Mato К. Jelušić
A SZOCIOLÓGUSOK ÉS A SZOCIOLÓGIA MINIMALIZMUSA (A jugoszláv szociológusok IX., tudományos ülése, melynek témája: A szociológia a jugoszláv szocialista önigazgatása társadalomban — Az eddig elért eredmények, a jelenlegi dilemmák és a távlatok)
V a n n a k események, melyek k a p c s á n érdemesebb az illető esemény légköréről, mint t a r t a l m á r ó l beszélni. Ez különösen a k k o r n y i l v á n v a l ó , ha ez a t a r t a l o m jelentéktelen, h a lényegesen a v á r a k o z á s o k alatt m a rad, illetve h a egyáltalán nem is létezik. Ilyenkor aztán természetesnek tűnik, h a feltesszük a kérdést: miért v a n ez így, m i n t most, amikor még élénken él b e n n ü n k a csalódás, amit a jugoszláv szociológusok 1981. ok tóber 26—27-én Belgrádban m e g t a r t o t t I X . t u d o m á n y o s ülése keltett. A szociológusnak „joga v a n " csalódottnak éreznie magát, d e „nincs j o g a " érzelmeire alapozni a magyarázás és az értékelés kritériumát. É p p e n ezért megkísérlem minél objektívabban ismertetni e t u d o m á n y o s ülés két kínos n a p j á t . D e menjünk sorjában! Bizonyos információk szerint, melyek nem tekinthetők üres szóbeszéd nek (lásd I. K u v a č i ć : H o n n a n ez a letargia a t á r s a d a l o m t u d o m á n y o k terén? K u l t u r n i r a d n i k Z á g r á b , 1980/6.), а I X . t u d o m á n y o s ülésnek kongresszusnak kellett v o l n a lennie!? Szociológiánk n é h á n y pionírja ön t u d a t á n a k és m é r t é k t a r t á s á n a k köszönhető, hogy ezt az irreális ötletet elvetették. M e r t egy kongresszus köztársasági és országos szintű előké születeket igényel, melyekre ebben a pillanatban a legkevésbé sem vol tak k e d v e z ő feltételek: például a szakosztályok m u n k á j á n a k újraéleszté se, továbbá „ a m i a leglényegesebb, egy kongresszust eredményesen csak olyan emberek t u d n a k megszervezni és levezetni, akik képesek a t u d o m á n y á g fejlődésével való személyes azonosulásra" (uo., 50. oldal). Ilyen megalomániás kezdeményezés csak azoktól eredhetett, akiket nem érde kel a szociológia sorsa, az úgynevezett „ ú t i t á r s a k t ó l " , akiknek m o t í v u mai a t u d o m á n y o s m u n k á t ó l és a n n a k tekintélyétől idegenek. „Megszervezték" t e h á t az ülést, ami egyúttal évi közgyűlés is lett, és amely — jóllehet nem kongresszus — nem cáfolta meg Kuvačić b o r o n gós sejtelmeit. Először: azonnal beigazolódott, h o g y az „ ú t i t á r s a k a t " nem foglalkoztatják a szakmai kérdéseik. Másodszor: megerősítésre v á r még, h o g y „a manifesztáció révén jó p o n t o k a t szerezzenek m a g u k n a k ,
melyek előbbre segítik őket a politikai k a r r i e r útján". Ez az állapot egyébként meglepően a d e k v á t m ó d o n .szemlélteti a jugoszláv szociológia helyzetét a hetvenes években, amit a részvevők k ö z ü l sokan a szocioló gia politizálódásának, vagy jóval érthetőbben: destrukciónak neveztek. A z első pillantásra t a l á n kétségek is merülhetnek fel bennünk, mivel szemünk előtt lebegnek a J K S Z p r o g r a m j á b a n megfogalmazott állás p o n t o k , melyek egyértelműen k i m o n d j á k a t u d o m á n y autonómiáját, sőt olyan természetű t u d o m á n y o s megismerést sürgetnek, amely átfogó t á r sadalmi-politikai tevékenység alapjává v á l h a t : „ . . . a tudomány önma ga bírája, az objektív igazság döntő kritériuma pedig a t á r s a d a l o m t u d o m á n y o k terén csak az a tény lehet, hogy az eredmények megjelelnek-e a valóságnak vagy sem, amit végső soron m a g á b a n a t u d o m á n y o s gya k o r l a t b a n ellenőriznek." (kiemelés: M . J.) A jugoszláv szociológusok t u d o m á n y o s ülését tehát „nagy erőfeszíté sek előzték meg, melyek arra irányultak, h o g y megtartására megfelelő termet t a l á l j a n a k " Belgrádban. Ezek azonban csak a kezdeti problémák. A z ülés lebonyolítására biztosított helyiséget, az Egyetemista Művelődé si K ö z p o n t impresszív termét bármely p i l l a n a t b a n elvehettek „más cél r a " , ezért a szervezők azzal a gondolattal foglalkoztak, hogy az ülést egy n a p b a sűrítsék!? A nyilvánosság tájékoztatását — beleértve a szakmai közvéleményét is — úgy o l d o t t á k meg, hogy a Sociologijábzn, úgyszólván az utolsó pil lanatban, közöltek egyes beszámolókat, a később beérkezetteket pedig sokszorosítva, a szükségesnél kevesebb p é l d á n y b a n a d t á k közre. Ez az a d a t abból a szempontból is jelentős, hogy a részvevőknek szándékuk ban állt felkészülni a vitára, így viszont a tudományos ülés beszélgeté sek, dialógusok, kritikai értékelések nélkül folyt le; furcsa monológok k'ivették egymást (a Sociologijáhaa k ö z ö l t és a sokszorosítva k ö z r e a d o t t szövegeiket m a g y a r á z t á k át a szerzők), úgy, hogy az ülés t a r t a l m á r ó l a Jugoszláv Szociológusok Egyesülete folyóirata alapján beszélhetünk (1981. 3—4. szám. A további idézetek ebből a kettős számból valók.) Ez az oka anna, h o g y ilyen hosszan i d ő z t ü n k az ülést kísérő — termé szetüknél fogva egyébként lényegtelen — körülmények leírásán. És mindezek u t á n , anélkül, hogy a napirendet (ami „valahol elkalló d o t t " ) felolvasták volna, a fényesen kivilágított, félig üres teremben, úgyszólván pisszenés nélkül kezdődött meg a jugoszláv szociológusok I X . t u d o m á n y o s ülése, amire csaknem tíz évet kellett várni.
A Sociologiján ak m á r az első oldala dilemmákat kelt az olvasóban. S z á m o m r a ezek jelentőseknek t ű n n e k , ezért is jeleztem, hogy részlete sebben szeretném kifejteni őket. A kettős számot teljes egészében „ennek az a l k a l o m n a k " — a t u d o mányos ülésnek — szentelték. A t u d o m á n y o s ülés formális értelemben is felfogható: m i n t a t u d o m á n n y a l foglalkozók ülése, de egy minőségileg
más, és véleményem ezerint helyesebb értelmezésben is: o l y a n ülésként, melyen a t u d o m á n n y a l foglalkozók olyan dialógust kezdeményeznek, ami m a g á b a n foglalja a tudományosság minden ismérvét. A z ülés t é m á ja elég p r o v o k a t í v és egyúttal eléggé ihlető erejű is volt ahhoz, hogy megfelelő teret biztosítson az utóbbi értelmezésben vett k i b o n t a k o z á s h o z . A téma legalább h á r o m általános problémát t a r t a l m a z : a) a szociológia ma, a mi társadalmi felitételeink közepette, jellegze tességei, társadalmi státusa, hatása . b) a szociológia lehetőségei nálunk, és c) a szociológiai gondolat összegezése ezen időszakban. Bizonyára v a n n a k más lényeges problémák is, melyek az adott té mából vezethetők le, de mindez kevés volt ahhoz, hogy megmozdítsa a szociológusok fásult tömegét. A t u d o m á n y o s ülés t u d o m á n y o s foko zattal rendelkező emberek összejövetele volt — és semmi több. A másik dilemma a k k o r vetődik fel, amikor egybevetjük a t é m a h i vatalos alcímét, a „szerkesztőségi megjegyzésben" közölttel: kutatási irá nyai,
jelenlegi
dilemmái
és távlatai.
A z alcímet úgy értelmezem, m i n t a
részvevők pontosabb eligazításául szánt ú t m u t a t á s t , ami hozzásegíti őket, h o g y felesleges tépelődés és tétovázás nélkül jussanak el az elkép zelt célhoz. Ezért is szembetűnő az említett eltérés, aminek talán n e m is kell túlontúl nagy jelentőséget tulajdonítani, de mégis n y i l v á n v a l ó ; szá m o m r a m e g m a g y a r á z h a t a t l a n , k i v á l t k é p p egy ilyen k o m o l y összejövetel esetében, amitől olyan sokat v á r t a k . Függetlenül ezektől a homályos megfogalmazásoktól, m á r a folyóirat ban k ö z ö l t m u n k á k elemzését megelőzően is az a következtetés v o n h a t ó le, h o g y t a r t a l m u k az esetek többségében messze jár attól, hogy választ adjon a téma által felvetett kérdésre — A szociológia a jugoszláv szo cialista önigazgatásé társadalomban. Más s z ó v a l : meggyőződésem, hogy az ülés ezt a közvetlen célját sem érte el. Ez szükségszerű é§ v á r h a t ó is volt, tekintettel arra, h o g y amennyi ben a szociológiai gondolkodás a jugoszláv szociológiáról (a szociológia szociológiája) válságban van, a k k o r válságban kell lennie a gondolkodás t á r g y á n a k is. E n n e k ellenkezője a szociológia válságának túlhaladását jelentené. Ebben az esetben az előző, egyértelmű állítás, miszerint a ju goszláv'szociológia minősége esik, nem volna pontos. E z az eset pedig nem áll.
Azon m u n k á k kiválasztásánál, melyeket érdemesnek t a r t o k legalább alapvető m o n d a n i v a l ó j u k ismertetése útján bemutatni, az az elv vezé r e k , h o g y milyen mértékben jelentősek és jellemzőek a t á r g y a l t proble m a t i k a területét illetően. H á r o m ilyen egységet különítettem el: a) A z o k az értekezések, melyek a mai jugoszláv szociológia helyze tével, az o k o k k a l és következményekkel, v a l a m i n t a megoldási lehető ségekkel foglalkoznak. Ezekre még részletesebben visszatérek, mert érin tik m i n d a z o k a t a kulcsproblémákat, melyek összefüggnek a szociológia
társadalmi státusával és szerepével. Ez a választás nem azt jelenti, hogy lebecsülöm a többi m u n k a minőségét — az ilyesmi egyébként is kivihe tetlen, mivel a válogatás eleve kizárja az összehasonlítás lehetőségét. (Ilyen szövegek például R. Lukié: Szociológiánk feladatairól, R. Šupek: H o g y a n s z a b a d u l h a t u n k meg a szakmai minimalizmustól, V. R u s : A jugoszláv szociológia a politizálódás és a szocializálódás között, című munkája). b) A z o k a m u n k á k , amelyek jobbára az elmélet felől közelítik meg t á r s a d a l m u n k jelentős problémáit, és a feltétlenül szükségesnek m u t a t kozó kiegészítéseikkel az a l a p k u t a t á s o k irányelvéként használhatók. (Pél dául S. Bóléié: Intézményes változások és Jugoszlávia h á b o r ú utáni tár sadalmi fejlődése, J. Ž u p a n o v : A h a t a l m i szerkezet m e g v á l t o z t a t á s á n a k alternatív stratégiája a munkaszervezetben.) c) A z o k a m u n k á k , melyek teljes egészükben v a g y részben k u t a t á s o kon alapulnak (R. Petrović: A házasság, a család és a halandóság, S. L i v a d a : F a l v a i n k nyílt kérdései, G. Kaéanski és V. Bubanja: A szocio lógusokról és a szociológiáról a szociális védelemben.)
A) Szerzőink egyetértenek abban, hogy a szociológia a h a t v a n a s évek kezdeti „fellendülése" u t á n nagyjából 1972-től kezdődően, fejlődésében megrekedt. Jóllehet más-más megközelítésben, k ü l ö n b ö z ő tényezőkre visszavezetve, feltárulnak a n n a k a válságállapotnak az előidézői. E b ben a tekintetben sincs lényeges eltérés az egyes szerzők k ö z ö t t . R. Lukié az o k o k a t h á r o m csoportba sorolja: személyi, (szervezeti és társadalmi. A z első csoport a „ n e m z e d é k v á l t á s b a n " nyilvánul meg, ami a fejlődés bizonyos megrekedésével járt — „ m i n t h a m i n d e n t elölről kellett volna k e z d e n i " (190. oldal). A szervezési okok jelentősebbek és összefüggnek a t á r s a d a l m i a k k a l . Lukié elsősorban arra gondol, hogy alábbhagyott a szakegyesületek, ki v á l t k é p p a Jugoszláv Szociológusok Egyesülete munkája, továbbá hogy megváltozott a szociológusok m u n k á j á n a k jellege azokban az intézmé nyekben, ahol alkalmazásban v a n n a k : a munkahelyi feladatok mind rit k á b b a n függnek össze a t u d o m á n y o s m u n k á v a l . A nemzetközi együtt működés úgyszintén csökkent. A legfontosabb oksági tényező mégis a társadalom. „ A szociológia bizonyos mértékig ,gyanús' t u d o m á n n y á válik, a társadalmi helyzet tudatos, az u r a l k o d ó nézetek szerint igazolatlan bírálása m i a t t . . . A z ideológiai viták m i n d i n k á b b háttérbe szorítják a tényleges t u d o m á n y o s v i t á k a t , és olyan k l í m a alakul k i , amely nem ösztönzi eléggé a szívvel lélekkel végzett m u n k á t " (192. oldal). N y i l v á n v a l ó , hogy a szociológia-társadalom ilyetén való oksági-oko zati viszonya a szociológia-politika, politikai ideológia-iiatálom viszo n y á n keresztül specifikálható és tekinthető át.
Ilyen viszonnyal t a l á l k o z u n k R. Supek elképzelésében is, melynek eredménye a szociológia és a szociológusok heteronómiája, az „idegen értelem, vagyis az értelmetlen szolgálása". E z a b ü r o k r a t i k u s g y a k o r l a t természetes velejárója és legdrasztikusabb formában a „tudományos minimalizmusban" n y i l v á n u l meg. K o n k r é t e n ez azt jelenti, b o g y a szocio lógus munkájával p r i v a t i z á l ó d i k , részben ö n m a g á n a k t a r t j a meg, és csak a f e n n m a r a d t részt — ami megfelel a fennálló társadalmi s z a b v á n y o k nak — , adja át értékelésre a társadalomnak. A b ü r o k r a t i k u s viszony a t u d o m á n y o s m u n k a iránt abban nyilvánul meg, bogy „ a l k a l m a t l a n arra, hogy felfigyeljen a t á r s a d a l m i fejlődés alapvető problémáira és a t u d o m á n y szerepére e p r o b l é m á k megoldásában", vagyis a b ü r o k r a t a a szo ciológiai ismereteikben n e m látja a társadalmi fejlődés stratégiájának lényeges elemét. (Lásd: Z. Mlinar, 289. oldal) Ez a helyzet tragikus k i menetelű a szociológiára nézve, mivel az elmélet és a k u t a t á s t e r m é k e n y párbeszéde jut válságba, „ m e r t a k u t a t ó intézményeket a rutin jellegű, sekélyes k u t a t á s o k kegyeiemikenyerére kényszeríti — a h a v i keresetet biztosítandó — , a teoretikusokat pedig g y a k o r t a ^politikailag gyanúsak n a k ' tekinti". (R. Supek, 202. oldal) A Jugoszláv Szociológusok Egyesülete sem tehette túl m a g á t a b ü rokratikus intervenciókon. A kötelező „köztársasági k u l c s " folytán „megfelelő tekintéllyel nem rendelkező egyének" vezették. „Emellett meghonosodott a delegálás gyakorlata, ezáltal elkerülhetők az összes szo ciológusokat egybegyűjtő ülések. Delegátusokra szűkíteni a m u n k á t , azt jelenti, hogy k i z á r j u k a s z a k m a i k ö z v é l e m é n y t és tétlenségre kényszerít jük a tagságot." (210. oldal) Ennek következménye a legjobb szocioló gusok privatizálódása! Mégis, h a választani kellene, a t u d o m á n y o s minimalizálásnak ez a formája elfogadhatóbb, mint a politizálódott szociológia, amiről V. Rus ír. A z ő munkája minden b i z o n n y a l azáltal emelkedik ki, h o g y arról a t á r s a d a l m i folyamatról beszél, a szociológia politizálódásáról az u t ó b b i évtizedben, ami a szociológia destruálódásálhoz vezet, eltűnéséhez a társadalmi színtérről. Ennek ellentétes f o l y a m a t a a szociológia profeszszionalizálása volna, a u t o n ó m t u d o m á n y k é n t való azonosulása, mely szakmai jelentősége révén a d e k v á t társadalmi erőt teremt. Ez volt a helyzet, a szerző véleménye szerint Jugoszláviában a h a t v a n a s években. Konfliktusra a k k o r került sor, amikor a szociológia és a politika ellen tétes igényei, t a l á l k o z t a k : „ . . . a szociológia részéről m i n d kifejezettebb szükséglet nyilvánult meg a szociológiai tevékenységek intézményesítése iránt, a politika részéről pedig a t á r s a d a l m i h a t a l o m ellenőrzésére való törekvés, mely h a t a l o m az aktualizált professzionális tudásból ered." (221. oldal) N y i l v á n v a l ó , hogy a politika toleranciaszintje a szociológia n ö v e k v ő társadalmi h a t a l m á t illetően meglehetősen alacsony volt. E n n e k o k á t V. Rus a szociológia, v a l a m i n t a politika fejlődésében látja, m e r t a z összeütközés általános a szociológusok csoportja és a poli tikusok csoportja k ö z ö t t . A z ilyen indítékú elmélkedés a jugoszláv szo-
ciológia és ennek válsága azonosításához vezetett volna a szociológusok csoportjával és sorsával. A z idézett szerzők különbözőképpen hangsúlyozzák a z d k a t a ténye zőket, melyek lehetővé tennék a válsághelyzet feloldását. R. Lukié a szociológián belüli k o m o l y átértékelést és v á l t o z á s o k a t ja vasol. Elsősoriban az elméleti-metodológiai p r o b l é m á k r a gondol, t o v á b b á a k u t a t á s o k t á r g y á r a , aminek társadalmi rendszerünk lényegi értékei re és problémáira, ezek objektív értékelésére, illetve progresszív túlhaladásukra kellene irányulnia. Ú g y tűnik azonban, hogy ezt az elkerülhe tetlen változást a társadalom, különösképpen pedig a politika szocioló gia iránti viszonyulásának megváltoztatásával kell megelőzni. Csak ak k o r lesznek meg a reális lehetőségei annak, hogy a szociológia megfon toltan redigálhassa a maga elméleti-metodológiai premisszáit. Azért tűnik számomra megfelelőbbnek V. Rus elképzelése „a szocio lógia szocializálásáról", mert a szociológia megfelelő távolságot t a r t h a t a politikával szemben, nélkülözhetetlen sajátosságot szerezhet. Ez a fo l y a m a t a „kollegiális" és „iklientális" ellenőrzésen keresztül, szervezetten és felelősen, az érdekközösségek útján mehet végbe. A z idézett elképze lést feltétlenül t o v á b b kell fejleszteni, de bizonyos, hogy a h i v a t á s szo cializálása összeegyeztethetetlen a megnyilvánuló k o r p o r a t i v i s t a törek vésekkel (az ipari elittel vagy a politikával való szövetkezés). Jóllehet ezeknek a m u n k á k n a k a célzata világos, fel kell hívni a fi gyelmet n é h á n y szükséges további m a g y a r á z a t r a , melyek befolyásolhat ják szociológiánk válságának megértését: a) Egyik m u n k a szerzője sem fejti ki m a r a d é k t a l a n u l , mit ért „a szociológiának a hatvanas években végbement fellendülése" alatt. É r d e mes volna rendszerezett formában r á m u t a t n i azokra a minőségi jellem zőkre, melyek — m a i szemmel nézve — irigylésre méltó társadalmi h a t a l m a t biztosítottak neki. Vajon ezeket a minőségi értékeket a későbbi lefokozáshoz viszonyítva becsüljük fel, vagy a szociológia önmagától való értékeire gondolunk? A dolog bonyolultabbá válik, h a belátjuk azt a lényeges feladatot, amelyet Lukié állít a szociológusok elé: „ A legfontosabb, hogy a szo ciológusok tudatában legyenek alapvető feladataiknak tudományos te kintetben, hogy t u d o m á n y o s a n kezdjék vizsgálni azokat a kérdéseket, melyek m a a legfontosabbak." (194. oldal) Az a kérdés, és ebben a szociológusok véleménye meglehetősen megoszlik, vajon a mi „régi" szo ciológiánknak sikerült-e felismernie a „legfontosabb" feladatokat, és miként oldotta meg azokat. Ebből az idézetből nem következnek h a t á rozott válaszok, jóllehet a feladat teljesítése valóban elengedhetetlenül előfeltétele az érvényesülő szociológiának és egyáltalán: a szociológiának. b) A z idézett szövegösszefüggésen belül feltétlenül lényegesen t ö b b figyelmet kell szentelni a szociológiára jellemző elméleti-metodológiai kérdéseknek. T u d o m á n y u n k válsága minden bizonnyal alkotó tényezői re is kiterjed.
B) A z idézett egységből való m u n k á k legalább két -okból nagy jelentoseguek: Először: o l y a n m u n k a megteremtésének kísérlete ez, amely a t u d o mányos kutatások v á z a lehetne, amelyben az elméleti részt fokozatosan, műveleti úton k ö v e t n é a t a p a s z t a l a t i , m i n d a z o k k a l az igényekkel, ame lyek a későbbiekből k ö v e t k e z n e k . A két m u n k a közül egyik sem m u t a t kerek egészet, d e az a véleményem, hogy erre szükség van. A z egyik m u n k a jobbára elméleti síkon mozog, a másik több t a p a s z t a l a t i anyagot tartalmaz. Másodszor: m i n d k é t szöveg szerzője a k u t a t á s , a társadalmi fejlődés, a hatalmi struktúra megváltoztatása stratégiájának olyan problémáját választotta, mely kulcsfontosságú .társadalmi rendszerünk t u d o m á n y o s értelmezésében. Illetve: mint S. Bolčić megjegyzi, olyan felismerések felé kell közeledni, amelyek szilárd alapul szolgálnak a jugoszláv t á r s a d a l mi viszonyok domináns típusának értékeléséhez, amelyeik alapján t u d o mányosan értékelhető t á r s a d a l m u n k „fejlődési logikája" (287. oldal). E z is megerősíti azt a véleményemet, hogy J. Ž u p a n o v munkája rendkívül indikatív szocialista önigazgatásunk felbecsüléséhez, és u g y a n a k k o r meg felel a további k u t a t á s o k n a k is, nemcsak e p r o b l é m á v a l kapcsolatban. Mindenesetre: ilyen átfogó kezdeményezések fejlettebb elméleti-metodo lógiai alapot feltételeznek, olyant, ami lehetővé teszi a megbízható, p o n tos empirikus megfigyeléseket és m a g y a r á z a t o k a t . C) K u t a t ó m u n k á n k a t számos probléma kíséri. N é h a magából a t u d o m á n y b ó l erednek, de g y a k r a n idegenek tőle, rákényszerítebtefc. Egyéb ként az ilyen m u n k á k száma is csökken. É p p e n ezért a k u t a t ó m u n k a sorsa és jellege tipikusan t ü k r ö z i szociológiánk helyzetét. • A k u t a t ó m u n k a szinte szabályszerűen „megrendelt m u n k a " , így leg jobban ki van téve a politizálódásnak, m á r létrejöttében, és u g y a n í g y a további „ t á r s a d a l m i " értékelésekben is. Ezért van az, h o g y g y a k o r t a problematikus mind a k a p o t t eredmények, mind pedig azok i n t e r p r e t á lása tekintetében. A módszertani megoldások is általában szokványosak, a megrendelő igényeihez és szükségleteihez mértek. Emellett nincs igény a r r a sem, hogy túllépjük a leíró vagy a tapasztalati általánosítás szintjét. A ku tatás t á r g y á n a k részlegessége a későbbiek során is megmarad. A szo ciológia alapvető igényének tehát — hogy a társadalmi jelenségeket a m a g u k teljességében kell vizsgálni, m e r t csak így lehet őket m e g m a g y a rázni és megérteni — nem teszünk eleget. Azért kell minden k u t a t á s n a k kielégítenie a t u d o m á n y o s m u n k a m i n d a z o n igényeit, melyeket a máso dik egységbe t a r t o z ó m u n k á k tárgyalásakor érintettem. Amennyiben nem fogadjuk el ezt az álláspontot, amit g y a k r a n a „középterjedelem elméletének" is neveznek, a k u t a t á s szinte törvényszerűen ideológiai n o r m a t í v alapokról indul. Ezáltal pedig a priori két k o m o l y és elkerülhe tetlen hibába esünk: a következtetések premisszái ideológiai jelentéssel v a n n a k feltöltve, a m i t se n e m ellenőrizhetünk, se meg nem állapíthatjuk indokolatlan n o r m a t í v elidegenülését a társadalmi élettől. Ezzel egyide-
jűleg a részlegesség csapdájába esünk, így a k a p o t t eredmények t u d o mányosan nem értékelhetők és nem hitelesíthetők. V i t a t h a t a t l a n , hogy a válság jelen v a n a szociológiai elmélet és gya korlat minden szintjén. E n n e k t ú l h a l a d á s á t a szociológia intézményesíté sében látjuk, ami révén a u t o n ó m m á és egységes egésszé v á l h a t n a , meg felelő távolságra j u t n a a politikával szemben. Ez a folyamat egyrészt n e m elsősorban a szociológusoktól és a szo ciológiától függ, másrészt nem is szükségszerű, h o g y é p p e n így kell vég bemennie! P . S. Az évi közgyűlés N i k o l a Tost és Veljko Rust választotta új el n ö k k é és t i t k á r r á . F o r d í t o t t a Szöllősy
Vágó
László
