MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
29.
kiefer feREnc
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Fonetikai Tanszék 2001 1
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
Munkatárs: Markó Alexandra ISSN 1419–4481
ISBN 963 463 444 3
©
Bolla Kálmán
Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Hozott anyagról sokszorosítva. Amulett ’98 Nyomdaipari Kft., Budapest. F. v.: Lajtai Ferenc.
2
KIEFER FERENC
3
4
KIEFER FERENC VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Némi irigységgel hallgatom néha idősebb kollégáimat, amikor büszkén mesélik, hogy ilyen vagy olyan gimnáziumba jártak, s micsoda kitűnő és híres tanáraik voltak. Magam ezzel nem büszkélkedhetem, voltak ugyan jó tanáraim, de iskoláimat állandóan változtatnom kellett, s így sokáig nem taníthattak. Apatinban, Jugoszláviában születtem 1931. május 24-én, három évig szerb iskolába jártam, cirill volt az első írásom, habár majdnem egy időben tanítónő nagyanyámtól magyarul is megtanultam írni és olvasni. A negyedik elemit németül végeztem, s akkor meg a gót írással kellett megismerkednem. Apatinban csak német gimnázium volt, szüleim viszont mindenképpen magyar gimnáziumba szerettek volna járatni. Így kerültem 1942-ben a Budapest II. kerületi Érseki Gimnáziumba, ahol azonban a háború miatt csak két évet végezhettem, a vidéki gyerekeket 1944 áprilisában hazaküldték. 1944-től 1948 végéig a bajai III. Béla Gimnázium tanulója voltam (a “ciszter” időszak négy éve meghatározta későbbi érdeklődési körömet, s egész életemre kihatott), a gimnáziumból – az iskola államosítása után – 1949 elején fegyelmi úton eltávolítottak. 1951-ben a szentendrei Ferences Gimnáziumban végeztem el magántanulóként a 7. osztályt, majd ősztől a Fazekas Gimnázium tanulója lettem, ahol 1952-ben kitüntetéssel érettségiztem (hálával és szeretettel gondolok még ma is Lelkes István magyarés Hesslein Béláné latintanáromra). Érdekelt a pszichológia és a pszichiátria, ezért orvosira jelentkeztem, persze nem vettek fel. Jelentkeztem az Idegen Nyelvek Főiskolájára is francia–orosz szakra, de még felvételire sem hívtak be. A felkínált lehetőségek közül (több százan vártunk a Szalay utca IV. emeletén az “átirányításra”, végül a matematika–fizika tanári szakot választottam a Szegedi Tudományegyetemen. Jó választás volt! Kitűnő tanáraim voltak (Szőkefalvy Nagy Béla, Rédei László, Kalmár László), előadásaik komoly, egész életemre kiható intellektuális élményt jelentettek. Nagy kerülővel kerültem a pályára. Az egyetemen tehát matematikából és fizikából szereztem középiskolai tanári oklevelet, majd hat évig különböző iskolákban tanítottam (soltvadkerti általános iskola, bajai német tannyelvű gimnázium, budapesti Eötvös József Gimnázium német tagozat). Közben levelező hallgatóként elvégeztem a német nyelv és irodalom, valamint a francia nyelv és irodalom szakot is. A nyelvészetről nem sokat hallottam, az egyetemen nyelvet és nem nyelvészetet tanítottak, a nyelvek viszont mindig érdekeltek. Gyermekkoromban megtanultam németül és valamelyest szerbül (utóbbit sajnos sikerült elfelejtenem). A gimnáziumban latint, németet, franciát, oroszt tanultam, különórára jártam angolból és horvátból. Az egyetemen ugyan sejtettem, hogy a nyelveknek valami közük van a matematikához (sejtésemben megerősítettek Kalmár László matematikai logika órái), de a kettőt összekapcsolni nem tudtam. 5
Nyelvésszé véletlenül váltam. A hatvanas években kezdődött a nyelvtudományban az a paradigmaváltás, amely új irányba terelte a nyelvtudományi kutatásokat. Új diszciplínák egész sora jött létre, ezek közé tartozott a matematikai nyelvészet is. Hutterer Miklós közvetítésével, akivel a bajai gimnáziumban találkoztam először, kerültem kapcsolatba Szépe Györggyel, aki ellátott szakirodalommal. Segítségével kaptam állást 1963-ban matematikusként az MTA Számítástechnikai Központjában, ahol a magyar nyelv számítógépes elemzésével kezdtem el foglalkozni. A dolog ugyan érdekelt, de éreztem, hogy nem szeretnék életem végéig számítógépes nyelvészettel foglalkozni. Első hivatalos külföldi utam 1963-ban Stockholmba vezetett, ahol megismerkedtem Lotz Jánossal, akit akkoriban kértek fel a Stockholmi Egyetem Általános Nyelvészeti Tanszékének megszervezésére. Valószínűleg ez a találkozás is hozzájárult ahhoz, hogy két évvel később Ford-ösztöndíjjal Amerikába utazhattam. Ha pályámon az első komoly fordulatot a gimnáziumból egy akadémiai kutatóintézetbe való kerülésem jelentette, akkor a második fordulatot kétségkívül az 1965-ben elnyert egy éves amerikai ösztöndíj eredményezte. További pályafutásom szempontjából a második volt kétségtelenül a fontosabb, amely természetesen az első nélkül elképzelhetetlen lett volna. Amerikában váltam nyelvésszé: hallgattam szemantikát (Uriel Weinreich, Jerrold Katz, Roman Jakobson óráit látogattam), generatív mondattant (az MIT-n egy teljes szemesztert töltöttem), fonológiát (Morris Halle és az akkor frissen végzett Paul Kiparsky előadásaira jártam), és sokat, nagyon sokat olvastam. A Chomsky-iskola felfelé ívelő korszakában az MIT volt az az egyetem, ahol legtöbbet lehetett tanulni, s nemcsak a tanároktól. Igen sok tehetséges diák tanult akkoriban az MIT-n (hogy csak néhány nevet említsek: David Perlmutter, Janet Dean Fodor, Haj Ross), gyakran láttuk Paul Postalt és Jim McCawleyt, a Harvadról pedig állandó vendég volt az MIT-n Susumo Kuno és George Lakoff. Szinte mindennap megjelent valaki egy-egy új ötlettel, amelyen azután napokig el lehetett gondolkozni. A legfontosabb nem az “elmélet”elsajátítása volt, hanem a nyelvről való gondolkodás, a problémalátás, az összefüggések felismerése. Az MIT-n többször megfordult Charles Fillmore is, aki akkoriban számolt be először esetgrammatikai elképzeléseiről. Amerikai tartózkodásom alatt jöttem rá arra, hogy engem elsősorban az elméleti nyelvészet érdekel. Hazajövetelem után hamarosan megszűnt a Számítástechnikai Központban a matematikai nyelvészeti kutatócsoport, az elméleti alapkutatás már nem tartozott a központ feladatai közé. Szerencsémre 1969-ben meghívást kaptam a Stockholmi Egyetemre, ahol négy évet töltöttem. Az általános nyelvészet mellett skandinavisztikával is foglalkoztam, a hetvenes évek közepétől az ELTE-n svéd nyelvészeti kurzusokat tartottam, s ma is aktív résztvevője vagyok a skandina-visztika doktori programnak. Stockholmba tíz éven át (1983-ig) jártam vissza tanítani és kutatni, és még ma is örömmel gondolok vissza ottani tanítványaimra, kollégáimra. Jól éreztem magamat köztük. Stockholm mellett sokszor tanítottam Párizsban és Bécsben, s egy-egy szemesztert töltöttem Belgiumban
6
és Dániában is. A Bécsi Egyetemen most is tanítok, Párizsban pedig több doktorandusznak vagyok témavezetője. 1973-ban lettem az MTA Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, s ezzel már idehaza is “teljes állású” nyelvész lehettem. Addigra már kialakult a két legfontosabb kutatási területem: a morfológia és a szemantika, melyekhez azóta is hű maradtam. A morfológiában elsősorban a szóalkotás különféle problémái, a szemantikában pedig leginkább szószemantikai kérdések foglalkoztatnak. A mondatszemantikai problémákhoz is mindig a szójelentés felől közelítek (előfeltevések, aspektus, modalitás). Nem tekintem magam a pragmatikaelmélet művelőjének, bár szívesen foglalkozom pragmatikai kérdésekkel is, elsősorban a szemantika-pragmatika kapcsolatrendszere érdekel. Témaválasztásom bizonyára azzal is összefügg, hogy sem a morfológiában, sem pedig a szemantikában nem kell egy adott elméleti modellhez igazodnom, nem kell semmilyen elmélet mellett elköteleznem magam. A fonológus ezt ma nemigen teheti meg, és a mondattan kutatójának is erősen meg van kötve a keze. Sem a morfológiának, sem pedig a szemantikának nincs egységes elmélete, s ezért az “uralkodó irányzat” fogalma ezekben a diszciplínákban ismeretlen. Vannak divatos témák (mindig is voltak) és előnyben részesített kutatási módszerek, a terület művelőinek azonban megvan a szabad választás lehetősége. Az utóbbi két évtizedben fokozottabb szerephez jutott munkámban a magyar nyelv kutatása. A magyar az általános nyelvész számára hálás kutatási terület, mivel a magyar nyelv sajátos szerkezete, elsősorban gazdag morfológiája és, ami evvel összefügg, viszonylag szabad szórendje miatt sok olyan problémát vet fel, amely az indoeurópai nyelvekben ismeretlen. Mindig a tudomány nemzetköziségét vallottam, ami alól a nyelvtudomány sem lehet kivétel. A nyelvtudomány “nemzeti tudomány” volta csak azt jelentheti, hogy tudományunk jelentős szerepet játszik nemzeti identitástudatunk kimunkálásában és fenntartásában, de semmiképpen sem azt, hogy tudományunkat a nemzetközi nyelvtudománytól elzárkózva műveljük. Tudományszervezőként ezért mindig arra törekedtem, hogy a magyar nyelvtudomány minél jobban bekapcsolódhasson a nemzetközi vérkeringésbe. Visszatérve most már a Nyelvtudományi Intézethez, amelynek, mint említettem, 1973-ban lettem tudományos főmunkatársa, az intézetben lassan kezdtem otthon érezni magam. A kutatás terén megvolt a teljes szabadságom, osztályunkon igen kellemes hangulat uralkodott, és lassan az egyetemmel is legalizálódott a kapcsolatom. 1982-ben neveztek ki az ELTE Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékére másodállású egyetemi tanárnak, bár már a hatvanas évektől – több-kevesebb rendszerességgel, rövidebb-hosszabb megszakítással – tanítottam generatív szintaxist és szemantikai tárgyú kurzusokat. Szeretek tanítani, de órák tartása helyett ma már szívesebben foglalkozom doktoranduszokkal. S ezt nyug-díjba vonulásom után is folytatni szeretném. 1984-ben a Nyelvtudományi Intézet igazgatóhelyettese, 1992-től pedig igazgatója lettem, utóbbi funkciómtól ez év (2001) végén válok meg.
7
Az 1976. október 14-én készült videofelvétel szerkesztett és kiegészített változata.
KIEFER FERENC ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA A válogatás szempontjai: nem szerepelnek a bibliográfiában a rövid közlemények, méltatások és megemlékezések, a nem lektorált emlékkönyvbe írt cikkek, a szerkesztett kötetek (az Előszó vagy Bevezetés sem), a tudománypolitikai és nép-szerűsítő írások, néhány kivételtől eltekintve az egyetemi (tanszéki) vagy akadémiai kiadványban megjelent cikkek. A válogatásban nem szerepelnek azok a tanulmányok sem, amelyek egy már megjelent tanulmány fordításai. Ebben az esetben a – magyar vagy idegen nyelvű – eredeti tanulmány szerepel a bibliográfiában. A tematikus átfedés azonban nem volt kizáró ok. Kimaradtak a konferencia-kiadványokban megjelent munkák is, mivel az azokban érintett témákat másutt bővebben kifejtem. Ily módon a bibliográfiában szinte kizárólag a hazai és nemzetközi folyóiratokban és gyűjteményes kötetekben megjelent tanulmányok, könyvek és könyvrészletek, valamint az ismertetések, recenziók találhatók. Rövidítések: ALinguH = Acta Linguistica Academiae Scientiarum Hungaricae, ÁltNyT = Általános Nyelvészeti Tanulmányok, Ed(s). = editor(s), I. OK = A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei, MNy = Magyar Nyelv, MTud = Magyar Tudomány, NyIrK = Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények, NyK = Nyelvtudományi Közlemények, Nyr = Magyar Nyelvőr, SMIL = Statistical Methods in Linguistics, Szerk. = szerkesztette
1964. A halmazelmélet egy nyelvészeti alkalmazásáról. ÁltNyT I, 187–200. Halmazelméleti és matematika-logikai modellek a nyelvben. ÁltNyT II, 89– 115. 1965. A full–fledged model of machine translation. Kybernetika 1. 348–64. (Társszerző: Ábrahám Samu) Some remarks on linguistic theory. ALinguH 15. 287–95. (Társszerző: Ábrahám Samu) About the formalization in linguistics. Linguistics 17. 11–20. (Társszerző: Ábrahám Samu) 8
Some aspects of mathematical models in linguistics. SMIL 3. 8–27. A kategoriális grammatikáról. ÁltNyT III, 97–116. 1966. A Theory of Structural Semantics. Mouton, The Hague. (Társszerző: Ábrahám Samu) Megjegyzések a grammatikalitás fokairól. NyK 68. 140–6. Some semantic relations in natural language. Foundations of Language 2. 228– 40. A jelentéselmélet formalizálásáról. ÁltNyT IV, 105–55. Über Fragen einer formalen semantischen Theorie. Sprache im technischen Zeitalter 19. 198–210. 1967. On Emphasis and Word Order in Hungarian. Indiana University, Bloomington. (Ural–Altaic Series 76.) Zur synchronischen Beschreibung einer schwäbischen Mundart in Ungarn. ALinguH 17. 89–120. Fonológiai struktúrák diakrón változása. ÁltNyT V, 219–36. 1968. Mathematical Linguistics in Eastern Europe. American Elsevier Publishing Co., New York. A transformational approach to the verb van ('to be') in Hungarian. Foundations of Language, Supplementary Series 8. 53–85. A főnévi összetételek vizsgálatának néhány szempontja. I. OK 25. 185–209. 1969. Bevezetés a generatív nyelvelméletbe. TIT, Budapest. Remarks on definitions in natural language. In: Studies in Syntax and Semantics. D. Reidel, Dordrecht, 55–79. (Társszerző: M. Bierwisch – szerk.) Az emfázis kérdéséhez. Nyr 93. 97–155. 1970. Mondattani-szemantikai tanulmányok. OMKDK, Budapest. Swedish Morphology. Skriptor, Stockholm. Egy új jelentéselmélet felé (A generatív elmélet jelentéskomponense). NyK 72. 193–9. On the problem of word order. In: Progress in Linguistics. Eds. M. Bierwisch– K. E. Heidolph. Mouton, The Hague, 127–42. Morphological processes in generative grammar. ALinguH 20. 15–57. 1971. Danish verb morphology. Linguistische Berichte 15. 1–11. 9
1973. Generative Morphologie des Neufranzösischen. Niemeyer, Tübingen. Morphology in generative grammar. In: The Formal Analysis of Natural Language. Eds. M. Gross–M. Halle–M. P. Schützenberger. Mouton, The Hague, 265–80. On presuppositions. In: Generative Grammar in Europe. Eds. F. Kiefer–N. Ruwet D. Reidel, Dordrecht, 218–42. A propos derivational morphology. SMIL 11. 42–59. 1974. Essais de sémantique générale. Repères linguistiques, Mame, Paris. Transformational connections between sentences with different meanings. In: Homeosemi. Ed. H. Karlgren. Skriptor, Stockholm, 155–84. Coordination within sentences and sentence combinability within texts. In: Style and Text. Festschrift for N. Enkvist. Ed. H. Ringbom. Skriptor, Stockholm, 349–60. 1975. Linguistic change, language acquisition and morphology. In: The Nordic Languages and Modern Linguistics. Ed. K. H. Dahlstedt. Almqvist–Wiksell, Stockholm, 93–118. Irányzatok és problémák a mai jelentéstudományban. NyK 77. 359–82. Das schwedische Verbsystem. In: Morphologie und generative Grammatik. Athenäum, Frankfurt, 129–63. (Szerk.) 1976. A szövegelmélet grammatikai indokoltságáról. In: ÁltNyT XI, 197–222. T. Schiebe's theory on presuppositions (a review article). ALinguH 26. 232–40. A generatív nyelvelméletről. Nyr 100. 62–82. Néhány megjegyzés az aktuális mondattagolás és az előfeltevések közötti összefüggésről. NyK 78. 371–8. 1977. How to greet and address people in Hungarian. In: Dialectology and Sociolinguistics (Festschrift for K. H. Dahlstedt). Eds. C. Ch. Elert–S. Eliasson– S. Fries–S. Ureland. The University of Umeĺ, Umeĺ, 63–70. Some observations concerning the differences between sentence and text. In: Linguistic Structures Processing. Ed. A. Zampolli. North-Holland, Amsterdam, 235–53. Some semantic and pragmatic properties of wh-questions and the corresponding answers. SMIL 15. 42–70.
10
1978. A középfokú összehasonlítás a magyarban és a lengyelben. ÁltNyT XII, 165– 97. Les présuppositions et la grammaire générative. Studi di Grammatica Italiana 7. 143–59. Adjectives and presuppositions. Theoretical Linguistics 2. 135–73. Factivity in Hungarian. Studies in Language 2. 165–97. Functional sentence perspective and presuppositions. ALinguH 27. 83–109. Zur Rolle der Pragmatik in der linguistischen Beschreibung. Die neueren Sprachen 3. 254–68. 1979. What do conversational maxims explain? Linguisticae Investigationes 14. 57– 74. Szövegelmélet – szöveggramatika – szövegnyelvészet. MNy 75. 216–25. 1980. Greetings as language games. Journal of Pragmatics 4. 147–155. Yes-no questions as wh-questions. In: Speech Act Theory and Pragmatics. Eds. J. Searle–F. Kiefer–M. Bierwisch. D. Reidel, Dordrecht, 197–219. A nyelvi jelentés két fajtája: az implicit és explicit jelentés. In: Hiedelemrendszer és társadalmi tudat. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest, 95–104. 1981. Questions and attitudes. In: Crossing the Boundaries in Linguistics. Eds. W. Klein–W. Levelt. D. Reidel, Dordrecht, 159–76. A kérdő mondatról. NyK 62. 273–329. 1982. Az előfeltevések elmélete. Akadémiai Kiadó, Budapest. The aspectual system of Hungarian. In: Hungarian and General Linguistics. John Benjamins, Amsterdam, 293–329.(Szerk.) 1983. A kérdő mondatok szemantikájáról és pragmatikájáról. In: Tanulmányok a mai magyar nyelv szövegtana köréből. Szerk. Rácz Endre–Szathmári István. Tankönyvkiadó, Budapest, 203–30. What is possible in Hungarian? ALinguH 33. 149–87. A -hat/-het képző jelentéstanához. Az episztemikus -hat/-het. ÁltNyT XVI, 131–53. Szemantika vagy pragmatika? NyK 64. 5–22.
11
1984. Magyar–svéd kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest. A magyar aspektusrendszer vázlata. ÁltNyT XV, 127–49. A tud segédige jelentéstanáról. MNy 80. 144–60. 1985. How to account for situational meaning. Quaderni di Semantica 6. 274–81. The possessive in Hungarian: a problem for natural morphology. ALinguH 35. 85–116. 1986. Focus and modality. In: Language and Discourse: Text and Protest. Ed. J. L. Mey. John Benjamins, Amsterdam, 287–312. Some semantic aspects of indirect speech in Hungarian. In: Direct and Indirect Speech. Ed. F. Coulmas. Mouton–de Gruyter, Berlin, 201–17. Epistemic possibility and focus. In: Topic, Focus and Configurationality. Ed. W. Abraham et al. John Benjamins, Amsterdam, 161–79. A modalitás fogalmáról. NyK 88. 3–38. 1987. On defining modality. Folia Linguistica XXI, 67–94. A magyar főnév esetei. MNy 83. 481–6. The cases of Hungarian nouns. ALinguH 37. 93–101. 1988. The pragmatics of answers. In: Questions and Questioning. Ed. M. Meyer. Mouton–de Gruyter, Berlin, 25–279. Ability and possibility: The Hungarian verb tud 'to be able to'. Studies in Language 12. 393–423. 1989. Toward a theory of semantic markedness. In: Markedness in Synchrony and Diachrony. Ed. O. Mišeska-Tomić. Mouton–de Gruyter, Berlin, 121–38. A jelentéskutatás újabb irányzatai. MNy 85. 258–71. 1990. Austro–Hungarian morphopragmatics. In: Contemporary Morphology. Eds. W. U. Dressler–H. C. Luschützky–O. E. Pfeiffer–J.R. Rennison. Mouton–de Gruyter, Berlin, 69–77. (Társszerző: W. U. Dressler) -a/-e vagy -ja/-je? NyK 91. 89–95. Noun incorporation in Hungarian. ALinguH 40. 149–77. Paradigmaváltás a nyelvtudományban is? MTud 90. 1031–40.
12
1991. A magyar nyelv kutatásának általános nyelvészeti vonatkozásai. Akadémiai székfoglaló. Akadémiai Kiadó, Budapest. Sentence type, sentence mood and illocutionary type. In: Current Advances in Semantic Theory. Ed. M. Stamenov. John Benjamins, Amsterdam, 269–81. A progresszív aspektus a magyarban. MNy 87. 257–77. Allgemeinlinguistische Überlegungen – einzelsprachliche Untersuchungen: Einige Beispiele aus dem Ungarischen. Ural–Altaische Jahrbücher 10. 16– 29. 1992. Az aspektus és a mondat szerkezete. (Könyvrészlet). In: Strukturális magyar nyelvtan. 1. Mondattan. Akadémiai Kiadó, Budapest, 797–886. (Szerk.) Hungarian derivational morphology and semantic markedness. In: Lexical Matters. Eds. I. Sag–A. Szabolcsi. CSLI Publications. Chicago University Press, Chicago, 183–208. Case in morphology. In: International Encyclopedia of Linguistics. Ed. W. Bright. Oxford University Press, Oxford, 217–8. Ou s'arrète la syntaxe? In: De la musique à la linguistique. Hommages à Nicolas Ruwet. Eds. A. Zribi-Hertz–L. Tasmowski-de Rijk. Communication et Cogni-tion, Gent, 313–26. Aspect and conceptual structure: the progressive and the perfective in Hungarian. In: Fügungspotenzen. Eds. I. Zimmermann–A. Strigin. Akademie–Verlag, Berlin, 89–110. Compounding in Hungarian. Rivista di Linguistica 4. 61–78. Compounds and argument structure in Hungarian. In: Approaches to Hungarian IV. Eds. I. Kenesei–Cs. Pléh. 51–66. 1993. Thematic roles and compounds. Folia Linguistica XXVII, 45–55. 1994. A mondat időbeli szerkezete. MNy 90. 264–75. A fonológia ma. In: Strukturális magyar nyelvtan. 2. Fonológia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 25–41. (Szerk.) Aspect and syntactic structure. In: The Syntactic Structure of Hungarian. Eds. F. Kiefer–K. É. Kiss. Academic Press, New York, 415–64. Some peculiarities of the aspectual system of Hungarian. In: Tense, Aspect and Action. Empirical and Theoretical Contributions to Language Typology. Eds. C. Bache–H. Basbøll–C. E. Lindberg. Mouton-de Gruyter, Berlin, 185– 205. Modality. In: The Encylopedia of Languages and Linguistics. Pergamon Press, Oxford, 2525–8. A magyar nyelv mint a modern kommunikáció eszköze. MTud 94. 631–42. 13
1995. Az alaktani kutatások újabb lehetőségei. In: Néprajz és Nyelvtudomány XXXVI, 165–74. La structure événementielle des substantifs. Folia Linguistica XXIX, 43–65. (Társszerző: Gaston Gross) Cognitive linguistics: a new paradigm? In: Linguistics in the Morning Calm 3. Ed. Ik-Hwan Lee. Hanshin Publishing Co., Seoul, 93–111. Le problème des équivalences pour l'expression de l'aspect et du mode d'action. Cahiers d'études hongroises 7. 95–101. 1996. Lexical information and temporal structure. In: Essays in Semantics and Pragmatics. Eds. S. A.Thompson–M. Shibatani. John Benjamins, Amsterdam, 111–32. Bound utterances. Language Sciences 18. 575–87. Can prototype theory save semantics? In: Keio Studies in Theoretical Linguistics I. Keio University, Tokyo, 7–25. Az ismétlődés fajtái, nyelvi kifejezőeszközei és szemantikai ábrázolása. In: A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei. Szerk. Büky L.–Maleczki M. Szeged, 111–20. (Néprajz és Nyelvtudomány XXXVII.) Az igeaspektus areális-tipológiai szempontból. MNy 92. 257–68. Prefix reduplication in Hungarian. ALinguH 43. 175–94. 1997. Verbal prefixation in Uralic from an areal/typological perspective. In: Festschrift for Einar Haugen. Eds. S. Eliasson–E. Jahr. Mouton–de Gruyter, Berlin, 323–41. Les adverbes de phrase. In: Polyphonie pour Iván Fónagy. Ed. J. Perrot. Harmattan, Paris, 247–56. Laziczius Gyula. MNy 93. 281–7. 1998. Morphology and pragmatics.In: A Handbook of Morphology. Eds. A. Zwicky– A. Spencer. Blackwell, Oxford, 272–9. Modality and pragmatics. Folia Linguistica XXXI, 241–53. La préfixation en hongrois, en allemand et dans les langues slaves. Etudes Finno-ougriennes 29. 127–36. Les substantifs déverbaux événementiels. Langages 131. 56–83. Alaktan. In: Új magyar nyelvtan. Szerk. É. Kiss K.–Kiefer F.–Siptár P. Osiris, Budapest, 187–289. Brassai Sámuel és a XIX. század nyelvtudománya. NyIrK XLI, 113–8.
14
1999. Általános és speciális nyelvészet. NyK 95. 25–31. Aspektuális igeosztályok és az aspektus formális ábrázolása. In: A mai magyar nyelv leírásának újabb módszerei III. Szerk. Büky L.–Maleczki M. Szeged, 79–91. A nyelvtudomány jelene és múltja. Literatura 1999/1. 3–16. Modality. In: Concise Encyclopedia of Grammatical Categories. Eds. K. Brown–J. Miller. Elsevier, Amsterdam, 229–35. 2000. Jelentéselmélet. Corvina, Budapest. Strukturális magyar nyelvtan 3. Alaktan. Akadémiai Kiadó, Budapest. (Szerk.): – A morfológia. 23–73. – A szóképzés. 137–64. (Társszerző: Ladányi Mária) – Morfoszintaktikailag semleges képzések. 165–214. (Társszerző: Ladányi Mária) – Az igekötők. 453–518. (Társszerző: Ladányi Mária) – A szóösszetétel. 519–67. – A ragozás. 569–618. Modality. In: Handbook of Pragmatics. Eds. J. Verschueren–J.-O. Östman–J. Blommaert–Ch. Bulcaen. John Benjamins, Amsterdam, 1–36. Regularity. In: Morphologie/Morphology. Ein internationales Handbuch zur Flexion und Wortbildung/An International Handbook on Inflecion and Word-Formation. Eds. G. Booij–Ch. Lehmann–J. Mugdan. Walter de Gruyter, Berlin, 296–302. A nyelvtudomány néhány tudományelméleti-módszertani kérdése. In: Tertium non datur. Szerk. Ruzsa I. Osiris, Budapest, 123–71. 2001. A moszkvai szemantikai iskola utóélete. In: A moszkvai szemantikai iskola. Szerk. Papp F. Corvina, Budapest, 189–200. Összeállította: a szerző
15
KORTÁRSI MÉLTATÁSOK KIEFER FERENCRŐL KIEFER FERENC HETVENÉVES
Elhangzott a Magyar Nyelvtudományi Társaság 2001. május 22-i felolvasó ülésén Bármilyen hihetetlen, ha egyéniségének, magatartásának derűs légkörét, fáradhatatlan, mozgékony, sokoldalú tevékenykedését tekintjük, mégis igaz, hogy Kiefer Ferenc 70 éves. A Nyelvtudományi Társaságnak szép hagyománya, hogy ezt az évfordulót, amely manapság már hál' istennek nem befejezése semminek, sőt a folytatás vagy akár az újrakezdés életkora, tagtársaink köszöntésével megünnepelje, mert hiszen igaz az is, hogy nem akármilyen eredmény, ha valaki az élet számtalan buktatója és nehézsége közepette nemcsak megélte ezt a kort, hanem bő eredményekkel gazdagította szakmáját, tudományát, a közösséget, amelyhez tartozik. Kiefer Ferenc “hivatalosan” 1963-ban jelent meg tudományunk nyilvánossága előtt, az Általános Nyelvészeti Tanulmányok I. kötetének egyik munkatársaként, cikkírójaként. Tudjuk jól, hogy ennek az évkönyvsorozatnak a megindulása, amely Szépe György és mások kezdeményezésének, Telegdi Zsigmond szerkesztői munkájának köszönhető, önmagában korszakhatárt jelző eseménye volt a magyar nyelvtudomány történetének. Jele volt annak, hogy a magyar nyelvészek nem is kis csoportja – s érdekes volna az első kötet szerzőinek névsorát e tekintetben is tanulmányozni – kihasználva az ún. létező szocializmus magyarországi változatának abszolút ideológiai közönyét a nyelvtudomány iránt, ajtót s ablakot kitárt (még ha egyeseknél, például éppen Telegdi Zsigmondnál, némi terminológiai óvatoskodással is) a legmodernebb “nyugati” irányzatok, a strukturalizmus különböző manifesztációi, az ún. matematikai nyelvészet, s jelentős mértékben azon évek nagy újdonsága, a Chomsky-féle generatív nyelvészet előtt. Ebben a nevezetes kötetben Kiefer Ferenc volt, ha nem tévedek, a legfiatalabb szerző, egy, a halmazelmélet nyelvészeti alkalmazásáról szóló, ismeretközvetítő célú, igen hasznos cikkel, amely fiatalkori, nevezetes mesterének, a nagy magyar matematikusnak, Kalmár Lászlónak inspiráló oktatásáról és vezetéséről tanúskodott. E fiatalkori cikk óta Kiefer Ferenc, mint erről még részletesebben szólok, nagy utat tett meg a tudományban, de mutatkoznak e munkában már vonások, amelyekhez hű maradt. Mert azóta is hű maradt a – hol formalizált, hol oldottabb, implicite jelenlévő – matematikai gondolkodáshoz, a modern logikai alapozáshoz, de ahhoz a törekvéshez is, hogy ilyen alapokról indulva konkrét, ter16
mészetes nyelvi anyag elérésére, megvilágítására törekedjék, s ahhoz, hogy minden ízében a nyelvtudomány elméletigényes és elméletalkotó vonulatához tartozzék, nem zárkózva el a gyakorlati alkalmazás perspektíváitól. Ismétlem, az utóbbi majdnem négy évtizedben megtett út impozáns, irányvételei, állomásai egységük mellett is változatosak, rendkívül gazdagok. Több mint kétszáz jelentős tanulmány, tízegynéhány önálló kötet, nagyszámú ismertetés és, ami munkásságának, egyéniségének kapcsolatteremtő, kezdeményező, nyitott jel-legét talán a leginkább mutatja, tizenöt (ha jól számoltam) kollektív tanulmánykötet szerkesztése, egyedül vagy neves szerkesztőtársakkal – mindez többségében, bőséges magyarországi reprezentáltság mellett, külföldön és világnyelveken, színes és jeles nemzetközi társaságban és rendszeres, kiemelt visszhanggal. Nyugodtan állíthatjuk, hogy hallatlan szorgalma, kiváló tehetsége és – mint még szólok róla – tematikája jóvoltából ma Kiefer Ferenc a legjobban, legszélesebb és legváltozatosabb nemzetközi nyelvészkörökben ismert magyar nyelvész. Igaz, életpályáján súlyos akadályok nem voltak, eme üldözésekben oly gazdag évtizedek során senkit sem üldözött és őt sem üldözte senki, de azért ajándékokat nem kapott, az előrehaladás minden lépéséért meg kellett keményen dolgoznia, s Kie-fer Ferenc megdolgozott érte. Már csak ezért is tisztelet jár neki és őszinte elismerés. Tematikájáról, tudományos eredményei és tételei szakmai jellemzéséről a hetekben bizonyosan szólnak, írnak többen is, avatottabb módon, mint ahogy azt egy megrögzött, bár eretnek saussuriánus nyelvtörténész teheti. Kiefer a generatív nyelvészet gyors elterjedésének, sorozatos alakváltásainak és kissé özönvízszerű elterjedésének évtizedeiben dolgozott. Természetes, hogy ennek az elméleti keretnek az alapján, ennek figyelembe vételével íródott számos munkája. Viszonylag mégis keveset időzött az elmélet középponti területein, például a generatív szintaxisban, s érdekes, hogy talán legtöbb kifejezetten generatív jellegű kontribúciója egy olyan területre vonatkozik, amely a generatív alapító atyák figyelmét kevéssé vonta magára, olyannyira, hogy a profán olvasónak kételyei támadhattak, hogy e terület – a morfológia – létezik-e egyáltalán. Kiefer egyike volt azoknak, akik e kérdésre határozott igennel válaszoltak, s talán említhetem azt a személyes emlékemet, hogy Generative Morphologic de Neufranzösischen című 1973-as könyve egyike volt azon kevés műveknek az iskola akkori korszakából, amelyeket én kifejezett érdeklődéssel olvastam végig. S bár a morfológia ma is egyike kedvenc és legnagyobb sikerrel művelt területeinek, úgy látom (bár profánként tévedhetek), hogy Kiefer munkásságát végig a modern logika, a logikai szemantika és általában a szemantika iránti vonzódása határozta meg, és kötötte a nyelvészeti pragmatika legkülönfélébb területeihez. A magyar könyvolvasó számára ékes bizonyíték volt erre Az előfeltevések elmélete című magyar nyelvű könyve 1982-ből (amelyet akkoriban még meg kellett védeni egy ultrakonzervatív nyelvészeti potentáttal szemben, aki nem értette, hogy a könyv miért tartozik a nyelvtudomány körébe), s újabban a kiváló pedagógiai-didaktikai értékekkel is ékes Jelentéselmélet (2000).
17
További címsorolgatások helyett arra fordítanék még néhány percet, hogy megpróbáljam kiemelni Kiefer munkásságának – s egyúttal bizonyos fokig egyéniségének – néhány jellemző, számomra fontos vonását. Kötetlen sorrendben, de mégis előre véve említeném két, egymásnak látszólag ellentmondó vonását: toleráns nyitottságát és következetes igényességét. Kiefer Ferenc nem fundamentalista típus, nem a Savonalorák, Robespierre-ek, vagy éppen Khomeiny ajatollahok fajtájához tartozik. Innen széleskörű nyelvtudományi olvasottsága, eleve adott megértése az övéitől különböző megközelítések iránt, innen rendkívül sokoldalú érdeklődése a nyelvészeten belül, de a kultúra számos kérdése iránt a nyelvészeten kívül is, innen van talán az is, hogy munkái igen gyakran nem csupán világosak, jól konstruáltak, a szó legjobb értelmében didaktikusak, nemegyszer kifejezetten szórakoztatóak is; innen az a sokunk számára igen fontos tulajdonsága, hogy ő egyike a még ma is fehérholló-szerűen ritka elméleti nyelvészeknek, akik – a lényeget tekintve legalábbis – megértik, hogy miért több ártalmatlan hobbinál, ha valaki, mondjuk, összehasonlító történeti nyelvészettel, vagy nyelvjárásgyűjtéssel, vagy irodalmi stilisztikával foglalkozik. E mellett az emberi síkon is vonzó tolerancia mellett Kiefer azonban igényes is, sőt keményen igényes; kiváló érzékkel szűri ki a minőségileg gyenge teljesítményt tőle távoli területeken is, és mint ahogyan még tőle idegen, sőt számára kevéssé rokonszenves munkák között is meglátja, támogatja az alapos, színvonalas kutatást, keményen tudja elutasítani az érdektelen, felszínes, lusta tevékenységet. Tanúként állíthatom: ezt a tulajdonképpen galambszelídségű embert igazán egy dolog tudja mélyen felháborítani, sőt kihozni a sodrából: az emberi butaság. Fontos tulajdonsága, megnyerő és egyben mindenki számára hasznos vonása munkásságának a gyakorlati alkalmazások iránti érzék, sőt igény: az utóbbi évtizedekben, amióta az informatika a számítógépes tudományok kialakulása és fejlődése révén nem csupán a nyelvtudományi kutatás és alkotás egyre hatalmasabb és nélkülözhetetlenebb eszköze lett, hanem egyéb kutatások mellett bizonyos fokig a nyelvtudományi kutatás tárgya is, Kiefer Ferencnek az alkalmazások iránti igénye és érzéke nemcsak saját kutatásainak adott új színt és érdekességet, hanem – kiváltképpen intézeti igazgatói funkciójában – fontosnak és hasznosnak bizonyult. Végül kutatásainak, munkásságának egy olyan oldalát szeretném kiemelni, amelynek hangsúlyozását lényegesnek tartom: Kiefer Ferenc magyar nyelvész, nemcsak abban az értelemben, hogy személyében magyar, hanem abban is, hogy munkássága a magyar nyelvtudomány szerves, fontos, kiemelkedően hasznos része. Az utóbbi években vissza-visszatérően divat volt a magyar nyelvtudomány fogalmával való kirekesztő zsonglőrködés, kirekesztése ebből a körből nemcsak azoknak, akik magyar létükre a nyelvtudomány más területein öregbítik a magyar nyelvtudomány és Magyarország hírét, hanem még azoknak is, akik a magyar nyelvhez elméleti jellegű alapról közelítenek, s így az eddigi vagy a ma is folyó más, tiszteletreméltó és hasznos kutatásokhoz képest újszerű, egyébként az egész világon érdeklődéssel fogadott eredményeket érnek el. Ezért 18
is tartom fontosnak, hogy ismételten hangsúlyozzam: Kiefer, aki átfogó magyar nyelvtanok kezdeményezője, szerkesztője, szerzőtársa, aki cikkeinek “tárgynyelveként” az esetek többségében, külföldön megjelent dolgozataiban is, a magyart vizsgálja, magyar nyelvészként tisztelendő, e kifejezés valamennyi értelmében. E köszöntéssel Kiefer Ferencnek kölcsönkenyeret adok vissza: amikor, valaha, én voltam hetvenéves, ő köszöntött engem a jelenlegihez hasonló körben: kívánom neki, hogy amikor nyolcvanéves leszek, ismét ő mondja el obligát laudációmat, s ígérem, hogy ez esetben majd ismét vállalom a felköszöntést az ő nyolcvanadik születésnapján. Addig pedig kívánom, hogy ez a hetvenéves határkő új lendület és új eredmények kiindulópontja legyen számára, mindannyiunk örömére és hasznára.
Herman József
FERENC KIEFER WIRD 70 Selten läßt sich die wissenschaftshistorische Relevanz eines Lebenswerkes zu den Lebzeiten seines Schöpfers würdigen. Der Wissenschaftler, den diese Lau-datio ehren soll, gehört zu den wenigen Ausnahmen: seine Wirkung, die die Entwicklungstendenzen der ungarischen Sprachwissenschaft sowohl in intellektu-eller als auch in institutioneller Hinsicht deutlich beeinflußte, ist nicht zu bezwei-feln. Am 24. Mai 2001 begeht Ferenc Kiefer, einer der bedeutendsten ungarischen Linguisten der Gegenwart, seinen 70. Geburtstag. Stellt man die Frage, welcher Weg zu seinem vielfältigen Schaffen führte, so scheinen sich einige wichtige Mo-tive und Ergebnisse seines Werdegangs herauszukristallisieren, die die Qualität und Quantität seiner Tätigkeit zumindest teilweise erhellen. Der Ausgangspunkt war das eigentümliche Umfeld seiner Kindheit, in dem er sehr früh auf den Reichtum des menschlichen Sprachvermögens und auf die Viel-fältigkeit der Sprachen aufmerksam wurde. Er lernte neben dem Ungarischen auch Deutsch als zweite Muttersprache und eignete sich in seiner Jugend weitere Sprachen an. Sein ursprüngliches Vorhaben, Französisch und Russisch zu studieren, konnte er wegen der repressiven Wissenschaftspolitik der 50er Jahre nicht verwirklichen. Somit boten sich für ihn als einzige Möglichkeit eines Lehramts-studiums Mathematik und Physik an. Nach seinem Hochschulabschluß im Jahre 1956 wurde ihm nicht erlaubt, an einer Universität zu unterrichten, deshalb lehrte er etwa fünf Jahre lang an verschiedenen Schulen. Es gelang ihm jedoch, wäh-rend dieser Zeit ein Fernstudium in Deutsch und Französisch zu absolvieren. Er begann sich mit den aktuellen Grundwerken zur allgemeinen Sprachwissenschaft auseinanderzusetzen (unter anderem auch mit denen des gerade debütierenden Chomsky). Die Auseinan19
dersetzung mit den damaligen Leitgedanken einer neuen, theoretisch ausgerichteten Sprachwissenschaft erfuhr eine Vertiefung durch persönliche Kontakte zu führenden Persönlichkeiten der sich langsam anbahnenden theoretischen und allgemeinen Sprachwissenschaft auf internationaler Ebene. Dieses Interesse, das kreative Entwickeln neuer Ideen, neuer wissenschaftlicher Werte und Zielsetzungen sowie der durch persönliche Freundschaften entstandene Zugang zu den bahnbrechenden Entwicklungen der späten 50er und frühen 60er Jahre kennzeichneten ihn als eine Ausnahme in der sehr traditionell ausgerichteten, noch immer stark prästrukturalistisch geprägten ungarischen Sprachwissenschaft. 1962 wurde er am Rechenzentrum der Ungarischen Akademie der Wissenschaften angestellt. Es entstand eine Gruppe junger und begabter Wissenschaftler um ihn, die sich mit mathematischer Linguistik und maschineller Sprachverar-beitung befaßte. Aus dieser Periode stammen seine Kontakte zur schwedischen Linguistik, aus denen später zahlreiche Gastaufenthalte und Publikationen er-wuchsen und die – nicht zuletzt auch wegen der von ihm betreuten Doktoranden, die anschließend wichtige Ergebnisse vorlegten – dazu führten, daß seine wissen-schaftliche Tätigkeit auch die skandinavische Sprachwissenschaft auf eine unver-kennbare Weise beeinflußte. 1965 wurde ihm ein Stipendium gewährt, das ihm ermöglichte, ein Jahr an verschiedenen Universitäten der USA zu verbringen. Er besuchte unter anderem auch das MIT, an dem er die führenden Wissenschaftler dieser Zeit (wie Chomsky, Halle und Katz) und der nächsten Jahrzehnte (wie etwa Fillmore, Perlmutter und Lakoff) kennenlernte, aber darüber hinaus auch Gelegenheit zum fruchtbaren Gedankenaustausch mit ihnen hatte. Seit diesem Forschungsaufenthalt galt Ferenc Kiefer als einer der international anerkanntesten Vertreter der theoretischen Linguistik. Er widmete sich eher der Semantik, der Pragmatik und der Morphologie als der Syntax; dieses Inte-resse blieb auch in späterer Zeit erhalten. Neben seiner Zusammenarbeit mit amerikanischen und skandinavischen Gelehrten pflegte und pflegt er auch enge Kontakte zu Linguisten aus beiden Teilen Deutschlands, Österreich und Frankreich, aber auch aus Osteuropa. Seine wich-tigsten Gastprofessuren verbrachte er in Stockholm, Stuttgart, Århus, Paris, Ant-werpen und Wien. Auch gegenwärtig ist er regelmäßiger Gast an den Universitäten Wien und Paris. Seit den siebziger Jahren entfaltete er seine äußerst effektive wissenschaftsor-ganisatorische Tätigkeit, deren Ziel es war, zur Institutionalisierung und Etab-lierung der theoretischen Linguistik beizutragen. Er veröffentlichte (oft zusam-men mit Kollegen, die ebenfalls zu Klassikern der neueren Sprachwissenschaft wurden wie Searle, Bierwisch, Perlmutter und vielen anderen) zahlreiche Sam-melbände zu spezifischen Themen – aber auch solche, die die aktuellen For-schungsergebnisse im Osten Europas vorstellten. Zahlreiche renommierte interna-tionale Zeitschriften wurden und werden unter seiner Mitwirkung herausgegeben. 20
Er wurde 1973 Mitarbeiter des Instituts für Sprachwissenschaft der Ungarischen Akademie der Wissenschaften, das er seit 1992 als Direktor leitet, und ist seit 1982 auch Professor an der Eötvös-Loránd-Universität Budapest. Während Ferenc Kiefer sich in den 60er und 70er Jahren in seinen Publikationen vor allem mit anderen Sprachen (besonders dem Schwedischen und dem Französischen) befaßte, wandte er sich in den 80er Jahren verstärkt dem Ungarischen zu. Seine Bemühungen um die Entwicklung einer sprachwissenschaftlichen Schule, deren Ziel es ist, die Struktur des Ungarischen im Lichte aktueller und moderner Er-gebnisse der theoretischen Linguistik zu erforschen und die ungarische Sprach-wissenschaft in internationale Entwicklungen zu integrieren, nahmen langsam Gestalt an. Jahr für Jahr lassen sich die Früchte seiner langjährigen Bemühungen ernten. An erster Stelle ist die internationale Bedeutung seiner einstigen Schüler zu nennen, die ihrerseits heute als anerkannte Persönlichkeiten der internationalen linguistischen Szene gelten. Zweitens zeigt sich sein Streben nach einer neuen un-garischen Sprachwissenschaft auch in der Veröffentlichung bahnbrechender Wer-ke. Die wichtigste Leistung in dieser Hinsicht ist das großangelegte Projekt Strukturális magyar nyelvtan ['Strukturelle Grammatik des Ungarischen']. In den bisher erschienenen drei Bänden trachten führende ungarische Linguisten jeweils Syntax, Phonologie und Morphologie des Ungarischen mit den gegenwärtigen Mitteln der generativen Syntax, postgenerativer phonologischer Ansätze und der generativen Morphosyntax auf insgesamt etwa 2500 Seiten zu erfassen. Die wissenschaftshistorische Bedeutung dieses Projekts – das fortgesetzt wird, indem weitere Bände im Entstehen begriffen sind – besteht vor allem darin, daß erst-mals in der Geschichte der ungarischen Sprachwissenschaft zeitgemäße Mittel zur systematischen Erstellung einer theoretisch verankerten, wissenschaftlichen Grammatik des Ungarischen verwendet wurden. Das Verdienst Ferenc Kiefers ist nicht nur, Leiter dieses auch nach internationalem Maßstab außerordentlich ergiebigen und erfolgreichen Forschungsprojekts zu sein, sondern liegt auch darin, daß er selbst einen entscheidenden Einfluß auf die linguistische Ausbildung der – zum Teil international bekannten, zum Teil jungen, zum gegenwärtigen Nach-wuchs der ungarischen theoretischen Linguistik gehörenden – Mitarbeiter des Projekts hatte. Von nicht geringerer Wichtigkeit ist die von Ferenc Kiefer, Katalin É. Kiss und Péter Siptár verfaßte 'Neue ungarische Grammatik' (Új magyar nyelvtan), die eine allgemein verständliche Einführung in die generative Syntax, Morphologie und Phonologie des Ungarischen darstellt und ermöglicht, durch die Einführung neuester theoretischer Mittel in die Ausbildung von Doktoranden und Sprachlehrern eine, dem gegenwärtigen Stand der Sprachwissenschaft entsprech-ende Sichtweise auf eine zukunftsbestimmende Weise zu verbreiten. Dieses Un-terfangen erwuchs zum Teil aus der Tatsache, daß seit dem Beginn der 90er Jahre die Lehrtätigkeit für Ferenc Kiefer eine zunehmende Bedeutung erlangte. Er wurde sowohl zum Leiter des neuen Lehrgangs 'Theoretische Linguistik' als auch des ebenfalls neu gegründeten Graduiertenkollegs für 21
Theoretische Lin-guistik an der Eötvös-Loránd-Universität ernannt. Es ist als ein bedeutender Erfolg für Professor Kiefer zu bewerten, daß diese beiden Institutionen heute bereits zu den renommiertesten ihrer Art in Europa gehören; die Türen der Uni-versitäten und Forschungsinstitute sowohl in als auch außerhalb Europas stehen Absolventen des Lehrgangs sowie den hier promovierenden und promovierten jungen Wissenschaftlern offen. Ein weiteres Zeichen für seine Absicht, die lin-guistische Forschung in Ungarn grundsätzlich zu verändern, indem theoretische und international anerkannte Konzeptionen vertreten werden, ist ein zweites, vor kurzem erschienenes Lehrwerk, das den Titel 'Bedeutungstheorie (Jelentéselmé-let) trägt. Dabei handelt es sich nicht um eine gewöhnliche Darstellung der For-schungslage in der Semantik, sondern es ist vielmehr ein synthetisierendes Werk, das teilweise bedeutungstheoretische Ansätze kritisch analysiert, teilweise Ferenc Kiefers ars poetica veranschaulicht und den Kern seines wissenschaftlichen Schaffens auf dem Gebiet der Semantik zusammenfaßt. Für seine Studenten erscheint Ferenc Kiefer als ein besonders geduldiger Wis-senschaftler und Betreuer, der zwar zu einer beeindruckenden Vielfalt von lin-guistischen Fragestellungen eine klare und kompetente Meinung äußern kann, der aber diese nie als unanfechtbare Wahrheiten präsentiert, sondern auch gern mit sich diskutieren und sich überzeugen läßt. Nicht nur sein weltweites Renommee, die internationalen Anerkennungen, die Positionen, die er einnimmt, die Wür-digungen und Auszeichnungen, mit denen er geehrt wurde, sondern vor allem die Ausstrahlung seiner Persönlichkeit, seine Offenheit, seine Toleranz, seine außer-gewöhnliche Belesenheit und nicht zuletzt seine aufrichtige Hilfsbereitschaft ver-leihen ihm die Autorität, die es ihm ermöglicht, jüngere Kollegen ständig zu un-terstützen, und ihre wissenschaftliche Laufbahn in die gewünschte Richtung zu lenken. Internationale und ungarische Institutionen erkannten seine wissenschaftliche Leistung, seine wissenschaftsorganisatorische Tätigkeit und seine bestimmende Rolle in der Entwicklung der gegenwärtigen Sprachwissenschaft mit zahlreichen Würden und Ehrenämtern an: er ist Mitglied der Europäischen Akademie der Wissenschaften, der Europäischen Akademie für Wissenschaft, Kunst und Lite-ratur, der Ungarischen Akademie der Wissenschaften, der Österreichischen Aka-demie der Wissenschaften und ist Ehrendoktor mehrerer Universitäten; er war jahrelang Vorsitzender der International Pragmatics Association und der Societas Linguisticae Europeae. Gegenwärtig ist er auch Vorsitzender der Abteilung für Linguistik und Literaturwissenschaft der Ungarischen Akademie der Wissen-schaften, wodurch die Tragweite seines Handelns wesentlich erweitert wurde, in-dem er sich nicht nur für die Linguistik einzusetzen vermag, sondern auch viel für das Ansehen der Geisteswissenschaften in Ungarn tun kann. Wir – die wir zu zwei verschiedenen Generationen seiner Schüler gehören, und die wir selbst wichtige Wendepunkte unserer Laufbahn der geistigen, wissen-schaftsorganisatorischen und menschlichen Wirkung Ferenc Kiefers 22
verdanken – wünschen ihm Kraft und Beharrlichkeit, um seine langjährigen Zielsetzungen mit dem bisherigen Erfolg, mit der bisherigen Effektivität und mit der bisherigen Entschlossenheit zu verfolgen. Wir wünschen ihm Gesundheit und Energie, damit er seiner Leidenschaft, der Linguistik auch in den folgenden Jahrzehnten nachgehen kann, und danken ihm für all das, was wir von ihm gelernt haben und in Zukunft lernen werden.
András Kertész–Gergely Pethő
23
Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe a Magyar nyelvész pályaképek és önvallomások című sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be hetven hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága főleg a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit tudományos fokozatok is hitelesítettek), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. 25 év elteltével igény jelentkezett a felvételeknek az újabb generáció jeles képviselőivel való kiegészítésére. Ez tette szükségessé a sorozatunk nevének pontosítását. A pályaképeknek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a felvételek elindításakor, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és szakmai közélet ellensúlyozására persze nem gondolhattunk, de e hiteles forrásanyag segítheti a jövő szakembereit, hogy reális képet alkothassanak. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását és kiegészítését az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az intézetben, mind az egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik nem zárkóztak el a felvételtől, s azoknak is, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a XX. század második felének nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. – 1998. január 27. – 2001. november 15. Bolla Kálmán
24
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK
1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS 52. PÉTER MIHÁLY *** folytatás a belső borítón
25
MAGYAR NYELVÉSZ PÁLYAKÉPEK ÉS ÖNVALLOMÁSOK (Újabb felvételek) folytatás a hátsó borítóról
53. BAŃCZEROWSKI JANUSZ 55. GADÁNYI KÁROLY 57. SUBOSITS ISTVÁN 59. BÉKÉSI IMRE 61. BÜKY LÁSZLÓ 63. SZÉPE GYÖRGY 65. RÓNA-TAS ANDRÁS 67. ADAMIK TAMÁS 69. WACHA IMRE
54. NYOMÁRKAY ISTVÁN 56. PUSZTAY JÁNOS 58. H. TÓTH IMRE 60. ÉDER ZOLTÁN 62. RÉDEI KÁROLY 64. SZABÓ JÓZSEF 66. BÜKY BÉLA 68. BENCÉDY JÓZSEF 70. BOLLA KÁLMÁN
Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 6., 7., 8., 9., 11., 12., 15., 17., 19., 23., 24., 26., 27., 28., 29., 31., 33., 34., 35., 37., 38., 39., 40., 43., 44., 48., 49., 51., 52., 53., 54., 55., 56., 57., 58., 59., 60., 62., 63., 67.
26
27