Megvagyunk mi egymás mellett. Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetének kutatócsoportja 2009–2012 között az erdélyi Szilágyság peremvidékén etnikailag vegyes (magyar és román) népességű települések hosszú távú együttélési folyamatait tanulmányozta. Jelen kötet fejezetei az eredményeket összegző elemzéseket tartalmaznak, melyek a térségben történetileg kialakult stabil etnikai együttélési helyzet jellemzőit és sajátosságait mutatják be. A szilágysági Tövishát északi falvaiban tapasztalt figyelemreméltó társadalmi és kulturális gyakorlatok a kiegyensúlyozottan működő etnikumközi kapcsolatok „jó” példája. Az Antropos eddig megjelent kötetei: Biczó Gábor (szerk.): Antropológiai irányzatok a második világháború után Biczó Gábor–Kiss Noémi (szerk.): Antropológia és irodalom – Egy új paradigma útkeresése Jacques Maquet: Az esztétikai tapasztalat – A vizuális művészetek antropológus szemmel Alfred Reginald Radcliffe-Brown: Struktúra és funkció a primitív társadalomban Wolfgang Kaschuba: Bevezetés az európai etnológiába Az Idegen – Variációk Simmeltől Derridáig N. Kovács Tímea: Helyek, kultúrák, szövegek: a kulturális idegenség reprezentációjáról Biczó Gábor–Kotics József (szerk.): „Megvagyunk mi egymás mellett…” – Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

„Megvagyunk mi egymás mellett…” – Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

„Megvagyunk mi egymás mellett…”

„Megvagyunk mi egymás mellett…” Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete és a Csokonai Kiadó sorozata

Sorozatszerkesztő Biczó Gábor

„MEGVAGYUNK MI EGYMÁS MELLETT...” Magyar–román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton Szerkesztette Biczó Gábor – Kotics József

• • •

ME KVAI, 2013

A könyv az Etnikai egyensúlyhelyzetek, lokális együttélési modellek két vegyes lakosságú kisrégióban (Tövishát, Zobor-vidék) OTKA 78618. sz. kutatási pályázat (2009–2012) keretében jelent meg.

Lektorálta: Czégényi Dóra, Ilyés Zoltán, Pozsony Ferenc Olvasószerkesztő: Magyari Márta

© Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet, Miskolc, 2013

ISSN 1589–9136 ISBN 978-963-358-034-9

A kötetben található fotókat a kutatócsoport tagjai készítették. Grafika, borító: Dallos Csaba Nyomdai előkészítés és technikai szerkesztés: Dallos Csaba Nyomta a Kapitális Kft., Debrecen Felelős vezető: Kapusi József

• TARTALOM Biczó Gábor–Kotics József: Bevezető...................................................................... 5 ELSŐ RÉSZ: AZ EGYÜTTÉLÉS SZÍNTEREI Biczó Gábor: A Tövishát északi vegyes lakosságú színterének leírása....................25

Biczó Gábor: Az etnikai együttélési egyensúlyhelyzet elmélete: a szilágysági Tövishát északi falvainak példája...................................................53

Kotics József: Divergens megélhetési stratégiák és az értékrend etnikai dimenziói – A tövisháti példa............................................................... 105

Bán András: „Ez itt az én időmből van.” Vizuális antropológiai kutatás tövisháti román és magyar portákon................. 141 Dallos Csaba: Az elbeszélés és a reprezentáció lehetőségei a dokumentumfilmben, a szilágysági terepmunka példáján.............................. 173 MÁSODIK RÉSZ: ESETTANULMÁNYOK A TÖVISHÁTI ETNIKAI EGYÜTTÉLÉSRŐL Keresztury Ágnes: Változó idők: tradíció és migráció Bősházán..........................205

Osgyáni-Kovács Kitti: A közösségi élet vizsgálata Völcsökön avagy a „hiány” funkciójáról.............................................................................. 227

Mészáros-Nagy Éva: Női normák és életvezetési gyakorlatok kulturális antropológiai vizsgálata Monón........................................................ 251

Ujhelyi Anna: A magyar–román együttélés vizsgálata globális-lokális ellenhatások tükrében Bősházán.............................................. 273 FÜGGELÉK „Elkacagott világ” – Portré az etnikai együttélésről a Szilágyságban dokumentumfilm szövegkönyve (Szilágyi Péter)..............................................295

5

• MÁSODIK RÉSZ

ESETTANULMÁNYOK A TÖVISHÁTI ETNIKAI EGYÜTTÉLÉSRŐL

Égerhát, 2009

203

Bősháza, 2009

Szamosardó, 2010

• VÁLTOZÓ

IDŐK: TRADÍCIÓ ÉS MIGRÁCIÓ BŐSHÁZÁN Keresztury Ágnes

Bősháza, 2009

205

1. TÉMAFELVETÉS A modernizáció – bár vannak univerzális jellemzői, mint a gazdasági technológia, az infrastruktúra, vagy az oktatás fejlődése – minden társadalomban másképp megy végbe, mivel „a társadalomban rendelkezésre álló tudáskészletek, kulturális jelentések, koncepciók és hagyományok, valamint vallási meggyőződések kontextusában zajlik le.” (Niedermüller 2008, 13) Jelen tanulmány egy olyan erdélyi, magyar–román lakosságú települést kíván bemutatni, ahol a magyar közösségben a modernizáció részben megrekedt azáltal, hogy a gazdasági és társadalmi viszonyok átalakultak ugyan, de az ott élők értékrendjében számos, a hagyományos paraszti társadalomra jellemző elem maradt fenn, melyek a modernizáció folyamatát gátolják. Írásom arra a kérdésre keresi a választ, hogy a magyar nemzetiségű bősházi lakosok miért nem élnek ugyanúgy a külföldi és városi munkavállalás lehetőségével, mint a többségi nemzethez tartozók. Míg az utóbbiak közül gyakran a középkorúak is vállalják a költözést, családjukkal együtt, addig a magyarok migrációs potenciálja jóval kisebb. Bár közöttük is létező jelenség a külföldi munkavállalás és a városba költözés, de általános gyakorlat, hogy egy családban legalább egy gyermek a településen marad. Ezzel szemben a románoknál gyakori, hogy az idősek kivételével minden családtag más országba migrál. Hipotézisem szerint az alacsony migrációs hajlandóság alapvető és egymást újratermelő, erősítő okai a bősházi magyar társadalomban egyfelől az idős szülőkért érzett felelősség és a mezőgazdasági termelés megléte, melyek a tradicionális értékrend fennmaradásának következményei. Másfelől visszatartó erőként hatnak a közösség kollektív értékítéletére a Bősházáról az elmúlt évtizedekben – városokba, esetleg külföldre – elvándorló magyarok negatív tapasztalatai, ezek is gyengítik az elvándorlási hajlamot. Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy a bősházi magyar közösségben milyen szokások, gazdasági és társadalmi gyakorlatok befolyásolják a migráció ellen ható értékrendet. Ezek egyik meghatározó eleme feltételezésem szerint a mezőgazdasági termeléshez és a munkához társított képzeteknek az életmódra és az értékrendre gyakorolt hatása. A második fontos tényező az oktatás, a tanulás stratégiája, hiszen az iskolai végzettség meghatározza, hogy mennyire széles körben alkalmazható az egyén munkavállalóként. A harmadik összetevő a rokonsági háló lokális jellege, mely egzisztenciális és fizikai értelemben vett biztonságérzetet nyújt a bősháziak számára. A saját, illetve városi kultúrához, életmódhoz való viszony, a faluról és városról kialakított kép is befolyásolja azt, hogy az egyén hol kíván élni, így ez is elemzési szempont. Az elmúlt 70 év során két radikális gazdasági, társadalmi változás is végbement, mely hatással volt a bősházihoz hasonló lokális életvilágok életmódjára és értékrend206 | Keresztury Ágnes

jére. Francois Hartog ezeket a „történelem törései”-nek nevezi, melyek átalakítják az időszemléletet, de ezzel együtt a társadalom érték-és normarendszerét is (Hartog 2006). Tanulmányom ennek okán tekinti a vizsgálat alapjának a helyi társadalom három generációs felosztását, mivel azok tagjai – a legfiatalabbak kivételével – megélték ezeket a töréseket: az államszocializmus bevezetését, majd megszűnését. Az egyes korcsoportokba tartozók életútja és értékrendje reprezentálja a történelmi törések okozta átmenetet, hiszen egyrészt megtalálhatóak benne az előző korszak jellemzői, de egyben az új társadalmi, gazdasági eszmék és gyakorlatok kivetülése is. Fernand Braudel felhívta a figyelmet a hosszú időszakok vizsgálatára, a „lassú történelemre”, mely a voltaképpeni társadalomtörténet, az egyes csoportok, rétegek lassú változása, melyben nagy szerepet játszik a mentalitás, és az értékrend is (Braudel 1996). A modernizálódás folyamata a vizsgált településen ilyen lassú változás, mely során az értékek átalakulnak és megszűnnek, de valamilyen módon kapcsolódnak a korábbi hagyományokhoz. A kutatás során elsősorban a magyar lakosság migrációs stratégiáját tanulmányoztam. A bősházai románokkal készített interjúk azonban lehetőséget kínálnak a kutatás összehasonlító igényű kiterjesztésének megtervezésére. Ennek első lépése és egyben előfeltétele további mélyinterjúk készítése a településen.

2. ÉRTÉKREND HÁROM GENERÁCIÓN ÁT A szokások és hagyományok kulcsfontosságúak a normák fenntartásában, így azok továbbadása az egész közösség érdeke. Ameddig az egyén és a közösség fennmaradását szolgálják, tehát illeszkednek a gazdasági, társadalmi, kulturális környezethez, és amíg kapcsolódnak hozzájuk érvényesíthető szankciók, addig funkciójuk és létjogosultságuk megkérdőjelezhetetlen a közösség tagjai számára. Ebből következik, hogy a szokások fennmaradása is attól függ, hogy az általuk közvetített értékek és viselkedési minták megfelelnek-e annak a közegnek, melyben léteznek. „A morális vélekedések rendszerének működése azt mutatja, hogy a gazdasági és társadalmi feltételek megváltozásával az optimum kialakításának feltételei is megváltoznak, valójában az optimum keresésére való törekvés tekinthető állandónak, és ez családi keretek között a legerősebb.” (Szabó Á. 2008, 253) Amennyiben a szociokulturális és gazdasági környezet változik, a normák is átalakulnak, melyek átadásához új szokásokra lesz szükség. Vannak azonban a normarendszernek olyan elemei, melyek fennmaradnak, mivel továbbra is érvénnyel bírnak az adott közösségben, amint ez Bősháza esetében is pontosan megfigyelhető. A szokásrendszer változásfolyamatait meghatározó dinamizmus a mindennapi élet különböző színterein párhuzamosan van jelen, melyek közül a következőkben a földhöz, az iskoláztatáshoz, a rokonsági rendszer funkcióihoz és az Változó idők: tradíció és migráció Bősházán | 207

életmód hagyományaihoz való viszony alakulását vizsgáljuk. Ezen tényezők nem direkt módon kifejtett formában vannak jelen a megkérdezett egyének által létrehozott narratívákban, ám az interjúk szövegét elemezve kibonthatóak belőlük azok a jelenségek, amelyektől a bősházi magyar társadalom „tradicionálisabb”-nak, és otthonához jobban kötődőnek tűnik, mint a román.

3. MEZÕGAZDASÁGI TERMELÉS ÉS MUNKAFOGALOM A földművelés meghatározó tevékenység volt Bősháza lakosainak életében a múltban, és az maradt a jelenben is. A földhöz, a mezőgazdasági munkához való kötödés generációkon átívelő hagyománya olyan folytonosság, amely a bősházi közösség lokális értékrendjét meghatározó alapelv. A hagyományban közvetített normákat a bősházi magyarok alacsony migrációs hajlandóságának egyik közvetlen okaként határozhatjuk meg. A II. világháború előtt a falusi társadalomban a földtulajdon volt a legfőbb érték, annak művelése pedig minden más tevékenységet háttérbe szorított (Nagy O. 1989). A földnek tulajdonított értékképzet nem tette lehetővé, hogy eladják azt, mert a közösségi norma, és a paraszti életvilág értékrendje erre épült, eladása ezeknek a felbomlását hozta volna magával. Ez a szemlélet a helyhez kötöttség közösségszervező értékének megerősödéséhez vezetett. A munka ebben az időszakban elsődlegesen a földművelést, és az állatok gondozását jelentette, és háttérbe szorította az alternatív munkatevékenységeket. Az, hogy valamilyen szakma ismerete a megélhetés egyetlen alapja legyen, nem merült fel, mert a környező falvakban nem volt akkora igény a szaktudásra, hogy az megfelelő keresetet biztosított volna. A tradicionális paraszti társadalom jellemzője, hogy a munkát családi, rokonsági, vagy szomszédi kapcsolatok rendszerén belül értelmezik, nem tudják „elidegeníteni”, ezen társadalmi kapcsolatokon kívülre helyezni (Szabó Á. 2008, 66). Mivel az egyének kapcsolati hálója Bősházán a saját településre, illetve a környező néhány falura terjedt ki, így ez sem nyújtott segítséget az esetleges városi munkavállaláshoz. Az államszocializmus következményeként beálló történelmi törés olyan változásokat okozott egész Romániában, melyek az azt megelőzően a közösségi életben érvényes lokális értékrend részleges felbomlását indították el. Az 1950-es évek iparosítása rákényszerítette a falusiakat a városba költözésre és az ingázásra, melynek során kapcsolatba kerültek a városi értékrenddel és életmóddal. Bősháza – és a környék többi települése – lakosságát ezek az események ugyanakkor kevésbé érintették, mivel a közeli Szilágycsehben kialakuló könnyűipar és az 1960-as években szerveződő kollektív gazdaság lehetőséget nyújtott a munkavállalásra, ezért csak kevesen dolgoz208 | Keresztury Ágnes

tak a közeli nagyvárosban, Nagybányán. A településen élők tehát nem szakadtak ki megszokott közegükből, ezzel összefüggésben a városi minták átvétele is jóval kisebb mértékű és lassabb volt, mint Románia más területein. A földek kollektivizálása megváltoztatta a társadalom értékszemléletét, hisz a földtulajdon helyett immár a családtagok rendszeres fizetéséből származó bevétel, a pénz lett a legfőbb értékmérő. Bár a szaktudás relevanciája megnőtt, a tanulásra csak az akkori fiataloknak volt lehetősége és motivációja. Emiatt az ő esélyeik a munkavállalásra, illetve az alternatív megélhetési stratégiákra jóval kiterjedtebbé váltak, mint szüleik esetében. Az idősebbek továbbra is elsősorban a mezőgazdaságban dolgoztak, így a megélhetés érdekében végzett munka típusa nem változott. Bősházán napjainkban is a tanító, tanár az egyik leggyakoribb szakma a főiskolát végzettek körében. A gyári munka azáltal, hogy fizikai jellegű és kézzel fogható eredménye van, ebből a szempontból nem áll messze a mezőgazdasági termeléstől, emiatt könnyen befogadható a falusi-paraszti életmódot meghatározó munkaképzetbe. Az idősek ezért nem tekintik alacsonyabb rendűnek a sajátjukénál, gyakran hangsúlyozzák gyermekeik munkájának nehézségeit, és a nehezen megszerezett jövedelem – származzon az akármilyen tevékenységből – megbecsülést vált ki. A háború előtt a falu egész lakosságát igénybe vevő tevékenységek (pl. aratás) a szolidaritásra alapoztak, és céljuk az volt, hogy mindenki számára szavatolható legyen a létminimum, így nem csak az egyén, de a közösség fennmaradását is szolgálták. Mikor azonban az önellátás megszűnt, és nem közvetlenül a megtermelt javak biztosították a megélhetést, hanem szinte kizárólag az állami redisztribúció, ezek a közösségi munkák funkciójukat vesztették. A kölcsönös munkavégzés gyakorlata családi, illetve szomszédsági szintre szorult vissza, igaz ott napjainkig fennmaradt. A mezőgazdasági munka szempontjából intenzív nyári időszakban az egy rokoni körbe tartozók, illetve a szomszédok segítséget nyújtanak egymásnak, melyért nem várnak cserébe anyagi ellenszolgáltatást. A rendszerváltás után a kollektivizált földeket visszaadták korábbi tulajdonosaiknak, melyen azok ismét mezőgazdasági termelésbe kezdtek. A földművelés léptékét tekintve a családok – pontosabban a legidősebb generáció, akik az államszocializmus előtt aktívan foglalkoztak mezőgazdasággal – visszatértek a II. világháború előtti, csak a saját háztartás részére történő termeléshez, mivel piaci eladásra csak alkalmanként és kis mennyiségben van lehetőség. A család így az élelmiszer szükségletet majdnem egészében biztosítja magának, mégsem beszélhetünk önellátásról, hiszen az egyéb költségek fedezésére szükség van pénzbeli keresetre is. A rendszerváltás utáni első néhány évben a magyar lakosokra is jellemző volt a külföldi – elsősorban magyarországi – munkavállalás. Főként az építőiparban, illetve a mezőgazdaságban helyezkedtek el, de néhány kivételtől eltekintve később haVáltozó idők: tradíció és migráció Bősházán | 209

zatértek Bősházára. „A fiam is volt két évben Magyarban. Van kb. 8-10 éve, hogy az én fiam volt, és akkor 40–50 000 Ft-ot kerestek egy hónapig, és itt azt beváltotta, 12–15 millióért, itthon azt nem tudta megkeresni egy negyed év alatt.” 1 A hazatérés oka tehát a keresetek és árak különbsége volt, illetve az, hogy a nők általában otthon maradtak a gyermekekkel, így a férfiaknak nem volt alternatíva, hogy hazatérve más településen vállaljanak munkát. Bár a külföldön végzett munka a mai napig előfordul, az nem általános, hogy hosszabb időre költözzenek másik országba, általában néhány év elteltével, vagy a házasságkötés után visszatérnek Bősházára. Ekkor Szilágycsehben vállalnak munkát, mivel itt – legalábbis részelegesen – fennmaradt a könnyűipar.2 Csata Zsombor és Kiss Tamás erdélyi migrációval kapcsolatos kutatásaik során megfigyelték, hogy „a szülőföldön való maradás, valamint a kivándorlási szándék alapvetően az általános életszervezési értékek mentén különül el: […] Eszerint leginkább a pragmatikus-kompetitív értékrenddel rendelkezők (fontos a siker, az érvényesülés, a szabadság, a megbecsülés, valamint az, hogy az ember elérje azokat a célokat, amelyeket maga elé tűzött) telepednének ki, szemben a közösségi-toleráns (közösségi problémák felvállalása, másokon való segítés mint prioritások) valamint a keresztény-konzervatív értékrendűekkel (fontos a vallás, a család, a munka, az erkölcsi szabályok tiszteletben tartása), akik viszont inkább a szülőföldjükön maradóknak tekinthetők[…]” (Csata-Kiss 2003, 11). Mivel a Bősházán élő magyarok kapcsolataira az interjúelemzések és a megfigyelések alapján a közösségi-toleráns értékrend a jellemző, így ez is hozzájárul az alacsony migrációs hajlandósághoz. A földművelés a fiatalok számára csak kiegészítő tevékenység, melyben a fő munkatevékenységük mellett, ha van idejük, segítenek, de a mezőgazdasági munka elsősorban az idősekre hárul. A legfiatalabbak (akik jelenleg nagyrészt iskolás korúak) szocializációjuk során szintén közvetlen kapcsolatba kerülnek a gazdálkodással, ugyanakkor jellemző, hogy a földeken végzett munkát nem tartják kifizetődőnek. Szemléletükben a viszonylagosan kevesebb közvetlen anyagi hasznot hozó fizikai munka leértékelődött, és inkább a nagyobb keresetet jelentő szellemi munkákat preferálják, ami az iskola, a tanulás presztízsének fokozatos növekedését eredményezi a település magyar közösségének értékrendjében. 1 60 éves nő. Mivel a tanulmányban hivatkozott minden interjúalany bősházai illetőségű, ezért a hivatkozásokban ezt külön nem jelölöm. 2 Szilágycsehben bútorgyár, kötöttárugyár és fóliagyártó üzem, valamint két óvoda, egy általános iskola, és iskolacsoport működik, mely szakközépiskola és gimnázium is egyben. Az oktatási intézmények hozzávetőleg 80, a könnyűipar pedig kb. 500 munkahelyet biztosít kisebb mértékben a szakképzettséggel rendelkezőknek, nagyobb részt a szakképzetleneknek.

210 | Keresztury Ágnes

A mezőgazdasági munka ciklikus jellege állandóságot teremt az egyének életében, ami biztonságot jelent, mind anyagilag, mind fizikailag, mind pedig az életvilág stabilitását tekintve. Azáltal, hogy mindhárom generáció életében jelen van, és hogy az továbbra is családi keretek között folyik, a tradicionális értékrend továbbélését segíti, mivel részben uniformizálja az életmódot a helyi közösségen belül. Gazdasági szempontból napjainkban a földművelés már nem kizárólagos feltétel a családok fennmaradásához, és egyiknél sem képzi a megélhetés egyedüli alapját. A középső generáció munkavégzése egymagában is elegendő lenne ahhoz, hogy családjukat fenntartsák, bár szűkösebb keretek között, mint a saját maguk által termelt élelmiszerből. Mégis ragaszkodnak a mezőgazdasági termeléshez, holott egyedül ők maguk, a fiatalok segítsége nélkül nem volnának képesek a szükséges munkákat ellátni. „Azért nem mennek [a fiatalok], mert itt van a föld. Én úgy látom, hogy szeretnek a földdel foglalkozni. Nekik is jó az, ha nem a boltban kell venni a zöldséget. Míg van itt is munkájuk, miért mennének el?”3 Az egyes generációk tagjainak a földhöz és a mezőgazdasági termeléshez való viszonya más-más, és ez jól megfigyelhető az időgazdálkodási technikák különbségein keresztül: míg az idősek számára a mezőgazdaság jelenti a valódi munkát, a fiatalabbak egyfajta „kikapcsolódásként” tekintenek rá, azonban a mezőgazdasági tevékenység révén termelt élelmiszer a többgenerációs család fogyasztási stratégiájának tényleges részét képezi. A háború előtt születettek számára gyermekkorukban közvetlenül, az államszocializmus idején pedig közvetetten, de mindig is a mezőgazdaság jelentette a fennmaradás alapját, és annyira életük részévé vált, hogy eköré szervezik mindennapjaikat, időbeosztásukban megmaradva a földhöz kötődő munkák ciklusában. A fiataloknál a mindennapok elsődleges szervezője a munkahely, ez szabja meg az időbeosztást, a fennmaradó szabadidőt pedig elsősorban saját családjukra szánják. Az ő életükben is jelen vannak az ismétlődő cselekvések, ezek ciklusa azonban egy napot, nem pedig egy évet jelent. A mezőgazdasági munka számukra a saját életritmusból való kilépést jelenti, változatosságot, melyet pihenésként élnek meg. Ebben a tekintetben számukra a földön végzett tevékenység hasonlít az ünnepekhez, hiszen azok is a megszokott, ismétlődő cselekvésekből való kilépést jelentik, az idő egyfajta felfüggesztését. Bár technikai értelemben munkatevékenységet végeznek, ez nem a gadameri „üres időt” jelenti, hanem a „saját időt” (Gadamer 1994). A fiatalok azért vállalnak részt időnként a földművelésből, mert számukra nem munkaként jelenik meg, hanem kikapcsolódásként, mely pozitív érzelmeket kelt bennük. „Foglalkozunk a földdel, de én a három gyerektől nem sokat tudok csinálni. De szeretek kint lenni, dolgozni a mezőn. Ha 3 60 éves nő

Változó idők: tradíció és migráció Bősházán | 211

kimész, felüdülés, kikapcsolódás. Csak nincs sok időm. Egy héten egyszer-kétszer én is kimegyek egy délutánra.” 4 A jelenlegi, háztartás részére termelő mezőgazdasági stratégia egyre kevésbé tartható, és ezt a bősházi lakosok is érzékelik, egyre kevésbé tartják kifizetődőnek, és inkább a hagyomány és a megszokás miatt művelik a földeket. Az árak emelkedése lassan ellehetetleníti a kis területen folyó mezőgazdasági munkát, ráadásul Bősházán az egy-egy család tulajdonában lévő földek rendkívül széttagoltak. A föld eladása azonban nem alternatíva, mivel az ahhoz való ragaszkodás, mint a paraszti értékrend egyik fennmaradt eleme, még mindig nagyon erős. „Nem hiszem, hogy sokan eladnák a földet. Bérbe lehet, de eladni nem. Örökölték, és azért nem adják el. Meg, talán gondolják, hogy lehet, valamikor meg fogja érni. Ára sincsen, nem éri meg. […] Szeretik azért az emberek, ha látják, hogy van termés, és mondják, hogy >na, ezt én csináltam<. […] Meg a föld azért jó, ha van, mert biztonság. Bármi történhet a jövőben, de azon tudsz termelni magadnak.”5 A föld egyrészről anyagi biztonságot jelent, másrészt jelképezi azt a norma- és szokásrendszert, mely generációkon át, kisebb változásokkal ugyan, de fennmaradt. A falusi életet, a megszokott, ismert környezetet szimbolizálja a Bősházán élő magyarok számára, ezért eladása nem merül fel. Az idősebb korosztály számára a földet parlagon hagyni is szégyen. Ezért, hogyha már nem tudják az egész területet megművelni, akkor egy részét inkább bérbe adják. Többen úgy vélik azonban, hogy a legfiatalabb korosztály már nem kötődik olyan mértékben a földhöz, mint szüleik és nagyszüleik és ők, ha szükséges, vagy kifizetődő lenne, megválnának tőle. Vannak családok, akik nagyobb földterülettel rendelkeznek, és az európai uniós támogatások segítségével igyekeznek bővíteni gazdaságukat, hogy eladásra is termelhessenek. 6 Az európai uniós pályázatok a források elosztását feltételekhez kötik, ilyen például a méhészet meghonosítása olyan vidékeken, ahol ez eddig nem volt jellemző. Mások használt mezőgazdasági gépek vásárlásával, felújításával, majd újra eladásával igyekeznek bevétel-többletre szert tenni. Az innováció elsősorban a negyven év alatti korosztályra jellemző, míg a náluk idősebbek megmaradnak a hagyományos termelési formáknál. Nagyobb üzemek létesítését senki sem tervezi, de azok, akik élnek a pályázatok adta lehetőségekkel, igyekeznek úgy átalakítani gazdálkodási stratégiájukat, hogy azzal képesek legyenek piacra termelni. „Ősszel majd lesz egy nagyobb pályázat, akkorra akarom az állatállományt is kibővíteni. A földön takarmányt termel4 33 éves nő 5 42 éves férfi 6 Bősházán az átlagos földméret egy családnál 2-3 hektár, 7-8 hektár már nagy földtulajdonnak minősül.


nék, hogy fenntartsa önmagát az üzem, és akkor tejtermékekkel foglalkozni. Nem vagyok olyan ember, aki egyszerre csak egy dolgot tud csinálni, de ha ez beindul, akkor azért csak hoz majd valamit a konyhára.” 7 Az európai uniós pályázatokat kihasználó családok száma azonban igen kevés Bősházán, a legtöbben vagy nem rendelkeznek megfelelő információkkal ezekről a forrásokról, vagy pedig teljesíthetetlennek, illetve szigorúnak ítélik a feltételeket. A pályázatokban általában elvárás a gazdaság bővítése, és sokan úgy vélik, hogy nem rendelkeznek elegendő idővel és munkaerővel ennek teljesítéséhez, így megmaradnak a család részére termelő mezőgazdasági modellnél. A földhöz való viszonyban tehát még ma is a tradicionális paraszti felfogás érhető tetten: nem pénzben kifejezhető értéke van, hanem biztonságérzetet teremt és a kiszámítható, szokásokon és normákon alapuló társadalmat szimbolizálja. A mezőgazdasági termelés magától értetődően az életforma meghatározó eleme Bősházán, mellyel a rendszerváltás előtt született generációk nem kívánnak szakítani. A fiatalabb korosztályok számára azonban már fontos, hogy tevékenységük kifizetődő legyen, emiatt nem tervezik, hogy hasonló mértékben foglalkozzanak a földműveléssel, mint ahogyan azt szüleik teszik.

4. ISKOLÁZTATÁS, OKTATÁS A két háború közötti időszakban az írás-olvasás elsajátítását a mindennapi élet ügyeinek bonyolításához szükséges ismeretként értékelték, ezért a kötelező hét osztály végigjárását fontosnak tartották mind a fiú, mind a leánygyermekek esetében. Bősházán, mint általában a modernizálódó lokális paraszti életvilágokban a tudás presztízse, valamint az ennek révén elért társadalmi státusznyereség fontos értékképző tényező. De, mivel jellemzően sok gyermek volt a családokban, mindnyájuk továbbtanulását már nem tudták biztosítani. A patriarchális családszervezetre, és az erre épülő szokásokra vezethető vissza az, hogy elsősorban a fiúgyermekeket taníttatták. „A bátyám, a nagyobbik, járt Zilahon a Wesselényi kollégiumba, a középső végezte ezt a szakmát….villanyszerelést, a kisebbik géplakatos. Mi, a lányok – ketten vagyunk – csak a hét osztályt jártuk ki.”8 Később, az államszocializmus bevezetésével a közoktatás ingyenessé vált, így nem kellett választani, hogy melyik gyermeket taníttassák a szülők. Az iparosítás miatt a szaktudásra is nagyobb volt a kereslet, így a városba költözés lehetősége sokkal inkább szóba jöhetett, mint az idősebb generáció esetében. Mindezen tényezők válto7 32 éves férfi 8 60 éves nő


zást hoztak a családszerkezetben: a megélhetést elsősorban a fiatalok biztosították, gazdaságilag nagyobb súlyt képviselve a családban. A tudás megszerzése immár nem a generációk közötti átadás-átvétel gyakorlatára épült, hanem az intézményes oktatásra, mely szintén hozzájárult az idősek fokozatos státuszvesztéséhez (Turai 2003). A rendszerváltásig jellemző volt, hogy a lakosok vagy Bősházán tanultak, vagy pedig valamelyik közeli településen (Szilágycseh, Zilah). A megszerzett középiskolai végzettség általában a könnyűiparban és a háztartási munkavégzésben is hasznosítható volt, pl. lakatos, háztartási kisgépszerelő, stb. A rendszerváltás után többen választották ugyan a felsőoktatást, de közülük is sokan Bősházán maradtak, vagy azért, mert itt is találtak munkát, vagy azért, mert nem volt lehetőségük a költözésre. A jelenlegi bősházi iskolások nagy része négy osztályt helyben, ötödiktől nyolcadikig és a középiskolát pedig Szilágycsehben végzi.9 A kapcsolati háló térbeli bővítése előnyös volna a távolabbi településeken való munkavállalás elősegítéséhez, az iskolaévek alatt azonban kevés erre a lehetőség. Emiatt azok a fiatalok, akik terveik szerint elköltöznének a faluból, lehetséges lakóhelynek is az általuk ismert, közeli városokat jelölték meg: Zilahot és Nagybányát, mivel kapcsolati tőkéjük és helyismeretük is ezekre terjed ki. A rendszerváltás után az oktatás minden korábbi időszaknál könnyebben elérhető szolgáltatás lett, és a felsőoktatás befogadóképessége is jelentősen megnőtt. Ezzel párhuzamosan fokozódott az új, korszerű ismeretek iránti igény, például az informatikában való jártasság. Bősházán is növekszik ugyan azok száma, akik egyetemre, főiskolára mennek, ám sokszor nem tudnak felsőfokú végzettségüknek megfelelő munkát találni. „Én ilyen … bútorkészítő mérnökként végeztem Brassóban, nem tudom, hogyan mondják magyarul, de nem találtam ezzel munkát.”10 A rendszerváltás óta – csak úgy, mint a többi posztszocialista országban – a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma növekszik. Bár statisztikai adatok csak Szi lágycsehre vonatkozóan érhetők el, a település Bősházához való közelsége, valamint az a tény, hogy a város lakosságát túlnyomó részben a környező falvakból beköltözöttek adják, feltételezi, hogy hasonló attitűdjeik vannak az oktatással kapcsolatban, mint a kistelepüléseken maradóknak. Az 1992-es népszámlálás idején a románok aránya a településen 36%, mégis közel kétszer annyi volt a románok között a felsőfokú végzettséggel rendelkezők száma. A 2002-es adatok szerint a román lakosság aránya tovább növekedett, és elérte a 39%-ot, ennek ellenére az összes magyar lakoshoz viszonyítva a felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok aránya 3,3%, a románok között ez az arány viszont 2,7%. Arányaiban kisebb tehát a magyar lakosok között a 9 A terepmunkák során tematikusan csoportosított kérdésekre adott válaszok lejegyzett információi, valamint ezek elemzése alapján. 10 29 éves nő


magasabb végzettségűek száma, melynek oka, hogy a románok jobban kihasználják a felsőoktatás jelentette előnyöket, aminek aztán az a következménye, hogy nagyobb arányban hagyják el a települést, azért hogy szakmájuknak megfelelő, és jobban jövedelmező állást találjanak. A magyarok ezzel szemben inkább a településen maradnak akkor is, ha így végzettségüktől eltérő munkakörben kényszerülnek dolgozni. A Bősházán élő, 14–24 éves korosztályba tartozókkal készített interjúk alapján megfigyelhető a magasabb iskolai végzettség felértékelődése. A jelenlegi középiskolások körében szinte evidencia, hogy az érettségi után a felsőoktatásban szeretnék folytatni tanulmányaikat. A fordulat után az új gazdasági rendszerben a szolgáltató szektor erősödésével és az ipar visszaszorulásával egyre több olyan munkakör jött létre, mely felsőfokú végzettséget kíván.11 A magas keresetet biztosító közép- és felső vezetői állások betöltéséhez diploma szükséges, így, amikor a felsőoktatás szélesebb rétegek számára is elérhetővé vált, egyre többen választották ezt az utat. Előfordul, hogy a fiatalok körében nem is az egyéni érdeklődés a döntő tényező abban, hogy az egyetemet, illetve a főiskolát választják, hanem az a vélekedés, hogy a magasabb végzettség feltétlenül együtt jár a magasabb keresettel is: „Valami egyetemet kell majd végezni, hogy mit, azt nem tudom még, de mindenképpen szeretnék egyetemre menni.”12 A főiskolai, egyetemi szakválasztás során természetesen helyet kap az egyéni érdeklődés is, de a döntést elsősorban az adott szakma versenyképessége befolyásolja. Mivel Szilágycsehben csak kevés diplomás tud végzettségének megfelelő állást találni, így a főiskolát elvégzők számának növekedésével valószínűsíthető, hogy több fiatal fogja elhagyni a települést tanulmányai végeztével. A középiskolás korosztályból vannak, akik ezt tudatosan tervezik is, és a városi életet preferálják a falusival szemben, sokan közülük azonban nem szeretnék végleg elhagyni a települést. Az utóbbiak előtt két út áll: vagy végzettségüktől eltérő munkakört töltenek be, mint ahogyan teszik azt többen a 28–30 éves korosztály diplomával rendelkező tagjai közül, vagy mégis elköltöznek Bősházáról. Annak, hogy egyesek a településen maradnak akkor is, ha nem találnak végzettségüknek megfelelő munkát, számos oka van, az egyik ezek közül a családi szolidaritás és a rokoni kapcsolatok megtartó ereje.

5. A ROKONSÁGI HÁLÓ HELYHEZ KÖTÖTTSÉGE Bősházán – akárcsak más, hasonló adottságú vidékeken – az egyének kapcsolati tőkéjét nagyrészt a rokonsági háló adja, ami egyúttal keretül szolgál a munkának, a szolidaritásnak és segítségnyújtásnak. Mivel a lakosság többsége helyben marad, ezért 11 A „fordulat” a politikai rendszerváltás köznyelvi megnevezése Romániában. 12 16 éves fiú


ezek a kapcsolatok is a lokalitáshoz kötődnek, a generációk egymásra következésének rendjében termelődnek újra, ami viszont korlátozza a más településeken való érvényesülés lehetőségét. A két tényező – a kötődés a településhez és a rokonsági háló – egymást erősíti. Bősházán a települést átszövő rokonsági hálózat megtartóereje a magyar közösség esetében a migráció ellen ható fontos tényező. A településen a kutatás során rögzített cenzus adataiból azt láthatjuk, hogy a falu lakosainak több mint fele születésétől fogva itt él, a többi pedig Szilágycsehből, Monóról, Völcsökről vagy Szamosardóból származik, és alig néhányan vannak, akik máshonnan érkeztek. Bősházára új lakosok csak házasság útján költöznek, a nagyfokú endogámia miatt szinte kizárólag a fent említett településekről. Az, hogy a többség helyben vállal munkát, hozzájárul ahhoz, hogy a kialakult rokonsági, szomszédsági kapcsolatok intenzívek legyenek, így az egyén a lokális közösségben maradhat, melynek mindenki ismeri viszonyait, normáit, és ezáltal a mindennapi létbiztonság megéléséhez kedvező közegre lel: „Itt számon tartjuk a rokonságot harmadfokon is. Azt ti már távoli rokonnak mondjátok, nálunk nem annyira az. És itt a környéken szinte minden faluban van rokonom. Sokszor látogatjuk egymást, egyszer egyik hívja a másikat, aztán fordítva. Itt nem kell bejelentkezni előre, csak mész, és szívesen látnak.”13 A rokonsági szolidaritás a fiatalabb korosztályban is fontos érték, melyet nem adnának fel, még a magasabb kereseti lehetőséget biztosító külföldi munkáért sem. „Annyira nem jó az sem, hogyha külföldön élsz, mondjuk, ha kimész családostul, csak nem viheted ki az összes családtagot.”14 A minél szélesebb rokonsági kapcsolatrendszer a tradicionális paraszti társadalomban a szolidaritáson alapuló segítségnyújtás lényeges eleme volt, és ennek nyomai Bősházán a mai napig fellelhetők. Természetesen léteznek konfliktusok, melyek ellehetetlenítik a kölcsönös segítséget, de a legtöbb esetben a rokonság biztos hátteret nyújt az egyén életében felmerülő problémák megoldására. Bár már itt is teret hódítottak az individualizáltabb szórakozási formák, mint a televízió és a számítógép, a fiatalok igénylik azokat az alkalmakat, mikor személyesen is találkozhatnak egymással. Akárcsak a múltban a falusi bálok esetében, a párkapcsolatok kialakulásának fontos színterei a jelenben a szomszédos települések ifjúsága által látogatott szórakozóhelyek. Ilyen centrumok Szilágycseh, Szamosardó diszkója és Sülelmed: „Ardóba jártunk diszkóba mi is, nekünk nagyon közel volt, itt keresztül a dombon, az erdőn keresztül, mentünk tízen, tizenöten, attól függ, hányan kerültünk össze. Szórakozásból átmentünk diszkóba, mikor vége volt, hazaballagtunk. Ott ismertem meg a feleségem is.”15 13 55 éves nő 14 20 éves nő 15 42 éves férfi


A nők korán, 20–22 éves koruk környékén férjhez mennek, ezzel gyakorlatilag rögtön tanulmányaik befejezése után kötöttséget vállalnak: „Zilahon végeztem a tanítóképzőben [középiskola], utána meg nem mentem tovább, pedig kellett volna. De jött a férjuram, akit már régebbről ismertem, mert falubeli.”16 A tradicionális paraszti közösségekben a többgenerációs család volt a helyi társadalom egysége, az a keret, melyen belül a gazdálkodás működött, valamint a tudások, értékek, szokások és normák átadása történt. Hagyományosan a felnőtt gyermekek szüleiktől függtek (Nagy O. 1989), és amikor azok fizikailag már nem tudták ellátni feladataikat, a fiatalok gondozták őket. A generációk együttélésének másik fontos velejárója, hogy a tudás átadása is informálisan, a család keretein belül zajlott, és az idősek, akik releváns ismeretekkel bírtak a mindennapi életről és a munkáról, továbbra is segíteni tudták a család működését. Annak következtében, hogy az államszocializmus idején a középgeneráció tagjai és a fiatalok, szakképzettségüknek köszönhetően magasabb keresettel rendelkeztek, a korábbi függőségi viszony megfordult, és az idősek lettek ráutalva gyermekeikre. Korábban „a gazda szerepét csak nagyon ritkán veszthette el halála előtt, mivel ez nem mulandó képességekhez volt kötve, hanem gazdasági fölénye és a hagyomány által rögzített státusa biztosította ezt számára” (Turai 2003,97). Bősházán jellemző volt, hogy a fiúgyermekek közül egy mindig otthon maradt a szülőkkel, míg a többiek új házat építettek, és ott alapítottak új családot, a leánygyermekek pedig a házasság után férjükhöz költöztek. A jelenben a szülői házat elhagyó gyermekek nem feltétlen maradnak a faluban – bár erre is van példa – hanem más kistelepülésre, vagy városba költöznek. Az, hogy melyik fiú maradt otthon, egyedi alkuk tárgya volt, és nem generális szabályozás: „Általában úgy van falun, hogy a szülők a kisebbikkel maradnak. Édesapámék hárman voltak fiútestvérek, ott nem is a kisebbel, a középsővel maradtak, mert a menyükkel jobban egyeztek.” 17 Ez a gyakorlat a jelenben is továbbél, a 20–30 éves korosztály elfogadja azt, mivel a helyi társadalom egészét jellemzi: „A férjemnek nincs testvére, egyedül van, külön háza nem is volt, ahova mehettünk volna, és itt ez a szokás, hogy a lány férjhez megy a fiús házhoz.” 18 Az idős szülőkkel maradás olyan norma, ami a helyi társadalom viszonylagos változatlansága mellett, valamint az egyénnek a rokonsági hálózatba történő beágyazottsága okán elég megtartó erőt fejt ki ahhoz, hogy a közösség tagjai kifejezett szankciók nélkül betartsák. 16 33 éves nő 17 60 éves nő 18 27 éves nő


A tradicionális nagycsaládban, melynek tagjai együtt végzik a munkát és anyagilag is egymásra utaltak, fennmaradt egyfajta gazdasági együttműködés, melynek része a közös lakhely is, bár mindkét kiscsaládnak önálló léttere van, egy udvarra nyíló, de különálló házakkal, vagy a régi ház kibővítésével. A családtagok egalitárius viszonyban vannak egymással, egyiknek sincs hatalma a másik fölött, minden családtagnak van külön lakrésze és a két család elvárja egymástól, hogy életmódjukba, munkavállalási és fogyasztási stratégiáikba a másik ne akarjon beleavatkozni. Éppúgy igaz ez a fiatalokra, mint az idősekre, mivel az utóbbiak értékrendje is változik: „Kisgyerek koromban mi heten is aludtunk egy szobában, télen, hogy csak egy szobát kelljen fűteni. Nyáron, mikor nem kellett fűteni, akkor mi, a gyerekek más szobában. Most itt, a fiaméknál úgy van, hogy a két fiúnak [unokák] megvan a külön szobája, a menyem és a fiam külön szobában, én itt a konyhában”19 A három generáció tehát két családot jelent, mely felfogható két, gazdaságilag részlegesen egymásra utalt és több szinten kapcsolódó, szimbiotikus viszonyban lévő, de életmódjukban, értékrendjükben részben különböző, életvitelükben független egységként, melyben az egyes családtagoknak éppúgy megvan a szerepe, mint korábban. Az idősek a mezőgazdasággal foglalkoznak, míg a fiatalabbak az ipari, és szolgáltató szektorban vállalnak munkát: „Rengeteg munka van a mezőn, meg az állatokkal. Nekem van időm, nyugdíjas vagyok, de a gyerekeknek szolgálatban kell lenni. Azért segítenek, mikor tudnak.”20 „Én szeretek nagyon a földön dolgozni, de most a két gyerektől nem tudok, augusztusban meg lejár a gyes, megyek vissza az iskolába dolgozni. A férjem többet tud segíteni itthon, mert ő fuvaros, naponta néhányszor megy csak Szilágycsehbe.” 21 Bár az idősek korábbi, családon belüli vezető szerepüket elvesztették, tevékenységük gazdasági szempontból ma is meghatározó. Emellett a gyermeknevelésben is segítséget nyújtanak a szülőknek, akik hosszú munkaidejük miatt gyakran nem tudnak elég időt fordítani erre, s mivel a szilágycsehi általános iskolában nincs napközi, így a gyermekek felügyelete a nagyszülőkre hárul: „Nem éppen ez volt az álmom, mert én gondoltam, beköltözök egy blokkba, és ott fogok lakni. De a férjem ezt [a falusi életet] nagyon szereti. […] A gyerekek miatt is költöztünk vissza Bősházára, mert mindketten szolgálatban voltunk, a férjem reggel 7-től délután 5-ig, én dolgoztam délelőtt, délután. A nagyobbik most már tíz éves, de elsős volt akkor, és őrá maradt a tűzrakás, meg minden….nem volt aki vigyázzon rá.”22

19 60 éves nő 20 60 éves nő 21 29 éves nő 22 28 éves nő


A helyi közösségben több generáció együtt, vagy inkább, egymás mellett élése továbbra is meghatározóan jellemzi a családokat, s mindez azt jelzi, hogy egy, az életközösséget megalapozó gazdasági, társadalmi és kulturális normakomplexum képes volt úgy fennmaradni, hogy közben a mögötte lévő alapvető norma megváltozott: immár nem a gazdasági kényszer, hanem a családi szolidaritás elve az összetartás alapja.23 Ez erősebb, mint a haszon maximalizálására való törekvés, emiatt nem költöznek el a fiatalok a nagyobb városokba, vagy külföldre, ahol jobb kereseti lehetőségeik lennének. A rendszerváltás után született korosztály számára is fontos a családi szolidaritás, többen azzal érveltek a faluban maradás mellett, hogy nem szeretnék magukra hagyni szüleiket. A szilágycsehi munkahelyek véges száma miatt azonban elképzelhető, hogy a kényszer megbontja az eddigi gyakorlatot és nem lesz rá mód, hogy legalább egy gyermek minden családban otthon maradjon. A lokális társadalomban fontos tényező tehát a rokonsági szolidaritás, melynek hiányában az egyén magára utalt, és elveszíti biztonságérzetét. A rokonsági háló helyhez kötöttsége révén így ez is a nagyvárosba költözés ellen hat, ahol ez a háttér nem áll rendelkezésre.

6. FALUSI ÉLETMÓD ÉS ÉRTÉKREND Fontos szerepet játszik a bősháziak életében az, ahogyan a városi kultúráról, értékrendről és szokásokról gondolkodnak, hiszen ez alapján ítélik elfogadhatónak, vagy el nem fogadhatónak azt. A saját és a városi értékrend közötti távolság egyénenként változó, és ez is befolyásoló tényező abban, hogy valaki a költözést választja-e, vagy a helyben maradást. Aki inkább ragaszkodik a lokális értékekhez, a várost élhetetlennek, idegennek tartja, mások viszont vonzónak, és elfogadhatóbbnak vélik az urbánus életmódot a falusinál. A bősházi lakosok – és főként az idősek – életében ma is fontos szerepet játszik a vallás, mely konzerválja az értékrendet, mivel közelíti az egy felekezetbe tartozók világnézetét, és egyazon szabályok betartását várja el minden hívétől, ezáltal uniformizál.24 Az egyén belenevelődésének a helyi közösség viszonyrendszerébe fontos elemét képezi a vallási-intézményi szocializációs folyamat. A bősházi református magyarok 23 Együttélésnek tekintem a háború előtti időszak családmodelljét, amikor a család élet- és vagyonközösséget alkotott, és szervesen együttműködött az élet minden területén. A jelenben ez megbomlott, és immár az életmódok és fogyasztási szokások rendkívül eltérőek lehetnek a családtagok esetében, ezért nevezem a jelenséget egymás mellett élésnek. 24 Bősháza vallási megoszlása az etnikai határokat követi: a magyarok reformátusok, a románok pedig ortodoxok. Kivételt a néhány kisegyházba (Jehova Tanúi, Baptisták) tartozók, illetve a vegyes házasság miatt ortodox hitre áttért magyarok jelentenek, akik száma elenyésző, 10 fő alatt van.


esetében a folyamat betetőzését a közösség minden tagját érintő konfirmáció jelenti. Az istentiszteletek lehetőséget adnak a falu lakosainak a találkozásra, a társas interakciókra, ezáltal segítenek fenntartani az egyének kapcsolati hálóját. Bősházán a jelenben a falu lakosai közül a rendszeresen templomba járók aránya igen magas, mert a közösség tagjai elvárják egymástól az istentiszteletek látogatását. Még létezik a kötött templomi ülésrend, mely a személyek státuszának vizuális kifejeződése, és egyidejűleg jelzi a közösségi kontrollt az egyén felett, valamint megmutatja a hagyomány strukturáló erejét. A szocializmus idején, bár az állami ideológia vallásellenes volt, a Bősházán lakók ezt nem érzékelték számottevően. Helyi szinten nem voltak jelentős lépések a református egyház ellen, így fennmaradt az erős vallásosság, adott volt a rendszeres vallásgyakorlat lehetősége. A templomlátogatás, akárcsak a legtöbb szilágysági településen, a rendszerváltást követően kezdett kissé gyengülni. Bár a legfiatalabb korosztály tagjai is többé-kevésbé rendszeresen járnak istentiszteletre, életmódjukban nem érvényesülnek oly mértékben a vallás szabta normák, mint szüleiknél, vagy nagyszüleiknél. Esetükben a szekularizáció oka a városi értékrenddel, morállal és szokásokkal való szorosabb kapcsolat. A vallásos értékrend továbbélése az egyik oka annak, hogy a család intézménye, és a családi szolidaritás igen magas prioritást élvez a település lakosainak értékrendjében. Eltérő szocializációjuk folytán az idősebbek idegennek érzik a városi normarendszert, melynek a falusi értékekkel való keveredésére is negatív folyamatként tekintenek, (pl. a korból, vagy a foglalkozásból adódó tekintély csökkenése, vagy a vallás által meghatározott szigorú erkölcsi rend felbomlása): „Voltunk gyermekek sokan, de akkor még mindig jobban tanultunk, mint most. Nagyobb volt a fegyelem, nagyobb volt a tisztességmegadás. Most meg Aminak [a lánya, aki tanárként dolgozik] is, na nem zavar engem, de azért mégis egyetemet végzett, aztán az ötödikes kölyök meg mondja, hogy >szia, szevasz<. Mi akkor nem mondtunk volna a tanár úrnak ilyet semmi pénzért.” 25 Az idősek tehát a tekintélyelvű tiszteletadás háttérbe szorulását, mely Bősházán is megfigyelhető, hanyatlásként élik meg. A városi környezetben ez a tendencia erősebb, ezért az ottani értékrendet, például a munkához való viszonyt még nehezebben tudnák elfogadni: „Van itt a faluban olyan nő, aki Szilágycsehből jött ide férjhez, hát az semmit nem csinál. Nem törődik a földdel sem. Semmit sem dolgozik.” 26 Saját gyermekeik értékrendje még nem áll tőlük olyan távol, mint unokáiké, melyben kifogásolják az erkölcsi szabályok lazulását, és az individualizációt: „Mi köztünk [saját korosztályában] nem sokat változtak az emberek. Még Amiék [a lánya] közt sem. 25 55 éves nő 26 55 éves nő


De akik utánuk vannak, ezek a húsz évesek, már másabbak sokkal. Rosszabbak, összegyűlnek, verekednek. Isznak, aztán bemennek kocsival Szilágycsehbe, és rosszakat csinálnak.”27 Az idősek az államszocializmus bevezetését kevésbé éles törésnek tapasztalták az értékrend szempontjából, mint a rendszerváltást, amikor a városi életmód és morál mind intenzívebben lett jelen a faluban is. Amellett, hogy a szocializmus idején a megélhetési stratégiák bizonyos mértékben differenciálódtak és megjelentek a városi fogyasztási minták, az életmód- és jövedelembeli különbségek nem nőttek lényegesen. Az állam átvette a helyi közösség korábbi szabályozó szerepét a hozzáférhető javak korlátozásával, így a viszonylagos egyensúlyi helyzet fennmaradt. „Akkor [az ’50-es években] nem volt ám a gyerekeknek annyi játéka. Rongybabánk volt, nem olyan drágák, mint most. Meg, most már kell nekik számítógép is, meg televízió, azt mondják, anélkül ma nem lehet meglenni.”28 „A parasztfalvak első imperatívusza a biztonság és a létminimumok mindenki számára elérhető megteremtése.” (Szabó Á. 2008, 231) Ez a szemlélet a történelmi törések okozta változások ellenére is fennmaradt, bár a városi fogyasztási minták elterjedésével már nem a létminimumra, hanem „inkább egy gazdasági és társadalmi optimum, a hatékonyság elérésére törekednek. […] A gazdaságok – legalábbis nagy többségükben – kerülik a kockázatot, és inkább egy biztonságosan elérhető életszínvonalat céloznak meg.” (Szabó Á. 2008, 231) Bár az életszínvonal emelkedése iránti igény Bősházán is fontos egyéni és kollektív várakozás, ez nem kapcsolódik össze a gyors és jelentős haszonnal kecsegtető kockázatos vállalkozásokkal. Ehelyett inkább a kisebb bevételt biztosító, de stabil jövedelmi keretek között, illetve az ezt megalapozó hagyományos gazdálkodási viszonyok talaján igyekeznek javítani mindennapi életviszonyaikon. Bősháza vonatkozásában ez azt jelenti, hogy a helyben maradást preferálják, ahol a kereset alacsonyabb ugyan, de rendelkezésre áll a rokonsági háló, mely baj esetén segítséget nyújt az egyénnek. A helyi normák és szokások ismerete kiszámíthatóbbá teszi a lokális közösség tagjainak döntéseit és tetteit, míg egy idegen környezetben ez a biztonságérzet és bizalom megszűnne. Az értékrend e központi kategóriájának – a kölcsönös bizalomnak – a fennmaradása magyarázza, hogy az államszocializmus idején a fiatalok nem adták fel a szerényebb, de biztos megélhetést jelentő, lokalitáshoz kötődő munkavégzést, egy nagyvárosba költözve ugyanis számos kockázati tényezővel kellett volna számolniuk. A kapitalizmus értékszemlélete, mely akár nagy kockázat vállalásával is a haszon maximalizálását ösztönzi, ellentétben áll a paraszti mentalitás biztonságra törekvésével (Szabó Á. 2008. 161). „A gazdaság több tehát a haszonmaximalizáló ember tevékeny27 55 éves nő 28 55 éves nő


ségénél, és nem csak a javak szűkösségét, a választási helyzeteket, az alternatív eszközöket és a rangsorolható célokat kell figyelembe vennünk tanulmányozásakor, hanem a gazdaság intézményes (társadalmi és kulturális) kereteit is.” (Szabó Á. 2008, 58) A rendszerváltás következményeként kibontakozó gazdasági szemléletváltás, ahogy a modernizáció sem, nem hat minden közösségben ugyanakkora erővel, nagyban függ a helyi sajátosságoktól. A végbemenő társadalmi, életmód- és értékrendbeli változások nem közvetlenül a rendszerváltás után jelentkeztek, hanem hozzávetőleg 5-10 éves késéssel: „Az utóbbi öt évben nagyon megváltozott itt minden. Unokatestvérek nem beszélnek egymással, mert nem egyeznek a politikában. Vagy apósom is, kurátor volt, összeveszett az unokatestvéremmel a valláson.”29 Ez az oka annak, hogy a közvetlenül a rendszerváltás előtt született, és az 1990es évek során nevelkedő korosztály is jelentős változást tapasztal saját, és a most iskoláskorúak gondolkodásmódja között. A legfiatalabb korosztály az internet térnyerése révén jóval szélesebb körű információkkal rendelkezik, mint szüleik, vagy nagyszüleik, és ez segítségükre lehet a későbbi munkakeresésben is. Románia európai uniós csatlakozásával a külföldi munkavállalás egyre szélesebb rétegek számára válik elérhetővé, a Bősházáról más országba költözött, ám időnként hazalátogató román lakosok példája pedig bizonyíték arra nézve, hogy az idegen országban végzett munka jóval kifizetődőbb, mint a belföldi. A magyar családok között is találhatóak olyanok, akik rendszeresen járnak külföldre dolgozni, így a kapcsolati tőke is adott ahhoz, hogy a magyar fiatalok tanulmányaik befejeztével szintén ezt a stratégiát kövessék. Sok családban a 16–17 éves fiatalok a nyári szünidőben mennek külföldön dolgozó rokonaikhoz, és iskolakezdésig ott vállalnak munkát. Ezzel egyrészt tapasztalatot szereznek, mely a későbbiekben megkönnyíti a kijutást, másrészt keresetükkel vagy maguk rendelkeznek, és így ki tudják elégíteni saját igényeiket, vagy pedig a családi költségvetést támogatják. A külföldi munkavállalás tehát a magyarok körében is népszerű, azonban a románok általában hosszú távra költöznek más országba, és a tanulmányaikat épp befejező fiataloktól a nyugdíjasokig bármely korosztályt érintheti. A magyarok körében jellemzően csak a harminc év alatti fiatalok dolgoznak külföldön, és néhány év múltán visszatérnek a szülőfaluba, illetve Nagybányán vagy Zilahon találnak munkát. Vannak természetesen olyan magyar családok, ahol hosszabb a külföldi tartózkodás, de ezek száma elenyésző. Míg a román lakosok hosszú távú befektetésként tekintenek az idegen országban vállalt munkára, és csak idős korukban szándékoznak visszatérni Bősházára – ahol magas keresetük révén kiemelkedően nagy és modern házat építenek –, addig a magyarok egyfajta „in-

29 29 éves nő


duló tőkét” igyekeznek gyűjteni, melyből a faluban építkeznek, vagy pedig a közeli nagyvárosok egyikében vásárolnak lakást. A magyar fiatalok körében megoszlanak a vélemények arról, hogy Bősházán maradnának-e, vagy pedig városba költöznének. Míg szüleik korosztálya jellemzően a falusi életet preferálja, addig a jelenlegi 15–24 éves korosztály differenciáltabb: vannak, akik elköltöznének Bősházáról, de mindenképp egy környékbeli nagyvárosba, hogy ne kelljen teljesen megszakítaniuk a kapcsolatot szüleikkel, rokonaikkal. A megkérdezettek azzal érvelnek a városba költözés mellett, hogy nagyobb eséllyel találnak végzettségüknek megfelelő munkát, ugyanakkor, ha lehetőségük lenne Szilágycsehben elhelyezkedni, nem feltétlenül hagynák el Bősházát: „Én szívesen élnék itt a szüleimmel, de falun vagyunk, messze van a nagyváros, és ezért nincs munkalehetőség. Ezért lenne jobb bent lakni a városban, hogy akkor ott lakjak, és ott legyen a munkám is.” 30 Mások mindenképp a városi életet választanák, mivel úgy vélik, hogy ez jobban kielégíti az igényeiket, és leendő gyermekeik igényeit is: „Nem érzem úgy, hogy visszajönnék csak azért, hogy mezőgazdasággal foglalkozzak, még ha megöregszem is. Ha megöregszem, szeretnék utazni, pihenni. [ … ] A város annyiban jó, hogy nem ismer mindenki. Itt, ha elmész az úton, akkor mindenki kérdi, hova mész, mit csinálsz, hol voltál. […] Városon sokkal jobb egy gyereket felnevelni, vannak lehetőségei, tanulhat zenét, mehet sportolni….itt semmi nincs.”31 A faluban maradni vágyók választásukat a falusi életritmus és miliő szeretetével és a lokális viszonyok és normák ismeretével, kiszámíthatóságával indokolják. Közülük azonban kevesen látnak lehetőséget a mezőgazdasági termelésben, mert nem érzik kifizetődőnek: szüleik példája azt közvetíti számukra, hogy a befektetett munka nem térül meg. Legfeljebb a konyhakertet művelnék meg, de nem folytatnának olyan szintű gazdálkodást, mint szüleik: „Itt falun dolgozunk, és van úgy, hogy nem is éri meg. Elmész a piacra, és megveszed aprópénzért is. Én nem szeretném majd ezt csinálni, hogy na, megyek, dolgozok, vesztem el a fejemet, és van, hogy nincs is látszatja.” A lokális életmód és értékrend tehát sokak számára a migráció ellen ható tényező, mivel az egyének a helyi közösség más tagjainak tapasztalataira támaszkodva egy kiszámítható életvezetési stratégiát alakíthatnak ki, mely biztonságérzetet ad. A városba költözés ezzel szemben kockázatvállalással jár. A jelenleg iskolai tanulmányait végző korosztály jövőre vonatkozó stratégiáiban a jól – vagy legalábbis elfogadhatóan – fizető munkahely megszerzése az elsődleges, ennek érdekében hajlandóak lennének elhagyni Bősházát, de csak olyan helyre költöznének, ahonnan rendszeresen haza tudnak látogatni. A városba költözést sokuk 30 20 éves nő 31 23 éves nő


egyfajta kényszernek látja és nem feltétlenül azért választanák, mert ezt preferálják a falusi léttel szemben. A gazdasági körülmények átalakulása miatt egyre kevesebb a lehetőség arra, hogy a fiatalok helyben találjanak munkát, ami valószínűleg a következő tíz évben nagyobb mértékű elvándorláshoz fog vezetni, és fokozatosan az eddig ismertetett életmód, értékrend és családmodell felbomlását hozza magával.

7. ÖSSZEGZÉS A faluból városba költözésnek mind Magyarországon, mind pedig Romániában megfigyelhető jellemző tendenciájával szemben a fentiekben egy olyan település példáját láthattunk, ahol a tradicionális szokások mentén, de azok újraértelmezésén keresztül a helyi magyar közösség képes volt alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, aminek az eredménye, hogy a fiatalok többsége a faluban vagy közvetlen környékén maradt. Bősházán számos olyan tényező figyelhető meg, amely a második világháború előtti lokális értékrend részleges fennmaradását segítette elő. A település viszonylagos elzártságának köszönhetően kevésbé volt kitéve a városi életmód hatásainak, így az egyes életstratégiák kevésbé differenciáltak. A tradicionális paraszti értékrend központi eleme, a „biztonságra törekvés”, ma is érvénnyel bír, mely a szerényebb, de biztos jövedelmet a nagy, de kockázatos haszon elé helyezi. A hipotézis tehát igazolást nyert, több szempontból is bebizonyosodott, hogy Bős háza magyar lakosainak körében a tradicionális normák, és szokások fennmaradtak, bár a megváltozott körülményeknek megfelelően átalakultak. A normák a lokális közösséghez kötik az egyént, bár lehetőségük volna rá, mégsem választják a nagyvárosi, vagy külföldi munkát megélhetési forrásukként. A tanulmányban megvizsgált tényezők egymást erősítik és újratermelik, hiszen a földművelés helyhez kötöttséget kíván, emiatt az életmód és a rokonsági háló is a lokalitáshoz kötődik, mindezek pedig kedveznek a tradicionális értékrend fennmaradásának, melynek eleme az idős szülők gondozása. A legfiatalabb generáció értékrendjében már számottevőbbek a változások, bár sokuknál fellelhető ugyanaz a „biztonságra törekvő” beállítódás, mint szüleik és nagyszüleik esetében, s emiatt preferálják a Bősházán maradást. A szilágycsehi munkaerőpiac telítődésével azonban a vágyak és a lehetőségek összhangja megbomlik, és a gazdasági kényszer hatására valószínűleg a település elhagyása mellett kénytelenek dönteni majd. A legidősebb generáció elhalásával a családi gazdasági együttműködés nem lesz fenntartható, mivel a most dolgozó korosztálynak nem lesz lehetősége a mezőgazdasági termelés továbbvitelére ipari, vagy szellemi munkája mellett. A csa224 | Keresztury Ágnes

ládi gazdasági egység felbomlása a három generáció együttélésének megszűnésével is járhat, mely gyorsítani fogja a tradicionális szokások eltűnését. A jelenlegi állapot egyfajta egyensúlyi helyzet, amikor a hagyományos értékek már maradéktalanul nem érvényesek, de még lehetőséget kínálnak a megváltozott makrokörülményekhez történő alkalmazkodásra úgy, hogy a helyi társadalom szerkezete alapvetően ne sérüljön.

IRODALOM Braudel, F. 1996 A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában I−II. Budapest, Akadémiai − Osiris Kiadó

Biczó Gábor 2010 Egy szilágysági magyar–román együttélési modell példája. Debreceni Disputa, 7. 105–111. Csata Zs. –Kiss T. 2003 Migrációs potenciál Erdélyben. Erdélyi Társadalom, I. évf. 2. szám 7–38.

Gadamer, Hans-Georg 2004 A szép aktualitása In Gadamer, Hans-Georg (szerk.) A szép aktualitása. Budapest, T-Twins

Hartog, Ferdinand 2004 A történetiség rendjei. Budapest, L’Harmattan

Nagy Olga 1989 A törvény szorításában. Paraszti értékrend és magatartásformák. Budapest, Gondolat

Niedermüller Péter 2008 Sokféle modernitás: perspektívák, modellek, értelmezések. In Niedermüller Péter (szerk.) Sokféle modernitás. Budapest, L’Harmattan

Szabó Á. Töhötöm 2008 Kooperáló közösségek. Munkavégzés és kapcsolatok a falusi gazdálkodásban. Marosvásárhely, Mentor

Turai Tünde 2003 A családszerkezet változása a szocializmus évtizedeiben a Szilágyságban. Erdélyi Társadalom, 1. évf. 2. szám 85–99.


Ágnes Keresztury

CHANGING TIMES. TRADITIONS AND MIGRATION IN BŐSHÁZA The article focuses on a Hungarian-Romanian settlement in Transylvania, namely Bősháza. Here, the modernization with the Hungarian community was somehow partial, for the economical and social relations did change, but the values of the community still, in many ways, represent those of the traditional peasant societies. As a result, they interfere with the process of modernization. The article is trying to find an answer for the question: why do the Hungarians of Bősháza fail to seek for employment abroad or in the cities while the Romanians choose to use such opportunities? In case of the Romanian community we can see that even the middle-aged ones are ready to move out with their families, meanwhile the Hungarian migration potential remains low. Employment abroad or in the cities is a known phenomenon among the Hungarians too, but it is a common practice that at least one child stays in the village. In the case of the Romanian the whole family migrates to the country of employment, only the eldest members of the family are left behind. According to my hypothesis the low migration potential has several reproductive and parallel reasons. Two of them are easily traced back to the traditional values and norms of the peasant society: the family is responsible for taking care of the elderly and the agricultural land shall not be left uncultivated. Also the negative experiences of those who chose to seek employment in other countries or cities have a retentive effect on the collective norms of the community and keep the migration potential low. The article describes the traditions, economic and social practices influencing the value system of the Hungarian community of Bősháza and by doing so are contrary to extensive migration. One of these is the influence of agricultural labor, and the notion of labor in itself, on the strategies of life and on the value system. The second one is the education, for it can broaden or narrow down one’s perspectives on the labor market. The third factor is the kinship system that provides a safe environment for the Hungarians of Bősháza. The relationship toward urban culture and urban life is also emphasized, as being an important factor in choosing the place of living. The solidarity toward the family is also described in the article as one of the factors keeping the younger generation in the village.


Megvagyunk mi egymás mellett. Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

Recommend Documents