M ST H 0 H I1 G W GDGM- KGRT

®M€ST H 0 H I1G W

GDGMKGRT

F O R D ÍT O T T A SZÁSZ IM R E

«M € S T

HaWGVvWY GDGMK€RT

EU R Ó PA K Ö N Y V K IA D Ó B U D A P E S T , 1994

K R N F.ST H U M I N G WAV T H K G A R D K N O F KD K N G O LIJK R BOOKS M A C M I I . l . A N PUHI . I S H I N G C O M P A N Y , N E W Y O R K , 1987 C O P Y R I G H T < 19<S(> BY M A R Y H E M I N G W A Y , J O H N H K M I N í iWAY, P A T R IG K H E M IN G W A Y , AN D GRK G O RY HEM INGW AY. A U , RIG HTS O i ; T S I l ) l ;. U S A . : H K M I N G W A Y I 'O R K I G N R I G H T S T R C S T T H R O U G H A R R A \ ( i H M l N 1 O l' M A R G H >6th BY M A R Y H H M I N G V í AY. WIDOVV A N D I .K G A 7 7 Í K O F T H K A l ' T H O R . h i .: n c ; a r i a N 7 -R Á VSLATIO N < S/ .Á S7 , IM RH, 1994

ELSŐ KÖNYV

M int Hemingway korábbi posztum usz m unkája, a Szige­ tek a z áramlatban, ez a regény sem jutott el befejezett for­ májáig a szerző halálakor. A könyv előkészítése során né­ hány helyen húztunk a kéziratból, és végrehajtottunk né­ hány szokványos szerkesztői javítást. Egypár nagyon ap­ ró, a világosság és következetesség érdekét szolgáló közbe­ szúrástól eltekintve sem m it sem tettünk hozzá. A m ü m in­ den lényeges szem pontból teljességgel a szerző m unkája. C H A R L E S S C R IH N E R 'S S O N S ’

ELSŐ FEJEZET

A kkoriban le G rau du R oi-ban laktak, és a szálloda egy csatorna partján állt, amely Aigues M ortes fallal körül­ vett városából egyenesen a tengerbe futott. A lapos camarague-i síkság felett ráláttak Aigues M ortes bástyáira, és csaknem m inden nap végigkerekeztek azon a fehér úton, amely a csatornát szegélyezte. E sténként és regge­ lente, amikor em elkedett a dagály, bejött a tengeri sügér a csatornába, és ők látták a vadul szökellő tengeri péreket, amelyek a sügérek elől m enekültek, és nézték a tám adó sügérek előtt feltorlódó vízpúpot. Móló futott ki a kék, kellemes tengerbe, horgásztak a m ó­ lóról, fürödtek a homokos parton, és mindennap segítettek a halászoknak bevonni a hosszú hálót, amellyel kihúzták a halakat a hosszú, lejtős partra. A tengerre néző sarki kávé­ házban aperitifet ittak, és figyelték a makrélahalász-hajók vitorláit kinn az Oroszlán-öbölben. Késő tavaszra járt, h ú ­ zott a makréla, és a kikötő halászai keményen dolgoztak. A város vidám és barátságos volt, és a fiatal pár kedvelte a csatornára és a világítótoronyra néző szállodát, amelynek négy szobája volt az emeleten, étterm e és két biliárdasztala a földszinten. A szoba, amelyben laktak, hasonlított a Van Gogh arles-i szobáját ábrázoló festményre, leszámítva a dupla ágyat és a két nagy ablakot, amelyeken az ember kinézhetett a víz, a m ocsár és a parti rétek felett Palavas fehér városára és csillogó hom okpartjára. 9

M indig éhesek voltak, pedig nagyon jól ettek. Éhesen ették a kávéházban a reggelit, brióst, tejeskávét, tojást és az általuk kiválasztott dzsem et, és m indig izgalm at jelen­ tett, hogyan készíttessék el a tojást. A nnyira éhesen vár­ ták a reggelit, hogy a lányt gyakran fejfájás kínozta, míg meg nem jött a kávé. C ukor nélkül itta a kávét, és a fiú igyekezett ezt észben tartani. Aznap reggel brióst és piros m álnadzsem et ettek, lágy tojást főzettek, s kaptak vele egy darabka vajat, amely m egolvadt, m ikor m egkeverték a tojást és ném i sót és őrölt borsot hintettek rá a pohárban. N agy, friss tojások voltak, a lányét nem főzték annyi ideig, m int a fiúét. E rre jól emlékezett, s élvezettel darabolta fel kanállal a maga adagját, amelyet csupán a szétfolyó vaj tett lágyabbá, és élvezte a reggeli üde szövetét, a durván darált bors csí­ pősségét, a forró kávét és a cikória illatú tejeskávét a csé­ szében. A halászhajók messze kinn jártak. M ég sötétben indul­ tak ki, az első feltám adó szellővel, a fiú és a lány felébredt, hallották őket, aztán m egint összegöm bölyödtek a takaró alatt, és tovább aludtak. Félálom ban szeretkeztek, m ikor kinn m ár m inden csupa fény volt, de a szobát m ég árnyék borította, aztán egymás m ellett feküdtek, boldogan és fáradtan, m ajd újból szeretkeztek. U tána olyan éhesek lettek, hogy úgy érezték, nem érik m eg élve a reggelit, és m ost ott ültek a kávéházban, ettek és nézték a tengert, a vitorlákat: új nap kezdődött. - M ire gondolsz ? -- kérdezte a lány. - Semmire. - Valamire muszáj gondolnod. - Csak érzéseim vannak. - M ilyenek? 10

- Boldogok. - D e m indig úgy m egéhezem - m ondta a lány. - Sze­ rinted ez norm ális ? Az em ber m indig annyira m egéhe­ zik, ha szeretkezett? - H a szeretsz valakit. - T ú l sokat tudsz róla - m ondta a lány. - Nem. - N em számít. Élvezem , és nincs m iért szoronganunk, igaz? - Igaz. - M it gondolsz, m it csináljunk? - N em tudom - m ondta a fiú. - T e m it gondolsz? - N ekem m indegy. H a horgászni akarsz, én m eg­ írok egy vagy két levelet, és ebéd előtt elm ehetünk úszni. - Hogy éhesek legyünk ? - N e is m ondd. M áris éhes vagyok, és még a reggelit sem fejeztük be. - A zért gondolhatunk az ebédre. - És ebéd után? - Szunyókálunk egyet, ahogy jó kisgyerekekhez illik. - Ez egészen új ötlet - m ondta a lány. - M iért nem ju tott eddig eszünkbe? - Vannak néha ihletett pillanataim - m ondta a fiú. C supa ötlet vagyok. - É n meg csupa rom bolás - m ondta a lány. - És el foglak pusztítani. M ajd em léktáblát raknak az épületre, a szoba külsőfalára. Éjszakánként fel fogok ébredni, és olyasm it csinálok veled, am iről sose hallottál és soha el sem képzeltél. M ár m últ éjjel is m egtettem volna, de túl álmos voltam. - Aki ennyire álm os, az nem lehet veszélyes. 11

Ne ringasd m agad hamis biztonságba. Ó, drágám , hajtsuk előre az órát, és jöjjön az ebédidő. O tt ültek csíkos halászingben és rövidnadrágban, amit a strandholm ikat árusító boltban vettek, nagyon lebar­ nult a bőrük, és hajukat csíkossá szívta és kifakította a nap és a tenger. L egtöbben testvéreknek nézték őket, míg meg nem m ondták, hogy házastársak. Ném elyek nem hitték, hogy házastársak, s ez nagyon tetszett a lánynak. Azokban az években nagyon kevesen jártak a Földközí-tengerre nyáron, és senki sem jött le G rau du Roi-ba, csak néhányan N im es-ből. Itt nem volt kaszinó és szóra­ kozási lehetőség, és a legmelegebb hónapokat leszámít­ va, m ikor néhányan idejöttek fürdeni, senki sem lakott a szállodában. Az em berek nem hordtak halászinget, és ez a lány, a felesége volt az első nő, akin ilyen inget látott. A lány vette meg kettejüknek az ingeket, először kimosta őket a szállodai szobájuk m osdókagylójában, hogy kiáz­ tassa a m erevségüket. M erevek voltak, erős igénybevé­ telre készítették őket, s ha m ost a lányra nézett, látta a két mellét szépen kirajzolódni az agyonhordott vászon alatt. Sortot sem h o rdott senki a környéken, és a lány sem hordhatott, m ikor kikerekeztek. A faluban nem szám í­ tott, m ert az em berek nagyon barátságosak voltak, csak a helybéli papnak nem tetszett. D e a lány vasárnaponként m isére járt, szoknyában és hosszú ujjú kasm irpulóverben, a haját kendőbe fogta, és a fiú ott állt a tem plom hátsó részében a férfiakkal. H úsz frankot adtak, ami ak­ koriban több volt egy dollárnál, és mivel a pap személye­ sen gyűjtötte be a pénzt, viszonyuk az egyházhoz közis­ m ertté vált, és azt, hogy sortot viseltek a faluban, inkább a külföldiek különcködésének tulajdonították, sem m int a Cam argue kikötőinek erkölcsiségét veszélyeztető tám a­ 12

dásnak. A pap nem beszélt velük, m ikor sortot viseltek, de amikor esténként hosszúnadrágot vettek fel, m ind­ hárm an főhajtással üdvözölték egymást. - Felmegyek, és m egírom a leveleket. - A lány felállt, rám osolygott a pincérre, és kim ent a kávéházból. - M onsieur horgászni készül ? - kerdezte a pincér, m i­ kor a fiú, akit Dávid B ourne-nak hívtak, odaintette, hogy fizessen. - Azt hiszem , igen. M ilyen a dagály? - A dagály nagyon jó - m ondta a pincér. —Van csalim, ha kell. - Találok útközben. - Nem . Használja az enyémet. Hom okférgek, van be­ lőlük bőven. - M aga is kijön? - M ost szolgálatban vagyok. De később talán kim ehe­ tek, hogy lássam, m ire jutott. Itt van a szereléke? - A szállodában hagytam. - Ugorjon be a gilisztákért. A szállodában a fiú kedve szerint felm ent volna a szo­ bába a lányhoz, de ehelyett m egkereste a hosszú, kétré­ szes bam busz horgászbotot és a horgászszerelékes kosa­ rat a pult m ögött,ahol a szobakulcsok lógtak, és újra kilé­ pett a ragyogó utcára, lem ent a kávéház felé és ki a móló vakító fényébe. A nap forrón sütött, de friss szellő fujdogált, és a tenger éppen kezdett apadni. Sajnálta, hogy nem hozott magával pergetőbotot és villantót, s nem do­ bálhat a csatornából kiáramló vizen át a túloldali sziklák­ hoz, ehelyett felszerelte hosszú bam buszrúdjára a toll és parafa úszót, és finoman végigúsztatott egy hom okférget abban a m élységben, am elyben érzése szerint a halak táp­ lálkoztak. 13

Egy ideig eredm énytelenül horgászott, és figyelte a kék tengeren kinn cikcakkban mozgó makrélahalászhajókat és a magas felhők árnyát a vízen. A zután az úszója hirtelen m eredeken alám erült, a zsinór éles szögben kife­ szült, s ő m egem elve a botot, érezte az erős, vadul lefelé törő hal húzását, am itől a zsinór zizegve hasította a vizet. Igyekezett a halat olyan finoman tartani, am ennyire csak lehetett, és a hosszú horgászbotot a zsinór és az előke szakítószilárdságának határáig m eghajlította a hal, amely m egpróbált a nyílt tenger felé törni. K övette a m ólón, hogy enyhítsen a terhelésen, de a hal annyira húzott, hogy a bot egynegyedét a víz alá hajlította. A pincér nagy izgalomban kijött a kávéházból. A fiú mellé lépett, és egyre csak azt m o n d ta : - T a r ts a csak. T a rtsa csak. T artsa nagyon finoman. Ki fog fáradni. Vigyázzon, nehogy szakítson. Csak finoman. Finom an. Finom an. A fiú nem bánhatott volna finom abban a hallal, legfel­ jebb, ha utánam egy a vízbe, de annak nem lett volna ér­ telm e, m ert a csatorna mély volt. Bár m ehetnék m ellette végig a parton, gondolta. D e elértek a móló végére. M ost m ár a bot nagyobbik fele a víz alatt volt. - Finoman tartsa - könyörgött a pincér. - A zsinór erős. A hal a m élybe fúrta m agát, cikcakkban úszott, és a hosszú bam buszrúd m eghajlott a súlyától és erős, gyors húzásától. Aztán csapkolódva feljött a felszínre, majd m egint alábukott, és a fiú rádöbbent, hogy noha a halat éppoly erősnek érzi, m int korábban, a tragikus erőszak enyhült, s m ost m ár képes a halat körülvezetni a móló végén s felfelé a csatornán. - Csak finoman - m ondta a pincér. - M ost nagyon finoman. Finom an, az istenért. 14

A hal még kétszer kitört a nyílt tengerre, és a fiú kétszer visszahozta, és m ost óvatosan vezette a móló m ellett a kávéház felé. - M i van vele? - kérdezte a pincér. - Jól van, de legyőztük. - N e m ondja ki - m ondta a pincér. - N e m ondja ki. Ki kell fárasztanunk. Fárassza ki. Fárassza ki. - Ő fárasztotta ki a karom at - felelte a fiú. - Akarja, hogy átvegyem ? - kérdezte a pincér rem ény­ kedve. - Isten m entsen. - Csak óvatosan, óvatosan, óvatosan. Finom an, fino­ m an, finoman - m ondta a pincér. A fiú elvezette a halat a kávéház terasza m ellett, fel a csatornába. A hal a víz színe alatt úszott, de még m indig erős volt, és a fiúnak eszébe jutott, hogy talán fel kell majd vinniük végig a csatornán a város teljes hosszában. M ost m ár sok em ber összegyűlt, s amikor elhaladtak a szálloda m ellett, a lány m eglátta őket az ablakból, és kikiáltotta: Ó, milyen gyönyörű h a l! Várjatok m eg ! Várjatok m eg ! Fentröl tisztán látta a halat, egész hosszában a fényes testét, és a férjét, kezében a csaknem körbehajlott bottal és a m ögötte lépkedő em berek m enetét. M ikor lejutott a csatornapartra és futva utolérte az em bereket, a m enet megállt. A pincér a vízben állt a csatorna szélén, s férje lassan vezette a halat egy part m enti sáscsomó felé. A hal m ost m ár a felszínen úszott, s a pincér lehajolt és kétol­ dalt átfogta a kezével, azután két hüvelykujját kétoldalt a kopoltyúba dugva felemelte, és feljött vele a csatornapar­ ton. N ehéz hal volt, a pincér magasan a m ellkasához szo­ rította, úgy, hogy a hal feje az álla alá ért, a farka m eg a com bját verdeste. 15

A férfiak a fiú hátát veregették vagy átkarolták, s egy halpiaci asszony megcsókolta. A zután a lány ölelte át és csókolta meg, és a fiú azt k érd ezte: - L áttad ? Azután m indnyájan odam entek m egnézni a halat, amelyet az út szélére fektettek, ezüstös volt, m int a laza­ cok, a háta sötét bronzszínü. G yönyörű, form ás hal volt, nagy, élénk szem ű, és lassan, szaggatottan lélegzett. - M ilyen hal? -- Egy loup - m ondta Dávid. - Vagyis tengeri sügér, fííir-nak is hívják. Csodálatos halak. Ez a legnagyobb, amit életem ben láttam. A pincér, akit A ndrénak hívtak, odajött, átölelte és megcsókolta D ávidét, aztán megcsókolta a lányt is. - M adam e, ez nem m aradhat el - m ondta. - Igazán nem m aradhat el. Soha senki sem fogott m ég ekkora halat ilyen felszereléssel. - Le kellene m éretnünk - m ondta D ávid. M ár a kávéházban voltak. A fiú korábban, m ár a m érle­ gelés után elrakta a felszerelést, m egm osdott, a hal meg egy jégtöm bön feküdt, amelyet N im es-ből hozott egy camion a m akrélazsákm ány jegelésére. A hal valamivel többet nyom ott hat kilónál. A jégen m ég m indig ezüstös és szép volt, de a háta színe szürkére fakult. Csak a szeme látszott még m indig elevennek. A m akrélahalász-hajók m ár jöttek befelé, és az asszonyok a hajóknál kosarakba rakták a fényes kék, zöld és ezüst m akrélákat, s a nehéz kosarakat a fejükön vitték a halhütöbe. N agyon jó fogás volt, s a város boldogan sürgölődött. - M it csinálunk ezzel a nagy hallal? - kérdezte a lány. - Elvisszük és eladjuk - m ondta a fiú. - T ú l nagy, egy­ ben nem tudjuk megfőzni, és azt m ondják, hogy bűn vol­ na feldarabolni. T alán egyenesen Párizsba kerül. Vala­ 16

milyen nagy étterem be. Vagy megveszi egy nagyon gaz­ dag ember. - Olyan szép volt a vízben - m ondta a lány. - És amikor André felemelte. N em hittem a szememnek, m ikor m eg­ láttalak az ablakból vele, nyom odban azzal a csődülettel. - Veszünk m agunknak egy kisebbet, és megfőzzük. Csuda finom hal. A kis tengeri sügér a legjobb grillen sütve, vajjal és fűszerekkel. Olyan, m int otthon a csíkos sügér. - Nagy izgalom ez a hal - m ondta a lány. —H át nem csudálatosak ezek az egyszerű örömök? Éhesen ültek ebédhez, a palack fehérbor hideg volt, azt iszogatták, m iközben a zeller rém oulade-ot, a kis retke­ ket s a nagy befőttes üvegből a házilag savanyított gom ­ bát ették. A tengeri sügért grillen sütötték, a grillezés csíkjai kirajzolódtak az ezüstös bőrön, és a vaj m egolvadt a forró tányéron. C itrom szeleteket kaptak, hogy a halra csavarják, friss kenyeret a pékségből, és a bor lehütötte nyelvükön a zsírban sült krum pli forróságát. Jó, könnyű, száraz, vidám, ism eretlen fehérbor volt, az étterem egyik büszkesége. - N em vagyunk valami nagyon beszédesek étkezés közben -- m ondta a lány. - U ntatlak, édes? A fiú nevetett. - N e nevess ki, Dávid. - N em nevettelek ki. Nem . Nem untatsz. Boldogan elnéznélek akkor is, ha egy szót sem szólnál. T o llo n egy kis pohárnyi bort a lánynak, aztán m agá­ nak is. - Nagy m eglepetésem van számodra. Ugye nem be­ széltem még róla? - m ondta a lány. - M ilyen m eglepetés ? 17

- Nagyon egyszerű, de nagyon bonyolult. - M ondd el. -N e m . L ehet, hogy örülsz neki, és lehet, hogy utálod. - Nagyon veszélyesnek hangzik. - Veszélyes is - m ondta a lány. - D e ne kérdezz. Sze­ retnék felm enni a szobába. A fiú kifizette az ebédet, és m egitta a bort, ami az üveg­ ben m aradt. A ztán felm ent. A lány ruhája összehajtogat­ va feküdt az egyik Van Gogh széken, ő maga a lepedőt m agára húzva az ágyban várt rá. Haja elterült a párnán, a szeme nevetett, s a fiú felemelte a lepedőt, és a lány azt m ondta: - H elló, édes. Jó volt az ebéd? Utána feküdtek egymás m ellett, a lány feje a fiú karján, és boldogok és lusták voltak, és a fiú érezte, ahogy a lány oldalt fordítja a fejét és nekisim itja az ő arcának. Simának érezte a bőrét, alig-alig érdesítette ki a nap és a tenger. Aztán arcába hulló hajával hozzá-hozzáérve, m ikor a fe­ jét m ozgatta, könnyedén, kutatóan, m ajd gyönyörűség­ gel játszani kezdett vele, és azt m o n d ta : —Szeretsz, ugye ? A fiú bólintott, és megcsókolta a feje búbját, aztán el­ fordította a fejét, és kezében tartva m egcsókolta a lány száját. - Ó - m ondta a lány. - O. Jóval később, m iközben egymást szorosan átfogva fe­ küdtek, m egszólalt a lán y : - Es olyannak szeretsz, am i­ lyen vagyok? Biztos vagy benne? - Igen - felelte a fiú. - Nagyon is. - M ert én megváltozom. - Nem - m ondta a fiú. - Nem. N em változhatsz meg. - M egváltozom - m ondta a lány. - M iattad. M iattam is, persze. N em állítom, hogy nem. De neked is jelent majd valamit. E bben biztos vagyok, de még nem mondom el. 18

- Szeretem a m eglepetéseket, de nekem m inden úgy jó, ahogy m ost van, ebben a pillanatban. - Akkor talán nem kéne m egtennem - m ondta a lány. -S zom orú vagyok. Olyan csodálatos veszélyes m eglepe­ tés lett volna. N apokig gondolkodtam rajta, és csak ma reggel döntöttem . - Ha olyan nagyon akarod. - Igen - m ondta a lány. - És meg is teszem. Eddig m indent szerettél, am it csináltunk, igaz? - Igen. - Akkor jó. Kicsúszott az ágyból, és kihúzta magát. H osszú lába és gyönyörű teste egyenletesen lebarnult azon a távoli ho­ m okparton, ahol fürdőruha nélkül szoktak úszni. H á tra ­ húzta a vállát, és m egrázta a fejét, amitől sűrű barnássző­ ke haja a nyaka körül csapkodott, azután előrehajolt, egész haja előreborult és eltakarta az arcát. Fején át fel­ vette a csíkos inget, m ajd helyére rázta a haját, leült az öltözőasztalon álló tükör előtti székre, és gondosan megíesülködött. Haja a válláig ért. M egrázta a léjét a tükör­ ben. Azután felhúzta a nadrágját, bekapcsolta az övét, és felvette kifakult kék spárgatalpú cipőjét. - El kell kerekeznem Aigues M ortes-ba - m ondta. - Jó - felelte a fiú. - Veled megyek. - Nem . Egyedül kell m ennem . A meglepetéssel van kapcsolatban. A búcsúcsók után lem ent, és a fiú nézte, ahogy kerék­ párra száll, és könnyedén, simán kerekezve, a szélben lobogó hajjal elindul az úton. A délutáni nap besütött az ablakon, és a szoba tűi m e­ leg volt. A fiú m egm osdott, felöltözött, és lem ent sétálni a partra. T u d ta , hogy úsznia kellene, de nagyon fáradt 19

volt, s inkább végigsétált a parton, m ajd a szárazföld bel­ seje felé vezető, sziksófűvel szegélyezett gyalogúton, s végül visszam ent a parton a kikötőig, és felkaptatott a kávéházhoz. A kávéházban m egtalálta az újságot, és egy fine á Feau-l rendelt, m ert a szeretkezéstől belül üresnek és kongónak érezte magát. H árom hete házasodtak össze, s Párizsból vonattal m entek le Avignonba, a biciklikkel, egy bőröndre való városi ruhával, egy hátizsákkal és egy elemózsiás tarisz­ nyával. A vignonban egy jó szállodában szálltak meg, és otthagyták a bőröndjeiket, m ert a Pont du G ard-hoz akartak kerekezni. D e fújt am isztrál, így hát lekerekeztek a m isztrállal N im es-be, ott megszálltak az Im peratorban, azután tovább kerekeztek Aigues M ortes-ba, még m indig erős hátszélben, s onnan tovább le G rau du Roiig. Azóta ott laktak. Csodálatos volt m inden, teljes boldogság, és a fiú eddig nem is sejtette, hogy ennyire lehet szeretni valakit, m in t­ ha rajta kívül semmi más nem létezne. Sok problém ával küszködött, m ikor m egnősült, de itt egyik sem jutott eszébe, az írás sem, más sem, csak az, hogy együtt van a lánnyal, akit szeret, akivel összeházasodott, és nem jöttek azok a hirtelen halálos m egvilágosodások, amelyek eddig m indig követték a szeretkezest. Ez elm últ. M ost szeret­ kezés után ettek, ittak és újból szeretkeztek. Nagyon egy­ szerű világ volt ez, s eddig semmilyen más világban nem érezte igazán boldognak magát. Úgy gondolta, hogy a lány is ugyanígy van vele, s viselkedése csakugyan azt m utatta, de ma jött ez a história a változással és a m egle­ petéssel. D e talán jó változás lesz és öröm teli meglepetés. A víztől és brandytől, amit újságolvasás közben m eg­ ivott, öröm m el nézett elébe, bárm i legyen is az. 20

M ióta nászúira indultak, nem ivott b randyt vagy whiskyt, ha nem voltak együtt. De nem dolgozott, és az ivásban egyetlen szabályhoz tartotta m ag á t: sohase ivott munka előtt vagy m unka közben. Jó lenne m egint dol­ gozni, de tudta, hogy ham arosan eljön az is, és akkor tőle telhetöleg önzetlennek kell m ajd lennie, s el kell magyaraznia, hogy sajnálatos ez a kényszerű m agány, s ő egyál­ talán nem büszke rá. Biztosra vette, hogy a lány jól fogad­ ja m ajd, hiszen m egvannak a belső tartalékai, de gondol­ ni sem szeretett rá, hogy el kell kezdenie a m unkát, m ikor így élnek együtt, m int most. Persze nem foghat bele, ha nem jön a megvilágosodás, és szerette volna tudni, hogy a lány is érti-e ezt, s azért akar-e túllépni azon, amit m ár birtokba vettek, valam iért, ami új és széttörhetetlen. De mi lehet az? Semmi sem foghatja össze őket szorosabban, m int m ost, és sose m arad bennük rossz érzés. Csak bol­ dogság van és egymás iránti szerelem, és utána éhség és feltöltödés és újrakezdés. R áébredt, hogy kiitta a fine á l'eau - 1 s későre jár a délután. R endelt m ég egy italt, es az újságra próbált összpontosítani. D e az újság nem érdekelte igazán, ki­ nézett a tengerre, am elyre ránehezedett a késő d élu tá­ ni nap, m ikor m eghallotta, hogy a lány bejön a kávé­ házba, és azt m ondja a rekedtes hangján: - H elló, d rá ­ gám . Gyors léptekkel az asztalhoz jött, leült, felem elte az állát, és nézett rá a nevető szemével és apró szeplőkkel telehintett aranyló arcával. A haja rövid volt, m int egy fiúé.Nem tettek engedm ényeket, m ikor levágták. M int m indig, m ost is szorosan hátrafésülte, de oldalt rövidre volt vágva, s a fejéhez simuló füle tisztán látszott, s az aranybarna hajvonal sim ára nyírva húzódott hátra. O l­ 21

dalt fordította a fejét, m egem elte a m ellét, és azt m o n d ta : - Csókolj m eg, kérlek. M egcsókolta, nézte az arcát, a haját, és újból és m egint megcsókolta. - T etszik ? T ap in tsd meg, m ilyen sima. T ap in tsd meg hátul - m ondta a lány. M egtapintotta. - 'Tapintsd meg az arcom on és a fülem előtt. H úzd felfelé az ujjadat oldalt. - L átod - m ondta aztán ez a m eglepetés. Lány va­ gyok. D e m ost fiú is vagyok, és m egtehetek m indent, de m indent, de m indent. - Ülj ide m ellém - m ondta a fiú. - M it kérjek neked, öcsém ? - Ó, köszönöm - m ondta a lány. - Én is azt iszom, amit te. M ost m ár látod a veszélyt, ugye? - Igen. Látom . - Ugye, jól tettem ? - T alán. - N em talán. Nem . Jól átgondoltam . Á tgondoltam az egészet. M iért kell nekünk mások szabályaihoz alkal­ m azkodnunk? M i mi vagyunk. - Nagyon jól éreztük m agunkat, és én semmiféle sza­ bályt nem vettem észre. - T e d d rá, kérlek, még egyszer a kezed. R átette, aztán megcsókolta a lányt. - Jaj, de édes vagy - m ondta az. - És tetszik neked. Érzem és tudom . N em kell szeretned. Elég, ha eleinte csak tetszik. - T etszik - m ondta a fiú. - Olyan szép a fejform ád, és így kirajzolódnak azok a gyönyörű arccsontjaid. - Oldalt nem tetszik ? - kérdezte a lány. - N em csinál22

m ány meg csalás. Igazi fiúfrizura, és nem női fodrásznál készült. - Ki vágta le ? - Az Aigues M ortes-i borbély. Aki a te hajadat vágta le a m últ héten. T e akkor m egm ondtad neki, hogyan aka­ rod, és én azt m ondtam , vágja az enyém et ugyanúgy, m int a tiédet. Nagyon kedves volt, és egyáltalán nem lepődött meg. Egy cseppet sem feszengett. M egkérdezte, hogy pontosan ugyanolyan legyen-e, m int a tiéd. És én azt m ondtam , pontosan. Ez neked nem jelent sem m it, Dávid ? - D e igen - felelte az. - A buták furcsának találják. De nekünk büszkének kell rá lennünk. Szeretek büszke lenni. - Én is - m ondta a fiú. - M ostantól fogva büszkék vagyunk. Ültek a kávéházban, és nézték a lenyugvó nap tükörké­ pét a vizen és a falura szálló szürkületet, és fine á l ’eau-1 ittak. T öbben odajöttek a kávéházhoz, de nem udvariat­ lanul, hogy lássák a lányt, m ert ők ketten voltak csak idegenek a faluban, s m ost m ár csaknem három hete itt laktak, a lány nagyon szép volt és szerették. A ztán fogták ma azt a nagy halat, és általában arról is sokat beszéltek volna, de ez is nagy ügy volt a faluban. Tisztességes lány soha ilyen rövidre nem vágatta a haját errefelé, de még Párizsban is ritka volt az ilyen, és lehet szép is, meg na­ gyon rossz is. T ú l sokat is jelenthet, vagy csak annyit, hogy láthatóvá váljon egy fej gyönyörű form ája, ami másképp nem volna látható. Bifszteket ettek vacsorára, angolosan, krum plipürével, vajbabbal és salátával, és a lány megkérdezte, hogy ihat­ nak-e Tavelt. - Ez a bor való a szerelmeseknek - m ondta. 23

M indig annyinak látszott, ahány éves volt, mostanáig huszonegynek, gondolta a fiú. E rre nagyon büszke volt. D e ma este nem annyinak látszott. Az arccsontjai olyan világosan kirajzolódtak, m int még soha, m osolygott és az arca szívszorongató volt. A szobában sötét volt, csak kívülről jött be némi fény. M ost m ár hűvöset hozott a szellő, s a felső lepedő hiány­ zott az ágyról. - Dave, ugye nem bánod, hogy elkárhoztunk. - N em , jó lány. - N e nevezz lánynak. - Ahol foglak, ott lány vagy - m ondta a fiú. Szorosan átfogta a mellét, ujjait szétnyitotta és összezárta, és érezte közöttük a kemény, merev ágaskodást. - Az csak a hozományom - m ondta a lány. - Az új az, amivel megleptelek. T apints meg. N em , azt hagyjad. Az úgyis ott m arad. T ap in tsd meg az arcom at és a nyakszirtemet. O, olyan csodálatosnak és újnak és tisztának ér­ zem. K érlek, D ávid, szeress olyannak, amilyen vagyok. K érlek, érts m eg és szeress. A fiú behunyta a szemét, és érezte m agán a lány hosszú, könnyű súlyát, a nekiszoruló mellét és ajkát az ajkán. O tt feküdt és valam it érzett, s aztán a lány hozzányúlt és lej­ jebb keresgélt, és ő segített neki a kezével, azután hátára feküdt a sötétben, és semm ire sem gondolt, csak a súlyt érezte s belül valami különöset, s a lány azt m o n d ta : M ost, ugye, nem tudod, hogy ki kicsoda? - Nem . - M o s t változol -m o n d ta a lány. - Igen, változol. Igen, igen, változol, és te vagy a nőm , C atherine. Akarsz átvál­ tozni, és a nőm lenni, és akarod, hogy m eghágjalak? 24

- T e vagy Catherine. - Nem . Én Peter vagyok. T e vagy az én csodálatos C atherine-em . rI'e vagy az én szépséges, gyönyörű C atherine-em . Oly kedves tőled, hogy átváltoztál. K ö­ szönöm, nagyon köszönöm, C atherine. K érlek, értsd meg. K érlek, vedd tudom ásul és értsd meg. Őreikké sze­ retkezni fogok veled. Végül m indketten holtfáradtan és üresen feküdtek egymás m ellett, de nem volt m ég vége. A lábuk összeért, a lány feje a fiú karján nyugodott. Felkelt a hold, es vala­ mivel több fény jött be a szobába. A lány kutatóan végig­ futtatta kezét lefelé a fiú hasán, anélkül, hogy odanézett volna, és azt kérdezte: - Rossznak tartasz? - Dehogyis. D e m ióta gondolsz erre? - N em m indig. D e elég sokszor. Olyan csodálatos vagy, hogy m egengedted. A fiú átkarolta a lányt, szorosan magához ölelte, és érezte édes m ellét a m ellkasán, s aztán m egcsókolta a drága száját. Szorosan és erősen tartotta, és m agában azt m ondta, isten veled, és m egint isten veled és isten veled. - Feküdjünk teljesen m ozdulatlanul, öleljük át egy­ m ást, és ne gondoljunk semm ire - m orm ogta, s a szíve azt m ondta, isten veled, C atherine, isten veled csodás szerel­ mem, isten veled és m inden jót és isten veled.

25

M Á S O D IK FEJ EZ R T

Felállt, és jobbra-balra végignézett a parton, aztán b e d u ­ gaszolta az olajos üveget és a hátizsák oldalzsebébe tette, majd leballagott a tengerhez, s érezte, hogyan hűl a ho­ mok a lába alatt. Visszanézett a lányra, aki a hátán feküdt a lejtős parton, szemét lehunyta, karját az oldala m entén kinyújtotta, mögötte rézsútosan álló vászonnégyszög és az első homoknádcsomók. N em szabad sokáig ebben a helyzetben maradnia, gondolta, a nap felülről egyenesen rásüt. Aztán továbbment, és laposan belevetette magát a tiszta hideg vízbe, átfordult, és háton kiúszott a tengerbe, a partot figyelve lába és lábfeje egyenletes tempója fölött. M egfordult a vízben, leúszott a fenékig, megérintette a durva homokot, megtapogatta a széles homokpászmá­ kat, aztán felúszott a felszínre, és egyenletesen kifelé úszott, igyekezvén minél lassúbbra fogni az úszás ritm u­ sát. Felsétált a lányhoz, s látta, hogy alszik. Megkereste karóráját a hátizsákban, hogy ellenőrizze, mikor kell fel­ ébresztenie. Hoztak magukkal egy üveg hideg fehérbort, újságpapírba és a törülközőikbe csavarva. Anélkül, hogy kivette volna az újságból vagy a törülközők közül, kihúz­ ta a dugót, és ivott egy hideg kortyot az esetlen csomag­ ból. Aztán leült, hogy a lányt figyelje és nézze a tengert. Ez a tenger mindig hidegebb, m int amilyennek látszik, gondolta. N em melegszik fel igazán nyár derekáig, csak a sekély partokon. Ez a part elég meredeken szakadt alá, s 26

a vizet csípősen hidegnek érezte, míg az úszástól át nem m elegedett. N ézte a tengert s a felhőket a m agasban, és észrevette, m ilyen m essze nyugat felé dolgozik a halászflotta. Aztán nézte a lányt, am int a m ost m ár teljesen száraz hom okban aludt, mely finoman szállongani kez­ dett a feltám adó szélben, m ikor m egm ozdította a lábát. Éjszaka érezte m agán a kezét. Felébredt, besütött a hold, s a lány m egint átesett a változás sötét m ágiáján, s ő nem m ondott nem et, m ikor a lány szólt hozzá, s feltette a kérdéseket, és annyira érezte a változást, hogy m indene belefájdult, s am ikor m indketten kim erültén befejezték, a lány rem egett, és azt sú g ta : - M ost m egcsináltuk. M ost igazán m egcsináltuk. Igen, gondolta. M ost igazán m egcsináltuk. S amikor a másik fáradt fiatal lány m ódjára elaludt s édesen feküdt m ellette a holdfényben, amely kirajzolta gyönyörű új fej­ vonalát, fölébe hajolt, és azt m ondta m agában: Veled vagyok. N em szám ít, mi van még a fejedben, veled va­ gyok és szeretlek. Reggel nagyon kívánta m ár a reggelit, de m egvárta, míg a lány felébred. Végül megcsókolta, s ő felébredt, mosolygott, álmosan felkelt, m egm osdott a nagy m osdó­ ban, m ajd az armoire tükre elé görbedt, m egkefélte a ha­ ját, és nézte m agát a tükörben m osolytalanul, aztán elm o­ solyodott, m egérintette ujja hegyével az arcát, felvett egy csíkos inget, és megcsókolta a fiút. Egyenesen állt, a melle nekinyom ódott a fiú mellkasának, és azt m ondta: - Ne nyugtalankodj, D ávid. M egint visszajött a te jó kislá­ nyod. D e a fiú m ár csupa nyugtalanság volt, és arra gondolt, mi lesz velünk, h a ilyen vadul, veszedelm esen és ilyen gyorsan alakulnak a dolgok. M i az, ami nem ég el ilyen 27

tűzvészben? Buldogok voltunk, biztos vagyok benne, hogy ő is boldog volt. D e ki tudhatja ? És ítélkezhetem én, aki részt vettem benne, elfogadtam a változást és átél­ tem? H a ezt akarja, kívánhatom -e, hogy ne kapja meg? Ö rülhetek neki, hogy ilyen feleségem van, s az a bűn, ami után az em ber rosszul érzi m agát, és én nem érzem roszszul magam. N em , nem érzem rosszul magam, m ert bort ittam , m ondta m agában, de mit fogok inni, ha m ár a bor nem nyújt fedezéket? K ivette az olajos üveget a hátizsákból, és egy kis olajat kent a lány áliára és orrára. T alált egy kifakult kék zseb­ kendőt a hátizsák vászonzsebében, azt ráterítette a lány mellére. - Abba kell hagynom ? -- kérdezte a lány. - A legcsodá­ latosabb álm ot álmodom. - Fejezd be az álmot. - Köszönöm . N éhány perc m úlva mély lélegzetet vett, m egrázta a fejét, és felült. - M enjünk a vízbe - m ondta. Együtt bem entek a vízbe, beúsztak, s ott játszottak a víz alatt, m int a delfinek. K ésőbb kiúsztak, ledörzsölték egymást a törülközőkkel, s D ávid odanyújtotta a lánynak a borosüveget, amelyet m ég m indig hidegen tartott a rá­ csavart újságpapír, s m ind a ketten ittak, aztán a lány ránézett és nevetett. - M ilyen jó szomjúság ellen bort inni - m ondta. Ugye, nem bánod, hogy fivérek vagyunk? - Nem . - Olajat kent a lány hom lokára, orrára, aztán az arcára és az ál Iára, végül óvatosan a füle fölé s mögé. - Szeretném , ha lebarnulnék a fülem m ögött és a nya­ kamon és a pofacsontom on. Az összes új helyen. 28

- Irtó fekete vagy, öcsém - m ondta a liú. - N em is tudod, m ilyen fekete vagy. - így szeretem - felelte a lány. - D e még feketébb aka­ rok lenni. Kifeküdtek a part szilárd hom okján, amely m ostanára m ár m egszáradt, de még m indig hűvös volt a visszahúzó­ dó dagály nyom án. A fiú egy kis olajat kent a tenyerére, és könnyedén végigsim ította ujjaival a lány com bjain, am e­ lyek melegen felfénylettek, m ikor a bőr beszívta az olajat. A fiú végigkente a lány hasát és mellét is, s amaz álmosan azt m o n d ta : —Ezt azért fiútestvérek nem igazán szokták csinálni. - Nem . - A nnyira szeretnék jó kislány lenni - m ondta a lány. Estig igazán nem kell nyugtalankodnod, édes. Az éjsza­ kát nem engedjük be a nappalba. A szállodában a postás ivott egy pohárral, míg a lány aláírta a párizsi bankjából továbbított, levelekkel teli vas­ kos boríték átvételét. A fiúnak is három átcím zett levelet küldött a bankja. M ost kaptak először postát, m ióta m eg­ küldték a szálloda címét, továbbításra. A fiú öt frankot adott a postásnak, és m eghívta, hogy igyon még egy po­ hárral vele a söntésben. A lány levette a kulcsot a tábláról, és azt m ondta: - Felmegyek a szobába, rendbe hozom magam, és találkozunk a kávéházban. K iitta a p o h arát, elköszönt a postástól, és leballagott a csatorna m entén a kávéházba. Jólesett árnyékban ülni, m ert a távoli p a rtró l fedetlen fővel jöttek vissza, s a kávé­ ház kellemesen hűvös volt. V erm utot és szódát rendelt, és zsebkését elővéve felnyitotta a leveleit. M ind a hárm at a kiadója küldte, s kettő közülük duzzadt az újságki vágá­ 29

soktól és hirdetések levonatától. Egy pillantást vetett a kivágásokra, aztán elolvasta a hosszá levelet. Vidám és óvatosan optim ista hangvételű volt. M ég nem lehet m eg­ jósolni, m ennyire lesz kelendő a könyv, de az előjelek jók. A recenziók nagy része remek. Persze van néhány. De erre szám ítani lehetett. A recenziókban egy pár sort alá­ húztak, ezeket később alighanem felhasználják a hirdeté­ sekben. A kiadó nem óhajt beszélni a könyv jövőjéről, m ert sohasem szokott a kelendőséggel kapcsolatban jós­ latokba bocsátkozni. Rossz szokás. A lényeges az, hogy a könyvet jobban m ár nem is fogadhatták volna. A fogad­ tatás egyenesen szenzációs volt. D e ő maga is láthatja az újságkivágásokat. Az első kiadás ötezer példány volt, és a recenziók alapján m egrendelték a m ásodik kiadást. Az új hirdetésekben benne lesz az a m ondat, hogy Alegjcletit a második kiadása. A kiadó reméli, hogy ő is szívből örül, és élvezi jól m egérdem elt pihenését. Feleségének meleg üd­ vözletét küldi. A fiú ceruzát kért kölcsön a pincértől, és nekilátott, hogy 2,20 dollárt beszorozzon ezerrel. Ez könnyű volt. Ennek a tíz százaléka, kétszázötven dollár. Ez öttel be­ szorozva ezerkétszázötven dollár. V onjunk le hétszázöt­ ven dollár előleget. M arad ötszáz dollár az első kiadásból. M ost itt van a második kiadás. M ondjuk kétezer pél­ dány. Ez ötezer dollár tizenkét és fél százalékát jelenti. H a így szól a szerződés. Az hatszázhuszonöt dollár. De lehet, hogy tízezer példány alatt nem megy fel tizenkét és fél százalékra. Akkor is ötszáz dollár. Összesen így is ezer lenne. Elkezdte a recenziókat olvasni, és rádöbbent, hogy ön tu d atlan u l kiitta a verm utját. Ú jat rendelt, és viszszaadta a ceruzát a pincérnek. M ég m indig a recenzió­ 30

kát olvasta, m ikor bejött a lány, kezében a levelekkel teli borítékkal. - N em tudtam , hogy elküldték - m ondta. - Kérlek, m utasd meg őket. A pincér hozott neki is egy verm utot, s am ikor letette, m eglátta a képet az újságkivágásban, am elyet a lány szét­ nyitott. - C ’cst monsieur? —kérdezte. - Igen, ő - felelte a lány, és elébe tarto tta, hogy jól lássa. - D e más ruhában - m ondta a pincér. - A házasságról írnak ? M egnézhetem a m adam e képét is ? - N em a házasságról. Ez egy kritika a m onsieur köny­ véről. - Nagyszerű —m ondta lenyűgözve a pincér. —M adam e is író? - N em - m ondta a lány, és nem nézett fel a kivágások­ ból. - M adam e háziasszony. A pincér büszkén nevetett . - M adam e biztosan a mozi­ ban játszik. M indketten a kivágásokat olvasták, aztán a lány letette azt, amit éppen olvasott, és azt m o n d ta : - Félek tőlük, és attól is, am it m ondanak. Hogyan lehetünk mi önm a­ gunk, és hogyan lehet a miénk az, ami a m iénk, és hogyan csinálhatjuk, am it csinálunk, ha te az vagy, aki itt van az újságokban? - Régebben is kaptam m ár ilyet —felelte a fiú. -- Rossz hatásuk van, de nem tart sokáig. - S zö rn y ű ek - m ondta a lány. - E lpusztítanak, ha rájuk gondolsz vagy hiszel nekik. Ugye, nem hiszed, hogy azért m entem hozzád, m ert olyan vagy, am ilyennek ezek az újságkivágások mondanak? 31

- Nem . Hlolvasom, aztán borítékba rakjuk az egeszet és leragasztjuk. - T u d o m , hogy el kell olvasnod őket. N em akarok bután viselkedni. De még borítékban is borzasztó, ha velünk vannak. Olyan, m intha valakinek a hamvait m a­ gunkkal hurcolnánk egy edényben. - Sok nő nagyon örülne neki, ha a francos férje jó kriti­ kát kapna. - En nem vagyok sok nő, és te nem vagy a francos férjem. K érlek, ne veszekedjünk. - N em veszekszünk. Elolvasod őket, és ha van bennük valami jó, m egm ondod nekem , és ha m ondanak a könyv­ ről valami értelm eset, ami új nekünk, azt is m egm ondod. A könyv m ár hozott egy kis pénzt - m ondta a lánynak. - N agyszerű. Olyan boldog vagyok. De mi tudjuk, hogy a könyv jó. H a a kritikák azt írnák, hogy nem ér sem m it, és egyetlen vasat sem hozna, akkor is éppoly büszke és boldog lennék. Én nem , gondolta a fiú. D e nem m ondta ki. T ovább olvasta a recenziókat, sorra kihajtogatta, m ajd összehaj­ togatta és visszatette a borítékba őket. A lány borítékokat nyitott fel, és érdeklődés nélkül olvasta a leveleit. Arca sötét aranybarna volt, a haját egyenesen hátrafésülte a hom lokából, ahogy a tenger sim ítja hátra, amikor kijön a vízből, s ahol rövidre volt vágva meg az arccsontján napszítta fehéraranyként világított a barna bőre fölött. K iné­ zett a tengerre, szomorú szemmel. Aztán tovább bonto­ gatta a leveleit. Volt köztük egy hosszú, géppel írt, am e­ lyet figyelmesen olvasott végig. A zután felbontotta és elolvasta a többi levelet. A fiú nézte, és arra gondolt, hogy olyan egy kicsit, m intha borsót hüvelyezne. - M i volt a levelekben ? 32

-- N ém elyikben csekk volt. - Vastag ? - Kettő. - Remek ■- m ondta a fiú. - Ne rázd le így. M indig azt m ondod, hogy nem számít. - Nem m ondtam semmit. - Nem . Csak leráztad. - Bocsáss meg - m ondta a fiú. - M ilyen vastagok? - Igazából nem nagyon. De nekünk jól jön. Letétbe helyezték őket. Azért, m ert férjhez m entem . M ondtam neked, hogy nekünk az a jő, ha összeházasodunk. T u ­ dom, hogy tőkének nem sok, de elkölthetjük. Elkölthetjük, és nem okozunk vele kárt senkinek, m ert arra van. Semmi köze a rendszeres jövedelemhez, sem ahhoz, hogy m it kapok, ha m egérem a huszonötödik vagy eset­ leg a harm incadik életévemet. Ez a m iénk, azt csinálunk vele, amit akarunk. Egyikünknek sem kell a pénzügyi helyzetünk m iatt egy ideig aggodalm askodnia. Ilyen egyszerű az egész. - A könyv m egkereste az előleget, és ráadásul még vagy ezer dollárt - m ondta a fiú. - Ez irtó jó, hiszen csak m ost jött ki. - Igen. Iszunk még egy pohárral? - kérdezte a fiú. - K érjünk valami mást. - M ennyi verm utot ittál? - Csak ezt az egyet. M egvallom, olyan semm ilyen volt. - Én kettőt ittam , és még az ízét sem éreztem. - Van itt valami igazi? —kérdezte a lány. - Ittál m ár Arm agnacot szódával? Az igazi. -- Jó. Próbáljuk ki. A pincér kihozta az Armagnacot, és a fiú m egkérte, hogy hozzon egy üveg hideg Perrier vizet a szódásüveg helyett. 33

A pincér kitöltött két nagy adag Arm agnacot, a fiú jeget tett a két testes pohárba, és Pcrrier-t öntött hozzá. - E ttől bezsongunk —m ondta. - K em ény ital így ebéd előtt. A lány nagyot kortyolt az italból. - innom - m ondta. Olyan üde, egészséges, ronda íze van. - M ég egy nagy kortyot ivott. - Ezt igazán érzem. T e is? - Igen - m ondta a fiú, és mély lélegzetet vett. - Én is érzem. A lány m egint beleivott a poharába, és szeme sarkán kiültek a nevetőráncok. A hideg Perrier életre keltette a nehéz brandyt. - A hősökre - m ondta a fiú. - N o és ha hős vagyok - m ondta a lány. - M i nem vagyunk olyanok, m int a többiek. N em kell egymást drá­ gámnak, édesem nek, szerelm em nek vagy ilyesminek ne­ veznünk, hogy m egértsük egymást. A drágám és a szívem és az édesem és ez az egész nekem ocsmányság, mi ke­ resztnéven szólítjuk egymást. É rted, m ire gondolok. M i­ ért kellene úgy csinálnunk bárm it is, ahogy mások csinál­ ják? - N agyon okos lány vagy. - E rről van szó, Davie - m ondta a lány. - M iért kellene nekünk szabályosan viselkednünk. M iért ne folytassuk, m iért ne utazzunk tovább, hiszen ennél jobb m ulatság­ ban sose lesz részünk. M egcsinálunk m indent, amit akarsz. H a európai lennél és volna ügyvéded, az én pén­ zem am úgy is a tiéd volna. így is a tiéd. - Kell a fenének. - R endben van. Kell a fenének. D e elköltjük, és ezt én csodálatosnak érzem. U tána m ajd írhatsz. Először is, így kiszórakozhatjuk m agunkat, m ielőtt gyerekem lenne. 34

K ülönben is honnan tudjam , m ikor lesz gyerekem? Olyan unalm as és poros erről beszélni. N em volna jobb, ha csinálnánk, és nem beszélnénk róla? - És ha írni akarok? A m int az em ber nem csinál vala­ m it, biztosan kedve tám ad rá. - Akkor írj, te buta. N em m ondtad, hogy nem fogsz írni. Senki sem m ondott olyat, hogy bántaná, ha írnál. Vagy igen ? D e valahol valaki m ondott valamit, csak m ost nem em ­ lékezett rá, m ert m ár előre gondolt. - H a írni akarsz, csak csináld, én m ajd elszórakoztatom magam. Ugye nem kell, hogy m agadra hagyjalak, amikor írsz? - D e hova m ennél m ost, am ikor kezdenek m ajd jönni a nyaralók? - Ahova akarsz. M egteszed, D ávid? - M ennyi időre? - Am eddig csak akarunk. H at hónapra. K ilenc hónap­ ra, egy évre. - R endben - m ondta a fiú, - Igazán? - Persze. - Irtó jó vagy. H a m ásért nem , a döntéseidért biztosan szeretnélek. - K önnyű döntéseket hozni, ha az em ber még nem tudja, m ennyi bajjal járnak. K iitta a hősök italát, de m ost nem ízlett annyira, ren­ delt egy új üveg hideg P errier-t, és jég nélkül kevert m a­ gának egy kisadagot. - Nekem is tölts, kérlek. Keveset, m int m agadnak. Az­ tán kezdjük el az új életet, és ebédeljünk.

35

H A R M A D IK FHJKZKT

Aznap este az ágyban elalvás előtt a lány azt mondta a sötétben: - Nem kell mindig az ördögit csinálnunk. Ezt tud o d ,u g y e? - Tudom . - Szeretem a régebbit is, és mindig a nőd leszek. Ne légy soha magányos. Ezt tudod. Olyan vagyok, amilyen­ nek akarsz, de olyan is, amilyennek én akarom magam, és ez is mind a kettőnkért van igy. Nem kell beszélned. Csak mesét mondok neked, hogy elaltassalak, mert te vagy az én édes jó férjem és a fivérem is. Szeretlek, és amikor Afrikába megyünk, én leszek a te afrikai nőd is. -- Afrikába megyünk? - Hát nem? Nem emlékszel? Erről beszéltünk ma. Hogy elmehetünk oda vagy bárhová. Nem oda megyünk? - M iért nem mondtad? - N em akartam beleszólni. Azt m ondtam , ahová te akarsz. Bárhová elmegyek. De azt hittem, oda akarsz menni. - M ég korán van Afrikába menni. Omlik az eső, és utána túl magas a fű, és nagyon hideg van. - Bebújhatunk az ágyba, ott melegen leszünk, és hall­ gatjuk az esőt a bádogtetőn. -- Nem, túl korai. Az utak sártengerré válnak, az ember nem utazhat, és minden olyan, mint egy mocsár, és a fű olyan magasra nő, hogy nem látsz ki belőle. 36

- Akkor hova menjünk ? - M ehetnénk Spanyolországba, de Sevillának már vé­ ge, meg a San Isidronak is, M adridba menni is korai volna. Korai még a baszk tengerparthoz is. Még mindig hideg és esős. Ott most m indenütt esik. - Nincs ott valami meleg vidék, ahol úgy úszhatnánk, ahogy itt ? - Spanyolországban nem úszhatsz úgy, ahogy itt. L e ­ tartóztatnak érte. - Micsoda hülyeség. Akkor később menjünk csak oda, mert azt szeretném, ha még barnábbak lennénk. - Miért akarsz olyan nagyon barna lenni? - Nem tudom. M iért akar az ember bárm it? Most ezt akarom a legjobban. Úgy értem, abból, amink nincs meg. Nem izgat fel az, hogy olyan barna leszek neked? - Hűha. Nagyon tetszik. -- Gondoltad volna, hogy így lebarnulhatok? - Nem, m ert szőke vagy. - Kz azért van, mert oroszlánszínű vagyok, és azok lebarnulnak. D e azt szeretném, ha minden porcikám le­ barnulna, és m ár alakul a dolog, te meg barnább leszel egy indiánnál, és ezzel még jobban elkülönülünk m in­ denkitől. T u d o d , hogy ez nagyon fontos. - Kik leszünk mi? -- Nem tudom . Talán csak önmagunk leszünk. Lehet, hogy ez a jó. Es, ugye, nem adjuk fel? - Nem. Á tm ehetünk az Kstérel mentén, körülnézhe­ tünk és találhatunk ugyanolyan helyet magunknak, ami­ lyen ez volt. - Az jó lenne. Sok elhagyatott hely van, ahova nyáron sem megy senki. Vehetnénk egy kocsit, és mindenhová elmehetnénk. Spanyolországba is, ha akarunk. Ha egy­ 37

szer igazán lebarnultunk, akkor nem lesz nehéz barnának m aradnunk, hacsak nem akarunk városban lakni. N yá­ ron nem akarunk városban lakni. - Milyen barnára akarsz lesülni ? - Amilyenre csak tudok. M ajd meglátjuk. Bár volna bennem indián vér. Olyan barna leszek, hogy nem fogod kibírni. Alig várom, hogy holnap lemenjünk a partra. Úgy aludt el, hátraszegett fejjel, feltartott állal, mintha a parton feküdne a napon, és lágyan lélegzett, azután oldalra fordulva a fiú felé gömbölyödött, az meg ébren végiggon­ dolta a napot. Lehet, hogy nem tudtam beindulni, gondol­ ta, és a legcélszerűbb talán nem gondolni rá, csak örülni annak, amit megkaptunk. Ha dolgoznom kell, dolgozni fogok. Azt semmi sem akadályozhatja meg. A legutolsó könyvem jó, és most még jobbat kell írnom. Ez az esztelenség, amibe most belekeveredtünk, jó móka, de nem tu­ dom, mennyi benne az esztelenség és mennyi a valóság. Brandyt inni délben kurvára ártalmas, és az egyszerű aperitivek már nem hatnak. Nem jó jel. O felelőtlenül és bol­ dogan változik lányból fiúvá és megint vissza lánnyá. Könnyen és szépen elalszik, és te is elalszol, mert igazán őszintén jól érzed magad. Nem adtál el semmit azért a pénzért. Amit a pénzről mondott, az m ind igaz. Az egész mindenestül igaz. Egy darabig m indent megkaphatunk. M it is m ondott a pusztításról ? N em emlékezett rá. K i­ mondta, de ő képtelen felidézni. Aztán belefáradt a visszaemlékezési kísérletekbe, a lányra nézett, és nagyon finoman megcsókolta az arcát. Nem éb­ redt fel. Nagyon szereti ezt a lányt, mindenestül szereti. Úgy aludt el, hogy felidézte arcát az ajkán, es arra gondolt, hogy holnap még barnábbá süti őket a nap, és milyen barna lesz a lány, és milyen sötétbarna lehet végül is a lány. 38

MÁSODIK KÖNYV

N EG Y ED IK FEJEZET

Késő délutánra járt, és a kis, alacsony kocsi leereszkedett a hegyek és hegyfokok között vezető fekete úton, ahon­ nan mindig jobb kézre esett a sötétkék óceán, leeresz­ kedett a kétmérföldnyi lapos, sárga hom okpartot sze­ gélyező széles útra, H endaye-ben. Messze elöl, a ten ­ ger felé eső oldalon egy nagy szálloda és kaszinó tömbje állt, balra pedig nemrég ültetett fák és fehérre meszelt, barna gerendás baszk villák a m aguk fái és növényei között. A két fiatal lassan hajtott végig az úton, s nézte a csodálatos tengerpartot és Spanyolor­ szág hegyeit, amelyek kéken emelkedtek előttük eb­ ben a fényben, ahogy a kocsi elhagyta a kaszinót és a nagy szállót, és közeledett a széles sugárút végéhez. Apály volt, s az élénk színű homok felett, az öböl túl­ oldalán látták a régi spanyol várost és a zöld d om bo­ kat és távolabb a világitótornyot. Megálltak. - Nagyon szép hely - mondta a lány. - Van egy kávéház, kerti asztalokkal a fák alatt - m ond­ ta a fiú. - Öreg fák alatt. - Furcsáka fák-jegyezte m ega l á n y .- M in d új ültetés. Vajon miért ültettek mimózát ? - Hogy versengjenek azokkal a helyekkel, ahonnan jöt­ tünk. - Alighanem. M inden borzasztó újnak látszik. De a part csodálatos. Franciaországban sehol nem láttam ek41

kora fövenypartot és ilyen sima, finom homokot. Biarritz szörnyű. M enjünk a kávéházhoz. Visszamentek az út jobb oldalán. A fiú kiállt a járdaszegélyhez, és leállította a motort. Átmentek a szabadtéri kávéházba, és örültek neki, hogy elkülönülten esznek és tudatában vannak, hogy számukra ismeretlen emberek ülnek a többi asztalnál. Éjjel feltámadt a szél és sarokszobájukban, magasan fenn a nagy szállodában hallották a dagály súlyos zúgását a parton. A sötétben a fiú egy könnyű takarót húzott a lepedő fölé, s a lány azt m ondta: —Örülsz neki, hogy itt maradtunk ? - Szeretem hallani a dagály dübörgését. - Én is. Szorosan egymás mellett feküdtek, és hallgatták a ten­ gert. A lány fejét a fiú mellére rakta, aztán az álláig nyom ­ ta, majd feljebb húzódott az ágyban, s arcát az arcához tette és nekiszorította. Megcsókolta, s a fiú érezte, hogy a lány keze hozzáér. - Ez jó -- mondta a lány a sötétben. - Ez nagyon finom. Nem akarod, hogy átváltozzak? - M ost nem. M ost fázom. Kérlek, melegíts át. - Szeretem, ha hideg a tested a testemen. - Ha így lehűl itt, akkor éjszaka pizsamakabátot kell viselnünk. Jó mulatság lesz pizsamában ágyban reggeliz­ ni. - Az Atlanti-óceán - mondta a lány. - Hallgasd. - Itt biztos jól érezzük majd magunkat - mondta a fiú. - Ha akarod, maradhatunk egy darabig. Ha menni akarsz, elmegyünk. Könnyű más helyet találni. - M aradjunk néhány napig, aztán meglátjuk. - Jó. Ha m aradunk, szeretnék elkezdeni írni. 42

- Az remek lenne. Holnap körülnézük. Ugye tudsz itt a szobában dolgozni, ha én nem vagyok itt ? M íg megfele­ lő helyet nem találunk. - Hát persze. - T u d o d , sose szabad miattam aggódnod, mert szeret­ lek, és ketten vagyunk mindenki ellen. Kérlek, csókolj meg. A fiú megcsókolta. - T u d o d , hogy nem tettem semmi rosszat magunkkal. Meg kellett tennem. Ezt tudnod kell. A fiú nem szólt, és hallgatta a kemény, nedves homokra zúduló dagályt az éjszakában. Másnap reggel még mindig dübörögtek a hullámok, és pászmákban zuhogott az eső. A spanyol part nem lát­ szott, s amikor feltisztult a szélverte esőrohamok között és elláthattak az öbölben háborgó tenger felett, sűrű fel­ hők ereszkedtek le a hegyek lábáig. Catherine kiment esőkabátban reggeli után, hogy ő dolgozhasson a szobá­ ban. Az írás olyan egyszerűen és könnyen m ent, hogy már arra gondolt: nem ér ez semmit. Vigyázz, mondta magának, az nagyon jó, ha egyszerűen írsz, minél egysze­ rűbben, annál jobb. De ne kezdj el ilyen kurva egyszerű­ en gondolkodni. T udjad, milyen bonyolult, és aztán fo­ galmazd meg egyszerűen. Gondolod, hogy az a Grau du Roi-időszak olyan nagyon egyszerű volt azért, mert vala­ micskét meg tudtál irni belőle egyszerűen? Folytatta az írást, ceruzával az olcsó, vonalazott iskolai füzetbe, amelyet cahier-nak hívtak, és m ár megkapta a római egyes számot. Abbahagyta a m unkát, betette a fü­ zetet az egyik bőröndbe, egy kartondobozra való ceruzá­ val és a kúp alakú ceruzahegyezővel együtt, a tompára írt 43

öt ceruzát másnap készült kihegyezni, kivette esőkabátját a szekrényből, és lement a lépcsőn a szálloda előterébe. Benézett a bárba, amely borongósnak és kellemesnek lát­ szott az esőben, és már ült benn néhány vendég, és lead­ ta kulcsát a portán. A segédportás felnyúlt a levelesrekeszbe, mikor felakasztotta a kulcsot, és azt m o n d t a : M adame hagyta ezt itt monsieur-nek. Kinyitotta az üzenetet, amely azt mondta, Dávid, nem akartalak zavarni, a kávéházban vagyok, csók Catherine. Felvette az öreg esőköpenyt, talált egy boiná-1 a zsebé­ ben, és kiment az esőbe. Catherine egy sarokasztalnál ült a kis kávéházban, előtte opálosan sárga ital és egy tányéron egyetlen sötét­ piros édesvízi rák és több rák romjai. Messze megelőzte őt. - Hol jártál, idegen? - Egy cseppnyit lenn az utón. - Látta, hogy a lány arca eső áztatta, és arra figyelt, hogy mit tesz az eső a nagyon napbarnított bőrrel. A lány ennek ellenére nagyon csinos volt, és ő örömmel nézte. - Beindultál? —kérdezte a lány. - Elég rendesen. - Szóval dolgoztál. Nagyszerű. A pincér három spanyolt szolgált ki, akik az ajtó mel­ letti asztalnál ültek. M ost odajött hozzájuk, kezében po­ harat, vizeskancsót tartott. A vízben jégkockák úszkál­ tak. —Ponr monsicur aussi? - kérdezte. - Igen - mondta a fiú. - Legyen szíves. A pincér félig töltötte poharukat a halványsárga folya­ dékkal, s kezdett lassan vizet önteni a lány poharába. De a fiú azt m o n d ta : - M ajd é n - , s a pincér elvitte az üveget. Szinte megkönnyebbülten. A fiú nagyon vékony sugár­ ban töltötte a vizet, és a lány nézte az opálossá felhősödő 44

abszintot. Melegnek érezte, ahogy ujjaival körülfogta a poharat, aztán eltűnt az ital sárgás árnyalata, s miközben tejszinübbé vált, gyorsan le is hült, és a hú cseppenként töltötte bele a vizet. - M iért kell ilyen lassan önteni? - kérdezte a lány. - Szétesik és darabokra bomlik, ha túl gyorsan ömlik bele a v í z - magyarázta a fiú. - Akkor elvész a pezsgése, és nem ér semmit. Egy pohárral kéne lefedni, amiben jég van, s a fenekén egy apró lyuk, hogy a víz lecsepegjen. De akkor mindenki tudná, mi ez. - Gyorsan ki kellett innom, m ert bejött két G. N. - G . N .? -- Hogyafenébeismondják, nemzetiek. Egyenruhában, biciklivel es fekete bőr pisztolytokkal. Le kellett nyer­ nem a bizonyítékot. - Le kellett nyerned? - Bocs. M ióta lenyertem, nem tudom jól kimondani. -■ Vigyázz az abszinttal. - Attól csak könnyebben veszem a dolgokat. -- Mástól nem ? Elkészítette a lány abszintját, elég erősre. - Tessék mondta. - Ne várj rám. - A lány ivott egy nagy kortyot, aztán a fiú elvette tőle a poharat, ő is ivott, és azt m o n d ta : - Köszönöm, asszonyom. Ebből bátorságot merít a férfi. - Hát akkor csináld meg a magadét, te újságkivágásolvasó - m ondta a lány. - Mi volt ez? - kérdezte a hú. - Nem m ondtam semmit. De mondta, és a fiú rászólt: - Hagyd a fenébe már azokat a kivágásokat. - M iért? - A lány közel hajolt hozzá, és túl hangosan beszélt. - M iért hagyjam? Azért, mert ma reggel írtál? 45

Azt hiszed, azért m entem hozzád, m ert író vagy ? T e és a kivágásaid. - Rendben van - m ondta a fiú. - A többit m o n d d el inkább akkor, amikor egyedül vagyunk. -- Egy percig se hidd, hogy nem teszem meg - felelte a lány. - Sejtem. - Ne sejtsd - m ondta a lány. - Biztosra veheted. Dávid Bourne felállt, a fogashoz m ent, leakasztotta az esőkabátját, és kilépett az ajtón, anélkül hogy visszané­ zett volna. Az asztalnál Catherine felemelte a poharát, és nagyon óvatosan megízlelte az abszintot, azután apró kortyok­ ban tovább kóstolgatta. Kinyílt az ajtó, bejött Dávid, és odament az asztalhoz. Rajta volt az esőkabátja, s a boiná-1 mélyen a homlokába húzta. - Nálad van a kocsikulcs? - kérdezte. - Igen - m ondta a lány. - M egkaphatom ? A lány odaadta, de azt m o n d ta : - Ne hülyéskedj, D á ­ vid. Esett az eső, és te voltál az egyetlen, aki dolgozott. Ülj le. - Akarod ? - Kérlek - m ondta a lány. Leült. Ennek nem sok értelme van, gondolta. Felálltál, hogy kimenj, elvídd azt a kurva kocsit, és kinn maradj, Catherine-t ott egye meg a fene, aztán visszajössz, m ert el kell kérned a kulcsot, és leülsz, m int egy balfácán. Kézbe vette a poharát, és beleivott. Az ital azért jó volt. - M i legyen az ebéddel ? - M o n d d meg, hol, és veled eszem. Ugye még sze­ retsz ? 46

- N e szamárkod j. - Ez ronda veszekedés volt - m ondta Catherine. - És az első. - Én voltam a hibás az újságkivágásokkal. - N e beszéljünk azokról a kurva kivágásokról. - Az volt az oka az egésznek. - Inkább az, hogy rájuk gondoltál, amikor ittál. Azért hoztad fel őket, m ert ittál. - Olyan, m intha újra m egcsócsálnánk- m ondta a lány. - Rémes. Voltaképpen csak viccelni akartam, de megbot­ lott a nyelvem. - O tt kellett lenni a fejedben, hogy így előhoztad. - Jól v a n - m ondta a lány. - M ár azt hittem, befejeztük. - Befejeztük. - Akkor miért nyargalsz rajta folyvást? - N em kellett volna ezt az italt meginnunk. - Nem. Persze hogy nem. Főként nekem nem. De ne­ ked igazán szükséged volt rá. Gondolod, hogy jót tesz majd neked? - Muszáj most nekünk ezt csinálni? - Én biztosan abbahagyom. Untat. - Ez az egyetlen kurva szó az egész szótárban, amit ki nem állhatok. - Szerencsés ember, hogy csak egyetlen szót utál az egész szótárban. - Le van szarva - m ondta a fiú. - Ebédelj egyedül. - Nem. Szó sincs róla. Együtt ebédelünk, és úgy visel­ kedünk, ahogy emberi lényekhez illik. - Rendben van. - Bocsáss meg. Csakugyan vicc volt, és visszafele sült el. Hidd el, Dávid, ennyi volt az egész.

47

Ö T Ö D I K FKJKZIiT

Az apály messzire visszahúzódott, mire Dávid Bourne felébredt, a nap fényesen megvilágította a partot, és a tenger sötétkékbe játszott. A dombok frissen mosottnak és zöldnek látszottak, s a hegyekről eltűntek a felhők. Catherine még aludt. Nézte, figyelte szabályos lélegzését s arcán a napfényt, milyen furcsa, gondolta, hogy nem ébred fel a szemébe sütő naptól. Letusolt, fogat mosott, megberetválkozott, s bár na­ gyon kívánta a reggelit, rövidnadrágot és pulóvert vett fel, és megkereste a füzetét, tollát és a ceruzahegyezőt, és leült az asztalhoz, az ablak alá, ahonnan át lehetett látni a folyó torkolata felett Spanyolországba. írni kezdett, és elfeledkezett Catherine-ről s arról, amit az ablakból lá­ tott, s az írás magától haladt, m int mindig, mikor jó napja volt. Nagyon pontosan írt le m indent, és a baljós rész csak úgy mutatkozott, mint szélcsendes napon egy sima hullám könnyű fodrozódása, amely jelzi a víz alatti zá­ tonyt. Dolgozott egy darabig, aztán Catherine-re nézett, aki még mindig aludt, most mosolygó ajakkal s a nyitott ab­ lakon derékszögben beeső napfény végigfeküdt barna testén, megvilágította sötét arcát és barnásszőke fejét az összegyűrődött lepedő és az érintetlen párna mellett. M ár késő reggelizni, gondolta. Hagyok egy üzenetet, le­ megyek a kávéházba, és kérek egy cafc crcmc-1 és hozzá 48

valamit. Nekilátott elrakni a munkáját, de Catherine fel­ ébredt s odajött hozzá, mikor a bőröndöt becsukta, át­ ölelte, megcsókolta a nyakszirtjét, és azt m ondta: - Én vagyok a te lusta, pucér feleséged. - M itől ébredtél fel? - N em tudom. De mondd meg, hova mégy, és öt perc múlva ott vagyok. - A kávéházba megyek valamit enni. - Menj előre, én majd utánad megyek. Ugye, dolgoz­ tál? - Persze. - H át nem csodálatos azok után, ami tegnap történt és egyáltalán. Olyan büszke vagyok rád. Csókolj meg, és nézz meg kettőnket a fürdőszobaajtó tükrében. Megcsókolta, s aztán nézték magukat az egészalakos tükörben. - Olyan jó az ilyen szellős öltözék - m ondta a lány. -Légy jó fiú, és ne keveredj bajba a kávéházba menet. R en­ delj nekem is egy oeuf au jámbort-1. N e várj meg. N e hara­ gudj, hogy miattam ilyen későn reggelizel. A kávéházban megtalálta a reggeli lapot és tegnapi pá­ rizsi lapokat, tejeskávét rendelt és bayonne-i sonkát egy szép nagy friss tojással, amelyre némi durvára darált bor­ sot és egy kevés m ustárt tett, mielőtt felszakította volna a sárgáját. Catherine még mindig nem jött, s az ő tojása is m ár-már kihűlt, tehát azt is megette, és tisztára törölte a lapos tányért egy darab frissen sült kenyérrel. - Itt jön madam e - m ondta a pincér. - Hozok neki egy másik tányért. A lány szoknyát, kasmirpulóvert és gyöngyöket viselt, a haját törülközővel átdörzsölte, de nyirkosán, nedvesen egyenesre fésülte, s így barnásszőke színe nem volt látha­ 49

tó, hogy ellentétéül szolgáljon hihetetlenül lebarnult ar­ cának. - Gyönyörű nap - mondta. - Bocsáss meg, hogy elkéstem. - Mihez öltöztél fel ? - Úgy gondoltam, bekocsizok Biarritzba. Velem jössz? - Egyedül akarsz menni? - Igen - mondta a lány. - D e szívesen látlak. Amikor a fiú felállt, hozzátette: - Hozok neked valami meglepetést. - Nem , ne hozz. - De igen. És örülni fogsz neki. - H a d d menjek én is, hogy visszatartsalak, ha valami őrültséget akarsz csinálni. - N e m . Jobb, ha egyedül megyek. Délután érek vissza. Ne várj meg az ebéddel. Dávid elolvasta az újságokat, azután végigsétált a vá­ roson, kiadó villát keresve vagy a városnak olyan részét, ahol kellemes volna lakni, ám az újonnan épült körzetet kellemesnek, de unalmasnak találta. Nagyon tetszett ne­ ki az öböl túloldalának látképe, s a folyótorkolat a spanyol oldalon, és Fuenterrabía öreg, szürke sziklája, a mellőle sorjázó házak csillogó fehérsége és a barna hegyek a kék árnyékokkal. Azon tűnődött, miért vonult el olyan gyor­ san a vihar, s úgy gondolta, csak az északi széle jött be a Vizcayai-öblön át. Vizcaya baszk tartomány, lejjebb van a parton, jóval San Sebastianon túl. A hegyek, amelyeket írun határváros háztetői felett lát, Guipúzcoában van­ nak, s mögöttük fekszik Navarra. És mit keresünk mi itt, gondolta, mit keresek én itt, minek mászkálok egy ten­ gerparti üdülőhelyen és nézem a frissen ültetett magnóli­ ákat és kurva mimózákat s lesem a „szoba kiadó” kiírást 50

álbaszk villákon? N em dolgoztál elég keményen ma reg­ gel, hogy ennyire elhülyítsd az agyad, vagy ez még a teg­ napról m aradt másnaposság? Igazából egyáltalán nem dolgoztál. És jó lesz hamar nekilátni, m ert minden túl gyorsan történik, és visz magával, és m ár kész is vagy, mire észhez térnél. Talán m ár most is kész vagy. R end­ ben. Ne kezdd megint. Legalább ezt észben tartod. És végigmenet a városon tekintetét élesebbé tette a keserű­ sége, szelídítette a nap hamvas szépsége. A tengeri szél átfújt a szobán, s Dávid vállát és véknyát két párnának támasztva, a harmadikat a feje mögé tűrve olvasott. Elálmosodott az ebédtől, de belül üresnek érez­ te magát, annyira várta a lányt, ezért olvasott és várt. Aztán hallotta az ajtót nyílni, s Catherine bejött, s egy pillanatra nem ismerte meg. Ott állt, kezét a kasmirpulóverre tette a melle alá, és zihált, m int aki futott. - Jaj, nem - mondta. - Nem. Aztán az ágyon feküdt, a fiúnak szorította a fejét, és azt m ondta: - Nem. Nem. Kérlek, Dávid. Hát te egyáltalán nem ? Dávid a mellkasához szorította a fejét, amelyet simá­ nak, rövidre nyírtnak és érdesen selymesnek érzett, ahogy a lány újra és újra nekinyomta. - M it tettél, Ördög? Felemelte a fejét, ránézett, ajka az ajkára tapadt, jobbra-balra húzogatta, s úgy helyezkedett el az ágyon, hogy teste az övéhez szorult. - Most m ár elmondhatom - mondta. - Olyan boldog vagyok. Olyan nagy lehetőség volt. M ost az új nőd va­ gyok, és ezt ki kellene próbálnunk. - H add lássam. 51

- M egm utatom , de hadd menjek el egy percre. Mikor visszajött, megállt az ágynál, s az ablakon át ráesett a napfény. Lecsúsztatta a szoknyáját és mezítláb volt, csak a pulóvert és a gyöngyöket hagyta magán. - Jól nézz m eg - mondta. - M e rt most ilyen vagyok. Jól megnézte a hosszú, barna lábakat, az egyenes tartá­ sit testet, a barna arcot és a szoborszerben mintázott szőkésbarna fejet, Catherine pedig öt nézte, és azt m ondta: - Köszönöm. - Hogy csináltad? - E lm ondhatom az ágyban? -- Ha gyorsan elmondod. - Nem . Lassan. H add m ondjam el. Először útköz­ ben támadt az ötletem, valahol Aix en Provence után. Nimes-ben, azt hiszem, a kertben sétáltunk. D e nem tudtam, hogyan kellene csinálni és hogyan mondjam meg nekik. Aztán kigondoltam, és tegnap döntöttem. Dávid végigsimította kezét a lány fején a nyakától a feje búbján át a homlokáig. - H add mondjam el - folytatta Catherine. - T udtam , hogy Biarritzban vannak jó fodrászok az angolok miatt. Amikor odaértem, elmentem a legjobb helyre, és azt m ondtam a fodrásznak, hogy fésülje egészen előre, és ő előrefésülte, és az orromig ért, alig láttam tőle, és azt m ondtam, hogy vágja le, olyan rövidre, mint egy fiúét, aki internátusba kerül. Melyik internátusba, kérdezte, és én azt m ondtam, hogy Etonba vagy W inchesterbe, mert csak ezekre emlékeztem, no meg Rugbyra, de azt vég­ képp nem akartam. Azt kérdezte, melyik legyen. Én erre azt m ondtam, Eton, de teljesen előre kérem. Mikor befe­ jezte, olyan voltam, mint a legcsinosabb lány, aki valaha is Etonba járt, aztán egyre rövidebbre vágattam vele, míg 52

m ár szó sem volt Etonról, és aztán még rövidebbre vágat­ tam vele. Akkor azt mondta, ez nem Eton frizura, mademoiselle. Erre én azt m ondtam, nem Eton frizurát aka­ rok, m onsieur, de így tudtam csak elmagyarázni, mit akarok, és madam e, nem mademoiselle. Akkor még rövidebbre vágattam, és még rövidebbre vágattam, és most vagy csodálatos, vagy rémes. N em bánod, hogy a hom lokom ba lóg? Mikor Eton volt, a szemembe hullott. - Csodaszép. - Irtóra klasszikus stílus - m ondta a lány. - De olyan a tapintása, m int egy állaté. T apintsd meg. Megtapintotta. - Ne törődj azzal, hogy túl klasszikus - m ondta a lány. - A szám ellensúlyozza. Most szeretkezzünk. Elörehajtotta a fejét, Dávid a fején át leemelte róla a pulóvert, majd lehúzta a karjáról, és a nyaka fölé hajolt, hogy kinyissa a gyöngysor csatját. - N em , hagyd. Hátára dőlt az ágyon, két barna lábát szorosan össze­ zárta, fejét a sima lepedőre tette, s a gyöngyök oldalt le­ csúsztak melle dombjáról. Szemét behunyta, karját ki­ nyújtotta az oldala mellett. Új nő volt, még a szája is megváltozott. Nagyon szabályosan lélegzett, és azt m o n d ta : - Csinálj végig mindent. Az elejétől. A legeslegclejétöl. - Ez az eleje? - Jaj, igen. Es ne várj túl soká. N em , ne várj... Éjszaka mellégömbölyödött, fejét a mellkasa alá tette, és lágyan simogatta keresztbe, egyik oldalától a másikig, aztán felhúzódott, ajkára tette az ajkát, karjával körülfog­ 53

ta, és azt m o n d ta : - És kedves és olyan hűséges vagy, mikor alszol, és csak nem ébredtél fel, csak n e m ébredtél fel. Azt gondoltam , hogy nem is fogsz, és ez olyan édes érzés volt. Olyan hű voltál hozzám. Azt hitted, álom volt? N e ébredj fel. Elalszom, de ha nem alszom el, akkor vad lány leszek. Aki ébren marad és vigyáz rád. Te alszol, és tudod, hogy itt vagyok. Kérlek, aludj el. Reggel, m ikor felébredt, az édes test, amelyet oly jól ismert, mellette feküdt, és ő nézte és látta a pácoltfabarna vállakat és nyakat és a világos szőkésbarna fejet szorosan maga mellett; úgy feküdt, simán, m int egy kis állat. Lejjebb húzódott az ágyon, a lány felé fordult, és megcsókolta a homlokát, a haja az ajka alá került, aztán a szemét és gyengéden a száját. - Alszom. - Én is aludtam. - T ud o m . Tapints meg, hogy milyen furcsa. Egész éjjel olyan csodálatos volt, hogy ilyen furcsa. - N em furcsa. - M ondd meg, ha úgy gondolod. O, milyen csodálato­ san összeillünk. Aludjunk még m ind a ketten. - Aludni akarsz? - M in d a ketten aludjunk. - Megpróbálom. - Alszol ? - Nem. - Kérlek, próbáld meg. - Próbálom. - Akkor hunyd le a szemed. Hogy tudnál elaludni, ha nem hunyod le a szemed? - Szeretlek nézni így reggel, hogy milyen új és furcsa vagy. 54

- Jól tettem, hogy kitaláltam? - Ne beszélj. - Csak igy lehet lelassítani a dolgokat. En már megtet­ tem. N em érzed? Persze hogy érzed. N em érzed, hogy most és most és most, mint ahogy együtt ver a szívünk, az éppen olyan... T ud o m , hogy csak ez számít, de mi nem számolunk, és oly édes és jó, oly jó és édes... Visszajött a nagy szobába, leült a tükör elé, és kritikusan nézegetve magát megfésülködött. - Reggelizzünk ágyban - mondta. - És nagyon züllött dolog lenne, ha pezsgőt innánk? Jófajta szárazban van nekik Lansonjuk és Perrier-Jouét-jük. Csengethetek? - Igen - mondta Dávid, és bement tusolni. Mielőtt egészen megeresztette volna a vizet, hallotta, hogy a lány telefonál. M ire kijött, Catherine nagyon ünnepélyesen ült az ágyban, két párnának dőlve; mind a négy párnát, rende­ sen kirázva, nekitámasztotta az ágyfejnek. - Vizes hajjal is jól nézek ki? - Csak nedves. Ledörzsölted a törülközővel. - Vághatom homlokban rövidebbre is. M agam is meg tudom csinálni. Vagy megcsinálhatod te. - Szeretném, ha a szemedig érne. - Talán majd fog - mondta a lány. - Ki tudja. Talán beleununk a klasszikusba. És ma egész délben kinn m a­ radunk a parton. Messzire elmegyünk, és igazán lesülhe­ tünk, mikor az emberek bejönnek ebédelni, aztán elme­ hetünk St. Jeanba, a Bar Basque-ba ebédelni, ha meg­ éheztünk. D e előbb elviszel bennünket a partra, m ert az kötelező. -Jó. 55

D ávid odahúzott egy széket, kezét a lány keze mellé tette. Catherine ránézett, és azt mondta: - K ét nappal ezelőtt m egértettem mindent, és akkor az abszint ellene fordított. - T u d o m - m ondta Dávid. - Nem tehetsz róla. - D e megbántottalak az újságkivágásokkal. - N e m - f e l e l t e a fiú.-M egpróbáltad. D e nem sikerült. - N agyon sajnálom, Dávid. Kérlek, higgy nekem. - M indenkinek vannak furcsa gondolatai, amelyek fontosak neki. N em tehettél róla. - N e m - m ondta a lány, s a fejét rázta. - Akkor semmi baj - felelte Dávid. - N e sírj. Nincs semmi baj. - Sose szoktam sírni - m ondta a lány. - D e most nem tudom visszatartani. - T u d o m , és gyönyörű vagy, mikor sírsz. - N em . N e m ondd ezt. D e ugye, még sose sírtam? - Soha. - Rossz lesz neked, ha m ég két napig itt m aradunk a parton? Eddig nem volt m ódunk fürödni, s szamárság lenne, hogy itt jártunk és nem fürödtünk. Hova megyünk innen? O. M ég nem döntöttük el. M a este vagy reggel valószínűleg eldöntjük. T e hova mennél? - Azt hiszem, bárhol jó lenne - felelte Dávid. - Akkor lehet, hogy oda megyünk. - Nagy hely. - D e jó egyedül lenni, és én szépen becsomagolom a holminkat. - N em sok csomagolnivaló van, csak be kell raknunk a toalettcuccot és becsukni két koffert. - Elmehetünk reggel, ha akarod. Én igazán nem szeret­ nék semmit tenni ellened vagy rossz hatással lenni rád. 56

A pincér kopogott az ajtón. - M ár nem volt Perrier-Jouét, madame, így hát Lansont hoztam. A lány abbahagyta a sírást, és Dávid, akinek a keze még mindig közel volt az övéhez, azt m o n d ta : - T udom .

57

H A T O D IK F E J E Z E T

A reggelt a Pradóban töltötték, s m ost egy vastag kőfalú épületben ültek. Hűvös és nagyon régi épület volt. A fa­ lak m entén hordók álltak. Az asztalok régiek és vastagok voltak, a székek kopottak. Világítást a helyiség az ajtón át kapott. A pincér két pohár manzanillát hozott, amely a Cádiz közelében fekvő, Marismas nevű síkságról szár­ mazott, s vele vékony janión .serrawo-szeleteket, makkon hizlalt disznók erősen füstölt sonkáját, és fényes vörös, fűszeres salchichón-1, egy másik, még fűszeresebb sötét színű kolbászt Vich városából és szardellát meg fokhagy­ más olívabogyót. Megették, s még ittak a könnyű, dióízű manzanillából. Catherine keze ügyében egy spanyol-angol nyelv­ könyv feküdt az asztalon, Dávid keze ügyében egy halom újság. K inn meleg volt, de benn az öreg épületben hűvös, és az öreg pincér megkérdezte: - Kérnek gazpachót? M egint teletöltötte a poharukat. - Gondolja, hogy a senoritának ízleni fog? - Maga van nyeregben —m ondta a pincér komolyan, mintha egy kancáról beszélne. Nagy tálban hozta, a jég együtt úszkált a ropogós ub o r­ kaszeletekkel, paradicsommal, fokhagymás kenyérrel, zöld és piros paprikával a durván darált borssal ízesített folyadékban, amelynek enyhe olaj- és ecetíze volt. - Salátaleves - mondta Catherine. - Irtó finom. 58

- Es gazpacho —mondta a pincér. M ost Valdapenast ittak egy nagy kancsóból, és ez kez­ dett hatni a marismeno után, csak ideiglenesen fogta viszsza az enyhítő gazpacho, amelyen magabiztosan felülke­ rekedett. Egyre jobban hatott. - Milyen bor ez? - kérdezte Catherine. - Afrikai bor - felelte Dávid. - M indig azt mondják, hogy Afrika a Pireneusokban kezdődik - mondta Catherine. - Emlékszem, mennyire tetszett, mikor először hallottam. - Ez is egy fölületes mondás - felelte Dávid. - Ennél bonyolultabb a dolog. Idd és kész. - D e honnan tudjam, hol kezdődik Afrika, ha sosem jártam ott? Az emberek mindig olyan csavaros dolgokat mondanak. - Persze. D e rájössz. - A baszk vidék egyáltalán nem Afrika, nem is emlé­ keztet arra, amit Afrikáról hallottam. - Asturias sem az, Galícia sem, de ha beljebb kerülsz a partról, akkor gyorsan Afrikává válik. - De m iért nem festették meg soha ezt az országot? kérdezte Catherine. - A háttérben mindig az Escorial mögötti hegyek vannak. - A Sierra - m ondta Dávid. - Senki sem vette volna meg Castilla képét, ha olyan, amilyennek te láttad. Itt sose voltak tájképfestők. A festők azt festették, amit ren­ deltek tőlük. - Kivéve Greco Toledóját. Borzasztó, hogy itt van ez a csodálatos ország, és nincs festő, aki megfesse - mondta Catherine. - M it együnk a gazpacho után ? - kérdezte Dávid. A tu ­ lajdonos, alacsony, középkorú, vaskos, szögletes arcú 59

férfi, odajött hozzájuk. - Ú g y gondolja, hogy valami hús­ ételt kellene ennünk. - H a y solomillo muy bueno —szívóskodott a tulajdonos. - K öszönöm , nem kérünk - mondta Catherine. - Csak egy salátát. - Igyanak legalább egy kis bort - mondta a tulajdonos, és teletöltette a kancsót a p u lt mögött álló hordó csapjá­ ból. - N e m volna szabad innom - m ondta Catherine. - N e haragudj, hogy ilyen sokat beszélek. Ne haragudj, ha bu­ taságokat mondtam. Szoktam. - N agyon érdekes dolgokról beszélsz, és nagyon jól, ahhoz képest, hogy milyen meleg van ma. Beszédessé tesz a bor? - Ez más beszédesség, m int az abszinttól - felelte Catherine. - Elkezdtem a jó új életet, és most m ár olva­ sok, és kifelé is figyelek, és igyekszem nem olyan sokat magamra gondolni, és tartani is fogom ehhez magam, de ebben az évszakban nem kellene városban laknunk. T a ­ lán elmegyünk. Egész úton idefele csodálatos festenivalókat láttam, de nem tudok festeni, sose tudtam. Csodá­ latos dolgokat tudnék leirni, de még egy levelet sem tu ­ dok megírni, hogy az ne legyen hülye. Sose akartam vol­ na festő vagy író lenni, míg ebbe az országba nem jöttem. M ost meg olyan, mintha az ember mindig éhes volna, és nem tud semmit tenni ellene. - Az ország itt van. N em kell semmit tenned ellene. M indig itt van. A Prado itt van - m ondta Dávid. - M inden csak önmagunkon keresztül van - felelte a lány. - És én nem akarok meghalni és elmúlni. - Tiéd az utunk minden mérföldje. Az egész sárga táj és a fehér hegyek és a szélben szálló pelyva és az út menti 60

hosszú jegenyesorok. Tudod, hogy mit láttál és mit éreztél, s az a tiéd. Nem a tiéd Grau du Roi és Aigues Mortes és az egész Camargue, amin átbicikliztünk? Ez is olyan lesz. - De mi lesz, ha meghalok? - Akkor meghaltál. - D e az elviselhetetlen, hogy halott legyek. - Akkor ne hagyd, hogy megtörténjen, amíg meg nem történik. Nézd a világot, fülelj és érezz. - Es ha nem emlékszem rá? Dávid úgy beszélt a halálról, mintha nem számítana. A lány megitta a borát, és felnézett a vastag kőfalra, ame­ lyen csak kicsi, rácsos ablakok voltak, magasan, s egy keskeny utcára nyíltak, ahová nem sütött be a nap. Az ajtó azonban egy árkádra és a tér kopott kövein visszave­ rődő napfényre nyílott. - H a elkezdesz önmagadon kívül élni - mondta Catherine —, m inden veszélyessé válik. Talán jobb, ha vissza­ megyek a mi saját világunkba, a te és az én világomba, amelyet én találtam ki, vagyis mi találtunk ki. Abban a világban én nagyon sikeres voltam. Alig négy héttel ez­ előtt. Azt hiszem, megint az leszek. Hozták a salátát, és ott volt zöldje a sötét asztalon, és napfény az árkádon túl a plazán. - Jobban érzed magad? - kérdezte Dávid. -- Igen - mondta a lány. - Olyan sokat foglalkoztam magammal, hogy megint lehetetlenné váltam, mint egy festő, és én voltam a magam képe. Rémes volt. Most, hogy megint rendben vagyok, azt remélem, hogy így marad. Sűrűn esett, és elmúlt a hőség. A Palace nagy szobájának hűvös, zsalugáter csíkozta félhomályában voltak, előtte együtt fürödtek a hosszú, mély fürdőkád mély vizében, 61

aztán kihúzták a dugót, s hagyták, hogy a víz teljes erejé­ ből végigcsapkodjon rajtuk, ahogy örvénylőén lefolyt. Leszárítgatták egymást a hatalmas törülközőkkel, aztán ágyba feküdtek. Az ágyban végigfújt rajtuk a hűvös szel­ lő, amely a zsalugáter rései között jött be az ágyig. C athe­ rine a könyökére dőlt, állát a tenyerére támasztotta. Gondolod, hogy jó móka lenne, h a megint fiúvá változ­ nék? N em lenne nehéz. - Olyannak szeretlek, amilyen most vagy. - Nagyon csábító. De azt hiszem, Spanyolországban nem kéne csinálnom. Olyan jó m odorú ország. - Maradj olyannak, amilyen vagy. - M iért más a hangod, mikor ezt m ondod ? Azt hiszem, megteszem. - Ne. M ost ne. - Köszönöm a mustot. Szeretkezzem most, mint egy lány, és utána tegyem meg? - Lány vagy. Lány. G yönyörű lány, az én Catherine-em. - Igen, a tiéd vagyok és szeretlek és szeretlek és szeret­ lek. - N e beszélj. - De igen, beszélek. A te Catherine-ed vagyok és sze­ retlek, és tudod, hogy mindig, mindig, mindig szeret­ lek... - Nem kell folyton mondanod. Érzem. - Jólesik mondani, és m ondanom kell, és klassz lány voltam, és jó lány voltam, és az leszek megint. ígérem, hogy az leszek. - N em kell mondanod. - De igen, kell. Én mondom és m ondom, és te is m on­ dod. Kérlek, most te. M ost te. 62

Sokáig mozdulatlanul feküdtek, aztán megszólalt a lány: - Ú gy szeretlek, és olyan jó férj vagy. - T e angyal. - Olyat akartál, amilyen voltam? - Alit gondolsz? - Remélem, igen. - Olyat. - Őszintén megígértem és meg is tartom. Lehetek most megint fiú? - M iért? - Csak egy kicsit. - M iért? - Olyan jó volt, és nem hiányzik, de szeretném. Szeret­ nék ma este fiú lenni az ágyban, ha az neked nem rossz. Lehetek? Ha nem rossz neked? - N em számít, hogy rossz-e nekem. - Akkor lehet. - Igazán akarod? N em akarta azt mondani, hogy igazán muszáj-e, s Catherine azt m ondta: -- Nem muszáj, de kérlek, ha le­ hetséges. H add tegyem meg, kérlek. - Rendben van. - Megcsókolta a lányt, és magához szorította. - Senki sem tudja, hogy éppen ki vagyok, csak mi ket­ ten. Csak esténként leszek fiú, és nem hozlak kínos hely­ zetbe. Kérlek, amiatt ne aggódj. - R endben van, fiú. - H azudtam , mikor azt m ondtam, nem muszáj. Olyan hirtelen rám jött ma. Dávid becsukta a szemét, és nem gondolkodott, és Catherine megcsókolta, de most messzibbre ment, és Dávid látta, érezte a kétségbeesést. 63

- M o s t átváltozol. Kérlek. Ne én változtassalak át. N e ­ kem kell? R e n d b e n van, megteszem. Most átváltoztál. Igen. T e is segítettél. Átváltoztál. T e is segítettél. Én csináltam m eg neked, de te is. Igen, te is. Te vagy az én édes, drága Catherine-em. T e vagy az én édes szép Catherine-em. T e vagy az én lány szeretőm, az én édes egyetlen lány szeretőm. Ó, köszönöm, köszönöm, édes... Catherine sokáig feküdi mozdulatlanul, és Dávid azt hit­ te, elaludt. A ztán nagyon lassan elhúzódott, a könyökére támaszkodott, és azt m ondta: - Holnapra csodálatos meglepetést tartogatok magamnak. Délelőtt elmegyek a Pradóba, és fiúként nézem meg a képeket. - Feladom - mondta Dávid.

64

H E T E D I K F E JE Z E T

Catherine még aludt, mikor ő reggel felkelt és kiment a fennsík fényes, üde, kora reggeli levegőjébe. Felment az utcán a dombra a Plaza Santa Anára, megreggelizett egy kávéházban, és elolvasta a helyi lapokat. Catherine a Pradóban akart lenni tízkor, amikor kinyit, s ő eljövetele előtt beállította az ébresztőórát, hogy kilenckor felkeltse. Kinn az utcán, a dombra menet maga elé képzelte, ahogy alszik, a gyönyörű kócos fej úgy fekszik a lepedőn, mint egy régi érem, a párna félrelökve, a felső lepedőn kirajzolódnak teste hajlatai. Egy hónapig tartott, gondolta, majdnem egy hónapig. Korábban le G rau du Roi-tól Hendaye-ig csak­ nem két hónapig. Nem , mert már Nimes-ben eszébe ju­ tott. N em volt két hónap. Három hónapja és két hete va­ gyunk házasok, és remélem, hogy mindig boldoggá te­ szem, de ilyesmiben azt hiszem, senki sem segíthet senkin. Elég nehéz kitartani. Annyi a különbség, hogy most meg­ kérdezte, m ondta magának. Igazán megkérdezte. Elolvasta az újságokat, kifizette a reggelijét, és kiment a hőségbe, amely visszatért a fennsíkra, amikor megvál­ tozott a szélirány. Bement a hűvös, kimért, bánatosan udvarias bankba, s ott volt a Párizsból továbbküldött postájuk. Felbontotta és olvasgatta a postáját, míg arra várt, hogy a bankjából ide, a madridi testvérbankba kül­ dött átutalását hosszadalmas, sokablakos formalitással készpénzre váltsák. 65

Végre a vaskos bankjegyeket zakózsebébe gombolva, megint kilépett a vakító napsütésbe, s megállt az újságos­ nál, hogy megvegye az angol és amerikai lapokat, ame­ lyeket a reggeli Sud Express hozott. Vett néhány bikaviadal-hetilapot, hogy beléjük csavarja az angol nyelvű új­ ságokat, aztán lement a Carrera San Geronimón a Buffet Italianos hűvös, barátságos reggeli félhomályába. Nem volt ott senki, és eszébe jutott, hogy nem beszélt meg találkát Catherinc-nel. - M it iszik? - kérdezte a pincér. - Sört —mondta. - Ez n e m söröző. - Nincs sörük? - Van. D e ez nem söröző. - N y a lja ki - mondta, s újra összecsavarva az újságokat kiment, átvágott az úttesten, s visszafele indult, majd balra fordult a Calle Vittoriába, s továbbm ent a Cervezería Alvarezbe. Leült egy asztalhoz a ponyvatető alatt az átjáróban, és megivott egy nagy pohár hideg csapolt sört. A pincér talán csak társalogni akart, s valóban igazat mondott. Az nem söröző volt. Csak pontosan fogalma­ zott. N em szemtelenkedett. N em kellett volna azt m o n ­ dania, és nincs rá mentsége. Szarul viselkedett. Megivott még egy sört, és hívta a pincért, hogy fizessen. - Y la Senor a? - kérdezte a pincér. - A Museo dél Pradóban. Elmegyek érte. - Akkor a viszontlátásra —m ondta a pincér. Egy lejtős mellékutcán lerövidítve az utat visszament a szállodába. A kulcs a portán volt, így hát felliftezett az emeletükre, és letette az újságokat és a postát az asztaluk­ ra, és a pénz nagy részét bezárta a bőröndjébe. A szobát már rendbe hozták, és a redőnyt leengedték, védekezésül 66

a forróság ellen, így hát a szobában sötét volt. M egmos­ dott, aztán átválogatta a postáját, kivett négy levelet, és a farzsebébe tette. Magával vitte a New York Herald, a (Chicago Tribüné és a London Daily M a il párizsi kiadását a hotel bárjába, útközben megállt a portán, leadta a kul­ csot, és megkérte a recepcióst, mondja meg a madamenak, ha visszatér, hogy ő a bárban van. Leült egy bárszékre a pultnál, és egy marismenó-1 ren­ delt, aztán kinyitotta és elolvasta a leveleit, miközben eszegette a fokhagymaízű olajbogyókat a kistányérról, amelyet a csapos elébe rakott. Az egyik levélben két, havi folyóiratokból kivágott recenzió volt a regényéről, elol­ vasta őket, de nem érezte, hogy vele foglalkoznak vagy bármivel, amit ő írt. Visszarakta az újságkivágásokat a borítékba. Megértő és ráérző kritikák voltak, de neki nem jelentettek semmit. Ugyanilyen közönnyel olvasta el a kiadó levelét. A könyv jól fogy, és talán kelendő lesz őszig, bár ilyesmit sohasem lehet előre megmondani. Eddig azonban kétségkívül na­ gyon jó kritikai fogadtatásban részesült, és nyitva az út a következő könyve előtt. Nagy előny, hogy ez a második és nem az első regénye. Tragikus, hogy milyen gyakran az első regény az egyetlen jó regény, amire sok amerikai írónak futja. D e ez, folytatta a kiadója, a második, bevál­ totta mindazt az ígéretet, amivel az első biztatott. R end­ hagyó nyár van New Yorkban, hideg és esős. Uramisten, gondolta Dávid, a fene ott egye meg a nyarat New York­ ban, és a fene egye meg azt a keskeny ajkú Coolidge-ot, aki magas keménygallérban pisztrángozik egy halte­ nyésztő telepen a Fekete-hegyekben, amit a sziúktól és a csejenektől loptunk el, és a házilag főzött gint vedelő író­ kat, akik azon töprengenek, tud-e a babájuk charlesto67

nozni. És a fene ott egye az ígéretet, amit beváltott. M i ­ lyen ígéretet, kinek ? A Diai-nak, a Booknmn-nek, a N ew Republic-nak ? Szóval biztatott vele. H add biztassalak az ígéretemmel, amit be fogok váltani. Lószar az egész. - J ó reggelt, fiatalem ber- m ondta egy hang. - Valami­ ért bosszúsnak látszik. - Jó reggelt, ezredes úr - felelte Dávid, és hirtelen fel­ vidult. - Mi a csudát keres maga itt? A mélykék szem ű, fakószőke hajú ezredes, akinek n a p ­ barnított arca olyan volt, mintha kovakőből faragta volna ki egy fáradt szobrász s beletörött a vésője, felemelte D á ­ vid poharát, és megkóstolta a marismenó-x. - Hozzon nekem oda az asztalhoz egy üveggel abból, amit ez a fiatalember iszik ■- m ondta a csaposnak. - H i d e ­ get hozzon. Jég nem kell bele. Hozza azonnal. - Igen, uram - mondta a csapos. - Meglesz, uram. - Jöjjön velem - mondta az ezredes Davidnek, és a sarokban álló asztalhoz vezette. - Nagyon jól néz ki. - Ön is. John Boyle ezredes sötétkék öltönyt viselt, melynek szövete merevnek, de szellősnek látszott, kék inget és fekete nyakkendőt. - En mindig jól vagyok - mondta. Akar valami munkát? - Nem - felelte Dávid. - Csak így rávágja. Meg sem kérdezi, mi volna az. - Az ezredes hangja olyan volt, mintha poros torokból köhög­ né fel. Hozták a bort, a pincér teletöltött két poharat, és kis tálkákban fokhagymás olajbogyót és mogyorót tett elébük. - Ringli nincs ? - kérdezte az ezredes. - M i f é l e e z ? A csapos mosolygott, és elment a ringliért. 68

- Kitűnő bor - mondta az ezredes. - Elsőrendű. M in ­ dig bíztam benne, hogy javulni fog az ízlése. Nos, miért nem kell a munka? Épp most fejezett be egy könyvet. - A mézesheteinkben vagyunk. - Ostoba kifejezés - m ondta az ezredes. - Sose szeret­ tem. Olyan ragadósnak hangzik. Miért nem azt mondja, hogy nemrég nősült meg? Mindegy. Amúgy is használ­ hatatlan lenne. - Milyen munkáról volt szó? - M ost már felesleges beszélni róla. Kit vett el ? Ism e­ rem? - Catherine Hillt. - Az apját ismertem. Fura figura volt. Autóbalesetben halt meg. A felesége is. - En nem ismertem őket. - Maga nem ismerte őket? - Nem. - Furcsa. De teljesen érthető. Nem sokat vesztett vele mint apóssal. Az anya nagyon magányos volt állítólag. Hülyeség felnőtt embereknek így meghalni. Hol találko­ zott a lánnyal ? - Párizsban. - Van egy ostoba nagybátyja, aki ott lakik. Semmit érő alak. Ismeri? - Láttam lóversenyen. - Longchamps-ban és Auteuil-ben. Nem úszhatta meg. - Nem a családját vettem el. - Persze hogy nem. De mégis azt veszi el. Elve vagy holtan. - A nagybácsikat és nagynéniket nem. - Mindegy, érezze jól magát. Tudja, tetszett a könyve. Jól fogyott? 69

- M eglehetősen jól. - Mélyen m eghatott - mondta az ezredes. -Á lnok egy csirkefogó maga. - Maga is, John. - Remélem is —mondta az ezredes. Dávid észrevette Catherine-t az ajtóban, és felállt. A lány odajött hozzájuk. - Ez Boyle ezredes - mondta Dávid. - Üdvözlöm, kedves. Catherine ránézett, mosolygott, és leült az asztalhoz. Dávid figyelte, és úgy látta, mintha visszatartaná a léleg­ zetét. - Eáradt vagy ? - kérdezte. - Azt hiszem. - Igyon egy pohárral - mondta az ezredes. - Nem kaphatnék egy abszintot? - De igen - m ondta Dávid. - En is iszom egyet. - Nekem ne - m ondta az ezredes a csaposnak. - Ez az üveg átmelegedett. Tegye vissza a hűtőbe, és hozzon ne­ kem hideget egy pohárral. - Szereti az igazi Pernod-t? - kérdezte aztán Catherine-től. - Igen - m ondta az. - Félénk vagyok az emberekkel, és az segít. - Kitűnő ital - mondta az ezredes. - Csatlakoznék m a­ gukhoz, de ebéd után dolgoznom kell. - Bocsáss meg, hogy nem beszéltük meg a találkát mondta Dávid. - Itt nagyon kellemes. - Bementem a postáért a bankba. Sok jött neked. A szobában hagytam. - Nem érdeke] - mondta Catherine. 70

- Láttam a Pradóban, mikor a Grecókat nézegette mondta az ezredes. - Én is láttam magát - felelte a lány. - M indig úgy nézi a képeket, mintha m ind a magáé volna, és azt mérlegelné, hogyan kellene őket megfelelően felakasztani? - Alighanem - m ondta az ezredes. - Maga mindig úgy nézi őket, mintha egy harcias törzs ifjú főnöke volna, aki megszabadult a tanácsosaitól, és nézi a márvány L édát a hattyúval? Catherine sötétbarna arca elpirult, és előbb Davidre, aztán az ezredesre nézett. - Kedvelem magát - mondta. - M ondjon még ilyet. - Én is kedvelem magát - mondta az ezredes. - És irigylem Dávidét. Olyan ember, amilyet elképzelt magá ­ nak? - H át nem tudja? - Nekem a látható világ látható - mondta az ezredes. Igyon még egy kortyot abból a szúízű igazságszérumból. - M ost nincs rá szükségem. - M ost nem félénk? Akkor is igya meg. Jót tesz magá­ nak. Maga a legbarnább fehér lány, akit valaha is láttam. He hát az apja is nagyon barna volt. - Biztos az ő bőrét örököltem. Anyám nagyon világos ború volt. - Öt nem ismertem. - Jól ismerte az apámat? - Elég jól. - Milyen volt? - Nagyon nehéz és elbűvölő ember. Maga igazán fé­ lénk? - Igen. Kérdezze meg Dávidtól. - Irtó gyorsan túl fog jutni rajta. 71

- M aga átlépett rajta. Milyen volt az apám? - A legfélénkebb ember, akit ismertem, és tudott a legelbűvölőbb is lenni. - N eki is Pernod-t kellett bevennie? - M indenfélét bevett. - Emlékeztetem rá? - Egyáltalán nem. - Az jó. És Dávid? - Egy cseppet sem. - Az még jobb. H onnan tudta a Pradóban, hogy fiú vagyok ? - M iért ne lenne az ? - Csak tegnap este kezdtem el újra. Csaknem egy hó ­ napig lány voltam. Megkérdezheti Dávidét. - N em kell azt mondania, hogy megkérdezheti Dávi­ dét. M ost éppen micsoda? - Fiú, ha nincs ellene kifogása. - Semmi bajom vele. D e nem az. - Csak ki akartam mondani - m ondta Catherine. -Most m ár, hogy kimondtam, nem kell fiúnak lennem. De a Pradóban csodálatos volt. Ezért akartam Davidnek el­ mesélni. - Rengeteg ideje lesz, hogy Davidnek elmesélje. - Igen. M indenre van bőven időnk. - M ondja el, hol barnult le ennyire - mondta az ezre­ des. - T udja, hogy milyen barna? - Le G rau du Roi-ban, aztán meg la Napoule-tól nem messze. Volt ott egy kis öböl, és egy ösvény vitt le hozzá a fenyőerdőn keresztül. Az útról nem lehetett látni. - M ennyi időbe tellett, míg így lebarnult? - Ügy három hónapba. - És mihez kezd vele? 72

- Viselem - mondta a lány. - Nagyon jól áll az ágyban. - N em kellene a városban elpocsékolni. - A Prado nem pocsékolás. N em igazán viselem. A barnaság én magam vagyok. Igazából ilyen barna va­ gyok. A nap csak előhívja. Bár még barnább lehetnék. - Akkor talán lesz is - mondta az ezredes. - Van még más is, aminek előre örül? - M inden nap - felelte Catherine. -- M inden egyes napnak előre örülök. - És a mai jó nap volt ? - Igen. T udja, hogy az volt. Látott. - M eghívhatom Daviddel együtt ebédre? - Igen - m ondta Catherine. - Felmegyek és átöltözöm. Megvárnak? - Nem akarod meginni az italodat? - kérdezte Dávid. - Nem. érdekel - mondta a lány. - N e aggódjatok miat­ tam. Nem leszek félénk. Az ajtóhoz m ent, s mindketten utánanéztek. - Nagyon nyers voltam? - kérdezte az ezredes. - Re­ mélem, nem. Nagyon szép lány. - Remélem, hogy elég jó vagyok neki. - Az. És magával mi van? - Azt hiszem, minden rendben. - Boldog? - Nagyon. - Ne felejtse, hogy mindig minden jó, míg el nem rom ­ lik. M ajd észreveszi, ha elromlott. - Gondolja? - Egészen biztos vagyok benne. Az nem számít, hogy maga hiszi-e. Akkor m ár semmi sem számít. - Milyen gyorsan múlik el ? - Én nem m ondtam azt, hogy gyorsan. M ire gondol? 73

- Bocsánat. - Most megvan, hát élvezzék. - Élvezzük. - Látom. M ég valami. -M i? - Nagyon vigyázzon rá. - Csak ezt kellett elmondania? - Még valami apróság. A kell rossz. - Még nincs semmi kell. - E m beribb a kellt kivégezni. - E m beribb ? - Jobb. Egy darabig különböző emberekről beszélgettek, az ezredes vérlázítóan, aztán Dávid észrevette, hogy Cathe­ rine bejön az ajtón, fehér müsciyem ruhában, hogy m eg­ mutassa, milyen barna. - Maga igazán rendkívül szép - mondta Catherine-nek az ezredes. - D e igyekezzen még jobban lesülni. - Köszönöm. Igyekszem majd - mondta a lány. Ugye, nem kell most kimennünk a hőségbe? Nem ülhet­ nénk itt a hűvösben? Ehetünk itt a grillben. - Én hívtam meg magukat e b é d re - m o n d ta az ezredes. - N em , nem. Mi hívjuk meg magát. Dávid bizonytalanul felállt. M ost m ár többen voltak a pultnál. Lenézett az asztalra, s látta, hogy Catherine ita­ lát is megitta, nemcsak a magáét. N em emlékezett rá, hogy mikor itta meg. A szieszta ideje volt, az ágyon feküdtek, és Dávid, aki korábban harm adrészt felhúzta az egyik redőnyt, az ágytól balra eső ablak világosságában olvasott. A fényt az utca túloldalán álló épület verte vissza. A redőnyt 74

nem húzta fel elég magasra ahhoz, hogy rálásson az égre. - Az ezredesnek tetszett, hogy ilyen barna vagyok mondta Catherine. - Alegint ki kell m ennünk a tenger­ hez. Meg kell tartanom a szinemet. - M ehetünk, amikor csak akarod. - Az remek lesz. M ondhatok valamit? Muszáj. -M it? - N e m változtam vissza lánnyá az ebédhez. Rendesen viselkedtem ? - N e m változtál vissza? - Nem. Baj ? És most a fiúd vagyok, és m indent megte­ szek, amit akarsz. Dávid tovább olvasott. - Haragszol ? - Nem. - Kijózanodtam, gondolta. - Most egyszerűbb. - Nem hinném. - Akkor vigyázni fogok. Ma délelőtt m indent, amit csináltam, olyan helyesnek, szépnek, tisztának és jónak éreztem a napfényben. Nem próbálhatnám meg most, és majd meglátjuk ? - Inkább ne. - Megcsókolhatlak és megpróbálhatom. - Nem , ha te fiú vagy, és én is fiú vagyok. Úgy érezte, a mellkasát egy vasrúd fogta át egyik szélélöl a másikig. - N em kellett volna beszélned róla az ezre­ desnek. - D e hát látott engem. Ő hozta fel, és m indent tudott és megértett. Nem volt butaság elmondani neki. így jobb. A barátunk. Ha én mondom el neki, nem beszél róla. Ha nem m ondom el, joga van hozzá. 75

- Nem bízhatsz ennyire az emberekben. - A z em berek nem számítanak. Csak te számítasz. M á ­ sokkal sose csapok botrányt. - Úgy érzem, mintha vasba volna préselve a mellka­ som. - De kár. Az enyém olyan boldog. - Édes Catherine. - Ez jó. Hívj Catherine-nek amikor csak akarsz. Én a te Catherine-ed is vagyok. M indig Catherine vagyok, ami­ kor szükséged van rá. Legjobb, ha alszunk, vagy kezdjük el, és meglátjuk, mi lesz? - Előbb feküdjünk nyugodtan a sötétben - m ondta Dávid, és leengedte a redőnyt. O tt feküdtek egymás mel­ lett a Palace nagy szobájában az ágyon, M adridban, ahol Catherine elment a Museo dél Pradóba fiúként világos nappal, és most meg akarja m utatni a sötét dolgokat a világosságban, és a változások, úgy érezte, sohasem ér­ nek véget.

76

NYOLCAD11< FiiJHZHT

A Buen Retiro reggel olyan üde volt, mintha erdő volna. M inden zöld volt, a fák törzse sötétlett, és a távolságok mind megváltoztak. A tó nem volt ott, ahol azelőtt, s amikor megpillantották a fák között, mintha teljesen megváltozott volna. - Menj előre - mondta a lány. - Nézni akarlak. így hát elfordult tőle, lement egy pádhoz, és leült. Nagy távolságra egy tavat látott, és tudta, hogy messze van ahhoz, hogy valaha is odajussanak. O tt ült a pádon, s a lány leült melléje, és azt m ondta: - Nincs semmi baj. De a Retiróban a lelkiismeret-furdalás várt rá, s mos­ tanra olyan erős lett, hogy azt mondta Catherine-nek, találkozzanak a Palace kávéházban. - Nincs semmi bajod? Akarod, hogy veled menjek? - Nem. Jól vagyok. Csak el kell mennem. - Ott találkozunk - mondta a lány. Aznap reggel különösen szép volt, s közös titkuktól elmosolyodott, ő visszamosolygott rá, és magával vitte lelkifurdalását a kávéházba. Nem gondolta volna, hogy eljut odáig, de eljutott, s később, mikor Catherine m eg­ érkezett, m ár a második abszintjával végzett, és eltűnt a lelkifurdalás. - Hogy vagy, Ördög? - kérdezte. - Én a te ördögöd vagyok - mondta a lány. - Kaphatok én is egyet ? 77

A pincér, aki örült, hogy Catherine olyan csinos és vidám, elment, ő pedig azt kérdezte: - Mi bajod volt? - Rohadtul éreztem magam, de most már jól vagyok. - Olyan rossz volt? - N e m - hazudta Dávid. A lány a fejét rázta: - Nagyon sajnálom. Azt reméltem, hogy egyáltalán nem lesz rossz. - Elmúlt. - Az jó. Olyan remek, hogy itt vagyunk nyáron, és senki más nincs itt. Valamit kigondoltam. - M áris? - M aradhatunk itt, és nem megyünk a tengerhez. Ez most a miénk. A város, meg ez itt. Itt maradhatunk, aztán visszavezethetünk egészen la Napoule-ig. - M ár nem sok variációnk maradt. - N e mondd. Éppen csak elkezdtük. - Igen... visszamehetünk oda, ahonnan elindultunk. - Persze, és vissza is megyünk. - N e beszéljünk róla - m ondta Dávid. Érezte, hogy megint rájön, és ivott egy nagy kortyot a poharából. - Nagyon furcsa - mondta. - Ennek az italnak ponto­ san olyan az íze, m int a lelkifurdalásnak. Tisztára olyan íze van, és mégis elviszi a lelkifurdalást. - N em örülök, hogy ezért kell innod. Mi nem ilyenek vagyunk. N em lehetünk ilyenek. - Talán én igen. - Nem lehetsz. - Hosszút kortyolt a poharából, aztán még egyet, körültekintett, majd Davidre nézett. - Meg tudom csinálni. Nézd és figyeld, mikor megtörténik. Itt a Palace kávézóteraszán, M adridban, és látni lehet a Pradót és az utcát és a locsolófejeket a fák alatt, tehát ez 78

valóság. Irtó kemény dolog. De meg tudom csinálni. Vé­ gignézheted. Figyelj. A szám megint lányé, és egészen az vagyok, akit te igazán akarsz. Nem csináltam meg? M ondd meg. - Nem muszáj megcsinálnod. - Szereted, ha lány vagyok? - kérdezte Catherine na­ gyon komolyan, aztán elmosolyodott. - Igen —mondta Dávid. - Akkor jó - mondta a lány. - Örülök, hogy valaki szereti, m ert olyan kurvára unalmas. - Akkor ne csináld meg. - Nem hallottad, mikor azt m ondtam, hogy m ár meg­ csináltam? Nem nézted, mikor csináltam? Azt akarod, hogy hátracsavarjam és kettészakítsam magam, mert nem tudsz dönteni? M ert nem tartasz ki semmi mellett? - És leállítod magad? - M iért állítsam le magam? Lányt akarsz, igaz? Nem akarod mindazt, ami vele jár? Jeleneteket, hisztériát, ha­ zug vádaskodást, szeszélyességet? Leállítom magam. Nem hozlak kínos helyzetbe a pincér előtt. N em hozom kínos helyzetbe a pincért. Elolvasom azt a nyavalyás pos­ tát. Felküldhetünk valakit, hogy hozza le a postámat? - Felmegyek és lehozom. - Nem. N em akarok itt maradni egyedül. - Igazad van - m ondta Dávid. - Látod? Pózért m ondtam, hogy küldjünk valakit érte. - Egy botones-nek nem adják oda a szoba kulcsát. Azért mondtam, hogy én megyek. - T ú l vagyok rajta-m o n d ta Catherine. - N em fogok így viselkedni. M iért viselkedjem így veled? Nevetséges és idétlen. Olyan szamárság volt, hogy még bocsánatot sem kérek érte. Amellett amúgy is fel kell mennem a szobába. 79

- M ost ? - M ert egy francos nő vagyok. Azt gondoltam, ha lány leszek és lány maradok, akkor legalább lesz kisbabám. M ég csak az sem. - Ez lehet az én hibám. - N e beszéljünk hibákról. T e maradj itt, és én lehozom a postát. Elolvassuk és derék, jó, értelmes, amerikai tu ­ risták leszünk, akik csalódtak, m ert nem a megfelelő idő­ szakban jöttek Madridba. Ebédnél Catherine azt m ondta: - Visszamegyünk la Napoule-ba. O tt nincs senki, és mi csendesek és jók le­ szünk, és dolgozunk és vigyázunk egymásra. Elmehe­ tünk Aixbe is, és megnézhetjük Cézanne tájait. K o rá b ­ ban nem m aradtunk ott elég soká. - Nagyszerűen fogjuk érezni magunkat. - Nem kezdesz neki túl hamar megint a munkának? - Nem. M ost biztosan jó lenne elkezdeni. - Az csuda jó lesz, és én komolyan fogok spanyolul tanulni, hogy tudjak spanyolul, mire visszajövök. És annyi m indent el kellene olvasnom. - Rengeteg tennivalónk van. - És végzünk is vele.

80

HARMADIK KÖNYV

I< ILKNCKDIK FHJIiZKT

Az új terv valamicskével tovább tartott egy hónapnál. 1lárom szobájuk volt a hosszú, lapos, rózsaszín provence-i ház végében, ahol már korábban is laktak, a fe­ nyőerdőben, la Napoule estéreli oldalán. Az ablakból a tengerre láttak, a hosszú ház előkertjéből, ahol a fák alatt étkeztek, az üres homokpartra, a kis folyó torkolata körü­ li papiruszfűre, az öböl túloldalán ott volt Cannes fehér íve, s mögötte a dombok és a távoli hegyek. M ost nyáron senki sem szállt meg a hosszú házban, és a tulajdonos és felesége örültek, hogy ők visszajöttek. Hálószobájuk a nagy házvégi szoba volt. H árom oldal­ ra nyíltak ablakai, és nyáron hűvös volt. Éjszaka érezték a fenyők és a tenger szagát. Dávid a legtávolabb eső szo­ bában dolgozott. M indig kora reggel kezdte, s amikor befejezte, megkereste Catherine-t, s lementek egy kis öblöcskébe a sziklák közé, ahol a homokos parton napozhat­ tak és fürödhettek. Catherine néha elment a kocsival, Dávid megvárta, és m unka után ivott valamit a teraszon. Képtelenség lett volna pastist inni az abszint után, ezért általában whiskyt ivott Perrier vízzel. Ez kedvére volt a lulajdonosnak, aki jó defenzív nyári üzletmenethez jutott a két Bourne jelenlétével a nyári holtszezonban. Nem vett fel szakácsot, a felesége főzött . Egy szolgálólány ta­ karított a szobákban, és az egyik unokaöccse, egy pincértanonc szolgált fel az asztalnál. 83

C atherine nagy élvezettel vezette a kis kocsit és vásárló- és gyűjtőutakra járt Cannes-ba és Nizzába. A nagy téli üzletek zárva voltak, de talált azért luxusételeket és jó m inőségű italokat, és felfedezte azokat a helyeket, ahol könyveket és folyóiratokat vásárolhatott. Dávid négy napig nagyon kem ényen dolgozott. Az egész délutánt a napon töltötték, egy újonnan talált kis öböl hom okján, s kifáradásig úsztak a vízben, aztán este rászáradt sóval a hajukban és a hátukon hazajöttek, ittak valamit és letusoltak. Agyukra befújt a tengeri szellő. H űvös volt, ott feküd­ tek a sötétben egymás m ellett, lepedővel takarózva, és Catherine azt m ondta: - A rra kértél, hogy szóljak. - T udom . A lány fölébe hajolt, keze közé fogta a fejét, és megcsó­ kolta: - A nnyira szeretném . Szabad? L ehet? - Persze. - Úgy örülök. Sok tervem van - m ondta Catherine. — És most nem kezdem olyan komiszul és vadul. - M ilyen terved? - E lm ondhatom , de jobb lenne, ha m egm utatnám . Holnap m egcsinálhatjuk. Bejössz velem? - Hova? - C annes-ba, oda ahová én m entem , m ikor legutóbb itt voltunk. N agyon jo fodrász. Barátok vagyunk, és ő jobb a biarritzinál, m ert első szóra m egertette. - M it csináltál? -- Elm entem hozzá ma délelőtt, amíg te dolgoztál, és elm agyaráztam , ő gondolkodott rajta és m egértette, és úgy vélte, nagyon jó lesz. M egm ondtam neki, hogy még nem döntöttem , de ha döntök, m egpróbállak rábeszélni téged, hogy te is ugyanolyanra vágasd. 84

- M ilyenre? - M ajd m eglátod. Együtt megyünk. Olyan rézsútosan vágná a term észetes vonaltól visszafelé. N agyon lelkes. Azt hiszem , azért, m ert belebolondult a Bugattiba. Félsz? - Nem . - Alig várom. Igazából ki is akarja fakítani, de féltünk, hogy az neked nem tetszene. - A nap és a sós víz kifakítja. - így sokkal szőkébb lenne. Azt m ondta, olyan skandi­ náv szőkére tudja fakítani. G ondold el, hogy m utatna az a barna bőrünkkel. És a tiedet is lehetne szőkíteni. - Nem . H ülyén érezném magam. - K it ismersz itt, aki szám ít? Amúgy is szőkébb leszel, ha egész nyáron úszol. D ávid nem szólt, s a lány folytatta: - N em muszáj. M egcsináljuk az enyém et, és talán akkor te is kedvet kapsz hozzá. M ajd m eglátjuk. - Ne csinálj terveket, Ördög. Holnap nagyon korán ke­ lek, dolgozom, te meg addig alszol, ameddig csak tudsz. - Akkor írj helyettem is - m ondta C atherine. - Nem baj, ha arról írsz, hogy rossz voltam, de tedd bele, hogy m ennyire szeretlek. - M ár m ajdnem a jelennél vagyok. - K iadhatod, vagy az rossz lenne? - Csak m egpróbálom m egírni. - Elolvashatom egyszer? - H a jól m egcsináltam . - M áris olyan büszke vagyok rá, és nem lesznek elad­ ható példányok, és a kritikusok sem kapnak egyet sem, és akkor nem lesznek újságkivágások, és te nem leszel fél­ szeg, és m indörökre a mi kettőnké m arad. 85

Dávid Bourne világossággal ébredt, sortot és inget vett tel, és kim ent. A szellő elült. A tenger sima volt, és a reggel harm at- és fenyőillatú. M ezítláb átm ent a kocka­ köveken a hosszú ház túlsó végébe, bem ent a szobába, és leült az asztalhoz, amelynél dolgozott. Az ablakok nyitva m aradtak éjszakára, a szoba hűvös volt, tele kora reggeli ígérettel. A M adridból Zaragozába vezető útról írt, az út emel­ kedéséről, süllyedéséről, amikor gyors tem póban a vörös halm ok vidékére értek, s a kis kocsi a poros úton utolérte az expresszvonatot, és C atherine finom an, kocsinként húzott el m ellette, aztán jött a szeneskocsi, aztán a m oz­ donyvezető és a fűtő és végül a m ozdony orra, aztán, m ikor az út balra kanyarodott, és a vonat eltűnt egy alagútba, sebességet váltott. - Elkaptam - m ondta. - D e a föld alá bújt. M ondd, elkaphatom m egint? N ézte a M ichelin-térképet, és azt m o n d ta : - Egy dara­ big nem. - Akkor hadd m enjen, mi meg nézzünk körül a vidé­ ken. - Az ú t felfele kapaszkodott, a folyó m entén nyárfák álltak, az út m eredeken em elkedett, úgy érezte, a kocsi jól veszi, s aztán Catherine m egint boldogan sebességet vál­ tott, am ikor a m eredek emelkedő kisim ult. K ésőbb, m ikor m eghallotta a hangját a kertben, abba­ hagyta az írást. Becsukta a bőröndbe a kéziratos füzete­ ket, kim ent, és bezárta maga m ögött az ajtót. A szobalány m ajd bejön a főkulccsal, amikor takarít. Catherine a teraszon reggelizett. Az asztalon piros-fe­ hér kockás terítő volt. A lány a régi G rau du Roi-beli csí­ kos, frissen m osott ingét viselte, amely összement és kifa­ kult m ostanára, új, szürke flanelnadrágot és espadrille-t. 86

- Szia - m ondta. - N em tudtam tovább aludni. - Nagyon csinos vagy. - Köszönöm . Csinosnak érzem magam. - H onnan szerezted ezt a nadrágot? - C sináltattam N izzában. Jó szabónál. Tetszik? - Nagyon jó a szabása. Csak túl újnak látszik. A város­ ban is viselni akarod? - N e m város az. Cannes holtszezonban. M indenki ezt hordja m ajd jövőre. Az emberek m áris a mi ingeinket hordják. Azok nem m ennek jól szoknyával. Ugye, nem bánod ? - Egyáltalán nem . Nagyon jól áll. Szép éle van. Reggeli után D ávid m egborotválkozott és letusolt, az­ tán felhúzta egyik régi flanelnadrágját, halászingét és m egtalálta az espadrille-ját. Catherine kék, nyitott nyakú vászoninget vett fel s nehéz fehér vászonszoknyát. - Jobb így. M ég ha a nadrág el is megy itt, ott benn ma reggel túl feltűnő volna. Más alkalomra tartogatjuk. A fodrásznál m inden nagyon barátságos, könnyed, de nagyon szakszerű volt. A D aviddel nagyjából egykorú m onsieur Jean, aki inkább olasznak, m int franciának lát­ szott, azt m o n d ta : - Úgy vágom le, ahogy kéri. Egyetért vele, m onsieur? - Én nem vagyok tagja a szindikátusnak - felelte D á­ vid. - M agukra kettejükre hagyom. - T alán kísérletezzünk m onsieur-vel - m ondta m on­ sieur Jean. - H átha valami hiba csúszik be. D e m onsieur Jean nagyon óvatosan és ügyesen kezdte nyírni C atherine haját, s D ávid a lány sötét, komoly arcát nézte a köpeny felett, amely összezárult a nyakánál. Catherine a kézitükörbe nézett, és figyelte, hogyan emel 87

és nyisszant a fésű és az olló. A fodrász úgy dolgozott, m int egy szobrász, elm erülten és komolyan. - G ondol­ kodtam rajta este és m a reggel - m ondta. - H a nem hisz nekem , m onsieur, m egértem . D e nekem ez éppoly fon­ tos, m int önnek a saját mestersége. H átralépett, hogy megnézze az alakuló form át. Aztán gyorsabban nyírt, s végül m egfordította a széket, hogy a nagy tükör visszatükröződjék a kicsiben, amelyet C athe­ rine tartott. - így akarja vágni a fülem m ögött? - kérdezte a lány a fodrászt. - Ahogy kívánja. H a akarja, csinálhatom lazábbra. D e igazán szép akkor lesz, ha jól kiszőkítjük. - Szőke legyen. A fodrász m osolygott. - M adam e és én beszéltünk ró­ la. D e azt m ondtam , m onsieur-nek kell döntenie. - M onsieur m ár döntött - m ondta a lány. - M it m ondott m onsieur, m ilyen szőkére óhajtja? - Am ilyen szőkére csak lehet. - N e ezt m ondja - m ondta m onsieur Jean. - Pontosan m ondja meg. - Olyan világosra, m int a gyöngyeim - felelte C athe­ rine. - L átta őket elégszer. D ávid odajött, és ügyelte, am int m onsieur Jean faka­ nállal felkavar egy nagy pohár sam pont. - Olívaszappannal keverem a sam pont - m ondta a fodrász. - Meleg. K érem , jöjjön ide a m osdóhoz. D őljön előre - m ondta C atherine-nek és tegye ezt a kendőt a hom lokára. - D e hát ez nem igazán fiúfrizura - m ondta Catherine. - Ú gy akartam , ahogy terveztük. Rosszul sikerült az egész. - F iúsabb frizura m ár nem is lehetne. Higgyen nekem. 88

Bekente a lány haját a habos, sűrű, csípős szagú sam­ ponnal. M iután a lány haját besam ponozta és újra és újra leöb­ lítette, D ávid úgy látta, nincs semmilyen színe, és a rajta átfolyó vízben csak valami nedves fakóság látszott. A fodrász törülközőt borított rá, és finoman dörzsölgette. Nagyon biztos volt magában. - N e keseredjen el, m adam e - m ondta. - M iért tennék bárm it is a szépsége ellen? - El vagyok keseredve, és nincs itt semmi szépség. A fodrász gyengéden m egtörölgette a haját, majd a lány fején hagyva a törülközőt, kéziszárítót hozott, és előrefésülve C atherine haját, végigfúvatta. - M ost figyeljen -- m ondta. Ahogy a levegő átfújt a lány haján, az nedves színtelen­ ből ezüstös csillogó északi szőkébe váltott. L átták, ho­ gyan változik, m ikor a hajszárító szele végigpásztázta. - K ár volt kétségbeesnie - m ondta m onsieur Jean, a madame megszólítás nélkül, aztán észbe kapott. - M ada­ me szőkét óhajtott? - Szebb, m int a gyöngyök - m ondta C atherine. - Maga nagy em ber, és én rém esen viselkedtem. A fodrász szétdörzsölt valamit egy tégelyből a két ke­ zén. - Ezzel éppen csak m egérintem - m ondta. Nagyon derűsen m osolygott C atherine-re, és könnyedén végig­ futtatta kezét a fején. Catherine felállt, és nagyon komolyan megnézte magát a tükörben. Az arca sosem látszott még ilyen barnának, és a haja olyan volt, m int egy fiatal nyírfa fehér kérge. - A nnyira tetszik - m ondta. - T úlságosan is. Úgy bám ult a tükörbe, m intha még sose látta volna azt a lányt, akit nézett. 89

- M ost m onsieur következik - m ondta a fodrász. Ilyen frizurát akar? N agyon konzervatív, de sportos. - F rizurát? - kérdezte D ávid. - Azt hiszem , egy hó­ napja nem vágattam hajat. - K érem , csinálja olyanra, m int az enyém et - m ondta C atherine. - D e rövidebbre -- tette hozzá Dávid. - N em . U gyanolyanra, kérem. M ikor m egnyírták, D ávid felállt, és végigsim ította ke­ zét a haján. H űvösnek és kényelm esnek találta. - N em engeded, hogy kiszőkítse? - N em . Elég volt a csodákból mára. - Csak egy kicsit. -N em . D ávid C atherine-re nézett, aztán a saját arcára a tükör­ ben. Az övé éppoly barna volt, m int a lányé, és a frizurá­ juk is egyezett. - Igazán annyira akarod ? - Igen, akarom , Dávid. Igazán. Próbáld ki egy icipicit. Kérlek. M egint belenézett a tükörbe, aztán odam ent és leült. A fodrász C atherine-re nézett. - G yerünk, csinálja meg - m ondta az.

90

T I Z E D I K F E JE Z E T

A panziós a hosszú ház teraszának egyik asztalánál ült, egy üveg bor, pohár és egy üres kávéscsésze m ellett és az Éclaireur de N ice-1 olvasta, amikor a kék kocsi nagy len­ dülettel feljött a sóderen, és Catherine és D ávid kiszállt és végigm ent a terasz kockakövein. A panziós nem várta vissza őket ilyen korán, és csaknem aludt, de felállt, és kim ondta azt, ami először eszébe jutott, m ikor elébe ér­ tek. - M adame el monsieur onfait déeolorer les cheveu. C ’est bien. - M e r d monsieur. On le fait toujours dans les mais d’aoűt. - C ’est bien. C ’est trés bien. - Kedves - m ondta C atherine D avidnek. - Jó vendé­ gek vagyunk. Festetjük a hajunkat. A m it a jó vendég csi­ nál, az trés bien. T e trés bien vagy. Bizony isten. Szobájukba jó vitorlázó szél fújt be a tenger felől, és a szoba lehűlt. - Szeretem ezt a kék ingedet - m ondta D ávid. - Állj meg ott egy pillanatra. - Olyan a színe, m int a kocsié - m ondta a lány. - Csino­ sabb lenne szoknya nélkül? - M inden csinosabb rajtad szoknya nélkül - m ondta Dávid. - K im egyek, beszélek az öreg kecskével, és még jobb vendég leszek. 91

Visszatért, kezében egy vödör jéggel, egy üveg pezsgő­ vel, amit a panziós rendelt nekik, s am it oly ritkán ittak, a másik kezében kis tálcán két poharat hozott. - Ez figyelmeztetésül szolgálhat nekik - m ondta. - Nem kellett ez nekünk igazán - m ondta Catherine. - Azért ihatunk egy kortyot. T izenöt perc alatt lehűl. - Ne cukkolj. K érlek, gyere az ágyba, hadd lássalak és érezzelek. M ár húzta is le D ávid ingét a fején keresztül. A fiú felállt és segített neki. M iután C atherine elaludt, D ávid felkelt, és m egnézte magát a fürdőszoba tükörben. Fogott egy kefét, és m eg­ kefélte a haját. N em lehetett m ásképp kefélni, csak ahogy nyírták. Összekuszálódik és kócolódik, de úgy kell kefél­ ni, s a színe olyan, m int Catherine hajáé. Az ajtóhoz lé­ pett, és nézte a lányt az ágyban. Aztán visszament, és kézbe vette C atherine nagy kézitükrét. - Szóval ilyen - m ondta magának. - E zt tetted a hajad­ dal, olyanra vágattad, m int a szeretődé, m ost hogy érzed m agad? - kérdezte a tükörtől. - Hogy érzed magad? M ondd meg. -- Ö rülsz neki - m ondta. N ézett a tükörbe, s valaki mást látott, de m ost nem volt olyan idegen. - Jól van. Ö rülsz neki - folytatta. - M ost aztán csináld végig az egészet, és ne m ondd, hogy valaki elcsábított, vagy bárki is belegyötört. Nézte az arcot, amelyet m ár egyáltalán nem talált ide­ gennek, hanem a saját arcának, és azt m ondta: - Örülsz neki. Ezt ne felejtsd el. T a rtsd m indig észben. Pontosan tudod, hogy m ost m ilyennek látszol és m ilyen vagy. 92

Persze nem tu d ta pontosan, hogy m ilyen. D e annak a segítségével, am it a tükörben látott, m egpróbált rá­ jönni. Aznap este a hosszú ház előtt a teraszon vacsoráztak, és nagyon csendes és izgatott örömm el nézték egymást az asztali lámpa ernyős fényében. Vacsora után C atherine azt m ondta a fiúnak, aki a kávéjukat h o z ta : - K eresse meg a pezsgés vödröt a szobánkban, és hűtsön be egy üveg pezsgőt. - M egiszunk m ég egyet? - kérdezte Dávid. - Én szívesen. T e nem ? - D e igen. - N em muszáj. - K érsz egy fine-t? -N e m . Inkább bort innék. Muszáj dolgoznod holnap? - A4ajd m eglátjuk. - K érlek, dolgozz, ha kedved van hozzá. - És a mai este? - M ajd m eglátjuk, mi lesz ma este. Olyan fárasztó nap volt. Éjszaka nagyon sötét volt, feltám adt a szél, hallották a fenyőerdőben. - Dávid? - Tessék. - Hogy vagy, kislány? - Nagyon jól. - H add simogassam m eg a hajad, kislány. Ki nyírta? Jean? Olyan vastagra nyírta, és olyan sürü, és éppolyan, m int az enyém. M eg akarlak csókolni, kislány. M ilyen édes a szád. H unyd be a szemed, kislány. 93

D ávid nem hunyta be a szemét, de a szobában sötét volt, és kinn süvöltött a szél a fenyőfák között. - T u d o d , hogy nem olyan könnyű lánynak lenni, ha igazából lány vagy. H a igazából ráérzel m indenre. - T udom . - Senki sem tudja. Én elm ondom neked, am ikor a ba­ rátnőm vagy. N em arról van szó, hogy az em ber kielégít­ hetetlen. É n könnyen kielégíthető vagyok. Csak arról van szó, hogy van, aki ráérez, van, aki nem . Azt hiszem , az em berek erről sokat hazudnak. D e olyan gyönyörűség érezni és átölelni téged. Olyan boldog vagyok. Csak légy a nőm , és szeress, ahogy én szeretlek. Szeress jobban. Ahogy csak tudsz most. Igen, te. T e m ost. T e, te, te. M entek le a lejtön Cannes felé, a szél kem ényen fújt, mikor kiértek a síkságra és m egkerülték az elhagyatott tengeri strandokat, a hosszú fű m eghajolt, elfeküdt a fo­ lyó m entén a hídnál. Az utolsó gyors útszakaszon a város előtt nagyobb sebességre váltottak. D ávid m egtalálta a törülközőbe csavart hideg üveget, és jót ivott belőle, és érezte, hogy a kocsi távolodik a m unkától, megy-m cgy, fel a fekete ú t kis emelkedőjén. Aznap reggel nem dolgo­ zott, s m ost, am ikor C atherine átvezetett a városon s m egint ki az országúira, újból kihúzta a dugót az üveg­ ből, ivott, aztán felkínálta a lánynak. - N incs rá szükségem - m ondta C atherine. - 'Fúl jól érzem magam. - Akkor jó. Átm entek G olfé-Jüanon, ahol a jó bisztró és a kis sza­ badtéri pult volt, aztán keresztüljutottak a fenyőerdőn, és m entek tovább végig Juan-les-Pins nyerssárga föve­ nye m entén. Átvágták a gyors fekete úton a kis félszigc94

tét, s keresztülhajtottak A ntibes-on a vasút m entén, s a kikötőn és a régi erődítm ényen túl m egint kijutottak a nyílt országútra. - Sose tart elég soká - m ondta a lány. M indig túl gyorsan megeszem ezt a szakaszt. M egálltak, és m egebédeltek a szélárnyékban egy régi kőfalnál, amely valamilyen épület rom jának része volt, egy tiszta patak partján, a víz a hegyekből jött és átvágott a vad síkságon útban a tenger felé. A szél erőteljesen fújta őket egy hegyi vágaton át. T akarót terítettek a földre, és egymáshoz közel, szorosan a fal tövében ültek és nézték a kietlen tájon át a tengert, amelynek sima felszínét felba­ rázdálta a szél. - N em valami kellemes hely - m ondta C atherine. Nem tudom , m ilyennek képzeltem. Felkeltek, és felnéztek a dom bok s a rajtuk egyensúlyo­ zó falvak s a m ögöttük magasodó szürke és sötétlila h e­ gyek felé. A szél beletépett a hajukba, és C atherine egy útra m utatott, amelyen egyszer felm ent a hegyek közé. - M ehettünk volna ott fenn valahová -- m ondta. - De annyira körülzárt és festői. Utálom azokat a függő falva­ kat. - Jó hely ez - m ondta Dávid. - Szép a patak, és jobb falat nem is kívánhattunk volna. - M ost udvariaskodsz. N em muszáj. - Jó szélárnyék van itt, és tetszik a hely. H átat fordí­ tunk m inden festőinek. T ö ltö tt tojást, sült csirkét, savanyúságot ettek hosszú fehér kenyérrel, am elyet darabokra törtek, és Sovora m ustárral kentek be, s utána rosé-1 ittak. - M ost jó kedved van? - kérdezte C atherine . - Igen. - És nem is volt rossz kedved? 95

- N em . - N em m ondtam semmi olyasm it? D ávid m eghúzta a bort, és azt m o n d ta : - N em . Nem is gondoltam rá. A lány felállt, és szem benézett a széllel, amely nekifúj­ ta pulóverét a mellének, beletépett a hajába, m ajd sötét­ barna arcát D ávid felé fordította, és elm osolyodott. Az­ után m egfordult, és kinézett a tengerre, amelyet ellapí­ tott és ráncosra vert a szél. - M enjünk, vegyük meg az újságokat C annes-ban, és olvassuk el őket a kávéházban - m ondta. - H encegni akarsz. - M iért ne? M ost m ozdulunk ki először együtt. Nem bánod? - N em , Ördög. M iért bánnám ? - N em akarom , ha te nem akarod. - Azt m ondtad, hogy akarod. - A z t akarom csinálni, am it te akarsz. Ennél alkalmazkodóbb m ár nem lehetek, igaz? - Senki sem akarja, hogy alkalmazkodó légy. - N em hagyhatnánk abba ? Én egyszerűen csak jó akar­ tam lenni ma. M iért kell m indent elrontani? - Szedelőzködjünk össze, és m enjünk. - Hova? - Akárhová. Abba a kurva kávéházba. M egvették Cannes-ban a napilapokat s hozzá az új fran­ cia Vogue-ot, a Chasseur b'ranqais-t és a Mirror des Sports-1, és leültek a kávéház előtt egy szélmentes asztalhoz, olvas­ tak, ittak, s megint jó barátok voltak. D ávid Haig whiskyt ivott Perrier-vel, Catherine Arm agnacot Perrier-vel. K ét lány érkezett kocsival, leparkolt az utcán, átjött a kávéházba, leült, és Cham berry Cassist és fine a l ’eau-t 96

rendelt. K ettejük közül a szebbik kérte a brandyt szódá­ val. - Ezek kik? - kérdezte C atherine. - T u d o d ? - Sose láttam őket. - Én igen. Valahol errefelé lakhatnak. L áttam őket Nizzában. - Az egyik lány csinos - m ondta D ávid. - És jó lába van. - T estvérek - m ondta Catherine. - T ulajdonképpen m ind a kettő egész jól néz ki. - D e az egyik nagyon szép. N em amerikaiak. A két lány vitatkozott, és Catherine azt m ondta D avidnek: - Azt hiszem , nagy veszekedés. - H onnan tudod, hogy testvérek? - N izzában azt gondoltam . M ost m ár nem vagyok ben­ ne biztos. A kocsinak svájci rendszám a van. - Egy öreg Isotta. - Várjuk ki a végét? Régóta nem láttunk m ár sem m i­ lyen drám át. - Azt hiszem , csak olyan nagy olasz veszekedés. - Biztos kom olyabbá vált, m ert m ost m ár halkabb. - M ajd fellobban. Az egyik m arha csinos lány. - Igen, az. És idejön. D ávid felállt. - Elnézést kérek - m ondta a lány angolul. - K érem , bocsássanak meg. K érem , üljön le - m ondta D avidnek. - Üljön le - m ondta Catherine. - N em lehet. A barátnőm irtó dühös rám . D e azt m ondtam neki, m aguk m egértik. M egbocsátanak ne­ kem? - M egbocsássunk neki ? - kérdezte Catherine Dávidtól. 97

- Bocsássunk meg neki. - T u d ta m , hogy m egértik - m ondta a lány. - Csak annyi, hogy m ondják meg, hol vágatták le a hajukat. Elpirult. - Vagy ez olyan, m intha lemásolnék egy ruhát? A barátnőm azt m ondja, hogy annál is sértőbb. - L eírom a címet - m ondta Catherine. - Nagyon szégyellem magam. N em haragszanak? - Persze hogy nem - felelte C atherine. - N em inna velünk valam it? - N em lenne szabad. Idehívhatom a barátnőm et is? Visszam ent egy pillanatra az asztalához, és kurta, foj­ tott és indulatos szóváltás következett. - A barátnőm nagyon sajnálja, de nem jöhet ide m ondta a lány. - D e rem élem , találkozunk még. M aguk nagyon kedvesek voltak. - Ehhez m it szólsz ? - kérdezte C atherine, m ikor a lány visszam ent a barátnőjéhez. —Egy ilyen szeles napon. - M ajd visszajön és megkérdi, hol varrattad a nadrágodat. A másik asztalnál még m indig folyt a veszekedés. Az­ után m ind a ketten felálltak és odajöttek. - H add m utassam be barátnőm et a ... - A nevem Nina. - A mi nevünk Bourne - m ondta D ávid. - Nagyon kedves m aguktól, hogy csatlakoznak hozzánk. - M agától kedves, hogy m egengedi - m ondta a csinos lány. - Szemtelenség volt idejönnöm . - N agyon hízelgő szám unkra - m ondta Catherine. D e nagyon jó fodrász. - N yilván az - m ondta a csinos. K apkodóan beszélt, és m egint elpirult. - L áttu k m agát N izzában - m ond­ ta C atherine-nek. - M ár akkor m eg akartam szólítani. Vagyis m egkérdezni. 98

Csak nem pirul cl m egint, gondolta Dávid. De elpirult. - Ki vágatja le a haját? - kérdezte Catherine. - En - m ondta a csinos lány. - Én is, te buta - szólt közbe Nina. - Azt m ondtad, nem. - M eggondoltam magam. - Én igazán levágatom - m ondta a csinosabbik. - M ost m ennünk kell. Szoktak ebbe a kávéházba járni? - Néha - felelte C atherine. - Akkor rem élem , hogy néha találkozunk - m ondta a csinos lány. - Isten velük, és köszönjük, hogy ilyen szívé­ lyesek voltak. A két lány visszam ent az asztalához, N ina hívta a pin­ cért, fizettek és elm entek. - N em olaszok - m ondta Dávid. - Az egyik helyes, de az em bert idegessé teszi a pirulásával. - Beléd szeretett. - H át persze. Engem látott Nizzában. - N o s , én nem tehetek róla, ha belém szeretett. N em az első lány, és sokra m entek vele. - És N ina? - Egy dög. - Nagyon is eleven volt. G ondolom , m ulatságosnak kéne találnunk. - N em találtam m ulatságosnak - m ondta Catherine. Szom orúnak találtam . - Én is. - K eresünk egy másik kávéházat - m ondta a lány. Különben is elm entek már. - H átborzongatóak voltak. - T u d o m - m ondta Catherine. - N ekem is. D e az egyik lány helyes. N agyon szép a szeme. L áttad? 99

- D e irtó pirulós. - N ekem tetszett. N eked nem ? - T alán igen. - Aki nem tud pirulni, az nem ér semm it. - N ina is elpirult egyszer - m ondta Dávid. - Irtó gorom ba tudnék lenni Ninával. - Észre se venné. - N em . Vastag a bőre. - Iszol m ég egyet, m ielőtt hazam együnk? - N incs rá szükségem. D e te igyál. - N incs rá szükségem. - Igyál m ég egyet. R endszerint két pohárral iszol es­ ténként. É n iszom egy kis pohárral, hogy veled tartsak. - N em . M enjünk haza. Éjszaka felébredt, és hallotta a szél magas, vad hangját, átfordult, vállára húzta a lepedőt, és m egint lehunyta a szemét. Érezte, hogy C atherine halkan, egyenletesen lé­ legzik, aztán m egint elaludt.

100

T IZ E N E G Y E D IK FEJEZET

M ár m ásodnapja fújt a szél, és sem m it sem enyhült. A b­ bahagyta utazásuk történetét, hogy megírja azt az elbe­ szélést, amely három -négy nappal ezelőtt fogant meg benne és alakult ki valószínűleg, gondolta, az utolsó két éjszaka, alvás közben. T u d ta , hogy hiba félbehagyni a beindult m unkát, de m agabiztosnak érezte m agát, a m unka jól m ent, s úgy érezte, félbehagyhatja a hosszabb beszám olót, hogy m egírja az elbeszélést, amelyet hite szerint vagy m egír m ost, vagy elveszít. Az elbeszélés könnyen beindult, m egírásra kész elbe­ szélések szokása szerint, és m ár túljutott a közepén, és tudta, hogy meg kell állnia, és csak m ásnap szabad foly­ tatnia. Ha abbahagyja egy ideire, és mégsem képes szaba­ dulni tőle, akkor végighajszolja és befejezi. D e rem élte, hogy képes elhúzódni tőle, és új lendülettel nekifogni másnap. Jó elbeszélés volt, és most m ár emlékezett rá, hogy m ilyen régóta meg akarta írni. Az elbeszélés nem az elm últ néhány napban bukkant fel benne. A megírás kényszere tám adt fel. M ost m ár tudta, hogyan kell befe­ jeznie. M indig is tudatában volt a szélnek és a homokcsupaszította csontoknak, de mostanára ez m ind elveszett, és az egészet ki kellett találnia. Igaz volt m inden, m ert vele történt meg, m ialatt írta, csak a csontjai hevertek holtan szétszórva mögötte. M ost a shambába beszabadult bűnnel kezdődött, és meg kellett írnia, s m ár bele is lendült. 101

A m unkától fáradtan és boldogan olvasta el Catherine üzenetét, hogy nem akarta m egzavarni, elm ent, ebédre visszajön. K im ent a szobájukból, reggelit rendelt, s vára­ kozás közben odajött m onsieur Aurol, a panziós, és m eg­ beszélték az időjárást. M onsieur Aurol azt m ondta, a szél néha így viselkedik. Ez nem igazi m isztrál, ebben az év­ szakban ez képtelenség volna, de alighanem három napig füj. M anapság eszelős az időjárás. M onsieur bizonyára észrevette. H a valaki figyelemmel kíséri, tudhatja, hogy a háború óta sose volt normális. Dávid azt felelte, hogy ő nem kísérhette figyelemmel, m ert sokat utazott, de az időjárás kétségkívül különös. Nemcsak az időjárás, m ondta m onsieur A urol, m inden m egváltozott, és ami eddig nem változott meg, az m osta­ nában gyorsan változik. Lehet, hogy ez m indenki javára szolgál, ami őt illeti, ő nem tiltakozik. M onsieur, m int világlátott em ber, bizonyára ugyanígy gondolkodik. N yilvánvalóan át kellett rendezni az arcvonalat, m ondta Dávid határozott és hülye zárszóként. Úgy is van, m ondta m onsieur Aurol. E bben m aradtak, Dávid megitta a tejszínes kávéját, elolvasta a Mirror des Sport s-t, s mind jobban hiányzott neki Catherine. Bement a szobába, kezébe került a Nagyon messze és nagyon régen, visszament a teraszra, letelepedett a napon, és olvasni kezdte a szép könyvet. Catherine a párizsi Galignanitól rendelte meg a D ent-kiadást ajándé­ kul neki, s amikor a könyvek megérkeztek, Dávid igazán gazdagnak érezte magát. Az egyenleg a bankszámláján, a frank és dollár, G rau du Roi óta teljesen valószínűtlennek látszott, és soha nem is tekintette valóságos pénznek. De W. H. H udson könyveitől gazdagnak érezte magát, s Catherine, m ikor ezt elmondta neki, nagyon örült. 102

Egy óra hosszat olvasott, azután Catherine kezdett na­ gyon hiányozni. M egkereste a fiút, aki felszolgált az asz­ talnál, és megkérte, hogy hozzon egy whiskyt és Perrier-t. K ésőbb még egyet kért. Jóval elm últ ebédidő, m ikor m eghallotta a dom bra felhajtó kocsit. Bejöttek a gyalogúton, hallotta, ahogy beszélgetnek. Izgatottak és vidámak voltak, aztán a lány hirtelen elhall­ gatott, és C atherine azt m o n d ta : - Nézd csak, kit hoztam látogatóba. - K érem , tudom , hogy nem kellett volna idejönnöm - m ondta a lány. A sötét hajú, csinosabbik volt a két lány közúl, akivel tegnap a kávéházban találkoztak. A pirulós. - Jó napot - m ondta Dávid. A lány látni valóan fod­ rásznál járt, a haját éppoly rövidre nyírták, m int Catherine-ét Biarritzban. - Látom , megtalálta. A lány elpirult, és C atherine-re nézett bátorításért. - Nézd meg - m ondta Catherine. - Borzold fel a haját. - O, Catherine - m ondta a lány. Aztán D avidhez for­ dult. - M egteheti, ha akarja. - N e fé lje n - felelte Dávid. - M it gondol, m ibe kevere­ dett? - Nem tudom - m ondta a lány. - Csak örülök neki, hogy itt vagyok. - Hol jártatok? - kérdezte Dávid Catherine-től. - Jeannál persze. Aztán beugrottunk egy italra, és én m egkérdeztem M aritát, nem jönne-e cl ebédre. Nem örülsz nekünk ? - El vagyok ragadtatva. Isztok még valamit? - Csinálnál m artinit ? - kérdezte C atherine. - Egy po­ hár nem fog m egártani - m ondta a lánynak. - Köszönöm , nem. Vezetnem kell. 103

- Egy sherryt? - K öszönöm , nem. D ávid a p ult mögé m ent, poharat és jeget keresett, és kevert két m artinit. - M egkóstolom a m agáét, ha szabad - m ondta neki a lány. - M ost m ár nem félsz tőle, ugye ? - kérdezte Catherine. - Egy cseppet sem - felelte a lány. M egint elpirult. Nagyon jó íze van, de borzasztó erős. - Igen, erős - m ondta Dávid. —D e ma erős szél fúj, és mi olyat iszunk, amilyen a szél. - O —m ondta a lány. - M inden amerikai így iszik? - Csak a legrégibb családok - felelte C atherine. - M i, a M organok, a W oolw orthök, a Jelksek, a Jukesok. K öztu­ dott. - H óviharok és hurrikánok idején kemény az élet tette hozzá D ávid. - N éha nem is tudom , hogyan éljük túl az őszi napéjegyenlőséget. - Szeretnék majd ilyet inni, am ikor nem kell vezetnem - m ondta a lány. - N em kell innod azért, m ert mi iszunk - m ondta C atherine. - És ne törődj vele, hogy folyton viccelő­ dünk. N ézd meg, Dávid. N em örülsz, hogy elhoztam ? - Nagyon tetszik, hogy viccelődtök - m ondta a lány. -Bocsássatok m eg, hogy olyan jól érzem itt magam. - Nagyon kedves, hogy eljött - m ondta Dávid. Benn a szélm entes ebédlőben D ávid m egkérdezte az eb édnél: - M i van a barátnőjével, N inával ? - Elm ent. - Csinos lány - m ondta Dávid. - Egy hárpia volt - m ondta Catherine. - D e azt hiszem, csaknem m indenki hárpia. 104

- A legtöbb az - m ondta a lány. - M indig rem ényke­ dem, de a legtöbb az. - Elég sok nőt ism erek, aki nem hárpia - vágott közbe Dávid. - Igen. M aga olyan em ber - m ondta a lány. - N ina boldog volt ? - kérdezte Catherine. - Remélem, boldog lesz - felelte a lány. - Nagyon ritka az olyan értelm es em ber, aki boldog. - N em volt m ég igazán ideje rá, hogy erre rájöjjön. - H a az em ber hibákat követ el, ham arabb rájön m ondta a lány. - Egész délelőtt boldog voltál - m ondta C atherine. Csuda jól éreztük m agunkat. -N e k e m m ondod ? - felelte a lány. - És nem emlékszem , hogy mikor voltam életem ben olyan boldog, m int most. K ésőbb, a salátánál D ávid m egkérdezte a lán y tó l: M essze lakik innen a parton ? - Azt hiszem , nem m aradok tovább. - Igazán? Nagy kár - m ondta D ávid, és érezte, hogy feszültség ereszkedik az asztalukra, és kifeszül, m int a hajókötél. N ézte a lányt, aki leengedte szem pilláját anynyira, hogy érintette az arcát, aztán C atherine-re pillan­ tott, aki szem benézett vele, és azt m o n d ta : - Vissza akart m enni Párizsba, és én azt m ondtam neki, m iért nem jön ide, ha A urolnak van üres szobája. G yere oda ebédelni, és majd m eglátod, D ávid kedvel-e, és neked kedvedre van-e a hely. D ávid, kedveled? - Ez nem egy klub - felelte Dávid - , hanem szálloda. Catherine másfele nézett, s ő gyorsan segítségére sietett, s hozzátette, m intha m ég nem hangzott volna e l: - N a­ gyon örülünk magának, és Aurolnak biztosan van szobá­ ja. Ö rülnie kell, hogy újabb vendéget kap. 105

A lány lesütött szemmel ült az asztalnál. - Azt hiszem, jobb, ha nem. - K érlek, m aradj itt néhány n a p ig - m ondta Catherine. - Dávid is, meg én is nagyon örülnénk neki. Nekem nincs társaságom itt, m ikor ő dolgozik. Jól eltöltenénk az időt, úgy, m int ma délelőtt. M ondd neki, Dávid. M enjen a fenébe, gondolta D ávid. L e van szarva. - N e butáskodjon - m ondta. - Szóljon, kérem , m on­ sieur A urolnak - m ondta a felszolgáló fiúnak. - M egtud­ juk, van-e szoba. - Igazán nem veszik rossznéven? - kérdezte a lány. - H a rossznéven vennénk, nem hívtuk volna - m ondta Dávid. - Kedveljük magát, és m aga nagyon m utatós. - Igyekszem a kedvükben járni - m ondta a lány. - Re­ m élem, m egtalálom a módját. - Legyen boldog, m int m ikor ideérkezett - m ondta neki Dávid. - Azzal a kedvünkben jár. - M ost az vagyok - felelte a lány. - Bár m ost, hogy nem kell vezetnem , sajnálom azt a m artinit. - Este ihatsz - m ondta Catherine. - Az finom lesz. N em m ehetnénk m ost m egnézni a szobákat és elrendezni a dolgot? Dávid vitte le a lányt, hogy elhozzák a nagy öreg vászontetejű Isottát s a lány csomagjait arról a helyről, ahol leparkolt a kávéház előtt C annes-ban. Ú tközben azt m ondta a lán y : - Csodálatos a feleséged, és szerelm es vagyok bele. D ávid m ellett ült, az nem nézett rá, hogy elpirult-e. - Én is szerelmes vagyok bele - m ondta. - Beléd is szerelmes vagyok - m ondta a lány. - Nem baj? 106

Dávid leengedte a karját, és átfogta a vállát, a lány pe­ dig nekidőlt. - Ezen el kell tűnődnünk - m ondta. - Ö rülök, hogy kisebb vagyok. - Kinél? - C atherine-nél - felelte a lány. - Ezt mi a fenének m ondod ? - Úgy értem , talán tetszik neked az olyan lány, aki akkora, m int én. Vagy csak a magas lányokat szereted? - Catherine nem magas. - Persze hogy nem. Csak azt akartam m ondani, hogy én nem vagyok olyan magas. - Igen. És nagyon sötét a bőröd. - Igen. Jól m utatunk majd egymás m ellett. - K ik ? - C atherine és én és te és én. - Ó hatatlanul. - Ez m it jelent? -- Úgy értem , hogy jól kell hogy m utassunk egymás m ellett, ha egyenként jól m utatunk és együtt vagyunk. - M ost együtt vagyunk. - Nem . - Fél kézzel fogta csak a korm ánykereket, hát­ radőlt, s nézett előre a N. 7-cs számot viselő elágazás felé. A lány rátette a kezét. - Csak ugyanabban a kocsiban utazunk. - De érzem , hogy kedvelsz. - Igen. E bben nagyon kiszám ítható vagyok, de ez nem jelent semmit. - Valamit azért jelent. - Csak am it m ond. - Nagyon szépet m ond - felelte a lány, s nem szólt többet, a kezét sem vette el, míg el nem fordultak a 107

Boulevard-nál, s meg nem álltak az öreg Isotta Fraschini m ögött, amely a kávéháznál, a nagy fák alatt parkolt. A k­ kor rám osolygott D avidre, és kiszállt a kis kék kocsiból. M ost, a szállodában, a fenyőfák között, amelyeket még m indig fújt a szél, D ávid és C atherine kettesben voltak a szobájukban, m iután Catherine, aki segített elrendez­ kedni a lánynak a két szobában, am elyet az kivett, végre visszatért. - A z t hiszem , kényelmes helye lesz - m ondta. - Persze a legjobb szoba a mienké m ellett az, a túlsó végén, ahol dolgozol. - És meg is tartom - m ondta D ávid. - M eg én, a szent­ ségit, és nem cserélem el a dolgozószobám at egy im por­ tált kis kurva kedvéért. - M iért őrjöngsz? - kérdezte C atherine. - Senki sem kérte, hogy add fel. Csak annyit m ondtam , hogy a leg­ jobb szoba. De a m ellette lévő két szoba is nagyon m egfe­ lel. - Egyébként is, ki ez a lány ? - N e őrjöngj. Helyes lány, és én kedvelem. T udom , hogy m egbocsáthatatlan volt idehozni anélkül, hogy ve­ led beszéltem volna, és bocsánatot kérek. D e m egtettem , és m ost itt van. Azt hittem , örülsz, ha van egy olyan kelle­ mes és vonzó barátom , akivel m ászkálhatok, míg te dol­ gozol. - Igen, ha akarsz valakit. - En nem akartam valakit. Egyszerűen összefutottam valakivel, akit kedveltem , s úgy gondoltam , te is kedvel­ néd, s neki kellemes volna itt lenni velünk egy darabig. - De ki ez a lány ? - N em vizsgáltam az iratait. H allgasd ki te, ha fontos­ nak tartod. 108

- H át, legalább csinos. D e kinek a nője? - N e légy bárdolatlan. Senkié. - M ondd meg őszintén. - R endben van. M ind a kettőnkbe szerelm es, ha csak meg nem bolondultam . - N em vagy bolond. - Talán m ég nem. - Szóval, mi az ábra? - T udom is én - m ondta Catherine. - Én se tudom . - Olyan furcsa és mulatságos. - M it tudom én - m ondta Dávid. - M enjünk le úszni ? T egnap kihagytuk. - M enjünk úszni. H ívjuk őt is? Úgy illene. - Akkor fürdőruhát kell húznunk. - Ilyen időben nem számít. M a nem lehet a hom okon napozni. - Utálok veled fürdőruhát viselni. - Én is. D e holnapra talán elül a szél. Aztán az estéreli úton m ind a hárm an a kocsiban ültek, D ávid vezette a nagy, öreg Isottát, próbálgatta és átkozta a kemény féket, és érezte, m ennyire ráférne a m otorra a javítás, m ikor m egszólalt C atherine: - Van két-három kis öböl, ahol fürdőruha nélkül szoktunk úszni, ha egye­ dül vagyunk. Ú gy lehet csak igazán lebarnulni. - M a nem lehet jól napozni - m ondta D ávid. - T ú l nagy a szél. - M i azért úszhatunk fürdőruha nélkül, ha van kedved hozzá —m ondta C atherine a lánynak. - H a D ávid nem bánja. Jó m ulatság lenne. - Nagyon szívesen - m ondta a lány. - N em bánod? kérdezte D ávidtól. 109

Este D ávid m artinikat kevert, és a lány azt m o n d ta : M indig m inden olyan csodálatos, m int ma volt? - Kellem es nap volt - felelte D ávid. Catherine még nem jött ki a szobájukból, s ő és a lány a kis bárpult előtt ültek, am elyet m onsieur Aurol előző télen állított be a nagy provence-i szoba sarkába. - H a iszom, olyanokat akarok m ondani, amiket nem volna szabad - m ondta a lány. - Akkor ne m ondd. - Akkor meg minek inni ? - N em ettől. Csak egy pohárral ittál. - Z avarban voltál, m ikor fürödtünk? -- N em . K ellett volna? - N em - m ondta a lány. - Ö rültem , hogy nézhetlek. - Akkor jó - m ondta Dávid. - M ilyen a m artini? - N agyon erős, de ízlik. F ürödtetek m ár így, te meg C atherine valakivel? - N em . M iért fürödtünk volna? - Igazán jól le fogok bám ulni. - Biztos vagyok benne. - Jobb szeretnéd, ha nem lennék ilyen sötétbarna? - Szép színed van. Barnulj le ugyanilyenre m indenütt, ha akarod. - Azt gondoltam , hogy talán jobb szeretnéd, ha az egyik nőd világosabb volna a másiknál. - T e nem vagy az én nőm . - D e igen - felelte a lány. - M ár m ondtam . - M ár nem pirulsz el. - T ú ljutottam rajta fürdés közben. Rem élem , hosszú ideig nem jön vissza. Ezért m ondtam m indent - hogy túljussak rajta. E zért m ondtam el neked. - Csinos vagy ebben a kasmirpulóverben - mondta Dávid. 110

- Catherine azt m ondta, m indketten hordhatjuk. N em neheztelsz azért, m ert m egm ondtam ? - Elfelejtettem , hogy m it m ondtál. - Hogy szeretlek. - N e beszélj m arhaságot. - Nem hiszed, hogy ez így m egtörténhet valakivel? Ami velem, kettőtökkel kapcsolatban? - N e m szokás két em berbe egyszerre beleszeretni. - M it tudod te azt - m ondta a lány. - M arhaság - m ondta Dávid. - Csak szöveg. - Egyáltalán nem. Színtiszta igazság. - Csak annak hiszed. Képtelenség. - Jól van - m ondta a lány. - Képtelenség. D e itt va­ gyok. - Igen. Itt vagy - m ondta Dávid. C atherine-t nézte, aki mosolyogva és vidám an vágott át a szobán. - H elló, úszótársak - m ondta. - Szegyen gyalázat. Nem láttam , am ikor M arita m egitta az első m artinijét. - Ez még az - m ondta a lány. - Hogyan hatott rá, D ávid? - M arhaságokat beszél tőle. - K ezdjük elölről. H át nem nagyszerű, hogy életet pum páltatok ebbe a bárba! Ez csak olyan próbabár. Szerzünk bele egy tükröt. A bár nem bár tükör nélkül. - H olnap vehetünk egyet - m ondta a lány. - Én szeret­ ném megvenni. - N e játszd a gazdagot - m ondta C atherine. - K etten vesszük, és akkor láthatjuk egymást, m ikor m arhaságo­ kat beszélünk, és tudhatjuk, milyen m arhaság az egész. Egy bártü kröt nem lehet becsapni. - H a kezdem fürkészve nézegetni m agam bennük, ak­ kor m ár tudom , hogy vesztettem - tette hozzá Dávid. 111

- T e sose vesztesz. H ogyan is veszthetnél, ha két nőd van? - m ondta Catherine. - Próbáltam m egm ondani neki —szólalt meg a lány, és elpirult, az este folyamán először. - Ő is a te nőd, meg én is a te nőd vagyok - m ondta C atherine. - Elég a m orcosságból, légy kedves a nőidhez. N em tetszenek neked? Én vagyok a szőke, akit feleségül vettél. - T e barnább és szőkébb vagy, m int akit feleségül vet­ tem. - T e is, és hoztam neked vásárfiának egy fekete hajú lányt. N em tetszik? - N agyon tetszik. - És ha vásárlánya? - kérdezte a lány. - N agyon jó - m ondta C atherine. - Nem csak szép és gazdag és egészséges és szeretetteli. Viccelni is tud. Nem tetszik az, am it hoztam neked? - Én szívesebben vagyok vásárlánya, m int vásárfia m ondta a lány. - M ég egy sziporka - m ondta C atherine. - Csókold meg, D ávid, szőke herceg. D ávid átkarolta a lányt, megcsókolta, az visszacsókolt, és elfordította a fejét. Aztán lehajtott fejjel, két kézzel a bárpultba kapaszkodva sírni kezdett. - M ost m ondj egy jó viccet - m ondta D ávid Catherine-nek. - Semmi bajom - m ondta a lány. - N e nézzetek rám. Semmi bajom. C atherine átkarolta, megcsókolta és m egsim ogatta a haját. - M ajd elm úlik - m ondta a lány. - T u d o m , hogy elm ú­ lik. 112

- Bocsáss meg - m ondta Catherine. - H add menjek el - m ondta a lány. - Muszáj elmen­ nem. - Hát - mondta Dávid, mikor a lány m ár elment, s Catherine visszajött a pulthoz. - N em kell kimondanod - felelte Catherine. - Bocsáss meg, Dávid. - Visszajön. - Ugye nem gondolod, hogy megjátszottá. - A könnyek igaziak voltak, ha azt kérdezed. - N e ostobáskodj. N em vagy te ostoba. - Nagyon finoman csókoltam meg. - Igen. A száján. - Hol kellett volna szerinted megcsókolnom? - J ó l tetted. Nem kritizállak. - Szerencsére akkor nem biztattál, hogy csókoljam meg, mikor lenn voltunk a tengerparton. - Eszembe jutott - m ondta Catherine. Felnevetett, s most minden olyan volt, m int régen, mielőtt bárki is be­ lekeveredett volna az életükbe. - Gondoltad, hogy bizlatni foglak? - Tartottam tőle, így aztán beugrottam a vízbe. - Okosan tetted. Megint nevettek. - N o végre megjött a jókedvünk - m ondta Catherine. - Hála istennek - m ondta Dávid. - Szeretlek, Ördög, es igazán nem azért csókoltam meg, hogy zűrt csináljak. - Felesleges m ondanod - felelte Catherine. - Láttalak. Elég nyamvadt erőfeszítés volt. - Bár elmenne. - N e légy szív telen -m o n d ta C a th e rin e .-É s én biztatlam fel. 113

- Én m eg igyekeztem visszafogni. - Én uszítottam rád. M egyek és m egkeresem . - N em . Várj egy kicsit. T úlságosan m agabiztos. -H o g y m ondhatod ezt, D ávid? É pp m ost törted dara­ bokra. - Én nem. - Akkor valami más. M egyek és idehívom . D e nem volt rá szükség, m ert a lány visszajött a pulthoz, ahol álltak, elpirult, és azt m o n d ta: - Bocsá­ natot kérek. - A rcát m egm osta, haját m egkefélte, s m ost odajött D avidhez, gyorsan szájon csókolta, és azt m o n d ta: - Ö rülök a vásárfiának. M egitta valaki az italom at? - K iöntöttem - m ondta C atherine. - D ávid m ajd csi­ nál m ásikat. - Rem élem , hogy még m ost is örülsz neki, hogy két nőd van - m ondta a lány. - M ert a tiéd vagyok, és Catherine-é is leszek. - Én nem bukom a nőkre - m ondta Catherine. Nagy csend volt, s a hangját ő is, D ávid is ham isnak érezte. - Sose buktál rájuk? - Soha. - É n lehetek a nőd, ha egyszer m ajd akarsz egy nőt, és lehetek D ávidé is. - N em gondolod, hogy ez roppant nagy feladat ? - kér­ dezte C atherine. - E zért jöttem ide - m ondta a lány. - Azt hittem , ezt akarod. - Sose volt még nővel dolgom - m ondta C atherine. - Olyan buta vagyok - m ondta a lány. - N em tudtam . Igazán? N em csinálsz bolondot belőlem ? - N em csinálok bolondot belőled. 114

- N em is tudom , hogy lehettem ilyen buta - m ondta a lány. Azt akarta m ondani, hogyan tévedhetett ennyire, gondolta D ávid, és C atherine is azt gondolta. Aznap este az ágyban azt m ondta C ath erin e: - N em lett volna szabad téged ebbe belekevernem. Egy kicsit sem. - Bár sose találkoztunk volna vele. - L ehetne rosszabb is. A legjobb lenne talán végigcsi­ nálni és úgy m egszabadulni tőle. - Elküldheted. - N em hiszem , hogy m ost így kellene elrendezni. Sem ­ mi hatással nincs rád? - Dehogynem . - T u d ta m . D e szeretlek, és ez az egész nem számít. T e is tudod. - N em tudok sem m it, Ördög. - N e legyünk ünnepélyesek. Azt m ár m ost m egm ond­ hatom , hogy az a vég, ha ünnepélyes vagy.

115

T IZ E N K E T T E D IK FEJEZET

H arm adik napja fújt a szél, bár m ost m ár nem olyan erő­ sen, és D ávid az asztalnál ült, és elejétől elolvasta azt, amit m egirt az elbeszélésből, s olvasás közben javított. Folytatta az elbeszélést, benne élt, s am ikor m eghallotta a két lány hangját odakinn, nem figyelt rá. M ikor elhalad­ tak az ablak előtt, felemelte a kezét és integetett. Ők is integettek, a sötét hajú lány m osolygott, s C atherine az ajkára tette az ujját. A lány nagyon csinos volt ma reggel, ragyogott az arca, élénkek voltak a színei. C atherine szép volt, m int m indig. H allotta, hogy a kocsi beindul, éspe­ dig a Bugatti. Visszatért az elbeszéléshez. Jó történet volt, délre befejezte. Reggelizni m ár késő volt, a m unka elfárasztotta, s nem akarta az öreg Isottát a rossz fékeivel és óriási, hibás m o­ torjával a városba vinni, noha ott volt a kulcs m ellett Catherine üzenete, hogy bem entek N izzába, és hazafele jövet a kávéházban fogják őt keresni. M ost igazán egy liter hideg sört szeretnék, gondolta, vastag, nehéz korsóban éspomnie á l’huile-t durván darált borssal megszórva. De a sör ezen a partvidéken nem ért sem m it, s ő boldogan gondolt Párizsra s más helyekre, ahol járt, és örült, hogy olyasmit írt, amiről tudta, hogy jó, és hogy befejezte. Ez volt az első írás, amit házasságuk óta befejezett. Befejezni, ez a feladat, gondolta. H a nem fejezem be, semmi nem ér egy fabatkát sem. H olnap foly116

tatom a beszám olót ott, ahol abbahagytam , és csinálom tovább, míg be nem fejezem. D e hogyan fogom befejez­ ni? Hogyan fogom m ost befejezni? Am int gondolatai túlléptek a m unkáján, m inden viszszajött, amit a m unkával kizárt. Eszébe ju tott az előző este és C atherine és a lány ma azon az úton, amelyen két nappal ezelőtt C atherine-nel végigm ent, és rosszullét környékezte. M ost m ár hazafele kellene jönniük. D él­ utánra jár. T alán a kávéházban vannak. N e légy ünnepé­ lyes, m ondta C atherine. D e valami m ásra is gondolt. T alán tudja, m it csinál. T alán tudja, hogy mivé alakulhat az egész. Ő talán tudja. T e nem. Szóval dolgoztál, és m ost szorongsz. Jobb lenne, ha írnál még egy elbeszélést. T alán a legnehezebben m egírhatót, amiről csak tudsz. G yerünk, kezdj hozzá. M eg kell őrizned m agad, ha valam it tenni akarsz érte. M it tettél érte? Sokat, m ondta. N em , nem sokat. A sok eleget je­ lent. G yerünk, kezdj bele az új írásba holnap. Franc a holnapba. M icsoda helyzet. Holnap. G yerünk, kezdd el most. Az üzenetet és a kulcsot a zsebébe tette, visszam ent a dolgozószobájába, leült, és m egírta az új elbeszélés első bekezdését, amelynek a m egírását azóta halogatta, mióta ludta, mi legyen az elbeszélés. Egyszerű kijelentő m on­ datokat írt, bennük az összes ezután átélendő és m egele­ venítendő problém ával. A legkezdet kész volt, s neki m ár csak folytatnia kellett. Ennyi az egész, m ondta. Látod, milyen egyszerű az, amit nem tudsz m egcsinálni? K i­ m ent a teraszra, leült, és egy whiskyt rendelt Perrier-vel. A tulajdonos fiatal unokaöccse kihozta az üvegeket, a jeget és egy poharat a bárból, és azt m o n d ta : - M onsieur nem reggelizett. 117

- T ú l soká dolgoztam. - C ’est dommage - m ondta a fiú. - K ár. H ozhatok vala­ m it? T alán egy szendvicset? - A kam ránkban talál egy doboz M aquereau Vin Blanc C apitaine Cookot. Nyissa ki, és hozzon kettőt egy tányé­ ron. - N incs behűtve. - N em számít. Hozza csak. O tt ült, m egette a M aquereau Vin Blancot, m egitta a whiskyt és az ásványvizet. M égiscsak szám ított, hogy a hal nem volt behűtve. Evés közben elolvasta a reggeli lapokat. Le G rau du R oi-ban m indig friss halat ettünk, gondol­ ta, de az m ár régen volt. K ezdett visszaemlékezni G rau du R oi-ra, s akkor m eghallotta a dom bra feljövő kocsit. - Vigye ezt el - m ondta a fiúnak, felállt, bem ent a bár­ ba, w hiskyt ö ntött magának, jeget rakott bele, és teletöltötte a poharat Perrier-vel. Szájában érezte a borral ízesí­ tett halat, fogta az ásványvizes üveget, és m eghúzta. H allotta a hangjukat, s aztán bejöttek az ajtón, éppoly boldogan és vidám an, m int tegnap. L átta Catherine nyírfafényű haját és izgatott, szerető arcát és a másik lány sötét, m ég m indig szélfútta haját, nagyon csillogó sze­ mét. Ahogy közelebb ért, m egint félénkké vált. - N em álltunk meg, m ikor láttuk, hogy nem vagy a kávéházban - m ondta Catherine. - Sokáig dolgoztam. Hogy vagy, Ö rdög? - N agyon jól. Azt ne kérdezd tőlem , hogy ez hogy van. - Jól m ent a m unka, D ávid? - kérdezte a lány. - Ez a jó feleség - m ondta C atherine. - Elfelejtettem m egkérdezni. - M it csináltatok Nizzában? 118

- K aphatnánk egy italt? Aztán m ajd elm ondjuk. O tt álltak szorosan m ellette kétoldalt, és m indkettejü­ ket érezte. - Jól m ent a m unka, D ávid ? - kérdezte m egint a lány. - Persze hogy jól m ent - m ondta Catherine. - M indig jól megy, ha dolgozik, te buta. - Igazán, D ávid? - Igen - m ondta D ávid, és összeborzolta a haját. Kösz. - N em kapunk inni? - kérdezte C atherine. - M i sem ­ m it sem dolgoztunk. Csak vásároltunk, és rendeltünk m indenfélét, és botrányt csaptunk. - N em csaptunk igazi botrányt. - H át nem tudom - m ondta Catherine. —És fütyülök rá. - M iféle botrányt? - kérdezte Dávid. - N em volt semmi. - N em bántam - m ondta C atherine. - Élveztem . - Valaki m ondott valam it a nadrágjáról Nizzában. - Az nem b o trá n y - m ondta Dávid. - N izza nagy város, ott szám íthattál rá. - M ásképp nézek ki ? - kérdezte C atherine. - Bár m eg­ hozták volna a tükröt. M ásnak látsz? - N em . - D ávid ránézett. Nagyon szőkének, borzas­ nak, még barnábbnak, kihívónak és izgatottnak látta. - Akkor jó - m ondta Catherine. - M ert m egpróbáltam . - N em csináltál sem m it - m ondta a lány. - D e igen, és élveztem , és még egy italt kérek. - N em csinált sem m it, D ávid - m ondta a lány. - D élelőtt m egálltam a kocsival a hosszú egyenes sza­ kaszon, és m egcsókoltam , és ő is megcsókolt, és hazajövet Nizzából is, és m ost is, amikor kiszálltunk a kocsiból. 119

Catherine szerelm esen, de lázadóan nézte D ávidét, aztán azt m ondta: - Jó volt, és élveztem. T e is csókold meg. N incs itt a fiú. D ávid a lány felé fordult, s az hirtelen hozzátapadt, és csókolóztak. N em akarta m egcsókolni, és nem sejtette, hogy ilyen lesz, am ikor m egtette. - Ennyi elég - m ondta Catherine. - Hogy vagy? - kérdezte Dávid a lánytól. Az m egint félénk és boldog volt. - Boldog vagyok, úgy ahogy te m ondtad - felelte a lány. - M ost m indenki boldog - m ondta C atherine. - M in d ­ nyájan osztozunk a bűnben. N agyon jó ebédet ettek, és hideg T avelt ittak az hors d’oeuvres, apuiét, a ratatouille, a saláta és gyümölcs mellé. M indnyájan éhesek voltak, tréfálkoztak, és senki sem volt ünnepélyes. - Óriási m eglepetés vár vacsorára vagy előtte - m ondta Catherine. - Úgy költekezik, m int egy részeg indián olajm ező-tulajdonos. - Azok kedvesek? - kérdezte a lány. - Vagy olyanok, m int a m aharadzsák? - D ávid m ajd mesél róluk. Ő Oklahom ából jött. - Azt hittem , K elet-Afrikából. - N em . Valamiféle ősei elm enekültek Oklahom ából, és elvitték K elet-A frikába kisgyerek korában. - Irtó izgalmas lehetett. - ír t egy regényt arról, hogy m ilyen volt kisfiúnak len­ ni K elet-A frikában. - T udom . - O lvastad? - Igen - m ondta a lány. - K ikérdezel belőle? 120

- N em - m ondta D ávid. - Jól ismerem. - Elsírtam m agam tőle - m ondta a lány. - Az az apád volt benne ? - Valamennyire. - Nagyon szerethetted. - Igen. - Nekem sose beszéltél róla - m ondta C atherine. - Sose kérdeztél. - Akkor beszéltél volna? - N em - m ondta Dávid. - Nagyon tetszett a könyv. - N e menj túlzásokba. - N em m entem . - Am ikor m egcsókoltad... - T e kértél meg rá. - Azt akartam kérdezni, am ikor közbevágtál - m ondta C atherine - , hogy gondoltál-e rá, m int íróra, m ikor m eg­ csókoltad és annyira élvezted. Dávid öntött m agának egy pohár T avelt, és ivott vala­ m ennyit. - N e m tu d o m -m o n d ta a lány. - N em gondolkodtam . - Ennek örülök - m ondta Catherine. - Attól féltem , olyan lesz ez is, m int az újságkivágások. A lány teljesen értetlenül nézett, s C atherine elm agya­ rázta: - A második könyvvel foglalkozó újságkivágások. T u d o d , két könyvet írt. - Csak A szakadék-ot olvastam. - A második a repülésről szól. A háborúban. Ez az egyetlen jó könyv, am it valaha is írtak a repülésről. - Egy lószart - m ondta Dávid. - Olvasd csak el - m ondta Catherine. - H ogy ezt a könyvet m eg tudja valaki írni, ahhoz m eg kellett halnia, 121

és teljesen m eg kellett semm isülnie. N e gondold azt, hogy nem veszem tudom ásul a könyveit azért, m ert nem jut eszem be, hogy író, amikor megcsókolom. - Azt hiszem , sziesztáznunk kellene - m ondta Dávid. Szunyókálnod kellene egy kicsit, Ördög. F áradt vagy. - T ú l sokat beszélek - m ondta C atherine. - Az ebéd jó volt, és elnézést, ha túl sokat beszéltem és hencegtem. - Im ádtam , am ikor a könyvekről beszéltél - m ondta a lány. - Csodálatos voltál. - N em éreztem magam csodálatosnak. F áradt vagyok - felelte C atherine. - Van elég olvasnivalód, M arita? - M ég van két könyvem - m ondta a lány. - Később majd kérek tőletek kölcsön, ha szabad. - Átjöjjek hozzád később? - H a akarsz - m ondta a lány. Dávid nem nézett a lányra, és az sem nézett rá. - N em foglak zavarni? - kérdezte Catherine. - Am it én csinálok, az nem fontos - felelte a lány. C atherine és D ávid az ágyon feküdt, egymás m ellett, kinn a többnapos szél utolsó erejét adta ki, és ez nem olyan volt, m int a régi szieszták. - E lm ondhatom m ost? - M ost inkább hagyjuk. - N em , elm ondom . M a délelőtt, am ikor elindultam a kocsival, féltem , és igyekeztem nagyon jól vezetni, és nagy üresség volt bennem . Aztán m egláttam előttünk C annes-t fenn a dom bon, és az ú t szabad volt végig a tengerpart m ellett, aztán visszafele néztem , és nem jött semmi, és kiálltam az útról a bokrok közé. Olyanok vol­ tak, m int a zsályabokrok. M egcsókoltam , és ő is m egcsó­ kolt, és nagyon furcsán éreztem m agam , aztán tovább­ 122

m entünk Nizzába, és nem tudtam , az em berek m eglát­ ják-e rajtunk. Akkor m ár nem is érdekelt, és összevissza járkáltunk, és m indenfélét m egvettünk. Im ád vásárolni. Valaki tett egy udvariatlan megjegyzést, de igazából nem szám ított. Aztán hazafele jövet m egálltunk, és ő azt m ondta, hogy jobb, ha én vagyok az ö nője, és én azt m ondtam , hogy nekem így is, úgy is jó, és igazából örülök neki, m ert m ost lány vagyok, és nem tudom , m it kell csinálnom. Sose éreztem még ilyen tudatlannak magam. D e ő nagyon helyes lány, és azt hiszem , segíteni akart nekem. N em tudom . Szóval nagyon helyes volt, én ve­ zettem , és ő olyan csinos és boldog volt, és olyan gyön­ géd, amilyenek mi vagyunk néha egymással, vagy én va­ gyok veled, vagy bárm elyikünk a másikkal, és én azt m ondtam , hogy nem tudok vezetni, ha ezt csinálja, ezért megálltunk. Én csak m egcsókoltam , de tudom , hogy el­ jutottam odáig. Szóval ott voltunk egy darabig, aztán egyenesen hazavezettem . M ielőtt bejöttünk, m egcsókol­ tam , és boldogok voltunk, és élveztem, és m ost is élve­ zem. - Szóval m egtetted - m ondta Dávid óvatosan —, és m ost túljutottál rajta. - N em jutottam túl rajta. Élveztem, és igazán végig akarom csinálni. - Nem . E rre nincs szükséged. - D e igen, és addig csinálom, míg túl nem jutok rajta, és nem fejezem be. - Ki m ondja, hogy be fogod fejezni? - Én. D e m uszáj, D ávid, hidd el. Sose hittem volna, hogy ez megesik velem. D ávid nem szólt. - M indjárt jövök - m ondta C atherine. - Biztos vagyok 123

benne, hogy túljutok rajta, ha bárm iben is biztos lehetek. K érlek, bízzál bennem . - Felm egyek Párizsba - m ondta Dávid. - A bankon keresztül elérhetsz. -N e m -m o n d ta Catherine. - Nem. Segítened kell nekem. - N em tudok neked segíteni. - D e igen. N em mehetsz el. N em bírom ki, ha elmégy. N em akarok vele lenni. D e ezt végig kell csinálnom . Nem érted? K érlek, érts meg. T e m indig megértesz. - E zt nem. - K érlek, próbáld meg. Régebben m indig m egértettél. T e is tudod. N em igaz? - Igen. Régebben. - K ettőnkkel kezdődött, és csak ketten m aradunk, am ikor ezen túljutottam . Senki m ást nem szeretek. - Akkor ne csináld. - M uszáj. Iskoláskorom óta m indig kínálkozott alka­ lom rá, és sokan akarták volna csinálni velem. D e én nem akartam , és nem csináltam. D e m ost muszáj. D ávid nem szólt. - K érlek, érts meg. D ávid m ég m indig nem szólt. - Egyébként is szerelmes beléd, és m egkaphatod, és azzal m indent elsöpörhetsz. - Ő rültségeket beszélsz, Ördög. - T u d o m - m ondta C atherine. - Befejeztem. - Szunyókálj egy k ic sit-m o n d ta Dávid. - Feküdj m el­ lettem , és m ind a ketten elalszunk. - Ú gy szeretlek - m ondta C atherine. - És te vagy az én igazi társam , ezt el is m ondtam neki. T ú l sokat beszéltem neki rólad, de hát ő csak rólad akar beszélni. M ost m ár m egnyugodtam , m ost átmegyek. 124

- N e. N e menj. - D e igen - m ondta C atherine. - Vár j meg, ham arosan jövök. M ikor visszajött a szobába, D ávid m ár nem volt ott. So­ káig állt, és nézte az ágyat, aztán a fürdőszobaajtóhoz m ent, kinyitotta, m egállt előtte, és nézte m agát a hosszú tükörben. Arca kifejezéstelen volt, és ilyen kifejezéstelen arccal nézte végig m agát tetőtől talpig. M ár csaknem bealkonyodott, m ikor bem ent a fürdőszobába, és becsukta maga m ögött az ajtót.

125

T IZ EN H A R M A D IK F E JE ZE T

D ávid alkonyaikor vezetett haza C annes-ból. A szél el­ csitult, a kocsit a m egszokott helyen hagyta, és felm ent az ösvényen oda, ahol a benti fény m egvilágította a patiót és a kertet. M arita kilépett az ajtón, és odajött hozzá. - C atherine nagyon rosszul érzi m agát - m ondta. K érlek, légy hozzá kedves. - A fene vigyen el m ind a kettőtöket - felelte Dávid. - Engem igen. D e őt nem. E zt nem szabad, Dávid. - Ne m ondd meg nekem , hogy m it szabad és m it nem. - N em akarsz vigyázni rá ? - N em nagyon. - É n igen. - Eddig is azt tetted. - N e ostobáskodj - m ondta a lány. - T e nem vagy ostoba. M ondom , hogy ez komoly. - H ol van? - O tt benn vár rád. D ávid bem ent az ajtón. C atherine az üres bárban ült. - H elló - m ondta. - N em hozták m eg a tükröt. - H elló, Ö rdög - m ondta ő. - Bocsáss meg, hogy későn jöttem . M egdöbbentette C atherine halotti arckifejezése és tom pa hangja. - Azt hittem , elm entél - m ondta C atherine. - N em láttad, hogy nem vittem m agam m al sem m it? 126

- N em néztem . N em kell m agaddal vinni sem m it, ha el akarsz menni. - Nem - m ondta D ávid - , csak bem entem a városba. - Ó - m ondta C atherine, és a falat nézte. - Csillapodik a szél - m ondta D ávid. - H olnap szép nap lesz. - N em érdekel a holnap. - M ár hogyne érdekelne. - N em , nem érdekel. N e beszélj rá. - N em beszéllek rá - m ondta Dávid. - Ittál valam it? - N em segít. - H átha. M ég m indig önm agunk vagyunk. - Dávid italt készített, s C atherine gépiesen nézte, ahogy keveri, azután poharakba tölti. - Tégy bele fokhagymás olívát - m ondta. D ávid odanyújtotta neki az egyik poharat, aztán fel­ emelte a m agáét, és nekikoccintotta az övének. - M a­ gunkra. Catherine kiöntötte az italt a pultra, és nézte, hogyan folyik végig a deszkán. Aztán m egfogta az olívabogyót, és a szájába tette. - N incs magunk. M ár nincs. D ávid zsebkendőt vett elő a zsebéből, letörölte a p u l­ tot, és másik italt csinált. - Szar az egész - m ondta Catherine. D ávid odaadta neki az italt, C atherine nézte, aztán kiöntötte a pultra. Dávid m egint föltörölte, és kifacsarta a zsebkendőjét. Aztán m egitta a m artinijét, és két újat csinált. - Ezt megiszod - m ondta. - Idd meg. - Id d meg - m ondta C atherine. Felem elte a poharat, és azt m ondta: - Rád és arra a kurva zsebkendőre. K iitta a poharát, aztán csak tartotta, nézte, és Dávid biztosra vette, hogy az arcába vágja. Aztán letette, ki­ 127

szedte belőle a fokhagymás olívát, nagyon lassan m eget­ te, és D avidnek nyújtotta a magját. -F é ld rá g a k ő - m ondta. - T e tt a zsebedbe. Iszom még egyet, ha csinálsz. - D e m ost lassan idd. - Ó, m ost m ár jól vagyok - m ondta Catherine. - T e valószínűleg nem veszed észre. Biztos megesik m inden­ kivel. - Jobban érzed m agad? - Sokkal jobban. Valamit elveszít az em ber és kész. M indenét elveszti, ennyi az egész. D e szerzünk majd m ást. N incs sem m i problém a, igaz? - Éhes vagy ? - N em . D e tudom , hogy m inden rendben lesz. T e is azt m ondtad, ugye? - Persze hogy rendben lesz. - Bár eszem be jutna, hogy m it vesztettünk el. D e nem szám ít, igaz? A zt m ondtad, nem számít. - Nem . -A k k o r legyünk jókedvüek. Akármi volt is, egyszerű­ en eltűnt. - Biztos olyasvalami volt, amit elfelejtettünk - m ondta Dávid. - M ajd m egtaláljuk. - T u d o m , hogy valam it csináltam. D e m ost m ár el­ tűnt. - Akkor jó. - Akármi volt is, nem másnak a hibája volt. - Ne beszélj hibákról. - M ost m ár tudom , mi volt - m osolygott Catherine. D e nem voltam hűtlen. Igazán, D ávid. H ogy is lehettem volna? N em lehettem . T u d o d . Hogy m ondhatod, hogy hűtlen voltam ? M iért m ondtad? 128

- N em voltál. - Persze hogy nem voltam. Bár ne m ondtad volna. - N em m ondtam , Ördög. - Valaki m ondta. De nem voltam. Csak m egtettem , amit m ondtam , hogy meg fogok tenni. Hol van M arita ? - Azt hiszem , a szobájában. - Ö rülök, hogy m egint jól vagyok. M iután visszavon­ tad, m indjárt jól éreztem magam. Bár te is m egtetted volna, hogy én vonhatnám vissza. M egint önm agunk va­ gyunk, igaz? N em pusztítottam el. - Nem . M egint elm osolyodott. - Akkor jó. M egyek és idehí­ vom. N em baj ? A ggódott m iattam . M ielőtt hazaértél. - Aggódott? - Nagyon sokat beszéltem - m ondta C atherine. - M in ­ dig túl sokat beszélek. Irtó helyes lány, D ávid, ha m egis­ m ered. Hozzám nagyon jó volt. - M enjen a fenébe. -N e m . Ezt visszavontad. Emlékszel? N em akarom ezt az egészet újra hallani. T e igen? Olyan zűrzavaros. Iga­ zán. - R endben van, hozd ide. Ö rülni fog, ha látja, hogy megint jól érzed magad. - Igen, tudom , és neked m indent meg kell tenned, hogy ő is jól érezze magát. - Persze. N em jól érzi m agát? - Csak amikor én sem éreztem jól magam. Am ikor tudtam , hogy m ost hűtlen vagyok. T u d o d , azelőtt sose voltam. M enj te, és hozd ide, Dávid. Akkor nem lesznek rossz érzései. N em , ne fáradj, megyek én. C atherine kim ent az ajtón, s D ávid figyelte. A mozgása nem volt m ár annyira gépies, és a hangja is javult. A m i­ 129

kor visszajött, m osolygott, s a hangja is csaknem term é­ szetes volt. - A lindjárt jön - m ondta. - Olyan szép, D ávid. Úgy örülök, hogy idehoztad. A lány bejött, s Dávid azt m ondta: - M ár vártunk. A lány ránézett, aztán félrenézett. Aztán m egint ráné­ zett, nagyon egyenesen tartotta m agát, és azt m o n d ta : Elnézést, hogy késtem. - Nagyon csinos vagy - jegyezte m eg D ávid, s ez igaz is volt, de ilyen szom orú szem párt m ég sohasem látott. - K érlek, keverj neki egy italt, D ávid. En m ár kettőt ittam - m ondta C atherine a lánynak. - Ö rülök, hogy jobban érzed magad - m ondta a lány. - D avidnek köszönhetem - felelte Catherine. - El­ m ondtam az egészet, és hogy m ilyen jó volt, és ő teljesen m egért. Sőt helyesli. A lány D avidre nézett, s D ávid látta, ahogy foga a felső ajkába harap, és azt is, m it m ond a szeme. - Unalm as volt benn a városban. H iányzott a fürdés - m ondta. - N em is tudod, m it m ulasztottál - m ondta Catherine. - M indent. E zt akartam m egtenni egész életem ben, és m ost m egtettem és élveztem. A lány a poharába m eredt. - A legcsodálatosabb az, hogy m ost olyan felnőttnek érzem magam. D e nagyon kim erítő. Persze ezt akartam , és m ost m egtettem , és tudom , hogy én m ég csak tanonc vagyok, de nem leszek m indig az. - Benyújtjuk az igényt a tanonckedvezm ényre m ondta D ávid, s aztán némi kockázatot vállalva nagyon vidám an hozzátette: - M ás tárgyról sose beszéltek? A perverzió unalm as és régim ódi. N em is tudtam , hogy a m agunkfajták még foglalkoznak vele. 130

- G ondolom , igazán csak az első alkalommal érdekes m ondta Catherine. - É s akkor is csak annak, aki csinálja, m indenki inasnak dögunalmas - m ondta Dávid. - ligyetcrtesz velem, Ö rö ­ kösnő ? - Örökösnőnek hivod? - kérdezte Catherine. - K ed ­ ves, mókás név. --H át nem szólíthatom Felségnek vagy Fenséges Aszszonynak - m ondta D ávid. - Egyetért esz, Ö rökösnő? Azzal, amit a perverzióról m ondtam ? -M in d ig úgy tartottam , hogy túlértékelt és buta dolog - m ondta a lány. - A lányok csak azért csinálják, m ert nincs jobb tennivalójuk. - D e ha először próbálod, akkor m inden érdekes - fe­ lelte Catherine. - I g e n - m ondta D ávid. - D e örökké beszélni akarsz az első lovaglásodról az akadályverseny-pályán, vagy arról, hogyan szólóztál egymagad bán egy repülőgépen messze a földtől, fenn az égben? - Szégyellem magam - m ondta Catherine. - Nézzelek meg, és láthatjátok, hogy csakugyan szégyellem magam. Dávid átfogta a karjával. - Ne szegyeik! m agad - m ondta. - Jusson eszedbe, m ennyire szeretnéd, ha ez a drága jó Orókösnő leiidézne., hogyan szállt fel azzal a géppel, egyes-egymagában, es nem volt semmi közte és a föld között, képzeld a Földet nagy F-l'el, csak a gépe, és elpusztulhatlak volna m ind a ketten, apró darabkákra zúzódhattak volna, és ő elveszt­ hette volna a pénzét, az egészségét, az ép eszét, és az életét nagy É-vel, és a szeretteit vagy engem vagy téged vagy Jézust, m ind nagybetű, ha „lezuhan” - tedd a lezuhan szót idézőjelbe. 131

- Repültél m ár szólóban valaha, Örökösnő? - N em - m ondta a lány. - M ost m ár nem is kell. De kérek még egy italt. Szeretlek, Dávid. - Csókold m eg újra úgy, ahogy a m últkor. - M ajd m áskor - m ondta Dávid. - M ost italt keverek. - Úgy örülök, hogy m egint jó barátok vagyunk, és m inden nagyszerű - m ondta Catherine. Nagyon felélén­ kült, a hangja term észetes volt és csaknem könnyed. - Elfeledkeztem a m eglepetésről, amit Örökösnő vett ma délelőtt. M egyek és elhozom. M ikor C atherine kim ent, a lány m egfogta Dávid kezét, nagyon szorosan, azután megcsókolta. Ü ltek és nézték egymást. A lány csaknem szórakozottan m egérintette ujjával Dávid kezét. U jjait az övé köré görbítette, aztán elengedte. - N ekünk nem kell beszélgetnünk -m o n d ta . Ugye nem akarod, hogy beszédet m ondjak. - De valam ikor azért beszélnünk kell. - Akarod, hogy elm enjek? - Okosabban tennéd, ha elmennél. - M egcsókolnál, hogy tudjam , nem baj, ha m aradok? C atherine bejött a fiatal pincérrel, aki nagy doboz kavi­ árt hozott egy tál jégben tálcán, s egy tányér pirítóst. - Hz csodálatos csók volt - m ondta Catherine. - M in­ denki látta, igy hát nem kell tovább félni a botránytól vagy bárm itől - m ondta. - Felaprítanak néhány tojásfe­ hérjét és hagymát. Nagy szem ű, kem ény, szürke kaviár volt, C atherine rábillentette a vékony pirítós szeletekre. - Örökösnő hozott egy láda Röllinger B rut 1915-öt, és néhányat behűttettünk. N em gondolod, hogy m egihat­ nánk erre egy üveggel ? - Persze - m ondta Dávid. - Csak azt igyuk a vacsorához. 132

- H át nem szerencse, hogy Örökösnő és én olyan gaz­ dagok vagyunk, hogy neked soha sem m iért nem kell ag­ gódnod? M ajd gondját viseljük, ugye, Örökösnő? - M eg kell tennünk m indent - m ondta a lány, - Igyek­ szem kiism erni az igényeit. M a csak ezt tudjuk előadni.

133

'r i z [• nnucíyi-:d11< f v.jí z i . r

Vagy két órát aludt, m ikor a napvilág felébresztette. C atherine-re nézett, aki csendesen aludt, és álmában boldognak látszott. Szépnek, fiatalnak és rom latlannak látta, m ikor felkelt mellőle, bem ent a fürdőszobába, letu­ solt, sortot húzott, és m ezítláb a kerten át a dolgozószo­ bájába m ent. Az eget tisztára m osta a szél, friss nyár végi kora reggel volt. M egint az új és nehéz elbeszélését folytatta, és m egro­ ham ozott m indent, m egküzdött m indennel, amit éveken át igyekezett halogatni. Csaknem tizenegyig dolgozott, s amikor végzett a napi m unkával, bezárta a szobát, ki­ m ent, és ott találta a két lányt a kertben, sakkoztak egy asztalnál. M indkettő üde volt és fiatal, és éppoly vonzó, m int a szél m osta égbolt. ~ M egint m egver - m ondta C atherine. - Hogy vagy, Dávid ? A lány nagyon félénken rám osolygott. Soha életem ben nem láttam még két ilyen édes lányt, gondolta Dávid. Vajon m it hoz a mai nap? - T i ketten hogy vagytok? - kérdezte. - Nagyon jól vagyunk - felelte a lány. - Jól m ent a m unka? Jó napod volt? - Nehéz m unka, de jól m ent. - Nem reggeliztél. -■ M ár késő van reggelizni. 134

- Szamárság - m ondta C atherine. - M a te vagy a fele­ ség, Örökösnő. Készíts neki reggelit. - M ii szólnál kávéhoz és valami gyüm ölcshöz, D ávid? - kérdezte a lány. - Kellene enned valamit. - Iszom egy kis feketekávét - m ondta Dávid. - Hozok neked valam it - m ondta a lány, és bem ent a szállodába. D ávid leült az asztalhoz C atherine mellé, aki egy szék­ re tette a figurákat és a sakktáblát. Összekócolta Dávid haját, és azt m o n d ta : - Elfelejtetted, hogy neked is ezüst fejed van, m int nekem ? - Igen - m ondta Dávid. - Egyre világosabb lesz, és én egyre szőkébb leszek, a testem meg barnább. - Csodálatos lesz. - Igen, és m indenen túlvagyunk. A csinos sötét hajú lány tálcán egy kis tálkában kaviárt, fél citrom ot, kanalat és két pírítóst hozott, s a fiatal pincér vödörben egy üveg Böllingert és tálcán három poharat. - Ez jót tesz m ajd D avidnek - m ondta a lány. - Aztán elm ehetünk fürödni ebéd előtt. A fürdés, a parti napozás és a további Böllingerrel kísért hosszú ebéd után azt m ondta C ath erin e: - N agyon fáradt és álmos vagyok. - M esszire kiúsztál - m ondta Dávid. - Sziesztázni fo­ gunk. - Igazán aludni akarok - m ondta Catherine. - Jól érzed m agad, C atherine? - kérdezte a lány. - Igen. Csak halálosan álmos vagyok. - Ágyba dugunk - m ondta Dávid. - Van hőm érőd? kérdezte a lánytól. 135

- Biztos, hogy nincs láz a m -m o n d ta Catherine. - Egy­ szerűen csak sokáig akarok aludni. M ikor ágyba került, a lány behozta a hőm érőt, Dávid m egm érte C atherine hőm érsékletét és a pulzusát. A h ő ­ m érséklete norm ális volt, a pulzusa százöt. - A pulzus kicsit gyors - m ondta. - De nem tudom , mennyi a norm ális pulzusod. - Én sem tudom , de valószínűleg túl gyors. - N em hinném , hogy a pulzus sokat jelent, ha a hőm ér­ séklet norm ális - m ondta Dávid. - D e ha lázad van, h o ­ zok orvost C annes-ból. - N em kell orvos - m ondta C atherine. - Csak aludni akarok. Álhatók m ost? -- Igen, szépségem. H ívjál, ha szükséged van rám. O tt álltak s nézték, hogyan alszik el, aztán nagyon hal­ kan kim entek, Dávid végigm ent a köveken, és benézett az ablakon. C atherine békésen aludt, a lélegzése szabá­ lyos volt. O dahozott két széket és egy asztalt, s leültek az árnyékban C atherine ablaka közelében, és néztek ki a fenyők között a kék tengerre. - M ire gondolsz? - kérdezte Dávid. - N e m tudom . Reggel boldog volt. Olyan, amilyennek láttad, m ikor befejezted az írást. - És m ost? - T alán visszahatás a tegnapra. N agyon term észetes lány, D ávid, és ez m ost természetes. - A tegnap olyan volt, m intha akkor szeretne az ember valakibe, m ikor m ár m eghalt - m ondta Dávid. - Nem volt az rendjén. - Felállt, odalépett az ablakhoz, és bené­ zett. C atherine ugyanabban a testhelyzetben aludt, és csendesen lélegzett. - M élyen alszik - m ondta a lánynak. - T e nem akarsz egyet szundítani ? 136

- D e, azt hiszem , igen. - Elmegyek a dolgozószobámba - m ondta D ávid. Azt az ajtót, ami a te szobáddal összeköti, m indkét olda­ lon be lehet reteszelni. - Végigment a kövezeten, kinyi­ totta a szobája ajtaját, m ajd kireteszelte a két szoba közöt­ ti ajtót. O tt állt és várt, aztán meghallotta az ajtó túlolda­ lán a retesz fordulását, s utána kinyílt az ajtó. Leültek egymás mellé az ágyra, s ő átkarolta a lányt. —Csókolj meg - m ondta. - Szeretlek csókolni - m ondta a lány. - N agyonnagyon szeretem. D e a m ásikat nem szabad. -N e m ? - N em , nem szabad. Aztán azt m ondta: - N incs valami, amit m egtehetnék neked? Úgy szégyenkezem a másik m iatt, de tudom , hogy bajt okozhat. - Csak feküdj m ellettem . - Az nagyon jó lesz. - Csinálj, amit akarsz. - Igen - m ondta a lány. - És te is, kérlek. Csináljuk azt, amit lehet. C atherine végigaludta a délutánt és az estét. D ávid és a lány a bárban ültek egy ital m ellett, és a lány azt m ond­ ta : - N em hozták m eg a tükröt. - Szóltál az öreg A urolnak? - Igen. Ö rült neki. - A z t hiszem, fizetnem kellene neki a Böllinger felszol­ gálásáért vagy valami m ásért. -A d ta m neki négy üveggel és két üveg nagyon jáfine-i. Ö t elintéztem . Én m adam e-tól féitem, hogy bajt csinál. - Teljesen igazad volt. - N em akarok bajt csinálni, Dávid. 137

- N e m - m ondta az. - Nem hinném , hogy bajt csinálnál. A fiatal pincér friss jeget hozott, D ávid két m artinit kevert, egyiket a lánynak adta. A pincér beletette a fok­ hagymás olívabogyót, és visszam ent a konyhába. - M egyek és megnézem, hogy van C atherine - m ondta a lány. - Vagy rendeződtek a dolgok, vagy nem. M ár tíz perce odavolt, s D ávid m egérintette a lány italát, és elhatározta, hogy megissza, m ielőtt felmeleg­ szik. Kezébe fogta, ajkához em elte, s am int az ajkát érin­ tette, tudta, hogy azért élvezi, m ert a lányé. Nyilvánvalóan és tagadhatatlanul. N a, ez kell még neked, gondolta. Hz kell, hogy m inden igazán tökéletes legyen. Szeretni mind a kettőt. Mi történt veled május óta? Végül is mi vagy most? De m egint ajkához érintette a poharat, és a hatás ugyanaz volt, m int előbb. Rendben van, m ondta, csak vé­ gezd a m unkádat. M ár csak a m unkád m aradt. Jobb lesz, ha kiizzadod a m unkát. Ki kell izzadnod a munkát. A lány visszajött, s amikor m eglátta derűs arccal be­ jönni, tudta, m it érez iránta. - Ö ltözködik - m ondta a lány. - Jól érzi magát. Hát nem csodálatos? - D e igen —m ondta D ávid, teli C atherine iránt i szere­ lemmel, m int m indig. - Mi tö rtént az italom m al? - M egittam - m ondta Dávid. - Azért, m ert a tiéd volt. - Igazán, D ávid? - Boldogan elpirult. - Ennél jobban nem tudom m egfogalm azni - m ondta Dávid. - Tessék, itt van egy másik. A lány m egkóstolta, és nagyon finom an végigfuttatta ajkát a pohár perem én, azután odaadta D avidnek, aki ugyanezt tette, s végül ivott egy nagy kortyot. - Nagyon szép vagy —m ondta. - És szeretlek. 138

T I Z E N Ö T Ö D I K F E JE Z E T

Hallotta, hogy a Bugatti elindul, és a zaj m eglepetés és támadás volt, m ert abban az országban, am elyben élt, nem hallatszott m otorzúgás. M indentől teljesen elszige­ telődött, kivéve az elbeszélést, amelyet írt és amelyben élt, m iközben felépítette. A nehéz részekkel, amelyektől rettegett, m ost egyenként m egbirkózott, ahogy az em be­ rekkel, az országgal, éjszakákkal, az időjárással is: m in­ den m egelevenedett írás közben. T ovább dolgozott, és olyan fáradtnak érezte magát, m intha egész éjszaka a szaggatott vulkáni sivatagban m ent volna előre, és a nap rájuk zúdult volna, m ielőtt a száraz, szürke tavakat elér­ ték. Erezte a vállára vetett nehéz dupla csövü golyós p u s­ ka súlyát, a csőtorkolatot a kezében és a kavics ízét a szá­ jában. A kiszáradt tavak csillogásán túl látta a hegygerinc távoli kékségét. N em m ent előtte senki, m ögötte jött a teherhordók hosszú sora, ők tudták, hogy a kelleténél három órával később jutottak el ide. Persze nem ő volt az, aki ott állt aznap reggel, nem ő viselte a foltozott kordbársony kabátot, amely m ostanára csaknem fehérré fakult, s a hónalját elrohasztotta az iz­ zadság, s amelyet m ost levett és átadott kamba szolgájá­ nak és testvérének, aki osztozott vele a késedelem bűné­ ben és tudatában, s nézte, am int az megérzi a savanyú, ecetes szagot, utálkozva a fejét rázza, aztán egy vigyorral lekete válla köré keríti a zakót, az ujjánál fogva, miközben 139

elindulnak a szárazság sütötte szürkeségen át, jobb kezük a puskacsőtorkolaton, a fegyvert vállukon egyensúlyoz­ zák, a nehéz puskaagy vissza, a hordárok sora felé m utat. N em ö volt az, de amíg írta, ö volt, s amikor valaki végül elolvassa, az olvasó lesz az, s bárm it találnak is m ajd, am ikor elérik a sziklafalat, ha egyáltalán elérik, és ö gondoskodik róla, hogy elérjék aznap délre, akkor az, aki olvassa, megtalálja azt, ami ott van, és m indörökre magáénak tudja majd. A m it apád talált, azt neked is találta, gondolta, a jót, a csodálatosat, a rosszat, a nagyon rosszat, az igazán na­ gyon rosszat, a mélységesen rosszat és a m ég rosszabbat. Gyalázat, hogy egy em ber, akinek ilyen tehetsége volt a katasztrófához és a gyönyörhöz, úgy távozzon el, ahogy ö távozott, gondolta. M indig örömm el töltötte el, ha apjára gondolt, s tu dta, hogy apjának tetszene ez az elbeszélés. Csak délre járt, mikor kijött a szobájából, és mezítláb végigm ent a patio kövein a szálloda bejáratáig. A nagy­ szobában éppen m unkások szereltek egy tükröt a bárpult m ögötti falra. Velük volt m onsieur A urol és a fiatal pin­ cér. Beszélgetett velük, aztán kim ent a konyhába, s ott találta m adam e-ot. - Van söre, m adam e? - kérdezte tőle. - Mais certainement, monsieur fíourne - felelte az aszszony, és kivett egy hideg üveget a jégszekrényből. - M egiszom az üvegből - m ondta Dávid. - Ahogy m onsieur óhajtja - felelte az asszony. - A höl­ gyek, azt hiszem , bementek N izzába. M onsieur-nek jól m ent a m unka? - N agyon jól. - M onsieur túl sokat dolgozik. N em jó kihagyni a reg­ gelit. 140

- M aradt még kaviár a dobozban? - Biztosan. - Megeszem egy-két kanállal. - M onsieur nagyon furcsa - m ondta m adam e. - T e g ­ nap pezsgővel ette. M a sörrel. - M a egyedül vagyok - m ondta Dávid. - N em tudja, a biciklim még m indig a remise-ben van ? - O tt kell lennie —felelte madame. D ávid evett egy kanál kaviárt, aztán odakínálta a do­ bozt m adam e-nak. - Vegyen, madame. Nagyon jó. - Nem volna szabad. - N e csacsiskodjon - m ondta neki Dávid. - Vegyen. O tt van néhány pirítós kenyér. Igyon egy pohár pezsgőt. Van a jégszekrényben. M adam e kivett egy kanál kaviárt, rárakta egy reggeli­ ről m egm aradt pirítósra, és öntött magának egy pohár rosét. - K itűnő - m ondta. - M ost tegyük el. - Jó hatással van m agára? - kérdezte D ávid. - Egyen még egy kanállal. - Ah, m onsieur. N em szabad így viccelődnie. - M iért ne ? - m ondta D ávid. - A viccelődő társaim ma nincsenek itt. H a az a két szép nő visszajön, m ondja meg nekik, kérem , hogy lem entem úszni. - T erm észetesen. A kiesi valódi szépség. Persze nem olyan szép, m int m adam e. - É n sem találom csúnyának - m ondta Dávid. - Igazi szépség, m onsieur, és nagyon kedves. - M egteszi, amíg jobb nem jön - m ondta Dávid. - H a csinosnak tartja. - M onsieur - m ondta az asszony nagyon megrovóan. - M ik ezek az építészeti reform ok? - kérdezte Dávid. 141

- Az új miroir a bárban? Olyan kedves ajándék a ház­ nak. - M indenki tele van kedvességgel - m ondta Dávid. Kedvességgel és bizakodással. Szóljon a fiúnak, kérem, hogy ellenőrizze a gum ikat, míg én felveszek valamit a lábam ra, és sapkát keresek. - M onsieur szeret m ezítláb járni. N yáron én is. - Valamikor m ajd együtt m együnk m ezítláb. - M onsieur - m ondta az asszony jelentőségteljesen. - A urol féltékeny? -- Sans blague- felelte a madame. - D e m ennyire. M eg­ m ondom a két szép hölgynek, hogy lem ent úszni. - D ugja el a kaviárt Aurol elől - m ondta Dávid. A b ie n tő t, chére m a d a m e .

- A tout á Vhetire, monsieur. A fényes fekete út felfelé vitt a fenyők közölt, mikor elhagyta a szállodát, s ő érezte, hogy karja és válla m egfe­ szül, a lába körbe-körbe nyomja a pedált, miközben fel ­ felé igyekszik a forró napsütésben, fenyőillatban és a ten ­ ger felől fújó szellőben. H átradőlt, csaknem húzásig fe­ szítette a karját, és érezte, hogy a ritm us, amely eleinte, m ikor felült a kerékpárra, szaggatott volt, m ost kezd kisi­ m ulni, m iközben elhaladt a száz m étereket jelző kövek és az első, majd a második piros tetejű kilom éterkő m ellett. A hegyfokon, ahol az út lejtőssé vált, hogy leereszkedjen a tengerhez, fékezett, leszállt, és vállára véve a kerékpárt lem ent vele az ösvényen a hom okpartra. N ekitám asztot­ ta a kerékpárt egy fenyőfának, amelyből gyantaszag áradt a forróságban, leugrott a sziklákhoz, levetkőzött, espadrille-ját a rövidnadrágjára, ingére és sapkájára tette, az­ után fejest ugrott a szikláról a mély, tiszta, hideg ten g er­ be. Váltakozó fényeken keresztül jött a felszínre, és m i­ 142

kor a feje kibukkant, m egrázta, hogy kitisztítsa a fülét, és kiúszott a nyílt tenger felé. H átára feküdt, lebegett, nézte az eget és az első fehér felhőket, amelyeket a szellő hozott. Végül visszaúszott az öbölbe, felkapaszkodott a sötét­ vörös sziklákra, s onnan nézte a napon ülve a tengert. Ö rült annak, hogy egyedül van, és hogy végzett a napi munkával. Aztán rájött a m agányérzet, m int m indig, ha új m unkába fogott, s eszébe jutottak a lányok, és kezdtek hiányozni; nem először az egyik, aztán a másik, hanem egyszerre m ind a kettő. És rájuk gondolt, nem kritiku­ san, nem m int szerelmi problém ára, sem m int a szeretet vagy az elkötelezettség, vagy az eddig m egtörténtek és az ezután m egtörténendők, sem m int a m ostani vagy jöven­ dő m agatartás problém ájára, csak egyszerűen nagyim hi­ ányoztak. M indkettejük m iatt volt magányos, egyenként és együttesen, és m ind a kettejük után vágyott. O tt ült a sziklán, a napsütésben, nézte a tengert, és tudta, hogy nem jó m ind a kettejük után vágyni, de mégis vágyott . Semmi sem végződhet jól bármelyikkel is kette­ jük közül, és veled sem, m ondta magának. D e ne kezdd hibáztatni azt, akit szeretsz, és ne porciózd szét a vétket. Kiporciózódik az, ha eljön az ideje, de nem általad. Lenézett a tengerre, és igyekezett világosan végiggon­ dolni a helyzetet, de nem sikerült. A legrosszabb az, ami C atherine-nel történt. A következő baj, hogy kezd bele­ szeretni a másik lányba. N em kellett a lelkiism eretet megvizsgálni, hogy tudja: szereti C atherine-t, és nem jó két nőt szeretni, abból soha semmi jó nem szárm azhat. Még nem tudta, m ilyen rettenetes lehet. Csak azt, hogy elkezdődött, 'l'i hárm an m ár úgy öss/eilleszkedtetek, mint három fogaskerék, amelyek egy kereket hajtanak, m ondta magának, és azt is m ondta, hogy az egyik fogas­ 143

kerék kiakadt vagy legalábbis súlyosan kicsorbult. M é­ lyen lebukott a tiszta hideg vízbe, ahol nem hiányzott neki senki, aztán feljött, m egrázta a fejét, és távolabbra kiúszott, m ajd m egfordult, hogy visszaússzon a partra. T engervíztől nedvesen felöltözött, zsebre vágta a sap­ káját, felkapaszkodott kerékpárjával az országútra, fel­ ült, és felhajtotta a gépet a kurta emelkedőn, de érezte com bjában az edzés hiányát, miközben talpa párnájával nyom ta a pedált egyenletes lökésekkel, amelyek úgy vit­ ték fel a fekete úton, m intha ő és a versenykerékpár vala­ m ilyen kerekes állat volna. Azután lefele csörgött, kezé­ vel nyom ogatva a féket, gyors kanyarokkal, egyre lejjebb suhanva a fényes, fekete úton a fenyőfák között, s befor­ dult a szálló hátsó udvarába, ahonnan a tenger nyári ké­ ken fénylett a fákon túl. A lányok még nem érkeztek vissza. Bem ent a szobába, lezuhanyozott, tiszta inget és sortot vett fel, és kijött az új, csinos tükörrel felszerelt bárba. Szólt a pincérnek, és m egkérte, hogy hozzon citrom ot, kést, egy kis jeget, és m egm utatta neki, hogyan kell T óm C ollins-koktélt csi­ nálni. A ztán leült a bárszékre, a tükörképét ügyelte: ho­ gyan emeli fel a magas poharat. Nem tudom , ittam volna-e veled, ha négy hónappal ezelőtt találkozunk, gondolta. A fiú behozta neki az Éclaireur de Nice-1, s várakozás közben azt olvasgatta. Elkedvetlenítette, hogy a lányok még nem tértek vissza, hiányoztak, és kezdett aggódni. M ikor végre m egjöttek, C atherine nagyon vidám és izgatott volt, a lány pedig bűnbánó és nagyon csendes. - Helló, édes - m ondta C atherine D avidnek. - Ó, nézd azt a tükröt. Sikerült felrakniuk. N agyon jó tükör. De nagyon kíméletlen. Bemegyek, és rendbe szedem magam az ebédhez. Bocsáss meg, hogy ilyen későn jöttünk. 144

- M egálltunk a városban, és ittunk egy pohárral m ondta a lány Davidnek. - Sajnálom, hogy m egvárakoz­ tattunk. - Egy pohárral? - kérdezte Dávid. A lány feltartotta két ujját. Felem elte az arcát, m egcsó­ kolta D ávidét, és kim ent. D ávid tovább olvasta az újsá­ got. Catherine bejött a sötétkék vászoningben, am it D ávid annyira szeretett, és nadrágban, és azt m ondta: - É de­ sem, rem élem , nem vagy dühös. N em a mi hibánk volt. M egláttam Jeant, és m eghívtam egy italra, és ő eljött velünk, és ez olyan kellemes volt. - A fodrász? - Jean. Persze. M ilyen más Jeant ism ernék Cannesban? N agyon kedves volt, és érdeklődött utánad. K ap ­ hatnék egy m artinit, édes? Csak egyet ittam . - Biztosan kész m ár az ebéd. - Egyetlenegyet, édes. Csak mi ebédelünk itt. D ávid két m artinit csinált, elég lassan, s a lány bejött. Fehér műselyem ruhát viselt, üde volt és nyugodt. - K ap ­ hatok én is egyet, D ávid? Nagyon meleg volt ma. És itt? - Itth o n kellett volna m aradnod, hogy gondoskodj D á ­ vidról - m ondta C atherine. - Elboldogultam m agam is - m ondta Dávid. - A tenger nagyon jó volt. - Olyan érdekes jelzőket használsz - m ondta C athe­ rine. - M inden szinte életre kel tőlük. - N e haragudj - m ondta Dávid. - M egint egy pipec szó - m ondta Catherine. - M agya­ rázd m eg az új nődnek, m it jelent. Szleng. - A zt hiszem , ism erem - m ondta a lány. - K érlek, ne légy ingerült, C atherine. 145

- N em vagyok ingerült - m ondta Catherine. - K ét napja, m ikor kikezdtél velem, az egyszerűen pipec volt, de m a, ha nekem egy parányi kedvem lenne hozzá, te úgy viselkednél, m intha valami nem tudom micsoda volnék. - N e haragudj, C atherine - m ondta a lány. - M ég egy ne haragudj - m ondta C atherine. - M intha nem te tanítottál volna meg arra a kevésre, amit tudok. - N em kéne ebédelnünk ? - kérdezte D ávid. - Nagyon m eleg volt, Ö rdög, és te fáradt vagy. - B elefáradtam m indenkibe - m ondta Catherine. K érlek, bocsássatok meg. - N incs m it m egbocsátani - m ondta a lány. - Sajná­ lom, hogy kedvetlen voltam. Nem azért jöttem ide, hogy ilyen legyek. - O dam ent C atherine-hez, és nagyon gyön­ géden, lágyan megcsókolta. - M ost légy jó kislány m ondta. - N e üljünk asztalhoz? - N em ebédeltünk m ár? - kérdezte Catherine. - N em , Ö rdög - felelte Dávid. - M ost fogunk ebédel­ ni. Az ebéd befejeztével Catherine - aki ném i szórako­ zottságot leszámítva, végig értelm esen beszélt - azt m o n d ta: - Elnézést kérek, de azt hiszem, aludnom kellene. - H add m enjek én is, hogy veled legyek, amíg el nem alszol - m ondta a lány. - Igazság szerint, azt hiszem , túl sokat ittam - m ondta Catherine. - Én is m egyek, és szundítok egyet - m ondta Dávid. - K érlek, ne, D ávid. G yere akkor, am ikor m ár alszom, ha akarsz - felelte Catherine. Úgy félóra m úlva a lány kijött a szobából. —M ár jól van - m ondta. - D e vigyázzunk rá, és legyünk jók hozzá, és csak vele foglalkozzunk. 146

M ikor D ávid bem ent a szobába, C atherine ébren volt. O dam ent hozzá, és leült az ágyra. - N em vagyok én beteg - m ondta. - Csak sokat ittam . T udom . Sajnálom, hogy letagadtam előtted. H ogy te­ hettem ilyet, D ávid? - N em emlékeztél rá. - Nem . Szándékosan csináltam. Visszafogadsz? M ár kiment a komiszság belőlem. - Sose távolodtál el tőlem. - Csak azt akarom, hogy visszafogadj. Igazán a te hűsé­ ges nőd leszek, de igazán. Akarod ? D ávid megcsókolta. - Csókolj meg igazán. - O - m ondta azután. - K érlek, csináld lassan. Abban a kis öbölben fürödtek, ahova első nap mentek. D á­ vid úgy tervezte, hogy elküldi a két lányt úszni, ő meg bevi­ szi az öreg Isottát Cannes-ba, megjavíttatja a fékeket és be­ állíttatja a gyújtást. D e Catherine megkérte, hogy legyen szíves, fürödjön velük, és intézze el a kocsit m ásnap, és szunyókálás után olyan vidámnak, boldognak és egészsé­ gesnek látszott m egint, és M arita nagyon komolyan hoz­ zátette : - Ugye velünk jössz ? - így hát el kellett vinnie őket a kis öböl gyalogösvényéig, hogy útközben megmutassa mindkettejüknek, milyen veszélyesek, rosszak a fékek. - Öngyilkosság ezt a kocsit vezetni - m ondta M a rk á ­ nak. - B űntett így járni vele. - Ü jat kellett volna vennem ? - kérdezte a lány. - Isten csudáját. Először is hadd javíttassam meg a fékeket. - N agyobb kocsi kellene, hogy m indhárm unknak elég helye legyen benne - m ondta Catherine. 147

- Ez nagyon jó kocsi - m ondta Dávid. - Csak m arha sok javítást kell elvégeztetni rajta. D e túl erős kocsi ez nektek. - N ézd meg, hogy rendesen meg tudják-e javítani m ondta a lány. - H a nem , akkor olyan kocsit veszünk, am ilyet te akarsz. K ésőbb a parton napoztak, és D ávid lustán így sz ó lt: G yertek be úszni. - Ö nts egy kis vizet a fejemre - m ondta C atherine. H oztam egy hom okozóvödröt a hátizsákban. - Ó, m ilyen csodás érzés - m ondta aztán. - Ö ntenél még eggyel? Az arcom ra is. A kemény parton feküdt fehér fürdőköpenyén, Dávid és a lány meg kiúsztak a tengerbe, és m egkerülték a szik­ lákat a kis öböl szájánál. A lány úszott elöl, s Dávid u to l­ érte. K inyúlt, m egm arkolta az egyik lábát, aztán karjába szorította, és a vizet taposva megcsókolta. Síkosnak és furcsának érezte a vízben, és egyforma magasnak látszot­ tak, ahogy összetapadó testtel csókolózva taposták a vi­ zet. Aztán a lány feje lem erúlt, D ávid hátrahajolt, és a lány nevetve bukkant fel és rázta a fejét, amely fényes volt, m int egy fóka, és ajkát m egint Davidére szorította, és ad­ dig csókolóztak, míg m indketten le nem m erültek. Lebeg­ ve feküdtek egymás mellett, m egérintették egymást, erő­ sen, boldogan csókolóztak, és m egint alámerültek. - M ost m ár nem gyötröm magam - m ondta a lány, mikor m egint feljöttek. - T e se gyötörd magad. - N em gyötröm - m ondta D ávid, és p artra úsztak. - M enj be a vízbe, Ördög - m ondta C atherine-nek. Felforrósodik a fejed. -- Jól van, m enjünk a vízbe - felelte C atherine. —M ost napozzon Örökösnő. H add kenjek rá egy kis olajat. 148

- N e túl sokat - m ondta a lány. - K aphatnék egy vödör vizet én is a fejemre? - A fejed olyan vizes, amilyen csak lehet - m ondta Catherine. -- Csak érezni akartam. - Gázolj be, D ávid, és hozz jó hideg vizet - m ondta Catherine. S m iután D ávid ráöntötte a tiszta, hűvös te n ­ gervizet M arita fejére, o tt hagyták fekve, karjára ejtett arccal, és kiúsztak a tengerbe. K önnyedén lebegtek, m int a tengeri állatok, és C atherine azt m o n d ta : - M ilyen cso­ dálatos lenne, ha nem volnék örült. - N em vagy örült. - M a délután nem - m ondta C atherine. - Legalábbis mostanáig nem. Nem úszhatnánk beljebb? - Elég benn vagyunk m ár, Ördög. - Jól van. Akkor ússzunk ki. D e itt gyönyörű a mély víz. - Akarsz lebukni m ég egyszer, m ielőtt kim együnk? - Egyszer még igen - m ondta Catherine. - E bben a nagyon mély vízben. - Olyan mélyre ússzunk, ahonnan m ár alig tudunk fel­ jönni.

149

T I Z E N H A T O D I K F E JE Z E T

M ikor felébredt, m ég alig volt elég világos ahhoz, hogy a fenyőtörzseket látni lehessen. Felkelt, óvatosan, hogy C atherine-t fel ne ébressze, m egkereste a sortját, és a kövekre lecsapódott harm attól vizes talppal végigm ent a szálloda m entén a dolgozószobája ajtajáig. K inyitotta az ajtót, és m egint érezte a tengeri levegő érintését s benne az eljövendő nap ígéretét. A nap m ég nem kelt fel egészen, m ikor leült, és úgy érezte, behozott valam ennyit abból az időből, ami elve­ szett az elbeszélésben. D e m ikor átolvasta gondos, jól olvasható kézírását, a szavak elvitték őt m esszire, abba a másik országba, s elvesztette ezt az előnyt, és ugyanazok­ kal a problém ákkal kellett szem benéznie, és m ire a nap kiem elkedett a tengerből, neki m ár réges-rég felkelt, és m ár javában a szürke, kiszáradt, keserű tavakat gázolta, és csizmáját fehérre festette a m egkérgesedett sziksó. Erezte fején, nyakán, hátán a nap súlyát. Az inge nedves volt, és a verejték lecsorgott a hátán és a combjai között. Amikor kiegyenesedett és m egpihent, lassan lélegezve, az ing elállt a válláról, s érezte, hogyan szárad a napsütés­ ben, és látta a fehér foltokat, amelyeket testsói rajzoltak ki száradás közben. Érezte és látta m agát, ahogy ott áll, és tudta, hogy nincs más választása, tovább kell m ennie. Fél tizenegyre átvágott a tavakon, és jóval tú lju to tt rajtuk. Addigra m ár elért a folyóig és a nagy fügefa csali150

tig, ahol tábort akartak verni. A törzsek kérge zöld és sárga volt, az ágak nehezek. Páviánok jártak rá a vadfügé­ re, és a földet páviánhullaték és széttört füge borította. Ocsm ány szag volt. D e a fél tizenegyet a karóra m utatta, m ikor rápillantott a szobában, ahol egy asztal m ellett ülve m ost m egérezte a tengeri szellőt, a valódi idő azonban este volt, és ő egy fa sárgásszürke tövének tám aszkodva ült, kezében egy po­ hár whiskyvel és vízzel, a leesett fügéket m ár elseperték, s ő figyelte a hordárokat, ahogy feldarabolják a kongónit, amelyet az első völgyben lőtt, útközben, m ielőtt még a folyóhoz értek volna. H agyom őket a hússal, gondolta. Legalább ma este vidám a tábor, bárm i történjék is később. így hát el­ rakta ceruzáit és a füzetét, bezárta a bőröndöt, kim ent az ajtón a m ost m ár száraz és m eleg köveken a szállo­ da patiójáig. A lány az egyik asztalnál ült és olvasott. Csíkos halász­ inget, teniszszoknyát és espadrille-t viselt, s am ikor őt észrevette, felnézett, és D ávid azt hitte, el fog pirulni, de talán visszafogta, és azt m ondta: - Jó reggelt, Dávid. Jól m ent a m unka ? - Igen, szépségem - felelte Dávid. A lány ekkor felállt, reggeli üdvözletül megcsókolta, és azt m o n d ta : - Ennek nagyon örülök. C atherine bem ent C annes-ba. Azt m ondta, m ondjam meg neked, hogy el kell vinned úszni. - N em akarta, hogy vele m enj a városba? - N em , azt akarta, hogy itthon maradjak. Azt m ondta, te borzasztó korán felkeltél dolgozni, és talán magányos leszel, ha befejezted. K érhetek reggelit? N em jó, hogy sose reggelizel. 151

A lány bem ent a konyhába, és oeufs au plat aveejambon-nal, angol m ustárral és Sovorával jött vissza. - Nehéz volt m a? - kérdezte. - N em - m ondta D ávid. - M indig nehéz, de könnyű is. Nagyon jól m ent. - Bár tudnék segíteni. - Senki sem tud segíteni. - D e m ásban tudok segíteni, ugye? Elkezdte volna m ondani, hogy nincs más, de vissza­ fogta, s helyette ezt m ondta: - M ár segítettél, és m ost is segítesz. Egy kis kenyérdarabbal kitörölte a tojás és a m ustár m aradékát a lapos tányérról, azután ivott egy kis teát. Hogy aludtál ? - kérdezte. - Nagyon jól - m ondta a lány. - Rem élem , ez nem árulás. - Nem . Értelm es dolog. - N em hagyhatnánk abba ezt a nagy udvariaskodást? M ostanáig m inden olyan egyszerű és jó volt. - Igen, hagyjuk abba. És hagyjuk abba a „N em tehe­ tem , D ávid” ostobaságot. - R endben van - m ondta a lány, és felállt. - H a le akarsz m enni úszni, a szobám ban vagyok. D ávid felállt. - K érlek, ne menj el - m ondta. - Ezután nem leszek ilyen szarházi. - M iattam ne hagyd abba - m ondta a lány. - Ó, D á ­ vid, hogyan kerü lh ettü n k ilyen helyzetbe? Szegény D ávid. M it tesznek veled a nők. - D ávid fejét sim o­ gatta, és m osolygott rá. - H ozom a stran d h o lm it, ha úszni akarsz. - Jó - m ondta D ávid. - M egyek és felveszem az espadrille-om at. 152

A hom okon feküdtek, egy vörös szikla árnyékában, aho­ vá D ávid leterítette a fürdőköpenyeket és törülközőket, és a lány azt m o n d ta : - M enj be és ússz egyet, aztán m ajd én megyek. D ávid nagyon lassan és csendesen felem elkedett a lány mellől, azután begázolt a partról, és lebukott ott, ahol a víz m ár hideg volt, és alám erült. M ikor feljött, beúszott a szélverte hullámokkal szem ben, azután kiúszott oda, ahol a lány derékig vízben állva várt rá, a fekete haja sima és nedves volt, világosbarna testéről csöpögött a víz. Szo­ rosan átfogta a hullám verésben. M egcsókolták egymást, és a lány azt m o n d ta : - M in ­ denünk belem osódott a tengerbe. - Vissza kell m ennünk. - M erüljünk le még egyszer szorosan összefogódzkod­ va. A szállóban még nem várt rájuk C atherine, s m iután letu­ soltak és átöltöztek, D ávid és M arita beült a bárba két m artinival. N ézték egymást a tükörben. N agyon figyel­ mesen nézték egymást, azután D ávid elhúzta ujját az orra alatt, s közben nézte a lányt, aki elpirult. - M ég több ilyen kell nekem — m ondta M arita. Olyasm i, ami csak a m iénk, hogy ne legyek féltékeny. - É n a helyedben nem eresztenék le túl sok horgonyt m ondta Dávid. - Összekuszálhatod a horgonyláncokat. - N em . G ondom lesz rá, hogy helyben tartsalak. - A jó, gyakorlatias Ö rökösnő - m ondta Dávid. - Szeretném m egváltoztatni ezt a nevet. T e nem ? - A nevek lenőnek a csontig. - Akkor igazán változtassuk meg az enyém et - m ondta a lány. - Nagyon bántana? 153

- N e m ... Haya. - M ondd m ég egyszer, kérlek. - Haya. - Jó név? -N a g y o n jó. Egy kis név, csak kettőnknek. Senki m ás­ nak, soha. - M it jelent Haya? - Azt, aki elpirul. A szemérmeset. Szorosan m agához húzta a lányt, s az hozzásim ult, és fejét a vállára tette. - Csókolj m eg, csak egyszer - m ondta. Catherine kócosán, izgatottan, sikerérzettel és vidám ­ sággal tele lépett az ebédlőbe. - Tehát elvitted úszni - m ondta. - M ind a ketten na­ gyon tetszetek, bár még vizesek vagytok a tustól. H add nézzelek benneteket. - H add nézzelek én téged- m ondta a lány. - M it csinál­ tál a hajaddal? - Elz cendre —m ondta C atherine. —T etszik? Egy öblí­ tőszer, amivel Jean kísérletezik. - Nagyon szép - m ondta a lány. C atherine haja különös és lázas ellentéte volt barna arcának. Felem elte M arita italát, kortyolgatva nézte m a­ gát a tükörben, és azt m ondta: - Jó m ulatság volt? Élvez­ tétek a fürdést? - M ind a ketten jót úsztunk. D e nem olyan soká, m int tegnap - m ondta a lány. - Olyan jó ez az ital, D ávid - m ondta C atherine. A4itől jobb a te m artinid m indenkiénél? - A gintől - m ondta Dávid. - Csinálj, kérlek, nekem is egyet. 154

- M ost ne igyál, Ördög. M indjárt ebédelünk. - D e iszom - m ondta C atherine. - Ebéd után alszom egyet. Nektek nem kellett végigcsinálnotok azt a sok sző­ kítést és visszaszőkítést. K im erítő. - M ost milyen színű igazából a hajad ? - kérdezte Dávid. - Csaknem olyan, m intha fehér volna - felelte C athe­ rine. - T etszeni fog neked. D e ennél kitartok, hogy lás­ suk, m eddig m arad meg. - M ennyire fehér? - kérdezte Dávid. - Olyanform a, m int a szappanpehely - m ondta C athe­ rine. - Emlékszel? Aznap este C atherine egészen más volt, m ind délben. A bárpultnál ült, m ikor visszajöttek kocsival az úszásból. A lány bem ent a szobájába, D ávid bejött a terem be, és azt kérdezte: - M ost meg m it csináltál m agaddal, Ö rdög? - K isam ponoztam azt a hülyeséget - m ondta C athe­ rine. - Szürke foltokat hagyott a párnán. Nagyon feltűnő volt, a haja világos, csaknem fénytelen ezüst, amitől az arca sötétebbnek látszott, m int bárm i­ kor. - K urva szép vagy - m ondta D ávid. - D e bárcsak soha ne nyúltak volna a hajadhoz. - Késő bánat. M ondhatok még valam it? - Hogyne. - H olnap nem iszom, és spanyolul tanulok, és m egint olvasok, és nemcsak m agam m al foglalkozom majd. - Szent isten - m ondta D ávid. - Nagy napod volt. M ost keverek egy italt, aztán bemegyek és átöltözöm . - Itt leszek - m ondta C atherine. - Vedd fel, kérlek, a sötétkék ingedet. Azt, am it én vettem neked, és olyan, m int az enyém. 155

D avidnek némi idejébe tellett, míg letusolt és átöltö­ zött, s amikor visszaért, a két lány együtt ült a p ultnál, és ő arra gondolt, bárcsak lenne egy festménye róluk. - Elm eséltem Ö rökösnőnek m indent az új életem ről m ondta Catherine. - A m it m ost kezdek el, m eg azt, hogy m ennyire akarom , hogy őt is szeresd, és hogy elveheted, ha elfogad téged. - Afrikában elvchetném , ha m oham edánnak jegyeztek volna be. Azoknak három feleségük lehet. -A z t hiszem, sokkal jobb lenne, ha mindnyájan házastársak lennénk - mondta Catherine. - Akkor nem kritizálhat­ nának bennünket. Csakugyan hozzá mennél, Örökösnö? - Igen - m ondta a lány. - Úgy örülök neki - m ondta C atherine. - M ost m in­ den, ami aggasztott, olyan egyszerű lett. - Igazán hozzám jönnél? - kérdezte D ávid a fekete lányt. - Igen - felelte az. - K érd meg a kezem. Dávid ránézett. A lány nagyon komoly és izgatott volt. Felidézte az arcát, a napfényben lehunyt szemét és fekete fejét a fürdőköpeny fehérén, a sárga hom okban, amilyen akkor volt, am ikor végre szeretkeztek. - M egkérem a ke­ zed - m ondta. - D e nem holmi kurva bárban. - Ez nem holmi kurva bár - m ondta C atherine. - Ez a mi saját külön bárunk, és mi vettük a tükröt. Bár összehá­ zasíthatnánk benneteket ma este. - N e beszélj ökörséget - m ondta Dávid. - N em ökörség - m ondta C atherine. - K om olyan gon­ dolom. Igazán. - Iszol valam it? - kérdezte Dávid. - N em - felelte C atherine. - Előbb szeretnék valamit világosan elm ondani. N ézz rám és figyelj. - A lány lefelé 156

nézett, D ávid Catherine-re. - M a délután találtam ki az egészet- m ondta az. - Igazán. N eked elmeséltem, M arita. - Elm esélte - m ondta a lány. D ávid látta, hogy komolyan beszél és hogy ők ketten valamilyen megegyezésre jutottak, amiről ő nem tud. - M ég m indig a feleséged vagyok - m ondta C atherine. -E b b ő l indulunk ki. A ztakarom , hogy M arita is a felesé­ ged legyen, és kisegítsen, és akkor örökölni fog tőlem. - M iért kell örökölnie? - Az emberek végrendeletet szoktak csinálni - m ondta Catherine. - D e ez fontosabb egy végrendeletnél. - T e m it szólsz hozzá? - kérdezte D ávid a lánytól. - Én m egteszem , ha te is akarod. - Jó - m ondta Dávid. - Engedelm etekkel iszom vala­ mit. - Igyál, kérlek - m ondta Catherine. - T u d o d , én nem akarlak tönkretenni, ha m egbolondultam , és képtelen le­ szek dönteni. Bezáratni sem hagyom magam. Ezt is el­ döntöttem . Ő szeret téged, és te is szereted őt egy kicsit. Látom . Olyat m int ő, nem találsz, és nem akarom , hogy valami rohadt kurvához m enj, vagy magányos légy. - Ugyan m ár, szedd össze magad - m ondta Dávid. Olyan egészséges vagy, m ini a makk. - Egyszóval m egcsináljuk - m ondta C atherine. - M in ­ dent elrendezünk.

157

T IZ E N H E T E D IK FEJEZET

A nap besütött a szobába, új nap kezdődött. Jobb, ha m unkához látsz, m ondta magának. M ár sem m it nem tudsz visszacsinálni. Csak egyvalaki tudná visszacsinál­ ni, az pedig nem tudja, hogyan ébred, és azt sem , ő lesz-e ő maga, m ikor felébred. N em számít, hogy te m it érzel. Láss m unkához. O tt valami értelm eset kell csinálnod. E bben a másik ügyben nem megy. Sem m i sem segít raj­ tad. És nem is segíthetett azóta, m ióta elkezdődött. M ikor végre m egint beleélte m agát az elbeszélésbe, a nap m ár jó m agasan járt, s ő elfeledkezett a két lányról. Fontos volt azt gondolnia, am it az apja gondolt volna aznap este, hátával a fügefa zöldessárga törzsének tá­ maszkodva, kezében a zománcos bögre vizes whiskyvel. Apja oly könnyedén elbánt a gonosszal, sohasem adott neki semmi esélyt, és tagadta a fontosságát, megfosztva m inden rangjától, alakjától, m éltóságától. Úgy kezelte a gonoszt, m int régi, m eghitt barátot, gondolta D ávid, és a gonosz, amikor buzerálta, sose tudhatta, célba talált-e. Apja, tudom ása szerint, nem volt sebezhető, és abban is különbözött legtöbb ism erősétől, hogy csak a halál pusz­ títhatta el. Végül rájött, m it gondolt volna az apja, s m i­ után m egtudta, nem írta bele az elbeszélésbe. Csak azt írta meg, m it tett, hogyan érzett az apja, és ezáltal saját apjává vált, s am it apja m ondott M ólónak, azt ő m ondta. Jót aludt a földön a fa alatt, s amikor felébredt, hallotta a 158

leopárd köhintését. K ésőbb nem hallotta a táborban a leopárdot, de tudta, hogy ott van, és m egint elaludt. A leopárd húst keresett, és hús volt bőven, tehát ez nem jelentett problém át. H ajnalban, napvilág előtt a tűz h a­ m urakása m ellett ülve teát ivott a lepattogzott zom áncú bögréből, és m egkérdezte M ólót, hogy vitt-e el húst a leopárd, és M olo azt m o n d ta : - Ndiyo és ö azt felelte: - Van elég ott, ahová m együnk. Szedd össze őket, hogy elindulhassunk fel a hegyre. M ásodnapja m entek a magas, erdős, parkszerű vidé­ ken a szakadék felett, am ikor végre m egállt; öröm m el töltötte el a vidék, az elm últ nap és az út, amit m egtettek. M egvolt benne az apja képessége, hogy gyorsan felejt­ sen, és ne rettegjen sem m itől, ami ezután jön. M ég egy nap és éjszaka várt rá ezen az új, hegyes vidéken, m ikor abbahagyta az írást, és aznap két napot és egy éjszakát élt át. M ég m indig vele volt az apja, amikor elhagyta azt a vidéket, és bezárva az ajtót átsétált a nagy szobába a b ár­ pulthoz. Azt m ondta a fiúnak, hogy nem kér reggelit, de hozzon egy whiskyt és P errier-t és a reggeli lapot. Dél m ár el­ m últ, és be akart volna m enni az öreg Isottával Cannesba és elvégeztetni a javításokat, de tu dta, hogy a szervizek m ár becsuktak, m ár elkésett. Ehelyett ott állt a bárban, m ert tudta, hogy az apját is ott találta volna ebben az időpontban, és mivel alig érkezett le még a hegyvidékről, hiányzott neki. Az ég odakünn lényegében ugyanolyan volt, m int az az ég, am it otthagyott. Élénkkék volt, fehér gomolyfelhőkkel, és örült apja jelenlétének, míg bele nem nézett a tükörbe, s nem látta, hogy egyedül van. K ét dolgot akart volna az apjától m egkérdezni. Apja, aki m in ­ 159

den ism erősénél katasztrofálisabban irányította az életét, csodálatos tanácsokat tu d o tt adni. Ezeket összes korábbi tévedéseinek keserű cefréjéből párolta le, s élénkítésül hozzátette ham arosan elkövetendő botlásait, és nagyon pontosan és részletesen adta tanácsait, bennük volt an­ nak az em bernek a hitelessége, aki hallotta ítéletének m inden félelmetes klauzuláját, és nem tulajdonított n e­ kik nagyobb jelentőséget, m int egy óceánjáró gőzhajó jegyén az apró betűs szövegnek. Sajnálta, hogy apja nem m aradt vele, de világosan hal­ lotta a tanácsot, és mosolygott. Apja pontosabban el­ m ondta volna, de ő, D ávid, abbahagyta az írást, meri elfáradt, és fáradtan nem tudta volna érvényre juttatni apja stílusát. Valójában senki sem lett volna képes rá, néha még az apja maga sem. M ost m ár tu dta, jobban m int valaha, m iért halogatta m indig ennek az elbeszélés­ nek a m egírását, és tu d ta, hogy m ost, ha egyszer abba­ hagyta, nem szabad foglalkoznia vele, m ert akkor nem fogja jól m egírni. Nem szabad szoronganod m iatta, m ielőtt elkezdenéd, sem akkor, m ikor abbahagyod. Szerencséd van, hogy a tiéd, ne kezdj el m ost vacakolni vele. H a m ár az életvite­ ledet nem tisztelheted, legalább tiszteld a m esterségedet. A m esterségedet legalább ismered. D e elég rém es a törté ­ net. Az, az istenit. M egint belekortyolt a Perrier-vel kevert whiskybe, és kinézett az ajtón a késő nyári napra. Lassan lecsillapo­ dott, m int m indig, és a nagy adag szíverősítő is javított a helyzeten. Azon tűnődött, hol lehetnek a lányok. M egint késnek, de rem élte, hogy ezúttal nem tö rtént semmi rossz. N em volt tragikus alkat, apja és az írói m esterség elzárta ettől, s am ikor kiitta a whiskyt a Perrier-vel, még 160

kevésbé érezte m agát annak. N em emlékezett olyan reg­ gelre, am ikor ne derűsen ébredt volna, míg a nap iszo­ nyata m eg nem érintette, s a mai napot m ár elfogadta, ahogyan elfogadta valam ennyit. Elvesztette a személyes szenvedés képességét, vagy úgy hitte, hogy elvesztette, és csak az okozott neki fájdalm at, ami másokkal történt. H itt ebben, term észetesen tévesen, hiszen akkor még nem tudta, m ennyire m egváltozhatnak az em ber képes­ ségei, sem azt, m ennyire m egváltozhatnak mások, és ez a hit nagyon m egnyugtató volt. A két lányra gondolt, és szerette volna, ha előkerülnének. M ár későre járt, sem ­ hogy ebéd előtt fürödhessenek, de látni akarta őket. M ind a kettőre gondolt. A ztán bem ent Catherine és az ő szobájába, letusolt és m egborotválkozott. É ppen b orot­ válkozott, m ikor felfigyelt a felfelé jövő kocsira, és h irte ­ len űr tám adt a gyom rában. Aztán m eghallotta a hangju­ kat, hallotta, hogy nevetnek, tiszta sortot és inget kere­ sett, felvette, és kim ent, hogy lássa, mi a helyzet. H árm asban csendben ittak valam it, utána jó, de könynyű ebédet ettek, és T avelt ittak, s amikor a sajtot és gyüm ölcsöt ették, C atherine m egkérdezte: - Elmondjam neki? - H a akarod - m ondta a lány. Felem elte a borospoha­ rát, és jót ivott belőle. - Elfelejtettem , hogyan kell elm ondanom - m ondta Catherine. - T ú l soká vártunk. - N em emlékszel rá? - kérdezte a lány. - N em , elfelejtettem , pedig remek volt. K idolgoztuk az egészet, és igazán remek volt. D ávid töltött magának még egy pohár bort. - N em próbálkoznál m eg egyszerűen a puszta tények­ kel? - kérdezte. 161

- A puszta tényeket tudom - m ondta C atherine. - A r­ ról van szó, hogy tegnap velem sziesztáztál, s utána át­ m entéi M arita szobájába, de ma egyenesen odam ehetsz. D e m ost elrontottam az egészet, és azt szeretném , ha m indnyájan együtt sziesztázhatnánk. - Azt nem - hallotta önm agát Dávid. - Csakugyan nem - m ondta Catherine. - Sajnálom , hogy rosszul m ondtam el az egészet, de muszáj volt ki­ m ondanom , am ire vágytam. A szobában D ávid azt m ondta C atherine-nek: - A fenébe ezzel a lánnyal. - N em , D ávid. A zt akarta csinálni, am ire kértem . O talán el tudja m ondani neked. - Baszd meg. - T e m ár m egtetted - m ondta Catherine. - N em erről van szó. M enj és beszélj vele, D ávid. És ha m eg akarod baszni, baszd meg jól a nevem ben. - N e beszélj rondán. - T e kezdted. É n csak visszaütöttem . M in t a tenisz­ ben. - N o jó - m ondta D ávid. - M it kellene elm ondania nekem ? - A beszédem et - m ondta C atherine. - A m it elfelejtet­ tem . N e légy olyan kom oly, m ert nem engedlek átm enni. Irtó vonzónak talállak, m ikor komoly vagy. Jobb, ha át­ mégy, m ielőtt elfelejti a beszédet. - T e is menj a fenébe. - Ez az. M ost m ár jobban reagálsz. Szeretem , mikor elengeded magad. Adj egy búcsúcsókot. Úgy értem , rö­ vidtávút. M enjél, m ert el fogja felejteni a beszédet. L á­ tod, m ilyen jó és okos vagyok? 162

- N em vagy jó és okos. - D e azért szeretsz. - Persze. - Elm ondjak egy titkot? - E g y újat? - Egy régit. - M ondd. - T éged nem nehéz m egrontani, és m egrontani téged nagyszerű mulatság. - T e csak tudod. - E z csak olyan vicces titok volt. N incs itt semmi m eg­ rontás. Egyszerűen jól szórakozunk. M enj be hozzá, és m ondasd el vele a beszédem et, m ielőtt ő is elfelejtené. M enj, és légy jó fiú, Dávid. A szobában, a szálloda másik végén D ávid az ágyon fe­ küdt, és azt m o n d ta : - M iről van szó voltaképpen ? - A rról, am it tegnap este m ondott - felelte a lány. Kom olyan gondolja. N em is tudod, m ilyen komolyan. - Elm ondtad neki, hogy szeretkeztünk? - N em . - T u d ta. - Szám ít az? - Ú gy látszik, nem. - Igyál egy pohár bort, D ávid, és nyugodj meg. Én nem vagyok közönyös - m ondta a lány. - Rem élem , ezt tudod. - Én sem vagyok az - m ondta Dávid. Aztán összeért az ajkuk, és Dávid érezte a lány testét a maga testéhez, mellét a mellkasához tapadni, ajka rászorult az övére, aztán szétnyílt, feje jobbra-balra mozgott, érezte a lélegzetét, és a saját övcsatját a hasán, majd a kezében. 163

A parton feküdtek, D ávid n é /te az eget, a felhők m ozgá­ sát, és nem gondolkodott. A gondolkodás nem tesz jót, és amikor lefeküdt, arra gondolt, hogy ha nem gondolkozik, akkor m inden, ami rossz, el fog tűnni. A lányok beszél­ gettek, de nem figyelt rájuk. Feküdt , nézte a szeptem beri eget, s amikor a lányok elhallgattak, gondolkodni kez­ dett, s anélkül, hogy a lányra nézett volna, m egkérdezte: - M ire gondolsz? - Sem mire - felelte az. - K érdezz meg engem - m ondta C atherine. - Sejtem, hogy m ire gondolsz. - Dehogyis sejted. A Pradóra gondoltam. - Jártál benne? - kérdezte Dávid a lányt. - M ég nem - m ondta az. - M ajd elm együnk —m ondta C atherine. —M ikor m e­ hetünk, Dávid? - Akármikor - felelte Dávid. - D e előbb be akarom fejezni ezt az elbeszélést. - Kem ényen fogsz dolgozni ? - Azt csinálom m ost is. K em ényebben m ár nem dol­ gozhatom. - N em akartalak siettetni. - N em is lehet - m ondta D ávid. -- H a ti ketten elunjá­ tok, m enjetek előre, én m ajd megtalállak ott benneteket - Én nem akarom ezt - m ondta M arita. - Buta vagy -- m ondta Catherine. - Dávid csak nemcslelküsködik. - Nem . Elm ehettek. - N élküled nem volna nagy m ulatság - m ondta Cathe rine. - T e is tudod. K ettesben Spanyolország nem volna nagy mulatság. - D ávid dolgozik, C atherine - m ondta M arita. 1 64

- Spanyolországban is dolgozhatna - m ondta C athe­ rine. - Biztosan sok spanyol író dolgozott Spanyolor­ szágban. Fogadni m erek, hogy ha iró lennék, jól tudnék írni Spanyolországban. - T u dok írni Spanyolországban - m ondta Dávid. M ikor akarsz m enni ? - A fene egyen meg, C a th e rin e -m o n d ta M arita. - Egy elbeszélés közepén tart. - M ár hat hete írja - felelte Catherine. - M iért ne m e­ hetnénk M adridba? - M ondtam , hogy m ehetünk - m ondta Dávid. - M eg ne m erd csinálni - m ondta a lány C atherinenek. - M eg ne próbáld. N incs benned semmi lelkiisme­ ret? - M ég te beszélsz lelkiism eretről? —m ondta C athe­ rine. - Bizonyos dolgokban lelkiismeretes vagyok. - Pom pás. Ö rülök, hogy értesültem róla. M ost lennél szíves udvariasan viselkedni, és nem beleszólni, ha valaki ki akarja találni, hogy mi a legjobb m indnyájunknak. - Ú szom egyet - m ondta Dávid. A lány felkelt és követte, és az öblöcskén túl, miközben a vizet taposták, azt m o n d ta : - Ö rült. - Akkor meg ne hibáztasd. - D e m it fogsz csinálni ? - Befejezem az elbeszélést, és elkezdek egy másikat. - Es m it csinálunk, te meg én? - A m it lehet.

165

T IZ E N N Y O L C A D IK FEJEZET

Négy nap alatt befejezte az elbeszélést. Belevitte m indazt a feszültséget, ami felhalm ozódott írás közben, és lényé­ nek szerényebb része attól tartott, hogy nem lehet olyan jó, amilyennek hiszi. A hideg, kem ényebb rész tudta, hogy jobb. - Hogy m ent m a? - kérdezte a lány. - Befejeztem. - Elolvashatom ? - H a akarod. - Igazán nem bánnád? - O tt van abban a két füzetben, a bőrönd tetején. Á tadta neki a kulcsot, aztán leült a pult m ellé, ivott egy whiskyt Perrier-vel, és elolvasta a reggeli lapot. A lány visszajött, leült kissé arrébb, és olvasni kezdte az elbeszé­ lést. M ikor a végére ért, elölről kezdte újra, D ávid m eg ké­ szített magának egy pohár szódás whiskyt, és nézte ay olvasó lányt. M ikor az m ásodszor is a végére ért, m egkér­ dezte: - T etszik? - Ez nem olyan, hogy tetszik vagy nem tetszik - m o n d ­ ta a lány. - Az apád, ugye? - Persze. - Ekkor szűntél meg szeretni őt? - N em . M indig szerettem . Ekkor sikerült m egism er­ nem. 166

- R ettenetes elbeszélés, és csodálatos elbeszélés. - Ö rülök, hogy tetszik - m ondta Dávid. - M ost visszateszem - m ondta a lány. - Szeretek olyankor bem enni a szobába, m ikor be van zárva az ajtó. - M egesik - m ondta Dávid. A partról visszajövet a kertben találták C atherine-t. - Szóval visszaértetek - m ondta. - Igen - felelte Dávid. - Jót úsztunk. Bár te is velünk jöttél volna. - H át nem m entem - m ondta Catherine. - H a egyálta­ lán érdekel. - H ová m entél? - C annes-ba, a magam dolgát intézni. T i ketten lekéstétek az ebédidőt. - Bocsáss m eg - m ondta D ávid. - Akarsz valam it ebéd előtt? - K érlek, bocsáss meg, C atherine - m ondta M arita. M indjárt jövök. - M ég m indig iszol ebéd előtt? - kérdezte D ávidtól Catherine. - Igen - felelte az. - N em hiszem , hogy szám ítana, ha sokat mozog az ember. - Egy üres whiskys pohár volt a pulton, mikor bejöttem. - Igen - m ondta Dávid. - Valójában két whiskyt ittam . - Való j ában - utánozta C atherine. - N agyon úrias vagy ma. - Igazán? - m ondta D ávid. - N em érzem m agam na­ gyon úriasnak. Inkább valami seggfej tahiti bennszülött­ nek érzem magam. - A beszédm odorod az, ami ingerel - m ondta C athe­ rine. - A szóhasználatod. 167

- É rtem - m ondta D ávid. - Iszol egy kortyot, m ielőtt hozzák a kaját? - N e bohóckodj. - A legjobb bohócok nem beszélnek - m ondta Dávid. - Senki sem vádolt azzal, hogy te vagy a legjobb bohóc - vágta rá Catherine. - Igen, innék egy pohárral, ha nem esik nehezedre elkészíteni. D ávid kevert három m artinit, m indegyiket különkülön kim érve, azután beleöntötte a kancsóba, am elyben egy nagy darab jég volt, végül megkeverte. - Kié a harm adik pohár? - M aritáé. - A kegyesedé? - M icsoda? - A kegyesedé? - Akkor jól értettem - m ondta Dávid. - Sose hallottam még ezt a szót élőbeszédben, és még rem ényem sem volt rá, hogy valaha is hallom az életben. T e tényleg csodála­ tos vagy. - Teljesen köznapi szó. - Végül is az - m ondta D ávid. —De benned m egvan a tiszta, csupasz bátorság, hogy beszélgetés közben hasz­ náljad. Ö rdög, légy m ost jó. N em m ondhatnád azt, hogy „a te hollóhajú kegyesed” ? - És én még szórakoztatónak találtam valam ikor az ilyen évődést - m ondta C atherine. - N em volna jobb, ha rendesen viselkednél? - kér­ dezte D ávid. - H a m ind a ketten rendesen viselked­ nénk ? - N em - m ondta Catherine. - Itt jön a te akárm id, és oly édesnek és ártatlannak látszik, m int m indig. Ő szintén szólva örülök, hogy előbb m egkaptam , m int te. Drága 168

M arita, m ondd, dolgozott D ávid ma reggel, m ielőtt inni kezdett volna? - D olgoztál, D ávid? - kérdezte M arita. - Befejeztem egy elbeszélést —m ondta Dávid. - És, gondolom , M arita m ár olvasta. - Igen, olvastam. - T u d o d , én sose olvastam el D avidnek egyetlen elbe­ szélését sem. Sose szólok bele. Csak m egpróbáltam anya­ gilag lehetségessé tenni, hogy olyan jót írjon, amilyen csak telik tőle. D ávid ivott egy kortyot, és C atherine-re nézett. Ugyanaz a csodálatos barna bőrű, gyönyörű lány volt, m int m indig, és az elefántcsontfehér haj olyan volt, m int egy sebhely keresztben a hom lokán. Csak a szeme válto­ zott m eg és az ajkai, amelyek olyasm iket m ondtak, amit korábban képtelen lett volna kiejteni. - N agyon jó elbeszélésnek találtam - m ondta M arita. Különös volt, és hogy is m ondják, pastorale. Aztán ször­ nyűvé vált valahogyan, am it nem tudok elmagyarázni. Úgy gondoltam , hogy magnifique. - N o s .. . - m ondta Catherine -, m int tudod, m indnyá­ jan beszélünk franciául. E lőadhattad volna ezt az egész érzelmi kitörést franciául. - M élyen m egrendített az elbeszélés —m ondta M arita. - M ert D ávid írta, vagy m ert igazán elsőrendű? - M ind a kettő - m ondta a lány. - H át akkor - m ondta C atherine - , van valami ok arra, hogy én ne olvashassam el ezt a rendkívüli elbeszélést? Én álltam a költségeit. - M it csináltál ? - kérdezte Dávid. - T alán nem egészen. Ezerötszáz dollárod volt, m ikor elvettél, és az a könyv az őrült pilótákról elkelt, igaz ? Sose 169

m ondtad meg, m ennyit hozott. D e én jelentékeny össze­ get tettem le, és el kell ism erned, hogy nagyobb kénye­ lem ben éltél, m int a házasságunk előtt. A lány nem szólt, D ávid a pincért figyelte, aki m egterí­ tett a teraszon. Az órájára nézett. H úsz perccel korábbra járt szokásos ebédidejüknél. - H a szabad, bem ennék a szobába, és letisztálkodnék - m ondta. - N e légy ilyen kurvára ham isan udvarias - m ondta C atherine. - M iért nem olvashatom el az elbeszélést? - Ceruzával van írva. M ég le sem m ásoltam . Csak nem akarod ilyen állapodban elolvasni? - M arita ilyen állapotban olvasta el. - Olvasd el akkor ebéd után. - M ost akarom elolvasni, Dávid. - É n a helyedben nem olvasnám el ebéd előtt. - G usztustalan? - A z 1914-es háború előtti Afrikában játszódik. A m aji-m aji háború idején. Az 1905-ös tanganyikai bennszü­ lött lázadás alatt. - N em is tudtam , hogy történelm i regényeket írsz. - Hagyd m ár abba - m ondta D ávid. - A történet A fri­ kában játszódik, akkor, am ikor nyolcéves voltam. - El akarom olvasni. D ávid a bár túlsó végébe m ent, és kockát rázott ki egy bőrpohárból. A lány egy bárszéken ült, C atherine m el­ lett. D ávid nézte, hogyan nézi az olvasó C atherine-t. - Jól indul - m ondta az. - Bár a kézírásod borzasztó. A táj nagyszerű. Ez az, am it M arita tévesen pastoralé-nak nevezett. L etette az első füzetet, a lány felvette, és ölében ta r­ totta, m iközben szemét m ég m indig C atherine-re sze­ gezte. 170

C atherine tovább olvasott, és m ost nem szólt. A máso­ dik rész feléig jutott. Akkor kettétépte a füzetet, és a föld­ re dobta. - Szörnyű - m ondta. - Vadállati. Szóval ilyen volt az apád. - N em - m ondta Dávid. - D e ilyen is volt. N em fejez­ ted be. Olvasd végig. - Semmi pénzért nem olvasnám végig. - Én nem akartam , hogy elolvassad. - N em . T i ketten összeesküdtetek, hogy elolvastatjá­ tok velem. - K érem a kulcsot, D ávid, hogy elzárjam - m ondta a lány. Felvette az eltépett füzetet a földről. Csak kettőbe szakadt. D ávid odaadta a kulcsot. - A ttól még szörnyűbb, hogy abba a gyerekfüzetbe írtad - m ondta C atherine. - Szörnyeteg vagy. - N agyon különös lázadás volt - m ondta Dávid. - T e vagy nagyon különös, hogy írni akartál róla. - K értelek, hogy ne olvasd el. Catherine elsírta magát. - Gyűlöllek - m ondta. A szobájukban voltak, ágyban, s későre járt. - El fog m enni, engem meg be kell záratnod vagy diliház­ ba dugnod - m ondta C atherine. - N em . Ez nem igaz. - D e azt javasoltad, hogy m enjünk Svájcba. - H a aggódsz, kereshetünk egy jó orvost. Ahogy az em ber a fogorvoshoz megy. - N em . Becsuknának. T udom . M inden, ami nekünk ártatlan, nekik eszelősség. H allottam azokról a helyekről. - K önnyű út és nagyon szép. A ix-en és St. Rem yn m együnk át, aztán fel a R höne-on Lyonból Genfbe. E l­ 171

m együnk az orvoshoz, jó tanácsokat kapunk, és az egész kirándulás jó m ulatság lesz. - N em megyek. - Egy nagyon jó, értelm es orvos, a k i... - N em megyek. N em hallottad? N em megyek. Nem megyek. Azt akarod, hogy sikítsak? - R endben van. N e is gondolj rá. Próbálj aludni. - H a nem kell elm ennem . - Nem kell elm ennünk. - Akkor alszom. Dolgozni fogsz reggel? - Igen. M iért ne? - Jól fog m enni a m unka - m ondta C atherine. - T u ­ dom. Jó éjt, Dávid. Aludj jól te is. Sokáig nem tu d o tt elaludni. M ikor végre sikerült, A frikáról álm odott. Jó álm ok voltak, csak az nem , am elyiktől végül felébredt. Akkor felkelt, s az álom ból egyenesen átlépett a m unkába. M ár jól belelendült az új elbeszélésébe, m ire a nap kiem elkedett a tengerből, s ő fel sem nézett ülőhelyéből, hogy lássa, m ilyen vö­ rös. Az elbeszélésében a hold feljöttét várta, és érezte kutyája szőrét felborzolódni a keze alatt, sim ogatta, hogy nyugton m aradjon, és m indketten figyeltek és hallgatóztak, m iközben feljött a hold és árnyakat raj­ zolt. K arjával m ost átfogta a kutya nyakát, és érezte az állat reszketését. M inden éji hang m egszűnt. N em hallották az elefántot, és D ávid nem látta, míg a kutya el nem fordította a fejét és szinte bele nem b ú jt D avidbe. A ztán elborította őket az elefánt árnyéka, és az állat teljesen zajtalanul elm ent m ellettük, és ők érez­ ték szagát a könnyű szélben, amely a hegyről jött. Az elefánt szaga erős volt, de öreges és savanyú, s am ikor tú lju to tt rajtuk, D ávid látta, hogy a hosszú bal agyar 172

csaknem leér a földre. V ártak, de több elefánt nem jött, s ekkor D ávid és a kutya futásnak eredt a sö tét­ ben. A kutya szorosan a nyom ában járt, s valahány­ szor D ávid m egállt, belenyom ta orrát a térdhajlatába. D ávid m ég egyszer meg akarta nézni a bikát, s az erdő szélén rá is bukkantak. A hegy felé tarto tt, és m ost lassan m ent szem be az állandó éji szellővel. Dávid elég közel ju to tt hozzá, hogy az állat ism ét eltakarja a holdat, és érezte a savanyú öregséget, de a jobb agyart nem sikerült m egpillantania. F élt közelebb lopakodni a kutyával, ezért visszavitte hátszélben, és lenyom ta egy fatörzs tövében, igyekezvén m egértetni vele, m it akar. A zt hitte, a kutya ott m arad, és m aradt is, de am ikor D ávid ism ét az elefánt töm ege felé közeledett, m egérezte térdhajlatában a nedves orrot. K ettesben követték az elefántot, míg az egy nyila­ dékba nem ért a fák között. O tt m egállt, és m ozgatta óriási füleit. T e ste árnyékban volt, de a holdfény a fe­ jére esett. D ávid hátranyúlt, és gyengéden összefogta a kutya száját, azután halkan, lélegzetvétel nélkül jobb kéz felé lopakodott az éji szellő m entén, érezte az a r­ cában, szem be oldalazott vele, és nem engedte, hogy közé és az állat közé kerüljön, m íg meg nem látta az elefánt fejét és a lassan mozgó nagy füleket. A jobb agyar olyan vastag volt, m int az ő com bja, és csaknem a földig ívelt. A kutyával együtt visszahúzódtak, a szelet m ost a nyakában érezte, ahogy visszam entek az erdőn át ki a nyílt vidékre. A kutya m ost előtte járt, és m egállt ott, ahol D ávid otthagyta a két vadászlándzsát az ösvény m entén, am elyen az elefántot követték. D ávid b őrku­ pakjuknál és vállszíjuknál fogva a vállára vetette őket, 173

és m arokra fogva a legjobb lándzsáját, am elyet egész idő alatt a kezében ta rto tt, elindult a csapáson a sham ba felé. A hold m ár m agasan járt, és D ávid nem é rte t­ te, m iért nem hangzik dobszó a sham ba felől. Valami szokatlan tö rtén h etett, ha apja o tt van és m égsem do­ bolnak.

174

T IZ E N K IL E N C E D IK FEJEZET

A töm ör hom okon feküdtek a legkisebb öblöcskében a három közül, m indig idejöttek, ha kettesben voltak, és a lány azt m ondta: - N em megy el Svájcba. - M adridba sem szabad elm ennie. Spanyolországban nem jó begolyózni. - Úgy érzem, m intha egész életünkben házasok let­ tünk volna, és más sem jutott nekünk, csak problém a. Visszasim ította D ávid haját a hom lokából, és m egcsó­ kolta. - Jössz úszni? - Igen. U gorjunk fejest a magas szikláról. A legmaga­ sabbról. - U gorj te - m ondta a lány. - Én beúszom , és te átug­ rasz a fejem felett. - Jó. D e m aradj egy helyben, am ikor ugróm . - Próbálj m inél közelebb jutni hozzám. F elnézett, s figyelte, ahogy D ávid, barnán a kég ég előterében, feláll a sziklára. A ztán feléje rep ü lt, és a víz sugarában felcsapott egy vízbeli kráterből a háta m ögött. D ávid m egfordult a víz alatt, s vele szem ben bukkant föl. M egrázta a fejét, és azt m ondta: - T ú l szűkre vettem . K iúsztak a kiszögellésig, és vissza, aztán a parton szá­ razra törölték egymást, és felöltöztek. - Igazán örültél neki, hogy olyan közel hozzád u grot­ tam a vízbe ? 175

- Im ádtam . Dávid megcsókolta, és a lány hűvös és üde volt a fü r­ déstől, és még m indig érzett rajta a tenger íze. M ég a bárpult m ellett ültek, m ikor Catherine bejött. F á ­ radt, csendes és udvarias volt. Az asztalnál azt m ondta: - Bementem N izzába, aztán végighajtottam a kis C orniche-on, és megálltam Villefranche felett, és néztem , ahogy bejött egy csatahajó, és elszaladt az idő. - N em késtél sokat —m ondta M arita. - D e nagyon furcsa volt - m ondta Catherine. - M inden szín túl élénk volt. M ég a szürke is. Az olajfák csillogtak - A déli fénytől - m ondta Dávid. - N em . N em hinném - m ondta Catherine. - N em volt nagyon kellemes, de akkor jó volt, m ikor m egálltam és figyeltem a hajót. N em látszott elég nagynak ahhoz, hogy ilyen tekintélyes hajóosztályba tartozzon. - K érlek, egyél egy kis sültet - m ondta Dávid. - Alii: ettél valamit. - E ln é zé st-m o n d ta Catherine. —Nagyon jó. Szeretem a bélszínt. - Szívesebben ennél valami m ást hús helyett? - N em . M egeszem a salátát. N em kérhetnék esetié,a egy üveg P errier-Jouét-t? - Dehogynem . - Az m indig olyan jó - m ondta Catherine. - És nekünk m indig annyira ízlett. U tána a szobájukban azt m ondta: - Kérlek, ne aggódj. Dávid. Csak m ostanában annyira felgyorsult. - Hogyan? - kérdezte D ávid Catherine hom lokát si­ mogatva. 176

- N em tudom . M a reggel egyszeriben öreg lettem , pe­ dig nem is a megfelelő évszakban vagyunk. Aztán ham is­ sá váltak a színek. Szorongtam , és azt akartam , hogy vala­ ki gondoskodjon rólad. - T e nagyszerűen gondoskodsz m indenkiről. - Igen, m ajd úgy lesz, de olyan fáradt voltam , és nem volt m ár idő, és tudtam , hogy olyan megalázó lenne, ha elfogyna a pénz, és neked kölcsön kellene kérned, és én nem rendeztem el, és nem írtam alá sem m it, csak trehány voltam m ostanában. A ztán a ku­ tyád m iatt aggódtam . - A kutyám m iatt? - Igen, az afrikai kutyád m iatt az elbeszélésben. Be­ m entem a szobába, és körülnéztem , hogy szükséged van-e valam ire, és elolvastam az elbeszélést. M íg te meg M arita a másik szobában beszélgettetek. N em hallgatóz­ tam. B ennhagytad a kulcsaidat a sortban, amit levetettél. - A felénél tartok - m ondta Dávid. - Csodálatos - m ondta Catherine. - D e m egrémiszt. Az elefánt olyan különös volt és az apád is. Sose szeret­ tem , de a kutyát m indenkinél jobban szeretem , kivéve téged, D ávid, és úgy aggódom m iatta. - Csodálatos kutya volt. Nem kell m iatta aggódnod. - Elolvashatom , hogy mi történt vele ma az elbeszélés­ ben? - Persze, ha akarod. De m ost a sham bában van, és nem kell m iatta aggódnod. - H a nincs semmi baja, akkor nem olvasom el, míg vissza nem térsz hozzá. Kibo. M ilyen kedves neve volt. - Egy hegynek a neve. A másik része M awenzi. - T e és K ibo. Úgy szeretlek benneteket. Olyan egyfor­ mák voltatok. 177

- Jobban érzed m agad, Ördög? - T alán - m ondta C atherine. - Remélem. D e nem tart sokáig. M ikor m a reggel vezettem , olyan boldog voltam , és aztán egyszerre öreg lettem , olyan öreg, hogy m ár semmi sem érdekelt. - N em vagy öreg. - D e az vagyok. Ö regebb vagyok, m int az anyám régi öreg ruhái, és nem élem túl a kutyádat. M ég egy elbeszé­ lésben sem.

178

H U S Z A D IK F E J E Z E T

Dávid befejezte az írást, és kongóan üresnek érezte m a­ gát, m ert m essze túlhajtott azon a ponton, ahol meg kel­ lett volna állnia. Úgy gondolta, aznap nem számít, m ert az elbeszélés a kim erültségről szólt, és így rögtön elöntöt­ te a fáradtság, am int újra nekivágtak az útnak. Sokáig úgy érezte, frissebb és jobb erőben van, m int a két férfi, és türelm etlenné tette lassú csapázásuk és apja rendszeres, óránkénti pihenője. Képes lett volna sokkal gyorsabban haladni, m int Jum a és az apja, de am ikor ő kezdett fárad­ ni, amazok olyanok voltak, m int korábban, és délben csak szokásos ötperces pihenőt tartottak, s látta, hogy Jum a ném ileg fokozza a tem pót. D e talán nem is fokozta. T alán csak úgy érzékelte, de a trágya m ost frissebb volt, bár az ujjuk még nem érezte melegnek. Jum a átadta neki a puskát, m ikor az utolsó trágyahalom hoz értek, de egy óra m úlva ránézett és visszavette. Á llandóan felfele ka­ paszkodtak a hegy egyik lejtőjén, de a csapa m ost lefelé vezetett, és egy erdei nyiladékon át m egpillantották m a­ guk előtt a szaggatott terepet. - M ost kezdődik a neheze, Davey - m ondta az apja. M ost ébredt rá, hogy őt vissza kellett volna küldeni a sham bába, m ikor odavitte őket a csapához. Jum a m ár régóta tudta. M ost m ár az apja is tu d ta, de m ár nem volt m it tenni. Ez m egint egyike volt apja tévedéseinek, s most m ár csak hazárdjátékot játszhattak. D ávid lepillan179

tott az elefántláb nagy, ellapított nyom ára, s látta a lenyo­ m ott harasztot és egy letört, virágzó szárat száradóban a lenyom at m ellett. Jum a felvette, és a napra nézett. Aztán odaadta a letört növényt Dávid apjának, aki m egforgatta az ujjai között. D ávid figyelte a lehajló, haldokló fehér virágokat. M ég nem pusztultak el a napon, s nem hullai* ták le szirmaikat. - Keserves dolog lesz - m ondta az apja. - G yerünk. Késő délután m ég m indig a szaggatott terepen követ­ ték a nyom ot. D ávid m ár régóta álmos volt, de nézte a két férfit, és m ert tu d ta, hogy az álmosság az igazi ellensége, hát felvette tem pójukat, és igyekezett a bénító álm osság­ tól m egszabadulni. A két férfi óránként váltotta egymást a nyom ozásban, s az, aki a második volt, szabályos időkö­ zökben visszanézett rá, hogy lássa, velük van-e még. Am ikor sötétedéssel letáboroztak egy víztelen helyen az erdőben, elaludt, am int leült, és arra ébredt, hogy Jum a kezében tartja az ő bőrsaruját, és ujjával keresi csu ­ pasz lábfején a hólyagokat. Apja ráterítette a kabátját, s melléje ült, kezében egy darab hideg sült hússal és két kétszersülttel. O danyújtott neki egy hideg teával teli k u ­ lacsot. - E lőbb-utóbb muszáj legelnie, Davey - m ondta az apja. A lábad rendben van. Olyan ép, m int Jum áé. Edd ezt meg lassan, igyál egy kis teát, aztán aludj el újra. N incs semmi baj. - N e haragudj, hogy olyan álmos voltam. - T e meg Kibo vadásztatok és m ászkáltatok egész éjjel. M iért ne lennél álmos ? H a akarsz, adok még egy kis h ú s t. - Nem vagyok éhes. - Jó. H árom napig kibírjuk. H olnap m egint találunk vizet. Sok patak folyik le a hegyről. 180

- Hova megy ? - Jum a azt hiszi, tudja. - Nagyon rossz helyre? - N em nagyon, Davey. - Visszaalszom - m ondta Dávid. - N em kell a kabarod. - Jum a és én jól megvagyunk - m ondta az apja. - T u ­ dod, m indig melegem van, ha alszom. D ávid m ár aludt, m ire az apja jó éjszakát m ondott. Aztán felébredt egyszer az arcába sütő holdvilágtól, és az elefántra gondolt, arnint ott áll az erdőben, s nagy füleit m ozgatja, s a fejét lehúzza az agyarak súlya. Dávid akkor éjszaka azt gondolta, hogy azért érez olyan belső üressé­ get, m ikor eszébe jut az elefánt, m ert éhesen ébredt. D e nem igy volt, s erre rájött a következő három nap során. Az elbeszélésben m egpróbálta m egint életre kelteni az elefántot, ahogy ő és Kibo látták éjszaka, amikor feljött a hold. 'Falán sikerül, gondolta D ávid, talán sikerül. D e amikor elzárta az aznapi m unkát, és kilépve a szobából becsukta az ajtót, azt m ondta m agának, nem , nem tudom m egcsinálni. Az elefánt öreg volt, s ha nem az apád, akkor valaki más lett volna. Nem tehetsz m ást, meg kell próbál­ nod úgy m egírni, ahogy volt. Így hát m inden nap jobban kell írnod, m int amire képes vagy, és arra használnod a m ostani bánatodat, hogy m egtudd, hogyan jött az a korai bánat. És m indig emlékezned kell m indarra, am iben h it­ tél, m ert ha emlékszel m indenre, akkor m inden benne lesz az írásban, és nem követsz cl árulást. Csak az írás visz előre. Bem ent a bárpult mögé, m egtalálta a Haig whiskyt és egy fél üveg hideg P errier-t, töltött magának, és kivitte a konyhába, hogy megkeresse m adam e-ot. M egm ondta neki, hogy C annes-ba m egy, és ebédre visszaér. M adam e 181

összeszidta, am iért üres gyom orra w hiskyt iszik, és ő m egkérdezte, van-e valami hideg étel, am it berakhatna az üres gyom rába a whisky mellé. M adam e hozott egy kis hideg csirkét, felszeletelte, tányérra tette, endivia-salátát csinált, D ávid pedig visszam ent a bárba, és m ég egy italt töltött m agának, aztán visszajött, és leült a konyhaasztal­ hoz. - Ezt m ár ne igya meg evés előtt, m onsieur - m ondta M adam e. - Jó t tesz nekem - felelte ő. - A háború alatt úgy ittuk a kantinban, m int a bort. - Csoda, hogy nem váltak m indnyájan részegessé. - M in t a franciák - m ondta D ávid. M egvitatták a fran­ cia m unkásosztály italozási szokásait, s ebben egyetértet­ tek, és m adam e azzal ugratta D ávidét, hogy elhagyták a női. Ő azt m ondta, hogy m ind a kettőre ráunt, és nem venné át m ost m adam e a helyüket? N em , m ondta az, több bizonyítékát kellene adnia, hogy férfi, m ielőtt felgerjeszthetne egy délvidéki nőt. D ávid azt m ondta, be­ megy C annes-ba, ahol rendesen m eg tud ebédelni, és úgy jön vissza, m int az oroszlán, jó lesz a délvidéki nőknek vigyázniuk m agukra. Szeretettel m egcsókolták egymást, a kedvenc vendég és a bátorfem me csókjával, aztán Dávid bem ent, hogy lezuhanyozzon, m egborotválkozzon és átöltözzön. A zuhany jólesett, és a m adam e-m al való beszélgetés felvidította. Kíváncsi vagyok, m it m ondana, ha tudná, m iről van szó igazából, gondolta. A dolgok megváltoztak a háború óta, és m adam e-nak is, m onsieur-nek is volt stílusérzéke, és lépést akartak tartani a változással. M i, a három vendégük, m ind de gens trés bien vagyunk. Amíg jövedelmez és nem erőszakos, nincs benne semmi rossz. 182

Az oroszok eltűntek, az angolok kezdenek elszegényedni, a ném etek tönkrem entek, és m ost itt van a m egrögzött szabályok sem m ibevétele, ami alkalmasint az egész p a rt­ vidék m egm entője lehet. M i a nyári szezon m egnyitásá­ nak úttörői vagyunk, am it még m indig őrültségnek te­ kintenek. M egnézte féloldalt beretvált arcát a tükörben. De azért nem kell annyira úttörőnek lenned, m ondta m a­ gának, hogy ne beretváld le a másik felét is. Aztán aprólé­ kos bíráló utálkozással felfigyelt hajának csaknem ezüs­ tös fehérségére. Hallotta, hogy a B ugatti feljön a hosszú em elkedőn, befordul a kavicsos útra, és megáll. C atherine bejött a szobába. Fején kendőt viselt, n a p ­ szemüveg volt rajta, levette, és megcsókolta D ávidét. Az magához szorította, és azt m ondta: - H ogy vagy? - N em túl jól - m ondta C atherine. - N agyon meleg volt. - Rám osolygott D avidre, és a vállára tám asztotta a hom lokát. - Ö rülök, hogy hazaértem . D ávid kim ent, kevert egy T óm Collinst, és behozta C atherine-nek, aki m ár letusolt hideg vízzel. Á tvette a magas, hideg poharat, belekortyolt, aztán hasának sima sötét bőréhez nyomta. O daérintette a poharat a két m ell­ bim bójához, úgy, hogy azok m egm erevedtek, azután ivott még egy kortyot, és m egint a hasához nyom ta a po­ harat. - Ez remek - m ondta. D ávid megcsókolta, ő pedig azt m ondta: - Ez finom. M ár egészen elfelejtettem . N em látom az okát annak, hogy m iért kellene feladnom . T e igen? - Nem. - H át nem adom fel - m ondta C atherine. - N em foglak téged idő előtt másnak átadni. Buta ötlet volt. - Öltözz fel, és gyere ki. 183

- N em . Szerelnék játszani veled, m int régen. - Hogyan ? - T u d o d . Hogy öröm et szerezzek neked. - M ilyen öröm öt? - Ilyet. -• Vigyázz - m ondta Dávid. - Kérlek. - N o jó, ha akarod. - Ú gy, ahogy G rau du Roi-ban, m ikor legelőször csi­ náltuk ? - H a akarod. - Köszönöm , hogy m ost m egengeded, m ert... - Ne beszélj. - É ppen olyan, m int G rau du R oi-ban, csak édesebb, m ert nappal van, és mi jobban szeretjük egymást, m ert közben elm entem . K érlek, csináljuk lassan, lassan, las­ san... - Igen, lassan. - N eked is... ? - Igen. - N eked is igazán? - Igen, ha akarod. - J a j, nagyon akarom , és te is, és én is. K érlek, csináljuk lassan, és hadd tartsam vissza. - T e parancsolsz. - Igen. Igen, én. O, igen. K érlek, élvezz el m ost. M ost, kérlek... A lepedőn feküdtek, Catherine barna lábát az övén átvetve, lábujjával finoman a rüsztjéhez érve a könyökére tám aszkodott, és száját az övéről felemelve azt kérdezte: - Ö rülsz, hogy visszakaptál? - T e - m ondta Dávid. - T e jöttél vissza. 184

- N em hitted volna, hogy visszajövök. T egnap oda volt m inden, m indennek vége volt, és m ost itt vagyok. Boldog vagy ? - Igen. - Emlékszel, hogy csak azt akartam , hogy nagyon b ar­ na legyek, és m ost én vagyok a világ legbarnább fehér nője. - Es a legszőkébb. Olyan vagy, m int az elefántcsont. M indig ez jut eszembe. És sima is vagy, m int az elefántcsont. - Olyan boldog vagyok, és úgy akarok veled játszani, ahogy régen m indig. D e ami az enyém, az az enyém. Nem foglak neki átadni úgy, m int eddig, hogy ne tartsak meg semm it. Ennek vége. - Ez nem nagyon világos - m ondta Dávid. - D e ugye m egint jól vagy? - Nagyon jól - m ondta C atherine. - N em vagyok rosszkedvű, sem m orbid, sem nyom orúságos. - Kedves vagy és szép. -- M inden nagyszerű, és m inden más. M ajd beosztjuk -- m ondta C atherine. - M a és holnap az enyém vagy. A következő két nap M aritáé. Ú risten, de éhes vagyok. Egy hét óta ma vagyok először éhes. Dávid és Catherine a fürdésből késő délután visszatérve bementek Cannes-ba a párizsi lapokért, aztán beültek a kávéházba, olvastak és beszélgettek, m ielőtt hazam entek volna. M iután D ávid átöltözött, ott találta M aritát a pultnál, olvasott. Felism erte a saját könyvét. Azt, amit a lány még nem olvasott. - Jót úsztatok ? - kérdezte M arita. - Igen. M esszire kiúsztunk. 185

- U grottál a magas szikláról? - Nem . - Ennek örülök - m ondta a lány. - Hogy van Catherine ? - Vidámabb. - Igen. N agyon értelmes. - T e hogy vagy? M inden rendben? - Nagyon jól. E zt a könyvet olvasom. - Hogy tetszik? - H olnaputánig nem tudom m egm ondani. Nagyon lassan olvasok, hogy tovább tartson. - Ez m it jelent? A megegyezést? - G ondolom , igen. D e én a helyedben nem nagyon aggódnék a könyv m iatt vagy am iatt, hogy m it érzek irán­ tad. N em változott. - Akkor jó - m ondta D ávid. - D e ma délelőtt nagyon hiányoztál. - H olnapután - m ondta M arita. - N e aggódj.

186

H U S Z O N E G Y E D I K F E JE Z E T

A következő nap az elbeszélésben nagyon rossz volt, m ert m ár jóval délidő előtt tudta, hogy nemcsak alvásigé­ nyében különbözik egy fiú egy férfitól. Az első három órában frissebb volt náluk, és elkérte Jum ától a .303-ast, hogy m ajd ő viszi, de Jum a a fejét rázta. N em m osolygott, pedig m indig ő volt D ávid legjobb barátja, és ő tanította vadászni. T egnap odaadta, gondolta D ávid, és ma sokkal jobb állapotban vagyok, m int tegnap. Ez így is volt, de tíz órára m ár tudta, hogy ez a nap éppoly rossz vagy még rosszabb lesz, m int az elm últ nap volt. Éppoly butaság volt azt hinnie, hogy együtt csapázhat az apjával, m intha azt gondolná, hogy együtt harcolhat vele. M ár azt is tu d ­ ta, hogy nemcsak azért, m ert amazok felnőtt férfiak. Ok hivatásos vadászok voltak, és m ost m ár rájött, hogy ezért nem pazarol rá Jum a egy m osolyt sem. Pontosan tudták, m it csinált az elefánt, szó nélkül m utatták egymásnak a jeleket, és amikor a csapázás nehézzé vált, apja m indig átengedte Jum ának. M ikor megálltak egy pataknál, hogy m egtöltsék a kulacsokat, apja azt m o n d ta : - Csak ezt a napot bírd ki, Davey. - A m ikor aztán végül túljutottak a szaggatott terepen, és m egint kapaszkodni kezdtek az er­ dő felé, az elefánt nyom ai jobbra kanyarodtak, rá egy régi elefántcsapára. Látta, hogy apja és Jum a beszélnek, s amikor utolérte őket, Ju m a visszanézett a m egtett útra, aztán egy kopár terep távoli sziklás dom bszigetére, ennek 187

segítségével m integy beirányozta m agát a horizonton emelkedő három távoli kék hegycsúcs irányába. - J u m a m ost m ár tudja, hova tart - m agyarázta az apja. - M ár előbb is azt gondolta, hogy tudja, de aztán az ele­ fánt leereszkedett ebbe a vacakba. - V isszapillantott a terepre, amelyen át egész nap jöttek. - Ahova m ost tart, arra nem nehéz az út, de felfele kell m ennünk. Sötétedésig m entek felfelé, akkor m egint száraz tábort vertek. D ávid csúzlival kilőtt két sarkantyúsm adarat a kis csapatból, amely napnyugta előtt átsétált a csapán. A m a­ darak azért jöttek a régi elefántcsapásra, hogy porfürdőt vegyenek, csinosan, kövéren sétáltak, és am ikor a kavics eltörte az egyiknek a gerincét, s a m adár szárnyaival csap­ kodni, vergődni és hánykolódni kezdett, egy másik m a­ dár odarohant, hogy m egcsípje, s D ávid új kavicsot tett a csúzliba, kihúzta, és a második m adár oldalába küldte. M ikor odafutott, hogy megfogja, a többi m adár elhussant. Jum a visszapillantott, és m ost elm osolyodott, és Dávid felvette a két meleg, kövér, sima tollú m adarat, és nekicsapta a fejüket a vadászkese nyelének. A-likor letáboroztak éjszakára, apja azt m o n d ta : - Sose láttam még ezt a frankolin fajtát ilyen magasan. Ügyes voltál, hogy kettőt kilőttél. Jum a egy ágra húzva nyárson m egsütötte a m adarakat egy nagyon kis tűz parazsán. Apja whiskyt és vizet ivott a kulacsa kupakjából, m iközben feküdtek és figyelték a szakácskodó Jum át. U tána Jum a m indegyiküknek egy m ellett adott, benne a szívvel, s maga m egette a két nya­ kat, hátat és combokat. - Ez sokat szám ít, Davey - m ondta az apja. - M ost m ár nagyon jól állunk elemózsiával. - M ennyire vagyunk m ögötte? - kérdezte Dávid. 188

- T ulajdonképpen egész közel vagyunk hozzá —m ond­ ta az apja. - M inden azon m úlik, hogy továhbm egy-e, ha feljön a hold. M a egy órával később jön fel, és két órával később, m int akkor, m ikor te rátaláltál. - H onnan gondolja Jum a, hogy tudja, hova tart? - M egsebesítette és m egölte az askari-ykt innen nem messze. - M ikor? - Azt m ondta, öt évvel ezelőtt. Ez jelenthet akárm it. T e még toto voltál, azt m ondja. - Azóta egyedül van az elefánt ? - Jum a azt m ondja. N em látta. Csak hallott róla. - M it m ond, m ekkora? - Közel kétszáz fontos agyar. Ilyen nagyot én m ég sose láttam. Azt m ondja, eddig csak egy elefánt volt ennél nagyobb, és az is erről a környékről szárm azott. - Jobb, ha alszom - m ondta D ávid. - Rem élem , holnap jobban bírom . - Rem ekül bírtad ma - m ondta az apja. - Nagyon büsz­ ke voltam rád. Jum a is. Éjszaka, am ikor holdkelte után felébredt, biztosra vet­ te, hogy nem voltak büszkék rá, legfeljebb talán azért, m ert ügyesen lelőtte a két m adarat. Ő bukkant az elefánt­ ra éjszaka, és követte, hogy lássa, m egvan-e m ind a két agyara, azután m egkereste a két férfit, es rávezette őket a csapára. T u d ta , hogy erre büszkék. De m ihelyt elkezdő­ dött a halálos nyom követés, sem m i hasznát nem vették, sőt veszélyeztette sikerüket, m int az övét K ibo, m ikor ő éjszaka közel m ent az elefánthoz, és tudta, hogy m ind a ketten biztosan dühösek m agukra, am iért nem küldték vissza, amikor még lehetett. Az elefánt agyara kétszáz fontot nyom egyenként. M ióta ezek az agyarak túlnőttek 189

a szokásos nagyságon, az elefántra m iattu k vadásznak, és m ost ők hárm an m eg fogják ölni, D áv id biztosra vette, hogy meg fogják ölni, m ert ő, D ávid, kibírta a mai napot, és tartotta m agát azután is, hogy a tem pó délre összeroppantotta. így hát ezért valószínűleg büszkék voltak rá. D e nem járult hozzá semmi hasznossal a vadászathoz, és nekik sokkal könnyebb volna nélküle. A nap folyamán sokszor kívánta, hogy bár ne árulta volna el az elefántot, és em lékezett rá, hogy délutánra azt kívánta, bár sose látta volna. Felébredve a holdfényben, tu d ta, hogy ez nem igaz. írás közben egész délelőtt igyekezett hűségesen fel­ idézni, hogy m it érzett, és mi tö rté n t aznap. A legnehe­ zebb volt azt hűségesen m egírni, hogyan érzett valójában akkor, s nem hagyni, hogy átszíneződjék későbbi érzései­ vel. A vidék részletei élesen és világosan rajzolódtak ki, m integy délelőtti fényben, m íg a kim erültség térbeli rö­ vidülései és hosszabbodásai nem jelentkeztek, és ezt jól írta meg. D e a legnehezebb volt m egírni az elefánttal kapcsolatos érzését, és tudta, hogy el kell távolodnia tőle, m ajd visszatérni hozzá még aznap, hogy biztosan olyan­ nak írja meg, amilyen akkor volt. T u d ta , hogy az érzés kezd kialakulni, de túlságosan kim erült ahhoz, hogy p on­ tosan emlékezzen rá. M ég m indig a problém ába bonyolódva, az elbeszélés­ ben élve lezárta bőröndjét, és kijött a szobából a kockakö­ vekre, amelyek levezettek a teraszra, ahol M arita az egyik fenyő alatt egy székben ült, a tenger felé fordulva. O lva­ sott, s mivel ő m ezítláb közeledett, nem hallotta. D ávid nézte, jólesően. A ztán eszébe jutott a képtelen helyzet, befordult a szálloda felé, és bem ent a maga és C atherine szobájába. C atherine nem volt a szobában, s ő, m ég m in ­ 190

dig teljesen valóságosnak érezve Afrikát és azt, ahol m ost van, valószínűtlennek és hamisnak, kim ent a teraszra, hogy M aritával beszéljen. - Jó reggelt - m ondta. - L áttad C atherine-t? - Valahova elm ent - felelte a lány. - Azt m ondta, m ondjam meg neked, hogy m ajd visszajön. Egyszeriben valóságos lett ez is. - N em tudod, hova m ent? - N em - m ondta a lány. - Biciklivel m ent. - Szent isten - m ondta Dávid. - N em ült biciklin, m ió­ ta m egvettük a Bugit. - Ö is azt m ondta. M ost újra kezdi. Jól m ent a m unka ? - M ost nem tudom . M ajd holnap. - Reggelizel ? - N em tudom . K ésőre jár. - Pedig jó lenne. - Bemegyek és rendbe hozom magam - m ondta D áv id . Lezuhanyozott, és éppen borotválkozott, amikor C atherine bejött. Egy régi G rau du Roi-i inget és térdben levágott szárú rövid vászonnadrágot viselt, ki volt m ele­ gedve, és átizzadta az ingét. - Ez nagyszerű - m ondta. - D e m ár elfelejtettem , m it érzek a com bom ban, ha dom bra felfele hajtok. - Nagyon messzire kerekeztél, Ö rdög? - H at kilom étert - felelte C atherine. - N em sok, de a cőte kim aradt a szám ításomból. - Borzasztó meleg van kerekezni, ha az em ber nem kora reggel indul neki — m ondta D ávid. - D e örülök, hogy újra kezdted. C atherine m ár a tus alatt állt, s am ikor kijött, azt m ondta: - M ost nézzük meg, m ilyen barnák vagyunk kettesben. Olyanok vagyunk, am ilyennek terveztük. 191

- T e barnább vagy. - N em sokkal. T e is irtó barna vagy. N ézz bennünket együtt. Nézték egym ást, összeérve az ajtó hosszú tükre előtt. - O, hát tetszünk neked - m ondta C atherine. -- Ez jó. Nekem is. É rin ts m eg itt, és nézz. Nagyon egyenesen állt, és D ávid a m ellére tette a ke­ zét. - Szűk inget veszek fel, hogy lásd, m iről m it gondolok - m ondta C atherine. - N em furcsa, hogy a hajunknak nincs színe, am ikor vizes? Színtelen, m int a tengeri hí­ nár. Fésűt fogott, és egészen hátrafésülte a haját, hogy olyan legyen, m intha m ost jönne ki a tengerből. - M ost m egint így fogom viselni —m ondta. - M int G rau du R oi-ban és tavasszal itt. - T etszik, ha oldalt fésülöd. - Beleuntam . D e m egcsinálhatom , ha akarod. N em m ehetnénk a városba, és nem reggelizhetnénk a kávéház­ ban? - N em reggeliztél ? - M eg akartalak várni. --Jól van. M enjünk a városba, és reggelizzünk meg. Én is éhes vagyok. N agyon jó reggelit ettek, tejeskávét, brióst és ep er­ dzsem et és oeufs au plat avec jam bon-t, s am ikor befe­ jezték, C atherine m egkérdezte: - Eljössz velem Jeanhoz? M a kell m egm osatnom a hajam , és le is vága­ tom . - Itt m egvárlak. - G yere velem, kérlek. M ár voltál ott, és semmi baj nem szárm azott belőle. 192

- N em , Ördög. Egyszer m egtettem , de csak egyszer. Ahogy az em ber tetováltatia magát vagy ilyesmi. N e kérd ezt tőlem. - Ez csak nekem jelent valamit. Szeretném , ha egyfor­ mák lennénk. ■- Nem lehetünk egyformák. - D e igen, ha hagyod. - N incs semmi kedvein hozzá. - Akkor sem, ha azt m ondom , hogy ez az egyetlen kí­ vánságom ? - M iért nem kívánsz olyasm it, aminek van értelm e? - Olyat is kívánok. D e szeretném , ha egyformák len­ nénk, és úgyis m ajdnem olyan vagy, m int én, és nem lenne nagy ügy. A tenger m ár elintézte. - Akkor intézze el ezután is a tenger. - Én ma akarom. -- G ondolom , attól boldog lennél. - Én máris boldog vagyok, m ert m egteszed, és én bol­ dog m aradhatok. N eked tetszem így. T u d o d , hogy tet­ szem. Erre gondolj. - Szamárság. - Nem , nem az. N em , ha rólad van szó, és azért teszed meg, hogy a kedvem ben járj. - M ennyire esne rosszul, ha nem tenném meg? - N em tudom . De nagyon. - R endben van - m ondta Dávid. - Csakugyan olyan sokat jelent neked? - Ig e n -m o n d ta Catherine. - Ó, köszönöm. M ost nem tart sokáig. M ondtam Jeannak, hogy jövünk, és ő nyitva tart a kedvünkért. - M indig ennyire biztosra veszed, hogy m egteszek va­ lam it? 193

- T u d tam , hogy m egteszed, ha tud o d , m ennyire sze­ retném . - Én nagyon szerettem volna nem m egtenni. Ezt nem volna szabad kérned. - N em fog zavarni. Sem m i az egész, és utána jó móka lesz. N e törődj M aritával. - M i van vele? - Azt m ondta, ha nem teszed meg a kedvem ért, kér­ dezzem m eg, hogy m egtennéd-e az ő kedvéért. - N e találj ki m eséket. - Nem . M a reggel m ondta. - Bár látnád m agadat - m ondta C atherine. - Ö rülök, hogy nem látom. - Szeretném , ha m egnéznéd magad a tükörben. - N em bírnám ki. -A k k o rn é z z engem. Ilyen vagy te is, és én csináltattam , és nem tehetsz ellene sem m it. Ilyen vagy. - Ez teljes képtelenség - m ondta D ávid. - N em lehetek olyan, m int te. - Pedig m egtörtént - felelte C atherine. - És olyan vagy. Legjobb hát, ha elfogadod. - Ez képtelenség, Ördög. - D e m egtörtént. T e is tudtad. Csak nem akartad néz­ ni. És m ost m ár elkárhoztunk. Én m ár régebben, és m ost te is. Nézz engem , hogy m egtudd, tetszik-e. D ávid belenézett a szemébe, amelyet annyira szere­ tett, aztán nézte a barna arcát, hajának hihetetlenül tom ­ pa elefántcsont színét, nézte, m ilyen boldognak látszik, és kezdett ráébredni, hogy valami teljesen ostoba dolog­ ba m ent bele.

194

H U S Z O N K E T T E D I K F E JE Z E T

N em hitte, hogy aznap reggel képes lesz folytatni az elbe­ szélést, és sokáig nem is volt képes rá. T udta, hogy tovább kell m ennie, és végül nekikezdett, és követték az elefánt nyom át a régi elefántcsapáson, amely kem ényre döngölt, lekoptatott út volt az erdőn át. M intha elefántok járták volna, mióta a hegyről lefolyt láva kihűlt, és m agasra és sűrűre nőttek az első fák. Jum a nagyon bizakodó volt, és gyorsan haladtak. Apja is, Jum a is nagyon m agabiztos­ nak látszott, és oly könnyű volt a járás az elefántcsapáson, hogy Jum a átadta neki a .303-ast, hadd vigye a töredezett erdei fényben. A ztán elvesztették a nyom ot a gőzölgő friss trágyahalmok és a bal oldali sűrű erdőből a csapásra váltó elefántcsorda kerek nyom ai között. Jum a dühösen elvette D ávidtól a .303-ast. D élutánra járt, m ire m egkö­ zelítették és m egkerülték a csordát, s látták a szürke tö­ meget, a nagy fülek és az összekunkorodó és kinyúló orm á­ nyok keresgélő mozgását, hallották a töredező ágak ropo­ gását, a ledöntött fák reccsenését, az elefántgyomrok korgásat, és a lehulló trágya loccsanását és csattanását. Végül megtalálták az öreg bika nyom át, s am ikor elka­ nyarodott egy keskenyebb elefántcsapásra, Jum a, reszelt fogát kivillantva, D ávid apjára vigyorgott, és az bólin­ tott. Olyanok voltak, m intha valami gyanús titkon osz­ toznának, olyanok, m int am ikor rájuk talált aznap éjjel a shambában. 195

Nem sokára rábukkantak a titokra. Jobbra, oldalt volt az erdőben, és az öreg bika nyomai odavezettek. Egy D á­ vid melléig érő koponya volt, amelyet kifehérített a nap es az eső. A hom lok mélyen benyom ódott, élek sugároz­ ták szét a csupasz fehér szemgödrök közül, és üres, tört lyukakká tágultak ott, ahol az agyarakat kibaltázták. Ju ­ ma m egm utatta, hol állt a nagy elefánt, amelyet követtek, honnan nézte a koponyát, amelyet ormányával kicsit e l­ m ozdított korábbi helyéről, és hol érintette meg m ellette agyara hegyével a földet. M egm utatta D avidnek a lyukat a homlok fehér csontjának nagy hom orulatában, s aztán az egymáshoz közeli négy lyukat a fülüreg körül. Rávigyorgott D avidre és az apjára, és kivett egy acélköpenyű . 303-as golyót a zsebéből, és beleillesztette a hom lok­ csonton tátongó lyukba. - Itt sebesítette meg Jum a a nagy bikát - m ondta az apja. - Ez az askari-ja volt. T ulajdonkeppen a barátja, m ert ő is nagy bika volt. T ám adott, Jum a leterítette, az­ tán fültőlövéssel elintézte. Jum a a szétszórt csontokat m utatta, s a nagy bika nyo­ mait közöttük. Jum a is, Dávid apja is nagyon meg volt elégedve azzal, am it látott. - M it gondolsz, m ennyi ideig lehetett együtt a barátjá­ val? - kérdezte az apjától Dávid. - Fogalm am sincs róla - m ondta az apja. - K érdezd meg Jum át. - K érdezd meg te, kérlek. Apja és Jum a elbeszélgettek, aztán Jum a D avidre né­ zett és nevetett. - Azt m ondja, talán négyszer-ötször annyi ideig, ahány éves te vagy - m ondta Dávid apja. - N em tudja igazán, és nem is érdekli. 19 6

Engem éidekel, gondolta Dávid. Láttam a holdíeny­ hén, egyedül volt, de nekem ott volt Kibo. K ibónak meg en. A bika nem ártott senkinek, és követtük oda, ahová eljött halott barátját m eglátogatni, és most m eg fogjuk ölni. Az én hibám . Elárultam . Jum a m egkereste a csapást, intett az apjának, és to­ vábbindultak. Apámnak nem kell elefántokat ölnie, hogy megéljen, gondolta Dávid. Jum a nem talált volna rá, ha én meg nem látom. Megkapta a lehetőséget, de csak megsebezte, és a barátját ölte meg. Kibo és én megtaláltuk, és nem kellett volna beszélnem róla, titokban kellett volna tartanom , és mindig az enyém lett volna, ők meg ott m aradhattak volna részegen a 6/óz-jeikkel a sör-shambában. Jum a olyan részeg volt, hogy nem tudtuk felébreszteni. Ezután mindig m in­ dent titokban fogok tartani. Soha nem mondok el nekik semmit. H a megölik, Jum a elissza az elefántcsont-részese­ dését, vagy vesz magának még egy nyavalyás feleséget. M i­ ért nem segítettél az elefántnak, amikor módod volt rá ? Csak annyit kellett volna tenned, hogy nem mégy tovább a máso­ dik nap. Nem , az nem állította volna meg őket. Juma tovább­ ment volna. Nem kellett volna megmondani nekik. Soha, de soha. Ezt ne felejtsd el. Soha, de soha ne mondj el senkinek semmit. Soha nem mondj el senkinek semmit ezután. Apja m egvárta, míg utoléri, aztán nagyon barátságo­ san azt m ondta: - Itt m egpihent. M ár nem halad úgy, m int eddig. Bármelyik pillanatban utolérhetjük. - Basszátok m eg az elefántvadászatot - m ondta D ávid nagyon csendesen. -- M it m ondtál? - kérdezte az apja. - Basszátok meg az elefántvadászatot - m ondta Dávid halkan. 197

Csak vigyázz, hogy te ne baszd el - m ondta neki az apja, és kem ényen ránézett. Ez m egvan, gondolta D ávid. N em buta, rájött m in­ denre, és soha többé nem bizik meg bennem . Ez jó. N e is bízzon, m ert sohasem m ondok el többé sem m it neki vagy bárki másnak. Soha, de soha többé. Itt állt m eg a vadászattal aznap délelőtt. T u d ta , hogy nem kapta el még igazán. N em sikerült felidéznie a kopo­ nya roppant m éretét, ahogy rábukkantak az erdőben, sem alatta a földben a bogarak fúrta alagutakat, amelyek úgy bukkantak elő, m int elhagyatott karzatok vagy kata­ kombák, m ikor az elefánt elm ozdította a koponyát. Nem sikerült m egírni a kifehéredett csontok roppant hosszát, sem azt, ahogyan az elefánt nyomai kanyarogtak az elej­ tés színhelyén, sem azt, hogy a nyom okat követve maga előtt látta az elefánt m ozgását, és aztán maga előtt látta azt, amit az elefánt látott. N em sikerült a nagy széles elefántváltó, amely tökéletes országút volt az erdőben, sem a sim ára koptatott dörgölőfák, sem az, ahogyan más váltók keresztezték, úgy, hogy olyan volt az egész, m int a párizsi m etró térképe. N em elevenedett meg a fény az erdőben, ahol a fák csúcsa összeért, és nem tisztázott bi­ zonyos dolgokat, amelyeket olyanná kell írnia, amilyenek akkor voltak, nem ahogy m ost emlékszik rájuk. A távol­ ságok nem szám ítottak, hiszen m inden távolság m egvál­ tozott, és az a valóság, amire m ost emlékszik. De Jum a és az apja és az elefánt iránti érzelmeinek változását bonyo­ lulttá tette az, amiből sarjadt, a kim erültség. A fáradtság m eghozta a m egértés kezdetét. Ekkor kezdte m egérteni, erre ráébredt írás közben. D e a szörnyű igazi megértés még ezután jön, és nem szabad m esterkélt retorikus kije­ lentésekkel m egm utatnia, hanem felidézve azokat a való­ 198

ságos m ozzanatokat, amelyek létrehozták. H olnap kiiga­ zít m indent, azután folytatja. Elrakta és bezárta a kéziratos füzeteket a bőröndbe, kilépett a szobája ajtaján, és végigm ent a szálloda hom ­ lokzata előtt, oda, ahol M arita olvasott. - Akarsz reggelizni ? - kérdezte a lány. - Azt hiszem, innék valamit. - Igyunk a bárban - m ondta M arita. - O tt hűvösebb. Bem entek, leültek a bárszékekre, D ávid a H aig Pitch üvegből töltött m agának, és hideg P errier-t ö n tött hozzá. - Mi van C atherine-nel? - Nagyon boldogan és vidám an m ent el. - És te hogy vagy? - Boldog és félénk és elég csendes vagyok. - T ú l félénk ahhoz, hogy megcsókoljalak? Átölelték egymást, s D ávid érezte, hogy ism ét egésszé válik. N em volt tudatában, m ennyire m egoszlott és ket­ tévált, m ert ha dolgozni kezdett, az írás egy belső m agból jött, amelyet nem lehetett kettéválasztani vagy akár csak felsérteni vagy m egkarcolni. Ezt tudta, és ebben volt az ereje, hiszen lénye többi részét fel lehetett hasogatni. A pultnál ültek, m íg a fiú terített, és a tengeri szellőben érezni lehetett az ősz első hűvösét, s aztán, m ikor az asz­ talnál ültek a fenyők alatt, evés és ivás közben m egint érezték. - Ez a hűvös szél egyenesen K urdisztánból jön m ondta Dávid. - Rövidesen m egérkeznek az egyenlítői viharok. - Ma nem érkeznek m eg - m ondta a lány. —M a nem kell m iattuk aggódnunk. - Nem volt semmiféle szélvihar, m ióta C annes-ban a kávéházban találkoztunk. 199

- Ilyen régi dolgokra is emlékszel? - R égebbinek tetszik, m int a háború. - Én a háborúban voltam az elm últ három napban m ondta a lány. - Csak ma reggel léptem ki belőle. - Én nem is gondolok rá - m ondta Dávid. - M ost m ár végigolvastam - m ondta M a rita -, de téged nem értettelek. Sose m ondtad ki világosan, m iben hiszel. Dávid töltött a lánynak, aztán magának. - É n is csak utána tudtam meg - m ondta. —így aztán nem tettem úgy, m intha korábban tudtam volna. M íg benne voltam , nem gondolkodtam rajta. Csak gyakorlati dolgokat éreztem , láttam , tettem , gondoltam . Ezért nem jobb a könyv. M ert nem voltam elég értelm es. -N a g y o n jó könyv. Csodálatosak a repülős részekés az a ráérzés az em berekre és a gépekre. - M ás em bereket meg technikai és gyakorlati dolgokat jól írok m e g - m ondta Dávid. - N e m érzelegni vagy h en ­ cegni akarok. D e M arita, senki sem ism eri magát, ha m é­ lyen benne van valam iben. M agadra gondolni m éltatlan. Szégyenletes volna az adott pillanatban. - D e utána tudod. - Hogyne. N éha. - Elolvashatom a beszámolót? D ávid m egint bort töltött a két pohárba. - M ennyit m esélt el neked ? - Azt m ondta, elmesélt m indent. Nagyon jól tud m e­ sélni. - Jobb szeretném , ha nem olvasnád el - m ondta Dávid. - Csak bajt csinálna. M ikor írtam , nem tudtam , hogy te leszel, és azt nem akadályozhatom meg, hogy ő elm ond­ jon neked bizonyos dolgokat, de arra nincs szükségem, hogy olvass is róluk. 200

- Szóval nem szabad elolvasnom. - Szeretném , ha nem olvasnád el. Én nem akarok pa­ rancsolni neked. - Akkor m eg kell m ondanom - m ondta a lány. - O daadta, hogy elolvasd? - Igen. Azt m ondta, ez fontos. - A fene enné meg. - N em azért csinálta, hogy rosszat tegyen. Akkor tö r­ tént, am ikor annyira szorongott. - Szóval elolvastad az egészet? - Igen. Csodálatos. Sokkal jobb, m int az utolsó köny­ ved, és ezek az elbeszélések még jobbak, m int a beszám o­ ló vagy bárm i más. - Hogy tetszett a m adridi rész? - R ánézett a lányra, az visszanézett rá, aztán m egnedvesítette az ajkát, és nem nézett félre, m ikor azt m o n d ta : - Erről m indent tudtam , m ert én is olyan vagyok, m int te. M ikor egymás m ellett feküdtek, M arita azt m ondta: Gondolsz rá, m ikor velem szeretkezel ? - N em , te buta. - N em akarod, hogy azokat a figurákat csináljam , amiket ő? M ert én is ism erem , és m eg tudom csinálni őket. - Ne beszélj, csak simogass. - Jobban csinálnám , m int ő. - Ne beszélj m ár. - Ne hidd, hogy neked m u száj... - Ne beszélj. - De neked nem m u sz á j... - Senkinek sem m uszáj, de m i... Egymást szorosan, erősen, m ajd végül gyengéden át­ 201

ölelve feküdtek, és M a rita azt m o n d ta : - El kell m ennem . K érlek, aludj helyettem is. M egcsókolta, s m ire visszatért, D ávid m ár aludt. M eg akarta várni M arítát, de várakozás közben elaludt. M ari­ ta lefeküdt m elléje, m egcsókolta, s mivel D ávid nem éb­ redt fel, nagyon nyugodtan elfeküdt m ellette és m egpró­ bált elaludni. D e nem volt álm os, és nagyon gyengéden m egint m egcsókolta, azután elkezdett vele finoman ját­ szani, m iközben m ellét nekinyom ta. D ávid m egm ozdult álm ában, és M arira m ost fejét lecsúsztatta D ávid m ellka­ sára, és lágyan, kutatóan, játékosan kis, bizalmas felfede­ ző utakra indult. H osszú és hűvös délután volt, D ávid aludt, s m ire fel­ ébredt, M arita eltűnt. H allotta a két lány hangját a tera­ szon. Felöltözött, kireteszelte dolgozószobája összekötő ajtaját, s onnan, a kijárati ajtón át m ent ki a kockakőre. Senkit nem talált a teraszon, csak a pincért, aki éppen leszedte az uzsonnaasztalt. A lányok a bárban voltak.

202

H U S Z O N H A R M A D I K FEJH ZIÍT

A két lány a bárban ült, m ellettük jéggel teli vödörben egy üveg Perrier-Jouét, és m indketten üdék és szépek voltak. - Olyan, m int am ikor az em ber a volt férjével találko­ zik - m ondta C atherine. - Nagyvilági hölgynek érzem magam. —Vidám abb és csinosabb volt, m int valaha. Megvallom, illik hozzád a szerep. - C súfondárosan vé­ gigmérte D ávidét. - Szerinted nincs semmi baja ? - kérdezte M arita. D a ­ vidre nézett és elpirult. - Van okod elpirulni - m ondta Catherine. - N ézd meg jól, Dávid. - Nagyon csinos - m ondta Dávid. - És te is ... - Olyan tizenhat évesnek látszik - m ondta C atherine. Azt m ondta, beszélt neked arról, hogy elolvasta a beszá­ molót. - Talán előbb meg kellett volna kérdezned engem m ondta Dávid. - Igen, tudom - felelte C atherine. - D e elkezdtem a magam kedvére olvasni, és olyan érdekes volt, hogy úgy gondoltam, Örökösnönek is el kellene olvasnia. - Én nem et m ondtam volna. - A lényeg az - m ondta C atherine - , hogy ha nem et m ond bárm ire, M arita, csak csináld tovább. A nnak a nemnek nincs jelentősége. 203

- N e m hinném - m ondta M arita. Egy m osolyt küldött Dávid felé. -A z é rt nem hiszed, m ert nem jutott el a beszám olóban a mai napig. Ha m egírja, rájössz. - Végeztem a beszámolóval —m ondta Dávid. - Ez disznóság - m ondta C atherine. - Ez volt az én ajándékom és a közös tervünk. - Meg kell írnod, D á v id - m ondta a lány. - U gye, m eg­ írod ? - Bele akar kerülni, Dávid - m ondta C atherine. - És sokkal jobb lesz, ha van egy fekete hajú nőd is. Dávid töltött magának egy pohár pezsgőt. L átta, hogy M arita ránéz, figyelmeztetően, és azt m ondta C atherinenek: - A m int befejeztem az elbeszéléseket, tovább írom. M it csináltál egész nap? -J ó n a p o m volt. D öntöttem egyben-m ásban, es terve­ ket csináltam. - U ram isten - m ondta Dávid. - Nagyon szim pla terveket - m ondta C atherine. Nem kell nyöszörögnöd m iattuk. Egész nap azt csinál­ tad, amit akartál, és ennek én örültem . De jogom van egy-két tervet csinálni. - M ilyen terveket ? - kérdezte Dávid. A hangja nagyon tom pa volt. - Először is, el kell intéznünk, hogy kiadják a könyvet. Le kell gépeltetnem a kéziratból azt, ami m ár készen van, és illusztrációkat kell csináltatnom hozzá. Beszélnem kell a grafikusokkal, és meg kell egyeznem velük. - S űrű napod volt - m ondta D ávid. - Azt tudod, ugye, hogy addig nem szokás legépeltetni a kéziratot, amíg az írója át nem nézte és gépelésre elő nem készí­ tetté? 2.04

- E rre nincs szükség, m ert nekem csak egy nyers vázlat kell, hogy a grafikusoknak m egm utassam . - É rtem . Es ha én nem akarom , hogy már legépeljék? - N em akarod, hogy kiadják ? En akarom. Es valakinek meg keíí tennie a gyakorlati lépéseket. - M a m ilyen m űvészekre gondoltál ? - M indenféle m űvészekre m indenféle irányzatból. M int M arié L aurencin, Pascen, D e ra in ,l)u fy é s Picasso. - U ram isten, D erain. - N em tudsz elképzelni egy szép L aurencin-képet M aritárói és rólam a kocsiban, m ikor először m egálltunk a Loupnál, útban N izza felé? - E rről nem irtam . - Akkor írjál. Ez sokkal érdekesebb és tanulságosabb, m int egy csomó léggyel borított, ótvaros bennszülött Közép-Afrikában egy kraalban vagy mi a csudában, és a ré­ szeg apád, am int savanyú sörtől bűzölögve tántorog idcoda, és nem tudja, a kis rémségek közül kiket nem zett ő. - Vége a m ókának, kacagásnak - m ondta Dávid. - M it m ondtál, D ávid? - kérdezte M arita. - Azt m ondtam , köszönöm , hogy velem ebédeltél felelte Dávid. - M iért nem köszönöd m eg a tö bbit is? — kérdezte Catherine. - Valami nagyon hatásosat kellett csinálnia, hogy úgy aludj egész délután, m int a hulla. L egalább ezt köszönd meg neki. - K öszönöm , hogy eljöttél úszni - m o n d ta D ávid a lánynak. - Ó, hát úsztatok ? - m ondta C atherine. —Ö rülök neki. - J ó messzire kiúsztunk - felelte M arita. - És nagyon jó ebédet ettünk. T e jól ebédeltél, C atherine? -A z t h iszem -m o n d ta Catherine. - N em emlékszem rá. 205

- Hol voltál? - kérdezte M arita kedvesen. - Saint R aphaelben - m o n d ta C atherine. - Em lék­ szem, hogy ott m egálltam , de az ebédre nem emlékszem. N em figyelek oda, ha egyedül eszem. D e biztos vagyok benne, hogy ott m egebédeltem . T u d o m , hogy akartam. - J ó utad volt visszafelé? - kérdezte M arita. - Olyan kellemes, hűvös délután volt. - N em tudom - m ondta C atherine. - N em figyeltem oda. Azon gondolkodtam , hogy meg kell csinálni a köny­ vet, és neki kellene látnunk. N eki kell látnunk. N em tu ­ dom , m iért kezdett D ávid akadékoskodni, m ihelyt én nekifogtam , hogy egy kicsit rendbe rakjam. Az egész olyan keservesen összevissza alakult, hogy hirtelen m indnyájunk nevében elszégyelltem magam. - Szegény C atherine - m ondta M arita. - D e m ost, hogy eltervezted az egészet, biztos jobban érzed magad. - Jobban - m ondta C atherine. - Olyan boldog voltam, m ikor bejöttem . T u d tam , hogy titeket is boldoggá tesz­ lek, és valami gyakorlati eredm ényt is elérek, és akkor D ávid úgy bánik velem, m intha idióta vagy leprás vol­ nék. N em tehetek róla, ha gyakorlatias és józan vagyok. - T udom , Ö rdög - m ondta Dávid. - Csak nem akar­ tam , hogy összekutyulódjon a két m unka. - D e hát te kutyulod össze - felelte C atherine. - Nem látod? Ide-oda ugrálsz, hogy elbeszéléseket írj, pedig csak folytatnod kellene a beszámolót, ami oly sokat jelent m indnyájunknak. Olyan jól m ent, és éppen a legizgalma­ sabb részekhez érkeztünk. Valakinek m eg kell értetnie veled, hogy az elbeszélésekkel te csak a kötelességed elől menekülsz a m agad m ódján. M arita m egint D avidre nézett, s az tudta, m it akar a lány közölni vele. 206

- R endbe kell szednem magam. M ondd cl M arkának, és én rögtön jövök - m ondta. - Van m ás beszélnivalónk - m ondta Catherine. - Saj­ nálom , hogy kom iszkodtam veled m eg M arkával. Igazá­ ból nagyon boldoggá tesztek. D ávid m agával v itt m in d en t, ami elhangzott, a fü r­ dőszobába, o tt letusolt, és frissen m osott halászszvettert és vászonnadrágot vett fel. Az esték m ár elég h ű ­ vösek voltak, s M arita a bárban ült, és a Vogue-ot n é­ zegette. - E lm ent, hogy szétnézzen a szobádban - m ondta M a­ rita. - Hogy van ? - H onnan tu dhatnám , D ávid? M ost éppen nagy könyvkiadó. F eladta a szexet. M ár nem érdekli. G yere­ kes dolog tulajdonképpen, m ondja. N em érti, hogyan is jelenthetett neki bárm it is régebben. D e ha valaha is újra kezdi, akkor esetleg egy másik növel lesz viszonya. Sok szó esett egy másik nőről. - U ram isten, nem hittem volna, hogy így alakul. - N e foglalkozz vele - m ondta M arita. - N em szám ít, hogy mi van, én szeretlek, és holnap írni fogsz. Bejött C atherine, és azt m o n d ta : - Csodaszépek vagy­ tok így együtt, és én büszke vagyok rátok. Ú gy érzem, m intha én találtalak volna ki benneteket. D ávid jó volt ma, M arita? - Finom ebédet ettünk - m ondta M arita. - K érlek, légy m éltányos, C atherine. - Ó, tudom , hogy ügyes szerető - m ondta C atherine. M indig az. M int ahogy a m artinit is ügyesen keveri, ügyesen úszik, vagy síel, vagy ahogy valószínűleg repült. Sose láttam repülni. M indenki azt m ondja, hogy káprá­ 207

zatos volt. G ondolom , olyan lehet, m in t az akrobatika, és éppoly unalm as. En nem ezt kérdeztem . -N a g y o n jó volt tőled, hogy együtt tö lth ettü n k kettes­ ben egy napot - m ondta M arita. - E gyütt tölthetnek a hátralévő életeteket - m ondta C atherine. - H a nem unjátok meg egym ást. N ekem egyikőtökre sincs tovább szükségem. D ávid a tükörből nézte: nyugodtnak, csinosnak, n o r­ m álisnak látszott. L átta, hogy M arita nagyon szom orúan nézi. - D e szívesen elnézegetlek benneteket, és szívesen hall­ gatlak benneteket, ha egyáltalán kinyitjátok a szátokat. - Hogy vagy? - K ezdetnek nem rossz - m ondta C atherine. - N agyon jól vagyok. - Van valami terved? - kérdezte D ávid. Ú gy érezte, m intha egy hajónak integetne. - Csak am iről m ár beszéltem - folytatta C atherine. Az valószínűleg elég dolgot ad majd. - M i volt az a hülyeség egy másik nőről? Érezte, hogy M arita m egrúgja, s visszajelzésként r á ­ tette a lábát az övére. - A z nem h ü ly esé g -m o n d ta Catherine. - M ég egyszer meg akarom próbálni, hogy lássam, kihagytam -e vala­ mit. M egeshet. - M indnyájan esendők vagyunk - m ondta D ávid, és M arita m egint m egrúgta. - Ellenőrizni akarom - m ondta C atherine. - M ost m ár eleget tudok róla, hogy megítéljem. Ne aggódj a fekete nőd m iatt. N em az én esetem. A tiéd lehet. Olyan, ami­ lyet te szeretsz, és nagyon helyes, de nem nekem való. Engem nem vonz az utcagyerek-típus. 208

- T alán utcagyerek vagyok - m ondta M arita. - Ez nagyon finom szó ehhez a szerephez. - D e igazibb nő is vagyok, m int te, C atherine. - G yerünk, m utasd meg D avidnek, m ilyen utcagyerek vagy. T etszeni fog neki. - Azt tudja, m ilyen nő vagyok. - Pom pás - m ondta Catherine. - Ö rülök, hogy végre m ind a kettőtöknek m egoldódott a nyelve. Szeretek tár­ salogni. - T e valójában nem is vagy nő - m ondta M arita. - T udom - m ondta Catherine. - Elég gyakran próbál­ tam m egértetni D aviddel. N em igaz, D ávid? Dávid ránézett, és nem szólt semmit. - N em így volt? - D e igen - m ondta Dávid. - M adridban annyira próbáltam lány lenni, hogy m ajd darabokra szakadtam bele, és csak annyit értem el, hogy csakugyan darabokra szakadtam - m ondta C atherine. Én m ár túl vagyok m indenen. T e lány is vagy, fiú is vagy. Igazán. N em kell átváltoznod, és nem pusztulsz bele. Én nem ilyen vagyok. És m ost m ár semmi sem vagyok. Én csak azt akartam , hogy te m eg D ávid boldogok legyetek. A többit csak kitalálom . M arita közbeszólt: - T u d o m , és igyekszem elm agya­ rázni D avidnek. - T udom én azt. D e nem kell kiállnod m ellettem vagy bárm i m ellett. N e csináld. Am úgy sem csinálná senki, még talán te sem igazán. D e én biztatlak is, hogy ne csi­ náld. Azt akarom , hogy boldog légy, és öt is boldoggá tedd. T e képes is vagy rá, én meg nem , és ezt tudom is. - T e vagy a világ legklasszabb nője —m ondta M arita. - N em igaz. M egbuktam , m ielőtt elkezdtem volna. 209

- N em . É n buktam m eg - m ondta M arita. - Buta és rém es voltam . - N em voltál buta. M inden, am it m ondtál, igaz. N e beszéljünk tovább, inkább kössünk békét. Elfogadod? - T e is fogadd el, kérlek - kérte tőle M arita. - E zt akarom - m ondta C atherine. - És ne légy ilyen tragikus zsaroló. K érlek, D ávid, dolgozz kedvedre a könyvön. N ekem , tudod, csak az a fontos, hogy olyan jót írj, am ilyen jót csak tudsz. így kezdtük. M ost m ár tú lju ­ tottam ezen az egész histórián. - Csak nagyon fáradt voltál - m ondta Dávid. - És nem hiszem , hogy egy falatnyi ebédet is ettél. - Valószínűleg nem - m ondta C atherine. - D e lehet, hogy igen. Hagyjuk m ost ezt az egészet, és legyünk jó barátok. így hát barátok lettek, bárm it jelentsen is a barátság, és igyekeztek nem gondolkodni, csak beszéltek és hallgat­ ták egym ást abban a valóságon túli világban, amivé a valóság változott. H allgatta, ahogyan ők ketten beszél­ nek egym ásról, és tudta, hogy m ind a ketten nyilvánvaló­ an tudják, m it gondol a másik, és talán azt is, m it m ond­ tak őneki külön-külön. Ily m ódon csakugyan barátok voltak, egyetértettek alapvető egyet nem értésükben, m egbíztak teljes bizalm atlanságukban, és élvezték egy­ más társaságát. Ő is élvezte a társaságukat, de ma estére elege volt belőle. H olnap vissza kell térnie saját országába, abba, am ely­ re C atherine féltékeny, és amelyet M arita szeret és tisz­ tel. Az elbeszélés országában boldog volt, de tudta, hogy ez túl szép, nem tarthat soká, s m ost m egint visszatért onnan, a szeretett vidékről a túlnépesedett ürességébe ennek az őrületnek, amely m ost hirtelen szertelen gya­ 210

korlatiasságba váltott. Belefáradt, és belefáradt abba, hogy M arita együttm űködik ellenségével. Neki nem el­ lensége C atherine, csak annyiban, hogy őt is m egszemé­ lyesíti a célhoz sose jutó, m egvalósíthatatlan keresésben: a szerelem ben, és így önmaga ellensége. Olyannyira szüksége van egy ellenségre, hogy a maga közelében kell tartania egyet, és ő m aga a legközelebbi és a legkönynyebben m egtám adható, m ert ism eri védőfalunk m in­ den gyengeségét, erejét és hibáját. Ü gyesen oldalba tám ad, s aztán rájön, hogy ez a saját oldala, és az u to l­ só összecsapás m indig nagy kavargás, és a felszálló por a mi porunk. Vacsora után C atherine triktrakot akart játszani M aritával. M indig kom olyan játszották, pénzbe, s amikor Catherine elm ent a tábláért, M arita azt m ondta D avid­ nek : - Kérlek, mégse gyere a szobámba ma éjjel. - Jó.

- M egértesz ? - M ellőzzük ezt a s z ó t-m o n d ta D ávid. Ahogy a m u n ­ ka ideje közeledett, visszatért hidegsége. - Haragszol? - Igen - m ondta Dávid. - Rám? - Nem. - Nem haragudhatsz egy betegre. - M ég nagyon fiatal vagy - m ondta Dávid. - M indenki mindig éppen rájuk haragszik. H a m ajd te is beteg leszel, látni fogod. - Bárcsak ne haragudnál. - Bárcsak sose találkoztam volna egyikőtökkel sem. - Kérlek, ne, Dávid. - T udod, hogy nem igaz. Csak felkészülök a m unkára. 211

Bem ent a hálószobájukba, és m eggyújtotta az olvasó­ lám pát az ágy m ellett a maga oldalán, kényelm esen elhe­ lyezkedett, és olvasni kezdte W. H. H udson egyik köny­ vét. A Természet a dombvidéken cím nem volt túl csábító, ezért választotta. A nnyit m ár tu d o tt, hogy eljön az idő, amikor szüksége lesz m inden könyvre, és a legjobbakat arra tartogatta. D e am int túljutott a cím en, egyáltalán nem találta unalm asnak. Boldogan olvasott, s m egint visszalépett a m ostani életéből, és ott lovagolt H udsonnal és a bátyjával a m ellig érő bogáncspihe kavargó fehérsé­ gében a holdfényben, és a kocka koppanása és a lányok hangja m egint valóságossá vált, és am ikor egy idő m úlva kim ent, hogy csináljon magának egy whiskyt Perrier-vel, s visszatérjen vele az olvasmányához, a két játszó lányt valóságos em beri lényeknek látta, akik valami normális dolgot csinálnak, és nem valamilyen kedve ellenére vé­ gignézett színielőadás szereplőinek. Visszam ent a szobába, lassan m egitta a whiskyjét, le­ vetkőzött, leoltotta a villanyt, s m ár csaknem aludt, m i­ kor hallotta, hogy C atherine bejön a szobába. Úgy érez­ te, hosszú időt tölt a fürdőszobában, m ielőtt ágyba jött volna, és m ozdulatlanul feküdt, egyenletesen lélegzett, és rem élte, hogy csakugyan el fog aludni. - Ébren vagy, D ávid? - kérdezte Catherine. - Azt hiszem. - N e ébredj fel. K öszönöm , hogy itt alszol. - R endszerint itt alszom. - N em kötelező. - D e igen. - Ö rülök, hogy itt vagy. Jó éjszakát. - Jó éjszakát. - Adsz egy búcsúcsókot éjszakára? 212

- Persze - m ondta Dávid. M egcsókolta, és ez a C atherine olyan volt, m int régeb­ ben, am ikor egy időre m integy visszatért hozzá. - Sajnálom, hogy m egint m egbuktam . - Ne beszéljünk erről. - Gyűlölsz? - Nem . - K ezdhetjük újra úgy, ahogy elterveztem ? - N em hiszem. - Akkor m iért ide jöttél? - Ide tartozom . - M ás oka nincs? - Attól féltem, hogy m agányos leszel. - Az voltam. - M indenki m agányos - m ondta Dávid. - Szörnyű együtt lenni az ágyban és mégis magányosan. - N incs megoldás - m ondta D ávid. - A terveid m eg az elképzeléseid nem érnek semmit. - Ki sem próbáltam őket. -A m ú g y is őrültség volt. Elegem van az őrültségekből. N em csak téged szakítanak darabokra. - T udom . D e nem próbálhatnánk meg azért m ég egy­ szer, es aztán jó leszek. Képes vagyok rá. Csaknem sike­ rült már. - Elegem van belőle, Ördög. M inden porcikám nak elege van belőle. - N em próbálnád meg még egyszer m iatta is, m eg m i­ attam is? - N em segít, és elegem van belőle. - Azt m ondta, hogy jó napotok volt, és te vidám voltál, egy cseppet sem rosszkedvű. N em próbálnád m eg még egyszer m indkettőnkért? A nnyira szeretném . 213

- M indent annyira szeretnél, és ha m egkapod, akkor vége az egésznek, és fütyülsz rá. - Csak túlontúl m agabiztos voltam , és olyankor elvi­ selhetetlenné válók. K érlek, próbáljuk m eg még egyszer. - A ludjunk, Ördög, és ne beszéljünk róla. - K érlek, csókolj meg még egyszer - m ondta C athe­ rine. - A ludni fogok, m ert tudom , hogy megteszed. Azért teszel m eg m indig m indent, am it szeretnék, m ert igazából te is akarod. - Én csak m iattad akarok bárm it is, Ö rdög. - Ez nem igaz, Dávid. Egyébként is, én te vagyok meg ő. Ezért csináltam . Én m indenki vagyok. E zt tudtad, ugye? - A ludj, Ö rdög. - M indjárt. D e csókolj meg, kérlek, m ég egyszer, hogy ne legyünk magányosak.

214

H U S Z O N N E G Y E D I K F E JE Z E T

Reggel m egint a hegy távoli lejtőjén járt. Az elefánt m ár nem vonult előre, m int eddig, hanem céltalanul járkált, olykor evett, és D ávid tudta, hogy a közelébe jutottak. M egpróbálta felidézni, m it érzett akkor. M ég nem sze­ rette az elefántot. E zt nem szabad elfelednie. Csak a maga fáradtságából fakadó szomorúság volt benne, s ez értette meg vele az öregkort. Bárha túlontúl fiatal volt, m egér­ tette, m ilyen lehet túlontúl öregnek lenni. H iányzott ne­ ki K ibo, és ha eszébe ju to tt, hogy Jum a m egölte az elefánt barátját, Jum a ellen fordult, és testvérének érezte az ele­ fántot. T u d ta , m ilyen sokat jelent, hogy látta az elefántot holdfényben, és követte K ibóval, és a közelébe ju to tt a tisztáson, annyira, hogy látta m indkét hatalm as agyarát. De nem tudta, hogy ezután m ár semmi nem lesz ilyen jó. M ost m ár tudta, hogy m eg fogják ölni az elefántot, és ő nem tehet ellene sem m it. Elárulta az elefántot, m ikor visszament a sham bába és beszélt róla. M egölnének en­ gem is, és megölnék K ibót, ha elefántcsont agyarunk vol­ na, gondolta, és tu d ta, hogy ez nem igaz. Az elefánt biz­ tosan azt a helyet keresi, ahol született, és o tt fogják m eg­ ölni. Ettől válik az egész tökéletessé. O tt szerették volna megölni, ahol a barátját megölték. Jó móka lett volna. K edvükre való. A rohadt barátgyilkosok. Egy sűrűség fedezékének széléig lopakodtak, és az ele­ fánt ott volt előttük. D ávid érezte a szagát, és m indnyájan 215

hallották, ahogy lehúzza az ágakat és a letörő ágak reccsenését. Apja D ávid vállára tette a kezét, hogy hátranyom ­ ja, és odakinn m arasztalja, aztán jókora csipet ham ut vett ki a zsebébe dugott zacskóból, és a levegőbe lökte. A ha­ m u lehulltában alig-alig húzott feléjük, és apja bólintott Jum ának, és lehajolt, hogy kövesse a sűrűségbe. D ávid nézte a hátukat és a seggüket, ahogy benyom ulnak és eltűnnek. N em hallotta a mozgásukat. M ozdulatlanul állt, és hallgatta a táplálkozó elefántot. Éppoly erősen érezte a szagát, m int aznap éjjel a hold­ fényben, am ikor a közelébe lopózott és látta bám ulatos agyarait. A ztán, hogy ott várt, m inden elcsendesedett, és m ár nem érezte az elefánt szagát. A ztán magas hangú visítást hallott, csattanást, a .303 lövését, utána apja .450esének mély hangú durranását, aztán a ropogás és tö rde­ lés egyre távolodott, és ő bem ent a sűrűbe, és ott találta Jum át, tántorogva, a hom lokáról végigfolyt a vér az ar­ cán, s apját, falfehéren és dühösen. - N ekim ent Jum ának, és ledöntötte —m ondta az apja. - Jum a fejbe lőtte. - T e hol találtad el ? - Ahol belebaszhattam - m ondta az apja. - Nyomás utána a kibaszott vérnyom on. Sok vér volt. Az egyik sebből D ávid feje magasságában fröcskölt fényesen a fatörzsekre, levelekre, indákra, a másikból jóval alacsonyabban sötét, gyom ortartalom tól bűzlő sugárban. - T ü d ő - és béllövés - m ondta az apja. - Vagy elfeküdt m ár, vagy egy helyben áll. Egy helyben állt, m ert a kíntól és a kétségbeeséstől m ár nem tu d o tt m ozdulni. Á ttört a sűrű bozóton, amelyet legelt, és átvágott egy ritka erdősávon, és D ávid és az apja 216

futva követték a vastagon szétfröccsent vérnyom ot. Az­ tán bem ent a sűrű erdőbe, és D ávid m egpillantotta előt­ tük a hatalm as szürke testet egy fatörzs m ellett. Csak a hátulját látta, azután apja elébe lépett, ő követte, és úgy m entek végig az elefánt m ellett, m intha hajó volna, és D ávid látta, hogy a lapockájából dől a vér, és lefolyik az oldalán, aztán az apja felemelte a puskáját, és lőtt, és az elefánt odafordította fejét a nagy agyarakkal, nehézkesen és lassan, és rájuk nézett, és amikor apja kilőtte a másik csövet, az elefánt m egingott, m int egy kivágott fa, és felé­ jük zuhant. D e még élt. M eg volt bénulva, és m ost törött lapockával feküdt. N em m ozdult, de a szeme élt, és D a­ vidre nézett. N agyon hosszú szempillái voltak, és szeme elevenebb volt bárm inél, amit D ávid valaha is látott. - Lőj j a füle tövébe a három százhárm assal •- m ondta az apja. - G yerünk. - Lőjj te - m ondta Dávid. Jum a sántikálva és vérezve odaért hozzájuk, hom lok­ bőre belelógott a bal szemébe, kilátszott az orrcsontja, és beszakadt az egyik füle, és szó nélkül elvette a puskát D ávidtól, és csaknem belenyom ta a csövéget a fülnyilásba, és a závárt dühösen m egrántva és előrelökve kétszer tüzelt. Az elefánt szeme tágra nyílt az első lövéstől, és aztán üvegesedni kezdett, és vér jött a füléből, és két fé­ nyes patakban lecsorgott a ráncos szürke bőrön. M ás szí­ nű vér volt, és D ávid arra gondolt, ezt nem szabad elfel ej tenem , és nem is felejtette el, de sohasem volt m ég szük­ sége rá. M ostanára m inden méltóság, fenségesség és szépség eltűnt az elefántból, csak egy óriási ráncos halom volt. - H át elkaptuk, D avey, hála neked - m o n d ta az apja. M ost jó lesz tüzet raknunk, hogy rendbe szedhessem J u217

m át. G yere ide, te vén H um pty D um pty. Az agyar m eg­ vár. Jum a vigyorogva odam ent hozzá, kezében a teljesen szőrtelen farokkal. Egy disznó m egjegyzést tettek, aztán apja gyorsan szuahéliül kezdett beszélni: m ilyen messze van a víz? M ilyen messze kell m enni, hogy segítséget hozzál az agyarak kivágásához. Hogy vagy, te sem m ire­ kellő vén disznóbaszó? M id tö rt el? M iután m egkapta a válaszokat, az apja azt m o n d ta : T e m eg én visszamegyünk oda, ahol ledobtuk a csomago­ kat, m ikor elindultunk utána. Jum a m ajd gyűjt fát, és tüzet rak. Az elsősegélykészlet a csomagom ban van. N em fog m egfertőződni. Ez nem karom tól származik. G yerünk. Apja tu dta, hogy őbenne m ilyen érzéseket ébresztett az elefántvadászat, és aznap éjjel és a következő néhány nap igyekezett őt, ha nem is m egtéríteni, de legalább visszavezetni ahhoz a fiúhoz, aki volt, m ielőtt tudatára ébredt, hogy gyűlöli az elefántvadászatot. D ávid nem fogalm azta meg az elbeszélésben apja szándékát, amit az sohasem fogalm azott meg, csak a történéseket használta, az u n d o rt, a mészárlás eseményeit és hatását, és az agya­ rak kibaltázásának m űveletét, és Jum a kezdetleges keze­ lését, am it csúfolódással és ugratással álcáztak, hogy leki ­ csinyeljék a fájdalm akat, és csökkentsék jelentőségüket, m ert nem volt náluk fájdalomcsillapító. A D avidre h áru ­ ló fokozott felelősséget és a felkínált, de visszautasított bizalm at beletette az elbeszélésbe, anélkül, hogy jelentő­ ségüket hangsúlyozta volna. Igyekezett élővé tenni az elefántot, lecövekelve végső gyötrelm eiben és beleful­ ladva a vérébe, ami m ár oly sokszor folyt eddig is, de m indig elállt, s m ost úgy elöntötte, hogy nem kapott le­ 218

vegőt, a nagy szív csak nyom ta ki, m iközben figyelte az em bert, aki azért jött, hogy kivégezze. D ávid nagyon büszke volt, hogy az elefánt m egszim atolta Jum át, és azonnal nekitám adt. M egölte volna Jum át, ha apja nem lő bele, így orm ányával a fák közé hajította Jum át, és továbbrohant, belsejében a halállal, am elyet csupán újabb sebnek érzett, míg el nem árasztotta a vér, és el nem fojtotta a lélegzését. Aznap este a tűz m ellett Dávid el­ nézte az összevarrt arcú Jum át, aki igyekezett törött bo r­ dáit kikapcsolva lélegezni, és azon tűnődött, vajon az ele­ fánt felism erte-e, m ikor m egpróbálta m egölni. Rem élte, hogy igen. Az elefánt volt m ost az ideálja, ahogy apja volt sokáig, és azt gondolta, nem hittem volna, hogy képes erre ilyen öregen és fáradtan. M eg is ölte volna Jum át. D e rám nem úgy nézett, m intha meg akarna ölni. Csak szomorú volt, ahogy én is. Régi barátját látogatta meg halála napján. M ikor befejezte, tudta, hogy ez egy nagyon fiatal fiú története. Á tolvasta és felfedezte az üres szakaszokat, amelyeket ki kell töltenie, ha azt akarja, hogy bárki, aki olvassa, úgy érezze olvasás közben, hogy m indez csak­ ugyan m egtörténik, és megjelölte ezeket az üres szaka­ szokat. Eszébe jutott, hogyan veszítette el az elefánt teljes m éltóságát, am int a szeme m egszűnt élni, és hogyan kez­ dett m ár akkor felpuffadni még a hűvös estében is, am i­ kor apja és ő visszaért a csomagokkal. Ez m ár nem az igazi elefánt volt, csak egy szürke, ráncos, felpüffedő halott test és óriási barna és sárga foltos agyarak, am elyekért megölték. Az agyarakon elkenődött a rászáradt vér, és ő itt-o tt lekaparta a hüvelykujja körmével, m int egy darab­ ka m egszáradt pecsétviaszt, és beletette az ingzsebébe. 219

E n n y it vett el m indössze az elefánttól, és a m agányosság tu d atát. A m észárlás után apja aznap este m egpróbált beszélni vele a tűz m ellett. - Jusson eszedbe, Davey, hogy gyilkos volt - m ondta. - Ju m a azt m ondja, senki sem tudja, hány em bert ölt meg. - Azok m ind m eg akarták ölni őt, ugye? - T erm észetesen - m ondta az apja ha ilyen agyara volt. - A kkor hogy lehet gyilkos? - Ahogy gondolod - m ondta az apja. - Sajnálom, hogy ennyire összezavart. - Bár m egölte volna Jum át - m ondta Dávid. - A zt hiszem , ez némi túlzás - m ondta az apja. - N e feledd, hogy Jum a a barátod. - M ár nem, - N em kell ezt m egm ondani neki. - Ú gyis tudja - m ondta Dávid. - A z t hiszem , hogy rosszul ítéled meg J u m á t-m o n d ta az apja, s ennyiben m aradtak. M ikor a sok izgalom után végül épségben hazaértek az agyarakkal, és nekitám asztották őket a vesszőből és agyagból épített ház falának, s az agyarak, melyeknek hegye összeért, olyan hosszúak és vastagok voltak, hogy senki sem h itt a szemének, m ég akkor sem, amikor m egérintette őket, és senki, m ég apja sem ért fel a görbület tetejéig, ahol behajlottak, hogy a hegyük öszszetalálkozzon, s am ikor Jum a és az apja és ő hősök kissé részeg és m indjobban lerészegedő hősök - voltak, és K ibo hősök kutyája, az apja azt m ondta: - Kössünk bé­ két, Davey. 220

- Jól van - felelte ő, m ert tudta, hogy m ost kezdődik a soha el nem m ondás, am it elhatározott. - Ö rülök neki - m ondta az apja. - így annyival egysze­ rű b b és jobb. A ztán leültek az öregek székeire a nagy fügefa árnyéká­ ba, az agyarak o tt álltak a kunyhó falánál, bennszülött sört ittak tökkupákból, amelyeket egy fiatal lány hozott oda az öccsével, aki m ár nem volt undok nyűg, hanem hősök szolgája, ahogy ott ül a porban az egyik hős hősi kutyája m ellett, s az a hős kezében egy öreg kakast tartott, am elyet m ost léptettek elő a hős kedvenc kakasának rang­ jára. O tt ültek, és sört ittak, rákezdte a nagy dob, és bein­ d ult a Ngoma. K im ent a dolgozószobájából, boldogan, kiürültén, büszkén, s M arita a teraszon várt rá, a fényes kora őszi reggel napsütésében, amelyről neki sejtelm e sem volt. Tökéletes reggel volt, csendes és hűvös. A tenger lenn tükörsim án terü lt el, és az öböl túloldalán látszott Cannes s m ögötte a sötét hegyek. - Nagyon szeretlek - m ondta a fekete lánynak, m ikor az felállt. Á tkarolta és megcsókolta, s a lány azt m o n d ta : - Befejezted. - Be én - felelte. - M iért is ne? - Szeretlek és nagyon büszke vagyok rád - m ondta a lány. K isétáltak, és egymást átkarolva nézték a tengert. - Hogy vagy, jó lány? - Nagyon jól, és nagyon boldog vagyok - m ondta M a­ rita. - K om olyan m ondtad, hogy szeretsz, vagy csak a reggel m iatt? - A reggel m iatt - m ondta D ávid, és m egint m egcsó­ kolta. - Elolvashatom az elbeszélést? 221

- Ahhoz túl szép ez a nap. - E lolvashatom , hogy én is úgy érezzek, m int te, és ne csak azért legyek boldog, m ert te boldog vagy, m intha a kutyád lennék ? O daadta neki a kulcsot, s am ikor a lány kihozta a füze­ teket és olvasni kezdte a bárpultnál, m ellette ülve D ávid is olvasta. T u d ta, hogy ez m odortalanság és ostobaság. Ezt soha nem tette meg senkivel, és ellene volt m indan­ nak, am it az írásról tartott, de m ost nem gondolt rá, csak abban a pillanatban, m ikor átkarolta a lányt, és nézte az írást a vonalas papíron. Vele együtt akarta olvasni, és meg akarta vele osztani azt, am it sose osztott meg senki­ vel, és am it meggyőződése szerint nem lehet és nem sza­ bad m egosztani senkivel. M arita végzett az olvasással, és átkarolva D ávidét megcsókolta, oly erősen, hogy vért fakasztott az ajkából. D ávid ránézett, szórakozottan ízlelgette a vérét, és m o­ solygott. - N e haragudj, D ávid - m ondta a lány. - K érlek, bo­ csáss meg. Olyan boldog vagyok, és büszkébb, m int te. - Elég jó ? - kérdezte Dávid. - Érzed a shamba szagát és a tiszta szagot benn a kunyhóban és az öregek székeinek sim aságát? A kunyhó belül tényleg tiszta volt, és a föld­ padlót m indig felsöpörték. - Persze hogy az. M egvolt m ár a másik elbeszélésben is. M ég azt is látom, milyen szögben tartja K ibo, a hősi kutya a fejét. Foltot hagyott a vér a zsebeden? - Igen. F elpuhult, m ikor megizzadtam. - M enjünk be a városba, és ünnepeljük meg a mai na­ pot - m ondta M arita. - Annyi m indent csinálhatunk ma. D ávid bem ent a bárba, egy pohárba Haig whiskyt és hideg P errier-t töltött, és magával vitte a szobába, ott 222

m egitta a felét, és hideg vízzel lezuhanyozott. Aztán vá­ szonnadrágot és inget vett fel és alpargatas-1 a városi kiránduláshoz. Érezte, hogy az elbeszélés jó, és még jobb érzései voltak M aritával kapcsolatban. Egyik érzést sem csökkentette fokozódó tisztánlátása, amelyet most nem kísért szomorúság. C atherine azt csinál, am it csinál, és azt fog csinálni, amit csinálni fog. K inézett, és érezte a régi, boldog nem törődöm séget. Ilyen napon igazán repülni kelle­ ne. Bár volna egy repülőtér, gondolta, ahol bérelhetne egy gépet, és felvihetné M aritát, és m egm utathatná neki, m it lehet ilyen napon csinálni. 'Falán élvezné. De erre nincs repülőtér. H agyjuk hát. D e azért jó m u ­ latság lenne. Akárcsak a sízés. Az csak két hónapnyira van, ha annyira akarod. Istenem , de jó, hogy ma befe­ jeztem , és ő itt van. M arita, akiben nincs az a kurva féltékenység a m unkádra, és aki tudja, m it akarsz elér­ ni, és m ilyen m essze jutottál. Igazán tudja, nemcsak m egjátssza. Szeretem , és ezt jegyezd fel nekem , w his­ ky, és te tanúsítsd, P errier, öregfiú, öreg P errier bará­ tom , hűséges voltam hozzád, P errier, a m agam kiba­ szott m ódján. N agyon jó, m ikor az em ber ilyen jól é r­ zi m agát. B uta érzés, de úgy passzol a m ai napra, hát vedd fel. - G yerünk, kislány - m ondta M aritának a szobája ajta­ jából. - M i tart fel a gyönyörű lábadon kívül? - Kész vagyok, D ávid - m ondta a lány. Szűk pulóvert, vászonnadrágot viselt, és ragyogott az arca. M egkefélte sötét haját, és D avidre nézett. - Csuda jó, m ikor ilyen vidám vagy. - Olyan jó nap a mai - m ondta D ávid. - És olyan sze­ rencsések vagyunk. 223

- G ondolod? - kérdezte a lány, és a kocsihoz m ent. Igazán azt gondolod, hogy szerencsések vagyunk? - Igen —m ondta Dávid. - A zt hiszem , ma reggel válto­ zott m eg, vagy talán éjjel.

224

NEGYEDIK KÖNYV

H U S Z O N Ö TÖ D IK F E J E Z E T

C atherine kocsija a szálloda kocsibejárójában állt, mikor m egérkeztek. A kavicsos úton jobboldalt parkolt. Dávid m egállt m ögötte az Isottával, ő is, M arita is szótlanul kiszállt, és felm ent a kocsibejárón a kis, alacsony, üres kék kocsi m ellett a kockakövezetre. Elm entek D ávid bezárt ajtajú, nyitott ablakú szobája m ellett, M arita m egállt a saját szobája előtt, és azt m ond­ ta: - Viszlát. - M it csinálsz délután? - kérdezte D ávid. - N em tudom - m ondta a lány. - Itt leszek. D ávid elballagott a szálloda patiójáig, és bem ent a fő­ bejáraton. C atherine a bárpultnál ült, a párizsi H erald-ot olvasta, m ellette a pulton egy pohár és fél üveg bor. Fel­ nézett D avidre. - M i hozott vissza? - kérdezte. - A városban ebédeltünk és hazajöttünk. - Hogy van a kurvád? - M ég nincs kurvám . - A rra gondolok, akinek az elbeszéléseket irod. - Ó. Az elbeszéléseket. - Igen. Az elbeszéléseket. Azokat a rém es vacak kis történeteket a kam aszkorodról a csaló, részeges apád m ellett. - N em is csalt olyan nagyon. - N em csapta be a feleségét és m inden barátját? 227

- N em . Igazából csak saját magát. - H át te aztán undorítónak ábrázolod ezekben a tár­ cákban vagy karcolatokban vagy csattanó nélküli anek­ dotákban, amiket róla írtál. - Az elbeszélésekre gondolsz ? - T e nevezed őket elbeszélésnek - m ondta Catherine. - Igen - m ondta D ávid, és öntött magának egy pohár finom, hideg bort ezen a fényes, tiszta napon, a kényel­ mes, tiszta szálloda kellemes, napos szobájában, de hiába kortyolgatta, a bor nem emelte fel halott, hideg szívét. - A k a ro d , hogy idehívjam Ö rökösnőt? - kérdezte C atherine. - N em lenne jó, ha azt hinné, hogy összekü­ lönböztünk azon, kié a mai nap, vagy elzárkóztunk ket­ tesben inni. - N em kell idehívnod. - Szeretném . Ö gondoskodott rólad ma, nem én. D á­ vid, én igazán nem vagyok még hárpia. Csak úgy viselke­ dem és beszélek, m intha az volnék. M iközben Catherine visszaérkezésére várt, m egivott még egy pohár bort, és elolvasta a N ew York Herald Tri­ büné párizsi kiadását, amelyet C atherine a pulton ha­ gyott. A bor nem volt olyan jó ízű, ha így m agában itta, s keresett egy dugót a konyhában, hogy bedugaszolja az üveget, m ielőtt visszatenné a jégszekrénybe. D e az üveg­ nek nem volt elég súlya, s am ikor a nyugati ablakon beeső fény felé em elte, látta, m ilyen kevés m aradt, hát kiöntötte és m egitta, s az üveget letette a csem pézett padlóra. M ég m ost sem hatott, noha gyorsan felhajtotta. H á l’ istennek m ost beindultak az elbeszélések. Az utolsó könyvét a benne szereplő em berek cs a pontos részletek tették hihetővé és jóvá. Voltaképpen csak pon­ tosan vissza kellett emlékeznie, és a form át m egszabta az, 228

amit kihagyásra ítélt. így persze képes összehúzni őket, m int egy fényképezőgép blendéjét, és felerősíteni annyi­ ra, hogy egyetlen fényes pontra irányítsa a hőt, s szállni kezdjen a füst. T u d ta , hogy ez m ost sikerült neki. Am it C atherine m ondott az elbeszélésekről, amikor bántani akarta, attól elkezdett gondolkodni az apján, s m indazon, am it m egpróbált és képes volt m agában el­ rendezni. M ost újra próbálj rneg felnőtté válni, m ondta magának, és nézz szembe, amivel szem be kell néznéd, anélkül, hogy sértene vagy ingerültté tenne, ha valaki nem érti és nem becsüli azt, amit írtál. C atherine egyre kevésbé érti. D e te jó m unkát végeztél, és semmi sem befolyásolhat, amíg képes vagy dolgozni. M ost próbálj rajta segíteni, és felejtsd el m agadat. H olnap ott lesz az elbeszélés, átjavítod, és tökéletessé teszed. De Dávid nem akart az elbeszélésre gondolni. F onto­ sabb volt neki az írás, m int bármi más, pedig sok minden fontos volt neki, de tudta, hogy amikor dolgozik, nem sza­ bad szorongania miatta vagy vacakolnia, bíbelődnie vele, m int ahogy nem nyithatja ki a sötétkamra ajtaját, hogy lássa, hogyan hívódik elő a negatív. H agyd békén, m ondta magának. Nagy m arha vagy, de ennyit azért tudsz. Eszébe jutott a két lány, s azon tűnődött, nem kellene-e m egkeresnie őket, s m egtudnia, m it akarnak csinálni, el akarnak-e m enni úszni. Végtére is ez M arita meg az ő napja, s a lány talán vár rá. L ehet, hogy éppen kifőznek valamit. O da kellene m ennie, és m egkérdeznie, m it akar­ nak csinálni. Akkor hát m enj, m ondta magának. N e állj itt és spekulálj rajta. M enj, és keresd m eg őket. M arita szobájának ajtaja be volt csukva. K opogtatott. Beszélgettek, s am ikor kopogtatott, a beszélgetés fél­ bem aradt. 229

- Ki az? - kérdezte M arita. H allotta, hogy Catherine nevet, és azt m o n d ja: - A kár­ ki vagy is, gyere be. H allotta, hogy M arita m ond valam it C atherine-nek, s az kiszólt: - G yere be, Dávid. K inyitotta az ajtót. Egymás m ellett feküdtek a nagy ágyon, a lepedőt az állukig húzták. - G yere be, kérlek, D ávid - m ondta C atherine. - M ár vártunk. Dávid nézte őket, a komoly fekete lányt és a nevető szőkét. M arita a tekintetével m ondani akart neki valamit, C atherine nevetett. - N em fekszel mellénk, D ávid? - Azért jöttem , hogy m egtudjam , akartok-e fürödni vagy valami m ást csinálni - m ondta Dávid. - Én nem akarok - m ondta Catherine. - Örökösnő aludt az ágyban, és én lefeküdtem melléje. Nagyon jó lány volt, és arra kért, hogy m enjek el. Egy kicsit sem hűtlen hozzád. Egy icipicit sem. D e nem feküdnél m el­ lénk, hogy m ind a ketten hűségesek lehessünk hozzád? - N em - m ondta Dávid. - K érlek, D á v id - m ondta Catherine. - Olyan szép nap a mai. - N em akarsz elm enni úszni? - kérdezte Dávid M aritától. - Szeretnék - m ondta a lány a lepedő felett. - T i puritánok - m ondta Catherine. - Kérlek, viselked­ jetek m ind a ketten ésszerűen, és gyere az ágyba, Dávid. - El akarok m enni úszni - m ondta M arita. - Kérlek, menj ki, Dávid. - M iért ne láthatna ? - kérdezte Catherine. - A tenger­ parton úgyis lát. 230

- M ajd lát az öbölben - m ondta M arita. - K érlek, menj ki, Dávid. D ávid kim ent, és anélkül, hogy hátranézett volna, be­ csukta az ajtót, s hallotta, hogy M arita halkan beszél C atherine-hez, és C atherine nevet. V égigm ent a kocka­ köveken a szálloda bejáratáig, és kinézett a tengerre. Gyenge szellő fújt, s ő három francia rom bolót és egy cirkálót figyelt, amelyek élesen és sötéten kirajzolódtak a kék tengeren, m iközben alakzatban valamilyen m anő­ vert gyakoroltak. M essze voltak, s m éretük m iatt sziluett-ábráknak látszottak, míg meg nem jelent egy fehér csík, m ikor valam elyik hajó felgyorsult, hogy az alakzatot m egváltoztassa. D ávid addig figyelte őket, m íg a két lány oda nem jött. - N e légy m érges, kérlek - m ondta C atherine. A tengerparti kiránduláshoz öltöztek, s C atherine a törülközőkkel és fürdőköpenyekkel töm ött szatyrot egy vasszékre tette. - T e is jössz úszni? - kérdezte Dávid. - H a nem vagy dühös rám. D ávid nem szólt, csak nézte a hajókat, amelyek irányt változtattak, és egy újabb rom boló m ozdult ki az alakzatból, éles szögben elfordulva az orrától h á tra ­ torlódó fehér vonaltól. K ezdett füstöt okádni, s az szélesedő fekete legyező alakban h ú zó d o tt utána, ahogy fokozta sebességét. - Csak ugrattalak - m ondta Catherine. - Olyan jó go­ rom bán szoktuk régen ugratni egymást. T e meg én. - M it csinálnak, D ávid? - kérdezte M arita. - Tengeralattjáró-ellenes m anővereket, azt hiszem m ondta D ávid. - T alán tengeralattjárók is vannak velük. Valószínűleg T oulonból jöttek. 231

- Saínte M axim e-ban vagy Saint R aphaelben voltak m ondta C atherine. - L áttam őket a m inap. - N em tudom , m ire jó a füstfüggöny - m ondta Dávid. - Biztos vannak olyan hajók, am iket nem látunk. - O tt jönnek a repülőgépek - m ondta M arita. - H át nem gyönyörűek? Nagyon kicsi, csinos tengeri gépek voltak, s három közü­ lük a fokot megkerülve alacsonyan a víz felett közeledett. - M ikor itt voltunk kora nyáron, tüzérségi gyakorlatot tartottak a Poquerolles körzetében, és őrjítő v o lt-m o n d ­ ta C atherine. - Belereszkettek az ablakok. D obnak m ajd le mély vízi bom bákat, D ávid? - N e m tudom . N em hinném , ha igazi tengeralattjárók­ kal dolgoznak együtt. - H add m enjek úszni, D ávid, kérlek - m ondta C athe­ rine. - A zután elmegyek, és ti m indig kettesben fürödhettek. - Én hívtalak úszni - m ondta D ávid. - Ez igaz - m ondta Catherine. - H ívtál. Akkor máris m enjünk, és legyünk boldog jó barátok. H a a repülők közel jönnek a parthoz, láthatnak bennünket az öbölben, és attól jókedvük lesz. A repülőgépek közel jöttek az öbölhöz, m iközben D á­ vid és M arita messze kinn úszott, és C atherine a parton napozott. Gyorsan elhaladtak, három három tagú raj, nagy R höne m otorjaik dübörögtek, m ikor elszálltak fe­ lettük, m ajd elhalkultak, ahogy a gépek továbbrepültek Sainte M axim é felé. Dávid és M arita visszaúszott a partra, és leiilt a h o ­ mokba C atherine mellé. - M ég csak rám se néztek - m ondta Catherine. - N a ­ gyon komoly fiúk lehetnek. 232

- M it vártál ? Légi felvételt? - kérdezte tőle Dávid. M arita alig szólt, m ióta eljöttek a szállodából, és erre sem m ondott semm it. - Az nagyon jó volt, amikor Dávid igazán velem élt m ondta neki C atherine. - Em lékszem , akkor m inden tet­ szett, am it D ávid csinált. Neked is szeretned kell a dolga­ it, Örökösnő. M árm int, ha m aradt még valamije. - M aradt m ég valam id, D ávid? - kérdezte M arita. - M indenét befektette azokba az elbeszélésekbe m ondta C atherine. - Annyi m indene volt régen. Nagyon rem élem , hogy szereted az elbeszéléseket, Örökösnő. - Szeretem - m ondta M arita. N em nézett D avidre, de az látta nyugodt, barna arcát és tengervizes haját és sima, édes bőrét és a gyönyörű testét, ahogy ott ült és nézett ki a tengerre. - Akkor jó - m ondta lustán C atherine, és hosszú, mély, lusta lélegzetet vett, ahogy elnyúlt a fürdőköpenyen a hom okban, amely még m indig meleg volt a délutáni nap­ tól. - M ert ezt fogod kapni. Pedig annyi m indent csinált régen, és m indent olyan szépen csinált. Csodálatos élete volt, és m ost m ásra sem gondol, csak A frikára és a része­ ges apjára és az újságkivágásaira. A kritikákra. M egm u­ tatta m ár neked a kritikáit, Örökösnő? - N em , C atherine - m ondta M arita. - M eg fogja m utatni - m ondta C atherine. - Nekem is meg akarta egyszer m utatni őket le G rau du R oi-ban, de leállítottam . T ö b b száz volt belőlük, és szinte m ind­ egyikben o tt volt a fényképe, és m ind ugyanaz a fény­ kép volt. Ez rosszabb, m int obszcén levelezőlapokat hordozni, tulajdonképpen. Azt hiszem , akkor olvas­ gatja őket, m ikor egyedül van, és velük csal meg en­ gem. Valószínűleg bele a papírkosárba. M indig van 233

papírkosara. A zt m ondta, hogy az a legfontosabb egy írónak... - M enjünk be úszni, C atherine - m ondta M arita. K ezdek fázni. - Ú gy értem , hogy a papírkosár a legfontosabb egy írónak - m ondta C atherine. - Akkoriban arra gondol­ tam , hogy kellene vennem neki egy igazán csodálatosat, amely m éltó hozzá. D e sohasem dob sem m it, amit ír, a papírkosárba. Azokba a nevetséges iskolás füzetekbe ír, és sem m it sem dob el. Csak áthúz valam it, és a m argóra ir. Az egész tulajdonképpen csalás. Helyesírási és nyelv­ tani hibákat is csinál. T u d ta d azt, M arita, hogy nem is­ m eri igazán a nyelvtant? - Szegény Dávid - m ondta M arita. - Franciául persze még rosszabbul tud - m ondta C atherine. - Sose látod, hogy franciául írna. Elég jól m egjátssza magát beszélgetés közben, és m ulattatóan használja a szlenget. D e valójában analfabéta. - N agy kár - m ondta Dávid. - A zt gondoltam , hogy csodálatos - m ondta C athe­ rine —, m íg rá nem jöttem , hogy egy egyszerű üzenetet sem tu d hibátlanul m egírni. D e hát te m ajd írsz helyette franciául. - Ta queule - m ondta D ávid vidám an. - E bben jó - m ondta Catherine. - Röpke szleng kifeje­ zések, amik alighanem elavultak m ár, m ire m egtanulja őket. N agyon tőrülm etszett franciát beszél, de írni egyál­ talán nem tud. Igazán analfabéta, M arita, ezzel szembe kell nézned. A kézírása is szörnyű. N em tud sem úgy írni, sem úgy beszélni, m int egy úriem ber, egyetlen nyelven sem. Főként nem a sajátján. - Szegény D ávid - m ondta M arita. 234

- N em m ondhatom azt, hogy neki adtam életem leg­ szebb éveit - m ondta Catherine - , m ert azt hiszem , csak m árcius óta élek vele, de annyi biztos, hogy neki adtam életem legszebb hónapjait. Azokat, amelyek a legérdeke­ sebbek voltak, és ő is tagadhatatlanul érdekessé tette őket. Bárcsak ne végződött volna teljes kiábrándultság­ ban, de m it tehet az em ber, ha felfedezi, hogy a férfi anal­ fabéta, és m agányosan szokott vétkezni, bele egy papír­ kosárba, amely tele van újságkivágásokkal, amiket vala­ mi Romeike cég küld. M inden lánynak elm enne ettől a kedve, és őszintén szólva én nem leszek hajlandó eltűrni. - Fogd az újságkivágásokat, és égesd el őket - m ondta Dávid. - Az lenne a legokosabb. N em volna kedved be­ m enni úszni egyet, Ö rdög? C atherine ravaszul ránézett. - H onnan tudtad? -M it? - Hogy elégettem a kivágásokat. - Igazán elégetted, C atherine? - kérdezte M arita. - Persze hogy elégettem - m ondta Catherine. Dávid csak állt és nézte. T eljesen üresnek érezte m a­ gát. Olyan volt, m intha bevette volna a kanyart egy hegyi úton, és nem lenne előtte út, csak egy szakadék. M ost m ár M arita is állt. Catherine nyugodt arccal, higgadtan né­ zett rájuk. - M enjünk úszni - m ondta M arita. - Csak a fokig úszunk ki és vissza. - Ö rülök, hogy végre figyelmesen viselkedsz - m ondta Catherine. - M ár régóta szerettem volna bem enni. M eg­ lehetősen hűvös van. Elfelejtjük, hogy szeptem berre jár.

235

H U S Z O N H A T O D I K FBJF.ZKT

Felöltöztek a parton, és felkapaszkodtak a m eredek ösvé­ nyen a fenyőfák között álló öreg kocsihoz, Dávid cipelte a fürdőholm ival töm ött szatyrot. Beültek a kocsiba, s Dávid visszavezetett a szállodába a kora esti fényben. C atherine nyugodt volt a kocsiban, bárki, aki elhaladt m ellettük, azt gondolhatta, hogy szokásos délutáni ki­ rándulásról térnek haza az Estérel valamelyik néptelenebb partszakaszáról. A hadihajók eltűntek, m ire a kocsit leállították a feljáróban, és a tenger a fenyőkön túl kék és sima volt, s az este éppoly szép és tiszta, m int a reggel. Felm entek a szálloda bejáratához, Dávid bevitte a fürdőholm is szatyrot a raktárfülkébe, és letette. -- M ajd én elviszem - m ondta Catherine. - K i kell rakni száradni őket. Elnézést - m ondta Dávid. M egfordult a raktárfülke ajtajában, kim ent, és leballagott a szálloda végéhez a dol­ gozószobájába. Benn a szobában kinyitotta a nagy V uitton bőröndöt. Az a füzetcsom ó, amely az elbeszéléseket tartalm azta, eltűnt. Akárcsak a bank négy vaskos borí­ tékja, amelyben az újságkivágásokat tartotta. A füzetha­ lom, amelybe a beszámolót írta, érintetlen volt. Becsukta és bezárta a bőröndöt, és végigkutatta a szekrény összes fiókját és az egész szobát. N em hitte el, hogy az elbeszélé­ sek eltűntek. N em hitte el, hogy C atherine képes volt m egtenni. A parton gondolt rá, hogy talán m egtehette, 236

de lehetetlennek érezte, és nem is hitte el. N yugodtan, óvatosan és visszafogottan kezelték a dolgot, ahogyan az em bert veszedelem ben, szükséghelyzetben vagy kataszt­ rófa esetén viselkedni tanítják, de képtelenségnek tet­ szett, hogy valóban m egtörténhetett. M ost m ár tu d ta, hogy m egtörtént, de még m indig arra gondolt, hogy talán valami szörnyű tréfa. Üres és der­ m edt szívvel újra kinyitotta a bőröndöt, és átkutatta, majd bezárta, és újra átkutatta a szobát. M ost m ár nem volt sem veszély, sem szükséghelyzet. Csak katasztrófa. D e ez lehetetlen. Biztosan eldugta va­ lahová. T alán a raktárszobában van, vagy a saját szobájuk­ ban, vagy betette M arita szobájába. Lehetetlen, hogy csakugyan megsemmisítette. Ilyet nem tesz senki az em­ bertársával. M ég m indig nem hitte, hogy Catherine m eg­ tette, de belül émelygett, mikor behúzta és bezárta az aj tót. A két lány a bárpultnál ült, m ikor D ávid belépett. M a­ rita felpillantott rá, és látta, mi a helyzet, Catherine a tükörből figyelte, m ikor bejött. N em nézett rá, csak a tükörképére. - Hova tetted, Ö rdög? - kérdezte Dávid. Catherine elfordult a tükörtől, és ránézett. - N em m ondom m eg - felelte. - Elrendeztem a dolgot. - K érlek, m ondd m e g -m o n d ta D ávid. - M ert nagyon nagy szükségem van rájuk. - N em , nincsen —m ondta C atherine. - Silányak vol­ tak, és gyűlöltem őket. - Azt nem , amelyik K ibóról szólt - m ondta Dávid. K ibót szeretted. N em emlékszel rá? - Neki is el kellett tűnnie. Először ki akartam tépni és m egtartani, de nem találtam. K ülönben is azt m ondtad, hogy elpusztult. 237

D ávid látta, hogy M arita C atherine-re néz, aztán el­ fordítja a tekintetét. Aztán m egint visszapillant rá. - Hol égetted el, C atherine? - N eked sem m ondom meg - m ondta C atherine. - T e is benne vagy a dologban. - E légetted őket a kivágásokkal együtt ? - kérdezte D á ­ vid. - N em m ondom m eg - felelte C atherine. - Ú gy be­ szélsz velem , m int egy ren d ő r vagy m in t az iskolá­ ban. - M ondd meg, Ördög. Csak tudni szeretném . - Én fizettem értük - m ondta C atherine. - Én adtam pénzt, hogy m egírhasd őket. - T u d o m - m ondta D ávid. - N agyon nagylelkű voltál. Hol égetted el, Ö rdög? - N em m ondom meg neki. - Jó. Csak nekem m ondd meg. - M ondd meg neki, hogy m enjen el. - Csakugyan el kell m ennem - m ondta M arita. - Visz­ lát, C atherine. - Helyes - m ondta C atherine. - N em a te hibád volt, Örökösnő. D ávid a magas széken ült, C atherine m ellett, aki a tü ­ körben figyelte, ahogy M arita kim ent a szobából. - H ol égetted el, Ö rdög? - kérdezte D ávid. - M ost m egm ondhatod nekem. - Ő nem értené meg - m ondta Catherine. - Ezért akar­ tam , hogy elmenjen. - T u d o m - m ondta Dávid. - H ol égetted el, Ö rdög? - A lyukas vashordóban, am elyben m adam e a szemetet szokta elégetni - felelte Catherine. - M inden elégett? 238

- Igen. Ö ntöttem rá benzint egy bidon-bői, am it a remise-ben találtam . N agy lángja volt, és m inden elégett. É rted tettem , D ávid, és m indnyájunkért. - E bben biztos vagyok - m ondta Dávid. - M inden elégett? - Igen. K im ehetünk és m egnézhetjük, ha akarod, de felesleges. A papír feketére égett, és én m egkavartam egy bottal. - Azért kimegyek és m egnézem —m ondta Dávid. - D e visszajössz - m ondta C atherine. - Persze. Az égetés a szem étégetőben történt, amely eredetileg egy kétszáz literes kilyuggatott benzines hordó volt. A ham u m egforgatására szolgáló, frissen feketére égett végű bot egy régi partvisnyél volt, amelyet korábban is használtak ilyen m inőségben. A bidon a kőből épült szerszám oskam rában állt, és benzin volt benne. A hordóban látható volt a füzetek zöld borítójának egy-két felism er­ hető, m egpörkölődött darabja. T alált m ég égett újság­ fecniket és két m egpörkölődött rózsaszín papírdarabot, amilyet a Rom eike sajtófigyelő szolgálat használ. Egyi­ ken kivehető volt a Providence R í keltezési helye. A ha­ m ut jól m egkavarták, de nyilvánvalóan találna m ég félig elégett vagy m egpörkölődött anyagot, ha kedve lenne át­ szitálni vagy gondosan átvizsgálni. A Providence R í nyom atú rózsaszín papírt apró darabokra tépte, és bele­ dobta a hajdani benzineshordóba, am elyet m egint talpá­ ra állított. Eszébe jutott, hogy sohasem járt a Rhode Islandi Providence-ben, m ajd visszatette a partvisnyelet a kőépületbe, s ott észrevette a versenykerékpárját, amely­ nek gum ija leeresztett, azután bem ent a szálloda konyhá­ jába, de ott nem volt senki, onnan átm ent a szalonba, 239

hogy csatlakozzon feleségehez, C atherine-hez a bárp u lt­ nál. - Ugye úgy volt, ahogy m ondtam ? - kérdezte C athe­ rine. - Igen - felelte Dávid. L eült az egyik bárszékre, és könyökével a pultra tám aszkodott. - A z valószínűleg nem lett volna elég, ha csak az újság­ kivágásokat égetem el - m ondta Catherine. - D e igazán úgy éreztem , hogy nem szabad félm unkát végeznem. - H át nem is végeztél - m ondta Dávid. - M ost aztán folytathatod a beszám olót, és semmi sem fog m egzavarni. Reggel nekikezdhetsz. - Persze - m ondta Dávid. - Ö rülök, hogy józanul fogod fel - m ondta Catherine. - T e nem tudhattad, m ilyen silányak voltak. Nekem kel­ lett m egértetnem veled. - N em tarthattad volna m eg a K ibo-történetet, am it szerettél ? - M ondtam m ár, hogy kerestem . D e ha újra akarod írni, elm ondom neked szóról szóra. - Az nagyon klassz lesz. - Az lesz. M ajd m eglátod. M ondjam el m ost? M egcsi­ nálhatjuk, ha akarod. - N em - m ondta Dávid. - N e m ost. D e leírnád? - N em tudok m egírni sem m it, Dávid. Hiszen tudod. D e elm ondom neked bárm ikor, amikor akarod. A többit nem bánod, ugye? Silányak voltak. - Igazából m iért csináltad? - Hogy segítsek neked. E lm ehetsz A frikába, és újra írhatod őket, érettebb szem lélettel. A helyszín b izto ­ san nem sokat változott. D e jobb szeretném , ha in ­ kább Spanyolországról írnál. A zt m ondtad, a táj csak­ 240

nem olyan, m int A frikában, és itt segít egy kulturált nyelv. D ávid w hiskyt öntött magának, talált egy üveg Perrier-t, kinyitotta, és m értékkel töltött a poharába. Eszébe jutott, hogy áthajtottak a síkságon, ahol a P errier-t palac­ kozzák, útban Aigues M ortes felé, és hogyan... - N e be­ széljünk az írásról - m ondta C atherine-nek. - É n beszélni akarok róla - m ondta Catherine. - H a konstruktív és van valamilyen érvényes célja. Olyan jól írtál, m íg el nem kezdted azokat az elbeszéléseket. Rémes volt bennük a kosz, a legyek, a kegyetlenség és az állatiság. M intha egyenesen élvezted volna. Az a szörnyű tö r­ ténet a kráterbeli mészárlásról, meg az apád szívtelensé­ géről szóló történet. - T alán jobb volna nem beszélni róluk - m ondta D á­ vid. - Beszélni akarok róluk - felelte C atherine. - M eg aka­ rom értetni veled, m iért kellett elégetni őket. - ír d le - m ondta Dávid. - M ost ne m ondd el nekem. - D e nem tudok leírni sem m it, D ávid. - P róbáld m eg - m ondta Dávid. - N em . D e elm ondom valakinek, aki m eg tudja írni m ondta C atherine. - H a kedves akarsz lenni hozzám, m egírod helyettem . H a igazán szeretsz, boldogan m eg­ csinálod. - Szívem szerint megölnélek - m ondta Dávid. - Csak azért nem teszem , m ert őrült vagy. - N em beszélhetsz velem így, D ávid. - N em ?

- N e m , nem beszélhetsz így. N em beszélhetsz. Érted, m it m ondok? - Értem . 241

- Akkor érted azt is, hogy nem m ondhatsz ilyet. N em m ondhatsz nekem ilyen szörnyűségeket. - É rtem - m ondta Dávid. - N em m ondhatsz ilyet. N em tűröm . Elválok tőled. - E nnek nagyon örülnék. - Akkor a feleséged m aradok, és sose válók el tőled. - Az elbűvölő volna. - A zt teszem veled, amit akarok. - M ár m egtetted. - M eg foglak ölni. - Szarok rá - m ondta D ávid. - M ég ilyenkor sem vagy képes úgy beszélni, m int egy úr. - M it m ondana ilyenkor egy úr? - H ogy sajnálja. - Helyes - m ondta D ávid. - Sajnálom . Sajnálom , hogy m egism ertelek. Sajnálom , hogy feleségül vette­ lek... - É n is. - Fogd be a szád, kérlek. M ondd el olyannak, aki meg tudja írni. Sajnálom, hogy anyád találkozott az apáddal, és hogy m egcsináltak téged. Sajnálom , hogy m egszület­ tél, és felnőttél. Sajnálom, hogy bárm it együtt csinál­ tunk, jót vagy rosszat... - N em igaz. - N em - m ondta Dávid. - Befogom a számat. N em akartam beszédet m ondani. - T ulajdonképpen csak m agadat sajnálod. - L ehet - m ondta Dávid. - D e baszd meg, Ördög, m iért kellett elégetned? Az elbeszéléseket. - M uszáj volt, Dávid - m ondta C atherine. - Sajnálom, hogy képtelen vagy m egérteni. 242

V oltaképpen értette, m ielőtt m egkérdezte volna tőle, s rájött, hogy a kérdés szónoki volt. N em szerette a szó­ noklást, gyanakodott azokra, akik éltek vele, és szégyellte, hogy engedett neki. A pránként m egitta a whiskyt Pcrrier-vel, és közben arra gondolt, m ennyire igaz, hogy m indent, am it m egértünk, meg is bocsátunk, és most éppoly tudatosan fegyelmezte m agát, m int régen, amikor együtt dolgozott a szerelővel és a fegyverellenőrrel, akik átvizsgálták a repülőgépet, a m otort és a géppuskákat. Akkor nem volt rá szükség, m ert azok hibátlan m unkát végeztek, de a nem gondolkodás egyik lehetőségét kínál­ ta, és érzelgősen kifejezve, m egnyugtatott. M ost szükség volt rá, m ert am ikor azt m ondta C atherine-nek, hogy m egölné, őszintén és nem retorikusán m ondta. Szégyellte a beszédet, am it utána m ondott. D e a kijelentést nem vonhatta vissza, őszintén m ondta, legfeljebb összeszed­ heti m agát, hogy legalább az önfegyelem m aradjon meg, ha kezdené elveszteni a fejét. M egint w hiskyt töltött m a­ gának, P errier-t öntött bele, és figyelte a kis buborékok alakulását és szétesését. D ögölne meg, gondolta. - N e haragudj, hogy ilyen ingerült voltam - m ondta. Persze hogy m egértem . - Ú gy örülök neki, Dávid - m ondta C atherine. - Reg­ gel elmegyek. - H ova ? - H endaye-be, aztán Párizsba, hogy grafikust keressek a könyvhöz. - Igazán? - Igen. Jó lenne, azt hiszem. M áris sok időt vesztet­ tünk, és m a annyira belelendültem , hogy folytatnom kell. - H ogyan akarsz m enni ? 243

- A Bugival. - N em jó, ha egyedül vezetsz. - D e szeretnék. - N em szabad, Ördög. Igazán. Ezt nem engedhetem meg. - M ehetek vonattal ? Bayonne-ba van vonat. O tt vagy Biarritzban bérelhetek kocsit. - Beszéljünk róla holnap délelőtt. - Én m ost akarok beszélni róla. - N em m ehetsz el, Ördög. - Elmegyek - mondta Catherine. - Nem tarthatsz vissza. - Én csak a legjobb m egoldáson gondolkodom. - N em , nem igaz. Vissza akarsz tartani. - H a vársz egy kicsit, együtt m ehetünk. - Én nem akarok veled együtt m enni. H olnap akarok m enni, a Bugiban. H a nem egyezel bele, vonattal m e­ gyek. N em tarthatsz vissza senkit attól, hogy vonattal m enjen. N agykorú vagyok, és azért m ert hozzád m en­ tem , m ég nem vagyok a rabszolgád vagy a jobbágyod. Elmegyek, és nem tarthatsz vissza. - Visszajössz m ajd? - Úgy tervezem. - Értem . - N em érted, de ez nem számít. Ez egy jól kigondolt, kidolgozott terv. Ezeket az em ber nem dobja csak úgy el... - Egy papírkosárba - m ondta D ávid, aztán eszébe ju­ tott az önfegyelem, és kortyolt az ásványvizes whiskyből. - Elmégy az ügyvédhez Párizsban? - kérdezte. - H a van valami m egbeszélnivalóm. R endszerint m eg­ keresem az ügyvédemet. A zért, m ert neked nincs ügyvé­ ded, m ég nem jelenti azt, hogy senkinek sem kell elm en­ 244

nie az ügyvédjéhez. Akarod, hogy az ügyvédem elintéz­ zen neked valam it? - N em - m ondta Dávid. - Baszd m eg az ügyvédedet. - Van elég pénzed? - Pénzzel elég jól állok. - Igazán, D ávid? N em értek azok az elbeszélések sok pénzt? Ez nagyon nyugtalanított, és elism erem a felelős­ ségemet. M ajd m egtudakolom , és azt teszem, am it ten­ nem kell. - M icsoda? - Azt teszem , amit tennem kell. - És m it szándékozol tenni? - M egállapíttatom az értéküket, és annak kétszeresét átutaltatom a bankodba. - N agyon bőkezűen hangzik - m ondta D ávid. - M in ­ dig is bőkezű voltál. - Igazságos akarok lenni, és elképzelhető, hogy anya­ gilag a becsült összegnél sokkal többet értek. - K i tud ilyesmit felbecsülni? - Biztos vannak rá emberek. V annak olyanok, akik m indent felbecsülnek. - M iféle em berek ? - H onnan tudjam , D ávid? D e úgy képzelem, olyan em berek, m int az Atlantic M onthly, a Harper’s, a Nouvelle Revue Franqaise szerkesztője. - Kim egyek egy kicsit - m ondta D ávid. - Jól érzed magad ? - Leszám ítva, hogy úgy érzem, valószínűleg nagy kárt okoztam neked, és igyekeznem kell helyrehozni, nagyon jól érzem magam - m ondta C atherine. - Ez az egyik ok, am iért Párizsba akarok m enni. N em akartam m egm on­ dani neked. 245

- N e beszéljünk az elesettekről - m ondta Dávid. - Szó­ val vonattal akarsz m enni ? - N em . A Bugival akarok m enni. - R endben van. M enj a Bugival. D e vezess óvatosan, és ne előzz hegyek közt. - Ügy vezetek m ajd, ahogy tanítottál, és úgy teszek, m intha m indig velem volnál, és beszélgetek veled, és tö r­ téneteket mesélek m agunknak, és kitalálok történeteket arról, hogyan m entettem m eg az életedet. M indig kitalá­ lok ilyeneket. És m elletted az egész rövidebbnek és könnyebbnek látszik m ajd, és a sebességet sem érzem túl gyorsnak. Nagyon jól fogok szórakozni. - Jó - m ondta Dávid. - Csináld lazán. Első éjszaka aludj meg N im es-ben, hacsak nem indultál el nagyon korán. Az Im peratorban ism ernek bennünket. - Ügy gondoltam , elmegyek Carcassonne-ig. - K érlek, ne, Ördög. - T alán el tudok korán ind u ln i, és eljutok C ar­ cassonne-ig. A rles-on és M ontpellier-n át megyek, és nem kerülök Nim es felé. - H a későn indulsz, állj m eg N im es-ben. - Ú gy bánsz velem, m int egy kisgyerekkel - m ondta C atherine. - Veled megyek - m ondta D ávid. - Az volna rendjén. - K érlek, ne. Fontos, hogy ezt egyedül csináljam vé­ gig. T ényleg az. N incs rád szükség. - R endben van - m ondta D ávid. - D e veled kellene m ennem . - K érlek, ne gyere. B íznod kell bennem , D ávid. Ó vatosan fogok vezetni, és egyhuzam ban m egteszem az utat. - Ez képtelenség, Ördög. M ár korán sötétedik. 246

- N em kell aggódnod. Nagyon édes vagy, hogy elen­ gedsz - m ondta Catherine. - D e m indig az voltál. Ha olyasm it csináltam , amit nem kellett volna, rem élem , meg tudsz bocsátani. Nagyon fogsz hiányozni. M áris hi­ ányzol. Legközelebb együtt m együnk Párizsba. - N ehéz napod volt - m ondta D ávid. - Fáradt vagy. Legalább hadd m enjek le a B ugattiddal a városba, és vissza, hogy ellenőrizzem. M arita ajtajánál m egállt, és beszólt: - Akarsz egyet kocsikázni ? - Igen - m ondta az. - Akkor gyere - m ondta neki.

247

H U S Z O N H E T E D IK FEJEZET

Dávid beült a kocsiba, M arita bemászott melléje, Dávid m eghúzatta a kocsit azon az útszakaszon, ahol a parti ho­ mok átsodródott az úttesten, azután visszakapcsolt és las­ sított, és közben a papiruszfüvet nézte balra elöl és az üres partot és a tengert jobbra, egyenesen elöl pedig a fekete utat. M egint gyorsított, míg meg nem látta a fehérre festett hidat gyorsan közeledni, akkor egyenletes sebességnél ki­ szám ította a távolságot, levette lábát a gázról, és finoman pum pálni kezdte a féket. A kocsi tartotta az irányt, és úgy veszített sebességéből, hogy nem farolt meg, és a fékek sem ragadtak be. Megállította a kocsit a híd előtt, első sebességbe váltott, aztán megint az útra fordult, és fegyelmezetten erő­ södő dübörgéssel vezetett az N . ó-on Cannes felé. - M indent elégetett - m ondta. - Ó, D ávid - m ondta M arita. Beértek C annes-ba, ahol m ár égtek a lámpák, D ávid m egállt a fák alatt a kávéház előtt, ahol először találkoztak. - N em akarsz inkább m áshova m enni ? - kérdezte M a­ rita. - N em érdekel - m ondta D ávid. - K urvára keveset számít. - És ha csak kocsikáznánk? - javasolta M arita. - N em . Inkább lazítok - m ondta Dávid. - Csak meg akartam nézni, hogy m ilyen állapotban van a kocsi, elin­ dulhat-e vele. 248

- Elm egy? - Azt m ondja. A teraszon ültek, a lombok foltos árnyékában álló asz­ talnál. A pincér M aritának egy T io Pépét hozott, D avidnek w hiskyt Perrier-vel. - A karod, hogy vele m enjek? - kérdezte M arita. - K om olyan gondolod, hogy valami történhet vele? - N e m , Dávid. Azt hiszem , elég kárt okozott egy időre. - L ehet - m ondta Dávid. - E légetett m inden kibaszott írást, a beszám oló kivételével. Ami róla szól. - Csodálatos beszámoló. - N e akarj fölpum pálni - m ondta D ávid. - Én írtam , és én írtam azt is, amit elégetett. N e adj le nekem olyan dum át, am ilyet a katonáknak szoktak. - Ú jra m egírhatod őket. - N em - m ondta neki D ávid. - H a jó az írás, az ember nem emlékszik rá. Valahányszor elolvassa, nagy és hihe­ tetlen m eglepetés. N em hiszed el, hogy te írtad. H a egy­ szer jó, akkor nem tudod még egyszer megcsinálni. M in ­ dent csak egyszer lehet. És csak néhány adatik meg az em bernek egész életében. - N éhány mi? - N éhány jó. - D e emlékszel rájuk. Biztosan. - Én nem , és te sem, és senki sem. E ltűntek. H a egyszer jól m egírtam őket, eltűnnek. - Gonosz volt veled. - N em - m ondta Dávid. - H át m i? - K apkodott - m ondta D ávid. - M a m inden azért tö r­ tént, m ert kapkodott. - Rem élem , hozzám is ilyen kedves leszel. 249

- Csak m aradj m ellettem , és segíts, hogy ne öljem meg. T u d o d , hogy m it akar csinálni? Fizetni fog az elbeszélé­ sekért, kárpótlásul. - Nem . - D e igen. M egkéri az ügyvédjét, hogy bccsültesse fel valami fantasztikus Rube G oldberg-m ódszerrel, aztán kétszeresen kifizeti nekem a becsült értéket. - D ávid, ezt igazán nem m ondhatta. - D e m ondta, és ez nagyon józan gondolat. Csak a rész­ leteket kell kidolgozni, sőt mi több, ha megkétszerezi a becsült értéket, vagy mi a fenét, akkor bőkezű lesz, s örö­ me telik benne. - N em hagyhatod, hogy egyedül vezessen, Dávid. - T udom . - M it fogsz csinálni? - N em tudom . D e üljünk itt egy darabig - m ondta D ávid. - M ost nincs m iért sietnünk. Azt hiszem , aligha­ nem elfáradt és elaludt. Én is szeretnék aludni, veled, aztán, m ikor felébredek, ott találom az egész cuccot, nem tű n t el, és m egint kezdhetek dolgozni. - A ludni fogunk, és egy nap, am ikor felébredsz, épp­ oly rem ekül fogsz dolgozni, m int ma reggel. - T e irtó jó vagy - m ondta D ávid. - D e rengeteg bajba keveredtél, m ikor aznap este idejöttél, ugye? - N e próbálj kitenni - m ondta M arita. - T u d o m , m ibe keveredtem . - Persze - m ondta Dávid. - M ind a ketten tudjuk. Iszol m ég eggyel? - H a te is - m ondta M arita, a z u tá n : - N em tudtam , hogy ez egy csata, m ikor hozzátok jöttem. - Én sem. - T e tulajdonképpen csak az idővel küzdesz. 250

- D e nem Catherine idejével. - Csak azért, m ert az övé más. Ő t m egrém íti. Azt m ondtad m a este, hogy az egész nap csupa kapkodás volt. Ez nem igaz, de jó megfigyelés. És te olyan sokáig győztél az idő ellen. Jóval később D ávid odahívta a pincért, kifizette az ita­ lokat, és jó borravalót adott, aztán elindította a m otort, bekapcsolta a világítást, és éppen fel akarta engedni a kuplungot, m ikor m egint eszébe jutott, hogy mi is tö r­ tént valójában. Olyan világosan és hom álytalanul, m int m ikor belenézett a szem étégetőbe, és látta a ham ut, am e­ lyet felkavartak a partvisnyéllel. Óvatosan kiirányította fényszóróját a város csendes és üres estéjéből, s követte a fényt a kikötő m entén az országútra. Érezte maga m ellett M arita vállát, és hallotta, hogy a lány azt m ondja: - T u ­ dom. Engem is elkapott. - N e hagyd. - Ö rülök neki. N incs m it tenni, de azt megtesszük. -Jó.

- Igazán m egtesszük. Tói et moi. T e meg én.

251

H U SZ O N N Y O LC A D IK FEJEZET

A szállodában m adam e bejött a konyhából, m ikor D á ­ vid és M arita belépett a szalonba. Levél volt a kezé­ ben. - M adam e elm ent vonattal B iarritzba - m ondta. - E zt a levelet hagyta m onsieur-nak. - M ikor m ent el ? - M indjárt m onsieur és m adam e távozása után m ondta madam e A urol. - Elküldte a fiút az állomásra, hogy jegyet vegyen, és foglaljon le egy wagon-lit-1. D ávid olvasni kezdte a levelet. - M it ennének ? - kérdezte m adam e. - H ideg csirkét és salátát ? Előételnek egy om lettet ? Van bárány is, ha m on­ sieur azt akar inkább. M it szeretne, m onsieur, m adam e? M arita és m adam e A urol tovább beszélgettek, D ávid meg elolvasta a levelet. B etette a zsebébe, és m adam e A urolra nézett. - Jó állapotban volt, m ikor elm ent? - T alán nem , m onsieur. - Vissza fog jönni - m ondta Dávid. - Igen, m onsieur. - M ajd vigyázni fogunk rá. - Igen, m onsieur. - K icsit sírni kezdett, m ikor átfordí­ totta az om lettet, és D ávid átkarolta és megcsókolta. M enjen, és beszélgessen m adam e-m al - m ondta az aszszony én meg hadd terítsek meg. Aurol és a fiú N apoule-ban vannak, politikával keverik a belote-ot. 252

- M ajd én m egterítek - m ondta M arita. - N yisd ki a bort, D ávid, kérlek. N e igyunk egy üveg Lansont? D ávid becsukta a jégszekrény ajtaját, és kezében tartva a hideg üveget, lecsavarta a pecsétet, kilazította a drótot, aztán, m iközben óvatosan m ozgatta a dugót a hüvelyk- és m utatóujja között, érezte hüvelykujján a fémkupak nyo­ mását és a palack hosszú, kerekded, hideg ígéretét. F ino­ m an kivette a dugót, és teletöltött három poharat. M a­ dame hátrább lépett a tűzhelytől, és m indnyájan m eg­ emelték poharukat. Dávid nem tudta, m ire igyanak, így azt m ondta, ami elsőnek eszébe jutott. A nous et á la liberté. M indnyájan ittak, azután m adam e felszolgálta az om ­ lettet, és m egint ittak, pohárköszöntő nélkül. - Egyél, D ávid, kérlek - m ondta M arita. - Jól van - m ondta az, ivott egy kis pezsgőt, és lassan evett valam ennyit az om lettből. - L egalább egy keveset egyél - m ondta M arita. - Jól fog esni. M adam e ránézett M aritára, és a fejét rá z ta : - Sem mit sem segít, ha nem eszik az em ber —m ondta Davidnek. - Persze - m ondta D ávid. Lassan és m egfontoltan evett, és itta a pezsgőt, amely újnak érzett, valahányszor töltött egy pohárral. - H ol hagyta a kocsit? - kérdezte. - Az állom ásnál- m ondta m adam e. - A fiú lem ent vele. Visszahozta a kulcsot. A szobájukban van. - Z súfolt volt a wagon-lit ? - N em . A fiú felrakta. N agyon kevés utas volt. Lesz helye. - N em rossz vonat - m ondta Dávid. - Egyen egy kis csirkét - m ondta madame - , és igyon még pezsgőt. Nyisson ki még egy üveget. A női is szomjasak. 253

- Én nem vagyok szomjas - m ondta M arita. - D e igen - m ondta m adam e. - Ezt igyák ki, és vigye­ nek magukkal egy üveget. Ism erem ezt az em bert. Jót tesz neki, ha jó pezsgőt iszik. - N em akarok túl sokat inni, chérie - m ondta D ávid m adam e-nak. —M ert holnap rossz nap lesz, és nem sze­ retném , ha én is rosszul lennék. - N em lesz. Ism erem magát. M ost egyen a kedvem ért. N éhány perc múlva elnézést kért, és eltűnt egy negyed­ órára. Dávid végül m egette az egész csirkeadagját és a salátát, és m iután m adam e visszatért, m indnyájan ittak együtt egy pohár pezsgőt, m ajd D ávid és M arita jó éjt kívánt m adam e-nak, aki m ost nagyon tartózkodóan vi­ selkedett, kimentek a teraszra, és egy pillantást vetettek az éjszakára. M indketten siettek, és D ávid jegesvödör­ ben vitte magával a kinyitott pezsgősüveget. L etette a tűzhelyre, karjába vette M aritát és megcsókolta. Szoro­ san átölelték egymást, és nem szóltak, azután D ávid fogta a vödröt, és bem entek M arita szobájába. M arita ágyát m ost két em bernek vetették meg, és D á ­ vid, letéve a vödröt a padlóra, azt m ondta: - M adam e. - Igen - m ondta M arita. - Term észetesen. Egymás m ellett feküdtek, kinn az éjszaka tiszta és hűvös volt, könnyű szellő fújt a tenger felől, és M arita azt m ondta: - Szeretlek, D ávid, cs ez m ost egészen biztos. Biztos, gondolta Dávid. Biztos. Semmi sem biztos. - Régebben - m ondta M arita - , m ielőtt egész éjszaka veled alhattam volna, egyre csak arra gondoltam , hogy nem szeretnél olyan feleséget, aki nem tud aludni. - M ilyen feleség vagy te? - M ajd m eglátod. M ost boldog. 254

Úgy érezte, hogy hosszú időbe tellett, m ire elaludt, de igazából nem volt az hosszú idő, és am ikor felébredt a kora hajnali szürkületben, látta M aritát maga m ellett az ágyon, és boldog volt, mig eszébe nem jutott, mi történt. N agyon ügyelt rá, hogy ne ébressze fel, de amikor m eg­ m ozdult, megcsókolta, m ielőtt felkelt volna az ágyból. M arita m osolygott, és azt m o n d ta : - Jó reggelt, D ávid - , s ő azt m o n d ta : - Aludj vissza, drága szerelmem. Jó - m ondta M arita, és gyorsan átfordult, m int egy kis állat, és ott feküdt összehúzódzkodva, csukott szemét elfordítva a fénytől, sötét haját, hosszú, fényes, fekete szem pilláit kiem elte bőrének kora reggeli rózsabarna szí­ ne. D ávid elnézte, és arra gondolt, m ilyen szép, és hogy a lelke szem látom ást nem hagyta el a testét alvás közben sem. Elbűvölő, és a színei, a bőre hihetetlen selymessége csaknem jávai, gondolta. Figyelte, hogy m élyülnek el ar­ cán a színek, ahogy erősödik a fény. Aztán m egrázta a fejét, és bal karján a ruhadarabjaival kinyitotta és becsuk­ ta az ajtót, és kilépve az új reggelbe végigm ent m ezítláb a köveken, amelyek még m indig nedvesek voltak a harm at­ tól. A m aga és C atherine szobájában lezuhanyozott, m eg­ borotválkozott, talált tiszta inget és sortot, felvette, kö­ rülnézett az üres hálószobában, m ost először történt meg, hogy reggel C atherine nem volt itt, azután kim ent az üres konyhába, talált egy M aquereau Vin Blanc Capitaine Cookot, kinyitotta, és átvitte a lével veszélyesen, színültig telt konzervet és egy üveg hideg T ub o rg sört a bárpulthoz. K inyitotta a sört, jobb keze hüvelykujja és jobb m uta­ tóujja első ízülete közé fogta a kupakot, és teljesen kétrét hajlítva a zsebébe tette, mivel nem látott semmilyen táro­ 255

lót, am ibe beledobhatná, felemelte az üveget, amelyet keze még m indig hidegnek érzett, és m ost harm atosan gyöngyözött az ujja alatt, és érezve a fűszeres, m arinált m akrélakonzervből áradó illatot, hosszasan m eghúzta a hideg sört, azután letette a pultra, kivett egy borítékot a farzsebéből, kihajtogatta C atherine levelét, és kezdte új­ raolvasni. Dávid, hirtelen rájöttem, hogy te tudod, milyen szörnyű volt. Rosszabb, mint egyszerűen elgázolni valakit — egy gyereket elgázolni a legrosszabb. A koppanás a lökhárítón, vagy talán csak egy kis koccanás, és aztán kész, és összegyű­ lik az ordítozó tömeg. A francia nő a zt sikoltja, hogy écrasseuse, még ha a gyerek volt is a hibás. Én csináltam, és tudtam, hogy én csináltam, és nem tudom meg nem történtté tenni. Túl szörnyű ez, nem lehet megérteni. De megtörtént. Rövidre fogom. Visszajövök, és rendezzük a dolgokat, amennyire lehetséges. írni fogok, sokszor, és megteszek mindent a könyvedért, csak ezt csinálom, mert hátha egy­ szer majd befejezed. A többit el kellett égetnem. A leg­ rosszabb a z vo lt, hogy igazolnom kellett, de ezt nem kell neked mondanom. N em kérem, hogy bocsáss meg, de sze­ rencsét kívánok, és mindent elintézek, amennyire tőlem telik. Orökösnő jó volt hozzád is, és én nem gyűlölöm. Nem úgy fejezem be, ahogy szeretném, mert abszurdnak és hihetetlennek hangzana, de azért kimondom, mert az utóbbi időben mindig udvariatlan és önhitt és abszurd vol­ tam, amint a zt mindketten tudjuk. Szeretlek, és mindig is szeretni foglak, és bocsáss meg. M ilyen semmit érő szó. Catherine 256

M iután a végére ért, újra átolvasta. C atherine-nek eddig egyetlen levelét sem olvasta, m ert attól az időtől fogva, hogy Párizsban a Crillonbárban találkoztak, addig, m íg m eg nem esküdtek az amerikai tem plom ban az Avenue H oche-on, m indennap találkoztak, s m ost, hogy ezt az elsőt m ár harm adszor olvasta, rájött, hogy C atherine még m indig képes őt m eghatni, m int m ost is. Visszatette a levelet a farzsebébe, kiette a második ap­ ró, kövér m akrélát az illatos fehérborm ártásból, és m eg­ itta a hideg sört. Aztán visszam ent a konyhába a második üveg sörért és egy darab kenyérért, hogy kimártogassa vele a hosszú dobozból a lét. M a dolgozni fog, és m ajd­ nem biztosan nem megy majd. T ú l sok az érzelem, túl sok a kár, m inden túl sok, és az átpártolása, bárm ennyire ésszerűnek látszott is, bárm ennyire leegyszerűsített szá­ m ára m indent, mégis súlyos és erőszakos dolog volt, és ez a levél egybefogta a súlyosat és az erőszakosat. R endben van, Bourne, gondolta, m ikor nekilátott a második üvegnek, ne azon töprengj, m ilyen rossz a hely­ zet, m ert úgyis tudod. H árom dolog közül választhatsz. Próbálj felidézni egyet, ami m egsem m isült, és írd meg újra. M ásodszor, próbálkozhatsz egy újjal. H arm adszor, folytasd azt a kurva beszámolót. H át szedd össze magad, és válaszd a legjobbat. M indig hazárdjátékot játszottál, ha m agadra fogadtál. Sose fogadj olyasm ire, ami beszélni tud, m ondta az apja, és te azt m ondtad, kivéve rád. És ő azt m ondta, nem , rám nem, Davey, de tedd meg magadat vastagon egyszer, te vasszívű kis kurafi. Azt akarta m on­ dani, hogy kem ényszívű, de nyájasabbra kerekítette ked­ vesen hazudó szájában. Bár lehet, hogy komolyan gon­ dolta. N e ám ítsd m agadat T ub o rg sörrel. 257

Szóval válaszd ki a legjobbat, és írj egy újat, amilyen jót csak tudsz. És ne feledd, M arita is m egrendült, épp­ annyira, m int te. T alán m ég jobban. T eh át játssz hazárd­ játékot. Neki éppoly fontos, am it elvesztettünk, m int ne­ ked.

258

H U S Z O N K IL E N G E D JK FEJEZET

M ár délutánra járt, m ire végképp feladta az írást. Bele­ kezdett az első m ondatba, am int bem ent a dolgozószobá­ jába, be is fejezte, de utána sem m it nem tudott írni. K i­ húzta, és újabb m ondatot kezdett el, és m egint a teljes ürességbe ütközött. K éptelen volt leírni a rákövetkező m ondatot, noha tudta. M egint leírta az első egyszerű ki­ jelentő m ondatot, és képtelen volt a következő m ondatot papírra vinni. K ét óra m úlva ugyanez volt a helyzet. Egyetlen m ondatnál többet nem tu d o tt leírni, és a m on­ datok m aguk egyre egyszerűbbek és egyre unalm asabbak lettek. Ó rák hosszat folytatta, m ielőtt tudom ásul vette volna, hogy az eltökéltség erőtlen azzal szem ben, ami történt. E zt bevallotta m agának, de nem fogadta el, be­ csukta és elzárta a kihúzott sorokkal teli füzetet, és ki­ m ent, hogy megkeresse a lányt. A teraszon találta, a napon olvasott, s amikor felnézett és m eglátta az arcát, azt k érd e z te : - N em ? - Annál is rosszabb. - Egyáltalán nem ? - Semmi. - Igyunk valam it - m ondta M arita. - Jó - m ondta Dávid. Benn ültek a bárban, s bejött velük a mai nap is. Olyan jó volt, m int az előző nap, talán m ég jobb is, mivel a nyár voltaképpen véget ért, és m inden m eleg nap külön aján259

dók volt. Ne tékozoljuk el, gondolta Dávid. Próbáljuk meg kihasználni és m egm enteni. M artinit kevert, kitöl­ tötte, s amikor m egkóstolták, jéghidegnek és száraznak érezték. - Jól tetted, hogy m egpróbáltad ma reggel - m ondta M arita. - D e ne foglalkozzunk vele ma többet. - Jó - m ondta Dávid. K inyúlt a G ordonért, a N oilly P rat-ért es a keverőedényért, leöntötte a vizet a jégről, és üres poharával kim ért két újabb adagot. - Szép napunk van - m ondta. - M it csináljunk? - M enjünk m ost úszni - felelte M arita. - Akkor nem tékozoljuk el a napot. - Jó - m ondta Dávid. - M ondjam meg m adam e-nak, hogy későn ebédelünk? - Hideg ebédet csomagolt - m ondta M arita. - Úgy gondoltam , szívesen úszol egyet, akárhogy m ent a m u n ­ ka. - Okosan tetted - m ondta Dávid. - Hogy van m a­ dame? - Kicsit lila a szeme tája - m ondta M arita. - N a, nem. M arita nevetett. Felhajtottak az úton, m egkerülték a hegyfokot az er­ dőn át, és leállították a kocsit a fenyves töredezett árnyé­ kában, azután levitték az elemózsiás kosarat és a fü rd ő ­ holm it a kis öbölbe. K eletről könnyű szellő fújt, s a ten ­ ger sötéten kéklett, m ikor leértek a m andulafenyők kö­ zött. A sziklák vörösek voltak, az öböl homokja sárga és barázdás, és a víz, m ikor odaértek, tiszta és m ost boros­ tyánszínű a homok felett. L erakták a kosarat és a hátizsá­ kot a legnagyobb szikla árnyékába, levetkőztek, és D ávid 260

felkapaszkodott a legnagyobb sziklára, hogy fejest ugor­ jon. O tt állt, m eztelenül és barnán a napfényben, és né­ zett ki a tengerre. - Akarsz fejest ugrani? - kiáltott le. M arita a fejét rázta. - M egvárlak. - N e m - kiáltott fel M arita, és combig begázolt a vizbe. - M ilyen? - szólt le Dávid. - Sokkal hidegebb, m int eddig. Csaknem túl hideg. - Jó —m ondta Dávid, s m iközben M arita, szemét rajta tartva, továbbgázolt, s a víz feljött a hasáig és m egérin­ tette a m ellét, ő fenn kiegyenesedett, lábujjhegyre állt, aztán m intha a levegőben lebegett volna, anélkül, hogy lefelé esne, majd bicskam ozdulattal ellendült lefelé, és úgy csapódott fel nyom ában a víz, m intha egy delfin b u ­ kott volna alá ugyanabban a tölcsérben, amelyet felemelkedtében kavart. M arita kiúszott a kavargó vízkörökhöz, aztán felbukkant m ellette D ávid, és magához szorítva felemelte, és sós száját rászorította az övére. - lille est borim, la mer - m ondta. - Jó a tenger. Tói aussi. T e is. K iúsztak az öbölből, messze a mély vízbe, túl azon a ponton, ahol a hegy a tengerbe ereszkedett, aztán hátukra fekve lebegtek. A víz hidegebb volt, m int korábban, de a legfelső rétege kicsit felm elegedett, és M arita hátát ívben kiemelve, fejét a víz alatt tartva, lebegett, de orrát és bar­ na m ellét gyengéden csapkodta a könnyű szellő keltette fodrozódás. Szemét behunyta a napfényben, és Dávid ott volt m ellette a vízben. K arját M arita feje alá dugta, és megcsókolta előbb a bal m ellbim bóját, aztán a másikat. - Tengerízük van - m ondta. A ludjunk cl itt. 261

- T udnál ? - N ehéz a hátam at m egfeszítve tartani. -- Ú sszunk ki m esszire, azután ússzunk vissza. - Ússzunk. M essze kiúsztak^ távolabbra, m int eddig bárm ikor, elég messze ahhoz, hogy a következő beszögellés mögé lássanak, és még tovább, míg a hegyek szaggatott lila vo­ nalát m eg nem pillantották az erdő m ögött. O tt feküdtek a vízen, és figyelték a partot. A zután lassan partra úsztak. M egálltak pihenni, m ikor a hegyek eltűntek a szemük elől, újra megálltak, m ikor a beszögellés tű n t el, azután lassan és erőteljesen beúsztak az öbölbe, és kikapaszkod­ tak a partra. - F áradt vagy? - kérdezte Dávid. - Nagyon - m ondta M arita. - Ilyen messzire még so­ hasem úsztam ki. - M ég m indig nyargal a szíved? - Jól vagyok, kösz. D ávid felm ent a parton a szikláig, és kivette az egyik üveg T avelt és két törülközőt. - Olyan vagy, m int egy fóka - m ondta, m ikor leült M arita mellé a homokba. Á tnyújtotta neki a T avelt, M arita m eghúzta az üveget és visszaadta. Ő is jól m eghúzta, aztán elnyúlt a sima száraz hom okon a napfényben, m ellettük volt az elemózsiás kosár és a hideg bor, am it az üvegből ittak, s akkor M arita azt m o n d ta : - C atherine nem fáradt volna el. - Egy frászt nem. Ilyen m esszire sose úszott ki. - Igazán? - Nagyon messzire kiúsztunk, jó lány. Én még sose úsztam ki annyira, hogy azokat a hegyeket láthattuk vol­ na a háttérben. 262

- Jól van - m ondta a lány. - M a sem m it sem tehetünk érte, hát ne gondoljunk rá, Dávid. - Helyes. - M ég m indig szeretsz? - Igen. Nagyon. - T alán nagyon félreism ertelek, és te csak kedves vagy hozzám. - N em ism ertél félre, és nem vagyok kedves hozzád. M arita kezébe vett egy m arék retket, lassan m egette, és bort ivott rá. A retek friss és ropogós volt, és csípős ízű. - N e aggódj a m unka m iatt - m ondta. - T udom . M en­ ni fog. - Persze - m ondta Dávid. Felvágott a villával egy articsókaszívet, és a madame által készített m ustárm ártásban m egforgatva m egevett egy darabot. - M egkaphatnám a T av elt? - kérdezte M arita. Jót hú zo tt a borból, és az üveg fenekét szilárdan a h o ­ m okba nyom va, oldalát nekitám asztva a kosárnak, le­ tette D ávid mellé. - U gye, m ilyen jó ebédet csinált m adam e, D ávid? - Rem ek ebéd. Aurol adta neki a m onoklit? - N em igazi monokli. - N agyon szájas vele. - Nagy a korkülönbség, és A urainak joga volt m egütni, ha sértegette, Ő maga m ondta. A végén. És üzeneteket küldött neked. - M ilyen üzeneteket? - Szeretetteli üzeneteket. - Téged szeret - m ondta Dávid. - N em . T e buta. Csak az én oldalam on van. - M ár nincsenek oldalak - m ondta Dávid. 263

- N incsenek - m ondta M arita. - És mi nem akartunk elkülönülni. Csak így történt. - H át hiszen m egtörtént. - Dávid átnyújtotta neki a felvágott articsókaszívvel és öntettel teli üveget, és m eg­ kereste a második üveg T avelt. M ég m indig hideg volt. Jót ivott a borból. - Alánk gyújtottak - m ondta. - Ö rült nő kezében Bourne-ék m indene eléggé elég. - M i vagyunk Bourne-ék ? - Persze. M i vagyunk B ourne-ék. Bele fog telni n é ­ mi időbe, m íg m egkapjuk az iratokat. De mi vagyunk Bourne-ék. Akarod, hogy írásba foglaljam? Azt hi­ szem, ezt meg tudnám írni. - N em kell leírnod. - Beleírom a hom okba - m ondta Dávid. Jól és term észetesen átaludták a késő délutánt, s am ikor a nap m ár m élyen járt, M arita felébredt, és m eglátta maga m ellett az ágyban Dávidét. Ajka zárva volt, nagyon las­ san lélegzett, s M arita nezte az arcát, a lehunyt szem ét, amelyet álom ban lecsukva m ég csak kétszer látott, és nézte a mellkasát, a testét s a test m ellett egyenesen ki­ nyújtott karját. O dam ent a fürdőszobaajtóhoz, és m eg­ nézte magát a hosszú tükörben. Aztán rám osolygott a tükörre. Felöltözött , kim ent a konyhába, és m adam e-m al beszélgetett. K ésőbb leült az ágyra D ávid mellé, aki még m indig aludt. A szürkületben haja fehérlett barna arca fölött, és M arita arra várt, hogy felebredjen. A bárpultnál ültek, és Haig Pinchet és P errier-t ittak. M arita óvatosan ivott. - Azt hiszem , m indennap be kel­ lene m enned a városba - m ondta hogy megvedd az 264

újságokat, igyál valamit, és egyedül olvasd el őket. Bár lenne itt egy klub vagy egy igazi kávéház, ahol a barátaid­ dal találkozhatnál. - N incs. - Akkor jő volna, ha m indennap távol lennél tőlem egy ideig, m ikor nem dolgozol. Elárasztottak a nők. M indig ügyelni fogok rá, hogy legyenek férfi barátaid. Ezt Cathe­ rine nagyon rosszul csinálta. - N em szándékosan, és az én hibám volt. - L ehet, hogy így van. De gondolod, hogy vannak ba­ rátaink? Jó barátaink? - Egy m ár van m indegyikünknek. - Lesz még több is ? - T alán. - Elvisznek m ajd téged, m ert többet tudnak, m int én? - N em fognak többet tudni. - Fiatalok és újak és izgalmasak jönnek, teli új dolgok­ kal, te m eg rám fogsz unni. - N em jönnek, és nem unok rád. -- M egölöm őket, ha olyanok lesznek. Én nem foglak úgy átengedni senkinek, m int C atherine. -- N agyon jó. - Azt akarom , hogy férfi barátaid legyenek, és háborús bajtársaid , hogy vadássz velük, és kártyázz a klubban. De nincs feltétlenül szükséged barátnőkre, ugye? Újakra, fris­ sekre, akik beléd szeretnek, és igazán megértenek és a többi ? - N em szoktam nőkkel mászkálni. Ezt tudod. - M indig vannak újak - m ondta M arita. - M indennap vannak új nők. Senkit sem lehet eléggé óvni tőlük. Téged a legkevésbé. - Szeretlek - m ondta D ávid és a társam is vagy. De ne csinálj belőle gondot m agadnak. Csak légy mellettem. 265

- M elletted vagyok. - T u d o m , és imádlak nézni, és tudni, hogy itt vagy és hogy együtt alszunk és boldogok vagyunk. A sötétben M arita hozzásim ult, s ő érezte a m ellét a m ell­ kasán, karját a feje alatt, kezét, ahogy m egérintette, és ajkát a maga ajkán. - A te nőd vagyok - m ondta M arita a sötétben. - A te nőd. Bármi történjék, m indig a te nőd leszek. Egy jó kis­ lány, aki szeret téged. - Igen, drága szerelmem. Aludj jól. Aludj jól. - T e aludj el elsőnek - m ondta M arita - , én m indjárt jövök. D ávid m ár aludt, m ire visszajött. Bebújt a lepedő alá, és melléje húzódott. D ávid a jobb oldalán aludt, halkan és egyenletesen lélegzett.

266

H A R M IN C A D IK FEJE ZE T

D ávid felébredt, m ikor reggel az első fény bejött az abla­ kon. K inn m ég m inden szürke volt, és másféle fenyőtör­ zseket látott, m int régebben ébredéskor, és volt m ögöt­ tük egy hosszabb nyiladék a tenger irányában. A jobb karja elzsibbadt, m ert rajta feküdt. Aztán, m ár ébren, tudta, hogy idegen ágyban van, és látta maga m ellett az alvó M aritát. M inden eszébe jutott, és szerelemmel né­ zett a lányra, m ajd betakarta üde barna testét a lepedővel, nagyon finoman megcsókolta, azután felvette hálóköntö ­ sét, kim ent a harm attól nedves kora reggelbe, s vitte m a­ gával a lány képét a szobájába. H ideg vízzel letusolt, m egborotválkozott, inget és sortot vett fel, aztán a dolgo­ zószobája felé indult. M arita szobája előtt megállt, és óvatosan kinyitotta az ajtót. O tt állt, nézte az alvó lányt, azután halkan becsukta az ajtót, s bem ent a szobába, ahol dolgozni szokott. Előszedte a ceruzáit, egy új füzetet, kihegyezett öt ceruzát, és elkezdte írni az elbeszélést ap­ járól és arról a rablóhadjáratról a M aji-M aji lázadás évé­ ben, amely a keserű tavon való átkeléssel kezdődött. Az átkelést írta meg, és azzal a pillanattal fejezte be az első napi szörnyű vándorutat, am ikor a napkelte elkapta őket, és még csak felét tették meg annak az útnak, amelyet sötétben kellett volna m egtenniük, és m ár feltűntek a délibábok az elviselhetetlenné váló hőségben. M ire késő délelőttre járt, és a tenger felől erős, hűvös keleti szél fújt 267

át a fenyőfák között, befejezte az első éjszakát, amelyet a fügefák alatt felvert táborban töltöttek a hegygerincről lefolyó víz m ellett, és m ár elindult kora reggel a táborból, fel a hosszú kapaszkodón, amely a hegygerincre vezető m eredek bevágathoz vitt. Rájött, hogy sokkal többet tud az apjáról, m int am ikor először írta meg ezt az elbeszélést, s tudta, hogy lem érhe­ ti a fejlődést azokon az apróságokon, amelyek apját kéz­ zelfoghatóbbá és többsíkuvá tették, m int a korábbi elbe­ szélésben. M ost szerencsésnek m ondhatta m agát, hogy apja nem volt egyszerű jellem. K itartóan és jól írt, és a korábban m egform ált m onda­ tok a maguk teljességében bukkantak fel benne, és ő úgy írta le, javította, töm örítetté őket, m intha korrektúrát ol­ vasna. Egyetlen m ondat sem hiányzott, és sokat m inden­ féle változtatás nélkül leírt, úgy, ahogy felidéződött ben­ ne. K ét órára m egm entette, kiigazította és jobban m eg­ fogalmazta m indazt, am it eredetileg öt napig írt. M ég írt egy darabig, és semmi jelét nem érezte, hogy ezután ne idéződne fel benne bárm ikor bárm i csorbítatlanul.

i-.UR Ól’A K Ö N Y V K I A D Ó , B U D A P K S T IT L .K l.Ö S K I A D Ó O S Z T O V I T S l.U V l-N T K SZlTVl K

É S

[G A Z A

iA TÓ

N Y O M T A A K O S S U T H N Y O M D A RT.

F I - r . H I .Ö S VH Z.l- TÖ: S ZF .K U I.Y K A R Ó I . Y V F Z K R H i A Z G A T Ó K É S Z Ü L T B U D A P I i S Í KN\ 19 94- HUN A N Y O M D A I R K N D H L H S T Ö R Z S S Z Á M A : 94.0702 F H I. 1 T .Ö S S Z L K K H S Z ' I ’Ö : B O R HÁS M Á R I A

A l 'H D H I . K I T T 1; R K I . Á R A M U N K Á J A M Ű S Z A K I S Z H R K H S / T Ö ; KJiI.I_.IiR K I . Á R A M Ű S Z A K I V H Z íiT Ö : N hV iíR Y T IB O R k h s z ü l t i 5,7 7 a 5 í v ' I ' i í r j h i - j k i . h m h i í n I S B N 963 07 5719 4