MAGYAR GERONTOLÓGIA 5. évfolyam 19. szám 2013

MAGYAR GERONTOLÓGIA

5. évfolyam 19. szám 2013

MAGYAR GERONTOLÓGIA Szerkesztőbizottság: Főszerkesztő:

Dr. Semsei Imre, MTA doktor

Rovatvezetők: Szociális gerontológia: Kísérletes gerontológia: Geriátria: Oktatás: Gerontopszichológia: Életmód: Prevenció: Társadalomgerontológia:

Prof. Iván László Prof. Székely Miklós Prof. Székács Béla Prof. Bakó Gyula Prof. Molnár Péter Prof. Figler Mária Prof. Kiss István Dr. Fábián Gergely

Szerkesztőbizottság tagjai: Dr. Boga Bálint, Budapest, a szerkesztőbizottság elnöke Csernáthné Kárándi Erzsébet, Hajdúböszörmény Dr. Dobos László, Miskolc Dr. Halmos Béla, Eger Dr. Hazafi Klára, Pécs Dr. Jászberényi József, Budapest Dr. Németh Károly, Verőce Dr. Pék Győző, Debrecen Dr. Patyán László, Nyíregyháza Dr. Ruszwurm Andrea, Nagykanizsa Dr. Szalkai Iván, Miskolc Dr. Tóth István, Miskolc Dr. Vértes László, Budapest Dr. Zékány Zita, Gyula Dr. Zöllei Magdolna, Szeged Kiadó: Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Sóstói u. 2-4. Felelős kiadó: Dr. Semsei Imre, Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ Megjelenés: negyedévente On-line verzió: ISSN: 2062-3690 Technikai adatok: A 'MAGYAR GERONTOLÓGIA' tagja a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár saját fejlesztésű elektronikus folyóirat rendszerének. (http://magyargerontologia.lib.unideb.hu) Nyomtatott verzió: ISSN: 2062-3682 Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó. 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Felelős Kiadó: Dr. Virágos Márta

MAGYAR GERONTOLÓGIA 5. ÉVFOLYAM 19. SZÁM 2013 Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

TARTALOMJEGYZÉK oldal Szerkesztői levél (Dr. Semsei Imre)

1

Flow, optimizmus, jóllét és mentális egészség időskorban Kassai Anett, dr. Pék Győző

3

A fizikai és mentális aktivitás egymásra hatásának szerepe a sikeres öregedésben Dr. Boga Bálint

24

Az időskorúakkal szembeni ageizmus csökkentésének lehetőségei Magyarországon Kaczor Anna

31

HÍREK

76

Gerontológia a médiában

79

Megrendelés

82

Útmutató a közléshez

83

Angol tartalomjegyzék

86

SZERKESZTŐI LEVÉL

Tisztelt Olvasóink! A 2013 év 3. száma ismét 3 cikket tartalmaz az öregedés három különböző területéről, noha mindhárom cikknek igen csak vannak közös vonásai. Az első cikkben dr. Pék Győző és munkatársa olyan fontos kérdéseket tárgyalnak, mint az optimizmus, jóllét és mentális egészség szerepe az idős korban. Egy relatíve új fogalom (legalább is a gerontológiában) megjelenik, a „flow”, mint az alkotás, az emberi örömforrás, a pozitív pszichológia eleme, mely Csíkszentmihályi – a pozitív pszichológia atyja - nevéhez fűződik. Fontos ezekről a kérdésekről (is) beszélni, hiszen – ahogy a szerzők is említik - „az időskort akkor is veszteségek sorozatának érzékeljük”. Minden olyan dolog, mely ez ellen hat, segít a hosszú, egészséges és így sikeres öregedés megélésében. Fontos ezt hangsúlyozni, hiszen igen jó lenne egy szemléletváltást előidézni az öregedéssel kapcsolatban, miszerint az öregedés nem (csak) involúció, lehet az további evolúció is: az öregedés lehet jó is! Minden objektív körülmény ellenére is az embernek időskorában is vannak lehetőségei, vannak lehetőségei a döntésre, mellyel öregségüket jobbá, vagy akár rosszabbá is tehetik. Az emberi hozzáállás az élethez (az öregedéshez) igen nagymértékben befolyásolhatja az időskori életminőséget, akár az egészséget is, s ezek néhány elemét vette górcső alá ez az írás. A második cikk dr. Boga Bálint tollából szintén a sikeres öregedés egy vetületét vetíti elénk, a fizikai és a mentális aktivitás kölcsönhatását. „Mens sana in corpore sano” ép testben ép lélek, tartja a régi mondás. Sokan nem tudják azonban, hogy ez fordítva is ugyanúgy igaz, csak az ép lélek segít hozzá bennünket az ép testhez. Ma már jól tudjuk, hogy a fizikai aktivitás génszintű szabályozási mechanizmusokat is megváltoztat, s azt is, hogy az emberi gondolkodás magát a testet is igen erősen befolyásolja. Gondoljunk csak a placebó hatásra, vagy pszichoszomatikus betegségekre. Így tehát az ember létének ez a két síkja elválaszthatatlan egymástól, és kölcsönösen egymásra hatnak. Mindkettő képes a 1

másikat erősíteni, de akár gyengíteni is. Így lehet ez további hasznos eleme az aktív idősödésnek! A harmadik cikk is a fenti témakörökhöz kapcsolódik, hiszen olyan negatív elemre fókuszál, mint egyes csoportok és rétegek negatív attitűdjei az idősekkel szemben, csak azért, mert öregek: a „jó magyar szóval” ageizmus-nak nevezett jelenségre. Ez megkeserítheti az idősek életét, mindennapjait, hozzáadódván a társadalomban igen sűrűen kifejeződő negatív vonásokhoz. A társadalom, mintha elfeledni látszana, hogy az idősek teremtették a meglévő világot – függetlenül attól, hogy az jó, vagy rossz. Talán ideje lenne változtatni a társadalmi hozzáálláson is, miszerint „a mór megtette kötelességét – a mór mehet” helyett az időseket meg kellene becsülni és további (hasznos) szerepet biztosítani számukra a társadalmon belül. Ezzel (is) talán közelebb kerülhetnénk az Európai Unió céljához, hogy 2020-ra egy „idősbarát Európát” sikerülhessen kialakítani. A Kaczor Anna szakdolgozata esetleg ebben is segíthet.

2

MAGYAR GERONTOLÓGIA 5. ÉVFOLYAM 19. SZÁM Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

FLOW, OPTIMIZMUS, JÓLLÉT ÉS MENTÁLIS EGÉSZSÉG IDŐSKORBAN Kassai Anett, dr. Pék Győző Összefoglalás Két időskori csoport különíthető el pszichológiai és orvosi szempontok alapján. Az egyik csoport nagyon aktív, produktív, érdeklődéssel vesz részt mindennapi elfoglaltságaiban. Ezekre jellemző a „sikeres öregedés”. A másikba tartoznak azok, akikre a „túlélés” jellemző, és inkább passzívan elviselik a változásokat. A kristályos intelligencia és a „szocio-emocionális szelekció” optimális szintjei hozzájárulhatnak az időskori bölcsesség kialakításához. Az öregedéshez való pozitív hozzáállás segít az egyéni integráció és a hatékony prevenció felépítéséhez. Az optimális élményt, a flow-t, elősegítő tevékenységek hatékonysága egyénileg különböző a kognitív komplexitás, a fluid intelligencia, és a „forrásgazdagság” függvényében. A rendszeres szabadidő tevékenységek, az otthonhoz való személyes elkötelezettség kulcsfontosságúak az időskori mentális egészség és jóllét szempontjából. A pesszimista életszemlélet a középkorú, és ennél idősebb embereknél közelebb jár a realitáshoz, mint az optimista hozzáállás, és egészségesebb, óvatosabb életvitellel jár, ami megnövelheti az élettartamot. . Longitudinális kutatások szükségesek a flow-nak a kognitív egészségre és jóllétre hosszútávon gyakorolt hatásainak feltérképezéséhez. Flow, Optimism, Well-being and Mental Health in Old Age Two main groups of old people can be differentiated according to psychological and medical aspects. Either of them is very active, productive, and is getting involved into everyday activities. The members of the first group have been “successful” in ageing. Elderly people who belong to the second group can be featured as “survivals”. They react in passive way to changes caused by ageing. Optimal levels of crystallized intelligence and “socio-emotional selection” may contribute to the wisdom of old age. Positive attitude to ageing helps in personal integration and in development of efficient prevention. Influences of activities, which can facilitate optimal experience called flow, can be different according to personal cognitive complexity, fluid intelligence, and “resource-fullness”. Serious leisure activities, personal attachments to home can be the core elements of maintaining mental health and well-being. Pessimism brings closer the middle–aged and old people to reality, rather than optimism. Pessimism in these periods is associated with healthier and more cautious life style and could contribute to longer life expectancies. Longitudinal studies are needed to reveal the long term influence of flow on cognitive health and well-being. 3

Mentális egészség fenntartása, sikeres öregedés Az időskort akkor is veszteségek sorozatának érzékeljük, ha túllépünk az idősekkel kapcsolatos előítéleteken (ageizmus), és eloszlatjuk a felmerülő mítoszokat. Erikson (1959) állomáselméletében az integráció az a szakasz, melyben az idős embernek a biopszicho-szociális szférákban tapasztalt veszteségek ellenében kell fenntartani egyensúlyát. Ennek egyik sarokköve a mentális egészség megőrzése. Az érzelmi és fizikai jóllétet veszélyeztető kihívások ellenére paradoxonnak is hathat, hogy az idős emberek átlaga figyelemreméltó rugalmasságot mutat a viszonylagos jóllét kialakításában. A demencia szindrómától eltekintve, amelynek megjelenési kockázata egyértelműen nő az évek előrehaladtával, az idős embereknél alacsonyabb a mentális zavarok előfordulási gyakorisága más felnőttkori csoportokhoz képest. Az idős embereknél a mentális rendellenességeknek alacsonyabb a pervalenciája a fiatalabb, és középkorú felnőttekhez képest az átfogó nemzetközi epidemiológiai vizsgálatok alapján (Zarit, 2009). Számos tény alátámasztja, hogy a súlyos időskori mentális betegségek fiatal korban gyökeredző problémákból keletkeznek, és ezek az idős korban folytatódnak, vagy kiújulnak. A korábban említett demencia kivételétől eltekintve a mentális betegségekről elmondhatjuk, hogy azok nem az idős korhoz kapcsolódnak, hanem olyan krónikus vagy kiújuló

nehézségeket,

problémákat

hordoznak,

amelyeknek

előző

életciklusok

tapasztalatai ágyaztak meg. Az időskori bio-pszicho-szociális változások legfeljebb provokálják az új epizód megjelenését, vagy a súlyosbítják a tüneteket, de az alapvető sérülékenység kialakulása az életút egy korábbi szakaszához köthető (Zarit, 2009). A WHO által azonosított- és de misztifikált - tizenkét, időskorral kapcsolatos mítosz első tétele az, hogy az öregedéssel elkerülhetetlenül együtt jár a mentális és fizikai romlás (Ritsatakis, 2008). Az időskorral kapcsolatos mítoszokat nem pusztán a fiatalabb korosztály tagjai oszthatják, hanem maguk az idősek is. Ugyanez a helyzet az „ageizmus” előítélet rendszerével is. Az idős emberekben aktivizálódhatnak, és megerősödhetnek azok a negatív sztereotípiák, amiket fiatalabb korukban internalizáltak, és olyan kedvezőtlen önértékelési folyamatokhoz vezethetnek, amelyek negatív hatással vannak az egészségi állapotukra (Levy, 2003). A beépült, internalizált negatív sztereotípiák rejtett hiedelmekként, diszfunkcionális attitűdökként működhetnek az idős embereknél. Negatív irányban befolyásolják az érzelmi állapotukat és a viselkedésüket, és megváltoztatásuk pszichoterápiás beavatkozást igényel. Mindezek a folyamatok akadályozzák az időskori bölcsesség kialakulását is (Knight és Laidlaw, 2009). 4

Rowe és Kahn (1998) a sikeres öregedés eszméjének és gyakorlatának megfogalmazói

két

időskori

csoportot

különítettek

el

az

öregedési

folyamat

eredményességének pszichológiai és orvosi szempontjai alapján. Az egyik csoport nagyon aktív, produktív, érdeklődéssel vesz részt mindennapi elfoglaltságaiban. Ezekre jellemző a „sikeres öregedés”. A másikba tartoznak azok, akikre inkább a „túlélés” jellemző. Ők inkább passzívan elviselik a változó körülményeket, nem jellemzi őket a fokozott bevonódás, „átlagosan”, szokásosan élik mindennapjaikat. Funkcióik nincsenek jelentősen beszűkülve, de enyhébb egészségi problémák, vagy enyhe fokú depresszió jellemző rájuk. Rowe és Kahn a gerontológia egyik nagy kihívásának tartja a sikeres öregedés faktorainak azonosítását. Ők maguk a sikeres öregedést úgy határozták meg, mint ami nagymértékben függ az egyén képességeitől. Az idős embernek törekedni kell arra, hogy a következő három területen minél nagyobb erőfeszítéseket tegyen. A lehető legjobban csökkentse a betegségek és a funkcionális károsodások kockázatát. Érjen el minél magasabb szintű szellemi és fizikális funkcionálást, valamint törekedjen aktív részvételre a mindennapi életben. Ebben a megközelítésben a sikeres öregedés nagyrészt olyan tényezőktől függ, amelyeket az egyén saját maga is képes befolyásolni, irányítani. A fő célok közé tartozik az egészséges, aktív életmód, a testgyakorlás és az egészséges táplálkozás. A WHO (Ottawa Charta, 1986) meghatározása szerint az egészségfejlesztés az a folyamat, amely képessé teszi az embereket arra, hogy felügyeljék és javítsák saját egészségüket. Azzal az eszmével és törekvéssel párhuzamosan, amely az egyén felelősségét egyre fontosabbnak tartja saját egészségének fenntartásában és fejlesztésében, és a betegségek megelőzésében, mintegy ellensúlyként azonban az is hangsúlyozottá vált, hogy ez nem vezethet az „áldozathibáztatás” gyakorlatához (Reaburn és Rootman, 1988). Az egyén törekvése az egészségesebb életstílus kialakulásáért időskorban is csak a hatótényezők egy részének kontrolljához vezethet. A genetikai háttér, szomatikus tényezők, a nem és a kor szintén jelentősen hozzájárulnak az időskori egészségi állapot kialakulásához. Kiemelendő a szociális tényezők közül a pénzügyianyagi helyzet, a kulturális tényezők, valamint az iskolázottság. A szociális jellemzők jelentősen befolyásolják az egyén egészségtudatosságának színvonalát, az egészségmegőrzés lehetőségeihez való hozzáférést. Nemzetközi felmérések eredményei utalnak arra, hogy 80 éves korára szinte mindenki egy, vagy több krónikus betegségtől szenved (Femia és mtsai, 2001). Magyarországon az ezredfordulón a daganatos betegek fele az időskorúakból került ki. A leggyakoribb betegségek közül a cukorbetegség, az emésztőszervi megbetegedések közül pedig a májbetegségek emelhetők ki. A hatvan év felettiek közel fele valamilyen krónikus 5

betegséggel küszködik. Elsősorban a 80 éves kor felettieket érik leggyakrabban balesetek. Szintén 80 éves kor felett a leggyakoribb a combcsonttörések aránya a nők körében (Paksy, 2004). Hazánkban kétféle, alapjaiban különböző életút prototípus rajzolható meg késő öregkorra. Az első a kiegyensúlyozottabb, általában relatíve kedvezőbb anyagi jóléttel jellemezhető mintázat, amelyben a jó szociális háttér együtt jár a jobb életminőség, fizikai és mentális egészség fenntartásával. Ebben a konstellációban nagy szerepet kap az életúttal és eredményekkel való megelégedettség és a koherencia megélése. A másik öregkori modellben a nyereségek nem kompenzálják a veszteségeket, nem alakul ki az optimális integráció. A szociális-financiális háttér kedvezőtlen, az életminőséget krónikus betegségek rontják, a társas támogatás alacsony. A második csoportban jellemzőbb az egyedüllét, megjelenik a magányosság és az izoláció. Azonban még ebben a helyzetben is fennmaradhat a relatíve elfogadható szubjektív életminőség a nemzetközi felmérések tapasztalatai alapján (Spar és La Rue, 2005). Sok idős ember krónikus betegségei ellenére családja vagy közössége produktív és hasznos tagja tud maradni. A sikeres öregedés szemszögéből a valódi kihívás a jó életminőség elérése a betegségek és más kedvezőtlen időskori változások ellenére (Zarit, 2009). A sikeres öregedés legfontosabb elméleteit, modelljeit már másutt részletesebben összefoglaltuk (Pék, 2007; 2008). Jelen tanulmányunkban is szeretnénk utalni többek között Baltes (Baltes és mtsai, 2000) modelljére. Az egészségpszichológia pozitívabb, prevencióra alapozó megközelítéséhez jól illeszthető a „szelektív optimalizáció és kompenzáció” modellje, ami a funkcióképesség időskori megőrzésének irányába mutat. A modell szerint az idős emberek képesek a funkcióképesség csökkenését vagy megszűnését ellensúlyozni az optimalizáció és a szelekció stratégiájának alkalmazásával. Baltes példaként Arthur Rubinstein zongoraművészt említi, aki még idős korában is sikeres koncerteket tartott. Módszerének lényege az volt, hogy kiválasztotta a számára legkedvesebb zeneműveket, azokat sokkal többet gyakorolta. Ezt nevezhetjük szelektív optimalizálásnak. Idős korában már nem tudott olyan dinamikusan játszani, mint fiatalabban, és ezt úgy ellensúlyozta, hogy koncert közben a gyors részek előtt lassított a tempón, annak érdekében, hogy az átmenet jobban érezhető legyen, és így sikeresen kiegyenlítette ezt a hiányosságát, vagyis ezzel kompenzált. Az időskorral nem kell, hogy szükségszerűen megjelenjen a jelentős kognitív hanyatlás, bár enyhe csökkenéssel általában számolni kell. Az egész életen át tartó kognitív fejlődés kéttényezős modellje (Baltes és mtsai, 2000) alapján az öregedéssel megjelenő bio6

pszicho-szociális veszteségek inkább az elme „mechanikájában” jelennek meg. A mechanika az elme „hardware”-jeként írható le, ide tartoznak többek között az érzékelés idegélettani folyamatai és a rövid idejű emlékezés, a munkamemória működése. Az elme alapvető mechanikája azonban legalább 70-80 éves korig ép is maradhat azoknál, akiknél nem áll fenn valamilyen betegség okozta agykárosodás. Az időskori kognitív nyereségek elsősorban az elme „pragmatikájában” jelennek meg. A pragmatika a társadalom által felhalmozott és generációról generációra átadott, közvetített anyagi, mentális és műveleti termékeket, tartalmakat képviseli. Tudásanyaga egyik nemzedékről a másikra száll, minden generáció elsajátítja és újratermeli, átalakítja, továbbfejleszti. Egyfajta „software” jellegű működést jelent informatikai analógiával leírva. Tartalmazza az egyéni és kulturális eltéréseket is. Minden társadalomról árulkodó, hogy miként bánik az „öregeivel”. Megadja-e a társadalom az idős emberek számára a lehetőséget arra, hogy a kognitív pragmatikában felhalmozódó tudásanyagot hasznosítsa, átadhassa? A Horn és Cattel (1967) által leírt „fluid” és „kristályos” intelligencia máig érvényes, gyakorlatban is működő modellje két meglehetősen különböző folyamatot feltételez. A fluid intelligencia az elme mechanikájához hasonlít, és beilleszthető Baltes modelljébe is. A korai felnőttkorban éri el teljesítményének csúcsát, ezután fokozatosan hanyatlik az életkor előre haladásával. A kristályos intelligencia, ami az elme pragmatikájához kapcsolódik, pozitív változást hozhat felnőttkorban is, és néhány területen még az időskorban is gyarapodhat. Az intelligenciának ehhez a részéhez kapcsolódnak a nyelvi konstruktumok, szimbólumok. Ugyanúgy az elbeszélhető, átadható, paradigmákba foglalható élettapasztalatok is. Társas és érzelmi tényezők szerepe Laura Carstensen (1992) munkatársaival kiterjesztette a szelektív optimalizáció modelljét a szociális és érzelmi szférára. Szerinte az idős ember- életének végességét érzékelve- szociális aktivitását jobban szabályozza, hajlamosabb fenntartani a pozitív, kedvezőnek megélt, és csökkenteni a negatívnak értékelt kontaktusait, kapcsolatait. Ebben az értelemben optimalizálja a jóllétét megalapozó érzelmeit. A folyamat a „szocio-emocionális szelekció” elnevezést kapta. Fritz Riemann (1987) kiemeli a nyugdíjas lét nyereségei közül azt a lehetőséget, hogy a professzionális karrier, foglakozási aktivitás megszűnése-gazdasági hátrányai ellenére- felszabadítóan hathat az idős ember szellemi szabadságára. A munkahelyi alkalmazkodás elvárásainak megszűnése a fent vázolt kapcsolati tehermentesítéshez, szociális válogatási esélyhez vezethet. 7

Kutatási evidenciák alátámasztják, hogy az idősek a fiatalabbakhoz viszonyítva kevesebb mindennapi interperszonális konfliktusról számolnak be, illetve a meglévőket kevésbé megterhelőnek értékelik. Emiatt kevésbé reagálnak ellenségesen, vagy konfrontatív módon konfliktushelyzetekben, és kevesebb érzelmi stressz tapasztalnak (Carstensen és mtsai, 1999). Mindezen előnyök növelhetik az idősek jóllétét. Amíg a fiatalabbak inkább elsődleges kontroll stratégiát alkalmaznak, közvetlen módon hatnak a külső tényezőkre, eseményekre, addig az idősek hajlamosabbak másodlagos kontroll mechanizmusokat

használni. Inkább változtatják meg saját

hiedelmeiket,

elvárásaikat, motivációjukat, vagyis zömében gondolataikat, érzéseiket menedzselik, semmint magát a szituációt alakítanák (Schulz, 2003). Kifinomultabb stratégiát alkalmaznak a negatív érzelmek szabályozásánál. A saját kontroll hatékonyságáról kialakított elképzelés - vagy ha úgy tetszik- hiedelem, illúzió, szintén befolyásoló tényező. Idős egyének nagyobb valószínűséggel tesznek lépéseket életük jobbra fordítása érdekében, ha hisznek abban, hogy tetteiknek hatása van (Blazer, 2002). A saját kompetenciába, ügyességbe vetett nagyobb hit csökkenti az időskori rokkantság kialakulásának valószínűségét az életük késő nyolcvanas, és kora kilencvenes éveikben lévőknél. A saját ügyesség, kompetencia érzése a fizikai állapotból adódó korlátok, és a betegségek okozta hátrányok figyelembevétele mellett a megtartott függetlenség hatékony tényezője (Zarit, 2009). Az egészséggel kapcsolatos célok vonatkozásában mind a kontroll stratégiák, mind a kontrollal kapcsolatos hitek (illúziók) hozzájárulnak a jólléthez (Wrosch és mtai, 2000). Időskori bölcsesség A kognitív és emocionális folyamatok összehangolt működése alapvető fontosságú az „időskori bölcsesség” kialakulásában. Kognitív folyamatok alatt az információfeldolgozást, a képzeleti működést, és a gondolkodást értjük, beleértve az emlékezési funkciókat is. Ezek viszonylagos megtartása, fejlesztése alapvető fontosságú a sikeres öregséghez. Baltes a kognitív öregedés kéttényezős modelljével támasztja alá az időskori bölcsesség kialakulásának a lehetőségét. Munkatársaival végzett vizsgálatainak sorával definiálta és tanulmányozta az egyes életszakaszokban kialakuló bölcsességet (Baltes és mtsai, 2000). Számára a bölcsesség speciális tudás az élet értelméről, és arról, hogy miként működnek a dolgok sajátos helyzetekben. Az idősek ennek a speciális tudásnak a birtokában képesek tanácsokat is adni. Valójában adott emberi kapcsolatokról gyűjtött élettapasztalat adja ehhez a szükséges hátteret. A bölcsesség másik oldala az „erény” lenne. Az erény tartalmazza az 8

eszmék széles körére való nyitottságot, egyben azt a képességet, hogy az egyén saját szükségleteit félretéve megértse mások gondolkodását és érzéseit. Ezt a szemléleti keretet felhasználva vizsgálták azt, hogy a különböző életkori csoportok kiket tartanak bölcsnek. Kiderült, hogy bölcs a megkérdezett személy számára az életkorától nem túl messze lévő ember, és nem feltétlenül az idős ember. Inkább az adott témával kapcsolatos tapasztalat, tájékozottság és szakértelem az, ami meghatározó. Az idős ember is bölccsé válhat mások szemében, ha az adott témában ismerős, tapasztalt. Az Erik Erikson által kidolgozott, az egész életutat átfogó állomáselmélet a különböző életszakaszokban felmerülő pszicho-szociális, úgynevezett normatív krízisek jó vagy rossz megoldásaihoz köti a további fejlődés lehetőségeit. Az időskori identitást, én-azonosságot az erősíti, ha az egyén képes a veszteségek és nyereségek feldolgozásából pozitív mérleget képezni. Ebben az esetben az egyént „integráció” jellemzi, míg ennek a törekvésnek a kudarca a „kétségbeesés” fázisát hozhatja depresszióval és önfeladással társulva (Erikson, 1959). Preventív stratégiák Milyen stratégiák ajánlhatók az idős ember számára, amelyek egyben az egészségtudományok gyakorlati szakemberei számára is irányadóak? Peel munkatársaival (2005) tanulmányozva az 1985 és 2003 közötti, „sikeres” és „egészséges” öregedéssel foglalkozó

nemzetközi

szakirodalmat,

összefoglalásként

a

következő

legfontosabb

szempontokat azonosította: 

dohányzási szokások



fizikai aktivitás szintje



testtömeg index (BMI)



diéta jellemzők



alkoholfogyasztás



egészségvédő gyakorlatok



pozitív hozzáállás az öregedéshez Azok a szempontok kerültek ebben a metaanalízisben a figyelem középpontjába,

amelyek egy kivétellel a fiatalabb korosztályok számára is érvényesek az egészségmegőrzés és fejlesztés gyakorlatában. Kivétel az öregedéshez való pozitív hozzáállás kialakításának fontossága, ennek kiemelt szerepe van az egyéni integráció megtalálásában. Stephan Zarit (2009) összefoglalása nyomán a hatékony prevenció felépítésében a következő szempontok figyelembe vételét tartjuk kiemelten fontosnak: 9

1. Megfelelő egészségviselkedés kialakítása a szokások szintjén. Ez a terület kapja mind a kutatásokban, mind a médiában és a megvalósuló programokban is a legnagyobb figyelmet. A fentebb kiemelt faktorokkal összhangban (Peel, 2005) a megfelelő egészségviselkedés egyértelműen pozitív kapcsolatban van az életkilátásokkal, a jóléttel és a betegségek elkerüléséhez, vagy megjelenéseinek késleltetéséhez vezethet. Idős korban azonban különösen fontos a „egészséghajsza” olyan formáinak elkerülése, mint a túlzott, diéta, vagy a kényszeres, túlhajtott fizikai aktivitás (Bagdy, 2005 ). 2. Krónikus betegségek menedzseléséhez szükséges készségek kifejlesztése. Az idős ember számára alapvető jelentőségű a gyógyító, ápoló, gondozó szakemberekkel való kommunikáció hatékonyságának fejlesztése. Az orvosi ellátás komplex, specializálódott természete miatt például az elfoglalt, általában túlterhelt orvosoknak nyújtott beteg beszámolók hatékonysága alapvetően fontos. Az idős betegnek gyakran kell asszertívabban viselkedni az orvosi vizsgálatok során azért, hogy optimális információkhoz jusson. A krónikus betegségeknél a látványos gyógyulás helyett gyakran el kell fogadniuk a fokozott aktivitást, involválódást, együttműködést igénylő rehabilitációt a funkciók javulásának reményében. Gyakran komoly technikai, gyakorlati készségeket kell kialakítaniuk a prosztetikus, vagy más orvosi segédeszközök kezelésében. 3. Társas készségek optimalizálása Az időskorban gyakrabban használt másodlagos, érzelmi megküzdési stratégiák kialakításához fontos az empátia fejlődése, a másokra való odafigyelés (például aktív hallgatással) készségének javítása. A már tárgyalt társas szelekció gyakorlata a negatív, káros kapcsolatokból való kilépés, és a pozitívak fenntartása vonatkozásában itt is kiemelt fontosságot nyer. A családi és a baráti kapcsolatok minősége szoros kapcsolatban van a megtapasztalt jólléttel. Hasznos lehet a rendszeres találkozások fenntartása csoportokkal, legyen az vallási gyülekezet, nyugdíjas klub, vagy szakmai alapon szerveződött baráti társaság. Kedvező, ha az idős ember kerüli a prédikáló, kioktató stílust a fiatalabb nemzedék tagjaival. Viszont bátorítani kell őt abban, hogy beszéljen élettapasztalatairól a fiatalabbaknak, de megoldásait ne ajánlja receptként. 4. Az érzelmek hatékony kezelése Az emóciók optimális regulációja jobb társas helyzethez és jólléthez vezethet. Nem az érzelmek elfojtása szükséges, hanem főként az extrém érzelmi megnyilvánulások 10

finomítása, már csak azért is, mert ez utóbbiak gyakran téves észlelésekből adódnak. Az érzelmek optimálisabb mederbe való tereléséről van szó, ami főként a negatív érzelmi megnyilvánulásoknál fontos. 5. A kognitív működés megfelelő szintjének kialakítása Új készségek kialakítása alapvető az időskori változások kezeléséhez. Ezekhez az erőfeszítésekhez optimális kognitív funkcionálás szükséges. Az élethossziglani tanulást segíti az iskolázottság magasabb szintje, utóbbi a jelen tudásunk szerint elkerülhetetlen demencia formáknál is késleltető, mérséklő hatást fejt ki. A kognitív működést jobbíthatja a rendszeres fizikai aktivitás, vagy a különböző hasznos elfoglaltságok, mint a keresztrejtvényfejtés, kombinatív feladatokat jelentő (video, computer ) játékok. Kedvező, ha az idős ember keresi a tanulási lehetőséget a modern kommunikációs eszközökkel, a telefonhasználat, és az internetezés területein. 6. Bevonódás, az aktivitások, és az érdekelődés kiszélesítése A nyugdíjba vonulás általában a gazdasági aktivitás megszűnését is jelenti, és ez különösen azok számára nehéz váltás, akiknek a szakmai identitása, azonosságtudata szorosan összenőtt az egyéni identitással, önbecsüléssel, és önmeghatározással. A hobbik tudatos előtérbe helyezése, a nyugdíjazás adta szellemi szabadság lehetőségeinek felismerése a kényszerű napi munkahelyi alkalmazkodástól való megszabadulás ellensúlyokká válhatnak. A szociális aktivitás újabb színtereinek megtalálása, a családi társas erőforrások kiaknázása (például az unokák nevelésében való részvétel) az időhiány miatt addig háttérbe szorult kedvelt tevékenységek kibontakoztatása mind előnyös lehet. 7. Hatékony pénzügyi, gazdasági szakértelem kifejlesztése Hazánkban különösen alacsony a felnőtt és idős populáció átlagos pénzügyi hozzáértése. A nyugdíjrendszer törékenysége, az infláció, a megtakarítások biztonsága még a viszonylag jó anyagi helyzetű, jólétben élő idősek számára is kihívást jelent. Fokozott figyelmet érdemel tehát ez a terület. Megtartott kognitív funkcionálás szükséges a pénzügyi szakértelem növeléséhez. 8. A változások kezeléséhez szükséges én-hatékonyság kialakítása Az időskori változások kezeléséhez erős, rugalmas én szükséges. Az integráció eléréséhez szükséges a saját erősségekkel kapcsolatos pozitív tudás, a kompetenciák megerősítése. A kontroll stratégiák változása, a belső, pszichikus

átdolgozások, az

érzelmi megküzdés erősödése én-hatékonyság növelő tényezők. Az idős ember számára annak megélése, hogy hatással van változó körülményeire, az hogy magasabb, vagy optimális számára az észlelt kontroll, segíthet a szituációkhoz való alkalmazkodásban. 11

Az egészség és a kognitív öregedés Jól ismertek azoknak a szisztematikus betegségeknek a kognitív hatásai, amelyek rendszerint az öregedéssel jelentkeznek. Ilyenek például a magas vérnyomás, a cukorbaj, a cerebrovaszkuláris betegségek. A táplálkozási szokások és az anyagcsere változhatnak az időseknél, amelyek következtében olyan kognitív szempontból fontos anyagokból nem juthat elegendő a szervezetbe, mint amilyenek a B-12 és a B-6 vitaminok (Rosenberg és Miller, 1992). Noha az idősek vizsgálatánál az egészségi állapotot figyelembe kell venni, valószínűtlen az, hogy egyedül az egészségi problémákra vezethetők vissza a kognitív működésben bekövetkezett életkorral kapcsolatos hanyatlások. Néhány kognitív tesztben még az egészséges idősek esetében is kimutathatók életkorral kapcsolatos hanyatlások. A jó egészségi állapot és még inkább a rendszeres aerobic torna lelassíthatja a kognitív hanyatlás folyamatát, és akár annak mértékét is csökkentheti (Spirduso és MacRae, 1990). Amikor mozgást nem végző 55 és 75 közötti életkorúakat hasonló összetételű csoportokkal hasonlítottak össze, akik viszont aerobic tornán vagy izomerősítő és lazító testedzéseken vettek részt, az aerobic tornát űző egyének a kognitív tesztekben lényegesen jobb eredményeket értek el a többi csoporthoz képest. Testmozgást kísérő javulások mutatkoztak a kognitív sebességben és hatékonyságban (Dustman és mtsai, 1984), valamint a kivitelező kontroll folyamatokban (Kramer és mtsai, 1999). Egy másik vizsgálatban azt állapították meg, hogy azok a fiatal vagy középkorú (50 és 62 év közötti) férfiak, akik fitneszedzéseken vettek részt, magasabb pontszámokat értek el a vizuális és kognitív működési tesztekben. Azt sugallták, hogy testgyakorlással az agyi véráramlás növekedése jobban hozzájárul az agy oxigénnel való telítődéséhez. Idősek esetében még a videojátékok is jó szellemi tornát eredményezhetnek, mivel ezek a reakcióidőt felgyorsíthatják (Dustman és mtsai, 1992). A flow, az optimális élmény szerepe időskorban Csíkszentmihályi, a pozitív pszichológia egyik atyja fogalmazta meg a flow elméletét. A kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy a tökéletes élmény átélése során maga az alkotás folyamata az öröm forrása, nem pedig a végeredmény (Csíkszentmihályi, 2007), (Getzels és Csíkszentmihályi, 1976, idézi Oláh, 2005.). A flow élményt az emberek nagyon hasonlóan írják le függetlenül kultúrától, kortól, nemtől, vagy attól, hogy milyen tevékenység 12

közben élték át azt. Csíkszentmihályi ezen beszámolók alapján határozta meg a flow legfontosabb jellemzőit (Csíkszentmihályi, 2007, 2010; Jackson és Csíkszentmihályi, 2001). A flow jellemzői 1. A kihívás és a készségek aránya optimális Ez a flow egyik alapfeltétele, hogy az adott tevékenységet az egyénnek kihívásként kell kezelnie. Amennyiben ez nem teljesül, akkor unalom jelenik meg, ha pedig saját képességeit túl alacsonynak értékeli a kihívás szempontjából, akkor szorongás és aggodalom lép fel. 2. A cselekvés és figyelem összeolvadása Flow akkor jelenik meg, amikor minden erőnket és ügyességünket mozgósítjuk egy aktivitás folyamán. Ekkor a figyelmünket teljesen leköti az adott tevékenység, nem marad felesleges pszichikai energiánk. 3. Pontos célok és folyamatos visszacsatolás Ha állandóan a célon tartjuk a szemünket, az segít abban, hogy figyelmünket összpontosítsuk, és megfelelően tudjunk koncentrálni. A világos célokhoz hozzátartozik az állandó visszacsatolás is, hiszen csak akkor lehet eredményesen haladni, ha folyamatosan tudjuk, hogy jó irányba tartunk. 4. Tökéletes összpontosítás Az áramlat élmény során más gondolat nem vonhatja el figyelmünket az adott feladatról. Az emberek ezt úgy élik meg, hogy amíg a flow tart, addig elfelejtkeznek az élet nehézségeiről, hiszen a teljes és tökéletes koncentráció miatt ezekre már nem marad energia. 5. A kontroll A flow fontos része a tevékenység irányítása. Nem biztos, hogy minden körülmények között képesek vagyunk teljesen uralni az adott tevékenységet, de a kontroll lehetősége mindenképpen megvan. 6. Az éntudat megszűnése Az élmény hatására megszűnik az énnel való foglalkozás, cselekvéseink automatikussá válnak. De ez nem egyenlő az én vagy a tudatosság hiányával, csak az énről való tudás hiányzik. Ezt a jelenséget gyakran kíséri a környezettel, vagy egy konkrét tárggyal való eggyé válás érzete. 7. Az időérzékelés Az áramlat élmények egyik legfontosabb vonása, hogy az egyének időérzékelése megváltozik, az objektív, külső idő lényegtelenné válik a tevékenység saját ritmusa mellett.

13

Az „autotelikus” élmény A kifejezés görög eredetű, jelentése öncélú, vagyis az önmagáért való tevékenységet jelenti, amit nem külső jutalom miatt végzünk, hanem a tevékenység kedvéért, az élményért. Az áramlat tevékenységek ilyen öncélú élmények, önmagukban hordják a jutalmukat. Az autotelikus élmény megtapasztalása magasabb szintre emeli az életet, ekkor a pszichikai energia nem vész el külső célokra, hanem az Én fejlődését segíti (Jackson és Csíkszentmihályi, 2001). A flow élmények egyik legfontosabb hatása a csúcsteljesítmény elérése, hiszen ekkor képességeink maximumát hozzuk. Ez az önbecsülés növekedését eredményezi, vagyis a több flow-t megtapasztaló emberek sikeresebbek és jobb a közérzetük is. Az áramlat élmények hatására csökken a stressz, és növekednek az egyén megküzdési képességei. Ezek a pozitív hatások annál egyértelműbbek, minél több flow-t él át az egyén (Csíkszentmihályi, 2007). Előző vizsgálatunkban, amit fiatal és középkorú felnőttek körében végeztünk, feltételeztük, hogy fordított kapcsolat van a flow élmények gyakorisága, intenzitása, és a depresszió mértéke között (Nagyné, 2012). Feltételezésünk részben beigazolódott. Tudjuk, hogy a flow élmények az egyén kiteljesedését, énjének fejlődését, összetettebbé válását eredményezik. A depressziót ezzel szemben önvádlás, elviselhetetlen negatív élmények, gyakran öngyilkossági késztetések és cselekmények jellemzik. Amíg az előző építi, megerősíti a személyiséget, az utóbbi gyengíti, és szélsőséges esetben öndestrukcióhoz is vezethet. A pozitív és negatív érzések egyaránt helyet kapnak élményvilágunkban. Ezek aránya optimális esetben három az egyhez. A flow, optimális élményként a pozitív oldalt erősíti. A mentális egészség egyik mozzanata az optimális érzelmi egyensúlynak a dinamikus fenntartása. Eredményeink alapján feltételezhetjük, hogy az autotelikus, - a gyakori flow élmények kialakulása szempontjához kedvező –személyiség védettebb a depresszió ellen.

A flow

gyakoribb megjelenése védő funkciót tölthet be a depresszió kialakulása esélyének csökkentésével időskorban is. Kanadai kutatók 19 idős (62 -85 év közötti) ember napi aktivitását nézték a Csikszentmihályi által kidolgozott kísérleti mintavételi eljárással (ESM -Experience Sampling Method). Azt találták, hogy az alkalmazottsági helyzet és tevékenységek helyszíne befolyásolta a flow megjelenését (Heo és mtsai, 2010). Előző vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy az idős emberek boldogabbak, ha alacsony kihívású tevékenységet végeznek (Pushkar és mtsai, 1997). 14

Larson, Mannell, and Zuzanek (1986) azt találták, hogy a barátokkal való együttlét kedvezőbb a flow kialakulására, mint a családtagokkal való együttlétek. Han (1992) nemi különbségekre mutatott rá. A férfiak a szabadidős tevékenységek közben, míg a nők inkább a háztartási aktivitások alatt tapasztalnak több flow élményt. Szerinte az otthon a flow élményekkel járó tevékenységek leggyakoribb színtere. Stebbins (2004, 2007) kiemeli, hogy a rendszeres szabadidő tevékenységek (serious leisure) legfontosabb nyereségei érintik a következő személyes szférákat:  önmegvalósítás  önkifejezés  énkép  önmegelégedés  regenerálódás  személyes növekedés  pénzügyi hozadék Az irodalom megerősíti, hogy az idősek flow élménye nagyfokú egyéni különbségeket mutat, és a szociális kontextus, a tevékenységek helyszíne, és a tevékenységeknek való elkötelezettség a legnagyobb befolyásoló tényezők. A személyen belüli, intra-individuális tényezők figyelembe vétele fontos. A nyugdíjba vonulás tényezői különösen meghatározóak az idősek élményminősége szempontjából. Graef (2000) leírja, hogy az időseknél a flow nem korlátozódik a szervezett, strukturált aktivitásokra, mert a triviális mindennapi elfoglaltságok is egyfajta mikro-flow élményt jelentenek a számukra. A flow összetettségéből adódóan mély, és rövid/mikro flow élményekről is beszélhetünk. Stebbins (2004) rámutat, hogy a rendszeres szabadidő tevékenységek a munkavégzés helyettesítésére is szolgálhatnak. Elképzelhető, hogy a kihívás/képesség egyensúlya átgondolandó szempont időseknél is. Náluk másként érvényesülnek ezek a tényezők. Swenson (1998) megjegyzi, hogy az otthonhoz való személyes elkötelezettség kulcsfontosságú az időskori mentális egészség és jóllét szempontjából. Az otthon hozzájárul az önértékelés, az identitás fenntartásához, és a környezeten való kontroll megnyilvánulása is egyben. Nagyobb kognitív kihívást és komplexitást igénylő aktivitások magasabb szintű flow élménnyel járnak azoknál, akik magasabb fluid intelligenciával bírnak. Ellenben a magasabb kognitív kihívást jelentő aktivitások alacsonyabb szintű flow élményt jelentenek az 15

alacsonyabb fluid intelligenciájú egyéneknek. Az összefüggés fordított az alacsony kognitív követelményű tevékenységeknél. Az alacsonyabb kognitív szükségletű aktivitások, mivel nem jelentenek megfelelő kihívást, nem járnak magas flow-val a magas fluid intelligenciájú egyének számára. Utóbbi esetekben az alacsony fluid intelligenciájúak élnek át nagyobb flow élményt. Mindezek az összefüggések rámutatnak a motivációs állapotok szerepére az időskori kognitív működések optimalizálásában (Payne és mtsai, 2011). Amíg a flow megjelenését számos területen vizsgálták, nem tanulmányozták azt idős embereknél, és nem tisztázott a kognitív öregedésben betöltött szerepe sem. A szakirodalmi áttekintés nyomán megállapítható, hogy nem világos az a mechanizmus, ami felfedné, hogy az idősek miként lelnek élvezetet az intellektuális aktivitásokból. A flow akkor jelenik meg, amikor valaki teljesen elmerül egy olyan aktivitásban, aminél a feladat kihívásai és az egyén képességei egybeillenek, így ebben az élmény „csatornában” az unalom, és a teljesítményszorongás egyaránt kizárt (Nakamura és Csíkszentmihályi, 2009). Az előzőekből adódóan a flow élmény akkor valószínűbb, amikor képességekből adódó teljesítmény és a tevékenység kihívásai egybevágnak, amit az „összeillés hipotézis” (Match Hypothesis) is megfogalmaz. Két időskorú csoportot különítenek el, az egyikre az általában „forrásgazdag” egyének a jellemzők, akik rendelkeznek olyan kapacitásokkal, hogy magas kognitív kihívású aktivitásokba merüljenek. Ellenben a másik csoportba tartozók a „forrásszegény” személyek, akikre inkább az alacsony kognitív igényű tevékenységekben való részvétel a jellemzőbb. Rámutatnak, hogy a fiatalabb életkorban, az életút elején szerzett tanulási tapasztalatok kihatnak a későbbi, időskori szakaszokra. A flow potenciális magyarázó mechanizmusként szolgálhat az egyén kognitív komplexitás igényét önfenntartó módon továbbvivő tendenciákra is. A kognitív kapacitás korai fejlődési szakaszában nyert optimális élmény-flow-tapasztalatok olyan beállítódást teremtenek a kognitív kihívások keresésének vonatkozásában, amelyek önvezérléssel járulnak hozzá a stimuláló életstílus kialakításához. Ezek a folyamatok a felnőtt és az időskori kognitív funkcionálásra is jótékony hatással vannak. Payne és munkatársainak eredményei (2011) a „kognitív optimalizálás” elméletei szempontjából is fontosak, és következtetéseik az egészségvédő programok ajánlásaihoz, illetve az élethossziglani tanulás programjaihoz is illeszkednek. Kiemelik, hogy longitudinális kísérleti kutatások szükségesek a flow-nak a kognitív egészségre és jóllétre gyakorolt hosszú távú hatásainak feltérképezéséhez.

16

Késő felnőtt és időskorban a magas fizikai munkakapacitás, az öregedés kedvezőbb percepciója, és gazdagabb munka vonatkozású anyagi erőforrások járulnak hozzá az optimális élmény, a flow megtapasztalásához (Brinkhuis, 2008). A flow elősegíti a jóllétet LeFevre (1988) és Csikszentmihályi (1997) kutatásai alapján. Pozitív szignifikáns kapcsolat van az öregedés észlelése és a flow élmény megtapasztalása között. Azok, akik fiatalabbaknak érzik magukat saját kronológiai életkoruknál, nagyobb én-hatékonysággal bírnak, mint azok, akik az életkorukkal azonos, vagy annál idősebb szubjektíven megélt kortudattal rendelkeznek. Valószínű, hogy az előbbiek hatékonyabb érzelmi megküzdést használnak, mert erősebb a hitük abban, hogy életeseményeiket kontrollálni tudják. Ennek a csoportnak a tagjai nagyobb hatékonyságú feladat orientált megküzdéssel bírnak. Az idős emberek szabadidős tevékenységeinek szolgáltatás keretében történő megszervezése bonyolultnak látszik az egyéni szükségletek változatossága, és az eltérő tapasztalatok miatt. Myllykangas munkatársaival (2002) azt vizsgálta, hogy miként befolyásolja az idős ember flow élményét az, ha a tevékenységének céljait saját maga határozza meg, és az aktivitásba jobban involválódik. A napi aktivitásokat mérő kutatás szerint, ha az idős embert arra kérik, hogy maga találja meg tevékenysége céljait, az növeli az adott elfoglaltsággal kapcsolatos flow-t. Nem az aktivitás formája a döntő, hanem annak észlelése és értelme az idős ember számára. Optimizmus, pesszimizmus és egészségi állapot A német Erlangen-Nürberg egyetem kutatói 10 ezer 18-96 év közötti személy adatait felhasználva elemezték az optimizmus és pesszimizmus különböző életszakaszokban kifejtett hatását az egészségi állapotra, és az élettel való megelégedettségre egy longitudinális vizsgálatban (Lang et al., 2013). A megkérdezetteknek meg kellett becsülniük, hogy 5 év múlva milyen lesz az élettel való megelégedettségük, beleértve leendő egészségi állapotukat is. A kutatók azt találták, hogy a koraitól a későiig terjedő felnőttkorban az egyének fokozatosan korrigálják az életükkel való jövőbeli megelégedettséggel kapcsolatos anticipációikat. A korai felnőttkori optimizmus a korral hitelesebbé, pontosabbá válik a tényleges változásokhoz igazodva, majd később ez pesszimistába fordul. Az életközép szakaszában az emberek általában már pontosabbak annak megítélésében, hogy mennyire lesznek az életükkel 5 év múlva elégedettek. Az idősek pontosabb becsléseket tesznek saját jövőbeli életükkel való megelégedettséggel kapcsolatban. 17

Egyben az idősek hajlamosak alulbecsülni jövőbeli élettel való megelégedettségüket, ez a pesszimizmus azonban védőfaktornak bizonyul. Az elemzések azt mutatták, hogy az optimista csoportnak átlagosan 9,5 százalékkal magasabb volt a kockázata rokkantságra, és 10 százalékkal a halálra a következő öt évben a késő felnőtt és időskorú csoportban. A kutatók azt találták, hogy a pesszimista életszemlélet a középkorú, és ennél idősebb embereknél közelebb jár a realitáshoz, mint az optimista hozzáállás, és összességében egészségesebb, óvatosabb életvitellel jár, ez pedig megnöveli az átlagos várható élettartamot. Mahler és Kulik (2000) eredményei felhívják a figyelmet arra, hogy egymástól független konstruktumként kell kezelni az optimizmust és a pesszimizmust. A két minőség nem egy kontinuum két végpontjának tekintendő, és nem reciprok jellegű az egymáshoz való viszonyuk. Valaki lehet optimista, és pesszimista egyaránt, ezt egyfajta forrásgazdagságnak is tekinthetjük. Az optimizmus általában kedvezőbb kognitív funkcionálással, jobb egészségi és érzelmi állapottal, és hatékonyabb stresszel való megküzdéssel társul. Jelenléte azonban nem minden esetben pozitív.

Az optimizmus fizikai állapotra kifejtett hatásai annál inkább

megnyilvánulnak, minél kontrollálhatóbb a személy helyzete. Kontrollálhatatlan helyzetben az optimizmus immunszupresszív hatással bír, tehát kedvezőtlen hatásúvá válhat. Schulz, Bookwala és Knapp (1996) 238 áttételes rákban szenvedő személynél vizsgálták az optimizmus - és párhuzamosan, ettől függetlenül a pesszimizmus - élettartamra kifejtett hatását. Eredményeik szerint a pesszimizmus jól bejósolta a 30 és 59 év közti páciensek mortalitási arányát, az idősebb páciensek mortalitásával azonban nem állt kapcsolatban. Az optimizmus szintje nem mutatott kapcsolatot a mortalitással egyik életkori szakaszban sem. Ahogyan az Lang és munkatársainak a tanulmányából is kitűnt, - amire előzőleg

már

utaltunk

-,

az

életkor

jelentős

befolyásoló

tényezőt

jelent

az

optimizmus/pesszimizmus hatásainak alakulására. Peterson és munkatársai (1988) 35 évet átölelő vizsgálata arra utal, hogy a 25 éves korban mért attribúciós stílus, ami a pesszimizmus és optimizmus dimenzióit is érinti, független volt a 30 – 40 éves korban vizsgált objektív egészségi állapottól. Eme életkor után viszont egyre erősebb kapcsolat mutatható ki a két változó közt. Elképzelhető, hogy az életkor előrehaladtával egyre fontosabbá válnak a biológiai tényezők és elnyomják az optimizmus, illetve általában a pszichoszociális tényezők hatását. Magyarázatként szolgálhat, hogy idősebb korban eltérő pszichoszociális tényezők befolyásolják a fizikai egészségi állapotot, mint fiatalabb korban, és elképzelhető, hogy nem a megfelelő változók vizsgálatára került sor (Szondy, 2008).

18

Egyértelműnek tűnik, hogy a betegségek különböző fázisaiban eltérő hatása lehet az optimizmusnak és pesszimizmusnak. Nyitott szívműtétek esetében például a magas optimizmus szint előnye a szívműtét utáni, nehezebben menedzselhető időszakban mutatkozik meg legjobban. A pesszimizmus a későbbi, már kevésbé megterhelő időszakban válik fontossá. Az óvatosabb, aggodalmaskodó attitűd ugyanis a tünetekre, a saját állapot enyhébb változásaira való figyelmet erősíti, így az idejében történő orvoshoz fordulásra is kedvező hatású lehet. Az optimista látásmód elsősorban olyan helyzetekben és időszakokban válik hasznossá, ahol nehéz megtalálni a helyzet pozitívumait, a pesszimista megközelítés viszont a kiegyensúlyozottabb, „egészségesebb” időszakokban érvényesül (Szondy, 2008). Segerstrom (2001) vizsgálata alapján a mérsékelten optimista személyek alacsonyabb szimpatikus idegrendszeri választ adnak a szociális stresszorokra, megterhelésekre, mint a pesszimista és a nagyon optimista személyek. Ebből adódóan a krónikus betegségben szenvedő személyek számára a túlságosan magas optimizmusnál hasznosabb a mérsékelt optimizmus. A személyiségvonásként megjelenő, úgynevezett diszpozicionális pesszimizmus, amit defenzív pesszimizmusként is kezelhetünk, erősen szorongó személyek esetében javítja a teljesítményt és a hangulatot, és hatékony megküzdési mechanizmusként működik. Ez azt is jelenti, hogy a személy a nehézségekkel való találkozás esetén felkészül a negatív kimenetekre, ez azonban nem csökkenti teljesítményét (Norem, 2002). IRODALOMJEGYZÉK Bagdy

E.

(2005):

Vitalitásgenerátorok.

Szubjektív

jóllétérzésünk

erősítésének

és

egészséggondozásunknak természetes eszközei. In : Kállai J, Varga J, Oláh A. (szerk.): Egészségpszichológia a gyakorlatban. Budapest, Medicina Kiadó. Baltes PB, Smith J, Staudinger UM. (2000): Bölcsesség és a sikeres öregedés. In: Czigler I. (szerk.): Túl a fiatalságon. Megismerési folyamatok időskorban. Budapest, Akadémiai Kiadó. pp. 137-170. Blazer DG. (2002): Self-efficacy and depression in later life: A primary prevention proposal. Aging and Mental Health, 6: 315-324. Brinkhuis C. (2008): Work, Age and Flow: An exploration of the relationship between different work aspects, health- and age-related aspects, and flow. Wetenschappelijk artikel

voor

de

opleiding

Master

Communication

Studies.

Faculteit

Gedragswetenschappen Universiteit Twente.doi. 10.1080/04419057.2002.9674276

19

Carstensen LL. (1992): Social and emotional patterns in adulthood: Support for socioemotional selectivity theory. Psychology and Aging 7: 331-338. Carstensen LL, Isaacowitz DM, Charles ST. (1999): Taking time seriously: A theory of socioemotional selectivity. American Psychologist 54: 165-181. Csikszentmihalyi M. (1997): Happiness and creativity: Going with the flow. The Futurist 31: 8-12. Csíkszentmihályi, M. (2007): A fejlődés új útjai. A harmadik évezred pszichológiája. Nyitott Könyvműhely, Budapest. Csíkszentmihályi, M. (2010): Flow- Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Akadémiai Kiadó, Budapest. Dustman RE, Ruhling RO, Russell EM, et al. (1984): Aerobic exercise training and improved neuropsychological function of older individuals. Neurobiology of Aging 5: 35-42. Dustman RE., Emmerson RY, Stemhaus LA, et al. (1992): The effects of videogame playing on neuropsychological performance of elderly individuals. Journal of Gerontology 47: 168-171. Erikson E. (1959): Identity and the life cycle. Psychological Issues Monograph I. New York, International Universities Press. Femia EE, Zarit SH, Johansson B. (2001): The disablement process in very late life: A study of the oldest-old in Sweden. Journal of Gerontology: Social Sciences 56: 12-23. Getzels JW, Csíkszentmihályi M. (1976): The creative vision. New York: Wiley. Inghilleri P. (1999). From subjective experience to cultural change. Cambridge: Cambridge University Press. Graef R. (2000): Flow patterns in everyday life. In: M. Csikszentmihalyi (Ed.): Beyond boredom and anxiety. San Francisco: Jossey-Bass. pp. 140 –160. Han S. (1992): The relationship between life satisfaction and flow in elderly Korean immigrants. In M. Csikszentmihalyi, IS. Csikszentmihalyi (Eds.): Optimal experience: Psychological studies of flow in consciousness. New York: Cambridge University. pp. 138 –149. Heo J, Lee Y, Pedersen PM, McCormick BP. (2010): Flow experience in the daily lives of older adults: An analysis of the interaction between flow, individual differences, serious leisure, location, and social context. Canadian Journal on Aging 2010: 1-13. Horn JL, Cattell RB. (1966): Refinement and test of the theory of fluid and crystallized general intelligence. Journal of Educational Psychology 57: 253-270.

20

Jackson SA, Csíkszentmihályi M. (2001): Sport és flow. Az optimális élmény. Vince Kiadó, Budapest. Knight BG, Laidlaw K. (2009): Translational theory: A Wisdom-based Model for Psychological Interventions to Enhance Well-Being in Later Life. In: Bendston VL, Gans D, Putney NM, Silverstein M. (Eds.): Handbook of Theories of Aging. New York: Springer Publishing Company. pp. 693-705. Kramer AF, Hahn S, Gopher D. (1999): Task coordination and aging: Explorations of executive control processes in the task switching paradigm. Acta Psychologica 101: 339-378. Lang FR, Weiss D, Gerstorf D, et Wagner, G.G. (2013): Forecasting life satisfaction across adulthood: Benefits of seeing a dark future?

Psychology and Aging. Online First

Publication, February 18, 2013. doi: 10.1037/a0030797 Larson R, Mannell R, Zuzanek J. ( 1986 ): Daily well-being of older adults with friends and family . Psychology and Aging 1: 117 –126. LeFevre J. (1988). Flow and the quality of life during work and leisure. In: Csikszentmihalyi, M, Csikszentmihalyi I.S. (Eds.): Optimal Experience: Psychological Studies of Flow in Consciousness. Cambridge: Cambridge University Press. pp. 307-318. Levy BR. (2003): Mind matters: Cognitive and physical effects of aging stereotypes. Journal of Gerontology: Social Sciences 58: 203-211. Mahler HIM, Kulik JA. (2000): Optimism, pessimism and recovery from coronary bypass surgery: prediction of affect, pain and functional status. Psychology, Health and Medicine 5: 347 – 358. Myllykangas SA,

Gosselink VP, Gaede DB. (2002): Meaningful activity in older adults:

Being in flow. World Leisure Journal 44: 24-34. Nagyné KA. (2012): Flow élmény megtapasztalása depressziós betegeknél. Személyiség lélektani műhelymunka. DE TEK BTK Pszichológiai Intézet, Debrecen. Nakamura J, Csikszentmihalyi M. (2009): Flow theory and research. 2 ed. New York: Oxford University Press. Norem JK, Chang EC. (2002): The positive psychology of negative thinking. Journal of Clinical Psychology 58: 993-1001. Oláh A. (2005): Az optimális élmény mérésének lehetőségei: egy új szituáció-specifikus Flow Kérdőív tesztkönyve. Hi Press, Budapest.

21

Paksy A. (2004): Az időskorúak egészségi állapotának jellemzői – megbetegedési adatok alapján. In: Időskorúak Magyarországon. Budapest, Központi Statisztikai Hivatal. Payne BR, Jackson JJ, Noh SR, Stine-Morrow EAL. (2011): In the zone: flow state and cognition in older adults. Psychol Aging. 26: 738–743. Peel NM, Mc Clure RJ, Bartlett HP. (2005): Behavioral determinants of healthy ageing. American Journal of Preventive Medicine 3: 323-324. Peterson AC, Seligman MEP, Vaillant GE. (1988) Pessimistic explanatory style is a risk factor for physical illness: a thirty – five year longitudinal study. Journal of Personality and Social Psychology 55: 23 – 27. Pék Gy. (2008): Pozitív modellek az öregedés magatartástudományi és egészségpszichológiai megközelítésében. In: Semsei, I. (Szerk.): Gerontológia. Egészségügyi Kari Jegyzetek 15. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Nyíregyháza. pp. 330-337. Pék Gy. (2007): Az időskor egészségpszichológiája. In: Kállai, J. (Szerk.): Egészpszichológia a gyakorlatban. Medicina Könyvkiadó Zrt, Budapest. pp. 469-494. Pushkar D, Arbuckle T, Conway M, Chaikelson J, Maag U. (1997 ): Everyday activity parameters and competence in older adults . Psychology and Aging 12: 600 –609. Reaburn J, Rootman I. (1988): People -Centered Health Promotion. Chichester: John Wiley & Sons. pp. 1-44. Riemann F. (1987): Az öregedés művészete. Budapest, Helikon Kiadó. Ritsatakis A. (2008): Demystifying the myths of ageing. Copenhagen: WHO Regional Office for Europe. Rosenberg IH, Miller JW. (1992): Nutritional factors in physical and cognitive functions of elderly people. American Journal of Clinical Nutrition 55: 1237-1243. Rowe JW, Kahn RL. (1998): Successful Aging. New York: Pantheon Books. Schulz R, Bookwala J, Knapp JE. (1996): Pessimism, age, and cancer mortality. Psychology of Aging 11: 304–309. Schulz R, Wrosch C, Heckhausen J. (2003): The life span theory of control: Issues and relevance. In: Zarit SH, Pearlin LI, Schaie KW. (Eds.): Personal control in social life course contexts. New York: Springer Publishing. pp. 233-262. Segerstrom SC. (2001): Optimism, goal conflict, and stressor - related immune change. Journal of Behavioral Medicine 24: 441-467. Spar JE, La Rue A. (2005): Geriátriai pszichiátria. Gyakorlati útmutató. Budapest: Lélekben Otthon Könyvkiadó Bt. pp. 9-47. 22

Szondy M. (2008): Optimizmus, pesszimizmus, egészség és egészségmagatartás. Doktori értekezés. Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiatudomány Doktori Iskola, Budapest. Spirduso, W.W. and MacRae, P.G. (1990): Motor performance and aging. In : JE. Birren, KW. Schaie (Eds.): Handbook of the psychology of aging (3rd ed.). New York: Academic Press. Stebbins RA. (2007): Serious leisure. New Brunswick, NJ: Transaction. Stebbins RA. (2004): Between work and leisure: A study of common ground of two separate worlds. New Brunswick, NJ: Transaction. Swenson MM. (1998): The meaning of home of five elderly women. Health Care for Women International 19: 381 –393. World Health Organization (1986): The Ottawa Charter for Health Promotion. Adopted on 21 November. WHO (1998): The world health report: Life in the 21st century: a vision for all. Geneva: World Health Organization. letöltve: http://www.who.int/whr/1998/en/index.html, accessed 25 September 2008. Wrosch C, Heckhausen J, Lachman ME. (2000): Primary and secondary control strategies for managing health and financial stress across adulthood. Psychology and Aging 15: 387-399. Zarit SS. (2009): A Good Old Age: Theories of Mental Health and Aging. In: Bendston VL, Gans D, Putney NM, Silverstein M. (eds.): Handbook of Theories of Aging. New York: Springer Publishing Company. pp. 675-691. Kassai Anett, Pék Győző Debreceni Egyetem, TEK BTK, Pszichológiai Intézet, Személyiség- és Klinikai Pszichológiai Tanszék

23

MAGYAR GERONTOLÓGIA 5. ÉVFOLYAM 19. SZÁM Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

A FIZIKAI ÉS MENTÁLIS AKTIVITÁS EGYMÁSRA HATÁSÁNAK SZEREPE A SIKERES ÖREGEDÉSBEN Dr. Boga Bálint Összefoglalás A sikeres öregedés célja lényegében a megfelelő életminőség biztosítása. Az életminőség 4 terrénumában (biológiai szükséglet, emberi kapcsolat, elfoglaltságok köre, kedvtelések) a fizikai és szellemi képességek birtokában azok működtetése révén képes az ember biztosítani maga számára az életelégedettséget időskorban is. Fontos szem előtt tartani a gyakorlatban, hogy ebben a fizikai és szellemi aktivitások kölcsönhatásának is szinergista szerepe van.

Role of the Interaction of Physical and Mental Activity in Successful Aging

Summary

Essentially the main target of successful aging is to provide the appropriate life standards. People can provide their satisfaction in old age by actuating their physical and mental capabilities, which they have, in four different fields of life standards: biological necessities, human relations, circle of pursuits and pleasure occupations. It is important to keep in mind that the interactions of physical and mental activities have synergistic effects in practice.

24

Bevezetés Deduktív megközelítésben, a holisztikus tartalmú sikeres öregedés fogalmából kiindulva tárgyalom a témát. A „sikeres öregedés” fogalma A „sikeres öregedés” (successful ageing) fogalmát P. B. Baltes és M. M.Baltes (1980; 1990) alkotta, lényege: eredményes alkalmazkodás az öregedés okozta veszteségekhez, képesség azok kompenzálására és a megmaradt készségek optimális használatára. Ezáltal az egyén az átlagnál sikeresebb a kor előrehaladásához köthető kihívásokkal szemben. A szelekció-optimalizáció-kompenzáció triásza használható a folyamatban (l. később). Ez az öregedési típus nemcsak egyeseknél tapasztalható pozitív jelenség, hanem ennek adataira támaszkodva, mint program, mint cél került meghatározásra. Az utóbbi évtizedekben a sikeres öregedés több oldalról lett megközelítve: fizikai, élettani, pszichológiai, szociológiai, filozófiai, stb. értelemben. Most leginkább Rowe és Kahn definíciója elfogadott, amely 3 tényezőt foglal magába: 1. betegségek, rokkantság elkerülése, egészséges életstílus, 2. magas kognitív és funkcionális kapacitás fenntartása, 3. aktív (közösségi) életvezetés. Lényegében a biológiai, pszichológiai és szociális szférák találhatók meg benne. Újabban a sikeres öregedés fogalmát meghaladó, ún. tudatos öregedés koncepciója (Moody) került megfogalmazásra, amely annak tényezőin felül a fokozott tudatosság, az autonómia, a spiritualitás és az életelégedettség igényét is tartalmazza. Az aktivitás szerepe Az „aktív” kifejezés jelentését a Magyar Értelmező Szótár úgy határozza meg, hogy: tevékeny, serényen cselekvő. Aktív embernek az nevezhető, aki a cselekvés, a tevékenység valamilyen formáját folyamatosan gyakorolja. Ebben benne foglaltatik a fizikai (mozgással kivitelezett), a szellemi és a mindkettőt feltételező és egyesítő közösségi aktivitás. A fizikai aktivitás gyakorlása a mozgásszervek, a szellemi aktivitás gyakorlása a mentális funkciókért felelős idegrendszer kapacitását növeli, illetve az idősödésnél bekövetkező funkciócsökkenést gátolja, redukálja. A sikeres öregedés mindegyik koncepciójának mindegyik tétele (akár explicit, akár implicit módon) az aktivitás fokozását célozza meg. A korábbi, a passzivitást 25

előtérbe helyező paradigma (disengagement, 1950-es, 60-as évek) után a kontinuitás, aktivitás koncepciója jelentkezett, a Reichard-féle konstruktív típus előnye a passzív, ún. „arm chair” típussal szemben. Ezek a megközelítések a „sikeres öregedés” előfutárának tekinthetők. Mindezt elismerve a WHO a 2002 évet, az EU a 2012-t az aktív időskor éveként hirdette meg. Jelen előadás/dolgozat azt a kérdéskört járja körül, hogy a fizikai, ill. a szellemi aktivitás nemcsak saját szférájában hatékony, hanem a másik terület funkcióképességét, kapacitását is növeli. A pszichoszomatikus felfogás értelmében ez a kapcsolat természetszerűnek tartható.

Fejlődéstani

adat

is alátámasztja: célzott

mozgás az

idegrendszerrel párhuzamosan alakult ki a filogenezis során. H. Gardner többszörös intelligencia koncepciója is magába foglalja a két terület kapcsolódását: az általa meghatározott 10 intelligenciaterület közül 2 a mozgáshoz kapcsolódik: a térfelfogás és a testi-kinesztéziás tudat területe. A keleti egészség-koncepciók a két terület összetartozását, egységét hirdetik (pl. tai chi). A mozgás jelentősége A mozgásnak (hely- és helyzetváltoztató) megvan a maga kiemelt helye az emberi élet dinamikájában, a szükségletek, az igények kielégítésének rendszerében. Gyakorlati szempontból három típusa különíthető el a mindennapi életben: célmozgás (adott helyre távozás), nem célzott (séta) és rendszerezett (torna) mozgás. Jelentőségét holisztikus megközelítésben

kell

értékelni,

különösen

az

idősödés

egészének

terrénumában

(gerodinamika). Az autonómia egyik fő komponense a tér (élettér) és a tárgyak (környezet) birtoklásának képessége, a mozgás ennek eszköze is. Így biztosítható az önellátás, az önmegvalósítás fizikai része, de ehhez kell a mozgás mentális megtervezése, tehát az emberi mozgás elválaszthatatlan része a mentális működés. A fizikai aktivitás hatása a mentális aktivitásra Világszerte több vizsgálat igazolta, hogy a fizikai aktivitás, a programozott mozgás javítja a mentális funkciókat, gátolja az élettani illetve kóros mentális hanyatlást idős egyénekben. Egy néhány ezek közül: 1. 170 személy 6 hónapig hetente 3x50’ séta, utána javulnak az intelligencia-tesztek eredményei és ez a javulás 12 hónapig megmarad (Melbourne, 2008);

26

2. hetente 1x-2x állóképességi tréning, fokozatosan jobb koncentráló és konfliktusmegoldó készség (Harvard Egyetem); 3. 1700 személy, rendszeres testmozgás, 20 év múlva 40%-kal kevesebb Alzheimerbetegség (AD), ezek alapján javaslat: 3x45-60’mozgás/hét, vagy 3x15-20’ erőltetett mozgás/hét (Boston Brigham Kórház); 4. 1740 65 év feletti személy 6,2 év múlva 13,0% demencia 3+ mozgásprogram/hét, 19,7% 3-/hét esetén (Seattle, 2006) ; 5. 138 50 év feletti személy enyhe kognitív zavarral 6 hónap fizikai aktivitási programmal: mérsékelt javulás a teszteknél, 18 hónapig fennmarad (Perth, 2004-2007); 6. 6 hónapos mozgásprogram, MRI előtte és utána: agyvolumen nő (kinetikus anatómia: funkció hatása a struktúrára, szinapszisok száma nő), aktivitás javul. A mozgás pozitív hatása az idegrendszerre a következő élettani hatásokban nyilvánul meg: - neuroprotekció: védelem a degeneráció és az ártó hatások ellen, - neurotrófia: anyagcsere javítása, - neurogenezis: új sejtek képzése, -

neuroplaszticitás:

alkalmazkodási

képesség

javul(ez

az

idegrendszer

alapvető

tulajdonsága). Ezen hatások hátterében már –az esetek nagy részében - kísérletileg igazolt élettani mechanizmusok állnak: -

a korfüggő oxidatív stressz (szabad gyökök felszaporodása) csökkentése: kevés ROS (reaktív oxigén species) képződése antioxidáns-képzést, DNS-reparációt indukál (hormesis-teória);

-

BDNF (brain-derived neurotrophic factor) képződését fokozza (pl. erős futásnál nő a szintje): hippocampusban a neuroplaszticitást javítja (jobb tanulási effektus, antidepresszáns hatás);

-

IGF-1 (insulin-dependent growth factor, növekedési faktor): neurogenezist indukál, kognitív zavarnál csökken, fizikai gyakorlás ezt emeli, emellett anti- amyloid hatás: AD-ben ez rakódik le;

-

DHEA (dehydro-epiandrosteron) szintje nő: IGF-1-en át hat;

- VEGF (vascular endothel growth factor) szintje nő: angiogenezist fokozza, neurotrofikus és neurogenetikus hatású (hippocampus); -

tréningre még további humorális aktív anyagok szintje nő: tesztoszteron: BDNF-en át hat; serotonin: tanulás, memória javul; 27

dopamin: Ca-calmodulin szisztémán át hat; noradrenalin: mint előbb; acetylcholin: ACH-eszteráz gátlása; endocannaboid szisztéma aktiválódik: anxiolysis, analgesia; endorphin szabadul fel: frontolimbikus rendszerben, ez okozza a mozgás utáni eufóriát; -

agyi vérkeringés javul: mind a cortexben, mind a subcortexben, ezáltal nő az oxigén- és glükóz felvétel, VEGF- és NO-szintézis nő, mindez javítja a teljesítményt;

-

adenin-nucleotidok szabadulnak fel az izomból (ATP), értágulást okoz, az idegrendszerben is, ez az ún. metabolikus kommunikáció keretébe tartozó effektus.

Hosszú távú megnyilvánulások is előnyös hatást gyakorolnak a patológiás hanyatlás gátlása területén: -

cholesterin-, triglicerid-szint csökken: atherosclerosis ellen hat,

-

inzulin-rezisztencia csökken,

-

obezitás ellen hat: túlsúlynál több kognitív zavar, AD (alacsony leptin-szint).

A fizikai aktivitás, rendszeres mozgás áttételesen, pszichológiai hatás, pszichés egyensúly elősegítése révén is pozitívan befolyásolja a szellemi aktivitást, egyrészt a motivációt serkenti, másrészt a teljesítményt javítja. A depressziós hajlam, a szorongás lehetősége, a distressz ritkábban jelentkezik (glukokortikoid-szint csökken), így javul a koncentrálási képesség. Emellett a fizikai teljesítmény tudatának felszabadító hatása által a feladatra beállítódás könnyebbé válik. A szükséges mentális készségeket meghaladóan a kreativitás is javul. A fizikai aktivitás végrehajtása során más személyekkel is kapcsolatba kerül az egyén, ezáltal előnyös szociális hatás is megvalósul. Cattel és Horn szerint a kognitív képességek tartománya két területre bontható: a fluid vagy folyékony és a krisztallizált vagy kristályosodott intelligenciára. Az előbbi egy új feladathelyzetben való, előző tudástól független teljesítményt, az utóbbi a tanult ismeret, tapasztalat hatékony alkalmazását jelenti. Időskorban az első beszűkül, a második javul, ugyanakkor a kettő közeledik egymáshoz, egyre több fluid tapasztalat épül be a kristályos intelligenciába és a kristályos tapasztalat segít a fluid feladat megoldásában. A tudásalapú pragmatika kompenzálni tudja a kognitív mechanika csökkenését (Baltes). A fizikai mozgás – úgy tűnik – a fluid aktivitást és az ezt kompenzáló mechanizmust serkenti („resilient self”, rugalmas én, Mortimer). Szellemi aktivitás hatása a fizikai aktivitásra 28

Ez a kölcsönhatás nem minden esetben következik be, de gyakran megfigyelhető. Lényegében inkább a mentális kontroll előnyös befolyását észleljük a fizikai, mozgásos tevékenységre. Közvetlen biológiai hatás alig mutatható ki, de megjelenhet a szellemi tevékenység pszichológiai stimulust jelentő hatása, amely a biotónus, ezen belül az izomtónus fokozódását okozhatja. A szellemi tevékenység mozgást elősegítő, többnyire indirekt hatásai a következők lehetnek: 1. az idősödés élettanának ismerete tudatosan mobilitást fokozó motiváció kell legyen; sokszor a szükségletek kielégítésén felüli tréning szükséges a mozgásképesség fenntartásához; 2. az ismeretgyarapítás örömszerző tevékenység, mely humorális változások (endorphin) és idegrendszeri tranzakciók (hippokampusz) által mindenfajta tevékenységre fokozza a motivációt; 3. a kulturális tevékenység (lakáson kívül) mozgást igényel: el kell menni egy adott helyre; 4. szellemi megítélés alapján kell a fizikai terhelést felmérni, végrehajtását tervezni; az ennek alapján végzett mozgás kevésbé megterhelő és így mindenképpen előnyösen befolyásolja a testi aktivitás fenntartását, mozgások ismételhetőségét. Baltes az idősödő maratoni futó példáját elemzi a már említett szelekció-optimalizációkompenzáció triásza alapján (SOC-modell): -

szelekció: bizonyos más tevékenységet el kell hagyjon, mert több idő, energia kell

-

optimalizáció:másfajta tréning, életmód a kondíció eléréséhez

-

kompenzáció: a mozgástechnika részleteinek megismerése, hogy a részletek tervezése által kisebb legyen a funkcióvesztés hatása. Ebben az értelemben figyelemre méltó Schulz és Heckhausen ún. élettáv (life span)

teóriája, mely szerint életünk első periódusában, a primer kontrol időszakában dominál törekvésünk a környező világ igényeinknek megfelelő megváltoztatására, a második, a szekunder kontrol periódusában az egyén igyekszik minimalizálni és kompenzálni a veszteséget, szelektálni a célok között. Itt is megjelenik a fizikai készségek mentális kontrolja, ezáltal azok célszerűbb és eredményesebb használata és ezáltal elhasználódásának, hanyatlásának lassítása. IRODALOMJEGYZÉK Apor P, Rádi A. (2010): Veterán sportolók. Az idős fizikailag aktív emberek egészsége és életkilátásaik. Orv. Hetil. 151: 110-113. 29

Baltes PB, Baltes MM. (1990): Successful ageing: Perspectives from Behavioral Sciences. Cambridge University Press, NY, 1990. Baumann CE, Boutellier R. (2011): Physical activity – The basis of learning and creativity. International conference „The future of education”. Cerin E, et al. (2009): Associations of multiple physical activity domains with mental wellbeing. 2: 55-64. Christensen H, Mackinnon A. (1992): The Association between Mental, Social and Physical Activity and Cognitive Performance in Young and Old Subjects. Age Ageing 22: 175182. Deslandes A. et al. (2009): Exercise and mental health: many reasons to move. Neuropsychobiology 59: 191-198. Fox KR. (1999): The influence of physical activity on mental well-being. Public Health Nutr. 2(3A): 411-418. Gardner H. (1983): Frames of Mind: The Theory of Multiple Intelligences. Basic Books, NY. Hebbelinck M, Vanden-Abeele J. (2012): Exercise and the human brain. Előadás: MTA, ápr.18. Larson E.B. et al. (2006): Exercise Is Associated with Reduced Risk for Incident Dementia among Persons 65 Years of Age and Older. Ann. Int. Med. 144: 73-81. Lautenschlager NT. et al. (2008): Effect of Physical Activity on Cognitive Function in Older Adults at Risk for Alzheimer Disease. JAMA 300: 1027-1037. Lustig C. et al. (2009): Aging, training and the brain: A review of future directions. Neuropsich. Rev. 19: 504-522. Moody H. R. (2002): Conscious Aging: A Strategy for Positive Development in Later Life. In: Ronch J, Goldfield J. (Eds): Mental Wellness in Aging: Strength-based Approaches. Human Services Press. Ravaglia G. et al. (2008): Physical activity and dementia risk in the elderly. Neurology 70: 1786-1794. Rowe J, Kahn R. (1987): Human aging: usual and successful. Science 237: 143-149. Schulz R, Heckhausen J. (1996): A life span model of successful aging. Am. Psychol. 51: 702-714.

Dr. Boga Bálint Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság, Budapest. 30

MAGYAR GERONTOLÓGIA 5. ÉVFOLYAM 19. SZÁM Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

Az időskorúakkal szembeni ageizmus csökkentésének lehetőségei Magyarországon Kaczor Anna

Possibilities of Decrease of Ageism against the Elderly in Hungary Anna Kaczor TARTALOMJEGYZÉK

1.

BEVEZETŐ ................................................................................................................

2.

A TÉMAVÁLASZTÁS INDOKLÁSA ......................................................................

3.

AZ IDŐSKORÚAK MAGYARORSZÁGON............................................................

4.

3.1.

Életkor és gazdasági aktivitás történelmi áttekintésben ......................................

3.2.

Életfázis-elméletek ..............................................................................................

3.3.

Családi állapot és életstílus .................................................................................

3.4.

Legmagasabb iskolai végzettség és egészségügyi állapot ...................................

DISZKRIMINÁCIÓ, ELŐÍTÉLET, SZTEREOTÍPIA .............................................. 4.1.

A diszkrimináció .................................................................................................

4.2.

Az előítélet ..........................................................................................................

4.3.

A sztereotípia.......................................................................................................

5.

HIPOTÉZISEK ...........................................................................................................

6.

AZ AGEIZMUS .......................................................................................................... 6.1.

Az ageizmus általános jellemzői .........................................................................

6.2.

A gerontofóbia és a tanatofóbia...........................................................................

6.3.

Az ageizmus fogalma és általános tartalma ........................................................

6.4.

Az ageizmus tipizálása ........................................................................................

31

7.

8.

6.4.1.

A nyelvi diszkrimináció ..............................................................................

6.4.2.

A mediális diszkrimináció ...........................................................................

6.4.3.

Családon belüli diszkrimináció ...................................................................

6.4.4.

Munkahelyi diszkrimináció .........................................................................

6.4.5.

Lakóhelyi diszkrimináció ............................................................................

6.4.6.

Gazdasági diszkrimináció............................................................................

6.4.7.

Az ageizmus egyéb lehetséges fajtái ...........................................................

AZ AGEIZMUS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON 7.1.

Megoldások az oktatásban...................................................................................

7.2.

Jogi és szociálpolitikai eszközök .........................................................................

7.3.

A gerontológia szerepe ........................................................................................

MÉLYINTERJÚK ELEMZÉSE ................................................................................. 8.1.

Az időskorúakkal és az idősödéssel kapcsolatos válaszok ..................................

8.2.

Az ageizmussal kapcsolatos tapasztalatok és vélemények..................................

8.2.1. 8.3. 9.

Az ageizmus veszélyei és lehetséges megoldások ......................................

Az intergenerációs tanulás...................................................................................

A MÉLYINTERJÚK ELEMZÉSÉNEK ÖSSZEGZÉSE ...........................................

10. TOVÁBBI KUTATÁSI LEHETŐSÉGEK ................................................................. 11. ÖSSZEGZÉS ............................................................................................................... 12. FELHASZNÁLT IRODALOM .................................................................................. 13. MELLÉKLETEK ........................................................................................................ 13.1.

1. Melléklet: Az empirikus kutatáshoz felhasznált kérdőívek ........................

13.2.

2. Melléklet: A mélyinterjúk jegyzőkönyvei ...................................................

32

1. BEVEZETŐ A történelem során az emberiséget mindig is jellemezte a másságtól, az ismeretlentől, az erősebbtől való természetes félelem, vagyis az olyan tényezőktől amelyek esetleg képesek megbontani egy működő közösséget, egy már jól ismert és hosszú távon alkalmazott normarendszert (Allport, 1999). Az eltérő tulajdonságokkal, értékekkel rendelkező egyéneknek, azok nagyobb csoportjának jelenléte feszültséget okoz, fóbiákat generál, melynek feloldására különböző metódusokhoz lehet folyamodni, ami nem jelenti, hogy ezek mindkét fél számára előnyös kimenetelt biztosítanak. Gyakran alkalmazott megoldás az elnyomás, az ignorálás, a megszégyenítés és az erőforrások megvonása (Lajkó, 2008). Ezek diszkriminatív és előítéletes viselkedés formájában is megnyilvánulhatnak, vagyis a többségi csoport hátrányosan kezeli, ill. negatív érzelmekkel viseltetik egy csoport tagjai iránt (Andorka, 2006). Az előítéletek manapság egyre nagyobb teret nyernek, erősítve az egész világon egyre erősödő gazdasági, politikai és társadalmi válság által. Közéjük tartozik a teljesség igénye nélkül a fajra, nemre, vallásra, szexuális irányultságra és korra vonatkozó előítéletek, mint a rasszizmus, a nemi diszkrimináció, az ageizmus (Kimmel, 1990; Bytheway, 2005), az antiszemitizmus, a homofóbia (Allport, 1999), és a gerontofóbia (Schirrmacher, 2007). Az ageizmus és a gerontofóbia már egy speciálisabb csoporttal szembeni negatív magatartásformára utal: az idősekkel és az idősödéssel szembeni antipátiára, és leginkább negatív

diszkriminációra.

Manapság

már

minden

korosztály

negatív

és

pozitív

diszkriminációja esetén alkalmazzák az ageizmus fogalmát (Jászberényi, 2009), de dolgozatomban az időskori ageizmus témakörét dolgozom fel. Az idősekkel szembeni diszkrimináció a mindennapjaink részévé vált, és nem igényel különös odafigyelést, hogy mint érintetté, külső szemlélővé vagy a diszkriminatív viselkedés elemeinek gyakorlóivá váljunk. De miért is alakult ki, és miért erősödik egyre inkább ez a negatív viselkedési forma? Számtalan magyarázatot és elméletet lehet felsorolni, ill. alkotni a kérdés megválaszolására. Ide lehet sorolni a fogyasztói társadalom alapelveit, miszerint minden gyorsan és könnyedén kicserélhető, ami elhasználódik, elavul, „elöregszik”, annak azonnali eldobása és legújabb típusának beszerzése szükséges. Ez nemcsak a tárgyakra, hanem az emberekre is érthető: ha valaki nem tud lépést tartani a technológiai, a kulturális és a társadalmi fejlődéssel, hamar kirekesztődik, és hátrányos helyzetbe kerül. A témához kapcsolódóan a média is nagy hatással van a fogyasztóira, hiszen igen nagy mennyiségben közvetít hamis és valós információkat a minket körülvevő világról, és a benne élő idősekről is (Jászberényi, 2009). Legnagyobb arányban a csecsemőkortól az andragógiai értelemben vett 33

fiatal felnőttkoron át körülbelül 45 éves korig terjed a médiában megjelenők életkora, míg a náluk idősebbek jóval kisebb arányban jelennek meg. Ráadásul ezek az apró megjelenések sem tekinthetők pozitívnak, leginkább a nevetség tárgyává teszik a öregedő korosztályokat a különböző propaganda-anyagokban (Törőcsik, 2006). Másik ilyen, és talán az egyik legnyomósabb ok közé tartozik az öreg emberektől és az öregedéstől (gerontofóbia) (Schirrmacher, 2007), valamint a haláltól (nekrofóbia vagy tanatofóbia) (Singer, 2011) való félelem is. Az öreg emberektől való félelem generálásához a média is nagy mértékben hozzájárul, azt sugallva, hogy ők már „semmire sem jók”, tudásuk és értékrendjük elavult, az újdonságokra már nem nyitottak, csak hátráltató erőként jelennek meg, és az élet végét is szimbolizálják („60 és a halál közt”), okot adhatva arra, hogy sztereotípiák alapján ítéljék meg őket a társadalomban (Andorka, 2006). Az andragógia elveinek megfelelően az élethosszig tartó tanulásban célszerű és kifizetődő részt venni, és ez az 50 év felettiekre is vonatkozik. A csoport folyamatos képzésének fontossága többek között az egyre növekvő nyugdíjkorhatár emelkedése miatt szükséges, mivel az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról kimondja, hogy az alsó nyugdíjkorhatár 62 év az 1952. január 1-je előtt születtek, a felső pedig 65 év az 1957-ben vagy azután születtek esetében (Magyar Közlöny, 2009). Ez körülbelül 7-10 éves többletet jelent, mint a rendszerváltás előtti időszakban, amikor az átlagéletkor a nyugdíjba vonuláskor 55 év volt, tehát ennyivel tovább szükséges aktívnak maradniuk a munkaerő-piacon, vagy esetleg vissza kell oda térniük. Ez az emelkedés annak tudható be, hogy a termékenység hanyatlásnak indult, és a születéskor várható élettartam megnövekedett (Kolosi és Tóth, 2008), így az idősek nagyobb arányban jelennek meg a társadalomban, és nincs elég fiatalabb munkaerő, ami megfelelően eltartaná őket. Ezeken kívül fontos változás a vizsgált csoport szempontjából (is), hogy a mai, piacgazdaságon alapuló rendszerben - szintén a rendszerváltás előtti időszakkal ellentétben – nem biztosított az egy vagy legfeljebb két biztos munkahely, hanem a munkával eltöltött évek alatti 4-5 alkalommal történő munkahelyváltás vált általánossá, és a munkavégzéshez szükséges általános és szakmai kompetenciák folyamatos frissítése ezért is kulcsfontosságú. Viszont az idősek munkavállalását nehezíti az ageizmus egyik formája, a munkahelyi diszkrimináció, vagyis az idősebb munkaerőt csak kis mértékben hajlandók a munkaerő-piacon foglalkoztatni. Így viszont egy ördögi kör alakul ki, ugyanis ha a vizsgált csoport tagjai nem tudnak munkát vállalni, csak később vonulhatnak nyugdíjba, nem vesznek részt a gazdaság szinten tartásában, könnyen perifériára kerülhetnek, és még sorolhatnánk.

34

Az említett problémák, amelyeket az ageizmus generál, csak egy kis részét képezik annak a nagyobb problémahalmaznak, ami manapság jellemző a világban, ahogy Magyarországon is. A téma kutatása és a megoldáskeresés ezért fontos, mert az idősek a társadalom egyre nagyobb rétegét alkotják, és egyre súlyosabb problémát jelent a megfelelő boldogulásuk. A minél hamarabbi megoldás érdekében csökkenteni szükséges a kor szerinti negatív diszkriminációt velük szemben, elkerülendő a társadalmi széthúzást. Ebben a folyamatban jut hangsúlyos szerep a geronto-andragógiának, amely a neveléstudomány részeként kifejezetten az 50 év felettiek tanulási sajátosságaival és képzési lehetőségeinek fejlesztésével foglalkozik (Jászberényi, 2009). Dolgozatomban a geronto-andragógia által vizsgált heterogén csoporttal, az 50 év felettiekkel szembeni ageizmust kívánom vizsgálni, ami a fentebb említett negatív jelenségeken túl a mindennapi élet még több területére is kiterjed, ezekre is részletesen ki fogok térni. Az első részben a célcsoportot, az 50 év felettiek általános tulajdonságait, körülményeit, történelmi hátterét és a tanulásban betöltött szerepüket mutatom be magyar és külföldi vonatkozásban, majd áttérek az előítéletek, sztereotípiák a diszkrimináció jellemzőire, és ezekhez kapcsolódóan az időskori ageizmust kiváltó tényezők és annak formáinak bemutatására. Ezen problémák megoldására alkalmas metódusok és irányzatok feltárására a magyar és külföldi megoldásokat és jó gyakorlatokat tartalmazó irodalom felhasználásával elméleti kutatást fogok végezni. A kutatás eredményeit alátámasztandó, egy nem reprezentatív, empirikus kvalitatív kutatást is végzek az ageizmussal kapcsolatban, melyhez a mélyinterjú módszerét felhasználva 8 fős mintát és két kérdőívet használok fel, külön az 50 év alattiak és felettiek számára. Itt nem a megkérdezettek ageista tulajdonságait, hanem az ageizmussal kapcsolatos tapasztalataikat és véleményeiket kívánom feltárni, habár minden bizonnyal fény fog kerülni az előbbiekre is. 2. A TÉMAVÁLASZTÁS INDOKLÁSA Szakdolgozatom

témaválasztásakor

figyelembe

vettem,

hogy az

andragógia

tudományában belül melyek azok a területek, amelyeken Magyarországon eddig csak kevesen végeztek kutatást. Egyik közülük a geronto-andragógia, az időskorúak képzésével foglalkozó ága (Jászberényi, 2009). A téma iránti érdeklődésem a korábbi tudományos munkáimban is megfigyelhető, mivel az andragógia BA és MA szakos tanulmányaim során, amikor csak lehetőségem nyílt rá, ebben a témában készítettem el házi dolgozataimat, ill. prezentációimat is. Ilyen témák voltak az időskori szexualitás elemzése, az időskorúaknak szóló folyóiratok 35

tartalomelemzése, vagy az időskor bemutatása. A 2010-ben írt szakdolgozatomban és az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára írt munkámban is a Magyarországon élő 50 év felettiek nyelvtanulási motivációit és az országban elérhető nyelvtanulási lehetőségeiket vizsgáltam. Mindkét dolgozatban tettem említést az ageizmusról mint a célcsoportnál esetlegesen fellépő tanulási demotiváltságot okozó tényezőről, valamint még olyan, jelen dolgozatomban is fellelhető kontextusban is értekeztem a témáról, mint a munkaerő-piacon a mai napig fennálló hátrányos megkülönböztetés egyik formájáról, aminek mélyebb vizsgálatára akkor azonban nem tértem ki, viszont most meg fogom tenni. A témaválasztást a geronto-andragógia magyarországi kutatottsága mellett a bevezetőben már említett, több országot, közöttük Magyarországot is érintő elöregedő társadalom jelensége (Tomka, 2009), a célcsoport számára elérhető tanulási lehetőségek lassan növekvő száma is indokolta. Emellett a média mint fontos véleményformáló eszköz hatását is érdemes kiemelni, hiszen mit láthatunk a reklámblokkokban? Az időseket ha kis számban lehet is látni, nem feltétlenül pozitív szerepben jelennek meg, amiről számos film és filmsorozat is tanúbizonyságot tesz (Jászberényi, 2009). Az ageizmus ezeken kívül még a mindennapi élet számos területén is megjelenik, ellehetetlenítve az időseket, akik növekvő száma miatt egyre nem kívánatosabbá válik az ageizmus, mert az a csoport kerül inkább kisebbségbe, akik azt gyakorolják, és esetleg a visszájára fordulhat. Véleményem szerint az oktatás és a tanulás a kulcs a kor szerinti diszkrimináció visszaszorításában, és mivel a tudás alapú társadalomba tartozunk, akkor értelemszerűen érdemes lenne megismerni a körülöttünk élő időseket, valamint a lehető legtöbb tanulási tevékenységbe bevonni őket, hogy a sikeres és méltóságteljes öregedés mindenki számára elérhetővé váljon. Ráadásul 2012 Az aktív idősödés és a generációk közötti szolidaritás éve, tehát az idősödés és az azzal kapcsolatos jelenségek idén még nagyobb figyelmet fognak kapni, és valószínűsíthetően új és megfelelő metódusok kerülnek kidolgozásra a felmerülő problémákra, mint amilyen az ageizmus is. 3. AZ IDŐSKORÚAK MAGYARORSZÁGON A szakdolgozatom címében az „időskorúak” szót jelöltem meg a vizsgált csoport egyik közös jellemzőjeként, és a geronto-andragógia magyar vonatkozásában ez a jelző az 50 év felettiek csoportjára értendő (Jászberényi, 2009). A jelen fejezetben bemutatásra kerülő életkor-felosztási elméletek is igazolják, hogy az időskort, és az általánosságban vele járó tulajdonságok és azok változásai körülbelül ehhez a korhoz köthetők. Ezekből és a többi 36

elméletből is kiderül, hogy a csoportot szinte semmilyen aspektusban sem lehet a homogén jelzővel illetni, és az alábbiakban ezeket a szempontokat sorakozatom fel. 3.1. Életkor és gazdasági aktivitás történelmi áttekintésben A csoporttagok életkori szakaszolásával kapcsolatban a történelmi és gazdasági aktivitás szerinti különbségeket is figyelembe kell venni. A legidősebbeknek közé tartoznak azok, akik még a XX. század elején születtek, és a higiéniás körülmények fejlődésének eredményeképpen közülük sokan megérték az aggkort (Sz. Molnár, 2005). Ez a korosztály és az azt követő is átélte mindkét világháborút, a II. alatt bekövetkezett magas halálozási arány még ma is érezteti hatását Magyarország korfáján, a férfiak esetében nagyobb arányban, így a 85-90 éves korosztályban sokkal több nő található (Polónyi, 2002). A háború után ugrásszerűen megnövekedett születésszám miatt az 1940-es években születtek tartoznak a „baby-boom” nemzedékbe (Schirrmacher, 2007) – habár ennek a fogalomnak a magyar vonatkozását vitatni lehet (vö. Tomka, 2000) –, akik közül már sokan nyugdíjas éveiket töltik, vagy még aktívak a munkaerő-piacon. Az 1950-es évek elején az élve születések aránya többek között az abortusztilalom miatt - megközelítette a két világháború közöttit, és az akkoriban született ún. Ratkó-gyerekek (Romsics, 2005; Tomka, 2000) egy része napjainkban vonul nyugdíjba, de közülük is sokan maradtak a munkaerő-piacon. Végül az 1960-as évek elején születettek zárják a sort, akikre már a bevezetőben említett nyugdíjtörvény vonatkozik, tehát még több mint 10 évet szükséges munkával eltölteniük. Ez többek között azért került bevezetésre, mert az ezredforduló után a jóléti államokban a születésszámok csökkenésével és az átlagéletkor megemelkedésével kialakult az elöregedő társadalom (Tomka, 2009), az idősek kerültek többségbe, felborítva az addigi korfa-eloszlást. Erre a jelenségre volt már példa Európában, hiszen 1960 és 1980 között kétszer akkora volt az öregedés üteme, mint 1980 és 2000 között (Tomka, 2009). Ha a csoport tagjainak számának növekedését az elmúlt közel 120 évén végigtekintjük, látható, hogy 1900 és 1975 között a 60 évesek és annál idősebbek száma közel 280%-kal, míg az össznépesség csupán 3%-kal emelkedett (Hun, 1978). Történelmi szempontból egy másik megközelítés szerint a célcsoport II. világháború után született tagjait a „nyerő generáció” névvel is lehetne illetni, mivel ők már nem élték át a háborút, az 1950-es években élték gyerekkorukat, különböző reformok tanúi voltak, és a rendszerváltozás idején számtalan kitörési lehetőség tárult eléjük (Törőcsik, 2006). Hozzá kell tenni, hogy ezek az emberek viszont gyerekkorukban élték át az ország háború utáni talpra állásának idejét, az 1956-os forradalmat, és sokaknak közülük a rendszerváltás nem biztosított 37

további lehetőségeket a munkaerő-piacon (Magyar Közlöny, 2009). A munkakörülményeket tekintve a rendszerváltás előtti időszakban, amelyben a csoport tagjai eddig a legtöbb évüket töltötték, a foglalkoztatáspolitikai irányzat kimondta, hogy minden egyénnek rendelkeznie kellett munkahellyel, és a munkanélküliséget büntetéssel sújtották, bár így is előfordult a „kapun belüli” munkanélküliség (Romsics, 2005). A rendszerváltással ez az irányzat megszűnt, és bár a piacgazdaság, a kereslet-kínálat elveinek megfelelően a munkahely megtartása, ill. keresése komplikáltabbá vált (Magyar Közlöny, 2009). Ehhez kapcsolódóan szükséges megemlíteni, hogy az időskor megítélése és tartalma változáson esett, ill. esik át: már nem a betegség szinonimájaként értendő, mivel sokan gazdaságilag és társadalmilag aktívnak kell, hogy maradjanak (Tomka, 2000), többek között a már említett nyugdíjkorhatár kitolása miatt. Foglalkoztatáspolitikai szempontból már 45 évesen már idősnek számít a munkavállaló (Magyar Közlöny, 2009). 3.2. Életfázis-elméletek A kronológiai életkor-felosztás mellett az életfázis-szakaszolási elméletek alapján is különbséget tehetünk a csoport tagjai között. Többféle életfázis-elméletet különíthetünk el, köztük Szolónét, aki évtizedes szakaszokra osztotta fel az emberi életet, értelmezése szerint az 50. életév a gondolkodás és beszéd csúcspontjára érés kezdetét, és a 60. életévtől hanyatlanak az erők (Zrinszky, 2008). Hozzá hasonlóan Charlotte Bühler 1962-ben nyilvánosságra hozott felosztása is évtizedekben mérte az emberi változást, 50 éves kor után az önkritika gyakorlása, 60 után a személyes beteljesülés, 80 körül pedig a regresszió következik. Későbbi életdrámaelméletében az életkori szakaszokat egy dráma felépítésének mintájára alkotta meg, mely esetében az öt szakasz utolsó két eleme közül a negyedik a visszafordulás vagy a késleltetés, a serdülő szellemi törekvései és az új szakaszba lépő felnőtt válságát jelenti. Az ötödik a megoldás vagy tragikai vétség névvel fogalmazta meg, amely szerint az öregségben a vitális ösztönzésekhez való ragaszkodást felváltja az átszellemülés, a halál gondolata (Zrinszky, 2008). Egy 1968-as elméletében az életutak elemzését az események, az attitűdök és a teljesítmények alapján végezte, amely során a biográfia és a biológiai életciklus közötti hasonlóságot is figyelembe vette. Az általa megalkotott biológiai fázisok ötfokú skáláján a harmadik szakasz, a 25-45 éves korig tartó jelenti a növekedés stabilitását, a negyedik, 45-65 év között a szexuális reproduktivitás hanyatlását, majd az utolsó szakasz foglalja magába a regresszív növekedést és a biológiai hanyatlást, 65 éves kortól (Kimmel, 1990). Franz Pöggeler szakaszolásánál azonban a képzés, a tapasztalatszerzés és a társas kapcsolatok kapnak hangsúlyt. Az öt szakasz közül a harmadik, az élethatárok megtapasztalásának 38

életfázisa, amely az ötvenes évek közepéig tart, a fizikai hanyatlás jellemző, és megfelelő szellemi aktivitás nélkül rezignáció léphet fel. A negyedik és ötödik, az öregség bölcsességben és teljességében szakasz első fele a 60. életév végéig tart, de a szakaszok között csupán fokozati különbség van, és a nyugállományt foglalják magukban (Zrinszky, 2008). Az életszakaszok tárgyalásakor szempont lehet még az életkor kulturális meghatározottsága is, valamint az, hogy az idősödés átmeneti változások sora, és nem követi hivatalos aktus, mint például bizonyítvány vagy házasságkötés, és nyugdíj már nem feltétlenül köthető össze azzal, hogy valaki megöregedett. Szintén erre a csoportra alkalmazzák a „második gyerekkor” fogalmát is, bár elsősorban negatív vonatkozásban. Ugyanis a csoport tagjait jellemezheti az önállóság, az ismeretek, az önrendelkezés és a szabad mozgás hiánya is (Turai, 2010). Egyes angolszász és francia elméletek szerint léteznek fiatal öregek („young old”), öreg öregek („old old”), más néven a harmadik és negyedik kor (Vincent, 2003; Turai, 2010). Összegezve, az 50. életév, az érett felnőttkor elérése és az azt követő lassú, hanyatló időszak jellemzi a célcsoport tagjait (Jászberényi, 2009). 3.3. Családi állapot és életstílus A vizsgált csoport családi körülményei, és az egy háztartásban élők aránya is igen változatos tendenciát mutatnak. Viszonylag alacsony számban jelennek meg azok, akik több generációval, gyerekeikkel és esetleg unokáikkal együtt élnek, mivel a nukleáris családforma a viszonylag elterjedtebb együttélési forma (Tomka, 2000). Kivételt képeznek a vidéken élők, ill. azok, akik gazdasági vagy egészségügyi kényszer miatt élnek együtt, például ha a fiatalabb generáció anyagilag nem engedhet magának egy önálló otthont, vagy az egyik, általában idősebb családtag gondozásra, ellátásra szorul. Ezeknek a formáknak az ellentettje is egyre növekvő arányban fordul elő, számos idős él egyedül, ennek oka lehet a válás, a házastárs halála, vagy a gyerekek és unokák különköltözése is (Tomka, 2000; Törőcsik, 2006). Ez a szociális beszűkülés a nyugdíjazással - ami sokaknak nagy törést okoz -, és azáltal a munkakapcsolatok megszűnésével és az aktivitás csökkenésével is együtt járhat (Turai, 2010). Az egyedül élés hatalmas veszélyt jelent számukra, ugyanis elmagányosodást, fizikai és mentális károkat is okozhat (Boga, 2011). Ezzel kapcsolatosan érdemes megjegyezni, hogy az idősebb embereknek a depriváltságra kétszer akkora esélyük van, mint a fiatalabbaknak, és emiatt társadalmi helyzetüket tekintve hátrányos helyzetűeknek lehet őket tekinteni (Bokor, 1990). Az életstílust és életvezetést tekintve is találhatók kategorizálások a célcsoport tulajdonságainak még mélyebb vizsgálatához. Egy ilyen tipológia szerint léteznek a 39

gondoskodók, az egészségmegőrzők, a szellemi gyarapodásra vágyók, a karrieristák és az önjutalmazók, jótékonyak, vagy egy másik szerint a létért küzdők, az „új karriert” kezdők, a megkeseredettek és a vagyonosok (Törőcsik, 2006). Ezek a felosztások is megerősítik a csoport heterogén mivoltát, mivel a tagjainak eltérő az életkoruk, az anyagi helyzetük, a családi körülményeik, a lakóhelyük, az életkörülményeik, az ízlésük és a mentalitásuk is.

3.4.

Legmagasabb iskolai végzettség és egészségügyi állapot Az iskolai végzettséget tekintve is igen vegyes csoportról beszélhetünk, a skála a 8

általános iskolánál kevesebbek végzettektől az egyetemi vagy doktori szintig is terjedhet. A legtöbben átélték azt a korszakot, amikor a felsőoktatást a hátrányosabb szociális háttérrel rendelkezők számára is megnyitották, így a hallgatói száma az 1937-1938-as tanévhez képest az 1946-1947-esre a duplájára nőtt (Romsics, 2005). Igen fontos kritériuma az időskornak az egészségügyi állapot is. Az öregedés során megfigyelhető a fizikai és testi hanyatlás is, ami fáradékonyság és csökkent munkabírás formájában jelentkezhet, és a test könnyen betegségek forrásává válhat (Turai, 2010). Az ilyen betegségek közé tartozik a teljesség igénye nélkül a depresszió, a személyiségzavar, az érzékszervek romlása és a stroke is (Iván, 1997). A különböző gazdasági, társadalmi, egészségügyi és identitásbeli változások sok időskorú számára válik nehezen feldolgozhatóvá, és a családi és kulturális háttér sok esetben a megerősítés és támogatás helyett a bizonytalanság és a kétség érzését kelti bennük, valamint ellentétes értékeket és cselekvési modelleket közvetít. Ennek ellenére azonban mégis van lehetőség a boldogság elérésére, és a felhalmozott élettapasztalatból adódó bölcsességhez (Turai, 2010). Összegezve, azért tekinthető az időskorúakkal szembeni ageizmus vizsgálta komplexnek, mert a célcsoport heterogenitása az élet szinte minden területén megjelenik, valamint ha felfedezhetőek is hasonlóságok, azokból szükségtelen általánosításokat levonni. Ahogy az áttekintésben láthattuk, a szociális, a gazdasági, az egészségügyi és más kategóriákban is léteznek eltérések a csoporttagok között. Valamint megjegyzem, hogy igen különös tényező az, hogy a gyerek, a szülő, és a nagyszülő is, tehát egy 50, egy 75 és akár egy 100 éves, vagy ahhoz közelítő egyén, tehát akár három olyan generáció tagjai is fellelhetőek egyes családokban, akik beletartoznak a célcsoportba, és ezért válik igazán komplex feladattá a téma vizsgálata, és az ageizmus csökkentésére alkalmas megoldások kidolgozása. A célcsoport megismerése után a következőkben az előítélet, a diszkrimináció és a sztereotípia jellemzőinek bemutatása által juthatunk el az ageizmus megértéséhez. 40

4. DISZKRIMINÁCIÓ, ELŐÍTÉLET, SZTEREOTÍPIA Az alábbiakban rövid áttekintést adok az ageizmus vizsgálata előtt a diszkrimináció, az előítélet és a sztereotípia lényegesebb ismérveiről, mivel maga az ageizmus a diszkrimináció egyik formája, a többi említett társadalmi jelenség is köthető hozzá.

4.1.

A diszkrimináció A diszkrimináció bizonyos emberek hátrányos megkülönböztetését jelenti azért, mert

egy bizonyos csoport tagjai (Andorka, 2006). A szó nemzetközi jogi értelemben is egyértelműen a hátrányos megkülönböztetést jelenti. Ennek eredete két oka van, az egyik az etimológiai eredetű, a szó a „crimen” szótőből származik, ami egy bűncselekményt jelentő fogalom a büntetőjogban, tehát értéksemleges használata nem kivitelezhető, hanem mindenképpen negatív kontextusban használandó. A másik oka az önkényes hátrányos megkülönböztetés alkalmazása. Az ilyen hátrányos megkülönböztetések tiltását többek között Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 14. cikke tartalmazza (Szemesi, 2009). A Magyar Alaptörvény XV. cikkének (2) bekezdése értelmében az alapvető jogokat biztosítja a teljesség igénye nélkül: fajra, nemre, származásra, politikai vélemény szerinti különbségtétel nélkül (Magyar Közlöny, 2011), és a kor szerinti megkülönböztetés tiltását nem tartalmazza, viszont a 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség előmozdításáról 8. §-ának o) pontja kimondja, hogy az életkora miatt senki sem részesülhet kedvezőtlen

bánásmódban

(forrás:

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=

A0300125.TV, letöltés ideje: 2012. március 10.).

4.2.

Az előítélet Az előítélet szó a latin „praejudicium” szóból származik, és az ókortól kezdve az angol

nyelv kialakulásának következtében több jelentésváltozáson esett át. Az ókorban a megelőző tapasztalatok és döntések alapján történő előítéletet, az angol nyelvben a pontos előzetes mérlegelések nélküli ítéletet, majd a negatív vagy pozitív érzelmekkel bővült, előzetesen kialakított és nem bizonyított ítéletet jelentette. Tehát a legutóbbi változata a másokkal kapcsolatos „rossz” feltételezése megfelelő indok vagy indokok nélkül, általánosítás útján. Összegezve, az előítélet valamely személlyel szemben tanúsított elutasító attitűd, amelynek kizárólagos oka az illető egy bizonyos csoporthoz való tartozása, mivel azt feltételezzük róla, hogy az annak tulajdonított negatív tulajdonságokkal rendelkezik (Allport, 1999; Andorka, 2005). 41

Érdemes különbséget tenni az előítélet és a diszkrimináció gyakorlata között olyan szempontból, hogy a cselekvés szóban vagy tettben is megnyilvánul-e. Ezt segíti a visszautasító viselkedés ötfokú skálája, melynek első foka a szóbeli előítéletesség, a második az elkerülés, a harmadik a hátrányos megkülönböztetés, a negyedik a testi erőszak, és végül az ötödik a kiirtás. Ennek a csoportosításnak egyik leegyszerűsített formája háromfokú, amely a szóban történő előítéletességet, a hátrányos megkülönböztetést és elkerülést, valamint a testi erőszak valamennyi formáját magába foglalja (Allport, 1999).

4.3.

A sztereotípia A sztereotípia egy bizonyos csoporttal kapcsolatos, túlzás és leegyszerűsítés útján

megalkotott negatív beidegződések és előítéletek összessége

(Andorka, 2005). A

sztereotipizálással és az előítéletek megjelenésével az egyéni különbségek iránti tisztelet megszűnik, amelyben emocionális túlzások is vannak (Braithwaite, 2002) Érdemes különbséget tenni az előítélet és a diszkrimináció gyakorlata között olyan szempontból, hogy a cselekvés szóban vagy tettben is megnyilvánul-e. A megkülönböztetést segíti a visszautasító viselkedés ötfokú skálája, melynek első foka a szóbeli előítéletesség, a második az elkerülés, a harmadik a hátrányos megkülönböztetés, a negyedik a testi erőszak, és végül az ötödik a kiirtás. Ennek a csoportosításnak egyik leegyszerűsített formája háromfokú, amely a szóban történő előítéletességet, a hátrányos megkülönböztetést és elkerülést, valamint a testi erőszak valamennyi formáját magába foglalja (Allport, 1999). 5. HIPOTÉZISEK Dolgozatomban több szempontból is vizsgálom az ageizmus jellemzőit és kiváltó okait, és az alábbi problémafelvetések és hipotézisek által kívánom bemutatni, hogy mennyire összetett témával van dolgunk. Ugyanis az ageizmus az élet számos területén változatos formában is megjelenik, az andragógiai kontextuson kívül a szociológiai, pszichológiai és történelmi megközelítésből is érdemes vizsgálódni, hogy megérthessük, miért alakult ki, és gyakorolják még mind a mai napig. A dolgozatban a kutatás során megfogalmazott problémák között található az ageizmus visszaszorításának problémája, mivel ha nem történnek változtatások az ügyben, egyre elmélyülő társadalmi és gazdasági problémáknak nézünk elébe. Megoldásként az időskorúak a tanulásban történő részvételének növelését és a tanulás által egyben a különböző korosztályok közeledését tartom egyik kiútnak, így az első hipotézisemben azt állítom, hogy 42

az időskori ageizmus csökkentésének egyik lehetséges módja a generációk kapcsolatának javítása, közös tanulási tevékenységekbe történő bevonása. Mivel az idősek eddig szinte mindenhol kisebbségben éltek, a fiatalok részéről csekély kivételtől eltekintve nem igazán tapasztalható tisztelet irántuk, és egyetértés sem nagyon fedezhető fel közöttük, viszont a fiataloknak szükségük volt az öregekre, akik támaszt nyújtottak nekik, és a tudásátadás generációról generációra, apáról fiúra szállt, de a társadalmi változások miatt ez már alig maradt fenn (Tomka, 2000; Schirrmacher, 2007). Ez azonban ma már fordítva is elképzelhető, például az infokommunikációs ismereteket, a számítógépek, mobiltelefonok és egyéb elektronikai készülékek használatára a fiatalabb generációk tagjai is megtaníthatják a náluk idősebbeket, mivel már nem feltétlenül korfüggő, hogy ki taníthat meg másokat új ismeretekre. Hasonló helyzet áll fenn a munkaerő-piacon is, hogy ha az idős munkavállaló az új dolgozókat betanítja a munkakör elvégésére, valamint átadja neki a kapcsolati tőkéjét. Egyes elméletek szerint az idősek egyre nagyobb száma képes negatív irányba vinni a generációk közötti kapcsolatot (Turai, 2010) és a szociális ellátórendszer problémái (Tomka, 2000) is tovább generálhatják ezt, de véleményem szerint a tanulás által az emberekben végbemenő változás, a környezethez történő jobb alkalmazkodás és személyes változások hozzájárulhatnak egymás elfogadáshoz és megértéséhez. Ebben is sokat segíthet a gerontoandragógia. Az

ageizmus,

ahogy

már

említettem,

az

idősek

kor

szerinti

hátrányos

megkülönböztetését jelenti, és elgondolkodtató, hogy az ezt a viselkedést kiváltó tulajdonságokkal vajon csak időskorban rendelkezhet-e valaki. Az első válasz erre a kérdésre természetesen a „nem”, de úgy vettem észre, hogy ezzel sokan nincsenek tisztában, és bizonyos személyiségjegyeket kifejezetten az idősekkel kapcsolatban értelmeznek. Ezt a gondolatmenetet ültettem át a második hipotézisbe, miszerint a kor szerinti diszkriminációt kiváltó időskori tulajdonságok nem minden esetben tulajdoníthatók az idősödés folyamatának. Ilyen tulajdonságok lehetnek: lassú, buta, maradi, keserű, feledékeny, stb. Véleményem szerint ezek a tulajdonságok egyes személyekben fiatalkorukban is megtalálhatóak, csak az időskorúak felé tanúsított hamis általánosító vélekedés, a velük kapcsolatos tapasztalatok csekély száma miatt (Allport, 1999) úgy hihetjük, hogy öregkorukra váltak ilyenné. Az is hozzájárulhat ehhez a viselkedéshez, hogy a mai fiatalságkultuszba ezek a tulajdonságok nem tartoznak, és nem is férnek bele, és többek között a média sem fest túl bizalomgerjesztő képet az idősekről (Schirrmacher, 2007). Hozzá kell tenni, hogy az ilyen negatív attitűdök közel fele a szokások, a környezet elvárása miatt tud fennmaradni (Allport, 1999).

43

Az előző hipotézisből kiindulva fogalmazódott meg a fiatalsággal kapcsolatos a harmadik hipotézisem, miszerint a gyerekek felé fordulás, a gyerekek individualizációjának erősödése (Tomka, 2009) is hozzájárulhatott az időskor megítélésének negatív irányba történő elmozdulásához. Állításom szerint az ageizmus kialakulását és erősödését a modern társadalmakra jellemző fiatalságkultusz és a fogyasztói társadalom megalakulása is nagyban befolyásolta, és a posztindusztriális társadalomban a gyerekek, a fiatalok váltak „értékesebbé”. Ebben szerepet játszhatott az is, hogy egyre inkább az előre mutató dolgoknak van létjogosultsága a mindennapi életükben, amelybe az idősödés már nem tartozik, és nem is tartozhat bele (Törőcsik, 2006). Tekintve az időskorúak egyre nagyobb arányát és a munkaerőpiac folyamatos változásait, mint például a növekvő nyugdíjkorhatárt, a fiatalok részéről a kenyérféltés is szerepet játszhat az ítélkezésben. Ha a fogyasztás szemszögéből tekintünk a fiatalságkultuszra, és az idősek is követni kezdik az az által diktált „trendeket”, akkor kialakulhat a felnőttkori infantilizmus, ráadásul az időskort sokszor a „második gyermekkor” elnevezéssel illetik, amely a gyengédségre és gondoskodásra való törekvés kinyilvánítása mellett lekezelő magatartást is hordozhat magában (Turai, 2010). A fentebb írtakhoz kötődően a XX. században végbemenő társadalmi szerkezetváltás (Tomka, 2000) is közrejátszott a kor megítélésében. Manapság az időskor egy démon, akit az emberek ha tudnak, ki akarnak játszani, nem kívánnak szembenézni vele sem maguk, sem mások esetében sem (Schirrmacher, 2007) (ez véleményem szerint a gerontofóbiával is összefüggésben lehet). Azonban, ellentétben a miénkkel, néhány kultúrában a kor még mindig státust szimbolizál, és elismerés övezi az időseket, azáltal hangsúlyosabb a kor kérdése, mint a nyugati kultúrákban. A korral kapcsolatos pozitív előítéletesség így biztosítja az idősekről való gondoskodást, például Japánban (Kimmel, 1999). Így a negyedik hipotézisem szerint a rendi társadalom felszámolása után a kor már nem érdemnek, hanem elkerülendő problémának számít. Ez esetben is a média az időskorra és a tekintélyre bagatellizáló műsoraival és reklámjaival rossz fény vet (Schirrmacher, 2007). Az ageizmust mint a diszkrimináció egyik fajtáját és az idősödés tendenciáit vizsgálva arra a következtetésre jutottam, hogy a szakirodalom rendszeresen különbséget tesz nők és férfiak között, például a munkahelyi öregedést illetően, ami a nőknél 40 éves koruktól, a férfiaknál 45 évesen veszi kezdetét (Schirrmacher, 2007). Az is tény, hogy az idősek többsége nő (Kimmel, 1999), és az ő öregedésüket kevésbé ítélik problémásnak, így az utolsó, az ötödik hipotézisemben azt állítom, hogy az ageizmus gyakran összeköthető a szexizmussal is. Összegezve, az elméleti és az empirikus kutatással az alábbiakra keresem a választ: -

Mik az időskorúakkal szembeni ageizmus kiváltó okai? 44

-

Miért alakult ki, ill. erősödött meg az ageizmus?

-

Kik alkalmazzák ezt a hátrányos megkülönböztetést?

-

Milyen formában jelenik meg?

-

Milyen meglévő, ill. kidolgozásra váró módszerek használatával lehetséges visszaszorítani?

-

Milyen más megkülönböztetéssel jelenhet meg?

A válaszkeresés része magának az ageizmusnak a mélyebb és részletesebb megismerése, így a következő fejezetben a témával kapcsolatos szakirodalom fontosabb elemei kerülnek bemutatásra.

6. AZ AGEIZMUS

6.1.

Az ageizmus általános jellemzői Ahogy az életkori különbségek esetében, az öregedésnek is vannak biológiai,

társadalmi, gazdasági (Schirrmacher, 2007) és az 1. számú ábra alapján pszichológiai vonatkozásai is. Így megállapítható, hogy az életkor nem elegendő kritérium ahhoz, hogy valakinek a tulajdonságairól teljes bizonyossággal megfelelő képet alkossunk, de az első benyomások alapján így tudunk megállapításokat tenni. Így lehet leegyszerűsítve az ízlést, az élettapasztalatot, a munkahelyi és családi körülményeket, és esetleg az iskolai végzettséget meghatározni (Törőcsik, 2006), és ebből következően is lesz találó Schirrmacher (2007) megállítása, miszerint az ageizmus az „öregedés-rasszizmust” jelenti. Kronológiai életkor éveim száma

Pszichológiai életkor Milyen idősnek érzem magam?

Milyen idős vagyok?

Szociológiai életkor A társadalom milyen idősnek tart?

Biológiai életkor Szervezetem egészségügyi állapota 1. ábra. Az életkor ("idősség") dimenziói. Forrás: Kovács (szerk.), 2004. 24. o.

A kor csupán a szociológiai eseményekre reflektál, például a nyugdíjazásra és a biológiai változásokra, mint amilyen például a menopauza. Utóbbival kapcsolatban az ún. 45

nagymama-hipotézist említeném meg, amely az utódnevelésre fordítandó energia növelésének szükségességére adott válasz jelenséget írja le. A nők, miután saját gyerekeik születése után átesnek menopauzán, úgy újabb utódok vállalása nem feltétlenül volna számukra kifizetődő, így az unokáik gondozásába tudják az erőforrásaikat fektetni, mivel ők is hordozzák a génjeiket (Bereczkei, 2008). Tehát ez az elmélet is igazolja, hogy a nagyszülők is fontos szerepet játszanak az őket követő generációk sikeres fejlődéséhez. Ehhez még hozzátartozik a szeretet fogalma is, hiszen ez magába foglalja a másik jólléte miatt érzett örömöt, és a fájdalma miatti negatív érzéseket, ez motiválja a szeretett egyén hasznára végzett cselekedeteket, például a gondozást és a védelmet. Ezért szereti az ember a gyerekeit, a szüleit, a nagyszüleit, és utóbbiakat nem azért, hogy szaporodjanak, hanem a szeretetük miatt (Pinker, 2002). A nők megítélése társadalmaktól függően is különbözik, annak természetétől és kulturális mintájától is, valamint az idősödés az ő esetükben kevesebb bonyodalommal jár, mint a férfiaknál, mivel emocionálisan szorosabb kapcsolatot képesek kialakítani a családtagjaikkal (Kimmel, 1999). Úgy „élhetünk tovább”, hogy utódokat nemzünk és hozunk a világra, alkotunk (Singer, 2011), tehát nyomot hagyunk arról, hogy létezésünk nem volt hiábavaló. Tehát aki nem „alkot”, például utódokat, az nem is „létezik”? Ezért érezzük azt, hogy az idősek feleslegesek, mert nem reproduktívak többé? Ezt ellensúlyozzák az említett érvek is, tehát a nők alkalmasak és hasznosak a gyerekek gondozására időskorban is, és a férfiak esetében lassabb hanyatlás következik be a szaporodási képességek terén (Bereczkei, 2008). Az idősek legkésőbb az 50-es éveik elején konfrontálódnak az idősödéssel, annak érzetével (Törőcsik, 2006), és maga ez a folyamat válik életük legnagyobb „ellenségévé”, amiért többek között a fiatalságkultusz által okozott kényszer és fenyegetettség-érzet is felelős. Hozzá kell tenni, hogy a fiatalságkultusz miatt az emberek többsége már 30 éves korától kénytelen szembesülni a korral járó veszélyérzettel (Schirrmacher, 2007). Az idős ember így válik a társadalom felesleges, démoni tagjává, és a kora mellé számos negatív tulajdonságot is párosítunk hozzá: buta, fáradt, elhasznált, rosszindulatú, gyenge. Ezek a tulajdonságok kezdtek el közszájon forogni róluk, és többek között ez okozza az önértékelési zavarokat és kisebbségi komplexusokat, valamint az intellektus esetleges torzulását (Schirrmacher, 2007). Ha bármilyen más, hasonló tulajdonságot vélnek felfedezni a célcsoportnál, az automatikusan bekerül a negatív reakciót kiváltó tényezők közé, és minél idősebb valaki, annál intenzívebben jelennek meg (Turai, 2010). De hogy ne legyen ennyire leegyszerűsítve az időskorúakról alkotott kép, egyes sztereotípiák inkompetensnek, de mégis kedvesnek is képesek beállítani őket, enyhén lealacsonyító módon (Fiske et al, 2006). 46

A fiatalsággal köthető össze az előremutatás, a dinamizmus, a szaporodás, az erőforrások birtoklása és elosztása feletti hatalom, míg az időskorral az elesettség, a veszteségek, a kiszolgáltatottság és a magány, végül a halál (Törőcsik, 2006, Tomka, 2009). Ehhez kapcsolódóan az egyik legnagyobb probléma, hogy számos olyan sablon áll a fiatalok rendelkezésére, amely segítségével az életüket sikeresen élhetik meg – ami a felsőbbrendűségi érzetüket is képes megnövelni (Kimmel, 1999) -, ellentétben az idősekkel, akik számára egyelőre nemigen találhatunk ilyeneket. Így folyamodik a célcsoport nem is egy tagja ahhoz, amit a kutatás problémáinál is jeleztem, hogy a fiatalságkultusz erőszakos befolyásának eredményeként kialakul az időskori infantilizmus, valamint az életkor letagadására irányuló cselekvések száma is megnő. Ilyen lehet a fiatalos öltözködés, a nem akut betegségek kezelésére irányuló gyógyszerszedés, a különböző plasztikai műtéteken történő átesés. Ez, visszatekintve az evolúciós megközelítést, úgy fokozhatja tovább az ageizmust, hogy a „megfiatalított” idős ember konkurenciát jelenthet a fiatalabbaknak a szaporodási sikerességükben (Schirrmacher, 2007).

6.2.

A gerontofóbia és a tanatofóbia A gerontofóbia az öregedéstől és az idősektől való félelmet jelenti (Schirrmacher,

2007). Ha szintén az evolúciós megközelítést vizsgáljuk, kiderül, hogy a félelem valamennyi formáját az adott körülményekhez szükséges igazítani, mert példának okáért nem minden állat jelent potenciális veszélyt a környezetére (Pinker, 2002), tehát minden bizonnyal van okunk feltételezni, hogy nem minden időskorú jelent veszélyt a társadalomra. Ugyanis ahogy növekszik a nyugdíjkorhatár, egyre többen maradnak a munkaerő-piacon, tehát ők is fizetik a járulékokat, és nem a társadalom által biztosított erőforrásokból élnek, hanem még mindig hozzájárulnak azok előállításához (Tomka, 2000). Ezen kívül az idősek a környezetük, például a családjuk, a rokonságuk, a barátaik és a szomszédjaik segítését is érdemes ide sorolni, hiszen a róluk való gondoskodás, a főzés, a gyerekekre vigyázás, egy látogatás és a beszélgetés is hozzájárul a társadalom és saját maguk jobb-létéhez. A félelem feltehetően több érzelemből tevődik össze, és a különböző fóbiák (társas, fizikai tárgyakkal kapcsolatos, stb.) eltérő agyi központokhoz kötődnek, amit különböző gyógyszeres kezelések kimenetei is igazolnak (Pinker, 2002). Az időskorral kapcsolatos asszociációk közé tartozik az elhagyatottságtól, az egyedülléttől való félelem is, amelynek hátterében gyakran állhat a haláltól való félelem is (Szondy, 2011).

47

6.3.

Az ageizmus fogalma és általános tartalma Az alábbiakban az ageizmus kialakulását Bytheway (2005) munkája alapján mutatom

be (ford.: Kaczor, 2012). Az ageizmus mint diszkriminatív viselkedési forma mindig is létezett valamilyen formában, csak magát a jelenséget leíró szó nem. A jelenség első megfogalmazása Lerner nevéhez fűződik, aki 1957-es tézisében azt állította, hogy ha egy egyénre azt mondják, hogy nem néz ki a korának megfelelően, akkor azzal olyan viselkedést tanúsítanak iránta, mintha az időskor az egyik legelátkozottabb dolog lenne a világon. Az ageizmus kifejezést Robert Neil Butler alkotta meg 1969-ben, melyet egy akkoriban az Amerikai Egyesült Államokbeli Washingtonban, az ottani kisebbségek és az idősek kapcsán kirobbant vitához fűződően említett meg először a sajtó jelenlétében. Az ageizmus fogalmának elfogadása azonban évekig vitatott volt, mivel a gerontológia eszköztárába az akkori feltételek mellett nem volt beilleszthető. Ezt bizonyítja, hogy Butlert 1974-ben nevezték ki a National Institute of Aging vezetőjévé, és 1975-ben kapott Pulitzer-díjat a „Why Survive?” című művéért. Tehát az ageizmus koncepciója elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban fejlődött ki, és itt kezdték meg a tanulmányozását, és szélesebb körben a médiának köszönhetően terjedt el. Így a szűk értelemben vett ageizmus az idős emberek kor szerinti diszkriminációját jelenti, szélesebb értelemben viszont nem, mert minden korosztályt érint, és az életkortól teszi függővé a viselkedést és az egymáshoz való kapcsolódást. Egy 1975-ös nyilatkozata szerint a szexizmus és a rasszizmus is hasonlít az ageizmushoz, ill. azok analógiájára alkotta meg a fogalmat (a szexizmussal kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy csupán a kor miatti rosszabb megítélés és bánásmód a nőket sokkal inkább érinti, mint a férfiakat (Schirrmacher, 2007)). Szerinte az ageizmus feljogosítja a fiatal generációkat arra, hogy az idős emberekre másként tekintsenek, mint önmagukra. Az ageizmus többféle értelmezés útján is vizsgálható. A tágabb értelemben vett ageizmus azokat a hiedelmeket foglalja magába, amelyek az emberek biológiai változásait monitorozzák, és ezen meggyőződések erősítik meg az idősödéssel szembeni félelmet, mivel feltételezik a kor és a képességek közötti összefüggéseket. Így történik meg az, hogy bizonyos emberektől forrásokat és kedvezményeket vonnak meg. Az ageizmus egyéni formában is manifesztálódhat, amit szintén az öregedéstől való félelem generál, mivel az öregedést az elmagányosodással és a dependencia elvesztésével társítja. Hasonló az érzelmi megközelítés is, mivel az egyén egy másik egyén vagy csoport életkorára adott reakciója is lehet ageista.

48

Összegezve, az implicit ageizmus jelent kiindulási alapot az idősekkel szembeni ageizmusnak, mivel az explicit gyűlölet helyett jelennek meg, és így válva legitimmé a mindennapi és az intézményi gyakorlatban is. Kimmel írása alapján (1999) négy olyan tényezőt különíthetünk el, amely a kor szerinti megkülönböztetést külön választja más előítéletektől. Az első az, hogy az ageizmus fiatal és idős embert egyaránt érinthet, mert például a fiatalok nem élvezhetnek olyan privilégiumokat, amit a felnőttek igen. A második, hogy pozitív és negatív formája is létezik, előbbi kifejeződhet a tisztelettanúsításban és a bölcsesség elismerésében, utóbbi a régimódi és szenilis jelzők használatában. A harmadik faktor kimondja, hogy a nemünk és a fajunk már születésünkkor felfedezhetőek jelei, míg senki sem születik öregen, így mindenki potenciális „áldozata” az ageizmusnak. Az utolsó elmélet azokról a társadalmakról tesz említést, amelyekben a kor egy státust biztosít az egyéneknek, és pozitív sztereotípiák útján biztosítja a velük való törődést, példa erre Japán, ahol nincs kiterjedt ellátórendszere az idősgondozásnak. Az időskori tulajdonságok megítélésében figyelembe kell venni azt a tényt, hogy mi és a többiek is változásokon megyünk keresztül életünk során, így előfordulhat, hogy a mások személyiségjegyeiben figyelünk meg változásokat, tehát az „ő” változott meg „bennünk”; tapasztalatok, meghatározó események, például a kor-normák pozitív és negatív változásai történtek velünk és velük is, amelyek formálhatják a személyiségjegyeket és az attitűdöt (Kimmel, 1999).

6.4.

Az ageizmus tipizálása Az ageizmus tipizálására további lehetőségeket lehet felfedezni, ahogy Jászberényi

(2009) művében a jelenség hatféle csoportosítási lehetőségét jegyezte fel. Az ageizmus így lehet nyelvi, munkahelyi, gazdasági, lakóhelyi, családi és mediális is. Ez a felosztás alkalmas kiindulópont annak vizsgálatára, hogy a mindennapi élet során hányféle módon lehet ennek a megkülönböztetésnek az áldozatául esni. A következőkben ezeket a felosztásokat és lehetséges jellemzőiket és tartalmaikat fogom bemutatni. Ezeken kívül az ageizmus néhány további lehetséges megnyilvánulási formáját is felvettem a listába, melyeket – sajnálatos módon – minden bizonnyal még tovább lehetne folytatni. 6.4.1. A nyelvi diszkrimináció A nyelvi diszkrimináció elsősorban a már említett, az időskorúakra gyakran használt negatív jelzők használatára utal, valamint arra, hogy a velük folytatott kommunikáció során hangosabban és artikuláltabban beszélünk (Jászberényi, 2009). 49

Ide lehet még sorolni az időskorral kapcsolatos szólásokban és közmondásokban megnyilvánuló negatív sztereotipizálását. S. Molnár (2009) munkájában az időskorral kapcsolatos magyar szólások és közmondások tartalomelemzését végezte el O. Nagy Gábor Magyar Közmondások című írását felhasználva. Az elemzés célja a szólások és közmondások tartalmának, kontextusának vizsgálata és összevetése volt az alábbi csoportosítás szerint: az öregség mint természetes állapot, fizikai állapot, szexuális élet, korral járó tulajdonságok, az idősek haszna és igényei, valamint a velük való bánásmód. Az eredmények azt tanúsították, hogy a legtöbb mondat negatív értelemben vett ironikus hangvételű (pl. Unja már a frisset, csak a lassút járja; Öregasszonyok tánca nem sokat ér; Vénember mindenhez lassú, csak a koporsóhoz gyors; Öreg is, vén is, kell neki mégis). Ezen kívül az ünnepélyes és a semleges hangvétel egyforma, leginkább a tárgyilagos kontextusban, de sokkal kisebb arányban jelent meg a többi mondatnál (pl. Becsüld meg az ősz szakállt!; Jó az öreg a háznál; Énekel az még a fia temetésén; Olyan vén, mint Matuzsálem). Ahogy az ageizmusnak is vannak árnyalatai, ezek a szólások és mondások is tartalmaznak tréfás megjegyzéseket, amelyeket nem feltétlenül kell a kor szerinti diszkriminációra fogni, hanem az egyéni tulajdonságok kiélezésére. Hasonló elemzést lehet elvégezni a viccek esetében is. Az andragógia BA tanulmányaim során 2009-ben az időskori szexualitás témakörének feldolgozása során végeztem a témával kapcsolatos gyűjtést Kun (2008) Erotikus viccek c. művének felhasználásával. A könyv közel 230 oldalas gyűjteményében csaknem 90 vicc és 12 illusztráció található, amelyeken az időskorúak szexuális életének kifigurázása és negatív jellemzőinek hangsúlyozása érezhető (példa: A kórházban fekvő öreg bácsi állandóan udvarol a fiatal nővérnek, s bíztatja, hogy szolgálat után bújjon be az ágyába. „Nyughasson már, öreg! – csitítja a nővérke. – Ha nem hagy békén, megteszem, és akkor mit csinál?”). Természetesen más témakörökben született viccek tartalomelemzése is lehetséges, és sajnos többségüknek nem pozitív vagy elismerő a hangneme. Összegzésként, az ageizmushoz kapcsolva leírtakat, megállapíthatjuk, hogy a nyelv az ageizmus hatalommal bíró médiuma (Bytheway, 2005). 6.4.2. A mediális diszkrimináció Az ageizmus egyik legnagyobb jelentőségű felülete a média és annak minden eszköze és formája, mint a televízió által sugárzott műsorok, filmek és reklámok, amelyek leginkább negatív, ill. sztereotip módon jelenítik meg az időskorúakat. Schirrmacher (2007) szerint nem lehet látni időseket a médiában, mert azok még nyilvánvalóbbá és stigmatizációra alkalmas tulajdonságnak állítanák be az öregedést, azonban 50

lehet látni időseket a reklámokban, más kérdés, hogyan. Véleménye szerint ez is hozzájárult ahhoz, hogy az idősödés maga tabuvá vált. A reklámokkal kapcsolatban Jászberényi (2008) tanulmányában közölt kutatásának eredményeként felfedezte, hogy az általa vizsgált magyar reklámok körülbelül 77%-ában egyáltalán nem szerepeltek idősek, ezzel azt sugallva, mintha nem is léteznének időskorúak (Törőcsik, 2006). Mindössze közel 17%-ot tettek ki azok a reklámok, amelyekben feltűntek, és leginkább télapóként és háttéremberként, majd vicc tárgyaként, értelmes és rossz tanácsadóként közel egyforma arányban. A háttéremberként való ábrázolás összességében alacsonynak mondható, mivel hiteltelen lenne a többgenerációs együttélések alacsony száma miatt (Törőcsik, 2006). Az esetek többségében reklámok témáját tekintve is azt hangsúlyozzák, hogy az idősek számára a mindennapi élete folyamatos problémák halmazából áll, ezt bizonyítja a megannyi gyógyszer-, műfogsor-rögzítő- és potencianövelő-reklám. Ezeknek a reklámoknak a szereplőivel gyakran nem lehet azonosulni, mivel közel 10 évvel fiatalabbak, mint a hirdetésben szereplő termékek célcsoportjai (Törőcsik, 2006). Szót érdemelnek még az időskorúakat megcélzó ún. anti-aging termékek is, melyek használata előtt a használójuk szomorú, utána viszont nagyon boldog (Bytheway, 2005). Az elmúlt hónapokban kezdtek megjelenni olyan reklámok, amelyekben az „50+” kifejezés szerepel, gondolok itt vitaminokra, gyógyszerekre, tornakazettákra. Kérdés, hogy a korosztály vajon pozitívan vagy negatívan fogadja-e ezeket a hirdetéseket, amiért az ageizmust alkalmazzák – pozitívan, avagy negatívan. Az ageizmus egyik megerősítéséül szolgálhatnak a manapság igen közkedvelt és divatos vámpír témájú filmek és könyvek, mivel a már említett halálfélelmet - amit az elhagyástól, és ahhoz köthetően akár az öregedéstől való félelem is generálhat - a vámpírok képesek legyőzni, mivel azt sugallják, hogy az öröklét elérhető, és a halál elkerülhető (Szondy, 2011). A fiatalságkultusz is tovább indokokat kap a létjogosultsághoz, mivel ezek a történetek azt sugallják, hogy a vámpír az a lény, amely örökké szép, fiatal, és szexuálisan aktív (Mörk, 2011). Ez azt a tényt is megerősíti, hogy a halál az időskorra koncentrálódott, az öregség maga az elmúlás metaforája (Turai, 2010), és az idősek a „halál hírnökei” (Schirrmacher, 2007). De a halál is, ahogy a betegségek, nem feltétlenül köthetők az életkorhoz, mivel ha nem az összes, de számos kór érintheti a létező összes korosztályt. A sztereotipizálás azért alapul az általánosításon, és néha annak túlzásba vitt formáján, mert az elénk kerülő követelményeknek azonnal akarunk megfelelni, így az előzetesen megszerzett ismereteinkre, vagyis az elsajátított előítéleteket felhasználva sikeresen tudjuk venni a 51

mindennapi élet akadályait (Allport, 1999). A kisgyerekekben ennek a cselekvésnek az elsajátítását „generálják” azok a rajzfilmek, filmek és reklámok, amelyben az idősek rossz, gonosz, hiú és gyerekevő emberekként, és külön a nők mint boszorkányok jelennek meg, és így előfordulhat, hogy ezek miatt a gyerekek megtanulják, hogy az időseket kerülni kell, minimálisra csökkenteni a velük való párbeszédek számát és a szemkontaktust is (Schirrmacher, 2007). Egyeseknél valószínűsíthetően ez a gyerekkori beidegződés is hozzájárulhat a gerontofóbia erősödéséhez, mivel a fóbiák velünk született félelmek, és felnőttkorunkban is megmaradnak, ha gyerekkorban nem küzdjük le őket (Pinker, 2002). Az időskorúakkal szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés egyik lehetséges jövőbeli kimeneteléről szól Az öregek lázadása című, 2006-ban készült három részes német fiktív dokumentumfilm-sorozat (eredeti cím: 2030 – Aufstand der Alten). A történet 2030ban, Németországban játszódik, és egy riporternő munkája tárul a szemünk elé, aki a németországi idősek egyre ellehetetlenített helyzetéről készít riportot. A cselekmény kibontakozása során megfigyelhető az előítélet tárgyalásakor említett (4.2. fejezet) elutasító viselkedés öt foka az időskorú lakossággal szemben, tehát a szóbeli előítéletesség, az elkerülés, a hátrányos megkülönböztetés, a testi erőszak, és a kiirtás is (Allport, 1999), de ez utóbbit a történetben végül a riporternő közbenjárásával megakadályozták. Ez a sorozat is bizonyíték arra, hogy megoldást kell találni a társadalmi problémákra, amelyek az időskorúakkal kapcsolatosak. Természetesen pozitív hangvételű filmek és sorozatok megtekintésére is van lehetőség, ilyen lehet a szintén német, 2008-ban készült Kilencedik mennyország (eredeti cím: Wolke 9). Úgy vélem, hogy számos olyan mű is létezik, amelyek vegyesen ábrázolják az időskorúakat, humorosan, néha csipkelődően, néha gonosz, de aktivitást mutató szereplőként is, példa lehet erre a magyar Konyec – Utolsó csekk a pohárban című, 2007-ben készült film. A marketing világában a mai napig kérdés, hogy a kutatók miért nem veszik figyelembe az 50+-osokat? Hiszen a számuk egyre inkább növekszik, a gyerekeik önállósodása folytán jövedelmük szintén megnő, többet költenek, új értékeket alakítanak ki, és akik nem élnek nagycsaládokban, saját magukra költenek inkább (Törőcsik, 2006). Természetesen ez esetben sem célszerű általánosítani, tekintve a jelenlegi gazdasági körülményeket és a nyugdíjak mértékének különbségeit. Az intézményesített ageizmus gyakorlása által az alacsony nyugdíjban részesülőket a fogyasztásuk mértékében korlátozzák, mivel kevesebbet tudnak költeni, mint fiatalabb korukban (Bytheway, 2005).

52

6.4.3. Családon belüli diszkrimináció Az ageizmus ezen fajtájáról lehet a legkevesebbet tudni, mivel nehéz az adatgyűjtést nem lehet könnyen elvégezni. Ebben a kategóriába tartozhat bizonyos értelemben a nyelvi diszkrimináció is, valamint a családon belüli erőszak, és annak változatos formái (gyógyszerezés akadályozása, bezárás, stb.). A feltárást az is nehezíti, hogy az ilyen erőszakos eseteket csak ritkán jelentik be (Jászberényi, 2009; Tóth, 2011). 6.4.4. Munkahelyi diszkrimináció A munkahelyi diszkrimináció abban nyilvánul meg, hogy a vizsgált csoportba tartozókat nyíltan vagy burkoltan a koruk miatti kirekesztik, habár ezt a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény tiltja. A leggyakoribb kirekesztő intézkedések közé tartozik az idősebb munkavállalók elbocsátása vagy alkalmazásának elutasítása (Sz. Molnár, 2005), a képességeik alulértékelése, vagy hasonló munkakör végzése esetén kevesebb bér juttatása, minta fiatalabbaknak (Jászberényi, 2010). Az is problémát jelent, hogy a munkahelyi tekintély 40 éves kor körül csökkenni kezd, 50 év felett pedig már a nyugdíj elérése válik a fő céllá, ami a társadalmi halált is jelentheti (Schirrmacher, 2007). Tekintve, hogy a nyugdíjkorhatár egyre nő, és a születésszám csökken, mindenképpen szemléletváltás szükséges. Ugyanis semmi sem bizonyítja, hogy az idősek munkahelyi teljesítménye rosszabb lenne, mint a fiatalabb generációké, és mindez a megbízhatóságra és a hatékonyságra is igaz, és sajnálatos módon ezek a tévhitek áthatják a társadalmi, kulturális és gazdasági életünket. Olyan érvek sorolhatóak fel az 50 év felettiek javára, hogy kevésbé kritizálják a munkaadóikat, a munkájukat felelősségteljesen végzik, tapasztaltabbak, és a fiataloknak példát mutathat, tapasztalatokat ad át. Az 50+-os nők kifejezetten alkalmas munkaerőnek számítanak, mivel a gyerekeik valószínűleg már felnőttek (Jászberényi, 2009). Összehasonlításként, Németországban is fontos faktorként van számon tartva a kor a munkahely keresésekor, míg Norvégiában csupán kisebb jelentősége van (Büsch et al, 2004). Amerikában egyre több 70 év feletti dolgozik, ezért van szükség az öregség fogalmának leszűkítésére, hiszen a 70 évesek közül sokan olyan fizikai, egészségügyi és mentális kondícióban vannak, mint a 60 évesek, a 80 évesek a 70 évesek állapotához hasonlónak örvendenek (Schirrmacher, 2007). Svédországban a 60 és 64 éves kor közöttiek több mint 60%-a rendelkezik munkahellyel, míg Magyarországon ez az arány körülbelül 20%, csakúgy, mint Belgiumban, Csehországban az 50-54 évesek 80%-a dolgozik, míg 60-től 64 éves korig már csak 25% (Hurley, 2010).

53

6.4.5. Lakóhelyi diszkrimináció A diszkrimináció ezen fajtája is felfogható a nyelvi diszkrimináció (6.4.1. fejezet) egyik formájaként, példa erre az, amikor az utcán verbális atrocitás éri az időseket. Ide tartozik még a testi erőszak, a betöréses lopások, a parkok megszüntetése, valamint a közvetlen környezetben előforduló diszkriminatív cselekmények is, mint például az időskorúak ignorálása közös képviselő-választáson (Jászberényi, 2009, 2010). 6.4.6. Gazdasági diszkrimináció Ez a fajta diszkrimináció elsősorban az idősek megtévesztésére vonatkozik, például a szórólapokon hirdetett termék-bemutatókra, a zsarolásra, az uzsorára, a házaló csalókra stb. (Jászberényi, 2009, 2010). 6.4.7. Az ageizmus egyéb lehetséges fajtái Kutatásom során megalapozottnak találtam azt a feltevést, hogy az említett tipológián kívül még fel lehet fedezni az ageizmus további formáit is. Andragógiai szempontból vizsgálódva ilyen a tanulási diszkrimináció, amely azon az előítéleten alapul, hogy az idősek nem képesek az új ismeretek elsajátítására (Schirrmacher, 2007). Ide tartozik még a magyar a geroedukációs lehetőségek alacsony száma, valamint azok elérhetőségével kapcsolatos problémák is, például ha nincs lehetőség távoktatás vagy e-learning keretein belül részt venni a tanulásban, vagy nincs lift az oktatási intézményben. Az oktatás részéről a tanárok szerepe is külön figyelmet érdemel, elkerülendő a heterogén életkori csoportokban tanuló 50 év felettiek hátrányos megkülönböztetését vagy ignorálását, például az emlékezőtehetségük vagy egészségügyi állapotuk miatt (Allport, 1999). Ezen felül az önmagukkal szembeni ageizmust is ide sorolnám, mivel – akár a környezet hatására - gyakorta lehet azt hallani a célcsoport tagjaitól hogy „Én ehhez már öreg vagyok”, és egyfajta önbeteljesítő jóslatként valóban alkalmatlanná válnak egyes feladatok elvégzésére, és így a viselkedésük megfelel a sztereotípiáknak (Kimmel, 1999). Összegzésként levonhatjuk azt a következtetést, hogy az ageizmus, ahogy az időskorúak csoportja is, igen komplex fogalom. Azóta, hogy Butler megalkotta a fogalmat, számos formája és újabb jelentések kezdett hozzákapcsolódni, és így tudunk különbséget tenni a jelenleg ismert formái között. Sajnálatos módon a mindennapi életünk velejárója az ageizmus, ezt bizonyítják a fejezetben leírt tipizálások is, függetlenül az ageista megnyilvánulások és cselekedetek létjogosultságától. Ez is indokolja, hogy az ageizmus ellen fel kell lépni, mert nem szabad megengedni, hogy puszta általánosítások miatt egy ekkora 54

csoport hátrányba kerüljön, így a következő fejezetben az ageizmus visszaszorításának magyarországi lehetőségeit mutatom be. 7. AZ AGEIZMUS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI MAGYARORSZÁGON Az alábbiakban az időskorúakkal szembeni ageizmus csökkentési lehetőségeit vázolom fel magyar és külföldi jó gyakorlatok bemutatásával. Allport művében (1999) azt állítja, hogy sok ember megtalálta a megoldást az előítéletei feloldására, mivel a tudományosan bizonyított tények segítséget nyújthatnak az előítéletek feloldásában. Bár ezt az etnikai feszültések megoldásával kapcsolatban fogalmazta meg, de minden bizonnyal az ageizmus csökkentéséhez is hozzájárulhat ez a metódus. Vagyis az előítélet nem válik tényleg előítéletté, ha az új ismeretek képesek rajta változtatni, mivel az előítéletet nem változtatja meg semmilyen bizonyítás. Ez azért is alakult így, mert a XX. század folyamán az együtt élők száma csökkenése, a háztartások és a családok szerkezeti változásai miatt (Tomka, 2000) a fiatalabb generációk számára csak ritkán adódott lehetőség arra, hogy idősekkel találkozhassanak, és a találkozások minősége is kétségbe vonható, így nem alakulhatott ki feltétlenül pozitív vélemény a célcsoportról.

7.1.

Megoldások az oktatásban Az ageizmus egyik lehetséges csökkentési lehetőségének az intergenerációs tanulást

tartom, amely közelebb hozná egymáshoz a fiatal és az idősebb generációkat (forrás: http://add-life.uni-graz.at/cms/?q=learners/hu/inter-generational, letöltés ideje: 2012. március 8.). Ezek a tanulási tevékenységek is be tudnák bizonyítani, hogy a tanulási képességek időskorban sem csökkennek le számottevően (Sz. Molnár, 2005), és a mentálhigiénés állapotuk szinten tartását, ill. javítását szolgálnák (Striker, 2005). Az együtt eltöltött minőségi idő és a közös tanulási tevékenységek minden valószínűség szerint hozzájárul a pozitív változásokhoz. Az ilyen tanulási lehetőségek formális, non-formális és informális tanulás útján is megvalósulhatnak. Ilyen lehetőség a Nagyszülők az Unokákért – Unokák a Nagyszülőkért” tábor, és magában a turizmusban is számtalan, az intergenerációs tanulással kapcsolatos lehetőség létezik (Simándi, 2010). A témában az andragógia, a gerontoandragógia, a pedagógia, a gyógypedagógia, és a gerontológia közös feladatának is tekintheti, hogy ezt a tanulási formát népszerűsítse, ill. módszertanilag megfelelő tanulási lehetőségeket kínáljanak, és motiválják a célcsoportot a részvételre (Sz. Molnár, 2005). Az önkéntesség igen nagy szerepet kell, hogy kapjon az ilyen tevékenységekben, mint amilyen a Tempus 55

Közalapítvány által szervezett Grundtvig időskorú önkéntességi programok, amelyekre pályázni lehetséges (forrás: http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=580, letöltés ideje: 2012. március 3.). Önkéntes munkát a fiatalabb generációk tagjai is végezhetnek, például idősotthonokban, nyugdíjas házakban, ill. az időskorúak számára tartott képzéseken is. A képzésekhez kapcsolódóan a kifejezetten az 50 év felettiek számára kínált képzések népszerűsítése is jelenthet megoldást, hiszen a képzések által a résztvevők új ismereteik birtokában rácáfolhatnának az őket érintő negatív előítéletességre és diszkriminatív viselkedésre. Ilyen képzések lehetnek a Magyarországon is elérhető ún.

senior

nyelvtanfolyamok, amelyek országosan elérhetők (természetesen a „normál” lakossági nyelvtanfolyamokon is részt vehetnek) (Kaczor, 2011). A képzéseket illetően a szabadegyetemekről sem szabad megfeledkeznünk, mint a József Attila Szabadegyetem – Kossuth Klubról, a Batthyány-Strattmann László Idősek Akadémiájáról (Jászberényi, 2009), a Budapesti Művelődési Központról vagy a Nyugdíjasok Óbudai Akadémiájáról a Zsigmond Király Főiskola szervezésében, ahol a célcsoport számára kínálnak képzéseket. A Zsigmond Király Főiskola ezen túl felvette a képzési palettájára egy időskori munkavállalói tanácsadó szakirányú továbbképzést is. A képzés során célja az, hogy a tanácsadó a megfelelő ismereteinek birtokában segítse az időskorú munkavállalókat a munkahelykeresésben (forrás: http://www.zskf.hu/posztgradualis/olvas/permalink:idoskori-munkavallalasi-tanacsado, letöltés ideje: 2012. március 5.). Véleményem szerint kifizetődő lenne egy ún. „öregedés szimulátor” megépítése és széles körökben történő bemutatása, és így a fiatalabbak megtapasztalhatják, hogy milyen érzés az idősödés folyamata, valamint például a szabadegyetemeken lehetne stresszkezelő, problémamegoldó és empátia-tréningeket tartani az időskorral és az idősödéssel kapcsolatban.

7.2.

Jogi és szociálpolitikai eszközök Magyarországon jogilag a már említett 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmód

és az esélyegyenlőség előmozdításáról mondja ki, hogy a kora miatt senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés. Ha ez mégis megtörténi, az érintetteknek van lehetőségük a jogi eszközök igénybevételére. Magyarországon az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladatkörébe tartozik az ilyen jellegű panaszok fogadása, vagy perelni is lehet azt a munkáltatót, aki ageista módon járt el (Jászberényi, 2009). Ausztráliában azonban 2004-ben egy külön törvény született ennek kiküszöbölésére, a „The Age Discrimination Act 2004”, vagyis az Életkori Diszkrimináció Törvényt, és 56

kinevezett egy, az életkoron alapuló hátrányos megkülönböztetés biztost, Hon Susan Ryan AO-t (Farkas, 2011). Külföldi vonatkozásban még érdemes megemlíteni a 2002-es Madridi Idősügyi Cselekvési Tervet is. Magyarországon a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2009-ben fogadta el az Idősügyi Nemzeti Stratégiát (Magyar Közlöny, 2009), amely a fejlettebb országokban alkalmazott időspolitika analógiájára készült. Két ütemtervből áll, az I. ütem 2010-től 2022-ig, a II. ütem 2023 és 2034 közötti időszakot öleli fel, és átfogó célja a magyarországi időskori állapotok javítása. Ezek a törvénykezések mind elősegíthetik az idősügy pozitív irányba történő átvitelét, és ezáltal az ageizmust is csökkenteni lehessen, és Hun (1978) írásában is ezt írta: az idős sok embernek jelent problémát a nehezebb élethelyzetek megoldása, és ezért a környezetük segítségére szorulnak. A szociálpolitikának gerontológiai szempontból megoldást kell találni az idősek biológiai létének és pszichés kondíciójának minőségi szinten tartására, valamint a szociális reintegrációjának elősegítését és az izoláció elkerülését. Intézményi jó példának külföldön a Homeshare program számíthat, amit az Amerikai Egyesült Államokban vezették be, majd Nagy-Britanniában és Ausztráliában is átvették. A program célja, hogy az időseknek ne kelljen nyugdíjas otthonba menniük, hanem a saját otthonaikban maradhassanak, és fiataloknak lehetőségük van lakbérfizetési kötelezettség nélkül ott élni, csupán némi házimunkát és főzést kell vállalniuk (Braithwaite, 2002). Intézményes formában a negatív időskori sztereotípiák ellen harcolnak korra való tekintet nélkül például az amerikai Grey Panthers szervezetben (Kimmel, 1999). A fogyasztásban az életkori különbözőségek és a generációk közelebb hozásához nem életkor-, hanem transzgenerációs elvárásoknak megfelelő termékek forgalomba hozása lehet megoldás, olyanok, amelyek a fiatalok és idősek számára is vonzóak (Törőcsik, 2006).

7.3.

A gerontológia szerepe Az ageizmus ellen harcban a gerontológusok (akiknek a kor szerinti eloszlása szintén

széles skálán mozog) segítségére is lehet számítani, mivel ők az idősödés tudományának szakértői és kutatói. Habár felmerül az a kérdés, hogy ha a feminista mozgalmak nők vezették, akkor az ageizmus elleni mozgalmat nem az időskorúaknak kellene vezetniük, akik tapasztalatokkal rendelkeznek az ageizmus terén (Bytheway, 2005) Ahogy már korábban említve volt, minden korosztályt érinthet ez a megkülönböztetés, és a generációs szolidaritás jegyében segíthetnék egymást a korosztályok. Magyarországon a Magyar Gerontológiai Társaság szerepe tehát kulcsfontosságú a témában. Bytheway munkájában (2005) három olyan kutatási pontot említ, amelyek a gerontológiai kutatásokban javallott váltást vetítik előre: az első, hogy ne magukra az idősekre, hanem az idősödésre magára helyezzük a 57

hangsúlyt, és kevésbé a kori extrémitásokra. A második pont szerint a mindennapokban fellelhető részletek és rutinok kerüljenek a vizsgálódások középpontjába, és ne a tervezés, a menedzsment és a kor-specifikus szolgáltatások. Az utolsó kimondja, hogy ne keressünk idealizált modelleket, hanem közelítsük meg a célcsoport, mérjük fel az igényeket, figyeljük meg a mindennapi tevékenységeiket. A fentiekhez köthetően az idősödés, az öregség újraértelmezése is fontos szerepet kell, hogy kapjon (Schirrmacher, 2007), kerülni kell a diszkriminatív, sértő megszólításokat (Törőcsik, 2006), annak ellenére, hogy az időseknek megvan a maguk eszköze a negatív megjegyzések és viselkedés ignorálására a saját értékeikre támaszkodás által. Sokan próbálják elhatárolni magukat más öregektől, akiken az öregséggel kapcsolatos tulajdonságok mutatkoznak, mint például a fizikai problémák vagy krónikus betegségek (Kimmel, 1999; Braithwaite, 2002). Az ageizmust akár humorral is lehet oldani az összes életkori csoport bevonásával, valamint nem szabad megfeledkeznünk a családról mint erős kötésről, amelynek az idősgondozásban kell nagyobb szerepet kapnia az idősotthonok mellett (Turai, 2010). Braithwaite (2002) írásában az ageizmus csökkentésére az alábbi tíz pontot fogalmazta meg (ford.: Kaczor, 2012): 1. Az érzékenység növelése annak érdekében, hogy az időskor sztereotipizálása csökkenjen 2. Nagyobb

rálátást

biztosítani

az

idős

emberek

személyiségjegyeinek

megkülönböztetésére 3. Nagyobb elkötelezettség vállalása az idősgondozás differenciáltságát illetően 4. Az időseket tekintsük egyénnek 5. Lehetőségek keresése az intergenerációs kooperációra 6. Előnyök kovácsolása, lehetőségek teremtése az idősek társadalmi aktvitásának promotálására 7. Olyan intézményi gyakorlatok bevezetése, amelyek az emberiesség normáját népszerűsíthetik 8. Deszenzibilizálni magunkat a degeneráció és a függőség stigmáját illetően 9. Felülvizsgálni a politikákat és gyakorlatokat a tiszteletlen stigmatizációt illetően, amely a gyakorlatban az időseket láthatatlan csoportként kezeli 10. Elsőbbséggel felhatalmazást adni az időseknek a politika tervezésében és implementációjában.

58

Ezek a pontok is újra megerősítik a szakirodalomban foglaltakat, tehát szükséges elfogadni, hogy nem ignorálhatunk ekkora tömeget, és ne felejtsük el, hogy a fiatalabb generáció tagjai is megöregszenek, bármit is tesznek ellene. Meg kell érteni, hogy az időskort nem a naptári elemek teszik azzá, ami, hanem a tartalma. A pozitív megnyilvánulások, a kedvesség, a türelem, a megértés is hozzájárul a negatív beidegződések feloldásához (Turai, 2010). Nagy hangsúly van a politikai irányelveken is, mivel azok járulnak hozzá ahhoz, hogy társadalmi és gazdasági téren is változásokat érhessünk el. A gerontológia és a geroedukáció mindezek megvalósításának elengedhetetlen feltétele, ezért szükséges, hogy általuk minél több irányelv kidolgozásra kerüljön, és be is épüljön a mindennapi életbe is. Fontos szerepe van az oktatásnak a generációk kapcsolatának javításában és fejlesztésében, legyen az maga az intergenerációs tanulás vagy csak a célcsoport tagjai által látogatott, ill. számukra indított képzések. Ezen utóbbiak az általános mentálhigiénés állapot fenntartásában és a naprakész ismeretek elsajátításában is segítenek az időskorúaknak, ezáltal megkönnyítve a mindennapi életüket és az integrációjukat a társadalomba. Ehhez azonban szükséges a társadalom részéről is váltani, tehát nyitottnak, empatikusnak és megértőnek kell lenni ahhoz, hogy ez a változás minél hamarabb és minél gördülékenyebben megtörténhessen. Nem szabad megfeledkezni magáról a célcsoportról sem, az ő hozzáállásukban is, ha szükséges, változásokat kell elérni, hogy az aktív időskor valóban aktív, és ne passzív legyen. Ebben sokat segíthet a fentebb említett felsorolás 10. pontja, amely kimondja, hogy az időskorúaknak több lehetőséget kell nyújtani az érdekérvényesítésben, és a róluk szóló döntésekben több befolyással élhessenek. Kitűnő példát mutatnak a különböző, külföldön megvalósult programok és irányelvek is, amelyeket érdemes a magyar gyakorlatban is felhasználni. Összegezve, számos lehetőség áll rendelkezésünkre, hogy az időskori ageizmus csökkenjen, és több olyan metódus létezik, amelyek nem kívánnak komolyabb befektetést, mint például az elfogadás képességének elsajátítása. Természetesen ez a leírás töredéke az összes létező megoldási irányelvnek, és az ageizmus mélyebb ismeretével továbbiak kidolgozása is minden bizonnyal megvalósíthatóvá válik, jelen dolgozatban ezt a következőkben olvasható mélyinterjú-elemzések szolgálják. 8. MÉLYINTERJÚK ELEMZÉSE Az alábbiakban a dolgozat elméleti kutatását kiegészítendő empirikus kutatás legfontosabb eredményeit és azok elemzését írom le. A kutatást 8 fős mintán, külön az 50 év alattiak és külön az 50 év felettiek számára készített kérdéssor használatával végeztem, mivel 59

indokoltnak tartottam az időskorúak és a fiatalabb generációk csoportjának szétválasztását. Ugyanis bizonyos kérdések nem lettek volna adekvátak mindkét csoport számára, mivel az 50 év felettiek mint az időskori ageizmus által esetlegesen érintettek más perspektívából is rálátásuk a témára. Az 50 év alattiak kérdéssora 11 kérdésből állt, amelyből egy kérdés opcionális volt, függően az előző kérdésre adott választól, az 50 év felettiek számára 12 kérdést állítottam össze (a kérdéssort és az interjúk jegyzőkönyvét ld. a mellékletben). Ezek közül 7 teljesen megegyezik, és a többit a válaszadó életkorától függően változott. Ahogy a bevezetőben is említettem, a megkérdezettek az ageizmussal kapcsolatos tapasztalatait, gondolatait és véleményét kívántam feltárni az interjúk készítése során, alátámasztandó az elméleti kutatás során kinyert megállapításokat, valamint további kutatási témák megfogalmazásának lehetőségét is valószínűsíthetően elő fogják segíteni. A megkérdezettek kiválasztásakor törekedtem arra, hogy az életkori eloszlás minél szélesebb skálát tegyen ki, így a válaszadók életkora 18-tól 81 évig terjed. Bár az ageizmus bemutatásánál a gyerekkorban rögzülő ageista nézetekről értekeztem, nem kívántam még fiatalabbakat megkérdezni, hanem az andragógiának megfelelően a jogilag „felnőttnek” minősülőket. A V1-gyel jelölt válaszadó egy 18 éves nő, a V2-es 27 éves nő, V3-as 35 éves nő, V4 55 éves nő, V5 60 éves férfi, V6 67 éves férfi, V7 72 éves nő, és végül V8 81 éves nő. A válaszadók mindannyian Budapesten élnek.

8.1.

Az időskorúakkal és az idősödéssel kapcsolatos válaszok Az első kérdés mindkét kérdéssoron a megkérdezettek által ismert időskorúakra és a

velük történő kapcsolattartás gyakoriságára vonatkozott. Az összes válaszban megjelent a családtagok vagy csak a család szó, a V1-es, a V3-as, a V4-es, a V6-os, a V7-es és V8-as válaszadók említették meg a közvetlen környezetükben élőket, mint például a szomszédokat, kollégákat, ill. barátokat. Találkozások gyakoriságában is fellelhetők eltérések, a mindennapitól egészen az alkalomszerűig, például az ünnepi összejöveteleken (a V2-es, a V6-os, a V7-es és a V8-as válaszadók esetében). Ez utóbbi egyik folyománya lehet a nagycsaládok felbomlása által kialakult nukleáris családok külön éléséhez (Tomka, 2000). A második kérdésben az időskorral és idős emberekkel kapcsolatos gondolatokra kérdeztem rá mindkét kérdőív esetében. A válaszok tartalma és hosszúsága ennél a kérdésnél igen nagy változatosságot mutatott, néhány alany számos, az időskorral kapcsolatos tényre asszociált a témával kapcsolatban, néha meg is válaszolva az egyik következő kérdést. Az egyik leggyakrabban előforduló reakció az időskor kezdetét meghatározó tényezők felsorolása, ill. 60

kritizálása tette ki mindkét válaszadó csoport esetén. Az 50 év alattiak (V1, V2 és V3 válaszadók) különbséget tettek az általuk ismert pozitív és negatív időskori tulajdonságok között, véleményük szerint léteznek a gondoskodó, kedves, az unokákra főző nagyszülők, a fiatalok barátja, és a passzív, keserű, a lehetőségeiket nem ismerő emberek. A V2-es válaszadó különbséget tett még a magyar és a nyugaton élő nyugdíjasok helyzete és mentalitása között is. Az 50 év felettiek általában „az élet velejárójaként” értelmezték az időskort, ami nem mindig hordoz magában pozitív tartalmat, mint például a megbecsültséget, amelyet mint ellehetetlenítő mechanizmust írtak le. A V4-es válaszadó az anyagi és szociális helyzetet is mint az időskor meghatározó elemét tartja számon, és a szerepét is hangsúlyosnak vélte az időskor negatív megítélésének kialakulásában. A betegségek a V7-es és V8-as válaszadónál kerültek elő újra mint az időskorral járó negatív elemek. A válaszok tehát az elméleti kutatás során már megismert ismeretekkel mutatnak hasonlóságot, mivel a stigmatizációra alkalmas negatív, valamint a pozitív tulajdonságok is megjelentek, és a találkozások számából következtetni lehet a családszerkezetek közötti különbségekre is. Tehát az időskorhoz különbséget a két korcsoport véleményében mégis lehetett találni, láthatóan az életkori tapasztalatok, a családi állapot és a munkaerő-piaci státus miatt is. A harmadik kérdésre, amely az időskorúakkal kapcsolatos pozitív vagy negatív beállítódásra kérdez rá, minden válaszadó szinte kivétel nélkül a pozitív viszonyulást tanúsít a célcsoporthoz, de a válaszok többségében további vélemények is megjelentek. A V1-es válaszadó megfogalmazása szerint korábban negatív attitűd jellemezte, azonban már ez megváltozott, és megpróbálta „elképzelni, hogy milyen idősnek lenni”. A V2-es ismét megkülönböztette a magyar és a nyugaton élő időseket, utóbbiak inspirálják, az előbbiek viselkedését néha kifogásolhatónak találta. A többi válaszból kiderült, hogy nem gyakorolják az életkori megkülönböztetést az ilyen attitűdök terén, hanem attól függetlenül tanúsítanak pozitív hozzáállást az emberek felé. Ezek a válaszok úgy gondolom, hogy pozitív irányú mentalitást tükröznek, és a válaszadók nem az általánosításokra, hanem a „való életre” történő reflektálás alapján alkotják meg véleményüket az őket körülvevő emberektől általában korra való tekintet nélkül. Ez mindenképpen biztató, mindenképpen pozitív lenne az, ha az egész társadalom képes lenne ezt az attitűdöt elsajáítani. A negyedik kérdésnél válik el először a kérdéssor. Az 50 év alattiaktól arra kerestem a választ – a második problémafelvetésemet bizonyítandó (5. fejezet) -, hogy van-e olyan időskori tulajdonság, ami őket kifejezetten zavarja, és hogy azok vajon az idősödés folyamán alakultak-e ki, vagy az illető mindig is rendelkezett-e vele? Mindhárom válaszadó megjelölt zavaró személyiségjegyeket (pl. önkényesség, tekintélyelvűség, feledékenység, önzőség), és 61

hasonlóan értékelték az időskorúaknál tapasztalható tulajdonságok kialakulásának módját is. Úgy vélték, hogy az emberek alaptermészete nem változik az idősödéssel, kivéve, ha egy jelentősebb esemény, például egy betegség milyen módon befolyásolja az illető lelkiállapotát. Ez utóbbi megállapítás egyezik a szakirodalomban leírtakkal is, miszerint a fő személyiségjegyek a drámai változások hatásától eltekintve nem változnak (Kimmel, 1999).

8.2.

Az ageizmussal kapcsolatos tapasztalatok és vélemények Az 50 év felettiektől azt kérdeztem, hogy érte-e már őket hátrányos megkülönböztetés

a koruk miatt, és előzetes feltételezéseim ellenére mindössze két válaszadó emlékezett vissza ilyen eseményre. Az egyik a V4-es alany volt, aki a 40-es évei elején álláskeresés során tapasztalta meg az ageizmust, a másik a V6-os válaszadó, akit állítása szerint vásárlásai alkalmával a piacon minősítik buta öregembernek. A V8-as interjúalanyt elmondása szerint nőként érte hátrány eddigi élete során. A többi válaszadó rövid válaszaikban azt állították, hogy nem tanúsítottak feléjük ageista viselkedést. Ez esetben az eltérő előzetes tudásban keresendő a kérdés megítélésének oka, mivel van lehetőség az ageizmus ignorálására (Kimmel, 1999; Braithwaite, 2002). A következő három kérdés ismét megegyezik a két vizsgálati csoportnál, melyek közül az első konkrétan a válaszadók az ageizmus fogalmáról való tudomását és azzal kapcsolatos ismereteit tárja fel. A kérdések összeállításának az ageizmus fogalma alatt az időskorúakkal szembeni negatív diszkriminációt értettem, de néhány válaszban megjelentek a minden korosztályra kiterjedő diszkriminatív jelenségek is. Négy válaszadó, V1-től V4-ig értesültek már a fogalom létezéséről, és habár a többi interjúalany nem, de abban mindannyian egyetértettek, hogy az életkor mindig is fontos faktor volt és ma is az emberiség életében, pozitív és negatív értelemben, valamint más értelmezésben, mint ahogy napjainkban. Tehát az ageimus minden korosztályra vonatkozó hatása valószínűsíthetően igen számottevő mértékben van jelen a társadalomban, hiszen nem csak az időskorúakkal kapcsolatban tettek róla említést az interjúalanyok. A hatodik kérdés a megkérdezettek által ismert, az ageizmus által érintett csoportokra kérdezett rá, és az összes választ megfigyelve kiderült, hogy egyik vélemény sem korlátozódott az időskorúak csoportjára. A V1-es és a V2-es válaszadó megfigyelése szerint ugyanúgy vonatkozik a fiatalabb generációkra, valamint a V2-es, V3-as, V4-es, V5-ös és V6os válaszadó különbséget tett a férfiak és a nők diszkriminációját illetően is, valamint a 30, a 40 és az 50 évesek problémáit is megemlítették. Minden válaszadó említette a nyugdíjazás előtt állókat, a nyugdíjasokat, valamint a V3-as alany azokat, akiknek van vagy nincs 62

gyerekük. Az 50 év feletti válaszadóknak – személyes érintettségük miatt – feltettem külön azt a kérdést, hogy milyen tényezők járulhatnak hozzá az ageizmus megalapozottságához, a V5, V6 a munkaerő-piac sztereotip működésében, V7 és V8 szerint a mindenkori gazdasági helyzetben, V4 szerint a fogyasztói társadalomban, az erkölcsi hanyatlásban és a generációk közötti feszültségben látták az okát. Ez részben igazolja az első problémafelvetésemet, miszerint a generációk kapcsolatának javítása elősegítheti a társadalmi viszonyok javulását és az előítéletesség csökkentését, habár ez függ a generációk tanulási hajlandóságától. A következő, az összes alanynak feltett kérdés az ageizmus alkalmazóinak körére vonatkozott a megkérdezettek ismereteire és tapasztalataira alapozva. Minden válaszban megjelent, hogy leginkább a munkaerő-piacon, és ott is főleg a humánerőforrás-osztályokon lehet az ageizmussal szembesülni. V3 és V5 szerint a médiában, az élet informális terein, felméréseknél, biztosító társaságoknál, és végül V8 nyilatkozott úgy, hogy a médiában nem figyelhető meg, mert véleménye szerint nem az időskorúak tartoznak a célközönségbe, hanem a családokban fordul inkább elő. Tehát a média hatása a válaszokban kis mértékben jelent meg, ez összefüggésbe hozható a média-fogyasztás gyakoriságával és minőségével is, és azzal is, hogy a munkaerő-piacon milyen tapasztalatokat szereztek az ageizmussal kapcsolatban. 8.2.1. Az ageizmus veszélyei és lehetséges megoldások A továbbiakban az 50 év alatti alanyoktól az ageizmus esetleges veszélyei felől érdeklődtem, és a válaszokból egyöntetűen látszik, hogy minden diszkrimináció hordoz magában veszélyeket, mert a generációs együttműködést ellehetetleníti, és ahogy az V2-es válaszadó is jelezte, nem az életkor, hanem az egyéni tulajdonságok és képességek alapján lenne szükséges az embereket megítélni. Mivel mindhárom alanytól pozitív választ kaptam, áttértem arra a kérdésre, hogy ezeken a veszélyeken lehet-e csökkenést elérni, és ha igen, hogyan, és ez esetben is igenlő válaszokat kaptam. V1 és V2 a média szerepét hangsúlyozta az előítéletesség csökkentésénél, valamint V2 a munkaerő-piacon olyan policy-k bevezetését tekinti megoldásnak, amelyek kimondják, hogy az időseket nem érheti hátrány a munkahelyükön, vagy akár kvótát is lehetne alkalmazni, amelyek szabályozzák az 50 év felettiek létszámát a munkahelyeken. V3 szerint már kisgyermekkorban el kell kezdeni az ilyen magatartás elleni fellépést, habár véleménye szerint a diszkrimináció soha nem fog eltűnni. Ez is igazolja, amit a gyerekkorban kialakuló idősektől való félelemmel kapcsolatban megtudhattunk, így a korán megkezdett tanulási tevékenység hozzájárulhat a félelem csökkentéséhez, ill. teljes megszüntetéséhez.

63

Az 50+-os csoport tagjaitól, hasonlóan az előzőekhez, az ageizmus által okozott problémák színtereiről és azok lehetséges megoldása felől érdeklődtem. V6 szerint családi szinten a létbizonytalanság és anyagi gondok - főleg a csonka családok és az egyedül élők esetében –, hajléktalanság, elzüllés, válás, elmagányosodás és a generációs kapcsolatok gyengüléséhez vezet. Társadalmi szinten az időskorúak által felhalmozott tudás veszhet kárba általa. Megoldásnak a V4 és V5 nagyobb szintű állami beavatkozást várnak, valamint társadalmi és családi összefogást. Mindegyik nézet hasznos megoldásként írható fel az ageizmus csökkentésére, és igen komoly szociális problémákat is felsoroltak, amelyek az ageizmussal együtt azonnali megoldást kívánnak.

8.3.

Az intergenerációs tanulás Az utolsó előtti kérdés az intergenerációs tanulás folytatására vonatkozott, a

csoportoknak megfelelő változatban. Az 50 év alattiak közül csak a V3-as alany vett részt ilyen tanulási folyamatban a munkahelyén az egyik kollégájával, elmondása szerint jó hangulatúak voltak az órák, de nehézséget okoztak a kognitív képességek közötti különbségek a kollégája rovására. Az 50+-os csoport szintén a munkahelyi képzést nevezte meg az intergenerációs tanulás színtereként, a V7-es és V8-as válaszadó viszont említette a családtagjaival, a gyerekeikkel és az unokáikkal közös tanulást is. A válaszokból kiderült, hogy nem csak az intézményesített tanulást lehet az intergenerációs tanulás fogalma alatt érteni, hanem az informális úton folytatottat is. Az utolsó és egyben közös kérdésre, amely során az intergenerációs tanulásban használt, általuk ismert gyakorlatokra kérdeztem rá, V1, V2, V4 és V5 egyáltalán nem tudtak ezekről a programokról, ill. V4 a televízióban látott ilyen eseményről tudósítást. V3, V7 és V8 programneveket nem, de a tartalmukat fel tudta idézni, ugyanis értesültek olyan nyugdíjasklubokról, ahova óvodások mentek szavalni vagy énekelni. Ezek a válaszok is bizonyítják, hogy a tanulás ezen módja még nem igazán elterjedt intézményi szinten, viszont az előző kérdésre adott feleletek biztatóak abból a szempontból, hogy informálisan mégis megvalósulhatnak ilyen tevékenységek, ami mindenképpen pozitív. A mélyinterjúkból kiderült, hogy az ageizmus és az időskor megítélése is igen nagy változatosságot mutat még egy ilyen kis mintán is. Külön érdekes volt megfigyelni, hogy a vizsgált csoport 50 év feletti tagjai mennyivel másképp ítélték meg a saját korosztályukat és annak jellemzőit és tulajdonságait, mint a náluk fiatalabb válaszadók.

64

9. A MÉLYINTERJÚK ELEMZÉSÉNEK ÖSSZEGZÉSE Az interjúalanyok eltérő élettapasztalatai alapján különbségeket, de még több egyezést fedezhető fel a kérdésekre adott válaszokban. Abban igen nagy volt az egyetértés, hogy az időskorúakról az időskor sokrétűsége miatt nem lehet általánosítások útján következtetéseket levonni. A nyolcból öt válaszadó tartozott az időskori ageizmus potenciális áldozatai közé, és ahogy az elemzésből kiderült, ketten váltak eddigi életük során azzá, ami alapján feltételezni lehet, hogy a rendszerváltás előtti foglalkoztatáspolitikában kötelező a munkavállalás (Romsics, 2005), tehát az életkor nem feltétlenül számított, ellentétben az azt követő időszakban. Magának az időskornak a megítélésében sem találkozhattunk a hagyományon „öreg-képpel”, mivel az elmondások alapján az időskor új aspektusai jelentek meg, tehát az idős nem feltétlenül elesett és beteg, hanem aktív, dolgozó és tanuló emberként. Az ageizmus gyakorlásának színtereként és alkalmazóiként leggyakrabban a média és a munkaerőpiac szerepeltek, tehát a médiában sugárzott tartalmak negatív képet festenek az időskorról és az időskorúakról, a munka világában pedig a nők esetében 30, a férfiak esetében 40 éves kortól jelentkezhet ez a fajta hátrányos megkülönböztetés. Ezt csökkentendő, a legtöbb válaszban a nagyobb állami szerepvállalás, a társadalmi összefogás és a prevenció jelentek meg. Intergenerációs tanulásban a válaszadók közül csupán ketten nem vettek eddig részt, a résztvevők között viszont megjelent annak formális és informális változata is, tehát a munkahelyi és a családban végzett tanulás is. Habár konkrét programokról három válaszadónak volt tudomása (nyugdíjasklubok és iskolák együttműködése), ennek a tanulási formának a népszerűsítése minden bizonnyal hozzájárulhat ahhoz, hogy a későbbiekben több programot is megismerjenek, és részt is vegyenek rajtuk. Összegezve a mélyinterjúk során kapott válaszokat, elmondhatjuk, hogy nem adekvát módja az időskor megítélésére az előzetesen, általánosítás útján kapott információk, hanem az egyéni tulajdonságok alapján szükséges az időskorúakat megítélni. Így még inkább igazolást nyert az, hogy az ageizmus nem tekinthető releváns cselekvésnek, mivel nincs feltétlenül alapja. 10. TOVÁBBI KUTATÁSI LEHETŐSÉGEK Az ageizmus témájának magyarországi kutatási lehetőségie egyelőre még szinte határtalanok, mivel eddig igen kevesen foglakoztak vele, így a témával való foglalkozást, ha

65

nem is az alapoktól, de nagyon is az elejétől kell kezdeni a külföldi szakirodalom feldolgozásával, és a jó gyakorlatok adaptálásával. Az elméleti és empirikus kutatásból kinyert adatok alapján az intergenerációs tanulással kapcsolatban az előzetes tudás mérését és elismerését célzó eljárás, a validáció fogalma is hangsúlyt kell, hogy kapjon. Bár Magyarországon ez sem sokak által kutatott téma, a jövőben, tekintve az egészségügyi rendszer problémáit, azok az időskorúak, akik szívesen foglalkoznának másokkal, és szívesen segítenének beteg embereken, akár megszerzett ismereteik és kompetenciáik elismertetésével el tudnának helyezkedni az orvosok és ápolók mellett. Ez a betegek és saját maguk számára is kiváló lehetőség lenne az aktív életkor gyakorlásához, az intergenerációs tanuláshoz és természetesen a gyógyuláshoz is. Az ageizmus ismeretének és kutatásának igen nagy hiánya miatt egy, az egész országra kiterjedő, reprezentatív kutatást lehetne végezni, amelyben azt vizsgálnák, hogy mit tudnak az ageizmusról és annak formáiról, életkortól függetlenül kit ért már az ageizmus, valamint tettek-e az ellen, hogy az csökkenjen az irányukban. Tekintve, hogy az ageizmus igen gyakorta előforduló jelenség, érdemes lenne egy olyan programot kidolgozni, amely megismerteti a társadalmat az ageizmussal, a jogorvoslati lehetőségekkel (lásd 7. 2. fejezet) és kivédésének lehetőségeivel is. Ha szélesebb körben ismertté válik a jelenségnek az ismerete, a hatékonyabb érdekvédelem által valószínűsíthetően csökkenne ennek a megkülönböztetésnek a gyakorlása. Szintén felmérést javasolnék annak megismerésére, hogy az „50+” névvel jelzett termékek vajon az ageizmus pozitív vagy negatív irányát sugallják-e? Vajon bántónak, sértőnek számít-e a termékek megnevezésében megfigyelhető kor alapú különbségtétel? Szintén kutatásra alkalmas téma az intergenerációs tanulással kapcsolatos igények felmérése, ill. először magára az ilyen tanulási formában való részvételi hajlandóság mérése is. Indokoltnak tartanám az ageizmus mint tantárgy, vagy mint önálló nagyobb tanegység bevezetését Magyarország összes andragógia BA és MA szakán, mivel nem csak az időskorúakat, hanem a létező összes korosztályt érintheti a diszkriminációnak ezen formája. Úgy gondolom, hogy minden andragógia szakos hallgatónak tisztában kell lennie a végzés után a munkaerő-piacra és a nagybetűs életbe kilépve, hogy egyrészt saját magát hogyan tudja megvédeni az ilyen jellegű támadásoktól, valamint, ha a szakmában helyezkedik el, milyen módon tud olyan metódusokat alkalmazni, hogy a tanuló felnőtteket se érhesse a diszkrimináció.

66

Továbbá a dolgozatban is említett programok és időspolitikák folyamatos fejlesztése is kívánatos, melyekhez elengedhetetlen a folyamatos igény- és elégedettség-mérés az időskorúak és a velük foglalkozó szakemberek körében. Úgy gondolom, hogy az ageizmus különböző változatai ellen is fel lehetne lépni, első lépésként szintén felmérések útján. A médiában, ahogy a dolgozat több pontján is említésre került, alig mutatnak időseket, vagy ha mégis, leginkább negatív szerepkörben, és tekintve a társadalmi változásokat, érdemes lenne indítványozni, hogy a médiaanyagok megrendelői és készítői változtassanak a politikájukon, mivel egyre kevésbé releváns tartalmak jelennek meg a képernyőkön, figyelembe véve az időskor újradefiniálásának szükségességét. Hasonló lenne elérhető a munkahelyeken is, ha elfogadnánk, hogy egyre kevesebb a fiatal munkaerő, és az időskorúak munkavállalását nem szabadna a fiatalokhoz való ragaszkodással ellehetetleníteni. 11. ÖSSZEGZÉS A dolgozat

megírásakor figyelembe vettem

az

elöregedő társadalom,

a

fiatalságkultusz jelenségét, és azt, hogy 2012 Az aktív idősödés és a generációk közötti szolidaritás éve, és az egyik, Magyarországon még kevésbé kutatott témát, az ageizmust is, amelynek mélyebb megismerése hozzájárulhat az általa okozott problémák megoldására alkalmas módszerek kidolgozására. A dolgozatban az ageizmus elméleti és gyakorlati kutatását is elvégeztem az elérhető magyar és külföldi szakirodalom alapján, majd a kinyert adatok alapján az ageizmus csökkentési lehetőségeit és további kutatási irányelveket fogalmaztam meg. A kutatásokat öt problémafelvetéssel kezdtem, melyek közül az első szerint az ageizmus csökkentésének egyik lehetséges megoldása a közös tanulási tevékenységekben rejlik, ez be is igazolódott, mivel ez az intergenerációs tanulás útján elérhető, amely segít az elfogadásban és az alkalmazkodási képességek javításában, valamint a mentálhigiénés állapot és a társadalmi kapcsolatok megőrzésében. A második szerint az időskorúakkal kapcsolatba hozható negatív tulajdonságok akár már fiatalkorban is fellelhetők az emberekben, ezt részlegesen bizonyítja az, hogy míg egyes időskori tulajdonságok már fiatalkorban is felfedezhetők egyes embereknél, drasztikus változást azonban okozhat egy esetleges drámai esemény az életút során, de ettől függetlenül a fiatalkori jegyek ugyanúgy megmaradhatnak (Kimmel, 1999). Ez is indokolja azt a megállapítást, hogy az időskorral kapcsolatos, berögzült negatív tulajdonságok (elesett, keserű, beteg) nem feltétlenül helytállóak, hanem minden egyénről a saját, egyéni 67

tulajdonságai alapján szükséges vélemény alkotni, mindez megkívánja az alapos megismerést, amely helyett az előítéletes viselkedést alkalmazzuk. Ezeken kívül a harmadik állításom szerint, a fiatalság és a gyerekkor kiváltságos helyzete is hozzájárulhat az ilyen diszkriminatív viselkedés kiváltásához, és ehhez kapcsolódóan a negyedik szerint az idősödés mint elkerülendő probléma van jelen a mindennapi életünkben. Ez a két megállapítás is bebizonyosodott, mivel a fiatalságkultusz befolyása miatt az időskor valóban elkerülendő problémának és stigmának számít, ezek többek között

az

individualizáció, és leginkább a gyerekek felé irányuló változata miatt alakult így. Az öregség nem előremutató és nem termékeny, ezért nem tud megfelelni az ifjúsággal összefüggésbe hozható dinamizmussal és termékenységgel. Így fordulhat elő, hogy idősek és az időskor megbecsültsége csökken, mivel azt előnytelennek találjuk. Végül az ötödik feltevés, amely az ageizmus és a szexizmus gyakori együttes felbukkanásával kapcsolatban fogalmaztam meg, részben nyert bizonyítást. Habár a szexizmus megjelenhet az ageizmussal együtt, mégis adódnak különbségek férfiak és nők között abban, hogy a nők számára az öregedés más formában jelentkezik, mint a férfiak esetében, de a kialakult különbségek a kor előrehaladtával elmosódhatnak (Törőcsik, 2006). Az elméleti kutatás során bemutattam az időskorúakat, akiknek életkori határát az 50. évnél húztam meg, mivel a magyar vonatkozásban a geronto-andragógia ennél határozza meg az idősödést. Az időskorúak általános jellemzői közé tartozik a kronológiai életkorkülönbségeken túl a különböző történelmi korok átélése, a gazdasági, családi és szociális helyzetük, a fizikai és egészségügyi állapotuk, a munkaerő-piaci státusuk és a legmagasabb iskolai végzettségük is. A felsorolásból kiderül, hogy az alapvető emberi jellemzőkben is igen jelentős eltérések mutatkoznak, és éppen ezért az ageizmus, amely általánosításon alapul, értelmét is vesztheti. A következőkben rövid áttekintést tettem a sztereotípiák, az előítéletek és a diszkrimináció fogalmaival kapcsolatban, mivel ezek adták az ageizmus fogalmának megalkotásának alapját. Az eredeti definíció szerint az ageizmus az időskorúak hátrányos megkülönböztetését jelenti csupán a koruk miatt, viszont manapság már minden korosztályt érinthet pozitívan és negatívan egyaránt, dolgozatomban azonban maradtam a gerontoandragógia szerinti, időskorúakkal szembeni diszkriminációnál. Az ageizmus fogalmát Robert Neil Butler alkotta meg 1969-ben az Amerikai Egyesül Államokban, és nem a gerontológia részeként, hanem egy szociális válsághelyzetre adott válaszként, így a gerontológiába történő beillesztése így csak néhány évvel később történt meg. 68

Az ageizmus tipizálását több szempont szerint is végezhetjük, mivel igen széles skálán mozog az alkalmazási köre és a jellege is. Különbséget tehetünk az intézményi és az egyéni szinten gyakorolt ageizmus között, valamint beszélhetünk családi, mediális, gazdasági, munkahelyi, nyelvi és lakóhelyi ageizmusról is. Utóbbi felsoroláshoz a kutatottak alapján még hozzásorolnám a tanulási és a saját maguk elleni ageizmust is. Az ageizmus csökkentésére irányuló törekvések már Magyarországon és külföldön is megjelentek. Hogy ezt elérhessük, szükséges megismerni az érintettek igényeit és kapacitását is. Egyik lehetséges csökkentési eszköz az intergenerációs tanulás, amely során a megismerés és a tanulás folyamata által mérsékelhető a negatív attitűdök kialakulása és a diszkriminatív viselkedés is. A tanulásban az ún. senior képzési lehetőségek is hozzájárulhatnak az időskorúak pozitív megítéléséhez, mivel a naprakész és friss ismeretek birtokában nem érheti őket az a vád, hogy nincsenek tisztában a mindennapi boldoguláshoz szükséges

aktualitásokkal.

Ilyen

képzéseket

többek

között

nyelviskolákban

és

szabadegyetemeken is találhatunk. Az ageizmus csökkentéséhez a

megfelelő törvényi háttér biztosítása

is

elengedhetetlen. Számos külföldi jogszabályt találhatunk az ageizmussal kapcsolatban, Magyarországon a 2009-ben elfogadott Idősügyi Nemzeti Stratégia tartalmazza azokat a pontokat, amelyek hozzájárulhatnak a hazai időspolitikai változásokhoz, amelyekhez az ageizmus csökkentése is hozzátartozik. A lehető legfontosabb és leginkább hangsúlyozottabb faktor a kor szerinti diszkrimináció esetében, hogy nem szabad általánosításokban gondolkodni az időskorúakról, hanem egyéni személyiségjegyeik alapján, és alapos megismerés után lenne szükséges ítéletet alkotni róluk. Az erre való rávezetésben már a kisgyerekek nevelésében is szükséges következetesnek lenni, hogy a velünk született, és gyerekkorban intenzívebben megélt félelmeket felnőtt korunkra le tudjuk küzdeni, és ne vetítsük ki azt az idősekre. Tehát a tanulás ebben is nagy szerepet játszik, ami az élethosszig tartó tanulás jegyében már gyerekkorban el kell kezdeni. 12. FELHASZNÁLT IRODALOM Könyvek: Allport, Gordon W. (1999): Az előítélet. Osiris Kiadó, Budapest. 19-20., 33-37., 41-42., 8387., 342-343., 354., 365., 405-411.

69

Andorka Rudolf (2006): Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest. 329., 333., 336337., 375. Bereczkei Tamás (2003): Evolúciós pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest. 241-244., 322. Bokor Ágnes (1990): Életfeltételek, túlélési stratégiák. „Öregedés falun”. OTKA és MTASoros

Alapítvány

által

támogatott

nemzetközi

kutatás.

Budapesti

Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapest. 31. Braithwaite, Valerie (2002): Reducing ageism. In: Nelson, Todd D. (szerk.): Ageism – Stereotyping and Prejudice against Older Persons. Cambridge, London, MIT Press. 311-332. Bytheway, Bill (2005): Ageism. In: Johnson, Malcolm L. (szerk.): The Cambridge Handbook of Age and Aging. Cambridge University Press, Cambridge. 338-345. Fiske, Susan T. et al (2006): A (gyakran kevert) sztereotípiatartalom modellje: A kompetencia az észlelt státusból, a melegszívűség pedig a versengésből ered. In: Fiske, Susan T. et al: A társak és a társadalom megismerése. Osiris Kiadó, Budapest. 315-321. Horváth Cz. László (2006, szerk.): Idősebb munkavállalókkal kapcsolatos politikák. Nemzeti Felnőttképzési Intézet, Budapest. 9-13. https://www.nive.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=43 Letöltés ideje. 2012. február 21. Hun Nándor (1978): Bevezetés a szociális gerontológiába. Az öregedés egészségügyi és társadalmi kérdései. Medicina Könyvkiadó, Budapest. 25-27., 309-310., 324., 334-336. Iván László (1997): Ne féljünk az öregedéstől! SubRosa Kiadó, Budapest. 33-49., 64-81. Jászberényi József (2009): Az aktív időskor lehetőségei Magyarországon. PritXBudavár Zrt., Budapest. 57-62., 74-76. Jarvis, Peter (2001): Learning In Later Life. Kogan Page Limited, London, United Kingdom. 29-45. Jeszenszky Zita (2004): Az időskori mentálhigiéné társadalmi jelentősége. In: Kovács Mónika (szerk.): Az időskori depresszió és szorongás. Springer Tudományos Kiadó, Budapest. 24-28. Kimmel, Douglas C. (1990): Adulthood and aging: an interdisciplinary, developmental view. John Wiley & Sons Ltd., New York, Chichester. 9-11., 72., 87-90., 459-462. Lannert Judit et al (2006): A felnőttek digitális írás- és idegennyelv-tudása. Nemzeti Felnőttképzési Intézet, Budapest. 5-39. https://www.nive.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=43 Letöltés ideje: 2012. február 21. 70

Lajkó Károly (2008): A viselkedésváltozás elmélete és gyakorlata. A pszichés zavarok korszerű megközelítése. Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest. 112-113. Macnicol, John (2006): Age discrimination. An Historical and Contemporary Analysis. University Press, Cambridge. 5-35. Mörk Leonóra (2011): Végzetes vonzerő. In: Mörk Leonóra (szerk.): A vámpír vonzásában. Miért szeretjük a sötét lényeket? Jaffa Kiadó, Budapest. 91-94. Nagy Andor (2008): Médiagerontagógia: média az arany életkorban, az élet harmadik harmadában. Magyar Médiapedagógiai Kutatóintézet, Budapest. 14-57. Pataki Judit – S. Molnár Edit (1983): „Túl van már az innenen” – Vélemények és előítéletek az öregségről. Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest. 5-20. Pinker, Steven (2002): Hogyan működik az elme. Osiris Kiadó, Budapest. 271., 360-363. Romsics Ignác (2005): Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest. 425-455. Schirrmacher, Frank (2007): A Matuzsálem összeesküvés. Scolar kiadó, Budapest. 65-122. Singer Magdolna (2011): Száműzött halálfélelmünk követelései. In: Mörk Leonóra (szerk.): A vámpír vonzásában. Miért szeretjük a sötét lényeket? Jaffa Kiadó, Budapest. 121-123. S. Molnár Edit (1994): Generációk együttélésének lehetőségei és nehézségei. In: Turgonyi Júlia (szerk.): Időskorúak önismerete. Nemzetközi Családév Titkársága, Budapest. 4760. S. Molnár Edit (2009): Életmód és közérzet az idősödés korában. In: S. Molnár Edit (szerk.): A közvélemény tükrében. Demográfiai és családszociológiai tanulmányok. KSH Népességtudományi Kutatóntézet, Budapest. 121-131. S. Molnár Edit (2009): Magyar szólások és közmondások az öregségről. In: S. Molnár Edit (szerk.): A közvélemény tükrében. Demográfiai és családszociológiai tanulmányok. KSH Népességtudományi Kutatóntézet, Budapest. 132-151. Szemesi Sándor (2009): A diszkrimináció tilalma az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatában. Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest. 2426. Sz. Molnár Anna (2005): Az idős felnőtt rétegek (45 év felettiek) felnőttképzési igényei és képzési lehetőségei. Nemzeti Felnőttképzési Intézet, Budapest. 9-15. https://www.nive.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=43 Letöltés ideje: 2012. február 21. Szondy Máté (2011): Vér, halál és szerelem. In: Mörk Leonóra (szerk.): A vámpír vonzásában. Miért szeretjük a sötét lényeket? Jaffa Kiadó, Budapest. 47-54. 71

Tomka Béla (2000): Családfejlődés a 20. századi Magyarországon és Nyugat-Európában: konvergencia vagy divergencia? Osiris Kiadó, Budapest. 21-25., 46-56. Tomka Béla (2009): Európa társadalomtörténete a 20. században. Osiris Kiadó, Budapest. 111-125. Törőcsik Mária (2006): Fogyasztói magatartástrendek – Új fogyasztói csoportok. Akadémiai Kiadó, Budapest. 285-298., 300., 313-318., 325-334. Turai Tünde (2010): Öreg ember nem vénember! Idősek társadalom-néprajzi szempontból. Balassi Kiadó, Budapest. 9., 24-30., 48-56., 113. Tóth István György (2008): A rendszerváltás nyertesei és vesztesei - generációs oldalnézetből: tíz állítás a gazdasági átalakulás társadalmi hatásairól. In: Kolosi Tamás – Tóth István György: Társadalmi Riport 2008. Tárki Társadalomkutatási Zrt., Budapest. 15-45. Vincent, John (2003): Old Age. Routhledge, London. 164-167. Zrinszky László (2008): A felnőttképzés tudománya. Bevezetés az andragógiába. Budapest, Okker Kiadó. 15-21. Cikkek, tanulmányok: Boga Bálint (2011): Tanulás időskorban, gerontagógia (Rövid áttekintés a tanulás céljainak kiemelésével). Gerontoedukáció, 2011/4. szám. 41-46. http://www.zskf.hu/uploaded_bookshelf/5b5251c256e0e276.pdf Letöltés ideje: 2012. március 30. Büsch, Victoria et al (2004): Age Discrimination in Hiring Decisions – A Comparison of Germany and Norway. https://papers.econ.mpg.de/esi/discussionpapers/2004-14.pdf Letöltés ideje: 2012. március 12. Farkas Tamás (2011): Az ausztrál kormányzat életkori diszkrimináció elleni fellépése. Gerontoedukáció. 2011/4. szám. 46-48. http://www.zskf.hu/uploaded_bookshelf/5b5251c256e0e276.pdf Letöltés ideje: 2012. április 2. Hurley, John (2010): A recesszió hatása a kormenedzsment politikára. Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért, Írország. http://www.eurofound.europa.eu/pubdocs/2011/75/hu/1/EF1175HU.pdf Letöltés ideje: 2012. április 3. 72

Jászberényi József (2010): Az ageizmus. Polgári Szemle, 6/1. szám. http://www.polgariszemle.hu/app/interface.php?view=v_article&ID=373&page=0 Letöltés ideje: 2012. február 20. Kaczor Anna (2011): Az ötven év felettiek nyelvtanulási motivációi és lehetőségei Magyarországon. Gerontoedukáció, 2011/1. szám. 44-69. http://www.zskf.hu/uploaded_bookshelf/540361d52eb1bacc.pdf Letöltés ideje: 2012. április 2. Simándi Szilvia (2010): Intergenerációs tanulás a turizmus kontextusában. Új Pedagógiai Szemle, 1-2. sz. 224-234. p. Tordai Csaba (2009, felelős szerk.): Az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról. Magyar Közlöny, 2009/141. szám. 37727-39964. http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK09073.pdf Letöltés ideje: 2011. november 10. Egyéb (internetes források): 2003. évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség előmozdításáról http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0300125.TV, Letöltés ideje: 2012. március 10. Borókainé Vajdovics Éva (2011, felelős szerk.): Magyarország Alaptörvénye. Magyar Közlöny, 2011/43. szám. 10656-10682. http://www.kormany.hu/download/0/d9/30000/Alapt%C3%B6rv%C3%A9ny.pdf Letöltés ideje: 2012. március 20. Életkor és megkülönböztetés a munkahelyeken. http://www.marketinginfo.hu/hirek/article.php?id=19391 Letöltés ideje: 2012. március 23. Growing old peacefully in Germany. http://www.dw.de/dw/article/0,,1422317,00.html Letöltés ideje: 2012. március 10. Idősek Közösségi Központja, Senior Center, Szeged: Esélyegyenlőség, fellépés az ageizmus ellen (Az Idősek Akadémiája képzéssorozat tananyaga tematikus bontásban). http://seniorcenter.hu/component/search/?searchword=ageizmus&ordering=&searchphr ase=all Letöltés ideje: 2012. március 10. Jászberényi József (2008): Az „öregek” nem is léteznek? Az időskorúak ábrázolása a magyarországi televíziós reklámokban. Médiakutató, 2008 ősz. 73

http://www.mediakutato.hu/cikk/2008_03_osz/03_oreg_idos_reklam

Letöltés

ideje:

2012. március 10. Kolland, Franz (2008): Az intergenerációs tanulás. ADD LIFE Európai Eszköztár intergenerációs oktatási programok fejlesztéséhez a felsőoktatásban, Graz. http://add-life.uni-graz.at/cms/?q=learners/hu/inter-generational Letöltés ideje: 2012. március 8. Kopátsy Sándor (1992): A fogyasztói társadalom közgazdaságtana. http://mek.niif.hu/01400/01414/01414.htm Letöltés ideje: 2012. március 2. Polónyi István (2002) Az oktatás gazdaságtana. Osiris Kiadó, Budapest. http://www.tankonyvtar.hu/gazdasagtudomany/oktatas-gazdasagtana-080904 31#d4e2130 Letöltés ideje: 2012. március 8. Szociális és Munkaügyi Minisztérium: Idősek Akadémiája 2010. http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=13565&articleID=42135&ctag=articlelist &iid=1 Letöltés ideje: 2012. március 11. Tempus Közalapítvány – Grundtvig Program http://www.tpf.hu/pages/content/index.php?page_id=580 Letöltés ideje: 2012. március 3. Tordai Csaba (2009, felelős szerk.): Az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról. Magyar Közlöny, 2009/141. szám. 37727-39964. http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK09073.pdf Letöltés ideje: 2011. november 10. Zsigmond Király Főiskola: Időskori munkavállalási tanácsadó képzés. http://www.zskf.hu/posztgradualis/olvas/permalink:idoskori-munkavallalasi-tanacsado Letöltés ideje: 2012. április 2.

Filmek: 2030 – Aufstand der Alten Rendező: Jörg Lühdorff Forgatókönyvíró: Jörg Lühdorff Német dokumentumfilm sorozat Hossz: 135 perc Forgalmazó: ZDF Bemutató: 2007. január

74

Konyec – Utolsó csekk a pohárban Rendező: Rohonyi Gábor Forgatókönyvíró: Lovas Balázs, Pozsgai Zsolt Színes, magyar vígjáték Hossz: 100 perc Forgalmazó: Hungaricom Bemutató: 2007. január 11. Wolke 9

Rendező: Andreas Dresen Forgatókönyvíró: Andreas Dresen, Jörg Hauschild, Laila Stieler Színes, feliratos német filmdráma Hossz: 98 perc Forgalmazó: Cirko Film Bemutató: 2009. február 12.

Kaczor Anna Zsigmond Király Főiskola Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézet Budapest

75

HÍREK

European Commission gives prizes for outstanding contributions to the European Year 2012

László Andor, European Commissioner for Employment, Social Affairs and Inclusion, announced the winners of the European Year for Active Ageing and Solidarity between Generations Awards at a ceremony which took place on 13 November 2012 in Brussels. High-level representatives of the European Institutions, EY2012 stakeholders, members from local, regional and national organisations, as well as academics and journalists attended the event held at the Charlemagne Building.

76

"The commitment and innovative ideas shown by the prize winners, and thousands of others who work for a better and more inclusive society, give me confidence that we can successfully tackle the challenges of population ageing", said Commissioner Andor. Over 1,300 submissions were received from all over Europe to participate in the Awards. Winners in the six categories of the competition are: 

generations@school - Gravity Racer Project (Huolin Koulu School, Finland). 12 year old students and granddad Hannu Gustafsson worked and learned together on an exciting project to build a gravity racer car.



Journalism – Written: The Generation Gap (JP/Politiken Hus, Denmark). Four journalists at Politiken focused on how younger and older generations try to function together. Audiovisual: The Senior at Work (Cultfiction Oy, Finland). An 18-part reality TV series on public channel Yle TV1 about people who choose not to retire.



Individual life-time achievements - Bruno Põder (Kersti Skovgaard, Estonia). Bruno continued to work as a surgeon until the age of 80 without losing his positive attitude or his ambition to contribute to society.



Social Entrepreneurship - Two Generations Share a House (Typhaine de Penfentenyo, France). Ensemble2générations, created by Typhaine de Penfentenyo, addresses the isolation of older people and the shortage of affordable student housing. Since 2006 there have been over 900 student/elderly partnerships and over 15 regional branches opened in France.



Age-Friendly Environments - Life-Long Living (Fredericia, Denmark). An example of a new model for interaction between elderly citizens and the local social services, focusing on everyday rehabilitation. The programme saves €70,000 per month in assistance services requested by seniors –tangible proof of increased independence!



Workplace for all Ages - Managing People of Different Ages (Helsingin kaupunki, Henkilöstökeskus, Finland). Helsinki seeks to be a model for promoting an agediverse workforce by getting everyone involved: from local sports centres, to health care providers, to occupational services.

The European Year 2012 for Active Ageing and Solidarity between Generations has aimed at raising awareness of these issues and promoted measures that create more and better opportunities for older people to remain active and independent and to ensure genuine twoway solidarity between generations. The Awards Scheme reflects the three dimensions of the active ageing approach promoted in the course of the European Year 2012: employment, social participation and independent living.

77

GERONTOLÓGIA A MÉDIÁBAN Sokkal több idősgyógyászra volna szükség 2012. december 04., 05:46 szerző: Magyar Hajnalka forrás: Zalai Hírlap

Zalaegerszeg - Az előrejelzések szerint a 21. század közepére a születéskor várható élettartam eléri a 100 évet, és az emberiség 23 %-a nyugdíjas lesz. Amerikában például a jelenlegi 4 millió helyett 14 millió Alzheimer-kórosról kell majd gondoskodni. E tendencia már ma erőteljesen érezteti hatását, ezért van hallatlan jelentősége az idősgyógyászattal foglalkozó szakemberek munkájának. Nemrégiben országos konferenciát tartottak a megyeszékhelyen, itt volt módunk betekinteni az őket foglalkoztató főbb kérdésekbe. - Magyarország az elsők között vezette be az orvosi gyakorlatba a geriátriát, vagyis az idősgyógyászatot, ám az elmúlt évtizedek alatt a kialakított keretek nem töltődtek fel valós tartalommal, a geriátriai szakorvosok száma egyre csökken, a fiatalok nem választják ezt a szakterületet - vet fel bevezetőül egy jelentős problémát dr. Székács Béla professzor, a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság elnöke. - Hazánkban minden ötödik ember 60 év feletti, a 65-nél idősebbek aránya pedig eléri a 17-18 százalékot. A folyamat súlyos gondokat vetít előre, mégsem reagált megfelelő lépésekkel sem a mindenkori egészségügyi kormányzat, sem a szociális szféra.

78

Dr. Kiss István, dr. Császsár Tamás és dr. Székács Béla a konferencia programfüzetét tanulmányozza. Fotó: Magyar Hajnalka Mint megtudjuk, a közelmúltban remény nyílt a pozitív elmozdulásra, ám a kívánt átalakulás csak akkor hozhat eredményt, ha a geriátriával kapcsolatos gondolkodás is megváltozik. Ennek lényege, hogy az idősgyógyászat ne az utolsó hónapok, hetek elviselhetőbbé tételét jelentse, hanem olyan integrált, aktív ellátást, ami tényleges állapotjavulást eredményezhet. Az idős emberek gyógyítása nem véletlenül önálló tudományág. Hajlott korra már gyakorta 10-12 társbetegség is kialakult a páciensekben, amelyek tünetei nem a tankönyvi módon mutatkoznak, ezért ezek felismerése és kezelése is speciális hozzáértést kíván. A belgyógyászati, neurológiai, reumatológiai, pszichiátriai stb. kórképek összefonódása komplex tudásanyagot feltételez, ami csak megfelelő számú szakember és az országot behálózó ellátórendszer segítségével juthat el az érintettekhez. - Olyan járóbeteg szakellátás kiépítésére volna szükség, amely egy helyen, koncentráltan képes foglalkozni az idős emberek ezerféle bajával, s nem kárhoztatja őket arra, hogy minden tünetükkel más-más szakambulanciát keressenek fel - részletezi Székács professzor. - Utóbbi ráadásul azt a veszélyt is felveti, hogy az egyes diagnózisok elsiklanak egymás mellett, a terápiák ütik egymást, s nincs aki rálásson a teljes képre, magára az idős emberre. Így fordulhat elő, hogy például egy demens cukorbeteget beállítanak napi négyszeri önálló inzulinkezelésre, holott a szellemi képességei ezt teljességgel kizárják. De más csapdák is leselkednek. 79

- Tény, az idős emberek 30-40 százaléka a gyógyszerek nem kívánt mellékhatásai miatt szorul kórházi kezelésre - kapcsolódik a beszélgetésbe dr. Kiss István, a Semmelweis Egyetem professzora. - Az öt, netán tíz féle pirulát szedő betegnél a gyógyszerek között már óhatatlanul felléphetnek nem kívánt reakciók, amelyek akár súlyosak is lehetnek. Ha kibontakozik országszerte az aktív geriátriai ellátás, a benne dolgozó szakemberek speciális tudása és szemlélete már eleve kiszűri a rossz kölcsönhatások jelentős részét. Hozzáteszi, egyetlen nem geriáter szakorvostól sem várható el, hogy az ehhez szükséges ismereteket a napi munkája mellett megszerezze, ráadásul a gyógyszerfelírás számítógépes szoftverei sem nyújtanak kellő támogatást a veszélyek felismeréséhez. - Ma már elegendő tudás van a birtokunkban, ami alapján az egészségügyi kormányzat megtehetné a gyakorlati lépéseket - folytatja Kiss professzor. - Számos javaslatot dolgoztunk ki az ellátás szerkezetének átalakítására, ezeket hamarosan megtárgyaljuk a minisztériummal. A szakmai koncepció tehát megszületett, a csíra életképes, már "csak" a növekedés volna hátra. Mégpedig olyan léptékben, ami kiszolgálja a valós igényeket.

Fentős Molnár Renáta gyógytornász, Kondor Kálmánné, Pirbus Istvánné és Csiszár Istvánné váll ízületeit mozgatja át a Zala Megyei Kórház geriátriai és krónikus belgyógyászati osztályán. Fotó: Katona Tibor A modellben fontos szerepet kapnak a kórházak geriátriai osztályai, ám mivel 2 millió idősödő ember él hazánkban, a feladat oroszlánrésze az alapellátásra, s a vele összekapaszkodó gazdasági, szociális és civil szférára hárul. - Az egészségügy önmagában képtelen válaszokat adni az elöregedésre, ez nyilvánvalóan össztársadalmi odafordulást igényel.- szögezi le Kiss professzor. 80

- Ehhez a komplex feladathoz elkötelezett orvosokra van szükség - vesz fel egy újabb szálat dr. Császár Tamás, a konferenciát szervező Zala Megyei Kórház geriátriai és krónikus belgyógyászati osztályának vezetője. - Nekünk a gyógyításon túl arra is kötelességünk ügyelni, hogy hova küldjük haza az idős beteget, milyen a szociális háttere, rányitja-e valaki az ajtót. Sajnos meglehetősen kevés az olyan fórum, ahol ezt a szellemiséget terjeszteni lehetne, mint ahogy a háziorvosok, az idősotthonokat ellátó kollégák geriátriai képzése is hiányos. Egyre feszítőbb a szakemberhiány, a mi, 60 ágyas osztályunkon mindössze ketten vagyunk orvosok, két státusz üres. A felgyűlt tapasztalatot nincs kinek továbbadni, egyszerűen nincs jelentkező. Tény, nehéz és összetett orvosi feladat a miénk, nem sikerszakma. De talán éppen ezért kellene jobban elismerni, megbecsülni azokat, akik ezt vállalják, szívvel-lélekkel űzik.

Nem kell kínlódni az apró kulccsal Beszélgetőtársaink egybecsengő tapasztalata, hogy nálunk a társadalom felvilágosítása e kardinális ügyben elégtelen, a média sem szentel kellő figyelmet az idősek helyzetének. Amerikában számtalan tévécsatorna foglalkozik kizárólag a koros emberek gondjaival, egészségügyi, jogi problémáival. Igaz, ott a nyugdíjasok nem "leírt", hanem jelentős vásárlóerővel rendelkező rétegnek számítanak. Nálunk is léteznek azonban jó példák, ám nem kapnak kellő figyelmet. Számos olyan apró "találmány", leleményes eszköz létezik, ami segíti az idősek életvitelét. Például kapható olyan speciális szerkezet, amibe bármilyen kulcs könnyedén beleilleszthető, s ha az idős ember be akar jutni a saját lakásába, nem kell hosszú percekig kínlódnia az apró kulcs zárba ügyeskedésével. Ki tud róla?

81

MAGYAR GERONTOLÓGIA 5. ÉVFOLYAM 19. SZÁM Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

MEGRENDELÉS

A Magyar Gerontológia folyóirat megrendelhető az alábbi címen: Dr. Semsei Imre Főszerkesztő Magyar Gerontológia Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4. [email protected]

SUBSCRIPTION INFORMATION The journal Hungarian Gerontology can be subscribed at the address below: Imre Semsei PhD Editor-in-Chief Hungarian Gerontology Faculty of Health University Debrecen 22 Sostoi Str. H-4400 Nyiregyhaza, Hungary [email protected]

82

MAGYAR GERONTOLÓGIA Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682 On-line verzió: ISSN 2062-3690

A Magyar Gerontológia negyedévenként megjelenő folyóirat, a hazai biogerontológia, geriátria és szociális gerontológia tudományos- és közélet első írásos fóruma; a Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ, a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság, valamint a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság, közös kiadványa. A folyóirat a későbbiekben elektronikus formában is elérhető lesz a http://www.oregedes.hu weboldalról. Céljaink: - hazai gerontológiai fórumot nyújtani, és integrálni a hazai szociális, orvosi és kísérletes gerontológia képviselőit - különös hangsúlyt kívánunk helyezni a gerontológiai prevencióra - a mind módszertanában, mind pedig eszköztárában inter- és multidiszciplináris gerontológia kapcsolódó szakterületei eredményeinek ismertetése - szakmai forrása kívánunk lenni a gerontológia graduális és posztgraduális képzésének - kitekintési lehetőséget nyújtunk a nemzetközi gerontológiai eseményekre és eredményekre - fórumot kínálunk minden gerontológiával kapcsolatos hazai törekvésnek, legyen az hivatalos (pl. szakmai kollégiumi, minisztériumi), vállalati vagy magánkezdeményezés Általános tudnivalók: A Magyar Gerontológia lektorált folyóirat, melyben az alábbi típusú írásokat közöljük: 1. Eredeti közlemény, a gerontológia minden területéről az alapkutatástól a mindennapok gyakorlatáig 2. Összefoglaló tanulmány (elsősorban felkérésre vagy előzetes egyeztetéssel) 3. Közérdekű közlemények (hirdetmények, ismertetők, stb.) 4. Bemutatkozás (egyes intézmények megismertetése) 5. Külföldi folyóiratok, konferenciák közleményeinek ismertetése 6. Levelek a Szerkesztőségnek (észrevételek, problémák, megjegyzések) 7. Termékismertetés (elsősorban felkérésre vagy előzetes egyeztetéssel) 8. Társdiszciplínák eredményeiből 9. Olvasónapló 10. Történelmi visszatekintés (arcképcsarnok, tudománytörténet, stb.) A lektorálás nyílt rendszerű, azaz a szerző(k)nek joga van ismerni a lektor(ok) személyét.

83

ÚTMUTATÓ A KÖZLÉSHEZ Formátum A kéziratot A/4-es méretű fehér lapon, lehetőleg MS Word formátumban, 2-es sorközzel, Times New Roman 12 betűtípussal és körben 2,5 cm-es margóval kérjük írni. A tagolása (eredeti közlemények esetén): Címoldal: - a munka rövid, de minden lényegi elemet tartalmazó címe - a szerzők teljes neve - a szerzők munkahelyének megnevezése - a levelező szerző teljes levelezési címe, telefon és faxszáma, e-mail címe - rövid futócím (max. 40 leütés) - kulcsszavak (max. 5) Összefoglalás: maximum 100 szó, magyar és angol nyelven (angol címmel is) Bevezetés: a közlendő téma rövid ismertetése, különös tekintettel a sokirányú érdeklődésű olvasótáborra. Nem elég tehát a közlendőket szűk szakmai környezetben elhelyezni, általános ki- és betekintést kell adnia. Nagy hangsúlyt helyezzenek a társterületekkel való kapcsolatokra, átfedésekre. Módszerek: a használt módszerek, eszközök leírása, betegcsoportok és egészséges csoportok, kísérleti minták (állat, sejttenyészet) ismertetése röviden, de szakszerűen. Ha a törvény megköveteli, az etikai bizottság hozzájárulását is kérjük jelezni. Eredmények: a megfigyelések, kísérletek eredményeit áttekinthető formában, amennyiben csak lehet, ábrával, táblázattal és képekkel illusztrálva, a fő eredményekre koncentrálva kérjük leírni. A fejezet végén pontokba sorolva adják meg a végkövetkeztetéseket. Megbeszélés: Az eredmények értékelését kérjük összekötni a hasonló témában eddig ismertekkel is. A szűk tudományterület mellett, lehetőleg más területekkel való kapcsolódását is tárgyalják meg. Jelezzék a lehetséges további irányokat és lépéseket is, ugyanakkor kerüljék az alap nélküli spekulációkat. Ábrajegyzék: A számozott ábrák és táblázatok (1. ábra…, I. Táblázat…) értelmezését kérjük leírni (cím, leírás, jelmagyarázat) úgy, hogy a szöveges résszel egységet képezzen, a kettő egymást ne ismételje. Illusztrációk: Az ábrákat, képeket kérjük digitális formátumban megadni (a lehető legkisebb memóriaterjedelemben, még a kép élvezhetőségének csorbulása nélkül: pl. jpeg formátum), a táblázatokat MS Word, vagy MS Excel formátumban. Egy ábra (táblázat) egy lapon legyen. Irodalom: a szövegben a szerzőt (szerzőket: XY és mtsai) és a közlés évszámát zárójelben kérjük feltüntetni. Az irodalomjegyzéket alfabetikus sorrendben kérjük, a következő formátumokat használván: Tröster H, Metzger T, Semsei I, Schwemmle M, Bachmann MP. (1994): One gene, two transcripts: Isolation of an alternative transcript encoding for the autoantigen La/SS-B from a library of a patient with primary Sjögren’s syndrome. J Exp Med 180: 20592067. Semsei I. (2003): A hosszú élet génje. InterPress Magazin, június: 16-19. Frolkisz VV. (1980): Az öregedés és az életkor. Gondolat Kiadó, Budapest (ISBN 963 280 903 3). Kovács M. (Szerk.) (2003): Az időskori depresszió és szorongás. Springer Tudományos Kiadó, Budapest (ISBN 963 547 837 2). Richardson A, Semsei I. (1987): Effect of ageing on translation and transcription. In: Review of Biological Research in Aging Vol. 3, pp. 467-483. Ed.: M. Rothstein. Alan R. Liss Inc., New York (ISBN 0-444-82824-9). 84

Semsei I. (2003): A génexpresszió vizsgálata az öregedés során és egyes autoimmun szindrómákban. MTA doktora értekezés, Budapest. Magyar Közlöny (1996): 64. sz. (VII. 26.) Népjóléti Minisztérium 20/1996. Csak már elfogadott, vagy kiadott közleményeket idézzenek, s melyeket a szövegben is említenek. Személyes közléseket a szövegben kérjük jelezni. Elektronikus címek: a szövegben, zárójelben számozva (e-cím 1) idézzék, a pontos feltalálási helyet pedig az Irodalomjegyzékben a cikkeket követően sorolják fel, pl.: 1. http://www.oregedes.hu A többi közleménytípusnál a módszerek rész kivételével minden részt hasonlóan kérünk kialakítani, esetenként az eredmények és megbeszélés részt össze lehet vonni. Mindemellett kérjük, törekedjenek a tömör, tagolt, lényegre törő, pontos, logikus és áttekinthető közlésre. Terjedelem: Alapvetően nem szabunk terjedelem korlátokat, de kérjük a tömör, lényegre törő közlést (kb. mintegy 10 gépelt oldal [összefoglalóknál 20] plusz ábrák, táblázatok, irodalom). A terjengősséget és a felesleges ismétléseket (szöveg és ábra) kérjük kerülni. Az irodalmi hivatkozások száma ne haladja meg eredeti közleményeknél a 25-öt, összefoglalóknál az 50et. Helyesírás: A lehető legnagyobb mértékben törekedjenek a magyar írásmód alkalmazására. Az angol és latin szavak csak elkerülhetetlen mértékben legyenek jelen, azok magyar megfelelőjét alkalmazzák. Az egységesség fenntartása érdekében fenntartjuk a jogot, hogy (a szerzővel konzultálva) a megkívánttól eltérő írásmódot javítsa. Az elkerülhetetlen rövidítéseket az első megjelenés helyén a rövidítendő szöveg után zárójelben kérjük megadni. Kérjük, tartsák szem előtt, hogy - noha a szakterület ismerője számára egyértelmű és kényelmes a sok rövidítés használata, másoknak ez korántsem az, sőt igen zavaró lehet. Kéziratok beküldése: A kéziratokat 2 példányban, kísérőlevéllel a főszerkesztő postacímére kérjük: Dr. Semsei Imre Debreceni Egyetem, OEC, Egészségügyi Kar 4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4, vagy elektronikus formában a: [email protected] email címre. A kézirat elfogadása után elektronikus adathordozón (floppy, CD), vagy a fenti e-mail címek valamelyikére is kérjük a teljes anyagot (szöveg, ábrák, táblázatok, képek, stb.).

85

HUNGARIAN GERONTOLOGY Volume 5. Number 19. 2013 Printed version: ISSN 2062-3682 On-line version: ISSN 2062-3690

CONTENTS pages Editorial (Imre Semsei PhD)

1

Flow, Optimism, Wellbeing and Mental Health in Old Age Anett Kassai, Gyozo Pek PhD

3

Role of the Interaction of Physical and Mental Activity in Successful Aging Balint Boga MD.

24

Possibilities of Decrease of Ageism against the Elderly in Hungary Kaczor Anna

31

NEWS

76

Gerontology in the Media

79

Subscription

82

Instruction for Authors

83

86