Az Örök Élet forrása
A tökéletes szerelem nyomában Hatmilliárd emberből akár csak egyet is szeretni… MINDEN, ami a világban létezik, a szeretet által jött létre. Egyetlen érzelem, egyetlen hajtóerő létezik, és ez maga a szeretet. Ugyan az érzelmek világa sokfélének látszik, de igazából ez az egyetlen fényforrás, amely mint egy prizmán megtörve soksok színre bomlik, hogy alkotóelemeire bontva létrehozza az érzelmek sokaságát: a gyűlölettől kezdve a haragon, irigységen, vonzalmon, együttérzésen át a tökéletes szerelem érzéséig. Mindent és mindenkit a szeretet hajt Az erő, amely minden embert arra ösztönöz, hogy jót vagy rosszat tegyen, valójában teljesen ugyanaz az erő: mindenkit a szeretet hajt, ha jót, ha rosszat cselekszik. A szerelem, amely a szeretet legmagasabb foka, ugyancsak teremthet jót és ros�szat egyaránt. Ha a szerelem határtalan, nincs semmiféle korlát közé szorítva, gyümölcse mindig jó, ha viszont a szerelmet kizárólagos módon valamire korlátozzuk, a gyümölcse mindig rossz. A szerelmünk kiteljesedését mindig csak saját világlátásunk korlátozza: saját emberi határaink, saját köreink. Ha csak saját körünkön belül gyakoroljuk, akkor fellép a birtoklási vágy, az ellenőrzés iránti vágy, és hosszú távon az ebből fakadó elégedetlenség. Ha pedig kilépünk ebből a körből, akkor közömbösség, gyanakvás, vagy végső soron a gyűlölet érzése talál ránk. A szerelem természetét nagyon sokan félreértjük, és ezáltal sokan képtelenek vagyunk túllépni saját határainkon. Szerelmünket szeretnénk magunknak megtartani, és kizárólag úgy és annak adni, ahogyan és akinek mi szeretnénk. Pedig a szerelem nem ilyen. Pontosan a szerelem természetével kapcsolatos téveszmék miatt sokan képtelenek vagyunk maguknak párt találni. Ezért fontos tudni, milyen is a szerelem a maga tökéletes formájában. A tökéletes szerelem jellemzői Van néhány általános jellemzője a szerelem tökéletes formájának. Ha ezek közül bármelyik hiányzik, akkor tudhatjuk, hogy a szerelem, amelyet adni kívánunk, nem a tökéletes szeretet.
204
Férfi és nő A szerelem nem cseretárgy. Nem azért jön létre, nem azért van, hogy valamit cserébe kapjunk. Nem érvényes rá az a szokásos emberi játszma, hogy ha kedden én teniszezhetem, te elmehetsz szombaton moziba. Nem igaz rá, hogy szeretlek, ha te is szeretsz engem. Ahol a szerelem tökéletes formában van jelen, ott az egyén azért szeret, hogy a másik boldog legyen, nem azért, hogy ő boldog lehessen. Ha a szerelem tökéletes, akkor nem azért jelentkezik, mert te a másikat szereted, vagy mert a másik szerethető, hanem mert nem tehetsz mást. Mert nem tudod nem szeretni. A szerelem önmaga jutalma. Aki szerelmes, az magát a szerelem érzését és ennek boldogságát kapja jutalmul, semmi mást. Mert mindig az a boldog, aki szerethet. Az korántsem biztos, hogy akit szeretnek, az is boldog lesz ettől. Sokszor mondják azt emberek, hogy: „Bárcsak szeretne engem valaki, olyan boldog lennék.” Ez biztos, hogy nem igaz. Gondolj bele: ha valaki azt mondja, Brad Pitt szerelmes beléd, boldogabbnak érzed magad? Vagy ma találkozott Pistával, aki azt üzeni, tiszta szívéből szeret? Bármennyivel is boldogabbnak érzed magad? Persze, hogy nem! A helyzet az, hogy attól, hogy Pista szeret téged, semmivel sem változtak az érzéseid. Attól, hogy valaki szeret-e vagy sem, egyszerűen te magad nem leszel bol dogabb! A boldogság a szeretésben, a szerelem adásában rejtezik, és nem a megkapásában. Nem a szerelem tárgyának, hanem alanyának lenni tesz boldoggá. A szerelemnek pedig nincs ára, így nem is vár semmiféle jutalmat cserébe. A szerelem legyőz minden félelmet. Ha egy fiú egyedül sétál az utcán, és szembejön egy morgós, kóbor kutya, valószínűleg megijed, és elkerüli az ebet. Ha ugyanez a fiú a szerelmével van, egész biztos, hogy a kutya és a szerelme közé áll. A szeretete és az abból fakadó féltés bátorságot ad, amely legyőz minden korábbi korlátot, minden félelmet. Ezért ha egy kapcsolatban ott a tökéletes szerelem, akkor nincs félelem, és akkor nincs semmiféle önmegtartóztatás sem. Nincs benne az az érzés, hogy ha mindenemet odaadom, talán mindenemet el is veszíthetem. Nincs rá szükség, hogy visszatartsam a szívemből áradó szeretetet, hanem teljes mértékben kitárulkozom, hogy átadjam magam a másiknak. Ha teljesen átadom magam, ha teljes szívemből szeretek, a teljességet kapom vissza. A félelemnélküliségből születik az igazi tiszta kapcsolat és az igazi barátság, az igazi lélektárs. Mert milyen is egy igazi társ, egy jó barát? El lehet neki mondani mindent, és el is mondok neki mindent. Nincsenek korlátok, határok, titkok, privát szférák. Nincsenek tabutémák, nincs tabumúlt, tabujelen, tabujövő. Miért? Mert a barát ítélkezés nélkül mindent meghallgat, befogad és elfogad. Mert nem elvenni, hanem 205
Az Örök Élet forrása puszta jelenlétével csak adni akar. Éppen ezért a félelem nélküli szerelemben születhet csak meg az igazi barátság, az igazi kapcsolat. A szerelemnek nincs vetélytársa. Akit a szerelem tökéletes mértékével szeretünk, az számunkra a legtökéletesebbet testesíti meg. Miután a legtökéletesebbnél nincs jobb, nincs semmiféle vetélytársa sem. Miután számunkra ő a legtökéletesebb, ettől nem is tudja elvonni figyelmünket semmi. Hogy kiben látjuk megtestesülni ezt a legtökéletesebbet, azon múlik, mit látunk benne. Ez pedig attól függ, minek tartjuk, minek látjuk magunkat. Önmagadról alkotott képed határozza meg, másokban mit szeretsz, és hogyan szereted őket! A testi és a szellemi szerelem csapdái Ha magadat a testeddel azonosítod, másokban a szép testet szereted, és a szép testekhez vonzódsz. Ennek is megvan a maga haszna, élvezete és a belőle fakadó fájdalma. A testi élvezet ugyan mindenkinek vonzó és nagyon jól hangzik, sokan mégis úgy gondolják, hogy van, amiből soha-soha nem elég… Az élvezetből, a kéjérzetből csak egy meghatározott mennyiség esik jól. Például tévézés közben a cirógatás az első egy percben jólesik, a másodikban már kevésbé, utána kimondottan irritáló, majd fájdalmas. Ha viszont magadat a szellemeddel és az intelligenciáddal azonosítod, és magad is intelligens vagy, akkor csak intelligens emberek társaságát szereted. De már a zseniá lisakét vagy a buta emberekét nem bírod elviselni. A zsenikét azért nem, mert nem érted, amit mondanak, a butákét meg azért nem, mert ők nem értik, amit mondasz nekik. Így csak azokét fogod szeretni, akik kb. ugyanolyan mértékben intelligensek vagy okosak, mint te magad. Akár inkább testnek, akár inkább szellemnek tartod magad ahhoz, hogy megtaláld az igazi szerelmet, meg kell találnod igazi önmagad, amely sem nem test, sem nem szellem. A tökéletes szerelem végső akadálya, hogy hamis dologra irányul. A lényeg helyett a formákra összpontosít. Nem arra a valódi felsőbbrendű énre, amely a másik ember lelkében él, nem az örök teljességre törekvő lélekre, nem a sérthetetlen tökéletes istenemberre, hanem a formákra, amelyek ezt fedik el látásunk elől. Pedig szeretni csak ezt lehet, mert ez az egyetlen, ami állandó, örök és teljes, mint a szeretet maga. Mint a régi bölcs latin mondásból tudhatjuk: A hasonló csak a hasonlót szereti…
206
Férfi és nő Az akadályozó tényezők 1. Az egyéni preferenciák bevásárlólistája Életünkben a tökéletes szerelem megnyilvánulási lehetősége nagyon csekély. Kevesen vannak közöttünk, akik képesek ennek gyakorlására. Ennek egyik legfőbb akadálya, hogy egy mentális szűrőt, tudati akadályt gördítünk útjába. Ez pedig elvárásaink végtelen bevásárlólistája. A bevásárlólista azoknak a felszínes tulajdonságoknak a felsorolása, amelyek alapján elfogadunk vagy elutasítunk valakit. Ami alapján szerethetőnek vagy szerethetetlennek minősítjük a velünk szemben állót. Legyen magas, értelmes, jóképű, kedves, jó hallgatóság, érdekes, izgalmas, mérhetetlenül gazdag stb. Ha megfelel ezeknek, jöhet! Mindenkinek van egy ilyen listája, csak nem szívesen beszél róla, mert ez a lista az önző vágyak, előítéletek és korlátok pici (?) cetlije. Ha valakivel találkozunk, a feje mellett megjelenik ez a lista, és elkezdünk pipálni: igen, igen, igen, nem, nem, nem, nem, … fúj, viszlát. Aztán jöhet a következő partivendég, és elő a listát: igen, igen, nem?, nem, nem, nem, … fúj, viszlát. Akárhányszor valakinek bemutatnak, vagy valakivel megismerkedünk, elővesszük ellenőrzőlistánkat és pipálunk. Ha beismerjük, ha nem. Listánk meghatározza szociális észlelésünket, hogyan és milyennek látjuk potenciális partnerünket. A valóság az, hogy az ilyen listázáson az emberiség megbukik. Egy ilyen teszten nem állja meg a próbát senki sem. Mert ez a lista rólad, és nem a másikról szól. Hogy te milyen vagy, illetve milyennek képzeled magad. Amikor gyermek voltál, nem volt ilyen listád, ezért szerettél mindenkit. Később beléd nevelték, hogy legyen egy ilyen listád, és lett is. Mi a kedvenc színed, a kedvenc ételed, a kedvenc állatod? Noha egy gyerek minden színt, minden ételt és minden állatot kedvel, előbb-utóbb megtanulja, hogy kedvenc színe az indigókék, a kedvenc étele a tatár bifsztek, a kedvenc állata a kacsacsőrű emlős, mert közönséges színek, ételek, állatok csak közönséges embereknek valók. Mire tizenhat éves lettél, a fejedben kész volt a lista, az indigókék szemű, tatár bifszteket ebédelő, kacsacsőrű emlősöket védő különleges párodról, aki pont olyan, mint te. Ugyanazt szereti, ugyanazt gondolja, ugyanazt csinálja. Ha komolyan vesszük ezeket a listákat, oda jutunk, hogy az egész világon jó, ha akad két ember, aki megfelel neki, és a tragédia az, hogy nekik viszont megvan a maguk listája, és ezért nem szeretnek téged! Hat és fél milliárd ember él ezen a bolygón, de a legtöbb ember egyet sem talál, akit szerethetne! Ez aztán az őrület! A legjobb, ha a listánkat szépen kidobjuk. 207
Az Örök Élet forrása 2. Az elvárások Nagyon gyakori, hogy nem a másikat szeretjük, hanem a másikkal kapcsolatos elvárásaink beteljesülését. Ha a másikkal kapcsolatos elvárásunk a birtokvágyból fakad, akkor azt szeretnénk, hogy a másik mindig mellettünk legyen. Még ha máshol, másokkal jobban is érezné magát, akkor is azt várjuk el tőle, hogy velünk legyen. Ilyenkor nem őt szeretjük, hanem saját magunkat. De még csak azt sem. Csak elvárásaink kényszerének próbálunk megfelelni. A legtöbb párkapcsolat elvárások kusza szövevénye. Míg egy idegennel való találkozás esetén tizenöt perc késés bocsánatos bűn, a férj tizenöt perces késése az esti vacsoráról akasztással jár. Annak jele, hogy nem becsüli a gondoskodó szeretetet, amit otthon a feleségétől kap. Miért van, hogy gyakran vadidegenekkel tudjuk lefolytatni a legmélyebb beszélgetést? Hogy tízpercnyi ismeretség után már életünk legnagyobb problémáit tárgyaljuk egy idegennel, akiről tíz perce még azt sem tudtuk, létezik a világon, és húsz perc múlva már nem is lesz érdekes, hogy létezik-e? Mert nincsen semmilyen velünk szemben támasztott elvárása. Nem ítél, nem tanácsol. Velük szemben teljesen őszinték, önmagunk lehetünk. Nincs mit védeni, és nincs mit birtokolni. Elmebaj, hogy ezt csak idegenekkel vagyunk képesek megcsinálni! Az elvárások teszik lehetetlenné a tökéletes szerelem megnyilatkozását. 3. Birtoklási vágy A tökéletes szerelem harmadik legnagyobb gátja, hogy az emberi tudat mindig birtokolni vágyik. Az emberi szív mindig tele van. Ha 20 százalék szeretet van benne, akkor a többi 80 százalék csupa képzelt tulajdonnal van tele. Az emberi elmében a helyet a szerelem helyett a tulajdonlott ‘dolgok’ töltik ki. A birtoklott dolgok a tudat terhei, amelyek kiszorítják a szerelmet. A tökéletes szerelemben nincs birtokvágy. Nem a szerelem tárgyáért és nem a szerelem tárgya által létezik. Ilyen értelemben nincs tárgya, ezért nincs mit birtokolni általa. Sőt, a szerelem tökéletes formája által a birtokvágy valójában elenyészik, így a tökéletesen szerető ember valójában nem birtokolni vágyik, csak szeretni, szeretni, szeretni…
208
Férfi és nő
Hűséges hűtlenség „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat megveti.” (Máté evangéliuma 6,24) Hűség és eredet A hűség fogalma absztrakt szinten az eredeti forráshoz való lehetséges legközelebbi hasonlóságot takarja. Hű az, ami az eredeti másolataként vagy annak tükreként, annak lényegét pontosan adja vissza. A hűség latinul fidelitas, s ebből ered a ‘hi-fi’ (high-fidelity) kifejezés is, amely azon hanglejátszók védjegye lett, amelyek ‘magas’ szinten, hűséggel adják vissza az eredeti felvételeket. Ez a jelentéstartalom is jól tükrözi, hogy a fidelitas, a hűség a maga eredeti értelmében az eredethez való hasonlóság mértékét jelöli. A hűség, mint az a hifi szóban is tükröződik, mind a mai napig a magas minőség rangjelzése is egyben; és bármihez is legyen hű valaki, egyszerre egy magasabb eredethez, egy magasabb rendhez igazodik. Fidesnek, a hűség istennőjének, a többi virtussal együtt az ókori Rómában rangos kultusza volt. Oly mértékben, hogy az első pun háború idején a Capitoliumon templomot építettek számára, és ez lett a nemzetközi szerződések archívuma. Pietasszal, az istenek, a haza és a szülők iránti kötelesség teljesítésének istenével együtt Fidest is a társadalom alapjának, mi több, a rómaiak erényének tekintették, hiszen a rómaiak büszkék voltak rá, mennyire hívek esküjükhöz. Ezért is kapcsolódott szorosan Fides az istenekkel kötött szerződést ünneplő, áldozati szertartás alkalmával invokált Jupiterhez (a főistenhez, az ‘Igazság Atyjához’ /Jusz Páter/, és vele együtt a hűségistennek tekintett Dius Fidiushoz, valamint a foedus, ‘szövetség’ fogalmához. Ma már kevesen tudják, de a hűség istennőjét ábrázoló érmeknek gyakori motívuma volt a két összekulcsolódó jobb kéz, ami a szerződéshez való hűséget jelképezte. És jelképezi is mind a mai napig, hiszen mikor valaki kezet nyújt egy megállapodásra, a hűségesküjét teszi le ezzel. Ezért is van, hogy a római flamenok az áldozati szertartás alkalmával az istennőnek szentelt jobb kezüket lepelbe burkolták. Az ókori ember számára sosem volt kérdés, hogy mihez kell hűnek lenni. Hiszen a hűség egyértelműen az isteni rend, az eredet iránti legtisztább törekvést jelentette. Hű ember az, aki cselekedeteivel az isteni rendhez igazodik, saját benső természete szerint. Akinek élete arra mutat példát, hogy az emberi világ forgandó, és változékony természete mellett milyen egy magasabb, örök érvényű törvényhez igazodni. Ha kell, még az élet elvesztésének árán is. Ezt példázza megannyi bölcs filozófus, 209
Az Örök Élet forrása Szókratész, Boetius vagy Giordano Bruno halála, akik inkább vállalták kortársaik megvetését és a halált, mintsem elálltak volna ettől a rendtől. Hűség és lojalitás A mi modern, szellemileg eltompult korszakunkban, mint oly sok minden, a hűség fogalma is torzult. A fidelitás fogalmát felváltotta a lojalitás fogalma, ami a hűségnek már egy degradált formája. A lojalitás ugyanis eredetileg egy úrnak vagy királynak tett hűbéreskü és az általa előírt kötelezettségek iránti fegyelmet takarja. Míg a fidelitás egy belső, morális alapokra építő benső minőség, valódi erény, addig a lojalitás egyfajta bérencség, zsoldos elköteleződés. Ebben jelentős szerepe van a protestáns etika és az utilitárius erkölcsfelfogás újkori térhódításának, amely sok szempontból haszonelvek mentén dönt arról, mihez kell hűnek lenni. Az újkor hajnalán élő filozófus, Spinoza elhíresült érdeketikai megfogalmazása jól tükrözi ezt a szemléletváltást: Istennel szövetséget kötni már csak azért is érdemes, mert ha létezik, és mi nem kötöttünk vele szerződést, örök kárhozat a büntetésünk, ha viszont kötöttünk, örök élet a jutalmunk. Ha viszont nem létezik, se így, se úgy nem vesztünk semmit, tehát érdemesebb Istenhez hűnek lenni, mint nem lenni. Ez a szemlélet a legpontosabban tükrözi azt az általános felfogást, amit a mai korban a legtöbben a hűségről vallanak. Hűnek lenni azért kell valamihez, hogy elkerüljünk valamilyen büntetést, vagy elnyerjünk valamilyen jutalmat. A mai korban, amikor már csak lojalitásunkat vizsgáljuk, hűségünket csak ebben a kontextusban értelmezzük. Kinek és mire esküdtünk, milyen külső fogadalmakat vállaltunk magunkra, és mi ennek a megtérülése, a haszna; mi és mekkora a haszonáldozati költsége, ha fogadalmunktól elállunk, ha ‘hűségünket’ megszegjük? Nem csoda, hogy ezeknek a külső elvárásoknak a benső megalapozottság hiányában a legtöbben nem tudunk megfelelni. Hűség önvalódhoz Ahogy a rómaiak vallották, a hűség valóban az igazsággal áll a legközelebbi rokonságban. Hűnek legelső helyen az igazsághoz kell lenni, ami minden szempontból kizárólag metafizikai értelemben értendő. Persze a világ mélyebb igazságai csak kevesek számára válnak evidenciákká, tapasztalt, megélt valósággá, ezért az igazságokat törvények formájában írja le minden világi rend. Általános szinten mindenki érzi, tudja, hogy a gyakorlatban ez mit jelent: első helyen önmagunkhoz kell hűnek 210
Férfi és nő lenni. Saját érzéseinkhez, saját gondolatainkhoz, saját felismeréseinkhez! Ahhoz, amit saját magunk érzünk, vélünk, gondolunk igaznak, még ha a környezetünk mást érez, vél vagy gondol igaznak. Kocsmafilozófiának tűnik, de még sincs igazabb alapelv, mint a „légy hű önmagadhoz!”. Mégis, ez a kifejezés is több szinten értendő, annak megfelelően, hogy a spirituális létmegismerésben milyen szinten áll valaki. Amíg valaki a külső világ iránt érzett kötelezettségei foglya, külső fogadalmai, hűbéresküi kötik, addig igazság-érzete gyakran torz és csalóka. Igaznak azt vélheti, amit a lojalitás értelmében vett szerződési feltételek rögzítenek, szemben a benső meggyőződésével és valóságával. Kívül, a külsőségek szintjén hiába hű valaki, ha benső világában százszorosan csalfa. Erre utalnak Jézus szavai Máté evangéliumában: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.” (Mt 5,27–28) Azaz hiába lojális valaki a külső világában, ha benső világában igazságérzete már rég más útra terelte. A benső, a szív igazsága az egyetlen, amihez az embernek hűségesnek lennie kell, és amihez hűségesnek lenni érdemes lehet. A hűség ugyanis önmaga jutalma. A jutalom az az érzés, hogy legbenső valóságomhoz vagyok hű. Nem külső önmagamhoz, amit ezer és ezer külső fogadalom, szerződés és klauzula köt, hanem önvalómhoz. Legbensőbb valóságomhoz. Ehhez persze bátorság, őszinteség és önismeret szükséges. Hogy merjem hűen magam előtt is vállalni, mit érzek, mit gondolok, mit érzek igaznak legbenső énem világában. Hűség és házasság A hűség fogalma a legtöbb ember fejében mégiscsak a házasságon kívül létesített szexuális kapcsolat mentén merül fel. Hűtlen-e az, aki házastársán kívül mással is él nemi életet? Ez etikai kérdés, amire minden kornak, filozófiának és vallásnak másmás válasza van. A római jog szerint a római férfiak előjoga volt a jus tori, mely szerint házas férfiak nem követnek el hűtlenséget, ha rabszolgákkal vagy más nem házas asszonyokkal élnek feleségük mellett nemi életet. A nőknek ezzel együtt ez a jog nem adatott meg, ami egyes felfogás szerint a feleség mint rang iránti tisztelet kifejeződése. Marcus Aurelius kortársa, Verus fogalmazta: „Uxor enim dignitatis nomen est, non voluptatis”, „a feleség rangot jelöl, nem pedig a szexuális gyönyört”. Mégis, a rómait leszámítva szinte minden magaskultúra tiltja ezt a gyakorlatot, annak ellenére, hogy a Durex gumióvszergyártó cég által készített globális felmérés szerint világátlagban a házaspárok 22 százaléka élt házasságon kívüli nemi életet. Erről 211
Az Örök Élet forrása a gyakorlatról modern világunk felfogása is nagyon eltérő. Ha az Egyesült Államokat nézzük, annak ellenére, hogy egyes felmérések szerint az amerikai házasemberek csoportján belül élete során valamikor a házaspárok 15-25 százaléka él majd ezzel a gyakorlattal, nincs erre vonatkozó jogi konszenzus. Míg Michigan államban akár életfogytiglani börtönbüntetés járhat érte, addig Marylandben egy tízdolláros bírság. A házasságon kívüli nemi élet megítélése és a különböző joggyakorlat világszerte annyira eltérő, hogy nem is adhat semmiféle választ arra, hogy ‘hűtlenség’-e ez az emberi tevékenység. A kérdés nem jogi, nem is etikai, hanem valójában morális kérdés. A házasságon belüli hűtlenkedés kérdésére pedig talán az a latin kifejezés adhat választ, amellyel ezt az esetet illetik. A házasságon kívül élt nemi életre használt kifejezés az adulterare, amelynek jelentése: megváltoztatni, megrontani. Ezzel együtt a „más felé fordulni”, „mássá lenni” jelentéstartalmait is hordozza. Ez a kifejezés élesen szemben áll a ‘felnőtt’-re használt adolescere szóval, amelynek jelentéstartalma „a növekedés felé lépni”. „A tisztátalan nők a tisztátalan férfiakhoz, a tisztátalan férfiak a tisztátalan nőkhöz tartoznak. A tiszta nők pedig a tiszta férfiakhoz, a tiszta férfiak pedig a tiszta nőkhöz tartoznak. Az ilyeneket föl kell menteni attól, amit róluk mondanak. Megbocsátás és nagylelkű gondoskodás lesz az osztályrészük.” (Korán 24.26)
212
Férfi és nő
Szex és erkölcs „Obsta principiis! – Óvakodj a kezdeteknél!” Így szól a régi latin mondás, és amikor is az emberi szexuális viselkedést az erkölcs oldaláról próbáljuk megítélni, különösen sokatmondó lehet ez a réges-régi bölcsesség. Ugyanis meglehetősen változatos szexuális viselkedési formák tekinthetők ‘egészségesnek’, a ‘normális’ és ‘erkölcsös’ fogalmai pedig elsősorban az ‘általánosan elfogadott’, ‘követendő’ szinonimái. Ezért a szexualitás sokféle megközelítés szerint nem erkölcsi, hanem sokkal inkább biológiai, etológiai vagy legfeljebb pszichológiai kérdés. Szex és házasság – az antropológiai megközelítés A szexuálpszichológusokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy a társas együttélés szabályai, a törvényesített házassági formák és a preferált szexuális viselkedés között van-e bármiféle szoros összefüggés. A kérdésfelvetés alapja, hogy a világ különböző tájain más és más házassági szokásokat tekintenek erkölcsösnek. A nyugati típusú kultúrákban a monogám házasság az elterjedt forma, amikor egy férfi és egy nő él házasságban. A bigámiát, ahol egy férfinak vagy nőnek egyszerre két házastársa és így két családja van, például a magyar törvények tiltják. Több iszlám országban ezzel szemben megengedett a poligámia – igaz, csak a férfiaknak, ahol egy férfinak több felesége és családja lehet. A nepáli-tibeti törzsek körében megengedett a poliandria, ahol egy nőnek több férje van, indokínai törzsek között nem ritka a poligínia, ahol egy férfi több leánytestvért vesz el feleségül, és minél inkább közelítünk a természeti népek szokásaihoz, annál inkább megfigyelhetők a ‘látogatóházasság’ különböző fajtái, ahol az egyes párok csak a szexuális együttlét idejére kötnek ‘házasságot’. Sokan úgy vélik, az ember eredeti természete szerint szabad szexuális közösségben élt, valójában nincs a földön egyetlen olyan népcsoport sem, amely ezt gyakorolná. Ebből is látszik, hogy pusztán az együttélés legitimizált formáiból nem lehet következtetni arra, mi lenne a természetesen preferált szexuális viselkedés, csak az, hogy miket tart az adott kultúra elfogadottnak vagy követendő példának. Nemzésvágy és szexualitás Sigmund Freud pszichoanalitikus felfogása szerint az embert elemi szinten tudatalatti folyamatok irányítják, nem pedig a racionálisan működő tudata. Így 213
Az Örök Élet forrása a bennünk működő ösztönerők sokkal hatalmasabb erővel irányítanak bennünket, mint bármilyen külső szabályrendszer vagy elvárás. Az egyik ilyen legerősebb elemi ösztönerő a szexualitás, amely ha nem kap szabad teret, agressziót szül. Az agresszió elemi forrása és oka a mások feletti uralkodás vágya, ami etológiai kényszer; ugyanis a domináns hím vagy nőstény párosodhat első helyen a többi hímmel vagy nősténnyel. Freud szerint a ki nem élt nemzésvágy vagy az ebből fakadó agresszió elfojtáshoz vezet, amely megbetegíti az emberi pszichét. Ezért az egészséges lelkiállapot alapfeltétele az egészséges és rendszeres nemi élet, ahol a szexualitás iránti örökösen fennálló benső késztetés kielégül. A freudi emberkép szerint az is igaz, hogy az ember alapvetően pánszexuális, azaz szexuális érdeklődése mindenre kiterjedhet az élettelen tárgyakon át az élőlények bármilyen csoportján keresztül magára az emberre, nemi hovatartozásra és darabszámra való tekintet nélkül. Etológiailag ezt látszik megerősíteni az egyes emberszabású majmok viselkedése is. Az emberben szunnyadó szexuális ösztönerő iránya egyetemes, csak a szocializációs folyamatok és a nevelés tereli a ‘normálisnak’ tartott mederbe. Azaz a társas környezet irányítja, hogyan elégülhet ez ki, ezáltal is formálva az egyén személyiségét. Ezért Freud a szexuális késztetések útjában álló erkölcsöt civilizációs csökevénynek tartotta, ahol az etika alapvetően a feltörő agresszióval szembeni védekezés, és ez nem biztos, hogy hasznos, mert végső soron a szexuális kielégülés és így a boldogságunk útjába állhat. Úgy tűnhet, a freudi emberképet erősíti a híres viselkedéspszichológus, Eric Berne elképzelése is, aki Szex a szerelemben című munkájában az emberi játszmázás képét kiterjeszti a nemi élet birodalmára is. Itt általánosnak és tipikusnak tételeződnek olyan szexuális játszmák, amelyek a másik fél átverését és a tisztességtelen testi-lelki haszonszerzést szolgálják, mint a Megerőszakolósdi, a Játékpisztoly vagy a Hűtőszekrényajtó – amelyek az emberi szexuális kapcsolatok igencsak sekélyes fajtáját képviselik –, és amelyek így azt a képet festik, mintha minden szexuális kapcsolatunk csak az ösztönerők kielégülését szolgálná. Abban Berne is egyetért, hogy a szexuális emberi játszmák mögött, a begerjedés és az élvhajhászás mellett, rengeteg különböző emelkedettebb kapcsolatfajta állhat (tisztelet, csodálat, gyengédség, intimitás vagy szerelem), amely a szexuális kapcsolatokat magasabb szintre emeli. Ami viszont az erkölcs kérdéskörét illeti, a szexuális devianciának tekintett viselkedések körét jelentősen leszűkíti, amikor úgy foglal állást, hogy ,,minden olyan dolog, ami a résztvevők tudatos beleegyezésével történik, testi kapcsolattal ér véget, és nem okoz a feleknek szöveti sérülést, normális emberi tevékenységnek számít”. 214
Férfi és nő Szex és erkölcs A fenti meghatározás bármennyire etológiai, valójában tükrözi az erkölcsi szabadság és erkölcsi jogok alapgondolatát, amely szerint az erkölcsi deviancia a szabad akarat megsértéséből fakad. Alaptétel, hogy csak a szabad magatartásnak van egyáltalán erkölcsi tartalma. Ha egy ember kikényszerített módon cselekszik, az etika kérdése nem is vethető fel. A szabadság emberi alapérték, és erkölcsi kérdés egyáltalán csak ott vethető fel, ahol szabad választás van, azaz létezhet személyes felelősségvállalás. Azzal, hogy az ember cselekedeteinek megválasztásában alapvetően szabad, csak nagyon kevesen vitatkoznak. Ahol pedig szabad választás van, ott lehet rosszat is választani. A rossz választásának lehetőségére minden erkölcsfilozófiai rendszer figyelmeztet. Sőt, minden erkölcs létalapja is ez: hogy vannak, akik tudni vélik, mi a jó és mi a rossz. A jó és a rossz mint etikai alapérték csak nagyon nehezen határozható meg, bár vannak olyan értékelméletek, amelyek azt állítják, hogy ezek a fogalmak önmagukban rejtik a jelentésüket, amely intuícióval megismerhető. Platón azt tanítja erről, hogy az emberi alaptermészet jó, így amikor az ember alaptermészete szerint cselekszik, szükségszerűen jót is tesz. Ezzel együtt azt is tanítja, hogy nem minden ösztönös cselekedet eredete a jó, miután létezik az emberben egy indulatos lélekrész is; a nemi vágyat viszont a legmagasabb jó iránti vágy megtestesülésének tartotta. Az ortodox keresztény felfogás ezzel szemben azt tanítja, hogy az emberi természetet a gonosz kísértő a kezdetekben megrontotta, így a benne mozgó ösztönerők a rosszhoz csábítják, ezeken belül is legfőképp a nemi vágy. Ha csak az erkölcsi értelemben vett ‘jó’ fogalmát keressük, leggyakrabban mégis a helyes és helytelen fogalmakkal párosul a jelentése: azaz jó az, amihez a helyes cselekvés vezet, és helyes az, ami mindenki számára kötelező érvényű lehet. Ezzel a meghatározással csak az a baj, hogy a helyes-helytelen egyszerűen logikai érték, amely puszta hozzárendelésen alapszik. Helyes mindig csak az, amit egy adott közösség helyesnek fogad el. Így ennek tükrében a jó szexuális magatartás az, amit egy adott közösség helyénvalónak fogad el, és általános normának tekint. Ez pedig világszerte az eltérő kultúrákban nagyon sokféle lehet. Boldogságban az igazság Az antikvitásban is felmerült az a gondolat, hogy az erkölcsi alapérték nem a jó és a rossz, hanem a boldogság. A korai hedonisták, így Epikurosz is azt hirdette, hogy erkölcsös az, ami az egyént boldoggá teszi, így az erkölcsös magatartás célja az egyé215
Az Örök Élet forrása ni boldogság elérése. Ezt váltja fel később Helvetius gondolata, amely szerint nem az egyéni, hanem a közös boldogság elérése a valódi erkölcsi magatartás célja. Talán ez lehet az az Ariadné-fonál, amely kivezet bennünket eme kérdéskör labirintusából. Ha erkölcsi kérdéssé tesszük a követendő szexuális magatartást, legyen mércénk és mértékünk ez: mi a várható legnagyobb közös boldogság, amelyet cselekedetem szül. Ha az érintettek körében többeket tesz boldoggá, mint boldogtalanná, amit teszünk, cselekedetünk erkölcsös. Ezzel együtt ne feledjük, a boldogság nem egyenlő az élvezettel, hiszen a boldogság alapvetően lelkiállapot; és így a boldogságot végső soron sohasem az élvezet mértéke, hanem az általa szült lelki elégedettség jelenti. Ezért a szexben is ugyanúgy, mint minden másban, a közös lelki elégedettség lehet az erkölcs egyetlen igaz mértéke. „Mert a teremtés kezdete óta az embert férfivá és nővé teremtette az Isten. Ezért hagyja el az ember apját és anyját, és lesznek ketten egy testté, úgyhogy ők többé már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember el ne válassza.” (Márk evangéliuma 10,6–9)
216
Férfi és nő
Defensor Matrimonii – a házasság védelmében Régen szokás volt, hogy amikor egy házaspár el akart válni, vagy külső erők szét akarták őket választani, felkértek egy tanút, aki a házasság védelmében megtartotta védőbeszédét. Ő volt a házasság védelmezője, a defensor matrimonii. Én több mint tizenegy éve vagyok házas, és lélektársammal, a feleségemmel három gyermeket nevelünk. Mi tizenhat éves korunkban ismertünk egymásra. Hiszem, hogy a lelki kötelékek eltéphetetlenek, és érdemes megszentelt párkapcsolatban élni. Ez az én hitvallásom. Valódi kiteljesedésünkhöz vezető utazásunk során az énközpontúság alapvető gyermeki állapotából az igazi értelemben vett másikért levés felnőtt állapotába legkézenfekvőbb módon a házasság kapuján át léphetünk. Az önmérséklet, a szeretet, az odaadás, az áldozatvállalás, az önátadás, az előrelátás, a gondoskodás és megannyi nemes erény a házasemberek életébe szinte láthatatlan kedves vendégként érkezik – ha szívünk ajtaja nyitva áll, hogy jöttüket köszöntsük. A család az az iskola, amelyben megtanulhatjuk erényeink tökéletesítésének minden módját, és ez az iskola, amelynek hagyományos értelemben a ‘házasság’ a törvényes záloga, amelybe a házasság szentségében részesülve léphetünk csak be. Az ind hagyomány Ahogyan nem léphetünk egy felsőfokú oktatási intézménybe anélkül, hogy középfokú tanulmányainkat nem fejezzük be, a védikus hagyomány tanítása szerint nem léphetünk a megismerés legmagasabb fokára anélkül, hogy házaséletet nem élnénk. Az ind hagyomány rendkívül felvilágosodott tanítása szerint fel kell ismernünk, hogy életünk különböző stádiumaiban egészen más értelemben vett spirituális szükségleteink és kötelességeink vannak. A gyermekkornak, amely egészen a koraifjú korig tart, a tanulás, az ismeretek megszerzése a célja és feladata. De ezeket a fiatal tanulóéveket, a brahmacsárin időszakot – amelyeket ideális esetben magasan realizált és erényes tanítómesterek társaságában tölthettünk – a családalapítás, a grihasztha korszak kell hogy kövesse. A felnőtt ember természetes vágya és igénye, hogy önmagának társat válasszon, hogy az addig megszerzett tudás és bölcsesség tükrében a lehető legtöbb boldogságot hozza egy másik ember szeretete által a világba és így mindenki életébe. A védikus tanítás szerint a házasság és a házasélet nem puszta örömforrás, valami vágykielégítő eszköz, hanem az isteni világrend beteljesítésének módja. Mint ilyen, nem lehet öncélú, önmagáért való. Két ember házassága egyáltalán nem ‘privát’, és 217
Az Örök Élet forrása még csak nem is személyes ügy. Célja a legmagasztosabb közös cél, a szellemi kiteljesedés elérése. Egy házasság – ha ebben a szellemben élik meg, valóban végtelen örömforrássá válhat, amely kielégítheti a vágyak minden szintjét. Ehhez persze az kell, hogy a házastársak képesek legyenek beemelni életükbe a transzcendenciát, az önmeghaladás vágyát és igényét. Legitim és illegitim házasság A keresztény hagyomány hasonlóképen gondolkodik a házasság szentségéről. A valódi házasság Isten előtt köttetik: a házastársak a házasság szentségében valódi értelemben lélektársakká lesznek. Az ilyen házasság az egyetlen ‘legitimum matrimonium’, az egyetlen spirituális értelemben vett valódi házasság, amelynek köteléke – ahogy Márk apostol evangéliuma írja – ember által felbonthatatlan. Az ilyen megszentelt kapcsolatnak ugyanis valódi értelemben vett transzcendens jellege van. Az ilyen kötelék átnyúlik téren és időn, a lélek vándorlásának megannyi sokaságán keresztül, eltéphetetlen szálként köti össze a lélektársakat, akik újra és újra egymásra lelhetnek ennek segítségével, hogy minden ‘helyben’ és ‘időben’, legyen az a föld vagy a mennyek birodalma, egymást segítsék, míg fel nem oldódnak a végső eggyé válás misztériumában. Úgy vélem, ma a legtöbb modern ember megrémül ennek a gondolatától! Sokan vélik úgy, hogy nem lehet annál borzasztóbb, mint egyetlen ‘emberhez’ láncolva élni az idők végezetéig, téren és időn át! Mint Dante Isteni színjátékában, a szerelmesek poklában, ahol lehetetlen az egymás elhagyása! Ha egy a változatlanságba merevedett, bebetonozott emberképpel gondolunk magunkra, valóban rémisztő lehet ez a gondolat. Szerencsére a valóság nem ilyen. Az ember örökkön változó, kifogyhatatlan kincsestár, aki megannyi formaváltozásában, változatosságában a megismételhetetlen egyediség csábtáncával ismét és ismét rabul ejti szívünket. Pont az örökkön változó külső formabirodalom változásainak elsodró erejétől óvhat meg bennünket a megszentelt házasság, amely a párkapcsolatokat a megfelelő szellemi alapra helyezi. Éppen ezért, ha egy megszentelt házastársi kapcsolat valamilyen külső oknál fogva látszólag megszakad, a keresztény hagyomány szerint nem történik valódi elválás. Az elválasztás pusztán átmenetinek feltételezhető, úgynevezett divortium imperfectum, tökéletlen szétválasztás, amit az egyház egyszerűen a házaséletről való lemondásnak (separatio quoad torum) vagy a közös lakhelyről való lemondásnak (separatio quoad cohabitationem) tekint. A megszentelt lélektársi kapcsolatról lemondani nem lehet, ezért vallja a keresztény tanítás, hogy divortium perfectum, 218
Férfi és nő tökéletes válás egyszerűen nem létezhet. Még akkor sem, ha a különélés a felek haláláig tart. Felbontani csak spirituális értelemben illegitim házasságot lehet, amely nem a lélek szintjén köttetett. Ahol a felek valódi értelemben sohasem adták át önmagukat teljesen a másik félnek, ahol lelkeik nem olvadtak elválaszthatatlanul egybe, hogy egymás által egymásban éljenek. Az ilyen kapcsolatok spirituális értelemben nem tekinthetők házasságnak, és valóban nem is azok – hiszen gyakran a gazdasági érdek, az egyedülléttől való félelem, végső értelemben az önismeret hiánya szüli őket. Ma divatos így élni. Ma a párkapcsolatban élő emberek sokasága csak úgymond ‘együtt van’. Számomra maga ez a kifejezés is felszínes, sekély, és persze hátborzongató módon igaz, hogy az alábbi gondolatokat látszik igazolni. A válás mint Káli Júga-szindróma Széles körben elterjedt gondolat, hogy jelen világkorszakunk a Káli Júga, a sötét idő, a szellemi elsötétedés korszaka, és ennek számos jele teljesen kézzelfogható. Talán nincs is látványosabb tünete, mint a párkapcsolatok elsekélyesedése, minőségi romlása és a házasság intézményének deszakralizálódása. A szellemi tartalmaktól való fokozatos eltávolodás, sőt elszakadás mára nemcsak hogy magát az egészséges társadalmi kohéziót fenyegeti, hanem az egészséges önmeghaladásra képes, szellemi értelemben vett felnőtt ember öntudatra ébredését is. A társas elköteleződésre, a felelősségvállalásra, az önátadásra képtelen sötét kor új emberének legmarkánsabb szindrómája: az együttélésre való képtelenség, a válás. A válás elharapódzó szokása kizárólag modern kori jelenség; sem az archaikus magaskultúrák, sem a természeti népek körében nem volt ilyen szokásjog. A válás szokása csak tünet, amely mögött a rossz párválasztás áll, amely mögött pedig megint csak egy másik kiváltó ok rejtezik: a spirituális önismeret hiánya. A válások igazi okát az öntudatossággal összetévesztett hamis individuációban kell keresnünk. Ott, ahol a téves ‘én’-tudat átveszi az önvaló szerepét; ott, ahol a félreértett önmegvalósítási igény szemben állónak tételezi magát a kollektív és társas önbeteljesítés lehetőségével. A modern ember elérte, hogy ma Magyarországon már minden második házasság válással végződik. A soha nem látott magas válási statisztikák mögött valójában a nem kielégítő oktatási rendszer keresendő, amely nem fektet elég hangsúlyt a gyermekek, illetve a fiatalok ‘lelki nevelésére’, nem vezeti el őket az önismeretnek arra a fokára, hogy a tanulóéveiket elhagyván, valóban érett személyiségekként, 219
Az Örök Élet forrása valódi önismeret birtokában tudatos kapcsolatkezelők, és így tudatos párválasztók lehessenek. Ma mindenki az „én-én-én” hamis önigényléséből indul ki, a „te-te-te” helyett. Pedig a megoldás egyszerű: ha minden házaspár a másikért levés gondolatából indulna ki, tökéletesen megvalósíthatnák a teljesség és az egység harmóniáját, amelyben mindenki megkap mindent, mert nem kapni, hanem adni akar.
220
Férfi és nő
A holdistennő három arca: az anya, a banya és a szűz Az emberiség ősi kultúrájának főalakja a nagy istenanya, a Magna Mater, aki a mindenség és az istenek szülőanyja. A földdel, így a természet termékenységével áll szoros kapcsolatban; nem is csoda, hogy minden archaikus nyelvben az anya és az anyag szavak egyetlen tőről fakadnak, a magyarban éppúgy, mint a latin máter és matéria esetében. Az ember számtalan néven emlegeti ezt az ősanyát, ő az óind Prithiví, a nyugati sémi Asirat, a kis-ázsiai Kübelé, a görög Gaia és Rheia, és ő a kereszténység Máriája, országunk védelmező istenanyja. Mitől nő a nő? Furcsa, hogy a modern nyugati civilizáció által teremtett világ egyáltalán ilyen elemi kérdést vet fel. Az emberiség korábbi kultúrkorszakaiban, ahol a többség még élő kapcsolatot ápolt a hagyománnyal, ahol az általános létszemlélet spirituális gyökerekből táplálkozott, ez a kérdés fel sem merülhetett. A válasz olyan triviális és adott: a nő a termékenységet, a táplálást, az anyagi világhoz való kötődést, a passzivitást, a befelé fordulást jeleníti meg, s mint a kíniai jin-elem esetében, a legtöbb kultúra a sötétséggel, a holddal, az ősvízzel, illetve a megtermékenyülő földdel párosítja. A nő a földi létezés fenntartója, aki földi testet ad az égi természetű léleknek. Egy nő természetesen attól nő, hogy növeszt, táplál, formát ad a megformálhatatlannak, alkot, teremt, világra hoz. Teszi ezt a legkézenfekvőbb módon mint anya, ahol a teremtés tárgya maga az új élet, egy világra hozott gyermek. Csak a nők képesek erre a legnagyobb csodára: hogy életet adjanak. Életet adjanak a holt anyagnak. Hogy az atomok, puszta energiák öntudatlan holt tereibe elültessék az élet magját, ahogy Arisztotelész fogalmaz, „átlelkesítsék” azt, formába öntsék a megformálhatatlan szabad lelket, az emberi szellemet. Hogy testet öltött alakban megjelenhessünk ebben a világban. Ezért is hordozza az egyiptomi Ízis anyaistennő kezében az élet kulcsát jelképező hurkos keresztet, az ankhot. A földi világban a nő a megtestesítő, az alakot öltő, a formát adó, a teremtő. Ezért is állította megannyi gnosztikus keresztény irányzat, hogy a teremtő Isten csakis női nemű lehet, hiszen a földi világban a teremtés kulcsa a nők kezébe adatott. És ez így van. Megkérdőjelezhetetlenül. Az élet vize a magzatvíz, és a mi világunkba minden ember egy anyaméh barlangjából érkezett, átélve a lelki átváltozás, a testet öltés és megformálódás rejtélyes és csodálatos transzmutációját. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a mi világunk fennállásának, puszta létezésének záloga a nő, a nőiség. Ez 221
Az Örök Élet forrása teremtőképesség, ez isteni adottság, hogy új élet foganhat bennük és jöhet világra általuk. Anyaság és nőiesség Ezoterikus vagy spirituális létszemlélet oldaláról nézve kimondottan diabolikus, ördögi ez a szétválasztás. Egyáltalán, hogyan merülhet fel, hogy a nőiesség és az anyaság kettéválasztódik, elhajlik, elválik egymástól? Megint a sötét korszakot, a spirituális értelemben vett emberi világvégét, a Káli Júgát kell okolnunk? Érdekes és bonyolult kérdés ez. Egyszerre érhető tetten benne a felszabadulást kereső örök lélek szabadságvágya és a modern kori nemi szerepzavarból fakadó desperált szereptévesztés. A modern, divatos nők körében egyre elterjedtebb életforma a „szingliségnek” nevezett egyedülállóság, autonómnak tételezett függetlenség. Ez az életmód legtöbbször öntudatlan választás eredménye, egyfajta pszichológiai torzulás által szült belső kényszer végkimenetele, amely elsősorban a párkapcsolati képtelenségben, a bizalmi alapokon nyugvó önátadástól való félelemben érhető tetten. Egy nemesebb korban az ilyen életforma választása nem ebből fakadt. A „szűziességet” választó, az anyaszerepet megtagadó és attól elforduló nők indíttatása mögött egy spirituális irányvétel volt keresendő. Ők azok a női formában megtestesülő lelkek, akik mélyen lázadnak az anyag terhe és nyűge ellen, akik érzik és tudják, hogy nem ez a halálra ítélt, anyagba zárt létezés a valódi természetünk, ezért megtagadják annak folytonosságát, újrateremtését. Az éggel, az anyag felettivel kötnek „jegyességet”, Isten mátkáivá, jegyeseivé lesznek, élő tanúbizonyságot téve amellett, hogy hiszik és vallják, van más, nemesebb „élet” a földi életformán kívül és túl. Az ilyen szüzeket minden kultúrában félték és tisztelték, mert szembefordulásuk az anyagi világgal emberfeletti hatalommal és erővel, „Isten áldásával” ruházta fel őket. Vesta templomának szüzességet fogadó papnőit negyven év szolgálatuk lejárta után nem volt férfi, aki „nőül” merte volna venni. A nemiségük és nembeli késztetésük feladásával valamiféle nemtelen, vagy pontosabban fogalmazva nemfeletti, és így egyben emberfeletti erőre tettek szert, amitől félni kellett. A modern kor női közül nagyon kevesen vannak azok, akik a nőiesség ezen aspektusát választják; akik a női anyaszereptől azért fordulnak el, hogy egy magasabb világ felé fordítsák arcukat. Tudni kell: a spirituális létszemlélet tükrében nézve a szingli nem egy lelki, tisztább dimenziót választó Vesta-szűz, hanem sokszor egy belső hiányérzettel küszködő, saját nemi identitászavara által hajszolt kereső. 222
Férfi és nő Anya és banya Az emberi természet kettős – égi és földi, azaz isteni és állati, ennélfogva minden anya-isten-nő szerepe ellentmondásos, amire pontosan az anya-banya szópár hasonlósága és ellentétes értelme is utal. A Bibliában Éva, a halált hozó bűn anyja a test esendőségét, míg Szűz Mária, a Megváltó anyja a megtisztult lélek örökkévalóságát képviselve személyesíti meg ezt a kettősséget. Ez a két ellenpólus egy nagy triád, egy szent női háromság két véglete, amely az ezoterikus hagyományokban a hold ciklusaihoz kötődik. A nőiség és a hold viszonya minden természetközeli és archaikus kultúrában adott volt, hiszen a hold a női menses biológiai ritmusának és a föld vegetációs ciklusának ura. Magában a hold az átváltozás, ismétlődés, növekedés és fogyás, halál és újjászületés, illetve az újrakezdés jelképe. A hold növekvő fázisa a teremtő anya női szerepével analóg, hiszen az újholddal kezdődik a vetés ideje, és a néphit szerint a holddal együtt nő minden. A telihold a betakarítás ideje, az új élet születésének harmada, ami egyben az élet diadalát hirdető holdsarlón álló szűz anya-isten-nő alakja jeleníti meg, aki az istengyermek világrahozatalával együtt megőrizte erejét, szűzi aspektusát. A triászt a fogyó hold banyaaspektusa zárja le, ami a teljes hanyatlás és a saját erejét folyamatosan elvesztő, az élet elvételének hatalmával bíró „öreganya” alakjában testesül meg. A görög hagyományban a holdistennő hármas triászát Luna, Diána és Hekaté testesíti meg. A hagyomány megőrizte azt a tudást is, hogy a nőiség három aspektusa nem egymásból következik. Nem egy „fejlődési” ciklus három egymásra következő fázisa. Ez azt jelenti, hogy az életerejét folyamatosan elveszejtő banyaaspektus nem a másik kettőből következik, és még csak szükségszerűen nem is a másik két megelőző aspektus után. Nem törvényszerű, hogy az élete végére minden nő házisárkánnyá változik. Megőrizhető és fenntartható bármelyik másik aspektus egy egész életen át. Ami persze azt is jelenti, hogy az életfelemésztő banyaaspektus nem kor, inkább jellem és benső irányvétel kérdése. A szingliség, a magányos nőiség modern kori életformáját választó nők annak a veszélynek vannak kitéve, hogy a folyamatosan fogyatkozó éltető napfény hiányában életerőik önemésztő folyamatokba fordulnak át. Ma sok nő gondolja, ráér anyává válni; nem kell elsietni. Ez teljesen kifordult alapállás. A gyümölcs a fán nem harcol azzal, hogy a napfény megérlelje. Megérik, mert ez a világ rendje, ott és akkor, amikor eljön az ideje. A modern nőnek nem harcolni kellene valami ellen, hanem valamiért. Hogy megélhesse nőiességét teremtőképessége kibontakoztatásán át. Ha ennek formája már nem a gyermekvállalás, akkor is, amíg csak él, fennmarad minden nőben a vágy és képesség, hogy alkosson, teremtsen, világra hozza benső világának termékeny kincseit. 223
Az Örök Élet forrása
Magna Mater – az anyaság misztériuma Delphoi, a görögség legszentebb beavatási helyének neve a ‘delphüsz’ szóval hozható kapcsolatba, amelynek jelentése: anyaméh. Központi szentélyének közelében megannyi omphalosz, fogadalmi köldökkő utal arra, hogy nemcsak a jóslatkérés szent helyéül, hanem a szellemi újjászületés helyeként is szolgált a sok ókori zarándok számára, akik a világ mitikus szellemi központját, köldökét vélték megtalálni a földanya méhében. Gaia vagy Rheia, a nagy anyaistennő, a Magna Mater görög istennője, aki a mindenség és az istenek szülőanyja. Ő a földi létezés fenntartója, aki földi testet ad az égi természetű lényeknek: nekünk. Nekünk, embereknek. Formát adó, törődő kezei nyomát egyetlen végtelen kötelékként ott viseljük magunkon mindnyájan, testünk eredetének geometriai központjában. A köldökünkben. Ha köldökünk csonkjáról a láthatatlan fonál, amely az anyák végtelen láncolatán át összeköt bennünket minden korok anyáival, rég le is hullott testünk oltáráról, az örök kötelék mégis köt bennünket; határtalan téren és a végtelen időn át. Mindenki anyától született. Minden ember és állat, minden magasabb rendű érző lény. A létbe lépés kapuja ez. Maga a nőiség, amely képes a szellemi befogadásra, hogy megtermékenyülve általa, formát és testet adjon neki. Az emberek világában mindenki ezen a kapun át érkezhetett, és ez az aranykapu, amelyen átbújva az emberi világ megszületett. Az archaikus gondolkodás jól ismerte ennek a misztériumát. Ezért az anya és az anyag szó minden szent nyelvben rokon és talán rokon értelmű is. Mint például a latin mater és a materia szavaink. Az anyag egyben tápláló és védelmező közegünk is, amelyben megtestesülve megpihenhet szellemünk csakúgy, mint jó anyánk ölén. Nem véletlen, hogy a legmagasabb isteni minőséget szinte minden vallásban egyetemesen a galaktotropusza, a gyermekét szoptató anyaistennő jelképezi, akinek tápláló teje maga az égi táplálék, az isteni adomány. Ha még kultuszát időközönként háttérbe is szorítja valamiféle erőszakos férfihérosz, világmegváltó, jámbor türelemmel, töretlen folytonossága lévén visszatér örökkön. Hogy a hét szabad művészet közül a filozófia jelképe miért a gyermekét szoptató anya, talán magyarázni sem kell. A valódi bölcsesség forrása, a valódi teremtés origója mindig az anyaistennő. Az ember, a teremtmény, általa léphet erre a földre, és erre utal a héber ádám (ember) szó jelentése is, amely ‘vörös földet’ jelent. A vörös szín, amely a vér és ezáltal az élet örök jelképe, emlékeztessen mindnyájunkat, hogy anyánk vére táplált bennünket, és vele egyetlen körbe zárva nyugodtunk szívén kilenc holdidőn át, és az egyetlen ősanya, a Magna Mater vére folyik mindnyájunkban. Bármennyire abszurdnak tűnik, de igaz ez a képtelenség. S megannyi tudós elme, eme rettentő sejtelem nyo224
Férfi és nő mát kutatva, a DNS-be zárt emlékezés nyomain fel is kerekedik, hogy meglelje az Ős-Afrikában minden népek ősanyját. Milyen érdekes a rátalálás; a külső világban is meglelhető mindaz, amit valójában a bensőnkben kellene keresnünk. Mert hiába leli meg a tudóstársadalom az emberiség ősanyját egy képzelt őskor képzelt ősemberében, ez a köldökzsinór térben és időben befelé vezet. Belső utakon – a jelképek üzenete Az anyagi megtestesülés kapujának minden időkben a barlang archetoposza felel meg, míg az anyaság ősképe a szintén barlangszerű, mandula formájú mandorla, amelynek ragyogásával övezve oly gyakran látjuk magát az uralkodó Krisztus királyt. A barlang-mandorla kapuján át belépve kezdődik az örök labirintus, a föld méhe, amelynek csavarodó belein át visszatérhet a tudat a maga magzati állapotába, amely egyben az élet-halál kapuja is. Az anyaméh, amelyen át minden ember a világra érkezik, valódi dimenziókapu, amelyen túl a túlvilági lét kezdődik. Nem véletlen, hogy az anyaméh szimbolikusan analóg a híd vagy a csónak jelképeivel, utalván arra, hogy valahonnan távolról, egy másik partról érkezünk. Mint ilyen, a nő a túlvilág kapujának őrzője. S mint minden kapuőr, figyelmeztet arra az archai kus mágikus hiedelemre, amely szerint a küszöbre lépni tilos, csak átlépni lehet rajta. Nincs megállj! Ha valaki megfogant, létbe lépett, meg is kell hogy testesüljön – megszületnie mindenkinek meg kell! Ezt a jelentéstartalmat használja ki az ábrázolás, amikor mandorlás Krisztussal díszítik a templomok kapuit: „Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül.” A túlvilágról érkezünk tehát, és anyává lenni annyit jelent: megnyílni a határtalan végtelen felé, hogy befogadhasd a végtelent. A szellemet. Ami testet akar ölteni. A testet öltésben, az anyagivá válásban, idegen szóval a materializálódásban, az emberi természet magára veszi a kettősséget: égi és földi természetű, isteni és állati természetűvé válik. Isteni szelleme állati testet ölt, amely sokszor mint büntetés vagy maga a bűnbeesés jelenik meg. Ezért sok hagyományban a fogantatást és a születést előidéző nemi aktust bűnnek fogják fel, ami egyben a szűziesség túlvilági erényként való felfogását is értelmezhetővé teszi. Aki anyává válik, szükségszerűen megnyitja magában a túlvilág kapuját, amely a teremtés törvénye szerint csukva áll. A mesék más nyelvén szólva, felfedi a szivárványt, amelyre halandó nem léphet. Érdemes megjegyezni, hogy a freudi pszichoanalízis értelmében mindezen képzetek mögött a férfiak kasztrációs félelme áll, amely fél elvenni a nő szüzességét. Ahhoz, hogy a kapu megnyílhasson, áldozatra van szükség. Ezért a legtöbb mítoszban a barlang szájánál őrállat vagy sárkány áll, aki mint például a minoszi labirin225
Az Örök Élet forrása tus Minotaurusza, emberáldozatot követel, vagy a Heszperiszek aranyalmát rejtő kertjét őrző Ládon, akit Héraklésznek kell megölnie. Ott a bibliai (sárkány)kígyó, aki Évát őrzi Ádámtól, s hogy megkaphassa őt, bűnbe kell hogy essen. Persze a pszichoanalitikus felfogásban a sárkány minden esetben maga a férfiúi nemi szerv, amely a barlang száját vigyázza, hogy mások be ne léphessenek rajta. Mégis, ha a kapu feltárul és belépünk rajta, a túlvilági tündérkertek várnak odaát. Anya és lánya Az ember kettős természetéből fakadóan, szerepei is kettősek maradnak. Bennük van az éltető és a pusztító, a felemelő és a lehúzó. Nincs ez másként az anyaság kérdésében sem, amit oly kézzelfogható módon az anya és a banya szavaink hasonlósága és ellentétes értelme is felfed. Életadó szellemmel áthatott természete mellett benne rejlik az éjfekete sötétség, maga a sárkányság, amely csábító rontásával megrontja és a látszólagos halálnak adja a testet öltött szellemet. Ilyen sárkányi minőség csak az anyákban lakozik, akik már megnyitották bensőjüket, és szabadjára engedték szexuális energiáik minden kígyótáncát. Ezért a férfiak szemében a női nem mindig hármas természetében testesül meg. Hasonlóan a hold három plusz egy fázisához, a női minőség is három plusz egy stádiumon megy keresztül a férfiak szemében. A nőiséggel való első találkozás egy férfi életében az anyai aspektussal való találkozás, majd a szeretői minőséggel, majd a feleség minőséggel, aki mások anyjává válik, és ott az érintetlen, szűzi közös leánygyermek aspektus. A makulátlan, érintetlen titkokat őrző jövendő. Ő az eljövendő idők záloga, aki akkor is lesz, amikor már a szülők meghaltak. Szűzi titka a jövendő generációk titkait hordozza, amelynek felfedése a nemző atyák számára szigorú tabu minden kultúrában. A férfiúi természet mégis egészen más minőségben vonzódik a női princípium ilyen jellegű megnyilvánulásához; és a szülő anyák érzik ezt. Ezért lesznek többnyire féltékenyek lányuk apjukhoz fűződő kapcsolatára. Mikor összekerülnek, anya és leánya, kapcsolatuk ellentétes alapállapotuk és minőségük miatt biztosan vészterhes lesz. Ez a pszichológiából ismert Elektra-komplexus, ami a férfiak Ödipusz-komplexusához hasonlóan az anya-leánya összeférhetetlenséget jelenti. Az ellentétek hátterében minden esetben a férfiúi nemhez való viszony rejtezik, és a titkos bölcsesség, az anyaág misztériumának tudásféltése, amelyet az anyák a lányaik elől akarnak rejteni. Ezért egy anya-leány kapcsolat vagy nagyon jól működik, vagy egyáltalán nem. Ha az anya képes megosztani titkos bölcsességét leányával, ha őt is felnőtt anyaistennőként kezeli, kapcsolatuk jól működő 226
Férfi és nő lesz, ha azonban ez az alapállás hiányzik, kapcsolatuk biztosan zátonyra fut. Legalábbis egy ideig. Egy bizonyos, a legtöbb anya-leány kapcsolat akkor kerül a megfelelő mederbe, amikor a leány is anyává válik. Ilyenkor születik meg a felismerés, hogy ők mindeddig csak minőségeikben voltak mások, de mindvégig ők voltak az élet és az emberi világ kapuőrzői. Ilyenkor ébred rá mindenki, hogy kapcsolatuk a legmélyebb közös gyökérből táplálkozott. Éppen ezért az anyáknak érdemes felismerni, hogy lányaik is anyák, csak az idő homálya feledteti ezt a tényt. Jó, ha megérthetik, hogy ez az anyagi világ az ő közös világuk, és anyaságuk egymás világát nem kisebbíti, hanem folyton növeli, a véget nem érő folytonosság Ariadné-fonalával.
227
