Turi zmus Utazás A Hírnök Magazin melléklete
MAGAZINUNKKAL ÉS MUNKATÁRSAINKKAL IS TALÁLKOZHATNAK AZ UTAZÁS KIÁLLÍTÁSON PARTNEREINKNÉL: A GÖDÖLLÕ KÖRNYÉKI REGIONÁLIS TURISZTIKAI EGYESÜLETNÉL ÉS A CEGLÉDI TOURINFORM IRODÁNÁL AZ „A” PAVILONBAN A 210/A SZÁMÚ STANDON
2
TURIZMUS
/
U TA Z Á S
Hírnök
Emelkedett a szállodai szobák átlagára
Tavaly 5,4 százalékkal nõtt az idegenforgalom A múlt évben 25 millió 765 ezer vendégéjszakát regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyek, 5,4 százalékkal többet, mint 2014-ben. A külföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 4,6 százalékkal, 12 millió 915 ezerre nõtt, a belföldi vendégek 6,4 százalékkal több, összesen 12 millió 850 ezer vendégéjszakát töltöttek el a szálláshelyeken – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A szobák kihasználtsága a tavalyi év egészét tekintve 54,0 százalékos volt, 2,4 százalékponttal jobb az elõzõ évinél. A szállodai szobák átlagára 7,2 százalékkal, 17 475 forintra emelkedett. A kereskedelmi szálláshelyek 10,4 százalékkal nagyobb, 367,7 milliárd forint bruttó árbevételt értek el 2015-ben az elõzõ évhez képest. A szállásdíj-bevétel ebbõl 189,7 milliárd forintra rúgott, 12,6 százalékkal volt több, mint 2014ben, míg a vendéglátásból 7,4 százalékkal több, 77,3 milliárd forint folyt be. A vendégek 17,3 milliárd forint értékben fizettek SZÉP-kártyával, 6,1 százalékkal többet, mint 2014-ben.
Tavaly decemberben a belföldi forgalom 6,4 százalékkal nõtt, a külföldiek viszont 3,6 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek a szálláshelyeken, mint egy évvel korábban. Ennek eredõjeként a szállások forgalma 1,3 százalékkal emelkedett 2014 decemberéhez képest. A decemberi szobakihasználtság 44,4 százalékos volt, 0,1 százalékponttal javult az elõzõ év utolsó hónapjához mérve. A fontosabb küldõ országok közül az Egyesült Királyságból és Csehországból 2,4, illetve 3,3 százalékkal nõtt a kereslet. A Romániából, Olaszországból és Ausztriából érkezõ vendégek – az elõzõ évi decemberi magas bázissal szemben – 1,5, 2,1, illetve 4,3 százalékkal kevesebb vendégéjszakát vettek igénybe. A német forgalom 11 százalékkal esett vissza. Az Izraelbõl érkezõk 39 százalékkal több éjszakát fizettek ki, így Izrael a hetedik helyre lépett elõre a küldõ országok rangsorában a forgalom volumene alapján. A szálláshelyek decemberi árbevétele 4,9 százalékkal, 26,2 milliárd forintra nõtt. Ebbõl a szállásdíj bevétel 13,9 milliárd forintot tett ki, 4,3 százalékkal nõtt az egy évvel korábbihoz képest, a vendéglátásból eredõ bevételek 4,9 százalékkal 6,7 milliárd forintra nõttek. MTI
Hírnök
TURIZMUS
/
U TA Z Á S
3
Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléje
Utazás 2016 kiállítás Idén március 3. és 6. között rendezik meg Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjét, a 39. Utazás kiállításon a látogatók 28 ország 350 kiállítójának ajánlataiból válogathatnak a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban – jelentették be a szervezõk sajtótájékoztatón.
Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelõs helyettes államtitkára elmondta: a rendezvény a régió meghatározó eseménye, ahol 30 százalékkal több kiállító lesz jelen idén a tavalyihoz képest. Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója ismertette: a kiállítás szakmai jellegét is erõsíti, hogy két szakmai napot rendeznek az eddigi egy helyett. A kiállítás szakmai díszvendége Kína, belföldi díszvendége Budapest, kulturális díszvendége pedig Brazília lesz – tette hozzá. Ruszinkó Ádám fontos eredménynek nevezte, hogy Kína és Kelet-Közép-Európa turisztikai kapcsolatainak fejlesztéséért tavaly megalapított regionális Turisztikai Koordinációs Központ székhelye Budapest lett. Hangsúlyozta: az ágazat sikeres évet zárt 2015-ben, minden fontos mutató kiemelkedõen nõtt. Magyarország
változatlanul biztonságos úti cél, idén a turisztikai bevételek 5-6 százalékos növekedését várják, és 2018-ban az új kongresszusi központ is megnyílik Budapesten – tette hozzá. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a rendezvény legnagyobb kiállítójaként az MT Zrt. 171 társkiállítóval várja a látogatókat, és a szervezet meghívására 15 együttmûködõ kelet-közép-európai ország lesz jelen nemzeti standdal a kiállításon. Idén a gasztroturizmus is fõszerepet játszik a Gasztroélmények évében, a standokon helyi termelõk tartanak bemutatót, kóstolókat. Szalay-Bobrovniczky Alexandra fõpolgármester-helyettes elmondta: a fõváros az Utazás kiállítás belföldi díszvendégeként mutatja be a szórakozási, kulturális lehetõségeket, családi, városnézõ és gasztronómiai programokat. Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetõje közölte, hogy a szervezet új, belföldi Budapest kártyája a kiállításon debütál majd, kedvezményes áron 48 óráig érvényes és számos ingyenes és kedvezményes szolgáltatás igénybevételére jogosít. A mintegy 300 négyzetméteres Budapest stand négy élményszigetre osztva mutatja be a fõváros vonzerõit, a kultúra szigetén többek között a négy évszakos fesztiválok mutatkoznak majd be. Az Utazás kiállítással egy idõben a társkiállítások – Afrikaexpo, Bringaexpo – is egy belépõjeggyel látogathatók. MTI
4
TURIZMUS
/
U TA Z Á S
Hírnök
A GKRTE tevékenysége – Borverseny meghirdetése
Gödöllõ környéki turizmus Az immár két évtizedes múlttal rendelkezõ Gödöllõ Környéki Regionális Turisztikai Egyesület (GKRTE) többek között folyamatosan gyûjti, rendszerezi és jeleníti meg Acsától Zsámbokig, mintegy 45 település kulturális és turisztikai ajánlatait, lehetõségeit, programjait, amely mellett többek között az Egyházi és Világi Borok Versenye és a Dr. Ketter László Hagyományõrzõ Gasztronómiai Verseny szervezése is az egyesület nevéhez fûzõdik.
– Az itthon és külföldön egyaránt jól ismert jelképpel jelzett országos Tourinform hálózatnak a GKRTE Tourinform Irodája is tagja, amely hazánk közel 120 településén várja az érdeklõdõket. Az Egyesület Tourinform Gödöllõi Kistérség megnevezésû irodája 1995. augusztus 7-tõl kezdõdõen a Gödöllõi Királyi Kastélyban egyénileg és csoportosan érkezõ vendégek részére nyújt közhasznú felvilá-
gosítást Gödöllõ és környéke kulturális turisztikai látnivalóiról, programjairól és szolgáltatásairól. Gödöllõn, a Patak téren mûködõ Információs Irodánk folyamatosan gyûjti, rendszerezi és jeleníti meg Acsától Zsámbokig 45 település – a Galgamente, a Rákos-mente, a Szilas-mente és a Tápió-mente – tájegységei kulturális turisztikai programgazdáinak, szolgáltatóinak adatait a GKRTE
Kiadónk régi partnere az egyesületnek, amely a térség településeinek kínálatát és ajánlatait a 2016. március 3-6ig a Hungexpo területén megrendezésre kerülõ Utazás 2016 Kiállításon az "A" pavilonban a Budapest és Környéke 210/A számú standján a 12-13. kiállító helyen mutatja be a látogatóknak. Bárd István ügyvezetõ elnököt kérdeztük az egyesület tevékenységérõl.
Hírnök
TURIZMUS
www.gkrte.hu címû turisztikai portálján, amelyrõl folyamatosan kerülnek át az információk a Magyar Turizmus Zrt. Nemzeti Turisztikai Adatbázisába. A GKRTE havi rendszerességgel megtartott szakmai programjai Gödöllõ és környéke kulturális turisztikai vonzerõ leltárának folyamatos bõvítését, turisztikai programjainak fejlesztését és népszerûsítését szolgálják, továbbá szakmai ismeretterjesztõ, illetve szemléletformáló feladatot is betöltenek. – Mi a legközelebbi kiemelt esemény? – Április 5-én tizenegyedik alkalommal rendezzük meg az Egyházi és Világi Borok Versenyét Isaszeg Város Önkormányzatának közremûködésével. Gödöllõ, Fót, Pécel, Mogyoród, Nagytarcsa, Tóalmás, Veresegyház, Nyársapát,
/
U TA Z Á S
Dány és Csömör településeket követõen Isaszeg Város Önkormányzata ad helyet e nemes versengésnek. Várjuk mindazon borászatok, borokat készítõ bortermelõk jelentkezését, akik hagyományaikban követik az egyházi liturgiához használt borok készítését. Várjuk továbbá az egyházi borászatokat, mindazon bortermelõket, akik pincészetük és boraik elnevezésében egyházi személyiségek, szentek nevét vették fel. Természetesen minden egyéb, a szõlõ-bor vertikumban gazdálkodó borászat jelentkezését szívesen fogadjuk. Nevezni lehet: fehér-, rozé- és vörösborokkal. A versenyen résztvevõ borokat szakmai
HIRDESSEN A Hírnökben! HIRDETÉSFELVÉTEL: 06-20-480-1751
5
zsûri bírálja el. A legjobbnak értékelt (fehér-, rozé-, vörös-, tokaji borok) 4 db minta elnyeri a BASF – CHAMPION címet. Nevezési határidõ: 2016. március 25. A borversenyre jelentkezni, nevezni lehet a GKRTE honlapjának (www.gkrte.hu) „Szakmai oldalán” a „Bor, gasztronómia...” címû fejezetben, a letölthetõ anyagok között elérhetõ nevezési lap kitöltésével. Ugyanitt bõvebb információkat is találnak az érdeklõdõk, illetve 2016. március 3-6-ig az Utazás 2016 Kiállításon az „A” pavilonban a Budapest és Környéke 210/A számú standján a 12-13. kiállító helyen. Meggyesi Gyula
– Apu! Hogyan nevezhettek el az olaszok egy várost Pisa-nak? – Azért így hívják, kisfiam, mert itt van az a torony, ami olyan ferde, mint az ökörhugyozás. * Mama, ebbõl a levesbõl tízszer ennyit kellett volna fõznie. – Miért, fiam, annyira ízlik? – Nem, hanem akkor eltalálta volna, hogy mennyi só kell bele.
6
TURIZMUS
/
U TA Z Á S
Hírnök
Hírnökösen teszteltük és mind megettük
Bekaptuk az Agresszív Kismalacot Munkámból adódóan, gyakran autózom a 3-as fõút Gödöllõ és Aszód közötti szakaszán is. Már korábban felkeltette figyelmemet ezen az útszakaszon, a domonyvölgyi résznél a Malackert elnevezésû vendéglõ, s elhatároztam, hogy egyszer betérek, de valahogy ez idáig mindig elmaradt.
Most egy szerdai napon, utunk során a párommal úgy döntöttünk ad-hoc jelleggel benézünk egy vacsora erejéig. Este hat óra után léptünk be a vendéglõbe. Az elsõ benyomás vegyes érzelmekkel töltött el, mivel a késõ délutáni órában üres volt a helyiség. A felszolgáló hölgy a vendégnek járó tisztelettel fogadott minket, de ösztönösen kérdeztem meg: nyitva vannak? Megnyugtatott, hogy nyugodtan helyet foglalhatunk és beljebb invitált, ahogy ez elvárható lenne máshol is. Kedvesen és udvariasan hellyel kínált minket. Egy ablak melletti asztalt választottunk, ahol hamarosan megkaptuk az étlapot is. A kínálatok között a titkon áhított sejtel-
mem beigazolódott, hogy a vendéglõ fantázianeve mire utalhat. Fõképp sertésbõl készült fogások uralták az étlap jelentõs részét, aminek õszintén örültem. Elõször orjalevest rendeltünk. Amíg a levest vártuk, a felszolgáló hölgy kihozott egy kis elõételt, ami nem gasztronómiai élménye miatt, hanem inkább a kedves és figyelmes gesztus miatt volt szimpatikus. A leves igazán házias és telt ízekben gazdag volt, jól esett. Második fogásnak egy „Agresszív Kismalac” elnevezésû ételre jutott a választásunk. Vacsoránknak ezen fogása egy hatalmas tányéron került felszolgálásra, ami sült malac részét, pirított hagymás tört
A házaló ügynöknek nagyon fájnak a lábai a sok gyaloglás miatt. Az orvos azt tanácsolja, hogy utazzon el Floridába pihenni, és áztassa a lábát minél tovább a tenger vizében. A férfi meg is fogadja a tanácsot és elutazik a tengerhez. Vesz két vödröt, lemegy a partra és megkérdezi a parti õrtõl: – Mennyibe kerül két vödörnyi tengervíz? Az õr csodálkozva néz rá, aztán rávágja: – Egy dollár egy vödörrel. Az ügynök fizet, telemeríti az edényeket, majd felcipeli a hotelszobába és egész este áztatja a fájós lábait. Másnapra már jobban is érzi magát, elindul, hogy újabb adag vizet vásároljon. Mikor kiér a partra, éppen apály van, látja, hogy a vízszint sokkal alacsonyabb, mint elõzõleg. Odamegy az õrhöz és elismerõen nyugtázza: – Úgy látom, magának egész jól megy itt az üzlet!
krumpli és pikáns csípõs szósz ötvözetét jelentette. A bõre kellemesen roppant, a hús szinte leomlott a csontról, a hagymás krumpli íze… mind állagokban mind íz harmóniákban gasztronómiai örömöt okozott. Elfogyasztása a nem kis mennyiség felszolgálása ellenére sem tartott sokáig, ahogy mondani szokták: etette magát. Összességében azt kaptam a helytõl, amit vártam, talán még egy picit többet is. A kiszolgálás udvarias és figyelmes volt, sõt kifejezetten családias. Ha valaki szereti az ilyen ételeket, érdemes egyszer betérnie ide. Ami egy picit talán furcsa, vagy zavaró volt, hogy rajtunk kívül nem volt más vendég, amit talán csak a marketing hiányosságának tudhatunk be, mert én sem bukkantam volna a helyre, ha nem járok gyakran erre. Üveges Zoltán
– Apu, elviszel ma az állatkertbe megnézni a majmokat? – Miért akarnál most majmokat nézni, amikor itt van nálunk a nénikéd? * Skót gyerek izzadtságtól csuromvizesen ér haza és boldogan újságolja az apjának: – Apu! Képzeld el spóroltam egy pennyt, mert hazafelé futottam a villamos után! Erre az apa dühösen rákiált: – Látod, milyen hülye vagy, édes fiam! Ha a busz után futsz, kettõt spórolhattál volna.
Hírnök
TURIZMUS
/
7
U TA Z Á S
Pihenés, kikapcsolódás és adrenalin
Ceglédi élmények és turizmus Bár kevesen tudják, de Cegléd is a turisztikai célpontok között szerepel, hiszen bõségesen akad látnivaló, illetve szórakozási lehetõség. Dr. Füle Györgyné a ceglédi Tourinform iroda vezetõje mutatja be a település kiemelt érdekességeit.
– Nagyon sokan utaznak át Cegléden, és nem is gondolják, hogy mennyi élményt, kalandot, pihenési lehetõséget szalajtanak el, ha nem töltenek több idõt nálunk. A várostól pár kilométerre levõ Ceglédi Gyógyfürdõ és Szabadidõközpont télen-nyáron üzemelõ szabadtéri és fedett medencékkel várja a vendégeket, ahol masszázs, wellness kezelések (elsõsorban reumatikus panaszokra ajánlott) szolgálják a kényelmet. Szálláslehetõség közvetlenül a Gyógyfürdõ közelében az Apartmanpark és Kemping és a 4 csillagos Hotel Aquarell (kiváló wellness részleggel). Aki izgalomra, adrenalinra vágyik, szintén válogathat. A 17 Csúszdás Aqua Centrum és az itt található különleges Ingacsúszda az extrémebb kikap-
csolódás szerelmeseinek is felejthetetlen élményt nyújt. Akinek ez nem elég, kipróbálhatja a Ceglédfürdõ Kalandpark nyújtotta izgalmakat is. – Milyen látványosságokat találnak az idelátogatók? – Különleges múzeumokat tudunk ajánlani, hiszen itt található a Dobmúzeum (jazztörténeti különlegességek, hangszerek) és a Kossuth múzeum (országosan kiemelkedõ Kossuth-gyûjtemény). A Cegléd központjában magasodó Református Nagytemplom a város jelképe és Közép-Európa legnagyobb ilyen jellegû épülete. Az Evangélikus templomban található Bach arnstadti orgonájának hiteles másolata. A Magyarok Nagyaszszonya kápolna pedig világdíjas építészeti alkotás. – Cegléd fesztiváljáról, illet-
TURISZTIKAI
ve rendezvényeirõl is ismert. – Évente megrendezésre kerül az Utcazenei Fesztivál és a Városalapítók Napi Forgatag, a Dob- és Ütõs Gála, a Bor- és Laska Fesztivál valamint a Kossuth Toborzó. Természetesen, mindez csak egy kis ízelítõ a városunkról. Érdemes hozzánk ellátogatni és megtapasztalni vendégszeretetünket! Amennyiben valakinek segítségre van szüksége az eligazodásban, szívesen segítünk a Ceglédi Tourinform irodában, illetve 2016. március 3-6-ig az Utazás Kiállításon, az „A” pavilonban, a Magyar Turizmus ZRT. Budapest és Környéke Régió 210/A standjánál. (meggyesi)
ÉRDEKSSÉGEK,
BEMUTATÓK, AJÁNLATOK HONLAPUNKON:
www.hirnok.hu
8
TURIZMUS
/
U TA Z Á S
Hírnök
Titokzatos bolyongás az útvesztõkben
Országos labirintuskörkép
Az útvesztõ voltaképpen helyiségek, folyosók bonyolult hálózata, ahol a tájékozódás az elrendezésbõl adódóan nehézségekbe ütközik. A görög mitológia szerint a labürinthoszt Minósz krétai király parancsára Daidalosz, a legendás ezermester készítette a knósszoszi palotában. A király ide zárta Minótauroszt, az ember testû, bikafejû szörnyet, akit Thészeusz, Athén hercege a krétai királylány, Ariadné segítségével legyõzött. Minósz király leánya egy fonalgombolyagot adott Thészeusznak, aki miután megküzdött a szörnynyel és végzett vele, a szálat visszafelé követve kijutott a labirintusból. De a labirintus õsi jelkép is, a teljesség szimbóluma, amely elvezet saját belsõ világunkba, majd onnan vissza, a külsõ létbe. Az õsi egyiptomi misztikus iskola szerint az életút metaforája. Nem tévesztendõ össze az útvesztõvel, amely napjaink-
ban csupán játékos fejtörõ a logikai és analitikai készség felmérésére. A kertészetben a XVI. század idején jöttek divatba a rafinált módon elrendezett virágágyások, a különbözõ mintákat formázó gyógynövény veteményesek és díszcserjék, amelyekbõl végül kialakultak a sövénylabirintusok. Ettõl fogva a sövénylabirintus nem misztikus jelkép többé, hanem mindössze egy érdekes zöld képzõdmény, mely különlegessé, játékossá varázsolja a kertet, jó alkalmat ad egy kiadós sétára, vagy némi fejtörésre, ha a kijutás nem egyértelmû belõle. A legtöbb sövénylabirintus napjainkban Nagy-Britanniában található, a szigetország az õshazája ezeknek a zöld ösvényrendszereknek, de Franciaországban és Németországban is elterjedtek, és persze manapság is sokfelé találni ilyet, vendégcsalogató látványosságként, vagy megõrzött emlékként.
Budapesten napjainkban nincs lehetõség a sövénylabirintus nyújtotta kalandok megélésére, hiszen eltarthat még egy ideig, amíg a Nemzeti Színház gyönyörû kertjében ismét rendeltetésszerûen látogatható lesz az útvesztõ, ráadásul tavaly a Budapesti Állatkertben is végleg bezárt a Holnemvolt Park növénylabirintusa. Úgy tûnik, el kell hagynunk Budapestet, nézzük tehát, hol vannak sövénylabirintusok az országban!
TISZADOB A tiszadobi Andrássy-kastély parkja nyolc hektár alapterületû. Egyedülálló nevezetessége a tiszafákkal határolt, középkori liliom rajzolatú bukszus labirintus, benne a Fadrusz János tervei alapján készült Lányszöktetés címû szoborral. Valaha a kastély teljes szélességében -így a sövénykert szélességében – nyiladék vezetett az erdõn át a Tiszáig. A bukszuslabirintusba azonban a hiedelemmel ellentétben nem volt szabad a bejárás, kizárólag díszítõelemként szolgált.
Ahhoz, hogy az ember bejusson, majd kitaláljon egy útvesztõbõl, kiváló megfigyelõ és tájékozódó képességre és a nehézségek leküzdésére való hajlamra van szükség. A rafinált módon elhelyezett cserjékbõl készült sövénylabirintusok kalandra hívják a családokat az ország több pontján.
Hírnök
TURIZMUS
/
U TA Z Á S
9
már több méter magas kukoricafalak között a középpont megtalálása mintegy két kilométernyi séta árán teljesíthetõ.
KUKUTYIN, FERENCSZÁLLÁS BÚCSÚSZENTLÁSZLÓ Búcsúszentlászló sövénylabirintusát a község katolikus temploma közelében 2007-ben telepítették. Zala megyében a kedves göcseji búcsújáróhely vezetõi gondolták úgy, hogy a szakrális jellegen túl találni kell egyéb vonzerõt is a falunak a távlati idegenforgalmi koncepció keretében. A Szoboszló hegy lábánál különbözõ bokros növényekbõl, eltérõ színû cserjékbõl ültették az útvesztõt.
ÓPUSZTASZER Az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban 2011-ben nyílt meg a Csillagösvény elnevezésû, két és fél hektár területû látványosság. A Csillagösvény a Tejút székely neve. Az ópusztaszeri labirintust Gergely Gábor magánvállalkozó álmodta meg, és 120 millió forintból, felerészben európai uniós támogatással hozta létre. Itt két látványosság is található. Az élménypark sövény útvesztõje alaprajzában a Csodaszarvast jeleníti meg, amely a kert fából épített
hídjairól jól áttekinthetõ. A kerítés útvesztõ pedig egy honfoglalás-kori övcsatot formáz.
PANNONHALMA A Pannonhalmi Arborétum hét körös, szabadon bejárható labirintusa 2011-ben készült, az ezer esztendõs bencés fõapátság botanikus kertjében. A Szilágyi Klára építész tervei alapján épült útvesztõ mindössze 15 méter átmérõjû, a járófelület szélessége 50 cm, az elválasztó faháncs-hintés szintén 50 cm. Itt nem az elválasztó magas sövényfalak közötti titokzatos bolyongás, hanem a zarándokok meditációs sétája a lényeg a frissítõ levegõjû ligetben.
ZSÁMBÉK A zsámbéki kukoricalabirintust egy négyhektáros területen, 2006-ban nyitotta meg a Bodzavirág Kertbarát Kör és a Piroskutya Alkotóközösség. A település határában található a klasszikus, hét kört formázó létesítmény, Magyarország elsõ tudományos útvesztõje: az ültetvény belsejében számos érdekes információ található a kihelyezett ismertetõ táblákon. A nyár végén
A kukutyini labirintus ugyancsak egy kukoricatáblában található. A Kukutyini Kukorica Útvesztõ 2004. óta látogatható. A szervezõk – amerikai ötlet nyomán – egyre furmányosabb járatokat vágnak a növényzetben. A felülnézetbõl évente változó, geometriai mintákat, csodaszarvast, majd boszorkányt formázó útvesztõben könnyen el lehet tévedni. A kukutyini labirintus nevét a „Mehetsz Kukutyinba zabot hegyezni!” szólásról kapta, amely Ferencszállás határára utal. Állítólag itt fordult elõ, hogy egyszer az árvíz miatt csónakból, sarlóval kellett betakarítani a zabot. Ez volt a híres kukutyini zabhegyezés. A labirintusok aktuális állapotáért felelõsséget nem vállalunk, de bármelyik kiváló úti célja lehet egy tavaszi családi kirándulásnak. Tudomásul kell venni, hogy a kukorica útvesztõk idényjellegûek, az egyéb növényi labirintusok pedig elöregedhetnek, kiszáradhatnak. Megújításuk érdekében sokat kell fáradozni, hogy ismét elérjék megfelelõ magasságukat, sûrûségüket, és tökéletesen kirajzolják jellegzetes motívumaikat. (csalad.hu)
10
TURIZMUS
/
U TA Z Á S
Hírnök
Hungaroring, Aquaréna, borospincék, kilátó...
Mogyoródi látványosságok Ha turizmus, akkor hazánk egyik legnagyobb eseménye, látványossága a Forma 1. Ha Forma 1, akkor Mogyoród. A fõvárostól pár percre található települést a motorsportok fellegváraként is emlegethetnénk, bár szórakozási lehetõségekben és látványosságokban is gazdag.
A Hungaroringen folyamatosan vannak rendezvények, de több benzingõzös sportág-
nak is helyet biztosít, így az Off Road Center a terepjárók szerelmeseinek, a Motoros Akadémia a két keréken száguldás megszállottainak ad otthont, de bárki tesztelheti tudását a Vezetéstechnikai Centrumban is. A közelben található még az egész évben üzemelõ, fedett gokart pálya, a Hungarokart Center. A 11,5 hektáron kiépített csúszdaparkról is látni a Hungaroring pálya egy részét, bár az Aquaréna látogatói leginkább
A NASA felküld három embert két évre az ûrbe. Az egyik ûrhajós amerikai, a másik angol, a harmadik orosz. Engedélyt kapnak, hogy fejenként 60 kiló csomagot vihetnek fel az ûrhajóra. Az amerikai úgy dönt, hogy a feleségét viszi magával, az angol egy bõröndnyi német nyelvkönyvet visz, az orosz pedig 100 karton cigarettát csomagol be. Amikor letelik a két év, hazajönnek az ûrutazók. A földön nagy tömeg várja õket. Elõször az amerikai lép ki az ûrhajóból a feleségével, mindkettõjük karján egy-egy kisgyerek. Aztán jön az angol, aki folyékonyan beszél németül. Végül elõlép az orosz is, cigarettával a szájában. Szétnéz a tömegben és megkérdezi: – Van valakinek tüze? * – Milyen az élet Észak-Koreában? – Hát... nem panaszkodhatnak. * – Afrikában lõttem 16 zsiráfot, 6 elefántot és 8 noplizt. – Mit, kérdezi a hallgatóság. – Nopliz-t, feleli a vadász. Kicsi, fekete, felteszi a kezét és azt mondja, hogy no please.
az élményeket élvezik, hiszen 26 darab, összességében másfél kilométernyi csúszdapálya kanyarog a területen. A településsel kapcsolatban elfogultságot kell bejelentenem, hiszen jó néhány éve köl-
Egy férfi hazafelé tart a nyaralásból. A repülõtéren azt mondja a csomagfeladásnál: – Azt szeretném kérni, hogy a piros bõröndömet Hawaii-ra küldjék, a kéket pedig Londonba. – Sajnálom, uram, de ezt nem tudjuk megtenni. – Nem? – kérdez vissza a férfi. – Na, ezt örömmel hallom. Mert tavaly pont ezt csinálták a poggyászommal.
Hírnök
TURIZMUS
/
U TA Z Á S
gyomány, amely a magyarságra jellemzõ. A mi lakóhelyünk az, ahol találkozik egymással a hagyományos falusi élet és a modern technika világa. Mogyoród hagyományokban és látnivalókban gazdag település. Évszázadok óta szõlõter-
melõ hely, amit az 1291-bõl származó elsõ hiteles oklevél is igazol. A legtöbb pince bejárata elé a kitermelt kövek nagyobb darabjaiból megfelelõ kõfaragással présházat építettek. Valamennyit vastag faajtóval és a vasaláson lelógó nagy lakattal, továbbá a hozzáillõ pincekulccsal látták el. A római katolikus templom 1745-1749 között épült és fõoltárán a Bebó Károly által alkotott Szent Mihály arkangyalt ábrázoló faszobor áll. A templom mellett kõbõl faragott Nepomuki Szent János szobor továbbá emeletes barokk plébánia látható az 1770-es évekbõl. Mogyoród fõterén a patak fölött fából faragott gyalogos, Szent Mihályról elnevezett híd ível át. A téren új díszburkolattal egy sétáló, találkozó helyet alakítottak ki, amelyet padokkal, fákkal, kandeláberekkel,
Egy kisfiú bemegy az orvosi rendelõbe, a feje tetején egy élõ elefántot cipel. Ránéz a doktor és hüledezve felkiált: – Nahát, neked aztán tényleg segítségre van szükséged! Mire megszólal az elefánt:
– Igen, szedje már le ezt a gyereket a lábamról! * Ádámka és barátja lélekszakadva szalad a benzinkúthoz. – Gyorsan kérünk öt liter benzint! Öt perc múlva visszaérnek.
töztem a fõvárosból Mogyoródra, amit életem egyik legjobb választásának tartok, hiszen szeretek itt élni. A fentieken túl, rengeteg érdekesség és látnivaló várja az érdeklõdõket, amelyekrõl Zachár Zsoltot a Mogyoród Turisztikai Kft. ügyvezetõjét kérdeztük. – Mogyoródon, mint egy kis-Kárpát medencében megtalálható mindaz a szépség, ha-
11
szökõkúttal és egy mogyoródi táncospárt ábrázoló szoborral tettek hangulatosabbá. Kiemelkedõ történelmi esemény volt az 1074. március 14én lezajlott mogyoródi csata, amelyben Géza és László Árpád-házi hercegek döntõ gyõzelmet arattak a német császár által támogatott Salamon király felett, megszüntetve a hûbéri függõséget. A gyõzelem emlékére László bencéseket telepítve, apátságot alapított a mai Klastrom hegyen, ahol park és emlékmû áll. A település legmagasabb pontja a Somlyó-domb (Gyertyános 326m). Meggyesi Gyula
– Nem elég. Kérünk még húsz litert! A kutas érdeklõdik: – Mihez kell ez a sok benzin gyerekek? – Ne kérdezzen olyan sokat, csak töltse gyorsan! Ég az iskola!