MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
69.
WACHA IMRE
BUDAPEST 2002
1
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
Munkatárs: Markó Alexandra
ISSN 1419–4481 ISBN 963 463 409 5
©
Bolla Kálmán
A kiadvány megjelenését a székesfehérvári Kodolányi János Fõiskola támogatta
Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett ’98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F. v.: Lajtai Ferenc.
2
WACHA IMRE
3
4
WACHA IMRE VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL 1931-ben születtem Győrött, tisztviselő családban. Győrött három nyelvjárás találkozik, a rábaközi, a bakony-aljai–bakonyvidéki és a csallóközi. Én ez utóbbival találkoztam erőteljesebben, hosszú ideig; ennek az ejtésváltozatát őrzöm is. A tisztviselői család azért érdekes, mert ebben az eléggé nagy családban a szülői minta a kötelességteljesítésre, az idősebbek és a tekintélyek tiszteletére nevelt bennünket. Ezt vitte tovább az elemi iskola. A mostani győri Tulipános iskolának nevezett iskolában jártam az első négy osztályt, és ott tanultam meg nagyon gyorsan olvasni. Hamar előolvasó lettem, és a gyengébbeket foglalkoztattam. Azután átkerültem a győri bencés gimnáziumba, ott hat osztályt a bencések vezetése alatt, két osztályt már állami gimnáziumban végeztem. Erős, kemény tanáraink voltak, akik szintén a munka szeretetére, a becsületességre, a kötelességteljesítésre neveltek bennünket. Kiváló magyartanáraink voltak, ők adták a kezembe az első szakirodalmat, Németh Bódog Bálint Sándornak a műveit, azután tanáraim voltak még Makkos Jenő, Federmayer István, ők már világi tanárok voltak. Mindenképpen meg kell említenem Kelemen Atanázt, az osztályfőnökünket, akinek a legfontosabb pedagógiai tanítása az volt, hogy a kötelességet teljesíteni kell. Már nagyon idősen, az utolsó érettségi találkozónkon – emlékezet-kihagyásokkal küzdve – is erről beszélt: a kötelességet teljesíteni kell. És ez életprogram volt. Említettem, hogy olvasni hamar megtanultam. Már általános iskolás korom óta az olvasás volt a legnagyobb gyönyörűségem. Szerencsére édesapámnak elég nagy könyvtára volt, benne a Magyar Remekírók 1905-ben megjelent teljes sorozatával, tehát én, főleg nyaranta, az elhomályosodásig, amikor a betűket már alig lehetett látni, olvastam, olvastam, olvastam. Arany Jánost, Petőfit, Vörösmartyt és Jókait, Jókait, Jókait. Jókai volt a második az életemben, aki hazaszeretetre, a nyelv szeretetére és erkölcsre tanított. Érdekes volt, hogy hosszú évek múlva, amikor Cs. Szabó László egy önéletírásának egyik mondatát elemeztem, és próbáltam megfejteni, rájöttem, hogy a századforduló és a századelő értelmiségének a könyvtárában ugyanazok a könyvek voltak, mint apám könyvtárában, beleértve Benedek Eleket, May Károlyt, Kiplinget és természetesen már az én életemben Kodolányit és eléggé korán Dosztojevszkijt. Tehát hazulról és az iskolából az irodalom és a nyelv szeretetét hoztam magammal.
5
Tizenhárom éves korom óta tanárnak készültem. Az élet úgy hozta, hogy mégsem tanár lettem, noha – az akkor még Pázmány Péter, aztán – Eötvös Loránd Tudományegyetemre kerültem, magyar–történelem szakra. A történelmet harmadéves koromban abba kellett hagynom, így magyarszakos tanár lettem. Az egyetemen – vélhetőleg a gimnáziumi latin tanulmányoknak és az irodalomórán, a latin, a francia és német órán elsajátított nyelvtani ismereteknek köszönhetően – szemináriumvezetőm, Kázmér Miklós elég hamar felfigyelt rám, és megkérdezte, hogy nem volnék-e hajlandó nyelvészettel részletesebben, alaposabban foglalkozni. Igent mondtam, és azonnal átkerültem részben Kázmér Miklós, részben Szabó Dénesnek a kollégiumaira. (Szabó Dénes később, 1956 után kollégám is lett.) Azután Pais professzor úrhoz, Bárczi professzor úrhoz, Benkő Loránd professzor úrhoz jártunk. A akkori években az egyetem nyelvtudományi tanszékein családi légkör volt, mi állandóan itt tartózkodtunk, professzoraink bejártak a könyvtárba, beszélgettek velünk. Szinte szűkebb családi közösségben éltünk az akkori tanszékeknek minden munkatársával, Berrár Jolánnal, Abaffy Erzsikével, Hidvégi Andreával és a már említettekkel. Itt is tanultunk, nyitogatták a szemünket, kutatni tanultunk, emberséget tanultunk, és elsősorban azt tanultuk meg megint, hogy a kötelességet teljesíteni kell: Pais professzor úrnál, Bárczi professzor úrnál nem illett rosszul vizsgázni. Az egyetem elvégzése után nem tanári állást kaptam, hanem Pais professzor úr segítségével átkerültem az akadémiai Nyelvtudományi Intézetbe, Gáldi Lászlónak az osztályára, a Nagyszótári Osztályra. Érdekes környezetbe kerültem mind az intézetben, mind az osztályon. Az osztályon akkor nagyrészt – ma úgy mondanánk – „deklasszált” elemek dolgoztak szinte éhbérért. Ez volt a megélhetésük. A mostanában 100 éve elindított Nagyszótárhoz végezték az anyag-, adatgyűjtést, adatrendezést, manuális munkával, nehéz körülmények között. Ilyen jeles személyiségek voltak közöttük, mint Szinnyei Merse Jenő, Zimándi István, Hartay Sándor, Martinkó Andrásné és mások. Az intézetben is családias volt a légkör. Mindenki mindenkit segített. A Nagyszótári Osztályhoz visszatérve: a vezetőm ott Gáldi László volt, rendkívül nagyműveltségű professzor, aki minden héten berendelt magához hosszabb beszélgetésre. Az egyik alkalommal azt mondta: “Jegyezd meg, fiam, ha a szakmában meg akarsz maradni, akkor évente meg kell jelentetni legalább négy cikket, ha nem négy cikket, akkor két tanulmányt, ha ezt sem, akkor legalább egy könyvet.” Ennek sokáig nem tudtam megfelelni. Később igen. Hála istennek volt olyan év, amikor több könyvem, több tanulmányom is megjelent, de az első idők bizony nehezek voltak. Hiszen az egyetem után, ahol elsősorban nyelvjárással, nyelvtörténettel foglalkoztunk, egy szótári osztályra kerültem, ahol meg kellett ismerkedni a kemény, nehéz munkával: nagyon aprólékos munkával
6
gyűjteni az adatokat. Egy új szempont, a szótárírás szempontja jött elő. Ennek eredménye – rövid időn belül – a Gáldi professzorral közösen írt két tervezet lett a Nagyszótár szerkesztési elveiről. Ezeken azóta már túllépett az idő, hiszen a Nagyszótár – nem tudom, hogy lesz-e valami belőle – hatalmas munka (most nagyon dolgoznak rajta), de elegendő pénz sohasem volt rá. Ma sincs. 1955-ben Gáldi professzornak eszébe jutott, hogy – külföldi mintákat figyelembe véve – érdemes lenne egy Petőfi-szótárt készíteni. Hozzá is kezdtünk a tervezéshez, külföldi mintákat, a Shakespeare-szótárt, Miczkiewicz-szótárt, a Puskin-, Goethe-, Botev-szótárt néztük végig, elemeztük, és ezek alapján elkezdődött a szótár szerkesztési elveinek a kialakítása, a szótári anyag gyűjtése. Hosszú évek során 450 000 cédulát készítettünk Petőfi teljes szókincséről. Bizony, a mai kutatók nem hinnék el, hogy milyen “kisipari” módszerekkel. Kézzel írtuk a cédulákat, kézzel rendeztük az anyagot. Gáldi László halála után hamarosan megjelent az első kötete a Petőfi-szótárnak, ezt és a többi kötetet is hárman szerkesztettük, Szabó Dénes professzor, J. Soltész Katalin, mind a ketten halottak már, azután én voltam a harmadik szerkesztő, elég nagy munkatársi gárdával: Büky Béla, P. Eőry Vilma, Tiner Tiborné Somogyi Magdi és még néhányan. Büky Béla azóta már szintén halott. Az írói szótárak új világra nyitották ki a szememet: a Petőfi-szótár mintájára elkezdtem az anyaggyűjtést egy József Attila-szótárhoz. Ahhoz is el kellett végezni ugyanazokat a munkákat, amelyeket a Petőfiszótárral kapcsolatban elvégeztünk, például a hiteles szövegnek a megállapítását, a cédulázást és így tovább. A hiteles szöveg megállapításakor bizony számos ismeretlen József Attila-szövegváltozatot is fölfödöztem. Ez a munka hozta eredményként azt, hogy az írói szótárakról megpróbáltam egy összeállítást készíteni, erről tartottam első társasági előadásomat, amelynek a végén Pais professzor úrtól a legnagyobb dicséretet kaptam, ezt a mondatot, hogy: “Nem is rossz!” és “Maga egész jó előadó.” Azt hiszem, hogy ez egész életemre biztatás volt. Hozzákezdtem a József Attila-szótár anyaggyűjtéséhez, először a szövegváltozatok helyrehozásához, korrigálásához; mondom azt, hogy egy új kritikai kiadást készítettem a magam számára, és hosszú évek alatt el is készült a szótár anyaggyűjtése. A szótár maga nem készülhetett el, mert egy későbbi időpontban, amikor a Petőfi-szótárt befejeztük, és a szótár kiváló gárdája fölajánlotta, hogy megszerkeszti rövid idő alatt a József Attila-szótárt is, némely felelős vezetőnek ez volt a válasza: “Hogy lehet szótárban megmagyarázni azt, hogy »a semmi ágán ül szívem«?” A gárdát szétdobták, más osztályokra kerültünk. A József Attila-szótárhoz visszatérve: a József Attila-szótár szerkesztéséhez, anyaggyűjtéséhez, -rendezéséhez pénzre volt szükség. 1964-ben kaptam egy felkérést, hogy vállaljam el a rádióbemondók beszédtanítását. Lőrincze Lajos, Deme László biztatására nagy nehezen igent mond-
7
tam, már csak azért is, mert akkor ezáltal valami pénzhez jutottam (a tudományos segédmunkatársi fizetés elég kevés volt), és ebből a pénzből próbáltam finanszírozni a József Attila-szótár adatrendezését. A rádió és a rádiós beszéd ismét egy külön világra nyitotta rá a figyelmemet: a szöveg és hangzás összefüggéseire. Hosszú időn keresztül tanultam ezt a szakmát, mert egyetemen szerzett nyelvészeti ismereteim kevesek voltak hozzá. Beszédtechnikát, énektechnikát, szövegelemzéseket, színpadi világot próbáltam nézni, hogy megfelelhessek a feladatnak. Vélhetőleg az itt szerzett ismereteim és az ezzel kapcsolatos cikkeim, előadásaim következtében kaptam véletlenszerű meghívást 1966-ban az első középiskolai Kazinczy-versenyre. Előtte részt vettem az egri kiejtési konferencián. A Kazinczy-versenyek – most már a 35. középiskolai Kazinczy-versenyt is beleszámítva – megint egy új világra irányítoták a figyelmemet: a szöveg és hangzás világára meg az ifjúság nyelvi és nem nyelvi magatartására. Az egri kiejtési konferencia határozatainak megfelelően Deme Lászlót bízták meg egy kiejtési kézikönyv szerkesztésével. Ő Elekfi Lászlóval együtt engem is megbízott azzal, hogy a kiejtési kézikönyv mondatfonetika fejezetét készítsük el. Ehhez 1975-ben kezdtünk hozzá. Eddigre nekem már megjelent egy vagy két könyvem, így például A rádióbemondó beszéde és egy olyan tanulmány, amely a maga nemében első volt – azt hiszem – a magyar szakirodalomban is, de – Szabó Zoltán véleménye szerint – a világ szakirodalmában is: Az elhangzó beszéd szövegfonetikai eszközeinek rendszere és összefüggései. Tehát nemcsak a mondatfonetikával kezdtem foglalkozni, hanem a szövegfonetikával is, a szövegegésznek a hangzásvilágával. Ez azután, a Kazinczy-versenyek, az Édes anyanyelvünk versenyek, később az országos középiskolai tanulmányi versenyek bíráló bizottságaiban való részvétel vitt el a szöveg és magatartás, a beszéd és a magatartás vizsgálatához. Ehhez bizonyos mértékig hozzájárult az is, hogy – megint nem tudom, milyen alapon – meghívást kaptam a Politikai Főiskolára retorikaoktatónak. Igen kemény munka volt ez is, többféle szempontból is. Bele kellett dolgoznom magamat a retorikába is, és eljutottam egy olyan világba, hogy nemcsak a szöveget kellett néznem, hanem a szövegalkotást is, s vele együtt a gondolkodásmódra, a szövegszerkesztésre is ügyelnem kellett. Az ottani tapasztalatok, a Kazinczy-versenyek azután a későbbi országos Édes anyanyelvünk verseny, ahol a középiskolai tanulóknak szövegalkotással kellett versenyezniük, rávezetett arra, hogy nem elegendő az eddigi szemléletmód, a kizárólagos nyelvészeti szemléletmód, a nyelv leírása. A fiataloknak, a közéleti személyeknek szükségük van a gondolkodás fejlesztésére, hogy a nyilvánosság előtt való megszólalásuk gördülékenyebb lehessen. A Politikai Főiskolán Poór Ferenccel elkezdtünk egy kísérletsorozatot, a videomagnó felhasználását a pedagógusok kommunikációs készségének a fejlesztésére és általában a nyilvános szereplés gondjainak
8
könnyítése érdekében. Erről több cikkünk és tanulmányunk jelent meg. Mondanom sem kell, hogy a Kazinczy-versenyek, az Édes anyanyelvünk versenyek, azután a rádió és televízió, a Politikai Főiskola egy csomó dolgot kölcsönösen megtermékenyített. Ezeket az ismereteket próbáltam különböző szakcikkekben, idővel rádiós és tévés adásokban fölhasználni, valamilyen módon közkinccsé tenni. Ennek olyan eredményei voltak, mint az első megjelent könyvem, a Beszélgessünk a beszédről!, ez fiataloknak szánt munka, aztán A rádióbemondó beszéde, később a Közéleti beszédünk, még később a Nyelvészet és tömegkommunikáció két kötetében megjelent Beszéd: szituáció, szöveg és hangzás kapcsolata a rádióban és a televízióban című első kötet. Ezek vittek el a nyelvnek, a beszédnek, a spontán beszédnek és a spontán szövegalkotásnak a komplex vizsgálatához. Számos cikkem jelent meg ebben a témakörben, amihez azután megint segítséget nyújtottak a rádiós, tévés tapasztalatok, tévésorozatok, rádió-előadások. Segítséget nyújtottak az egyetemi előadások. Szegeden, Pécsett, később az Eötvös Loránd Tudományegyetemen vezettem speckollégiumokat. Ezekhez felhasználásul szakirodalmat kellett összeállítani. Először A retorika vázlata című kiadványt, aztán egy beszédtechnikai szöveggyűjteményt állítottam össze (mind a kettő elég sokszor megjelent, ma is használatban vannak), később pedig, bekapcsolódva a pedagógusjelöltek Kazinczy-versenyébe – az Egyetemi Fonetikai Füzetek, a Sigma jóvoltából – sorozatban jelentek meg az olyan cikkeim, amelyek már a beszéd hangzásával, a beszéd stílusával, a kommunikációs viszonyokkal foglalkoznak, és ezekről adnak – azt hiszem, hogy – a közéleti személyek számára használható tanácsokat. Mindezeket tulajdonképpen két nagyobb munkában foglaltam össze. Az egyik az 1994-ben megjelent könyvem, A korszerű retorika alapjai, a másik a 99-ben megjelent gyűjteményes kötetem az A szöveg és hangzása. Ezekhez járult – más irányból – összefogással egy olyan könyv, amelynek 1999-ben jelent meg a második kiadása, a Deme László– Grétsy László–Wacha Imre szerkesztette Nyelvi illemtan. Amit a magam életéből és munkásságából a legfontosabbnak tartok, az egyrészről a szótári munka, a Petőfi-szótárnak huszonöt év alatt megjelent négy kötete. Másrészről a szövegalkotás, a szöveg és hangzás viszonya: a nyelvi rétegződést megpróbáltam egy új rendszerbe állítani: a nemzeti nyelvet két nagy csoportra, a beszélt és az írott nyelvre osztottam szét, és ez[ek]en belül állapítottam meg igényszinti, területi, foglalkozás és stílus szerinti rétegeket. Ezt ma már a szakma kezdi elfogadni. Néhány évvel ezelőtt megjelent egy tudománytörténeti tanulmányom egy Győr számára készült kötetben (Anyanyelvünk vonzásában). Ennek önéletrajzi részében ezt írtam: Ha megkérdeznék, mi volt a legnagyobb élményem anyanyelvemmel kapcsolatban, ezt válaszolnám: az, hogy egy életen át anyanyelvemről tanulhattam, hogy anyanyelvem törvényszerűségeit vizsgálhattam, hogy taníthattam, hogy gondolkodni taníthattam, s
9
ráadásul az anyanyelven szerzett ismereteket az anyanyelvemen adhattam tovább tanítványaimnak. Ezt próbálom továbbadni a Kodolányi Főiskolán, a Pázmány Péter Tudományegyetemen és más oktatási intézményekben, előadásaimban. Ha még Isten erőt ad a további élethez, három vagy négy munkát szeretnék elvégezni. Szeretném befejezni Elekfi Lászlóval együtt a mondatfonetika részt a kiejtési kézikönyvhöz, amelynek szövegfonetikával foglalkozó fejezetét már korábban megírtam; szeretném befejezni a József Attila-szótárt, és szeretnék egy korszerű beszédtechnikát elkészíteni a tanulni vágyóknak. Remélhetőleg lesz hozzá erőm. A felvétel 2000. január 24-én készült. A fenti szöveg a felvétel szerkesztett változata.
Az életpálya fontosabb adatai Főállású munkahelyei: 1954–1990: az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa. 1990–1995: az ELTE BTK Fonetikai tanszékén egyetemi adjunktus. 1995. december 30-tól nyugdíjas. 1995. szeptemberétől előadó a Kodolányi János Főiskolán (Székesfehérvár). 1996. szeptemberétől a Kodolányi János főiskola docense. Mellékállások, megbízások: 1964-től beszédtanár a Magyar Rádióban. 1978–80: vendégelőadó a szegedi József Attila Tudományegyetemen. 1975–1989: vendégelőadó a Politikai Főiskola Pedagógia Tanszékén (retorika). 1986–1992: vendégelőadó a Janus Pannonius Tudományegyetemen (retorika). 1995–1996-ban vendégelőadó a Pázmány Péter Tudományegyetem BTK-án. 1995-tól vendégelőadóként oktat a MUOSz Újságíró Iskolájában. 1997-től vendégelőadó a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1998–99: vendégelőadó a Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1999-től vendégelőadó a Pázmány Péter Tudományegyetem BTK-án. Társadalmi jellegű tevékenység: 1966-tól bírálóbizottsági tagja az országos középiskolai Kazinczy-versenyeknek, és 10 éven át, majd több alkalommal is a pedagógusjelöltek Kazinczy-versenyének. 1974-től bírálóbizottsági tagja az országos Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati versenynek. 1985–2002: tagja az OKTV bíráló bizottságának. Megalakulásától megszüntéig tagja a Beszéd- és magatartáskultúrát vizsgáló munkacsoportnak; 1990-től elnökségi tagja az Anyanyelvápolók Szövetségének; Tagja volt a Magyar Rádió mikrofonbizottságának, az MTV nyelvi bizottságának, tagja a Duna-TV képernyőbizottságának, valamint a Kazinczy-díj alapítvány, a Magyar Versmondásért-alapítvány és a Krónikásének-alapítvány kuratóriumának.
10
WACHA IMRE ÍRÁSAINAK BIBLIOGRÁFIÁJA Rövidítések: ALinguH = Acta Linguistica Academiae Scientiarum, ÁltNyT = Általános Nyelvészeti Tanulmányok, I. OK = A Magyar Tudományos Akadémia I. Osztályának Közleményei, EFF = Egyetemi Fonetikai Füzetek, ÉA = Édes Anyanyelvünk, ItK =Irodalomtudományi Közlemények, MNy = Magyar Nyelv,. MNYRétegz = A Magyar Nyelv Rétegződése, MNyTK = A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, Mtan = Magyartanítás, NyK = Nyelvtudományi Közlemények, NyrF = Nyelvőr Füzetek, NytudÉrt = Nyelvtudományi Értekezések, Nyr = Magyar Nyelvőr, NyvIr = Nyelv és Irodalom, VilirLex = Világirodalmi Lexikon AkK = Akadémiai Kiadó, Ism. = ismertetés, JGYTF = Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, JPTE = Janus Pannonius Tudományegyetem, MRT TK = MRT Tömegkommunikációs Kutatóközpont, OOK = Országos Oktatástechnikai Központ, OPI = Országos Pedagógiai Intézet, Szerk.= szerkesztette, TankK = Tankönyvkiadó
1956. Csoma. In: Pais-emlékkönyv. AkK Budapest, 1956. 402–6. 1957. Mutatvány az Akadémiai Nagyszótárból. A Nagyszótári Osztály részéről közzéteszi Gáldi László és Wacha Imre. I. OK 11. 151–72. 1958. Mutatvány az Akadémiai Nagyszótárból. A Nagyszótári Osztály részéről közzéteszi Gáldi László és Wacha Imre. I. OK 13. 329–53. Tarlózás és tallózás. MNy 54. 547–51. Benkő László: Juhász Gyula költői nyelvének szótári feldolgozása. Nyr 82. 246–8. (Ism.) 1959. Megjegyzések a huligán szó történetéhez. Nyr 83. 229–31. Mutatvány a készülő József Attila-szótárból. Nyr 83. 274–88. 1960. Néhány tárgyas igénk új, tárgyatlan jelentésének kialakulásához. Nyr 84. 33–6.
11
1961. A műszaki folyóiratok nyelvművelő rovatainak tanulságai. Nyr 85. 100–16; NyrF 8. József Attila szókincséről. In: Anyanyelvi műveltségünk. AkK Budapest, 295–300. A magyar írói szótárak kérdései. Nyr 85. 189–203. Hencidától Boncidáig folyt a sárga lé. Nyr 85. 470–3. Drága. Nyr 85. 120–1. Prikulics. Nyr 85. 121–2. Minden út Rómába vezet. MNy 57. 352–5. Hallható csend. MNy 57. 352–5; 457. 1962. Pilátus macskája. Nyr 86. 457. Prügelknabe – bűnbakgyerek. Nyr 86. 489–91. Az Ibsen-szótár tanulságai. Nyr 86. 199–206. 1964. József Attila: Kosztolányi. Nyr 88. 140–9. Panganét, szurony, gyíkleső. Nyr 88. 465–70. Költőink nyelvéről a Tűztánc és a Tiszta szigorúság című kötetek alapján. Irodalmi és Nyelvi Közlemények. 1964/1. 52–90. Adalékok József Attila költészetéhez. ItK 68. 62–4. Lehet – szabad. In: Nyelvművelő levelek. AkK Budapest, 1964. 62–3. 1965. Gőzös. Nyr 89. 119. Főzelék. Nyr 89. 120–3. Vita az írói szótárakról. A József Attila-szótár. I. OK 22. 369, 381–3. 1966. „...azaz, hogy nem is olyan egyszerű”. Nyr 90. 218–20. Hogy messziről is egésznek lásson. Miről vall egy József Attila-dedikáció? Csongrád Megyei Hírlap, 1966. nov. 13. 7. p. Gáti József: A versmondás. Nyr 90. 205–9. (Ism.) A Kazinczy kiejtési versenyek budapesti tapasztalatai. Budapesti Nevelő 1966. 3–4. sz. 101–8. 1967. József Attila: Egy átlátszó oroszlán. Az 1924–28 közötti költemények nyelvi vizsgálata. Irodalmi és Nyelvi Közlemények 67/2. 102–31. A helyes kiejtés oktatásának néhány problémája. NytudÉrt 58. 575–80. A kiejtés, a hangsúlyozás és a hanglejtés hibái. In: Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. MNyTK 120. 184–90.
12
Über die ungarischen Schriftstellerwörterbücher. ALinguH 18. 205–302. 1968. Az 1967. évi Kazinczy kiejtési verseny tapasztalatai. Budapest Főváros Tanácsa VB Oktatási Osztálya József Attila páncélvonatának forrásához. ItK 72. 78–80. 1969. Hányszor szerepelt József Attila a Magyar Rádióban? ItK 73. 96–102. 1970. Névtudományi konferencia. Nyr 94. 127–9. 1971. Kiejtési és olvasási gyakorlatok. In: A magyar nyelvért és kultúráért. Budapest, 1977. 79–83. 1972. System und Zusammenhange der textphonetischen Ausdrucksmittel. In: Papers in interdisciplinary speech research. Red. Hirschberg–Szépe–Vass Kovács. AkK Budapest, 1972. 295–8. Anyanyelvünk muzsikája. Nyelv és Irodalom. 1972/1. 59–96. 1973. J. Soltész Katalin–Szabó Dénes–Wacha Imre (szerk): Petőfi-szótár. Petőfi Sándor életművének szókészlete I. A–F. AkK Budapest. A rádióbemondó beszéde. (Szerk.) MRT TK 21. A bemondói beszéd akusztikumának stílusgondjairól. In: A rádióbemondó beszéde. (Szerk.: Wacha Imre.) MRT TK 21. 103–70. Az elhangzó beszéd szövegfonetikai eszközeinek rendszere és összefüggései. NyK 75. 77–103. Petőfi jelképrendszeréről. ItK 72–84. 1974. Az elhangzó beszéd főbb akusztikus stíluskategóriáiról. ÁltNyT 10. 203–16. Über die Kennzeichen des akustischen Stils und Charakter der Rede. Der Sprachheilpedagogie (Bécs, Österreichische Gesellschaft für Sprachheilpedagogik. 3. sz. 11–2.) A szöveg hangos megjelenítése. In: Szónokok, előadók kézikönyve. Szerk.: Deme László. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 152–97. Kerekasztal-konferencia az „r” hangról. Társszerző: V. Kovács Emőke. Gyógypedagógiai Szemle 1974/2. 163–8. A beszéd hangzásának stílusa. (Szövegfonetika). Fejezet a Kiejtési Kézikönyvhöz. (Kézirat)
13
1975. System und Zusammenhänge der textphonetischen Ausdrucksmittel. ALinguH 25. 39–75. Gyakorlati stilisztika? Válasz Kolozsvári Grandpierre Emilnek. Kritika 7. sz. 19–20. Mondatfonetika. Fejezetek (= előtanulmányok) a készülő kiejtési kézikönyvhöz. Társszerző: Elekfi László. (Kézirat) 1976. A beszédszimpozium magyar előadásai. (Szerk. Molnár Józseffel) MNyTK 139. Az elhangzó beszéd szövegfonetikai eszközeinek rendszere és összefüggései. In: A beszédszimpozium magyar előadásai. MNyTK 139. 88–92. Textliche und intonatorische Faktoren der Sprechwirkung. Társszerzõ: Elekfi László. In: Sprechwirkung. Martin-Luther-Universität. Wissenschaftliche Beiträge 2.sz. 67–74. Elgondolás az iskolai beszédművelés programjáról. In: Az Anyanyelvi oktatás korszerűsítéséért. Szerk.: Szépe György. TankK Budapest, 351–62. Hozzászólás a Beszédkultúránk időszerű kérdései megbeszélésen. Nyr 100. 365–8. 1977. Az ihlet útja. József Attila egy képéről. Magyartanítás 20. 185–88. Gyakorlóanyag és szöveggyűjtemény a A beszédtől a szónoklásig c. szabadegyetemi sorozat előadásaihoz. Montágh Imrével közösen. TIT !Négy oktatótábla (fali transzparens) a hangsúlyozás és hanglejtés oktatásához a gimnáziumok I. osztálya számára. Tanért. 1978. Beszélgessünk a beszédről! Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Wacha Imre: J. Soltész Katalin–Szabó Dénes–Wacha Imre (szerk.) Petőfiszótár. Petőfi Sándor életművének szókészlete II. G–M. AkK Budapest. A Kazinczy-versenyek története. Társszerk.: Z. Szabó László. A Kazinczy Ferenc Gimnázium kiadványa. Győr. A Kazinczy kiejtési versenyek és beszédkultúránk fejlődése. In: A Kazinczyversenyek története. Győr, 77–209, 229–63. Az ismeretterjesztés hatékonysága és a beszéd. A TIT budapesti Módszertani Fóruma. TIT, 30–9. 1979. Előadói készségek fejlesztése képmagnó felhasználásával. Társszerző: Poór Ferenc. In: A politikai munka pedagógiájának oktatása és kutatása. Információk, beszámolók. I, 45–69.
14
A retorika szerepe, feladata a pártoktatásban. In: A politikai munka pedagógiájának oktatása és kutatása. II, 113–22. A mondat hangeszközei a szövegben – Az elmélettől a gyakorlatig – gyakorlással. In: Szöveggyűjtemény a magyar nyelv kísérleti fakultatív oktatásához. OPI, Budapest, 16–28. A beszédművelés kérdéseihez. (1. rész). Magyartanítás 264–75. 1980. A pedagógiai készségek és képességek hatékonyabb fejlesztésének lehetőségei képmagnetofonos eljárással. Társszerző: Poór Ferenc. In: Képmagnetofon alkalmazása a pedagógusképzésben és -továbbképzésben. 1. OOK, Veszprém, 47–109. A beszédművelés kérdéseihez (2. rész). Mtan 27–37. A tételhangsúlyról. Nyr 104. 85–99. József Attila: Tiszazug. Nyr 104. 293–300. Képmagnetofon alkalmazása a felnőttek előadói készségének fejlesztésében. Társszerző: Poór Ferenc. Kultúra és Közösség 6. sz. 65–72. 1981. A magyar beszédhangok képzése. (Transzparenssorozat a beszédtechnika és a fonetika oktatásához). OOK, Veszprém. A retorika vázlata. (Főiskolai jegyzet.) A JPT kiadványa, Pécs. A szabadkai rádió magyar nyelvű adása. Oktatás és Nevelés. Pedagógiai folyóirat. Jugoszlávia. 91. 23–39. A mondat hangeszközei – A beszéd hangos megjelenítése – Az írásbeli és szóbeli közlés eltérő sajátosságai. In: Anyanyelvi szöveggyűjtemény a gimn. III-IV. osztály fakultatív tananyagához. TankK, Budapest, 22–40, 41–3, 60– 9. Szépen, jól magyarul. 140 adásból álló sorozat a Magyar Televízióban (1981–3, Montágh Imrével és másokkal) 1982. Zur Rhytmus der ungebundenen Sprache. In: Sprechwirkungforschung–Sprecherzieherung Phonetik und Phonetikunterricht. Martin-Luther-Universität Halle-Wittemberg. Wissenschaftliche Beitrage 1982/55. 326–36. Szólók – Szólok. A szónoklás mestersége. 26 perces oktatófilm. Szakanyag. Rendező: Ferenczy Zsolt. Reflektor Kiadó. 1983. A pedagógiai kommunikációs képességek és fejlesztésük videotechnika segítségével. Társszerző.: Poór Ferenc. OOK, Veszprém, 1983. A beszédművelés a tudományban és az iskolában. (A beszédművelés fogalmáról, témaköreiről, összefüggéseiről). Nyr 107. 434–52. Az ihlet útja. In Irodalmi olvasókönyv az ált. isk. 8. osztálya számára. TanK,
15
Budapest. Beszédművelés. Hangsúlyozás, hanglejtés, beszédritmus. (Oktatófilm.) Magyar Televízió – Iskolatelevízió. 1984. Az előadás kommunikációs és retorikai gondjai. Propagandista 2. sz. 159–71. A beszédművelés a tudományban és az iskolában. In: Az új tantervek alapja és tendenciái. OPI, 37–83. Az idéző mondatok hanglejtéséről. ÉA 6. sz. 11–2. Audiovizuális eszközök alkalmazása ... különös tekintettel a képmagnetofon előadói (agitációs, vita)készség fejlesztésében való felhasználására. Társszerző: Poór Ferenc. OOK, Veszprém. 1985. Beszéd: szituáció, szöveg és hangzás együttese a rádióban és a televízióban. (Nyelvészet és tömegkommunikáció) I. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, 7–246. A szó becsülete. Társszerk.: Z. Szabó László. Hazafias Népfront, Budapest. Retorika. Gyakorlószövegek gyűjteménye. MSzMP Politikai Főiskola, Budapest. Retorikai olvasókönyv. Főiskolai jegyzet. MSzMP Politikai Főiskola, Budapest. A közéleti beszéd meghatározó tényezői. Módszertani Füzetek 2–3. (20–21).sz. 32–43. A rádiószínház és a beszéd. In: A Magyar Rádió Nyelvi Bizottságának nyilvános ülése 1984. febr. 27–28-án Gárdonyban. Belső kiadvány. Az értelemszerű hangsúlyozásra szavazok. A nevek hangsúlyviszonyairól. Élet és Tudomány 40. 214. Prózamondás. In: Nyelvművelő Kézikönyv. 2. AkK, Budapest, 451–3. Az idéző mondatok és a kettőspont hanglejtése. Nyr 109. 139–49. 1986. Beszédművelés és irodalomtanítás az általános iskola felső tagozatában. In: Az anyanyelvi oktatás korszerűsítésének áramában (1984). OPI, Budapest, 205– 227. A tanulók beszédkultúrájának fejlesztése. A tágabb értelemben vett beszédművelés. In: Bevezetés a középiskolai anyanyelvi tantárgypedagógiába. Szerk.: Fülöp Lajos. TankK, Budapest, 199–214. Beszédművelés a tudományban és az iskolában. A beszédművelés fogalmáról, témaköreiről, összefüggéseiről. In: Program az anyanyelvi nevelés továbbfejlesztésére. Szerk.: Szende Aladár. TankK, Budapest, 193–212. 1987. J. Soltész Katalin–Szabó Dénes–Wacha Imre (szerk): Petőfi-szótár. Petőfi
16
Sándor életművének szókészlete III. N–S. AkK, Budapest. J. Soltész Katalin–Szabó Dénes–Wacha Imre (szerk): Petőfi-szótár. Petőfi Sándor életművének szókészlete IV. Sz–Zs. AkK, Budapest. Közéleti beszédünk. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Retorika. Tanulmányok, témavázlatok, témaösszefoglalók a politikai retorika köréből. (Szerk. is.) Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 21–30., 48–53., 68–85., 109–27., 179–207. Retorika. Olvasókönyv. Szerk. és összeáll. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Nyelvi illemtan. Társszerk.: Deme László és Grétsy László. Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó, Budapest. (Szerzőként: 192–202., 203–212., 221–26., 241– 67., 286–90., 315–27., 367–442.) A közéleti beszéd meghatározó tényezői. In: Szemléltetés és módszertan. Reflektor Kiadó, 128–40. (Átdolgozott másodközlés.) Eine Transparent(folie)-Serie als Hilfsmittel des Phonetik- und Lautbildungs Unterrichte, Veszprém 1985 erschienen. In: Probleme und Sprechwissenschaftliche Methoden der Kommunikationsbefahigung. Kongress- und Tagungsberichte der Martin-Luther-Universität Halle-Wittenberg. 51. 29– 34. 1988. Retorika. Tanulmányok, témavázlatok, témaösszefoglalók a politikai retorika köréből 2. Szerk. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Szerzőként: 21–30., 48–53., 68–85., 109–27., 179–207. Retorika. Olvasókönyv 2. Szerk. és összeáll. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Élőnyelvi (spontán) szövegek megnyilatkozásainak (szintaktikai) vizsgálati szempontjaihoz. A gazdagréti kábeltelevizió felvételei alapján. In. Beszélt nyelvi tanulmányok. Szerk.: Kontra Miklós. Linguistica, Series A: Studia et dissertationes 1. MTA Nyelvtudományi Intézet, 102–58. Nyelvi és beszédrétegek (?) és/vagy beszédszintek. A rádió és tévé beszédének tanulságai. In: MNyRétegz. AkK, Budapest, 1000–12. Pázmány Péter: A halálrúl. Szövegelemzés. EFF 1. 105–14. Beszédművelés az irodalomórán. Nyr 112. 185–206. A beszélt nyelv kategóriái. Problémafelvetés és -felújítás. In: Az élő nyelv művelése. Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok. A retorika vázlata. (Egyetemi jegyzet a JPTE I. éves hallgatói számára. Kéziratként.) JPTE, Pécs. Der Komplex von Situation, Text und Absicht. Magyar Fonetikai Füzetek MTA, Nyelvtudományi Intézet, Speech Research Proceeding. 385–88. 1989. A hangképzés kommunikatív szerepe a beszédfolyamatban, különös tekintettel a nyelvi rétegződésre és az elhangzó beszéd stílusszintjeire. EFF 2. 121–39. A megnyilatkozáshatár megállapításának gondjai beszélt szöveg lejegyzésekor. Hungarológiai Közlemények 80. (21) 1989 (1991). 381–90.
17
A rádióhírek kommunikativitása (A rádióhírek megfogalmazásáról és mondhatóságáról). Nyr 113. 412–25. A szituáció, a szöveg és a szándék együttese mint a beszéd hangzásának determi-nánsa. Nyr 113. 283–90. Prózaritmus. VilirLex 11. 169–72. Regiszter. VilirLex 11. 534. Ágnes, tiszta bárány. In: Ágnes (Névnapkötet). Helikon, 5–10. 1990. A rádióhírek szövegformája és megszólaltatási gondjai (A rádióhírek megfogalmazásáról és mondhatóságáról). Nyr 114. 129–42. Szempontok a drámai nyelv akusztikumának, akusztikus stílusváltozásainak vizsgálatához. EFF 3. 197–208. A részben elkészült kiejtési kézikönyvről. In: Az anyanyelv értékrendje és az iskola – Országos Anyanyelv-oktatási Napok. Eger, 1990. július 2–5. MNyTK 189. 93–7. Zur Frage der Schichtung der Sprache. In: Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarium 3/A Sessiones Sectuorum. Debrecen, 65–70. A Kazinczy-versenyek hatása a kiejtés és beszédművelés tudományos megalapo-zására. In: Péchy Blanka emlékezete. Tanulmányok. Szerk.: Hercegi Károly. Művelődési Minisztérium–Kazinczy Ferenc Gimnázium, 1990. 49–56. Számítógépes program terve szövegszintaktikai kutatásokhoz. In: Élőnyelvi tanulmányok. Linguistica A, 3. sz. 209–22. 1991. A Kazinczy-versenyek huszonöt éve. A Kazinczy-versenyek 25 évének tapasztalatai – Gondok és eredmények. Társsz.: Z. Szabó László. Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr. Nyelvhasználati rétegződés kiejtésben és hangzásban. EFF 5. 81–93. Tartalom, szöveg, szándék és hangzásforma harmóniája. (Felkészülés a szöveg értő-értető megszólaltatására.). EFF 4. 87–109. A nyelvi rétegződés kérdéseihez. In: Hagyomány és újítás a mai magyar nyelvi kutatásban és oktatásban. ELTE Nyelvtudományi Dolgozatok 38. Szerk.: Balázs Géza. 135–44. A megnyilatkozáshatár megállapításának gondjaihoz. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk.: Hajdú Mihály és Kiss Jenő. ELTE, Budapest, 650–5. Az élőnyelvi (spontán) szövegek megnyilatkozásainak vizsgálati szempontjaihoz (A gazdagréti kábeltelevízió élőnyelvi felvételei alapján). In: II. Dialektológiai szimpozion – Szombathely, 1987. augusztus 24–26. Szerk.: Szabó Géza. VEAB, Veszprém, 1990 [= 1991]. 121–130. Elekfi László hetvenéves. MNy 87. 253–5.
18
1992. Gyakorlószövegek gyűjteménye. Összeáll. Magyar Rádió Nyelvi Bizottsága, Budapest. A retorika vázlata. Magyar Rádió Nyelvi Bizottsága, Budapest.
19
A nyelvi rétegződés kérdései („Perújrafelvétel” a magyar szakirodalom alapján) In: Normatudat – nyelvi norma. (Szerk.: Kemény Gábor) Linguistica Series A, Studia et dissertationes, 8. Nyelvtud. Int. 49–105. Előzmény: A Magyar Nyelv, Irodalom és Hungarológiai Kutatások Intézete. Hungarológiai Közlemények. Újvidék, 1987. (=1988.) 73. sz. 19., 255–307. Szöveg és interpretáció. EFF 5. 65–71. Szöveg és hangzás. In: A szöveg szerkesztése, megértése, kidolgozása és megszólaltatása. Szerk.: Fekete Péter és V. Raisz Rózsa. MNYTK 196. 70–84. Beszédkultúránk gondjairól. Nyr 116. 257–62. 1993. Szöveg és (adekvát) interpretáció (Szövegműfaj, szövegforma, szövegértelmezés, szövegmondás). In: Sigma: Szemiotikai szövegtan 5. Szövegtani kutatás: témák, eredmények, feladatok. Szerk.: Petőfi S. János, Békési Imre, Vass Lász-ló. JGYTF Kiadó, Szeged, 237–256. A szövegfonetikai kutatások gondjairól. In: Tanulmányok az elméleti és az alkalmazott fonetika köréből. Szerk.: Gósy Mária és Siptár Péter. Beszédkutatás 1993. 49–61. A hátrább képzett t, d, l hangról. Névtani Értesítő 15. 320–5. Szöveg és hangzás. In: A szöveg szerkesztése, megértése, kidolgozása és megszólaltatása. Országos Anyanyelv-oktatási Napok Eger, 1992. július 6–9. Szerk.: Fekete Péter és V. Raisz Rózsa. MNyTK 196. 70–84. Mikulás-napi szokások Győrben. Honismeret 21. 6. sz. 34–6. Az irodalmi mű szövegszerkezetének és a szöveg hangzásbeli jellemzőinek összefüggéseiről, a szöveg fonetikai szemléletéről – A prózai (elbeszélő) irodalmi mű és megszólaltatása – Áprily Lajos: A hiúz. Szemiotikai szövegtan 6. A verbális szövegek szemiotikai megközelítésének aspektusaihoz (II) JGYTF Kiadó, Szeged, 35–79. Szövegszerkezet, szövegértelmezés, szöveghangosítás. In Harmadik magyar alkalmazott nyelvészeti konferencia, 1993. április 2–3. Szerk.: Klaudy Kinga. Miskolci Bölcsészettudományi Intézet, Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék, Miskolc, [1994], 1. 337–42. 1994. A korszerű retorika alapjai I-II. Szemimpex Kiadó, Budapest. Utószó a Jókai-szótárhoz. In: Jókai-szótár. Unikornis Kiadó, 2. 437–46. Emlékezés Péchy Blankára emlékkiállításának megnyitóján. EFF 10. 63–4. Csau – csao. Nyr 118. 85–6. Újabb elvonásos „utótagok” vagy képző(szerű alakulato)k nyelvünkben. -kini, -marán és a többiek. MNy 90. 214–7. Van-e egységes magyar köznyelvi kiejtés? Nyr 118. 144–58. Észrevételek a köznyelvi kiejtés állapotáról, normalizálásának szükségességéről és lehetőségeiről. EFF 10. 92–100.
20
A rádióhírek megfogalmazásáról. In: A hatékony rádiózásért 2. – A Rádió nyelvi bizottságának elemzéseiből (1985–1993). Szerk.: Bencédy József. Budapest, 17–46. A sportrovat munkatársainak beszédéről. In: A hatékony rádiózásért 2. - A Rádió nyelvi bizottságának elemzéseiből (1985–1993). Szerk.: Bencédy József. Budapest, 143–50. A győri stúdió, azaz a Győri Rádió hangjáról. In: A körzeti stúdiókról – A Magyar Rádió nyelvi bizottságának elemzései – (1993–1994). Összeáll.: Fábián Pál. Budapest. Norma és/vagy kommunikativitás. In: A nyelvi norma érvényesülése napjaink nyelvhasználatában. Szerk.: Kemény Gábor és Kardos Tamás. Linguistica Series A. Studia et dissertationes, 16. Az MTA Nyelvtudományi Intézete, 31–42. 1995. Beszédművelés – Gyakorlószövegek – Beszédtechnika – szövegértelmezés – szövegmegközelítés – beszédstílus. Összeáll. Főiskolai jegyzet. A Kodolányi János Főiskola kiadványa, Székesfehérvár. Kossuth Lajos: Kiáltvány a néphez. In: 22 híres beszéd. Szerk.: Székely Éva. Móra Könyvkiadó, Budapest, 258–276. Móricz Zsigmond: Gyászbeszéd Ady Endre ravatalánál. In: 22 híres beszéd. Szerk.: Székely Éva. Móra Könyvkiadó, Budapest, 365–77. Búcsú J. Soltész Katalintól. Elhangzott 1994. okt. 5-én a farkasréti temetőben. MNy 91. 1995. 109–10. A rejtve sugárzó. Z. Szabó Lászlóról. In: Anyanyelvünk szolgálatában. Péchy Blanka, Z. Szabó László, Lőrincze Lajos emlékének. Győr 1993. ápr. 23. Szerk.: Hérics Lajosné. A Kazinczy Ferenc Gimnázium kiadványa. Győr, 1995. 81–5. Asszociációk egy Móricz Zsigmond-szöveghez – Móricz Zsigmond: Gyászbeszéd Ady Endre ravatalánál. In: Emlékkönyv Szathmári István hetvenedik születésnapjára. Szerk.: Laczkó Krisztina. Budapest, 377–85. Beszélgessünk a beszédről! In: Farkas Zsuzsa: Nyelvőrökkel nyelvőrségen, interjúk. A Jugoszláviai Magyar Művelődési Társaság kiadványa. Újvidék, 101–14. A fiatalok nyelvi magatartása (kommunikációs kultúrája) a nyilvánosság előtt és számára. EFF 16. 77–81. A(z 1994. évi) pécsi (országos) döntő kötelező szövegének értő-értető előadásáról. EFF 16. 100–2. Szövegelemzés és hangzásvilág. In: Anyanyelvi nevelés – embernevelés. Országos anyanyelv-oktatási napok Eger, 1994. július 4–7. Szerk.: Szende Aladár. MNyTK 198. 101–8. Szöveg és hangzás. In: Ahogyan I. Előadások a magyarországi személyközi kommunikációról. Szerk.: Lipták Ildikó. Marczibányi Téri Művelődési Központ. É.n. 38–48.
21
A kettős „kancsal” eufémizmusról. MNy 91. 465–6. 1996. Beszédművelés – Gyakorlószövegek (Beszédtechnika, szövegértelmezés, szöveg-megközelítés, beszédstílus). Összeáll. A fiatalok nyelvi magatartása (kommunikációs kultúrája) a nyilvánosság előtt és számára. MNy 92. 198–205. Korunk kommunikációs (nyelvhasználati, beszédmagatartási) gondjairól – gátlá-sairól és gátlástalanságairól. Nyr 120..152–60. és in: 25 éves a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok. Ada 1995. október 12., 13., 14. Szerk.: Hódi Éva. Ada, 42–54. Hozzászólás a Nyelvi tervezés, nyelvi politika c. megbeszélésen. Nyr 120. 393– 6. A tömegtájékoztatás szövegalkotási kérdéseihez. In: Az anyanyelv a hangzó médiában. Szerk.: Ördög Gyárfás Lajos. Kiadja az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége. Sepsiszentgyörgy, 11–24. Szövegmegközelítések. In: Absztrakció és valóság – Békési Imre köszöntése. Szerk.: R. Molnár Emma. JGYTF Kiadó, Szeged, 369–75. A szöveg „megszólalásáról”. In: Anyanyelv és iskola az ezredfordulón. Szerk.: V. Raisz Rózsa. MNyTK 207. 234–42. 1997. Gondolatok a rádióhírek nyelvéről és kommunikativitásáról. Kiadja a Magyar Rádió Részvénytársaság Oktatási Osztálya. Budapest. Beszédművelés – Gyakorlószövegek (Beszédtechnika, szövegértelmezés, szöveg-megközelítés, beszédstílus). Összeáll. Nyelvtudósok, nyelvészek, nyelvművelők Győr–Moson–Sopron megyében. In: Anyanyelvünk vonzásában. Szerk.: Hérics Lajosné. A Kazinczy Ferenc Gimnázium kiadványa. Győr, 2–22, 160–8. Szövegműfaj és beszédstílus. EFF 21. 94–8. Szituativitás a szövegben és az előadásban. EFF 21. 105–6. Retorika. In: Pannon enciklopédia, Magyar nyelv és irodalom. Szerk.: Sipos Lajos. Dunakanyar 2000 [Kiadó], Budapest, 136–9. Gondolatok a tévéhíradó nyelvéről és kommunikativitásáról. Telehír 1997. július 11. (12. évf. 7. szám) 17–23. A beszéd hangzásáról. In.: A nemzeti szeretet kapcsa. Az „Édes anyanyelvünk” verseny 25 éve. Szerk.: Kováts Dániel. Sátoraljaújhely, 67–76. 1998. Beszédművelés – Gyakorlószövegek (Beszédtechnika, szövegértelmezés, szövegmegközelítés, beszédstílus). Összeáll. Szöveg, szövegszerkezet, szöveggrammatika „punktuáció”, szövegtolmácsolás. In: Helyesírás és nyelvpolitika. Szerk.: Nagy L. János. Az Erkel Ferenc Gimnázium kiadványa. Gyula, 27–44.
22
Információs sík, a szövegszerkezet és a szövegmondatok kapcsolata. In: Szöveg és stílus. Szabó Zoltán köszöntése. Szerk.: Péntek János. Kolozsvár, 439–46. A magyar kiejtés (és rétegei). In: Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok. Ada, 1997. október 9., 10., 11., Szerk.: Hódi Éva. Ada, 90–108. 1999. Nyelvi illemtan. Társszerk.: Deme László, Grétsy László. (átdolgozott kiadás) Szemimpex Kiadó, Budapest, 510 l. Szerző: 191–214., 224–30., 244–72., 279–80., 292–96., 320–331., 385–505. A szöveg és hangzása (Cikkek, tanulmányok a beszédről). 340 l. Beszédművelés – Gyakorlószövegek (Beszédtechnika, szövegértelmezés, szövegmegközelítés, beszédstílus). Összeáll. Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, Kolozsvár, 160 l. Szöveg és forma: szöveg és hangzás a művészi előadásban. In. Szemiotikai szövegtan 11. A szemiotikai szövegtani kutatás diszciplináris környezetéhez. (III) JGYTF Kiadó, Szeged, 251–271. A szövegmondatok szó- és tagmondati rendjének sorrendi lehetőségei és korlátai. In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. Anyanyelvoktatási Napok, Eger, 1998. július 7–10. Szerk.: V. Raisz Rózsa és H. Varga Gyula. MNyTK 212. 248–56. Az iskola, a tömegtájékoztatás és a köznyelvi norma. In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. Anyanyelv-oktatási Napok, Eger, 1998. július 7–10. Szerk.: V. Raisz Rózsa és H. Varga Gyula. MNyTK 212. 428– 236. Gondolatok a retorika, a szövegtan, valamint “segéd- és határtudományainak” kapcsolatairól, a retorika kompetenciájáról, In: Sigma: Szemiotikai szövegtan. Szövegtani kutatás: témák, eredmények, feladatok (II). Szerk. Petőfi S. János, Békési Imre, Vass László. JGYF Kiadó, Szeged. 12. 90–109. 2000. A szöveg megszólalásáról s megszólaltatásáról. In: “Mondd, és én hallom...” A középiskolások győri Kazinczy-versenyei. Szerk. Hérics Lajosné, Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr, 52–70. A retorika kompetenciái. In: A régi és az új retorika. – “A retorika a társadalomban – társadalom a retorikában” konferencia előadásai. Szerk. A. Jászó Anna és L. Aczél Petra. Trezor Kiadó, Budapest, 53–88. Egy kiejtési álszabályról és feltételezett forrásvidékeiről. In: Vox Humana, Bolla Kálmán professzor hetvenedik születésnapjára. Szerk. Földi Éva és Gadányi Károly. ELTE Fonetikai Tanszék, Budapest, 412–8.
23
2001. Wacha Imre nyelvész, 1931. május 25. (Önéletrajz). In: Napút – Irodalom, művészet, környezet – Hatvanegy jeles hetvenes. Művészévkönyv II/10. MASSZI Kiadó, Budapest, 70–2. Egy Dsida–vers és egy későgótikus táblakép szerkezeti hasonlósága. In: Színes eszmék nem alszanak. Szépe György 70. születésnapjára. Szerk. Andor József, Szűcs Tibor, Terts István. Lingua Franca Csoport, Pécs, II. 1317–24. Az elektronikus tömegtájékoztató eszközök és a nyelvhasználat. In: A nyelv szerepe az információs társadalomban. A X. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti Kongresszus (Fehérvár, 2000. április 17–18.) előadásainak válogatott gyűjteménye. Szerk. Bartha Magdolna, Stephanides Éva. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 25–48. (Interneten: www. kodolanyi.hu/szabadpart.) Bőzsöny Frenc 70 éves. MNy 96. 372–3. Kiejtésünk változásai. In: Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok Ada 2000. október 12., 13., 14. Szerk. Hódi Éva. Szarvas Gábor Nyelvművelő Egyesület, Ada, 58–72. Wacha Imre: Áttekintés, minta, “kutatói életrajz”. Szathmári István: A magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései, Árgus, Székesfehérvár, 6. 56–9. 2002. Beszédművelés – Gyakorlószövegek. Javított és bővített kiadás. Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvár, 187 l. Néhány kiejtési álszabályról. In: Éltető anyanyelvünk. Mai nyelvművelésünk elmélete és gyakorlata. Írások Grétsy László 70. születésnapjára. Szerk.: Balázs Géza, A. Jászó Anna, Koltói Ádám. Tinta Kiadó, Budapest, 483–8. Gondolatok az ortoépiáról. In: Gondolatok a magyar helyesbeszédről. Szerk. Bolla Kálmán. EFF 31. 117–22. Gondok, feladatok a beszédművelésben: a kiejtés, a beszéd és a retorika tanításában. In: Feladatok és módszerek az anyanyelvi nevelésben a XXI. század elején. XIV. Anyanyelv-oktatási napok, Eger, 2001, július 9–12. Szerk. V. Raisz Rózsa és Zimányi Árpád. Budapest, 299–317. Cs. Szabó László: Alkalom. A szöveg rejtett üzenete. Szövegmagyarázat. In: Szöveg az egész világ. Petőfi S. János 70. születésnapjára. Szerk. Andor József, Benkes Zsuzsa, Bókay Antal. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 551–66. Szabó Dénes, a nyelvész. In: Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások 42. Szabó Dénes (1913–1994). Budapest, 14–7. Retorika. In: A magyar nyelv és irodalom enciklopédiája2. Szerk. Sipos Lajos. Magyar Könyvklub, Budapest, 183–8.
24
Ozoray Árpád szavalattana és ami körülötte van. In: Tanulmányok. Az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékének évkönyve. Penavin Olga egyetemi nyelvészeti napok. Újvidék, 41–54. Szónoklatelemzések tapasztalatairól. In: A klasszikus retorikai bizonyítás. “A retorika a társadalomban – a társadalom a retorikában” konferencia előadásai [az ELTE TFK Magyar Nyelvtudományi Tanszékének retorikai konferenciáján és Kossuth-szónokversenyén, 2001. nov. 9-én.] Szerk. A. Jászó Anna, L. Aczél Petra. Trezor Kiadó, Budapest, 71–82. Bolla Kálmán köszöntése 60. születésnapján (1990. június 1.) In: Magyar Nyelvész Pályaképek és Önvallomások 70. Bolla Kálmán. Budapest, 31–3.
Díjak, kitüntetések, jutalmak Pro urbe Békéscsaba emlékplakett TIT-emlékérem Akadémiai emlékérem Édes anyanyelvünk-verseny plakett, porcelán, bronz 1989: Munkaérdemrend bronz fokozat Az Olvasó népért-plakett Kazinczy-emlékérem 1990: Emlékplakett a 25. Kazinczy-verseny alkalmából, Győr 1991: Kodály-emlékérem 1993: Déry-jutalom 1995: Kazinczy-díj 1997: Emlékplakett a pedagógusjelöltek 25. győri Kazinczy-versenye alkalmából Kazinczy-emlékplakett a 30. győri Kazinczy-versenyen 2001: Lőrincze-díj
25
KORTÁRSI MÉLTATÁSOK WACHA IMRÉRŐL Wacha Imréről (ahogy én láttam és látom) Nem sokkal azután, hogy átköltözött az Akadémia Nyelvtudományi Intézete a Váci utcából a Szalay utcába, a Művelődésügyi Minisztérium épületébe 1954 áprilisában, annak V. emeletén (ahol később csere folytán a Kéziszótár szerkesztése folyt) 1955-ben helyet kapott az akadémiai Nagyszótár anyaga is, melynek gondozásával Gáldi László volt megbízva. Ezekben az években az öreg nyugdíjasokból álló anyagrendezőkhöz és a munkájukat beosztó és ellenőrző P. Balázs Jánoshoz, Hartay Sándorhoz és Zimándi P. Istvánhoz két fiatal erő került, akik épp akkor végezték el az egyetemet: előbb Wacha Imre, majd Grétsy László. Gáldi őket is hamarosan beosztotta az anyaggyűjtés szervezésébe. (Egy évvel később Szűts László is itt kezdte nyelvészpályáját.) Gáldi azonban látta, hogy még ez az együttes is kevés ahhoz, hogy ebből az anyagból belátható időn belül szótár legyen, ezért új ötletet vetett fel: emeljék ki a Petőfitől való adatokat, egészítsék ki újabb Petőfi-gyűjtéssel és készítsenek szótárt legismertebb költőnk életművéből. Az ötlet megvalósításához alkalmas társat látott Soltész Katalinban, aki ebben az időben fejezte be aspiránséveit, és lett a nyelvtudomány kandidátusa, különös érdeklődéssel nemcsak a szótárírás és az igekötős igék, hanem stilisztikai és verstani kérdések iránt is. Igazán mégis 1956 után alakult ki a Petőfi-szótár koncepciója. Szabó Dénest a tíznapos forradalmi eseményekben való részvétele miatt felfüggesztették egyetemi állásából, és beosztották Gáldi mellé a Nyelvtudományi Intézetbe. Más változások is történtek. Az 1958. évi nyelvművelő konferencia után külön osztályt szerveztek az intézetben a nyelvművelés részére Lőrincze Lajos vezetésével. Gré-tsy és Szűts László ott kaptak nekik való feladatokat. Wacha Imre végül is az újonnan alakult Szabó–Soltész együtteshez társult, míg Zimándi, Hartay és P. Balázs János megmaradtak nagyszótári munkakörükben. Főleg Szabó Dénesnek köszönhető, hogy „mazsolázás” helyett Petőfi teljes írott szókincsének szótárba foglalása lett a koncepció alapja. Gáldinak nagy műveltségű, művészi finomságok iránt érzékeny, sokoldalú tudáson alapuló, de olykor túlságosan szeszélyes irányítását kellő módon ellensúlyozta a szerkesztői együttes. Szabó Dénest az alapos elméleti (jelentéstani és nyelvtani) meggondolások, Soltész Katalint a gyors felfogóképesség és éles emlékezőtehetség jellemezte. Wacha Imre kitűnően tudott hozzájuk alkalmazkodni és a munkát saját, nem lebecsülendő tudásával kiegészíteni. Gáldi, bár nemegyszer komiszul bánt vele, megbízta őt még nagyszótári beosztása idején
26
mintaszócikkek írásával, gyűjtésre kijelölendő új irodalmi anyag összeállításával, a Petőfi-szótárnál pedig a szerkesztési utasítások kidolgozásával, egységes megfogalmazásával. Mindebből sokat közelről is láttam, amikor 1962-ben két és fél évig én is részt vettem a Petőfi-szótár szerkesztésében. Imre vezetett be először az írói szótár szócikkírói gyakorlatába. Határozottan jó volt a munkatársi légkör, és ezt nem kis mértékben Wacha Imre anekdotázó kedvének, humorérzékének köszönhettük. Kissé neheztelt ugyan, amikor úgy láttam, hogy kell még javítani a szerkesztési utasításokon, de legalább volt mit javítani. Később – Soltész Katalin igazításai után – ezen az alapon folyt a végleges szerkesztés. Wacha Imrét nem elégítette ki a szótári munka. (Pedig azt is szerette, sőt még egy külön József Attila-szótárhoz is összegyűjtötte az anyagot.) Jobban szeretett tanítani. Magyar nyelvi órákat vállalt a műszaki egyetemen. Hozzám bizalma volt, azt is elmondta, milyen szívesen jönnek óráira a hallgatók. Jó előadókészsége volt. Nekem is tetszett a beszéde: mély bariton, meggondolt tempó, tiszta artikuláció, a hosszú és rövid hangokat jól megkülönböztető beszédritmus, Győrre jellemző dunántúlias ë-ző vokalizmus, amelyben a nyílt e mégsem olyan feltűnően nyelvjárásias, amilyen Lőrincze Lajosé volt kollégista korában. Ilyen előzmények után kaptam hírt Bottyánfy Évától, hogy a rádióban keresnek olyan nyelvészt, aki jó kiejtésre oktatná a bemondókat, főleg a kezdőket. Ekkor jutott eszembe Wacha Imre, akinek kiejtését mintaszerűnek találtam, s aki oktatni is szeret. Szívesen vállalta a feladatot, mindazoknak a megelégedésére (mint például Deme László, Bencédy József), akiket akkor Péchy Blanka mozgósítani próbált a hangsúlyozás hibáinak tudatossá tételére, illetőleg a helyes kiejtés szabályszerűségeinek vizsgálatára. Ez a lépés döntő volt Wacha Imre további pályáján. Igaz, hogy még több mint húsz évig a Nyelvtudományi Intézetben volt a főállása (egy ideig a Kéziszótár, majd újra a Petőfi-szótár szerkesztésében vett részt, végül a nyelvművelő osztálynak, illetve a mai magyar nyelv osztályának a munkatársa volt, még az élőnyelvi kutatások kezdetén is jelen volt, s igen fontos tanulmányt tett közzé a Kontra Miklós szerkesztette kötetben), de nem a tudományos rang vagy a szótári munka tette igazán ismertté a nevét, hanem az a hatalmassá nőtt “külső” tevékenység, amellyel – 1964-től – rádióbemondók tucatjait, egyetemi vagy főiskolai hallgatók százait, iskolások, tévénézők kisebb-nagyobb csoportjait vezette be az értelmes és szép kiejtésű beszéd kellékeibe. E nagyívű pályának szeretném felvillantani néhány közbülső epizódját. A nagyszótári közösségnek Zimándi mellett Hartay Sándor volt egyik meghatározó alakja. Tipikus agglegény volt, elvi nőgyűlölő, és az intézeti kabarékon, nőnapokon azzal szórakoztatta a közönséget, hogy a nagyszótári cédulákról felolvasott jó néhány olyat, amelyek a női nem gyarlóságáról szóltak. Hartayt Erzsébet nevű húga kisemmizte közös lakásukból, Sándor kénytelen volt egy kis albérletbe költözni. Ebben a nyomorúságban, amikor már egészsége is hanyatlóban volt, Wacha Imre rendszeresen meglátogatta, ennivalót vitt neki, segített
27
ügyeinek rendezésében. Ha írják odafenn e jótetteket, Krisztus szeretetparancsának teljesítését, ez is nyilván lesz tartva a nagy könyvben. Ma már epizódnak tűnik Wacha életében az a néhány év, amelyet a Magyar értelmező kéziszótár szerkesztésében töltött. Itt mutatkozott meg igazán óriási tárgyi és irodalmi tudása, hogy szinte élő lexikonnak tekintettük. A szavak értelmezésébe mégis csak alkalmilag szólt bele (különösen, ha kérdeztük), mert egészen másféle megbízást kapott: neki kellett végrehajtani a szótári képillusztrációk megszerkesztését, melyet Országh László irányított. Országhgal igen jó viszonya alakult ki, az ő útmutatásai alapján gyűjtötte a képanyagot lexikonokból, színes prospektusokból, tárgyalt rajzolókkal, készítette elő a kicsinyítés technikáját stb. (A technikai kivitelezésben azután Máté Károly mint nyomdaszakértő volt segítségére.) Erre a mintegy hat évre emlékezetes marad az a finom, játékos fricskázás is, amellyel Lengyel Lajost illette olykor, aki nemcsak kiváló értelmező és filozófus volt, hanem jó humorérzékű kartárs is, a fiatal nők és a természetjárások barátja, fotóművész is. Lajos bátyánk ilyenkor úgy jellemezte Imrét, hogy ő “a világ legszemtelenebb udvarias embere”. 1966-ban Deme László úgy látta, megérett a helyzet egy kiejtési kézikönyv elkészítésére. Erre Molnár József mellett (aki már készített egy magyar hangatlaszt) hármunkat szemelt ki: Éder Zoltánt, aki már foglalkozott a kiejtés gondjaival (s látogatója volt Bognár Elek szónoklástani előadásainak a műegyetemen, és egyik megbízottja a Nyelvművelő kézikönyv kiejtési cikkeinek), jómagamat (aki tizenhat éve kezdtem foglalkozni a hanglejtés megfigyelésével és lejegyzésével, felelőse voltam az értelmező szótár kiejtésjelölésének, majd a Nyelvművelő kézikönyv kiejtési cikkeinek, és egy ideig részt vettem Péchy Blanka kiejtéselemzéseiben is), továbbá Wacha Imrét (akinek ekkor már több éves múltja volt a Magyar Rádiónál és különösen jó kapcsolata a legjobb bemondókkal). Éder hamar abbahagyta a kiejtéssel való részletes foglalkozást (bár a versmondás továbbra is érdekelte), én tíz év alatt megírtam a hangkapcsolódások szabályait, de a mondatfonetikának nem akadt mindjárt gazdája. Végül úgy döntöttünk, hogy ketten írjuk meg a könyvet Wacha Imrével: én adom az alapanyagot a Nyelvművelő kézikönyvbe írt cikkeimmel, ő pedig kiegészíti ezt mindazzal, amit a bemondók és később a kiejtési versenyek körében, beszédtanítás közben tapasztalt. Wachának ez a tapasztalata egyre gazdagodott. Az együtt készített Mondatfonetika még 2000-ben is csak a második korrektúráig jutott el, mert az általa összeállított hatalmas anyagot rendezni, szerkeszteni kellett, sőt olykor a célnak megfelelően rövidíteni is. Közben élet- és emberismerete, sokirányú kapcsolatai elvitték olyan feladatok ellátására, mint a kiejtési versenyek bírálóbizottságában való részvétel, a versenyek tanulságainak összesítése, anyanyelvi napokon előadások tartása, egyetemi, főiskolai oktatás. Sokfelé hívták előadónak, mindig volt saját mondanivalója, szavával le tudta kötni a hallgatóságot, s valójában inkább a beszédnek, mint az írott szónak az embere. De írásbeli tevékenysége sem igen maradt el az élőszóétól. 2000-ig mintegy 250 cikket, tanulmányt vagy könyvet tett közzé. Különféle alkalmak, megbízá-
28
sok elvonták ugyan befejezetlen közös munkánktól, de ezek az alkalmak és lehetőségek igen fontos, jelentős írásokkal és könyvekkel gyarapították nem csupán a kiejtésre, a prozódiára vonatkozó szakirodalmat, hanem az egész retorikát (írásművek szerkezetének elemzését, a hangos felolvasás eszközrendszerének ismeretét), a stilisztikát, a verselemzést és versmondást, a költői és a politikai nyelvre, a nyelvi rétegződésre, a beszélgetés jellemzésére, az ismeretterjesztés hatékonyságára vonatkozó szakirodalmat, az egész szövegtant. Legnagyobb szabású munkája A korszerű retorika alapjai c. kétkötetes mű, valamint korábbi tanulmányainak, gyakorlati és elméleti tárgyú fontosabb írásainak egy kötetben kiadott gyűjteménye: A szöveg és hangzása. Legjelentősebb tudományos eredményét abban a rendszerező összeállításban látom, amelyben áttekintést ad a beszédnek és az írott szövegnek egymáshoz való, nem is nagyon egyszerű viszonyáról a közvetlen beszélgetéstől a szabad előadáson át a saját fogalmazású írott szöveg felolvasásáig és a mások által írott szöveg megszólaltatásáig. Mindegyik más-más fokát mutatja a gondolkodás és a beszéd kapcsolatának. Ezzel együtt és mindezeken túl foglalkozott Wacha a kommunikáció alapformáival és nyelvi illemtannal, a tanár–diák viszonnyal, a mondat és a megnyilatkozás viszonyával és mindezeknek egy-egy részletkérdésével is. Még néhány alkalmat említek, ahol egymás mellett vagy együtt dolgoztunk. Magam is felkért tagja, ő meg tíz éven át titkára volt annak az akadémiai beszédművelő bizottságnak, amely a hetvenes években Molnár József elnöklete alatt majdnem minden hónapban összeült. A szervezőmunka oroszlánrésze a titkárnak jutott: összehívni a rádió, a színházak, az újságírás mértékadó szakembereit, az ország főiskoláin és egyetemein működő fonetikusokat és beszédművelő előadókat, kidolgoztatni velük programokat a beszédművelésre, beszédtanár-képzésre, keresni a kapcsolatot logopédiai szakemberekkel, alkalmi előadókat hívni (pl. Bárdos Lajost) a bizottsági ülésre, egyensúlyt tartani rivalizáló szaktársak között stb. Többnyire az ő feladata volt az ülések anyagának előkészítése, ülés után az eredmények összefoglalása. Az egyetemeken ugyan nem jutott kellő óraszám a beszédművelésre; hathatósabban működött a bizottság a főiskolák és a tanítóképzők tantervére nézve, összhangra törekedve a különböző egyéni kezdeményezések között. Wacha külföldi kapcsolatai között – a szomszédos országok magyarságán kívül – a keletnémet Halle (a. d. Saale) beszédtudományi intézete (Institut für Sprechkunde) említendő. Első alkalommal 1976-ban voltunk erre hivatalosak hárman (Molnár Józsefen kívül, aki Németország más részéből érkezett akkor, és csak rövidebb ideig volt jelen) Büky Bélával (akit felesége is elkísért). Közös előadásunk témáját Imre dolgozta ki, én csak igazítottam rajta, németre fordítottam és felolvastam, a hangos illusztrációkat ő irányította. Német és más (cseh, talán lengyel) hallgatók előtt példákon mutattuk be, milyen nehéz egy bonyolult fogalmazású, papíron készített hírszöveget értelmesen, jól felolvasni. Wacha és Büky Béla új barátokat szerzett a keletnémet tartományokból, hasonló beszédkutatási konferenciákon később is részt vettek. Wacha itt mutatta be a hangkép-
29
zés tanítását segítő fóliasorozatát, a szövegfonetikai eszközök szerepét illusztráló szöveghangosítást. Hihetetlen munkabírása ma is ámulatba ejt. Egyetemi és főiskolai előadások (néhány évig az ELTE Fonetikai Tanszékén, újabban a Kodolányi János Főiskolán és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen), visszatérő alkalmi zsűrizések, cikkek, könyvek írása mellett fiától megtanulta a számítógépes szövegszerkesztést, részletes hanglejtésábrákkal, úgyhogy a Mondatfonetika kész, igen esztétikus nyomdai kivitelezésben kerülhet a kiadóhoz. Ezermesterként talán csak Hadrovics László múlta felül a nyelvészek közül. Mindamellett öt unokának szeretett nagyapja. Ha munkában nem hajszolja agyon magát, és jobban vigyáz egészségére, reményünk szerint megéri nemcsak a Mondatfonetika küszöbön álló megjelenését, hanem be tudja fejezni régen elkészült, de mára már átdolgozásra, korszerűsítésre váró, a kiejtési kézikönyvet betetőző Szövegfonetikát is. Budapest, 2000. november Elekfi László
Kollégák voltunk, de a tanítványának tartom magam Amikor szóba került, hogy a Magyar nyelvész pályaképek... c. sorozatban mint fiatalabb kolléga én írjak Wacha Imréről, természetesen nagyon megtisztelőnek éreztem, és örömmel elvállaltam a feladatot. Azt gondoltam, elég könnyű dolgom lesz, hiszen közel negyed évszázada ismerem őt, és nemcsak mint nyelvészt, hanem mint nagyszerű embert is. Évekig közvetlen kollégák voltunk, és bár időközben mind a ketten elkerültünk a Nyelvtudományi Intézetből, azóta is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. Mindig figyelemmel kísértem a munkásságát, az évek múlásával könyveinek sora egyre hosszabb lett a polcomon. Sok tekintetben a tanítványának tartom magam annak ellenére, hogy a szó hagyományos értelmében sosem volt a tanárom, amit egy kicsit sajnálok is. Ahogy mindezt végiggondoltam, rájöttem, hogy nekem mégsem lesz olyan könnyű elfogultság nélkül írni róla. Közvetlenül az egyetem elvégzése után abban a szerencsében volt részem, hogy tudományos ösztöndíjas gyakornokként a Petőfi-szótár munkaközösségébe kerülhettem. Wacha Imre ebben a baráti, sőt családias légkörben is kitűnt azzal, ahogy figyelte és segítette pályakezdésemet. Ő ekkor már több mint húsz éve dolgozott a Nyelvtudományi Intézet tudományos munkatársaként. Szinte a kezdetektől részt vett a nagyszótári munkálatokban, majd a Petőfi-szótár és a Magyar értelmező kéziszótár szerzőgárdájának lett a tagja. Sőt, amikor megismertem, már nem egy jelentős publikáció jelent meg a neve alatt, különböző fontos, a nyelvészeti közéletben meghatározó szerepű szakmai és társadalmi bizottságokban tevékenykedett, és tudtam azt is, hogy meghatározó szaktekintély a fonetika és beszédtechnika kutatásának területén.
30
Ő azonban egyáltalán nem éreztette, hogy mennyivel többet tud nálam, a kezdőnél. Kezdeti elfogódottságomat az idősebb, tapasztaltabb és a nyelvészet számos területén komoly eredményeket felmutató kolléga iránt hamar feloldotta rendkívül közvetlen, nyílt, minden és mindenki iránt nyitott, jó humorú, szeretetre méltó egyéniségével. Lévén igazi pedagógus alkat, szinte észrevétlenül adta át tudását. Bármikor fordulhattam hozzá kérdéseimmel, sosem kellett úgy éreznem, hogy zavarom a „mestert”. Kezdettől egyenrangúnak tekintette és tekinti ma is minden fiatalabb kollégáját és tanítványát. Elsősorban ez az oka annak, hogy számos régi tanítványával alakult ki máig tartó baráti kapcsolata. Büszke vagyok arra, hogy én is azok közé tartozom, akiket őszinte kollegiális barátság fűz hozzá. Büszke vagyok arra is, hogy amit a szótárírásról tudok, azt elsősorban tőle tanultam. Neki mutattam meg első szócikkeimet, és amikor egy-egy szerkesztési problémát megbeszéltünk, megértettem, hogy bár sokszor panaszkodott a szótárírók „szellemi gályarabságára”, nemcsak munkaköri kötelességként írta, szerkesztette, hanem mindig is szívügyének tekintette a Petőfi teljes szókincsét feldolgozó, a maga nemében azóta is egyedülálló szótárt. Ekkoriban még kecsegtetett az a remény, hogy a munkálat befejezése után együtt marad a J. Soltész Katalin vezette szótári munkaközösség, és elkezdhetjük írni a Wacha Imrétől már szinte teljes egészében összegyűjtött József Attilaszótár anyagát. Sajnos, erre sem akkor, sem azóta nem került sor, pedig tudom, hogy Wacha Imrének ma is egyik dédelgetett terve, hogy megfelelő munkatársakkal elkészítse a Petőfi-szótárhoz hasonló teljes írói szótárt, amely József Attila egész életművét felöleli. Nagy kár, hogy jelenleg sem áll rendelkezésre megfelelő támogatás ahhoz, hogy ezt a tervet meg lehessen valósítani. Ha valaha mégis el lehetne kezdeni e szótár írását, az már biztos, hogy az egykori munkaközösség már soha nem állhat össze, hiszen időközben az egész nyelvésztársadalom nagy veszteségére Szabó Dénes, J. Soltész Katalin és Büky Béla is meghalt Jó írói szótárt csak alapos és sokirányú stilisztikai vizsgálatok elvégzése után lehet szerkeszteni és írni. Wacha Imre szótári munkájának kiegészítéseként és elmélyítéseként jó néhány tanulmányban foglalkozott elsősorban Petőfi és József Attila költészetének nyelvi-stilisztikai elemzésével. Az írói szótárak ügyének tekintetében némileg a holtpontról való elmozdulást jelentette, amikor a Jókai műveit száz kötetben megjelentető Unikornis Kiadó magáévá tette az ő másik régi tervét, azt, hogy készüljön egy Jókaiszótár. A kiadó felkérésére Wacha Imre nagy lelkesedéssel szervezte meg azt a kis csapatot, amelyik végül megírta, megszerkesztette az ugyan csak a nagyközönségnek szánt, filológiai utalásoktól mentes és korántsem teljes Jókai-szótárt. Ő maga egyéb kötelezettségei miatt csupán az utószót írta. Ezt máig fájlalja, hiszen Jókaival, a nagy mesemondó szókincsével foglalkozni számára mindig különleges élmény volt és maradt ma is. A vonzalom még a korai, nagyszótáras időkből származik.
31
Amikor még ismeretségünk kezdetén kiderült, hogy én is többször olvastam Jókainak minden hozzáférhető munkáját, gyakran adott fel nekem játékos „tesztkérdéseket” a legkülönbözőbb Jókai-regényekből. Így persze az is természetesnek tűnt, hogy én is ott lehettem a Jókai-szótáras csapatban, és külön örömet jelentett, hogy egy kicsit újra visszaidézhettük a régi szép Petőfiszótáras időket. Természetesen Wacha Imre szótárírói munkássága csak egy része széles körű tevékenységének. Saját bevallása szerint csak hosszas vívódás után vállalta el – külön munkaként – a rádióbemondók beszédtechnikai oktatását 1964-ben. Azt tudta, hogy rengeteg többletmunkával jár ez az új feladat, de azt akkor még nem gondolta, hogy ez a döntés mennyire meghatározó lesz pályája szempontjából. Igyekezett ezt a munkát is a lehető legjobban végezni, és ezért elkezdte nagyon mélyrehatóan tanulmányozni a fonetika és a beszédtechnika problémakörét, majd ennek egyenes folyományaként egyre többet foglalkozott a spontán beszélt nyelvvel, a szövegtannal, – elsőként – szövegfonetikával, azután beszédstílussal és a retorikával is. Idevágó tanulmányainak gyűjteményes kötetét a Kodolányi János Főiskola adta ki 1999-ben A szöveg és hangzása címmel. A korszerű retorika alapjai két kötete 1994-ben jelent meg. A tudományterületnek ma ő az egyik legismertebb és legszakavatottabb ismerője, művelője. Ilyen tárgyú tanulmányai, könyvei alkotják a megfelelő egyetemi stúdiumok tananyagának gerincét. Eredményeire korán felfigyeltek a szűken értelmezett szakmán kívül is, és már a kezdet kezdetén, 1966-ban felkérték, hogy vegyen részt az akkor induló Kazinczy-verseny bíráló bizottságának munkájában. Azóta az ő közreműködése nélkül nemcsak az évenként megrendezett Kazinczy-verseny és a sátoraljaújhelyi Édes anyanyelvünk verseny nem képzelhető el, hanem egyetlen rangos szép kiejtési vagy retorikai verseny sem. (Vö. pl. A Kazinczyversenyek története [1978] és A Kazinczy-versenyek 25 éve [1991] című, Z. Szabó Lászlóval írott köteteit.) Annak, aki jól ismeri Wacha Imrét, képtelenségnek tűnik, hogy már közel jár a hetvenedik életévéhez. Ma is ugyanolyan lendülettel, hittel végzi a munkáját, mint évtizedekkel ezelőtt. Talán azért tudta, tudja megőrizni külső és belső frissességét, mert kutatói munkája mellett már fiatal korától kezdve mindig tanított és tanít ma is. Az oktatói pálya tulajdonképpen a rádióbemondók beszédtechnika óráival kezdődött, majd hamarosan több intézmény is felkérte, hogy tanítson retorikát. Később egyre nagyobb szerepet kapott az életében az oktatás. 1990-től az ELTE BTK Fonetikai Tanszékének lett a tanára, 1996-tól a Kodolányi János Főiskolán is tanít, ugyanakkor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció szakos hallgatóinak is tart órákat. Sok régi és jelenlegi tanítványát ismerem, Wacha tanár úrról mindig a legnagyobb elismeréssel szólnak. Az ő óráit minden diák szívesen látogatja, és minden alkalommal úgy érzi, hogy a különböző beszédtechnikai, retorikai fogások elsajátítása mellett – csak úgy mellékesen – megint valami fontosat tudott meg a világról, a nyelvről és önmagáról – s titokban etikáról is. Eközben pedig megtanul szépen, érthetően beszélni, és így
32
már szinte minden együtt van ahhoz, hogy bármely szöveget hitelesen tudjon tolmácsolni. Hogy ez hogyan lehetséges? Az Wacha Imre titka. Nemcsak a különböző felsőoktatási intézményekben ragadja magával a hallgatóságot, hanem hosszú évtizedek óta szívvel-lélekkel részt vesz az időközben a tudománypolitikában talán kicsit háttérbe szorult ismeretterjesztésben is. Az elméleti igényű tanulmányok mellett számos közvetlen gyakorlati hasznú nyelvés beszédművelő munkát írt önállóan vagy társszerzőként. (Pl. A rádióbemondó beszéde [1973], Beszélgessünk a beszédről! [1978], Közéleti beszédünk [1987]). E művek ékesen bizonyítják, hogy az önmagáért való bölcselkedésnél sokkal lényegesebbnek tartja a nyelv és beszéd művelésének az egész magyar közösségre kiterjesztett ügyét. Írásainak (a legelméletibb jellegűnek is) a stílusa mindig közérthető. Soha nem félt attól, hogy ha nem burkolja mondandóját „lila ködbe”, és mindenki számára érthető és világos, amit ír vagy mond, akkor nem fogják elég tudományosnak tartani. És ami még talán ennél is fontosabb: minden munkájában, minden előadásában tud újat mondani. Az állandó megújulás képessége az, ami őt folyton előreviszi, hogy egyre többet tudjon meg az emberi beszédről és az emberről általában. Mi, akik valamilyen módon a tanítványai lehetünk, várjuk az új eredményeket (pl. a Kiejtési kézikönyvnek Elekfi Lászlóval közös munkában készülő Mondatfonetika fejezetét), az új műveket, amelyek révén ezután is önzetlenül megosztja velünk minden tudását. Budapest, 2000. február T. Somogyi Magda
33
Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be hetven hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és szakmai közélet ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de e hiteles forrásanyag segítheti a jövő szakembereit, hogy reális képet alkothassanak. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az intézetben, mind az egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik nem zárkóztak el a felvételtől, s azoknak is, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a XX. század második felének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. – 2001. november 15. Bolla Kálmán
34
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY *** folytatás a belső borítón
35
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK (Újabb felvételek) folytatás a hátsó borítóról
53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 55. GADÁNYI KÁROLY 57. SUBOSITS ISTVÁN 59. BÉKÉSI IMRE 61. BÜKY LÁSZLÓ 63. SZÉPE GYÖRGY 65. RÓNA-TAS ANDRÁS 67. ADAMIK TAMÁS 69. WACHA IMRE
54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 56. PUSZTAY JÁNOS 58. H. TÓTH IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN 62. RÉDEI KÁROLY 64. SZABÓ JÓZSEF 66. KERESZTES LÁSZLÓ 68. BENCÉDY JÓZSEF 70. BOLLA KÁLMÁN
Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 6., 7., 8., 9., 11., 12., 15., 17., 19., 21., 23., 24., 26., 27., 28., 29., 31., 33., 34., 35., 37., 38., 39., 40., 42., 43., 44., 48., 49., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60., 61., 62., 63., 64., 67., 69., 70.
36
