Magyar Onkológusok Társaságának 24. Kongresszusa Magyar Onkológia 45. évfolyam 3. szám

Absztraktok A 38 éves nôbeteg anamnézisében 15 éve spontán abortus, 3 éve halvaszülés szerepel. Harmadik, forszírozott terhességét a 40. gestatiós héten széli sinus vérzés miatt sectio caesareával fejezték be. 4 héttel a szülést követôen erôs fejfájás, jobb oldali látótérkiesés, valamint a hajas fejbôrön borsónyi, fájdalmas terime jelentkezett. A képalkotó eljárások bal oldali occipitalis és cerebellaris oedemával övezett térfoglalást igazoltak. A mellkasi MR, a hasi és kismedencei CT multiplex pulmonalis, renalis és lienalis térfoglalást mutatott. A hajas fejbôr elváltozásából a hisztológiai vizsgálat choricarcinomát igazolt. A rapidan progrediáló neurológiai tünetek miatt urgens idegsebészeti beavatkozással a cerebralis áttétek eltávolítására került sor. Az azonnal megkezdett kemoterápia parenterális EMACO protokoll szerint történt, melyet intratecalis MTX adásával is kiegészítettünk. A kezelés közben erôs, elhúzódó vérzés miatt curettage történt, melynek szövettani vizsgálata malignitást nem igazolt. Az elôzôen észlelt 20 X 30 mm-es submucosus terime miatt 6 hét múlva – a kemoterápia változatlan folytatása mellett, a 6. ciklust követôen – az uterus eltávolítása is megtörtént. A hisztológiai vizsgálat kórjelzôt már nem tudott kimutatni. A 7. ciklus után a kontroll béta HCG 19 mIU/mlre csökkent, a koponya MR tumort nem igazolt, a mellkasi CT-n nagyfokú regressziót, a hasi MR-en a korábbi metasztázisok teljes regressziójaát észleltük. Az esetet a multimodalis együttmûködés igen jó eredménye miatt tartjuk szükségesnek ismertetni, ugyanakkor felhívjuk a figyelmet a pszichés vezetés szükségességére is.

101. Kövér E, Faluhelyi Zs, Bódis J1, Dóczy T2, Hutvagner S2 Baranya Megyei Kórház Onkológiai Osztály, 1Baranya Megyei Kórház Szülészet-nôgyógyászati Osztály, 2PTE ÁOK Idegsebészeti Klinika

A colorectalis carcinomák (CRC) gyógyszeres kezelésében a „klasszikus” 5-fluoro-uracil (5-FU) mellett számos új hatóanyagot fejlesztettek ki, amelynek célja a specifi-citás fokozása (Tomudex), kényelmesebb adagolásmód, intratumorális aktiválódás (Xeloda), a mellékhatások csökkentése (UFT,S1) és új támadáspontok kihasználása (Campto). A gyógyszerhatás létrejöttét befolyásoló faktorok (target,aktiváló, lebontó enzimek, genetikai tényezôk stb) igen nagy segítséget jelenthetnek a terápia racionális megtervezéséhez. Munkánk célja volt elsôsorban a fluoropirimidinek hatásában szerepet játszó molekuláris markerek és kombinációjuk prediktív értékének meghatározása a terápia tervezésében valamint a betegség prognózisában. Módszerek: Vizsgálatainkat az OOI Sebészeti osztályán operált 176 colorectális daganatban szenvedô beteg tumor és környezô szöveti mintájában, és/vagy lymphocytáiban végeztük. A pirimidin metabolikus enzimek: timidilátszintáz (TS), timidinkináz (TK) timidinfoszforiláz (TP) és dihidropirimidin-dehidrogenáz (DPD) aktivitását radioenzimológiai módszerekkel, a TS gén polimorfizmusát PCR technikával határoztuk meg. Eredmények: A TS és TK szignifikánsan emelkedett a tumorszövetben a környezô szövettel összehasonlítva, ugyanakkor nem találtunk szignifikáns összefüggést a betegek demográfiai, klinikai és patológiai jellemzôi valamint az enzimaktivitások között. A Kaplan-Meier analízis során szignifikáns összefüggést mutattunk ki a betegek túlélése és a TS aktivitás között (p< 0,012).Hasonló eredményt a TK esetében nem találtunk, azonban a két enzim együttes értékelése a betegség prognózisának pontosabb elôrejelzését segítette. A Cox multivariancia analízis szerint a vizsgált paraméterek közül a Dukes stádium mellett a TS és TK aktivitás szignifikáns prognosztikai faktornak bizonyult (p<0,05 és p<0,01) A pirimidin enzimek alacsony (medián érték alatti) intratumorális szintje az 5-FU-val szembeni érzékenység jó elôrejelzôje. A TS bonyolult transzlációs szabályozás alatt áll és a TS gén-expressziójában szerepet játszik a gén promoter régiójában található 28 bázispárt tartalmazó tandem ismétlôdô szekvencia, melynek alapján a betegek 3 féle genotípusba: homozigota 3/3 és 2/2 illetve heterozigota 3/2 sorolhatók. Összefüggést mutattunk ki a TS gén polimorfizmusa és az enzim katalítikus aktivitás között. A 3/3 genotípus a tumorok esetében szignifikánsan magasabb TS aktivitás emelkedéssel és feltehetôen az 5-FU-val szemben csökkent érzékenységgel jár együtt. Következtetés: a pirimidin metabolikus enzimek vizsgálatának a CRC prognózisának és 5-FU érzékenységének elôrejelzésében szignifikáns prediktív jelentôsége van. Készült az ETT 244/2000 KO és az OM 48/2001 pályázata támogatásával.

102. Kralovánszky J, Köves I, Rahóty P, Kovács T, Czeglédi F, Adleff V, Budai B, 1Katona Cs, Orosz Zs Országos Onkológiai Intézet, 1Uzsoki u-i Kórház Onkoradiológia

A fej-nyaki laphámrákok primer terápiája a sebészi eltávolítás. Ha ez nem végezhetô el, a másodikként választandó lehetôség a sugárkezelés. Besugárzás után azonban lényegesen rosszabb a prognózis, ezért – a terápia hatékonyságának fokozására – felmerült az irradiáció kombinálásának lehetôsége citosztatikummal. Citosztatikumként egy alkilálószert, a dibrómdulcitot (DBD) választottuk. Célunk: A besugárzás és a DBD kombinációjából álló kezelés hatékonyságának tanulmányozása in vitro modellen, öszszevetése a radio-monoterápia hatékonyságával. Anyag és módszer: A-431 laphámrák sejtvonalat alkalmaztunk, amelyet 4 Gy Co60-g-besugárzásnak, valamint 15/45 mg/ml DBD kezelésnek vetettünk alá. 5 kísérleti csoportot állítottunk be: kezeletlen kontrollcsoportot, csak sugárral ill. csak DBD-vel, valamint a kettô kombinációjával kezelt csoportokat, amelyek egyikénél a DBD-t elôkezelésként, a besugárzás elôtt 24 órával adtuk, a másiknál utókezelésként, a besugárzást követôen 24 órával. Az értékelés a leoltást követô 72 és 96 óra múlva történt. HE-nal festett fedôlemezes tenyészeteken meghatároztuk a sejtszámot, az apoptózis- és mitózis-indexet. Az apoptózis-indexet in situ Apop-Detec reakcióval ellenôriztük. Western-blot analízissel vizsgáltuk különbözô onkoproteinek (bcl-2, PCNA, p53, Rb) szintjét. Statisztikai analízist 2 mintás t-próbával végeztünk. Eredmények: 1. A kombinált kezelés csaknem minden esetben nagyobb mértékû sejtszám-csökkenést okozott, mint az önálló sugárkezelés. 2. Az apoptózis-indexet a kombinált kezelés a radio-monoterápiánál jobban növelte a tenyészet 72 órás leállítása esetén a DBD-t elôkezelésként adva, valamint 96 órás leállítás esetén a DBD-t elô- és utókezelésként adva egyaránt. 3. A mitózis-index csökkentésében nem volt szignifikáns eltérés a különbözô módon kezelt csoportok között. 4. A vizsgált onkoproteinek közül a p53, a Rb és a PCNA szintje minden kezelt csoportban emelkedett a kezeletlen kontrollhoz képest, de az egyes kezelt csoportok között nem volt szignifikáns különbség. A bcl-2 szintjét a kezelések nem befolyásolták. Következtetések: 1. A kombinált kezelést szignifikánsan hatásosabbnak találtuk az önállóan alkalmazott 4 Gy besugárzásnál. 2. A DBD elôkezelés és utókezelés összehasonlításakor egyiket sem találtuk hatásosabbnak a másiknál.

103. Kraxner H1, Tamás L3, Sáfrány G4, Hidvégi E4, JeneyA2, Répássy G1, Szende B2 1Semmelweis Egyetem Fül-orr-gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika, 2I. sz. Pathologiai és Kísérleti Rákkutató ntézet, 3Fôvárosi Jahn Ferenc Kórház, 4Országos Sugárbiológiai Intézet, Budapest

Magyar Onkológusok Társaságának 24. Kongresszusa

Magyar Onkológia 45. évfolyam 3. szám 2001

Choriocarcinoma ritka esete, terápiás eredménye és taulságai

A pirimidin metabolikus enzimek prognosztikai jelentôsége emberi colorectalis daganatokban

Kombinált kezelés hatásosságának vizsgálata laphámrák sejtvonalon

277

Absztraktok 104. 1Kremmer T 2Rosta A, 2Schneider T, 1Édesné B M, 1Vincze B, 3Ottó Sz, 3Gergye M Országos Onkológiai Intézet, 1Biokémiai Osztály, 2Kemotherápia „A” Osztály, 3Klinikai Központi Laboratórium, Budapest A szérum savanyú alfa-1glikoprotein- (AGP) tartalmának meghatározása Hodgkinés non-Hodgkinlimfómákban

105. Kristó K, Farkas M, Pajkos G, Kókai T, Izsó J BM Központi Kórház, Budapest CAMPTO monoterápiával és CAMPTO - 5FU/FA kombinált kezeléssel szerzett tapasztalataink metasztatizáló kolorektális daganatok kezelésében.

106. Kulka J, Krausz J, Tôkés A-M, Jackel M, Szik Á, Kádár A Semmelweis Egyetem Budapest, II. sz. Pathologiai Intézet, Osteopontin expressziójának vizsgálata in situ és invazív emlô-karcinómákban

107. Ladányi A, Tímár J Országos Onkológiai Intézet, Budapest Emberi daganatokat infiltráló sejtek funkcionális és prognosztikai jelentôsége

278

A Hodgkin- és non-Hodgkin-limfómák klinikai diagnosztikájának és követésének viszonylag kevés laboratóriumi markere ismeretes. Korábbi vizsgálataink azt mutatták, hogy a humán szérum savanyú alfa-1-glikoprotein- (AGP) tartalmának meghatározása a daganatos megbetegedések számos formájában (gasztroenterológiai, nôgyógyászati tumorok, melanomák, stb.) nem specifikus, de érzékeny markerként alkalmazható. Jelen munkában egyéb diagnosztikai (képalkotó, szövettani, laboratóriumi) eljárásokkal egyértelmûen jellemzett Hodgkin- és non-Hodgkin-limfómás beteganyagon vizsgáltuk a szérum AGP-tartalmát a prognosztikai index (kor, stádium, B-tünet, extranodális manifesztáció, LDH aktivitás) függvényében. A szérum AGP-tartalom meghatározását az általunk kidolgozott ioncserélô folyadékkromatográfiás (FPLC) módszerünkkel végeztük (Kremmer és mtsai, 1995). Célzott beteganyagon mintegy 200 mérési adat értékelése azt mutatja, hogy a szérum AGP szint a limfómás betegek 74 százalékában a normális kontroll értékek felsô határa felett egyértelmûen kóros volt (szenzitivitás), ezen belül pedig az esetek 44 százalékánál igen magas (átlagosan 200 mg/dl) értékeket mutatott. Eredményeinket egyéb laboratóriumi adatokkal (LDH, β2-mikroglobulin, vvs süllyedés) összevetve megállapítható, hogy a szérum AGP-tartalom meghatározása gyakrabban adott pozitív információt a kórtünet megerôsítésére, és magasabb százalékban támasztotta alá a prognosztikai index megállapításait. Elôzetes számításaink alapján a próba pozitív prediktív értéke: 90% felett van. Hangsúlyozva a próba aspecifikus jellegét eredményeinkbôl arra következtethetünk, hogy a szérum AGP-tartalom mérése a Hodgkin- és non-Hodgkin-limfómák diagnózisában és követésében más klinikai és laboratóriumi vizsgálatokkal együtt biokémiai tumor markerként jól használható. Nagyobb beteganyagon további vizsgálatok szükségesek a szérum AGP-szint és a különbözô klinikai paraméterek (IPI, stádium, EGCO status) közötti összefüggések feltárására. A munkát a 0075/2000 ny. sz. FKF és a 1/047 sz. MediChem Pályázat támogatta. Szerzôk l997 óta kezelnek elôrehaladott stádiumú kolorektális daganatos betegeket CAMPTO-val. Elôadásukban 2o monoterápiát és 12 kombinált kezelést kapott betegükrôl számolnak be. Valamennyi beteg második vonalbeli kezelésként kapta a gyógyszert. Mindkét csoportban vizsgálták a terápiás válaszadás arányát, a progresszióig eltelt idôt, monitorozták a mellékhatásokat, és egyelôre csak a monoterápiát kapott csoportnál a túlélést. A tumorstátusz, az átlagéletkor az ECOG tekintetében a két csoport eléggé homogén, összehasonlítható volt. Monoterápia: 35o mg/m2 CAMPTO 3 hetente, 60 perces infúzióban. Kombinált kezelés: l8o mg/m2 CAMPTO két hetente + 5FU/FA tartós infuziós kezelés (De Gramont protokoll) két hetente, 48 órás inf. Eredmények: Monoterápiás csoport: CR:0/20, PR:3/20, MR:2/20, SD:11/20, PD: 4/20. TTP: 8,9 hónap, medián túlélés: l4,2 hónap. Mellékhatások: Monoterápiás csoport /WHO Gr 3-4/ hasmenés: l6/2o beteg, WHO Gr 3-4 leukopénia: 6/20 beteg A polikemoterápiában részesülô betegcsoport kezelése még nem lezárt, belôlük két beteg progrediált a II. illetve a III. ciklus után, három beteg parciális remisszióba került, hét beteg állapota stabilizálódott. WHO Gr 3 leukopéniája két betegnek volt. Bár ennek a betegcsoportnak a részletes kezelési eredményeirôl csak a MOK idejére tudunk beszámolni, mégis fontosnak és idôszerûnek tartjuk a téma ismertetését, mert egy új, áttörô nemzetközi eredményeket hozó és Magyarországon is hozzáférhetô gyógyszerrôl van szó. Célkitûzés: Az osteopontin (OPN) emlôkarcinómákhoz társuló szöveti mikrokalcifikáció létrejöttében betöltött szerepét, expressziójának esetleges összefüggését jól ismert prognosztikus faktorokkal szerettük volna tisztázni. Választ kerestünk arra a kérdésre is, hogy a mikrokalcifikációk elemösszetétele összefügg-e az OPN jelenlétével ill. a tumor típusával. Beteganyag és Módszer: 26 emlôdaganat OPN-expresszióját vizsgáltuk immunhisztokémiai módszerrel. A mikrokalcifikációk elemösszetételét pásztázó elektronmikroszkóphoz csatlakoztatott energiadiszperzív spektrométerrel mértük ugyanezekben a tumorokban. Eredmények: OPN-expressziót figyeltünk meg a daganaton belül a tumorsejtekben, érfali simaizomsejtekben, normál ductushám myoepithel sejtjeiben, a kalcifikációkat tartalmazó gócok körül extracellulárisan, és macrophagokban. Az OPN-pozitivitás nem mutatott összefüggést az alábbi prognosztikai faktorokkal: tumor grade és típus, tumorméret, nyirokcsomó-érintettség, életkor. Vizsgálatainkban kétféle mikrokalcifikációt találtunk: 1: csak Ca-foszfát tartalmúak, 2: többféle elembôl állók. A mikrokalcifikációk elem összetétele nem mutatott összefüggést a tumor típusával, a DCIS esetekben azonban a Ca átlagos mennyisége nagyobb volt, mint invazív daganatokban. Következtetés: 1. Az OPN jelenléte a kalcifikációs fókuszok közelében, az érfalban megerôsíteni látszik azt a feltevést, hogy az OPN részt vesz a mikrokalcifikáciok kialakulásában. 2. A mikrokalcifikációk elem-összetétele független a tumor típusától. Köszönetnyilvánítás: A vizsgálati anyag a MaMMa Klinikán szûrésen felfedezett és a Budai MÁV Kórházban operált betegekbôl származik. Az elvégzett vizsgálatokhoz a T-25824 sz. OTKA pályázat nyújtotta az anyagi hátteret. A mononukleáris infiltrátum jelenléte illetve mennyisége több tumortípus (pl. non-Hodgkin-limfóma, melanóma, gége-, vastagbél-, emlô- és tôdôrák) esetén prognosztikus jelentôségû. Különbözô sejtpopulációk, elsôsorban T-sejtek és ezek alcsoportjai (CD4+, CD8+), dendritikus sejtek, makrofágok infiltrációja összefüggést mutatott a daganatok méretével, stádiumával, invazivitásával, metasztázis-képzésével, illetve a betegek túlélésével. Általános következtetés nem vonható le; jelentôsége van az infiltrátum lokalizációjának (intra- ill. peritumorális), és egyes esetekben a beteg immunkompetenciájának is. Az egyes daganattípusokban a különbözô immunsejt-populációk szerepe ellentmondásos, így pl. a tumor-asszociált makrofágok immunológiai funkciójuk mellett az angiogenezis szabályozásában is részt vesznek. A dendritikus sejtek, mint a legpotensebb antigénprezentáló sejtek, az immunválasz elindításában vesznek részt, mely a CD4+ és CD8+ limfociták közremûködésével jön létre. Az immunsejtek jelenléte azonban önmagában nem jelenti hatásos immunválasz beindulását, s így az infiltráció mértéke sem utal egyértelmûen az immunválasz erôsségére. Ezért az utóbbi idôben a funkcionális megközelítés szerepe egyre nô, így pl. a T-sejtek aktiváltsági állapotának, jelátvitelben részt vevô molekuláik expressziójának, ill. T-sejt-receptor repertoárjának vizsgálata. Az elôadásban az infiltráló sejtek prognosztikai jelentôségének összefoglaló elemzése mellett melanómán és fej-nyaki daganatokon végzett saját vizsgálataink eredményét mutatjuk be. Prognosztikai szerepük mellett a vizsgálatok segítséget jelenthetnek az immunterápiás kezelésmódok tervezésében és követésében is.


© MagyAR ONKOLÓGUSOK Társasága

Absztraktok Jól ismert tény, hogy a tumoros betegek jelentôs hányada hypercoagulatióra hajlamos. A betegség lefolyása, illetve kezelése során gyakorta fordulhatnak elô trombózisos epizódok. Ezek több különbözô módon jöhetnek létre, például szuperficiális migráló trombophlebitis, mélyvénás trombózis, trombotikus endocarditis, artériás tromboembólia vagy trombocytopéniás purpura alakjában. A pathogenesis multifaktoriális, szerepet játszik a daganatsejtek által termelt calcium dependens cystein protease (cancer procoagulant), predisponaló faktorok (pl. immobilizáció) és a daganatterápia maga. Emlôdaganatos betegek adjuváns kemoterápiája alatt és utána is, különösen pedig az elôrehaladott stádiumú betegeknél, lényegesen magasabb mind a vénás mind az artériás trombózis elôfordulása. Az egyre szélesebb körben, ma már kemoprofilaxisra is alkalmazott tamoxifen is rendelkezik egy enyhe, de szignifikáns trombózis rizikót növelô tulajdonsággal. A dacarbazin adása gyakran társulhat Budd-Chiari szindrómával. Bleomycin, cisplatin és vinblastin kombinációjával kezelt betegeknél myocardiális infarktus és stroke, fluorouracil adásakor cardispasmus kialakulásával is számolnunk kell. A heredaganatok kezelése során alkalmazott bleomycin-cisplatin kombinációk akár 40%ban is társulhatnak Raynaud szindromával. Gyakran fordul elô, hogy a trombotikus folyamat, melynek diagnosztizálása többnyire nem okoz problémát, hívja fel a figyelmet a háttérben meghúzódó malignus elváltozásra. A daganat miatt operált betegeknél klinikai vizsgálatok bizonyították a kis molekulasúlyú heparinok adásának preventív hatását. Mint ahogy a nagy randomizált trial-ek metaanalízise bizonyította, a már kialakult mélyvénás trombózis iv vagy sc heparin majd perorális anticoagulanssal való kezelése a túlélést szignifikánsan javítja.

108. Landherr L, Nagykálnai T Fôvárosi Onkoradiológiai Központ,Uzsoki kórház

Három nagy tekintélyû európai szervezet, az onkológiai kutatásokat koordináló EORTC, az Európai Szenológiai Társaság (EUSOMA) és az emlôrákos nôbetegek érdekeit képviselô civil szervezet, az EUROPA DONNA az elôzô évezred utolsó éveitôl közös erôfeszítéseket tesz az emlôrákos betegek magasszínvonalú ellátásáért Európában. Cselekvési programjukat elôször az 1988-ban kiadott Firenzei Nyilatkozatban, majd az ezt kiegészítô Brüsszeli Nyilatkozatban (2000. szeptember) körvonalazták. A regionális emlôrák központokra (Specialist Breast Unit) alapozott egységes európai ellátás követelményrendszerét elôször 2000 végén tették közre (Eur. J. Cancer 36:2288-2293, 2000). Ennek lényege, hogy az emlôrákos betegek Európában az erre szakosodott multidiszciplináris központokban kell ellátni. A centrumok munkáját az Európai Unió központi egységes akkreditációs követelményei szerint a tagországok Nemzeti Koordinációs Központjai (hazánkban az Országos Onkológiai Intézet) hangolják össze. A Nemzeti Koordinációs Központokat a Federation of European Cancer Societies (FECS) ellenôrzi. 300 000 lakosonként legalább egy centrum szükséges, tehát Magyarországon minimum 30. Ezeknek a szolgáltatási kör teljes vertikumát biztosítaniuk kell a szûréstôl a rehabilitációig (kivéve a sugárterápiát és a bonyolult kemoterápiát, ezekre a kisebb központokból a betegek a nagy központokba irányíthatók). Egy-egy központnak évente legalább 150 újonnan diagnosztizált emlôrákos beteget kell ellátnia. Az ott dolgozó specializált emlôsebészek elôírt évi minimális mûtéti száma 50. Az összefoglaló elôadásban ismertetésre kerülnek a minimum követelmények, a szükséges minôségbiztosítás és minôség-ellenôrzés, valamint data management elôírása.

109. Láng I Országos Onkológiai Intézet, Budapest

Vizsgálat célja: Az 1998 májustól 1999 szeptemberig különkeretes taxán kezelésbe vett 65 távoli áttétes emlôrákos betegünk anyagának feldolgozása volt. Módszer: A kórlapok és adatlapok klinikai adatainak retrospektív analízise. Eredmények: 54 beteg adatait tudtuk értékelni. Átlagos életkoruk 48,1 ± 7,7 év volt. Az áttétek lokalizációja: csak csont 3,7%, csont+lágyrész/zsigeri 24,1%, egy szervet érintô zsigeri/lágyrész 48,1%, több s zervet érintô zsigeri/lágyrész áttét 24,1%. Az átlagos követési idô 13,7 ± 8,6 hónap, Taxol kezelésnél 13,9 ± 8,6 hónap, Taxotere terápiánál 13,4 ± 9,0 hónap volt. A progresszióig eltelt idô (TTP) átlaga valamennyi betegre vonatkozóan 7,5 ± 5,2 hónap, a Taxol kezelésnél 7,8 ± 5,6 hónap, Taxotere kezelésnél 7,0 ± 4,7 hónap volt. A taxán/Taxol/Taxotere kezelést követôen teljes remissziót 14,8/15,6/13,6, részleges remissziót: 27,8/34,4/18,2, stabil betegséget: 22,2/12,5/36,3%-ban észleltünk. Progresszió 31,5/34,4/27,4%-ban fordult elô. Két évvel a kezelés megkezdését követôen a betegek 1/3-a volt életben, közülük mintegy 10% progresszió nélkül, 20% állapotrosszabbodás mellett. Az egyszeres zsigeti/lágyrész-áttétes betegeknél 7,1 ± 5,1, a többszörös zsigeri/lágyrészáttétes betegeknél 9,8 ± 6,3 hónap, az ossealis+zsigeri/lágyrészáttétes betegeknél 6,5 ± 3,9 hónap telt el a progresszióig. A csak csontáttétes betegeket a kis esetszám miatt nem értékeltük. A feldolgozást folyamatosan végezzük, az elôadásban az aktuális esetszámra vonatkozó adatokat ismertetjük. Következtetés: Eddigi tapasztalataink szerint a taxán kezelés meghosszabbítja a távoli áttétes emlôrákos nôbetegek progressziómentes túlélését.

110. Láng I, Ganofszky E, Horváth Zs, Szakolczai I, Czeglégi F, Hitre E, Juhos É, Pápai Zs, Szabó E, Telekes A Országos Onkológiai Intézet

Három beteg kapcsán mutatjuk be Taxotere-rel elért eredményeinket, melyek tartós remissziót és a betegek számára jó életminôséget jelentettek. A három beteg közül 2 esetben hónalji nyirokcsomóáttétet adó invazív duktális emlôrák miatt masztektómia és axilláris blokkdisszekció, majd adjuváns kemo-hormon– és lokoregionális sugárkezelés történt. Egy beteg esetében már az elsô észlelés alkalmával azonos oldali hónalji áttétet is adó gyulladásos emlôrák mellett multiplex tüdôáttétet is diagnosztizáltak. Itt mûtét nem történt. Egyik esetben az adjuváns kezelés befejezte után 30 hónappal axilláris recidívát és multiplex tüdôáttéteket, valamint megnagyobbodott mediasztinális nyirokcsomókat találtunk, a másik betegnél a posztoperatív kezelés után 16 hónappal szintén pulmonális disszemináció igazolódott. Elsô választásként mindhármuk antraciklin tartalmú kombinált kemoterápiát kapott, majd a nem megfelelô terápiás válasz miatt Taxotere-Carboplatin kezelést kezdtünk. Az utolsó kúra óta eltelt leghosszabb idô 26 hónap, a legrövidebb 9 hónap. Kontroll CT-vizsgálatok a tüdôáttétek változatlan remisszióját írják le, két betegnél idôközben csontáttétek alakultak ki, ezért jelenleg biszfoszfonát- és hormonkezelést kapnak, minimális mozgásszervi panaszokkal, jó általános állapotban élnek. A megfelelô indikációval alkalmazott Taxotere kezelés hosszantartó remissziót eredményezhet jó életminôség mellett.

111. Laszip I Petz Aladár Megyei Oktatókórház Onkológia Osztály, Gyôr



Trombózis a rosszindulatú daganatos betegekben

Emlôrákos betegek ellátásának európai modellje

Másodválasztású taxánnal kezelt IV. stádiumú emlôrákos betegeink kétéves követési adatai

Tartós remisszió, jó életminôség zsigeri metasztázisokat adó emlôrák palliatív Taxotere kezelését követôen – esetismertetés

279

Absztraktok 112. Lázár Gy, Ormándi K1, Hajnal Papp R2, Zöllei I, Szentpáli K, Kallai Á1, Balogh Á Szegedi Tudományegyetem ÁOK Sebészeti Klinika, Radiológiai Klinika1 és Pathológiai Intézet2

Vizsgálat célja: A nem tapintható emlôelváltozások kezelésében a dróthorog jelöléssel végzett nyitott emlôexciso a nemzetközileg a legelfogadottabb sebészi kezelési eljárás. Munkánkban a módszerrel szerzett tapasztaltainkat, és a nem tapintható, bizonytalan dignitású emlôelváltozások sebészi kezelési taktikáját kívánjuk bemutatni. Módszer/Eredmények: Klinikánkon 1997. Január 1. és 2000. December 31. között eltelt idôben 110 betegen végeztünk bizonytalan vagy malignus természetû, nem tapintható emlôelváltozás miatt dróthorog jelöléssel nyitott emlôexcisiót. Az emlôelváltozásokat 108 esetben (98,1%) sikerrel távolítottuk el az elsô beavatkozás során. 56 rosszindulatú daganatot észleltünk, melybôl 50 invasiv és 6 in situ ductalis carcinoma volt. A hisztológiai lelet birtokában 48 esetben végeztünk emlômegtartó mûtétet (88,5%) és 8 betegnél módosított radikális mastectomiát. A malignus daganatok 85%-a a Nottinghami prognosztikai index alapján az emlôrákok jó prognosztikai csoportjába tartozott. Következtetések: Nagyszámú korai emlôrák és rákmegelôzô állapot felfedezése csak mammographiás emlôrákszûrô program elindításával lehetséges. Kezelésük radiológus, sebész, patológus és onkológus szoros együttmûködése révén valósítható meg.

Nem tapintható emlôdaganatok sebészi kezelése 113. Lengyel E, Somogyi A, Gôdény M, Németh Gy Országos Onkológiai Intézet, Budapest Kombinált, külsô és brachyterápiás kezeléssel elért eredmények epipharynxtumoros betegekben

114. Lengyel Zs1, Rosta A2, Várady E2, Schneider T2, Molnár Zs2, Székely J2, Ésik O2,3, Trón L1 1Debreceni Egyetem, Debrecen, 2Országos Onkológiai Intézet, 3Semmelweis Egyetem, Budapest A Hodgkin-kór terjedési mechanizmusa nem változik a kórlefolyás során 115. Liszkay G, Farkas E, Péley G, Sinkovics I, Fejôs Zs, Bánfalvi T, Gilde K Országos Onkológiai Intézet, Budapest Melanoma malignum miatt sentinel nyirokcsomó mûtéten átesett betegek korai követése

280

Célunk a kombinált, külsô és brachyterápiás sugárkezelés jelentôségének, valamint ezzel a kezelési módszerrel elért eredmények bemutatása orrgarattumoros betegekben. Beteganyag, és módszer: 1992 január és 2000 június között 46 orrgarattumoros beteget kezeltünk az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Osztályán kombinált sugárkezeléssel. Az orrgarat brachyterápiás kezelését frakcionáltan (1-5), a teljes dózisú (60-66 Gy) külsô sugárkezelést követôen végeztük. A sugárkezelés elôtt mindig szövettani verifikáció történt. A tumoros státusz rögzítése, a betegkövetés, valamint a korai recidívák diagnosztizálása CT és/vagy MRI segítségével történt. A brachyterápiás kezeléseknek három fô indikációja volt: adjuváns boost kezelés a külsô sugárkezelést követôen 1 héttel, perzisztáló és recidiváló orrgarattumorok. Eredmények: A medián követési idô 60 hónap (range 12–114 hónap). Nemek szerinti megoszlás: 28 férfi, 18 nô. 19 betegnél boost, 12 betegnél perzisztáló és 15 betegnél lokális recidíva miatt végeztük az intracavitalis after-loading kezeléseket, összesen 204 alkalommal. A daganatok szövettani megoszlása: 30 esetben nasopharyngealis carcinoma, 12 esetben planocellularis carcinoma, 3 esetben lymphoma és 1 esetben melanoma malignum. A brachyterápiát követô 12 hetes komplett remisszió 72% (33/46 beteg). A 60 hónapos medián követési idô alatt a lokál kontroll ráta 63%. Következtetés: A brachyterápia önmagában vagy a külsô sugárkezeléssel kombináltan hatásos és ma már nélkülözhetetlen kezelési forma az orrgarattumorok kezelésében. Az Intézetünkben rutinszerûen bevezetett brachyterápiás kezeléseknek – a nemzetközi adatoknak is megfelelôen – nagy jelentôsége van az orrgarattumoros betegek túlélési eredményeinek javításában. Betegek és módszer: Hetvenegy Hodgkin-kóros (HK) betegben végeztünk egésztest FDG-PET-vizsgálatot staging (23 eset), valamint restaging (48 eset) céljából és meghatároztuk az érintett nyirokrégiókat. Eredmények: Az egyes nyirokrégiók érintettség-gyakoriságai (zárójelben a Kaplan és mtsai által publikált, patológiai eredményekre alapozott elsôdleges stádium-megállapítások adatai szerepelnek, Natl Cancer Inst Monogr, 1973, 36: 291): bal nyakfél és supraclavium 78,9% (vs. 78,6%), mediastinum 83,1% (vs. 60,4%), jobb nyakfél és supraclavium 76,1% (vs. 70,2%), hasi paraaorticus régió 54,9% (vs. 31,6%), lép és léphilus 42,3% (vs. 47,3%), bal axilla 32,4% (vs. 24,9%), bal tüdôhilus 25,4% (vs. 19,6%), jobb axilla 29,6% (vs. 24,9%), jobb tüdôhilus 26,8% (vs. 21,8%), bal parailiacalis régió 15,5% (vs. 13,3%), jobb parailiacalis régió 9,9% (vs. 10,9%), bal infraclavium 8,5% (vs. 3,5%), jobb infraclavium 8,5% (vs. 3,5%) és mesenterium 2,8% (vs. 1,1%). Következtetések: A HK a kulcscsont feletti régiókból indulva, meghatározott sorrendben, elsôsorban retrográd irányú terjedéssel éri el a távolabbi nyirokrégiókat. A jelen tanulmányban meghatározott nyirokrégió-érintettség gyakoriság jól egyezik más szerzôk patológiai eredményekre alapozott elsôdleges stádium-megállapításainak adataival, ami a HK nyirokterjedésében megállapítható törvényszerûségek általános (kezeletlen és kezelt betegekre egyaránt érvényes) jellegére utal.

A vizsgálat célja: A sentinel nyirokcsomó technika, amit szolid tumoroknál, elsôsorban melanoma malignum és emlôtumor eseteiben végeznek, még igazi helyét nem foglalta el a daganatos betegek ellátásában. l03 cutan malignus melanomában szenvedô betegnél végeztünk ôrszem nyirokcsomó-eltávolítást. Követésük során szerzett elsô tapasztalatainkat foglaljuk össze. Az átlagos követési idô 16 hónap (1-40 hó). Módszer: 1997 novembere és 2001 márciusa között intézetünkben közepes és magas rizikójú melanoma miatt jelentkezô 103 beteget vontunk be. A sebészeti beavatkozás napján a tumor köré izotóppal jelzett colloidot adtunk be intradermálisan a sentinel nyirokcsomók kimutatása céljából. A mûtét során a sentinel nyirokcsomókat, amiket elôzetesen kék festékkel vizualizáltunk, gamma próba segítségével kerestük fel. Ezzel egyidejûleg a primer tumor széles excisióját is elvégeztük. Amennyiben a sentinel nyirokcsomó v. nyirokcsomók metasztatikus sejteket tartalmaztak, lehetôleg két héten belül blockdissectio történt. A primer tumor 46 betegnél a törzsre lokalizálódott (44%,) az alsó végtagon helyezkedett el 35 esetben (34%), a felsô végtagon 22 (22%). Az átlagos tumorvastagság 2,4 mm volt (0,2-13,0 mm). Eredmények: Sikeres sentinel mûtétet hajtottunk végre 101 betegnél (98%). Pozitív ôrszem nyirokcsomót találtunk 17 esetben (16%). Három betegnél (3,5%) fejlôdött ki izolált regionális metasztázis negatív sentinel nyirokcsomó eltávolítása után. Tizenötnél (14%) fejlôdött ki intranzit és/vagy távoli áttét. Következtetések: A sentinel nyirokcsomó-mûtétek bevezetése elôrelépést jelent a melanoma malignum kezelésében, azonban további tapasztalatok szükségesek ahhoz, hogy igazi jelentôségét meg tudjuk ítélni a klinikai gyakorlatban.



Absztraktok Bevezetés: Az elôrehaladott daganatos megbetegedés vezetô tünete a fájdalom. A cél az egyénre szabott, megfelelô idôben, megfelelô mennyiségben, lehetôség szerint szájon át alkalmazott gyógyszeres kezelés. A retard morfin készítmények forgalomba hozatalával a fenti elvek követése könnyebbé vált. Az invazív beavatkozások a fentiek miatt háttérbe szorultak. Vizsgálat célja: retrospektív módon vizsgáltuk az osztályunkon 1997 januárja és 2001 májusa között behelyezett periduralis kanül indikációját, hatékonyságát, a behelyezéstôl a halálig eltelt idôt. Beteganyag: Az ismertetett idôszak között 21 betegnél került sor periduralis kanül behelyezésére. Átlagéletkor 57 év (34-82). Primer tumor lokalizációja: colorectalis 11, nôgyógyászati (ovarium+collum uteri) 5, gyomor 3, pancreas 1, cholecysta 1. Valamennyi esetben carcinosis peritonei is kialakult. A periduralis kanül behelyezésének indikációja subileus vagy ileus, hasi fájdalom volt. Marcain, illetve szsz emelt koncentrációban morfium hydrocloridum került beadásra. Eredmények: Az alkalmazott kezelés 3 esetben hatástalannak bizonyult, a kanült néhány napon belül eltávolítottuk. A kanül átlagban 1,5 hónapig volt behelyezve (1 hó – 4 hó). Fertôzéses szövôdményt nem észleltünk. Egy esetben a kanül 4 hónap múlva kicsúszott, visszahelyezésére nem volt szükség. Következtetés: A periduralis kanül használata elsôsorban hasi propagatio esetén, carcinosis peritonei okozta fájdalom, passage zavar kezelésére ajánlható. A kanül használatát a beteg, illetve közvetlen hozzátartozója megtanulhatja. Terminalis fázisban a palliativ ellátásban továbbra is helye van.

116. Lohinszky J, Kovács Á, Farczády E, Baki M, Szántó J Szent Margit Kórház, Budapest

Vizsgálat célja: A tanulmányban a szerzôk az alacsony dózisú Taxol sugárérzékenyítô hatását vizsgálták helyileg elôrehaladott fej-nyaki daganatos betegeknél. Módszer: Huszonhat szájüregi és mesopharynx laphámrákos betegnél külsô sugárkezelést végeztünk. A sugárkezelés mellett heti három alkalommal 2 mg/m2 dózisú Taxolt adtunk. A klinikai választ, a mellékhatásokat, a progressziómentes és az összes túlélést vizsgáltuk. Eredmények: 8 héttel a kezelés befejezése után a komplett remisszió aránya 30,8%, a részleges remisszióé 34,6%, a változatlan betegségé 11,5% és a progresszív betegségé 23,1% volt. A medián követési idô 25 hónap. A becsült medián össz-túlélés 22 hónap, a becsült medián progressziómentes túlélés 12 hónap. Négy esetben figyeltünk meg grade 4, 13 esetben grade 3 és számos esetben grade 1-2 súlyosságú mellékhatást. Következtetések: A szerzôk által alkalmazott kezelési séma rosszabb válaszarányt eredményezett, mint az irodalomban közölt kombinált kezelési módszerek, bár a kétéves becsült túlélés összevethetô a hasonló betegcsoporton végzett vizsgálatok eredményével. A szerzôk által alkalmazott kezelési módszer elônye, hogy a betegek jól tolerálják, könnyû kivitelezni, költség-hatékonyság aránya megfelelô és nem rontja a betegek általános állapotát, tehát szükség esetén kiegészítô kezelés azonnal végezhetô.

117. Lövey J, Koronczay K, Remenár É, Csuka O, Németh Gy Országos Onkológiai Intézet, Budapest

Célkitûzés: Meg kívántuk vizsgálni a Taxol (BMS) hatását a besugárzásra A431 humán elszarusodó laphámrák, ECV304 húgyhólyagrák illetve KS-IMM Kaposi sarcoma sejtvonalakon in vitro és in vivo. Anyag és módszer: In vitro tenyésztett daganatsejteket rövididejû 2 Gy besugárzásnak vetettük alá melyet esetenként 7 illetve 100 nM Taxol expozícióval egészítettünk ki. A kezelések hatását megvizsgáltuk a sejtproliferációra illetve a sejtváz-elemek (mikrotubulusok és intermedier filamentumok) eloszlására. A kezelések biológiai hatásait in vivo májmetasztázis modellben teszteltük SCID egérben. Eredmények: Egyik kezelési forma sem befolyásolta a sejtproliferációt in vitro. Ugyanakkor a a konfokális mikroszkópos vizsgálat kimutatta, hogy az interfázisos daganatsejtek sejtvázelemeiben alapvetô változások kelezkeznek: az alacsony dózisú Taxol diszpergálta a mikrotubulusokat, míg a nagyobb dózis a szokásos masszív aggregációt okozta. Ezutóbbi hatást az utó-besugárzás antagonizálta. Érdekes módon hasonló változásokat tapasztaltunk a citokeratin vonatkozásában is. Az in vitro kezelt A431 daganatsejteket SCID egerek lépébe oltottuk és vizsgáltuk a tumorsejtek tumorgenicitását és májáttétképzô képességét. Megállapítottuk, hogy a kezelések mérsékelten gátolják csak a tumorsejtek tumorigenicitását, ugyanakkor modulálni képesek a tumorsejtek áttétképzô képességét: ebbôl a szempontból az alacsony illetve magas dózisú Taxol és irradiáció együttes hatása bizonyult ismételten is a leghatékonyabbnak. Következtetések: Vizsgálataink szerint a Taxolnak jelentôs hatása van az interfázisos tumorsejtek sejtvázára a sejtosztódás mellett. Ennek tekinthetô következményének a Taxol áttétképzést moduláló hatása is, amely szerencsésen egészítheti ki a sugárérzékeny daganatok (pl. fej-nyaki rákok) lokális terápiáját.

118. Lövey J, Fazekas K, Ladányi A, Németh Gy, Tímár J Országos Onkológiai Intézet, Sugárterápiás és Tumor Progressziós Osztályai

Számos daganattípus kezelésében az immunterápia fontos adjuváns terápiává válhat. Az immunrendszer képes idegenként felismerni a daganatsejteket és aktiválódni ellenük. Ez a természetes immunaktiváció túl alacsony a tumor növekedés visszaszorításához, ezért szükséges a daganatsejtek immunogenitásának mesterséges fokozása. Kísérleti rendszerünkben gliomás egereket vakcinálunk olyan gliomasejtekkel, amelyekbe különbözô citokinek és a B7 kostimulátor molekulák génjét juttatjuk be. Nyomon követjük a vakcináció terápiás hatását és az immunaktiváció mértékét. Elôször különbözô citokin géneket juttattunk a vakcinációra használt gliomasejtekbe. A legeredményesebb a GM-CSF-et termelô gliomasejtekkel való vakcináció volt, amikor a tumoros állatok 40%-a túlélt. A terápiás hatás nagymértékben függött a gliomasejtek által termelt GM-CSF mennyiségétôl, alacsonyabb GM-CSF koncentráció hatásosabb volt. A GM-CSF-t termelô vakcinák jelentôs citotoxikus T limfocita aktivációt eredményeznek, a vakcinált állatokban kialakuló tumorok nagyfokú CD4 és CD8 sejtes beszûrôdést mutatnak. Ezután a gliomasejtekbe a B7-1, illetve a B7-2 kostimulátor molekulákat juttatjuk be. Mind a B7-1, mind a B7-2 molekula fokozott expressziója nyomán a gliomasejtek elveszítik tumorigenitásukat. Ebben az esetben is a hatás jobb, ha a sejtek kisebb mértékben termelik a B7 molekulákat. Jelenleg vizsgáljuk a B7-1, illetve a B7-2 molekulákat termelô daganatsejt vakcinák terápiás hatásait.

119. Luminczky K, Désaknai Sz, Sáfrány G Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató Intézet, Budapest



Periduralis kanül használata elôrehaladott daganatos betegségben

Alacsony dózisú Taxol sugárérzékenyítés helyileg elôrehaladott fej-nyaki daganatokban

Taxol kezelés kedvezôen modulálja a besugárzás antitumorális hatásait kísérleti rendszerekben

Egér glioma immunogenitásának mesterséges fokozása

281

Absztraktok 120. Magyarlaki T1, Buzogány I2, Sükösd F3, Nagy J4 1Department of Clinical Biochemistry, 2Urology, 3Pathology, 4Nephrology Center, University of Pécs, Hungary Prognostic Clinicopathological Parameters of Renal Cell Carcinoma (RCC) 121. Magyarosy E2, Varga N1 Rásó E1 1Országos Onkológiai Intézet, Budapest, 2Fôvárosi Önkormányzat Heim Pál Gyermekkórház, Haematológiai Osztály, Budapest Minimális reziduális betegség monitorozása gyermekkori akut leukémiában a WT1 génexpresszió alapján

122. Maráz R2, Markó L1, Hajnal L1, Boross G2, Cserni G3, Szûcs M1 1Onkoradiológiai Központ, 2Általános Sebészet, 3Pathológia, Kecskemét A neoadjuváns kemoterápia eredményei a lokalisan elôrehaladott emlôrákos betegeknél a Kecskeméti Onkoradiológiai Központban 123. Marcsek Z, Ádám A, Kocsis Zs Fodor József Országos Közegészségügyi Központ Országos Kémiai Biztonsági Intézete, Molekuláris és Sejtbiológiai Osztály, Budapest. A sejtciklust szabályozó inhibitor mechanizmusok mûködése nyugvó, nem-transzformált humán fibroblaszt kultúrákban

282

Purpose: Recent tumorbiology research of human renal cell carcinoma (RCC) resulted a more succesful treatment of advanced and metastatic RCCs. Re-evaluation of the prognostic/predictive data aim better patient selection for immune therapy. Materials and Methods: 125 RCC patients diagnosed according to the Heidelberg histological classification, graded, staged, immune treated (Interferon-a+Vinblastin or Broncho-Waxom/Decaris) were followed-up clinically for 36 months. Von Hippel-Lindau protein (pVHL), tumor infiltrating lymphocytes (TIL) and tumoral immune complexes (TIC) were detected by immunohistochemical methods. Results: Oncocytomas defined a better (p<0.02) and sarcomatous RCCs a worse (p<0.01) follow-up prognosis. Metastatic status (related with the stage and grade) was basically determining the clinical outcome (p<0.00002) of the RCC patients. Tumoral immune complexes (TIC) were weak positive, while tumor infiltrating lymphocytes (TIL) weak negative predictors of the succes of Broncho-Waxom/Decaris immune therapy (p<0.05). Conclusions: Histology, grade, stage and matastatic status supplemented with tumor immunity parameters succesfully predict the clinical outcome of RCC patients with immunotherapy.

A minimális reziduális betegség (MRD) kimutatásához és a relapszus korai elôrejelzéséhez a citomorfológiai módszerek és a Southern-blott technika érzékenysége nem elegendô, a különbözô DNS markerek kimutatásán alapuló PCR technikák pedig csak a leukémiás esetek 20-30%-ában használhatók. Az utóbbi években számos adat gyûlt össze a WT1 génnek (Wilms’ tumor 1-es gén) leukémiákban betöltött szerepérôl. A WT1 gén terméke egy cinkujj transzkripciós faktorként funkcionáló fehérje, amely az EGR-1 (early growth response 1-es) DNS konszenzus szekvenciához kötôdve különbözô proliferációs, differenciációs és apoptotikus sejtfolyamatokat irányító gén átíródását szabályozza. A WT1 génnek a normális embrionális vesefejlôdés és a gonádok kialakulásának irányítása mellett kulcsszerepe van a haemopoesis folyamatainak irányításában, és feltehetôen a leukemogenezisben is. Akut leukémiás betegekben a perifériás vérben a WT1 gén expressziójának monitorozása számos kutatócsoport véleménye szerint kiválóan alkalmas a kórlefolyás követésére, az MRD érzékeny kimutatására, a relapszus korai jelzésére. Vizsgálatunkat 19-19 friss leukémiás és leukémiában nem szenvedô gyermek perifériás vérével kezdtük. Az irodalmi adatokhoz hasonlóan a gyermekkori leukémiák mintegy 70%-a bizonyult WT1-pozitívnak, ugyanakkor fals-pozitív eredményt semmilyen más betegségben nem találtunk (nem-daganatos hematológiai kórképek, lymphadenopathiák, solid tumorok stb.). Jelenleg 38 kezelt leukémiás gyermek állapotának alakulását követjük a WT1 gén expressziójának perifériás vérben történô monitorozásával. Eddigi tapasztalataink szerint a „molekuláris biológiai relapszus” több hónappal megelôzi a klinikai relapszust. Célunk ezen új, diagnosztikus és prognosztikus marker bevezetése a hazai klinikai gyakorlatba, amely az eddigieknél nagyobb érzékenységgel alkalmas az akut leukémiákban a minimális reziduális betegség kimutatására. Vizsgálat célja : A szerzôk az elôrehaladott emlôrákos betegek neoadjuváns kemoterápiájával elérhetô eredményeket vizsgálják. Módszer: 21 beteg kapott neoadjuváns kemoterápiás kezelést a Kecskeméti Onkoradiológiai Központban. 7 betegünk III A stádiumba, 14 betegünk III. B stádiumba tartozott. A betegek 62%-a neoadjuváns CEF kemotherápiában, 38%-a neoadjuvans 3M kemotherápiában részesült. Eredmények: A neoadjuváns kemoterápiát követôen 4 betegnél észleltünk változatlan státuszt (stable disease SD), 12 betegünknél a daganat mérete 50%-nál kisebb mértékben csökkent (minor response MR), 5 esetben a daganat mérete 50%-nál nagyobb mértékben csökkent (partial response PR). 5 esetben, tehát a betegek 24%-nál történt emlômegtartó mûtét. 17 esetben, tehát a betegek 81%-nál történt posztoperatív sugárterápia. 16 esetben végeztünk komplett kemoterápiás kezelést. Következtetések: Az emlômegtartó mûtétek aránya az irodalmi adatokhoz képest szerény az általunk kezelt betegek esetében. Ezt magyarázhatja az is, hogy a betegek 67%-a III. B stádiumba tartozott. A neoadjuváns taxán kezeléstôl várható az eredményeink javulása. Hosszabb nyomonkövetést követôen lehet majd végleges következtetéseket levonnunk.

A vizsgálat célja: a humán sejtosztódás szabályozásának meghatározó elemei között tartjuk számon a sejtciklus G1 fázisában specifikusan termelôdô ciklindependens kinázok (cdk) sejtciklusfüggô expresszióváltozását, mûködését. A ciklin-cdk rendszer szabályozza a sejt DNS szintézis (S) fázisba lépését, a ciklin-cdk rendszer aktivitását pedig a p53 fehérje határozza meg cdk-inhibitorokon keresztül. Folyamatosan osztódó sejtpopulációk és malignusan transzformált sejtvonalak esetében a cdk szabályozási mechanizmust már részletesen leírták, azonban a nyugvó állapotban (G0/G1 fázisban) mûködô, a sejtpopuláció nyugalmi állapotát fenntartó mechanizmusokról még keveset tudunk. Módszer: Osztályunkon a cdk rendszer szabályozásának vizsgálatát nem-transzformált humán sejtkultúra modelleken (MRC5 [ECACC 97112601], WI-38 [ATCC CCL75]) végezzük. A sejtek embrionális tüdôbôl indított vonalak, 45-50 duplikációra képesek, ezt követôen elpusztulnak. Mindkét sejtvonal monolayer formában nô, kontakt gátlást mutat és felfüggeszti osztódását, ha szérummentes táptalajban tartjuk. A kísérleteinkhez használt sejtvonalak molekuláris szempontból is „normális” szabályozási rendszerrel bírnak, vad-típusú p53-t, ciklin-dependens kinázokat, ciklineket, cdk inhibítorokat és pRb-t expresszálnak. Különbözô proliferációs állapotú kultúrákat, a sejtvonalak szérumfüggô növekedési karakterisztikáját kihasználva, hozunk létre: standard körülmények között növô (DMEM +10%FCS, 37oC, 5%CO2) és szérum-megvonást követôen osztódásukat felfüggesztett párhuzamos kultúrákból izolálunk RNS-t és fehérjét, Northern és Western blotokat készítünk, majd ezeken, az ún. „proliferációs panel”-eken vizsgáljuk a negatív szabályozási rendszer elemeinek (p53, p21WAF1, p15, p16) mRNS és fehérje expresszióját párhuzamos valamint ismételt kultúrákon. Eredményeink egyértelmûen azt mutatják, hogy a proliferáló kultúrákban más szabályozó mechanizmusok mûködnek, mint az osztódás nyugalmi fázisában lévôkben. A nyugvó kultúrák p53 protein szintje nem korrelál a p21WAF1 mRNS expressziójával, valamint a p53 fehérje szintje nem követi a p53 mRNS mennyiségének változását. Következtetések: feltehetôen a normális, nem-transzformált humán fibroblaszt kultúrák nyugalmi állapotának fenntartásában valamely p53-independens mechanizmus játszik meghatározó szerepet.



Absztraktok A vizsgálat célja: A multidrog-rezisztenciáért (MDR) felelôs Pgp pumpafehérje expressziójának, valamint aktiválásának hatását vizsgáltuk in vivo és in vitro körülmények között a sejtek glukózanyagcseréjének intenzitására és a TCMIBI akkumulációjára. Módszer: KB-V1 MDR-pozitív és KB-3-1 MDR-negatív sejtvonalak és SCID BC-17 egér modellben növesztett tumorjaik 18FDG PET tumor tracer és 99mTc-MIBI SPECT tracer akkumulációjának kinetikáját mértük. A sejtek proliferációs indexét áramlási sejtanalizátorral mért DNS eloszlásból számoltuk, a pumpa aktivitását fluoreszcenciás szubsztrát felvételének követésével határoztuk meg. Eredmények: A 99mTCMIBI felvétel szignifikánsan alacsonyabb volt a KB-V1 Pgp expresszált humán karcinóma tumorokban, mint az MDR-KB-3-1 tumorokban (MDR+/MDR- = 0.61±0.13). Az 18FDG felvéte1re ez az arány fordított volt 1.38±0.06 (n=4). Amikor az állatokat 30 percig elôinkubáltuk verapamillal (0.1 mg/kg) az MDR+ és MDR- tumorokban mért szubsztrát felvétel különbsége szignifikánsan megnôtt. Miközben a verapamil kezelés megnövelte az FDG felvételt az MDR pozitív sejteknél ezzel párhuzamosan lecsökkentette a 99mTc-MIBI akkumulációt. Következtetések: A két radiofarmakon és a verapamil parallel alkalmazása jó lehetôséget kínál az MDR felelôs Pgp pumpa jelenlétének és mûködésének noninvaziv kimutatására.

124. Márián T1, Szincsák N2, Nagy H3, Balkay L1, Galuska L4, Mikecz P1, Trón L1, Krasznai Z3 Debreceni Egyetem, Orvos és Egészségtudományi Centrum, 1Pozitron Emissziós Tomográf Központ, 2Bôrklinika és 3Biofizika és Sejtbiológiai Intézet, 4Nukleáris Medicina Tanszék, Debrecen A multidrog-rezisztencia in vivo kimutatása 18FDG és 99mTC MIBI párhuzamos használatával

A hasnyálmirigy neuroendokrin tumorai ritka elôfordulásuk és változatos tüneteik okán mind diagnosztikus, mind terápiás szempontból változatlanul komoly kihívást jelentenek. Anyag és módszer: A Sebészeti Klinikán 1986. január 1. és 2000. december 31. között a hasnyálmirigy neuroendokrin tumora miatt operált 20 beteg kórtörténetét elemeztük. Vizsgáltuk a kor és a nem szerinti megoszlást, a különbözô daganatok elôfordulását, a diagnosztikus módszereket, a mûtéti és belgyógyászati kezelés lehetôségeit, a morbiditást és a mortalitást. Eredmények: A betegek közül 14 nô és 6 férfi volt, életkoruk 33-75 év között mozgott. Tizenegy insulinoma, 2 glucagonoma, 1 somatostatinoma, 1 Vipoma és 5 gastrinoma fordult elô. A diagnózis eléréséhez legeredményesebben alkalmazott vizsgálatok hasi CT, intraoperatív ultrahang, szelektív angiográfia és az octreotid scan voltak. Distalis hasnyálmirigy-resectiót 11 esetben, Beger szerint pancreasfej-resectiót 3 esetben, tumor enucleatiót 4 esetben, explorativ laparotomiát 2 esetben végeztünk. A mûtéttel összefüggô halálozásunk nem volt, további beavatkozást igénylô hasnyálmirigysipoly nem alakult ki. Glucagonoma májáttéte miatt egy esetben sikeres art. hepatica embolisatio történt. Következtetések: A daganatok kicsiny mérete rendkívüli módon megnehezítheti a mûtét elôtti pontos helymeghatározást, ilyen esetekben az intraoperativ ultrahangvizsgálat alkalmazása nélkülözhetetlen. A korszerû diagnosztikához hormontermelô tumorok esetében a hormonok szérumszintjének kvantitatív meghatározása is hozzátartozik. A diagnosztikus nehézségek és az utánkövetés szükségessége miatt a sebész és a gasztroenterológus közötti szoros együttmûködés alapvetô fontosságú.

125. Márton J1, Lénárt Zs2, Lonovics J2, Balogh Á1, Farkas Gy1 1Sebészeti Klinika, I. sz. 2Belgyógyászati Klinika, Általános Orvostudományi Kar, Szegedi Tudományegyetem, Szeged

Vizsgálat célja: Meghatározni az onkológiai betegségek elôrehaladott stádiumában a sürgôsségi (palliativ) sebészi/nem sebészi kezelések azon formáit, melyekkel rövid idôn belül a tünetek csökkenése és tartós terápiás hatás érhetô el. Módszer: A Fôvárosi Onkoradiológiai Központ beteganyagán szerzett saját tapasztalatok és a hivatkozások alapján terápiás ajánlásokat szerkesztettünk sürgôsségi kezelésekre. Eredmények: Szolid tumorok szkeletális metasztázisaiban – egyéb szervi áttét nélkül – a percutan sugárkezelés hatására gyors fájdalomcsökkenés várható, a patológiás fraktúra, kompresszió veszélye elkerülhetô. Ezt követô hormon/bisphosphonat kezeléssel gyakran stabil, progressziómentes állapot érhetô el. Ehhez hasonlóan gyors és gyakran tartós a progresszió kissejtes/nem kissejtes tüdôrák okozta vena cava superior syndroma dekompressziós sugárkezelésével, valamint azt követô radio-kemoterápiával. Következtetés: Sürgôsségi (palliativ) nem sebészi onkológiai kezeléseket korán alkalmazva sebészi kezeléseket (végtag, gerinc fixáció) lehet helyettesíteni. A kezelések általában individuálisak, nem standard protokollok alapján történnek. Nagy betegforgalmú onkológiai klinikákon és központokban célszerû a sürgôsségi kezeléseket is bizonyos értelemben egységesíteni, mindenekelôtt a helyi lehetôségek figyelembevételével.

126. Mayer Á Fôvárosi Onkoradiológiai Központ, Budapest

A vizsgálat célja: Az ismert, de csak kis gyakorisággal alkalmazott, pozitron emittáló 11C izotóppal jelzett kolin automatikus szintézisének optimalizálása és a tracer felvétel kinetikájának vizsgálata. Módszer: A 11C izotópot 11CO2 formában állítottuk elô nitrogén targetgáz proton besugárzásával. A 11CO2 tartalmú targetgázt 11CH3I-dá, majd szilárd fázisú extrakciós technika alkalmazásával 11C-kolinná konvertáltuk. A tracer akkumulációs vizsgálatokat Kit 225 K6, JY, A172, DDT1 MF2 és Jurkat sejtvonalakon végeztük. Eredmények: Szilárd fázisú extrakciós technika (SepPak cartridge) használatával sikerült a radioszintézis idôtartamát jelentôsen csökkenteni (40 percrôl 20 percre). Az eredetileg 130°C-ot igénylô szintézis ilyen módon szobahômérsékleten is kivitelezhetô. A hozam 35±9%, a radiokémiai tisztaság 94±5%. A tracer akkumulációja az elsô 60 percben folyamatosan növekszik. A sejtek 11C-kolin-felvétele inaktív kolin jelenlétében gátolható. A tracer felvétel kinetikája több sejtjellemzô (intracelluláris pH, membránpotenciál) megváltoztatásával is módosítható. Összehasonlítottuk a 11C-kolin és az 18F-FDG felvétel kinetikáját a két farmakon egyidejû alkalmazásával. Következtetések: A 11C-kolin az általunk alkalmazott automatizált módszerrel hatékonyan és nagy biztonsággal állítható elô. A rövid inkubációs idô alatt tapasztalt jelentôs mértékû intracelluláris akkumuláció alapján feltételezhetô, hogy ezzel a radiofarmakonnal viszonylag gyors tumordiagnosztikai vizsgálatok végezhetôk.

127. Miklovicz T1, Mikecz P1, Szabó E2, Trón L1, Márián T1 Debreceni Egyetem, Orvos- és Egészségtudományi Centrum, 1Pozitron Emissziós Tomográf Központ, 2MTA TKI PET Kutatócsoport, Debrecen



A hasnyálmirigy neuroendokrin tumorai

Sürgôsségi onkológiai állapotok kezelésének korszerû szemlélete

11C-kolin PET tumortracer automatikus szintézise és akkumulációs kinetikájának in vitro vizsgálata

283

Absztraktok 128. Moldvay J, Grignon Y, Vignaud J-M, Rochette-Egly C, Martinet Y, Martinet N Pest megyei Tüdôgyógyintézet, Törökbálint, CLERC, Nancy, IGBMC, Strasbourg A retinoid receptorok down-regulációja malignus mesotheliomában 129. Molnár Zs Országos Onkológiai Intézet, Budapest Hodgkin-kór másodlagos kezelése

130. Monostori Zs Országos Onkológiai Intézet, Budapest Mellékvese-megnagyobbodás differenciáldiagnosztikája metasztázisok igazolására

131. Müller Z, Bánsághy Z, Élô J, Balatoni Zs, Brajnovits T Uzsoki utcai Kórház, Fül-Orr-Gége és FejNyaksebészeti Osztály, Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelôintézet, Radiológiai Osztály, Budapest Az ultrahangvezérelt percutan gastrostomia alkalmazása malignus fejnyaki tumoros betegeknél 132. Nádor G, Vincze I, Páldy A, Zsámbókiné Bakacs M, Kabos S, Pintér A „Fodor József” Országos Közegészségügyi Közp. Orsz. Környezet-egészségügyi Int., Budapest Daganatos betegségek miatti mortalitás területi különbségeinek vizsgálata térinformatikai rendszer segítségével

284

A retinol pótlásról azt tartják, hogy az azbeszttel foglalkozóknak védelmet nyújt a mesothelioma kialakulásával szemben, ezért igen fontos a pleura retinoid receptor pattern expressziójának vizsgálata. Munkánk során az RARa, RARb, RXRa és RXRb expressziójának szemi-kvantitatív meghatározására és fluoreszcens RT-PCR révén az egyes m-RNS-ek mérésére került sor. Az eredmények megerôsítésére Western blottot alkalmaztunk. Mind 10 hetes spontán abortusz embriókban, mind pedig felnôttekben a pleura valamennyi retinoid receptort expresszálta. Ezzel szemben, a mesotheliomák kb. 50%-ában csökkent az RXRb expressziója és ezen esetek felében az RARb csökkent expressziója is megfigyelhetô volt. Eredményeink összevethetôek egy korábbi vizsgálatunkéval, melynek során nem-kissejtes tüdôrákok 60%-ában találtunk RARb down-regulációt és ezen tumorok egynegyedében csökkent az RXRb expressziója. Eredményeink arra utalnak, hogy a tüdôben az RARb és az RXRb heterodimerizációja jöhet létre. Az RXRb downregulációjáért felelôs mechanizmusok között valószínûleg promoter metiláció is szerepel.

A diagnosztikus és terápiás eljárások fejlôdésének eredményeként a Hodgkin-kóros betegek döntô többsége az elsôdleges kezelés hatására meggyógyul. Az esetek mintegy 10-15%-ában azonban az elsôdleges kezelés hatástalan, a betegek nem kerülnek komplett remisszióba (primer rezisztencia), illetve teljes-, vagy részleges remissziót követôen 3035%-ban a betegség kiújulását észleljük. Relapsus radioterápiát követôen: Standard dózisú kemoterápiával a kezeletlen betegekhez hasonló arányban érhetô el teljes remisszió, a betegek 10 éves túlélése 57-71%. Relapsus szisztémás kezelést követôen: A prognózis szempontjából legfontosabb az elsô remisszió idôtartama. Amennyiben a relapsus egy évnél hosszabb remissziót követôen jelentkezik, a standard dózisú kemoterápia sikeres lehet. Ha a relapsus egy éven belül észlelhetô, megfelelô feltételek megléte esetén, eredmény csak ôssejt támogatással végzett nagy dózisú kemoterápiától várható. A helyzet hasonló primer rezisztencia esetén, de az eredmények kedvezôtlenebbek. Vizsgálat célja: Lokálisan mûthetô primer tumor esetén a solitaer mellékveseáttét eltávolítása az 5 éves túlélést javítja, így onkológiai szempontból indokolt. Célunk a képalkotó eljárások diagnosztikus hasznosságát megállapítani új technikák bevezetésével és a noninvazív és invazív módszerek kombinálásával. Módszer: UH és CT által felfedezett kóros mellékveséket MR-rel vizsgáltuk tovább biopszia elôtt. Prospektív vizsgálatban, e „pilot study” után, kívánjuk meghatározni biopsziák, mûtétek és 2 éves utánkövetés eredényei alapján statisztikai módszerekkel új protokollunkat. Eredményeink: UH-vizsgálattal a 2 cm-nél kisebb áttétek kimutatása nehézkes, szûrôvizsgálatként a CT alkalmas. Az MR-technika a T1-, T2-súlyozott felvételek, dinamikus kontrasztanyagos vizsgálatok és chemical-shift, valamint zsírszupressziós módszerek segítségével az 1 cm-nél nagyobb adenomák, nonfunctionalis adenomák, pheochromocytomák és a metasztázisok elkülönítésében jelentôs szerepet játszik. Mellékvese-terimék noninvazív jellemzése csökkenti a percutan biopszák számát és biztonságosabb utánkövetést tesz lehetôvé. Következtések: Az UH- és CT-vizsgálatok szûrô szerepe mellett az MR-nek az elkülönítô kórismében van meghatározó szerepe. Továbbra sem nélkülözhetôk az invazív biopsziák és „gold standard mûtétek” valamint a 2 éves után követés a biztos diagnózis felállításában. Bevezetés: A szájon át táplálkozni képtelen betegeknél megoldást kell találni, az enteralis táplálás hosszú ideig nem tartható fenn. Osztályunkon általánosan alkalmazott módszer a mesterséges enteralis táplálásra a percutan endoscopos gastrostomia (PEG). 1995 óta 452 esetben alkalmaztuk. Azon betegeknél, ahol az endoscop a garatcsövön nem vezethetô át, ez az eljárás nem alkalmazható. Megoldást jelenthet az ultrahangvezérelt percutan gastrostomia. Ez a módszer hazánkban még nem terjedt el. Jelen munkánk célja, hogy a beavatkozás indikációját, technikáját és eredményeit tárgyaljuk. Módszer és betegek: 1999-2001-ig 6 betegnél a pathoanatomiai helyzet miatt végeztük el a beavatkozást. A gastrostomiát 5 incurabilis, garat-nyelôcsôtumoros esetben, nyelési képtelenség miatt, palliativ céllal készítettük. Ezen pácienseknél a tápcsatorna-szûkület miatt PEG nem volt kivitelezhetô. Egy alkalommal a mûveletet supraglotticus gégeresectiót követô sebszétválás okozta pharyngocutan fistula miatt végeztük. Eredmény: Hat esetbôl ötnél a beavatkozást sikeresen végeztük. Egy esetben technikai probléma miatt sebészi gastromiára kényszerültünk. Egy betegünknél a fistula záródását eredményezô rekonstrukciós mûtétet követôen a katétert eltávolítottuk, azóta per os táplálkozik. Háromnál a katéter jól mûködik, azon át táplálkoznak. Egy esetben három hónapos alkalmazást követôen a katéter a gyomorból a hasüregbe kicsúszott, emiatt el kellett távolítani és sebészi gastrostomiára kényszerültünk. Következtetés: Az ultrahangvezérelt gastrostomiát jó és biztonságos módszernek tartjuk a mesterséges enterális táplálás biztosítására, fôleg ha a tápcsatorna felsô szakaszának szûkülete miatt PEG nem készíthetô. A mortalitási adatok területi különbségeinek elemzésére a NEKAP térinformatikai rendszerébe két alternatív eljárás van beépítve. A régióanalízis nagy gyakoriságú, a klaszter-analízis a ritka halálozások területi különbségeinek vizsgálatára alkalmazható. A megfelelô módszer kiválasztására bevezettünk egy kontroll paramétert a kis lakosú települések várható esetszámainak statisztikai vizsgálata alapján, amely egy kritikus érték felett a régió analízist indítja el, ellenkezô esetben a klaszteranalízist. A régióanalízis során a vizsgált halálok szignifikáns eltérésû kedvezô (SHH<1) illetve kedvezôtlen (SHH>1) régióit határozzuk meg. A régiókról értékes információt nyújtó térképeket, valamint részletes leíró adatokat szolgáltat automatikusan a rendszer. Meghatározza a régiókban a halálozás trendjét az idôbeli alakulás vizsgálatára. Kis gyakoriságú eseményeknél az átlagtól eltérô gyakoriság sûrûsödéseit klaszteranalízissel vizsgálhatjuk. Térinformatikai rendszerünkbe két klasztermeghatározó módszert építettünk be (GAM-K, SCAN), melyek hasonló elven mûködnek: a vizsgálandó területre illesztett háló metszetpontjaiba helyezett vizsgáló körökön belül és kívül az eseménygyakoriságok összehasonlításával jelölik ki a klasztereket. Poszterünkön a két vizsgálati módszert, az általuk adott térképi és leíró eredményeket mutatjuk be egyes daganatos betegségek esetén.



Absztraktok Célkitûzés: A kemoradioterápia klinikai alkalmazása évtizedekre vezethetô vissza. Számos tanulmány bizonyította annak elônyös hatásait, különösen fej-nyaki tumoros betegek esetében. Elôadásunkban saját tapasztalataink eredményét dolgoztuk fel, a kemoterápia, ill. sugárterápiára adott prognosztikus faktorok kutatása érdekében. Módszer: 1998 – 2000-ig 30 elôrehaladott stádiumú fej-nyaki tumoros beteg vett részt a vizsgálatban. Randomizáció után a betegek definitív dózisú sugárterápiát (70 Gy a primer tumorra és érintett nyirokcsomókra, 50 Gy a nem érintett nyirokrégiókra), vagy kemoterápiával (100 mg/m2 Cisplatin 1. nap, 1000 mg/m2 5-Fluorouracil iv. 120 órán keresztül folyamatos infúzióban 4 hetente) kombinált sugárkezelést kaptak. A kiindulási státuszt és a terápiára adott választ nyaki CT-vizsgálattal dokumentáltuk. Valamennyi beteg esetében elvégeztük a szövettani anyagok bcl-2, cyclin D1, p53, pKi67 és grade vizsgálatát. Eredmények: A lokális kontroll szempontjából a két csoport között szignifikáns különbséget nem találtuk. Mellékhatások a kombinált kezelés esetében kifejezettebbek voltak. Az esetek felében pKi67 50%-nál magasabb értéket mutatott, a p53 vizsgálat eredménye 60%-ban volt pozitív. Következtetés: Tapasztalataink szerint a kemoradioterápia a sugár-, illetve kemoszenzitív tumorok esetében hatékony kezelési modalitás. A kemo-radioszenzitivitás megállapításához a vizsgált molekuláris biológiai paraméterek segítséget nyújthatnak.

133. Nagy B, Thurzó L SZTE Onkoradiológia, Szeged

Kísérleteinkben a mikrotubulus-károsító nocodazol (100 nM) és a DNS károsító etopozid (50 µM) indukált apoptózisban vizsgáltuk a kaszpáz és a proteaszóma viszonyát HL-60 promyelocitás leukémia sejtvonalban. A kaszpázok gátlása Z-VAD.fmk-val (50 µM), a proteaszóma gátlása MG-132-vel (3 µM) történt. Az apoptotikus sejtek arányát áramlási citométerrel detektáltuk. A kaszpáz- és proteaszóma-aktivitás mérése fluoreszcens szubsztrátjaik (DEVD-AMC, LLVYAMC) felhasználásával történt. Vizsgálatainkban az etopozid 6 óra után a sejtek 52%-ában okozott apoptózist, amit az MG-132 22%-ra, a Z-VAD.fmk 2%-ra csökkentett. Ezzel párhuzamosan a kaszpáz-3 – és a proteaszóma-aktivitás egyaránt gátolható volt MG-132-vel és Z-VAD.fmk-val. 20 órás nocodazol kezelés a sejtek 38%-ában okozott apoptózist, amit az MG-132 27%-ra, a ZVAD.fmk 12%-ra csökkentett. Emellett a kaszpáz-3- és proteaszóma-aktivitás egyaránt gátolható volt Z-VAD. fmk-val, azonban az MG-132 csak a proteaszóma aktivitást gátolta, a kaszpáz aktivitást nem. Eredményeink alapján elmondható, hogy HL60 sejtekben az etopozid-indukált apoptózisban a kaszpázok és a proteaszóma párhuzamosan, kölcsönhatva mûködnek, míg a nocodazol-indukált apoptózisban a proteaszóma a kaszpázokat követô szabályozó elemként lép be a folyamatba. OTKAT029611, ETT183/2000 és Bolyai Kutatási Ösztöndíj

134. Nagy K, Nagy E, Barna G, Sebestyén A, Kopper L, Mihalik R Semmelweis Egyetem, I .sz. Pathológiai Intézet

Célkitûzés: STAT-3 (Signal transducer and activator of transcription-3) a parciális hepatectomiát követô proliferatív válasz egyik fontos szabályozója. Jelen kísérleteinkben azt vizsgáltuk, hogy ez a transzkripciós faktor kimutatható-e májrákban és a tumorok proliferációja befolyásolható-e STAT-3 modulálásával. Módszer: HCC-t indukáltunk patkányokban Solt-Farber kémiai hepatokarcinogenezis protokollal. Az állatok felét leölés elôtt elôkezeltük dexametasonnal. A STAT-3 aktivitást EMSA-val határoztuk meg. A sejtproliferáció mértékét BrdU beépüléssel, a génexpresszió változásokat pedig Northern hibridizációval tanulmányoztuk. Eredmény: A májtumorokban magas STAT-3 aktivitás volt mérhetô. Dexametason elôkezelés jelentôsen csökkentette mind a STAT-3 aktivitást, mind a sejtproliferációt. A cyclin A expresszió is jelentôsen csökkent a kezelt állatokban, a c-myc, c-jun, c-fos szint azonban nem változott. Következtetés: Eredményeink szerint a májrákok növekedéséhez szükség van aktív STAT-3-ra. Ha specifikusabb inhibitorokkal is sikerül megismételni jelen megfigyelésünket, akkor a STAT-3 újabb terápiás próbálkozások célpontja lehet.

135. Nagy P1, S Aranzazu2, S Thorgeirsson2 1Semmelweis Egyetem I. sz. Pathológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Bp, 2National Cancer Institute, Bethesda, MD, USA

Bevezetés: Az 5-Fluorouracil (5-FU) évtizedek óta széles körben alkalmazott citosztatikum, melyet több féle rosszindulatú daganatos megbetegedés kezelése során alkalmazunk. A készítmény használható monoterápia valamint kombinált kezelések formájában. Egyre jobban elterjed használata nagydózisú, tartós infúzió formájában is. A leggyakoribb mellékhatások hasmenés, hányinger, hányás, csontvelô- valamint nyálkahártya-károsodás. Tudott, de kevésbé ismert mellékhatás a cardiotoxicus hatás. Jelen prospektív vizsgálatunk során a folyamatos 5-FU infúzió mellett fellépô cardiotixicitás gyakoriságát értékeltük. Anyag és módszer: 2000. október 1. – 2001. május 31. között 34 vastagbéldaganat miatt resectiós mûtéten átesett betegnél alkalmaztunk adjuváns kemoterápiát. A betegek átlagéletkora 59 (36-74) év volt. A vizsgált csoportban 11 nô és 23 férfi volt. A kezelés 1. és 2. napja során 200mg/m2 Leukovorin, és 400mg/m2 5-FU bólus infúzió majd 600 mg/m2 5FU folyamatos infúzió 22 órás adására került sor. A kezelést 14 naponta ismételtük, összesen 12 alkalommal (de Gramont protokoll). A betegeknél a kezelést megelôzôen részletes cardiologiai anamnézis, labor és EKG vizsgálat történt. Cardiotoxicus mellékhatás esetén a betegeknél echocardiographia, coronarographia, laborparaméterek vizsgálata, valamint troponin teszt történt. Eredmények: A vizsgálat során 3 betegnél (8,8%) észleltünk anginás panaszokat. Mindhárom beteg férfi volt. A betegek anamnézisében nem volt cardialis kórelôzmény. A betegek panaszai precordialis fájdalmak formájában jelentkeztek, típusos EKG változásokkal. A laborparaméterek kóros elváltozást nem mutattak. Az acutan elvégzett coronarographia 1 betegnél a LAD-n szignifikáns stenosisát igazolta, a másik két betegnél kóros elváltozás nem volt kimutatható. Így a vizsgálatba bevont betegek 5,8%-ánál észleltünk organikus eltérés nélküli 5-FU kezeléshez köthetô anginás szövôdményt. A betegek cardiologiai medicatióját követôen a kemoterápia szövôdmény nélkül folytatható volt. Következtetés: A folyamatos 5-FU kezelés alkalmazása esetén a cardiotoxicus mellékhatások észlelése különös figyelmet érdemel. A mellékhatás kialakulásának mechanizmusa továbbra sem tisztázott. Megfelelô cardialis monitorozás illetve szükség szerinti medicatio mellett a folyamatos 5-FU infúzió biztonsággal alkalmazható.

136. Nagy T, Tamás K, Vándor L, 1Bodoky Gy Szent László Kórház Onkológiai Osztály, Budapest. 1Országos Kardiológiai Intézet Intenzív Therápiás Osztály, Budapest.



A kemoradioterápia hatásának értékelése molekuláris biológiai markerek függvényében fej-nyaki tumoros betegek esetében

A proteaszóma és a kaszpázok szerepe nocodazol és etopozid által indukált apoptózisban

Dexametason mérsékli a STAT-3-aktivitást és a sejtproliferációt HCC-ben in vivo

Cardiotoxicus szövôdmények prospektív vizsgálata 5-Fluorouracil folyamatos infúzió alkalmazása során

285

Absztraktok 138. Nagykálnai T, Landherr L, Gyuricska A, Zatkóné Puskás G Fôvárosi Ökormányzat Uzsoki utcai Kórház, Onkoradiológiai Központ, Budapest Anastrozol (Arimidex) alkalmazása posztmenopauzális emlôrákban 139. Nagykálnai T, Landherr L, Zatkóné Puskás G, Gyuricska A Fôvárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház, Onkoradiológiai Központ, Budapest Pamidronát (AREDIA®) infúziókkal szerzett tapasztalatok emlôrák csontáttétes eseteiben 140. Nagykálnai T Fôvárosi Önkormányzat Uzsoki u. Kórház, Onkoradiológiai Központ, Budapest Epirubicin helye az emlôrák kezelésében 2001-ben

141. Németh Á, Nyárády Z, Olasz L, Ember Á, Ember I PTE ÁOK Human Közegészségtani Intézet In vivo cisplatin kezelés hatása onko- és szuppresszor gének korai aktivációjára

142. Oláh J, Gyulai R, Varga J, Mohos G, Kapitány K, Papos M1, Varga E, Korom I, Dobozy A Bôrgyógyászati Klinika, 1Nukleáris Medicina Intézet, Szeged Sentinel nyirokcsomóbiopsia indikációja melanoma malignumban

286

Az emlôrák keletkezését, fejlôdését az ösztrogén elôsegíti. Premenopauzában az ösztrogén elvonását végezzük. Posztmenopauzában antiösztrogéneket, esetleg antiprogesztineket, de leginkább az ösztrogének bioszintézisét gátló szereket (aromatáz-gátlókat) adunk: aminoglutethimid, rogletimid, anastrozol, letrozol, fadrozol, formestan, exemestan, stb. A perifériás ösztrogén-produkció lényegesen csökken, és csaknem 100%-os aromatáz-gátlás következik be magában a tumorsejtben is. Elsô vonalban 2 randomizált vizsgálatban (0030 és 0027) az anastrozol (Arimidex) legalább olyan hatásos volt, mint a tamoxifen (TAM), a progresszióig eltelt idô meghosszabbodott. Második vonalban (0004 és 0005 vizsgálatok) az ARI 1 mg-os adagjaival magasabb válaszadási arányt és hosszabb túlélést láttak, mint megestrol acetát 160 mg-os adagjaival (35.4% vs 34% és 56.1 hónap vs 46.3 hónap). A mellékhatások enyhébbek voltak. Anastrozol, letrozol, formestán adagolással olasz kutatók 85%, 69% és 80%-os „clinical benefit”-et figyeltek meg. Saját 146 posztmenopauzális emlôrákos betegünk adatait részletezzük, az irodalmi adatokkal kb. egyezô eredményekkel.

A daganatos betegek kb. 2/3-a elôbb-utóbb csontáttétet kap. Emlôrákos betegeknél a csontáttétek gyakorisága függ a prognosztikai faktoroktól, elsôsorban a nodális helyzettôl (N0 esetben 8%, 1-3 pozitív nyirokcsomónál 16%, a >4 pozitív nyirokcsomónál min. 27% a csontáttét incidencia), de befolyásolja a grade, a szöveti felépítés, az életkor, a receptorok státusza, stb. Elôrehaladott emlôrákos betegeknél kb. 70%-os a gyakoriság. A csontáttétes beteg várható élettartama kb. 2-3 év, a lefolyás alatt 2-3 történés (törés, mûtét, stb.) következik be. A bisphosphonátok elôtti idôkben a kezelés mûtétbôl, ill. sugárterápiából állt. Emlôrákos betegeknél a csont-anyagcserét bisphosphonáttal „down-regulálva” kevesebb a várható csontáttétek száma, 25%-al ritkább a csonttörések száma, jobb az életminôség, enyhül a fájdalom, hosszabb a várható túlélés, csökken a sugárkezelés szükségessége, stb. Ambulanciánkon 1380 pamidronát (AREDIA®) infúziót végeztünk 119 emlôrákos csontáttételes betegnél (átlag 11.6 ciklus). A csontfájdalom 5,9%-ban (7/119) teljesen elmúlt, 54,6%-ban mérséklôdött (65/119). Az életminôség 15,1%-nál lényegesen javult, 41,2%-nál javult (összesen: 56,3%). Orthopéd mûtétre csak 5% (6 beteg) szorult, 2 betegnél (1,7%) volt szükség gerincvelô dekompressziós kezelésre. Az adagolás egyszerû, ambulánsan végezhetô.

Node negatív emlôrákos betegeknél kb. 70%, 10 vagy több pozitív axilláris nyirokcsomó esetén mindössze 30% a várható 5 éves túlélés. Szisztémás kezelés nélkül a St.IIIB betegek mindössze 10%-a él 5 évet. Korai emlôrákban a adjuváns citosztatikus kezelés szignifikánsan javítja a teljes túlélést. A különbözô „konszenzus” konferenciák node negatív betegeknél is adnak kemoterápiát (terhelô prognosztikai faktorok esetén), de node pozitív esetekben a 6 sorozat CMF hatásosságát a 4 ciklus anthracyklin tartalmú kemoterápiával megegyezônek tartják. Az IBCSG az AC (doxorubicin-cyclophosphamide) kombinációt minden node-pozitív emlôrákos beteggel foglalkozó klinikai vizsgálatban standard-ként használja. A CMF-el összehasonlítva a CEF kemoterápia emelte a recidíva-mentes túlélések arányát minimális toxicitással, ezért az epirubicin-tartalmú ciklusokat lehet az elsô vonalú kemoterápia standardjának tekinteni az általános klinikai gyakorlatban. Az epirubicin ciklusok az életminôség tekintetében is versenyképesek akár a taxánokkal, akár a vinorelbinnel, de dózis-intenzifikációs vizsgálatokra is lehetôséget adnak. Összefoglalja az epirubicin használatának paramétereit. Intézetünkben évek óta foglalkozunk érzékeny állattörzsekben in vivo onko- és szuppresszorgének expressziójának vizsgálatával. Számos, kemoterápiás protokollban szereplô karcinogén anyagról bebizonyosodott, hogy szekunder tumorok, vagy másodlagos primer tumorok indukciójában kiemelt szerepe van. A citosztatikus protokollok vizsgálata az interakciók miatt bonyolult, ezért már korábban is komponensenként vizsgáltuk ezeknek a hatását a szekunder tumorok korai felismerése és állatkísérletes modellezése céljából. Az expozíció után a 24-48 és 72 órával vizsgáltuk a célszervekbôl, illetve a perifériás fehérvérsejtekbôl izolált nukleinsavak (RNS)szintû génexpresszióit, két onkogén cmyc, illetve Ha-ras és egy szuppresszorgén a p53 esetében. E három génnek a korai történésekben, a DNS károsodás utáni reparációban, valamint a folyamatos jelaktiváció fenntartása szempontjából, azaz a daganatos proliferáció megindítása és fenntartása szempontjából kulcsszerepe van. Elôzetes tapasztalataink azt mutatták, hogy a már igen korán kimutatható gén-overexpressziók és a késôbb kialakuló daganatok között összefüggés lehetséges, megfelelô kísérleti rendszerekben. Az alábbi vizsgálatainkban állatkísérletben, génszinten eddig nem vizsgált, igen kiterjedten használt platina tartalmú citosztatikum a Cisplatin vizsgálatáról számolunk be. Elsô vizsgálataink azt mutatják, hogy a cisplatinnak szerepe lehet az onko- illetve szuppresszorgének korai aktivációjában. A sentinel nyirokcsomó technika bevezetésével megvalósíthatóvá vált a selectiv lymphadenectomia, azaz a sentinel nyirokcsomó-pozitivitás alapján elvégzett radicalis blockdissectio végzése melanoma malignumban. Mivel a legfontosabb prognosztikai faktorok egyike és az új TNM rendszerben a daganatbesorolás alapja a nyirokcsomó tumoros érintettsége, így nem elhanyagolható kérdés, hogy kinek és mikor végzünk sentinel nyirokcsomó vizsgálatot. Irodalmi adatok szerint melanoma esetén a sentinel nyirokcsomó-biopsia végzése nem tapintható regionális nyirokcsomók mellett 1 mm feletti tumorvastagság, ulceráció, valamint 1 mm-nél vékonyabb, de a Clark szerinti IV. szöveti szintet beszûrô daganat esetén végzendô. Klinikánkon az elmúlt két évben kezelt 244 melanoma malignumban szenvedô beteg közül 120 esetben elvégzett sentinel nyirokcsomó-biopsiából 58 esetben (48,3%) észleltünk nyirokcsomó micrometastasist. A sentinel nyirokcsomó-pozitív vékony melanomáknál (<1 mm) szignifikánsan több regresszív primer melanomát diagnosztizáltunk, míg vastagabb tumorok esetén gyakoribb volt az ulceráció fennállása. Ismert, hogy a klinikai és hisztológiai regressio nem kedvezô jel a melanoma prognózisát illetôen. A sentinel nyirokcsomó-biopsia végzésével a magasabb rizikójú betegek is kiszûrhetôk, ha a sentinel nyirokcsomó-biopsia indikációjában vékony melanomáknál a klinikai regressziót is figyelembe vesszük.



Absztraktok Bevezetés: Ismert, hogy a subcutan mastectomiák és prothesis beültetések után visszamaradt, minimális emlôszövetben is kialakulhat primer vagy secunder rosszindulatú daganat. A primer daganatok ritkák, felismerésük nem könnyû. Esetismertetés: A 48 éves nôbetegnél öt évvel korábban panaszokat okozó mastopathia miatt mindkét oldalon subcutan mastectomia és prothesis implantatio történt. Ezt megelôzôen több alkalommal végeztek mindkét emlôben excisiót. Az excisiók és a mastectomiák utáni szövettani vizsgálatok malignitást nem jeleztek. Idén áprilisban a jobb oldali mamilla széli része mögül távolítottak el egy szolid, tömött göböt, amelynek részletes hisztológiai vizsgálatakor malignus elváltozás igazolódott. Részletes kivizsgálást követôen májusban történt meg az emlô eltávolítása a prothesissel együtt, valamint az axillaris block-dissectio. Szövôdménymentes sebgyógyulás után a végleges szövettani feldolgozás eredménye alapján posztoperatív onkológiai terápia indult. Következtetések: Malignus elváltozás miatt végzett subcutan mastectomiák után a betegeket rendszeresen ellenôrzik. Benignus folyamat miatt hasonló mûtétet követôen viszont a kontroll gyakran csak esetleges annak ellenére, hogy a visszamaradt kevés emlôszövetben is képzôdhet a késôbbiekben malignus tumor. Ráadásul a plasztikai beavatkozások utáni kivizsgálásoknak speciális igényei vannak (például MR).

143. Orbán L, Papp R, Németh T, Bende J, Nádor K, Halmai Zs Fôvárosi Péterfy Sándor utcai Kórház és Rendelôintézet, Budapest

A hasnyálmirigy daganata az összes malignus megbetegedés 2-4%-át teszi ki. A fejlett országokban így továbbra is emelkedô tendenciát mutat. 1996. január és 2001. június között osztályunkon 41 hasnyálmirigy-daganatban szenvedô beteget láttunk el. Átlagéletkor 59 év (32-80 év, 23 férfi/18 nô). Radikális mûtét történt: 10/41, palliatív beavatkozást 11 betegnél végeztek. A többi betegünknél aspirációs citológiai vizsgálat igazolta a pancreas adenocarcinomát. Kemoterápiás kezelésben részesült 23 fô. Kemo-irradiáció 1 betegnél történt. FAM protokoll szerint kezeltünk 14 beteget. Progresszió fellépése után 4 beteg kezelését folytattuk Gemzar adásával. 1. vonalbeli Gemzar kezelést alkalmaztunk 7 esetben. 2 beteg esetében az általános állapot 5 FU monoterápiát tett lehetôvé. Összes kemoterápiában részesült betegünk közül 14 beteg elhunyt, 8 jelenleg is él, 1 állapotáról nem tudunk. A Gemcitabine növeli az RR arányát és a túlélést. Új Gemcitabine tartalmú protokollok bevezetésével a kezelési eredmények tovább javulhatnak.

144. Orbán M, Benyó I, Gerencsér Zs, Szántó J1, Baki M Szent Margit Kórház, Onkológiai Osztály, Bp, 1DOTE Onkológiai Tanszék, Debrecen

Mastopathia miatt végzett mindkét oldali subcutan mastectomia és prothesis implantatio után kialakult primer malignus emlôtumor

Tapasztalataink hasnyálmirigy-daganatos betegek ellátása során Vizsgálat célja: A nem örökletes emlô- és petefészekrákok esetében a BRCA1 gén expressziójának változása szerepet játszhat a daganatok kialakulásában. Korábbi munkánk során (1) igazoltuk, hogy a gén négy leggyakoribb mRNS izoformájának expressziós szabályozása egymástól markánsan elkülönül és eddig ismeretlen transz-faktorok hatására történik. A négy izoforma szekvenciális összehasonlítása kapcsán megfogalmaztunk egy hipotézist, miszerint a gén 11. exonjának két szakasza, mint feltételezhetô „Exonic Splicing Enhancer“ vesz részt az alternatív splicing szabályozásában (2). Vizsgálataink arra irányulnak, hogy mutat-e egyéni variabilitást a négy BRCA1 izoforma egymáshoz viszonyított aránya, illetve hogy a relatív expressziós szintek eltolódása hozzájárul-e a malignus transzformációhoz. Módszerek: 20 összetartozó normál és tumoros emlômintában, illetve a hozzájuk tartozó vér limfocitákban kompetitív RT-PCR módszerrel határozzuk meg a BRCA1 izoformák relatív expresszióját. Eredmények: A minták folyamatos feldolgozása mellett az eddigi eredmények azt mutatják, hogy normál szövetekben az izoformák relatív expressziója nagy egyéni variabilitást mutat; ennek ellenére a malignus transzformációval mindig együttjár a négy izoforma arányának megváltozása. Következtetések: A BRCA1 alternatív splicingjának szabályozási zavara úgy tûnik, hogy a daganatképzôdés velejárója. További funkcionális vizsgálatok dönthetik el, hogy ez mennyiben ok vagy következmény. 1. Orban TI, Olah E. (2001) Biochem Biophys Res Commun, 280:32-38. 2. Orban TI, Olah E. (2001) Trends Genet, 17: 252-253. OTKA (T030039) által támogatott kutatás.

145. Orbán T, Köves I, Orosz Zs, Svastics E, Oláh E Országos Onkológiai Intézet, Molekuláris Biológiai Osztály

Vizsgálat célja: 15 év alatt 3 betegnél észlelt spontán emlôamputációval találkoztunk. Az elôrehaladott, lokálisan kezdetben mindig bôrfekéllyel járó, hormon- és/vagy kemoterápia során gyógyuló folyamat minden esetben csontáttéttel, egyik betegünknél gerincvelôi kompresszióval is járt. Módszer: esetbemutatás, fotódokumentációval, klinikum ismertetéssel. Szövettani vizsgálaton kívül a lehetséges prognosztikai markereket is meghatároztuk. Eredmények: igyekeztünk a hosszú lefolyásra, a jó terápiás effektusra választ kapni. Következtetések: a spontán emlôamputáció az önvédelmi rendszer aktivitásának következménye? Bemutatjuk az önmagát amputálni képes emlôrák biológiai tulajdonságait és a betegek pszichés állapotát is.

146. Osváth M, Dani Á, Pinczés I, Szûcs I, Orbán J Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Szent Borbála Megyei Kórháza, Tatabánya

A BRCA1 gén: alternatív splicing és funkcionális hatásai

Spontán emlôamputáció esettanulmányok



287

Absztraktok 147. Ötvös L, Jeney A, Sági Gy, Kopper L, Tímár J, Kovalszky I, Sági J SE I. Pathológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, MTA Kémiai Kutatóközponti Kémiai Intézet, Budapest Az MMP-9 és FUdR kiméra antiszenz oligodezoxinukleotid elôállítása és biológiai hatása.

148. PáldyA, Nádor G, Vincze I, Zsámbókiné Bakacs M, Pintér A “Fodor József” Országos Közegészségügyi Központ Országos Környezet-egészségügyi Intézete, Budapest A méhnyakrák miatti halálozás, valamint a morbiditás területi eloszlása Magyarországon 149. Pandi E, Czeglédi F, Köves I, Gyergyai F, Horváth Zs, Sulyok Z, Dubecz S, Remenár É, Szabó E, 1Katona Cs, Kralovánszky J Országos Onkológiai Intézet, 1Uzsoki u-i Kórház Onkoradiológia, Budapest Intratumorális és lymphocytákban mért dihidropirimidin– dehidrogenáz-szintek közötti összefüggés vizsgálata rosszindulatú daganatos megbetegedésekben.

288

A malignus progresszióban szerepet játszó molekuláris tényezôk között kitüntetett szerepet kapnak a proteázok, mivel ezek biztosítják a tumorsejtek infiltratív növekedéséhez az extracelluláris tér átalakítását. A tumorsejtek áthaladása a bazal membránon a kollagén IV lebontását igényli, amely a matrixmetalloproteázok (MMP) irányításával történik, ennek jelentôségét az áttétképzésben igazolja a malignus progresszió és az MMP aktivitás közötti szoros kapcsolat. Ez a körülmény indokolja, hogy az elmúlt években az újabb daganatelleni gyógyszerek kutatása, többek között, a MMP aktivitás felfüggesztésére irányul. Az MTA KKKI és a Semmelweis Egyetem I. Pathológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet munkacsoportjai az 199O évek elején kezdték meg a kollagenáz IV (MMP-9) antiszenz-oligodezoxinukleotidjainak (AON) a vizsgálatát, amelyeknek a MMP-9-t szelektíven gátló hatásáról, valamint az MMP-9-t termelô sejtek mikroinvazivitásának a csökkenésérôl az elôzôkben már beszámoltunk. ( Annals of Oncology 7: 72. 1996) Jelen munkánk célja megállapítani, hogy az MMP-9 génbôl levezethetô AON-FUdR kiméra rendelkezik-e antiproliferatív hatással és mennyiben tekinthetô a citotoxikus fluorodezoxiuridin hatékony hordozójának.Megvizsgáltuk továbbá, hogy a FUdR jelenléte módosítani képes-e az MMP-9-AON-nek az MMP-9 aktivitását gátló hatását. Az MMP-9 gén 329-346 közötti nukleotid szekvenciájából (5’-CTGGGCAGATTCCAAACC-3’) normál foszfodiészter-foszforothioát kimérákat szintetizásítunk, amelyekben 1,3, vagy 6 FUdR helyezkedik el az AON 3’ végén. Az FUdR egységek között normal foszfodiesszter, mig az AON-ban kizárólag monotiofoszforsa-O,O-diészter internukleozid kötés volt. Összehasonlítottuk az AON kimérák biológiai hatását az MMP-9 termelô HT-1O8O fibrosarcoma,valamint a nem termelô HT-29 colon carcinoma human tumorsejtvonalakon. Megállapítottuk, hogy az MMP-9 AON a sejtproliferációt csak 1O mg per ml koncentráció felett gátolták, azonban az MMP-9 AON-5-FUdR kimérák antiproliferatív hatása sokkal erôteljesebb és a HT 1O8O tenyészetben meghaladja az 5-FUdR hatását. Az antiproliferatív hatás mellett az AON kimérák jelentôsen gátolják az MMP-9 aktivitását is. Eredményeinket értékelve úgy gondoljuk, hogy az antiszenzoligonukleotid kimérák elôállítása ígéretes megközelítést jelenthet a daganat elleni gyógyszerkutatásban, mivel lehetôséget nyújt a hatóanyagoknak a megfelelô intracelluláris célpont felé történô irányítására, továbbá a génterápia és a citosztatikus kezelés komplex megvalósítására. A Nemzeti Környezet-egészségügyi Akcióprogram keretében kialakított környezet-egészségügyi térinformatikai rendszer lehetôséget ad a mortalitási és morbiditási adatok leíró elemzésére. Az eredményesen szûrhetô méhnyakrák a nôk daganatos halálozásának 6%-át teszi ki. Régió- és klaszter analízist végeztünk 35-49 éves, illetve 50-100 éves korcsoportos bontásban standardizált halálozási hányados (SHH), illetve standardizált morbiditási hányados (SMH) kiszámításával. A kedvezôtlen (SHH >1 ill. SMH > 1) és kedvezô (SHH < 1 ill. SMH < 1) területekbôl kialakított régiókat, illetve a klasztereket térképen ábrázoltuk. A legutolsó elérhetô nemzetközi (1997) adatok szerint a magyar nôk méhnyakrák miatti halálozása a 4. helyet foglalja el (standardizált halálozási arányszám 6,4/100 000), Románia, Litvánia és Észtország után. Országon belül elemezve a halálozást megállapítható, hogy mindkét korcsoportban Budapesten és néhányi vidéki településen mutat szignifikáns többletet. A morbiditást vizsgálva a fiatalabb korcsoportban halmozódás figyelhetô meg Csongrád és Békés megye területének nagy részén, Bács-Kiskun, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megye több településén is. A Dunántúlon Tolna, Somogy és Zala megye több településén mutatható ki morbiditási többlet. Az idôsebbeknél a dél-alföldi megyék morbiditási többlete majdnem összefüggô területen található.

A dihidropirimidin dehidrogenáz (DPD) az 5-fluorouracil (5-FU) katabolizmus sebességmeghatározó enzime. Korábbi vizsgálataink során (Katona Cs. et al. Oncology 55: 468,1998.; Pandi E. és mtsai. Magyar Onkológia 43/4:257,1999.) összefüggést mutattunk ki az 5-FU kezelés során kialakuló mellékhatások gyakorisága és súlyossága, valamint a lymphocytákban mért DPD szintek között. Vizsgálataink célja volt az intratumorális és a lymphocyta DPD szintek összehasonlítása és összefüggés keresése az enzim változása és a klinikai események (hatás, mellékhatások) között colorectalis daganatokban. Módszerek: A vizsgálatokat 241 colorectalis daganatos és 33 egyéb malignus megbetegedésben szenvedô beteg lymphocytáiban és közülük 86 esetben a colorectalis daganat és környezô szöveti mintákban is elvégeztük. A DPD szinteket radioenzimológiai módszerrel és HPLC technikával határoztuk meg, az értéket [pmol/perc/106ly] vagy [pmol/perc/mg fehérje] egységben adjuk meg. Eredmények: A 274 beteg lymphocytájában mért DPD aktivitás átlagértéke 15,3±9,2 pmol/perc/106 ly volt (range 1,264,2). Huszonhat esetben (9,4%) 5 alatti, 65 esetben (23%) 10 alatti DPD értéket mértünk, vagyis a betegek 33%-ában az 5-FU kezelés várhatóan súlyos, illetve közepes mellékhatásokkal jár. Nem találtunk összefüggést a lymphocyták és a tumor vagy a környezô szövet (mg fehérjére vonatkoztatott) DPD értékei között. A legalacsonyabb DPD aktivitású csoportban a lymphocytákban mért átlagérték 37,0 a tumorban 23,5 a normál aktivitású csoportban a lymphocytákban 197,5 a tumorban ugyanakkor csak 29,9 pmol/perc/mg fehérje volt. Nem találtunk szignifikáns különbséget a tumor és a környezô szövetben mért DPD értékek között (átlagérték: 26,6 vs 27,1 pmol/perc/mg fehérje) és a két csoport közötti korreláció is gyenge volt (R=0,241). Az 5-FU kezeléssel szembeni érzékenységet befolyásolja az intratumorális DPD szint fokozódása. Egy adott beteg esetében minél magasabb a tu/környezô szövetben mért DPD hányados értéke, annál nagyobb a valószínûsége az 5-FU gyenge terápiás hatásának esetleg hatástalanságának. Betegeinket a tumorban mért DPD medián értéke alapján két csoportra osztva azt találtuk, hogy a medián érték alatti csoportban 1 feletti DPD hányados csak 9/43 esetben (20,9%), míg a medián érték feletti csoportban 29/43 esetben (67,4%) fordult elô. Vizsgálataink arra utalnak, hogy a lymphocytában mért DPD szint mellett a tumor és környezô szövet vizsgálatának eredményei is fontos adatokat szolgáltatnak a betegek fluoropirimidint tartalmazó kezelési protokolljainak egyéni megtervezéséhez. A munka az ETT244/2000 KO és a KEDE alapítvány támogatásával készült.



Absztraktok Célkitûzés: nyelôcsôtumoros anyagunkban analizálni a különbözô therapiás módszerek hatását. Módszer: klinikánkon 1998 óta 22 nyelôcsôtumoros beteget kezeltünk. 16%-uk nô, 84%-uk férfi volt. Átlagéletkoruk 58 (40-74) év. A tumorstádium a következôk szerint oszlott meg: 3 betegnél II/A, 7 betegnél II/B, 5-nél III., 9 betegnél IV. stádium. Szövettanilag a daganatok 70,8%-a laphámcarcinoma, 20.8%-a planocellularis carcinoma, 8,3%-a adenocarcinoma volt. Adjuváns céllal 9, palliatív céllal 13 beteget kezeltünk. Tizenhárom betegnél csak sugártherapiát, 2 betegnél sugártherapiát, majd chemotherapiát, 4 betegnél csak chemotherapiát, 3 betegnél concomittáló chemo-radiotherapiát adtunk. A sugártherapiát 2 Gy-s frakciókban 44-62 Gy összdózisban, a chemotherapiát Cisplatin-5-FU kombinációval végeztük. Concomittáló chemo-radiotherapia esetén a chemo- és a radiotherapiát egyidejûleg alkalmaztuk. Három beteg esetében HDR after loading kezelést is adtunk. Eredményeink: kezelési eredményeinket az adjuváns céllal kezelt betegek esetében a progresszióig eltelt idôvel, a palliatív célú kezelést kapott esetekben pedig a therapiás válasz analízisével értékeltük. A mellékhatások chemotherapia esetében neutropenia, radiotherapia esetében nyelôcsôégés, nyelési fájdalom volt. A kezelést felfüggeszteni mellékhatások miatt 1-1 beteg esetében kényszerültünk. Következtetések: eredményeink mind a therapiás hatás, mind a toxicitás tekintetében megfelelnek a nemzetközi irodalomban leírtaknak.

150. Pap É, Varga Z, Kahán Zs, Thurzó L Onkotherápiás Klinika, Szeged

A nagydózisú Methotrexat (HDMTX) a gyermekkori osteosarcoma (OSC) és akut lymphoblastos leukémiák (ALL) kezelésében széles körben alkalmazott kemoterápiás szer. A gyógyszer farmakokinetikai paramétereiben esetenként nagy eltérés lehet, amely súlyos toxikus mellékhatásokat eredményez. A kezelés során a gyógyszerszint monitorozása segítséget nyújt a leucovorin „rescue” kezelés megtervezéséhez. A vizsgálatok célja a kezelés során mért MTX plazmaszint adatok farmakokinetikai szempontok alapján történô értékelése. Betegek és vizsgálati módszer: A vizsgálatokat 25 ALL (14 fiú és 11 leány, életkor 2-12 év) és 12 OSC (5 fiú és 7 lány, életkor 6-18 év) diagnózisú gyerek többszöri HDMTX kezelése során végeztük. Az MTX és fô metabolitja (7-OH-MTX) plazmaszintjeinek meghatározása a kezelés elôtt, majd a kezelés indításától számított 24., 36. és 48. órában rutinszerûen és további idôpontokban, a gyógyszer eliminációjának függvényében, HPLC módszerrel történt. Eredmények: Az OSC-ás betegek esetében a 4 h. infúzió végére kialakuló átlagos MTX plazmaszint a ciklusszámmal emelkedett (elsô kezelés: 1062 µM (642-1880), hatodik kezelés: 1615µM (1057-2457)). ALL-ás betegek esetében a 4 h. infúzió végére, a ciklusszám emelkedésével alig volt tapasztalható emelkedés (elsô: 69.9± 41,2 a negyedik: 70,45±24,2 µM). A gyógyszer toxikus mellékhatásának kivédése szempontjából fontos 48. órában, a kezelési ciklustól függetlenül, OSC-s betegeknél 0,3-0,5 µM, ALL-s betegeknél 0,47-0,48 µM volt az MTX átlagos plazmaszintje. Amenynyiben a kezelés az átlagtól magasabb MTX plazmaszinteket eredményezett, arra már a 24. órában mért érték is utalt, és az esetek többségében toxikus tünetekkel is párosult. Toxikus plazmaszintet mértünk 10/88 ALL (legmagasabb érték 190,8 µM) és 5/82 OSC (legmagasabb érték 66,6 µM) kezelés során. Elhúzódó kiürülés ALL esetében 32 kezelést követôen alakult ki, melyek közül 30 esetben a 66., 1 esetben a 138. és 1 esetben csak a 168. órára csökkent az MTX plazmaszintje 0,2 µM alá. OSC-s betegeink esetében a gyógyszer kiürülése 31/82 kezelést követôen csak 66. órára következett be (MTX<0,2µM), és kiemelkedôen hosszú eliminációt 5 esetben találtunk (234, 166, 162, 90 és 72 óra). A toxikus plazmaszint nem minden esetben párosult hosszú eliminációval. Következtetések: Az MTX szint monitorozása saját eredményeink alapján is szükséges a toxikus mellékhatások csökkentéséhez. Az adatok gyûjtésével, a klinikai események követésével a kezelés biztonságossága mellett a klinikai eredményesség szempontjából is kívánunk adatokat nyerni.

151. Pap É, Kovács G1, Jókúti L1, Müller J1, Kralovánszky J Országos Onkológiai Intézet, 1Semmelweis Egyetem II. Gyermekklinika, Budapest

Vizsgálat célja: Nehezen hozzáférhetô anatómiai keresztmetszeteken optimális dóziseloszlási viszonyok kialakítása, a besugárzástervezés kínálta lehetôségek áttekintése. Módszer: 1987. és 2000. között 43 inoperábilis agytumoros gyermeket kezeltünk intézetünkben, valamennyi esetben sugárfizikai terv alapján. Ezek közül 3 betegnél – amint erre a feltételek adottak lettek – konformális besugárzástervezés történt. Alkalmazott sugárforrások telekobalt, lineáris gyorsítók különbözô energiát alkalmazva. A dóziseloszlási viszonyokat vizsgáljuk céltérfogatban, illetve a környezô anatómiai struktúrákban, különös tekintettel a késôi sugárkárosodások lehetôség szerinti minimalizálására. Erre való tekintettel választottuk meg a biztonsági zóna nagyságát is – az anatómiai szelvénytôl függôen 1,5-2 cm-es méretben. Ismertetjük a választott mezônagyságokat, sugárirányokat és a belépési szögeket. Összehasonlítjuk és elemezzük a telekobaltra és a gyorsítókra készült besugárzási terveket. Eredmények és következtetések: A hagyományos és konformális sugárfizikai tervekbôl megállapítható, hogy az utóbbi módszerrel az ép szervek sugárterhelése csökkenthetô, illetve a leadható összgócdózis nagysága a céltérfogatban növelhetô.

152. Pap L, Kocsis B, Németh Gy, Glavák Cs Országos Onkológiai Intézet, Sugárterápiás Osztály, Budapest

Vizsgálat célja: A colorectalis rák egyik legfontosabb kockázati faktorának minôsül a pozitív családtörténet, amely több autosomalis dominans öröklésmenetet mutató tünetcsoportban is megnyilvánulhat. Ezek egyike a familiaris adenomatosus polyposis (FAP), amelyet legnagyobbrészt az 5. kromoszómán található APC gén csíravonalas mutációi okoznak. Vizsgálataink arra irányultak, hogy hazai FAP családokban meghatározzuk az APC gén mutációs spektrumát, valamint értékeljük a genotípus és fenotípus esetleges összefüggéseit. Módszer: A vizsgálatba beleegyezô és genetikai tanácsadáson megjelent 20 FAP-os család tagjainak vérmintáiból DNS-t izoláltunk, majd az APC gén teljes kódoló régióját polimeráz láncreakcióval amplifikáltuk és kombinált heteroduplex/SSCP analízisnek vetettük alá. A variánsokat direkt szekvenálással azonosítottuk. Eredmények: A 20 vizsgált családból 13 esetben (65%) mutattunk ki a gént inaktiváló, a FAP-os fenotípushoz egyértelmûen kapcsolható mutációt, emellett több bizonytalan hatású variáns, illetve polimorfizmus is meghatározásra került. Következtetések: A hazai FAP családok kialakulásának hátterében az esetek mintegy kétharmadában áll az APC gén mutációja. A kimutatott mutációk legnagyobb része (85%) visszatérô jellegû és 6 beteg esetében a „forró pontnak” tekintett kodonokat érintette. A mutációs spektrum további értékelése nagyobb esetszámú vizsgálat elvégzését teszi szükségessé. OTKA (T030039) és ETT (083/2000) támogatással végzett munka.

153. Papp J, Köves I, Oláh E Országos Onkológiai Intézet, Molekuláris Biológiai Osztály, Budapest



Kezelési eredményeink elôrehaladott nyelôcsôtumoros betegek chemo- és sugártherapiájával

Nagydózisú Methotrexat kezelés farmakokinetikai követése gyermekeken

Besugárzástervezési kérdések gyermekkori agytörzsi daganatok kezelésében

Az APC tumorszuppresszor gén csíravonalas mutációi hazai FAP családokban

289

Absztraktok 154. Paszt A, Lázár Gy, Szentpáli K, Oláh T1, Balogh Á Szegedi Tudományegyetem ÁOK Sebészeti Klinika, 1Szegedi Városi Kórház Sebészeti Osztály Nyelôcsô cysta és leiomyoma sikeres videothoracoscopos sebészi kezelése

155. Pápai Zs1, Bodoky Gy2, Szántó J3, Poller I1, Rahóty P1, Eckhardt S1, Szendrôi M4, Láng I1 1Országos Onkológiai Intézet, 2Szent László Kórház Onkológiai Osztály, Budapest 3Debreceni Egyetemi Klinika, DOTE Onkológiai Osztály, Debrecen 4SE Ortopédiai Klinika, Bp Elôrehaladott lágyrészsarcomában szenvedô betegek kezelésének hatékonysága VIP (Etoposid, Ifosfamid, Cis-Platin) kombináció alkalmazásával 156. Patonay P, NaszályA Fôvárosi Onkoradiológiai Központ, Fôvárosi Uzsoki utcai Kórház, Budapest Irreszekábilis nyelôcsôdaganatok radio-kemoterápiája

157. Patonay P, NaszályA, Klinkó T, Lôvey K Fôvárosi Onkoradiológiai Központ, Uzsoki utcai Kórház, Budapest Patológiás csonttörés veszélye

290

Célkitûzések: A nyelôcsô leiomyoma és cysta malignus átalakulása ritka, azonban panaszokat okozó esetekben sebészi eltávolításuk indokolt. Videothoracoscopos módszerrel a nyelôcsô mellkasi szakaszán elhelyezkedô jóindulatú intramurális elváltozások is eltávolíthatóak, így elkerülhetô a thoracotomia, mely a magas morbiditásért elsôsorban felelôs. Jelen munkánkban két nyelôcsô leiomyoma és egy congenitalis nyelôcsô cysta sikeres videothoracoscopos sebészi kezelésérôl számolunk be. Módszer: A panaszokat okozó elváltozásokat nyelés-rtg., oesophagoscopia, mellkas CT és endoszonográfia segítségével diagnosztizáltuk. A mûtéteket altatásban, izolált intubáció alkalmazásával végeztük, így a mellkasban a mûtéti oldalon, a tüdô légtelenségével tudtuk biztosítani az ideális mûtéti feltárást. A mûtétek során CO2 insufflatiora nem volt szükség. A mediastinalis pleura behasítását követôen a nyelôcsô falában elhelyezkedô elváltozásokat longitudinális myotomiát követôen kifejtettük. A nyelôcsô nyálkahártyájának épségét intraoperativ endoscopiával ellenôriztük. Eredmények: Minimális vérvesztés mellett (50 ml) a mûtéti idô 70, 120, ill. 180 perc volt. Intraoperativ és postoperativ szövôdményt nem észleltünk. Az elváltozások szövettani vizsgálata igazolta a praeoperativ diagnózist. A betegek a mûtétet követôen a 3. postoperativ naptól kezdôdôen per os táplálkoztak és 5 nap után panaszmentesen távoztak otthonukba. Következtetések: A videothoracoscopos technika biztonságos, kevesebb postoperativ fájdalommal jár és a beteg normális fizikai aktivitásának gyors visszatérését biztosítja. A videothoracoscopos mûtéti technika javasolt a nyelôcsô jóindulatú tumorainak eltávolítására. Bevezetés: lágyrészsarcomás betegek gyógyszeres kezelésében csak kevés cytosztatikum bizonyult hatásosnak. A monoterápiában az Etoposid 13%-ban, Dacarbazin 17%-ban, Cis-Platin 23%-ban, Doxorubicin 25%-ban, a Holoxan 30%ban bizonyult hatásosnak. A korábban alkalmazott kombinációs kezelés a CYVADIC séma, melynek hatékonysága 35% körül volt. A szerzôk ezen adatok alapján VIP kombináció bevezetésével vizsgálták az elôrehaladott lágyrészsarcomás betegek válaszadási arányát. Anyag és módszer: a vizsgálatba bevont betegek szövettanilag igazolt inoperábilis, metasztatikus, vagy helyileg recidivált lágyrészsarcomaban szenvedtek. A betegek általános állapota a WHO skála szerint 0 - 2, maximális korhatár 75 év, átlagéletkor 42,5 volt. 1990 január-1999 júniusa között 134 beteg került a vizsgálatba. Az alkalmazott kezelés során 100 mg/m2 Etoposid 5 napon keresztül (1-5 nap), Ifosfamid 3000 mg/m2, 1.-2. napig, 40 mg/m2 Cisplatin 1.-2. napig adására került sor, 28 naponta ismételve. A betegeknél havonta laborvizsgálat, 2 havonta az elváltozás lokalizációja szerinti CT vizsgálat történt. A kezelés hatásosságát, ill. a mellékhatást a WHO feltételei szerint értékeltük. Eredmények: 134 betegbôl 60 beteg reagált a kezelésre. Remissziós ráta 45% volt (CR 9%, PR 36%). 56 betegnél (42%) a vizsgálat során nem volt értékelhetô változás (SD). A remisszió 4,6 hónapig állt fenn. A mellékhatások közül leggyakrabban az alopecia (100%) fordult elô, hányinger-hányás 54%-ban volt megfigyelhetô, leukopéniát 32%-ban észleltünk. Következtetések: az általunk alkalmazott VIP kombináció elôrehaladott lágyrészsarcomás betegeknél hatékonynak bizonyult. A kezelés következtében kialakult mellékhatások elfogadhatóak voltak. Véleményünk szerint a VIP kombináció elôrehaladott lágyrészsarcomas betegeknél rutinszerûen alkalmazható kezelési forma.

Vizsgálat célja: Irreszekábilis nyelôcsôdaganatok kombinált citosztatikumos és sugaras kezelése. Módszer: Kuratív, ill. palliatív célú radio-kemoterápia. A kezelés üregi AL HDR besugárzással indul (1., 7., 14. napon 8 Gy gócdózis 0,5 cm gócmélységben), majd a 21. naptól 6-18 MeV külsô besugárzás következik: felsô és középsô harmadi tumoroknál a szuprakláviumot magában foglaló mediasztinális AP-PA opponáló mezôkbôl 30 Gy összgócdózisig, majd 3 D konformális besugárzás formájában kiegészítve 50 Gy összgócdózisig: alsó harmadi tumoroknál 3 D konformális besugárzás formájában, a cöliakális nyirokrégiót magába foglaló céltérfogattal. Kemoterápia: A külsô besugárzással szimultán indul, a kezelés 21., 49. és 77. napján 20 mg/m2 Cisplatin+600 mg/m2 5-Fluorouracil iv infúzió adására kerül sor alkalmanként 3 egymást követô napon. Eredmények: 24 irreszekábilis, ill. inoperábilis nyelôcsôtumoros betegek közül 16/24 definitív, 8/24 palliatív radio-kemoterápiás kezelést kapott. Nyelési funkció: 22/24 betegnél a nyelés javult vagy nem változott, 1/24 betegnél romlott a nyelés 1 egységet, 1/24 beteg a kezelés közben elhunyt. Mellékhatás: bôrpír: 24/24 betegnél, átmeneti nyelésromlás: 6/24 betegnél, leukopénia: 2/24 esetben, nyelôcsôsipoly: 2/24 esetben. Egyéb mellékhatást nem észleltünk. Követési idô: kuratív célú terápiánál 17 hónap (6-52 hó), palliatív célú kezelésnél 8,9 hó (3-14 hó). Remisszió idôtartama: definitív radio-kemoterápia esetén: 15 hónap (3-48 hó), palliatív radio-kemoterápiánál 6 hónap (2-13 hó). Következtetések: Nyelôcsôdaganat radio-kemoterápiás kezelése inkább a nyelési funkció és az életminôség javulása, mint a túlélés terén tûnik eredményesnek. A vizsgálat célja: Oszteolitikus metasztázisok komplex ellátásának áttekintése. Módszer: Szupportáció: fájdalomcsillapítás, nagy dózisú szteroid adása, az érintett testrész immobilizálása. Sugárterápia: az áttétes csontterület megavoltos fotonbesugárzása, mint a kezelés érdemi és legfontosabb része. Sugárforrás: 1,3 MeV teleCo vagy 6-18 MeV elektrongyorsító készülék. Besugárzási mezô: az érintett csontszakasz 2 cm-es biztonsági zónákkal. Dozírozás: konvencionálisan 10x3 Gy bôrgócdózis, heti 5x3 Gy (de alkalmaznak ettôl eltérô dózisokat is). Biszfoszfonát terápia: az oszteolitikus csont rekalcifikációja, a fájdalomcsillapító hatás, a daganat csontszövetben való megtelepedésének fékezése révén szerepe a csontáttétek kezelésében egyre jelentôsebb. Kemoterápia: csak a kemoterápiára érzékeny daganatok esetében van némi szerepe, az is inkább a sugárterápia után, az elért eredmény konzerválására. Eredmények: A fájdalom már a kezelés közben csökken, a terápia végére sok esetben akár meg is szûnhet. Az osszeális folyamat a kombinált kezelést követôen akár 1–2 évig is nyugalomban maradhat. Következtetés: Oszteolitikus csontáttétek sugár-, biszfoszfonát- és – arra alkalmas esetben – kemoterápia kombinált alkalmazása inkább a betegek életminôségét mint túlélését javítja.



Magyar Onkológusok Társaságának 24. Kongresszusa Magyar Onkológia 45. évfolyam 3. szám

Recommend Documents