MESÉS ISMERETTERJESZTŐ KIFESTŐFÜZET

Panni és Bence felfedezi Pásztó-pusztát MESÉS ISMERETTERJESZTŐ KIFESTŐFÜZET

Panni és Bence felfedezi Pásztó-pusztát

Panni és Bence kisgyermekkoruk óta jó barátok, sőt már anyukáik is barátok voltak, és szinte együtt születtek. Most mindkettejük szülei nyaralni mentek, és addig nagymamánál helyezték el a gyerekeket, akik viszont kisírták, hogy a Nimfea Természetvédelmi Egyesület egy táborában tölthessék a hetet. Az egyesületnél örömmel fogadták a két gyermeket, és felajánlották nekik, hogy ne a többi gyerekkel legyenek az első két napon, hanem menjenek ki a Túrkeve melletti Pásztó-pusztára, ahol kinn is aludhatnak. A nagymamák megengedték ezt. A gyerekek örömmel kaptak az alkalmon, hogy kijussanak végre városuk határába, amiről már többször olvastak, és egyszer a környezetismeret órán egy bácsi, aki az egyesülettől jött, beszélt is az itt élő állatokról. A pusztán János bácsi fogadta őket, aki a puszta melletti hodály, a Hidegnevelde állatgondozója. Juhász, gulyás és csikós egyben - mert mind a háromféle jószágot, a juhokat, a marhákat és a lovakat is ő gondozza, ápolja, legelteti. János bácsi nagy bajuszú ember, komor, és egy nagyon tarka szép kabátban fogadta a gyerekeket, amit cifra szűr-

2

nek mondott. A gyerekek épp időben érkeztek a reggeli fejéshez, így Panka azon nyomban kis fejősámlira ült, és miután Jánás bácsi megmutatta, hogyan kell, azon nyomban ő is fejni kezdett. Eleinte nem akart sikerülni, de a végén úgy belejött, hogy Bence nem győzte hordani a tejet. „Ez a magyar tarka szarvasmarha - bár apámék még piros tarkának mondták...” - mondta János bácsi, és elmesélte, hogy a pásztói gyepen ez a marha az egyetlen, amit fejnek a tejéért, amit egy helyi boltban tejként árulnak egy napig, és amit nem vesznek meg az emberek, azt egy másik helyi üzemben vajjá, sajttá dolgozzák fel. János bácsi elmondta, hogy vannak tehénfajták, amelyek több tejet adnak, de ez egy magyar fajta, ami a legellenállóbb ezen a vidéken, és a húsa is jól használható. Ezt úgy nevezik, hogy vegyeshasznú. A gyerekek tátott szájjal hallgatták János bácsit, nem is gondolták volna, hogy ilyen sokféle tehén van. Amin még jobban meglepődtek, az az volt, hogy János bácsi a tej ízéből meg tudta mondtani, hogy hol legelt a tehén.

3

A fejés után János bácsi megengedte, hogy a gyerekek megnézzék a bivalyokat is. „Óvatosan!” - intette őket, mert habár a bivalyok nagyon szelídek, néha kiszámíthatatlanok lehetnek! A bivalyok hatalmas nagy jószágnak tűntek, teljesen feketék voltak, és habár Panni és Bence nagyon óvatosan közeledtek, azonnal feléjük fordították a fejüket. Azonban ennél izgalmasabb dolog nem történt, a bivalyok innentől rá sem hederítettek a két gyermekre, akik közelről meg akarták nézni a vízben, vagyis inkább pocsolyában fetrengő jószágokat. Bence hátára vette kis barátját, és így mentek közelebb, hogy a bivalyt megsimogassák. Elsőként csak a hátát, majd a fejét is. De azon kívül, hogy a bivaly nagy buci orrát Pankához nyomta - semmi nem történt. Öt bivalyt számoltak, majd sárosan, szurtosan visszabattyogtak János bácsihoz. János bácsi kicsit megrótta őket, amiért felnőtt nélkül simogatták meg a jószágokat, és elmondta, hogy régen ezekkel szántottak az emberek, és a „bivalyerős” kifejezés onnan származik, hogy minden nehéz munkát, amit más állat elvégezni nem tudott, azt egykor ezek a jószágok végezték, járomban.

4

A járom egy nagy fa eszköz, amit a bivaly nyaka köré szereltek, így a válla bele tudott feszülni, és azzal tudta a legnagyobb erőt kifejteni. „És a járomot másra is használták?” - kérdezte Bence. „Persze! Hát a magyar szürkéhez!” - mondta János bácsi magától érthetődően, és csodálkozott, hogy ezt a gyerekeknek az iskolában nem tanítják. Mondott is egy cifrát az iskolákra, meg hogy be kéne szalonnával kenni az oldalát, hogy kutyák vigyék el, merthogy hasznos dolgot ott nem sokat tanítanak. Átkísérte a gyerekeket a magyar szürke szarvasmarhához, aki egy karámon belül állt nyugodtan. „Ez itt egy címeres ökör...” - mondta János bácsi, amire a gyerekek nevetésben törtek ki, mert Zoli bácsi, a matematika tanár szokta ezt mondani azokra, akik nagyon nem értenek egy feladványt. „Márpedig az ökör nem buta!” - sértődött meg János bácsi, és elmondta, hogy ezeket a szürke marháhat nem fejik, habár iható a teje, de nagyon kevés, és fejni is nehéz. Ezek nagy távolságra elhajtható marhák, amelyek egész évben a legrosszabb legelőn is elvannak, a húsuk finom és egészséges, ezért hasznosak - magyarázta János bácsi.

5

Következő útjuk a racka juhokhoz vezetett. Ezek a pödrött szarvú tetszetős juhok a magyar puszta juhai! János bácsi büszkén mutogatta a gyekeknek a fehér és fekete jószágokat, és megpödörte a bajuszát, amikor a gyerekek megkérdezték, hogy ezt mire használják. „Hát megesszük űket! Mire használnánk?” - csodálkozott a kérdésen János bácsi, aki elmesélte, hogy Túrkevén a legfontosabb étel a birkapörökölt, amelyben a bőrös lábat, fejet is beleteszik pörzsölve, és ezért jobb ez a pörkölt, mint bárhol másutt a világon. „Szegény birkák...” -sajnálkozott Panka, de János bácsi csak legyintett, hogy mi lenne annál nagyobb haszon, hogy a gyepet ember számára emészthetővé teszi és hússá alakítja ez az áldott kis jószág. „Különben sem birkák - juhok ezek!” - magyarázta János bácsi, és elmondta, hogy habár ezt az isteni eleséget tényleg birkapörköltnek nevezik. „Valójában azonban birkának másféle juhokat mondanak, amelyekből régen a gyapjúhaszon miatt szintén sok volt ezen a vidéken. Ezek a merinói birkák, míg itt a pödrött szarvú rackák juhok. Juhok - így kell mondani” - magyarázta János bácsi.

6

Bence egy fotó kedvéért ráült az egyik rackakosra, de János bácsi megintette: „Ne azon legénykedjen! Üljön lóra!” - mondta, és már mentek is, hogy megismerkedjenek a Furioso-North Starral, magyar nevén mezőhegyesi félvérrel. „Miért félvér?” - kérdezték a gyerekek. „Mert nem telivér!” - magyarázta János bácsi. „Telivérnek csak az angol és arab, nagyon nemes lovakat nevezzük! De azért vannak más hasznos, tiszta tenyésztésből származó lovak is, amelyek nagyszerű tenyészmunka eredményei. A mezőhegyesi félvér is ilyen! Lovaglásra, háton, igára, kocsihúzásra egyaránt jó. Háton is jó, ugrani is, túrázni is - csodás fajta.” János bácsi belelendült, látszódott, hogy igazán szereti a lovakat, és még hosszan beszélt erről a szép magyar fajtáról, elmagyarázta, hogy mi a szürke, mi a pej, mi a deres, mi a fakó szín a lovakban. Mesélt arról, hogy a nagy háborúk idején hogy rabolták el a fajta színe-javát ellenségeink, és milyen nehéz is ma megtartani egy ilyen fajtát. „Támogatásból van - mert néha külföldieknek fontosabb, hogy megőrizzük a nemzeti örökségünket, mint a saját vezetőinknek!...”

7

„És miért támogatják ezt a külföldiek?” - kérdezték a gyerekek, akik nem értették ezt. „Hát azért, mert ezen a pusztán olyan növények és állatok vannak, amelyek egész Európa szempontjából nagyon fontosak!” - mondta János bácsi, és elvezette a gyerekeket egy olyan részhez, amiből kis buckák álltak ki, és a buckák lábánál tocsogó víz volt. „Na, itt él a kisfészkű aszat...” - mutatta János bácsi. „Ritkán látni, nem jön elő minden évben, és kevés van itt belőle, de állítólag az Alföld északi részén él még belőle jócskán.” János bácsi csavargatta a bajszát. „Én nem vagyok olyan, mint az egyesületnél, nem tudom miért érték ez, szúrós valami, de vigyázok rá, mert azt mondták, úgy kell - és ezen nem kell gondolkozni. Az egyesülettől volt itt valaki, azt mondta, hogy lágyszárúnak mondják az ilyet. Én annyit tudok, hogy általában magas, szúrós levelű növények. A száruk gyakran fél méteren is túlemelkedik; a fölső részén ágas, sűrűn leveles” - mutatta az öreg, hogy a gyerekek máskor is megismerjék, és vigyázzanak rá.

8

„Az meg ott a nagy tűzlepke!” - mutatott rá János bácsi, és látszódott, hogy büszke tudományára. „Volt itt valami tudósféle ember, és ő mutatta meg nekem, és mindg szólnom kell, ha ezek repülnek. Nagyon kell figyelnem, hogy megkülönböztessem őket.” - vonta össze szemöldökét. „De már megtanulom lassan, mert a hátulsó szárnyakon a fekete szegélyt észreveszem, a fonákjuk meg világos kékesszürke. A nőstény lényegesen sötétebb színű, elülső szárnyain számos fekete pont, hátulsó szárnyain egy-egy sötét mező található.” „Nagyon szép bogár!” - csodálkodozz Bence. „Nono!” - szólt dorgálóan János bácsi! „Nem lát a szemitűl? Hát ez nem bogár! Ez lepke! Rokana a bogaraknak, mert ezt is, azt is úgy mondják, hogy ízeltlábú, de valójában nem közelebbi rokon, mint nekünk a majmok...” - mesélte az öreg, és a gyerekek tátott szájjal hallgatták. „Nézzék meg, csodálják, sok szép lepke van itt a pusztán, van fecskefarkú, az is gyönyörű, de Európa ezt a nagy tűzlepkét szereti jobban, mert a kontinensen ez a ritkább - úgy tudom...”

9

Amikor visszafelé battyogtak a Hidegnevelde felé, egy kellemes hang ütötte meg a gyerekek fülét egy árokból. „Unk, unk, unk...” - szólt több szólamban. „Mi ez a vicces hang?” - kérdezte Panka. „Ezek? Hát még ezt sem tudják? Hát mit tanítanak maguknak abban az iskolában, de tényleg? - bosszankodott János bácsi. „Én csak a négy elemit végeztem, de az unkabékákat már akkor is ismertem, amikor megtanultam járni...” - csóválta a fejét. „Szóval, ez a vereshasú unka. Szintén védett, takaros kis béka, 4-5 centinél nemigen nő nagyobbra.” „Hű de szép tarka hasa van!” - csodálkozott rá Bence. „Óvatosan azzal a szép tarka hassal!” intette óvatosságra Bencét az öreg. „Mérgező mirigyváladéka van, és ezekkel a hasán lévő vörös foltokkal figyelmezteti a rá vadászókat. Ha jön valami fenyegető állat, és nem tud elbújni, akkor hátravágja magát, és csak megmutatja, hogy mindenki lássa: itt veszély fegyegeti az oktalan unkavadászt!” „Jaj de vicces, ahogy felfújja a pofáját!” - kiáltotta Bence. „Így adja ki hangot - így tud unkázni...” - mutatta ujjával az öreg.

10

Mikor már majdnem visszaértek a tanyához, János bácsi csendre intette a gyerekeket. „Jöjjenek csak.” - mondta, és közelebb lopódzott az öreg egy rózsaborkorhoz. „Na látja?” - mutatott Bencének egy tövisre húzott kis kitinpáncélost az öreg. „Ez már tényleg bogár!” - „De mi történt vele?” - kérdezte Panni. „Mi történt volna? Elkapta a gébics! Az szokta így felhúzgálni a tüskékre.” Amint kimondta, meg is jelent egy kis madár, és ráült a bokorra. „Ez a kis őrgébics, de él itt tövisszúró őrgébics is. Csak annak a neve tövisszúró, de mindkettő bespájzol így néha... Csak eme magasabbra ül, őrködik - innen a neve...” „Ááá, ezekről már olvastam!” - mondta Bence, aki tényleg nagyon szerette a madarakat, csak még kevesett látott belőlük. „Csak nem tudtam, hogy így csinálják...” - pirult el. „De a madarakat azokat ismerem, sokat tanultam róluk” - „Na, ha ismeri őket, akkor menjenek el szétnézni magukba is, úgyis dolgom van” - mondta János bácsi. Miután a gyerekek megtízóraiztak, maguk indultak el felfedezni a pusztát.

11

Alighogy elindultak, nagy szerencse érte őket. „Azt nézd!” - szólt suttogva Bence. „Túzok! Nézd milyen büszkén lépked!” Ámultan nézték a nagy termetű madarat. Aztán közvetlenül utána feltűnt még három-négy másik is. „Kakasok...” - nyugtázta Bence, és végre örült, hogy ő is mondhat valami okosságot János bácsi után. „Ilyenkor költési időben néha kisebb csapatokba verődnek, mert a tyúkok maguk költik a tojást és maguk nevelik a kis csibéiket...” - okította Pannit. „És repülni is tudnak?” - kérdezte suttogva Panni. „Ezek? Mi az hogy! Olyan magasra felmennek, mint egy repülő! Ez az állatvilág egyik legnagyobb testű repülő madara!” Tátott szájjal nézték a magyar puszták büszkeségét, gyönyörűséges címermadarát, a túzokot. A kis csapat tova lépkedett, és ők még mindig nem tudták levenni róluk a szemüket. Most örült csak Bence, hogy apukája digitális fényképezőgépét magával hozta, mert így meg is tudta örökíteni élményeit, ami nem kis dolog, mert úgy gondolta, hogy felnőttként természetfotós lesz.

12

„Kipróbálhatom én is?” - kérdezte a fényképezőgépre célozva Panka. „Persze” - mondta Bence, de azért egy kicsit féltette a fényképezőt, mert tudta, hogy nagy szidást kapna, ha valami baj érné azt, és titokban abban bízott, hogy már nem lesz különösebb téma, amit fotózni kellene. Azonban gyorsan csalatkoznia kellett, ugyanis amint átértek a puszta túlfelére, az azt szegélyező akácoson gyönyörűséges, kis termetű ragadozómadarat pillantottak meg, amelynek fejtetője és a hasa rozsdássárga, szürke hátán harántszalagok, hasa pedig minta nélküli volt. „Ismerem, ismerem...”- mondogatta magában Bence, ám ebben a pillanatban odarepült mellé egy másik, amelyik sötét színezetű, lába piros, alsó farkfedői rozsdavörösek voltak. „Hát persze, ez a kék vércse!” - örült meg a felismerésnek Bence. „Amelyik itt volt, az a tojó, az egyszínű sötét, acélos kék, a vörös alsó tollakkal pedig a hím madár! Nézd, milyen gyönyörű - áradozott Bence - Leginkább nagyobb rovarokkal, főként bogarakkal és egyenesszárnyúakkal táplálkozik, de néha kisebb gerinces állatot is zsákmányol”.

13

A kék vércse kaland után már egyre inkább délutánba hajlott az idő. Elfogyasztották a magukkal hozott kis elemózsiájukat, és visszaindultak, hogy sötétedésig mindenképpen visszaérjenek a Hidegneveldéhez. Fáradtan battyogtak, miközben Bence sokat magyarázott a felröppenő pacsirtákról, sárga billegetőkről. Majd hirtelen egy földön ülő gyönyörű sólymot pillantottak meg. Hasra vágták magukat, és Bence hevesen fényképezni kezdett. „Fogadjunk ötven forintba, - suttogta Panni - hogy még te se tudod, mi ez a szép madár.” Bence csak mosolygott. „Hogyne tudnám! S ha nem tudnám, akkor is most árultad volna el!” Panni értetlenül nézett kis társára, aki mosolyogva magyarázta: „Az ötven forintoson van ez a madár, mert nemzeti kincsünk. Ez a kerecsen! Kerecsen sólyomnak is mondják, de ez mindegy, a lényeg, hogy az egyik legszebb ragadozómadarunk, és régen ilyennel vadásztak a magyarok. Nagyon ritka, és ma már csak aktív természetvédelmi munkával tudják a szakemberek az állományát védeni...” - mesélte Bence az álmélkodó Panninak.

14

Azonban a szóra a madár felröppent, és a talajtól nem messze gyors repüléssel távolodott. A gyerekek felegyenesedtek, és az esteledő pusztai fények mellett ballagtak tovább, míg csak egy különös rikoltó hang ütötte meg a fülüket. „Csuvikk, csuvikk...” - hallatszott, és Panni szinte összerezzent. „Mi ez a félelmetes hang?” - kérdezte Bencét, aki nagyon törte a fejét, de miután madárhangokat könyvből tanulni nem lehet, így tanácstalan volt. „Próbáljuk megkeresni!” - tanácsolta, és a hang irányába lopództak. „Jaj, de édes!” - sikkantott fel csendesen Panni, amikor meglátta a kicsiny méretű baglyot. „És nagyon vicces is, nézd hogy bólogat!” - mutatta Bencének, aki végre felderült, mert mikor meglátta, azonnal felismerte. „Ó, de buták voltunk, hiszen mondta is a saját nevét, mégsem ismertük fel! Panni, ez a kuvik!” Ámulva nézték a kis madarat, és csodálták mókás mozgását. Topogott kicsit, megfordult, majd újból bólogatott párat, majd belerikkantott az éjszakába. Csendesen mentek tovább, hogy ne riasszák el a kedves kis baglyocskát.

15

DEVELOPMENT OF AGRICULTURE INTEGRATING SUSTAINABILITY PRINCIPLES TÚRKEVEI TÁJREHABILITÁCIÓS TÉRSÉGFEJLESZTÉSI PROGRAM PÁSZTÓ-PUSZTA PANNON SZIKES GYEP HELYREÁLLÍTÁSA ÉS MEGŐRZÉSE FENNTARTHATÓ GAZDÁLKODÁSI MÓDSZEREKKEL RESTORATION AND CONSERVATION OF THE PANNONIC SALT STEPPES OF PÁSZTÓ GRASSLAND WITH SUSTAINABLE MANAGEMENT A program támogatója: Az Európai Unió LIFE programja • LIFE10 NAT/HU/000018 A program társfinanszírozója: • Vidékfejlesztési Minisztérium és a • Trollius Europaeus Bt., Túrkeve Kedvezményezett: • Nimfea Természetvédelmi Egyesület Partnerek: • Herman Ottó Természetvédő Kör, • Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, • Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány Támogatás mértéke: • A program költségvetése: 569 731 € • Az Európai Unió finanszírozásának mértéke: 74,99% (427 242 €) • Társfinanszírozás mértéke: 18,42% (104 924 €) • Önerő mértéke: 6,59% (37 567 €) További információ: • www.pasztolife.hu • www.nimfea.hu • www.tiszataj.extra.hu • www.hnp.hu • www.ec.europa.eu/environment/ life/funding/lifeplus.htm Nimfea Természetvédelmi Egyesület • 5420 Túrkeve, Erdőszél u. 1. sz. • Tel/fax: +36/56/361-505 • E-mail: [email protected] • http://www.nimfea.hu

Írta: Sallai R. Benedek, Barna Tamás, Molnár Géza. Grafika: Havancsák Gyula. Kiadja a Nimfea Természetvédelmi Egyesület 6000 példányban. Készült 2013-ban a Pannónia Nyomda üzemében.