MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
68.
BENCÉDY JÓZSEF
BUDAPEST 2002
1
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
Munkatárs: Markó Alexandra
ISSN 1419–4481 ISBN 963 463 408 7
©
Bolla Kálmán
A kiadvány megjelenését a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola támogatta.
Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett ’98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F. v.: Lajtai Ferenc.
2
3
óres lap
4
BENCÉDY JÓZSEF VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Hadd kezdjem az örökséggel, amely végigkísérte, és sok tekintetben meghatározta pályámat. Édesapám korán, 1929-ben meghalt. Édesanyámmal és testvéremmel szegénységben éltünk, nyugdíj és végkielégítés nélkül: csak magunkra támaszkodhattunk. „Tanulj szorgalmasan – mondta mindig anyám – mert akkor ingyenes leszel az iskolában és az internátusban.” A ciszterci atyák pécsi majd budapesti gimnáziumába kerültem. Az atyák nem csak tanítottak minket, hanem neveltek is: rendszeretetre, pontosságra, az értékek tiszteletére és követésére. Az Eötvös Collegium, ahol a katonaság és hadifogság kétéves megszakításával 1940-től ’47-ig tanulhattam, tudós tanáraival a tudományos kutatás elveire, módszereire nevelt; ifjúsági szervezetével, melynek kétszer is elnöke voltam, önállóságra szoktatott, a kollegiális baráti összetartás óriási erejét formálta ki mindnyájunkban. Keresztury Dezső irodalomóráin egyebek közt a nemzeti értékek féltését, megbecsülését gyökereztette meg bennünk azokban a nehéz években. Tomasz Jenő latin foglalkozásain Tacitus Annalesében felfedezte a köztársasági államforma hatalmas értékeit. Horatius ódáiban megismertem, és azóta is tartom az aurea mediocritas és a sztoikus nyugalom elveit. Ezzel az útravalóval indultam. Ötévi gimnáziumi tanárság után, 1952-ben a Budapesti Pedagógiai Főiskolára hívott tanítani Fábián Pál, a Nyelvtudományi Tanszék vezetője. Kitűnő tanári gárdával találkoztam, és taníthattam együtt. Sajnos csak három évig, mert 1955-ben váratlanul és indokolatlanul megszüntették a főiskolát. Fábián Pál mellett ott volt például Rácz Endre, Németh G. Béla, Szende Aladár, Szemere Gyula, Takács Etelka. Kettős feladatnak kellett megfelelnem: tanítani a leíró nyelvtannak csaknem minden ágát és elkészíteni a nyelvhelyességi stílus főiskolai jegyzetét. Ez volt az első kihívás a nyelvészet területén. Lett még további három. Nagy találkozásaim estek a főiskolai években. Meghatározó élményt, vonzást jelentett pályámon a Lőrincze Lajossal való megbarátkozásom; a nyelvművelés elvi kérdéseiről 1951-ben tartott akadémiai előadásának megismerése. Ebben, mint ismeretes, arra hívja föl a figyelmet, hogy a nyelvhasználat szabályait időről időre fölül kell vizsgálni, s ha szükséges, le kell dönteni az elavult tilalomfákat. Ez szüntelen tanulást, elemzést, éberséget igényel, továbbá azt kívánja, hogy a nyelvhasználat jelenségeit sokoldalúan mérlegeljük. Ha valami minden tiltakozásunk ellenére makacsul él, magunkba kell néznünk, mert nem hihetjük, hogy csak mi őrizzük a lángot, hogy tömegesen elfelejtettünk magyarul, ahogy Illyés Gyula református lelkész barátja mondta nekikeseredve, miután a költő beszélgetésük során számos, úgymond, vétségen rajtakapta. Az elemző, éber magatartás napjainkban különösen kívánatos, amikor az ifjúsági nyelv, a szleng eszközei eláradnak a mindennapi nyelvhasználatban, a beszélt nyelvben, a sajtóban, sőt az irodalomban is. Miután a tömegtájékoztatási esz5
közök lépten-nyomon egy másfajta nyelvi és magatartásbeli ideáltípust képviselnek. Szerencsémnek tartom, tartottam mindig is, hogy a tanulást össze tudtam kapcsolni a tanítással, cikkírással. Minden tanár, minden cikkíró tudja, hogy akkor kristályosodnak ki a gondolatai, akkor válnak világossá és meggyőzővé, ha tanítania kell, ha mások számára is meg kell fogalmaznia őket. 1952-től folyamatosan tanítottam a felsőoktatásban: egyetemen és főiskolákon. Egy olyan időszakban, amikor szükség volt jegyzetírásra, tankönyvírásra, és bőven akadt lehetőség egyéb írások publikálására. A nyelvművelés az ’50-es évek végétől reneszánszát élte, s a Lőrincze-csapatot, ahogy magunkat neveztük, sokfelé foglalkoztatták. Voltak kitűnő műhelyeink: az Akadémia nyelvművelő bizottsága, a Nyelvtudományi Intézet magyar osztálya, a magyar nyelvészeti tanszékek. Rendszeresen mód nyílt vitákra és megbeszélésekre országos konferenciákon és kerekasztal-megbeszéléseken. Kikristályosodott a szemléleti háttér a nyelvművelésben (erről az imént szóltam nagy vonalakban), és kialakultak a módszerek is. Ezek: a különféle vélemények ütköztetése, a sokoldalú elemzés, a merev ítélkezések mellőzése és az állásfoglalásokban a sokoldalúság érvényesítése. A második kihívás a pécsi nyelvművelő konferencián tartott előadás volt 1959-ben. Egy évvel korábban kerültem az akkori Művelődési Minisztériumba, a Középiskolai Főosztály élére, s a Nyelvtudományi Társaság és nyelvész barátaim úgy gondolták, a nyelv és iskola témakör bevezető előadását tartsa egy efféle típusú ember. Így vágtam neki Az anyanyelvi műveltség és az iskola című előadás elkészítésének. Sokat foglalkoztam vele. Segítettek is benne, elsősorban Szende Aladár. Nem volt eredménytelen. Hatása felismerhető mind az 1960-as évek elején készült anyanyelv-oktatási tantervekben, tankönyveken, mind a később kibontakozott anyanyelvi versenyekben, az 1979-ben végre megindított nyelvművelő folyóiratban. Egyéni életemben az lett Pécs hatása, hogy nyelvészeti foglalatosságomat most már egyértelműen az iskola, az oktatás felé fordítottam. Minisztériumi éveim alatt is ragaszkodtam a tanításhoz. Mint említettem, folyamatosan tanítottam az ELTE Bölcsészettudományi Karán leíró nyelvtant, és vezettem nyelvtörténeti szemináriumot. A leíró nyelvtani előadásokba beolvasztottam a megfelelő nyelvhelyességi és stilisztikai témákat, s ennek tulajdonítottam, hogy tanítványaim kedvvel látogatják óráimat. Itt és ekkor ért a harmadik kihívás: a készülő egyetemi leíró nyelvtan jelentéstani fejezetének megírása. Ez sokoldalú felkészülést igényelt, de sokban segített Martinkó András jegyzeteivel, továbbá az a helyzet, hogy menet közben tanítanom is kellett a jelentéstant. Ezeken az órákon csiszolódott a tematika, formálódott az elgondolás a jelentés mibenlétéről. Nagy örömömre szolgált, hogy a már megjelent tankönyv tanszéki vitáján Károly Sándor, aki akkor már erőteljesen dolgozott Általános és magyar jelentéstan című könyvén, elfogadta nézeteimet, a fejezet feldolgozását, sőt segített a fejezet megigazításában, és közlésre átengedte készülő könyvének egy fejezetét. A feladatokból, a tanítás6
ból fokozatosan kikristályosodott, mik a nyelvtudomány azon ágai, részei, melyek közel állnak hozzám, már említett törekvéseimhez, amelyek művelésében részt tudok vállalni. Ezek: a már említett jelentéstan mellett az általános nyelvészet (ezt majd később fogom tanítani a tanárképző főiskolán), a nyelvművelés, stilisztika és a sajtó nyelve, nyelvhasználata. 1959-től ugyanis csaknem folyamatosan tanítottam a MÚOSZ újságíró-iskoláján, továbbá újságíró-tanfolyamokon, elemzéseket végeztem különféle országos és megyei lapok írásaiból, szemináriumokat vezettem az újvidéki Magyar Szó és a rádió munkatársai részére. Sok barátom sajnálkozott rajtam, bírált is, hogy oly sok évet töltöttem hivatalban a Művelődési Minisztériumban, de utólag meggondolva az ott eltöltött 16 év valóban hosszú volt. Azonban nem nyereség nélküli. Egyrészt a nemszeretem adminisztráció mellett bőven akadt nyelvészeti, pedagógiai, szakmai feladat, másrészt az akkori közvetlen irányítási rendszerből következően megismertem az ország minden nagyobb városát és minden gimnáziumát. Sokat és sokfelé utaztam külföldön. Mintegy húsz európai, amerikai, ázsiai, afrikai országban jártam. Hozzászoktam a széles körű tájékozódáshoz. Rendszeresen olvastam az MTI kiadványait, több országos napilapot és körülbelül húsz hetilapot, folyóiratot. Ez a szokásom a mai napig él bennem. Volt részem szervezőmunkában. 1955-ben, amikor a Pedagógiai Főiskolát megszüntették, megbíztak a XIII. kerületben létesítendő Bolyai János Gimnázium megszervezésével, ’58-tól ’74-ig pedig különböző minisztériumi főosztályok, intézmények irányításával. 1974-ben az ismét útjára bocsátott Budapesti Tanárképző Főiskolai Tagozat, majd Kar vezetésével. Ezek a feladatok a nyelvészettel való foglalkozás szempontjából bizony nem kis akadályt jelentettek. A minisztériumi évek alatt többnyire éjfél után loptam el órákat az alvásból a szintentartásra, az órákra való felkészülésre. De a főiskolai karon is az volt a jellemző, hogy nyelvészeti tanulmányokra jó, ha havi 1-2 óra jutott a napi nyolcórai munkaidőben. Szerencsére többet lehetett kiszorítani az életből a nyelvtudományi szervezésekre. A ’70-es évek vége felé ért a negyedik kihívás. Lőrincze Lajos és Rácz Endre unszolására, de örömmel és a feladattól megtisztelést érezve vállaltam a hoszszú huzavona után végre újraindított kis nyelvművelő folyóirat, az Édes Anyanyelvünk szerkesztését. Csupa izgalom és nagy öröm volt a munka minden része. Különösen a rendszeres szerkesztőbizottsági ülések Lőrincze Lajossal, Deme Lászlóval, Fábián Pállal, Grétsy Lászlóval, Kovalovszky Miklóssal, Ladó Jánossal, Rácz Endrével és másokkal. A nyelvművelésnek különösen a természetéhez tartozik a sokirányú szervezés. Jó dolognak tartom, hogy ennek felismerésében és vállalásában részem lehetett. Visszatekintve az elmúlt évtizedekre szinte elámulok, mi mindent nem vállaltunk barátaimmal, mi mindenre nem futotta időnkből. Szerveztünk előadásokat, napilapokba cikkeket, cikksorozatokat. Szerveztünk sokféle bizottságot, és dolgoztunk is bennük. Szerveztük a magyar nyelv hetét, továbbá olyan mozgalmakat, mint a Kazinczy-verseny, az “Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny – Sátoraljaújhelyen. A győri és ezen utóbbi verseny – nyelvhasználati 7
verseny – indításakor a minisztériumban dolgoztam. Péchy Blankával, Lőrincze Lajossal, Deme Lászlóval együtt fáradoztunk az azóta nagyra nőtt két verseny megalapozásán, elindításán. A ’70-es évek közepén bekapcsolódtam az országos középiskolai tanulmányi verseny magyar bizottságának munkájába. Ennek a mai napig is elnöke vagyok. A különféle versenyek, vetélkedők és mozgalmak szervezésének szerteágazó és időigényes feladatát azért vállaltuk, mert kezdettől arra gondoltunk, hogy e formák az iskolai anyanyelvi nevelés kiterjesztését, a nyelvművelés hatáskörének kiszélesítését jelentik, s hogy velük eljutunk olyan tanuló és felnőtt rétegekhez, amelyek különben távolabb állnának a nyelvvel való foglalatosságtól. Ez ilyen egyszerű tény. Kifejezi hivatástudatunkat, mellyel az anyanyelv ügyét szolgálni kívántuk, és mindenkor szemben állt például egy olyan váddal, hogy a nyelvészek a magyar nyelv hetén tartott előadásaikkal nem tudom, mekkora jövedelemre tesznek szert, mint egy feljelentőnk állította. Szemben állt a hivatalos állami és pártfórumokkal, melyek véleménye szerint e mozgalmak, illetve velük és általuk az anyanyelv és a haza szeretete elvonja az embereket az internacionalizmustól. Mindez a munka tehát igazában szolgálat volt. Nemes, embert formáló eszmék szolgálata. Nyilván így érezte számos honfitársunk is. Mert miután a rendszerváltást követően a hazaszeretet szabadon áradhatott, a nyelvművelés iránti figyelem jelentősen megcsappant. A Kazinczy- és a szövegalkotó-versenyeknek jelentős volt a hatása, a hozama a kiejtés részleteinek kutatásában, a kiejtés szabályozásában. A versenyek nagy számban vetették fel, különösen a prozódia területén a megoldatlan problémákat, a velük kapcsolatos vitákban pedig fontos tudományos és gyakorlati eredmények születtek, és kerültek azonnal az iskolai gyakorlatba. Említenem kell még a szervezőmunka részeként az iskolai anyanyelvi nevelés segítését. Itt most a tankönyvírásra, részemről pedig számos tankönyv lektorálására utalok, illetőleg egy, még ezeknél is fontosabb műveletre, a köznevelés fejlesztését szolgáló országos kutatási terv részeként indított anyanyelvi tantervi kutatásokra, illetve munkálatokra. Szervezésüket Szépe Györggyel kezdeményeztük, és végeztük három éven át, akadémiai bizottsági keretben, majd Benkő Loránd és Fábián Pál vezetésével folytattuk. Hatalmas és lelkesítő vitákat folytattunk a bizottsági tagok által, köztük részemről is kidolgozott tanulmányokról, amelyek átfogták az iskolai anyanyelvi nevelés minden területét. És hittünk e tantárgy megújításának, fejlesztésének lehetőségében. A kutatómunka elapadt, nem a mi hibánkból. De még a fellendülés szakaszában megszerveztük Szende Aladár rengeteg fáradozása révén a kétévenként sorra kerülő anyanyelv-oktatási napokat Nyíregyházán, majd Egerben. Ezek mind a mai napig sok száz kollégánkat segítik mindennapi munkájukban. A vázolt tevékenységek meghozták 1989-ben a nyelvtudomány kandidátusa címet Az iskolai anyanyelvi nevelés szemléleti háttere című dolgozat alapján. Ebben összegeztem az előbbiekben vázolt elméleti és gyakorlati munkásságomat. Az egész eljárásban sokat segített Deme László és Rácz Endre. Ebben a sok és szerteágazó tevékenységben szilárd bázist, nyugodt légkört, megértést és segít8
séget jelentett a család. Köszönöm feleségemnek és lányomnak, hogy mindig szeretettel támogattak munkáimban.
A felvétel 2000. február 16-án készült, szövegét Molnár Fatime jegyezte le.
9
BENCÉDY JÓZSEF ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA Rövidítések: FSzle = Felsőoktatási Szemle, I. OK = A Magyar Tudományos Akadémia (I.) Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei, MNy = Magyar Nyelv, MNyTK = A Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai, Nyr = Magyar Nyelvőr, NytudÉrt = Nyelvtudományi Értekezések, PSzle = Pedagógiai Szemle Főszerk. = Főszerkesztő, Ism. = Ismertetés, Szakszerk. = Szakszerkesztő, Szerk. = Szerkesztette
1947. Filiczky János. Budapest. (Bölcsészdoktori értekezés, kézirat) 1954. Fogalmazás, nyelvhelyesség, stílus. (Főiskolai jegyzet) Budapest, I, 1–138, II, 1–161 Felszólalás a „Nyelvművelésünk főbb kérdései” című tanulmánykötet ankétján. Nyr 78. 157. p. 1955. Nyelvművelő tanulmányok és cikkek sajtószemléje. Nyr 79. 242–6, 359–65, 466–73. Deme László: Ápoljuk nyelvünket! Nyr 79. 131–3. (Ism.) 1956. Felszólalás Balázs János: A stílus kérdései című előadásának vitáján. In: Általános nyelvészet, stilisztika, nyelvjárástörténet. A III. országos magyar nyelvészkongresszus előadásai. Budapest, 246–50. Nyelvművelő tanulmányok és cikkek sajtószemléje. Nyr 80. 381–6, 482–8. 1957. Nyelvművelő tanulmányok és cikkek sajtószemléje. Nyr 81. 496–502. 1958. Egy kiejtési és szavalóverseny tapasztalatai. Nyr 82. 320–1.
10
1959. A magyar nyelv értelmező szótára I–VII. (1959–62) Főszerk. Bárczi Géza–Országh László. Budapest. (Belső munkatárs) A mondatszerkesztés néhány kérdése. In: Iskolai nyelvművelő. Szerk. Lőrincze Lajos. Budapest, 408–20. A mondatszerkesztés néhány kérdése. Nyr 83. 193–202. Fábián Pál–Szathmári István–Terestyéni Ferenc: A magyar stilisztika vázlata. Nyr 83. 352–6. (Ism.) 1960. Az anyanyelvi műveltség és az iskola. In: Anyanyelvi műveltségünk. A pécsi nyelvművelő konferencia anyaga. Budapest, 139–54. A korszerű iskolai tananyag tervezésének néhány kérdése. Budapest, 5–18. 1961. Oktatásügyi reformunk és a nyelvművelés. In: Lőrincze Lajos: Édes anyanyelvünk. Budapest, 15–7. Néhány jó tanács kalauzoknak. In: Lőrincze Lajos: Édes anyanyelvünk. Budapest, 99–100. Hozzászólás az MTA Nyelvtudományi Intézetének és a Művelődésügyi Minisztérium Nyelvtudományi Munkaközösségének közös vitáján. I. OK 111. p. Lektori vélemény a gimnázium, valamint a szakközépiskola, a dolgozók gimnáziuma I–II–III–IV. osztályos magyar nyelvtankönyvéről 1969–64 és 1974–78 között. (Kézirat) A középfokú oktatás reformja és a tanárképzés. FSzle 509–18. Pontatlanságok. Tudósító 1. 16–8. Kicsoda, micsoda, kinek a micsodája? (“Mi mennyi?” esetek híreinkben.) Tudósító 2. 18–20. 1962. Schulreform in Ungarn. Österreichische Ost Hefte. Sonderdruck, 329–33. 1963. Radnóti Miklós: Hetedik ecloga. In: Bárczi Emlékkönyv. NytudÉrt 40. 43–9. 1964. Ismétlés. Magyar Sajtó 2. 57. p. Nyelvművelő babonák. Magyar Sajtó 3. 88. p. A sablonok. Magyar Sajtó 5. 153. p. Még egyszer: a sablonok. Magyar Sajtó 6. 193. p. “Zökkenőmentes harcikedv” és társai. Magyar Sajtó 8. 247. p.
11
Ez már járvány. Magyar Sajtó 9. 285. p. Konfliktust szuggerál. Magyar Sajtó 11. 344. p. Ablakbetörés útján. Magyar Sajtó 12. 373. p. Az új stilisztika tankönyvről. Magyartanítás 7. 272–4. 1965. Szenzáció!!! Magyar Sajtó 1. 25. p. Lehet-e rossz szokásokat kinőni? Magyar Sajtó 2. 58. p. Nyelvművelő levelek az Akadémia Nyelvtudományi Intézetének levelesládájából. Magyar Sajtó 4. 119. p. Egyeztetés. Magyar Sajtó 5–6. 186. p. Jelentéstan. In: Bencédy József–Fábián Pál–Rácz Endre–Velcsov Mártonné: A mai magyar nyelv. Budapest, 47–106. (Egyetemi jegyzet) Tanterv és utasítás a gimnáziumok számára. Budapest. (Szerk.) 1966. A tömörségnek is vannak határai. Magyar Sajtó 2. 56. p. A sietség ördöge. Magyar Sajtó 3. 84. p. Valóban “csak” vesszők? Magyar Sajtó 4. 129. p. A magyar helyesírás rendszere. NytudÉrt 54. 1–55. (Társszerzők: Deme László–Fábián Pál) Anyanyelv, hazaszeretet, versengés. Köznevelés 12. 441–3. 1967. A kiejtés és az iskola. In: Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Budapest, 78–84. Tendances et développements récents dans l’éducation primaire et secondaire en Hongrie. Revue Internationale de Pédagogie, Institut de l’Unesco pour l’Education 3. Hamburg, 332–44. 1968. Nyelvművelő tanácsok. A Magyar Sajtó Kiskönyvtára. Budapest, 1–152. A Magyar Rádió híranyagának elemzése nyelvhelyességi szempontból. (Kézirat) Jelentéstan. In: Bencédy József–Fábián Pál–Rácz Endre–Velcsov Mártonné: A mai magyar nyelv. Budapest, 501–55. (Egyetemi tankönyv) 1969. A szójelentés és finomságai. In: Magyar nyelvhelyesség. Budapest, 79–107.
12
1970. Közoktatás. In: Hazánk, Magyarország. Szerk. Erdei Ferenc. Budapest, 525–44. 1972. Így is lehet! Magyar Sajtó 2. 60. p. Mindennapi krémesünk. Magyar Sajtó 4. 113. p. Az új stilisztikai tankönyvről. Magyartanítás VIII, 272–4. 1973. Az iskolai kísérletek közoktatáspolitikai jelentősége. PSzle 695–701. 1975. Bevezető “Az anyanyelvi oktatás korszerűsítése” című ankéthoz. In: Pais Dezső tudományos emlékülés. Zalai Tükör, 207–10. 1976. Az iskolai anyanyelvi nevelés programja. MNy LXXII, 27–39. Pedagógiai lexikon. Főszerk. Nagy Sándor. (Összehasonlító pedagógia) Budapest. (Szakszerk.) 1977. Nyelvművelő tanácsok Az Újságíró Iskola Kézikönyvei. Budapest, 1–204. (Átdolg.) 1978. Országos kiejtési és szavalóversenyek. Nyr 102. 26–33. Szövegtan és tanárképzés. In: A szövegtan a kutatásban és az oktatásban. Budapest, 105–12. (MNyTK 154.) Nyelvhelyesség és stílus (Gyakorlatok). Budapest, 1–116. (Az Újságíró Iskola Kézikönyvei) Public Education and Culture. In: Hungary. Ed. by Halász. Budapest, 264–300. 1979. Az anyanyelvi nevelés programja és a tanárképzés. MNy LXXV, 13–26. Reggeli párbeszéd. Édes Anyanyelvünk 1. 16. p. 1980. A grammatika. In: Anyanyelvi nevelésünk a középiskolában. Budapest, 61–86. (Pedagógus továbbképzés könyvtára) Az iskolai anyanyelvi nevelés rövid és hosszabb távú továbbfejlesztése. Nyr 104. 204–7.
13
Baj van a körökkel. Édes Anyanyelvünk 1. 3. p. 1981. Nyelvhelyesség, nyelvművelés az iskolában. Nyr 105. 433–40. Nyelvművelő kézikönyv. Főszerk. Grétsy László, Kovalovszky Miklós. Budapest. Édes Anyanyelvünk 2. 11. p. (Ism.) 1982. Az élőszó erejével. Édes Anyanyelvünk 1. 9. p. 1985. Nyelvművelő kézikönyv. Főszerk. Grétsy László, Kovalovszky Miklós. Budapest. Édes Anyanyelvünk 3. 14. p. (Ism.) Tanárképzés az ELTE főiskolai karán. Köznevelésünk évkönyve. Budapest, 152–62. 1986. Beszélt nyelvi vizsgálatok. In: Tanárképzés és tudomány. Budapest, 437–45. 1987. Nyelvhasználat és magatartás. Édes Anyanyelvünk 1. 1. p. 1988. Problémák a beszélt nyelv kutatásában. In: A magyar nyelv rétegződése. A magyar nyelvészek IV. nemzetközi kongresszusának előadásai. Szerk. Kiss Jenő–Szűts László. Budapest, 179–86. Romlik-e nyelvünk? Édes Anyanyelvünk 2. 1. p. 1989. Az anyanyelvi nevelés szemléleti háttere. Áttekintés. Budapest, 1–60. (Kandidá-tusi tézises összefoglaló. Kézirat) Áldás vagy átok? Édes Anyanyelvünk 2. 1. p. “Ez van.” Édes Anyanyelvünk 4. 7. p. 1990. Az élőnyelvi szöveg vizsgálata. In: Az anyanyelv értékrendje és az iskola. Országos anyanyelv-oktatási napok. Szerk. Fekete Péter–V. Raisz Rózsa. Budapest, 106–10. (MNyTK 189.) Tanulmányok a századforduló stílustörekvéseiről. Szerk.: Fábián Pál és Szath-mári István. Édes Anyanyelvünk 3. 11. p. (Ism.)
14
A tanárképző főiskolai kar tizenöt éve. In: Tanárképzés és tudomány. Budapest, 5–33. 1991. Frázisok, közhelyek a közéleti nyelvhasználatban. Nyr 115. 1–8. 1992. Ez van. In: Emlékkönyv Rácz Endre 70. születésnapjára. Budapest, 29–33. Megszólítási és köszönési gondjaink. Édes Anyanyelvünk 1. 8. p. és 2. 8. p. Mit is mond? Édes Anyanyelvünk 3. 19. p. Az olvasó érdekében I–II. Tudósító 5. 15–6. és 6. 15–6. A tömörség határai. Tudósító 7–8. 16–7. Mennyire szabad a szórend? Tudósító 9. 12–3. Hozott anyagból. Tudósító 10. 16–7. Föl vagyok dobva. Tudósító 12. 10–1. 1993. Az udvariasság patikamérlegén. Tudósító 1. 11–2. Nem lehetne érdekesebben? Tudósító 3. 16–7. Így ír(j)unk mi! Tudósító 4. 12–3. Beszél? – Beszédet mond? – Beszédet tart? Tudósító 5. 11–2. Képtelen képek. Tudósító 6. 12. p. Nem elég beszélni... Tudósító 7–8. 21–3. Közbevetések. Tudósító 10. 10–1. Bocsánat: nyelvtan! Tudósító 11. 7–8. Birtokos jelző vagy alany? Vagy valami más? Tudósító 12. 18–9. A Magyar Rádió műsorainak nyelvhasználata. Nyr 117. 436–9. Szintetikus és analitikus szerkesztési formák a mai magyar sajtóban. In: Emlékkönyv Fábián Pál 70. születésnapjára. Budapest, 36–40. A még hatásosabb rádiózásért. In: A hatékony rádiózásért. Budapest, 71–5. (Összeállítás) Hogyan beszél(j)ünk a rádióban? In: A hatékony rádiózásért. Budapest, 76–87. (Összeállítás) Szóvá tesszük. Édes Anyanyelvünk 1. 4. p. Tök jó!? A terjedő nyelvi durvaság ellen. Édes Anyanyelvünk 4. 6. p.
15
1994. A “szóragasztás” mezsgyéin. Tudósító 1. 14–5. A körülményesség csapdájában. Tudósító 2. 17–8. Szórendetlenségek. Tudósító 3. 20–1. Amikor a több kevesebb. Tudósító 4. 21–2. “Miért is, miért is, miért is?” (Ady). Tudósító 5. 22–3. A tulaj és a nebulók. Tudósító 6–7. 17–8. Határtalan. Tudósító 8. 21–2. Ki írta az olasz kormányfő beszédét? Tudósító 10. 16–7. Az értelemzavarás veszélyei. Tudósító 11. 15–6. A szakszerűség csábításai. Tudósító 12. 16–7. A beszélt nyelv és a norma. In: A magyar nyelvi norma érvényesülése napjaink nyelvhasználatában. Szerk. Kemény Gábor–Kardos Tamás. Budapest, 17–21. Beszámoló a Déli Krónika és az Esti Magazin néhány műsorának elemzéséről. In: A hatékony rádiózásért 2. 61–71. (Összeállítás) Megjegyzések a Kossuth adón 1987. dec. 11-én elhangzott hírekhez. In: A hatékony rádiózásért 2. 87–92. (Összeállítás) A Vasárnapi Újság nyelvéről. In: A hatékony rádiózásért 2. 113–8. (Összeállítás) “Ki viszi át a szerelmet?” Édes Anyanyelvünk 3. 4. p. Édesek vagyunk. Édes Anyanyelvünk 4. 4. p. 1995. “Támadás” alulról. Tudósító 1. 20–1. Fároszok a nyelvhasználatban. Tudósító 3–4. 26–7. Rejtvények. Tudósító 5–6. 20–1. További talányok. Tudósító 7–8. 21–3. Közhelyek, sablonok. Tudósító 9–10. 17–9. Görcsök. Tudósító 12. 13–5. Sajtónyelv. Sajtókönyvtár. Budapest, 1–174. Eötvös József: Kazinczy Ferenc. In: 22 híres beszéd. Budapest, 294–311. Deák Ferenc: A lelkiismereti szabadságról. In: 22 híres beszéd. Budapest, 275–93. Megtanulható, megtanítható-e a helyesírás? In: Helyesírásunk elvi és gyakorlati kérdéseiből. Szerk. Bozsik Gabriella–V. Raisz Rózsa. Budapest, 87–95. Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny – magyar nyelv. Módszertani Lapok 3. 40–2. Nyelvművelő versenyeink. Módszertani Lapok 4. 28–33.
16
1996. Nyelvművelésünk kis tükre. Édes Anyanyelvünk 4. 12. p. (Ism.) Elmozdulások napjaink nyelvhasználatában. Édes Anyanyelvünk 5. 3. p. 1997. Változások napjaink nyelvhasználatában. In: Oktatási tapasztalatok – kutatási eredmények. Budapest, 10–19. Az ifjúság magatartása és nyelvhasználata a versenyek tükrében. In: A nemzeti szeretet kapcsa. Az “Édes anyanyelvünk” verseny 25 éve. Sátoraljaújhely, 43–7. Közelebb az olvasóhoz! In: A napilapok nyelvéről. Kolozsvár, 13–20. (AESZ-füzetek) 1998. Töprengések a mai nyelvhasználatról és a nyelvművelésről. In: Nyelvi és kommunikációs kultúra az iskolában. XIII. Anyanyelv-oktatási Napok. Budapest, 566–71. (MNyTK 212.) Magyar szókincstár. Rokon értelmű szavak és ellentétek szótára. Főszerk. Kiss Gábor. Budapest. (Szerk.) 1999. Nyelvhasználat és nyelvművelés az ezredfordulón. In: Ember és nyelv. Tanulmánykötet Keszler Borbála tiszteletére. Szerk. Kugler Nóra–Lengyel Klára. Budapest, 59–62. 2000. A győri Kazinczy-versenyek és a nyelvtudomány. In: Vox Humana. Bolla Kálmán hetvenedik születésnapjára. Szerk. Földi Éva–Gadányi Károly. Budapest, 82–5. A nyelvművelés esélyei ma. In: Éltető anyanyelvünk. Írások Grétsy László 70. születésnapjára. Fények és árnyak mai nyelvhasználatunk megítélésében. Édes Anyanyelvünk, október A hangoktól a szövegig. In: A Kazinczy-versenyek 35 éve. Győr. Balázs Géza: Médianorma. Magyar Média 2. (Ism.) Nyolc előadás a Magyar Rádió Édes Anyanyelvünk c. sorozatában. Szövegtípusok, szövegfajták, szövegszerkesztés és -elemzés. Előadás a Békés-tarhosi Zenei Napokon ez év júliusában. Ünnepi beszéd az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny megnyító ünnepélyén. Sátoraljaújhely, október. Záró beszéd a középiskolások Kazinczy-versenyén. Győr, április.
17
2001. A nyelvi, nyelvhasználati változások belső hatóerőiről. Nyr Ünnepi beszéd az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny záró ünnepélyén. Sátoraljaújhely, október. 2002. Tankönyvek és tanulók. Könyv és Nevelés 3. A szleng és a köznyelv. In: Emlékkönyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. Retorikai és sajtónyelvi gyakorlatok. A Kodolányi János Főiskola kiadványa. Székesfehérvár. Ünnepi beszéd a Kazinczy-verseny, ill. az Édes Anyanyelvünk nyelvhasználati verseny záró ünnepélyén. Győr, április ill. Sátoraljaújhely, október.
18
KORTÁRSI MÉLTATÁS BENCÉDY JÓZSEFRŐL Bencédy József nyolcvanéves* Könnyű is, nehéz is nekem eleget tenni társaságunk ama kérésének, hogy köszöntsem Bencédy József barátunkat abból az alkalomból, hogy immár ő is “a nyolcvanasok klubjának” tagja lett. – Könnyű feladat számomra, mert ünnepeltünk életútját (amely az enyémmel többször is együtt futott) egyetemi éveink óta jól ismerem; nehéz viszont róla szólnom azért, mert az iránta való baráti elfogultságom ellenére is szeretnék tárgyilagos lenni. Bencédy József 1921-ben Tolnán született. Gimnáziumi tanulmányait Pécsett és Budapesten végzete. Az 1939/1940-es tanév tavaszán érettségizett, majd felvételt nyert az Eötvös József Collegiumba, magyar–latin szakra. Én egy évvel később lettem a kollégium tagja. Bencédy “tanár úr” a kollégiumi hierarchiában neki járó előnyét velünk, “gólyákkal” soha nem éreztette, sőt szívesen segített bennünket. – A beléje vetett általános bizalom jele volt, hogy a tagság két ízben is ifjúsági elnökké választotta. Egy idő tájt jöttünk haza a háborúból, együtt készültünk a tanári pedagógiai vizsgára, mindketten 1946 decemberében kaptuk meg az oklevelünket. Én vidékre, Pécsre kerültem, Bencédy József Budapesten kapott tanári állást; 1947 júniusában bölcsészdoktori szigorlatot tett. Pályánk akkor kapcsolódott ismét össze, amikor 1952-ben mód nyílt rá, hogy ő is a Budapesti Pedagógiai Főiskola magyar nyelvészeti tanszékére kerüljön, ahol én is tanítottam. Sajnos, nem sokáig dolgozhattunk együtt, mert a pesti főiskolát egy hibás oktatáspolitikai döntéssel 1955-ben megszüntették; tanári karát szétszórták. Bencédy József a budapesti Bolyai János Gimnázium igazgatója lett, majd 1958-tól 1974-ig a Művelődési Minisztériumban dolgozott, főosztályvezetői beosztásban, a közoktatás területén. E minőségében ráirányíthatta a művelődéspolitikai vezetők figyelmét az anyanyelvi nevelés fontosságára; ahogyan ezt például az 1959-es pécsi anyanyelvi konferencián elhangzott előadásában is tette. Hatékonyan támogatta a magyar nyelv eredményesebb iskolai oktatását célzó munkálatokat is: nem rajta múlott, hogy később a reformok – sajnos – más irányba fordultak. Elképzeléseit Az anyanyelvi nevelés szemléleti háttere című, 1989-ben megvédett kandidátusi tézises összefoglalója tartalmazza. Valamennyien tudjuk, hogy a hivatali munka és a tudomány művelése két, nehezen összeegyeztethető tevékenység; ezért csak őszinte elismeréssel szólhatok arról, *
Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság 2001. október 30-i felolvasó ülé-
sén. 19
hogy Bencédy tanár úr minisztériumi évei alatt is tevékeny nyelvész maradt. Így például részt vett az értelmező szótár munkálataiban, továbbá (1959-től) tanított az ELTE Mai Magyar Nyelvi, illetőleg Magyar Nyelvtörténeti és Nyelvjárástani Tanszékén. Nyelvészpályájának nevezetes teljesítménye fűződik életének ehhez a szakaszához: a hosszú éveken át használt A mai magyar nyelv című egyetemi tankönyvnek (1968) Bencédy József írta modern szemléletű jelentéstani fejezetét. A régi hibát helyrehozandó 1974-ben létrehozták az Egri Tanárképző Főiskola csepeli kihelyezett tagozatát, s Bencédy József ennek, majd az ELTE Tanárképző Főiskolai Karának igazgatója és magyar nyelvészeti tanszékének vezetője lett. Mi, barátai őszintén örültünk ennek a fordulatnak: Bencédy József a korábbinál jóval több időt és energiát fordíthatott a nyelvészeti tevékenységre. Ennek volt köszönhető, hogy 1979-ben, amikor végre sikerült megindítani az Édes Anyanyelvünk című kis folyóiratot, fel lehetett őt kérni a felelős szerkesztői teendők ellátására. A szerkesztőbizottsági beszélgetésekre, vitákra, a valami újat csinálás örömére a mai napig szíves örömmel emlékszem vissza. Bencédy József – írásainak bibliográfiája szerint – nálunk, pályatársainál jóval nagyobb érzékenységgel figyelte a magyar sajtó nyelvét, sok rövidebb-hosszabb cikkben emlékeztette újságíró kollégáinkat: legyenek fogalmazásuk, nyelvezetük tekintetében igényesebbek. Ezt a célt igyekezett szolgálni Nyelvművelő tanácsok című (1968-as és 1977-ben átdolgozott), majd pedig Sajtónyelv című (1995-ben megjelentetett) a sajtó munkatársainak sajátos nyelvi szempontjaira különösen figyelő könyveivel. Ezek a művei – szerintem – joggal tekinthetők a magyar médianyelvi kutatások előfutárainak. A székesfehérvári Kodolányi-főiskolán ő a sajtónyelv előadója. Hogy a sajtó és a nyelv, illetőleg a nyelvművelés összefüggései mindig is különösen érdekelték, az is bizonyítja, hogy kezdeményezte és több éven át szerkesztette a Magyar Nyelvőr nyelvművelő sajtószemléit, amelyek kincsesbányák lesznek egy majdani tudománytörténész számára. Ezeknek a szemléknek a folytatása később, mások által – sajnos – csak hézagosan sikerült. Az eddig mondottakkal – remélem – érzékeltetni tudtam, hogy Bencédy József a szónak tiszta és nemes értelmében közéleti ember volt és ma is az. Hoszszú évtizedek óta tagja a változó nevű, de mindig változatlan célú akadémiai nyelvművelő és helyesírási bizottságoknak, tagja társaságunk választmányának; tagja az Anyanyelvápolók Szövetsége vezetőségének; tagja az Édes Anyanyelvünk c. folyóirat szerkesztőbizottságának; tagja a Magyar Rádió nyelvi bizottságának; Lőrincze Lajos-díjas. Köszönöm társaságunknak, hogy én lehettem az, aki Bencédy Józsefnek ma elsőként kívánhat erőt, egészséget és töretlen munkakedvet. Kedves Jóska, Isten éltessen sokáig! Fábián Pál
20
Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be hetven hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és szakmai közélet ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de e hiteles forrásanyag segítheti a jövő szakembereit, hogy reális képet alkothassanak. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az intézetben, mind az egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik nem zárkóztak el a felvételtől, s azoknak is, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a XX. század második felének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. – 2001. november 15. Bolla Kálmán 21
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY *** folytatás a belső borítón
22
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK (Újabb felvételek) folytatás a hátsó borítóról
53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 55. GADÁNYI KÁROLY 57. SUBOSITS ISTVÁN 59. BÉKÉSI IMRE 61. BÜKY LÁSZLÓ 63. SZÉPE GYÖRGY 65. RÓNA-TAS ANDRÁS 67. ADAMIK TAMÁS 69. WACHA IMRE
54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 56. PUSZTAY JÁNOS 58. H. TÓTH IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN 62. RÉDEI KÁROLY 64. SZABÓ JÓZSEF 66. KERESZTES LÁSZLÓ 68. BENCÉDY JÓZSEF 70. BOLLA KÁLMÁN
Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 6., 7., 8., 9., 11., 12., 15., 17., 19., 21., 23., 24., 26., 27., 28., 29., 31., 33., 34., 35., 37., 38., 39., 40., 42., 43., 44., 48., 49., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60., 61., 62., 63., 64., 67., 68., 69., 70.
23
