A TARTALOMBÓL: Rendes pasas . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .2 „Megérdemlem, b…k meg!” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .3 Medgyessy: „Sokat dolgoztam, b...tok meg“ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .5 „Egyedül nem megy!”. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .6 Új stratégia Medgyessy trágár megnyilatkozásai mögött? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Uniós derüre, háborús ború! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .8 Nem garantálja az EU a szabadságot és a demokráciát? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Harc a zsidó szavazatokért . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .11 Mondjam vagy mutassam?. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .12
Ön a szocialista nagyváros öntudatos polgárának lapját, a Jó Ha Figyelünk címû alkalmi megjelenésû újságot olvassa. A lap elektronikus formában ingyenesen letölthetõ, a www.tar. hu/jhf, weboldalról. Külföldi olvasóink a http://jhf.fw.hu weboldalról tölthetik le az egyes számokat. Észrevételeiket, kritikáikat és véleményeiket is ide küldjék.
Medgyessy Amerikában, MTV Óra elején felidézzük az eddig tanultakat. Nevezetesen az Orbán Viktor külföldi útjairól forgatott filmekkel kapcsolatos észrevételeket: ment ugyebár a nemzetember szerteszéjjel, és követte õt a stáb, hogy illõen dokumentálják, ahogy világot lát. Õ. A Viktor. És aztán dugdosták ezeket a filmeket, titkolóztak, nem mutiból készült, tehát lopás. Pedig csak barátság. Jöhet az új anyag. A tévémûsorban nem volt benne ugyan a Medgyessy Péter amerikai útját összefoglaló film - hirtelen jött az ihlet -, de akkor is szembetûnõ az erkölcsi ugrás: az Orbánék szemérmesen és gyanúsan megtartották maguknak a filmeket, míg most bárki megnézheti a közszolgálati tévében, mit is végzett minden magyarok miniszterelnöke odakint. Hát nem korrektebb így? Hát nem. HAZÁNK NEM RÉS, HANEM ERÕS BÁSTYA. „Útifilm Medgyessy Péter Egyesült Államok-beli látogatásáról kicsit másképp“ - ez a produkció címe. A kicsit másképp különben visszatérõ toldalék az olyan tévémûsoroknál és egyebeknél, ahol az alkotó meg akarja különböztetni magát, odaírja, hogy másképp, aztán megnézi még egyszer a mûvet, és homlokráncolva betoldja, hogy kicsit. Olyasmi másrészt, mint a 75 százalékkal dúsabb haj, ahol nem adják meg, mi a hajdússágban a száz százalék, és miben mérik. Akármennyi is, ez annál 75 százalékkal több. Hát itt sem tudjuk, mit tart az MTV Külpolitikai Fõszerkesztõsége hagyományos propagandafilmnek, amihez képest ez kicsit más. Na mindegy. Lényeg, hogy Medgyessy Péter remekül megállta a helyét az ámerikánusok közt, még Colin Powellt is látta, aki szerecsen király. Túl sokan nem álmélkodhattak a beszámolón nyilván, mert szembe ment a Barátok közttel. Összefoglalom közszolgálatilag, az úttörõ ahol tud, segít. Laura Bush most kivételt tett. Kofi Annan nagyra értékelte a magyar javaslatot, miszerint legyen Irakban béke és demokrácia. Amerika hálás Magyarországnak a terrorizmus elleni harchoz nyújtott segítségért. Hazánk nem rés, hanem erõs bástya. Jól fekszünk az usákoknál. Medgyessy Péter a magyar kultúra megõrzésére is javaslatot tett. Nem hiába volt sikeres tanácsadó. (Miniszterelnök úr, útelágazás! Ha megõrzi a magyar kultúrát, kattintson az Igenre. Ha elpusztítja, kattintson a Mégse gombra.) Fontosnak tartotta, hogy fiatal értelmiségiekkel is találkozzon. Olyanok keresték a társaságát, akik eddig nem látták Magyarországot a térképen. Medgyessy Péter a Magyarok Miniszterelnöke. A vizit elérte célját és sikerült lendíteni. Meglökni a kecskét. Éljen és virágozzon.
ges pillanat, mert mégiscsak két államférfiú beszélt itt fontos dolgokról, de Bush elnök egy pillanatra kilépett a szerepébõl, felrottyant benne a szimpátia, a szeretet, az odaadás, a barátság, most, hogy annyi levelezés után képet cseréltek, és aztán találkoztak végre, egymáséba fúrták tekintetüket, és kitört belõle az ölelhetnék; végül is törvényszerû, hogy egy Bush-féle figurában éppen egy originál exkommunista ébressze fel a szenvedélyt. Én azt sajnálom, hogy nem csókolta szájon a Rendes Pasast. Akkor elfelejthetnénk ezt a petíciós baromkodást, és jöhetne megint a Tessék választani címû plakát, amelyen eredetileg Brezsnyev és Honecker üzekedett. Sõt a szavazólapra is elég lenne felírni ezeket a bokszoló-beceneveket: Rendes Pasas vagy A Jel. Kilépett a szerepébõl, persze. Hogyne. Mutasson már valaki olyat, amikor az amerikai elnök a másik irányba lép ki a szerepébõl, és a sajtótájékoztatón kifakad, hogy „ez egy köcsög bazmeg, egy echte köcsög, utálom, vigyetek el innen, vigyetek el“. Ellenvélemény, ellenzék, elemzés nyista. Nekem nem dolgom egy nemzet épp felemelt fejét lehorgasztani - valahogy így magyarázta anno Pálfy G. István, hogy a Híradóban csak jó hírek voltak. De hát jogos végül is: most Medgyessy volt Amerikában, nem más. Hülye szõrszálhasogatás helyett szereztünk hangulatos aláfestõ zenét. I’m a legal alien. You can hear it in my accent when I talk. Szóval jó kis mûsor volt, legközelebb tessék leadni a drótot, hogy lesz, mert így csak véletlenül találhatja meg az ember, pedig pont az volna a cél, hogy mindenki lássa, mennyire megérdemli ez a rendes pasas a nyaralást. Aztán lassan lehet nekilátni a kórusszervezésnek, hogy legyen, aki slusszpoénként elénekli tigriscsíkos cicanadrágban és fõmûsoridõben, hogy kitörõ örömre lelj. Forrás: Tóta W. Árpád – Index
„NEKEM NEM DOLGOM EGY NEMZET ÉPP FELEMELT FEJÉT LEHORGASZTANI“ Bush elnök Medgyessy Pétert rendes pasasnak nevezte. Medgyessy Pétert maga az amerikai elnök (lásd még: isten, istenek) nevezte rendes pasasnak. Rövid elmélkedés arról, hogy ez egészen különle2
jó ha figyelünk
– avagy Országimázs helyett valami más – Állítólag ez az új image. A laza csávó, aki mindenkinek, mindenhol és mindig megmondja (vagy megmutatja) a frankót. A sármos européerrõl kialault elegáns, nyakkendõs, Armani-öltönyös üzletember képe már a múlté. Az akkor és ott, a 2002-es kampányban jó volt, mára viszont elértéktelenedett, a kormányzati dilettantizmus immáron két esztendeje tartó tökölõdése – ha tetszik – elinflálta. Most vonatkoztassunk el egy pillanatra attól a nyilvánvaló evidenciától, hogy egy jó érzésû ország jó érzésû miniszterelnöke nem int be saját honfitársainak, fõként nem akkor, ha lépten-nyomon azt hajtogatja, hogy csak egyetlen Magyarország létezik. De azon már a derék hithû és fanatikus baloldali szavazópolgároknak is illene legalább egy röpke pillanatra elmorfondírozniuk, hogy a fenébe jutottunk el odáig, hogy a jobboldal iránti szimpátiával a legkevésbé sem megvádolható bulvárlapos médiaguru Pallagi Fefe teszi szóvá a Nap-kelte reggeli szoclib szeánszmûsorának Kereszttûz rovatában, hogy amikor az ország megy lefelé megalázóba ezerrel, tán mégsem kéne Mallorcára menni üdülni – mint jó ha figyelünk
utóbb napvilágra került – valami rongyos hétszázezer magyar forintokért. Természetesen az MSZMP egykori Központi Bizottságának alosztályvezetõje, az MSZP jelenlegi egyik megmondó nagyasszonya Lendvai Ildikó elegánsan kimosdatta a kormányfõt, hogy aszongya, mér’ ne menne el, ha telik rá neki? Na ja. Másik kilencmillió nem’tom hány százezernek meg nem telik rá, Ildikó drága. Különben Megyónak nincs szerencséje ezekkel az utakkal, valahogy mindig visszájára sül el a dolog. Emlékezzünk csak vissza, milyen gázos volt, mikor az áradások idején gumicsizmában mindenki a gátakon küzdött az elemekkel, az Ügynököt és b. nejét a francia Riviérán kapták lencsevégre a fotósok. Aztán jött Varadero, a koktélok hazája. Nem elég, hogy Fridi azt hazudta a jó népnek, hogy a kormányfõ még itthon van, miközben már nem volt itthon, de az akkor még elegáns sármõr szerepében tetszelgõ Medgyessy Castro karibi proletárdiktatúráját választotta nyaralásának úti céljául, mondván, hogy ott finomak a koktélok. Aki látta a Buena Vista Social Club címû,
kitûnõ filmet az kaphatott némi képet arról, hogyan is élnek ma Havannában és Kubában az emberek. Ahogy mondani szokás zongorázni lehet a különbséget Varadero és Havanna munkásnegyedei között. Kuba az egyik utolsó kommunista ország, ahol még mindig uralmon van a proletárdiktatúra, és akkor az öreg Castro nyolc-tíz órás monstre tévébeszédeivel járó megpróbáltatásokról még nem is beszéltünk. No, de hát, ahogyan azt a régi, nép ajkán született bölcs mondás is tartja: suba a subához, guba a gubához. Megyó meg Kubához. A karibi térség, s benne fõként a cukornádjáról és szivarjáról híres Kuba mély nyomokat hagyhatott az Ügynökben. Az elhíresült bulin csak szivarokra elköltöttek hatvan rugót. Én ugyan nem voltam ott, de gyanítom, hogy az elvtársak nem Csongort szíttak, hanem nagy valószínûség szerint Havannát, vagy valamilyen más, efféle kategóriába tartozó füstölnivalót. Talán a kubai úttal kapcsolatosan felszínre került kommunikációs fiaskó késztette arra a Kárpátok Ciceróját, hogy ez alkalommal verbálisan is kinyilatkoztassa, idén nyáron nem utazik Európán kívüli 3
országba. Ha már ennyire nem nézik jó szemmel külföldi nyaralásait, egye fene, itt marad a jó öreg kontinensen. Megyó olyan, mint a keljfeljancsi. Mindig visszatér a kiindulási pozícióba, mindig a talpára áll. Ha ez magától nem menne, ott a média, amely máris visszalöki oda. Mindent túlél, mindent megúszik. Miért is? Azért, mert nincs helyette más, s ezzel a baloldalon is nagyon jól tisztában van mindenki. Annak ellenére, hogy néha összeakad a nyelve, s újabban obszcén megnyilvánulásokat is megenged magának, egyelõre biztosnak látszik a helye. Bár most legutóbb éppen Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivõje nyilatkozott úgy a Hír TV-ben, hogy itt lenne végre az ideje, hogy Megyó vegye a kalapját és eltûnjön a színrõl, mert ha marad, akkor a 2006-os esélyeknek végleg befellegzik. (Na persze kicsoda Fodor Gábor, hogy megmondja a Maszopnak mit csináljon?) Pedig az EP választáson elszenvedett vereség egyértelmûen megmutatta, hogy a választók a kormány eddigi „munkájával” elégedetlenek, a posztkommunista utódpárt polgárháborús hangulatot idézõ kampánya csak hab volt a torta tetejére. Mégis az elegáns sármõr maradt állva és – ahogyan Pali bácsi szokta volt mondani – Smith ügynök „hajtott végre menetet”. Az arrogáns – és a Népszabadság szerint is (Jó reggelt – hazudta Kovács László) – folyékonyan hazudni képes szocialista pártelnök, mint nagy idõk nagy tanúja fog eltûnni a szegfûmintás utódpárt süllyesztõjében. De térjünk még vissza néhány gondolat erejéig ezekre a fránya nyaralásokra, pihenésekre. Ha belegondolunk ezen utazások szokatlanul nagy számába (Torgyán mester és kíséretének nagy számú thaiföldi kiruccanásai a kivételek, melyek erõsítik a szabályt), arra az eredményre juthatunk, hogy ebben az egészben azért van valami. És akkor a nagy dudákról még nem is beszéltünk. Irány Szilikon-völgy! (Csak így zárójelben jegyzem meg, mindig is szerettem volna egy nagy csöcsû svéd masszõrnõt, aki megfelelõ módon leápol engemet. Talán a MeH el tudná intézni, mondjuk üdülési csekkel, vagy valami hasonló.) Szóval, a lakosságnak egy tekintélyes részét – ahogyan azt nagyon helyesen Pallagi Fefe is észrevette – rendkívüli mód irritálja, hogy a jómódú multimilliomos bankárnak évente több alkalommal is módjában áll külföldön, s hozzá még ráadásul nem is a legolcsóbb helyeken nyaralni, üdülni, pihenni. Ez még nem is lenne érdekes, hiszen ez idáig még csak amolyan szimpla, a sárga irigység kategóriájába tartozó szokásos magyar „dögöljön meg a szomszéd tehene” típusú vircsaft lenne. Igen ám, csakhogy mára már odáig jutottunk, hogy immáron a szocialistapárton belülrõl is kifogásolják, hogy a miniszterelnök a hatalmas zakó 4
után, ahelyett, hogy a dolgok rendbetételén munkálkodna, veszi a nem létezõ kalapját és b. neje kíséretében elhúz nyaralni a napfényes Mallorcára. Ahogyan azt az új image megkívánja, Megyó nem is tért ki a konfliktuskezelés és a problémamegoldás elõl, hanem azon melegében, a címben olvasható módon igazította el az elégedetlenkedõ szocialistákat. Még mondja valaki, hogy az Ügynök nem feltétlen híve a demokráciának?! Nemcsak politikai ellenfeleit küldte el a búsba, de saját elvtársaival sem tett kivételt. És amint azt most már tudhatjuk, a többit megb…hatják. Na kérem szépen, ilyen egy igazi demokrata. Mindenki megszívja, pártállásra való tekintet nélkül. Demokratikusan! (Ez egyébként a Don Tollerone által rendszeresített „A Fidesz kapja be!” formu-
lának már egy továbbfejlesztett, haladóbb változata, melyet a szerzõ lerövidített, alkalmazkodva rohanó világunk felgyorsult élettempójához.) Rövid idõn belül már második alkalommal riogatja obszcén megnyilvánulásaival az öltönyös ember a parlamenti demokráciában és a jogállamban feltétlenül hívõ gyanútlan állampolgárokat. Érdekes módon most azonban nem jelent meg azonnal a tévéképernyõkön a bukott külügyér pártelnököt az ország házában oly bõszen és vehemensen védelmébe vevõ szocialista nagyasszony, Szili Katalin most néma maradt. Az, hogy a szocialisták rendezvényén megbántott, megsértett baloldaliaktól, hogyan kér elnézést az Ügynök, vagy maga a párt, hogy ezt a szerencsétlent ültették a nyakukba, az az õ dolguk, majd házon belül megoldják. De az már aztán igazán érthetetlen a számomra, hogy a nómenklatúra elleni jó ha figyelünk
„Sokat dolgoztam, a kampányban napi 16 órát, b...-tok meg, megérdemlem“! – erõsítette meg szó szerint ezekkel a szavakkal Medgyessy Péter, Magyarország miniszterelnöke az MSZP mai választmányi ülésén, hogy Mallorcára készül vakációzni. Értesüléseink szerint a Köztársaság téren Medgyessy Péter kétszer szólat fel a fórumon. Elõször azt fejtette ki: az európa parlamenti választási vereség miatt nincs szükség önmarcangolásra. Másodjára viszont azt mondta: a kudarcnak lesznek személyi felelõsei. Bejelentette azt is: „politikai kormányzásra“ tér át, a politikai szempontokat már a 2005-ös költségvetés összeállításakor figyelembe veszik. Információink szerint ezzel a tegnapi, szintén a vereséget elemzõ elnökségi ülésen elhangzott, markáns kormánykritikák elé szeretett volna menni. Tudósítónk jelentése szerint a választmány ülés annyira „titkos“ volt, hogy az újságírókat csak kísérettel engedték be még a büfébe is, illetve onnan vissza az ülésterembe. Forrás: Czirják Imre – MNO
harc nagyasszonya, aki habozás nélkül bocsánatot kért az ellenzék nevében pártbéli fõnökétõl, az a Szili Katalin most nem tolakodik azonnal és habozás nélkül a média nagy nyilvánossága elé, hogy bocsánatot kérjen a kormányfõ nevében a nemzettõl (de legalábbis annak minimum a felétõl). A másik nagyasszonyban, az egykori MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetõjében, az egykori fõcenzor Lendvai Ildikóban legalább van betyárbecsület. Õ nem szégyelli, kimondja, hogy õ bizony utálja a polgári köröket, de el kell ismerni, hogy ami jó az jó, a hívek mozgósításának szempontjából a polgári köröknél jobbat eddig még nemigen találtak ki. jó ha figyelünk
(Higgyék meg nekem, ezúttal megfogadtam Smith ügynök tanácsát és kiéreztem a szavak mögötti iróniát, már megtanultam, hogyan kell azt. De kiéreztem valami mást is a mindig mosolygós frakcióvezetõ asszony szavai mögül. Egy enyhe csalódottságot és picike kis dühöt is, hogy a fene egye meg, ez bizony nekünk is eszünkbe juthatott volna.) Ja kérem, a spanyolviaszt nem nekünk kell feltalálnunk, mert azt már mások megtették helyettünk. A mûvelt nyugaton ugyanis, ahol nem volt ötven év államszocializmus képében megtestesült proletárdiktatúra, ott kérem szépen komoly, több száz esztendõre visszanyúló hagyományai vannak a civil szervezeteknek, a civil szervezõdéseknek. Nem kell valakinek feltétlenül
párttagnak lennie ahhoz, hogy aktívan részt vehessen a közéletben, a közösség, a település életének formálásában. Persze nálunk még ez is gyerekcipõben jár. Pedig éppen itt lenne az ideje, hogy megerõsödjenek a civil szervezõdések, hiszen a globalizáció növekvõ nyomásának következtében a szubszidiaritás (az egyénhez, közösséghez legközelebbi szinten szülessenek meg az egyént, a közösséget érintõ döntések) elve egyre nagyobb területeken eltûnõ félben van. Polgár az, aki felelõsséget vállal a tetteiért. A többieknek pedig, a szocialista Magyarországnak csak annyit, MSZP, mert megérdemlitek, b…tok meg! Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
5
– avagy A KISZ-tõl a Fiatal Baloldalon át az Ifjú Szocialistákig – „Mélyen tisztelt publikum, kéretik egy kis csend. Ki nem szökött meg eddig, most már maradjon is bent. Ülj közelébb a párodhoz, ez késõbb fontos lesz. Hogy együtt tudjunk mulatni, a tudnivaló ez, csak ennyit kell, hogy megjegyezz: Egyedül nem megy, egyedül nem megy, egyedül nem megy, ha-ha-ha-ha..." – Mi van elvtársak, csoda történt? Az MSZP meghallotta az idõk szavát? Rájöttek arra, hogy az egykori MSZMP-hez köthetõ öreg pártkáderek és harcostársak a gengszterváltás után tizenöt esztendõvel immáron inkább legitimációs koloncot jelentenek a megújulni képtelen posztkommunista érdekközösség számára, és visszahúzó erõként fejtik ki „áldásos” tevékenységüket? Az EP választás jó ürügyül szolgálhat a feltörekvõ KISZ-es nemzedék számára, hogy most már hivatalosan is megszabaduljanak az utolsó nagy bölénytõl, a jelenlegi külügyér pártelnök Kovácstól. Ráverik a balhét szerencsétlen Smith ügynökre, aki mintegy lelépési díjként vigasztalódhat azzal a havi 4-4,5 milliós fizetéssel (no meg persze a plusz juttatásokkal), amit az európai biztosi posztért markolhat fel majd az államkasszánál. És mindenki jól jár. Itthon (remélhetõleg) egy árnyalatnyival csendesebb lesz a politikai közélet, a bankár-kommunisták eltakarították az útból a folyton okvetetlenkedõ, keresztbe tévõ öreget és a dominó-elv alapján a következõ generáció tagjainak mindegyike feljebb léphet egyet a szocialista párt nómenklatúrájának posztkommunista szamárlétráján. A generációváltás úgy tûnik most már elodázhatatlan a szegfûmintás utódpárt háza táján. Egyrészt csökkenne a pártra nehezedõ erkölcsi, morális legitimációs nyomás, mely az egykori PB-, KB-tagok személyébõl és múltjuk miatt az ellenzék részérõl oly gyakran éri õket. Bár az is igaz, hogy addig amíg a kormányfõi posztot egy titokszolga fõhadnagy tölti be, a parlamenti tévéközvetítések alkalmával pedig a szocialista frakció vezetõjeként az egykori MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetõjét láthatjuk, hallhatjuk felszólalni a Parlamentben, mint az MSZP megmondó-emberét – pardon, asszonyát –, addig nemigen lehet arra számítani, hogy az ellenzék és hazánk polgári érzelmû polgárai kitörõ örömmel és lelkesedéssel fogadnák a posztkommunisták szociáldemokrata irányultságú megújulási törekvéseit. Pedig nagyon úgy fest a dolog, hogy Timur és csapata felfelé mozdul egyet a szocialista grádicson. Most az egykori szebb napokat is megélt KISZ-es generáció ideje jött 6
el. Mára megtollasodtak. A téesz- és tanácselnök papák, vagy pártfunkci családtagok átmentett vagyonára és kapcsolatrendszerére alapozva igazi kapitalistákká, bankár-kommunistákká váltak, akik valamiféle holdingként tekintenek az országra, mintha csak hitbizományba kapták volna Magyarország Részvénytársaságot. De az élet felgyorsult, ma már nem úgy mennek a dolgok, mint azelõtt és nagyon úgy tûnik, hogy a mi derék jó szocialistáinknak még a nép ajkán született bölcs mondásra is sikerül rácáfolniuk és az egyik holló mégiscsak kivájja a másik holló szemét. (Ha az üzlet, de legfõképpen a profit éppen úgy kívánja.) A KISZ-es generáció még be sem ült igazán a hatalomba – ahogy mondani szokták, még meg sem melegedett a seggük alatt a bársonyszék – máris ott toporog a sarkukban a Fiatal Baloldal, õket pedig az Ifjú Szocialisták serény hada követi. Õk egy „külön állatfaj”. Az igai predátorok, vagyis a ragadozók. Agresszívek és éhesek. A pénzre és a hatalomra. A KISZ-esekkel ellentétben õk még nem szedték meg magukat, de már belekóstoltak a jóba, már megérezték a hatalom ízét. És hát ugye könnyû a jót megszokni. Szóval a fiatalokat már nem lehet csakúgy direktben „csípõbõl” lekommunistázni, bár ahogyan retorikai megnyilvánulásaikat hallgatom, az embernek olyan érzése támad, mintha a marxista foxi-maxin szerezték volna médiaszereplési ismereteiket. Agresszivitásuk, a demokrácia elleni nyílt támadásaik a nagy nevû elõdöknek is becsületére válna. Jól megtanulták a leckét. Minden területen, így a gazdaság területén is. Igen ám, csakhogy a Békesi László, Fekete János, Bokros Lajos nevével fémjelzett társadalom (le)építõ exportvezérelt, belsõ fogyasztást és piacélénkítést visszafogó közgazdasági iskola mára elavulttá vált, a jelen kor kihívásainak és követelményeinek egész egyszerûen már nem felel meg. Az idõ egyszerûen átlépett rajta, s ez még akkor is így van, ha a különbözõ pártpénzeken támogatott tehetségtelen közgazdászzsenik valamiféle posztkommunista nosztalgiázás ürügyén foggal-körömmel ragaszkodnak ehhez az elvetélt dogmához. Az effajta helyzetek aztán kínos szituációkat tudnak produkálni. A si-
keres pénzügyi szakember (már-már azt mondhatnók, pénzügyi zseni) vezetése alatt az ország gazdasági mélyrepülésben van, nemzeti valutája a Forint bekerült a világ tíz legspekulatívabb valutája közé, amire még ez idáig nem nagyon volt példa. Igaz arra sem, hogy az államkassza – hacsak egy rövid idõre is, de – zéróra ürüljön. És akkor arra már ne is vesztegessük a drága idõt, hogy a gazdaság jó úton halad a növekedés szinte rekordokat döntöget. Igaz, az infláció is. De hát mit csináljunk, õk csak ehhez értenek, ezt tudták átadni az utódoknak is. Ja, meg még valamit! a válságkezelést! (Divatosabb kifejezéssel a válságmenedzselést.) De ha nincs válság az se baj, majd õk csinálnak egyet, hogy aztán kezelhessék. Jelzem, nekem már az is gyanús volt, hogy az osztályharc állandósult. Kérdeztem is otthon, hogy mikor gyõz már végre valaki, mert jómagam inkább a béke pártján lennék, de hát folyton csak azt hallani, hogy az osztályharc, no meg a nemzetközi helyzet fokozódik. Ezek állandóan harcolnak valakivel. Ha béke van akkor is. Na ezt tudták átadni az utódoknak. A Fiatal Baloldalnak, meg persze az Ifjú Szocialistáknak. (És szegény Ifjú Kommunistákkal mi lesz, róluk mindenki megfeledkezett?) A menetrend világos, ennél világosabb már nem is lehetne: a generációváltás a bolgárkertészetben is elkerülhetetlen. Az EP választás épp kapóra jött, ráverik a balhét Kovácsra, így az öreg „kilõve” az elnöki posztról. Kósánét meg számûzik az Unióba. (No nem a szovjetbe és nem Szibériába.), Horn Gyufát pedig kiültették a kispadra, onnan aztán bekiabálhat mindenféle hülyeséget kedve szerint. A pártban egyedül az õ helyzete különleges. A Horn Gyula-díjas Horn Gyula, aki egyébként a Horn Gyufa magyar termék névadója is egyben, különleges politikai és diplomáciai mentességet élvez. Igaz, hogy õ volt az MSZP kampányigazgatója, a bukásért azonban mégsem õ a felelõs. Ahogyan az jóféle igazi sunyi politikushoz illik, õ volt az egyik, aki azonnal és oly rútul rávallott kenyeres pajtására, a sima nyelvû pártelnökre. Talán pufajkás gyökereibõl táplálkozó élettapasztalatának köszönhetõen, talán azért, hogy mentse a saját irháját, õ is egyike volt jó ha figyelünk
azoknak, akik azonnal ráhúzták a vizes lepedõt a megszeppent Smith ügynökre. Az már a nyilatkozataiból is kiderült, hogy derék külügyérünk már csak ideig-óráig áll a legnagyobb kormánypárt élén, de hogy ki követi majd õt a pártelnöki székben azt ma még nem tudhatjuk. (És nem tudhassuk, ahogyan az egyes szocialista körökben szokásos. A suksükölést meghagyjuk a Horn Gyula-díjas Horn Gyulának, a magyar termék a Horn Gyufa névadójának.) Az MSZP-nek változnia, változtatnia kell, különben még az is könnyen elõfordulhat – fõként ilyen dilettáns kormányzás és agresszív hangnem mellett –, hogy 2006ban lehúzhatják magukat a fajanszon. Annak idején az MSZMP-bõl MSZP-vé alakulva a „Munkás” szót hagyták ki a nevükbõl (dolgozni már akkor se akart senki se közülük). Nesze neked szociáldemokrácia. Tisztelt baloldali szavazópolgárok! Már akkor gyanakodniuk kellett volna, hogy itt bizony csúnyán becsapják Önöket. No, de aki azt hiszi, hogy ezzel az átalakulás véget ért, az nagyon téved! Ez ugyanis csak a folyamat látható, a nagyközönség elõtt lezajló része volt, a kulisszák mögött azonban igen csak hamar visszakerült a helyére az a fránya „M” betû, igaz, immáron megváltozott jelentéstartalommal. MSZMP, azaz Magyar Szocialista Média Párt. És úgy tûnik ez is lesz a veszte ennek a „kenyeret és cirkuszt a népnek” frazeológiát minden másnál jobban szem elõtt tartó, a gladiátorok mellett saját polgárait is jelképesen a halálba küldõ bemutatós miniszterelnökkel az élén álló posztkommunista szellemiségû bagázsnak, melyet pártnak még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetünk.
A médiapolitizálás ugyanis csak addig mûködik, – ha tetszik – az elõadás csak addig sikeres, amíg beülnek rá a nézõk. De mi van akkor, ha már nincs pénzük, hogy jegyet váltsanak a showra? Már pedig itt most lassacskán éppen ez képzõdik meg. Az emberek nem hülyék, s még ha annak idején az iskolában matematikából nem is vizsgáztak jelesre, akkor is megélesedik az elméjük és hirtelen javulást mutatnak az aritmetikai képességeik, ha éppen a pénztárcájukban lévõ összegek felett kell dönteniük. Száz szónak is egy a vége, váltásra van szükség! Különben a létminimum alsó szélén tengõdõ kisnyugdíjasok szabad csapatai, valamint a 19.000 forinton megvásárolható Homo Kádárikuszok körében oly népszerû, a piacidegen és demokráciaellenes posztkommunista attitûdöket felvonultató kormányzási stílus látványos és tartós mélyrepülésbe torkollhat 2006-ban. De változásra van szükség a politikai játéktér túl oldalán, a polgári-nemzeti térfélen is. Az MDF 5%-os önállóságának birtokában meg van gyõzõdve arról, hogy 2006-ban is állja majd a sarat. Feltéve, ha addig ketté nem szakad. Megint csak azt kell mondanom, hogy szükség lenne arra az 5–10%-os jobboldali szatellit pártra. A Jobbiknak van is esélye rá, hogy betöltse a MIÉP megüresedett helyét az ország házában, ehhez azonban arra van szükség, hogy a politikai játszma nemzeti-polgári térfelén lévõ játékosainak mindegyike változtasson a viselkedésén. A Fidesznek végre nem kellene lépten-nyomon belerúgni egy jó nagyot a Jobbikba, a srácoknak pedig itt lenne az ideje, hogy abbahagyják az idol ütlegelését. Ezt ugyanis nem díjazza a nép! Már pedig, ha valakit nem díjaz a jó nép,
Új kommunikációs stratégiát sejtenek Medgyessy Péter miniszterelnök utóbbi botrányos megnyilatkozásai mögött a szocialisták - értesült a Magyar Nemzet. Úgy vélik: a kormányfõ a fiatalok szimpátiáját akarja megnyerni „beintéseivel és beszólásaival“, valamint a róla kialakult képet - mely szerint inkompetens és döntésképtelen - szeretné megváltoztatni. A kormányzati kommunikáció azért szivárogtatta ki a sajtónak a kormányfõ szombati, az MSZP választmányi ülésén elhangzott beszólását, mert úgy vélték: elõsegítheti egy olyan kép kialakulását Medgyessyrõl, hogy határozott, konfliktusokat vállalni képes politikus - vélik egyes szocialista politikusok. Szemben azzal az imázzsal, ami a kétéves kormányzása során alakult ki, melybõl a baloldali-liberális értelmiség szerint is egy inkompetens, döntésképtelen személyiség arcéle rajzolódik ki. A szocialisták szerint ráadásul a beszólás és a soproni „beintés“ hozzásegíthet egy fiatalok számára vonzó, „laza“ Medgyessy-kép kialakulásához. Arra gyanakszanak, hogy új kommunikációs stratégia részei lehetnek Medgyessy Péter miniszterelnök az utóbbi idõben botrányt keltõ megnyilatkozásai. Ismert: Medgyessy Péter tervezett mallorcai vakációjával kapcsolatban mondta azt az MSZP választmányának zárt ülésén, hogy jó ha figyelünk
azt nem is juttatja be a parlamentbe. No mármost ha valamely párt érdemben is szeretne beleszólni a haza sorsának aktív formálásába, ezt legnagyobb eséllyel az Országgyûlésben teheti meg. Oda elõbb azonban be kell jutni. Márpedig ez szimpátia nélkül nem fog menni. A jó fiúk szerepében pedig a Fidesz tetszeleg mostanság, ezért velük kapcsolatban nem tanácsos kihúzni a gyufát. (Fõként nem a Horn Gyufát!) Ezzel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy talán célszerûbb lenne együttmûködni, mint egymás torkának esni. Addig is, míg létrejön egy kívánatos együttmûködés a polgári-nemzeti oldal erõi között, néha pihenjünk meg pár percre és élvezzük a végjátékot. Mert ez itten kérem szépen reményeink szerint a vég kezdete. Legszebb öröm a káröröm. (Meg a söröm.) Vagy ahogyan D-209 a Maszop összejövetelén mondta a mallorcai útjáról õt faggató pártaktivistáknak: „B…K meg, megérdemlem!” Tudhatjuk – és nem tudhassuk, ahogyan az egyes szocialista körökben szokásos (a suksükölést meghagyjuk a Horn Gyula-díjas Horn Gyulának, a magyar termék a Horn Gyufa névadójának.) –, hogy az ember – még ha miniszterelnök is az istenadta – nem tud mindig csiszoltan reagálni. Még a végén kiderül, hogy Megyó egy csiszolatlan gyémánt! Addig is, míg ez a faragatlan alak elnyeri végsõ formáját, s bölcs útmutatásai alapján helyes irányban megyünk tovább a legközelebbi útelágazódásnál, fogjuk meg egymás kezét, s most már el se engedjük többet egészen 2006-ig, mert csak együtt sikerülhet! Vagy ahogyan a Ripacsok mondják: „Egyedül nem megy!” Isten áldja Magyarországot! A szocialista nagyváros öntudatos polgára
„megérdemlem, nem szégyellem, b...tok meg!“. Sopronban pedig Medgyessy obszcén mozdulatot tett az ellene tüntetõ tömegnek. A miniszterelnök a választmányon egyébként arról beszélt, hogy fiatalításra van szükség a párton belül, „legalább kétgenerációs ugrásra“, és bejelentette azt is: Újhelyi Istvánt, a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták elnökét megbízza a kormányzaton belüli médiaügyek kezelésével, Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárát pedig a kormány, azaz a miniszterelnök, illetve az MSZP közötti kapcsolattartás felügyeletével. A kommunikáció egyébként szinte hivatalba lépése óta az egyik legfõbb problémája a kormánynak. Tavaly nyáron például több bejelentett kormányzati döntésrõl derült ki, puszta kommunikációs hiba volt. Többször át is szervezték ezt a területet két év alatt. Legutóbb Braun Róbert távozott a kancelláriáról, tavaly szeptemberben pedig Simkó János a Kormányzati Kommunikációs Központ élérõl, miután a miniszterelnök bejelentette: a jóléti államok kora lejárt, s kifütyülték. Gál J. Zoltán kormányszóvivõ a Magyar Nemzet kérdésére, mely szerint változott-e a kabinet kommunikációs stratégiája, titkárságán keresztül annyit üzent vissza: „A stratégia a régi, megerõsítve.“ Arra, hogy ennek részét képezik-e a miniszterelnök botrányos megnyilatkozásai, nem válaszolt. Forrás: fideszfrakcio.hu 7
Az már szinte biztos, hogy a háborúpárti Bush-t nem intellektuális képességei miatt választották meg elnöknek. Leomló romokon lett hadvezér, füstölgõ romok között is fog elbukni. A demokrácia exportja helyett világszerte megvalósította militáns fanatikusaival a szörnyû terror importját. A második világégés utáni leggyengébb képességû amerikai vezetõ végsõkig globalizálta beteges küldetéstudatát. Sikerült követni a nagy elõdöket, megszállássá redukálta a felszabadítást. Elõhívta a Közel-Keleten a rettegett Vietnam-szindrómát, Európában meg a látens Amerika-útálatot. Most törheti a fejét, hogy hátráljon ki a csapdából, hol lesz kisebb vesztesége. Már szeretné belerángatni a káosz homokjába a lesajnált NATO és ENSZ csapatait. A közelgõ elnökválasztás miatt keresni kell az újabb, sikerrel kecsegtetõ gyors, háborús kalandot. Csak találgatni lehet, hol bukkan fel ismét a demokráciateremtõ, katonai népnevelés. A megfenyegetett Szíria, a szétlõtt Bejrut, a csúfos Szomália, vagy a blokáddal körbefont Kuba lesz a következõ állomás? Az biztos, hogy hatékonyan csökken a szavahihetetlen Bush-Blair tandem békegalambra rogyasztott népszerûsége. Látható, hogy a következetesen vállalt hülyeség azért nem inproduktív! Mindenhol kirajzolódik My Lai, Quantanamo, és az Abu Grab-i börtöncellák nyomasztó öszszefüggése. Formálódik az új liberális világerkölcs! Ott bátran összeilleszthetõ a veretes CIA-módszer és a genfi konvenció, ott megjelenik a háborús nagyüzem alvállalkozóinak leplezetlen morálja. Közben a naiv amerikai demokráciát meg mintha lefejezték volna. Albumba gyûjtik a szadista idiótákat. Lassan magára marad a kutyaláncon sétáltatott szenátus törvényessége. Észtvesztve próbál mindenki kihátrálni ebbõl az összegründolt koalícióból. Mi is. Vonakodva hazahoznánk Juhász golyófogó homokzsákjait. Láthatóan szép jövõ elé nézünk, ha az USA garantálja biztonságunk, az EU pedig növekvõ gazdasági prosperitásunk. Jó lesz majd, ha itt is elterjednek az angolszász vallatási módszerek. Ha jön a fejekre húzott sötét kámzsa, a kártékony zajongás, az elveszett idõérzék. Ha megérkezik az éhezés, az alvatlanság, a tudatmódosító elektrosokk. A rendõrállami testfenyítéssel és dohánymegvonással már próbálkoznak, miközben tovább fokozódik szegény hazánk csatlósállami lojalitása. Megjelennek majd Magyarország felett az értelmetlenül zengõ Patriot rakéták. Aztán utólag lõhetünk. A Don-kanyar után sok errefelé a kétkedés. A lakosság 70 %-a azonnal kihátrálna a megszálló kalandból. Ez persze nem számít. A Nemzetközi Vöröskereszt, az Amnesty, a lelkiismeret parancsa azonnal döntene, de 8
nincs meg hozzá a politikai akarat. Nem elég a felrúgott nemzetközi jog, a cserbenhagyott ENSZ, a kitalált tömegpusztító fegyverek, az elillant al-Kaida kapcsolat, a becsapott katonai szövetség, a csõd, az eszkalálódó háborús helyzet. Nem elég a gyors döntéshez a növekvõ veszteséglista, az erõsödõ ellenállás, az elveszett legitimitás, a muzulmán világ gyûlölete. Mindez nem elég ok a magyar parlamentnek. Vannak, akiknek komoly háborús érv, hogy nem szabad haramiákra hagyni az olajkutakat! Vannak, akik elhiszik, hogy mindenáron pacifikálni kell Irakot, akárcsak annak idején a vesztes Németországot, Magyarországot és Japánt. Vannak elborult elméjûek, akik szerint ezt a kegyetlen, elkerülhetetlennek hazudott vallásháborút inkább a Közel-Keleten kell megvívni, semmint Budapesten. Mintha bármi közünk lenne ehhez a vállalhatatlan szörnyûséghez. Mintha a bosszú, a várható visszacsapás elõtt be lehetne zárni a határokat. Akik így gondolkodnak, azoknak tudniuk kell, hogy õk is kard által vesznek el. Ez ma már nem kizárólag Bremer, Chaney, Rumsfeld és Wolfowitz magánháborúja. Ez nem Bush-é, akit évtizedek óta szoros családi barátság fûz Bin Ladenékhez. Ez a vérzivatar már közügy, mindannyiunk felelõssége. Nem lehet indok a politikai közöny mellett a társadalmi közöny sem, a „dögöljön meg a szomszéd tehene“ mentalitás. Egyszer mindenért el kell számolni. A megcsonkított, véres, viaszos tekintetû halottakkal, a döntésképtelenséggel, a kétarcúsággal, az igazodással és hazudozással. Nem maradhatunk az idõk végeztéig egy következmények nélküli ország! Hamarabb eljön a számonkérések ideje, mint azt sokan gondolják. Egyszer majd ártatlanul megkérdezi valaki, hogy a jelképes iraki misszió vajon mit is jelképez? Mit üzen az emberiségnek és mit nekünk személyesen? Akkor majd nem lesz elég a sodródásról beszélni, meg a katonai szerepvállalás felülvizsgálatáról. Akkor majd az utolsó csatlós szerepe és a pánikszerû menekülés között nem lesz számottevõ
különbség. Akkor nem lesz elég cinikus és hazug módon lefolytatott európai kampánytémává silányítani az emberhalált, ezt a mocskos vallásháborút. Addig azonban dúl a harc. Nem tagadja meg egyik parlamenti párt sem nívótlan önmagát. Mind hozza megszokott formáját. Kampányol a közeledõ háború etikájával. Az SzDSz és hithû követõik a felmérések szerint a leginkább háborúpártiak. Az ismét nemzeti színekben pompázó, szabadon futó jómadarak háborús héjákká változtak, most mutatják meg igazi arcukat. A magyar Likud most is teljes mértékben az izraeli álláspontot képviseli, akárcsak Eörsi az EP liberális frakciójában. Nagyon bölcsen el kívánják mélyíteni a fegyveres konfliktust, így segítve elõ Bush megbuktatását és a demokrata Kerry erõsödését. Kerül, amibe kerül! A párt reneszánsza egybeesik a háború melletti lobbizással, úgy gondolják. 1956-os képekkel kampányolnak, miközben a megszállók mellett megtagadják a magyar forradalom szellemét. (Bush-nak a fanatikus terror központja lenne ma a Corvin-köz!) Nem véletlenül küzdenek az idegen érdekek mentén bevethetõ zsoldos hadseregért, nem véletlenül gyõzik meg módszeresen a lakosság 87 %-át a sorozott haderõ szükségtelenségérõl. Õk most a háborúban látnak igazi bizniszt, nem a békében. Õk a nemzetállamok szétverését látják ebben a globális játszmában. A liberális káosz sokat hoz a konyhára, elmélyíti a fennálló függõségeket, elrejti a nyilvánvalót. Az SzDSz most olyan erõsnek érzi magát, hogy nyíltan hadat üzen a társadalomnak. Az MSZP ezzel szemben kevésbé komplikál, inkább kompenzál. Õket sokkal kiszámíthatóbbá teszi a mindenáron való megfelelés, a nagyhatalmi elvárásokhoz való igazodás, a másokkal szembeni örök bizonyítási kényszer. (Kovács kisebbségi komplexusa már-már szívderítõ!) Tõlük mélyen megfontolt erkölcsi döntés nem várható, mindvégig kitartanak a háború szükségessége mellett. Õk természetüknél fogva nem látnak különbséget a fogolykínzás és a népnyúzás között. Ebben nagy a rutinjuk! Mindenesetre igazi diplomáciai bravúr szükséges ahhoz, hogy álláspontjuk egyszerre eladható legyen a franciáknak, az oroszoknak és az amerikaiaknak. Szegény Megyó kínlódhat Washingtonban! Az erõsebb kutya elve azonban döntõ. Az MSZP ebben a kérdésben egyértelmûen az amerikai területi hódítást képviseli. Hátha leszakad valami nekik is a zsíros üzletbõl. Számukra nem okoz gondot ésszerûen megjeleníteni a pokol irracionalitását, a kártékony expanziót, az erõszak és brutalitás kiteljesedését és kultuszát. Ez a kép a hûbéres csatlósmentalitásból fakad, abból, amit egész életükben gyakorolták. jó ha figyelünk
Az MDF miután részlegesen lenyúlta és szinte egyedüli kampánytémájává emelte a Jobbik Magyarországért Mozgalom eredeti, a katonák azonnali hazahívására irányuló álláspontját, most nyilvánvalóan nemzeti érdeket képvisel. Remélhetõ, hogy normális pálfordulása nem kizárólag a kampánynak szól. Hogy mennyire hiteles és õszinte ez a követelés, az ma még nem tudható. Következetes akkor lesz, ha alapjaiban megkérdõjelezi a NATO viszonyt és az afganisztáni szerepvállalást. Ragaszkodik a magyar szuverenitáshoz, nem csak katonai kérdésekben. Ezt hosszú távon elvárni azonban képtelenség, túl sok „demokrata“ barát van a háttérben. Ahhoz pedig a Fidesz gyöngülése kellene, hogy jelenlegi álláspontját június 13. után is markánsan képviselje. Bukása és kapitulációja mindezt megakadályozhatja. Az MDF szegény, témaszegény a választási küzdelemben. Nem úgy, mint a Szövetség, amely ismét, ebben a kényes kérdésben is kettõs kommunikációt folytat. Tudathasadás, vívódás, és örök dilemma jellemzi. Egyszerre akarja az összes választói érdeket képviselni. Egyszerre akarja az IGEN és a NEM gombokat megnyomni. Egyszerre kívánja megjeleníteni Németh Zsolt és Simicskó István szembenálló véleményét. Egyszerre minden színt és irányzatot Európából és Amerikából, egyszerre jobbot és balt, újkonzervatívot és neoliberálist, galambot és héját, nemzeti és nemzetidegen álláspontot. Mindent akar a felülemelkedett, világnézeteken túli hatalomért, az áhított sikerért, miközben egyre inkább feladja karakteres önmagát, feladja jobboldaliságát. Tömegpárt, ami a lehetetlent, a teljességet kívánja lefedni. Párt, amely egyenlõséget von önmaga és az ország közé. Ezért szürkül bele a Szövetség a nagy erõlködésbe. Orbán körül senki számára nem terem babér, mindenkit elhalványít személyisége. Minden megnyilatkozásában megjelenik felelõssége, a keresztény ember döntése, ami szembenáll a gyilkolással. Ezért hezitál a Fidesz vagy csak taktikázik és kivár? Ezt a gondot nekik kell
jó ha figyelünk
megoldani. Nehéz lesz mindenkinek megfelelni, összeegyeztetni a széthasadó álláspontot. Választani kell lelkiismeret és hatalomtechnika között. Háború ügyében ugyanis mereven kettéválik egymástól párt- és nemzeti érdek. Ami különösen furcsa, hogy egyetlen kampánytémában, így az iraki misszió ügyében sem konfrontálódik a Fidesz és az SzDSz. A nagyok egymással, a kicsik saját partnereikkel vannak elfoglalva. Mintha az amerikai és európai viszonylatok kérdésében a neoliberális és a polgári liberális álláspont közös hangot találna. Mintha kettõjük között megvalósulna az áhított konszenzus. A béke. A háborúk mellett, keleten a helyzet változatlan. Folyik az uniós álkampány, a politikai gittegylet rágódása. Közben meg nõ az EU-közöny! Jó, ha a tagországokban a szavazási részvétel aránya átlagosan eléri az 50 %-ot. Az észteknél 21 %, a briteknél és osztrákoknál 23 %, a cseheknél 24 % az eljövendõ választásokon prognosztizált részvételi arány. Nálunk is folyamatosan csökken, most 45 %-on áll. Ezzel szemben növekszik és erõsödik az eu-szkeptikusok tábora, a néppárton belüli ED tagjainak befolyása. Hamarosan csatlakozik hozzájuk a cseh és a lengyel konzervatívok népes küldöttsége. Magyar természetesen nem lesz köztük! Úgy tûnik, téved Farkas Flórián, nem csak a romák lesznek vesztesei az egyesülési felsülésnek (A szlovák cigányok már kezdik elözönleni Angliát!) Vesztese lesz a keresztény tradíció is, csatlakozott Kósáné vatikáni lenyúlós álláspontjához számos EU-képviselõ, néhányan köztük néppártiak. Különös ez az EU. Felfokozott hévvel küzd a keresztény befolyás ellen, miközben 59 % szerint elsõsorban Izrael fenyegeti a világbékét. A nagy cívódásban létrejött volna a Vatikán-ellenes antiszemitizmus? A Párizs-Brüsszel-iszlám tengely? Szegény Európa, szegény Werber. Nemhiába olyan Pink mindkettõ. Ide csatlakoztunk! Hiába kampányol nyugdíjas csekkeken az MSZP, hiába osztogat ingyenes iskolatejet. Minden ünneplés ellenére Magyarország ha-
marosan a menekültek és csempészek célországává változik. Liberalizálódik a hazai piac, ennek következtében elsõ körben 15 %-al emelkednek a mezõgazdasági termékek árai. Aztán a benzin, a villany, a gáz, mindent felnyomnak a tûrõképesség határáig. A bérek kivételével. A puritán Szász Károly még megkapja a 80 milliós végkielégítést, hátha szétosztja a Baumag-osok között!) Aztán majd megmagyarázza Orbán és Medgyessy közösen, hogy csak róluk, az eltékozolt bizalomról szól a választás. Ahol nem érdemes szavazni az 5 % alatti pártokra. Mintha elõre borítékolni lehetne az eredményt! Õket, a radikális nemzetieket le kell söpörni a pályáról, õk nem EU komformak. Veszélyeztetik a kialkudott stabilitást. Ez a fajta, többpárti, tradicionálisan versengõ demokrácia nem fér bele a kereszténység -nélküli Európába. Nem csoda, ha a legutóbbi felmérések a totális társadalmi elbizonytalanodás és válság jeleit mutatják. 2004-ben a magyar lakosság 46 %-ának jelentõs mértékben romlott az anyagi helyzete, 32 % pedig még rosszabb körülményeket vár jövõre. Hogy teljes legyen az összkép az apátiáról, kiábrándultságról és bizalomvesztésrõl, arról tanúskodjon még néhány száraz számadat: a magyar emberek döntõ többsége, 87 % nem bízik a politikai pártokban, 71 % a parlamentben, 69 % a kormányban. Ennyit ér a garnitúrává züllött politikai elit. Ennyit 15 év folyamatos szószegése és hazudozása. Mindez nem számít. Lakóparkok után, kormányrendelet alapján, végre magántõkébõl épülhetnek a börtönök. A falakkal körülvett luxus falanszterek mellé újabb szûkös férõhelyek. A magyar Gáza. Övezet összkomforttal, házimozival, medencével, konditeremmel, kóserkajával, emberi jogokkal, humanista õrökkel. A szögesdrótok és katonai rendészek fel sem fognak tûnni a nagy forgatagban. Zárkákat épít magas hozammal a bankárvilág. A kapuk fölé meg felírható: EURÓPA SZABADDÁ TESZ! Csak, hogy el ne feledjük, hol vagyunk, kire és mire szavazunk! Közeledik a nagy nap! Forrás: Molnár Tamás – Jobbik
9
Az EU-alkotmány növeli a brüsszeli centralizációt A most elfogadott EU-alkotmány tovább növeli a brüsszeli centralizációt – írja John Laughland a Die Weltben. A szerzõ szerint, ha a valódi cél az EU demokratizálása, a hatalmi jogosítványokat vissza kell adni a nemzetállamok parlamentjeinek. A nemzetközi kapcsolatokban csak egy radikális paradigmaváltással szüntethetõ meg a bürokratikus kontroll. A Die Welt címû konzervatív napilapban a brit publicista John Laughland A demokrácia elárulása címmel fejti ki tézisét, miszerint a nemzetállamok jelentik a szabadság és demokrácia garanciáit és nem az Európai Unió. A Punch szatirikus magazin egyik XIX. századi karikatúrája közkönyvtárat ábrázol, ahol a vendég a francia alkotmány egy példánya után érdeklõdik. A könyvtáros kimérten annyit válaszol, sajnálom, de nem tartunk folyóiratokat. A szerzõ szerint ez a kép tökéletesen leírja a két évtizede a „trockista permanens forradalom” lázában égõ EU-t, amelyik a most elfogadott alkotmányával immár az elmúlt két évtized ötödik alapvetõ átalakítását szenvedi el. Nem véletlenül jegyzi meg Laughland, hogy az alkotmány szövegét nem hozták nyilvánosságra, mert annak végleges, minden kiegészítést tartalmazó változata túlzottan összetett. A jogállami normákat – a jogbiztonságot is – aláásó állandó változás legfõbb okát a brüsszeli bürokrácia centralizációs törekvéseiben látja, amelyik a demokrácia elveivel ellentétesen nem vonható felelõsségre. Az EU mélyen antidemokratikus filozófiájának kidolgozója Jean Monnet, az egykori Cognac kereskedõ, aki úgy vélte, hogy a nemzetállam nacionalizmushoz, az pedig háborúhoz vezet. Ezért a béke csak a nemzetállamok egy államok feletti alakulatban történõ feloldása által garantálható, ahol a vezetést a választott kormányok helyett voksokkal nem legitimált irányító testületek veszik át. Az unió közös joganyagának minden újabb felülvizsgálata, különösen a legutóbbi oda vezetett, hogy még több hatalom jutott Brüsszel kezébe. A jogszabályokat elõterjesztõ bizottság kinevezett bürokratákból áll; a miniszterek tanácsa, amelyik a kormányok képviselõibõl áll, a valódi EU törvényhozó testület: titokban találkozik és dönt, továbbá semmilyen intézménynek és a választóknak nem tartozik elszámolással. Az Európai Bíróság közismert arról, hogy a jogszabályok alkalmazása helyett döntõen 10
Gyönyörûséges lobogó már van, csak éppen a demokrácia hibádzik azzal foglalkozik, hogy megmondja, milyen törvényeket kellene elfogadni. A miniszterek tanácsa egyszerûen egy politikai kartell. Nem meglepõ, hogy minden hivatásos Európa-politikus támogatja a minél elmélyültebb integrációt, hiszen ezzel saját politikai hatalmát és befolyását is növeli. Sokkal egyszerûbb egyes törvényekrõl a kollégákkal megállapodni, mint azt a nyilvánosság és egy esetlegesen ellenséges parlament elõtt megvédeni. Amikor 1940. június 10-én a haldokló harmadik köztársaság nemzetgyûlése Vichyben összeült, hogy a kormányzati hatalmat Pétain marsallra átruházza, valami hasonlót tett, mint amikor a nemzeti parlamentek megszavazzák az unióba történõ belépést. Tévedés számos európai hite, miszerint az Európai Parlament kompenzálja a nemzeti országgyûlések hatalmának csökkenését. Ezt vették észre a kelet-európai országok polgárai – akik saját bõrükön tanulták meg felismerni a látszatválasztásokat – s politikai realizmusukat jelezte, amikor számos állam polgárainak alig ötöde járult az urnákhoz. Az Európai Parlament nem igazi törvényhozó testület, befolyása csak arra korlátozódik, hogy egyes javaslatokat blokkoljon. A miniszterek tanácsa hozza meg ténylegesen a törvényeket. Az EP-re a bizottság és a miniszteri tanács sem úgy támaszkodik, mint ahogy a nemzeti parlamentek támogatják a kormányukat, ezért egyik intézményt sem vonhatják ténylegesen felelõsségre. Végül az EP-ben nem pán-európai pártok foglalnak helyet, a képviselõket a nemzeti pártok listájáról választják honi pártprogramok alapján. Amint ezek a képviselõk megérkeznek Brüsszelbe azonnal európai frakciókhoz csatlakoznak, amely programjáért egyáltalán nem is kampányoltak, s elfogadnak egy olyan programot, amely a voksoláskor még nem is léte-
zett. Így az antidemokratikus árulás egyik fajtáját valósítják meg, amikor visszaélnek a választóktól kapott mandátummal. Az EP ezért a valóságban az európai apparátus egy része, melynek brüsszeli biztosokhoz, vagy a miniszterek tanácsához fûzõdõ viszonya lényegében megegyezik az egykori moszkvai Legfelsõbb Tanácsnak a minisztertanácshoz, vagy a politikai bizottsághoz fûzõdõ kapcsolatához. Monnet módszere aláássa a demokráciát. Hiszen a nemzetállam nem jelent veszélyt a demokráciára, hanem annak természetes kerete, mely történelmi, földrajzi és nyelvi okokból eléri az állampolgárokat. S mert õk ezt az állami tekintélyt elfogadják, ezért készek annak törvényeit és rendeleteit tiszteletben tartani. Monnet módszerének hibája, hogy „poszt-nemzeti”, amennyiben megpróbálja a politikai döntéshozatalt a nyilvánosság arénájából olyan testületek kezébe helyezni, amelyek nem vonhatóak felelõsségre és nem választották õket. E folyamat következménye, hogy mindenkit, aki a titkolózó és antidemokratikus európai elitek megállíthatatlannak tûnõ hatalomátvételét megkérdõjelezi, azt azonnal a populizmus vádjával megbélyegzik. Egy olyan szitokszó, melyet még az olyannyira intelligens és megfontolt euroszkeptikus politikusra, mint a cseh elnökre, Václav Klausra is ráakasztanak. Ha az európai választók referendumokon egyes európai megállapodások ellen szavaznak – mint az a maastrichti megállapodásra mondott dán nem, illetve a nizzaira adott ír elutasítás kapcsán történt – azokat egyszerûen nem veszik tudomásul. S a választókat az adott szerzõdésrõl addig szavaztatják, amíg a kérdésre nem adják meg a „helyes választ”. Azonban az a „demokrácia”, ahol a polgároknak gyakorlatilag csak egy választásuk van, az a valóságban diktatúra. Laughland szerint a most elfogadott alkotmány egyetlen felsorolt problémát sem old meg, sõt tovább növeli a brüsszeli centralizációt. A szerzõ javaslata szerint, ha a valódi cél az EU demokratizálása, akkor a hatalmi jogosítványokat sürgõsen vissza kell adnia – az EP azonnali feloszlatása mellett – a nemzetállamok parlamentjeinek. Csak egy radikális paradigmaváltással érhetõ el a nemzetközi kapcsolatokban a bürokratikus kontroll megszüntetése és találhat vissza Európa a természetes és kívánatos állapotába: az egymással szabadon és versengõ és együttmûködõ demokráciák állapotába. Forrás: Keresztes Lajos –MNO
jó ha figyelünk
A jelenség meghatározó oka szeptember 11-e Az amerikai elnökjelöltek feltûnõen küzdenek a zsidó közösségek szimpátiájának elnyeréséért. Egyrészt pozitívan értékelik a Saron-kormány cselekedeteit, másrészt gyakran befolyásos zsidó szervezetek vendégei. Jóllehet a zsidóság aránya alacsony, politikai jelentõségük annál nagyobb. Küzdelem a zsidó szavazatokért címmel az amerikai elnökválasztási küzdelemrõl ír Majid Sattar hosszú elemzést, a Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív napilapban. A 2000-es év tapasztalatai miatt elnökjelöltek semmit sem kívánnak a véletlenre bízni, ezért most azokra az államokra koncentrálnak, ahol magas a bizonytalan választók aránya. Néhány ezen szövetségi államok közül viszonylag jelentõs zsidó közösséggel rendelkezik, akik szimpátiájának elnyeréséért az elnökjelöltek feltûnõen küzdenek, többek között azzal, hogy a Saron-kormány cselekedeteit pozitívan értékelik, s gyakran vendégeskednek a jelöltek befolyásos zsidó szervezeteknél. A zsidóság aránya alacsony, az összlakosság alig két százaléka, de a választási rendszer következtében politikai jelentõségük ezt az arányt messze meghaladja. Ennek egyik oka, hogy a zsidó közösség mozgósítási képessége jóval erõsebb a többi amerikai etnikai csoporténál, ráadásul területi eloszlásuk, koncentrálódásuk a nagyszámú elektort adó New York és Kalifornia szövetségi államokra csak növeli jelentõségüket. E két államról a Bush-csapat már lemondott, viszont a többiben, ahol viszonylag jelentõs a zsidóság számaránya, az elnök tanácsadói még úgy vélik, van mit keresniük. Ilyen „bizonytalan” és megnyerhetõ államnak számít Florida (3,9),
jó ha figyelünk
New Jersey (5,7), Nevada (3,8), Pennsylvania (2,3). (Zárójelben az zsidó lakosság aránya az összlakosságon belül.) A szerzõ szerint a republikánusok küzdelme a zsidó szavazatokért viszonylag új jelenségnek mondható, hiszen hagyományosan e közösség kétharmada a demokratákra szokott voksolni. Ez a választói magatartás Roosevelt idõszakára vezethetõ vissza, aki jelentõs számú zsidót helyezett vezetõ kormányzati pozícióba. Ezt a hagyományt eddig csak egyszer, 1980-ban sikerült Ronald Reagannek áttörnie. Õ akkor 39 százalékot kapott, míg a demokrata jelölt Jimmy Carter mindössze 45 percentet. Ez azonban nem jelentette a választó magatartás megváltozását, Reagan 1984-es, rendkívül sikeres újraválasztásakor a zsidó voksok aránya a normálisnak tekinthetõ egyharmados szint alá csökkent. Bush most megpróbálja Reagan 1980as sikerét megismételni, annak ellenére, hogy az elemzések szerint 2000-ben Al Gore kapta a zsidó szavazatok 80 százalékát. Bush esélyeit támasztja alá az Amerikai Zsidó Bizottság által 2003 végén készített közvélemény-kutatás, eszerint a megkérdezettek 31 százaléka jelezte, Bushra szavazna, és további tíz százalék vallotta magát bizonytalannak. A változás meghatározó oka szeptember 11-e, valamint a Bush-kormány fellépése az iszlamista terror ellen, másrészt Washington rendkívül Izrael-barát külpolitikája, amely elismerte a zsidó állam igényeit a Jordán megszállt nyugati partjának egy részére,végül a zsidó újkonzervatívok összefogása a keresztény jobboldallal, amelyik a Bush-kormányt támogatja. Ken Mehlman, Bush kampánymenedzsere számít a zsidó választókra: „Látták, hogy mi az elnök pozíciója. Washington biztosítja, hogy Izrael – a Közel-Kelet egyetlen demok-
ráciája – a kellõ támogatásban részesüljön”. Majd hozzáfûzte: „Bush ezzel egyidõben olyan palesztin államért lép fel, amelyik az izraeli biztonsági érdekeknek megfelel“. Jól jelzi Bush álláspontját legutóbbi beszéde, amelyet az „American Israel Public Affairs Committee“ (Aipac), az egyik legjelentõsebb washingtoni Izrael-barát lobbi szervezet elõtt mondott: „Nemzetünk és az izraeli nemzet számos közös tulajdonsággal rendelkezik. Fiatal nemzetek vagyunk, küzdelembõl és áldozatból születtünk, menekültek alapítottak, akiket vallási meggyõzõdésük miatt üldöztek. És mindkét ország hisz abban, hogy Isten egyik szemét rajtunk tartja. Ez a kapcsolat tett bennünket természetes szövetségessé.“ E szavak garantálták a tapsot. Kihívója, Kerry szónoklatok terén nem marad el Bushtól. A Rágalmazás Elleni Liga rendezvényén a következõket mondotta: „Megígérem, hogy én elnökként, Izrael államot biztonsága kérdésében sohasem fogom kompromisszumokra kényszeríteni.” Biztosan nem zavarta a templomba járó, katolikus, ír nevû Kerryt, hogy a közelmúltban a lapok részletesen tudósítottak arról, hogy nagyapját – akit nem ismert – még Fritz Kohnnak hívták és Kelet-Európából vándorolt be. Az Aipac is elismeri, hogy Kerry Massachushetts szenátoraként a Kapitóliumban minden szavazáskor Izrael-barátként viselkedett, amit a demokrata elnökjelölt nem gyõz elégszer hangsúlyozni. Így egyelõre nem biztos, hogy Bush terve sikerül. Még ha Bush nem is lesz képes a zsidó szavazóktól remélt voksokat a várt arányban megszerezni, a stratégia kifizetõdik, hiszen így a republikánusok bizton számíthatnak jelentõs kampányadományokra. Forrás: Keresztes Lajos – MNO
11
A hírek szerint lazább arculatot kap Medgyessy Péter, de ne ijedjen meg senki, nem egy plasztikai sebész kése alá fekszik szeretett miniszterelnökünk, nem a ráncait fogják elmélyíteni, a könnyzacskóit lötyögtetni, a tokáját megereszteni. A stratégia az oka mindennek. Medgyessy alapvetõen egy jól nevelt, visszafogott, mûvelt, nyelveket perfekt beszélõ, széles látókörû világfi, aki egyaránt otthonosan mozog a szûk baráti társaságokban és a protokoll kimért világában, remek társalgó, kitûnõ adomázó, félelmetes vitapartner, de mégis szerény és szeretetre méltó, igazi sarmõr. Csak és kizárólag a párt és a kormány tanácsadóinak elvetélt stratégiai elképzelései kényszerítik arra, hogy a széles nyilvánosság elõtt úgy viselkedjék, mint egy szmokingba bújtatott proli, hebegjen, habogjon, összehordjon hetet-havat, összekeverje az igét az igával. Egyedül a stratégiai követelmények számlájára írandó, hogy ez a kifogástalan modorú, „régi vágású” úr obszcén kézjeleket mutogat, máskor meg oly cifra káromkodásokat ereszt meg, akár egy szalonspicces kocsis. Nem a kifinomult lelkébõl, cizellált személyi-
sége mélyébõl fakadnak ezek az esetlen, ostoba, gyakorta útszéli megnyilvánulások, ezt várják, követelik tõle, a stratégák erre kényszerítik. S Medgyessy mint fegyelmezett hivatalnok, az ország érdekeinek elkötelezett közjogi méltóság, engedelmeskedik. A stratégák arctalan és felelõtlen társulata két évvel ezelõtt azt találta ki, hogy milyen jól mutatna az ország élén egy nehézkes, suta, dadogó, az anyanyelvét törve beszélõ, lassú felfogású,
ugyanakkor idült mosolyú miniszterelnök. Medgyessy, roppant intelligenciájának hála, hamar beletanult ebbe a szerepbe, s egy idõ után magától is olyan elképesztõ sületlenségeket mondott, hogy kiképzõit is õrületbe kergette. Az átmeneti sikerek után jött az elkerülhetetlen pofára esés, de a stratégák újabb ötlettel álltak elõ. A felnõtt, értelmes, tudatos népességnél nem jött be a bunkóság, akkor célozzuk meg az ifjúságot, vegyük lazább bunkóra a figurát. Hadonásszon a miniszterelnök, mutogasson obszcén jeleket, használjon ocsmány kifejezéseket, ezektõl majd népszerû, vonzó, elfogadott lesz. Medgyessy meg az új utasításoknak megfelelõen mutogat és b…megel. Jellemzõ, hogy a magyarországi kommunikációs szakemberek, píárzsenik, szocialista agytrösztök mit gondolnak a magyar néprõl, a választópolgárokról, az ifjúságról, ha ilyen eszközökkel akarják meggyõzni, a maguk pártjára állítani õket. Szegény Medgyessy a stratégia áldozataként sodródik tovább. Stratégiai okokból lett vamzer, pénzügyminiszterként, miniszterelnök-helyettesként stratégiai okokból vett részt az ország eladósításában, a spontán privatizációnak nevezett kifosztásban. Mindig akadtak megfelelõen profi imázsformáló kommunikációs menedzserek, akik elõírták neki, hogy mit tegyen. Most éppen káromkodnia kell, mert ez a stratégia. Egyébként a jó kormányzati kommunikáció nem az elõadó személyétõl és az elõadás formájától függ, hanem a kormány mondanivalójától. Amikor felelõs kormányzati tényezõk az ország eredményeirõl, nehézségeirõl, gondjairól, sikereirõl, a valóságról beszélnek, akkor a kormányzati kommunikáció jó. Ha a semmibõl csinálnak sikerpropagandát, a problémákat elhallgatják, csacsogjon bármely pergõ nyelvû politikus, olyankor a kormányzati kommunikáció: rossz. Még a titkos, stratégiai csodafegyvernek szánt mutogatás sem segít. Forrás: Ugró Miklós – MNO
12
jó ha figyelünk
