MARGARET BARKER
ÚJ ÉLETRE KÉSZ
Eleinte csupán a segítőkészség vezérli Tessát, amikor megpróbálja elűzni Max Forster doktor örökös rosszkedvét. A kitűnő orvos felesége elvesztése után visszaköltözik a lányával Angliába, ahol azelőtt gyerekvigyázóként Tessa is többször megfordult a házában. Az egykori csitri immár főnővérként dolgozik ugyanabban a kórházban, ahol Max is, s korábbi rokonszenve lassan szerelemmé mélyül. Vajon sikerül - e feloldania a férfi zárkózottságát?
1. FEJEZET - Ugye, nem ismer meg? - Találkoztunk már valaha? Tessa leplezni próbálta csalódottságát, miközben a férfi hűvös, kifejezéstelen barna szemébe nézett. Zavarban volt. Nem azért, mert az orvos elfelejtette őt, hiszen tizennégy év nagy idő... Akkor mégis miért? Dr. Max Forster egy hete dolgozott főorvosként a Nightingale Wardon, a Moortown General Hospitál szülészetén, Tessa azonban eddig még nem mert neki feltenni egyetlen személyes kérdést sem. Visszariasztotta a férfi rideg, már - már elutasító viselkedése. Ő persze azonnal felismerte. Forster doktor nem az a fajta férfi volt, akit egykönnyen el lehet felejteni. Magas, sportos és jóképű. Még mindig fiatalnak látszott, holott dús, sötét haját már ősz tincsek csíkozták. Első pillantásra Tessa mégis úgy érezte: nem változott semmit. A lány elnyomott egy sóhajt. Ez a szigorú, homlokát ráncoló férfi mégsem ugyanaz, mint a sok évvel ezelőtti ragyogó szemű, boldog, ifjú apa, akinek a kétéves kislányára ő vigyázott. Akkoriban Max Forster maga volt a megtestesült életkedv. Tessa beleborzongott, ahogy az átváltozásra gondolt. Forster doktor a köpenye zsebébe tette sztetoszkópját, s tekintete továbbra is üres és kifejezéstelen maradt. Megvizsgálta az újonnan felvett Josie Hargreavest, aztán türelmesen és barátságosan válaszolt a nő ezer kérdésére. A vizsgálat végén azonban újra kihunyt szemében az élet szikrája, és maradt az a maszkszerű arckifejezés, amely annyira zavarta Tessát. Talán a szakmai sikerek változtatták meg? Tizennégy éve még csak a sok kezdő orvos egyike volt, ma viszont elismert, magasan képzett szülész - nőgyógyász főorvos. Lehet, hogy nem szívesen áll szóba a nővérekkel. Ennél a gondolatnál Tessa önkéntelenül is megrázta a fejét. Nem! Max Forster mindig közvetlen volt, és természetesen viselkedett. Távol állt tőle a felfuvalkodottság. Valami történhetett, ami mássá tette. - Széthúzná a függönyt, nővér? - kérdezte épp Josie panaszos hangon. - Ha tényleg négy hónapig itt kell maradnom, legalább látni szeretném az embereket magam körül. Különben meghalok az unalomtól. - Addig nem fog tartani - ígérte Tessa. - Reméljük, hogy a babák már a szülés várható időpontja előtt egy hónappal világra jöhetnek. - Az orvoshoz fordult. - Ugye, Forster doktor? - Igen - bólintott Max. - Ha a babák elértek egy bizonyos súlyt, megindítjuk a szülést, Mrs. Hargreaves. Josie beletúrt gesztenyebarna hajába, melybe szürkés tincsek vegyültek. - Ez nagyszerű. Mindent megteszek azért, hogy az egészséges hármas ikreimmel mielőbb hazamehessek. - Nagyot sóhajtott. - Ez az utolsó próbálkozásom. Ha most sem sikerül, végleg lemondok a szülésről. Túl sok vetélésem volt már. Max Forster bólintott. - Ezért is vettük fel az osztályra, Mrs. Hargreaves. Szeretnénk csökkenteni a kockázatot, amennyire csak lehet. - Igen, én is ezt szeretném. Tessa megszorította Josie kezét, aztán követte az orvost, aki elhagyta a kórtermet. - Szóval ismernem kellene magát, Grainger nővér? - ismételte meg a kérdését Forster, mialatt a folyosón a nővérszoba felé tartottak.
- Nem feltétlenül, csak... gyakran vigyáztam a kislányára, de ennek már jó ideje. Biztosan nem emlékszik már rám. - Mi a keresztneve, Grainger nővér? - Tessa. Akkoriban tizenhat éves voltam. Ha önnek és a feleségének programja volt, mindig engem hívtak. Ez még azelőtt volt, hogy elköltöztek az Egyesült Államokba. A nővérszoba előtt álltak, és Tessa megkérdezte: - Iszik egy csésze kávét, Forster doktor? A férfi pár pillanatig habozott, aztán azt felelte: - Igen. Köszönöm, nővér. - Alaposan megnézte a lány arcát. - Azt hiszem, most már emlékszem magára. Mindig egy hosszú, szőke hajú diáklány jött bébiszitternek, ha valami dolgunk akadt. Az volt maga? Tessa elmosolyodott. - Igen. Sokáig... egészen a harmincadik születésnapomig hosszú volt a hajam. Bementek a nővérszobába. Anne Reeves, a fiatal, csinos ápolónő éppen a kávéscsészéjét mosta el. - Rohannom kell - magyarázta. - Williams nővér már vár a gyógyszerosztás miatt. Biccentett feléjük, aztán sietve távozott. - Ez az első főnővéri állása? - kérdezte Max, miközben belehuppant az egyik régi, öblös fotelba. - Nem, már egy másik klinikán is dolgoztam főnővérként. Fél évvel ezelőtt kaptam meg ezt az állást a Moortown Generálban. - Átnyújtott Maxnek egy csésze kávét. - Kér bele tejet vagy cukrot? A férfi a fejét rázta. - Nem, köszönöm. Feketén iszom. - Megkínálhatom egy szelet süteménnyel? Az édesanyám sütötte. Ez a specialitása. A főorvos felé nyújtotta a süteményes tányért. Az orvos rámeredt a tálra. - Rég ettem utoljára igazi Yorkshire - süteményt - mondta. - Köszönöm szépen. Milyen udvarias, gondolta Tessa. Mindketten hallgattak. Úgy látszott, ízlik az orvosnak a sütemény, mert vett még egy szeletet. - Azelőtt hol dolgozott, Grainger nővér? Tessa nem kérette magát, belefogott a mesélésbe: - A gyakorlatomat itt végeztem, ebben a kórházban, de utána nagyvárosba vágytam. Londonban helyezkedtem el, először a St. Celine-ben dolgoztam, aztán egy magánklinikán. Ott jól éreztem magam, de sajnos három év múlva megszűnt az intézmény. - Ivott egy korty kávét, aztán folytatta: - Akkor rám tört a honvágy. Elegem lett a nagyvárosi életből, és visszajöttem vidékre. A férfira pillantott és látta, hogy az futólag elmosolyodik. Az egész egyetlen pillanatig tartott, aztán az arca újra közömbös lett. - Szóval fogta a bőröndjét, és hazajött. - Igen, így volt. Rájöttem, hogy yorkshire-i vagyok. Visszahúzott a szívem a mocsárvilághoz, a dombokhoz és a folyókhoz... - Tessa zavartan elhallgatott. - Ismerem ezt az érzést - mondta a férfi nyugodt hangon. - Amerikában gyakran voltak olyan pillanatok, amikor nagyon visszavágytam Yorkshire-ba. Most is Cragdaleben lakom. - Megállt, kis szünetet tartott. - Nem messze attól a háztól, ahol régen éltünk. Tessa elmosolyodott. - Cragdale kedvelt lakóhely a kórházi dolgozók körében. Én is szeretnék majd egyszer egy kis házat venni ott, a folyó partján. Most még a kórház személyzeti
szárnyában van egy kis lakásom, de ha időm engedi, gyakran ellátogatok a szüleim farmjára, Riversdale-be. - Látja, arra emlékszem, hogy a bébiszitterünk ríversdale-i volt. - Összehúzott szemmel, elgondolkodva nézte a lányt. - Igen, egyre több minden jut eszembe. Hosszú, szőke haja volt, és ha a szemébe lógott, mindig ugyanazzal a kézmozdulattal dobta hátra. Néha az iskolai egyenruhájában jött hozzánk. Tessa elpirult a férfi átható tekintetétől. - Még nagyon fiatal voltam - mondta, és hátrasimította a haját. - Most meg már elmúltam harminc. Dr. Forster elhúzta a száját. - Persze, igazi matuzsálem lett. Tessa elnevette magát. - És hogy van Francesca? - kérdezte, hogy másra terelje a szót. - Köszöni, jól. Tízedikes a moortowni iskolában. - Szeretném látni! És Mrs. Forstert is. Emlékszem, mennyire lenyűgözött a szépsége. És mindig gondoskodott róla, hogy bőséges vacsora várjon maguknál is, pedig otthon már megvacsoráztam. Persze egy tizenhat éves kamasz mindig tud enni, nem igaz? A telefon csörögni kezdett, és Tessa felvette a kagylót. - Halló, itt Grainger nővér... Persze, Simon, átadom neki. - Letette a telefont és Maxhez fordult. A férfi holtsápadt volt... - Delaware doktor szólt ide - kezdte Tessa bizonytalanul. - Tanácsot szeretne kérni magától. Van egy nehéz esete, és szeretné, ha megbeszélnék... - Persze, természetesen - vágta rá Forster, és máris felpattant a fotelból. - Köszönöm a kávét és a süteményt, nővér. - Azzal már ment is az ajtóhoz. - Üdvözlöm Mrs. Forstert - kiáltotta utána Tessa. - Talán egyszer... - Sajnos nem tudom átadni. - Az orvos megállt, és félbeszakította a lányt. - Francesca és én egyedül élünk. Az ajtó becsukódott mögötte. Tessa csak bámult utána döbbenten. Aztán hátrasimította a haját, és elgondolkodott. Miért is feltételezte, hogy Forsteréknél minden úgy van, mint régen? Tizennégy év telt el azóta. Ennyi idő alatt minden második házasság felbomlik. De Forsterék házassága olyan tökéletesnek tűnt! Max és Catherine boldogok és szerelmesek voltak. Ehhez kétség sem fért. A család szemefénye pedig a kis Francesca lett. Jó természetű, könnyen kezelhető kislány volt, aki már gyakran aludt, amikor ő odament, hogy vigyázzon rá. Max Forsternek akkoriban egy gyors sportkocsija volt, azzal ment érte Riversdale-be. A mocsáron át vezető utat nyitott tetővel tették meg, ami felejthetetlen élmény volt Tessa számára. Sokat nevettek, mert Max kis történetekkel szórakoztatta, melyekben általában Francesca játszotta a főszerepet. Forsterék voltak az álomcsalád, Max pedig az álomférfi és a mintaapa. Tizenhat évesen ők voltak Tessa példaképei. Olyan férfihoz akart férjhez menni, mint Max, és olyan családot akart, mint Forsteréké. Sajnos úgy tűnik, hogy az idillnek vége lett. Ez lehet az oka Max Forster átváltozásának. Elmúlt a nagy szerelem, és Catherine, a felesége elhagyta. Hírtelen Anne Reeves dugta be a fejét az ajtón. - Nővér! Odamenne Milly Baxterhez? Nehezen megy neki a szoptatás. - Máris - felelte Tessa. Beletette a csészéjét a mosogatóba, és már indult is. Milly paprikapiros arccal ült az ágyában, amikor Tessa odaért.
- Ez egyszerűen reménytelen! - fakadt ki elkeseredetten. - Jonathan nem hajlandó szopni. Velem van a baj? Nem vagyok jó anya? Tessa óvatosan a karjába vette a kisbabát. - Magának császármetszése volt, Milly, ami komoly műtét. Még ki kell hevernie. Legyen türelmesebb Jonathannel és önmagával is! A kicsi meg fog tanulni szopni. Próbáljuk meg még egyszer! Kényelmesen elhelyezte a babát az anyja karjában, aztán a mutatóujjával finoman megpiszkálta Jonathan ajkát. A baba azonnal kinyitotta a száját, és Milly gyorsan rátette a mellére. Csoda történt! Amiért Milly elkeseredetten és hiába küzdött, most könnyedén sikerült. Jonathan úgy szopott, mintha az éhhalál fenyegetné. Milly megkönnyebbülten felsóhajtott. - Hogy csinálta, nővér? Árulja el, hogy segíteni tudjak magamon, ha nincs a közelben. Tessa megszorította a kezét. - Idő kérdése az egész. Nemsokára ráérez majd, hogyan szoptassa Jonathant. Teje is van bőven, és a szoptatás a világ legtermészetesebb dolga. Simon Delaware, Milly orvosa lépett be a szobába. - Hogy van Jonathan és Milly? Minden rendben? - kérdezte. - A lehető legnagyobb rendben, doktor úr. Igaz, Milly? A fiatalasszony elmosolyodott. - Most már igen. Remélem, így is marad. Delaware doktor átfutotta Milly kartonját, aztán Tessához fordult. - Van egy kis ideje, nővér? Szeretnék megbeszélni magával valamit. - Igen. Szerintem Milly most már egyedül is boldogul. A folyosón át a nővérszobába mentek, ahol szokatlan csend honolt. - Hogy jöttök ki Max Forsterrel? - kérdezte Simon. Tessa és a Delaware házaspár jóban voltak, a betegek előtt azonban természetesen hivatalos hangot használtak. - Jól. Miért kérdezed? Simon vállat vont. - Hát, nem valami közlékeny ember. Ha szakmai kérdésekről van szó, akkor azonnal felélénkül. Remek orvos, ehhez kétség sem fér. De személyes kérdések esetén bezárkózik, mint kagyló a héjába. - Elhallgatott, elgondolkodott. - Pedig már sok év telt el a felesége tragikus halála óta. Azt hinné az ember, sikerült kihevernie a sokkot. Tessa döbbenten meredt rá. Catherine Forster halott? Az a gyönyörű, életvidám nő már nem él? Hitetlenkedve hallgatta Simon szavait. - Ezt a veszteséget nemigen lehet feldolgozni - szólalt meg végül. - Amikor fiatal házas korukban megismertem őket, hihetetlenül boldogok voltak, és fülig szerelmesek egymásba. Bementek a nővérszobába, és Simon az íróasztalnak dőlve folytatta; - Igen, Hannah mesélte, hogy te régen ismerted Forsteréket. Ez most kapóra jön. Tessa értetlenül nézett rá. - Simon, nem tudom, mire gondolsz( - Bocsáss meg, Tessa, megmagyarázom - közölte a férfi. - Röviden arról van szó, hogy egyik este partit rendezünk, és szeretnénk meghívni Max Forstert is. Hannah meg én úgy gondoljuk, hogy nem lenne szabad még most is magányba temetkeznie. - Sóhajtott egyet. - Amikor nemrég meghívtam hozzánk vacsorára, azzal utasított el, hogy nem akarja egyedül hagyni a lányát. Nem tudod véletlenül, hány éves a gyerek? Tessa nem sokat gondolkodott.
- Tizenhat lehet. Tizennégy évvel ezelőtt többször is hívtak mellé bébiszitternek. Akkor Francesca kétéves volt. Simon elégedetten bólintott. - Tehát akkor nem kisgyerekről van szó, hanem kamaszról, akit nyugodtan egyedül lehet hagyni. - Megköszörülte a torkát. - Tessa, van egy tervünk. A partira szeretnénk veled együtt meghívni Maxet. Mit szólsz hozzá? Tessa vállat vont. - Szerintem nem jön el. Ha neked kosarat adott, nekem is azt fog. Úgy látszik, jobban érzi magát a csigaházában. - A lány a homlokát ráncolta. - Hacsak nem... - Igen...? - Hívjátok meg a lányát, Francescát is! Talán ő örül majd a változatosságnak, és az apját is rábeszéli. Simon grimaszt vágott. - Hogy fogja érezni magát egy fiatal lány ennyi javakorabeli ember között? Gondolod, hogy ilyen estére vágyik? Tessa elnevette magát. - Ezt nehogy megismételd Hannah előtt! A feleséged napról napra fiatalabbnak látszik. Simon arca felragyogott erre a megjegyzésre, sőt még egy kissé el is pirult. Tessa tudta, hogy Simon házassága nagyon jól sikerült. A második feleségében megtalálta a tökéletes társat. Négy évvel ezelőtt házasodtak össze. Dr. Hannah Morgan nőgyógyász volt, és amióta férjhez ment, csak félállásban dolgozott a kórház terhesrendelésén. Tessával jó barátnők lettek. Simon az órájára pillantott. - Mennem kell, megbeszélésem lesz. Tessa. megkörnyékeznéd helyettem Forster doktort? A lány elhúzta a száját. - Jó, de nem ígérem, hogy sikerülni fog - figyelmeztette a férfit. - Forster doktor nem az a fajta, akit könnyű rábeszélni valamire. Hány éves tulajdonképpen? - Negyven. - Szóval javakorabeli - nevetett Tessa. - Ahhoz azért még túl fiatal, hogy lemondjon az élet szépségeiről, nem gondolod? Tessa nagy lélegzetet vett. - Nem tudod, miben halt meg a felesége? Simon a homlokát ráncolta. - úgy hallottam, valami szörnyű baleset történt vele. Közelebbit nem tudok. - Borzasztó! - Az. De az élet megy tovább, Tessa. Bízom az ügyességedben és a rábeszélő képességedben. - Nem lesz könnyű - sóhajtotta a főnővér de azért megpróbálom. A feladat valóban nem bizonyult könnyűnek, mégis sikerült. Tessa most óvatosan körülkémlelt Simonék nappalijában. A vendégek kis csoportokban álltak és beszélgettek. Hannah sherryvel és sós süteménnyel kínálta őket. Két gyerekük, a hároméves Jamie és a kétéves Gwen már pizsamában voltak, így kísérgették anyjukat. A kandalló előtt Adam és Trisha Redman állt, egy kedves orvos házaspár, akik a szomszédos Bremdale-ben egy modern klinikát vezettek, ahol a meddőnek vélt párok is esélyt kaphattak a gyermekáldásra. Maxszel beszélgettek.
- Ha a sok próbálkozás végre meghozta a várva várt eredményt, és a nő terhes lett magyarázta éppen Trisha - , akkor sokkal jobban kell vigyáznia magára, mint a többi kismamának. A terhesség második felét végig kell feküdnie, hogy megelőzzük az esetleges vetélést. - így van ez Josie Hargreaves szel is - kapcsolódott be a beszélgetésbe Tessa, és futó pillantást vetett Max Forsterre. - A maga betegének is jó pár hónapig az ágyat kell nyomnia. - Eljött az ideje, hogy Jamie és Gwen ágyba bújjon végre - jelentette ki Simon, és terelni kezdte a gyerekeket a szobájuk felé. A kisfiú tiltakozni akart, de az apja megígérte neki, hogy a tizenkét éves féltestvére, Michael, mesélni fog nekik lefekvés után. Tessa elmosolyodott. Hannah-tól tudta, hogy a kicsik mennyire ragaszkodnak Simon első házasságából való nagy fiához. Milyen jó, hogy Delaware - ék ilyen szerencsésen egymásra találtak! Lopva Francescára pillantott, aki a fiatal segédorvossal, Phil Dixonnal merült élénk beszélgetésbe. Tessának eszébe jutott az a kellemetlen helyzet, amikor Forster doktor egy héttel ezelőtt udvariasan, de határozottan visszautasította a meghívást, ugyanazzal az ürüggyel, mint Simonét. Csak akkor egyezett bele kénytelen - kelletlen, hogy eljön, amikor Tessa telefonon felhívta és rábeszélte a partira Francescát. - A lányom megpróbált visszaemlékezni magára, de nem sikerült - mesélte Max, és maga mellé húzta a lányát. - Még túl kicsi voltál, ugye, Francesca? A lány bólintott, és Tessára mosolygott. Barna szeme az apjáé volt, de világosszőke, hosszú haját az anyjától örökölte. - Sajnálom - mondta. - A kisgyerekkoromból szinte semmire sem emlékszem. Tessa, nagyon rossz gyerek voltam? - kérdezte nevetve, s kivillantak hibátlan, hófehér fogai. - Egyáltalán nem. Szót fogadtál, és jó alvó voltál. Mire megérkeztem, te általában már elszundítottál. Csak egyszer volt gond: nem tudtál aludni, így aztán kivettelek az ágyból, és készítettem neked meleg kakaót. Miután megittad, letelepedtünk a kandalló elé, és meséltem neked. Ettől elálmosodtál. Mire a szüleid hazaértek, már mélyen aludtál a karomban. - Emlékszem erre az estére - szólalt meg Max. - Felvittem Francescát az emeletre, és mire lejöttem, Catherine már úton volt magával Riversdale - be. Nyugtalan voltam, mert a mocsáron át vezető út nagyon kanyargós és sötét. Megkönnyebbültem, amikor végre hazaért. Catherine nem vezetett túl jól. - Lehajtotta a fejét. - Érdekes, hogy az emberben hogy megmaradnak a hétköznapi, apró események. Tessa nyelt egyet. Max arca olyan fehér lett, mint a fal. A visszaemlékezés nem tett jót neki. A lány azon tűnődött, vajon Francesca mennyit tud édesanyja haláláról, és hogy nem akar - e néha beszélni róla valakivel. Max közben a szőnyeg mintázatát bámulta. Csak a teste volt jelen, a lelke a messzi múltba révedt. Lehet, hogy hiba volt meghívni a partira? Úgy tűnik, nem vágyik társaságra. A hivatása és a lánya kitölti az életét... Az utolsó vendégek érkezése elterelte Tessa gondolatait a meghívás körülményeiről. Carl és Jenni Devine toppant be utoljára. Carl a Nightingale Ward harmadik nőgyógyásza, a felesége pedig Tessa elődje volt a főnővéri poszton, amíg meg nem születtek az ikrei, és abba nem hagyta a munkát. Tessa felemelte a kezét, és intett Jenninek, aki visszaintegetett. Gyerekkoruk óta ismerték egymást, mindketten riversdale-iek voltak. Együtt végezték a nővérképzőt, aztán együtt töltötték a gyakorlatot a Moortown Generalban. Jenni ott is maradt, Tessa azonban elment, hogy világot lásson.
- Mindenki fáradjon át az ebédlőbe! - mondta emelt hangon Hannah. - Mrs. Rainer már feltálalta a vacsorát. A vendégek nem kérették magukat, követték a háziasszonyt, és helyet foglaltak az asztalnál, Tessa Max és Francesca közé került. - Megkóstolja az olasz pizzarudacskát, nővér? - nyújtotta felé udvariasan a tálat Max. - Ó, a kedvencem! - kiáltott fel Francesca, és már nyúlt is, hogy vegyen a tálból. Max szeretettel mosolyogva rászólt: - Kis türelem, Francesca, előbb a nővér vesz. Tessa alig kapott levegőt, ahogy a férfira nézett. A mosoly teljesen megváltoztatta Max arcát. Most fiatalnak és vidámnak látszott. Pontosan így élt a lány emlékeiben. Ez a régi Max Forster! - Köszönöm - mondta elfogódottan, aztán továbbadta a tálat Francescának. - Tessék. Azért ne fald fel az összeset, ez csak a vacsora előtti étvágygerjesztő! Francesca felnevetett, aztán kényelmesen hátradőlt, és majszolni kezdte a sós süteményt. Egyszer csak rákacsintott Tessára, és odasúgta neki: - Apa mindig ilyen visszafogottan és túlontúl udvariasan viselkedik. Ettől aztán mindenki óvatosan bánik vele, mintha porcelánból lenne. Szerintem nem jól van ez így. Tessa igyekezett megőrizni komolyságát. - Én nem hagyom, hogy megfélemlítsen, ebben biztos lehetsz - suttogta vissza cinkosan. Francescából kibuggyant a nevetés, erre gyorsan kivett a tálból még egy pizzarudacskát. - Mi olyan mulatságos? - kérdezte Max rosszallóan. A mosoly rég eltűnt az arcáról. Tessa vállat vont. - Csak pletykáltunk egy kicsit - mondta, és rákacsintott a lányra. Max Forster egy pillanatig habozott, de aztán mégis elmosolyodott. A mosoly ezúttal a szeméből is áradt. Tessa remélte, hogy ez tartósabb lesz, mint az előző. Max már el is felejtette, milyen az, amikor az ember jókedvű, gondolta. Na, én majd újra megtanítom rá! Később maga sem értette, mi késztette erre a fogadkozásra. Nem tudja elviselni, hogy kamaszkorának hőse így megváltozott? Tisztán emberszeretetből akarja visszahozni az életkedvét? Érezte, hogy nem erről van szó. De akkor mi is az indítéka? Képtelen volt rájönni és megfogalmazni. Azt azonban sejtette, hogy terve nem egészen veszélytelen. Kockázatot vállal, ha beleavatkozik egy idegen ember életébe. Jobb lenne talán, ha távol tartaná magát tőle, még mielőtt bajba kerül... Max egy tál spagettit nyújtott feléje. - Köszönöm - mondta a főnővér szórakozottan, és megpróbált egy adag tekergőző tésztát a tányérjára ügyeskedni. - Segíthetek? - kérdezte a főorvos, és elegáns mozdulattal megoldotta a dolgot. - Köszönöm, Forster doktor - mondta Tessa újra, és enyhén elpirult. - Nincs ellene kifogása, hogy Maxnek szólítson? - Nincs, ha maga Tessának hív. - Hol az a tál? - szólalt meg Francesca. - Mindjárt éhen halok. Max és Tessa összenéztek, majd elmosolyodtak. - Egy kis figyelmet szeretnék kérni - emelkedett fel a helyéről Hannah. - Azért hívtunk ma meg benneteket, hogy együtt üdvözöljük körünkben új kollégánkat, Max
Forstert és a lányát, Francescát. - Megköszörülte a torkát. - Azt kívánom nekik, hogy érezzék magukat jól Cragdale - ben, és legyenek boldogok! Mindenki felemelte a poharát. - Maxre és Francescára! - kiáltották vidáman. Ekkor Max is felállt. Tessa látta rajta, hogy megilletődött. Nyilván nem számolt azzal, hogy pohárköszöntőt mondanak a tiszteletére. Ő is megköszörülte a torkát. - Köszönöm... Köszönöm maguknak... nektek ezt a barátságos fogadtatást. Be kell vallanom, hogy nehezen fogadtam el a meghívást. Az helyzet, hogy... Elhallgatott, nyelt egyet. Tessa látta, hogy az alsó ajka remegni kezd. De végül összeszedte magát, és folytatta: - A legtöbben közületek tudják, hogy már éltünk ezen a vidéken, és meg kell mondanom, az emlékek sokkal elevenebbek bennem, mint gondoltam. Boldog emlékek, de fájó emlékek is... Némelyik annyira fáj, hogy... Újra elhallgatott, mert képtelen volt tovább beszélni. Tessa nagyon szeretett volna segíteni neki, de érezte, hogy ez nem a megfelelő pillanat. Az asztal alatt megkereste Francesca kezét, és figyelmeztetően megszorította. A lány rögtön kapcsolt. Felállt, és a vendégekre mosolygott. - Én is szeretnék köszönetet mondani önöknek... nektek - kezdte. - Én itt születtem, Cragdale - ben, és örülök, hogy visszatérhettem. Mindnyájan olyan kedvesek és segítőkészek vagytok! Köszönöm nektek, Hannah és Simon, hogy apa és az én tiszteletemre partit rendeztetek. Elhallgatott, és bizonytalanul Tessára pillantott. - Éljen Hannah és Simon, a legjobb házigazdák! - kiáltotta gondolkodás nélkül Tessa, és felemelte a poharát. A Delaware házaspár arca csak úgy ragyogott, amikor a vendégek egy emberként felálltak, és rájuk emelték a poharukat. Mrs. Rainer ebben az emelkedett pillanatban jelent meg a főétellel. A társalgás visszatért a régi mederbe. - Köszönöm, Tessa - mondta Max csendesen. - Mit? - A legjobb pillanatban lépett közbe. Nem értem, hogy zavarodhattam bele ennyire a mondókámba. - Én viszont értem. Visszajött ide, ahol olyan boldog volt. Az emlékek újra felélednek, és szembe kell néznie a ténnyel, hogy Catherine már nincs itt. Nagyon nehéz ez, de az idő majd segít. - Ó, az idő... - ismételte Max, és szomorkásán elmosolyodott. - Az utóbbi tizenkét évben nem sokat segített. - talán mert maga ellenállt... A férfi meglepetten nézett rá, és Tessa megijedt, hogy túl messzire ment. De aztán Max lehajtotta a fejét, és azt mondta: - Talán... - Amikor újra felnézett, a szeme csillogott. - Köszönöm a tippet, nővér. Mondja, miért nem dolgozik pszichiáterként? Tessa ravaszul elmosolyodott. - Mert akkor megfosztanám magam attól, hogy fantasztikus orvosokkal ismerkedjek meg. Max hátravetett fejjel felnevetett. Francesca elképedve bámult rá. - Mi történt vele? - kérdezte Tessától kíváncsian. - Semmi, csak válaszoltam egy kérdésére. Az mulattatta. Á, nézd csak, ott jön a desszert! Méghozzá tiramisu, amelyet Hannah készített! Ebben ő nagymester. Feltétlenül kóstold meg!
Mialatt Francescával társalgott, tisztában volt vele, hogy az előbb flörtölni kezdett Maxszel. Pedig csak segíteni akart. A pszichológia nagyon hasznos dolog, de ez most több volt annál! 2. FE JEZET - Mit gondolsz, a múlt heti parti elérte a célját? - kérdezte Hannah Tessától, miközben átnyújtott neki egy csésze kávét. - Közvetlenebb lett azóta Max? A két nő a klinika földszintjén beszélgetett, ahol Hannah a terhes - rendelést tartotta. Ma Tessa asszisztált neki. - Szép este volt - jelentette ki a főnővér, miközben a kávét kortyolta. - Francesca kifejezetten jól szórakozott. Még Phil Dixont is rávette, hogy táncoljon. Hannah nagyot nevetett. - Ó, a mi komoly Philünk, aki a technóért rajong! Nem kis teljesítmény volt Francescától! Egyébként Michael adta kölcsön a CD - it, hogy a zene ne legyen nagyon régimódi Francescának. - Ő nagyon élvezte - mosolygott Tessa. - Ebben biztos vagyok. - És mi a helyzet Maxszel? - kérdezte Hannah összehúzott szemmel. - Nem láttam, hogy táncra perdült volna veled. Tessa elmosta az üres csészét. - Ez már nem volt benne a megállapodásban. Sikerült elcsalnom a partira, és ezzel az én szerepemnek vége. A táncra perditéshez valaki mást kellett volna felbérelnetek. Tessa majdnem elejtette a csészét, amikor a félig nyitott ajtóban ismerős alakot pillantott meg. Max! Vajon mióta állhatott ott? És menynyit hallott? Hannah is észrevette a férfit. - Szia, Max! Kérsz egy csésze kávét? Maradt egy adag. - Szívesen, bár nincs sok időm. Pár perc múlva jön Mrs. Mason ultrahangra. - Gyors pillantást vetett Tessára. - Jó, hogy Grainger nővér... hogy Tessa is itt van. Meg kell beszélnünk az ikerterhességgel kapcsolatos teendőinket. A lány bólintott, és kényszeredetten elmosolyodott. Remélte, hogy Max nem hallotta meg buta és meggondolatlan megjegyzését. - Mi a helyzet Mrs. Masonnel, Max? - kérdezte buzgón. A férfi hűvös pillantást vetett rá. Talán mégis hallott valamit? - Samantha Jones és Jill Mason testvérek - kezdte a beszámolót Max, mintha viziten lennének. - Samantha két évvel idősebb Jillnél. Tíz évvel ezelőtt rákja volt, és el kellett távolítani a méhét. Most harmincöt éves, nemrég ment férjhez, és nagyon szeretne gyereket. Mivel ő nem szülhet, a testvére, Jill felajánlotta, hogy kihordja a babát. A Bramdale Klinikán megtermékenyítették a sógora spermájával, és a második próbálkozás sikerült. Jill ikreket vár. - Felállt. - Köszönöm a kávét, Hannah. Menjünk, Tessa, nem akarom megvárakoztatni a páciensünket. A főnővér követte, és közben bűntudatosan pillantott vissza Hannah - ra. Az asszony azonban némán intett, mintha azt akarná mondani: semmi baj. Rona Phillips nővér már előkészítette Jillt az ultrahanghoz, és Max máris nekilátott a vizsgálatnak. Tessa izgatottan nézte a monitort. Az orvos nagyon elégedettnek látszott. - Mindkét baba egészséges és élénk - jelentette ki. - Akarja tudni, hogy fiúk vagy lányok? - Ezt neked kell eldöntened, Samantha - mondta Jill a nővérének, aki a vizsgálóasztal mellett ült, és megbabonázva bámulta a képernyőt. - Végül is a te gyerekeid, én csak vállaltam, hogy megszülöm őket.
Samantha elnevette magát, és megfogta a húga kezét. - Ugyan, Jilly! Nekem tökéletesen mindegy, fiúk lesznek - e vagy lányok. De Bob nagyon szeretné tudni! Azt mondta, fiút szeretne, hogy ne kelljen mindig egyedül járnia a focimeccsekre. Max előrehajolt, és még egyszer, alaposan szemügyre vette az ultrahang képernyőjén lévő elmosódott képet. - Nos, megmondhatja a férjének, hogy pár év múlva három jegyet vegyen a meccsre. Az ikrek fiúk! Samantha arcán boldog mosoly jelent meg. - Bob eszét veszti örömében. Köszönöm a jó hírt, doktor úr. Jilly, hát nem fantasztikus? - De bizony, az. Csak remélem, nem a hasamban fogják elkezdeni az edzést. Mindannyian nevettek, de Max komolyra fordította a szót: - Most nagyon kell vigyáznia magára, Jill. Gondoljon az előző vetélésére! Szeretném, ha többet pihenne. Az lenne a legokosabb, ha hamarosan befeküdne a Nightingale Warcíba. Itt egész nap gondoskodnának magáról, és olyan nyugalomban lenne, amilyenben otthon nem lehet része. Nem szabad kockáztatnunk. - Máris, doktor úr? Még csak a hetedik hónapban vagyok! Max megszorította a kezét. - Az ikrek valószínűleg nyolc hónapra fognak születni. Addig már csak pár hét van hátra. Jó lenne, ha az utolsó időt nálunk töltené. - Én mindennap meglátogatlak, Jilly - ajánlotta gyorsan Samantha. - És mindent behozok neked, amit csak akarsz! A gyerekekre és Mike - ra ne legyen gondod, tudod, hogy szeretek anyáskodni felettük. Nálam a legjobb kezekben lesznek. Jill nagyot nevetett. - Ezt még megbánod, nővérkém. Az én három ördögfiókám eddig minden bébiszittert elüldözött a háztól. - Rátette a kezét feszülő pocakjára. - Ezért fogom ezt a két porontyot könnyű szívvel átengedni neked. - A két testvér nagyon megérti egymást - jegyezte meg Tessa, amikor kettesben maradt Maxszel. A férfi bólintott. - Igen. Trisha és Adam Redman klinikája többek között attól olyan jó hírű, hogy a pácienseket minden tekintetben megszűrik egy ilyen beavatkozás előtt. A lombikbébi, a mesterséges megtermékenyítés nemcsak orvosi, hanem emberi kérdéseket is felvet. - Igen, ez igaz. Redmanék nagyon jó munkát végeznek. Még sosem volt gondunk azokkal a betegekkel, akik tőlük jöttek hozzánk szülni. De Samantha és Jill viszonya egészen különleges, nem gondolja? Max rápillantott. - Szerintem is. Az emberi kapcsolatoknak mindig ilyen őszintéknek kellene lenniük. Tessa érezte, hogy elpirul. Az ösztönei azt súgták, hogy a férfi már nem a két nővérről beszél. - Igen. Az őszinteség minden emberi kapcsolat alapja - mondta óvatosan. - Milyen igaz! A gúnyos felhang nem hagyott kétséget Tessában: a főorvos hallotta a beszélgetését Hannah - val. Legszívesebben felpofozta volna magát, de ez már nem segített rajta. Úgy érezte, mintha áruló lett volna. Óvatosan megfogta az orvos karját. - Max, szeretném elmagyarázni. Én... A férfi elhúzódott tőle.
- Nincs mit megmagyarázni. Pontosan tudom, miről van szó. Amióta Catherine meghalt, csupa olyan ember vesz körül, akik a legjobbat akarják nekem. Mindenki kötelességének érzi, hogy segítsen, ha közben nem is... - Amit mondtam, nem úgy értettem. Nagyon szeretnék segíteni magának mint régi, jó ismerősömnek. Ez az igazság. - Tessa arca egészen kipirult a szégyentől és az igyekezettől. Max közelebb lépett hozzá, és megfogta mindkét kezét. Tessa libabőrös lett az érintésétől, és zavartan nézett a férfi szemébe. - Tudom, hogy segíteni akarsz - mondta Max csendesen, és le sem vette róla a szemét. A lány megborzongott. Max tegezte, és most nem úgy nézett ki, mintha bárki segítségére szorulna. Tessa szíve hevesen vert, megpróbált tiszta fejjel gondolkodni. - Nem te vagy az első - folytatta a férfi. - Az utóbbi tizenkét évben elhalmoztak meghívásokkal. Téged arra kértek, hogy addig ne tágíts, amíg nem vagyok hajlandó elmenni Delaware - ék partijára. Eltaláltam? Tessa igenlően lehunyta a szemét. - Sajnálom, hogy meghallottad a beszélgetésünket Hannah - val - mondta a főnővér szomorúan. Egyáltalán nem esett nehezére, hogy visszategezze Maxet. A férfi elengedte. - A szavak nem számítanak. A szándék az, ami jobban zavar. Egyszerűen idegesít, hogy mindig mindenki meg akar menteni. Az emberek sajnálnak, és azt képzelik, hogy ki kell mozdítaniuk az elszigeteltségből. - Megvonta a vállát. - Ezúttal engedtem nekik, és végigjátszottam a játékot. Tessa felnézett rá. - Ha tudtam volna... Max hirtelen elmosolyodott. - Ne bánkódj emiatt, Tessa! Te csak megtetted, amire a barátaid kértek. - Örülök, hogy megértesz. Nehéz helyzetbe hoztak. - A lány nagy levegőt vett, - De azért komolyan segíteni szerettem volna, Max. A férfi ekkor átölelte, mintha a bátyja lenne... vagy az apja... vagy... Tessa nem akart belegondolni. - Felejtsd el az egészet, Tessa! - mondta lágyan Max. - Már rég elhatároztam, hogy a magam életét élem. Nincs szükségem segítségre, mert elfogadom az életemet olyannak, amilyen. Szeretem a munkámat, és itt van nekem Francesca is. Másra nincs szükségem. Nem vagyok sem magányos, sem boldogtalan. Elengedte a lányt, mire az megkönnyebbülten hátrált egy lépést. Az ölelés teljesen megzavarta, nem is mert ránézni a férfira. Max arca azonban érzelemmentes, már - már kifejezéstelen volt. Catherine halálával talán meghaltak az érzései is. - Elhatároztad, hogy úgy fogsz élni, mint egy szerzetes? - kérdezte Tessa önkéntelenül. Látta, hogy a férfi megütközve néz rá, és máris megbánta a tapintatlan kérdést. Hogy jön Ő ahhoz, hogy kifaggassa a főnökét? Összeszorította a száját, nehogy újabb meggondolatlanság hagyja el az ajkát. - Nem adod fel egykönnyen, ugye? - Én... nagyon sajnálom. Nem akartam... - Dehogynem. Te is tudni akarod mindennek az okát, mint a többiek. És én szeretem az őszinte, egyenes embereket. Hát tessék! Catherine tizenkét éve halott. Én pedig nem vagyok fából, úgyhogy nem éltem úgy ez alatt az idő alatt, mint egy szerzetes. Nekem is megvannak a szükségleteim. Most már elégedett vagy?
- Max! Én ezt nem akartam hallani! - kiáltott fel Tessa. A főorvos újra megfogta a kezét, hogy megnyugtassa. - Nem foglak terhelni a szexuális életem részleteivel, Tessa - mondta, és közben szégyenlősen a lányra mosolygott. Tessa lélegzetelállítóan jóképűnek látta ebben a pillanatban. Most már kifejezetten zavarta, hogy Max nem élt szerzetesi életet az elmúlt években. Talán féltékeny vagyok? gondolta a lány csodálkozva. Óvatosan elhúzta a kezét, és az íróasztalnak támaszkodott. Milyen buta is volt, amikor a partin Max lelkében búvárkodott, és megpróbált jó tanácsokat adni neki! Ez a férfi már rég a kezébe vette a sorsa irányítását. Pontosan tudja, hogyan szeretne élni, és meg is kapja, amit akar. A világ tele van olyan nőkkel, akik szívesen belemennek egy szenvedélyes, futó kalandba. Miért is ne? Max nem az a férfi, aki előtt be szokták csukni az ajtót. Nagyon jóképű, és ha akarja, tud vonzó is lenni. Ha úgy tartja kedve, könnyedén elcsábít egy nőt. Tessát rossz érzés fogta el, amikor azokra a nőkre gondolt, akikkel Max szórakozott. Azok a nők biztos egytől egyig szerelmesek lettek belé... Maxet azonban meg sem érintik a gyengéd érzelmek! Ő csak elveszi, ami neki kell: a testi gyönyöröket! Messzebbre sohasem megy. Így megőrizheti a szerelmét Catherine iránt a síron túl is, örökre... Ekkor az ajtó hirtelen kitárult, és Róna Phillips rontott be a szobába. - Forster doktor! Át tud jönni az ambulanciára Morgan doktornőhöz? - kérdezte sietségtől elfúló hangon. - Éppen egy beteget vizsgál, erősen vérezni kezdett. - Igen. Azonnal megyünk - felelte Max, és intett Tessának is. Lerohantak az ambulanciára. Hannah megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor megpillantotta őket. A kezében egy kémcsövet tartott, épp egy tesztet végzett. - Tudnunk kell Helen vércsoportját - mondta gyorsan. - Valószínűleg vérre lesz szüksége. Kiderült, hogy a harminchét éves betegnek már néhány napja gyenge vérzése volt, de a vizsgálat napjáig erről senkinek sem szólt. - Azt hittem, majd elmúlik - magyarázta a nő ijedten. - Hét hónapig semmi bajom sem volt, reméltem, ez nem komoly. Vagy talán nagy baj van? - Az ultrahang azt mutatta, hogy a placentával valami nincs rendben, Helen - mondta nyugodt hangon Hannah. - Valószínűleg elmozdult. Ez lehet a vérzés oka. Ezért most bent kell maradnia a kórházban. Helennek tágra nyílt a szeme. - Itt, a klinikán? - Igen - mondta Tessa. - Itt dolgozom a Nightingalc Wardon, főnő - vér vagyok. Nálunk jó kezekben lesz. A családját természetesen értesítjük. - A férjem biztosan otthon van - mondta Helen sóhajtva. - De azt hiszem, nélkülem nem fog boldogulni. - Kimerülten hátradőlt. - Persze a baba fontosabb. Nagyon várjuk már. Nem akarom elveszíteni, mint elsőt. Helen elhallgatott, és Tessa lopva a kórlapra pillantott, amelyen egy szó sem utalt korábbi vetélésre. - Tizenöt éves koromban született egy kislányom - folytatta halkan Helen. - Anyám rábeszélt, hogy adjam örökbe. Hathetes korában vették el tőlem. Ennek már huszonkét éve, de még most is magam előtt látom a csöpp arcát... - Helen elsírta magát, és Tessa megnyugtatóan megszorította a kezét. - Olyan szép volt! - zokogta Helen. - Nem akartam, hogy elszakítsák tőlem, de... Elcsuklott a hangja, és a könnyek lecsordultak az arcán.
Mindenki hallgatott, senki sem mert megszólalni. Tudták, az a legjobb, ha Helen kisírja magát, és kiadja magából a bánatát. Anne Reeves lejött az ambulanciára, hogy felvigye az osztályra az asszonyt. Tessa félrevonta, és elmagyarázta neki Helen helyzetét. - Nagyon fogunk rá vigyázni - ígérte Anne. - Ennek a gyereknek egészségesen kell megszületnie. - Mi is megteszünk mindent, ami rajtunk múlik - mondta Max. - Sajnos egy placenta praeviával van dolgunk. Tessa elkomorodott. A placenta praevia nagyon komoly diagnózis. Az anya is, a magzat is belehalhat. - Én is felkísérem - jelentette ki. Aztán a hangját lehalkítva a két orvos felé fordult. Egy percre sem szabad elfelejtenünk, hogy ennek a nőnek minden reménye ez a baba. Ki tudja, mi történne vele, ha a másodikat is elveszítené. Max utánament, és a vállára tette a kezét. - Tessa, mi profik vagyunk - magyarázta.. - Ez azt jelenti, hogy nem szabad túlságosan beleélned magad Helen lelkiállapotába. Meg kell őriznünk a hidegvérünket, mert ha jól akarunk dolgozni, akkor nem szabad, hogy elragadjanak bennünket az érzelmek. - Köszönöm a továbbképzést - mondta Tessa kissé gúnyosan, és meg sem várva Max válaszát, elsietett az osztályra. Közben azonban rossz érzés fogta el: hiszen Max itt a főorvos, és az ő iménti szavait tiszteletlenségnek is lehet minősíteni. Rájött, hogy az előbb szándékosan provokálta a férfit. Át akart hatolni azon a páncélon, amelyet Max önvédelemből vont maga köré. Azt a férfit akarta látni, akit valaha ismert és tisztelt. Helen mellett Phil Dixont találta, aki egy zacskó vért tartott a kezében. - Segíthetek? - kérdezte Tessa. Phil azonban megrázta a fejét, és a transzfúzió beállítására figyelt. Tessa elmosolyodott. Tudta, hogy a fiatal orvos nagyon lelkiismeretes, és szakmailag már most verhetetlen. Mindig lehetett számítani rá. Talán egy kicsit túl komoly és hallgatag is a korához képest. A lány leült Helen ágya szélére. - Hogy érzi magát? - kérdezte. - Aggódom a férjem miatt, nővér. Graham nagyon önállótlan a háztartásban. Még egy tojást sem tud főzni magának. - Most legalább lesz alkalma belejönni. Maga egy cseppet se idegeskedjen! Most a baba a legfontosabb. A férjének él még az édesanyja? - Igen, és nagyon boldog lenne, ha egy időre újra a szárnyai alá vehetné a fiát. Graham elmúlt negyvenéves, amikor megnősült, addig a szüleivel élt. Csak tavaly házasodtunk össze. - Tényleg? - Igen - felelte Helen. - Én sem siettem el... Már azt hittem, sosem lesz saját családom. - Elhallgatott, és hátrasimította a haját. - Amikor annak idején örökbe adtam a gyerekemet, valami megszakadt bennem. Mintha jégre tettem volna az érzelmeimet... így tudtam csak tovább élni. Kívülről úgy tűnt, hogy minden rendben van velem, de soha senkit nem engedtem közel magamhoz. Mintha vastag páncélt vettem volna fel. Ért engem, nővér? Jobban, mint gondolnád, válaszolta volna legszívesebben Tessa, de ekkor Max lépett be a kórterembe. Na, itt a másik érzelemrejtegető!
Forster biccentett a két nőnek, de az arca kifejezéstelen maradt. Barátságosan viselkedett, ám hogy mire gondolt, azt senki sem sejthette. Phil mellé állt, és a fiatal orvos lelkiismeretesen beszámolt neki. - Köszönöm, Phil - bólintott Max. - Én gondoskodom Mrs. Cooperről. Két beteget vettünk fel ma, úgyhogy légy szíves, készítsd el az anamnézist. - Természetesen - mondta szolgálatkészen Phil, és már el is tűnt. Max ellenőrizte a transzfúziót, Tessa segítségével újra meg vizsgálta Helent. Amikor felegyenesedett, az arca komoly, de barátságos volt. - Helen, most teljes nyugalomra lesz szüksége - kezdte. - Nem szabad feleslegesen mozognia. Minél többet pihen, annál jobbat tesz vele a babának. Mint tudja, a magzatot a placenta látja el táplálékkal. Mindenáron el kell kerülnünk, hogy a placenta még jobban elmozduljon. Az veszélyeztetné a baba életét. - Miért mozdult el vajon a placenta, doktor úr? - kérdezte Helen félelemmel a hangjában. - Eddig olyan jól éreztem magam. Max bólintott. - A placenta praevia a terhesség utolsó hónapjaiban jelentkezik. Számos oka lehet. Megszorította a nő kezét. - De tudjuk, hogyan kell kezelni, és ez a fő. Ha betartja az utasításokat, akkor nem lesz belőle baj. Helen bólintott, és most először elmosolyodott. Tessa is derűlátóan nevetett rá. Erre a betegre úgy fog vigyázni, mint a szeme fényére. Tisztában volt vele, mekkora a tét Helen számára. - Szeretnék megbeszélni magával valamit, nővér - mondta Max. - Természetesen - felelte Tessa, és felállt Helen ágyáról. - A nővérszobában jó lesz? Némán mentek végig a folyosón. A nővérszobában Max lehuppant az egyik fotelba. - Főzök teát - ajánlotta fel Tessa, és megtöltötte a kannát vízzel. - Mrs. Cooperről van szó? - kérdezte mintegy mellékesen, és közben vetett egy futó pillantást Maxre. - Nem. - Egy másik betegről? - Nem. Tessa nagyon kíváncsi lett, de nem akarta kimutatni. - Francescáról van szó - mondta végül a férfi. - Ó... - Igen. Szeretne megint találkozni veled, Tessa. - A férfi megvonta a vállát. - Úgy láttam, nagyon jól szórakoztatok Delaware - ék partiján. Tetszik neki, hogy régen te voltál a bébiszittere, és azóta állandóan kérdésekkel bombáz azokról az időkről. - Az orvos beletúrt dús hajába. - Nem tudok semmit a magánéletedről, de jó lenne, ha... egyszer tudnál időt szakítani arra, hogy velünk vacsorázz. A teafőző hangosan fütyülni kezdett, és Tessa gyorsan levette a főzőlapról. Ráöntötte a vizet a csészékben lévő filterre, és közben sebesen járt az agya. Max meghívása nagyon váratlanul érte. - Meg kell néznem, mikor vagyok ügyeletes - mondta a főnővér. - Nem tudom kívülről, mikor van szabad estém. - Átnyújtott a férfinak egy csésze teát. - Sokszor vagy bent este? - kérdezte Max. - Igen. Szívesen bent maradok tovább, mert akkor itt vagyok az éjszakai ügyelet kezdetén, és beszélhetek az éjszakás nővérekkel. - A sok munka mellett van egyáltalán magánéleted? Tessa leült a csészéjével a másik fotelba. - Ne kíváncsiskodj, Max! - mosolygott. - A magánélet az magánélet. Nem árulok el semmit.
Mivelhogy nincs is magánéletem, gondolta Tessa. Az ő élete a Nightingaie Ward. Ezt azonban nem fogja a férfi orrára kötni. Higgye csak azt, hogy munka után pezsgő magánéletet él! De miért kell megjátszanom magamat? - tépelődött aztán. A válasz persze magától értetődő volt. A főorvos már kezdettől fogva óriási hatást gyakorolt rá. úgy vonzotta, mint mágnes a vasat. Ez a dolog nyitja! Bent a kórházban könnyen tud uralkodni magán, de mi lenne, ha elfogadná Max meghívását, és elmenne a házába...? Csak egyetlen megoldás maradt, hogy megtudja. Ki kell próbálnia! Felvette az ügyeleti beosztást, és gyorsan átfutotta. - A szerda megfelel? - kérdezte a férfitól. Max elővette a naptárját. - Sajnos nem. És a csütörtök? Tessa habozott. úgy látszik, Maxnek jól be kell osztania a szabadidejét. Ha a sok orvosnőre és ápolónőre gondolt, megállapította, hogy Max akár minden szabadnapját mással tölthetné. Ez idő tájt ő a Nightingaie Ward legígéretesebb férfija. - Igen, a csütörtök jó lesz - mondta, saját magát is meglepve. Max elégedetten dőlt hátra. - Francesca nagyon fog örülni. - Én is. Némán szürcsölték a teájukat, aztán Tessa felállt. - Megyek, megnézem az új betegeket - mondta, és elmosogatta a csészéjét. - Én is jövök. Az ajtóban majdnem összeütköztek. Max elnevette magát, és ebben a pillanatban az arcáról mintha egy maszk hullott volna le. úgy nevetett, mint tizennégy éve, amikor gondtalanul beszélgettek egymással. - Csak ön után, nővér - hajolt meg az orvos eltúlzott udvariassággal, és Tessa derekára tette a kezét. A lánynak másodpercekbe telt, míg végre ki tudta nyitni az ajtót, és mindketten kiléphettek a folyosóra. 3. FEJEZET Különös érzés lesz tizennégy év után újra Forsteréknél vendégeskedni. Azóta minden megváltozott. A ház sem ugyanaz a ház volt, s Francescából időközben kamasz lett, a szórakoztató és életvidám Maxből pedig megközelíthetetlen, komoly és rejtélyes férfi. Catherine, a sugárzóan szép, fiatal nő, az imádott feleség nem volt többé... Tessa lassított, amikor a ház közelébe ért. A kertet hatalmas, vén tölgyfák szegélyezték. Persze, ő sem az a diáklány már, aki bébiszitterként keresett zsebpénzt magának, és aki annyira rajongott a Forster családért. Kíváncsiságtól hajtva kanyarodott be kocsijával a szélesre tárt kapun, majd megállt a nagy ház előtt. - Tessa! Francesca rohant lefelé a lépcsőn. Farmer és hosszú ujjú póló volt rajta. Szőke haja kibontva omlott a vállára. Max lépkedett mögötte, ő is farmert viselt. Régi kikoptatott farmert, hozzá pedig kigombolt nyakú pólóinget. - Tessa, de csinos vagy! - mondta elismerően Max. - Jó látni a nővéregyenruha nélkül.
Tessa nagyot nyelt. Egy vadonatúj, méregdrága selyemkosztümöt vett fel. Micsoda balfogás! Hétköznapi vacsorára volt hivatalos, erre úgy kicsípte magát, mintha egy nagykövetségi fogadásra készülne. Hirtelen nagyon elszégyellte magát, és legszívesebben elrohant volna. Max a könnyed öltözék ellenére is feltűnően jól nézett ki. A farmer remekül mutatott hosszú lábán. A karja, annak ellenére, hogy még csak tavasz volt, már kissé lebarnult. Látszott, hogy sokat tartózkodik a szabadban. - Hű! - kiáltotta Francesca lelkesen. - Nagyon klassz ez a kosztüm, Tessa. A színe egyszerűen szuper! És az anyaga! Selyem, ugye? - Igen... - felelte zavartan a vendég. - Imádom a selymet. De még sosem volt selyemruhám - mondta Francesca, és jelentőségteljesen az apjára nézett. Max a fejét rázta. - Rosszul emlékszel. A keresztelőn a ruhád fehér selyemből készült. Az édesanyád varrta a menyasszonyi ruhájából. - Tényleg? Ezt nem is tudtam. Na, menjünk be! Alig várom, hogy körbevezessem Tessát a házban. - Arra még ráérsz, Francesca. Szerintem Tessa fáradt a hosszú munka után, és szeretne előbb egy kicsit leülni, igaz? Tessa azonban megrázta a fejét. - Egyáltalán nem. Inkább idegenvezetést kérek. - Jó, legyen! Előbb a ház, aztán egy finom ital. A nappaliban várlak benneteket. Tessát meglepte, milyen hatalmas a ház. Azon tűnődött, miért választott Max és Francesca akkora épületet, amely egy hatszemélyes családnak is elég lenne. A nappali meg az ebédlő óriási volt, és gyönyörű tölgyfa bútorokkal rendezték be. A falat is fával borították, és a régi bútorokon antik dísztárgyak sorakoztak. A konyha ódon hangulatú és nagyon tágas helyiség volt. Egy étkezősarkot is kialakították benne, amelyben simára csiszolt, szép faasztal és hozzá illó padok álltak. Az ablakon át az elvadult kert romantikus látványa tárult eléjük, ahol nárciszok, primulák és más tavaszi virágok nyíltak. Maxet a konyhában találták. Odanyújtott egy kanalat Tessának, és a fazékra mutatott. - Megkóstolod? - kérdezte. - Zöldséglevest főztem, de nem tudom, tegyek - e bele fokhagymát. Ha az ember vendéget hív, óvatosan kell bánni a fokhagymával. Tessa óvatosan megkóstolta a levest. - így tökéletes! - jelentette ki. Francesca megfogta a kezét, és húzni kezdte kifelé. - Gyere, még nem végeztünk. Megmutatom a hálószobákat. - Siessetek! - kötötte a lelkükre Max. - A vacsora készen van, és Tessa éhes lehet. A két lány felment a lépcsőn a második emeletre, ahol két hálószoba volt vendégek számára, mindkettőhöz fürdőszoba is tartozott. A barátságos helyiségekben halványzöld, illetve rózsaszín árnyalatok uralkodtak. Újnak látszottak, mintha még senki sem lakott volna bennük. Az első emeleten volt Francesca szobája. A lány széles mozdulattal tárta ki az ajtót Tessa előtt. - Rendetlenséget fogsz találni - figyelmeztette bocsánatkérően a vendéget. - Tudod, mindig vasárnap este pakolok össze, mert Mrs. Dewhirst hétfőn reggel szokott jönni takarítani. Tessa körülnézett.
- Nekem tetszik. Egészséges rendetlenség van benne, mint minden kamasz szobájában. A kilátás pedig egyszerűen gyönyörű. Francesca bólintott. - Apa szobájából nyílik a legszebb kilátás - magyarázta. - Gyere, megmutatom. Tessa szíve hevesebben vert, amikor Francesca benyitott apja szobájába, és egyenesen az ablakhoz ment. - Nos, túloztam? - kérdezte mosolyogva. - Egyáltalán nem - válaszolta Tessa, amikor kitekintett az ablakon. Az egész kertet be lehetett látni, le, egészen a folyóig, ahol a mocsár kezdődik. De a kilátásnál jobban izgatta Tessát a szoba berendezése. A helyiséget egy hatalmas franciaágy uralta. Valóságos szerelmi fészek. Vajon Max ide hozza a barátnőit? Lopva Francescára pillantott. - Na, hogy tetszik? - hallotta hirtelen Max hangját az ajtó felől. Megpördült, és zavarodottan nézett a férfira. Max titokzatos mosollyal figyelte. Tessa meg sem tudott szólalni. - A ház. Tetszik? - ismételte meg a kérdést a házigazda. - Te is ezt választottad volna? Tessa megkönnyebbülten felnevetett. - Nem, én ekkorát nem engedhetnék meg magamnak. - Az ablak felé mutatott. Lejjebb, a folyó partján néztem ki magamnak egy házat. Ott, azt szeretném megvenni. Max odalépett mellé, és kinézett az ablakon. - Igen, látom. Nincs messze. úgy is mondhatjuk, hogy szomszédok leszünk. Nagyszerű! Ha kifogy a tej vagy a cukor, csak átszaladok hozzád, és bekopogok az ajtón. - Azt hiszem, egy darabig még magadnak kell gondoskodnod a tejről és a cukorról sóhajtotta Tessa. - A ház még nem eladó. A lakók csak akkor költöznek ki, ha elkészül az új otthonuk. És ez hónapról hónapra csak húzódik. - Igen, egy házvétel nagyon kényes és hosszadalmas dolog. Ez az egyik oka, amiért én csak bérelem ezt a házat. - Van más oka is? Max vállat vont. - Nem akarom végleges döntésre elszánni magam. Még nem tudom, itt akarok - e maradni. A házat egyelőre egy évre béreltem ki. A tulajdonos család a Közel - Keletre költözött, ott kaptak jó állást. - És mi a helyzet a te állásoddal? Ott fogod hagyni a kórházunkat? - Ki tudja? Az életben semmi sem biztos... Amikor épp azt hiszed, hogy megvalósítottad az álmaidat és boldog vagy, akkor biztos, hogy közbejön valami, ami romba dönt mindent. Ezzel azt akarom mondani: jobb, ha az ember nem tervez egész életre. Könnyebben veszem a körülmények megváltozását, ha nem verek gyökeret. - Nem, apa, én ezt nem akarom! - kiáltott fel Francesca. - Én szeretek itt lakni. Már úgy megszoktam! Megismerkedtem egy csomó emberrel és az iskola is klassz. Jó itt, Cragdale - ben. Örülök, hogy visszajöttünk. Itt születtem. - Tudom, és örülök, hogy boldog vagy. De most menjünk le, a vacsora készen áll. Tessa még egy utolsó pillantást vetett a nagy ágyra. Vajon Max megosztotta már valakivel a klinikáról? Utálta, hogy ilyen kíváncsi, de majd meghalt, hogy megtudja az igazat. A konyhába mentek, és a fapadokon foglaltak helyet. Francesca tálalta fel a levest, Max pedig bort töltött a poharakba. - Ehetünk? - kérdezte Francesca. - Már farkaséhes vagyok. - Igen, szívem, de a kenyér még hiányzik. Miután megkóstolta az első kanál levest, Tessa elismerően nézett fel.
- Max, ez isteni! Honnan van a főzőtudományod? - Korán kezdtem a próbálkozásaimat. A szüleim tanárok voltak, én általában előttük értem haza. Megetettem a tyúkokat, összeszedtem a tojásokat, és készítettem belőlük rántottát. Aztán lassanként bővült a repertoárom. Hát így történt. - Hol nőttél fel? - kíváncsiskodott Tessa. - Northumberlandben, ott volt egy kis házunk. Apa és anya nagyon komolyan vették a munkájukat, és gyakran még este is dolgozatokat javítottak. Ha vacsorázni akartam, meg kellett tanulnom elkészíteni. - Egyetlen gyerek voltál? - Igen. A szüleim több gyereket nem tudtak volna felnevelni. A hivatásuknak éltek. Amikor nyugdíjba mentek, vettek maguknak egy házikót Görögországban, és azóta ott élvezik az életet. - Mikor látogatjuk meg a nagyiékat, apa? - tudakolta Francesca. - Ha el tudok menni szabadságra, szívem - felelte Max, és felállt, hogy hozza a második fogást. - Alig ismerem őket - panaszolta a lány Tessának. - Kicsi voltál, amikor utoljára láttak - mentegetőzött a férfi, miközben egy grillcsirkét húzott ki a sütőből. - Rég elköltöztek Angliából. - Ügyesen szétvágta az étvágygerjesztően illatozó csirkét. - Mi tagadás, nem átlagos nagyszülők, mint ahogy szülőnek sem voltak átlagosak. Talán jobb lett volna, ha nem születik gyerekük. Ők ketten nagyon megértik egymást. Vannak ilyen házaspárok. Tessának nehéz lett a szíve. Max nem sok szeretetet kaphatott, mielőtt megismerte Catherine - t Nem csoda, ha porig sújtotta a felesége halála. Francescának hasonló sors jutott. A legtöbb kamasznak testvérei, nagyszülei, nagynénjei, nagy bátyjai és unokatestvérei vannak. Neki viszont csak az apja maradt. - Anyai ágon nincsenek rokonaid, Francesca? - kérdezte részvéttel Tessa. - Nincsenek - válaszolta csüggedten a lány. - Anyu szülei még akkor haltak meg, amikor ő iskolába járt. Más rokonunk nincs, ugye, apa? Max bólintott. - Catherine szülei negyven körül jártak, amikor a lányuk született. Úgy tudom, él még egy idős nagynénje, de a kapcsolatuk megszakadt. A vacsora után friss gyümölcs és sajttál következett. - Kérsz kávét, Tessa? - kérdezte Max. - Igen, kérek. Francesca nagy sóhajjal felállt. - Nekem még leckét kell írnom, apa. - Rámosolygott Tessára. - Köszönöm, hogy eljöttél hozzánk. Remélem, nemsokára újra találkozunk. Olyan jó, amikor itt ülsz velünk az asztalnál, és hármasban beszélgetünk. Ugye, apa? - Igen. - Max nem mondott többet, még csak fel sem nézett. Látszólag teljesen lefoglalta a kávéfőzés. - Szívesen eljövök máskor is - ígérte meg a lány, és megszorította Francesca kezét. - Feljössz hozzám, mielőtt elmégy? - Hát persze. Nem tűnök el szó nélkül, esküszöm. Az ajtó becsukódott, és Max meg Tessa kettesben maradt. A kávé közben lefőtt, és a férfi megfogta a kannát. - Menjünk be a nappaliba! - indítványozta. Tessa követte, és nézte, ahogy Max megpiszkálja a kandallóban a tüzet, és rádob néhány fahasábot. - Esténként kellemes a kandalló előtt üldögélni - jegyezte meg a férfi.
Tessa bólintott. - Illik a házhoz ez a hangulat. Tele van régiségekkel. - Igen, de ezek nem az enyémek. A házat bútorozottan béreltem ki. A saját bútorainkat eladtam, amikor hazajöttünk Angliába. A szállítás többe került volna, mint az egész berendezés. Nem érte volna meg. - És azok a darabok, amelyekhez emlékek fűződnek? - kérdezte Tessa óvatosan. A férfi vállat vont. - Nem vagyok szentimentális. Az olyan fényűzés, amelyet én nem engedhetek meg magamnak. - Hogyhogy? - Az élet éppen elég kemény. Miért terhelném még magam az emlékekkel is? A túlélés a fontos, más nem számít. Tessa hallgatott. Érezte, hogy Max sem akarja folytatni ezt a témát. Kortyolgatta a forró, erős feketét, és másra terelte a szót: - Egy ekkora háznak nem túl magas a bérleti díja? - Tulajdonképpen nem. A tulajdonosoknak az volt a fontos, hogy rendes lakókat találjanak. Nagyon méltányos összegben egyeztem meg velük. Tessa látta, hogy a tűz lassacskán kialszik, és Max nem tesz rá újabb fahasábokat. Itt az ideje, hogy induljak, gondolta, és felállt. - Késő van, mennem kell. Holnap is nehéz nap vár rám. - Igen... - Max is felemelkedett. - Köszönöm, Tessa. - Magához húzta a lányt, és megpuszilta az arcát. Tessa meglepetten nézett rá. A férfi szemében gyöngédséget fedezett fel. Tisztán látta, mielőtt Max elengedte, és elfordult tőle. Azért csókolt meg, mert régi ismerősök vagyunk, gondolta a lány. Egy régi ismerős a régi életéből... A szíve mégis majd kiugrott a helyéből, a térde pedig meg - megroggyant. E percben semmire sem vágyott jobban, mint hogy Max újra átölelje, és csókolja... és csókolja...! Már a gondolatára is libabőrös lett. - Megígértem Francescának, hogy elbúcsúzom tőle - mondta hirtelen, és kirohant a szobából. A lépcsőn már lelassította a lépteit. Megpróbálta visszanyerni a hidegvérét, és a vágyait visszaszorítani az álmok birodalmába. Mivel oda valók. Semmi jelentősége, hogy Max gyengéden puszilta - e meg, vagy sem. A férfi egész életében a feleségébe volt szerelmes, és ez nem fog megváltozni. Catherine hatalma megingathatatlan Max fölött. Hiába halott, élőbb minden eleven nőnél, aki a férfi közelébe akar férkőzni. Erre kell gondolnia! Max a felesége halála után csak szeretőként közeledik a nőkhöz. Ez pedig nem az én műfajom, gondolta Tessa. A szex szerelem nélkül fabatkát sem ér. Végigfutottak agyán az elmúlt tíz év kapcsolatai. Mindössze két komolyabb akadt. Igaz, adódtak szép pillanatok, amikor azt hitte, hogy szerelmes, de sem Danny, sem Ben nem ébresztett benne mély érzelmeket. Az utóbbi pár évben aztán egy férfi sem volt az életében. Helyette ott volt a hivatása. Mikor és hol ismerkedett volna meg álmai lovagjával a munkája mellett? Bekopogott Francesca ajtaján, aztán belépett. - Nos, hogy megy? A lány elhúzta az orrát. - Holnap biológiából dolgozatot írunk. Jó jegyet szeretnék. - Akkor azt tanácsolom, hogy időben bújj ágyba, és pihend ki magad. Többet használ, mintha egész éjjel magolnál.
- Igazad van... Fáradt vagyok, és már eleget tanultam - jelentette ki Francesca, és elmosolyodott. - Jó érzés, hogy van a házban egy nő, aki gondoskodón szól hozzám. Felsóhajtott. - Amerikában apu egyszer hazahozta az egyik barátnőjét. Az a nő éreztette velem, hogy az útjában vagyok. Te egészen más vagy. - Azért, mert már kicsi korodban is ismertelek - mosolygott rá Tessa. - Lehet, de nem ez az egyetlen ok. Te magad is más vagy. Úgy örültem, amikor apa elmondta, hogy meghívott vacsorára! Aha! Szóval Max agyából pattant ki az ötlet! - Egyébként te vagy az első vendég ebben a házban - folytatta Francesca. Tessa megkönnyebbült. - Amerikában azért biztosan sok barátja és barátnője akadt a papádnak - jegyezte meg mégis mintegy mellékesen, és rettenetesen igyekezett, hogy a hangja közömbösen csengjen. - Nem, én csak két nőre emlékszem. És annak is már több éve.. - Kibeszéled a féltett titkaimat, szívem? Max állt az ajtóban. Francesca elnevette magát. - Ugyan, Carol és Vanessa egyáltalán nem volt titokzatos, sőt Vanessát kifejezetten unalmasnak találtam... - Jól felkészültél holnapra? - szakította félbe a lányát Max színlelt szigorral a hangjában. - Igen, apa. Szerintem jól fog sikerülni. Tessa odalépett Francescához, és megpuszilta. - Most haza kell mennem - mondta. - Aludj jól! Holnap szorítok neked a dolgozat miatt. - Gyere máskor is, Tessa! - Jó, majd eljövök. - S a lány indult is le a lépcsőn, Max a nyomában. - Mit szólnál egy jóéjtpuszihoz? - kérdezte a férfi reménykedve. - Már kaptam ma egyet - emlékeztette Tessa. - Az nem igazi puszi volt, hanem csak teszt. - Teszt? Mit akartál vele kipróbálni? - Azt, hogy hogyan reagálsz rá. - És? Milyen a végeredmény? - Nagyon... hm... ígéretes. - Azzal se szó, se beszéd, Max átölelte a lányt, és ajkát a szájára tapasztotta. Tessa ebben a pillanatban rájött, hogy eddig nem volt tisztában az érzéseivel. Most úgy olvadt el a férfi ölelésében, mint jég a napon. Felizzott benne a vágy, és tudta, ha Max megkérné, minden bizonnyal vele töltené az éjszakát, s a szeretője lenne. Max azonban elengedte, és kinyitotta előtte a tölgyfa ajtót. Közben mosolygott, és a szeme mintha új életre kelt volna. - Jobb, ha most hagylak elmenni, mielőtt tisztességtelen ajánlatot tennék - közölte vigyorogva. - Nem tudom, mit értesz ezen - jelentette ki Tessa ártatlan arccal, aztán fogta a táskáját, és könnyű léptekkel a kocsijához ment. Örült, hogy nem vesztette el a fejét, és a csók időben véget ért. A hűvös, friss levegő meg a könnyű szellő megnyugtatta, és lehűtötte kipirult arcát. Pulzusa lelassult, az agya megint működött. A férfi udvariasan kinyitotta előtte a kocsiajtót, és Tessa beszállt. - Jó éjszakát, Max! És köszönöm az isteni vacsorát - mondta búcsúzóul.
Beindította a kocsit, és lassan elhajtott. A visszapillantó tükörben látta, hogy a férfi hosszan néz utána. 4. FEJEZET A napok gyorsan teltek egymás után, úgy, mint régen. Tessa maga sem tudta, mit várt a férfitól, de nagyon bosszantotta, hogy Max úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna köztük. Semmi sem változott. Ugyanolyan visszafogott és távolságtartó volt, mint azelőtt. Nem keresi a közelségét, nem vágyik mély érzelmekre. Max a kezében tartja az életét, és nem hagyja kizökkentem magát a megszokott kerékvágásból. Tessa csalódott volt. Sóhajtva vette fel az irattartókat az íróasztalról, hogy visszategye őket a polcra. Mérges volt önmagára is, amiért nem tudja a férfit kiverni a fejéből. Más gondja is lenne, mint a főnöke viselkedésén törje a fejét! Dühösen rakta fel az utolsó dossziét is a polcra. Ekkor valaki belépett a nővérszobába. Max! Tessa nagyot nyelt. - Kávét? - kérdezte, miközben megpróbálta érzéseit egykedvűen barátságos álarc mögé rejteni. - Igen, köszönöm - felelte a főnöke, és leült az íróasztal melletti fotelba. Tessa a kávéfőzőhöz ment. Úgy látta, Max nagyon fáradt. - Valami baj van, azért jöttél be? - kérdezte, és átnyújtott neki egy nagy csésze kávét. - Nem, nincs. Jill Mason bejött már? Tessa nagyon uralkodott magán, nehogy elveszítse a béketűrését. A férfi hangja hűvös, szinte sértő volt. Talán megbánta, hogy megcsókolta? Önkéntelenül is a szájához kapott, mintha a nyomokat akarná letörölni róla. Egy hét telt el a közös vacsora óta, de az a csók még mindig ott égett a száján. - Igen. Reeves nővér segít neki kipakolni. - Megköszörülte a torkát. Remélte, hogy a hangja érzelemmentes és határozott. Semmi esetre sem akarta, hogy gyengébbnek látsszon, mint a főorvos. - Josie Hargreavesszel lesz egy szobában. Mindkét asszonynak ikrei lesznek, ez majd összehozza őket. Remélem, tartják majd egymásban a lelket. - Jó ötlet - jegyezte meg Max. - Igen. Szerintem fontos, hogy a kismamák lelkileg is jól vészeljék át a hátralévő időt. A terhes nőknek nem szabad a lehetséges problémák miatt aggódniuk, mert az... - Tessa - szakította félbe hirtelen Max. - Te a betegek testi állapotáért felelsz, nem a lelkiállapotukért - figyelmeztette a lányt. - Az én tapasztalatom szerint a kettő szoros összefüggésben áll egymással - vágott vissza Tessa. - Ismered a mondást: ép testben ép lélek. - Ismerem, de a valóságban ez nem így működik. Van, akinek a teste majd kicsattan az egészségtől, a lelke mégis zavart és boldogtalan. - Talán saját tapasztalataidról beszélsz? - kérdezte Tessa nyugodtan. - Igen. Én megjártam a poklot, a testem azonban maradt, amilyen volt. Tökéletesen működik. - Értem. - Tessa csak ennyit tudott kinyögni válasz helyett. - Menjünk, ne várassuk meg a betegeket! Max felugrott, és elkapta a könyökét. - Mit értesz? - kérdezte villámló szemmel.
Tessa végignézett rajta, és elégedetten állapította meg, hogy sikerült indulatot kicsiholnia belőle. Mindegy, hogy dühöt vagy örömet, a lényeg, hogy valamilyen érzelmi kitörést váltott ki belőle az egykedvű és hűvös viselkedés helyett. - Azt, hogy a tested tökéletesen működik. Tapasztaltam - tette hozzá, és ártatlan pillantással nézett fel főnökére. A férfi arcán enyhe pír futott át, és Tessa megkönnyebbülten vette észre, hogy elmosolyodik. Most először az óta a bizonyos este óta... - Rendben van, akkor most lássuk Jill Masont! - mondta Max, és együtt mentek ki a szobából. Alig értek az osztályra, amikor Helen Cooper panaszkodó hangjára lettek figyelmesek. - Mi a baj, Helen? - kérdezte Tessa együtt érzően. - Talán fáj valamije? - Észrevette, hogy Helen haja fénytelenül, kuszán és zsírosan tapad a homlokára. El is határozta, hogy felhívja a kórházi fodrászt. Tapasztalatból tudta, hogy a női betegek sokkal jobb hangulatban vannak, ha rendezett a frizurájuk. - Ma reggel megint véreztem - panaszolta Helen. - Nem nagyon, de én rettenetesen aggódom miatta. Tessa gondterhelten pillantott Maxre. - Doktor úr, én már belebetegszem a félelembe, hogy a gyereknek valami baja lesz! folytatta Helen. Max megfogta az asszony kezét. - Az lesz a legjobb, ha azonnal megvizsgálom - mondta, és intett Tessának, aki már hozta is a felszerelést. Helen ijedten nézte Tessát, aki leült mellé az ágyra, és végig fogta a kezét, amíg Max gondosan megvizsgálta. Az orvos végül felegyenesedett, és kijelentette: - Aggodalomra, semmi ok7 Helen. A baba jól van. Kap elegendő tápanyagot, és hála az ágynyugalomnak, a placenta nem mozdult el még jobban. A szívhang erős, és minden amellett szól, hogy néhány héten belül egészséges kisbabát fog szülni. Helen megkönnyebbülten sóhajtott fel. - Remélem, kislány lesz. Egy olyan kis angyalka, mint az én Susanom volt, akit sohasem tudok elfelejteni. Nem akartam odaadni idegeneknek, de... - És már megint folytak a könnyei. Tessa felállt, és megigazította a beteg párnáját. - Helen - mondta gyengéden. - Hagyja a múltat, ne rágódjon rajta! Ez árt magának is, a babának is. Nemsokára egy másik kisbabát tart majd a karjában. Erre gondoljon, semmi másra! Helen bólintott, és lenyelte a könnyeit. - Ha kislány lesz, Susannak fogom nevezni. Tessa elmosolyodott, de nem szólt egy szót sem. Látta Helen kisbabáját az ultrahangos vizsgálatnál, és ha nem csalódik, az asszony kívánsága teljesülni fog. Legjobban azonban abban reménykedett, hogy az elkövetkezendő heteket anya és magzata baj nélkül átvészelik. Maxszel is erről beszélt, amikor kiléptek a folyosóra. - Ha a baba már elég nagy és fejlett lesz, megindítjuk a szülést - mondta az orvos. - úgy láttam, kislány - jegyezte meg Tessa. - Akkor Helen nagyon boldog lesz. - Igen... Mintha visszakapná az első Susant - felelte a lány elgondolkodva. - Pedig ez a gondolkodásmód nem egészséges. Susan Susan volt, aki most születik azonban már egy másik emberke.
Max bólintott. - Én sem hiszem, hogy az egyik ember pótolhatja a másikat. - Erre senkinek sincs esélye - erősítette meg Tessa. - Ha valaki meghalt, akkor azt már nem hozhatjuk vissza. Meg kell próbálnunk elfogadni ezt a tényt. Az ember egy idő múlva megbékél ezzel a gondolattal, és akkor újra nyitott lesz a többi ember felé. Hiszen a világ olyan nagy, és annyi ember van benne... Max nyelt egyet, és összeszorította a száját. Az arca kemény kifejezést öltött. - Hová akarsz kilyukadni, Tessa? - kérdezte, de a lány csak megrázta a fejét. - Jill Mason már vár bennünket - mondta, és benyitott egy másik kórterembe. Jill az ágya szélén ült, és elmélyülten beszélgetett új szobatársával. Josie hangosan nevetett, miközben a kezét nagy pocakjára tette. - Jó kis csapat. - fordult Max Tessához. - Szerencséjük van, hogy a főnővér pszichológiával is foglalkozik. Tessa nem tudta, hogy a férfi dicséretnek vagy szurkálódásnak szánta - e a megjegyzését. Bókolt vagy csúfolódott? Mindegy, ő nem változtat a stratégiáján. Maxnek szüksége van lelki életre is. Az egészséges ember nemcsak jól működő testből, hanem harmonikus lélekből is áll. Erről Tessa meg volt győződve, és mindenáron meg akarta győzni Maxet is. - Hogy vannak, hölgyeim? - kérdezte vidáman. - Jó bejönni abba a szobába, ahol a kismamák nevetnek. - Összehasonlítottuk, kinek a kisbabái rúgnak nagyobbakat - mesélte Jill. - Úgy érzem, az ikreim mindennap élénkebbek lesznek. - Mit szóljak akkor én? Nekem három baba rugdossa a hasamat! Egy nyugodt pillanatom sincs! - Josie hirtelen elkomolyodott, aztán nagyot sóhajtott. - Negyvenkét éves vagyok, és már három vetélést kellett végigszenvednem. Kétszer természetes úton lettem terhes, és a babákat a harmadik meg a negyedik hónapban veszítettem el. Harmadszor a Bramdale Klinikán mesterséges megtermékenyítéssel próbálkoztak. Ikreim lettek volna, de akkor is vetélés lett a vége... Utána már nem is akartam gyereket, mert féltem. Aztán mégis rábeszéltek egy utolsó próbálkozásra. Íme, az eredmény! mutatott kimerülten a hasára. - Hármas ikrek! Még most sem hiszem el, hogy meg fognak születni. Minél jobban közeledik a szülés napja, annál jobban izgulok. - Nagyot sóhajtott. - Nem látszik rajtam, de rettenetesen félek. Max elővette a zsebéből a sztetoszkópot, és meghallgatta a babák szívhangját. Elmosolyodott. - Ezek aztán a mozgékony babák! Egészségesek és erősek. - Felállt. - De hogy teljesen megnyugodjon, végezhetünk ma egy újabb ultrahangos vizsgálatot. Láthatja a képernyőn, amint a három gézengúz birkózik a hasában. Ez majd eloszlatja a kételyeit. - Már a hatodik hónapban van, Josie - tette hozzá Tessa. - A többi terhessége korábban megszakadt, nem? Ha még kibír itt nálunk pár hetet, három gyönyörű kisbabával térhet haza. Ez igazán megéri, nem? Josie bólintott. - Csak ne jutna folyton eszembe, hogy mi minden történhet... - Beszéljen nyugodtan a félelmeiről, Josie! Bennünket bármikor kérdezhet, ha aggasztja valami. Jobb, ha megosztja a félelmeit másokkal. Nem kell mindenáron megjátszania a bátor nőt. Emberek vagyunk, mi pedig azért dolgozunk itt, hogy segítsünk. - Grainger nővér tudja, mit beszél - erősítette meg Max. - Sok problémát megoldott már, és van érzéke az emberi lélek rejtelmeihez. Szerencséjük van, hogy az ő osztályára kerültek.
Josie megint bólintott, és elismerően nézett Tessára. Jill elmosolyodott, és még rájuk is kacsintott, amikor elhagyták a kórtermet. - Jobban szeretnéd, ha a betegek elfojtanák az aggodalmaikat? - kérdezte Tessa a folyosón. - Egyáltalán nem. Mély benyomást tettek rám az iménti tanácsaid. Csak azt nem szeretném, ha rajtam gyakorolnád a pszichoterápiát. Nincs szükségem a segítségedre, mert elégedett vagyok az életemmel. - Csodálatos! Ha ilyen boldog vagy, akkor természetesen visszafogom magam. Ne haragudj, hogy a tanácsaimmal terheltelek. Max elkapta a karját, még mielőtt kinyithatta volna a nővérszoba ajtaját. - Kérlek, Tessa, ne érts félre! Örülök, hogy segíteni akartál nekem. Csak... nem tudsz segíteni. Hidd el, tapasztalatból beszélek. Tudom, hogyan kell élnem ahhoz, hogy... megbirkózzam a múltammal. - Mi történt a múltadban, Max? - Elmúlt, vége. Nem akarok beszélni róla. - Tudod, hogy sokkal súlyosabb eset vagy, mint Josie? Az elfojtott bánat tönkreteheti az ember életét! Hát miért vannak a barátok? Ha megosztod velük a bánatodat, már csak feleakkora a súlya - mondta Tessa gyengéden. - Én ma délután szabad vagyok. Tudom, hogy neked sincs se rendelésed, se vizited. Az idő pedig gyönyörű. Sétáljunk egy nagyot, és közben elmeséled, hogy mi bánt! A férfi a hajába túrt. - Sokkal makacsabb vagy, mint gondoltam. Ha valamit a fejedbe veszel, nem nyugszol, amíg el nem éred, igaz? Tessa lehajtotta a fejét. Hirtelen elpárolgott az önbizalma. Megint az a kellemetlen érzése támadt, hogy túl messzire merészkedett. Elfelejtette, hogy Max a főnöke. Nem viselkedhet vele úgy, mint a kollégáival! A férfi azonban hirtelen elmosolyodott, és az arca felderült. - Hát jó, sétáljunk egyet! Ha más haszna nem is lesz, legalább élvezzük a friss, tavaszi levegőt. Az életemről azonban nem szeretnék beszélni. Megalkudhatunk, Tessa: a séta jöhet, de nincs lélekbúvárkodás! Nos, mit szólsz hozzá? A lány elnevette magát. - Jó, jó, megelégszem a sétával is. - Kinézett az ablakon. - Az idő egyszerűen gyönyörű. Piknikezzünk! Jobb, mint a menza. - Ránézett az órájára. - Találkozzunk egykor a parkolóban! Rendben? Max már a kocsiban várakozott, amikor Tessa is befutott. - Elkéstél - mondta tettetett szigorral, miközben a lány beszállt. A lány egy nagy zacskót tett a hátsó ülésre. - Viszont hoztam bőséges ebédet. - Már meg is bocsátottam. Indulhatunk? Úgy gondoltam, biztonságosabb, ha az én autómmal megyünk. - Ezt hogy érted? - kérdezte Tessa, miközben bekötötte a biztonsági övet. - Magamról tudom, hogy jól vezetek, de hogy te hogy vezetsz, arról fogalmam sincs. Max vállat vont. - Persze ki tudja... Lehet, hogy jobban, mint én. - Miért ne vezetnék jól? Azért, mert nő vagyok? - kérdezte harciasan Tessa. - Nem ezt mondtam! - Max futólag a lányra pillantott. - Valószínűleg jól vezetsz, mert nővérként is körültekintő és óvatos vagy. De sok olyan nő ül a volánnál, aki egyszerűen reménytelen eset. - Mint a feleséged volt? - Tessa legszívesebben leharapta volna a nyelvét, de már késő volt. Kimondta!
- Miért kérdezed? - Egyszer említetted azt, hogy Catherine nem vezetett jól. Amikor Delaware - ék partiján voltunk. - Tényleg? Pedig erről nem szoktam beszélni. - Miért nem, Max? A férfi nem válaszolt, inkább témát váltott: - Neked kell mutatnod az utat, Tessa, én nagyon rég jártam itt a mocsárban. Már nem tudok tájékozódni. - Lassított. - Azt javaslom, hogy először keressünk egy piknikező helyet, és együk meg az ebédet. Tudsz egy szép helyet a közelben? - Persze. Körülbelül egy mérföldnyire innen elágazik az üt, és az egyik ága egy patakhoz vezet. Az tökéletes hely a piknikhez. - Tessa az utat figyelte, és nemsokára szólt is: - Ott a kereszteződés, Max. Kanyarodj balra! A férfi elhúzta a száját. - Micsoda út! Remélem, az abroncsoknak nem lesz bajuk. Nagyon lassan vezetett, de a hepehupás út miatt ide - oda dülöngéltek a kocsiban. - A tél miatt ilyen. Sok csapadék esett az idén. De hidd el, Max, megéri elmenni oda! Nézd! Jácintok! Egész virágszőnyeg! A férfi nevetett. - Majd megcsodálom, ha le merem venni a szemem az útról. Egészen a patakpartig autóztak. A víz magasan állt, már - már kilépett a medréből. A férfi leparkolt, elővett egy takarót, és leterítette a földre. Tessa magához vette a kosarat, majd letelepedtek a virágos réten. - Mindjárt éhen halok - jelentette ki Max. - Lássuk, mit hoztál! A lány mosolygott. - Sonkás, halas, sajtos és paradicsomos szendvicseket. Inni pedig egy teli termosz kávét. - Csodás! - lelkesedett Max, és beleharapott egy sonkás szendvicsbe. Miután bekebelezte, keresett egy lapos követ, és bedobta a vízbe. A kő háromszor is megpattant a víz felszínén. - Gyerekkoromban próbáltam utoljára. - Northumberlandben? - kérdezte Tessa teli szájjal, Max visszaült mellé, és elvett a kosárból egy sajtos szendvicset, majd töltött magának egy csésze kávét. - Szép hely, ugye? - kérdezte a lány. - Az bizony. - Max hunyorogva nézett bele a napba. - Szerencsések vagyunk. Ritkán van ilyen idő áprilisban. - Hátradőlt, és a kék eget bámulta. - Jól emlékszem a gyerekkoromra Northumberlandben - folytatta. - A hosszú telet követő első tavaszi napok felejthetetlenek. Közel laktunk a tengerhez, és én sok időt töltöttem a parton. Homokvárat építettem, kagylót és köveket gyűjtöttem. Órákig kint voltam a szabadban. - Egyedül? - kérdezte hitetlenkedve Tessa. - Igen. Közel s távol én voltam az egyetlen gyerek. A szüleim nem értek rá, hogy játsszanak velem. Nagyon lefoglalta őket a munkájuk. Majdnem mindig egyedül voltam, de sosem éreztem, hogy magányos lennék. - Jó, ha valaki szeret egyedül lenni - mondta Tessa csak vigyáznia kell, nehogy falat húzzon maga köré. - Én talán azt teszem? Tessa vállat vont, és hallgatott. Max hevesen megrázta a fejét.
- Nem, ez nem így van. Én nem élek falak mögött. Catherine halála óta több kapcsolatom is volt. Tessa még a lélegzetét is visszafojtotta, és várta, hogy a férfi folytassa. - Vanessával és Carollal jól éreztem magam az ágyban, de ez nem volt több szexnél. Legalábbis részemről. A két nő másképp gondolta. Ők tartós kapcsolatot szerettek volna. Én nem, mert nem kötöttek hozzájuk érzelmek. Sem Carolhoz, sem Vanessához. - Ők tudták, hogy csak kihasználod őket? - kérdezte Tessa. Max felegyenesedett. - Nem használtam ki őket! Úristen, hogy mondhatsz ilyet? Nem találkoztam még nálad makacsabb és idegesítőbb nőszeméllyel! - Megragadta a lány vállát. - Ezekhez a dolgokhoz semmi közöd, Tessa, érted? - Aztán hirtelen magához húzta. - Miért csinálod ezt velem? - suttogta rekedten. - Miért turkálsz a múltamban? Örülök, hogy végre megtaláltam a túlélési módszeremet, erre jössz te, és mindent megkérdőjelezel. Miért, Tessa? A férfi hevesen magához szorította és megcsókolta a lányt, még mielőtt az válaszolhatott volna. Tessa érezte Max szívének vad dobolását. Vagy a saját szíve volt az? Maga sem tudta. A férfi eleresztette, és mély lélegzetet vett. Az arca felderült, mint egy pajkos fiúé. - Gyere, sétáljunk egyet! Különben egész délután itt fogunk heverészni a takarón. Tessának persze semmi kifogása nem lett volna ez ellen. Akár órákig is szívesen feküdt volna a folyóparton Max oldalán, sőt nem is tudott ennél jobb programot elképzelni! Max a kezénél fogva felhúzta. Szorosan egymás mellett álltak. Tessa nem mozdult, levegőt is alig vett. A férfi ekkor újra megcsókolta. Ezúttal gyengéden, de mielőtt belemerülhettek volna, Max megint félbeszakította a becézgetést. - Menjünk! - mondta rekedten, felnyalábolta a takarót, és betette a kocsi csomagtartójába. Tessa követte az ebéd maradékával. Még mindig remegett a térde, és a szíve szaporán vert. Maxen azonban semmi sem látszott. Még csak nem is lihegett, amikor felkaptattak a meredek, kanyargós ösvényen. Tempósan haladt, a lány kicsit lassabban lépkedett a nyomában. A fejében csak úgy kavarogtak a gondolatok, miközben a sziklás talajra is oda kellett figyelnie. Tény, hogy egyáltalán nem tud ellenállni a férfinak. Ez a felismerés kellemetlenül érintette. Miközben Maxet figyelte, elnyomott egy sóhajt. A férfi ruganyos léptekkel, fáradhatatlanul haladt előre. Biztosan sportol valamit, gondolta Tessa, különben nem lenne ilyen izmos és erős a teste. A csókok felizgatták a lányt, és olyan érzéseket ébresztettek fel benne, amelyeknek a létezéséről már meg is feledkezett. Talán beleszeretett Maxbe? Nagyon remélte, hogy nem így van. A férfi elérte a fennsíkot, megállt és körülnézett. - Hú! Fantasztikus a kilátás! Hol maradsz, Tessa? A lány meggyorsította a lépteit. Max eléje ment, és az utolsó pár méteren felsegítette. Aztán csak álltak egymás mellett, és gyönyörködtek a páratlan szépségű tájban. Tessa azt a helyet kereste a szemével, ahol Max kétszer is megcsókolta. Önkéntelenül is megborzongott, mire a férfi átkarolta a vállát. - Gyönyörű ez a vidék - sóhajtotta. - Már el is felejtettem, milyen szép a mocsár. Északon a dombok láncolata, a mocsarat borító növényzet és a virágok, amelyek most bontják szirmaikat... Tessa elmosolyodott.
- Igen, nagyon szép itt. Tiszta szívemből szeretem ezt a vidéket. Most még csak kora tavasz van, de ha nyár lesz, és virágszőnyeg borítja az egész mocsarat, akkor kellene visszajönnünk ide, Max. - Ne feledkezz meg a sárga színben tobzódó rekettyésről sem! - tette hozzá a férfi. Igazad van, azt is látnunk kell! Elengedte a lányt, és továbbindult az ösvényen. Tessa a nyomában. - Szóval akkor őszig Moortownban maradsz? - Lehetséges - válaszolta a férfi, anélkül hogy megfordult volna. - Attól függ, hogy jól érzem - e magam, és hogy békén hagynak - e. Szeretem a szabadságot, a függetlenséget. Ha úgy érzem, hogy korlátoznak, fogom a holmimat, és odébbállok. - Ebben biztos vagyok - jegyezte meg Tessa. Némán ballagtak tovább, ki - ki a saját gondolataiba merült. Egyszer csak egy útelágazáshoz értek, és megálltak. - Ha jobbra megyünk, akkor Riversdale-be érünk - mondta Tessa, és az órájára pillantott. - Teaidő van. Ha benézünk hozzánk, anyu nem fog bennünket elengedni anélkül, hogy meg ne etetne - itatna. Nincs teahiányod? - De, egy csészével nagyon jólesne - felelte Max, és a homlokát ráncolta. - Lehet, hogy anyukád megint Yorkshire - süteményt sütött? Tessa nagyot nevetett. - Minden lehetséges. Gyere, nemsokára kiderül. Ahogy közeledtek a farmhoz, Tessa boldogan vette észre Fredet, az idős férfit, aki már hosszú évek óta a családnál dolgozott. Fred, karján egy kosárral, éppen a tyúkokat etette. - Csak nem a mi Tessánk? - kiáltott fel, amikor szeme fölé téve a kezét, észrevette a vendégeket. - Édesanyád éppen tegnap említette a vacsoránál, hogy újabban milyen keveset jársz haza. - Jó napot, Fred! Hogy vagy? - köszönt mosolyogva Tessa. - Hol jól, hol rosszul. Már ahogy egy ilyen vén, reumás ember lenni szokott. Ha süt a nap, jobban érzem magam, de a tél az szörnyű. - Érdeklődő pillantást vetett a lány mögött álló Maxre. - A barátod, Tessa? - Fred, bemutatom neked Max Forstert. Az öreg biccentett. - Jó napot, uram. Úgy tudom, a teavíz már forr, és Mrs. Grainger süteményt is sütött ma. Örülni fog, hogy vendégek érkeztek. Tessa sokatmondóan Maxre pillantott. - Hallod? Szerencséd van! Mrs. Grainger a kötényébe törölte a kezét, amikor beléptek a farm tágas konyhájába. - Végre megjött az elveszett lányunk! Már azt hittem, elköltöztél Moortownból, és megint Londonban laksz. Tessa nevetett, és megpuszilta az édesanyját. - Az én munkám nem sok szabadidőt hagy az embernek, anya. A magánéletre alig marad időm. - Ezt igazán sajnálom - mondta az asszony, és minden elfogultság nélkül Maxre nevetett. - Anyu, hadd mutassam be neked Max Forstert! - mondta Tessa gyorsan. A férfi közelebb lépett, és kezet fogott az asszonnyal. - Nemrég jöttem a Moortown Generalbe. Az első jó, ami történt velem, hogy megkóstolhattam az ön nagyszerű süteményét. Azóta nem hagyok nyugtot Tessának, hogy hozzon el a farmra. Szerettem volna megismerkedni magával.
Micsoda lókötő! - gondolta Tessa, amikor látta, hogy anyja arcán sugárzó mosoly terül szét. - Forster doktor! Hát persze! Mindjárt ismerős volt nekem! Régen járt itt párszor, amikor elvitte Tessát, hogy vigyázzon a kislányukra... - Az asszony elhallgatott, és Tessa arra gondolt, hogy biztosan ő is hallott a család tragédiájáról. - A tea mindjárt kész folytatta kissé zavartan az asszony, és a tűzhely felé fordult. Max körülnézett. - Mindig is szerettem a farmjukra jönni, Mrs. Grainger. Tetszenek a szép, régi házak. Most én is effélében lakom. Tele van régiségekkel. - Nálunk a legszebb régi bútorok a nappaliban találhatók - közölte az asszony. - Ott fogunk teázni. Menjen csak be nyugodtan, és nézzen körül! Pár perc, és mi is megyünk. Tessa elkészíti a teát, én pedig felszeletelem a süteményt. Max bólintott és eltűnt. Mrs. Grainger elgondolkodva nézett utána. - Mi a baj, anya? - kérdezte Tessa nyugtalanul. - Szegény ember - mondta az édesanyja válasz helyett. - Micsoda tragédia, hogy így veszítette el a feleségét! El sem tudom képzelni, hogyan történhetett. Ült az autóban, aztán egyszer csak letért az útról, és a sziklákról egyenesen a tengerbe zuhant. Ekkor egy tányér csörömpölve leesett a padlóra, és ezer darabra tört. Tessa azonban le sem nézett, csak megkövülten állt. Falfehér volt az arca, és csak annyit tudott kinyögni: - Micsoda? - De drágám, te nem is tudtad, mi történt? - Pontosan nem... Baleset volt? Az anyja vállat vont. - Senki sem tudja. Még emlékszem az újságcikkre, amelyben írtak róla, mert hogy Forsterék régebben itt éltek. - A homlokát ráncolta. - Te akkor fejezted be a tanulmányaidat, ez azt jelenti, hogy tizenkét éve történt. Nem beszéltünk előtted erről, mert nem akartunk felizgatni. Tudtuk, mennyire szeretted Forsteréket. Hogy is hívták a kislányukat? - Francescának - válaszolta Tessa színtelen hangon. - Hozom a söprűt és a lapátot, összesöpröm a cserepeket. Máskor nem szoktál ilyen ügyetlen lenni, kislányom. Megijesztettelek, ugye? Ne haragudj, nem akartam. - Mi más lehetett volna, mint baleset? - folytatta a témát Tessa. - Csak azt mondom, amit a Moortown Echóban olvastam. - És? Mit írtak benne? Mrs. Grainger lehalkította a hangját. - A rendőrség nem tudta egyértelműen kideríteni, mi történt. A rejtély megoldatlan maradt. 5. FEJEZET Max a kandallótűz előtt álldogált, és az ősök bekeretezett képeit nézegette a kandallópárkányon, amikor Tessa belépett a nappaliba. A férfi megfordult, és azt mondta: - Add ide a tálcát! Úgy látom, elég nehéz. - Remélem, ezzel nem a süteményre céloztál - mondta tréfásan Tessa. - Anyu sütije pillekönnyű. - A lánynak nagy erőfeszítésébe került, hogy derűsnek és nyugodtnak látsszon. Amit hallott, nagyon megrázta. Gépiesen megterített, miközben szegény Maxen
járt az esze. Nem elég egy ekkora tragédia, még az is nehezíti a helyzetét, hogy nem tudja, miért és hogyan történt. - Kitöltsem a teát? - ajánlotta fel Max. - Remeg a kezed, és olyan zavartnak tűnsz. Minden rendben van, Tessa? A lány nyelt egyet. - Persze. Gyere, üljünk le! Kérsz egy szelet süteményt? - Nem várjuk meg az édesanyádat? - kérdezte Max. - Nem - rázta meg a fejét Tessa. - A sógornőm, Gemma és a két gyereke most érkezett haza egy kirándulásról. Anya velük eszik a konyhában, a gyerekek miatt. Felicity Öt, Michael pedig négyéves. Max bólintott, és azt figyelte, ahogy Tessa kitölti a teát, és tányérra teszi a süteményt. - Valami zavar - állapította meg végül. - Megváltozott a viselkedésed. Úgy nézel rám, mintha még sosem láttál volna. Mi történt? - Semmi, Max... - rázta meg a fejét Tessa. - Csak... sajnálom, hogy a pszichologizálásommal tömtem a fejedet. Fogalmam sem volt, hogy... - Tanácstalanul megvonta a vállát, és elhallgatott. - Na, most már végképp nem értek semmit, - Max gyengéden végigsimított Tessa haján. A lány felnézett, és pillantása találkozott Max kutató tekintetével. Ebben a pillanatban vált világossá számára, hogy már rég beleszeretett a férfiba. - Anyu úgy gondolta, hogy hallottam annak idején a feleséged tragikus haláláról. Most mesélte el, mit írtak akkoriban az újságok, és így tudtam meg... - Elhallgatott, mert képtelen volt tovább beszélni. A férfi a vállára tette a kezét. - Hogy Catherine autója lezuhant egy szikláról? - A hangja nyugodtnak tűnt, de Tessa kiérezte belőle a fájdalmat. Megvilágosodott előtte, miért nem hagyja Max, hogy beleavatkozzanak az életébe. Neki sincs joga turkálni a fájdalmas emlékek között. A következő pillanatban kipattant az ajtó, és két eleven gyerek rontott be rajta. Felicity és Michael már megitták a teájukat, és ettől kezdve senki sem tarthatta őket a konyhában. - Itt maradhatunk és játszhatunk veled, Tessa? - kérdezték egymás szavába vágva. Tessa átölelte őket, és cuppanós puszit nyomott az arcukra. - Ma sajnos nem - mondta nekik. - Maxnek és nekem vissza kell mennünk a klinikára. De egy mesére még van időnk, ugye, Max? - tette hozzá gyorsan, amikor meglátta a kicsik csalódott arcát. - Te orvos vagy? - kérdezte Felicity, és gyermeki nyíltsággal bámulta Maxet. - Igen, az vagyok - felelte mosolyogva a férfi. - Ha nagy leszek, én is orvos leszek - jelentette ki magabiztosan Felicity. - Már voltam egyszer kórházban, amikor eltört a karom. De most már semmi bajom. Tudod, mit? Mesélj egy orvosos mesét, és addig hadd üljünk az öledbe! Max nem kérette magát. Az egyiket a jobb térdére ültette, a másikat a balra. Tessa mosolyogva nézte őket. A férfi egy csodadoktorról mesélt, aki eltüntette a betegek fájdalmát, és addig nevettette őket, míg meg nem gyógyultak. A kórháza olyan volt, mintha Csodaországban lett volna, csak egyetlen hibája akadt: a gyógyult betegek nem akartak hazamenni! Így a kórház egyre zsúfoltabbá vált. Nemcsak a gyerekek szórakoztak jól, hanem Tessa is. Órákig hallgatta volna Max hangját. A kicsik sem akarták, hogy a mese véget érjen, követelték a folytatást.
- Most már elég volt, gyerekek! - Tessa sógornője, Gemma lépett be a nappaliba, és tapsolt egyet. A kölcsönös bemutatkozás után bocsánatkérően nézett Maxre. - Imádják a meséket, és nagyon erőszakosak tudnak lenni. Sajnálom, hogy zavarták magukat. - Nekem is van egy lányom, Francesca. Amikor kicsi volt, neki is sokat kellett mesélnem. Minden este új mesét követelt. Nem esik nehezemre, hogy kitaláljak valamit. - Felállt, és a gyerekeket óvatosan letette a padlóra. - Eljössz máskor is? - kérdezte Felicity. - Mr. Forsternek rengeteg a dolga - válaszolta neki Max helyett Gemma. - De ha ráér, mi mindig szívesen látjuk. - A férfira nézett, és azt kérdezte: - Hallottam az anyósomtól, hogy a kocsiját a fennsíkon hagyta. Visszamennek gyalog, vagy elvigyem magukat? Tessa megkönnyebbült, hogy a kanyargós, sziklás ösvényen vezető utat nem gyalog kell megtenniük. Hűvös szél kerekedett, amely a kopár, sziklás fennsíkon szabadon nyargalászott. Gemma Jeepje kissé rázott, de kárpótlásul ott várt rájuk a kényelmes BMW. - Nem gondoltam, hogy itt fent ennyire rosszak az utak - mondta Gemma, amikor elbúcsúzott tőlük. Tessa nevetett. - Mi sem. A hosszú, kemény tél okozhatta. A folyó is kiöntött a medréből, és idemosta a sziklás törmeléket, leszakadt ágakat meg minden egyebet. - Igyekezzen vissza, mielőtt még besötétedik! - tanácsolta Max, és végignézte, ahogy Gemma megfordul a Jeeppel, majd nekivág a nehéz terepnek. - A sógornőd nagyon rokonszenves - jegyezte meg Max, miközben kinyitotta Tessának a BMW ajtaját. Azonnal elindultak, mert már sötétedni kezdett. Ilyenkor mindenki igyekszik, hogy maga mögött tudja a mocsárvidéket. A délután még tavaszi napsütésben fürdő szépséges táj barátságtalanná, hűvössé változott. A fák sötét körvonalai a mocsárban tévelygő szellemeknek látszottak. A férfi hallgatott, és a zötyögős útra figyelt. Tessa lopva ránézett. Max kézben tartja a sorsát, gondolta, legalábbis kívülről így látszik. A gyerekekkel azonnal megtalálta a hangot, nem játszotta meg magát, teljesen természetesen viselkedett. Pedig a kicsik a legalkalmatlanabb pillanatban toppantak be. Tessa gondolkodott egy darabig, aztán elhatározta magát. Nem fog félmunkát végezni! Neki ez a férfi testestül - lelkestül kell! A szex érzelmek nélkül nem érdekelte. Max volt az első férfi, aki teljesen lenyűgözte. A legelső, aki igazán érdekelte, és akivel el tudta képzelni az életét. Mit tegyen? Ha meg akarja változtatni, másképp kell viselkednie. Eddig nem tett lakatot a szájára, sőt állandóan a bölcsességeivel bombázta a férfit. A jövőben vissza kell fognia magát, és diplomatikusabban kell viselkednie. - úgy nézel ki, mintha egy másodfokú egyenletet kellene fejben megoldanod jegyezte meg Max. - Segíthetek? Tessa elnevette magát. - Nem, köszönöm. Egy kicsit elgondolkodtam, de semmi érdekes. Két hét telt el a piknik és a Grainger - farmon tett látogatásuk óta. Max magatartása megváltozott Tessával szemben, és ezt még Hannah is észrevette. Egyik délután Tessával dolgozott együtt a terhesrendelésen. Hannah türelmetlenül nézett az órájára. Szerette pontosan beosztani az időt, mert sok munka várt rá.
- Ha Rebecca Grayson nem jön, akkor kénytelen leszek hazamenni, és átpasszolni őt Maxnek. - Tessára pillantott, és azt mondta: - Észrevetted, hogy az utóbbi időben barátságosabb, és jobb a kedve? - Kacsintott egyet, mire Tessa az égre emelte tekintetét. - Fogalmam sincs, mire akarsz kilyukadni, Hannah! - Hát persze! Mindegy, mivel érted el ezt a hatást, a lényeg az, hogy működik! Tessa nagy levegőt vett. A szívügyeit egyedül csak Hannah - val szokta megbeszélni. - Még sokáig fog tartani, amíg... - Amíg? - Amíg egyáltalán arra gondolhatok, hogy lesz köztünk valami. - Csodálom - jegyezte meg Hannah. - Tegnap láttalak benneteket az utcán. Nagyon jó hangulatban voltatok, te hangosan kacagtál. Boldog szerelmespárnak látszottatok. Azt akarod mondani, hogy tévedtem? - Kutató pillantást vetett a főnővérre. - Én azt hittem, hogy ti már... szóval tudod, mire gondolok. - Tegnap Francescának vásároltunk születésnapi ajándékot - mesélte Tessa. - Max megkért, hogy segítsek neki. Hogy a kérdésedre is válaszoljak: nem, még nem feküdtünk le egymással. És lehet, hogy sosem jutunk el odáig. - Tessa! Csak nem azt akarod mondani, hogy azt várod, előtte kérje meg a kezedet? kérdezte csodálkozva Hannah. - Ilyesmire a huszonegyedik században aligha van szükség. - Nem erről van szó - tiltakozott Tessa. - De nem akarok készenlétben állni, ha Maxnek éppen egy kis szexre támad kedve. Amerikában volt néhány felszínes kapcsolata, és amikor már nem érdekelték azok a nők, faképnél hagyta őket. - De köztetek több van, mint holmi testi vonzalom - mondta meggyőződéssel Hannah. - Ezt minden kívülálló látja! - Azt akarom, hogy minden így maradjon, ahogy van - bizonygatta Tessa, de Hannah a fejét csóválta. - Én ezt nem hiszem, Tessa. A nyakamat teszem rá, hogy többet akarsz Max Forstertől szép, plátói viszonynál. Hallgass a szívedre és az érzékeidre! A szerelem nem alakulhat ki köztetek, ha félsz kimutatni az érzéseidet. A szerelem a kölcsönös vonzalomra épül. - Nem biztos, hogy kölcsönös - jegyezte meg Tessa borúsan. - Ez is előfordulhat - adott neki igazat Hannah. - De akkor az nem a nagy szerelem. A legjobb, ha tisztázod az érzéseidet, és kideríted az igazságot. - Elmosolyodott. Simonnak és nekem is egy csomó problémánk volt, de ha visszariadtunk volna tőlük, akkor a legnagyobb boldogságról mondtunk volna le, amelyben csak részünk lehet. - Nem is tudtam - motyogta Tessa elbizonytalanodva. - Szóval szerinted... A mondat közben nyílt az ajtó, és Max lépett be a rendelőbe. - Phillips nővér olyan beteget kísért hozzám, aki valószínűleg hozzád jelentkezett be - mondta minden bevezető nélkül. - Az anyagát sem kaptam meg. - Rebecca Graysonnak hívják? - kérdezte Hannah, és felvette az asztalról az utolsó kartont. - Már tíz perce várunk rá, ugye, Tessa? A lány zavartan bólintott. Remélte, hogy Max nem hallotta a beszélgetésüket. Hannah Max kezébe nyomta a beteg kartonját. - Nekem most haza kell mennem. Simon előadást tart, Mrs. Rainernek pedig szabad délutánja van. Át tudnád venni tőlem Rebecca Graysont? Tessa majd asszisztál, ha Rona Phillips hazament. - Meg sem várta a választ, kibújt a fehér köpenyéből, felkapta a blézerét meg a táskáját, búcsút intett, és már el is tűnt. Max utánanézett, aztán megadóan vállat vont.
- Mrs. Grayson az én vizsgálómban vár - mondta Tessának, aki bólintott és követte. A folyosón Max átlapozta a Hannah - tól kapott betegkartont. - Van valami programod estére? - kérdezte anélkül, hogy felnézett volna az aktákból. Tessa szívverése felgyorsult. - Nincs semmi... - Mit szólnál ahhoz, ha meghívnálak hozzánk vacsorára? Francesca az iskolában van, valami színdarabot próbálnak. Nagyon egyedül érezném magam abban a hatalmas házban. - Azt elhiszem - válaszolta pajkosan Tessa. - Hozd el a fogkefédet, és akkor éjszakára is maradhatsz. Két vendégszobánk is van, emlékszel? - Kisfiúsán elvigyorodott. - A második emeleten, úgyhogy teljes biztonságban leszel. Tessa szíve még sebesebben vert. - Megihatnál két pohár bort, és holnap reggel Francesca ágyba vinné neked a teát. - Van még egyéb különleges szolgáltatás is? - kérdezte Tessa ártatlanul. Max nem válaszolt, csak kinyitotta a vizsgáló ajtaját, és előreengedte a lányt. Rebecca Grayson mosolyogva fogadta őket. Fiatal nő volt, dús, aranyszőke hajkoronával. Max elnézést kért a késésért, de Mrs. Grayson csak legyintett. - Nem érdekes, doktor úr. Egyébként is még nem nyertem vissza az időérzékemet. Csak tegnap repültem haza Ausztráliából, és még nem szoktam hozzá az időeltolódáshoz. Max bólintott. - Miért akarja Angliában megszülni a gyermekét, Mrs. Grayson? - Hívjon csak Beckynek! - mondta a fiatalasszony. - A férjem is, én is Angliában születtünk. Rábeszéltem, hogy térjünk vissza. A nagybátyjának van egy farmja itt. ahol munkát kap. - Ez azt jelenti, hogy végleg hazatelepülnek? - Igen - válaszolta lelkesen Becky. - Vissza a gyökereinkhez, ahogy mondani szokás. Kicsit előrehajolt, mintha titkot árulna el. - Én is itt születtem, ezen a klinikán. Ezt később elmesélték nekem, de a szüléimről semmit sem tudok. Az örökbefogadó anyám tavaly halt meg. Azt szeretném, ha az én gyerekem is itt jönne világra. Max feljegyezte az asszony adatait a kartonra, miközben Tessa üzembe helyezte az ultrahangos készüléket. - A nyolcadik hónapban vagyok - közölte Becky, mialatt a vizsgálóasztalon feküdt. Max erre a homlokát ráncolta. - Akkor nem lett volna szabad repülőgépre ülnie. Becky szégyenlősen elfintorodott. - Elvileg nem, de egy kicsit megváltoztattam az adatokat - vallotta be. - Én is nővérként dolgoztam. Tudtam, hogy nem lesz semmi baj. - Elpirult. - Nem akartam korán abbahagyni a munkát. Szükségünk volt a pénzre. Max nem szólt, csak a képernyőt figyelte. - A baba fejlett és erős. Négy hét múlva a karjában tarthatja - mondta. - Ausztráliában rendszeresen járt orvoshoz? - Igen, komolyan vettem a terhes vizsgálatokat. Ám amikor Max megmérte a vérnyomását, kutatóan nézett a nőre. - Tudta, hogy magas a vérnyomása? Becky sóhajtott. - Igen, néhány hete magasabb, mint volt.
- A hosszú repülőút sem tett jót - jegyezte meg Max. - Az lesz a legjobb, ha itt marad az osztályunkon. Remélhetőleg néhány nap alatt rendbe jön a vérnyomása, és akkor hazamehet. - Nem mehetnék mégis inkább haza? - Maga is tudja, hogy nem. Ilyen magas vérnyomással nem engedhetem el, könnyelműség lenne. - A szemével jelzett Tessának. - Grainger nővér átkíséri a Níghtingale Wardra. Tessa bólintott, és segített Beckynek felállni. - Ne aggódjon, Becky, jó helyen leszi A mi osztályunk arról is híres, hogy a betegek otthon érzik magukat. Max még odaszólt Tessának: - Nos, hogy döntöttél? Számíthatok a látogatásodra? Tessa nem kérette magát. - Igen. Ha elhelyeztem Mrs. Graysont, átadom a műszakot az éjszakásnak, és utána szabad vagyok. - Na, nézd csak! Lehet, hogy Francesca mégis itthon van? - mondta a meglepett Max, amikor megpillantotta a degeszre tömött táskát az előszobában. Tessával benyitottak a konyhába. Francesca a mosogatónál állt, és éppen egy fej salátát mosott. - Tessa! De jó, hogy látlak! - ujjongott. - Nem is tudtam, hogy ma nálunk vacsorázol. - Én sem tudtam előre - válaszolta jókedvűen Tessa. - Mi lett a próbából? Elmaradt? Francesca csodálkozva nézett rá. - Nem, az holnap van. Mindig szerdánként próbálunk. - Sajnálom, akkor rossz napra írtam be a naptáramba - nézett Tessára bocsánatkérően Max. Tessa csak nevetett. - Pedig hogy igyekeztem, hogy felvidítsalak magányodban. - Viseltes farmerjére mutatott. - Még arra sem volt időm, hogy átöltözzem. - A farmer is nagyon jól áll - állapította meg Francesca. - Amikor először jöttél el hozzánk, selyemkosztüm volt rajtad. Nagyon tetszett, de apa amerikai barátnőire emlékeztetett. Mindig tökéletes volt a frizurájuk, a ruhájuk és a sminkjük. Én mégsem szerettem őket. - Vállat vont, és az apjára nézett. - Bocs, apa, nem akartalak megbántani, de Vanessa és Carol nem volt hozzánk való. Max elmosolyodott, és átnyújtott Tessának egy pohár bort. - Igyunk a farmerodra és Francesca józan ítéleteire! Tessa elnevette magát, és nagyot kortyolt a borból. - Segíthetek elkészíteni a vacsorát? - kérdezte. - Megcsinálhatod a salátaöntetet - indítványozta Francesca, és a pultra mutatott. - Ott mindent megtalálsz, ami kell hozzá. A vacsorát a konyhában fogyasztották el. Max megmelegítette az előző napról maradt levest, utána pirítóst ettek főtt sonkával, tojással és a friss salátával. Desszert helyett Francesca egy tál gyümölcsöt tett az asztalra. Tessa kivett egy almát, és gondosan hámozni kezdte. - Már Halloweenre gyakorolsz? - kérdezte Francesca. - Nem. Hogy érted? - Nem ismered a régi szokást az almahéjjal? - Nem. Meséld el! - kérte Tessa. - Halloweenkor az almahéjdarabokat magunk mögé kell dobnunk. A padlón valamilyen ábrát vagy betűt adnak ki, és ebből meg lehet jósolni a jövőt.
Tessa felnézett. - úgy mondod, mintha már próbáltad volna. - Naná hogy próbáltam! Tavaly például az enyém S betűt adott ki, amikor leesett a padlóra. Nem sokkal később megismerkedtem a sulidiszkóban azzal a helyes fiúval, Steve - vel. - És? Mi volt a folytatás? - érdeklődött Max. - Meghívott egy kólára. - És? - Nincs tovább, apa. Megittuk a kólát, beszélgettünk egy kicsit, aztán haza kellett mennie. Azóta nem hallottam róla. - Pedig neked tetszett, igaz? - pillantott a lányra Tessa. - Vagy csak azért figyeltél fel rá, mert S betűvel kezdődik a keresztneve? Max védekezőn emelte fel a kezét. - Tessa, kérlek, kíméld meg Francescát a pszichológiai eszmefuttatásaidtól! - A lányához fordult. - Tudod, Tessa vesszőparipája a pszichológia. - Engem is nagyon érdekel - mondta Francesca. - Olyan dolgokkal foglalkozik, amelyeket nem látunk, mégis jobban befolyásolják a gondolatainkat és a cselekedeteinket, mint hinnénk. Már megfordult a fejemben, hogy pszichiáter leszek. Max a fejét ingatta. - Lassan a testtel, kislány! Az orvosi egyetem után még öt év, mire szakvizsgát tehetsz. Ez összesen tízévnyi kemény tanulás! - Tudom, apa - mondta Francesca, majd hátratolta a székét, és felállt. - Épp ezért most bocsássatok meg, de mennem kell. Ha orvosi egyetemre szeretnék menni, akkor jó bizonyítványt kell összehoznom, igaz? - Nagyot sóhajtott. - Még egy csomó leckém van hátra. - Tessához fordult. - Bejössz majd elbúcsúzni? - Tessa itt marad éjszakára - mondta Max. - Megtennéd, hogy megnézed, van - e tiszta törülköző a rózsaszín vendégszobában? - Persze, szívesen - vágta rá Francesca. - Hogy iszod a reggeli teádat, Tessa? - Csak egy kis tejjel. - Jó. Akkor most megyek, jó éjt mindenkinek. Tessa és Max kettesben maradt. - Kérsz kávét? - kérdezte a férfi. Tessa bólintott. - Nagyon házias vagy - jegyezte meg. Max vállat vont. - Mindig ilyen voltam. Meséltem neked a gyerekkoromról... És amikor Catherine - nel éltem, akkor is általában én főztem, mert ő utálta a konyhai pepecselést. Tessa hallgatott. Catherine... mindig Catherine. Még most is uralja Max gondolatait és érzéseit. - Tudom, mit akarsz mondani - szakította félbe a gondolatait Max. - Látom az arcodon. - Nem értem - nézett rá zavartan Tessa. - Már a nyelveden vannak a jó tanácsok, ugye? Nem tartod normálisnak a viselkedésemet, és már készen állsz a pszichologizálásra, Tessa hevesen megrázta a fejét, - Nem, Max! Nincs semmiféle varázsdobozom, ahonnan a megfelelő tanácsokat adandó alkalommal elővehetnem. De azt tudom, hogy tizenkét év gyász még a legtökéletesebb társ után is sok. Egy idő után bele kell törődni a veszteségbe, és egy
napon visszatérni a mindennapi életbe. Csakhogy te nem akarod megtenni ezt a lépést. Kimerülten elhallgatott. - Én nem Catherine - t gyászolom - mondta nyugodtan Max. - Mit mondtál? - meredt rá a lány. Max hallgatott, és a körmét bámulta. Tessa levegőt is alig mert venni. A konyhában a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Amikor a férfi beszélni kezdett, a hangja alig volt több suttogásnál. - A szerelmet gyászolom, a legszebb emberi érzelmet, amely megadatott nekem. Nem néztem, mennyit adok, és mennyit kapok. De egyszer csak ez a szerelem füstté és köddé vált... - Nyelt egy nagyot, aztán folytatta. - Hirtelen semmivé lett, és én ott álltam kifosztva. Még most sem tudok szabadulni ettől az érzéstől. Tessa megborzongott. - Elmúlt a szerelem? - Igen. Amikor rájöttem, teljesen összeomlottam. Előtte idealista voltam, azt sem tudtam, mi a bizalmatlanság... Úgy éreztem, sosem leszek képes többé szeretni, mert a csalódás túl szörnyű volt. Tessa felállt, és odaült mellé. - Max, én ezt nem értem. Catherine és te számomra a boldog házasság megtestesítői voltatok. Nem értem... - Te még akkor ismertél meg bennünket, amikor minden rendben volt közöttünk. És így is maradt egészen addig, amíg Catherine unatkozni nem kezdett. - Ahogy folytatta, a mondatai rövidek és kemények lettek. - Amerikában nagyon sokat dolgoztam. A munkám meghozta a gyümölcsét: a karrierem szépen ívelt felfelé. Előttem lebegett a cél, sok pénzt akartam keresni, hogy Catherine megkapja azt az életszínvonalat, amelyet megérdemel. - Lehunyta a szemét, aztán kinyitotta, és merően nézte az abroszt. Catherine - nek azonban túl sok ideje volt. Beiratkozott egy fitneszklubba. Egy jóképű fiatalember volt az úszóedzője. Wayne - nek hívták. Én semmit sem sejtettem... Tessa látta, hogy Max halántéka gyöngyözni kezd. - Ha nem akarsz tovább mesélni, én megértem... - De. El akarom mondani az egész történetet. Eddig még sosem tettem meg. Meglazította a nyakkendőjét, levette és ledobta maga mellé, aztán az ing felső gombját is kigombolta. Nagy levegőt vett, mintha erőt gyűjtene a folytatáshoz. - Mint mondtam, Catherine - nek túl sok szabad ideje volt, miután Francesca óvodába járt. A ház és a kert nem nagyon érdekelte, és hobbija sem volt. Órákat töltött a butikokban és a szépségszalonokban, mígnem beiratkozott abba a fitneszklubba, ahol megismerkedett Wayne - nel. Tessa dühöt érzett, mintha Catherine őt is becsapta volna. Arra gondolt, mennyire felnézett a szép fiatalasszonyra, aki minden ideált megtestesített a számára. A ragyogó kép helyett most egy unatkozó, könnyelmű nőt látott maga előtt, aki a férje háta mögött az úszóedzővel szórakozik. - Az én szememben azonban továbbra is álmaim asszonya maradt... Egészen addig, míg egy napon váratlanul haza nem érkeztem. - Max kibámult az ablakon. Odakint már sötétedett. - Egy hétvégén történt - folytatta szenvtelen hangon. - Valami konferencián voltam, amelynek vasárnap délutánig kellett volna tartania. Ehelyett már délelőtt véget ért, és én elhatároztam, hogy azonnal hazautazom. Meg akartam lepni Catherine - t és Francescát. Gyönyörű idő volt, megkértem a taxist, hogy ne a kapuban tegyen ki, hanem előbb. Kedvem szottyant arra, hogy átsétáljak a parkon, és így valóban meglepetés volt a hazatérésem. A hátsó kapun mentem be, amely a medencéhez vezetett. Hirtelen megpillantottam, amint valami lebeg a víz felszíne alatt.
Tessa a nyakához kapott. - Csak nem...? - Francesca volt az. Catherine leküldte a négyéves kislányomat a kertbe játszani, hogy a barátjával zavartalanul szórakozhasson. Az emeleten voltak, amikor a baleset történt. Tessa a szája elé kapta a kezét, nehogy felsikoltson. - Először azt hittem, hogy Francesca meghalt. Élettelenül lebegett a vízben, mint egy rongybaba. Azonnal beugrottam a medencébe, kihúztam, és elkezdtem az újjáélesztést. Szívmasszázs, szájból szájba lélegeztetés... Úgy csináltam, mint egy robot, A férfi arcán fájdalom suhant át. Tessa tudta, hogy most minden részletet újra átél. Aztán Max vonásai megenyhültek, és folytatta az elbeszélést: - Egyszer csak az erőfeszítéseim sikerrel jártak. Francesca felemelkedett, vizet hányt, aztán lélegezni kezdett. Ölbe vettem, bementünk a házba, és én kihívtam a mentőket. Wayne ekkor jött lefelé a lépcsőn, a cipőjét a kezében hozta, és az inge sem volt begombolva. Catherine a lépcső tetején állt, áttetsző, fehér hálóingben. De engem csak Francesca érdekelt. Minél előbb be kellett vinni a klinikára, semmi más nem számított. Hagytam elmenni a feleségem szánalmas szeretőjét, még csak egy pillantásra sem méltattam. Egy percen belül megérkezett a mentő, és én bementem Francescával a kórházba. Nemsokára túl volt az életveszélyen. Akkor érkezett el az ideje, hogy beszéljek Catherine - nel. Magamon kívül voltam a dühtől, csalódástól és fájdalomtól. Megmondtam neki, mit gondolok arról az anyáról, aki így viselkedik. Nem kíméltem. Csak egy hajszálon múlt, hogy a lányunk nem halt meg az ő élvhajhász életmódja miatt. Ha bekövetkezik a tragédia, az ő lelkén száradt volna. Élete végéig ülhetett volna a börtönben. - Max egy pillanatra megállt, mielőtt folytatta volna. - Kiabáltam, sőt ordítottam. Kiadtam magamból a mérgemet és az elkeseredésemet. Utólag azt hiszem, egy kicsit messzire mentem. Tessa hitetlenkedve rázta meg a fejét. - Éppen ellenkezőleg! Catherine megérdemelte volna, hogy... hogy megbüntessék! Hogy volt képes...? Max átölelte a vállát, és közelebb húzta magához. - Mégis okolom magam azért, ami utána történt - mondta nyugodt hangon. - Mi történt ezután? A férfi megint kinézett az ablakon át a sötét kertbe. - Catherine sírni kezdett. Kétségbeesés, harag és bűntudat gyötörte. Azt mondta, nem tudja elviselni a dühkitörésemet. Kirohant a házból, és beszállt a kocsijába, Utána kellett volna szaladnom, hogy visszatartsam. Kiszámíthatatlanul vezetett. Én azonban nem mentem utána. Hagytam, hogy elmenjen az autóval. - Nem sejthetted, hogy mit akar! - Nem. De lezuhant egy szikláról, és szörnyethalt. - A férfi lehajtotta a fejét. - A baleset oka ismeretlen maradt. Senki sem tudta megmondani, hogy akarattal zuhant le, vagy csak figyelmetlen volt. Mindkét lehetőség logikusnak látszott. Lehet, hogy a történtek miatt Öngyilkos akart lenni, de az is lehet, hogy zaklatottságában a fék helyett a gázra lépett. A helyet jól ismerte, mert többször is jártunk ott, s megcsodáltuk félelmetes szépségét. - Max hirtelen egyenesen Tessa szemébe nézett. - Most már érted, hogy miért vádolom magamat Catherine halála miatt? Talán ha nem mutatom meg neki azt a helyet, még ma is élne. Tessa a fejét csóválta. - Nem a te hibád volt, Max. Ha érzelemmentesen tudnád nézni az eseményeket, te is rájönnél. Az a sok ha,.. Például ha a feleséged nem csal meg téged...
Az ajtó hirtelen felpattant, és Francesca állt a küszöbön. Tessa elhallgatott, de a lány a fejét rázta. - Tudom, mi történt akkor - mondta nyugodtan. - Azt is tudtam, hogy anyu megcsalta apát. Az emberek azt hiszik, hogy a gyerekek túl kicsik, nem értik meg ezeket a dolgokat, de tévednek. Max lassan felállt. - Ki mondta el neked, Francesca? - Nem kellett elmondania senkinek. Emlékszem egy bácsira, aki mindig édességet hozott nekem. És arra is, hogy a kórházban fekszem, és mindenki engem kényeztet. Aztán évekkel később, amikor iskolába jártam, hallottam, hogy néhány anyuka rólunk beszél. Azt mondták, hogy apa és anya között szörnyű jelenet zajlott le, mert anyának szeretője volt. És azt is mondták, hogy ezért lett öngyilkos. Max elsápadt. Közelebb lépett, és átölelte a lányát. - Ezt senki sem bizonyította be - szólt közbe Tessa. - Akár baleset is lehetett. - Sohasem fogjuk megtudni az igazságot - mondta Francesca csendes nyugalommal. - Igaz. De mindez a múlté, és neked most a jövőddel kell foglalkoznod. A terveid nagyon ígéretesek. - Igen, tudom. - Francesca megpuszilta az apját, aztán elbúcsúzott. - Fáradt vagyok, felmegyek a szobámba. Benéztek még hozzám? - Hát persze. Szereted még a forró kakaót, mint gyerekkorodban? - kérdezte Tessa. - Igen, de csak akkor kérek, ha ti is isztok velem együtt. Max megköszörülte a torkát. - Szerintem mindannyiunknak jól fog esni egy csészével - jelentette ki. - Majd én elkészítem. Ti, lányok, menjetek fel nyugodtan, nemsokára utánatok jövök. Tessa és Francesca kéz a kézben elindultak a lépcsőn. - Úgy örülök, hogy itt vagy, Tessa! Apa és én nagyon sokáig nem beszéltünk erről. Néha már úgy érezte, hogy az eltemetett múlt falat emel kettőnk közé. Most, hogy kimondtuk, mi történt, sokkal jobban érzem magam. - Kinyitotta a szobája ajtaját. Tudod, eddig úgy tettem, mintha nem emlékeznék a gyerekkoromra. De csak azért, hogy apát kíméljem. Nem akartam, hogy szenvedjen. Ő viszont túl nagy terhet cipelt eddig a vállán. 6. FEJEZET Francesca ágyán ültek, és élvezettel kortyolták a forró kakaót. A kislány az iskolai színielőadásról mesélt. Ami vacsora után történt, azt egyikük sem említette. Max általában hallgatott. Néha feltett egy kérdést, de Tessa érezte, hogy lélekben nagyon messze jár. Azt a napot éli át újra, amely gyökerestül megváltoztatta az életét. A lány most már biztosan tudta, hogy szereti Maxet. Mellette akart lenni jóban rosszban. Közhelynek tűnt, de így érezte. Sajnos meg kellett elégednie azzal, hogy Max talán egy napon majd viszonozza az érzéseit. A férfi visszatette az üres csészét a tálcára, kinyújtóztatta kezét - lábát, aztán az órájára nézett. - Ideje nyugovóra térni - jelentette ki, és felállt. - Tessa - szólalt meg Francesca. - Maradnál még pár percig? Szeretnék kérdezni tőled valamit. - Rámosolygott az apjára, és ő is a tálcára tette az üres csészét. - Jó éjszakát, apa! És köszönöm a finom, altató italt. - Szívesen. Remélem, megteszi a hatását. - Max fogta a tálcát, és magukra hagyta a lányokat.
- Jövő hónapban lesz a születésnapom - kezdte Francesca minden bevezető nélkül. Apa kérdezte, hogy mit szeretnék. Elárultam neki, hogy a főutca egyik új butikjában láttam egy gyönyörű pulóvert. Azonnal beleszerettem. Kasmírból van, és nem olcsó, de szülinapi ajándéknak ideális. - Álmodozva elmosolyodott. Tessa is mosolygott. A hőn áhított pulóvert már meg is vették Maxszel. Valahol a házban elrejtve, szépen becsomagolva várja a nagy napot. - Mindig is imádtam a kasmírt - sóhajtotta Francesca. - Apa meg is ígérte, hegy megnézi. - Akkor hol itt a probléma? - kérdezte Tessa. Francesca elhúzta a száját. - A probléma a kirakat. Teli van csipkés női alsóneműkkel. Nem hiszem, hogy apa szívesen betenné a lábát egy ilyen üzletbe. Talán te... Tessa elnevette magát. - Hát persze! Ismerem is a butikot. Milyen színű az a pulcsi? - adta az ártatlant Tessa. - Egészen különleges a színe - mesélte Francesca csillogó szemmel. - Meleg árnyalatú, mézszínű. Nagyon jól menne az új, krémszínű nadrágomhoz. - Gondterhelten ráncolta a homlokát. - A kirakat közepén volt, de néhány napja eltűnt. Remélem, nem vette meg senki. Apa aligha tudná elmagyarázni az eladóknak, melyikre gondoltam... - Ne aggódj, majd intézkedem! - ígérte Tessa. Felállt, és az ajtó felé indult. - Aludj jól, és álmodj szépeket! - mondta, aztán csendesen betette maga után az ajtót, és lement Maxhez a konyhába. A férfi éppen a mosogatógépbe pakolt be, és mosolyogva fordult Tessa felé. - Fáradt vagy? A lány bólintott. - Te nem? - De igen. Nehéz nap volt, és még nehezebb este követte. Sajnálom, Tessa. Nem akartalak a gondjaimmal terhelni. Egy pihentető, jó hangulatú estét akartam veled tölteni. - Megcsóválta a fejét. - Erre hirtelen a múltban találom magam. Nem is tudom, hogyan került szóba. - Éppen ideje volt, hogy szóba kerüljön - jelentette ki komolyan a lány. - Egyáltalán nem terheltél vele, sőt örülök, hogy elmondtad végre. - Igen, tényleg jót tett. Most már ismered a történetemet, és tudod, milyen démonokkal kell megküzdenem. - El fognak tűnni az életedből, Max - mondta Tessa. - Lassacskán elveszítik a hatalmukat feletted. A férfi közelebb lépett hozzá, és átkarolta. - Balzsam vagy a lelkemnek, Tessa, tudod? - Aztán lehajolt, és az ajkuk összeért. Először óvatosan, lassan csókolóztak. Tessa lehunyta a szemét, és szorosan a férfihoz bújt. Minden fáradtság elpárolgott a testéből. Átadta magát a csóknak, és érezte, ahogy a vágy hullámai elborítják. Egyszerre többet, sokkal többet akart... Max pontosan tudta, mi megy végbe a lányban. Fogta magát, felkapta, és kivitte a konyhából. - Nem vagyok olyan könnyű, mint gondolod - figyelmeztette Tessa a férfit, amikor az első lépcsőfokhoz értek. Max felnevetett, és még szorosabban ölelte magához. - Lehet, hogy igazad van, és nem jutok el veled a második emeleti vendégszobáig. Ez esetben az én ágyamban kell aludnod.
Tessa lehunyta a szemét. Érezte a férfi lüktető pulzusát és forró leheletét. Megpróbált kikapcsolni minden zavaró gondolatot és gátlást, hogy csak Maxre figyelhessen. Akarom őt, gondolta, és nem érdekel, mit hoz a holnap. Majd ráérek törni rajta a fejem, ha már itt lesz. Tessa madárcsicsergésre ébredt. Mióta lármáznak így a madarak a nővérszálló ablaka alatt? Kinyitotta a szemét. Max mellette feküdt, felkönyökölve nézte őt, és mosolyogva puszit adott az orra hegyére. Meztelen volt. Tessa óvatosan kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa kedvese mellkasát. Eszébe jutott a szenvedélyes éjszaka, a felejthetetlen, gyönyörteli pillanatok. - A madarak ébresztettek fel - motyogta. - Igen, a fecskéink voltak, ide építették a fészküket az eresz alá. Amióta megjöttek, nincs szükségem ébresztőórára. Romantikus, ha az ember madárdalra ébred, nem? - De igen. - Tessa mindent romantikusnak érzett, ami Max házában történt vele. Legszívesebben fel sem kelt volna ebből a kényelmes, puha szerelmi fészekből. - Jobb lesz, ha visszamegyek a szobámba - sóhajtotta mégis. - Francesca hozza majd a reggeli teát... - Még ne! - suttogta rekedten Max, és magához ölelte. - Maradj még egy kicsit! Csak pár percet! Tessa hiába próbált küzdeni az érzelmei ellen. Max érintése újra felizgatta, és ő elvesztette az akaratát. Lehunyta a szemét, és átadta magát a férfi becéző ölelésének. Az idő azonban kérlelhetetlenül haladt. Tessa mélyet lélegzett, és végigsimított felhevült arcán és homlokán. Ez a reggeli szeretkezés még intenzívebb volt, mint az éjszakaiak. Minél többször szerelmeskedtek, annál nagyobb élvezetet szereztek egymásnak. Még egy utolsó pillantást vetett Maxre. A férfi boldognak látszott, bár kissé kimerült volt... Tessa elmosolyodott. Kikelt az ágyból, felvett egy fürdőköpenyt, és lábujjhegyen felment az emeletre, a használaton kívül maradt, rózsaszín hálószobába. Ledobta a ruháit egy székre, és bevonult a fürdőszobába. A forró fürdő jólesett az éjjel nagyon is igénybe vett testének. Élvezettel szívta be a tusfürdő illatát. - Az ágyad mellé tettem a teát - hallotta kintről Francesca hangját. - Köszönöm! - kiáltotta vissza neki. Kiszállt a zuhany alól, és megtörülközött. Ekkor jutott eszébe, hogy elfelejtette összegyűrni kicsit az ágyneműjét, nehogy Francesca gyanút fogjon. De ezzel már elkésett. És akkor mi van? - gondolta később az ágy szélén ülve, miközben a teáját kortyolgatta. Max lánya tizenhat évével már majdnem felnőtt. Hirtelen megborzongott, ahogy eszébe jutott Vanessa és Carol, akiket Francesca ki nem állhatott. Remélhetőleg nem fogja őt is besorolni közéjük! ő nem egyéjszakás kaland Max életében... Vagy mégis? Lehetséges lenne, hogy Max csak a testi szükségleteit akarta kielégíteni, amikor az ágyába vitte? Eszébe jutott, hogyan vallott erről a férfi: a szexre szüksége van, a szerelemre viszont nincs. Megint végigfutott a hátán a hideg. Ha Max megunja, akkor egyszerűen kilép az életéből? - Reggeli! A férfi hangja és Francesca nevetése felhallatszott a szobájába. Aztán megszólalt a gong az ebédlőben, és Tessa kilépett a folyosóra.
Egy órával később Tessa ringó léptekkel ment végig a Nightingaie Ward folyosóján. Úgy érezte, az egész világot magához tudná ölelni. Nem csoda, hogy a mennyekben járt, hiszen szerelmes volt! Elsőként az ausztrál Becky Graysonhöz ment. - Jó reggelt, Becky! - köszönt neki vidáman. - Jöttem ellenőrizni a vérnyomását. Felrakta a műszert a nő karjára, és nézte a skálát. Max lépett be a kórterembe. Tessa elvörösödött. A férfi elvigyorodott, és ettől a lány még jobban zavarba jött. - Nos, milyen Becky vérnyomása, nővér? - Sajnos még mindig ugyanolyan magas. Max a homlokát ráncolva áttanulmányozta az asszony kórlapját. - Még egy napig kísérletezünk ezzel a gyógyszerrel, de ha nem reagál rá, Becky, akkor ki kell próbálnunk egy másikat. Tessa bólintott. - Az is fontos, Becky, hogy alaposan kipihenje magát. Kapcsolja ki a gondjait, és lazítson! Becky nevetett. - Én egyáltalán nem izgatom magam, nővér. Nem vagyok az a fajta. - Az jó - felelte Tessa vidáman. Helen Cooper jutott eszébe, akinek a sok aggódástól egy perc nyugta sem volt. - A vér szerinti édesanyám, szegény, biztosan nagyon aggódott, amikor engem várt. A nevelőanyám azt mondta, hogy csak tizenöt éves volt. - A fejét ingatta. - Sajnálom azért, amin keresztülmehetett. Akkoriban még mások voltak az erkölcsök. A magas vérnyomásra való hajlamot biztosan tőle örököltem. - Lehetséges - mondta Max. - A hajlam örökölhető. Azt mondta, hogy maga itt született a klinikán? - Igen. Huszonkét évvel ezelőtt. Nem tudja, megőrzik az iratokat ennyi ideig? - Minden iratot tizenöt évig őrzünk meg - sajnálkozott Tessa. - Kár! Elhatároztam pedig, hogy felkutatom a vér szerinti anyámat. - A kívánsága érthető - szólt közbe Max. - Ha tudunk valamiben segíteni, megtesszük. De vigyázzon, mert ezek a kutatások nem végződnek mindig jól - figyelmeztette az asszonyt. - Tudom, de vállalom a kockázatot. Szeretném megismerni az édesanyámat. - Becky vállat vont. - Nem vágyom feltétlenül happy endre. - Nővér! Grainger nővér! Tessa összerezzent. Ez Helen! És a hangjából ítélve pánikban van. - Át kell mennem Helen Cooperhez - mondta sietve. - Majd megőrül, úgy aggódik a kisbabájáért. - Még rámosolygott Beckyre. - Átadhatna neki valamennyit a nyugalmából, Becky. - Miért nem fektetik ide, a szomszédos ágyra? Én szeretem a társaságot, és unatkozom egyedül. - Miért is ne? - vágta rá Tessa. - Majd megbeszélem vele. Maxnek a műtőbe kellett mennie, a lány pedig sikeresen meggyőzte a nehézkes Helent, hogy költözzön át Becky szobájába. - Jót fog tenni magának - biztatta. - Becky vidám, kedves fiatalasszony, aki majd felvidítja. Most semmi másra nincs szüksége, mint bizakodásra és optimizmusra. Megveregette az asszony kezét. - A baba jól van, és a maga állapota is stabil. Erre gondoljon, ha aggódni kezd.
Helen és Becky jól ki fogja egészíteni egymást, ebben Tessa biztos volt. A sorsukban is vannak közös vonások. Helen örökbe adta az első gyermekét, Beckyt pedig örökbe fogadták. Tessa megtorpant. Helen és Becky... Egy gondolat villámként hasított belé. Nem, ilyen véletlenek az életben nincsenek! Ez csak vágyálom lehetne... Továbbment Jillhez és Josie - hoz. - Csodaszép reggelt, hölgyeim! - nyitott be lendületesen. A két nő sokatmondó pillantást vetett egymásra. Tessa érezte, hogy megint elvörösödik. - Jó reggelt, nővér - köszönt vissza Jill. - Hiányoltuk tegnap este. Jó programja volt? Tessa fogta a vérnyomásmérőt. - Igen - felelte, és megköszörülte a torkát. - A... barátaimhoz mentem vacsorára. - Nagyszerű - jegyezte meg somolyogva Jill, és a két nő megint egyetértően összenézett. - Mindenesetre jót tett magának a tegnap este - állapította meg Josie. - Jobb a színe, mint általában. - Köszönöm, de most már eleget beszéltünk rólam. Azt mondják inkább, hogy vannak maguk? - Minden a régi - válaszolta Josie. - Kövérebb vagyok, mint Jill, pedig ő az ikreivel egy hónappal előrébb jár, mint én a hármas ikrekkel. Ha így megy tovább, daruval kell bevontatni a műtőbe. - Semmi gond! Már tárgyalunk egy építési vállalattal. Csak a daru nagyságában kell még megegyeznünk - szólt halálosan komoly képpel Tessa. Jillből kitört a kacagás, Josie pedig játékosan nyelvet öltött rá. Tessa is elnevette magát, majd kiment a kórteremből. Folytatta a körútját, aztán nyomban leült az íróasztala mellé, hogy elintézze az utálatos, de szükséges papírmunkát. Csak amikor leült, akkor érezte, mennyire fáradt. Bizony, rövid volt az éjszaka... Elhatározta, hogy este korán ágyba fog bújni. Ebben a pillanatban kipattant az ajtó, és Max jelent meg, még mindig zöld műtősruhában. - Vissza kell mennem. Hol a sürgős eset? Phil riasztott a csipogómon. Tessa nyugtalanul ugrott fel. - Sürgős eset? Hol? Én semmiről nem tudok! Phil is betoppant, két betegszállító követte egy hordággyal. Sietősen biccentett Tassának. - Már nem tudtam értesíteni magát, mert foglalt volt a vonal. Minden olyan gyorsan történt. - Maxhez fordult. - Azt hiszem, méhen kívüli terhesség. Sietve elindultak a vizsgáló felé. Max komoran megerősítette Phil diagnózisát. - Méhen kívüli terhesség, három hónapos. Azonnal meg kell operálnunk. A fiatal nő összegörnyedt a fájdalomtól, az arca kipirult. Tessa bátorítóan fogta a kezét, míg Max beadott neki egy fájdalomcsillapító és nyugtató injekciót. - A másik beteg, aki műtétre vár, ráér. Ez sürgősebb - mondta. Sokatmondó pillantást vetett Philre és Tessára, akik már tudták, ez mit jelent: a fiatal Pauline Scott életveszélyben van! Ez a hosszú, izgalmakkal teli nap is elmúlt. Max késő délutánig a műtőben volt. Pauline Scott műtétje jól sikerült, Max azonban nem túlzott: ha egy kicsit később kerül kórházba, lehet, hogy meghal. Az embriót és a jobboldali petevezetéket azonban nem tudták megmenteni. De a nő fiatal volt, a szervezete erős. Meg fog gyógyulni, és minden esélye megvan rá, hogy később egészséges gyereket szüljön. Tessa a végkimerültség határán állt, amikor Max felbukkant a nővérszobában.
- úgy látom, akár állva is el tudnál aludni - jegyezte meg a férfi mosolyogva. - Lehet, hogy az elmúlt éjjel nem aludt eleget, nővér? - ugratta. Tessa elvörösödött. Aznap először voltak kettesben. Max elnevette magát, és átölelte. - Hagyd a fenébe a munkát, Tessa! Meg akarlak csókolni! - Max! Ne itt... Mi van, ha valaki bejön? A férfi nem ijedt meg. - Miért? Az olyan nagy baj lenne? - Nem is tudom... Még nem értem rá ezen gondolkodni. Tudod, milyen napunk volt... Max ekkor elengedte. - Mit kell ezen gondolkozni? Ez olyan... tudatosnak tűnik. Csodás volt a tegnapi éjszaka, és... - Tudom! - mondta Tessa, és az ablakhoz ment. Odakint éppen egy mentőautó kanyarodott a kórház elé. - Mi lesz velünk ezután, Max? A férfi csodálkozva és tanácstalanul nézett rá. - Mit szeretnél tudni? - Egyszerű - köszörülte meg a torkát Tessa. - Én nem kedvelem a könnyelmű kalandokat. Nem tudok csak úgy élni, bele a vakvilágba. Tervekre, célokra van szükségem, amikért küzdhetek. Tudnom kell, hogy lehet - e közös jövőnk. - Miért olyan sietős? Miért nem hagyjuk a dolgokat, hogy menjenek a maguk útján? - Te a szabad szerelemre gondolsz, ugye? ígéretek, kötelezettségek, következmények nélkül. Max megsimogatta az arcát. - Miért ne? Ez a legbiztosabb mód arra, hogy ne sérüljünk meg. - Ha jól értem, érzelmileg szabad akarsz maradni, ugye? Max válasz helyett megcsókolta, és Tessa beletörődően hunyta le a szemét. Amikor ilyen közel voltak egymáshoz, elfelejtette az ellenvetéseit. - Nem, ezt te mondod. Én azt mondtam, hogy bízzuk az időre, mivé fejlődik kettőnk kapcsolata. Köztünk van valami különleges, Tessa. Ne próbáljuk meg elemezgetni, mi az! Tekintsük értékes ajándéknak, és egyszerűen örüljünk neki! - Amíg véget nem ér? - Nem ezt mondtam. Én... Anne Reeves lépett be a nővérszobába. - Pauline Scott szeretne beszélni veled, Tessa. - Köszönöm, Anne, azonnal megyek - mondta a lány. 7. FEJEZET Amikor egyik reggel munkába ment, Tessa megcsodálta a virágzó fákat a nővérszálló előtt. Május! A szerelem hónapja! Vajon Max még az ágyában hallgatja a fecskék csivitelését? Tényleg csak néhány hét telt el az óta az éjszaka óta? Még mindig átjárta a vágy, ha az első és egyetlen szerelmes éjszakájukra gondolt. Még érezte a férfi csókját, kezének gyengéd érintését... Álmodozását egy mentőautó szirénája szakította félbe. Az órájára pillantott. Még vari ideje, hogy a kávézóban bekapja a reggelit, mielőtt kezdődik a műszakja. A hosszú folyosón haladva végig Max járt a fejében. Állandóan rá gondolt, és mégis elutasította a meghívásait.
Nem tehetett mást, mert nem bújhatott ki a bőréből. Szerelem nélkül minden csak ócska hazugság. Ismerte magát annyira, hogy tudja, a szerető szerepe nem neki való. Ahhoz, hogy boldogan élhessen, tiszta, kiszámítható viszonyok kellenek. Lehet, hogy Max nem szakított volna vele. De ezt már sohasem fogja megtudni. - Tessa! Várj! Max volt az. A férfi a vállára tette a kezét, hogy megállítsa. - Miért rohansz annyira? Az ember azt hinné, menekülni akarsz. Tessa érezte, hogy a lába elgyengül. Régen volt már ilyen közel Maxhez. Beszívta az illatát, majd lassan megfordult. Hirtelen melege lett, és érezte, hogy az arca kipirul. - Csak reggelizni indultam a kávézóba - bökte ki. - Kérdezni... akartam tőled valamit - kezdte akadozva Max. - Igen? - Francescának ma van a születésnapja, és... - Tudom, írtam is neki egy képeslapot. Az ajándéka bent van a szobámban, majd vidd el neki! - Nem, azt szeretnénk, ha ma este velünk ünnepelnél - szakította félbe Max. Francesca a reggelinél a lelkemre kötötte, hogy hívjalak meg. Szombaton a barátaival egy diszkóban buliznak, de ma este velünk szeretne lenni. Tessa nyelt egyet. - Nagyon hirtelen jött ez a meghívás, nem tudom, ráérek - e... - Kérlek, Tessa! Francesca csalódott lenne, ha nem jönnél el. - A lány vállára tette a kezét, és csábítóan rámosolygott. - Műszak után érted megyek. Neked csak az a dolgod, hogy betedd a fogkefédet. Tessa tanácstalanul húzta fel a vállát. - Max, én nem is tudom... - Pezsgővel szeretnénk koccintani, és kár lenne, ha a vezetés miatt egész este limonádét kellene innod, nem gondolod? És elvégre, mire való a vendégszoba, ha nem erre? A múltkor nem avattad fel, most itt a lehetőség! Tessa elpirult. - Jó, elmegyek, de csak azért, hogy ne bántsam meg Francescát. Ez persze csak féligazság volt, és a legborzasztóbb, hogy Max is tisztában volt vele. Tessa látta az elégedettséget a szemében, a győztes mosolyt az arcán. Aztán a férfi ruganyos léptekkel visszasietett az épületbe, mint egy csatát nyert hadvezér. Tessa gondolataiba mélyedve ballagott tovább a kávézó felé. Bár elhatározta, hogy erős lesz, és hű marad az elveihez, érezte, hogy az ellenállása kezd megtörni. Az értelem és az érzelem harcolt egymással a lelkében, és fogalma sem volt, melyik lesz végül a győztes. Jöjjön, aminek jönnie kell, döntött a reggeli végeztével, és elindult az osztályra. - De örülök, hogy jön, Grainger nővér! Tessa látta, hogy Anne Reeves nagyon izgatott. - Mi történt? - Helen Cooperről és Becky Graysonről van szó. Mindkettőnek elkezdődtek a fájásai, és... - Mi ebben a szokatlan? Már napok óta készülünk erre. Mindkét kismama jól van: Becky vérnyomása lejjebb ment, és Helennél sem kell tartanunk placenta praeviától. Sőt Forster doktor megígérte neki, hogy ha minden jól megy, császármetszés nélkül szülhet. - Tudom, tudom - mondta türelmetlenül a nővér. - Én egészen mást szeretnék mondani. Ma reggel, amikor a két nő beszélgetett egymással, óriási felfedezést tettek! Képzelje...
- Sejtem, mit akarsz mondani - szakította félbe elképedve Tessa, és a szívére szorította a kezét. Szóval mégsem tévedett, amikor egy vakmerő gondolattal összefüggésbe hozta Beckyt és Helent. - Azzal kezdődött, hogy Helennél megrepedt a magzatburok, mire sírva fakadt. Becky vigasztalni kezdte, és Helen elmesélte neki az örökbe adott kisbaba történetét, aki huszonkét évvel ezelőtt, ezen a klinikán született. - És Becky? - kérdezte Tessa. - Hogyan reagált? - Ő is elmesélte Helennek a saját élettörténetét. - Anne elmosolyodott. - Helen először bosszankodott a név miatt, ő ugyanis Susannak nevezte el a kislányt. Becky azonban megmagyarázta, hogy a nevelőszülei más keresztnevet adtak neki. - És aztán? - A döntő bizonyíték egy kézzel varrott nyuszi volt. - Micsoda? - Igen, egy nyuszi - nevetett Arine. - Helen elmesélte, hogy még a klinikán varrt a babának egy hosszú fülű nyuszit. Ez volt az egyetlen tárgy, amelyet a kórház a baba mellé adott az örökbefogadó szülőknek. Erre Becky kihúzta az éjjeliszekrénye fiókját, és elővett belőle egy agyongyötört, színehagyott rongy nyuszit. Azt mondta, sosem vált meg tőle, és a születendő gyermekének szánta. - Anne nyelt egy nagyot. - Ez volt az a pillanat, amikor mind a két nő zokogni kezdett. Tessa is meghatódott, de gyorsan összeszedte magát. Most a jelennel kell törődnie. Helennek és Beckynek elkezdődtek a fájásai, és nemsokára, megszületnek a gyermekeik. Rámosolygott Beckyre. - Most jönnek a valódi izgalmak. Vajon ki fogja először a karjában tartani a kisbabáját: Helen vagy Becky? Gyerünk, nézzük meg, hogy halad a kettős szülés, Helen még az ágyában feküdt, és bágyadtan pislogott Tessára, amikor az belépett a kórterembe. - Éppen most vitték be Beckyt a szülőszobába - jelentette. - Felgyorsultak a fájásai. Elhallgatott, és a fájdalomtól az ajkába harapott. - De lehet, hogy nekem is mennem kell. Jaj, ez már a baba! - Máris visszük a szülőszobába, Helen - jelentette ki Tessa a gyors vizsgálat után. Nem fog soká tartani. A baba feje már beállt a szülőcsatornába. Most próbáljon meg ellazulni, Helen! A szülőszobában majd kap enyhe érzéstelenítést. Max jött eléjük sugárzó arccal. - Beckynek kisfia született! Alighogy feltettük az ágyra, már kint is volt a gyerek. A mama kitűnően érzi magát, és rettentően boldog. Helen megpróbált felülni, de egy heves fájástól visszahanyatlott. - Lélegezzen aprókat, Helen! - szólt neki Tessa. - Én... sosem gondoltam volna, hogy... előbb leszek nagymama, mint igazi anya lihegte az asszony. - Képzelje, doktor úr, harminchét évesen nagymama lettem! Lehet, hogy bekerülök a Guiness Rekordok Könyvébe! Max a homlokát ráncolta. - Helen, attól tartok, egy szót sem értek az egészből... - Nővér! - kiáltott fel hirtelen Helen, és Max odaszólt Tessának: - Adj neki egy kis kéjgázt! Tessa azonnal Helen kezébe nyomta a maszkot. - Ha túl nagy lesz a fájdalom, csak tartsa a szája elé, és lélegezze be a gázt! Helen bólintott, és mindjárt ki is próbálta, Tessa pedig ezalatt felitatta a homlokáról az izzadságot. Max a szülésre figyelt.
- A placenta rendben van, úgyhogy normál szülés elé nézünk - közölte. Tessa megkönnyebbülten sóhajtott fel. Helen kórtörténete miatt császármetszésre számított. A szülés komplikáció nélkül zajlott le. Nem olyan gyorsan, mint Beckyé, de félóra múlva Helen is a karjában tarthatta kisbabáját. - Lánya született, Helen - mondta neki Max gyengéden. Az újdonsült anyuka megint elsírta magát. - Gyönyörű - mondta a babát csodálva. - Ugyanolyan szép, mint az én Susanom. - Na, és mi lesz a neve? - kérdezte meg Tessa. Helen elgondolkodott. - Eredetileg Susannak akartam hívni, de most, hogy megtaláltam az igazi Susanomat, inkább Rosemarynak kereszteljük, édesanyám után. - Kimerülten hátradőlt, és megismételte: - Rosemary... igen, ez lesz a tökéletes név. - Hosszan nézett Tessára, aztán folytatta: - Mielőtt anyám meghalt, volt egy hosszú beszélgetésünk. Azt mondta, egész életében bántotta, hogy örökbe adatta velem Susant. Nem volt elég erős ahhoz, hogy vállalja a nevelését, de nagyon megbánta. Milyen boldog lenne, ha tudná, hogy nemcsak Susant kaptam vissza, hanem mellé még egy másik kislányt és egy unokát is! Az egyik szülésznő jelentette, hogy megérkeztek az apukák. Mr. Cooper és Mr. Grayson a feleségét és újszülött gyermekét szerette volna mielőbb látni. Helen boldogan nevetett. - Grahamnek szerencséje volt, hogy megúszta a szülést. Szerintem elájult volna. Nem tudom, mit fog szólni, ha megtudja, hogy nemcsak apa, hanem mostohaapa és nagypapa is lett egy személyben. - Össze fog esni - kuncogott Tessa. - De ne aggódjon, Helen, itt leszek a közelben! Már van gyakorlatunk az efféle ügyekben. - Miről beszélt Helen? - kérdezte Max késő délután, amikor a nővérszobában üldögéltek. - Egy szót sem értettem belőle. Tessa feltett egy kávét, és közben elmesélte Maxnek a fejleményeket. A férfi hitetlenkedve ingatta a fejét. - Sosem jutott volna eszembe, hogy Becky Helen elveszett lánya. Milyen fantasztikus történeteket produkál az élet, nem? - Amikor Becky elmesélte az életét, egy pillanatra megfordult a fejemben CZ 9. lehetőség, de aztán elvetettem, mert teljes képtelenségnek tartottam. - Nemigen hasonlítanak egymásra - mondta töprengve Max. - Első pillantásra nem - helyeselt Tessa - , de Helen elmesélte nekem, hogy régen neki is hosszú, szőke haja volt, mint Beckynek. Max elmosolyodott. - Szegény Helen, nem is gondolná az ember... A sok önmarcangolás miatt korán megőszült. - De hiszen már nagymama! - mondta Tessa. - Nem baj, ha van néhány ősz fürt a hajában. Remélem, mostantól fogva megfiatalodik. Minden oka megvan rá, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyen. - Minden jó, ha jó a vége - jegyezte meg Max elgondolkodva, aztán felállt. - Most mennem kell az ambulanciára, kezdődik a rendelés. Hat kor találkozunk a parkolóban, jó? Alig néhány centi választotta el őket egymástól, és Tessa szíve hevesen vert. Biztos volt benne, hogy Max meg fogja csókolni. Ám a férfi csak rámosolygott, és kisietett a nővérszobából.
Tessa remegő lábbal állt még egy darabig. Vágyott erre az estére, de félt is tőle. A férfi tisztában van vele, hogy őneki nemcsak a kellemes szex kell, hanem az egész ember. Max azonban más. Ő megelégszik a szenvedélyes éjszakákkal az éppen műsoron lévő hölggyel. Vanessa, Carol, Tessa... édes mindegy! Élvezte a testi szerelmet, de nem akarta elkötelezni magát. Vigyáz rá, hogy a szívét ne rabolja el senki. A múlt tragédiája után könnyedebben szeretne élni. Tessa elmosta a csészéket, aztán visszament az osztályra. Helen és Becky már visszakerültek a szobájukba. A két ágy között álltak a babák ágyacskái. Becky rámosolygott a belépő Tessára. Szőke fürtjei rendezetlenül omlottak a vállára. Kisfiát a mellére vette, és a baba elmélyülten szopott:. - Hogy boldogul a kis Tim? - érdeklődött Tessa. - Jó étvágya van - felelte Becky büszkén. - És a kis nagynénje? - kérdezte Tessa. Helen boldogan sóhajtott fel. - Ez már túl sok boldogság egy napra! Két gyerekem lett egyszerre: egy kicsi, és egy nagy! - Én pedig anyára leltem, és én magam is anya lettem - tette hozzá Becky. - Azt hiszem, szükségünk lesz egy kis időre, anyunak és nekem, mire mindezt feldolgozzuk. Tessa elmosolyodott. Örült neki, hogy Becky ilyen derűsen és egyszerűen fogja fel az eseményeket. Teljesen természetesen anyjának nevezte Helent, mire az idősebb asszony elpirult örömében. - A hajamat tőlem örökölted - mondta Helen büszkén. - De jobban vigyázz rá, mint én, kislányom! Ismered: reggel is, este is százszor kell rajta a hajkefét. Becky elhúzta a száját. - Jaj, anyu! Ma reggel igazán nem értem rá. Az unokád minden erőmet elszívta. Tessa az ajtóból szólt - Hölgyeim, holnapra iderendeltem a fodrászt – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. - Ő majd megmossa és beszárítja a hajukat, hogy a boldog apukák szép fényképeket készíthessenek. - Anya és lánya ezek szerint a legjobb barátnők lettek – állapította meg Max, miközben egy váza rózsát tett az asztal közepére. Tessa elnevette magát. - Bizony! Helen még meg is rótta Beckyt a frizurája miatt. Nem is lehetnének bizalmasabb viszonyban! - Hihetetlen történtet – jegyezte meg Francesca. – Nem kellene szólnia az újságoknak? - Isten őrizz! – emelte fel a kezét Max. – Nyugalomra van szükségünk. Az újságíróknak semmi keresnivalójuk a Nightingale Wardon. Ha Helen és Becky meg akarja szellőztetni a sajtóban a történetet, otthoni is megtehetik. - Max ügyesen kinyitotta a pezsgősüveget, és kitöltötte a habzó italt a kecses, hosszú kelyhekbe. Kiosztotta a poharakat, aztán mindnyájan ittak Francesca egészségére. Tessa lehunyt szemmel élvezte a pezsgő ízét. Nagyon jelesett neki az ital a hosszú, fárasztó nap után. A kórházban ebédelni sem ért rá. Még sokáig beszélgettek és nevetgéltek az asztalnál, és Tessának megint az volt az érzése, hogy ő is tagja ennek a kedves kis családnak. Max igazán kitett magáért, ami a vacsorát illette. Francescát sikerült teljesen elbűvölnie.
- Nahát, apu! A kedvenc ételeim! De hogy készítetted el, amikor egész nap a klinikán voltál? Max nevetett. - Úgy, hogy nem én főztem, hanem megrendeltem. A Marks and Spencer csemegerészlege szállította lázhoz. Nagyon jó a konyhájuk. - Isteni ötlet volt, apa! A kijevi pulykamell fantasztikusan finom! - dicsérte Francesca, aztán Tessához fordult, -- Ha van kedved, gyere el szombaton a másik szülinapi partimra. Apu nem lesz ott, de a végén értem jön. -- Ó, köszönöm, Francesca, de sajnos nem mehetek. Szolgálatban leszek. Max elvigyorodott. - - Szerintem Tessa art akarja ezzel mondani, hogy kinőtt a diszkó korszakból. Igazain van, Tessa? Francesca azonban élénken rázta a férjét. - Miért, Tessa? Te még egyáltalán nem vagy öreg! Apa már negyvenéves, és... - Köszönöm, hogy emlékeztetsz rá - dohogott Max. - Azért nem vagyok aggastyán! Még egy teniszmeccset sem nyertél ellenem, ugye, lányom? - Apa nagyon jól teniszezik - ismerte el Francesca. - Amerikában már nem is akadt ellenfele. - Dacosan felszegte a fejét. - De én fiatal vagyok, és egyszer még le fogom győzni! Max csak nevetett. - Felújíttattam a teniszpályát a ház mögött - mondta Tessának. - Feltétlenül ki kell próbálnod. - Igen, Tessa - csatlakozott az apjához Francesca. - Olyan jó lenne, ha nyaranta átjönnél teniszezni! Ketten játszhatnánk apa ellen. - Szívesen jövök - mondta Tessa, és őszintén így is gondolta. A vacsora jó hangulatban telt, a desszert csokoládéhabból és egzotikus gyümölcsökből állt. Francesca elégedetten és jóllakottan dőlt hátra. - Köszönöm, apa. Igazi meglepetés volt! Sajnos most mennem kell - mondta, és vágott egy grimaszt. - Még randevúm van a házi feladattal. Rémes az iskola. Mindegy, hogy szülinapom van - e vagy sem, a matekdolgozatot meg kell írnom holnap. Hátratolta a székét, és felállt. - Tessa, nagyon köszönöm az ajándékodat. Teljesen váratlanul ért. - Örülök, hogy eltaláltam az ízlésedet - mosolygott Tessa. Eredetileg egy női krimit vásárolt Franceseának, amely már hetek óta a bestsellerlisták élén állt. De amikor a váratlan meghívást kapta, úgy gondolta, hogy valami személyesebb ajándékot is vennie kellene. Ebédidőben elszaladt abba a butikba, ahol a pulóvert vették Maxszel. Amikor megpillantotta a csillogó selyempizsamát, tudta, hogy ez telitalálat lesz. Francesca rég vágyott már valami selyemholmira! Amíg az eladó gyönyörűen becsomagolta az ajándékot, körülnézett egy kicsit a szép fehérneműk között. A saját unalmas, pamut alsőneműíre gondolt, és összehasonlította őket egy krémszínű selyembodyval. Micsoda luxus! - gondolta, de amikor kifizette a pizsamát, gondolt egyet, és megvette magának a csábos darabot. Most pedig ezt viseli a ruha alatt... - Igyunk, egy kávét a nappaliban! - javasolta Max, miután Francesca felment a szobájába. - Remek. - Es mit szólnál, ha a nagy alkalom tiszteletére meginnánk egy konyakot is? Tessa megrázta a fejét.
- Köszönöm, inkább nem. A pezsgő elég volt. Nem akarom, hogy az ital a fejembe szálljon. Max a lány derekára tette a kezét, úgy kísérte át a nappaliba. - Miért? Ahhoz, amit utána fogunk csinálni, nem baj, ha kicsit mámoros vagy... - Max! Ne olyan hangosan! Francesca meghallja! A férfi átölelte. - Ne aggódj, Francesca már nem gyerek! Két év múlva nagykorú lesz, és azt csinálhat, amit akar. Tessa bólintott. - Igaz, hogy már majdnem felnőtt, de... mit szól, hogy az apja nőket cipel fel a szobájába, hogy... - Szerintem rá se hederít. Főleg, ha rólad van szó. Szeret téged, Tessa. - Honnan tudhatná, hogy nem vagyok egy újabb Carol vagy Vanessa? Max magához szorította. - Te egészen más vagy. Ma már bánom, hogy szóba álltam azokkal a nőkkel. De hiányzott Catherine, vigaszt kerestem. Igen, jól hallottad, Tessa, egyszerűen nem tudtam őt elfelejteni. Számomra addig a bizonyos utolsó napig tökéletes volt a házasságunk. Lehunyta a szemét. - Csodálatos volt vele élni. Utána arra vágytam, hogy legalább a szex jó legyen valakivel. Többre én magam sem voltam képes, és reméltem, hogy a nők ugyanígy éreznek majd. - De nem így történt, igaz? - Igaz. Vanessa már az esküvőnket tervezgette, erre én kiadtam az útját. Hat hónap múlva férjhez ment valakihez. úgy látszik, csak férjet keresett. - És Carol? Max beletúrt a hajába. - Carol nagy melléfogás volt. Jól éreztük magunkat az ágyban, de egyébként rettenetes volt. Pár hétig bírtam, aztán már nem tudtam elviselni, és... - Kiadtad az útját neki is - fejezte be Tessa. - Úgy éreztem, hogy csupán a szex nem elég. Ha te akkor a közelemben lettél volna... Tessa lélegzet - visszafojtva várt. A férfi vállat vont. - Végül lemondtam a tisztán testi élvezetekről. Rossz érzést hagytak maguk után. A lány bólintott. - Mit szólnál egy értelmes kapcsolathoz? - kérdezte nyugodt hangon. Max a szemébe nézett, és elmosolyodott. - Imádnám. De nehézségeket is rejt magában, főleg egy olyan nővel, aki okos, öntudatos, ellenállhatatlan,,. Folytatás helyett a lány ajkára tapasztotta a száját, Tessa átadta magát a szenvedélyes csóknak, és ösztönösen átkarolta a férfit. - Tessa, velem maradsz éjszakáira? - kérdezte Max sürgető, rekedt hangon. A lány érezte, hogy nem tud neki ellenállni. És nem azt mondta az előbb Max, hogy ő más, mint az előző nők? Ez nyilván azt jelenti, hogy megváltozott a véleménye. Talán... talán... van remény a közös jövőre. - Igen - suttogta. Tudta, hogy veszélyes döntést hozott. Ha ma lefekszik Maxszel, annak komoly következménye lesz. Még jobban fog ragaszkodni a kapcsolatukhoz. Max azonban más. Lehet, hogy nem ugyanúgy érez, mint ő. Nem számít, akkor is vállalja a kockázatot! Max újra fölé hajolt, és szenvedélyesen csókolta. - Látod a holdat? - kérdezte, amikor elvált egymástői az ajkuk. Tessa csak bólintott, mert képtelen volt megszólalni.
A férfi felnyalábolta, és most is a karjában vitte fél az emeletre. Tessa megint nem avathatja fel a vendégszobát.., Max becsukta az ajtót, és végtelen gyengédséggel ölelte, babusgatta a lányt. Szerelmi játékuk egyre szenvedélyesebb lett, végül kapkodva és türelmetlenül levetkőztek. Tessa vadonatúj selyembodyja a padlón kötött ki. Lerogytak a. hívogató, nagy franciaágyra, és szorosan egymáshoz simultak. Nem vártak soká, túl sürgető volt bennük a vágy, hogy a testük összeforrjon, és egymásban feloldódjanak. Gyorsan és hevesen jutottak el a csúcsra. Lihegve feküdtek egymás mellett. Eltartott egy darabig, míg felhevült testük és érzékeik megnyugodtak. Másodszorra már sietség nélkül élveztek ki minden pillanatot. Gyengéden felfedezték egymás testét, kezük bejárta a legintimebb tájakat is. A vágy lassan nőtt bennük, de szinte az elviselhetetlenségig fokozódott. Egymáshoz akartak tartozni, eggyé válni, Tessa később lehunyt szemmel pihent, és azon gondolkozott, hogy Maxben meglelte az eszményi férfit... Ismét a fecskék csivitelésére ébredt, de ezúttal rögtön tudta, hol van. - Kikeltek a kis fecskék - újságolta Max. - Azért ilyen hangosak. - Aztán magához húzta a lányt. - Gyere... - suttogta a fülébe csábítóan. - Max, nem kellene felkelnünk? Francesca hozni fogja a teát. A férfi felnevetett. - Ezt a színjátékot igazán elhagyhatnánk.. Francesca felvilágosult, értelmes lány. Már rég befogadott téged a családunkba. Ne aggódj miatta! Tessa nem válaszolt. Tudja vajon Max, mit jelentenek neki ezek a könnyedén kimondott szavak? A férfi a mellére vonta, és csókolta, ahol érte: a haját, a homlokát, az arcát, a száját. Tessa még a lélegzetét is visszatartotta, amikor a férfi nyelve vándorútra indult a testén, hogy felkorbácsolja az érzékeit. És aznap reggel megint átélték a legcsodálatosabb érzést, amelyet férfi és nő megoszthat egymással. 8. FEJEZET Újra eltelt egy hét. Tessa és Max a szülőszobában voltak Jill Masonnel, akinél elkezdődtek a fájások. Jill bátran, összeszorított szájjal viselte a fájdalmakat. Mialatt arra vártak, hogy megszülessenek a babák, Tessa visszagondolt arra az estére, amikor úgy döntött, vállalja a bizonytalanságot Maxszel és a jövővel kapcsolatban. Nem volt könnyű az elvei ellen döntenie, mert az élet kiszámíthatatlan. Mégis úgy gondolta, a múlt elmúlt, a jövő még csak ábránd, a jelen az, ami igazán számít. Aznap reggel Maxnél boldogan és elégedetten ébredtek, egy hosszú, szép szerelmes éjszakával a hátuk mögött. Ez az éjszaka jelentette a fordulópontot kettejük viszonyában. Tessa bevizezett egy kendőt, és letörölte vele az izzadságot Jill homlokáról. Ekkor egy minden eddiginél erősebb fájás kezdődött, és az asszony felemelkedett az ágyról. - Most már nyomhat, Jill - mondta neki Max. - Az első baba már elindult kifelé. Látom a fejét. Tessa megfogta a kezét, és bátorítóan megszorította. Jill előtt le a kalappal! Lemondott a császármetszésről, hogy a nővére is átélhesse a szülést, és azonnal a karjába vehesse a gyermekeit.
Tessa Samanthára pillantott. Az asszony csakis a szülésre koncentrált, és látszott rajta, hogy szinte maga is érzi a húga fájdalmát. Az ő homlokát is kiverte a veríték, és a fájásoknál összeszorított foggal segített Jillnek. Maxnek meg kellett kérnie, álljon messzebb, hogy ne akadályozza a szülés levezetésében. Amikor az első baba. kibújt, Samantha már nyújtotta is érte a kezét. - Ó, hadd fogjam meg, csak egy kicsit! Milyen tökéletes, milyen gyönyörű! Jill, fantasztikusan csináltad! - Tessa! - kiáltotta Max - Gondoskodj az elsőről! Itt a második! Negyedóra múlva mar az ikertestvér is a világra jött. Tessa bebugyolálta mindkét kisfiút, és odaadta őket Samanthának. - Csak egy kicsit maradhatnak - mondta neki mosolyogva. - Még meg kell őket vizsgálnunk, meg kell mérnünk a súlyukat és a hosszukat. Miután a szülésznő gondjaiba vette a két babát, Samantha a testvére mellé ült. Jill kimerülten feküdt a szülőágyon. - Csodálatos voltál, Jilly - suttogta meghatottan Samantha. - Hogy érzed magad? Jill arcán fáradt mosoly jelent meg. - Most, hogy megszabadultam a kis focistáktól, már sokkal könnyebb. Nemsokára fel is kelek, és felveszem a fürdőruhámat. Aztán lemegyünk, úszunk egyet a folyóban. Mit szólsz hozzá? Samantha is elmosolyodott. - Jó ötlet. Menjünk együtt, és vigyük el az ikreket is! Azt olvastam, hogy az újszülöttek tudnak úszni. Kipróbáljuk? - Az ikrek pár napot még inkubátorban fognak tölteni - szakította félbe a kedélyes társalgást a szülésznő. Samantha kétségbeesett. - Miért? Valami bajuk van? Olyan egészségesnek néztek ki! - Hirtelen elment a kedve a viccelődéstől. - Egészségesek is - nyugtatta meg Tessa. - Csak kis súllyal születtek. Jill nyolc hónapra szülte őket. Mindössze ez az oka. Max is odalépett az asszonyhoz, és a vállára tette a kezét. - Amikor a babák súlya eléri a kétezer - ötszáz grammot, már viheti is őket haza. A folyőbeli fürdéssel azonban, ha rám hallgatnak, még várnak. Tessával együtt kimentek a szülőszobából, hogy magukra hagyják a boldog testvérpárt. - Iszunk egy kávét? - kérdezte Max. Tessa bólintott, és örömmel követte a férfit a nővérszobába. Nem foglalkozott a pillantásokkal, amelyek kísérték őket. Már megszokta. Tudta, hogy beindult a kórházi pletykagépezet, és mindenki arra számít, hogy nemsokára összeházasodnak. Bárcsak igazuk lenne! - gondolta sóvárogva. Hannah elmondta neki pár nappal ezelőtt, hogy az orvosok között is Max csodálatos átváltozása az első számú beszédtéma. A hallgatag, visszafogott, barátságtalan férfiból nyitott, szellemes, jókedvű kolléga lett. Nem csoda, gondolta Tessa, miközben bekészítette a kávét. Amikor együtt voltak, a hetedik mennyországban érezték magukat. A kérdés csak az, meddig fog tartani ez a szenvedélyes kapcsolat. - Szabad vagy hétvégén? - kérdezte Max. - Ki kell próbálnod a teniszpályát. Ideális az idő hozzá.
- Nem tudom - mondta Tessa habozva. - Anne Reeves szeretné elcserélni velem a hétvégi műszakját. Együtt akar lenni a vőlegényével. - Állandóan azt hallom, hogy Anne elcsereberéli a hétvégi beosztását nehezményezte Max. - Nemsokára összeházasodnak, Max, ilyenkor nagyon sok a... - Jó, jó, de az esküvő után úgyis sülve - főve együtt lehetnek - szakította félbe ingerülten a férfi. - Mi viszont... — Nem fejezte be a mondatot. - Mondd csak tovább! - kérte Tessa. - Mi viszont keveset lehetünk együtt, ha épp nem dolgozunk. Tessa lenyelte az éles megjegyzést, amely kikívánkozott belőle. Ezen egyedül Max változtathat! - Hát jó - mondta végül - - Beszélek Anne - nel, és megpróbálok vele kiegyezni. Én vállalom a szombatot, Anne - é lesz viszont a vasárnapi műszak. - Nálam alszol szombat éjjel? - kérdezte Max reménykedve. - Nem. Hazamegyek az édesanyámhoz, és majd vasárnap délután látogatlak meg benneteket. - Ez a döntés nehezére esett Tessának, de két okból is így volt helyes. Először is éreztetnie kell Maxszel, hogy nem áll mindig a rendelkezésére. Másodszor pedig a családját sem akarta elhanyagolni, és már rég látogatta meg őket. Kell egy meleg fészek, ahová visszahúzódhat, ha Max véget vet majd a kapcsolatuknak... A férfi kiitta a kávéját, az üres csészét pedig betette a mosogatóba. - Hát jó - mondta kényszeredetten. - Ha olyan fontos, hogy a farmra menj... - Persze hogy fontos! Az a szülőházam! Ott a családom. Nem szeretném, és nem is fogom elhanyagolni őket. Legszívesebben még többet is mondott volna, de inkább elhallgatott. Régóta tudta, hogy semmit sem szabad kikényszeríteni, még akkor sem, ha semmire sem vágyik jobban, mint Max házassági ajánlatára! Tessa szívesen járt vissza a farmra, és különös érzés járta át, amikor vasárnap reggel a lánykori szobájában ébredt. Persze azonnal Max jutott az eszébe. Vajon már felébredt? Ha igen, hiányolja őt? Remélte, hogy így van... Sóhajtva összekucorodott a takaró alatt. A nemsokára beköszöntő nyárra gondolt, és arra, hogy Max mi mindent tervezett. Jó időben teniszeznek, úsznak a folyóban, szabadtéri koncertekre járnak, borongós időben pedig hosszú sétákat tesznek a mocsárvidéken. Őszre és télre Max semmit sem tervezett. Talán azért, mert addigra véget akar vetni a románcuknak? - Tessa! Nemsokára kész a reggeli! - kiáltott be a szobájába a sógornője, Gemma, és ágyba vitte neki a kora reggeli teát. - Ettől majd felébredsz - jelentette ki, aztán amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is tűnt. Tessa felült az ágyban, és kortyolni kezdte a forró, édes, éltető nedűt. Utána kiugrott az ágyból, és fürgén lezuhanyozott. Amikor lement a konyhába, még volt rá idő, hogy segítsen az édesanyjának tálalni a reggelit. Kisvártatva Fred is felbukkant, és elfoglalta az asztalnál törzshelyét. Jólesően nyugtázta, hogy Tessa elébe tette a frissen főzött kávét. - Nagyon jó feleség lesz belőled - jegyezte meg. - Boldog lehet az a férfi, aki a mi Tessánkat megkapja. - Mit csinál az a kedves orvos, akit néhány hete magaddal hoztál? - érdeklődött Mrs. Grainger, miközben a lánya arcát figyelte.
- Jól van - felelte közönyös hangon Tessa. - Szerintem sietnünk kellene, mert nem fogtok odaérni az istentiszteletre. - Bőven van még időnk - nyugtatta meg az anyja. - Szoktad még látni? - Hiszen együtt dolgozunk, anya! - Tudom. Úgy értem, szoktál - e vele találkozni munka után? - Néha. - Miért nem hívod meg ebédre? Báránycomb lesz, utána pedig Gemma isteni almás rétese. - Jó ötlet, mama - csatlakozott hozzá Richárd, Tessa öccse. - A legjobb lesz, ha most mindjárt felhívod, nővérkém. - Nem tudom, szabadnapos - e - vetette ellen Tessa. 698 657 - Biztos, hogy az! Lefogadom, hogy a hétvégi ügyeletet mindig a fiatal, kezdő orvosokra sózzák, nem igaz? Tessa feladta. Látta, hogy a családja elhatározta, összeboronálja őt „a kedves orvossal". Sóhajtva felállt, és bement a nappaliba, hogy felhívja Maxet. A férfi meglepődött, de azonnal igent mondott. - Imádom az angol házikosztot. Hol kap az ember máshol báránycombot zöldbabbal és sült krumplival? - És Francesca? Neki nincs kedve eljönni? - Az egyik barátnőjénél tölti a hétvégét, Moortownban. Magamra nem is főztem volna ebédet. - Max - kezdte Tessa zavartan. - Szeretnélek figyelmeztetni, hogy a családom gyanítja, több van köztünk barátságnál... Lehet, hogy kíváncsiskodni fognak... Ha nem akarsz, ne gyere! Nem szeretném, ha kellemetlen helyzetbe hoznának. Max nem válaszolt azonnal. - Gondoljanak, amit akarnak! - mondta végül. - Már összefutott a nyál a számban az ebéd hallatán. A kérdéseikkel majd csak elboldogulok. Bízd rám! Tessa visszatette a kagylót a helyére. Tudta, hogy Max milyen ügyesen és diplomatikusan kezeli a betegek problémáit is. Csak akkor lehet kikérdezni, ha ő is úgy akarja. Ha nem, akkor mesterien tudja más irányba terelni a beszélgetést, Egyszóval, nem kell félteni! - Még jól emlékszem a férjére, Mrs. Grainger - közölte Max, és vett még a sült krumpliból. - Ő ajánlotta a lányát bébiszitternek. A klubban történt, ahol edzőként dolgozott. Kitettem egy cédulát a parafa, táblára, hogy bébiszittert keresek Francesca mellé. A férje odajött hozzám, és meleg szavakkal ajánlotta Tessát. Mindenki szomorkásán mosolygott. Mr. Grainger hirtelen haláláig a család központi alakja volt... Az ebéd kitűnően sikerült, a báránycomb puha és ízletes volt. Max jó étvággyal evett, és nem titkolta, mennyire szereti a házias ízeket. Kiváló érzéke volt hozzá, hogy semleges témákra terelje a beszélgetést, és ott is tartsa. A rétes minden figyelmét, lekötötte, és a végén elkérte Gemmától a receptet. Amikor ebéd után letelepedtek a nappaliban, és megitták a kávéjukat, Max észrevétlenül az órájára, pillantott, intett Tessának, aki bólintott. - Megígértem Maxnek, hogy ma délután játszunk egy teniszpartit - jelentette be Tessa. - A háza mögötti pályát fel kellett újítani, és most szeretnénk felavatni. - Igen - állt fel a férfi. - A pálya nagyon rossz állapotban volt, és a tulajdonos nem ellenezte, hogy felújítsam. - Mrs. Graingerhez fordult, és megnyerően elmosolyodott. Hálásan köszönöm a meghívást, asszonyom. Éppen a legjobbkor jött. A lányom nincs
otthon, így biztosan csak valami gyorsétteremben kaptam volna be egy szendvicset. Ehelyett első osztályú vasárnapi ebédet kaptam, és hozzá kellemes társaságot. Tessa édesanyja boldogan elmosolyodott, és kikísérte őket az autóhoz. Max vitte Tessa táskáját, a gyerekek pedig az autó körül ugráltak. - Nem is meséltél nekünk! - mondta szemrehányóan Michael. - Legközelebb mesélek, megígérem - mosolygott rá Max. Tessa boldogan könyvelte el kedvese ígéretét: tehát lesz következő alkalom! - Jobban ment, mint vártuk, igaz? - pillantott a férfira, amikor kikanyarodtak az országútra. - Nagyon kedves családod van - jegyezte meg Max, és belenézett a visszapillantó tükörbe, amelyből még látta az integető gyerekeket. - Melegszívűek, természetesek és vendégszeretőek. jó lehetett ilyen családban felnőni. - Igen - felelte eltűnődve Tessa. - De be kell vallanom, hogy ezen még sosem gondolkoztam. Természetesnek vettem.. - Semmit sem szabad természetesnek venni - mondta komolyan Max. - Ezt mostanában... mindig szem előtt tartom. - Nem folytatta, inkább az útra figyelt, hogy kikerülgesse a sok kátyút. Tessa is hallgatott. Azon tűnődött, mit akart mondani Max a legutóbbi megjegyzésével. De aztán feladta. Tudta, hogy a férfi nem szereti, ha a viselkedését elemzik. Max legyőzte a teniszben Tessát. Könnyedén, ruganyosan mozgott. - Legközelebb nem hagyom magam - figyelmeztette a lány nevetve, miközben letörölte homlokáról az izzadtságot. - Te is jól játszottál, Tessa - vigasztalta Max, és átölelte a derekát. - Menjünk be, főzök egy teát. Később, a konyhaasztalnál ülve, Max megjegyezte: - Sokkal fiatalabb vagy nálam, Tessa. Nemsokára fáradság nélkül meg fogsz verni a teniszben. - Mikor lesz az a nemsokára? - kérdezte kíváncsian Tessa. A férfi vállat vont. - Tíz évvel vagy fiatalabb nálam. Idősebb korban ez a különbség sokat számít. - Szegény öregember! - incselkedett vele a lány. Őt csak az érdekelte, hogy együtt lesznek - e még akkor. Reménykedett, mert Max nem szokott ok nélkül ilyeneket mondani. Pillanatnyilag csak a reményből élt. Tudta, hogy nem siettetheti és nem kényszerítheti a férfit. Kintről kerekek csikorgása hallatszott be. - Ez Francesca lesz - mondta Max. - Szerintem a barátnője szülei hozták haza. - Hahó, megjöttem! - kiáltotta a lány, és bedugta a fejét az ajtón. - Szia, Tessa! Isteni hétvégém volt! A barátnőméknek van egy fantasztikus medencéjük a kertben! - Ledobta a táskáját a padlóra, és odaült melléjük az asztalhoz. - Apu! Miért nem csináltatunk mi is egy medencét? Elég nagy a kert. - Elfelejtetted, hogy csak béreljük ezt a házat? A tulajdonosok így is elégedettek lehetnek, hogy rendbe hoztam a teniszpályájukat, de medencét azért mégsem építtetek másnak, ha egyszer... - Hirtelen elhallgatott. - Ha... mi lesz, apa? - Ha egyszer úgyis elköltözünk innen. Tessa úgy érezte, jeges kéz markolja meg a szívét. - De miért kellene innen elköltöznünk? - kiáltotta Francesca. - Tessa, te mit gondolsz?
- Én nem tudok mit mondani - válaszolt gyorsan Tessa. - Ehhez nekem semmi közöm. - Dehogy nincs! - makacskodott Francesca. - Te is szívesen vagy itt nálunk. Megvehetnénk a házat, ha akarnánk. Akkor miért nem vesszük meg? - Francesca - mondta csitítóan Max, és a lány kezére tette a kezét. - Nem tárgyalhatnánk ezt meg máskor? Francesca nagy levegőt vett, de nem szólt semmit. Tessa kellemetlenül érezte magát. - Kész vagy már a holnapi házi feladatokkal? - kérdezte Max a lányát, hogy elterelje a figyelmét a témáról. Francesca felállt. - Nem értünk rá Joannával leckét írni. Most felmegyek és bepótolom. - A konyhaajtóban még megállt, és visszaszólt: - Maradsz vacsorára, Tessa? - Nem, vissza kell mennem a klinikára. - Tessa is felállt. - Jő, akkor majd legközelebb. Szia! - Mi ez a hírtelen sietség? - kérdezte Max ingerülten. - Megígértem Anne - nek, hogy átveszem az éjszakai műszakot. A vőlegényével át kell nézniük a vendégek névsorát. - Szép tőled - jegyezte meg Max bosszúsan. - Csak az a baj, hogy az én káromra történt. - Biztosan találsz valami elfoglaltságot - jegyezte meg könnyedén Tessa. - Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akivel eltöltheted az idődet. Mit nem adott volna, hogy visszaszívhassa ezt a buta megjegyzést! Esze ágában sem volt provokálni Maxet! Még a végén előveszi a noteszét, és felhívja a régi barátnőit! Tessa elnyomott egy sóhajt, és remélte, hogy a taktikája nem mond csődöt. Max kikísérte az autóhoz, és gyengéden megcsókolta, mielőtt a lány beszállt. Tessa még látta a visszapillantó tükörből, hogy a férfi hosszan néz utána. Legszívesebben azonnal visszafordult volna. Borzasztóan nehezére esett, hogy megkurtítsa a közös programjukat. Fájt, hogy ezt kell tennie, ráadásul semmi sem garantálja, hogy haszna is lesz a dolognak. Mit hoz a jövő? Vajon elérkezik az az idő, amikor elégedetten hátradőlhet, és élvezheti a házasság örömeit? Vagy Max csak egy epizód lesz az életében, amelyre néha néha visszagondol? Ezekre a kérdésekre csak az idő adja majd meg a választ. - Nos, hol tart a románcotok? - kérdezte kíváncsian Hannah. - Alakul, csak még nem tudom, milyen irányba - felelte az igazságnak megfelelően Tessa, miközben az eszközöket rendezgette a műszeres kocsin. - Ez azt jelenti, hogy Max még nem nyilatkozott? - úgy valahogy - vont vállat Tessa. Leszedte a vizsgálóasztal használt fóliáját, és újat tett a helyére. - Még korai, Tessa - vigasztalta Hannah. - A vak is látja, milyen szerelmesek vagytok egymásba. Biztos, hogy jó vége lesz. Tessa szomorúan elmosolyodott. - Ne haragudj meg, Hannah, de ez úgy hangzik, mint egy hollywoodi forgatókönyv. Az élet más. Senki sem tudhatja, mi lesz Maxszel és velem. Talán együtt maradunk. De az is lehet, hogy... - Hirtelen elhallgatott, mert a főorvos jelent meg az ajtóban. - Beszélhetek veled, Tessa? - kérdezte. Hannah elmosolyodott. - Máris megyek, nyugodtan beszélgethettek.
- Nem szükséges, Hannah - vigyorgott Max. - Munkáról van szó. - Azzal Tessához fordult. - Josie Hargravesnek fájni kezdett ci dereka. Reeves nővér megállapította, hogy ezek mar a fájások. - Császármetszést végzel nála, ugye? Hannah felfigyelt. - Ismerem Josie - t még az ambulanciáról. Hol tart a terhessége? - A harmincötödik hétben jár - válaszolta Max. - A hármas ikrek még nagyon kicsik, de van esélyük a túlélésre. - Az órájára pillantott. - Én most megyek a műtőbe. Josie - nak az volt a kérése, hogy Tessa is legyen bent a szülésnél. Tessa bólintott. - Igen, megígértem neki, hogy ott leszek, Hannah. - Ez természetes. Majd megkérem Phillips nővért, hogy asszisztáljon nekem. Légy szíves, jelentsd majd, hogyan zajlott a szülés, kíváncsi vagyok rá. Hat óráig bent leszek. Josie Hargraves megkönnyebbülten elmosolyodott, ahogy megpillantotta a belépő Tessát. - Grainger nővér! De jó, hogy itt van! - Hiszen megígértem, hogy maga mellett leszek a szülésnél - felelte Tessa. - Szóval, megkezdődött. Egy héttel korábban, mint vártuk. De nyugodjon meg, minden rendben lesz! - Elvette Josie kartonját, hogy megnézze a legutóbbi bejegyzéseket. - Úgy látom, altatást kért. - Igen. Azt hiszem, így lesz a legjobb. Egyszerűen átalszom a szülést. A babákat lesz időm csodálni utána is. - Az biztos. Évekig - mosolygott Tessa, és letette a kartont. - A nyugtató injekciót tehát már megkapta. Most csak az a dolga, hogy lazítson, és a munkát átengedje az orvosoknak meg a nővéreknek. Josie elmosolyodott, és lehunyta a szemét. Tessa elnézte egy darabig, és hirtelen megérintette a felelősség súlya. Mi van, ha valamit nem vett észre, ami fontos lett volna? Josie szülése nem hétköznapi eset. Tessa ismerte az asszony élettörténetét, és remélte, hogy a hőn áhított babák nemsokára az édesanya karjában pihenhetnek. Bárcsak minden rendben menne! - úgy érzem, magam, mint a futók a start előtt - jegyezte meg Tessa Maxnek, miközben a műtőben bemosakodtak. - Miért? - vonta fel a szemöldökét a férfi. - Drukkolok, hogy minden rendben legyen. Máskor nem szoktam félni, de Josie esete különleges. - Tessa - mondta komolyan Max. - Azért vagy ideges, mert túlságosan azonosultál Josie sorsával. Ezt nem szabad. Te nem a beteg vagy, hanem a gyógyító. Távolságot kell tartanod. - Tudom, tudom... De ez néha nagyon nehéz. Max megköszörülte a torkát. - Döntsd el itt és most, tudsz - e nekem asszisztálni! - Hát persze, Max! Egyébként is már sokkal jobban érzem magam pusztán attól, hogy beszéltem róla. - Rámosolygott a férfira. - Készen állok! A szülésznő bekiáltott az ajtón: - Doktor úr, kezdhetjük! - Máris jövünk! - válaszolta Max, aztán Tessára kacsintott, és beléptek a műtőbe. Minden szabályosan, előírás szerint történt. Max elvégezte a császármetszést, és két fiút meg egy kislányt segített a világra. A parányi csecsemőket azonnal inkubátorba tették. Nagyon kis súllyal születtek, de úgy tűnt, hogy egészségesek és életerősek.
Tessa boldogan mosolygott. - Szegény Josie túl van rajta! És megkapta a „három az egyben" ajándékcsomagot! Mindenképpen mellette szeretnék lenni, amikor felébred az altatásból. Max levette a műtősmaszkot. - És mit csinálsz azután, hogy meglátogattad Josie - t? Június van, és az esték túl hosszúak meg romantikusak ahhoz, hogy egyedül töltsük őket. Tessa szíve hevesen vert. - Van valami ötleted? - kérdezte ártatlan arccal. Max huncutul elmosolyodott. - Először egy teniszparti, aztán vacsora a teraszon, és... ki tudja? Tessa nagyot nyelt. - Arról ne is ábrándozz, hogy győzni hagylak, Max! Mármint a teniszben. Ma este összeszedem magam. Max hozzá hajolt, és gyengéden megcsókolta. - Ezt el is várom - suttogta rekedten. 9. FEJEZET Beköszöntött az igazi nyár, és az időjárásra senki sem panaszkodhatott. A száraz, meleg nappalokat kellemes, langyos esték követték. Tessa és Max élvezte, hogy a szabad levegőn lehet. Munka után hosszú sétákat tettek a lápvidéken, és megcsodálták a virágzó réteket. Néha, ha kitikkadtak a kirándulástól, megmártóztak a hűvös folyóban. Sok estét töltöttek Max kertjében, teniszeztek, aztán húst sütöttek a grillezőben. Az életük maga volt az idill. Tessa minden szép percet kiélvezett. Az az idő már elmúlt, amikor megpróbálta visszautasítani Maxet. Túl nehezére esett, hogy színleljen. A férfi mágnesként vonzotta, akár akarta, akár nem... De ő nagyon is akarta! Egy este Francesca iskolájába voltak hivatalosak, a színdarab bemutatójára. Egymás mellett ültek, és bámulták, milyen remekül játszik a lány. Amikor legördült a függöny, hangos ovációval ünnepelték a szervezőket és a színészeket. Max és Tessa az öltözőkhöz ment, hogy gratuláljon Francescának meg a többieknek. - Forster doktor! Eljön a feleségével az előadás utáni összejövetelre? - kérdezte egy fiatal tanárnő, aki rendezte és betanította a diákoknak a darabot. Max sajnálkozva tárta szét a karját. - Ne haragudjon, Miss Thomson, de vissza kell mennünk ügyelni... Grainger nővér és én kollégák vagyunk. - Ó! - Miss Thomson elpirult, de aztán legyőzte a zavarát. - Akkor maga csak Tessa lehet! Francesca gyakran mesél magáról. Én azt hittem, hogy Tessa az egyik barátnője. - Ez igaz is. A család barátja vagyok - mondta Tessa, és ügyesen témát váltott. Engedje meg, hogy gratuláljak az előadáshoz, Miss Thomson! Nagyszerű volt. Mindnyájan remekül szórakoztunk. - Jópofa, hogy Miss Thomson azt hitte, te vagy Francesca édesanyja. Útban voltak Cragdale felé, és Max megállt egy piros lámpánál. - Nincs benne semmi különös, hiszen az apjával voltam. - Jó, de én azt hittem, hogy sokkal idősebbnek nézek ki nálad. Tessa felsóhajtott. - Szerintem eltúlzod azt a tíz év korkülönbséget. - Ha te negyven leszel, én már ötven. Ha én hatvan, te még csak ötven.
- Meddig akarsz még számolgatni? - nevette el magát Tessa. - Szerintem ez egyáltalán nem fontos. A lámpa zöldre váltott, és Max továbbhajtott. Szemlátomást nagyon törte valamin a fejét, mert erősen ráncolta a homlokát. - Mi van, ha egyszer csak megtetszik neked egy fiatalabb férfi? - kérdezte hirtelen. Tessa megrázta a fejét. - Mire akarsz kilyukadni, Max? - Nézd, én tapasztalatból beszélek. Egyszer már átéltem ezt. Catherine a házasságunk előtt szinte nem is élhette a fiatalok életét. Még csak tizennyolc éves volt, amikor a feleségem lett. Tessa megérintette a férfi karját. - Max, amikor megismertem Catherine - t, jókedvű és kiegyensúlyozott volt melletted. Egyáltalán nem úgy festett, mintha hiányzott volna neki valami. Ellenkezőleg, olyan asszony benyomását keltette, aki mindent megkapott az élettől. Max hallgatott. Még mindig az a töprengő kifejezés volt az arcán. Tessa titokban figyelte, és látta, hogy a probléma a férfi számára még nem oldódott meg. Amikor megérkeztek Max házába, és letelepedtek a heverőre, a férfi ugyanott folytatta, ahol abbahagyták a beszélgetést. - Elhiszem, hogy Catherine a gondtalan, boldog feleség mintaképe volt a szemedben fejtegette Tessának, miközben bort töltött két pohárba. - Nagyon jól tudta palástolni az érzéseit. - Felsóhajtott, és átölelte Tessát. A lány hallgatott, nem akarta másra terelni a szót. Ösztönösen érezte, hogy Max most olyasmit akar neki mondani, ami kulcsfontosságú lehet a kapcsolatuk szempontjából. - Huszonhárom éves voltam, amikor megnősültem - folytatta Max. - Catherine - t előtte fél évvel ismertem meg... - Hol lakott Catherine? - kérdezte Tessa, hogy megtörje a csendet. - Londonban. De itt, Yorkshire-ben ismerkedtünk meg. Nyáron az egyik nagynénjét látogatta meg. Ez az érettségije után történt. Akkor kellett eldöntenie, milyen foglalkozást válasszon. - Aztán jöttél te, és megkönnyíteted számára a döntést. - így is mondhatjuk - mosolyodott el Max. - Egy közös barátunk partiján jöttünk össze. Én az utolsó szemesztert vég ezt cm az egyetemen. - Szerelem első látásra? - Azt: hiszem. A parti végén megkérdeztem tőle, találkozhatunk - e. Azonnal igent mondott. Együtt töltöttük a nyarat, és a végén Catherine azt mondta, szívesen hozzám jönne feleségül. Én persze elleneztem. Mindkettőnk számára korainak tartottam. Elbeszélgettem vele, megkértem, hogy legyen türelemmel, és még azt is felajánlottam neki, hogy tartsunk eljegyzést. így akartam bebizonyítani, hogy komolyak a szándékaim. Catherine azonban makacs volt. Azt mondta: „Vagy most, vagy soha. Ha most visszamegyek Londonba, szem elől tévesztjük egymást. Sosem látsz viszont." - És te végül engedtél? - Igen. Tíz hónappal később megszületett Francesca. Nehéz időket éltem át akkoriban. Le kellett tennem az államvizsgát, és állást kellett keresnem. Sokat és keményen dolgoztam. De közben megpróbáltam minél több időt a fiatal feleségemmel és a kislányommal tölteni. - Ekkor jöttem én a képbe, ugye? Én vigyáztam Francescára, hogy néha elmehessetek szórakozni. Max magához ölelte Tessát, és beletúrt a hajába. - Fantasztikus bébiszitter voltál, Tessa!
A lány befészkelte magát Max karjába. - Ezután mentetek az Államokba, igaz? - Igen. Kaptam egy kitűnő ajánlatot. Még keményebben és még többet dolgoztam, de Catherine sosem volt elégedett. Mindig többet akart, mint amennyit adni tudtam. Minden tekintetben! Én magam javasoltam neki a fitneszklubot, hogy elfoglalja magát valamivel. - És? Max a fejét csóválta. - Rossz ötlet volt. A halála előtt hét hónappal terhes lett, de elvetélt. Ettől teljesen kiborult. A nőgyógyásza lebeszélte arról, hogy a közeljövőben terhes legyen. Egy évet javasolt, mielőtt újra szóba kerülhetett volna egy kistestvér. Nagyot sóhajtott, és ivott egy korty bort. - Aggódtam Catherine egészségéért, és tiszteletben tartottam a kollégám véleményét. Catherine azonban depressziós lett, elvesztette minden életkedvét és energiáját. Éppen ezért meg sem fordult a fejemben, hogy gyanakodjak rá. - Hát persze... Max nagy levegőt vett, aztán kifújta. - Erről eddig senkinek sem beszéltem... Catherine holttestét felboncolták, hogy tisztázzák a halála körülményeit. Ekkor derült ki, hogy hathetes terhes volt. A vetélése óta nem szeretkeztünk, tehát már jó ideje viszonya volt az úszómesterrel. - Ö, Max! - Keresett magának egy másik férfit, mert azt hitte, hogy én már nem kívánom. Az én hibám volt, hogy... - Ezt hagyd abba, Max! - mondta Tessa szigorúan. - Hogy lenne a te hibád? Te is nőgyógyász és szülész vagy, pontosan tudod, mért javasolta a kollégád az önmegtartóztatást. Te igazán felelősségteljesen és megértően viselkedtél. Catherine egészsége érdekében visszafogtad a saját testi szükségleteidet. Ez az igazság. Max felemelte a fejét, és áthatóan Tessára nézett. - Lehet, hogy igazad van... Ebből a szempontból sosem gondoltam át a történteket. Két kezébe fogta a lány fejét, és gyengéden megcsókolta. A csók egyre szenvedélyesebb lett. - Gyere, menjünk fel a hálószobába! - mondta Max, és meg sem várta Tessa válaszát. Felkapta, és ment is vele fel a lépcsőn. Ezen az éjszakán megfoghatatlan, új élményben volt részük. Eddig is többször szeretkeztek, és minden alkalom csodálatos volt. Ezúttal azonban Max megváltozott. Mintha nagy tehertől szabadult volna meg, lazán és nyugodtan viselkedett. Az összetartozás egészen újfajta érzése jelent meg köztük. Amikor azonban Tessa másnap reggel felébredt, elbizonytalanodott. Vajon Max tényleg megszabadult a múlt bilincseitől? Képes dönteni a jelenükről és a jövőjükről? Hajlandó újrakezdeni az életét? Kérdések, még mindig csak kérdések... Látta, hogy Max pislogni kezd, és felébred. Amint magához tért, azonnal átölelte Tessát. - Úgy döntöttem - mondta álomittasan - , hogy megkérlek, költözz hozzánk. Tessa nagyot nézett. A javaslat nagyon kecsegtető, de van egy másik oldala: még jobban elveszíti a függetlenségét, és továbbra sem kap biztosítékot arra, hogy a kapcsolatuk komoly alapokra kerül. Habozott. - Adj egy kis időt! - mondta végül. - Ezt még át kell gondolnom. - Mit kell itt átgondolni? Nálunk ezerszer kellemesebb, mint a nővérszállón, nem?
- Igen, de még megvan az elővételi jogom a folyóparti házra. Ha a tulajdonos elköltözik, megvehetem és beköltözhetek. - Ha itt laknál, nem jelentene gondot a költözködés - jelentette ki Max. - A házad itt van egy ugrásra. Innen, hipp - hopp, átpakolunk. Majd én is segítek. Ahogy Tessa meghallotta ezeket a szavakat, meg sem tudott szólalni. Max csak átmenetileg ajánlotta, fel tehát, hogy nála lakjon. - Majd még gondolkozom rajta - nyögte ki nagy nehezen. 10. FEJEZET Véget ért az augusztus, és a szeptember gyönyörű idővel indult. A hőmérő nappal még mindig nyári meleget mutatott, és a fák üde zöldben pompáztak. Egyik reggel a Nightingaie Wardban jelentették, hogy egy hálás, volt beteg látogatott be Tessa osztályára. Josie Hargraves volt az? es magával hozta a hármas ikreket is! Egész tömeg csődült össze. A személyzet: és a betegek egymás váltva csodálták a gyönyörű kisbabákat és 9.. boldog anyukát. - Már majdnem három hónaposak - tájékoztatta őket Josie. - Ezt a babakocsit a férjem tervezte és készítette el - tette hozzá büszkén. A kicsik elégedetten szuszogtak a legfurcsább járgányban, amelyet Tessa valaha is látott. - Mestermű - dicsérte meg a babakocsit. - De így is nagy ügyesség kell hozzá, hogy közlekedjen a kicsikkel, ugye? És maga hogy van, Josie? Jól néz ki. - Boldogan és elégedetten - ragyogott az asszony. - Az ambulanciáról jövök, kontrollon voltunk. Morgan doktornő szerint minden a legnagyobb rendben van. A babák is, én is egészségesek vagyunk. Kell ennél több? Anne Reeves is odament, és a kocsi fölé hajolt. - Kivehetem az egyiket? - kérdezte Josie - tól. - Hát persze, nővér. Az ott Adam - mutatott a legélénkebb babára, akit Anne éppen kiemelt a járgányból. A nővéren is látszott, hogy meghatódott. Éppen aznap mesélte Tessának, hogy a terhességi tesztje pozitív lett. Erre mindenki felbátorodott, aki csak körülállta őket, és kézbe akarta venni a babákat. Ekkor lépett be Max. - Mi folyik itt? - Itt van Josie Hargraves, akinek a hármas ikreit júniusban császármetszéssel segítettük a világra - magyarázta mosolyogva Tessa. - Bemutatom Adamet, lant és Phoebét. Tündériek, ugye? - Valóban - felelte Max, aztán az órájára pillantott. - Most sajnos mennem kell, egy új beteg vizsgálatra vár. Anne tudna nekem asszisztálni? Úgy látom, téged most lefoglalnak a babák - nézett Tessára. A lány nevetett. - Igen, szeretném dajkálni őket még egy kicsit. Max bólintott, és már el is tűnt. Tessa sokáig nézett utána. Azon tűnődött, hogy is áll jelenleg a kapcsolatuk. Legjobban egy eldöntetlen sakkjátszmához lehetett volna hasonlítani. Max és ő a játékosok, s a kérdés az, kinek kell lépnie legközelebb. A férfi felajánlotta, hogy lakjon nála egy darabig, de Tessa még nem döntött az ügyben. Sok szép éjszakát töltött a férfi ágyában, de reggel mindig visszament a nővérszállóba. Max nem szólt semmit, ám a lány látta rajta, hogy nem tetszik neki a
dolog. Nem értette, miért nem fogadja el Tessa az ő gyakorlatias ajánlatát. A főnővér azonban nem szívesen adta volna fel maradék függetlenségét egy kényelmes, de átmeneti változás miatt. Ő többet akart... Gyengéden magához ölelte a kis Adamet. - Gyönyörű baba vagy - suttogta neki de most vissza kell hogy tegyelek a testvéreidhez. Josie könnyes szemmel búcsúzott. - Mindent nagyon köszönök, nővér! A maguk kedvessége, jókedve nélkül nem bírtam volna ki a nehéz hónapokat! Tessa is meghatódott, és gombócot érzett a torkában, amikor megszólalt: - Jöjjön el máskor is, Josie! Mindnyájan szeretnénk látni, hogy nőnek és fejlődnek az ikrek. Amikor Max visszajött a vizsgálóból, a fiatalasszony már a kijáratnál volt, és vidáman visszaintett az orvosnak. - Josie esete különleges - morfondírozott, miközben a nővérszoba felé tartottak. Sokáig egy gyereke sem lehetett, aztán jött egyszerre három! A modern orvostudomány csodákra képes. - Igen, ezeknél a beavatkozásoknál sok ikerterhesség jön létre. Ilyenkor az anya nehéz helyzetbe kerül, és az orvosnak is nagyobb a felelőssége. - Tessa vállat vont. - Én nem is tudom, alávetném - e magam egy ilyen hosszadalmas és idegőrlő eljárásnak, ha természetes módon nem lehetne gyerekem. Beléptek a nővérszobába, és Max becsukta maguk után az ajtót. - Ha így lenne, biztosan te is megpróbálnád - mondta. - De reméljük, erre nem kerül sor. Tessa lélegzet - visszafojtva várta a folytatást. Itt a kitűnő alkalom. Max számára, hogy nyilatkozzon. A férfi azonban ejtette a témát. - Eljössz ma délután? - kérdezte. - Tudom, hogy az egész hétvégéd szabad, mert belekukkantottam a beosztásba. És milyen biztos volt benne, hogy Tessa majd igent mond! - Anyut akartam meglátogatni - felelte a lány. - Nem lehetne holnap vagy vasárnap? Olyan szép az idő! És ki tudja, meddig marad így. Ma még úszhatnánk egyet a folyóban, de az ősz bármikor beköszönthet. - Te és az érveid! - fakadt ki tréfásan Tessa. - Én is tudom, hogy szeptember van, és a szép idő nem tart örökké. De tudod, mit? Igazad van. Ebben a hőségben jólesne egy fürdő. - Ez azt jelenti, hogy eljössz? - kérdezte Max, és megpuszilta a lány orra hegyét. - Hát persze! Visszautasítottalak valaha is? - Bizony! Még mindig a nővérszállón laksz! - De egy fogkefét már nálad is tartok - hárította el nevetve Tessa. - És már ez is valami. - Elég hideg a víz, pedig hetek óta hőség van - jegyezte meg Tessa, amikor a lábfejét óvatosan belemártotta a folyóba. Max már a folyó közepén úszott. - És nem is lesz melegebb - felelte. - Túl gyors a folyása. A legjobb, ha hirtelen belemártózol! Gyerünk! Tessa nagy levegőt vett, és követte az utasítást. Az első, rémes pillanat után már élvezte a vizet. Hosszú karcsapásokkal közeledett Maxhez. - Először árral szemben ússzunk, mert még frissek vagyunk! - javasolta Max. - Utána pedig jutalmul lazíthatunk.
- Benne vagyok! - felelte bátran Tessa. - Már előre örülök a vissza - útnak. Imádom, amikor visz a víz. Max mellett biztonságban érezte magát. jó úszó volt, egyedül mégsem mert volna nekivágni. A folyónak erős a sodrása, az áramlatok kiszámíthatatlanok. Egy idő után megfordultak, és hagyták, hogy a hullámok ringassák őket. Tessa a hátára feküdt, és a kék eget nézte. Csodás érzés volt a végtelenbe pillantani, és Maxet maga mellett tudni! Kár, hogy nem lehet mindörökké ilyen oldottan és gondtalanul lebegni a vízben! Amikor partot értek, Max kézen fogta, és felsegítette a sziklás, meredek partszakaszon. Jóleső fáradtsággal heveredtek le a fürdőlepedőkre, és hagyták, hogy a napsugarak átmelegítsék és felszárítsák a testüket. Max hasra, fordult, hogy a hátát is napoztassa. - Odanézz, Tessa! - mondta hirtelen. - Innen látni lehet a házad kertjét. Látod? Ott kezdődik a lombok mögött. Tessa is megfordult, és felkönyökölt. - Bárcsak: már az enyém lehetne az a házikó! Tegnap beszéltem az ingatlanügynökkel, de még mindig nem költöznek a lakók. Azt kérte, legyek még egy kicsit türelemmel. - Nagyot sóhajtott. - Pedig már elég régóta vársz, nem? - jegyezte meg Max, - Az ügynök ajánlott más házakat is arra az esetre, ha nem akarok tovább várni folytatta Tessa, - És? Mit szólsz hozzá? - Nemet mondtam. A többi ház nem Cragdale-ben van. Én viszont ide kötődöm, itt élek, itt dolgozom. Más hely szóba sem jöhet. - Nagyszerű! Nem is gondoltam, hogy ennyire ragaszkodsz Cragdale - hez, Amint hazaértünk, le is faxolom a vételi ajánlatomat az Oak Cottage - ra! - Max! Az én házamról beszéltünk, és nem a tiédről! - mondta értetlenül Tessa. - Képzeld! A ház tulajdonosai küldtek egy faxot, és az állt benne, hogy nem térnek vissza Angliába. Keleten maradnak, és el akarják adni a házat. Tudni szeretnék, érdekel e a dolog. De én csak akkor veszem meg, ha te is Craigdale-ben maradsz. - Miért mennék el innen? Nagyon szeretem Cragdale - t. - De... nem kötődnek hozzá kellemetlen emlékek? - Max hallgatott, aztán folytatta. Itt éltünk Catherine - nel a házasságunk kezdetén... - Nem, egyáltalán nincsenek rossz emlékeim, Max - mondta Tessa nyugodtan. - Én Catherine - t itt boldognak és kiegyensúlyozottnak ismertem meg. - Azt nem árulta el a férfinak, hogy a véleménye azóta megváltozott az asszonyról. Már nem tartotta eszményi anyának és feleségnek. - Egy akadállyal kevesebb - mondta megkönnyebbülten Max. - Ezt meg hogy értsem? - nézett rá Tessa tanácstalanul. - Fel kellene hívnod az ingatlanügynököt, hogy elálltál a házvételtől. Vegye meg más! - Mit beszélsz? Max közelebb húzódott hozzá, és a kezébe vette két kezét. - Tessa! Tudom, hogy megint gondolkodási időt fogsz kérni, de megkérdezem, hogy hozzám jössz - e feleségül! - Amikor Tessa szóra nyitotta a száját, tiltóan felemelte a kezét. - Nem, most ne mondj semmit! Gondold át nyugodtan! Én majd megpróbálom kivárni, amíg döntesz. De kérlek, ne hagyj sokáig kétségek között, mert azt nem tudnám elviselni. Tessa nagy levegőt vett, és kimondta: - Igen. Feleségül megyek hozzád, Max. - Nagyot nyelt, hogy visszatartsa a könnyeit.
Amikor a férfi szemébe nézett, látta, hogy az is gyanúsan csillog. Sokáig hallgattak, elragadták őket az érzelmeik. Tessa volt az, aki először meg tudott szólalni. - Van még valamilyen akadály, Max? - köszörülte meg a torkát. - Az előbb említetted... - Eddig volt okom rá, hogy visszariadjak a házasságtól. Catherine halála után a szívem érzéketlen maradt. Vastag páncélt vontam köré, hogy semmiféle érzelem ne hatoljon át rajta. Nem akartam kockázatot vállalni. Aztán megismertelek téged, A páncél eltűnt, és visszatértek a régi érzések, de velük együtt a félelem is. Tudtam, hogy nem élném túl, ha te is elhagynál egy másik férfi kedvéért. - Igen, egyszer már megégetted magad - jegyezte meg csendesen Tessa, és a férfi vállára tette a kezét. - Max! Én azonban sosem tennék veled ilyet! - Igen, ezt már akkor is mondtad, amikor a korkülönbségről beszélgettünk. Megkönnyebbültem, amiért úgy vélted, hogy annak a tíz évnek nincs jelentősége. Számomra ez a korkülönbség a házasság akadálya lehetett volna... - Magához ölelte a lányt, úgy folytatta: - Szépen, fokozatosan fejlődött a kapcsolatunk. Nem akartalak túl korán ilyen nehéz döntés elé állítani. Alig pár hónapja ismertük meg egymást. Nem szerettem volna elsietni a dolgot, mint annak idején Catherine - nel. Nekünk most nem volt okunk a sietségre. - És mi változtatta, meg a véleményedet? - Lassan változott meg. Most már tudom, hogy velem akarsz élni. így a házasság a kapcsolatunk logikus folytatása, egyetértesz? - Egyet bizony, de ez valójában még csak a kezdet! - mondta Tessa földöntúli örömmel. Ezentúl sohasem kell elválnia Maxtől, együtt lehetnek egy hosszú, szép életen át. Megvalósult a legtitkosabb vágya! Max elmosolyodott:. Hirtelen olyan képet vágott, mint egy kisfiú, aki csínytevésen töri a fejét. - Nem is merem elhinni, hogy igent mondtál. Tessa, nem lehet, hogy álmodom? A lány elnevette magát, és gyengéden belecsípett a karjába. - Ha álmodnál, most felébredtél volna - szögezte le huncutul. Aztán elkomolyodott. Én sem tudom még felfogni ezt a boldogságot. A férfi Tessa fölé hajolt, és gyengéden megcsókolta. A lány odaadóan viszonozta a csókot. Max azonban egyszer csak felállt, és felhúzta Tessát is. - Jobb, ha visszamegyünk a házba. Ott kényelmesebb, és védve vagyunk az irigy pillantásoktól - suttogta vágytól rekedten. - És mi lesz a faxszal? - emlékeztette Tessa. - A tulajdonos várja a választ. - Majd később. Előbb a szerelem, utána a fax. És aztán az úszómedence. - Úszómedence? - kerekedett el a lány szeme. - Szóval mégis megcsináltatod? - Már van is rá árajánlatom, és megvan a cég, amelyik elvállalja. De először tudni akartam, mit válaszolsz a házassági ajánlatomra. Minden mást ettől tettem függővé. Fogták a fürdőlepedőt, és úgy futottak a ház felé, amilyen gyorsan csak tudtak. Kifulladva érkeztek a nyitott garázsajtóhoz, amikor Francesca toppant eléjük. - Hol voltatok? Már mindenhol kerestelek benneteket! Joanna anyukája itt vár kínt a kocsiban. Apu! Hadd aludjak ma Joanná - éknál! Vigyáznia kell az öccsére, és én segíthetnék neki... Hé, mi van veletek? - A szóáradat abbamaradt, és Francesca kíváncsian nézett egyikről a másikra. - Semmi... csak... - Max segélykérően Tessára pillantott. - Francesca - kezdte a lány, óvatosan keresgélve a szavakat, nehogy hirtelen sokkot okozzon az érzékeny kamasznak. - Mondanunk kell neked valamit.
- Már sejtem! Apa elhatározta, hogy megépítteti az úszómedencét, igaz? Tessa elnevette magát. - Hogy jöttél rá? Francesca a homlokát ráncolta. - Ha apa megépíti a medencét, akkor itt maradunk. És ha itt maradunk, akkor annak csak egy oka lehet. Ő, Tessa! - Francesca a lány nyakába ugrott. - Tudtam, hogy apának egyszer le fog esni a tantusz, és rájön, hogy te vagy számára a legideálisabb feleség. Boldogan felsóhajtott. - Lehetek majd koszorúslány? - Hát persze - ígérte Tessa nevetve. - Akkor... most ugye nem fogok nektek hiányozni, ha elmegyek Joannáékhoz? Max sokatmondó pillantást vetett Tessára. - azt akarja mondani, hogy tiszta lesz a levegő. Mindnyájan nevettek. - Holnap ebédre itthon vagyok - mondta Francesca, azzal sarkon fordult. - Á, majdnem elfelejtettem! Gratulálok az eljegyzéshez! - kiáltott vissza kuncogva, aztán szaladt a várakozó kocsihoz. Max kézen fogta Tessát, és bementek a házba. Ledobták magukról a nedves fürdőruhát, és a férfi, immár szokás szerint, felvitte kedvesét a hálószobába. Az idő megállt számukra. Nem kellett nézniük az órát, semmi okuk nem volt a sietségre. Szerelmük felhőtlen volt, gátlásoktól és bizonytalanságtól mentes. A döntésük még a szeretkezést is megszépítette, új érzéssel gazdagította. Egy idő után magukra kapták a köntösüket, és lementek a konyhába, mert megéheztek. Max végignézte a hűtőszekrény tartalmát, Tessa pedig kimosta és kiterítette a fürdőruhákat. - Találtam egy üveg pezsgőt - jelentette Max büszkén. - Remek. Én viszont éhes is vagyok - mondta Tessa, és kivette a tojástartót. - Mit szólnál egy omletthez? - Ő, hát főzni is tudsz? - vágott csodálkozó képet Max. - Na, ez még egy plusz pont a javadra. - Még sok mindent nem tudsz rólam - felelte Tessa. - De nem érdekes. Előttünk egy teljes élet, hogy megismerjük egymást. Hol találok habverőt? Ja, már látom. A pezsgő nagyot durrant, és a dugó nekirepült a konyhaajtónak. Max felvette és zsebre vágta. - Ezt elteszem. Emlékeztetni fog arra a napra, amikor megkértem a világ legcsodálatosabb asszonyának a kezét. - Én pedig nem sokat kérettem magam, igaz? Max két poharat hozott, és kitöltötte az italt. Az egyik kelyhet Tessának adta. - Igyunk az elkövetkező száz évre! Tessa kuncogva kortyolt bele a pezsgőbe. - Én akkor százharminc éves leszek - számolgatta. - És mit mondjak én? Tíz évvel idősebb leszek nálad. - Fejezd be, Max! - figyelmeztette Tessa. - Ezt a témát egyszer s mindenkorra lezártuk. UTÓHANG - Persze, szívesen leszek bébiszitter - mondta Francesca. - Egyébként meghívtam egy barátomat vacsorára. - Nagyszerű - mosolygott Tessa. - Ismerem?
- Nem. Steve az. - Steve? Miféle Steve? - érdeklődött Max. Tessa jelentőségteljesen Francescára nézett. - Csak nem az a bizonyos, almahéjjal megbűvölt Steve? Francesca boldogan mosolygott. - De. Éppen ő az. Edward türelmetlenül kopogott a kanalával az etetőszékhez erősített asztalon. Max a fejét csóválta, miközben beügyeskedett egy falat rántottát a fia tátott szájába. - Miről beszéltek? Egy szót sem értek. Tessa nevetett. - Tényleg nem emlékszel, Max? Francesca egyszer elmesélte, hogy Halloweenkor egy régi szokás szerint almahéjat dobott maga mögé. A héj egy S betűre hasonlított. Edward földhöz vágta a kanalát, és bömbölni kezdett. Nem tetszett neki, hogy a felnőttek nem rá figyelnek. Tessa a kisfia mellé ült, és átvette az etetést a férjétől. - Apa! Ne mondd, hogy nem emlékszel erre! - makacskodott Francesca. - Meséltem nektek, hogy nem sokkal ezután megismerkedtem az iskolai diszkóban egy helyes sráccal. Meghívott egy kólára. Utána viszont teljesen eltűnt. Max beletúrt a hajába. - Valami rémlik... De ennek már vagy három éve, nem? A vacsoránál ültünk, és Tessa volt nálunk vendégségben. Edward közben jóllakott. Megrázta a fejét, amikor Tessa még egy kanál rántottát kínált neki. Az anyja megtörölte a száját, és ölbe vette. - Az első látogatásaim egyikén történt - mondta Tessa. - A konyhaasztalnál ültem, és almát hámoztam. Ez emlékeztette Francescát a Halloweenre és Steve - re. Edward boldogan mosolygott, mutogatva két új fogacskáját. - Mami, mami... - gügyögte. - Telefonálnom kell - közölte Francesca, és eltűnt a szobájában. Max fejcsóválva nézett utána. - Telefonálni a nappaliból is tudna. - Biztosan Steve - vel akar beszélni - vélekedett Tessa. - Francesca már ifjú hölgy, akinek megvan a magánélete. Max bólintott. - Úgy megy az idő! Az viszont furcsa, hogy még csak három éve ismerjük egymást... Kérsz még egy kávét? - Igen, köszönöm. Edward fészkelődni kezdett, erre Tessa letette a padlóra. A kicsi bebújt az asztal alá, megtalálta a ledobott kanalat, és püfölni kezdte vele az asztal lábát. Tetszett neki a hang, boldogan felkacagott. Tessa elvette a bögrét. - Három eseménydús év van mögöttünk, igaz? - Életem legboldogabb évei - vallotta meg Max, és megfogta a felesége kezét. - Örülök, hogy ezt mondod a házassági évfordulónkon. Egyébként hová megyünk ma este? Max titokzatosan mosolygott. - Egy nagyon szép étteremre bukkantam. Többet azonban nem árulok el. Vedd fel azt a selyemkosztümöt, amelyet akkor viseltél, amikor először meglátogattál bennünket. Az volt az én új, boldog életem kezdete. Tessa elhúzta a száj át. - Nem tudom, rám jön - e még. Edward születése óta már nem vagyok olyan karcsú.
- Butaság! Ugyanolyan szép vagy, mint előtte. Kicsit nagyobb lett a melled, de ez csak előny. Edward megunta az asztalláb püfölését, és most a padlóvázát nézte ki magának. Tessa azonban megelőzte a bajt, és berakta a kicsit a járókába, ahol Edward elfoglalta magát a színes építőkockákkal. Tessa megállt a konyhaablakban, és kinézett a kertre. - Szép napunk van - jegyezte meg álmodozva. - Akkor is ilyen volt az idő, amikor összeházasodtunk. Emlékszel még, milyen rózsaíllat volt a cragdale-i templomban? Anya és Gemma csodálatosan feldíszítették. - Én leginkább a türelmetlenségre emlékszem, amellyel az oltár előtt a világ legszebb lányát vártam. Amikor megpillantottalak, talpig fehérben, azt hittem, ez lesz életem legszebb pillanata, de tévedtem. - Hogyhogy? - Később voltak olyan pillanatok, amelyek még többet jelentettek nekem,., Edward születése, ahogy felsírt,., Tessa elmosolyodott. - Úgy szorítottam a karodat, hogy napokig látszottak rajta a kék foltok. Mindketten hallgattak, belemerültek a boldog emlékek felidézésébe. Miután Max megkérte Tessa kezét, a lány azonnal hozzá költözött. Az esküvőt csak júniusban tartották, nem akarták elkapkodni. Azt szerették volna, ha nyugodtan készülhetnek rá. Tessa édesanyja nagyon boldog volt, amikor megtudta a hírt. Azt kérte, hadd szervezze meg ő az egyetlen lánya esküvőjét. Max, és Tessa azonnal beleegyezett. Nagyszabású, szép esküvő volt, rengeteg vendéggel. A Moortown General dolgozóinak félét meghívták, és az időjárás is kegyes volt hozzájuk. A farm körül sátrakat állítottak fel, hogy kiélvezzék a csodálatos időt. A házban csak a svédasztal meg a menyasszonyi torta kapott helyet. Max felhívta a szüleit Görögországban, és meglepve hallotta, hogy részt szeretnének venni az esküvőn. Még azt is felajánlották, hogy Francescával maradnak, amíg Tessa és ő a mézesheteket töltik Olaszországban. Francesca pedig annyira jól kijött velük, hogy visszakísérte őket Görögországba, és náluk maradt a szünidő végéig. - Tavaly, az első házassági évfordulónkon hiába is kérted volna, hogy vegyem fel a selyemkosztümöt - szólalt meg Tessa. - Olyan voltam Edwarddal a pocakomban, mint egy felfújt lufi. - Mégis nagyon szép voltál - felelte Max gyengéden. Tessa egy pillantást vetett a faliórára, és felkiáltott: - Max, menned kell, különben elkésel! Egy sor műtét vár ma! A férfi felsóhajtott. - Igen, tudom. Es Francesca is ott lesz, hogy megnézze őket. - Nem zavar, hogy Francesca melletted végzi a kórházi gyakorlatot? - Nem, dehogy. Örülök neki, hogy önszorgalomból az előírtnál több műtéten akar jelen lenni. - Max a homlokát ráncolta. - Vajon ez a Steve is orvostanhallgató? Amikor tegnap Francescáért mentem az egyetemre, egy fiatalemberrel beszélgetett olyan elmélyülten, hogy észre sem vett. - Max, el fogsz késni! - figyelmeztette Tessa. A férfi felállt, és indulás előtt átölelte a feleségét. - Már előre örülök a mai estének - suttogta a fülébe Tessa. - Én pedig az éjszakának - mondta Max.
Tessa megborzongott. Az, előző éjszakára gondolt... Úgy .szeretkeztek, mint egy fiatal pár a nászéjszakán. - Nem hiányzik a kórház és a betegek? - kérdezte tőle Max aggódva. - Néha igen, de amikor Edwardra nézek, akkor tudom, hogy itthon jobb nekem. Pár év múlva esetleg újra elkezdhetek dolgozni. - Néhány év múlva valószínűleg még több gyerekkel fogsz nyűglődni - figyelmeztette Max. - Ön hányra gondolt, Forster doktor? - kérdezte Tessa mosolyogva. Max elvigyorodott. - Ezt a kérdést hadd válaszoljam meg később, a csodás vacsora után, amikor végre kettesben, zavartalanul ünnepelhetek a feleségemmel!
