A transznacionális fegyveres konfliktusok jelentette kihívás

A transznacionális fegyveres konfliktusok jelentette kihívás

Hoffmann Tamás doktori értekezésének tézisei

2011. Budapest

A kutatás célja és indokoltsága

A nemzetközi jog tradicionálisan államközpontú szabályrendszerként létezett, amelyben szuverén államok voltak mind a nemzetközi jog megalkotói, mind annak elsődleges jogalanyai. Ez a megközelítés tükröződött a humanitárius nemzetközi jogban is, ami a nemzetközi és nem-nemzetközi fegyveres konfliktusok bináris felosztásán alapul. Eszerint nemzetközi konfliktusoknak az államok közötti, országhatárokon túlnyúló fegyveres összecsapásokat tekintették, míg a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusokban egy nem állami szereplő harcolt a kormányzattal valamilyen politikai cél megvalósítása érdekében. Az 1990-es években azonban jelentős változás állt be. A kétpólusú világrend felbomlásával és a globalizáció megjelenésével, ami az államok között egyre erősebb kapcsolatok kialakulásához vezetett, a nem állami szereplők jelentősége megnőtt. Számos államban emellett a központi kormányzat egyre kevébé tudta uralma alatt tartan az állami területet, sőt, néhány államban a kormányzat ellenőrzési képessége teljesen megszűnt, ami az ún. “bukott államok” megjelenéséhez vezetett. A nem állami aktorok ilyen körülmények között kihasználhatták a szuverén állami kontroll hiányát és ezzel egyidejűleg mindennapossá váltak a külföldi közvetett és közvetlen beavatkozással zajló fegyveres konfliktusok. Mára a fegyveres konfliktusok jelentős része államok és nem állami szereplők között zajlanak és nem maradnak feltétlenül az állam határai közé szorítva. Az én meghatározásom szerint “transznacionális fegyveres konfliktusok” olyan fegyveres konfliktusokat jelölnek, amelyek nem állami szereplők részvételével zajlanak, de látszólag túllépnek a klasszikus nemzetközi – nem-nemzetközi felosztáson, mivel túlnyúlnak az állami határokon. Ez az elnevezés semleges, leíró jellegű és az ilyen konfliktusok jellemzőinek bemutatására törekszik, de nem szándékozik új normatív kategóriát teremteni. Épp ellenkezőleg, a disszertáció célja az, hogy megkísérelje bizonyítani, hogy ezeket a konfliktusokat a nemzetközi humanitárius jog jelenlegi szabályrendszere szerint is minősíteni lehet.

2

A transznacionális fegyveres konfliktusok besorolása különösen nagy relevanciával bír, hiszen – bár tetten érhető egy kétségtelen közeledés a nemzetközi és a nemzetközi fegyveres konfliktusokra vonatkozó normák tekintetében – még most is jelentős különbség van az alkalmazható szabályok tekintetében. Egy konfliktus megfelelő besorolása akár a csatatéren, akár később a tárgyalóteremben a szó szoros értelmében élet vagy halál kérdése is lehet.

A kutatás módszertana

A

„transznacionalitás”

jelenségének

jogi

szabályozását

pozitivista

irányultságú

megközelítéssel vizsgálom. Ennek értelmében a jogot szabályok rendszerének tekintem, amit valamilyen módon emberek hoztak létre, és a hatályos jogot (lex lata) élesen elválasztom a kívánatos jogi szabályozástól (lex ferenda). A transznacionális fegyveres konfliktusok jogi minősítését a nemzetközi jog formális forrásainak felhasználásával teszem, a Nemzetközi Bíróság Statútumának 38(b) paragrafusának megfelelően. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az államok közössége tradicionálisan visszariadt attól, hogy bármilyen jogi kötelezettséget elismerjen a nem állami szereplők elleni konfliktusok során. Ennek következtében a nem állami szereplőkre vonatkozó normaanyag jelentős része először a nemzetközi – és nemzetköziesített – büntetőbíróságok és büntetőtörvényszékek ítélkezési gyakorlatában merült fel. Alaposabban megvizsgálva nyilvánvalóvá válik, hogy ezeknek a szabályoknak a jelentős része eredetileg jogi innovációként jelentkezett, amelynek az volt a célja, hogy a nemzetközi humanitárius jog hatáskörét eddig nem szabályozott területekre is kiterjessze. Az in dubio pro humanitate elv alkalmazása bírói jogalkotásnak tekinthető, ezért nem fogadom el automatikusan az ítéletekben megfogalmazott „szokásjogi szabályokat”, kivéve, ha a nemzetközi közösség ezeket valamilyen formában megerősítette. A disszertáció jelentős számú jogtudós véleményére is hivatkozik, de ezek természetesen önmagukban nem jogforrások, csak valamely szabály jogi minőségére utaló megdönthető bizonyítékok.

3

Az anyaggyűjtés során abban a szerencsében volt részem, hogy kiváló könyvtárakban kutathattam mind Magyarországon, mind külföldön és számos tanfolyamon és konferencián vehettem részt nemzetközi humanitárius jog és nemzetközi büntetőjog tárgykörben, ami lehetőséget adott arra, hogy elmélyíthessem ismereteimet és tesztelhessem nézeteimet. Magyarországon az ELTE ÁJK, a CEU és a Corvinus Egyetem könyvtárában, valamint a Parlamenti Könyvtárban nagyon hasznos szakirodalmat találtam. Külföldön számos alkalom közül ki kell emelnem a következő kurzusokat, amelyek rendkívül jelentős segítséget nyújtottak: 2005-ben a 23. Varsói International Humanitarian Law Course, 2006-ban Genfben a 42. International Law Seminar of the International Law Commission, míg Firenzében 2008ban a Human Rights Course of the Academy of European Law. Ezek mellett kutatásomban a legnagyobb segítséget a Hague Academy of International Law 2007-es kutatói kurzusán való részvétel jelentette, ahol a legnagyobb részt kialakítottam PhD dolgozatom jelenlegi struktúráját és egy hónapon keresztül kutathattam a Béke Palota könyvtárában. Nagyon hasznos volt az is, hogy 2008-ban a Német és Francia Nemzetközi Jog Társaság által szervezett, míg 2010-ben az LSE és a SOAS által szervezett doktori kollokviumokon mutathattam be a disszertációm elkészült részeit és rendkívül hasznos észrevételeket kaptam. Végül, nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki részt vett a 2010-ben megrendezett munkahelyi vitán, vagy írásban eljuttatta észrevételeit. A kapott – kivétel nélkül jogos – kritikák hatására dolgozatom több részét jelentősen átdolgoztam.

A kutatás eredményeinek rövid összefoglalása

1. Dolgozatom első részében a nemzetközi és a nem-nemzetközi fegyveres konfliktus meghatározását kíséreltem megadni. Kiindulópontom szerint a nemzetközi humanitárius jog jelenlegi rendszere képes meghatározni valamennyi létező fegyveres konfliktust akár nemzetközi, akár nem-nemzetközi fegyveres konfliktusként. Kutatásom végeredménye szerint a nemzetközi fegyveres konfliktus államok közötti fegyveres összecsapásnak tekinthető, vagy más állam területének annak beleegyezése nélküli 4

területi ellenőrzésének. Ennek megfelelően tényleges fegyveres erőszak és/vagy az állam területe megszállásának hiányában nem áll fenn nemzetközi fegyveres konfliktus. Azt a megközelítés, hogy a területi államhoz való tényleges kötődés hiányában etnikumok közötti konfliktusok idején kisebbségi csoportokhoz tartozó személyeket védett személyeknek kellene tekinteni a IV. Genfi Egyezmény alapján, vagyis, hogy az etnikumok közötti fegyveres konfliktusokat nemzetközi fegyveres konfliktusnak kellene tekinteni, nem bizonyítható. Először is a Jugoszlávia Törvényszék erre vonatkozó esetjoga a IV. Genfi Egyezmény contra legem értelmezésén alapul, de emellett ráadásul semmilyen állami gyakorlat nem támasztja alá ezt a megközelítést. Az egyetlen eset, amikor a nemzetközi közösség elfogadta azt a lehetőséget, hogy államok és nem-állami aktorok közötti összecsapást nemzetközi fegyveres konfliktusnak minősítsen, az I. Kiegészítő Jegyzőkönyv elfogadása volt. A Jegyzőkönyv 1. § 4. bekezdése értelmében a nemzeti felszabadítási hadsereg által folytatott, a népek önrendelkezési jogának megvalósítása érdekében zajló konfliktust nemzetközi fegyveres konfliktusnak kell tekinteni. Azonban mivel a gyakorlatban az államok elutasították az ilyen igényeket, a lehetőség inkább csak elméleti. Ugyanakkor, ha egy önrendelkezésért küzdő entitást a nemzetközi közösség önálló államként ismer el, akkor a konfliktus nemzetközivé válik. A nem-nemzetközi fegyveres konfliktus ugyanakkor olyan konfliktus, amely nem-állami szereplő részvételével zajlik, területi korlátok nélkül, ha a nem-állami aktor rendelkezik bizonyos szintű szervezettséggel és a konfliktus elér valamilyen szintű intenzitást. Azonban, bár a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusok szabályai elméletileg minden fegyveres csoportra objektíven alkalmazandók, ha megvalósították ezeket a feltételeket, az államok a gyakorlatban nem fogadják el a humanitárius nemzetközi jog alkalmazását az alapvetően bűncselekmények megvalósítására törekvő csoportokra nézve, mint amilyenek a maffia vagy a kalózok. Mindemellett a humanitárius nemzetközi jog pusztán ténybeli alapokon nyugvó, objektív alkalmazását gátolja az olyan alapvetően politikai alapokon nyugvó jogi döntések, mint amilyen az államelismerés vagy a kormányelismerés.

5

2. A disszertáció következő részében megvizsgáltam a transznacionális fegyveres konfliktusok minősítésére alkalmazott argumentációs stratégiákat. Az állami gyakorlat és a jogtudomány képviselőinek nézetei alapján a dolgozat elutasítja azt az állítást, hogy a határon átnyúló, nem-állami szereplőkkel szemben alkalmazott „jogérvényesítő tevékenységek” nem tartozhatnak a nemzetközi humanitárius jog szabályozási körébe. A fentiekben ismertettek alapján kijelenthető, hogy nincs semmilyen ok arra, hogy az olyan fegyveres összeütközéseket, amelyek megfelelnek a szervezettségi kritériumoknak és megfelelő intenzitásúak, ne lehetne legalább nem-nemzetközi fegyveres konfliktusoknak, vagy pedig – a körülmények függvényében – párhuzamos nemzetközi és nem-nemzetközi fegyveres konfliktusnak tekinteni. Hasonlóképpen, semmi nem támasztja alá azt az állítást, hogy létre kellene hozni egy új konfliktus-kategóriát a nemzetközi és a nem-nemzetközi fegyveres konfliktus között. Még ha egy ilyen új szabályozórendszer valóban alkalmasabb is lenne arra, hogy a nem-állami aktorok elleni, határon túlnyúló fegyveres konfliktusok problémáit rendezze, ezt pusztán de lege ferenda felhívásnak lehet csak tekinteni, nem pedig – ahogy egyes szerzők érvelnek – létező rendszernek. Azokra a nézetekre, amelyek szerint egyesíteni kellene a nemzetközi és a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusra vonatkozó szabályozást, ugyanez igaz. Még ha az államok hajlandóak is lennének arra, hogy kiterjesszék a nemzetközi fegyveres konfliktusokra vonatkozó normaanyagot a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusok területére, a nemzetközi fegyveres konfliktusok jogának bizonyos alapszabályainak – különösen a kombattáns státus és a hadifogolystátus megadásának – kiterjesztése belátható időn belül nem fog megtörténni. Az az elmélet, mely szerint a nem-nemzetközi fegyveres konfliktusba történő közvetlen külföldi fegyveres beavatkozás „nemzetköziesíti” a konfliktust, szintén elfogadhatatlan. Jóllehet számos szerző részéről megfigyelhető egyfajta vonakodás arra nézve, hogy jelentős külföldi részvétellel zajló konfliktusokat nem-nemzetközinek tekintsenek, nincs meggyőző ok vagy egyértelmű állami gyakorlat annak alátámasztására, hogy a külföldi fegyveres részvétel hatására egy konfliktus elveszítené nem-nemzetközi jellegét, ha a beavatkozó külföldi csapatok nem gyakorolnak ellenőrzést a felkelők fölött. Ugyanakkor az államfelelősség szabályainak alkalmazása valóban meghatározhatja a fegyveres konfliktus jellegét. Amikor nem-állami szereplők de facto állami szereplőkként 6

járnak el, akkor cselekményeik betudhatók annak az államnak, amelyik ellenőrzi cselekményeiket. Azonban a betudhatósági szabályok gyakorlati alkalmazása nehézségekbe ütközik, mivel a Nemzetközi Bíróság és a Jugoszlávia Törvényszék két, egymástól eltérő tesztet javasol, amelyeknél különbözik az államfelelősség megállapításához szükséges kívánt ellenőrzési szint mértéke. Mégis, bár a Jugoszlávia Törvényszék által kidolgozott „átfogó ellenőrzés” elméletét alkalmazzák az ad hoc büntetőtörvényszékek gyakorlatában, a „tényleges ellenőrzés” elmélete általánosabban elfogadottnak tűnik. A gyakorlatban azonban a leghasznosabb teszt a humanitárius jog által kidolgozott, valamelyik „félhez tartozás” tesztje tűnik, mivel az államfelelősségi szabályok alkalmazása jóval magasabb alkalmazási küszöböt kíván. Végül pedig megállapítható, hogy a gyakorlatban általánosan elismert, hogy a legösszetettebb fegyveres konfliktusokat is alkotóelemeire lehet bontani, így a nemzetközi és a nemnemzetközi fegyveres konfliktusok szimultán alkalmazása is lehetséges. Jóllehet a párhuzamos fegyveres konfliktusok lehetőségét több szerző kritikával illette, mivel az jelentősen bonyolítja a fegyveres konfliktusok minősítését, mégis elfogadott elméletnek tekinthető.

3. A fentiekben felvázolt elméleti feltételrendszer alapján arra a következtetésre jutottam, hogy minden transznacionális fegyveres konfliktus minősíthető a humanitárius nemzetközi jog szabályrendszere alapján. Az ilyen konfliktusok döntő többsége nem-nemzetközi fegyveres konfliktusnak minősül, nemzetközi fegyveres konfliktusnak akkor tekinthető, hogy a nem-állami szereplő fölött egy külföldi állam tényleges ellenőrzést gyakorol, vagy a nemállami szereplő a másik államhoz tartozik, ami legalább egy hallgatólagos elfogadást feltételez a másik állam részéről. Belső fegyveres konfliktus transzformálódhat nemzetközi fegyveres konfliktussá akkor, ha a konfliktusban részt vevő felek elfogadják az I. Kiegészítő Jegyzőkönyv alkalmazását, és a konfliktust nemzeti felszabadító háború, és a nem-állami szereplő nemzeti felszabadítási mozgalomnak minősül. A nem-nemzetközi fegyveres konfliktus akkor is nemzetközivé válik, ha a függetlenségért küzdő nem-állami szereplő sikeresen kivívja függetlenségét, amit a nemzetközi közösség elismer. 7

A körülmények függvényében nemzetközi fegyveres konfliktusra párhuzamosan is sor kerülhet egy nem-nemzetközi fegyveres konfliktussal együtt. A gyakorlatban azonban az államok gyakran vonakodnak egyértelműen minősíteni a konfliktust, amit tovább bonyolíthat a különböző elméleti megközelítések miatti eltérő minősítések megjelenése. Mégis, a gyakorlatban az igazi problémát általában nem a konfliktus eltérő jogi minősítése jelenti, hanem az, hogy számos állam még a Közös 3. Cikkelyben szereplő alapvető emberiességi szabályok betartására sem hajlandó. A bekövetkező súlyos humanitárius jogi jogsértések döntő többsége megelőzhető lenne azáltal, ha az államok betartanák legalább a nemnemzetközi fegyveres konfliktusokra vonatkozó alapvető szabályokat.

4. A disszertáció befejező részében hét, a közelmúltban lezajlott konfliktus elemzésébe bocsátkoztam. Ezekben az elemzésekben megkíséreltem bemutatni a konfliktus hátterét és a kialakult szituáció felek által megadott jogi minősítését, illetve a nemzetközi közösség álláspontját. Ezek az esetek bizonyították, hogy bár jelentős nézetkülönbségek vannak a konfliktusok jogi minősítését illetően, a probléma gyökere az, hogy az államok tartózkodnak a humanitárius nemzetközi jog szabályainak széleskörű alkalmazásától, vagy legalábbis annak beismerésétől, mivel attól tartanak, hogy ezzel jogi státust adnak nem-állami szereplőknek.

8

A szerző témában közölt publikációi és előadásai Cikkek:  Etnicitás, nemzeti identitás és nemzetközi humanitárius jog in Nagy Marianna (szerk.) Jogi Tanulmányok 2010 – Ünnepi Konferencia az ELTE Megalakulásának 375. évfordulója Alkalmából (ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 2010) , pp. 323-337.  Az államok erőszak tilalma, nemzetközi büntetőjog és államok megszűnése, államutódlás fejezet in Kardos Gábor, Lattmann Tamás (szerk.) Nemzetközi Jog (Eötvös Kiadó, 2010), pp. 120-130, 267-284, 288-292, 367-390.  Squaring the circle? – International humanitarian law and transnational armed conflicts in Michael J. Matheson and Djamchid Momtaz (eds), Les règles et institutions du droit international humanitaire à l'épreuve des conflis armés récents/Rules and Institutions of International Humanitarian Law Put to the Test of Recent Armed Conflits (Martinus Nijhoff, 2010), pp. 217-274.  The gentle humanizer of humanitarian law – Antonio Cassese and the creation of the customary law of non-international armed conflicts in: Larissa van den Herik, Carsten Stahn (szerk.), Future Perspectives on International Criminal Justice. (T.M.C. Asser – C.U.P, 2010), pp. 58-80.  A fegyveres konfliktus minősítési problémái a polgárháborúba történő külföldi beavatkozás esetén in Kirs Eszter (szerk.) Egységesedés és széttagolódás a nemzetközi büntetőjogban (Bíbor, Miskolc, 2009), pp. 25-42.  Individual criminal responsibility for crimes committed in non-international armed conflicts - The Hungarian jurisprudence on the 1956 volley cases. in: Stefano Manacorda, Adán Nieto (szerk.) Criminal Law Between War and Peace: Justice and Cooperation in Criminal Matters in International Military Interventions, (Cuenca: Ediciones de la Universidad de Castilla-La Mancha, 2009), pp. 735-753.  The international legal aspects of the Georgia-Russia conflict. Foreign Policy Review. No. 1, 2008, pp. 80-85.  A grúz-orosz válság nemzetközi jogi dimenziói. Magyar Külügyi Intézet, T-2008/22, 2008, www.kulugyiintezet.hu, pp. 9-11. 9

 Izrael állam létrejötte a nemzetközi jog tükrében, Mediterrán Világ, No. 5, 2008, pp. 30-42.  Dr. Opinio juris and Mr. State practice: The strange case of international customary humanitarian law, Annales Universitatis Scientiarium Budapestinensis de Rolando Eötvös Nominatae Sectio Iuridica, 2006, pp. 373-394.  Egy előre meghozott ítélet krónikája? - A Népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló egyezmény alkalmazása (Bosznia és Hercegovina kontra Szerbia és Montenegró) ügy a hágai Nemzetközi Bíróság előtt, www.kul-vilag.hu , 2006, Vol. 2. pp. 15-36.  Jugoszlávia felbomlása és a népek önrendelkezési joga, avagy a képzelőerő diadala a realitás felett. in Lamm Vanda (szerk.) Dayton, 10 év után (MTA Jogtudományi Intézet – MTA Társadalomkutató Központ, 2006), pp. 43-62. Recenziók:  Perspectives on the ICRC Study on Customary International Humanitarian Law – Book review, Netherlands International Law Review, 2010, Vol. 57, No. 3, pp. 520524.  Targeted killing in international law – Book review, Leiden Journal of International Law, 2009, Vol. 22, No. 4, pp. 867-873.  Necessity, proportionality and the use of force by States – Book review, Austrian Review of International and European Law, 2007, Vol. 10, pp. 355-357.  The theory and practice of humanitarian intervention – Book review, Acta Juridica, 2005, Vol. 3-4, pp. 300-304. Konferencia előadások:  The advisory opinion of the International Court of Justice on the unilateral declaration of Kosovo – An implicit denial of the international nature of selfdetermination movements?; International Law Association, British Branch Spring Conference, Sheffield, 2011. április 27.

10

 The Perils of Judicial Construction of Identity – A Critical Analysis of the Jurisprudence of the International Criminal Tribunal for the Former Yugoslavia; Connecting International Law with Public Law - Allegiance and Identity in a Globalised World, Australian National University, Canberra, 2010. július 20.  Etnicitás, nemzeti identitás és nemzetközi humanitárius jog; Ünnepi Konferencia az Eötvös Loránd Tudományegyetem megalakulásának 375. évfordulója alkalmából, Budapest, 2010. április 23.  Is there any use of formal distinction between international and non-international armed conflicts?; Third International Law Colloquium, SOAS, London, 2010. január 16.  The internationalizing effect of foreign military interventions; Ninth Specialization Course in International Criminal Law, Siracusa, 2009. május 29.  A fegyveres konfliktus minősítési problémái a polgárháborúba történő külföldi katonai beavatkozás esetén; Egységesedés és Széttagozódás a Nemzetközi Büntetőjogban, Miskolc, 2009. április 24.  The Strange Notion of Internationalization of Internal Armed Conflicts; Socio-Legal Studies Association Conference, Leicester, 2009. április 8.  A privát katonai társaságok problémája a nemzetközi humanitárius jogban; Mediterrán Világ Symposium III. – Hadseregek a Mediterráneumban, Veszprém, 2008. november 7.  The international legal challenges of transnational conflicts; Hamburg Doctoral Seminar organized by the German and French International Law Society, 2008. október 7.  Modification of the Rome Statute on non-international armed conflicts in light of the potential change in of customary international law – Much ado about nothing?; First AIDP Symposium for Young Penalists – The Review Conference & the Future of the ICC, Tübingen, 2008. április 2.  A nemzetközi jog szerepe Izrael állam létrejöttében; Az arab-izraeli konfliktusok, Mediterrán Világ Symposium I., Veszprém, 2007. október 5..  Individual criminal responsibility for crimes committed in non-international armed conflicts - The Hungarian jurisprudence on the 1956 volley cases; XVth International

11

Congress on Social Defence, Young Researcher Section, Toledo, 2007. szeptember 22.  Néhány megjegyzés a Nemzetközi Bíróság döntéséről a Bosznia-Hercegovina v. Szerbia ügyben; Nemzetközi Jogi Egyesület (Magyar Tagozat), Budapest, 2007. július 6.  The international legal aspects of fight against terrorism – Problems of ius ad bellum and ius in bello; Sicherheit und Recht zu Beginn des 21. Jahrhunderts, Bécsi Nemzetvédelmi Akadémia, 2006. december 6.  Ius ad bellum aspects of the Lebanese crisis, ELTE ÁJK – Bécsi Egyetem Kétoldalú Nemzetközi Jogi Szimpózium, Bécs, 2006. október 20.  Jugoszlávia felbomlása és a népek önrendelkezési joga; Dayton, 10 év múlva, MTA Jogtudományi Intézete, Budapest, 2005. december 9.

12

The challenge of transnational armed conflicts

Summary of Doctoral Theses by Tamás Hoffmann

Budapest 2011.

13

Aim and relevance of the research

Classical international law is based on the central role of sovereign states with defined territory as both the legislator and the primary subject of international law. This approach is reflected in international humanitarian law, which is based on the binary conception of the separation of international and non-international armed conflicts. This regulation traditionally made a distinction between international armed conflicts as hostilities waged between sovereign states across national boundaries and non-international armed conflicts where nonstate actors fought against the national government for the realization of a political goal.

The 1990s however, brought important changes. The breakup of the bipolar world order and increasing inter-connectedness of states manifesting itself in the phenomenon of globalization resulted in the rising importance of non-state actors. In a number of states the central government‟s control over its national territory has significantly diminished, in certain cases even resulting in the appearance of “failed states”, i.e. states where state authority has practically ceased to exist. Non-state armed groups could take advantage of the breakdown of sovereign authority and at the same time, direct and indirect foreign state involvement has become almost habitual in contemporary conflicts. Today, a significant number of conflicts rage between states and non-state actors not necessarily remaining within the confines of a single country. I define “transnational armed conflict” as conflicts with a transboundary character that involve non-state actors and thus seemingly escape the classic division of international and non-international armed conflict. It is a neutral, descriptive term which focuses on the characteristics of such conflicts but does not attempt to create a new normative category. Quite the contrary, in my dissertation I made an attempt to prove that such conflicts can be classified under the present framework of international humanitarian law. The classification of transnational armed conflicts is eminently important, since – notwithstanding an undeniable convergence between the regulation of international and noninternational armed conflicts – in important aspects the applicable rules are still different. The 14

proper categorization of a conflict on the battlefield, or later in the courtroom can be literally a matter of life or death.

Research methodology

My approach to the examination of the legal regulation of the phenomenon of „transnationality‟ is grounded in positivism as a legal theory. In line with the positivist canon, I envisage law as a system of rules, that law is a human creation, and focus on the separation between law in force (lex lata) and law as it should be (lex ferenda). I examine the classification of transnational armed conflicts with recourse to the formal sources of international law as reflected in Article 38(b) of the Statute of the International Court of Justice.

However, states have traditionally been extremely reluctant to admit any legal obligation in a conflict with non-state armed groups. Consequently, a substantial part of legal analysis concerning the regulation of conflicts involving non-state armed groups is based on the jurisprudence of international – and internationalised - criminal courts and tribunals. Upon closer examination it also becomes obvious that the majority of these rules were regarded as legal innovations guided by the intent to extend the scope of international humanitarian law to hitherto unregulated areas – based on the principle of in dubio pro humanitate - at the time of their pronouncement. As a result, I do not accept every judicial pronouncement as proof of customary international law unless they are supported some evidence of the approval of the international community. The study quotes extensively from international legal scholarship but I only regard the view of commentators a persuasive but rebuttable evidence as to the legal status of a certain rule.

I was fortunate to use excellent research facilities in Hungary and all over the world and regularly attend courses and conferences on international humanitarian law and international criminal law that gave me the opportunity to further deepen my knowledge and crystallise my views on specific questions. In Hungary, the libraries of ELTE University, CEU, Corvinus 15

University of Budapest and the Library of Parliament had a very useful collection. Abroad, among other venues, I had the privilege of attending the 23rd Warsaw International Humanitarian Law Course in 2005, 42nd Geneva International Law Seminar of the International Law Commission in 2006 and the Human Rights Course of the Academy of European Law in 2008. I received the biggest contribution to my research at the 2007 Hague Academy of International Law Centre for Research, where the present structure of my PhD dissertation was conceived and where I could use the unequalled resources of the Peace Palace Library for an entire month. I was also lucky to participate in the 2008 Hamburg Doctoral Seminar organised by the German and French International Law Society and the 2010 Third Graduate Postgraduate Colloquium on International Law organised by the LSE and SOAS, where I could present the completed parts of my PhD and receive valuable feedback. Finally, I owe a great deal of gratitude to everybody present at the “workplace debate” of the first draft of my dissertation or giving me feedback in writing. The muchdeserved criticism that I received led to substantial rewriting of many parts of the thesis.

Summary of the findings of the study

1. In the first part of the dissertation, I examined the definition of international and noninternational armed conflict. The basic point of departure was the assumption that the existing system of international humanitarian law is capable of classifying every armed conflict into international or non-international armed conflict.

The dissertation found that an international armed conflict is armed violence between states, or non-consensual control over another state‟s territory. Consequently, in the absence of actual armed violence between states and/or the existence of an occupation international armed conflict does not take place, even in the absence of the territorial state‟s consent to armed activity on its territory.

The contention that due to the absence of any real allegiance to the territorial state, minorities involved in inter-ethnic violence should be regarded as Protected Persons under the Fourth 16

Geneva Convention, i.e. classifying such conflicts to a certain extent international is not supported by any evidence, except for the jurisprudence of the ICTY. Not only it is based on a contra legem interpretation of the Fourth Geneva Convention but there is not even the slightest hint of state practice confirming the existence of such rule.

The only instance where the international community has accepted the possibility that hostilities between non-state actors and a state can be classified as an international armed conflict was by the adoption of Additional Protocol I. Under Article 1(4) of the Protocol, fighting for the realization of the peoples‟ right to self-determination by a national liberation movement could be categorised as an international armed conflict. Yet, in light of the general rejection of such claims in state practice which lead to the non-application of these provisions, this possibility remains solely theoretical. However, if an entity fighting for selfdetermination gains recognition from the international community as an independent state, the conflict transforms to an international armed conflict.

Non-international armed conflict, on the other hand, is a conflict characterized by the involvement of a non-state actor, irrespective of territorial confines, if the non-state armed group reaches a minimal level of intensity and organization. However, even though jus in bello should theoretically become applicable from the moment the groups involved meet with these criteria, in practice states refrained from accepting the applicability of international humanitarian law to conflicts with organized groups with fundamentally criminal purpose, such as organized criminal gangs and pirates. Moreover, claims to the application of international humanitarian law based on purely factual, objective criteria are marred by the application of legal rules relying on fundamentally political considerations, such as the recognition of states and governments.

2. In the second part of the dissertation, I also examined the various theories adduced to classify transnational armed conflicts. Following the perusal of state practice and legal doctrine, the thesis rejects claims that cross-boundary „law enforcement activities‟ against non-state armed groups necessary fall outside the scope of international humanitarian law. Drawing from the above theoretical framework, there is no reason not to regard such violence as at least non-international armed conflict if the twin requirements of intensity of violence 17

and organization are fulfilled, or – depending on the actual circumstances – parallel international and non-international armed conflicts.

Similarly, calls for the creation of an intermediate legal regime between international and non-international armed conflict are unsubstantiated in state practice. Even if such frameworks could be more pertinent to addressing the problems of cross-boundary hostilities against non-state actors, such de lege ferenda proposals should be seen as an attempt at law reform, not the description of actual law. Proposals of establishing an unified regime of the laws of war, abolishing the distinction between the regulation of international and noninternational armed conflict suffer from the same fate, as even though states have been generally receptive to extending certain humanitarian protections applicable in international armed conflict to non-international armed conflict, certain fundamental tenets of the law of international armed conflict – especially the granting of combatant and prisoner of war status – will not be granted in non-international armed conflicts in the foreseeable future.

The doctrinal view that direct foreign military intervention internationalizes non-international armed conflicts is also inacceptable. While there is an understandable reluctance on the part of many commentators to regard conflicts with substantial foreign intervention as noninternational, there is no compelling reason and state practice to support the contention that owing to the fact of foreign military presence, a conflict loses its non-international nature, even if the intervening foreign troops do not exercise any control over the insurgents.

On the other hand, there is general agreement that the rules of state responsibility can determine the applicable legal regime. Whenever non-state actors act as de facto agents of a state, their actions are imputable to states exercising control over their actions. However, actual application of the rules of state responsibility is fraught with difficulties since two conflicting theories are proposed by the International Court of Justice and the International Criminal Tribunal for the Former Yugoslavia, differing on the level of requisite control to establish state responsibility. Nevertheless, even though overall control theory is applied in the practice of international criminal tribunals, the effective control theory which demands a higher level of control seems to be accepted in state practice. Still, in practice, the determination that a non-state armed group „belongs to‟ one of the state parties to the conflict

18

might be more useful than applying the rules of state responsibility which require a much higher threshold of application.

Finally, it has been repeatedly affirmed in practice that even the most complex armed conflicts can be broken down to their components, and a thorough analysis reveals that international and non-international armed conflicts can be fought simultaneously. Although the approach of parallel existence of armed conflicts has been justly criticized for inevitably leading to difficulty in legal classification, it enjoys widespread acceptance.

3. Using the results of the above analysis, I submit that every transnational armed conflict is covered by the regulatory framework of international humanitarian law. Such conflicts are generally classified as non-international armed conflicts, but they are of an international nature if there is effective control over the non-state actor by a foreign state or the non-state armed group belongs to the state, which involves at least an implicit acceptance of such relationship on part of the state.

An internal armed conflict can transform to an international armed conflict if the parties to the conflict both accept Additional Protocol I and the conflict can be characterized as a national liberation conflict and the non-state actor can be deemed a national liberation movement. An internal armed conflict also becomes international if the separatist non-state actor wins its independence, that is acknowledged by the international community.

Depending on the circumstances, an international armed conflict can also take place alongside a non-international armed conflict. In practice, however, as the perusal of state practice demonstrates, states are often reluctant to conclusively categorize conflicts and the situation is exacerbated by the conflicting theoretical approaches which potentially lead to diametrically opposed results.

Still, in most cases the real problem is not the conflicting theories of legal characterization but the blatant disregard to comply with even the elementary considerations of humanity embodied in Common Article 3. The overwhelming majority of the serious violations of

19

international humanitarian law could be avoided if states simply applied the elementary norms of non-international armed conflict.

4. In the final part of my dissertation, I analysed seven recent conflicts which can be characterised as transnational armed conflicts. In the analyses, I attempted to demonstrate the factual background of the conflicts and the legal evaluation of the situation given by the parties to the conflict themselves and the international community. These cases convincingly proved that even though there is a general confusion about the legal classification of these conflicts, it is mostly based on the reluctance of the states involved to admit their genuine role in the conflicts or to apply the rules of international humanitarian law, which are perceived by many to give a legal status to non-state actors.

20