Megvagyunk mi egymás mellett. Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézetének kutatócsoportja 2009–2012 között az erdélyi Szilágyság peremvidékén etnikailag vegyes (magyar és román) népességű települések hosszú távú együttélési folyamatait tanulmányozta. Jelen kötet fejezetei az eredményeket összegző elemzéseket tartalmaznak, melyek a térségben történetileg kialakult stabil etnikai együttélési helyzet jellemzőit és sajátosságait mutatják be. A szilágysági Tövishát északi falvaiban tapasztalt figyelemreméltó társadalmi és kulturális gyakorlatok a kiegyensúlyozottan működő etnikumközi kapcsolatok „jó” példája. Az Antropos eddig megjelent kötetei: Biczó Gábor (szerk.): Antropológiai irányzatok a második világháború után Biczó Gábor–Kiss Noémi (szerk.): Antropológia és irodalom – Egy új paradigma útkeresése Jacques Maquet: Az esztétikai tapasztalat – A vizuális művészetek antropológus szemmel Alfred Reginald Radcliffe-Brown: Struktúra és funkció a primitív társadalomban Wolfgang Kaschuba: Bevezetés az európai etnológiába Az Idegen – Variációk Simmeltől Derridáig N. Kovács Tímea: Helyek, kultúrák, szövegek: a kulturális idegenség reprezentációjáról Biczó Gábor–Kotics József (szerk.): „Megvagyunk mi egymás mellett…” – Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

„Megvagyunk mi egymás mellett…” – Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

„Megvagyunk mi egymás mellett…”

„Megvagyunk mi egymás mellett…” Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

A Miskolci Egyetem Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézete és a Csokonai Kiadó sorozata

Sorozatszerkesztő Biczó Gábor

„MEGVAGYUNK MI EGYMÁS MELLETT...” Magyar–román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton Szerkesztette Biczó Gábor – Kotics József

• • •

ME KVAI, 2013

A könyv az Etnikai egyensúlyhelyzetek, lokális együttélési modellek két vegyes lakosságú kisrégióban (Tövishát, Zobor-vidék) OTKA 78618. sz. kutatási pályázat (2009–2012) keretében jelent meg.

Lektorálta: Czégényi Dóra, Ilyés Zoltán, Pozsony Ferenc Olvasószerkesztő: Magyari Márta

© Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet, Miskolc, 2013

ISSN 1589–9136 ISBN 978-963-358-034-9

A kötetben található fotókat a kutatócsoport tagjai készítették. Grafika, borító: Dallos Csaba Nyomdai előkészítés és technikai szerkesztés: Dallos Csaba Nyomta a Kapitális Kft., Debrecen Felelős vezető: Kapusi József

• TARTALOM Biczó Gábor–Kotics József: Bevezető...................................................................... 5 ELSŐ RÉSZ: AZ EGYÜTTÉLÉS SZÍNTEREI Biczó Gábor: A Tövishát északi vegyes lakosságú színterének leírása....................25

Biczó Gábor: Az etnikai együttélési egyensúlyhelyzet elmélete: a szilágysági Tövishát északi falvainak példája...................................................53

Kotics József: Divergens megélhetési stratégiák és az értékrend etnikai dimenziói – A tövisháti példa............................................................... 105

Bán András: „Ez itt az én időmből van.” Vizuális antropológiai kutatás tövisháti román és magyar portákon................. 141 Dallos Csaba: Az elbeszélés és a reprezentáció lehetőségei a dokumentumfilmben, a szilágysági terepmunka példáján.............................. 173 MÁSODIK RÉSZ: ESETTANULMÁNYOK A TÖVISHÁTI ETNIKAI EGYÜTTÉLÉSRŐL Keresztury Ágnes: Változó idők: tradíció és migráció Bősházán..........................205

Osgyáni-Kovács Kitti: A közösségi élet vizsgálata Völcsökön avagy a „hiány” funkciójáról.............................................................................. 227

Mészáros-Nagy Éva: Női normák és életvezetési gyakorlatok kulturális antropológiai vizsgálata Monón........................................................ 251

Ujhelyi Anna: A magyar–román együttélés vizsgálata globális-lokális ellenhatások tükrében Bősházán.............................................. 273 FÜGGELÉK „Elkacagott világ” – Portré az etnikai együttélésről a Szilágyságban dokumentumfilm szövegkönyve (Szilágyi Péter)..............................................295

5

• NŐI

NORMÁK ÉS ÉLETVEZETÉSI GYAKORLATOK KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIAI VIZSGÁLATA MONÓN Mészáros-Nagy Éva

Monó, 2010

251

1. A KUTATÁS CÉLJA, FELADATA Tanulmányomban az elbeszélt önazonosság és a narratív szövegszerkesztés elveinek, formai aspektusainak tárgykörével foglalkozom egy szilágysági fiatalasszony narratív biográfiája kapcsán. A kutatásom a vegyes etnikai összetételű szilágysági Monóban zajlott. A vizsgálat arra törekedett, hogy bemutassa az ezen a településen jellemző női életvezetési stratégiákat, valamint az itt működő női normákat, ezek szintjeit és változásait. A vizsgált alany egy a helyi társadalom középrétegéből származó nő, akiről már a terepmunka kezdetén kiderült, hogy a helyi lokális közösség normarendszerén kívül identifikálja magát. Ez az identifikációs gyakorlat kifejeződik az életvezetési gyakorlatában, értékválasztásaiban és mobilitási stratégiáiban. Ezen előzetes információk alapján került megalkotásra a kutatás hipotézise, eszerint a vizsgálatom középpontjába állított élettörténeti elbeszélő életvezetési stratégiája a faluban uralkodó általános női életvezetési gyakorlatokhoz képest jelentős eltéréseket mutat. Ennek oka, hogy a kutatott alany életében vannak olyan sorsesemények, élettörténeti fordulópontok, amelyeknek hatására csökken az egyén életére a lokális közösségben érvényes normarendszer befolyásoló szerepe. Abból az előzetes elképzelésből indulok ki, hogy a kutatott alany alternatív életvezetési gyakorlatának kialakulásában nagy szerepet játszottak a sajátos családtörténeti fordulópontok, továbbá jelentős mértékben átalakult a kutatott személy közösségi normákhoz való viszonya. A lokális közösségekben a csoport fennmaradását és funkcionális működését csakis a társadalmi gyakorlatokat szabályozó normák rendszere biztosíthatja, amely a közösségen belül fennálló értékeket hierarchizálja, kijelöli az egyén által megvalósítható életterveket, biztonságot nyújt a társadalom tagjainak (Ilyés 2003, 91–96). A normaszegők a rendszer létét veszélyeztetik, ezért bizonyos deviáns viselkedések esetén a közösség komoly szankciókat alkalmaz. A lokális közösségekben végzett kortárs néprajzi vizsgálatok ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy az erős papi-egyházi ellenőrzés és a szigorú jog- és valláserkölcsi kontroll ellenére, a falvakban – a hétköznapi életvezetés keretei között – már a 19. század végén is szinte általánosan elterjedtek voltak a legkülönfélébb társadalmi cselekvésekkel kapcsolatos normasértések (pl. vadházasság, szerelemgyermek, tiltott szexuális kapcsolatok stb.) (Kinda 2005, 21–57). Ez nem csupán azt bizonyítja, hogy a falusi közösségek értékrendje – a klasszikus néprajzi vizsgálatok megállapításaival szemben – lényegében a premodern időszakokban sem tekinthető egységesnek, de arra is utal, hogy az egyén felett gyakorolt közösségi kontroll csupán az élet bizonyos területein, konkrét események, vagy meghatározott szituációk keretei között érvényesült.

252 | Mészáros-Nagy Éva

Heller Ágnes szerint a lokális társadalmi közvélemény, azaz a külső, normatív tekintély három esetben képes szabályozni az egyén viselkedését a helyi közösségben. Először is akkor, hogy ha a viselkedési normák homogének a társadalomban, másodszor, ha a közösség szerkezete átlátható, tehát kis közösségről van szó, harmadik esetben pedig, ha az együtt élő generációk nem észlelnek változást a társadalomban. Heller Ágnes azt is mondja, hogy az „erkölcsi hanyatlás” korszaka, mely a társadalomban gyakran érzékelhető, tulajdonképpen csak illúzió, mert a társadalmi szerkezet folyamatosan előállít reakcióként aktualizált morális struktúrákat, ezzel pedig kompenzálja az egyensúly megbillenését (Heller 1996, 17–39).

2. A KUTATÁS MÓDSZERE A kutatás, strukturális értelemben két nagy módszertani lépésből áll, ebből az első egy narratív biográfiai elemzés elkészítése a kutatás középpontjában álló alannyal. A vizsgálatnak ebből az elemző részéből kiderült, hogy milyen narratív eszközökön, nyelvi gyakorlatokon keresztül jeleníti meg önmagát saját közösségében ez a fiatalas�szony, mint normaszegő vagy normakövető nő. Különösen lényeges volt ennek kapcsán elemzés alá vetni, hogy a vizsgálat középpontjába állított nő milyen élettörténeti forduló- illetve, tematikus csomópontokon, kategoriális rendszereken keresztül tematizálja saját nemi identitását. Ennek eredményeképp talán láthatóvá vált, hogy a kutatott alany élettörténetének narratív megjelenítése során, illetve életvezetési gyakorlatának bizonyos partikuláris területein a lázadó, normaszegő nőt reprezentálja, ezzel szemben cselekvéseiben, mindennapi kulturális praxisában viszont normakövető, és normaszegésnek tűnő magatartása bizonyos strukturális érvekkel magyarázható. A kutatásban az élettörténeti interjú kapcsán a narratív biográfiai elemzést alkalmaztam módszerként a vizsgálat középpontjába állított alany esetében. A létrejött narratíva vizsgálata során Kovács Éva narratív biográfia-elemzés módszertani utasításait követem. A narratív biográfiai elemzés lényege az, hogy először is az élettörténet kronologikusan felépített eseményeit kell sorra venni, „majd a további életpálya elképzelhető horizontját” (Kovács 2007, 374), közben minden egyes lehetőségre, mint választható opcióra kell tekinteni. A hermeneutikai eset-rekonstrukció az egyes eseteken belüli strukturális összefüggéseket vizsgálja, majd ezek mentén jut el az általánosságok megállapításáig. A narratív biográfiai elemzés során felállított hipotéziseket az egyes eseteken keresztül igazolni, illetve cáfolni kell. Ezek után minden eset a társadalmi mező általános szempontjai szerint kerül összegzésre (Kovács 2007, 374–375). A kutatás második módszertani egysége a lokális társadalom nemi normáinak általános generatív szabályait igyekezett feltérképezni; másként fogalmazva a társadalmi és nemi normák hagyományos, tradicionális elemeit és regulatív mechanizmusait próNői normák és életvezetési gyakorlatok Monón | 253

bálta meg feltárni, azzal a céllal, hogy az adott élettörténeti elbeszélés jelentés-összefüggéseit a társadalmi szabályok szélesebb kontextusába ágyazza. Ez a szövegkorpusz a vizsgált alany normarendszerének egyfajta referenciájaként funkcionál, amelyből kirajzolódik, hogy általában ebben a speciális társadalmi környezetben – ahol látható módon vegyes felekezeti-etnikai viszonyok, illetve összetett szociokulturális változásfolyamatok vannak – milyen sajátos, tradicionális női szerepek és tevékenység-mintázatok léteznek. Továbbá, ugyancsak ennek a szélesebb kontextusnak, azaz a nemi normák fennálló rendje szabályainak elemzéséből derül ki, hogy milyen az egyéni életvezetési gyakorlatok és a kollektív társadalmi, morális rendszerek autoritatív ereje közötti kapcsolat. Vagyis, különösen fontos az egyéni nemi szerepek és az általánosabb, konszenzusos nemi normák egymáshoz való viszonyának vizsgálata, amely többek között felveti a „saját” erkölcsi horizont és a közös, társadalmi ethosz közötti kapcsolatok kérdését. Ennek figyelembevételével alapvető probléma a nemi státuszok és szerepek vizsgálatánál a társadalmi normák diszkontinuus, heterogén vonásai, azaz a radikálisan egyéni, idioszinkretikus elemek és helyi társadalom által általánosan elfogadott elem összehasonlító vizsgálata. Az interjúk szerkezeti felépítésüket tekintve két nagyobb tematikus elemből épültek fel. Az első részben a kutatott alanyok általános szociokulturális karakterizálására alkalmas alapadatok kérdőíves felvétele történt, amely az általános társadalmi és kulturális diszpozíciók, attitűdök feltérképezésére szolgált. A második rész egy-egy félig strukturált tematikus interjúvázlatot tartalmazott, mely a faluban működő női normákra, erkölcsi magatartásokra, életvezetési gyakorlatokra, gyermekvállalási – és gyermeknevelési szokásokra, vallási értékrendre, nemi és gazdasági szerepekre kérdezett rá. Az így elkészített interjúk elemzésének lényeges szempontjaként merült fel, hogy a szövegkorpusz egészében kimutathatóak legyenek a közösségi, illetve az egyéni elemek, amelyek a helyi társadalom nemi normáinak dinamikusan változó képét reprezentálják. Az antropológiai elemzés későbbi fázisaiban az így elkészült és feldolgozott interjúkhoz kapcsolódik a narratív interjú, amely lehetővé teszi, hogy a kiválasztott alany és a helyi társadalom normáit, életvezetési gyakorlatait megjelenítő diskurzusok specifikus elemei összehasonlíthatók, és antropológiai módszerekkel vizsgálható szövegtestek legyenek.

3. A VIZSGÁLT PROBLÉMA SZAKIRODALMI KONTEXTUSA Az ember életének vannak olyan rejtett dimenziói, melyek közvetlen módon nem vizsgálhatóak és ez az életrajzi módszer ezeknek a legbelsőbb szinteknek a deklarálásában, magyarázásában és értelmezésében segít. Az élettörténet ez által a módszer által tehát, nem csak az egyén saját életét mutatja be, hanem azt a társadalmat, kö254 | Mészáros-Nagy Éva

zeget is, amelyben él (Niedermüller 2000, 91–110). Az antropológiai kutatás számára az elmondott élettörténet, a narratíva „elsődleges szövegként” értelmeződik a kutató és a beszélgetőpartner között létrejövő diskurzusban, ennek értelmében a kutató akarva-akaratlanul hatást gyakorol alanyára. A kutató és a kutatott alany közötti viszony alapvetően befolyásolja az elbeszélés során generált szövegművet. A kettejük viszonya a kutatás valamennyi pontján hierarchizált és aszimmetrikus beszédhelyzetben realizálódik. Az élettörténet nem csupán egy információhalmaz tehát, hanem „a megélt tapasztalat rekonstruálása a diskurzusban” (Lejeune 2003, 131). Az élettörténet jelentős és jelentéktelen epizódjai nem rendezetlen halmazként jelennek meg a narrációban, hanem az emlékezet olyan tapasztalati anyagaiként, amelyek az én tartalmainak felépítéséhez járulnak hozzá; „rájuk épülnek az immáron önreflexív következtetések és fogalmi általánosítások útján előállított, magasabb szintű kognitív szerkezetek.” (Pataki 1995, 411–412) Az életrajzi elbeszélés szerkesztésének én-erősítő, illetve az én-rendszer folytonosságát fenntartó szerepe is van, melyek általában egy meghatározott életciklushoz vagy életeseményhez kapcsolódnak (Pataki 1995, 411–424). Az elbeszélő élettörténetének elgondolásakor, előállításakor kiválaszt bizonyos fontosnak gondolt eseményeket életpályájának egészéből, melyeket logikai szálra fűzve mesél el. Azt azonban le kell szögezni, hogy csak akkor tekinthető élettörténetnek egy életrajzi vonatkozású szöveg, ha a szöveg legfőbb funkciója az életpálya megjelenítése. Az élettörténetekre egyediségük mellett egy alapstruktúra is jellemző, amely szerint a fontosnak ítélt események vagy krízishelyzetek kerülnek elmondásra, ezeken belül aztán meg lehet különböztetni az egyén életének különböző dimenzióit és fordulópontjait (Ricoeur 1991, 53). Az individuum életének rejtett dimenzióit az egyéni élettörténet három szinten egyszerre mutatja be, a közösséget mely körülveszi, a társadalmat, melyben mindennapi életét folytatja és az egyén személyes dimenzióját (Niedermüller 1998, 387). Az elbeszélt élettörténetnek az a célja, hogy a saját világunkat megosszuk másokkal. A cél az, hogy egyes személyek saját világukról alkotott vízióját, önértelmezését felrajzoljuk és megtaláljuk, hogyan értékelik saját élettapasztalataikat. Az élettörténet elbeszélések nem direkt módon, de felmutatják a kulturális narráció jellegzetességeit is, amelyek az önértelmezés részei. Ezen kívül ezek az elbeszélések megmutatják a mindennapi tapasztalatok fontosabb mozaikjait, helyzeteit és lehetővé teszik, hogy megérintsük a múltat, a jelent, és szándékainkat, álmainkat, jövőre vonatkozó terveinket. A múltbeli helyzet és a jelen egymásra utaló dialógust képez, éppen ezért, és más okok közrejátszása folytán elképzelhető, hogy ugyanaz az élettörténet elbeszélés más alkalommal egészen más élettörténet elbeszélés lesz. Ezek a változtatások természetesen az elbeszélő által vallott értékek keretein belül mozognak, hiszen alapvető erkölcsi premisszái változatlanak, s azok határozzák meg mi a “jó” és mi a “rossz”. Női normák és életvezetési gyakorlatok Monón | 255

4. A KÉRDŐÍVES VIZSGÁLAT EREDMÉNYEINEK FELDOLGOZÁSA A kutatott alany egyéni, társadalmi normáinak és nemi szerepeinek elemzése – mint ahogyan arra már korábban utaltam – előfeltételezi a helyi társadalom külső normatív tekintélyének antropológiai elemzését. A kutatás során különösen fontos szempontként merült fel, hogy ez utóbbi regulatív normarendszer alapvető jellemzőit heterogenitásában, azaz belső rétegzettségében ábrázoljuk. Ennek érdekében a nar ratív biográfiát kiegészítő kérdőíves és strukturális interjúk elemzését három olyan, különböző generációba tartozó személy értékválasztásainak, mentalitásának, tapasztalati világának stb. vizsgálatára építettem fel, amelyekről egyfelől feltételezhető, hogy megjelenítik a lokális társadalmi és nemi normák rendszerének sokféleségét, diszkontinuitását, másfelől reprezentálják a társadalmi cselekvések és életvezetési gyakorlatok autoritatív szabályainak általános horizontját, rendszerét. Jelen írás szűk terjedelmi keretei között csupán a „magyar” etnikai közösség nemi normáinak vizsgálatával foglalkozom. Az interetnikus kapcsolatokat vizsgáló antropológiai kutatások ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy a nyelvileg, társadalmilag, kulturálisan, szokásvilág stb. tekintetében eltérő módon pozícionált közösségek normarendszere bizonyos mértékig izolált, vagy legalábbis sajátosan egyedi kulturális vonatkozási rendszert alkot, amely az összehasonlítást nagymértékben megnehezíti. A lokális társadalomban fennálló összetett nemi gyakorlatok antropológiai leírása érdekében rétegzett mintavételi eljárást alkalmaztam, azaz a vizsgált mintába került személyeket különféle referencia-csoportokból választottam ki. Ez alatt azt értem, hogy a mintába került „magyar” közösséget felosztottam rétegképző változóknak (nem, kor) megfelelőn „fiatal”, „középkorú” és „idős” női generációkra. Tisztában vagyok azzal, hogy ezek a kategóriák csupán formális felosztás eredményei, azaz az antropológiai elemzést megalapozó étikus fogalmak, amelyek a nemi identitást szabályozó társadalmi normák sokféleségének ábrázolását segítik elő. A korcsoportok meghatározásánál tehát kizárólag pragmatikus szempontokat követtem, felosztásom ezért bizonyos mértékig eltér a kortárs szociológiában használt felosztásoktól. Dolgozatomban a 15–35 éves korcsoportot a „fiatalok”, a 35–55 éves korcsoportot a „középkorúak”, az 55 évnél idősebb nőket pedig az „idősek” fogalmi kategóriájába soroltam.

4.1. „Fiatal” generáció: 15–35 év közötti nők Az aktív korúvá válás kezdetétől a gyermekvállalás koráig terjedő időszakban lévő nőket értem ez alatt a korcsoport alatt. Az ebben a generációban vizsgált interjúalanyok szociokulturális jegyeiket tekintve, magasan iskolázottak, ennek értelmében


elmondható, hogy esetükben kitolódik a gyermekvállalás időpontja is. Jelen kutatás keretében konkrétan két falubéli tanárnő került bele a vizsgálati mintába. Elmondásuk alapján korcsoportjukban számottevő a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, a faluban magasan kvalifikált szerepet töltenek be. Ugyancsak a magasabb iskolázottságnak köszönhető, hogy ebben a korcsoportban az aktív munkába állás időpontja – az idősebb generációkhoz viszonyítva – kitolódik. A kérdőíves vizsgálat alapján úgy tűnik, hogy az adott korcsoportba tartozó személyek nemi normákhoz, és társadalmi szerepeikhez való viszonya egy nyitott, azaz egy dinamikusan változó szabályrendszerbe szerveződik, amelynek szerves része a nemi identitás tartalmi elemeinek változása. Erre példaként idézhető, hogy a két női interjúalany közül az egyik, aki egyébként aktív tagja a helyi református közösségnek, jelenlegi értékválasztásai alapján határozottan elutasítja az egyház abortuszellenességét. Figyelemre méltó ezzel kapcsolatban, hogy az említett korcsoportba tartozó személyek, a média segítségével folyamatosan tájékozódnak a különféle születésszabályozási módszerekről, annak ellenére, hogy a gyermekvállalás racionális tervezése a másik két „idősebb” generáció tagjaira egyáltalán nem jellemző. Általános jellegzetességnek tűnik továbbá, hogy ebben a csoportban kitolódik a gyermekvállalás időpontja is. Addig, ameddig az idősebb generációkban a gyermekvállalás viszonylag hamar – legkésőbb a nők 20-as éveinek közepéig – szükségszerűen bekövetkezett, a fiatalabb korosztályban erre az élettörténeti fordulópontra hozzávetőlegesen az 30. életév betöltése után kerül sor, ami a mikroközösség normaelvárásaival szemben álló tendencia. Ezek az általános jellegzetességek érzékletesen szemléltetik, hogy az elmúlt évtizedekben az adott korosztály számára egyrészt a közösségi társadalmi normákhoz való viszony kényszerítő ereje csökkent, másrészt, a hagyományos, rurális társadalomra korábban jellemző női szerepkészlet radikálisan átalakult, modernizálódott. „Ne szoktassad magadra azt a férfit túlságosan, hogy kiszolgálod. Hogy mit tudom én, mosogasson is, meg satöbbi. Nem hogy ő férfi és akkor nem mosogat.” „[Régen az asszonyok] sokkal konzervatívabbak, régebben a nő jobban kiszolgálta a férfit. Meg tulajdonképpen cselédje volt a férfinak a nő… Kis mértékben még mindig megvan ez, de azért már nem épp úgy, mint volt régebben.” 1 A korcsoport vizsgálatakor szintén általános jellegzetességként merült fel, hogy a mikro társadalom jobban igyekszik ellenőrzése alá vonni a lányokat és a nőket, mint a férfiakat („egy fiúnak többet szabad ”), továbbá megfigyelhető az is, hogy a családban bekövetkezett esetleges normaszegések alkalmával (pl. házasságtörés esetén) a nőt sokkal inkább okolják, mint a férfit. A nemi szabályokat megsértő hétköznapi 1 27 éves nő, Monó. Mivel a tanulmányban hivatkozott minden interjúalany kivétel nélkül monói, ezért ezt a továbbiakban nem jelölöm.

Női normák és életvezetési gyakorlatok Monón | 257

gyakorlatok társadalmi megítélésében ezek alapján bizonyos mértékű különbségek figyelhetők meg, amelyek a nemek közötti egyenlőtlenségek fenntartását, vagy újratermelését szolgáló informális stratégiáknak tűnnek. Ilyennek tekinthető például az a jelenség, hogy egy férfi házasságtörése fölött az adott faluközösség általában szemet huny, ellenben ugyanezért a normasértésért a helyi közvélemény rendszerint a nőt megszégyeníti és kirekeszti. A kérdőívek elemzése alapján az ifjú korosztály megkülönböztető értelmű vonásának tűnik, hogy a tradicionális tevékenységszerkezet felborul és ezt nem követi szankció, valamint a külső tekintélybe való involválás, már autonóm döntés kérdése. A megkérdezett interjúalanyok igyekeznek kivonni magukat a közösségi ellenőrzés alól, mert esetleges normaszegésük alkalmával tartanának a társadalom kirekesztő viselkedésétől. Valamint általánosságban elmondható az is, hogy ennek a csoportnak jóval magasabb a mobilitási potenciálja, mint a másik két vizsgált generációnak.

4.2. A „középkorú” generáció tagjai: 35–55 év közötti nők A gyermekvállalás után, a munkaerő-piaci integrálódás korától az aktív kor végéig terjedő időszakban lévő nőket tekintem e korcsoport tagjainak. Ebből a korcsoportból a vizsgált mintába olyan nők kerültek be, akik háztartásbeliként „dolgoznak”. Mind a ketten nagycsaládosok, tehát 3 gyermekük van. Választásom azért esett éppen ezekre a személyekre, mert a szimbolikus társadalmi tőkét és a szakrális tekintélyt a nők csoportjában ők képviselik. A lokális közösségben a nemi normák meghatározása és reprezentációja a legdominánsabban ennek a korosztálynak a tagjaihoz kötődik. Ez azzal magyarázható, hogy ezek a nők töltik a legtöbb időt a közösségben, tehát nekik van a legtöbb idejük és terük a közösségen belüli magatartásformák kontrollálására és a normasértő gyakorlatok szankcionálására. A kérdőíves vizsgálat során megkérdezett nők rendszeresen gyakorolják vallásukat (a református és a pünkösdista közösségben), de az adott korcsoport tagjaira általánosabb értelemben is elmondható, hogy aktív vallásgyakorlók. Ez azt is jelenti, hogy a vallási normák közvetítése és képviselete a lokális társadalomban nagyrészt rajtuk keresztül explikálódik. Mivel a vallási normák egyik szerves részét képezik a női normák, így ezek domináns képviselete is erre a csoportra jellemző. A megkérdezettek közül az egyik nő a pünkösdista felekezethez tartozik, az ő esetében pedig hatványozottan igaz a fenti kijelentés, hiszen a pünkösdisták valláshoz való viszonyulása jóval erősebb, mint a reformátusoké. Az előző korcsoport jellemzése kapcsán már említettük, hogy a tradicionális normák és életvezetési gyakorlatok szerepe a lokális közösségen belül megrendült, így a normák szignifikáns képviselete, mely ennek a középső korcsoportnak a legfőbb jel258 | Mészáros-Nagy Éva

lemzője, erre a változásfolyamatra való reakcióként értékelhető. Ez a korcsoport az, melynek tagjai felismerték, hogy e változásfolyamat mérséklői lehetnek, hiszen az idősebb generáció már nem képes ezt a feladatott ellátni, a fiatalabb generáció pedig már nem ebből a normakészletből merít saját életvezetési gyakorlatának kialakítása során. Ennek ellenére azonban megállapítható, hogy a faluban jelenlévő általános normagyakorlatok azok, melyeket a középkorú csoportba tartozó személyek képviselnek: „Régen az asszonyok nagyon tisztelettudóak voltak, most is, de most nem annyira. Már nem vonatkoznak olyan szigorú szabályok rájuk, most már mindenki csinál, amit akar, szabad a világ. De régen nem úgy volt. Régen, mikor a leány férjhez ment, akkor azt mondták neki, hogy most ha odamentél, azt a szokást vedd fel, amit ott csinálnak…” 2 Ezen vizsgált korcsoport normái elsősorban a család történeti funkciójának védelmére, a hagyományos női szerepek megőrzésére irányulnak. Ennek következtében ez a korosztály jóval alacsonyabb mobilitási potenciállal rendelkezik, mint az előző generáció tagjai.

4.3. „Idős” generáció: 55 év fölöttiek A már inaktívvá vált nőket értem e korcsoport alatt. Szociokulturális jegyeiket tekintve e korosztály jellemzője, hogy már kiszorultak a munkaerő piacról és a korábbiakhoz képest egy passzív időszak következik be ez által az életükben, valamint e „harmadik” generáció tagjai rendelkeznek általánosságban a legalacsonyabb iskolai végezettséggel. Ezen korcsoporton belül két olyan nőt vizsgáltam, akik már nyugdíjasok és egészségi állapotuk miatt csak a legszűkebb környezetükkel tartják a napi kapcsolatot (szomszédok, szűk rokonság). A valláshoz, a vallási közösséghez való kötődésük viszonylag erős, de nem olyan nagymértékben, mint a „második” generáció esetében volt. A családon belül megerősödik a fiatal generáció nevelésében betöltött szerepük, miközben más funkcióik látható módon fokozatosan redukálódnak. Ezen generáció tagjai a külső társadalmi tekintély képviseletében már nem rendelkeznek domináns szereppel, mivel gazdasági és társadalmi tevékenységük csökken. A korcsoport vizsgálatakor szintén általános jellegzetességként merült fel, hogy tagjai ragaszkodnak a leginkább a hagyományos falusi normákhoz életvezetési gyakorlatuk létrehozásakor, de a rendszer regulatív szerepét már nem képviselik és ennek tudatában is vannak. „Ez így volt. De most úgy van, ahogy van. De most már minden megváltozott, minden meg van változva, de mi mik ezt már így kell elfogadjuk. És én bele is vagyok nyugodva, 2 40 éves nő


nem is idegesít éngemet, hogy ilyeneket, vagy elítél ilyeneket én nem ítélem meg, nem nem, nem nem. Hanem, ki hogy jónak látja, ki hogy jónak érzi magát, úgy csinálja.” 3

5. AZ ELBESZÉLÉS NARRATÍV STRUKTÚRÁJA Az alany élettörténete elmesélését nehezen kezdte meg, tanácstalan volt, mit is mondjon, honnan kezdje mesélni életét.4 Kis szünet és gondolkodás után életrajzi adatokkal, nagy léptékben kezdi el saját történetét. Majd hirtelen lelassítja a cselekmények sorolását és történetmesélésbe kezd. Gyermekkorára a narratívában először nem tér ki különösebben, az első munkavállalás időpontjával kezdi bemutatni életét. A narratív interjú során időkezelésében a kronologikus felépítést választotta. Élettörténeti elbeszélését, bár gyermekkorát kihagyja, de fiatalkorával és annak problémáival kezdi, majd kronologikusan halad előre az időben és eljut végül a jelenhez. Az élettörténet elbeszélésében és a narratív utánakérdezésben is a kronologikus időkezelés a jellemző. Mind az élettörténeti elbeszélést, mind a narratív utánakérdezést figyelembe véve a szövegszekvencia-típusok közül a történet, leírás, tudósítás és az epikus elbeszélés a domináns. Azokat az élettörténeti fordulópontokat, ahol női identitását azonosítani szeretné, történetek által mutatja be. A vizsgálat középpontjába állított nő élettörténeti elbeszélésében felfedezhetőek olyan visszatérő elemeket, sorsesemények, melyek köré szervezi saját narratíváját. Ezek a visszatérő motívumok határozzák meg az alany narratív identitását. Az alábbiakban ezen élettörténeti csomópontok, motívumok kerülnek vizsgálat alá. Itt fontos tisztáznunk mit is értünk sorsesemény alatt. Tengelyi László ezzel kapcsolatosan így fogalmaz: „… a sorsesemény kifejezés olyan történéseket jelöl, amelyek hatására, az önazonosság mint az élettörténet foglalata meghasad és felnyílik” (Tengelyi 1998, 43). A narratív interjúból négy szociokulturális jelenség, négy szintér került elemzés alá. Ezek a család és gyermekkor, a munkához fűződő viszony, a társadalmi kapcsolatok és a családalapítás.

5.1. Prímér szocializációs színtér: család és gyermekkor A család egyik legfontosabb feladata a gyermekről való gondoskodás, biztonságérzetének megteremtése, valamint a gyermek személyiségfejlődésének stabil érzelmi megalapozása. Ehhez a nyugodt, szeretetteljes családi légkör elengedhetetlen. Turai Tünde szerint a család, mint szorosan összetartozó – gazdasági, szociokulturális – 3 67 éves nő 4 A tanulmány a továbbiakban egyetlen interjúalanyra hivatkozik, ezért külön jelölésre nincs szükség.


egység jelentős szerepet játszott az azonos közösségben élők körében az egyén megítélése szempontjából. A család szerepe, történeti értelemben különösen a párválasztás és az egyházi vezetőségbe való bejutás során bírt jelentőséggel, mert akkor nem csak az egyén kvalitásai és erkölcsei kerültek mérlegre, hanem az egész mikroközösségé, mely alatt nem feltétlenül a kis családot kell érteni (Turai 2003, 95). Az élettörténeti elbeszélésben a gyermekkor motívuma több alkalommal is hangsúlyosan előkerül. Az alany édesanyjának 3 gyermeket kellett ellátnia és a házkörüli dolgok elintézése is az ő feladata volt, nem volt munkahelye, főállású anya volt. Édesapja szeretetét csak ritkán élvezhették testvéreivel, mert az apa alkoholista volt. „Gyerekkorom nem volt vidám, nem volt vidám, mert apukám az alkoholnak adta magát, és amikor az alkohol bekerül a családba, akkor ott csak gond van és probléma megy. Erőszakos volt, amúgy ilyen szerető apa volt, de mi ritkán tudtunk ezzel találkozni, mert többször volt részeg, mint józan. Amikor az én apukám józan volt, akkor nálunk karácsony volt, ünnep volt, szóval az nem a szó szoros értelmében, hanem jelképesen, mert az nagy ünnep volt, mert akkor békesség volt.” Ez egy nagyon nehéz, boldogtalan időszakot jelölt életében, hiszen nem élhette az átlagos falusi gyermekek életét. Ezek a korai időszakot megjelenítő elbeszélések egy teljesen hétköznapi, normakövető életet állítanak be ideaként. Korán munkába kellett állnia, hogy eltartsa családját, kevés szabadideje maradt játékra, kikapcsolódásra és ekkoriban a tanulás is sokadrangú tevékenység volt az életében. „Amikor a korabeliek kint játszottak, volt, hogy kapu mellé jöttek, hogy lássák, vagyis hogy lássam, hogy ők milyen jól szórakoznak, nekem főzni kellett, mosni… Én a házi feladatokat szünetben csináltam meg az iskolában…” Édesanyját példaképének tekinti. Erős asszonyként tekint rá, aki a nehézségek ellenére is megállta a helyét a munkában és a gyereknevelésben is. Az édesanyja sokszor kényszerült férje betegsége miatt egyedül hagyni gyermekeit, ekkor ráhárultak a családi feladatok. „apukám az alkohol miatt, hogy ő megbetegedett egy ilyen érszűkület…, azt a betegséget kapta el, és ő nagyon sokat volt kórházban, de úgy hogy anyukám szerelemből ment és annak ellenére, hogy ő ivott, nagyon szerette apukámat és bármit megtett volna, hogy meggyógyuljon, és hogy semmi baja ne legyen. És nagyon sokat vitte, nagyon sok pénzbe került az orvosok, nélkülöztük sokat, azért mert ez gond volt, ez a baj nálunk, anyukám a világ végére is elvitte… akkor nagyon magam alatt voltam… ötödikes voltam én, amikor apukám beteg lett…” Édesanyja a sok szűkölködés ellenére mindig igyekezett gyermekeit a lehető legjobb módon ellátni, ünnepekkor kigazdálkodta a gyerekek új ruhájára valót. Azt mondja, inkább nélkülözte volna az új ruhát és a pénzt, amit ráköltöttek, csak lett volna nagyobb a boldogság a családon belül. „Hanem nekünk másra volt szükségünk, arra a családi békére, a szeretet, azt nem kaptad meg. „Azt az új ruha nem pótolta. Lehet, hogy az emberek szemében, mert, hogy járnak azok a gyerekek ne! Csak jól fel vannak azok Női normák és életvezetési gyakorlatok Monón | 261

öltöztetve, van rendes ruhájuk! De az nem volt minden. És a fiúkra nem volt olyan hatással… mint rám. Én rengeteg sírtam. Én rengeteget aggódtam, és az nem jutott senkinek eszébe, hogy azért mégis én kislány vagyok, én törékenyebb vagyok, és hogy az a gyereknek vajon, ő mit is érez, mi tőlünk, tőlem sohasem kérdezte meg senki.” Gyerekkori visszaemlékezéséből egyértelműen kitűnik, hogy sokszor volt boldogtalan családi gondjaik miatt. Az állandó munka és családi feladatok miatt magányos is volt, hiszen nem élhette a falubéli gyermekek átlagos, gondtalan életét. Az élettörténeti elbeszélés során többször is feloldja magát a gyermekkori megaláztatások alól, egyik leírásában arról beszél, hogy a korabeli lányok nem barátkoztak vele, koldusnak nevezték gyakran, mert nem volt olyan jó anyagi helyzetben, mint ők. A sors fordult, mert ezek a lányok ma állítása szerint nem állják meg a helyüket sem anyaként, sem nőként. Ezzel kifejezi, hogy ő tanult gyermekkori traumáiból, sérelmeiből és ez által tudja, hogyan viselkedjen most nőként és anyaként. A fenti megállapítások is igazolják, hogy azokat, akiket a helyi, lokális társadalom deviánsként vagy normasértőként azonosít, azokkal szemben különféle magatartásokat tanúsít, ilyen például az izolálás, ilyen a kirekesztés. Esetében a deviáns viselkedést a szegénység és édesapja alkoholista életmódja jelentették, mely által iskolatársai kirekesztették maguk közül. Bármennyire is kedvelte édesapját, nem tud szemet hunyni annak viselkedése felett. Elítéli és egyértelműen okolja őt boldogtalan gyermekkora miatt. Felnőttként értékítéletet fogalmaz meg vele szemben: „… szerintem egy szülő nem így kelletett volna, kimutassa a szeretetét, és amikor meg a legnagyobb szükséged lett volna rá, mert ez nem sors fintora volt, mert ezt saját kezűleg csinálta, és azért, hogy 3 gyereket csinálj, és utána otthagyd a feleségedet, anyukám 39 éves volt, amikor özvegyen maradt, azért nem volt semmi. Szóval ilyen felelőtlenséget… Most már, úgy, haragszom rá. Most, mint szülő. Most azt mondom, hogyha feltámadna, vagy ha így szembe tudnék állni vele, úgy megmondanám.” Tehát a családhoz, gyermekkorához fűződő viszonyait egyértelműen negatív hangnemben mutatja be. „Nem mondhatok mást. Nem mesélhetem, hogy boldogok voltunk…” Elbeszéléséből kitűnik, hogy önálló, saját családjának felépítése során igyekszik gyermekkori sérelmeit, negatív eseményeit ellensúlyozni és a gyermekkorában tapasztaltakat kivédeni, gyermekeit megóvni hasonló szituációktól. Rendszeresen együtt tanul gyermekeivel és igyekszik elkerülni azt, hogy az élet bármilyen területén hátrányt szenvedjenek vagy nélkülözzenek. A vizsgált alany prímér szocializációs színterének, a családnak és a gyermekkornak a vizsgálatából egyértelműen kiderül, hogy ekkor meggyengült társadalmi integrációs képessége és ezért alakultak ki esetében alternatív életvezetési gyakorlatok, melynek okai a fent említett sajátos családtörténeti fordulópontok.


A kutatott alany élettörténeti elbeszélésében nagyon hangsúlyos elem, hogy társadalmi státusza a családon kívüli térben relatív hátrányos helyzetet okoz. Abszolút érzékeli strukturális hátrányos helyzetét, melynek következtében folyamatosan hátrányt szenved a családon kívüli, szekunder szocializációs színtérben, de ugyanakkor a saját választása eredményeképp képes ezeket a hátrányokat leküzdeni, egyéni motiváltságának következtében. „…rám panasz nem volt, nem voltam első tanuló…, de anyukám felemelt fejjel mehetett el a szülői értekezletről.” Az élettörténeti narratívának tehát a gyermekkor elmesélése egy hangsúlyos eleme, amely alapvetően az egyén és a közösség közötti konfliktusos helyzetként kerül megjelenítésre. Ez értelmezhető úgy is, mint a későbbi egyéni és közösségi normák közötti ellentétnek egy archetípusa, egy kezdeti állapota. Összefoglalva azt mondhatjuk tehát, hogy ezek a korai családtörténeti epizódok úgy jelennek meg az elbeszélő életében, mint traumatizált motívumok.

5.2. Szekunder szocializációs szintér: munkához fűződő viszony Élettörténetének megfogalmazásakor gyakran a munkában betöltött szerepe által mutatja be önmagát erős személyiségnek, edzett, kemény nőnek. A munka világába igen korán került be, mindössze 7 éves volt, amikor édesapja betegségének és anyja munkanélküliségének következtében dolgozni kezdett. Ez a munkavégzés még nem munkahelyen történt, de az elbeszélő narratívájából úgy tűnik, számára ez olyan volt, mintha munkahelye lett volna. Édesanyjának kellett segíteni a mindennapos házimunkában, mely akkoriban nagyon sok feladatot jelentett. Családja nagy földterülettel, háztáji gazdasággal és haszonállattal is rendelkezett, melyek ellátása rá és édesanyjára hárult. Iskolai elfoglaltságán kívül ezek a tevékenységek töltötték ki a mindennapjait. Gyakran helyettesítette testvérével édesanyját a kollektív gazdaságban, ahol az otthoninál is precízebb munkát vártak el tőle, hiszem csak helyettesítő volt, ráadásul gyerek, így még többet kellett bizonyítania a termelőszövetkezet főnökének és nem utolsó sorban édesanyjának is, akire nem akart szégyent hozni. „tudtuk, hogy ottan helyt kell állni, hogyha anyukám helyébe mentünk, mert, hogy az öreg bácsi az ránk fog szólni vagy többet nem fogad el bennünket anyukám helyett.” Ezután a sülelmedi kosárfonodában kezdett dolgozni. Erről a munkáról részletesen beszél, milyen nehézkes volt számára a betanulási folyamat és olykor milyen rosszak voltak a munkahelyi körülmények. Eleinte a kosárfonodában csak kudarcok érték, főnöke nem fogadta el az elkészített kosarait, mert azok nem feleltek meg az elvárásoknak. Munkatársai nagyon segítőkészek voltak és gyakran rajtuk múlt, visz-e haza fizetést a fiatal lány. „Úgy csinálták a munkatársaim, hogy mindent, elvették a kosarakat és elosztották maguk közt, mert jó minőséget készített, már régi munkás volt és ugyanazoNői normák és életvezetési gyakorlatok Monón | 263

kat és én régi, rossz kosaraimat átadták neki. Összekeverték, és átvette, onnan már átvette… és amikor fizetés volt, a munkatársaim ideadták nekem a pénzt, tudták a helyzetemet…” A kosárfonodából lehetősége volt átmenni egy varrodába dolgozni. Jobban szerette a varrodai munkát, kellemesebb volt a légkör, jobbak voltak a feltételek. Erről a munkáról csak néhány mondatban beszél, kiemeli, hogy a környéken ez a legideálisabb munka számára, mert a környékbeli üzemekben, aprólékos, összeszerelő állások vannak, ami neki „babra munka” és nincs jobban megfizetve, mint a varrodai munka. Unokatestvére által lehetősége nyílt több alkalommal is, hogy Magyarországon vállaljon munkát. Borsodban ajánlott munkát, amit ő örömmel el is fogadott, hiszen szereti a kihívásokat és szeret új dolgokat tanulni. „… tudták, hogy ambiciózus vagyok, hogy mennék…. És akkor elvitt magával, bemutatott a tulajnak, ő meg mondta a szabályokat meg, hogy mit hogy csináljuk, első két nap velünk volt, beindított bennünket, és akkor, de nagyon ment. Annyira ment, annyira szerettek ott is az emberek, a törzsvendégek, volt, hogy berúgtak, akkor már lerománoztak, de nagyon aranyosak voltak.” Örült a kihívásnak, bár eleinte félt, de új tapasztalatokat szerzett és kiszabadult saját otthoni környezetéből. Magyarországi kocsmai és piaci árus munkáiról mindig pozitív hangnemben tesz említést, élettörténetében ez egy kiemelkedően boldog szakasz. Megfelelő anyagi helyzetben volt, sok új képességet sajátított el és saját magának bizonyította bátorságát és talpraesettségét a külföldi munkavállalással. Egy félreértés következtésben azonban ez a munkalehetőség tovább nem állt fenn, ezért hazajött. Ezután többnyire férjének segített saját házuk felépítésében. Nem válogatott a munkákban, szinte minden fázisban ott volt férje mellett és férfias erővel segítette saját otthonuk létrejöttét. Rendkívül büszke arra, hogy saját erejükből, külső anyagi vagy szakmai segítség nélkül felépítették a házat és 2011-ben be is költözhettek családjával. „Amit a férjemnek csináltam, azt megint a pénzért csináltam és bármit bevállalnák vagy bevállalok a családomért, meg magamért is, szerintem minél több mindent tudsz, annál okosabb vagy, nem félek, nem a könnyű munkára vágyom, nem hogy nem lenne jó már azért nekem egy kicsit könnyebb is, de jöhet bármi. Szóval bármit megpróbálnák, új dolgokat is… de én büszke vagyok erre is, hogy ennyit is tudok, ennyit is elértem, érhettem volna többet is, de hát ez van, ezt kell elfogadni, ennyi.” Munkavállalásai elbeszélése során mindig a küzdő, tenni akaró nőt jeleníti meg, aki kész arra, hogy olyan egzisztenciát hozzon létre saját maga és családja számára, amelyben nem kell olyan gondokkal küszködnie, mint gyermekkorában. Elbeszélésében a munkához fűződő epizódokban magát egy erős, nagy tűrőképességű és könnyen tanuló nőnek mutatja be. Édesapja halála után a család tradicionális egysége felborult, azaz a női és férfi szerepek a családon belül radikális módon átalakultak. Ennek következtében az alanynak ki kell vennie a részét a széles értelemben vett család gazdasági, egzisztenciális feltételeinek megteremtéséből. Ennek részeként külföldi, magyarországi munkavál264 | Mészáros-Nagy Éva

lalásra kényszerült, azaz gazdasági kényszermigránssá vált. Ez döntően befolyásolta a modernitáshoz való viszonyát is. Alanyom számára ugyanis, a leginkább megélhető és a mindennapi társadalmi praxis számára elérhető modern identitás (különféle nyelvi, kulturális, társadalmi affinitások, kompetenciák következtében) éppen a külföldi munkavállalás eseményéhez kötődött, ami elsősorban a lokális közösség kultúrájától eltérő szokásgyakorlatok, fogyasztói magatartások stb. adaptív elsajátítást tette számára lehetővé. Élettörténeti elbeszélésben tehát „Magyarország” olyan módon jelenik meg, mint ennek a modernizációs térnek az egyik kifejeződése, mint a vágyott, „jó” dolog színtere, azaz az ideális életkörülmények kontextusa.

5.3. Társadalmi kapcsolatok A társadalom szociális struktúráját a társadalmi intézmények és státusviszonyok alkotják. Ez a struktúra bizonyos értelemben az egyénektől független. A társadalmi struktúra tehát a társadalom mátrixa az egyének nélkül: kötelességek, normák, jogok rendszere. Az egyént társadalmi hálózatok, kapcsolatok ágyazzák be egy magasabb szintű társadalmi közösségbe, amelyeken belül az egyéni és csoportos interakciók intenzitása, jellege, modalitása folyamatosan változik. A társadalmi kapcsolatok jellemzője egy többé-kevésbé egységes normarendszer, melyhez szankciók tartoznak. Alapvetően három szinten lehet elkülöníteni: a) két ember közötti, azaz interperszonális kapcsolatokat, b) háztartási kapcsolatokat, valamint c) a lokális közösséget, mint szervezett egészet magába foglaló kapcsolatokat. A cselekvő egyén mindhárom rendszerben eltérő társadalmi státusban jelenik meg. Vannak olyan részei az életének, amelyeket csak a háztartásával oszt meg és vannak, amik nyilvánosak. A társadalmat alkotó szereplők a rendszer különböző szintjeiben fejtenek ki cselekvő aktivitásokat (Hoebel, E. A. – Frost, E. L. 1976, 115). Mint említésre került, a cselekvő egyén életének egyes részeit csak háztartásával osztja meg. Így van ez esetünkben is. Míg az előző két fontos élettörténeti fordulópont részben a lokális közösség előtt zajlott le az alany életében, a következőkben vizsgált hangsúlyos élettörténeti elem csak a szűk család előtt zajlott le. Életét anyósával való viszonya rendkívüli módon meghatározza. Ezek a családtörténeti epizódok úgy jelennek az elbeszélő életében, mint a boldogtalanság és a küzdelmek időszaka. Az élettörténeti narratívában már a mesélés elején hangsúlyos szerepet kap anyósával való kapcsolata. Míg a gyermekkorról és munkavállalásról viszonylag kevés információt tudunk meg a narratíva elején és csak a narratív utánakérdezésben kerül bővebben kibontásra, úgy ez a motívum szinte az első percekben hangsúlyossá vált az interjúban. Anyósát olyan szerepben látja, mint aki az amúgy is nehézségekkel teli életüket csak még inkább nehezítené. Alapvető konfliktus, hogy férje és gyermekei reforNői normák és életvezetési gyakorlatok Monón | 265

mátus vallásúak, anyósa és apósa pedig a pünkösdista közösség tagja. A narratívából gyakran kiderül, hogy a konfliktusok sokszor ebből az „ellentétből” is adódnak. Anyósával kialakult viszonyukat az elbeszélés kezdetén így összegzi: „Anyósommal éltem 10 évet, együtt főztünk, együtt voltunk, együtt végeztünk minden munkát, csak ugye külön aludtunk, nem volt egy kellemes személyiség, bármilyen problémánk vagy gond, vagy gyerekekkel nem lehetett megbeszélni, akkor mindig félreállott.” Gyakran kijelentésre kerül narratívájában, hogy nem szeretne olyan módon viselkedni és úgy cselekedni, mint anyósa, akinek magatartásával és hozzáállásával egyáltalán nem szimpatizál. „… azért is szeretném, hogy én soha nem legyek olyan és legyek egy annyira normális, hogy legalább velem meg lehessen beszélni, még ha nem is tudnám azt a gyerekemet vagy azt a menyemet vagy azt a fiatalt, ha nem tudok segíteni, ha nem tudok segíteni, akkor rosszat ne csináljak neki, hagyjam békén és ennyi. Ha de annyira normális legyünk, hogy legalább beszélni, szerintem ahhoz, hogy az ember normálisan beszéljen vagy viselkedjen, becsületesen, ahhoz nem kell egyetemet, én ezen a tényen vagyok, ahhoz nem kell egyetemet végezni, akármilyen egyszerű ember vagy bármilyen parasztember, akinek semmi végzettsége, normálisan attól még viselkedhet.” Kezdetben nagyon kiegyensúlyozott volt viszonya férjének szüleivel, bár már a velük való konfliktus kialakulása előtt is voltak kisebb „összetűzéseik”. Nagyon hangsúlyosan kap szerepet egy történet, ahol is elmeséli, ahogyan apósa „elvette tőlük az áramot” az esküvőjük napján. „Az elején az első évben azt hittem, hogy én megfogtam az isten lábát. Amikor odamenten, első év, az olyan felhőtlen volt. Mentem munkába, nem ebédeltek, ameddig nem jöttem haza, megvártak, hát én ilyen, nálunk nem volt. Amit én ilyen minden kis lépést, kis gesztusokat, mindent értékeltem.” Anyósával elmondása szerint akkor romlott meg a viszonya, amikor kisfia megszületett. Egyik napról a másikra már nem volt olyan segítőkész vele férjének családja, mint azelőtt. Támogatásra szorult volna első gyermekének nevelésekor, de ezt a támogatást nem kapta meg. A faluban elfogadott és bevált gyakorlat, hogy a meny segítségére van anyósa a háztartási feladatok és a gyermeknevelés terén, legfőképp, ha egy háztartásban vannak. Ez a segítségnyújtás minden esetben kölcsönös és a háztartásban a két asszony közösen látja el a feladatokat, egymás segítségére vannak és a családi jólét biztosítása a fő feladatuk. Hangsúlyosan megjelenik, hogy ez a „rend” mennyire felborult. „Amikor megszületett , akkor ültem -val így egy nap így az ágy szélén, a konyhán, egész nap ott voltam, csak aludni mentem be a házba és akkor jött a mezőről és akkor nem tudom, olyan kis, azt hitte, hogy na most már megvan a gyerek, úgy elkönyvelt, mindenkinek mondta, hogy ez milyen ügyes, nem is gondolta volna, minden munkát elvégzek, meg volt elégedve velem és akkor meglett és jött egyszer a mezőről és azt mondta, hogy, nem felejtem el sose (nevet), hogy odavágnám most neki, hogy „Nem csak ülünk a kölyökkel az ölünkbe’!” Hogy lökjem oda le az ágyra és menjek és rakjam le a szekeret és úgy elkezdett úgy dirigálni, úgy 266 | Mészáros-Nagy Éva

hirtelen, tudod, én meg úgy beleéltem magam, főzök, elmosogatok, gyerek, és amit ő, ahogy engem szoktatott vagy mit tudom én, amit megengedett, vagyis megengedtem én magamnak. Na, kezdődött onnan aztán a tánc meg a bőgés. Pattantam én aztán.” Az interjúalany elmondása szerint ez volt kettejük kapcsolatában az a pont, amikor elkezdődött megromlani viszonyuk. Férje hozzá hasonlóan reagált, a történtekre, nem értette édesanyja hirtelen pálfordulását. Házastársa a későbbi hasonló helyzetekben is kiállt mellette. Kiemel egy esetet, melynek következtében anyósával való viszonya visszafordíthatatlanul negatív lett. Ez nemcsak ránézve fontos, mert anyósa ezzel a cselekedetével az egész család ellen vétett. Egy húsvét alkalmával, amikor még a gyerekek is kisebbek voltak az anyós egyik napról a másikra „kiköltöztette” őket az addig közösen használt, külön épületben álló konyhából. Férje és a gyerekek ezzel lehetetlen helyzetbe kerültek. Húsvétkor az egész faluban az a szokás, hogy a szomszédok és rokonok megvendégelik egymást és nagy jelentőséggel bír, hogy egy-egy asszony hogyan tudja felkészíteni a családját az ünnepre. Az alany az ünnep előtt konyha, alapanyagok és felszerelés nélkül maradt, mely tény nyilvánosságra jutása kétségkívül rendkívül hátrányos helyzetbe hozta volna a falu közvéleménye előtt. Nem akart családjával megszégyenülni a közösség előtt, ezért gyorsan egy kis raktárhelyiségben kialakítottak egy kis konyhát és megvásárolták a szükséges eszközöket. „én azt mondtam, hogy engem nem érdekel, hogy velem mit csinálnak, vagy mit beszélnek, de a gyerekeimért muszáj menni, mert nekem főzni kell…, és akkor férjem nem engedett, mert azt mondta, hogy elég volt, legyek türelemmel... akkor mikor jött a munkából, hozta a gáztűzhelyt, nahát, akkor alakítsunk ki egy kis konyhát magunknak… Na akkor a gáztűzhely meglett, ez volt csütörtökön és nagypénteken, mikor mindenki ünnepelt meg templomba ment, mi elmentünk és akkor vettünk magunknak edényeket, élelmiszert, alapanyagokat meg mindent ami kellett, meg ami szükséges, ami kellett és úgy lett a húsvétom…” Az ekkor érzett szégyenről így mesélt: „... meg ne tudja a falu, mert nagyon szégyelltük, hogy milyen helyzetbe kerültünk, mert ilyen erős egyéniségnek ismer mindenki és abból nem akartam hagyni, hogy valaki tudja én, most engem valaki ennyire letört vagy, hogy látszódjon rajtam.” Anyósával való konfliktusa és azok leküzdése egyértelműen egyénisége megerősítésének epizódjai. Ez a rossz viszony serkentette az önálló élet és az önálló családi értékek és irányelvek kialakítására. Alanyom fejében anyósa nem felel meg az ideális anyával és anyóssal szemben támasztott követelményeknek, hiszen anyósa olyan mintát képvisel, melyet nem tart alkalmasnak, hogy ezt a szerepet betöltse. Önmagát egyértelműen anyósával szemben határozza meg: az anyós a különféle élettörténeti narratív szövegrészek olyan cselekményeiben jelenik meg, mely az élettörténeti elbeszélő sorseseményit döntő mértékben befolyásolják. Ezen események következtében tehát saját magának és személyiségével szemben támasztott elvárásainak igyekszik megfelelni úgy, hogy az anyósa által bemutatott „anyós-példát” elkerülje. Női normák és életvezetési gyakorlatok Monón | 267

5.4. Családalapítás Mint arra az előző témakör kapcsán utaltam, az egyén életének és társas kapcsolatainak létezik olyan színtere, melyet csak néhány személlyel vagy családjával oszt meg. A családalapítás és az ehhez köthető sorsesemények, élettörténeti fordulópontok is ilyen színterek. A visszaemlékezések a nem is olyan távoli múltra, a családalapítás korszakára egyfajta bizonytalan állapot leírását jelentik. Külső, szakmai segítség nélkül építették fel családi házukat, mely időszak bizonytalanságot, elkeseredettséget és nehézséget jelöl a kutatott alany élettörténeti visszaemlékezésében. Az élettörténet e szakasza a „talpra állást” és az önállósodást jelentette, csakúgy, mint az anyóssal való konfliktusai esetében, hiszen az önálló család megalapítása, a gyermekvállalás és az otthon teremtés időszaka szorosan összefügg az anyóssal való problémás időszakkal. „… ettől annyira bekeményedtünk, mert az elején az volt az igazság, hogy meg voltunk ijedve, hogy, hogy lesz minden egyből, amire szükséged van. Annyira bekeményedtünk, hogy még jobban harcolt, én mellé álltam, rengeteg mindent tanultam tőle…” Nagy szerepet kapnak a gyermekvállalással kapcsolatos epizódok, ez egy különösen gondterhelt időszakot jelöl. Az alany első gyermekét anyósa támogatása nélkül nevelte, közben férje az anyagi jólét megalapozásáért folyamatos munkavégzésre kényszerült és házuk építése is ebben az időszakban zajlott. Lánya születésekor az addig meglévő problémákhoz társult az életveszélyes szülés és az, hogy kislányuk csecsemőkora meglehetősen nehéz volt. Mindezek a történések és problémák odáig vezettek, hogy egészségileg és lelkileg is meggyengült. Megterhelő volt számára a sok munka, a gyermeknevelésben való helytállás kényszere és az ezzel járó sokszori tehetetlenség. „Én nem tudom, hogy csináltam… Nagyon-nagyon nehéz volt. Nem szép ezt mondani, mert mindenkinek nehéz, de nem szeretném, ha senki, úgy szeretném, hogy azt, ahogy én, mi zajlítottuk le, az nem volt normális úgy, az emberfeletti volt…” Számos alkalommal említi, milyen megterhelő is volt számára ez az időszak, ugyanakkor ezt a negatívumot mindig feloldja azzal, milyen sok erőt gyűjtött ebből az időből, milyen sok tapasztalatot szerzett és úgy érzi, hogy megérte ennyi szenvedés, mert a mai élete kárpótolja érte. A narratívában többször is kijelenti, hogy minden baján csak is maga segíthet és segíthetett akkor is, mert egyszerűen nem tehette meg, hogy feladja a küzdelmeit. Úgy érzi, hogy annyira erős személyiség, hogy a problémáit mindig meg fogja tudni oldani segítség nélkül is. „Nem hagyom magamat, ebből a szempontból sem, mert ezzel se érek semmit, hogyha neked azt mondom, hogy jaj, de beteg vagyok, mert te azt mondod, hát sajnálom, vagy, jaj de sajnállak legfeljebb vagy így. De mit tudsz nekem segíteni? Ugyancsak én kell talpra álljak, én segítsek saját magamon, én lássam, mi jó nekem…” „Szóval sok volt, nehéz volt, elég korán elkezdődött, olyan vi-


dám nem volt, de hát ezt még ki lehet bírni, ha akarod. Meg ki kell, hogy bírjad! Szóval, vannak nehezebb is, úgyhogy nem fogok ezért elhagyni magamat…” Kitért arra is, hogy édesanyján és párján kívül nincs igazi bizalmasa, jó barátja, mert állítása szerint a helyi közösségben szégyenbe kerül az, aki panaszkodik, mert ez által gyengének tűnik. Ezért ezzel kapcsolatos érzéseit inkább magában tartja vagy csak anyjának és párjának mondja el, mert szeretné a megalázó helyzeteket elkerülni, ennek értelmében tehát megállapítható, hogy tart a közösség véleményétől, mert tisztában van annak befolyásoló erejével. „De így falun nem nagyon lehet elmagyarázni, nehéz barátnőt, nem is igazán bíznák meg százszázalékosan, hogy én mindent kiteregessek senkinek, te most ezeket belőlem kihúztad, mert magyarázni, mesélni kellett, én ezt nem kertelhettem, meg csak belőlem mondjak, kell, én ezt elmondtam neked, de, mert elítélik. Mindenkinek, én tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek van problémája, de nem egyforma, de én ezeket nem fogom kiteregetni, mert én abban biztos vagyok, hogy úgysem segítenek. Elítélnek, ha panaszkodsz, habár lehet, hogy annak a személynek sokkal több gondja van, de elítél.” A kutatott alany tehát mivel már gyermekkorában szembesült a helyi társadalom befolyásoló erejével, amikor is gyermekként családi háttere miatt kizárták őt a közösségből, felnőttként már tudatosan igyekszik elkerülni, hogy az esetleges megszégyenülést maga után vonó információkat megossza a lokális közösség valamely tagjával.

6. BEFEJEZÉS A kutatás célja az volt, hogy egy átfogó narratív elemzést kapjunk egyetlen élettörténeti elbeszélő életéről, aki elbeszélése fókuszába a nemi identitás kérdéskörét, illetve ezzel összefüggésben a női és férfi szerepértékelés, az önelhelyezés és a felelősség értékelésének kérdéskörét állította. A kutatás alapját a közösségi normákhoz való viszony feltárása jelentette, valamit az, hogy ezek a normák hogyan befolyásolják magát a narratív elbeszélést akár egyetlen személy esetében is. Lényegi kérdésként merült tehát fel, hogy a közösség regulatív alapelvei milyen módon változtatnak azoknak a szerepeknek a narratív megformálásán, amelyek mentén az élettörténeti elbeszélő saját létpozíciójára reflektál. A narratív biográfia vizsgálata során jelentős befolyással bírt az élettörténeti elbeszélő által relevánsnak tartott csomópontok elemzése. Az alany narratív identitásának létrehozása folyamán a női narratíva perspektívája mutatkozik meg és ezzel együtt az élettörténeti elbeszélésben a domináns kategóriák is a női szerepek mentén rajzolódnak ki. A vizsgált alany élettörténeti elbeszélése a kisgyermekkora és akkori családi körülményekre való visszaemlékezéstől a jelen helyzet pozícionálásáig tart. A narratívában Női normák és életvezetési gyakorlatok Monón | 269

különböző kategóriákat hoz létre, és ezekbe a kategóriákba illeszti be saját élettörténetét. Ezek a kategóriák, tehát a tematikus csomópontok a következő sorrendben épültek fel: gyermekkor, munkavállalás, házasság, családi kapcsolatok (anyóssal való viszony), családalapítás (gyermekvállalás és otthonteremtés), egészségi állapot és nehézségek, jelen állapot leírása. A felállított kategóriák által képes saját narratív kronológiát képezni. Az első nagy epizód a családi háttér, a gyermekkor bemutatása. A narratívában ez a rész a társadalmi kirekesztettségről és édesapjának betegsége majd halála miatt bekövetkezett változásokról szól. Itt tehát alapvetően az egyén és a közösség közötti konfliktusos helyzetként kerül megjelenítésre. Ezek a korai családtörténeti epizódok úgy jelennek meg az elbeszélésben, mint traumatizált motívumok. A kutatott alany narratív biográfiájában a munka világával kapcsolatos epizódok kitüntetett jelentőségre tettek szert: a nemi szerepek vonatkozásában egyfajta szekunder szocializációs színtereként koncipiálódtak. Egy tragikus családtörténeti esemény, édesapja halála révén, nagyon korán megismerkedett a munka világával. Ez a negatív élettörténeti fordulat ugyanakkor az élettörténeti elbeszélés során az identitás-megerősítés funkcionális eszköze: a kutatott alany, furcsamód a kemény munkavégzés narratívája által pozícionálja magát erős, edzett nőként. A munkához fűződő viszony leírása a küzdelem, a helytállás és a saját egzisztencia megalapozásának időszaka. Erről az epizódról nem lehet egyértelműen azt állítani, hogy pozitív vagy negatív hangvételű. Az elmesélt élettörténet keretében tisztán szétválasztható epizódokat is találhatunk, melyek által az élettörténeti emlékezet újra és újra átértelmeződik. Ezeknek a kis epizódoknak a szerepe az élettörténeti elbeszélésben nem más, minthogy az interjúalany aktuális létállapotára reflektáljanak. Az élettörténeti elbeszélés legkonfliktusosabb eleme ez a kapcsolati rendszer. Az alany egyértelműen elítéli anyósa viselkedését és saját viselkedését anyósáéval szemben fogalmazza meg, így identitásának megalkotásában gyermekkori eseményei mellett ez kapcsolati viszony a fő strukturális alkotóelem. Az élettörténeti visszaemlékezés során a narratív elbeszélő számba veszi a fordulópontokat és sorseseményeket, melyek segítségével tisztán megjelenik az édesapához, a munkához és az anyósához fűződő viszony. Ezáltal megfogalmazódik világnézete, melyet ő az általa megalkotott, nagy jelentőséggel bíró epizódokban magyaráz. Ezek a narratív epizódok gyakran negatív tartalmúak és a küzdelmet, olykor csalódottságot mutatnak be. Mindazonáltal a fent említett negatív hangvételű események a jelenben az erős jellemű asszonyt hivatottak igazolni. Jelenlegi pozíciójára és mostani életvezetési gyakorlatának jellemző vonásaira először viszonylag hamar tesz említést, annak kapcsán, mennyire ideális számára és családja számára, hogy végre a saját maguk által megteremtett otthonban élnek. A kutatott alany az élettörténeti elbeszélés során a múltbéli eseményeket, a mostani kiegyensúlyozott jelenhez, mint kijelentés aktushoz vezeti el, ezáltal élettörténetét alapvetően egy sikertörténetként mutatja be. 270 | Mészáros-Nagy Éva

BIBLIOGRÁFIA E. Adamson Hoebel – Everett L. Frost 1976 Státus és szerep. In uő: Kulturális és társadalmi antropológia. (Kéziratos fordítás) 115–125. Heller Ágnes 1996 A szégyen hatalma. Két tanulmány. Budapest, Osiris

Ilyés Sándor 2003 A megesett leány büntetőrítusai a moldvai csángóknál. Korunk, XIV/9. 2003. 91–96.

Kinda István 2005 A társadalmi kontroll és intézményei a moldvai falvakban. Normák, normaszegők és szankciók a csángó társadalomban. In Kinda István – Pozsony Ferenc (szerk.) Adaptáció és modernizáció a moldvai csángó falvakban. KJNT, Kolozsvár, 21–57.

Kovács Éva 2007 Interjús módszerek és technikák. In Közösségtanulmány. Módszertani jegyzet. Néprajzi Múzeum PTE-BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék 269–277. 2007 Narratív biográfiai elemzés. In Közösségtanulmány. Módszertani jegyzet. Néprajzi Múzeum PTK-BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék. 373– 397.

Lejeune , Philippe 2003 Emlékezet, dialógus, írás: Egy élettörténet története. In Uő: Önéletírás, élettörténet, napló. L’Harmattan. Budapest. 130–166.

Niedermüller Péter 1988 Élettörténet és életrajzi elbeszélés. Ethnographia 99(3-4): 376–389. 2000 A nacionalizmus kulturális logikája a posztnacionalizmusban. Századvég, 5 (16): 91–110.

Pataki Ferenc 1995 Élettörténet és identitás. Új törekvések az én pszichológiájában. Pszichológia, 15 (4): 405–434. Ricoeur, Paul 1991 Emlékezet – felejtés – történelem. In Thomka Beáta (szerk.) Narratívák 3. A kultúra narratívái. Budapest, Kijárat Kiadó 51–68.


Tengelyi László 1998 Élettörténet és önazonosság. In uő: Élettörténet és sorsesemény. Budapest. Atlantisz: 13–48.

Turai Tünde 2003 A családszerkezet változása a szocializmus évtizedeiben a Szilágyságban. Erdélyi Társadalom, I. 2. 85–99.

Éva Mészáros-Nagy

CULTURAL ANTHROPOLOGICAL STUDY OF FEMALE NORMS AND PRACTICES OF LIFE IN MONÓ The study focuses on the principles and formal aspects of narrative structures in relation to the narrative biography of a young bride from the Szilágyság. The research was carried out in Monó, an ethnically mixed village in the Szilágyság. The research was focusing on the female life strategies in the village and also on the layers and changes in female norms. The key informant is a woman from the local middle-class, who, as it turned out at the beginning of our fieldwork, places herself out of the local value system. This process of identification takes place in her every day practices, choices of values and strategies of mobility. Based on the preliminary research I formulated the following hypothesis: The life strategy of my narrative biographer is significantly different from that of the female strategies common in the village. The reason for it shall be find in turning points of her personal life that resulted a reduction of influence by the norms and values valid in the local community. My key informant had to have some events in her life that led to the current alternative life strategy and the alteration of her relationship toward community norms. Methodologically the research had two components. Firstly, it was the analysis of the narrative biography given by the key informant. This, analytic, part of the research reveals the narrative tools and linguistic practices my informant uses to describe herself as someone who violates or accepts the norms of the community. It was crucial to analyze the turning points of life and the categories through which she presents her own gender identity. As a result it became revealed that by creating her own narrative history in some particular aspects of her life she represents a woman violating local norms, but also that both her everyday cultural practices following norms and her behavior seemingly violating norms are explicable by structural reasons.


Megvagyunk mi egymás mellett. Magyar-román etnikai együttélési helyzetek a szilágysági Tövisháton

Recommend Documents