Michael mosolyának fényében és szemének csillogásában. Ez nem helyénvaló, gondolta Davy, de a vevő olyan boldognak tűnt, amikor megvett egy Finstert, hogy nehéz lett volna elmagyarázni, mi olyan rossz ebben. Talán amikor a nő másnap reggel felébred és rájön, hogy megvett egy vízfestményt, amin szadista halászok egy halat fojtogatnak, talán azon a ponton válik rosszá. Feltéve, hogy a nő így érez majd. De az is lehet, hogy amikor ránéz a képre, az fog eszébe jutni, mit érzett, amikor megvette. Előfordulhat, hogy a festmény boldoggá teszi majd. Meglehet, hogy csak túlanalizálod, gondolta Davy, majd egy nőhöz lépett, hogy eladjon neki egy zöld és kék elefántokkal telifestett kredencet. Tíz perccel később, miután a kredencet eladta, és úgy érezte, valami hiányzik az életéből, Davy Tilda és a kék ruhája keresésé indult és meg is látta a pultnál, amint egy magas, jóképű, drága öltönyt viselő férfival beszélget. Boldognak látszott. Nem vagyok féltékeny, gondolta Davy, aztán megragadta az elhaladó Andrewt. – Hé! – Elkések a Dupla Csavarból – mondta Andrew. – Gyorsan mondd! 161

Davy a pult felé biccentett. – Ki az az öltönyös Tildával? Andrew odanézett. – Scott. Az exe. – Ó. – Davy nézte, ahogy Tilda a férfira nevet és érezte, hogy megfeszül az állkapcsa. – Ügyvéd a pasi – mondta Andrew segítőkészen. – Nagyon sikeres. Úgy bánt Tildával, mint valami istennővel. Nagyszerűek voltak együtt. – Dehogy voltak – mondta Davy és nézte, ahogy Tilda az öltönyös karjára teszi a kezét. – Az a pasi nem való hozzá. – Aha – motyogta Andrew, majd elfordult, kis híján összeütközve Michaellel. – Andrew – mondta Michael. – Ki az az idióta Gwennie-vel? Tegnap este is itt volt. Életemben nem láttam nála pocsékabb kereskedőt. Andrew odanézett. – Mason Phipps. Istennőként bánik Gwen-nel. Nagyszerűek együtt. – Dehogy azok – mondta Michael. – Az a pasi nem való hozzá. – Most már hamarosan lelépsz? – kérdezte Davy. – Mert ha nem, leiszom magam. – Tildával abban a kék ruhában? Így nem lehet bánni egy nővel, fiam – mondta Michael. – Nem csoda, hogy valaki mással flörtöl. – Elment, hogy elkápráztassa Gwennie-t és felhúzza Masont. – Nem akarok hallani semmilyen „mint két tojás” baromságot – mondta Davy Andrewnak, szemével Tildán. – Sok jó van Michaelben – mondta Andrew szelíden. – Sok rossz is – felelte Davy komoran. – A pasi nem való hozzá – mondta Andrew. – Apu Gwennie-hez? Jesszusom, persze, hogy nem. Ahogyan Mason sem. A nő fogakat rajzolgat az árcédulákra. Ez nem lehet jó jel. – Nem – mondta Andrew. – Úgy értettem, Scott nem való Tildához. Itt maradsz? Davy kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de aztán semmi nem jutott az eszébe. – Én is így gondoltam – mondta Andrew, utálkozó hangon. – Mint két tojás. – Hé! – kezdte Davy, de Andrew már elsétált. – Na jó. Hogy lettem már megint én a rosszfiú? A terem túlsó felén Tilda elfordult Scott-tól, és megakadt a szeme Davyn. A férfi karba fonta a kezét és felvonta a szemöldökét. Tilda egy pillanatig zavarodottan nézett, majd Scottra mutatott. Davy bólintott. Tilda a levegőbe emelte állát, de elvigyorodott, és amikor Davy ujjával odahívta, a termet átszelve odament a férfihoz, amitől annak felgyorsult a pulzusa. – Ne flörtölj idegenekkel, Vilma – mondta Davy és közelebb húzta magához. – Nem flörtöltem és nem idegen – felelte, miközben befészkelte magát a férfi karjai közé. – Igazság szerint nagyon édes fickó. Még csak nem is mérges, hogy nemet mondtam neki. – Mire? – A lánykérésére – mondta Tilda nevetve. – Neked meg mi bajod? – Megkérte a kezed? – Fél évvel ezelőtt. Már meséltem erről. – Ó – mondta Davy és elég ostobán érezte magát. – Tényleg. Bocs. – Most viccelsz? – kérdezte Tilda. – Imádom, hogy féltékeny vagy. – Nem vagyok féltékeny – felelte Davy. – De ha újra a közeledbe merészkedik, eltöröm az ujjait. – Nincs miért aggódnod, Ralph. – Lábujjhegyre állt és megcsókolta a férfi arcát. – Ő nem ismeri olyan behatóan, milyen az, amikor veszélyesen él az ember, mint te. Nagyon kevés férfi tudja. – Mosolyogva elnézett a férfi mellett és látta, ahogy Michael átad egy újabb Finster-képet. – Persze remek tanárod volt. – Mielőtt a férfi tiltakozásba kezdhetett volna, kibontakozott a karjaiból. – Eladni való bútorok várnak ránk – mondta Davynek. – Add el azt a tatus zsámolyt és csodás dolgok fognak történni később. Mindenképp csodás dolgok fognak történni, gondolta Davy ahogy a lány ellépett mellőle. Visszanézett Michaelra. Jó, lehet hogy volt benne egy rész Michaelból. Az elbűvölő rész. Azt az örökséget szívesen elfogadja. A terem másik végén egy nő felemelte a tatus zsámolyt és Davy odament segíteni neki. 162

Három zsámoly, egy szekrény és egy kerti pad múlva Nadine jött vissza a galériába az utcáról. Dühösnek tűnt. – Az apád! – mondta. – Most meg mi történt? – Kyle eljött meglátogatni – mondta Nadine –, de az apád elijesztette. Nem akartam találkozni vele, de ezt én akartam elmondani neki. – Mérgesen meredt Davyre. – Mi a baj veletek? – Szeretjük megvédeni a fehérnépeinket – felelte Davy. Feladta. Nadine vonásai enyhültek kissé. – Azt hittem, úton vagy Ausztráliába. – Így is van. – Akkor én nem vagyok a fehérnéped – közölte Nadine és visszatért a mogorva tekintet. – Ha nem maradsz Tildával, akkor vegyél vissza! – Rendben – mondta Davy. – Veszek. Vissza. Menj és vesd magad egy semmirekellő pasi lábai elé. – Ja. A Goodnight nők gyakran teszik ezt – felelte a lány, és indult kimenteni Steve-et, akihez egy nő gügyögött, kezében egy zsiráfos székkel. – Én nem vagyok semmirekellő – szólt Davy a lány után, és nem nézett az apjára, aki minden bizonnyal hamarosan otthagyja Dorcast. Tagadhatatlan, hogy a Sors vezette a Goodnight családhoz, hogy megmutassa neki, ő valójában Michael, és ezzel tönkretegye az életét. És ő ráharapott. Akkor kellett volna lelépnie, amikor Tilda azt mondta a szekrényben: „Lopd el nekem!”; már akkor tudta, amikor a lány megkérte rá. Nem kellett volna kivennie a lakást; már akkor tudta, amikor meglátta a hirdetést a kirakatüvegen. Nem kellett volna… – Mi ütött beléd? – kérdezte mögüle Michael. – Úgy állsz itt, mint az utolsó sírhely a szomorúfűz alatt. Davy megrázta a fejét. – Hallgatnom kellett volna rád, amikor azt mondtad, ha túl szépnek tűnik, lépj le. – Néha – mondta Michael – jobb maradni és úszni az árral. A terem másik vége felé biccentett. Davy követte apja tekintetét Tildáig, aki egy vevővel nevetett Steve fölött, megmutatva Nadine-nak és a többieknek a galériában, hogyan lehet mindenkit elbűvölni. – Nem semmi az a lány – mondta Michael Davynek. – Tényleg. Tilda feléjük fordult, borzas tincsekkel, hamiskás mosollyal és a szemei… – Igen – felelte Davy. – Biztos vagy benne, hogy nem simlis a csaj? – kérdezte Michael. – Mert ha az, akkor már tényleg túl jó lenne… – Felejtsd el, apu – mondta Davy és átszelte a termet, hogy megvegye, amit a lány árul, bármi legyen is az. Gwen estéje egy kicsit rögösebbnek bizonyult. Azt világosan látta, hogy a bemutató sikeres; az emberek éppenséggel nem tódultak egymás hegyén-hátán, de szép kis tömeg összegyűlt, nem kis mértékben a Dispatchben megjelent cikknek köszönhetően. Az emberek beugrottak megnézni Steve-et, és maradtak, hogy jól érezzék magukat. Közben épp elég gyors ütemben vásároltak ahhoz, hogy Simon és Ethan az este nagy részét azzal töltsék, hogy bútorokat hordjanak fel azok helyébe, amiket eladtak. Tízkor bejött Ford, segített és kisvártatva felhozott egy kutyákkal telifestett asztalkát, és azt mondta: – Kész. Most jöhetnek a bútorok az én szobámból – mire Gwen azt felelte: – Azzal várunk, míg el nem indul Arubára. – A férfi bólintott, Gwent csalódottság járta át, aztán valaki megvette az asztalkát – kis tappancsok vannak rajta, mondta a vásárló, és egy olyan arc, ami kiköpött Pete volt, és Gwen eltűnődött, hogy Pete a nő kutyája vagy a férje – és újra mosolyogni kezdett, míg megfájdult tőle az arca. Röviddel ezután bejött Thomas és újra a karjára tette a kezét. Mrs. Goodnight? Ó, a pokolba, gondolta Gwen, itt az FBI. – Igen? – Az irodában pakolgattam – mondta, arcán műmosollyal – találtam egy érdekes festményt. Egy erdővel. 163

– Erdővel? – kérdezte Gwen és azt gondolta, a francba, Homer, miért nem voltál az alagsorban Scarlettel? – Egy Homer Hodge nevű festőművész képe – mondta Thomas. – Cyril Lewis gyűjteményének a része volt és odalett a raktártűzben. – Ó. – Gwen leült a pult mögé. Ez megmagyarázta, mit keresett a kép Masonnél, noha a férfi túladott a Homer-gyűjteményén. Akkor hogy került hozzá? – Clea Lewistól kapta? – kérdezte Thomas szigorúan a fehér kabátkájában. – Nem tudom, milyen festményről beszél – mondta Gwen. – Az irodában van? Mi ott nem tartunk festményeket. – Az íróasztal mögé volt dugva – mondta Thomas. – Mit keresett maga az íróasztal mögött? – érdeklődött Gwen. – Mit csinálnak azzal a festménnyel? – kérdezte Thomas. – Valami gond van? – tudakolta Mason, mire mindketten felkapták a fejüket, és látták, hogy ott áll a pult másik oldalán. – Thomas – mondta Mason zordan –, ne zaklassa Mrs. Goodnightot a felszolgálás részleteivel. Oldja meg, bármi történt is. Odasodródott Clea. Arca komor volt, és karját Mason karjába fonta. – Tudod, valahányszor a keresésedre indulok – mondta erőltetett mosollyal –, mindig itt talállak. Mason kifejtette a karját a nő karjából, Thomas pedig, zúzódással teli sápadt arccal azt mondta Gwennek. – Majd később beszélünk. – Nekem is beszélnem kell veled később – mondta Mason Gwennek, amikor Thomas elfordult. – Az irodában. Kettesben. Clea arca indulatossá vált és Gwen élénken azt felelte: – Ó, remek. Alig várom. De most ha arrébb lépnél. Egy nő áll mögötted egy tatus zsámollyal. Az este végére Gwennek őrjítő fejfájása támadt, ami egyformán következett abból, hogy Mason negyedóránként felbukkant mellette és megveregette a karját, hogy Clea ötpercenként gyilkos tekintetet lövellt felé, hogy Michael égbekiáltó ígéretekkel árulta a Finster-képeket („Tényleg ő lesz a következő Wyeth?” – suttogta oda egy nő Gwennek és Gwen azt gondolta, A pokolba is, Michael, de mosolygott) és hogy Ford unottnak és tünékenynek látszott, miközben a bútorokat cipelte ki a várakozó autókhoz. Mindig úton vagy kifelé az ajtón, gondolta Gwen és nézte, ahogy a férfi egy széket visz. Ami jó, mert fánk vagy. A bérgyilkos oldaladról már nem is beszélve. A terem másik végében Louise, aki visszatért a Dupla Csavarból, úgy nézett Simonra, mintha a férfi válasz lenne az imáira, ami igazán Eve-es volt a részéről, a lepkés székeknél pedig, rajtuk egy nagy eladva cédulával, Davy csókot nyomott Tilda arcára, amitől a lány elpirult. Nem jó ez így, gondolta Gwen. Egyik pasi se fog maradni. Miért nem látják ezt a lányaim? Fánkok. Min fánk. Amikor Thomas fél tizenegy tájékán eltűnt, már nem is izgatta magát. – Nem tudod, hol lehet Thomas? – kérdezte Jeff. – Elfogyott a húsgombóc. Masont is kérdeztem, ő azt mondta, amikor utoljára látta, Clea Lewisszal beszélt, de azóta Clea is eltűnt. – Talán az alagsorban szexelnek – mondta Gwen és nézte, ahogy Tilda Davyhez hajol. – Az mostanában elég felkapott hely. – Aztán megrázta a fejét. Elég a nyafogásból és negatívságból. A családja bámulatosan állta a sarat egész este, különösen Nadine, aki újra csúcsformában volt az előző este után, Tilda pedig rendkívül nyájas és hatékony: ő volt a középpont, mindent egybefogott. De Davy volt csak az igazi meglepetés. – Ez a Davy! – jegyezte meg Andrew a bemutató végén. – Nem láttam még senkit, aki így be tudta volna palizni az embereket a vásárláskor, leszámítva… – Tonyt – fejezte be helyette Gwen. Davy elmosolyodott és az emberek bólogattak. Előrehajolt, mondott valamit, és az emberek fontolóra vették a vásárlást. Hátrahajolt, széttárta a karjait, és az emberek megvették a bútort, szemmel láthatóan elragadtatva a vételtől, saját maguktól és Davytől. De Davyben nem volt feszültség, amikor odalépett az érdeklődőkhöz. Amikor pedig Tilda beszélt valakivel, nyugodtan és okosan, a férfi hátrébb lépve mosolygott a lányra, minden szavára figyelve. Tony félrelökte volna őt, de Davy embereket vitt a lányhoz. – Beszélnie kell Matildával – 164

hallotta Gwen, amint Davy az egyik látogatóhoz szólt. – Ő mindent tud. – Egész este a teremben keringett, és minden útjába eső bútordarabot eladott, de Tilda volt a napja, mindig felé fordult vissza. Davy nem Tony, gondolta Gwen, és egyszerre érzett megkönnyebbülést és szomorúságot. A múlt felidézése már csak ezt váltja ki egy nőből. Átadta a kasszát Nadine-nak és azt mondta: – Azt hiszem, közeledünk a végéhez. Beszélj Tildával, és ha rábólint, kezdjetek zárni. – Király – mondta Nadine a pénzt számolgatva. – Nem Kyle-t láttam korábban? – Michael elijesztette – mondta Nadine. – Azok a Dempseyk! – Jól tette – mondta Gwen. – De ne engedd a kassza közelébe. Az irodában épp vodkát öntött az ananászos narancslevébe, amikor belépett Mason. – Ez nagyszerű volt – mondta, és idegesen dörzsölte össze a tenyerét. – Gwen, drágám, ez igazán jó volt. – Tudom – felelte a nő, és poharát a férfira emelte. Mason az este nagy részét azzal töltötte, hogy megerősítette Gwen gyanúját, miszerint ő a földkerekség legcsapnivalóbb kereskedője. Másrészt viszont úgy hiányzott neki egy újabb kereskedő, mint púp a háta közepére, ráadásul Mason kifizette a lakáskölcsönüket és muffin volt. És a „gyarló”-t is kitalálta. Annak jelnek kellett lennie! – Egy dolog van csak – mondta Mason, és válla fölött hátranézett –, amire figyelnünk kell, és az Davy. – Davy? – kérdezte Gwen a pohárral az ajkain. – Nem érti a galéria-etikettet – mondta Mason. – Úgy nevetgélt és beszélgetett, mintha egy lett volna az emberek közül. Nem fogja fel, milyen komoly dolog egy galéria. Neki mennie kell, Gwen. Féltékeny, gondolta Gwen. – Komolyan gondolom – mondta Mason, próbált erősebbnek hangzani, de csak gyengébbnek tűnt. – Mennie kell. – Ez leginkább tőle és Tildától függ – mondta Gwen. – Na és hol van Clea? – Egy ideje hazament – felelte Mason. – Láttam, hogy Thomasszal beszél, aztán azt mondta, hazamegy, és akkor láttam utoljára mindkettejüket. – Mason nagy levegőt vett. – Nem akartam ezt elmondani, reméltem, hogy Davy egyszerűen továbbáll. Utálni fogom, ami most következik. – Davy szélhámos, Gwen – mondta Mason és elég szelíden beszélt ahhoz, hogy Gwen tudja, a férfi nem hazudik, nem csak szabotálni próbálja Davyt, na nem mintha Mason tenne ilyet. Nem az a fajta férfi volt. – Clea ismerte Los Angelesben. Átvágott mindenkit színlelt ingatlan- és filmszerződésekkel. Clea azt mondta, amikor utoljára látta, egy pornó producernél dolgozott, ő volt a fickó jobbkeze. Nem való Tildához. A pokolba is, gondolta Gwen. Pedig ma olyan jó volt. Persze ha szélhámos, még szép, hogy jó volt. És szegény Tilda olyan boldog. – Talán elmegy magától – mondta Gwen. – Tildának ne szólj. – Ez csak természetes – mondta Mason. – Nem említettem volna meg, ha… – Elhallgatott. Szemmel láthatóan feldúlt volt. Gwen odalépett hozzá, és karjára fektette a kezét. – Nagyra értékelem, hogy elmondtad – mondta. – Jó, hogy tudom. – Köszönöm – felelte a férfi és közelebb húzódott Gwenhez. – Nehezemre esett elmondani. – Nagyon aranyos vagy – mondta Gwen és a férfi lehajolt és újra megcsókolta és megint kellemes volt. Igazán jóravaló férfi volt, nem szélhámos vagy bérgyilkos, teljesen rendes ember, és talán ideje, hogy ne a flancos cowboy fánkok bűvöljék el és felnőjön. Aztán a férfi azt mondta: – Várni akartam ezzel, de… – és elővett egy gyűrűs dobozkát. – Ó – mondta Gwen, aztán megismételte ezt, amikor a férfi felnyitotta a doboz fedelét, és megmutatta neki az ékkövet, amitől felragyogott a szoba. Legalább tíz karátos volt. – Együtt vezethetnénk a galériát, Gwennie. Attól még Goodnight Galéria maradna. Minden ugyanolyan lesz, mint mindig is volt. Csak épp én leszek itt Tony helyett. Légy a feleségem, 165

Gwennie! Mason hangja megbicsaklott kissé, amikor kimondta és Gwen megkérdezte: – Kifizetted a galériát? – Tessék? – Tudom, hogy illetlenség rákérdezni, de valaki kifizette a jelzálogkölcsönünket – mondta Gwen –, és tudom, hogy csak te lehettél. – Ó – mondta Mason megrökönyödve. – Hm, nos, igen. Akkor ennyi, gondolta Gwen. Jó ajánlat volt. Amúgy se tudott volna innen elszabadulni. Mason nagyon kedvesen viselkedett, egyáltalán nem kérkedett a kölcsön kifizetésével. Tilda szabad lesz. Nadine járhat egyetemre. Előrehajolt és újra megcsókolta a férfit. Hálás volt, de lehangolt. – Ezt vehetem igennek? – kérdezte és Gwen bólintott. Mason az ujjára húzta a gyűrűt, és átölelte. – Nagyon boldogok leszünk – mondta, miközben a karjaiban tartotta Gwent és a nő behajlította az ujját, hogy fenn tartsa a gyűrűt, mert az túl nagy volt. – Igen – felelte Gwen a férfi vállába bújva. – Elmehetünk búvárkodni a nászutunkon? – Persze – mondta Mason. – Amit csak akarsz. – Csak ne Arubára – tette hozzá Gwen. Nadine benyitott és azt mondta: – Izé, Tilda azt mondja, ideje zárni – és Gwen elhúzódott. – És nem találjuk Thomast, a felszolgálót. Elment? Mert itt van minden holmija. – Máris megyek – mondta Gwen, kiegyenesítgette a ruháját, aminek semmi szüksége nem volt egyenesítgetésre. – Mennem kell… – Megértem – mondta Mason. – Akkor holnap – mondta Gwen és olyan ragyogó mosolyt lövellt a férfira, amilyen csak kitelt tőle. – Ó – mondta a férfi és a mennyezetre nézett, a nő lakása felé. – Mert most… tudod… be kell zárnunk a galériát – mondta Gwen, igyekezvén valami okot találni, amiért nem hívja fel a vőlegényét. – Az éjszakára. Elpakolni. Tudod. – Természetesen – mondta Mason zavarodottan. – Akkor holnap találkozunk. – Mason újra megcsókolta és a férfi válla felett Gwen látta, hogy Nadine felvonja a szemöldökét. Ja, én is valahogy így érzem magam, gondolta Gwen. Kint a galériában Davy Tilda mögé lépett, megölelte és a fülébe súgta: – Terveim vannak veled, Vilma. Ó, az jó, gondolta Tilda. – Van ott még egy nő, aki fontolgatja, hogy megvegye azt a rettenetes vombatos komódot. – Közelebb bújt a férfihoz. – Nem gondolod, hogy oda kéne menned eladni neki? – Nem – felelte Davy. – Fáradt vagyok, a bemutatónak vége, el akarok pakolni itt és aztán szeretném látni, mennyire könnyű levenni ezt a ruhát. – Végtelenül könnyű. – Tilda újra feljebb húzta a vállpántját. – Egész este azon igyekeztem, hogy magamon tartsam. Fogalmam sincs, Louise hogy birkózik meg mindezzel. Az irodában Nadine bekapcsolta a zenegépet, és valami nő dalolni kezdett az utolsó táncról. Davy a homlokát ráncolta. – Mi ez a szám? És miért kelt bennem jó érzéseket? Tilda felnevetett. – Épp megnyertél egy fogadást, amikor utoljára hallottad. – Vállpántja megint lecsúszott. – Pakolhatunk holnap is. – Davy megfogta a kezét és az irodaajtó felé húzta. – Nagyszerű voltál ma este – mondta Tilda, a férfi nyomában lépkedve. – Még nem láttál semmit, Celeste. Tilda megtorpant az ajtóban és vetett egy utolsó pillantást a galériára. A bútorok mintegy fele elkelt, és a maradék is elfogy majd a következő néhány hétben, ahogy híre megy a bemutatónak. Nem fogja a feje tetejére állítani a művészvilágot, még csak a bútorok világát sem, de az embereknek tetszett, amit vásároltak, dacára a Finster-képeknek. És Davy miatt vásároltak. Az alagsor Davy miatt ürült ki. Nem, gondolta. Csak félig ürült ki. 166

– Na jó, az ilyen hosszú csendek felborzolják az idegeimet – mondta Davy az irodaajtóból. – És már megint az a kifejezés ül az arcodon. A lány visszafordult felé. – Megoldod az összes problémámat. – Mindenre képes vagyok – mondta. Nem igazán figyelt, és kezénél fogva húzta maga után a lányt. – Gyere föl és megmutatom. – Előbb gyere le – mondta Tilda. Davy megrázta a fejét. – Az ágyat már felraktuk a furgonra. És a betonpadló hideg. – Valamit mutatni akarok. – Kihúzta a kezét a férfiéból és az alagsor felé indult. – Nem mutathatod meg a padlástérben? – kérdezte Davy, de követte a lányt le a lépcsőn, majd megállt mögötte, ahogy a lány beütötte a stúdió kódját. – Til, nem muszáj – mondta komolyan. – De – felelte a lány. – Nekem muszáj. Itt vannak az utolsó titkaim, Dempsey. Lássuk, mire mész egy igazán nagy problémával. Azzal kitárta az ajtót.

167

Tizennyolcadik fejezet Odafönt az utolsó vásárló is távozott a vombatjaival. Nadine és Ethan körbejártak összeszedegetni a poharakat. – Összepakolunk az irodában, aztán felmegyünk – mondta Nadine Gwennek. – Meg kell beszélnünk pár dolgot. – Ugye senki mást nem poloskáztatok be? – kérdezte Gwen riadtan. – Nem – felelte Ethan. – De a nyomozás még tart. – Akkor meg? – kérdezte Gwen és összehúzott szemmel nézett Nadine-ra. – A Matilda Veronica-bútorok jövőjét fogjuk megbeszélni – felelte Nadine. – A mostani bútorok elég gyorsan fogynak és arra gondoltunk, hogy ha körbejárnánk a szeméttelepeket és összeszednénk pár dolgot a szemétgyűjtő napon, Tilda felrajzolhatná a körvonalakat és mi megfesthetnénk őket. – Nem vagyok benne biztos, hogy Tilda ezt szeretné. – Gwen körülnézett az alaposan megcsapolt galériában. Mason nem örülne, ha több bútor érkezne. Ő festményeket akarna árulni. Erősebben lüktetett a feje. – Még csak azt sem tudom, mikor megy el Tilda a következő falfestményét festeni. – Ezért kell először megbeszélnünk a dolgot – mondta Nadine. – Most még kicsit homályos, de amint Ethannel kidolgozzuk a részleteket, szerintem Tilda nem fog nemet mondani. Végül is, a munka nagy részét mi végezzük majd. Nem? – Oldalba bökte Ethant és szeretettel vigyorgott a fiúra. – Ethannek amúgy sincs más dolga. – És te mit gondolsz erről, Ethan? – kérdezte Gwen, mindkét kölyökre mérgesen. Ethan vállat vont. – Nyár van. Ó, nem a nyár az, gondolta Gwen. Nadine telebeszélte a fejed. – Fáradtnak látszol, nagyi – mondta Nadine. – Menj lefeküdni. Ethan meg én majd mindent elintézünk itt lent. – Talán igazad van – mondta Gwen, de ekkor valaki dörömbölni kezdett a galéria utcára nyíló ajtaján. – Ez meg ki lehet? Elmúlt éjfél. – Megnézzem én? – ajánlkozott Ethan. – Ne. – Gwen az ajtóhoz ment. – Maradjatok itt és maradjatok ki belőle. Amikor felhúzta a sötétítőt az ajtón, Masont látta meg mögötte. – Hé, zárva vagyunk – mondta és kinyitotta a férfinak az ajtót. – Gondoltam, talán megihatnál velem még egy pohárral – mondta Mason egy kissé félszegen. – Üdv, Mr. Phipps – köszönt Nadine udvariasan, amikor beléptek az irodába. – Gyere, Ethan, pakoljunk össze a galériában! – Felkapta a seprűt, Ethan pedig ment utána egy szemeteszsákkal és arcán fájdalmas kifejezéssel. – Helyes kölykök – mondta Mason, miközben Gwen elővette a narancslevet meg a vodkát. – Jó gyerekek – mondta Gwen, és képtelen volt felfogni, hogy nevezheti bárki is akár Nadinet, akár Ethant helyesnek. Az üvegablakon át kinézett a galériába. Nadine nekiesett a padlónak a seprűvel, miközben Ethan a poharakat és tányérokat szedegette össze, fél szemmel Nadine hátsóját figyelve. Talán ideje volna hazaküldeni Ethant. – Gondoltam, talán… – kezdte Mason és habozni látszott. – Nem akarok hazamenni Cleához, ma este, Gwen – bökte ki végül. – Hadd maradjak itt, veled. – Ó – mondta Gwen. – Nem akarlak siettetni – mondta Mason és közelebb lépett. – Tudom, hogy fáradt vagy. Na, szuper, tényleg fáradtnak látszom. Gwen felállt. – Igazán nagylelkű ember vagy, Mason. – Nem vagyok nagylelkű – felelte Mason. – Én is sokat kapok. Magányos odahaza. Tudom, gondolta Gwen. Ott is magányos, ahol én vagyok. És előbb vagy utóbb… – Szeretnéd megnézni a lakásom? – kérdezte. – Igen – felelte a férfi ünnepélyesen. – Nagyon szívesen megnézném. – Remek – mondta Gwen és felállt. – Erre. Amikor Tilda felkapcsolta a villanyt, nagy alagsori terem tárult Davy szeme elé. A férfi három 168

falat látott; oldalukon drága fémszekrények húzódtak, a negyedik mentén pedig polcok álltak teli festőszerszámokkal és eszközökkel, néhányukon a megszokott festőfelszerelés, de sokuk idegennek tűnt. Az egész helyiség fehér volt, akárcsak minden más az alagsorban. Tilda előhúzott egy valaha jobb napokat látott hajlított faszéket és azt mondta: – Ülj le! – Davy leült, szemben a leghosszabb, fémszekrényekkel szegélyezett fallal. A lány kinyitotta az első szekrényt és elővett egy festményt: búzamező egy durván festett, örvénylő égbolt alatt. – Tudod, mi ez? – kérdezte Tilda. – Egy Van Gogh? – tippelt Davy közönyösen. – Gyönyörű a lábad! – Egy Goodnight – mondta Tilda. – A dédnagypapám festette. Természetesen Van Goghként írta alá. Davy hunyorogva nézte a festményt. – Miért nem adta el a dédnagypapád? – Mert pocsék munka – felelte Tilda és még több szekrényt kinyitott, s közben idomai ruhájának selyme alatt hullámzottak. Davy nézte, ahogy a lány egymás után húzza elő a festményeket, és teste minden egyes vászonnal egyre inkább megfeszül, míg már tucatnyi kép sorakozott a falak mentén, a lány lába előtt, és a férfi annyira kívánta Tildát, hogy egész megszédült. – Mindegyik Goodnight – mondta a lány a képeket nézve. – Évtizedek óta idelent vannak, évszázadok óta a család tulajdonában. Ez a mi nagy titkunk. El kellene égetnünk őket, de nem megy. Történelem. A családunk részei. – Elégetni? – kérdezte Davy közömbösen. – Miért nem adtátok el őket? Tilda csípőre tette a kezét és szigorúan nézett a férfira, amitől Davy fejéből egy csapásra teljesen kimentek a festmények. – Hamisítványok. És azt a törvény bünteti. – Komolyan, Scarlet? – kérdezte Davy. – Gyere ide és mesélj még erről. – Na jó, azért, mert a legtöbb igazán gyenge munka – felelte Tilda, leejtve a kezét. – És mert néhányuk a jövő nemzedéknek készült. Generációról generációra szállnak. – Miért? – kérdezte Davy, igyekezvén felmérni, mennyit kell még beszélnie, mielőtt a lány végre leveszi a ruháját. – Már mondtam – felelte Tilda. – Azokat a hamisítványokat a legnehezebb leleplezni, amik kortárs képek, amiket ugyanabban az időben festettek, amikor a valódi művész alkotott. A tudomány ezekkel nem tud mit kezdeni. Így a Goodnight családban mindenki a következő generációnak fest. – Mivel amint meghal a művész, senki nem tudhatja az igazat – mondta Davy és hirtelen tisztelet támadt benne a Goodnightok iránt. – Mennyi van nektek ezekből? – Anyagi megfontolásból érdeklődött, de közben azért fohászkodott, hogy a lány ne akarja megmutatni neki mindegyiket. Az órákba telne, és neki igen kevés vér maradt az agyában. – Több mint kétszáz, ha a rajzokat és lenyomatokat is hozzávesszük – felelte Tilda. – Vannak köztük olyanok, amiket még Antonio Giordano festett, aki állítólag az első volt a családban. Akkor váltottunk a Goodnight névre, amikor Amerikába jöttünk. – Hogy beilleszkedjetek? – Hogy palástoljuk a tényt, hogy rokonságban állunk Paolo Giordano bácsival – mondta Tilda. – Eladott egy Leonardót a falról és lebukott. – A falról? – kérdezte Davy. Megcsappant vérellátása ellenére feltámadt az érdeklődése. – Csak rámutatott és azt mondta… ? – Nem – mondta Tilda. – Behálózott egy ügyfelet és azt mondta, ellopja neki a Leonardoképet. Így is tett. Aztán azt mondta az ügyfélnek, hogy fest egy utánzatot, amit majd a rendőrség talál meg, így nem nyomoznak többet a festmény után és mindenki biztonságban lesz. – Ki kapta a másolatot? – kérdezte Davy. – Az ügyfél – felelte Tilda. – Illetve ügyfelek. Beadta ugyanazt a sztorit négy különböző gyűjtőnek. A bácsikám soha meg nem tartott volna egy nemzeti kincset. Kölcsönvenni? Igen. Ellopni? Nem. Az ügyfelek pedig meg is érdemelték, hogy így jártak, mivel elloptak egy nemzeti kincset. Kapzsiság. – Klasszikus átverés – mondta Davy. – Amennyiben az ügyfél is sáros, nem mehet a 169

zsarukhoz. Gyere ide és beszéljük meg a dolgot itt. – És ha sáros, megérdemli, hogy elkapják – mondta Tilda. – Ezt a részt ismerem. Apám alaposan belémsulykolta. – Az utolsó szekrényhez lépett és előhúzott még egy festményt. – Na és ha azért veszik meg, mert tetszik nekik? – kérdezte Davy, és azt kívánta, bárcsak odamenne hozzá a lány. – Akkor azt kapják, amit kifizettek, nem igaz? – felelte Tilda és megfordította a festményt, hogy Davy is láthassa. Egy kidülledő szemű nő volt rajta, aki egy jól táplált anya és zavarba ejtő külsejű kisdede fölött lebegett. – Ez a legtöbbre becsült képünk, egy Dürer Szent Anna – mondta. – Goodnight-Dürer, persze, de akkor is. – Aha – mondta Davy. – Antonio festette 1553-ban – mondta Tilda. – De nem hozta a szokásos jó formáját, így a család megtartotta. Négyszáz éven át. Ha jobb lenne és eladnánk Dürerként, a festék és a vászon elemzése azt mutatná, hogy valódi. Milliókért kelne el egy aukción, és soha senki nem fogna gyanút. – De rossz kép? – kérdezte Davy és félrebillentett fejjel nézte. – Nekem jónak tűnik. Réginek. – Nem rossz – mondta Tilda –, de nem is elég jó. Féltucat olyan kép van itt lent, amelyek közül bármelyik megoldaná minden problémánkat, ha eladhatnánk. De nem tudjuk. – Az erkölcseid a helyén vannak – mondta Davy. – De küldd őket vakációra és gyere fel velem. – Nem az erkölcseimről van szó – mondta Tilda. – Nem engedhetjük meg magunknak, hogy lebukjunk. Soha senki nem kapcsolta a Goodnight nevet a hamisításhoz, ha Paolo bácsit nem számítjuk. Ha felbukkan egy hamis kép, mindenki elkezdi majd nézegetni az összes képet, amit tőlünk vettek. És nincs annyi pénzünk, hogy sok évtizednyi elégedetlen vásárló pénzét visszatérítsük. –Visszatette a Dürer-képet. – És a köntörfalazáshoz nem nagyon értek. Egyszerűen nem vagyok az a kalmár, ami az apám volt. A bűntudat… – Megrázta a fejét. – Nagyon feldúl. Szóval ezek itt lent maradnak, és ez az őrületbe kerget. Elégetném mindet, ha tehetném, de nem lehet. Ezeket a családom csinálta. – Felkapott egy újabb vásznat, hogy azt is visszategye. – És sokuk nagyon jó. Nem jó hamisítványok, de jó festmények. Az emberek falán lenne a helyük. – Add el őket hamisítványokként. – Persze – mondta Tilda. – Az senkinek nem tűnne fel. – Lehajolt, hogy újabb festményt csúsztasson vissza a helyére. – Nagyon jó feneked van – jegyezte meg Davy. A lány felegyenesedett és a férfi már várta, hogy lekeverjen neki egyet. – Köszönöm – mondta Tilda, és felkapott egy újabb képet. – De súlyos problémám is van. – Add el őket – ismételte Davy, várva, hogy a lány megint lehajoljon. – Hirdethetnétek az árverést azzal, hogy ezek azok a festmények, amiket a Goodnight család abban a hiszemben vásárolt, hogy igaziak, de aztán nem tudtátok eladni, mert kiderült, hogy hamisítványok. Ezért van belőlük olyan sok, mert a Goodnight család tagjai ennyire tisztességes kereskedők. – Végignézett a színorgián. – Ja – mondta Tilda. – Ez menne. Mert az őszinteséget olyan könnyű megjátszani. Lenézett a festményekre és akkora fájdalom ült az arcán, hogy Davy elfelejtette, mennyire kívánta a lányt. – Jól van, van itt valami más is. Tegnap este erre gondoltál, igaz? Nem értem, miért olyan szörnyűséges ez itt, vagy hogy a Scarletek hogy jönnek a képbe. – Tessék? – kérdezte Tilda és felnézett a Dürerről. – Ó. Sehogyan. Nem arra tanítottak, hogy a Scarleteket fessem, hanem erre. Davy a fejét csóválta. – Nem értem. – Az apám klasszikus festőnek tanított – mondta Tilda. – Ahogy az ő apja tanította őt, azelőtt meg az ő apja. De aztán egyik nap apu megjelent egy Homer Hodge-képpel, és közölte: „Fess így!” És olyan egyszerű volt, hogy… – Elhallgatott. – Megfestettem hatot, aztán elmentem. – Vállat vont. – Nem nagy ügy. – Miért mentél el? – kérdezte Davy. 170

Tilda az ajkába harapott. – Rossz időszak volt – mondta félvállról, de a hangja megremegett. – Kölyök voltam még. Nem számít. Rég volt, már vége. – Kezdte visszapakolni a maradék festményeket. – Hány éves kölyök? – Tizenhét. Davy felegyenesedett. – Mi az ördög történt? – Tudod, ez igazán nem… – Tilda, ne hazudj, mondd el! Tilda összeszorította az ajkait és egy mosoly karikatúráját ügyetlenkedte az arcára. – Nem hazudtam. Nem számít. Eve és Andrew megtudták, hogy gyereket várnak és kész. Andrew volt a legjobb barátom, olyanok voltunk, mint Nadine és Ethan most, de Andrew Eve barátja is volt, és Eve gyönyörű volt, és Andrew elvitte az iskolai bálba és… – Legyintett. – Nem nagy ügy. – Ezért mentél el? – kérdezte Davy. – Nem! Valami más miatt lehetett. Mi történt az apáddal? Tilda hátat fordított neki és visszatett még egy festményt a szekrénybe. – Nem megyünk fel, amíg el nem mondod – közölte Davy. – Ki vele. – Nem történt semmi – felelte Tilda. – Megtudtuk, hogy jön Nadine, és én lejöttem ide az utolsó Scarleten dolgozni. – Mosolyt erőltetett az arcára. – Azt csaltad ki Colbytól. Amin a táncosok vannak. – A szerelmesek – felelte Davy. A lány mosolya eltűnt, ahogy bólintott. – Azon dolgoztam itt lent és bőgtem, amikor bejött apu és azt mondta… – Nyelt egyet. – Azt mondta: „Mikor tanulod meg végre, hogy festeni születtél, nem szeretni?!” – Utálom az apádat – közölte Davy és beléhasított a düh. – Nem – mondta Tilda. – Ő csak próbálta… megmutatni a sorsomat. És valójában többnyire igaza is volt. Úgy értem, azért szerettek. Scott szeretett. Davyben újra feltört a féltékenység. – De apunak igaza volt – folytatta Tilda és mosolyogni próbált. – Boldogabb voltam, miközben festettem, mint mikor emberekkel voltam. Imádtam festeni a bútorokat és a Scarleteket, még a hamisítványaim is érdekesebbek voltak, mint az emberek. Én csak… Felsóhajtott. – Igazán szerettem Andrew-t. És szerettem Eve-et is. Egyáltalán nem voltak rossz fiúk a történetben. Egyszerűen nem jött be nekem, én egyszerűen nem… De akkor nem akartam ezt hallani. – Tétova kis mosolyt villantott Davyre. – Apámnak baromi rossz volt az időzítése. – Vérszívó szemétláda volt – jelentette ki Davy. Tilda nagy levegőt vett. – Szóval végighúztam az ecsettel a festményen lévő arcokon, hozzávágtam a képet, és kisétáltam. Felültem egy Cincinnatibe tartó buszra, találtam egy pincérnői állást, elmondtam Eve-nek, ő pedig elmondta Gwennie-nek, és Gwennie pénzt küldött, minden héten, és nem árulta el apunak, hol vagyok, és jó vége lett. Előző évben már leérettségiztem a gimiben, mert apu egy csomó tárgyból előre levizsgáztatott, hogy festhessek, és ez azt jelentette, hogy dolgozhattam, ha hazudtam a koromról. Apu végül megtalált, felhívott, ordibált velem egy sort és kitagadott, de addigra már nem volt félelmetes, hogy egyedül élek. – Tilda arca megenyhült kicsit. – És egy napon az étterem tulaja arról beszélt, hogy ki kéne pofozni kicsit a helyet, és én azt mondtam: „Festhetek ide egy falfestményt.” Így is lett, aztán egy vendég, aki bejött az étterembe, meglátta és ő is akart egyet, és aztán valahogy kifejlődött a falfestményüzlet. És tessék, hamisítványok festéséből élek, akárcsak az összes többi Goodnight. – Lenézett a lába előtt lévő festményekre. – Épp, ahogy apu megmondta. Igaza volt. – Tévedett – felelte Davy haragosan. – Az a baj – Tilda nyelt egyet. – Az a baj, hogy a Scarletek… pont olyanok… – Újra nagyot nyelt. – Ahogyan igazán festek. Szóval, miután eladta őket, többet nem festhettem úgy, hacsak nem Scarletként dolgoztam neki, így nem festhettem. – Ezt meg hogy tehette? – kérdezte Davy. – Művész volt ő is. Tudnia kellett, mit jelent ez. Hogy tehette ezt a saját gyerekével? Tilda nagy levegőt vett. – Nem volt művész. 171

– Mi? – Rettenetesen festett. – A szekrényeknek támaszkodva lejjebb csúszott, míg a szőnyegen nem ült. Úgy omlott le oda, mint valami rongybaba a szép selyemruhájában, és olyan fáradtnak tűnt, hogy Davynek fájt a szíve érte. – Az ember tanulgathat egy szakmát, amíg csak akar – mondta Tilda. – De ha nincs született érzéked a fényhez, színekhez, vonalakhoz és formákhoz, akkor nem fogsz tudni festeni. És apu nem tudott. Remek tanár volt, de festeni… Olyan volt, mint amikor valaki botfülűnek születik egy muzsikusokból álló családba. – Sírós arccal folytatta. – Eve se tudott festeni, apu próbálta tanítani, de Eve-nek nem ment. De nekem igen. Nem bírom ezt, gondolta Davy, odament és leült a lány mellé. – Előbb tudtam festeni, mint hogy leírtam a nevem – mondta Tilda, miközben a férfi átölelte. – Mindent szerettem, amit apu tanított. – Felszipogott, próbálta visszatartani a könnyeit, és a férfi erősebben szorította magához. – Azt hiszem, apu utált ezért. Eve-et annyira szerette, de engem nem tudott… én nem… nem értettem. Nem értettem meg, hogy ő… így csak még jobban igyekeztem és egyre ügyesebb lettem, amitől ő… – Ó, istenem, Tilda. – Davy magához húzta a lányt. – Annyira sajnálom. És igazán gyűlölöm az apádat. – Nem – mondta Tilda a férfi ingébe bújva. – Ő megtett mindent, amit tudott. Én pedig kiszálltam. Leléptem. Csak épp Scarletet nem vihettem magammal. – Felemelte a fejét. – Tudtad, hogy azt akarta, Jamesként írjam alá a képeket? James Hodge, Homer fia. Én voltam az, aki Scarletnek neveztem el magam. Én írtam őket alá Scarletként. – Jól tetted – felelte Davy és tovább ölelte. – Nem – mondta Tilda, és világoskék szeme könnyben úszott, amikor felnézett a férfira. – Te csináltad jól. Apu eladta őket, de te minden istenverte képet visszaszereztél nekem. Minden istenverte képet. – Ó, drágám – monda a férfi, megcsókolta Tildát, érezte a lány könnyeit az arcán, aztán szorosan magához ölelte és a lány az ingébe törölte könnyáztatta arcát. – Bocs – szabadkozott. – Tudom, hogy szörnyen nézek ki picsogósan. – Bizony, ez most komoly gond – mondta Davy, továbbra is karjaiban tartva a lányt. – Jézusom, Tilda! – Végignézett a Goodnight-hamisításokon és hirtelen mintha holttesteket látott volna. – Meg kell szabadulnunk ezektől. – Én nem tudok – mondta Tilda fáradtan. – Szeretnék, nagyon, de még csak beszélni se tudok róluk anélkül, hogy összevissza könnyezzem az ingedet. Képzeld, milyen lenne, ha megpróbálnám. .. – De én igen – mondta Davy komoran. – És neked is el kell tűnnöd az alagsorból. – Ez egy jó stúdió – mondta Tilda. – Inkább a pokol egy bugyra – felelte Davy. – Nem érdekel, milyen fehérre festesz itt mindent, vér mocskolja a falakat. Felvisszük a dolgaidat az emeletre. Ma este. Ott bőségesen van hely. Holnap festhetsz a napfényben. – Apu nem volt rossz ember – mondta Tilda. – Ő… – Persze. Épp csak nem tudott festeni. A rohadék. – Davy elengedte a lányt és feltápászkodott a földről. Aztán kinyújtotta a kezét és talpra segítette Tildát is. – Mire van szükséged innen lentről? – Davy, én nem… – Nyomás fel, Matilda – mondta a férfi. – Az összes cuccal. Apádat nem tudom elpüfölni, mert a szemétláda meghalt, de téged ki tudlak rángatni innen. Pakolj! Nekiállt visszalökdösni a Goodnight-hamisítványokat a kriptájukba, és Tilda megszólalt. – Komolyan gondoltad? – Mit? – kérdezte, és fenéken billentett egy Van Gogh-ot. – Hogy te el tudnád adni őket. – Én bármit el tudok adni – felelte a férfi. – De ezekhez itt nem akarok hozzányúlni. Arra gondoltam, rábízhatnánk a dolgot egy aukciósházra. – Arra én is gondoltam – mondta Tilda. – Vannak, akik hamisítványokat gyűjtenek. 172

Csinálhatnánk névtelenül is. De valaki rá fog jönni és kérdezősködni kezd. Valaki mindig rájön és akkor én… – Majd én elintézem. – Davy újabb festményt taszított vissza a szekrénybe. – Pakolj! – Amikor nem hallotta, hogy a lány megmozdult volna, hátrafordult. – Bocs – mondta Tilda, és csak állt ott szerencsétlenül. – Nem akartam rád zúdítani ezt a nagy adag szorongást. Nem akartam ilyen… – Intett a kezével. – … melodrámai lenni. Drámakirálynő. – Nevetni próbált. – Biztos utálod a sírós nőket. – Igen, ez igaz. – Davy odalépett hozzá, a karjai közé vonta és szorosan tartotta. – De téged nem, Scarlet. – Megcsókolta a feje búbját. – Azt tehetsz, amit csak akarsz, és én mégis szeretni foglak. – A lány elcsöndesedett Davy karjaiban, és a férfi még hozzátette: – Tudom. Én se hiszem el, hogy kimondtam. – Visszaszívhatod – ajánlotta a lány. – Csak azért mondtad, mert szétbőgtem itt magam, és megsajnáltál. – Nem – felelte Davy. – Azért mondtam, mert megcsókoltál egy szekrényben, befogadtad Steve-et, támogatod a családod és tatus zsámolyokat meg baromi dögös sellőket festettél. Azért mondtam, mert Matilda Scarlet vagy, és legalább annyira biztos, hogy arra születtem, hogy szeresselek, mint hogy arra születtem, hogy bepalizzam az embereket, a fenébe is. – A lány felemelte a fejét, úgy nézett rá és Davy folytatta. – És szeretlek minden porcikámmal, ami azt jelenti, hogy annak a görény apádnak nem volt igaza. A lány lábujjhegyre állva felemelkedett hozzá, selymes idomai Davyhez simultak. Amikor megcsókolta a férfit, az ajkai lágyan, bizalommal tapadtak Davy szájához, most már titkok nélkül és ha Davy eddig nem lett volna szerelmes, ez most bekövetkezett volna. – Pakold össze a dolgaid – suttogta a lány szájába, olyan közel húzva magához, amennyire csak tudta. – Eltakarodunk innen. Tilda körülnézett. – Igazad van. – Felsóhajtott és hozzábújt, a karjaiba simulva. – Elég kár. Ez itt egy jó hely. – Tudom – mondta Davy. – Arra gondoltam, festhetnénk ide egy sellős falfestményt és betehetnénk egy biliárdasztalt. Meg egy zenegépet, ebből az évszázadból való zenékkel. – Érezte, ahogy Tilda az ingébe nevet. – Szeretlek, Matilda – búgta a lány tincseibe, és belélegezte a fahéj illatát. – Én is szeretlek – mondta a lány és Davy érezte, ahogy elszáll belőle a feszültség, amiért végre Tilda is kimondta. – De nem tudok biliárdozni. – Majd megtanulsz – felelte Davy. – Neked való játék. És most pakolás! Fél órával később, az emeleten, Gwen próbált rájönni, mi a csudát kezdjen Masonnel. Kedves ember volt, viszonylag jó szerető. Gwen szerette volna kidobni a lakásából, az épületből, és talán az életéből is, bár az valószínűleg kissé túlzott reakció lenne. Miért nem tudott más férfiakhoz hasonlóan kiugrani az ágyból és holmi reggeli tárgyalásra hivatkozva eltűnni? – Ez csodálatos volt, Gwennie – mondta Mason és újra megcsókolta. Szállj le a lábamról! – Az volt – mondta Gwen –, de azt hiszem, most menned kéne. Nadine odalent van és nem szeretném, hogy azt higgye… – Természetesen – mondta Mason, és közelebb húzta magához a nőt. – Teljesen igazad van. – Újra megcsókolta, aztán kimászott az ágyból, és Gwennek végre esélye nyílt magára kapnia a fürdőköpenyét, közben eltűnődve, vajon miért is érzi magát ilyen nyűgösnek. Mason nagyon édes volt, és a legelső alkalmak mindig döcögősek voltak, tinédzserkorában legalábbis, amikor utoljára volt része első alkalomban. – Nem kell kikísérned – mondta Mason, miután felöltözött, és megkerülve az ágyat megint megcsókolta Gwent. – Holnap találkozunk. – Az órára nézett, ami fél egyet mutatott és hozzátette: – Illetve azt hiszem, ma találkozunk. – A nőre mosolygott, szinte félénken. – Vadonatúj nap, Gwennie. – Ühüm – felelte Gwen, visszamosolygott és azt gondolta, menj már! Kikísérte az ajtóhoz, megveregette a karját és Mason elindult a folyosón, miközben Ford 173

feljött a lépcsőn és elment a férfi mellett. Megtorpant, amikor meglátta Gwent. Mi az? – gondolta Gwen, felszegve az állát. Te meg bérgyilkos vagy. Szállj le rólam. Ford a fejét csóválva nézte Gwent, majd belépett a lakásába és becsapta maga mögött az ajtót, Gwen pedig pokoli rosszul érezte magát, ami nevetséges volt. Visszament a lakásába, be a hálószobába. Ránézett a gyűrött lepedőre az ágyon, ahogy fehéren világított a lámpafényben, akár valami szűzlány áldozati oltára. Ami átkozottul vicces volt, ha belegondolt, milyen rég volt ő szűzlány, és miféle életet élt, mielőtt hozzáment volna Tonyhoz. Talán ideje egy újabb vodkának. Kezdett igazi iszákossá válni, de legalább jó oka volt rá. Problémái voltak. Szorosabbra kötötte a köntösét, visszament a folyosóra, amikor is Ford kinyitotta lakása ajtaját. – Ide figyeljen! – mondta, mielőtt a férfi megszólalhatott volna. – Ne süketeljen itt nekem! Nehéz az életem. – Maga idióta! – Hé, a saját döntéseimet én hozom meg! – Nem, ha ilyen rossz döntések – mondta Ford. – Nem tudott volna várni még egy hetet, mi? – Miért pont egy hetet? – kérdezte, és azt gondolta, Davy? – Ide figyeljen, abba kell hagynia az emberek gyilkolászását! – Gyilkolászását? – Valaki fültanúja volt egy telefonbeszélgetésnek – mondta Gwen a plafonra emelve a tekintetét. Hallotta, hogy a férfi megmozdul, és amikor lenézett a plafonról, Ford ott állt előtte, aztán megcsókolta. A férfi teste útját állta minden fénynek, a szája pedig minden gondolatnak. Gwennek jó nagy pofont kellett volna lekeverni neki. Ehelyett szinte belebújt a férfi ingébe, annyira fellelkesítette a szája, és amikor Ford végül megszakította a csókot, el kellett tolnia magától Gwent, hogy a szemébe nézhessen. – Na jó, ez csak akkor hiba, ha még egyszer megteszed – mondta. – Hé! – mondta Gwen és felemelte bal kezét. – El vagyok jegyezve! A férfi lehúzta Gwen ujjáról a gyűrűt, ahogy a nő elrántotta a kezét. – És most már nem vagy – mondta és zsebre tette a gyűrűt. – Ki a pokolnak képzeled magad? – kérdezte Gwen, és igyekezett nem olyan nőnek tűnni, akit felizgatnak az erőfölényüket fitogtató férfiak, ami nevetséges volt, tekintettel Tonyra. – Azt csókolok meg, akit akarok. Azzal járok jegyben, akivel csak akarok. Azzal fekszem le, akivel akarok. Kérem vissza a gyűrűmet! – Nem – felelte Ford. – Akkor is el vagyok jegyezve! – közölte Gwen, visszament a lakásába és becsapta az ajtót a férfi orra előtt. Hirtelen istenien érezte magát. A világ a feje tetejére állt és egy éjszaka két férfi is rávetette magát. Nem rossz egy középkorú valahai énekesnőtől, egy unoka nagymamájától. Szinte olyan volt, mint a régi időkben, amikor sorba álltak érte a pasik és neki csak annyi dolga volt, hogy válasszon. És mindez azért történt, mert akarta. Mert változásra volt szüksége, mert elege volt abból, hogy átalussza az életét. És Tilda nem bánja, ha elmegy. Elmehetne. Évek óta először Gwent nem érdekelte a keresztrejtvénye. De csak mert akarta a változást, még nem jelentette, hogy ezek a megfelelő pasasok voltak. Na jó, Mason határozottan nem volt az, gondolta. Mégis mit képzeltem? Nos, a jelzáloghitelen járt az esze, de talán kitalálhatnak valami megoldást. És a bérgyilkos a folyosó túloldalán egyértelműen nem. Az elbűvölő szélhámosdolgot kipipálta Tonyval. Abból elég volt. De valaki biztosan. Valaki biztosan lesz. Tuti, mert újra beszálltam a játszmába. Nekiállt lepedőt cserélni és azon kapta magát, hogy egy felejthető szövegű, felejthetetlen dallamú, kiállhatatlan számot dúdol, és sasszézva táncol a matrac körül, miközben visszafoglalta magának az ágyat. Amikor az ágya megint sima és friss volt, felkapta a telefont és leszólt az irodába. – Ethan? – mondta, amikor a fiú felvette. – Mi ez? Eldúdolt néhány taktust, és Ethan azt mondta: – Várj, adom Nadine-t. 174

– Igen? – kérdezte Nadine, amikor felvette a telefont, és Gwen újra dúdolni kezdett. – Ez az a Beach Boys-szám – mondta. – Valami, Jamaika, óóóó, bla-blaaaa. – Aruba, Jamaika – mondta Gwen, és a dal az ajkaira fagyott. – Különben hol van ez az Aruba? – kérdezte Nadine. – A Karib-tengeren – mondta Gwen. – Felhoznád nekem a vodkát, édesem? – Ami Mussolinit és a nagyit illeti – mondta Tilda kicsit később aznap éjjel az ágyban, miközben Davy a lányt ölelve kezdett elszenderedni. – Azelőtt kell szólnod, hogy nekikezdünk – mondta a férfi álmosan a lány nyakába. – Aha – mondta Tilda, és próbálta kiszabadítani a karját a férfi teste alól. – Szerinted mikor fogjuk azt játszani? – Amikor csak akarod – motyogta a férfi. – Nem – mondta Tilda. – Úgy értem, mikor… – Elhallgatott, amikor meghallotta a férfi horkolását. Steve ezt jelnek vette és felugrott az ágyra. – Azt szeretném tudni – mondta Tilda Davy öntudatlan testének –, hogy mikor hagysz el, te szemét, és visszajössz-e. – Nyelt egyet. – Mert én hiszek benned és az nem jelenthet sok jót. – A férfi újra horkolni kezdett, és ekkor a lányban egy pillanatra feltámadt a gyanakvás, hogy a pasi csak megjátssza az alvást. Aztán eszébe jutott, hogy Davy egyáltalán nem aludt az előző éjjel, hogy órákon át árulta a bútorokat, hogy öt emelet magasságba felhordta az összes festőeszközét és hogy épp az imént szeretkezett vele elképesztő szenvedéllyel. – Tényleg alszik, Steve – monda a kutyának. – Majd holnap megkérdezzük. Nem leszünk olyan emberek, akik elpiszmognak, aztán későn sajnálkoznak. Azt mondta, szeret engem. Azt mondta, megszabadul a hamisítványoktól. Szóval marad. Igaz? Steve felsóhajtott és bedugta a nóziját az ágytakaró alá. Tilda felemelte neki a takaró szegélyét, és a kiskutya teljesen befurakodott. – Te soha nem fogsz elhagyni, ugye, Steve? – kérdezte az ebtől. Aztán Davyre nézett és azt mondta: – És te sem. Körülnézett a padlástérben, ami most tele volt festőállványokkal, habszivacsokkal, festékekkel és vásznakkal. Még a rajzasztala is ott állt az egyik sarokban. Ez így annyival jobb, gondolta. Ez így annyira helyénvaló. Újra a mellette alvó Davyre nézett, odahajolt hozzá és csókot nyomott az arcára. Aztán becsúszott a paplan alá élete két pasija közé, és elaludt. Másnap reggel, amikor Tilda lement néhány muffinért, Eve az irodában ült halálra váltan. – Mi az? – kérdezte Tilda, még mindig felajzottan az előző éjszaka után. – Mi történt? – Elmehetnénk valahová? – kérdezte Eve. – El akarok menni innen. – Persze – mondta Tilda. – Mi a baj? – Elmondtam Simonnak, hogy én vagyok én – mondta Eve. – Ajjajj – mondta Tilda. – Menjünk!

175

Tizenkilencedik fejezet – Mi történt? – kérdezte Tilda. Egy étterem bokszában ültek és már megrendelték az omlettjüket. – Simon elmegy – mondta Eve fátyolos hangon. – Ó. – Tilda megfogta a kezét. – Az jó? – Lejjebb hajtotta a fejét, hogy láthassa Eve arcát. – Nem? – Nem hitt nekem – mondta Eve. – Először nem. Elő kellett vennem a parókát és meg kellett mutatnom neki. – És aztán? – És aztán állati dühös lett – mondta Eve. – Úgyhogy mondtam neki, hogy ha figyelt volna, észrevette volna, ahogyan Davy is kiismert téged. Azt mondtam neki, kettő az egyben akciót kapott. Azt mondtam neki, valószínűleg neki is voltak előttem titkai, de hogy én megérteném ezt. – De ő nem így gondolta – mondta Tilda, és küszködve próbált valami megoldást keresni. – Talán ha adsz neki egy kis időt… – Tolvaj – jelentette ki Eve. – Ó. – Tilda újra rendezte a gondolatait. – Elmondott mindent, amikor közöltem vele, hogy biztosan neki is vannak titkai és hogy én megérteném őt. Ő azt mondta, hogy szerinte nem, és hogy éveken át tolvajkodott, mielőtt az FBI felkérte tanácsadónak. Tinédzserkora óta. Mindenkitől lopott. Tilda nyelt egyet. – Mindenki követ el hibákat. – Lopott, Tilda! – mondta Eve és visszahúzta a kezét. – Belopózott az emberek otthonába és elemelte a dolgaikat. Egyszerűen elvitte őket. Még most sem gondolja, hogy ezzel vétett volna. Azt mondta, csak olyanoktól lopott, akik megvoltak azok nélkül a holmik nélkül is. – Eve megrázta a fejét. – Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy Ford csak olyanokat ölt meg, akik megérdemelték. Mintha ez számítana, nem az, hogy kik voltak az áldozatok. – De már jó útra tért – mondta Tilda. – Talán… – Az emberek nem változnak – mondta Eve. – Nem így. Hiányzik belőle valami, azért tudta megtenni. És még csak nem is sajnálkozik miatta. Csak Louise miatt volt mérges. Azt mondta, hogy hazudtam neki, pedig én nem hazudtam. Soha nem mondtam, hogy nem vagyok Louise. – Nem hiszem, hogy ez lenne a lényeg – mondta Tilda. – Szerintem… – Csak álltunk ott és néztük egymást – mondta Eve. – Mintha akkor láttuk volna a másikat először. – Hát, ez igaz is. Eve megrázta a fejét. – Csak arra tudtam gondolni, hogy lefeküdtem vele, és tolvaj volt. Ő meg azt mondogatta, hogy nem tudja elhinni, hogy lefeküdt Nadine anyjával. Kivéve, hogy nem azt a szót használta, hogy „lefeküdt”. Még csak el se mondtam neki, hogy az nem én voltam, hanem Louise. Nem értette volna meg. És engem nem érdekelt. Tilda felsóhajtott. – Nézd, cirka tizenöt perccel azután, hogy találkoztatok, már ágyba is bújtatok, aztán csaknem három héten át hazudtatok egymásnak, csak hogy folytathassátok. Nem egy hatalmas meglepetés, hogy nem működött. Nem tudhatod be egyszerűen tapasztalatszerzésnek és király szexnek? – Te erre készülsz Davyvel? – kérdezte Eve, szigorú vonalakká zárt szájjal. – Nem – mondta Tilda. – Davy örökre szól. De ez azért van, mert tudjuk egymásról az igazat. – Davy szélhámos – mondta Eve. – Ezt tudtad? – Igen – felelte Tilda. – Elmondta nekem. Eve dühödten nézett rá. – És ez nem zavar téged? – Davy az, ami – felelte Tilda. – Többé nem szegi meg a törvényt, ahogyan én sem, és ezzel meg tudunk békélni. Eve megrázta a fejét. – Nem értem, hogy tudsz mellette maradni így, hogy tudod róla az igazat. 176

– Azt hiszem, ez amolyan lakmusz-teszt – mondta Tilda. – Ha működőképes a kapcsolatotok, akkor elmondhattok egymásnak bármit, és lehet, hogy nem azt akarod hallani, de nem számít. Még akkor se, ha végül telebőgöd az ingét, és picsogós, szánalmas romhalmaz válik belőled. – Szóval szerelem – mondta Eve, de szemmel láthatóan nem fogadta el a dolgot. – Nos, ez igazán optimista megközelítés a részedről, de ez nem változtat azon, hogy egy szélhámosban bízol. – Ő pedig egy műkincshamisítóban – mondta Tilda bosszúsan. – Senki sem tökéletes. Mindenkinek, aki valaha szeretett valakit, túl kellett tennie magát bizonyos dolgokon. Túllépsz ezeken, mert nincs más választásod. Nem léphetsz le. Eve megrázta a fejét. – Én nem így működöm. – Szinte önelégült hangon beszélt, és Tildából eltűnt a maradék kis együttérzés is. – Szereted Andrew-t – mondta. – Nos, persze, én… – Pedig tizenhat évvel ezelőtt arra használt téged, hogy meggyőzze magát: nem meleg – mondta Tilda. – Tudta, hogy meleg, mindig tudta, de nem akarta, hogy igaz legyen, és tudta, hogy te szereted és megtennél bármit, amire kér, így lefeküdt veled, hogy hazudjon magának. Eve arca olyan volt, akár egy kőszikla. – És azóta is pokolian érzi magát emiatt – mondta Tilda. – Bármennyire imádjuk is mindannyian Nadine-t, Andrew megálljt parancsolt az életednek tizennyolc éves korodban. – Andrew is megállt – mondta Eve. – Nem – mondta Tilda. – Ő továbblépett és rátalált élete szerelmére és a karrierre, amire mindig is vágyott. Andrew nem áll meg senki kedvéért. Jól is teszi, ő csinálja jól, de attól még elcseszte a múltban, és te megbocsátottad ezt neki. – Én is elcsesztem – felelte Eve szerencsétlenül. – Tudtam, hogy meleg, és azt gondoltam, megváltoztathatom, ha eléggé szeretem. – Elhallgatott és nyelt egyet. – Hazudtam neki. Azt mondtam, szedem a tablettát. Engednem kellett volna, hogy az legyen, aki. Én is használtam őt. – Szóval egyikőtöknek sem kellene szeretnie a másikat – mondta Tilda most már igazán bosszúsan. – Aljas dolgokat tettetek a másikkal, pont mint te meg Simon, szóval… – Az nem ugyanaz – mondta Eve. – Tudom, hogy nem ugyanaz – mondta Tilda. – Simont nem szereted. Épp erről beszélek. Hagyd ennyiben. Köszönj el tőle, kívánj neki sok szerencsét, lépj tovább. A pincérnő kihozta az omlettjüket, és Tilda a sóval és borssal kezdett foglalatoskodni, várva, hogy Eve mondjon valamit. Amikor az omlett felét már eltüntette, Eve még mindig nem nyúlt a sajátjához, aztán végre megszólalt. – Azt hittem, mellém állsz majd – mondta. – Azt hittem, az én pártomat fogod. – Mindig melletted állok – mondta Tilda. – De nem szereted Simont. És ez azt jelenti, hogy jó, hogy véget ért. Ez azt jelenti, hogy jó vége lett. – Akkor miért érzem magam ilyen szarul? – csattant fel Eve. – Mert azt akartad, hogy sikerüljön – mondta Tilda és újra megesett rajta a szíve. – Azt akartad, hogy Simon törvénytisztelő FBI-os mostohaapja legyen Nadine-nak, a tökéletes férj neked, de nem így volt megírva. Újra egy Andrew-ba ütköztél. Eve egy percig némán ült, csak bámulta megdermedő reggelijét, aztán eltolta maga elől a tányért. – Még mindig fáj. – Jaj, kicsim. – Tilda megkerülte az asztalt, és becsúszott Eve mellé a bokszba. – Tudom, hogy fáj – mondta és átölelte a nővérét. Eve Tilda vállára hajtotta a fejét. – Szegénykém. Sajnálom, tényleg sajnálom. – Nem tudom elhinni, mekkora hülye vagyok – mondta Eve elfojtott hangon. – Nem vagy hülye – mondta Tilda és szorosabban ölelte a testvérét. – Szegénykém. Szegény kislány. – Fog ez nekem valaha sikerülni? – kérdezte Eve, Tildába kapaszkodva. – Harmincöt vagyok, az isten szerelmére, és még mindig elcseszem a dolgot. – Gwennie ötvennégy és épp készül jól betenni magának – mondta Tilda. – Nem hiszem, 177

hogy ez korhatárhoz kötődne. Reménykedjünk, hogy Nadine nem örökölte a pocsék ízlésünket a pasik terén. – Azt hittem, te és Davy… – Nagyon remélem – mondta Tilda –, hogy ő majd megtöri a Goodnight-átkot. De ha nem, túlélem azt is. És sokkal jobb helyzetben fog itthagyni. Talán Simon is jobb helyzetben hagy itt téged. Eve olyan hosszasan hallgatott, hogy Tilda lehajolt hozzá, hogy a szemébe nézzen. – Elgondolkozol néha, hogy vajon Tilda vagy-e, aki Scarletnek tetteti magát, vagy Scarlet, aki Tildát játssza? – kérdezte Eve. – Nem – mondta Tilda. – De a kérdés baromi jó. – Mert én azt gondolom, Louise vagyok. – Ó, te jó ég – mondta Tilda. – Eve nem szereti Simont. De Louise lehet, hogy igen. Tilda áthajolt felette, hogy odaintse a pincérlányt. – Túl korán van ahhoz, hogy valami alkoholt rendeljünk? Esetleg… Nem? – Kinyitotta a tárcáját, és kifizette az omletteket. – Gyere, kicsim – mondta, és kihúzta a testvérét a bokszból. – Hazamegyünk egy kis ananászos narancslére. Három utcányira onnan Clea a reggelizőasztalnál ült Masonnel szemben, pokoli dühösen. Kezdődött azzal, hogy Thomas nem jött reggelit készíteni, aztán Ronald is felültette, és most Mason itt kávézgat, mintha nem jött volna haza későn és aztán nem utasította volna el, amikor Clea felajánlotta, hogy segít neki ellazulni. Lefeküdt Gwen Goodnighttal. Mason ekkor felnézett rá, Clea elmosolyodott és magában azt gondolta, te rohadt szemétláda. – Kérsz még kávét? – kérdezte a férfit. – Clea, vége – mondta a férfi, de nem volt rosszindulat a hangjában. – Minek van vége? – kérdezte Clea vidáman, miközben egész teste jéggé dermedt. – Nekünk – felelte Mason. – Kellemes volt, jól éreztem magam, te is jól érezted magad… Akarsz fogadni? – … de vége. Szerelmes vagyok valaki másba. – Gwen Goodnight – mondta Clea. – Sajnálom, Clea – mondta a férfi, és a hangja alapján komolyan is gondolta. – Egyszerűen szerelmes lettem. – A galériájába – közölte Clea, mielőtt leállíthatta volna magát. A férfi arca elsötétült. – Tudtam, hogy nem fogod megérteni. Gwen az igazi. – És én mi vagyok? – kérdezte Clea. – Igazi vagyok, a fenébe. Emberi lény, valaki, akivel beszélgettél, szeretkeztél, tervezgettél, és most egyszerűen meg kéne értenem? – Nem tervezgettünk – mondta Mason határozottan. – Mi soha… – Műkincsgyűjteményt akartunk összehozni együtt – mondta Clea, és torka kezdett összezáródni mindennek igazságtalan volta miatt. – Beszéltünk róla, múzeumokba jártunk, festményeket vásároltunk… – Ezeket én tettem – mondta Mason. – Te csak mellettem voltál. Clea az asztalra tette a szalvétáját. – Érdekes, az elején ezt nem említetted. – Gondoltam, tudod magadtól is – mondta Mason és meglepettnek tűnt. – Mit tudtam? Hogy csak kihasználsz engem? – Clea érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe. – Annyira igazságtalan vagy. – Clea – mondta Mason megsebzetten, és Clea szabadjára engedte a könnyeket. Valódi könnyek voltak. A pasi megérdemelte. – Szeretlek – mondta Clea zokogva és felrohant a lépcsőn. Szörnyű, mit tesz a sírás egy nő arcbőrével, szüksége volt egy zsebkendőre. De megtenné egy baseballütő is, amivel jól fejbe vághatná Masont. Nagyjából egyidőben azzal, hogy Clea Mason agyonverését tervezgette, Davy lement megkeresni Tildát, de Nadine-ra talált helyette. – Hahó, Lucy – mondta. – Ügyes voltál tegnap. – Tudom – mondta Nadine. – Azt hiszem, ez lesz a karrierem. 178

– Jó választás – helyeselt Davy. – Szóval hol van a nagynénéd? Elhagytam valahol. – Azt hiszem, anyuval ment el valahová – mondta Nadine. – Oké – mondta Davy, aztán eszébe jutott, hogy tegnap este óta Michaelt sem látta. – Nem láttad az apámat? – De – mondta Nadine. – Dorcasszal elmentek meglátogatni a nővéredet. Davy megdermedt. – Nem is tudja, hol lakik. – Megkérte Ethant, hogy nézzen utána a számítógépen. A neten megtalálhatsz bárkit. Valami fura nevű kisvárosban él. – Kísértés – mondta Davy. – Ez volt az! – mondta Nadine. – Úgy egy fél órája mentek el Dorcas autójával. – Ó, a francba – fakadt ki Davy és felkapta a telefont. Dillie első csöngésre felvette. – Add az apádat – mondta Davy. – Reméltem, hogy talán Jordan telefonál – mondta a kislány. – Figyelj, amit múltkor mondtál a… – Aput – mondta Davy. – Most! Hallotta, ahogy Dillie leejti a telefont és egy perccel később Phin vette fel. – Mi a baj? – kérdezte. – Dillie azt mondja, valami vészhelyzet. – Az is – mondta Davy. – Apám rájött, hol éltek. Épp felétek tart. Tartsd a frontot, amíg odaérek és eltávolíthatom. Ne hagyd kettesben Sophie-val és ne adj neki pénzt! – Nem vagyok hülye – mondta Phin. – Ahogyan ő sem – közölte Davy. – Szeretek úgy gondolni rá, mint akinek leáldozóban van, de a fickó bárkit rá tud beszélni bármire. – Tudod, egyre érdekesebbnek tűnik – mondta Phin. – Híres utolsó szavak – felelte Davy. – Meneküljetek magasabb vidékre! Odafent a hálószobájában Clea felitatta arcáról az utolsó könnycseppeket, és szembenézett a kikerülhetetlen igazsággal: Mason elhagyja őt egy ötvennégy éves nőért, aki még csak nem is hidratált! Nagy arculcsapás volt ez a világképének. Negyvenöt évet töltött azzal, hogy kitűnően gondját viselte magának, erre veszít egy senkivel szemben, akinek bármelyik percben tokája nőhet. Isten tudja csak, mennyi ideje nem csinált Gwen egyetlen felülést se. Száz. Clea ennyi felülést csinált minden áldott reggel és este, száz rohadt felülést, és mire jutott vele? Ejtették egy nagymama miatt, az isten szerelmére! Az a nő szült, striás volt a bőre, hasa is volt – Clea a saját lehetetlenül lapos hasára fektette a kezét – és mégis ő nyert. Ez akkora tévedés. Nos, Gwen ezúttal rossz nővel húzott ujjat. – Ennek még nincs vége – mondta ki hangosan. – Még nincs vége. Kiborította retikülje tartalmát az ágyra, míg megtalálta Ford Brown telefonszámát. Amikor a férfi felvette, azt mondta neki: – Megegyeztünk valamiben! – Miben? – kérdezte a férfi. – Távol kellett volna tartania Gwent Masontől. – Nézze, maga hozta el Masont a galériába – mondta Ford. – Gwen nem ment a házukba, nem igaz? – Nem – felelte Clea. – És nem én vittem oda Masont. Magától ment. – Őt nem állíthatom meg – felelte Ford. – Az a maga dolga. – És Davy is itt van még – folytatta Clea. – Zavarja magát? – érdeklődött Ford. – Igen – felelte Clea. – Zavar a létezése. – Arról gondoskodhatom – mondta Ford. – Csak mondja ki a szót. Clea nyelt egyet. – Gwen nagyobb probléma. – Körülnézett, hogy meggyőződjön róla, senki nem hallgatózik. – Gwen? – kérdezte a férfi elképedve. – Azt akarja, hogy egy nőt likvidáljak?! – Nem, nem akarom, hogy likvidálja – mondta Clea bosszankodva. – Azt akarom, hogy… – Szeme a nyitott szekrényajtóra tévedt, a helyre, ahová elrejtette a festményt. A telefon zsinórját kihúzva bekukkantott. 179

A Scarlet eltűnt. – Igen? – kérdezte Ford. – Várjon egy percet – mondta Clea és a torkában dobogott a szíve. Letette a telefont, a szekrényhez lépett, majd a laptopjához ment. Három perccel később zakatoló szívvel felkapta a telefont és azt mondta: – Ne tegyen semmit Davy Dempseyvel! Élve kell nekem. Ó, istenem, Davy megszerezte a pénzét! Leült az ágyra, próbált uralkodni a remegésen. Elvitt mindent. Mason kicsúszik a markából, nem maradt pénze és negyvenöt éves. – Jól van? – kérdezte Ford. – Nem – felelte Clea reszketeg hangon. – Nem vagyok jól. És nem tartotta távol Davy Dempseyt ettől a háztól. Ellopott egy festményt és elvitte a pénzem. És ha megöli, soha nem kapom vissza. Csak tartsa szemmel! – Előrehajolva a térdei közé ejtette a fejét, és igyekezett nem elájulni. Nem volt pénze. És az ember nem találhat magának pénzes pasit, hacsak nincs pénze. Vagy nem fiatal. Ó, istenem! – Mennyi ideig? – tudakolta Ford. – Tessék? – kérdezte Clea, és próbálta visszatartani a könnyeket. – Mennyi ideig tartsam szemmel? – Amíg vissza nem szerzem a pénzem – mondta Clea nagyot nyelve. Pánikra semmi ok. Még van ideje. Még mindig sikerülhet. Megérdemli, hogy sikerüljön, a fenébe is. Zane nem hagyott rá semmit, Cyril sem hagyott rá semmit, most már kijár neki valami. –Tartsa szemmel addig, míg vissza nem szerzem a pénzem, utána befejezheti a munkát. – Felegyenesedett, meglátta a tükörképét és próbálta kisimítani a vonásait. A rettegés öregítette. Nem lehet öreg. Ó, istenem… – Jól van – mondta Ford. – Egész pontosan mit jelent az, hogy „befejezhetem a munkát”? – Tessék? – kérdezte Clea még mindig a tükörrel hadakozva. – Mennem kell. Csak tartsa szemmel, a fenébe is, és végezzen jobb munkát, mint tegnap. Nem hiszem el… – Végig ott volt a galériában tegnap este – mondta Ford. – Egész idő alatt figyeltem. Amikor a galéria bezárt, lement az alagsorba Tildával. – Akkor talán nem tegnap este történt – mondta Clea. – De ő volt az. – Davyre gondolt, hihetetlenül fiatalon az oldalán annyi évvel ezelőtt. Lehetetlen, hogy most Tildával van. Azt kívánta, bár sose találkozott volna vele, dacára a kellemes együtt töltött időnek és a jó szexnek. Annyira azért nem volt jó. Annyira nem, amilyen árat fizet most érte. – Bár meghalna. – Ez utasítás volt? – kérdezte Ford. – Nem! – mondta Clea. – Az isten szerelmére, figyeljen már! Nála van a pénzem. Életben kell maradnia, amíg vissza nem szerzem. Ha megöli, a nővérei örökölnek mindent és én soha nem kapom vissza. – Eszébe jutott Sophie: kérlelhetetlenül hatékony és kisöccse iránt úgy érez, mint valami anyatigris. – Ne ölje meg! – Csak ellenőriztem – mondta Ford és letette. Clea is letette és leült, gondolatai sebesen száguldoztak. Nem volt meg a kellő tudása, hogy elsikkassza a pénzt Davy bankszámlájáról, azt Ronald tette, szóval talán… Felegyenesedett. Davy vajon honnan tudta, hogyan csinálja? Hogyan szerezte meg a bankszámlaszámot, a jelszavakat? Hogyan… ? Felkapta a telefont és újra tárcsázott, és amikor felvették azt mondta: – Ronald, úgy volt, hogy találkozunk. Azonnal gyere ide. Tartozol némi magyarázattal. Amikor Tilda és Eve visszaértek, Nadine épp zsákokba pakolta a szemetet a galériában. – Nem láttad Davyt? – kérdezte Tilda. – Elment – mondta Nadine. – Kísértésbe, meglátogatni a nővérét. Tilda nagy levegőt vett. – Mondott valamit? Rólam? Nadine megrázta a fejét. – Michael és Dorcas elmentek, Davy pedig utánuk ment. – Nem hagyott valami cetlit? – kérdezte Tilda. – Nem – felelte Nadine. – Sietett. Hánykor nyitjuk a galériát? – Nem tudom – mondta Tilda és Eve felé fordult, aki mögötte állt és csak úgy sugárzott belőle az együttérzés és lenyelte, hogy „Én megmondtam.” – Vissza fog jönni – mondta Eve-nek. – Hát persze – felelte Eve. 180

– Mennem kell dolgozni – mondta Tilda és elindult a padlás felé. Vissza fog jönni. Nem fog idiótaként viselkedni és bepánikolni, csak mert Davy elment meglátogatni a nővérét és nem hagyott semmilyen üzenetet, az isten szerelmére. Vissza fog jönni, hogy eladja a hamisítványokat. És még nem játszották el a nagyit Mussolinivel. Davy azt megígérte neki. És az ígéreteit mindig megtartotta. Viszont szélhámos volt. Vissza fog jönni, te kis buta, mondta magában Tilda. Muszáj volt neki. Elvitte Tilda furgonját. Ronaldnak láthatóan nem volt bűntudata, amikor megjelent, és ez csak még jobban feldühítette Cleát. Berángatta a hálószobába és bezárta az ajtót, bár ez fölösleges volt, hiszen Mason Gwen Goodnightot akarta, a rohadék. – Megadtad Davy Dempseynek a bankszámlaszámomat – mondta, gyakorlatilag fröcsögve a haragját. – Elárultál engem. – Összevert – mondta Ronald és úgy tűnt, hidegen hagyja a vádaskodás. – És még te beszélsz árulásról? Egy másik férfival élsz. Te… – Davy elvette a pénzemet, Ronald – mondta Clea közelebb lépve. – Elvette mindet. Minden férfi, akiben valaha megbíztam egy cent nélkül hagyott, és most újra nincstelen lettem, és te segítettél a fickónak, aki ezt tette velem. – Nem vagy nincstelen – mondta Ronald. – Eladhatod a műkincsgyűjteményed. – Azt is elvitte – mondta Clea, és fellángoló dühében eszébe jutott a Scarlet. – Lenullázott. – Nos, ott van még az is – mondta Ronald és a csillagos égbolttal telipingált székre mutatott. Mason ragaszkodott hozzá, hogy hazacipeljék a galériából. – Ronald, figyelj már! Az csak szemét- mondta Clea. – Egy vagyont veszítettem, és te azt akarod, hogy bóvlival kereskedjek? – Az nem bóvli – mondta Ronald. – Az egy Scarlet Hodge. – Dehogy az – mondta Clea. – Ez egy… – Újra a székre nézett. Hasonlított kicsit a Scarletre. – Nem ugyanaz a művész – fejezte be, de már nem fortyogott. – De igen, az – mondta Ronald. – Teljesen egyértelmű volt, miután megnéztem a bemutatót a galériában tegnap este, amikor otthagytál a svédasztalnál. – Idegesnek tűnt. – De nem mondhattam el, mert neked a fontos emberekkel kellett beszélned. Például Masonnel. Clea elengedte a füle mellett Ronald mondókáját és újra a székre nézett. Lehetne Scarlet. – Nézd csak meg a motívumokat – mondta Ronald. – A színpalettát. Nézd az ecsetvonásokat. Ugyanaz a festő. De most beszéljünk Masonről. Clea leintette és az ágyra ült, gondolatai csak úgy zakatoltak. Talán Ronaldnak igaza volt. Lehetséges, hogy Tilda Goodnight volt Scarlet Hodge. Az törvénybe ütköző? – Clea, te nem figyelsz rám. – Ronald, ha egy ember valaki más neve alatt fest, azt bünteti a törvény? – Igen – mondta Ronald. – Az hamisítás. De engem nem érdekel. Clea, Mason nem az, akinek hiszed. Ő… – Gwen Goodnightra hajt, tudom – mondta Clea. – Kérek egy percet. Miért hamisítana Matilda Goodnight Scarlet Hodge-képeket? Ebben valahol pénz lehet, de per pillanat az a lényeg, hogy talált valamit Tilda Goodnight ellen, és Davy Tilda Goodnighttal alszik. És Cleánál jobban senki nem tudhatta, milyen Davy a nőkkel kapcsolatban, akikkel lefekszik. – Clea… – Csönd. Gondolkozom. Csupán azzal kell fenyegetőznie, hogy leleplezi Tildát, és Davy vissza fogja adni a pénzét. Clea összeráncolta a homlokát. Dehogy fogja. Nem, hacsak Cleának nincsenek bizonyítékai, márpedig a festmény nélkül semmit sem tud bizonyítani. Vagyis először is vissza kell szereznie a festményt. És Davy Tilda Goodnightnak adta a képet, erre mérget vett volna. – Hogy lehet bebizonyítani, hogy valami hamisítvány? – kérdezte Ronaldot. A férfi komoran nézett rá. – Sokféleképpen. Clea, beszélnünk kell rólunk. – Mondd el az egyik módját – mondta Clea. 181

– Mutasd meg a művésznek, aki állítólag festette – mondta Ronald bosszúsan. – Eddig nagyon türelmes voltam, Clea, de ezúttal… – És még? – firtatta Clea. – Mutasd meg valakinek, aki együtt dolgozott a művésszel, aki látta alkotás közben – mondta Ronald. – Nos, ami minket illet… Homer Hodge, gondolta Clea. Mason egyelőre nem találta meg Homert, de ez még nem jelenti azt, hogy neki se sikerülhet. Remekül ment neki a férfiak felkutatása. De még ha nem is találja meg, nos, Tilda ezt nem tudná, nem igaz? – Clea, figyelsz te rám? – kérdezte Ronald. Clea a férfira összpontosított. – Ronald, elárultál engem. Ronald elvörösödött. – Davy kényszerített. – De megbocsátok neked – mondta Clea –, ha a következő néhány napban távol tudod tartani tőlem Davy Dempseyt. – Elment – mondta Ronald. – Felhívtam ma reggel és eltűnt. Megszerezte a pénzem és lelépett, gondolta Clea. Szegény Tilda Goodnight. – Jól van akkor – mondta. – Ronald, vissza kell szereznem a pénzem. – Nem tudom, mi a bankszámlaszáma – mondta Ronald. – Megváltoztatta mindet. Már nem bízik meg bennem. – Majd én visszaszerzem – mondta Clea. – De időre van szükségem. Szóval most menj el. – Clea, nem lökhetsz így félre mindig – mondta Ronald és felállt. – Tudok pár dolgot, amiket tudnod kell. – Ronald, elvesztettem hárommillió dollárt miattad – mondta Clea. – Légy hálás, hogy nem dobatlak le egy épület tetejéről Forddal. Ronald nyelt egyet. – Most pedig légy jó fiú és menj el – mondta Clea. – Gondolkoznom kell. A férfi tiltakozni próbált de Clea nem figyelt rá. Először visszaszerzi a festményt, annyi festményt, amennyi csak Tildának van. Mason szerint hat. Ha Davy benne volt a buliban, Tildánál van már mind a hat. Vagyis szerez Masonnek hat Scarlet Hodge-képet; lássuk, Gwen Goodnight le tudja-e pipálni ezt. Aztán felhívja Davyt, és közli vele, hogy Tilda börtönbe kerül, hacsak nem adja vissza a pénzét. Még ha elhagyta is Tildát, azt nem engedné, hogy börtönbe kerüljön. Davy nem. Davy gondoskodott a nőiről. A gondolattól nyilallást érzett a szívében. Egy pillanatra eltűnődött, vajon nem hibázott-e, amikor oly sok évvel ezelőtt kipenderítette a férfit, aztán eszébe jutott, hogy Davynek akkor egy vasa sem volt, Zane-nek viszont volt pénze, és hogy Davynek csakis azért lett később pénze, mert ellopta az övét, és hogy az egyetlen ember, akire igazán számíthat, hogy gondoskodjon róla, az saját maga volt. Szóval először visszaszerzi a festményeket Tildától. Aztán megszerzi a pénzt Davytől. Aztán elviszi a festményeket Masonnek és elcsábítja, míg teljesen el nem felejti Gwen Goodnightot. Ha pedig nem felejti, majd Ford gondoskodik Gwenről. – Jól van – mondta ki hangosan és hátrafordult. Ronald már nem volt ott. – Jól van – mondta újra és felöltözött, hogy meglátogassa Tildát. – Odabent van – mondta Phin, amikor Davy találkozott vele az udvarház verandáján. – Tetszik neki Kísértés. Azt fontolgatja, hogy itt vonul vissza. És magával hozott egy albínó nőt. – Az a nő nem albínó – mondta Davy. – Csak nincs eleget a napon. Kért már pénzt? – Nem, hacsak nem most teszi – mondta Phin. – Ott voltam egész idő alatt. Istenem, kimerítő a fickó. Hajlandó lennék fizetni neki, csak hogy elmenjen. Davy megtorpant, kezével az ajtón. – Tudod, könnyen lehet, hogy ez a terve. – Jó terv – mondta Phin. – Működik. – Nem működik – mondta Davy és benyitott. – Hahó, apu – szólt, mikor besétált. – Nocsak, itt találkozunk. 182

– Davy – mondta Sophie, felugorva a kanapéról, ahol Michael egy rózsás arcú kisbabát lovagoltatott a térdén. Megölelte Davyt, magához szorította, aztán a vállára csapott. – Te meg hol voltál eddig? Davy egy csókot nyomott Sophie arcára. – Örülök, hogy látlak. Az évfordulós ajándékod a furgonon van. Vidd a férjed és nézzétek meg! – Az évfordulónk csak szeptemberben lesz – mondta Sophie, miközben Davy ellépett mellette. – Azért csak menjünk és nézzük meg – mondta Phin és kézen fogta Sophie-t. – De… – mondta Sophie, aztán már ott se volt, kirángatta az ajtón a férje. – Beszélnünk kell – mondta Davy Michaelnak. Felkapta a kis Dempseyt, átadta a meghökkent Dorcasnak, aki addig végig zavarodottan ült ott. – Hazamegyek – mondta Dorcas és úgy nézett a kis Dempseyre, mintha földönkívüli lenne. – Egy perc és itt lesz az anyja – mondta neki Davy, megragadta Michael karját és felhúzta a kanapéról. – Szeretni fogod a hátsó verandát – közölte az apjával. – Hangulatos. Mozgás!

183

Huszadik fejezet – Idehallgass – mondta Michael, de Davy kivonszolta az apját a konyhán át. – Helló, Davy – mondta Dillie, amikor elmentek mellette a hűtőnél. – Kérsz egy Dove jégkrémet? – Szia, kicsim – mondta Davy. – Nem. – Kinyitotta a hátsó ajtót, és kilökte Michaelt a verandára. – Ide figyelj – mondta Michael felegyenesedve. – Én… – Körülnéztél te itt? – kérdezte Davy. Michael meghökkentnek tűnt. – Én nem… – Olyan ez a hely, mint az összes kisváros, ahová elrángattál bennünket – mondta Davy. – Kísértés olyan, mint minden hely, amit elcsesztél nekünk. Csakhogy ezúttal Sophie idetartozik. Van egy férje és két gyereke, jó hírnévnek örvend, ő a polgármester, az isten szerelmére, de te mindezt egyetlen perc alatt szétzúzhatod, ahogyan mindig is tetted. – Soha nem ártanék a lányomnak – mondta Michael, és hangjából hiányzott a bepalizós hamisság. – Soha nem akarsz – mondta Davy. – Mégis mindig megtörténik. Nem tehetsz ellene. Jó útra akarsz térni, de a véredben van. – Én soha nem akarok jó útra térni – mondta Michael zavarodottan. – Nos, én akartam – mondta Davy. – A lényeg az, hogy nem működik. Át kellene verned valakit, puszta megszokásból. Tönkre fogod tenni Sophie-t. A világ legjobb szándéka vezérel majd, és tönkre fogod tenni. – Túlreagálod a helyzetet – mondta Michael. – Most pedig visszamegyek oda és… – Mennyi pénzt akarsz lenyúlni tőle? – kérdezte Davy. Életében először, Davy elpirulni látta az apját. – Csak egy kis kölcsönre gondoltál, igaz? – kérdezte Davy. – Kezdőpénz – mondta Michael. – Egy kis támogatás. Nem sokra. Davy elővett egy borítékot a hátsó zsebéből és apja elé tartotta. – Ebben százezer van – mondta, mire Michaelnek elakadt a lélegzete. – Ma akartam odaadni, hogy ezzel bírjalak rá a távozásra. A tiéd lehet most, ha megígéred, hogy soha többet nem jössz vissza ide nélkülem. – Itt a családom! – mondta Michael magából kikelve. – Az ott bent a kisunokám. – Idehallgass – mondta Davy. – Sokat tanultam az elmúlt napokban, többek között azt, hogy minden, amit múlt héten mondtál nekem, igaz. Ha nem fogadom el magamat olyannak, amilyen valójában vagyok, én leszek a célpont. És ami valójában vagyok, az a te fiad. – Ezt úgy mondod, mintha ez valami rossz dolog lenne – mondta Michael. – Olyan oktatásban részesítettelek, amit a világon senki mástól nem kaphattál volna. – Tudom – mondta Davy. – És hálás is vagyok érte. De Sophie áll az első helyen. Ő mentett meg minket, miután anya meghalt, ő mentett meg engem, és én bármire kész vagyok, hogy biztonságban tudjam, még ha ez azt jelenti is, hogy a folyóba kell vesselek, egy nagy kővel a nyakadon. – Újra feltartotta a borítékot. – Ez itt a tiéd, ha elmész és békén hagyod Sophie-t. Meg is számolhatod, ha akarod. – Nem – mondta Michael. – Megbízom benned. – Ez aztán az irónia! – mondta Davy. – Betyárbecsület – mondta Michael. – Fogd a pénzt – mondta Davy. – De mostantól, amikor Ohióba jössz, közvetlenül engem keresel fel. És meg sem próbálsz leutazni ide nélkülem. – Mert te itt leszel? – kérdezte Michael, és elszörnyedt arckifejezése elárult mindent, amit gondolt Kísértés városáról. – Columbusban leszek. – Davy Michael felé nyújtotta a borítékot. – Fogd. Talán nagyot kaszálhatsz vele. Néhány kellemes hónapra biztosan elég lesz. 184

Michael elvette a borítékot. – Nem akartam maradni – mondta fáradtan. – Csak látni akartam Sophie-t és Amyt. Meg a kiskölyköt. Dempseyt. – Szomorkásan mosolygott Davyre. – Nem akartam, hogy kihaljon a név. – Nem fog – mondta Davy. – Arról majd én gondoskodom. – Tilda. – Michael bólintott. – Jól teszed. – Felszegett fejjel nézett Davyre. – Talán karácsonykor visszajöhetek. Csak hogy lássam, hogy alakulnak a dolgok. – Előbb telefonálj – mondta Davy. – Lehet, hogy elfoglaltak leszünk. – Nem ismersz szánalmat, te pimasz kölyök. – Michael a kabátja zsebébe tette a borítékot. – Ezt a család anyai ágáról örökölted. Lelkipásztorok. Megmentenek, még ha beledöglesz is. – Te és Dorcas visszamehettek ma este – mondta Davy. – Dorcas most indul vissza – mondta Michael. – Azt mondja, kellemes volt, de festeni akar. Úgy karácsony magasságában majd újra hiányzom neki. De ma este itt kell maradnom. – Feltartotta a kezét, ahogy Davy feléje hajolt. – Nem, tényleg. Amy meghívott minket holnap vacsorára és hatalmas izgalommal készül rá. Dillie-nek softballmeccse lesz holnap délután, és megígértem, hogy elmegyek. Nem csinálok semmit, Davy. – Megpaskolta a mellzsebét. – Most már nem kell. Add nekem a mát és a holnapot. – Ha akár csak makaózáson kaplak Dillie-vel… – kezdte Davy. – A szavamat adom – mondta Michael, mire Davy meglepetten elhallgatott. – Jól van akkor – mondta, épp mikor Sophie kijött hozzájuk a hátsó verandára. – Az az ágy csodálatos – mondta, aztán meglátta Michael arcát. – Mi folyik itt? – Semmi – felelte Davy, és mosolyogva a nővére felé fordult. – Úgy hallom, holnap softballmeccsre megyünk, aztán egy kis ételmérgezést kapunk Amyéknél. – Sophie feje felett látta, hogy a szúnyoghálós ajtó mögött Phin áll. – Aztán vasárnap mennünk kell – mondta, kicsit hangosabban. – Az nem elég hosszú idő – mondta Sophie. De legalább Davyt nézte, nem Michaelt. – Szóval hogy van a főbérlőd? – A neve Matilda – mondta Davy. – Hadd meséljek róla. Fent a padláson Tilda a hat Scarlet-képet nézte, felsorakozva a fal mentén. Elég tarkabarka bagázs volt. Az elsőn egy rettenetes, olcsó keret, és bár a második és harmadik jó állapotban volt, a másik háromra ráfért volna a tisztítás. A hatodikat pedig be kellett fejezni. Leült a padlóra a kép elé és megérintette a táncosok elmaszatolt arcát. Emlékezett a gyötrelemre, de a fájdalmat nem érezte többé. Andrew jó ember volt. Szerette őt. De mégse volt Davy. Lehet, hogy túlreagálod, próbálta csillapítani magát. Nem nehéz meggyőznie magát az embernek, hogy szerelmes egy pasiba, aki festményeket lopkod neki, aki felélesztett egy galériát, aki azt éreztette veled, hogy társ vagy, aki azt mondta neked, hogy nagyszerű és gyönyörű vagy, aki úgy szeretkezett veled, hogy majd elvesztetted az eszméleted, aki azt mondta, minden porcikájával szeret… Nem, tényleg szerelmes volt Davybe. Újra megérintette a festményt. Talán ideje jól csinálni. Talán ideje lenne újra Scarletnek lenni, csakhogy ezúttal… – Hát itt vagy – mondta valaki a háta mögül, és amikor összerezzenve megfordult, Clea Lewist látta, aki hihetetlenül jól mutatón a padlástér közepén. – Mit keresel te itt? – kérdezte Tilda. Annyira megdöbbent, hogy megfeledkezett az udvariasságról. – És meg is vannak – mondta Clea elnézve Tilda mellett a Scarletekre. – Davy megszerezte neked mind a hatot, igaz? – Hm – mondta Tilda, és nem igazán tudta, hogy tudná kihazudni magát ebből. – Tudtam, hogy megteszi – mondta Clea és közelebb lépett. – Mindig megszerzi, amit akar. – Mosolyogva nézett le Tildára, nem volt barátságtalan. – Lelépett, mi? 185

– Csak egy-két napra – felelte Tilda felszegett állal. – Nem – mondta Clea. – Amikor elmegy, akkor vége. De itthagyta neked a képeket, ez rá vall. Igazán nagylelkű pasi. – Egy pillanatra sajnálkozva nézett. – Milyen kár, hogy nem gazdag. – Visszajön – felelte Tilda határozottan. – Szóval mit keresel a hálószobámban? – A festményekért jöttem, természetesen – mondta Clea. – És nekem miért is kéne odaadnom őket? – kérdezte Tilda, elképedve a nő arcátlanságán. – Mert ha nekem adod őket, nem fedem fel a világ előtt, hogy te vagy Scarlet – mondta Clea. – És azok az emberek, akiktől kicsaltátok a képeket, ők sem fogják megtudni, ki vagy. És nem kerülsz börtönbe. És mivel gyakorlatilag te tartod el az egész családodat, ők nem halnak éhen. Azt hiszem, jó csere. Tökéletesen barátságos hangon beszélt, de tekintete jeges volt és Tilda azt gondolta, tud Gwennie-ről és Masonről. – Azt hiszed, ezekkel a képekkel visszaszerezheted Masont? – kérdezte, mire Clea arca összerándult. – Szerintem ehhez neked átkozottul nincs közöd – csattant fel. Tilda bólintott, próbált időt nyerni, és átgondolni a hallottakat. – Meg kell őket tisztítani. És az elsőről le kell szednem az olcsó keretet. Mason leköpné ezt a keretet. És… – Visszafordult az utolsó festményhez, a táncosokhoz, akiknek összemaszatolta az arcát az ecsettel és amit az apjához vágott, amikor az azt mondta neki, hogy festeni született, nem szeretni. – Ezt itt még be kell fejeznem. Elviszem őket neked holnap. – Holnap – mondta Clea, egyértelmű gyanakvással. – Holnapra megszárad a festék – mondta Tilda. – Elviszem őket a házadba. – Újra felnézett Cleára. – Megbízhatsz bennem. – Nem bízom meg senkiben – közölte Clea. – De azt hiszem, most kénytelen leszek. Akkor holnap reggel. – Igen – mondta Tilda az utolsó Scarletet nézve. – Holnap megkaphatod őket. Lent a délután kellő számú vásárlóval telt, és amikor ötkor bezárták a galériát, Gwen hazaküldte Masont, bezárta az utcai ajtót, és Nadine-hoz fordult. – Megvan nekünk Thomas, a felszolgáló telefonszáma? A dolgai még mindig itt vannak. Ó, és kivinnéd a szemetet? – Persze – mondta Nadine és megveregette Gwen hátát. – Azt nem tudom, Thomas száma megvan-e, de amúgy is ki kell vinnünk Steve-et, szóval majd akkor letudjuk a szemetet. Hát nem volt ma jó galéria-kutya? Gwen lenézett Steve-re, aki a földön heverve felsóhajtott. – Tudom – mondta a kutyának. – Pokoli nehéz egy élet. – Imádja! – mondta Nadine és nyitva tartotta az iroda ajtaját. – Gyere, kutyus, vigyük ki a szemetet és pisiljünk a szemetes konténerre. Azt szereted. Steve utánatotyogott, ahogyan Ethan is, és Gwen fejcsóválva nézte, milyen tökélyre vitte az unokája az életét. Nadine-t semmi sem zökkentette ki. Azt leszámítva, hogy egy perccel később Nadine remegve tért vissza. – Hívd a rendőrséget! – mondta és Gwen megdermedt. – Egy hulla fekszik a szemeteskonténer mögött. – Davy – mondta Gwen és összeszorult a szíve. – Nem – felelte Nadine. – Thomas, a felszolgáló. Egy órával korábban, fent, a stúdiójában, Tilda befejezte a festmények megtisztítását és levette a keretet az első képről. Felállította az utolsó, befejezetlen képet a rajzasztalán, beállította a fényt, hogy jobban lásson, és tanulmányozni kezdte a festményt. Hozzá kell majd igazítania a stílusát ahhoz, ahogyan akkoriban festett. Semmi óvatos vázlatok és aláfestések, csak szabad ecsetvonások. Az ilyen festményt volt a legnehezebb hamisítani, mert a legkisebb hezitálás is megmutatkozott a képen, azt kiabálva, „utánzat vagyok” és tönkretéve a festményt. Nem akarta tönkretenni a festményt. Gyakorlás, gondolta. Gyakorolnom kell, ki voltam. Kipróbált néhány lendületes ecsetvonást egy újságon, de nem volt ugyanaz. Ostobának, nehézkesnek tűntek. Többé nem volt Scarlet. Nem volt benne biztos, ki is volt valójában. 186

Davy tudja, ki vagyok, gondolta. De Davy Kísértésben volt. Ő pedig egyedül maradt. Képes vagyok rá, gondolta és körülnézett a fehér szobában. Csak vissza kell emlékeznem. Felkapta a legnagyobb rajzszéndarabját, és széles mozdulatokkal levelek körvonalát rajzolta a falakra, Scarletet sugározva, karját szabadon, könnyedén mozgatva. Amikor a falak megteltek a körvonalakkal, elkezdte felfesteni a színeket, és kerekké, telivé, élővé varázsolta a leveleket, olyanokká, amiket az ember legszívesebben megérintett volna. Scarlet ezt tette: olyan képeket festett, amikbe az ember beköltözött volna. Fiatal volt, boldog, szerelmes és mindezt belefestette a… Ez volt a kulcs az utolsó festményhez, döbbent rá Tilda, egy levél megfestése közepén. Scarlet azért hagyta abba, mert Andrew Eve-et szerette, és ő többé képtelen volt megfesteni az örömöt. Azért hagyta abba, mert Andrewt nem szerethette; talán azért jött el az ideje elkezdeni, mert szerette Davyt. Talán azért jött el az idő, mert újra hitt a jövőben. Mert Davy vissza fog jönni. A falakra festett dzsungelra nézett. És azért, mert arra született, hogy így fessen. Kihozta az utolsó Scarletet a fényre, és ezúttal pontosan látta, hogyan fogja befejezni: két sötét hajú szerető, mögöttük a hold, és ők egymás felé nyúlnak, örökkön-örökké. Ez lesz élete története. Gwen tárcsázta a 911-et, aztán kiszaladt a parkolóba. Tényleg Thomas, a felszolgáló volt az, kinyúlva a szemeteskonténerek mögött, halottsápadtan, vérrel a fején. – Biztos vagy benne, hogy meghalt? – kérdezte Gwen Nadine-t. – Felejtsd el. Csak várunk és nem nyúlunk a testhez és… – Elhallgatott. – Fel kell mennem. Fordítsatok neki hátat vagy valami és ne nyúljatok semmihez! – Nem vagyunk idióták – mondta Nadine még mindig reszketve. – Csak ne nézzetek rá! – mondta Gwen és visszaszaladt az épületbe, majd fel a második emeletre. – Igazán muris dolog történt – mondta, amikor Ford ajtót nyitott. – Nadine az előbb kivitte a szemetet és egy hullát talált a szemeteskonténer mögött. – Valaki, akit ismerünk? – tudakolta Ford. – Ennyi? – kérdezte Gwen elszontyolodva. – Nem tűnsz meglepettnek. – Meg vagyok lepve – mondta Ford. – Valaki, akit ismerünk? – Thomas, a felszolgáló – mondta Gwen. – Csakhogy nem felszolgáló volt. Az FBI-nak dolgozott. Na, ez telibe talált, konstatálta Gwen elégedetten. Csak egy pillanatig tartott, épp csak felcsillant a férfi szeme, de ott volt. – Az FBI-nak szolgálta fel az ételt? – kérdezte Ford faarccal. – Nagyon vicces – felelte Gwen. – A rendőrség már úton van. Ennél talán jobbal is előrukkolhatnál. – Egy kicsit ellenséges vagy ma – mondta Ford. – Ja. Egy felszolgáló hullája a szemeteskonténerem mögött már csak ezt hozza elő belőlem. – Keresztbe fonta karjait, nagy levegőt vett és megszólalt. – Egész véletlenül nem tudod, hogy kerülhetett oda? – Fogalmam sincs – mondta Ford. – Hogy halt meg? – Egy bemélyedés volt a koponyáján – mondta Gwen. – Gondolom, az okozhatta. – Akkor a természetes okot és az öngyilkosságot ki is zárhatjuk. Gwen állkapcsa megfeszült. – Te ölted meg? Ford ránézett és csalódott képet vágott. – Ilyen kevésre tartasz? Gwen elképedve hallgatta. – Nos… – A fenébe is, Gwen, ha én öltem volna meg, nem a szemeteskonténer mögött lenne – mondta Ford. – Nem vagyok hülye. – Ó – mondta Gwen egyszerre elszörnyedve és megkönnyebbülve. – Nem, nem vagy az. – Egy kicsit azért bízhatnál bennem – mondta Ford. – Aha. – Gwen tett egy lépést hátra. – Bocsánat. 187

– Különben is, az egyetlen fickó, akit ki akarok nyírni, az Mason – mondta Ford. – Még mindig errefelé sertepertél? – Azt hiszem – mondta Gwen, nem tudva igazán, mit kezdjen ezzel. – Elég nagy kár – mondta Ford és ő is hátralépett. – Küldd fel a zsarukat, amikor ideérnek. Becsukta az ajtót, mielőtt Gwen bármit mondhatott volna. – Tudod – kiabált be neki a nő az ajtón át. – Ettől nem érzem magam jobban. Egy pillanatot várt, de amikor a férfi nem válaszolt, nagy levegőt vett és lement, hogy találkozzon a rendőrséggel. Tilda akkor hallott Thomasról, amikor a rendőrség rátalált a padlástérben. Lement Gwenniehez és azt mondta: – Mi a franc!? – Nem olyan rossz, mint hittük – mondta Gwen vidáman az ananászos-narancsos vodkája felett. – Igazából nem halt meg. – Azt hittétek, halott, mégse jöttetek fel hozzám? – Tilda öntött magának egy italt és megpróbált indulatba jönni. Szegény Thomas. Alaposan helybenhagyták a fickót. Festeni akarok, gondolta. – Szörnyen nézett ki – mondta Gwen. – Persze már vagy huszonnégy órája feküdt a szemeteskonténer mögött. A rendőrség szerint valakivel beszélt odakint, amikor az a másik egyszer csak jól fejbe vágta egy kővel. Előre meg nem fontolt szándékkal. – Ó. – Tilda bólintott. – Hol van Ford? – Azt mondja, ő nem hagyott volna egy hullát a szemetesem mögött – felelte Gwen. – És én tényleg azt hiszem, hogy ha ő megpróbálna megölni valakit, akkor az az ember meg is halna. Úgy értem, hatékony a fickó. – Aha – mondta Tilda. – Szóval mit gondolnak, ki tette? – Hát, itt vagyunk mi – mondta Gwen. – Meg mindenki más a galériában. Szeretnének beszélni Davyvel és Michaellel, mivel csak úgy eltűntek. – Davyvel? – kérdezte Tilda. – Azt hiszem, felhívták a rendőrséget Kísértésben – mondta Gwen. – Ó – mondta Tilda. – Talán majd ők hazahozzák Davyt. – Na, szuper – mondta Gwen. – Koncentrálj a lényeges dolgokra! – Mennem kell festeni – mondta Tilda és újra felment a dzsungel-stúdiójába. Amikor Tilda befejezte az utolsó Scarletet, a hold már a feje fölé emelkedett a tetőablakban. Elkészült, ránézett és átjárta a fáradtság, a béke és a megnyugvás érzése. Egy fejezet végéhez ért, s egy új fejezet kezdetéhez. Aztán végignézett a falakra rajzolt szén körvonalakon, miközben Steve az ágy közepén hevert, kimerülve, annyit figyelte a lányt. – Tovább kellene festenünk, Steve – mondta Tilda a kutyának. – Belejöttünk. Bekapcsolta a sztereót, és Dusty Springfieldre festett, miközben az énekesnő azt énekelte, „Elhagylak, míg még szeretlek”*, aztán pedig Brenda Holloway „Fáj minden sérelem”** című dalára. Eszébe jutott, amikor Davy azt mondta, hogy szüksége lenne némi ebből a századból való zenére, így váltott a Dixie Chicksre és a matracon táncolt, miközben aranyfüsttel festette meg az ágy fejtámláját. Hajnali négykor aztán már hatalmas, boldog, nemeszelős napraforgókat festett az ágya fölé, miközben Pippy Shannon azt énekelte, „Úgy teszek”***. – A mi dalunk – mondta Tilda Steve-nek, és elég fáradt volt már, hogy nevetni tudjon ezen, míg Pippy azt nem énekelte: „Kivel járatom a bolondját? Magammal.” – Tényleg az én dalom – mondta a kutyának. – Jobban figyelnem kéne rá, miről énekelnek ezek a nők. Hátrébb lépve szemügyre vette a napraforgókat, és erről eszébe jutott Clarissa, ahogy az alkoholos filcével integetve azt mondta: – írja alá nagyobban! – Steve – mondta, mire Steve felkapta a fejét az ágyról és fátyolos tekintettel nézett rá. – Nagyon fontos, hogy aláírd az alkotásod. Letette a vastag ecsetet, amivel felfestette a leveleket és felkapott egy l-es ecsetet. Levadászott egy tubus kadmiumvörös festéket a festékes dobozából, kinyomott egy tízcentes nagyságú cseppet, belemártotta az ecsetet a festékbe és nagy levegőt vett. Aztán, remegő kézzel újra aláírta az első festményt, ráírva, hogy „Matilda” a „Scarlet” fölé és hogy „Goodnight”, alá. 188

– Matilda Scarlet Goodnight alkotása – olvasta fel hangosan. Újra belemártotta az ecsetet a festékbe és a tehenekhez lépett. A keze ezúttal biztosabb volt, vonalai határozottabbak. – Matilda Scarlet Goodnight alkotása – olvasta, és hangjába ezúttal meggyőződés költözött. Folytatta, míg alá nem írta a szeretőket is, aztán hátradőlt és végignézett a munkáján. Csodásan érezte magát. – Ezek az én festményeim – mondta Steve-nek. – Soha többé nem veheti el őket tőlem senki. Clea kivételével, emlékezett morcosan. Nos, ezen még gondolkozik holnap. Aztán vízbe tette az ecseteket, bemászott az ágyba Steve-vel és álom nélküli alvásba zuhant. Amikor másnap reggel kilenckor felébredt, Tilda összepakolta a festményeket, a fejére húzta Andrew „Ribanc” feliratú baseballsapkáját, hogy szerencsét hozzon, beadta Steve-et Eve-nek és Gwennie-nek, és szólt nekik, hogy elmegy. – Nem kéne ezt tenned – mondta Eve. – Ez így nem helyes. – Talán – mondta Tilda. – De talán mégis. Talán csak azért kellett visszakapnom őket, hogy aláírhassam mindet. – Nem – mondta Eve, de Tilda búcsúzóul megölelte, elhajtott Cleához Jeff autójával és leparkolt odakint. Nem akarom feladni ezeket, gondolta, ahogy a csomagra nézett, amibe bepakolta a képeket. Nem akarom abbahagyni az ilyen képek festését. És nem akarok több falfestményt festeni. Csak ült ott egy percig, aztán előhalászta a retiküléből a mobiltelefonját és a naptárát és előkereste a megbízási listáját: még hat falfestmény várt rá, mellettük a megrendelők elérhetőségével. Tárcsázta az elsőt. – Mrs. Magnusson? Matilda Veronica vagyok. Vissza kell mondanom a falfestményt. Közbejött valami és… – Folytatta. Lecsillapította megsebzett ügyfeleit, festményeket és bútorokat kínálva nekik, és érezte, ahogy vállaiból lassanként eltűnik a feszültség. Több mint egy órájába került; amikor végzett, a csomagra nézett és azt gondolta, ha meg kell válnom ezektől, többet kellene kérnem értük. És bár már így is késő volt, mélyebbre süppedt az ülésén és tervezgetésbe kezdett. – Hol van Tilda? – kérdezte Davy, amikor belépett az iroda ajtaján. – Te hol voltál? – kérdezte Gwen idegesen. – Itt elszabadult a pokol és… – A rendőrségen – mondta Davy. – Apámmal még mindig beszélnek. Hol van Tilda? – Cleánál – mondta Gwen nyomorultul. – Elvitte neki a Scarleteket. – Miért? – kérdezte Davy mérgesen. – Valaki elmondta Cleának, hogy Tilda volt Scarlet – felelte Gwen. – Bár zsarolás, de nem tudunk túl sokat ten… – A rohadt életbe! – mondta Davy. – Egy napra kiteszem a lábam, és itt mindenki szétzuhan. – Megint kiment, mielőtt Gwennek eszébe jutott volna valami frappáns válasz. – A pokolba veled – mondta végül az üres ajtónyílásnak, és felment, hogy lehozza a rejtvényes könyvét. Ford találkozott vele a folyosón. – Most meg mi van? Hallottam, hogy kiabáltál. – Davy – felelte Gwen. – Visszajött? – kérdezte Ford. – Remek, szükségem van rá. Hol van? – Megint elment – mondta Gwen. – Elmegy Cleához, hogy megmentse Tildát. – Elég zsémbesen érezte magát emiatt. – Cleához? – Ford visszament a lakásába és Gwen ment utána. – Mit művelsz? – kérdezte, amikor látta, hogy a férfi felkap egy pisztolytáskát. – Nem, ezt nem teheted. – Az ajtó elé lépett. – Mármint mit? – kérdezte Ford. – Kicsit késésben vagyok… – Nézd, tudom, hogy az emberek, akiket… nos, tudom, hogy ha megjelennél az ajtajukban, valószínűleg rászolgáltak… – Otthon, véres otthon – mondta Ford. Gwen elhallgatott. 189

– Azt a filmet minden bérgyilkos ismeri – mondta Ford. – Az a mi Casablancánk. – Ez nem vicces – mondta Gwen. – Tony is mindig ezt mondta: „Ha olyan műkincseket vásárolnak, ami nem tetszik nekik, csak hogy nagyzoljanak, meg is érdemlik.” De ez így nem helyes, és én… – A fejét rázva nézett a férfira. – Nem költözhetnél egyszerűen Arubára és nyithatnál egy árvaházat? – Mi az ördögért akarnék árvaházat nyitni? – kérdezte Ford egészen értetlenül. – Vezeklésből – felelte Gwen. – Ha most abbahagyod, talán… – Gwen. – Mert Tilda nagyon szereti Davyt és mi nem akarjuk, hogy ő… – Gwennek újra megakadt a nyelve a szavon. – Úgy végezze, mint Thomas. – A felszolgálás nem való férfiembernek – helyeselt Ford. – A fenébe is, Ford. – Becsapta maga mögött az ajtót. – Elegem volt belőle, hogy ti, istenverte férfiak, nem vesztek komolyan! Először Tony paskolgatta a fejemet harminc éven át, aztán Mason feleségül akar venni a galériámért és most te leállsz viccelődni, mielőtt megölnéd a jövőbeni vejemet, és nekem elegem van ebből. Megérdemlem, hogy figyeljenek rám, a fenébe is, és nem tűröm tovább az istenverte lekezelést, a közepes szexet és… – Elhallgatott, amikor látta, hogy a férfi arca megváltozik. – Ha most kifigurázol – figyelmeztette –, a halál fia vagy! A férfi odament hozzá, míg már egészen az ajtóhoz szorította. – Közepes szex, mi? Gwen felsóhajtott. – Nem fogok hozzámenni. – Biztos voltam benne – mondta Ford. – És én nem kezellek le téged. De félre kell állnod az utamból, hogy ezt az utolsó munkámat még befejezhessem. – Nem – mondta Gwen felszegett állal. – Rajtam kell átgázolnod, hogy eljuss hozzá. A lányom jövendőbelije, és a lányom boldogságával senki nem szórakozhat. A férfi lenézett rá. Arca kifürkészhetetlen volt. – Gwen, mennyire szeretnéd megmenteni Davy Dempsey értéktelen életét? Gwen nyelt egyet. – Eléggé. A férfi lehajtotta a fejét, míg szája már majdnem érintette Gwen ajkait. – Mekkora áldozatot vagy hajlandó meghozni? Gwen az ajkába harapott, hogy így tartsa vissza magát és ne csókolja meg a férfit. – Szinte bármekkorát – mondta nemesen. A férfi a füléhez hajolt, és Gwen becsukta a szemét. – És mi van, ha nem kéne feláldoznod semmit? – suttogta Ford. Gwen nagy levegőt vett. – Ragaszkodnék hozzá – mondta. – Davy Dempsey az adósod – mondta Ford és a földre ejtette a pisztolytáskát. Lent Simon elkapta Davyt kifelé menet. – Visszajöttél. Jó. Indulhatunk. – Én maradok – mondta Davy. – Mennem kell. Majd beszélünk. – Én nem maradok – mondta Simon. – Elbeszélgettem tegnap Eve-vel. Davy megtorpant. –Ja, akartam szólni: Louise az Eve. – Tudom – felelte Simon komoran. – Van fogalmad arról, miket műveltem Nadine anyjával? – Hozzávetőlegesen, igen – felelte Davy. – Soha többet nem fogok tudni annak a gyereknek a szemébe nézni – mondta Simon. – Tedd túl magad rajta – mondta Davy. – Mennem kell. Majd gyere vissza az esküvőre. – Várj egy percet! – szólt utána Simon, de Davy már a furgon felé menetelt. Clea az öltözködőasztalánál ült, Tildát várta és azt tervezgette, hogy odaadja Masonnek a hat festményt, élete legjobb szexében részesíti, amikor belépett Ronald a hálószobájába és becsukta maga mögött az ajtót. – Látni akarlak – mondta, és olyan határozottnak látszott, amennyi egy Ronald-féle embertől kitelik. – Nem most, Ronald – mondta Clea. – Találkozóm van. – Ideje választanod, Clea – mondta Ronald, kevéske állát felszegve. – Ő, vagy én. Clea becsukta a szemét. Jézusom, a férfiak az életében! Talán még nem késő leszbikussá válnia. Valahol kell lennie idősebb gazdag nőknek. – Ronald, megmondtam, ez nem a megfelelő idő… 190

– Ez az egyetlen idő, Clea – mondta Ronald, újra próbálkozva az elszántsággal. – Nézd, Ronald – kezdte, de ekkor megzörrent a kilincs. – Lehet, hogy ez Mason – mondta Clea felállva. – Tönkreteszed az életem, Ronald. Ronald körülnézett. – Én nem… Clea megragadta a férfi kezét és megint a szekrényhez vonszolta. – Maradj hátul – suttogta és belökte. – Állj a ruhák mögé és maradj csendben. – Rácsukta az ajtót, de aztán kinyitotta megint és besuttogott. – Húzódj a jobb oldalra. – Aztán ment, hogy foglalkozzon Masonnel, de előbb beletúrt a hajába, hogy kicsit dúsabbnak hasson. Ám amikor ajtót nyitott, Davy Dempsey áll előtte. – Jesszusom – mondta és berántotta a férfit a szobájába. – Te meg mit keresel itt? – Sok jó emlékem fűződik ehhez a szobához – mondta a férfi visszanyerve az egyensúlyát. – Itt soha nem feküdtünk le – mondta Clea. – Nem rólad beszéltem – mondta Davy. – Van a számodra egy ajánlatom. Állati jól nézett ki a hálószoba puha fényében: magas volt, széles vállú, magabiztos, de Clea elég ajánlatot kapott, hogy kitartson egy életre. Különben is, rövidesen, neki lesz egy ajánlata a férfi számára. – Nem. Tűnés innen… A férfi megmarkolta a nő állát és felrántotta, és Cleán régóta nem érzett izgalom söpört végig. Mason igazi úriember volt az ágyban, és isten a megmondhatója, Ronald se volt épp petárda. De Davyvel érdemes volt lefeküdni még akkor is, amikor nem volt pénze. – Adok neked egymillió dollárt… – kezdte Davy. – Oké – suttogta Clea és a szekrény felé pillantott. – De csendben kell csinálnunk. – … ha hagyod, hogy Tilda megtartsa a festményeit és soha többet nem mész a Goodnight család vagy a galériájuk közelébe – fejezte be Davy. – Ó. – Clea ellökte a férfi kezét. – Kellenek azok a festmények. Masonnek adom őket. Ő… – Más nő kezét kérte meg – mondta Davy. – Gwennie Goodnight kezét, egészen konkrétan. Megkérte, hogy legyen a felesége. Nem értem, miért nem tudsz szabadulni tőle. Nyúl akar téged. – Psszt – mondta Clea. – Ki a fene az a Nyúl? – Ronald Abbot, a bűntársad – mondta Davy. – Akar téged. Isten tudja csak, miért. – Benézett a nő nyakkivágásán. – Na jó, Isten és én tudjuk, miért. – Ronaldnak egy vasa sincs – suttogta Clea. – És… – Nyúlnak van pénze – mondta Davy. – És ami még ennél is jobb, tudja, hogy csináljon még több pénzt. – Halkabban. – Clea próbált nem ránézni a szekrényre. – És ne akarj becsapni. Elmondta nekem. Azt mondta, nem gazdag, de szeret engem. Azt mondta, élhetünk a szerelmen. – Még ennek emléke is felháborította. – Nézz rám. Úgy nézek én ki, aki tudna szerelmen élni? – Nem – mondta Davy. – De meg kell tanulnod beszélni Nyúl nyelvén. Szerinte a tízmillió a gazdag, és ami annál kevesebb, az csak akarás. – Igaza van – mondta Clea. – Nézd, majd beszélünk később, de most… – Figyelj rám. Nyúlnak elég pénze van, hogy többször is elvigyen vacsorázni – mondta Davy. – Ráadásul el is akar vinni vacsorázni, ami Masonről nem mondható el. De ami még fontosabb – közelebb hajolt, barna szemét Cleára szegezve és a nő azt gondolta, talán ki kellett volna tartanom mellette –, képes arra, hogy fogja azt az egymilliót, amit neked adok, és tízmilliót csináljon belőle. Ismeri a piacot, Clea. Vele jársz a legjobban. Clea fontolóra vette ezt. Jó lenne, ha nem kéne annyira erőlködnie, hogy megtartson egy pasit. Talán… – Na látod – mondta Davy. – Most már csak annyit kell tenned, hogy megígérsz nekem két dolgot. – Kettőt? – kérdezte Clea, összeszedve a gondolatait. – Az egyik: hagyod, hogy Tilda megtartsa a képeit és békén hagyod őt és mindenkit, akit szeret – mondta Davy. – Soha többé be nem teszed a lábad az ajtaján. – Nem értem, mit látsz abban a nőben – mondta Clea. – Nincs szépen kidolgozott teste. – Elképzelni se tudod – mondta Davy. – A második dolog pedig az, hogy fel kell hagynod az 191

emberek gyilkolászásával, Clea. Clea mérgesen meredt rá. – Én nem ölök embereket. – Végignéztem, ahogy hagytad Zane-t meghalni – mondta Davy komoran. – Igaz, hogy a pasi egy utolsó, mocsko… – Azt hittem, részeg – mondta Clea. – Aztán, amikor rájöttem, hogy nem az, meg kellett szereznem a bankfüzetét. De nem öltem meg. Az nem számít gyilkosságnak, ha az ember nem tárcsázza a mentőket. – Aztán ott volt az utolsó férjed – mondta Davy. – Cyrilt sem öltem meg – mondta Clea bosszúsan. – Az egyetlen ember, akivel lefeküdtem és akit meg akartam ölni, az te voltál. – És most ott van Thomas – mondta Davy. – Thomas? – Tudom, hogy zsarolt téged – mondta Davy. – De nem tudom bizonyítani, és nem is akarom. Azt akarom, hogy eltűnj innen. Csak esküdj meg, hogy életben hagyod Nyulat, különben levadászlak az összes pasi nevében. – Idehallgass – kezdte Clea, de ekkor a kilincset lenyomták és az megzörrent. – Ez Mason – mondta a nő Davynek, és körülnézett, hogyan szabadulhatna meg tőle. Tilda úton volt a festményekkel, és a képekkel még mindig volt esélye Masonnél, Davyből pedig tuti, hogy egymilliónál többet ki tud szedni… – A szekrénybe – mondta, és arra lökte a férfi. – Jó mély. – Tényleg? – kérdezte Davy, miközben Clea kinyitotta az ajtaját. – Ki hitte volna. – És maradj a bal oldalon – sziszegte utána, miközben rácsukta az ajtót. – A jobb oldalon pár dolgot tartok. Clea kisimította a köntösét, és kinyitotta az ajtót, arcán a legjobb „megbocsátok neked, Mason” műmosolyával, ami azonnal lelohadt, amikor meglátta, hogy Tilda áll ott: barna haja szokás szerint felfelé meredezett, ezúttal egy fekete baseballsapka körül, melyen az állt, „Ribanc”, arcát félig elrejtette az a nevetséges szemüveg, és kezében jókora csomagot tartott, ami kábé hat festmény vastagságúnak tűnt. – Késtél. – Clea behúzta a szobába, és újra bezárta mögötte az ajtót. – Úgy volt, hogy… – Tudtad, hogy tárva-nyitva áll a bejárati ajtó? – A festményeket! – mondta Clea és értük nyúlt. Tilda eltartotta előle a csomagot. – Van egy feltételem. Clea hitetlenül meredt rá. – Nem vagy abban a helyzetben, hogy feltételeket szabj. – De igen. – Tilda elsétált mellette és leült az ágyra. – Nem adhatsz fel, mert ha megteszed, ezek a festmények nem érnek semmit és Masont is elveszíted. Ó, és lehetőleg gondoskodj róla, hogy az esküvő előtt ne nézze meg közelebbről az aláírást. Clea összeszorította az állkapcsát. – Megkérte Mason az anyád kezét? – Igen – felelte Tilda. – De abból nem lesz semmi. Anyám átmenetileg összezavarodott. Még mindig van esélyed. Ha nálad vannak a festmények és ha senki nem tudja meg, hogy hamisítványok. Mindkettőnknek az áll az érdekében, hogy ezek ne kerüljenek mások szeme elé. – Oké. – Clea azon kapta magát, hogy a homlokát ráncolja, és gyorsan kisimította a vonásait. Isten bizony: ezek a népek meg a feltételeik az ember lányából még Ronaldot csinálnak! Kinyújtotta a kezét. – Szóval ideadod a festményeket és soha többet nem látjuk egymást. – Ez tetszik nekem – mondta Tilda, de nem adta át a képeket. – De van még valami. Clea felsóhajtott. – És mi az? – Vissza kell adnod Davynek a pénzét. – Micsoda? – A pénzt, amit Nyúllal elsikasztattál tőle – mondta Tilda türelmesen. – Kivel? – Clea, ne játszd a hülyét! Ha akarod ezeket a képeket, vissza kell adnod Davynek a pénzét. – Már nála van – mondta Clea. – Csütörtök este visszavette, aznap, amikor a galéria előbemutatója volt. – Tildának leesett az álla, ami elégedettséggel töltötte el Cleát. – Szóval tessék – mondta Clea. – És most kérem a festményeket! 192

– Nem hiszek neked – mondta Tilda. – Azért maradt, hogy visszaszerezhesse a pénzét. Ha megkapta a pénzét, miért maradt mégis? – Lefekszel vele, igaz? – Hát… – mondta Tilda. – Igen. Clea bólintott. – Nagyon sok szexet elvisel. Kérem a festményeket. – Várjunk csak – mondta Tilda, de ekkor a kilincs megint zörögni kezdett, és ezúttal Mason beszólt: – Clea? – Az ágy alá! – mondta Clea Tildának, és próbálta elvenni tőle a képeket. – Tessék? – kérdezte Tilda. – Miért? – Mert nem akarom, hogy megtudja, hogy tőled szereztem a festményeket. – Clea kikapta Tilda kezéből a csomagot. – Nem akarom, hogy megtudja, hogy a képeknek bármi közük van hozzád vagy ahhoz az istenverte galériához. – Hé! – mondta Tilda, de Mason újra bekiabált. – Clea! – Oké, de nem bújok az ágy alá. A szekrénybe megyek. – Ne! – mondta Clea, de Tilda már kinyitotta a szekrény ajtaját, és Mason is szólította, így feladta, és ment ajtót nyitni.

193

Huszonegyedik fejezet A taxi dudált a ház előtt, és Simon elindult a galéria ajtaja felé, hálásan, hogy végre itthagyhatja ezt a bolondokházát, de épp amikor odaért a szabadságba vezető ajtóhoz, meghallotta a háta mögül Louise-t. – Várj egy percet, a fenébe! Csakhogy amikor hátrafordult, Eve állt ott. – Nincs számodra semmilyen mondandóm – közölte a férfi. – Nos, én viszont váltanék veled pár szót – mondta és Simont annyira összezavarta, hogy Louise éles, vörösrúzsos hangját Eve puha, rózsaszín ajkairól hallja, hogy megtorpant. – Idehallgass, te fajankó – mondta, ahogy a férfi felé közeledett, mint valami dominabőrbe bújt cukorka-angyal. – Tartozol nekem. – Majd küldök egy csekket. – Simon lökött egyet az ajtón, de a lány becsusszant közé és az ajtó üvege közé, és bár túl alacsony volt, hogy Louise lehessen, és túl üde volt az arca, hogy Louise lehessen, és túl szőke, hogy bárki olyan lehessen, akivel Simon áldozott volna a testi örömöknek, azért a testének feszülve határozottan olyan érzés volt, mint Louise-szal. – A húgom épp odaadja a festményeit a legjobb barátod ex-szeretőjének, hogy visszaszerezhesse neki a pénzét – mondta és úgy fixírozta világoskék szemével, hogy Simon egész beleszédült. – Te pedig tolvaj vagy. – Nem látom az összefüggést – mondta Simon, és kezdte újragondolni az anyákkal kapcsolatos álláspontját. A lány feléje hajolt, elbűvölően, mint Eve, dögösen, mint Louise, halálos kombináció volt, és azzal a fura szemével méregette. – Lopd el a képeket nekünk – suttogta és Simon egy pillanatra megszédült. Szállj fel a repülőre, te bolond, mondta magában. – Igenis – felelte Eve-nek és kinyitotta az ajtót a lánynak. Tilda hátranyomult a szekrény végébe, és még mindig próbálta feldolgozni a felismerést, hogy Davy maradt, pedig nem kellett maradnia. Talán… Egy kéz tapadt a szájára és ettől összerándult. – Muszáj, hogy csendben maradj – suttogta Davy a fülébe és a lány teste boldogan elernyedt, ahogy megfordulva a férfira nézett. – Azt hittem, elmentél – suttogott vissza, és próbált nyugodt hangon beszélni. – Azt hittem, úton vagy Ausztráliába. – Egy kicsit finomítanunk kell a rólam kialakult képeden. – Davy lehajolt és megcsókolta. A férfi forrósága a száján, a szájában, minden, amit félő volt, hogy sosem kap meg újra. Megragadta Davy ingét és azt mondta: – Ne hagyj el! – Nem foglak. – Lehajolt, hogy újra megcsókolja, és a lány erősebben szorította az ingét. – Úgy értem, soha, de soha ne hagyj el! – Próbálta lenyelni kétségbeesése egy részét. – Bocs, tudom, hogy ez nagyon taszító… – Aha – mondta Davy, közel a szájához. – Utálom, amikor a nők akarnak engem. – …de tényleg örökre szükségem van rád, az egészre, mindig… – A tiéd vagyok – mondta Davy, újra megcsókolta és a lány belélegezte őt, feltámadt benne a vágy, egyszerre járta át a megkönnyebbülés és a hála, és szorosan átölelte a férfit. – Rövid utakra azért lehet, hogy elmegyek – suttogta Davy, levegőt véve –, hogy újra megtehessük ezt. – Elutazások nélkül is megtehetjük. – Tilda lábujjhegyre állt, hogy felérje a férfi arcát. – Bármikor. – Mit szólnál fél órán belülhöz, nálad? – Davy végighúzta a tenyerét a lány hátán. – Mit szólnál a mosthoz? – Tilda megremegett, mert olyan jól érezte magát. – Mit szólnál az itthez? Ó, istenem, nem hiszem el, hogy itt vagy, most akarlak! – Áh, te és a szekrények – suttogta Davy. – Építenünk kéne egy szekrényt a padláson – mondta Tilda és beleharapott a fülébe. – Áú – mondta Davy és szorosabban ölelte a lányt. – Beköltözöl, ugye? – suttogta Tilda, és kicsit elhúzódott. – A padláson fogunk élni? Nem bánod, ha a családommal maradunk? 194

– Nem – mondta Davy, de mintha máshol járt volna az esze. – Részemről oké a padlástér, a családod és te. Hallod, miről beszélnek odakint? Tilda visszabújt a férfihoz. – A pokolba velük. Tégy magadévá most. A férfi a szekrényajtó felé hajolt. – Hidd el, szeretném, de azt hiszem, Mason van odakint Cleával, szóval ha tudnál egy kicsit… – Érdekel az minket? – suttogta Tilda és közelebb húzódott. – Engem nem, de talán zajlik kint pár dolog, amit nem értek. – Én adhatok neked pár dolgot. – Megcsókolta a férfi nyakát. – Igen, adhatsz. De… – Dugj meg most, a falnál – suttogta Tilda, csak félig viccelve. – Már elnézést – suttogta valaki, mire Tilda meglepetten összerándult, miközben Davy még szorosabban tartotta. – Nyúl? – kérdezte Davy, megfordulva a sötétben. – A pénzügyi tanácsadód ebben a szekrényben? – suttogta Tilda. – Már az is épp elég nekem, hogy hallgatnom kell, ami odakint folyik – mondta Nyúl és hangja egészen sivár volt az árulástól. –Nem akarom még itt bent is azt hallgatni, ahogy mások mocskos dolgokról beszélnek. – Szerinted ez mocskos volt? – kérdezte Davy. – Nyúl, neked fogalmad sincs… – Mindent hallottam, amit neki mondtál – közölte Nyúl. – Nem mondtam én semmi mocs… – Az a nő pénzes pasikra utazik – mondta Nyúl. – Abból kiindulva, hogy hol van a keze, nem hiszem, hogy a pénzemet akarja. – Cleáról beszél – magyarázta Tilda Davynek. – Mindig is csak ezt akarta, a pénzt – folytatta Nyúl, fájdalommal a hangjában. – Ja, Clea – mondta Davy. – Még szép, hogy pénzes pasikra hajt. Te csak most vetted észre? – Én szerettem őt – mondta Nyúl. – Nos, akkor nem számít – mondta Davy. – És most távoznál? Mert… – Csak a pénzt akarta – mondta Nyúl szomorúan. – Nyúl, te meg csak szexet akarsz – mondta Davy. – És isten a megmondhatója, Cleától azt megkaphatod. – Hé! – mondta Tilda. – És tőlem? – Igen, tőled is, csak nem Nyúl – mondta Davy. Ekkor kinyílt az ajtó. – Ez meg mi az ördög? – kérdezte Mason. – Helló, Mason – mondta Davy. – Már akartam mondani: jó szekrényeid vannak! Mire mind kint voltak a szekrényből, Masonnek elakadt a szava és Davy együttérzett vele. Olyan lehetett, mint mikor bohócautót néz az ember a cirkuszban. – Mi az ördög folyik itt? – kérdezte Mason. – Azt hiszem, itt kellett volna lenned, ahhoz, hogy megértsd – mondta Davy. – Meg tudom magyarázni – mondta Clea, aztán végignézett hármukon, ahogy ott álltak a szekrénye előtt. – Nem, mégsem. Fogalmam sincs, mi történik. – Tilda – mondta Mason. – Édesem, mit keresel itt? – Festményeket szállítottam ki – felelte Tilda. – Clea festményeket vásárolt neked, és azt akarta, hogy meglepetés legyen, szóval… elbújtam. – Az ágynak támasztott festményes csomagra mutatott. – Látod? – Festményeket? – kérdezte Mason felvidulva. Clea a karjába csúsztatta a karját. – Mind a hat Scarlet, kedvesem. Ők az én nászajándékom neked. – Ez igazán nagylelkű tőled, Clea – mondta Mason és megpaskolta a nő kezét, de még mindig a festményeket nézte. – Tudom, hogy Gwennie is örülni fog neki. – Nem a vele való esküvődre – morgott dühösen Clea. – A velem való esküvődre. – Téged nem veszlek el – mondta Mason. – Mit keres Davy Dempsey a szekrényedben? – Velem jött – mondta Tilda. – Nagyon oltalmazó. 195

– Mit művelsz? – kérdezte Davy Tildát. – Ne próbáld menteni Cleát. Hagyd elrohadni. – Ő meg kicsoda? – kérdezte Mason Nyúlra mutatva. – Clea szeretője vagyok – mondta Ronald sebzetten. – De ennek most már vége. Őt csak a pénz érdekli. – Neked szeretőd van? – kérdezte Mason Cleától. – Nem egészen – felelte Clea, de ekkor valaki dörömbölt az ajtón, és Clea felvidult. – Kinyitom. Amikor kitárta az ajtót, Gwen állt ott, pokoli dühösen. – Tudod, hogy tárva-nyitva áll a bejárati ajtód? – kérdezte Cleát. – Ez veszélyes. Bárki bejöhet ide. Például egy bérgyilkos. – Clea hátrébb lépett, és Gwen megpillantotta Davyt, és félrelökte Cleát. – Hála az égnek, hogy életben vagy! – mondta a férfinak. – Gwennie! – mondta Mason, de a nő ügyet sem vetett rá, csakis Davyre koncentrált. – Figyelj, el kell tűnnöd innen – mondta neki. – Clea felbérelte Fordot, hogy öljön meg. – Nem én! – tiltakozott Clea. – Úton van ide – mondta Gwen. – Feltartottam egy darabig, de aztán elaludtam. Valószínűleg már itt is van. Le kell lépned. – Köszönöm – mondta Davy, és lefejtette Gwen ujjait az ingéről. – De arra nem lesz szükség. – Elaludtál? – kérdezte Tilda Gwentől. – Ford elindult, hogy megölje Davyt és te elaludtál? Mi vagy te, narkolepsziás? – Valószínűleg a szex miatt volt – mondta Davy. – Szex? – kérdezte Mason. – Csak viccel – mondta Tilda Masonnek. – Ford meg fog ölni – közölte Gwen Davyvel, fittyet hányva mindkettejükre. – Van egy pisztolya. Clea megfizette, hogy öljön meg téged, és Ford addig nem nyugszik, amíg el nem végzi a munkáját. – Én nem fizettem neki – mondta Clea. – Ő egyszerűen csak megöli a férjeit – mondta Davy –, szóval én nem… Clea felállt és csak úgy izzott a dühtől. – Most mondom utoljára, nem öltem meg a férjemet. Egyiket sem. Mindketten szívrohamban haltak meg. – Az FBI szerint nem – mondta Mason. – Cyril legalábbis nem. Őt megmérgezték. Clea csak pislogott rá. – Valaki megmérgezte Cyrilt? – És az a valaki te lennél – mondta neki Davy és Masonre nézett. – Mikor beszéltél az FBI-jal? – Thomas szerint néhány héttel ezelőtt exhumálták a holttestet. – Mason megrázta a fejét. – Péntek este mondta el, a galéria megnyitóján. Azt mondta, az FBI-nak bizonyítéka van arra, hogy Clea ölte meg Cyrilt és ellopta a gyűjteményét. Komolynak tűnt, de én képtelen vagyok nem felszolgálóként gondolni rá. – Miért mérgezné meg bárki is Cyrilt? – kérdezte Clea, és már olyan dühös volt, hogy nem játszotta meg magát tovább: – Hiszen nyolcvankilenc éves volt, az isten szerelmére! – Nos, ott volt az a pénz, amit örököltél utána – mondta Davy a nőt figyelve. – A türelem soha nem tartozott az erényeid közé. – Én nem öltem me… – Én hiszek neked – mondta Tilda. – Rá se hederíts! – Hé! – mondta Davy. – Inkább figyelj! – mondta Tilda. – Miért ölte volna meg, ha a pasi nyolcvankilenc volt és gazdag? – Nem volt gazdag – mondta Clea, akit láthatóan átbillentettek a tűréshatárán. – Pénztelenül halt meg, oké? – Tényleg? – kérdezte Davy. – Micsoda csalódás lehetett neked. Gondolod, hogy a raktártűznek, amit megrendeztél, köze lehetett hozzá? Clea mérgesen meredt rá. – Hát úgy nézek én ki, mint aki felgyújtana egy raktárát? – Nem – mondta Tilda. – Úgy nézel ki, mint aki a saját cigarettáját sem képes meggyújtani. – Ilyen pocsék volt a szerencsém – mondta Clea nyomorultul. – Azt hittem, hogy rengeteg 196

pénze van, de aztán kiderült, hogy mindet a műkincsgyűjteményére költötte és annak a nagy része elégett a… Davy megújult érdeklődéssel fordult vissza Masonhöz. – Szóval beszéltél Thomasszal pénteken. Mason bólintott. – Figyelmeztetett Cleával kapcsolatban. – Velem kapcsolatban? – Clea leült, és majdnem elsírta magát. – Én meg mit tettem? – Tudod, túl hosszú a lista – mondta neki Davy. – Azt mondta, megölöd a férjeidet – közölte Mason Cleával. – És hogy a Homer Hodge, amit tőled kaptam, a raktártűzből való. Hogy került az a galériába? Odavitted? – Milyen Homer Hodge? – kérdezte Clea. – És nem ölök embereket! – Nézd – mondta Mason. – Nem akarlak én börtönben látni, Clea. Hamarosan feleségül veszem a nőt, akit szeretek, és nem akarok szenvedést okozni senkinek. Ha most elmész, nem adlak fel. A rendőrség nem tudja, amit Thomas tudott. – Clea, mikor ért haza Mason péntek este? – kérdezte Davy. – Éjfél után – mondta Clea és dühödten vicsorgott Gwenre. – Miatta. – Nem tudja – mondta Mason Davynek, leintve a nőt. – Nem volt ott. Csak próbál felhasználni engem alibinek Thomashoz. – Mi? – kérdezte Tilda. – Honnan tudtad, hogy…? – De ekkor Davy a lábára lépett. – Áú! Mason csak Gwenre figyelt. – Nézd, megértem, miért tűnik ez zavarosnak, édesem, de semmi gond. Majd én gondoskodom mindenről, beleértve a galériát is. Együtt vezetjük majd. Pont olyan leszek, mint Tony. – Én nem akarom a galériát – mondta Gwen. – Utálom azt az istenverte helyet. El akarok szabadulni a galériából, nem pedig életem végéig ott kuksolni. Sajnálom, Mason, hálás vagyok, hogy kifizetted a lakáskölcsönünket, de… – Tessék? – kérdezte Davy. – Mason kifizette a lakáskölcsönünket – magyarázta Tilda. – Ne szakítsd félbe Gwent, épp most ejti Masont. – Nem ő fizette ki a kölcsönt – mondta Davy. – Hanem én. – Nem te fizetted ki a kölcsönt? – kérdezte Gwen Masontől. – Meg tudom magyarázni – felelte Mason. – Te fizetted ki a kölcsönt? – kérdezte Tilda Davytől. – Nem – felelte Davy. – Az öntelt húzás lett volna a részemről. Kifizettem az ágyat, és az összeget átutaltam a jelzálogkölcsönre. – Ez jónak ígérkezik – mondta Gwen Masonnek karba font kézzel. – Magyarázd meg! – Hatszázezret fizettél az ágyért? – kérdezte Tilda Davytől. – Tekintetbe véve, hogy mi minden történt azon az ágyon, még így is jó áron kaptam – mondta Davy. – Azt hittem, a bank tévedett – mondta Mason Gwennek. – Oda akartam menni és kifizetni. Azt gondoltam… – Mivel? – kérdezte Ronald keserűen. – Nincs egy vasad sem. – Tessék? – kérdezte Clea, most már istenigazából felbőszülve. – Én próbáltam elmondani neked – mondta Ronald, utálkozva nézve a nőre. – Ugyanakkor nyomoztam le őt is, amikor a Goodnight családot. – Tessék? – kérdezte Tilda. – Nem tudom, ki vagy te – mondta Mason Ronaldnak –, de fogalmad sincs az anyagi forrásaimról. – Igazság szerint – mondta Davy Masonnek –, ő valószínűleg jobban képben van az anyagi forrásaidat illetően, mint te magad. Ugyanis ez a szakterülete. – Gwennie. – Mason a nő keze után nyúlt. – Menjünk el innen valahová, ahol tudunk beszélni. – Nem – mondta Gwen. – Komolyan beszéltem arról a másik pasiról. Lefeküdtem vele. És imádtam. Szándékomban áll még többször is megtenni. Arubán. És búvárkodni is meg fogok tanulni. 197

– Hajrá, Gwennie – mondta Davy. – Szóval, Mason… – Jól van – mondta Mason és mogorva tekintettel méregette mindannyiukat, szemmel láthatóan a szigorú pátriárkát igyekezvén eljátszani. – Ti nem fogjátok fel, milyen helyzetben vagytok, de semmi gond, én igen. Mind börtönbe kerülhetnétek csalás miatt. Gwennie talán örömmel menne, de azt soha nem hagyná, hogy Tildát letartóztassák. És Tilda talán bevonulna, de soha nem hagyná, hogy Gwennek baja essék. – Mason Gwennie-re mosolygott. – Ahogyan én sem. Összeházasodunk, Gwennie és én fogom vezetni a galériát, mint a régi szép időkben. – Megcsalt téged – mondta Clea, és az erkölcsösségtől egészen sárkányossá vált a hangja. – Egy bérgyilkossal. Mason, kedvesem… – Esküvő előtti idegesség – mondta Mason és Tildához fordult. – Minden rendben lesz, Tilda. Apádként vigyázok majd rád. – A francokat fogsz – mondta Tilda Masonnek. – Abból épp elég jutott. – Na persze Davy már más tészta – folytatta Mason. – Amilyen priusza van, messzire hajítják majd a cellája kulcsát, és bedeszkázzák az ablakát. – Nem tudom, miért feltételezi mindenki, hogy priuszom van – mondta Davy Tildának. – Valójában erre nagyon vigyáztam. – Szerintem úgy általában nem működik a realitásérzéke – mondta Tilda Davynek. – Komolyan beszélek – mondta Mason. – A pénz hajkurászása már csak ezt teszi az emberrel – mondta Davy Tildának. – Nem azt mondta valaki, hogy Mason Cyril pénzügyi tanácsadója volt? Mert azokban a fickókban nem lehet bízni. – Az én esetemben voltak enyhítő körülmények – mondta Ronald. – Az nem enyhítő körülmény, ha egy pénzsóvár szőke szétkeféli az agyad – közölte vele Davy. – Elég! – mondta Mason. – Terveim vannak és követni fogjuk őket. – Tilda felé biccentett. – Nagyon jó festő vagy, Scarlet. A galéria megnyitóján vettem észre. Még sok festményt fogsz festeni a galériának. – Gwenhez fordult. – Olyan lesz, mint régen, Gwennie. Akkor ott volt neked Tony, és most itt leszek én. – Mason – mondta Gwen. – Ebből nem lesz semmi. – De igen – mondta Mason, hátradőlt és karbafonta a kezét. – Ó, nézd, azt hiszi, van valamije – mondta Davy Tildának. – Soha nincs neki, de mindig optimista. Rettenetes pókerjátékos. – Van valamim – mondta Mason. – Megtaláltam Homer Hodge-t. – Kicsodát? – kérdezte Tilda. – És nem örül neki, hogy a lányod úgy tesz, mintha Scarlet lenne – folytatta Mason Gwennek. – Micsoda? – kérdezte Gwen. – Lebeszéltem róla, hogy letartóztasson… – Te nyomorult kis patkány – mondta Gwen mérgesen meredve Masonre. – Nem beszéltél Homerrel. Az egyetlen ember, aki beszél Homerrel, az én vagyok. És a pasi azt gondolja, hogy egy seggfej vagy. És hazudozó. És unalmas az ágyban. Mason tett egy lépést hátra. – És gyilkos is, lefogadom – mondta Tilda. – Bár ha Thomasra te csaptál le, akkor nem valami jó. – Mind blöfföltök – mondta Mason. – Nos, mutassátok a lapjaitokat! Nincs semmitek. Vége a játéknak. – Szerintem nem blöffölnek – mondta Davy. – És még ha úgy is lenne, van egy ászunk tartalékban. Illetve a folyosón. – A fenébe, öcskös, te ennél azért általában jobb pókeres vagy – mondta Ford az ajtóból. – Nem – mondta Davy anélkül, hogy megfordult volna. – Csak leterítem a lapjaimat az asztalra. Tartóztasd le! Vagy ha rosszul tudom, és Clea tényleg felbérelt, hogy megölj, lődd le. – Én nem béreltem fel, hogy megöljön – mondta Clea. – Azt a részét leginkább lógva hagyta a levegőben – mondta Ford. – Átkozottul próbálkoztam, de soha nem mondta ki kerekperec. Nyúl volt az, aki felbérelt. A szövetségi kapcsolatain 198

keresztül. – A fejét csóválva nézett Nyúlra. – Mégis mit képzeltél? Davy Ronaldhoz fordult. – Te bérgyilkost küldtél rám? – Nem egészen – mondta Ronald, és elhúzódott Davy mellől. Davy Cleára nézett. – Emlékszel arra a második feltételre, hogy nem ölheted meg őt? Felejtsd el. Mindent bele! – Nem tudom, ki maga – mondta Mason Fordnak –, de takarodjon a házamból. – Clea felé biccentett. – És vigye őt is magával. – Köszönöm, nem – felelte Ford. – A columbusi rendőrség útban van ide, hogy letartóztassa magát. Thomas végre magához tért, és maga az utolsó dolog, amire emlékszik. – Hoppá – mondta Tilda Masonnek. – Én csak szemmel tartom a dolgokat, amíg a zsaruk ide nem érnek – mondta Ford. – Csöppet reméltem, hogy mind tovább beszéltek, és nem kell ezt megemlítenem. – Gwenre nézett. – Különösen te! Áruba? – A columbusi rendőrség? – kérdezte Gwen Fordtól. – Te hívtad a rendőrséget? Az vagy te? – Szerintem FBI-os – mondta Davy Gwennek. – Az egyetlen igazi a bagázsban. Végre nyertes a választásod. – Mason ölte meg Cyrilt? – kérdezte Clea, inkább elképedve, mint felindultan. Aztán felélénkült. – Hogy megszerezzen engem? – Figyelj jobban! – mondta Davy Cleának. – Mason leégetett egy üres raktárát, hogy ellophassa és eladhassa Cyril műkincsgyűjteményét. Gondolom, Thomas rájött erre és kérdőre vonta, Mason meg jól kupán vágta. – Ez nevetséges – mondta Mason, de túl zavartan ahhoz, hogy hitelesnek hangozzon. – Én mondtam, hogy egy vasa sincs – motyogta Ronald Cleának. – Az emberek nincsenek tisztában vele, milyen nehéz a műkincset eladni. – Dehogyisnem vagyunk! – mondta Tilda nagy átéléssel. – FBI-os vagy? – kérdezte Gwen Fordtól, a lényegnél maradva. – Nos, ott van Thomas, a felszolgáló is – mondta Tilda Gwennek. – Thomas, a felszolgáló nem FBI-os – közölte Ford Tildával. – Azért lakozik bennünk némi büszkeség. Ő Cyril Lewis unokája. – Cyrilnek van egy unokája? – kérdezte Clea Fordtól. – Az FBI-jal feküdtem le? – kérdezte Gwen úgy általában a szobában lévőktől. – Nem az egésszel – mondta Davy Gwennek. – Csak vele. – Mason ölte meg Cyrilt, Thomas utánam koslatott, mert azt hitte, én tettem és Ford FBI-os? – kérdezte Clea Davytől. – így valahogy – felelte Davy. – Ó, nos, ez igazán remek! – Clea körülnézett a szobában és dühtől fröcskölve beszélt. – Ti itt mind nem vagytok mások, mint… – Elhallgatott, ahogy a megfelelő szót kereste. – Hazug csalók? – segített Tilda. – Igen! – mondta Clea, és Ronaldhoz fordult, kezét a karjára téve. – Ronald drágám, ezek az emberek rettenetesek. – Épp, amit érdemelsz – mondta Ronald. – Ronald – mondta Clea és gyönyörű szeme megtelt gyönyörű könnycseppekkel, ahogy közelebb húzódott. – Hogy tehetted? Ronald megköszörülte a torkát. – Nos… – Mindazok után, amit egymásnak jelentettünk – mondta Clea és a férfihoz simult. – A jövőbeni terveink után. Ronald keserves hangot hallatott. – Hajrá, Ronald! – mondta Davy. – Csak a jók halnak meg fiatalon. Te biztonságban vagy. Clea Ronaldra mosolygott és Ronald felsóhajtott. – Én csak szeretném világossá tenni – mondta Tilda és óvatos pillantást lövellt Ford felé –, hogy ha megússzuk ezt börtön nélkül, akkor mind jó útra térünk. – Olyan őszinteséggel 199

mosolygott Fordra, amilyet csak meg tudott játszani. – Tényleg. – Miattam ne aggódj – mondta Ford, miközben hivatalosnak hangzó léptek zaja hallatszott a lépcsőről. – Elviszem anyádat Arubára. – Nos, ez érdekes volt – mondta Davy egy órával később, miközben ment fel a padlásra Tilda után. Tilda bólintott. – Egyedül azt sajnálom, hogy elveszítettem a Scarleteket. Visszamentem értük, miután elment a rendőrség, de addigra eltűntek. Szerinted elvitték őket bizonyítéknak? – Nem – mondta Davy elnézve a lány mellett, az utolsó lépcsőforduló korlátjának támasztott csomag festményt bámulva. Tilda megfordult. – Micsoda? – Felszaladt az utolsó lépcsősoron és kinyitotta a csomagot. – Mind itt vannak – mondta vidáman. – Meg egy cetli Simontól. Davy elvette tőle és elolvasta. „Itt a nászajándékod, Dempsey. Maradnék, hogy megmagyarázzam, de ezek a Goodnight nők átkozottul veszélyesek. Minden jót, Simon.” Tilda felkapta a csomagot és magához szorította. – Davy, visszalopta nekem a festményeket. – Hidd el – mondta Davy. – Nagy örömmel tette. Nyisd ki az ajtót. – Ja igen… – Tilda szeme nagyra nyílt. Betty, gondolta a férfi, közelebb lépett, most már csak egyetlen lépcsőfok választotta el őket. – Szeretném, ha tudnád… – Feltolta a szemüvegét az orrán. – Hogy megértem, hogy úton vagy Ausztráliába… Davy vigyorogva nézte. – Őszintén szólva, Scarlet, én… – Ne! – mondta Tilda komoran. – Ennél jobb ember vagy. – Igazad van, ez túl könnyű lett volna. – Davy átkarolta a lányt és a Scarleteket. – Vilma, én már nem vagyok úton Ausztráliába. Nyisd ki az ajtót. A lány lehajtotta a fejét, a férfi közel húzta magához és Tilda gyengéden megharapta a vállát, mire Davynek elakadt a lélegzete. – Nem mehetnénk be végre? – kérdezte. – Mert kész vagyok ezt a lépcsőn csinálni, de úgy nehezebb, mert… – Mondd, hogy úton vagy Ausztráliába – búgta a lány a fülébe. – Jól van – felelte Davy. – Úton vagyok Ausztráliába. – A lány mögé nyúlt, kinyitotta az ajtót, és belökte Tildát meg a festményeket, miközben beszélt. – Akkor végre…? Az ajtóban megtorpant. A falak többé nem voltak fehérek. Hatalmas zöld levelek nőttek az ágy körül, vad, buja levelek, amik aztán szénrajz vázlatokká vékonyodtak, ahogy bekanyarodtak a szoba sarkán, egyértelműen egy alakulgató dzsungel részeként. A bokrok mögül kis állatok körvonalai kukucskáltak, somolygó kígyók, rosszra csábító flamingók és Steve, viszonylag nyugodt külsővel, a padló közelébe rajzolva egy hatalmas banánlevél elé. Az ágy mögötti falon Van Gogh-szerű napraforgók nőttek vad színkavalkádban, mutáns napokként, Tilda fejtámlája mögött magasodva, és a fejtámlán még több levél volt, amik a középpontban egyetlen szóvá álltak össze, hatalmas gótbetűkkel írva, aranyfüsttel ékesítve: Ausztrália. – Szóval napraforgók – mondta Davy és belenézett egyetlen igaz szerelme tágra nyílt kék szemébe. Tilda belépett a szobába és letette a festményeket. A férfi követte, berúgta maga mögött az ajtót és a lány a mellkasára tette a kezét. –Van Gogh festette – mondta a lány rettenetes olasz akcentussal. –Szeretné megvásárolni, Il Duce? – Lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja a férfit, forró szája csak milliméterekre volt Davy szájától, a fahéj illata megszédítette a férfit. – Nem lehet – mondta Davy szigorúan és ellökte magától a lányt. – Tényleg sajnálom. Lehetetlen. – Ó. – Tilda visszaereszkedett a sarkára. – Hé, órákat töltöttem ezekkel itt, hogy eljátszhasd a hülye kis játékod… A férfi lehajolt, a karjaiba kapta, és a lány rúgkapálva kereste az egyensúlyát, orrba vágva Davyt, és egy lépéssel hátrébb taszítva. A férfi felemelte kicsit, hogy megtalálja az egyensúlyát és 200

Tilda felsikítva a nyakába kapaszkodott. – Nem vehetem meg, mert elmegyek – mondta Davy. – Elviszem a feleségemet, Matilda Scarlet Celeste Veronica Betty Vilma Goodnightot Ausztráliába. Megható történet. Egy szekrényben találkoztunk… Tilda felhagyott a kapálózással. – Te most megkérted a kezem? – Igen – mondta Davy. – Szeretlek. Légy a feleségem, Matilda és tégy a világ legzavarodottabb férfijává. A lány pislogva nézte, ajkai szétnyíltak, és egy borzalmas pillanatra a férfi azt hitte, nemet fog mondani. Aztán elmosolyodott azzal a féloldalas mosolyával és Davy újra kapott levegőt. – Tégy magadévá, Ralph! – mondta Tilda. – Ezt igennek veszem – felelte Davy és szót fogadott.

201