Fejes Erik
Méltatlansági eljárás a fegyveres és rendvédelmi szervezetekben
A legfőbb ügyész által 2011. évben, Kozma Sándor emlékére meghirdetett tudományos pályázat általános tagozatának II. helyezett pályaműve büntetőjogon kívüli témakörben.
Budapest 2011.
T TARTALOM Tartalom.............................................................................................................................. 1 Rövidítések .......................................................................................................................... 2 Előszó .................................................................................................................................. 3 A méltatlansági eljárásról általában.................................................................................. 4 A méltatlansági eljárás története ....................................................................................... 8 I. Történeti gyökerek ..................................................................................................... 8 II. A vitézi ítélőszék...................................................................................................... 10 III. A méltatlanság kérdésköre a XIX. században ....................................................... 12 IV. A D-1 jelzetű Becsületügyi Szabályzat .................................................................. 15 V. A becsületügyi eljárás reformja a múlt század elején............................................. 24 VI. Az A-46 jelzetű Becsületügyi Szabályzat ............................................................... 28 VII. Becsületügyi eljárás a kommunista diktatúra éveiben ......................................... 35 A hatályos szabályozás kialakulása ................................................................................. 48 A méltatlansági eljárás napjainkban ............................................................................... 56 A méltatlansági eljárás az ombudsman, illetőleg az ügyészség törvényességi vizsgálata tükrében ........................................................................................................... 61 Nemzetközi kitekintés ....................................................................................................... 65 I. A méltatlanság megítélése a Német Szövetségi Köztársaságban............................. 65 II. A méltatlanság az Amerikai Egyesült Államok jogrendjében................................. 66 A méltatlansági eljárás értékelése.................................................................................... 67 Függelék ........................................................................................................................... 73 I. A D-1 jelzetű BSz. alapján lefolytatott becsületügyi eljárás folyamatábrája .......... 73 II. Az 1960. évi BSz. alapján lefolytatott becsületügyi eljárás folyamatábrája .......... 74 Bibliográfia....................................................................................................................... 75
1
RÖVIDÍTÉSEK 1855. évi Kbtk.
1960. évi BSz.
1966. évi Bsz. 1977. évi BSz. A-46 jelzetű BSz.
Be. BKÜ BM rendelet
BRFK Btk. D-1 jelzetű BSz.
Hjt. Rendelet Hszt. MCM
Tájékoztató
TNM rendelet
SG Szabályzat UCMJ Útmutató
T
Das Militär-Strafgesetzbuch über Verbrechen und Vergehen vom 15. Jänner 1855. für das Kaisertum Österreich. In: Az 1855. évi január 15-iki Katonai Büntető Törvény a bűntettekről és vétségekről két függelékkel. Magyar Királyi Honvédelmi Ministerium, Budapest, 1901. Becsületbírósági Szabályzat a Magyar Néphadsereg hivatásos, tartalék- és nyugállományú tisztjei és tábornokai számára. Honvédelmi Minisztérium, Budapest, 1960. A Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek becsületbírósági szabályzata. Honvédelmi Minisztérium, Budapest, 1966. a Magyar Népköztársaság fegyveres erői Becsületbírósági Szabályzatának kiadásáról szóló 45/1975. (HK 23.) HM-BM együttes utasítás A-46 jelzetű Becsületügyi Szabályzat a Magyar Királyi Honvédség és a Magyar Királyi Csendőrség számára. Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium, Budapest, 1940. a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény Budapesti Katonai Ügyészség a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint az önkormányzati tűzoltóság szolgálati viszonyban álló tagjai szolgálati viszonyának egyes kérdéseiről és a személyügyi igazgatás rendjéről szóló 9/1997. (II. 12.) BM rendelet Budapesti Rendőr-főkapitányság a Büntetőt Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény Szabályzat a Magyar Királyi Honvédség- és Csendőrségnél, valamint a Magyar Királyi Horvát-Szlavon Csendőrségnél alkalmazandó becsületügyi eljárásról. Pallas Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest, 1903. a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól szóló 40/2007. (XI. 28.) HM rendelet a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény Manual for Courts-martial United States (Az Egyesült Államok katonai büntetőjogának kézikönyve) U.S. Government Printing Offices, Washington, 2000. a Honvédelmi Minisztérium Jogi és Információvédelmi Főosztálya által JIF386/1/2006. számon, 2006. április 11. napján „Tájékoztató a méltatlanság értelmezéséről és a kapcsolódó eljárásokról” címmel kiadott útmutató a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai szolgálati viszonyának létesítéséről, tartalmáról és megszüntetéséről szóló 1/1997. (II. 26.) TNM rendelet Gesetz über die Rehtstellung der Soldaten a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai Fegyelmi Szabályzatáról szóló 11/2006. (III. 14.) BM rendelet
Uniform Code of Military Justice Útmutató a tiszti becsületbíróságok eljárásához. Honvédelmi Minisztérium, Budapest, 1953.
2
T
„Az hadj Embert szükségh nem csak félelemben tartanj, hanem az hirért, névért és böcsületért, jó biztató reménséget adnj. Azoknak élete ollyan legyen, hogy minden részegeskedést, és az élésnek mód nélkül való vesztegetését félre tévén, úgy éljenek, mint jó jámbor és böcsületes emberek.”1
ELŐSZÓ Az elmúlt évben a katonai jogi témájú diskurzusok egyik vissza-visszatérő és igen kedvelt témája az ún. méltatlansági eljárás problematikája volt. Megállapításomat mi sem támasztja alá jobban, hogy a korábban becsületügyi eljárásként ismert jogintézményünk kapcsán az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa, illetőleg a Katonai Főügyészség is vizsgálatot folyatott, de szó esett róla a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség XV. Jogászkonferenciáján, valamint a Kriminálexpo keretén belül „A fegyveres és rendvédelmi szervezetek – szakértő büntető igazságszolgáltatás” címmel 2010. november 23. napján megtartott előadássorozaton is. A téma aktualitását jól jelzi, hogy az egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló 2010. évi CXLVII törvény is érintette az eljárás egyes aspektusait, különös tekintettel a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Hszt.) hatálya alá tartozó szervek vonatkozásában. Emellett a Honvédelmi Minisztériumban – az ombudsman, illetőleg az ügyészség ajánlásainak szem előtt tartásával – jelenleg is zajlik a kodifikációs munka a katonai szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének eljárási szabályairól szóló 40/2007. (XI. 28.) HM rendelet (továbbiakban: Rendelet) átdolgozása kapcsán. A több száz éves múltra visszatekintő méltatlansági eljárás létjogosultságát a témával foglalkozó valamennyi szakember elismeri, azonban az eljárás lefolytatása során jelentkező – olykor alkotmányos jogok sérelmét is eredményező – problémák kapcsán már számos vitapont érzékelhető, ami – meglátásom szerint – többnyire a jogintézmény dogmatikai alapjai vonatkozásában fennálló hiányos ismeretekre és félreértésekre vezethető vissza. Habár ez a speciális eljárási forma – mind jogtörténeti, mind dogmatikai érdekessége okán – elsőrendű kutatási témaként kínálja önmagát, átfogó feldolgozására FABINYI GUSZTÁV 1891-es tanulmánya2 óta senki sem vállalkozott, habár az az azóta eltelt időben számtalan változáson ment keresztül. Jelen írásommal tehát ezen több mint egy évszázados hiány pótlására teszek szerény kísérletet, egyrészt a téma aktualitása okán, másrészt amiatt, hogy kutatási eredményeim esetlegesen hozzájárulhassanak az eljárási szabályok reformjához. Dolgozatomban kiemelt figyelmet kívánok szentelni a jogintézmény történeti fejlődésére, dogmatikai alapjaira, illetőleg a gyakorlati jogalkalmazás során jelentkező problémákra, illetőleg azok megoldására, de igyekszem rövid kitekintés keretében ismertetni a méltatlansági eljárással párhuzamba állítható külföldi jogintézményeket is.
1 2
ZRÍNYI MIKLÓS: Az Hadi emberekrűl közönségessen. In.: SZÉCHY K. 1986. ld.: FABINYI G. 1891.
3
A MÉLTATLANSÁGI ELJÁRÁSRÓL ÁLTALÁBAN
T
A méltatlansági eljárás dogmatikai alapjainak megértése érdekében szükségesnek mutatkozik megvilágítani azon alapvetést, amely igazolja a jogintézmény létét: Az egyes foglalkozások eltérő személyes tulajdonságokat, felkészültséget, illetőleg tapasztalatot kívánnak meg gyakorlóiktól. Ahhoz, hogy valaki adott hivatás vonatkozásában jó szakember lehessen, ezen tényezők megfelelő szintje, illetőleg ötvözete szükségeltetik. Eltérő képességeket követel meg továbbá a vezetői, illetőleg a beosztotti státusz is, hiszen előbbinek – fokozott felelősségvállalás mellett – értenie kell a munkafolyamatok meghatározásához és megszervezéséhez, illetőleg az alárendeltek irányításához, valamint motiválásához, utóbbinak pedig készséget kell mutatnia a kapott utasítások végrehajtására. Nyilvánvaló, hogy adott egyéni jellemzők mellett előfordulhat, hogy valaki egy szakmában kiemelkedő, míg egy másikban csupán átlagos, vagy éppenséggel elégtelen teljesítményre képes. Elképzelhető továbbá, hogy adott személy valamely munkahelyen jó vezetővé tud válni, míg egy másikban már nem lenne erre képes. Természetüket tekintve lényegi eltérést mutatnak a magán-, illetőleg a közszférában vállalható foglalkozások is, ami döntően abból ered, hogy az állam szolgálata közvetlenül a közjó érdekében kifejtett, önkéntes alapon vállalt speciális tevékenységeket ölel fel, míg a magántulajdonban álló cégek egyéni, vagy szűk közösségi érdeket szolgálnak. Ebből adódóan a közszolgálat vonatkozásában a fent említett három tényezőből elsődlegesen a személyes tulajdonságokat kell vizsgálnunk, hiszen nem lehet vitás, hogy az állami szolgálat ellátóinak különleges egyéni jellemvonásokkal kell rendelkezniük, melyek hiánya adott esetben ki is zárhatja valamely hivatal vállalását, azzal együtt, hogy esetlegesen ugyanezen személy a magánszférában minden további nélkül válhat igen sikeres és példamutató munkavállalóvá. Sokan és sokféleképpen próbálták már összegyűjteni, illetőleg csoportosítani azon tulajdonságokat, amelyek elsődlegesek a közszolgálatot ellátók vonatkozásában, így erre nem teszek kísérletet, hanem közülük – a teljesség igénye nélkül – csak az általam kiemelten fontosakat említem meg: - lojalitás az állam, a kormányzat, illetőleg az állampolgárok iránt, - hazaszeretet, - érzelmi azonosulás a hivatal munkájával, - készség a hivatali hierarchiába történő betagozódásra, - engedelmesség a felettesek utasításaival szemben, - kölcsönös tiszteleten és bizalmon alapuló együttműködés a felettesekkel, beosztottakkal, illetőleg más kollégákkal, - készség a felelősségvállalásra, illetőleg - diszkréció a hivatali munkavégzés során ismerté vált titkok vonatkozásában.3 Látható, hogy a közszolgálat ellátóival szemben olyan elvárások is megfogalmazódnak, amelyek a magánszféra munkavállalói kapcsán egyáltalán nem, vagy csak részlegesen érvényesülnek. A közhivatal ellátása kapcsán támasztott különleges követelményeknek megfelelni tudó szakembereket – az állam, illetőleg a közjó érdekében kifejtett tevékenységük miatt – a társadalom is megbecsüli és általában tiszteletreméltóbbnak ismeri el őket, mint a magánszféra munkavállalóit.4 A megbecsüléshez azonban nem elegendő pusztán a hivatali státusz betöltésének ténye, illetőleg az annak ellátásához szükséges alkalmasság megléte, hiszen ahhoz a szolgálatot is úgy kell ellátni, hogy az közmegelégedést válthasson ki. 3 4
Vö.: BARACZKÁNÉ N. M. 1993. 22-25. old., GYŐRFFY L. 1925. 16-17. old. Vö.: ANGYAL P. 1927. 2. old.
4
T
Az egyéniség viszont meg nem osztható, így a közszolgálat ellátójának a szolgálaton kívüli magatartása is szigorú elbírálás alá esik, mivel egy közhivatalnok hivatalos intézkedései csak úgy bírnak igazi súllyal, illetőleg tekintéllyel, ha annak végrehajtója nemcsak a munkavégzés során, hanem a magánéletében is példamutató magatartást tanúsít, illetőleg rendezett életvitelt folytat.5 A közügyek gyakorlójával szemben tehát elvárás az erkölcsös életvitel, a rendezett anyagi körülmények, valamint a káros szenvedélyektől, illetőleg a közbotrányokozástól való tartózkodás. Könnyű belátni, hogy azon hivatalnok, aki nem tud megfelelni ezen alapvető követelményeknek, nemcsak a saját maga által elvégzett hivatali munka tekintélyét, illetőleg megbecsülését, hanem az adott hivatalba vetett (köz)bizalmat is rombolhatja. Az egyéni jellem tisztasága tehát alapvető elvárás, ami követelményként jelenik meg minden közszolga vonatkozásában, mert e nélkül polgártársai megbecsülésére és bizalmára nem számíthat, melynek következtében hivatalát – minden egyéb pozitív tulajdonságai ellenére – sem láthatja el az elvárt szinten.6 Ezen felismerés készteti a törvényalkotót arra, hogy megteremtse annak a jogi lehetőségét, hogy a közhivatalt viselő személyt legsúlyosabb esetben akár el is lehessen távolítani beosztásából, ha életvitele, illetőleg egyes megnyilvánulásai az adott állami szerv működésébe vetett közbizalmat sértik, vagy veszélyeztetik az állampolgárok körében. A fentieknek megfelelően a köztisztviselőkről szóló 1992. évi XXIII. törvény 21. § (6) bekezdés a.) pontja összeférhetetlenségi okként, vagyis a közszolgálati jogviszony megszüntetésének egyik lehetőségeként határozza meg azt az esetet, amikor a köztisztviselő (kormánytisztviselő) olyan tevékenységet folytat, illetőleg olyan magatartást tanúsít, amely hivatalához méltatlan. A közszolgálatoknak van azonban egy speciális formája, nevezetesen a katonai hivatás, ami olyan sajátos szakmai felkészültséget és morális feltételeket támaszt ezen foglalkozás gyakorlóival szemben, amelyek minden más közszolgálattól megkülönböztetik őket, de sok mindenben azonosak is velük.7 A katonai szolgálat különös jellemzője, hogy a civil társadalom a fegyveres és rendvédelmi szervezetek állományába tartozókban az ország belső, illetőleg külső rendjének és biztonságának zálogát látja, akik a veszélytől adott esetben életük árán is megvédik az állampolgárokat, illetőleg azok vagyoni javait. Ennek okán ezen testületek kötelékébe tartozók esetén – annak tartalmát tekintve – egy speciális közszolgálatról beszélhetünk, különös tekintettel arra, hogy egyes állampolgári jogok a katonák esetében szükségszerű korlátozást szenvednek el annak érdekében, hogy a szolgálat kellő hatékonysággal működhessen. Emellett azonban említést kell tennünk még egy – témánk szempontjából is – lényeges sajátosságról is, hiszen a fegyveres és rendvédelmi szervezetek állományába tartozók helyzete azon szempontból is speciális, mivel szolgálatukat egy sajátos függelmi rend által meghatározott hierarchia keretein belül látják el, amelyben az a szolgálati személy, akinek joga és kötelessége mások tevékenységének az irányítása, elöljárónak, míg az akire ez a jogkör kiterjed, alárendeltnek minősül. Az elöljárót tehát beosztásánál fogva a vezetése alá tartozó szervezet tevékenységére és e szervezet személyi állományára vonatkozóan rendelkezési jog illeti meg, amit általában (szolgálati) parancs formájában gyakorol.8 A függelmi rend működésének alapja pedig a szolgálati felsőbbség kötelező érvényű parancsának, utasításának, illetve intézkedésének az alárendelt részéről történő végrehajtása, 5
BARACZKÁNÉ N. M. 1993. 24. old. GERŐ GY. 1898. 131. old 7 Katona alatt a Büntetőt Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (továbbiakban: Btk.) 122. § (1) bekezdésében meghatározott személyi kör értendő. 8 FEJES E. 2010. 8-16. old. 6
5
T
azaz a felsőbbség akarata iránti engedelmesség, amelynek pedig feltétele a szolgálati felsőbbség tekintélyének elismerése. Ez azonban csak a jó vezetői attitűd, illetőleg a rendezett magánélet együttes feltételének fennállása mellett lehetséges, vagyis nem mindegy, hogy az elöljárónak milyen a híre, illetőleg milyen embernek tartják alárendeltjei, illetőleg tiszttársai. 9 Elmondható tehát, hogy a katonák irányában szintén társadalmi elvárás a feddhetetlen jellem, amely követelmény a parancsadásra jogosultak kapcsán fokozottan jelentkezik, mivel az alárendeltek tekintélyét is ki kell érdemelniük ahhoz, hogy a legnagyobb hatékonysággal tudják irányítási jogkörüket gyakorolni. Annak vonatkozásában, hogy egy adott személy valamely fegyveres, vagy rendvédelmi szervezettel létesíteni szándékozott jogviszonya vonatkozásában előreláthatólag meg tudna-e felelni azon alapvető elvárásnak, hogy mind a szolgálat során, mind azon kívül köteles példamutató magatartást tanúsítani, árulkodó lehet az érintett előélete. Ennek megfelelően a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (továbbiakban: Hjt.) 41. § (2) bekezdése, illetőleg a Hszt. 37/A. § (1) bekezdése – taxatív módon – határozza meg azokat az eseteket, amelyek fennforgása esetén nem létesíthető szolgálati viszony valamely személlyel. A felhívott törvényhelyek értelmében sem a fegyveres, sem a rendvédelmi szervezetek nem létesíthetnek szolgálati viszonyt olyan személlyel, aki büntetett előéletű, vagy büntetlennek minősül ugyan, de korábban jogerősen megállapították büntetőjogi, vagy fegyelmi felelősségét és meghatározott súlyú szankciót alkalmaztak vele szemben. Utóbbi esetben követelmény lehet továbbá, hogy az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesüléstől, illetőleg valamely intézkedés megszüntetésétől számítva bizonyos idő már elteljen. A Hszt. 37/A. § (1) bekezdés f.) pontja kizárja továbbá azon személyt is e körből, akivel szemben büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárást – van folyamatban, egészen a büntetőeljárás jogerős bejezéséig. A két szolgálati törvény vonatkozó rendelkezéseit összevetve megállapíthatjuk, hogy a Hszt. jelenleg szigorúbb követelményeket támaszt a jelentkezőkre nézve, amely magyarázható azon jogpolitikai céllal, hogy igyekeznek minél hatékonyabban visszaszorítani a bűnözést elsősorban a rendőrök körében. Nyilvánvaló, hogy az imént ismertetett kizáró okok léte sem szavatolhatja teljes mértékben, hogy a fegyveres és rendvédelmi szervezetek állományába felvételt nyert személyek majd idővel ne tanúsítanak olyan magatartást, ami valamely törvényi előírásba ütközik, vagy egyéb társadalmi normát sért. Ebből adódóan szükségszerűnek mutatkozik egy olyan jogintézmény megteremtése, illetőleg fenntartása, amely lehetőséget nyújt a fegyveres és rendvédelmi szervezetek működéséhez szükséges közbizalom veszélyeztetése esetén az érintett szankcionálására, akár hivatalvesztés kimondása útján is. A szóba jöhető magatartások körét négy csoportra oszthatjuk aszerint, hogy a cselekmény esetlegesen - büntetőeljárást, - fegyelmi eljárást, - szabálysértési eljárást, avagy - méltatlansági eljárást von, illetőleg vonhat maga után. Az egyes eljárások egymáshoz való viszonyát a későbbiekben részletesen fogom taglalni, de már most érdemes jelezni, hogy ezen tétel a hatályos szabályozás egyik leginkább problémás része. 9
SCHULTHEISZ E. 1931. 3-4. old., BODA L. 1993. 54. old.
6
T
Térjünk tehát vissza jelen publikáció tárgyához, a méltatlansági eljáráshoz, azzal hogy a jogintézmény létét igazoló alapvetés filozófiai szempontú ismertetését követően – jelen fejezet zárásaként – meghatározzuk annak lényegét: FABINYI GUSZTÁV megfogalmazásában a becsületügyi eljárás az igazságszolgáltatás egyik neme, melynek „feladata a megsértett jogrendet helyreállítani, bizonyítékokhoz nem kötött teljes függetlenséggel – a szónak legigazibb értelmében vett – anyagi igazságot szolgáltatni; czélja a katonai szellemet, a lovagias, nemes gondolkozást a tisztikarban meghonosítani, ápolni és erősbíteni, s hogy ezt elérhesse, kötelességében áll a művelt és nemesen gondolkozó egyén érzületével ellenkező viseletű egyéneket, csekélyebb esetekben meginteni, súlyosabb beszámítású esetekben [pedig] a testületből végleg eltávolítani.”10 A méltatlansági eljárás jelenkori definíciója is lényegében egybecseng a XIX. századi meghatározással, hiszen annak célja továbbra is a fegyveres és rendvédelmi szervezetek működésébe vetett közbizalom, valamint a katonai becsület fenntartása, illetőleg helyreállítása, olyan esetekben, amikor valamely a testület kötelékébe tartozó személy szolgálaton kívüli magatartásával, oly mértékben szembehelyezkedik a társadalmi, illetőleg a katonai elvárásokkal, ami kérdésessé teszi, hogy meghagyható-e tisztségében. Mindezek alapján a méltatlansági eljárást egy olyan speciális eljárási formának tekinthetjük, amely lehetőséget teremt a katonának minősülő személyek vonatkozásában arra, hogy hivatásukhoz méltatlan magatartás tanúsítása esetén, szolgálati viszonyuk megszüntetése útján megfelelő módon szankcionálva legyenek.11
10 11
FABINYI G. 1891. 349. old. Vö.: FABINYI G. 1891. 315. old.
7
A MÉLTATLANSÁGI ELJÁRÁS TÖRTÉNETE
T
Dolgozatom tárgyának megjelölését követően érdemes elmerülnünk a jogintézmény meglehetősen távoli múltra visszatekintő történetében, ami további segítséget nyújthat számunkra a méltatlansági eljárás sajátos természetének megértéséhez. I. Történeti gyökerek A 732. október 10. napján a franciaországi Poitiers melletti Montgame csatamezején, illetőleg az 1095. november 27. napján, a szintén galliai Clermont mezején lezajlott események együttes hatására a világtörténelem színpadán megjelennek a lovagok, akik egyrészt hadászati, másrészt eszmetörténeti szempontból gyökeres változásokat indítanak el a középkorban, amelyek részben még napjainkban is éreztetik hatásukat. A Frank Birodalom MARTELL KÁROLY (686-741) által vezetett erői Poitiers mellett oly módon arattak meghatározó győzelmet ABDUL RAHMAN AL GHAFIQI (نمحرلا دبع يقفاغلا, ?-732) mór kormányzó serege fölött, hogy bevetettek egy addig ismeretlen fegyvernemet, a nehézpáncélzatot viselő lovasságot, amely sajátos hadrendben, ún. lovagi kopjában harcolt. Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy a csatát nem a lovagi harcmodor vitte sikerre, hiszen a Mozarab krónika feljegyzése szerint a frank uralkodó megparancsolta a lovasságnak, hogy szálljanak le lovaikról és a gyalogsággal együtt négyszög alakzatban harcoljanak, amely aztán „mozdulatlan kőfalként, megbonthatatlanul” állt ellen a mór katonák sorozatos rohamainak. 12 Mindezek ellenére a lovagok úgy vonultak be a középkori ember tudatába, mint a kereszténységért rendíthetetlen bátorsággal küzdő harcosok, amely gondolatot tovább erősített I. OTTÓ (912-973) német-római császár 955. augusztus 10. napján aratott győzelme eleink fölött, ahol már valóban a nehézlovasság döntötte el a Lech-mezőn folyó csata végkimenetelét. A lovagság azonban hadászati szerepén túl lassan morális értékek hordozójává is vált, amelyet a lovagok sajátos, az addigiakhoz képest merőben szokatlan viselkedése eredményezett. Ahogy a csatákban, úgy a magánéletben is a mértéktartás, az állhatatosság, a hűség, az erkölcsösség, a bőkezűség, a becsületesség, valamint a bátorság volt vezérlőelvük, mely erények hiányában senki nem válhatott a lovagi közösség tagjává, megszegésük esetén pedig az érintettet kivetették maguk közül.13 Mindez azt jelentette például, hogy egy lovag csak szemtől szemben harcolt ellenfelével, ügyelt a fegyveregyenlőség elvének betartására, elbukott ellenfelét tiszteletben eltemettette és gondoskodott annak esetleges árváiról, illetőleg özvegyéről. Mindezeken túl a lovagi eszme egyik fő tétele a gyengék és az elesettek felkarolása, illetőleg védelmezése volt, amely később az igazi férfi értékmérőjévé is vált.14 A lovagi eszmény teljes formájában azonban csak a clermonti zsinaton alakult ki, amikor is II. ORBÁN pápa (1042-1099) azzal, hogy felszólította a nyugati kereszténységet keleti testvéreik szeldzsukokkal szembeni fegyveres védelmére, a lovagokat is KRISZTUS szolgálatába állította (athleta Christi). Innentől számítva a lovagok közösségének pedig már csak az lehetetett tagja, aki a fentieknek megfelelő erényes életet élt, mellyel méltóvá vált KRISZTUS szolgálatára. A méltatlanság első ismert történeti forrását pedig éppen a keresztes háborúk során megalakuló – részben katonai, részben szerzetesi sajátosságokat mutató – lovagrendek (disciplina regularis et militaris), így a Johannita, a Templomos, illetőleg a Német 12
Vö.: PHILLIPS, C. 2010. 16., 189. old. HERBER A. – MARTOS I. – MOSS L. –TISZA L. 1997. 97. old. 14 BODA L. 1993. 51. old. 13
8
T
Lovagrend reguláiban találhatjuk, annak ellenére is, hogy azok készítői SZENT ÁGOSTON (354-430), illetőleg SZENT BENEDEK (480-547) szerzetesi reguláit vették alapul.15 A keresztesek reguláiban elszórtan megtalálhatjuk azon magatartásokat, melyeket méltatlannak tartottak a keresztes lovagokhoz és annak ellenére is a mai becsületügyi eljárás előképeként tekinthetünk rájuk, hogy nem egységes eljárási rendben, hanem külön-külön, de mégis hasonló elvek alapján szankcionálták azokat aszerint, hogy a cselekmény mennyire rombolta a rend világi megbecsülését: Fontos kiemelni, hogy a regulákban meghatározott cselekmények nem bűncselekmények, amelyeket egyébként a világi törvények szerint büntettek, hanem a lovagi minőséggel összeegyeztethetetlen egyéb cselekedetek, melyek adott esetben a rendből való kitaszítást is eredményezhették. A Johannita Lovagrend regulájának 4. cikke szerint: „…amidőn a testvérek a városokon és várakon mennek által […] se öltözékükben, se tevékenységükben ne legyen semmi megütközést keltő, csak azt tegyék, ami jámborságukat megmutatja. Amikor pedig asszonynéppel találkoznak, akár házukban, akár a templomban, vagy bárhol másutt, szemérmességüket őrizzék meg…”16 A 9. cikk szerint „ha bármely testvér, bár soha meg ne történjen, valamely kísértéstől hajtva bujaságba esnék, ha titkon vétkezik, titkon bánja meg és gyakoroljon bűnbánatot, ha pedig tetten érik, vagy vétke nyilvánosságra kerül, úgy abban a faluban, ahol azt elkövette, a vasárnapi mise után, amikor a nép a templomból jön, mindenki szeme láttára vezessék elő és verje meg” akinek alá volt rendelve. Ezt követően aztán „kíméletlenül vesszőzzék és korbácsolják meg, majd űzzék ki mindennemű közösségünkből”, ahová az érintett csak kivételesen, bűnbánat tartása és megvilágosodás esetén térhet vissza.17 Mindezeken túl a 12. cikk általánosságban is előírja a rossz magaviseletet tanúsító testvér Mestere általi megbüntetésének követelményét.18 A szemelvényből látható, hogy a regula megköveteli az általában vett lovagias viselkedést és differenciál a szankció kapcsán aszerint, hogy a tett nyilvánosságra került-e, vagy titokban maradt. Mivel előbbi nem csak az egyesek, hanem az egész közösség megbecsülését sértette, így ez esetben a szankció is súlyosabb volt. A Templomos Lovagrend 42. cikke megtiltja a testvérek számára, hogy egymás között, illetőleg bárki mással „világi vagy hadi ügyekben véghezvitt jelentéktelen ügyekben tetteikről, vagy a szánalomra méltó nők húsának gyönyöreiről” beszéljenek. A 64. cikk rendelkezése értelmében „azok a testvérek, akiket különböző tartományokba küldenek […] feddhetetlen életet éljenek, hogy a renden kívüliek jó véleménnyel legyenek róluk. A rend szándékát se szóval, se tettel ne mocskolják be, hanem ellenkezőleg, mindenben, amivel kapcsolatba kerülnek, a bölcsesség és a jó cselekedetek kiváló példáját mutassák.”19 A 68. cikk szerint „mindenek előtt megelőzendő, hogy büntetés nélkül maradjon az a testvér, legyen bár hatalmas, vagy jelentéktelen, erős, vagy gyenge, aki magát fennmagasztalva egyre fennhéjazóbbá válik és bűnét védi. Ha nem akar megjavulni, szigorú rendreutasításban részesüljön. Ha a kegyes intések és az érte való imádkozások ellenére sem akar megjavulni, hanem egyre kevélyebb lesz csak, akkor ki kell űzni a jámbor nyájból. Egyébként a Mester, akinek pálcát és vesszőt kell kezében tartania – a pálcát, amellyel tudniillik ellenáll más erők gyarlóságának és a vesszőt, amely az igazságosságra törekedve
15
A Német Lovagrend SZENT ÁGOSTON szabályzatát használja, amelyet nem taglalok külön, mivel nem szabták azt át a katonai élet sajátosságaihoz igazodva. 16 HOMONNAI S. – HUNYADI ZS. 1998. 180. old. 17 Im.: 182-183. old. 18 Im.: 184. old. 19 STOSSEK B. 2002. 118., 146. old.
9
T
megbünteti a vétkesek bűneit – vigyázzon […], nehogy az enyhe büntetés, vagy a túlzott szigor bűnök elkövetésére sarkalljon!”20 A templomosoknál a regula 64. cikkében szintén megjelenik a közösség becsülete, mint védendő érték, mely kapcsán a szabályzat általános követelményt állít fel a rendtagokkal szemben, amikor feddhetetlenségre és példamutatásra sarkallja őket. Külön szól a hencegésről, illetve a fennhájazásról, ami összeegyeztethetetlen a lovagi élettel, sőt egy jogtörténeti érdekességre is felfigyelhetünk, annak kapcsán, hogy a regula szerkesztője, ISTVÁN jeruzsálemi pátriárka (1128-1130), felhívja a Mestereket az arányosság követelményének megtartására a büntetések kiszabása során. Az egyes lovagrendek hazánkban is megjelentek, sőt amellett, hogy számos magyar is harcolt a Szentföldön, a magyar királyok is szoros kapcsolatban álltak velük, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az antiochiai anyától származó II. ANDRÁS (1205-1235) 1217 decemberében meg is látogatta a johannitákat a szíriai Margat várában ()بقرملا ةعلق, ahol évi száz ezüstmárkát ajánlott fel az erősség fenntartására és megerősítésére.21 Mindazonáltal nem az imént ismertetett keresztes regulák, hanem sokkal inkább a lovagiasság, mint eszménykép lehetett az a motívum, melynek hatására a hazai törvénykezésben is megjelent a lovagi becsület védelme, amelyet az ún. curia militaris, vagyis a vitézi ítélőszék látott el.22 II. A vitézi ítélőszék
Ezen speciális eljárási forma első említésével I. MÁTYÁS (1458-1490) 1486. évi dekrétumának, az ún. Decretum maius-nak a XVIII. törvénycikkében találkozhatunk, amely kimondja, hogy „párbaj vívását a királyi törvényszéken nem szabad elhatározni, kivéve a király katonai curiájának szokása szerint eldöntendő perekben és akkor is csak bizonyítékok hiányában.” II. ULÁSZLÓ (1490-1516) 1492. évi dekrétumának XXXVII. törvénycikke szintén említést tesz a jogintézményről, amikor is kimondja a bajvívások eltörlését. Az eljárás egyes vonatkozásai kapcsán – a két törvénycikk mellett – a Quadripartitum Opus Juris Consuetudinarii Regni Hungariae (1553) két címe, illetőleg a Corpus Iuris Hungarici (1584) függeléke is tartalmaz adatokat, amelyek mellett a becsületbíróság előtt lefolytatott egyes perek okiratai is támpontul szolgálhatnak a jogintézmény mibenlétének feltárásában.23 Mindenekelőtt rá kell azonban mutatni, hogy az említett jogforrásokban az ítélőszék eljárási rendje már érett formájában jelenik meg, vagyis annak kialakulása valamivel korábbra tehető.24 Nevét, eredetileg szorosan a királyi udvarhoz tartozókról, ott a XIV-XV. században vitézi vagy lovagi szolgálatot ellátókról (aulae regiae milites) kapta, akik személyes becsületének védelmére jött létre. Később ez a kör kibővült az aulicus-ok, vagyis a királyi udvarnokok rétegével, akik szintén a nemesség köréből kerültek ki, a későbbi időkben azonban már szinte minden nemes kérhette ügyének ezen különleges eljárásban történő elbírálását, vagyis a curia militaris fokozatosan általános bírói szervvé vált.25
20
Im.: 154. old. Kevéssé ismert tény úgyszintén, hogy II. ORBÁN pápa eredetileg SZENT LÁSZLÓ (1077-1095) magyar királyt szerette volna felkérni a keresztes hadak vezetésére, de utóbbi halála miatt a terv meghiúsult. 22 CZIÁKY F. 1924., 27. old. 23 Vö.: SUNKÓ A. 2001. 3-4. old. 24 Vö.: CZIÁKY F. 1924., 28. old. 25 SUNKÓ A. 2001. 6. old., CZIÁKY F. 1924., 28. old., KARDOS S. 2002. 29. old. 21
10
T
Az ítélőszék, mely eseti jelleggel ült össze, országos illetékességgel működött a király személyes bíráskodása mellett, érsekek, püspökök, más papi személyek, illetőleg főnemesek jelenlétében, célja pedig a felperes becsületének védelme és egyben az alperes becsületvesztésének kimondásában állt.26 A felperes tehát egyrészről kérhette saját becsületének helyreállítását, másrészről pedig az ellenérdekű fél becsületvesztésének kimondását.27 A királyt kivételesen az országbíró, mint comes curiae helyettesítette, az ő akadályoztatása esetén pedig a király által e célra kijelölt főúr tartotta az ülést. Az ítélőszék vagylagos illetékességgel rendelkezett, vagyis a felek szabadon választhattak, hogy ügyüket ezen különleges eljárásban tárgyalják, avagy azt rendes bíróság elé vigyék. A becsületbíróság hatásköre a következő esetekre terjedt ki: - azon ígéretekből származó követelések, amelyek a hit, becsület, tisztesség és emberség latba vetése mellett tétettek, továbbá - az adott szó ellenére, vagy a menlevéllel vállalt kötelezettség megszegésével elkövetett fosztogatások, 28 - szóbeli vagy írásbeli becsületsértések,29 - a tanúk nélküli kölcsönadás, rablás, továbbá valamely titkos közlés alapján támasztott igények érvényesítése.30 Ezen tárgyköröket a korabeli források becsületet és emberséget érintő (causae factum et humanitatis eorundem tangentes), illetőleg becsületet érintő ügyeknek (factum honoris) nevezték.31 A keresetlevélben is elegendő volt azon utalás feltüntetése, hogy becsületet érintő ügyről van szó, vagyis nem kellett részletekbe menően megjelölni a tényállást. A tárgyalásra, amely magyar nyelven folyt, az idézést a király adta ki, az ítélőszék előtt pedig mindkét félnek meg kellett jelennie. Ha azonban az alperes mégsem jelent meg, mulasztásos (régiesen: makacssági) ítéletet hoztak, vagyis a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján döntöttek. Az alperes csak igazolással menthette ki magát feltéve, hogy be tudta bizonyítani, miszerint az idézésre életének nyilvánvaló halálos veszedelme nélkül nem jelenhetett meg, vagy az idézést önhibáján kívül nem kapta meg.32 A tárgyaláson a szóbeliség elve érvényesült, oly módon, hogy a felperes előadta keresetét, amelyre az alperes reagálhatott. Ha az alperes perbe bocsátkozott, a kereset visszavonásának, vagy a rendes bírói útra történő áttérésnek már nem lehetett helye.33 Fontos elv volt, hogy aki valamit állított, azt bizonyítani is tartozott, ráadásul abban az esetben, ha valaki akár csak egy állítását nem tudta bizonyítani, úgy az egész ügyben pervesztesnek mondták ki.34 Maga a bizonyítás tele volt formalizmusokkal, így ha valamelyik peres fél „úrnak” szólította a másikat, akkor egyben elismerte, hogy a másik fél becsületes ember, vagyis elvesztette a pert. A rendes bíróságtól eltérően az ítélőszék előtt, ha más, tanúk általi bizonyítás nem volt, az olyan oklevelek, amelyekben a kiállítójuk magát hite, becsülete, vagy embersége elvesztésének terhe mellett kötelezte, bizonyító erővel rendelkeztek.35 26
Decretum maius XVIII. törvénycikk 4. §, SUNKÓ A. 2001. 19. old., SUNKÓ A. 2001. 21. 28 Im.: 7., 10. old., 29 KARÁCSONYI J. 1891. 483. old. 30 Decretum maius XVIII. törvénycikk 5. §, az 1492. évi dekrétum XXXVII. törvénycikk 4. §, CZIÁKY F. 1924., 28. old., A hatáskört aztán a Négyeskönyv szűkíti, amikor kiveszi e körből a tanúk nélküli kölcsönadás, illetőleg rablás eseteit. SUNKÓ A. 2001. 7. old. 31 SUNKÓ A. 2001. 13-14. old. 32 KARÁCSONYI J. 1891. 486. old., CZIÁKY F. 1924., 28. old. 33 CZIÁKY F. 1924., 28. old. 34 Uo. 27
11
T
A bizonyítási eszközök között fontos szerepet játszott a bajvívás, amelyre csak akkor kerülhetett sor, ha a bizonyításnak más módja nem volt és a bíró kifejezetten elrendelte azt.36 Ha valamelyik fél a bíró ez irányú döntése nélkül nyújtotta át a másik félnek az ún. bajvívó cöveket, az azonnal pervesztessé vált, hiszen elismerte, hogy állításának bizonyítására nincs más eszköz.37 Az ítélőszék által kimondható büntetés két – nehezen megkülönböztethető – fajtája, a becstelenség (infamia), illetőleg a becsületvesztés (amissio honoris) kimondása volt. Az infámia eredményeképpen a pervesztes fél örökre elvesztette becsületét, illetőleg társadalmi jogait, panasszal többé senki ellen fel nem léphetett, ellenben ellene vádlóként bárki felszólalhatott. Mindezeken túl élete végéig rongyos ruhákban, nyakában kenderkötéllel, fedetlen fővel és mezítláb volt kénytelen járni. A becsületvesztés csupán annyiban különbözött a becstelenségtől, hogy az nem terjedt ki az utódokra és az ingatlantulajdonra.38 Az igen szigorú, bár a gyakorlatban feltehetőleg nem érvényesülő szankció alól egy kivétel volt; az az eset, ha a per szóbeli, vagy írásbeli becsületsértés miatt folyt és az alperes a felperes keresetének előadását követően rögtön kijelentette, hogy a felperest becsületében meg nem sértette és őt becsüli. Egyébiránt az ítélőszék döntése ellen csak és kizárólag mulasztásos ítélet esetén lehetett helye jogorvoslatnak.39 Az eljárási szabályok által megteremtett, eljárást gyorsító lehetőségek eredményeképpen, az ítélőszék előtt rövidebb idő alatt született döntés, mint a rendes bíróságok előtt, de emellett a főnemesek körében vonzóvá tette azt a király személyes jelenléte is. A fentiek alapján úgy összegezhetünk, hogy a curia militaris intézményét, amely hasonlatos volt a magánvádas eljárásunkhoz, a lovagi felfogás alakította ki és annak ellenére is a becsületügyi eljárás előképének tekinthető, hogy hatáskörébe deliktumok elbírálása is beletartozott, különös tekintettel a szóbeli, vagy írásbeli becsületsértésekre. A jogintézmény a lovagi becsületet védte, mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában, utóbbi kapcsán pedig érdemes megjegyezni, hogy a familiáris által elkövetett – becstelenség gyanúját keltő – cselekmény fölött maga a király ítélkezett, akinek szintén sérülhetett a becsülete, hiszen a dominus-ok becstelensége magában hordozta a királyi udvar becsületébe vetett hit veszélyeztetését is. Az ország három részre szakadása következtében fokozatosan megszűnő királyi udvartartás mellett, a vitézi ítélőszék jelentősége is egyre jobban visszaszorult, majd feltehetőleg el is tűnt. Az bizonyos mindössze, hogy az 1723-as bírósági reform hatálybalépést követően a becsületügyek is a rendes bíróságok hatáskörébe kerültek.40 III. A méltatlanság kérdésköre a XIX. században Habár ZRÍNYI MIKLÓS (1620-1664) katonai bölcseletében41, illetőleg II. RÁKÓCZI FERENC (1676-1735) hadi reguláiban42 egyaránt megfogalmazást nyertek a katonákkal szemben támasztott morális és magatartásbeli elvárások, arra vonatkozóan azonban egészen a XIX. századig nem találunk utalást, hogy ezek megsértése bármiféle eljárást, vagy
35
KARDOS S. 2002. 30. old. Decretum maius XVIII. törvénycikk 2. § 37 CZIÁKY F. 1924., 28. old. 38 SUNKÓ A. 2001. 25. old. 39 Vö.: KARÁCSONYI J. 1891. 485. old., CZIÁKY F. 1924., 29. old. 40 CZIÁKY F. 1924., 29. old., SUNKÓ A. 2001. 43. old. 41 SZÉCHY K. 1986. ZRÍNYI MIKLÓS: Hadi vázlatok 42 A magyarországi confederált Nemes Statusok és Rendek részéről szabott Hadi Regulák, Articulusok, Edictumok és Törvények. Tit. II., Art. I., In: BÖGÖLY GY. – HAUTZINGER Z. 2007. 264. old. 36
12
T
szankciót vont volna maga után. Ez persze nem zárja ki, hogy szokásjogi alapokon működött volna hasonló eljárás, de ennek létezését bizonyíték nem támasztja alá. 1848. szeptember 20. napján a Nemzetőrségi Tanács által a Magyar Királyság Hadügyminisztériuma részére felterjesztett, „A fegyhatalom körének és fegyszázadok felállításának tervezete a honvédség számára” címet viselő törvénytervezet a fegyelmi eljárás sajátos neme kapcsán az alábbiakat tartalmazta: „A fegyelmi kihágásokat elkövető és egyébként is kicsapongó és fegyelemellenes magatartást tanúsító legénységi állományú egyének közül, úgy a közkatonák, mint a javíthatatlan altisztek is a fegyelmi bizottmány elé állítatnak. E bizottmány egy százados, egy hadnagy, egy őrmester, egy tizedes és egy közlegényből áll. Ülésein a hadbírónak is jelen kell lennie és ott jegyzőkönyvet kell felvenni. A bizottság az előállított renitenskedő katonát, vagy altisztet meginti, s figyelmezteti őt arra, hogyha fél év alatt meg nem javul, úgy a közlegény azonnal a fegyszázadba osztatik be, az altiszt pedig előbb lefokoztatik, s ezután lesz a fegyszázadba beosztva.”43 Habár a tervezet ezen része a fegyszázadok megalakulásának elmaradása miatt sohasem lépett hatályba, mégis érdemes nagyon röviden elemezni a fentieket: Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy az ideiglenes fegyhatalmi szabályzat egy olyan eljárást kívánt létrehozni, amely mind a fegyelmi vétségek, mind az egyéb, katonákhoz méltatlan cselekedetek elkövetőivel szemben jogosult lett volna eljárni, illetőleg az érintettek felelősségének megállapítását követően, lehetősége lett volna az eljárás alapjául szolgáló cselekményeket szankcionálni. Amint a curia militaris esetén is láthattuk, ezen tervezet szerint is azok ítélkeztek volna az érintett fölött, akik közös becsülete sérült valamely dicstelen cselekedet miatt. A döntés reprezentáltságának biztosítása érdekében szinte valamennyi állománycsoport bekerült volna a testületbe, kiküszöbölve ezáltal az elöljárók esetleges önkényének térnyerését. Szintén garanciális szabályként értelmezhetjük, hogy a bizottmány ülésén kötelező lett volna hadbíró részvétele, ami a döntés meghozatalának szakszerűségét volt hivatott biztosítani. A Magyarországon hatályos első katonai büntetőtörvénykönyv (Das MilitärStrafgesetzbuch über Verbrechen und Vergehen vom 15. Jänner 1855. für das Kaisertum Österreich – továbbiakban: 1855. évi Kbtk.) „Mások, s különösen a kartársak becsülésére vonatkozó igény elvesztéséről” címet viselő XII. Fejezete szintén tartalmazta a méltatlanság jogintézményét, melynek eseteit taxatív módon próbálta meghatározni amellett, hogy annak tekintette a törvény által bűntettnek minősített cselekményeket is.44 „I. Ha valamely tiszt, a kinek a szolgálatból való kilépése alkalmával bírt katonai jellege meghagyatott, vagy magasabb katonai jelleg adományoztatott […] a monarchia ellen hadat viselő szolgálatába lépett a nélkül, hogy […] katonai jellegéről lemondott volna…”, ha belföldi, úgy kell eljárni vele, mint egy felségárulóval szemben, ha külföldi, tisztségtől való megfosztásra ítélendő. „II. Ha valamely az ellenség által hadifogságba ejtett tiszt, szóval, vagy írásban adott becsületszava megszegésével a fogságból megszökik és ez által az osztrák sereg hírnevét megbecsteleníti, elbocsátással büntetendő. III. Ha valamely tiszt más komoly alkalommal becsületszavával erősített ígéretét meg nem tartja, ha becsületszavával valótlan tényről tudva jót áll, vagy ha becsületszavával az ezen büntető törvénnyel ellenkezőre leköti magát, elbocsátással büntetendő. IV. Ha valamely tiszt nyilvános illetlen magaviselet által az állás becsületét bemocskolja, vagy valamely ilyes, vagy pedig más személyeket sértő magaviselet által állására nézve lealacsonyító szitkot, vagy bántalmazást vont magára, akkor ő […] 43 44
CZIÁKY F. 1924. 141. old. 1855. évi Kbtk. 299. §
13
T
elbocsátással büntetendő” feltéve, hogy cselekményével nem valósított meg valamely szigorúbban büntetendő deliktumot.45 A törvény ezen passzusa csak néhány évig volt hatályban, de indokolt néhány alapelvnek tekinthető tételt ismertetni ennek kapcsán is: Ahogyan a keresztes regulákban, úgy itt sem találunk egységes eljárási rendet, hanem a méltatlanság eseteit külön-külön szankcionálja a törvény és nem állít fel önálló szervet ezek vizsgálatára, de a legszembetűnőbb, hogy ezen tetteket csak és kizárólag tisztek valósíthatják meg. Ez nyilván összefügg a bevezetőben említett azon követelménnyel, hogy az elöljárók kapcsán eleve magasabb erkölcsi mérce érvényesül, de társadalmi és történeti előzménye is van a jelenségnek: A katonai elit hosszú évszázadokon keresztül a rendi társadalom csúcsán elhelyezkedő (fő)nemesség sorai közül került ki, amely jelenség magával vonta a tisztikar elszigetelődését és egy sajátos „nemesi attitűd” átvételét. Ez a jelenség persze nem minden vonatkozásában volt előnyös, de a tekintetben hasznosnak bizonyult, hogy a tisztek egymással szemben is elvárásokat fogalmaztak meg. Szintén lényeges szempont, hogy a társadalom a tisztikarral, mint a honvédséget reprezentáló vezetéssel szemben szintúgy magasabb morális követelményeket támasztott, így fokozatosan elvált egymástól az általában vett „katonai becsület”, illetőleg a speciális személyi körre vonatkoztatott „tiszti becsület” értékkategóriája. Ennélfogva a tiszttel szemben alapvető elvárássá vált a rendíthetetlen becsületérzés, „mely nem riad vissza a kötelesség hű teljesítésétől még akkor sem, ha mindjárt az élet forog koczkán, de viszont undorral fordul el minden olyan cselekedettől – habár a büntető törvény nem tiltja – ellenkezik a jó erkölcs, a tisztesség követelményeivel, a valódi ’gentleman’ felfogással.”46 Ezen folyamatot tükrözi az a szokásjoggá vált gyakorlat, hogy Osztrák-Magyar Monarchia tisztikara az oly tiszteket, akik magaviselete a haditörvényszék alá nem is esett ugyan, de a tiszti állás helyes becsületérzésével ellenkezett, a tiszttársak kiléptetésre kényszeríttették.47 Kiemelést érdemel továbbá, hogy a törvény IV. – gumiparagrafusnak tekinthető – pontja nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy valaki egy adott magatartásával, katonai bűncselekményt és méltatlanság megállapítására okot adó tettet is megvalósítson. Az I. FERENCZ JÓZSEF (1848-1916) által 1862. április 10 napján kiadott, „A javíthatatlan tisztekkel való elbánás módja” címet viselő szabályrendelet aztán hatályon kívül helyezte az 1855. évi Kbtk. fenti rendelkezéseit, de ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ugyanis eljárási szabályai lehetőséget adtak az elöljárói önkény érvényesülésének, az objektív igazságosság követelményével szemben.48 Az 1867. október 19. napján e tárgykörben kiadott szabályrendelet – porosz mintára – már ún. becsületügyi bizottságok felállítását rendelte el és külön érdekessége, hogy 2. §-a taxatív módon próbálta felsorolni a méltatlanság eseteit, amelyek a következők voltak: a.) iszákosság, vagy erkölcstelen magaviselet, amennyiben ez által nyilvános botrány idézhető elő, b.) pénzkeresési mód gyanánt űzött, vagy társai kifosztására célzó kártyázás, c.) rosszhírű személyekkel való társalkodás, d.) lealacsonyító adósságcsinálás, e.) illetlen magaviselet nyilvános helyen, f.) kicsapongó magaviselet által magára vont megbecstelenítés, g.) becsületszó megszegése, 45
Uo. 300-303. § GERŐ GY. 1898. 131. old. 47 Uo. 132. old. 48 SCHÓBER K. 1873. 7. old. 46
14
T
h.) bátortalanság, továbbá becsületsértések és párviadalra célzó bujtogatások.49 1871. március 29. napján aztán – a korábbi szabályrendelet hiányosságai miatt – „Vorschrift für das ehrenräthliche Verfahren” címmel újabb jogszabály kerül kiadásra, amelyet 1873. március 31. napján Magyarországon is kiadnak „Utasítás a becsületügyi eljárás foganatosítására a Magyar Királyi Honvédség számára” címmel. Ez sem bizonyult azonban hosszú életűnek, mivel a Magyar Királyi Honvédség és Csendőrségre nézve az 1885. évi Rendeleti Közlöny 11. számában közzétették az ún. D-1 jelzetű, „Szabályzat a Magyar Királyi Honvédség- és Csendőrségnél, valamint a Magyar Királyi Horvát-Szlavon Csendőrségnél alkalmazandó becsületügyi eljárásról” címet viselő rendeletet (továbbiakban: D-1 jelzetű BSz.), amely – hibái ellenére – már jóval időtállóbbnak bizonyult elődeinél.50 IV. A D-1 jelzetű Becsületügyi Szabályzat A fentiektől némileg eltérően, ezen szabályzatot már részletekbe menően is elemzem, hiszen ez volt az első olyan jogforrásunk, amely hosszú időn keresztül rendezte a méltatlansági eljárást, szinte minden részletre kiterjedően: a.) Az eljárás célja: a tiszti állás közös- , illetőleg az egyesek becsületének megóvása és épségben tartása volt (1. §). b.) Az eljárás hatálya:
- tárgyi hatály: oly cselekmények és mulasztások, melyek ugyan a büntető törvény előírásaiba nem ütköztek, vagyis nem tartoztak büntetőeljárásra (régiesen: bűnvádi eljárásra), mindazonáltal a tiszti állás helyes becsületérzésével és viszonyaival annyira ellentétben álltak, hogy kérdés merült fel az iránt, vajon annak elkövetője – a tiszti állás közös becsületének, valamint a szolgálat érdekeinek csorbítása nélkül – rendfokozatában, vagy katonai állásában megtartható volt-e.51 Becsületügyi eljárásnak az azt megelőzően lefolytatott büntetőeljárás esetén csak az alábbi esetekben lehetett helye feltéve, hogy a vádlottat nem fokozták le, illetőleg szolgálati viszonyát nem szüntették meg: - a katonai büntetőeljárás eredményeképpen ugyan nem mondták ki a terheltet bűnösnek, ám mégis olyan gyanúok maradt fenn vele szemben, mely katonai állásával össze nem egyeztethető szennyfoltot képezett, - a katonai büntetőeljárás hatálya alá nem tartozó személyt a polgári büntető bíróság, ugyan becsületellenes tett, vagy mulasztás miatt bűnösnek mondta ki, de anélkül hogy szolgálati viszonyát megszüntette volna, vagy az ítélet egyébként ezen joghátrányt nem vonta maga után, - a büntetőeljárás tárgyát képező vádakon kívül a vádlott ellen még oly tett is felróható volt, amely a tiszti jelleggel összeférhetetlen volt (3. §).
49
Uo. 12. old., vö.: FABINYI G. 1891. 315. old. GERŐ GY. 1898. 132. old. 51 Az 1873. évi szabályzat is hasonlóan fogalmazott: „Mindazon tett, vagy mulasztás, mely habár bűnvádi eljárás alá nem tartozik is, mindazonáltal a művelt ember – minőnek a tisztnek minden alkalommal, szóban és tettben lennie kell – becsületérzésével annyira ellenkezik, hogy kétessé teszi: vajjon a kifogás alá eső egyén, saját tekintélyének, s eképp a szolgálat érdekének csorbítása nélkül, tiszti, vagy egyéb katonai állásában megmaradhat-e?” 1. § 50
15
T
- időbeli hatály: ha az érintett becsületcsorbító tette, vagy mulasztása elévült, vagy az okozott kárt megtérítette, illetőleg ha csak a tisztté (hadapróddá) történő kinevezést követően derült ki az érintett büntetőbírósági elítélése, becsületügyi eljárásnak szintén nem volt helye. Ilyen esetekben a vonatkozó iratokat fel kellett terjeszteni a minisztériumba, ahol mérlegelték a szolgálati viszony megszüntetésének, a lefokozásnak, hadapród esetén pedig, kitüntetése elvételének a lehetőségét, melyek kapcsán a végső döntést a király hozta meg (4. §). A Belügyminisztérium 1952/4. számú, 1868. október 11. napján kelt rendelete szerint a becsületügyi eljárás alapjául szolgáló cselekmény nem évült el, de ha a tett elkövetése óta – arról történő tudomásszerzés nélkül – már hosszabb idő eltelt, figyelemmel kellett lenni arra, hogy az többé-kevésbé esetlegesen feledésbe ment-e. A D-1 jelzetű BSz. kapcsán tehát nem beszélhetünk az elévülés fix időpontjáról, mert ezen körülményt esetről-esetre kellet megítélni.52 - a személyi hatály kiterjedt a honvédség, valamint a csendőrség (beleértve a horvátszlavón kötelékeket is) – tényleges-, tartalékos-, vagy nyugállományú, valamint szolgálaton kívüli viszonyba tartozó – tábornokaira, törzs-, illetőleg főtisztjeire, hadapródjaira, illetőleg a közös hadseregnél azon tartalékos tisztekre, valamint hadapródokra, akik a fenti testületeknél ténylegesítés miatt próbaszolgálatban álltak (2. §). c.) A becsületügyi eljárás lefolytatásában közreműködő testületek
- becsületügyi választmány (továbbiakban: választmány): a becsületügyi bizottságok összeállítására, illetőleg az ún. előleges tárgyalás lefolytatására hivatott állandó testület, melyet Budapesten, illetőleg valamennyi honvéd gyalog és huszár ezred székhelyén meg kellett alakítani.53 Előbbi valamennyi Budapesten állomásozó honvéd parancsnokság, hatóság, valamint intézet, míg utóbbi az ezredek állományába tartozó, vagy ezekhez tartósan vezényelt főtisztek, vagy hadapródok kapcsán volt jogosult eljárni. Ha valamely személy vonatkozásában nem volt megállapítható, mely választmány illetékes, úgy a honvéd kerületi parancsnokság (továbbiakban: parancsnokság) jelölte ki valamelyiket az alárendelt ezredek választmányai közül, oly módon, hogy az lehetőség szerint igazodott a fegyvernemhez és közel esett az érintett állomás-, vagy egyéb tartozódási helyéhez is (15. §). Az érintett indokolt esetben kérhette az egyébként illetékes választmány helyett, egy másik kijelölését, de ennek során szem előtt kellett tartani, hogy huszár tisztek és hadapródok esetén huszár ezred-, más katonák esetén pedig gyalog ezrednél alakított, vagy a budapesti választmány járjon el. Csendőrök esetén szintén a honvéd gyalog ezredek választmányai jártak el. A választmány 4 tagú volt, amelyet az elnök vezetett, akit az illetékes ezredparancsnok jelölt ki, elsősorban a választmány székhelyén állomásozó törzstisztek, ezek hiányában pedig a századosok közül. A budapesti választmány elnökét ettől eltérően a honvéd főparancsnokság (továbbiakban: főparancsnokság) jelölte ki. A választmány három másik tagját írásban választották, akiknek lehetőség szerint a választmány székhelyén kellett állomásozniuk szintén. Rajtuk kívül póttagokat is választottak, mindhárom rendfokozat esetén 2-2 főt. A tagok értelem szerint csak azon katonai alakulatok állományából kerülhettek ki, amelyek vonatkozásában a választmány felállíttatott. Hadbírók, honvéd orvosok, valamint kezelőtisztek választhattak, de maguk nem voltak megválaszthatóak. 52 53
FABINYI G. 1891. 315. old. Összpontosítás esetén a választmány ideiglenes jelleggel ott székelt, ahová az elnököt rendelték.
16
T
A választásra minden év decemberében került sor, a tagok, illetőleg a póttagok pedig egy évre kerültek megválasztásra, akár több alkalommal is. A választás eredményeképpen összeállított névjegyzéket fel kellett terjeszteni a kerületi parancsnoksághoz, illetőleg a főparancsnoksághoz. A szabályzat eltérő rendelkezéseket állapított meg a törzstiszti, illetőleg a tábornoki választmány összetétele kapcsán, ugyanis azok elnökét a főparancsnokság jelölte ki. Előbbi esetén aztán az ő feladata volt a többi tag, illetőleg póttag kiválasztása, míg utóbbi választmány maradék 3 tagját, illetőleg póttagját a honvédség, illetőleg csendőrség állományába tartozó tábornokok egymás közül választották. Kerületi választmány - 1 törzstiszt, vagy százados, mint elnök, - 1 százados, - 1 főhadnagy, - 1 hadnagy
A választmány összetétele Törzstiszti választmány - 1 vezérőrnagy, vagy dandártábornok, mint elnök - 1 ezredes - 2 alsóbb rendfokozatú törzstiszt (póttag: 1 alezredes, vagy őrnagy)
Tábornoki választmány - altábornagy, mint elnök - 3 vezérőrnagy, vagy dandártábornok, (póttag 1 vezérőrnagy, vagy dandártábornok)
A választmány tagjai számára elsődlegesen az állás-becsület szigorú megóvásának minden tisztre nézve fennálló kötelessége volt az orientáló tényező, de át kellett érezniük megbízásuk felelősségét is, hiszen tiszttársaik e kényes kérdésben nekik szavaztak bizalmat. - becsületügyi bizottság (továbbiakban: bizottság): 9 tagból álló testület, melyben az a tag elnökölt, aki rendfokozatban és rangban legelöl állt közülük. Két formában működött: - főtisztek és hadapródok vonatkozásában minden kerületi parancsnokság székhelyén, illetőleg Budapesten külön is működött egy-egy állandó bizottság, melynek illetékessége a választmányéhoz igazodott. - törzstisztek, valamint tábornokok vonatkozásában a főparancsnokság eseti jelleggel állított fel bizottságot, mely országos illetékességgel bírt (8. §). Az érintett indokolt esetben kérhette más kerületi bizottság kijelölését is. Ha adott eljárásban főtiszt, vagy hadapród mellett törzstiszt, vagy tábornok is érintve volt, úgy valamennyiükkel szemben az utóbbiak vonatkozásában felállított eseti bizottság járhatott el (9. §). Kerületi bizottságok - 1 ezredes, vagy alezredes, mint elnök - 2 alezredes, vagy őrnagy - 4 százados - 2 alattos tiszt
A bizottságok összetétele Törzstiszti bizottság - 1 altábornagy, mint elnök - 2 vezérőrnagy - 2 ezredes - 2 alsóbb rendfokozatú törzstiszt - 2 százados (11. §)
Tábornoki bizottság - 1 lovassági tábornok, mint elnök - 6 altábornagy, vagy vezérőrnagy - 2 ezredes (12. §)
Az állandó bizottságban helyt kapott a választmány 4 tagja, az elnököt, pedig a (fő)parancsnokság rendelte ki. A testület elnökének egyébiránt a rangidősnek kellett lennie, így csak ezredes, vagy alezredes tölthette be ezt a pozíciót. Az elnök jelölhetett a törzstiszti állományba tartozók közül további egy tagot, a hiányzó tagokat pedig – a fenti táblázat alapulvételével – szintén a (fő)parancsnokság jelölte ki (10. §). A törzstiszti bizottságnak a választmány tagjain kívüli létszámát a törzstiszti gyűlés töltötte fel. 17
T
Szintén előírás volt, hogy a bizottság legfeljebb négy tagja lehetett az érintett csapattestéből, míg a többinek, köztük az elnöknek is más alakulatbélinek kellett lennie.54
- tiszti gyűlés (továbbiakban: gyűlés): becsületügyi testület, melyet - főtiszt, vagy hadapród esetén az ezredparancsnok hívott össze a főparancsnokság tájékoztatásával egyidejűleg, - törzstisztek, illetőleg tábornokok esetén pedig a főparancsnokság. Tagjai, főtisztek és hadapródok esetén azon ezred valamennyi, a székhelyen vagy annak közvetlen közelébe tartózkodó törzs- és főtisztjeiből állt, melynek választmánya az előleges tárgyalást lefolytatta. A Budapesten lefolytatott tárgyalás esetén a főparancsnokság jelölte ki azokat, az ezen külön választmányhoz utalt parancsnokságokat, hatóságokat, valamint intézeteket, melyeknek tisztjei a gyűlésre meghívandók voltak. Csendőr, hadbíró, honvéd orvos, illetőleg kezelő tiszt esetén a gyűlésben azon csapattest állománya is részt vett, amelyhez az érintett tartozott. Törzstisztek esetén az illetékes honvéd kerület (hadosztály) kötelékébe tartozó törzstiszteket, tábornokok esetén pedig a fővárosban állomásozó, illetőleg más kerület kötelékébe tartozó tábornokokat kellett meghívni a gyűlésre. A határozatképesség biztosítása érdekében a gyűlést összehívni jogosult parancsnok a legközelebbi honvéd ezred állományából való kirendelés érdekében a kerületi parancsnoksághoz fordulhatott. A gyűlést rendszerint a választmány székhelyén tartották, de a kerületi parancsnok költséghatékonyságból vagy egyéb szempont szem előtt tartása mellett más arra alkalmas helyre is kitűzhette azt. A gyűlésen az a katonai állományú tábornok, főtisztek, illetőleg hadapródok esetén pedig törzstiszt elnökölt, aki az előleges tárgyalást lefolytatta. A határozatképességhez főtisztek és hadapródok esetén 12, törzstisztek, illetőleg tábornokok esetén pedig 8 tiszt jelenléte kívántatott meg. A meghívott tisztek a gyűlésen, hacsak magukat betegség, vagy valamely fontos szolgálati feladat ellátása miatt kimenteni nem tudták, kötelesek voltak megjelenni (17. §). d.) Az eljárásban nem vehetett részt - a vádló, - az érintett fel- és lemenőági vérszerinti rokonai, fivérei, a szülők fivérei, ezeknek, vagy a vádlott testvérének fiai, vagy sógorai, - azok, akik az eljárás során tanúként ki lettek hallgatva, illetve akiknek a határozathozatalban való teljes elfogulatlansága iránt alapos kétely merült fel, - akik becsületügyi-, vagy büntetőeljárás hatálya alatt álltak, - akik a tiszti állás becsületének veszélyeztetése miatt korábban már megintésben részesültek, ezen büntetés hatályának külön meghatározott tartama alatt. A választmány, a gyűlés, valamint a bizottság elnökének, vagy valamely tagjának kizárását az érintettek saját maguk, a testületek többi tagjai, illetőleg az eljárás alá vont személy is kérhette. Ha az összeférhetetlenség valamely tag vonatkozásában merült fel, ezen személy köteles volt azt jelenteni. A kizárás tárgyában, az előleges tárgyalás alatt a választmány, gyűlés esetén a testület többi tagja, végtárgyalás alkalmával pedig a bizottság többi tagja döntött (6. §)
54
A hadbírók, honvéd orvosok, illetőleg kezelőtisztek vonatkozásában működő bizottságok különös szabályainak ismertetésétől a terjedelmi korlátok, illetve azok atipikus volta miatt eltekintek.
18
T
e.) Az eljárás megindulása: a tiszti állás becsületét veszélyeztető, vagy sértő cselekményeket, vagy mulasztásokat minden tiszt köteles, bármely más személy pedig jogosult volt feljelenteni az érintett elöljárójánál, vagy a legközelebbi parancsnokságon, illetőleg a főparancsnokságnál, de ha a feljelentő katona volt, úgy köteles volt megtartani a szolgálati utat. Az eljárást, az annak alávetett személy oly célból, hogy becsületét tisztázza, amennyiben erre egyéb eszköz nem állt rendelkezésre, önmaga is kérhette (7. §). A feljelentés megtételét követően a parancsnok, vagy megküldte azt az illetékes parancsnoknak (vagyis akinek az állományába tartozott az érintett), vagy előzetes mérlegelést követően - elutasította a feljelentést, - büntetőeljárást kezdeményezett, - fegyelmi eljárást indított, vagy - becsületügyi eljárásra utalta az ügyet (14. §). Utóbbi esetben intézkednie kellett az ún. becsületügyi előleges tárgyalás (továbbiakban: tárgyalás) megtartása felől, mellyel párhuzamosan jelentést kellett tennie – a tényállás rövid megjelölése mellett – a főparancsnokságnak. A parancsnok döntésével szemben csak akkor volt hely jogorvoslatnak, ha az a feljelentés alapján nem rendelte el a méltatlansági eljárást, kivéve az áttétel, illetőleg a büntetőeljárás kezdeményezésének eseteit. Ha az illetékes parancsnok becsületügyi eljárásra utalta az ügyet, a feljelentést – az érintett dicséret-fenyítési, illetőleg minősítési lapjával együtt – meg kellett küldeni a választmánynak, amiről értesíteni kellett az eljárás alá vont személyt is (15. §). f.) A tárgyalást a választmány folytatta le, melynek tagjai a szükséges mértékben tisztázták a tényállást annak érdekében, hogy eldönthessék, helye lehet-e becsületügyi eljárásnak (16. §). Munkájuk során adatszerző tevékenység keretében felvilágosítást kérhettek, illetőleg szükség esetén meghallgathatták a terheltet, aki köteles volt személyesen megjelenni előttük. Írásos megkereséseket az egyes választmányok csak és kizárólag a Budapesti I. Honvéd Kerületi Parancsnokság útján foganatosíthattak. A választmánynak egyébiránt minden katona köteles volt a kért felvilágosítást megadni. Az imént ismertetett módon beszerzett információk alapján aztán kétféle döntést hozhattak: 1.) ha egyhangúlag megállapították, hogy az érintett becsületének tisztaságához nem fér kétely, az eljárást megszüntették, feltéve, hogy ehhez az illetékes parancsnok is hozzájárult. Ebben az esetben fellebbezésnek csak akkor volt helye, ha a tiszt önmaga kérte az eljárás megindítását, ám az mégis megtagadtatott. 2.) ha nem az előző pontban meghatározott döntés született, vagy a fellebbezésnek a főparancsnokság helyt adott, az ügy az ún. becsületügyi vizsgálat elrendelése, vagy az egész eljárás megszüntetése végett a gyűlés elé került. A becsületügyi eljárást megelőzően lefolytatott büntetőeljárás esetén nem került sor tárgyalásra, hanem ilyenkor a választmánynak – mérlegelés nélkül – indítványoznia kellett a gyűlés összehívását. g.) A tiszti gyűlés előtti eljárás: a gyűlésen történő részvételre történő felhívást – a hely és az időpont feltüntetése mellett – a testület elnöke adta ki az érintett részére, azzal a figyelmeztetéssel, hogy azon vagy személyesen jelenjen meg, vagy védekezését írásban terjessze elő (18. §).
19
T
A testület elnöke a választmány egy tagját felkérte a tényállás ismertetésére, amely megtörténtét követően vagy az érintett meghallgatása, vagy az általa megküldött írásos nyilatkozat felolvasása következett. A gyűlés tagjai jogosultak voltak az elnöktől, illetőleg az érintettől bármely kérdésben felvilágosítást, illetőleg tájékoztatást kérni, melyeknek teljesítését nem lehetett megtagadni. Az érintett jogosult volt védekezését előadni, illetőleg reagálni a gyűlésen elhangzottakra, mely jogát megtagadni, illetőleg tőle a szót elvonni nem lehetett, Ezt követően – az érintett távollétében – a gyűlésnek arról kellett határoznia, hogy - az eljárás alá vont tiszt az ellene emelt vádak kapcsán magát megfelelően tisztázta-e, avagy - a szóban forgó magatartás kimerítő vizsgálat, majd becsületügyi döntés tárgyává teendő-e? Ennek során minden résztvevő szabadon előadhatta véleményét a higgadtság, illetőleg mérsékletesség követelményének megtartása mellett, annak szem előtt tartásával, hogy nem az érintett becsülete fölött, hanem az eljárás tárgyául szolgáló cselekmény vizsgálatának tárgyában kellett dönteniük. Ha a gyűlésen résztvevők legalább 2/3-a úgy vélte, hogy az érintett tisztázta becsületét, az eljárást meg kell szüntetni, ellenkező esetben pedig a vizsgálatot meg kellett indítani. Szavazni írásban lehetett ún. szavazati jegyen, a név és a rendfokozat feltüntetése mellett. Az elnök nem szavazott, de az ő feladata volt a szavazás érvényességének, illetőleg eredményének a megállapítása. A gyűlés menetéről egyébiránt jegyzőkönyvet kellett felvenni, amit az elnök, illetőleg rendfokozatonként a rangidősek írtak alá. A szavazati jegyek a jegyzőkönyv mellé kerültek lefűzésre, amit a résztvevők aztán saját pecsétükkel láttak el. Ha a gyűlés az eljárás megszüntetése mellett döntött, erről értesíteni kellett a főparancsnokságot, ha azonban az eljárás folytatását határozták el, ennek foganatosításával az előleges tárgyalást elrendelő parancsnoknak meg kellett bíznia a választmányt. Erről írásos jelentést kellett tenni a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztériumnak, az érintettet pedig fel kellett függeszteni beosztásából, arra való kötelezés mellett, hogy vagy maradjon addigi szolgálati helyén, vagy vonuljon a választmány székhelyére (19. §). A gyűlés bármely döntéséről, illetőleg intézkedéséről az érintett elöljáróját és azt a tisztikart is értesíteni kellett, amelyikhez az érintett tartozott. h.) A vizsgálati eljárás azzal indult, hogy a választmány elnöke értesítette az érintettet az eljárás megindításáról, mellyel egyidejűleg meg is idézte őt a testület elé azon figyelmeztetéssel, hogy távolmaradása esetén a rendelkezésre álló adatok alapján fognak dönteni, írásos védekezést pedig nem terjeszthet elő (20. §). A kitűzött határnapon az érintettet minden körülményre nézve, részletesen ki kellett hallgatni, az elhangzottakat pedig jegyzőkönyvbe kellett foglalni. Akár az érintett, akár valamely tanú kihallgatásán a választmány elnökén túl két, kivételes esetben pedig egy tagnak szintén jelen kellett lennie. A bizottság illetékessége kapcsán az érintett csak az első kihallgatás alkalmával tehetett kifogást, melynek tárgyában a választmány döntött. Ha a kifogásnak helyt adtak, az iratokat fel kellett terjeszteni az illetékes parancsnokságra az eljáró hatóság kijelölése végett. Ha a kifogást törzstiszt, vagy tábornok terjesztette elő, arról a főparancsnokság határozott. A választmány kötelessége volt mindazon körülmények és tényadatok feltárása, az időszerűség követelményének megtartása mellett, amelyek a tényállás tisztázásához szükségesnek mutatkoztak, de az eljárás tárgyát képező cselekmény felderítésén túl nem terjeszkedhettek. Ha azonban a becsületügyi eljárás során, újabb olyan cselekmény
20
T
elkövetése merült fel, amely az eljárást megalapozta volna, úgy a vizsgálatot erre is ki kellett terjeszteni. Az egyes eljárási cselekmények megtételéről a választmány tagjai egyhangúlag döntöttek, ennek hiányában pedig – az eljárás lefolytatásáért felelős – elnök határozott azokról. Minden katona köteles volt az idézésnek eleget téve a testület előtt megjelenni és a feltett kérdésekre válaszolni, illetőleg a szükséges felvilágosítást megadni, amit becsületükre- és kötelességükre való hivatkozással erősítettek meg. Polgári személyek kihallgatása felől, ha az a testület előtt megjelenni nem kívánt, a választmány elnöke intézkedett a közigazgatósági hatóságok útján. Ha valamely katona a távolság miatt az idézésen megjelenni nem tudott, úgy kihallgatását az elöljáró parancsnoka útján foganatosították. Miután a választmány valamennyi nyomozati cselekményt elvégezte, ismételten ki kellett hallgatni az érintettet, szembesítve az időközben feltárt terhelő bizonyítékokkal, valamint ismertetve a mentő és enyhítő körülményeket, majd ezt követően lehetőséget biztosítottak számára az eljárás iratainak megismerésére feltéve, hogy a választmány elnöke ezt külön engedélyezte. Fontos megkötés volt, hogy az érintett az eljárás során csak személyesen védekezhetett. Érdekes szabály, hogy a becsületügyi eljárás nem volt megindítható, ha az érintett önként kérvényezte leszerelését, azonban ezt csak a vizsgálati eljárásban történő első kihallgatására szóló idézés kézhezvételét megelőzően tehette meg. Mindazonáltal a választmánynak ekkor is kötelessége volt a cselekmény, vagy mulasztás lényegi körülményeinek vizsgálata, majd a megállapított tények összefoglalása azok bírálata nélkül. Ha a kérvénynek nem adtak helyt, az eljárást tovább kellett folytatni (21. §). Ha a vizsgálat során a szóban forgó tett, vagy mulasztás kapcsán bűncselekmény gyanúja merült fel, úgy intézkedni kellett az ügyiratnak az eljárást megindító parancsnokhoz történő megküldése felől, hogy az megtehesse a feljelentést. Amennyiben ennek eredményeképpen a büntetőeljárást megindították, úgy a becsületügyi eljárást meg kellett szüntetni, feltéve hogy az tisztségtől való megfosztás, illetőleg elbocsátás kimondásával zárult, ellenkező esetben pedig a becsületügyi eljárást folytatni kellett (22. §). Ha a választmány elnöke a tényállást teljes mértékben felderítettnek látta, összehívta a testület összes tagját tanácskozás céljából, akik közül kijelölt egyet, majd feladatul szabta számára egy ún. véleményes indítvány megszerkesztését, amit később aztán a bizottság elé tártak. Ha az indítvány tartalma kapcsán nem jutottak konszenzusra, az egyes tagoknak jogában állt különvéleményt is megfogalmazni és azt csatolni a bizottság számára. A választmány tagjainak a meghozott döntést egészen a végtárgyalásig titokban kellett tartaniuk. Egyébiránt az indítványt minden tagnak alá kellett írnia, amit borítékba zárták, majd az elnök pecséttel látta azt el. Ezt követően, a borítékot, valamint az ügyiratokat megküldték az illetékes parancsnoknak (törzstiszt, illetőleg tábornok esetén a főparancsnokságnak), aki összeállította aztán a bizottságot és kijelölte annak elnökét (23. §).
i.) A végtárgyalás és a határozathozatal a bizottság feladata volt, melynek elnöke az indítvány, illetőleg az ügyiratok megérkezését követően köteles volt azok tartalmát megismerni. Ha a vizsgálatot hiányosnak tartotta, az ügyiratokat visszaküldte a választmány elnökéhez azzal, hogy a kívánt eljárási cselekményeket mihamarabb hajtsák végre. Amennyiben a vizsgálat kiegészítésére nem volt szükség, vagy azt a választmány elvégezte, a bizottság elnöke határnapot tűzött ki a tanácskozásra és egyben a véghatározat meghozatalára. Erről tájékoztatta az érintettet is azzal, hogy azon vagy személyesen, vagy védő útján képviseltesse magát, mert ennek hiányában a rendelkezésre álló adatok alapján
21
T
fognak dönteni. Az – átvételi elismervénnyel ellátott – idézést, úgy kellett kiadni, hogy az érintett azt 8 nappal a tárgyalás megelőzően kézhez vehesse (25. §). Védő csak az érintett fegyverneméhez (szolgálati ágához) tartozó, ténylegesen katonai szolgálatot ellátó tiszt lehetett, akinek az eljárás alá vonttal legalább ugyanazon rendfokozattal kellett bírnia, de századosnál alacsonyabb rendfokozatú semmiképpen sem lehetett. A feltételeknek megfelelő személy, a védői megbízatást csak elöljárója írásos engedélye alapján vállalhatta, amit be kellett nyújtani a bizottság számára is (26. §). A bizottság elnöke a végtárgyalás megnyitása után – az érintett jelenlétében – felhívta a testület tagjait, hogy az eljárás tárgyát képező ügyben a vizsgálat során megállapított tényállás alapulvételével, tiszti becsületük megtartása és egyéb kötelességeik teljesítése mellett tanácskozzanak és döntsenek (27. §). Ezt követően az elnök ismertette mindazon ügyirat tartalmát, amelyek megítélése szerint a döntés szempontjából relevanciával bírhattak, valamint azokat úgyszintén, amelyek felolvasását az érintett, vagy védője külön kérte. A testület minden tagja jogosult volt az elnöktől felvilágosítást kérni bármely tisztázandó kérdés kapcsán, amit az köteles is volt megadni. Az érintetthez kérdést csak az elnök intézhetett, amelyre nézve bármely tag indítványt terjeszthetett elő. A végtárgyaláson, melynek elnapolására csak kivételesen, igen fontos okból kerülhetett sor, ismertetni kellett a választmány által megállapított tényállást, valamint a véleményes indítványt is. Ezt követően az érintett, vagy védője saját igazolása, illetőleg védelme érdekében felszólalhatott, de a védelem határait túllépő, vagy az illedelmet sértő magaviseletet nem tanúsíthattak, továbbá valamely személy, vagy a tiszti becsület tekintélyét sértő kijelentést nem tehettek. Ellenkező esetben az elnök köteles volt a szabályszegőt meginteni, ha pedig ez is eredménytelennek bizonyult, megvonni tőle a szót. Miután az érintett a terhére rótt cselekmény vonatkozásában kifejtette álláspontját, aláírta az erről felvett jegyzőkönyvet, majd el kellett hagynia a tárgyalás helyszínéül szolgáló helyiséget. Ezt követően a testület tagjai megvitatták az érintett ellen, illetőleg mellett szóló érveket, valamint minden, a megalapozott döntéshez szükséges körülményt számba vettek, mely során valamennyi tag jogosult volt meglátásait ismertetni azon sorrend szerint, ahogyan szót kértek az elnöktől. Ha a testület valamely tagja, beszédében szükség nélkül eltért a tárgytól, vagy fölösleges ismétlésekbe bocsátkozott, az elnök köteles volt erre figyelmeztetni őt, illetőleg helytelen nyilatkozatának gátat vetni, valamint a téves nézeteket kiigazítani. Amennyiben valaki az intés ellenére továbbra is helytelen magatartást tanúsított, attól meg kellett vonnia a szót. A tanácskozást követően az elnök ismertette az eljárás során megállapított tényeket, kiemelve ennek során mindazon körülményt, melyek a döntés szempontjából jelentőséggel bírtak. Az érdemi döntést megelőzően kerülhetett sor esetlegesen - a testület valamely tagjának a tanácskozásról, vagy a határozathozatalból való kizárására, - az ügynek az illetékes büntető bírósághoz történő éttételére, valamint a vizsgálat kiegészítésére vonatkozó indítványokkal kapcsolatos döntésre. Ezen kérdések kapcsán – az indítványozó kivételével – a testület tagjai szóban szavaztak a rendfokozat és rang sorrendje szerint oly módon, hogy legelőször a legalacsonyabb, majd sorban a magasabb rendfokozatúak adhatták le szavazataikat, szavazategyenlőség esetén pedig az elnök döntött. Ha valakinek az áttétel, vagy a vizsgálat kiegészítése kapcsán előterjesztett indítványát elutasították, az illető a főkérdés tekintetében változatlanul szavazni tartozott (28. §).
22
T
A főkérdés tekintetében a bizottság tagjai szavazati jegyen, írásban szavaztak, melyre rákerült a tag neve és rendfokozata. Ha valamely eljárásban több érintett volt, mindegyik vonatkozásában külön szavazati jegyen szavaztak. Ennek megtörténtét követően, az elnök ismertette a – tárgyalási jegyzőkönyvhöz fűzendő – szavazati jegyeket, majd megállapította a szavazás a végeredményét. Ha az indítványok közül egyik sem nyert szavazattöbbséget, azaz legalább 5 szavazatot, akkor a kilenc szavazat a legszigorúbbtól a legenyhébbik sorba kellett rendezni és a középső (ti. az ötödik) szavazat jelentette a szavazás végeredményét (29. §). Ezt követően az elnök a tárgyalást befejezettnek nyilvánította, majd felszólította a tagokat a határozat kihirdetéséig tartó titoktartási kötelezettségükre, illetőleg a tárgyalási jegyzőkönyv aláírására. A végtárgyalás során az alábbi határozatok születhettek, melyeket az elnök, illetőleg minden rendfokozatból a legidősebbnek alá kellett írnia (30. §): - az érintett vonatkozásában a tiszti állás becsületének megsértése, vagy veszélyeztetése nem állt fenn, - az érintett vétett a tiszti állás becsülete ellen, de nem oly mértékben, hogy ezáltal a rendfokozatában (katonai állásában) való meghagyására érdemtelenné vált volna, ezért intésben részesült (a tiszti állás becsületének veszélyeztetése), - az érintett vétett a tiszti állás becsülete ellen oly módon, hogy rendfokozatában (katonai állásában) meg nem hagyhatónak bizonyult (a tiszti állás becsületének megsértése). Utóbbi szankció a rendfokozat, a katonai állás, illetőleg a hadapródi kitüntetés elvesztését automatikusan maga után vonta. A rendfokozat (katonai állás) elvesztésével a tényleges állományú és az ún. várakozási illetékre jogosult tisztek a fizetésüket, sőt mi több a nyugdíjigényüket is elveszítették. A katonai állás elvesztésére ítélt nyugállományú katonák ellenben továbbra is megtarthatták nyugdíjukat. Azon tiszteket és hadapródokat, akik már nem voltak védkötelesek, a katonai kötelékből is elbocsátották, ellenkező esetben pedig közlegényi minőségben más csapathoz osztották be. A hadapródi kitüntetés elvesztésével az altiszti rendfokozat elvesztése is együtt járt. Az intés hatálya alatt állók rendfokozatban és beosztásban elő nem léphettek, s magasabb fizetésben sem voltak részesíthetőek. Az intés jogkövetkezménye nem volt időhöz kötve, azt csupán a főparancsnokság szüntethette meg. Egyébiránt az intést fel kellett jegyezni a minősítvényi táblázatban. Aki az intés hatálya alatt, a tiszti állás veszélyeztetése miatt ismételten bűnösnek találtatott, mérlegelés nélkül elvesztette rendfokozatát, illetőleg katonai állását (31. §). A bizottság elnöke a testület határozatát – annak kihirdetését követően – az ügyiratokkal együtt köteles volt felterjeszteni azon parancsnokságnak, amely az eljárást elrendelte (32. §). Az illetékes parancsnokság a határozatot haladéktalanul kézbesítette az érintettnek, illetőleg annak felmentése esetén intézkedett szolgálati viszonya felfüggesztésének megszüntetése, vagyis a szolgálatba rendelése iránt, míg felelősségének megállapítása esetén a határozatot – a szolgálati út betartásával – meg kellett küldeni a hadügyminiszter részére a szükséges személyügyi intézkedések megtétele miatt. A bizottság határozatát, annak tartalmától függetlenül egyébiránt közölni kellett az érintett tisztikarral, illetőleg kivételesen a feljelentővel is (33-34. §). Fontos szabály volt, hogy a bizottság határozata ellen nem lehetett fellebbezéssel élni! j.) Volt tisztek és hadapródok rangjának visszaadása: azon tisztek és hadapródok, akik a becsületügyi eljárás kikerülése végett önként lemondtak, vagy akik becsületügyi
23
T
szennyfoltot nem hagyó tett, vagy mulasztás miatt haditörvényszéki úton vesztették el rangjukat, kivételesen előléptethetőek voltak hadnagyokká, illetőleg szintén kinevezhetőek voltak újból hadapróddá feltéve, hogy - még védkötelesek voltak, - az eset súlyosságához mérten meghatározandó időtartam alatt javulásuk teljes bizonyítékát nyújtották, - tettüket jóvátették, valamint - az előléptetés további feltételei egyébként is fennálltak (37. §). A csapatparancsnokok a kérelmeket kötelesek voltak befogadni és megküldeni az eredetileg illetékes választmányok részére, amelyek indokolt esetben elvégezték az esetlegesen szükséges nyomozási cselekményeket, majd véleményes indítványukat előterjesztették a gyűlés részére, ahol szavazati jegyeken határoztak a kérvény tárgyában. Döntésüket aztán felterjesztették a miniszternek, mellyel egyidejűleg az érintett parancsnokságok véleményét is be kellett szerezni. Mindezek figyelembevételével a miniszter a hadapródok, míg tisztek esetében a király határozott a kérvény tárgyában (3839.§).
k.) A becsületügyi eljárásban közreműködő testületek véleményadási és tanácsadási jogköre minden olyan esetben fennállt, amikor a honvédelmi miniszter, vagy a főparancsnokság kikérte azok véleményét a kompetenciájukba tartozó valamely kérdés vonatkozásában, de emellett oly tiszteknek is tanácsadással tartoztak (kivéve, ha eljárás alá vont személy kereste meg őket), akik becsületet érintő kérdésben a követendő magatartásra nézve kértek iránymutatást (40. §). V. A becsületügyi eljárás reformja a múlt század elején Habár a D-1 jelzetű BSz. az első olyan szabályzatunk volt, amely átfogóan szabályozta a méltatlansági eljárást, annak szinte minden aspektusára kiterjedően, mégsem nélkülözte a hibákat, amelyek igen korán ki is ütköztek a gyakorlati jogalkalmazás során. A XIX. század végén számos publicisztika jelent meg a katonai büntetőeljárás reformjának tárgykörében, melyek egyike, a FABINYI GUSZTÁV tollából származó és a Jogtudományi Közlöny hasábjain megjelenő írás volt. Ezen írásának mintegy folytatásaként, 1891-ben közreadta – az előszóban már említett – értekezését „A katonai (honvéd) becsületügyi eljárásról és annak reformjáról” címmel, amely mindmáig az utolsó tudományos feldolgozása a témának. Habár az értekezés nem érte el gyakorlati célját, vagyis a becsületügyi eljárás reformját, témánk szempontjából mégis kiemelt jelentőséggel bírnak FABINYI megállapításai, melyek az alábbiak voltak: a.) a szabályzatban nem érvényesült a törvény előtti egyenlőség alapelve, illetőleg a fair eljárás követelménye, mivel a becsületügyi eljárásokban közreműködő testületek nem az érintett katonai beosztása, illetőleg rendfokozatának figyelembevételével kerültek felállításra. A testületek összetételének meghatározása kapcsán ráadásul az elöljáró parancsnoknak olyan jogosultságai voltak, amelyek a bírák elfogulatlansága vonatkozásában esetenként aggályt ébreszthettek, ugyanis a szabályozás lehetőséget teremtett akár arra is, hogy az érintett iránt aktuálisan meleg rokonszenvvel, vagy ellenséges indulattal viseltető parancsnok olyan személyeket rendeljen a testületekbe, akik nem az anyagi igazságot, hanem az elöljáró személyes érzületét képviselték. Ennek megakadályozása miatt FABINYI azt javasolta, hogy a bizottság „személy- és rangkülönbség nélkül” titkos szavazás eredményeként, 3 évre szóló megbízatással előre alakuljon meg, az időközben elhunyt, leszerelt, vagy áthelyezett tagok hiányának kiküszöbölése érdekében pedig válasszanak póttagokat. Véleménye szerint elfogadhatatlan
24
T
volt továbbá, hogy egyes esetekben „tapasztalatlan, s a szenvedélyek uralmának alávetett fiatal tisztek” is részt vehettek a testületek munkájában, ezért a bizottságokba csak törzstisztek és tábornokok megválasztását tartotta ajánlatosnak, mely által szerinte az ítélkezés elmozdulhatott volna a nagyobb tárgyilagosság irányába.55 b.) A becsületügyi eljárás pártatlansága ellen hatott a szavazás módja is, hiszen a testületek tagjai nevüket adták szavazatukhoz, amelyet az elnökök szükségszerűen megismertek, ez pedig – a függelmi viszonyok miatt – ahhoz is vezethetett, hogy az elnök véleményével nem egyező döntést hozó testületi tagokat a későbbiekben valamilyen retorziók érhették. Különösen igaz volt ez amiatt is, hogy a tárgyalás vezetésének mikéntjéből gyakran következtetni lehetett az elnök meggyőződésére. Mindezek okán FABINYI kívánatosnak tartotta a titkos szavazás bevezetését.56 c.) Az eljárás – vitán felül – igen komplikált és hosszadalmas volt, ami az időszerűség követelménye ellen hatott. FABINYI szerint szükségtelen volt a becsületügyek két megelőző fórum (ti.: választmány, illetőleg gyűlés) általi megvizsgálása, hiszen azok csupán azon kérdésben döntöttek, hogy az eset kapcsán meginduljon-e a becsületügyi eljárás, vagy sem. Ehelyett azt javasolja, hogy ezen kérdésben is a bizottság döntsön, oly formában, hogy tagjai közül alakítsanak egy 3 fős választmányt, melynek feladata az előnyomozás és a vizsgálat elvégzése lett volna. Az elfogulatlan eljárás biztosítása érdekében azonban a választmány tagjai feladatuk elvégzését követően a bizottság további munkájában nem vehettek volna részt.57 d.) Nem szolgálta az anyagi igazságosság követelményét az a rendelkezés sem, hogy a becsületben megőszült, ám egyszer megbotló tisztet megfoszthatták nyugdíjigényétől is, ezáltal taszítva nyomorba az érintettet idős korára. Nem ellensúlyozta ezt az sem, hogy a király kegyelméből a becsületügyi döntés ellenére is folyósíthattak nyugdíjat, hiszen erre csak kivételes esetben kerülhetett csak sor. Egyesek szerint a becsületügyi úton eltávolított tiszt azért nem volt nyugdíjazható, mert ez lehetőséget teremtett volna a szolgálatképes, de a katonai életet feladni szándékozó tiszteknek az idő előtti nyugállományba vonulásra. A probléma megoldására FABINYI azt javasolta, hogy egyrészről alkalmazzanak oly szigorú – a szabályzatokban egyébként nevesített szankciókat – amelyek elrettentették volna a szabályokat kijátszani igyekvő tiszteket, másrészről pedig mérsékeljék a nyugdíj összegét a méltatlanság kimondásának esetére, ami szintén elvette volna a tisztek kedvét a nyugállományba vonulás ezen módjától.58 e.) Szintén indokolatlan volt, hogy a hadbírák, orvosok, illetőleg kezelő tisztek nem ítélkezhettek, azonban más szolgálati ághoz tartozó tisztek megtehették ezt az ő esetükben, „holott a non combattans tiszteknek – iskolázottságuk és műveltségük okán – a becsületről és tisztességről magasztosabb elképzeléseik vannak, mint tiszttársaiknak”. Különösen igaz ez a megállapítás a hadbírák kapcsán, kiknek hivatásával együtt jár a jog lehető legmagasabb szintű ismerete, ami szintén elmozdíthatta volna a becsületügyi ítélkezést a szakszerűség és az anyagi igazságosság irányába.59 f.) Az érintett számára a vizsgálati anyagok megtekintésének lehetősége a választmány elnökének döntésétől függött, ami szükségtelenül korlátozta a védelem szabadságát és a fegyveregyenlőség elvét. g.) A védelem jogának korlátozásával járt szintén az a megkötés, hogy a védő csak - az érintett fegyverneméhez tartozó, - ténylegesen szolgáló, 55
FABINYI G. 1891. 349-350. old. Uo. 372. old. 57 Uo. 364-365. old. 58 Uo. 365. old. 59 Uo. 365-366. old. 56
25
T
- az érintettel legalább egyenrangú és századosnál nem kisebb rendfokozatú egyén lehetett feltéve, hogy elöljárója írásban engedélyezte számára a becsületügyi eljárásban történő közreműködését. Ezen korlátozások szükségtelenek voltak, sőt a védelmet inkább elősegíteni kellett volna azáltal, hogy a védőnek választott személy részére szolgálatmentességet kellett volna biztosítani ezen megbízatása teljesítésének idejére. h.) A szabad védekezés jogát sértette továbbá – FABINYI megítélése szerint – a bizottság elnökének azon joga is, hogy a tárgyalás alkalmával az érintettől, illetőleg védőjétől megvonhatta a szót, ha azok a tiszti állás becsületét érintően negatív véleményt fogalmaztak meg. i.) Volt tisztek és hadapródok rangjának visszaadása kapcsán célszerűbbnek mutatkozott volna azon csapattest választmányának megkeresése véleményadás végett, ahol az érintett a kérvényezést megelőzően szolgált, mintsem azt, amelyik az elkövetés idején illetékes volt, hiszen az esetleges javulás tényéről csupán az előbbi adhatott megalapozott véleményt.60 j.) A szabályzat hiányosságaként értékelendő, hogy nem határozta meg, mik azok a fontos okok, melyek megvalósulása esetén a tárgyalás elnapolható volt. k.) Szükségtelen korlátozást jelentett az is, hogy a végtárgyalás befejeztével az ügy eldöntése fölötti tanácskozás során - a testület tagjai csak az elnökhöz intézhettek kérdést. - az elnök jogosítva volt a bizottság tagjai részéről elhangzott helytelen vagy téves nyilatkozatoknak gátat vetni, hiszen ezzel befolyásolhatta a döntés mikéntjét. l.) Átgondolatlan jogtechnikai megoldása volt a szabályzatnak az is, hogy a bizottság valamely tagjának kirekesztése tárgyában tett indítvány kapcsán az érintett jogosult volt szavazni, hiszen csak az indítványozót zárták ki ezen döntésből.61 m.) Kifogásolható, hogy a becsületügyi eljárásról nem minden esetben tájékoztatták a feljelentőt, aki gyakran az alapul szolgáló cselekmény sértettje is volt, de emellett az eljárás egyik célja éppen abban áll(t), hogy a közbizalmat az ítélkezés igazságossága helyreállítsa. n.) Végül, de nem utolsósorban a szabályzat legnagyobb hibája az volt, hogy kizárta a jogorvoslat lehetőségét a véghatározattal szemben. FABINYI azt javasolta, hogy állítsanak fel egy fellebbviteli fórumot és ruházzák fel – az érintett mellett – a sértettet is jogorvoslati joggal.62 Utóbbi pont kapcsán megjegyzést érdemel, hogy az 1873. március 31. napján kiadott becsületügyi szabályrendelet még rendelkezett fellebbezési fórumként ún. fellebbezési bizottság felállításáról, melyhez a véghatározat közlését követő 14 napon belül fordulhatott az érintett, vagy/és védője. Megkötés volt azonban, hogy a szabályrendelt egyhangú döntés esetén nem biztosította a jogorvoslati jogot.63 Az 1903-ban kiadott D-1 jelzetű BSz.64 a reformjavaslatokból semmit sem valósított meg, így az eljárás változatlan szabályok mentén folyt továbbra is. Az 1908-ban kiadott szabályzatban azonban már számos módosítást találunk, melyek között több javaslat is visszaköszön:65 a.) Az egyik legfontosabb változás, hogy a módosítások következtében ismét szabályozásra került a fellebbezések esetén követendő eljárás (5. § d.) pont), vagyis megteremtették a jogorvoslati jog igénybevételének lehetőségét, mely eljárást az ún. 60
Uo. 372. old. Uo. 488. old. 62 Uo. 489. old. 63 Utasítás a becsületügyi eljárás foganatosítására a Magyar Királyi Honvédség számára 18. § 64 Becsületügyi Szabályzat a Magyar Királyi Honvédség- és Csendőrségnél, valamint a Magyar Királyi HorvátSzlavon Csendőrségnél alkalmazandó becsületügyi eljárásról. Pallas Irodalmi és Nyomda Rt., Budapest, 1903. 65 A módosítások 1908. december 1. napjától léptek hatályba és csak a leglényegesebbnek tekinthető változtatásokat elemzem. 61
26
T
becsületügyi fellebbezési tanács folytatta le. A halasztó hatályú fellebbezés benyújtására – csakúgy, mint az 1873-as utasítás szerint – 14 nap állt rendelkezésre, amelyet a parancsnok valamennyi ügyirattal együtt a főparancsnoksághoz terjesztett fel (36. §). Ha a tanács felmentette a vádlottat, vagy pusztán az állásbecsület veszélyeztetését állapította meg, nem volt helye fellebbezésnek, amelyet egyébiránt csak béke idején lehetett gyakorolni. Ha a becsületügyi eljárás több érintett ellen volt folyamatban, valamelyikük fellebbezésének hatálya mindannyiuk javára kiterjedt. A főparancsnokság székhelyén működő fellebbezési tanács mandátuma két évre szólt, illetékessége pedig az egész ország területére kiterjedt. Tagjai között egy vezérőrnagy, mint elnök, négy törzstiszt és öt százados, a póttagok között pedig egy vezérőrnagy, mint elnökhelyettes, négy törzstiszt, illetőleg öt százados kapott helyet. Az elnököt és helyettesét a főparancsnokság, míg a többi tagot az e célra kijelölt tisztikar választotta meg. Törzstisztek és tábornokok esetén esetről–esetre alakult fellebbezési tanács, amely törzstisztek esetén egy altábornagyból, mint elnökből, négy vezérőrnagyból és öt törzstisztből, míg tábornokok esetén egy táborszernagyból, vagy altábornagyból, mint elnökből, valamint 9 tábornokból állt. A fellebbezési tanács tárgyalásáról az érintettet, valamint védőjét a határnap előtt 14 nappal értesíteni kellett, de a megjelenés nem volt kötelező. A tárgyalás az ügyiratok felolvasásával kezdődött, amelyet követően az érintett, vagy védője felszólalhatott, majd ezután az ügy előadója előterjesztette indítványát a döntésre vonatkozóan, ezután pedig a tanácskozás következett. Ha a testület tagjainak fele része úgy találta, hogy a tényállás kiegészítésre szorult, ennek érdekében megkereséssel élhettek az illetékes választmány irányába. Amennyiben a becsületügyi vizsgálat további pótlásokra nem szorult és lényeges alaki hibák sem fordultak elő, a tanács vagy helybenhagyta az elsőfokú határozatot, vagy az állás becsületét veszélyeztető (ti.: az állás becsületét sértő határozat helyett), vagy felmentő határozatot hozott. A döntést követően a becsületügyi fellebbezési tanács elnöke a rendelkezés végrehajtása érdekében a határozatot az ügy irataival együtt felterjesztette a főparancsnoksághoz. b.) A szabályozás pontosításra került annak vonatkozásában, hogy rögzítették a véghatározat jogerőre emelkedésének napját. c.) Az időszerűség követelményének megtartása érdekében a 7. § c.) pontja előírta, hogy az eljárás minden felesleges időhúzás nélkül a lehető legrövidebb idő alatt lefolytatandó. d.) A bizottságot átnevezték becsületügyi tanácsnak. e.) A védő személyével kapcsolatos megkötések kicsit lazultak, de még mindig csak az érintettel legalább azonos rendfokozatú személy vállalhatta el a megbízatást, amelyhez azonban már nem kellett az elöljáró parancsnok írásos engedélye, bár vállalását bejelenteni tartozott a parancsnokságán. Fontos változás, hogy a védő a fegyveres erők más részének, így a csendőrségnek a kötelékébe is tartozhatott (18. § e.)). f.) A módosítás eredményeképpen már a választmány előtti eljárásban is lehetőség volt arra, hogy az érintett védővel képviseltesse magát. g.) Az irat-betekintési jog gyakorlását már nem tették függővé a gyűlés elnökének döntésétől, de annak során a testület két tagjának jelen kellett lennie (19. §). h.) A gyűlés elnökétől elvették azt a jogot, hogy megvonhassa a szót az érintettől, vagy védőjétől. i.) A véghatározat hitelesített példányát a becsületügyi tanács elnökének – átvételi elismervény kísértetében – a tárgyalás végeztével haladéktalanul meg kellett küldeni az
27
T
érintettnek, illetőleg védőjének. Ha előbbi, akadályoztatása miatt azt átvenni nem tudta, védője pedig nem volt, az érintett parancsnoka ügygondnokot volt köteles kirendelni (29. §). j.) A szabályzat immáron rendelkezett azon esetről is, ha az érintettel kapcsolatban újabb vádak merültek fel a tanács határozathozatala után, de a rendelkezés hatályba lépte előtt. Ilyen estben e vonatkozásban is le kellett folytatni a becsületügyi vizsgálatot, majd új, egységes határozatot kellett hozni (34. § b.)). k.) Az új rendelkezések között megjelent a perújítás intézménye is (40. §), ha olyan új bizonyítékok, illetőleg körülmények merültek fel, amelyek alapján feltételezhető volt, hogy igazságtalan döntés született. A főparancsnokságnál lehetett erre vonatkozó indítványt előterjeszteni, melyet követően beszerzésre került a korábban eljárt választmány véleménye is. Ha az indítványnak helyt adtak, az ügy a vizsgálat kiegészítése, majd határozathozatal céljából, vagy a korábban eljárt, vagy egy másik választmány, illetőleg tanács elé került. Ennek során vagy helybenhagyták, vagy hatályon kívül helyezték a korábbi döntést, mely döntéssel párhuzamosan új határozatot is hoztak. Utóbbi esetben ismételten megnyílt a jogorvoslat lehetősége. l.) A szabályzat a fentiek mellett, kivételesen lehetőséget biztosított az eljárás lefolytatására az érintett távollétében is, de ez esetben a parancsnok szintén ügygondnokot rendelt ki a tiszti állományból, aki teljes képviseleti jogkörrel bírt, de emellett a védekezés joga írásban is gyakorolható volt az érintett számára (41. §). m.) A jogszabály függeléke lehetőséget teremtett arra is, hogy a becsületügyi testületek a tisztek és a becsületügyi eljárás alá nem tartozó egyének közötti becsületügyi ügyekben is eljárhassanak, ehhez azonban az kellett, hogy az érintett harmadik személy alávesse magát a választmány határozatának. A módosítás következtében a szabályzat számos hibája korrigálásra került, de az eljárás komplikált volta változatlanul problémaként jelentkezett, majd az I. Világháború évei alatt, pontosabban 1917-ben, újabb módosításokat eszközöltek, így - a szabályszerű idézés ellenére távolmaradó érintett számára lehetővé tették, hogy magát az igazolás útján kimentse, - a csekélyebb tárgyi súlyú, de az állásbecsületet veszélyeztető cselekményeket fegyelmi eljárásra utalták, valamint - a becsületügyi fellebbezési tanácsot átnevezték becsületügyi felülvizsgáló bizottságnak. VI. Az A-46 jelzetű Becsületügyi Szabályzat Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után egy ideig ugyan még alkalmazták a D-1 jelzetű BSz. rendelkezéseit, de 1923-ban kiadásra került a becsületügyi eljárás némileg új rendelkezéseket is tartalmazó tervezete, majd végül 1940. november 1. napján hatályba lépett az A-46 jelzetű Becsületügyi Szabályzat (továbbiakban: A-46 jelzetű BSz.), amely aztán az elkövetkezendő tragikus események következtében végül nem bizonyult hosszú életűnek.66 Az A-46 jelzetű BSz. gerincét a korábban hatályos becsületügyi szabályzat alkotta, amelyet helyenként módosítottak, néhol pedig kiegészítettek, vagy pontosítottak, egyszóval továbbfejlesztettek. Ennek okán – a szükségtelen ismétlések elkerülése végett – eltekintek az egész szabályzat ismertetésétől, csupán azon változásokat taglalom, amelyek újdonságként jelentkeztek a becsületügyi eljárás kapcsán: a.) az 1917-es módosítással egyezően, az új szabályzat is úgy rendelkezett, hogy azon esetekben, amikor már eleve kétségtelenül megállapítható volt, hogy a tiszti állás közös, 66
A-46 jelzetű Becsületügyi Szabályzat a Magyar Királyi Honvédség számára – Tervezet. Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium, Budapest, 1923.
28
T
vagy valamely tiszt egyéni becsületét csak kisebb fokban veszélyeztető magatartás, vétkességet kimondó határozatot nem vonhatott maga után, úgy azt fegyelmi úton kellett elbírálni (1. § 3. pont). b.) a szabályzat személyi hatálya szintén a tisztekre, illetőleg a tisztjelöltekre terjedt ki, de utóbbi kategóriába beleértendőek voltak a zászlósok és a velük „hasonlóállásúak” is (2. § 3. pont). c.) némileg eltérő szabályozást találunk a becsületügyi eljárást megelőző bűnvádi eljárások esetén, ugyanis katonai, vagy polgári bűnvádi (ügyészi), továbbá rendőri, vagy polgári fegyelmi eljárásnak akár ítélettel, akár megszüntető végzéssel, vagy félretételi határozattal történt jogerős befejezése után, az érintett tiszt terhére róható mindennemű cselekményt, vagy mulasztást becsületügyi szempontból is el kellett bírálni (3. § 1. pont). Abban az esetben viszont, ha valamely tisztet a polgári büntető bíróság - bűntett, - az állam iránti hűség kötelmeit sértő bármely vétség,67 - szemérem elleni vétség, vagy - nyereségvágyból eredő vétség, illetőleg kihágás miatt jogerősen elítélt, továbbá bármely más okból - hivatalvesztéssel sújtott, vagy eltiltotta a politikai jogok gyakorlásától, úgy becsületügyi eljárásnak már nem volt helye, hanem az érintettet közigazgatási úton kellett állásából elbocsátani. Ugyanígy kellett eljárni akkor is, ha a fent részletezett cselekmények, vagy mulasztásuk bizonyítást nyertek ugyan, de emiatt az érintett tisztet elévülés, magánindítvány hiánya, vagy annak visszavonása, illetőleg kegyelem folytán elítélni nem lehetett (4. § 1-2. pont). Szintén nem volt helye becsületügyi eljárás elrendelésének, ha kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy az érintett tiszt a beszámíthatóságot kizáró, korlátozó, vagy csökkentő kóros elmeállapotban követte el tettét. Ilyen esetben intézkedni kellett szakorvosi lelet beszerzéséről, mely beérkezését követően a parancsnok felhívta a választmányt, hogy adjanak véleményt a tekintetben, hogy - a cselekmény a közös állásbecsületet érinti-e és – hasonló eseteket megelőzendő – az érintettet rendfokozatából el kell-e esetlegesen bocsátani, avagy - csupán a tiszti állás tekintélyét sérti és ezért elbocsátását ideiglenesen mellőzni lehet-e, amellett hogy amíg elmebeli fogyatkozása fennáll, csak egyenruha-viselési jogát kell megvonni (4. § 4-5. pont). Ennek beérkezését követően a becsületügyi eljárás elrendelésére jogosult parancsnok az általa beszerzett bűnügyi iratokat, a szakorvosi leletet, valamint saját véleményes jelentését felterjesztette aztán a honvédelmi miniszternek, aki vagy - helyt adott a parancsnok kérelmének és intézkedett az elbocsátás foganatosítása kapcsán, vagy - felülbírálta a javaslatot és utasította a parancsnokot a becsületügyi eljárás lefolytatására (4. § 3., 6-7. pont). d.) az új szabályzat értelmében a becsületügyi eljárást elrendelni, illetőleg az azt befejezni jogosult parancsnok személye esetenként elvált egymástól, ugyanis előbbi bármely állományilletékes parancsnok, utóbbi viszont csak a hadtestparancsnok, a légierő, valamint a folyamierők parancsnoka, illetőleg a Magyar Királyi Csendőrség felügyelője, végezetül pedig a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar főnöke lehetett (6. §, 7. § 2. pont). e.) a becsületügyi eljárás a jogosult parancsnoknak az eljárást elrendelő intézkedésével kezdődött és magában foglalta a 67
ld.: a király megsértéséről és a királyság intézményének megtámadásáról szóló 1913. évi XXXIV. törvénycikk, az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló 1921. évi III. törvénycikk
29
T
1. választmány által megejtett tényfelderítő eljárást, 2. a tiszti gyűlés határozatát a végtárgyalás szükségessége, vagy a becsületügy fegyelmi befejezése tekintetében, továbbá 3. a becsületügyi tanács által lefolytatott végtárgyalást, majd a befejezésre jogosult parancsnok döntésével ért véget (6. § 1. pont). f.) az eljárás elrendelésére jogosult parancsnok a D-1 jelzetű BSz. 14. §-ban meghatározottakon túl jogosult volt a feljelentés alapján valamely, a Szolgálati Szabályzatban meghatározott intézkedést is foganatosítani, ha úgy ítélte meg, hogy ennek megtétele is elegendő a megsértett jogrend helyreállítása érdekében.68 g.) ha a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett határozottan megállapítani, hogy a becsületügyi eljárást el kell-e rendelni, akkor a parancsnok jogosult volt „további támpontok beszerzése érdekében” felhívni a választmányt előzetes ténymegállapító vizsgálat lefolytatására. A megkeresésében meg kellett jelölnie azokat a körülményeket, melyek kapcsán szükségesnek tartotta a tényállás tisztását. A választmány a vizsgálatot – az érintett és az esetleges tanúk meghallgatásával – a lehető legrövidebb időn belül köteles volt lefolytatni, majd véleményét felterjeszteni az állományilletékes parancsnok részére, aki ennek figyelembevételével hozta meg döntését, amiről a feljelentőt is tájékoztatta Az előzetes ténymegállapító vizsgálat elrendelése ellen panasznak, vagy bármely más jogorvoslati lehetőségnek nem volt helye. (8. § 3-6. pont). h.) abban az esetben, ha a becsületügyi eljárás során derült ki, hogy a vizsgálat tárgyát képező cselekmény elbírálása büntetőeljárásra tartozott, úgy az illetékes parancsnok az eljárást megszakította, az iratokat pedig megküldte a hatáskörrel is illetékességgel rendelkező bíróság részére. Az eljárást ebben az esetben csak akkor lehetett folytatni, ha a bűnvádi eljárás elrendelésre került (9. §). Szintén meg kellett szakítani az eljárást, ha az érintett beszámítási képességének hiánya, vagy korlátozott voltának gyanúja miatt szakorvosi lelet beszerzése iránt kellett intézkedni. A szakorvosnak a leletben nyilatkoznia kellett, hogy - az érintett az elkövetéskor elmebeteg volt-e, avagy kivételes elmeállapota folytán szabad akaratának elhatározási képességével bírt-e, - a cselekményt csökkent beszámítható elmebeli állapotban követte-e el, vagy - a cselekmény elkövetésekor beszámítható volt ugyan, de a cselekmény elbírálása során már oly mérvű elmezavarban szenvedett, amely miatt az eljárást vele szemben lefolytatni nem lehetett, és végezetül - a cselekmény elkövetésekor, illetőleg az eljárás során is beszámítható volt. Utóbbi megállapítás esetén az eljárást folytatni kellett, de a többi esetben is szükséges volt a tényállás felderítése, hogy az felhasználható legyen az eljárási akadály esetleges megszűnésekor, illetőleg a egyéb intézkedések (ti.: elbocsátás, egyenruha-viselési jog megvonása) megtétele során (9. § 3-5. pont). i.) a kizárási okok annyival egészültek ki, hogy nem járhatott el a becsületügyi eljárásban az, aki az azt megelőző bűnvádi eljárásban bíróként, ügyészként, illetőleg védőként eljárt, vagy annak során tanúként hallgatták ki (10. § 1/g.) pont). j.) garanciális jelentőséggel bírt, hogy a szabályzat külön cím alatt szabályozta az érintett jogait és kötelességeit. A védőválasztás jogánál új elemként jelent meg, hogy az nem lehetett magasabb rendfokozatú, mint a választmány elnöke. Az érintett és a védője mind az első kihallgatáskor, mind a végtárgyalást követően jogosult volt az eljárás irataiba betekinthetni, sőt kivételes méltánylást érdemlő esetekben más alkalmakkor is, de ehhez a választmány elnökének engedélye is kellett. Megkötés volt 68
Szolgálati Szabályzat a Magyar Királyi Honvédség számára. I. Kötet Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium, Pallas Részvénytársaság, Budapest, 1931. 121. pont
30
T
azonban, hogy a becsületügyi tanácsi jegyzőkönyveket, a parancsnoki döntéseket, illetőleg intézkedéseket, valamint egyes külön meghatározott belső iratokat nem ismerhettek meg. Az érintett bizonyítási indítványokat tehetett és jogosult volt a vallomását írásban is megtenni a választmány külön erre vonatkozó engedélyét követően. A nyilatkozatból azonban ki kellett tűnnie, hogy az érintett azt annak tudatában tette meg, miszerint a tudatos hamis vallomás, vagy jelentés megtorlást von maga után. Az eljárás alá vont köteles volt a tiszti gyűlés, illetőleg a becsületügyi tanács előtt megtartott tárgyalása alkalmával előadott védelmét írásban összefoglalni és azt a védőbeszéd befejezésekor a választmány elnökének átadni. A védőbeszéd előadása során az érintett, illetőleg védője a védelem megengedett határait sem alaki, sem tartalmi tekintetben nem léphette túl, így a becsületügyi eljárásban közreműködők intézkedéseit tiszteletlen, vagy fegyelmezetlen módon nem bírálhatták, illetőleg kötelesek voltak tartózkodni az illendőség és állástekintély követelményeinek jogosulatlan bírálatától, valamint az egyes személyek becsületének megsértésétől. Ellenkező esetben, első ízben figyelmeztetésben részesültek, annak eredménytelensége esetén pedig az elnök megvonta tőlük a szót (11. §). A védő kapcsán új rendelkezés volt, hogy tevékenységéért anyagi igényt nem támaszthatott, illetőleg ilyet el sem fogadhatott (12. § 5. pont). k.) ha az érintett a vizsgálat tárgyát képező cselekményével közbotrányt okozott, már az eljárás megindításakor is kivételesen felmenthető volt a szolgálat alól, illetőleg megvonhatták tőle az egyenruha-viselési jogát (14. § 2. pont). l.) a becsületügyi eljárásban közreműködő testületek kapcsán is eszközöltek némi módosítást az alábbiaknak megfelelően:
Elnök:
Két-két rendes, illetőleg póttag:
A választmány összetétele Főtiszti választmány Törzstiszti (áll.) választmány (áll.) törzstiszt (rangidős tábornok (tábornoki százados) helyen beosztott ezredes) százados (rangidős ezredes, alezredes, főhadnagy), alantos tiszt vagy őrnagy
Tábornoki választmány (eseti, és egy állandó) a vezérkari főnök által kijelölt tábornok tábornok (tábornoki helyen beosztott ezredes)
A választmány elnökét az állományilletékes parancsnok, míg tagjait az érdekelt alakulatok hivatásos tisztjei egymás közül titkos szavazással választották 3 évre. A végleg kilépett tagok helyét pótválasztás útján töltötték be, míg a póttagok az akadályoztatott, vagy távollévő rendes tagokat helyettesítették. Főtiszti választmányokat kellett felállítani minden csapattest (ezred, önálló osztály), csendőrkerület, illetőleg intézet törzsállomásán, illetőleg hadtestparancsnokság állomáshelyén, valamint egyet-egyet Budapesten a légierők, a folyamierők, illetve a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségébe tartozó főtisztek vonatkozásában (16. §). Tábornoki választmány esetén, - ha az érintett nyugállományú volt, úgy nyugállományú tábornok is tagja lehetett a választmánynak. - hogy az időveszteség nélkül állásfoglalást tudjon adni becsületügyi ügyekben egy állandó testületet is felállítottak Budapesten (18. §). A tiszti gyűlés ugyanazon szerepet töltötte be itt is, mint a D-1 jelzetű BSz. rendelkezései szerint, érdekességképpen azonban megjegyzem, hogy munkájuk során szem
31
T
előtt kellett tartaniuk, hogy „a méltatlanok kímélése, vagy becstelen cselekedetnek helytelenül felfogott bajtársiasságból való palástolása nem szolgálja a tisztikar érdekeit.”69 A tiszti gyűlés egybehívását az illetékes parancsnok rendelte el és ő jelölte ki, annak elnökét is. A testület mindenkor hárommal osztható, de legalább 12 hivatásos állományú katonatisztből alakult, mégpedig olyanokból, akik az eljárás alá vont személy tisztikarához tartoztak. Ha az érintett alakulat elnököt, vagy tagokat saját állományából nem tudott vezényelni, annak – más alakulatok állományából történő – kiegészítéséről a befejezésre jogosult parancsnok volt köteles gondoskodni. Főtiszti gyűlés törzstiszt
A gyűlés elnöke Törzstiszti gyűlés tábornok, vagy tábornoki helyen beosztott ezredes
Tábornoki gyűlés a tábornoki karnak az eljárás alá vonttól magasabb rendfokozatú, vagy rangban idősebb tagja
A becsületügyi bizottság az 1908-as reformjavaslat elfogadását követően immáron becsületügyi tanács néven működött, feladata pedig alapvetően nem módosult (ti.: a végtárgyalás megtartása és határozathozatal), bár összetételében találhatunk némi változást:
Elnök, illetve elnökhelyettes:
Rendes tagok Póttagok
A tanács összetétele Főtiszti tanács (áll.) Törzstiszti tanács ezredes tábornok, vagy tábornoki helyen beosztott ezredes
2 törzstiszt, illetőleg 2 főtiszt 4 főtiszt és 4 főtiszt
1 ezredes, 3 alezredes, vagy őrnagy 2 ezredes, 6 alezredes, vagy őrnagy
Tábornoki tanács a tábornoki karnak az eljárás alá vonttól magasabb rendfokozatú, vagy rangban idősebb tagja 4 tábornok 8 tábornok
A becsületügyi tanács elnökét és elnökhelyettesét a becsületügyek jóváhagyására, illetőleg befejezésére jogosult parancsnok nevezte ki, míg a többi (pót)tagot az érdekelt tisztikarok titkos szavazással választották maguk közül, a megbízatás pedig 5 évre szólt (30. § 3., 5. pont). Valamennyi tagnak a tanács megalakulásának helyén szolgálatot teljesítő hivatásos tiszti karból kellett kikerülnie (31. § 2. pont). A főtiszti tanácsok ugyanolyan elvek alapján kerültek felállításra, mint a becsületügyi választmányok és szintén állandó jelleggel működtek (31. §). A tábornoki tanács rendes tagjait, illetve póttagjait a tábornoki kar tényleges tagjai közül a tábornoki gyűlés választotta, melynek nyugállományú tábornok is tagja lehetett feltéve, hogy az érintett szintén nyugállományú volt (33. §). m.) az állományilletékes parancsnok jogosult volt a becsületügyi eljárás gyors lefolytatása érdekében a választmány tagjai számára a szolgálati időn belül is engedélyezni ez irányú tevékenységüket (15. § 4. pont). n.) a tényfelderítő eljárás célja az eljárás alapjául szolgáló cselekmény felderítése, majd a megállapított tényállás összefoglalása volt, mely elősegítette a parancsnok döntését, illetőleg a gyűlés, valamint a becsületügyi tanács munkáját. Ennek során a választmány az alábbiakra volt jogosult: - valamely személy kihallgatása, illetőleg felhívása írásbeli nyilatkozat megtételére, 69
A-46 jelzetű BSz. 23. § 3. pont
32
T
-
az üggyel kapcsolatos bűnügyi, becsületügyi, fegyelmi iratokba, ítéletekbe, határozatokba való betekintés, - szembesítés, - különleges bizonyítékok, úm. szakértői vélemények, íráspróbák beszerzése. Az ezen eljárás során előterjesztett bármely indítvány fölött a választmány döntött, mely köteles volt határozatát írásba foglalni. Az – átvételi elismervénnyel ellátott – idézést úgy kellett kiadni, hogy azt az érintett a kihallgatás előtt legalább 8 nappal kézhez vehesse. Ebben fel kellett hívni az érintett figyelmét, hogy távolmaradása nem gátolja az eljárás lefolytatását, de emellett tájékoztatni kellett a rendfokozatról való önkéntes lemondás lehetőségéről is (20. § 4. pont). Az eljárás alá vont személy az első meghallgatása alkalmával köteles volt személyesen megjelenni a választmány előtt, azt követően viszont engedélyezhető volt számára, hogy írásban, vagy a tartózkodási helyéhez legközelebb eső katonai alakulat két tisztje előtt tegyen nyilatkozatot. Ha valakinek a tanúvallomással kapcsolatosan hivatali, vagy szolgálati titoktartási kötelezettsége állt fenn, mindaddig nem lehetett erre nézve kihallgatni, míg ez alól az arra jogosult fel nem mentette. Egyébiránt a vallomástétel akadályát képezte mindazon körülmény, amely a bűnvádi eljárás során is relevanciával bírt. A külföldön tartózkodó személy kihallgatását a külföldi követségek útján kellett foganatosítani. A tanút, kihallgatása előtt az elnök oktatta ki igazmondási kötelezettségére nézve, illetőleg tájékoztatta a hamis vallomás megtételének törvényes következményeiről is. Ha szükségesnek mutatkozott, a választmány elnöke elrendelhette a vallomás esküvel történő megerősítését is.70 Ettől függetlenül is kötelesek voltak a tanúként kihallgatott személyek jegyzőkönyvbe foglalt vallomásukat megerősíteni a „becsületükre és kötelességükre” való hivatkozással. A szabályzat új rendelkezése volt, hogy a tanú a megjelenésével kapcsolatban felmerült útiköltségeinek megtérítésére igényt tarhatott (46. § 4 pont). Ha a választmány a tényállást teljes mértékben felderítettnek látta, köteles volt az érintettet megidézni végkihallgatása végett, mely során az eljárás alá vont tiszt, vagy védője előadhatta mindazt, amit védelme kapcsán indokoltnak látott előterjeszteni. Ha a tényfelderítő eljárás során újabb becsületügyi eljárásra tartozó tett, vagy mulasztás derült ki, úgy az illetékes parancsnok számára előterjesztést kellett tenni a vádkiterjesztés tárgyában. A választmány a végkihallgatást követően az általa megállapított tényállást – az e körben megtartott szavazás eredményének feltüntetésével – „előadásba” volt köteles foglalni, majd nyilatkoznia kellett, hogy szükségét látja-e a gyűlés összehívásának, vagy sem.71 Ezen javaslat alapján az illetékes parancsnok döntött aztán a tekintetben, hogy - a tényfelderítő eljárás érdemi és alaki tekintetben helytállónak tekinthető-e, avagy szükséges annak kiegészítése, és ha igen, akkor milyen kérdések vonatkozásában, - ha a választmány akár csak egy tagja is szükségesnek tartotta a gyűlés összehívását, akkor intézkedett ennek vonatkozásában, úgyszintén ezt tette, ha - felülbírálta a választmány azon álláspontját, hogy mellőzze a gyűlés összehívását, végezetül
70
„Én X. Y. esküszöm a mindenható és mindentudó Istenre, hogy legjobb tudomásom és lelkiismeretem szerint a tiszta és teljes igazat és csakis az igazat vallottam és abból semmit el nem hallgattam, isten engem úgy segéljen!”(20. § 5. pont) 71 Ha az eljárás több személy ellen folyt ún „együttes előadást” kellett szövegezni.
33
T
az eljárást megszüntette, ha sem a választmány, sem ő nem látta okát annak folytatásának. o.) ha az ügy terjedelmes, vagy bonyolult megítélésű volt a tiszti gyűlés előtti eljárásban lehetőség volt ún. becsületügyi előadó kijelölésére, amelyre az illetékes parancsnok volt jogosult és rendszerint az ügyet legalaposabban ismerő választmányi tagot kellett megbízni ezzel. Az előadó feladata a becsületügyi eljárás anyagának ismertetése és a gyűlésről felvett jegyzőkönyv kifogástalan felvétele volt, de érdemben nem működhetett közre sem a gyűlés tanácskozásában, sem szavazásában (24. § 9. pont). p.) a tiszti gyűlés véghatározatával szemben az illetékes parancsnok – csakúgy, mint a tényfelderítő eljárás kapcsán – vétót emelhetett azt követően, hogy a döntést mind alaki, mind tartalmi szempontból megvizsgálta (27. § 4. pont). Döntését köteles volt felterjeszteni az eljárás befejezésére jogosult parancsnoknak, akinek módjában áll az érdemi döntés végleges felülbírálata. Ha a gyűlés egybehívása, illetőleg annak eljárása kapcsán oly hibák fordultak elő, amelyek a becsületügyi eljárás lényeges alapelveibe ütköztek, úgy új eljárás lefolytatására is utasítást adhatott (28. §). q.) a becsületügyi tanácsnak már nem az illetékes, hanem a befejezésre jogosult parancsnok küldte meg az eljárás iratanyagát és a továbbiakban már kizárólag őt illette meg rendelkezési jog a parancsnokok közül (35. §). r.) a tanács a véghatározatot szótöbbséggel hozta, tehát legalább 3 azonos tartalmú szavazat kellett valamely döntés (ti.: sértő, veszélyeztető, felmentő) meghozatalához, ha viszont nem volt ennyi, veszélyeztetésben kellett az érintettet felelősnek találni annak tette, vagy mulasztása miatt (37. § k.) pont). s.) a véghatározatot a testület elnökének fel kellett terjesztenie a befejezésre jogosult parancsnoknak, aki köteles volt a tanács eljárását, illetőleg döntését mind alaki, mind formai szempontból megvizsgálni. Ha az esetleges alaki hiba kiküszöbölhető volt, ennek megtételére utasította a testületet, ha viszont erre nem volt mód, elrendelte az ügy újratárgyalását. Amennyiben a parancsnok a tanács döntését nem tartotta helytállónak egy ízben lehetősége volt – indokai egyidejű közlése mellett – azt felhívni az ügy újbóli tárgyalására és újabb határozat meghozatalára. Ha ennek eredményeként is ugyanaz a döntés született, vagy a tanács határozatát eredetileg is helytállónak találta a parancsnok befejezettnek nyilvánította az ügyet és megtette a szükséges intézkedést a véghatározatban foglalt döntésnek megfelelően (38. §). t.) a jogerős határozat következményei kapcsán annyit szükséges megjegyezni, hogy - akit a tisztiállás becsületének megsértése miatt vétkesnek mondtak ki, nem vesztette el nyugellátására vonatkozó igényét,72 - a D-1 jelzetű BSz. szankcióin túl lehetőség volt fegyelmi fenyítés kiszabására is (39. § 2. pont). A döntés és az alkalmazott szankciót egyébiránt a tanács véghatározatának jogerőre emelkedését követően az eljárás befejezésére jogosult parancsnok közölte az érintettel, de az A-46 jelzetű BSz. újfent megszüntette a jogorvoslat lehetőségét. u.) a szabályzat „Különleges rendelkezések” címet viselő VI. Fejezetében rendelkezett a vádkiterjesztés, illetőleg az újrafelvételi eljárás lehetőségéről. Utóbbira az 1908-as reformok óta azonos szabályok mellett, míg előbbire akkor kerülhetett sor, ha az érintett – esetlegesen az eljárás késleltetése, vagy megakadályozása miatt – újabb olyan cselekményt követett el, amely becsületügyi eljárásra tartozott. Ha erről a parancsnok -
72
ld.: a nemzeti hadsereghez tartozó hivatásos havidíjasoknak és hivatásos (önként továbbszolgáló) altiszteknek, valamint az említett személyek hátramaradottainak katonai ellátásáról szóló 1921. évi XXXII. törvénycikk 15. § k.) pontja
34
T
-
a gyűlés megnyitása előtt értesült, kiegészítő tényfelderítő eljárást kellett lefolytatni, - a gyűlés határozata után, de a végtárgyalás megnyitása előtt értesült, a tanács tárgyalását a kiegészítő tényfelderítő eljárás lefolytatásáig el kellett halasztani, hogy egységes határozatban bírálhassák el a cselekményeket, - a végtárgyalás követően értesült, a cselekményt újabb becsületügyi eljárás keretében lehetett csak elbírálni (41. §). v.) a tiszti rendfokozatról – a honvédelmi miniszterhez címzett írásos kérvényben – mindaddig le lehetett mondani, amíg a végtárgyalást nem nyitotta meg a tanács elnöke, vagy amíg az érintett ellen nem indult bűnvádi eljárás. z.) a rendfokozat visszaadására ugyan a D-1 jelzetű BSz. rendelkezései szerint kerülhetett sor, de ezt már kegyelmi eljárásnak, vagy rehabilitációs eljárásnak nevezték. Ha valamely tisztet bűnvádi eljárás eredményeként fosztottak meg rendfokozatától, vagy állásától, majd azt semmisségi panasz folytán hatályon kívül helyezték, az érintettet, akkor lehetett visszahelyezni beosztásába, ha annak általános feltételei fennálltak és az érdekelt ezt maga is kérte. Ennek kapcsán értékelni kellett az érintett azon magaviseletét, amelyet az ítélet jogerőre emelkedését követően tanúsított (44-45. §). Végezetül említést érdemel, hogy a szabályzat függeléke rendezte a lovagias ügyek intézésének is a formáját, de ez nem tartozik a méltatlansági eljárás tárgykörébe, így mellőzőm annak ismertetését, különös tekintettel arra is, hogy a kérdéskör a kutatók igen kedvelt és sokszor publikált témája.73 VII. Becsületügyi eljárás a kommunista diktatúra éveiben Amint azt már jeleztem, az A-46 jelzetű BSz. nem bizonyult hosszú életűnek, mivel a II. Világháborút követő kommunista hatalomátvétel új szemléletet hozott a jogi kultúra világába is, melynek hatására sorra jelentek meg az új jogszabályok. Ezek közé tartozott az 1400/HVK. számú Szolgálati Szabályzat Fegyelmi Utasítása (1951), illetőleg a szintén a Honvédelmi Minisztérium által 1953-ban kiadott, 578/MNVK. számú, „Útmutató a tiszti becsületbíróságok eljárásához” címet viselő szabályzat (továbbiakban: Útmutató.) is, melyek a tiszti becsületbíróság előtti eljárást rendezték. Mindezen előzmények után, az Elnöki Tanács 1959. évi 106. sz. határozatának 47. § (5) bekezdése alapján, 1960-ban kiadásra került egy új, alaposabb Becsületbírósági Szabályzat (továbbiakban: 1960. évi BSz.) is. Első ízben az Útmutató rendelkezései között jelentek meg azok a kommunista ideológia alapján álló követelmények, amelyek elvárásként jelentkeztek az új államapparátust szolgáló katonatisztekkel szemben. Ennek értelmében „a Magyar Néphadsereg minden tisztje a dolgozói nép hű fia, aki lelkesedéssel és kötelesség tudással készül fel a szocializmus megvédésére, minden ellenséggel szemben; erejét, s ha kell, életét sem kímélve teljesíti a Szabályzatokban, Miniszteri Parancsokban és az elöljáró parancsaiban előírt feladatait.” A tiszt becsületét „Alkotmányunk, a törvények, a törvényes rendeletek és Szolgálati Szabályzataink által meghatározott kötelességek lelkes, odaadó teljesítése alkotja. A tiszt rendfokozata, becsülete és méltósága megkívánja a mélységes szeretetet és hálát a felszabadító Szovjetunió iránt, a határtalan odaadást nagy pártunk, szeretett vezérünk RÁKOSI [MÁTYÁS] elvtárs iránt. Dolgozó népünk szeretettel és fokozott megbecsüléssel veszi körül a Néphadsereg tisztjeit. Ennek a felbecsülhetetlen értéknek a fokozott kiérdemlése és megőrzése minden tiszt becsületbeli kötelessége”, szintúgy mint csapata harci erejének, fegyelmének, politikai-erkölcsi egységének növelése, valamint annak hírnevének öregbítése. 73
ld.: CLAIR VILMOS: Magyar párbaj - A párbaj története • Magyar párbajok • Párbajkódex. Osiris Kiadó, Budapest, 2002.
35
T
A tiszti rendfokozat egyúttal felelősséget is jelentett, mivel viselője köteles volt „becsülettel megőrizni a tiszti rendfokozat becsületét, megakadályozni a katonai fegyelem minden megsértését, visszatartani más tiszteket és honvédeket a katonai becsületet sértő erkölcstelen cselekedetektől.”74 „A Néphadsereg tisztje mind szolgálati, mind szolgálaton kívüli viselkedésével, beosztottjaival és más személyekkel való magatartásával, valamint külsejével is köteles a katonai összeforrottság és műveltség példaképét tanúsítani. Minden megnyilatkozásának tükröznie kell azt a felfogást, hogy az állam érdekét, a szolgálat érdekét, mindenkor az egyéni érdekek felett állónak tartja. A Néphadsereg tisztjének mentesnek kell lennie az olyan negatív erkölcsi tulajdonságoktól, mint a könnyelműség, az önelégültség, a beképzeltség, a hízelgés és hajbókolás, a durvaság, lenézés és figyelmetlenség, továbbá a hazudozás, a hencegés, az irigység, a kétszínűség, a vádaskodás, áskálódás, a fegyelmezetlenség és az erkölcstelenség, mert ezek a tulajdonságok kisebbítik a tiszt becsületét és méltóságát, összeegyezhetetlenek a szocialista erkölcs követelményeivel, foltot hagynak a tiszt jóhírnevén.”75 A fenti szemelvényekből jól látható, hogy az Útmutató a katonatisztekkel szembeni elvárást két irányból közelítette meg, ugyanis egyrészről meghatározta azokat a követelményeket, amelyeket a társadalom, illetőleg a pártvezetés támasztott velük szemben, másrészről pedig rögzítette mely személyiségjegyek azok, amelyek összeegyeztethetetlenek a kommunista hatalmat szolgáló katonatiszt eszményképével. Mindezek azért is kerültek meghatározásra, hogy a becsületbírósági eljárásban közreműködőket orientálják az eljárásuk során. Ezen ideológiai bevezetést követően térjünk át az 1960. évi BSz. rendelkezéseinek ismertetésére:
a.) A tiszti becsületbíróságok rendeltetése: a tiszti becsület, a tiszti kar erkölcsi tisztaságának, illetőleg a tiszti rendfokozat tekintélyének a megőrzése azzal együtt, hogy a testület döntése a tiszti kar állásfoglalását is kifejezte a tiszti becsületet sértő, a szocialista erkölcs szabályaiba ütköző, illetőleg a rendfokozati tekintélyt romboló cselekménnyel szemben (2-3. pont). b.) A szabályzat tárgyi hatálya: becsületbírósági eljárás elé utalható volt azon tisztnek az ügye, aki olyan magatartást tanúsított, amellyel megsértette a tiszti hivatás és a rendfokozat tekintélyét, a szocialista erkölcs szabályait, vagy a népi demokratikus rendszer alapelveivel ellentétes, olyan magatartást tanúsított, amely büntetőbírósági felelősségre vonást nem vont maga után. Ugyancsak e körbe lehetett vonni a fenti értékeket sértő, olyan kisebb súlyú bűncselekményeket is, amelyet a katonai ügyészség, vagy bíróság elbírálás végett a parancsnok fegyelmi jogkörébe utalt. Mindezek mellett becsületbíróság elé volt állítható a tiszt az esetben is, ha a katonai, vagy polgári büntetőeljárás jogerős megszüntetéssel ért végett, vagy a polgári büntetőbíróság a vádlottat ugyan jogerősen elítélte, de mellékbüntetésként nem tiltotta el egyes állampolgári jogainak gyakorlásától (5. pont). Nem lehetett viszont helye a becsületbírósági eljárásnak - szolgálati kötelességet sértő fegyelmi vétség, továbbá - lefokozást kimondó jogerős katonai bírósági ítélet, valamint - egyes állampolgári jogok gyakorlásától való eltiltást kimondó jogerős polgári büntetőbírósági ítélet esetén (6. pont). 74 75
Útmutató 2. pont Útmutató 3. pont
36
T
c.) A szabályzat személyi hatálya a Magyar Néphadsereg hivatásos, tartalék- és nyugállományú tisztjei és tábornokaira terjedt ki.
d.) A becsületbíróságok megalakítása választás útján történt, de a szabályzat lehetőséget adott a testület egyes tagjai vonatkozásában azok kinevezésére is (7. pont). Becsületbíróságot kellett választani - az ezredeknél és az ezeknek megfelelő szervezésű alakulatoknál (intézeteknél, intézményeknél) a beosztott tisztek, - hadosztályoknál, ezeknek megfelelő magasabbegységeknél, valamint katonai tanintézeteknél és intézeteknél, külön a beosztott tisztek és külön a főtisztek, - a fővárosi és megyei kiegészítő parancsnokságokon, az itt, valamint az alárendeltségükbe tartozó városi, városi kerületi, illetőleg járási kiegészítő parancsnokságokon szolgálatot teljesítő beosztott tisztek és külön a főtisztek, végezetül pedig a - a Honvédelmi Minisztériumban: a Vezérkari Főnökségen, Hadtápfőnökségen, illetőleg fegyvernemi parancsnokságonként és szolgálatiág főnökségenként külön a beosztott tisztek és külön a főtisztek vonatkozásában (8. pont). A járási, városi, városi kerületi kiegészítő parancsnokságokon külön becsületbíróságot kellett létrehozni a tartalékos, illetőleg a nyugállományú tisztek vonatkozásában. Előbbi elnökét a hivatásos állományú tisztek, még tagjait az arra legérdemesebb tartalékos tisztek közül az illetékes kiegészítő parancsnok javaslatára, a megyei kiegészítő parancsnok nevezte ki. A tartalékos, illetőleg nyugállományú főtisztek ügyében a fővárosi, illetőleg a megyei kiegészítő parancsnokságoknál működő főtiszti becsületbíróság járt el (9. pont). A honvédelmi miniszter tábornokok továbbá ezredparancsnoki, vagy ennél magasabb beosztású parancsnokok ügyének tárgyalására esetenként nevezte ki a becsületbíróságok tagjait (10. pont). Azoknál az alakulatoknál, ahol – a fentiek szerint – nem kellett létrehozni becsületbíróságot, a tisztek egy-egy becsületbírósági tagot választottak, akit minden esetben meg kellett hívni az elöljáró parancsnokság becsületbíróságába annak egy állandó tagja helyett, ha az olyan tiszt ügyét tárgyalta, aki ezen alakulat állományába tartozott (11. pont). A becsületbíróság 5 tagból és 2 póttagból állt, melynek elnökét – nyílt szavazással – maguk közül választották. A beosztott tiszti becsületbíróságok tagjait és póttagjait az egység tisztjei tiszti, míg a főtiszti testület tagjait a magasabbegység és a becsületbíróság illetékessége alá tartozó alárendelt alakulatok főtisztjei főtiszti gyűlésen választották. Megkötés volt azonban, hogy a parancsnok, illetőleg annak a politikai helyettese nem volt megválasztható (12-14., 16. pont). A becsületbíróság tagjait, akik újraválaszthatóak voltak – a honvédelmi miniszter által kitűzött időpontban, kétévenként – titkos szavazással választották és a testület tagja az a 7 tiszt lett, akik a legtöbb szavazatot kapták. Közülük a két legkevesebb szavazatot kapó személy a testület póttagjai közé került megválasztásra. Szavazategyenlőség esetén a jelölőlista sorrendjét kellett alapul venni. A választás eredményét, valamint a megválasztott becsületbíróság működésének kezdő időpontját tiszti parancsban kellett közzétenni (15., 17., 20. pont). A becsületbíróságok összetétele Beosztott tiszti becsületbíróság Főtiszti becsületbíróság Elnök: lehetőleg főtiszt Elnök: tábornok, vagy ezredes Tagok: főtisztek, vagy századosok Tagok: tábornokok, vagy főtisztek
37
T
A testületnek azon tagját (póttagját), aki megbízatására méltatlanná vált, az őt megválasztó tisztek visszahívhatták. Visszahívás, az alakulattól való elhelyezés, tartalékvagy nyugállományba helyezés esetén intézkedni kellett a hiányzó tag pótlásáról, mely esetben a parancsnok pótválasztást rendelt el. A becsületbíróság valamely tagjának tartós akadályoztatása (betegsége, vagy szabadsága) esetén, helyette az egyik póttagot kellett a testületbe meghívni. Ha a tartós akadályoztatás az elnök esetében állt fenn, úgy a bíróság tagjainak új elnököt kellett választaniuk (18-19. pont). A tiszti becsületbíróságok tagjainak minden tevékenységük során át kellett érezniük a rájuk háruló felelősséget, s méltónak kellett lenniük tiszttársaik bizalmára. (4. pont).
e.) A becsületbíróságok illetékessége aszerint alakult, hogy az érintett mely alakulatnál teljesített szolgálatot. Tartalékos és nyugállományú tisztek esetén a járási, városi kerületi, fővárosi, illetőleg a megyei kiegészítő parancsnokságon választott becsületbíróságok járhattak el (21. pont). Azok az alakulatok, amelyeknél nem volt becsületbíróság, az elöljáró parancsnokság becsületbíróságának illetékessége alá tartoztak. Az elöljáró parancsnok azonban célszerűségi okból elrendelhette, hogy az ügyet az alárendeltségébe tartozó más becsületbíróság tárgyalja (22. pont). Hivatásos, tartalékos és nyugállományú tábornokokkal továbbá ezred és ennél magasabb beosztású parancsnokokkal szemben a honvédelmi miniszter által esetenként kinevezett becsületbíróság volt jogosult eljárni (23. pont). Ha ugyanazon ügyben - több tiszt volt érintett, az eljárás lefolytatására az a becsületbíróság volt jogosult, amely a legmagasabb rendfokozatú tiszt ügyében illetékességgel rendelkezett (24. pont). - egy tiszt és legalább még egy főtiszt is érintett volt, úgy az illetékességet a főtiszt állományviszonya határozta meg. - egy tartalékos, vagy egy nyugállományú tiszt, illetőleg legalább egy szolgálatot teljesítő tiszt is érintett volt, úgy az eljárást az utóbbi ügyében eljárni jogosult becsületbíróság folytatta le (25. pont). f.) A kizárási szabályok értelmében nem járhatott el a becsületbíróság tagjaként az a tiszt, aki - ellen büntető, vagy becsületbírósági eljárás volt folyamatban, - fegyelmi fenyítését töltötte, - az érintettel, vagy az eljárásban érdekelt más személlyel rokoni kapcsolatban volt, illetőleg - az eljárás alá vont személlyel szemben bármely okból elfogult, vagy az ügyben egyébként érdekelt volt (26-27. pont). A becsületbíróság tagja, ha az esetében bármely összeférhetetlenségi ok merült fel, úgy köteles volt azt bejelenteni a bíróság elnökének, aki aztán intézkedett ezen személy helyett egy póttag behívásáról. Ha a fenti okok bármelyike az elnökkel szemben merült fel, a testület tagjainak másik elnököt kellett választaniuk egy póttag behívása mellett. Egyébiránt az érintett is jogosult volt kizárási indítványt előterjeszteni a becsületbíróság bármely tagjával szemben, amely kapcsán a testület döntött (28-29. pont). Ha a becsületbíróság kettőnél több tagjával szemben merült fel indokolt kifogás, vagy elfogultság, az eljárást fel kellett függeszteni és az elöljáró parancsnoknak egy, az alárendeltségébe tartozó másik bíróságot kellett kijelölnie az eljárás lefolytatására (30. pont).
38
T
g.) Az érintett jogai és kötelezettségei: az eljárás alá vont tiszt jogosult volt az eljárás bármely szakaszában tanú, vagy szakértő meghallgatását, illetőleg további bizonyítékok beszerzését indítványozni. Kötelességei közé tartozott, hogy a vizsgáló, illetőleg a becsületbíróság elnökének felszólítására személyes kihallgatás végett, illetőleg a tárgyaláson megjelenjen és szóbeli vallomást tegyen (31-32. pont).
h.) Az eljárás megindítására az a parancsnok volt jogosult, amely felügyelete mellett az illetékes becsületbíróság működött. Az eljárás megindításának alapjául - bejelentés, - közvetlen tudomásszerzés, illetőleg - bírósági, vagy ügyészségi kezdeményezés szolgálhatott. A becsületbírósági eljárás megindítása előtt a parancsnok az érintett tisztet felhívta egy ún. igazoló jelentés elkészítésére, majd ennek beérkezése után döntött, hogy az eset egyáltalán ezen speciális eljárásra tartozik-e. Azon alakulatok parancsnokai, akiknél nem volt becsületbíróság, az eljárás megindítására vonatkozó javaslatukat – az igazoló jelentéssel együtt – az elöljáró parancsnoknak terjesztették fel (33-36. pont). Amennyiben az eljárás megindítására illetékes parancsnok megállapította, hogy a szóban forgó tett, vagy mulasztás miatt becsületbírósági eljárásnak van helye, úgy köteles volt a tényállás kivizsgálása iránt intézkedni, amely feladattal az alakulat állományába tartozó, megfelelő rendfokozattal bíró tisztet kellett megbíznia, akinek át kellett adnia a bejelentést, valamint az igazoló jelentést.76 Tartalékos tiszt ügyének kivizsgálásával az illetékes kiegészítő parancsnoknak az állományába tartozó valamely hivatásos tisztet kellett megbíznia. A vizsgáló az érintettnél alacsonyabb rendfokozatú nem lehetett (37-39. pont). A kivizsgálást tárgyilagosan és körültekintően, a terhelő és mentő körülmények rögzítése mellett kellett lefolytatni, mely során házkutatásnak, személymotozásnak, illetőleg őrizetbevételnek nem volt helye (45., 47. pont). Amennyiben a vizsgáló megfelelően bizonyítottnak látta, hogy az érintett a terhére rótt cselekményt elkövette, megállapításait ún. összefoglaló jelentésben terjesztette parancsnoka elé, átadva annak az eljárása során keletkező valamennyi iratot (jegyzőkönyveket, szakértői véleményt), illetve az esetleges további tárgyi bizonyítási eszközöket, egyéb esetben pedig javaslatot kellett tennie az eljárás megszüntetésére (40-41. pont). A parancsnok ezt követően, a hozzá benyújtott iratokat köteles volt átvizsgálni, és ha szükségesnek látta intézkedett a vizsgálat kiegészítése felöl. Ennek megtörténte után, vagy ha eredetileg is megfelelőnek látta a vizsgálat eredményét döntött, annak kapcsán, hogy - az ügyet saját hatáskörben intézi-e el, vagy - átadja azt a becsületbíróságnak. Ha a parancsnok az iratok átvizsgálása során azt állapította meg, hogy az eljárás alá vont tiszt cselekménye bűntettet képez, az eljárást megszakította és az ügy iratait a büntetőeljárás megindítása végett, megküldte az illetékes katonai ügyészség részére. Amennyiben az iratok alapján megállapítható volt, hogy az érintetten kívül más tiszt, vagy tisztek vonatkozásában is becsületbírósági eljárás lefolytatása indokolt, úgy a parancsnoknak intézkednie kellett az ő cselekményeik kivizsgálása iránt is, hogy aztán az ügyet együttesen adhassa át a becsületbíróságnak (42-45. pont). i.) A becsületbírósági tárgyalás előkészítésének első mozzanataként a parancsnoknak közölnie kellett az érintett tisztel, ha ügyét becsületbírósági eljárásra utalta, a vizsgálati iratokat pedig át kellett adnia a testület elnökének. 76
Az Útmutató rendelkezése szerint a vizsgálattal a parancsnoknak a nyomozótisztet kellett megbíznia (6/b. pont).
39
T
Mindezekkel egyidejűleg a parancsnoknak az alakulat tisztjei közül ún. társadalmi vádlót kellett kijelölnie, aki nem lehetett alacsonyabb rendfokozatú az érintettnél. Az összeférhetetlenségi szabályok természetesen az ő esetében is irányadóak voltak. A társadalmi vádló kötelességébe tartozott az ügy iratainak áttanulmányozása, majd a felkészülés, hogy tiszttársai nevében a vádat megfelelően képviselhesse (48-50. pont). A becsületbíróság elnökének lehetőséget kellett biztosítani mind a társadalmi vádló, mind az érintett számára, hogy a parancsnok által részére átadott iratokat megtekinthessék. Amennyiben a bíróság elnöke a kivizsgálást hiányosnak találta, jelentést tett erről a parancsnoknak, aki intézkedett a szükséges további adatok beszerzése iránt. Ennek megtörténtét követően aztán a testület elnöke javaslatot tett a parancsnoknak a tárgyalás időpontjára, amelyről értesítette a bíróság tagjait, a társadalmi vádlót, valamint az érintetett. (52. pont). A tárgyalást egyébiránt az iratok átadásától számított 15 napon belül meg kellett tartani, mely idő alatt a testület elnökének lehetővé kellett tennie, hogy a bíróság tagjai a rendelkezésre álló iratokat áttanulmányozzák (53. pont). A tárgyalás időpontját úgy kellett kitűzni, hogy azon az érintett alakulat tisztjei minél nagyobb számban jelen lehessenek, megkötés volt azonban, hogy a becsületbíróság előtti tárgyaláson csak az érintettel azonos, vagy annál magasabb rendfokozatú tisztek lehettek jelen. A tárgyalást egyébiránt annak az alakulatnak az elhelyezési körletében kellett megtartani, ahol a becsületbíróság székelt, de ha az érintett oly alárendelt alakulat állományába tartozott, melynél nem működött becsületbíróság, a tárgyalást célszerű volt az eljárás alá vont tiszt alakulatánál lefolytatni. Az eljárás generál prevenciós céljának fokozása érdekében – a helyőrségparancsnokkal egyetértésben – az illetékes parancsnok a tárgyalás olyan helyen történő megtartása iránt is intézkedhetett, ahol az érintett helyőrség más alakulataihoz tartozó tisztjei is megjelenhettek (54-57. pont).
j.) A becsületbírósági tárgyalást a testület elnöke vezette, melynek során felügyelte a tárgyalás rendjét és meghatározta a kihallgatások sorrendjét. A tárgyalás megnyitása előtt megállapította, hogy megjelentek-e mindazok, akiknek jelenléte szükséges volt. A társadalmi vádló, illetőleg az eljárás alá vont tiszt távolléte esetén a tárgyalás nem volt megtartható, azt el kellett napolni, de megkötés volt, hogy az újabb határnapot 8 napon belüli időpontra ki kellett tűzni. Ha valamely tanú, vagy szakértő maradt távol és a bíróság úgy ítélte meg, hogy nélkülük a tárgyalás nem vezethető le eredményesen, úgy szintén el kellett napolni azt. Az elnapolásról egyébiránt zárt tanácskozáson határozott a testület egyszerű szótöbbséggel, döntésüket pedig jegyzőkönyvbe kellett foglalniuk (58-59. pont). Miután az elnök megnyitotta a tárgyalást, felszólította az esetleges tanúkat a tárgyalóterem elhagyására, majd nyilatkoztatta az érintettet, hogy van-e kifogása a testület bármely tagja ellen. Amennyiben volt, azt meg is kellett indokolni, majd a kifogásról a bíróság nyomban, zárt ülésen – az érintett tag szavazatának mellőzése mellett – határozott, és ha helyt adtak annak, a kifogásolt tag helyett behívták az egyik póttagot. Ha a bíróság kettőnél több tagjával szemben jelentettek be kizárási indítványt, a tárgyalást el kellett napolni, majd az iratokat fel kellett terjeszteni az elöljáró parancsnokhoz másik becsületügyi bíróság kijelölése végett (60. pont). Ezt követően a testület elnöke röviden ismertette az összefoglaló jelentést, majd felszólította az érintettet védekezésének előadására, melynek megtörténtét követően először az elnök, majd a bíróság tagjai, végezetül pedig a társadalmi vádló kérdéseket intézhetett hozzá. Ha a tárgyalás több tiszt ügyében került megtartásra, előbb a magasabb rendfokozatút kellett kihallgatni (61. pont). Ha az eljárás tárgyát képező cselekmény bizonyítása kapcsán tanúk kihallgatása, illetőleg valamely szakértő meghallgatása szükségeltetett, arra az érintett kihallgatása után
40
T
kerülhetett sor. Megkötés volt azonban, hogy közülük is csak azokat kellett megidézni, akik vallomása az ügy eldöntésére nézve fontos volt és személyes megjelenésük nélkül a becsületbíróság az eljárást nem tudta volna eredményesen lefolytatni (62. pont).77 A tárgyalásra megidézett tanúk, illetőleg szakértő meghallgatását követően, a testület elnökének ismertetni kellett azon tanúknak, illetve szakértőnek a vizsgálat során tett vallomását, akiket nem idéztek meg, majd úgyszintén az egyéb rendelkezésre álló bizonyítékokat (63. pont). Az érintett mind a meghallgatott személyek nyilatkozatai, mind az elnök által ismertetett bizonyítékok kapcsán észrevételt tehetett, mely jogára a bíróság elnökének fel kellett hívnia a figyelmét (64. pont). Érdekes szabálya volt a szabályzatnak, hogy az ügy érdemére vonatkozóan az érintetthez a tárgyaláson megjelent tisztek is intézhettek kérdést feltéve, hogy a testület elnöke ezt engedélyezte. Ilyen irányú szándék hiányában is köteles volt a bíróság elnöke felhívni a hallgatóságot, hogy fejtsék ki az üggyel kapcsolatos álláspontjukat (65. pont). Ezt követően aztán a társadalmi vádló is ismertette az üggyel kapcsolatos álláspontját, mely során ki kellett térnie arra is, hogy milyen cselekményben látta megállapíthatónak az érintett vétkességét, illetőleg ezen tett, vagy mulasztás milyen mértékben sértette a tiszti hivatás és rendfokozat tekintélyét, a tiszti becsületet, vagy a „szocialista erkölcs” szabályait (66. pont). A védőbeszédet követően ismét lehetőséget kellett biztosítani az érintett számára, hogy még egyszer kifejthesse védekezését, illetőleg esetleges megbánását, valamint nyilatkozatát, hogy az általa elkövetett hibát milyen módon kívánja kijavítani. Ennek megtörténtét követően az elnök felfüggesztette a tárgyalást, majd a testület visszavonult, hogy véghatározatát zárt ülés keretében nyílt szavazással és egyszerű szótöbbséggel meghozza. Döntésüket aztán annak indokaival együtt haladéktalanul írásba kellett foglalniuk, majd annak az aláírt példányát, a kihirdetést követően az iratokhoz fűzték (67-70 pont). A tárgyalásról egyébiránt jegyzőkönyvet kellett felvenni, melynek áttekinthetően kellett tartalmaznia az eljárás menetének és minden lényeges alakiságának leírását akként, hogy nyomon lehessen követni az eljárási szabályok megtartását (74. pont). k.) A véghatározatban a becsületügyi bíróság vagy felmentette az érintettet az ellene felhozott vádak alól, vagy elmarasztalta. Előbbire akkor kerülhetett sor, ha az került megállapításra, hogy az érintett a terhére rótt cselekményt nem követte el, vagy azt nem látta kétséget kizáróan bizonyítottnak a testület. Utóbbi esetén a következő szankciókat alkalmazhatták: a. megintés, b. megfeddés, c. javaslat a soron következő előléptetésnek egy évvel való elhalasztására, d. javaslat alacsonyabb beosztásba helyezésre, e. javaslat egy rendfokozattal való visszavetésre, f. javaslat tartalék-, illetve nyugállományba helyezésre, illetve g. javaslat a tiszti rendfokozattól való megfosztásra.78 77
Az Útmutató a tárgyalásnak mindösszesen ügydöntő szerepet tulajdonított, ugyanis felfogása szerint a vizsgálat során kellett lefolytatni mindennemű bizonyítási cselekményt, így a tanúk kihallgatását, a szembesítést, valamint a szakértő kirendelését, melyek eredménye a becsületbíróság tagjai számára az ezekről készült iratokból kiolvasható volt (6/c. pont). 78 A szankció megválasztása vonatkozásában az Útmutató külön kihangsúlyozta, hogy a büntetésnek megfelelően szolgálni kell mind a speciális, mind a generális prevenció célját. Súlyosabb büntetés alkalmazását akkor írta elő, ha az érintett nem gyakorolt megbánást, vagy közönyös, illetőleg konok magatartást tanúsított az eljárás során, vagy immáron nem első ízben állt a becsületbíróság előtt. Fontos
41
T
A nem hivatásos állományú tisztekkel szemben csak az a., b., e. és g. pontokban meghatározott joghátrányok javaslatával élhetett a becsületügyi bíróság. Az érintett a határozat kihirdetését követő 3 napon belül panasszal élhetett, ha a becsületbírósági eljárás során a szabályzat rendelkezéseit megszegték, így különösen védekezési jogának korlátozása, valamint a testület összeállításának szabálytalan volta miatt, de megtehette ezt bármely más eljárási szabálysértés miatt, ha az a becsületbíróság érdemi határozatát befolyásolta. Egyéb vonatkozásában azonban ezen szabályzat is kizárta a jogorvoslat lehetőségét. A panaszt egyébiránt a testület elnökének – elbírálás végett – haladéktalanul fel kellett terjesztenie a parancsnoknak (71-73. pont).
l.) A véghatározat jóváhagyása és végrehajtása egyrészt a parancsnok, másrészt a honvédelmi miniszter feladata volt az alábbiak szerint: A becsületbíróság által javasolt megintést, illetőleg feddést a parancsnok saját hatáskörben jóváhagyhatta, míg más szankció esetén a testület döntését 10 napon belül fel kellett terjesztenie – saját javaslatával együtt – a Honvédelmi Minisztérium Személyügyi Csoportfőnökségére. Javaslatában ki kellett térnie az esetleges panaszban foglaltakkal kapcsolatos véleményére is. Egyébiránt a parancsnoknak meg volt az a jogköre is, hogy a döntési kompetenciájába tartozó szankciók esetén a határozatot elutasítsa, megváltoztassa, vagy fegyelmi jogkörén belül egyéb felelősségre vonást alkalmazzon. A csoportfőnökség ezután a felterjesztett iratok átvételétől számított 15 napon belül állást foglalt az ügyben és megtette javaslatát a döntésre jogosult miniszter irányába, aki a becsületbíróság határozatát vagy jóváhagyta, vagy szigorította, vagy enyhítette, mely döntését aztán parancsba foglalta (75-78. pont). A jogerős döntést, mely a dicséret-fenyítési lapra is rávezetésre került, aztán a parancsnoknak tiszti parancsban közzé kellett tennie és ki is kellett hirdetnie az érintett tisztikar előtt (79. pont).79 m.) Különleges rendelkezések: - Amennyiben a becsületbírósági eljárást megindító parancsnok úgy látta, hogy az érintettnek a beosztásban való meghagyása sérti a szolgálat érdekeit, jogosult volt őt az Elnöki Tanács 1959. évi 106. sz. határozat 48. §-a alapján beosztásából felfüggeszteni, mely intézkedés megtétele kötelező is volt, ha a bíróság tartalékállományba helyezésre, vagy rendfokozattól való megfosztásra tett javaslatot (81-82. pont). - Az elmarasztalt tiszt legalább egy évi kifogástalan szolgálata után kérhette a határozat rendelkezésének törlését, melynek elfogadása esetén a döntést szintén tiszti parancsba kellett foglalni és ki kellett hirdetni az érintett tisztikar tagjai számára. E vonatkozásban, megintés, illetőleg feddés esetén a parancsnok, míg más szankciók kapcsán a honvédelmi miniszter dönthetett (83-84. pont). - A rendfokozatától megfosztott és leszerelt tiszt a szocializmus építésében elért kiváló eredményei, illetőleg a polgári életben szerzett egyéb érdemei alapján szintén kérhette tartalékos tiszti rendfokozatának visszaadását, mely beadványt az illetékes kiegészítő parancsnokhoz kellett benyújtania, aki azt véleményezésre a korábban eljárt becsületbíróság elnökének adta át. A testület aztán zárt ülésen döntött, és ha elutasította a kérvényt, erről írásban értesítette a kiegészítő parancsnokot, a kérelmezőt pedig tájékoztatta, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy kérése teljesíthető legyen. Elfogadás esetén pedig a kérvényt fel kellett terjeszteni elbírálás végett a honvédelmi miniszterhez (85. pont). megemlíteni továbbá, hogy az 1953-ban kiadott szabályzat a becsületügyi eljárás nevelő erejét külön kiemelte és a jogalkalmazók számára is elsődleges szempontként határozta meg ennek figyelembevételét (4., 6/d. pont). 79 Az Útmutató a parancsnok döntésére bízta, hogy a becsületbíróság határozatát a tárgyaláson kívül, kihirdesse-e az érintett tisztikar tagjai számára, vagy sem (6/e. pont).
42
T A becsületbírósági eljárás fent ismertetett szabályait aztán első ízben 1966. február 10. napján módosították, melynek eredményeként a rendelkezés (továbbiakban: 1966. évi Bsz.), melyet a honvédelmi miniszter mellett, ezúttal a belügyminiszter is jóváhagyott, immáron „A Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek becsületbírósági szabályzata” címmel került kiadásra. Amint az a címből is kitűnik, a szabályzat legfontosabb újítása a személyi hatály kiterjesztése volt valamennyi fegyveres erő (rendőrség, karhatalom, határőrség) hivatásos, tartalékos és nyugállományú tábornokára, tisztjére, valamint hivatásos és továbbszolgáló tiszthelyettesére, illetőleg tisztesére (2. pont). Emellett azonban a korábbi normaszövegben még számos változtatást eszközöltek, melyek közül az alábbiak voltak a leglényegesebbek: a.) Az eljárás célja ezúttal cizelláltabb módon, több alapérték mentén került meghatározásra, melynek megfelelően a becsületbíróságok - védték a katonai becsületet, a katonai hivatás megbecsülését, a rendfokozat tekintélyét, a szolgálati rendet és a fegyelmet, - őrködtek a szocialista erkölcs és a társadalmi együttélés szabályainak betartása, illetőleg a fegyveres erők társadalmi megbecsülése felett, - a katonai eskü szellemében nevelték a személyi állományt, a törvények, a rendeletek és szabályzatok előírásainak, valamint a szolgálati rend és fegyelem követelményeinek megtartására, végezetül pedig - elősegítették a közösségi szellem és a közösségért való felelősség megszilárdítását (3. pont). b.) A becsületbírósági eljárás tárgyi hatálya is bővült, hiszen mindazon ügyekben helye lehetett, amelyek az illetékes parancsnok fegyelmi jogkörében is elbírálhatóak voltak feltéve, hogy az ügy alkalmas volt – a parancsnok megítélése szerint – a közösség előtti megtárgyalásra és ezáltal elősegítette mind a felelősségre vont személy, mind a közösség nevelését. Ezen paternalista megközelítés szem előtt tartásával, a parancsnok azon alárendeltjének ügyét utalhatta a becsületbíróság elé: - aki olyan politikai magatartást tanúsított, amely nem volt összeegyeztethető a katonai hivatással, - aki ismételten vagy súlyosan vétett a katonai fegyelemnek a szolgálati szabályzatokban előírt követelményei ellen, - aki szolgálaton kívüli magatartásával, így különösen züllött életmódjával, iszákosságával, botrányos viselkedésével, családja iránti kötelességeinek elhanyagolásával sértette meg a szocialista erkölcs és társadalmi együttélés szabályait, valamint - aki egyéb elítélendő erkölcsi fogyatékosságával csorbította a katonai hivatás és rendfokozat társadalmi megbecsülését. Megszorítás volt azonban továbbra is, hogy becsületbírósági eljárásnak nem volt helye, ha az adott cselekedetet, vagy mulasztást büntető-, vagy fegyelmi eljárásban már jogerősen elbírálták (5-7. pont). c.) A személyi hatály kiterjesztésének következtében a tiszti becsületbíróságok mellett tiszthelyettesi testületeket is fel kellett állítani ugyanazon szinteken, mint az előbbi állománykategóriák esetén (9. pont). A továbbszolgáló tiszthelyettesek ügyében is eljárni jogosult testület elnökévé egyébiránt csak hivatásos állományú tiszthelyettest lehetet megválasztani (17., 26. pont). Emellett megjelentek az ún. összevont becsületbíróságok is, melyek olyan szervezeti egységek beosztott tisztjei, illetőleg tiszthelyettesei ügyében jártak el, amelyeknél külön becsületbíróságot, az általános szabályok szerint nem kellett létrehozni. Ezen alakulatok
43
T
esetén a becsületügyi eljárás megindítására és a parancsnok egyéb jogkörének gyakorlására az érintett állományilletékes parancsnoka volt jogosult (24., 34. pont). d.) A tartalékos, illetőleg nyugállományú főtisztek esetén a becsületbíróság egyik tagjául egy, az illetékes kiegészítő parancsnokságon választott tartalékos, vagy nyugállományú főtisztet is be kellett hívni (10. pont). e.) A beosztott tiszti becsületbíróságok tagjait az egység tisztjei tiszti gyűlésen, a tiszthelyettesi becsületbíróság tagjait pedig a hivatásos és a továbbszolgáló tiszthelyettesek maguk közül tiszthelyettesi gyűlésen, végezetül a főtiszti testület tagjait a magasabbegységi és alárendelt alakulatainak főtisztjei főtiszti gyűlésen választották (11. pont). f.) Új szabály volt, hogy a becsületbíróságok a tevékenységükről és tapasztalataikról kötelesek voltak kétévenként beszámolni az őket megválasztó állománygyűléseknek (18. pont). g.) Ha olyan eset jutott a becsületügyi bíróság valamely tagjának tudomására, amely becsületbírósági eljárásra tartozott, úgy köteles volt az jelenteni az arra illetékes parancsnoknál (35. pont). h.) Az új rendelet megteremtette az ún. egyszerűsített becsületügyi eljárás jogintézményét is, melyre – a parancsnok döntése szerint – akkor kerülhetett sor, ha a becsületbíróság elé utalt ügy a cselekmény súlya, vagy jellege alapján előreláthatóan enyhébb megítélés alá esett. A kivizsgálás lefolytatásával volt kapcsolatos az a rendelkezés is, amely – a vizsgáló javaslata esetén – lehetővé tette a parancsnok számára más helyőrség megkeresését, ha olyan tanúkihallgatás, vagy bizonyíték beszerzése vált szükségessé, amelyet az illetékes helyőrségtől távol kellett foganatosítani. A kivizsgálás megállapításainak ismeretében szintén lehetősége volt a parancsnoknak arra, hogy az ügyet a tiszti, vagy tiszthelyettesi gyűlés elé utalja, vagy azt maga bírálja el fegyelmi jogkörében feltéve, hogy az ügy – álláspontja szerint – becsületbírósági tárgyalást nem igényelt (40., 44. pont). i.) A módosítás eredményeképpen megjelent egy új eljárási szereplő is, a társadalmi védő, amely feladat ellátására az érintett bárkit felkérhetett tiszttársai közül, sőt a tiszthelyettes jogosult volt tisztet is felkérni ezen tisztségre. A védő a felkérést követően, köteles volt elöljárójától hozzájárulást kérni a szerepvállalásához, amelyet csak alapos okkal lehetett megtagadni. A felkért személynek, a jóváhagyást követően alaposan át kellett tanulmányoznia az ügyet, hogy megfelelően felkészülhessen a tárgyalásra, mely során jogosult volt bizonyítási indítványt tenni, illetőleg a vádlót követően védőbeszédet mondani. Ha nem jelent meg a tárgyaláson, az eljárási cselekmény – az érintett beleegyezése esetén – annak távollétében is megtartható volt (52. 63. 72. pont). j.) A tiszthelyettesek becsületbírósági tárgyalásán tisztek is részt vehettek, de megkötés volt, hogy az érintett alárendeltje azon nem jelenhetett meg (58. pont). k.) Ha a tartalékos, vagy nyugállományú tiszt volt a becsületügyi eljárásban érintett és nem jelent meg a tárgyaláson – annak elnapolása mellett – a testület elrendelhette a kiegészítő parancsnokság útján történő hivatalos megidézését. Amennyiben viszont a távollétében is lehetőség volt az érdemi döntés meghozatalára, úgy a tárgyalást meg lehetett tartani (64. pont). l.) Az 1966. évi Bsz. új felmentési okként szabályozta azt az esetet, ha a becsületbíróság a tárgyalás során olyan cselekmény elkövetését látta bizonyítottnak, amely társadalmilag nem volt elítélendő. A szankciórendszer kiegészült a megrovás lehetőségével, mint harmadik legsúlyosabb intézkedéssel, mely alkalmazása esetén lehetősége volt a parancsnoknak alacsonyabb illetményfokozatba sorolni az érintettet, csakúgy, mint az intés és a feddés esetében. Ha a becsületbíróság tartalékos, vagy nyugállományú tisztet talált vétkesnek valamely cselekmény elkövetésében, úgy megvonhatta attól az egyenruha viselésének jogát is (79. pont).
44
T
m.) A módosítás értelmében a parancsnoknak – az érintett alapos panasza mellett – hivatalból is vissza kellett utalnia az ügyet – az eljárás megismétlése végett – a becsületbíróság elé, ha az eljárási szabályok megtartásának ellenőrzése során érdemleges hiányosságot észlelt (80. pont). n.) A különleges rendelkezések körében új lehetőségként jelent meg a becsületbíróság azon jogosultsága, hogy maga is kezdeményezhette határozatának törlését, amennyiben az érintett legalább egy éven át tanúsított kifogásmentes magatartásával azt kiérdemelte. Ha a felelősségre vont személyt időközben áthelyezték, ez a jog az új alakulata szerinti testületet illette meg, melynek elnöke köteles volt megkeresni az alapügyben eljárt bíróság elnökét véleményük kikérése érdekében (87. pont).
Ilyen előzmények után került aztán kiadásra a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek Becsületbírósági Szabályzata kiadásáról szóló 45/1975. (HK 23.) HM-BM együttes utasítás (továbbiakban: 1975. évi BSz.), melynek gerincét szintén az 1960. évi BSz. képezte, ám számos ponton el is tért attól: a.) az új szabályzat egyik legszembetűnőbb sajátossága, hogy nem rendelkezett a tárgyi hatályról, vagyis nem határozta meg, hogy mely cselekmények esetén lehetett helye becsületbírósági eljárásnak, csupán annyit mondott ki, hogy annak olyan fegyelmi ügyekben lehetett helye, amelyeket az érintett parancsnoka, vagy adott esetben az elöljáró parancsnoka becsületügyi eljárásra utalt (10. pont).80 Ezen igen pontatlan meghatározás azonbab, mind a jogalkalmazók munkája, mind a szabályzatnak alávetett személyi állomány irányába támasztott etikai követelmények vonatkozásában bizonytalansági tényezőt jelentett. A személyi hatály is módosult némileg, ugyanis a szabályzat a fegyveres erők hivatásos és továbbszolgáló teljes állományára és a hadkötelezettség alapján szolgálatot teljesítő tartalékos tábornokokra, tisztekre, zászlósokra és tiszthelyettesekre terjedt ki, ugyanakkor a nyugállományúakkal szemben már nem volt helye becsületbírósági eljárásnak (1. pont). Az időbeli hatály kapcsán mindösszesen annyi szerepelt az új rendelkezésekben, hogy becsületbírósági eljárás esetén, a fegyelmi fenyítés kapcsán a szolgálati szabályzatban megállapított elévülési határidő nem volt irányadó (57. pont). b.) az új rendelkezések némileg átalakították a becsületbíróságok létrehozásának szabályait, ugyanis – a korábbi részletekbe menő körülírás helyett – immáron általánosságban került megfogalmazásra, hogy ilyen testületeket a fegyveres erők csapatainál, intézeteinél, központi és egyéb szerveinél, valamint parancsnokságainál (továbbiakban: katonai szervezet) kellett felállítani, melyek illetékessége az adott egység állományába tartozókra terjedt ki (2. pont). A parancsnok, illetőleg szervezetszerű helyettesének, valamint az önálló alegység teljes állományának becsületbírósági ügyeiben, az elöljáró parancsnokság becsületbírósága, tábornokok, továbbá ezred, vagy azzal azonos, illetőleg attól magasabb szintű katonai szervezetek parancsnokai esetében pedig a honvédelmi miniszter által esetenként felállított testület járhatott el. A hadkötelezettség alapján szolgálatot teljesítő tartalékos tisztek, illetőleg tiszthelyettesek ügyében pedig a hivatásos (továbbszolgáló) állomány által megválasztott bíróság járt el (11-12., 14. pont). c.) a testületek tagjait – a korábbi két év helyett – az új szabályozás hatálybalépésének napjától, immáron négy évre választotta a katonai szervezet tiszti, zászlósi, illetőleg tiszthelyettesi állománya. A tagok személyére az adott egység parancsnoka által kijelölt háromtagú bizottság – a párt, és a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség 80
a fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. törvényerejű rendelet 35. § (1) bekezdése alapján felelősségre kell vonni a hivatásos állománynak azt a tagját, aki a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségét vétkesen megszegi.
45
T
illetékes szervezetének véleménye alapján – tett javaslatot, de rajtuk kívül megillette ez a jog a fenti állománycsoportok gyűlésének résztvevőit is. A becsületbíróság tagjainak – 2-5 fő – olyan tisztek (zászlósok, és tiszthelyettesek) voltak csak megválaszthatóak, akik rendfokozatuk, beosztásuk és magatartásuk alapján a katonai szervezet becsületbírósági ügyeinek tárgyalására alkalmasak voltak. A méltatlanná vált tagok visszahívására – a módosítás értelmében – már csak a parancsnok volt jogosult, ha pedig élt is ezen jogával, arról végleges hatállyal az adott állománycsoportok gyűlése nyílt szavazással határozott (3., 6., 9. pont). d.) a vizsgálat lefolytatásának mikéntje vonatkozásában előírássá vált, hogy azt a fegyelmi eljárás szabályai szerint kellett végrehajtani (16. pont). e.) a vizsgálat befejezését követően az illetékes parancsnok parancsban intézkedett az eljárás megindításáról, valamint a – háromtagú tanácsban eljáró – testület tagjainak, a jegyzőkönyvvezetőnek, illetőleg a társadalmi vádlónak a kijelöléséről, az okmányok átadásáról, végezetül pedig a tárgyalás helyének és az idejének a kitűzéséről. A parancsnoki hatáskör növekedését tükrözi az is, hogy a testület elnökét is ő jelölte, bár megkötés volt, hogy a tagok esetében - ki kellett kérnie az elnök véleményét, valamint figyelemmel kellett lennie arra is, hogy - az eljárásban a szóban forgó ügyben érintett kérdést és körülményeket legjobban ismerő személyek vegyenek részt (17-18. pont). Habár az általános szabályok szerint korábban is ki voltak zárva az eljárásból, akik az érintett elöljárói, vagy alárendeltjei voltak, azonban az új rendelkezések között ez külön is kihangsúlyozásra került (20/c. pont) Az elfogultsági indítvány bejelentése kapcsán határidő került tűzésre, melynek értelmében arra csak a tárgyalás kitűzött időpontja előtt három nappal korábban kerülhetett sor. A kifogást az illetékes parancsnok volt jogosult elbírálni, akinek szükség esetén intézkednie kellett másik személy testületbe történő jelöléséről is (22. pont). f.) a társadalmi védőként felkért személynek immáron nem kellett elöljárója hozzájárulását kérnie a megbízatás elfogadásához, illetőleg a becsületügyi eljárásban való közreműködéséhez, bár továbbra is megkötés, hogy ezen pozíciót továbbra is csak olyan katona tölthette be, aki az érintettnél alacsonyabb rendfokozatú nem lehetett (25. pont). g.) az új szabályozás értelmében – a korábbi 10 napos abszolút határidő helyett – a tárgyalást az eljárás megindítását követően haladéktalanul meg kellett tartani (28. pont). h.) a tárgyalás vezetése továbbra is a testület elnökének joga és kötelezettsége volt, melynek keretében - ügyelt arra, hogy az ne terjedjen ki az üggyel összefüggésben nem álló körülményekre, az ügyre nem tartozó, úgyszintén a kihallgatott személy befolyásolására alkalmas kérdések feltételére, utóbbi esetén pedig a feleletet meg kellett tiltania. - az eljárásban résztvevőket köteles volt figyelmeztetni a tárgyalás során őket megillető jogokra. - rendreutasíthatta, aki a tárgyalás rendjét megzavarta, ismételt, vagy súlyos esetben pedig az illetőt ki is utasíthatta a tárgyalás helyszínéül szolgáló teremből (31-33 pont). A tárgyalást a módosított rendelkezések értelmében, az ügy megjelölésével kellett megnyitni, a tanúk távozását követően pedig fel kellett venni az érintett személyes adatait, majd ismertetni kellett vele – felolvasás útján – a kivizsgálásról készített összefoglaló jelentést (34., 36. pont).
46
T
Szintén új rendelkezés volt, hogyha az eljárás során tárgyi bizonyítási eszköz is rendelkezésre állt, azt a bizonyítás érdekében a tárgyaláson megtekintésre fel kellett mutatni (39. pont). i.) A becsületbíróságnak az új szabályzat alapján csupán javaslattételi jogosultsága volt aszerint, hogy fegyelmi fenyítés kiszabását, avagy az eljárás megszüntetését látta-e indokoltnak. Előbbi esetén, a határozati formát öltő javaslatban, a fegyelemsértéssel és annak társadalmi veszélyességével arányban álló szankcióra kellett indítványt tenni. Fogságra, illetménycsökkentésre, vagy várakozási idő meghosszabbításra tett javaslat esetén a testület indítványozhatta, hogy a parancsnok azok végrehajtását függessze fel három hónaptól egy évig terjedő időre.81 A becsületbíróság köteles volt határozatát megindokolni, melynek keretében elő kellett adnia - az általa megállapított tényeket és ki kellett fejtenie, hogy azokat miért fogadta el valónak, - azokat az okokat, amelyek a testületet javaslata megtételére indították, - részletesen, azon indokot, mely alapján az eljárásban esetlegesen alkalmazott szakértő véleményét nem fogadta el, valamint ki kellett fejtenie, hogy az elkövetett fegyelemsértés a katonai hivatást, illetőleg a rendfokozat tekintélyét veszélyeztette-e, és ha igen akkor milyen mértékben, végezetül pedig ki kellett térni az enyhítő és súlyosbító körülményekre, valamint arra, hogy az eljárás milyen hatással volt az érintettre (46-48. pont). A határozatot annak aláírását követően azonnal ki kellett hirdetni, ám ha annak nagy terjedelme, vagy más fontos ok szükségessé tette, a meghozatalát, illetőleg ismertetését három napra el lehetett halasztani (50. pont). A határozattal szemben fellebbezésnek továbbra sem volt helye, ám a szabályzat megsértése miatt alaki kifogást lehetett benyújtani az illetékes parancsnoknak, aki a panasz kivizsgálását követően döntött az eljárás megismétléséről, vagy a beadvány elutasításáról. Döntését egyébiránt köteles volt az eljárt becsületügyi bíróság elnöke jelenlétében közölni az érintettel (51. pont). j.) A testület határozatát, a kihirdetéstől számított 48 órán belül fel kellett terjeszteni az eljárást elrendelő parancsnok számára, aki amennyiben a fenyítés kiszabása a hatáskörébe tartozott és egyetértett a javaslattal, köteles volt intézkedni a joghátrány alkalmazásáról. Ha pedig nem értett egyet a javasolt szankcióval, akkor a fegyelemsértés súlyával arányban álló fenyítést szabhatott ki. Amennyiben a parancsnok által szükségesnek tartott joghátrány alkalmazása túlmutatott hatáskörén, az okmányokat fel kellett terjesztenie – indokolással ellátott véleményével együtt – az elöljáró parancsnoknak (52-54. pont).
81
Uo. 35. § (2) bekezdés: Fegyelmi fenyítésül fogság, illetmény-csökkentés, várakozási idő meghosszabbítása, rendfokozatban visszavetés, szolgálati viszony megszüntetése és lefokozás is megállapítható volt.
47
T A HATÁLYOS SZABÁLYOZÁS KIALAKULÁSA A rendszerváltást követően a katonai becsület tekintélyét sértő magatartások szankcionálása rövid ideig, ugyanúgy fegyelmi eljárásra tartozott, mint a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettségek vétkes megszegése.82 Az 1996. szeptember 1. napján hatályba lépett Hszt. azonban megteremtette a szolgálati jogviszony felmentéssel történő megszüntetésének lehetőségét arra az esetre is, ha a hivatásos állomány tagja a szolgálatra méltatlanná vált, ezáltal pedig lefektette a becsületügyi eljárás továbbélésének tekinthető új jogintézmény, a méltatlansági eljárás alapjait is. Az akkor még valamennyi fegyveres szerve kiterjedő hatállyal bíró törvény 56. § (6) bekezdése értelmében a hivatásos szolgálatra méltatlanná vált a.) akit jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, kivéve, ha a bíróság katonai fogdában rendelte azt végrehajtani, b.) akit a bíróság jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt és előzetesen nem mentesített a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, valamint c.) aki szolgálaton kívüli magatartásával a fegyveres szerv működéséhez szükséges közbizalom fenntartását súlyosan veszélyeztette. A Hszt. 342. § (1) bekezdés b.) pontja felhatalmazást adott az ágazati minisztereknek, hogy a törvény hatályba lépését követő hat hónapon belül rendeletben szabályozzák a szolgálati viszony létesítésének, módosításának, illetőleg megszüntetésének részletszabályait. Ennek megfelelően került aztán kiadásra a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek, valamint az önkormányzati tűzoltóság szolgálati viszonyban álló tagjai szolgálati viszonyának egyes kérdéseiről és a személyügyi igazgatás rendjéről szóló 9/1997. (II. 12.) BM rendelet (továbbiakban: BM rendelet), a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai szolgálati viszonyának létesítéséről, tartalmáról és megszüntetéséről szóló 1/1997. (II. 26.) TNM rendelet (továbbiakban: TNM rendelet), valamint a hivatásos és szerződéses katonai szolgálati viszony létesítéséről, tartalmáról és megszüntetéséről szóló 13/1997. (V. 16.) HM rendelet, bár utóbbi egyáltalán nem tartalmazott rendelkezést a méltatlanság megállapításának eljárási rendjéről.83 Látható, hogy a minisztériumok a fenti tárgykörök, köztük a méltatlanság szabályozását önállóan kodifikálták, melynek következtében az eljárás részletszabályai – a történelmi hagyományokkal szakítva – immáron nem egy normában, hanem külön-külön kerültek meghatározásra. a.) Rendvédelmi szervek A BM rendelet 27. § (3) bekezdése alapján a hivatásos szolgálatra méltatlanná válást főszabályként csak büntetőeljárás alapján, azzal összefüggésben, annak jogerős befejezését követően lehetett megállapítani, a Hszt. 56. § (6) bekezdés c.) pontja szerinti esetben viszont az állományilletékes parancsnoknak kellett e kérdésben dönteni az általa külön e célra
82
Vö.: a Magyar Köztársaság fegyveres erői szolgálati szabályzatának kiadásáról szóló 6/1987.(X. 15.) HM rendelet 729. pont 83 A TNM rendelet 37. §-a értelmében a Hszt. 56. §-a (6) bekezdésének c) pontja szerinti méltatlanság megállapításának részletes eljárási szabályait a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok fegyelmi szabályzata állapítja meg. A terjedelmi korlátokra tekintettel ezen szabályzó ismertetésétől eltekintek, különös tekintettel arra, hogy azok nem mutattak érdemleges eltérést az egyéb ágazati szabályozástól.
48
T
felállított bizottság javaslata alapján, amelyet egy ún. etikai vizsgálat lefolytatását követően tehetett meg. Az etikai bizottság elnöke az állományilletékes parancsnok volt, míg tagjait a szerv hivatásos állományának megfelelő szolgálati tapasztalattal rendelkező, példás magatartást tanúsító és az eljárás alá vonttal legalább azonos rendfokozatú tagjai közül lehetett kijelölni. A testület a vizsgálat során bizonyítást volt köteles lefolytatni, melynek keretében iratokat kérhetett be, tanúkat hallgathatott meg, illetőleg szemlét tarthatott, az eljárás alá vont személyt pedig minden esetben köteles volt meghallgatni, mely során a testület tagjainak együttesen jelen kellett lenniük. A bizottság eljárási cselekményeiről egyébiránt jegyzőkönyvet kellett felvenni. Az eljáráshoz szükséges feltételek biztosításáról, a bizonyítékok beszerzéséről, a meghallgatni kívánt személyek kiértesítéséről az állományilletékes parancsnoknak kellett gondoskodnia. A bizottságnak a méltatlanság tárgyában a vizsgálat megindítását követő 30 napon belül határoznia kellett. Az eljárást fel kellett függeszteni azonban, ha a vizsgálattal egyidejűleg büntető-, illetőleg szabálysértési eljárás is indult egészen ezek jogerős befejezéséig. A testületnek a méltatlanság fennállásának kérdéskörében, egyszerű többséggel kellett – határozati formában – döntenie, amit köteles volt kihirdetni az érintett számára is. A bizottság részletesen megindokolni tartozott a méltatlanná válás körülményeit, illetőleg a döntését. Az állományilletékes parancsnok az etikai bizottság döntésének alá volt vetve, így marasztaló határozat esetén haladéktalanul intézkednie kellett az érintett szolgálati viszonyának megszüntetése iránt. A bizottság döntésével szemben külön jogorvoslatnak nem volt helye, azonban az annak végrehajtásáról szóló állományparancs ellen a Hszt. 194. §-a alapján benyújtott – halasztó hatályú – szolgálati panaszban kifogásolható volt a méltatlansági eljárás és az annak során meghozott döntés jogszerűsége. A panasz elutasítása esetén pedig az érintett 30 napon belül keresettel fordulhatott a bírósághoz. A BM rendelet 2001. július 1. napján hatályba lépett módosítása következtében a fenti eljárási szabályok az alábbiak szerint módosultak: - az új törvényszöveg külön kiemelte, hogy a méltatlanná válás megállapíthatóságát minden esetben meg kellett vizsgálni, ha a szolgálaton kívüli magatartás miatt büntetőeljárás indult. Egyéb esetben pedig a rendelkezésre álló adatok alapján kellett mérlegelni, hogy a hivatásos állományú magatartása alkalmas lehetett-e méltatlansági ok megállapítására. - az állományilletékes parancsnoknak immáron az eljárás elrendeléséről, az arra okot adó magatartásról való tudomásszerzést követő 30 napon belül intézkednie kellett. - meghatározásra került az is, hogy a bizottságnak három tagból kellett állnia. Amennyiben pedig az adott szervnél nem állt rendelkezésre megfelelő számban olyan személy, aki alkalmas lett volna, hogy a bizottságban tagként közreműködjön, úgy az állományilletékes parancsnoknak megkereséssel kellett fordulnia a felettes elöljáróhoz, hogy az az általa irányított más szervek állományából pótolja a hiányt. - az új szabályozás bevezette annak lehetőségét is, hogy az érintett elfogultságot jelentsen be a bizottság valamely tagjával szemben, amelyet az állományilletékes parancsnoknak kellett elbírálnia. Ha azonban az indítványt éppen ellene tették, azt az elöljáró parancsnok volt köteles elbírálni, aki szükség esetén az alárendeltségébe tartozó másik állományilletékes parancsnokot jelölt a bizottság elnökéül. - a bizonyítás szabályai kapcsán az új rendelkezések utaltak a Hszt. fegyelmi eljárásra vonatkozó szabályaira, mint háttérjogszabályra, de a korábban meghatározott eljárási cselekmények alkalmazására továbbra is lehetőség volt.
49
T
- az eljárás során lehetővé kellett tenni, hogy az érintett az üggyel kapcsolatos álláspontját szóban, vagy írásban előterjeszthesse. Ha az eljárás alá vont személy – az akadályoztatás esetét kivéve – a bizottság felhívása ellenére nem jelent meg és írásban sem adta elő védekezését, úgy a testületnek a rendelkezésre álló adatok alapján kellett döntenie. Az érintett az eljárás során jogi képviselőt vehetett igénybe, illetőleg kérhette érdekképviseleti szerv bevonását is. Mindezeken kívül jogosult volt arra is, hogy az eljárás során keletkezett iratokat megtekintse, azokra észrevételt tegyen, illetőleg bizonyítási indítványt terjesszen elő. - új szabály volt szintén, hogy az etikai bizottságnak a méltatlanság kérdésében az eljárás megindítását követő 30 napon belül határoznia kellett, ami egy esetben további 30 nappal meghosszabbítható volt. Amennyiben a vizsgálat tárgyát képező büntető-, vagy szabálysértési eljárás is indult, a vizsgálatot legfeljebb ennek befejezéséig fel lehetett függeszteni feltéve, hogy a méltatlanság kérdésében a rendelkezésre álló adatok alapján nem lehetett dönteni. - a módosított törvényszöveg külön kiemelte, hogy a bizottságnak az érdemi határozatába az eljárás során megállapított tényállást, illetőleg a jogorvoslati jog lehetőségét is bele kellett foglalnia. A fegyelmi-, illetőleg a méltatlansági eljárás szabályainak pontosítása, illetőleg kiegészítése végett aztán kiadásra került a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai Fegyelmi Szabályzatáról szóló 11/2006. (III. 14.) BM rendelet (továbbiakban: Fegyelmi Szabályzat), melynek gerincét továbbra is a korábbi rendelkezések képezték, azonban azok egyes tekintetben módosításra is kerültek: - a szabályzat egyik nagyon fontos, garanciális jelentőségű meghagyása volt, hogy a méltatlanná válást, bűncselekmény elkövetése miatt indult ügyben, a büntetőeljárás jogerős befejezését megelőzően, csak akkor lehetett kimondani, amennyiben az érintettet tetten érték, vagy beismerte a terhére rótt cselekmény elkövetését (41. §. (2) bek.). - az új rendelkezése értelmében a méltatlansági eljárásban részt vevők jogállására, jogaira, az eljárás menetére, a bizonyítás szabályaira – a szabályzat eltérő rendelkezésének hiányában – háttérjogszabályként a Hszt. XII. fejezetében foglaltakat kellett alkalmazni. - a Fegyelmi Szabályzat 43. § (1) bekezdése szerint minden esetben el kellett rendelni az eljárást, ha a szolgálaton kívüli magatartás a.) szándékos vagy két év szabadságvesztésnél súlyosabban fenyegetett gondatlan bűncselekményt is megvalósít és az ügyben büntetőeljárás indult, b.) a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 141-146. §-a, a 151-155. §a, a 156/A-159. §-a, valamint az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 42. §-a szerinti szabálysértést is megvalósít és az ügyben szabálysértési eljárás indult, egyéb esetben pedig továbbra is mérlegelni kellett, hogy a szóban forgó magatartás alkalmas lehetett-e a Hszt. 56. §-a (6) bekezdésének c) pontjában meghatározott méltatlansági ok megállapítására. - a méltatlansági eljárás elrendeléséről továbbra is az állományilletékes parancsnoknak kellett intézkednie az arra okot adó magatartásról, illetve a büntetőeljárásról vagy a szabálysértési eljárásról való tudomásszerzést követően, azonban a szabályzat erre egy 3 hónapos szubjektív elévülési határidőt állapított meg, melynek elteltét követően már nem lehetett helye az eljárás megindításának. - szintén új rendelkezés volt, hogy a tényállás megállapításához, a méltatlanságot vagy annak hiányát megalapozó körülmények tisztázásához szükséges bizonyítékok felderítéséhez az állományilletékes parancsnok a méltatlansági eljárás elrendelésével egyidejűleg vizsgálót bízhatott meg.
50
T
A vizsgáló az általa megállapított – az ügy szempontjából releváns – tényekről, egy jelentést készített, melyben javaslatot tett az eljárás megszüntetése, vagy továbbfolytatása tárgyában. Jelentését a vizsgálat befejezését követő 5 napon belül kellett megküldenie az állományilletékes parancsnoknak, aki vagy megszüntette az eljárást, vagy – a vizsgálati jelentés kézhezvételét követő 14 napon belüli időpontra – összehívta a bizottság ülését. Amennyiben a testület az ülésen az ügy érdeméről dönteni nem tudott, 14 napon belül újabb ülést hívhattak össze. A bizottságnak lehetősége volt az újabb ülésig a vizsgálót pótvizsgálatra, vagy bizonyítékok beszerzésére utasítania. - az összeférhetetlenség szabályai, melyek természetszerűleg a vizsgálóval szemben is fennállhattak, szintén módosultak az alábbiak szerint: - a Fegyelmi Szabályzat 43. § (6) bekezdése ennek vonatkozásában külön visszautalt a fegyelmi eljárás vonatkozó, némiképp differenciáltabb szabályaira,84 - az elfogultsági kifogás elbírálására 3 napos határideje volt az állományilletékes parancsnoknak, - az elöljáró parancsnok az állományilletékes parancsnok személye ellen bejelentett, megalapozott elfogultsági indítvány esetén, nemcsak más állományilletékes parancsnokot jelölhetett ki az eljárásra, hanem magához is vonhatta az ügyet. - speciális szabályként jelent meg a hivatásos önkormányzati tűzoltóság vonatkozásában, hogy az elöljáró parancsnokot megillető jogkört a polgármester gyakorolta, aki a bizottság elnöki feladatait vagy személyesen látta el, vagy azzal az önkormányzat valamely vezető tisztségviselőjét (alpolgármester, képviselő-testületi bizottság vezetője) bízta meg. Ha pedig a vizsgáló személyével vagy a bizottság tagjával szembeni összeférhetetlenség állt fenn, és nem is volt más arra alkalmas hivatásos állományú testületi tag, az érintett polgármester másik hivatásos önkormányzati tűzoltóság parancsnokát kérte fel, hogy az saját állományából jelöljön ki vizsgálót vagy bizottsági tagot. - új rendelkezés volt az eljárás felfüggesztése kapcsán, hogy arról, illetőleg az eljárás folytatásáról a méltatlansági bizottság üléséig az állományilletékes parancsnok, azt követően pedig a méltatlansági bizottság dönthetett. - a bizottság a szabályzat értelmében immáron nem volt köteles az ülésen dönteni, de megkötés volt, hogy az azt követő 5 napon belül, zárt ülésen határozzon a méltatlanság fennállásáról, avagy annak hiányáról, majd köteles volt döntését – az eljárás irataival együtt – felterjeszteni az állományilletékes parancsnoknak (47. § (1)-(2) bek.). A törvényességi vizsgálatok tapasztalatai alapján elmondható, hogy a fenti szabályok, megfeleltek a tisztességes, fair eljárás alapelvének és elvárható módon biztosították az érintett eljárási jogainak gyakorlását, valamint az anyagi igazságosság felderítésének követelményét is, vagyis kiállták a gyakorlat próbáját, ám mindezek ellenére az egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szóló 2010. évi CXLVII. törvény 109. § (4) bekezdése a „méltatlanság” fogalmát az „alkalmatlansággal” cserélte fel, így lényegében megszüntette a – 126 éves hagyományokra visszatekintő – becsületügyi eljárás lehetőségét a rendvédelmi szervezetek vonatkozásában.
84
A méltatlansági eljárás során nem járhatott el, aki - az érintett szolgálati elöljárója, vagy alárendeltje volt, továbbá - aki az ügyben érdekelt volt, vagy - egyéb okból elfogulatlansága nem volt elvárható (Fegyelmi Szabályzat 14. § (1) bek., Hszt. 129. § (1) bek.)
51
T
b.) Magyar Honvédség
A korábban kifejtettek szerint a hivatásos és szerződéses katonai szolgálati viszony létesítéséről, tartalmáról és megszüntetéséről szóló 13/1997. (V. 16.) HM rendelet egyáltalán nem rendelkezett a méltatlanság megállapításának eljárási rendjéről, illetőleg az azzal kapcsolatos egyes kérdésekről, így a szolgálati jogviszony felmentéssel történő megszüntetésének ezen módját is személyügyi eljárás keretében gyakorolhatta az arra illetékes parancsnok. A 2002. január 1. napján hatályba lépő Hjt. sem változtatott ezen a helyzeten, bár az 59. § (2) bekezdés c.) pontja, illetőleg (6) bekezdése szó szerint megismételte a Hszt. azon rendelkezéseit, amelyek a méltatlansági eljárás lefolytatásának jogalapját képezték. Mivel a kialakult helyzeten a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet sem változtatott, a Honvédelmi Minisztérium Jogi és Információvédelmi Főosztálya JIF-386/1/2006. számon, 2006. április 11. napján kiadott egy útmutatót, „Tájékoztató a méltatlanság értelmezéséről és a kapcsolódó eljárásokról” címmel (továbbiakban: Tájékoztató) az egységes és törvényes jogalkalmazás érdekében, mivel a felmentés ezen esetének gyakorlati alkalmazása során számos kérdés és probléma merült fel, melyekre részben a szolgálati jogviszony megszüntetése miatt indított perekben eljáró bíróság hívta fel a jogalkalmazó figyelmét. A kiadvány célja az volt, hogy az illetékes parancsnokok számára – gyakorlati példákon keresztül – útmutatást adjanak a szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetése kapcsán. A Tájékoztató rámutatott, hogy a Hjt. 59. § (6) bekezdése a méltatlanság megállapíthatóságának ugyan három esetét ismeri, ám azok közül csak a c.) pont esetén lehet helye a parancsnok mérlegelésének, míg a többi esetben – a feltételek beálltakor – automatikusan meg kell szüntetni az érintett szolgálati viszonyát. Ebből adódón az iránymutatás csak arra az esetre vonatkozott, illetőleg egyes vonatkozásaiban még ma is vonatkozik, ha a katona szolgálaton kívüli magatartásával a Magyar Honvédség működéséhez szükséges közbizalom fenntartását súlyosan veszélyeztette/veszélyezteti: A minisztérium fontosnak tartotta behatárolni a méltatlanság fogalmát, melynek érdekében meghatározta „a Magyar Honvédségbe vetett közbizalom” kifejezés pontos jelentését is: „A társadalom elvárásain alapuló azon állampolgári érzület, hogy a Magyar Honvédség működése törvényeken, jogszabályokon, valamint egyéb szabályozókon alapul, a szolgálatot teljesítő állomány pedig ezen szabályoknak megfelelően, azokat betartva és betartatva, szigorú alá-fölérendeltségben, illetőleg függelmi rend keretében teljesíti kötelmeit, ugyanakkor szolgálaton kívül is olyan feddhetetlen magatartást tanúsít, mely méltó beosztásához, illetőleg a testületéhez.” Ennek megfelelően a katona akkor válik méltatlanná a szolgálatra, ha valamely cselekményével sérti a Magyar Honvédség működéséhez szükséges közbizalmat, vagyis ha azt a hamis látszatot kelti a kívülállókban, hogy a testület működésének nem kell megfelelnie az általánosan elfogadott és elismert törvényes rendnek, attól minden következmények nélkül el is térhet, amely eredményeként a társadalom tagjai körében felháborodást kelt. A bíróság álláspontja szerint a Magyar Honvédséggel szolgálati viszonyban állókkal szemben fokozott elvárás a jogszabályok betartása, a törvénysértés elkövetése pedig elfogadhatatlannak tekintendő. Amennyiben valamely törvénysértés jogerős határozatban kerül megállapításra, az alkalmas lehet a fegyveres szervvel szemben fennálló közbizalom veszélyeztetésére is, függetlenül attól, hogy arról mennyien szereztek tudomást.
52
T
Nyilvánvaló azonban, hogy valamely jogsértés, még ha azt jogerősen meg is állapítja valamely szerv, nem eredményezheti automatikusan a felmentés ezen okból történő kimondását, hiszen az elkövetett cselekmény súlya és jellege nem feltétlenül vonja maga után a Magyar Honvédségbe vetett közbizalom veszélyeztetésének reális lehetőségét. Ebből adódóan a méltatlanság fennállását minden esetben gondos körültekintéssel kell mérlegelni, mely során segítséget jelenthet a bírósági joggyakorlat, melyre nézve a Tájékoztató – esetenként máig iránymutató – példákat hozott: - jogszerűnek ítélte meg a bíróság a szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetését akkor, amikor a szolgálati jogviszonyban állók a város elhagyatott területén fajtalankodtak, hiszen a katonák által nappal, illetőleg közterületen létesített szexuális kapcsolat vitán felül sérti nem csak az érintettek, hanem a munkáltató jó hírnevét is, így áttételesen a beléje vetett közbizalmat is. - a szolgálati viszony felmentéssel történő megszüntetése szintén jogszerűnek találtatott abban az esetben is, amikor a katona hozzájárulását adta, hogy egy erotikus magazin leközölje a róla készült pornográf felvételeket, ugyanis a szolgálati jogviszony nem tartható fenn, ha az önrendelkezési jog gyakorlása közvetlenül, negatív módon hat az érintett beosztásához kapcsolódó társadalmi elvárás lényegi elemeire. A közhatalmi jogosítványokat gyakorló szervek kellően hatékony és színvonalas munkavégzéséhez elengedhetetlen a társadalom megbecsülésének, illetőleg az adott szerv jó hírnevének kialakítása, megerősítése, illetőleg ezen értéke megőrzése. A pornográf jellegű önmutogatás viszont éppen ez ellen hat, hiszen a Magyar Honvédség törvényben meghatározott feladatait csak akkor teljesítheti, ha a szervezet teljes személyi állománya a törvényeket, illetőleg a társadalom többségének morális értékrendjét példamutatóan képviseli elsősorban hivatali működése során, de magánéletében is. A hasonló cselekmények tehát alkalmasak a közbizalom, a tekintély, illetőleg a jó hírnév megingatására, sőt ahhoz is vezethetnek, hogy az érintett testület élcelődés és gúnyolódás célpontjává váljon, ezen folyamatokat pedig a munkáltató kezelni, illetőleg megakadályozni tartozik. Ennek egyik formája lehet a szolgálati jogviszony megszüntetése, amely üzenet egyrészt a társadalom, másrészt az állomány számára is, hogy a fegyveres testület nem tűrheti meg a hasonló megnyilvánulásokat. - szintén összeférhetetlen a szolgálati jogviszonnyal a munkahelyen létesített szexuális kapcsolat, történjen az munkaidőn belül, vagy kívül, de azonos megítélés alá esik ezzel a munkahelyi zaklatás is. - jogszerűnek tartotta a bíróság a méltatlanság kimondását azon katona vonatkozásában is, aki parancsnoki engedély nélkül, egészségügyi szabadsága alatt egy szórakozóhelyen dolgozott biztonsági őrként, melyre egy tragikus kimenetelű verekedés kapcsán aztán fény derült, ráadásul az eset médianyilvánosságot is kapott. - ugyancsak megállapíthatónak találta a bíróság a méltatlanság megállapítását abban az esetben is, amikor az érintett egy közlekedési vita hevében megállásra késztette a vele azonos irányba haladó gépjármű vezetőjét, majd kiszállva az autójából berúgta a másik gépjármű szélvédőjét, miközben hangosan szidalmazta annak sofőrjét. - a bírói gyakorlat ugyanakkor nem lát lehetőséget méltatlanság kimondására a közúti közlekedési szabályainak kisebb fokú megszegése, illetőleg polgári jogi ügyletek nem teljesítése esetén. A Tájékoztató a jogesetek ismertetését követően kitért a peres eljárások során megfogalmazott azon – mai napig érvényes – ajánlásokra is, amelyeket az eljáró bíróságok elvárásként fogalmaztak meg a méltatlanság kimondásával kapcsolatban: Az állományilletékes parancsnok döntése vonatkozásában a bíróság rámutatott, hogy a felmentés kimondása előtt minden ügyet alaposan és körültekintően ki kell vizsgálni, melynek keretében fel kell deríteni azt is, hogy az eljárás alapjául szolgáló cselekmény mennyiben veszélyeztette a Magyar Honvédség működésébe vetett közbizalmat.
53
T
Mindezeken túl fel kell mérni, hogy a társadalom milyen módon szerzett arról tudomást, milyen körben vált ismerté a cselekmény és milyen hatást gyakorolt mindez a közvéleményre. A fenti körülmények vizsgálata során a parancsnok tehát köteles bizonyítást lefolytatni, melynek keretében a bíróság lehetőséget látott okiratok beszerzésére, tanúk kihallgatására, illetőleg más szervek megkeresésére. A határozat vonatkozásában pedig elvárásként fogalmazódott meg, hogy abban a szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetésének pontos, okszerű, konkrétan körülhatárolható indokát kell adni.85 A Tájékoztató az irányadó joggyakorlat és a bíróság elvárásainak ismertetését követően külön kitért annak kifejtésére is, hogy a méltatlanság kimondására adott állománycsoportok esetén ki jogosult:86 Döntésre jogosult:
Érintett:
Köztársasági Elnök (a honvédelmi miniszter előterjesztését követően)
tábornokok
Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar Főnöke
tisztek
középszintű és más magasabb szintű parancsnokság parancsnoka
zászlósok, tiszthelyettesek
állományilletékes parancsnok
tisztesek
Ilyen előzmények után került aztán kiadásra a ma is hatályos Rendelet, melynek rendelkezéseit bizonyos aspektusokban aztán kiegészítette a Magyar Honvédség katonai szervezetei magasfokú fegyelmének fenntartása érdekében végrehajtandó feladatokról szóló 1/2008. (HK. 13.) HM HVKF intézkedés (továbbiakban: Intézkedés), melyek megteremtették a bíróság által követelményként szabott megelőző vizsgálat lefolytatásának törvényes kereteit. E körben érdekességképpen említést kell tenni a „Katonai Etikai Kódex” közzétételéről, a „Honvédségi Etikai Tanács” létesítéséről és feladatairól szóló 67/2003. (HK. 18.) HM utasításról, illetőleg a 2007. július 4. napján elfogadott, a Rendőri Hivatás Etikai Kódexéről, amelyek célja, hogy erkölcsi iránymutatásul szolgáljanak a fegyveres és rendvédelmi szervek állományába tartózók szolgálatban, illetőleg azon kívül tanúsítandó magatartásuk vonatkozásában, így biztosítva szilárd morális alapot a felmerülő szakmai döntések meghozatalához.87 A szabályzók értelmében - a katona társadalmi kapcsolataiban és magánéletében: - minden élethelyzetben, tudatában van annak, hogy személyén keresztül ítélik meg az általa képviselt szervezetet és a Magyar Honvédséget; - a társadalmi környezet részéről a katonai szervezeteket érintő információs igények iránt nyitott, de nem lépi át a szükséges titoktartás határait, azt mások esetében sem nézi el, kerüli a jól értesültség látszatát;
85
MK 95. szám a hivatásos és szerződéses katonai szolgálat létesítéséről, módosításáról, megszüntetéséről, tartalmáról, valamint az integrált személyügyi igazgatás és egységes nyilvántartás rendjéről szóló 10/2002. (III. 5.) HM rendelet 87 Utóbbi előzménye a Belügyminisztérium által 12-647/1999. számon kiadott „Etikai kódex a Belügyminisztérium hivatali szervezetei, a minisztérium hivatali tevékenységét segítő szervezetek, a belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szervezetek és az önkormányzati tűzoltóság hivatásos állománya számára” címmel kiadott szabályzó volt. 86
54
T
-
tartózkodik megjelenésében és megnyilvánulásaiban olyan kultúrálatlan formáktól, melyek megbotránkozásra, vagy visszatetszésre adhatnak okot; - nem vállal olyan munkát, feladatot, nem végez olyan tevékenységet, amelynek megvalósítása olyan magatartást és megnyilvánulásokat feltételez, amelyek ellentétesek az Etikai Kódexben ajánlott elvárásokkal; - kerüli azokat az élethelyzeteket, amelyek alkalmasak személye, szolgálati helye, valamint a katonai szolgálat negatív megítélésére, vagy amelyek alapjául szolgálhatnak szóbeszédnek, rosszindulatú híresztelésnek; - kerüli azokat a cselekedeteket, magatartásformákat, amelyek következtében kiszolgáltatottá, befolyásolhatóvá válhat, vagy annak látszata kialakulhat; - kerüli az olyan élethelyzeteket, amelyekben kétes életvitelű, felelőtlen, erkölcsi hitelüket vesztett személyekkel való megjelenése, kapcsolattartása miatt maga is ilyen színben tűnne fel, vagy erre legalábbis alapot adhatna. - a rendőr magánéletében is példamutató, nem sérti a közerkölcs és a jó ízlés szabályait. Lehetőségei szerint kiegyensúlyozott magánélet megteremtésére törekszik. Szabadidejében nem folytat olyan tevékenységet, amely hivatásával összeegyeztethetetlen. Úgy alakítja kapcsolatrendszerét, hogy ne kerüljön szolgálati jogosultságaival és kötelezettségeivel ellentétes függőségi helyzetbe (12. pont). A fentiekből látható, hogy a méltatlansági eljárás, illetőleg az etikai kódexek tárgyi hatálya nagyjából egyezést mutat, azonban a két szabályrendszer annak ellenére sem került összekapcsolásra, hogy a kódexek nem tartalmaznak szankciót az etikai elvárások megsértése esetén.88 Az előkészítés során az Országos Rendőr-főkapitányság külön vizsgálta ennek lehetőségét, de arra a megállapításra jutottak, hogy ez nem célszerű, mert - egyrészt kötelező erejű normába foglalt etikai kódex kiadására nincs törvényes lehetőség, csupán ajánlásokat fogalmazhatnak meg, - másrészt a rendőri hivatáshoz kapcsolódó etikai kódexnek elsősorban a hivatás gyakorlása, a szolgálat ellátása során követendő magatartási mintákat kell megfogalmazniuk és csak kisebb hányaduk kapcsolódik a rendőr magánéletéhez, az etikai eljárás pedig éppen a szolgálaton kívüli magatartáshoz kapcsolódik. A fenti megállapításokat helytállónak fogadhatjuk el, azonban megfontolandó lehet mégis egy olyan szabályozás elkészítése, amely mindkét szabályrendszert egyesítené azok tárgyi összefüggése, illetőleg az etikai kódexek előírásainak betartatása érdekében.
88
A Tájékoztató ugyan hivatkozik a Montevideóban,1998. novemberében összeült Legfőbb Ellenőrzési Testület XVI. Kongresszusán elfogadott etikai kódexére (INTOSAI Code of Ethics for Auditors in the Public Sectors), de nem von párhozamot a két szabályozás között.
55
T A MÉLTATLANSÁGI ELJÁRÁS NAPJAINKBAN A méltatlansági eljárás, ma is hatályos részletszabályait a Magyar Honvédség vonatkozásában a Rendelet, illetőleg az Intézkedés határozza meg az alábbiak szerint: A személyi hatály jelenleg a Magyar Honvédség hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos állományú katonáira terjed ki. Eljárási akadályok: - elévülés: nem indítható méltatlansági eljárás, ha az alapjául szolgáló cselekmény elkövetése óta 1 év, vagy a parancsnoknak, e cselekményről való tudomásszerzésétől számítva 30 nap eltelt. Amennyiben a parancsnok az imént meghatározott határidőn túl szerez tudomást a cselekményről, a méltatlansági eljárást csak az állomány tagjának a büntetőeljárásban gyanúsítottként történő bevonását követően, az erről való tudomásszerzéstől számított 3 hónapon belül lehet megindítani. Ha a cselekmény egyben bűncselekménynek is minősül, az eljárás mindaddig megindítható, amíg az a Btk. vonatkozó rendelkezései szerint el nem évül. A méltatlansági eljárás alapjául szolgáló cselekmény elévülési határidejének a kezdő napja: - a cselekmény elkövetésének napja, - ha a cselekményt valamely kötelezettség elmulasztása, vagy nem teljesítése valósítja meg, az a nap, amikor a kötelezettség teljesítésére rendelkezésre álló határidő eltelt, - ha a cselekmény valamely jogellenes állapot fenntartásában nyilvánul meg, akkor pedig az a nap, amikor ez a jogellenes állapot megszűnik. - res iudicata: nincs helye a méltatlansági eljárás megindításának, ha az alapjául szolgáló cselekményt a parancsnok már elbírálta. Vizsgálati kötelezettség: egyes bűncselekmények, illetőleg magatartások esetén a magasfokú fegyelmi helyzet fenntartása, valamint megőrzése érdekében fokozottan vizsgálni kell a katonai szolgálatra, az egyenruha viselésére, végzetül pedig a rendfokozat használatára vonatkozó méltatlanságot. Ebből fakadóan vizsgálati kötelezettség terheli a szolgálati jogviszony megszüntetésére jogosult parancsnokot, ha valamely katona magatartása alkalmas lehet méltatlanság megállapítására és cselekménye alapján - állam elleni bűncselekmény, - emberiség elleni bűncselekmény, - emberölés súlyosabban minősülő bűntettének, - segítségnyújtás elmulasztása bűntettének, - ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés, - cserbenhagyás vétségének, - házasság, család, ifjúság, vagy nemi erkölcs elleni bűncselekmény, - hivatali, vagy hivatalos személy elleni bűncselekmény, - közélt, vagy nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmény, - közrend elleni bűncselekmény, végezetül pedig - lopás, sikkasztás, csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, rablás, kifosztás, zsarolás bűntettének gyanúja felvetődhet. 56
T
A fenti esetekben a szolgálati jogviszony megszüntetése, illetőleg a lefokozás a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar Főnökének hatáskörébe tartozik, a katona cselekménye kapcsán pedig a méltatlansági eljárás kezdeményezése kötelező. Az eljárás lefolytatására jogosult: az az elöljáró, aki a Hjt. 59. § (6) bekezdés c.) pontja szerinti felmentést kimondására hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik.
Összeférhetetlenség: az eljárásban vizsgálóként, a bizottság elnökeként, illetőleg annak tagjaként nem járhat el, akitől az ügy elfogulatlan megítélése nem várható. A bizottság elnökeként és tagjaként szintúgy nem járhat el az, aki a méltatlansági eljárásban, mint vizsgáló vett részt, illetőleg a vizsgálóként eljáró, valamint az eljárás alá vont személynek a közeli hozzátartozói. Mindezen szabályok egyébiránt a jegyzőkönyvvezetőre nézve is irányadóak. Kizárási indítványt az érintett személy terjeszthet elő, amelyről az illetékes parancsnoknak 3 napon belül határozatot kell hoznia. A méltatlanság külön eljárás nélkül történő megállapításának is helye lehet, abban az esetben, ha az érintett ehhez írásban hozzájárul. Az érintett jogai: az eljárás elrendelését, felfüggesztését, valamint a bizottság érdemi döntését, a szolgálati jogviszonyt megszüntető felmentés, illetve az eljárást megszüntető határozat ellen benyújtott szolgálati panaszában sérelmezheti. Képviseletére, személyes meghallgatására, a költségviselésre, az iratbetekintésre, valamint az iratokról történő feljegyzés, illetőleg másolat készítésére egyébiránt a Hjt. fegyelmi eljárásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Az eljárás megindítása: az illetékes parancsnok méltatlansági eljárást köteles elrendelni, ha a tudomásra jutott tények alapján az állomány valamely tagja által elkövetett cselekmény alkalmas lehet a katonai szolgálatra való méltatlanság megállapítására. Az eljárást határozattal kell elrendelni, melynek egy példányát kézbesíteni kell az eljárás alá vont személynek, illetőleg képviselőjének. A határozatnak tartalmaznia kell az eljárás megindításának alapjául szolgáló tényeket, körülményeket, az eljárás lefolytatásával kapcsolatos határidőket, továbbá az érintett személyt megillető eljárási jogokról szóló tájékoztatást. Az illetékes parancsnok határozatában a méltatlansági eljárás elrendelésével egyidejűleg köteles vizsgálót is kijelölni az irányítása alá tartozó katonai szervezet jogi és igazgatási szolgálatának állományából, akinek feladata a tényállás megállapításához, valamint a méltatlanságot, vagy annak hiányát megalapozó körülmények tisztázásához szükséges bizonyítékok felderítése és összegyűjtése. A vizsgálati szakaszt az arra kijelölt jogász tiszt 15 napon belül jelentés elkészítésével fejezi be, melyben összefoglalja a kifogásolt cselekmény elkövetését, valamint a méltatlanság megállapításához szükséges egyéb feltételek fennállását bizonyító tényeket és következtetéseket, amelyek alapján javaslatot tesz az eljárás megszüntetésére, vagy annak folytatására. Jelentését a vizsgálat befejezését követő 5 napon belül fel kell terjesztenie a parancsnoknak. A vizsgáló az eljárása során köteles összegyűjteni mindazokat a bizonyítékokat, amelyek alapján a parancsnok dönthet az eljárás megszüntetéséről, vagy a további eljárás lefolytatása végett bizottság felállításáról.
57
T
A parancsnok a vizsgáló jelentésének kézhezvételét követő 3 napon belül köteles dönteni, vagy az eljárás megszüntetéséről, vagy – a vizsgáló összefoglaló jelentésének egyidejű megküldésével – egy háromtagú bizottság összehívásáról. Az érintett külön írásbeli kérelme alapján a parancsnok a vizsgáló javaslatai alapján a bizottság felállítása nélkül is jogosult az érdemi döntés meghozatalára.
A bizottsági eljáráshoz szükséges feltételek biztosításáról, a bizonyítékok beszerzéséről, valamint a meghallgatni kívánt személyek kiértesítéséről a bizottság elnöke gondoskodik. A méltatlansági bizottság elnökét és további két tagját a parancsnok az irányítása alá tartozó szerv hivatásos állományából az eljárás alá vonttal legalább azonos rendfokozati állománycsoportba tartozók közül jelöli ki. Amennyiben ilyen személy nincs az adott szervnél, a bizottság elnökét, illetőleg tagjait – a parancsnok ez irányú megkeresése alapján – az elöljáró parancsnok jelöli ki az általa irányított más szervek állományából. A bizottság elnöke a vizsgáló jelentésének kézhezvételét követő 8 napon belüli időpontra összehívja a bizottság ülését, de ha az ügy érdeméről ezen az ülésen nem tudnak aztán dönteni, 8 napon belül ismételten ülést kell tartaniuk. A bizottság az ülésén értékeli a vizsgáló által beszerzett bizonyítékokat, de joga van további bizonyítás lefolytatására is, melynek keretében iratokat kérhet be, tanúkat hallgathat meg, szemlét tarthat, de az újabb ülésig a parancsnok útján pótvizsgálat lefolytatására, illetőleg további bizonyítékok beszerzésére is felhívhatja a vizsgálót. A pótvizsgálatot 8 napon belül be kell fejezni, melynek megtörténtét követően, a bizottságnak ettől számított 8 napon belül folytatólagos ülést kell tartania. A bizottság ülésén a tagoknak együttesen jelen kell lenniük, de rajtuk kívül kötelező a vizsgáló, illetőleg a jegyzőkönyvvezető részvétele is. A bizottság üléséről, melyet az elnök vezet, az érintett személyt és képviselőjét is értesíteni kell, oly módon, hogy az eljárási cselekményről az ülés előtt legalább 3 nappal tudomást szerezzenek. Az eljárás lefolytatásáról egyébiránt jegyzőkönyvet kell felvenni. Az ülésen lehetővé kell tenni, hogy az eljárás alá vont személy az üggyel kapcsolatos álláspontját szóban, vagy írásban előterjeszthesse, illetőleg bizonyítási indítványt tegyen, amelyről a bizottság elnöke az ülésen dönt. Az indítványt és a döntést, amely ellen nincs helye külön jogorvoslatnak, jegyzőkönyvbe kell foglalni. Ha az érintett – akadályoztatása kivételével – a bizottság felhívása ellenére nem jelenik meg az ülésen és írásban sem adja elő védekezését, úgy a testületnek a rendelkezésre álló adatok alapján kell döntenie. A véghatározatot a bizottság az ülését követő 5 napon belül, zárt ülésen, többségi határozattal köteles meghozni, melyben vagy az eljárás, vagy a szolgálati jogviszony méltatlanság címén felmentéssel történő megszüntetésére tehet javaslatot. A határozatot jegyzőkönyvbe kell foglalni, melynek tartalmaznia kell a méltatlanná válást megalapozó tényállást és a döntés indokait. A parancsnok a bizottság kezdeményezését tartalmazó jegyzőkönyv alapján, annak kézhezvételétől számított 5 napon belül dönt aztán érdemben, amely határidő érvényes az egyszerűsített eljárásra vonatkozóan is. Az eljárás megszüntetése, illetőleg a felmentés tekintetében a parancsnok nincs kötve a bizottság javaslatához. Az eljárást meg kell szüntetni, ha - annak tartama alatt a szolgálati jogviszony megszűnik, - az eljárás alá vont személy a méltatlansági eljárás alapjául szolgáló cselekményt nem követte el, vagy annak elkövetése nem bizonyítható,
58
T
- a Hjt. 133. §-ban szabályozott, fegyelmi felelősségre vonást kizáró okok (ti.: elöljáró parancsa, kényszer, fenyegetés, beszámítási képesség hiánya, jogos védelmi helyzet, tévedés, végszükség) állnak fenn, - a méltatlansági eljárás alapjául szolgáló cselekmény nem eredményezi a Magyar Honvédség működéséhez szükséges közbizalom súlyos veszélyeztetését. Utóbbi esetben – a Hjt-ben meghatározott egyéb feltételek fennállása esetén – a méltatlansági eljárás megszüntetése nem akadálya fegyelmi fenyítés kiszabásának.
A tábornokok elleni eljárás speciális szabályai egy friss törvénymódosítás eredményeként születtek meg, melynek közvetlen előzményét a közelmúltban igen jelentős sajtóvisszhangot kapott, tábornokok ellen lefolytatott büntetőeljárás képezte, mely ráirányította a figyelmet arra is, hogy ezen állománycsoport esetén a korábbi szabályozás nem nyújtott lehetőséget a méltatlansági eljárás lefolytatására.89 A Hjt. új 59/B. § (1) bekezdése értelmében az állomány tábornoki rendfokozatú tagja szolgálati viszonyának megszüntetésére a miniszter tesz előterjesztést a köztársasági elnökhöz, a méltatlansági bizottság javaslatát tartalmazó jegyzőkönyv átvételét követő 5 napon belül. A miniszter indokolással ellátott javaslatát, melynek tartalmaznia kell az annak alapjául szolgáló tényeket is, az eljárás alá vont személy részére kézbesíteni kell, aki a tervezett intézkedés ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül bírósághoz fordulhat. Az érintett a kereset benyújtásáról jelentést köteles tenni a miniszternek, ami a kereset jogerős elbírálásáig halasztó hatállyal bír a javaslat előterjesztésére nézve, amellett hogy az állomány tábornoki rendfokozatú tagját rendelkezési állományba kell helyezni, egészen a jogerős döntésig. Egyebekben az eljárás megindítására és lefolytatására is a miniszter jogosult, ám erről az elrendeléssel egyidejűleg értesíteni köteles a köztársasági elnököt is. Amint azt már említtetem, 2011. január 1. napjától a méltatlansági eljárás lefolytatásának lehetősége megszűnt a rendvédelmi szervezetek vonatkozásában, ugyanis az eljárás alapját képező méltatlanság fogalma teljes mértékben eltűnt a Hszt. vonatkozó rendelkezései közül.90 A törvény 56. § (2) bekezdés b.) pontja értelmében a hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszonyát – alkalmatlanná válás okán – felmentéssel kell megszüntetni, ha az érintett nem felel meg a kifogástalan életvitel követelményének. A Hszt. 37/B. § (2) bekezdés b.) pontja szerint kifogástalan az életvitel, ha a hivatásos állomány tagja megfelel – különös tekintettel a szolgálaton kívüli magatartására, családi és lakókörnyezeti kapcsolataira, anyagi, jövedelmi viszonyaira, valamint a bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható személyekkel fenntartott kapcsolatára – a szolgálat törvényes, befolyástól mentes ellátására. A Hszt. 37/B. § (1) bekezdése alapján a hivatásos szolgálati viszony csak kifogástalan életvitel esetén tartható fenn, vagyis azt – néhány kivételtől eltekintve – meg kell szüntetni, ha a bíróság a rendvédelmi testület tagját valamely bűncselekmény elkövetése miatt jogerős ítéletében bűnösnek találja, vagy vele szemben kényszergyógykezelést, illetőleg próbára bocsátást alkalmazott. Sőt ugyanezen jogkövetkezményt vonja maga után,
89 90
Budapesti Katonai Ügyészség (továbbiakban: BKÜ) B. IV. 165/2010. Érdekes módon a Fegyelmi Szabályzat méltatlansági eljárásra vonatkozó részeit a jogalkotó nem helyezte hatályon kívül, ami jól jelzi a törvénymódosítás átgondolatlanságát.
59
T
ha a hivatásos állomány tagjával szemben büntetőeljárás – ide nem értve a magánvádas vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárást – van folyamatban.91 Különösen utóbbi lehet majd aggályos, hiszen a rendelkezés sérti az ártatlanság vélelmét, így várható, hogy ezen vonatkozásában módosítani kell majd a törvényt. A feltételek ellenőrzését a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv, vagyis a Nemzeti Védelmi Szolgálat végzi, melynek keretében a.) a hivatásos állomány tagjáról, továbbá a vele közös háztartásban élő hozzátartozóról a bűnügyi nyilvántartó szerv valamennyi bűnügyi nyilvántartásából, továbbá a rendészeti szervek nyilvántartásaiból adatot igényelhet, az e szerveknél folyamatban lévő vagy befejezett fegyelmi eljárás irataiba betekinthet, b.) a hivatásos állomány tagjáról lakóhelyén, tartózkodási helyén, munkahelyén – nyíltan vagy a rendőri jelleg leplezésével – környezettanulmányt készíthet. A szolgálati viszony fennállása alatt a kifogástalan életvitel ellenőrzését a miniszter által meghatározott gyakorisággal – legfeljebb azonban évente – kell végrehajtani. Soron kívüli ellenőrzésre pedig akkor kell intézkedni, ha a kifogástalan életvitel ellenőrzésének kezdeményezésére jogosult tudomására jutott adatokból kifogásolható életvitelre lehet következtetni. Kockázati tényező megállapítása esetén a szolgálatnak jelentést kell tenni az illetékes parancsnoknak, aki aztán – a megállapított tények alapján – személyügyi döntésben intézkedhet a szolgálati jogviszony alkalmatlanság címén történő megszüntetéséről felmentés formájában, mely döntés ellen az érintett továbbra is élhet a korábban ismertetett jogorvoslati lehetőségekkel. Végezetül említést kell tenni arról, hogy a rendszerváltást követően a méltatlansági eljárások személyi hatálya alól kikerültek a nyugállományúak, azonban ez nem jelenti azt, hogy vonatkozásukban ne lehetne szankciót alkalmazni, ha magatartásukkal jelentős érdeksérelmet okoznának valamely fegyveres, vagy rendvédelmi szervnek: A Hjt. 230. § (1) bekezdése alapján a hivatásos állományból nyugállományba helyezett személy – némely kivételtől eltekintve – egyenruháját viselheti, és rendfokozatát a nyugállományra utaló megjelöléssel használhatja. A felhívott törvényhely (7) bekezdése értelmében, ha a nyugállomány tagja a magatartása alapján az egyenruha viselésére és a rendfokozat használatára méltatlan, annak viselésétől, illetve használatától eltiltható. Az egyenruha viselésére és a rendfokozat használatára méltatlan a nyugállománynak az a tagja, a.) aki egyenruhában nyilvános helyen, mások előtt megbotránkozást keltő magatartást tanúsít; b.) aki a fegyveres szerv megbecsülését és tekintélyét romboló tevékenységet folytat; c.) akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt a bíróság szabadságvesztésre ítélt.92
91
A felhívott törvényhely (2) bekezdése alapján, ha az eljárásra egyes esetekben kizárólag katonai bűncselekmény miatt kerül sor, a felmentés kimondásától a munkáltató eltekinthet. Érdekesség, hogy a Hszt. 2010. január 1. napjától hatályos szövege szerint automatikusan a méltatlanság megállapítását vonta maga után, ha az állomány tagját bármely büntetőügyben bűnösnek mondta ki a bíróság. Ez a – szerencsére rövid ideig alkalmazott – rendelkezés aránytalanul súlyos joghátrányt eredményezett az érintettre nézve, különös tekintettel a magánvádas, illetőleg az enyhébb súlyú, katonai büntetőeljárásra tartozó ügyekben. 92 A Hszt. 205. §-a lényegében azonos szabályok mentén rendezi a nyugállományú testületi tagok méltatlanságának kérdéskörét, így annak külön ismertetésétől eltekintek.
60
T
A méltatlanná válás tényét vizsgálat keretében kell megállapítani és az eltiltást határozatba kell foglalni. A vizsgálatot a lakóhely szerint illetékes hadkiegészítő parancsnokság folytatja le és tesz javaslatot a döntésre. A határozatot a nyugállományú katona lefokozására jogosult parancsnok (vezető) hozza meg. A vizsgálat – amennyiben az érintett a tényfeltáró meghallgatáson nem kíván részt venni – távollétében is lefolytatható. A határozat elleni jogorvoslatra és a bírósági út igénybevételére a törvény fellebbezésre és a bírósági útra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. Az Intézkedés 73. pontja értelmében az egyenruha viselésére, illetőleg rendfokozat használatára jogosult nyugállományú személy magatartása esetén szintén vizsgálati kötelezettség terheli a hadkiegészítő parancsnokot, ha a nyugállományú katona cselekménye vonatkozásában felvetődhet - politikai rendezvényen egyenruhában való részvétel, illetőleg - nyilvános helyen mások előtti jogtalan rendfokozat használatának a gyanúja. A Hjt. 230/A. §-a alapján a miniszter nyugállományú tábornok esetén az egyenruhaviselési jog megvonására, illetve a rendfokozat használatától történő eltiltásra a köztársasági elnökhöz tesz előterjesztést. A fentiek alapján megállapítható tehát, hogy nyugállományúak esetén is helye lehet méltatlansági eljárásnak, azonban a jogszabály a kötelezően előírt vizsgálat részletszabályait nem tartalmazza.
61
T A MÉLTATLANSÁGI ELJÁRÁS AZ OMBUDSMAN, ILLETŐLEG AZ ÜGYÉSZSÉG TÖRVÉNYESSÉGI VIZSGÁLATA TÜKRÉBEN
Ahogyan arról már a bevezetőben szó esett, a tavalyi évben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa AJB 2120/2010., a Katonai Főügyészség pedig F. IV. 134/2009. számon vizsgálatot folytatott a méltatlansági eljárások vonatkozásában, ám még mielőtt a konkrét megállapításokat taglalnám, fontosnak tartom az ombudsman állásfoglalását is ismertetni magával a jogintézménnyel kapcsolatban: Az országgyűlési biztos a Magyar Honvédség működésével, a szerződéses és hivatásos állomány tagjai alapjogának érvényesülésével, az állomány élet- és munkakörülményeivel kapcsolatos AJB 2940/2010. számon kiadott jelentésében – az irányadó alkotmánybírósági gyakorlattal egyezően – rámutatott, hogy a haza védelmének, a Magyar Honvédség alkotmányos feladatának ellátása érdekében a hivatásos, illetőleg szerződéses katonák alapjogai – általuk önkéntesen vállalt módon – jelentősebb korlátozást szenvedhetnek. Lényeges követelmény ugyanakkor, hogy valamennyi – az átlagostól eltérő szintű – alapjog-korlátozást, illetőleg annak alapját világos és egyértelmű (törvényi) szabályozásnak kell tartalmaznia és a korlátozásoknak kapcsolódniuk kell a szolgálati viszonyhoz, annak ellátásához, de az adott jog lényeges tartalma így sem sérülhet. A fegyveres testület alkotmányos feladatainak hatékony ellátása érdekében, tehát lehetőség van az alapjogok szükséges mértékű korlátozására, ami egyes esetekben kiterjedhet a katonák magánszférájára, illetőleg személyes döntéseire is. A Magyar Honvédség katonáival szemben elvárásként fogalmazódik meg a feddhetetlenség, a fegyelmezett, példamutató és felelősségteljes magatartás mind a szolgálat ideje alatt, mind pedig azon kívül.93 Ebből adódóan vannak olyan magatartások, amelyek habár nem érik el a bűncselekmény, vagy a szabálysértés szintjét, továbbá nem minősülnek a szolgálati viszonnyal kapcsolatos kötelezettség vétkes megszegésének sem, ám mégis határozottan fel kell lépni ellenük, mert azok összeegyeztethetetlenek a szolgálati jogviszonnyal, így – kellő körültekintést, illetőleg vizsgálatot követően – akár meg is alapozhatják az érintett eltávolítását a testületből. Ebből következően a méltatlansági eljárás fenntartása mellett az ombudsman megítélése szerint is fontos érvek szólnak. A következetes, kiszámítható szabályozás és joggyakorlat jelentős visszatartó erővel bír, ami elősegítheti, hogy a katonák ne csak a szolgálatuk idején tartózkodjanak a jogellenes, elítélendő cselekmények elkövetésétől, hanem azon kívül is. A vonatkozó szabályozás alkotmányos kereteinek meghatározása során viszont elvárás, hogy egyensúly jöjjön létre a Magyar Honvédségbe vetett közbizalom fenntartása, mint közérdek, valamint a katonák alkotmányos jogai és más követelmények (pl.: jogbiztonság) között. Ezen belül ugyancsak szükséges az egyensúly megtalálása a méltatlansági eljárások gyors és hatékony lefolytatása (visszatartó, elrettentő erő), valamint a tisztességes eljáráshoz és jogorvoslathoz való jog tényleges, nem formális védelme közt. Az ombudsman e pontnál rámutatott arra is, hogy a fenti követelményeknek meg nem felelő szabályozás, adott esetben teret engedhet a méltatlansági eljárás önkényes gyakorlására is, ami szintén alkalmas lehet arra, hogy a testületbe vetett közbizalmat megingassa. A jogforrási szint kérdésével összefüggésben az országgyűlési biztos nem találta aggályosnak, hogy a méltatlansági eljárás szabályai nem törvényi, hanem csupán rendeleti szinten kerültek lefektetésre, arra való tekintettel, hogy a jelenlegi szabályozás a Hjt. és a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény felhatalmazásának keretei között maradnak. 93
Vö.: Hjt. 75. § (1) bek. g.) pont
62
T
Mindezen alapvetéseket követően lássuk a vizsgálatok megállapításait pontokba szedve: a.) az ombudsman a „Honvédség működéséhez szükséges közbizalom fenntartásának veszélyeztetését”, mint meghatározást elvontnak tartotta, arra való tekintettel, hogy sem a Hjt., sem a Rendelet nem definiálja, vagy írja körül egzakt módon, hogy pontosan milyen – bűncselekménynek, illetőleg szabálysértésnek nem minősülő – tevékenységek lehetnek alkalmasak a védett jogi tárgy veszélyeztetésére. Habár a fogalom kissé összetett volta miatt az országgyűlési biztos szerint sem alkotható pontos törvényi definíció, vagy alkalmazható taxatív felsorolás, azonban – a jogbiztonság követelményének szem előtt tartásával – követelmény a jogintézmény működésének kiszámíthatósága, annak érdekében, hogy az a norma címzettjei számára is elérhető legyen. Ebből adódóan az országgyűlési biztos ajánlást fogalmazott meg a – a jogszabálynak nem minősülő – Intézkedés 72. pontjában meghatározott ún. „kötelező méltatlansági esetek” átemelésére vagy a Hjt., vagy a Rendelet nyilvános és bárki számára hozzáférhető szabályai közé. Emellett célszerűnek látta annak is a rögzítését, hogy a „közbizalom veszélyeztetése”, mint fogalom nem értelmezhető kiterjesztően. Az ombudsman felvetette továbbá, hogy a méltatlansági eljárás részletszabályait tartalmazó norma tartalmazzon egy példálózó, a jogalkalmazót orientáló felsorolást, amely kibontaná a fogalom jelentését, például „a Honvédség működéséhez szükséges közbizalom fenntartását veszélyezteti különösen…” fordulat használatával beiktatott eset-felsorolás révén. Ez a megoldás ugyanis meghagyná a mérlegelés lehetőségét, ám pontosítaná is a fogalmat, meggátolva ezáltal az esetleges félreértelmezéseket. Mindez egybecseng a Katonai Főügyészség azon megállapításával, hogy az Intézkedés helyett indokolt jogszabályban megjelölni azon bűncselekmények körét, vagy más normasértő (pl.: szélsőséges szervezetekkel való kapcsolattartás) magatartásokat, amelyek esetében a méltatlansági eljárás lefolytatása nem mellőzhető. b.) Mind az országgyűlési biztos, mind a Katonai Főügyészség külön kiemelte, hogy a Rendelet felülvizsgálata során a jogszabályt ki kell egészíteni az eljárás felfüggesztésének lehetőségével, mivel az jelen formájában nem biztosít erre lehetőséget. Az ombudsman e kérdéskörben differenciált szabályozást javasolt, melynek értelmében a normaszövegbe kerülnének a felfüggesztés kötelező esetei (folyamatban lévő büntető, vagy szabálysértési eljárás), de emellett lehetőség nyílna – mérlegelés alapján – az eljárás felfüggesztésére egyéb okból is, például az eljárási jogait gyakorolni képtelen személy esetében. A Katonai Főügyészség a Szabályzat vonatkozó előírásait egyértelműnek és jól alkalmazhatónak találta, így javasolta azok átvételét a Rendelet rendelkezései közé is. c.) Az országgyűlési biztos a Rendelet 7. § (3) bekezdése alapján biztosított azon parancsnoki jogkör kapcsán, hogy az döntése során eltérhet a méltatlansági bizottság javaslatában foglaltaktól, szintén ajánlást fogalmazott meg, melynek értelmében világosabb helyzetet teremtene a Szabályzat rendelkezéseinek átvétele, mely szerint a parancsnok a bizottság elnökeként maga is részt venne a testület munkájában, így a végtárgyaláson születhetne meg az érdemi döntés. d.) Az ombudsman – a Katonai Főügyészséggel egyezően – kifogásolta azt is, hogy a Rendelet 7. § (6) bekezdése alapján a bizottság érdemi döntése ugyan szolgálati panasz formájában sérelmezhető, de annak a döntés végrehajtására nézve nincs halasztó hatálya, ez pedig alkalmas lehet arra, hogy kiüresítse az érintett jogorvoslathoz való jogának tényleges
63
T
érvényesülését, hiszen adott esetben ez visszatarthatja a szolgálati panasz benyújtásától is.94 A normaszöveg ez irányú módosítása orvosolhatná ezen anomáliát, de emellett kiküszöbölhetővé válna az esetleges megalapozatlan, jogsértő parancsnoki döntések következtében meghozott – majd a bíróság által felülbírált – személyügyi döntések káros következménye. e.) A Katonai Főügyészség a törvényességi vizsgálat keretében összevetette a Szabályzat, illetőleg a Rendelet rendelkezéseit, melynek eredményeképpen megállapította, hogy előbbi pontosabb, kiforrottabb, illetőleg egységesebb szabályozást tükröz, amit jól mutat az is, hogy a Magyar Honvédséget érintően a méltatlansági eljárás kezdeményezése kapcsán nem találunk direkt előírást, ha bizonyos szabálysértések esetén eljárás kerül valamely katonával szemben elrendelésre. f.) A 26 katonai és 89 rendőri szervnél elvégzett ügyészségi törvényességi vizsgálat rámutatott továbbá még egy igen súlyos problémára, nevezetesen arra, hogy a méltatlansági eljárások során meghozott döntések bírósági felülvizsgálata során a katonai életviszonyok sajátosságait nem ismerő bírók járnak el, akik esetenként felül is mérlegelik az illetékes parancsnokok döntését. A speciális szakértelem hiánya sajnos olyan döntéseket is eredményezett, amikor a katonai életviszony alapját képező, fegyelemmel, függelemmel, vagy szolgálati renddel súlyosan szembehelyezkedő katonát kellett visszavenni az állományba, ami természetszerűleg bomlasztó hatással volt az állományra nézve, így közvetetten rontotta a testület működésének hatékonyságát is. A Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztere 450-12/2010/k. számú levelében kifejezte, hogy osztja a vizsgálatot lefolytató szervek álláspontját és elkötelezte magát a vonatkozó szabályozók felülvizsgálatára, hogy ezáltal kiküszöbölésre kerülhessenek a méltatlansági eljárással kapcsolatos anomáliák. Ebből adódóan az új koncepció az országgyűlési biztos, illetőleg a Katonai Főügyészség megállapításait alapul véve készül.
94
Az ügyészségi törvényességi vizsgálat során egyébiránt 6 ügyészi intézkedés (2 felszólalás, 4 jelzés) megtételére került sor, többnyire éppen amiatt, hogy a véghatározatokból elmaradtak a kioktatások a jogorvoslat lehetőségére nézve, sőt egyes esetekben egyenesen az szerepelt bennük, hogy „a döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs”. Nyilvánvaló, hogy ezen jelenség is a jogorvoslathoz való alkotmányos alapjog korlátozását jelenti.
64
T NEMZETKÖZI KITEKINTÉS A hatályos szabályozás áttekintését követően érdemes rövid kitekintés keretében ismertetni két olyan ország, a kontinentális jogrenden alapuló Német Szövetségi Köztársaság, valamint az angolszász hagyományokat ápoló Amerikai Egyesült Államok, vonatkozó rendelkezéseit, különös tekintettel arra, hogy ezen államok ma is jelentős katonai potenciállal bírnak: I. A méltatlanság megítélése a Német Szövetségi Köztársaságban Amint azt már korábban említettem, az Osztrák-Magyar Monarchia 1867. október 19. napján kiadott becsületügyi szabályrendelete porosz mintára készült, ami aztán hatást gyakorolt a később kialakuló önálló magyar szabályozásra is. A Porosz Királyságban 1808-tól működtek becsületbíróságok (Ehrengericht), melyek ugyanazon jogpolitikai indokok alapján kerültek felállításra, mint hazánkban. Ezen testületekben a hadsereg kiválasztott tisztjei határoztak valamely deviáns magatartást tanúsító bajtársuk ügyében, egészen 1919-ig, amikor is becsületügyi tanácsokat (Ehrenrat) állítottak fel, de ezeket már az állományilletékes parancsnok vezette és ő volt jogosult az érdemi döntés meghozatalára is.95 1933 és 1939 között ezen testületet is – csakúgy, mint a magyar becsületbíróságokat a kommunizmus idején – a rendszerellenes elemek eltávolítására használták, majd a háborút követően a tanács jogkörei a civil bíráskodás rendszerébe integrálódtak. Ennek megfelelően a hatályos német jogrendben nincs külön becsületügyi eljárás, de a katonák jogállásáról szóló, 1956. március 19. napján kihirdetett törvény (Gesetz über die Rechtstellung der Soldaten96, továbbiakban: SG) 46. § (2) bekezdés 3.) pontja – a Hjt. 59. § (2) bekezdés c.) pontjában foglaltakkal egyezően – felmentési okként határozza meg a szolgálatra való méltatlanságot (Unwürdigkeit), melynek akkor lehet helye, ha kiderül, hogy valamely hivatásos katonát a kinevezést megelőzően, vagy azt követően bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítéltek. A SG 17. §-a külön foglalkozik szolgálaton kívül tanúsított magatartással kapcsolatos elvárásokról, amelyek szerint a katonának szolgálati kötelmei teljesítésén túl is figyelemmel kell lennie arra, hogy a rajta keresztül ítélik meg a fegyveres szerv működését, így megnyilvánulásai, illetőleg megjelenése vonatkozásában köteles példamutatóan viselkedni. A törvény külön kitér arra is, hogy nem létesíthető ismételten szolgálati viszony azzal a volt katonával, aki a leszerelést követően a fenti kívánalmaknak nem felelt meg. Mindezeken túl az SG 10. §-a előírja, hogy „a tiszteknek és az altiszteknek, mind a szolgálat ellátása során, mind azon kívül is olyan magatartást kell tanúsítaniuk, hogy kiváltsák az alárendeltek bizalmát.” Megállapítható tehát, hogy a méltatlanság jogintézménye megtalálható a német jogrendben is, ám annak megállapítására nem külön eljárás, hanem a személyügyi igazgatás keretében kerülhet sor.
95
Érdekesség, hogy a poroszoknál a beteljesítetlen házassági ígéretek esetén is helye volt a becsületügyi eljárásnak. 96 http://bundesrecht.juris.de/sg/ - letöltve: 2011. március 4. napján
65
II. A méltatlanság az Amerikai Egyesült Államok jogrendjében
T
A méltatlanság az Amerikai Egyesült Államok haderejénél is a szolgálati viszony felmentéssel történő megszüntetésének egyik esete (dishonorable discharge), a vonatkozó eljárás pedig teljes mértékben integrált része a katonai igazságszolgáltatásnak. A jogintézmény alapját a katonai büntetőtörvénykönyv, az Uniform Code of Military Justice (továbbiakban: UCMJ) 134. cikkelye (60. §) teremti meg: „Habár a törvény különös részi tényállásai között nem kerül külön említésre, minden olyan cselekedet, vagy mulasztás elbírálása, amely ugyan nem minősül bűncselekménynek, illetőleg szabálysértésnek, de alkalmas a fegyveres erőkbe vetett közbizalom, valamint az azok működését jellemző fegyelem veszélyeztetésére, a haditörvényszék feladata feltéve, hogy az elkövető a katonai igazságszolgáltatás hatálya alá tartozik. A szankció az eljáró katonai bíróság belátása szerint alkalmazandó, de mindenkor figyelembe kell venni a cselekmény tárgyi súlyát, illetőleg következményeit.” A katonai büntető-eljárásjog (Rules for Courts-Martial) szabályai szerint a szolgálati viszony méltatlanság címén történő megszüntetése csak hadkötelesek, tiszthelyettesek, illetőleg tisztesek esetén alkalmazható feltéve, hogy jogviszonyuk nem kinevezésen alapul. 97 A felelősség megállapítása esetén a különös részben meghatározott valamennyi büntetési nem alkalmazható. A törvény külön kiemeli, hogy annak ellenére, miszerint a polgári igazságszolgáltatás keretében alkalmazott szankciókhoz képest jóval súlyosabb büntetésekkel találkozhatunk, általánosan elfogadott tétel, hogy a katonai életviszonyok fenntartása szigorúbb joghátrányokat követel meg. A fentieken túl említést kell tenni arról is, hogy egyes bűncselekmények esetén – csakúgy, mint hazánkban – szintén lehetőség van méltatlanság kimondására. Ezen cselekmények körébe tartozik a kibúvás a szolgálat, illetőleg a katonai szolgálat alól (83-84. cikkelyek), a fedezet nélküli pénzügyi kötelezettségvállalások (134. cikkely 68. §), valamint a lejárt követelések ki nem egyenlítése (134. cikkely 71. §). Az Amerikai Egyesült Államok törvényei tehát szintén lehetőséget biztosítanak a katonák szolgálati viszonyának méltatlanság címén történő megszüntetésére, illetőleg egyéb szankciók alkalmazására, ha valamely katona akár a szolgálat ellátása során, akár az azon kívül tanúsított magatartásával veszélyezteti a fegyveres szervekbe vetett közbizalom fenntartását. Emellett a felmentés ezen jogcímen történő gyakorlása egyes olyan bűncselekmények elkövetése esetén is alkalmazható, amelyek szintén önmagukban hordozzák a katonai becsülettel, illetőleg az ország fegyveres védelmének alkotmányos kötelezettségével össze nem egyeztethető magatartásokat. Különbség itt is csupán abban mutatkozik a hazai szabályozáshoz képest, hogy a méltatlanság megállapításához szükséges eljárás az Amerikai Egyesült Államokban is a katonai igazságszolgáltatás integrált része, amit tükröz az is, hogy a vonatkozó joganyag, bár igen elszórtan, de az UCMJ-ben került elhelyezésre.
97
Vö.: 1003. § (b) pont
66
T A MÉLTATLANSÁGI ELJÁRÁS ÉRTÉKELÉSE A méltatlansági eljárás filozófiai alapjainak, történetének, jelenkori szabályozásának, valamint az eljárás – gyakorlati alkalmazása során feltárt – problémáinak ismertetését követően, jelen publikáció záróakkordjaként, elérkeztünk a jogintézmény értékeléséhez, amelyet – FABINYI többször idézett cikkéhez hasonlóan – egyfajta reformjavaslatnak is szánok, mert az eljárás álláspontom szerint a jelenlegi formájában alapvető hibákat is tartalmaz. Kijelentésemet annak ellenére is tarthatónak gondolom, hogy azzal nem csengnek egybe az elmúlt évben lefolytatott vizsgálatok megállapításai, sőt a most zajló kodifikáció is a jelenlegi szabályozás gerincét veszi alapul. Ez főként arra vezethető vissza, hogy a dogmatikai alapokat tekintve sem az országgyűlési biztos, sem a Katonai Főügyészség, de még a minisztérium sem elemezte a szabályozást, pedig ez számos problémára rávilágíthatott volna. Emellett elemzésem körébe jogpolitikai érveket is bevontam, amire a vizsgálatot végző szervek értelemszerűen nem is vállalkozhattak. Mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy magam is szükségesnek tartom a jogintézmény fenntartását, mivel azon körülmények, amelyek a XIX. század derekán életre hívták, máig is irányadóak, hiszen a fegyveres és rendvédelmi szervezetek működésébe vetett közbizalom, valamint a katonai becsület fenntartása, illetőleg helyreállítása mindmáig fontos szempont. Indokoltnak látom tehát egy olyan eljárási forma létezését, amely törvényes lehetőséget teremt a fegyveres és rendvédelmi szervezetek kötelékébe tartozó valamely személy szolgálati viszonyának megszüntetésére, ha az magatartásával oly mértékben szembehelyezkedik a társadalmi, illetőleg a katonai elvárásokkal, ami megkérdőjelezi morális alkalmasságát a közszolgálat ellátása vonatkozásában. Fontos szempont ugyanakkor, hogy a méltatlansági eljárás szabályai megfeleljenek a tisztességes, fair eljárás alapelvének és elvárható módon biztosítsák az érintett eljárási jogainak gyakorlását, valamint az anyagi igazságosság felderítésének követelményét is. A jogállami elvárásoknak is megfelelő eljárási rend azonban csak akkor töltheti be teljes mértékben rendeltetését, ha hatékonyan szolgálja azon nemes célokat, amelyek igazolják a jogintézmény létét. Mindezek szem előtt tartásával fogalmazom meg javaslataimat, annak érdekében, hogy a méltatlansági eljárás minél inkább megfelelhessen az imént ismertetett kívánalmaknak: a.) A személyi hatállyal kapcsolatban helyesnek látom azt a felfogást, amely szakítva a XIX. századi hagyományokkal, immáron nem csak a tisztek, hanem minden katonával szemben alapvető elvárássá teszi a feddhetetlen jellemet, az erkölcsös magaviseletet, illetőleg a példamutatást mind a szolgálat során, mind a magánéletben. A személyi hatály ezen aspektusának expanziója tehát álláspontom szerint indokolt, szemben azzal, hogy a rendvédelmi szervezetek állományába tartozók, illetőleg a nyugállományúak kikerültek az érintett személyi körből, holott az ő magatartásuk is hatással lehet a fegyveres és rendvédelmi szervezetek működésébe vetett közbizalom fenntartására. Utóbbiak kapcsán ráadásul érvényesülnek is a méltatlanság tárgykörébe tartozó szabályok, ám azok nem képezik a méltatlansági eljárás integráns részét. A Hszt. 2011. január 1. napján hatályba lépett módosításával a rendvédelmi szervezetek állományába tartozók elestek egy olyan lehetőségtől, hogy becsületüket megvédhessék egy kontradiktórius eljárás keretei között, hiszen a Nemzeti Védelmi Szolgálat megállapításait immáron csak a munkaügyi bíróság előtt támadhatják. Az illetékes parancsnok a jelenlegi szabályozás eredményeként csak a bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat 67
T
ellátó szerv megállapításai alapján dönthet, vagyis nem veheti figyelembe az érintett védekezését, amely mindenképpen visszalépésnek tekinthető a jogállami garanciákat tekintve. Emellett említést érdemel egy dogmatikai sajátosság is, amely szintén hátrányosan érinti a rendvédelmi szervezetek kötelékébe tartozók jogait: a Nemzeti Védelmi Szolgálatnak pusztán a kockázati tényezők kiszűrése a feladata (terhelő bizonyítékok), vagyis nem kötelesség az adott jelenséggel kapcsolatos valamennyi körülmény felderítése, illetőleg vizsgálata (esetleges mentő, vagy enyhítő bizonyítékok), ahogy az kötelességként jelentkezett a méltatlansági bizottságok esetén, ami szintén hozzájárulhat a felmentés megalapozatlan kimondásához. Szerintem ezen anomália orvoslásának egyik lehetséges – a történelmi hagyományokat is ápoló – módját éppen a méltatlansági eljárások visszaállítása jelenthetné a rendvédelmi szervezetek vonatkozásában is. b.) A fenti megállapítások ugyan a személyi hatályt érintették, de azok értelemszerűen maguk után vonják annak kérdését is, hogy milyen formában és milyen jogforrási szinten lehetne a méltatlansági eljárás szabályozását megoldani. A tradíciókat is szem előtt tartva jómagam egy egységes szabályozás lefektetését látom kívánatosnak, amely mind a fegyveres, mind a rendvédelmi szervezetek vonatkozásában érvényesülne és magában foglalná az aktív, illetőleg a nyugállományú katonákra vonatkozó rendelkezéseket is. Az országgyűlési biztos megállapításával egyezően álláspontom szerint is rendeleti szinten szükséges szabályozni a tárgykört, melynek kiadására értelemszerűen a Honvédelmi Minisztérium, illetőleg a Belügyminisztérium lehet illetékes. Egy esetleges kodifikáció során követendő példának tartom a Szabályzatot, ami a fegyelmi eljárással együtt rendezte a méltatlansági eljárás kérdését is, különös tekintettel arra, hogy véleményem szerint a vizsgált jogintézmény a fegyelmi eljárás egy speciális, ám mégis elkülönült formája. Ebből adódóan indokolt a fegyelmi eljárás szabályaira, mint háttérjogszabályra is utalni a rendeletben, elérve ezáltal, a praktikus előnyök mellett azt is, hogy egyes, igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények hatálya a méltatlansági eljárásra is kiterjedjenek. c.) A szabályozás leginkább problematikusabb pontja a tárgyi hatály, hiszen abba – a történelmi hagyományokkal, illetőleg dogmatikai alapvetésekkel szakítva – immáron azon esetek is beletartoznak, amikor ugyanazon cselekmény miatt büntetőeljárás is megindításra kerül. Ez már a korábbi szabályozás kapcsán is számos problémát eredményezett, amelynek szemléltetésére jó példa lehet a BKÜ előtt B. XVI. 51/2007. számon folyamatban volt büntetőügy is: Az alapul szolgáló tényállás szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség jogelődje 2003. november 19. napján gyanúsítottként hallgatta ki az akkor még a Budapesti Rendőrfőkapitányság (továbbiakban: BRFK) állományába tartozó R. P. r. főtörzszászlóst a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző, de a (2) bekezdés szerint minősülő és büntetendő társtettesként elkövetett súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, mert nevezett a nyomozás adatai szerint 2003. november 5. napján egy irodahelyiségében több társával bántalmazott két embert, akik közül az egyik 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Budapest akkori rendőr-főkapitánya, mint állományilletékes parancsnok a nyomozó ügyészség kezdeményezésére, még aznap felfüggesztette az eljárás alá vont személyt szolgálati beosztásából, majd 112-522/1/2003. B. számon etikai eljárást rendelt el az akkor hatályos BM rendelet 28. § (1) bekezdése alapján.
68
T
Az etikai bizottság 2003. november 21. napján meghallgatta a terheltet, aki az eljárás alapjául szolgáló cselekmény elkövetését éppen úgy tagadta, ahogy azt tette az egész büntetőeljárás során. Habár a szóban forgó esetben tettenérés sem volt, a testület mindenféle bizonyítási eljárás nélkül, kizárólag az ügyészség által rendelkezésre bocsátott gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyv alapján 112-522/3/2003. B. számú határozatában méltatlannak találta R. r. főtörzszászlóst a szolgálatra. Az állományilletékes parancsnok a 301/2670. számú parancsában még aznap megszüntette az érintett szolgálati viszonyát, amely ellen az eljárás alá vont rendőr ugyan szolgálati panaszt nyújtott be, de az országos rendőrfőkapitány 24-48/59/2003. Szp. számú határozatával elutasította azt. R. r. főtörzszászlós ezt követően keresetet nyújt be a Fővárosi Munkaügyi Bíróságra, kérve szolgálati viszonyának helyreállítását, valamint a szolgálati viszonyát megszüntető parancs jogellenességének megállapítását, illetőleg hatályon kívül helyezését, amely kérelemnek a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság 2006. október 10. napján kelt 59. Mf. 632393/2006/4. számú jogerős közbenső ítéletével aztán helyt is adott. Végül 2007. január 24. napján a Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2.B.34.820/2004/34. számú ítéletével jogerősen felmentette R. r. főtörzszászlóst a súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vád alól. A katonai ügyészség az eset kapcsán két súlyos törvénysértésre hívta fel a figyelmet; az etikai bizottság egyrészről az ez irányú törvényi kötelezettsége ellenére sem derítette fel a tényállást, másrészt annak ellenére állapította meg a hivatásos szolgálatra méltatlanná válás tényét, hogy arra a büntetőeljárás jogerős befejezése előtt csak beismerés, vagy tettenérés esetén lett volna lehetősége. Mélyen elgondolkodtató, hogy sem az állományilletékes, sem az elöljáró parancsnok nem észlelte ezen durva jogsértést, melynek eredményeképpen egy ember évekre elveszítette munkáját, azzal együtt pedig megélhetését is. A szabályozás azonban a jelenlegi formájában is felveti annak kérdését, hogy indokolható-e egyáltalán jogi szempontból, miszerint ugyanazon cselekmény miatt büntetőeljárás, illetőleg méltatlansági eljárás is lefolytatásra kerüljön? A Btk. 129/A §. (1) bekezdése alapján katonával szemben lefokozás, illetőleg szolgálati viszony megszüntetése is alkalmazható büntetésként, mégpedig oly formában, hogy előbbire a rendfokozatra, míg utóbbira a szolgálatra méltatlanná válás szolgáltathat alapot.98 Ennek kapcsán fontosnak tartom kiemelni, hogy katonai büntetések nem csak katonai büntetőeljárás keretében alkalmazhatóak, hanem bármely olyan eljárásban, ahol a terhelt katonának minősül. Az irányadó bírósági gyakorlat szerint a méltatlanság megítélésénél az elkövetett cselekmény tárgyi súlya, jellege, a szolgálati rendre és fegyelemre gyakorolt hatása, társadalmi visszhangja, valamint az érintett katonai pályája, életútja, szolgálati érdemei és helytállása egyaránt mérlegelendő szempontok.99 A fenti iránymutatás jól mutatja, hogy a büntetőeljárás során ugyanazon körülmények kerülnek mérlegelésre, mint amelyek irányadóak a méltatlansági eljárás során is, azonban ez újabb két problémát vet fel:
98
Érdekesség, hogy ezen két büntetési nem is az ún. becsületbüntetések körébe tartozott, ami nem is véletlen, hiszen alkalmazásuk főként az elkövető becsületének elvesztésével járt a társadalom szemében. Ld. bővebben: SZILÁGYI A. 1915., CZIÁKY F. 1924. 60., 89-90., 157. old. 99 BERKES GY. 2008. 236. old.
69
T
- amennyiben a büntetőeljárás jogerős befejezését megelőzően lefolytatott méltatlansági eljárás eredményeként valamely katona szolgálati jogviszonya megszüntetésre kerül (ti.: beismerés, tettenérés esetei), úgy a terhelt elveszti azon jogát, hogy a bíróság mérlegelhesse a fenti két katonai büntetés alkalmazásának szükségszerűségét. - annak ellenére, hogy adott esetben a bíróság sem a lefokozást, sem a szolgálati viszony megszüntetését nem látja indokoltnak alkalmazni a terhelttel szemben, az addig felfüggesztett méltatlansági eljárás folytatásaként erre mégis lehetőség nyílik. Ez egyrészt sérti az igazságszolgáltatás autoritását, másrészt a terhelt jogait is, hiszen annak ellenére is megszüntethetik szolgálati viszonyát, hogy erre az eljáró bíróság nem látott indokot. Álláspontom szerint mindkét eset elvi szintű lehetősége is elfogadhatatlan, hiszen a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 57. § (1)-(2) bekezdései, valamint a Be. 3. § (2) bekezdése a bíróságok számára tartja fenn az igazságszolgáltatás privilégiumát, ezért ezen anomáliákat mindenképpen ki kell küszöbölni. A Honvédelmi Minisztérium álláspontja szerint Hjt. 59. § (2) bekezdés c.) pontja szerinti jogintézmény munkajogi, míg a Btk. 129/A §. (1) bekezdése szerinti méltatlanság büntetőjogi kategória, így nem jelent kétszeres értékelést, ha ugyanazon cselekmény miatt büntető, illetőleg méltatlansági eljárás is indul. Ezzel kapcsolatban azonban rá kell mutatni, hogy az álláspont részigazságon alapszik, mivel a katonai büntetések nem tisztán büntetőjogi kategóriát képeznek, hiszen hatásukat a szolgálati viszonyt érintően fejtik ki, melyből adódóan munkajogi vonatkozásuk is kell, hogy legyen. Ha figyelembe vesszük tehát, hogy a méltatlanság megítélésénél mindkét eljárás esetén ugyanazon szempontrendszer irányadó, ráadásul az alkalmazható joghátrányok is ugyanazon jogviszonyt érintik, arra a megállapításra juthatunk, hogy a jelenlegi szabályozás mégis a ne bis in idem elve sérülésének lehetőségét hordozza magában. A feltett kérdésre válaszolva, nem látom indokolhatónak, hogy ugyanazon cselekmény miatt büntetőeljárás, illetőleg méltatlansági eljárás is lefolytatásra kerüljön, így szükségesnek mutatkozik a méltatlansági eljárás tárgyi hatályának újragondolása: Álláspontom szerint méltatlanság megállapításának tehát azon cselekmény, illetőleg mulasztás esetén lehet helye, mely alkalmas a fegyveres, illetőleg a rendvédelmi szervbe vetett közbizalom megingatására, ide nem értve viszont azon eseteket, amikor valamely cselekmény bűncselekmény gyanúját is felveti. Utóbbi esetben csak akkor látok lehetőséget méltatlansági eljárás lefolytatására, ha a szóban forgó cselekmény miatt - a feljelentés elutasításra kerül, - a nyomozást megszüntetik, vagy - a bíróság nem állapítja meg az elkövető bűnösségét, ám mégis – a D-1 jelzetű BSz. szóhasználatával élve – olyan gyanúok marad fenn, amely szükségessé teszi az eljárás lefolytatását. Külön kérdés a fegyelmi eljárásban el nem bírálható szabálysértések esete, hiszen ennek során nincs lehetőség speciális katonai szankciók alkalmazására. E körben mindenképpen szükségesnek látom a méltatlansági eljárás lefolytatásának lehetővé tételét, azzal együtt, hogy ennek során tiszteletben kell tartani a szabálysértési hatóság döntési kompetenciáját, vagyis annak határozatáig a méltatlansági eljárást minden esetben fel kellene függeszteni. Ha figyelembe vesszük, hogy a törvényességi vizsgálatok adatai alapján mindössze három olyan ügy került lefolytatásra az elmúlt évben, amelyet nem büntetőeljárással párhuzamosan indítottak, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az ügyszám jelentősen visszaesne
70
az általam javasolt álláspontomat.100
reform
eredményeképpen,
de
ennek
ellenére
is
T
fenntartom
d.) Az időbeli hatály jelenleg hatályos szabályozása annak ellenére is ésszerű indokokon alapszik, hogy szakít a történelmi hagyományokkal, ugyanis a méltatlansági eljárás tárgyát képező cselekmények hatására jelentkező társadalmi felzúdulás is csak relatíve kötött időn belül jelentkezik. e.) A méltatlansági eljárás során eljáró bizottság státusza számomra ugyanolyan problémát jelent, mint az 1862. április 10 napján kiadott szabályrendelet esetén tapasztalható volt, ugyanis a jelenlegi szabályozás is teret adhat az elöljárói akarat érvényesülésének. Az eljárás során eljáró testület tagjait az illetékes parancsnok választja ki, sőt esetenként ő maga elnököl a bizottságban, ami lehetőséget teremt számára arra is, hogy a döntést aszerint befolyásolja, hogy az érintett kedves, avagy ellenszenves számára. A BKÜ előtt B. XVI. 402/2009. számú ügyben is feltehetőleg ennek köszönhette az érintett, hogy nem szüntették meg szolgálati viszonyát: A BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság állományába tartozó D. D. r. őrmestert a BKÜ tanúként idézte meg, majd az eljárási cselekmény végeztével az érintett, útiköltségeinek megtérítését kérte, összesen 11.865,- Ft összegben, mert indokolása szerint a kihallgatásra Nyíregyházáról érkezett és oda is kíván távozni. Mivel a kérelem megalapozottsága kapcsán akkor nem merült fel kétely, ezért a fenti összeg kifizetésre is került a részére, de nem sokkal ezt követően aztán kiderült, hogy D. r. őrmester a szóban forgó napon 07.00 óráig gépkocsizó járőrszolgálatot látott el a rendőrkapitányság illetékességi területén, majd 16.00 órától ismét szolgálatba lépett a Budapest V. kerület, Kossuth téren, vagyis aznap egyáltalán nem járhatott a nyírségi megyeszékhelyen. Az állam kárára elkövetett vagyon elleni szabálysértés miatt a Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat Szabálysértési Iroda, mint elsőfokú szabálysértési hatóság jogerősen elmarasztalta az érintettet, de a P. R. r. alezredes által vezetett méltatlansági bizottság 2:1 arányban nem találta az eljárás alá vont személyt méltatlannak a szolgálatra. A hasonló esetek megelőzése érdekében minden önálló állománytáblával rendelkező alakulatnál, tábornokok esetén pedig országos szinten egy több évre választott állandó-, illetőleg póttagokból álló testület (3 tag + 2 póttag, elnököt maguk közül választhatnának) létrehozását tartom célszerűnek, amellett hogy az illetékes parancsnok érdemi döntési kompetenciáját csak azon esetekben tartanám fenn, ha nem egyhangú döntés születne a testületek véghatározata nyomán. A bizottsági tagokat az adott állománycsoportok gyűlésén választhatnák meg, éppen úgy ahogy az elmúlt századokban, de továbbra is irányadó maradna azon előírás, hogy azokat az alakulat állományának megfelelő szolgálati tapasztalattal rendelkező, példás magatartást tanúsító és az eljárás alá vonttal legalább azonos rendfokozatú tagjai közül lehetne választani.
100
Ezen esetek közül kettő meg nem engedett kapcsolattartás (szélsőséges szervezetekkel, illetőleg bűnöző életmódot folytató személlyel) miatt, egy pedig azért került lefolytatásra, mert a Magyar Honvédség állományába tartozó törzsőrmester 2008. február 1. napján az iWiW ún. közösségi portál üzenőfalára az alábbi szöveget helyezte el: „Hisztek ebben a szemét Gyurcsányban? Egy mocsok! Miért nem az ő fizetését csökkenti ez a tetű! Rohadék ez a szemét! Pápai vagyok, de egy szarnak tekintem! Ki ez egy szarházi!!!!!!! Buzi Gyurcsány! Rohadj meg!” Az üzenet mellett található ún. avatar, illetőleg az érintett profilja egyértelművé tette a nyilvánosság számára is, hogy a hozzászólás szerzője katona, ezért mind az elöljáró parancsnok, mind a jogorvoslati eljárás során eljáró bíróság méltatlannak találta az eljárás alá vont személyt a szolgálatra (HM Honvéd Vezérkar 16-1/2009/mélt., Veszprémi Munkaügyi Bíróság 2.M.324/2009.).
71
T
f.) A méltatlansági eljárások lefolytatása során – eddig nem említett – problémaként jelentkezik, hogy a vizsgáló, illetőleg a testület idézésére a tanúk nem kötelesek megjelenni, ami különösen civilek esetében jelent problémát, hiszen gyakran távol is maradnak. Ez azért jelent egyes esetekben aránytalan nehézséget, mivel a méltatlansági eljárás alapját a szolgálaton kívül megvalósított cselekmények képezik, amelyek esetleges tanúi éppen polgári személyek lehetnek. Megoldást jelenhetne erre, ha a D-1 jelzetű BSz. vonatkozó rendelkezéseit alapul véve, lehetővé válna a megkeresés a közigazgatási hatóságok irányába a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezései szerint. g.) A szankció kérdéskörét illetően, meg kell jegyezni, hogy a hatályos szabályozás alapján csak egy büntetés, nevesül a lefokozásnak megfelelő méltatlanság alkalmazásának lehet helye. Álláspontom szerint differenciáltabbá lehetne tenni az eljárást, ha ugyanazon büntetéseket lehetne alkalmazni, mint a fegyelmi eljárások során. Ezzel a módosítással lehetővé válna, hogy ne csak a legsúlyosabb esetekben, mintegy ultima ratio-ként kerülhessen sor méltatlansági eljárás elrendelésére, hanem kisebb tárgyi súlyú ügyekben is, növelve ezáltal a jogintézmény hatékonyságát. Az ügyszám növelésén túl a visszatartó erő is fokozódhatna, hiszen a jelenlegi szabályozás csak a legsúlyosabb esetekben teszi lehetővé szankció alkalmazását. h.) Végezetül essék szó a jogorvoslati jogról is, pontosabban a méltatlansági eljárások során meghozott döntések bírósági felülvizsgálatáról. Korábban már említést tettem róla, hogy az eljáró bírók általában nem ismerik kellő mélységben a katonai életviszonyok sajátosságait, ami egyes esetekben nem kívánt hatásokat is eredményezhet. Jogrendszerünkben jelenleg egyetlen bírói fórum, a regionális szinten szervezett katonai tanácsok rendelkeznek megfelelő szintű szakértelemmel, azonban ezek hatáskörébe főszabályként büntetőügyek tartoznak.101 Mindezek alapján két lehetőség mutatkozik a probléma orvoslására: - a Fővárosi Munkaügyi Bíróság kizárólagos illetékességgel történő felruházása ezen jogkör gyakorlására, azzal együtt, hogy a méltatlanság kérdésében csak a speciális katonai viszonyokat ismerő, kijelölt bírák járhatnának el. - a katonai tanácsok hatáskörébe utalni a méltatlansági eljárások során hozott döntések bírósági felülvizsgálatát. Álláspontom szerint a jogrendbe leginkább az első javaslat illeszkedne jobban. Nyilvánvaló, hogy javaslataim gyökeresen megváltoztatnák a méltatlansági eljárás szabályait, mindazonáltal fenti megállapításaimat annak reményében vetettem papírra, csakúgy mint az egész publikációt, hogy szerény módon hozzájárulhassak a jogintézmény fejlődéséhez.
101
A Be. 485/B. § (1) bekezdése alapján a megfenyített, illetőleg védője a fegyelmi eljárásra utalt bűncselekmény miatt fenyítést kiszabó határozat vagy parancs bírósági felülvizsgálatát kérheti, mely eljárás során a katonai bíróság jár el.
72
T FÜGGELÉK I. A D-1 jelzetű BSz. alapján lefolytatott becsületügyi eljárás folyamatábrája feljelentés
- elöljáró - kerületi parancsnokság - főparancsnokság
elutasítás fegyelmi eljárásra utalás büntetőeljárás kezdeményezése
áttétel
becsületügyi előleges tárgyalás
eljárás megszüntetése
becsületügyi eljárást megelőző büntető bírósági ítélet
illetékes parancsnok
becsületügyi bizottság
eljárás megszüntetése
tiszti gyűlés előtti eljárás
véleményes indítvány
becsületügyi vizsgálat
eljárás megszüntetése
végtárgyalás határozathozatal
a tiszti állás becsületének veszélyeztetése
a tiszti állás becsületének megsértése
intés
lefokozás
73
T
II. Az 1960. évi BSz. alapján lefolytatott becsületügyi eljárás folyamatábrája
- bejelentés - közvetlen tudomásszerzés - bírósági, vagy ügyészségi kezdeményezés
az érintett igazoló jelentése
parancsnok
elutasítás
vizsgáló kijelölése
összefoglaló jelentés
pótvizsgálat
javaslat az eljárás megszüntetésére
parancsnok
megszüntetés büntetőeljárás kezdeményezése
parancsnok
eljárási kifogás
becsületbíróság
marasztalás
felmentés
elöljárói jóváhagyás
74
saját hatáskörben történő elbírálás
BIBLIOGRÁFIA
T
ANGYAL P. 1927. – Angyal Pál: A becsület védelméről szóló 1914:XLI. T.-Cikk. In: A magyar büntetőjog kézikönyve. Atheneum Irodalmi és nyomdai Rt., Budapest, 1927. BARACZKÁNÉ N. M. 1993. – Baraczkáné Nagy Mária: Honvédetika – Közszolgálati etika. In: Katonaetika, szerk.: Molnár Károly, Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993. BERKES GY. 2008. – Berkes György (szerk.): Magyar Büntetőjog, Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2008. BODA L. 1993. – Boda László: Katonai erények. In: Katonaetika, szerk.: Molnár Károly, Zrínyi Kiadó, Budapest, 1993. BÖGÖLY GY. – HAUTZINGER Z. 2007. – Bögöly Gyula – Hautzinger Zoltán (szerk.): Az önálló katonai büntető kodifikáció tricentenáriuma. Kódex Nyomda Kft., Pécs, 2007. CZIÁKY F. 1924. – Cziáky Ferenc: A magyar katonai büntető és fegyelmi jog ezeréves története. Dunántúli Könyvkiadó és Nyomda Rt., Budapest, 1924. GERŐ GY. 1898. – Gerő Gyula: A magyar magán és közjog, nemzetközi jog, a katonai büntetőjog és a becsületügyi eljárás alapvonalai. (Tankönyv a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia számára.) Pallas Nyomda, Budapest, 1898. GYŐRFFY L. 1925. – Győrffy László: A katonai büntetőjog bölcselete és oknyomozó története. Pallas Kiadó, Budapest, 1925. FABINYI G. 1891. – Fabinyi Gusztáv: A katonai (honvéd) becsületügyi eljárásról és annak reformjáról. In: Jogtudományi Közlöny, szerk.: Dárday Sándor, Franklin-Társulat, Budapest, 1891. FEJES E. 2010. – Fejes Erik: A véleménynyilvánítás szabadságának büntetőjogi korlátai a fegyveres és rendvédelmi szervezetekben. A Legfőbb Ügyész által Kozma Sándor emlékére kiírt pályázat I. helyezett pályaműve, Budapest, 2010. HERBER A. – MARTOS I. – MOSS L. –TISZA L. 1997. – Herber Attila, Martos Ida, Moss László, Tisza László: Történelem III., Reáltanoda Alapítvány, Budapest, 1997. HOMONNAI S. – HUNYADI ZS. 1998. – Homonnai Sarolta – Hunyadi Zsolt: Regula Hospitalis Sancti Johannis Jerosolomitani – A johannita lovagrend regulája. In: Capitulum I. Fejezetek a középkori magyar egyház történetéből, szerk.: Koszta László. Szegedi Középkorász Műhely, Szeged, 1998. KARÁCSONYI J. 1891. – Karácsonyi János: Katonai becsületbíróság 1515-1516. In: Hadtörténeti Közlemények, szerk.: Rónai Horváth Jenő, Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottsága, Budapest, 1891. Negyedik évfolyam, IV. Kötet KARDOS S. 2002. – Kardos Sándor: A magyar katonai büntetőjog múltja és jelene. Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Deák Ferenc Állam és Jogtudományi Doktori Iskola (disszertáció), 2002. PHILLIPS, C. 2010. – Phillips Charles: Lovagok – A lovagi kultúra aranykora. Kossuth Kiadó, Budapest, 2010. SCHÓBER K. 1873. – Schóber Károly: Utasítás a becsületügyi eljárás foganatosítására a Magyar Királyi Honvédség számára. Horánszky Nyomda, Budapest, 1873. STOSSEK B. 2002. – Stossek Balázs: A templomos lovagrend regulája. Agón – Kairosz, Budapest, 2002. SCHULTHEISZ E. 1931. – Schultheisz Emil: A katonai büntetőtörvény (1930. évi II törvénycikk) magyarázata. II. Kötet, Radó Nyomdai Műintézet, Budapest, 1931. SUNKÓ A. 2001. – Sunkó Attila: A curia militaris működésének nyomai a kora újkori Magyarországon és az Erdélyi Fejedelemségben. In: Levéltári Közlemények, főszerk.: Gecsényi Lajos, Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2001. SZILÁGYI A. 1915. – Szilágyi Arthur Károly: A katonai becsületbüntetések joghatálya Magyarországon. In: Jogtudományi Közlöny, szerk.: Dárday Sándor, Franklin-Társulat, Budapest, 1915. SZÉCHY K. 1896. – Széchy Károly: Gróf Zrínyi Miklós. II. Kötet In: Magyar történeti életrajzok, szerk.: Schönherr Gyula, Franklin Társulat Könyvnyomdája – Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1896.
75
