MÛHELY ÁDÁM PÉTER. Prériperzsa

MÛHELY

ÁDÁM PÉTER

„Prériperzsa” Patrick Modiano: Augusztusi vasárnapok. V. Pánczél Éva fordítása, Elek és Társa Könyvkiadó, 1996; Tarandus Kiadó, Gyõr, 2014;1 Patrick Modiano: A Kis Bizsu. Rõhrig Eszter fordítása. Tarandus Kiadó, Gyõr, 20142

Nem nagyon tudok hálátlanabb, mostohább feladatot a fordításkritikánál. Míg az irodalomkritikus minden retorzió nélkül megírhatja, hogy egy regény jó-e vagy rossz, remekmû-e vagy fércmunka, fordításról újabban – hogy, hogy nem – nem ajánlatos elmarasztalóan nyilatkozni. És ne csodálkozzon senki, hogy kap a fejére, ha mégis megszegi az íratlan szabályt. Amikor tíz-egynéhány évvel ezelõtt az egyik irodalmi folyóiratban vesztemre megírtam, mit gondolok egy francia klasszikus frissen megjelent fordításáról, a fordító már a következõ számban nemcsak bebizonyította teljes inkompetenciámat, de még melegebb éghajlatra is elküldött. Tudom, neki se lehetett könnyû. Hogyan is fogadta volna el a szigorú bírálatot, amikor szerinte legjobb tudása szerint, nagy beleérzéssel és lelkesen végezte a munkát, õ maga pedig megfelelõnek, elfogadhatónak, ha ugyan nem kitûnõnek tartotta fordítását? Akárhogyan is, ilyenkor mégiscsak az a cáfolhatatlan igazság a kiindulópont, hogy ha valaki író egy idegen nyelven, akkor magyar fordításban is írónak kell lennie. Márpedig ha valaki ebbõl a két könyvbõl szeretné megismerni az immár Nobel-díjas Patrick Modianót, borítékolhatóan csalódni fog. Szürke, lapos, száraz stílus, már ha ebben az esetben egyáltalán használhatjuk ezt a szót, és az eredeti francia mondatszerkezethez szolgaian tapadó kopogó mondatok: a két fordításban, sajnos, épp az vész el, amitõl a szerzõ olyan különlegesen egyedi: az álomszerû lebegés, a költõi nosztalgia. És a tévedésekrõl, kínos félrefordításokról, kihagyott mondatokról még nem is beszéltünk. Pedig irodalmi mû átültetéséhez édeskevés a mondatok mégoly görcsösen „szöveghû” magyarítása (már ahol ez sikerül, mert a két fordításban az olyan értelmetlen mondatok, mi több, egész bekezdések sem mennek ritkaságszámba, amelyek köszönõ viszonyban sincsenek az eredeti szöveg jelentésével). 1 2

„Új, javított kiadás.” Az elsõ fordítást AV, a másodikat KB kezdõbetûvel fogom jelölni. Az AV esetében az oldalszámok a második kiadásra értendõk.

55

Az idegen nyelvbõl fordított irodalmi szöveg nagyon bizonytalan statikájú építmény, amelynek törékeny egyensúlya megköveteli, hogy már az alapzat (esetünkben a forrásnyelvi és célnyelvi tudás) is kifogástalan legyen. Ha ez megvan, biztos alapra kerülhetnek a sok apró döntés egymásba illeszkedõ téglái, a mondatok ívei és gerendái, a nagyobb szövegtömbök pillérei és gyámfalai. Mert itt minden elem kölcsönviszonyban van a többivel. De ha már az alapzat is hibás, könnyen megrepedezhet, megroggyanhat, bedõlhet, sõt össze is omolhat az építmény. Miként az itt vizsgált két regény esetében, amelynek két fordítója nem bemutatja a jobb sorsra érdemes Nobel-díjas szerzõt, hanem lehúzza a szürkeség és banalitás hínárjába, az irodalmilag silány mondatok sivár világába, amelyben csak elmaszatoltan sejlenek fel, már ha egyáltalán felsejlenek, a több idõsíkon bonyolódó cselekménynek az eredetiben még világosan kirajzolódó körvonalai. A szójelentéssel és egyszerûbb szókapcsolatokkal kezdve az elemzést, A Kis Bizsunak már a címével is baj van. A szóösszetétel, meglehet, pontos (szó szerinti) fordítása az eredeti címnek, mindössze az a bibi, hogy a magyarban becenévként eléggé sután hangzik. Itt is látszik (ami mellesleg az egész fordításon végigvonul), hogy a két fordító, következetesen figyelmen kívül hagyva a szavak és kifejezések szövegen belüli funkcióját, általában beéri a szöveg „felhámjának” szolgai fordításával (ebben az esetben például a ’Kis aranyom’ vagy valami ehhez fogható más megoldás sokkal jobb lett volna). Ugyanez a helyzet a Trompe-la-mort gúnynévvel. A kb. ’halállal dacoló’-t jelentõ francia szóösszetételnek (amely Vautrin ragadványneveként a Goriot apóban is elõfordul) a regényben „Álhalál” (KB, pl. 50., 52. o. stb.) a megfelelõje. Ezzel nemcsak az a baj, hogy magyarul értelmezhetetlen, hanem az is, hogy nem tölti be a francia kifejezés szövegbeli funkcióját (vagyis nem lehet a rosszul öregedõ nárcisztikus anya gúnyneveként használni).3 Ha a kulturális referenciák, vagyis a reáliák körén túllépve, a szavak és egyszerûbb szókapcsolatok jelentését vesszük nagyító alá, akkor sem sokkal jobb a helyzet. Nem akarom az olvasót unalmas felsorolással fárasztani, de ilyen 3

Nemkülönben a Série Noire nem „fekete sorozat” (KB, 24. o.), hanem ’(a Gallimard könyvkiadó) krimi-sorozat(a)’; az à prix américain nem „amerikai áron” (AV, 8. o.), hanem ’nagykereskedelmi’, esetleg ’dömpingáron’; a persan des prairies nem ’prériperzsa’ (KB, 32. o., 96. o.), hanem ’síksági (beszélt) perzsa’[dr. Kazanlár Emil szíves közlése]; a Maison de la Presse nem „sajtóház” (AV, 67. o.), hanem közönséges ’újságüzlet’(-lánc); a Burma elõkelõ ékszerüzlet, nem pedig értéktelen bizsu (AV, 37., 92. o.); az Annuaire des Alpes-Maritimes nem „a Tengeri-Alpok évkönyve” (AV, 126. o.), hanem ’az Alpes-Maritimes megye telefonkönyve’; Val-de-Marne nem „a Marne völgye” (AV, 10. o.), hanem ’Val-de-Marne megye’; a Club Nautique nem „Hajózási Klub” (AV, 120. o.), hanem ’Jachtklub’ vagy ’Vitorlásklub’; a les pleins et les déliés nem „vastag és vékony betûs írás” (KB, 42. o.), hanem a francia kisiskolásoknak 1970-ig tanított kalligrafikus zsinórírás; a manadier nem „teheneket” õriz (AV, 131. o.), hanem (szilajon tartott) ménest, ritkábban (szintén szilajon tartott) tenyészbikákat, és a sort folytathatnám.

56

bírálatban lehetetlenség említés nélkül hagyni, hogy a két fordító hányszor, de hányszor indul ki tévesen vagy legalábbis árnyalataiban pontatlanul meghatározott szójelentésbõl,4 holott az esetek többségében – feltéve, hogy veszik maguknak a fáradságot, és felütik – közönséges iskolai szótár is eligazíthatta volna õket. És itt nem csak hanyagságról, nem csak a forrásnyelvi kompetencia felszínességérõl vagy hézagosságáról van szó: ennél sokkal nagyobb baj, hogy a két fordítónak egyáltalán nincs veszélyérzete, egyetlenegyszer sem szólal meg bennük az a bizonyos képzeletbeli vészcsengõ, amely az óvatosabb fordítót figyelmezteti a csapdákra. Nem csoda, hogy a célnyelvi szöveg koherenciájával sincs minden rendben, már csak azért sem, mert a tévesen értelmezett szavak nagy száma mellett a tévesen értelmezett mondatok,5 sõt tévesen értelmezett nagyobb szövegegységek6 sem mennek ritkaságszámba. Ráadásul a célnyelvi mondatok sok helyen nincsenek kellõképp összecsiszolva, a szöveg nemegyszer szétesõ, inkoherens, a két fordító ugyanis – görcsösen tapadva az eredetihez7 – a célnyelvben válNéhány példa: a baie vitrée nem „üvegajtó” (AV, 9. o.), hanem ’(kávéházi) üvegablak’; az harnais nem „díszpokróc” (KB, 23. o.), hanem ’lószerszám’; a je me suis demandé nem „azt kérdeztem magamtól” (AV, 15. o.), hanem ’azon tûnõdtem/gondolkodtam’; a dans ma hâte nem ’dühömben’ (AV, 18. o.), hanem ’siettemben’; az aimant nem „szeretõ” (KB, 59. o.), hanem ’mágnes’; a tout droit nem „jobbra” (AV, 35. o.), hanem ’nyílegyenesen’; az à la sauvette nem „titokban” (AV, 33. o.), hanem ’feketén’, ’engedély nélkül’; a la cage de l’escalier nem „lichthof” (KB, 47. o.), hanem ’lépcsõház’ (lichthof, vagyis világítóudvar ismeretlen a francia építészetben); az ancien hôtel nem „ódon szálloda (AV, 73. o.), hanem ’egykori/volt szálloda’; a détachement nem „mindentõl való elszakadás” (AV, 41. o.), hanem ’közöny’; az institut de beauté nem „szépségápolási intézet” (AV, 96. o.), hanem ’szépségszalon’, ’kozmetikai szalon’, az un matelas à même le sol nem „alacsony lábú matracágy” (KB, 28. o.), hanem ’padlóra fektetett matrac’, a lieu-dit nem „út” (AV, 126. o.), hanem ’dûlõ’; a d’une manière impérieuse nem „határozottan” (AV, 95. o.), hanem ’ellentmondást nem tûrõ hangon’; a plongeoir nem „fürdõzõk” (AV, 143. o.), hanem ’ugrótorony’ vagy ’trambulin’; a la lumière mauve nem „vibrált fény” (AV, 46. o., a színnév mauve ugyanis nem ige, hanem jelzõ), hanem ’lila fény’ és így tovább. 5 „Felidéztem korábbi zsarolásait, fenyegetéseit” (AV, 15. o.), helyesen: ’Arra voltam elkészülve, hogy fenyegetni, zsarolni fog’. „Már leszállt az éj. Este hét óra volt” (KB, 25. o.), helyesen: ’Már besötétedett’. „…a holmikat nem Monsieur és Madame Valadier (sic!) hozta magával, talán inkább az előző lakók felejtették itt, vagy csomagolás nélkül távoztak” (KB, 40. o.), helyesen: ’vagy úgy kellett elmenniük, hogy idejük se maradt, hogy összecsomagolják a dolgaikat’. „Azt hittem, habozik” (AV, 38. o.), helyesen: ’Attól tartottam/attól féltem, csalódni fog’. „Semmit sem akarok magától” (AV, 22. o.), helyesen: ’Nem haragszom magára’. „Én szerettem őt (sic!) a legjobban” (AV, 24. o.), helyesen: ’Engem szeretett legjobban’. „Elvágom a telefonzsinórt” (AV, uo.), helyesen: ’Kikapcsolom a telefont’. „Ezúttal elszántnak mutatkozott” (AV, 69. o.), helyesen: ’Még arra is képes lett volna/Még attól sem riadt volna vissza, hogy nekem jöjjön/kezet emeljen rám’. 6 A fordítók például nem veszik észre, amikor az író a szöveget a realitásból átcsúsztatja az irrealitásba. Álljon itt erre is egy példa (a fordításból a legkevésbé sem derül ki, hogy a kurzivált részt a hős csak képzeli, fantáziálja): „Fölkeltem, de nem gyújtottam lámpát, hanem az ablakba könyököltem. […] Néha elhúzott egyegy autó, és olyankor arra gondoltam: vajon melyik áll meg? Ajtócsapódás hallatszott. Ő volt az; kiszállt, szemügyre vette a Majestic homlokzatát, hogy lát-e valahol világosságot. Majd betért a körúti kanyarnál levő telefonfülkébe. Hagyjam a hallgatót a készülék mellett? Vagy válaszoljak neki? A legjobb lenne megvárni, míg kicsöng. A fülemhez tartom a kagylót és nem szólok bele. stb. stb.” (AV, 25. o.) 7 A tapadás olyan szoros, hogy az AV fordítója például még az ellentétes jelentésű et kötőszót is és-sel adja vissza (nem pedig de-vel): „Csak egyet akart: azt, hogy én is adjam jelét (sic!) a szeretetemnek. És én képtelen voltam rá… (15. o.) 4

57

tozatlanul megõrzi a forrásnyelvi szöveg szófajait, és makacsul fõnevet fõnévvel, igét igével, jelzõt jelzõvel igyekszik megfeleltetni, holott az ilyen eljárásnak elkerülhetetlenül idegenszerû, darabos, sokszor értelmezhetetlen, ha ugyan nem zagyva vagy nevetséges mondat az eredménye.8 Mindebbe, meglehet, az is belejátszik, hogy az Augusztusi vasárnapok fordítója tetszés szerint darabolja fel vagy fûzi össze a forrásnyelvi mondatokat, ahogyan az is, hogy nemegyszer annyi se derül ki a célnyelvi mondatból, hogy mire vonatkozik, hogy mi az alanya.9 Nagy gyöngéje még a két fordításnak a forrásnyelvi szöveg módszeres leegyszerûsítése, ellaposítása (fontos jelentésárnyalatok elsikkasztása), a forrásnyelvi mondat nézõpontjának gyakori figyelmen kívül hagyása,10 továbbá az is, hogy a két fordító nem figyel eléggé arra, hogy egy-egy szó konkrét vagy elvont jelentésben áll-e a szövegben,11 és látni valóan nem tud mit kezdeni a forrásnyelvi szöveg metaforáival. Az egyik legnagyobb probléma azonban az igeidõk (fõleg a passé composé, az imparfait, a plus-que-parfait és a futur dans le passé) iránti teljes érzéketlenség, illetve a narráció idõsíkjainak nem megfelelõ kezelése. Modiano, tudjuk, nagy kedvelõje a különbözõ idõsíkokból álló történeteknek. És a francia szövegben ezek az idõsíkok – az igeidõknek hála – világosan el is különülnek egymástól. A két fordítás azonban összecsúsztatja, egybemossa õket, az olvasó pedig sokszor nem is tudja, hogy éppen hol van ebben a bonyolult történetstruktúrában, és hogy egy-egy adott mondatnak a jelen, közelmúlt, múlt vagy régmúlt-e az idõbeli referenciája…12 „Akkor még nem voltam kísértet, mint ma este” (AV, 35. o.); „Enyhíthették volna [mármint „a baráti szó”] Villecourt nizzai jelenlétét” (AV, 64. o.); „…gyakran annyira magányosnak éreztük magunkat, hogy belénk hatolt és elborított minket ez a doh” (AV, 56. o.); „Léteznek bizonyos pontok ebben a hömpölygésben” (KB, 18. o.); „A legszívesebben nekiestem volna, hogy eltapossam, mint egy férget, s akkor föllélegezhettem volna, a mély vízbõl felbukkanó módjára (AV, 68. o.); „…semmi komoly okom nincs, hogy bárminek a fogságában érezzem magam” (KB, 31. o.); „Vigyázni kell mindennel, ami a meglétével bármit tanúsíthat” (KB, 34. o.); „Kell találni egy biztos pontot, ha nem akarja az ember, hogy az élete folytonos lebegésbõl álljon…” (KB, 27. o.); „Lehetséges, hogy az elmúlt tizenkét évben még jobban elhatalmasodtak rajta az idõnkénti bevadulások, szobába zárkózások vagy több napos eltûnések” (KB, 54. o.); stb. 9 „Számomra mind az idõk homályába veszett [mi?], mint azok a dolgok, amelyek…” (AV, 15. o.) „Ugyanebben az évszakban volt [mi?]: november végén, a platánok már lehullatták a levelüket…” (AV, 36. o.) „A vágóasztalon visszapergetett filmek módszere szerint jártam el, mint amikor alaposabban meg akarnak vizsgálni [kik?] egy részletet.” (AV, 127. o.) Sokszor annyi se világos, hogy a beszélõ a mondattal meg nem nevezett harmadik személyre céloz-e, vagy csak magáz valakit: „Jól törõdik majd vele” (KB, 43. o.); „Csüggedtség látszott a tekintetében, magam is átéreztem [mit?]” (AV, 39. o.). 10 Gyakran elõfordul, hogy a fordítók semleges nézõpontot tükrözõ mondatot szubjektív nézõpontot tükrözõ mondattal feleltetnek meg, és megfordítva: „Ismeretlen utcák”. (Semleges nézõpont, AV, 35. o.). Az eredetiben: Ces rues étaient nouvelles pour moi (szubjektív nézõpont). 11 „Mára mind gyakrabban éreztem úgy, hogy szép lassan megrohadok itt” (AV, 41. o.); „Akkor még nem vettem észre, hogy ingovány ez a város…” (AV, 42. o.); „Az asszony is valamiféle lebegés benyomását keltette (AV, 50. o.)”; „Ismét a pókháló jutott eszembe, amit Sylviával feszítettünk ki. Akkor akadtak fenn rajta, amikor a csökkent ellenállás állapotában voltak” (AV, uo.)”; „Távol tartottuk magunktól a szagot” (AV, 56. o.); „Jó, hogy rögtön kihúztam magam a mocsárból” (KB, 47. o.). 12 Erre A Kis Bizsu 54. oldalának elsõ bekezdése a legszemléletesebb példa, de mindkét könyvbõl több más példát is idézhetnénk. Példa a futur dans le passé és a conditionnel összetévesztésére: „Jelt akartam adni Sylviának. Kiszállhatnánk az autóból a következõ piros lámpánál (AV, 53. o.).” Helyesen: ’Ki fogunk szállni…’ 8

Ami a nyelvhelyességi és stilisztikai elemzést illeti, ebbe legjobb volna bele se kezdeni. Hibás vesszõhasználat (az Augusztusi vasárnapokban a mellékmondatot bevezetõ és kötõszó elõtt csaknem mindig elmarad a vesszõ), bántó pleonazmusok13 (a két fordító a tárgyasan ragozott igék után is kiteszi a tárgyas személyes névmást),14 helytelen szórend,15 igénytelen, suta mondatok, a számára névutó eluralkodása a -nak/-nek rovására16 stb. stb. De legzavaróbb mégiscsak a hiteltelen „irodalmiaskodás”, más szóval az, hogy a két fordító úgy díszíti fel „választékos” szavakkal és kifejezésekkel a célnyelvû szöveget, mint ahogyan karácsonyfát szokás sok színes üveggömbbel: „gyertya világa” (AV, 10. o.), „nyugtalanságom mindegyre nõtt”(AV, 53. o.), „kacagásban tör ki” (AV, 115. o.), „repes a boldogságtól” (AV, 107. o.) stb. Mindez A Kis Bizsu fordítójára is érvényes. Holott egy szöveg korántsem attól lesz irodalmi, hogy a fordító, „feltupírozva” az eredetit, következetesen a választékosabb szinonimáit használja az eleven köznyelvi szavaknak, sõt.17 Fordítói teljesítményt, legegyszerûbben, három szempontból lehet értékelni: forrás- és célnyelvi kompetencia, valamint fordítástechnikai szaktudás nézõpontjából.18 Nos, a két fordítónak egyik esetben sem tudnék jó jegyet adni. Bár mindkét fordító munkáját a közepesnél is rosszabbra taksálom, van azért különbség a két teljesítmény között. Az Augusztusi vasárnapokra a túlzó önbizalom mellett inkább hányavetiség, hanyagság jellemzõ, A Kis Bizsu fordítójával viszont az a baj, hogy szereptévesztésében idõnként elfelejti, nem szerzõje, csak fordítója a Nobel-díjas Patrick Modiano regényének. Míg az Augusztusi vasárnapok fordítója figyelmetlenségbõl ki-kihagy egy-egy mondatot vagy mondatrészt, A Kis Bizsué, épp ellenkezõleg itt-ott saját költésû betoldá-

„Ridegen válaszolt, mintha Villecourt súlyos hibát vétett volna…” (AV, 30. o.). „Valami azt sugallta, mintha átmenetileg táboroztak volna le ebben a hatalmas, elsõ emeleti szalonban… (KB, 39. o.).” 14 „Jól jegyezze meg, mindez nem történt volna, ha feleségül veszem Õt…” (elsõ kiadás AV, 13. o., a másodikban javítva (AV, 15. o.). 15 „Korán ment el másnap reggel (KB, 75. o.)”, helyesen: ’Másnap már korán reggel elment.’ „Valadier úr elõvett a zakója zsebébõl egy szivarkát és az öngyújtóját.” (KB, 79. o.), helyesen: ’Valadier úr szivarkát és öngyújtót vett elõ a zakója zsebébõl.’ „A taxiban egy pillanatra szorongás vett rajtam erõt.” (AV, 36. o.), helyesen: ’A taxiban egy pillanatra erõt vett rajtam a szorongás.’ 16 „Vajon veszélyt jelez-e számunkra a szürke mozdulatlan autó? (AV, 57. o.)”; „Elhatároztuk, hogy úgy viselkedünk, mintha Villecourt egyáltalán nem jelentene veszélyt számunkra (AV, 62. o.).” „Számomra a rossz sors és a rossz emlékek egyetlen arcban, az anyáméban összpontosultak (KB, 79. o.)”. 17 Márpedig a két fordításban csaknem mindig „visszatér” áll a visszamegy helyett, „két alkalommal” a kétszer helyett, „megpillantottam” az észrevettem helyett, „leereszkedik” (mozgólépcsõn) a lejön helyett, „felkaptat” (lépcsõn) vagy „felmászik” (emeletre) a felmegy helyett, „kellem” a kedvesség helyett, „távozik” az elmegy helyett, „pillant” a néz helyett, „hajlék” az otthon helyett stb. 18 Károly Krisztina: Szövegtan és fordítás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2007, 57. 13

59

sokat illeszt a célnyelvi szövegbe.19 Az ember meg se mukkanna, ha két igénytelen lektûrrõl vagy valami olcsó krimirõl volna szó, de a két fordító, a kontrollszerkesztésrõl szakmaiatlanul lemondó könyvkiadóval karöltve, elõre megfontolt szándékkal egy Nobel-díjas szerzõ két jobb sorsra érdemes regényét tette tönkre… „Minden egybemosódik. A múlt képei áttetszõ masszává állnak össze…” – olvassuk Patrick Modiano Augusztusi vasárnapok címû regényének újra közreadott magyar fordításában (45. o.): a narrátor, persze, a múltra gondol, az idézet azonban, szerzõi szándéktól függetlenül, a két elemzett fordításra is igaz, mi több, még mottója is lehetne ennek a kritikának...

19

„A mondatok dallama azonban visszacseng az emlékezetünkben, mint például a «Volt egyszer egy kis hajó» címû dalocskáé, [önkényes betoldás:] amelyben a kis matrózt majdnem megeszik a tengerészek.” (KB, 9. o.) „Ez a bizonyíték arra, hogy nem álmodtam, [önkényes betoldás:] hogy mindaz, amit elmondok, megtörtént velem.” (KB, 30–31. o.) „Visszakísérnek a cellámba, nagyon nyugodt vagyok, mosolygok, mert tudom, hogy úgyis lelépek innen, [önkényes betoldás:] hiszen mindezt csak álmodom a rue Coustou-beli szobámban.” (KB, 38–39. o.)

60