Magyar Iparművészet. 1

PALÓCZI ANTAL: VÉDEKEZÉS AZ ÉKTELEN ÉPÍTKEZÉSEK ELLEN udapest építési fejlődésének legújabb korszakában oly jelenségek tűnnek föl, amelyek ellenében a védekezés immár elodázhatatlan szükség. Az építőművészet s a j á t s á g o s alkotásait kell szemlélnünk a budapesti épületek egy részénél, és néma megdöbbenéssel, ámuló bosszankodással látjuk az oly építkezések elszaporodását, melyek lehetetlen architektúrájukkal, ízléstelen tömegükkel, v a g y a környezettel való diszharmóniájuk miatt méltán kihívják az elítélő kritikát. Általános felháborodássá zúdult a közvélemény, amidőn a budapesti architektúra egy ilyen szörnyszülötte odamerészkedeft egy olyan exponált helyre, ahol önkéntelenül is mindenkinek szeme, tekintete kell hogy rajta fennakadjon. Fővárosunk r a g y o g ó Dunapartján, közvetlen a Margithíd alatt, felépült most oly ház, egy „Palatinusépület", mint koronája az ízléstelenségnek, mely megjelenésével arculcsap minden jóérzést és ízlést, és felidézte az ellene való tiltakozásnak h a n g o s megnyilatkozását. Éktelen, csúnya foltot ejt ez új épület ama felséges városképen, a főváros világszerte emlegetett dunaparti panorámáján, mely elsősorban tette és teszi Budapestet: s z é p várossá! Az efölötti felháborodás szerzett jelenleg t á g a b b körökben is népszerűséget oly tárgynak, mely eddig még a szűkebb szakkörökben sem örvendett élénkebb érdeklődésnek. S e z : Budapest építésügyi szabályzata. S arról folynak most vitatkozások, hogy lehet-e v a g y nem megakadályozni, az építésügyi szabályzat alapján, az ízléstelen építkezéseket s miért nem történt vagy történhetett intézkedés arra nézve, hogy ily botrányos építkezés, mint amilyen a Dunaparton létesült új „Palatinus-ház", ne sértse a jó ízlést, ne ejtsen rút külsejével foltot Budapest legszebb városképén. Amidőn a szomorú aktualitássá vált e tárgyhoz a M a g y a r Iparművészet hasábjain szót emelek, nem akarom szaporítani az ízléstelen építkezések fölötti kesergéseket, hanem inkább az a célom, a városépítő objektív szempontjából fejtegessem és megvilágítsam, h o g y általában mi az építésügyi szabályzat lénye, jelentősége, minő szerepet tölt be, minő hatáskör jut s z á m á r a a városban létesülő építkezések tekintetében. Még pedig a fent említett incidensből kifolyólag, különösen arra való tekintettel, miképp és minő mértékben hatnak vagy kellene kihatniok a szabályzat határozmányainak az ízléstelen építkezések megakadályozására, illetőleg a művészi tekintetek és igények m e g ó v á s á r a . Szerencsés véletlen folytán oly szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem is kell megerőltetnem magamat. Mert még tavaly nyáron kezembe került dr. Ing. S t ü b b e n , * elismert híres német városépítőnek az az előadása, melyet Berlinben a városépítő-szeminárium 1914. évi folyamán tartott ezen a címen: „A k ö z s é g e k f e l a d a t a i a z é p í t ő r e n d s z a b á l y o k t e r é n , k ü l ö n ö s e n m ű v é s z i t e k i n t e t b ő l " . Nem is mulasztottam el Stübben ez alapos és kimerítő fejtegetéseit hű fordításban, m a g y a r nyelven egyik szaklapunkban közreadni. így talán eltekinthetek attól, hogy előhozakodjam az építésügyi szabályzatról ismételten adott saját fejtegetéseimmel amely, fejtegetésekkel hosszú évek során át csak azt tudtam elérni, h o g y fölényes mellőztetés lett osztályrésze azon törekvésemnek, amellyel Budapest városépítésében a modern eszmék érvényesítését és terjesztését kívántam elérni. Segítségül hívom tehát a külföldön elismert szaktekintélynek tanítását, amiből majd az is ki f o g tűnni, mennyivel előbbre van és messzebb jár ott a városépítés terén a szervezési munka, ahol minálunk épp csak a kezdet kezdetén állunk. * Dr. Ing. Stlibben J., titkos épílőfőtanácsos, Köln város szabályozásának megalkotója és építésügyeinek volt igazgatója, a „Städtebau" kézikönyv szerzője, a leghivatottabb magyarázója és interpretátora a városi építésügyi szabályzatnak.

J 205 Magyar Iparművészet.

1

Stübben szerint is „a v á r o s i é p í t é s ü g y i s z a b á l y z a t t i s z t á n r e n d ő r i intézk e d é s " . Korlátozzák joghatályát ama határok, amelyek általában a rendőri beavatkozás irányában vonattak. Ezek szerint kötelessége meghozni minden szükséges intézkedést a k ö z r e n d , k ö z c s e n d , k ö z b i z t o n s á g fenntartására és e l h á r í t á s á r a oly v e s z é l y e k n e k , amelyek a közönséget vagy egyes tagját fenyegetik. Tehát nem gazdasági és esztétikai vagy m ű v é s z i é r d e k e k védelme, hanem „ v e s z é l y e k e l h á r í t á s a " képezi feladatkörét az építésügyi szabályzatnak. Veszélyek, amelyek az építkezéseknél előállhatnak oly hibákból, amelyeket az á l l é k o n y s á g , a t ű z b i z t o s s á g , a f o r g a l o m b i z t o n s á g a é s a k ö z e g é s z s é g ellen elkövetnek, így tehát teljesen helytáll az a jogászi felfogás, hogy az építésügyi szabályzatnak ö n m a g á b a n művészi tekintetben nincsen ingerenciája az építkezésekre. Ebben azonban nem nyugszik meg Stübben, hanem azt mondja tovább: „Ezek szerint tehát művészi tekintetek nem forognának fenn, hogyha az építésügyi szabályzat jogi határozatai nem bírnának önmagukban már bizonyos esztétikai kihatással is és ha nem volnának oly községi ténykedések a rendőrségiek mellett, amelyek szoros nexusban vannak' az építési üggyel. Ezek pedig: a v á r o s t e r v m e g á l l a p í t á s a é s a l k a l m a z á s a i Továbbá: az 1907. évi július 15-én kelt ú. n. e l é k t e l e n í t é s elleni t ö r v é n y és legújabban: a z é p í t ő t a n á c s a d á s ! " (De csak Németországban.) Míg tehát Németországban a rendelkezések e n é g y csoportja az, amely az építő tevékenységét befolyásolja és irányítja, bizonyára kielégítő és kimerítő hatású, addig minálunk még meg kell elégednünk az ideirányuló rendelkezések első kettőjével : az építésügyi szabályzattal és mellette a városterv megállapításával és alkalmazásával. Sem „ e l é k t e l e n í t é s i törvényünk" nincs, sem nem ismerjük még az „építő t a n á c s a d á s t " . Utóbbi még ez idők szerint Németországban sincsen általánosan honosítva, csupán a rajnamenti tartományokban. Egész a legújabb időkig (1907) a városoknak általában csak az építésügyi szabályzat, továbbá a városterv állott rendelkezésre az építkező tevékenység irányítására és befolyására. És sikerült általában ezek segélyével kielégíteni a művészi igényeket is! Nem volt panasz e tekintetben Budapest egyik városrészében sem. Megóvták pl. a régibb Ferenc József tér művészi egységét és térharmóniáját az egyenlő beosztású és magasságú körülépítéssel. Művészi egyensúllyal ékeskedett a József-tér is, mert egyező házhomlokzatok vették körül. És nem-e tett és tesz szép művészi hatást a pesti Dunapart szép házsora a Rudolf-rakparton, a korzó mentén? Továbbá meg tudta óvni Pest városa az épületcsoport esztétikai egységét a görög templomot kísérő házaknál, annak ellenére, hogy nem voltak a házak egy tulajdonosé. Mind megannyi bizonyíték arra, hogy esztétikai, m ű v é s z i értelemben is képes volt a város hatósága befolyásolni az építkezést, csupán a városterv és építésügyi szabályzat együttes alkalmazásával is! Azért mondja Stübben : „a városlerv, helyesebben városépítő terv, mely az építésügyi szabályzat e l ő k é s z í t ő j e és vele l e g s z o r o s a b b k ö l c s ö n h a t á s b a n áll, kiterjed magától érlelőleg úgy gazdasági, mint m ű v é s z i tekintetekre is". Van tehát eszköz, amellyel az építésügyi szabályzatnak pusztán rendőri joghatályát — a művészi szempontok érvényre emelésére — kiterjeszthetjük, kibővíthetjük. S itt akadt meg nálunk a gazdasági s főleg a m ű v é s z i követelések kielégítésére való gondoskodás, azért mert a városterv és építésügyi szabályzat e g y m á s s a l v a l ó s z o r o s k a p c s o l a t a é s k ö l c s ö n h a t á s a nálunk elismerve nincsen, ez irányban még a fogalmak megegyezésre nem jutottak. Évek óta vallom és sokszor és ismételten hangoztattam, miszerint az építésügyi szabályzat nem egy ö n á l l ó , önmagában bevégzett alkotás, hanem f o l y o m á n y a és t a r t o z é k a a várostervnek és szervesen összefügg a város általános szabályozási, ill. beépítési tervével ! Megállapításuk sorrendjére nézve pedig feltétlenül áll az, hogy előbb való és e l ő b b á l l a p í t a n d ó m e g a városszabályozó és beépítési terv és csak u t á n a , e n n e k n y o m á n alkotható meg az építésügyi szabályzat! Ennélfogva csak

úgy jöhet Ie'tre a jó és helytálló építésügyi szabályzat, ha az e l ó ' z e t e s e n elkészített városterv is helyes, jó és megfelelőt Már pedig — sajnos — sokfelől konstatált tény, hogy Budapest részére n i n c s e n m e g á l l a p í t v a oly városterv, oly szabályozási és beépítési terv, amelyről azt lehetne állítani, hogy az jó és helyes, megfelel a város eddig fejlett viszonyainak és eleget tesz a modern városépítés követelményeinek, amelyek közé a művészi igények kielégítését is sorozzák. E ténybeli — bizonyára végzetes következményekkel járó — állapotot maga a fővárosi tanács is elismerte, legutóbb az 1911. évi budgetnek előterjesztését kísérő jelentésében. A közmunkatanács azonban más véleményen van. ő kijelenti az 1911. évről szóló jelentésében, hogy m á r r é g e n m e g v a n Budapest városterve, ill. az általános szabályozási és beépítési városterv. Azonban ugyanabban a jelentésben, csak pár sorral alább beismeri a tanács, hogy „nincs tájékozva azon állami feladatok megoldásának módozatairól, melyekről előre is tudjuk, hogy a főváros szabályozásában igen mélyreható változások szükségét fogják felidézni. Ide tartoznak azok a középületek, közintézetek, melyeket az állam a székesfőváros területén emelni fog és idetartozik különösen a pályaudvarok már régen időszerűvé vált rekonstrukciójának nagy kérdése". Leszögezhetem tehát a közmunkafanács saját nyilatkozata nyomán elvitathatatlan lényül: hogy már r é g e n m e g v a n a városlerv, de h i á n y z i k b e n n e a z a t a r t a l o m , amely, ha belekerül, amint kell hogy belejöjjön, a t e r v e n i g e n m é l y r e h a t ó v á l t o z á s o k szükségét fogja felidézni! S kérdem, ha a terv már régen készült, vájjon belekerülhettek-e abba a v á r o s é p í t é s m o d e r n e s z m é i , amelyek nem régi, hanem l e g ú j a b b keletűek? És végül még fel kell vetnem azt a kérdést is, vájjon megbízható-e az építésügyi szabályzat, mely ezen terv folyományaként és vele szoros kapcsolatban kellett hogy elkészült legyen ? A feleletet erre a kérdésre megtaláljuk, ha körülnézünk Budapest építkezésében. Éktelen, csupasz tűzfalak meredeznek reánk a várhegy magas hegyoldaláról — a lejtős vidékeken letelepített villanegyedeket a Gellért-, a Naphegyen, a Rózsadombon, magas házak falai zárják körül — eltakarva a város felől a villatelepet s elzárva a kilátást. Megdöbbenve látunk a város külső vidékein földszintes házsorok közül kiemelkedni 4—5 emeletes házszörnyefegeket éktelen, csúnya tűzfalakkal, aminő visszataszító, ízlésbe ütköző látvány, olyannyira jár gazdaságilag rossz következményekkel úgy a telekárak, mint a lakásbérek végzetes felcsigázásával. Középületeink rendesen úgy el vannak dugva, szűkös környezet közé beékelve, hogy alig akadunk rájuk s előttük nincsen hely, hogy az épületet élvezni is lehessen. A görög templom épületcsoportjának szimmetriája megbontva, tereink legtöbbje, mint pl. a Ferenc József tér, a Fővámtér, az Eskütér körülhatárolásában rejlett térharmoniájuktól megfosztva, a városépítésünk művészi irányban inkább visszaesést, semmint haladást mutat fel az újabb időkben ! A l a p f o r r á s a és o k a mind e helyfelen, művészietlen építkezéseknek és esztétikaellenes alkotásoknak a helyt nem álló, h i á n y o s é s h i b á s v á r o s t e r v s az ennek nyomán és következésképp szerkesztett é p í t é s ü g y i s z a b á l y z a t , amelyek alkalmazása folytán sem gazdasági, sem m ű v é s z i tekintetben kielégítő eredmény nem jöhet létre; ha meg is foltozzák a szabályzatot a fővárostól iniciált ú. n. művészi paragrafussal. És hiába tápláljuk a reményt, hogy ezzel a paragrafussal már biztosítva volnánk a jövőre nézve az iránt, hogy Budapesten többé nem fognak előfordulni helytelen, éktelen és ízléstelen építkezések, mindaddig ez i l l ú z i ó n a k fog bizonyulni, míg városépítésünkben nem indítjuk meg a gyökeres, a l a p o s r e f o r m o t azzal, hogy megállapítjuk a helyes új várostervet a modern követelések alapján, s nem haladunk azután l o g i k u s k ö v e t k e z e t e s s é g g e l a városépítőművészet azon az útján, amelyen egyes német városok imponáló eredménnyel járnak elől.

y • M V • » • í y • y •

Mert nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a község adminisztrációjának nemcsak az a kötelessége, hogy rendészeti és felügyeleti intézkedésekkel a lakónép biztons á g a és anyagi jóléte fölött ó'rködjék, hanem fontos kötelessége intézményesen a község népének neveléséről, művelődéséről, ízlésének nemesítéséről is gondoskodni. S i t t ismét Stübben szavait idézem, aki a városépítésről ekképpen nyilatkozik : „Azért oly fontos, hogy a hatóságok a művészi szempontoknak a város építésében, építkezéseiben való érvényesítését teljes mértékben biztosítsák, mert az épületek á l l a n d ó a n , a nap minden órájában, mindenki, művelt és műveletlen, szeme előtt állanak s így a legkiterjedtebb mértékben éreztetik nevelő és művelő hatásukat. Mennél kevésbbé hatja át a város alkotását a művészet, annál kisebb az épületek művészi hatása is, annál kevesebbet nyújt a város az idegennek, mint az odavalónak s annál ritkább a város polgáraiban városuk iránti ragaszkodása és a hozzátartozandóság büszke érzete."

• IÍ

!••i DR.TAFNER VIDOR:AZ ORNAMENTUM y m e s t e r s é g e s e n készült • t á r g y , ha nem valamifiIyen meglévő tárgynak » a z utánzata, mindig vaV l a m i l y e n való vagy kép• z e i t szükséglet kielégítéí í s é r e szolgál. Ennek kö» v e t k e z t é b e n a tárgy olyan V anyagból és az anyagja nak olyan elrendezésével készül, hogy az előre íí látott célnak a lehető legjobban megfelelhessen, y A tárgynak ezt a tulajdonságát, a valamire « alkalmas voltát nevezzük a tárgy funkciójá• nak vagy jelentésének; ha pedig a tárgyat í! mint fogalmat tekintjük, a fogalom tarfalmáy nak. A tárgy anyagát és anyagának elrende• zését tehát a tárgy jelentése határozza meg. • A tárgy pedig, mint magánvaló, természetM szerűleg nem lehet más, mint az anyaga és y az anyagának a térben való elrendeződése. • A tárgy anyaga és annak a térben való elren• deződése a tárgy jelentésétől függ, nyilvánn való tehát, hogy a tárgyat, mint magánvalót, y a tárgy jelentése határozza meg. « A tárgy anyagának a térben való elrende• ződését közönségesen szerkezetnek szoktuk y nevezni, ennek alkotó tényezőit pedig szery kezeti elemeknek. A tárgy, mint magánvaló, • tehát a szerkezeti elemek útján függvénye a • tárgy jelentésének. » A tárgyat, mint szemléleti jelenséget, látóit szervünk segélyével érzékeljük. A szemléleti • jelenség létrehozásában tehát a tárgynak csak • a látható alkotóelemei szerepelhetnek. Ezek y a látható alkotóelemek, amennyiben csak y szerkezeti elemek, esetlegesek. Mert tisztára • a mechanikai törvények alkalmazásától függ, • hogy a tárgy szerkezeti elemei közül melyek M lesznek láthatók és melyek maradnak a tárgy y belsejében láthatatlanul. A szerkezeti elemek « láthatósága nem lévén összefüggésben sem

a tárgy jelentésével, sem alakjával, a tárgyról, mint magánvalóról, nem adhatnak szükségképpen felvilágosítást. Gondoljunk csak egy kettősfedelű órára, puszta szemlélés alapján semmi esetre sem tudhatjuk meg róla, hogy az idő mérésére szolgál ; farthatjuk pl. lépésmérőnek vagy fotométernek is. Hogy a tárgy, mint szemléleti jelenség, felvilágosítást adhasson a magánvalóról, kell hogy anyagának egy részét, esetleg külön erre a célra szolgáló anyagtöbbletef, látható módon úgy helyezzük el, hogy a tárgyról, mint magánvalóról, puszta szemlélet alapján felvilágosítást adjon. Minthogy a tárgy, mint magánvaló, a jelentés függvénye, jól megismerjük a tárgyat akkor, ha közvetlenül a tárgy jelentéséről kapunk felvilágosítást. Egyazon jelentésű tárgyak anyaga és szerkezete nem szükségképpen azonos. Lehetnek azonos jelentőségű tárgyak, amelyeknek anyaga és szerkezete különböző, például a zsebóra és a homokóra. Azért, hogy a tárgyat mint magánvalót megismerjük,

Dankó Ödön : C s é s z e aljjal.

E. D a n k ó : Entwurf fUr eine Tasse.

• •

kell hogy jelentésén kívül anyagáról, szerkezetéről és alakjáról is felvilágosítást kapjunk. A tárgynak azt a részét, amely szemlélet útján ad felvilágosítást a tárgyról, mint magánvalóról, természetszerűleg nem sorolhatjuk a szerkezeti elemek közé, hanem különválasztva az előbbiektől: d í s z í t ő e l e m e k n e k nevezzük. A tárgyat, mint szemléleti jelenséget, tehát a díszítő elemek határozzák meg. A műtárgy és mesterembermunka között a különbség a helyesen alkalmazott díszítő elemnek, az ornamentumnak a jelenléte. Azt a módot, ahogyan a művész az ornamentumot felhasználja a jelzett cél érdekében, stílusnak nevezzük. *

Az ornamentum * a művészi tárgyat, mint jelenséget, meghatározó tényező. Hogy ennek a feladatnak megfelelhessen, könnyen szemIélhetővé kell tennie a tárgy alakját, továbbá ki kell emelnie a tárgynak a jelentésére nézve fontos tulajdonságait, sőt sok esetben a ténylegesnél nagyobb mértékben valónak kell őket feltüntetnie. Ha egymás mellett nézünk két tányért, amelyek egészen egyforma alakúak, de az egyik díszítmény nélküli, tiszta fehér, a másik pedig a szélén és a középső mélyedésének a peremén egy-egy színes sávval van csak díszítve, azonnal belátjuk, hogy az ornamentum mennyivel könnyebben felfoghafóvá teszi az alakot (Cornelius : Elemente der bildenden Künste). A mult években meglehetős nagy retikülök voltak divatban, amelyeket hosszú zsinóron vállra akasztva viseltek. Ha elképzelünk két ilyen egyforma retikült, * Ornamentum = díszítmény, ékítmény ; származik a latin o r n o , - a r e = ékesíteni, díszíteni igéből. A belőlük képzett a z o n o s jelentésű főnevek : o r n a m e n t u m , -i é s o r n a m e n-, m i n i s ; az előbbi alakból származik a németesen csonkított o r n a m e n t . Az utóbbi időben irodalmunkban lábrakapott o r n a m e n s szó teljesen rossz, lehetetlen képzés.

az egyiket ceruzavastagságú zsinórra, a másikat cérnavastagságú acéldrótra szerelve, feltétlenül az előbbit tartjuk szebbnek, mert c s a k szemlélés alapján nem tartjuk az acéldrótot alkalmasnak a szóban forgó súly tartására, jóllehet az acéldrót sokkal több terhet bír el, mint a zsinór. A következőkben az ornamentum technológiájával kívánok foglalkozni. *

Az ornamentum kétféle lehet : exogén vagy entogén. Exogénnek nevezem az ornamentumot akkor, ha önmagában, a tárgytól függetlenül is létezhetik és ilyenkor is ornamentumnak fogható fel, entogénnek pedig akkor, ha a tárgyon kívül vagy nem létezhetik, vagy ha igen, ez esetben nem fogható fel ornamentumnak. Ehhez hozzávehetjük még, hogy az exogén ornamentum eltávolítása csak a tárgy művészi értékére van hatással, az entogén ornamentum eltávolítása pedig a tárgy funkcionális tulajdonságait is befolyásolja. Exogén ornamentum például a meanderszaIag, entogén az előbb említett retikül vastag zsinórja. Az entogén ornamentumot nevezhetnénk a tárgyat alkotó ornamentumnak is, ha már eleve nem vontunk volna éles határvonalat a tárgy szerkezeti és díszítőelemei között. Példánkban a retikül zsinórja szerkezeti elem és ornamentum is egyszerre, a kettőnek különválasztása tehát erőszakosnak látszhatik. De vegyük tekintetbe, hogy a zsinór mint szerkezeti elem semmi esetre sem nyert volna alkalmazást abban a formában, amelyben tényleg alkalmazták. A zsinórnak mint szerkezeti elemnek csak a teherbírása jöhetett volna számításba, tehát egy megfelelő erős vékony fonalat, esetleg a már említett acéldrótot szerelték volna fel helyette. Szerkezeti elem tehát a zsinórnak a kellő teherbírása, díszítőelem pedig az az anyagföbblef, amely a vastagságát alkotja és a teherbírását szemlélés útján felfoghatóvá teszi. Ilyen entogén ornamentum az a szalagcsokor, amellyel a kis lányok haját szokták csomóba kötni, hogy a homlokukba ne lógjon. A szalagcsokrot a jelentés alapján (a haj összetartása) szerkezeti elemnek kell tartanunk, de azok az alkotói, amelyek ebben a funkcióban nem vesznek részt, szín, a kelleténél nagyobb szélesség stb., ornamentális elemek. Hamis entogén ornamentummá lesz ez a szalagcsokor, ha a hajat előbb egy vékony rövid fonallal kötik össze és a csokrot igaz szerkezeti funkció nélkül alkalmazzák. Ilyen és hasonló ornamentumokban a női ruha nagyon gazdag. Ezt a gondolatmenetet követve, minden esetben szétválaszthatjuk a szerkezeti elemeket a díszítőelemektől.

Dankó Ö d ö n : Mázas "csempék.

• íí y y • í! V • • » y ií • fi y V • fi y • íí fi V • fi y 5 • íí » « • íí y V • íí y •

Hogy az ornamentum céljának megfeleljen, szemlélhetővé kell tennie a tárgynak lehetőleg sok tulajdonságát : alakját, jelentését, szerkezetét. Minél több tulajdonságot tesz szemlélhetővé az ornamentum, annál nagyobb a művészi értéke. Az exogén ornamentum technikája lehet azonos a tárgyéval, de lehet különböző is. Például egy kalapált (jól magyarul : trébelf) rézedényre reádolgozhatok magával a kalapácscsal, esetleg domborítódúccal (Bunse, puncni) valamilyen exogén ornamentumot, mondjuk egy meanderszalagot : az ornamentum fechnikája azonos a tárgyéval. Ugyanezt a meanderszalagot azonban reádolgozhafom ugyanerre az edényre más technikával is, reáfesthetem olajfesfékkel, lakkfestékkel, esetleg zománccal is elkészíthetem, vagy pedig reávésem, és a vésővel kimélyített árkot, ha nem akarom üresen hagyni, teleolvaszthatom valamilyen könnyen olvadó ötvözetfel, vagy pedig ezüsttel, esetleg arannyal kalapálom tele. Az ornamentum technikája ez esetek mindegyikében különbözik a tárgy saját technikájától. Ha az ornamentum technikája azonos a tárgyéval, akkor megfelelő ismeretek birtokában az ornamentumról, mint katexochén l á t h a t ó részéről a tárgynak, puszta szemlélet útján megtudom, hogy a tárgy milyen technikával készült. A technika pedig igen sok esetben annyira jellemző az anyagra, hogy az anyag nemcsak általánosságban, hanem minőség szerint is nagy biztossággal felismerhető, Vegyünk például két egyforma, öblös rézedényt (azaz helyesebben bronzedényt, mert a tiszta vörösrezet művészi tárgyakká csak nagyon ritkán dolgozzák fel), amelyek egyike kalapáccsal domborított, másika pedig öntött, de mindkettőt ugyanaz a meanderszalag ékesíti. Azt hiszem, a kalapáccsal domborított meanderszalag, amely itt-ott lényegtelenül egyenetten, esetleg a kalapács nyomai is látszanak rajta, azonnal elárulja, hogyan készült az egész edény. A másik edény egyenletesen domború, élesen határolt díszén első pillanatra láthatjuk, hogy az öntőformából került ki. A kalapácsoláshoz használt bronz egé-

E. Dankó : Glasierte Fiiessen.

szen más összetételű mint az, amelyet öntéshez használnak. Az ornamentum tehát szemlélhetővé teszi a tárgy technikáján kívül anyagának a minőségét is. Nézzünk más példát ; ugyanazt a szegélydíszt látjuk két hasonló színű és alakú terítőn. Az egyiken a minta szögletessége, esetleg kissé nagyon is szembeötlő szabályossága könnyen elárulja a keresztszemes hímzést, a másikon az öltések tömöttségéből, a szabadabb vonalvezetésről fölismerhetjük, hogy lapos hímzéssel készült. Az ornamentum technikájából nagy bizonyossággal következtethetünk a terítő anyagára : az első esetben csak durvább szövésű keresztszálas szövetről, a másodikban csak finom szálú, nem látható struktúrájú szövetről (posztó stb.) lehet szó. A rézedény esetében saját technikájú, az utóbbiban pedig idegen technikájú exogén ornamentum ismertette meg velünk közelebbről a tárgy anyagát. Bizonyos technikai fogásokkal lehet azonban bármilyen alapra pontos keresztszemes mintát hímezni, öntéssel is lehet a kalapálthoz hasonló hepe-hupás meanderszalagot készíteni. Ebben az esetben az ornamentum éppen tévedésbe ejt bennünket a tárgy anyaga felől, a merev öntőbronzot nyújtható tombaknak, a posztót esetleg kalotaszegi vászonnak hazudja. Ilyen módon a legdurvább tévedések is előfordulhatnak. Fémnek nézhetjük a porcellánt, porcellánnak a fémet; nincs olyan anyag, amit mással ne lehetne összetéveszteni. Ebben a vonatkozásban játszik szerepet a tárgy anyaga a művészi érték megállapításában. A modern iparművészetben oly sokat hangoztatott a n y a g s z e r ű s ég csak azt fejezi ki, hogy kizárólag oly ornamentumot alkalmazzunk, amely a tárgy anyagát is felismerhetővé teszi. Ebből a szempontból vizsgálva az exogén ornamentumot, a következőket állapíthatjuk meg : A saját technikájú exogén ornamentum, amennyiben nem hazug, azaz nem erőszakos utánzása valamilyen más technikának, felvilágosítást nyújt természetszerűleg arról a technikáról, amellyel a tárgy készült s ennek kapcsán magáról az anyagról is.

í[ • IÍ •

n fi y V • íí y V • íí y V • íí y V • íí y « • fi y « • fi y V • fi y V • fi y V • fi y V • fi y * • fi y • II n

• •

•n n fi fi ií • fi fi V • fi fi V • fi fi V • it fi íí • fi £ V • fi » « • fi » » • fi » V • fi y it • fi y • • fi y V y

Dankó Ödön : Mázas csempék.

Egészen másképp áll a dolog az idegen technikájú ornamenfummal. Az idegen technikájú ornamentumnak rendesen az anyaga is különbözik a tárgy anyagától, hacsak nem azáltal keletkezik, hogy a tárgy saját anyagának egy részét eltávolítjuk, mint például vésés, guillochirozás alkalmával. Az ornamentumnak az anyaga és technikája a tárgy anyagával kétféle viszonyban lehet, vagy olyan az ornamentum, hogy a legkülönfélébb anyagokon is sikerrel alkalmazható, vagy pedig csak az anyagok egy bizonyos szűk körére terjed ki az alkalmazhatósága, Ez utóbbi esetben az ornamentum jellemző a tárgy anyagára, az első esetben pedig nem. Ezen az alapon megkülönböztethetünk jellemző és nem jellemző anyagú ornamentumot. így például, ha valamilyen tárgyra ráfestjük az ornamentumot, ebből a tárgy anyagára egyáltalában nem következtethetünk. Festeni lehet a legkülönbözőbb anyagokra, fára, fémre, agyagra, kőre, cementre, papirosra stb. Azok a festékek, amelyek oldatban kerülnek alkalmazásra (az úgynevezett pácok), a befestett felület struktúráját nem fedik el és így nem akadályozzák meg egészen a tárgy anyagának szemlélet útján való felismerését. Azok a festékek ellenben, amelyek elfedik a befestett felületet (olajfestékek, lakkok), teljesen lehetetlenné teszik a tárgy anyagának a felismerését. Egy lakkfestékkel bevont doboz lehet fából, fémből, papirosból vagy számtalan más anyagból, de az anyagát szemlélet útján nem ismerhetjük fel. Evvel szemben jellemző anyagú ornamentum a niello, mert csak ezüstön lehet sikerrel alkalmazni. De az ornamentumnak nemcsak az anyaga, a technikája is lehet jellemző a tárgy anyagára. Ilyen jellemző technikájú ornamentum a guillochirozás. és különböző fajtái, mert csak bizonyos fémeken alkalmazhatók. Nem jellemző ornamentális technika ezzel szemben a batikozás. Batikot mindenre lehet esinálni, szövetre, bőrre, fára, fémre, papirosra, agyagra, üvegre stb. Ezek alapján művészi értékelés tekintetében az exogén ornamentumok között első

E. Dankó : Glasierte Fiiessen.

helyen áll a saját technikájú ornamentum, egyértékű vele a jellemző technikájú vagy anyagú idegen technikájú ornamentum. Kevesebb művészi értékkel bírnak a nem jellemző idegen technikájú ornamentumok, ezek közül értékesebbek azok, amelyek a tárgy anyagának eredeti felületét nem teszik láthatatlanná. Van egy pár olyan ornamentális anyag és technika, amelyek csak egymástól nagyon különböző anyagokon alkalmazhatók és éppen ezért mégis anyagszerűen halnak. A zománcot csak kerámiái anyagokon és néhány fémen lehet alkalmazni. A tárgyat alkotó anyagoknak nagy különbözősége okozza, hogy a zománc mindkettejük számára anyagszerű ornamentumot ad, mert először más anyagot zománccal díszíteni nem lehet, másodszor pedig a kerámiái tárgyak és a fémek látható tulajdonságaik révén annyira különböznek egymástól, hogy tévedést csak szándékos rosszakarat, erőszakos utánzás okozhat. Ehhez sok tekintetben hasonló viszony van a fémek és az üveg között is. A fémek úgynevezett lemezelése (platfirozása) és az úgynevezett Überfangglas készítése ornamentális szempontból egy és ugyanaz az eljárás. Még jobban összeforr egymással a két technika, ha a rajzolt ornamentumnak megfelelően a felső réteget eltávolítjuk, hogy előtűnjék az alaprétegnek a színe, amely természetesen különbözik a felső rétegnek a színétől. Mindamellett az üvegnek is, a fémeknek is ily módon való díszítése művészi szempontból értékes, anyagszerű eljárás, mert az üveg és a fémek l á t h a t ó l a g annyira különböznek egymástól, hogy a kettőnek összetévesztése még erőszakos utánzás esetén is kizártnak tekinthető. Ezzel szemben viszont van néhány olyan anyag, amelynek anyagszerű feldolgozása mai ismereteink szerint lehetetlen. Ilyen anyagok például a celluloid és a papírmasé. Mindkettő könnyen feldolgozható öntés, sajtolás, faragás útján és éppen ezért nagyon alkalmasak utánzatok készítésére, de nem ismerünk olyan technikát, amellyel például csak a celluloidot lehet feldolgozni és úgy feldolgozni, hogy a

belőle készült tárgy anyaga félreismerhető ne legyen. Ez az oka annak, hogy az iparművészeiben egyikük sem nyer alkalmazást, minden technikai jó tulajdonságaik mellett sem. Eleinte ez a sors fenyegette a vasbetont is, de mihelyt sikerült kidolgozni a reá jeljemző technikát, azonnal alkalmassá vált művészi feldolgozásra s ma a vasbeton egyike az iparművészet legnagyobb jövőjű anyagainak. Entogén ornamentumok elsősorban a tárgynak azok a szerkezeti elemei, amelyek a tárgynak, vagy a tárgy egy részének jelentését feltüntetik, eltávolításuk a tárgy funkcionális tulajdonságait is befolyásolja. Ezek a szerkezeti elemek az ornamentális hatás érdekében (hogy a jelentést szemlélhetőleg feltüntessék) alakjukban, tömegükben, elhelyezkedésükben megváltoztak azokkal a szerkezeti elemekkel szemben, amelyek ornamentális szerepet nem játszanak. Figyeljük meg pl. a gombok szerepét a női ruhákon. Az intim fehérnemű egyszerű fehér cérnagombjainak csak mechanikai szerepük van, ezek csak szerkezeti elemek. A felső ruhán, ahol diszkrét zárásról van szó, szintén csak mechanikai szerepű gombokat, esetleg elrejtett nyomógombokat vagy .kapcsokat alkalmaznak. A ruhának ezek a nyílásai a legtöbbször nem is vehetők észre. Ezzel szemben ott, ahol a ruha nyílásának ornamentális szerepe is van (a szoknya alsó hasítéka, kabát stb.), feltűnő módon alkalmazzák a gombokat, amelyek alakjukkal, nagyságukkal, színükkel vagy nagy számukkal szembetűnővé teszik a ruha nyithatóságát. Egy lépéssel tovább haladva, a gombok már hamis entogén ornamentummá lesznek, ha ugyanis a gombokat csak ornamentális célzatfal varrjuk a ruhára, bármilyen tetszőleges helyre, anélkül hogy ott megfelelő nyílás volna. Más példák : edényeknek a füle, szegések, a bútorok eresztékei stb. Entogén ornamentumok másodsorban a tárgynak azok az elemei, amelyek nem szükségképpeni szerkezeti elemek ugyan, de a tárgyon kívül vagy nem bírnak létezéssel, vagy ha igen, önmagukban ornamentumnak nem ismerhetők fel. Ilyen ornamentum például az alföldi juhászok tarisznyaszíjának a rézkarikái. A tarisznyaszíjat ugyanis több helyen széf szokták vágni és a széjjelvágotí darabokat nagy rézkarikákkal fűzik össze. A tarisznyaszíj elején levő karikákba alkalmilag még akasztanak valamit, de a karikák legtöbbje használatlanul marad. Ezek a karikák nem szükségképpeni szerkezeti elemek és önmagukban nem is ornamentumok, de a hosszú szíjat jól tagolják részekre és ezért kifejezett

ornamentális hatásuk van. Ilyen ornamentum a kerámiái tárgyak lecsurgó, vastag zománca is. Leggyakrabban virágvázákon szokták alkalmazni ezt az érdekes ornamentumot, amely a japán lázzal jött Európába, de azt hiszem itt marad akkor is, ha a ránk nézve jórészt érthetetlen japán művészet kimegy majd a divatból. Az ilyen zománc csak adott esetben hat ornamentumként, a tárgytól technikailag el nem választható, de ha létezhetne is önállóan, csak jelentésnélküli tárgy volna, sík lapra felrajzolva semmiképp sem ismerhető fel ornamentumnak. Helyesen alkalmazva jól feltünteti az edény alakját, a tárgy anyagával jellemző technikai vonatkozásban van és amire semmiféle más zománcból való ornamentum nem képes, szemlélhetővé teszi a zománcozás technikájának egyik legfontosabb fázisát, a megolvadást és az újra megszilárdulást. Művészi értékelés szempontjából helyes alkalmazás esetén igen jó ornamentumnak tartható. Az entogén ornamentum is lehet hamis. Igen érdekes hamis entogén ornamentummal találkozunk a könyvkötészetben. A könyvkötés gyermekkorában az íveket összetartó zsinór a könyv hátán kidomborodott, mert nem tudták másképp összefűzni az íveket. Ezek a kiálló domború bordák a könyv hátát mezőkre osztották és így jól értékesíthető entogén ornamentumul kínálkoztak, amit aztán a legtöbb esetben fel is használtak. Mai kötésű könyvek hátán is találunk akárhányszor hasonló bordákat ; ezeknek azonban a kötéssel semmi technikai kapcsolatuk nincs, hogy úgy mondjam atavisztikus utánzatai a régi entogén ornamentumnak. Az ilyen ornamentumok művészi értéke természetesen nem lehet nagyobb, mint a tárggyal megfelelő vonatkozásban levő exogén ornamentumé. Az ornamentumokat az eddigiek alapján a következőképp csoportosíthatjuk : Az entogén ornamentum lehet elsőrendű, ha a tárgy szerkezeti elemeivel technikai kapcsolatban van, vagy ha az ornamentális hatás érdekében részben megváltozott szerkezeti elemek alkotják ; lehet másodrendű, ha a tárgy funkcionális tulajdonságait nem befolyásolja ugyan, de szerkezeti elemnek látszik ; végűi lehet hamis, azaz entogén ornamentumnak látszó exogén ornamentum. Az exogén ornamentum pedig lehet elsősorban saját, másodsorban idegen. Mindkettő lehet jellemző vagy nem jellemző. Az entogén ornamentum a tárgyat nem díszíti, nem ékesíti, ellenkezőleg egyszerűvé, dísztelenné teszi, de anélkül hogy a tárgy szépségét, művészi értékét kedvezőtlenül befolyásolná. A csak entogén ornamentummal

201. Alpár Ignác: A Hazai Takarékpénztár Gizellatéri sarok.

Magyar Iparművészet. 2

új palotája.

201. I. Alpár: Das neue Palais der Vaterländischen S p a r kassa. Ecke am Gisellaplatz.

202. Alpár Ignác : A Hazai Takarékpénztár új palotájának homlokzatrészlete. A plasztikus díszítések Marőti Géza műhelyében készültek.

214

202. I. Alpár : Teil der Façade des neuen Palais der Vaterländischen S p a r k a s s a . Ausführung der plastischen Dekorationen in der Werkstätte G. Marótis.

203. Alpár Ignác : A Hazai Takarékpénztár új palotájának TUrr István-utcai kapuja.

Í03. I. Alpár : Das neue Palais der Vaterländischen S p a r k a s s a . Tor in der Türr-István-Gasse.

6*

217

"

_

_

_

_

_

_

206. Alpár gnác : A Hazai Takarékpénztár úi palotáia. Az Ülésterem külső ajtaja. A márványmunkák Seenger Béla műhelyében készültek.

_

_

„

-

-

_

206. I. Alpár : Äussere Tiir des Sitzungssaales im neuen Palais der Vaterländischen Sparkassa. Ausführung der Marmorarbeiten : B. Seenger.

'i

207. Alpár Ignác : A Hazai Takarékpénztár új palotája. Eló'csarnokrészlet. A márványmunkák Seenger Béla műhelyében készültek.

207. I. A l p á r : Teil des Vestibüls des neuen Palais der Vaterländischen S p a r k a s s a . Ausführung der Marmorarbeiten : B. Seenger.

208. Alpár Ignác : A Hazai Takarékpénztár új palotájának pénztárterme.

220

208. 1. Alpár : Kassensaal im neuen Palais der Vaterländischen S p a r k a s s a . •

il

bíró tárgyakra vonatkoznak az újabb iparművészeti irodalom : a gép szépsége, anyagszerű kivitel, az anyag szépsége és más hasonló kifejezései. A tervező művész és a munkás képességeit az entogén ornamentum egyaránt próbára teszi, mert gondos, nehéz tervezést, kifogástalan anyagot és pontos munkát kíván, különben nemcsak hatástalan, hanem csúnya, visszataszító. Az entogén ornamentum túlságos hajszolása a dísztelenségig (los von Ornament 1) és a primitívségig vezet. Az exogén ornamentum terve-

zése és a kivitele is könnyebb. A tervező művésznek technikai ismeretekre alig van szüksége, az ornamentum sokszor takarhatja az anyagnak és munkának különben kirívó fogyatékosságát. A kevés ornamentum is díszessé, szembetűnővé teszi a tárgyat, a dísz magára vonja a figyelmet, a tárgy maga sokszor háttérbe szorul. Az exogén ornamentum túlságos mértékben való alkalmazása, esetleg a jelentés, a funkció rovására, talán még nagyobb hiba, mint az ellenkező.

CSERMELYI SÁNDOR: ÀZ IPARMŰVÉSZETI MÜZEUM TEXTILES KERAMIKAI GYŰJTEMÉNYE ntézetünk textilművészeti gyűjteményének élén, annak összes darabjai fölött messzire kimagasodva,királyunk ŐFelségének ajándéka, a győri falkárpit áll ; e folyóirat olvasóinak volt alkalmuk e remekművel megismerkedni. (Magy. Iparm. 1914, 105. és k. lk.) Ami az intézet textilművészeti gyűjtését illeti, arra nézve ugyanazok az irányelvek mérvadók, amelyeket más tereken is követ : legelső sorban itt is a magyarországi emlékeket gyűjti, de hivatásának tekinti azt is, hogy az egész művészettörténeti fejlődésnek képét adja, mert anélkül a hazai anyagnak tudományos értékelése is lehetetlen volna. Hiszen a lánc egyik szeme a másikba kapcsolódik. A külföldi hatás hol egyik, hol másik oldalról jött, de mindig érvényesült e téren is. Elég egy-két példát említeni. A középkor végéről, Mátyás idejéből származó pompás magyar egyházi ruhák szövete szinte kizárólag olasz eredetű, a miseruhák hímzett keresztjei pedig a korukbeli olasz és német hímzőművészet hatása alatt állnak. A XVII. és XVIII. században a török befolyás kerekedik fölül : úri hímzéseinknek formakincsében a keleti motívumok játsszák a legfőbb szerepet — sajátságos levélformák, arabeszkek, főként pedig a török virágok: tulipán, szegfű, jácint. Emellett megmaradnak bennük az olasz gótika díszítőelemei is, különösen a gránátalmaformák. Szövetgyüjteményünknek a következőkben csak legfontosabb csoportjait akarom kiemelni. A legrégibb példányok az egyiptomi kopt szövetek. Díszítésük rendkívül érdekes,

technikai tekintetben azért, mert az ú. n. gobelin-szövés itt lép fel először, formakincsüket nézve pedig azért, mert azt mutatják, hogy a legkorábbi középkor művészete miként őrizte meg, használta föl és alakította át az ókori díszítés legkülönbözőbb elemeit. A következő tekintélyesebb csoportot az ú. n. szaracén szövetek alkotják. Részben Szicília és Olaszország különböző helyein, részben keleten készültek. Ehhez képest az európai díszítőelemekhez a mohamedán művészet formái járulnak bennük, s itt találkozunk először a kínai hatással is. Ezt Perzsia közvetítette, hol Kína kulturális befolyása a XIII. század óta igen jelentékeny volt. Érdekes sorozat az is, melyet középkori nyomtatott mustrájú szövetekből őrzünk. Ezek német gyártmányok, a múzeum a Rajna vidékéről vásárolta őket. Alapszínük többnyire sötétkék, de kedvelik a világos színeket is; az első esetben a díszítés többnyire fehér, az utóbbiban vörös vagy fekete. A mustrák rendesen sorosak, gyakran látunk egyenként vagy párosával mezőkbe helyezett állatokat. Textilgyüjteményünk gerincét az olasz és francia szövetek alkotják ; ezekből olyan gazdag sorozataink vannak, melyek a tudományos kutatásnak is szinte teljes anyagot nyújtanak. — A XV. század olasz szövetei a maguk korának legkiválóbb textilművészeti alkotásai; mustráik nagyjában egyezők akár bársonyokról vagy bársonybrokátokról, akár damasztszövetekről van szó. Látjuk a gránátalma-mustra legkülönfélébb változatait; a minták oly nagyméretűek, hogy kárpitszövetek benyomását teszik, de jól tudjuk, hogy egyházi és világi ruhákat is szabtak belőlük. — A XVI. és XVII. század legszebb szövetei még

=J 221 2

Magyar Iparművészet.

Kopt ruharészlet az V-VI. századból. Egyiptomi.

Koptischer Gewandrest a u s Aegypten. V-VI. Jahrhundert.

szintén Olaszországból kerülnek ki: nagyméretű, stilizált, szimmetrikus virágmustrákkal ékes bársonyok és egy-vagy kétszínű, többnyire piros vagy piros-sárga damasztok. Emellett, különösen Velencében, apróbb soros mustrákat is találunk, részben pompás barnásfekete színű bársonyábrákkal. Csak a XVII. század második felében indul hódító útjára a francia szövőművészet. Főhelye Lyon, de szerepelnek egyéb francia városok is. E szövetek különösen a XVIII. században az egész világon uralkodnak. Főjellemvonásuk a naturalisztikus virágdíszítés, a világos színhangulatok kedvelése és a díszítés minden lehetőségének raffinált kihasználása: a sokszor damasztszövéssel mintázott alapon brokátszövésű ezüst-, arany- és többszínű selyemdíszítés jelenik meg, amellett különböző fonalak (cordonnet, chenille) használtatnak, minélfogva rendkívül gazdag fény- és árnyékhatások válnak lehetőkké. E francia szövetekkel gazdagság tekintetében semmiféle fextilgyártmány sem vetélkedhetik, de kétségtelen, hogy a szövetdíszítés főelvét, az áttekinthetően tagozódó, tiszta síkdíszítést, éppen legszebb példányaik a pompázó és naturalisztikus hatás kedvéért feladják. Keleti textiltárgyaink között török szövetekből vannak igen szép példányok (232. sz.); kitűnő sorozatunk van a kisázsiai ú. n. Skutari bársonyokból is,melyeknek nem egymotívumuk megjelenik úri hímzéseinken, de még kályhacsempéinken is. Őrzünk továbbá egypár igen szépskófiumos nyeregtakarót. E csoport fődísze azonban a szőnyeggyüjfemény. Igaz, hogy a perzsa szőnyegek legszebbjei közül egyet sem

222

mondhatunk a magunkénak, de annál értékesebb az erdélyi török szőnyegek hosszú sora, melyekre a tavalyi szőnyegkiállításról e lap olvasói emlékeznek. Külön említést érdemel két zárt gyűjtemény. Az egyik több mint 400 drb kínai szövetből áll, melyeket Wegenerné asszonytól vásárolt az intézet. Ha kiállításuknak sorát tudjuk ejteni, a közönség nagy gyönyörűségét fogja bennük lelni. A másik Berger Salamon nagyértékű ajándéka, mintegy 2000 drb népies délszláv hímzés. — Mint az utóbbi évek egyik legjelentékenyebb szövetvásárlása, megemlítendő az, mely múzeumunkat néhai Czobor Béla kitűnő gyűjteményének birtokába juttatta. E gyűjtemény több mint 200 drb főképpen olasz és francia szövetből áll. Modern szöveteket az intézet nem gyűjt tervszerűen, a múzeumnak két kiállítása alkalmával azonban ilyeneket is szereztünk : angol cretonneokat és bársonyokat, melyek a XIX. század végén uralkodó művészi törekvéseknek beszédes tanúi. Textilgyűjteményünkben — kerek számokban beszélve — 1900 drb szövetet, 600 hímzést, 200 csipkét és 140 szőnyeget őrzünk; a magyar tárgyak és a Berger-gyüjtemény darabjai e számokban nem foglaltatnak. Még egypár szót a képeken bemutatott darabokról. Az itt látható kopt ruharészlet sárgás-fehér alapon fekete gobelinszövésű indás levélmintát tüntet föl. A perzsa szövet ezüstbrokát sötétkék alapon ciprusi ezüstszállal (231. sz.); a madarak rajzában a kínai hatás nyilvánvaló. A nyomtatott szövet díszítése fehér sötétkék alapon (230. sz.). Az olasz bársony barna — e szín ritka, leggyakrabban a piros fordul elő — bolyha különböző magasságúra nyírott, brokáfdíszítése részben sima, részben hurkos (or frisé) aranyszálakból áll (1. 223. old.). Kiválóan szép a brokátcsík is (226. sz.) ; alapja olajzöld, a díszítés egyes részeit színes selyemmel kihímezték. Az olasz lazúrhímzés (224. sz.) és a velencei domború csipke (225. sz.) gyűjteményünknek legszebb enemű darabjai. A három francia szövet között (227—229. sz.) legkiválóbb a 228. sz. képen látható, mely Philippe de|la Sallenak, a legnagyobb lyoni mesternek, tervező kezére vall. Rendkívül becses és ritka darab a néhai Egger Henrik gyűjteményéből származó francia csomózott szőnyeg, fekete alapú virágos keretével és világos alapon alakos, kissé naiv rajzú díszítést feltüntető tükrével (222. sz.). E szőnyegeken Louis XIV mustrák jelennek meg keleti technikában. Belőlük nőtt ki az egész francia szőnyegművészet, élén a Savonnerie alkotásaival. Utolsó helyen említem a 223. sz. képen látható érdekes brüsszeli gobelint, mely ez év tavaszán

két szép bútordarabbal együtt mint intézetünk egy nemeslelkű barátjának, özv. báró Lipthay Bélánénak, hagyománya került a múzeumba. Minthogy gobelingyüjteményünk mindössze egy-két darabból áll, e gyarapodás különösen örvendetes. A falkárpit rajza — mind a keretben, mind a gazdag tájképes háttért és az argonauta-mondából vett jeleneteket feltüntető tükörben — arra a korra jellegzetes, melyben a flandriai gobelinművészet, virágkorán túl jutván, olasz hatásoknak nyit utat, de anélkül hogy ez új elemeket szervesen tudná a régiekkel egyesíteni. A nagy technikai készség és a kiváló dekoratív érzék azonban e termékeknek is tisztes helyet biztosít a gobelinművészet alkotásainak sorában. * * *

kon, hogy múzeumunk tervszerű gyűjtésükre nem gondolhat. A 245. kép egy csinos kínai tálat mutat be a XVII. századból. Vannak még egyéb csoportok is, melyekre vonatkozólag csak arra törekszik az intézet, hogy közönségünk egy-két k i v á l ó darabot láthasson belőlük. Ezért szerezte meg pl. a Spitzer-gyüjtemény árverésén Giorgio Andreoli gubbioi mester lüszteres tálját (257. sz.), olasz majolikatárgyainak legszebbikét. Bemard Palissy, a francia reneszánsz legkitűnőbb keramikusa, csak egy darabbal (240. sz.) van képviselve, de az minden tekintetben jellemző alkotása a tudós mesternek. Németalföldi fajanszaink között is csak egy elsőrangú darab van, egy pompás díszedény (234. sz.), Adriáén Pynacker delfti mester műve; formája és gyönyörű kék-zöld-vörösarany díszítése japáni forrásból van merítve. Rokon jellegű díszítést látunk azon a leveses-

A múzeum keramikai gyűjteményének két páratlan becsű csoportja van : a magyar fazekasedények és a holicsi fajanszok gyűjteménye. Az előbbiről már volt szó, az utóbbi külön méltatásban fog részesülni a többi magyar fajanszokkal és keménycserepekkel együtt. E cikk keretébe a nem-magyar keramika és a herendi porcellánok tartoznak. Keramikai tárgyak minden korból rendkívül nagy számban maradtak ránk. Ez természetes. A cserépedények túlnyomó többsége sohasem volt drága holmi és többé-kevésbbé tömegesen készült. Azonkívül a cserép törékeny ugyan, de egyébként nem romlandó, mint a fa vagy a szövetnemű, és maga az anyag értéktelen, nem csábít nyereséges felhasználásra, mint a fémek vagy akár a márvány is. Bizonyos korokban temetkezési szokások is védték a cserépedényeket a pusztulástól. Az iparművészet hatalmas keramikai termeléséből intézetünk gyűjtésének természetesen okkal-móddal kell válogatnia.Vannak csoportok, melyekkel nem foglalkozhatunk. így pl. a görög és római edényekből csak mutatónak van egypár ; ezeknek gyűjtése máshol sem szokott az iparművészeti múzeumok feladata lenni. A kelefázsiai porcellánokból régebben csak gyenge minőségűek k e r ü l t e k p i a c r a , újabban kitűnő darabokat lehetne Olasz bársonybrokát a szerezni, de olyan roppant áraXV. század közepéről.

Italienischer Samtbrokat. Mitte d e s XV. Jahrhunderts.

tálon is (235. sz.), melyet milanói fajanszaink között az első hely illet meg. Gazdagabb gyűjteményünk van a XVI—XVIII. századbeli rajnavidéki sómázas kőcserépedényekből ; közülük néhány magyar vonatkozású, egyiken pl. Budavár képe, egy másikon pedig a magyar címer látható. Mindezen gyártmányok anyaga közönséges, dísztelen cserép, melyet a máz többnyire eltakar. Az első cserépanyag, melynek önálló szépsége van s mely azért csak részleges díszítésre szorul, a porcellán. Európa sokáig küzködött, míg e kínai anyagot előállítania sikerült, sokáig volt kénytelen fajanszutánzatokkal megelégedni, — bár azok között vannak olyanok, melyek művészi tekintetben a porcellánnal bátran kiállhatják a versenyt. A XVIII. század elején Meissenben sikerül porcellánt készíteni, tíz évvel utóbb Bécsben ; a 40-es és 50-es években azután különösen Németországban számtalan gyár alakul. A múzeum nem akarhat a nagyobb német múzeumokkal versenyezni, melyeknek gyűjtése a porcellángyártás egész területére kiterjed ; hiszen rájuk nézve e téren n e m z e t i művészetről van sző. Mi nagyobb súlyt csak két gyárra helyezünk, a meissenire, mely sokáig megmaradt az első helyen és a többinek mintaképül szolgált, és a bécsire,mely később speciális sikereket ért el Louis XVI és empire ízlésben tartott edényeivel, pompás mázaival, domború aranyozásával és Magyarországon különös kedveltségnek örvendett. 1911-ben Gerhard Gusztáv budapesti gyűjteményéből (1. Magy. Iparműv. 1910,181. és köv. lk.) a múzeum megvásárolt mintegy 50-et a legszebb porcellánok közül, edényeket, szobrocskákat, szelencéket. Ezekkel meisseni gyűjteményünk reprezentatívnak mondható. Bécsi gyűjteményünk még számottevőbb, jelentőségét a külföldi szakirodalom is mindig elismeri ; plasztikai része gyengébb és bővítésre szorul, de az edények sorozata annál gazdagabb és változatosabb. Említést érdemel még az a pétervári császári gyárból származó rózsadíszes és tájképes készlet is, melyet néhai József főherceg úr ő fensége ajándékozott a múzeumnak. Herend, az egyetlen jelentékenyebb magyar porcellángyár, a XIX. században kevés önállósággal, de sok ízléssel és nagy technikai készséggel dolgozik. Ennek termékeire kiváló gondot fordít a múzeum : legszebb gyarapodása e téren Medrey Zsigmond 160 darabból álló gyűjteményének 1906-ban történt megvásárlásából származott. Fischer Emil és Farkasházy Jenő urak becses ajándékokkal járultak hozzá herendi gyűjteményünknek gyarapításához. Egészben véve nem magyar keramikai gyűjteményünknek a porcellánok adják

224 Vs

legértékesebb és leggazdagabb csoportját, melyhez képest a többiek alárendelt szerepet játszanak. — Ami az európai porcellánok stílusát illeti, amint az mind az edények formáiban, mind a festett díszítésekben, mind a plasztikai alkotásokban megnyilatkozik, a XVIII. század első felében két főirány külömböztethető meg : az egyik keletázsiai formákhoz és díszítésekhez nyúl, a másik megmarad a késői bárok ízlés körében és különösen a francia Louis XIV stílus hatásának enged szívesen tért. A század közepe táján azután mindenben a rokokó ízlés veszi át az uralmat s ezekbe az évtizedekbe esik a porcellán virágkora ; a legszebb eredményeket a plasztika terén éri el, itt az anyag lehetőségei és a stílus hajlandóságai a legteljesebb összhangban vannak és olyan alkotásokra vezetnek, melyek az iparművészet világtörténetében a legelső helyek egyikét foglalják el. A XVIII. sz. vége és a XIX. sz. eleje is sok szép dolgot produkál, de ilyen magaslatra többé nem emelkedik. Képeink porcellángyüjteményünknek néhány k i v á l ó darabját mutatják be. A nagy meisseni díszedény (233. sz.) az udvar számára készUlt A(ugustus) R(ex) jelzésű darabok közül való. A dudást és parasztleányt ábrázoló kitűnő szoborcsoportból (243. sz.) a mienken kívül állítólag csak egy példány ismeretes, holott e szobrocskák rendszerint sok példányban készültek. A sótartós férfialakot (246. sz.) Holicson utánozták, az utánzat képeaz eredetiémellett látható. A rokokó pásztor (250. sz.) diszkrét színeivel egyike a legbájosabb meisseni szobrocskáknak. Kiváló a két állatszobrocska is (251—252. sz.-ok), alkalmasint mindkettő Kaendler alkotása, ki a gyárnak leggeniálisabb plasztikusa volt ; állatalakjai különös kedveltségnek örvendtek. A köszörült díszítésű teáskanna (238. sz.) anyaga vörösbarna ú. n. Böttgerkőcserép, előfutárja a porcellánnak, mely azután e szép, fényes kemény anyagot teljesen kiszorította. A bécsi porcellánok közül különösen szép a teáskanna (242. sz.) bleu royal mázzal és antikizáló domború aranydíszítéssel, meg a födeles csésze (239. sz.), mely a gyár legelső éveiből származik. A kisebb gyárak közül Höchst hírét főként egy kitűnő modellőrnek, J. P. Melchiornak, köszöni. Vénusza (249. sz.), melyet a mester teljes nevével szignált, egyike a legjobb porcellánszobroknak ; a kecses kis alak Falconet híres baigneuse-ére vezethető vissza. A nymphenburgi mártásos-csésze (248. sz.)zöld tónusú apró tájképeivel, tiszta, erőteljes formáival e kisebb jelentőségű gyár legjobb termékei közé tartozik. Herenden kevés szobor készUlt; a parasztnőcske (244. sz.) minta-

képe kétségtelenül valamely bécsi szobrocska volt. A XVIII. századi francia keramika legjavát Sèvres lágyporcellánjai adják. A gyár aránylag keveset produkált, főként az udvari körök részére, ezért gyártmányai ritkábban kerülnek piacra és igen magas árakon kelnek el. Múzeumunk csak egy-két kisebb igényű darabot szerezhetett, legszebb közöttük a 241. képen látható levesescsésze, tiszta Louis XVI stílusban. Sajnos, sérült állapotban van, aranyozása sárgára égett, máza lepattogzik. A mohamedán keramika köréből is csak néhány kiválóbb darab beszerzéséről lehet szó. Perzsa cseréptárgyaink legszeb- Falicsempe, félfaiansz, a XV1-XVII. Wandplatte, Halbfayence. Kleinasien. bike egy palack (236. századból. Kisázsiai. XVI-XVII. Jahrhundert. sz.), kobaltkék máz fölött fehér, vörös és arany díszítéssel. Kis- végén uralkodó irányokra jellemző, nagyobÁzsiában pompás félfajánsztárgyak készül- bára francia, díszedényekből is. A vastag • tek, korsók, tálak, falburkolócsempék kék, cserépanyagof fémoxidos, nagy tűzben égeV •n zöld és vörös színben tartott díszítéssel. tett, folyatott mázak borítják, a festett díszíOrnamentikájuk közös a török textiliákéval tés alig játszik szerepet, a formák egysze«n (szövegkép). Herz Miksa pasa, Kairóban élő rűek. Van közöttük néhány nippszerű, ezUsfhazánkfia, egy sereg érdekes egyiptomi cserép- levelekkel díszített apró edényke az utolsó töredéket ajándékozott a múzeumnak, melyek párisi világkiállításból (1900). mint tanulmányi anyag jó szolgálatot tesznek. Az igazi modern porcellán a kopenhágai Megszerezte intézetünk néhai Horti Pálnak királyi gyárból indult ki. Ennek legfőbb techértékes mexikói cserépgyüjteményét. E tár- nikai vívmánya abban állott, hogy máz alatt gyak nemrégiben nyertek elhelyezést és a egész színskálát tudott előállítani, míg a réháború által ránk kényszerífett szünet után gebbi porcellánokon a kobaltkék kivételével a közönség újdonság gyanánt fogja őket az összes színek máz fölé kerülnek és kisebb élvezhetni. hőfokon égetődnek. A gyár főereje azonban A bécsi (1873) és párisi (1878) világkiállí- kitUnő művészeiben rejlik, kik a modern tások idejéből származik néhány vifrinára edényformák, díszítések és plasztikai alkotávaló edényünk, főként francia gyárakból sok egész sorával gazdagították a keramikai (Deck, Villeroy & Boch stb.) ; figyelemre- művészetet. E modern porcellánok közül is méltók azonban az angol Minton-gyár por- dicsekedhetünk néhány jó példánnyal, ez cellánjai is finom anyaguk és rendkívül gon- irányban azonban gyűjteményünk még kiegédos díszítésük miatt. A sèvresi gyárnak az szítésre szorul. ötvenes-nyolcvanas évekből származó mintegy f* 9* m 25 darab edényével, melyek részben régibb Nem kel! nekem olyan művészet, mely csak darabok utánzatai, boldogabb időkben a fran- keveseké lehet, mert olyan műveltség és olyan cia kormány ajándékozta meg a múzeumot. szabadság sem kel! nekem, melyet csak keveCsinos gyűjteményünk van a XIX. század sen élvezhetnek. • Morris. V ï= il •

il •

=J 225

Geometriai akt-vázlatok Duncan rendszere szerint.

Geometrische Aktskizzen, System Duncan.

DR. DIENES VALÉRIA: MŰVÉSZET ÉS TESTEDZÉS i u * i y | - w S | z a közlemény Raymond ftWAWAr/rvu D u n c a n r e k o n s t r u á l t görögtornarendszerét akarja bemutatni, melynek művészi táncokká való feldolgozását Isadora Duncan és tanítványainak előadásaiból s a legnagyobbrészt erre az alapra épült orosz balletekből ismerjük s melynek most fi Budapesten is megnyílt az iskolája. Mint » merev csontváz a hajlékony izomzatnak, olyanV féle összetartója és egyensúlyozőja ez a • testgyakorlás-rendszer azoknak a művészi proíí dukcióknak, melyek az általa kiképzett testből » a hivatottaknál úgyszólván önként fakadnak és « csak öntudatos rendezésre, rögzítésre várnak. • S a puszta izomerősítő tornázástól a kifejező íí táncművészetig a mindennapi testtartások, test» mozgások egyszerűsítésének és szépítésének « minden fokán keresztül úgy érvényesül a mozit dulatokban ez a rendszer, mint a léghajó reníí detlen mozgásaiban a homokteher, mely óv a » szertelenségekfől, folytonosan visszahoz az elV hagyott egyensúlyba azzal, hogy a legbátrabb • kilengéseket is egy alapvető normál-állás íí köré tereli, melyhez a szervezet minden moz» gásában közel áll s melyben minden mozgásra V készen áll. A táncművészeinek elemi iskolája, • minden emberi mozgásnak kiindulópontja és íí rendezője kíván lenni ez a rendszer, amit minjj denkihez szóló általánosságában talán legjob• ban m ű v é s z i s p o r t n a k nevezhetnénk. • A ma divatos tornarendszerek közül többre íí is ráillik ez az elnevezés. Valamennyi művészi » is akar lenni ; ha az emberi test műtárgy vagy V legalább is annak kellene lennie, akkor minden • természetes testképző munkának szabad műíí vészi igényekkel föllépnie, legalább annyiban, y hogy formálja és építi a képzőművészetek $ elsőrendű adottságát, az emberi testet. Nálunk ¥ fl

eddig két ily testképzőrendszer vált ismertté és használatossá : a Mensendieck-féle higiénikus torna s a Dalcroze-féle ritmikus testgyakorlás. Mensendieck asszony, az orvos, mint tudós áll az emberi test elé, megtanítja azt minden főbb izomcsoportjának a többitől független használatára s így az egyes izomcsoportoknak szánt külön-külön gyakorlatok alkalmazásával el tudja érni, hogy ott módosítson a testformákon, ahol akar, annyit tegyen hozzájuk, vegyen el belőlük, amennyit akar. Ezek a tanulmányok ügy hatnak a testre, mint az olaj a gépre és csak a feldolgozás után adódik vissza a test önmagának. A módszer tehát az egyes izomcsoportok munkájának külön-külön öntudatosítása, ráeszméltetés minden mozdulatelemre, szóval a s z é p s é g m e g t a n u l á s a . Ezt a kisegítő tudománytazután el kellfelejteni,hogya test a spontán szépséghez visszatérhessen. A rendszer pótolhatatlan a test lokalizált módosításaiban. Bárhol alakítja a testet a többi felületektől függetlenül. Ez a „bárhol" az érdeme, ezért neveztük elsősorban higiénikus tornának, mely a többé-kevésbbé rendellenes testnek szól s előtte rendellenes minden emberi test, mely műtárgynak be nem válik. Itt rejlik az ő művészi intenciója. A mozdulatlan testet akarja speciális mozgások árán széppé mintázni és mivel szerinte mi civilizáltak mindnyájan kicsit nyomorékok vagyunk, ehhez gyógytornával kell bennünket megkínálnia. Mi kor meggyógyultunk és azt is elfeledtük, hogy hogyan, akkor szépek vagyunk.

•

n íí•

• •n n

t•

•n

Duncan rendszere éppen az ellenkező pólusról való. Nem beszél anatómiai elemekről, nem mutat a testnek részletgyakorlatot, nem kívánja, sőt nem is tűri, hogy a tanítvány izmaira, azok helyes vagy helytelen használatára gondoljon. Mindig az egész testet foglalkoztatja s úgy tesz, mintha a feldolgozandó test máris szép volna, melynek semmi modellálásra nincs szüksége. Ez az előlegezett szépség válik öntudatlan

226 L,+Z+Z*Z+Z«Z+Z+Z«Z*Z*Z+Z*Z+Z*Z+Z+Z*Z+Z+Z*Z+Z*Z*Z+Z*Z*Z*Z*Z*Z*Z»Z*Z*Z+Z*Z+Z*Z+Z*Z+Z*Z+Z+Z*Z+Z+Z+Z+Z


valósággá a gyakorlatok folyamán. Úgy áll szemben Mensendieck módszerével, mint minden öntudatos, elemenkénti tanulással az ösztönszerúségre építő módszerek, melyeket sohasem lehet a végletekig vinni, de bizonyos adagolásban viszont az előbbiekbe is mindig belekeverednek. Duncan úgy juttatja érvényre ezt a módszeres spontánságot, hogy oly alapállást mutat, amit nem lehet helytelen izomhasználatfal pontosan utánozni. Ez az a bizonyos egyensúlyi állapot, mely körül az emberi mozgások úgy csoportosulnak, mint az inga mozgás közben felvett helyzetei a nyugalmi helyzet körül : maguktól visszaesnek ebbe az állásba, vagy túllendülnek rajta, hogy az ellenkező irányból oda újra viszszatérjenek. Ez profil-állás, a görög vázákon számtalanszor megismétlődik : talpon (és nem sarkon) álló párhuzamos lábfejek,lépésben levő lábszárak, derékszöggel a relief-síkba fordított vállak, kiterjesztett karok és ugyané síkban maradó arcél. Ha sikerül így megállanunk és váltogatva előrelépkednünk anélkül, hogy választott síkunkból kilépnénk, akkor jól használjuk az izmainkat. A mintának próbálgató utánzása közben a helytelenségek öntudatlanul kiküszöbölődnek és mire a lépésről a szökkenésre s erről a lendületre kerül a sor, az izomzat normális használata megalapozódott. A fő izomnevelő eszköz itt nem az állás maga, hanem az egyik oldalról a másikra átvivő lendület, amit nem lehet rosszul megcsinálni. Míg a tartásban hiba van, addig a lendület nincs meg. Ezen szoktak a tanítványok vesztegelni, mert alapállásuk esetleges hibái megállítják őket. Még az állás igazi rajza is csak a lendülés azon pillanatában adódik ki teljesen, mikor a talp elválik a talajtól s a test a levegőben lebeg. (272. ábra és az aktvázlatok tábláján a 10., 11. és 12. ábra.) A most illusztrált vonást úgy foglalnók össze, hogy Mensendieck tudományos módszerével szemben a Duncané művészi módszer, a testmozgást nem mint tudományt tanítja, hanem mint művészetet szuggerálja. Más oldalról fogja megvilágítani a rendszert


a Dalcroze-féle ritmikus tornához való hasonlítása. Duncan is ritmikus tornának nevezi rendszerét, de nem rendeli alá a zenének, mint Dalcroze. Szerinte a testnek saját ritmusát kell játszani s ennek a zenével való illeszkedése inkább szerencsés találkozás, mint engedelmeskedés. Ezért nem táncol az ortodox Duncannövendék a modern zenére és tekinti Isadora táncait neológ eretnekségnek. A görög himnuszok szabadabb ritmikája jobban összeolvad a test természetes ritmusával, mint a modern zene, amit úgy kell a testre ráparancsolni s így Dalcroze tornája a Duncanéval szemben nem annyira testgyakorlás, mint inkább zene-mimelés, a test ott nem cél, hanem eszköz és a Dalcroze-iskoIák érdeme elsősorban zenetanítás, melyből hasznot húz a test is, munkájuk eredménye pedig nem annyira ritmikus torna, mint inkább megtornázott zene. Szóval ott a zenén van a súlypont, a szerző hasznára fordítja és illusztrálja a modern lélektannak azt az eredményét, hogy igazán hatalmunkba csak az az ismeret kerül, amit mozgásokhoz kötöttünk s ezzel izomzatunkba kölföztettünk.Ez a testbe költözött zene a Dalcroze tornája, a Duncané inkább a testből kivetített muzsika, a szabadjára engedett test spontán játéka. Hogy az ily szabadságban feldolgozott test azután kellő hajlékonyságot nyer a modern zene minden ritmikai változatosságához való illeszkedésre, azt a külföldi Duncan-iskolák bőven illusztrálják. Mindenikben elfogadták a modern zenét a mozdulatok értelmező kíséretéül, sőt a párisi ortodox iskola is interpretál görög kórusokat, költeményeket.

• n •a •n

•

A képek csak rajzokat rögzíthetnek a mozdulatokból, maga a lendület, a rajzok éltető eleme, mely mozdulatokká fűzi őket, természetszerűleg kiesik a fotográfiából. Ennek a rajzelemnek, mely a papiroson való bemutatásban magától válik uralkodóvá, teljes megvilágítására csatoltuk a Duncan-féle szabályos sokszögekbe helyezett aktvázakat, melyekhez magyarázatot fűzni fölösleges. Illusztrálják, hogy az antik vázák emberalakjainak teljes meg-

•n •i n • •n

Î! • • •II

i 227


értéséhez, egyensúlyuk helyes értelmezéséhez nem csupán anatómia, hanem geometria kell s azt a gondolatot keltik, hogy mai, anatómiai alapon álló aktrajzolásunk segítésére, sőt gyakran javítására, az egészséges pózok megválasztására nem fölösleges dolog e geometriai aktrajzolástól tanácsokat kérnünk. A reliefsíkban álló emberalak — és rendszerünk szerint az emberi test csakis relief-síkban egyensúlyozható, csakis profilállásban találhat megnyugtató s egyszersmind a továbbmozgásra termékeny egyensúlyú állapotot — fizikai anyageloszlásánál fogva veszi fel a szabályos sokszögekbeilleszkedő testtartásokat,melyek az egységes mozgáshoz s a művész által kiszemelendő bármilyen szabad pózokhoz úgy viszonylanak, mint a teknőben ide-oda gördülő golyó helyzetei a teknő legmélyebb pontjához, mint a hullámvasút szaladáshelyei a lezuhanás végső pillanatához : a biztos, a stabil egyensúlyi állapotot rögzítik az átmenetiekkel szemben. Magyarázatul nézzük meg a 260. ábra lándzsavetőjét; az elhajítást megelőző pillanatban még alapállásban látszik. Geometriai táblánkon, hol minden alak az előrelépő lábbal ellentétes vállal fordul előre (pl. a 11. sz. alaknak háta, a 11. számúnak melle van a néző felé fordítva) az 1., 2., 3. ábra a férdelésig stabilizált alapállást mutatja különböző kar-rajzokkal; a harmadikon a törzshajlítás módosítja a bal comb helyzetét. A 4., 5. ábra az alaphelyzet használata fekvésre, a 6—9. a törzshajlásokkal módosított lábszárhelyzeteket s a 10—12. a lendület közben megjelenő stabilis pillanatokat illusztrálja. A rendszer összes alaprajzait helyszűke miatt nem közölhetjük. Ezekhez járulnak a mozdulat alakítása közben való megállások tetszőleges pillanatban. Az alakításoknak alapelve, hogy minden mozdulat — azaz valamely tagnak átvitele adott pontból egy másik pontba — a legrövidebb úton, vagyis egyenes vonalban történjék. Ennek a szabálynak az az eredménye, hogy a mozdulás minden pillanatában szép rajzot látunk. Az átmeneti rajzoknak érvényesítése


nemcsak az alakítás közben való megállással, hanem a megkezdett kar-rajznak egy bizonyos ponttól kezdve más rajzba vitelével is elérhető, mert ezzel az először megindított rajznak az a pillanata hangsúlyozódik, amelyben a másik rajzra tértünk át. így egy lépéshez több karmozdulatot adhatunk oly módon, hogy az elsőnek megalakítjuk első felét s ebből a másodiknak másik felére térünk át, úgy hogy mire a lépést megtettük s a lépő láb talajt ér, a második rajz végső fázisát látjuk; a lépés folyama alatt azonban egy pillanatra láttuk az első rajznak középső fázisát. E szabályok pontos betartásának közvetlen következménye a mozdulatok tartózkodó szépsége, harmóniája s míg egyrészt úrrá teszik a testet a körülötte levő tér felett, másrészt számos régi műremeknek kevéssé világos és a mi modern szemeinknek nem mindig meggyőző mozdulatát teszik érthetővé. Ez a két dolog erősen összefügg és nem túlozunk, ha azt mondjuk, hogy a képzőművészet figurális részének benső megértéséig igazán csak ezzel a testünk és terűnk fölött megszerzett teljes uralommal juthatunk. Ha a csak szemükkel tanuló esztéták megpróbálnának tulajdon testükkel is esztétizálni, gyakran más véleményeket formálnának a művészek alkotásairól, sőt maga a művész is másképpen adná vissza a mozdulatot, ha azt nem csupán szemében, hanem egész testében érezné. Ennyiben lehetne vázolni a rendszer statikus részét: a testtartásokat. Fontosabb és gyümölcsözőbb az e statikus részre is visszaható dinamikus fél, mely az egyes mozdulatrajzok összekötését tanítja fokozódó hangsúlyozásban, lépéssel, szökkenéssel, lendülettel és megállapítja ezeknek kimeríthetetlen változatosságú ritmikáját, melyen a közbeiktatott fufáslépések még tetszőlegesen gazdagítanak. A ritmus bevezetődése újabb alkalmat ád a mozdulatok közbülső fázisainak rögzítésére azzal, hogy a választott karmozgásnak ugyanegy gyakorlatban majd hosz-

209

210

Alpár Ignác : A Hazai Takarékpénztár új palotája. 209-210. A főbejáró plasztikus díszítései. Készültek Maróti Géza műhelyében.

I. Alpár: Das neue Palais der Vaterländischen S p a r k a s s a . 209-210. Plastische Dekorationen am Haupteingang. A u s geführt in der Werkstätte G. Marótis.

J 229 Magyar Iparművészet.

4

211 211. Roth Miksa új palotájában.

230

Festett ablak a Hazai

Takarékpénztár

211. M. R o t h : Gemaltes Fensler im neuen Vaterländischen S p a r k a s s a .

Palais der

212. Márványból készUlt ablakkeret a Hazai Takarékpénztár lépcsőcsarnokában. A színes ablakképet tervezték és készítették Both Miksa üvegfestészetében.

212. Fensterumrahmung (Marmor) im Stiegenraum des neuen Palais der Vaterländischen S p a r k a s s a . Entwurf und Ausführung des F e n s t e r s : Glasmalerei M. Roth.

214 Plasztikus díszítések a Hazai Takarékpénztár új palotájában. 213. Mennyezetrészlet. 214—215. Az előcsarnok pilléreinek felső dísze. Készültek Maróti Géza műhelyében.

232 *=•=•=•=

215 Plastische Verzierungen im neuen Palais der Vaterländischen S p a r k a s s a . 213. Deckendetail. 214—215. Amorettengruppen an den Vestibülpfeilern. Ausführung in der Werkstätte G. Marótis.

A Hazai Takarékpénztár új palotája. 216-217. Az elsőemeleti foyer mennyezetének részlete. Készült Maróti Géza m ű helyében.

216—217. Detail der Decke im F o y e r des ersten S t o c k e s der Vaterländischen S p a r k a s s a . Ausführung in der Werkstätte G. Maróti's.

218. F a r a g ó Ö d ö n : A Hazai Takarékpénztár üléstermének ajtaja.

234 i

új palotája

218. E. F a r a g ó : Tür im Sitzungssaal des neuen Palais der Vaterländischen S p a r k a s s a .

y

•il

219

219. F a r a g ó Ödön : A Hazai Takarékpénztár vezérigazgatói szobájának kandallósarka.

219. E. F a r a g ó : Zimmer d e s Generaldirektors im neuen Palais der Vaterländischen S p a r k a s s a .

J 235

220. F a r a g ó Ödön : A Hazai Takarékpénztár új paiótájának ülésterme.

220. E. F a r a g ó : Sitzungssaal im neuen Palais der Vaierländischen S p a r k a s s a .

y

V • fi fi II • fi fi V • fi fi V • fi fi V • fi fi V • fi » « • fi » V • it » V • fi » « • fi y « • fi y it K



» H

szabb, majd rövidebb ideig tartó lépést kell kísérnie ; s ha a hosszú, mondjuk, három időegységig tartó, lépésre a karmozdulat teljesen elkészült, akkor a két időegységig tartó lépésre a karmozdulatnak csak kétharmada, az egy időegységes lépésre pedig csak egyharmada fog elkészülni. így a mozdulatnak nem csupán végeredménye, hanem első és második harmadrészének végső pillanata is fixálódni fog a rajzot kereső szem számára, A lépésenként egy rajz után a lépésenként több rajz, azután a lépésenkénti rajztöredék kerül sorra s ez az utóbbi szolgál átmenetül azoknak a gyakorlatoknak, melyekben több lépés alatt, vagy futásban fejezünk be egyetlen rajzot vagy rajztöredéket s a mozgáselemeknek ezzel az úgyszólván infinitezimális feldarabolásával és tetszőleges adagolásban való egymásraillesztésével a torna addig a határig jut, melyen a testgyakorló mozgás önként simul át az emberi lélek kifejező eszközévé. Ezen és csak ezen a határon túl nevezi rendszerünk t á n c n a k a mozdulatokat. Itt kezdődik a művészet, önálló mozdulatteremtés a belső élet szolgálatában, ezen innen marad e művészet spontánságát és szabadságát biztosító előleges tornatanulás, melynek minden eleme geometriailag pontosan meghatározott és szigorúan ellenőrzött mozdulat. E mozdulatok összetételei épp oly infinitezimálisan közelítik meg a kifejező mozgásokat, mint a görbébe írt sokszögek a görbe vonalat, anélkül hogy szögleteik szaporításával annak hajlását valaha is elérhetnék. A tánc így a torna valóságos határértéke gyanánt jelenik meg ebben a rendszerben, anélkül hogy azt valaha elérné. De tetszőlegesen megközelítheti s a zene vagy költemény kifejeznivalójának hatására egyszerre válik táncmozdulattá, meggyőző interpretálássá, Ezt azt alaprendszert a budapesti Duncan-iskola vezetője és

megalapítója B e r t a l a n Vera, kinek növendékei alakították képeinket és aki ismereteit az ortodox Duncan-kolóniában szerezte, rendkívül életképes módon fejlesztette tovább, A relief-síkból való kilépéssel, mely teljesen a rendszerben maradó mozdulattal történik, megszabadította a tornázót az egyenes útvonal egyhangúságától ; a fordulatok szögének tetszőleges választásával képessé tette arra, hogy különböző irányú reliefsíkokban mozoghasson s így sokszögeket írhasson le ; a lendületek közé iktatott teljes (360°-os) fordulatokkal a táncszerűség egyik lényeges alapvonását vitte a mozdulatokba s az előrelendülések szimmetrikusan hátraszökkenő ellentéteinek s a hozzájuk tartozó fordulatoknak megkomponálásával megadta sok, az alaprendszerben csak némi nehézséggel értelmezhető antik mozdulatnak magyalázatát. Ezekkel a rendszerben szigorúan megmaradó hozzáadásokkal növelte annak mind az általános színpadi s a táncművészetre való használhatóságát, mind a gyakorlati és mindennapi élet összes mozgásaira kiható átalakító hatását. Örömmel számoltunk be erről a dicséretes törekvésről, melylyel ez a külföldön már nagyon ismert és kedvelt művészi tornarendszer nálunk is otthont talált s melynek következményeképpen nemcsak hazai színművészetünk és táncművészetünk fellendülését várjuk, hanem azt is, hogy a szép mozdulatok szeretete s ezzel a művészet beljebb költözik az emberek otthonába. A művészetkedvelő ember, aki iparművészeti szépségekkel szereti körülvenni magát, talán levetkőzi vele csúnyaságának gőgjét, mellyel a szépséget csak vásárolta és saját mivoltának esztétikájáról megfeledkezett és egy lépéssel közelebb jut ahhoz, hogy a művészi környezetben az ember maga is értékes műtárgy legyen.

c


I

V • fi y • }{ fi y V fi fi V • fi fi V • fi fi V • fi fi V • fi fi y V fi fi V • fi fi V • fi » V • fi » « n

ARGUS: GYŐZELMI CSARNOK É S DIVÀTSNOBIZMUS (BÉCSI REFLEXIÓK) Leopoldsberg egyik ki- olyan feladat kínálkozik itt, melyhez csak az ugró csúcsán, egészen közel Bécs városához kopár hegyorom néz le a Duna völgyébe. Tiszta időben messze belehajol a hegy árnyéka a Marchmezőkbe, sóhajtást, üzeneteket küldve a vidám császárvárosnak. Évezredek, talán évmilliók óta áll itt őrt e hegy s még emlékszik a római időkre, látta a Nibelungok karavánjait lábainál elvonulni, véres csatákról álmodik, melyekben a keleti hordák ereje megtört a Nyugat nagy kultúrerősségén. A történet levegője ma ihletőbb mint valaha : erre a hegyre tervezi a bécsi községtanács Ausztria népeinek győzelmi csarnokát. Egy nagy diadalmas emléket szántak ide, hogy a hegyoromról minden idők rendületlen bizalmát hirdesse. Pantheont a történelem elmúlt isteneinek, Walhallát a névtelen hőstetteknek. Pályázatra szólítanak fel minden bécsi építő-, szobrász- és festőművészt, aki elég erőt érez magában a történelem géniuszának egyetlen emlékműben való kifejezésére. Amilyen nagyarányú, vonzó és időszerű a feladat, éppen annyira veszedelmes is, a lipcsei Völkerschlachtdenkmal rémes arányai fenyegetik a merész gondolatot. Hiába figyelmeztet a pályázati felhívás, hogy az életnagyságú emlékszobrok kerülendők s történeti jelenetek lefestésére semmi szűkség, hogy ehelyett szívesebben látjuk a hazai történetből a mondába átszármaztatott jelenetek alakjait egy-egy plasztikus mozzanatban, vagy egy összefüggő frizben a csarnok falán húzódva. A monumentalitás legnagyobb ellensége a monstruozitás. Az építészet térfensége könnyen a tömeghatásba fúl s mennyi geniális egyszerűséget, amellett mennyi tudást, munkát, fervelést kíván a pályázat (melynek öt, egyenként ezerötszáz koronás díját minálunk megmosolyognák a „szakkörök"). Hallgassák csak, mit mond a felhívás ! „Az egész építészeti kiképzés egyesítsen magában nagyvonalúságot, egyszerűséget és egységet. Az épület tömege már önmagában úgy hasson, mint emlékmű. Be kell mutatni skiccekben az egész elhelyezést, az esetleges melléképületekkel, a környezettel, az odavezető utakkal, lépcsőkkel, kertészeti tájképpel. Gondolni kell arra, hogy az elhelyezendő emléktáblák az eljövendő történeti események feljegyzésére is alkalmasak legyenek." Egy szóval az építésznek

emlékszerű építészet legheroikusabb ideiből meríthet ihletet s mégsem szabad ezekre gondolnia, csak mindig magára, korára, az ember eltörpülő arányaira az égbenyúló formák dinamikájával szemben, az idők choráljára, mely köveken kíván belezengeni az évezredekbe. Bécs átéli azt a hatalmas epopeiát, melynek tanúi vagyunk s méltó formában akarja letenni emlékjelét. A hadak ura vájjon milyen gondolatokat fog küldeni a tér és a formák művészeinek . . . ? 2. Egyelőre Bécs még csak a nagy szárnycsapásoknál fart. Komponál, tervel, pályázatokat ír ki, álmodik. Mintha a háborús év szokatlanul sürgetőn vetné fel az impulzusokat az eljövendő megújhodásra. Egyik pályázat a másikat követi nyomon. Csak nemrég járt le a községfanács síremlék-, sírkő-, sírkereszt- és kriptapályázata, mellyel a bécsi temetők művészi egységesítésének terveit akarják előkészíteni. Városrendezési terv is legyen : a Dunapart kiképzésének művészi megoldása ott, ahol a Schottenring beletorkollik. S akinek ez nem felel meg: ott van a Stadtpark csarnokának újjáépítésére hirdetett pályázat. Csak meglepetések nem jönnek, új nevek nem tűnnek fel sehol, grandiózus gondolatoknak vagyunk híjával. Pedig most szabad az út az érvényesítésre, nem lehet mellőzésről, bürokratikus copfról beszélni, amikért oly jogosan mellőzötfnek érezhette magát sokáig Wagner Ottó. A nyugalom és petyhüdt várakozás évei után mintha a vágyakozás ideje következett volna el, mintha csak érezné Bécs, hogy a birodalmi német városok frissesége mögött, ízlése mögött, tudatos művészefenergiája mögött a phäakok vidám földje marad és valcerezve hervad el hajdani fiatalsága. Csupa terv és előkészület itt minden. Kezdve az iparművészeti iskolától, melynek tökéletes újjászervezését, műhelyekkel való kibővítését tervezi a nagynevű Roller Alfréd, az iskola igazgatója, egészen az osztrák Werkbundig, melynek ereje a háborúban nemhogy megcsappant volna, hanem izmosabb mint azelőtt. A tavaly nyáron Kölnben rendezett kiállítás sikere tovább kíséri őket a háborús félen Bécsben is, jóformán mindent eladnak otthon, ami az idő előtt bezárult csarnokukból megmaradt. És most elárúsítóhelyiséget keresnek a belvárosban, helyesebben egy mecénást, aki ilyent ingyen bocsátana rendelkezésükre palotájában, bárha a Wiener Werkstätte a drága boltbér mellett is meg-

találja a számításait. Az iparművészek nem éheznek és a segélyezési akció egészen másirányú mint nálunk : a kormány a hadihitelpénztárból kölcsönt nyújt nekik, hogy az üzemet fenntarthassák. Már most arról tanácskoznak, mint lehet ezt az állapotot a háború után állandósítani valamely termelőszövetkezet formájában, amelynek az állam olcsókamatú kölcsönt nyújtana. És az osztrák iparművészeti piacnak külföldi portékáktól való megtisztítása a beszéd tárgya az alsóausztriai ipartestületben, a Németországgal kötendő vámegyezmény egyes tételeit vitatják s erélyes hangok fordulnak a publikum felé : ki a külföldi szeméttel lakásotokból ! Úgy tűnik fel, mintha a nagy háború nemcsak a politikai erő tudatát acélozta volna meg a bécsiek lelkében, hanem a teremtő-erőkét is . . . 3. A bécsi lélek igazi arculatja azonban ezúttal sem tagadja meg magát : legnagyobb sikere a háború évében is a bécsi divatművészetnek van. A szenzitív, kissé nőiessé vált psziché talán sohasem dúskált annyi színben, szövetben, hímzésben, mint a nagy háború e tragikus idején, mikor újra divatba jönnek az úgynevezett „alt-wien" taffotaruhák,

szűk, csipkésvégű ujjaikkal, színes virághímzéseikkel, rövid harangszabású szoknyáikkal, melyek hol redőkbe vannak rakva, hol duplán, csipkés széllel készülnek és a mellények, zekék, bolerók meg spencerek hihetetlen formaváltozatait kívánják meg. A bécsi mondaineszépség így éli át az emberiség legnagyobb, legvéresebb eseményeit és a női szabók meg divatművészek soha olyan lázas sietséggel nem „tömörültek" mint az idén, amikor Modeschau, Modellgesellschaff s egyéb egyesületek jelszavával viszik piacra árúikat. E téren alig múlik el nap, hogy egy-egy új tervező-genie ne tűnne fel a Wiener Werkstätte régi neves rajzolói : Wimmer, Löw és Likasz mellett. Hamarjában csak a Flöge nővérek, Peche, Snischek, Erika D'Albert nevei jutnak eszünkbe, de mire a nagy vérvihar elül Európában, ki tudja hány tucat új nevet kell majd felírni a bécsi divafharc annaleseibe. És ha ágyúk lángjaiból félénken, bátortalanul új életre támad az emberi civilizáció, a bécsi községfanács még mindig mély és maradandó szimbólumokon fog töprengeni, de Európa előszobájában már ott fog állni, kezében a centiméterrel, a sikkes bécsi szabóipar.

IFJ. GONDA BÉLA: MAGYAR HADIJELVÉNYEK É S ÉRMEK háború sokkal fokozot- mint a grand arté, tudniillik, hogy minél több tabban — mint eddig — ráterelte közönségünk figyelmét a magyar iparművészet alkotásaira. — A külföldi behozatal,mely évente mintegy 70 millió korona értékű iparművészeti cikkel árasztotta el Magyarországot, jelentékeny mértékben csökkent, illetőleg korlátozódott, minek folytán iparművészeti szakköreink — nagyon helyesen — minden kínálkozó alkalmat megragadtak, hogy a magyar közönséget iparművészeti alkotótehetségeink kiváló munkaképességéről újabban is meggyőzzék. Közönségünk mindinkább ráeszmél arra, hogy a magyar kezekből kikerült művészi formájú, becsületes megmunkálású és rendeltetésüknek megfelelő cikkeknek minél szélesebb körben való forgalomba hozatala nemcsak kulturális és etikai, hanem egyszersmind közgazdasági jelentőségű is. A közgazdasági jelentőségnek a helyes és idejekorán való felismerése van olyan fontosságú, mint a művészi formák helyes megértése, mert az iparművészet fejlődésének az alapja nem az,

és minél kiválóbb alkotó lángész szülessen, hanem az, hogy a tehetségek munkája minél szélesebb körben, a mindennapi használati cikkek terén találjon mindinkább több és több érvényesülést — és megértést. A festészet, szobrászat többé-kevésbbé élénkebb körvonalakkal határolt terület, s alkotásainak kiválósága csak ezeken a megadott határokon belül juthat szerephez. Az iparművészet működési köre azonban határtalan : éppúgy érvényesülhet egy nagy szőnyeg, mint egy apró kis ruhagomb megtervezésében s ezenfelül minden anyag rendelkezésére áll. A sokoldalúságnak ez a végtelensége adja meg a lehetőséget arra, hogy az iparművész szellemet, ötletet és ideát termelve, majd művészi formába öntve, tudja mindezt egyeztetni, összhangba hozni a mindennapi környezetünket betöltő használati tárgyak rendeltetésével. Az iparművésznek az az éltető eleme, ha művészetével a tömeget szolgálja. Ugyanígy vagyunk az aktualitások terén is. Az aktualitásból — mint frissen felbuzgó s mindenki által örömmel igénybevett forrásból merítve — fokozottabb mértékben nyer működési teret

az iparművészet, határtalanabb mennyiségben termelhet eszméket, ötleteket s mindezeken felül egyszerre, rohamosan megnagyobbodó körben találhat rokonszenvre, megértésre. Az okosan gondolkozó, alkofótehetséggel és energiával dolgozó iparművésznek tehát a legalkalmasabb és legtermékenyebb munkatalaja az aktualitás. Tehetsége a legnagyobbszabású vonalakban bonfakozhafik ki, jó ötleteinek, eszméinek népszerűsége már az első pillanatokban is biztosítva van. A kultúrát szinte észrevétlenül lophatja be millióknak a lelkébe, az aktualitás mindig mohón kapott és szívesen üdvözölt köntösében, ízlést és művészetet terjeszthet olyanok körében is, akiknek figyelmét, ha semmi más nem is, de a mindennapi gond a kultúrához férkőzni nem engedte. De terjeszt mást is, a jó munka megbecsülését. Vagyis, az aktualitást jól kihasználó, magas színvonalú iparművész az e t i k a szolgálatában is áll, éppúgy gazdagítja az emberi lelkeket, mint ahogy munkájának forgalombahozatalával jelentékeny szolgálatot tesz a gazdasági életnek. Mindezeket igen okosan és helyesen ismerte fel a kellő pillanatban Z u t t R i c h á r d , az iparművészeti iskola ötvös-tanára, akinek hadiérmeit, jelvényeit és egyéb újabb háborús munkáit mutatjuk be az olvasónak. Z u t t tanár már a háború első hónapjaiban megütközéssel tapasztalta, hogy mindazok a háborús ízléstelenségek, melyeket az előállító Németország művészeti szakkörei is a némel kultúra szégyenének nyilvánítottak, mennyire rohamosan kezdtek Magyarországon elterjedni. Felhasználva már most a közönségnek a háborús és a hadijófékonysági jelvények iránt nyilvánuló mohó érdeklődését, tanítványaival a rendelkezésére álló műhelyben nekilátott, hogy kiszorítsa a selejtes importcikkeket. Egymásután kerülnek ki a keze alól: az Auguszta-gyűrű, a Hadsegélyző-érem, a Pénzintézetek hadikórházának érme, a Kéve-érem, majd a Vöröskereszt-Egylet és sok más hadikórház jelvé-


240

E. Dankó: Entwurf ftlr eine Tasse.

nyei. A hadiérmekből és jelvényekből eddig mintegy 25.000 darabot adtak el a különféle jótékonysági egyesületek összesen 265,000 korona értékben, amely összegből anyagra és munkadíjra a művész 65.000 koronát fizetett ki, a többi 200.000 korona a jótékony célnak jutott. Nem tekintve ezúttal a gazdasági eredményt — amely ugyebár szintén nem csekély ? —, a 25.000 érem erkölcsi hatása a legnevezetesebb, mert az érmekugyanennyi kézbe kerülve, figyelmeztetnek arra, milyen nemes művészetet tud jó anyagból és becsületes megmunkálással a magyar ötvösmesterség produkálni. De természetesen Zuttnál is, mint minden tudatos energiájú alkotó művésznél : egyik eszme követi a másikat. Még érmeinek az előállítása közben mintázza meg a dicsőségfeljes magyar huszárt, az annyira félelmetes „vörös ördögöt". S a „vörös ördög" rákerül éppúgy az érmekre, mint a nemesen egyszerű vonalozású vázákra, dobozokra, gyümölcstartókra, sőt szenteltvíztartókra is. Ámde Zutt figyelme a mindennapi használati tárgyakra is kiterjed. Kézelőgombok, nyakkendőtűk, nőiblúz- és ruhagombok kerülnek ki a keze alól, telítve nemes művészetfel, plasztikai formákkal és mégis szorosan számolva a célszerű rendeltetéssel. S a kis hadigomboktól már csak egy lépés a szintén kisméretű, de azért mégis sokat kifejező másik éremhez : a váltópénzhez. Az egyik illusztráción egy gombfejet és egy tizfilléres váltópénzt láthatunk szemben egymással. Mind a kettőn középütt a magyar korona, alatta az évszám, körül pedig a felirat. A különbség azonban mégis nagyon szembetűnő. A körmöczbányai pénzverde konvencionális rajzolójának kezealól kikerülttízfilléresminden részlete s egész együttes hatása sivár, szegényes, művészietlen, az egész lélektelen üres ábra. Zutt gombján azonban mindjárt észrevesszük a művészetet, a mesterségbeli áhítatot, azt a lelket, mely életet akar önteni minden betűbe, a számokba. Ihletet tud belevinni a magyar nemzet legszentebb szimbólumának : a magyar királyi koronának a képébe és megilletődést tud belőlünk kiváltani. De többet is beszél még ez a kis gomb. Elmondja a többi magyar pénznemek kiállításának, rajzának végtelen szegénységét, figyelmeztető, hogy mennyire fontos lett volna már régen művészekkel terveztetni a magyar pénzeket, mint ezt annakidején az Iparművészeti Társulat oly nyomatékosan kérte, úgy mint Franciaországban cselekszik, ahol a legelső művészeket hívják meg egy-egy ércpénzpályázatra. A váltópénz művészi kiállítása elsőrendű kulturális feladata az államnak; a milliók kezén forgó pénz éppúgy nevel, mint a szép lakás, a harmonikus környezet vagy az ízléses gyermekjáték. Hiszen voltak már Magyarországon

művészek által tervezett pénzek s e részben elég IV. Béla szükségpénzeire, II. Mátyás vagy Mária Terézia érmeire utalnunk. Z u t t gombjai, nyakkendőtűi száz meg százezer példányban fognak forgalomba kerülni, s száz meg százezer magyar tanulhatja meg ezekből az apró kis műdarabokból, milyen más az igaz művészetnek a nyelve, a kifejezése, mint a IéleknélkUIi kontároké. Az aktualitás teszi most figyelmessé a közönséget arra, hogy a művészet a legjelentéktelenebbnek látszó kis térre szorítva, egyetlen mindennapi cikkbe sűrítve, mennyi mondanivalót rejt magában. Reméljük, hogy a beszédét meg is értik. S talán nemsokára észreveszik, hogy egy kézelőgombban, egy kis jelvényben,éremben, egy vázán, dobozon művészet, tökéletes, befejezett és tudatos művészet lehet. A magyar iparművészet megismeréséhez íme így ad szerencsés impulzusokat a világháború.

F

ÉMET A HADSEREGNEK. Abból a mozgalomból, mely a nélkülözhető rezet, bronzot a hadsereg céljaira siet áldozatkészen biztosítani, részt kér magának a Magyar Iparművészet is. Mint ahogy eddig sem maradtunk el egyetlen olyan alkalommal sem, mikor a nagy idők iránt való fogékonyságunkat bizonyíthattuk, úgy most sem akartunk hiányozni az adakozók sorából. A Magyar Iparművészet tulajdonában volt néhány ezer klisét, amelyek reánk nézve művészi értékkel többé nem bírnak, adományként átadtuk az e célra alakult bizottságnak. Ezzel kapcsolatban emlékezünk meg arról a szép gondolatról, mellyel a M. Mérnökés Építész-Egyesület fordult az Iparművészeti Társulathoz a „Fémet a hadseregnek" mozgalom ötletéből. Ez egyesület vezetői arra kérik a minisztériumot, hogy a beérkező egyházi fémtárgyak közül műbeccsel bírókat avatott szakértőkkel válogattassa ki az adományok halmazából s gondoskodjék arról, hogy az antikvitás és a művészet jogán figyelemreméltó fémadományok megmentetvén a beolvasztástól a Nemzeti, illetőleg az Iparművészeti Múzeum részére biztosíttassanak. Mondanunk sem kell, hogy Társulatunk örömest támogatta az okos és időszerű eszme megvalósításában a kezdeményező egyesületet.

ízlés nem lehet utolsórendű kívánalom, annak gondolatát éppen a háborús tapasztalatok szilárdították meg az emberben. A katonák, akik a harctérről kerülnek vissza, bizonyára nemcsak tisztultabb világnézetet és magas erkölcsi értékeket hoznak magukkal, hanem a szemléletnek nagyobb szuverénitását is, bizonyos fölényt a mi emberi dolgainkban, mely megvillan olykor a tekintetűkben is. Ám az itthonmaradottak nem mindig ily magasrendűek ítéleteikben és elég azokra a bűnökre utalnunk, melyeket a lelkesedés és kegyelet posztócsalói követnek el. Elég a háborús jelvények ordító banalitásait, az érempitykék ama sokféle változatait emlékünkbe idézni, melyek kirakatainkat díszítik. Elég a hős emlékére szánt gipszreliefre gondolni, melybe be van illesztve az arcképe és az egész gyöngyházszínű festékkel van bekenve. Elég az utca divatos nótáira utalni, melyek hervadt melódiái krajcáros aszfaltszövegektől frissülnek fel. És mindenekfelett ama szokásokra, divatszertelenségekre, élethabzsoló nekirugaszkodásokra gondoljunk, melyek azt mutatják, hogy e nagy idők mély emberi tragikumát milyen nehéz a maga értéke szerint felmérni. Égyszóval éppen elég ok van a háború utánra ízlésesebb nemzedéket kívánni e mainál és óhajtani, hogy a szépnek, a nemesnek, az igazán tartalmas művészetnek kultusza elkövetkezzen. Ezért csak örülni lehet minden gondolatnak, mely akár közvetlen nevelésen, akár az iparművészet sugalló hatásán keresztül igyekszik a lélekhez férkőzni. Az Iparművészek Testülete aranyérmének, melyet évenként a legszebb lakásberendezés megrendelőjének szánt, F a r a g ó Ödön ez okos eszméjének is ilyen ízlésnevelő hatása kell hogy támadjon. A lakásnak Janusarca van s amikor az ízléses, a megrendelő ábrázata csakolyan derűvel mosolyog ki a bútorok vonalaiból, mint a tervező profilja. Az aranyérem ízlésnevelő hatását senki sem vitathatja, aki tudja, hogy például ennek az aranyéremnek elsőszülött bátyja: a Virágos

ZLÉSNEVELÉS A HÁBORÚ UTÁN. A nagy Íkölcsi tisztítótűz, melyben ma a világ ég, sok erés esztétikai megállapítás újraértékelését fogja kívánni a háború után. Nem kétséges, hogy a tömegek nevelése elsősorban kerül revizió alá. És hogy e nevelésben az


E. Dankó : Entwurf für eine T a s s e .

Budapest legszebb erkélyre kitűzött medáliája hány mosolygó balkont teremtett, hány kezet tett serénnyé, hány otthont illatossá és b o l d o g g á . Valami meleg és a béke hangjaival biztató Ígéret csendül ki az aranyérem gondolatából. Most, amikor annyi arany- és ezüstmedália hull a harcok vitézségeért, a férfierő háborús glorifikálására, jól esik Dankó Ödön Zeichnung d e s elgondolni, hogy lesz rajza. E. Dankó. megint idő, mikor a családi béke hőseit, az ízlés bravúrrohamait fogja jutalmazni a nagy aranyérem.

B

ÚTORT DEBRECZENFALVÁNAK. Min-

újságolvasó bizonyára örömmel látta, milyen termékeny talajba hullott az „Az Est"-nek egy nemrégiben elhangzott felszólítása, mely a nagy és gazdag magyar városokhoz fordult, hogy az orosz betörés alkalmával elpusztult községek újraépítését tegyék lehetővé. Debreczen, Szeged és egész sereg magyar város közönsége lelkesen vállalta egy-egy község teljes újraépítését. A magyar áldozatkészség gyönyörű lendülete jelentkezett újra a történeti időktől megihletve. De falán senki sem gondolt arra, hogy az új községbe nemcsak csinos, új házakra van szükség, hanem nyilván jó, tartós, erős bútorokra is, egyszerű munkás emberek életéhez való holmikra,hogy az is hozzájáruljon e sokat szenvedett vidékek lakosainak regenerálódásához. Lám Münchenben, ahol nemrég bizottság alakult a keletporoszországi betörések vidékeinek felsegélyezésére, erre is gondoltak s olcsó, de jó bútorral látják el az inváziótól sújtott lakosságot. Egy-egy nagy bútoroscég, Ballin stb. elsőrangú iparművészek tervei után megcsinál egy teljes lakóházberendezést: két szobát, konyhát, minden hozzávalóval ezer márka értékben, azt elküldi, mint a saját ajándékát, a második, a harmadik, a tizedik példányt pedig megrendeli egy-egy adakozókedvű cég, nagytőkés, emberbarát. Evvel nemcsak ama vidéket segélyezik, hanem a munka nélkül maradt asztalosipar helyzetén is lendítenek valamelyest és a magánmegrendelőknek is jó típusbútorok mintáit mutatják be. Vájjon mi volna, ha nálunk az a bizottság, mely a sárosmegyei betörések kárainak enyhítéséra alakult, fontolóra venné ezt a szép példát. S mi volna,

242 *=•=•=•=

hogyha egy-egy milliós cég — nemcsak a lakberendezés révén meggazdagodottakra gondolunk, hanem még inkább a hadseregszállítás nábobjaira —• nem akarna mögötte maradni a vidéki városok képviselőtestületeinek. S egyegy szerencsétlen, leégett, árván maradt vagy megrokkant család tiszta szobájában a fenyőfaágy felett ott lógna a jószívű adakozó neve. A nemzet áldozatkészségének olyan lángocskái gyúlnának itt ki, melyek messze belevilágítanának a békeidők családi nyugalmába is.

M

ADE IN GERMANY. Anglia addig csúfolta a német termelés silányságát és olcsóságát, míg a nyelvöltögetés hasznos fegyvernek látszott. Mikor az ipari verseny terén szolid és ízléses árúival annyira megerősödött Németország, hogy a gúny fegyvere elégtelennek bizonyult, jött VII. Eduard híres „körülkerítési politikája" és a világháború. Most már úgylátszik ez sem kecsegtet a német ipar végleges letörésével. Most tehát Anglia más fegyverhez nyúl, utánozni kezdi Németországot. Utánozza abban, amiben ez az ország valóban tanítómestere lett a világnak : erős szervezkedésben. Utánozza pedig nemcsak a munició-gyártás ipari szervezésében, hanem egy egészen ártatlan s mégis hatalmas gazdasági potenciájú szervezetét: a német Werkbundot is. Tudatosan és egyenesen hivatkozva ennek elért sikereire. Az angol kereskedelmi minisztérium maga az, mely az erre illetékes kereskedelmi, ipari s művészi köröket szervezkedésre szólítja fel a következő proklamációban : „A németek sikereinek egyik oka az, hogy Németország művészi terveket hoz piacra, melyeket újszerűség és frisseség jellemez s amelyek emellett tekintettel vannak az ipari előállításra is. Másik oka a sikernek az, hogy ott a gyáros, a terjesztő és a művész folyton együtt dolgoznak. Ezzel érik el azt, hogy a közönség igényeiben folyton ébren tartják a jobb minőség iránti vágyat s ennek következtében a folytonos javítás, mely megvan a művészi tervben s megvan a munkában, valósággal kereskedelempolitikai elvvé vált. Azok, akik Németországban a modern mozgalmakat vezetik, olyan fogékonyságot hintettek el a közönségben, mely nem a díszítő elemektúlhalmazásátkeresi az egyes tárgyakon, hanem a jó munkát, a gyakorlatias alkalmazhatóságot, a technikai tökéletességet. Mikor azt elérték, akkor azután bevallottan az lett a becsvágyuk, hogy az egész világ piacán megszerezzék az abszolút uralmat. Az egész mozgalom szervezettségét a Deutscher Werkbund alapítása teremté meg, egy szövetségé, amelyben művészek, iparosok és kereskedők foglalnak helyet, akiknek száma a háború előtt mintegy 2000—3000 lehetett. A kereskedelmi

minisztérium tanácsadói tehát hasonló szervezet alapítására szólítják fel az angol szakköröket. A „Designs and Industries Association" megteremtésén egy bizottság fáradozik, melynek irodája 6 Queen's Square W. C. alatt van Londonban". íme a barbárok, a hunnok, mint az ízléses Anglia tanítói az iparművészetben !

O

LASZORSZÁG HÁBORÚJA S IPARMŰVÉSZETI KIVITELE. Bármennyire mögötte áll is az olasz műipar ízlése annak, amit ma e téren a központi hatalmak országaiban produkálni tudnak, az olasz háború mégis érzékenyen érinti az olasz iparművészet egyes ágait, melyek úgyszólván legjobb lerakodópiacukat vesztik el a háborúval. Mert nem szabad elfelejteni, hogy van a műipari boltoknak egy fajtája, mely kétes ízlése mellett is igen jó üzleteket csinál az Olaszországból eddig hozatott bronz-, márvány-, alabástrom-, plakett-falrelief s egyéb tárgyakkal. Hány lakásban látni, hány alkalmi ajándékul szerepel az a bronzszobor, melyet súlyáért és állítólagos „művészi" szépségeért kétezer koronával is megfizetnek a kilogramm szerint vásárlók és bizonyos, hogy azok a márvány- és alabástromtárgyak, melyek Velence, Flórenc s más városok egy-egy épületét, szobrát, kútját ábrázolják rendesen magából az illető városból is kerülnek ki. Egyetlen flórenci márványműipari cégnek Berlinnel való évi forgalma a háború előtt való esztendőben százötvenezer márkára rúgott s így könnyű elképzelni, milyen érzékeny veszteségek érik most e cégeket. Az olasz szokványárúk forgalma még sokkal nagyobb lehetett volna, hogyha az olasz cégek jobb szervezőképességgel bírnának. De eddig az volt a helyzet, hogy többnyire német és osztrák (tengermelléki) cégek ügynökei közvetítették az olasz műipari exportot s e cégek nem ritkán kirendeltségeket tartottak az olasz városokban, mert a Németországban vagy a monarchiában mutatkozó szükségletet csak ily módon tudták állandóan biztosítani. Ennek az állapotnak, mely az utóbbi években a gazdasági krízistől amúgy is szenvedett, most gyökeresen véget vetett a háború. Igaz, hogy az ilyen díszműárúkereskedések felhalmozott anyaga még jó ideig elegendő lesz, de azért remélhető, hogy a háború után elkövetkező vámszerződési tárgyalások ezt a semmiképpen sem kívánatos importot is beszüntetik. És nemcsak a gazdasági érdekképviseletek, hanem német, magyar és osztrák iparművészeti körök dolga is lesz már a háború alatt előkészíteni a gazdasági versenyek olyan menetét, mely a békés időkben új iparművészeti ágak megteremtését tegye lehetővé.

fÜ 1É I n ÉjÉ J j I m

emoriam

S Z T R A K O N I C Z K Y KÁROLY dr. Közéletünk nem oly gazdag nobilis és finom szellemekben, esztétikai irodalmunk nem bővelkedik annyira képzett s eleven tollú munkásokban, hogy fájdalmas, sőt tragikus ne volna a veszteség, mely a galíciai harcokban elesett hős távoztával ránk szakadt. A kimerítő jellemzések s a résztvevő méltatások egész sora fejtegette már az ő eltűnt alakjának irodalmi értékét, az újságíró könnyed és fölényes erejét, mellyel drámai, képző- és iparművészeti mozgalmakról s jelenségekről biztos szemmel tudott ítéletet mondani. Fiatalságának impulzív szelleme műveltséggel és sokoldalúsággal párosult. Mintha még nem látta volna tisztán a művészeteknek azt az ágát, mely végképp s egy egész életre magának jegyzi el: egyforma melegséggel udvarolt valamennyi múzsának. Mégis, úgy tetszik, különösképpen : a színpadi művek megjelentetésének feladatai és a díszítőművészetek érdekelték. A rendezés, akár a színpadon, akár városesztétikában, akár csak egy lakás keretében nyilatkozzék meg, az ő alkotóvágyainak s — egyelőre — kritikai hajlamainak legsajátabb területe volt. Itt érezte legjobban magát, ahol a veleszületett grandseigneur, a sokat látott és sokat olvasott esztéta szembekerülhetett paloták façadejàval, vagy egy koreográfus álmaival, avagy egy színésznő első drámai akcentusával. Itt, ahol az ő csodás melegségű szeme felcsillanhatott, tudása szerényen, de biztosan megszólalhatott, humora a legcharmantabb kifejezésével megvillanhatott. Ezért ama sokféle irodalmi s művészeti intézmény, újság s folyóirat közt, melyeknek igazán munkás munkatársa volt, a legnagyobb veszteség talán a mienk, a Magyar Iparművészeté, mely úgyszólván felnőni látta őt az irodalmi kadétsorból, mely családja tagjának tekintette és repeső örömmel látta előrelendülni karrierjét. Alig mult húszesztendős, jogi doktori diplomáján még meg sem száradt a ténta, mikor már folyóiratunkba Zeichnung" d e s magvas fanulmányoE. Dankó.

í 243

kat írt magyar építőművészeti kérdésekről, iparművészekről, kiállításokról, könyvekről. Ezidőtájt erősen elmélyült a régi egyházi művészet tanulmányozásába s ebben igaz támogató barátra, kiváló instruktorra lelt Fieber Henrik személyében, akinek szelleme s művészeti világnézete Sztrakoniczky egész kialakulására nagy befolyással volt. A modernség nagy szeretete, a tiszta művészeti etika istápolása, a maradi közöny megvetése, mely a művészet hajdani oltásait teletűzdeli silány portékákkal, a nagyképűség és a bürokratikus copf ellen való harc, a szemforgató puritanizmus és a handléskodó álművészet folytonos csipegetése — egy újságírót revelálnak előttünk, aki mintha egy középkori lovag hitével ülne lován. Hitt egy becsületes Magyarországban, mely kiccsek, hazugságok, komázások és panamák nélkül, mint egy tiszta, életvidám keresztény etika fog ráereszkedni az országra. Hitte, hogy a sokféle apró kultúrnyüzsgésből, mint egy bizánci remekmű fog kialakulni az ország egységes, szolid műveltsége. Csak lázai, apró rajongásai, olthatatlan baráti szerelmei, szép gyöngeségei elmúlását várta, hogy elmehessen Rómába s elmélyedhessen abba, ami szívének legtitkosabb vágya volt : megírni a magyar építőművészet kialakulását s ebből kiszakítva egy-egy monográfiát szentelni Yblnek, Lechnernek. Itt akarta érvényre juttatni felfogását, hogy modernségünknek s magyarságunknak nagyszerű tradíciói vannak, hogy kozmopolitizmusunk, mely Budapest architekfuráján annyira szemmelláthatóvá teszi a belső kukacokat, nem ronthatja meg azt az őserőt, mely e fajban van s amely leghamarább építészetének becsületességében fog megszólalni. Már szinte fel volt vértezve a tudományos férfiasság e nagy döntő mérkőzésére, már készen be voltak csomagolva könyvei, jegyzetei az örök városba elvonuló munkássághoz, mikor jött a világháború trombitása s elhívta tőlünk. Nehéz volt megszokni, hogy szerkesztőségünk tanácskozásain ne lássuk a finom üvegek megett csillogó kék szemeit, nehéz elhinni, hogy házak emelkednek, művész-zsenik támadnak, színpadi tüzek gyulladnak fel, melyek premierjéhez nem vitte az elragadtatás illatát. A misztikus trombitás elhívta őt s ő a vérével itatta át a magyar földet, melynek géniuszát annyira csodálta s amelyről még annyi mondanivalója volt . . .

S

CHICKEDANZ ALBERT f . Csendesen, feltűnés nélkül, mint ahogy dolgozott, úgy távozott el az élők közül az Iparművészeti Iskola egykori építésztanára, Schickedanz Albert. Mint iparművész talán legkevésbbé volt termékeny: ebbeli tevékenysége

2441

jóformán csak egypár díszoklevéltervezetére s más grafikus munkákra szorítkozott. De hatott közvetve : tanításaival, lelkességével, sziporkázó, olykor csípős egyéniségével, éles, tiszta judiciumával hatott az iparművészekre is. Igazi területe az építőművészet volt, az emlékszerű architektúra, szobrok talapzata, monumentális művészeti hajlékok megteremtése. Az Andrássy-út végének a Műcsarnok, a Millenáris emlékmű és a Szépművészeti Múzeum által elhatárolt reneszánsz térművészete a plasztika kivételével mindenestől az ő alkotása. Ez hirdetője nagyszabású koncipiáló képességének, városépítészetre megérett tudásának, melynek különben egy ilyenfajta tervpályázaton is tanújelét adta, mikor az Újépület lebontásával kapcsolatos telekrendezési kérdések merültek fel. Az arányok, a szép és nemes harmónia iránt való érzékenysége csendül ki minden ilyen alkotásából s leginkább talán a Műcsarnok nyugodt vonalaiból. Annak a nemzedéknek szárnyai alatt nőtt fel, mely a reneszánszra esküdött, melynek a müncheni Klenze volt a bálványa, mely a tiszta klasszicizmusból szűrte le a múzsák szolgálatába rendelt épületek minden szerkezeti és díszítő formáját. Itthon Skalniczky és Ybl voltak a mult század második felében mesterei s ő, aki Ybllel részfvett az Operaház külső és belső megoldásának munkálataiban, természetszerűleg nem lehetett mássá, mint klasszicizáló építésszé, még amikor egy hídfő tervezéséről volt is szó. Nyugalmat, nagy formai biztosságot, az ünnepélyesség iránt való fogékonyságot kapott örökül mestereitől s el nem vitatható, hogy ő, aki Budapest építészelének legjobb korszakában serdült fel, kitörülhetetlenül írta fel nevét Budapest egyetlen jól végiggondolt . utcájának, az Andrássy-útnak a homlokára. Genialitásának, szorgalmas autodidaxisának meglepő vallomásai voltak azok a festmények, melyekkel úgyszólván már késő öregségében, nyugalombavonulása idején tűnt fel a Műcsarnok kiállításain s melyek közül a legjobb: Önarcképe ott lóg az általa épített Múzeumban. S róla egy pápaszemes, komoly, elmélyült német fej tekint le, melybe kemény akarat és egy szívós élet eredményein érzett megnyugvás van írva.

Az a képzőművész, aki rajzával komédiázik, az az író, aki stílusával akar dicséretetaratni, ahhoz a katonához hasonlítanak, aki egyenruhájával páváskodik, de nem akar a harcba menni, vagy pedig ahhoz a szántócsiszolja az vetőhőz, aki folyton fényesre ekevasat, ahelyett hogy szántana vele. Rodin.

ií

'i

V •i

IS

.

s

II

11

íj i

M

A • V

BH^^V H v

'

.

V M

* íj A

j

•

, -"AjMitt«

j il

^

Hi^^Him KflNSBPPS —..^hssbf"

• V y

221

221. F a r a g ó Ödön : Ajtó a Hazai Takarékpénztár új palotájának előcsarnokában.'

IIV 221. E. F a r a g ó : Tür im Vestibül des neuen Palais der Vaterländischen S p a r k a s s a .

y n

i

» V v n


6

245

222

222. Francia csomózott szőnyeg 1700 tájáról. — A 246-256. oldalakon ábrázolt tárgyak iparművészeti múzeumunk gyűjteményéből valók.

22'. Französischer KnUpfteppich. Um 1700. — Die auf den Seiten 246-256 abgebildeten Gegenstände gehören der Sammlung d e s ung. Kunstgewerbemuseums.

246

V

223. Falkárpit (gobelin), az argonauta-mondából vett jelenetekkel. HM mesterjelzéssel. Brüsszeli munka a XVI. század végéről.

223. Wandteppich (Gobelin) mit Szenen a u s der Argonautensage. Meisterzeichen HM. Brüsseler Arbeit vom E n d e d e s XVI. Jahrhunderts.

•

•il

• H «

•M •II •II •II II •

•II •II «II •II •II

224. Pluviale keresztjének részlete Iazurhímzéssel és applikációval. Olasz munka a XVI. századból. 2?5. Domború varrott csipke. Velencei munka 1700 tájáról. 226. Szegély, arany- és eziistbrokát, színes hímzésű részletekkel. Olasz munka a XVI. századból.

248 *=•=•=•=

224. S t a b eines Pluvials (Teilaufnahme). Lasurstickerei und Applikation. Italienische Arbeit des XVI. Jahrhunderts. 225. Venezianische Reliefspitze, Nadelarbeit. Um 1700. 226. Borte, gold- und silberbrochiert, zum Teil bunt gestickt. Italienische Arbeit des XVI. Jahrhunderts.

227. Francia selyembrokát a XVIII. század közepéről. 228. Lyoni kárpitszövet, selyem- és eziistbrokát a XVIII. század második feléből. 229. Francia selyembrokát 1700 tájáról.

2?7. Französischer Seidenbrokat. Mitte des XVIII. Jahrhunderts. 228. Wandbespannstoff, Silber- und seidenbrochiert. Lyoner Arbeit a u s der zweiten Hälfte des XVIII. Jahrh. 229. Französischer Seidenbrokat. Um 1700.

230

231

232

230. Rajnavidéki nyomtatott szövet. XII—XIII. század. 231. Perzsa eziistbrokát. XIV—XV. század. 232. Brokátszövet. Kisázsia, XVI—XVII. század.

250 *=•=•=•=

230. Bedruckter Stoff. Rheinisch, XII—XIII. Jahrhundert. 23t. Persischer Silberbrokat. XIV—XV. Jahrh. 232. Brokatstoff. Kieinasien, X V I - X V I I . Jahrh.

«il

233

235 233. Födeles díszedény. Meisseni porcellán 1730 tájáról. 234. Födeles díszedény, fajansz. Adriáén Pynacker delfti mester műve 1690 tájáról. 235. Levesestál, fajansz. Milanói munka a XVIII. századból. 236. P e r z s a cseréppalack. XIV. század.

234

236 233. Deckelvase, Porzellan. Meissen, um 1730. 234. Deckelvase d e s Adriaen Pynacker, Fayence. Delft, um 1690. 235. Suppenterrine, Fayence. Mailänder Arbeit d e s XVIII. Jahrhunderts. 236. Persische Tonflasche. XIV. Jahrhundert.

=5 251

•

•II •II

•II •II

237

2521.

238

239

237. LUszteres maiolikatál Semele történetével. Giorgio Andreoli gubbiói mester munkája 1529-ből. 238. Teáskanna Böttger-féle kőcserépből köszörült díszítéssel. Meisseni gyártmány, 1709—19. 239. Födeles csésze. Bécsi porcellán 1725 tájáról.

237. Lüstrierte Majolikaschüssel des Meisters Giorgio Andreoli von Gubbio mit der Darstellung der Semelesage. 1529. 238. Teekanne, Böttgersteinzeug mit geschliffenem Dekor. Meissen, 1709—19. 239. Deckeltasse, Porzellan. Wien, um 1725.

•il

•H •H

240

241

240. Palissy-féle fái. Francia munka a XVI. századból. 241. Leveses csésze. Sèvresi lágyporcellán 1775-ből. 242. Teáskanna, bécsi porcellán 1798-ból.

242

240. Palissy-Scliiissel. Französische Arbeit des XVI. Jahrhunderts. 241. Bouillontasse, Weichporzellan. Sèvres, 1775. 242. Teekanne. Porzellan. Wien, 1797.

J 253 Magyar Iparművészet. 1

HHR

243. Paraszlleány és dudáslegény. Porcellán s z o b o r c s o port, meisseni gyártmány 1760 tájáról. 244. Parasztleány. Herendi porcellánszobrocska a XIX. századból. 245. Mély tál, kínai porcellán a XVII. századból.

254 *=•=•=•=

243. Porzellangruppe : Bauernmädchen mit Dudelsackpfeifer. Meissen, um 1760. 244. Porzellanstatuette : Bauernmädchen. Herend (Ungarn),XIX. Jahrhundert. 245. Porzellanschale, chinesisch, XVII. Jahrhundert.

V

V

M

"I

•

246. Sótartó férfialakkal. Meisseni porcellánszobrocska 1760 tájáról. 247. Sótartó, az előbbeninek utánzata fajanszból. Holicsi gyártmány, XVIII. század. 248. Mártásoscsésze, porcellán. Nymphenburgi gyártmány a XVIII. sz. második feléből.

246. S a l z f a s s mit der Porzellanfigur eines jungen Mannes. Meissen, um 1760. 247. Salzfass. Imitation d e s links abgebildeten Stückes, Fayence. Holies (Ungarn), XVIII. Jahrh. 248. Saucière, Porzellan. Nymphenburg, zweite Hälfte d e s XVIII. Jh.

7»

255

I -

249. Vénusz. Höchsti porcellánszobrocska. J. P. Melchior mintája után. 1771-ből. 250. Pásztor. Meisseni porcellánszobrocska 1760 tájáról. 251. Bolonyézer. Meisseni porcellánszobrocska, alkalmasint Kaendler mintája után, 1740 tájáról. 252. Oroszlán. Meisseni porcellánszobrocska Kaendler mintája után 1753 tájáról.

256

^

249. Porzellanstatuette : Ins Bad steigende Venus. Modell von J. P.Melchior. 1771. 250. Porzellanstatuette : Schäfer. Meissen, um 1760. 251. Porzellanstatuette: Bologneser Hündchen. Modell wohl von Kaendler. Meissen, um 1740. 252. Porzellanstatuette : Löwe. Modell von Kaendler. Meissen, um 1753.

A háborús gyermekrajzok kiállításából. 10 éves leány rajza.

Aus der Ausstellung kriegerischer Kinderzeichnungen. Zeichnung eines 10jährigen Mädchens. •

H

ÁBORÚS GYERMEKRAJZOK. Augusztus hetedike óta mintegy másfélezer igen érdekes gyermekrajz gyönyörködteti az iparművészeti múzeum látogatóit. A székesfővárosi elemi iskolák tanulóinak háborús tárgyú ösztönszerű rajzait Wildner Ödön dr. tanácsnok felhívására a tanítók a most lefolyt tanév végén összegyűjtötték és az ekképpen egybegyűlt sorozatból válogatták ki a kiállításon látható, meglepő képzelőerőről és grafikai ábrázolókészségről tanúskodó rajzokat. Ezeknek érdekességét és becsét éppen az adja meg, hogy a gyermekek minden kényszer nélkül, a maguk gyönyörűségére rajzolták. Nem korlátozta őket senki, sem a rajz tárgyának megválasztásában, sem a kidolgozás mikéntjében. Szabadon csaponghatott képzeletük, megrajzolhatta kiki a maga módja szerint a háborúról és az ezzel összefüggő eseményekről és jelenségekről éppen azt, ami őt leginkább érdekelte, lelkét legerősebben megkapta. Hogy ezen a kiállításon oly nagy számban akad a számottevő rajzbeli készséget mutató rajz, ez nyilván azért van, mert a székesfővárosi elemi iskolák tanulóit már

10—12 év óta rendszeresen rászoktatják, hogy rajzzal is fejezzék ki gondolataikat, rajzzal számoljanak be élményeikről, ismereteikről. így aztán nem hozhatta zavarba őket a tanító felhívása, amidőn azt kívánta tőlük, hogy rajzoljanak valamit a háborúról. Szinte kisugárzik a rajzokból a nemes hevület, a rajongó lelkesedés és szeretet, amellyel a 6—12 éves gyermekek tanítóik felhívásának eleget tettek. Szembeötlően nyilvánul e rajzokon a leányok és fiúk gondolat- és érzelemvilága között levő nagy különbség. Míg a leányok a harc helyett a búcsúzást, a harcbavonuló katonák és zászlaik felvirágozását, a sebesültek ápolását, a hadikórházban látott epizódokat rajzolják különös kedvvel, a fiúk egészen mellőzik az érzelmi motívumokat és a szárazföldi, légi és vízi harc legizgatóbb jeleneteit szeretik ábrázolni. Rajzaik fele vannak puskatűzzel, robbanó gránátokkal, hajókat légbe röpítő aknákkal. Csapataink és szövetségeseink mindig győzedelmesen pusztítják vagy megadásra kényszerítik az ellenséget. A témák szelídségével, illetőleg izgalmas voltával jár, hogy a leányok több türelemmel s gonddal részletezik és fejezik be rajzaikat, míg a fiúk inkább merészen odavetett vázlatokkal számolnak be impresszióikról. Figyelemreméltók még a

•n

257

IÍ


8

ződtünk meg s csak gyéren, mintegy mutatóul láttuk az ancien école türelempróbáit. Az artisztikum mellett a magyar népművészet formakincsének és technikáinak áhítatos, diszkrét belevitele az önálló munkákba szintén csak előnyére vált az új alkotásoknak. Rucsinszki Anna, Hiemesch Margit és Boros Rudolf rajztanárokat kell elismeréssel említenünk, kiknek a technikai szakok vezetőivel való harmonikus együttműködése szemlátomást emeli az iskola színvonalát. leányok rajzai egy részének szembeötlő dekoratív jellege és a rajzokhoz fűzött magyarázatok. — Az érdekes kiállítást Jankovich Béla dr. vallás- és közoktatásügyi miniszter nyitotta meg, kinek a székesfőváros nevében Bárczy István dr. polgármester mondott köszönetet megjelenéseért. A közönség sűrű tömegekben keresi fel a kiállítást, mely szeptember hó 20-áig, hétköznapokon 9—1 és d. u. 3—6-ig, ünnep- és vasárnapon 9—t-ig díjtalanul tekinthető meg. Z ÁLLAMI NŐIPARISKOLÁNAK ez idei, kiállítása örvendetes etape-ot jelent e jeles intézetünk fejlődésében. A művészi hímzés terén a nőipariskola eddig is igen figyelemreméltó munkásságot fejtett ki, de előző kiállításai növendékeinek inkább csak bámulatos technikai készségéről tettek bizonyságot. Sőt mintha e részben kissé messze is mentek volna az előző évfolyamokon : hihetetlen türelemmel készített munkákkal ámulatba ejtették a nézőket, de igazi örömet nem válthatott ki azokból, kik a női kézimunkát nem tekintik türelmi training eszközének, kiknek nem imponál a négyzetcentiméterre összeszoruló sok száz öltés, a virágok természetes színárnyalata, az időt tekintetbe nem vevő kínai és japán hímzések hű utánzatai, a munkára fordított százakra menő órák nagy száma, hanem kik a nők kézimunkájával művészi kultúrát akarnak teremteni és belevinni az otthonba, a templomba, a nők ruházatába és mindenüvé, ahol szerepe lehet a fündérujjak ügyességének. És ezzel el is mondtuk, hogy miért örültünk a legutóbb látott kiállításnak. Egészséges, friss és okos kezdésekről győ-

À tanévvégi

TPARMŰVÉSZET1 KIÁLLÍTÁS PÖSTYÉN1 BEN. Szent István napján kisméretű, de igen érdekes kiállítás nyílt meg a pöstyéni Golf-klub elegáns helyiségeiben. Rendezője R u d n y á n s z k y György orsz. képviselő, ki pöstyéni és környékbeli gyűjtők birtokában levő művészi tárgyakból választékos ízléssel állította egybe a kiállítás anyagát. Főúri kastélyokból eredő régi bútorok, ötvöstárgyak, kerámiák, hímzések, faragványok, csecsebecsék, képek és szoborművek változatos sorozata a letűnt korok művészetéből mutat érdekes szemelvényeket, ezek mellett a pöstyénvidéki népművészet java alkotásaival szerepel, úgy hogy a kiállítás sok érdekes néznivalót nyújt. Mindössze 8—10 nap állott az anyaggyűjtésre a rendezők rendelkezésére s ezért igen elismerésreméltó az elért eredmény. Kívánatos, hogy ehhez hasonló kiállításokat időnként az ország minden részén rendezzenek, mert ezzel a magántulajdonban levő műkincsek is hozzáférhetőkké válnak. A gróf Erdődy lmréné védőségével rendezett pöstyéni kiállítás jövedelmét a rokkant katonák segélyalapja javára fordítják. EVETŐ CÉLTÁBLÁK. Igazi müncheni N gondolat van abban az ötletben, melynek eredményeiből mostanában egy kiállítást rendeztek a bajor fővárosban. „Sajbakiállítás"nak hívják ezt a jó bajorok s nem egyéb, mint huszonöt céltábla, melyek mindegyikét egy-egy jónevű bajor művész pingálta tele. Minden ilyen kerek, fehér alapú tábla közepén égy-egy figura van, többnyire jókedvű megfigyelések a katonaéletből. Libát lopó katona, figyelmes tábori kutya feje, egy menekülő angol katona az ismert átokkal a köriratban,

•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•= •=•=•=•=•=•=•=•=•=•=•=«=•=•=•=

száját kilátó német burs, pipáló öreg tiroli népfölkelő — egy-egy alkalw mas célpontot kínálnak s egyúttal bizonyságot szolgáltatnak arra, hogy Angelo Jank, Defregger, Zügel, Schmidhammer, Putz, Th. Th. Heine mint céltáblafestők is meg tudnák keresni kenyerüket. Ezúttal persze a háborús jótékonyság szolgálatában dolgoztak egyik müncheni pótzászlóaljparancsnok felkérésére, aki előbb kiállítja ezeket a céltáblákat Münchenben, Berlinben, azután telelövöldözteti a katonáival, végül pedig odahelyezi az ezred tiszti kaszinójának falára. Hadd A h á b o r ú s g y e r m e k r a j z o k kiAus der A u s s t e l l u n g kriegerischer Kinderzeichállításából. 9 é v e s fiú rajza. n u n g e n . Z e i c h n u n g e i n e s 9jährigen Knaben. hirdessék a történeti komolyság e nagy napjaiból a tragikus háborús emlékek közt a müncheni lést is a gyár szállítja. Gyönyörű, vér bíborától művészek vidám kóficságát, akiknek e vaskos nehéz rubinserlegek, könnyű, kacér poharak ötletében is van valami bajoros kedélyesség. finom lepkeszárnyakkal, irizáló üvegek, melyekbe valaki a szivárvány érzékenységét VEGPOHARAK KIÁLLÍTÁSA. A bécsi lehelte, titkos örömmel zengenek a vitrinák Iparművészeti Múzeumban nemrég egy mögött. A franciák mindig a műpoharakaf, kiállítás nyilt meg, mely egy jóformán páratlan az élettől elszakadt, szalondísznek készült gazdagságú osztrák műipart juttat szóhoz : a üvegeket kedveifék, a Gallé-féle típusokat, csehországi üveggyárak mutatják itt be po- melyek egész Európa ízlését és iparát erősen haraikat. A legszebb kehely-, serleg-, liliom- befolyásolták. Az osztrák üvegipar mindig az és csengőformák, talpas, fujt, vésett, köszö- élet, a használat számára dolgozott s ötven rült, fémmel olvasztott poharak vonulnak fel, év óta ezért fejlődött ez az iparág nemcsak aminőket ma egyáltalában az üvegipar csak Ausztria legizmosabb indusztriájává, hanem Csehországban állít elő. Régen, talán már elárasztja immár Nyugat-Európa s a távol 1087-ben gyulladtak fel az első üvegfúvó- mohamedán Kelet egész területét is. Ez a kitelepek lángjai Csehországban, s vannak csa- állítás megmutatja a szembeszökő különbséládok, üvegdinasztiák, amelyekben úgy örök- get is, mi az, ami a francia, angol és keleti lődik át a mesterség minden fortélya a bazalt- export számára készül s milyen az a finom, hegyek aljában, mint a japán raku-fajanszok ízléses service, mely a belföldön meg Németkészítésének titka Keletázsiában. Talán innen országban marad. S kiderül, hogy míg a van az is, hogy sehol sincs az üvegnek annyi művelt Nyugat ebben is az extravagáns dolszerelmese, annyi pohár-amatőr, mint osztrák gokat keresi, az emailf, a hamis naneyi szíföldön, ahol egész kis vagyonokat áldoznak neket, a jordánvizes üvegeket, a parfűmös egyesek régi bécsi serlegekért. A biedermeier- flaconok hóbortos változatait, addig a „középpoharak árfolyama úgyszólván óráról-órára európai" hatalmak országaiban a kellemesen emelkedik, mert az emberek semmit sem fizet- rajzolt formákat, a tiszta anyagi szépségeket, nek meg olyan szívesen, mint a halált, mely az üveg célszerűségét és színjátékát keresik. a tárgy és készítője közé szorult s azt a Innét van, hogy a bécsi, cseh és német üvegpatinát, amelyet ők a dolgokon sejtenek. Mert gyárak egy-egy jó tervező művész, vagy üvegbizony csak szép illúzió a régi idők sejtelme ipari szakiskola növendékeinek munkái után e poharakban, melyeket százezrével gyárta- dolgoznak és a finom modellekre helyezik a nak ma is a cseh gyárak a legkedvesebb fősúlyt, míg a francia üvegiparban még minó-bécsi házakkal, arcokkal, gondos, régiesen dig a lángon olvasztás és a csiszolás csodáivésett felírásokkal, nagyanyáink idejére em- val kísérleteznek a kémikusok. A bécsi üveglékeztető ripacsokkal, olykor még a csempü- pohár-kiállítás nagy és tüntető számadás egy

U

=J 259 8*

osztrák műipar erejéről s egy háború eredményeit mutatja, mellyel Ausztria már békeidőben meghódított két világrészt. •

«

plasztika elválasztotta az edényektől, melyek kronológikus sorrendben a díszítményük mustrái szerint vannak felállítva. Ugyané szakaszában a körfolyosónak talált elhelyezést az alsórákosi kastély nagytermének 96 négyzetméter kiterjedésű, XVIII. századi mennyezetéről beszerzett gipszmásolat, mely sasok tartotta babérfüzérek között Bethlen Samu gróf és neje, Iiteráti Nagy Borbála címereit Z ORSZ. MAGY. KIR. IPARMŰVÉSZETI tünteti fel. Az összes magyar eredetű búk. ISKOLA igazgatói teendőinek ideiglenes torok, közöttük a legújabb szerzemények, a ellátásával a vallás- és közoktatásügyi minisz- XIX. század elejéről való, késmárki eredetű, ter július hó 24-én Nád 1er Róbert festő- tiszafával borítottak, úgyszintén Glück Friművészt, a Magyar Királyi Képzőművészeti gyes ajándéka, a nagyértékű régi evőkészlet Főiskola tanárát bízta meg. sorozat a földszinten találtak elhelyezést, a Z ORSZ. MAGY. KIR. IPARMŰVÉSZETI kőszegi patika berendezésének és az angol k. ISKOLA új tanévét f. évi október hó 1-én bútoroknak szomszédságában. Az üveget, a kezdi meg. 1-én írják be a rendes és a rend- régit és az újat egyaránt, egymás mellett kívüli tanulókat, a vendéglátogatókat pedig találja most a látogató az elsőemeleti kör2-án. A felvételi vizsgákat 4. és 5-én tartják folyosóban, egy szekrényre való, többrétegű, meg, az első tanítás 7-én lesz. úgynevezett Biedermeier-poharakkal egyetemben, melyek most kerültek legelőször kiállításra. Ezenfelül az elraktározva volt tárgyak egész sorát állították ki, szintén legelőször. Ezek az ó-mexikói rendkívül érdekes agyagmunkák, a Schweiger Imre hazánkfia, BomZ IPARMŰVÉSZETI MÚZEUM ÁTREN- bayban élő régiségkereskedő kiválóan érdei DEZÉSE É S MEGNYITÁSA. Az Or- kes és értékes ajándéka, úgymint alakos szágos Magyar Iparművészeti Múzeum, amely kőfaragások, melyeken a hellenisztikus betavaly a háború következtében sok oknál folyás nyilvánul meg, továbbá indus, sziámi fogva célszerűnek találta kapuit ideiglenesen és nepáli bronzok s drágakövekkel kirakott, bezárni, augusztus hó 18-án, ő felsége szü- ritka arany ékszerek és amulettek. Végül nem letésenapján részben ismét megnyílt a nagy- kevésbbé hasznos tanulmányanyag gyanánt, közönség részére. Egyelőre — mivel az őr- kivált a gyűjtéssel mind számosabban fogszemélyzetből sokan bevonultak — csak a lalkozni k e z d ő földszinten és az első emeleti körfolyosóban amatőrök részére, lévő gyűjtemény tekinthető meg. Eddig a kiállították az évek lezárt ajtók mögött, a múzeum belsejében, során át ajándészorgalmas tevékenység folyt kettős célból : kok, hagyatékok, egyrészt feldolgozni az egyes, sokszor kény- nagyobb gyűjteszerűségből szétszórva elhelyezett csoportok mények révén a közötti összefüggést és új anyag beosztásá- múzeum birtokába val kitölteni a hézagokat; másrészt a bőven jutott hamisítváalkalmazott felírások segítségével felvilágo- nyokat, melyek kösítani a nagyközönséget az egyes technikák zött az iparműmúltjáról, sajátságairól, az iparművészet egyes vészet csaknem ágairól, valamint a nevezetesebb kiállított tár- minden á g á b a n gyak felől. A szekrényekből eltávolították a g y á r t o t t , n é h a kevésbbé érdekes darabokat. Ezzel azt meglepően ügyes, megtévesztésre érték el, hogy a megmaradt tárgyak jobban csinált hamisítváérvényesülnek s az egyes szekrények tetnyok láthatók. Az szetősebb benyomást keltenek. Ez a selejteúj f e l á l l í t á s s al zés egyértelmű volt az egész gyűjtemény a átrendezésével, ami tényleg meg is történt az megváltozott termek tartalma új felállítás keretében. Az átrendezés különösen a közel ezer darabot számláló holicsi is, úgy hogy az fajanszcsoportnál szembeötlő, amely ekként eddigi nyomatott hat szabadon álló szekrénnyel és három tár- kalauz hasznaveZeichnung des lóval gyarapodott, részben azért is, mert a hetetlenné vált. Ezt Dankő Ö.

A A

A

ra)za.

2601.

E. Dankó.

pótlandó, magyarázó feliratok készültek a szekrényekbe. Általánosak, a szekrények egész tartalmára vonatkozók s részletesek, az egyes nevezetesebb darabok kiemelésére. XVIII. SZÁZADI MAGYARORS Z Á G I ÖTVÖSMŰVÉSZET egyik remek alkotását mutatjuk be a 265. lapon. Aranyozott, ezüstveretű díszkard, pengéjén készítőjének neve : Joseph Liebel.Raab olvasható, alatta pedig Mária Teréziának vésett és a r a n y o z o t t monogrammját látjuk a magyar koronával. Az igen érdekes és értékes díszkard F a r a g ó Ödön tanár tulajdona, aki a szép kultúrhistóriai emléket hagyományaként a Nemzeti Múzeum részére biztosította.

À

• •

ZÀKIR OD ALOM 'i • it » « • íí » ig • íí » • • í! y ld • í! y y

O O P R O N RENESZÁNSZ- É S BAROKO STÍLUSBAN ÉPÜLT HÁZAI. (írta : Mihályi Ernő. Szerző kiadása. Sopron, 1915.) Műtörténeti irodalmunknak, kivált Magyarország egyes vidékeinek fejlődését tárgyaló része nagyon hiányos. Olyan gazdag kultúrájú városoknak, mint Sopron, nincs egységes műtörténeti monográfiájuk. E hiányosságon segít ez a könyv, mely szintén nem adja azt a teljességet, amire szükség volna, de legalább a bennszülött soproni polgár megtanulja belőle városa düledező szépségeit ismerni és becsülni. Archeológiai irodalmunk mostoha gyermekeit : a reneszánsz, bárok és rokokó világias, könnyed és elegáns alkotásait veszi sorra. Épületeket, loggiás udvarokat, szobrokat, falfestményeket, kutakat, temető-architektúrát. Szinte megérezteti a tizenhetedik és tizennyolcadik századbeli gazdag nyárspolgár vágyait, aki osztrák és olasz főúri paloták ornamentális szépségeit a hű-

vösebb levegőjű magyar város kisméretű házaira alkalmazza. A könyv szerzője egészben ügyes és áttekinthető csoportosítással kezeli a témát, sorra vesz minden e korból való műemléket s bizonyos oktató célzattal magyarázza az épületekről levonható észtétikai tanulságokat. Bevezetőül pedig a reneszánsz, bárok és rokokó építészeti sajátosságait foglalja össze külföldi kézikönyvek nyomán. Némi hiánya a munkának, hogy adatokat az építők s építtetők személyére vonatkozólag alig találunk benne s az akkori társasélet, meg a szociális viszonyok ismertetése is hiányzanak belőle. Amivel pedig leginkább adósunk marad : Sopron ezen korbeli gazdag iparművészetének méltatása, legalább is azé, mely a külső és belső architektúrával összefügg. Illusztrációit (vidéki nyomda szegényes dadogásait) bátran kibővíthette volna egypár szép kovácsoltvasmunkával, kelyhekkel, fafaragásokkal stb. De így is becses szolgálatokat teljesíthet e város felcseperedő ifjúságának, melyet szülei aligha taníthattak a dédapáik örökének megbecsülésére, a düledező emlékek restaurálására s csak kívánni lehet, bár akadnának a mi nyugatmagyarországi s felvidéki egyéb városainkban is szorgalmas és lelkes tanárok, akik olyan egyszerűen és vonzóan tudják beleoltani a fiatalságba az otthonaik kultúráját, mint Mihályi Ernő.

» » V • íí y V • f! y « • n y « • íí » V • f, y • • í » V • ?! y V •

IPARFEJLESZTÉS, MŰIPAR É S KIÁLLÍ- íj 1 TÁSOK. (Gelléri Mór legújabb könyvei, y 4 kötet. Singer és Wolfner kiadása, 1915.) « Furcsa érzése lehetett e könyvek írójának, • mikor a háború dúlása közepette sajtó alá íí rendezte e könyveit, a legutolsó évek szor- y galommal megírt külföldi tapasztalatait. Fur- V csa érzés lehetett: visszapillantani a nagy- • szerű kiállításokra, melyekben vetélkedett a í! nemzetközi ízlés, a német ipar- s műipar- y fejlesztés pompás szervezettsége, kertváro- Id sokat, munkáskolóniákat, ízléses árúházakat, • nagyszerű oktatóműhelyeket keresni fel újra n gondolatban, melyekben az emberi kultúra y ünnepeit ülték s azt a dresdai kiállítást vo- V nultatni fel újra a reflexiók gazdag tömegei• vei, mely az egészségügy s az emberi huma- íí nizmus soha meg nem álmodott magasságát y mutatta be szemléltető módon. Talán egy <• egész élet szorgalmával, lankadatlan szere- • tetével futja be világszerte Gelléri Mór azo- í! kat a helyeket, melyekben kultúrát, fejlett y műipart, áttekintő szociális eredményeket, • emberszeretetet mérnek. Ma egy Nagy-Buda• pest művészi villakolóniájának álma lebeg » előtte, holnap a balti kiállításon ragadtatja y el a skandináv népművészet : a legjobb érte- il

lemben veti izgató ő, a legderűsebb forradalmár, a békés emberi munka haditudósítója. S mit kellett most éreznie, mikor annyi év termékeny tanulsága puskák tüzében omlik össze, annyi becsvágyból elvetélt eszme lesz? Jól esett lapoznunk e könyvekben s főleg az utolsó években rendezett kiállítások tanulságai közt, melyekből újra és újra felharsan egy állandó kiállítási csarnok kívánalma a rozoga Iparcsarnok helyett, a kisipar s főleg az ízléses élet számára dolgozók erősebb szervezése, egy elárúsító iparművészeti központ megteremtése, végül pedig a középosztály, hivatalnokok és munkásosztályok számára nyújtandó több művészet, nagyobb kényelem, szebb szociális élet vágya. Gelléri nem papiros-apostol, mert mindig a reális élethez simul, már látott s megvalósult ideálokon csügg, számokkal, lehetőségekkel kalkulál. Annál fájdalmasabb, hogy most egyelőre csak a titokzatos jövő számára kontemplálhat s indítványain a tragikus bizonytalanság érzése terpeszkedik. Azaz : ez is csak a mi számunkra. Mert a szerző a leghivőbb optimista annyi hitetlen ember közt és az ő rendíthetetlen nyugalmával most is a következő nemzedék számára való tanulságokat gyűjti össze, mikor a mostani nemzedék rácáfol mindarra, amit eddig kirakatba tett.

E L S É G E AZ IPARMŰVÉSZEKNEK. Ó FKirályunk mindenkor tapasztalt atyai gondoskodásának és a művészek iránt való jóindulafának újabb jelét látjuk a május hó 23-án kelt legfelsőbb elhatározásában, melylyel 40.000 koronát engedélyezett a háború miatt nehéz helyzetbe jutott magyar művészek támogatására. Ennek az összegnek a képzőművészeknek szánt felét az O. M. Képzőművészeti Társulatnak, a másik felét, mellyel az iparművészek támogatására gyűjtött alapot kívánta gyarapítani, az O. M. Iparművészeti Társulat részére utaltatta ki. Ő Felségének spontán elhatározásából fakadt nemes tényét iparművészeink körében mély hálával fogadták. IPARMŰVÉSZEK SEGÉLYEZÉSE. A budai pesti központi segélyzőbizotfság iparművészeti osztályának intézőbizottsága megalakulása óta 8—10 napi időközökben tartja üléseit, amelyeken a segélyezési ügyeket tárgyalja. A bizottság augusztus 15-ig 47 iparművésznek 82 esetben összesen 6222 koronát utalt ki. Számottevő segélyezésben részesített több

iparművészt a K É V E művészegyesület is, mely hadiérme eladásából befolyt jövedelmének a Vöröskeresztnek adott 4800 koronán felül fennmaradt 7100 koronájából 100—300 koronás segélyeket osztott ki a támogatásra szoruló képző- és iparművészek között.

M

AJOVSZKY PÁL dr.-t, a vallás- és közoktatásügyi minisztérium művészeti osztályának vezetőjét, a hivatalos lap augusztus 26-iki számának közlése szerint a király Ő Felsége miniszteri tanácsossá nevezte ki. A kitüntető előléptetés hírét a művészi körök osztatlan örömmel és megelégedéssel fogadják, mert Majovszky Pál dr.-ban a magyar művészeti politika jeles képzettségű, fáradhatatlan, lelkes és igen rokonszenves bajnokát becsülik és tisztelik. Kívánjuk, hogy az érdemes férfiú, akiben iparművészetünk egyik legjobb barátját és támogatóját bírja, nehéz és nagyfelelősségű hatáskörében nemes eszméit friss munkakedvvel és változatlan energiával művészi kultúránk javára mennél teljesebben valósíthassa meg.

E

GY TAKARÉKPÉNZTÁR É S A MŰVÉSZEI. A főváros bankpalotáinak száma megszaporodott eggyel s a háború leglázasabb napjaiban úgyszólván szó nélkül gazdagabb lett Budapest egy igen impozáns építészeti alkotással, a Pesti Hazai Takarékpénztár új épületével. Aki majd a világháború előtti Magyarország történetét megírja, bizonyosan megtalálja az objektív ítélet hangjait arról a szerepről, melyet ezidőben a banktőke által képviselt plutokrácia a társadalmi fejlődésben játszott. Minket ez a közgazdasági erőfeszítés inkább csak a művészet s iparművészet szempontjából érdekel s elmondhatjuk, hogy a magyar társadalomban az utolsó évtizedben a monumentális építészetnek jóformán csakis a nagybankok adtak munkát. Szinte végig lehet kísérni ennek az útját annak az építésznek alkotásain, akihez e legutóbbi alkotás is tartozik: A l p á r Ignác munkásságán. Szemmellátható, miként erősbödött célszerűség-érzése, alaprajzbeli nagy tudása, a világosság, a kényelem, a gyors és áttekinthető közlekedési utak s a hivatalszoba sajátos követelményei iránt való érzéke. Logikája, egyszerűsége, pompás térérzéke nemcsak ott diadalmaskodik már, ahol ez a legfontosabb, hanem az épület egész sztereometriai egységén, tömeghatásán és homlokzatán is : nem adva többet, de nem is kevesebbet, mint amit egy nagy, hatalmas pénzintézet gazdagsága és józansága megkövetel tőle. A belső berendezés feladataiban ezúttal is F a r a g ó Ödön osztozott vele, aki miként eddig is tette,

a Louis XVI stílus egyszerűsítésével, mai nyelvre átültetésével, a jó és kényelmes formák keresésével s a megbízható, anyagok összekomponálásával sikeresen oldotta meg a neki jutott iparművészeti feladatokat. Hogy R o t h Miksa artisztikus Uvegfestései, M a r ó ti Géza csodálatosan finom, szép plasztikája mint egészítik ki ezt a nemes törekvést, arról illusztrációink eléggé számot adnak. A magyar iparosok ezúttal is igen tiszteletreméltóan állták meg helyöket, mert szeretettel, becsületesen és a tervezők intencióinak megértésével technikai szempontból is tökéletetes munkát végeztek. — A számok s pénzügyi műveletek rideg életéből ezúttal is erős művészi sugárzású otthonba jutott egy hatalmas pénzintézet. S a vezetői tudatában is vannak, mily értékes és pénzzel alig megfizethető művészambiciók szerencsés realizálása ez a palota. Erre vall az a nálunk szinte szokatlan nobilitás, melylyel e bank igazgátósága a tervező műépítésznek s a berendező iparművésznek meleg elismerő sorokkal is sietett honorálni évekhosszat tartó munkájuk gyümölcsét. Az egész intim házavatás néma ünnepélyességéhez ez az előkelő gesztus a legstílusosabb. BELÜGYMINISZTER A HAZAI MŰVÉÉ S IPARÉRT. Az O. M. Iparművészeti Társulat vezetőségének tudomására jutott, hogy külföldi sírkőgyárosok ügynökei már most bejárják az országot és képes árjegyzékeik bemutatásával megrendeléseket igyekeznek gyűjteni létesítendő hadiemlékekre. Nehogy ezek az eszközeikben nem válogatós tolakodó vendégek a magyar érdekeket megkárosítsák, az O. M. Iparművészeti Társulat elnöksége sürgős felterjesztéssel fordult a belügyminiszterhez, amelyben rámutatott a magyar művészetet és ipart fenyegető veszélyre s kérte őt, hogy körrendelettel hívja fel a hatóságokat a hazai művészet és ipar érdekeinek szemmeltartására. Egyben a Társulat felterjesztésének másolatát megküldte a Hősök EmlékétMegörökítőBizottságnak azzal, hogy támogassa a Társulat akcióját. Örömmel állapítjuk meg, hogy a belügyminiszter magáévá tette a Társulat álláspontját, amenynyiben a következő körrendeletet intézte valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez :

À SZETÉRT

Magyar királyi belügyminiszter. 18987/Eln. szám. Tárgy : Hadiemlékművek emelése. A H ő s ö k Emlékét Megörökítő O r s z á g o s Bizottság tudomásomra hozta, h o g y azt a kegyeletes célt tűzte maga elé, h o g y a mai hőstettekben é s egyéni cselekedetekben oly gazdag é s d i c s ő s é g e s háború lezajlása után művészi szépségű, maradandó emléket igyekszik emelni, illetve emeltetni Magyarország városaiban é s községeiben azoknak a d i c s ő s é g e s emlékű hősöknek, akik a harctéren szerzett sebesülésük v a g y betegségük következtében meghaltak.

A Bizottság a megemlékezés megörökítésének legalkalmasabb módját az emléktábla v a g y szabadon álló emlékmű létesítésében látja s azt reméli, h o g y a városok é s községek sietve fogják törvényhatóságaik é s községi elöljáróságaik útján elhúnyt h ő s szülötteik iránti kegyeletből megszerezni ez emlékművek t. Az emléktáblák é s emlékművek művészi színvonalának biztosítására, de másrészt azért is, h o g y ez alkalommal is istápolja a magyar képzőművészet é s ipar érdekeit, a Bizottság felhívta a Magyar Képzőművészek Egyesületét, a Magyar Iparművészeti Társulatot, a Magyar Mérnök- é s ÉpítészEgyletet é s a Magyar Építőművészek Szövetségét arra, h o g y tagjaikat szólítsák fel emléktáblák, önálló emlékművek tervezésére s az ekképp egybegyűlt anyagot saját kebelükben elbírálván, a megfelelőknek ítélteket a Hősök Emlékét Megörökítő O r s z á g o s Bizottságnak rendelkezésére b o c s á s s á k . Ilyenformán a magyar h ő s i e s s é g e t é s hazafiságot hirdető é s dicsőítő emlékműveket kizárólag magyar művészek é s iparosok fogják készíteni. Tudomásomra hozta továbbá a nevezett Ország o s Bizottság, h o g y mielőtt m é g ez eszme kivitelére kerülhetett volna a sor, e g y e s külföldi kereskedők élelmessége már ezen a téren is versenyre akar szállni a magyar érdekekkel. Külföldi sírkőé s emlékműgyárosok mintasorozatos füzeteiket árjegyzékkel ellátva már szétküldözgetik a magyar vidéki v á r o s o k h o z é s községekhez s ezen képes árjegyzékek alapján fölhívják a törvényhatóságokat é s elöljáróságokat, h o g y kegyeletes célú emlékműveiket náluk rendeljék meg. Ezek a hangzatos reklámfüzetek, a maguk sokatigérő, de silány emlékmű-reprodukciójukkal esetleg alkalmasak lehetnek arra, hogy nagyszámú megrendeléshez juttassák a külföldi sírkő- é s emlékműgyárosokat s ezzel háttérbe szorítsák a magyar művészeknek é s iparosoknak mindnyájunkra nézve b e c s e s érdekeit. Az O r s z á g o s Bizottság felkérése, illetve a fentiekben előttem kifejezésre juttatott aggodalma folytán felkérem alispán (polgármester) urat arra, szíveskedjék odahatni, h o g y amennyiben törvényhatósága, vagy a törvényhatóság területén levő e g y e s városok é s községek netalán a háborúban résztvettek ily módon való megörökítésével foglalkoznának, a hadiemlékművek megszerzése é s mindennemű tájékozódás céljából a Hősök Emlékét Megörökítő O r s z á g o s Bizottsághoz (Budapest, IV. Hajó-utca 16) forduljanak, mert az O r s z á g o s Magyar Iparművészeti Társulat, valamint a Magyar Képzőművészek Egyesületének, a Magyar Mérnöké s Építész-Egyletnek é s a Magyar Építőművészek Szövetségének emlékműanyaga a H ő s ö k Emlékét Megörökítő O r s z á g o s Bizottság által f o g kiállíttatni, reprodukáltatni, árjegyzékbe foglaltatni é s alkalmas füzetben megismerés céljából a város o k h o z és községekhez is kiküldetni. Fel kívánom még hívni a figyelmet arra, hogy az O r s z á g o s M a g y a r I p a r m ű v é s z e t i T á r s u l a t a rendelkezésére álló jeles hazai, művész- é s technikai erők közreműködésével teljes készséggel é s egészen önzetlenül szívesen támogatja a hatóságokat a hadiemlékek létesítésével ö s s z e f ü g g ő minden művészi kérdésben, úgymint tervek, minták, költségvetések beszerzésére é s elbírálására, tervpályázatok hirdetésére vonatkozó tennivalókban, sőt k é s z s é g g e l megküldi nekik a Társulat pályázatain díjazott é s megvásárolt művészi tervezetek reprodukcióit is. A segítésnek a Társulat által felajánlott módozatai eredményesen szolgálhatják mindazt a törekvést, h o g y az e téren várható keresletnek é s termelésnek megfelelő irányt mutasson s a szeré-

289

••i nyebb eszközökkel rendelkező községeknek is megkönnyítse a művészi feladatok megoldását, mindazt a gondolatot, h o g y a magyar vitézséget é s hazafiságot dicsőítő emlékművek létesítésével az erre elsősorban hivatott magyar művészek munkája forrjon ö s s z e . Budapest, 1915. évi június hó 25-án. Sándor János s. k.

IZOTTSÂGOSDIÉSPLAKÂTCENZURA.

B

A főváros törvényhatósági bizottságának egyik tagja nemrég kifogásolta a hirdetőoszlopokon látható plakátokat. Éles bonckés alá vette e plakátokat, nem jövedelmezőségük szempontjából, vagy abban a tekintetben, hogy jól vannak-e felragasztva, hanem művészi követelmények tekintetében. S arra a megállapításra jutott, hogy ezek a plakátok „zsargonstílusban" beszélnek. Nem akarjuk most felvetni azt a kérdést, hogy akinek az isten bizottsági tisztséget ad, ad-e hozzá szükségképpen grafikai ízlést és tudást is. Arról sem akarunk vitatkozni, mi lehet a legméltóbb feladata ma a főváros önkormányzatában ülő férfiúnak, aki körül a húsinség, a tejmizéria, a jéghiány, a munkanélküliség s a tízezernyí rokkant elhelyezkedésének kérdései süvöltenek — vájjon mi lehet méltóbb tárgya egy bizottsági tag retorikájának ilyen időkben,

Kovács Erzsi rajza.

264 *=•=•=•=

mint a plakátok nyelvjárásának tanulmánya. Minderről lehetne vitatkozni, de nem ez itt a kérdés. Hanem, hogy csakugyan olyan megmosolyogni és lesajnálni valók-e a pesti plakátok. Nos, e lap olvasói legjobban tudják, hogy mi sohasem zárkóztunk el a litográfia ez újabb termékeinek szigorú bírálata elől s az utca képeskönyvét sokszor forgattuk megérdemelt kritikával. De végeredményben lehetetlen el nem ismerni, hogy — néhány szertelenségef nem számítva — a magyar plakátművészet ma finomabb, nemesebb stílusú, mint valaha s úgyszólván mindennap egyegy friss gyönyörűséggel szolgál a szemnek. Falus Hadegészségügyi plakátja, Major Csókvásár-hirdetése olyan szerencsés megoldásai a hirdetéstől várható grafikus hatásoknak, hogy a pesti utca lármájába üdítő élmények gyanánt illeszkednek. S nemcsak az illusztrált, hanem a pusztán tipográfikus ötletekkel ható plakátok közt is sok jó akad. Igazán rossz szolgálatot tesz most bontakozó üzleti grafikánknak az, aki a könnyen befolyásolható közönségnek azt kiáltja a fülébe, hogy milyen céda teremtések a plakátrajzolók, ahelyett, hogy a kolbászok és a zsemlyék aggasztó dekadenciájáról szónokolna.

Zeichnung der E. Kovács.

• n

255-254. nyozott Terézia mester

DIszkard. Markolatja é s veretei domborított a r a ezüstből valók. XVIII. század. Pengéjén Mária monogrammja. Készítette Liebel József ötvösGyőrött. F a r a g ó Ödön tulajdona.

Magyar Iparművészet. 8

255-254. Zierdegen. Griff und Beschläge getriebenes Silber, vergoldet. Die Klinge trägt d a s gravierte Monogramm Maria Theresias. XVIII. Jahrhundert. Arbeit d e s Joseph Liebel, Győr. Aus der S a m m l u n g E. F a r a g ó , Budapest.

255 — 256. Zutt A. R. : „Vörösördö'g"-vázák. a pécsi Zsolnay-gyárban.

266

Készültek

255 —256. A. R. Zutt : „Rote-Teufel"-Vasen. in der keramischen Fabrik Zsolnay (Pécs).

Ausgeführt

V 4 y n n •fi

Zutt A. Richárd: 257-258. A M. Pénzintézetek és 259. a m. kir. József-műegyetem hadikórházának jelvénye. 260. Hadsegélyzőgomb. Ezzel szemben, negativ példaképpen 261. Magyar tízfilléres. 262-263. Vörösördög-érem. 264265. A Műcsarnok és az Otthon hadikórházának jelvénye, 266-267. A Hadsegélyző Hivatal árvaérme. 268. Ezüst násfa. Mintáját ólomból metszették.

A. R. Zutt : Abzeichen 257-259., 264-265. für Kriegsspitäler. 260. Knopf des Kriegsfürsorgeamtes. Dem gegenüber als Gegenbeispiel 26t. Ungarische Zehnhellermünze. 262-263. „Rote-Teufel"-Plakette. 266-267. Waisenmedaille des Kriegsfürsorgeamtes. 268. Anhänger a u s Silber. Das Modell wurde a u s Blei geschnitten.

n

9*

« y y 11 fi •

2t9

Művészet és testedzés c. cikkhez. 269. Lándzsavetés alapállásból. 270. Alapállás labdázás közben. 271. Alapállás korsóvivéssel. 269., 271. Ifi. Markos György és 270. Máthé Olga felvételei nyomán.

Zum Artikel „Kunst und Körperkultur." ?69. Speerwurf a u s der Grundstellung. 270. Grundstellung während des Ballspiels. 271. Grundstellung mit G e f ä s s t r a g e n .

•

»n •n •n 272

JtlIMit

m M

H 273

•

•ií •i •Í! 274 Művészet és testedzés c. cikkhez. 272. S z a b a d lendület, a rendszer alapgyakorlata. 275. A Duncan-rendszerből vett testtartású csoport. 274. Az 5. számú helyzetben fekvő alakok. 272-274. Ifj. Markos György felvétele nyomán.

Illustrationen zum Artikel „Kunst und Körperkultur". 272. Freier Schwung, Grundübung d e s Systems. 275. Gruppe mit den Duncanschen System entnommenen Stellungen. 274. Nach Positur Nr. 5. liegende Gestalten.

:J 269

275

276

Az állami nőipariskola kiállításából : 275. Rucsinszki Anna : vertcsipke-legyező. Készült a körmöczbányai állami csipkeverőműhelyben. 276. Rucsinszki A n n a : Tüllapplikáciő. 277. TUilapplikáció. Tervezték Hiemesch Margit vezetésével.

2701

277

A u s der Ausstellung der Budapester staatl. F r a u e n gewerbeschule. 275. Fächer, Klöppelspitze. A u s f ü h r u n g in der staatl. Spitzenschule in Körmöczbánya. 276. und 277. TUllapplikationen.

Az állami nőipariskola kiállításából : 278. Rucsinszki Anna : Rojtos falidísz selyemhímzéssel. 279. Rucsinszki Anna : A temesvári állami fa- és fémipari szakiskola zászlaja. 280. Rucsinszki Anna : Áttört vászonhímzés. 281. Ábrahám Alice : Áttört vászonhímzés.

278—281. Slickereien a u s der Ausstellung pester staatl. Frauengewerbeschule.

der

Buda

271

• il •

n••

J^Ê^,

I

jtm

h

Ä ^ W^'J Á

J

Mm"

% /ÂÉ^ -

/

^

! »

283

•

n

Szemelvények a Háborús Gyermekrajzok kiállításából az iparművészeti múzeumban. 282. Tizenegyéves fiú rajza. 283. Tizenegyéves leány rajza.

272 *=

Aus der im Kunstgewerbemuseum veranstalteten Ausstellung kriegerischer Kinderzeichnungen. 282. Zeichnung eines elfjahrigen Knaben und 283. eines elfjährigen Mädchens.

•=•=•

n

Magyar Iparművészet. 1

Recommend Documents