Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
MAGYAR OLIMPIAI BIZOTTSÁG BIZONYLATI SZABÁLYZAT ÉS BIZONYLATI ALBUM EGYSÉGES SZERKEZETBEN
Hatályos: 2013. április 15.
1
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BEVEZETÉS A számvitelről szóló, többször módosított 2000. évi C. törvény a bizonylati rend tartalmára, szerkezetére vonatkozóan kötelező érvényű előírást nem tartalmaz, így valamennyi gazdálkodó szervezet önállóan alakítja ki bizonylati rendjét, az adottságainak és a helyi körülményeknek, továbbá a belső igényeknek megfelelően. A sajátosságok figyelembevételével a Magyar Olimpiai Bizottság – a könnyebb kezelhetőség és áttekinthetőség érdekében - Bizonylati rendjét a vele egységes szerkezetben csatolt Bizonylati albummal készítette el. A bizonylati szabályzat egyes fejezeteiben szereplő bizonylatok és nyilvántartások mintáját és azok használatára vonatkozó leírásokat a szabályzat mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. A bizonylati albumban szereplő bizonylatok azonosító jelét, a bizonylati szabályzatban a következő azonosító jelöli: 000
A szabályzatot a kapcsolódó – a szabályzat hatályba lépésének időpontjában hatályban lévő- jogszabályi előírásoknak megfelelően állítottuk össze, figyelemmel minden a MOB-nál előforduló (előfordulható) esetre. A tevékenységek megfelelő ellátását biztosító formanyomtatványokat a mellékletben csatolt Bizonylati album tartalmazza. A szabályzat tartalmazza a Bizonylatok kezelésével kapcsolatos - a szabályzat készítésének időpontjában hatályos - főbb jogszabályi hivatkozásokat is. A szabályzat hozzájárul ahhoz, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (továbbiakban: MOB és/vagy vállalkozás,és/vagy gazdálkodó szervezet), mint kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezetnél a felesleges vagyontárgyak rendje feleljen meg a jogszabályi előírásoknak, és ezáltal elősegítse a szabályszerűségi követelmények érvényesülését.
2
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Tartalomjegyzék BEVEZETÉS ............................................................................................................................. 2 I. ÁLTALÁNOS RÉSZ .............................................................................................................. 5 1.1. A bizonylati szabályzat célja, tartalma ............................................................................ 5 1.2. Bizonylati elv, bizonylati fegyelem .............................................................................. 5 1.3. Bizonylat fogalma, alaki és tartalmi kellékei ................................................................. 6 1.4. Szigorú számadási kötelezettség körébe tartozó bizonylatok felhasználása, nyilvántartása ..................................................................................................................... 8 1.4.1. Szigorú számadású nyomtatványok ......................................................................... 8 1.4.2. A szigorú számadású nyomtatványok átvétele és nyilvántartása ...................... 8 1.4.3. A szigorú számadású nyomtatványok teljes körűségének ellenőrzése ............. 8 1.4.4. A szigorú számadású nyomtatványok őrzése ..................................................... 8 1.4.5. A szigorú számadású nyomtatványok kiadása, felhasználása ............................ 9 1.2. A bizonylatok kiállítása, helyesbítése ............................................................................ 9 1.3. A bizonylatok feldolgozása és ellenőrzése ................................................................... 10 1.3.1. Általános követelmények ....................................................................................... 10 1.3.2. A bizonylatok alaki ellenőrzése ....................................................................... 11 1.3.3. A bizonylatok számszaki ellenőrzése ............................................................... 11 1.3.4. A bizonylatok tartalmi ellenőrzése ................................................................... 12 1.4. A bizonylatok szállítása ............................................................................................... 12 1.5. A bizonylatok tárolása .................................................................................................. 12 1.6. A bizonylatok őrzése .................................................................................................... 12 II. EGYES GAZDASÁGI ESEMÉNYEKHEZ KAPCSOLÓDÓ BIZONYLATOK HASZNÁLATA .................................................................................................................. 14 2.1. Befektetett eszközök állományváltozásának bizonylatolása ........................................ 14 2.1.1. Immateriális javak nyilvántartása..................................................................... 14 2.1.2.Tárgyi eszközök nyilvántartása ............................................................................... 16 2.1.3. Értékpapírok nyilvántartása.............................................................................. 22 2.2. Készletek nyilvántartása ............................................................................................... 23 2.2.1. A készletnyilvántartás feladata......................................................................... 23 2.2.2. Készletnyilvántartás bizonylatai ...................................................................... 24 2.2.3. Analitikus készletnyilvántartás ........................................................................ 29 2.2.4. Bizonylatokkal kapcsolatos feladatok a készletkönyvelés megkezdése előtt .. 30 2.2.3. Eszközök munkahelyi, egyéni nyilvántartása .................................................. 31 2.2.4. Kizárólagos személyi használatra kiadott eszközök nyilvántartása ................. 31 2.2.5. Leltári körzetek részére, közös használatra kiadott eszközök nyilvántartása .. 32 2.2.6. Kihordási időre kiadott munkaruha nyilvántartása .......................................... 32 2.2.7. Szerszámkönyv gépjárműhöz ........................................................................... 33 3
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
2.3. Pénz- és értékkezelés bizonylatolása ............................................................................. 34 2.3.1. Házipénztári nyilvántartás bizonylatai ............................................................ 34 2.3.2. A pénzkezelés egyéb bizonylatai ..................................................................... 35 2.4. Leltározás bizonylatolása ............................................................................................ 38 2.5. Selejtezés bizonylatolása ............................................................................................. 40 2.6. Számlák, szállítólevelek, beérkező és kimenő számlák bevételek bizonylatolása ........ 42 2.7. Megrendelés, kiküldetés, menetlevelek bizonylatai ..................................................... 48 2.7.1. Megrendelés ..................................................................................................... 48 2.7.2. Kiküldetés......................................................................................................... 48 2.7.3. Menetlevelek .................................................................................................... 48 2.8. Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásának nyomtatványai ........................ 48 III. A BIZONYLATI ALBUMRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉS ................................... 51 IV. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK .............................................................................................. 52 V. FÜGGELÉK ........................................................................................................................ 52 A BIZONYLATOK JEGYZÉKÉRŐL .................................................................................... 52 BEFEKTETETT ESZKÖZÖK ............................................................................................. 53 KÉSZLETEK ....................................................................................................................... 54 PÉNZ- ÉS ÉRTÉKKEZELÉS .............................................................................................. 55 LELTÁROZÁS .................................................................................................................... 56 SELEJTEZÉS ....................................................................................................................... 57 SZÁMLÁK, BEÉRKEZŐ ÉS KIMENŐ SZÁMLÁK ......................................................... 58 MEGRENDELÉS, KIKÜLDETÉS, MENETLEVÉL ......................................................... 58 Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásának nyomtatványai ............................... 59 SZIGORÚ SZÁMADÁSÚ NYOMTATVÁNYOK NYILVÁNTARTÁSA ....................... 60 Jegyzék a törzsadatok kezeléséért felelős dolgozókról ........................................................ 61 BIZONYLATI ALBUM .......................................................................................................... 62 MEGISMERÉSI NYILATKOZAT ....................................................................................... 318
4
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A Magyar Olimpiai Bizottság Bizonylati rendjét és a vele egységes szerkezetet alkotó Bizonylati album tartalmát a számvitelről szóló módosított 2000. évi C. törvény alapján a következők szerint határozom meg. I. ÁLTALÁNOS RÉSZ
1.1. A bizonylati szabályzat célja, tartalma A bizonylati szabályzat célja, hogy biztosítsa a MOB-nál a számviteli elszámolásokhoz kapcsolódó bizonylatok kiállításának, ellenőrzésének, továbbításának, felhasználásának, kezelésének rendjét. A szabályzat a következő feladatok ellátásához tartalmaz kötelező előírásokat:
1.2.
az egyes gazdasági eseményekhez milyen bizonylatot kell használni,
kinek kell a bizonylatot kiállítani, az abban szereplő adatokat kinek kell ellenőrizni,
a bizonylatot kiállító és az ellenőrzést végző felelőssége,
hány példányban kell a bizonylatot kiállítani, mi az egyes példányok szerepe az adatfeldolgozásban,
hogyan kell a bizonylatot továbbítani, miként kell az átvételt igazolni,
kinek és milyen módon kell a bizonylati példányokat megőrizni, mikor lehet azokat selejtezni,
miként kell kezelni a rontott bizonylati példányokat, illetve a tévesen kiállított bizonylat esetén milyen eljárást kell követni.
Bizonylati elv, bizonylati fegyelem
Minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani (készíteni). A gazdasági műveletek (események) folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell. A számviteli (könyvviteli) nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. Szabályszerű az a bizonylat, amely az adott gazdasági műveletre (eseményre) vonatkozóan a könyvvitelben rögzítendő és a más jogszabályban előírt adatokat a valóságnak megfelelően, hiánytalanul tartalmazza, megfelel a bizonylat általános alaki és tartalmi követelményeinek, és amelyet - hiba esetén - előírásszerűen javítottak. A bizonylatok feldolgozási rendjének kialakításakor a következők szerint kell eljárni:
5
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
a pénzeszközöket érintő gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait késedelem nélkül, készpénzforgalom esetén a pénzmozgással egyidejűleg, illetve bankszámla forgalomnál a hitelintézeti értesítés megérkezésekor, az egyéb pénzeszközöket érintő tételeket legkésőbb a tárgyhót követő hó végéig a könyvekben rögzíteni kell;
az egyéb gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait a gazdasági műveletek, események megtörténte után, legalább negyedévenként, a számviteli politikában meghatározott időpontig (kivéve, ha más jogszabály eltérő rendelkezést nem tartalmaz), legkésőbb a tárgynegyedévet követő hó végéig kell a könyvekben rögzíteni.
A főkönyvi könyvelés, az analitikus nyilvántartások és a bizonylatok adatai közötti egyeztetés és ellenőrzés lehetőségét, függetlenül az adathordozók fajtájától, a feldolgozás (kézi vagy gépi) technikájától, logikailag zárt rendszerrel, a FORRÁS SQL pénzügyiszámviteli- vezetői információs rendszerben biztosítani kell.
1.3.
Bizonylat fogalma, alaki és tartalmi kellékei
Számviteli bizonylat minden olyan a gazdálkodó által kiállított, készített, illetve a gazdálkodóval üzleti vagy egyéb kapcsolatban álló természetes személy vagy más gazdálkodó által kiállított, készített okmány (számla, szerződés, megállapodás, kimutatás, hitelintézeti bizonylat, bankkivonat, jogszabályi rendelkezés, egyéb ilyennek minősíthető irat) - függetlenül annak nyomdai vagy egyéb előállítási módjától -, amely a gazdasági esemény számviteli elszámolását (nyilvántartását) támasztja alá. A számviteli bizonylat adatainak alakilag és tartalmilag hitelesnek, megbízhatónak és helytállónak kell lennie. A bizonylat szerkesztésekor a világosság elvét szem előtt kell tartani. A számviteli bizonylatot a gazdasági művelet, esemény megtörténtének, illetve a gazdasági intézkedés megtételének vagy végrehajtásának időpontjában, magyar nyelven kell kiállítani. (Külföldi megrendelőnek küldött és magyar nyelven kiállított számlán az adatok a külföldi megrendelő nyelvén is feltüntethetők.) A külföldi szállító, szolgáltató számláján azokat az adatokat, megjelöléseket kell - a könyvviteli nyilvántartásokban történő rögzítést megelőzően - magyarul is feltüntetni, amelyek a bizonylat hitelességéhez, a megbízható, a valóságnak megfelelő adatrögzítéshez, könyveléshez, az utólagos ellenőrzéshez feltétlenül szükségesek. A számviteli bizonylatokon az adatok időtállóságát a számviteli törvény 169. §-ban meghatározott megőrzési időn belül biztosítani kell. A könyvviteli elszámolást közvetlenül alátámasztó bizonylat általános alaki és tartalmi kellékei a következők: a bizonylat megnevezése és sorszáma vagy egyéb más azonosítója; a bizonylatot kiállító gazdálkodó (ezen belül a szervezeti egység) megjelölése; 6
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
a gazdasági műveletet elrendelő személy vagy szervezet megjelölése, az utalványozó és a rendelkezés végrehajtását igazoló személy, valamint a szervezettől függően az ellenőr aláírása; a készletmozgások bizonylatain és a pénzkezelési bizonylatokon az átvevő, az ellennyugtákon a befizető aláírása;
a bizonylat kiállításának időpontja, illetve a gazdasági művelet jellegétől, időbeni hatályától függően - annak az időpontnak vagy időszaknak a megjelölése, amelyre a bizonylat adatait vonatkoztatni kell (a gazdasági művelet teljesítésének időpontja, időszaka);
a (megtörtént) gazdasági művelet tartalmának leírása vagy megjelölése, a gazdasági művelet okozta változások mennyiségi, minőségi és - a gazdasági művelet jellegétől, a könyvviteli elszámolás rendjétől függően - értékbeni adatai;
külső bizonylat esetében a bizonylatnak tartalmaznia kell többek között: a bizonylatot kiállító gazdálkodó nevét, címét;
bizonylatok adatainak összesítése esetén az összesítés alapjául szolgáló bizonylatok körének, valamint annak az időszaknak a megjelölése, amelyre az összesítés vonatkozik;
a könyvelés módjára, az érintett könyvviteli számlákra történő hivatkozás;
a könyvviteli nyilvántartásokban történt rögzítés időpontja, igazolása;
továbbá minden olyan adat, amelyet jogszabály előír.
A számlával, az egyszerűsített adattartalmú számlával, a számlát helyettesítő okmánnyal kapcsolatos további követelményeket más jogszabály is meghatározhat. A számla, az egyszerűsített adattartalmú számla, a számlát helyettesítő okmány alaki és tartalmi hitelességét, megbízhatóságát a MOB részéről – a munkaköri leírásában arra kijelölt – Pénzügyi munkatárs a MOB azonosító adatainak feltüntetésével és aláírásával igazolhatja. Ha a könyvviteli nyilvántartás, mint számviteli bizonylat technikai, optikai eljárás eredménye, akkor biztosítani kell:
az adatok vizuális megjelenítése érdekében azoknak - szükség esetén - a késedelem nélküli kiíratását,
az egyértelmű azonosítás érdekében a kódjegyzéket.
A bizonylat a következő módon készíthető: kézzel, géppel, kódoltan. Szabályszerű az a bizonylat, amely az adott gazdasági eseményt a valóságnak megfelelően, hitelesen rögzíti, hiba esetén előírásszerűen javítottak. 7
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A gazdasági események rögzítéséhez elsődlegesen a FORRÁS SQL rendszerben biztosított, a kereskedelmi forgalomban kapható szakmányosított nyomtatványokat kell használni. Abban az esetben, ha valamely gazdasági művelet rögzítéséhez a feni módokon előállított nyomtatvány nem áll rendelkezésre, akkor - rendkívül indokolt esetben - saját készítésű nyomtatványt kell használni. A nyomtatvány szerkesztésénél be kell tartani a bizonylatok általános alaki és tartalmi kellékeire vonatkozó előírásokat.
1.4. Szigorú számadási kötelezettség felhasználása, nyilvántartása
körébe
tartozó
bizonylatok
1.4.1. Szigorú számadású nyomtatványok A készpénz kezeléséhez, más jogszabály előírása alapján meghatározott gazdasági eseményekhez kapcsolódó bizonylatokat (ideértve a számlát, az egyszerűsített adattartalmú számlát és a nyugtát is), továbbá minden olyan nyomtatványt, amelyért a nyomtatvány értékét meghaladó vagy a nyomtatványon szereplő névértéknek megfelelő ellenértéket kell fizetni, vagy amelynek az illetéktelen felhasználása visszaélésre adhat alkalmat, szigorú számadási kötelezettség alá kell vonni. A szigorú számadás alá vont bizonylatokról, nyomtatványokról a kezelésükkel megbízott személynek olyan nyilvántartást kell vezetni, amely biztosítja azok elszámolását. 1.4.2. A szigorú számadású nyomtatványok átvétele és nyilvántartása A 4.1. pontban, valamint a bizonylati albumban megjelölt nyomtatványokból beszerzett, illetve a MOB rendelkezésére bocsátott készletet jegyzék kíséretében kell – a munkaköri leírásában arra kijelölt – Pénzügyi munkatárs részére (akit a szigorú számadású nyomtatványok kezelésével a MOB megbíz) állományba vétel, illetve kezelés és megőrzés végett átadni. Az átadási jegyzékben a nyomtatványokat fajtánként elkülönítve, ezen belül füzetenként, űrlaponként emelkedő számsorrendben kell felsorolni. Ez a jegyzék egyúttal az átvevő dolgozó nyilvántartása az állományba vett nyomtatványokról. 1.4.3. A szigorú számadású nyomtatványok teljes körűségének ellenőrzése Az átvétel alkalmával minden esetben meg kell vizsgálni, hogy az egyes nyomtatványokban az űrlapok teljes számban megvannak-e, továbbá az űrlapokon a sorszámok és esetleges egyéb jelzések (pl. számlavezető pénzintézet jelzőszáma) helyeseke. 1.4.4. A szigorú számadású nyomtatványok őrzése A felülvizsgált és helyesnek talált szigorú számadású nyomtatványokat páncélszekrényben (páncél kazettában) kell őrizni.
8
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
1.4.5. A szigorú számadású nyomtatványok kiadása, felhasználása Minden olyan esetben, ha a megőrzéssel megbízott dolgozó a kezelésére bízott nyomtatvány készletből annak felhasználására megbízott személynek kiad, a kiadás és az átvétel tényét a nyilvántartás megfelelő sorában a kiadás és az átvétel keltének feltüntetésével keresztül kell vezetni, és az átvételt ugyanott a megbízott személy aláírásával kell elismertetni. A nyilvántartásnak a következő adatokat kell tartalmazni:
beszerzett bizonylat sorszámát, beszerzés idejét, a felhasználás kezdő időpontját, a felhasználás befejező időpontját, a felhasználásra átvevő aláírását, a felhasználtan visszavevő aláírását.
A szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásának mintáját a bizonylati album tartalmazza. A szigorú számadású nyomtatványokat használók a felhasznált mennyiséggel minden negyedévet követő 15-ig kötelesek elszámolni. A nyomtatványok átadása, illetve átvétele csak elismervény ellenében történhet.
1.2.
A bizonylatok kiállítása, helyesbítése
A bizonylatot a gazdasági művelet, esemény megtörténtének, illetve a gazdasági intézkedés megtételének vagy végrehajtásának időpontjában kell kiállítani. A bizonylaton az adatokat időtálló módon úgy kell rögzíteni, hogy azok a kötelező megőrzési határidőig olvashatók (olvasható alakra hozhatók), továbbá az esetlegessé váló utólagos változások felismerhetők, illetve kimutathatók legyenek. A szabályszerű javításokat a következők szerint kell elvégezni:
A bizonylatra helytelenül bejegyzett adatok javítása során az eredeti bejegyzést át kell húzni, úgy, hogy az eredeti bejegyzés (szám vagy szöveg) olvasható maradjon. A helyesbített adatokat az áthúzott szám vagy szöveg fölé kell írni. A hibás bejegyzést a bizonylat minden példányán javítani kell. Fel kell tüntetni továbbá a helyesbítés keltét és a bizonylatot helyesbítő személy aláírását. Pénztári bizonylatokat JAVÍTANI NEM SZABAD! A rontott pénztári bizonylat, készpénzcsekk stb., helyett új bizonylatot kell kiállítani és a rontott, stornírozott bizonylatot (annak összes példányát) meg kell őrizni.
9
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A külső szervektől beérkezett bizonylatokat alaki és tartalmi szempontból ellenőrizni kell. Az ellenőrzés során talált hibákról a bizonylat kiállítóját – haladéktalanul - értesíteni kell és fel kell szólítani a hibás bejegyzés helyesbítésére. A külső szervektől beérkező bizonylatok alaki és tartalmi szempontból történő ellenőrzéséért – a munkaköri leírásában arra kijelölt – Pénzügyi munkatárs felelős. A MOB külső szervtől érkezett bizonylatot nem javíthat! A hibásan más szerv részére megküldött bizonylatot a MOB köteles kijavítani. A javítás történhet az eredeti - hibás - bizonylat érvénytelenítésével és új bizonylat kiállításával, vagy helyesbítő bizonylat kiállításával. A helyesbítő bizonylatnak tartalmaznia kell: az eredeti bizonylat azonosításához szükséges adatokat, a módosításnak megfelelő új tételeket. A bizonylatok, nyomtatványok alaki és tartalmi szempontból történő szabályszerű kitöltéséért, valamint ellenőrzéséért - a jelen szabályzatban megjelölt személyek - a felelősek.
1.3.
A bizonylatok feldolgozása és ellenőrzése
1.3.1. Általános követelmények A bizonylatok feldolgozása során ellenőrizni kell a bizonylatokon feltüntetett adatokat, azok hitelességét. A rögzítés, könyvelés előtt a bizonylatokat csoportosítani kell. A feldolgozás során következő feladatokat kell elvégezni: a)
Ki kell jelölni azokat a főkönyvi számlákat (analitikus nyilvántartó lapot), amelyeken a gazdasági művelet hatásának értékét, illetve mennyiségi adatait rögzíteni kell, (számlakijelölés, gépi adatfeldolgozás során az előírt kódolást).
b)
A bizonylaton el kell végezni a számlakijelölést, illetve a kódolást végző személy kézjegyével azt el kell látni.
c)
Rögzíteni kell a könyvelés megtörténtét, időpontját és az egyeztetés tényét.
d)
Biztosítani kell megfelelő hivatkozással a visszakeresés lehetőségét.
A feldolgozás során ellenőrizni kell: az aláírók jogosultságát, a bizonylat alaki, tartalmi és számszaki helyességét, valamint azt, hogy a könyveléshez minden bizonylat megérkezett-e, továbbá azt, hogy az adatok feldolgozása teljes körűen megtörtént-e, a munkafolyamatba épített ellenőrzés megtörténtét. 10
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A gépi adathordozón (szerveren, személyi számítógépen, digitális adathordozón, stb) lévő adatok helyesbítéséről (javításáról) jegyzéket kell készíteni: tabló formájában. A javításokról készített hibajegyzéket (hibalistát) a javító bizonylatokkal együtt meg kell őrizni. A gépi adathordozón levő adatok helyesbítésének módját, valamint annak esetleges változását, a feldolgozási dokumentációban szabályozottak szerint kell elvégezni. A számítógépes adatfeldolgozás keretében a törzsadatokat a jelen szabályzatban foglalt bizonylati elv alapján kell rögzíteni, illetőleg változásaikat nyilvántartani. A törzsadatok rögzítéséért és változásaik nyilvántartásáért a szabályzat 1. sz. mellékletét képező "Jegyzék a törzsadatok kezeléséért felelősökről" kimutatásban szereplő személyek felelősek. A törzsadatok módosítására, új adatok nyilvántartásba vételére, illetve egyes adatok törlésére csak a "Jegyzékben" foglalt személyek adhatnak utasítást. A módosított törzsadatokat a módosítás végrehajtása után ki kell íratni és azt a módosítás bizonylatával együtt a módosításért felelős szervezeti egységnek vagy személynek meg kell őrizni. 1.3.2. A bizonylatok alaki ellenőrzése Ennek keretében a következőket kell vizsgálni: a gazdasági esemény bizonylatolása az előírt bizonylati űrlapon történt-e, a bizonylati űrlapot sorszám szerint vették-e használatba (szigorú számadású nyomtatványoknál), a bizonylatok kitöltése teljes körűen megtörtént-e, minden adat szerepel-e, a kiállító, az érvényesítő és az utalványozó (eseménytől függően az ellenőr), valamint a gazdasági eseményben érintett dolgozók aláírása szerepel-e a bizonylaton, a bizonylat kiállítása megfelelő-e, a javítások szabályszerűek-e, a szükséges mellékletek csatolva vannak-e. 1.3.3. A bizonylatok számszaki ellenőrzése A számszaki vizsgálat során meg kell győződni arról, hogy a mennyiségi és értékadatok, a számolási műveletek helyesen kerültek-e rögzítésre. A megállapított számszaki hibát a bizonylaton a kiállítási színtől eltérő színű tollal kell javítani.
11
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
1.3.4. A bizonylatok tartalmi ellenőrzése Vizsgálni kell a gazdasági esemény szükségességét, indokoltságát, az alkalmazott árak helyességét, a vonatkozó jogszabályi előírások betartását.
1.4.
A bizonylatok szállítása A bizonylatok szállításánál úgy kell eljárni, hogy azokba illetéktelen személyek ne tekinthessenek be, külső károsodás ne érje, és hiánytalanul eljussanak a rendeltetési helyre. A bizonylatok elhelyezésére és szállítására szolgáló eszköz megválasztásakor figyelembe kell venni tartalmuk fontosságát, a szállításukra vonatkozó technikai előírásokat.
1.5.
A bizonylatok tárolása A bizonylatok tárolása, megőrzése során biztosítani kell, hogy azok könnyen hozzáférhetők, visszakereshetők legyenek és a tárolás alatt károsodást ne szenvedjenek. A könyvelési bizonylatokat időrendi sorrendben, irattartóban kell tárolni. A gazdálkodás évét megelőző 2 év összegyűjtött könyvelési anyagát a mindenkori főkönyvelő tárolja, a könnyebb hozzáférhetőség érdekében. Ezt követően gondoskodni jegyzőkönyvet kell készíteni.
1.6.
kell
az
irattárnak
történő
átadásról,
melyről
A bizonylatok őrzése
A gazdálkodó az üzleti évről készített beszámolót, valamint az azt alátámasztó leltárt, értékelést, főkönyvi kivonatot, továbbá a naplófőkönyvet vagy más, a törvény követelményeinek megfelelő nyilvántartást olvasható formában legalább 10 évig köteles megőrizni.
A könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatot (ideértve a főkönyvi számlákat, az analitikus, illetve részletező nyilvántartásokat is), legalább 8 évig kell olvasható formában, a könyvelési feljegyzések hivatkozása alapján visszakereshető módon megőrizni. A folyószámláknál az elévülési idő a folyószámla megszűnésének időpontjával kezdődik.
A szigorú számadású bizonylatok rontott példányaira is vonatkozik a legalább 8 évig történő megőrzési kötelezettség.
A megőrzési időn belüli szervezeti változás (ideértve a jogutód nélküli megszűnést is) nem hatálytalanítja e kötelezettséget, így a bizonylatok megőrzéséről a szervezeti változás végrehajtásakor intézkedni kell.
A bizonylat elektronikus formában is megőrizhető, ha az alkalmazott módszer biztosítja az eredeti bizonylat összes adatának késedelem nélküli előállítását, folyamatos leolvashatóságát, illetve kizárja az utólagos módosítás lehetőségét és az megfelel az Szt. 167. § (5) bekezdése szerinti feltételeknek. 12
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Bizonylatot a megőrzési helyről elvinni csak elismervény ellenében szabad. A hatósági intézkedésre - a megőrzés helyéről - kiadott eredeti bizonylatok tartalmáról kivonatot vagy a bizonylatról bármilyen módszerrel előállított másolatot kell készíteni, és azt az eredeti bizonylat visszahelyezéséig bizonylatként megőrizni.
A bizonylatok megőrzésére vonatkozó előírások betartásáért, betartatásáért a gazdasági igazgató felelős.
13
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
II. EGYES GAZDASÁGI ESEMÉNYEKHEZ KAPCSOLÓDÓ BIZONYLATOK HASZNÁLATA
2.1.
Befektetett eszközök állományváltozásának bizonylatolása A befektetett eszközök nyilvántartásának általános szabályai A befektetett eszközökről a főkönyvi számlákkal bruttó értékben megegyező analitikus nyilvántartást kell vezetni. A befektetett eszközök analitikus nyilvántartásának biztosítani kell, hogy a MOB befektetett eszközeinek állománya bármely időpontban ellenőrizhető legyen és a bekövetkezett változások adatai a számlaosztály számláinál előírt csoportok szerint a következő tagolásban rendelkezésre álljanak. a)
Állomány növekedés Új befektetett eszköz beszerzése és létesítése, használt eszköz beszerzése térítés ellenében, használt eszköz átvétele térítés nélkül, eszköz átvétele átszervezés miatt, átminősítés, egyéb növekedések.
b)
Állomány csökkenés Befektetett eszközök selejtezése, értékvesztése, megsemmisülése, használt eszközök átadása térítés nélkül, átadás átszervezés miatt, átminősítés, egyéb csökkenések.
2.1.1. Immateriális javak nyilvántartása a) Immateriális javak nyilvántartásának tartalma A következőkben felsorolt immateriális javak megszerzéséért fizetett ellenértékről nyilvántartást kell vezetni: vagyoni értékű jogok (az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok kivételével), szellemi termékek, üzleti vagy cégérték, alapítás - átszervezés aktivált értéke, kísérleti fejlesztés aktivált értéke. Az immateriális javak nyilvántartásba vételét a számla, adás-vételi szerződés, illetve egyéb okmány alapján kell elvégezni. Ugyancsak a számlának, illetve az egyéb okmánynak megfelelően kell a nyilvántartásban a bruttó (beszerzési) értéket 14
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
szerepeltetni. A bruttó érték megállapításánál a számlában (okmányban) szereplő és visszaigényelhető általános forgalmi adó összegét figyelmen kívül kell hagyni. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a következő adatokat: Megnevezés, Főkönyvi számla száma (számlarend szerint), MOB megnevezése, Nyilvántartó lap oldalszámát, Leltári számot, Termék jegyzék számát, A raktár vagy munkahely megnevezését, Az állományba vétel keltét, A bevételezés alapjául szolgáló bizonylat, okmány számát, A készítő, szállító megnevezését, A várható használati időt, A leírás módját, a leírási kulcs %-át, A könyvelés keltét, A bizonylat számát, A változás megnevezését (növekedés, csökkenése pontos jogcímét), Bruttó értéket Ft-ban : = növekedés = csökkenés = egyenleg Értékcsökkenést Ft-ban : = növekedés, = csökkenés, = egyenleg, Nettó érték, Maradványérték, Napló hivatkozás. Ha a vagyoni értékű jogok, illetve szellemi termékek közül az egyedi eszközt piaci értéken mutatja ki a vállalkozás, az analitikus nyilvántartást a következő adatokkal is ki kell egészíteni: az eszközök piaci értéke és annak változásai, az értékhelyesbítés nyitó egyenlege, az értékhelyesbítés tárgyévi növekedése, csökkenése, értékhelyesbítés záró egyenlege. b) Az immateriális javak nyilvántartásának bizonylatai, nyomtatványai A nyilvántartás céljára a következő nyomtatványokat kell használni:
15
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz.ny. 11-69.
ÁLLOMÁNYBAVÉTELI BIZONYLAT javakról
Immateriális
B.Sz.ny. 11-76.
IMMATERIÁLIS JAVAK egyedi nyilvántartó lapja Tárgyi eszközök naplója.
001 002
011
Az egyedi nyilvántartó lapra adatot feljegyezni csak bizonylat alapján szabad. A naplót főkönyvi számlánként kell megnyitni úgy, hogy az a főkönyvi könyvelés adataival egyeztethető legyen. Az egyedi nyilvántartó lapokat minden év december 31-én le kell zárni, de a következő évben amíg a lap be nem telt, a könyvelés folytatható. A naplót minden év végén le kell zárni, és minden évben újat kell nyitni. c) Kis értékű (100.000 Ft alatti) vagyoni értékű jogok és szellemi termékek nyilvántartásának nyomtatványa Az analitikus nyilvántartást attól függően kell megszervezni, hogy a MOB él-e azzal a lehetőséggel, hogy ezen immateriális javak beszerzésével, előállításával kapcsolatos kiadásait amortizáció címén folyó kiadásként egy összegben elszámolja. A MOB éven belül amortizálódónak minősíti a 100.000 Ft egyedi beszerzési érték alatti vagyoni értékű jogokat és szellemi terméket - vagy azok bizonyos csoportját azt a számviteli politikában is ennek megfelelően rögzítette. A kis értékű vagyoni értékű jogok és szellemi termékek nyilvántartásához a KISÉRTÉKŰ (100.000 Ft alatti) VAGYONI ÉRTÉKŰ JOGOK ÉS SZELLEMI TERMÉKEK nyilvántartó lapot kell használni. 009
2.1.2.Tárgyi eszközök nyilvántartása a) Tárgyi eszközök nyilvántartásának feladata A tárgyi eszközök nyilvántartásba vételéről a szabályzatban meghatározott bizonylatok felhasználásával kell gondoskodni. Részletező nyilvántartást kell vezetni a következő tárgyi eszközökről: a)
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok,
b)
Műszaki berendezések, gépek, járművek,
c)
Egyéb berendezések, felszerelések, járművek,
d)
Tenyészállatok, 16
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
e)
Beruházások, felújítások,
f)
Beruházásra adott előlegek,
g)
Tárgyi eszközök értékhelyesbítése.
A tárgyi eszközök állományának, mennyiségének értékére, összetételére vonatkozó bármely időpontban történő ellenőrzését az analitikus nyilvántartás vezetésével kell biztosítani. A tárgyi eszköz-állományt, valamint az állományban bekövetkezett változásokat az analitikus nyilvántartásban a főkönyvi könyvelés tagolása szerint kell kimutatni. A tárgyi eszközök egyedi nyilvántartását átírásos módszerrel kell végezni. Az egyedi nyilvántartó lapok alá helyezett naplókat főkönyvi számlacsoportonként kell megnyitni. Ezt úgy kell megszervezni, hogy a napló nyitóoszlopai az állományváltozások a jogcímek szerinti gyűjtésre alkalmasak legyenek. A MOB a tárgyi eszközöket piaci értéken szerepelteti, ezért az analitikus nyilvántartást a következő adatokkal is ki kell egészíteni: az eszközök piaci értéke és annak változásai, az értékhelyesbítés nyitó egyenlege, az értékhelyesbítés tárgyévi növekedése, csökkenése, értékhelyesbítés záró egyenlege. I. Épületek, építmények egyedi nyilvántartása Az épületek, építmények egyedi nyilvántartásához az ÉPÜLETEK ÉS ÉPÍTMÉNYEK egyedi nyilvántartó lapja elnevezésű nyomtatványt kell alkalmazni. 005
Az épület-nyilvántartási lapot az üzembe helyezés időpontjában és ennek az időpontnak a feltüntetésével a rendszeres használatba vételkor - az épület aktiválásakor - kell kiállítani. A kiállítás alapját a B.Sz.ny. 11-45/új r.sz. jelű ÁLLOMÁNYBA VÉTELI BIZONYLAT épületekről és egyéb építményekről elnevezésű bizonylat adatai, vagy a T.1966/c. r.sz. jelű ÜZEMBE HELYEZÉSI okmány elnevezésű dokumentációk képezik. 003 010 Amennyiben az épület használatba vételére üzembe helyezési eljárás keretén belül kerül sor, akkor először el kell készíteni az Üzembe helyezési okmányt, majd ennek alapján ki kell állítani az ÁLLOMÁNYBA VÉTELI BIZONYLAT épületekről és egyéb építményekről elnevezésű nyomtatványt. 010 003 Abban az esetben, ha üzembe helyezési eljárás nélkül kerül nyilvántartásba az épület, vagy építmény, úgy az egyedi nyilvántartó lapot ÁLLOMÁNYBA VÉTELI BIZONYLAT alapján kell felfektetni. 003
17
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Akkor, ha az épületek, építmények esetében csökkenés áll be, akkor annak bizonylatolása a B.Sz.ny. 11-56/új r.sz. jelű TÁRGYI ESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYCSÖKKENÉSI BIZONYLATA értékesítés és hiány elszámolására jelű nyomtatványt kell használni. 004
Az ÉPÜLETEK ÉS ÉPÍTMÉNYEK egyedi nyilvántartó lapja elnevezésű nyomtatvány előoldalán az épületre, építményre vonatkozó jellemző adatokat kell szerepeltetni. A fejrészben a bal oldali mezőben fel kell jegyezni az átadások és az üzembe helyezések időpontjait, valamint az ezekről szóló jegyzőkönyvek számait. A fejrészben a középső mezőben az épület, építmény adatait kell szerepeltetni. A jobb oldali rovatokon az értékcsökkenési leírási kulcsot kell feltüntetni. 005 Az értékcsökkenés elszámolását évenként a nyilvántartó lapokon rögzíteni kell. Az épület tartozékait az egyedi nyilvántartó laphoz kapcsolódóan a B.Sz.ny. 11-47/új r.sz. jelű BETÉTLAP a tartozékok felsorolására elnevezésű nyomtatványon kell nyilvántartásba venni. 013 Az egyedi nyilvántartáshoz naplót kell vezetni. Erre a célra a TÁRGYI ESZKÖZÖK NAPLÓJA elnevezésű nyomtatványt kell használni. Az egyedi nyilvántartást átírásos módszerrel kell vezetni úgy, hogy az egyedi nyilvántartó lapok alá helyezett naplókat főkönyvi számlánként (vagy számlacsoportonként) kell vezetni. A nyilvántartásnak biztosítani kell a főkönyvi könyvelés adataival történő egyeztetést. 011
Az egyedi nyilvántartó lapokat minden év december 31-én le kell zárni, de a következő évben, amíg a lap be nem telt az adat felvitel folytatható. A Naplót minden év végén le kell zárni, és minden évben újat kell nyitni. II. Földterületek nyilvántartása A földterületről, ültetvényekről, telkesítésről a B.Sz.ny. 11-75. r.sz. jelű FÖLDTERÜLET nyilvántartó lap elnevezésű nyomtatványt kell kiállítani. Az egyedi lapon fel kell tüntetni a földterület fekvését, rendeltetését, terepadottságokat, telekkönyvi és helyrajzi számot, a földterülethez tartozó épület(ek) nyilvántartási lapszámát, területét, aranykorona értékét, tulajdonosok megnevezését, tulajdonhányadokat, bruttó értékét, illetve annak csökkenését, növekedését. A nyilvántartó lapon szereplő adatokat telekkönyvi nyilvántartás adataival egyező módon kell feltüntetni, biztosítani kell a főkönyvi könyveléssel való egyeztetést. III.Gépek, berendezések, felszerelések és járművek nyilvántartása
006
A gépek, berendezések, felszerelések és járművek nyilvántartásához a BERUHÁZÁSOK, TÁRGYI ESZKÖZÖK egyedi nyilvántartó lapja (műszaki és egyéb berendezések, gépek, felszerelések, járművek) megnevezésű nyomtatványt kell alkalmazni. 007
18
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A nyilvántartó lapot a tárgyi eszköz aktiválásakor, a rendszeres használatba vételkor, illetve a munkahelyre történő kiadáskor kell kiállítani, a TÁRGYI ESZKÖZÖK állományba vételi bizonylat adatai alapján. 003 Az egyedi nyilvántartó laphoz kapcsolódóan a tartozék nyilvántartására a B.Sz.ny. 11-47/új r.sz. jelű BETÉTLAP a tartozékok felsorolására elnevezésű nyomtatványt kell alkalmazni. 013
Az egyedi nyilvántartó laphoz Naplót kell vezetni. Erre a célra a TÁRGYI ESZKÖZÖK NAPLÓJA elnevezésű nyomtatványt kell alkalmazni. A nyilvántartást átíró módszerrel kell vezetni úgy, hogy az alkalmas legyen a főkönyvi könyvelés adataival történő egyeztetéshez. 011
Az egyedi nyilvántartó lapokat minden év december 31-én le kell zárni, de a következő évben amíg a lap be nem telt, az adat rögzítés folytatható. A Naplót minden év végén le kell zárni és a következő évben újat kell nyitni. IV. Beruházások nyilvántartása A beruházásokról, beruházásokra adott előlegekről beruházásonként elkülönítve egyedi nyilvántartást kell vezetni. Az egyedi nyilvántartó lapon fel kell tüntetni a következőket: a beruházás jelzőszámát, a beruházás megnevezését, a kiadások (felhasználások, ráfordítások) keltét, hivatkozási számát, a kiadások összegét, a szállító megnevezését, a számla keltét, a főkönyvi számla számát, előleg esetén az előleg számolásának időpontját, összegét, az előleg állományát. Beruházások nyilvántartására a BERUHÁZÁSOK, TÁRGYI ESZKÖZÖK egyedi nyilvántartó lapja elnevezésű nyomtatványt kell használni. 007
A nyilvántartó lapokhoz Naplót kell vezetni a tárgyi eszközöknél leírtak szerint. V. Felújítások nyilvántartása A felújítások főkönyvi számlákhoz analitikus nyilvántartást kell vezetni. A felújítások analitikus nyilvántartását úgy kell vezetni, hogy abból a felújításra került tárgyi eszközönként a felmerült felújítási költségek összege megállapítható legyen.
A nyilvántartó lapon fel kell tüntetni a következő adatokat: a tárgyi eszköz egyedi azonosítóját, 19
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
a tárgyi eszköz megnevezését, a tárgyi eszköz bruttó és nettó értékét, a felújítási munkát végző kivitelező megnevezését, a számla keltét, a számla számát, a kiadás összegét, a felújítás aktiválásának időpontját.
A felújítások nyilvántartására a BERUHÁZÁSOK, TÁRGYI ESZKÖZÖK egyedi nyilvántartó lapját kell használni úgy, hogy BERUHÁZÁSOK, TÁRGYI ESZKÖZÖK megnevezést át kell húzni és fölé kell írni, hogy FELÚJÍTÁSOK. 007
A nyilvántartó laphoz Naplót kell vezetni. Erre a célra a TÁRGYI ESZKÖZÖK naplója elnevezésű nyomtatványt kell alkalmazni. A napló fejrészében fel kell tüntetni, hogy FELÚJÍTÁSOK. 011 VI. Kis értékű (100.000 Ft alatti) tárgyi eszközök nyilvántartása A MOB éven belül amortizálódónak minősíti a 100.000 Ft egyedi beszerzési érték alatti tárgyi eszközöket - vagy azok bizonyos csoportját – és azt a számviteli politikában is ennek megfelelően rögzítette. A kis értékű tárgyi eszközök nyilvántartásához a KISÉRTÉKŰ (100.000 Ft alatti) tárgyi eszközök nyilvántartó lapot kell használni. 008 b) A tárgyi eszközök nyilvántartására vonatkozó egyéb előírások A) A tárgyi eszközök nyilvántartásának törzskönyve A tárgyi eszközök egyedi nyilvántartó lapjairól a következő részletezettségben számla-törzskönyvet kell vezetni: a) Ingatlanok épületek, építmények földterületek b) Gépek, berendezések, felszerelések c) Tenyészállatok d) Beruházások e) Felújítások A nyilvántartás céljára a B.Sz.ny. 11-57/új r.sz. jelű TÁRGYI ESZKÖZÖK SZÁMTÖRZSKÖNYV (betétlap) elnevezésű nyomtatványt kell használni. B) Tárgyi eszközök leltározási körzetenkénti nyilvántartása
017
A leltározási szabályzatban meghatározott leltározási körzetenként a tárgyi eszközökről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás céljára a B.Sz.ny. 11-68/új 20 016
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
r.sz. jelű TÁRGYI ESZKÖZÖK LELTÁROZÁSI (körzetenkénti) nyilvántartó lapot kell vezetni.
EGYSÉGENKÉNTI
A nyilvántartást úgy kell vezetni, hogy abból megállapítható legyen a tárgyi eszköz elhelyezésének pontos megnevezése. A nyilvántartó lap hátoldalán fel kell sorolni a tartozékokat. Amennyiben a tartozékok felsorolására a nyilvántartó lapon a rendelkezésre álló rovatok nem elegendőek, úgy a felsorolást a B.Sz.ny. 11-47/új r.sz. jelű BETÉTLAP TARTOZÉKOK felsorolása elnevezésű nyomtatványon kell folytatni és a nyilvántartó laphoz csatolni. 013
Megjegyzés: a tárgyi eszközök leltározási körzetenkénti nyilvántartásához a tartozékok felsorolása úgy is elvégezhető, hogy az egyedi nyilvántartás felfektetésekor a B.Sz.ny. 11-47/új. r.sz. BETÉTLAP A TARTOZÉKOK FELSOROLÁSÁHOZ elnevezésű nyomtatványt átírással két példányban kell kiállítani, és a másodpéldányt a B.Sz.ny. 11-68/új r.sz. TÁRGYI ESZKÖZÖK LELTÁROZÁSI EGYSÉGENKÉNTI (körzetenkénti) nyilvántartó kartonhoz kell 016 csatolni. 013 c) Tárgyi eszközök átadásának-átvételének bizonylatolása A tárgyi eszközök átadás-átvétele történhet gazdálkodó szervezeten (MOB- on) belül, vagy gazdálkodó szervezetek között. a./ Gazdálkodó szervezeten belüli átadás-átvétel Gazdálkodó szervezeten belüli mozgás esetében az átadás-átvétel megtörténtének bizonylatolására a B.Sz.ny. 11/66/új r.sz. jelű TÁRGYI ESZKÖZÖK átadás-átvételi bizonylata GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEN BELÜL elnevezésű bizonylatot kell használni. A bizonylat előoldalán pontosan fel kell tüntetni az átadó és átvevő hely megjelölését, valamint a tárgyi eszköz azonosító adatait.
014
A bizonylat hátoldalán fel kell sorolni a tartozékokat is. Amennyiben a tartozékok felsorolására a rendelkezésre álló rovatok nem elegendőek, úgy a felsorolást a B.Sz.ny. 11-47/új r.sz. BETÉTLAP TARTOZÉKOK felsorolása elnevezésű nyomtatványon kell folytatni, és azt az átadás-átvételi bizonylathoz kell csatolni. 013
A változás tényét rögzíteni kell az átadás-átvétel bizonylata alapján a tárgyi eszközök számlatörzskönyvében, valamint a leltározási körzetenkénti nyilvántartásban.
b./ Gazdálkodó szervezetek közötti átadás-átvétel 21
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A gazdálkodó szervezetek közötti mozgás esetében az átadás - átvétel megtörténtének bizonylatolására a B.Sz.ny. 11-67. r.sz. jelű TÁRGYI ESZKÖZÖK ÁTADÁS-ÁTVÉTELI BIZONYLATA GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK KÖZÖTT elnevezésű nyomtatványt kell használni.
015
A bizonylat hátoldalán fel kell sorolni a tartozékokat is. Amennyiben a tartozékok felsorolására a rendelkezésre álló rovatok nem elegendőek, úgy a felsorolást a B.Sz.ny. 11-47/új r.sz. BETÉTLAP TARTOZÉKOK FELSOROLÁSÁRA nyomtatványon kell folytatni, és az átadás-átvételi bizonylathoz csatolni. 013 A változást keresztül kell vezetni a következő nyilvántartásokon: - a tárgyi eszközök egyedi nyilvántartása, - a tárgyi eszközök számlatörzskönyvében, - a tárgyi eszközök leltározási körzetenkénti nyilvántartásán, valamint - a főkönyvi könyvelésben. d) Gépjárművek törzskönyvi nyilvántartása A MOBnál valamennyi gépjárműről törzskönyvi nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartás céljára az A.T.KPM 231/a. r.sz. jelű GÉPJÁRMŰVEK TÖRZSKÖNYVE elnevezésű szabványosított nyomtatványt kell használni. 019 A törzskönyvet az állományba vételi bizonylat, valamint a gépjármű műszaki könyve (amit a gyártó cég ad ki a gépjárművel) és a forgalmi engedély alapján kell kiállítani.
A törzskönyvbe a következő adatokat kell bejegyezni:
a gépjármű azonosító adatai,
főjavítások időpontjai,
átalakítások rövid leírása,
gépjármű kilométer-teljesítménye negyedévenként és éves összesen,
baleseti sérülési javítások rövid leírása.
2.1.3. Értékpapírok nyilvántartása Az értékpapírok nyilvántartására a következő nyilvántartásokat kell vezetni: Részvény egyedi nyilvántartó lap 201
Kötvény egyedi nyilvántartó lap Befektetési jegy egyedi nyilvántartó lap
202 203
Egyéb értékpapír egyedi nyilvántartó lap Befektetett pénzügyi eszközök (eladásra vásárolt értékpapírok analitikus nyilvántartása)
204 205
22
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Kötvények, értékpapírok analitikus nyilvántartása 206
Adott kölcsönök analitikus nyilvántartása 207
Tőkejövedelmek nyilvántartása Munkalap befektetések értékeléséhez
208 209
A nyilvántartásnak a következő adatokat kell tartalmazni:
értékpapír megnevezése,
értékpapír sorszáma, azonosítója,
az értékpapír vásárlásának időpontja,
az értékpapír kibocsátójának megnevezése,
az értékpapír névértéke,
értékvesztés,
a lejáratát, értékesítés (eladás) időpontját,
osztalék, kamat feltételeit,
kapott osztalék, kamat összegét.
A vásárolt értékpapírokról bevételi pénztárbizonylatot, az értékesítésről (eladásról) kiadási pénztárbizonylatot kell kiállítani. Az értékpapírokra vonatkozó részletes szabályozást a Pénzkezelési szabályzat tartalmazza.
2.2.
Készletek nyilvántartása
2.2.1. A készletnyilvántartás feladata A készletek nyilvántartásba vételéről a szabályzatban meghatározott bizonylatok felhasználásával kell gondoskodni. Részletező nyilvántartást kell vezetni a következő készletekről:
vásárolt anyagok betétdíjas göngyölegek alvállalkozói teljesítmények áruk saját termelésű anyagok állatok befejezetlen termelés és félkész termékek késztermékek.
A nyilvántartásban el kell különíteni a 23
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
raktári új készleteket és a használt készleteket.
2.2.2. Készletnyilvántartás bizonylatai a) Anyag-bevételezés bizonylatolása A vásárolt vagy saját előállítású készletekről beszerzés vagy előállítás után bevételi bizonylatot kell kiállítani. A bevételezéshez a B.Sz.ny. 12-111/N. r.sz. KÉSZLETEK BEVÉTELEZÉSI BIZONYLATA elnevezésű nyomtatványt kell használni. A bevételezési bizonylatok elsősorban a vásárlásokból származó készletnövekedések 101 elszámolására szolgálnak, de ezt kell használni egyéb raktári bevételt jelentő tételek bevételezésére is ( pl. leltári többletből, átminősítésből, leértékelésből, bérmunkából történt visszaszállításból származó készletnövekedések). A vásárlásból származó készlet beérkezésekor a bevételezési bizonylatot a mennyiségi és minőségi átvétel után a raktáros köteles kiállítani. A Bevételi bizonylatot számla, vagy szállítólevél és az anyagszám jegyzék alapján kell kiállítani. A bizonylat fejrészében a szállító megnevezését és a szállítmánnyal kapcsolatos egyéb azonosító adatokat (szállítólevél száma, szállítás módja, rendelési szám) kell feljegyezni. A "raktár jele" rovatba a bevételező raktár megjelölését, vagy kódszámát kell bejegyezni. A bizonylat táblázatos részének soraiba az átvett anyagok azonosító adatait (anyagszám, megnevezés, méret, minőség, mennyiségi egység, az anyagszámjegyzék és a szállítólevél vagy számla alapján) a mennyiségi adatait kell bejegyezni. Az egységár rovatot elszámoló ár alkalmazása esetén az anyagszám jegyzék, tényleges beszerzési ár alkalmazása esetén pedig a számla alapján kell kitölteni. Az értékadatokat a mennyiség és az egységár szorzataként kell kiszámítani. A MOB adottságainak megfelelően a bevételezési bizonylat kiállítását úgy is szabályozhatja, hogy az érték rovatot nem a raktáros, hanem valamely más szervezeti egység (pl. anyagkönyvelés) tölti ki. Egy speciális esetben, amikor a MOB a raktárban naplózó anyagkönyvelés módszerét alkalmazza, a bizonylat érték rovatát egyáltalán nem kell kitölteni. Az egységár rovat kitöltése - amennyiben a MOB nyilvántartási árként a tényleges beszerzési árat alkalmazza - szintén szabályozható oly módon, hogy azt nem a raktár, hanem valamely más szervezeti egység (pénzügyi osztály, anyagkönyvelés) tölti ki. A készletváltozásokat a bizonylat kitöltésével egyidejűleg a raktári nyilvántartó lapokon is el kell számolni. 24
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Erre a célra a B.Sz.ny. 12-151. r.sz. jelű RAKTÁRI NYILVÁNTARTÓ LAP (fejlap) elnevezésű nyomtatványt kell használni. A raktári nyilvántartó lapokon az elszámolási időszakon belül (hónap, negyedév vagy év) 1-től kezdődően folyamatosan sorszámozni kell. A készletváltozási bizonylatra a "Tétel sorszám" rovatba a raktári nyilvántartó lapnak ezt a sorszámát kell bejegyezni. Az "Új készlet" rovatba a raktári nyilvántartólapon az adott sorszámmal jelölt változás (tétel) utáni készlet mennyiségét kell beírni. 104
A bevételezési bizonylat táblázatos készítésének üresen maradó sorait áthúzással érvényteleníteni kell! A nem vásárlásból származó készletnövekedések bevételezési bizonylaton történő rögzítése esetén a következők szerint kell eljárni: a „Szállító” rovatban pontosan meg kell jelölni a készletváltozás jellegét és amennyiben a bevételezés alapját valamilyen okmány képezi (jegyzőkönyv leltári többletről, átminősítésről stb.) hivatkozni kell annak számára is, az egységár rovatot - amennyiben a MOB nyilvántartási árként tényleges beszerzési árat alkalmaz - nem kell kitölteni, ezekre a célokra külön bizonylattömböt (tömböket) kell használni, melynek lapjait felülírással, vagy más megkülönböztető jelzéssel kell ellátni. b) Anyag-kivételezés bizonylatolása Anyag-kivételezési bizonylatot kell kiállítani a raktárak készletét csökkentő készletváltozásokról. Kivételt képez a raktárak közötti anyagátadásból származó készletcsökkenés, mivel erre a célra külön nyomtatványt kell használni. A készlet-kivételezéshez a B.Sz.ny. 12-114/V. r.sz. jelű KÉSZLET-KIVÉTELEZÉSI BIZONYLAT elnevezésű nyomtatványt kell használni. 102
A kivételezési bizonylat elsősorban a felhasználásra kiadott anyagok elszámolására szolgál, de felhasználható az egyéb raktári kiadást jelentő tételek rögzítésére is. Ilyenek lehetnek a leltári hiányból, értékesítésből, bérmunkára történt kiadásból, átminősítésből, átdolgozásból, leértékelésből származó készletcsökkenések. A felhasználás céljára kiadott készletek bizonylatolásáról a MOB adottságainak megfelelően két megoldás között választhat. Az egyik lehetséges megoldás az, hogy a kivételezési bizonylatokat - a kiadott anyag, új készlet és hivatkozási szám kivételével - az igénylő, vagy az utalványozásra jogosult szervezeti egység tölti ki. A raktár a bizonylat alapján az igényelt anyagokat 25
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
kiadja és a ténylegesen kiadott mennyiségeket, valamint az elszámoló árat, adott esetben az értéket, az új készletet és a hivatkozási számot a bizonylatra beírja. A másik megoldás esetén az anyagot igénylő a raktárban jelentkezik. A kivételezési bizonylatot a raktár állítja ki, majd a kiállított bizonylatot az igénylő utalványoztatja. Ezt követően adhatja ki a raktár az igényelt anyagot. Bármelyik módszert alkalmazza is a MOB, alapszabály, hogy a raktár készletet csak az erre illetékes személy(ek) írásbeli utasítására (utalványozására) adhat ki! A raktárból készletet csak a gazdasági igazgató írásbeli utasítására lehet kivételezni. A készlet kiadására vonatkozó utasításnak tartalmazni kell: az anyag (készlet) pontos meghatározását (anyagszám és megnevezés az anyagszám jegyzék alapján), a kiadandó mennyiséget, a kiadás (kivételezés) céljának, valamint a kivételező szervezeti egységnek a megjelölését. Ezt a követelményt a készlet-kivételezési bizonylat rovatainak pontos és maradéktalan kitöltésével kell biztosítani. A "Költségviselő neve" rovatba a közvetlen anyagfelhasználások esetében a felhasználás értékével terhelendő 7-es számlaosztály megnevezését és számjelét nem kell bejegyezni, mivel a MOB a 7-es számlaosztályban – másodlagosan – jelenleg nem vezet nyilvántartást. A "Munkahely neve" rovatot a közvetett anyag felhasználások esetében kell kitölteni és oda az anyagfelhasználás értékével terhelendő költséghely megnevezését és számjelét nem kell beírni a 6-os számlaosztály bontásának megfelelően, mivel a MOB a 6-es számlaosztályban – másodlagosan – jelenleg nem vezet nyilvántartást. A "Raktár jele" rovatban a kiadó raktár megnevezését vagy számjelét kell feltüntetni. A bizonylat táblázatos részének soraiban a kiadott anyagféleségek adatait kell bejegyezni. Az anyag száma, megnevezése és mennyiségi egysége rovatokat az anyagszám jegyzék alapján kell kitölteni. Abban az esetben, ha az igényelt anyagféleségből a raktár semmilyen mennyiséget nem tud kiadni, a ténylegesen kiadott mennyiség rovatát vízszintes vonallal át kell húzni. Amennyiben a bizonylatot a raktár állítja ki, csak a kiadott anyag mennyisége rovatot kell kitölteni! Az egységár rovatot csak az esetben kell a raktárnak vagy az igénylő szervnek kitöltenie, amennyiben a MOB nyilvántartási árként elszámoló árat alkalmaz. 26
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Tényleges beszerzési ár alkalmazása esetén a rovatot célszerű, ha az anyagkönyvelés tölti ki. Az érték, az új készlet és a hivatkozási szám rovatokat a készlet kivételezési bizonylatnál leírtakkal azonos módon kell kitölteni. A bizonylat táblázatos részének üresen maradt sorait áthúzással érvényteleníteni kell! A nem felhasználás jellegű készletcsökkenéseknek kivételezési bizonylaton történő elszámolása esetén az előzőekben elrendelt előírások az alábbi eltérésekkel érvényesek: A "Költségviselő neve" rovatban pontosan meg kell jelölni az elszámolt készletváltozás jellegét, és amennyiben a kiadás alapját valamilyen okmány képezi (jegyzőkönyv raktári hiányról, átminősítésről stb.) hivatkozni kell annak a számára is. Értékesítés esetén a "Munkahely neve” rovatban fel kell tüntetni a vevő megnevezését. Erre a célra külön bizonylattömböt kell használni, melynek lapjait felülírással vagy más megkülönböztető jelzéssel kell ellátni. c) A készlet visszavételezésének bizonylatolása A készleteket mindig meghatározott költségviselőre vagy - rezsi anyagok esetén meghatározott költséghelyre kell kiadni. A kivételezett készletet, vagy annak megmaradt részét az eredetitől (az utalványozottól) eltérő célra felhasználni nem szabad, hanem vissza kell szolgáltatni a raktárnak. A raktárnak visszaadott anyagokról a B.Sz.ny. 12-123/N. r.sz. jelű KÉSZLETVISSZAVÉTELEZÉSI bizonylat elnevezésű nyomtatványt kell kiállítani. A készletet mindig annak a költségviselőnek, illetve költséghelynek a javára kell visszavételezni, melyek terhére a készlet eredetileg kiadásra került. Ezért a bizonylat fejrészében szereplő "Költségviselő neve", illetve "Munkahely neve" rovatokba be kell jegyezni az elismerendő költségviselő, illetve költséghely megnevezését és számjelét.
103
A többi esetben a visszavételezési bizonylat kiállítása és kezelése a készlet-kivételezési bizonylatoknál elrendelt módon történik. d) Raktárak közötti anyagátadások bizonylatolása A raktárak közötti anyagátadás több telephellyel rendelkező, decentralizált raktározást megvalósító vállalkozásnál fordul elő. A számottevő raktárközi forgalmat lebonyolító vállalkozásoknak célszerű az átadási bizonylat alkalmazása. A több, de profilírozott raktárral (a raktárak egymástól eltérő anyagféleségek tárolására vannak kijelölve) rendelkező vállalkozásoknál raktárak közötti anyagátadás-átvétel csak ritkán fordul elő. Az ilyen ritkán előforduló esetek bizonylatolására felhasználhatók a készlet bevételezési, illetve kivételezési bizonylatok is, külön átadási bizonylatnyomtatványok alkalmazása mellőzhető.
27
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Az anyagátadási bizonylatok alkalmazásának az a nagy előnye, hogy a kivételezési és bevételezési bizonylatok adatait egyetlen nyomtatványon egyesíti. A bizonylatot egyetlen munkamenetben az átadó raktár tölti ki, az átvett anyag mennyisége, valamint adott esetben az új készlet és hivatkozási szám rovatok kivételével. A bizonylat kitöltése - az új készlet és a hivatkozási szám kivételével - az eddig ismertetett készletváltozási bizonylatokkal kapcsolatban előírtakkal azonos módon történik. Az új készlet és a hivatkozási szám rovatokat mind az átadó, mind pedig az átvevő raktár csak saját példányán tölti ki. Ily módon teljes mértékben biztosítható, hogy az átvételt és az átadást azonos adatokkal számolják el az anyagkönyvelésben. Az átadó raktár a szabályosan kiállított átadási bizonylatok első négy példányát az anyaggal együtt átadja az átvevő raktárnak. Az ötödik példány a tömbben marad, és azt az anyag szállítójával az átvétel igazolásául aláíratja. Az átvevő raktár mind a négy bizonylat példányra rávezeti az átvett mennyiséget, és a 2. és 4. példányon tölti ki az új készlet és a hivatkozási szám rovatokat, majd az átvétel igazolásául valamennyi példányt aláírja. A 2. példányt ezután az anyagkönyvelésnek, az 1. és 3. példányt pedig az átadó raktárnak küldi meg. A 4. példány a raktári nyilvántartás bizonylataként az átvevő raktárnál marad. Az átadó raktár a visszakapott példányok alapján az átadott anyagokat a raktári nyilvántartásban kiadásba helyezi. A nála maradó példányokra rávezeti az új készlet és a hivatkozási szám adatokat, majd az 1. példányt az anyagkönyvelésnek megküldi. A 3. példány az átadónál marad a raktári nyilvántartás bizonylataként. e) Raktári készletnyilvántartások bizonylatolása A raktárban tárolt készletekről fajtánként - minden egymástól méretben, minőségben, vagy egyéb jellemző tekintetben eltérő készletről külön-külön - mennyiségi nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásban pontosan és naprakészen kell rögzíteni a készletmozgásokat és kimutatni a készletet. A raktári nyilvántartást úgy kell vezetni, hogy egyeztetési lehetőséget biztosítson a mennyiségben és értékben vezetett analitikus anyagkönyveléssel. Az anyagok mennyiségi nyilvántartását a készletek tényleges tárolási helyén kell vezetni. Ha a MOB az anyagokat több, egymástól helyileg távol levő helyiségében, raktáregységben tárolja, és ezek mindegyikét külön raktáros kezeli, a nyilvántartás kétféle módon vezethető: a) minden raktárban külön, az ott kezelt (tárolt) anyagokról vezetnek nyilvántartást, b) a raktárak központjában tartanak nyilván minden anyagot azonban úgy, hogy minden anyagról annyi nyilvántartó lapot vezetnek, ahány raktárban a kérdéses anyag tárolva van. 28
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A raktárban az egyes készletek mennyiségében bekövetkezett változások feljegyzésére nyilvántartó lapot kell vezetni. Erre a célra a B.Sz.ny. 12-151. r.sz. jelű RAKTÁRI NYILVÁNTARTÓ LAP (fejlap) elnevezésű nyomtatványt kell használni. 104 A nyilvántartó lap egyes példányait azokban a rekeszekben, azokon a polcokon kell elhelyezni, ahol a rajtuk nyilvántartott készleteket tárolják. A fejlapon fel kell tüntetni: a készlet szabatos megnevezését, méret, minőség, mennyiségi egységét, az anyagszámot, a készletváltozás keltét, jellegét, mennyiségét, és a készlet mennyiségét. A raktári fejlapokon a készletváltozást, a bevételt vagy kiadást követően azonnal rögzíteni kell. A fejlapokról Törzskönyvet kell vezetni. A Törzskönyvben anyagszám sorrendben fel kell tüntetni a megnyitott nyilvántartó lapokat és a megnyitás keltét. A nyilvántartásból végleg törölt anyagfajták számához a Törzskönyvbe a dátumot és a "megszűnt" jelzést kell beírni. A raktári készletnyilvántartásban az átvett bizonylatokat - a sorszám ellenőrzéshez sorszám szerint, - a nyilvántartásba vételhez anyagszámonként kell csoportosítani. A raktáraknak az anyagnyilvántartást folyamatosan és naprakészen kell vezetni. A bizonylatok nyilvántartásba vétele után a bizonylat megfelelő helyén a nyilvántartó lap vezetője kézjegyével igazolja a bizonylat feldolgozásának megtörténtét. A napi bizonylatok feldolgozása után naponta egyeztetni kell a nyilvántartó lappal. A raktárnak az aznapi készletváltozási bizonylatokat bizonylatszám szerinti sorrendben legkésőbb másnap kézbesítő könyvvel az anyagkönyvelés részére továbbítani kell. 2.2.3. Analitikus készletnyilvántartás Az analitikus készletnyilvántartást úgy kell vezetni, hogy tételesen készlet fajtánként a mennyiségi és értékadatok megállapíthatók legyenek. A készleteket készletnyilvántartó lapokon kell könyvelni, oly módon, hogy a készletek és készletváltozások anyag fajtánkénti, készletezési helyek szerinti mennyiségben és értékben történő nyilvántartását biztosítsák. A készletnyilvántartás céljára a B.Sz.ny. 12-186. r.sz. vagy a B.Sz.ny.12-185.r.sz. jelű KÉSZLETNYILVÁNTARTÓ LAP elnevezésű nyomtatványt kell használni. 106
105
29
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A készletnyilvántartó lapokat a raktári nyilvántartó lapokkal azonos részletezésben kell vezetni és rajtuk a megjelölő adatoknak (anyagszám, anyag megnevezése, méret, mennyiségi egység stb.) meg kell egyezni. A készletnyilvántartó lapokról Törzskönyvet kell vezetni, amelyből bármikor megállapítható, hogy milyen lapoknak kell lenni, illetőleg, hogy minden lap hiánytalanul megvan-e. A készletnyilvántartó lapokat (és a raktári nyilvántartó lapokat is) éveken át folyamatosan kell vezetni. Év végén és évközi leltározásnál minden esetben aláhúzással le kell zárni a forgalmi és készletadatokat. A következő év első napjával az előző évi zárókészletet a Bevétel és a Készlet rovatokba elő kell vezetni. Abban az esetben, ha a lapok túlságosan elhasználódnak, azokat újra kell nyitni. Újra nyitásnál minden régi lapot meg kell nyitni (akkor is, ha nincs rajta készlet) vagy pedig törölni kell a törzskönyvből. A készletnyilvántartó lapokat mindig ugyanolyan sorrendben kell tárolni, mint a raktári nyilvántartó lapokat. A készletnyilvántartó lapokhoz naplót kell vezetni, melyre átírással kell könyvelni. Erre a célra B.Sz.ny. 12-190. r.sz. I. vagy B.Sz.ny. 12-121. r.sz. II. jelű KÉSZLETEK NAPLÓJA elnevezésű nyomtatványt kell használni. A naplókat főkönyvi számlánként külön-külön meg kell nyitni. 107 108 Minden készletnapló fejrészében fel kell tüntetni a naplófajta megnevezését, az elszámolási időszakot és a napló oldalszámát. A naplókat elszámolási időszakonként, 1-től kezdődő folyamatos sorszámokkal kell oldalszámozni.
2.2.4. Bizonylatokkal kapcsolatos feladatok a készletkönyvelés megkezdése előtt A raktártól átvett készletváltozási bizonylatokat a készletkönyvelésnek először bizonylatszám szerint ellenőrizni kell. Erre a célra a D.Sz.ny. 13-78.r.sz. (száz tételes) vagy a D.Sz.ny.13-78. r.sz. (száz tételes BIZONYLATELLENŐRZŐ SOR-SZÁMTÁBLÁZAT-ot (tombolalapot) kell használni. 706
Tombolalapot kell megnyitni minden felhasználásra kiadott bizonylattömbről oly módon, hogy a lap fejrészébe be kell írni a tömbök kezdő és záró sorszámait, valamint a tömböt használó szervezeti egység megjelölését. A beérkező bizonylatok utolsó két számjegyének megfelelő sorszámozott kockát át kell húzni. A tombolalapot úgy kell vezetni, hogy mindig pontosan megállapítható legyen, mely bizonylatok érkeztek és melyek nem érkeztek be feldolgozásra.
30
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A könyvelés megkezdése előtt végre kell hajtani a bizonylatok tételeinek egységárazását és az értékadatok kiszámítását is. Az egységárazás és az értékadatok kiszámítása eltérő módon történik elszámoló ár, illetve tényleges beszerzési ár alkalmazása esetén. Elszámoló ár alkalmazása esetén az egységárat a kiállító tünteti fel a bizonylaton. Ilyen esetben is azonban az anyagkönyvelésnek az értékelés előtt ellenőriznie kell az árak helyességét az elszámolóár-jegyzék (anyagszám-jegyzék) alapján. Tényleges beszerzési ár alkalmazása esetén az egységárazást csak az anyagkönyvelés végezheti, az anyagkönyvelési számlalapok adatai alapján. Az árazott és értékelt bizonylatokat a könyvelés megkezdése előtt csoportosítani kell a naplók részletezésének megfelelően. 2.2.3. Eszközök munkahelyi, egyéni nyilvántartása A használatra kiadott és a nyilvántartó lapokon együttesen kimutatott eszközöket ki kell mutatni a használók, valamint az eszközökért felelős személyek szerint. A nyilvántartás szempontjából meg kell különböztetni a a kizárólagos személyi használatra kiadott eszközöket, a leltári körzetek részére, közös használatra kiadott eszközöket és a kihordási időre kiadott munkaruhákat. 2.2.4. Kizárólagos személyi használatra kiadott eszközök nyilvántartása A nyomtatvány a dolgozónál lévő különféle eszközök féleségenkénti mennyiségi nyilvántartására szolgál. A nyomtatvány első oldalán (borító lapján) a dolgozó nevét és jelét kell feltüntetni. A nyomtatvány belső oldalán kell a dolgozó által átvett eszközök megnevezését, mennyiségi egységét, nyilvántartási számát, kódszámát, továbbá az induló készletet, majd annak mennyiségben bekövetkezett változását, valamint a változás utáni új készletet feljegyezni. A mennyiségi változások mellett fel kell tüntetni a változás előjelét, időpontját, valamint a vonatkozó bizonylat számát. A nyomtatvány egy-egy sorában egyfajta eszköz-féleség állományát, illetve az abban bekövetkezett változásokat kell nyilvántartani. Egyedileg nyilvántartott eszközöket a nyomtatványon külön sorban kell szerepeltetni. Amennyiben egyfajta eszközféleségnél, annak sorában a változások bejegyzésére szolgáló rovatok betelnek, akkor ezen féleség számára a nyomtatványon új sort kell 31
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
megnyitni. A betelt sor "Új készlet" rovatából a készletadatot nyitókészletként kell áthozni az új sorba. A betelt sort, hogy az összesítést ne zavarja, vékony vonallal át kell húzni, hogy a sorban bejegyzett adatok olvashatóak maradjanak. A nyomtatvány margóján a betelt sorra és az újonnan nyitott sorra történő hivatkozást jelölni kell. A nyomtatványt két példányban kell vezetni. - 1 példány a Számviteli osztályé, - 1 példányát a dolgozó kapja meg. A nyilvántartásba a készletváltozásokat csak szabályszerűen kiállított és aláírt bizonylatok alapján lehet feljegyezni. Azonos fajtájú eszközök cseréjénél az eszközök állománya a dolgozó leltári nyilvántartásában változatlan marad, ezért a nyilvántartásba változást, például meghibásodott munkaeszközök kicserélésénél, bejegyezni nem kell. Ha azonban a csere következtében más méretű vagy minőségű eszközt vesz át a dolgozó, a változást a dolgozó nyilvántartásán át kell vezetni. 2.2.5. Leltári körzetek részére, közös használatra kiadott eszközök nyilvántartása A nyilvántartás vezetésének módja megegyezik a 2.3.1. pontban előírtakkal, a következő eltérésekkel. A nyomtatvány a leltári körzetek részére, közös használatra kiadott különféle eszközök féleségenkénti mennyiségi nyilvántartására szolgál. A nyomtatvány első oldalán (borítólapján) a munkahely (leltározási körzet) valamint a leltárfelelős nevét kell feltüntetni. A nyomtatványt két példányban kell vezetni: 1 példány a központi nyilvántartásé, 1 példányát a közös használatra kiadott eszközöknél az ezekért felelős személy kapja meg. A leltárfelelős személyében bekövetkezett változásnál az átadás-átvétel tényét a nyilvántartó lapon rögzíteni kell. 2.2.6. Kihordási időre kiadott munkaruha nyilvántartása a./ Munkaruha juttatási idő nyilvántartása A dolgozók részére kiadott munkaruhák juttatási idejének nyilvántartására a B.Sz.ny. 12-179. r.sz. jelű MUNKARUHA NYILVÁNTARTÓ LAP elnevezésű nyomtatványt kell használni. 111
32
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A nyilvántartó lapot személyre szólóan kell vezetni. A nyomtatvány fejrészében fel kell tüntetni a következő adatokat: - a dolgozó törzsszámát, - a dolgozó nevét, - beosztását, - munkahelyét, költséghely számát. A nyomtatvány táblázatos részében soronként kell feljegyezni - a munkaruhák kiadásának időrendi sorrendjében - a munkaruha adatait. A juttatási idő lejárata két oszlopot tartalmaz "eredeti" és "módosított". A módosított oszlop a lejárati időpont esetleges megváltozásának feljegyzésére (pl. tartós távollét, betegség stb. miatt a juttatási idő meghosszabbodik) szolgál. A nyomtatvány utolsó két oszlopa a dolgozó kilépése esetén térítendő összeg feltüntetésére szolgál. A térítendő összeg kiszámítása a Kollektív szerződésben előírtak szerint történik. Ide kell bevezetni továbbá annak a selejtezési vagy egyéb bizonylatnak a számát, amelynek alapján a munkaruha a lejárat alkalmával, vagy a dolgozó kilépése esetén a munkahelyi nyilvántartásból törlésre kerül. b./ A dolgozó munkaruházati jegyzéke Erre a célra a B.Sz.ny. 12-180. r.sz. jelű EGYÉNI MUNKARUHÁZATI JEGYZÉK elnevezésű nyomtatványt kell használni. A nyilvántartást a dolgozó kapja meg, mely tartalmazza a nála lévő munkaruhák mennyiségét. 112
A jegyzéket a B.Sz.ny.12-179. r.sz. MUNKARUHA NYILVÁNTARTÓ LAP elnevezésű nyomtatvánnyal együtt kell alkalmazni. 111 A nyomtatvány fejrészében fel kell tüntetni: - a dolgozó törzsszámát és - nevét. Első oldalának táblázatos részében, valamint a hátoldalán a kiadott munkaruházat megnevezését, az átvétel keltét, a juttatási idő kezdetét, a lejárati időt kell rögzíteni. A bejegyzett adatokat a munkaruha-nyilvántartó aláírásával kell igazolni. 2.2.7. Szerszámkönyv gépjárműhöz A gépjárműhöz tartozó szerszámok, tartozékok részletes felsorolását tartalmazza. Erre a célra a T.KPM.219. r.sz. jelű SZERSZÁMKÖNYV elnevezésű nyomtatványt kell használni. 113 33
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Ez a gépjárművezetők részére az általa használt gépjárműhöz tartozó szerszámokat és tartozékokat tartalmazza. A nyilvántartó lapot gépjárművenként kell vezetni. A nyilvántartást a gépkocsivezető kapja meg. A nyilvántartás borítólapján fel kell tüntetni: - a gépjármű rendszámát, - gyártmányát, - a gépkocsivezető nevét. A belső oldalakon a szerszám és tartozékok db számát kell szerepeltetni.
2.3. Pénz- és értékkezelés bizonylatolása 2.3.1. Házipénztári nyilvántartás bizonylatai A házipénztári befizetések és kifizetések csak bizonylat alapján számolhatók el. A befizetések és kifizetések bizonylatolására a "Bevételi pénztárbizonylat" és a "Kiadási pénztárbizonylat" szolgál. A házipénztári befizetésekhez a B.Sz.ny. 318-102/a/V. r.sz. jelű PÉNZTÁRBIZONYLAT elnevezésű nyomtatványt kell használni.
BEVÉTELI 210
A nyomtatványt a házipénztári befizetés előtt kell kiállítani. A befizetendő összeget a bizonylaton számmal és betűvel kell feljegyezni. Az összeg befizetésekor a pénz átvételét a pénztáros a megfelelő rovatban igazolja. A bizonylatot a befizetőnek is minden esetben alá kell írnia. A könyvelés megtörténtét a megfelelő hivatkozással fel kell jegyezni. A házipénztári kifizetésekhez a B.Sz.ny. 318-103/V. r.sz. jelű KIADÁSI PÉNZTÁRBIZONYLAT elnevezésű nyomtatványt kell használni. 211 A nyomtatványt a pénztári kifizetés előtt kell kiállítani. A nyomtatvány kitöltése értelemszerűen azonos a "Bevételi pénztárbizonylatnál" leírtakkal. Ha a pénzt felvevőnek - későbbi időpontban - a házipénztárból felvett összegről el kell számolnia, akkor a nyomtatvány "szöveg" oszlopába azt fel kell jegyezni úgy, hogy hivatkozni kell az elszámolásra kiadott összegről vezetett - B.Sz.ny. 13-135. r.sz. jelű ELSZÁMOLÁSRA KIADOTT ÖSSZEGEK NYILVÁNTARTÁSA elnevezésű - nyilvántartás vonatkozó tételszámára. 219
A pénztárosnak minden pénztári befizetést és kifizetést - a teljesítést követően azonnal - a felmerülésük sorrendjében a pénztári nyilvántartásba fel kell jegyezni. A pénztári nyilvántartás céljára a B.Sz.ny. 13-20/.új. r.sz. jelű IDŐSZAKI PÉNZTÁRJELENTÉS elnevezésű nyomtatványt kell használni. 213
34
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A nyomtatvány előoldalának jobb felső részében fel kell tüntetni azt az időszakot, amelyre a pénztárjelentés vonatkozik. A pénztárjelentés nyomtatványra sorrendben fel kell vezetni: a befizetések, illetve kifizetések sorszámát, a befizetések, illetve kifizetések napját, a bevételi, illetve kiadási pénztárbizonylat számát, a főkönyvi számla számát, a készpénzváltozást előidéző gazdasági esemény megnevezését, a befizetett, illetve kifizetett összeget. Abban az esetben, ha a lap betelt, a bevételi és kiadási hasábba bejegyzett tételeket össze kell adni, és a lap alján lévő "Átvitel" sorba be kell jegyezni, majd az átvitel összegét a lap hátoldalára át kell vezetni, ahol - szükség esetén - a pénztári események vezetése folytatható. A pénztárzárlatot a Pénzkezelési szabályzatban előírtaknak megfelelően a nyomtatvány hátoldalán kell elvégezni. A pénztárzárlat készítésekor a bevételi forgalomhoz a nyitókészletet, a kiadási forgalomhoz pedig a záró pénzkészletet hozzá kell adni. A két összegnek egyeznie kell. A "Pénztár ellenőrzés" rovatba a tényleges készpénzkészlet mennyiségét kell feljegyezni címletenként, és így megállapítani a záró-pénzkészletet. A "Mellékletek" rovatba a pénztárjelentésbe bejegyzett bevételi és kiadási pénztárbizonylatok darabszámát kell beírni. A pénztárjelentést a pénztárosnak, valamint a pénztár ellenőrnek alá kell írni. 2.3.2. A pénzkezelés egyéb bizonylatai 2.3.2.1.Címletjegyzék A banki, takarékpénztári, postai be- és kifizetések, pénzváltások címleteinek feltüntetésére, értékük feljegyzésére és értékük kimutatására a B.Sz.ny. 13-71.r.sz. jelű CÍMLETJEGYZÉK elnevezésű nyomtatványt kell használni. 215 A külföldi fizetőeszközök banki be- és kifizetések, pénzváltások címleteinek feltüntetésére, értékük feljegyzésére és értékük kimutatására a CÍMLETJEGYZÉK a külföldi fizetőeszközökről nyomtatványt kell használni. 216
35
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
2.3.2.2. Készpénzigénylés elszámolása Az elszámolási kötelezettség mellett kifizetett előlegek igénylésének nyilvántartására a B.Sz.ny. 13-134/N. r.sz. jelű KÉSZPÉNZ-IGÉNYLÉS ELSZÁMOLÁSRA elnevezésű nyomtatványt kell alkalmazni. 217
A nyomtatványon fel kell tüntetni a kedvezményezett nevét, az előleg jogcímét és elszámolásának határidejét. A tömbből kitépett első példányon fel kell tüntetni az igényelt összeg kifizetését tanúsító pénztárbizonylat számát, majd azt a pénztárbizonylat mellékleteként meg kell őrizni. Ezt a nyomtatványt kell használni egyéni üzemanyag-előleg felvételénél is. Az üzemanyag-előleg elszámolására a D.Sz.ny.12-53/N. r.sz. jelű nyomtatványt kell használni. 218 2.3.2.3. Elszámolásra kiadott összegek nyilvántartása Az elszámolásra kiadott összegek nyilvántartására a B.Sz.ny. 13-135. r.sz. jelű nyomtatványt kell használni. A nyomtatványon a sorszámot folyamatosan fel kell tüntetni, s ugyanezt a sorszámot az elszámolásra kiadott összeg bizonylati alátámasztására kiállított kiadási pénztárbizonylatra – a nyilvántartásba vétel igazolásaként – is fel kell jegyezni. 219 Az összeg felvételére és az elszámolás határidejére vonatkozó további adatokat a B.sz.ny.13-134/N. r.sz. jelű KÉSZPÉNZIGÉNYLÉS elszámolásra elnevezésű nyomtatványról ide át kell vezetni. 217
Az elszámolási kötelezettség mellett felvett előleggel bruttó módon kell elszámolni. A nyomtatványra az elszámolás alkalmával kiállított kiadási pénztárbizonylat alapján fel kell jegyezni a ténylegesen felhasznált összeget, továbbá az elszámolást igazoló bevételi pénztárbizonylat számát. Ha a felhasználás jogcíme eltér a felvételkor közölt jogcímtől, azt a "Megjegyzés" oszlopba fel kell tüntetni. 2.3.2.4.Meghatalmazások A nyomtatványokat – rendkívüli esetben - akkor kell alkalmazni, amikor valamilyen jogcímen a MOB pénztárából a kedvezményezett nem személyesen veszi fel a neki járó készpénzt. a./ Egy alkalomra szóló meghatalmazás Az egy alkalomra szóló meghatalmazáshoz a B.Sz.ny. 18-21. r.sz. jelű MEGHATALMAZÁS EGYSZERI ALKALOMRA elnevezésű nyomtatványt kell alkalmazni. A nyomtatványt a hátoldalon található tájékoztató szerint kell kitölteni. 220
36
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A szabályszerűen kitöltött és aláírt pénztárbizonylathoz csatolva kell megőrizni.
meghatalmazást
a
kiadási
b./ Többszöri alkalomra szóló meghatalmazás A többszöri készpénzfelvételre jogosító meghatalmazáshoz a B.Sz.ny. 1822.r.sz. jelű MEGHATALMAZÁS TÖBBSZÖRI ALKALOMRA elnevezésű nyomtatványt kell alkalmazni. A nyomtatványt a hátoldalán található tájékoztató szerint kell kitölteni. A meghatalmazáson az aláírások azonosságát a pénzfelvétel alkalmával a pénztáros köteles ellenőrizni. A nyomtatványt két példányban kell készíteni. 221 Mindkét esetben (egyszeri és többszöri meghatalmazásnál) a szabvány nyomtatványtól eltérő, másfajta, nyomdailag előnyomott vagy házilag sokszorosított meghatalmazást a MOB nem fogadhat el. A szabványnyomtatvány hiányában azonban - előnyomás nélküli - papíron készített meghatalmazás elfogadható, ha tartalmazza a szabványnyomtatvány szerinti adatokat. 2.3.2.5. Átutalási megbízás Készpénz nélküli követelés teljesítésére átutalási megbízást kell használni. Kiállítására vonatkozó előírásokat a bizonylati album "Törzslap"-ja tartalmazza.219 2.3.2.6.Azonnali beszedési megbízás Az azonnali beszedési megbízás benyújtásáról a MOB köteles a megbízás erre kijelölt példányával - a benyújtással egyidejűleg - értesíteni a kötelezettet. Az értesítéshez csatolni kell a határidős beszedési megbízás alapjául szolgáló okmányokat. A kitöltésére vonatkozó előírásokat a bizonylati album "Törzslapja" tartalmazza. 223 2.3.2.7. Pénzintézeti postautalványok feladójegyzéke A MOB jelenleg nem használ Pénzintézeti postautalványok feladójegyzéket. A kiállított Pénzintézeti postautalványok adatait a PÉNZINTÉZETI POSTAUTALVÁNYOK FELADÓJEGYZÉKE elnevezésű, öt példányos nyomtatványon kell felsorolni és összesíteni. 224
Kitöltésére vonatkozó előírást a "Törzslap" tartalmazza. 2.3.2.8. Pénzintézeti postautalvány 225
A MOB jelenleg nem használ Pénzintézeti postautalványt.
37
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
2.4.
Leltározás bizonylatolása A leltározás előkészítő fázisában gondoskodni kell a leltár-nyomtatványok biztosításáról és szétosztásáról. A nyomtatványokat számítógéppel és/vagy tollal kell kitölteni. A leltárbizonylatok kitöltése során követelmény: valamennyi rovat hiánytalan kitöltése, vagy a kitöltésre nem kerülő rovatok megsemmisítő vonallal történő áthúzása, a leltárbizonylatok sorszámozása, olvasható szövegírás; radírozás, kaparás a bizonylatokon nem lehet. Javítás helyesbítés esetén a helyes adat félreérthetetlenül megállapítható legyen, továbbá az eredeti adatnak is olvashatónak kell lennie. A javítás tényét a javítás végzője köteles feltüntetni és azt aláírásával igazolni. A bizonylat kitöltőjének, illetve az abban szereplő adatok felelőseinek, az ellenőröknek az aláírása (kézjegye). A leltározásnál a következő nyomtatványok használata kötelező:
D.F. 127/a. r.sz. Leltár borító
301
A nyomtatványt leltározási egységenként a leltározási bizonylatok gyűjtésére, tárolására kell használni. A borító lapon fel kell tüntetni: - az elszámolásra kötelezett nevét és - a leltározó bizottság tagjainak nevét. A borító többi részét értelemszerűen kell kitölteni. B.Sz.ny. 14-12. / a. r.sz. Leltárfelvételi jegy és jegyzőkönyv közúti gépjárművek leltározásához
302
A nyomtatványt a motorkerékpárok, utánfutók, személygépkocsik, autóbuszok, tehergépkocsik, dömperek, vontatók, pótkocsik, különleges rendeltetésű járművek leltározása során kell alkalmazni. Azt, hogy a MOB-nál milyen járművekre terjed ki, a tényleges gépjármű állomány figyelembe vételével kell meghatározni. B.Sz.ny. 14-13/a. r.sz. Tárgyi eszközök leltárfelvételi ív gépek, berendezések felvételére
303
A nyomtatványt a tárgyi eszköznek minősülő gépek, berendezések és felszerelések leltárfelvételénél kell használni. A tárgyi eszközök tartozékait a "Megnevezés és leírás" rovatban kell feljegyezni. A nyomtatványt leltárfelvételi körzetenként kell vezetni. Ha a körzethez több helység tartozik, annak elnevezésére a nyomtatvány "Megjegyzés" rovatában kell utalni. Ugyancsak a "Megjegyzés" rovatot kell felhasználni a tárgyi eszköz részét képező motorszámának feljegyzésére. A 38
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
nyomtatvány adatainak összesítését a B.Sz.ny.14-15/a. r.sz. nyomtatványon kell elvégezni. 305
B.Sz.ny.14-14/a.r.sz. Leltárfelvételi ív tartalékmotorok felvételére 304
A nyomtatványt a tartalék motorként tárolt eszközök felvételénél kell alkalmazni. Azokat a motorokat, amelyek a tárgyi eszköz analitikus nyilvántartásában a tárgyi eszköz tartozékaiként vannak nyilvántartva nem ezen a nyomtatványon, hanem a B.Sz.ny. 14-13/a. r.sz. jelű nyomtatványon (tartozékként) kell leltározni. A leltározott tartalék motorok értékelését a B.Sz.ny. 14-15/a. r.sz. nyomtatványon kell elvégezni. 303
305
B.Sz.ny. 14-15/a. r.sz. Tárgyi eszközök leltárfelvételi ív és összesítő gépek, berendezésekhez 305 Ezt a nyomtatványt kell használni a gépek, berendezések és felszerelések leltárfelvételére és összesítésére. Leltárfelvételre történő alkalmazás esetén a rovatokat a következők szerint kell kitölteni: Beépített motorral rendelkező gépek leltározása alkalmával a beépített motor számát a 3. rovatba kell írni, vagy a "Megjegyzés" rovatban hivatkozni kell arra a munkahelyi nyilvántartásra, ahol a tartozék nyilvántartása történik, és amivel a leltározás során az egyeztetésre sor kerül. A nyomtatvány összesítőként történő alkalmazása esetén az összesítésre leltárfelvételi ívek B.Sz.ny. 14-13/a. számát a "Megjegyzés" rovatban fel kell vezetni. 303 B.Sz.ny. 14-16/a. r.sz. Kimutatás a tárgyi eszközök hiányáról vagy többletéről
306
A nyomtatványt a B.Sz.ny.14-15/a. Tárgyi eszközök leltárfelvételi ív összesítő nyomtatványon kimutatott tárgyi eszköz hiányok vagy többletek kell használni. Ez képezi az eltérések elszámolásának bizonylatát. 305 B.Sz.ny. 14-18/a.r.sz. Leltárfelvételi ív és összesítő gyártóeszközök felvételére
307
A nyomtatvány gyártóeszközök leltárfelvételére használható. A harmadik oszlopban a gyártó eszköz megnevezését, műszaki jellemzőit, valamint a segítségével gyártható gyártmány megnevezését kell feltüntetni.
39
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Az elhasználódás mértéke rovatba, ha az elhasználódás mértékének meghatározása időarányosan történik, akkor ennek százalékát, a hetedik oszlopba a gyártóeszköz hátralévő elhasználódási értékének forintösszegét kell írni. Abban az esetben, ha teljesítményarányosan történik az elhasználódás mértékének meghatározása, akkor a hatodik oszlopba a teljesítményarányosan számított elhasználódási százalékot, a hetedik oszlopba pedig a még hátralévő elhasználódásnak megfelelő forint összeget kell beírni. B.Sz.ny. 14-20/a. r.sz. Készletek leltárfelvételi íve
308
A nyomtatványt az anyagok és egyedi számmal ellátott készletek leltárfelvételéhez kell használni. B.Sz.ny. 14-21/a. r.sz. Leltárfelvételi ív és összesítő készletek felvételére
309
A nyomtatvány 8 leltározási egység (körzet) adatainak összesítésére alkalmas. A leltározási bizonylatok kezelésére, használatára vonatkozó egyéb előírások a./
A leltározóknak a leltározott eszközök azonosítási adatait (leltári számát, típusát, méretét, minőségét) mennyiségi egységét és mennyiségét a leltári bizonylaton a számbavétellel egyidejűleg fel kell tüntetni, és aláírásukkal el kell látni.
b./
A bizonylatokat a leltárösszesítő (körzeti leltár) elkészítése céljára csoportosítani kell.
c./
El kell készíteni a leltárösszesítőt, és azt egybe kell vetni a tartalmilag és számszerűleg ellenőrzött bizonylatokkal.
d./
A leltárösszesítőkre fel kell vezetni a könyv szerinti készletet, majd ezt követően meg kell állapítani a leltárhiányokat és a többleteket.
e./
El kell készíteni a leltár-jegyzőkönyvet, majd azt aláírva továbbítani kell, és el kell számolni valamennyi felhasznált és felhasználatlan vagy rontott leltárbizonylattal.
A leltár nyomtatványok szigorú számadásra kötelezettek, sorszámozásukról kiadás előtt gondoskodni kell. Kiadásukról, nyilvántartásukról és elszámoltatásukról a leltározás vezetője (bizonylatfelelős) köteles gondoskodni. Az itt nem szabályozott kérdések esetében a Leltárkészítési és leltározási szabályzatban foglalt előírások alapján kell eljárni.
2.5.
Selejtezés bizonylatolása A selejtezés előkészítő szakaszában gondoskodni kell a selejtezési nyomtatványok biztosításáról. A nyomtatványokat írógéppel vagy tollal kell kitölteni. TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSÉNEK BIZONYLATAI Sz.ny. 11-90.r.sz. Tárgyi eszközök selejtezési jegyzőkönyve 401
A jegyzőkönyvbe fel kell tüntetni: a felvétel időpontját, 40
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
egységet, raktárat, ahol a tárgyi eszközök selejtezésre kerülnek, a selejtezési bizottság tagjainak nevét és beosztását. A jegyzőkönyv kitöltése során valamennyi fejezetet ki kell tölteni, melyek a következők: I. Selejtezési hatáskör Csak akkor kell kitölteni, ha a rendelkezések előírják a felügyeleti szerv engedélyének beszerzését. II. Selejtezési bizottság javaslata A bizottság a javaslatát a B.Sz.ny. 11-94. r.sz. jelű Selejtezett készletek eszközök jegyzéke alapján készíti el. 405
A selejtezésre nem javasolt eszközök esetében hivatkozni kell a B.Sz.ny. 1191. r.sz. jelű nyomtatvány 1. és 2. rovatában szereplő sorszámra és leltári számra, amit a jegyzőkönyvben rögzíteni kell. Ebben a fejezetben meg kell állapítani a ténylegesen selejtezésre javasolt tárgyi eszközök bruttó és nettó értékét és azt a jegyzőkönyvben ugyancsak fel kell tüntetni. 402
III. A selejtezett tárgyi eszközök hasznosítása Ennek a fejezetnek a kitöltését a B.Sz.ny.11-92.r.sz. Tárgyi eszközök selejtezéséből visszanyert tartozékok, alkatrészek, hulladékok jegyzéke alapján kell elvégezni. 403
IV. A selejtté válás okai A selejtté válás műszaki vagy egyéb okait a B.Sz.ny. 11-91. r.sz. jelű Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke elnevezésű nyomtatvány 1.oszlopában szereplő sorszámokra hivatkozva kell rögzíteni. 402 V. A hasznosítási eljárás eredménye Kitöltését értelemszerűen kell elvégezni. VI. Hitelesítés és záró rendelkezések Ebben a részben név és beosztás feltüntetésével ki kell jelölni a selejtezett tárgyi eszközök hulladék anyagának, haszonanyagának raktárra vételéért, értékesítéséért és megsemmisítéséért felelős személyeket. A jegyzőkönyvhöz csatolni kell a következő nyomtatványokat kitöltve: B.Sz.ny.11-91.r.sz. Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke, B.Sz.ny. 11-92. r. sz. Tárgyi eszközök selejtezéséből visszanyert tartozékok, alkatrészek, hulladék anyagok jegyzéke, 402 403
41
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz.ny.11-97.r.sz. Megsemmisítési jegyzőkönyv. KÉSZLETEK SELEJTEZÉSEK BIZONYLATAI B.Sz.ny.11-93.r.sz. Készletek selejtezési leértékelési jegyzőkönyve
404
408
A jegyzőkönyvhöz csatolni kell a következő bizonylatokat:
B.Sz.ny. 11-94. r.sz. Selejtezett készletek jegyzéke Sz.ny. 11-95. r.sz. A készletek selejtezéséből
405
visszanyert hulladék
anyagok jegyzéke
B.Sz.ny. 11-96. r.sz. Leértékelt készletek jegyzéke
406 408
A selejtezési jegyzőkönyveket és azok mellékleteit úgy kell elkészíteni, hogy azok megfelelő adatokat biztosítsanak a könyvviteli elszámoláshoz. A bizonylatok kitöltésére vonatkozó előírásokat a selejtezési szabályzat, valamint az egyes nyomtatványokon található tájékoztatók tartalmazzák.
2.6. Számlák, szállítólevelek, beérkező és kimenő számlák bevételek bizonylatolása Termék, szolgáltatás értékesítése esetén a következő számlák használata kötelező: a) Kézzel, számítógéppel kiállítható számla Erre a célra a B. 13-374. r.sz. Számla elnevezésű számlát kell alkalmazni. 502
b) Készpénzfizetési számla Erre a célra a B. 13-373./V. r.sz. Készpénzfizetési számla elnevezésű nyomtatványt kell használni. 501 A számlára, az egyszerűsített adattartalmú számlára, szállítólevélre vonatkozóan a számviteli törvény 166-167. §-sokban előírt a számviteli bizonylatokra vonatkozó rendelkezéseit is be kell tartani. A számla Áfa tv. által előírt tartalmi és formai követelményeinek biztosításáért a munkaköri leírásukban arra felhatalmazott - pénzügyi munkatársak felelős(ek). A számlában, az egyszerűsített adattartalmú számlában, nyugtán feltüntetett adatok valódiságáért a - munkaköri leírásukban arra felhatalmazott - pénzügyi munkatársak felelős(ek). 42
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A számlázás alapját képező bizonylatoknak a kötelező tartalmi kellékekkel kell rendelkezni, melyek a következők: A bizonylat típusa Bizonylat rovatai
Számla
Egyszerűsített adattartalmú Nyugta számla
Sorszáma
X
X
X
Kibocsátás kelte
X
X
X
A termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának neve, címe
X
X
X
A termék értékesítőjének, szolgáltatás nyújtójának adószáma
X
X
X
A termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybe vevőjének neve és címe
X
X
A termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybe vevőjének adószáma, amely alatt, mint adófizetésre kötelezettnek a termék értékesítését, szolgáltatás nyújtását teljesítették vagy amely alatt a 89§-ban meghatározott termékértékesítést részére teljesítették.
X
X
A termék beszerzőjének, szolgáltatás igénybe adószáma (Közösségen belüli értékesítés esetén).
X
X
A teljesítés időpontja (figyelemmel a 163. § -ra)
X
X
Gazdasági művelet teljesítésének időpontja Szt. 167. § (1) d.
X
X
Az értékesített termék, szolgáltatás megnevezése, a számlakibocsátására kötelezett választása alapján besorolási száma, VTSZ, SZJ
X
X
A termék, szolgáltatás – amennyiben az utóbbi természetes mértékegységben kifejezhető – mennyiségi egysége és mennyisége
X
X
vevőjének
A termék, szolgáltatás – amennyiben az utóbbi egységre vetíthető – adó nélkül számított egységára Az alkalmazott árengedmény (feltéve, hogy az egységár azt nem tartalmazza) A termék, szolgáltatás adó nélkül számított ellenértéke összesen (az adó alapja)
X X X
A termék (szolgáltatás) adóval együtt számított ellenértéke összesen. A felszámított adó százalékos mértéke
X
X
X
Az Áfa tv. 83. § meghatározott százalékérték
X
Az áthárított adó összege összesen (kivéve, ha annak feltűntetését az áfa törvény kizárja)
X
Utazásszervezési szolgáltatás nyújtása esetében jogszabályi hivatkozás vagy bármely más, de egyértelmű utalás arra, hogy a XV. Fejezetben meghatározott különös szabályokat alkalmaznak.
X
X
43
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album Használt ingóság, műalkotás, gyűjteménydarab vagy régiség értékesítése esetében jogszabályi hivatkozás vagy bármely más, de egyértelmű utalás arra, hogy a XVI. Fejezet 2. vagy 3. alfejezetében meghatározott különös szabályokat alkalmazták.
X
X
Pénzügyi képviselő alkalmazása esetén a pénzügyi képviselő neve, címe, adószáma.
X
X
A számla végösszege
X
X
A fizetés módja, határideje
X
Új közlekedési eszköz 89. §-ban meghatározott értékesítése esetében, az új közlekedési eszközre vonatkozó, 259. § 25.pontjában meghatározott adatok.
X
Adómentesség esetében, valamint abban az esetben, ha adófizetésre a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője kötelezett, jogszabályi hivatkozás, vagy bármely más, de egyértelmű utalás arra, hogy a termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása mentes az adó alól, vagy azután a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője az adófizetésre kötelezett.
X
Adómentesség esetében „Áfatörvény területi hatályán kívül” kifejezés feltüntetése.
X
X
A számlának a felsoroltakon kívül tartalmaznia kell az értékesítés, (szolgáltatás) mindazon adatait, amelyek feltüntetését jogszabály előírja, vagy amelyek feltüntetésében a MOB és a vevő megállapodott. A szabványosított számlák egyaránt tartalmaznak kézi (írógépes) kitöltésre és számítógépes feldolgozásra alkalmas nyomtatványokat. Ezek azonos szerkezetűek, de eltérő méretűek és választékuk is eltér egymástól. A vállalkozások információs és feldolgozási igényeinek megfelelően - a gazdaságossági szempontokat figyelembe véve választhatják ki az alkalmazandó szabványosított nyomtatványokat. A mintaszabályzat két leggyakrabban alkalmazott számla mintáját tartalmazza, az előzőekben leírtak szerint ettől eltérő nyomtatványok is használhatók. Fő szabály, hogy valamennyi választott számlafajta tartalmazza a számlára vonatkozó adatokat. IDE A MOB ÁLTAL- A FORRÁS SQL ALAPJÁN KIBOCSÁTOTT SZÁMLA MINTÁT KELL CSATOLNI! A) Ha a számla, egyszerűsített adattartalmú számla kibocsátását követően a MOB a) az áthárított adó összegét, illetve az annak meghatározásához szükséges tételeket módosítja, vagy b) az adót utólag kívánja felszámítani és áthárítani, erről számlával egy tekintet alá eső okiratot (továbbiakban helyesbítő számlát) köteles kibocsátani. B) A helyesbítő számlának tartalmaznia kell: 44
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
a) az okirat kibocsátásának keltét; b) az okirat sorszámát, ami az okiratot kétséget kizáróan azonosítja; c) hivatkozást arra a számlára, amelynek adattartalmát az okirat módosítja; d) az okirat kibocsátójának és címzettjének neve, valamint bármelyikük adószáma, ha azt a számla eredetileg is tartalmazta; e) a számla adatának megnevezése, amelyet a módosítás érint, valamint a módosítás természete, illetőleg annak számszerű hatása, ha ilyen van. C) A helyesbítést a MOB a helyesbítő számla a jogosult személyes rendelkezésére állásának időpontját magában foglaló adó-megállapítási időszakban köteles figyelembe venni. D) Az adófizetési kötelezettség összegét érintő helyesbítésre a (MOB) vállalkozás a C) pontban foglaltakat csak akkor alkalmazhatja, ha a helyesbítés az adó alapjának utólagos csökkenése az Áfa tv. [77. §] miatt szükséges. c) Szállítólevél Az értékesített termék kiszállításakor, vagy a vevő részére történő átadáskor, amennyiben számla nem készül, az átadás alkalmával szállítólevelet kell kiállítani. Erre a célra a B.Sz.ny. 11-70/N/4. jelű szállítólevél elnevezésű nyomtatványt kell használni.
509
A szállítólevélen a következő adatokat kell feltüntetni:
a MOB neve, címe, bankszámla száma, a vevő neve, címe, bankszámla száma, megrendelés száma, az átvevő megnevezése, a termék KSH száma, a termék mennyiségi egysége, a termék mennyisége, a termék általános forgalmi adóval növelt egységára, általános forgalmi adót is tartalmazó érték, a kiállítás kelte és a kiállító aláírása, a termék átvevőjének aláírása.
d) Beérkező és kimenő számlák nyilvántartása A beérkező és kimenő számlák nyilvántartásának módját attól függően célszerű megválasztani, hogy a MOB alanya-e az általános forgalmi adónak (egyéb bevétel esetén) vagy alanyi adómentességet (költségvetési támogatás esetén) élvez. A mintaszabályzat mindkét esetre vonatkozóan tartalmaz megoldási formát.
45
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Az I.-es pont az ÁFA nélküli, a II. pont az ÁFA-t is tartalmazó nyilvántartási módot ismerteti. Természetesen a szabályzat összeállításánál csak az egyik vagy a másik nyilvántartási módot kell szerepeltetni. I. Beérkezett és kimenő számlák nyilvántartása ÁFA nyilvántartás nélkül a./ Beérkezett számlák nyilvántartása Erre a célra a B.Sz.ny. 13-30. r.sz. jelű Beérkezett számlák nyilvántartása elnevezésű nyomtatványt kell használni. 508 A beérkezett és nyilvántartásba vett számla igazolásra történő átadásának, illetve átvételének a napját a nyilvántartó lap 7. és 8. oszlopában fel kell tüntetni. Abban az esetben, ha a számla összege és a kiegyenlítés összege nem egyezik meg, arra azt a "Megjegyzés" rovatban fel kell jegyezni. Eltérés esetén (pl. mennyiségi és minőségi kifogás miatt) a kifogásoló levél számát és keltét kell feltüntetni. A nyomtatvány többi rovatát értelemszerűen kell kitölteni a számlán szereplő adatokkal megegyezően. A naprakész nyilvántartás vezetéséért a - munkaköri leírásukban arra felhatalmazott - pénzügyi munkatársak felelős(ek). Ennek a nyomtatványnak a használata - a már előzőekben is említett - azon gazdálkodó szervezeteknél ajánlott, amelyeknek adómentes tevékenységük miatt nincs szükségük az általános forgalmi adó nyilvántartására, vagy ilyen jellegű nyilvántartásaikat más módon - a beérkezett számla nyilvántartásától elkülönítve vezetik. b./ Kimenő számlák nyilvántartása Erre a célra a B.Sz.Ny.13-31. r.sz. jelű Kimenő számlák nyilvántartása elnevezésű nyomtatványt kell használni. 507
A nyilvántartás 2.oszlopában fel kell tüntetni a vevő nevét, a 3. és 4. oszlopban a kimenő számla számát és összegét kell beírni. Abban az esetben, ha a számla összege és a kiegyenlítés összege eltérő, akkor azt a "Megjegyzés" rovatban fel kell tüntetni. Eltérés esetén (pl. mennyiségi és minőségi kifogás miatt) fel kell tüntetni a vevő által küldött kifogásoló levél keltét és számát. Késedelmesen fizető vevő esetében a nyomtatványon a késedelmi kamat részére megnyitott oszlopokban fel kell tüntetni a késedelmi kamat egy napi és a késedelmes teljesítés alapján megállapított érvényesíthető összeget.
46
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
II. Beérkezett és kimenő számlák nyilvántartása ÁFA nyilvántartással a./ A beérkezett számlák és az előzetesen felszámított általános forgalmi adó nyilvántartása Erre a célra a B.Sz.ny. 15-30/új. r.sz. jelű A beérkezett számlák és az előzetesen felszámított általános forgalmi adó nyilvántartása elnevezésű nyomtatványt kell használni. 506
A nyomtatványon az adatok feljegyzését a beérkező számlák sorrendjében kell elvégezni, amit az előre nyomott sorszám biztosít. A 3.oszlopban a szállító neve mellett az adóigazolási számot is fel kell tüntetni. A számlák adatait az általános forgalmi adókulcsnak megfelelő részletezésben kell feljegyezni. A számla igazolásra történő átadását és visszaérkezésének keltét - a 9. oszlopban - a fizetési határidő napjának figyelembe vételével úgy kell megállapítani és feljegyezni, hogy az a határidő előtt visszaérkezzen. Amennyiben a beérkezett import után a vámhatóság kivetése alapján adót kell fizetni, azt a "Megjegyzés" oszlopban fel kell tüntetni. A többi rovatot értelemszerűen a számlában szereplő adatokkal megegyezően kell kitölteni. b./ Kimenő számlák és az általános forgalmi adó befizetési kötelezettség nyilvántartása Erre a célra a B.Sz.ny. 15-17. r.sz. jelű A kimenő számlák és az általános forgalmi adó befizetési kötelezettség nyilvántartása elnevezésű nyomtatványt kell használni. 505 A nyomtatvány 2. oszlopában fel kell tüntetni a vevő nevét, a 3. és 4. oszlopban a MOB által kiállított számla számát és összegét kell feljegyezni. A vevő és a MOB - előzetes megállapodás alapján - előleg fizetésben is megállapodhat, a részteljesítés összegét "A kiegyenlítés összege" oszlopban kell feltüntetni. Abban az esetben, ha a kiegyenlítés kelte eltér a fizetési határidőtől, a késedelmes fizetés alapján megállapított késedelmi kamat összegét a 19-22. oszlopokban kell nyilvántartásba venni. A 13-16. oszlopokban ÁFA adókulcsonként fel kell tüntetni a számlában szereplő adó alapjául szolgáló összeget, valamint az erre eső általános forgalmi adót. Minden beérkezett és kimenő számláról, melynek kiegyenlítése nem készpénzfizetéssel történik az előzőekben leírt nyilvántartást kell vezetni.
47
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
2.7.
Megrendelés, kiküldetés, menetlevelek bizonylatai
2.7.1. Megrendelés Termék, áru, szolgáltatás megrendeléséhez a C-318-38. r.sz. jelű Megrendelés elnevezésű nyomtatványt kell alkalmazni. A megrendelő lapot értelemszerűen kell kitölteni. A megrendelést csak a kötelezettségvállalásra felhatalmazott személyek írhatják alá.
601
2.7.2. Kiküldetés A kiküldetés elrendelésére a B.sz.ny. 18-70. r.sz. Belföldi kiküldetési utasítás és költségelszámolás, saját gépkocsi használata esetén Kiküldetési rendelvény B. 1873/V. r.sz., valamint a B.Sz.ny. 7300-261. r.sz. Külföldi kiküldetési utasítás és költségelszámolás elnevezésű nyomtatványt kell használni. 604
602
603
A kitöltésére vonatkozó részletes előírásokat a bizonylati album "Törzslapja" tartalmazza. 2.7.3. Menetlevelek Személygépkocsi esetén a D.Gépj. 36. r.sz. jelű Személygépkocsi menetlevél elnevezésű nyomtatványt, tehergépjárműnél a D. Gépjármű 21/új r.sz. jelű Tehergépjármű elnevezésű nyomtatványt kell használni. 605
606
A gépkocsi előadó, illetve a gépjármű vezetője naponta, illetve távolsági fuvaronként egy-egy nyomtatványt tölt ki. Új menetlevél csak akkor adható ki, ha a gépkocsivezető az előző menetlevelet leadta. Kitöltése a bizonylati album "Törzslap"-ja szerint történik.
2.8. Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásának nyomtatványai Nyomtatvány igénylés esetén a D.Sz.ny.13-75. r.sz. jelű Szigorú számadású nyomtatványok igénylő lapja elnevezésű nyomtatványt kell használni. 701
Az igénylő lapot a szigorú számadású nyomtatványok raktárból (tároló helyről) történő igénylés és kiadás során kell kitölteni. Ez a nyomtatvány a raktárból (tároló helyről) kivételezett szigorú számadású nyomtatványok bizonylata (a készlet kivételezési bizonylatot helyettesíti). Az igényléskor a nyomtatványon fel kell tüntetni a felhasználó szervezet (személy) nevét, megnevezését. A nyomtatvány első öt oszlopát a felhasználó szervezeti egység (személy) tölti ki, ahol fel kell sorolni az igényelt nyomtatványok MOB-on belüli nyilvántartási számát, 48
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
elnevezését, jelét (Sz.ny. ....), mennyiségi egységét, valamint az igényelt mennyiséget. Az igénylést keltezéssel és aláírással ellátva kell a raktár felé továbbítani. A nyomtatvány további oszlopait a kiadott mennyiséget, a kiadott nyomtatványok kezdő és végző sorszámát, a kiadás keltét a raktáros, vagy a nyomtatványok kezeléséért felelős személy tölti ki, a szigorú számadású nyomtatványok kiadásakor. A nyomtatvány első – perforált - példánya a raktáros (bizonylatot kezelő) bizonylata, a második (tő) példány az igénylő szervezeti egységnél (személynél) marad. A tőpéldány alapján kell a D.Sz.ny. 13-77. r.sz. jelű Szigorú számadású nyomtatványok munkahelyi (tételes) nyilvántartólapja elnevezésű nyomtatványra a raktárból kivételezett szigorú számadású nyomtatványokkal kapcsolatos adatokat felvezetni. 702
Ez a nyomtatvány használható eseti kivételezésekre, de alkalmas a negyedéves nyomtatványszükséglet - beszerzését megelőző - igénylésre is. A raktárból kivételezett szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartására a D.Sz.ny. 13-77. r.sz. jelű Szigorú számadású nyomtatványok munkahelyi (tételes) nyilvántartó lapja elnevezésű nyomtatványt kell alkalmazni. 703
A szigorú számadású nyomtatványokat a kivételezés napján nyilvántartásba kell venni: a beérkezés kelte, az igénylőlap kelte, száma, a beérkezett nyomtatvány kezdő és végző sorszáma, mennyisége adatok feltüntetéssel. A nyomtatvány további rovatait a használatba vétel, illetve a teljes felhasználás időpontjában kell kitölteni. A megjegyzés rovatba a tőpéldányok elszámolására, irattározására vonatkozó adatokat kell feltüntetni. A raktárban (tárolóhelyen) lévő szigorú számadású nyomtatványok mennyiségi és az elszámoltatási kötelezettséghez szükséges - sorszám szerinti nyilvántartáshoz a D.VV. 1209. r.sz. jelű Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartó lapja elnevezésű nyomtatványt kell használni. 704
A nyilvántartáshoz saját készítésű nyomtatvány vagy füzet is rendszeresíthető, melynek mintáját a bizonylati album tartalmazza. 49
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Ha a MOB-nál a szigorú számadású nyomtatványokat nem központi készletezési rendszerben, hanem felhasználási (munkahely) helyükön tárolják, akkor ezt a nyilvántartást a felhasználás (munkahely) helyén kell vezetni. Ilyen esetekben ez a nyomtatvány tekinthető munkahelyi nyilvántartásnak is. A nyomtatvány kétféle módon használható: A bevételezett mennyiséget a nyomtatvány külön-külön sorába kell bevezetni sorszám-tartomány vagy sorszám szerint. A felhasználásra kiadott mennyiséget a vonatkozó sorszámnak megfelelő (bevételezéssel azonos) sorba kell feljegyezni. Ebben az esetben a "készlet mennyiség" oszlop rendeltetésszerű használatára nincs szükség, mert a kiadási rész üres sorai jelzi, hogy a nyomtatvány még készleten van. A bevételezés történhet úgy is, hogy egy sorba egyidejűleg több - folyamatos sorszámmal ellátott - tömb vételezhető be, ilyenkor a nyilvántartás folytatólagos. A kiadási tételek nyilvántartásba vételekor a nyomtatvány bevételezési része üresen marad, a kiadási rovatba pedig a ténylegesen kiadott - sorszám szerint meghatározott - mennyiség kerül beírásra. A változás bejegyzésével egyidőben (egy sorban) a tényleges raktárkészletet is fel kell jegyezni. Ezen a nyomtatványon kell a felhasználásra kiadott mennyiség átvételét - az átvevő aláírásával - igazoltatni. 706 A B.Sz.ny. 13-78. r.sz. Bizonylat ellenőrző lap használata. A "Bizonylat ellenőrző lap" - tombola - a szigorú számadású nyomtatványok felhasználásának ellenőrzésére szolgál.
A raktárnak (tárolóhely) minden kivételezett szigorú számadású nyomtatvány köteghez vagy tömbhöz egy-egy "Bizonylat ellenőrző lap"-ot kell mellékelni, melyre rá kell vezetni a kiadott nyomtatványok elnevezését, kezdő-végző sorszámát. A nyomtatvány-köteg, vagy tömb felhasználását követően a nyomtatvány segítségével ellenőrizni kell, hogy a köteghez tartozó valamennyi szigorú számadású nyomtatvány, (bizonylat) - rontott példány is - együtt van-e, illetve hiánytalanul eljutott-e a bizonylatok feldolgozására kijelölt egységhez, dolgozóhoz. A bizonylatokat a bizonylat feldolgozási helyén negyedévenként ellenőrizni kell.
50
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
III. A BIZONYLATI ALBUMRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉS A MOB-nál használt számviteli bizonylatok űrlapjaiból készült gyűjteményt a szabályzat mellékletét képező bizonylati album tartalmazza. A bizonylati albumban lefűzött valamennyi nyomtatvány mintához "Bizonylati törzslap" -ot kell kiállítani. A "Bizonylati törzslap"-on a következőket kell feltüntetni: a bizonylat megnevezése, száma, jele, a bizonylati album sorszáma, a bizonylat kezelésére, kitöltésére vonatkozó előírások, a bizonylat kitöltésének helye, ideje, a kitöltésért felelős neve, a kiállítandó példányszám darabszáma, a bizonylat útja, a bizonylat sorszáma, a bizonylat megőrzés helye módja ideje A bizonylatokon a valóságnak meg nem felelő adatok rögzítése és ebből eredően a könyvvitelben valótlan adatok szerepeltetése a számviteli rend megsértésének minősül, és a cselekmény súlyától függő jogkövetkezményekkel jár.
51
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
IV. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK Ez a szabályzat 2013. április 15. napján lép hatályba. A MOB-nál gondoskodni kell arról, hogy a szabályzatban foglalt előírásokat az érintett munkatársak megismerjék. A szabályzat végrehajtásáról a Gazdasági vezető gondoskodik. Kelt: Budapest 2013. április 15.
………………………………………….. főtitkár, mint a MOB képviseletére jogosult személy
V. FÜGGELÉK A BIZONYLATOK JEGYZÉKÉRŐL
52
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
ÁLLOMÁNYBA VÉTELI BIZONYLAT Immateriális javakról IMMATERIÁLIS JAVAK egyedi nyilvántartó lapja
B.Sz.ny. 11-69. r.sz.
Album gyűjtemény száma 001.
B.Sz.ny. 11-76. r.sz.
002.
B.Sz.ny. 11-45/új. r.sz.
003.
B.Sz.ny. 11-56/új.r.sz.
004.
5.
ÁLLOMÁNYBA VÉTELI BIZONYLAT épületekről és egyéb építményekről TÁRGYI ESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYCSÖKKENÉSI BIZONYLATA értékesítés és hiány elszámolására ÉPÜLETEK ÉS ÉPÍTMÉNYEK egyedi nyilvántartó lapja
B.Sz.ny. 11-63/új.r.sz.
005.
6.
FÖLDTERÜLET nyilvántartó lap
B.Sz.ny. 11-75. r.sz.
006.
7.
BERUHÁZÁSOK, TÁRGYI ESZKÖZÖK (műszaki és egyéb berendezések, gépek, felszerelések, járművek) egyedi nyilvántartó lapja Kis értékű (100.000Ft alatti) tárgyi eszközök nyilvántartó lapja
B.Sz.ny. 11-64. r.sz.
007.
Sorszám 1. 2. 3. 4.
8.
Bizonylat megnevezése
Bizonylat száma, jele
008.
10.
Kis értékű (100.000Ft alatti) vagyoni értékű jogok és szellemi termékek nyilvántartó lapja ÜZEMBE HELYEZÉSI OKMÁNY
11.
Tárgyi eszközök naplója
011.
12.
Tárgyi eszközök analitikus forgalmi naplója
012.
13.
Betétlap tartozékok felsorolása
B.Sz.ny. 11-47/új.r.sz.
013.
14.
B.Sz.ny. 11-66/új.r.sz.
014.
B.Sz.ny. 11-67. r.sz.
015.
B.Sz.ny. 11-68/új.r.sz.
016.
17.
TÁRGYI ESZKÖZÖK átadás-átvételi bizonylata GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEN BELÜL Tárgyi eszköz átadás-átvételi bizonylata gazdálkodó szervezetek között Tárgyi eszközök leltározási egységenkénti (körzetenkénti) nyilvántartó lapja Tárgyi eszközök számtörzskönyve
B.Sz.ny. 11-57/új.r.sz.
017.
18.
Tenyészállatok egyedi nyilvántartó lapja
19.
Gépjárművek törzskönyve
9.
15. 16.
009. T.1996/c. r.sz.
010.
018. A.T.KPM 231/a. r.sz.
019.
53
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
KÉSZLETEK Sorszám
Bizonylat megnevezése
Bizonylat száma, jele
Album gyűjtemény száma
1.
Készlet-bevételezési bizonylat
B.Sz.ny.12-111/N.r.sz.
101.
2.
Készlet-kivételezési bizonylat
B.Sz.ny.12-114/V.r.sz.
102.
3.
Készletek visszavételezési bizonylat
B.Sz.ny.12-123/N.r.sz.
103.
4.
Raktári nyilvántartó lap
B.Sz.ny.12-151.r.sz.
104.
5.
Készletnyilvántartó lap
B.Sz.ny.12-186.r.sz.
105.
6.
Készletnyilvántartó lap I.
B.Sz.ny.12-185.r.sz.
106.
7.
Készletek naplója I.
B.Sz.ny.12-190.r.sz.
107.
8.
B.Sz.ny.12-121.r.sz.
108.
B.Sz.ny.12-161.r.sz.
109.
B.Sz.ny.12-172/a.r.sz.
110.
11.
Készletek naplója II. Készletnyilvántartó lap (mennyiségi adatokkal), a készletváltozás részletezésével Értékhatáros-eszközök munkahelyi (munkavállalói) nyilvántartása Munkaruha nyilvántartó lap
B.Sz.ny.12-179.r.sz.
111.
12.
Egyéni munkaruházati jegyzék
B.Sz.ny.12-180.r.sz.
112.
13.
Szerszámkönyv
T.KPM.219. r.sz.
113.
9. 10.
54
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
PÉNZ- ÉS ÉRTÉKKEZELÉS Sorszám
Bizonylat megnevezése
Bizonylat száma, jele
Album gyűjtemény száma
1.
Részvény egyedi nyilvántartó lap
201.
2.
Kötvény egyedi nyilvántartó lap
202.
3.
Befektetési jegy egyedi nyilvántartó lap
203.
4.
Egyéb értékpapír egyedi nyilvántartó lap
204.
5.
Befektetett pénzügyi eszközök (eladásra vásárolt értékpapírok analitikus nyilvántartása)
205.
6.
Kötvények, értékpapírok analitikus nyilvántartása
206.
7.
Adott kölcsönök analitikus nyilvántartása
207.
8.
Tőkejövedelmek nyilvántartása
208.
9.
Munkalap befektetések értékeléséhez
209.
10.
Bevételi pénztárbizonylat
210.
11.
Kiadási pénztárbizonylat
211.
12.
Kimutatás a különféle pénzfelvételekről
212.
13.
Időszaki pénztárjelentés
B.Sz.ny.13-20/új.r.sz.
213.
14.
Pénztárzárás
B.Sz.ny. 22-26.r.sz.
214.
15.
Címletjegyzék
B.Sz.ny. 13-71.r.sz.
215.
16.
Címletjegyzék a külföldi fizetőeszközökről
17.
Készpénzigénylés elszámolásra
B.Sz.ny.13-134/N.r.sz.
217.
18.
Üzemanyag-előleg elszámolás
D.Sz.ny.12-53/N.r.sz.
218.
19.
Elszámolásra kiadott összegek nyilvántartása
B.Sz.ny. 13-135.r.sz.
219.
20.
Meghatalmazás (egyszeri alkalomra)
B.Sz.ny. 18-21.r.sz.
220.
21.
Meghatalmazás (többszöri alkalomra)
B.Sz.ny. 18-22.r.sz.
221.
22.
Átutalási megbízás
PF.1.
222.
23.
"Azonnali" beszedési megbízás
PF.3.
223.
24.
Pénzintézeti postautalványok feladójegyzéke
224.
25.
Pénzintézeti postautalvány
225.
216.
55
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
LELTÁROZÁS Sorszám Bizonylat megnevezése
Bizonylat száma, jele
Album gyűjtemény száma
Leltárborító Leltárfelvételi jegy és jegyzőkönyv közúti gépjárművek leltározásához Tárgyi eszközök leltárfelvételi ív gépek, berendezések felvételére
D.F. 127/a.r.sz.
301.
B.Sz.ny.14-12/a.r.sz.
302.
B.Sz.ny.14-13/a.r.sz.
303.
B.Sz.ny. 14-14/A.r.sz.
304.
B.Sz.ny. 14-15/a.r.sz.
305.
6.
Leltárfelvételi ív tartalék motorok felvételére Tárgyi eszközök leltárfelvételi ív és összesítő gépekhez, berendezésekhez Kimutatás a tárgyi eszközök hiányáról vagy többletéről
B.Sz.ny. 14-16/a.r.sz.
306.
7.
Leltárfelvételi ív és összesítő gyártóeszközök felvételére
B.Sz.ny. 14-18/A.r.sz.
307.
8.
Készletek leltárfelvételi íve
B.Sz.ny. 14-20/a.r.sz.
308.
9.
B.Sz.ny. 14-21/a.r.sz.
309.
B.Sz.ny. 14-10/a.r.sz.
310.
11.
Leltárfelvételi ív és összesítő készletek felvételére Leltárfelvételi jegyingatlanok (épületek, építmények, telkek) felvételére Leltárfelvételi jegy áru- és göngyöleg felvételére
B.Sz.ny. 14-41.r.sz.
311.
12.
Leltárfelvételi ív és összesítő áru- és göngyöleg felvételére
B.Sz.ny. 14-33.r.sz.
312.
1. 2. 3. 4. 5.
10.
56
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
SELEJTEZÉS Sorszám Bizonylat megnevezése 1.
TÁGYI ESZKÖZÖK selejtezési jegyzőkönyve
Bizonylat száma, jele
Album gyűjtemény száma
Sz.ny. 11-90.r.sz.
401.
Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke Tárgyi eszközök selejtezéséből visszanyert tartozékok, alkatrészek, hulladék anyagok jegyzéke Megsemmisítési jegyzőkönyv
B.Sz.ny. 11-91.r.sz.
402.
B.Sz.ny. 11-92.r.sz.
403.
B.Sz.ny. 11-97.r.sz.
404.
B.Sz.ny. 11-94.r.sz.
405.
Sz.ny. 11-95.r.sz.
406.
7.
Selejtezett készletek jegyzéke A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE Leértékelt készletek jegyzéke
B.Sz.ny. 11.96.r.sz.
407.
8.
Készletek selejtezési leértékelési jegyzőkönyve
B.Sz.ny. 11.93.r.sz.
408.
- JEGYZŐKÖNYV tárgyi eszközök selejtezéséről - A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA - A SELEJTEZETT TÁRGYESZKÖZÖK Hasznosítása - A SELEJTÉ VÁLÁS OKA - A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYE - A HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK - TÁJÉKOZTATÓ 2. 3. 4. 5. 6.
- HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK - JEGYZŐKÖNYV készletek selejtezéséről, leértékelésé- ről
57
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
SZÁMLÁK, BEÉRKEZŐ ÉS KIMENŐ SZÁMLÁK Sorszám Bizonylat megnevezése
Album gyűjteBizonylat száma, jele mény száma
1.
Készpénzfizetési számla
B.13-373/N r.sz.
501.
2.
Számla
B.13-374. r.sz.
502.
3.
Nyugta
4.
Felvásárlási jegy
D.F. 301/V. r.sz.
504.
5.
A kimenő számlák és az általános forgalmi adóbefizetési kötelezettség nyilvántartása
B.Sz.ny.15-17. r.sz.
505.
6.
A beérkezett számlák és az előzetesen felszámított általános forgalmi adó nyilvántartása
B.Sz.ny. 15-30. r.sz.
506.
7.
A kimenő számlák nyilvántartása
B.Sz.ny. 13-31. r.sz.
507.
8.
A beérkezett számlák nyilvántartása
B.Sz.ny. 13-30. r.sz.
508.
9.
Szállítólevél (25 x 4 lapos tömb)
B.Sz.ny. 11-70/N/4.
509.
Bizonylat száma, jele
Album gyűjtemény száma
503.
MEGRENDELÉS, KIKÜLDETÉS, MENETLEVÉL Sorszám Bizonylat megnevezése 1.
Megrendelés
C. 318-38. r.sz.
601.
2.
Belföldi kiküldetési utasítás és költségelszámolás
B.Sz.ny. 18-70.r.sz.
602.
3.
Kiküldetési rendelvény
B. 18-73/V. r.sz.
603.
4.
Külföldi kiküldetési utasítás és költségelszámolás
B.Sz.ny.7300-261.r.sz.
604.
5.
Személygépkocsi menetlevél
D.Gépj. 36.r.sz.
605.
6.
Tehergépkocsi menetlevél
D.Gépj. 21/új. r.sz.
606.
58
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásának nyomtatványai Sorszám Bizonylat megnevezése
Bizonylat száma, jele
Album gyűjtemény száma
D.Sz.ny. 13-75. r.sz.
701.
D.Sz.ny. 13-77. r.sz.
702.
D.Sz.ny. 13-77. r.sz.
703.
3.
Szigorú számadású nyomtatványok igénylő lapja (50 x 2 lapos tömb) Szigorú számadású nyomtatványok munkahelyi (tételes) nyilvántartó lapja Munkahelyi nyilvántartó lap szigorú számadású nyomtatványokhoz
4.
Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartó lapja
D.VV. 1209. r.sz.
704.
5.
Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartása
Saját készítésű
705.
6.
Bizonylatellenőrző lap (száz tételes)
D.Sz.ny. 13-78. r.sz.
706.
7.
Bizonylatellenőrző lap (kétszáz tételes)
D.Sz.ny. 13-78. r.sz.
707.
1. 2.
59
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
SZIGORÚ SZÁMADÁSÚ NYOMTATVÁNYOK NYILVÁNTARTÁSA Sorszám Bizonylat megnevezése 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34.
Állományba vételi bizonylat immateriális javakról Állományba vételi bizonylat épületek és építményekről Tárgyi eszközök állománycsökkenési bizonylata értékesítés és hiány elszámolására Tárgyi eszközök átadás-átvételi bizonylata gazdálkodó szervezeteken belül Tárgyi eszközök átadás-átvételi bizonylata gazdálkodó szervezetek között Tárgyi eszközök számlatörzskönyve Készlet bevételezési bizonylat Készlet kivételezési bizonylat Anyag- (fogyóeszköz) visszavételezési bizonylat Bevételi pénztárbizonylat Kiadási pénztárbizonylat Időszaki pénztárjelentés Pénztárzárás Készpénzigénylés elszámolásra Üzemanyag-előleg elszámolás Leltárfelvételi jegy és jegyzőkönyv közúti gépjárművek leltározásához Tárgyi eszközök leltárfelvételi ív gépek, berendezések felvételére Leltárfelvételi ív tartalék motorok felvételére Tárgyi eszközök leltárfelvételi ív és összesítő gépekhez, berendezésekhez Kimutatás a tárgyi eszközök hiányáról vagy többletéről Leltárfelvételi ív és összesítő gyártóeszközök felvételére Készletek leltárfelvételi íve Leltárfelvételi ív és összesítő készletek felvételére Leltárfelvételi jegy ingatlanok (épületek, építmények, telkek) felvételére Leltárfelvételi jegy áru- és göngyöleg felvételére Leltárfelvételi ív és összesítő áru- és göngyöleg felvételére Készpénzfizetési számla Számla Nyugta Felvásárlási jegy Szállítólevél Személygépkocsi menetlevél Tehergépkocsi menetlevél Szigorú számadású nyomtatványok igénylő lapja
B.Sz.ny. 11-69. r.sz. B.Sz.ny. 11-45/új.r.sz.
Album gyűjtemény száma 001. 003.
B.Sz.ny. 11-56/új.r.sz.
004.
B.Sz.ny. 11-66/új.r.sz.
014.
B.Sz.ny. 11-67. r.sz.
015.
B.Sz.ny. 11-57/új.r.sz. B.Sz.ny.12-111/N.r.sz. B.Sz.ny.12-114/V.r.sz. B.Sz.ny.12-123/N.r.sz. B.Sz.ny.318-102/a/V.r.sz. B.Sz.ny.318-103/V.r.sz. B.Sz.ny. 13-20/új.r.sz. B.Sz.ny. 22-26.r.sz B.Sz.ny. 13-134/N.r.sz. B.Sz.ny. 12-53/N.r.sz.
017. 101. 102. 103. 210. 211. 213. 214. 217. 218.
B.Sz.ny. 14-12/A.r.sz.
302.
B.Sz.ny. 14-13/a.r.sz.
303.
B.Sz.ny. 14-14/A.r.sz.
304.
B.Sz.ny. 14-15/a.r.sz.
305.
B.Sz.ny. 14-16/a.r.sz. B.Sz.ny. 14-18/A.r.sz. B.Sz.ny. 14-20/a.r.sz. B.Sz.ny. 14-21/a.r.sz.
306. 307. 308. 309.
B.Sz.ny. 14-10/a.r.sz.
310.
B.Sz.ny. 14-41. r.sz. B.Sz.ny. 11-33. r.sz. B.Sz.ny.13-373/V.r.sz. B. 13-374.r.sz.
311. 312. 501. 502. 503. 504. 509. 605. 606. 701.
Bizonylat száma, jele
D.F. 301/V. rsz. B.Sz.ny. 11-70/N.4. D.Gépj. 36.r.sz. D.Gépj. 21/új.r.sz. D.Sz.ny. 13-75. r.sz.
60
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Jegyzék a törzsadatok kezeléséért felelős dolgozókról
Dolgozó neve
beosztása
Törzsadat állomány megnevezése
jele
61
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI ALBUM BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
SorBizonylat megnevezése szám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.
ÁLLOMÁNYBA VÉTELI BIZONYLAT Immateriális javakról IMMATERIÁLIS JAVAK egyedi nyilvántartó lapja ÁLLOMÁNYBA VÉTELI BIZONYLAT épületekről és egyéb építményekről TÁRGYI ESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYCSÖKKENÉSI BIZONYLATA értékesítés és hiány elszámolására ÉPÜLETEK ÉS ÉPÍTMÉNYEK egyedi nyilvántartó lapja FÖLDTERÜLET nyilvántartó lap BERUHÁZÁSOK, TÁRGYI ESZKÖZÖK (műszaki és egyéb berendezések, gépek, felszerelések, járművek) egyedi nyilvántartó lapja Kis értékű (100.000 Ft alatti) tárgyi eszközök nyilvántartó lapja Kis értékű (100.000Ft alatti) vagyoni értékű jogok és szellemi termékek nyilvántartó lapja ÜZEMBE HELYEZÉSI OKMÁNY Tárgyi eszközök naplója Tárgyi eszközök analitikus forgalmi naplója Betétlap tartozékok felsorolása TÁRGYI ESZKÖZÖK átadás-átvételi bizonylata GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEN BELÜL Tárgyi eszköz átadás-átvételi bizonylata gazdálkodó szervezetek között Tárgyi eszközök leltározási egységenkénti (körzetenkénti) nyilvántartó lapja Tárgyi eszközök számtörzskönyve Tenyészállatok egyedi nyilvántartó lapja Gépjárművek törzskönyve Beruházások, felújítások nyilvántartó lapja Beruházások, felújítások összesítő lapja
Bizonylat száma, jele
Album gyűjtemény száma
B.Sz.ny. 11-69. r.sz.
001.
B.Sz.ny. 11-76. r.sz.
002.
B.Sz.ny. 11-45/új. r.sz.
003.
B.Sz.ny. 11-56/új.r.sz.
004.
B.Sz.ny. 11-63/új.r.sz.
005.
B.Sz.ny. 11-75. r.sz.
006.
B.Sz.ny. 11-64. r.sz.
007. 008. 009.
T.1996/c. r.sz.
B.Sz.ny. 11-47/új.r.sz.
010. 011. 012. 013.
B.Sz.ny. 11-66/új.r.sz.
014.
B.Sz.ny. 11-67. r.sz.
015.
B.Sz.ny. 11-68/új.r.sz.
016.
B.Sz.ny. 11-57/új.r.sz.
017. 018. 019. 020. 021.
A.T.KPM 231/a. r.sz.
62
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
ÁLLOMÁNYBA VÉTELI BIZONYLAT immateriális javakról
001
B.Sz.ny. 11-69.r.sz. (25 x 4 lapos tömb)
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: Állományba vételi bizonylatot minden esetben ki kell tölteni, ha az immateriális javak állománya növekszik. A növekedés jogcímét fel kell tüntetni. A bizonylat négy példányát átírással kell kitölteni. A 2. 3. példányt a számlához kell csatolni
helye:
Nyilvántartásba vétel helye
Ideje:
Kitöltésért felelős:
beszerzéskor intézménynél kijelölt dolgozó
Kiállítandó példányszám:
4 példányban
Bizonylat
1. példány raktári (munkahelyi) 2. példány analitikus nyilvántartás 3. példány főkönyvi könyvelés 4. példány irattár
Kitöltés
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye: módja:
tárolási helyén
ideje:
10 év
iratgyűjtőben
63
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 11-69. r. sz.
64
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
IMMATERIÁLIS JAVAK egyedi nyilvántartó lapja
002
(két oldalas) B.Sz.ny. 11-76.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A nyilvántartó lapot átírásos eljárással kell vezetni. A nyilvántartó lapok alá helyezett naplókat főkönyvi számlánként kell megnyitni és vezetni. A nyilvántartó lapra minden értékváltozást fel kell vezetni. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartás helye
Ideje:
használatba adáskor
Kitöltésért felelős:
analitikus nyilvántartó
Kiállítandó példányszám:
1 példányban
a nyilvántartó helyen marad Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnéséig
65
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 11-76. r. sz.
66
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 11-76. r. sz.
67
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
ÁLLOMÁNYBA VÉTELI BIZONYLAT épületek és egyéb építményekről
003
B.Sz.ny. 11-15/új.r.sz. (24 x 4 lapos tömb)
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: Az állományba vételi bizonylatot az üzembe helyezés időpontjában és ennek az időpontnak a feltüntetésével a rendszeres használatba vételkor - az épület, építmény aktiválásakor kell kiállítani. A bizonylatot átírással kell kitölteni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartás helye
Ideje:
használatbavétel időpontjában
Kitöltésért felelős:
intézménynél kijelölt dolgozó
Kiállítandó példányszám:
4. példány
Bizonylat
1. példány vagyonkezelő 2. példány analitikus nyilvántartás 3. példány főkönyvi könyvelés 4. példány irattár
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
10 év
68
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A vállalkozó megnevezése:
Sorszáma: ÁLLOMÁNYBA VÉTELI BIZONYLAT épületekről és egyéb építményekről A tárgyi eszköz megnevezése, címe, területi Az állománynövekedés jogcíme: elhelyezése, kapacitása: Ágazati kód száma: Költséghely száma:
Telekkönyvi száma:
Helyrajzi száma:
Nyilvántartási (leltári) száma:
A tervező megnevezése: A kivitelező megnevezése: Az építményjegyzék száma:
A főkönyvi szla. száma:
Megnevezés Építési év:
Az üzembe helyezés időpontja: okmány száma: Az állományba vétel elrendelésének időpontja: aláírása: Alapozás Padlóburkolat Nyílászáró szerkezet
Körítőfal
Fűtés
Válaszfal
Világítás
Födém
Terület (nm) Beépített alapterület
Számlakijelölés
Hivatkozás (szám)
Nyilvántartásba vevő (aláírása)
Bruttó érték
Az építési dokumentáció sz.:
Főfal
F
Elszámolt értékcsökkenés Nettó érték
A leírás módja A leírási kulcs %-a A leírás éve A nyilvántartásba vétel könyvelése
Tetőszerkezet
Tetőfedés
Fűtött légtér (m3)
Megvilágított alapterület
Kelt
A tartozékok felsorolása Sorszám
Megnevezés
Gyártási szám
Db
Ft
Megjegyzés
B.Sz. ny. 11-45/új. r. sz.
69
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
TÁRGYI ESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYCSÖKKENÉSI BIZONYLATA értékesítés és hiány elszámolására
004
B.Sz.ny. 11-56/új.r.sz. (24 x 4 lapos tömb)
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylatot a tárgyi eszközök állományának csökkenésekor - selejtezés - leltári hiány - értékesítés esetén kell kiállítani. A 4 példányt átírással kell kitölteni. A kitöltés alapbizonylatai: - selejtezési jegyzőkönyv - leltározási jegyzőkönyv - értékesítés esetén a számla
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
használatból történő kivonáskor
Kitöltésért felelős:
az intézménynél kijelölt dolgozó
Kiállítandó példányszám:
4 példány
Bizonylat
1. példány munkahely (raktár) 2. példány analitikus nyilvántartás 3. példány főkönyvi könyvelés 4. példány irattár
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
lefűzési helyén
módja:
iratgyűjtő
ideje:
10 év
70
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A vállalkozó megnevezése:
TÁRGYI ESZKÖZÖK ÁLLOMÁNYCSÖKKENÉSI BIZONYLATA értékesítés és hiány elszámolására
A tárgyi eszköz megnevezése, típusa, kapacitása:
Az állománycsökkenés jogcíme: ITJ száma: A költséghely száma:
Nyilvántartási (leltári) száma:
Ágazati kód száma:
Megnevezés
Ft
A főkönyvi szla. száma:
Hiány oka:
Számlakijelölés
A felelősség megállapításáról intézkedő ügyirat száma A felelős(ök) neve:
Bruttó érték Elszámolt értékcsökkenés
A hiány elszámolását engedélyező aláírása: A vevő neve:
Nettó érték
A szállítólevél száma: Az értékesítés elszámolását engedélyező aláírása Egyéb adatok Értékesítési árbevétel Vissznyeremény Kártérítés Hasznosítás bevételei
A tárgyi eszköz kivezetésének Kelt könyvelése Raktár, üzem (költséghely)
Hivatkozás (szám)
A nyilvántartásból kivezető neve
Analitikus nyilvántartás
A tartozékok felsorolása Sorszám
Megnevezés
Gyártási szám
Db
Érték
Megjegyzés
B.Sz. ny. 11-56/új. r. sz.
71
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
ÉPÜLETEK ÉS EGYÉB ÉPÍTMÉNYEK egyedi nyilvántartó lapja (két oldalas)
005
Megjegyzés:
B.Sz.ny. 11-63/új.r.sz.
Bizonylat kezelése, kitöltése: Az épület nyilvántartási lapot az üzembe helyezés időpontjában és ennek az időpontnak a feltüntetésével a rendszeres használatba vételkor kell megnyitni, kiállítani. A kiállítás alapját az állományba vételi bizonylat adatai vagy az üzembe helyezési jegyzőkönyv, illetve ezek mellékletét képező dokumentációk képezik. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
üzembe helyezés időpontja
Kitöltésért felelős:
az intézményben kijelölt dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példány nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnésig
72
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 11-63/új. r. sz.
73
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 11-63/új. r. sz.
74
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
FÖLDTERÜLET nyilvántartó lap (két oldalas)
006
B.Sz.ny. 11-75.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Az adatokat a földhivatali nyilvántartással megegyezően kell feljegyezni. A használatba vétel napjától kell megnyitni. A nyilvántartásba vétel alapbizonylata, adás-vételi szerződés, határozat, jegyzőkönyv, stb.
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
Kitöltésért felelős:
használatba vétel napja intézményben kijelölt dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példány
Kitöltés
nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnésig
75
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 11-75. r. sz.
76
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 11-75. r. sz.
77
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
BERUHÁZÁSOK, TÁRGYI ESZKÖZÖK (műszaki és egyéb berendezések, gépek, felszerelések, járművek) egyedi nyilvántartó lapja (két oldalas)
007
Megjegyzés:
B.Sz.ny. 11-64.r.sz.
Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/ 1.3.5. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
beruházás kezdési időpontja
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány
Bizonylat
nyilvántartó hely
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnésig
78
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 11-64. r. sz.
79
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 11-64. r. sz.
80
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Kis értékű (100.000 Ft alatti) tárgyi eszközök nyilvántartó lapja
008
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A számviteli politikában meghatározott kis értékű tárgyi eszközökről kell kiállítani.
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
beszerzéskor, használatbavételkor
Kitöltésért felelős:
az intézménynél kijelölt dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példány nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
81
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
82
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Kis értékű (100.000 Ft alatti) vagyoni értékű jogok és szellemi termékek nyilvántartó lapja
009
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A számviteli politikában meghatározott kis értékű tárgyi eszközökről kell kiállítani.
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
beszerzéskor, használatbavételkor
Kitöltésért felelős:
az intézménynél kijelölt dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példány nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
83
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
84
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
ÜZEMBE HELYEZÉSI OKMÁNY
010
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/ 1.3.2. pontja szerint. A kiállított okmányt iktatni kell.
Kitöltés
helye:
üzembe helyezési eljárás során
Ideje:
üzembe helyezési eljárás napján
Kitöltésért felelős:
az intézménynél kijelölt dolgozó
Kiállítandó példányszám:
3 példányban 1. példány vagyonkezelő 2. példány analitikus nyilvántartás 3. példány irattár
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó, irattár
módja:
iratgyűjtő
ideje:
8 év
85
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
ÜZEMBEHELYEZÉSI OKMÁNY Eszköz nyilvántartási szám:
Ü.H. okmány sorszáma:
év
A BERUHÁZÁS AZONOSÍTÁSA 1. A beruházás (eszköz) megnevezése, egyedi azonosító száma: 2. Az üzembe helyezés helye (tároló hely és kódja): 3. A beruházás jellege: eszköz beszerzés, felújítás, rekonstrukció, meglévő eszköz bővítése* *A megfelelő aláhúzandó
AZ ÜZEMBEHELYEZÉSRE VONATKOZÓ ADATOK 1.
Beszerzési érték összesen: _____________ Ft Bizonylati hivatkozások: Biz. Szám: Ft Biz. Szám: Ft
Biz. Szám:
Ezekből az aktiválásig nem számlázott, pénzügyileg nem rendezett érték: 2. Aktivált saját teljesítmény: Költségnem: Ft Költségnem: Ft
Ft
__________Ft
Aktivált saját teljesítmény áfája: _____________ Ft; esedékes a mai napon. 3. Bővítés, rekonstrukció (felújítás) esetén a korábban üzembe-helyezett eszköz: Bekerülési értéke: _____________ Ft; Nettó értéke: _____________ Ft. A mostani aktiválás után az eszköz: Bekerülési értéke: _____________ Ft; Nettó értéke: _____________ Ft. Az értékcsökkenés megváltoztatásra kerül az alábbiak szerint: nem kerül. 4. Az üzembe helyezett eszköz elszámolási jellemzői: Hasznos élettartam (a felhasználási cél szerint): ___ év. Maradványérték minősítése számviteli politika szerint: (jelentős), (nem jelentős). Maradványérték = az élettartam végén): _____________ Ft. A leírásra kerülő érték: _____________ Ft. Leírás módszere: (lineáris), (degresszív), (…………………………) Lineáris leírás esetén az éves leírási kulcs: ______% 5. Társasági adó törvény szerinti leírási kulcs a beszerzési érték után: _____% 6. Az eszköz minősítése a piaci értékelés és társaság adottságai szempontjából: (meghatározó, lényeges), (nem lényeges) A beruházás üzembe helyezését (használatba vételét) a mai nappal elrendelem: ……............, A beruházó szervezet vezetője
86
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Tárgyi eszközök naplója
011
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Minden év elején meg kell nyitni. December 31-én le kell zárni. A kitöltésre vonatkozó részletes leírást a bizonylati szabályzat II/1.3. pontja és alpontjai tartalmazzák.
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
minden év január 1.
Kitöltésért felelős:
az intézménynél kijelölt dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példány
Bizonylat
nyilvántartó hely
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
8 év
87
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
88
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Tárgyi eszközök analitikus forgalmi naplója
012
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Minden év elején meg kell nyitni. December 31-én le kell zárni. A kitöltésre vonatkozó részletes leírást a bizonylati szabályzat II/1.3. pontja és alpontjai tartalmazzák.
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
minden év január 1.
Kitöltésért felelős:
az intézménynél kijelölt dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példány
Bizonylat
nyilvántartó hely
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás módja:
nyilvántartó hely iratgyűjtő
ideje:
8 év
helye: Bizonylat megőrzés
89
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
90
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Betétlap tartozékok felsorolása
013
B.Sz.ny. 11-47/új.r.sz. (50 lapos tömb)
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A kitöltésre vonatkozó előírásokat a bizonylati szabályzat tartalmazza.
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
egyedi nyilvántartó lappal együtt
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány (vagy kettő) nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnésig
91
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Betétlap tartozékok felsorolására a ……………….. számú állományba vételi, állománycsökkenési bizonylathoz a ………...………. nyilvántartási (leltári) számú egyedi nyilvántartó laphoz* SorMegnevezés Gyártási szám Db Érték szám
Oldalszám: Megjegyzés
* A nem kívánt rész törlendő B. Sz. ny. 11-47/új. R. sz.
92
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
TÁRGYI ESZKÖZÖK átadás-átvételi bizonylata GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEN BELÜL (két oldalas) B.Sz.ny. 11-66/új.r.sz. (25 x 4 lapos tömb)
014
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: Ezt a bizonylatot kell kiállítani minden olyan esetben, amikor a tárgyi eszközök elhelyezésében változás következik be. A tárgyi eszközök átadás-átvételét utalványozni kell. Az áthelyezés igazolásául az átadó és átvevő dolgozójának is alá kell írni.
Kitöltés
helye:
az átadást végző körzet
Ideje:
átadás-átvétel időpontja
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
4 példány
Bizonylat
1. példány analitikus nyilvántartás 2. példány átvevő 3. példány átadó 4. példány tömbben marad
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
10 év
93
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A vállalkozó megnevezése:
Az átadó üzem (költséghely) megnevezése SorMegnevezés szám
száma
Db
Bruttó értéke
száma
Megjegyzés
Átadásért felelős aláírása:
A tárgyi eszköz átadását a bizonylatot kiállította ellenőrizte
elrendelte
Az átvevő üzem (költséghely) megnevezése
Nyilvántartási (leltári) Gyártási száma száma
Átadásért felelős aláírása:
Kelt
Sorszám:
TÁRGYI ESZKÖZÖK átadás-átvételi bizonylata GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEN BELÜL
Az átadást könyvelte átadó átvevő üzemi (költséghelyi) nyilvántartásba
központi nyilvántartásba
B. Sz. ny. 11-66/új. r. sz.
Tartozékok felsorolása A leltárfelvételi egység sorszáma
Megnevezés
Db
Gyártási szám
Érték
Műszaki azonosító adatok
94
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Tárgyi eszközök átadás-átvételi bizonylata gazdálkodó szervezetek között (két oldalas) B.Sz.ny. 11-67.r.sz.
015
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: A tárgyi eszközök más gazdálkodó szerv részére történő - értékesítés ellenében vagy - térítés nélküli átadás alkalmával kell kiállítani.
Kitöltés
helye:
átadó intézmény
Ideje:
átadás-átvétel időpontja
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
4 példány 1.-2. példány átadó intézmény 3.-4. példány átvevő intézmény
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartási hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
8 év
95
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Az átadó (neve, címe):
Az átvevő (neve, címe):
Sorszám:
Az átadó gazdálkodó szervezet igazolja, hogy a tárgyi eszközök a hátoldalon felsorolt tartozékok átadása 20….. év ………………….hó …….. napján megtörtént. Nyilvántartási (lelt.) szám Sor- Fők. szla Megnevezés Bruttó érték Értékcsökkenés Nettó érték átadónál szám száma átvevőnél
Az értékcsökkenés elszámolása az átadónál az átadás negyedévének végéig megtörtént.
Az átadást könyveltük 20… év …… negyedévben …………………., 20…… év ……………….hó ………-n.
Az átvételt könyveltük 20… év …… negyedévben …………………., 20…… év ……………….hó ………-n.
P.H.
P.H.
……………………………..
az átadó aláírása
……………………………..
az átvevő aláírása
B. Sz. ny. 11-67. r. sz.
Tartozékok felsorolása A leltárfelvételi egység sorszáma
Megnevezés
Db
Gyártási szám Érték
Műszaki azonosító adatok
96
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Tárgyi eszközök leltározási egységenkénti (körzetenkénti) 016 nyilvántartó lapja (két oldalas) B.Sz.ny. 11-68/új.r.sz.
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: A tárgyi eszköz egyedi nyilvántartó lap felfektetésével egyidejűleg kell kiállítani. A hátoldalon fel kell sorolni a tartozékokat, és az ez alatt lévő rovatokban a leltározások megtörténtét kell feltüntetni. A nyilvántartó lap követi a tárgyi eszköz mozgását.
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
használatba vételkor
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány mindig a leltározási körzetben kell tartani
Bizonylat
útja:
sorszámozása: Bizonylat megőrzés
helye:
a tárgyi eszköz leltározási körzetben
módja:
iratrendezőbe fűzve
ideje:
megszűnésig
97
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 11-68/új. r. sz.
98
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Tárgyi eszközök számtörzskönyve
017
B.Sz.ny. 11-57/új.r.sz. (100 lapos füzet)
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: A tárgyi eszközök egyedi nyilvántartó lapjairól kell az adatokat a nyilvántartásba vétellel egyidejűleg feltüntetni. Használatba vétel előtt hitelesíteni kell !
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
változás esetén
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példányban nyilvántartás helye
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó helye
módja:
nyilvántartó lapokkal
ideje:
8 évig
99
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 11-57/új. r. sz.
100
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Tenyészállatok egyedi nyilvántartó lapja
018
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A nyilvántartó lapra minden értékváltozást fel kell vezetni. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
változás esetén
Kitöltésért felelős:
az intézménynél kijelölt dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példányban nyilvántartás helye
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó helye
módja:
nyilvántartó lapokkal
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
101
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
102
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Gépjárművek törzskönyve A.T.KPM. 231/a.r.sz. (füzet)
Album sorszáma: 019
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A törzskönyvet az állományba vételi bizonylat, valamint a gépjármű műszaki könyve és a forgalmi engedély alapján kell kiállítani.
Kitöltés
helye:
gépkocsi előadó
Ideje:
használatba vételkor
Kitöltésért felelős:
gépkocsi-előadó
Kiállítandó példányszám:
1 példány gépkocsi-előadó
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
gépkocsi előadó
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnésig
103
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
T. KPM 231/a. r. sz.
104
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
105
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
106
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
107
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
108
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
109
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
110
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
BERUHÁZÁSOK, FELÚJÍTÁSOK nyilvántartó lapja
020
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/ 1.3.5. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
beruházás kezdési időpontja
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány
Bizonylat
nyilvántartó hely
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnésig
Magyar Olimpiai Bizottság
111
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
112
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
BERUHÁZÁSOK, FELÚJÍTÁSOK összesítő lapja
021
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/ 1.3.5. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
nyilvántartó hely
Ideje:
beruházás kezdési időpontja
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány
Bizonylat
nyilvántartó hely
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnésig
Magyar Olimpiai Bizottság
113
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
114
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
KÉSZLETEK Album gyűjteBizonylat száma, jele mény száma B.Sz.ny.12-111/N.r.sz. 101. B.Sz.ny.12-114/V.r.sz. 102. B.Sz.ny.12-123/N.r.sz. 103. B.Sz.ny.12-151.r.sz. 104. B.Sz.ny.12-186.r.sz. 105. B.Sz.ny.12-185.r.sz. 106.
SorBizonylat megnevezése szám 1. 2. 3. 4. 5. 6.
Készlet-bevételezési bizonylat Készlet-kivételezési bizonylat Készlet visszavételezési bizonylat Raktári nyilvántartó lap Készletnyilvántartó lap Készletnyilvántartó lap I.
7. 8.
Készletek naplója I. Készletek naplója II. Készletnyilvántartó lap (mennyiségi adatokkal), a készletváltozás részletezésével Értékhatáros-eszközök munkahelyi (munkavállalói) nyilvántartása Munkaruha nyilvántartó lap Egyéni munkaruházati jegyzék Szerszámkönyv
9. 10. 11. 12. 13.
B.Sz.ny.12-190.r.sz. B.Sz.ny.12-121.r.sz.
107. 108.
B.Sz.ny.12-161.r.sz.
109.
B.Sz.ny.12-172/a.r.sz.
110.
B.Sz.ny.12-179.r.sz. B.Sz.ny.12-180.r.sz. T.KPM.219.r.sz.
111. 112. 113.
Magyar Olimpiai Bizottság
115
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Készletbevételezési bizonylat
Album sorszáma: 101
B.Sz.ny. 12-111/N.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A bevételi bizonylatot számla, vagy szállítólevél és az anyagszámjegyzék alapján kell kiállítani. A bevételezéskor az adatokat a raktári nyilvántartó lapra is fel kell vezetni. Használatba vételkor a tömböt hitelesíteni kell !
Kitöltés
helye:
raktár
Ideje:
anyag, áru átvétele során
Kitöltésért felelős:
raktáros
Kiállítandó példányszám:
3 példány (vagy 4 példány)
Bizonylat
útja:
1. példány anyagkönyvelés 2. példány raktári nyilvántartás 3. példány tömbben marad
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
116
helye:
raktár
módja:
iratgyűjtő
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 12-111/N. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
117
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Készlet kivételezési bizonylat
Album sorszáma: 102
B.Sz.ny. 12-114/v.r.sz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/ 2.2.2. pontja szerint. Használatba vételkor hitelesíteni kell !
Kitöltés
helye:
igénylő hely, raktár
Ideje:
kivitelezéskor
Kitöltésért felelős:
anyagigénylő, raktáros
Kiállítandó példányszám:
3 példány 1. példány igénylő 2. példány raktár
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
118
helye:
igénylő hely, raktár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 12-114/V. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
119
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Anyag-(fogyóeszköz-)visszavételezési bizonylat
Album sorszáma: 103
B.Sz.ny. 12-123/N.r.sz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/ 2.2.3. pontja szerint. Használatba vételkor hitelesíteni kell !
Kitöltés
helye:
felhasználó, raktáros
Ideje:
visszaadás alkalmával
Kitöltésért felelős:
felhasználó, raktáros
Kiállítandó példányszám:
3 példány
Bizonylat
útja:
1. példány raktár 2. példány analitikus nyilvántartás 3. példány tömbben marad
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
120
helye:
felhasználó, raktár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 12-123/N. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
121
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Raktári nyilvántartólap
104
B.Sz.ny. 12-151.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 2.2.5. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
raktár
Ideje:
nyilvántartásba vételkor
Kitöltésért felelős:
raktáros
Kiállítandó példányszám:
1 példány raktár
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
122
helye:
raktár
módja:
raktári polcon (rekeszben)
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B.Sz. ny. 12-151. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
123
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Készletnyilvántartó lap
105
B.Sz.ny. 12-186.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/ 2.2.6. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
analitikus nyilvántartás
Ideje:
bevételezés után
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány analitikus nyilvántartás
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
124
helye:
analitikus nyilvántartás
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnésig
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 12-186. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
125
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Készletnyilvántartó lap I.
106
B.Sz.ny. 12-185.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/ 2.2.6. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
analitikus nyilvántartás
Ideje:
bevételezés után
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány analitikus nyilvántartás
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
126
helye:
analitikus nyilvántartás
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnésig
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 12-185. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
127
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Készletek naplója I.
107
B.Sz.ny. 12-190.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A naplót átírással főkönyvi számlaként kell vezetni. Minden év január 1-vel új naplót kell nyitni és év végén lezárni.
Kitöltés
helye:
analitikus nyilvántartás
Ideje:
január 1. és folyamatos
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány analitikus nyilvántartás
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
128
helye:
analitikus nyilvántartás
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 12-190. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
129
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Készletek naplója II.
108
B.Sz.ny. 12-121.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A 108-as sorszámú nyomtatvány szerint.
Kitöltés
helye: Ideje:
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
130
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 12-121. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
131
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Készletnyilvántartó lap (mennyiségi adatokkal), a készletváltozás részletezésével
109
B.Sz.ny. 12-161.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/2/B. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
pü. csoport, osztály, részleg
Ideje:
a készlet beérkezésekor
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány pü. csoport, osztály, részleg
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
132
helye:
pü. csoport, osztály, részleg
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 12-161. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
133
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Értékhatáros-eszközök munkahelyi (munkavállalói) nyilvántartása
110
B.Sz.ny. 12-172/a.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 2.3.1. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
központi nyilvántartó
Ideje:
változás esetén
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány központi nyilvántartó 2. példány a dolgozó (munkahely)
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
134
helye:
központi nyilvántartó, dolgozó
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnésig
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
gazdálkodó szerv
Értékhatáros-eszközök munkahelyi (munkavállalói) nyilvántartása neve: jele:
Munkahely (munkavállaló) Eszköz- (szerszám) csoport megnevezése:
Sorszám
Nyilvántartási (kód) szám Megnevezés
Mennyiségi egység Kelt NyílvántarNyitótási ár készlet
Oldalszám: Bizonylat száma vagy aláírás ±
Kelt
Új Változás készlet
Bizonylat száma vagy aláírás ±
Kelt
Új Változás készlet
Bizonylat száma vagy aláírás ±
Kelt
Bizonylat száma vagy aláírás
Új Változás készlet ±
Új Változás készlet
Azonos fajtájú eszközök cseréjét a nyilvántartásba a szervezeti - működési szabályzatban előírtak szerint kell bejegyezni. Az egyedileg nyilvántartott eszközök cseréjét mindig fel kell jegyezni. B. Sz. ny. 12-172/a. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
Kelt
135
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Munkaruha nyilvántartó lap
111
B.Sz.ny. 12-179.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A nyilvántartó lapot személyre szólóan kell vezetni. Részletes leírást a bizonylati szabályzat II/2.3.3. pontja tartalmaz.
Kitöltés
helye:
központi nyilvántartó
Ideje:
munkaruha kiadás napja
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány központi nyilvántartó
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
136
helye:
központi nyilvántartó
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnésig
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 12-179. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
137
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Egyéni munkaruházati jegyzék
112
B.Sz.ny. 12-180.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A nyilvántartást a dolgozó kapja meg. Részletes leírást a bizonylati szabályzat II/2.3.3./b. pontja tartalmaz.
Kitöltés
helye:
központi nyilvántartó
Ideje:
munkaruha kiadáskor
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány dolgozó
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
138
dolgozó megszűnésig
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 12-180. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
139
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Szerszámkönyv
113
T.KPM. 219.r.sz. (füzet)
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A nyilvántartást a gépkocsi vezető kapja meg.
Kitöltés
helye:
központi nyilvántartás
Ideje:
gk. üzembe-helyezés
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
1 példány gépkocsivezető
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
140
gépkocsivezető megszűnésig
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Darab- Szerszámok szám megnevezése Égők Vashuzal Szigetelőszalag Mentőszekrény Tűzoltó készülék Kéziseprű Ruhakefe Szarvasbőr Szivacs Kezelési utasítás Térkép Hűtőtakaró Lakat Pótkocsivilágítás Összekötő vezeték Vontatólánc Vontatókapocs
Darab- Szerszámok szám megnevezése Áramkapcsolókulcs Zár- és lakatkulcs Szerszámláda Szerszámtáska
A gépjármű rendszáma: Gyártmánya:
Szerszámkönyv
(az üzemben tartó megnevezése)
T. KPM. 219. r. sz.
Szerelvényfal
Motorszerelvények
Csop.
Darabszám
Szerelvény megnevezése Dinamó Indító motor Üzemanyag-szivattyú Üzemanyagszűrő Levegőszűrő Légkompresszor
Kilométerjelző számjelző Olajnyomás-mutató Levegőnyomás-mutató Időjelző óra Benzinszintmérő Hűtővíz-hőmérő Amper-mérő Jelzőkürt, elektromos
GUMIABRONCSOK Méret
Gyártmány
Gyári szám
Felszerelés időpontja
Megjegyzések
Szélvédő
Szélvédőkeret ... üveggel ... részű Ablaktörlő, elektromos Ablakmelegítő Irányjelző (index) Napellenző Visszapillantó tükör
Magyar Olimpiai Bizottság
141
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Szélvédő
Szerelvényfal
Motorszerelvények
Csop. Darabszám Szerelvény megnevezése
GUMIABRONCSOK Méret
Dinamó Indító motor Üzemanyag-szivattyú Üzemanyagszűrő Levegőszűrő Légkompresszor Kilométerjelző számjelző Olajnyomás-mutató Levegőnyomás-mutató Időjelző óra Benzinszintmérő Hűtővíz-hőmérő Amper-mérő Jelzőkürt, elektromos
Gyártmány
Felszerelés időpontja
Megjegyzések
Szélvédőkeret ... üveggel ... részű Ablaktörlő, elektromos Ablakmelegítő Irányjelző (index) Napellenző Visszapillantó tükör
Csop. Darabszám Szerelvény megnevezése
Szerelvény
Védő tetővászon Oldalponyva Utastakaró Ruhafogas Üléspárna Üléstámla Szőnyeg Virágváza Hamutartó Oldalmagasító
Világítás
Fényszóró Városi lámpa Ködlámpa Hátsó számlámpa Belső lámpa Szerelvényfallámpa Akkumulátor
mm átm.
Darab- Szerszámok szám megnevezése Csípőfogó Laposfogó Cső- v. komb. Fogó Hóláncösszehúzó Csavarhúzó, kicsi Csavarhúzó, nagy Kézikalapács Laposfogó Lyukasztó Lapos reszelő Félgömb reszelő Gömbölyű reszelő Sodronykefe Mosóecset Légszivattyú Zsírzószivattyú Indítókar Kerékagylehúzó cs. Schaller- szorító Olajzókanna Benzinfecskendő 5 kg-os olajkanna 1 /2 kg-os kenőo. dob. 1 /2 kg-os zsírdoboz 20 lit. Kanna Tölcsér Gyújtógyertya Gyújtógyertya vez.
PÉNZ- ÉS ÉRTÉKKEZELÉS 142
Gyári szám
Magyar Olimpiai Bizottság
Darab- Szerszámok szám megnevezése Tartalékkerék, telj. Tartalékköpeny Tartaléktömlő Hólánc Kenderkötél Gumicső, benzin. Olajfék gumicső Ventillátorszíj Gumicső, benzin. Légnyomásmérő Zsinórlámpa Zseblámpa
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BEFEKTETETT ESZKÖZÖK
SorBizonylat megnevezése szám
Bizonylat száma, jele
Album gyűjtemény száma
1. 2. 3. 4.
Részvény egyedi nyilvántartó lap Kötvény egyedi nyilvántartó lap Befektetési jegy egyedi nyilvántartó lap Egyéb értékpapír egyedi nyilvántartó lap
201. 202. 203. 204.
5.
Befektetett pénzügyi eszközök (eladásra vásárolt értékpapírok analitikus nyilvántartása)
205.
6.
Kötvények, értékpapírok analitikus nyilvántartása
206.
7. 8. 9.
Adott kölcsönök analitikus nyilvántartása Tőkejövedelmek nyilvántartása Munkalap befektetések értékeléséhez
207. 208. 209.
10. Bevételi pénztárbizonylat 11. 12. 13. 14. 15.
Kiadási pénztárbizonylat Kimutatás a különféle pénzfelvételekről Időszaki pénztárjelentés Pénztárzárás Címletjegyzék
16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26.
Címletjegyzék a külföldi fizetőeszközökről Készpénzigénylés elszámolásra Üzemanyag-előleg elszámolás Elszámolásra kiadott összegek nyilvántartása Meghatalmazás (egyszeri alkalomra) Meghatalmazás (többszöri alkalomra) Átutalási megbízás "Azonnali" beszedési megbízás Pénzintézeti postautalványok feladójegyzéke Pénzintézeti postautalvány Rendezvényjegy - elszámolás
27. Hitelek nyilvántartó lapja
B.Sz.ny.318210. 102/a/V.r.sz. B.Sz.ny.318-103/V.r.sz. 211. 212. B.Sz.ny.13-20/új.r.sz. 213. B.Sz.ny. 22-26.r.sz. 214. B.Sz.ny. 13-71.r.sz. 215. B.Sz.ny.13-134/N.r.sz. D.Sz.ny.12-53/N.r.sz. B.Sz.ny. 13-135.r.sz. B.Sz.ny. 18-21.r.sz. B.Sz.ny. 18-22.r.sz. PF.1. PF.3.
216. 217. 218. 219. 220. 221. 222. 223. 224. 225. 226. 227.
Magyar Olimpiai Bizottság
143
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Részvény egyedi nyilvántartó lap
201
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/1.7. pontja szerint. A nyilvántartó lapra minden értékváltozást fel kell vezetni. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartás helye
Ideje:
beszerzéskor
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példány nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
144
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtőben
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
145
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
146
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Kötvény egyedi nyilvántartó lap
Album sorszáma: 202
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/1.7. pontja szerint. A nyilvántartó lapra minden értékváltozást fel kell vezetni. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartás helye
Ideje:
beszerzéskor
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példányban nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
147
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
148
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
149
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Befektetési jegy egyedi nyilvántartó lap (két oldalas)
Album sorszáma: 203
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/1.7. pontja szerint. A nyilvántartó lapra minden értékváltozást fel kell vezetni. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartás helye
Ideje:
beszerzéskor
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példányban nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
150
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
151
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
152
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Egyéb értékpapír egyedi nyilvántartó lap (két oldalas)
Album sorszáma: 204
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/1.7. pontja szerint. A nyilvántartó lapra minden értékváltozást fel kell vezetni. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartás helye
Ideje:
beszerzéskor
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példányban nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
153
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
154
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
155
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Befektetett pénzügyi eszközök (eladásra vásárolt értékpapírok analitikus nyilvántartása)
Album sorszáma: 205
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/1.7. pontja szerint. A nyilvántartó lapra minden értékváltozást fel kell vezetni. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartás helye
Ideje:
beszerzéskor
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példányban nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
156
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
157
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Kötvények, értékpapírok analitikus nyilvántartása
Album sorszáma: 206
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/1.7. pontja szerint. A nyilvántartó lapra minden értékváltozást fel kell vezetni. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartás helye
Ideje:
beszerzéskor
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példányban nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
158
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Kötvények, értékpapírok analitikus nyilvántartása
Sorszám Dátum
………………………… főkönyvi sz. ………………. analitika Értékpapír Hozadék Száma Megnevezése Névértéke
Magyar Olimpiai Bizottság
159
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Adott kölcsönök analitikus nyilvántartása
Album sorszáma: 207
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/1.7. pontja szerint. A nyilvántartó lapra minden értékváltozást fel kell vezetni. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartás helye
Ideje:
beszerzéskor
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példányban nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
160
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
161
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Tőkejövedelmek nyilvántartása
Album sorszáma: 208
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/1.7. pontja szerint. A nyilvántartó lapra minden értékváltozást fel kell vezetni. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartás helye
Ideje:
beszerzéskor
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példányban nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
162
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
163
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Munkalap befektetések értékeléséhez
Album sorszáma: 209
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/1.7. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
feldolgozás helye
Ideje:
értelemszerűen
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példány
Bizonylat
útja:
sorszámozása: Bizonylat megőrzés
164
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
MUNKALAP A BEFEKTETÉSEK ÉRTÉKELÉSÉHEZ Társaság megnevezése: Alaptőke (törzstőke) 20….. XII. 31-én
%
eFt
…..…………..……….részesedése
eFt
a részesedés nyilvántartási értéke
eFt
árfolyamértéke
eFt
20….. évi adatok Árbevétel
eFt
Adózás előtti eredmény
eFt
Tervezett osztalék
eFt
100
%
%
(az alaptőke %-ában)
ebből ……….részesedés
eFt
Mérleg szerinti eredmény
eFt
Év végi adatok Jegyzett tőke
eFt
Tőke tartalék
eFt
Eredménytartalék
eFt
Lekötött tartalék
eFt
Áthozott veszteség
eFt
Mérleg szerinti eredmény
eFt
Saját tőke összesen
eFt
Saját tőke a jegyzett tőke %-ában
eFt
Magyar Olimpiai Bizottság
165
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Bevételi pénztárbizonylat
Album sorszáma: 210
B.Sz.ny. 318-102/a/V.r.sz. (25 x 3 lapos tömb) Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/3.1. pontja szerint. Használatba vétel előtt hitelesíteni kell!
Kitöltés
helye:
pénztár
Ideje:
pénztári befizetéskor
Kitöltésért felelős:
pénztáros
Kiállítandó példányszám:
3 példány
Bizonylat
útja:
1. példány könyvelés 2. példány befizető 3. példány tömbben marad
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
166
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőben
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 318-102/a/V.r.sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
167
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Kiadási pénztár bizonylat
Album sorszáma: 211
B.Sz.ny. 318-103/V.r.sz. (25 x 2 lapos tömb) Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/3.1. pontja szerint. Használatba vétel előtt hitelesíteni kell !
Kitöltés
helye:
pénztár
Ideje:
pénztári kifizetéskor
Kitöltésért felelős:
pénztáros
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány könyvelés 2. példány tömbben marad
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
168
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 318-103. V.r.sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
169
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Kimutatás a különféle pénzfelvételekről
Album sorszáma: 212
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II. 4/1. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
pénztár
Ideje:
ki- és befizetéskor
Kitöltésért felelős:
pénztáros
Kiállítandó példányszám:
1 példány
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
170
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
KIMUTATÁS vállalkozás neve
a különféle pénzfelvételekről
A jogosult
A pénzfelvétel
neve
megnevezése (jogcím, időtartam, pcs.szám)
Kelt
beosztása
összege bruttó Ft
Az átvétel elismerése levon. Ft
nettó Ft
számfejtő aláírása
Magyar Olimpiai Bizottság
171
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Időszaki pénztárjelentés (két oldalas) B.Sz.ny. 13-20/új.r.sz. (25 x 2 oldalas tömb)
Album sorszáma: 213
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/4.1. pontja szerint. Használatba vétel előtt hitelesíteni kell!
Kitöltés
helye:
pénztár
Ideje:
ki- és befizetéskor
Kitöltésért felelős:
pénztáros
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány könyvelés 2. példány tömbben marad
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
172
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Időszaki pénztárjelentés Sorszám: …………………időszakról
pénztár
Sorszám
Be-, kifiz. napja
Bevételi-, Kiadási bizonylat sz.
Kp. forg. jogc.sz.
Szöveg
Bevétel
Kiadás
Átvitel: B. Sz. ny. 13-20/új. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
173
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Sorszám
Be-, kifiz. napja
Bevételi, Kiadási bizonylat sz.
Kp. forg. Szöveg Jogc sz.
Bevétel
Kiadás
Áthozat:
Pénztárellenőrzés
db
pénznem Ft (Ft)
Pénzforgalom jogcím szerint jogcím sz. Bevétel
20000 10000 5000 2000 1000 500 200 100 50 20 10 5 2 1 Összesen Záró pénzkészlet Többlet Hiány
174
Ft
Forgalom Átvitel Kezdő pénzkészlet Záró pénzkészlet Összesen
Összesen Kiadás
Ft Mellékletek: db bevételi bizonylat db kiadási bizonylat
pénztáros
Összesen
ellenőr
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Pénztárzárás (két oldalas) B.Sz.ny. 22-26.r.sz. (50 x 2 lapos tömb)
Album sorszáma: 214
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: A nyomtatvány fejrészébe fel kell jegyezni azt a napot, amelyre a pénztárzárlat vonatkozik, valamint az időszaki pénztárjelentés oldalainak sorszámát (tól-ig). Ellenőrzés és aláírás után a nyomtatvány perforált példányát kiszakítva az időszaki pénztárjelentés kiszakított példányához kell csatolni.
Kitöltés
helye:
pénztár
Ideje:
pénzkezelési szabályzat szerint
Kitöltésért felelős:
pénztáros
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány könyvelés 2. példány tömbben marad
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
175
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
ZÁRÓ PÉNZKÉSZLET Db
Érték
Összeg
Egyéb adatok
20000 10000 5000 2000 1000 500 200 100 50 20 10 5 2 1 Készpénz összesen ÉRTÉKPAPÍROK Db
Megnevezés Vásárlási utalvány Ajándék utalvány _______utalvány Takarékcsekk Tak.-szöv. Csekk OTP hitellevél Vevőelőleg Egyéb
Értékpapír összesen A záró pénzkészlet (készpénz + értékpapír)
176
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Pénztárzárás Sorszám: a bolt megnevezése, száma (bélyegző)
A pénztárgép száma:
20….. év ……………………. hó …….. nap 1
Pénztárgép záró állása
2
Pénztárgép nyitó állása
3
A pénztárgép szerinti bevétel
4
A készpénzeladási jegyzék szerinti bevétel
5
A bevétel összesen (3+4)
6
A sztornó blokk
7
A visszavett
8
A nettó bevétel 5-(6+7)
9
A nyitó pénzkészlet
10
Összesen (8+9)
11
Az áruvásárlás
12
A munkabér
13
A postai befizetés
14
Az egyéb költségek
15
A záró pénzkészlet
16
A pénztártöbblet vagy hiány
a pénztárkezelő aláírása
a boltvezető aláírása
B. Sz. ny. 22-26. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
177
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Címletjegyzék
Album sorszáma: 215
B.Sz.ny. 13-71.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/4.2. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
pénztár
Ideje:
be- és kifizetések során
Kitöltésért felelős:
pénztáros
Kiállítandó példányszám:
1 példány
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
178
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
CÍMLETJEGYZÉK A csekk (utalvány) száma: Címlet
Darab
Összeg forint
20000 Ft-os 10000 Ft-os 5000 Ft-os
BANKJEGYEK
2000 Ft-os 1000 Ft-os 500 Ft-os 200 Ft-os
100 Ft-os 50 Ft-os 20 Ft-os 10 Ft-os
ÉRMÉK
5 Ft-os 2 Ft-os 1 Ft-os
Összesen
Kelt: Név és lakcím vagy bélyegző:
B. Sz. ny. 13-71. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
179
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Címletjegyzék a külföldi fizetőeszközökről
Album sorszáma: 216
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/4.2. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
pénztár
Ideje:
be- és kifizetések során
Kitöltésért felelős:
pénztáros
Kiállítandó példányszám:
1 példány
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
180
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Címletjegyzék a külföldi fizetőeszközökről Pénznem Db Címlet
Összesen Forintérték Pénznem Db Címlet
Összesen Forintérték Pénznem Db Címlet
Összesen Forintérték Pénznem Db Címlet
Árfolyam Érték
Pénznem Db Címlet
Árfolyam Érték
Összesen Forintérték Pénznem Db Címlet
Árfolyam Érték
Összesen Forintérték Pénznem Db Címlet
Árfolyam Érték
Összesen Forintérték Pénznem Db Címlet
Összesen Forintérték
Árfolyam Érték
Pénznem Db Címlet
Árfolyam Érték
Árfolyam Érték
Összesen Forintérték Pénznem Db Címlet
Árfolyam Érték
Árfolyam Érték
Összesen Forintérték Pénznem Db Címlet
Árfolyam Érték
Árfolyam Érték
Összesen Forintérték Pénznem Db Címlet
Árfolyam Érték
Összesen Forintérték Összesítés Pénznem
Forintérték
Összesen Forintérték
Ellenőrzés után töltendő ki! Nyitókészlet (előző napi zárókészlet) Tárgynapon átvett fizetőeszközök + Összesen Beszolgáltatás a tárgynapon Zárókészlet
20….. ……………hó ….-n
…………………………...Ft …………………………...Ft …………………………...Ft …………………………...Ft …………………………...Ft Összesen
Magyar Olimpiai Bizottság
181
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Készpénzigénylés elszámolásra
Album sorszáma: 217
B.Sz.ny. 13-134/N.r.sz. (50 x 2 lapos tömb) Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 4.2. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
igénylő szervezeti egység
Ideje:
igénylés napján
Kitöltésért felelős:
igénylő
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány pénztár 2. példány tömbben marad
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
182
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Sorszám: szervezeti egység megnevezése , 20
év
hó
nap
KÉSZPÉNZIGÉNYLÉS ELSZÁMOLÁSRA Kérem
részére forintot jogcímen
utólagos elszámolási kötelezettséggel kiadni.
Elszámolás határideje:
20
év
hó
nap
Igénylő szervezeti egység vezetőjének aláírása Kiadási pénztárbizonylat szám: B. Sz. ny. 13-134/N. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
183
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Üzemanyag-előleg elszámolás
Album sorszáma: 218
B.Sz.ny. 12-53/N.r.sz. (25 x 3 lapos tömb) Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 4.2. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
pénztár
Ideje:
kifizetés napján
Kitöltésért felelős:
pénztáros
Kiállítandó példányszám:
3 példány
Bizonylat
útja:
1. példány könyvelés 2. példány gépkocsivezető 3. példány tömbben marad
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
184
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album Szervezeti egység:
ÜZEMANYAG-ELŐLEG ELSZÁMOLÁS
Elszámolási időszak:
év
20
(sorszám helye) -tól
-ig
A gépjárművezető neve (törzsszáma): A gépjármű rendszáma: A menetlevelek szerinti teljesítmények alapján számított (súlyozott) kilométer: Az üzemanyag norma szerinti mennyisége (l/100 km) benzin: Az elszámolási norma alapján elszámolható üzemanyag:
Az üzemanyag egységára (Ft/l) benzin:
benzin
l=
Ft
l=
Ft
Elszámolható üzemanyagköltség összesen:
Ft
azaz
forint.
Felvett előleg
{
1
Ft
Összesen:
Ft
2
Ft
Kifizetendő:
Ft
Visszafizetendő:
Ft
az engedélyező aláírása A költségelszámolás összegét felvettem, egyidejűleg az üzemanyag-előleget visszafizettem:
a gépjárművezető aláírása 20…….év ……………. hó ……. -n Kiállította:
A kiadási pénztárbizonylat száma: Ellenőrizte:
A bevételi pénztárbizonylat száma: Előlegnyilvántartásba feljegyezte:
B. Sz. ny. 12-53/N. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
185
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Elszámolásra kiadott összegek nyilvántartása
Album sorszáma: 219
B.Sz.ny. 13-135.r.sz. (200 oldalas befűzött könyv) Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 4.2. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
pénztár
Ideje:
folyamatosan
Kitöltésért felelős:
pénztáros
Kiállítandó példányszám:
1 példány pénztár
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldal- és sorszám Bizonylat megőrzés
186
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 13-135. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
187
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Meghatalmazás (egyszeri alkalomra) (két oldalas)
Album sorszáma: 220
B.Sz.ny. 18-21.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A nyomtatvány hátoldalán található tájékoztató szerint. A pénztárbizonylathoz csatolva kell megőrizni.
Kitöltés
helye:
meghatalmazó
Ideje:
értelemszerűen
Kitöltésért felelős:
meghatalmazó
Kiállítandó példányszám:
1 példány pénztár
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
188
pénztár 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
MEGHATALMAZÁS (egyszeri alkalomra)
Alulírott (1) meghatalmazom -t, (2) hogy címen (3) 20 év esedékes összeget helyettem felvegye.
hó -n A meghatalmazás kelte: 20 év
hó
-n.
A meghatalmazó (5)
A meghatalmazott (4) aláírása
állandó lakása személyi igazolvány száma A tanú (6)
A tanú (6) neve aláírása
állandó lakása személyi igazolvány száma B. Sz. ny. 18-21. r. sz.
Tájékoztató a nyomtatvány kitöltésére A meghatalmazó és (2) a meghatalmazott személy nevét írógéppel, vagy kézzel, nyomtatott nagybetűkkel kell beírni. (3) Be kell írni a készpénzfelvétel jogcímét (pl.: munkabér, táppénz, segély, stb.). (4) A meghatalmazottnak saját kezűleg kell aláírnia a nyomtatványt. (5) A meghatalmazónak sajátkezű aláírásával és azonosító adatainak beírásával kell érvényesítenie a meghatalmazást. (6) Két tanúnak sajátkezű aláírásával és azonosító adatainak beírásával kell hitelesítenie a meghatalmazást.
Magyar Olimpiai Bizottság
189
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Meghatalmazás (többszöri alkalomra) (két oldalas)
221
B.Sz.ny. 18-22.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A nyomtatvány hátoldalán található tájékoztató szerint 2 példányban.
Kitöltés
helye:
munkahely, szervezeti egység
Ideje:
értelemszerűen
Kitöltésért felelős:
meghatalmazó
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány kifizetőhely 2. példány meghatalmazott
Bizonylat
útja:
sorszámozása: Bizonylat megőrzés
190
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
visszavonástól számított 8 évig
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Meghatalmazás (többszöri alkalomra) Alulírott1 ………………………………… meghatalmazom ………………………………….. ……………………………..-t, 2 hogy………………………………….……..3 címen esedékes összeget helyettem felvegye. Ez a meghatalmazás 20..................év ………………….hó ………napig4 érvényes. visszavonásig Meghatalmazó aláírása és adatai5 …………………………………
Anyja neve: ………………………………...……………
aláírás
Személyi igazolvány v. személyi száma………………… Meghatalmazott aláírása és adatai6 ………………………………… Állandó lakása:…………………………………………… aláírás
Személyi igazolvány v. személyi száma……………..….. Tanúk aláírása és adatai7 …………………………………….Állandó lakása:…………………………………………… 1. tanú aláírása
Személyi igazolvány v. személyi száma………..……….. …………………………………….Állandó lakása:…………………………………………… 2. tanú aláírása
Személyi igazolvány v. személyi száma…………..…….. B. Sz. ny. 18-22. r. sz.
Tájékoztató a nyomtatvány kitöltésére Ez a meghatalmazás folyamatos készpénzfelvételre – meghatározott időpontig vagy visszavonásig – a kiállítás napjától számítva legfeljebb egy évig érvényes. A meghatalmazást két példányban kell kitölteni. Az első példányt a kifizetőhelynek kell átadni nyilvántartásba vétel végett, a másolati példány a meghatalmazottnál marad. 1
A meghatalmazó személy nevét írógéppel vagy kézzel, nyomtatott nagybetűkkel kell beírni. A meghatalmazott személy nevét írógéppel vagy kézzel, nyomtatott nagybetűkkel kell beírni. 3 Meg kell határozni, hogy milyen jogcímen járó készpénzfelvételre vonatkozik a meghatalmazás (pl.: munkabér, táppénz, segély stb.) 4 A nem kívánt rész törlendő. A felesleges rész törlése nélkül a meghatalmazás nem érvényes. 5 A meghatalmazónak saját kezű aláírásával és azonosító adatainak beírásával kell érvényesíteni a megbízást. 6 A meghatalmazottnak saját kezűleg kell aláírni a nyomtatványt. 7 A két tanúnak saját kezű aláírásával és azonosító adatainak feltűntetésével hitelesíteni kell a meghatalmazást. 2
Magyar Olimpiai Bizottság
191
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Átutalási megbízás
222
(2 példányos garnitúra) Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Az átutalási megbízást minden esetben a pénzintézethez tett aláírás-bejelentésen meghatározott módon kell aláírni. A teljesítés rovatában a szállítás vagy szolgáltatás napját kell feltüntetni. E rovat mellett fel kell tüntetni - a pénzintézettel kötött megállapodás alapján - az értéknapot. (Értéknap: .....év ......hó ......nap) A megbízás valamennyi példányát be kell nyújtani a pénzintézethez.
Kitöltés
helye:
pü. csoport, osztály
Ideje:
értelemszerűen
Kitöltésért felelős:
pü. előadó
Kiállítandó példányszám:
2 példány valamennyi példány a pénzintézethez
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
192
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
193
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Azonnali beszerzési megbízás
223
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése:
Kitöltés
helye:
pü. csoport, osztály
Ideje:
értelemszerűen
Kitöltésért felelős:
pü. előadó
Kiállítandó példányszám:
...... példány
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
194
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Értesítés (Az értesítés szövege a túloldalon) A benyújtó aláírása
A megbízás kelte
A benyújtó számláját vezető bank neve és székhelye
A benyújtó neve és székhelye A benyújtó számlaszáma A fizetésre kötelezett neve és székhelye
-
Összeg (forintra kerekítve) Ft
folytatás
A fizetésre kötelezett számlaszáma -
-
Bizonylatszám
Jogszabályszám Benyújtás indoka (l.túlold.)
Jel
Közlemény (Ha ez a sor hivatkozási számot tartalmaz, kérjük, írjon "X"et a sor legelső kockájába.)
Közlemény
Kérjük, hogy a fenti sávra ne írjon és ne bélyegezzen
Azonnali beszedési megbízás
Az 1-4 jelzések közül a megfelelőt kell a „Benyújtás indoka” rovatba beírni. 1 – A fizető bejelentése alapján. 2 – „Végrehajtás” a csatolt határozat alapján. 3 – Jogszabály alapján (a „Jogszabályszám” rovatba be kell írni a jogszabály számát is). 4 – Váltóbeszedés a csatolt váltó alapján.
Magyar Olimpiai Bizottság
195
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Pénzintézeti postautalványok feladó jegyzéke
224
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A kiállított postautalványok adatait a "Pénzintézeti posta utalványok feladójegyzéke" elnevezésű öt példányos nyomtatványon kell felsorolni és összesíteni. A feladójegyzéket egy tétel kiutalásánál is el kell készíteni. A feladójegyzéknek mind az öt példányát átírással, írógéppel kell kiállítani. A feladójegyzékhez az utalványokat a tételszámozás sorrendjében kell csatolni. Tömeges kiutalások esetén a jegyzékekről főösszesítést kell készíteni.
Kitöltés
helye:
pü. csoport, osztály
Ideje:
kiutalás alkalmával
Kitöltésért felelős:
pü. előadó
Kiállítandó példányszám:
5 példány valamennyi példány a pénzintézethez kerül
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
196
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Címzett: sz. PÉNZINTÉZETI postautalványok feladójegyzéke számlaszáma: MÁSOLAT
…………………………..……..,
a bankszámla-tulajdonos részére *
Jelölő adat
Összeg: Ft
Jelölő adat Ezt a részt az alábbi tételek jogcím szerinti részletezéseként (több feladójegyzék esetén az összesítőn) kell kitölteni!
Folyószám
A címzett neve, lakóhelye és pontos címe (Pénzforgalmi betétkönyv száma)
20……. Összeg: Ft
Jogcím szerinti részletezés összesen Az utalványozott összeg
Utalvány díj
forint
forint
* Ezt a példányt a számlatulajdonos benyújtás előtt leválasztja, ha részére a Bank a bankszámlakivonat mellékleteként bizonylatot nem küld. Egyéb esetekben a példányt terhelési értesítésként kell kezelni.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Összesen: Út.-díjjal együtt
……………………………………….. Feladó aláírása ( a Banknál bejelentett módon )
Magyar Olimpiai Bizottság
197
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Pénzintézeti postautalvány
225
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Az utalványt aláírni, vagy a lapon lévő adatokat átírni, törölni, módosítani nem szabad. Az utalványon a címzett nevét, címét és postai irányítószámát pontosan kell feltüntetni. Minden egyes utalványon csak egy kifizetési megbízás adható. Több tétel egyidejű kiutalása esetén a teljesítendő kifizetésekről külön-külön utalványt kell kiállítani.
Kitöltés
helye:
pü. csoport, osztály
Ideje:
pénzkiutalás alkalmával
Kitöltésért felelős:
pü. előadó
Kiállítandó példányszám:
1 példány pénzintézethez
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
198
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
199
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Rendezvényjegy - elszámolás
226
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/4.2. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
pü. csoport, osztály
Ideje:
elszámolás alkalmával
Kitöltésért felelős:
jegykezelő
Kiállítandó példányszám:
2 példány Pénztár Jegyszedő
Bizonylat
útja:
sorszámozása: Bizonylat megőrzés
200
helye:
Pénztár
módja:
Iratgyűjtőbe
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
201
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Hitelek nyilvántartó lapja
Album sorszáma: 227
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/4.3. pontja szerint. A nyilvántartó lapra minden változást fel kell vezetni. December 31-én minden évben le kell zárni.
Kitöltés
helye:
nyilvántartás helye
Ideje:
Hitelfelvételtől a lejáratiig
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
1 példányban nyilvántartó hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
202
helye:
nyilvántartó hely
módja:
iratgyűjtőbe
ideje:
megszűnéstől számított 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Magyar Olimpiai Bizottság
203
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
LELTÁROZÁS
SorBizonylat megnevezése szám
Bizonylat száma, jele
Leltárborító D.F. 127/a.r.sz. Leltárfelvételi jegy és jegyzőkönyv közúti gépjárművek 2. B.Sz.ny.14-12/a.r.sz. leltározásához Tárgyi eszközök leltárfelvételi ív gépek, berendezések 3. B.Sz.ny.14-13/a.r.sz. felvételére 4. Leltárfelvételi ív tartalék motorok felvételére B.Sz.ny. 14-14/A.r.sz. Tárgyi eszközök leltárfelvételi ív és összesítő gépekhez, 5. B.Sz.ny. 14-15/a.r.sz. berendezésekhez 6. Kimutatás a tárgyi eszközök hiányáról vagy többletéről B.Sz.ny. 14-16/a.r.sz. 7. Leltárfelvételi ív és összesítő gyártóeszközök felvételére B.Sz.ny. 14-18/A.r.sz. 8. Készletek leltárfelvételi íve B.Sz.ny. 14-20/a.r.sz. 9. Leltárfelvételi ív és összesítő készletek felvételére B.Sz.ny. 14-21/a.r.sz. Leltárfelvételi jegyingatlanok (épületek, építmények, 10. B.Sz.ny. 14-10/a.r.sz. telkek) felvételére 11. Leltárfelvételi jegy áru- és göngyöleg felvételére B.Sz.ny. 14-41.r.sz. Leltárfelvételi ív és összesítő áru- és göngyöleg 12. B.Sz.ny. 14-33.r.sz. felvételére 1.
204
Magyar Olimpiai Bizottság
Albu m gyűjte -mény száma 301. 302. 303. 304. 305. 306. 307. 308. 309. 310. 311. 312.
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Leltárborító
Album sorszáma: 301
D.F.127/a.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A nyomtatványt leltározási egységenként (körzetenként) kell felfektetni. A leltározási bizonylatokat emelkedő sorszám szerint a borítóba kell gyűjteni.
Kitöltés
helye:
leltározási egység
Ideje:
leltározás kezdőnapja
Kitöltésért felelős:
leltározó
Kiállítandó példányszám:
1 példány leltározási bizonylatok feldolgozási helye
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
irattár
módja: ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
205
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
________________________ Készült______példányban ______________ példánya
Leltár a _____________________ _____________________ számú __________________________, egységben, 20_____ év_______________hó _____ n talált összes árukról. Elszámolásra kötelezett alkalmazott neve: ________________________________ leltározó biz. tag: ________________________________ leltározó biz. tag: ________________________________ leltározó biz. tag: ________________________________ adminisztrátor: __________________________________ Ezen leltár 1-től _____-ig számozott oldalt tartalmaz. _________________________________ cégszerű aláírás Ezen leltár a ________________példánnyal egyeztettük. ____________________, 20______ évi ______________hó ________n. ___________________________ felelős elszámoló
________________________ adminisztrátor
Látta: ____________________, 20______ évi ______________hó ________n. ______________________ _____________________ ügyvezető főkönyvelő
_______________________ üzemágfelelős
Elszámolás eredményei:
Áru
Könyv szerinti egyenleg: ___________________________ Leltár szerinti készlet: _____________________________ Többlet, hiány: ___________________________________ Le, normalizált hiány: _____________________________ Végleges hiány: __________________________________
Elszámolást végezte: __________________________________ (könyvelő) Elszámolást ellenőrizte: ________________________________ (ellenőr) D. F. 127/a. r. sz.
206
Magyar Olimpiai Bizottság
Göngyöleg
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Leltárfelvételi jegy és jegyzőkönyv közúti gépjárművek leltározásához (két oldalas) B.Sz.ny. 12-14/a.r.sz.
Album sorszáma: 302
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: Kitöltése a nyomtatvány hátoldalán található "Kitöltési tájékoztató" szerint történik. A nyomtatvány használatra történő kiadása előtt gondoskodni kell a sorszámozásról. A nyomtatvány átadás-átvételkor a kiadási bizonylaton fel kell tüntetni a kiadott db számot (tól-ig). A leltározás befejezésekor az üres és rontott példányokkal is el kell számolni.
Kitöltés
helye:
leltározási egység
Ideje:
leltározási ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
leltározó
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány leltárellenőr 2. példány gépkocsivezető
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos sorszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
irattár
módja:
leltárborító
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
207
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
_____________________________ gazdálkodó szervezet _____________________________ szervezeti egység Leltárfelvételi jegy és jegyzőkönyv közúti gépjárművek leltározásához A leltárfelvétel időpontja: 20__ év _____________ hó ____nap A _________________________ rendszámú _____________________típusú gépkocsi és tartozékainak leltározását végrehajtottuk. ___________
A gépkocsivezető(k) törzsszáma és neve:
__________
A tényleges leltározás alapján az alábbiakat állapítjuk meg: A gumiabroncsok db száma _______________ebből pót (tartalék) db ______________típusa, ______________ gyártási vagy nyilvántartási száma: mérete: ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ ________________ Üzemanyagtartályok darabszáma ________________ űrtartalma: _______________ Tartozékok hiány-többlet kimutatása Megnevezés (műszaki vagy egyéb azonosító adatok)
Leltározott mennyiség
_______________
Hiány Többlet mennyiség
Megjegyzés
Kijelentjük, hogy a felvett leltárjegyzőkönyv a valósággal megegyezik. A felvételért felelősök aláírása ________________________ ellenőrizte _________________________ _______________________ ___________________, 20__ év _____________ hó ____nap Elismerem, hogy a hiányzó felszerelési eszközök értékéért a Mt. 58.§, illetve a Mt.V.81.§ lapján kártérítési felelősséggel tartozom és hozzájárulok ahhoz, hogy azt a vállalat munkabéremből levonja. Egyben tudomásul veszem, hogy a személyi használatra átvett szerszámféleségekért teljes anyagi felelősséggel tartozom. ___________________, 20__ év _____________ hó ____nap Gépkocsivezető(k): _______________________________ _______________________________ B. Sz. ny. 14-12/a. r. sz.
208
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Kitöltési tájékoztató A nyomtatvány fejrészét értelemszerűen kell kitölteni. A táblázatos rész kétféleképpen alkalmazható: Olyan gépjárművek leltározása esetén, ahol a tartozékok felsorolása elfér a nyomtatványon biztosított helyen, a táblázatos részt értelemszerűen használhatja a gazdálkodó szervezet. A leltározandó tartozékok megnevezés nyomdailag előnyomatható. Azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek több fajta közúti gépjárművel rendelkeznek, és ezek tartozékainak felsorolása nem fér el a nyomtatványon biztosított helyen, külön tartalomjegyzéket alkalmazhatnak a Vállalati leltározási szabályzatban előírt módon. Tartozékjegyzék alkalmazása esetén a táblázatos rész a leltáreltérések kimunkálására (összesítésére) szolgálhat. A megjegyzés rovatban lehetőség van a már előzetesen rendezett hiány hivatkozási számának feltűntetésére. A tartozékjegyzéket mint a mennyiségi leltárfelvétel megtörténtét igazoló bizonylatot, a „Leltárfelvételi jegy és jegyzőkönyv közúti gépjárművek leltározásához” bizonylatot csatolni kell.
Magyar Olimpiai Bizottság
209
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: TÁRGYI ESZKÖZÖK LELTÁRFELVÉTELI ÍV gépek, berendezések felvételére
Album sorszáma: 303
B.Sz.ny. 14-13/a.r.sz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/ 5. pontja szerint. Kiadás előtt sorszámozni kell. A leltározás befejezésekor a nyomtatványokkal el kell számolni.
Kitöltés
helye:
leltározási egység
Ideje:
leltározási ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
leltározó
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány leltárellenőr 2. példány leltárkezelő, raktár
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos sorszámozás Bizonylat megőrzés
210
helye:
irattár, leltárkezelő
módja:
leltárborító, iratgyűjtő
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album TÁRGYI ESZKÖZ LELTÁRFELVÉTELI ÍV gépek, berendezések felvételére _________________________ gazdálkodó szervezet _________________________ szervezeti egység Sorszám
1
A leltár fordulónapja: 20___ év _______________hó _____nap A leltárfelvétel időpontja: 20___ év _______________hó _____nap
A leltározott tárgyi eszköz nyilvántartási száma 2
____________________ A leltározási egység felelős vezetője
megnevezése, leírása és tartozékai
sorszám: ____________ oldalszám: ___________ leltározási körzet száma: ____________________ leltározási csoport száma: ____________________ Megjegyzés
3
gyártási száma 4
______________________ A felvételért felelősök aláírása
______________________ Ellenőrizte
(típusa, rajzszáma, mérete, teljesítménye)
5
B. Sz. ny. 14-13/a. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
211
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: LELTÁRFELVÉTELI ÍV tartalék motorok felvételére
Album sorszáma: 304
B.Sz.ny. 11-14/A.r.sz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/ 5. pontja szerint kiadás előtt sorszámozni kell. A leltározás befejezésekor a nyomtatványokkal el kell számolni.
Kitöltés
helye:
leltározási egység
Ideje:
leltározási ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
leltározó
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány leltárellenőr 2. példány leltárkezelő, raktár
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos sorszámozás Bizonylat megőrzés
212
helye:
irattár
módja:
leltárborító
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 14-14/A. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
213
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: TÁRGYI ESZKÖZÖK LELTÁRFELVÉTELI ÍV ÉS ÖSSZESÍTŐ gépekhez, berendezésekhez
Album sorszáma: 305
B.Sz.ny. 14-15/a.r.sz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: A bizonylati szabályzat II/ 5. pontja szerint. Kiadás előtt sorszámozni kell. A leltározás befejezésekor a nyomtatványokkal el kell számolni.
Kitöltés
helye:
leltározási egység
Ideje:
leltározási ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
Leltározó
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány leltárellenőr 2. példány leltárkezelő, raktár
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos sorszámozás Bizonylat megőrzés
214
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtő
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
TÁRGYI ESZKÖZ LELTÁRFELVÉTELI ÍV ÉS ÖSSZESÍTŐ gépekhez, berendezésekhez _________________________ gazdálkodó szervezet
A leltár fordulónapja: 20___ év _______________hó _____nap _________________________ szervezeti egység
A leltárfelvétel időpontja: 20___ év ___________hó _____nap
Sorszám
A leltározott tárgyi eszköz
1
nyilvánta rtási száma 2
megnevezése, leírása és tartozékai (típusa, rajzszáma, mérete, teljesítménye) 3
__________________________ A leltározási egység felelős vezetője
Tényleges gyártási száma
mennyiség db
4
5
Könyv szerinti
Leltár különbözet Bruttó érték
6
sorszám: ____________ oldalszám: ___________ leltározási körzet száma: ____________________ leltározási csoport száma: ____________________
7
_________________________ A felvételért felelősök aláírása
többlet db
hiány db
8
9
Megjegyzés
10
________________________ Ellenőrizte
B. Sz. ny. 14-15/a. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
215
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: KIMUTATÁS A TÁRGYI ESZKÖZÖK HIÁNYÁRÓL TÖBBLETÉRŐL
Album sorszáma: 306
B.Sz.ny. 14-16/a.r.sz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 5. pontja szerint. Kiadás előtt sorszámozni kell. A leltározás befejezésekor a nyomtatványokkal el kell számolni.
Kitöltés
helye:
leltározási egység
Ideje:
leltározási ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
leltárfelelős
Kiállítandó példányszám:
7 példány
Bizonylat
útja:
1. példány analitikus nyilvántartó 2. példány leltározási egység 3. példány központi nyilvántartó 4. példány raktár 5. példány kataszter 6. példány főkönyvi könyvelés 7. példány irattár
sorszámozása: folyamatos Bizonylat megőrzés
216
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtő
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 14-16/a. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
217
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: LELTÁRFELVÉTELI ÍV ÉS ÖSSZESÍTŐ gyártóeszközök felvételére
Album sorszáma: 307
B.Sz.ny. 14-18/A.r.sz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 5. pontja szerint kiadás előtt sorszámozni kell. A leltározás befejezésekor a nyomtatványokkal el kell számolni.
Kitöltés
helye:
leltározási egység
Ideje:
leltározási ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
leltározó
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány leltározási egység 2. példány leltárellenőr
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos sorszámozás Bizonylat megőrzés
218
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtő
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album LELTÁRFELVÉTELI ÍV ÉS ÖSSZESÍTŐ gyártóeszközök felvételére _________________________ gazdálkodó szervezet
A leltár fordulónapja: 20___ év _______________hó _____nap _________________________ szervezeti egység
Sorszám 1
A leltárfelvétel időpontja: 20___ év ___________hó _____nap
A leltározott tárgyi eszköz száma
megnevezése és jellemzői
db
Használatba vétel időpontja
2
3
4
5
__________________________ A leltározási egység felelős vezetője
sorszám: ____________ oldalszám: ___________ leltározási körzet száma: ____________________ leltározási csoport száma: ____________________
Az elhasználódás mértéke
A hátralévő elhasználódásnak megfelelő összeg
6
7
________________________ A felvételért felelősök aláírása
________________________ Ellenőrizte
B. Sz. ny. 14-18/A. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
219
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: KÉSZLETEK LELTÁRFELVÉTELI ÍVE (két oldalas)
Album sorszáma: 308
B.Sz.ny. 14-20/a.r.sz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 5. pontja szerint kiadás előtt sorszámozni kell. A leltározás befelyezésekor a nyomtatványokkal el kell számolni.
Kitöltés
helye:
leltározási egység, raktár
Ideje:
leltározási ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
leltározó
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány leltározási egység 2. példány leltárellenőr
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos sorszámozás Bizonylat megőrzés
220
helye:
irattár
módja:
iratborító
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 14-20/a. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
221
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
222
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Leltárfelvételi ív és összesítő készletek felvételére
309
B.Sz.ny. 14-21/a.r.sz.
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 5. pontja szerint kiadás előtt sorszámozni kell. A leltározás befejezésekor a nyomtatványokkal el kell számolni.
Kitöltés
helye:
leltárfelvételi egység
Ideje:
leltározási ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
leltározó
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány analitikus nyilvántartás 2. példány leltárellenőr
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos sorszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtő
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
223
224
1
Sorszám
2
nyilvántartási szám
3
megnevezés (mérete, minősége stb.)
A leltározott készlet
szervezeti egység
……………………………………………..……………
gazdálkodó szervezet
……………………………………………..……………
4
Menny. egys.
6
7
8
9
10
11
12
13
Ténylegesen felvett mennyiség 5-12-ig összesen
A készletkezelő aláírása: …..……………………………………
5
A leltározott mennyiség (leltározási helyenként)
A leltár fordulónapja: 20…… év ……………… hó …… nap
15
-
16
Fordulónapi készlet
17
Nyílvántartási egységár
18
Érték
19
mennyiség
20
érték
Könyv szerinti készlet
21
23
mennyiség
24
érték
normán belüli
sorszám: ………………………………..
leltározási körzet száma: ………………………………..
oldalszám: ………………………………..
25
mennyiség
27
mennyiség
28
érték
személyre nem hárítható át
29
mennyiség
30
érték
Többlet
Ellenőrizte: ………………………………..….
26
érték
felelős személyre áthárítható
normán felüli
Hiányból
leltározási csoport száma: ………………………………..
…………………….…………………..
22
érték
Hiány
mennyiség
A felvételért felelősök aláírása: …………………..…………………..
14
+
Időközi változás
A leltár felvétel időpontja: 20…… év ……………… hó …… nap
készletek felvételére
Leltárfelvételi ív és összesítő
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 14-21/a. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Leltárfelvételi jegy ingatlanok (épületek, építmények, telkek) felvételére (két oldalas) B.Sz.ny. 14-10/a.r.sz.
Album sorszáma: 310
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 5. pontja szerint kiadás előtt sorszámozni kell. A leltározás befejezésekor a nyomtatványokkal el kell számolni.
Kitöltés
helye:
leltárfelvételi egység
Ideje:
leltározási ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
leltározó
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány leltárfelvételi egység 2. példány leltárellenőr
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos sorszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtő
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
225
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
LELTÁRFELVÉTELI JEGY Ingatlanok (épületek, építmények, telkek) felvételére oldalszám: ___________
_________________________ gazdálkodó szervezet
_________________________ szervezeti egység
Az épület (ingatlan) leltári helyrajzi száma
A leltár fordulónapja: 20___ év _______________hó _____nap
leltározási körzet száma: ____________________
A leltárfelvétel időpontja: 20___ év ___________hó _____nap
leltározási csoport száma: ____________________
telekkönyvi
Telek nagysága m m2
megnevezés (utca, házszám)
Beépített hasznos m2 lég m3
Az épülettartozékok nyilvántartással történő egyeztetése, eltérések kimutatása
Az ingatlan területén lévő építmények felsorolása
A felvételért felelősök aláírása:________________________ : _______________________
Ellenőrizte: ___________________________ : ___________________________
B. Sz. ny. 14-10/a. r. sz.
226
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Az épülettartozékok nyilvántartással történő egyeztetése, eltérések kimutatása
Magyar Olimpiai Bizottság
227
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Leltárfelvételi jegy áru- és göngyöleg felvételére
311
B.Sz.ny. 14-41.r.sz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 5. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
leltárfelvételi egység, raktár
Ideje:
leltározási ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
leltározó
Kiállítandó példányszám:
3 példány
Bizonylat
útja:
1. példány leltárfelvételi egység 2. példány leltárellenőr 3. példány tömbben marad
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
228
helye:
irattár
módja:
leltárborító
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Leltárfelvételi jegy áru- és göngyöleg felvételére A leltárfelvétel időpontja: 20______ év _________________ hó _______ nap leltározási egység megnevezése, száma Az áru megnevezése, cikkszáma
cikkcsoport száma Mennyiségi egység
árjegyzéki szám Mennyiség
Egységár
Összesítőre felvezetve
Leltárfelvevő aláírása I.
Ellenőr aláírása II.
B. Sz. ny. 14-41. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
229
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Leltárfelvételi ív és összesítő áru- és göngyöleg felvételére
Album sorszáma: 312
B.Sz.ny. 14-33.r.sz. (50 x 3 lapos tömb) Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 5. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
leltárfelvételi egység
Ideje:
leltározási ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
leltározó
Kiállítandó példányszám:
3 példány
Bizonylat
útja:
1. példány leltárfelvételi egység 2. példány leltárellenőr 3. példány tömbben marad
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
230
helye:
irattár
módja:
leltárborító
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 14-33. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
231
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
SELEJTEZÉS
SorBizonylat megnevezése szám 1.
TÁGYI ESZKÖZÖK selejtezési jegyzőkönyve - JEGYZŐKÖNYV tárgyi eszközök selejtezéséről - A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA
Albu m Bizonylat száma, jele gyűjte -mény száma Sz.ny. 11-90.r.sz. 401.
- A SELEJTEZETT TÁRGYESZKÖZÖK hasznosítása
2.
- A SELEJTÉ VÁLÁS OKA - A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYE - A HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK - TÁJÉKOZTATÓ Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke
B.Sz.ny. 11-91.r.sz.
402.
3.
Tárgyi eszközök selejtezéséből visszanyert tartozékok, alkatrészek, hulladék anyagok jegyzéke
B.Sz.ny. 11-92.r.sz.
403.
4. 5.
Megsemmisítési jegyzőkönyv Selejtezett készletek jegyzéke
B.Sz.ny. 11-97.r.sz. B.Sz.ny. 11-94.r.sz.
404. 405.
6.
A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE
Sz.ny. 11-95.r.sz.
406.
B.Sz.ny. 11.96.r.sz. B.Sz.ny. 11.93.r.sz.
407. 408.
7. 8.
Leértékelt készletek jegyzéke Készletek selejtezési, leértékelési jegyzőkönyve - HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK - JEGYZŐKÖNYV készletek selejtezéséről, leértékeléséről
232
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: TÁRGYI ESZKÖZÖK selejtezési jegyzőkönyve
Album sorszáma: 401
Sz.ny. 11-90.r.sz. (7 oldalas garnitúra)
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A nyomtatványon található "Tájékoztató" szerint.
Kitöltés
helye:
az eszközök selejtezési helye
Ideje:
ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
selejtezési bizottság tagja
Kiállítandó példányszám:
6 példány
Bizonylat
Bizonylat megőrzés
útja:
1. példány analitikus nyilvántartás 2. példány leltározási egység 3. példány raktár 4. példány kataszter 5. példány főkönyvi könyvelés 6. példány irattár
sorszámozása:
folyamatos oldalszámozás
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
233
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSI JEGYZŐKÖNYVE ……… / 20 ………sz.
A jegyzőkönyv ……… oldalt tartalmaz. Tartalom:
A jegyzőkönyv I – VI. fejezetei, valamint az alább felsorolt nyomtatványok
Sz. ny. 11-91 Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke Sz. ny. 11-92 Tárgyi eszközök selejtezéséből visszanyert tartozékok, alkatrészek, hulladékanyagok jegyzéke Sz. ny. 11-97 Megsemmisítési jegyzőkönyv A jegyzéket és a Megsemmisítési jegyzőkönyvet KÜLÖN KELL MEGRENDELNI!
Sz. ny. 11-90. Tárgyieszközök selejtezési jegyzőkönyve
234
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A tárgyi eszközök selejtezési jegyzőkönyvének fejezetei: Selejtezési hatáskör A Selejtezési Bizottság Javaslata A selejtezett tárgyi eszközök hasznosítása A selejtté válás okai A hasznosítási eljárás eredménye Hitelesítés és zárórendelkezések A jegyzőkönyv a selejtezéssel kapcsolatos tárgyi eszköz állományváltozás bizonylata, mely biztosítja a társadalmi tulajdon védelme érdekében a könyvviteli elszámoláshoz és ellenőrzéshez szükséges adatokat.
Magyar Olimpiai Bizottság
235
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
……… oldal ……… / 20 ……… sz. jegyzőkönyvhöz
JEGYZŐKÖNYV tárgyi eszközök selejtezéséről Készült 20…… év …………… hó ………napján a gazdálkodó szervezet ………………………………………….raktárában (helyiségében).
Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről (név, beosztás):
Felügyeleti (érdekképviseleti) szerv részéről (név, beosztás):*
I. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy a jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése hatáskörébe tartozik.
* Csak abban az esetben töltendő ki, ha a rendelkezések kötelezően előírják (pl. költségvetési szerveknél felügyeleti szerv; jóléti eszközöknél az illetékes társadalmi szervezet.)
Sz. ny. 11-90. Tárgyieszközök selejtezési jegyzőkönyve
236
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
……… oldal ……… / 19 ……… sz. jegyzőkönyvhöz
II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet telephelyén (helyein) selejtezésre előkészített tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk okait, és a hasznosítási eljárás eredményét. Megállapította, hogy a megvizsgált tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlanok, felújításuk, használatuk gazdaságtalan stb., ezért selejtezésük indokolt. Fentiek alapján a Bizottság az Sz. ny. 11-91. számú jegyzékeken felsorolt állóeszközök selejtezését javasolja. A selejtezésre javasolt tárgyi eszközök bruttó értéke (összesen) Ft, összevont nettó értéke Ft. A Bizottság tagjai felelősségük tudatában kijelentik, hogy az általuk megvizsgált selejtezésre javasolt tárgyi eszközök megegyeznek az Sz. ny. 11-91. számú jegyzékeken feltüntetett állóeszközökkel. A Bizottság a selejtezési eljárás során tételesen ellenőrizte a tárgyi eszközök és tartozékok hiánytalan meglétét. * ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………
III. A SELEJTEZETT TÁRGYIESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizottság megállapította, hogy a selejtezésre javasolt tárgyi eszközökből az Sz. ny. 11-92. számú jegyzékeken felsorolt alkotórészek, tartozékok stb. – haszon-, illetve hulladékanyagként – hasznosíthatók. Javasolja ezek kiszerelését és hasznosításukkal kapcsolatos intézkedések (raktárra vétel, értékesítés) megtételét. * Itt kell nyilatkozni arról, hogy ”A tartozékok rendben megvoltak”, vagy utalni kell a IV. fejezetre, ahol az ezzel kapcsolatos gondatlanságot, mulasztást fel kell vetni. Sz. ny. 11-90. Tárgyieszközök selejtezési jegyzőkönyve
Magyar Olimpiai Bizottság
237
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
……… oldal ……… / 20 ……… sz. jegyzőkönyvhöz
IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI Az Sz. ny. 11-91. számú jegyzékeken felsorolt tárgyi eszközök selejtté válásával kapcsolatban a Bizottság az alábbiakat állapította meg:*
* A selejtté válás műszaki vagy egyéb okait a jegyzék tételszámaira hivatkozva kell rögzíteni, azonos körülménynél összevontan. Gondatlanság vagy egyéb mulasztás miatti selejtezésnél fel kell vetni a felelősség kérdését. Sz. ny. 11-90. Tárgyieszközök selejtezési jegyzőkönyve
238
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
……… oldal ……… / 19 ……… sz. jegyzőkönyvhöz
V. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYE A Bizottság tételesen ellenőrizte a selejtezésre javasolt tárgyi eszközök hasznosítási eljárását és ennek alapján a következőket állapította meg:*
* A jegyzőkönyvhöz csatolni kell a lemondó nyilatkozatokat, leveleket.
Sz. ny. 11-90. Tárgyieszközök selejtezési jegyzőkönyve
Magyar Olimpiai Bizottság
239
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
……… oldal ……… / 20 ……… sz. jegyzőkönyvhöz
VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK A selejtezett tárgyi eszközök hulladékanyagának, haszonanyagának raktárra vételéért 1., értékesítéséért 2., megsemmisítéséért 3., felelős dolgozó(k) kijelölése.
1. 2. 3.
név név név
beosztás beosztás beosztás
Kmf.
A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, a tárgyi eszközök selejtezését illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a selejtezett tárgyi eszközök állományból történő kivezetését, továbbá a hasznosítható eszközök hasznosításával kapcsolatos intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. , 20…… év …………… hó …… nap
Sz. ny. 11-90. Tárgyieszközök selejtezési jegyzőkönyve
240
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
TÁJÉKOZTATÓ A ”Tárgyi eszközök selejtezési jegyzőkönyve” a selejtezés szabályszerű végrehajtásának, a selejtezési eljárás határozatának – a selejtezésre kijelölt bizottság javaslatának, az azt követő feladatoknak, döntéseknek, jóváhagyásnak – jegyzőkönyvbe foglalására alkalmas. A selejtezési eljárás több szakaszban is lebonyolítható. A selejtezésre javasolt tárgyi eszközök végleges meghatározását megelőzi az előkészítési folyamat. Ennek során a tárgyi eszközt használó, üzemeltető nyilatkozik arról, hogy a tárgyi eszközt a továbbiakban nem tudja használni, közli ennek okát is. A javaslatok alapján a selejtezési eljárás lefolytatása a Selejtezési Bizottság feladata. A jegyzőkönyvet a Selejtezési Bizottság tölti ki és tagjai aláírásukkal hitelesítik. A jegyzőkönyvben foglaltak a selejtezési hatáskört gyakorló vezető aláírásával lépnek hatályba. A selejtezésre javasolt tárgyi eszközök könyvviteli nyilvántartásokkal egyeztetett adatait a jegyzőkönyv részeit képező jegyzékeken lehet tételesen felsorolni, továbbá ezek alapján történik a könyvviteli elszámolás. A jegyzékek alkalmazásáról a szabvány függeléke ad tájékoztatást. Abban az esetben, ha a jegyzőkönyv egyes fejezeteiben a szöveges indoklás, illetve a rendelkezés leírására nincs elegendő hely, kiegészíthető A4 méretű, folyamatos oldalszámmal ellátott irodai papírral.
Magyar Olimpiai Bizottság
241
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke
402
B.Sz.ny. 11-91.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 6. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
az eszközök selejtezési helye
Ideje:
ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
selejtezési bizottság tagja
Kiállítandó példányszám:
6 példány Az Sz.ny. 11-90. r.sz.-el azonos
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
242
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 11-91. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
243
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Tárgyi eszközök selejtezéséből visszanyert tartozékok, alkatrészek, hulladék-anyagok jegyzéke
403
B.Sz.ny. 11-92.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 6. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
az eszközök selejtezési helye
Ideje:
ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
selejtezési bizottság tagja
Kiállítandó példányszám:
6 példány az Sz.ny. 11-90.r.sz.-el azonos
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
244
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 11-92. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
245
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Megsemmisítési jegyzőkönyv
Album sorszáma: 404
B.Sz.ny. 11-97.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Selejtezési szabályzatban előírtak szerint.
Kitöltés
helye:
selejtezett eszközök helye
Ideje:
megsemmisítés idején
Kitöltésért felelős:
selejtezési bizottság
Kiállítandó példányszám:
3 példány
Bizonylat
útja:
1. példány leltárfelvételi körzet 2. példány analitikus nyilvántartás 3. példány irattár
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
246
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
……… oldal ……… / 20 ……… sz. jegyzőkönyv(höz)
Megsemmisítési jegyzőkönyv A jelen jegyzőkönyvet aláírók felelősségük tudatában kijelentik, hogy a jóváhagyott Selejtezési Jegyzőkönyvben szereplő, alábbi sorszámú eszközöket, amelyeket sem haszonanyagként, sem hulladékanyagként felhasználni, sem más módon hasznosítani vagy értékesíteni nem lehet, vagy nem szabad, jelenlétükben megsemmisítették, a tűzrendészeti és egészségügyi hatósági előírásoknak megfelelően: Sorszámtól
Sorszámig
Megsemmisítés módja
Sorszámok:
, 20…… év …………… hó …… nap Megsemmisítette:
HITELESÍTŐ ALÁÍRÁSOK
B. Sz. ny. 11-91. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
247
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Selejtezett készletek jegyzéke
405
B.Sz.ny. 11-94.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Selejtezési szabályzat szerint.
Kitöltés
helye:
selejtezett eszközök helye
Ideje:
selejtezés idején
Kitöltésért felelős:
selejtezési bizottság
Kiállítandó példányszám:
3 példány
Bizonylat
útja:
1. példány analitikus nyilvántartás 2. példány leltárfelvételi egység 3. példány irattár
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
248
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 11-94. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
249
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK JEGYZÉKE
406
Sz.ny. 11-95.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Selejtezési szabályzat szerint.
Kitöltés
helye:
az eszközök selejtezési helye
Ideje:
ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
selejtezési bizottság tagja
Kiállítandó példányszám:
3 példány
Bizonylat
útja:
1. példány raktár tárolóhely 2. példány analitikus nyilvántartás 3. példány irattár
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
250
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 11-95. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
251
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Leértékelt készletek jegyzéke
407
B.Sz.ny. 11-96.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Selejtezési szabályzat szerint.
Kitöltés
helye:
tárolás helye
Ideje:
selejtezés előtt
Kitöltésért felelős:
leltárfelelős, raktáros
Kiállítandó példányszám:
4 példány
Bizonylat
útja:
1. példány analitikus nyilvántartás 2. példány leltározási egység 3. példány főkönyvi könyvelés 4. példány irattár
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
252
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 11-96. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
253
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Készletek selejtezési leértékelési jegyzőkönyve (6 oldalas garnitúra)
408
B.Sz.ny. 11-93.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Nyomtatványon található "Tájékoztató" szerint.
Kitöltés
helye:
tárolóhely, raktár
Ideje:
ütemterv szerint
Kitöltésért felelős:
selejtezési bizottság tagja
Kiállítandó példányszám:
5 példány
Bizonylat
útja:
1. példány analitikus nyilvántartás 2. példány központi leltárnyilvántartó 3. példány leltározási egység 4. példány főkönyvi könyvelés 5. példány irattár
sorszámozása: Bizonylat megőrzés
254
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
10 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Készletek selejtezési leértékelés jegyzőkönyve ……… / 20 ……… sz. A jegyzőkönyv ……… oldalt tartalmaz. Tartalom: A jegyzőkönyv I-III. fejezetei, valamint az alább felsorolt nyomtatványok Sz. ny. 11-94 Selejtezett készletek jegyzéke Sz. ny. 11-95 Készletek selejtezéséből visszanyert hulladékanyagok jegyzéke Sz. ny. 11-96 Leértékelt készletek jegyzéke Sz. ny. 11-97 Megsemmisítési jegyzőkönyv A jegyzéket és a Megsemmisítési jegyzőkönyvet KÜLÖN KELL MEGRENDELNI!
B. Sz. ny. 11-93. r. sz. Készletek selejtezési, leértékelési jegyzőkönyve
Magyar Olimpiai Bizottság
255
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A jegyzőkönyv fejezetei: Selejtezési hatáskör A selejtezési bizottság javaslata Hitelesítés és zárórendelkezések Ha a selejtezés során megsemmisítés is történik, arról Megsemmisítési jegyzőkönyv állítható ki. Ebben a selejtezési jegyzőkönyv tételszámaira hivatkozva lehet felsorolni a megsemmisítésre kerülő készleteket.
256
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
……… oldal ……… / 20 ……… sz. jegyzőkönyvhöz
JEGYZŐKÖNYV készletek selejtezéséről, leértékeléséről* Készült 20…… év …………… hó ………napján a gazdálkodó szervezet ……………………………………………….raktárában (helyiségében). Jelen vannak: Selejtezési Bizottság részéről (név, beosztás):
Felügyeleti (érdekképviseleti) szerv részéről (név, beosztás):**
I. SELEJTEZÉSI HATÁSKÖR A Selejtezési Bizottság (továbbiakban: Bizottság) megállapítja, hogy a jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés/leértékelés* engedélyezése hatáskörébe tartozik.
II. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló bizottság megtekintette a gazdálkodó szervezet telephelyén (raktárában) előkészített készleteket, megvizsgálta selejtezésük/leértékelésük* indokoltságát. A bizottság betétlapon felsorolt készletek selejtezését, betétlapon felsoroltak hulladékkénti kezelését, betétlapon felsorolt készletek leértékelését javasolja, utalva hasznosításuk, illetve leértékelésük mértékére. * A nem kívánt szöveg törlendő. ** Csak abban az esetben töltendő ki, ha a rendelkezések kötelezően előírják (pl. költségvetési szerveknél felügyeleti szerv; jóléti eszközöknél az illetékes társadalmi szervezet.)
B. Sz. ny. 11-93. r. sz. Készletek selejtezési, leértékelési jegyzőkönyve
Magyar Olimpiai Bizottság
257
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
……… oldal ……… / 20 ……… sz. jegyzőkönyvhöz A bizottság által javasolt selejtezések/leértékelések* összesített adatai: A selejtezendő/leértékelendő* készletek nyilvántartási értéke készletcsoportonként és összesen: Fők. Számla megnevezés
érték Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft
Összesen:
Ft
A selejtezésből visszanyert hulladékanyagok fajtánkénti megnevezése mennyisége
Összesen:
egységára
értéke Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft
Ft
* A nem kívánt szöveg törlendő.
B. Sz. ny. 11-93. r. sz. Készletek selejtezési, leértékelési jegyzőkönyve
258
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
……… oldal ………… / ……… sz. jegyzőkönyvhöz A leértékelt készletek készletcsoportonként: leértékelési Fők. Számla megnevezés
Összesen:
érték különbözet Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft
Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft
Ft
Gondatlanság vagy egyéb mulasztás miatti megállapítások és javaslatok:*
* A megállapítások alapján fel kell vetni a felelősség kérdését. B. Sz. ny. 11-93. r. sz. Készletek selejtezési, leértékelési jegyzőkönyve
Magyar Olimpiai Bizottság
259
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
……… oldal ……… / ……… sz. jegyzőkönyvhöz
III. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK A szükséges intézkedések megtételéért (raktárra vétel 1, értékesítés 2, megsemmisítés 3) felelős dolgozó(k) kijelölése.
1. 2. 3.
név név név
beosztás beosztás beosztás
Kmf.
* A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az abban felsorolt készletek selejtezését/leértékelését*, illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a változások nyilvántartásokon történő keresztülvezetését, valamint a selejtezésből hasznosítható készletek hasznosításának végrehajtását. , 20…… év …………… hó …… nap
* A nem kívánt szöveg törlendő.
B. Sz. ny. 11-93. r. sz. Készletek selejtezési, leértékelési jegyzőkönyve
260
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
TÁJÉKOZTATÓ A „Készletek selejtezési, leértékelési jegyzőkönyve” a selejtezés szabályszerű végrehajtásának, a selejtezési bizottság javaslatának, az azt követő feladatoknak, döntéseknek, jóváhagyásnak jegyzőkönyvbe foglalására alkalmas. A jegyzőkönyvet a selejtezési bizottság tölti ki és tagjai aláírásukkal hitelesítik. A jegyzőkönyvben foglaltak a selejtezési és leértékelési hatáskört gyakorló vezető aláírásával lépnek hatályba. A selejtezésre, leértékelésre javasolt készletek, valamint a selejtezésből származó vissznyeremény adatait a jegyzőkönyv részét képező jegyzékeken lehet tételesen felsorolni. A jegyzékeken feltüntetett adatok alapján a jegyzőkönyvben összesíthető: a selejtezett, illetve leértékelt készletek értéke készletcsoportonként, a hulladékanyagok értéke fajtánként, a leértékelt készletek értéke és a leértékelt különbözet összege készletcsoportonként. A jegyzékek alkalmazásáról a szabvány függeléke ad tájékoztatást. A bizottság a jegyzőkönyvben nyilatkozik a selejtezés során észlelt gondatlanságról vagy egyéb, mulasztásra utaló megállapításairól és az ezzel kapcsolatos javaslatairól. Abban az esetben, ha a jegyzőkönyv egyes fejezeteiben nincs elegendő hely, kiegészíthető folyamatos sorszámmal ellátott, A4 méretű irodai papírral.
Magyar Olimpiai Bizottság
261
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
SZÁMLÁK, BEÉRKEZŐ ÉS KIMENŐ SZÁMLÁK
SorBizonylat megnevezése szám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
262
Készpénzfizetési számla Számla Nyugta Felvásárlási jegy A kimenő számlák és az általános forgalmi adó befizetési kötelezettség nyilvántartása A beérkezett számlák és az előzetesen felszámított általános forgalmi adó nyilvántartása A kimenő számlák nyilvántartása A beérkezett számlák nyilvántartása Szállítólevél (25 x 4 lapos tömb)
Magyar Olimpiai Bizottság
Albu m Bizonylat száma, jele gyűjte -mény száma B.13-373/N. r.sz. 501. B.13-374.r.sz. 502. D.F. 301/V. r.sz.
503. 504.
B.Sz.ny.15-17. r.sz.
505.
B.Sz.ny. 15-30. r.sz.
506.
B.Sz.ny. 13-31. r.sz. B.Sz.ny. 13-30. r.sz. B.Sz.ny. 11-70/N/4.
507. 508. 509.
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Készpénzfizetési számla
Album sorszáma: 501
B.13-373/N. r.sz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 7. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
értékesítő egység
Ideje:
termék, szolgáltatás értékesítés
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
2 vagy 3 példány
Bizonylat
útja:
1. példány vevő 2. példány főkönyvi könyvelés 3. példány tömbben marad
sorszámozása: előre sorszámozott helye: Bizonylat megőrzés
irattár
módja: ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
263
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Készpénzfizetési számla
Sorszám: A vevő neve, címe:
A számlakibocsátó neve, címe: Adóazonosító szám:
A számla kelte:
A termék (szolgáltatás) megnevezése és besorolási száma
Menny. egysége
Mennyisége
Egységára (ÁFA-val növelt)
A számla fizetendő végösszege Az áthárított adó százalékértéke:
…………………..%
B. 13-373 N. r. sz.
264
Értéke, mely ……..% ÁFA-t tartalmaz
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Számla (3 lapos garnitúra)
502
B.13-374. r.sz.
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 7. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
értékesítő egység
Ideje:
termék, szolgáltatás értékesítés
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
3 példány
Bizonylat
útja:
1. példány vevő 2. példány főkönyvi könyvelés 3. példány értékesítési egység
sorszámozása: folyamatos sorszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
irattár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
265
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
SZÁMLA
Betűjel: Sorszám: A vevő neve, címe:
A teljesítés időpontja:
A számla kelte:
A fizetés határideje:
értéke (ÁFA nélkül)
áthárított ÁFA összege
1. példány A számlakibocsátó neve, címe, aláírása:
Adóazonosító szám: A fizetés módja:
A termék vagy szolgáltatás A termék (szolgáltatás) megmenny. nevezése, besorolási száma, egysége egyéb jellemzői
A számlában szereplő ÁFA % részletezése
mennyisége
egységára (ÁFA nélkül)
%
Számlaérték ÁFA nélkül Az ÁFA összege 1
A számla végösszege B. 13-374. r. sz.
266
Magyar Olimpiai Bizottság
%
ÁFA kulcsa
Összesen
értéke (ÁFÁval együtt)
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Nyugta
503
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás esetén kell kiállítani, ha a fizetés készpénzzel, vagy készpénz-helyettesítő eszközzel történik, de egyszerűsített számla kibocsátására nem kerül sor.
Kitöltés
helye:
számlanyilvántartás
Ideje:
nyugta kelte
Kitöltésért felelős:
nyilvántartó
Kiállítandó példányszám:
2 példány számlanyilvántartás
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos sorszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
számlanyilvántartás
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
267
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
268
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Felvásárlási jegy
504
D.F. 301/V. rsz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/7. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
számlanyilvántartás
Ideje:
felvásárlás időpontja
Kitöltésért felelős:
számlanyilvántartó
Kiállítandó példányszám:
1 példány számlanyilvántartó
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
számlanyilvántartás
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
269
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Sorszám:
Felvásárlási jegy bélyegző
Szerződéses Szabadáru (Nem kívánt rész törlendő)
Név:
Lakcím:
Göngyöleg db
Term. ig. száma
neme
Áru min. súly
min. neve
, 20
hó
-n.
egy. érték ár
felár
Felár Össz.
azaz:
Levonás Kifiz.
pénzfelvevő
adm.-pénztáros
D. F. 301/V. r. sz.
270
Magyar Olimpiai Bizottság
áruátvevő
levonás
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
A kimenő számlák és az általános forgalmi adó befizetési kötelezettség nyilvántartása
505
B.Sz.ny. 15-17.r.sz. (51 oldalas füzet)
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése:
Kitöltés
helye:
számlanyilvántartás
Ideje:
számla kelte
Kitöltésért felelős:
nyilvántartó
Kiállítandó példányszám:
1 példány számlanyilvántartó
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
számlanyilvántartás
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
271
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny 15-17. r. sz.
272
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
A beérkezett számlák és az előzetesen felszámított általános forgalmi adó nyilvántartása
506
B.Sz.ny. 15-30/új.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 7. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
számlanyilvántartás
Ideje:
számla érkeztetésének kelte
Kitöltésért felelős:
számlanyilvántartó
Kiállítandó példányszám:
1 példány számlanyilvántartó
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
számlanyilvántartás
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
273
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 15-30/új. r. sz.
274
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
A kimenő számlák nyilvántartása
507
B.Sz.ny. 13-31.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 7. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
számlanyilvántartás
Ideje:
kimenő számla kelte
Kitöltésért felelős:
számlanyilvántartó
Kiállítandó példányszám:
1 példány számlanyilvántartó
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
számlanyilvántartás
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
275
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 13-31. r. sz.
276
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
A beérkezett számlák nyilvántartása
508
B.Sz.ny. 13-30.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 7. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
számlanyilvántartás
Ideje:
számla érkeztetésének helye
Kitöltésért felelős:
számlanyilvántartó
Kiállítandó példányszám:
1 példány számlanyilvántartó
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
helye:
számlanyilvántartás
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
277
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
B. Sz. ny. 13-30. r. sz.
278
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Szállítólevél
509
B.Sz.ny. 11-70/N/4. (25 x 4 lapos tömb)
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 7. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
értékesítés helye
Ideje:
termék kiadáskor
Kitöltésért felelős:
raktáros
Kiállítandó példányszám:
4 példány
Bizonylat
útja:
1. példány árukísérő 2. példány átvételi elismervény (vevő) 3. példány analitikus nyilvántartás 4. példány tömbben marad
sorszámozása: előre sorszámozott helye: Bizonylat megőrzés
értékesítés helye
módja: ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
279
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
SZÁLLÍTÓLEVÉL A szállító (név, cím, irányítószám, fax, postafiók, bankszámla száma és megnevezése):
Szállítva
A vevő (név, irányítószám, cím, bankszámla száma és megnevezése):
Sorszám:
telepről (raktárból)
Megrendelés száma, kelte, ügyintézője:
Az átvevő megnevezése (név, irányítószám):
Cikkszám, ITJ szám, az áru szabványos megnevezése, kódja, minősége és egyéb ismertetőjelei
Mennyiségi egység
Sorszám
Járatszám:
Mennyiség
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 Kiállító kelet aláírás
Átvételi feljegyzések:
Átvétel elismerése (bélyeg)
B. Sz. ny. 11-70/N/4
280
Magyar Olimpiai Bizottság
Egységár
Érték
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
MEGRENDELÉS, KIKÜLDETÉS, MENETLEVÉL
SorBizonylat megnevezése szám
Bizonylat száma, jele
Album gyűjtemény száma
1. 2. 3. 4. 5. 6.
Megrendelés Belföldi kiküldetési utasítás és költségelszámolás Kiküldetési rendelvény Külföldi kiküldetési utasítás és költségelszámolás Személygépkocsi menetlevél Tehergépkocsi menetlevél
C. 318-38. r.sz. B.Sz.ny. 18-70.r.sz. B. 18-73/V. r.sz. B.Sz.ny.7300-261.r.sz. D.Gépj. 36.r.sz. D.Gépj. 21/új. r.sz.
601. 602. 603. 604. 605. 606.
8. 9.
Autóbusz menetlevél Gépüzemnapló
D. Gépj. 41. r. sz. D. 7570-110. r. sz.
607. 608.
Magyar Olimpiai Bizottság
281
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Megrendelés (két oldalas)
601
C.318-38.r.sz. (50 x 3 lapos tömb)
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 8. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
pü. részleg
Ideje:
kötelezettség vállaláskor
Kitöltésért felelős:
megbízott dolgozó
Kiállítandó példányszám:
3 példány 1-2. példány szállító 3. példány tömbben marad
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos lapszámozás helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
282
pü. részleg 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
A megrendelőlapnak ez a példánya a megrendelőhöz visszaküldendő. Polgármesteri Hivatal Utalványtömb száma: Osztálya Lapszám: MNB számla száma: Számlavezető bankfiók jelzőszáma:
Megrendelés
Tételszám
Megrendelem az alábbi felsorolt árut (munkát): Cikkszám
Mennyiség Az áru (munka) megnevezése
Egységár Összesen Ft Ft
Feltételek, kikötések, szállítási határidő stb.: A megrendelés további feltételeire a 46/1967. Korm. számú rendelet az irányadó. Az áru (munka) -nak szállítandó , 20…. évi hó napján. Megrendelő (kötelezettségvállaló): Feljegyeztük a ………………………... ……...kiadási lap ………………….t.a. ………………………………………... P.H. Ezt a megrendelést változatlanul elfogadjuk / az alábbi módosítással fogadjuk el. , 20….évi …………………hó…….napján.
cégbélyegző és aláírás C. 318-38. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
283
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Utalványtömb száma: Lapszám:
MNB számla száma:
Utalvány Számlakivonat száma
Költségvetési év 20….. Cím, rovat száma megnevezés
Utalványozott össz. Ft
Feljegyezve
Jegyzet
Összesen:
-nak címén Ft át/kiutalandó/készpénzben kifizetendő számú egy/csekk számlára , 20…..évi………………….hó……..napján. csoportvezető Kifizettem az ellátmány ……………….t.a. ……………, 20…. évi …………..hó…..-n
Át/kiutaltam ………..………számú csekken ………………, 20….évi ………….hó…..-n.
…….……………….
……………………..
284
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Belföldi kiküldetési utasítás és költségelszámolás
Album sorszáma: 602
(két oldalas) B.Sz.ny. 18-70.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 8. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
változó
Ideje:
kiküldetés elrendelése előtt
Kitöltésért felelős:
kiküldetést elrendelő és kiküldött
Kiállítandó példányszám:
1 példány kiküldött dolgozó
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
285
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
20 BELFÖLDI KIKÜLDETÉSI ÉS KÖLTSÉGELSZÁMOLÁS I. KIKÜLDETÉSI UTASÍTÁS beosztása:
neve: szolgálati helye: állandó lakhelye:
A kiküldött
kiküldetésének helye: , szolgálati beosztása: , szolgálati beosztása: , szolgálati beosztása: , szolgálati beosztása: , szolgálati beosztása:
együtt utazik (név):
Utazzék el 20 hó helységekbe -hoz. A kiküldetés célja:
-n a fent megjelölt
Az utasításban foglaltaknak legkésőbb -ig tegyen eleget, és eljárásának eredményét jelentse. Igénybe vehető közlekedési eszköz: (A ……………………rendszámú gépjármű …………………………...…..tulajdonát képezi.) A fenti rendszámú, saját tulajdonban levő gépjármű igénybevételét – a mellékelt gazdaságossági számítás és az esedékes Casco-biztosítási díj befizetésének igazolása alapján – engedélyezem. ………..……………, 20……………………………..-n ………………………………… az engedélyező aláírása ElőlegAz utalványozott Kiadási pénztárnyilvántartás előleg összege bizonylat sorszáma tételszáma ………………Ft
………………
………………………………….……… kiküldő szerv bélyegzője és aláírása
………………
A kiküldött neve: szolgálati beosztása:
forint előleg
Ft, azaz
……………… számla terhére kifizethető. Az átvételét – utólagos elszámolási kötelezettség mellett – elismerem. 20……....……….. ….……………………………. 20………………… kiküldött aláírása engedélyező
B. Sz. ny. 18-70. r. sz.
286
Magyar Olimpiai Bizottság
…………………………………
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
honnan
Érkezés hó, nap
óra, perc
hó, nap
hová
óra, perc
Közlekedési eszköz
Indulás
Megtett km
II. KÖLTSÉGELSZÁMOLÁS Utazási
Szállás
költség
Összesen: Utazási és szállásköltség együtt: Mellékletek: …………db Utazási jegy ………….db Helyi közl. jegy …………..db Szállodai szla. …………..db
Napidíj: ……………napra ……………………..Ft Le: kötelező reggeli miatt …………….napra …………………Ft 20%-a Marad elszámolható napidíj: A kiküldetésben eltöltött idő szükségességét és a kiküldetés teljesítését igazolom:
A költségelszámolás végösszegét felvettem, egyidejűleg az útielőleget visszafizettem:
Egyéb (gazd. számítás stb.)
20………………….
20……………………
Kifizetendő
…………..db
……………………..
……………………….
Visszafizetendő
Összes költség (a Ft betűvel) Ellenőrizte:
Összes költség Le: útielőleg
Forint Útielőleg-visszafizetés bevételi pénztárbizonylatának sorszáma:
Kiküldetési költség kifizetés kiadási pénztárbizonylatának sorszáma:
……………………..
………………………
Magyar Olimpiai Bizottság
287
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Kiküldetési rendelvény
603
B.13-73/V. r. sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 8. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
változó
Ideje:
kiküldetés elrendelése előtt
Kitöltésért felelős:
kiküldetést elrendelő és kiküldött
Kiállítandó példányszám:
2 példány kifizető kiküldött dolgozó
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
288
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Kiküldetési rendelvény Sorszám: a hivatali, üzleti utazás költségtérítéséhez 20……………..hó A munkáltató neve ………………………….…………………….. címe …………………………..……………………. adószáma …………………………………………..
A munkavállaló neve ……………………………………………………….. lakcíme ……………………………………......................... születési ideje ………………………………..……………. anyja neve ……………………...…………………………. adóazonosító jele
A gépjármű rendszáma: ………..., gyártmánya:….…….…... típusa: ……........……… fogyasztási normája: ……….…l/100 km. A kiküldetés, külszolgálat APEH Élelmezési Futásüzemany Utazási Sorköltségtérít ag költségtérít elrendelőjén teljesítmén szám és (napidíj) kezdete vége útvonala és célja y (km) egységár és (Ft) ek aláírása (Ft) (Ft) Áthozat
Átvitel Összesen Igazolta: ____________________________________
Utalványozta: _______________________________
Kelet: ____________________________________
Kelet: _______________________________
Pénztárbizonylat sorszáma: _____________________________ B. Sz. ny. 18-73/V. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
289
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: KÜLFÖLDI kiküldetési utasítás és költségelszámolás
Album sorszáma: 604
(négy oldalas) B.Sz.ny. 7300-261.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 8. pontja szerint, valamint a belső utasításban foglalt előírások figyelembe vételével.
Kitöltés
helye:
kiküldetést elrendelő szervezet
Ideje:
kiküldetés előtt
Kitöltésért felelős:
kiküldetést elrendelő
Kiállítandó példányszám:
1 példány kiküldött dolgozó
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos sorszámozás Bizonylat megőrzés
290
helye:
pénztár
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
KÜLFÖLDI KIKÜLDETÉSI UTASÍTÁS ÉS KÖLTSÉGELSZÁMOLÁS A kiküldő szervezet:
Sorszám:
KIKÜLDETÉSI UTASÍTÁS
A kiküldött
A kiküldetésre vonatkozó rendelkezések: Neve: Az utazás módja
Beosztása: Munkáltatója:
Milyen osztályú napidíj jár
Dologi kiadás: _________________%
A kiküldetés célja:
A kiküldetés helye és időtartama
oda vissza ország nap
Helyközi utazásra jogosult Utólagosan engedélyezett eltérések:
A kiküldetést elrendelő aláírása: _________________, 20____, ______________hó ____-n
20____, ___________________hó ________-n
____________________ aláírás
____________________ aláírás
2. Felvett előlegek: A bizonylat sorszáma
kelte
kiállításának helye
A felvét módja
A valuta neme
összege
árfolyama
Forint
Személyi jövedelemadó előlegre visszatartva, vagy befizetve A külképviseletektől bármilyen címen felvett összegeket, valamint utazási jegyek árát itt felvétként kell feltűntetni
Összesen
3. Visszafizetések:
Személyi jövedelemadó előlegre elszámolva (II/6-tól) Összesen B. Sz. ny. 7300-261. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
291
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album 8. A dologi kiadások elszámolása valutában: A bizonylat sorszáma
A felmerülés helye
A valuta ideje
jogcíme
összege
neme
árfolyam a
Áthozat:
Áthozat a 4. oldalról Összesen
A külképviseletektől kapott utazási jegyek árát költségként kell feltűntetni.
9. Forintban felmerült dologi kiadások: A bizonylat sorszáma
A felmerülés jogcíme
Forint
Egyéb feljegyzések:
Összesen (átvitel a 10. táblázat 6.sorába)
292
Magyar Olimpiai Bizottság
Forint
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album II. ELSZÁMOLÁSOK ÖSSZESÍTÉSE ÉS ÉRVÉNYESÍTÉSE 10. Forintelszámolás Sorszám
1 2 3 4 5 6 7 8
11. Valutaelszámolás Táblázat hivatkozás
Szöveg Elszámolásra felvett összeg Előleg-visszafizetés Elszámolandó előleg (12) Napidíj Szállásköltség Dologi kiadások Költségek össz.(4-6) Különbözet (7-3)
Mellékletek:
Forint tételesen
összesen
A valuta neme
Elszámolandó Valuta
Elszámolt
Visszafizetendő
Többletelszámolá s
I/2 I/3 II/5 II/7 II/ 8 és 9
A kiküldetésben eltöltött idő szükségességét és a feladat elvégzését igazolom:
______________________________ Kelt: 20____, ______________hó _____-n
_____________________ a kiküldött aláírása
20____, ______________hó _____nap _____________________ aláírás
Magyar Olimpiai Bizottság
293
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album 12. Érvényesítés Megvizsgáltuk és ______________________________Ft Elszámolandó összeg:__________________________Ft Kifizetendő: _________________________________Ft
azaz_______________________________________ __________________________ forinttal érvényesítjük. Adóelőlegként, elszámolandó: Ft
Visszafizetendő: ______________________________Ft Számfejtő:
Kelt: 20________, __________________hó _______-n
294
Magyar Olimpiai Bizottság
Ellenőr:
Utalványozó:
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Személygépkocsi menetlevél
605
D.Gépj.36.r.sz. (100 lapos tömb)
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 8. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
gépjármű üzem
Ideje:
szállítás előtt
Kitöltésért felelős:
gépkocsi előadó
Kiállítandó példányszám:
1 példány gépkocsivezető
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
gépjármű üzem
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
295
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
D. Gépj. 36. r. sz.
296
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Tehergépkocsi menetlevél
606
D. Gépjármű 21/ új.r.sz. (tehergépkocsi) (100 lapos tömb)
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: A gépkocsi előadó, illetve a gépjármű vezetője naponta, illetve távolsági fuvaronként egy menetlevelet tölt ki. A gépkocsivezetőnek a teljesített fuvarokat igazoltatni kell a fuvaroztatásért felelős személlyel.
Kitöltés
helye:
gépjármű üzem
Ideje:
fuvarozás előtt
Kitöltésért felelős:
gépkocsi előadó, gk. vezető
Kiállítandó példányszám:
1 példány gépkocsivezető
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
gépjármű üzem
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
297
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
D. Gépjármű 21/új. r. sz.
298
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Autóbusz menetlevél
607
D. Gépjármű 41/ r. sz. (autóbusz) (100 lapos tömb)
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: A gépkocsi előadó, illetve a gépjármű vezetője naponta, illetve távolsági fuvaronként egy menetlevelet tölt ki. A gépkocsivezetőnek a teljesített fuvarokat igazoltatni kell a fuvaroztatásért felelős személlyel.
Kitöltés
helye:
gépjármű üzem
Ideje:
fuvarozás előtt
Kitöltésért felelős:
gépkocsi előadó, gk. vezető
Kiállítandó példányszám:
1 példány gépkocsivezető
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
gépjármű üzem
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
299
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
D. Gépjármű 41. r. sz.
300
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Gépüzemnapló
608
D. 7570-110. r. sz. Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány! Bizonylat kezelése, kitöltése: A munkagép üzemeltetője, az építésvezető, a brigádvezető vagy a főgépész tölt ki.
Kitöltés
helye:
gépjármű üzem
Ideje:
munkanap végén
Kitöltésért felelős:
gépkocsi előadó, munkagép vezető
Kiállítandó példányszám:
1 példány gépkocsivezető
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott Bizonylat megőrzés
helye:
gépjármű üzem
módja:
iratgyűjtőbe lefűzve
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
301
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
D. 7570-110. r. sz.
302
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartásának nyomtatványai Albu m SorBizonylat megnevezése Bizonylat száma, jele gyűjte szám -mény száma Szigorú számadású nyomtatványok igénylő lapja (50 x 2 D.Sz.ny. 13-75. r.sz. 701. 1. lapos tömb) Szigorú számadású nyomtatványok munkahelyi (tételes) D.Sz.ny. 13-77. r.sz. 702. 2. nyilvántartó lapja Munkahelyi nyilvántartó lap szigorú számadású D.Sz.ny. 13-77. r.sz. 703. 3. nyomtatványokhoz 4. Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartó lapja D.VV. 1209. r.sz. 704. 5. Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartása Saját készítésű 705. 6. Bizonylatellenőrző lap (száz tételes) D.Sz.ny. 13-78. r.sz. 706. 7. Bizonylatellenőrző lap (kétszáz tételes) D.Sz.ny. 13-78. r.sz. 707.
Magyar Olimpiai Bizottság
303
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele:
Album sorszáma:
Szigorú számadású nyomtatványok igénylő lapja
701
D.Sz.ny.13-75.r.sz. (50 x 2 lapos tömb)
Megjegyzés: Szigorú számadású nyomtatvány!
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 9. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
felhasználó helye, raktár
Ideje:
igényléskor
Kitöltésért felelős:
felhasználó, raktáros
Kiállítandó példányszám:
2 példány 1. példány raktár 2. példány tömbben marad
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre sorszámozott helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
304
raktár 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
D. sz. ny. 13-75. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
305
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Szigorú számadású nyomtatványok munkahelyi (tételes) nyilvántartó lapja
Album sorszáma: 702
D.Sz.ny. 13-77.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 9. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
felhasználási hely
Ideje:
bevételezéskor
Kitöltésért felelős:
felhasználó
Kiállítandó példányszám:
1 példány felhasználási hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
306
helye:
felhasználási hely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
SZIGORÚ SZÁMADÁSÚ NYOMTATVÁNYOK MUNKAHELYI (TÉTELES) Oldalszám:
Munkahely: NYILVÁNTARTÓ LAPJA Cikkszám:
Megnevezés:
Menny. egység:
Egységár:
Jel(Sz.ny.): A nyomtatvány A beérsorszáma kezés kelte -tól -ig
1
2
3
mennyisége
Az igénylés kelte
Az igénylő neve
A kiadás kelte
4
5
6
7
Az átvétel igazolása
Az utolsó űrlap felhasználásának kelte
Megjegyzés
8
9
10
D. Sz. ny. 13-77. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
307
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Munkahelyi nyilvántartó lap, szigorú számadású nyomtatványokhoz
Album sorszáma: 703
D.Sz.ny. 13-77.r.sz. Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: A 802-es sorszám alattival megegyezően.
Kitöltés
helye: Ideje:
Kitöltésért felelős: Kiállítandó példányszám:
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
308
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
D. Sz. ny. 13-77. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
309
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartó lapja
Album sorszáma: 704
D.VV. 1209.r.sz. (50 oldalas füzet) Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 9. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
raktár, tárolóhely
Ideje:
be- és kivételezéskor
Kitöltésért felelős:
raktáros
Kiállítandó példányszám:
1 példány raktár, tárolóhely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: előre oldalszámozott helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
310
raktár megszűnésig
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Honnan és szállítólevél száma
Mennyiség tömb
szelvények száma
…………………………………………. ………………………………………………………………………... KIADÁS Sorszám -tól
-ig
Dátum
Dátum
Üzlet száma: Szigorú számadású nyomtatvány neve: BEÉRKEZÉS
Szelvények száma
Sorszám Átvevő aláírása -tól
-ig
D. VV. 1209. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
311
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartása
Album sorszáma: 705
saját készítésű Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 9. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
raktár, tárolóhely
Ideje:
be- és kivételezéskor
Kitöltésért felelős:
raktáros
Kiállítandó példányszám:
1 példány raktár, tárolóhely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: folyamatos oldalszámozás Bizonylat megőrzés
312
helye:
raktár, tárolóhely
módja:
iratgyűjtő
ideje:
megszűnésig
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
Szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartása Vállalkozás megnevezése: Beszerzett számlatömbök sorszáma
Beszerzés ideje
Felhasználás Felhasználásra Kezdő Befejező átvette időpontja
Magyar Olimpiai Bizottság
Felhasználtan visszavette
313
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Bizonylatellenőrző lap
Album sorszáma: 706
(száz tételes) D.Sz.ny. 13-78.r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 9. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
raktár, tárolóhely
Ideje:
kivételezéskor
Kitöltésért felelős:
raktáros
Kiállítandó példányszám:
1 példány felhasználási hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
314
sorszámozott bizonylat mellet 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
D. Sz. ny. 13-78. r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
315
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
BIZONYLATI TÖRZSLAP Bizonylat megnevezése, száma, jele: Bizonylatellenőrző lap
Album sorszáma: 707
(kétszáz tételes) D.Sz.ny. 13-78/r.sz.
Megjegyzés:
Bizonylat kezelése, kitöltése: Bizonylati szabályzat II/ 9. pontja szerint.
Kitöltés
helye:
raktár, tárolóhely
Ideje:
kivételezéskor
Kitöltésért felelős:
raktáros
Kiállítandó példányszám:
1 példány felhasználási hely
Bizonylat
útja:
sorszámozása: helye: Bizonylat megőrzés
módja: ideje:
316
sorszámozott bizonylat mellet 8 év
Magyar Olimpiai Bizottság
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album Nyomtatvány elnevezése és jele: kezdő sorszáma:
végző sorszáma:
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
D. Sz. ny. 13-78/ r. sz.
Magyar Olimpiai Bizottság
317
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
MEGISMERÉSI NYILATKOZAT BIZONYLATI SZABÁLYZAT ÉS BIZONYLATI ALBUM Alulírott aláírásommal igazolom, hogy a Bizonylati szabályzatában Bizonylati albumában foglaltakat megismertem és tudomásul veszem, hogy az abban foglaltakat a munkavégzésem során köteles vagyok betartani: Sorszám Név Borkai Zsolt Molnár Zoltán dr. Sipos Gertrúd dr. Nagy Zsigmond Szabó Bence Farkas Judit Molnár Krisztina Vajna Rezső Báthori Zsófia Ágnes Török Olivér Vasvári Ferenc dr. Vaska Ottilia dr. Liszkai Klára Kis Zoltánné Medvegy Iván Ali Csilla Farkas Tibor dr. Bartha Csaba Felleg Bernadett Szekeres Mária dr. Jakabházyné Mező M. Dósa Viktória
Pignitzky Dorottya Vadászi Krisztina Baráth Orsolya Hellné Szász Ágnes
MOA főtitkár Titkársági munkatárs Sportiskolai programigazgató Sportiskolai programfőmunkatárs Sportiskolai programmunkatárs Sport XXI. Programigazgató Sport XXI. munkatárs Sport XXI. munkatárs Sport XXI. munkatárs
dr. Géczi Mariann
Utánpótlás sportszakmai
Lehmann László Farkas Tiborné Székely László
318
Beosztás Elnök Főtitkár Elnöki tanácsadó Nemzetközi igazgató Sportigazgató Titkársági munkatárs Titkársági munkatárs Titkársági-technikai munkatárs Marketing főmunkatárs Sajtófőnök Kommunikációs munkatárs Jogi-igazgatási munkatárs Jogi-igazgatási munkatárs Igazgatási munkatárs Sportszakmai főmunkatárs Sportszakmai munkatárs Szakmai főmunkatárs Sportszakmai főmunkatárs Szakmai főmunkatárs Szakmai munkatárs
Magyar Olimpiai Bizottság
Kelt
Aláírás
Bizonylati szabályzat és Bizonylati album
főmunkatárs
Héraklész programigazgató Héraklész program Makofka Réka munkatárs Varga Andrea dr. Gazdasági Igazgató Dr. Timné Gulyás Éva Gazdasági főmunkatárs Bencsik Andrásné Pénzügyi előadó Juhász Erika Főkönyvelő Paulenkáné Vizi Ottília Könyvelő Támogatás kezelő Ambrózy Erzsébet munkatárs Mné Nemes Gabriella Pénzügyi előadó Molnár Zoltánné Pénzügyi előadó Szilasi Ágnes Éva Munkaügyi előadó Kiss Gabriella Pénzügyi előadó Szakmai tagozatok koordinációjáért felelős Györfi János főmunkatárs Nem olimpiai sportágak Holló Viktória szakmai munkatárs Altorjainé Dragóner Ildikó Marketing főmunkatárs Vass Henriett Szabadidősportért felelős Fogyatékosok sportjáért Nagy József felelős Diák- és főiskolaiKis Zsanett egyetemi tagozat felelős Szemkeő Tünde TGYÁS Szendrői Mónika Könyvelő Békefi Leóné Sport XXI. munkatárs Tóth József
Magyar Olimpiai Bizottság
319