Menedék Hírlevél A Menedék Alapítvány lapja Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra. Náhum 1:7
2013. december
Valódi szabadság A hideg idő, a karácsony közeledtével az utcán járva jobban észrevesszük a nyomort. Belebotlunk, és belegondolunk, hogy van, akinek nincs hová hazamennie. Radikális „jogvédők” megmozdulásokat szerveznek és követelik, hogy az utcán élő hajléktalan emberek továbbra is táborozhassanak le a parkokban, továbbra is lehessen padon aludni, telefonfülkében sátorozni, aluljárókban megágyazni. Mindezt a hajléktalan emberek érdekében és az ő jogukra hivatkozva. Fontos kérdés: ezeknek az embereknek valóban az az érdekük, hogy megfagyhassanak a téli mínuszokban? Hogy a legelemibb életfeltételeik se legyenek betöltve? Elég, ha majd vihetünk nekik meleg teát mínusz húszban...? Az igazi szabadság nem ez. Hanem, amikor szabad valahol igazán megpihenni: mi a perspektíva szabadságát adjuk, a remény adta szabadságot. Lehet az űzött életmód után megnyugodni, venni egy nagy levegőt és előrefelé nézni. Persze ez annál nehezebb, minél több időt töltött el valaki a fölösleges körök bejárásával. Üdvözlendő, hogy ennek érdekében jelentős lépések történtek az elmúlt években: Budapesten több mint hatszáz férőhellyel bővült az ellátórendszer és – többek között a Menedék Alapítvány részvételével – megalakult a Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium, melynek kimondott célja az utcán élő hajléktalan emberek személyre szabott kísérése, gondozása. A Fiúotthonba az elmúlt években huszonnégy fiatalember érkezett a konzorciumi együttműködés keretében, közülük többen albérletbe, ill. rendeződő családi kapcsolat révén rokoni körbe léptek tovább. Akikbe az utcán belebotlunk, ők a jéghegy csúcsa. Ha a budapestieket megkérdeznénk, hogy milyennek ismerik a hajléktalanokat, nagy eséllyel büdös kötekedő alkoholistákról kezdenének mesélni, akik balhéznak a buszon, vagy üvöltöznek, ha nem adnak nekik pénzt. Valóban vannak, akik összetett pszichés-
mentális, egészségügyi problémákkal küzdenek, szerhasználók, vagy alkoholisták. Speciális és összetett segítséget igényelnek és valahogy meg kell győzni őket, hogy segítségre van szükségük. Mert segítség nélkül a halál következik. És nem akarunk lemondani róluk. De a többség észrevétlen. Nem ismerjük fel őket a fenti jellemzők alapján. Vagy „nem érünk rá” észrevenni őket. (Még) nem rendezkedtek be a tipikus hajléktalan életformára, de otthonuk már nincs. Mert elvitte a bank, mert elvált a házastársától, vagy kitették a szülők, jött egy betegség, vagy egy meggondolatlan lépés miatt kicsúszott a lába alól a talaj. Mert nem volt kapaszkodó, nem voltak segítő mechanizmusok, nem volt megtartó közösség. Sokan vannak, akiknek csupán egy kis lélegzetvételnyi lehetőség, esély, átmeneti segítség kell, amivel képesek a maguk lábára állni és újraépítkezni. Sokszor kínkeservesen, de előrelépnek. Akik nálunk kaptak menedéket, visszajönnek és elmesélik, hogy „megállom a helyem a munkámban”, „már egy éve tiszta vagyok és fizetem a lakbért”, „rendeztem a kapcsolatom és hazamehettem”. Vagy visszatérnek, mert „megcsúsztam és ismét a segítségetekre van szükségem”. A valódi szabadság nem az utcán van. A probléma az utca. A valódi szabadság Otthon van. Az Otthont pedig nem arról ismerjük meg, hogy a nevemre van írva, vagy, hogy én fizetem a lakbért. Az Otthon egy hely, ahol szabad szabadnak lenni, nyugalomban vagyok és társaim vannak körülöttem. Otthoni légkörben mindenképpen változás történik a személyekben. Ezért érezzük magunkat mi is otthon a legjobban, és azok is, akiknek ilyen nem volt, mégis intézményes otthonainkban Otthont látnak és tapasztalnak. Lehet Otthon valaki a Menedékvárosban, Bodrogon a nevelőszülőknél, vagy Budapesten a Mamásotthonban vagy Fiúotthonban? A tapasztalat szerint igen. Lehet, hogy átmenetileg, de Otthon. Szabadon. Liptai Gábor
Menedék Hírlevél
SZÜKSÉGEINK Teaklub
KÖZPONTI IRODA
Minden csütörtök este klubfoglalkozásra hívjuk a budapesti otthonainkban élő felnőtteket és gyermekeket. A Teaklubot Molnár Tivadar vezeti, a gyermekfoglalkozásokhoz önkéntes segítőket keresünk. Jelentkezni a következő telefonszámon lehet: 20-953-4282.
1221 Budapest, Leányka u. 34. Telefon: 06-1-789-0048 E-mail:
[email protected] Web: www.menedekalapitvany.hu Irodavezető: Rácz Tünde
E-HÍRLEVÉL Ha elektronikusan szeretné megkapni hírlevelünket, ezt kérjük, e-mailben jelezze felénk.
Adományok Esztergomba 2013 novemberében bútorokat és ruhaneműt juttattunk el esztergomi rászoruló emberek részére. Nehéz élethelyzetekkel és jelentős szükségekkel találkoztunk, ezért a jövőben is tervezzük adományok továbbítását az ott lakóknak, azonban a szállításhoz szükséges fedezet még nem áll rendelkezésünkre. Az eljuttatott bútorokat, ruházatot és élelmet adományokból tudtuk biztosítani.
Nagy ajándék az Út a Reményhez Alapítvány csapatának rendszeres szolgálata budapesti Teaklubunkon és a Menedékvárosban. Köszönjük odaszánásukat és munkájukat!
Szükségeink Önkéntes segítőket keresünk, akik szívesen bekapcsolódnának a Menedék Alapítvány szolgálatába és képzettségüknek, tehetségüknek megfelelően segítségünkre lennének az alábbi feladatok ellátásában: - weboldal szerkesztés, informatikai támogatás - fotózás, videó felvételek készítése - angol nyelvi fordítások - raktározás, fizikai segítségnyújtás
fotó: Huszár Orsolya
A Menedékvárosban lakó gyermekek számára tervezzük új játszótér megépítését, amihez keressük a megvalósítás forrását. A gyermekek tervezgetik a majdani új játszóteret, az erről szóló videó elérhető weboldalunkon.
Munkatársakat keresünk A Menedék Alapítvány budapesti Mamásotthonába és a kiskunmajsai Menedékváros Családok Átmeneti Otthonába gyermekgondozó munkatársakat keresünk egyenlőtlen munkaidő-beosztású munkarendbe. A szolgálatba állás feltétele a törvényben felsorolt szakképesítések megléte. Juttatás a közalkalmazotti bértábla szerint történik. Jelentkezni lehet az alábbi telefonszámokon: Mamásotthon (Szilágyi Zsuzsanna): 20-516-5876, Menedékváros (Antal György): 20-999-7287.
A Fiúotthonban szükséges az elavult fűtési rendszer korszerűsítése, új kazán beépítése, melynek költsége kb. 450.000 Ft. A Mamásotthon pincéjében klubszobát szeretnénk kialakítani a napi gyermekfoglalkozások, bibliaórák számára. Ennek költsége nagyságrendileg 2.300.000 Ft.
2
Menedék Hírlevél Egy évet a Menedéknek! támogatási program
Támogatás módja Az „Egy évet a Menedéknek” támogatási program keretében támogatók jelentkezését várjuk, akik egy éven keresztül vállalják, hogy kisebb összeggel, havi rendszerességgel, kiszámíthatóan támogatják szolgálatunkat (pl. havi 2.000, 6.000, 15.000 Ft-tal vagy más összeggel). Lehetőség van évente egyszeri összeggel is támogatni a Menedék Alapítványt.
Kedves Támogatóink! 27 évvel ezelőtt, amikor a Menedék Alapítványt létrehoztuk, önkéntes elszántsággal, hitből, idő, pénz, tetterő felajánlásával indítottuk el a szolgálatot. Az elmúlt évtizedek alatt létrejöttek szolgálati területeink: jelenleg az ország három földrajzi pontján: Budapesten, Kiskunmajsán és Bodrogon vagyunk elérhetőek. Naponta általában 165 embernek nyújtunk otthonainkban megélhetést, és iskolánkban, óvodánkban több mint 160 gyermek részesül nevelésben.
Számlaszám: (átutaláshoz/rendszeres átutalási megbízáshoz) OTP NyRT, 11722003-20022222 Bankszámlához tartozó név és cím: Menedék Alapítvány, 1221 Bp., Leányka u. 34.
Az elmúlt évtizedekben a társadalom perifériájára jutott emberek széles körével foglalkoztunk, sokan közülük teljes életváltozáson mentek át, és Istenbe vetették bizalmukat. Hálásak vagyunk az Úrnak a megújult életekért, helyreállt kapcsolatokért, függőségből történt gyógyulásokért, és azért a sok lehetőségért, ahogyan nincstelen emberek új egzisztenciához jutottak. A Menedék szolgálat nyomán gyülekezetek jöttek létre, ahol segítettek és munkatársak a közösséget gyakorolhatják.
Kérjük, hogy átutaláskor a közleményben tüntesse fel címét, vagy e-mail címét a kapcsolatfelvétel érdekében. Kérésre „sárga csekket” is tudunk küldeni, melyen díjtalan a befizetés.
További információ Munkánk során jelentkező szükségeinkről, a támogatási lehetőségekről, illetve az „Egy évet a Menedéknek!” támogatási programról további információ elérhető weboldalunkon: www.menedekalapitvany.hu/tamogatas E-mail:
[email protected] Kapcsolatfelvétel: 061-789-00-48 (Központi iroda, irodavezető: Rácz Tünde)
A rendszerváltást követően a szociális és gyermekvédelmi törvényeknek megfelelően végezzük munkánkat, jelentős részben állami normatív támogatásból, ami azonban az elmúlt tíz évben nem emelkedett (sőt előfordult, hogy nem csak reálértékben csökkent), ami a szolgálat működését kritikus helyzetbe hozta. Úgy látjuk, fordulóponthoz érkeztünk. Legszükségesebb működési kiadásaink 15%-a hiányzik, ez évi mintegy 14 millió forint. Ezt a hiányzó összeget úgy tudjuk előteremteni, ha széles összefogás keretében közösségünk tagjai, magánszemélyek, gyülekezetek és vállalkozások mellénk állnak, és támogatásukkal segítik a ránk bízott emberek ellátását. Azt tapasztaljuk, hogy arra a szolgálatra, amit végzünk, szükség van. Otthonainkba folyamatos a túljelentkezés, nem tudunk mindenkinek segítséget adni. Hitelcsapdába került emberek, családok tömegei vesztették és vesztik el lakhatási lehetőségüket. A Menedék-munkát tehát szélesíteni és nem szűkíteni lenne kívánatos. Egyelőre azonban a megmaradás a cél.
A Menedék Alapítvány minden támogatónak rendszeres tájékoztatást nyújt a szolgálat alakulásáról, illetve évente beszámolunk a kapott támogatás konkrét felhasználásáról.
Köszönjük minden segítőnknek, eddigi és új támogatónknak, hogy bekapcsolódik a Menedék Alapítvány szolgálatába! A Tőletek jövő segítség szükséges és nélkülözhetetlen. Kérjük, hogy továbbra is imádkozzatok értünk és a nálunk lakó emberekért. Kovács Zoltán elnök
3
Menedék Hírlevél
BUDAPESTI HÍREINK tódott szolgálatunk. Jelenleg is keresünk a helyére odaszánt lelkületű, mélyhitű, megfelelő végzettséggel rendelkező jelentkezőt. (További információ honlapunkon található.)
MAMÁSOTTHON Tel: 06-1-226-2756 Mobil: 06-20-999-7280 E-mail:
[email protected] Intézményvezető: Szilágyi Zsuzsanna
2013 júliusában a Bethánia CE Szövetség révén külföldi önkéntesek érkeztek hozzánk, és színes, jó hangulatú gyereknapot szerveztek gyermekeinknek. Sokat énekeltünk, ügyességi játékokat játszottunk, színdarabot néztünk, majd ecsettel a kezünkben szebbnél szebb képeket festhettünk. Köszönjük a látogatást és a szolgálatot!
Rövid hírek Augusztusban a Budaörsi Kőszikla Gyülekezetből Fülöp Áron és felesége Mogi jelentkezett helyben lakó gondnokházaspárnak, s már szeptember elején szolgálatba is álltak. Ezért különösen hálásak vagyunk Istennek, mert megérkezésükkel a karbantartói feladatok folyamatos elvégzése mellet az állandó éjszakai jelenlét is biztosított. A Mamásotthonban lakó gyermekek számára heti rendszerességgel szervezünk foglalkozásokat. Kezdetben egy nagy csoportban tartottuk az alkalmakat, azonban szükségessé vált, hogy a nagyobbakkal külön tudjunk Isten igéjével foglalkozni. Szükséges lenne egy további csoportbontás a kisebbek esetében, hogy elválaszthassuk azokat, akik már tudnak figyelni és értik az elhangzó történeteket, de ezzel egyidőben a picúrok is nyugodtan tudjanak játszani. Ez azonban hely hiányában jelenleg kivitelezhetetlen.
Az elmúlt nyáron gyermekeink számára lehetőség nyílt arra, hogy Biatorbágyra és Tóalmásra mehessenek különböző gyermektáborokra. Egy kisebb csoport pedig a dobozi Erzsébet-táborban is nyaralhatott néhány napot.
Az év első felében nagyobb adományt kaptunk a Johannita Segítő Szolgálaton keresztül, hogy konyhánkat étkezőterülettel bővíthessük ki. Ez rendkívül nagy ajándék volt számunkra, mivel korábban a családok számára az étkezés csak egy közlekedő folyosón kijelölt területen volt lehetséges, s önerőből megvalósíthatatlan lett volna az átalakítás. Ma hálás szívvel tudjuk elmondani, hogy minden család megfelelő helyen és körülmények között tudja közösen elfogyasztani az ételét, együtt tudjuk megünnepelni a születésnapokat, különböző jeles napokat, ünnepeket. A területbővítésen túl új konyhabútorokat kapott a helyiség, s korszerű berendezéseket is tudtunk vásárolni az adományból. Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni a Johannita Segítő Szolgálat felé.
2013 szeptemberétől Mischingerné Bóka Ágnes gyermekgondozónk havi rendszerességgel szervez gyermeknapot. Számos játékkal, színes programokkal igyekszik minél több örömet szerezni a gyermekeknek.
A nyár folyamán Gulyás-Kis Andrea családgondozónkról kiderült, hogy anyai örömök elé fog nézni, így kisebb munkatársi létszámmal folyta-
Szilágyi Zsuzsanna
4
Menedék Hírlevél
BUDAPESTI HÍREINK Készen álltam. Megnyitottam az Úrnak a szívem és engedtem, hogy beköltözzön. Megtértem! „Mert így szól az én Uram, az Úr, Izrael szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek!” (Ézsaiás 30:15)
Megtaláltam Jézust Berki Klaudia vagyok, és pár hónapja kerültem a Menedék Mamásotthonába édesanyámmal és a két öcsémmel. Egész kicsi korom óta érdeklődtem Isten iránt, de a lényeget sokáig nem igazán értettem meg.
Hogyan lettem Isten gyermeke?
Most 16 éves vagyok és az Otthonban látva a sok boldog hívő embert, én is elkezdtem érezni, hogy valami vagy Valaki hiányzik az életemből. Egyre többet kezdtem azon töprengeni, hogy kéne erről beszélnem valakivel… Napokig keringtem az iroda körül és gondolkodtam. Egyik nap összevesztem anyával azon, hogy nem tudtam elmenni a barátnőimmel a Velencei tóra. Épp emiatt lógattam az orrom, amikor az otthon vezetője megkérdezte, hogy miért szomorkodom. Azt feleltem, hogy „azt is kell”. Mosolyogva, kedvesen azt mondta nekem: „Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív.” (Préd 7:3) Aztán álltam még ott egy kicsit és kijött az irodából az otthon másik munkatársa, Ági, és ő is azt kérdezte, miért vagyok szomorú, de neki csak annyit mondtam, hogy nincs semmi baj.
Budafokon a Mamásotthonban lakom és az otthon vezetőjétől hallottam egy keresztény táborról, ami Biatorbágyon található és én is részt vehetnék egy tábori héten. Július 14-én, 14. születésnapom után két nappal érkeztem meg ebbe a táborba. Körbevezettek, megmutatták a tábort, majd vacsora után következett az esti áhítat. Nem igazán keltette fel a figyelmemet és akkor nem is nagyon érdekelt. Így teltek az első napok. A harmadik napon, reggeli közben már azon gondolkodtam, hogy lehetne valami változás az életemben az Úr Jézus által. A reggeli áhítatot már komolyabban vettem, elgondolkodtató volt a történet. A foglalkozás után következett egy előadás, amiben azt mutatták meg, hogyan formálja át Isten az emberek életét. Hogyan gyógyítja meg az emberek lelkét. Ebéd után volt kiscsoportos beszélgetés, ahol a samáriai aszszonyról volt szó, ugyanis az volt a napi történet. A beszélgetés alatt azt a döntést hoztam, hogy átadom az életem az Úr Jézusnak. Az alkalom után beszélgettem az egyik vezetővel, de ő azt mondta, gondoljam át még egyszer a döntésem, mert ez egy életre szóló elhatározás.
Később Ági kijött az irodából egy borítékkal a kezében és megkérdezte, ismerem-e azt, akinek címezték. Ez állt a címzett helyén: Az a kedves szomorú lányka, akinek szeretjük a mosolyát! Utóirat: Úszógumit vigyél! Feladó: Menedék Alapítvány Mamásotthonának szerető Munkatársai.
A nap hátralévő részében csak ezen gondolkodtam, este is alig tudtam elaludni. Másnap reggel még nem voltam határozott, de a reggeli áhítat után biztos voltam a dolgomban, és szilárdan álltam ki a döntésem mellett. Ismét megszólítottam a vezetőmet. Kerestünk egy nyugodt helyet, ahol őszintén és nyíltan, több órán át beszélgettünk, és végül megvallottam bűneimet és elmondtam egy imát: átadtam az életem az Úrnak.
Valami nagyon megfogott ezekben a sorokban. Eleinte nem tudtam, hogy mi, de most már tudom. Az a tisztaság, az az önzetlenség és az a példás szeretet mások iránt, amelyek ezekben a sorokban rejtőztek. Imádkoztam az Úr Jézushoz, hogy adjon erőt és őszinte szavakat, aztán lementem az irodába. Megköszöntem Áginak a borítékot és leültem vele szembe. Nagyon sokat beszélgettünk nyíltan és őszintén. Elmondta, hogy minden problémára Isten a megoldás, ha teljes szívemből befogadom a szívembe az Úr Jézust. Elmondta, hogy ne keseredjek el a múltbéli rossz dolgok miatt, hiszen Isten minden hibámmal együtt szeret és elfogad. Ehhez el kell hinnem azt, hogy az Úr odaadta a Fiát mindenkiért, és akkor is odaadta volna, ha egyedül én lennék e Földön. Megkérdezte, hogy hiszem-e ezt és készen állok-e erre a lépésre?
Mindezek után a tábor hátralévő napjai számomra sokkal nyugodtabban és jobb kedvvel teltek el. Itthon is sokkal nyugodtabb vagyok, boldogabbnak és szabadabbnak érzem magam, a család is több mindenben számíthat rám. Ajánlom mindenkinek, hogy bátran merjen Isten elé lépni, és járja Vele az életét. Jól érzem magam, és a környezetemet is sikerült teljes
5
Menedék Hírlevél
BUDAPESTI HÍREINK
mértékben elfogadnom. Uram, ezt nagyon szépen köszönöm neked! „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)
van. Értelmes célja ebben az értelmetlen világban. Mennyivel jobb adni, mint elvenni, simogatni, mint verni, mosolyogni, mint sírni. Jézus példát adott azoknak, akik Őt követik. A példát általában követni szokták. Sajnos mai korunk tele van olyan példával, amelyeket nem kellene követni. Más szemlélet kell Isten megismeréséhez. Több, nemesebb gondolatra és cselekedetre van szükség ahhoz, hogy a materiális ember lássa ezeket. A csoda abban van, ha felismerjük önmagunkban azokat az adományokat, melyeket az Istentől kaptunk, és utána arra törekszünk, hogy kamatoztassuk azokat. Ezt hálából tesszük. Nem magunktól jövünk rá semmire, legfőképpen a nemesre, vagy éppen az irgalomra. Tanulás és sok tapasztalat kell ahhoz, hogy formálódjunk, alakuljuk olyanná, amilyennek Isten szeretne minket látni.
Süli Zakar Zoltán
Köszönet Gyermekeinknek sokat jelentettek a nyári tábori hetek, köszönjük a WOL Élet Szava és a Magyar Belmisszió Biatorbágy támogatását, hogy lehetővé tették számukra a térítésmentes részvételt!
Szolgálatom Sipos Enikő 2013 júliusa óta önkéntesként segíti a Mamásotthonban folyó gondozási munkát. Szolgálatával kapcsolatos gondolatait megosztotta velünk, amit a következőkben adunk közre:
Viszont ISTEN még ennek ellenére is lehajolt, és mindig ad lehetőséget arra, hogy elgondolkozzunk rajta, milyenek vagyunk. Ez a gyakorlatban válik nyilvánvalóvá. Isten jelt ad, utat mutat, mikor kell maradni, mikor menni - mert a Lélek mutatja -, és ezt érzi mindenki, aki követi Jézust.
„Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden.” (2Kor 5:16) Krisztusban újjá lenni azt jelenti, hogy más értelmet kap az élet. Túlnéz a roboton, nehézségeken, mert tartalmilag mással van feltöltve. Számomra az, hogy Isten kirendelte ezt a munkát, szolgálatot, annak a tanúbizonysága, hogy mindenestől ismer engem. Tudja, ki vagyok és mire vágytam. Hiszem, az Isten kirendeli a feladatokat és elosztja, a hívő embernek pedig látása van arra, hogy az Isten mit szánt neki.
Sipos Enikő
Isten gondolkodása messze esik a mi emberi gondolkodásunktól. Nem értjük, vagy nehezen, esetleg lassan jövünk csak rá, ha már hívő szemmel nézzük, hogy Isten vajon mit akar az életünkben, mi az, amit nekünk szánt. Sok elesés és bukdácsolás kell ahhoz, hogy valóban nyilvánvalóvá legyen számunkra az akarata. Persze csak akkor, ha a sok megpróbáltatás során még mindig ragaszkodunk Őhozzá. Nem könnyű próbák hosszú sorát kiállni, de megpróbáltat bennünket Urunk, és ezt sokszor nehéz utakon keresztül teszi. Belegondolva ebbe én is úgy érzékelem, Jézusnak sem volt könnyű helyzete. Pedig ő Isten Fia volt. Akkor nekünk, egyszerű halandóknak még nehezebb ezen az úton járnunk. De ennek célja
6
Menedék Hírlevél
BUDAPESTI HÍREINK Hogyan kerültem a Fiúotthonba?
FIÚOTTHON
Sárközi Ferenc vagyok, most 38 éves. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer én is hajléktalan szálláson fogok lakni. Történetem akkor kezdődött, amikor 2013. május 1-jén - számomra teljesen érthetetlen módon - eltanácsoltak a kollégiumból ahol laktam. Az ELTE-TÁTK karon tanultam szociológiát. Mivel albérletre nem volt pénzem, próbáltam több helyről is segítséget kérni, de nem találtam megoldást, illetve elutasítottak, akikhez fordultam.
Tel: 06-1-610-1835 Mobil: 06-20-999-7296 Cím: 1221 Budapest, Péter Pál u. 21. E-mail:
[email protected] Otthonvezető: Liptai Gábor
Címszavakban… Júniusban elbúcsúztunk Gulyás Attila munkatársunktól, aki másutt folytatja munkáját. Helyére Bartolák Pál került teljes idejű alkalmazásba szociális segítőként.
Nagyon úgy nézett ki, hogy az utcán fogok lakni, de valaki felhívta a figyelmem egy lehetőségre: kérjek segítséget egy XI. kerületi intézménytől. Felhívtuk az intézményvezetőt, hogy van-e hely a szállón. Majd kaptunk tőle egy időpontot, elmondtam, hogy mi a helyzet, azt mondta, hogy másnap beköltözhetek. Két napig hezitáltam az utcán, hogy bemenjek-e a hajléktalanszállóra, mert tartottam attól, hogy mi vár rám. Sajnos úgy is lett, mindennaposak voltak a különféle konfliktusok, nagyon gyakran történt lopás, ezért volt, hogy a rendőrséget is ki kellett hívni. Volt olyan is, mikor valaki kitalálta, hogy én 18.000 Ft-ot elloptam tőle, és persze a feljelentést is megtette. A volt szobatársamat – mikor aludt – meglopta valaki. Egy nap előfordult az is, hogy két szelet vajas kenyér miatt nekem jött valaki. Elgondolkoztam, hogy itt van-e a helyem? Hiszen el tudom látni magam, főzni is tudok. Ha be tudom rakni a hűtőbe, amit megfőztem és nem lopják el tőlem, akkor többet tudok spórolni… Egyébként pedig hétköznap ki kellett menni a házból reggel hét órától délután négyig. Voltak olyan napjaim, amikor semmit nem csináltam, csak kint az utcán ültem és olvastam, ha volt mit. Na, ez nem élet – gondoltam. Azt mondtam, hogy én soha többet nem megyek hajléktalan szállóra, elég volt. Az, hogy valaki ilyen szállón lakik, nem azt jelenti, hogy állattá kell válnia. Eldöntöttem, hogy elköltözöm.
Nyár végéig elvégeztünk kisebb javításokat a ház körül: járda- és lépcsőbetonozási munkák, rámpaépítés. Örülünk, hogy lehetőség adódott a konyha burkolatának cseréjére is. Szeptemberben ismét bográcsoztunk, a forró gulyásleves mellett beszélgettünk az elmúlt nyár történéseiről. Jó volt közösségben lenni!
Naponta tartunk vacsora előtti áhítatokat, beszélgetéseket, ahol – a közösségépítésen kívül – feltöltekezhetünk Isten igéjéből. Vasárnap többen részt vesznek gyülekezeti istentiszteleteken. Az október 19-20-i hétvégén lakóink közül többen is ellátogattak a József Utcai Gyülekezet „Láss, ne csak nézz!” elnevezésű ifjúsági programjára, azóta pedig olyan is van, aki immár rendszeresen jár a gyülekezet alkalmaira. Október végén újabb megállapodás keretében tíz fő utcán élő hajléktalan ember befogadására kötöttünk támogatási szerződést a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, így 1.800.000 Ft támogatáshoz jutott a Fiúotthonban folyó szolgálat, ami jelentősen csökkenti az évi 3.000.000 Ft működési hiányunkat.
Ebben az időben volt egy segítőm, támogatóm, aki megengedte, hogy két hétig nála lakjam. Közben azon gondolkodtam, hogy mi lesz, ha letelik ez a két hét… Ekkor egy idős bolti eladó néni tanácsolta, hogy ha nincs más megoldás, akkor menjek a Menedék Alapítvány Fiúotthonába, ő ismeri őket. Felkerestem a Fiúotthont.
Liptai Gábor
7
2013. augusztus 29-én volt a felvételi beszélgetésem, amin rajtam kívül két munkatárs volt jelen. A beszélgetésen arra voltak kíváncsiak, hogy honnan jöttem. Elmondtam, hogy engem az állam nevelt fel, és a családommal egyáltalán nem tartom a kapcsolatot. Kisegítőben kezdtem és az egyetemig jutottam. Most a Munkaügyi Központ támogatásával átképző tanfolyamra járok, két éves informatikai rendszergazda képzésben veszek részt. Abban reménykedem, hogy ezzel a szakkal könnyebben kapok majd állást. Az sem titok, hogy szeretnék újra felvételizni az ELTETÁTK-ra szociológia szakra.
Megújul és tovább fejlődik a Menedékváros Az 1997-es megvásárlást és az 1999-es működési engedély megszerzését követően újabb jelentős állomásához érkezett a Menedék Alapítvány kiskunmajsai Menedékvárosának története. A két intézménynek helyet adó épületegyüttes 2013-tól kezdődően megújul. A 70-es évek közepén épült panelház nem csak esztétikailag romlott le az utóbbi években, hanem üzemeltetése és fenntartása is jelentős terhet jelent a Menedék Alapítvány számára. A kialakult körülmények jelentősen megnehezítik az intézményekben ellátottak mindennapjait és olyan többletfeladatokat rónak az Alapítvány munkatársaira, mely már túlmutat munkakörükön, személyes vállalásukon.
A felvételi beszélgetés után szeptember 9-én beköltözhettem a Fiúotthonba. Itt mindjárt kaptam segítséget mind lelki, mind anyagi értelemben. Nagyon fontos volt az, hogy részidős munkahelyet találjak magamnak az iskola miatt. A szociális munkások nagy energiát fektetnek abba, hogy az ott lakók visszakerüljenek a normál társadalmi életbe. Értem ezalatt azt, hogy munkahelyet találjanak és albérletbe tudjanak költözni.
2011-ben jelent meg az Új Széchenyi Terv TIOP3.4.2-11/1 számú pályázati kiírása, melyen az Alapítvány 2011 őszétől 2012 tavaszáig dolgozott, hogy „Korszerű struktúra létrehozása a Menedékvárosban” címmel megfelelő pályázatot tudjon benyújtani. A pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség támogatásra érdemesnek találta, így rövidesen megkezdődhetnek a munkálatok. A Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Magyar Köztársaság költségvetése társfinanszírozásban biztosított támogatás eredményeként jobban kihasználhatóvá válik az épület belső tere. Különválnak a különböző működési területek, ezzel együtt új funkciók is létrejönnek. A nyílászárók cseréjét követően hőszigetelést kap az épület, kicserélik a teljes gépészeti (fűtés és használati meleg víz) rendszert, s új, gazdaságos kazánok kerülnek beépítésre. A sikeres pályázat lehetőség ad a működés, ezzel együtt az akadálymentesítés és az intézményi kommunikáció javítására is.
Mivel az intézmény keresztyén gyökerű, ezért törekednek Isten megismertetésére is, de „hinni nem kötelező”. A Fiúotthonban helyben lakó munkatárs, Bartolák Pál annak idején itt találta meg Krisztust, most az ő akkori írásából idézek: ,,Életem teljessé vált, értelmet, tartalmat kapott, és én, aki megéltem ezt az átváltozást, hiszem, tudom, vallom, hogy TE, aki kint vagy az utcán, kint vagy a szutyokban, mocsokban, akinek az elhúzódó emberek megvető tekintetét kell elviselned, neked is Jézus Krisztus szabadítására van szükséged. Kérve kérlek, hogy bármit csinálsz, bárhol vagy, bármilyen állapotban vagy, keresd meg az első olyan keresztyén közösséget, ahol bővebb tájékoztatást kaphatsz arról, hogy a TE életed is hogyan rendeződhet az egy igaz, élő Isten által.”
Természetesen, mint minden felújítás, így ez is némi kellemetlenséggel jár, de néhány hónap múlva felújított épület és fenntarthatóan meleg otthon várja az ellátottakat. Hírlevelünk hasábjain és a Menedék Alapítvány honalapján (http://menedekalapitvany.hu) rendszeresen tudósítunk a felújítás aktualitásairól.
Remélem sikerül rendezni az életemet, és ezért mindent meg fogok tenni, és kérem az Isten segítségét is, mert úgy gondolom, hogy sok minden múlik rajta is.
Menedék Sajtószolgálat
Sárközi Ferenc
8
Menedék Hírlevél
KISKUNMAJSAI HÍREINK Hálásak vagyunk azért is, hogy az éves szakmai műhelytalálkozó alkalmával két kolléganőnk bővíthette ismereteit. Margó családgondozónk és Brigi gyermekgondozónk a Révfülöpön megszervezett családok átmeneti otthonainak konferenciáján vettek részt.
MENEDÉKVÁROS CSALÁDOK ÁTMENETI OTTHONA Tel: 06-77-481-989 Mobil: 06-20-999-7287 6120 Kiskunmajsa, Marispuszta 253/A E-mail:
[email protected] Intézményvezető: Antal György
Hasonlóképpen október hónap áldásaként élhettük meg, hogy munkatársi csapatunk a Kecskeméti Színházban egy komédiára kapott meghívást, amelyet finom vacsora követett. A rendkívül jó hangulatú este szakmai közösségünk épülését szolgálta. Köszönjük a lehetőséget!
Híreink Szeptember hónapban Otthonunk minden lakójának szívét mélységekig megrázó és egyben megérintő pillanat volt, amikor Erzsike hosszan tartó betegségét követően hazaköltözött a Mennyországba. Betegségének legnehezebb hónapjaiban a helyi lakóközösség odaszánt szívvel igyekezett megkönnyíteni földi életének utolsó időszakát. Négy gyermeke nevelőszülői
Intézményünkben az ősz folyamán kormányhivatali ellenőrzés is történt. Hálát adhatunk, hogy Isten felettébb gondoskodik az Otthon fenntartásáról és szabályos működéséről, így jelentősebb kifogással nem élt az eljáró hatóság. Novemberben két házasságkötésre került sor a Menedékvárosban. Olyan itt élő anyukákkal osztozhattunk örömükben, akik sorsát már régóta szívünkön hordozzuk. Az új férj jelenléte nem pusztán a társ szerepét tölti be Gyöngyike és Anna családjában, de gyermekeik életében férjeik apaként, szeretetteli támogató személyként jelennek meg. Ezúton is kívánunk Nekik közös boldog életet! A decemberi hónap is mozgalmasnak ígérkezik. Szervezzük a Télapó jövetelét gyermekeink nagy örömére. Szeretnénk a karácsonyi ünnepeket is ahhoz méltó módon megünnepelni, és a mindennapi nehézségeket félretéve ünnepelni Megváltónk születésének napját.
gondoskodásba került Kiskunmajsán. Hálával tartozunk Istennek, amiért a négy testvér együtt maradhatott. Október sok áldást tartogatott számunkra. A Christian School of Budapest – diósdi iskola nyolcadikos diákjai két napot töltöttek a Menedékvárosban, ahol az ott élő gyermekekkel közösen elvégezték az ősszel esedékes falevelek takarítását, és a kisebb bokrok kivágásával még az esti tábortűz-gyújtásra is lehetőség nyílt. A második napon a vendég gyermekek kézműves foglalkozást, sor- és csapatversenyt szerveztek társaiknak. A nap végeztével az itt élő gyermekek átadták saját készítésű ajándékaikat vendégeik számára.
Szeretném megragadni az alkalmat és megköszönni mindenkinek, aki az elmúlt évben is támogatta Otthonunk szolgálatát. Ezúton kívánok magam és a kollegáim nevében áldott és békés ünnepeket minden kedves olvasónak! Antal György
9
Menedék Hírlevél
KISKUNMAJSAI HÍREINK tát, Anikónak pedig sok erőt kívánunk megnövekedett felelősségéhez!
MENEDÉKVÁROS HAJLÉKTALANOK ÁTMENETI OTTHONA
Gyümölcsök
Tel: 06-77-483-008 Mobil: 06-20-775-9599 6120 Kiskunmajsa, Marispuszta 253/A E-mail:
[email protected] Intézményvezető: Tóthné Frank Anikó
Októberben két ellátottunk tett sikeres vizsgát erdészeti szakmunkás képzésen. Közmunka programban hárman dolgoznak, állandó bejelentett munkahelye hat embernek van, folyamatos alkalmi munkában pedig négyen vesznek részt. Többen rendszeresen segítenek a Menedékváros napi életében is, valamint környezetünk tisztán és rendben tartásában.
„Ha valaki szolgál… …úgy szolgáljon, mint aki azt az Istentől kapott erővel végzi…” (1Péter 4:11) Egy kivételes befogadást végeztünk ez év áprilisától. Felvállaltuk egy olyan 38 éves édesanya, Erzsike ápolását, akinél tavaly októberben derült ki, hogy tüdőrákos. Akkor még négy gyermekével a Menedékváros Családok Átmeneti Otthonában lakott. Mikor megtudta, hogy menthetetlen beteg, Isten kezébe tette le a saját és gyermekei sorsát. Fájdalmas lelki gyötrelmei között kérte azt, hogy gyermekeit helyezzék el tőle, mert ő betegen nem tud róluk gondoskodni. Isten hatalma által minden hatóságnál megértésre talált az ügye, és nevelőszülőknél kerültek elhelyezésre a gyermekei Kiskunmajsán. Az édesanya segítését, ápolását pedig a Menedékváros érezte szolgálatának, és szeretettel végezte. Csöndes Katalin önkéntes segítőnknek kiemelt szerepe volt gondozásában, éjjel-nappal Erzsike mellett volt, aki végül szeptember 6-án ment el az Úrhoz. Hamvait szeptember 19-én a Menedékváros sírkertjében helyeztük végső nyugalomra.
Nagyon büszkék vagyunk az „előre haladni akaró” ellátottjainkra. Az egyikük életében zajló jelentős változást szeretnénk röviden elmesélni: Mária roma származású, 1964-ben született. 13 évesen kezdett iskolába járni, mert a szüleit korán elveszítette és négy kisebb testvérét neki kellett nevelnie. 1993-ban ment férjhez. A házasságában hat gyermeke született, négy fiú és két lány. A férje a házasságukat nem tartotta becsben, durván bánt feleségével, és mindig voltak mellette barátnői. Mária nyolc évvel ezelőtt a szülési depresszió elmaradt kezelése és férje hűtlenségei miatt súlyos lelki traumába került, mélydepresszióba esett. Gyermekei ellátására is képtelenné vált. Fél évig kezelték pszichiátriai intézetekben. Öt évvel ezelőtt elvált a férjétől, azonban gyermekei a férfihoz kerültek. Mária többször lakott nálunk, és élt a Családok Átmeneti Otthonában is. Célja mindig az volt, hogy legkisebb gyermekeit ő nevelhesse, ugyanis a három nagyobb már önálló életet él. Korábban csak rövid időre tudta megoldani a jövedelmi és lakhatási helyzetét. 2012 májusától tartózkodik újra intézményünkben. Mára elmondhatom, hogy a mentális gondozás eredményeként odáig jutottunk, hogy súlyos depressziójából kigyógyult, jelenleg csak este kell gyógyszereket szednie. Bejelentett munkahelye van már egy éve. Jövedelme nagy részét minden hónapban eljuttatja gyermekeinek, akikkel nagyon jó kapcsolatot ápol, de folyamatosan aggódik értük. Az áhítatokon és istentiszteleteken rendszeresen részt vesz, és már nevetni is tud. Ha ideje engedi, mindig segít az intézmények napi munkájában. Jézus Krisztus mondja: „Aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt.” (János 15:5)
Erzsike utolsó hónapjai megtanítottak minket arra, hogy Istenbe vetett hitünket sosem szabad elveszítenünk, és a fájdalmakat is lehet méltósággal tűrni. Hálásak vagyunk, hogy segítőtársai lehettünk a betegségével járó küzdelmeiben. Erzsikéért és a gyermekeiért végzett szakmai összefogás példaértékű volt, melyet nemcsak mi érzékeltünk itt Kiskunmajsán, hanem egy TÁMOP projekten belül is kiemelt és országos bemutatást fog kapni az eset. Tóthné Frank Anikó 2013 júniusa óta a Menedékváros Hajléktalanok Átmeneti Otthonának intézményvezetője. Húsz éve él boldog házasságban férjével. Három gyermekük van: Szabolcs, Boglárka és Hajnalka. Köszönjük elődjének, Farkas Ibolyának kitartó vezetői szolgála-
Tóthné Frank Anikó
10
Menedék Hírlevél
BODROGI HÍREINK
A BODROGI MENEDÉK SZOLGÁLATOK FENNTARTÓJA:
Szeretet Niklán
„JÓ AZ ÚR”
Isten két éve valami egészen különös munkát kezdett el Niklán. Ez a munka a nyáron egy nagy csúcsponthoz érkezett. Észak-Írországból, Newtownardsból idelátogató testvéreink segítségével ugyanis ötnapos Biblia klubot tarthattunk az ottani általános iskolás gyermekeknek.
BODROGI BAPTISTA GYÜLEKEZET 7439 Bodrog, Kossuth L. u. 157. Lelkipásztor: Paróczi Zsolt Támogatási lehetőség: 13597539-12302010-00040670 (KDB Bank Zrt.)
Kihívásnak ígérkezett, de mindenképpen nagy izgalommal vártam ezt a hetet. Személy szerint frissen hazaérve Amerikából nagyon „be voltam pörögve”, hogy tolmácsolással szolgálhassak a héten. Nem igazán tudtam, hogy mire számítsak, de nagyon vártam ezt a hetet. A klub témái a következők voltak: Jézus az út, az igazság és az élet, Jézus az élet kenyere, Jézus a feltámadás és az élet, Jézus a világ világossága. Emellett még David Livingstone missziós történetét is tanulmányoztuk. A történetek közötti szünetekben játszottunk, vetélkedők voltak és minden nap tanultunk aranymondást is. A héten nagyon sok minden lenyűgözött. Életemben először szolgáltam tolmácsként, ráadásul rögtön egy ilyen helyen, ahol olyan nagy szükség van Jézusra.
Rövid hírek Örömmel számolunk be róla, hogy a Menedék Alapítvány tulajdonában álló, jelenleg a Magyar Pünkösdi Egyház Szeretetotthonának helyet adó kastélyépület homlokzata megújult.
Olyan nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy Isten ezt rám bízta, és nagyon nagy élmény amolyan „csatornaként” közreműködni Isten, az igehirdető és a hallgatók között. Lenyűgöző volt az is, hogy az első nap harminc gyerekkel indultunk. Ez a szám minden nap nőtt, péntekre az ötvenet is elérte úgy, hogy a gyerekek nem csak a testvéreiket, barátaikat hívták, hanem voltak, akiknek a szülei is eljöttek. Egy másik csoda volt, hogy az egész hétre két aranymondással készültünk, de végül úgy szívták magukba az igeverseket, hogy egyáltalán nem volt elég, és minden nap újat tanítottunk nekik. És meg is tanulták! A hét végén tizennyolcan tudták elmondani mind a négy aranymondást.
Isten kegyelméből intézményeinkben egy sikeres tanévet zárhattunk június 16-án. Bodrogon és Niklán is 9-9 nyolcadikos és óvodás ballagott el. 2013. június 26-án megszületett Farkas Jázmin Anna, Farkas Attila és Rózsa első gyermeke. Isten áldja a családot! Július 6-12-ig egy csoport látogatott meg minket Newtownardsból, hogy szolgálatunkban támogassanak, segítsenek minket. A csoport egyik felével 5 napos klubot tartottunk a niklai gyerekek számára, míg a többiek meszelésben, padok javításában, a művészeti tábor előkészítésében segítettek.
Ami engem különösen megérintett, az az volt, hogy amikor úton Nikla felé felvettünk pár kürtöspusztai gyereket, ők minden reggel olyan vidámak voltak. Öröm volt hallgatni, ahogy dicsőítő énekekkel töltötték meg a buszt! És olyan jó volt látni, hogy Isten a legszegényebbekkel, a legkisebbekkel is törődik, hogy őket is szereti, méghozzá nagyon! Isten elkezdett valamit Niklán. És nem hiszem, hogy le fog állni!
2013. október 18-20 között került megrendezésre a "Hogyan döntsek?" Bodrogi Ifjúsági Konferencia, melyen 60 fiatal vett részt.
Selmeczi Nimród
11
Menedék Hírlevél
BODROGI HÍREINK
„BÖLCSESSÉG KEZDETE”
A csúcspontot mindenképpen a szombatra tenném, amikor is morzsaszedegetés helyett kenyereket szedegettünk, mert hála az Úrnak, annyi mindenki kapott lelki felfrissülést, üzenetet, és annyian tettek bizonyságot. Beszélgettünk Istennel, énekeltünk, aztán egy hatalmas keresztet állítottunk a középpontba, hogy mindenki felszegezze rá, amit felajánlott, megbánt, üzen a mennyei Apának. Volt egy bemerítkezni vágyó fiatal, volt sok hitében megújuló, és Isten lelke még egy nem keresztény lányt is megérintett. Imádkozz, kedves Olvasó, hogy amit itt Isten elkezdett, azt be tudja fejezni, hogy az ördög ne tudja megrontani a jót!
ÓVODA, ÁLTALÁNOS ÉS ZENEISKOLA Tel: 06-82-490-148 Mobil: 06-20-999-7298 7439 Bodrog, Kossuth L. u. 155. E-mail:
[email protected] Intézményvezető: Paróczi Zsolt
Keresztény Művészeti Tábor Július 13-21-ig került megrendezésre a XIV. Keresztény Művészeti Tábor Bodrogon. Hálás a szívünk mindazért, amit az Úr elvégzett ezen a gazdagon megáldott héten. Ha valamivel jellemeznem kéne a 2013-as bodrogi zenei és művészeti tábort az az Isten jelenléte lenne. Tényleg ott volt az első naptól kezdve, és munkálkodott köztünk. Hatvan körüli volt a gyerekek létszáma, akik részt vettek a zenei, vagy vizuális foglalkozásokon öt évestől egészen tizenhét éves korig.
Eszter Surgenor
Szükségek Bodrogon A raktárrész elkészült az elmúlt hónapokban. Hálásak vagyunk Istennek, hogy kirendelte az anyagi fedezetet és a segítő kezeket ehhez a munkához. A játszótér felújítása is megkezdődött, melyet szeretnénk tovább bővíteni, ahogy a lehetőségek engedik. Köszönjük az erre a célra érkezett adományokat!
Minden reggel fél 6-kor kezdtük a napot egy tanári/segítői áhítattal, aztán megreggeliztünk, és ezt követte a közös áhítat. A lelki részre idén sokkal nagyobb hangsúlyt fektettünk, mint azelőtt, ezért több volt a dicsőítés, és hoszszabb volt az igemagyarázat is – mindenki épülésére. Innen kis csoportokra bomlottunk, ahol még jobban fel tudtuk dolgozni a hallottakat. A zenei/művészi foglalkozások csak ez után kezdődtek el. A hét témája a „forrás” volt, amit József történetén keresztül néztünk meg. A vizuális részlegnél például szinte minden alkotáson megjelent a víz, gyönyörűen megkomponálva rajzokon, festményeken, maketteken, egy profi képzőművész vezetésével. Délutánonként másmás programunk volt, csütörtökön strandoltunk, péntek este pedig két program közül is lehetett választani: esti séta, ahol gyönyörködhettünk Isten csodálatos alkotásaiban, vagy az iskolában maradva imádtuk Istent a zenélésen keresztül.
A jövő tanévre elérjük a működési engedélyünkben foglalt 120 fős létszámot az iskolában. Ezért hálásak vagyunk, de ez egyben azt is jelenti, hogy két nagy tantermet kell kialakítanunk a tetőtérben, a zeneiskola részére pedig egy hangszigetelt termet szeretnénk létrehozni. A teljes beruházási költség, és a szükséges lépcső elkészítése nagyjából húszmillió forint lesz. Imádkozzunk azért, hogy az Úr rendelje ki szükségeinket!
Nevelőcsaládok Közössége Várjunk olyan elkötelezett szülők jelentkezését nevelőszülői szolgálatra, akik vállalkoznak arra, hogy bajba került gyermekeket fogadnak be a családjukba! Bővebb információ és tájékoztatás a következő telefonszámon lehetséges: 20-469-7644 (Madarászné Nagy Ágnes).
12