MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi Intézet és a Balassi Kiadó közreműködésével
Készítette: Fertő Imre Szakmai felelős: Fertő Imre 2011. június
MEZŐGAZDASÁGI ÁRAK ÉS PIACOK Sillabusz A kurzus célja: Az ár a közgazdaságtan egyik központi fogalma. Mégis az elemi modelleken túl viszonylag keveset tudunk arról, hogyan is változnak az árak, és milyen tényezők befolyásolják őket. Az elmúlt negyven esztendő alatt az agrárgazdaságtan főáramában kialakult egy olyan elméleti keret és empirikus módszertan, amelyen belül a mezőgazdasági árak változásainak elemzése folyik. A kurzus célja, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a mezőgazdasági árak elemzésének irodalmába. A kurzuson ötvözzük az elméleti ismereteket a gyakorlati alkalmazásokkal. A kurzushoz előny némi elemi ökonometriai alapismeret, de nem szükséges feltétel. Hasonlóképpen nem szükséges feltétel a mezőgazdaság kérdései iránt való mélyebb érdeklődés, mivel a kurzuson tanultak könnyen kiterjeszthetőek más termékek elemzésére is. A cél, hogy a kurzus végére a hallgatók elsajátítják azokat az alapismereteket, amelyek segítségével önálló elemzésre is képesek lesznek, illetve értelmezni tudják a főáramú szakirodalom írásait.
Irodalom: A kurzus alapvetően Tomek, W. G.–Robinson, K. (2003): Agricultural Product Prices. Cornell University Press (továbbiakban T–R) könyvére épül, amelyet az egyes témáknál Hudson (2007): Agricultural Markets and Prices. Blacwell (továbbiakban H), Ferris. J. N. (1997): Agricultural Prices and Commodity Market Analysis. McGraw-Hill (továbbiakban F) könyvei, illetve külön cikkek egészítenek.
2
1. Bevezetés •
A mezőgazdasági árak és piacok sajátosságai
Irodalom: Swinnen, JF. M. (2010): The Right Price of Food: Reflections on the Political Economy of Policy Analysis and Communication. Katholieke Universiteit Leuven. Licos Discussion Paper, 25910 FAO (2009): The state of agricultural commodity markets, 2009. Rome
2. A mezőgazdasági kereslet •
A kereslet elmélet logikai alapjai
•
A fogyasztó és a piaci kereslet
•
A kereslet statikus és dinamikus aspektusai
•
Spekulatív kereslet
•
Származtatott kereslet
•
Keresleti rugalmasságok és kapcsolódó együtthatók
Irodalom: T–R 2–3. fejezet H 1. fejezet F 2–4 fejezet Alkalmazás: Chai, A.–Moneta, A. (2010): Engel Curves. Journal of Economic Perspectives, 24 (1) 225–240. Bouamra-Mechemache, Z.–Réquillart, V.– Soregaroli, C.–Trévisiol, A. (2008): Demand for dairy products in the EU. Food Policy 33, 644–656
3. A mezőgazdasági kínálat •
A kínálati függvény elméleti alapjai
•
A kínálat árrugalmassága
•
A kínálat változásai
•
A kínálati reakció kapcsolatai
•
A kínálati reakció korlátai
•
Aggregált mezőgazdasági kibocsátás
3
Irodalom: T–R 4. fejezet H 2. fejezet F 6 fejezet Alkalmazás Chavas, J. P. – Johnson, S. (1982): Supply dynamics: the case of U.S. broilers and turkeys. American Journal of Agricultural Economics. 64 558–564 Bakucs, L. Z., Fertő, I., Fogarasi, J., Latruffe, L. (2010) The impact of EU accession on farms’ technical efficiency in Hungary. Post-Communist Economies Vol. 22. (2). 165–175
4. Piac és piacszerkezet •
A piac definíciója
•
Kvalitatív megközelítés
•
Kvantitatív megközelítés
•
A piacszerkezet
•
A piac koncentrációjának mérése
Irodalom: T–R 5. fejezet H 3, 10–12 fejezet Alkalmazás: Sexton R. J. (2000): Industralization and Consolidation in the U.S. Food Sector: Implication for Competition and Welfare. American Journal of Agricultural Economics, 82, 1087–1104 Bukeviciute, L.–Dierx, A.–Ilzkovi, F. (2009): The functioning of the food supply chain and its effect on food prices in the European Union. European Economy, Occasional Papers 47| May 2009
4
5. Kereskedelmi árrés •
A kereskedelmi árrés modelljei – Általános modell – Specifikus modell
•
A kereskedelmi árrés empirikus mérése
•
A marketing költségek incidenciája
•
Piacszerkezet és kereskedelmi árrés
Irodalom: T–R 6. fejezet H 4. fejezet F 5. fejezet Alkalmazás: Bakucs
Lajos
Zoltán:
Kereskedelmi
árrés
és
ártranszmisszió
a
magyar
sertéshúspiacon. Közgazdasági Szemle LII. évf., 2005 szeptember 648 – 663.
6. Az árak változása térben •
Az árviszonyok térbeli alakulásának alapjai
•
Árviszonyok egy központi piac mellett
•
A piac térbeli határai
•
Térbeli egyensúlyi modellek
•
A transzfer költségek meghatározása
•
Megfigyelt és elméleti árkülönbségek
Irodalom: T–R 8. fejezet H 6. fejezet F 12. fejezet Alkalmazás: Bakucs Lajos Zoltán – Fertő Imre: A mezőgazdasági árak térbeli integrációja a magyar tejpiacon. Területi Statisztika Vol. 10. (47) (5) pp. 410–426. (2007)
5
7. Az árak változása időben •
Az árak szezonális változásai
•
Éves árváltozások
•
Ciklikus árváltozások
•
Pókháló modell
•
Az árak trendjei
•
Rövid távú árváltozások
Irodalom: T–R 9. fejezet H 7. fejezet F. 14. fejezet Alkalmazás: Waugh, F. (1964): Cobweb models. Journal of Farm Economics 46. 732–754 Hayes, Dermot J; Schmitz, Andrew (1987): Hog Cycles and Countercyclical Production Response. American Journal of Agricultural Economics, vol. 69, no. 4, 762–70
8. Az árak változása minőség szerint •
A kereslet minőségi osztályok szerint
•
A kínálat minőségi osztályok szerint
•
Árkülönbségek
•
A minőségi osztályok definiálása és a piaci tökéletlenségek
T–R 7. fejezet H 8. fejezet Alkalmazás: Parcell, J. L. – Schroeder, T. C. (2007): Hedonic retail beef and pork product prices. Journal of Agricultural and Applied Economics 39 (1) 29–46
6
9. A mezőgazdasági és a nem mezőgazdasági árak viszonya –az agrárolló •
A mezőgazdasági árak általános szintjét befolyásoló tényezők
•
Az árak általános szintje változásának mérése
•
A mezőgazdasági cserearányok – agrárolló – Definíció – Mérés – Tények
Irodalom: T–R 10. fejezet Colman, D. (2009): Agriculture’s Terms of Trade: Issues and Implications. Presidential Address prepared for presentation at the 27th Conference of the International Association of Agricultural Economists, Beijing, China, August 17, 2009. Alkamazás: Zanias, G. P. (1998). Inflation, Agricultural Prices and Economic Convergence in Greece. European Review of Agricultural Economics, 25, 19–29.
10. Az árfelfedezés mechanizmusai •
Az árfelfedezés jelentése és relevanciája
•
Az árfelfedezés mechanizmusainak típusai
•
A különböző árfelfedezési mechanizmusok jellemzői
•
Az árfelfedezés mechanizmusainak fejlődése
Irodalom: T–R 11. fejezet Alkalmazás: Bakucs Lajos Zoltán – Fertő Imre Szabó G. Gábor (2010): Contractual relationships in the Hungarian milk sector. IAMO Forum 2010, Institutions in Transition Challenges for New Modes of Governance, 16-18 June 2010, Halle (Saale) Germany, Mathew C. Stockton, David A. Bessler, and Roger K. Wilson (2010): Price Discovery in Nebraska Cattle Markets. Journal of Agricultural and Applied Economics, 42,1:1– 14
7
11. Vertikális koordináció a mezőgazdaságban •
A tranzakciók definiálása
•
Irányítási struktúrák az élelmiszerláncban – Az irányítási struktúrák fontossága – Az irányítási struktúrák meghatározása
•
Szerződések
Irodalom: H 13 fejezet Fertő Imre (1996): A vertikális koordináció a mezőgazdaságban. Közgazdasági Szemle, Vol. 43. (11) 957–971. Alkalmazás: Fertő Imre Szabó G. Gábor (2004): Értékesítési csatornák választása a magyar zöldség-gyümölcs szektorban – egy esettanulmány. Közgazdasági Szemle Vol. 51. (1) pp. 77–89
12. Szövetkezetek az élelmiszergazdaságban
•
Mi a szövetkezet?
•
Milyen fontosak a szövetkezetek az élelmiszergazdaságban?
•
Különböző módon működnek-e a szövetkezetek a hagyományos vállalatokhoz képest? – Elméleti szempontok – Empirikus szempontok
•
A szövetkezetek előtt álló kihívások és válaszok
Irodalom: Szabó G. Gábor (2002): A szövetkezeti vertikális integráció fejlődése az élelmiszergazdaságban. Közgazdasági Szemle, 49 (3) 235–251. Szabó G. Gábor (2005): A szövetkezeti identitás felfogás – egy dinamikus eszköz a szövetkezetek fejlődésének gazdasági nézőpontú elemzésére. Közgazdasági Szemle, 52 (1) 81–92. Kispál-Vitai
Zsuzsa
(2006):
Gondolatok
a
szövetkezetelmélet
fejlődéséről.
Közgazdasági Szemle, 53 (1) 69–84
8
13. Kormányzati beavatkozások a mezőgazdasági piacokon •
•
Az árszabályozás alaptípusai •
Ártámogatás
•
Veszteségtérítés
•
Minimum ár
•
Maximum ár
A mennyiségi szabályozás alaptípusai •
Kvóta
•
Területpihentetés
Irodalom: Fertő Imre (1999): Az agrárpolitika modelljei. 4. fejezet, Osiris Kiadó, Budapest Floyd, J. (1965): A mezőgazdasági árak támogatásának hatása a föld és a munka hozadékára a mezőgazdaságban. F–É (1998) 187–206. Bakucs Lajos Zoltán–Fertő Imre (2006): Az agrárpolitika hatása a földárakra. Competitio Vol. 4. (2) 59–82. (2006)
9