Az nem lehet, mondta a lány, mikor a barátnôje a fogamzás problematikáját érintette a nagyszünetben. Lehet, hogy a te szüleid igen, mert azok úgy is néznek ki, de az enyémek nem. Akkor te hogyan lettél, kérdezte a barátnô. A lány hallgatott, nem akart azzal elôállni, hogy vannak, akik nem ilyen módon, egyet mindenki ismer, s hát lehet, hogy csak kettô van. Szerencsére becsöngettek, megúszta a magyarázkodást. A barátnônek csak arra jutott ideje, hogy a tízórai maradékát a szájába tömje, s még akkor is fuldokolt, amikor a matektanár bejött, és lendületbôl adott egy pofont a hetesnek, mert elfelejtette letörülni a táblát. A lány késôbb maga látta meg a szeplôt, ami ellen annyira tiltakozott, a szülein. Véletlen volt. Máskor ilyen idôben már aludni szokott, de most eszébe jutott, hogy mondták az iskolában az osztályfényképezést, és ünneplôben kell menni. Elfelejtett szólni az anyjának, hogy vasalja ki a fehér
blúzát. Már most is késô, nem még reggel. Akkor látta meg, a kislámpa égett, igaz, egy ruha rá volt hajítva. Akkor látta meg a szeplôt a szülein, fôleg az apján, mert úgy gondolta, hogy az anyja nem olyan, csak az apja brutalitása juttatta ebbe a helyzetbe. Késôbb, mikor a Kékfényben látott afféle kegyetlen apákat, akik kiirtják a családjukat, akkor a saját apját is el tudta képzelni, hogy ott makog a riporter elôtt, a szemét letakarják egy fekete kockával, de mindenki tudja, hogy ez a kegyetlen alak az ô apja, ô is tudja, helyesebben tudná, ha nem épp ô és a mamája lenne az áldozat. Az iskolában is sokat beszéltek errôl a szeplôtelenségrôl, hittanóra után, amikor a Kis Pityu valahogy ösztönösen benyögte, hogy a Mária félrekefélt. A pap, aki az órát tartotta, nem volt képzett pedagógus, meg szexuális téren is problémái voltak, lévén katolikus, ezt a durvaságot nem tudta hogy viszonozni, csak egy még nagyobb durvasággal. Odalépett a Pityu padjához, elkapta a pajeszát és a haj, hát igen, nem szakadt ki a fejbôrbôl, hanem húzta maga után a fejet és az egész testet. Kiesett a padsorok közé, és onnét már nem a pajeszánál fogva, hanem a fekete cipôjével, amilyet a katolikus papok általában viselnek, rugdosta ki a gyereket a terembôl. A gyerek minden rúgásnál közelebb csúszott az ajtóhoz. A Kis Pityu ettôl a perctôl kezdve biztos volt benne, hogy rá-
18
19
SZEPLŐ
jött a svindlire, s egy életen át mesélte a kocsmában az igazságot, hogy jól át lett nyomva a Szentpéter feje, s ennek legfôbb bizonyítéka a pap viselkedése. Késôbb a szeplô a lányra is rákerült. Ô is olyan lett, mint mindenki. Kit anya szült, szeplôs lesz így vagy úgy. Sôt a szeplô egészen fontos szerepet játszott az életében, igaz, jólneveltségbôl mindig huzakodott a fiúknál, hogy ôt tulajdonképpen ne a testéért szeresse senki, hanem a lelkéért, de ez a huzakodás alig pár percig tartott, egy-két simogatás, és leomlottak Jerikó falai. Mintegy tíz év volt ez az életébôl, amikor rotációban váltakoztak a férfiak. Ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Vágyott a tartósabb kapcsolatokra, de hát kettôn áll a vásár, meg nem volt az a típus, aki mindenbe belemegy. Például hogy a fickó nem tud leválni az anyjáról, vagy idegesítô dolgokat szeret, mondjuk a bandzsi dzsampingot vagy a búvárkodást. Egy mutatkozott olyannak, akivel el tudta volna képzelni hosszabb távon is. Egyrészt nagyon jól nézett ki, s a hiedelem ellenére a lányok, köztük ô is, nem az okos, de ronda férfiakat kedvelik, hanem a szépeket. Na annak az egynek el is mesélte, hogy mi az életterve. Hogy szülni most még semmiképpen nem szeretne, de szívesen örökbe fogadna egypár gyereket, mindenfélét, feketét is, sárgát is, szóval az olyan jól néz ki, szép
színes és különleges, nem akárkinek van ilyen családja. És akkor a lány elkezdte ecsetelni azt a demokratikus gondolatot, ami egy ilyen egyedi családmodell mögött megbújik. Annyira tetszettek neki a korszerû eszmék, hogy úgy gondolta, ô hajlandó a saját életét is ezeknek az eszméknek a szolgálatába állítani. A férfi hallgatta, az ágyon feküdtek, épp a szeplô után voltak, s csak annyit mondott, mert különben pesszimista típus volt, akit ráadásul nemrégen valami banki vagy adóügyben elmeszeltek, úgyhogy az alappesszimizmusát tízmillió mínusz tovább növelte, szóval a fickó csak annyit mondott, hogy geci felnôtt lesz az összesbôl úgyis, sárga geci, meg fekete geci. Ez elég rosszulesett a lánynak és mondott rá valamit, de mindez nem indokolta volna azt, ami bekövetkezett, hogy a férfi többet nem jelentkezett. Újabbak jöttek, de ezek sem tudtak maradni. A lány arra a meggyôzôdésre jutott, hogy egy nônek nem a férfi a társa, hanem a gyerek. Fel is hagyott a korábbi demokratikus családmodellel, és egy annál is liberálisabban gondolkodott, a csonka családban, ami egyébként a magyaroknak nagyon megy, hiszen szimbolikusan leképezi az országot. Tehát liberális, de nemzeti irányból is értelmezhetô. Gyereket kell szülni, ez biztos, másképp nem tudja elképzelni a jövôt. S már ki is rajzolta ma-
20
21
gának az elkövetkezô éveket, a gyermek felnevelését, majd pedig az unokák ôrzését, s hogy ezek alatt az évek alatt milyen méretûvé válik benne a férfiak iránti gyûlölete, s valószínûleg az élete utolsó negyedét egy radikális nômozgalom aktivistájaként fogja leélni. Félek a szüléstôl, mondta az anyjának, s hogy meséljen neki, hogy volt. Mi hogy volt, kérdezte az anyja. A szülés, mondta erre a lány. Ahogy kellett, mondta az anyja, a lány meg dühös lett, hogy mért nem mondja el rendesen. Most mit kell régi dolgokat elôhozni, mondta az asszony idegesen. Igen, késve születtél, ennyi elég, nem? Hogyhogy késve, kérdezte a lány. Hogy egy hónapot késtél, mondta az asszony, mindenki december közepére várt, de legkésôbb karácsonyra. Egy kis karácsonyi ajándék lettél volna a Jézuskától, de te az istennek sem akartál megszületni. Már teljesen kivoltak az idegeim, hogy miért nem, és az apád is nyúzott, hogy mért nem születsz már. Megbeszéltük, mikor volt az alkalom, máskor nem is lehetett, mert behívták három hónapra. Tartalékos tiszt volt. De te nem akartál megszületni. Végül az orvos indította meg a szülést. De hát csak kettô kilencven voltam, mondta csodálkozva a lány, hogy egyáltalán nem mutatkozott a súlyában a túlhordottság. Ráadásul, vágott vissza az anya. Most hogy van ez a dolog, hát hogy lehet egy hó-
napot késni? Ezt nem értem? Mert olyan vagy, mint az apád – mondta az asszony szinte kiabálva –, az sem értette, annyit kellett neki magyaráznom, de aztán megértette, és most meg jössz te. Mit kell itt az én életemben vájkálnod? Az anya már üvöltött. A lány egy pillanatra megszédült, megingott benne a múlt, a nyaralások, a karácsonyok, az apja… Hirtelen úgy érezte magát, mint a Kis Pityu, mikor a pincében megtalálta a gyufát, s végre lángra lobbanthatta a gyertyát, szóval hogy minden világos lett. Ne üvölts, üvöltött most ô, ne üvölts! Ki az apám, hallod, akkor ki az apám? Az anya elsírta magát. Csak azt kellett volna elmondanod, hogy milyen szülni, mondta a lány, csak azt akartam hallani, hogy milyen, amikor felsír a baba, nem akartam mást. Aztán otthagyta az anyát, hazament. Hevert az ágyon, nem gondolt semmire, hamarosan a születésnapja, két hét múlva. Ez rossz, hogy ennyire közel a karácsony, meg az újév, nem lehet rendesen megünnepelni. S akkor eszébe jutott az, ami minden szerencsétlenül járt születésnaposnak, hogy például lehetne szökôévben, és akkor csak négyévenként tudnák megtartani. Végül az a régi kép ugrott be, mikor a barátnônek be akarta bizonyítani, hogy az ô fogantatása más volt. Épp olyan, mint azé, akirôl mindenki tudja, hogy
22
23
más volt. Csak az a különbség – gondolta most az ágyon heverve, és az a férfi jutott eszébe, aki akkor érkezett, mikor a másik, a hivatalos épp tartalékos tisztként valahol vidéken –, hogy nekem nem kellett húsvétig várnom, hogy elhagyjon az apám.
